Az EGYIPTOMI ŐS-GNÓZIS ÉS KIÁLTVÁNYA AZ ÖRÖK J E L E N B E N

Újra kihirdette és magyarázatokkal ellátta HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ

műve, a TABULA SMARAGDINA és a CORPUS HERMETICUM

nyomán

J. VAN RlJCKENBORGH

2. kötet

Rénova sorozat 5

Rozekruis Pers - Haarlem - Hollandia

Tartalomjegyzék

Előszó 15 I A harmadik könyv:

Az ember legnagyobb baja, hogy Istent nem ismeri 21

II A negyedik könyv: Hermész Istent dicsőítő b e s z é d e . . . 23

III Vigyázzatok, mert nem tudjátok sem az órát, sem a napot 26 A bemutatkozás ideje Egy ősrégi figyelmeztetés Vérünk állapota A szükségrend-személyiség hivatása A hétséges szív A hétséges fej Menjetek a vőlegény elé

IV A vér béklyói 33 A Rómabeliekhez írt levél 7. része A tudatlanság kábulata Kihez fordul Hermész? A magán vérkultiválás A bűnös kéj

V Karma-Nemezis és a megváltás útja . 41 A tanulóság főfeladata: a nap mint nap meghalás A bűn erömagja

Az endúra Az Istenek kertje Karma-Nemezis Az ember bukása A megváltás útja

V I Isten tervének megvalósítása . . . . 4 8 Az emberiség fájdalmai Mit kíván a Gnózis? Az egóban fájdalmat szenvedni A betlehemi születés és a győzelem Golgotán A Bárány menyegzője

VII Az egyetemes Gnózis szíve kiált . . 55 A megfordulás szükségessége Az egyetemes Gnózis útja Feladatunk és hivatásunk a világot és az emberiséget illetően Az emberfia megjelenése az ég felhőiben Az új gnosztikus birodalom

VIII Az ötödik könyv: Hermész egyik beszéde Tatnak . . . 5 8

IX A gnosztikus rejtélyek őstörvénye . . 64 Ennek a törvénynek hogyan lehet itt eleget tenni? Igaz jámborság és istenfélőség A megvalósítandó építmény szükségessége A tántoríthatatlan bátorság és kitartás Se fenntartások, se kifogások! Lépjetek be az örökkévalóság körébe

X Krisztus követése 72 Az igazi szabadkőművesség A világban, de nem a világból való A megszabadulás most teljesen lehetséges Felszabadulni a szolgálatkészség miatt A természetes vallások negatívsága Isten szelleme által lángra lobbanva, Az Úr Jézusban elhunyva, A Szent Szellem által újjászületni

XI A Betlehemből Golgotára vezető ösvény 78 A lélek feltámadásának folyamata Jézus foglyul ejtésének eposza Megalázás, keresztút, halál és győzelem Az endúra: a viszálymentesség Hagyja Jézus Krisztust dolgozni Önben

XII Az ember kettőssége 86 Elkerülhetetlenül választani kell: élet vagy halál Legyetek tökéletesek, miként a mennyei Atya Az ember két lelke Isten megvalósítása az emberben A szellemlélek újraébresztése Szenvedés és fájdalom A mindenség-megnyilvánulás hármas szövetsége

XIII A hatodik könyv: Hermész és Aszklépiosz beszélgetése . 94

XIV A mindenség mozgásának lényege és hatásai 01 A hermetikus bizonyítás A két ellenkező természet A megalkotott és a megalkotatlan Az isteni és Isten Az Atya szívében lévő Fiú nyilatkozott nekünk Az élet forrásával való kapcsolat helyreállításának szükségessége és logikája Az öntudatlan földi lét a leglogikátlanabb a mindenség-megnyilvánulásban

X V A z istenterv sérthetetlensége . . . . 108 Együttmozgás és ellenszegülés Mária, a szűzies ősanyag Hogyan nyilvánul meg az istenterv Egy óriási következtetés Ahol az Úrnak szelleme, ott szabadság van Az ellenmozgás eredménye önmagát semmisíti meg Csak az örök, ami az Úr szelleméből ered Itt az idő! A halál természettudományosan logikus jelenség Az élet az együttmozgásból fejlődik ki

XVI Az én utolsó halála: az önkéntes átadás 115 A fej és a szív betájolása Az odaadás az együttmozgásnak Az ellenmozgás veszélyei az Iskolában A hét pecsét feltörése Az önvizsgálat sürgősen szükséges

XVII A szent Grál rejtélye 121 A hét lezárt pecsét Jézus és a Vigasztaló A Hétszellem hét sugara A szent Grál Szerzete A tökéletes élet Az őszinte vágyakozás szükségessége Az ábra viselőjének életcélja Menjen be Ura békességébe

XVIII Az új, megszabadító lehetőségek . . 128 A kezdet emberi testvériségének felbomlása Az elmagányosodás tragédiája Az ellenmozgás pokla A Gnózis, az orvosló, a szeretet ura A Fiú megjelenése

XIX A hetedik könyv: Hermész Tatnak akráterről és az egységről 130

XX A verseny díj a 135 Kezdetben volt az Ige Az emberi gondolathatás A Logosz, az Ige Értelem és szellem Az értetlen csodálkozás A nyelvek megzavarodása A szellemkapcsolat, a verseny díja A rózsaszív, a magasabb felébredés nyugvó képessége Miért élek? A Fiú megszületése

XXI A szent keverőedény 141 János 1:5 A szellem, a víz és a vér A szent Grál, a hiányzó láncszem A világosság hármas szövetsége, Grál, katárok és a kereszt a rózsákkal Kétféle keresztelő Az utánzat a természetvallásokban Jelképesség és mágia A gnosztikus mágia Az egyházak és szekták mágiája Az eonok működése Az igaz tanulóság módszere

XXII A szent Grál elnyerése 149 Az emberfia jele Mi az a Pimander? A Logosz terve A halál legyőzése Az igaz ember ábrájának életre keltése A pimandrikus ember abszolút tudása Ozirisz-ízisz, szellem-lélek A fiatal pimandrikus ember állapota Transzmutáció és transzfiguráció Az isteni kehely A szent Grál következményei Felszabadulás és szolgálattétel; megdicsőülés és a fájdalom tapasztalata

XXIII Az ösvény és az áldozat 157 Az ösvény legnehezebb feladata Az én elhalásának szükségessége Isten vagy a mammon Négy hátráltatás

XXIV Visszatérés az egységhez 163 Egy teljesen új kezdet A szükségrendi alak feladata a nagy istentervben

XXV Egység (I) . . . . Hogyan győzzük le a halált? A halál elködösítése A negyedik rejtély

166

XXVI Egység (II) 172 Isten ábrája vezetni fogja Önt A változatlan és a változó Az egység és a szám Egyesülés és a határozott cselekedet Az élő test Pimandere A halál leküzdése

XXVII Add el mindenedet, és kövess engem . 178 A szent Grálnak egy Szerzete Az élő test eleven sejtjei Uram, itt vagyok! Csoportegység és önátadás A hétséges áram A teljesítő tett

XXVIII A gnosztikus rejtélyek titka . . . . 183 A gyógyulás folyamatát gyorsító életvitel Mindent vagy semmit A rágalom, a gúny és a kritika fegyvere Mi az élő test? Mi rejlik mögötte? A gnosztikus valóság ujjongó tanúbizonysága A Szent Szellem háza A Földtől megváltva

XXIX Isten megszabadító pünkösdi ünnepe . 191 A fiatal Gnózis gyújtópontjai A fénytér kiterjedése A termés betakarítása Minden tanuló felelőssége

XXX A nyolcadik könyv: Hermész, fiához, Táthoz: a láthatatlan Isten a legnyilvánvalóbb . 193

XXXI Az égi hajó és legénysége 199 Egy páratlan ajándék Az értelem edzése A gnosztikus tudatosulás folyamata A kibékülés szentsége A teljes önátadás Az égi hajó

XXXII Az örök az időben 206 Isten és ember között nincs alapvető gát A dialektika rögeszméje Az igazi imádkozás A gnosztikus munkás felelőssége

XXXIII Hermész himnusza 212

XXXIV A világ bölcsessége és Isten bölcsessége 215 A Hétszellem hét sugara A kisgyermek agyszerkezete A dialektikus ember önállótlan gondolkodása A megjelentetetlen nézése Az új gondolkodás A megjelent és a megnyilvánulatlan istenséggel való kapcsolat Az emlékezet rögeszméje A gnosztikus papi ember eleven tanúbizonysága

XXXV A tisztulás kulcsa 222 A lélektudat szükségessége Az Isten-gyermekeség és a felnőttség A lélek és a test párbaja Az elkerülhetetlen választás A kisagy uralkodó szerepe A megszabadító életmód A tisztulás nyitja A gnosztikus tanulóság egyesítő hatása

XXXVI A kilencedik könyv: Az igazán létezőből semmi sem vész el, de a változást tévesen megsemmisülésnek és halálnak nevezik 230

XXXVII A lélek újjászületése 233 A halál valótlansága Hogyan kell az igazságkeresönek megközelítenie a problémát A teológiai és a történelmi materialista álláspont Az oldhatóság közjátéka Mi a transzfiguráció? Az öngyilkos tévedése A megszabaduláshoz kell a természetben-születés Mi a lélekszületés? A földi ember csupán egy test Az igazi rózsakeresztes jellege

Mentsd meg a lelkedet Az élet székhelye A szív az emberi test legfontosabb szerve A szív hét kamrája A sternum feladata A mai természetes ember A szív vádat emel A lélek hangja

A tökéletes ember A lélek keresztútja Betlehemből Golgotára Az első isten és a második isten A mi szent Föld-anyánk A földszellem hivatása és a mi hivatásunk Krisztus, a Föld bolygói szelleme Különböző élethullámok

XL Semmi sem választhat el minket Jézus Krisztus Urunk szeretetétől . . 252 Az isteni természettudomány teljesülése Az atomi anyagcsere-folyamat Ne küzdjetek a gonosz ellen A halhatatlanság folyamatát a kezünkben tartjuk Egy világ kialakítása Az atom, és a teljes élet hét energiája

XXXVIII Újjászületés a lélek által 239

XXXIX A szent Földanya 247

Életterületünk közeledő lerombolása Az üdvözítő munka egy hiteles szellemi iskolában

XLI A terjes egyensúly helyreállítása. . . 258 Két fontos kérdés Lucifer és az Elohim A világegyetem rendje sérthetetlen A természet ikererői: tűz és hideg A tűz uralásának szükségessége életünkben Az isteni rend alapvető törvényeinek a fenntartása

Szómagyarázat 264

Előszó

Ember, ki vagy? Honnan származol? Merre tartasz? Ezeket a legmélyebb értelmű kérdéseket teszi fel a titokza­

tos szfinx az ember megjelenésének pirkadata óta minden uta­zónak, aki a földi élet pusztaságában vég nélkül tévelyeg A tu­datból, az életmód irányából és kivitelezéséből adódó válasz dönt élet vagy halál fölött.

Minden lét forrásának, létünk egyetlen igazi céljának első­kézből kapott igaz, élő ismerete nélkül az emberiség káprázat-ra, rögeszmére és vakságra ítéltetett, s így újra meg újra elsüly-lyed a sötétségben, szenvedésben és halálban.

Azért emel szót újra a Gnózis, azért csendül fel nagy erő­vel az őskezdetre intő felhívása, hogy ebben az annyira fájdal­mas és vészjós krízisben, mely a mai kozmikus nap végének a kísérőjelensége, a számtalan kétségbeesetten menekülni próbá­ló embernek megmutassa a felszabadító istenismeret útját. Az élő Isten-valóságra támaszkodva újra kihirdeti az ember magas származását és rendeltetését, s azoknak, akiknek még van fülük a hallásra, rámutat a megmentés egyetlen, ősrégi útjára, mely a jóakaratú ember számára korszakunkban is feltárult.

Akinek a szíve megrendült a maga okozta ziláltság és zűr­zavar láttán, amelyben a világ és az emberiség menthetetlenül

15

hányódik; aki belülről felismeri az életirány azonnali és alapve­tő megfordításának döntő szükségességét - önmaga viszonyla­taiban is-, azaz egyiptomi ős-Gnózis bölcsességében és szigo­rú követelményeiben örömmel és hálásan fogja felismerni az út, az igazság és az élet ragyogó világosságát.

Az ilyeneken segít az ifjú Gnosztikus Szerzet az e világon végzett tevékenységével, s az ilyen igazságkeresőknek szánták ezt a művet, mely képessé teszi őket arra, hogy a gnosztikus ta­nulóságot megközelítsék, és ennek az ösvénynek a kegyességé­ből ízelítőt kapjanak.

Sokan, nagyon sokan hallják meg még időben a Gnózis hí­vását, és válaszoljanak rá saját maguk és az egész emberiség üdvössége érdekében!

J. VAN RIJCKENBORGH

16

Az Ősanya

A kép a Világanya, az Ősanya ötágú csillagba foglalható jelen­ségét mutatja, amint a megjelenő csillagköd vagy csillagrend­szer központjában fogadja az Atya tüzét, a hétséges szellemtü-zet.

Az Ősanya fejét és szívét - egyetértő kölcsönhatásuk miatt - beragyogja az asztrál-fény, ami miatt ölében az élő víz forrá­sa, örökké buzogó áramlata fakad.

így alakul ki az Anyából az Atya vetése révén a fiúság ele­ven valósága. Az Atya alkotási tervét az Anya(g) ereje valósítja meg.

Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige. A Világosság fénylik a sötétségben.

19

A harmadik könyv: Az ember legnagyobb baja,

hogy Istent nem ismeri

HERMÉSZ: Hová rohantok, ó, ti elködösült emberek, akik lerészegedtetek az abszolút tudatlanság igéjétől, amelyben semmi Gnózis nincsen, amelyet nem bírtok, s most végre kihánytok? Álljatok meg, és józanodjatok ki! Nézzetek újra a szívetek szemeivel! S ha erre nem vagytok mindannyian képesek, akkor legalább azok, akik képesek rá. Mert a tudatlanság gonoszsága elárasztja az egész Földet, tönkreteszi a test­be zárt lelket, és nem engedi bejutni az üdvösség kikötői­be. Ne hagyjátok tehát, hogy az áramlat magával sodorjon titeket, hanem hagyjátok, hogy akik közületek képesek az üdvösség kikötőit elérni, kihasználhassák az ellenáramla­tot és befuthassanak. Keressétek OT, aki kézen fog titeket, és a Gnózis kapuihoz vezet majd, ahol a világos fény ragyog, amelyben nincsen sötétség, ahol senki sem ittas, hanem mindenki józan, és a szívével felnéz Arra, aki azt akarja, hogy ismerjék. De tudjátok meg: az O hangját nem lehet hallani, nevét nem lehet kimondani, s anyagi szemek nem láthatják őt: minderre csak a szellemlélek képes.

21

6. Ezért először szét kell tépnetek a ruhát, amelyet viseltek, a tudatlanság szövevényét, a gonoszság gyökereit, a romlás béklyóit, a világtalan börtönt, az élő halált, a szervekkel tűzdelt hullát, a sírt, melyet magatokkal hordoztok, a ki-zsákmányolót, mely bennetek lakozik és gyűlöletét azzal mutatja, amit szeret, s irigységét azzal teszi nyilvánvaló­vá, amit gyűlöl.

7. Ilyen az ellenséges ruha, amelybe burkoltátok magatokat. Ez a lélegzésetek akadályozásával lehúz magához titeket, nehogy újra lássatok s hogy a látottakban foglalt szép­ség, igazság és jó láttán nehogy meggyűlöljétek a gonosz­ságát, s átlássátok, milyen ravaszul vezet félre titeket.

8. Mert a szerveiteket érzéketlenné teszi azzal, hogy nagy mennyiségű anyaggal tömi el és bűnös gyönyörrel tölti el, hogy ne halljátok, amit sürgősen meg kellene hallanotok s ne lássátok, amit oly szükséges lenne meglátnotok.

22

A negyedik könyv: Hermész Isteni dicsőítő beszéde

1. Isten, Isten hatalma, és az isteni természet a mindenség dicsősége.

2. Isten minden teremtmény kezdete, ős-ötlete, gyarapodási képessége és anyaga, valamint a bölcsesség, mely minden dolog megnyilvánulásának az alapja.

3. Isten hatalma ok, születés és gyarapodás, ható erő, sors, meghalás és megújulás.

4. A mélységben végtelen sötétség és víz volt, és az alkotás hatni kezdő lélegzete. Mindez Isten ereje által káoszban volt.

5. Akkor felszabadította magát a szent világosság, az ősele-mek elváltak a nedves anyagoktól, besűrűsödtek, s minden isten együttesen kialakította az érett csírájú természet nézeteinek elkülönülését.

6. A meghatározatlanból és kialakulatlanból elkülönültek a könnyű elemek felfelé, míg a nehéz elemek a nedves ho­mokra ülepedtek le, úgy hogy a mindenség a tűz hatására szerkezeti elemeire esve, és az alkotás lélegzete által el­rendezve, szüntelen mozgásban maradt.

7. A mindenség hét körben nyilvánult meg, és az istenek csillagruhákban mutatkoztak meg a csillagrendszereik-

23

ben. A természet, minden nézetével, a benne jelenlévő is­tenek segítségével szerves renddé tétetett, s az őt körülve­vő kör, és az azt övező asztrális felhő keringését az isteni lélegzet hajtotta.

8. Minden isten saját erejéből készítette el azt, amivel meg­bízták, elültetve alkotásaikban az újraszületés vetését. így keletkeztek négylábú, csúszómászó, vízben élő és szárnyas állatok, valamint csírázó vetések és a fű, s mindannak a friss hajtása, ami virágzik.

9. Éppígy hozták létre az istenek az emberek nemzedékeit is, hogy megismerjék Isten műveit, a természet dolgozó ta­núbizonyságai legyenek,

10. sokasodjanak, korlátlanul uralkodjanak mindenen a mennyek alatt, megismerjék a jó dolgokat, s így gyarapod­janak, miközben fejlődnek és szaporodnak.

11. És az istenek elkészítettek minden lelket, amelyeket a sors határozata és az istenek küldetése szerint a körökön belül a testbe hintettek, hogy a mennyboltot, a mennyei istenek pályáját, az isteni műveket és a természet hatását ponto­san észleljék,

12. az igazán jót, és az isteni hatalmat, mely a sors határoza­tának kerekét mozgatja, megismerjék,

13. s ezzel megtanulják megkülönböztetni a jót a rossztól, amivel a jótettek és jó művek véghezvitelének egész fensé­ges művészetét magukévá tehetik.

14. Kezdettől fogva ez az útjuk: élettapasztalatot gyűjtenek és bölcsességet halmoznak fel sorsukkal és rendeltetésükkel kapcsolatban az istenek keringéséből. Végül megszabadít­tatnak, s a Földön nagy emlékműveket hagynak hátra, melyek azokra a fenséges művekre emlékeztetnek, amelye­ket felszabadultakként vittek véghez.

15. Mindaz pedig, amitől az idők folyamán a fényessége elvé­tetett és most sötétséget terjeszt: a lélekkel ellátott test

24

egész keletkezése, a fiatal állatok módjára létrehozott utódok, minden emberi hatás, mindaz, ami elhervad, ami az Isten által elrendelt gyarapodás ellentéte, minden vég­zet, és az istenek megújulása és a természet körforgása által - ha betelt az ideje - megújíttatik. Mivel az isteni nem más, mint az egységbe olvadó kozmi­kus mindenség, amit a természet megújított. Mert a termé­szet is Isten mindenhatóságában gyökerezik.

25

»

III

26

Vigyázzatok, mert nem tudjátok sem az órát,

sem a napot!

Újra felhívjuk olvasóink szíves figyelmét az egyetemes, ősi tanra, amelyről Hermész Triszmegisztosz ránk maradt írásai ta­núskodnak. Az egyetemes Gnózis két könyve képezte korábbi megbeszéléseink alapját. Az egyiptomi ős-Gnózisban való el­mélyülésünket most a harmadik és negyedik könyvvel folytat­juk. Hogy az általunk kiválasztott szövegek az eredeti írások­nak valóban a harmadik és negyedik könyvét képezték-e, azzal nem kell túlságosan törődnünk. A századok folyamán számta­lan könyv jelent meg Hermészi szövegekkel: hiteles sorrendről sehol sincs szó. A kutatók azonban megegyeznek abban, hogy régen a Hermészi írások százai - ha nem ezrei - voltak ismere­tesek, amelyek azonban a századok folyamán csaknem teljesen elvesztek. Azt a néhányat, ami fennmaradt, saját vélemény és tetszés szerint rendezték el. Ezért elhatároztuk, hogy ebben mi is a saját ismereteinkre támaszkodunk.

Először egy rövid részletet ismertetünk Hermész beszédé­ből: Az embernek az a legnagyobb baja, hogy Istent nem isme­ri, majd Hermésznek Isten dicsőségére tartott beszédében mé­lyülünk el. Lehetséges, hogy e szövegek olvasásánál az lesz az érzésük, hogy a szöveg nagyon ismerősnek tűnik, mert tanuló­ságuk éveiben már szembesültek e szövegek tartalmával.

Emiatt viszont az olvasó a könyvet ne tegye félre. Inkább úgy értse, hogy habár ezeket a dolgokat ésszel talán már felfogja, egy hatalmas szándék ösztönzésére újra eljönnek Önhöz, mert ennek eljött az ideje, eljött a megnyilatkozás ideje. Hermész beszédének kezdete nem valami hízelgő:

Hová rohantok, ó ti elködösült emberek, akik leittátok magato­kat a Gnózist teljesen nélkülöző igével, az abszolút tudatlanság igéjével, amelyet pedig nem állhattok, s most végre kihánytok? Álljatok meg, és józanodjatok ki! Nézzetek újra a szívetek sze­meivel! S ha erre nem vagytok mindannyian képesek, akkor legalább azok tegyék, akik képesek rá. Mert a tudatlanság go­noszsága elárasztja az egész Földet, tönkreteszi a testbe zárt lelket, és megakadályozza abban, hogy befusson az üdvösség kikötőibe.

A modern Szellemi Iskolában az utóbbi években részletesen beszéltünk az új asztrál térről, az új gnosztikus birodalomról, mely felkészült a feladatára. Aki tanulóként az ifjú gnosztikus Szerzethez tartozik, azt közvetlenül érinti ez a dolog.

Most pedig figyelmeztetést kapnak, éppen a tanulóság ki­vételes állapota miatt. Ez az ősi figyelmeztetés évezredek távla­tából szól hozzánk. Mert a bölcsesség, amelyről tanúskodha­tunk, legalább is 400 000 éves. A figyelmeztetést minden cso­portnak szánták, amelyik ugyanabban a kivételes helyzetben van, vagy bármikor lesz. Lényege az, hogy a gonosz nem en­gedheti meg, és nem is engedi meg, hogy a tanuló elérje az üd­vösség kikötőit. Ha valóban a Gnózis belső életében való rész­vételre törekszik, akkor teljesen biztos lehet benne, hogy Önért harcolni fognak. Ha tanulóságában sikere lesz, akkor ezt a küz­delmet nem kerülheti el. E harc kialakulása tényleg annak vilá­gos bizonyítéka, hogy a jelölt belépett az új tudatossá válás komoly kezdetébe. Gondoljon ebben az összefüggésben Jézus

27

Urunk megkísérlésére a pusztában, tevékenysége kezdetén. A tudatlanság gonoszsága elárasztja az egész Földet.

Amit itt gonoszságnak neveznek, az a dialektika életelixír-je, az ellentermészet széruma, a dialektika egész légköre, amelyben minden teremtmény él. Most nem kívánunk azzal a kérdéssel foglalkozni, hogyan keletkezett az ellentermészetnek ez az életelixírje, ez a halállélegzet, hogyan lett a tudatlanság gonoszsága. Az érdekelt olvasó alaposan tájékozódhat erről az irodalmunkból. Korlátozzuk magunkat arra a tényre, hogy az ellentermészet gonoszsága, a dialektikának ez az életelixírje létezik.

Mi, természetben-született lények, beágyazódtunk egy olyan életszférába, mely az üdvösség megnyilvánulása számára abszolút végzetes. A halálnak ebben az életszférájában léleg­zünk, s természetünknél fogva teljesen egyek vagyunk ezzel. Annyira egyek, hogy ezt a kötést teljesnek nevezhetjük. Amiről tehát beszélünk, azt mindenki nagyon is személyesen magára veheti. Senki se gondoljon másokra, hanem figyelmét irányítsa elsősorban saját magára.

A halál elixírjével való egységünket mindenekelőtt a vé­rünkjellege és állapota határozza meg. Ebben nyilatkozik mik­rokozmoszunk egész múltja. Mikrokozmoszunkban nem csak minden elődünk beszél a vérünkön keresztül, hanem szerepet játszanak örökölt tényezők is, vagyis szüleink mikrokozmikus elődei is. Mindezek a hangok zengenek a vérünkben, és mind­az, amit elődeink csaknem végeláthatatlan sora tett vagy mu­lasztott élete folyamán, érezhető nyomot hagyott mikrokozmo­szunkban, vérállapotunkban. Ezen dolgok alapján vonzunk erőket, étereket és más befolyásokat, amik a vért táplálják, s a vér lényegével egyek, mert az egyenlők vonzzák egymást.

Továbbá a test vértermelő szerveire kell utalnunk, mint például a csontvelőre. Ezek a vérképző szervek sejtekből áll-

28

nak, a sejtek pedig számtalan atomból. Az olvasó tudja, hogy minden atom maga is egy kis világ.

Ha tehát véráramlatunk a halál folyója - és valóban az -, és ha véráramlatunk egy az ellentermészettel - és valóban az -, akkor mindezen dolgoknak a magja egész lényünkben benne rejlik. Nemcsak a vérünkbe hatol be, hanem egészen a velőkig, ahogyan a Szentírás is mondja, sőt megvan testünk minden porcikájában és sejtjében is. Ez megcáfolhatatlan tény, amelyet senki sem tagadhat, s amellyel mindannyiónknak érdemben számolnunk kell.

Nos, testiségünk, személyiségünk egy szükségrendi szemé­lyiség, mely arra hivatott, hogy magát teljesen az eredeti em­bernek szentelje, akiből mai mikrokozmoszunkban van még egy maradvány, amelyet a modern rózsakereszt filozófiája ős-atomnak, krisztusatomnak, vagy a szív rózsájának is nevez.

Szükségrend-személyiségünknek az a feladata, hogy magát teljesen a mikrokozmoszunkban lévő eredeti lénynek adja oda, mert csakis transzfiguráitan, csakis az eredeti lénnyel teljesen egyesülve mehetünk be az üdvösség kikötőibe. Hogy Istennek ezt a megbízását teljesíthessük, ahhoz a mai személyiség-álla­potunkban két szervvel rendelkezünk, melyekkel a hazautazás kezdetét és sikerét biztosíthatjuk. Ez a két szerv a szívszentély és a főszentély.

Mindkettőnek, a szívnek és a fejnek is megvan a nagyon sajátos anyagcsere-folyamata, és e tekintetben nagyon külön­bözik személyiségünk többi részétől. A szívszentély és a fő­szentély atomszerkezete eltér a többi szerv atomszerkezetétől. A fej és a szív fontos részeinek anyagcsere-folyamatait, amennyire csak lehetséges, születéstől kezdve szigorúan elkü­lönítik a többi fenntartó folyamattól. Miért? Hogy lehetőleg so­káig biztosítsák a természetszülte ember rendeltetésének és az ezzel kapcsolatos feladatnak a megtalálását, amely elmerülés az

29

eredeti lényben, énünk átadása a mikrokozmoszunkban lévő eredeti, isteni embernek.

A hétszeres szív a székhely, Izisz székhelye, az élet anyjáé, ahol az ősatomot őrzik. Itt kell a Hétvilágosságnak, a hét sugár világosságának, a Szent Szellem világosságának is bejáratra találnia. Ezért nevezik a szívet Betlehem fénykapujának is.

A hétszeres fejet a kínai Gnózis „a nefritből lévő város­nak", az evangélium pedig „Jeruzsálemnek" nevezi. A Jelené­sek könyve hangsúlyozza, hogy ezt a Jeruzsálemet, az új Jeru­zsálemet Isten városává kell tennünk. Ebben a városban talál­juk meg a mennyei szívet, vagy a bíbor termet, a bennünk lévő Isten tróntermét. Izisz szívéből, az élet anyjának szívéből kell ezt a bennünk lévő Istent megváltani, hogy elfoglalhassa trónját a bíbor teremben. Ha pedig Ön belsőleg tudatába jutott mind­annak, amit tennie és kerülnie kell, hogy ennek az isteni rendel­tetésnek megfelelhessen, akkor megjelenik az ellenfél, a vádo­ló, a tudatlanság gonoszsága. Ez a gonoszság - mondja Her­mész - elárasztja az egész Földet. A vádoló pedig nagy erőfe­szítéseket fog tenni, hogy Önnek az üdvösség kikötőibe való befutását megakadályozza.

Semmi ok sincsen tehát a misztikus sütkérezésre, hanem megfontoltan és világos belátással lássunk munkához saját lé­nyünkben, határozottan vegyük kezünkbe saját sorsunkat. Mert a gnosztikus üdvnyilatkozat nagyon is személyesen mindegyi-kőnknek szól. Ha tehát megértjük a hívást, és pozitívan aka­runk reagálni, akkor személyes életünkön állhatatosan kell dol­goznunk, amíg napvilág van. Ha Ön ezt teszi, akkor van joga mások megmentésén is dolgozni, s így szólni:

Hová rohantok, ó ti elködösült emberek, akik teleittátok maga­tokat a minden Gnózistól mentes igével, ami a teljes tudatlan­ság igéje?

30

Az ittasság, az érzékek elködösülése tudatközpontunk beteges állapota. Ilyen állandó tudat-elködösülésben tart mindannyión­kat megszokott véráramunk, melyet szívverésünk ritmusa pré­sel át a nefritből lévő városon, a főszentélyen. Emiatt az állan­dó elködösítés miatt idővel visszafejlődés, elfajulás alakul ki, mely a személyiség különböző életfontosságú működéseit ká­rosítja, végül pedig megsemmisíti.

Ameddig a szükségrendtest még nem került a teljes elfaju­lás állapotába, vagyis még nem zárta ki véglegesen a felsza­badító világosságra való érzékenységet, addig fennáll a lehető­sége, hogy a véráram által fenntartott elködösülés állapota néha enyhül, például valami nagyon erős élettapasztalat folytán, mely szinte sokkot okoz. Az ilyen időpontokban lehet a fejet és a szívet a rendeltetésük szerint használni.

Erre mondja Hermész, hogy ezekben a helyzetekben és pillanatokban a tudatlanság igéjét nem bírjátok, s végre kihány­játok. A józanságnak ezekben a pillanataiban Ön a kétszeres szív szemeivel, Izisz szívével és Pimander szívével világosan felismerheti, hogy mit kell tennie.

Többször is magyaráztuk már, hogy a Gnózis világosság­ereje, az üdvösség életelixírje újra és újra behatol a tanulóba, és érvényesül a szerkezetében. Ezt a világosságerőt azonban a tu­datlanság gonoszsága ismételten elfojtja. Ha Ön például néhány napot tartózkodott konferencián egy gnosztikus fókuszban, ak­kor itt ezalatt teljesen feltöltődik világosságerővel. Ez aztán egy ideig rezeg még az Ön vérében, de - anélkül hogy észrevenné -hamarosan elszívja ezt a tudatlanság gonoszsága, s a föld rögé­hez kötözi.

így vész el folytatottan a világosságerő a tudatlanság go­noszsága miatt., s emiatt megtörténhet és megtörténik, hogy éppen azokban a pillanatokban van túl kevés olaj életük mécse­seiben, amikor szükség lenne rá.

31

Semmi esetre sem beképzelés, hanem bizonyos, hogy a közeledő időkben egyre gyakrabban hangzik el a felhívás: „Menjetek a vőlegény elé!", és akkor meg kell mutatkoznia, hogy a menyegzői ruha ékesíti-e Önöket. Gondoljanak a bibliai példabeszédre az okos és a balga szüzekről (Mt.25). Az okos szüzeknek volt elég olajuk a lámpáikban, míg a bolond szüzek­nek teljesen hiányzott ebben a fontos lélektani pillanatban.

Akik most akarnak szívesen látott vendégként belépni a menyegzői terembe, azoknak is mondják tehát:

„Virrasszatok, mert nem tudjátok sem az órát, sem a na­pot!"

32

A vér béklyói

A Rómabeliekhez írt levél 7. részében azt olvassuk: „Mert tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi vagyok, a bűn alá re­kesztve. Mert amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a tör­vénnyel, hogy jó. Most azért már nem én cselekszem azt, ha­nem a bennem lakozó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik én­bennem, azaz a testemben jó, mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem aka­rok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mű­velem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy másik törvényt az én tagja­imban, mely ellenkezik az elmém törvényével, s engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. Ó, én nyo­morult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testé­ből? Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által."

Időzzünk el a ténynél, hogy aki nem újonnan lélekszületett, aki a Gnózis világosságerejét még nem vonta fel teljesen a mennyei szívbe - ez a homlokcsont mögötti nyílt térség -, an-

33

nak egész tudata és élete szüntelenül az elködösültség, vagyis az ittasság állapotában van.

Az altatószert, ami ezt okozza, Hermész a tudatlanság go­noszságának nevezi. A tudatlanságnak ez a gonoszsága árasztja el az egész Földet, és ront el a testben minden kifejlődő, új lel­kiállapotot. Az altatószer ezek szerint légköri, bennünk ülep­szik, mint láttuk - a vérben, sőt, személyiségünk minden atomjában - a szív és a fej azon részeinek a kivételével, ame­lyeket még nem ragadott meg teljesen a haláltermészet.

A gonosz tudatlanság azon fáradozik ugyan, hogy a szívet és a fejet is teljesen elválassza magas rendeltetésétől, s mind­kettőt őtőle - a tudatlanságtól - tegye függővé, de ha Ön még jól áll, ha komoly tanulósága miatt még nem ment át egy végze­tes határon, akkor a tudatlanság gonoszságának csak annyi si­kere lehet, hogy a szív és a fej életfontosságú részeit többé-kevésbé elködösíti, hogy felszabadító működésüknek elejét ve­gye. Az ember ekkor abba a kényszerhelyzetbe kerül, amelyet Pál ír le oly találóan a Rómabelieknek írt levélben, melynek lé­nyege a következő: Az engem megérintő világosság miatt a Fényre irányulok ugyan, és a jót akarom, de a tagjaimban és a véremben fellépő erő uralkodik rajtam, s ezért a gonoszat cse­lekszem.

Világos, hogy Hermész egyetemes Gnózisa nem az alapve­tően és szerkezetileg teljesen a gonoszság hatalma alatt álló embernek kiáltja oda, hogy Józanodj ki", mert aki ilyen sze­rencsétlen, már nem tehet semmit sem. Hermész az elködösült-nek kiált: Álljatok meg és józanodjatok ki! S ha ezt nem tudjá­tok mindannyian megtenni, akkor legalább azok, akik képesek rá.

Ezt mindenkinek meg kell szívlelnie, még mielőtt a végle­ges elködösülés és a helyrehozhatatlan elfajulás abnormális ál­lapotába kerülne. Bizonyára belátják, hogy az időknek ezen a hatalmas fordulópontján a kiáltást nyomatékkal meg kell ismé-

34

telni: Álljatok meg és józanodjatok ki! Nézzetek újra szívetek szemeivel! Hányjátok ki a tudatlanság igéjét, amely lerészegí­tett titeket! Ha pedig erre nem vagytok képesek mindannyian, akkor legalább azok tegyék, akik képesek rá. Ezzel ne várjatok egymásra, hanem törjetek át az önkéntelen, megszabadító, új életcselekedethez!

Most talán sok tanuló véli, hogy ez jó mondás, és pompás feladat a gnosztikus rejtélyiskolán kívül álló embereknek, „nekünk azonban semmi közünk hozzá" - mondják, „mert mi válaszolunk a Gnózis hívására, és részt veszünk a rejtélyiskolá­ban".

Bár csak igaz lenne, Barátaink, hogy semmi közük ehhez! Gondolják meg, hogy Hermész felhívásával éppoly kevéssé a tömeghez folyamodik, mint Pál a Rómabelieknek írt levél 7. részében. Mindez nem a közönségnek, hanem mindkettő egy kiválasztott csoportnak szól. Nekik mondja Hermész nyomaté­kosan: Ha erre nem vagytok mindannyian képesek, mint cso­port, akkor legalább azok, akik tiközöttetek képesek rá. Egy ilyen felhívással a tömeghez fordulni teljesen értelmetlen lenne. Nem értenék, s azon kívül meg is haragudnának. Képzelje el az olvasó, hogy a nyugati embernek, aki oly nagy fölényben érzi magát, aki hozzászokott, hogy születésétől fogva értelmét és misztikáját iskoláztatja, és teljesen az anyag alkalmazására van idomítva, ennek a nyugati embernek, aki a társadalmi, gazda­sági és politikai területen csaknem éjjel-nappal lázasan tevé­keny, neki mondaná, hogy „az Ön elméje elködösült, józanod­jon ki és térjen meg, vagyis forduljon meg", miközben nyuga­ton a számtalan misztikus foglalatoskodás folyamán Isten és Jézus Krisztus nevét szüntelenül, másodpercenként kimondják valahol! Ilyen felhívást a tömeghez intézni? Ennek a legcseké­lyebb értelme sem lenne.

Akik viszont komolyan megpróbálják kitépni magukat a haláltermészet markából, azok éppen emiatt lettek a tudatlan-

35

ság-gonoszság összpontosított fáradozásainak tárgyai. A többi­eknek azonban, akiknek elködösülésükről még sejtésük sincs, teljesen a természetben állnak, s tehetetlenül hagyják magukat vonszolni az áramlatban, azoknak nincs mit megtagadniuk. Mert ők olyan igazak és valódiak itt, amennyire csak lehetsé­ges: a természettől valók.

Ha azonban a tudatlanság gonoszsága uralkodik a vérében, s Ön, mint gnosztikusan irányuló ember, meg akar szabadulni ettől, akkor nagy feszültséget kelt. Ez a feszültség pedig nagy veszélyt jelent az életében. Ha tehát egy ilyen időszakban, mint a mai, nem fog hozzá határozottan a megszabadító életcseleke­dethez a saját lényében, akkor nagyon abnormális ember ma­rad, sokkal inkább, mint a természet átlagembere. Mert a ter­mészet embere - engedje meg, hogy megismételjük - teljesen elmerül a természet rögeszméjében, ezzel teljesen egy. Ön pe­dig szintén a természet-rögeszmében él, holott azt hiszi, hogy már gnosztikus. Ezért ismételjük: józanodjon ki teljesen, és vizsgálja meg magát nagyon alaposan.

Szívszentélyében és főszentélyében áramlik az Ön vére, a halál folyója, mely a szívnek és a nefritből épült városnak min­den életfontosságú részét elködösíti és elszigeteli, úgy hogy Ön a jót, amelyet a Gnózis világosságérintése miatt tenne, most nem teszi, sőt, gyakran az ellenkezőjét cselekszi, s így a gonosz gyakorlatába lép be. így elrontja a testét, s az üdvösség kikötői­től távol marad, mialatt az új asztrál tér ráborul a Gnosztikus Birodalomra. így - s ez egyre jobban megmutatkozik a követ­kező időkben, ha nem avatkozik be idejében - szüntelenül a tu­datlanság gonoszságában áll, nem tudatosan, nem szándékosan, nem azért, mert Ön rossz, hanem mert nap mint nap, éjjel­nappal visszaesik vértípusába, vére elaltatja, elködösíti, és ez a nagy nehézség.

Természetben-születettsége miatt Ön egy ellenséges világ­ban él, s lénye miatt az önfenntartást gyakorolja. Mindenütt

36

gyűlölet, viszály, ellentétes álláspontok és végletekig vitt egyé-niesedés. Az Ön vére teljesen ehhez igazodik, természetes tuda­ta kénytelen erre korlátozódni.

Örökölt vértípusa szerint Ön bizonyos szabályokkal ren­delkezik, így áll szemben az életét mozgató dolgokkal; emezt jónak, amazt rossznak, ezt pozitívnak, azt negatívnak tartja. Bi­zonyos elvei vannak a helyes és a helytelen cselekvésre, bizo­nyos dolgokat illetően határozott a belátása, s ennek megfelelő­en érez rokonszenvet és ellenszenvet.

A helyzet azonban az, hogy az Ön szabálygyűjteménye jó­ból és rosszból, pozitívból és negatívból más dolgokat tartal­maz; elvei a helyes és helytelen cselekvéssel, rokonszenvvel és ellenszenvvel kapcsolatban mindenképpen különböznek máso­kétól. Mindenkinek megvan a saját kultúrája! Ön ebből él és ennek alapján cselekszik, és emiatt kerül konfliktusokba!

Most pedig megtalálta az Iskolát, s részesülni akar az új életállapotban, az élő lélek állapotában. Hermész tanaiból, a nagyok életéből, a gnosztikus tanokból tud az egészen más élet­ről. A Gnózis világossága pedig, amely Önt be akarja vezetni az üdvösség kikötőibe, eljön Önhöz, behatol Önbe.

Ön azonban a gyakorlati életben áll, az emberek beszélnek Önnel, látja őket cselekedni, megfigyeli foglalatoskodásukat és jelenségüket, sőt, egyszerű jelenlétük is kiválthatja már az Ön sajátos reakcióit. Ha valaki nem tetszik, akkor Önben fellobban a szentségtelen tűz. Az illető beszédmodora, viselkedése, sőt már puszta jelenléte is idegesíti, zaklatja az Ön vértípusát, ha­dat üzen a magánkultúrájának, egyéni vérkultúrájának. És eb­ben a pillanatban tudatködösülés keletkezik Önben, a vértípusa nagy erővel kezd hatni. A másik ember által kiváltott ellen­szenv miatt forr az Ön vérében a tudatlanság gonoszsága, s ez az Ön legmélyebb lényét is megragadja, azzal a következmény­nyel, hogy Ön „fellázad", s szóban, tettel vagy gondolatokkal ez ellen az ember ellen ágál. Ön ekkor az őskezdet emberállata.

37

Ebben az elködösültségben, ebben az ittas állapotban nem tehet mást. Önök ilyenkor oktalan állatok. Ha pedig ezt még nem látták be, akkor nemsokára felfedezik a következmények­ben, mert így mindig elkerülhetetlenül rendetlenséget, diszhar­móniát csinálnak. Önben és környezetében békétlenség kezd uralkodni, és a vér orkánjának hullámai magasra csapnak, oly­kor végzetes következményekkel. Bizonyos pillanatban aztán Ön már semmit sem ért, s csodálkozva jegyzi meg: „Nem ér­tem, miért viselkedik így ez az ember. Nekem semmi rossz szándékom sem volt." Ön jószándékkal cselekedett saját elvei és vérkultúrája szerint. Őszinte volt, de cselekedete a ragadozó állatra jellemző. A ragadozó ugyanis farkcsóválva és dorom­bolva ül áldozatán, mégis torkába vágja éles fogait.

így tapasztalja Ön szüntelenül az elködösüléseit, a tudat­lanság gonoszságából eredő ittasságát. Ez a puszta őrület álla­pota, a nagy-nagy butaság állapota, mialatt azonban - ezt hozzá kell fűzni - az Ön arcán ott van Isten gyermekeinek a jele. Az Istenfiasággal, mely Önben ragyog, Ön mégis megtagadja a vi­lágosságot. Ezt kifogásolja Hermész Triszmegisztosz kemé­nyen. A viselt ruhájukat szét kell tépniük. Ha ezt nem teszik, akkor tanulóságuknak a legcsekélyebb értelme sincsen. Ha nem változtatják meg a vértípusukat, akkor azok maradnak, akik mindeddig voltak.

Mert ez a romlás béklyója, egy sötét börtön, élő halál, szervek­kel tűzdelt hulla, egy sír, melyet magatokkal hordoztok, egy ki­zsákmányoló, mely bennetek lakik, s gyűlöletét azzal mutatja, amit szeret, irigységét azzal teszi nyilvánvalóvá, amit gyűlöl.

Ezt kell Önöknek megsemmisíteniük! Lássák át végre - ezt kí­vánja Önökkel megértetni Hermész Triszmegisztosz - a csap­dákat és fortélyokat, amellyel a gonosz veszi körül Önöket: Ilyen az ellenséges ruha, amelybe burkoltátok magatokat, és a lélegzésetek akadályozásával húz le magához titeket, nehogy

38

újra látóvá váljatok, hogy az abban foglalt szépség, igazság és jóság láttán, nehogy meggyűlöljétek a gonoszságát, s átlássá­tok, mily ravaszul vezet félre titeket.

Világos beszéd, ugye? Igyekezzünk tehát, hogy ne értsük félre. Ahogyan az Önben, a mikrokozmoszában lévő Istenről beszél­hetünk, úgy létezik a gonosz is Önben. És az Önben lévő ele­ven gonosz miatt tagadja meg az Önben lévő Istent, aki az Ön mikrokozmoszában raboskodik. Fogadja el ezt a tényt, akkor is, ha nem valami előnyös. Fogadja el, hogy a megtapasztalt go­nosz nem Önön kívül van, nem kívül álló lénytől jön Önhöz. Ne higgye, hogy valaki más az Ön együttműködése nélkül rosszat tehetne Önnel. A gonosz, mely megnyilvánul Önben, és a gonoszság, amit más tesz Önnel, együtt menetel, lépést tart a gonosznak az Önben élő erőivel.

A gonosz mindenkiben megvan. A személyiséghez tarto­zik. Kormányozni képes, és kormányoz is minket; és sajnos elégtételt találunk ebben, amíg vérünk kultúrája szerint cselek­szünk. Ha nem lát hozzá önmaga alapos és gyökeres megvál­toztatásához, akkor megreked ebben a helyzetben, mely Önt le­húzza és fogva tartja. A nefritből lévő városon, a főszentélyen az élet folyamának kell átáramlania! Akkor hangolódnak az ér­zékszervi képességek újra a világosságra; az anyag el lesz tá-volítva belőlük, és a bűnös gyönyör eltűnik.

Hermész itt nem a nemi kicsapongásra és perverzitásra cé­loz. Erről szó sincsen ebben a mély értelmű beszédben. A gyö­nyörnek két jelentése van, kétféle örömben lehet gyönyörködni: az érzékek élvezetében és a lélek élvezetében.

A gyönyör szót régen gyakran használták a második jelen­tésében, mint például a 36. zsoltárban: „megitatod őket gyö­nyörűséged folyóvizeiből", vagy máshol: „ez az én Fiam, aki­ben én gyönyörködöm".

39

A bűnös gyönyör itt különösen a saját cselekedetekben és gondolatokban való gyönyörködésre, és az ezekkel való elége­dettségre utal, ahogyan az a vérkultúránkban megmutatkozik, ahogyan a vérünkből eredő tetteket és gondolatokat szívesen fenntartjuk. Aki saját vértípusával, saját vérkultúrájával foglyul ejteti magát, az szervileg is teljesen fogoly; rosszat tesz azzal a meggyőződéssel, hogy jól cselekszik - s ezt tartja kielégítőnek.

Ez a bűnös gyönyör végzetes ittassága. Hermész Triszme-gisztosznak nem vethetik szemére, hogy nem mondja meg elég világosan.

Ha aztán belátják, hogy a tudatlanság gonoszsága mennyire együtt jár a természetadta emberi állapottal, s hogy ez a tudati elködösülés okozója, mely az egész dialektikus életet jellemzi, akkor felteszik a kérdést:

Hogyan lehet megmenekülni ettől az állapottól?

40

Karma-Nemezis és a megváltás útja

Hogyan menekülhetnek meg saját vértípusuktól és az ebből kö­vetkező tudati elködösüléstől? Hermész válasza:

Ne hagyjátok tehát, hogy az áramlat magával sodorjon titeket, hanem hagyjátok, hogy akik közöttetek képesek az üdvösség ki­kötőit elérni, kihasználhassák az ellenáramlatot és megérkez­zenek. Keressétek OT, aki kézen fog titeket, és a Gnózis kapui­hoz vezet majd, ahol a világos fény ragyog, amelyben nincsen sötétség, ahol senki sem ittas, hanem mindenki józan, és a szí­vével arra néz fel, aki azt akarja, hogy megismerjék.

De tudjátok meg: az O hangját nem lehet hallani, nevét nem lehet kimondani, s anyagi szemek nem láthatják Őt, mert erre csak a szellemlélek képes. Ezért először is a ruhát, , ame­lyet viseltek, szét kell szaggatnotok: a tudatlanság szövevényét, a gonoszság gyökereit, a romlás béklyóit, a sötét börtönt.

Keresnünk kell-e tehát egy tanítót, mestert, adeptust, aki tanít­ványnak fogad el minket, ahogyan a természet ismert receptje szerint szokásos? Személyes kapcsolatokat kellene teremte­nünk? Keressünk talán valakit - egy tekintélyt, akit követhe­tünk?

Nem. Itt arról van szó, akit csak a szellemlélekkel lehet megpillantani, akinek a hangját természetes fülünkkel nem

41

hallhatjuk, akinek a nevét beszélőszervünkkel nem foglalhat­juk szavakba, s akit látószerveink nem láthatnak.

Arról van szó, aki magát Önnek vagy Önben semmiféle tükörszféra-módszerrel sem fogja megmutatni. Itt arról van szó, akit Pimandernek, vagy alter-egonak, a Másiknak, vagy Szel­lemnek neveznek!

Ezt a vezetőt kell Önnek keresnie, aki a vízszintes síkon nem található. Ez akarja Önt kézen fogni. Ezt a másikat csak nagyon különös módon tapasztalhatja és láthatja a szellemié-lekből, mely a szellemtudat és a Gnózisban megtisztított szív egysége.

Ha Ön megnyitja a szívét a világosságok világossága szá­mára, akkor kibontakozik a szív rózsája, és a rózsa színe és illa­ta fogja Önt vigasztalni. Ha pedig ezt a világosságot az ő szán­déka és lénye szerint követi, és így minden ellenállás ellenére forgalomba hozza a szerkezetében, az Ön rendszerében, az el­ködösítő véráramlattal ellenkező irányban, akkor a már koráb­ban megbeszélt módon le tudja rögzíteni a világosság lényegét a mennyei szívben, a homlokcsont mögötti nyílt térségben: ak­kor fogja Ön ezt a felső házat, ezt a bíbor termet, ezt a nefritből lévő várost a helyes módon elkészíteni. És a halálos álmából felébredt Pimander helyet foglal a trónján a felső teremben, és ünnepli szent úrvacsoráját Önnel.

Az ilyen vacsorának valójában csak akkor van értelme, ha a felső teremben megy végbe. Pimander, a bennünk lévő Isten akkor Önt a Gnózis kapuihoz vezeti, az Arany Fej kapuihoz, ahol a világos fény ragyog, amelyben semmi sötétség sincsen; ahol senki sem ittas, hanem mindenki teljesen józan.

Ha Ön be akar menni ezen a kapun, és fel akarja tárni az Önben lévő birodalmat, akkor először a tudatlanság ruháját, a naponta megtagadás ruháját kell széttépnie. Ez a modern Szel­lemi Iskola tanulóságának a lényege. Ha az Ön szándéka ko­moly, akkor nap mint nap ezzel kell foglalkoznia. Egész vér-

42

kultúráját és vértípusát, s ezzel saját dialektikus egyéniségének a bálványozásai, amelyből az Ön jelleme és egész tevékenysége magyarázható, meg kell semmisítenie úgy, hogy naponta vál­tozzon.

