Mérleg és eszmecsere Márairól -...

Mérleg és eszmecsere Márairól

Szerkesztette:

Dr. Czetter Ibolya

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Tartalomjegyzék

Lõrinczy Huba: Az (el)ismeretlen remekmû . . . . . . . . . . . . . . . 9Szávai János: Márai Sándor antikvitásképe . . . . . . . . . . . . . . . 27Szabó Tünde: „Totem és tabu” – Archetipikus elemek Márai Sándor

A gyertyák csonkig égnek címû regényében . . . . . . . . . . . . . 37Czetter Ibolya: Lelki Canudosok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49Juhász Andrea: Márai párizsi regénye – Idegen emberek . . . . . . . 61Mészáros Tibor: Visszhangos vers (Márai Halotti beszédének

utóéletei) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73

* * *

Gintli Tibor: Krúdy-párhuzamok Márai narrációs technikájában.Anekdotikusság és kalandszerûség A Garrenek mûve ciklusban . . 87

Sturm László: Márai és Kodolányi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103Szûcs Teri: Kertész Imre mint Márai Sándor olvasója . . . . . . . . 119Kovács Ágnes: Az irodalom mint referencia. Márai Sándor

Szindbád hazamegy és Esterházy Péter Esti címû regényében . . 127Szigeti Jenõ: Márai Sándor találkozásai író barátaival

1948–1949-ben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137

* * *

Nagy András: A színpad mint „ítéletvégrehajtó”. A színpadon ítélkezõMárai – és a Márain ítélkezõ színpad. A kassai polgárokinterpretációs lehetõségei a megváltozott drámaiés színpadi „térben” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 149

Salamon István: Márai Sándor Török Tamás rádiószínpadán.A Márai-fantázia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159

5

Lanczkor Gábor: „Szégyellem, hogy kortárs vagyok” –képzõmûvészeti mûalkotások lenyomataMárai Sándor írásaiban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 171

Fûzfa Balázs: Az esztétizáló (ön)szemlélet narratív alakváltozatai,avagy „ki írta” a Szindbád-filmet? . . . . . . . . . . . . . . . . . 179

Kakuszi B. Péter: Adalékok Márai Sándorindividuumszemléletéhez . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 193

* * *

Teresa Worowska: Márai Sándor lengyel recepciója . . . . . . . . . 203Roberto Ruspanti: A Márai Sándor és Nápoly címû olasz

dokumentumfilmrõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 207Boldizsár Krisztina: Márai Sándor és Nápoly . . . . . . . . . . . . . 215Papp Judit: Nápoly és nápolyiság Márai Sándor naplóiban

(1948–1952) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 227Szabó Ádám: Márai Brazíliában. Az Ítélet Canudosban

keletkezéstörténete az irodalmi forrás tükrében . . . . . . . . . . 251Faix Dóra: Márai Sándor mûveinek fogadtatása a spanyol

nyelvterületeken . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 259

Szerzõk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 271

6

Elõszó

Tanulmánykötetünk a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria EgyetemiKözpont Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében, a Márai Sándor szüle-tésének 110. évfordulóján megrendezett, „…egyszer mindenkinek el kellmenni Canudosba” címû nemzetközi konferencián elhangzott elõadásokszerkesztett változatát gyûjti egybe. A rendezvény a 2000-ben Szombathe-lyen megrendezett centenáriumi szimpózium méltó folytatásaként inter-diszciplináris tanácskozással kívánt tisztelegni a nagy író életmûve elõtt, semlékezett a 2007-ben elhunyt kiváló Márai-kutatóra s tanáregyéniségre:Lõrinczy Huba professzorra – a 2000-ben megtartott tudományos ülésugyanis jórészt Lõrinczy Huba Márai újrafelfedezésében úttörõnek számí-tó munkája nyomán jöhetett létre. Konferenciánkat a tisztelgés és az emlé-kezés, az elõrepillantás és a visszatekintés, a hasznos eszmecsere és egyfajtamérlegre tevés szándékával szerveztük meg.

A kétnapos eseményre meghívtuk Márai jeles kutatóit, fordítóit, hogy in-tézetünkben közösen adjunk számot legfrissebb eredményeinkrõl, olvasa-tokról, a hazai és a külföldi recepció sajátosságairól, s az újabb diskurzusnyomán egyre árnyaltabb képet kaphassunk Márai szerepérõl kultúránk-ban, gondolkodásunkban.

Díszvendégeink között köszönthettük Bács Ferenc színmûvészt, s kétpremier is színesítette a szimpózium programját: a Helikon Könyvkiadó aKöhögni szabad? címû publicisztikai kötetet mutatta be, illetve a konferen-cia adott bemutatkozási lehetõséget A szabadság keserû íze címû – GilbertoMartinelli által rendezett – lírai dokumentumfilmnek, amely Márai és Ná-poly kapcsolatát dolgozta fel.

A centenárium alkalmából összehívott emlékülés a közel fél évszázadoshallgatás után felfedezett szerzõ magyar irodalmi köztudatba való visszaté-résével kapcsolatos kérdéseket fogalmazta meg, akkor azt az alkotót kö-szönthettük, aki a legszélesebb értelemben vett emigrációból, a maga sajá-tos belsõ Canudosából frissen tért haza irodalmunkba. Egy évtized múltán

7

a Magyarországon, egész Európában, sõt a nagyvilágban is otthonra lelt, hatetszik, a kánon megkérdõjelezhetetlen részévé vált Márai állt a vizsgálódá-sok középpontjában. Ez alatt az idõ alatt nemcsak a mûvek kiadása, hanema kutatás is hatalmasat lépett elõre. A gazdag korpuszt jelentõ életmû kuta-tásában valóságos publikációs robbanás következett be, fontos részletkér-désekrõl szóló tanulmányok sokasága, és emellett számos, az alkotói életmû-vet egységben láttató, összegezõ munka látott napvilágot; módszerek, té-mák, perspektívák, értékítéletek sokaságával találkozhatunk.

