Magyarországi Románok

A magyarországi románok alatt napjainkban a mai Magyarország területén élő román nemzetiséget értjük. A történelem folyamán Magyarország állami határainak váltakozásával együtt más területek románsága is ide tartozott, így 1559 előtt, illetve 1867-1920 között a történelmi Erdély román lakossága is.

A három részre szakadt Magyarország korában, a 16-17. századi Erdélyi Fejedelemségben alakult ki a legtöbb román oktatási intézmény, elsősorban Brassó ésFogaras környékén. Az itt beszélt román nyelv képezte a később kialakult irodalmi nyelv bázisát.

Román férfi népviselet  A román férfiviselet fehér posztó vagy nyáron fehér vászon, a nadrág lazán követi a test vonalait.

Ehhez ünnepre csizmát, hétköznap többnyire bakancsot viselnek, A lobogó ujjú szinte térdig érő hosszú fehér inget díszes bőröv (dészűszíj) szorítja le a derékon. Az ingre nyáron fekete mellényt, hidegebb időben és télen melles bundát s arra condrazekét öltenek. Fejüket nyáron kicsi karimájú fekete kalap, télen magas, hegyes kucsma födi.

Román Női népviselet

A román női viselet tászlis ujjú, színes vállfőhímes inge, varrottas ingalja nemcsak a fehérnemű szerepét tölti be, hanem részben a blúzt, kisebb mértékben a szoknyát is helyettesíti. Az inget és az ingaljat derékban gyapjúból szőtt, széles, mintás övvel kötik le, és ezzel töltik ki a derék karcsúságát, hogy a téglalap alakú, szálon szedett gyapjúszőttest, a "fotát" maguk köré csavarhassák. Ezt a szoknyaszerű ruhadarabot, derékon felül, keskeny, szép mintás gyapjuszalag (bernyóc) rögzíti. A lányok, sőt a menyecskék is felcsippentik és derékba tűzik a "fota" alsó csücskét, hogy így a hímes ingalj is lássék. A román női viselethez magas szárú vagy félcipő tartozik. Fejükre a fiatalok menyecskésen tarkóra kötött, rózsás kendőt tesznek, amely homlokukat szabadon hagyja, míg az öregasszonyok egész homlokukat elfödik, és álluk alatt kötik meg a sötét színű fejrevalót. Az ingre virághímes bőrmellényt, kicsi bundát öltenek, amit esetenként szívesen szegnek prémmel. 

Román népviselet Román „minta” Román házaspár

Címer (E címer vörös pólyával vágott pajzs, a

felső kék mezőben aranycsőrű, vörös nyelvű, jobbra néző emelkedő sas, mint a magyar megyék címere; jobbra tőle arany nap, balról megújhodó ezüst hold a székelyek címere; az alsó arany mezőben pedig hét vörös vár a szászok címere.Erdély színe: vörös, sárga és a kék volt.)

Címer

Régi Új

A 17-18. század fordulójáig az ortodox vallás volt a

románok kizárólagos nemzeti vallása. Ezután egy részük áttért a görög katolikus hitre. A 18. században létrejött görög katolikus unió nagy lendületet adott a román nyelven való művelődésnek. AHabsburg állam által támogatott román görög katolikus értelmiség 300-nál több román iskolát alapított a Partiumban és a Magyarországtól ekkor még különálló történelmi Erdélyben. Az első román ortodox egyházi iskolák a Magyarországtól ekkor még szintén külön kormányzott Bánságban jöttek létre a 18. század második felében. Ezek a karlócai szerb patriarchátus védnöksége alatt álltak. 1781-ben már 83 községnek volt román iskolája. 1783-ban a bécsi kormány elrendelte, hogy a határőrvidéken katonai pályára készülő román fiatalok csak német iskolában tanulhatnak. A román nyelv oktatása ekkor háttérbe szorult, a hitoktatás nyelve is a német lett.