Az Önben lévő Istent a szokásos, mindennapi viselkedésé­vel, a vértípusából magyarázható szokásaival tagadja meg. Itt nem különc viselkedésre, vagy különös gonoszságra, rossz dol­gokra gondolunk, hanem nagyon is hangsúlyozottan a közönsé­ges hétköznapi viselkedésére és életvitelére, mely az Ön jelle­méből, a lényéből, a vértípusából ered.

Ez az életvitel a bűn belső ereje, magja, és a legmegveten-dőbbnek az oka - mondja Hermész. Amikor pedig az Iskolában endúráról beszélünk, a természetes én megszüntetéséről, a má­sikban való transzfiguráló alámerülésről, akkor ez nem felüle­tes, könnyen megtanulható tantétel, úgyszólván mankó a cél ér­dekében, hanem rendkívül mély értelme van, mely egész vérlé­nyünket megtámadja. A megtagadás gonoszságát, mely az Ön vérlényében jut kifejezésre, nem tudja egyszerűen akaraterővel lerázni magáról, azt mondván, hogy „ezt többé nem teszem". Nem; ehhez erős küzdelemre van szükség! Mert az Ön vértípu­sa teljesen egy a dialektikus világmindenséggel.

A tudatlanság gonoszsága és a megtagadás gonoszsága légköri, s így teljes mértékben megegyezik a dialektikus vi­lágmindenség lényegével és törvényszerűségével. Ha meg sze­retné érteni ezt, akkor jó tanácsot szerezhet a Hermészi kincses­tár negyedik könyvéből.

A nagy tér - mondja e könyv - a hetedik kozmikus terület nagy térsége, amelyet az istenek kertjének nevezünk, egykor a megnyilvánulás hajnalán, egyetlen végtelen sötétség volt a megalkotatlanság értelmében: a káosz volt, amelyet a Szentírás „a mélységnek" is nevez.

Ebben a sötétségben csak az élet vize volt, a kozmikus gyökérönállóság, az alap-önállóság, Abraxasz, vagyis: a tér tu-

43

lajdonságai. Amikor pedig elkezdődött a teremtés, akkor a sö­tétségből felszállt a szent világosság, a kozmikus alapönállóság tulajdonságai szabaddá tették magukat, és a sötétség természe­téből különböző természeterők váltak szét, amelyeket Hermész isteneknek vagy rektoroknak nevez.

A még alaktalan tér egész területén hét erő, hét sugárzás vált megkülönböztethetővé, láthatóvá, a mindenségi megnyil­vánulás Hétszellemének hét sugara. E Hétszellem által áll Isten, a Logosz kapcsolatban a teremtésével és a teremtményeivel.

A Hétvilágosság sugarainak befolyására az egész alkotás, határtalan sokféleségben, lenyűgöző színpompában és sokszí­nűségben tört ki, mialatt a mindenséget, amelyet a teremtés lé­legzete rendezett, isteni szellemsugárzások keringése tartotta mozgásban. A bolygók erői, a bolygók szellemei rendszereik­ben saját erejükből alakították ki azt, amivel megbízták őket. így keletkeztek például a mi bolygónkon a különböző termé­szeti birodalmak.

Mindebben pedig, bármennyire különbözött is a forma, az újjászületés vetése benne foglaltatott. Mert a mindenütt kibon­takozó életben, melyet az egyetemes szellemsugárzás tartott fenn, az isteneknek ebből a tekintélyes kertjéből kellett kiala­kulnia mindennek abban, amiből egykor előkerült: az Egyete­mes Szellemben. így jöttek elő az örökkévalóság szülőméhéből azok a lények, amelyeket egykor a szó szoros értelmében em­bereknek lehetett nevezni. Az „ember" szó több nyugati nyelv­ben (Mensch, man) a manasz szóból vezethető le. Manasz pe­dig gondolkodót jelent, vagyis az igazságnak és Isten bölcses­ségének, Isten egész tervének az ismerőjét.

És ezt a lényt, a kezdet emberét bízták meg a hetedik kozmikus terület tágas világmindenségében az isteni törvények betöltésével, az isteni művek kivitelezésével; hogy az istenterv ismeretében ezt valóra váltsa mindannak a segítségével, amit a természetistenek, a rektorok alkotásai rendelkezésére bocsátot-

44

tak. Az istenek kertjében mindent, valóban mindent az ember rendelkezésére bocsátottak. És megadatott neki az is, hogy szellemhasadással szaporodjon, vagyis legyen isten istenből, szellem szellemből. így töltötték el a hetedik kozmikus terület egész világmindenségét pompás dicsőséggel.

Létezik azonban egy általános érvényű természettörvény, mely a tágas mindenségben mindent összeköt: mely az alkotá­sok, erők, mozgalmasságok és hatások sokaságát egyetlen ké­pességbe csoportosítja, foglalja össze. Ezt a természettörvényt az egész mindenség nyitjának nevezhetjük: ez egy kimondha­tatlanul hatalmas képesség. Ezt az őserőt, az alkotásnak ezt az alaptörvényét a mitológiában Nemezisnek nevezik, ami azt je­lenti, hogy ez az ős-erő változatlanul ugyanaz, érintetlen marad. Ezért mondja a görög gondolatvilág Nemezist a bosszúálló igazságosság istennőjének, aki az erénytelenséget megbünteti, és minden vétket elítél.

Ennek az őserőnek egy másik neve a karma. A mindenség-nek ez az ősereje, mint elv, tökéletes és megváltoztathatatlan. Ezért is mondják egy helyütt Karma-Nemezisre az Egyetemes Gnózisban: „Karma-Nemezis népeket és halandókat alkot. Ha azonban egyszer megalkottattak, akkor ők azok, akik Karma-Nemezist a dühös bosszú fúriájává, vagy pedig jutalmazó an­gyallá teszik. Igazán bölcs, aki Nemezist tiszteli."

A mindenségtermészetnek ez az ősereje, hajthatatlan meg-rendíthetetlenségével, a természet Logoszaként, Isten nagy ter­vét abszolút biztosítja. Isten szelleme egy tervet sugároz ki a mélységbe: a szellem ereje feléleszti a természet erőit, a min­denség megmozdul és megjelenik. Mindehhez pedig társul egy ellenőrző tényező, Nemezis, mely Isten nagy tervét szabályoz­za. Ez az erő nem ismer alkudozást, sem bölcsességet, sem jót, sem rosszat, sem pozitivitást, sem negativitást. Ez az erő csak a Logosz akaratát tartja szem előtt, és biztosítja azt minden eltérő és ellenkező befolyás ellenére, ezeken keresztül. Ez, ha helye-

45

sen látjuk, lenyűgözően nagyszerű! Isten terve örökké helytáll, sérthetetlen, teljesülni fog.

De mily nagy veszély rejlik ugyanakkor ebben! Mert ha Nemezis törvényét megszegjük, akkor kijavít, akkor bosszú formájában, a sors képében lép fel. Leginkább ezen a néven ismerjük Nemezist a mi dialektikus rendünkben. Ez a sors, a vak sors. Ezért is ábrázolják Nemezist bekötött szemű istennő­nek.

Az olvasó most már talán megérti, mi történt a ködös rég­múltban.

Az emberiségnek egy része megszakította a kapcsolatot a szellem bölcsességével, és önfejűén elkezdett kísérletezni. Ne­mezis azonnal fellépett és kijavította ezt egy természettörvény segítségével, mert Isten nem hagyja el kezeinek alkotásait.

így gyulladt meg a tágas mindenségben a végzet tüze. A törvény áthágására a sors tüze felelt, és ebben az örvényben az ember elszakadt a szellemtől. Ettől kezdve, ebben az állapotban már csak a neve volt ember, manasz, gondolkodó.

Hiányzó bölcsessége folytán a természet különböző iste­neit szolgálta. De minden bolygói istenség, minden bolygói természeterő minden másiktól különbözik. Ezek a természet­erők nem tehetnek semmit egyebet a saját teremtő feladatuk teljesítésén kívül. Mivel a bolygói erők is az embert szolgálják, nem nehéz elképzelni, hogy egy elfajult emberiség a bolygói erőviszonyokat is szakadatlanul kibillenti az egyensúlyukból, s a sors, Nemezis, így szüntelenül javítgatja mindezt. így múlnak el világok tűz által, így hívnak fel a szentségtelenségek újabb szentségtelenségeket és természetellenes erőket.

így állunk életünkben a tudatlanság gonoszságának légkö­rében. Mivel szemben tudatlan az ember? Az eredeti emberi állapottal szemben! így aztán minden mikrokozmosz aurikus lényében van még egy adósság, amelyet az utolsó fillérig ki kell majd fizetni. Amikor azonban ennek a számlának a kifizetésén

46

fáradozunk, a haláltermészeten át vezető sorsunk útján szünte­lenül újabb és újabb adósságokat is csinálunk. Karma-Nemezist mindannyian nagyon is jól ismerjük!

Hogyan menekülhetünk el tehát az elátkozottak e körhintá­járól? Nemezis nem segít. Ezt soha nem is tette. Csak kijavít. Bosszút áll, de gyűlölet nélkül.

A megváltásnak azonban megvan az útja! A modern Szel­lemi Iskola minden alkalmat megragad arra, hogy beszéljen er­ről. Ezt pedig nem prédikálva teszi, nem épületes beszédeket akar tartani, nem ajándékozza meg Önöket dogmákkal, hanem azzal a ténnyel szembesíti, hogy ha el akarnak menekülni a sor­suktól, akkor a megváltás útját valóban be kell járniuk. Akkor a tudatlanság-gonoszság ruhájának szétszakításával, vértípusuk megsemmisítésével kell ezt a munkát elkezdeniük, mert ez a dolog lényege.

A megváltás egyetemes ösvényét újra megmutatják Önök­nek. Térjenek hát erre az útra! Tépjék szét a mindennapi meg­tagadás ruháját, amelyet viselnek.

Ha ezt teszik, akkor elindulnak a Nemezissel, a büntető igazságosság istennőjével kötendő békeszerződés felé.

47

VI

Újra Nemezissel szembesítjük Önöket, a igazságosság büntető istennőjével, azzal a természettörvénnyel, amelyet világunkban általában sorsnak neveznek. Mert ennek az istennőnek, ember­társainkkal együtt mi is adósai vagyunk. Kifizetésre intő rend­szeres figyelmeztetései szüntelenül érkeznek, hatnak a vérük­ben, egész életükben sors, veszélyeztetés, fájdalom és nyomo­rúság, gyengeség, betegség és halál formájában. Bántalmazásuk az ő számára nem valami kegyetlen kedvtelés, mert Nemezis olyan istennő, akinek a szeme be van kötve. Teljesen személy­telenül javít, s mindaddig ezt teszi, amíg rá nem lépünk újra az igazi emberség ösvényére.

Ha az olvasó mindezt meggondolja, akkor elképzelheti, mily kimondhatatlan fájdalomra ítéltetett bolygónk, a Föld, mily szenvedés árasztja el az emberiséget, milyen fájdalommal vannak tele a természeti birodalmak. Igen: az egész bolygó, a mi életterületünk, szinte kibírhatatlan fájdalmakat szenved. Nemezis tüze pedig dúl tovább!

Ez az a nagy pillanat, amikor felhívhatjuk figyelmüket az egyetemes Gnózis rendkívüli szerepére, a világunkban ismere­tes különböző irányzatok közepette. A világon azt kérdezik az emberek egymástól: „Ön milyen felekezethez tartozik? Mi ér­dekli, mi a kedvtelése? Kedveli a filozófiát vagy az okkultiz-

48

Isten tervének megvalósítása

must? Milyen érdekes!" így fecseg az ember, ugye? Mert meg­szállta a tudatlanság gonoszsága. Mert személyiségünk és egész létállapotunk teljesen megkristályosodott, elfövenyesedett. Mert személyiségünk az igazi, eredeti ember pompás dicsősé­gének már az árnyékát sem birtokolja. Ezért keresünk az em­beriség legnagyobb szenvedése közepette is csupán kedvtelést és időtöltést. Megpróbálunk elrejtőzni az időtöltések mögé, és valami látszatot fenntartani.

Be kell azonban látnunk, hogy Nemezis követelményeinek csak egyetlen módon tehetünk eleget, vele csak egyetlen úton lehet megegyezni: ez az Egyetemes Gnózis útja és módszere. Más megoldás nincs!

A Gnózis Önt nem csak arra kéri fel, hogy vegyen részt valami istentiszteleten vagy szolgálaton, hogy üljön be komoly arccal a templomba. Nem csak arra kéri, hogy hű tagja legyen egy közösségnek, vagy imákat küldjön a magasba, előírásokat és gyakorlatokat tartson be. A Gnózis nem elégszik meg az Ön érdeklődésével, hanem az Ön egész énjét követeli. Mindent vagy semmit!

Fel lehet tenni a kérdést: lehetséges-e még egyáltalán a vi­lágegyetem őstörvényével, Nemezissel egyenesbe jönni? Nem fajult-e odáig a dolog, nem haladt-e előre a visszafejlődés any-nyira, hogy a helyreállítás már lehetetlen lesz?

Ha ez így lenne, akkor az Ön életmenete valójában nagyon tragikus lenne. Azt mondjuk, „valójában", mert Ön ezt a tragi­kumot már nem érezné, már nem lenne képes végzetesnek lát­ni. Akkor az életet csak úgy venné, ahogyan jön, ahogyan ezt számtalan ember teszi. Teljesen együtt rohangálna a többiekkel az önfenntartás törvénye, a szemet szemért, fogat fogért törvé­nye szerint. Nemezis markának szorítását természetesnek ven­né, és engedelmeskedne, azt mondván: „Hát, ilyen az élet".

49

Ilyen hozzáállás esetén a Gnózisnak az Ön számára nincs és soha nem is lenne már semmi mondanivalója. Ekkor ugyanis Ön már nem tudna kiszállni az elködösültségből, már nem tud­na kijózanodni. Ilyenkor a Gnózisnak az Ön halálára, a mikro­kozmoszában lévő személyiség feloszlására kell várakoznia. S miután a mikrokozmoszban később újra felépül egy személyi­ség, a Gnózis újra megismétli kísérletét, hogy az új személyisé­get elérje. De mennyi időnek kell eltelnie, míg mindez megtör­ténhet?! Ezért mondja Hermész: hagyjátok legalább azokat re­agálni, akik még képesek erre.

Egy gnosztikus Szellemi Iskolában mindenekelőtt olyan emberek gyűlnek össze, akik már az „egóban is szenvednek". Az előzőkben olyan dolgokat kellett Önnek mondanunk, amik esetleg fájdalmat okoztak. Mégis kérdéses, hogy megsebeztük-e annyira, hogy fájdalma egészen az egóig hatolt! Sokan szen­vednek szinte kibírhatatlanul, de e fájdalom fölött még ott lo­bog, ott lángol az egó, a dialektikus én, s mindent megtesz azért, hogy a gyötrelmektől valamiképpen megmenekülhessen. Amikor az Iskola - annak érdekében, hogy tanulóit elvezesse a felszabadító belátáshoz - az igazságokat nevükön nevezi, ami a természetlénynek fájdalmat okoz, akkor talán ez egészen az énig megkeményít egyeseket, akik majd a bajtól megpróbálnak a Gnózistól eltérő úton megszabadulni.

A kijelentés, hogy sokan az egóban szenvednek, arra utal, hogy az ilyen emberek a dialektikus létállapotuk, énlényük, a tudatuk minden nézetéig megteltek az abszolút kilátástalanság fájdalmával. Ők azok, akik a dialektikus dolgok folyását annyi­ra tragikusnak, olyan embertelennek látják, hogy felháborod­nak, és kiutat keresnek. Talán még semmit sem tudnak egy kijavító Nemezisről, de ösztönösen sejtik, hogy az általános élethelyzet teljesen helytelen, reménytelen és visszás.

Ekkor pedig az egóban egyre erősebb fájdalmakat szen­vednek, és az ösvényt keresik. Ha az ilyen ember megtalálta az

50

ösvényt, akkor egy pillanatra sem tétovázik. Egyenesen rálép az ösvényre, minden következmény elfogadásával. Mert a kiutat az ösvény bejárásában látja, ezt az egyetlen lehetőségnek, az Atyához való örömteli hazautazásnak érzi.

Örvendetes, ha ez Önnel is így van, mert akkor Önnek is szólnak a negyedik könyv utolsó szavai:

Kezdettől fogva ez az útjuk: élettapasztalatokat gyűjtenek és bölcsességet halmoznak fel sorsukkal és rendeltetésükkel kap­csolatban az istenek keringéséből. Végül megszabadíttatnak, s a Földön nagy emlékműveket hagynak hátra, melyek azokra a fenséges művekre emlékeztetnek, amelyeket felszabadultakként vittek véghez. Mindaz pedig, amitől az idők folyamán a fényes­sége elvétetett és most sötétséget terjeszt: a lélekkel ellátott test egész keletkezése, a fiatal állatok módjára létrehozott utódok keletkezése, minden emberi hatás keletkezése, mindaz, ami el­hervad - ami az Isten által elrendelt gyarapodás és szaporodás ellentéte —, mindez a végzet és az istenek megújulása és a ter­mészet körforgása által - ha betelt az ideje - megújíttatik. Mert az „isteni" nem más, mint az egységgé olvadó kozmikus min­denség, amit a természet megújított. Mert a természet is Isten mindenhatóságában gyökerezik.

Próbáljuk meg ezeket a kijelentéseket elemezni, hogy a komoly dolgok és nyomasztó tények mellett, amelyeket Önök elé kel­lett tárnunk, valami biztos támaszra is találjanak, és világos belátásra tegyenek szert az úttal kapcsolatban, amelyet az ifjú Gnózis jár be a tanulóival.

Meg kell érteniük, hogy itt nem közönséges élettapasztalat­ról és bölcsességről van szó. Az Ön szívszentélye és főszenté-lye egy nagyon kivételes élet székhelye. Ez az élet még talán csak szunnyad Önben, de jelen van.

Az Ön hétszeres szíve, mint Izisz anya, képes ezt az életet megnyilvánítani, ezt az életet élni, ebbe az életbe belépni. És

51

miután Ön bement az életbe, mennyei szíve a főszentélyben - a nefritből lévő város bíbor terme - megajándékoztatik az egyet­len bölcsességgel.

Ezt a betlehem-születést és ezt a golgota-diadalt azonnal elkezdheti, ha a tudatlanság ruháját, a megtagadás ruháját, az Ön vér lényruháját - amely mögé, mint valami erődítmény mö­gé, elbarikádozza magát - hajlandó azonnal szétszaggatni. Az Ön egész jellemét, gondolkodását és cselekvését, egész anyag­szülte lényét vérpadra kell vinnie. Mert ez az Ön gonoszságá­nak a gyökérzete, a megbilincselő veszedelem, a sötét börtön, az élő halál, a szervekkel ellátott hulla, a sírbolt, melyet magá­val cipel.

Az Ön és mikrokozmikus elődeinek Nemezissel szembeni ellenszegülését és ennek minden következményét azonnal és teljesen meg kell semmisítenie.

Mert a virradat feltárul előttünk. Az Új Gnosztikus Biroda­lom valóra vált, s megnyilatkozik egyre növekvő, hatalmas él­ményben. Akar Ön ebben részt venni? Akar-e ehhez tartozni? Ezt csak akkor teheti, ha egy teljesen új lénnyel rendelkezik, ha az Önben még alvó élet ajtóit megnyitotta, és azok tárva-nyitva állnak.

Ezért állítottuk a fentieket kertelés nélkül az Ön tudata elé. Az a fontos, hogy időben felkészüljön a menyegzőre, a Bárány menyegzőjére, atyánk Rózsakereszt Keresztély testvér alkémiai menyegzőjére, melyet így megünnepelhet.

Nyissa meg a szívét a Gnózis világosságának, s a lehető legrövidebb időn belül próbálja meg ezt a világosságot önma­gában forgalomba hozni, és áramát fenntartani szüntelen, irá­nyított figyelemmel. Új módon éljen együtt embertársaival. Ha ezt teszi, ha a világosságot forgalomba hozza, akkor a felsza­badult Pimander kiszáll a sírjából, és elfoglalja helyét a trónján

52

a mennyei szívben. És ettől a pillanattól kezdve veszi át a szellem, az Önben lévő Isten az Ön életének vezetését.

Mindenekelőtt azt értse meg, hogy nem prédikálunk, nem akarjuk ismételten tantételeinknek valami más nézetét ismer­tetni.Magában kell hordoznia annak tudatát, hogy a teljesülés ideje, életkorszakunk aratási időszaka a szó legszorosabb ér­telmében eljött.

Ha pedig be akarja járni a Gnózis útját, akkor az is világos, hogy Nemezis és Ön között, Isten Édenkertjének őstörvénye és Ön között helyre kell állítania az összhangot, a békét! Csakis így tudja megtörni az istenek keringését, a természeteonok kör­forgását, amely fogva tartja Önt. A természeteonok megmarad­nak, és örökké be fogják tölteni feladatukat. Ha azonban Ön az őstörvénnyel ki tud egyezni, akkor mindezek a természeteonok, az erők, melyek körülveszik, megfélemlítik és fogva tartják, Önre nézve megszabadulnak rontó befolyásuktól és az Önnel vívott nagy tusától.

Az idők megújítása nemcsak bizonyos korszakokban megy végbe a hét sugárnak a világra kifejtett hatása szerint, hanem a megújulás minden egyes ember számára bármely pillanatban létrejöhet, ha valóban az egyetlen életet és igazságot keresi, amelyet megtalálhat, ha képes Nemezissel egyetérteni.

A Hermészi filozófia segítségével pillantást vethetünk an­nak a következményeire, ha Önnel együtt egyre többen járnak a felszabadulás és helyreállítás ösvényén.

Ha Ön belép az élő lélekállapot világába, akkor azonnal megszabadította magát a születés és halál kerekétől. A lélek nem fűződik többé a dialektikus természet testéhez. Ha pedig sokan megszabadítják magukat az élet és halál kerekétől, akkor a lelkes test, ennek a természetes, nemi fenntartása, és az ember mindezekkel összefüggő művészi tevékenysége jelentősen le­csökken.

53

A Föld, mint sötét dialektikus jelenség, egyre jobban el­néptelenedik. A bolygó pedig - mivel a természet mindig meg­próbálja a teremtmények szükségleteit kielégíteni - ha ez az időszak megkezdődik, ha tehát „a természet körforgásának száma teljes lett", belép a nyugalom, a Logosszal való egyen­súly helyreállításának időszakába. Minden nyers anyagi eltűnik, s az erőszak következtében keletkezett természetszükséglet teljesen megszűnik.

Ha Ön az ösvényre térve egy csoporttal jár együtt, akkor ez a fejlődés gyorsabban halad. A természeteonokat a végzet megújítja, s a természet keringése más formában újra kezdődik, megújul.

A nyugalmi időszakból, a régi eltűnése után, anyabolygónk megújultan ébred fel, mert ekkor az egész Föld egyenesbe jött az őstörvénnyel, Nemezissel, az isteni igazságosság istennőjé­vel.

Csak ekkor teljesül igazán borús bolygónkkal és sötét lakó­ival kapcsolatban az istenterv. A Föld újra szent Föld lett, egy isteni, határtalan munkahely, amelyről ezért mondja a Szent­írás: „s az egész földet töltse el Isten dicsősége".

A születések, és Isten minden műve tökéletesen helyre lesz állítva a Földön. Nem lelkes hústestek, hanem élő léleklények fogják az egész világot örökségül kapni, hogy ezt a munkahe­lyet teljesen megszenteljék és rendeltetése szerint használják.

így lesz minden, amitől az idők folyamán elvétetett a fé­nye, s most sötétséget terjeszt, minden, ami most az isteni fel­adattal ellenkezvén hervadozik, a végzet által, az istenek megújítása által és a természet körforgása által újjá teremtve, és így jön minden egyensúlyba a Logosszal.

Az isteni ugyanis az egységgé olvadó kozmikus mindenség, amit a természet megújított. Mert a természet is Isten mindenhatósá­gában gyökerezik.

54

VII

Az előzőekből kiderül, hogy miért van „örvendezés egyetlen bűnös ember megtérése" miatt, ahogyan a Biblia közli. Ha a bukott emberiség visszatér az üdv régi ösvényeire, ha újra ke­resi és megtalálja az életet és a bölcsességet, akkor a dialektika létjogosultsága természetesen megszűnik! Majd a Földkoz­mosznak egy nyugalmi és helyreállítási időszaka után ez a dia­lektika teljesen el is fog tűnni, és a hetedik kozmikus terület egész térségét újra teljes mértékben az Istenek kertjének lehet majd nevezni. A Gnózis az ehhez vezető út, az igazság és az élet.

Legyen az olvasó mélyen tudatában tehát a dolgok és érté­kek kimondhatatlanul nagy jelentőségének, amelyekkel a Her-mészi filozófia szembesít. A Gnózis útja nem csupán az Ön megváltását, hanem ugyanakkor az emberiség és a világ meg­váltását is jelenti a szó szoros értelmében! Erre figyelmeztet a Rómabeliekhez írt levél 8. része: „Mert a teremtett világ sóvá­rogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtés ugyanis most a múlandóságnak van alávetve, ezért nyög és fohászkodik szinte szülési fájdalmakban mind a mai napig."

Az egész teremtés - ez megdönthetetlen törvény - teljesen Önöktől és tőlünk függ. Mindannyian, egyénenként és együtt, lényegünk révén kezünkben tartjuk a világ és az emberiség sor-

55

Az egyetemes Gnózis szíve kiált

sát. Ezért beszélhetünk egy Új Gnosztikus Birodalomról is. Mert nemcsak a saját megváltásunkra törekszünk, hanem vilá­gos a számunkra és érezzük, hogy a Gnózis a világért és embe­riségért van.

Ezért alaposan meg kell érteniük a Gnózis és a Gnózishoz való viszonyuk hatalmas jelentőségét, mert felhívásunkkal nem magunkhoz szeretnénk vonzani Önöket: ezennel az Egyetemes Gnózis közli Önökkel szívének sóhaját; az egész teremtés hal­latja szíve kiáltását!! Azért kiált, hogy jöjjenek tevékenyen és tetterővel segíteni Isten fiainak megjelenésénél. És ha a kiáltás visszhangra talál Önökben, akkor a munkát önmagukban kell elkezdeni. Mert hogyan is segíthetnének egy elsüllyedt ember­nek Isten fiává válni, amíg maguk is a dialektika posványában turkálnak?

Figyelmüket végül Hermész negyedik könyvének 16. sza­kaszára irányítjuk, mely kijelenti, hogy az isteni akkor jelenik meg, ha a kozmikus mindenség egységgé olvadt, miután a ter­mészet által megújult. Az Egyetemes Tan és minden idők szentírásai a legkülönbözőbb módon beszélnek az egységgé ol­vadás különös hatékonyságáról, egy olyan hatásról, mely időn­ként erősen érvényesül. Ez a légkörnek egy változása révén, Krisztus világosságának a légkörben való megjelenése által megy végbe. Ez az emberfia megjelenése az ég felhőiben.

Az új asztrál tér, mely kiterjedt és beborította az Új Gnosztikus Birodalmat Európában, előhírnöke annak az eljö­vendő természet-megújulásnak, amely a teljesen annak rezgésé­re hangolódó testvérekben nyilvánul meg, akiknek köszönhető­en ez az új természet újra az Istenségben fog létezni. Az Új Gnosztikus Birodalom az eljövendő nagyszerű dicsőség előre­vetett árnyéka. Ebben a megvilágításban kell látnunk az utóbbi néhány év eseményeit is a modern Szellemi Iskola életében. Itt

56

például az ifjú gnosztikus Szerzet új erőközpontjainak építésére és felavatására gondolunk.

Nos, az új asztrál térben megnyilvánuló Egyetemes Gnosz­tikus Lánc segítségével véghezvihetik a megszabadulás nagy folyamatát, a szentségtelennek, a halandónak a halhatatlanná, istenivé változtatását igazi élethivatásuk teljesítéseként Isten, a világ és az emberiség szolgálatában. Ennek első feltétele, hogy viselt ruhájukat, a tudatlanság, a gonoszság és megtagadás ru­háját szét kell szaggatniuk.

Merjék tehát a Gnózis világosságával feltárni, tágra nyitni a szív hét kamráját. Vágják a fejszét saját életvitelük gyökerei­be, a saját vértípusukba, és még ma, azonnal kezdjék el. Ha pedig már elkezdték ezt a munkát, akkor új erővel és erőfeszí­téssel folytassák, mert egész tanulóságuk ezen alapul.

Döfjék a kardot a saját lényükbe, hogy széthasíthassák a tudatlanság, a gonoszság és megtagadás burkát.

57

Az ötödik könyv: Hermész egyik beszéde Tatnak

1. Ezt a magyarázatot elsősorban az emberek iránti szeretet­ből és Isten iránti tiszteletteljes odaadásból adom neked,

fiam. A legigazibb jámborság az azokra való figyelés, amik valóságos dolgok Őbenne, aki mindezt készítette, és a há­laérzet mindezért, amelyről való tanúskodást soha sem fo­gom abbahagyni.

2. Ha viszont itt semmi sem igazi és valódi, Atyám, mit kell akkor az embernek tennie, hogy helyesen éljen?

3. Élj Istent szolgáló életet, fiam! Aki valóban jámbor, az fö­löttébb szeretni fogja a bölcsességet, mert a bölcsesség szeretete nélkül lehetetlen a legmagasztosabb istenféléshez jutni. Aki belátásra tett szert a mindenség lényegét illetően, és megtanulta megérteni, hogyan lett mindez rendre il­lesztve, ki tette és kinek a javára, az hálás lesz mindezért Istennek, a Demiurgosznak, a világépítő mesternek, mint a Legfőbb-Jó Atyának, aki őt jótettekkel halmozza el és hű­ségesen megtartja.

4. És amiképpen hálájáról tanúskodik, istenfélő lesz, s emiatt azt is tudni fogja, hogy hol az igazság és ki az igazság. E belátás miatt pedig istenfélő ráirányulása még fokozódni

fog-

58

5. Mert, fiam, a lélek, ha a testben van is, sohasem fog tudni az ellenkezőjére vetemedni, ha egyszer enyhítette bűnter-hét, hogy megragadhassa a valóban jót és igazat.

6. Ha ugyanis a lélek megtanulta ismerni Azt, aki őt alkotta, akkor határtalan szeretet tölti el, elfelejt minden rosszat, és a jótól nem lehet már elválasztani.

7. Fiam, ennek kell a jámborság céljának lennie. Ha vissza­térsz ehhez az állapothoz, helyesen élsz és boldogan halsz meg, akkor a lélek tudni fogja, hová irányítsa röptét.

8. Ez az egyetlen út vezet az igazsághoz, fiam, amelyen az előttünk járók is mentek, a jót megkapva.

9. Magasztos ez az út és készen áll, de fáradságos és nehéz a léleknek, amíg még a testben van.

10. Mert a léleknek először maga ellen kell felvennie a harcot, s a nagy elválasztást véghezvinnie, és egyik részének meg­hagyni a győzelmet maga fölött. Harc keletkezik ugyanis egy rész és két másik rész között, amelyből az első mene­külni próbál, mialatt a másik kettő alulról le akarja húzni. Ennek az eredménye küzdelem és nagy erőpróba lesz az egyik rész - mely menekülni akar - és a másik kettő között, amelyek le akarják fogni.

11. Nem mindegy azonban, hogy melyik fél győz. Mert az egyik minden erejével a jóhoz törekszik, a másik kettő pedig a romlottság területén lakik.

12. Az egyik rész a szabadságra vágyik, a másik kettő a rab­szolgaságot szereti.

13. Ha a kettő veszített, akkor magukba zárva maradnak, ha­tástalanul és magányosan, mert az uralkodó magukra hagyja őket. Ha viszont az egyet győzik le, akkor a másik kettő fogolyként viszi el őt. Mindentől megfosztják, és meg­bünteti őt az élet, amelyet itt él.

14. Nézd fiam, ez vezessen az úton, mely a szabadsághoz visz: fel kell adnod a testet mielőtt meghal, és az életet, mely

59

harcba keveredett, le kell győznöd; ha ebben győztél, akkor térhetsz vissza a magasságba.

15. Most pedig, fiam, rövid elmés mondásokban foglalom ösz-sze az igazi dolgokat; amit mondok, azt megérted, ha em­lékszel a korábban hallottakra.

16. Ami valóban van, az mozog; csak a nem létező mozdulat­lan.

17. Minden test a változásnak van alávetve; de nem minden test feloszlatható.

18. Nem minden teremtmény halandó; nem minden teremt­mény halhatatlan.

19. Ami feloszlatható, az múlandó; a maradandóan változat­lan; örök.

20. Ami újra és újra megszületik, az újra és újra el is pusztul; ami azonban egyszer és mindenkorra lett, az sohasem semmisül meg, és nem is lesz semmi más sem.

21. Először Isten van; másodszor a kozmosz; a harmadik az ember.

22. A kozmosz az emberért, az ember pedig Istenért létezik. 23. A léleknek az a része, mely az érzékszervekkel észlel, ha­

landó; amely azonban az értelemnek felel meg, az halha­tatlan.

24. Minden megnyilvánított valóság halhatatlan; minden meg­nyilvánított valóság bizony változó.

25. Nem minden dolgot mozgat lélek; de az egész létet egyet­len lélek mozgatja.

27. Ami szenvedésre fogékony, az tapasztalatokat gyűjt; ami tapasztalatokat gyűjt, az szenved.

28. Ami fájdalomnak van alárendelve, az örömnek is alá van vetve, vagyis halandó teremtmény. Ami az örömöt ismeri,

60

az nem mind ismeri a fájdalmat is, ez a halhatatlan te­remtmény.

29. Betegségnek nincs minden test alávetve, de minden test, mely betegségnek van alávetve, a feloszlatásnak is alá van vetve.

30. Az elme Istenben, az értelem az emberben, az értelem az elmében van; az elme nem képes szenvedést érezni.

31. A halandó testben semmi sem igaz. A testetlenben nincsen hazugság.

32. Ami létrejött, az mind változó; ami létrejött, az nem mind múlandó.

33. A Földön nincsen semmi jó; az égben nincsen semmi go­nosz.

34. Isten jó; az ember gonosz. 35. A jó szabad akaratából tevékeny; a gonosznak nincsen

szabad akarata, amikor tevékeny. 36. Az Istenek jó műveket határoznak el jó célokra. 37. A jó rend magasztos igazságosság; a jó rend a törvény. 38. Az isteni törvény az idő; az emberi törvény a gonoszság. 39. Az idő a világ forgása; az idő az ember megsemmisítője. 40. Ami az égben van, az mind változatlan; ami a földön van,

az mind változó. 41. Az égben semmi sem alárendelt, semmi sem függő; a föl­

dön semmi sem szabad. 42. Semmi olyan nincsen, amit az ég ne tudna; a földön nin­

csen ismeret. 43. A földi nem részesül az égiben. 44. Ami az égben van, az mind fölötte áll mocsoknak és szé­

gyennek; ami a földön van, az mind kifogásolható. 45. Az isteni nem halandó; ami halandó, az nem isteni. 46. Amit vetnek, az nem kél ki mindenképpen; ami megszületik

azt mindenképpen vetették.

61

47. A feloszlatható testnek két időszaka van: a fogantatástól a születésig és a születéstől a halálig. A múlhatatlan test számára az időnek csak kezdete van: a teremtés.

48. A feloszlatható testek gyarapodnak és csökkennek. 49. A feloszlatható anyag az ellentétekben kering: megjelenik

és megsemmisül. A múlhatatlan anyag a változást önma­gában viszi véghez, vagy azzá válik, ami vele egyenértékű.

50. Az ember születése egy elhalálozás kezdete; meghalása egy születés kezdete.

51. Ami születik, az természetesen meg is hal; ami meghal, az meg is születik.

52. Az igazi dolgok közül sok a testekben található, sok az ötle­tek világában, és sok az erők világában. A test az ötletek világában is van, de az ötlet és az erő is a testben van.

53. Ami isteni, az nem részesül a múlandóságban, és a halan­dó nem részesül az isteniben.

54. A halandó nem kerül halhatatlan testbe; a halhatatlan mégis részt vehet a halandóban.

55. Isten megnyilvánuló erői nem felfelé, hanem lefelé irányul­nak.

56. Ami a földön történik, annak semmi haszna az egek számá­ra; de a mennyek dolgai a legnagyobb jelentőségűek min­den számára, ami a földi élethez tartozik.

57. A menny az a haza, ahol üdvözlik a múlhatatlan testekkel rendelkezőket; a föld a halandó testek lakóhelye.

58. A földi lét nem rendelkezik értelemmel; így az ég az isteni értelem.

59. A magasságok harmóniája képezi az ég alapjait; a föld számára a törvények vannak elrendelve.

60. Az ég az első elem; a föld az utolsó elem. 61. A rendeltetés az isteni rend; a végzet az eleve elrendeltetés

szolgája.

62

62. A véletlen egy vak, rendetlen felbuzdulás, egy erő tévesz­me-képe, csaló látszat.

63. Mi Isten? A soha el nem térő, változatlanul jó. Mi az em­ber? A szüntelenül vonakodó gonoszság.

64. Ha észben tartod a fentieket, nem esik majd nehezedre a korábbi részletesebb magyarázataimra való emlékezés, mert ezek a mondások azoknak az összefoglalásai.

65. Kerüld a tömegekkel való kapcsolatot és a vitát; persze nem mintha a kincseidet kellene eltitkolnod előlük, hanem azért, mert a tömeg téged nevetségesnek fog tartani. Mert az egyenlők vonzzák egymást; a nem egyenlők azonban so­hasem kedvelik a mást. Amiket mondtam, az rendkívül ke­vés jóindulatú hallgatót vonz, vagy még azokat sem. Ezek­nek a szavaknak ezen kívül az a különös tulajdonságuk is megvan, hogy a gonoszokat még nagyobb gonoszságra in­gerlik. Ezért kell vigyázni a tömeggel szemben, mert a mondottak megszabadító erejét és nagyszerűségét nem érti.

66. Hogyan érted ezt, Atyám? 67. A következőképpen fiam; az emberek egész, állati élete túl­

ságosan a gonoszság felé fordul. A gonosszal egyszülötten jön világra, s ezért élvezi azt.

68. Ha aztán ez az állati lény azt hallja, hogy a világ egykor keletkezett, és minden a rendeltetés és végzet parancsára történik, mivel hogy a kiosztott sors (Karma-Nemezis) uralkodik mindenen, akkor ezáltal nem lesz-e sokkal rosz-szabb? Mert ha ez a lény a mindenséget lenézi, mivel egy­kor keletkezett, és a gonoszság okait a kiosztott sorsnak tulajdonítja, akkor egyetlen gonosztettől sem fog visszari­adni.

69. Es ezért kell miattuk óvatosnak lenned, hogy tudatlansá­gukban, a számukra érthetetlentől való félelmükben kevés­bé legyenek gonoszak.

63

IX

Most Hermész Triszmegisztosz ötödik könyvét beszéljük meg. Kezdete, amint olvashatták, az Isten és az emberiség iránt ér­zett igaz szeretetről tanúskodik, mely az igazán megszabadító élet alaptörvénye. Ebből arra lehet következtetni, hogy az evangélium ismert elbeszélése a Bibliában, mely az előzőekkel összefügg, félreismerhetetlenül hermetikus.

Valaki Jézushoz megy, és azt kérdi: „Melyik az első és nagy parancsolat?" Jézus pedig azt feleli: „Szeresd Istent min­denekfölött, és felebarátodat mint tenmagadat. Ez - állapítja meg Jézus, az Úr - az egész törvény és a próféták". Ez a meg­szabadító élethez vezető ajtó kulcsa, egy Hermészi alaptörvény. Ezt az elutasíthatatlan axiómát vesszük szemügyre alaposab­ban, mert ez a fontos, ezzel kell magunkat próbára tennünk.

"Szeresd Istent mindenekfölött, és felebarátodat mint ten­magadat." Vajon teljesítik-e a gnosztikus rejtélyeknek ezt az őstörvényét? Erre a kérdésre valószínűleg olyan panasszal jön­nek, mely ősrégi, mint maga a dialektikus világ. Ezt a panaszt szövegünk második szakaszában halljuk:

Ha viszont itt semmi sem igazi és valódi, Atyám, mit kell akkor az embernek tennie, hogy helyesen éljen?

64

A gnosztikus rejtélyek őstörvénye

Hogyan igazodhat az ember teljesen a klasszikus őstörvényhez, ha a világ olyan amilyen?! A dialektikus világrend fajtáját most ' nem kell ecsetelnünk, mert már elég gyakran tettük. Egyébként manapság oly sok sötét felhővel kerülünk szembe, hogy elég lesz ezt a panaszt csak megemlíteni. Önök ismerik, ez egy a mi lényünkkel. Mindegyikünk ismeri ezt a gondot a saját tapaszta­latából.

Ha valaki elszánja magát a gnosztikus őstörvény utasítása­inak hűséges követésére, akkor nagyon hamar felfedezi, mennyi belső gát akadályozza ennek a teljesítésben. Gondoljanak csak az ember önszeretetére, mely mindig is előtérben van bennünk; gondoljanak a gyűlöletre, mely minden érvényesülés követ­kezménye, az életmódok számtalan különbségére, melyek kö­zül a legtöbb nagyon elveszi a kedvüket; ha a világ számtalan ijesztő irányzatára gondolnak, akkor bizonyos, hogy a teljes felebaráti szeretet önkéntelen gyakorlata megannyi kételybe és leküzdhetetlen akadályba ütközik Önökben.

Mit tegyen tehát az ember, hogy ennek ellenére összhangba kerüljön a gnosztikus őstörvénnyel és megkapja a megszabadí­tó élet kulcsát?

Hermész kijelentése szerint nekünk, akik a jelenségek vi­lágában élünk, arra kell törekednünk, hogy áthatoljunk ezeknek a jelenségeknek a hátteréhez. Akkor Ön meg fogja érteni fele­barátját, és akkor tud majd neki a legjobban segíteni. Meg kell kísérelniük az áthatolást azoknak a dolgoknak a hátteréhez, amelyekre az ember hivatott és kiválasztatott, valamint annak az ismeretéhez, miként történt az ember bukása és elromlása egészen a mai állapotig és életvitelig. Ha egyszer Ön birtokolni fogja ezt a bölcsességet - nem az értelmi ismeretet, hanem az igazi, eredeti bölcsességet, belülről, tehát a bölcsességet mint tulajdonságot, mely az egész lényt áthatja, amit már nem ve­szíthet el és ezért elbocsátani sem tud - akkor fogja a felebarát-

65

ját - ami az egész emberiséget jelenti - szeretni, és felismeri a saját mélységes önvalója nemességét is.

Ehhez a bölcsességhez való áthatolás érdekében - mondja Hermész - egy Istent szolgáló életet kell folytatnia, istenfélővé, jámborrá kell válnia.

Aki valóban jámbor, az fölöttébb szeretni fogja a bölcsességet: mert a bölcsesség szeretete nélkül lehetetlen a legmagasabb istenféléshez jutni.

Először tehát azt a kérdést kell feltennünk, mit jelent a jámborság vagy istenfélés, mint út, mint eszköz, amellyel a bölcsességhez áthatolhatunk és ezzel - mint módszerrel - az ős-Gnózishoz felemelkedhetünk.

A felelet valószínűleg egyszerűnek tűnhet és azt mondja: „Nos, nagyon jól tudom, mi a jámborság. Istenfélés, természe­tesen tudom mi az". Ezután pedig hajlamos arra, hogy azonnal a Hermészi filozófia más nézetére térjen át.

De valóban tudja-e, mi az istenfélő, jámbor élet? Ha ezt oly jól tudja, és ilyen életet él, akkor szabad-e megkérdeznünk, hogy hol vannak az eredményei? Azok az eredmények, melyek - mint Hermész igazolja - Önt a merkúr-tudat abszolút böl­csességének kellős közepébe állították volna. Ugyanis az isten­félés és a jámborság képezik a bölcsesség nyitját!

Vagy amikor istenfélő, jámbor életről beszélünk, ehelyett talán arra gondolnak, amit általában a vallásos élet fogalmán értenek?

A misztikusok a századok folyamán a jámborságról és az istenfélésről szóló mindenféle szívömlengésekkel árasztottak el minket. Ezeket az erényeket egy cellába zárt, önsanyargatások-kal és más kínokkal teli élettel hozták kapcsolatba. Vagy olya­noknak az életével, akik vallási kötelezettségeiknek nagyon hű­ségesen és lelkiismeretesen tesznek eleget.

66

Ezeknek a száma milliókra rúg, és ez mindig is így volt. Hol van azonban a bölcsesség, a megszabadító bölcsesség, amelynek egy jámbor és istenfélő élet következményének kell lennie?

Aki belátásra tett szert a mindenség lényegét illetően, és meg­tanulta megérteni hogyan lett mindez rendre illesztve, ki tette és kinek a javára, az hálás lesz mindezért Istennek, a Demiurgosznak, a világépítő mesternek mint a Legfőbb-Jó Atyának, aki őt jótettekkel halmozza el és hűségesen megtartja. Amiképpen hálájáról tanúskodik, istenfélő; s emiatt azt is tudni fogja, hol az igazság és ki az igazság. E belátás miatt pedig is­tenfélő odaadása még fokozódni fog.

Amikor komoly tanulóról beszélünk, tudjuk, hogy az Ifjú Gnózisnak csaknem minden tanulója rendelkezik a szükséges komolysággal. Ha ugyanis az Iskola vezetősége látja, hogy va­lamelyik tanulónál ez nem áll fenn, akkor neki az Iskolát visz-szavonhatatlanul el kell hagynia.

A komoly tanulóság, az ifjú Gnózis tanulóinak komoly ta­nulósága és valamelyik vallás vagy szekta vallásos élete, ha tényleg ezen múlik, valójában ugyanannyit ér. Ez legfeljebb alap, amelyre építeni lehet. Ez az első kő letétele. Sajnos sokan csak állnak ezen a kövön, vagy ráülnek, abban a tévedésben, hogy bizonyos vallásosság vagy rendkívül komoly tanulóság a megszabadító élethez és a bölcsességhez már egymagában minden további nélkül elegendő.

Aki bizonyos vallási formához vagy a vallás bizonyos kife­jezési formájához ragaszkodik, vagy teljesen egy közönséges komoly tanulóságot folytat minden további nélkül, az vissza­vonhatatlanul megkristályosodik, s e megkristályosodás miatt a világosság egyre nehezebben jut el hozzá, és ez az ember a megszabadító világosság számára egyre elérhetetlenebbé válik. Továbblépés nélkül a komoly tanulóságban - abban a tanuló-

67

ságban, ahogyan azt általában értik - így egy nagy veszély rej­lik.

Ha lerakták az első követ, akkor azonnal építeniük is kell rá! Akkor az épületnek a térbe kell emelkednie, és meg kell valósítani valamit, ami azelőtt nem volt. Ha pedig megvalósult, akkor használatba is kell venni. Ezért vallásosság és jámborság egészen más, mint jámborság és istenfélelem. Figyeljék meg a szót: istenfélés. Ez világosan eredményre utal, nemcsak egy létállapotra.

Vizsgálják meg a jámbor szót is, melynek két jelentése van. Először is közvetlenül az istenfélelemmel, az istenfélő élettel van kapcsolatban, másodszor a szót régebben minde­nekelőtt a bátorság kifejezésére használták. A jámbor ember egy hősiesen bátor ember volt.

Hermész ötödik könyve - ezt bizonyára észrevették - egy párbeszéd része. Hermész beszél Tattal vagy Tátiusszal. A Tát vagy Tátiusz név figyelmünket királyságra, királyi hivatásra, magasabb, igazi emberréválásra irányítja. Hermész azt mondja Tatnak, hogy az igazi emberré válás nyitja a jámborságban rej­lik, vagyis a bátorságban, a rátermettségben, mellyel az istenfé­lelem meghódítható.

Látják, ez a gnosztikus tanulóság titka! A rátermettség, a bátorság, minden akadályoztatás ellenére, minden ellene ható tényező ellenére az igaz tanulóság keresztülvitele, bármit is mondanak, bármilyen helyzetek és nehézségek is tornyosulná­nak körülöttünk.

Amíg erre a bátorságra Ön nem képes, míg ez a keresztül­vivő ereje nincsen meg, és nem akar így áttörni, addig sohasem jut el a bölcsességhez, sem a Gnózis őstörvénye szerinti ember­szeretethez. „Szeresd Istent mindenekfölött" azt jelenti: keresz­tül kell vinnie, mindenen keresztül, akkor is, ha ez Önnek oly­kor nem tetszik. Akkor fog Önbe áradni az Istentől való böl-

68

csesség. Ha következetesen ennek a meggyőződésnek a bátor­ságáról tanúskodik, akkor átment a kapun. Ha valóban van mersze a Gnózis hatalmas fényerejének folyamatában lenni, ha van mersze ezzel őszintén próbálkozni, ha minden nehézséget és akadályt félretol, egyszerűen nem fogad el, nem ismer el, akkor átment a kapun. Akkor bevonul Önbe a bölcsesség, mely Istentől van. És ez a bölcsesség mindig is egy a szeretettel, az abszolút szeretettel, mely mindenkiért és mindenkiben van. Gondoljanak az Egyetemes Hétvilágosság első két áramlatára. Az áramlat, amely közvetlenül az isteni bőség megnyilvánulá­sát követi, az egyetemes szeretet!

Ha mindezt megértették, akkor tudják, hogy e sok jónak a kulcsát ezzel kézhez kapják. A Gnózis közeledik Önökhöz, és átnyújtja a megszabadító élet titkának a kulcsát. Ha pedig jól megértették, akkor azt is tudják, hogy az ösvényen semmi, de semmi sem képes Önöket feltartani, ha változatlanul és állhata­tosan az istenfélelmet gyakorolják. Ha viszont ezt a kulcsot nem hajlandók használni, akkor semmit nem érnek el. Semmi mást, csupán közönséges értelemben vett jótanulóságot. Tanu­lóságuk akkor csak valami berendezés, kicsiny, rettenetes, nyomorúságos dialektikus létük álcázása.

Ezek a problémák - ha legalább is készek problémának elismerni őket - már nagyon régiek. Olvassák el például Jakab levelét, mely a hangsúlyt kifejezetten a tettre (németül Tat) he­lyezi, vagyis tanulóságunknak arra az elemére, amellyel képe­sek vagyunk áttörni és célhoz érni. Ne essenek azonban újabb tévedésbe! Mert sokan fogják azt hinni, hogy nemcsak valláso­sak, hanem istenfélők is. Valószínűleg azt mondják: Nem szol­gáltunk-e az elmúlt években ennek a bizonyítékaival? Nem va­gyunk-e hűségesek egészen a részletekig is? Nem bocsátottuk-e rendelkezésre a pénzünket és javainkat, az időnket és egészsé­günket, meg a munkaerőnket is? Akkor azt kell felelnünk:

69

bármilyen nagyszerű és pompás is ez, nem kerestek-e néha mégis valami kiegyezést? Nem halasztottak-e időnként tudato­san abszolút szükséges dolgokat későbbre? Nem történt-e meg, hogy amikor belülről érezték: ott kell lennem, mindenféle in­dokkal nem válaszoltak a belső hangnak?