Az évfordulón elhangzott elõadások hitelesen és tényszerûen igyekeztekkörüljárni az életmû régi és új vonatkozásait, válaszokat adni az irodalom-és társadalomtörténet Márai által megfogalmazódó kérdéseire, mérlegretenni a mûvek narratológiai, prózapoétikai sajátosságait, revízió alá venniazokat a jelenségeket, amelyek a kanonizáció folyamatában meghatározó-nak bizonyultak.

A huszonkét tanulmányt egybegyûjtõ kötetben a vizsgált problémák logi-káját nyomon követve az írások kisebb fejezetekbe szervezõdnek: többekközt az írószerephez, a magyar és világirodalmi hagyományhoz, kortársitendenciákhoz való viszonyt, az érték- és mûvészetszemlélet kérdéseit, ahoni és a külföldi recepció néhány vonatkozását vagy a társmûvészetekhezvaló kapcsolódást tárgyaló tanulmányok kisebb tematikus blokkokban kö-vetik egymást. Igyekeztünk változatosan, más-más megközelítésmód segít-ségével közelebb férkõzni a Márai-titokhoz. Reméljük, kötetünket a kuta-tásban és az egyetemi oktatásban egyaránt haszonnal forgatják majd azolvasók.

Czetter Ibolya

8

Szûcs Teri

Kertész Imre mint Márai Sándor olvasója

A Márai-életmû hallatlanul heterogén recepciójának fontos és markáns részeKertész Imre Márai-olvasata. Nevezhetjük ezt akár találkozásnak is, hiszenKertész, aki a regényein kívül szinte minden kötetében említést teszMárairól, az iránta érzett rokonságát egy különös találkozástörténetbõl ere-dezteti, amelyet a Gályanaplóban ír le, majd megismétli a Márai Sándorrólszóló, eredetileg a Die Welt számára készített, Vallomás egy polgárról címûesszéjében (és részben a Sorstalanság-filmforgatókönyvben is):

„Márai Naplója, az 1944-es oldalak: »Július harmadikán reggel fél tízkorkezdõdik a légitámadás, mely minden eddigi közt a legkomolyabb« – erre alégitámadásra pontosan emlékszem. Ez a fél tíz órai reggel nekem, a gettóváalakított budakalászi téglagyárban (talán a szakadatlan éhségem miatt) márjó délnek tûnt. Néhányan felmásztunk egy kis halomra a kerítés mentén, akis földkupac viszonylagos magaslati pontjáról néztük, hogy a távolban mitörténik. Ez történt, ahogyan Márai leírta: »Az ég valóban olyan most, akáregy jégpálya, melyet a korcsolyák éle telekarcolt szeszélyes vonalakkal,vagy egy tükör, amelyre részeg kezek gyémánttal görbe vonalakat rajzoltak.Nagy magasságban néha megcsillan néhány tucat ezüstszárnyú, pillangónagyságú gép a napsütésben. Két óra hosszat zúgnak a gépek... Aki bemegymost Pestre: mintha égõ házba rohanna be« stb. Márai Leányfaluból a he-lyiérdekû vasúton, a HÉV-en jön be a városba: »Útközben a budakalászi

119

téglagyár mellett megy el a vonat. Hétezer Pest környéki zsidó várja itt, atéglaszárító pajták közt, hogy deportálják õket. A töltésen katonák állanak,gépfegyverekkel.« – Nem tudom, miért fog el utólag is valami ugrásszerû,hálás öröm, hogy Márai Sándor látott engem. Õ negyvennégy éves volt, én ti-zennégy. Látta a sárga csillagos gyereket a téglaszárító pajták közt; s tudta,amit ez a gyerek akkor nem tudott, hogy hamarosan elviszik Auschwitzba.Mindezt – hiszen mi egyebet tehet egy író? – leírta Naplójában (s ez a Naplómellesleg a korszak legtisztább, legátfogóbb és legfontosabb szellemi lenyo-mata). Mit jelent mindez? Nehéz megfejteni, akár egy különös csillagállást.Mégis, határozottan érzek benne valami mélységes, mindkettõnktõl függet-lenné váló értelmet, ami lassan terjedõ körben halkan szétsugárzik, akár azáltalános lármában rendkívül nehezen kivehetõ, de azért létezõ és kitöröl-hetetlen rádióhullám az éterben.”1

A részlet rávilágít, miképpen fogadja be Kertész a Márai-életmûvet. Lát-hatjuk, hogy elsõsorban a napló-, memoáríró, visszaemlékezõ és kommen-táló Márai Sándort tekinti annak az elõdnek, akivel idõn és téren átívelõszellemi dialógust folytathat. Ennek a dialógusnak az alapja a látás, a kor-szakra vetett tekintet. A csillagállás-metafora arra is utal, hogy a történetszereplõire egyaránt a látó/nézõ, vagyis a tanú szerepe osztatott az egzisz-tenciális-történelmi kiszolgáltatottság általuk megélt helyzeteiben.

Kertész a Márai alakjának szentelt Vallomás egy polgárról címû esszéjé-ben az Egy polgár vallomásaiból többek közt azokat a sorokat idézi hang-súlyosan, ahol a vallomás tanúbizonyságként értelmezõdik: „Aki ma ír,mintha csak tanúságot akarna tenni egy késõbbi kor számára, [...] tanúságotarról, hogy a század, melyben születtünk, valamikor az értelem diadaláthirdette, [...] s hitt a szellem ellenálló erejében, amely fékezni tudja a csordahalálvágyát.”2 A tanúság ebben az esetben egy teljességgel szertefoszlottkorszak melletti elkötelezõdésbõl nyeri erejét; drámaiságát pedig az adja,hogy értelmezõ horizontja is eltûnt – a tanúság mitikus õsformájára utalva,„pusztába kiáltott szóként”, éppen a teljes hiábavalóság ellenében remény-kedik beteljesülésében, az értelemnyerésben. Ahogyan Márai a magyar pol-gári világ kataklizmaszerû lezárulásának krónikásaként ír, úgy Kertész issaját írói szerepét a holokauszt törésként való láttatásában összegzi. A túl-élés mindkettejük esetében a folytathatatlansággal fonódik össze – Márai