Az erdélyi és magyarországi román középosztály a balázsfalvi (1754), illetve a belényesi (1828) görög katolikus gimnáziumban nevelkedett, ezek voltak a központjai a szellemi életnek, itt került sor az első román nyelvű színielőadásokra, a tanárok közül kerültek ki román irodalom és művészet képviselői.

Belényes Balázsfalva

az 1848-as román események szorosan kötôdtek a magyar forradalomhoz, Erdélyben pedig a magyar és román mozgalom a bonyolultságig összefonódott. Következésképpen fokozottan érvényes Erdélyre az a szabály, hogy a történetkutatásnak a másik félre is mindig oda kell figyelnie. Ha ezt elmulasztja, az egyoldalúság csapdáját aligha kerülheti el. Természetesen vonatkozik ez mind a magyar, mind a román és szász történetírásra. Ezúttal legyen szabad a román történetírásnak a magyar forradalommal és a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos nézeteire, vélekedéseire kitérnem. A dolog természeténél fogva áttekintésem csak vázlatos lehet. Azt is sietek elôre bocsátani, hogy csak a legjellemzôbb felfogásokat vettem tekintetbe.

Az 1848-as forradalmak óta eltelt másfél század folyamán a román történetírásban a magyar forradalommal kapcsolatban három fontosabb irányzatot vagy vonalat sikerült többé-kevésbé elkülöníteni.

Az új abszolutizmus céljai túlmentek a forradalom és szabadságharc erőinek megsemmisítésén; az 1848 előtti alkotmányjogi viszonyok teljes felszámolását is el akarta érni. A nagy centralizált Habsburg-birodalom megteremtéséhez szükséges átalakítás fél évtizedes kivételes állapot fenntartásában és az egymást követő, különböző elnevezést viselő provizóriumok köpenyében jelentkezett.

Nagyenyed 30 ezer forintot kapott 4%-os kamatra. A Székelyföldön viszont kollektív büntetéseket róttak ki az 1848–49. évi „hűtlenség” címén.

A nápolyi, francia, osztrák és spanyol haderő 1849 augusztusára leveri a megmozdulásokat. A szeptembertől fegyveres harcba torkolló március 15-i pesti forradalmat orosz segítséggel számolják fel 1849 augusztusára (56. térkép). A román fejedelemségek megmozdulásait orosz és török csapatok verik le.

Érdekesség Erdély nevét Erdőelvéből származtatja. Első latin említése 1077-ből maradt

fenn, előbb Ultrasylvania néven, majd Transylvania formájában. A magyar név a 13. és 14. században tűnik fel, s innen származik a román Ardeal, amely a latinos szóhasználat alapján lesz ma Transylvania. Az Erdélyben letelepedett szászok a Siebenbürgert, a Hétvár nevet használják, azokét, akik a 12. században a terület védelmét látták el (Dés, Doboka, Kolozsvár, Torda, Küküllő, Gyulafehérvár és Hunyadvár). Mindez a régi Erdélyre vonatkozik, az újhoz hozzátartozik a Partium és a Bánát egy része is, ezek alkotják a mostani Erdélyt, amely Románia egyik tartománya.

A 15. század végén Erdély lakosságának 60%-a magyar volt, 24%-a román és 16%-a szász. A 18. század elején a háborús pusztítások után a magyarság létszáma 47%-os lett, a románoké 34 és a szászoké 19. A román lakosság a 18. század folyamán a demográfiai hullámmal és a magyar és szász kiváltságosok által kívánt bevándorlással erőteljesen növekedett, és a század végére túlsúlyba került. Az 1910-es népszámlálás Erdélyben anyanyelv szerint 53,8%-a románt, 31,6%-a magyart és 9,8%-a németet, 2%-a jiddist és 0,2%-a cigányt, 2,5%-a más nyelvűt nevezett meg. Az elmúlt nyolcvan esztendőben a román túlsúly tovább növekedett: 1992-ben 73,3% román, 20,7% magyar, 3% német, és 3% egyéb nemzetiségűt tüntettek fel.