A Gnózis önmagukat, egész lényüket kéri Önöktől. A Gnózis nem számol polgári viszonyokkal. Nem vesz figyelem­be semmilyen társadalmi körülményt sem. Nem teheti, és nem is akarja. És vajon nem lehetséges-e, hogy éppen abban a pilla­natban, amikor elmulasztották amit tenniük kellett volna, az istenfélelem akarta bizonyítani magát Önökben? Ezért foglal­kozik ezekkel a dolgokkal a Szentírás mindig nagyon is határo­zottan. Hallgassák csak mit mond erről Jézus a tanítványainak:

„Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, az nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, az nem méltó énhozzám; és aki föl nem ve­szi az ő keresztjét, és nem követ engem, nem méltó énhozzám. Aki az életét keresi, el fogja veszíteni azt; aki azonban az ő életét odaadja énérettem, az meg fogja tartani azt."

A világirodalomból gondoljanak az ismert Ibsen-elvre: Mindent vagy semmit. Van-e bátorságuk követni ezt az elvet? Ehhez bátorság kell, nagy bátorság, a jámborság bátorsága, nem pedig a jámborkodásé. Semmiféle polgári kifogásnak nincsen helye! Ezt kéri Önöktől a Gnózis. Ilyen típusú Hermész és Tátiusz párbeszéde. Tátiusz abszolút kereső volt, és Hermész nem tartotta fel őt misztikus szólamokkal. Szavai kardját Her­mész pontosan a kereső ember gyenge pontjába döfi, hogy a szívét nyissa meg a gnosztikus világosság számára! Ez a pont az, amellyel az ifjú Gnózis modern Szellemi Iskolája fáradha­tatlanul szembesíti a tanulóit. Az említetteket csakis jámbor­sággal, igazi jámborsággal képesek véghezvinni, ahogyan az előbb megbeszéltük. Szívüket csakis így tudják megnyitni a

70

Hétszellem sugárzásainak. Hermész Triszmegisztosz ötödik könyvét ezzel az utalással kezdi. Mert csakis így, csakis az Is­tent szolgáló élettel tudnak Nemezissel, a sors fonadékával egyenesbe jönni. Ha ezt az életvitelt elutasítják, akkor sorsuk tovább üldözi Önöket minden úgynevezett komoly tanulóságuk ellenére. Akkor egyik dialektikus bosszúságból a másikba es­nek. Alig tápászkodtak fel, alig pihenték ki magukat életük va­lamelyik csapása után, már másnap kezdődik az újabb balsors más alakban. Ilyen a dialektika!

Ha viszont szívüket igazi jámborsággal megnyitják a Gnózis világosságának, akkor a világosság behatol, és Önök a bölcsességben egyenesednek fel. Bölcsesség nélkül pedig nem lehet elgondolkozni az istenfélelem magasztosságán.

Ha valóban a gnosztikus Szellemi Iskola tanulói akarnak lenni, akkor lépjenek át a határon az örökkévalóság körébe. Ha valóban átkerültek ezen a határon, akkor állnak joggal „a sző­nyegen". Csak ekkor léphetnek kapcsolatba a háromszöggel és a négyzettel, a szent Hétszellemmel.

71

X

Láttuk tehát, hogy aki az igazi tanulóság életét éli, s így igaz istenfélelmet gyakorol, és aki a Hétszellemet ezzel beengedi a szívszentélyébe, s ebből a tényből a jámborság bátorságával le­vonja a következtetéseket, az a lélekszületés nagy megváltozási folyamatában naponta gyarapodik kegyelemben és bölcsességben.

A Szellemi Iskolát valóban fenyegeti annak a veszélye, hogy ha bizonyos tantételeket konferenciákon és templomszol­gálatokon ismételget, akkor a tanulók ezeket bizonyos mérték­ben megszokják. A tantételeket aztán mondogatják: természe­tesen tisztelettel és őszintén. Ám így legfeljebb vallásos érte­lemben élik át és tapasztalják meg azokat. A dialektikus termé­szetű vallásosság azonban sohasem lehet megszabadító.

Az ilyen vallásosság, ahogyan megbeszéltük, legfeljebb kezdet, az első kő lerakása. Mindig térbeli és időbeli elválasz­tást hoz magával, válaszfalat emel a vallásos ember és a Logosz között, a vallásos ember és a cél között, az idő és az örökkéva­lóság, a most és az azután között, a halál és az élet között, az itt és az ott között.

Az igazi istenfélelem viszont egyből megszüntet minden elválasztottságot! Ha pedig ezt az istenfélelmet gyakorolják, és tanulóságuk igaz, akkor közvetlenül az Önökben lévő Isten megszabadításán dolgoznak. Akkor a célt azonnal a saját jelen-

72

Krisztus követése

jükbe helyezik. A végeérhetetlenül élő lélekállapot örökkévaló­sága leereszkedik az időbe. A jövőtől remélt megszabadulás azonnal jelenné válik. Az éntermészet halála azonnal a lélek-ember életévé válik, s a dialektikus jelen az élő lélekállapotba való transzfigurálás lesz. így lesz mindennapi meghalásuk mindennapi feltámadás, valódi húsvéti esemény.

Jámbor, istenfélő embernek lenni a Gnózis értelmében te­hát egészen más dolog, mint vallásos embernek lenni. A vallá­sos ember, aki egy istenséget valamiképpen elismer és elfogad, olyan, mint egy állampolgár, aki elismer és elfogad egy kor­mányt. Istenével szemben bizonyos tiszteletet tanúsít, ennek megfelelő háláról és kötelességtudásról tanúskodik, egyébként azonban kötött ember marad, földről való, földi. Megünnepli vallása nagy ünnepeit, ismeri egyháza jeles napjait, vallási év­fordulóit, elismeri Jézust, az Urat halálával és feltámadásával együtt, ám azt, hogy halálában őt követnie kell és feltámadásá­ban részesülhet, sőt részesülnie kell, az nem jut eszébe. Meg kell azonban érteniük, hogy éppen ezen áll vagy bukik az Önök igazi gnosztikus tanulósága! Látják, a Hermészi filozófia meg­próbálja Önöket áthatni annak tényével, hogy az istenfélelem­mel, ha bátorkodnak jámborok lenni, üdvösségük, boldogságuk a saját kezükben van. Aki ezt megérti, valóban átéli és alkal­mazza, az szótlanul hálás lesz az isteni építőmesternek. Ez az igazi ön-szabadkőművesség eredeti elve. Mindenki képes az egyetlen szegletkő vön felépíteni saját üdvösségének örök épít­ményét. Meg kell érteniük: minden embernek megadatott, bármilyenek is a körülményei, hogy rátérjen a visszavezető út­ra. Kivétel nélkül mindenki képes erre. Azonban e lehetőség elméleti megállapítása még nem jelenti a megszabadulást. E tény elméleti megállapításának abszolút semmi értelme.

Az elméletet életükben kell megvalósítaniuk! Az ajándék­ba kapott lehetőségeket életre kell kelteniük azzal, hogy mer-

73

nek jámborok lenni. Miután mindezt feltártuk, hagyjuk abba a panaszkodást, ne ecseteljük tovább egymásnak rossz helyze­tünket, azt mondogatván, hogy mindez milyen nehéz és körül­ményes. Hiszen egyáltalán nem nehéz, és valójában nem is kö­rülményes. Ha bátrak lesznek, akkor az azt követő tapasztalat révén megerősödik a biztonságuk. A hála pedig, mely az ilyen élő igazság tapasztalatának a következménye, a jelölt istenfélő irányulását még fokozni fogja, még nyíltabbá, még lendülete­sebbé és rendíthetetlenebbé teszi.

Az embernek átvillanhat az agyán, hogy „ah, ki vagyok én? Mit is tehetek, én csupán egy..." ez vagy amaz vagyok, s valami közhely következik. Ha így beszélnek, akkor azok maradnak, akik mindig is voltak. A megszabadulásnak minden lehetősé­gével rendelkeznek már születésük óta! És hallgassák csak, mit akar a Hermészi filozófia megmagyarázni Önöknek:

Mert, fiam, a lélek, ha a testben van is, sohasem fog tudni az ellenkezőjére lecsúszni, ha egyszer enyhítette bűnterhét, hogy megragadhassa a valóban jót és igazat.

Ha a lélek az istenfélelem miatt megszületett Önökben és az Önök halandó létében növekszik - s ennek következtében a mennyei szív megnyílik, és a jelölt gyarapszik belátásban és az első kézből eredő ismeretben az egyetlen jóságot és egyetlen igazságot illetően -, akkor eljön az a pillanat, mondja Hermész, amikor az istenfélelem, vagyis az eredmény oly nagy hatósu­gárra és erőre tesz szert, hogy a jelölt már nem siklik le, nem eshet vissza az ellenkezőjére.

Ha ugyanis a lélek megtanulta ismerni Azt, aki létrehozta őt, ha találkozott Pimanderével a nyílt térben, akkor határtalan szere­tet tölti el, elfelejt minden rosszat, és a jótól nem lehet már el­választani.

74

Mert ha a lélek így az eredetéhez fordult és ebben feltámadott, akkor nem tehet mást, csak szerethet, mert a szeretet az élő lé-lekállapot lényege.

így éri el az ember az igaz jámborság, az istenfélelem cél­ját. Az istenfélelem célja a lélekszületés és ennek következmé­nyei által feltámadni a haláltermészetben anélkül, hogy az em­ber továbbra is a haláltermészettől való lenne. Ez az igazi hús­véti esemény, a saját, belső, örök húsvét ünneplése, vagyis a világban, de már nem a világból valónak lenni.

E kijelentésnek, „a világban van, de nem a világból való", mély értelme lesz a mi számunkra. Ez nem csak a vegetáriániz-must jelenti, vagy hogy már nem dohányzunk, nem iszunk sze­szesitalt. Ennek nem csak vallásos értelme van, hanem azt állít­ja tényként a tudatuk elé, hogy ha valóban élni akarnak a lehe­tőségekkel, akkor megadatott Önöknek a teljes megszabadulás, holott még a haláltermészetben vannak - és mindez az istenfé­lelem következményeként.

Ha aztán így elérték az istenfélelem igazi célját,

ha visszatérsz ehhez az állapothoz, helyesen élsz és boldogan halsz meg, akkor a lélek tudni fogja, hová irányítsa a röptét. Ez az egyetlen út vezet az igazsághoz, fiam, amelyen az előttünk járók is mentek,

és amelyen mindazok, akik a világtörténelemben ezen az úton jártak, megkapták a jót.

Tehát mindannyian, kivétel nélkül rendelkezünk az igaz jámborság gyakorlatának lehetőségével. Ennek az erőfeszítés­nek az eredménye pedig, ha valóban vállalkozunk rá, örökre biztosítva van: aki bejárta ezt az utat, az mind megkapta a jót. Minden rosszat elfelejtett, és a jótól már nem tud eltérni. Mind­ez pedig egyetlen emberöltőben, az Ön életében megvalósítha­tó! Ez az örökkévalóság, amely bizonyíthatja magát az Ön ide­jében.

75

Száműzzön tehát minden misztikus frázist, minden miszti­kus fecsegést... mert bármiféle szentírásrészlet ismételgetése oly reménytelenül jelentéktelen. Minden másodpercet használ­jon ki a jámborság gyakorlására! És megéli, hogy az örökkéva­lóság képes bizonyítani magát az Ön idejében.

Miért kell a feltámadásnak bebizonyosodnia az időben? A feltámadás miért előzi meg a mennybemenetelt? Azért, hogy Önt, mint egy Tátiuszt, egy papi embert, mint egy királyi pap­ságra hivatottat előkészítse a szolgáló szeretet művének tökéle­tes véghezvitelére.

„Szeresd Istent mindenekfölött, és felebarátodat mint ten­magadat." Ha az istenfélelem miatt Ön az isteni szeretetben ki­emeltetett és birtokolja az élő lélekállapot tüzes szeretetét, ak­kor már képtelen abbahagyni az emberiségért végzett szolgála­tot. Akkor szenvedélyesen vágyik arra, hogy másoknak segítsen a megszabadulásnak azt az útját bejárni, amelyen Ön is járt.

Ezt a segítséget egy olyan megszabadult lélek nyújthatja legjobban, aki ennek ellenére még rendelkezik a természetszül­te személyiségével, mert így a bukottak között mozoghat. Az istenfélelem gyakorlata tehát egy olyan út, amelyet Ön a János­születéssel kezd el, majd a Jézus-születéshez, a Krisztus­ünneptől a feltámadás reggeléhez, a feltámadás reggelétől pedig az Ön mennybemeneteléhez vezet.

Még egyszer nyomatékkal hangsúlyozzuk: Krisztusnak ez a követése teljesen az Ön lehetőségei határán belül fekszik. Ha ez nem így lenne, akkor a gnosztikus Szellemi Iskola a mai na­pon megszűnne létezni. Mert vallásos intézményekből van elég a világon, és ezekhez egyet sem kell már hozzátenni. A Gnózis jelenléte, fellépése és ereje azonban abból a tényből magyaráz­ható, hogy Ön „tehetős", hogy Ön az időben, az Ön idejében valóban képes megvalósítani az örökkévalóságot. Amit a vallá­sos ember tele tisztelettel és alázattal önmagán kívül lévő ese-

76

menynek lát, azt az igazán istenfélő ember a saját lényében vi­heti véghez. Erre valóban képesek, Barátaink: ezt a feladatot mindannyian létvalóságosan megkezdhetik, és belemerülhet­nek, ha hajlandók vallásosság helyett istenfélők lenni.

Az egyház vég nélkül ismételgeti az istenfiaság élményé­nek bemutatóját, azzal az eredménnyel, hogy a tömeg teljesen eltompul és éljenezve örvendez az egyházi ünnepek lakomáin. A legjobb esetben akadnak néhányan, akik a Krisztus-eseményt nem tudják elfeledni, mígnem felfedezik, hogy a Krisztus-út olyan út, amelyet maguknak kell bejárniuk, mégpedig istenféle­lemben és istenfélés által.

Aki elhatározza, hogy vallásos beállítottságát istenfélő gyakorlatra cseréli, azt a klasszikus rózsakeresztesek szavai szerint abban a pillanatban „lángra lobbantja Isten szelleme". A megváltozás nagy folyamata akkor azonnal elkezdődik. És ez a folyamat, a követelménynek megfelelően, a természetszülte lé-leklény aláhanyatlásával jár.

Meghalás ez tehát az élet érdekében: meghal, hogy élhes­sen. A „Jézusban, az Úrban elpusztulni" után aztán egy feléb­redés következik, egy teljes újjászületés a Szent Szellemből és a Szent Szellem által.

Reméljük belátják, hogy mily fontos volt mindezt közöl­nünk Önökkel az ős-Gnózis alapján. Átadjuk ezt a húsvéti üze­netet, mivel az idő megérett erre, és az új-gnosztikus birodalom vár Önökre, hogy megvalósítsák életükben a szükséges meg­fordulást. A vallásosságtól az istenfélelemhez fordulást. A kö­zönséges tanulóságtól az igazi, lényeges, valló-tanulósághoz fordulást.

Ha ennek a gyakorlatához kezdenek, akkor lépnek - mond­ja Hermész - a magasztos és elkészített útra, a mélységes béke ösvényére, mely Betlehemből Golgotára vezet.

77

XI

Amint láttuk, a mélységes béke ösvénye, a Betlehemből Golgo­tára vezető ösvény mindannyiónk számára nyitva áll. A Jézus­ige: „kövessetek", nem egy teljesíthetetlen követelmény. Ezért mondja Hermész Triszmegisztosz: Magasztos ez az út, és ké­szen áll. Habár, teszi hozzá a helyzettel számoló Hermész, fá-radalmas és nehéz a léleknek, amíg még a testben él. Ezeket a nehézségeket szeretnénk most közelebbről megvizsgálni.

Mert a léleknek először maga ellen kell felvennie a harcot, egy nagy elválasztást véghezvinnie, és egyik részének meghagyni a győzelmet maga fölött. Harc keletkezik ugyanis egy rész és két másik rész között, amelyből az első menekülni próbál, mialatt a másik kettő alulról le akarja húzni. Ennek az eredménye küzde­lem és nagy erőpróba lesz az egyik rész, mely menekülni akar, és a másik kettő között, amelyek le akarják fogni. Nem mindegy azonban, hogy melyik fél győz. Mert az egyik minden erejével a jóhoz törekszik, a másik kettő pedig a veszté­be rohan. Az egyik rész a szabadságra vágyik, a másik kettő a rabszolgaságot szereti. Ha a kettő veszített, akkor magukba zárva maradnak, hatástalanul és magányosan, mert aki ural­kodik, az magukra hagyja őket. Ha viszont az egyet győzik le, akkor a másik kettő fogolyként vezeti el őt, mindentől megfoszt­ják, és megbünteti őt az élet, amelyet itt él.

78

A Betlehemből Golgotára vezető ösvény

Nézd fiam, az vezessen a szabadsághoz vivő úton: fel kell adnod a testet, mielőtt meghal, és az életet, mely részese a küz­delemnek, le kell győznöd. Ha ebben győztél, akkor térj vissza a magasságba.

Talán megértik, hogy ez a szöveg a lélek igazi feltámadása elé, a léleknek a természetben-születettségtől való megszabadítása elé állít minket. Ez nehéz feladat, de éppen ez teszi a győzelmet annál szebbé.

A harcot, a belső harcot, amelyet minden jelöltnek meg kell vívnia, az evangéliumokban Jézus Urunk foglyul ejtésével ecsetelik, kihallgatásával Pilátus, Heródes és a Szanhedrin előtt, majd megaláztatásával a keresztútján, és a meghalásával; végül pedig a harmadik napon aratott pompás győzelmével, a feltámadási reggel ünnepével ábrázolják. Jézus szenvedésének és feltámadásának egész evangéliumi elbeszélése, a legkisebb részletek feljegyzése is megtalálható Hermész ötödik könyvé­nek fent idézett részében. A Jézus-dráma, a Jézus-eposz ponto­san jellemzi a lélek születését és menetét az anyagban, az anyagtól való megszabadulását és felmenetelét az élő lélekálla-potba, ahonnan visszatér az emberek szolgálatára, hogy a többi megkötözöttnek segédkezzen.

Ha Önök az ifjú Gnózis tanulói, akkor tudják, hogy a lélek a világosság hármas szövetségéhez, az igaz lény: szellem, lélek és test hármas szövetségéhez tartozik. E lény mindhárom néze­tének megvan a saját szerepe, hogy hármójuk együttműködését tökéletessé és harmonikussá tegye. Eközben a lélek közvetítő­ként lép fel a szellem és a test között. Pozitívan a szellemre, negatívan a testre irányul. így, ezen a közbülső tagon, a lelken át áramlik be a szellemerő a testbe.

Vegyünk például egy olyan esetet, amikor az ifjú Gnózis tanulója elhatározza, hogy az istenfélelem ösvényére lép. En­nek a következménye ezen az ösvényen egy új lélekszületés.

79

Mit értünk ezen? Azt, hogy egy nagyon derűs világosságerő­sugárzás, egy nem ebből a világból való fényerősugárzás behatol természetszülte lényünkbe a szívszentélyen át, és ebbe beköltö­zik. Ez az új lélek születése. Ha pedig ez történik, akkor azonnal egy fokozódó belső harc, egyre növekvő feszültség jön létre.

Sok tanuló jelenti nekünk gyakran, hogy ebben a feszült­ségben él, és nem tud megszabadulni tőle. Ez magától értető­dik! Ha az élő lélekállapot új sugárzása betör a szívszentélybe, akkor ezzel a kardot az Ön lényébe döfik, aminek következmé­nye a fokozódó belső tusa és feszültség, mely bizonyos pilla­natban kibírhatatlan lesz és nagy válsághoz, hatalmas krízishez vezet, melynek végül az új lélek feltámadásán keresztül a meg­szabadulásához kell vezetnie.

Ha az új lélek megszületett, akkor ez azt jelenti, hogy a testet egy új fényerő befolyásolja. Ugyanakkor azonban még sok más erő is hat ebben a testben, sok természetes erő, amelyet a kígyótűz gyökérrendszere szív fel a környezetünket képező dialektikus térből. Ha aztán az új fényerő a testben marad, és hajlandó közvetítő elvként fellépni, akkor szinte azonnal fog­ságba kerül, az új világosságot üldözni kezdik a természetes erők: Heródes katonái, természetállapotunk főpapjának bandái, Pilátus zsoldosai.

Az új lélekelv nem tudja és nem akarja - még ha lehetsé­ges lenne is - kivonni magát ebből, tehát önkéntesen rendsze­rünk fogságába vonul. Mert az a feladata, hogy önként ennek a testnek ajándékozza magát, hogy közvetítőként az egész lényt megmenthesse, és transzfigurációhoz, átváltozáshoz vezesse. Ezért kell az Úr Jézusnak a legnagyobb nyugalommal fogságba ejtetnie magát.

Ebben rejlik egy lehetséges transzfiguráció üdvténye! Ezt nem teheti meg más Önért. Egy kimagasló ember, aki kétezer évvel ezelőtt élt, nem tehet Önért semmit, legfeljebb példakép

80

lehet. Ezt az utat Önnek kell bejárnia. Ezért kiált hozzánk az Úr Jézus: „Kövessetek"!

így esetleg könnyen megértik, mily heves küzdelmet kell folytatnia az új lélek-tényezőnek kezdetben, mielőtt megvaló­síthatja a nagy, abszolút elválasztást, és ki lehet mondani, hogy „consummatum est", „elvégeztetett". Mert az igaznak, a tisztá­nak, a folttalannak tudatosan és akarattal oda kell adnia magát a tisztátalannak, a bűnösnek, a dialektikus-természetesnek, és össze kell kötnie magát vele. Teljes szeretettel fogságba kell ejtetnie magát. Kell, hogy leköpködtesse, megrugdaltassa és megostoroztassa magát, ez alól nem akarja és nem tudja ki­vonni magát. Az új léleklény az emberben e fájdalmas folyamat kezdetén imádkozva kérdezheti: „Nem múlhat-e el ez a pohár tőlem? Nem lehet-e ezt másképpen megoldani?" De a poharat az utolsó cseppig ki kell inni, hogy el lehessen érni az egyetlen célt, el lehessen nyerni a minőséget.

Az új lélek-elem kétsarkú. Az egyik sarka a haza felé, a szellem, az Atya, a közeledő Pimander felé irányul. A másik sarknak azonban az egész természetszülte személyiséghez kell fordulnia, hogy az üdvösség új erejét, a halhatatlant beáramol­tassa a halandóba. Ennek az eredménye ez az abszolút, belső harc attól a pillanattól kezdve, amikor Ön igazi tanulóságát ün­nepelheti.

Évekig kellett várnunk, míg végre beszélhettünk erről. Az ifjú Gnózis fejlődésében azonban eljött az a pillanat, amikor az igazi tanulók ezt megértik, és belsőleg oly erősnek vehetők, hogy ezzel meg tudnak birkózni, ezt el tudják viselni. Képzel­jék el a következőt.

Két teljesen különböző létállapotot kötnek össze. A Gnó­zisban vállalkoznak a mennyeinek a dialektikussal való össze­kötésére minden Nagy példája nyomán, aki azt mondta: Köves­setek! Ha ezt a két különböző létállapotot a saját rendszerükben összekapcsolják, akkor ez nagy fájdalmat okoz. Az új lélek-

81

elem egyik sarka a szellemhez, Pimanderhez menekül. A másik sark köteles a haláltermészettel találkozni. Mialatt egyrészt az új lélekelem teljes erővel a jóhoz, vagyis a szellem lényéhez tö­rekszik, másrészt el kell szenvednie az összeütközést a két lé­nyeges természeterővel, az ösztönnel és a vágyakozással. Igen, mily nagy fájdalom ez! Egyrészt szinte minden szívdobbanás­sal erősen a megszabadulásra vágyni, másrészt a tisztátalanság és rabszolgaság erőivel való érintkezést elszenvedni.

így áll fel a kereszt! A függőleges és a vízszintes össze van kötve, szilárdan a földbe ültetve, földi; a mennyei a földhöz hajlik és a földön keresztút)ára megy; a kereszt útját kell be­járnia. A kereszt csúcsa a mennyeire irányul, és a kereszt szívé­ben a lélek rózsája a keresztre van szegezve.

Érzik-e egy ilyen rászegezés elkerülhetetlen fájdalmát? Mert a függőlegest ebben az önkéntes önátadásban szüntelenül ostorozzák és kínozzák; a szellem ezt nem bírja, alig tudja elvi­selni! Ha pedig a vízszintesen hatásos lélekerőt egy időre fel­vonják a függőlegesbe, akkor az is egy lehetetlenség. Mert erre égető fájdalom következik. Az elégés fájdalma. A vízszintes nem bocsáthatja el az ő természetlényét, és a függőleges nem válhat honossá a haláltermészetben, holott ezt mégis önkénte­sen meg kell tennie. Látják, ez a folyamat, ez a keresztút - így foglalja össze a Hermészi filozófia -, ez a folyamat a fontos; a vezető, mely a szabadsághoz vezérel:

Fel kell adnod a testet még mielőtt meghal, és az életet, mely részese a küzdelemnek le kell győznöd; ha ebben győztél, ak­kor kell a magasságba visszatérned.

Ez a vezető a kereszt, a kereszt a vérvörös rózsával, az önkén­tes önfeláldozás keresztje, a megtisztulás keresztje. Erre a ke­resztre szegezve kell a fiatal léleknek küzdenie és feladatát el­végeznie. Nem szabad tehát csodálkozniuk, ha az istenfélelem ösvényén életükben mégis küzdeniük kell, ha annyit kell ön-

82

magukkal viaskodniuk. Mert itt két ellenkezőnek a szükséges találkozásáról van szó, melyek oly tökéletesen kibékíthetetle-nek, hogy érintkezésükkel nagy belső égést okoznak, a kereszt tüzét. Ez a tűz nem maradhat el, ennek dúlnia kell. Az új lé-lekállapotnak először le kell győznie a halandó életet. És ezt -mondja Hermész - jól meg kell értened, és belső lényeddel kell átvészelned, kiharcolnod.

Vannak, akik az életharccal - amelyre az ösvény tanít min­ket - az énjüket, az öngyilkosság énjét állítják szembe. Ők ezt a belső tusát nagyon személyes jellegű harccá teszik. Ezek abból a teljesen helytelen meggondolásból indulnak ki, hogy mindez a kín és baj, mindez a fájdalom azon tény miatt sújtja őket, hogy még van énjük, és alantas természetük még valamiképpen csapdába csalja őket; hogy még oly rosszak és bűnösök. Mind­ezeknek azonban semmi közük a megbeszéltekhez. Lássák a helyzetet világosan:

Egyrészt, mint tanulók, szívszentélyüket megnyitották egy új erőnek, a hatodik kozmikus terület erejének, az élő lélekálla-pot erejének. Ez az erő behatol Önökbe, a vérükbe és az ideg­közegükbe, és áthatol a főszentélybe, megtölti egész lényüket és megszületteti a lelket. Másrészt van azonban egy másik erő is, amelyet a kígyótűzrendszer gyökérrendszere vesz fel, és ez az erő is utat talál az Önök lényébe. Ez a két teljesen ellenkező, lényük szerint egymásnak idegen erő okozza az égető tüzet. Ezért szenved a lelkük, de az énjük is. És ne higgyék, hogy en­nek az én az okozója; de a lélek sem. Nem. Az égést ennek a két, teljesen ellentétes erőnek, a két, lényegesen különböző fe­szültségnek, e különböző elektromágneses hatalmaknak a talál­kozása okozza az Önök lényében.

Most mit kell tenniük? Az endúrát kell élniük! Az ént ne hagyják beleavatkozni a folyamatba! Ha érzik a fájdalmat és feszültséget, akkor ne másokon vezessék le, hanem érezzék ezt a fájdalmat a tisztulási folyamatnak, a szent rózsa-és-kereszt

83

szükséges tisztító folyamatának. Amikor ezt a fájdalmat a leg-mélységesebben érzik és élik át, akkor dolgozik a gnosztikus világosságerő a legerősebben és leglendületesebben Önökben. Mindig vannak, akik az ösvény adta életküzdelmet nagyon sze­mélyes jellegű harcnak tekintik. Szinte foggal-körömmel bele­kapaszkodnak az énjükkel. Bevetik magukat egészen az öngyil­kosságig. De éppen az énnek kell egészen félreállnia. Az énnek semmibe sem kell belépnie, belekeverednie, hanem el kell csendesednie! Csak nyugodtan hagyják dúlni a tisztulásnak ezt a tűzvészét!

Gondoljanak az ősrégi kolostori szokásokra - az önsanyar­gatással és öncsonkítással - a testtel, a hússal való küzdelem folyamán! A keresztút harca azonban nem a test ellen folytatott harc! Hanem a hatodik és a hetedik kozmikus terület harca, mely Önökben zajlik le. Ha ezeket a dolgokat az énnel veszik kézbe és próbálják megtámadni, akkor győzelemről szó sem le­het. Az ilyen énelölés mindig is öngyilkosság. Az ember ezt nem bírja ki, és ez a biztos halálhoz vezet. Ezért még egyszer hangsúlyozzuk: nem kell eszeveszetten önmaguk ellen harcol­niuk. Mert ha így csatáznak, akkor mindenféle erőket hívnak fel, melyek így szüntelenül Önökkel foglalkoznak. Akkor én­jükkel az egyik fél szolgálatába állnak, aminek következménye az erők gyors elhasználódása, míg be nem következik a halál.

Akkor hát mit kell tennünk? Nos, a jámborságot kell gya­korolni, míg meg nem találják az istenfélelmet! Erre kell he­lyezni életük hangsúlyát. Az én számára, a természetszülte én számára ez az endúra. Vonuljanak vissza a két természet belső harcától, ne pártoskodjanak benne, és hagyják az új lélek ön­kéntes munkáját, áldozatmenetét elvégezni Önökben. Ez volt az, amire a beavatott misztikusok céloztak, amikor azt mondták nekünk: „Hagyjátok, hogy Jézus Krisztust végezze el a munká­ját bennetek".

84

Ezek szerint azonban nem szabad dacosan visszavonulni lényük egyik sarkába, hogy énjük onnan lessé a dolgokat, amiknek el kell jönniük, hanem az endúrát már most szívből kell kívánniuk. Erre irányuljon legmélységesebb vágyakozásuk, önfeledten és szolgáló szeretetben. Ha ezt teszik, akkor meg­születik Önökben az új lélek-elem, és elkezdi keresztútját, a rózsakeresztutat, a két kibékíthetetlennek a találkozását. Nem a lélek keresi a viszályt, mert a lélek csakis szeretet, és nem az én akar veszekedni, mert az én ekkor már csak az endúrát akarja. Ami elkezdődik, az két összeegyeztethetetlen mágneses erő el­kerülhetetlen találkozása. E találkozás miatt keletkezik kavaro­dás, fájdalom, küzdelem Önökben, a magát magasba lendítőnek a harca, akinek egy áldozatmenet tüzét kell tapasztalnia és elvi­selnie. Azt senki sem tudja, hogy ez a tűz, ez a küzdelem, ez a fájdalom meddig tart; azt sem, hogy e keresztút következmé­nyei életükben meddig érvényesülnek. Ezt nem lehet kikény­szeríteni. Ez egy folyamat, amelynek önkéntesen és vidáman kell alávetniük magukat. A folyamat teljesen mikrokozmoszuk fajtájának, lényüknek és az abban lévő karmának, valamint az ebben ható kegyelemsugárzásoknak megfelelően halad, és tar­tamát is ezek határozzák meg. Ám bizonyos pillanatban, amelyben egyáltalán nem várják el, esetleg egy baj kellős köze­pén hirtelen megmutatkozhat, hogy a halandó legyőzetett és a consummatum est-et ki lehet és ki szabad mondani.

Keresztút)ukkal szemben legyenek tehát teljesen tárgyila­gosak, és ne avatkozzanak be az énlényükkel. Akkor egészen biztosan eljön a megszabadulás órája. Lelkük felszáll, és ün­nepli feltámadása reggelét. Ez lesz az első új nap, a felébredés az Arany Fejben, ez lesz az új reggelnek, az örökkévalóság reggelének kezdete.

85

XII

Volt szabad tehát utunk meghatározásával, szinte ízelítőként megünnepelni feltámadásunk reggelét, miközben tapasztalhat­tuk a Hermészi filozófia támogató és vezető szerepét. Láttuk, hogy az egész Krisztus-esemény ránk vonatkozik; hogy mi is kötelesek vagyunk ezen az úton járni. Jámborság és istenfélés gyakorlatával a dialektikus emberlény transzfigurálva, átala­kulva beleolvadhat a magasabb rendű Másikba.

A jámborság és istenfélés, ezek következménye, a nagy bölcsesség, és a tisztulás fájdalma a vezetőnk az ösvényen. Amikor pedig Hermész Triszmegisztosz ötödik könyve nyo­mán mindezt megállapítottuk és elidőztünk a részleteknél, a szöveg a 15. szakasznál egy fordulattal lep meg minket. Her­mész a kiindulóponthoz való visszatérést javasolja Tatnak, hogy az egyetemes valóság néhány nézetét összefoglalva, köze­lebbről megvizsgálják azt. Meg fogjuk érteni, amit mond ne­künk - mondja Hermész -, ha visszaemlékszünk a hallottakra.

Mi is feltesszük tehát a kérdést: miben különbözik minden természetvallásos és okkult irány a Gnózisétól és Iskolájáétól? A természetvallásos ember úgy véli, hogy halála után megér­kezik az igazi mennyei területekre, és ott örökké létezik majd; míg az okkult ember azt hiszi, hogy dialektikus énlénye vala­miféle végtelen fejlődés alapja lehet és lesz.

86

Az ember kettőssége

Ez egy rendkívül fontos pont, amellyel mindig számolnunk kell, s amelyre az ős-Gnózis évezredek óta újra és újra felhívja a figyelmet. Ezért mondják:

Minden test a változásnak van alávetve, de nem minden test feloszlatható.

Vagyis nem minden test képes egy magasabb rendbe feljutni. Ezzel a lehetőséggel csak egyes testek rendelkeznek.

Nem minden teremtmény halandó, nem minden teremtmény halhatatlan. Ami feloszlatható, az múlandó; a tartósan válto­zatlan: örök. Ami ismételten megszületik, az ismételten el is pusztul; ami viszont egyszer és mindenkorra lett, az sohasem semmisül meg, és nem is lesz semmi más sem.

Mit akar a Hermészi tan ezzel megértetni? Többek között azt, hogy az egyetemes kozmoszban minden alak-megnyilvánulás változó tárgyat jelent. Pontosan meg kell azonban figyelniük, hogy kétféle változás van, a változásban kétféle fejlődést kell megkülönböztetni. Vannak alakban megnyilvánult lények, amelyek valójában folyamatosan fejlődnek és tökéletesednek, erőről erőre és dicsőségről dicsőségre haladnak tovább. Vannak azonban olyan lények is, melyek maradéktalanul a teljes és ab­szolút múlandóságnak vannak alávetve. El kell tehát fogadnunk a törvényt, hogy nem minden lény halandó, és nem minden lény halhatatlan. Minden lénynek választania kell és választhat az élet és a halál között! Nekünk, a mi létállapotunkban pillanat­nyilag még megvan a lehetőségünk a döntésre. Választhatunk a magasabb értelemben vett igazi élet és a halál között.

Az életre, az egyetlen életre azonban Önök szintén nem te­hetnek szert minden további nélkül. A fejlődésnek vannak olyan állapotai, amikor az igazi életmenetet annyira támogatják és előreviszik, hogy a halál már nem képes rajtaütni. A fordított helyzetben viszont a halálba süllyedés annyira előrehaladott, hogy az életet már nem lehet megragadni. Az ifjú Gnózis ezt

87

mindig is tanulói elé tárta, és megmondta, hogy a másvilági te­rületekre kerülők teljes mikrokozmikus kiürítése abszolút tény.

És ezt igazolja az ős-Gnózis röviden és velősen. A dialek­tikus embert biológiai állapotában a halál bármelyik pillanat­ban, szinte a másodperc töredéke alatt elragadhatja. Hiszen a halandó és oly elesett test bármely pillanatban megsemmisül­het. Ami ismételten megszületik, az újra meg újra el is pusztul.

Ezzel szemben létezik az egészen más embertípus, az ál­landó, vagy mennyei ember. Ez a típus megváltoztathatatlan és örök. Ami viszont egyszer s mindenkorra lett, a szó magasabb értelmében, az soha sem semmisül meg, és nem is lesz semmi más sem.

Szóval világosan megmondják, mennyire szükséges Krisz­tus követése, vagyis miért szükséges a rózsakeresztet a vállunk­ra venni és az ösvényre térni, s így transzfigurálással a halál embertípusát az élet embertípusává változtatni.

Ez az ötlet, amelyet minden idők Gnózisa hirdetett, bizo­nyos tekintetben nagyon is megdöbbentő; például látva azt, hogy néhány milliárd lény valójában teljesen a haláltípusba me­rül, és folyamatosan abban létezik. Másrészt ez az ötlet óriási, magasztos és elutasíthatatlan, ha szem előtt tartjuk a minden­ségi megnyilvánulás alapjait: Istent, kozmoszt és embert. A mindenség, a kozmosz, Isten alak-megnyilvánulása azért jött létre, hogy általa Isten teremtménye olyanná váljon, mint Isten. Isten teremtménye mögött ott az ösztönző parancs: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!"

Ahhoz, hogy ennek a pompás, isteni hívásnak eleget tehes­sen, az ember kettős lelket kapott. Az a rész, mely az érzék­szervekkel észlel, halandó; a másik, mely az értelemnek felel meg, halhatatlan. Az érzékszervi lélek az önkéntelenül­természetesen reagáló rész, a valódi természetlélek, mely pél­dául melegre és hidegre, világosra és sötétre, minden dologra, törvényre és helyzetre válaszol, ami a természetben előáll. A

88

hőmérséklet csökkenése arra készteti Önt, hogy felöltözzön, a hőség az ellenkezőjére ösztönöz. Az ember természetlelke a valódi eonikus lélek. Együtt sodródik a természet minden vál­tozásával, bejárja a természet minden útját, és a természetnek engedelmeskedik, hogy ebből a legnagyobb nyereségre tegyen szert, hogy a lényt, amelynél közvetítőként lép fel, olyan álla­potba hozza, hogy az a kozmoszon át Istenhez menjen, és az egyetlen célt, az Istenre irányulást biztosítsa.

E cél megvalósítása érdekében létezik az értelemnek meg­felelő másik lélek. Ez az értelemiélek a bölcsesség birtokosa, amelyet Isten, a Szellem megragadott, amely a Szellemmel van kapcsolatban. És az a helyzet, hogy az eonikus vagy természet­iéleknek az értelemlélek vagy szellemlélek vezetése alatt kell a mindenségen át haladnia. Az eonikus lélek önkéntelenségét és természetes viselkedését a szellemléleknek kell kormányoznia.

Isten az örök, a megváltoztathatatlan. A kozmosz ellenben fajtáját és feladatát tekintve szüntelen mozgás és változás. Ezek szerint a szellemlélek, az Istentől való, megváltoztathatatlan és halhatatlan; a természetlélek ellenben - mint a természet maga - változó és halandó, önmagát feloszlató, állandóan alkalmaz­kodó és önmagát szüntelenül változtató.

Ha tehát az emberlét két típusáról beszélünk - és a Hermé-szi filozófia erre kívánja felhívni a figyelmünket -, akkor telje­sen világos, hogy a változásnak és a halandóságnak alávetett embertípus csak természetlélekkel rendelkezik és teljesen ebből él, s emiatt benne a szellemlélek nyugvó állapotba került. En­nek következtében az ilyen ember létéből teljesen hiányzik az értelem. Minden tekintetben az értelmetlenség, az értelemnél­küliség, a változandóság, a halandóság jegyeit viseli. Ez a típus csupán természetes létet folytat, és már semmiképpen sem is­tenmegvalósító. A Szentírás azonban azt tanítja, hogy az ember Isten dicsőítésére teremtetett! Ezért int minket a hegyibeszéd a Máté-evangélium 5. részében: „Úgy fényljék a ti világosságtok

89

az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és di­csőítsék a ti mennyei Atyátokat."

Az eredeti szövegben világosan, hermetikusan ez áll: „megvalósítsák". A bibliafordítók ezt nem értették. Vallásos jellegük miatt értették, hogy valaki Istent dicsőíti, vagyis hálá­ról tanúskodik, de nem tudták megérteni, hogy valaki Istent megvalósíthatja. Ezért fordították a szót „megdicsőítésnek". Azt jól tudjuk, hogy az egyházak ezt a megdicsőítést hogyan értik.

Mit kell tehát tennie a természetnek - és így a halálnak -alárendelt teremtménynek? Nos, ez kézenfekvő. A nyugvó szellemlelket, az értelemlelket újra életre kell keltenie, tevé­kenységre kell késztetnie. Ez a lélek nem halhatott meg, mert halhatatlan, de teljesen hatástalan lett, mert a test énje csakis a természetiélekre hallgatott, ezzel létét megrontotta, magát pe­dig mérhetetlen szenvedésre ítélte. De minden szerencsétlen­ségben van valami szerencse is.

Ami szenved, az tapasztalatokat is gyűjt. A tapasztalat a szenvedés és gyakran kibírhatatlan fájdalom gyümölcse. A szenvedés, amit oly jól ismernek, egy alapvető őshalhatatlanság félreismerhetetlen jele.

A csupán állati teremtmény érzi ugyan a fájdalmat, de szenvedést nem ismer. A fájdalom mindig testi tapasztalat, így csak ritkán befolyásolja a belső állapotot. Aki fájdalmat érez, az hirtelen megváltozik. A durva ember a fájdalmak miatt ide­iglenesen engedelmessé válhat. A fájdalommal járó betegség a hirtelen haragú, heves vérű embert kezessé és csendessé teszi.

A szenvedés azonban mindig a lélekkel rokon! A szenve­dés lelki panasz. Persze nincs kizárva, hogy akinek fájdalmai vannak, az ugyanakkor szenved is. Akinek viszont csak fájdal­mai voltak, az megszűnésük után a természet napirendjére tér. Természete nem tagadhatja meg magát. Az igazi szenvedés azonban mélyen bevésődik, és sok esetben tisztítóan hathat.

90

Emiatt a szenvedés tapasztalata és ennek következménye az ember mai állapotában kétségtelenül az egyetlen, abszolút módszer, amellyel a természetlelket testvére hívására, a szel-lemlélek felhívására, az élő halottak sírjából való feltámasztá­sára lehet kényszeríteni, hogy ezután a mentőterv szándékai szerint a szellemlélekre ruházza át az Ön élete vezetését, hogy a halhatatlanság őslénye a transzfigurációban újra igazolhassa, bizonyíthassa magát.

Ha Ön felébreszti szellemleikét, és átadja neki élete veze­tését, akkor nem kell már kételkedéssel telve töprengnie, hogy léte a halálnak lesz-e alárendelve, mert ekkor Ön birtokába ju­tott az egyetlen igaz életnek. Jámborság és istenfélés kelti a szellemlelket újra életre, és vezeti a tisztulás segítségével a mindenség-megnyilvánulás hármas szövetségébe, amely: Isten, kozmosz és igazi ember. Reméljük és imádkozunk, hogy Önök is hamarosan belépnek ebbe a hármas szövetségbe. „Boldogok a szellemben szegények, mert övék a mennyeknek országa."

Csak az találja meg tehát az igazi nyugalmat, aki az érte-lemlelket, a szellemleiket újra és teljesen életre keltette. Ezt a kijelentést az olvasó valóban egy Hermészi alaptörvénynek ve­heti. Hallgassa csak, mit mond Hermész ötödik könyve erről:

Az elme Istenben van; az értelem az emberben van; az értelem az elmében van; az elme nem érzékeny a szenvedésre.

Az elme - így állapítottuk meg - Pimander, maga a szellem. A szellem, az elme, Istenben van. Az értelem, az értelemlélek az emberben van; az értelemlélek az elmében van. Más szóval: az emberben lévő értelemlélek ugyanakkor kapcsolatban van a szellemmel, Pimanderrel, aki szintén ebben az emberben van és ettől való. Pimander tehát minden szenvedés fölött áll. Ha Ön az ösvényen továbbhaladva megtalálja, felébreszti és szabaddá teszi Pimanderét, akkor vele együtt Ön is minden szenvedés fölött áll.

91

Vizsgálja csak meg magát, hogy életében jól ismeri-e még a fájdalmat és szenvedést a megbeszéltek értelmében! Szüksé­ge van-e még a fájdalomra és ennek következményére, a szen­vedésre mint tapasztalatra? Akkor úgy jó, mert az abban rejlő tananyagot semmilyen más módon nem tudja megtanulni.

Persze butaság és irgalmatlanság lenne valakinek fájdalmat és szenvedést kívánni. Ha azonban a Hermészi bölcsességet ebben a tekintetben megértette, akkor mindig is bensőségesen hálásnak kell lennie az értékes tapasztalatokért, amelyekben a szenvedés segítségével részesül. Hálája akkor abból a tényből eredhet, hogy a nyugvó szellemiélek, a sivatag homokjában fekvő szfinx hangja még képes beszélni Önhöz, bizonyos hatást kifejteni, s így lényegében él! Ezért mindig meg kell figyelniük, hogy tapasztalataik folytán fájdalmat élnek-e át, vagy szenved­nek. Hiszen a fájdalom csupán állati reakció, tehát önkéntelen és értelem nélkül való, míg a szenvedés a megkötözött értelem-lélek válasza.

Hogyan tudhatják meg, hogy fájdalmat tapasztalnak vagy szenvednek? Nos, erre rájöhetnek a dolog következményeiből. Fájdalom, minden más nélkül, ellenállást, feleselést, haragot, gyűlöletet és bosszúvágyat kelt. A fájdalomra a kéz ökölbe­szorítása a felelet. A fájdalom mindig az én-ember önfenntar-tási, önérvényesítési ösztönének összpontosításához vezet.

A szenvedés viszont a megszabadító életre való vágyako­zást éleszti fel. A szenvedés mindig magával a szeretettel van kapcsolatban. Mindenekelőtt a szánalommal. Szenvedés által tanulja meg az ember kimondani a pompás szavakat: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!"

A szenvedés következtében a megbocsátás természete ke­letkezik az ember szívében, s az ember számára tágra nyílik a mennyei rózsakert, amelyet az értelemlélek választ lakóhelyéül, ahol Pimandert szabad látnia. Ezt a szenvedést és ezt a vigaszt kívánjuk mindannyiójuknak teljes szívünkből.

92

A szenvedés persze járhat testi fájdalommal is, és ez oly­kor rendkívül hasznosnak mutatkozhat az ember számára. De akkor ne álljanak meg a fájdalomnál, hanem testi nehézségeik­hez mindig a lélek felől, a szenvedés felől közeledjenek. Akkor a Szellemi Iskola negyedik nézete sokat jelenthet Önöknek és sokat tehet Önökért. Ha így emelkednek ki az elmében, akkor egy adott pillanatban legyőznek minden fájdalmat, és mint megállapítottuk: kiszállnak minden szenvedésből. Ha aztán ezek után megértettek Hermész ötödik könyvéből a megbeszél­teket, ha mindez Önöket a helyes módon érintette meg, akkor belülről ismerik a boldogságot, a jámborságot és az istenfélést, valamint igazán szeretik az egyetlen bölcsességet.

Akkor tehát folytathatjuk a megváltott lélek örök hazába vivő ünnepi menetének megbeszélését. Akkor áldást árasztó erővel mélyülhetünk el továbbra is a Hermészi bölcsességben, s együtt állhatunk Hermész Triszmegisztosz hatodik könyve elé.

93

XIII

A hatodik könyv: Hermész és Aszklépiosz beszélgetése

1. HERMÉSZ: Aszklépiosz, nem úgy van-e, hogy ami mozog, az valamiben és valami által mozog? ASZKLÉPIOSZ: De igen!

2. HERMÉSZ: És nem szükségszerű-e, hogy amiben valamit mozgatnak, az nagyobb a mozgatottnál? ASZKLÉPIOSZ: Kétségtelenül.

3. HERMÉSZ: Ezen kívül ami a mozgást kelti, az erősebb a mozgatottnál! ASZKLÉPIOSZ: Kézenfekvő.

4. HERMÉSZ: És annak a jellege, amiben a mozgás végbe­megy, nem szükségszerűen ellenkező-e a mozgatottnak a jellegével? ASZKLÉPIOSZ: Természetesen.

5. HERMÉSZ: Jó! Ez a világegyetem nagyobb-e minden más testnél? ASZKLÉPIOSZ: Igen, ez biztos.

6. HERMÉSZ: És nincsen-e teljesen tele? Tele minden más nagy testtel, jobban mondva minden létező testtel? ASZKLÉPIOSZ: így van.

7. HERMÉSZ: A világegyetem ezek szerint egy test. ASZKLÉPIOSZ: Ez bizonyos.

94

8. HERMÉSZ: Mégis olyan test, amelyet mozgatnak? ASZKLÉPIOSZ: Igen.

9. HERMÉSZ: Mily nagynak kell akkor a térnek lennie, amelyben a világegyetemet mozgatják! És milyen a jelle­ge? Sokkal nagyobbnak kell lennie a világegyetemnél, hogy ezt a mozgást lehetővé tegye, anélkül, hogy a világ­egyetem, a mindenség beszorulna és megállna. ASZKLÉPIOSZ: A térnek ezek szerint rendkívül nagynak kell lennie, Triszmegisztosz!

10. HERMÉSZ: És minő lehet a jellege? Ellenkező, ugye Asz­klépiosz? Nos, a test jellegével ellenkező jelleg a testetlen. ASZKLÉPIOSZ: Kétségtelenül.

11. HERMÉSZ: A tér ezek szerint testetlen! De a testetlen isteni jellegű, vagy pedig Isten! Isteni alatt nem a teremtettet értem, hanem a teremtetlent. Ha a teremtetlen jellege isteni, akkor az alkotás maglényé­nek, központi lényének fajtájából való, ha pedig Isten, ak­kor egy a központi lénnyel. Egyébként a gondolkodással ezt a következőképpen kell felfogni:

12. Számunkra a legmagasságosabb, amire a gondolat egyálta­lán irányulhat, Isten. A mi számunkra - de Isten számára nem! Mert a szemlélet tárgyát a gondolkodó a belátás világos­sága révén éri el. Ezek szerint Isten maga nem szemlélet tárgya, mert mivel ő nem különbözik a szemlélet lényegé­től, saját magát szemléli, magát látja. Számunkra azonban Isten nagyon is különböző, tehát a gondolkodásunk tárgya.

13. Amikor így gondolkodásunkban az egyetemes teret szemlél­jük, ezt nem térnek, hanem Istennek gondoljuk, s ahogyan gondolkodásunkban a tér Istennek mutatkozik, nem tér már a szó közönséges értelmében, hanem Isten hatóereje, mely mindent átfog.

95

14. Minden, ami mozog, nem olyasmiben mozog, amit szintén mozgatnak, hanem olyasmiben, ami maga mozdulatlan, és maga a mozgatóerő szintén mozdulatlan, mert nem része­sülhet a mozgásban, amit maga kelt.

15. ASZKLÉPIOSZ: De Triszmegisztosz, hogyan mozgatják a dolgokat itt a Földön együtt azokkal, amelyek az ő mozgá­saikat okozzák? Hiszen azt mondtad, hogy a vétkes szférá­kat együtt mozgatják a bűntelen szférák.

16. HERMÉSZ: Ennél, Aszklépiosz, szó sincs közös mozgásról, hanem ez ellenkező mozgás! Mert ezeket a szférákat nem ugyanabban, hanem ellenkező irányban mozgatják. Ez az ellentétesség a mozgást a szilárd egyensúly pontjával látja el, mert az ellentétes mozgások eredménye ebben a pont­ban mozdulatlanság formájában nyilvánul meg.