120

Szûcs Teri

1 Kertész Imre, Gályanapló, Bp., Magvetõ, 1992, 319–320.2 Uõ, Vallomás egy polgárról = Uõ, A számûzött nyelv, Bp., Magvetõ, 2001, 231.

kultúrkritikája, miként Kertészé, nem csupán azt fogalmazza meg, hogy amásodik világháború utáni Magyarországon a kultúrahiány kanonizálódottkultúraként, hanem hogy maga a humanista kultúra leplezõdött le illúzió-ként. A tanúság így olyan hangként szólal meg, melynek ethosza az adottkorszak számára már per definitionem érthetetlen. Vagy csak egy másiktanú számára érthetõ – erre is utalhat Kertész csillagállás-metaforája; ésnoha formálisan a téglagyárbeli lehetséges találkozás pillanatában egy gene-ráció és egy olyan kerítés választotta el õket, melynek két oldalán a kitaszí-tók és a kitaszítottak néztek szembe egymással, õk mégis összetartoztak tör-ténelmi elválasztottságuk ellenére. Ennek jegyében olvassa Kertész Márait,és így beszél róla a Gályanaplóban és késõbb a Valaki másban, illetve aHaza, otthon, ország, Hazai levelek, Hommage à Fejtõ, Vallomás egy pol-gárról címû esszékben, melyek A gondolatnyi csend, amíg a kivégzõosztagújratölt, A számûzött nyelv és az Európa nyomasztó öröksége címû köte-tekben jelentek meg – ez a felsorolás, a Haldimann-leveleket leszámítva,voltaképpen a teljes nem fikciós Kertész-életmûvet tartalmazza. (A K.dosszié címû beszélgetéskötetben is említõdik Márai mint a Kertész számá-ra fontos írók egyike Krúdy, Szomory, Ottlik és Mándy mellett; illetve a II.világháború egyik hiteles szerzõjeként a nagyon kevesek közül: „Az1940–45-ös korszakról én elsõsorban Márai Sándor könyveit tartom szá-mon, aztán Szentkuthy Miklós hangszalagra vett visszaemlékezéseit, ame-lyek a különös Frivolitások és hitvallások cím alatt jelentek meg, továbbáHamvas Béla Karneválját.”3) A különös jelentõséggel idézett Márai-mûvekezek: Egy polgár vallomásai, Föld, föld!..., Naplók (illetve a Valaki más-ban említõdik az Ami a Naplóból kimaradt). Kertész Márai-esszéjében méghivatkozik a Röpirat a nemzetnevelés ügyében, a Napnyugati õrjárat és azEurópa elrablása címû esszékre. Egyfajta mûfaji tükrözõdést figyelhetünkmeg abban, ahogyan a sokrétû Márai-életmû egyik szólama a Kertész-élet-mû hasonló szólama által idézõdik meg: az irodalmi önéletrajzban és azesszéformában.

Kertész Gályanaplójának megalkotottságában visszaköszön a naplóíróMárai reflexív hangja, a sajátos, kifelé forduló, ugyanakkor a személyességintimitását is megtartó forma, az egyéni és kulturális reflexiók összefonódá-sa, az olykor töredékes építkezés, amely hiátusaival az individualitás töre-dékessé, megtörtté, hiányossá válására is utal; a szikár, aforisztikus mon-

121


3 Uõ, K. dosszié, Bp., Magvetõ, 2006, 61.

datszerkesztés (amit maga Kertész is kiemel Márainál). Kertész Gályanap-lójának egyik fõ kérdése: hogyan lehetséges kívül maradni, nem elnyeletni atotalitásban, fenntartani az idegenséget, a kisebbségi lét beszédhelyzetét.A Gályanapló egyik megidézett szimbolikus íróalakja e tekintetben: Kafka;és természetesen Thomas Mann, Márai. E hármasság azért is fontos jelenvizsgálódás számára, mert Márait Kertész úgy tartja számon, mint aki aThomas Mann-féle modernista, polgári regény és a kafkai életmû felé is fon-tos kapcsolódási pontot jelent. (Márai Kafka-fordításának történetét kese-rû anekdotaként mondja el német hallgatóságának a Haza, otthon, országcímû beszédben4 – mintha a Márai-fordítás beteljesületlensége egyfajta kul-turális szimbóluma lenne éppen annak, ahogyan a modernitás kultúrájamég a sors „kafkai” fintorának köszönhetõen sem érkezhetett el Magyaror-szágra.)

Márai alakjának Thomas Mann-nal való összekapcsolása ugyanakkor akülönbségek föltárására is módot ad. A Gályanapló talán leghangsúlyosabbutalása a Föld, föld!...-re A kudarc címû regény végsõ kérdésének felidézé-sével vezetõdik föl. A kudarc fõszereplõje, Köves nem emigrál, mert indivi-dualitása megélésének egyedüli módjára döbben rá a regényírásban; és nemhagyja el saját nyelvi közegét. Thomas Mann-nál a nyelvi közeg univerzali-tása, ereje a kulturális közeg fenntarthatóságának, folytonosságának képze-tét hívja elõ. Máraié a legteljesebb dráma, éppen azért, mert még végsõ ott-honát, a magyar nyelvet is maga mögött hagyja. (A Vallomás egy polgárrólcímû esszében épp e drámai különbség kapcsán említi Kertész azt az1935-ös fotót, melyen Márai kezet fog Mann-nal.) A Föld, föld!... Kertészszámára a Márai-életmûbõl talán a legfontosabb, éppen azért, mert centru-ma az emigrálás (Kertész fel is olvasta a rádióban 1995-ben). Thomas Mannemigrálásának tragikuma Márainak nem adatik meg; ennek oka, a Gálya-napló diagnózisa szerint, az, hogy nem tudott kialakulni Magyarországonaz a réteg, amely érthette és értelmezhette volna Márai döntését, lépését.A polgárságról van szó: „Emigráció és emigráció: Márai és Th. Mann. Tra-gikum és komikum, pontosabban (Márai szavával:) karikatúra. Márai bé-lyege: a polgári út. Miért bélyeg? Mert ez az út ebben az országban nem le-hetett tragikus, vagyis radikális, azaz – etikailag szólva – nagyszabású.A polgárság itt sosem volt igazán felelõs (tehát igazán polgárság sem): össze-omlása 1945-ben szerény, közepes, mondhatni, polgári színjáték. [...] Itt a