17. Mivel a vétkes szférákat a bűntelen szférával ellentétes irányban mozgatják, ebben az ellenmozgásban a nyuga­lomban lévő egyensúlypont az ellenálló szféra körül moz­gatja őket.

18. Látod a Nagy és a Kis Göncölszekércsillagképeit, melyek nem nyugszanak le és nem kelnek fel, és mindig ugyanazon pont körül keringnek. Mit gondolsz mozgatják őket, vagy állnak?

19. ASZKLEPIOSZ: Mozgatják őket, Triszmegisztosz. HERMÉSZ: És milyen a mozgásuk, Aszklépiosz? ASZKLEPIOSZ: Állandóan ugyanazon középpont körül keringnek.

20. HERMÉSZ: Úgy van. A keringés tehát nem más, mint mozgás ugyanazon középpont körül, s ezen teljesen a kö­zéppont mozdulatlansága uralkodik. Mert a körforgás ele­jét veszi az eltérésnek, s miként elejét veszi az eltérésnek, a keringés állandóan megmarad. így az egyensúlypontban az ellenmozgás is áll, mert az ellenálló mozgás által állandó lesz.

96

21. Mondok neked egy közönséges példát, amelynek helyessé­gét megállapíthatod. Figyelj meg egy halandó lényt, pél­dául az embert, ha úszik. Mialatt a víz továbbáramlik a kezek és lábak ellenállása, ellenereje az ember számára biztos helyzetet teremt, úgy hogy a víz nem húzza le.

22. ASZKLEPIOSZ: Ez a példa nagyon világos, Triszmegisz­tosz.

23. HERMÉSZ: Tehát minden mozgást olyasmi kelt, ami maga mozdulatlan. A mindenség és minden testi élőlény mozgá­sát tehát nem a testen kívül lévő ok kelti, hanem a testen belül lévő okok, melyek belülről kifelé hatnak egy tudatos, értelmes erő által, legyen ez a lélek, vagy a szellem, vagy akár más testetlen lény. Mert egy anyagtest nem képes lel­kes testet mozgatni, sőt semmilyen testet, lelketlent sem.

24. ASZKLEPIOSZ: Hogyan érted ezt, Triszmegisztosz? Fa, kövek és más lélek nélküli dolgok nem olyan testek-e, amelyek mozgást keltenek?

25. HERMÉSZ: Nem, semmiképpen sem, Aszklépiosz. Mert nem maga a test okozza a lelketlennek a mozgását, hanem az, ami a testben van, s az mozgatja mindkét testet, az el­mozdító testet is meg a elmozdítottat is. Ezért nem mozgat­hatja a lelketlen a lelketlent. Látod milyen terhet visel a lélek, ha egyedül két testet kell hordoznia! Világos tehát, hogy ami mozog, az valamiben és valami által mozog.

26. ASZKLEPIOSZ: Kell-e mozgásnak létrejönnie egy üres térben, Triszmegisztosz?

27. HERMÉSZ: Jól hallgass ide, Aszklépiosz! Semmi sem üres, ami valóban létezik. A valóban létezőnek egyetlen része sem üres, ahogyan a „ lenni" szó, amely létezést jelent, ezt már kifejezi. Ami van, annak nem lenne valósága, az nem lenne, ha nem lenne tele valósággal. Ami valóban létezik, az tehát soha sem lehet üres.

97

28. ASZKLÉPIOSZ: Nincsenek tehát üres dolgok, Triszmegisz-tosz? Például egy korsó, egy edény, egy kád, vagy más ilyen dolog.

29. HERMÉSZ: Hagyd abba, Aszklépiosz, hogyan is téved­hetsz ekkorát! Hogyan is mondhatod az abszolút telit üres­nek?

30. ASZKLÉPIOSZ: Hogy érted ezt, Triszmegisztosz? 31. HERMÉSZ: A levegő nem test? Nem itat-e át ez a test min­

den létezőt? És nem tölt-e meg mindent, amit áthat? Nem áll-e minden test a négy elemből? Mindazok a dolgok, amiket megnevezel, tele vannak tehát levegővel, s ha leve­gővel vannak tele, akkor az elemek négy testével is tele vannak. Ez tehát ellentétben áll a te szavaiddal. Amit te te­linek mondasz, abból minden levegő kiürült, mert a levegő helyét más testek foglalták el, s nincs hely bennük, ahová levegőt lehetne beereszteni. Amit pedig üresnek mondasz, azt nem üresnek, hanem színig teltnek kell neveznünk, mert valójában tele van levegővel és lélegzettel.

32. ASZKLÉPIOSZ: Ez ellen nem lehet ellenvetést tenni, Trisz­megisztosz. De akkor mi a tér, amelyben a mindenséget mozgatják? HERMÉSZ: Testetlen, Aszklépiosz. ASZKLÉPIOSZ: És akkor mi a testetlen?

33. HERMÉSZ: Szellem, teljesen és tökéletesen önmagában van elhatározva, minden testiségtől mentes, tévedésmentes, szenvedésmentes, érinthetetlen, önmagában mozdíthatat­lan, mindent átfogó, mindent mentő, megszabadító, gyógyí­tó: az, amiből a jó, az igazság, a szellem őstípusa és a lé­lek őstípusa sugárként megy ki.

34. ASZKLÉPIOSZ: Akkor mi tehát az Isten? 35. HERMÉSZ: Ő egyik sem ezek közül, hanem mindezeknek

és minden létezőnek az oka, különösen pedig minden te­remtmény létezésének okozója. O egyáltalán nem hagyott

98

helyet a nemlétnek: ami létezik, az mind abból keletkezik, ami van, nem pedig olyasmiből, ami nincs: mert a nemlét­nek hiányzik a létrejövés képessége, míg másrészt a létező sohasem szűnik meg létezni.

36. ASZKLÉPIOSZ: Mit mondasz tehát, mi az Isten? 37. HERMÉSZ: Isten nem az értelem, de az értelem létalapja.

Nem a lélegzet, hanem a lélegzet létezésének alapja. Nem a világosság, hanem a világosság létalapja. Ezért kell Istent a Jó és az Atya névvel megtisztelni. Ezek a nevek csakis neki járnak, és senki mást nem illetnek meg. Mert azok közül, akiket isteneknek neveznek, és az emberek és a démonok közül egyik sem lehet semmilyen tekintetben sem jó, egyedül Isten. Csakis ő jó, senki más. Senki más nem tudja felfogni a jó lényegét. Mert mások testek és lelkek, s náluk hiányzik egy olyan hely, ahol a jó lakozhatna. Mert a jó magában foglalja minden teremt­mény lényegét, a testiekét is meg a testetlenekét is, mind az észlelhetőkét, mind pedig azokét, akik az elvont gondolatok világához tartoznak. Ez a jó, ez Isten.

38. Semmi és senki mást ne nevezz tehát jónak, mert az istente­len. És Istent soha se mondd másnak, mint jónak, mert az is istentelen lenne.

39. Mindenki használja ugyan a „jó" szót, de nem mindenki ismeri értelmét. Ezért nem értik Istent sem, és tudatlansá­gukban isteneket és egyes embereket neveznek jónak, holott ezek soha sem lehetnek és nem is lesznek jók. Mert a jó az Isten tökéletes megváltoztathatatlansága, és őtőle elvá­laszthatatlan, mivel Isten maga.

40. Minden más isteneknek - mint halhatatlanoknak - az „ Is­ten " név megtiszteltetés. Isten azonban a Jó, nem megtisz­teltetésként, hanem a lénye miatt, önmaga által! Mert Is­tennek és a jónak a lénye egy, együtt képezik minden nem­zetség eredetét. Az a jó, aki mindent ad és semmit sem vesz.

99

Bizony! Isten mindent ad, és semmit sem vesz! Ezért Isten a Jó, és a Jó az Isten.

41. Isten másik neve Atya, mert mindennek a teremtője. Mivel az atyát a teremtés jellemzi.

42. Emiatt a helyesen irányuló tudatú ember életében a Fiú megszülettetése a legnagyobb komolyság és szorgalom, valamint a szoros Istenhez-fűződés dolga, míg a legna­gyobb szerencsétlenség és vétek, ha valaki e gyermekség nélkül hal meg, és a halál után a démonok ítélik el.

43. Az a büntetés, hogy ennek a gyermektelennek a lelkét egy olyan test felvételére ítélik, mely sem nem férfi, sem nem nő. Ez olyan ítélet, mely a Napból jő. Együtt örülj, Aszklé­piosz, ha senki sincsen gyermekség nélkül, de vedd körül szánalommal azt, aki a szerencsétlenségben áll, mert tu­dod, hogy arra milyen büntetés vár.

44. Amiket mondtam neked, Aszklépiosz, mindaz a mindenség lényével kapcsolatos dolgok bevezetőjeként szolgáljon.

100

XIV

A mindenség mozgásának lényege és hatása

A IX-XII. fejezetben szabad volt megtárgyalnunk a Corpus Hermeticum ötödik könyvének első harminc szakaszát. A többi szakaszt jelenleg nem vizsgáljuk tovább, mert úgy vesszük, hogy eddigi fejtegetéseink alapján az olvasó a szöveg többi ré­szét bajlódás nélkül megértheti.

Nézzük meg Hermész Triszmegisztosz hatodik könyvét, mely Hermész és Aszklépiosz általános beszélgetésével foglal­kozik. Aszklépiosz, vagy Aesculapius az ókorban az orvoslás istene volt. Tágabb értelemben Aeskuláp valóban a segítő, a gyógyító. Hermész ezzel a beszéddel olyan tanulót oktat, aki, mint neve is mutatja, hivatottnak érzi magát arra, hogy a Gnó­zis szolgálatának ösvényén járjon, és hogy képessé váljon a beteg emberiség meggyógyításán, a bukottnak a felemelésén, az összetörtnek a helyreállításán való együttműködésre. A hatodik könyvben Aszklépioszt ezzel kapcsolatban alaposan bevezetik a mozgás lényegébe, a mindenségmozgás okába és okozatába.

A Hermészi filozófia, amint észrevehettük, bizonyításait úgy fejti ki, hogy egy elemi kezdet alapjától haladva megy fel a legelvontabbhoz. Aki ezt a kulcsot alkalmazza és ettől a mód­szertől soha sem tér el, az mindig tovább mehet lépésről lépés­re; tovább gondolkodhat, és végül megérti a megértendőt.

101

Sokan hajlamosak gondolatmeneteiket az elvontnál, az is-merhetetlennél kezdeni, s onnan kísérelnek meg leereszkedni a határozotthoz. Az ilyen gondolkodásmód soha sem vezethet kielégítő eredményhez, s mindig is találgatásba és elködösíté-sekbe torkollik. így például a misztikus ember gyakran azt mondja, hogy ezt vagy azt kell tenni vagy mellőzni, hogy azon­ban miért kell, az teljesen határozatlan marad, s ezért gyakran megtagadást, vagy éppenséggel alázatos helyeslést okoz. Azt állítják például, hogy a Biblia Isten igéje. Ebből egyetlen betűt sem tagadunk. Azt azonban, hogy miért éppen a Biblia lenne Isten igéje, senki sem tudja. Ennek következtében az egyik pa­rancsolva helyesli, amit a másik hevesen tagad, míg a harmadik sem ezt, sem azt nem teszi, hanem teljesen közömbös. Ezzel a gondolkodásmóddal, ez világos, az igazságnak a legcsekélyebb szolgálatot sem teszik. Emiatt keletkezik határozatlanság, ha­zugság és veszekedés. A Hermészi gondolkodásmód - és ezért tértünk ki erre - az egyetlen biztos és helyes, mert a gondolko­dásnak a felismerhetőtől, a határozottól biztos utat mutat az el­vonthoz. Ezért alkalmazza az ős-Gnózis mindig ezt a módszert. Ezt megkapja minden vágyakozó és megszabadulást kereső ember, mert ez ajándékoz meg a legvilágosabb eredményekkel.

Erről a gondolkodásmódról lehet felismerni, hogy valaki igazi igazságkereső-e vagy sem. Nagy példa volt erre Hollandi­ában többek között Benedictus Spinoza. 0 kétségtelenül a Her­mészi gondolkodásmódot alkalmazta.

E bevezető után nézzük meg a szöveget, melynek kezdete maga az egyszerűség: Ami mozog, az valamiben mozog és va­lami mozgatja. Amiben valamit mozgatnak, az nagyobb a moz­gónál. Ami a mozgást kelti, az erősebb a mozgatottnál.

Tekintsék például önmagukat: testük képes mozogni. Egy térben és a tér által mozog, és van egy erő, mely ezt a mozgást kelti. A tér tehát, amelyben testük mozog, nagyobb a testüknél.

102

Továbbá az erő, mely a testüket mozgatja, erősebb a testüknél. Ezt mindenki logikusnak tartja és belátja.

így tehát, állapítja meg a 4. szakasz, amiben és ami által a testük mozog, annak ellenkező természetűnek kell lennie. Ez is helyes, mert testük egy többé-kevésbé kristályosodott forma, van tehetetlensége és töménysége. A tér azonban, amelyben és amelyen át mozognak, nagyon finom és áttetsző; az erőt pedig, amely által mozognak, ugyanez jellemzi. Ezért mondja a mo­dern Rózsakereszt filozófiája, hogy világrendünket az ellenté­tek mozgatják, hogy világrendünk dialektikus. Ahogyan a Cor-pus Hermeticum hatodik könyvéből kitűnik, évezredekkel ez­előtt ugyanezt az ötletet közölték az igazságkeresőkkel. Ha ezt megértették, akkor tovább mehetünk egy lépéssel.

HERMÉSZ: Ez a világegyetem nagyobb-e minden más testnél? ASZKLÉPIOSZ: Igen, ez biztos. HERMÉSZ: És nincsen-e teljesen tele? Tele minden más nagy testtel, jobban mondva minden létező testtel? ASZKLÉPIOSZ: így van. HERMÉSZ: A világegyetem, ezek szerint egy test, és szintén mozgatják. Mily nagynak kell akkor a térnek lennie, amelyben a világegyetemet mozgatják! Es minemű ez a tér? Sokkal na­gyobbnak kell lennie a világegyetemnél, hogy ezt az állandó mozgást lehetővé tegye anélkül, hogy a világegyetem beszorul­na és megállna. ASZKLÉPIOSZ: A térnek ezek szerint rendkívül nagynak kell lennie, Triszmegisztosz. HERMÉSZ: Es minő lehet a fajtája? Ellenkező jellegű, ugye, Aszklépiosz? Nos, a test jellegével ellenkező fajta a testetlen.

Minden test együtt egyetlen testet, a világegyetemet, a minden­séget képezi. Ebben minden testnek van tere maga körül, és van egy ereje, melynek segítségével a test mozoghat. A tér és az erő jellege ellentétet képez a test jellegével szemben. Arra követ-

103

keztethetünk, hogy minden test, mely lényegében együtt egyet­len nagy testet, egyetlen rendszert képez, rendelkezik az ellen­tétesség természetével. Mivel pedig minden test - holott egyet­len nagy testet képez - más és más, megállapíthatjuk, hogy a természetek milliárdszoros különbözősége létezik, tehát a min­denséget az ellentétek végeláthatatlan sora mozgatja. Az egész mindenség-megnyilvánulást így olyan testnek nevezhetnénk, amelyben a számtalan-természetű nyilvánul meg.

Mindannyian rendelkezünk testtel, és térben mozgunk, egyéni életterünkben, mely ezek szerint az az erő, mely mozgat minket. Holott mi, mint emberek, egyetlen életrendszert képe­zünk, holott ugyanahhoz a bolygói testhez tartozunk, aligha állíthatjuk, hogy mind ugyanabból a minőségből, ugyanabból a fajtából indulunk ki. Nem, természeteink nagyon is különbö­zők. Az ellentétek végeláthatatlan sora mozgatja az egész min­denséget. Tehát, ismételjük, az egész mindenség-megnyilvánu­lást annak a testnek nevezhetjük, amelyben a számtalan emberi természet megnyilatkozik.

A mindenség-megnyilvánulás óriási teste azonban - min­den kozmikus terület együttesen - szintén valamiben és valami által mozog! Ugyanazon gondolatmenet alapján elkerülhetetle­nül erre következtethetünk. Tehát valamelyest elképzelhetjük a kifejezhetetlenül nagy teret, amelyben és amely által a minden­ség-megnyilvánulás mozog, amelynek mint láttuk, szükségsze­rűen ellenkező természetűnek kell lennie. Emiatt vonja le a kö­vetkeztetést a hatodik hermetikus könyv, hogy a mindent átfo­gó tér, amelyben és amely által a mindenség-megnyilvánulás mozog: a testetlen. A mindenségnek ezt az ellentétes természe­tét bizonyos értelemben meg lehet vizsgálni, közeledni lehet hozzá. Az előzők alapján arra következtethetünk, hogy az anyag végtelen különbözőségét az anyagtalan, a testetlen hatá­rolja és fogja körül. A testi csak a testetlenből magyarázható meg - Hermész szavaival: a teremtett a teremtetlenből lett. És

104

erről a teremtetlenről, mely mindent átölel, áthat és mozgat, er­ről mondja Hermész, hogy isteni, hogy Isten.

Ezt a mindent-átfogót sem szabad minden további nélkül térszerűségnek venni. A mi életrendszerünkben megkülönböz­tetünk tereket és testeket. Minden teremtett dolog milliárdnyi változatát azonban olyasmi fogja körül, amit térnek már nem, hanem pusztán csak erőnek lehet nevezni. Nem szabad tehát a modern asztronómia példájára végtelen térről beszélni, hanem tudatába kell jutnunk, hogy magát a teret erő veszi körül. Ez a mindent átfogó erő Isten! Ez az isteni erő a mozdíthatatlan, az ismerhetetlen, a megtámadhatatlan, és az érthetetlen is. A hermetikus gondolkodásmód segítségével meghatározhatjuk ugyan Isten fajtáját, minőségét, és azt mondhatjuk Istenről, hogy a forrás, amelyből minden jön. Soha sem szabad azonban abba a tévedésbe esnünk, hogy Istent a testi térben akarjuk megtalálni. Itt egészen bizonyosan nincsen. A testi térben, a különböző kozmikus területeken legfeljebb az istenit, vagyis az isteni erő hatását találhatjuk meg. Isten maga azonban a min­dent körülvevő erőtér, amelybe a nagy tér van beágyazva.

Egy hatás mindig megnevezhető, meghatározható, de - ép­pen ezért - mindig korlátozott is. Emiatt arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a mozgó legmélyebb értelemben nem olyas­miben mozog, ami maga is mozog, hanem valami mozdulat­lanban, és a mozgatóerő maga is mozdulatlan, mert nem része­sülhet a mozgásban, amelyet maga kelt. Ezért beszélünk a klasszikus rózsakeresztesek nyomán a mi modern filozófiánk­ban is a Mozdulatlan Birodalomról. Hermész ezt a 13. és 14. szakaszban világosan kifejezésre juttatja:

Amikor így gondolkodásunkban az egyetemes teret szemléljük, ezt nem térnek, hanem Istennek gondoljuk, s ahogyan gondol­kodásunkban a tér Istennek mutatkozik, nem tér már a szó kö­zönséges értelmében, hanem Isten hatóereje, mely mindent át-

105

fog. Ami mozog, az nem olyasmiben mozog, ami maga is mo­zog, hanem olyasmiben, ami maga mozdulatlan; és maga a mozgatóerő szintén mozdulatlan, mert nem részesülhet a moz­gásban, amelyet maga kelt.

Az isteni tehát benne lehet a dolgok mindenségmozgásában, de maga Isten az erőforrás, melynek mozdulatlanságából az isteni hatás buzog. A modern Szellemi Iskolának egy igazán megvi­lágosult tanulója tehát megnyilvánulhat ugyan az isteniben, de amíg el nem érte a hosszú visszaút végét, a jó véget, addig nem lehet Isten maga.

Újra azt látjuk tehát, hogy van egy munkahely, a testeknek egy tere, és látjuk, hogy ezen a munkahelyen hogyan fejlődhet ki egy isteni hatás. Ezt a hatást azonban, ezt a hatékonyságot soha sem lehet, soha sem szabad Istennek nevezni, mert maga Isten a mi számunkra a felismerhetetlenbe merül. A felismerhe-tetlenbe, mely mégis a mindent átfogó.

így már tudjuk a hermetikus logika alapján elvont formá­ban, hogy milyen, mi és ki Isten. Lényét valamelyest meg tud­juk határozni, hatását fel tudjuk fedezni. De Őt legmélysége-sebb valóságában ismerni lehetetlen, amíg el nem értük a Fiú­ságot, a jó véget.

Ezért áll a Szentírásban, hogy „Az Istent soha senki nem látta. Az egyszülött Fiú, aki az Atya szívében van, az jelentette meg őt nekünk". Az Atya szíve a szeretet sugárzása, a Hétszel­lem második sugara, mely a forrásból árad. Aki ebben a szere­tetben ébred isteni hatásra, kezd isteni tevékenységhez, az lett Isten gyermeke, Istennek egy Fia. Azaz Istennek egy ténykedő hatása lett. Az isteni erők felszabadulnak benne, és erős moz­gás fejlődik ki. Aki ebben a tevékenységben áll, az ismeri és meg is magyarázhatja Istent, ahogyan Hermész Triszmegisztosz teszi hatodik könyvében.

106

Ha azonban az olvasó eddig követte gondolatmenetünket, akkor felmerülhet egy probléma, amelyet Aszklépiosz a 15. szakaszban azonnal szavakba is foglal. Ezt a problémát a kö­vetkező fejezetben próbáljuk majd megoldani.

A hatodik hermetikus könyvhöz adott bevezetőnket rövi­den összefoglalva megállapíthatjuk, hogy létezik az erőnek egy mindent átfogó, mindent átható forrása, amelyben minden kozmikus terület benne foglaltatik. Logikusan szükségszerűnek tűnik, hogy ezzel a forrással kapcsolatot kell tudni teremteni. Hermész Triszmegisztosz hatodik könyve erről akar mélysége­sen meggyőzni minket, anélkül, hogy mély értelmű filozófiai elmefuttatást szándékozna nyújtani az Istenlényről és az isteni erő hatásáról. Csakis arról van szó, hogy a tanulónak, Aszklépi-osznak - aki ráébredt, hogy az ember Isten által mily magasztos feladatra hivatott, s aki teljes odaadással a Gnózis ösvényének akarja szentelni magát - világossá tegye, hogy ezt a kapcsolatot neki kell megteremtenie.

Jelentéktelen létünk, melyet öntudatlan természetlényként élünk Földanyánkon, a legkevésbé következetes dolog, ami csak létezhet a mindenség-megnyilvánulásban. Aki az üdv su­gárzásaival, az erő forrásával kapcsolatban van, az megszentel­tetik, azaz meggyógyul! És gyógyulása kegyelemcsodája révén maga is gyógyítóvá válik a Gnózis szolgálatában, vagyis érett Aszklépiosz lesz!

Hermész hatodik könyve mindenekelőtt a belátásunkhoz, belső gondolkodásunkhoz folyamodik. Nem csak azt kéri tő­lünk, hogy meghallgassuk, hanem hogy vele együtt gondolkod­junk és együtt szálljunk le saját lényünkben egészen odáig, ahol derűs nyugalomban és csendben meghallhatjuk és megérthetjük az emberi élet igaz rendeltetésének örök hívását.

107

XV

Vizsgálatunk során Aszklépiosszal együtt egy problémával ta­láltuk szemben magunkat. Hogy jobban megvilágítsák, e prob­lémát szándékosan szőtték bele Hermész és Aszklépiosz párbe­szédébe. Emlékszünk a 14. szakasz megállapítására, hogy a mindenségmozgást a mozdulatlan fogja körül:

Ami mozog, az nem valami mozgóban mozog, hanem olyasmi­ben, ami maga mozdulatlan: és a mozgatóerő szintén mozdulat­lan, mert nem részesülhet a mozgásban, amelyet maga hoz lét­re.

így szól a 14. szakasz. Most pedig felmerül a kérdés: Akkor ho­gyan mozognak a dolgok itt a Földön együtt azokkal, amik az ö mozgásukat okozzák? Mert azt mondtad, hogy a vétkes szférá­kat a bűntelenek szférája mozgatja.

A válasz: Itt nem közös mozgásról, hanem ellenkező moz­gásról, nem együttmozgásról, hanem ellenmozgalomról van szó!

Ez a válasz megdöbbentő, ugyanakkor azonban vigasztaló is. Mit akar ezzel mondani Hermész? Próbáljuk megvizsgálni.

Képzeljék el a világegyetemet teljesen szűzies állapotban, tehát üresnek, ahogyan a teremtés elbeszélésének bevezetője ábrázolja: a világmindenséget a teremtés előtt. Ez az üresség

108

Az istenterv sérthetetlensége

csak látszat, mert tele van ősanyaggal, kozmikus eredet­önállósággal vagy gyökérönállósággal. Ez a kozmikus eredet­önállóság az igazi kezdeti természet, amelyet a legrégibb egyiptomi gondolatmenetek gyakran Anyának vagy Izisznek neveznek. És amikor a Gnózis Máriáról beszél, ugyanerről a szűzies ősanyagállapotról van szó.

Az őstermészetre hét sugár gyakorol befolyást, az egyete­mes szellemtér hét ereje, Isten hét ereje, amelyek a Mozdulat­lan Birodalomból indulnak ki. E hét sugár mindegyike hétsze­res, hétféle. A hétszer hét sugár mind egymástól függ.

A negyvenkilenc sugár az abszolút életet, az abszolút sze­retetet, az abszolút intelligenciát, az abszolút harmóniát, az ab­szolút bölcsességet, az abszolút odaadást és az abszolút meg­szabadító cselekedetet képviseli.

Azt, hogy ez a hét sugár egymástól függ, és így minden su­gárban jelen kell lennie a hat másiknak, könnyen megérthetik, ha végiggondolják, hogy minden tettben életnek, szeretetnek, intelligenciának, harmóniának, bölcsességnek és odaadásnak kell jelen lennie, hogy valóban megszabadító tettről beszélhes­sünk.

Mihelyt a hét sugár - mely a mozdulatlanból, a határozott­ból, az érinthetetlenből indul - bemegy az őstermészetbe, az egyetemes anyába, íziszbe, ebben az őstermészetben mozgás, hatás keletkezik. Ez a mozgás mindig együttmozgás. Az őster­mészet ekkor a belőle keletkező által az Istenségben elhatáro-zottat bizonyítja. Az ismerhetetlenből a hét sugár bejön az ős-természetbe, hogy hatása által, és azáltal, ami az őstermészet-ből emiatt megjelenik, bizonysággá tegye, amit az Istenség akar. Az együttmozgással tehát az isteni ki lesz hordva és meg lesz nyilvánítva a természet térségében.

Ha az olvasó végiggondolja, hogy minden megjelent való­ság a hét egymástól függő isteni sugárból lett, akkor tudatába jut egy tudományos szükségszerűségnek: minden teremtettnek

109

magában kell hordoznia az isteninek a képét, lényegét, a mag­ját; minden teremtettben egy elhatározott isteni cél rejlik, ame­lyet azonban csak együttmozgással lehet megvalósítani. Amint tehát egy lénynek sikerül az őbenne hét sugárban hatásos isten-terwel együttmozogni, együttrezegni, ez a terv őbenne és őálta­la megvalósul.

Ez egy óriási következtetés, s erre vezet rá minket az egyiptomi filozófia, Hermész Triszmegisztosz filozófiája. Aki az együttmozgásban áll, aki a „közös mozgalomba" belép és abban kitart, az önmagában és önmaga által megvalósítja az istentervet. Az egész teremtésben benne van tehát az abszolút isteniség felé haladó tökéletes együttmozgás. Emellett azonban fennáll az ellenmozgás lehetősége is! Mert az istenivé válás le­hetősége, amellyel a teremtményt megajándékozták, az abszo­lút szabadságot is magában foglalja. Ez a hét egymástól függő sugár fajtájából következik. Erről tanúskodik az idézet is, amelyet mindannyian jól ismernek: „Ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság".

Ezért láthatjuk a mindenség-megnyilvánulásban mindkét hatást, az együttmozgást és az ellenmozgást is fellépni: a sza­badságot, hogy valóban bemenjünk az isteni mindenség-alakulásba, és igazi értelemben, alapvetően és szerkezetileg Is­ten gyermekei legyünk, valamint a szabadságot, hogy ellenkez­zünk, és így az elfajult dialektika káoszába süllyedjünk. A dia­lektikát látjuk és ismerjük. Látjuk és ismerjük azonban - ha hajlandók vagyunk - az Istenségben folyó élet valóságát, az együttmozgás eredményét is. Éppígy látjuk és ismerjük a kettő között lévő csoportot is, mely kioldozza magát az ellenmoz­gásból és ennek következményeiből, hogy az együttmozgásba merüljön, melynek első következménye a transzfiguráció, az átalakító helyreállítás, az ellenmozgalom következményeinek a kijavítása.

110

Az őstermészet tehát annak a fejlődésnek a tere, amely az Istenségben van elhatározva. Ami emögött van, és azután jön, miután ezt a fejlődést siker koronázta és befejezték, arra az Is­kolában a felelettel adósnak kell maradnunk, mert teljesen fel­fogóképességünkön kívül fekszik.

Az Egyetemes Tan szerint a teremtmény arra hivatott, hogy egyszer olyanná váljon, mint Isten: a teremtettből felmenjen a teremtetlenbe. A régi kínaiak szavaival élve a valamitől áttör­jön a semmihez, azaz a határtalanhoz, ahhoz, amiről egyszerű­en nem lehet beszélni.

Térjünk vissza az ellenmozgalom tényéhez. Tudjuk, mily rettenetes nyomort és megzavarodást, milyen természetellenes-séget hoz magával az elfajult dialektika. Ugyanakkor az ellen­mozgás következményeit is ismerjük: ez a megkövesedés, a ki­kristályosodás.

Van azonban egy nagy vigasz: a halál ténye. Ezen egyszer alaposan el kell gondolkodniuk! Az ellenmozgás, mint láttuk, szabadságunk miatt alakult ki. Ha azonban az ember megmoz­dul, önkéntesen aktívvá válik, akkor ezzel mindig következmé­nyeket is teremt, ez elkerülhetetlen. Bizonyos cselekvés a neki megfelelő fejleményekkel jár. Az ellenmozgás következménye tehát a halál. Az ellenmozgás eredménye az, hogy önmagát megsemmisíti.

Nem pompás-e és nem kimondhatatlanul vigasztaló-e ez? A vonakodás - a létünk alapját képező istenterven való önkén­tes együttműködés megtagadása - ezek szerint nem tarthat örökké, hogy végül esetleg megtöltse az egész mindenségnyil-vánulást, majd áttörjön az anyagtalanba egészen a mozdulatla­nig, hogy így állandóvá váljon. Képzeljék el, mily rettenetes lenne ez!

Amit nem isteni létre szántak, ami nem az isteni állapotból indul ki harmonikus együttmozgásban, az oly valótlan, oly erőtlen, annyira a kristályosodásnak van alávetve, hogy bizo-

111

nyos pillanatban össze kell omlania. Akkor megmutatkozik, hogy lényegében semmi, és önmagát semmisíti meg.

Csakis az az örök, ami az Úr szelleméből van. Aki tehát az ellenmozgalomban áll, aki az ellenmozgás foglya, azt addig éri a szüntelen felőrlődés és megöletés, amíg a minden teremtett­ben rejlő isteninek az ereje miatt be nem látja, hogy mivel az ellenmozgás nem együttműködés, semmiféle eredményhez sem vezet, hanem következményeiben felőrlődik és összetörik. A megmenekülés egyetlen lehetősége az együttmozgásban, az egyesülésben és a hét egyetemes sugárral való tökéletes har­móniában található meg. így két értelemben lehet és lesz az ember Aszklépiosz.

Kedves olvasó, belátta-e végre, hogy az ellenmozgás, az önmagával és környezetével való küzdés nem együtthaladás, s hogy emiatt Ön szüntelenül a nyomorúság és a feszültségek rabja? Ha igen, nem találja-e nagy vigasznak annak tudatát, hogy bármit tesz is az ember, a tapasztalat útján egyszer belá­táshoz jut, s emiatt előbb-utóbb belép a megújulás templomá­ba?

Ahol az Úrnak szelleme, ott szabadság van. Tehát nem le­het Önt kényszeríteni, mert az ellentmondana a szabadság elvé­nek, vagyis nem lenne isteni. Egyszer azonban mindenki kiokul és a saját tapasztalatain keresztül megtisztul, s így sok megöle­tés után szabadon felmegy a saját üdvösségéhez, amit Isten rendelt el számára.

Szüntelenül közöljük az út mibenlétét és az ösvénnyel járó követelményeket.

Ezt szeretnénk folytatni. Szeretnénk újra meg újra megvi­lágítani az Egyetemes Tant, a véget nem érő, pompás, isteni ösvényt. De nem szorítkozhatunk erre, mert az idő sürget. Az ifjú Gnózis modern Iskolája nem csak egy dogmatikus intéz­mény, nem csak tanintézet, hanem ugyanakkor és mindenek­előtt egy Élő Test is. Ez az élő test halad, egyre tovább megy,

112

és szüntelenül felhívja az isteni világosság hétszer hét sugarát, úgyhogy ezek hatalmas tűzként égnek a szentély fölött.

E tűz sugarai alatt ezért nem maradhatunk meg csak a be­szédnél. Nem ismételgethetjük szüntelenül: „Nézzétek Baráta­im, ilyen meg ilyen az ösvény, kérlek titeket menjetek már!" Nem, ha velünk akarnak jönni - és ebben teljes mértékben meghagyjuk a szabadságukat -, akkor ezt fenntartás nélkül kell tenniük, ennek minden következményével. Ha szabadságukat arra használják, hogy kézzel-lábbal a Földbe, a földibe kapasz­kodnak, akkor maradjanak a Földnél. Ha azonban az Iskola Elő Testével tovább akarnak haladni, együtt akarnak működni, ak­kor ennek eljött az ideje. Mindezeket a dolgokat azért beszéljük meg Önökkel, hogy végül belátáshoz juttassuk és mélységes önismerethez vezessük Önöket. Hamarosan meg kell vizsgálni­uk, hogy Önökben mi mozog együtt isteni rendeltetésükkel, és mi mozog ez ellen.

Ha elemző természetűek, felvethetik a kérdést, hogyan le­hetséges gyakorlatilag, természettudományosan, hogy az el­lenmozgalomban álló dolgokat bizonyos pillanatban elragadja a halál? A válasz egyszerű, mely Hermész válaszából is kitűnik. Azt mondja Aszklépiosznak:

Mivel a vétkes szférákat a bűntelen szférával ellentétes irány­ban mozgatják, ebben az ellenmozgásban a nyugalomban lévő egyensúlypont az ellenálló szféra körül mozgatja őket. Ez nem is lehet másképpen. A keringés tehát nem más, mint mozgás ugyanazon középpont körül, s ezen teljesen a középpont mozdu­latlansága uralkodik. Hiszen a körforgás elejét veszi az elté­résnek, s így a keringés állandó marad. Ezek szerint az egyen­súlypontban az ellenmozgás is áll, mert az ellentálló mozgás által állandó lesz.

Hermész ezzel azt akarja mondani: ha Ön visszaél a szabadsá­gával, s így az isteni szándék ellen cselekszik, amely a minden-

113

ségmozgáson mozdulatlanul uralkodik, akkor az Ön ellenmoz­gása által okozott ellenállás végül oly nagy lesz, hogy az Ön életeredménye, az istentelenség ezt nem bírja ki, nem tud helytállni, hanem megsemmisül.

Az ellenmozgással Ön ellenállást kelt. Ennek az ellenál­lásnak a rezgése egyre erősebb lesz, míg végül a saját lénye el­égését, megsemmisülését eredményezi. Az ellenállást tehát nem az Istenség okozza, hanem teljes mértékben mi magunk. Az életutunk nehézségei miatti bosszankodás ezek szerint ér­telmetlen, mert a nehézségeket magunk okozzuk magunknak, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy embertársaink a vétkesek. Az Istenség nem vitatkozik, nem viaskodik velünk. Nem ítél és nem büntet minket társadalmi értelemben. Magunk tesszük ezt magunkkal. Magunk hívjuk fel az ellenállásokat, a mikrokoz-mikus múltunkból vagy a jelenben, s ezekben az ellenállások­ban egy adott pillanatban tönkremegyünk. Ha Ön ilyen, akkor nem él, hanem egy szüntelen megöletésben, halálban áll, ame­lyet tévedésből életnek nevez.

Törekedjünk állhatatosan, hogy életünket lényeges együtt­mozgássá transzformáljuk, hogy a Logoszból kiinduló hét erő­ben kegyelemre leljünk. Mert az egyetlen élet csakis igazi együttműködésből fakad.

114

XVI

Az én utolsó halála: az önkéntes átadás

Újra az élet nagy válaszútja elé állítjuk Önöket, arra a pontra, ahol a két út, az együttmozgás és az ellenmozgás útja találko­zik.

Akik a modern Szellemi Iskola tanulóiként az ifjú Gnózis­nak egy részét képezik, azok teljes mértékben tájékozottak ar­ról, hogy az Iskola fejlődése, mint Élő Test, mint Ifjú Gnózis, mint az előttünk haladók egyetemes láncába felvettek fejlődése a Hétszellem hét sugarának nagyon erőteljes és pozitív beáram­lásával jár. Isten sugaraival, az Ő Szent Szellemével való együttmozgás hajlama a mi közösségünkben rendkívül erős lett. Velünk és rajtunk tehát egy pünkösdi ünnep teljesedik be.

Mindez, amíg még az ellenmozgásban állunk, rendkívül nagy ellenállást kelt bennünk. Ez az ellenállás tehát nem kívül­ről jön hozzánk, hanem, mint láttuk, magunk okozzuk. Életvite­lünkkel, létállapotunkkal egyre erősödő ellenállást fejlesztünk ki, ennek következménye pedig a szüntelen megöletés, a meg­halás. Ezt azért közlik Önökkel, hogy a lehető legrövidebb időn belül igazi gyógyítóvá, igazi Aszklépiosszá váljanak. Ehhez vi­szont némi előismeretre van szükség a mindenség lényegét ille­tően, mondja szövegünk 44. szakasza.

115

Önök mind élő sejtek az ifjú Gnózis élő testében. Ez a test olyan állapotba került, olyan szintre fejlődött, hogy nagy kegye­lemben részesül, nagy megbízásokat kapott, és nagy erőket töltenek ki rá. Itt olyan feladatokról és olyan erőkről van szó, amelyeket csak akkor lehet kivitelezni, amelyekre csak akkor lehet pozitívan reagálni, ha az Istenségből kilépő, a Mozdulat­lan Birodalomból hozzánk jövő sugarakkal tökéletesen együtt mozgunk.

Önök képezik az „Ifjú Gnózist", mivel élő sejtek ebben a testben, és ennek a testnek a sejtjei. És mert úgy látszik, hogy a Gnózis egész testét ennek a pozitív mozgásnak a tüze ragadta meg, egy ellentálló mozgalom fenntartása mindannyiónk szá­mára nagy veszélyt jelenthet. Ezt jól lássák be, és soha többé el ne felejtsék, hogy a legcsekélyebb ellenmozgás ellenállást kelt, mert végeredményben minden mozgást Isten birodalma fog kö­rül. A mozgásnak ez az ellenállása bizonyos pillanatban össze­töri az ellenmozgás eredményét.

Az Én ösztönzésére, a haláltermészet ösztökélése miatt, természetállapotunk alapján gyakran foglalkozunk valaminek a kifejlesztésével, megvalósításával. Amikor aztán eljön a dolgok megvalósulásának a pillanata, pontosan akkor, amikor úgy tű­nik, hogy álmunkat végre valóra válthatjuk, a dolgok hirtelen az ellenkezőjükre fordulnak, és utolér minket a halál. Ez azt jelenti, hogy amiről azt hittük, hogy felépítettük, az összetörik. Ez a folyamat azt mutatja, hogy természetes irányulásunkkal valójában körben forgunk, újra és újra ugyanarra a pontra ju­tunk, s gyakran elölről kell kezdenünk.

Ha Ön megmarad az ellenmozgásban, holott sejtként felvé­tetett egy gnosztikus Iskolába, egy olyan rendszerbe, amely na­gyon erőteljesen az együttmozgás útján halad, akkor ennek nem olyan folyamat a következménye, aminél Ön végül üres kezek­kel áll itt, hanem akkor egy baleset fejlődik ki, egy elégés, sú­lyos sérülés, lélekállapotunk megsemmisítése. Azért mondja és

116

int minden szentírás, hogy a Szent Szellem ellen elkövetett bű­nök súlyos következményekkel járnak. Megbosszulják magukat a lelkületben és az értelemben, a szívszentélyben és a főszen-télyben.

Önök lelkes lények, lélekkel rendelkeznek. Bizonyos nem anyagi erő mozgatja Önöket. Erre reagál a kedélyállapotuk éppúgy, mint az eszük. A fejet és a szívet az hajtja, az mozgat­ja, ami lelket ád Önöknek. Ha ez a lelkesülés az ellenmozgás­ban áll, akkor ennek következménye ismételten a halál lesz, vagyis az ellenmozgalom eredményének a megsemmisítése. A léleknek ezt sokszor meg kell tapasztalnia, míg végül elhatá­rozza, hogy az utolsó halált halja: az önkéntes átadás, az endúra halálát. Az együttmozgásnak adja át magát, Isten szellemének és hét sugarának, az igaz istentervnek, mely alakulásunk alapja. Aki ezt teljes éntelenségben teszi, az abszolút biztonsággal új lélekállapotot fejleszt ki. Mert a jelölt így egy új mozgásnak ad teret. így születik meg az új lélek, és fejlődik ki egy új értelem; s ebből a Logosszal való megmásíthatatlan együttmozgás, va­lamint egy tökéletes átváltozás, a transzfiguráció lesz.

Képzeljék el ezt: Önök az újjászületetlen lélekkel és értel­mükkel teljesen tudatosan belépnek egy gnosztikus testbe, egy Szellemi Iskolába, mely egyértelműen a Hét Sugárban létezik. Ekkor természetszülte lényükkel felvétettek egy nagyon külö­nös minőségű sugártérbe, amilyet eddig nem ismertek, s ezáltal Önök egy teljesen új mozgásba kerülnek. Tegyük fel például, hogy ebben az új mozgásban, a hét sugárnak ebben a kitöltésé­ben továbbra is fenntartják és érvényesítik természetszülte lé­tüket, úgy cselekszenek, akarnak, éreznek és gondolkodnak, mint eddig, mert nem hajlandók az Én utolsó halálát, az endúra halálát halni. Továbbra is kőkeményen és határozottan ragasz­kodnak az énjükhöz, megszokott természetükhöz, jellemükhöz és jellegükhöz, miközben olyan sugártérben tartózkodnak, ahol nagy és új erők nyilvánulnak meg.

117

Ekkor azt kérdezzük Önöktől: Hol találja el Önöket elő­ször az ellenállás, amit maguk okoztak önmaguknak? A hibáik következményeiben, ahogyan a dialektikában szokásos? Vagy hibáik tudatosan fenntartott okában, okozójában? A válasz ké­zenfekvő: a hibáik okában! A természetlélekben és az értelem­ben. Önök így szinte elégnek, és ebben a lelki és testi elégésben természetellenessé válnak, elfajulnak. Azaz egy nagyon szélső­séges rendellenességbe kerülnek. Ennek következtében pedig messze a lemúr kezdet alá csúsznak vissza. Mennyi de mennyi ilyen lelki megzavarodott ember van a világon máris! Mennyi beszámíthatatlan van, akik közül nagyon sokan hatalmas szel­lemi erőkkel játszadoztak!

Magától értetődik tehát, hogy az Iskola most nagy válság­ról, krízisről beszél: annak tényéről, mely mindannyiónkra, az Elő Test tagjaira vonatkozóan a hét pecsét széttörését jelenti, ahogyan a Jelenések könyve is mondja.

Mint Szellemi Iskola egy apokalipszisben, egy megnyilvá-nulás-tűzben állunk. És semmiképpen sem szükséges, hogy a hét pecsét felnyitása nálunk a hét ,jaj", a hét vész kitöltését hozza magával; a hét fájdalmat, a hét nagy szenvedési folyama­tot és a hétszeres megsemmisítést, amelynek a hétszeres termé­szetrendünk alá van rendelve. Ellenkezőleg! Egy gnosztikus beavató-iskolában az a cél, hogy Önöket meggyógyítsák, Önök­ből Aszklépioszt csináljanak. Ehhez azonban abszolút szüksé­ges - ha eddig még nem így lenne -, hogy mostantól kezdve együttmozgatók legyenek, és az ellenmozgást egy utolsó halál­ban, az enduraban azonnal, egyszer s mindenkorra beszüntes­sék.

Tudjuk, hogy lelküket pillanatnyilag nehéz dolgokkal ter­heljük. Bizonyára szívesebben hallanának tőlünk valami mást. Mindezt azonban a mindenség lényegének előismereteként kapják. És ezzel tesszük Önöknek a legnagyobb szolgálatot. Ezért mondja Hermész Triszmegisztosz a 25. szakaszban:

118

Látod mennyire meg van terhelve a lélek, ha egyedül két testet kell hordoznia!

Önök mindannyian mozgásban vannak, és mi azt kérdezzük: Miből magyarázható pillanatnyilag ez a mozgás? Életük zajlik, nagyon mozgalmas, mindannyian nagyon elfoglaltak. Szüntele­nül foglalkoznak valamivel. De mivel?

Vizsgálják csak meg egyszer, hogy mivel foglalkoznak oly szorgalmasan! Tekintsék csak át teljesen tárgyilagosan tényke­désüket, mely annyira elfárasztja Önöket, s annyira megterheli természetlelküket!

Együttmozgás-e ez, vagy ellenmozgás? Olykor nem szün­telen ellenmozgás-buzgóság-e, hogy elkerüljék a nehézségeket, hogy a dolgok nehogy félresikerüljenek? Nem úgy van-e, hogy a legőrületesebb rohangászás és fáradozás ellenére valójában semmilyen vasat sem kovácsolnak, sőt az ellenállás növekszik, úgy hogy időnként hirtelen helyben topogás jön létre, vagyis a halál valamely formája: kimerülés, kétségbeesés vagy beteg­ség? Nem csak intézkedéseikkel, taktikájuk kivitelezésével s a célszerű viselkedéssel foglalkoznak-e szüntelenül, miközben a dolgok homokként peregnek ki ujjaik közül és válnak élettelen semmivé? Önök pedig újra és újra felteszik a kérdést: Hol a hi­ba? Miért marad végül csak fájdalom, szenvedés, fáradtság és kilátástalanság? Miért nem megy másképpen és jobban, holott mindent megtettem a dolog rendbehözása érdekében?

Látják, Barátaink, a dolgok úgy mennek, ahogyan menniük kell, mert az ellenmozgásban topognak, vagyis a viszályban, az ellentétek mindenség-mozgásában! Mi pedig azért beszélünk Önöknek oly részletesen a megszabadító együttmozgás világo­san felismerhető szükségességéről és logikájáról, hogy erre az együttmozgásra, mint a mindenki számára szükséges nagy életmegfordításra egyértelmű cselekvéssel határozottan elszán­ják magukat. A sors abban a pillanatban nyugton hagyja Önö-

119

ket. És rátérhetnek idejük és erejük célszerűbb és irányítottabb használatba vételére.

Az együttmozgás, az ifjú Gnózis igazi tanulójának új élet­vitele megajándékoz a csoportrezgés egyenlőségével, nagy bel­ső nyugalommal és csenddel; eltüntet minden feszültséget, megvált a fogságtól és a modern idők mértéket nem ismerő munkakedvének őrült nyüzsgésétől. Nyissuk meg tehát magun­kat teljesen az együttmozgás kegyelmének, a Hétszellem hét sugara kimondhatatlan és hatalmas üdvösségének, az örökkéva­lóság azonnali beereszkedése számára: nyissuk meg magunkat a Szent Szellem kitöltésének: egy új pünkösdi ünnepnek, me­lyet az ifjú Gnózison vittek végbe. Illeszkedjenek bele az üd­vösségnek ebbe az új közösségébe.

120

XVII

Megmagyaráztuk, hogy mihelyt a hét sugár, mely a Mozdulat­lan Birodalomból, az érinthetetlenből árad, behatol az őstermé-szetbe, ebben azonnal mozgás keletkezik. Ez a mozgás akkor együttmozgás. Ekkor az őstermészet az őbelőle előkerülővel bizonyítja, hogy az Istenségben mi van elrendelve. Egy gnosz­tikus élő testnek a folyamatos fejlődése során bizonyos pilla­natban egy új asztrális teret kell maga köré vonnia. Ez az asztrális tér egyenesen az őstermészetből, ízisz-anyából buzog. Ez a tér aztán a világnak azon területeire terjed ki, ahol a gnosztikus test leginkább hat.

Ha egy ilyen új gnosztikus birodalom megalakult, és a szükséges gyújtópontok létrejöttek benne, akkor ebben az élő testben egy új mozgatás fejlődik ki, melynek ereje a hét pecsét feltörésének eredményeként egyre fokozódik. Amint az igaz életfolyamat, az igaz emberi fejlődésmenet hét pecsétjét feltö­rik, az Istenség hét sugara nagyon közvetlen módon bizonyítja magát, majd a Gnózis, mint közvetítő, visszalép a Szent Szel­lem gazdagsága előtt.

A János-evangélium szerint Krisztus azt mondja tanítvá­nyainak, a csoportjának:

121

A szent Grál rejtélye

„Jobb néktek, hogy én elmenjek; mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt hozzátok. Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én kül­dök néktek az Atyától, az igazságnak szelleme, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot."

Érthető tehát, hogy amikor a Gnózis, mint közvetítő, a Szent Szellem kitöltésének bősége előtt visszavonul, egy egé­szen új állapot áll elő. Ekkor az érintettek számára, akik e hatás alá kerülnek, egy egészen más életvitel és életszükséglet lép életbe elutasíihatatlan erővel.

Máté 24. fejezetében - olvassák csak el - egy olyan álla­potra világítanak rá, amilyet most élünk át. A Máté-evangélium szerzője azt mondja: „Bizony el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek".

Ezen a kijelentésen sokat nevettek, és gúnyosan mondták: mennyi de mennyi nemzedék múlt el időszámításunk óta anél­kül, hogy mindezek megtörténtek volna.

A Máté-evangéliumban bejelentett dolgok azonban a Gnózis fejlődési menetével vannak kapcsolatban. Ahogyan pedig ama napok Gnózisa szükségszerűen megtapasztalta és átélte ezeket a nagy dolgokat, most minket állítanak ugyanazon fejlemények elé.

A Szentírás a hét pecsét negatív értelemben való feltörésé­ről is beszél az emberiséggel és világgal kapcsolatban. Ezt az összetörést azonban, amelyet a Jelenések könyve szintén meg­magyaráz, most nem vizsgáljuk.

Ugyanebben az összefüggésben azt a kérdést is fel lehetne tenni: mit értsünk a hét pecsét lezártságán? A válasz: az ideig­lenes semlegesítés állapotát az őstermészet bizonyos területein, a Hétszellem korlátlanságának a csökkentését. Európa területén a Hétszellem közvetlen befolyásai hétszáz évig alig voltak fel­ismerhetők, mert ezen a világrészen egy ilyen semlegesítés volt folyamatban. Most azonban a Hétszellem sugárzásai a világon

122

ismét fokozódnak. Az ifjú Gnózisra vonatkozóan mind a kiter­jedés, mind a hatás fokozódása is teljes pontossággal megfi­gyelhető, s meg kell érteni, hogy egy gnosztikus fejlődésben a semlegesítés megszüntetésének bizonyos pillanatban tökélete­sen végbe kell mennie, és pontosan ez történik most az ifjú Gnózissal.

Nézzék például a Krisztus-drámát. Krisztus jön és kivá­lasztja a tanítványait, vagy a mi nyelvezetünk szerint: meg­alapítja a csoportját. Előttük megy a rózsakeresztúton. Közli velük az ösvényt és annak követelményeit, és élete példájával mutatja be azt. A csoport közösség lesz, élő test, eklézsia. Eb­ben az időpontban vonul vissza az Úr Jézus mint közvetítő: „jobb nektek, hogy én elmenjek" mondja, mert utánam eljön a Vigasztaló. Akkor pedig Jézus, a Gnózis, előre megy a csoport előtt az új életterületre. Jézus Urunk visszavonulása bizonyos értelemben csak látszat: a Gnózis előre megy a csoport előtt az új életterületre, és ott fog újra találkozni vele!

Miután a Gnózis mint közvetítő, mint sugártényező félre­vonul, visszahúzódik, azonnal a Hétszellem sugárzása lép elő­térbe. Azonnal megtörténik a Szent Szellem kitöltése, kiáradá-sa. Semmiképpen sem erőltetett vagy hatáskeltő kijelentés, hogy az ifjú Gnózis csoportjaként, mint akiket az Egyetemes Gnosztikus Láncba felvettek, most mi is ugyanazon tapasztalat előtt állunk, mint minden előttünk haladó csoport.

Mi is ennek a teljesen új életállapotnak a kapui előtt ál­lunk. Ebben az életállapotban egy új rejtély rejlik: az új, maga­sabb tudatossá válás, az istenivé válás rejtélye. Mert minden együttmozgásnak az istenivé válásba kell torkollnia. Ismétel­jük, teljesen logikus, hogy miután a mindenség lényegéről némi ismeretre tettünk szert, azzal biztatjuk egymást: értsük meg, mit akar tőlünk a Hétszellem, hogy mi is teljesen felkészülhessünk a felső teremben.

123

A hét sugár továbbá megköveteli tőlünk először is a tökéle­tes életet; másodszor a tökéletes szeretetet; harmadszor a töké­letes intelligenciát; negyedszer a tökéletes harmóniát; ötödször a tökéletes bölcsességet; hatodszor a tökéletes odaadást, és he­tedszer a tökéletesen megszabadító cselekedetet. Mivel ez a hét sugár meghatározza egymást, világos, hogy hétszer hét, vagyis negyvenkilenc nézet vagy sugár van, amelyeknek minden je­löltnek az új rejtélyben meg kell felelnie.

Aki belép az Iskola haarlemi főtemplomába, az felfedezi, hogy ezt az elutasíthatatlan ötletet a szolgálat helye fölött a fa­lon az ötágú csillag, Betlehem csillaga jelképezi, mely az újjá­született lélek jele. Ezt hétszer hét sugár veszi körül, amelyek a Mozdulatlan Birodalomból indulnak ki, és az érintett lényt az isteniséghez ösztönzik és hajtják tovább. Ezért adott helyet Is­kolánk főszékhelyén az ősrégi rózsakeresztes templom - az előbb említett hét pecsét feltörése után - a Szent Szellem templomának, a Szent Grál szerzete szentélyének.

Most szeretnénk beszélni a Szent Grál negyvenkilenc néze­téről, mindenekelőtt pedig arról, amit most elvárnak tőlünk mint a gnosztikus test élő sejtjeitől.

A jelölttől mindenekelőtt mélységes őszinteséget és becsü­letességet várnak el. Teljesen késznek kell lennie az elégés megbeszélt veszélyének az elkerülésére, a legfőbb halállal, az én halálával, az endúra-folyamatával való találkozásra. Aki önmagában kiküszöböli a legfőbb ellenállás okát, az lelkét ille­tően azonnal megújul. Aki pedig lelkileg megújult, az azonnal fogékony a Szent Szellem beszédére. Ez felfedi Önnek, hogy nagy őszinteséggel és mélységes tisztasággal kell ennek a Szellemnek a vezetésére reagálnia.

Ha a Szellem teljes bőségét még nem is tudja megérteni, de ha egyszerű marad, ha indítékai tiszták, valamint teljesen őszinte, akkor soha sem hibázik. így egy gyermek nyíltságával

124

és elfogulatlanságával lesz képes a lélek-újjászületés alapján növekedni a szenttéválásban.

Bizonyos pillanatban gyermeksége tisztaságában áll majd megújult lelkével a szent Hétvilágosság trónja előtt, és az első sugár, a tökéletes élet előtt térdel. Mi a tökéletes élet? Ez az eredeti ember élete, az igaz lélekemberiség élete. A tökéletes élet egy dicső és pompás dolog! Ez az Ön tökéletes, mindent átfogó rendeltetése! Ön azért született szükségrendtestében a haláltermészetben, hogy az ellentétesség tapasztalatai révén megérjen a tudat felébredésére, és felemelkedjen a tökéletes­séghez. Isten dicsősége csakis így válhat nyilvánvalóvá.

Ezért kell Önben hatalmas vágyakozásnak lennie, mely minden áron arra ösztönzi, hogy hozzájusson az igaz élethez, melynek végeredményben minden más, minden amit birtokol és amit ismer teljes mértékben alá lesz rendelve. Ha ezzel a hatalmas vágyakozással, ennek a tökéletes életnek az elérésére irányuló vágyakozással közeledik a Hétszellem első sugarához, akkor jó. Akkor a Szent Szellem azonnal pozitívan besugárzik. Akkor elemi fokon össze van kötve a pünkösdi tűzzel, a min­dent magában foglaló jóval. És megtanulja ezt a jót, a Hétszel­lemet, akiben és aki által az Ön egész üdvösségének meg kell nyilvánulnia, Atyának szólítani. „Mert az Atyát a teremtés jel­lemzi", mondja Hermész. Emiatt a helyesen irányuló tudatú ember életében a Fiú meg-születtetése a legnagyobb komolyság és szorgalom, valamint a szoros Istenhez-fűződés dolga, míg a legnagyobb szerencsét­lenség és vétek, ha valaki e gyermekség nélkül hal meg, és a halál után a démonok ítélik el. Mert az a büntetés, hogy ennek a gyermektelennek a lelkét egy olyan test felvételére ítélik, mely sem nem férfi, sem nem nő. Ez az ítélet a Napból jő. Örülj Aszklépiosz, ha senki sincsen gyermekség nélkül, de burkold szánalomba azt, aki a szerencsétlenségben áll, mert tudod, hogy arra milyen büntetés vár.

125

Az egyiptomi ős-Gnózis itt is világosan rámutat életünk céljára, Isten akarata szerinti rendeltetésünkre: a Fiú, a belső Krisztus, a bennünk lévő igazi halhatatlan ember megszülettetésének szük­ségességére.

Ha ezt a rendeltetést megtagadjuk vagy elutasítjuk, ha to­vábbra is a vak önfejűség útján járunk, akkor elkerülhetetlenül felhívjuk a szellemi Napból, az egyetemes világosságból jövő ítéletet. Akkor hétszeres sugárereje negatívan fog hatni ben­nünk most, és később a fejben és a szívben is, üdvözítő hatása­inak hímnemű, alkotó nézete, és a nőnemű megnyilvánító néze­te számára sem leszünk hozzáférhetők többé. Akkor a magunk választotta utat, a szenvedés és bosszúság végtelenül hosszú útját végig kell járnunk a sötétségben.

Ha viszont Ön hatalmas üdvrevágyásban a tökéletes életet átöleli, akkor felfedezi, hogy a Hétszellem első sugara annyira kegyes Önhöz, hogy ez a gyermekség, a fiúság tapasztalatát kelti. Ez a tudat, ez a gyermekség-élmény a jelöltet egyenesen és pozitívan összeköti a Szent Szellem többi hat sugarának a kezdődő hatásával. A hat láng előtör!

Mert a tökéletes életben szeretet van. Aki belépett az első sugár kapuin, csak az fogja joggal megtanulni, hogy mi a szere­tet. Többek között igazi megértésről tanúskodik a lélektárs iránt és igazán megérti a természetleiket is az ő egyelőre újjászületet-len állapotában, megértő az ember küzdelmével szemben, meg­érti a hibáit, amelyeket tudatlanságában követ el. Az ilyen em­ber szeretetből határtalanul türelmes; ha szükséges, végtelenül türelmes lesz. Hiszen tudják, legalábbis elméletileg, és erről szól a Korinthusbelieknek írt első levél 13. része: A szeretet képes várni és elfedezni, a szeretet mindent eltűr.

Most már érthető, hogy a bőségnek egy ilyen fia, aki a Hét­szellemet pozitívan fogadja és megkapja, intelligens is lesz. Ahol megvan az igazi megértés, az igazi szeretet és a végtelen türelem, ott az útnak és a megoldásnak is meg kell születnie: az

126

útnak és a tudásnak, hogy a szeretetet hogyan kell tökéletesen teljesíteni. Észreveszik-e, mennyire magától értetődik, mennyi­re szükséges, hogy a hét sugár egymást kiegészítse?

Mindezt felsorolván nem válik-e az is nyilvánvalóvá, hogy egy ilyen életmenetben a tökéletes összhang és a nagy, mélysé­ges, belső nyugalom is előtérbe lép?

Az ilyen ember a bölcsesség kapuit is tárva-nyitva találja. És magától értetődőnek tartja a minden teremtett iránt érzett odaadást. Mindez pedig együtt egy teljesen megszabadító cse­lekedetben folytatott életvitelről fog mélységesen tanúskodni. Ez az új rejtély mindannyiójuk számára feltárult. Olyan ez, mint egy Arany Fej, amely fölött a pünkösdi tűz lángol. Mi gá­tolhatná meg, hogy belépjenek? Menjenek be tehát Uruk békes­ségébe!

127

XVIII

Mert az a jó, aki mindent ad és semmit sem vesz el. Bizony: Is­ten mindent ad és semmit sem vesz. Ezért Isten a Jó, és a Jó az Isten. Isten másik neve Atya, mert mindennek a teremtője, mivel a teremtés az atya jellemzője.

„O, szent Hétszellem, mi, akik az ifjú Gnózisban vagyunk kap­csolatban, és felemelkedtünk a megújulás Golgotájáig, egész lényünkkel közeledünk Hozzád, és alázattal hajlunk meg a Te tökéletességed előtt."

így kell a jelöltnek közelednie az újra megnyilvánult rej­télyhez. Reméljük és azért imádkozunk, hogy nagyon sokan tu­datába jussanak az új, megszabadító lehetőségeknek, amelyek­kel a kereső emberiséget megajándékozták; hogy az ifjú Gnózis munkájának célját megértsék: az erre éretteket meg kell nyitnia a pirkadó új nap világossága számára. Legbensőségesebben esedezünk, hogy Önök mostantól kezdve minden ellenmozgást elbocsássanak és idejében felismerjenek, ha közeledik Önök­höz.

A kezdet emberiségének egységét összetörték, és az eltúl­zott egyéniesedésben meglátjuk a számtalan cserepet, a törme­léket. Ezek az egyének térben mozognak, és egy erő mozgatja

128

Az új, megszabadító lehetőségek

őket. A tér és az erő azonban szintén egyéniesedett. Ha Ön is ilyen, akkor szintén ott áll a többiek között, Énként, kőkemény, hozzáférhetetlen, egyéniesedett lényként, mindenkitől elvá­lasztva. Akkor Ön magányos lett, és több tekintetben is fogoly. Minden magányost és foglyot saját térségében a saját erői moz­gatnak. Önök ekkor teljesen és tökéletesen mozgalomnak mondhatók, de mozgalmuk az ellentermészettől való. Egymás mellett élnek, de egyáltalán nem értik egymást. Nem jönnek ki egymással, és nem is tudják elviselni egymást; erre mindaddig képtelenek, míg keresni nem kezdik és meg nem találják a Gnózist.

A Gnózis a született Aszklépiosz, a gyógyító, a szeretet ura. A Gnózis felkeres minket magányos rabságunkban, és is­merteti velünk az utat. Aki be akarja járni ezt az utat, annak ki kell törnie az ellenmozgás poklából, és az utolsó halállal, a Gnózisnak, a szeretet urának való önátadással fel kell ébresz­tenie az új lélekállapotot.

Az ember ugyanebben a pillanatban belép az új rejtélybe, amelyről engedelmükkel beszéltünk: ez a Szent Szellem rejté­lye, az isteni alakulás rejtélye, a Fiú megjelentetésének a rejté­lye.

Ez a rejtély az ifjú Gnózisban feltárult számunkra: ez az az alakulás, amelyben mindent Önnek ajándékoznak, ami a meg­beszélt értelemben jó, és amelyben Öntől többé semmit sem vesznek el. Ebben az alakulásban a mindenség Atyja a Fia ké­pében önmagát hozza létre bennünk.

Az egyetlen örök üdvösség feltárult Önök előtt; jöjjenek, közeledjenek a fenségéhez, és ebben a csodálatos életben emel­kedjenek ki minden földi testvérharcból!

129

XIX

130

A hetedik könyv: Hermész Tatnak a kráterről és az egységről

1. HERMÉSZ: Mivel a Demiurgosz a világot nem kezeivel, hanem az Igével alkotta meg, lásd Ot jelenlévő és soha sem változó valóságnak, minden dolog teremtőjének, az egyes­egyetlennek, aki minden létezőt akarata szerint alakított.

2. Mert bizony ez az ő teste, mely érinthetetlen, láthatatlan, mérhetetlen és oszthatatlan, valamint semmilyen más test­hez sem hasonlítható. Mert ő sem tűz, sem víz, sem levegő, sem lélegzet, hanem ezek és minden más belőle és általa vannak.

3. Mivel ő a jó, ezt az áldozatot nem önmagának akarta szentelni, és a Földet nem csakis önmagának díszíteni, ha­nem emez isteni test díszeként az embert küldte le, egy hal­hatatlan lény halandó alkotását. Ahogyan pedig a Föld az ő teremtményeit felülmúlja örökkévalósági életével, úgy múlja felül az ember a Föld teremtményeit az értelem és a szellem által.

4. Mert az ember Isten műveinek meggondolója lett, és elcso­dálkozott azokon, és megtanulta belőlük a teremtőt megis­merni. Isten tehát, Tát, az értelmet minden embernek kiosz­totta, a szellemet azonban nem. Nem egyesekkel szemben érzett irigységből, mert az irigység nem a magasságból

jön, csak itt lent keletkezik azoknak a lelkében, akik a szel­lemet nem birtokolják.

5. TAT: O atyám, Isten miért nem osztotta ki a szellemet min­den embernek?

6. HERMÉSZ: Azt akarta, fiam, hogy a szellemkapcsolat a verseny díja legyen a lelkek körzetében.

7. TAT: És hol helyezte el ezt? 8. HERMÉSZ: Egy nagy, a szellem erejével töltött krátert

küldött le a mélységbe, és egy követet bízott meg a feladat­tal, hogy az embereknek kihirdesse: Merüljetek bele ebbe a kráterbe, lelkek, akik képesek vagytok erre: ti, akik hiszitek és bíztok, hogy majd felszálltok ahhoz, aki ezt a keverő-edényt, ezt a tégelyt küldte a mélybe, ti, akik tudjátok, hogy milyen célra lettetek teremtve.

9. Akik hallgattak erre a nyilatkozatra, és a szellem erejében való elmerüléssel megtisztultak, részesültek a Gnózisban, Isten élő ismeretében; s mivel megkapták a szellemet, töké­letes emberek lettek.

10. Akik azonban vétkeztek a kinyilatkoztatás ellen, mert nem hallgattak rá, azok megálltak az értelem határánál, mert nem kapták meg a szellem erejét, és nem tudják, hogy mi­lyen célra teremttettek és ki által.

11. Az ilyen emberek érzékszervi észlelése csaknem egyenlő az oktalan állatokéval. Mivel pedig a szenvedély és harag ke­verékei, és nem csodálják mindazt, ami meggondolásra és elmélyülésre méltó, a test kéjeinek és vágyainak szentelik magukat, mert azt hiszik, hogy az embert ezért hozták létre.

12. Akik pedig részesültek Isten adományaiban - ahogyan mű­veikből kitűnik -, azok már nem halandók többé, hanem isteni emberek, akik mindent, ami a Földön és a mennyben és esetleg a menny fölött is van, a szellemlélekkel fognak fel

131

13. Akik így felemelték magukat, azok a jót szemlélve megta­nulták a földi tartózkodást bánatnak látni. Minden testi és testetlen dolgot elvetendőnek tartanak, és buzgón az Egy­hez és egyetlenhez igyekeznek

14. Ez, ó Tát - a szellemlélek megnyilvánulása, az isteni dol­gok alakot öltése és Isten szemlélése - a kráter, az isteni tégely adománya.

15. TAT: En is meg akarom tapasztalni ezt az alámerülést, ó atyám!

16. HERMÉSZ: Ha nem gyűlölöd meg először a te testedet, fi­am, akkor nem tudod igazi önmagadat szeretni. Ha azon­ban igazi önmagaságodat szereted, akkor birtokolni fogod a szellemlelket. Ha aztán birtokolod a szellemlelket, akkor részesülsz az ő élő ismeretében is.

17. TAT: Mit akarsz ezzel mondani, atyám? 18. HERMÉSZ: Fiam, nem ragaszkodhatsz ugyanakkor anyagi

és isteni dolgokhoz is. Mivel két létállapot van, a testi és a testetlen, a halandó és az isteni, meggondoltan választa­nod kell a kettő közül: mert nem lehet mindkettőhöz egyide­jűleg ragaszkodni. A döntés után az elutasítottnak a csök­kenése bizonyítja a választottnak a hatóerejét.

19. A jó döntés tehát az ő dicsőségét nemcsak annak az em­bernek az isteniesedésével mutatja meg, aki választott, ha­nem azt is bizonyítja, hogy az Istennek adja oda magát.

20. A rossz választás viszont az ember pusztulásához vezet; s ha egyébként nem is vétkezne Isten ellen, már csak ezzel a választással is vétkezik. Ahogyan az emberek egy felvonu­láson az út közepén menvén akadályozzák a többieket a menetelésben, így ezek sem tesznek semmi mást, minthogy vonulnak a világon át testi vágyaik ösztönzésére.

21. Ezért, ó Tát, az Istenből jövő adományok mindig rendelke­zésünkre álltak, és mindig is így lesz. Nekünk kell arról gondoskodnunk, hogy ami tőlünk jön, az megfeleljen azok-

132

nak és ne maradjon el tőlük. Gonoszságunk oka nem Isten, hanem mi magunk; mi, akik előnyben részesítjük azt a jó­val szemben.

22. Látod fiam, mennyi testi állapoton, a démonok seregén, az anyag fátylain és csillagutakon kell átmennünk az Egyhez és egyetlenhez vezető fáradságos utunkon? A jóhoz nem vezet könnyű gázló. A jó határtalan és végtelen, és magát illetően kezdete sincsen, még ha nekünk úgy is tűnne, hogy a jónak kezdete a Gnózisban, Isten teljes ismeretében len­ne.

23. A Gnózis nem is a jónak a kezdete, hanem megajándékoz minket azzal, amit a jóból meg kell ismernünk.

24. Ragadjuk meg hát ezt a kezdetet, és haladjunk át mind­azon, ami ránk vár; mert bizony nehéz a megszokottat s vele mindenünket elhagyni, hogy visszatérjünk az ősrégi és első dolgokhoz. Mert ami látható, az örömet szerez, míg a láthatatlan hitetlenséget és kételyt kelt. A közönséges szem számára a gonosz a jól ismert és nyilvánvaló, a jó ellenben láthatatlan. A jónak ugyanis sem formája, sem alakja nin­csen. A jó változatlanul önmagával egyenlő, s emiatt min­den mástól különbözik. Ezért láthatatlan a testetlen a testi ember számára.

25. A változatlan, mely önmagával szüntelenül egyezik, a vál­tozónál magasabb rendű; és a változó szegényes a válto­zatlanhoz képest.

26. Az egység, az egy és oszthatatlan, minden dolog eredete és gyökere mindenben jelen van. Semmi sincsen eredet nélkül. Az eredet eredete azonban, mint minden másnak a kiindu­lópontja, csakis önmagában található.

27. Az egyes szám, mint eredet, az összes többit magába foglalja, anélkül, hogy bármelyik másik magában foglalná öt. 0 hoz létre minden számot, anélkül, hogy őt bármelyik szám is létrehozná.

133

28. Ami létrejön, az nem tökéletes, az osztható, szaporítható vagy csökkenthető. A tökéletes azonban egyik sem ezek kö­zül.

29. Ami szaporodni tud, szaporodását az egységtől kölcsönzi, s így azonnal elpusztul, ha az egységnek nem tud többé he­lyet adni.

30. így tehát, Tát, amennyire lehetséges, példát adtam Isten ábrázolására. Ha belsőleg gondosan elmélyülsz ebben, és szíved szemeivel kitartóan szemléled, akkor, hidd el fiam, megtalálod a mennybe vezető utat. Helyesebben: Isten áb­rázata maga vezet majd téged erre az útra. Ha az ember belsőleg erre a képre irányul és ezt az odafordulást egy­szer elkezdte, akkor ennek ereje a hatalmában tartja és magához vonzza, mint mágnes a vasat.

134

XX

A Corpus Hermeticum hetedik könyve annak az embernek szól, aki a dialektikus természetben teljesen megrekedt, e lét kilátástalanságának és reménytelenségének teljesen tudatába jutott, de van elég belső ereje ahhoz, hogy őszintén és kitartóan a kiutat és a megoldást keresse. Ezért nevezik a tettnek ezt az emberét a hetedik könyvben Tatnak: ő királyságra, magasabb, igazi emberré válásra hivatott. Neki nyújtják át a krátert, az is­teni tégelyt, vagyis a kelyhet, a szent Grált. Ha kész kiinni, ak­kor megtalálja a megoldást, amire a szíve vágyik; nagy élet­problémája megoldódik.

Ha Ön, kedves olvasó, ezzel az emberrel eléggé azonosí­tani tudja magát, ha belsőleg ilyen állapotban van, akkor a he­tedik hermetikus könyvnek nagyon sok mondanivalója van Ön­nek. Mert egy örök igazságot ábrázol, melyet már évezredekkel ezelőtt kihirdettek, és amely mindannyiónknak nagyon fontos és megszabadító lehet.

Próbáljuk ezt az igazságot megérteni és közben észrevenni, hogy a hetedik könyv nemcsak a szent Grál leírását adja, ha­nem tartalmával, felszólításával a szent Grál erejét, a Hétszel­lem hetedik sugarának erejét akarja felszabadítani.

135

A verseny díja

Mivel a Demiurgosz a világot nem kezeivel, hanem az Igével alkotta meg, lásd Ót jelenlévő és soha sem változó valóságnak, minden dolog teremtőjének, az egyes-egyetlennek, aki minden létezőt akarata szerint alakított.

A János-evangéliumban ezt olvassuk: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige". Ezt az Igét nem a gége hatásának, nem kimondott szónak kell gondolniuk, hanem a Logosznak kell látniuk, aki mindenen kívül áll, és minden létezőt körülfog, beburkol.

Számunkra, teremtmények számára az Ige az Istenség leg­lényegesebb tényezője: hatalmas alkotó hatás, mely az Atyából lép ki. Ezt az alkotó hatást az isteni gondolkodóképesség köz­vetlenül megvalósító kifejezésének kell látnunk.

Mi, teremtmények, elgondolkodunk valamin, majd az öt­letből, gondolkodásunk tárgyából kiindulva sok esetben ráté­rünk a cselekvésre. Isten gondolatereje azonban közvetlenül al­kotó, megvalósító, vagyis tett-teljesítő. Azért mondja a 33. zsoltár: „Mert ő szól, és meglesz; ő parancsol, és az előáll". Azért olvastuk azt is, hogy „Isten, a Demiurg a világot egyálta­lán nem kezeivel, hanem az Igével alkotta meg".

Ezen nem a mi gondolat-tevékenységünket, a mi agymun­kánkat kell érteni; ez egészen másra vonatkozik. Ezzel a megál­lapítással a mi gondolkodási tevékenységünket nem akarjuk le­becsülni. Gondolkodó-képességünket azért kaptuk, hogy meg­értsünk valamit, és ennek vezetése alatt valamelyest értelmes cselekvéshez kezdhessünk. Ezért nagyon hálásaknak kell len­nünk. Az ember különböző részei összetartoznak ugyan, de még nincsenek helyesen összerakva. Ennek az az oka, hogy még hiányzik egy lényeges tényezőnk.

Van egy érzelem-tevékenységünk, amelyet legtöbbször gondolatmunka követ, majd az akarat indul meg. A beszéd segítségével aztán kifejezésre juttatjuk, ami az érzelmünkben, a

136

gondolati működés során és az akaratunkban kifejlődött. Ennek eredménye általában cselekedet lesz. Mindez az emberi lehető­ségeknek olyan működésére vonatkozik, mely olykor sikeres, gyakran azonban fölöttébb siralmas következményekkel jár. Ellenben az Igénél, a Logosznál mindezek a nézetek, mindezek a tulajdonságok mindig együtt és összhangban működnek, és tökéletes eredményben nyilvánulnak meg. A Logosz teljesen korlátlan, amelyhez az emberi lény semmilyen tekintetben sem hasonlítható.

Mert bizony az alkotó Ige az ő teste, mely érinthetetlen, látha­tatlan, mérhetetlen és oszthatatlan, valamint semmilyen más testhez sem hasonlítható. Mert ő sem tűz, sem víz, sem levegő, sem lélegzet, hanem ezek és minden más belőle és általa van­nak. Mivel ő a jó, ezt az áldozatot nem önmagának akarta szentelni és a Földet nem csakis önmagának díszíteni, hanem emez isteni test díszeként az embert küldte le, egy halhatatlan lény halandó alkotását: és ahogyan a Föld az ő teremtményeit felülmúlja örökkévalósági életével, úgy múlja felül az ember a Föld teremtményeit az értelem és a szellem által.

Ezt jól meg kell jegyezniük: Az ember megkapta az értelmet és a szellemet. Az értelmet azért, hogy megtanuljuk megérteni bukott állapotunkat, és a Gnózis világosságának hatására Isten akarata szerinti rendeltetésünket. A szellemet vagy Pimandert pedig azért, hogy az állatok állapotából felemelkedjünk az igazi emberi léthez, Isten igazi gyermekeinek minőségéhez. Időz­zünk el kissé ennél a két különösen alkalmas, mindenekelőtt emberi nézetnél. „Mert az ember - mondja Hermész - Isten működésének meggondolója lett, elcsodálkozott azokon és megtanulta belőlük a teremtőt megismerni."

Az ember a világ alapkőletétele óta tele volt csodálattal és teljesen eltelt vallásossággal is. Az emberek csodálkozása min­den lehető és lehetetlen irányban kiterjed. Beszélnek és írnak,

137

szüntelenül tanúskodnak erről. A csodálat és a titkok magyará­zatára keletkezett filozófiák egymást követik a századok folya­mán. Az élet értelmét kutató kísérletek megszámlálhatatlanok.

Emiatt a természet szintjén egyfelől elégedettséget, vidám­ságot, hálát és életörömet látunk kifejezésre jutni. Gondoljunk csak a századelő nagy sikerű flamand szerzőre, Félix Timmer-mansra, a telhetetlen életkedv, az evés-ivás emberére. Másrészt viszont korszakunkban a csalódás került előtérbe. A kétség­beesés és nem kevésbé a tiltakozás hangját hallani - például amiatt, hogy létezhet olyasmi, mint a halál és az emberiséget érő bajok számtalan fajtája; csodálkozást tehát e nyomorult ál­lapot miatt érzünk, ami az életről kiderült.

Ezért keletkeztek a nyelvünkben olyan mondások, mint például: „a halál után minden jobb lesz", mely a világtól való menekülést tükrözi; vagy a következő: „ha Ön valóban képzi és műveli magát, akkor igazán minden rendbe jön" - amely pedig a személyiséghasítás és a személyiségművelés nyelvezetére utal.

Negyedszer pedig ismerjük nyelvünkben a sok reménytelen zagyvaságot és fecsegést. Ez a sok változat, a nyelveknek ez a zavara, éppoly szemmel láthatólag értelmünk megvilágosulat-lanságát bizonyítja.

Milyen körülményt okolhatunk emiatt az óriási, oly káros és reménytelen fogalomzavar miatt? Hermész világos választ ad erre: Értelmet Isten minden embernek adott, de szellemet nem.

Az a helyzet, hogy nem minden ember rendelkezik Piman-derrel, a szellemmel. Emiatt mindazok, akik a szellemet nem birtokolják, megrekednek a csodálkozás káoszában. Egyik cso­dálkozás a másikat követi, s így a tömeg fogalomzavara meg­marad. Pimander nélkül mije is lehetne az embernek az értetlen csodálkozáson kívül?

138

Azt kérdezhetnénk, miért tartják vissza az emberiség nagy részétől a szellemet, Pimandert? Miért nem kapja meg minden ember a szellemet? Pimandert egyetlen embertől sem tartják vissza! Hiszen világosan kijelentik: Isten azt akarta, hogy a szellemmel való kapcsolatot minden lélek létrehozhassa, de a verseny díjaként.

Ezért van a legendánk Isten Paradicsomáról! A tiszta, ere­deti alkotás közepén, Isten Paradicsomának közepén ott állt az élet fája, a lelkek díja, Pimander, a szentelő szellem.

Lássák be jól ezt a helyzetet. A szellemszikra-hordozó, a rózsaszívű ember Isten lehetséges gyermeke; ő képviseli a ma­gasabb rendű felébredésnek az emberben egysarkúan, egypólu-súan nyugvó képességét.

Amikor a rózsát birtokló ember - természetére nézve ha­landó, elhivatottságára nézve halhatatlan - újra az életben talál­ja magát, akkor először csodálkozásnak kell lennie benne: mi­ért vagyok az életben, milyen célból vagyok itt? Erre a csodál­kozásra imádat következik. Mert a „miért vagyok ebben az életben" kérdésre azonnal az ősatom, a rózsaszív reagál. Egy sugárzás árad szét a lényben, a hang megszólal, és szót emel a tudatban: „Azért vagy ebben a halandó életben, hogy Isten aka­rata szerinti hivatásod, a halhatatlanságodra való felhívás tuda­tába jussál, hogy teljesen ennek a magas rózsaiélek-hivatásnak szenteld magadat, s foglalkozz a verseny és a lelkek díjával, Pimanderrel".

Akkor a negatív elem, Istennek bennünk elhatározott ve­tőmagja - Jézus magva, a rózsaszív, az ősatom - megkapja a pozitív elemet. Ez befelé lobban: a Mária- vagy Izisz-elv fogad­ja a Szent Szellemet, az Ozirisz-elvet, és így születik meg az Istenség Fia.

Akik viszont - folytatja Hermész - az élet elcsodálkozását nem ismerik, és a világosság hívását nem veszik figyelembe,

139

azok megálltak az értelem határán, mert a szellem erőit nem kapták meg, és nem tudják, ki által és milyen célra teremttettek. Érzékszervi észlelésük csaknem az oktalan állatokéval egyenlő; mivel pedig a szenvedély és harag keverékei, és nem csodálják mindazt, ami meggondolásra és elmélyülésre méltó, a test kéje­inek és vágyainak szentelik magukat, mert azt hiszik, hogy az embert ezért hozták létre.

így keletkeznek az eltévelyedések, a zavarok, a bonyodalmak, az elvakultság, a megkristályosodás és az elsüllyedés a sivatag homokjában. A nagy, isteni ajándék mégis vár minden elsüly-lyedtre. Miránk is. Csak pozitívan és világosan a hivatásunknak kell szentelnünk magunkat. Ennek érdekében először is rendet kell teremtenünk. Mert azokhoz tartozunk, akik kezdetben megrekedtünk a csodálkozásban, eleinte nem láttuk szükségét, hogy az egyetlen elhivatottsághoz forduljunk. A századok fo­lyamán és mostani életünk során nagy mennyiségű kristályoso­dás torlódott fel mikrokozmoszunkban. Ezért sok mindent meg kell változtatni és le kell bontani bennünk. Elsősorban arra van szükség, hogy a lelket elvezéreljük az újjászületéshez.

Ezért állítja az ifjú Gnózis is tanulóit a feladat elé, hogy -mint természetben-születettek és a múlt üledékével terheltek -először szabadítsák meg magukat ettől a nyomasztó páncéltól, szabaduljanak meg és tegyenek szert új lélekállapotra. Ha elér­tük a tökéletes lélekállapotot, akkor számunkra is itt van a töké­letes lelkek díja. Akkor az eredet paradicsomi lelkét újra mél­tónak találták a lelkek díjának, a szellemnek, a magas, isteni ajándéknak, Pimandernek, a szent Grálnak az elnyerésére, amelyet Hermész hetedik könyve keverőedénynek vagy tégely­nek nevez. Most erről a tégelyről szeretnénk Önöknek beszélni.

140

XXI

Bevezetőül János első levelének ötödik részéből idézünk: „Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?! Ez az, aki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisz­tus; nem csak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a szellem az, amely bizonyságot tesz, mert a szellem az igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Szellem: és ez a három egy. És hárman van­nak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Szellem, a víz és a vér; és ez a három is egy."

És mindjárt emellé állítjuk Hermész hetedik könyvének hatodik és nyolcadik szakaszát:

Isten azt akarta, hogy a szellemkapcsolat legyen a verseny díja, melyet azonban minden lélek elnyerhet. Egy nagy, a szellem erejével töltött krátert küldött le a mélységbe, és egy követet bí­zott meg a feladattal, hogy az embereknek kihirdesse; merülje­tek ebbe a kráterbe, lelkek, akik képesek vagytok erre; ti, akik hiszitek és bíztok, hogy majd felszálltok ahhoz, aki ezt a keve-rőedényt, ezt a tégelyt küldte a mélybe; ti, akik tudjátok, hogy milyen célra lettetek teremtve.

Egy kráter az ókorban kehely vagy pohárformájú keverőedény volt, mely víz és bor összekeverésére szolgált.

141

A szent keverőedény

A Szentírás víz és bor, vagy a víz és vér keveréséről szóló elbeszélései csaknem mindig a nagy megmentő mű szolgálói­nak teljes önfeláldozásával vannak kapcsolatban. A víz vagy a kenyér akkor a szent étererők jelképe: a bor vagy a vér pedig a szent asztrálerőket képviseli, melyek az emberiség megszabadí­tására szolgáló áldozattal szabadulnak fel. Gondoljunk csak a kánai menyegző bibliai példázatára, vagy arra, amikor az egyik katona - közvetlenül Jézus kereszthalála után - dárdáját Jézus oldalába döfte, és a sebből vér és víz folyt.

Amikor pedig a Hermészi Gnózis elénk tárja, „hogy Isten úgy akarta, hogy a szellemkapcsolatot minden lélek elnyerhes­se, de a verseny díjaként", és a nagy kráterről beszél - a víz és a bor mennyei keverőedényéről, melyet Isten a szellem erejével megtöltve küldött le a mélybe, hogy akik belemerülnek, azok megtisztuljanak és korábbi dicsőségükhöz térjenek vissza -, akkor pompásan és nagyszerűen a szent Grál szerzetének mun­káját ecsetelik.

A verseny díja, a lelkeknek szánt díj: az alámerülés, a tisztulás, a keresztelő a víz, a bor és a szellem keverőedényé-ben, vagyis a szent Grálban. Ez a birtok, ez a keresztelő min­denkinek kijár; senkitől sem vonják meg. Ezt senki elől nem lehet elzárni. De csak azoknak és azokban tud és fog megnyil­vánulni, akik teljes értékű, tiszta lélekkel rendelkeznek. Mert az ilyen, újjászületett lélek a főszentélyben és a hét agyüregben olyan rezgésállapotot teremt, hogy a Hétszellem sugárzásai pozitívan beáramolhatnak az emberi lénybe, és így kapcsolatba kerülhetnek az emberben nyugvó szellemelvvel, a rózsaszívvel, így érthető, miért beszéltek minden időkben pohárról vagy Grálról. Ez egy tál, egy medence, egy váza, melyből a szent víz árad. A szomjúhozó, éretté vált lélek frissítőt kap az élő víznek ebből a poharából, az újszövetség élő vízéből.

A szent Grál keresése mélyen gyökerezik az emberben. Ez a magyarázata a szent Grálról és Artúr királyról, valamint asz-

142

taltársaságáról szóló legendák csaknem végeláthatatlan sorá­nak. A természetszülte ember számára ugyanis a Grál a hiányzó láncszem. Ez arra is rávilágít, hogy miért létezik a szent Grál szerzete: mert a Grál a teljesülés! A Rózsakereszt az ösvény ismeretét hozza. Az egyesülést a csoportegységben - hogy az ösvényt be lehessen járni - a katárok, a tiszták szerzete tanítot­ta. Az ösvény koronázása azonban a Grál. Ezért állt régebben, az előttünk haladó szerzetnél a végső beavatás - Betlehem barlangjában - ezzel a koronázási ünnepséggel kapcsolatban. A jelöltet összekötötték a Grállal. Az újszövetség poharából nem jelképesen ivott, hanem igazán; összekapcsoltatott Pimanderé-vel.

Ezek alapján megértjük tehát, hogy a világosság hármas szövetségének együtt kell működnie: Grál, Katárok és a kereszt a rózsákkal hármas egységet képez. így van ez a világ teremté­se óta, hogy minden számba jövő léleknek kihirdessék a meg­szabadulás evangéliumát, és hogy segítsenek nekik az ösvé­nyen. Ezért mondja szövegünk nyolcadik és kilencedik szaka­sza:

Egy nagy, a szellem erejével telt krátert küldött le a mélységbe, és egy követet bízott meg azzal, hogy az emberek szívének ki­hirdesse: merüljetek ebbe a kráterbe, lelkek, akik képesek vagytok erre; Ti, akik hisztek és bíztok, hogy felszálltok ahhoz, aki ezt a tégelyt küldte a mélybe; Ti, akik tudjátok, hogy milyen célra lettetek teremtve. Akik hallgattak erre a nyilatkozatra, és a szellem erőiben való elmerüléssel megtisztultak, részesültek a Gnózisban, Isten élő ismeretében, és mivel megkapták a szelle­met, tökéletes emberek lettek.

Tehát kétféle keresztelőről van szó, két elkerülhetetlen ke­resztelő létezik. Először a lemerülés, a tisztulás, a lélek újjászü­letése. Aztán a Grál! A Biblia is részletesen beszél erről, bizo­nyítván, hogy ennek a szent könyvnek sok részlete a Corpus

143

Hermeticumból származik. A Biblia megkülönbözteti egyrészt a megtérés, a megfordulás keresztelőjét, másrészt a Szent Szel­lem keresztelőjét. Az emberiség pedig, mely még teljesen a csodálkozásban áll - melyről az előbb beszéltünk - emiatt egé­szen megzavarodott.

Az egyházak és szekták keresztelői csupán jelképes csele­kedetekké váltak. Ismerik a gyermek vagy a követők kereszte-lését; gyakran százakat keresztelnek egyszerre. Továbbá a Szent Szellem keresztelőjét utánozzák a szent úrvacsorával. Az ilyen jelképes utánzásnak a legcsekélyebb értelme sincsen. Csakis a művészet hivatott a Szentírás tanainak és kijelentései­nek a jelképes kifejezésére, vagyis arra, hogy ezt a maga mód­ján utánozza. így az embert az élő igazság által ihletett műértő kifejezés a legmélyebb lényében eltalálhatja és megragadhatja.

A modern, semmitmondó jelképességgel szemben érzett ellenszenvünk természetesen nem érvényes a régiek nagyon is mély és belső ismereteken alapuló jelképes szokásaira. Az előttünk haladó szerzetnek például még nem állt rendelkezésére a sajtó, hogy írott szövegek terjesztésével fordulhasson a kö­zönséghez. Ezért hoztak létre a szellemi tantételek egész sora számára jelképes nyelvet és jelképes szertartásokat, hogy a ke­reső ember, aki újra és újra hallotta és látta ezeket, vagy hallott róluk, ezáltal elmélyülő belátáshoz és pozitív reagáláshoz jus­son. Ha viszont valaki belső ismeretek nélkül, puszta vallásos hagyomány alapján jelképes cselekedeteket tudatlanul és erőt­lenül utánoz, akkor az ilyen cselekvés végzetes, és azon kívül fölöttébb nevetséges is.

Mi viszont - erre jól kell ügyelniük - jelképes cselekvésen kívül még gnosztikus mágikus cselekvést is megkülönbözte­tünk. A fent említett jelképesség és a gnosztikus mágia sok te­kintetben egyezik. Belül azonban, valamint az eredmények te­kintetében nem egyeznek. Megkíséreljük Önöknek ecsetelni a gnosztikus mágikus cselekvést.

144

Amikor tanulóként belépnek a modern Szellemi Iskolába és a megtérés, a megfordulás keresztelőjének követelménye előtt találják magukat, mert az Egyetemes Hétszellem semmit sem tehet Önökért mindaddig, amíg a lelkiállapot abszolút tisz­ta és teljes értékű nem lett. A megtérés keresztelője egy belső megtérés, amelyet Önnek az életmódjával kell bebizonyítania. A dialektikában a dolgokat valójában éppen fordítva látjuk. Ha kívül rendben vagyunk, a helyzethez illő arcot vágunk, akkor civilizált embereknek tartjuk magunkat. Nem nehéz belátni, hogy ez mily nagy butaság. Tehát a belső megfordulás feltétel, és ennek a valósága az Ön életében magától bebizonyosodik.

Ha most tanulóságukból teljes mértékben levonják a kö­vetkeztetéseket, akkor lehetséges, hogy gnosztikus-mágikus cselekvéssel segítő testvérek, a templomban vagy azon kívül gnosztikus léleksugárzásokat ruháznak át Önökre és erősítenek meg Önökben, hogy így átsegítsék Önöket bizonyos holtponto­kon és nehézségeken.

Ha a tanuló az Iskola segítségével teljesen előkészült a szent Grál keresztelőjére, akkor persze ugyanaz a törvény érvé­nyes: csak az érdem visz előre. S amikor Ön a lelkének ilyen érett állapotába jutott, akkor biológiai és fizikai tekintetben is van még néhány akadály. Például egy belső elválasztása szerv örökölt gyengeség vagy más természetes zavar miatt elégtele­nül vagy egyáltalán nem reagál. Akkor ezt az akadályt semle­gesíteni lehet egy gnosztikus mágikus cselekedettel. Mivel a fajtest a századok folyamán változik, az akadályok sem marad­nak ugyanazok. A zavarok és hátráltatások hétszáz évvel ez­előtt egészen másak voltak. És a gnosztikus-mágikus segítség­nek ehhez kell igazodnia, nem szabad régi szokásokba belép­nie, hanem hatásos, új utakat kell keresnie. Egy látszólag egy­szerű cselekedetnek így az ilyen esetekben kimondhatatlan kö­vetkezményei lehetnek.

145

Figyelembe kell venniük, hogy itt gnosztikus-mágikus cse­lekedetről beszélünk, és nem egyszerűen mágikus cselekvésről. A protestáns vallások és szekták eltértek a gnosztikus-mágikus gyakorlattól, áttértek egy külsőséggé tett jelképes cselekvésre, és ezáltal elerőtlenedtek. Ennek következtében a legjobb eset­ben kulturális és etikai feladatot töltenek be.

Sok más vallásnál és társaságnál azonban nem ez a helyzet. Szertartásaiknál és jelképes cselekvésüknél bizony alkalmaz­nak mágiát is. Persze olyan mágiát, mely teljesen a vallás-eon-nak vagy a csoport-eonnak van szentelve, vagy annak érdekét szolgálja. A mágia azonban, ha sokáig alkalmazzák, kivétel nélkül mindig befolyásolja a test- és személyiségszerkezetet, megváltozik a belső elválasztás, a vérképlet, a kígyótűz, sőt minden atom.

Ha tehát valaki évekig egy ilyen mágiának veti alá magát, felvevőként vagy adóként, vagy mindkét értelemben, akkor az ilyen mágia jeleit és következményeit minden atomjában ma­gával fogja hordozni. És ettől a jellegtől sohasem, vagy csak hosszú évek múlva fog megszabadulni. Ugye világos, hogy az Iskola mindig számol ezzel? Egyébként ugyanezt tették az előttünk haladó szerzetek is, melyek ebben a tekintetben az ifjú gnosztikus Szerzetnél kérlelhetetlenebb követelményeiket tá­masztottak. De az ifjú gnosztikus Szerzetnek is számolnia kell mindezekkel a tényezőkkel. Mindenekelőtt azért, mert közös­sége oly változatos összetételű.

Miért kell az ifjú Gnózisnak számolnia ezzel? A válasz világos: a természeteonok önfenntartási ösztönükben minden lehetőt megtesznek a Gnózis kifejlődésének akadályozására. Ezért küldik ki rabszolgáikat mindenfelé, hogy küldetésüknek eleget tegyenek.

A Gnózisnak csak egy célja van: meg akarja itatni Önt a Szent Szellem kelyhéből, és szeretné megakadályozni, hogy Ön belefulladjon valamelyik természeteon poharába. Felteheti a

146

kérdést, hogy pillanatnyilag tevékenyek-e az eonok rabszolgái a modern Szellemi Iskola munkaterületén is? Hogyan lehet fel­ismerni őket, átlátni a törekvésüket, és mit kell tennünk mű­vünk védelme érdekében?

Dialektikus tekintetben erre részletesen válaszolhatnánk, és ismertethetnénk ennek a jellegét. Kifejthetnénk, hogyan szok­tunk szükség esetén fellépni. De mi lenne e közlés következ­ménye Önökre nézve? Árgus szemekkel figyelnék egymást, és nincs kizárva, hogy a csoport szétesne és az Iskolában a vesze­kedés színdarabját játszanák sok véleménnyel és ellenvélemény­nyel, bősz kritikával és nagy feszültségek zűrzavarával. Az eo-nikus erőknek, melyek akadályozni akarják a Gnózis fejlődését, éppen ez jönne kapóra.

Ezenkívül pedig semmilyen körülmények között sincsen szükség nyugtalanságra, ha megszívlelik hermetikus szövegünk kilencedik szakaszát:

Akik pedig hallgattak ennek a kihirdetésére, és a szellem erői­ben való alámerüléssel megtisztultak, azok részesültek a Gnó­zisban, Isten élő ismeretében, és - mivel megkapták a szellemet - tökéletes emberek lettek.

Ez a recept! Ne hagyják, hogy bármi is visszatartsa Önöket az egyetlen célra való irányulástól, az egyetlen feladattól. Tökéle­tesen és eltántoríthatatlanul az egyetlen célra irányuljanak. Ameddig ezt nem teszik, addig újra és újra azt fogják megál­lapítani, hogy mindenféle úton-módon és eszközzel újra az ér­tetlenségbe és a mindenütt uralkodó csodálkozásba fogják ta­szítani Önöket. Ezért a recept: ne hagyják magukat eltéríteni az egyetlen célra vezető irányulásuktól, ne hagyják visszatartani magukat egyetlen feladatuktól. Ebben merüljenek el teljesen. Ez a legjobb védelem.

Isten Napja a jókra és a gonoszokra egyaránt süt. Lehetsé­ges, hogy a gonosz a munka ellenségeként a Szellemi Iskola

147

udvarába is behatolhat, vagy itt is van. Az ilyen behatolás nem is olyan nehéz. Ahol azonban mindannyian egyenlően kapják a Gnózis világosságát és erejét, és ennek hatását tapasztalják, ott az eredményekből megmutatkozik, hogy ki a gonosz és ki nem, hogy kinek vannak külön szándékai és kinek nincsenek. Egyi­kőjük se hagyja tehát, hogy az ellenség sugallatai és befolyáso­lásai a legcsekélyebb mértékben is feltartsák. Félelem, szoron­gás és aggályok keltése, nyugtalanítás, sőt a pánik keltése is­mert módszer, amelybe nem kell belemenniük. Maradjanak meg pozitív irányulásuk mellett. Akkor semmi sem zavarhatja meg Önöket.

Ha aztán belépnek a Grál rejtélyébe, és szabad lesz meg­kapniuk a tűzkeresztséget, akkor minden ellenséget egy csapás­ra ismerni fognak kívül-belül: jobban, mint saját magukat. Ak­kor minden helyzetben tudni fogják, mit kell tenniük, és asze­rint cselekednek majd.

148

XXII

Akik hallgattak erre a nyilatkozatra, és a szellem erőiben való alámerüléssel megtisztultak, részesültek a Gnózisban, Isten élő ismeretében, és mivel megkapták a szellemet, tökéletes emberek lettek.

A megfordulás, a megtérés, az első keresztelő folyamata isme­retes. Az Iskolában sokszor megbeszéltük, és irodalmunk is részletezi. A modern Szellemi Iskola tanulóságának ez az első nagy feladata.

Aki a Gnózis - tehát az Egyetemes Gnosztikus Lánc - vi­lágosságerejében elvégzi ezt a megfordulást, az személyiség­rendszerében transzmutációt, az öt lélekközeg átváltozását eredményezi. Már korábban is utaltunk arra, hogy az atomok összetételét és fajtáját - amelyekből a személyiség épül fel - a lélekközegek határozzák meg. Ebben a transzmutációban aztán a lélek megtisztul és újjászületik. Ez olyan újjászületés, mely mindenekelőtt a főszentélyt befolyásolja, és a szerkezetét meg­változtatja. Ennek következtében a lény megnyílik a Szent Szellem kitöltése számára.

Az evangélium ennek a folyamatnak a kezdetét az ember­fia jele elnyerésével ábrázolja. Ezzel tehát azokra a transzmutá-

149

A szent Grál elnyerése

ló változásokra utal, melyeknek a főszentélyben kell végbe­menniük, ha részesülni akarunk a Szent Szellem kitöltésében.

így készítik elő a jelöltet Pimanderével való találkozására, így kapja meg a megtisztult lélek a tökéletes lelkek díját. Ha az ember valóban birtokolja Pimandert, csak akkor igazán ember. Csak akkor szállt ki az állatállapotból, csak akkor manasz, gondolkodó, Istenteljesítő értelemben.

Mi tehát valójában Pimander, vagy lelkület, vagy a Szent Szellem? Meg lehet-e határozni ezt a szellemet, ha megnyilat­kozott? Igen, ez lehetséges. Ehhez a következő magyarázatok álljanak rendelkezésükre.

A Logosztól hét sugár, hét hatás, hét óriási erőáramlat árad ki, amelyek a világmindenséget mozgatják. Világmindenségen az ősanyag értendő. Az egész egyetemes teret ősanyag tölti ki, és ezt, meg az egész ebből keletkező életet a hét áramlat, a hét sugár, vagy - ahogyan a klasszikus rózsakeresztesek nevezték őket - a sors hét ura mozgatja. Az egész természet minden bio­lógiai működése - az állati lényekét is beleértve - a hét sugár hatásaiból magyarázható.