122

Szûcs Teri

4 Uõ, Haza, otthon, ország = Uõ, A számûzött nyelv, i. m., 94–95.

legkövetkezetesebb leszámolás is – mint a Máraié – legföljebb arra az ön-vizsgálati eredményre vezethet, hogy egzisztálásában volt valami karikatú-raszerû. Ez a karikatúraszerû a magyarországi polgárság funkciótlansága.De így a számadásba is becsúszik a karikatúraszerû. A polgár nem a bûnhõ-dést választja – végezetül nincs is miért –, hanem elhagyja a színteret. [...]Mindez mérlegelés csupán, és nem többet jelent, mint hogy Márai nagyságamásban rejlik – inkább individuális függetlenségében, semmint a nemzetemigránsának szerepében, bár persze erkölcsi példája e tekintetben is gyé-mántként fénylik. – A szabadság azonban, amely mindezeken: a polgári lé-ten, majd a lágereken, a maradéktalan, a soha nem látott totális kiszolgálta-tottságon túl nyílik: ez az immár semmire sem való, de önmagán túl immársemmire nem is kötelezõ szabadság át- és túlvezet mindenféle immanenstársadalmi és elitmorálon; ez a szabadság, ha akarom, elvezet az élet és a ha-lál kapujához, a tudáshoz, oda, ahonnan már egyenesen a puszta egziszten-ciára és az individuális kegyelem esélyeire látni.”5 (A kegyelem a Márai-életmû olvasatát végigkísérõ regényutalás, A kudarc hol ironikusan, holszemérmes komolysággal használt fogalma, mely a személyes egzisztenciahiteles jelentésnyerésének esélyére utal.)

Kertész mintha azt mondaná, hogy Márai példája bizonyos értelembentúlmutat Mannén (és ha a „karikatúrát” úgy értjük, mint abszurditást, ak-kor az is világossá válik, hogy miért annyira fontos Kertész számára a Máraiés Kafka közti kapocs). A tragikus olyan értéket jelent, melyet a kialakulat-lan magyar polgárság, a helyébe álló pszeudopolgárság, ez a külsõségek mö-gött a modernitás értékeit elsajátítani képtelen alakulat nem tett magáévá,ezért nem ismerhette fel azt Márai emigrálásának gesztusában úgy, mint ön-maga tragédiáját. A tragikus–komikus, a nagyság–kicsiség oppozíciójaugyanakkor egy olyan paradigmához tartozik, amely a második világhábo-rú eseményeiben és utóhatásában kifejezõdõ törés által bevégzõdött. Máraitettének jelentõsége tehát abban is áll, hogy fölvállalta a saját paradigmájántúliba való átlépést. Amit Kertész e passzus végén megfogalmaz, az a tragi-kus értéken túli tragédia, a tanú totális egyedül maradása, a minden ellen-szolgáltatás, visszajelzés, megértés és jóvátétel nélküli szinguláris megállása „puszta egzisztencia” ethoszában. Ezért is mondja Kertész a Vallomásegy polgárról címû eszében: „Engem mindig is az egzisztenciális komolyságérdekelt, ahogyan Márai a saját sorsával fizet az összeomlásért.”6 Vagyis

123


5 Uõ, Gályanapló, i. m., 141–143.

nem csupán az önmagát a nácizmusnak és a kommunizmusnak kiszolgáltatómagyarság demonstratív hátrahagyását látja Márai emigrálásában, hanemkoncentrikus körökben növekvõ felelõsségvállalást az európai szellemi ha-gyomány huszadik századi kudarcáért (idézi a Föld, föld!...-et: „Bûnösökvagyunk, mert európaiak vagyunk, és eltûrtük, hogy az európai ember tu-datában megsemmisüljön a »humanizmus«”). Az elõadás e részét így foly-tatja Kertész: Márai „különös ember: ahelyett, hogy a kommunista uralomáldozataként a saját sorsán siránkozna, bûnhõdni akar és tanúságot tenniaz emberi állapot végzetes romlásáról”.7 A tanút végsõ értelemben mindentotalitáson való kívülállása hitelesíti, és itt nemcsak a totális diktatúrákrakell gondolnunk, hanem az egzisztenciális idegenség fenntartására is, amelya kritikai hozzáállást élteti. Kertész saját zsidóságát értelmezi ilyen kívülál-lásként, és Márai polgárságát. (E gondolatmenetet Kertésznél egyMárai–Celan, Kassa–Czernowitz párhuzam vezeti föl.) A polgárság idegentest volt a modernizáció küszöbén megrekedt Magyarországon, és magaMárai is az volt osztálya kritikusaként. Kertész a ’47-es Naplóból is idéz,ahol Márai felméri helyzetét és „mattot ad” magának: se jobbra, se balranem léphet ki, osztályát „csak belülrõl bírálhatja” – „egyedül kell marad-nom, teljesen egyedül, munkámmal, amely már csak nagyon kevesek számá-ra jelent valamit, s ennek a helyzetnek minden társadalmi és egzisztenciáliskövetkezményével”.8 A társadalomkritikus Márait Kertész Bibó és Hamvasmellé helyezi, és elhallgattatásukról azt írja, hogy olyan mélységû önvizsgá-latra szólították fel korukat, amelyre az csak ellenállással és tagadással voltképes felelni.

Nyilvánvaló, hogy ami a napló-, memoár-, vallomásíró Márai ilyen mó-don való értelmezésére rávetül, az utolsó gesztus: öregkori öngyilkossága,melyrõl Kertész így beszél a Vallomás egy polgárról oldalain:„1984–1989-es utolsó Naplója az én számomra talán a kor legnagyobb em-beri és irodalmi dokumentuma – ha ugyan irodalomnak tekinthetõk még alegegyszerûbb szavak, amelyekben egy öregember a végsõ magányról, a fe-lesége és a fia haláláról, néhány olvasmányról, egy revolver megvásárlásá-ról, majd az öngyilkossága elõkészületeirõl számol be. San Diegóban él ek-kor, félvakon, magányosan, szabadon és bölcsen, akár az öreg Oidipusz

124

Szûcs Teri

6 Uõ, Vallomás egy polgárról, i. m., 226.7 Uo.8 Uõ, Vallomás egy polgárról, i. m., 234–235.

Kolónoszban. [...] Metszõ tisztánlátását mindvégig megõrzi, nem adja megmagát az obligát vigaszoknak, vallásnak, önsajnálatnak, önfelmagasztalás-nak, de még a siker csábításának sem, amivel megkísértik [...] Habár, hitemszerint, az orosz hadseregtõl függetlenül, jól tudja, hogy neki már nincshová »hazamennie«. Az ars moriendi érdekli...”9 (Kertész számára az utol-só Napló olyannyira fontos, hogy a Magyar Rádió számára készült életútin-terjúban arról beszélt, hogyan gyõzte meg a német kiadót a kötet lefordítá-sáról, publikálásáról.) Olvasatában a Napló egy olyan drámáról számol be,mely nemcsak a történelmi, hanem az egzisztenciális következetesség jegyé-ben áll – Márai nem engedte, hogy bármiféle engedmény eltakarja elõle ahalál realitását.

A Vallomás egy polgárról ugyanakkor nem itt zárul. „Nem szeretném ígybefejezni. El kell mondanom még valamit...”, írja Kertész, és elismétli a Gálya-napló találkozásmítoszát, azt a reményét, hogy Márai, a tanú tekintete megálla-podhatott rajta, és hogy az õ kiszolgáltatottságának látványa is helyet kapha-tott abban a grandiózus bizonyságtételben, amelyet Márai megalkotott. És igazennek a fordítottja is: a kertészi értelmezõ tekintet is rálát Máraira, hogy ez amindenét kockára tévõ bizonyságtétel ne maradjon magára.

125


9 Uo., 237–238.

Papp Judit

Nápoly és nápolyiság Márai SándorNaplóiban (1948–1952)

„Ha Itália egy nõ, akkor Nápoly a nemi szerve.”1

Elõadásom egyik célja, hogy röviden szót ejtsek azokról a nápolyi, illetve Ná-polyban élõ fontos személyiségekrõl, akikkel Márai Sándor elsõ olaszországiemigrációja alatt (Posillipo, 1948–1952) találkozott. Másik célom pedig, hogyMárai feljegyzéseit idézve felhívjam a figyelmet a korabeli Nápoly és lakosságá-nak néhány jellegzetességére, vagyis annak a „nápolyiságnak” a rövid bemuta-tása, mely oly mértékben volt hatással az íróra, hogy tudósít bennünket rólanaplóinak oldalain. A régi Nápoly ezen jellegzetességeinek, épületeinek, hagyo-mányainak java része még mindig látható, tapasztalható a mai városban.

Az elõadásomban elhangzó adatok, illetve bemutatott dokumentumokMárai nápolyi tapasztalatát feltáró több hónapos, kitartó és széles körû kuta-tás elsõ eredményei. Mindenképpen köszönettel tartozom Renato Carboneúrnak. Édesapja, Riccardo Carbone, több mint 30 évig volt az Il Mattino fo-tóriportere, és magángyûjteményében kb. 500 000 negatívumot hagyott hát-ra. Renato Carbone édesapja archívumából számos olyan fényképet bocsá-tott rendelkezésemre2, melyek a korabeli Nápolyt jelenítik meg.3

227

1 Márai Sándor, A teljes napló 1950–1951, Bp., Helikon, 2009, 165.2 A következõkben, hacsak nincs másképp jelölve, az illusztrációk Riccardo Carbone felvételei, me-

lyeket Renato Carbone szívességébõl és hozzájárulásával teszek közzé.3 http://www.archiviofotograficocarbone.org/index.php?option=com_content&view=article&id=57&Itemid=54.

Lásd még: Storia Fotografica di Napoli 1945–1957, Dal dopoguerra al “laurismo”, Napoli, Intra Moenia,2000; Riccardo Carbone, Napoli. 40 anni di storia nelle immagini di un grande fotoreporter napoletano,Bologna, Minerva edizioni, 2009.

A Mergellina állomás

Márai Sándor 1948. október végén érkezett Nápolyba:

„Háromnegyed tizenegykor ér a rapido a nápolyi Mergellina állomásra.Lajos vár egy olasz és egy magyar legény s egy teherautó társaságában.”

Az állomáson tehát Marton Lajos, Lola nagybátyja fogadta õket, ahol felpa-kolták mind a tizennégy bõröndöt a teherautóra, és a majdnem négy km hosszúvia Posillipón felhajtottak a via Ricciardi 7. szám alatt álló épületig. A Márai csa-lád itt tartózkodott az elkövetkezõ három és fél év alatt, egészen 1952 áprilisáig.

Via Ricciardi, 74

228

Papp Judit

4 Papp Judit felvétele.

Az épület még mindig áll, de az a része, ahol Máraiék laktak, az 1980-asirpiniai földrengés óta lakatlan és roskadozik:

A nápolyi lakcímnyilvánításban (Anagrafe centrale) még mindig létez-nek adatok, melyek hivatalosan is alátámasztják a tényt, hogy MáraiékPosillipón laktak. A család mindhárom tagját regisztrálták 1949. május 18-idátummal. Márai Sándor MARAI ALESSANDRO néven került be a nyil-vántartásba az alábbi adatokkal együtt:

apja neve: Marai Gezaanyja neve: Ratkovszki Margitcsaládi állapota: nõs, felesége Matzner Ilona.állampolgársága: olaszfoglalkozása: íróiskolai végzettsége: ismeretlenszületési hely és idõ: 11/04/1900, Kassa – Meghatározatlan államházasságkötés ideje: 23/04/1923, Budapest, Magyarország

Az írót 2009-ben törölték a nyilvántartásból, elérhetetlenség (Cancella-zione per irreperibilità) miatt. Nevelt fia MARAI JEAN név alatt szerepel anyilvántartásban mind a mai napig (!). Születési idejeként 1941. február 28.,születési helyeként pedig „Piecs” áll. A helység neve után ez esetben is a„meghatározatlan állam” (stato non definito) kiegészítés olvasható. Mivel anápolyi nyilvántartást soha senki nem értesítette, hivatalosan Babócsay Já-nos Marai Jean néven még mindig a Via Ricciardi, 7. számú lakás lakója.