Ami a dialektikus mindenségben történik, minden mozgás és fejlődés, egy terv alárendeltje. Mindent keltenek, majd újra felőrölnek; minden keletkezik, majd elpusztul; az emberbiroda­lom is, amely az értelem kivételével semmiben sem különbözik az állatok birodalmától. Minden, valóban minden egy terven alapul, melynek az a célja, hogy az egész biológiai életben egy új fejlődés lehetőségét hozza létre. Ha ez még nem sikerül vagy még nem sikerülhet, akkor a teremtett az adott pillanatban el­pusztul, hogy később az egyetemes örökkévalóság anyaméhé­ből újraéledjen, és egy újabb lehetőséget kapjon.

A Logosz és az ő Hétszelleme mindannyiónkban egy új le­hetőséget próbál kelteni. Ha ez nem sikerül, akkor elpusztu­lunk, s annak a törvénynek a hatása jelenik meg számunkra,

150

hogy „porból lettél, porrá leszel". így megmaradunk a termé­szet és halál kerekének hatásaihoz való kötöttségben.

A kozmikus napoknak és éjszakáknak, a mindenség apály-és dagálymozgásainak ritmusát és időszakosságát a Logosz hét sugara szabályozza és végzi. Ha helyesen értjük, akkor a hét sugár a teremtésre felemelő hatással van. Ha ez a felemelő fo­lyamat sikertelen, akkor a teremtmény természetellenessé válik: „porból lettél, porrá leszel". Az állati, a természetes embert úgy szerkesztették meg, hogy kiemelhető; a hét sugárra pozitívan reagálhat, tehát a halálra már nincsen szükség. A tökéletes lel­kek díja a halál legyőzése. A tökéletes lelki győzelem, a tökéle­tes lélekké-alakulás bére tehát a haláltól való megszabadulás.

Ha aztán a lélek megtisztítja magát és újjászületik - s így a személyiség transzmutálása a lélekszületéssel együtt megvaló­sul - akkor a lélekember a Logosz hét sugarához is teljesen másképpen viszonyul.

Mihelyt próbálkozik a gnosztikus világossággal, és kezd rálépni az ösvényre, az Ön természetszülte állapotában, a test­ben, mellyel most rendelkezik, egy transzmutáció, egy atomi átalakulás jön létre, mely mindenekelőtt a szívszentélyre és a főszentélyre vonatkozik. Az Ön főszentélye elő lesz készítve a Hétszellem pozitív befogadására. S amikor a lélek megszüle­tett, a Hétszellem hét áramlata behatol a hét agyüregbe. Világos tehát, hogy a tökéletes lélek a hét sugarat egészen másképpen fogadja és kapja, mint a közönséges természetember.

Ha a Hétszellem sugárzásai beáramlanak, akkor a szívben találkoznak az ősatommal, a rózsával. A rózsában nyugszik az igaz emberré-alakulás képe, a bennünk nyugvó szellemi elv. Ha aztán a Hétszellem sugarai az embert megérintik újjászületett lelkében, akkor a rózsa életre kel. Az ősatomban nyugvó kép egy erővonal-szerkezet, a magasabb rendű, igaz emberré­alakulás képe. Ha Ön valamilyen tervet forgat a fejében, akkor annak az Ön asztrál testiségében is megvan az erővonal-

151

szerkezete. Ha aztán azt mondják Önnek, hogy „mondjon va­lamit a tervéről", akkor Ön szinte befelé pillantva belenéz ebbe az erővonal-szerkezetbe, és tanúskodik e tervéről. Akkor ezeket az erővonalakat követi, és hallgatói számára a kép láthatóvá válik.

így van ez az ősatommal, a szív rózsájával is. Ebben nyug­szik az igaz emberré-alakulás képe. Ezt a képet pedig csak ak­kor lehet életre kelteni, ez csak akkor támadhat fel, ha a Hét­szellem a megérett lélek segítségével hathat bennünk, ha belénk áradhat.

A Hétszellem hét agyüregre ható sugárzásai képezik tehát Pimandert, ha a tevékenységet a főszentély szempontjából néz­zük; míg a lelkületet, az igazi emberré-alakulás erővonal­szerkezetét képezik, ha figyelmünket ezzel kapcsolatban külö­nösen a szívszentélyre irányítjuk. Ez az új emberré-alakulás képe, a lelkület vagy a teremtett szellem Pimandere. És ez az, ez a pimandrikus ember, ez az erővonal-szerkezet, mely Ön előtt áll, amely bennünk van és minket felriaszt; ez emel ki minket az állatiból az élő lélekállapot világába, a mikrokoz­moszt egy új életvalóságba, egy új törvény alá állítván. Akik pedig így megkereszteltettek és megtisztultak a szellem erői­ben, azok tökéletes emberléthez jutnak, és részesülnek a Gnó­zisban, Isten élő ismeretében. Ez azt jelenti, hogy egy új tudati állapotot érnek el, amelyben az ismeret tökéletes képesség lesz.

Dialektikus ismeretünk szintén képesség következménye. Dialektikus állati állapotunkban rendelkezünk egy gondolko­dási képességgel, melynek révén több-kevesebb ismerethez ju­tunk, nagyon hiányos és a körülményektől függő ismerethez. Ha viszont a pimandrikus állapot hatalmasodik el fölöttünk, akkor az abszolút ismeret válik birtokunkká, képességünkké. Akkor nem az értelem edzésének segítségével jutunk ismeret­hez, hanem az ismeret lényünk abszolút része.

Az ellenkező fejleményeket Hermész ecseteli:

152

Akik azonban a kinyilatkoztatás ellen vétkeztek, mert nem hall­gattak rá, azok megálltak az értelem határánál, mert nem kap­ták meg a szellem erejét, és nem tudják, hogy milyen célra te­remttettek és ki által. Az ilyen emberek érzékszerveken alapuló észlelése csaknem egyenlő az oktalan állatokéval: mivel pedig a szenvedély és harag keverékei, és nem csodálják mindazt, ami meggondolásra és elmélyülésre méltó, a test kéjeinek és vágya­inak szentelik magukat, mert azt hiszik, hogy az embert ezért hozták létre. Akik pedig részesültek Isten adományaiban - aho­gyan műveikből kitűnik - azok már nem halandók többé, hanem isteni emberek, akik mindent, ami a Földön és a mennyben és esetleg a menny fölött is van, a szellemlélekkel fognak fel. Akik így felemelték magukat, azok a jót szemlélve megtanulták a

földi tartózkodást bánatnak látni. Minden testi és testetlen dol­got elvetendőnek tartanak, és buzgón az Egyhez és egyetlenhez igyekeznek.

Ha az új állapot a Szent Szellemből és a Szent Szellem által lét­rejött, és a jelölt össze van kapcsolva Pimanderével, akkor egy egészen új életállapotba lép be. Mert a tudatos állapot az élő állapot!

Ha így a Logosz hét sugara pozitívan érinti meg a hét agy­üreget, belép azokba a megtisztult lélekállapot alapján, és Ozi-risz találkozik Izisszel, vagyis szellem a lélekkel, akkor ebből a találkozásból megszületik az örök bőség fia, az új tudatállapot: ez a tudatosság a világon van ugyan, de már nem világi. Ez az alakulási folyamat és a pimandrikus ember megnyilvánulása a természetben született alakban, a személyiségben megy végbe. Természetalakja miatt az illető még a világon van ugyan, de pimandrikus emberléte miatt már nem világi.

Ha a dialektikus ember nagyon lazán ül a járművében, s ennek következtében a személyiség könnyen elhasadhat, akkor az ilyen ember gyakran a legalkalmatlanabb pillanatokban in-

153

kább a dialektika tükörszférájában, mint anyagszférájában van. Ekkor úgy pillant az anyagszféra életébe, hogy az számára gyakran nagyon valótlannak tűnik. Talán tudják, hogy ugyanez a helyzet adódik az elalvás pillanataiban.

Ha ilyen kimondottan érzékeny emberek - ilyen lélekhasa-dás nőknél gyakori - először hallanak a gnosztikus ösvényről, vagy a természet-énnel vetik rá magukat, nagyon gyakran an­nak a súlyos tévedésnek esnek áldozatul, hogy állapotuk már pimandrikus. így olyan következtetésekhez, viselkedéshez és cselekvésbe kezdenek, amelyek nagyon sajnálatra méltók. Nem nehéz megérteni, hogy ez az énközpontúságnak egy rendkívül veszélyes és bonyolult állapota. Ezt példának mutattuk be, hogy a következőkre világíthassunk rá.

A pimandrikus állapotot még szintén sok nehézséget okoz, és távolról sem nevezhető tökéletesnek. Mert a jelölt ebbe az állapotba nem transzfiguráit, hanem egy transzmutált személyi­séggel lép be, vagyis egy természetszülte személyiséggel, mely néhány változtatásnak lett alávetve. A transzfigurációt mindig transzmutáció előzi meg. A fent említett pillanatban tehát a je­löltnek még nincs meg az az új személyisége, amelyet teljes mértékben az új lélekállapot világából, a hatodik kozmikus te­rületről kell kiemelnie. Ennek az új személyiségnek még meg kell jelennie, még ki kell alakulnia. Csak egy új lélek van, egy arany menyegzői ruha, mely a jelöltet beburkolja. A.szellem­lény behatolása létrejött, aminek következtében a menyasszony találkozik a vőlegénnyel, tehát kezdetét veheti C.R.C. atyánk kémiai menyegzője, a transzfiguráció.

Képzeljék el ezt az állapotot. A szellem behatolt. Pimander egy lett a lélekkel. És az újszülött lélekember kiemelve érzi magát. Tudatában van a hét sugárnak, és a hét sugárral fel tud szállni a mindenségbe, és le tud szállni bárhová, ahová a tudata akarja vezetni őt. Tudja, hogy halhatatlan, átéli a halhatatlansá­got. Szellemlelkével, a kedéllyel vagy elmével valóságosan fel-

154

fog és megismer mindent, ami a földön, a mennyben és a menny fölött van. Átlátja a magasztos Istenség dicsőséges és nagyszerű tervét: mert ezt a tervet az ilyen kiváló, az ilyen ki­emelkedett minden dologban meglátja. Tehát látja a jót, az egyetlen, önálló jót. Ebben az állapotban azonban mégis tuda­tában van egy természetszülte személyiséggel való kapcsolatá­nak. Ismételten a halál természetben találja magát, egy oly ha­tártalan társadalmi megzavarodásban, oly butában és rettene­tesben, hogy ez számára szinte kígyókkal és férgekkel teli ve­remnek tűnik. Ezért a haláltermészetben való tartózkodását a sors csapásának érzi. Emiatt minden előző helyzetnél erőseb­ben, határozottan és elvből elutasítja a hamuszürke valóságot. Levon belőle minden következtetést, hogy feljuthasson az Egy­hez és egyetlenhez.

Ugye érthető, hogy a „testi és testetlen dolgok elutasítása" itt a dialektika anyagszférájára és tükörszférájára vonatkozik? A haláltermészet minden talmi aranypompája és aranyfüst díszlete a kiemelt testvér számára az abszolút semmit jelenti.

A fent ecsetelt legnagyobb dicsőség állapotában azonban, holott mellette van ijesztő árnyként a rettenetes nyomorúság ta­pasztalata is, amelyet legtöbbször egy nagyon gyenge testben kell átélnie, a testvér elnyerte, megkapta a szent Grált. Mert a Szent Szellem kitöltése a főszentélybe, ami által a lelkület megérinttetett: ez a Grál.

A Grál megajándékoz egy új reggelre-ébredéssel, ugyanak­kor nyilvánvalóvá, láthatóvá válik a kimondhatatlanul fekete éjszaka is. Ez persze nem véletlen. Ebben az állapotban, hogy nem világi, mégis a világban van (de mennyire!) az illető test­vér két területen hathat, két területen szolgálhatja a Logoszt. Az élő lélekállapot világában, az Arany Fej területén, de a halál­természetben is. Az ilyen ember ettől a pillanattól kezdve egé­szen más módon tehet szolgálatokat; és tesz is, mert erre örömmel mond igent. íme, ez a szent Grál. Ez tehát az isteni

155

pohár. Egyrészt megszabadulás, másrészt szolgálat. Szolgálni tudni a megszabadultság miatt, és megszabadulni a munka alapján. Egyrészt új fájdalom tapasztalata, belépés egy újabb fájdalom állapotába, másrészt mérhetetlenül fennkölt, nagy megdicsőítés. Egyrészt a kérelem: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár", másrészt a pohár teljes kiürítése: „mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied".

A keresztút elfogadása egészen a feltámadás reggeléig; a feltámadás reggele után pedig újra leszállni önként, panasz nél­kül. Ez a szent Grál. A szabadság, a megszabadultak bére mindig is áldozatban és áldozat árán születik.

156

XXIII

A XXII. fejezetben megbeszéltük, hogyan kell a tűzkeresztelő után a szent Grált elfogadni és az áldozattal teljesíteni. Ez egy egészen új áldozat, mert itt a megszabadult ember áldozatáról, nagy önfeláldozásáról van szó a haláltermészet javára.

Ekkor pedig feltör Tát szívéből a kiáltás: Atyám, én is át akarom élni ezt az alámerülést az isteni keverőedényben! Tat­nak ez a kívánsága, ha Ön a modern Szellemi Iskola tanulója, valószínűleg az Ön kívánsága is, egyébként miért vágott volna neki a tanulóságnak?

Hermész azt feleli, hogy Tatnak is egy áldozat meghozásá­val kell kezdenie. Az ösvény áldozattal kezdődik és áldozattal végződik. Az áldozat, melyet Tatnak meg kell hoznia, a termé­szet-én feláldozása. A természet-én semmi más, mint a test énje:

Ha nem gyűlölöd meg először a te testedet, fiam, akkor nem tu­dod igazi önvalódat szeretni. Ha azonban igazi önvalódat sze­reted, akkor birtokolni fogod a szellemlelket; ha aztán birtok­lód a szellemlelket, akkor részesülsz az ő eleven ismeretében is.

Valószínűleg Ön is lát már valamit az ösvényből. Az ösvény az alulról felfelé irányuló áldozattal kezdődik, és a felülről lefelé véghezvitt áldozattal végződik. Az első áldozat a dialektikus

157

Az ösvény és az áldozat

önfeláldozás; a második a mennyei önfeláldozás. Mindkét ál­dozatot csakis a szeretettel lehet megvalósítani. Az önátadást, melyről a rejtélyiskola szüntelenül beszél a tanulóinak, csakis a megszabadító élet iránt érzett mérhetetlen szeretet segítségével és az ehhez igazodó belátással lehet véghezvinni. Az új élet nyitja a saját lényben rejlik, vagyis az új élet a tökéletes lélekál-lapot bére.

A Gnózis ösvényét sokan azért találják fölöttébb érdekes­nek és nagyon kívánatosnak, mert minden eddig bejárt út nega­tív eredményekhez vezetett, és a haláltermészet nyomorúságát nem volt képes megszüntetni. Érdeklődés és kívánság azonban a megszabadulás ösvényén egy tapodtat sem visz minket előre. Minden érdeklődés és kívánság a természet-én, a test jelensége, vagyis egy szorult helyzetbe került és megoldást kereső test te­vékenysége. Alapjában véve az ember az önátadást, az én-megtagadást a legnagyobb nyomorúságnak, a legrettenetesebb bajnak és a legfurcsább folyamatnak nézi. A Szentírás kijelen­tését: „aki az ő életét hajlandó elveszíteni énérettem, az megta­lálja", a legkülönösebb kijelentésnek tartja, amit bármikor is mondtak természetszülte embernek.

A Szellemi Iskola tanulói oly sokat beszélnek önátadásról, és beszélgetés közben szorgalmasan használnak fogalmakat, mint az éntelenség, énelhalás és önátadás, holott pontosan ez a legnehezebb dolog, amit egy természetszülte embertől egyálta­lán megkívánhatnak! Ha Ön a Gnózis ösvényére akar térni, ak­kor Önt egyszerre csak a legnagyobb nehézség elé állítják. Ezt az igét, mely a természetszülte ember számára olyan furcsa ki­jelentés, csakis a szereteten keresztül lehet megérteni. Ha a sze­retet elég nagy, akkor szükség esetén kész bármekkora áldozat­ra. Akkor az áldozat magától értetődik, az ilyen ember szinte nem is tehet mást; akkor az áldozat könnyű, és nagyon felsza-badítóan hat.

158

Mindig a szeretet határozza meg az irányulásunkat. Amit az ember szeret, azt nem felejti el sem éjjel, sem nappal. Ez a magyarázata annak, hogy oly sokan az ösvény legegyszerűbb irányvonalait is teljesen elfelejtik. Azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk, olykor az élet legfon­tosabb pillanataiban megfeledkeznek ezekről. Ezzel azt bizo­nyítják, hogy az ösvény szeretete még nincs meg, vagy nem elég nagy, és kifejlődésének a lehetőségét még helytelen élet­felfogással háttérbe szorítják. Az ilyen tanulók az Iskola irány­vonalait megpróbálják a természet-énjükkel követni. Hallják és olvassák, hogy mit követel tőlük az ösvény, és ezeknek a köve­telményeknek a természet-énjükkel akarnak eleget tenni.

Ennek következtében bennük mindenképpen nagy feszült­ségek keletkeznek. Amit visszafojtanak, az feszültségeket kelt, és ezeknek az adott pillanatban zivatarként kell rájuk zúdulni­uk. A természet-én kitörései, ezek a tüzhányókitörések látszó­lag kőkemény énközpontúságra utalnak, és ennek oka abban a tényben keresendő, hogy az ösvény igazi szeretete még nem kelt életre, holott az ember az énnel megpróbál ezen az ösvé­nyenjárni.

Ha valaki a természetlényével akar az ösvényre lépni, így próbál komoly tanulóvá válni, akkor az nem önátadás, hanem önelnyomás, önvisszaszorítás, amely azonban egyszer megbosz-szulja magát. Akkor az a különös helyzet alakul ki az életben, hogy az egyik pillanatban szívvel-lélekkel csinálja, a másikban pedig egyáltalán nem. Erre utal a hetedik könyv tizennyolcadik szakasza is. Hermész azt mondja Tatnak: Fiam, nem ragasz­kodhatsz ugyanakkor az anyagi és az isteni dolgokhoz is. Mivel két létállapot van, a testi és a testetlen, a halandó és az isteni, meggondoltan választanod kell a kettő közül; mert nem lehet mindkettőhöz egyidejűleg ragaszkodni.

Ha viszont az ember választott, akkor le kell vonnia min­den következtetést. Az egyszerre kettő teljesen lehetetlen. Ezért

159

mondja a Hegyibeszéd is, hogy nem lehet egyszerre Istent és a mammont is szolgálni. Választanunk kell! Akkor pedig

az elutasítottnak a csökkenése bizonyítja a választottnak a ha­tóerejét. A jó döntés tehát az ő dicsőségét a jól döntő ember isteniesedésével mutatja meg.

Ekkor azonban felvetődik az a kérdés, ami az évek folyamán nagyon sok tanulónál felmerült a legkülönbözőbb módon: ho­gyan állapíthatom meg, hogy eléggé szeretem-e az ösvényt? Honnan tudjam, hogy egy szép napon nem lesz-e keserű csaló­dásban részem? Ebben vagy abban a helyzetben mit kell ten­nem és mit kell kerülnöm? Erre azt mondja Hermész: A jó vá­lasztás aztán azzal is tanúskodik, hogy Istenhez ragaszkodik, és Istennek adja magát.

Aki önkéntelenül és szeretetteljes odaadással a Gnózisnak és az ösvénynek adja magát, az mindig villámgyorsan meglátja, hogyan kell az ösvényen tovább haladnia. Aki figyel, az szünte­lenül kapja az utasításokat, semmiben sem téved, és sehol sem vall kudarcot.

A rossz választás viszont az ember pusztulásához vezet; s ha egyébként nem is vétkezne Isten ellen, már csak ezzel a válasz­tással is vétkezik. Ahogyan az emberek egy felvonuláson az út közepén mozognak, semmit sem kell tenniük, mégis akadályoz­zák a többieket a menetelésben, így ezek az emberek sem tesz­nek semmi mást, minthogy vonulnak a világon át testi vágyik ösztönzésére. Ezért, ó Tát, az Istenből jövő adományok mindig a rendelkezésünkre álltak, és ez mindig is így lesz. Nekünk kell arról gondoskodnunk, hogy ami tőlünk jön, az megfeleljen azoknak és ne maradjon el tőlük. Mert a mi gonoszságaink oka nem Isten, hanem mi magunk, mi, akik azokat előnyben része­sítjük a jóval szemben.

Hallgassanak tehát Hermész tanácsára:

160

A jó nem érhető el egy könnyen átlábalható átkelőn. A jó határ­talan és végtelen, magát illetően kezdete sincsen, ha nekünk úgy is tűnne, hogy a jónak kezdete a Gnózisban, Isten teljes is­meretében lenne. A Gnózis nem is a jónak a kezdete, hanem megajándékoz minket azzal, amit a jóból meg kell ismernünk. Ragadjuk meg tehát ezt a kezdetet, és haladjunk át gyorsan mindazon, ami ránk vár.

Miért ilyen sürgős ez? ...mert bizony nehéz a megszokottat és mindenünket elhagyni, hogy visszatérjünk az ősrégi és első dolgokhoz. Ezt illetően nincs kivétel! Mert:

Ami látható, az örömet szerez, míg a láthatatlan hitetlenséget és kételyt kelt. A közönséges szem számára mégis a gonosz a jól ismert és nyilvánvaló, a jó ellenben láthatatlan. Ugyanis a jó­nak sem formája, sem alakja nincsen. A jó változatlanul önma­gával egyenlő, s emiatt minden mástól különbözik. Ezért a tes­tetlen láthatatlan a testi ember számára. A változatlan, mely önmagával szüntelenül megegyezik, magasabb rendű a válto­zónál, és a változó szegényes a változatlanhoz képest.

Ha érzi a szívében a Gnózishoz, az ösvényhez vonzó szeretetét, ha a szeretetet sikerült felébredésre ösztökélnie, akkor „ragad­juk meg ezt a kezdetet, és haladjunk át gyorsan mindazon, ami ránk vár". Ha Ön valóban el akarja fogadni ezt a receptet, akkor különösen ügyelnie kell a 22. szakasz mondanivalójára:

„Látod fiam, mennyi testi állapoton, a démonok seregén, az anyag fátylain és csillagutakon kell átmennünk az Egyhez és egyetlenhez vezető fáradságos utunkon?"

Hermész itt néhány szóval a mérhetetlen útra mutat, mely előttünk áll, ha végleg a világossághoz fordultunk. Kis emberi mértékek szerint, a téridőrend kifejezéseivel ez az út csaknem végtelen. A Gnózis világosságában és az örökkévalóság tudatá­ban azonban egyetlen ragyogó felmenet a megszabadító élet

161

valóságába. Egy szüntelenül folytatódó transzfigurációban, át­alakulásban, szakadatlan élet-felemelkedésben, tisztán, világo­san és isteni hatalommal emelkedik a pimandrikus ember az anyag minden állapotán át felfelé, mialatt egyre finomabb, rit­kább és zsengébb testiségben nyilvánul meg. A megdicsőülés­nek ebben a felmenetében, a csillagok útján kinő minden eonikus befolyást, mely őt egykor és oly sokáig fogva tartotta.

Hosszú, nagyon hosszú ez az út vissza az egységhez, a hét kozmikus területen át a legmagasabb hőségszférához. Ugyan­akkor igazi felemelkedés erőről erőre és dicsőségről dicsőségre, a fájdalomból valóban kiemelt élet útja, a Mindenség-Atyával helyreállított tökéletes összhang boldogsága, a legmagasságo-sabb, abszolút szolgálatkészségben, mint Isten igaz Fia, aki hi­vatása szerint vígan és önkéntesen teljesíti az Atya akaratát az egész alkotás javára és saját alkotója nevének dicsőítésére.

Aki az Isten szándékában lévő emberi fejlődésmenetnek ezt a képét belülről életre keltő valóságnak ismeri fel, az nagy örömmel és hálásan fogja Krisztus megszabadító szavait al­kalmazni az életében: „Aki az ő bukottsági életét el akarja ve­szejteni a Gnózisért, az a Gnózisban és a Gnózis által megtalál­ja saját feljáratát egészen az élet egységébe."

162

XXIV

A Corpus Hermeticum hetedik könyve a Jupiter-év hetedik ha­vában közeledik az ifjú Gnózishoz. (E könyvbe felvett beszé­deket 1957-ben, egy Jupiter-évben tartották.) Az ős-Gnózis fi­lozófiája így bevonul az Iskolának még oly fiatal élő testébe. És talán ez érthető: kimondhatatlan következményekkel. Mert a bemutatott képnek - és a hetedik könyv is erről tanúskodik - az a különös tulajdonsága, hogy akik gondosan elmélyülnek ben­ne, és állhatatosan a szívükkel vizsgálják, azokat hatalmába keríti, és felvonja magához, mint a mágnes a vasat.

Azt szeretnénk az olvasónak világosan megmutatni, hogy ha a fentieket a Gnózissal szemben nyílt szívvel fogadta, akkor ismét az egyetemes Gnózis üdvösségének műveivel került kap­csolatba, mely az erre következő reagálásától függően feltáma­dásra vagy bukásra fejti ki a hatásait. Az a cél, hogy Önt felol-dozhatatlanul összekapcsolják a Gnózis nagy céljával.

Ha Ön valóban egy Tát, akkor jó lesz, ha ezekben a dol­gokban bensőségesen és gondosan elmélyül, és a szív szemével figyel állhatatosan, mert a nagy műnek a szívben kell elkez­dődnie. A szívben kell az ösvényre irányuló szeretetnek meg­elevenednie, ott kell a rózsabimbónak az ő szirmait kibontakoz-

163

Visszatérés az egységhez

tatnia. Aki ehhez a kezdethez cselekedettel lát hozzá és kitart, azt kétségtelenül a mennybe vivő útra vezetik.

Ha ugyanis Ön valóban ebből az egyetlen kezdetből él, ak­kor azonnal bemegy az egységbe, mely maga Isten. Nagy titok ez, egy rejtély, melyet Hermész végül is meg akar értetni, és amelyre a következő fejezetekben még visszatérünk: ez az egy­ség, Isten egységében való részesülés, annak minden követ­kezményével. Most ezt próbáljuk röviden vázolni.

Ehhez jól meg kell értenie, amiről a 26. szakasz szól: Az egység, az egy és oszthatatlan, minden dolog eredete és gyöke­re minden dologban jelen van.

Isten egysége az ő létezése, azaz megnyilvánulása az ő Hétszellemében. Az egység mindenhol jelenlévő. Nincs olyan hely a térben, ahol az egység ne lennejelen. Ezért, aki a tökéle­tes lelkek díját akarja elnyerni, az kétségtelenül bemegy az egy­ségbe, és részesül az egységben. Az egység, az egyesülés a Logosszal akkor az illetőnek olyan kezdet, mely nem ismer vé­get.

Erzi-e, hogy ez egy teljesen új kezdet, mely minden más kezdettől alapvetően megkülönböztetendő? Ön arra született, hogy hozzáfogjon ehhez a hatalmas kezdethez, mely az örök­kévalóság. Ezért kapta a szükségrendi testiségét.

Az Ön természetszületése, a szükségrendalakja szintén a Hétszellemből magyarázható, ahogyan ezt többször is fejteget­tük. Ha ez a természetalak elkészült, a személyiség a terv céljai alapján kialakult, akkor egy adott pillanatban az ebben a szük­ségrendalakban lévő embernek el kell kezdenie az Isten eredeti egységéhez való visszatérést.

Egész életének ez az alapja, ez az oka! Ön azért jött ide, hogy a helyes időpontban megragadja a kezdeményezést, és belépjen az őskezdethez való visszatérésének a gyakorlatába. Ha ezt nem teszi, és nem tér vissza ehhez a kezdethez, ha az egységnek már nem tud helyet adni magában, akkor belepusztul

164

a saját gyengeségébe. A halál akkor a rossz döntés következ­ménye.

Az egység, Isten egysége minden dolognak a kezdete. Ha Ön Isten egységének kegyelemhatása által eléggé megérett, és tudatosan visszamegy a kezdethez, akkor ennek a kezdetnek az Ön számára nem lesz vége többé. Ez a vég nélküli kezdet, az Ariadne-fonalnak ez a kezdete, melyet mindenki megragadhat. Ez a rózsakeresztesek klasszikus alkémiájának a kezdete.

Ez a transzfigurációban dicsőségről dicsőségre való to­vábbhaladást tanítja, mert Ön ekkor a tökéletlenségből bement az abszolút lét, az abszolút Egy tökéletességébe. Aki így, nincstelenként merül bele a Hétszellem egységébe, az megme­nekül. Az ehhez vezető ösvényt megmutattuk. Ez a szeretet és a teljes áldozat. Aki e kettő által, és mindaz által, ami ezekben foglaltatik visszatér Isten egységébe, az bement az örökkévaló­ságba, és legyőzte a halált. Aki meg tudja érteni, értse meg.

165

XXV

Az egység, az egy és oszthatatlan, minden dolog eredete és gyökere minden dologban jelen van. Semmi sincsen eredet nél­kül. Az eredet eredete azonban, mint minden másnak a kiindu­lópontja, csakis önmagában található. Az egyes szám, mint eredet, az összes többit magába foglalja, anélkül, hogy bárme­lyik másik magában foglalná őt. O hoz létre minden számot anélkül, hogy őt bármelyik szám is létrehozná.

Ami létrejön, az nem tökéletes; osztható, szaporítható vagy csökkenthető. A tökéletes azonban egyik sem ezek közül. Ami szaporodni tud, szaporodását az egységtől kölcsönzi, s így azonnal elpusztul, ha az egységnek nem tud többé helyet adni.

így tehát, Tát, amennyire lehetséges, példát adtam Isten ábrázolására. Ha belsőleg gondosan elmélyülsz ebben, és szí­ved szemeivel kitartóan szemléled, akkor, hidd el, fiam, megta­lálod a mennybe vezető utat. Helyesebben: Isten ábrázata ma­ga vezet majd téged erre az útra. Ha az ember belsőleg erre a képre irányul s ezt az odafordulást egyszer elkezdte, akkor ez őt a hatalmában tartja és magához vonzza, mint mágnes a vasat.

Fenti fejtegetéseinkkel részleteztük a Corpus Hermeticum he­tedik könyvét. Bármilyen részletes is volt ez a megbeszélés, mégis további magyarázatokra lesz szükség, hogy a megszaba-

Egység (I)

166

dúlás üzenetét, Hermész Triszmegisztosz nagy üdvlegendáját teljesen megérthessük. Az olvasó figyelmét most különösen a hetedik könyv fent idézett utolsó öt szakaszára irányítjuk, mert ez rejtegeti a halál legyőzésének titkát.

Hogyan győzhetjük le a halált? Most ezzel a kérdéssel sze­retnénk foglalkozni. Olyan kérdés ez, mely az őszinte keresőt kétségtelenül nagyon is érdekli. Mert, valljuk csak be őszintén, senki sem tartja valami különösen értékesnek azt a fakó kísérte­tet, amely elé a végén mindenkit odaállítanak. A természetszül­te emberbe beleoltották, hogy ereje teljes bevetésével, minden lehető és lehetetlen eszközzel és módszerrel az utolsó pillanatig küzdjön az ellen, ami elkerülhetetlen. Aránylag kevés ember üdvözli a halált barátjaként. A nyomorúságnak és a fájdalom­nak, a test bajainak bizonyára nagyon nagyoknak kell lenniük, mire az ember valóban vágyik a végre, mire a véget vidám ne­vetéssel köszönti.

Az állatember, azaz a természetszülte ember számára a halál nagy valóság, tagadhatatlan tudományos tény. Azonnal hozzá kell azonban fűznünk, hogy az újjászületett ember szá­mára viszont a halál tökéletesen kizárt dolog, csak káprázat, olyan fogalom, mely a szótárból törölhető, és ebben az érte­lemben szintén tudományos tény.

Nos, mint ismeretes, a világ tele van metafizikai, okkult és úgynevezett vallásos irodalommal is. Ez az irodalom az énem-berhez, a különböző jellegű természetszülte emberhez fordul azzal az üzenettel - a minden hangnemben és minden lehető és lehetetlen módon felpántlikázott üzenettel -, hogy „ne nyugta­lankodjék, a halál csak egy átváltozás". Mily gyakran olvasták vagy hallották már Önök is: „a halál csak egy átváltozás, más környezetben való születés. Ezt a környezetet már most befo­lyásolhatja és előre meghatározhatja". Az új környezetnek, ha szabad így mondanunk, már most megvásárolhatja a berende­zését, ha ezt vagy azt teszi és amazt kerüli. Az „ez vagy az"

167

aztán valami erkölcsteológia vagy ezoterikus gyakorlat, vagy önhipnózis, amivel az ént az „én vagyok" boldog révületébe helyezik.

Ez azonban misztifikáció, alapos csalás! Mert az énember, a természetszülte ember számára halottnak lenni azt jelenti, hogy semmi, abszolút semmi sem marad belőle: ez a mikro­kozmosz maradéktalan kiürítése.

Az olvasóhoz tehát már fejtegetésünk kezdetén komoly fi­gyelmeztetést kell intéznünk. Ha azt, amit a következőkben kö­zölni szeretnénk a hermetikus filozófiáról, az énjével fogja fel, akkor ez az ő számára csak nyomasztó malomkő lesz. Akkor ez a megbeszélés az ő számára rettenetes hazugság lesz. És enged­je meg, hogy nyomatékkal kijelentsük: önmaga megtévesztésé­ért ne minket okoljon. Mert a haláltermészetben a halál az ilyen esetben még nagyobb ijedelem lesz, mint amilyen valaha is volt. A következő megbeszélés értelmét, melyet Hermész és Tát párbeszéde mutat be egy gnosztikus szellemi iskolán ke­resztül, helyesen kell értelmeznie.

A természetszülte ember ugyanazokkal a testi elvekkel el­látott lény, mint bármely más állat. Minden ember úgy él és cselekszik, mint egy állat, mindegyik a fajtája szerint. Az állat azt eszi, amit megkaparinthat, és mások életét semmibe veszi. Ebben a természetember sem kivétel. Más állatfajokkal szem-

. ben ésszel és beszédképességgel rendelkezik, és ezért uralkod­hat fölöttük.

A természetember egy őt fenyegető, ellenséges világban köteles ahhoz igazodni és annak alávetni magát, amit kultúrá­nak szoktak nevezni. Bármilyen művelt is azonban - s hogy fejét fenn hordja-e, rangját a neve elé vagy mögé írja-e, életét könnyek között vagy vígan éli-e, van-e pénze vagy nincs, egyre megy -, természetszülte lényként állati létet él, és abban is ma­rad. Önt ebben az állapotban hívja a Gnózis. Miért? Mert kivé­tel nélkül mindannyiójuknak megvan a lehetősége az állatálla-

168

potából való kiemelkedésre. Ennek lehetősége abban a tényben rejlik, hogy az Önt körülvevő mikrokozmosz közepén - a szív táján - egy isteni, anyagtalan elv fekszik.

Ha Ön ezt a rózsának vagy ősatomnak, olykor krisztus­atomnak nevezett elvet és ennek hatását fel akarja fedezni saját lényében, akkor egész állati énjét, egész természeténjét - min­dennel, ami ezt képezi és ami ehhez tartozik - teljes önátadás-sal, vagyis tökéletes odaadással, mélységes érdeklődéssel és erős vágyakozással saját mikrokozmosza közepének, a krisz­tusatomnak kell szentelnie. Csakis ekkor születik meg az igaz és halhatatlan lélek. Ekkor lesz a természetemberből lélekem-ber.

S amikor Ön a lélekember ösvényén jár, komolyan, követ­kezetesen, kitartóan, és a természetember bizonyíthatóan a lé-lekemberbe olvadt, ekkor - mondja Hermész Triszmegisztosz -ezt a lélekembert megajándékozzák a lelkülettel, az elmével, Pimanderrel, a Szellemmel, az istenemberi elvvel, a szent Grál­lal.

A Gnosztikus Szellemi Iskola, az Ifjú Gnózis Elő Teste azt javasolja, hogy járjon a Grálnak, a katároknak és a rózsákkal tűzdelt keresztnek ezen a háromszoros ösvényén, menjen to­vább a természetszületéstől a lélekszületéshez, a lélekszületés-től a léleknövekedéshez, és a léleknövekedéstől a szellem szü­letéséhez. Az Ifjú Gnózis Szellemi Iskolája mindenkinek abban szeretne segíteni, hogy rálépjen erre a háromszoros ösvényre. Az Iskola képes erre a segítségre, s ha Ön is úgy akarja, kísérni fogja Önt a háromszoros ösvény minden rejtélyén át, és támo­gatja egészen a megszabadító életig.

De meg kell érteni, hogy lennie kell egy negyedik rejtély­nek is. Mint mondtuk, van először is egy ösvény, mely a termé­szetszületéstől a lélekszületéshez vezet. Másodszor: van egy ösvény, mely a lélekszületéstől a lélek növekedéséhez és meg­éréséhez vezet. Harmadszor: van egy ösvény, mely a léleknö-

169

vekedéstől a szellem megszületéséhez vezet. Ezután következik a szellemben születettnek egy fejlődési menete a szellem növe­kedéséig. És erről a fejlődési menetről, erről a negyedik fázisról még nem akartunk vagy nem tudtunk beszélni Önökkel, s erről eddig csak határozatlan kijelentéseket tettünk. Beszéltünk pél­dául Merkúr-tudatról, vagy a mindenütt-jelenlét fogalmáról és más ilyen közhelyekről. Most azonban kötelesek vagyunk be­lépni ebbe a rejtélybe, hogy világos képet alkothasson magának az egészről, és így végeredményben a hetedik könyv harmin­cadik szakasza az Ön számára is szó szerint valóra válhasson:

így tehát, Tát, amennyire lehetséges, példát adtam Isten ábrá­zolására. Ha belsőleg gondosan elmélyülsz ebben, és szíved szemeivel kitartóan szemléled, akkor, hidd el fiam, megtalálod a mennybe vezető utat. Helyesebben: Isten ábrázata maga vezet majd téged erre az útra. Ha az ember belsőleg erre a képre irányul s ezt az odafordulást egyszer elkezdte, akkor ez őt a hatalmában tartja és magához vonzza, mint mágnes a vasat.

Ha most Ön önmagára nézve őszinte és józan, akkor kétségte­lenül azonnal kétely keríti hatalmába. Például azt mondhatja: „nézd, a legjobb esetben a lélekszületés fázisában állok. Akkor tehát befejeztem az első rejtély ösvényét, és most a második rejtély kapuja előtt állok. Van-e valami értelme, hogy már most fogalmat alkossak magamnak a negyedik rejtélyről, amelyet még távolról sem értem el?" „Akkor - kérdezzük vissza - Her­mész ezt miért közli Tattal, aki ugyanabban a helyzetben van, mint Ön? Miért?" Nos, tegyük fel, hogy Ön már legalább is el­jutott a lélekszületésig. Vagy ha ez a kijelentés túlságosan hí­zelgő lenne, akkor úgy fogalmazunk, hogy Önben egy bizonyos lélekminőség nyilvánul meg és kezdi követelni jogait. Egyéb­ként miért fordult volna a gnosztikus Szellemi Iskolához a ta­nulóság elkezdése érdekében?

170

Tegyük fel tehát, hogy Önben bizonyos lélekminőség kezd világítani. S mivel egy szellemsugárzás kizárólag a lélekhez fordul, és az emberben csakis lelki minőség alapján találhat visszhangra, egyáltalán nem kizárt az, hogy legtisztább pillana­taiban, például egy templomszolgálaton vagy egy konferencián a negyedik rejtély szelleme Önt valamelyest megérintheti.

Ez valószínűleg még nem oszlatta el a kételyeit. Esetleg azt az ellenvetést teszi: „Amint Ön mondta, a negyedik rejtély szelleme a felnőtt léleknek nagyon is egyéni dolga, és Pimander csak egy felnőtt léleknek nyilatkozik meg. Akkor a szellem ho­gyan is hathatna pillanatnyilag másképpen énbennem, mint va­lami követen keresztül, aki nekem a szellemről beszél, aminek következtében valószínűleg az üzenet gyenge visszhangját ka­pom, és erről talán egy homályos képet alkotok magamnak?"

A helyzet azonban az Ifjú Gnózis tanulói számára egészen más! Mert a szellem az Iskola Élő Testében valóban létezik, Önök pedig, nemde, mindannyian ennek az Élő Testnek az élő sejtjei. Tanulóságuk miatt képesek lettek az Élő Test élő sejtje­ivé válni.

Az Ifjú Gnózisnak azonban nemcsak szervezeti intézmé­nye, nemcsak természetes teste van, hanem az Iskola testében lélek is lakozik. Az Iskola mint Élő Test elérte a lélekállapot felnőttségét. Ebben a Testben tehát a Logosz világosságában áll a szent Grál. Az Élő Testnek ebben a Gráljában megnyilvánul az Iskola Pimandere. így tehát e csodás üdvtény miatt Isten szelleme beszél Önökhöz, az Élő Test részeseihez, élő sejtjei­hez, és világosan megnyilvánulhat Önökben elképzelhetetlen következményeivel. A negyedik rejtély szelleme megnyilatko­zik Önöknek. Ennek a szellem-megnyilvánulásnak a mágiáját pedig tudatosan alkalmazzuk szellemi összejöveteleinken. Önök tehát részesülnek abban az óriási kegyelemben, hogy holott szellem tekintetében még nem élnek, mégis megkapják a szellem életét, mely megérinti Önöket.

171

XXVI

Egység (II)

Fejtegettük, hogy mindazok, akik szellem tekintetében még nem élnek, de mint az ifjú Gnózis élő testének résztvevői erre a célra törekednek, élettelenségük ellenére részesülnek abban a kimondhatatlan kegyelemben, hogy a szellemtől megkaphatják ezt az életet. Állapotuk ellenére ez az élet megérinti őket az Is­kolában, mert az Iskola hétszeres élő teste üdvözölhette Piman-derét a Jupiter-év hetedik havában.

Annak, hogy Ön az Arany Rózsakereszt Iskolájának tanu­lója, természetesen tudatában van; és az is világos Önnek, hogy tanulósága hogyan viszonyul az Iskolához. Hogy a természet­születéstől a lélekszületéshez vezető első ösvényre rálépett-e már, és eljutott-e egy olyan szintre, ahol legalábbis lélekminő-ségről lehet szó, azt többé kevésbé szintén tudhatja saját tapasz­talata és viselkedése alapján.

Eddig ennek alapján próbáltuk Istent ábrázolni Önnek. Most rá kell térnünk ennek a vázlatnak a részletezésére. A he­tedik könyv 30. szakaszában azt mondja Hermész:

így tehát, Tát, amennyire lehetséges, példát adtam Isten ábrá­zolására. Ha belsőleg gondosan elmélyülsz ebben, és szíved szemeivel kitartóan szemléled, akkor, hidd el, fiam, megtalálod a mennybe vezető utat. Helyesebben: Isten ábrázata maga vezet

172

majd téged erre az útra. Ha az ember belsőleg erre a képre irányul s ezt az odafordulást egyszer elkezdte, akkor ez őt a hatalmában tartja és magához vonzza, mint mágnes a vasat.

A helyzetet tehát a következőképpen jellemezhetnénk a lehető legegyszerűbben: tudatos tanulósága miatt Ön bizonyos álla­potba került, és ebben az állapotban a szellemnek egy vetületét ruházták át Önre. A szellemsugárzások az Elő Testben folya­matosan erősödnek, és megérintik Önt, de nem kényszerítenek. Nem gyűrik le Önt, nem nyűgözik le, hanem csak megnyilat­koznak Önnek.

Ha pedig birtokolja a szív szemeit, ha mikrokozmosza kö­zéppontja, a rózsa kinyílt, és kapcsolatba lépett az Ön testi szí­vével, akkor a mutatott képet Ön észlelheti, meg is nézheti. Ha pedig a képet úgy nézi, vizsgálja, figyeli, ahogyan kell és lehet is nézni, akkor már nem tudja elereszteni, és Ön mágnesesen a szellemhez van kapcsolva - mint mondtuk - elképzelhetetlen következményekkel.

Mindezt most részletesebben meg kell beszélnünk. Először is bolygónkra hívjuk fel figyelmét, amelyből és amelyen mint természetlények mindannyian születtünk. Ez a bolygó többek között egy elektromágneses tér. Ennek a térnek van hét ereje, hét sugara, melyek meghatározzák és szabályozzák a fajtánkat, uralkodnak rajtunk, és teljes mértékben fogva tartanak minket. Ha természetszülte lényként éljük életünket, akkor a hét föld­sugár teljes mértékben vezet, irányít és meghatároz bennünket. Egész lényünk minden tekintetben ebből magyarázható. Egész énközpontúságunkat és ennek minden tartozékát a hét sugár szüntelenül változó képének a jelenléte okozza. Minden vallá­sos, okkult és humanista fejlődés nem más, és nem is lehet más, mint a hét földsugár összetételének valami változása, ugyanannak a témának egy változata, ugyanannak a dolognak egy fokozata.

173

Világos, hogy mindezen a halál sem változtat semmit. Ami a halál után mikrokozmoszunkban a természetszülte lényből megmarad, az csupán a természetes földi élet maradékaiból áll, s ezek változatlanul a földsugaraknak vannak alárendelve, ameddig a tükörszférában léteznek. Erre céloz szövegünk 24. szakaszának vége és a 25. szakasz:

A jónak sem formája, sem alakja nincsen. Önmagával szünte­lenül megegyezik, emiatt minden mástól különbözik. Ezért lát­hatatlan a testetlen a testi ember számára. A változatlan az önmagával egyezés miatt kiválóbb a változónál, és a változó szegényes a változatlanhoz képest.

A hét földsugár teljes mértékben a hetedik kozmikus terület hét kozmokrátorára, azaz a dialektikára, a tökéletlenségre van han­golva.

Semmi sincsen eredet nélkül. Az eredet azonban, mint minden másnak a kiindulópontja, csakis önmagából ered.

Ha tehát kezdetünk a dialektikában, a tökéletlenségben áll - és ami ezen a bolygón született, az tökéletlenségben áll -, akkor a tökéletlenségben született osztódhat, vagyis szaporodhat és csökkenhet ugyan, bizonyos művelésnek alá lehet vetni, de a fejlődés vonala egy esetleges felmenet után visszavonhatatlanul lefelé fordul, mert ami keletkezett, annak meg kell halni.

Igazi növekedésről, abszolút fejlődésről a haláltermészet­ben szó sem lehet. Növekedés, evolúció, erőről erőre és dicső­ségről dicsőségre való továbbhaladás csakis az eredeti Hétszel­lemmel való egységben létezik. Ezért kell - s ez oly logikus is - állandóan helyet adni az egységnek, visszatérni Isten egysé­géhez. Aki pedig nem elég erős ahhoz, hogy ehhez az egység­hez forduljon, az belepusztul a saját gyengeségébe, és a halál lényével marad összeköttetésben. Aki tehát a halált le akarja győzni, annak vissza kell térnie Isten egységéhez. Mert csakis

174

az egységből alakulhat ki minden egyéb fejlődési folyamat. Önökre egy lenyűgöző és pompás fejlődési menet vár, egy erő­ről erőre való továbbhaladás. Ha ezt a fejlődési menetet magu­kévá akarják tenni, akkor az elejénél kell kezdeniük, vissza kell térniük Isten egységéhez.

Minden szám ebből az egységből, ebből az eredetből, eb­ből a gyökből, minden dolognak ebből a gyökeréből fejlődik ki. A szám a hermetikus ember számára egészen mást jelent, mint a dialektikus ember számára.

Az egyes szám a Szellemmel, az Atyával, az Abszolúttal, a Logosszal, az Eredetivel való egységet ábrázolja. Minden más egység, minden más kezdet a halálhoz vezet.

Ha az ember visszatért az egységhez, az egyetlenhez és oszthatatlanhoz, akkor a kettes szám elé állítják. A kettes szám az egységgel kapcsolatban lévőt új viszonyba hozza az ős-anyaggal, a kozmikus gyökérönállósággal. Ezért nevezi a her­metikus Gnózis a kettes számot az anyának.

A hármas szám az egynek, vagyis az abszolútnak és az ős-anyagnak, tehát az apának és az anyának a szeretetteljes kap­csolatát, egyesülését tanítja, míg a négyes szám a megfoganta-tás bőségét teszi nyilvánvalóvá. Ha ugyanis az Atyával kapcso­latos lény a kozmikus ősanyaggal kerül összeköttetésbe, akkor keletkezik valami. Akkor a fogantatás egész bősége megnyil­vánul.

Ennek következménye aztán az ötös szám, az új tudat, a merkúrtudat. Ezért hozzák Merkúrt mindig is az ötös számmal kapcsolatba.

A hatos az igazolás, a jogosultság száma. Az új tudatfény­erő igazolja a jelölt létállapotát, mely összhangban van a Lo­gosszal.

A hetes szám ezért a megszenteltetés száma, amelyre a nyolcasban a tökéletes mennybemenetel, a megszabadító élet-

175

hez való áthaladás következik. Ez Szaturnusz ősrégi kapuja, mely mindig is a nyolcas számmal volt kapcsolatban.

Ezután pedig a kilences számban az igazi istenemberi ala­kulás győzelme ünnepelhető. így kapcsolódik egymáshoz mind a kilenc szám egy kilencszeres fejlődési menetben.

így szembesítjük Önöket újra a visszatérés szükségességé­vel, az eredeti egységhez, minden szám gyökeréhez és eredeté­hez. Ha az ember be akar lépni a megszabadulás folyamatába, akkor az elején kell kezdenie, hogy visszatérhessen az egység­hez, de nem elvont értelemben, hanem nagyon is határozottan. Ön ezeket a dolgokat talán érdekesnek és teljesen érthetőnek találja, felismeri a logikát bennük, de mi haszna belőle, hogy belátja, ha nem lép tovább? Elsősorban ugyanis az a fontos, hogy cselekedjen is! Itt nem elvont fecsegésre van szükség, ha­nem a határozott tettre.

A világ istenhite, ahogyan azt a dialektikus világ vallja, el­vont dolog. A világon, ha jól megnézzük, nincs is olyan sok istentagadó. Az istenhit a dialektikus világban annak a metafi­zikai érzete vagy ésszel való megállapítása, hogy van egy Lo­gosz. A Pimanderrel való közvetlen szembesülés viszont tény.

Ez az Ön számára az újszülött lehetőségben, az Ifjú Gnózis Elő Testében elsősorban az Elő Test Pimanderével való talál­kozást jelenti. Magától értetődik, hogy Önnek találkoznia kell saját Pimanderével, de az is világos, hogy pillanatnyilag még nem jutott el odáig. És az Iskola Pimanderével való találkozás­nak sincsen sok értelme az Ön jelenlegi állapotában. Egyelőre nem is ez a cél. Ha az ábrázolást, amelyet a hetedik hermetikus könyv készít számunkra, képes a szíve szemeivel nézni, akkor ez a kép maga vezeti el Önt ehhez a célhoz. Szó sincs arról, hogy Önt az erőit messze túlhaladó eseményben hozzák kap­csolatba a Szellem egységével, hiszen Ön ezt a kapcsolatot még nem tudná fenntartani.

176

Ami viszont az Élő Test teljességének megnyilvánulásában nagyon is lehetséges, az az embernek egy olyan létállapotba hozása és abban való megtartása, hogy egy mágneses érintkezés jöjjön létre, és ez a mágneses vonzás Önt a célhoz vezesse, amint Hermész mondja:

Ha az ember belsőleg erre a képre irányul s ezt az odafordulást egyszer elkezdte, akkor ez őt a hatalmában tartja és magához vonzza, mint mágnes a vasat.