229

Nápoly és nápolyiság Márai Sándor Naplóiban (1948–1952)

Az utca folytatása5

Az udvar5

A lépcsõfeljáró5

6

5 Papp Judit felvételei.6 Az állandó lakcím igazolásán az alábbi olvasható: „MARAI JEAN nato il 28/02/1941 a PIECS

(STATO NON DEFINITO) [...] risulta iscritto nello schedario della popolazione Residente in VIANICOLA RICCIARDI Nr. 7 – Quartiere POSILLIPO.

5 Papp Judit felvételei.6 Az állandó lakcím igazolásán az alábbi olvasható: „MARAI JEAN nato il 28/02/1941 a PIECS

(STATO NON DEFINITO) [...] risulta iscritto nello schedario della popolazione Residente in VIANICOLA RICCIARDI Nr. 7 – Quartiere POSILLIPO.

Márai nevelt fiát a barnabita atyák posillipói iskolájába, az InstitutoDenzába íratta be, mely 1943-tól létezik a városban: „Az elsõ negyedévre –beíratás, tandíj, doposcuola – nyolcezer-ötszáz lírát kell fizetni. Ehhez jönaz iskolaruha, a könyvek, az irkák. Mindez elég drága.”7 Valóban az, hafigyelembe vesszük, hogy egy átlag munkás akkoriban kb. 40 000 lírát kere-sett havonta. A barnabita atyák közül az egyiket név szerint is említi az1950-es naplóban: „Padre Grassi az autóbuszon. Beretválatlan. Tavaly õvolt János intézetében az igazgató; de idén letették. Van benne valami zül-lött, kallódó, rosszindulatú, õrült. A déli papok között sok az ilyen szétesõjelenség.”8

Márai Sándor és a nápolyi intellektuális és kulturális élet

Aurelio Marena1948. november közepe táján Márai naplójában feljegyezte egy sokoldalú,különleges vendég váratlan látogatását:

„Este váratlanul beállít látogatóba a nápolyi püspök öccse. Bankigaz-gató, de tud szerelni is: öngyújtót, villanykályhát... Órákon át üldögél,szerény és jóindulatú, azt mondja, a világi papok hatalmasabbak Ná-polyban, mint a szerzetesek.”9

Ezek szerint a Márai család Nápolyba érkezése nem kerülte el a figyel-met, és új otthonában szinte azonnal akadtak érdekes és elõkelõ látogatói.Hogy tulajdonképpen kirõl, kikrõl is van szó, több mint hatvan év eltelteután elsõre nem mindig könnyû feladat megállapítani, de egy következõ, de-cember eleji feljegyzés már több információt tartalmaz a kérdéses „nápolyipüspök” kilétérõl:

„Meglátogatom a nápolyi püspököt. Lajos szorgalmazza a látogatást, apüspök régi ismerõse. Voltaképpen nem is a nápolyi püspök ez, csakpüspök Nápolyban és az érsek koadjutora. Püspöksége valahol Gö-

230

Papp Judit

7 Márai Sándor, A teljes napló 1949, Bp., Helikon, 2008, 324.8 Uõ, A teljes napló 1950–1951, i. m., 64.9 Márai Sándor, A teljes napló 1948, Bp., Helikon, 2008, 341.

rögországban van, in partibus infidelium. A Via Roma egyik szûk ésszennyes sikátorának egy bérházában lakik a püspök, ötödik emele-ten, lift nélkül. A kapualjban ott áll a püspök autója és egy halas bûz-lõ-áporodott kordéja.Inas fogad, aztán titkár. Nagy sor szobában sok hamis bútor. A püspökmég fiatalos külsejû, innen a hatvanon. A jéghideg szobában, ahol fogad,egy német fogorvos bútorai és dísztárgyai láthatók. Ravasz, sima, azt hi-szem, meglehetõsen mûveletlen és nagyon okos ember. Járt Pesten, Horthyvendége volt az eucharisztikus kongresszuson, a királyi palotában lakott.Átmenet nélkül, mély szomorúsággal ezt mondja: »Povera Ungheria« – olyõszintén, oly megrendülten, mint aki tud valamit, amit mi nem is tudha-tunk még. Ez a hanglejtés engem is megrendít.Mikor elmegyünk a püspöktõl, egy emelettel alább felnyílik egy ajtó,és a püspök öccse beinvitál a lakásába. Fiatalember, bankigazgató, aSzentlélek bankjának10 egyik alkalmazottja. Nemrégen járt nálunk aPosillipón és elvitte a Dunhill-öngyújtómat, hogy megjavítsa, mertüres óráiban szenvedélyes szerelõ. Felesége másállapotban van, fiatal-asszony.”11

1948-ban a nápolyi érsek még Alessio Ascalesi (1872–1952, 1924-tõl ná-polyi érsek), míg érseki koadjutor címmel elõször Aurelio Marena12

(1893–1983, 1946. aug. 25-tõl nápolyi segédpüspök), majd AlfonsoCastaldo (1890–1966) rendelkezett akkoriban. Mindkettõ címzetes püspökGörögországban: Aurelio Marena 1946-tól Lampszakosz címzetes püspöke,Alfonso Castaldo pedig Szalonikié 1949-tõl.

A két püspök között a korkülönbség csak három év, 1948-ban Marena55, Castaldo 58 éves volt, tehát mindkettõre igaz, hogy „még fiatalos külse-jû, innen a hatvanon”.

Azonban ha a találkozás dátumát vesszük figyelembe, akkor a szóbanforgó püspök Aurelio Marena, akirõl tudjuk azt is, hogy Alessio Ascalesi ér-sekhez legközelebb álló személyiség volt. Ezt alátámasztja egy 1947-es felvé-

231


10 Lásd Banco di Santo Spirito.11 Márai Sándor, A teljes napló 1948, i. m., 387–388.12 Marenát XI. Piusz pápa 1931. február 12-én nevezte ki „Prelato Domestico di Sua Santità”-nak a

nápolyi érsekségben: ettõl kezdve használhatta a Monsignor címet. Vö. Annuario Pontificio 1941,Città del Vaticano, Tip. Poliglotta Vaticana, 1941, 559.

tel is, mely az Il Tempo napilapban jelent meg (1947. február 9.): a képenBenedetto Croce látható Ascalesi érsek és Marena püspök társaságában.13

Az említett esemény a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus,melyet 1938-ban Budapesten tartottak: a résztvevõk között természetesenott volt Ascalesi is.14

Az utolsó részlet, mely megerõsíti a feltételezés helyességét, egy 1949-esnaplóbejegyzés:

„Úrnap délutánján a városba megyünk, vissza kell adni M. úr, a püs-pök öccsének és feleségének látogatását. A körmenet megállít útköz-ben. Este hatkor kezdik Nápolyban az úrnapi körmenetet; végig a ViaRoman hömpölyög a tömeg, Mária-leányok, különös ruhákba öltözöttgyermekek, rengeteg pap, szerzetes, zászlós zarándok. Az ablakokbóldíszes ágyterítõk lógnak.”15

Valószínû, hogy az M. rövidítés az úr vezetéknevét, és nem a keresztnevéttakarja: pl. signor Marena. A Napoli e i napoletani. Guida generale delMezzogiorno (1954)16 címû kiadványban szereplõ adatok szerint AurelioMarena nápolyi lakcíme via Francesco Saverio Correra (az ún. Cavone aPiazza Dante), 28 volt.17 Ez a Via Pessina egyik mellékutcája, és BenedettoCroce lakhelyétõl csak kb. 700 méterre található:

„Délelõtt a nápolyi sikátorokban, a San Biagio di Libraia környékén.Mind itt laknak: Croce, a püspök, a hercegek a szutyokban, a roskadópalotákban.”18

232

Papp Judit

13 A fényképet Croce kivágta az újságból és egy pergamen borítójú kötetbe ragasztotta: Vö. UA 72Miscellanea di scritti riguardanti B. Croce, 12/1946 – 08/1947, Fondazione “Biblioteca BenedettoCroce”, Archivio di Benedetto Croce.

14 A 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus emlékkönyve, közrebocsátja a kongresszus elõkészítõFõbizottsága, Bp., Szent István-Társulat Kiadása, 1938, 76.

15 Márai Sándor, A teljes napló 1949, i. m., 222.16 Vö. Napoli e i napoletani. Guida generale del Mezzogiorno (1954), a cura di Marino Turchi, Napoli,

1206. (Biblioteca del Gesù Nuovo).17 Az Annuario pontificio 1949 c. kiadványban (Città del Vaticano, 1949, 490. oldal) a házszám 22.18 Márai Sándor, A teljes napló 1952–1953, Bp., Helikon, 2009, 11.

Mons. Aurelio Marena19 többek között a Pontificia Egyetem Jogi Kará-nak (Piazza Donnaregina, 22) az egyik tanára is volt.20 Ugyancsak ennek azemlített kiadványnak az 1216. oldalán szerepel Lola nagybátyjának a neve,Marton Luigi21, és õróla is megtudjuk, hogy lakóhelye megegyezett Máraié-val: via Nicola Ricciardi, 7.

Az 1940-es és 50-es években Aurelio Marena tudós, élénk, jelentõspolitikai befolyással és kapcsolatokkal rendelkezõ személyiség volt:1944-tõl a Pontificia Commissione di Assistenza (1953-tól Pontificiaopera di assistenza ‘Pápai Segély Akció’) elnöke a nápolyi egyházme-gyében, majd 1945-tõl ugyanennek a szervezetnek a campaniai és saler-no–lucanai küldöttje.22 Tevékenységeire nézve Posillipo is kiemelkedõfontosságú számára, mivel itt, a Villa Ruffóban hozta létre a „NostraSignora del Santissimo Sacramento” állandó székhelyét (1946). Ésnemcsak a Seminario Diocesano (Egyházmegyei Szeminárium), hanema Seminario regionale di Posillipo (Posillipói Területi Szeminárium)nagyra becsült tanára.23 Segédpüspöki kinevezése után (1946. aug. 25.)egyre több feladat nehezedett vállára, egyre több tisztséget kellett be-töltenie: ezek elsõsorban társadalmi-politikai jellegûek, illetve a népivallásossággal kapcsolatosak.

Bernard JohannowskyAz 1940-es évek végén a nápolyi intellektuális élet egy másik kiemelkedõalakja az idõs Bernard Johannowsky (1881–1968), aki 1908-tól a nápolyiDetken & Rocholl könyvesbolt egyik társtulajdonosa. Johannowsky Ná-polyba érkezése elõtt, már a század elején ismert újságíró és a bécsi Zeit tu-

233


19 Lásd: Aurelio Marena, Dall’incudine all’altare: Beato Nunzio Sulprizio, Edizioni Paoline, 1963.(Biblioteca del Gesù Nuovo, Nápoly, 16-B-3132 jelzet); Uõ, Il Beato Nunzio Sulprizio, TipografiaPompei, 1981.

20 Vö. Turchi, i. m., 184.21 Elõször az UNRRA (United Nations Relief and Rehabilitation Administration) hivatalnoka, majd

az I.R.O. (International Refugee Organization) tisztje.22 Vö. Alfredo Marrazzini S. J., Opera pastorale e sociale di mons. Aurelio Marena a Napoli dal

1940–1950 = Salvatore Palese – Vincenzo Robles (a cura di), Nei decenni della transizione. LaChiesa di Ruvo e Bitonto e l’episcopato di Aurelio Marena (1950–1978), Bari, Edipuglia, 1994,113–137.