Szóval az Ifjú Gnózis Élő Testéből mágneses vonzás árad, mely nagyon határozottan különbözik a megszokott természet vonzásától. Akiknek ezzel a mágneses erővel szabad kapcsola­tot teremteniük, és ezt meg is tudják tenni, azokat ez az új álla­pot egyszerűen a célhoz vezeti. Az Ifjú Gnózisban ezután a fejlődési folyamatok további nézetétől már nem kell tartaniuk. Ezek harmonikusan fejlődnek az egységből. Az új lehetőségek­ben, melyek fölöttünk kibontakoztak, elsősorban az a fontos, hogy visszatérjünk az egységhez. Az egész hetedik hermetikus könyvnek ez az értelme.

Már csak azt kell megbeszélnünk, hogyan kell a tanulónak kialakítania a mágneses kapcsolatot. Másodszor: hogyan kell ezt a kapcsolatot fenntartani. Harmadszor: mik a következmé­nyei, és milyen következtetéseket kell levonni. Emiatt aztán végül néhány dologban meg kell egyeznünk. Ugyanis, mint mondtuk, a belátást a cselekedetnek kell követnie. Az utat, melyet oly részletesen megbeszéltünk, együtt és egymásért be is kell járnunk, és így együtt, gnosztikus csoportként le kell győznünk a halált. Ez az első eredmények egyike. Ha képesek vagyunk kialakítani a mágneses kapcsolatot az egyesítő, élet­adó Szellemmel, akkor ez lesz a halál határozott legyőzése. Most, az élő jelenben ezt a feladatot abszolút jó véghez lehet vinni.

177

XXVII

További fejtegetéseinknél abból a tényből indulunk ki, hogy az Elő Test megszabadító, hétszeres mágneses térrel rendelkezik, mely élesen megkülönböztetendő a közönséges természet mág­neses terétől. Ez a hétszeres mágneses tér alulról keletkezett. A modern Szellemi Iskola átment a megbeszélt három rejtélyen, és az Elő Test most bevonult a negyedik rejtélybe, a szellem megnyilvánulásának rejtélyébe.

Az Iskola tehát elérte pünkösdi fázisát. Ahogyan most ké­pezzük a rózsakereszt szerzetét és egy katárszerzetet, úgy akarjuk és tudjuk jelenleg teljesen létrehozni a szent Grál szer­zetét, életre kelteni és vallani a szellem megnyilvánulásának e szerzetét, s most elsősorban azt kell megállapítanunk, hogyan kerülhetünk kapcsolatba az Élő Testtel és hétszeres sugárteré­nek gazdagságával. A kérdés az, hogyan részesülhetünk ebben.

Ha most ezen az alapvető ponton elgondolkozunk, akkor hamar felfedezzük, hogy sokunk életvitelében a javítások és változtatások egész sorának kell végbemennie. Ezek között pedig több elvi, alapvető pont is található. Nagyon sok tanuló legalább is Tát helyzetében van, vagyis az igazi világosságot keresi. Sokan rendelkeznek több-kevesebb lélekminőséggel, és kétségtelenül az Iskola tanulójának érzik magukat. Mi mást kö-

178

Add el mindenedet, és kövess engem

vetélhetne még az Iskola tőlük? Részt vesznek a konferenciá­kon, látogatják a templomszolgálatokat, ha csak valamelyest is lehetséges, valamilyen formában részt vesznek a munkában is. Anyagi áldozatokat hoznak, figyelembe veszik a tanulóság kö­vetelményeit, és ezt az Iskolába való belépésük pillanatától kezdve teszik. Követelhet-e az Iskola ennél is többet tőlük?

Áldott, tehetséges emberek a gazdag ifjúhoz hasonlóan. Az Úr Jézus miért volt mégis látszólag olyan kérlelhetetlen ezzel a gazdag ifjúval szemben? Miért mondta, hogy „add el mindene­det és kövess engem"?

Az Úr Jézus ezt az embert arra hívta meg, hogy az akkori idők Élő Testének valóban élő sejtje legyen, és a gazdag ifjú éppen ezt nem akarta. Be akart ugyan lépni az Élő Testbe, de úgy, ahogyan volt! Minden pompás minőségével, de néhány fenntartással! Hogy fenntartásai mik voltak, azt nem említik, de a tény már elegendő.

Képzeljék el, hogy az Élő Test egy részének fenntartásai lennének más sejtekkel vagy az egésszel szemben. Érzik-e en­nek a következményét, hogy egy ilyen testnek meg kell bete­gednie, és arra az útra kell kerülnie, amelyet ezzel nyitott meg magának? Ha az Ön testében valamelyik szerv sejtjei beszün­tetik a működést, vagy a működésnek egy fontos részét, akkor Ön, ugye, megbetegszik? És ennek a vége, ha nem talál megol­dást, bizonyára a halál lesz.

Azt mondhatjuk, hogy felvétettek ugyan az Iskola testébe, de egyáltalán nem mindannyian e test valóban élő sejtjeiként. Ha mindannyiójukat minden további nélkül élő sejteknek ven­nénk fel, akkor az Iskola hirtelen meghalna, mert az Élő Testtel szemben különböző okokból sok tanuló van tele kifogásokkal és fenntartásokkal. Ez gyakran nem szándékos és tudatos, de a tényen ez nem változtat.

Persze nem akarunk mélyebbre hatolni az indítékokba, amik ezeket a kifogásokat és fenntartásokat okozzák, hanem

179

vizsgálatunk keretében megállapítjuk ezt a tényt, és kijelentjük, hogy akik a tanulóságukat nem hajlandók feltétel nélkül valla­ni, azok semmiképpen sem lehetnek az ifjú Gnózis élő testének élő sejtjei. Önmagukat zárják ki egyébként oly kiváló minősé­geikkel együtt.

Egy gnosztikus szerzet élő testében való részvétel megkö­veteli azt az állapotot, amikor éljük és kimondjuk, hogy „uram, itt vagyok", ahogyan ez minden gnosztikus közösségben meg­volt a sötét ókortól napjainkig; az első keresztény gyülekeze­tekben is. Tagságukat a résztvevők semmiféle feltételhez nem köthették. És pontosan a huszadik század művelt embere, min­denekelőtt a nyugati van tele különböző kifogásokkal és fenn­tartásokkal. Mindenekelőtt biztos akar lenni, biztonságot köve­tel! De minek??

Igen, sok tanuló ugyancsak nagyon óvatos az Iskolával szemben, anélkül, hogy ennek esetleg tudatában lenne. A fon­tos azonban, hogy belülről kijelenthesse: „Uram, itt vagyok", és erre az ezt bizonyító cselekedetnek kell következnie. Arról van szó, hogy az Iskolát és ennek munkáját úgy szolgáljuk, mintha ez a saját testünk lenne. Alapjában véve a szó szoros értelmé­ben ez is a helyzet, mert aki az Iskola Élő Testébe olvad, mint­ha ez a saját teste lenne, az azonnal tapasztalhatja az Élő Test Hétszellemének kegyelmét. Ezért is kellett erre rávilágítanunk, mert amíg valaki bármilyen okból feltételeket szab, az ezzel ki­zárja magát az Egyetemes Hétszellem kegyelméből.

Vannak közöttünk olyanok, akiknek különböző kételyeik vannak például a csoportegységet és ennek megvalósítását ille­tően, és a zavaruk ebből fakad. Ha ők képesek lesznek teljesen az Élő Test egészének szentelni magukat, és minden fenntartá­suktól megszabadulnak, akkor minden kételyük és zavaruk fo­lyamatosan megszűnik. Mert a testhez fűzött minden élő sejt az egésznek az életerejét fokozza, ami viszont mindent kiűz, ami nem tartozik a csoporthoz.

180

A gnosztikus csoportegység nem azt jelenti, hogy mindent el kell fogadni, ami egy tanulógyülekezetben történik, hanem azt jelenti, hogy az ember személyesen, teljes odaadással és minden ezzel kapcsolatos következménnyel az Élő Testhez tartozónak vallja magát. Akkor az, ami csoportosan egy lehet, valóban összeköttetik, és a Test minden sejtje erejének az ösz-szegét képezi, ami azt is jelenti, hogy ha például pillanatnyilag az Iskolában a Corpus Hermeticumnak kétszáz valóban élő tagja lenne, akkor a kétszáz képességének az összege gyakor­latilag a csoport minden egyes tagjának rendelkezésére állna.

Az Élő Testnek minden valóban élő sejtje aktuálisan kap­csolatba lép az Iskola mágneses terével. Ez nem dogma, hanem egy mágikus kulcs. A mágneses tér hétszeres sugárzás, hétsze­res áramlat, amelynek Ön ekkor a kellős közepébe kerül. És ez a hétszeres áramlat Önt így mindenképpen a célhoz, az egyetlen lényeges célhoz vezeti. Aki ezzel a folyóval egyszer kapcsolat­ba került, és ezen utazik, az gondoskodik arról, hogy élethajója ne fusson zátonyra, s így, egy ilyen folyam biztonságos köze­pén kétségtelenül eléri a célját.

Ezeket kellett elmondanunk Önöknek. Sokáig részletezhet­jük a lélek születését, s hogy ennek hogyan kell létrejönnie, ho­gyan kapja ajándékba Pimandert minden újjászületett lélek a verseny díjaként. A nagy cél eléréséhez, tanulói életének lénye­ges előbbre lendítéséhez, határozott eredmények eléréséhez azonban még több minden kell. Ehhez az élő, sziporkázó tett­nek kell bekövetkeznie. Fecsegessél, hallgatódzással és fontol­gatással nem haladunk, az élő, teljesítő tett a fontos. Ha pedig erre a tettre készek vagyunk, akkor az Élő Test Hétszelleme közel kerül hozzánk, eltölt és célhoz vezet minket.

Ezért ismételjük: élete igazi felgyorsításához, a határozott, igazi eredményekhez teljes önátadásra van szükség, arra, hogy fenntartások nélkül szálljon fel az Égi Hajó fedélzetére, most,

181

hogy az árvizek, a dialektika erői újra azért nyüzsögnek, hogy minden teremtettet a pusztulásba kergessenek.

Ez nem bolondozás és nem vakbuzgóság! A gnosztikus szerzetek mindig is az idők fordulópontjain jönnek el. Össze­hívják azokat, akik hallgatnak rájuk, és azt mondják nekik:

„Itt az idő. Ha hajlandók elfogadni a következményeket, akkor az üdvösség készen áll az Önök számára. Lépjenek kap­csolatba vele, és jöjjenek velünk a megszabadító életbe." Akkor viszont nem lehet egyik lábbal a haláltermészetben, a másikkal az égi hajón, az élő testben állni. Ez teljesen lehetetlen.

Arra kérjük tehát Önöket, hogy a lehető leggyorsabban döntsenek. Azt kérjük, hogy élő sejtekként adják magukat az Élő Testnek, amely akkor az Önök teste is. Tegyenek meg min­dent, ami szükséges, és kerüljék a kerülendőt, hogy az üdvös­ség egyetlen teste elvégezze a feladatát, amelyre Istenért hiva­tott.

Ha készek erre, akkor egy új életállapot napjára ébrednek. Minden készen van, hogy átélhessék ezt a napkeltét.

182

XXVIII

A gnosztikus rejtélyek titka

Hermész hetedik könyvének vége felé közeledvén többé-kevésbé nehéz helyzetbe kerülünk, ugyanis a könyv témája: Is­ten egységéhez való visszatérés és a halál gyakorlati legyőzése. Ez a téma pedig, ahogyan már korábban megjegyeztük, nagy titkokat és rendkívül kényes mágikus rejtélyeket tartalmaz.

A téma fejtegetése során szeretnénk helyes fogalmakat ki­alakítani, és a félreértéseket teljesen kizárni. Ezt a nehézséget persze úgy is elkerülhetnénk, hogy az Iskolában bőven rendel­kezésre álló anyagot vennénk elő, hogy abból merítsük az al­kalmas részleteket. így például az előttünk álló ösvényre és en­nek magyarázatára korlátozhatnánk magunkat, vagyis a lélek-születés és a Szent Szellem érintésének következményére, a lélektest alakulására, mely az arany menyegzői ruha, és a to­vábbi transzfigurációs folyamatokra, melyek ezzel összefügg­nek, hogy gyorsan eljussunk az Iskola új asztrál terében való tudatos létezéshez, amelyet a halál már nem tud megszakítani, tehát valóban a halál teljes legyőzése.

Ennek a győzelmi menetnek a leírását azonban már megta­lálhatják Iskolánk irodalmában. Nagyszerű dolog erre újra és újra visszatérni, ezt az utat minden oldalról megvilágítani, a

183

hetedik könyv megtárgyalásának mégsem az a célja, hogy erre korlátozzuk magunkat.

Olyan módszert, olyan életvitelt kell bemutatnunk, mely­nek segítségével az említett és az Iskolában oly gyakran meg­beszélt üdvfolyamatokat rendkívüli módon hatásossá tehetik és felgyorsíthatják. Amit esetleg egy későbbi eseménynek és az ösvény vázlatának láttak, azt most az élő jelenbe állíthatják! Ennek a dolognak a titokzatos módszerét már korábban a ke­zükbe adtuk azzal a kijelentéssel, hogy ha életüket valóban len­dületbe akarják hozni, határozott eredményeket akarnak elérni, akkor teljes odaadással, fenntartások és kételyek nélkül az újonnan kialakult mennyei hajónak, az újonnan megépített Noé-bárkának a fedélzetére kell felmenniük.

Most tehát a következő probléma előtt állnak: hogyan él­hetnek a lehetőségekkel és az erőkkel, amelyek a rejtélyiskola Elő Testében rejlenek? A megoldás: abszolút önátadással a leg­csekélyebb fenntartás nélkül, belső hajlamból kell magunkat az Elő Testnek, az új gnosztikus közösségnek, az új eklézsiának, az új keresztény közösségnek odaadnunk.

Ha ezt a képletet munkaalapnak tekintik és helyeslik, de kísérletezve alkalmazzák, akkor a legcsekélyebb eredményt sem fogják elérni. A követelmény a teljes önátadás: mindent, amit képviselnek, amit birtokolnak, amire képesek, oda kell adni. Itt nemcsak valamiről, nemcsak egy nagy részről van szó, hanem mindent vagy semmit. Inkább semmit, mint csak va­lamit.

Eddig csak kevesen tették meg ezt. S hogy Önök megte-szik-e, az a nagy kérdés. Beszélnek ugyan a Gnózisnak való önátadásról, de ez az Önök számára, a huszadik század emberei számára nagyon elvont dolog. A Gnózisnak való önátadás így önmagában nem sokat mond. Nem! A belső követelmény a rejtélyiskola Élő Testének való odaadás. Ez a teljesülés feltéte­le!

184

így szól a felhívás, és Önökhöz csak egy felhívást intéznek. Tehát természet-énjük szempontjából a biztos oldalon állnak. Még bárhová mehetnek. Ha azonban eleget tesznek a felhívás­nak, és csatlakoznak az Elő Test erőinek egész bőségéhez, ha ezt elfogadják, akkor életbe lép a teljes önátadás követelménye.

Ezt viszont a mai pillanatig is még sokan határozottan nem akarják vagy nem képesek elfogadni. Nem csak az önzés miatt, hanem itt egy jókora adag félelem és bizalmatlanság is közre­játszik. Hogy ezt a bizalmatlanságot szítsák - és mert az ellen­ség saját maguknál is jobban ismeri Önöket -, mióta az Iskola fennáll, szorgalmasan alkalmazzák a rágalom, a gúny és a kriti­ka fegyvereit. így hajszolják Önöket fenntartásokba. Azt susog­ják Önöknek: amit itt mondanak, abban lehet valami igazság -de hát ki tudja... Esetleg ismerik a rágalom fegyvereit, és si­lánynak tartják, esetleg fölöttük állnak, mégis kikötéseket tesz­nek, mert először is biztosat akarnak!

Ne higgyék, hogy panaszkodni akarunk; a rágalom, a gú­nyolódás és a kritika kísértetjárása az Iskolát és segítőit már kezdettől fogva zaklatja. Mindig is ez volt a dialektika módsze­re a Gnózisban együttműködők ellen. Ez nem panaszkodás, de lássák világosan a pszichológiai helyzetüket, lássák az örvé­nyeket és hatásokat, amelyek Önöket emiatt foglyul ejtik.

Ennek tudatában kell megérteniük, hogy milyen kényes vállalkozás számunkra, amikor az ifjú Gnózis Élő Testével szemben fenntartás nélküli önátadásról beszélünk. A rágalom ebből újra meríthet, hogy az Iskolát és munkatársait különböző dolgokkal vádolja. És képes elég nagy bolondságokat kitalálni.

A rágalmakon esetleg nevetnek. De tudják-e, hogy a Vilá­gosság szolgálatában végzett legpompásabb műveket a rága­lommal olykor megrendítő módon károsították és hátráltatták? Csaknem huszonöt éve (ez a beszéd 1957-ben hangzott el), hogy a legnagyobb megbízás előtt álltunk, amit valaha is a vállunkra helyeztek. Az egész világon össze kellett hoznunk

185

minden rózsakeresztes irányzatot, egyesítenünk, egyetlen testté kovácsolnunk, hogy így a világot meghódítsuk a Gnózis számá­ra. Már-már sikerről beszélhettünk. De tudják-e, hogyan hiúsult meg mégis? A rágalom miatt, melyet a szó szoros értelmében az egész világon elterjesztettek. Az ellenség ősrégi aljas mód­szere ez, amelyre sokan hallgattak, és így sokan áldozatul estek.

Elég a helyzet ecseteléséből, a viszonyokat felvázoltuk; a velük járó problémákat, melyek személyes életükben felmerül­nek, önmaguk vizsgálatával kell megoldaniuk. Felhívásunkat olyan őszintén és egyszerűen nyújtottuk át, ahogyan csak lehe­tett, és ennek minden tartozékát az élő jelenbe állítottuk. Azt mondtuk Önöknek: ha akarnak, beszállhatnak a bárkába, az ifjú Gnózis Elő Testébe, ha teljes önátadással és az Iskola feltétele­inek figyelembe vételével közelednek ehhez. És ettől a pillanat­tól kezdve rendelkezésükre állnak az Élő Test erői.

De mi ez az Élő Test? Önök ezt egy szervezett hétszeres intézménynek ismerik, melynek részei az Ifjúsági Mű; a Ró­zsakeresztes közösség munkája; a Lectorium Rosicrucianum két nézete, az előkészítő tanulóság és a valló tanulóság; a Ma­gasabb Tudat Iskolája; az Eklézsia: hetedszer pedig ismerik, legalábbis névlegesen az Arany Fejet. Ismerik a szellemi veze­tőséget, és sok más munkatársat, valamint az irodalmat. Tudo­másuk van az Iskola különböző tevékenységeiről és részt vesz­nek abban. Mindez az Élő Testnek csupán az anyagi jelensége. Ha még teljesen a természetben-születettség rabjai, akkor az Önök számára ez minden.

Tényleg ennyi az egész? Természetesen nem! Mert miután megismerkedtek a külső nézetekkel, ugyanakkor néha, vagy többször is még mást is éreztek. Olyasmit, amit nagyon nehéz meghatározni, ami szakadatlanul sok kérdést vet fel Önökben. Olykor csodás varázs, mely az egészből árad: vagy egy erő, mely szinte szorongást kelt; néha egy érintés, mely egyesek számára felemelő, másokat teljesen kibillent az egyensúlyuk-

186

ból. Olyan hatás ez, amelynek láttán sok kívülállóban is felme­rül a kérdés: milyen erő hatására teszik ezek az emberek mind­ezt? A szervezeti fejlődés gyors és dinamikus haladása az utóbbi tíz évben sokakban kelti azt a kérdést: mi a csoda ez, és min alapul?

De áthatoltak-e már ennek a hátteréhez? Most ne mondják, hogy „ez a Gnózis", mert ebben az összefüggésben ez csak fe­lületes utalás lenne. Ha belsőleg tudják, hogy mi történik itt, s mindez min alapul, akkor engedjenek meg egy kérdést, hogy hasznát vették-e mindennek? Min alapul mindez, mi ennek az értelme? Tudják, hogy mi van a mi munkánk mögött? Az Elő Test anyagi nézetével tartott kapcsolatukon és érdeklődésükön kívül mit kezdtek Önök ezekkel a nézetekkel, amiken ez az anyagi nézet alapul, ami a mi munkánk mögött van?

Kezdtek már ezzel valamit? Vagy megelégedtek annak a megállapításával, hogy „emögött van valami"!? Kapcsolatba lehet-e kerülni azzal is, ami az Elő Test mögött van, éppolyan valóságosan, mint az anyagi nézetével?

Igen, ez lehetséges. A fenntartás nélküli önátadással. Ak­kor a hittől eljutnak a látáshoz, és az Önök számára is valósá­gotjelent János levelének első része (1-4), amelyben így ujjong: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk és kezeinkkel illettünk, az életnek igéjéről. (És az élet megjelent és láttuk, és tanúbizonyságot te­szünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nékünk;) Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségiek legyen velünk, éspedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen."

Ez a valóság képe. Ennek a képnek pedig megvan az a különös tulajdonsága, hogy nézőjét megragadja és magához vonzza, mint mágnes a vasat.

187

Az Élő Testet, melynek anyagi nézete megnyilvánul, egy atomreaktorhoz hasonlíthatnánk. Ez egy vákuum, melyben elektromágneses erők lépnek fel. Ezek az erők pedig megnyil­vánulnak, mihelyt alkalmuk adódik erre. Ha egy csoport erre alkalmassá válik, akkor ezeknek az erőknek a csoporton keresz­tül meg kell nyilvánulniuk. Egyrészt megnyilvánulnak az anyagszférában, másrészt viszont semmiképpen nincs szándé­kukban az, hogy az anyagszférát szolgálják.

A rejtélyiskola Élő Testében összpontosuló elektromágne­ses sugárzások nem a haláltermészet területéről valók, hanem az eredeti élet természetéből lettek elkülönítve. Ebben a vá­kuumban az eredeti élet Hétszelleme hatásos. Aki pedig kap­csolatba lép ezzel a Hétszellemmel, az abban a pillanatban átéli az eredeti élet minden értékét és állapotát.

Ez az eredeti egység, mely bizonyos feltételek mellett megnyilvánul a haláltermészet romlott salétromában. Ez Sancti Spiritus háza, amelyről a klasszikus rózsakeresztesek tanús­kodnak a Fama Fraternitatisban. Ez az Élő Test, amelyről az ifjú Gnózis beszél. Ez Noé bárkája, az égi hajó, amelyről a régi egyiptomiak is beszéltek.

De ez az otthon, ez a haza nem valami egyszerű dolog. A feltételei mindig megvannak, de a lehetőségeket meg kell ra­gadni, élni és dolgozni kell velük. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy egy ilyen otthont újra meg újra meg kell építeni alulról, az alapjaitól, és a rendeltetésének megfelelően kell használatba venni. Az eredeti egység csakis így nyilvánulhat meg a halál­természet elromlott salétromában.

íme, a modern bárka, a modern égi hajó elkészült. Most az a kérdés, hogy Önök együtt akarnak-e működni, hogy feljön­nek-e a fedélzetre. Mert csakis így részesülhetünk az Égi Hajó egész erejében és kegyelmében.

Ahogyan minden előttünk haladó gnosztikus szerzet meg­épített egy Samballa-vákuumát, úgy az ifjú Gnózis is alkotott

188

egy művet, létrehozta a Szent Szellem otthonát. Most pedig fi­gyeljék meg az alkémiai folyamatot: hajon egy Tát, egy termé­szetszülte ember, egy kereső, aki teljes odaadással, tökéletes önátadással, a gondolatok, az akarás vagy a cselekvés tekinte­tében a legcsekélyebb kifogás és fenntartás nélkül egy élő test­re, egy ilyen vákuumra bízza magát, és szinte beleveti magát, ha belemerül, akkor ennek az új birodalomnak a Hétszelleme abban a pillanatban átáramlik rajta, s villámként csap be a kí-gyótüzbe. A szimpatikusz két vezetékében aztán, melyek a kí­gyótűz bal és jobb oldalán fekszenek, furcsa folyamatok ját­szódnak le: az idegéterek ekkor a másodperc töredéke alatt megújulnak. Ha viszont az Élő Testben való részvételüket felté­telekhez kötik - és ezt sokan teszik - akkor az idegéterben en­nek a megkristályosodásai jelennek meg, különösen a két szimpatikusz vezetékben.

A szimpatikusznak e két vezetéke nagyon szoros kapcso­latban van a karmánkkal, a természetben-születettségünkkel, mindazzal, ami földi, amihez hozzá vagyunk láncolva. Ha vál­lalkoznak rá, hogy abszolút önátadással az Élő Testre bízzák magukat, akkor a két szimpatikus vezetékben ezek az akadá­lyok mind kiégnek.

Ha viszont a tanulóságukkal csak játszadoznak, csak tette­tik magukat, vagy ebben az üdvözítő munkában megbízhatatla­nok, akkor nervusz szimpatikuszukban elrontják az idegétert, és ennek következtében élő halottak. Akkor a gnosztikus Szer­zetnek már az előudvaraiban megbuknak, összeesnek, mint Anániás és Zafíra az „Apostolok cselekedetei" szerint, és ki le­het cipelni Önöket, mert tanulóknak nem alkalmasak.

Aki hajlandó rászánni az erőt és a belátást, hogy így rátér­hessen erre a teljes feltétel nélküli önátadásra, ahhoz hozzáér­het a Hétszellem, és e befolyás miatt felveszi az ifjú Gnózis vá­kuuma. Ennek következtében azonnal kivonják őt a földi ter­mészet hétszellemének befolyása alól, tehát abban a pillanatban

189

megváltották, felszabadították a földről, megvásárolták, aho­gyan a Jelenések könyve mondja.

Az ilyen ember egy kiemelt „én vagyok" lesz azonnal, a Gnózis élő jelenében. Ezután a transzmutáció és a transzfigurá-ció és mindaz, ami ezzel összefügg, már csak mellékes tényező és folyamat lett. Bármilyen szép is, magától fejlődik, tervszerű­en, folyamatszerűen.

Mi az idő világában végbemenő transzmutációt és transzfi-gurációt hirdetjük, elsősorban egy azonnali megszabadulást az élő jelenben, ma, és nem valami megszabadulást a távoli jövő­ben, hanem a bevonulást a megszabadító életbe ma, azáltal, hogy belevetik magukat ennek minden következményével Sam-balla vákuumába, mely élő testté vált, s azáltal, hogy bemennek a Szent Szellem otthonába, hogy ott, minden testvérrel együtt, meglássák atyánk Rózsakereszt Keresztély testvér élő testét.

íme, ez a gnosztikus rejtélyek titka. Amit mi láttunk és ta­pasztaltunk, azt hirdetjük Önöknek is. Az élet valóban megnyil­vánult az ifjú Gnózis Élő Testében.

Ezért a hittől jussanak el a látáshoz azzal, hogy a törvényt teljesítik. Itt találják meg a fent lévő dolgokat, pontosabban: a látottak ereje felkarolja és felvonja Önöket magához, mint mágnes a vasat.

190

XXIX

Amit Hermész hetedik könyvéből eddig megbeszéltünk, annak alapján most már remélhetőleg megértik, hogy az elmúlt évek folyamán miért dolgoztunk ennyire. Az ifjú Gnózis anyagtesté­nek, anyagi intézményének előkészítését folytattuk szerény módon és a lehetőségek figyelembevételével. Samballa vákuu­mának, az Iskola Arany Fejének ugyanis egy jól működő esz­közt, egy jó közvetítőt kellett rendelkezésére bocsátani az anyagszférában végzett munkájához, hogy a lehető legrövidebb időn belül és minél szélesebb körben megnyilvánulhasson.

A fókuszok, melyek a minimális követelményeknek meg­felelnek: a főszékhely temploma Haarlemben, a Lage Vuur-sche-i Renova-templom, a Rózsaudvar eklézsia-temploma Santpoortban; két templom Németországban: a Christian Ro-senkreuz-otthon a Fekete-erdőben, Calwban, és a Van Rijcken-borgh-otthon Hannover közelében Bad Münderben; valamint a Noverosa-templom Doornspijkban, Hollandiában, és a Catha-rose De Petri Templom Cauxban, Svájcban. Ezek a fókuszok kapcsolatban vannak egymással a centrumotthonok és a tanulók lakóhelyeinek hálózatán keresztül.

Képzeljék el, hogy ötszáz vagy ezer tanuló elhatározza a megbeszélt javaslat elfogadását. így ők teljes mértékben része-

191

Isten megszabadító pünkösdi ünnepe

sülnek a mágneses térben, az ifjú Gnózis mágneses testének Hétszellemében. Ez az ötszáz vagy ezer, a megvilágosultaknak ez a serege szétoszlana a gnosztikus birodalom minden részébe, és minden testvérnek a kapcsolata az Élő Test lángoló szívével továbbra is megmaradna! Ekkor világos elképzelést alkothat­nak maguknak arról, hogyan fog kinézni Európa gnosztikus bi­rodalmának anyagnézete.

Tartsák szem előtt ezt a képet, amelyet most oly világosan látnak. És ennek alapján gondolják át, mi történik mindenkép­pen, ha Európa gnosztikus birodalmának ez a serege visszatér az eredeti egységhez azáltal, hogy teljes önátadással, minden fenntartás nélkül belép Samballa vákuumába, az Arany Fejbe. Akkor egy atomrobbanás - ezer nap - fényességével egész Eu­rópában és az egész világon felismerhetően szétlobban az is-merhetetlen világosság. Gondoljanak az előbbi ábrázolásra: bárhová utaznak, élő, vibráló összeköttetésben lesznek az Élő Test középső gyújtópontjával! Az Élő Test hatalmas ereje Önökkel megy, és megnyilatkozik a gnosztikus birodalom minden részében. Akkor pedig - ez nem is lehet másképpen - a Gnózis nagyon rövid idő alatt betakarítja a termést.

Mindez pedig az Önök kezében van. Nem valamikor ké­sőbb, hanem most. Isten megszabadító pünkösdi ünnepe nem pottyan az ölükbe az égből. Ha erre várnak, akkor sokáig vár­hatnak. Ezt a pünkösdi ünnepet maguknak kell elkészíteniük és teljesíteniük; erre pedig képesek, ha élnek az ajándékba kapott lehetőséggel. Aki meg tudja érteni, értse meg.

192

XXX

A nyolcadik könyv: Hermész, fiához, Táthoz:

A láthatatlan Isten a legnyilvánvalóbb

1. Hermész: A következők jelentőségét, ó Tát, szintén részle­tesen megmagyarázom neked, hogy megnyíljanak szemeid Isten rejtélyei számára, mert Isten minden értéken felül magasztos. Belső szemlélődéssel értsd meg, hogy 0, aki a nagy tömeg számára láthatatlannak tűnik, számodra mégis a legnyilvánvalóbb.

2. Mert nem létezne valóban, ha nem lenne láthatatlan. Mert ami látható, az lett, egyszer megjelent.

3. Az észlelhetetlen azonban mindörökké létezik, mert nem kell megjelennie: örök és minden mást megjelentet.

4. Mindent megjelentet, anélkül, hogy maga megjelenne: szül, anélkül, hogy ő maga született volna. Semmilyen észlelhető alakban nem mutatkozik, hanem mindent észlelhető alakkal ajándékoz meg.

5. Mert csak az alkotott dolog észlelhető jelenség. A születés, az alakulás nem más, mint belépés a láthatóságba.

6. A nem született Egyetlen ugyan észlelhetetlen jelenség, te­hát láthatatlan, mivel azonban mindennek alakot ád, így minden által és mindenben láthatóvá válik, mindenekelőtt azoknak, akiknek meg akar nyilvánulni.

193

sülnek a mágneses térben, az ifjú Gnózis mágneses testének Hétszellemében. Ez az ötszáz vagy ezer, a megvilágosultaknak ez a serege szétoszlana a gnosztikus birodalom minden részébe, és minden testvérnek a kapcsolata az Élő Test lángoló szívével továbbra is megmaradna! Ekkor világos elképzelést alkothat­nak maguknak arról, hogyan fog kinézni Európa gnosztikus bi­rodalmának anyagnézete.

Tartsák szem előtt ezt a képet, amelyet most oly világosan látnak. És ennek alapján gondolják át, mi történik mindenkép­pen, ha Európa gnosztikus birodalmának ez a serege visszatér az eredeti egységhez azáltal, hogy teljes önátadással, minden fenntartás nélkül belép Samballa vákuumába, az Arany Fejbe. Akkor egy atomrobbanás - ezer nap - fényességével egész Eu­rópában és az egész világon felismerhetően szétlobban az is-merhetetlen világosság. Gondoljanak az előbbi ábrázolásra: bárhová utaznak, élő, vibráló összeköttetésben lesznek az Élő Test középső gyújtópontjával! Az Élő Test hatalmas ereje Önökkel megy, és megnyilatkozik a gnosztikus birodalom minden részében. Akkor pedig - ez nem is lehet másképpen - a Gnózis nagyon rövid idő alatt betakarítja a termést.

Mindez pedig az Önök kezében van. Nem valamikor ké­sőbb, hanem most. Isten megszabadító pünkösdi ünnepe nem pottyan az ölükbe az égből. Ha erre várnak, akkor sokáig vár­hatnak. Ezt a pünkösdi ünnepet maguknak kell elkészíteniük és teljesíteniük; erre pedig képesek, ha élnek az ajándékba kapott lehetőséggel. Aki meg tudja érteni, értse meg.

192

XXX

A nyolcadik könyv: Hermész, fiához, Táthoz:

A láthatatlan Isten a legnyilvánvalóbb

1. Hermész: A következők jelentőségét, ó Tát, szintén részle­tesen megmagyarázom neked, hogy megnyíljanak szemeid Isten rejtélyei számára, mert Isten minden értéken felül magasztos. Belső szemlélődéssel értsd meg, hogy O, aki a nagy tömeg számára láthatatlannak tűnik, számodra mégis a legnyilvánvalóbb.

2. Mert nem létezne valóban, ha nem lenne láthatatlan. Mert ami látható, az lett, egyszer megjelent.

3. Az észlelhetetlen azonban mindörökké létezik, mert nem kell megjelennie: örök és minden mást megjelentet.

4. Mindent megjelentet, anélkül, hogy maga megjelenne: szül, anélkül, hogy ő maga született volna. Semmilyen észlelhető alakban nem mutatkozik, hanem mindent észlelhető alakkal ajándékoz meg.

5. Mert csak az alkotott dolog észlelhető jelenség. A születés, az alakulás nem más, mint belépés a láthatóságba.

6. A nem született Egyetlen ugyan észlelhetetlen jelenség, te­hát láthatatlan, mivel azonban mindennek alakot ád, így minden által és mindenben láthatóvá válik, mindenekelőtt azoknak, akiknek meg akar nyilvánulni.

193

7. Ezért, fiam Tát, mindenekelőtt arra kérd az Urat, az Atyát, az Egyetlent, aki nem az Egy, hanem az Egy eredete, ren­delje úgy kegyesen, hogy te ezt az Istent, aki oly kimondha­tatlanul nagy, megláthassad, ha csak egyetlen sugarát is felvillantaná a tudatod fölött.

8. A láthatatlant csakis a lélektudat látja, mert maga is látha­tatlan.

9. Ha sikerül neked, ó Tát, akkor 0 láthatóvá válik szellem-lelked szemei előtt, mert az Úr szabadon, bőségesen meg­mutatkozik az egész mindenségben.

10. Képes vagy-e a lélektudatodat látni, kezeddel megfogni és Isten ábráját csodálva megfigyelni? Ha ugyanis a benned lévő számodra láthatatlan, hogyan váljon maga Isten lát­hatóvá benned anyagi szemeid számára!

11. Ha látni akarod Ot, akkor figyelmedet fordítsd a Nap felé, a Hold járására, a csillagok törvényszerű menetére.

12. Mert kicsoda az 0 rendjeik oltalmazója? íme minden ren­det lelkiismeretesen meghatároz a szám és a hely.

13. A Nap, az égbolt isteneinek legnagyobbja, akinek minden mennyei isten tisztelettel helyet ad mint királyának és ural­kodójának, ez a kimondhatatlanul nagy, a földnél és ten­gernél is nagyobb, megengedi, hogy kisebb csillagok őfö-lötte mozogjanak. Tiszteletből vagy félelemből? Kitől való félelemből, fiam?

14. Nem rója-e pályáját minden csillag hasonló vagy egyforma úton az égbolton? Ki határozta meg mindegyiknek külön-külön a fajtáját és pályája méreteit?

15. Nézd a Göncölszekeret, mely a saját tengelye körül forog és forgásába az egész égboltot belevonja. Kinek az eszköze ez? Ki tűzte ki a tenger határait? Ki rakta le a föld alapja­it?

16. O, Tát, a mindenség alkotója és Ura. Nélküle, aki mindezt alkotta, sem hely, sem szám, sem mérték nem lenne a koz-

1 9 4

mikus rend kifejezője. Mert minden rend egy alkotó való­ság eredménye. A rendetlen és mértéktelen csak ennek a távollétét bizonyítja.

17. De még az ilyen sem gazdátlan, fiam. Mert - habár a ren­detlennek hiányzik a rend lényege -, mégis alá van rendel­ve annak, aki még nem adta meg neki az ő rendjét.

18. Bárcsak megadatna néked, hogy szárnyra kelve, ég és föld között lebegve lenézhess a föld szilárd testére és a tenger hullámzó messzeségeire, a folyamok hömpölygésére, a le­vegő szabad lebegésére, a tűz hevére, a csillagok járására, az égbolt sebességére és a mindezek körül keringő világ­egyetemre.

19. Mily rendkívül kegyes ez a látomás, fiam, ha mindezeket a dolgokat az ember belül látja felvillanni: hogyan mozdul meg a mozdulatlan, és hogyan jelenik meg a láthatatlan a művekben és a művek által, amiket O alkot! Ez tehát a te­remtés rendje, és a teremtés ennek a rendnek a himnusza.

20. Ha észre akarod venni Istent a halandó lényekben és a halandó lények által is, amelyek a földön és a mélységek­ben vannak, akkor gondold meg, fiam, hogyan épül az em­ber az anyaméhben: gondold át pontosan ezt a művészien ügyes alkotást, és tudd meg, hogy az ember e szép és isteni képének ki az építtetője.

21. Ki csinálta a szemeket gömbölyűre? Kifúrta az orrlyukak és a fül nyílásait? Ki nyitotta ki a szájat? Kifeszítette ki és erősítette le a testben az izmok és idegek

hálózatát? Ki fektette le az erek csatornázatát? Ki adta a csontváznak a szilárdságát? Ki vonta be a húst bőrrel? Ki választotta szét az ujjakat? Ki tette szélessé a talpakat?

195

Ki vájta a test kijáratait? Ki helyezte helyére a lépet? Ki alkotta a szívet piramis alakúra? Ki tágította ki a májat? Ki tette lyukacsossá a tüdő kamráit? Ki tette öblössé a hasat? Ki rakta a legkedveltebb részeket a nyilvánosság elé és

állította hátrébb a mellékeseket? 22. Lám, mennyi művészi kézügyességet és milyen sok munka­

módszert alkalmaztak egyetlen tárgy kialakításánál, meny­nyi műtárgyat vontak össze egyetlen műben; mind rendkí­vül szép, mindenütt tökéletes arányok, és minden más és más.

23. Ki készítette mindezeket? Ki más lenne anyjuk-apjuk, mint a láthatatlan Isten, aki az ő akarata szerint alkotta ezeket!

24. Senki sem állítja, hogy egy emlékmű vagy egy festmény szobrász vagy festő nélkül készült volna. Éppen ez a terem­tés keletkezett volna teremtő nélkül??? O, mérhetetlen el­vakultság, ó Istentől való elhagyatottság, ó elzárkózottsá-gok mélysége!

25. O Tát, fiam, sohase vitasd el tehát a teremtőtől az ő kezé­nek alkotásait! Az Isten névnél sokkal jobban kitűnik az ő nagysága, ha azt mondjuk: minden dolog Atyja. Mert csakis ő jogosan Atya; sőt - valójában ez az ő megnyil­vánító tette.

26. Ha pedig még merészebb dolog kijelentésére kényszerítesz: az ő lénye minden dolognak a megtermékenyítője és nem­zője. Ahogyan pedig semmi sem jöhet létre teremtő nélkül, úgy a teremtő nem lenne örök, ha nem teremtene örökké: az égben, a levegőben, a földön, a mélységben, a világ­egyetem minden részében, az egész mindenségben, abban, ami van, és abban is, ami nincs.

196

27. Mert az egész mindenségben semmi sincsen, ami nem ő lenne. 0 a létező meg a nemlétező is. Mert a létezőt ő nyil­vánította meg, és a nemlétező őbenne szunnyad.

28. O, Isten mindenek fölött magasztos! O a láthatatlan, aki mégis a legnyilvánvalóbb; ő, akit a szellemlélek néz, akit azonban a szemek is láthatnak; ő a testetlen, akinek sok teste van, sőt minden test az övé, mert olyan nincsen, ami nem ő. Mert minden, ami van, az ő. Ezért az övé minden név is, mert mind az egyetlen Atyából van. Azért nincsen egyetlen neve sem, mert ő a mindenség Atyja.

29. Ki magasztalhatna téged túl, vagy egyáltalán a méltóságod szerint? Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérjelek? Felfelé vagy lefelé, befelé vagy kifelé? Nincsen olyan út, olyan hely, nincsen olyan teremtmény sem, mely rajtad kívül len­ne. Minden benned és belőled van. Mindent adsz, és semmit sem veszel el, mert minden a te birtokod, és semmi olyan sincsen, ami nem a tiéd lenne.

30. Mikor dicsérjelek? A te órádat és idődet lehetetlen tudni. 31. Es miért dicsérjelek? Azért, amit alkottál, vagy azért, amit

nem alkottál? Azért, amit megnyilvánítottál, vagy azért, amit rejtekben tartottál?

32. És mivel dicsérjelek? Mintha lenne valamim, valami sajá­tom, vagy bármi, ami nem te lennél?

33. Mert te vagy minden, ami én egyáltalán lehetek; te vagy minden, amit egyáltalán tehetek; te vagy minden, amit egyáltalán mondhatok; mert te vagy minden, és rajtad kí­vül semmi nincsen.

34. Még az is te vagy, ami nincs. Te vagy minden, ami lett, és minden, ami nem lett; szellem vagy, ha a szellemlélek néz; Atya vagy, amikor a világmindenséget alakítod; Isten vagy, amikor tevékeny, egyetemes erőként nyilvánulsz meg. Te a jó vagy, mert mindent teremtesz.

1 9 7

35. A legfinomabb anyag a levegő. A legfinomabb levegő a lélek. A legfinomabb lélek a szellem. A legfinomabb szellem Isten.

198

XXXI

Ha alaposan elmélyültek Hermész nyolcadik könyvének szöve­gében, akkor valószínűleg felfedezték, hogy tanulmányozóját egy megrendíthetetlen, sérthetetlen és magasztos istenfoga­lommal szeretné megajándékozni. Ezt páratlan ajándéknak ne­vezhetjük, mert az igazán emberi meggondolás alapját képezi.' Szikla ez a hullámverésben, támasz az élet veszedelmei köze­pette.

Az egyetlen helyes Isten-fogalomból mindent le lehet ve­zetni, és ez a jelöltet tévedhetetlenül a jó véghez vezeti. Ezért kell a gnosztikus rejtélyek tanulóját bevezetni Isten megértésé­be. Az is világos, hogy egy ilyen beavatáshoz - mert erről van szó - az emberben lennie kell egy alapnak, egy szilárd talajnak, amelyre a beavatás alapozható. Ezért lehet már kezdetben megállapítani, hogy egy ilyen megszabadító Isten-fogalmat csak úgy lehet megvalósítani, ha a jelölt ehhez a fogalomhoz képes az újjászületett lélek szemeivel közeledni, mert Isten is­meretének alapja a lélek-újjászületés.

Meg kell értenünk, hogy a hermetikus Isten-fogalomnak a legcsekélyebb köze sincs az értelemmel való felfogáshoz. Ezek azok a kételyek, melyeket be kell jelentenünk a dialektikus

Az égi hajó és legénysége

199

természet észtornájával és azzal a legendával szemben, hogy az edzett eszű ember fölényben van. Ellenkezőleg!

Amikor kijelentjük, hogy a művelt, iskolázott ember nin­csen fölényben, bizonyára nem az értelmet kifogásoljuk. Mindannyi ójuknak sok értelmet, bölcsességet és körültekintést kívánunk ahhoz, hogy átlábaljanak a világnak ezen a sötét és nehéz életén. Ha azonban az értelem fejlesztését az emberiség­megszabadítás eszközének tekintik, és ennek következtében az értelmet a modern világunkban szokásos módszerekkel fokoz­zák, akkor felülkerekedés helyett az agy súlyosan megsérül. Ebből pedig a fény minden megszabadító érintésével szembeni elzárkózottság fejlődik ki. Emiatt nagymértékű hanyatlás kö­vetkezik be, az illető, a világ és az emberiség számára egyaránt nagyon veszélyes következményekkel.

Ellenben a lelkület, az elme annak az ismeretnek, annak a bölcsességnek az alapja, mely szabadsággal ajándékoz meg. A megbeszéltekből már tudják, mit ért a Corpus Hermeticum lel­kületen. Ez az újjászületett lélek, mely találkozott és egyesült Pimanderével. Ezzel meghatároztuk a gnosztikus tudatossá vá­lás kezdeti folyamatát.

A gnosztikus bőség megérinti a tanulót a szívszentélyében, aminek következtében megnyílik a szív rózsája, a szellemszik­ra-atom, és a tanuló ráléphet via dolorosájára, rózsakeresztút-jára. Ez a koponya helyére, a főszentélyhez vezető út, amelyben különböző új képességek bontakoznak ki az endúra ösvényén, így fejlődik ki az új tudatossá válás. Ekkor a lélek, mely újra bensőségesen egyesült a szellemmel - és ennek megfelelően a szív- és fej központokat magas rendeltetésükre nemesítette -, birtokolja az elme szemeit.

Az elme vagy lelkület fogalma egészen új értelemben mu­tatja be a szív- és fej működések kapcsolatát. A helyes, magas szintű, tiszta lelkesülés a még nyugvó agyközpontokat teljesen megnyitja a világos gondolkodás és megértés számára. Her-

2 0 0

mész nyolcadik könyve ezért a megszabadult lélekemberhez szól, és a komoly tanulót, Tatot, erre az állapotra ébreszti rá; semmilyen tekintetben sem csatlakozik a természetszülte ember közönséges gondolkodásához.

Persze most megjegyezhetik: „Ha ez a magas kedélyállapot még nem jellemző rám, akkor a nyolcadik könyv mond-e egy­általán bármit nekem? Mert Hermész engem csak az én közön­séges értelmemen keresztül érhet el".

Erre azt válaszoljuk, hogy ez teljesen Öntől függ. Az ős-Gnózis kijelentései az ifjú Gnózis tanulóinak szólnak. Az ifjú Gnózis pedig rendelkezik egy Elő Testtel, valamint az előttünk haladók örökségével és a szellem kitöltésének erővonalrendsze­rével. Mert az ifjú Gnózis Élő Teste már ünnepelhette a szel­lemietek kapcsolatnak ezt a létrejöttét. A tanulóság előjoga ab­ban áll, hogy a természetszülte ember úgy, ahogyan van, köz­vetlen kapcsolatba léphet az Élő Testtel a fenntartás nélküli teljes önátadás révén, az én nap mint nap igazán kivitelezett el­halálozásával. A tanuló így élő sejtté válik az Élő Testben. Ek­kor áll elő az a helyzet, amelyet Pál a kibékülés szentségének nevez. Ez a kiemelkedés, a kiszállás folyamata úgy, hogy a tel­jesen Új elhatalmasodhat fölöttünk, aminek a jogosultság lesz a következménye.

Meg kell mondanunk, hogy nagyon sok tanuló még vajmi keveset él az Élő Testben rejlő lehetőségekkel. Aki pedig eze­ket a lehetőségeket és az ezeket mozgató törvényt nem hasz­nosítja, az tulajdonképpen kívül marad.

Valóban fennáll tehát annak lehetősége, hogy a nyolcadik könyv mondanivalója megszabadítóan hat Önre, már csak azál­tal is, hogy az ifjú Gnózis élő tanulóságának szenteli magát. Nem elég a Gnózist csak elvont értelemben szolgálni, hiszen milliók mutatnak bizonyos érdeklődést egy gnosztikus tudatos­sá válás, gnosztikus irányulás vagy gnosztikus filozófia iránt. Az elérés titka nem ebben rejlik, hanem a megjelenő Gnózisnak

201

való tényleges odaadásban, a jelenlegi, közvetlen, teljes önát-adásban. Ez pedig az Önök számára a Lectorium Rosicrucia-num ifjú Gnózisa.

Ha ezt képesek így látni, és ehhez a kérdéshez így köze­lednek, akkor valóban fennáll annak a lehetősége, hogy a nyol­cadik könyv lényege Önökben megszabadítóan hathat, akkor is, ha a szellemlélekben-kiemelkedés állapotát még nem érték volna el. Az Elő Test viszont ezt az állapotot valóban elérte. És kinek készült volna az Élő Testnek ez a kegyelme, ha nem azoknak, akik tökéletesen a csoport Élő Testéhez akarnak tar­tozni? Ennek az igazságnak az egyszerűsége remélhetőleg von­zó lesz az Önök számára.

Nem ragadnánk meg újra az alkalmat, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, erről a nagy üdvtitokról, ha nem az lenne a helyzet, hogy az embernek valóban nagy szüksége van egy igazi Isten-fogalomra. Mert mennyi, de mennyi zavart okozott már a dialektikus emberiség úgynevezett Isten-felfogása a szá­zadok folyamán! És mennyi zavar keletkezik még ebből a jö­vőben is!

Néhány szakaszt idézünk Hermész Táthoz intézett beszé­déből:

A következők jelentőségét, ó Tát, szintén részletesen megma­gyarázom neked, hogy megnyíljanak a szemeid Isten rejtélyei számára, mert Isten minden értéken felül magasztos. Belső szemlélődéssel értsd meg, hogy O, aki a nagy tömeg számára láthatatlannak tűnik, számodra mégis a legnyilvánvalóbb. Mert nem létezne valóban, ha nem lenne láthatatlan. Mert ami látha­tó, az lett, egyszer megjelent. Az észlelhetetlen azonban mind­örökké létezik, mert nem kell megjelennie: örök és minden mást megjelentet. Mindent megjelentet, anélkül, hogy maga megje­lenne: alkot, anélkül, hogy őt alkották volna. Semmilyen észlel­hető alakban nem mutatkozik meg, hanem minden dolgot ész-

2 0 2

lelhető alakkal ajándékoz meg, Mert csak a megalkotott dolog észlelhető jelenség. A születés, az alakulás semmi más, mint belépés a láthatóságba.

A nem született Egyetlen ugyan észlelhetetlen jelenség, te­hát láthatatlan; mivel azonban mindennek alakot ád, így min­den által és mindenben láthatóvá válik, mindenekelőtt azoknak, akiknek meg akar nyilvánulni. Ezért, fiam, Tát, mindenekelőtt arra kérd az Urat, az Atyát, az Egyetlent, aki nem az Egy, ha­nem az Egy eredete, rendelje úgy kegyesen, hogy ezt az Istent, aki oly kimondhatatlanul nagy, megláthassad, ha csak egyetlen sugarát is hagyná fényleni tudatod fölött. Mivel csakis a lélek­tudat látja a láthatatlant, mert maga is láthatatlan.