23 Vö. Ianuarius, Rivista Diocesana di Napoli, 1983/1 (anno LXIV, n. 1), 318.

dósítója volt. A Libreria internazionale Detken & Rocholl24 könyvesbolt aPlebiscito téren, a Prefettura (régen Palazzo della Foresteria reale) épüle-tében mûködött. Johannowsky 1912-tõl már a könyvesbolt kizárólagos tu-lajdonosa, melyet egészen 1950-ig vezetett.

A háború után a könyvkereskedõ megpróbálta újraindítani a könyves-boltot és antikváriumot, de 1950-ben úgy döntött, hogy visszavonul. A viaCileán a Vomero negyedben lakott a családjával, Johannowskynéval ésfiukkal, Wernerrel: a könyvkereskedésben és lakásán is gyakran fordultakmeg újságírók, írók, intellektuelek, mûvészek stb.

Szerencsére a hatalmas gyûjtemény java része fennmaradt a lakás kétszobájában és egy pincében, és a monteverginei könyvtárnak (BibliotecaStatale di Montevergine) sikerült egy tételben megvásárolnia az értékesanyagot.

Bernard Johannowsky 1968. február 8-án hunyt el a nápolyi lakásában.Márai a naplójában többször is említést tesz az idõs könyvkereskedõrõl

és családjáról. Az elsõ feljegyzésben a gazdag kereskedõ lakásáról tudunkmeg néhány részletet:

„Egy helybeli gazdag antikvárius meghív teára. A Piazza di Plebiscitén,a hercegi palotában van üzlete, régi, miniatûrös, ritka könyveket árulkülföldieknek és múzeumoknak. Elõször járok jómódú nápolyiak laká-sában. Mindenütt kõpadló, ez a mozaikos arabs örökség. A szobák be-rendezése különösen választékos. A régi bútorok a nápolyi környezet-ben külön élnek magányos életet. A ház tiszta, a felvonó jár. A környékszemetes, sikátoros.”25

Egy következõ naplórészletbõl már az üzlet jellegérõl tájékoztat bennün-ket az író:

234

Papp Judit

24 A nemzetközi Detken könyvesbolt 1836-ban nyílt meg a San Francesco di Paola-templom egyik ár-kádja alatt. Majd az alapító Alberto Detken feleségül veszi Elisabetta Rochollt, és 1962-ben bevesziaz üzletbe a sógorát is, aki akkor már a göttingeni egyetem professzora. A könyvesbolt a Foresteriareale palotában találja meg a végleges helyét. Rocholl (1876) és az alapító (1881) halála után a köny-vesbolt Enrico Detkenre maradt, aki kiadói tevékenységbe kezdett: olasz mûveket, fordításokat ésfolyóiratokat jelentetett meg. Ez késztette arra, hogy a Nápolyba érkezett Bernard Johannowskytfelvegye elõször mint munkatársat (1903), késõbb mint üzlettársat (1908). Végül 1912-ben eladtaneki az üzletet. Vö. Placido Mario Tropeano, La biblioteca di Montevergine nella cultura delMezzogiorno, Napoli, A. Berisio, 1970, 102–103.

25 Márai Sándor, A teljes napló 1948, 375.

„Meglátogatom barátomat, az öreg könyvkereskedõt, aki a Piazza deiPlebiscite egyik hercegi palotájának földszinti, bolthajtásos üzletében ve-zeti a régi antikváriumot. A helynek cachet-ja, különös hangulata van; azöreg, bécsi születésû, lelkes monarchista vatermördert és vörös csokor-nyakkendõt visel, s az üzlet ajtaján át a tér dísztárgyára, Canova lovasszobrára látni. Elmondja, hogy e napokban adott el Castiglione Cortegiájá-ból két eredeti példányt; de már csak kevesen érdeklõdnek a régi könyvekiránt, a nagy bibliofilek elszegényedtek. Mikor az amerikai katonák meg-jöttek Nápolyba, a magyar származásúak lelkesen megvásárolták a »Ma-gyar Remekírók« sorozatát. S egyáltalán, minden magyar könyvet.”26

Megtudjuk azt is, hogy a két család nagyon jó viszonyban volt, és a kétférfi között olyan szoros és baráti kapcsolat alakult ki, hogy Johannowskybácsi gyakran könyveket is kölcsönzött a magyar írónak, hogy ezeket ké-nyelmesen, a posillipói otthonában olvashassa el. Kettejük bizalmas kap-csolatára utal egy késõbbi bejegyzés is, amely abból az idõbõl való, amikor akereskedõ már visszavonult a kereskedõi tevékenységébõl:

„Az egyetlen idegen ember vagy félismerõs, akitõl e karácsonyon meg-emlékezést és ajándékot kaptam, J. Bácsi, a paralitikus öreg nápolyiex-könyvkereskedõ. Egy vízfestékrajzot küldött, amely nápolyi ten-gerpartot ábrázolt. Ez az ajándék meglepett. Abban a korban vagyok,amikor az ember már nem vár senkitõl ajándékot.”27

Benedetto Croce1949. február elsõ felében Márai Sándor meglátogatta Benedetto Crocét is aPalazzo Filomarino második emeletén található lakásában (ma Via Bene-detto Croce, 12 – azelõtt via Trinità maggiore). 1946-ban Benedetto Croceebben az épületben alapította hatalmas könyvtára és lakása mellett az OlaszTörténelmi Tanulmányok Intézetét (Istituto Italiano per gli Studi Storici).Az akkor már világhírû filozófussal a magyar író valószínûleg nápolyi isme-retségeinek (Johannowsky bácsi és Mons. Aurelio Marena) köszönhetõentalálkozhatott. Az Istituto Italiano per gli Studi Storici könyvtárában négyMárai-kötet található:

235


26 Uo., 395.27 Márai Sándor, A teljes napló 1950–1951, i. m., 434.

Mérleg és eszmecsere Márairól -...

Documents

Transcript of Mérleg és eszmecsere Márairól -...