Csakis a szellemlélek szemeivel, a lélektudat szemeivel lehet megnyilvánultnak látni, ami az e szemeket még nem birtoklók számára titok. A mindenség-megnyilvánulásban azonban való­jában semmi sincs és nem is lehet elrejtve. Az úgynevezett rej­télyek csak azért láthatatlanok, mert hiányoznak a látásukra al­kalmas szemek. Amit Isten a lényéből a műveiben és művei által meg akar jelentetni, az mind észlelhető. Ha lényegében rejtett lenne, akkor tulajdonképpen nem is létezne. Gondolkoz­zanak el ezeken a dolgokon, mert ez nagyon tanulságos és megszabadító, s véget vet oly sok rögeszmének, és elhárít kü­lönböző veszélyeket.

A tágas, örök világegyetem hét kozmikus területén az örök Logosz minden művét nyilvánvalóvá tette; és még mindig ezen dolgozik. A megnyilvánulás megszületés. Ami megnyilvánult, ami nyilvános, azt fel lehet ismerni, meg lehet vizsgálni, ta­pasztalni lehet. Amikor a tanuló teljesíti a szellemlélek kialaku­lásának törvényét, akkor a mindenség valamennyi megnyilvá­nulását észlelheti. Számára akkor nincsenek akadályok. Ha ezt belátják, akkor már szó sem lehet arról, hogy az evilágon oly

203

gyakori, bűnöző rejtett kizsákmányolásnak esnek áldozatul, ami az emberi hiányosságnak, tökéletlenségnek a kihasználása.

Amikor ezt így kijelentjük, akkor biztosak vagyunk, hogy valaki felteszi a kérdést: „az Ön ismételt utalása a feltétel nél­küli önátadásra, az ifjú Gnózis Elő Testének való odaadásra nem kizsákmányolás-e a rejtélyek segítségével?" Azt válaszol­juk, hogy nem. Ugyanis az Élő Testnek való odaadás csak ak­kor lehet teljes, és akkor vezethet célhoz, ha az elhatározás önállóan, teljesen szabadon született. Minden kikényszerített önátadás erkölcstelen.

A Szellemi Iskola központi csoportja, amely az Élő Testet megépítette, nem zsákmányolja ki Önöket. Mert az Élő Test nem egy embernek, hanem egy csoportnak a hatásossá vált életlégköre. Régi kifejezéssel élve: egy égi hajó, mely útnak in­dul. Ha pedig elhatározzák, hogy felszállnak erre a hajóra, és a csoporttal akarnak menni annak céljáig, akkor valójában az a helyzet, hogy nem az Élő Test zsákmányolja ki Önöket, hanem Önök az Élő Testet! Hiszen élnek vele, és az Élő Test segítsé­gével próbálnak célhoz érni. Akik természettörvényszerűen szenvednek amiatt, hogy Önök mind használatba veszik az Égi Hajót, akik az Önök érdekében szüntelenül tevékenyek, hogy a hajó üzemeltetését biztosítsák, a hajót tengerjáró állapotban tartsák, akik ezért rendkívüli erőfeszítéseket tesznek, s emiatt, Önök miatt, fájdalmakat tűrnek el, ezeknek legalábbis azt sza­bad elvárniuk, hogy a hajón Önök teljes értékű legénységnek mutatkozzanak.

A legkomolyabb fájdalom, amit az égi hajó legénységének okozhatnak az, hogy Önöknek nem nyilvánul meg, ami teljesen megjelenhetne. Ez a körülmény okozza egyes tanulók gyakran oly különös viselkedését. Az ifjú Gnózishoz csatlakozott tanu­lónak első kézből, közvetlenül teljesen nyilvánvalóvá válhat, hogy az Élő Test mit tesz és mit tehet őérte. Ha pedig ez szá­mára nem jelenik meg, ha ilyen megnyilvánulásról szó sem le-

204

het, akkor ennek oka a túlságos önérvényesítésben, énközpontúságban vagy valami rejtett szándékban rejlik, ami miatt az illető beférkőzött az Iskolába. Az ilyen viselkedés a hajó sebességét fékezi, és a legénység szenvedését fokozza. Ilyenkor okos-erkölcsös követelmény lenne megvizsgálni, hogy a legénység eme tagjait nem kellene-e elbocsátani. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy a méltatlan tag nemcsak a hajót fékezi, hanem más helytelen befolyásokat is gyakorol.

205

XXXII

Mint megállapítottuk, a mindent magában foglaló tér hét nagy kozmikus területe képezi a Logosz hét megnyilvánulási terét. Ami ebben az egyetemes térben jelen van élet, mozgás, lét formájában, az mind nyitva áll és nyilvános a lelkületet, az el­mét, a szellemben újjászületett lelket birtoklók számára. A hét kozmikus területen tehát valójában nincsenek rejtélyek. Egy rejtély a fogalomhiány, tudáshiány, az igazi ismeret hiánya miatt keletkezik. Aki ezekkel nem rendelkezik, annak hiányoz­nak az elme, a szellemlélek szemei. Mégis - folytatja Hermész - sok feltáratlan dolog van, ami teljesen észlelhetetlen. Mert a hét kozmikus területet Isten rejtettsége, ismeretlensége veszi körül.

Létezik egy megnyilvánult istenség és egy ismeretlenség, az örökké Láthatatlan. A megjelenés a hét megnyilvánulási tér­ségben az örökké Láthatatlanból megy végbe. Az örökké Látha­tatlan ismeretére filozófiai szempontból nincsen szükség, hova­tovább megismerése lehetetlen is. Mert a Láthatatlan a tervét teljes mértékben az ő megnyilvánulási térségeiben hajtja végre; ezzel és ebben teszi magát észlelhetővé. Azt mondhatjuk tehát, hogy mégis van egy igazi rejtély, a nagy, kipuhatolhatatlan Is­tenség rejtélye. Hermész azt válaszolja erre:

2 0 6

Az örök az időben

Mindent megjelentet anélkül, hogy maga megjelenne; szül anélkül, hogy ő maga született volna. Eszlelhető alakban nem mutatkozik meg, hanem mindent észlelhető alakkal ajándékoz meg.

Ennek következtében az érzékelhetetlen Istenség is megismer­hető az alkotásában és alkotása által. Ez a rejtély is feltárul, mert az Istenség - észlelhetetlenségét illetően is - megnyilvá­nul:

A nem született Egyetlen ugyan észlelhetetlen jelenség, tehát láthatatlan, mivel azonban mindennek alakot ád, így minden által és mindenben láthatóvá válik, mindenekelőtt azoknak, akiknek meg akar nyilvánulni.

Határtalan örömmel állapíthatjuk meg, hogy Isten és az ember között nincsenek elvi korlátok. Ha az alapvető akadályoktól eltekintünk, akkor a megnyilvánuláson keresztül átmegyünk a megnyilvánítatlanig is, azaz az időn keresztül az örökbe. Az idő a megnyilvánulás, az örök a meg nem nyilvánult, amelyből minden megnyilvánult keletkezik. Ezek szerint az örök a terem­tés belső lénye, magereje, legmagasságosabbja. A szellemben az idő és az örök elválaszthatatlan, kiegészítik egymást, össze­mosódnak. Az időben található a megnyilvánulás szüntelen folytatódása, az egyre pompásabb megjelenés; az örök mind­ezeknek a táptalaja, gond- és teherviselője, teljesítője. Joggal beszélhetünk - mint egykor De Hartog professzor - „az időben lévő örökről" .

Akinek ezt sikerül felismerni és tapasztalni, azt azonnal mélységes nyugalom, Betlehem békéje tölti el, mert megtalálta az egységet Istennel, és a megváltást minden haláltól. A válto­zás lényege, legmélyebb lénye ugyanis örökkévalóság.

Mily csekély és milyen egyszerű mindezek láttán a dialek­tika és a természetszülte ember rövid élete! Mint enyhe fodro-

207

zódás egy óriási víztükrön; a valóságnak egy mellékes eltolódá­sa; egy állat rikkantása a sivatag csendjében. Aki e csekélység­nél megáll, és ebbe temetkezik, az tulajdonképpen rettenetesen buta. S aki a fodrokat szemléli, de a tengert nem képes látni alatta, az nagyon abnormális; világos, hogy az ilyen megtanult félni a haláltól, a fodrozódás végétől! A haláltól, mely az elme­rült embert kitépi ebből a rögeszméből, ebből a rendellenesség­ből.

A rögeszme rettenetes és dermesztő. Az ebből való kisza­kadás nem mehet végbe nyugodtan. A megkristályosodásból való kilábalás, ez az elváltozás minden esetben összetörést, cserepekre hullást jelent. A dialektikus ember így tanult meg félni a haláltól. Számára az idő az öregedést, életereje elveszí­tését, a halál közeledtét, saját sírjának a megásását jelenti. Emiatt próbálja a természetszülte ember az időt halogatni, meghosszabbítani; emiatt szeretne előle menekülni. Mi min­dent meg nem tesz a halál halogatása érdekében! Szomorú lát­vány ez a versenyfutás a pusztulással.

Az új ember számára azonban, amelyre Önök mind hiva­tottak, az idő a megdicsőüléshez vivő út, egy nyugodt menete­lés erőről erőre és változásról változásra, hajózás az örökkéva­lóság folyóján. Ha ezt az olvasó megérti, akkor örömmel fogad­ja a nyolcadik könyv hetedik és nyolcadik szakaszát:

Ezért, fiam Tát, mindenekelőtt arra kérd az Urat, az Atyát, az Egyetlent, aki nem az Egy, hanem az Egy eredete, rendelje úgy kegyesen, hogy te ezt az Istent, aki oly kimondhatatlanul nagy, megláthassad, ha csak egyetlen sugarát is felvillantaná a tuda­tod fölött. A láthatatlant csakis a lélektudat látja, mert maga is láthatatlan.

Lássák be: a csoport, és ezen keresztül az Élő Test tagjainak megadatott - csak akarniuk kell -, hogy betöltsék a nagy, szent törvényt, tapasztalják és élvezzék az örökkévalóságot az idő-

2 0 8

ben, és az időt, mint örök továbbhaladást. Ehhez azonban meg kell tanulni imádkozni. Ez mit jelent? Az igazi imádkozás a lélek felemelkedése a Hétszellem hét sugarába, a hét örökkéva­lóság-áramlatba, mely minden időt körülvesz, minden időt át­hat, minden időt kormányoz.

Az újjászületett lélek ehhez a hét örökkévalóság-sugárhoz tartozik, és e minősége, vagyis lénye miatt szüntelenül, nap mint nap ezt a kapcsolatot keresi és ünnepli. Az újjászületett lélek egy az Istenséggel. Számára tehát az ima a szellemből, a szellem által és a szellemben való élés. Az imádkozás, az ima kimondása pedig egy energia felhívása, okozása, hogy ezzel egy akart és óhajtott megnyilvánulás megvalósuljon. Hadd mondjunk egy egyszerű példát erre!

Az Ön lakásában működik egy elektromos hálózat. Fordít egyet a kapcsolón, és világos lesz, meggyullad a lámpa, vagy egy fűtőtest kezd meleget árasztani. Az újjászületett lélek ösz-szeköttetésben van az Atyával és az Atya hét sugarával. Az ima pedig a tett, a felhívás, hogy ebből az erőből és ebben az erőben élhessen, dolgozhasson és a tényeket most valóra válthassa. Ezért állapítja meg joggal János (14:12-13): „Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azo­kat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem... És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőít­tessék az Atya a Fiúban."

Érthető, hogy ez összefügg a gnosztikus mágia lényegével, s ha az erőket szentségtelen szándékkal hívják fel, akkor ez nagy veszélyekkel jár. Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy a természetszülte emberiség papseregének sokszori és soroza­tos imádkozása a haláltermészet törvényeit teljes biztonsággal és nagyobb sebességgel hajtja a teljesülés felé, mert imája kö­töttséget okoz: erősen a természet-eonokhoz köt.

Az újjászületett lélek viszont az Atyával van kapcsolatban, s emiatt megkap mindent, amire csak szüksége van a mikrokoz-

209

zódás egy óriási víztükrön; a valóságnak egy mellékes eltolódá­sa; egy állat rikkantása a sivatag csendjében. Aki e csekélység­nél megáll, és ebbe temetkezik, az tulajdonképpen rettenetesen buta. S aki a fodrokat szemléli, de a tengert nem képes látni alatta, az nagyon abnormális; világos, hogy az ilyen megtanult félni a haláltól, a fodrozódás végétől! A haláltól, mely az elme­rült embert kitépi ebből a rögeszméből, ebből a rendellenesség­ből.

A rögeszme rettenetes és dermesztő. Az ebből való kisza­kadás nem mehet végbe nyugodtan. A megkristályosodásból való kilábalás, ez az elváltozás minden esetben összetörést, cserepekre hullást jelent. A dialektikus ember így tanult meg félni a haláltól. Számára az idő az öregedést, életereje elveszí­tését, a halál közeledtét, saját sírjának a megásását jelenti. Emiatt próbálja a természetszülte ember az időt halogatni, meghosszabbítani; emiatt szeretne előle menekülni. Mi min­dent meg nem tesz a halál halogatása érdekében! Szomorú lát­vány ez a versenyfutás a pusztulással.

Az új ember számára azonban, amelyre Önök mind hiva­tottak, az idő a megdicsőüléshez vivő út, egy nyugodt menete­lés erőről erőre és változásról változásra, hajózás az örökkéva­lóság folyóján. Ha ezt az olvasó megérti, akkor örömmel fogad­ja a nyolcadik könyv hetedik és nyolcadik szakaszát:

Ezért, fiam Tát, mindenekelőtt arra kérd az Urat, az Atyát, az Egyetlent, aki nem az Egy, hanem az Egy eredete, rendelje úgy kegyesen, hogy te ezt az Istent, aki oly kimondhatatlanul nagy, megláthassad, ha csak egyetlen sugarát is felvillantaná a tuda­tod fölött. A láthatatlant csakis a lélektudat látja, mert maga is láthatatlan.

Lássák be: a csoport, és ezen keresztül az Élő Test tagjainak megadatott - csak akarniuk kell -, hogy betöltsék a nagy, szent törvényt, tapasztalják és élvezzék az örökkévalóságot az idő-

2 0 8

ben, és az időt, mint örök továbbhaladást. Ehhez azonban meg kell tanulni imádkozni. Ez mit jelent? Az igazi imádkozás a lélek felemelkedése a Hétszellem hét sugarába, a hét örökkéva­lóság-áramlatba, mely minden időt körülvesz, minden időt át­hat, minden időt kormányoz.

Az újjászületett lélek ehhez a hét örökkévalóság-sugárhoz tartozik, és e minősége, vagyis lénye miatt szüntelenül, nap mint nap ezt a kapcsolatot keresi és ünnepli. Az újjászületett lélek egy az Istenséggel. Számára tehát az ima a szellemből, a szellem által és a szellemben való élés. Az imádkozás, az ima kimondása pedig egy energia felhívása, okozása, hogy ezzel egy akart és óhajtott megnyilvánulás megvalósuljon. Hadd mondjunk egy egyszerű példát erre!

Az Ön lakásában működik egy elektromos hálózat. Fordít egyet a kapcsolón, és világos lesz, meggyullad a lámpa, vagy egy fűtőtest kezd meleget árasztani. Az újjászületett lélek ösz-szeköttetésben van az Atyával és az Atya hét sugarával. Az ima pedig a tett, a felhívás, hogy ebből az erőből és ebben az erőben élhessen, dolgozhasson és a tényeket most valóra válthassa. Ezért állapítja meg joggal János (14:12-13): „Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azo­kat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem... És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőít­tessék az Atya a Fiúban."

Érthető, hogy ez összefügg a gnosztikus mágia lényegével, s ha az erőket szentségtelen szándékkal hívják fel, akkor ez nagy veszélyekkel jár. Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy a természetszülte emberiség papseregének sokszori és soroza­tos imádkozása a halál természet törvényeit teljes biztonsággal és nagyobb sebességgel hajtja a teljesülés felé, mert imája kö­töttséget okoz: erősen a természet-eonokhoz köt.

Az újjászületett lélek viszont az Atyával van kapcsolatban, s emiatt megkap mindent, amire csak szüksége van a mikrokoz-

209

mikus rendszernek, amelyhez tartozik. Az ilyen lélek számára az élet egyetlen fohász. Ezen imádság alatt minden beáramlik a lélekbe, amit használni akar az időben és az örökben. Logikus, hogy ha hasznos és szükséges, akkor mágikusan is cselekedhet azokkal az erőkkel, amelyeket kapott és amelyekkel rendelkez­het: erőt tölthet ki a Szellemi Iskola érdekében a Gnózisért vagy Isten valamelyik gyermekéért az Iskolában.

Az is érthető, hogy a szellemlélekre emiatt nagy felelősség hárul. Nagy intelligenciára van szüksége, hogy végeredmény­ben megállapíthassa, mikor lehet varázsigeként alkalmazni a Hétszellem erejét és mikor nem. Ebben a megvilágításban kell látni az Úr Jézus szavait a János-evangélium 20. részében, melyeket gnosztikus beavatottakhoz intézett: „Akiknek bűneit megbocsátjátok, azoknak megbocsáttatnak: akikéit megtartjá­tok, megtartatnak."

Sok olyan eset és helyzet van, amikor az erre kiválasztott munkásnak nem szabad a szellem szent erejét bevetnie, hasz­nálnia, azzal beavatkoznia. Ha mégis megteszi, akkor teljesül ugyan a szent törvény, a bűnök megbocsáttatnak, azaz az aurikus lényben lévő karma és a plexusz szakrálisz (kereszt-csont-idegfonat) közötti kapcsolat megszakad - mert ez a bűn­bocsánat törvénye. A bűnök tehát megbocsáttatnak, de mivel az illető a leckét még nem tanulta meg, azonnal újra elköveti ugyanazokat a bűnöket, s ennek a következménye nagyfokú ziláltság lesz. Ezen felül a pap, aki jogtalanul avatkozott be és bocsátotta meg a vétkeket, emiatt a másiknak az elrekesztett, de nem beszüntetett, nem kirezegtetett karmájából sokat felvesz a saját rendszerébe, és emiatt elveszíti a kapcsolatot a szellemtér­rel. A jogtalan beavatkozásból egyikőjüknek sem lesz haszna. Ellenkezőleg, a nyomorúság fokozódik.

A szolgáló pap a gnosztikus mágia, a szellem ereje segít­ségével semlegesíthet vagy büntethet is. Sok esetben ennek is meg kell történnie. Ha a szolgálattevő ezt elmulasztja, például

2 1 0

dialektikus emberbarát meggondolások alapján, vagy szemé­lyes kapcsolat miatt, akkor először is hagyja, hogy a gonosz to­vábbra is működjön; másodszor, hogy a vétkezők bűnei súlyos­bodjanak; harmadszor, hogy az Iskola Élő Teste ezzel kárt szenvedjen; negyedszer: ez a csoport tagjait nagyon megté­veszti, azzal a következménnyel, hogy ötödször: ő maga, a pap, mint e helyzet tulajdonképpeni okozója, bűnhődni fog.

Az ilyen szentségtelenül élt papság miatt a gnosztikus Szellemi Iskola egész munkássága a halálos órája felé menetel­het.

211

XXXIII

Hermész himnusza

Ki magasztalhatna Téged túl, vagy egyáltalán méltóságod sze­rint? Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérjelek? Felfelé vagy le­felé; befelé vagy kifelé? Nincsen olyan út, olyan hely, nincsen olyan teremtmény sem, mely rajtad kívül lenne. Minden benned és belőled van. Mindent adsz, és semmit sem veszel el, mert min­den a Te birtokod, és semmi olyan sincsen, ami nem a tiéd lenne. Mikor dicsérjelek? A Te órádat és idődet lehetetlen tudni. És miért dicsérjelek? Azért, amit alkottál, vagy azért, amit nem alkottál? Azért, amit megnyilvánítottál, vagy azért, amit rejtek­ben tartottál? Es mivel dicsérjelek? Mintha lenne valamim, valami sajátom, vagy bármi, ami nem Te lennél... Mert Te vagy minden, ami én egyáltalán lehetek; Te vagy min­den, amit egyáltalán tehetek; Te vagy minden, amit egyáltalán mondhatok; mert Te vagy minden, és rajtad kívül semmi nin­csen. Még az is Te vagy, ami nincs. Te vagy minden, ami lett, és minden, ami nem lett; szellem vagy, ha a szellemlélek néz; Atya vagy, amikor a világmindenséget alakítod; Isten vagy, amikor tevékeny, egyetemes erőként nyilvánulsz meg. Te a jó vagy, mert mindent teremtesz. •

A legfinomabb anyag a levegő. A legfinomabb levegő a lélek. A legfinomabb lélek a szellem. A legfinomabb szellem Isten.

2 1 2

Ez a magasztalás, mellyel Hermész nyolcadik könyve végző­dik, oly sajátos és különleges, annyira eltér a szokásostól, hogy mindenképpen jó lesz foglalkozni vele.

Persze teljesen a nyolcadik könyv témájánál marad, és lé­nyege, értelme a tehetetlenség: hogy ugyanis lehetetlen valóban kielégítő módon és megalapozottan dicsérni a mindenség Aty­ját.

Láttuk, hogy Isten egyszerre transzcendens (átható) és im­manens (bennlakó). Vagyis minden kozmikus területet átjár, átsugároz, mindenben megnyilvánul, ugyanakkor a mindenségi megnyilvánuláson kívül, a felismerhetetlenben áll. Ő tehát az ismerhető és az ismerhetetlen, az idő és az örök, mindenestől. Érthető, hogy aki e valóság alapján hatol át a Gnózishoz, az egészen másképpen gondol és irányul az Istenségre, az imádat­ra, dicséretre és a hálára.

A természetvallásos ember többé-kevésbé fennkölt elkép­zelést alkot magának az Istenségről valamilyen formában. Attól függően, hogy primitív-e vagy műveltebb, valamiféle Istenhez fordul, akit elképzel valahol, leginkább maga fölött.

Érti-e az olvasó, hol rejlenek a nehézségek? Ha az ember valamin el akar gondolkozni, például Istenen, imádattal, di­csérve és hálásan, akkor szüksége van valami célpontra, amely­re összpontosíthat. Aki tapasztalatból ismeri ezt az elmélyülési folyamatot, az tudja, hogy akaratlanul is egy ilyen pontot keres, például egy templomot, vagy a szolgálat helyét.

Hová forduljon azonban a gnosztikus, akit tájékoztattak a dolgok lényege felől? Istenre, az Atyára nézve semmiféle pon­tot sem talál, amelyre összpontosíthatna! Vagy ha igen, akkor is csak kis részlet az, a mindenség-megnyilvánulás apró alkotó­eleme. Ezért mondja Hermész: Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérhesselek? Felfelé vagy lefelé; befelé vagy kifelé? Hiszen az átható, mely ugyanakkor bennlevő is, semmiféle dialektikus módszerrel nem meghatározható: sem idővel, sem örökkévaló-

213

sággal, sem távolsággal, sem iránnyal. Semmiképpen sem! E himnusznál egy további kérdés is felmerül, amelynek

Hermész így ad hangot: Hogyan és mivel dicsérjelek? Van-e az énnek önmagán alapuló, független léte? Vagy önálló-e a mik­rokozmosz, és van-e magasabb összefüggések szempontjából valami sajátja? Nem az-e a helyzet, hogy a mikrosz, a szemé­lyiség meg lelkiállapotunk stb., csak kicsiny alkotóelemek, Is­ten megnyilvánulásának elképzelhetetlenül pici nézetei? Ezek szerint: Isten minden, ami én vagyok és bármikor is lehetek.

Emiatt az Isten-megnyilvánulásnak ebben az óceánjában olyan állapotba merülünk, amely minden dicséretet, hálát és imádatot messze felülmúl. Mert ez az Isten-megnyilvánulás, az örök bőségnek ez az óceánja nem maga-e a mérhetetlenség?

Az anyag-megnyilvánulás legfinomabb részlete a légkör, a levegő. A légkör legfinomabb megjelenési formája a tiszta asztrális közeg. Ebből az anyagból szerkesztették a lelket, a halhatatlan lelket, amelyet szeretünk. A lélek légköre szintén egyre finomabb fokozatok jelensége, melyeknek csúcsán a Hét­szellem rezgéseibe megy át, amelyből viszont Pimander szüle­tik, aki a lélekkel kedéllyé, elmévé, szellemiélekké olvad össze. A Hétszellem csúcsa pedig nem az örök, ismerhetetlen Isten­ségbe torkollik-e?

Amikor tehát Hermész himnuszáról beszélünk, valójában ilyen dicshimnuszról szó sem lehet.. Csakis mélységes megza-varodás van, elmélyülés az Isten-megnyilvánulás óceánjában, szótlan tisztelettel, mérhetetlen örömmel, hogy megadatott ne­künk az Isten-megnyilvánulás felismerése az elme szemeivel, ahogyan Isten ismeri önmagát.

214

XXXIV

A világ bölcsessége és Isten bölcsessége

Az olvasó figyelmét most a hetedik szakasz végére irányítjuk:

...hogy ezt a kimondhatatlanul nagy Istent megláthassad, ha csak egyetlen sugarát is hagyná fényleni tudatod számára.

A Corpus Hermeticum sok tájékozatlan fordítója ezt sorozato­san helytelenül fogalmazza meg a következőképpen: Ajándé­koztass meg azzal a kegyelemmel, hogy Istennek csak egyetlen sugara is világítson a tudatod előtt. Ez bizonyos szempontból helyes, de Hermészt így félreértik. Ugyanis a gnosztikus rejté­lyek minden jelöltjét kezdetben a Hétszellem hétszer hét suga­rából csak egyetlen egy világosítja meg. Hét sugár van, melynek mindegyike hétfelé oszlik, úgy, hogy minden fősugárnál a hét másik is szerepel. Minden egyes sugár tehát nagy bőséget jelent.

Amikor majd a dialektikus emberiség teljesen bevonul a megszabadító életbe, akkor hét faj fogja jellemezni, amelyek harmonikusan együttműködnek, és amelyek mindegyike vilá­gosan az egyik fő típus jellemvonásairól tanúskodik a viselke­désében. Ha ez a hét faj teljesen megérti majd egymást, akkor együttműködve Isten egész bőségét ki tudja sugározni. Egy sokkal közelebbi jövőben az Élő Testben egyesült csoport szintén a hét embertípust, ezek lehetőségeit és együttműködését fogja mutatni. Ez akkor lesz különösen szembetűnő, ha a hét

2 1 5

különböző gnosztikus Szerzet testülete megtalálja egymást a világtérségben.

Ha egy lelkileg megszületett lény először egyesül Piman-derével, akkor eleinte jellege sugarának hat alsugara közül az egyik kezd működni benne. Erre céloz Hermész kijelentése a hetedik szakaszban. Holott benned jelleged sugarának hat alsugara közül csak egy működik, használd ezt az állapotot Is­ten lényének a megismerésére. Amikor Önben a Hétszellem be­folyása hatásossá válik, ez megérinti főszentélyét és abban külö­nösen a gondolkodó-képességet. A gondolkodó-képesség pedig, ez a lélektudat, lát majd a láthatatlanban, mert maga is megnyil-vánulatlan. Mivel a megnyilvánulást a gondolkodás előzi meg.

Amikor az agy még teljesen a születés véréből él, mint az egészen kicsi gyermeknél, akkor még semmiféle gondolati munkára nem képes. Gondolkodás csak akkor válik lehetséges­sé, amikor jellegének alapja, ez a sugárzás az agyon kívülről képessé teszi erre.

Talán ismeretes, hogy a főszentélyben hét agyüreg találha­tó. Az embernél mindig ezeknek egyike működik különösen erősen. Itt mindenekelőtt egy asztrál befolyásról van szó, amelynek folyamán visszatükröző éter, gondolatéter szabadul fel. A dialektikus természetben egy korlátolt asztrális térben élünk, melynek a főszentélyt megérintő befolyásai először gon­dolatéterekké változnak, majd ezek keltik az agyműködéseket.

A közönséges természet gondolatéterei viszont az agymű­ködést semmilyen tekintetben, a legcsekélyebb mértékben sem tehetik képessé arra, hogy a láthatatlanban lásson, a megnyilvá-nulatlanban nézzen. Ami nem nyilvánult meg, és nem vonható a megszokott észlelés körzetébe, azt a természetszülte ember nem láthatja és nem értheti meg, legfeljebb keresheti. Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy Ön a természetszülte állapotá­ban, mint dialektikus ember, nem gondolkozhat szabadon és függetlenül.

216

A dialektikus ember gondolatai emiatt csak olyan forrá­sokból származhatnak, amelyek az ő életterén belül vannak. Nem nehéz megérteni, hogy ebben valami nagyon rossz, veszé­lyes és tökéletlen rejlik. Ha az Ön gondolkodása ezekből az összehordott dolgokból ered - tankönyvekből, tanfolyamokból és konferenciákból, amelyeket olyanok írtak és tartanak, akik a dolgokat szintén csak tankönyvekből és tanfolyamokból tudhat­ják -, akkor soha sem lehet biztos, hogy a hallottak megállj ák-e a helyüket avagy teljesen helytelenek, esetleg feltevéseken ala­pulnak. Ezt azonban senki sem veszi észre, legalábbis kezdet­ben nem. Hiszen a tekintélyek tekintélyesek, tanárnak nevezték ki őket, s az Ön gondolkodását táplálják. Ez a gondolkodás az Ön életét bizonyos irányba tereli. Ebből adódik, hogy a termé­szetszülte ember gondolkodása nem őtőle származik, hanem külső forrásokból ered. Hermész azt mondja rá: egy intelligens, idomított állat. A gondolatéter ugyanis nem teljes értékű. Az ember így a nevelőinek esik áldozatul. Ez minden új korosztály tragikuma. Egy új nemzedéket felnevelnek, beidomítanak, és bizonyos pillanatban éppúgy zátonyra fut, mint az előzőek.

Az Ön gondolkodása semmiképpen sem szabad, nem füg­getlen. Ezért rejlik minden vezető korosztály dolgainak mene­tében oly sok nyomorúság és baj; és a civilizált világ ezért küszködik szüntelenül valamilyen kísérleti állapotban, míg egy életrendszer teljesen meg nem reked, s könnyek és vérontás árán meg nem próbálnak szabadulni tőle. Ezért mondja a nyol­cadik szakasz, hogy csak a megszabadult értelem, csak a lélek­tudat nézhet a megrryilvánulatlanba. Aki rendelkezik az elme szemeivel, az képes megnyilvánítani a megnyilvánulatlant.

Miután a gondolkodás felszabadult Önben, ezen keresztül kapcsolatban lesz Isten tágas világmindenségével, és mindent megnézhet, amire figyelmét irányítja. Az értelem belenézhet a meg nem nyilatkozottba, a láthatatlanba, mihelyt Pimander megszületett, vagyis a lélek megszületésének kieszközlése vég-

217

bement. Akkor az arany csodavirág, a lélek szeme megnyílt a főszentélyben, és a lelkileg megszületett ember belenézhet a nyílt térségbe. Akkor a jelölt kapcsolatba került az új asztrál térrel, amelyből új gondolatéter szabadulhat fel.

Értsék meg, hogy figyelmüket miért tereljük ismételten az ifjú Gnózis Élő Testére! Mert ebben az Élő Testben összponto­sul az új asztrális! Mert az új, a tiszta asztrális terület a modern Szellemi Iskola Élő Testén keresztül jelentkezik!

Ezért látnánk oly szívesen, ha teljes odaadással ennek az Élő Testnek ajándékoznák magukat. Nem miattunk, hanem önmagukért, hogy képessé váljanak a világos, tiszta asztrális kegyelmének az elnyerésére, mely aztán főszentélyükben meg­valósítja az új gondolatétert. Ugyanakkor a szellem első sugara megérinti az agyat megújító, megváltoztató értelemben, hogy működésbe hozza a főszentély sok, most még nyugvó alkotó­elemét. Ekkor létrejött a kapcsolat a szellemtérrel, a megnyil-vánulatlan Istenséggel, valamint a megnyilvánult Istenség hét kozmikus területének mindenségi megnyilvánulásával.

Csak ekkor válik lehetségessé, ekkor születhet meg az új, tiszta, független gondolkodás, amelyet annyian kerestek. Ehhez nem kellenek tekintélyek, sem dialektikus források, s így min­den hamisításnak elejét lehet venni. így válhat az ember Isten igaz szolgájává, mert a Gnózisban önmaga mestere lett.

Ezzel kapcsolatban még egy pontra szeretnénk felhívni a figyelmet: értelmét nem szabad összetévesztenie az úgyneve­zett emlékezettel.

Tételezzük fel, hogy hamarosan Hermész minden könyvé­nek kifogástalanul pontos fordítását bocsátanánk a rendelkezé­sére, minden részletet kidolgozva, tökéletes magyarázatokkal. Tegyük fel, hogy kap egy ilyen ajándékot, s ezen kívül óriási emlékezőképességgel rendelkezik. Tudnia kell, tiogy a dialek­tikus ember emlékezetét a szülőkön és gyermekeken, nemzedé­keken át folytatódó edzéssel éppúgy ki lehet tágítani, mint a

2 1 8

gyomrot a sok evéssel. A nagyevő hozzászokik a sok evéshez, és kitágul a gyomra, melynek megtöltéséhez aztán sokkal több táplálékra van szüksége, mint másnak, anélkül, hogy a szerve­zetének ebből bármi haszna lenne.

Amikor - óriási emlékezetével - egy teljes Hermész-fordí-táshoz jutott, ha akarja vagy kérdezik, bárhol és bármikor idéz­het abból. Akkor a világ szempontjából egy hermetikus lángész lenne, és ezek alapján a felületes ember Önt valószínűleg Her­mészi beavatottnak tarthatná.

Ismeretes, hogy az egész modern nevelési rendszer az em­lékezet puttonyát akarja tágassá tenni, tömik és tömik. Minden tanító erre törekszik, és a szülők is segítenek ebben. Ha a gye­rek nem tudja a leckét, akkor számíthat a következményekre. Látják-e ebben a nagy hibát?

Ezzel a rengeteg dologgal telt emlékezettel valójában még semmit sem fog igazán tudni! Lényegében becsapják magukat és a világot is. Amikor belenyúlnak emlékezetük zsákjába, ak­kor az ész mint egy robot lép működésbe. Ezzel a dialektikus természet legnagyobb tévedésére akarunk utalni: azt hiszik, hogy az emlékezés edzésének és feltöltésének köze van a böl­csességhez, így Ön professzor lehet ugyan, de bölcs semmi­képpen sem. Ha tehát a megszabadító bölcsességet keresik, ak­kor teljesen meg kell válniuk attól a téveszmétől, hogy az em­lékezet megtöltése Önöket szabad, független, új gondolkodók­ká, Isten kegyelméből filozófussá teszi.

Az ilyen bölcsesség - amit a világ tart annak -, a butaság­nál is súlyosabb következményekkel jár, ugyanis rombolja a rendkívül finom agyszerkezeteket. Aki ennek a bölcsességnek az igájába hajtja a fejét, az többek között egy rögeszme, egy erős megkristályosodás rabja lesz, míg a tudatlanság - az emlé­kezetmüveléstől és ennek következményeitől való mentesség értelmében - az embert idővel kutatásra készteti. A testi állapo­tot illetően, a szervezet szempontjából jobb a világ szerint bu-

219

tának, mint a világ szerint bölcsnek lenni. Kegyes sors jutott azoknak a gyermekeknek, akik a társadalmi körülmények miatt, vagy mert a szokások taposómalmában nem tudnak lépést tar­tani, megmenekülnek a túlfeszített észműveléstől. így ugyanis megmenekülnek egy haláltánctól.

A fentiekkel semmiképpen sem a butaságot akarjuk propa­gálni, vagy hogy gyermekeiket tartsák távol az iskolától. Csak azt akarjuk a tanulóság szempontjából világossá tenni, hogy ne csináljanak nagy gondot maguknak abból, ha gyermekük va­lamilyen okból nem tud tanulni, és nem érdemes viharosan lel­kesedniük, ha gyermekük az iskolában kitűnő tanuló.

Nagyon reméljük, hogy látnak valamit a nagy, gnosztikus üdvtanokból. Ajándékba kapták annak a lehetőségét, hogy megszabaduljanak minden tekintélytől, és bemenjenek magába az isteni bölcsességbe, a Gnózisba.

Fedezzék fel, hogy ebben a fejlődésben minden korlátozás megszűnik, mert az új gondolkodás segítségével a jelölt bármi­vel kapcsolatba léphet! A kívánt dolgot a nyílt térbe vonja, megnyilvánítja a homlok mögötti térségben, a nefritből lévő vá­rosban; itt megnézheti, elemezheti és hatását tanulmányozhatja. A jelölt ekkor kapcsolatban van vele. Ha pedig hasznos és szükséges, akkor felvilágosítás céljából beszélhet róla.

A gnosztikusan megvilágosultaknál az emlékezet is egé­szen más feladatot kap, még pedig az eredeti feladatot és ren­deltetést. Ezért ismételjük: Ne rontsák el, ne kényszerítsék a gyermekeiket! Ha még valamelyest lehetséges, adjanak alkal­mat nekik az emlékezet eredeti rendeltetéséhez való közeledés­re. A gnosztikusan tájékozott embernek az emlékezet semmi más, mint ismétlő-szerv. Amikor a figyelmet bizonyos dolgok­ra kell irányítani, akkor az emlékezés arra fordul, létrehozza a kapcsolatot és felvilágosítja az értelmet.

Végül még egy dologra szeretnénk rámutatni. Aki még nem találta meg a lelki újjászületés ösvényét, tehát még nem

2 2 0

hatolt be az öntekintély lényegébe, az a kutató élet kétség­beesett és olykor veszélyes állapotában van. Az ilyen keresőt jelentős mértékben jó irányba lehetne terelni, ha bizonyos se­gítséget megkapna. Ugyanis ha az ember igazán, belső ösztön­ből keres, akkor megérinti az elemi Gnózisvilágosság, mely mindig keresi az elveszettet. Az emberek milliói pedig, akiket újra és újra ebbe az állapotba hoznak, megnyílnak a szent gnosztikus jó szó és a múlt tanúbizonyságai számára. A múlt tanúságaiból azonban nincs haszon, ha azok nem ölthetnek ala­kot a jelenben.

Mi hasznuk van egy előttünk haladó szerzetből, ha az nem léphet fel napjainkban egy ifjú gnosztikus szerzet formájában? A kereső számára csak akkor fejlődhet ki élő tanúbizonyság, akkor találja meg élete vezérfonalát, ha eleven ismerettel, mai Gnózissal kerül kapcsolatba. Azt is tudják, hogy a gnosztikus múlt tanúbizonyságait és maradványait a századok folyamán rendszeresen megsemmisítették, meggyalázták, ellopták vagy elrejtették. Ezért kell újra belátniuk, mennyire szükséges, hogy felkészüljenek a fent megbeszélt szabadságra. Mert ebből a helyzetből kifolyólag, a lélekszemek birtokosának állapotában lesznek papi emberek, Európa gnosztikus birodalmának élő ta­núi, messze ennek határain túl is; így jelentenek vigaszt és ál­dást a kereső, szenvedő és félrevezetett emberiség számára.

Nem elsősorban az irodalomra van szükség, bármennyire hasznos is. Nem elsősorban egy megszervezett testületre van szükség, holott ez rendkívül fontos, és többek között erre is tö­rekszünk. Mindenekelőtt birtokolniuk kell a lélek szemeit és a megvilágosult, új gondolkodást. Ennek elérésénél pedig semmi sem áll az útjukban! Az ifjú Gnózisban papi emberekre van szükség. Ezt a gnosztikus papságot pedig csak a szív rózsájá­nak való teljes önátadással, a nagy, szent művel, a teljes endúrával valósíthatják meg. Azzal, hogy cselekszik, amit val­lanak, s nem csak beszélnek róla.

221

XXXV

A tisztulás kulcsa

Hermész nyolcadik könyve a nyolcadik szakasz után ujjongva ünnepli mindazt, amit a lélek láthat a lélektudat megvalósulása következtében. A dialektikus természet nagyon sok mindent tartalmaz, ami nem magyarázható a haláltermészetből, hanem Isten csodás megnyilvánulásáról tanúskodik. Ez akkor válik szemlélhetővé, ha a jelölt elnyerte a lélektudatot, az elme sze­meit. Isten megnyilvánulását a dialektikus természetben fagyos hideg veszi körül, ez a megnyilvánulás a megkövesedés rabja, s emiatt részben helytelenül működik. Isten lénye azonban az egész megnyilvánult természetben szóhoz jut, még a pokoli szférákból is kiviláglik.

Minden idők szentírásai bőségesen tanúskodnak erről. A dialektikus emberek azonban ezt általában nem értették meg. Az a vélemény uralkodik, hogy a természet egész lényege és élete - ahogyan az a dialektikus tudatnak, az érzékszervi észle­lésnek megmutatkozik - már teljes mértékben Isten szándékát juttatja kifejezésre. Az ellentétek összeütközésében is, és a természet olykor kimondhatatlanul bestiális kegyetlenségében is. A földi ember számára mindez „a természet", Isten szándé­ka, és ezért utánzásra ösztönöz.

Istent nemcsak a vallásos ember szentségteleníti meg, ha­nem a tudós is. Gondoljanak csak a biológusra, aki a megjelenő

222

természet életét vizsgálja, és lelkesen gyönyörködik benne. A Szentírás és az Egyetemes Tan azonban mindig is azt hangoz­tatja, hogy a valóság csakis az elme, a lélektudat szemeivel lát­ható. Azzal ugyanis megkülönböztethető a lényeges, annak szándékát meg lehet nyilvánítani, és meg lehet állapítani, hogy az ellentermészet milyen elfajulást okozott.

Megmutatkozik, hogy mennyire kívánatos, sőt szükséges a lélek szemeinek birtoklása, ha az ember meg akarja különböz­tetni a lényegest a lényegtelentől. Megismételjük a figyelmezte­tést: Hermész nyolcadik könyve kizárólag a lelkileg kiemelke­dett embernek szól.

Jó lesz tehát a gnosztikus fejlődés titkairól teljesen eltá­volítani a misztika leplét, és világosan belátni, hogy igazi em­beri kultúráról csak akkor lehet majd szó, ha a lélek megszüle­tett és üdvözölhette Pimanderét. Az ember csak ekkor tér visz-sza, és kerül ismét az igazán emberinek a kezdetéhez. Csak ek­kor léphet az evolúció, a fejlődés ösvényére. A mikrokozmosz­ban lévő személyiség csak a lélekszületés után mehet be Isten örökkévalóságába, miután transzfigurációval, átváltozással le­vetett minden megkristályosodást és minden halált. A lélektu­dat feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az ember beléphessen eb­be az igazi kulturálódási folyamatba, és letérések nélkül az ös­vényen maradhasson. Ha emlékeznek a dialektikus értelem fent megbeszélt kiskorúságára és a dialektikus emlékezet haszonta­lanságára, sőt veszélyességére, akkor belátják egy hibátlanul működő új szerv fontosságát.

Egy gnosztikus csoportnak, mint amilyen az ifjú Gnózis, fel lehet tenni a kérdést: mi az oka annak, hogy a lélekszem még sokaknál nem ébredt fel? Ez az élethez irányító vezető mi­ért nem született meg még Önökben?

Már korábban utaltunk arra, hogy a lélekszületés után és az Elő Testnek való átadás révén a halál teljesen legyőzetik. Megállapíthatjuk, hogy sok tanulónk belépett a lélekszületésbe,

223

sokan bőven rendelkeznek lélekminőséggel, és az Élő Testnek való feltétel nélküli teljes átadásuk által már az időben az örök­kévalósághozjutnak.

Ez azonban még nem a kívánt állapot. Isten gyermekének lenni - a hangsúly itt a gyermekségre esik - még nem a végcél. A gyermekség csak akkor haladhat tovább a felnőttség állapo­tába, ha felébred a lélekszem, a lélektudat. Most az a kérdés: a nagy lehetőségek alapján, amellyel a legtöbb tanuló rendelke­zik, miért van az, hogy Önök közül sokan még nem üdvözöl­hették a világos reggelt?

Ennek az az oka, hogy nem ügyeltek eléggé az átlagember­nél a nagyagy és a kisagy összeszólalkozásaira. Szóval a lelki és a testi folyamatokat még nem hangolták egymásra, viszo­nyuk rendezetlen, vagy a rend csak részleges, azaz a lélek és a test szüntelenül veszekszik.

A közönséges, merev dialektikus természetember ezt a vi­szályt nem ismeri, mert az ő lelke egy állatlélek, és teljesen egy a testtel. Egy gnosztikus Szellemi Iskola átlagtanulójánál azon­ban nincs már egység. Ellenkezőleg! Őnála a lélek szakadatla­nul ütközetet vív a testtel. A harc pedig a lélekmegújulás fo­lyamata miatt egyre hevesebb.

Ha bizonyos ideig az ifjú Gnózis Élő Testében éltek, né­hány hónapig - esetleg évekig - velünk együtt a Gnózis üdvös­ségére irányultak, akkor biztos, hogy az új lélekközeg felszaba­dul Önökben, vagy legalábbis fellép a vérükben. Ettől a pilla­nattól kezdve fokozottan kifejlődik a lélek és a test ellentéte.

Ettől kezdve erre különösen ügyelniük kell, mert ami az új, alakuló lelkük számára egészséges, természetes és magától ér­tetődő, az egyáltalán nem az a test számára, melyet a természet szült és amelyet a természet erői mozgatnak. Vagyis testiségük fellázad, fellép új lelkiségük ellen; az alakuló lélek nem lel he­lyet Önökben, ahol kibontakozhatna. így valójában két életet élnek, egy lelki és egy testi életet. Egyfajta életet vasárnap déle-

224

lőtt, amikor templomunkban együtt vagyunk, vagy egy konfe­rencián és centrumotthonainkban találkozunk; amikor az iroda­lomban elmélyülünk, vagy az Iskoláról és a tevékenységéről beszélgetünk. Emellett pedig a test természetes életét is élik.

Képesek-e belátni, hogy ez a két dolog így hátráltatja és károsítja egymást, s hogy egy ilyen helyzet testi nehézségekhez vezethet? A test csak akkor egyesülhet a lélekkel, ha belépett a transzfiguráció időszakába. A természetesnek, a testnek alá kell rendelnie magát, és a léleknek kell uralkodnia.

Szeretnénk továbbá felhívni a figyelmüket arra, hogy az önátadásnak - amelyről ismételten beszélünk - az egészségre vonatkozó szempontjai is vannak. Ha ugyanis az önátadást va­lóban teljesítik, akkor ez az egészségükre nézve előnyös lesz. Az átadás nélkül viszont - ez most már világos - egyik nehéz­ségből a másikba keverednek.

Ezért dönteniük kell, őszintén és pozitívan. „Nem szolgál­hatnak két urat" - mondja a Hegyibeszéd. Vagy elhatározzák, hogy a lélek ösvényét követik, ennek minden következményé­vel, vagy pedig kijelentik, hogy a természetszülte test szolgála­tában állnak. Az egyik helyzet mellett kell dönteniük megalku­vás nélkül.

A lélek ösvénye az örökkévalóság ösvénye; a test útja a végesség. A döntés így elméletileg nem nehéz, mert mindany-nyian önkéntelenül a lélek ösvényét választják. A gyakorlatban azonban más a helyzet! A megújuló lélek és a természetszülte test közötti tusa folytán kialakult erős feszültségek krízist okoznak. A gyakorlat gyakran elsepri, sőt el is feledteti az el­méletet. Ezt a helyzetet kivétel nélkül mindannyian ismerik.

Minden fizikai szükséglet, testi nehézség és indíttatás köz­pontja a kisagyban található. A kisagy közvetlen kapcsolatban van a szívvel, a májjal, a kígyó tűzzel és a szimpatikusszal (amely a vegetatív idegrendszer része), a plexusz szakrálisszal és a karmával, mindazzal, ami a korszakok folyamán az aurikus

2 2 5

lényben felhalmozódott. A gerincvelő felső részén át a kisagy az egész testrendszert ellenőrzi, s hogy ezt kellő mértékben te­hesse, a belső elválasztása szervek munkájába is beleszól. Pél­dául a tobozmirigy és az agyalapi mirigy is döntő szerepet ját­szik a test működésében. A kisagy uralkodik tehát az egész fi­zikai rendszeren, így a nagyagyon is, s ezen keresztül az akarat és a gondolkodás nagy központjain is. »

Most gondoljanak ismét a lélek alakulására. Ebben a kelet­kezésben a tudatnak, az érzékszervrendszernek, a kígyótűznek, a szimpatikusznak, a nyúltagynak, a szívnek, a májnak, a plexusz szakrálisznak, az aurikus lénynek és a belső elválasztá-sú rendszernek óriási szerep jut, a vérről, az idegközegről és a többi közegről nem is beszélve. Világosan látjuk tehát, hogy a tanuló új, alakuló lelke és a fizikai szerkezete különböző csata­tereken szembekerülnek egymással. Ezt az összeütközést nem lehet egyszerűen elkerülni.

Ezért ennek a dolognak a mélyére hatolunk. Tegyük fel, hogy Ön belső tusát folytat, ami miatt viszont másokkal is ösz-szeütközésbe kerül, s esetleg emberek tucatjával van feszült vi­szonyban. Ennek oka Önben keresendő, testi és lelki állapotá­nak konfliktusából következik. A harctér pedig sok tekintetben a főszentély, ahol a nyúltagy nagy nyomás alatt áll!

Ilyenkor egyes tanulók fájdalmakra panaszkodnak, melyek a tarkóból a vállakba is kisugároznak. Ha ezzel orvoshoz men­nek, akkor az masszírozást rendel el, vagy fájdalomcsillapítót, netán injekciót ad, mert a lelet meszesedésre vagy csigolyaközi porcképződésre utal.

Ez lehetséges, mert a meszesedés folyamata már a három­hónapos gyereknél elkezdődik. Ha tehát kezdünk korosodni, akkor a meszesedés megállapítása egy közhelynek vehető. Ha viszont a komoly tanuló panaszkodik fájdalmakról a gerinc fel­ső végében, akkor ennek az oka: a jogait egyre erősebben köve­telő új lélek és a testi állapot összeütközése. Erre a viszályra

2 2 6

Önnek megoldást kell találnia, nem pedig - ahogyan sokan te­szik - valami kiegyezést keresnie természete és lélekélete kö­zött. A kiegyezés lehetetlen, itt nincsen közös nevező. Az egyezkedésnél még a Szellemi Iskola elhagyása is jobb lenne. Ha viszont ehhez a konfliktushoz ragaszkodik, ez a feszült helyzet megmarad, akkor szó sem lehet a lélekszem felébredé­séről. Ekkor Ön két, szüntelenül egymás ellen hadakozó életet él, és a testét idő előtt elhasználja.

Az a tanuló, aki ezt belátja, és a helyzet tragikumát felis­meri, gyakran hajlamos a test ösztönének az elfojtására, meg­próbál a testiség, a természet ellen harcolni, és ezt önmaga kényszerítésével foglyul ejteni. Ez a páni félelem és az ebből következő kétség jele. Az ilyen kísérlet elkerülhetetlenül még nagyobb feszültséghez vezet. Amit ugyanis elfojtunk, az emiatt még nem tűnt el, hanem a felület alatt egyre erősödik, míg ki nem robban.

Erről a nyomorúságról nem beszélnénk, ha nem létezne egy olyan életmód, mellyel a test és a lélek harcát el lehet ke­rülni, anélkül, hogy a természeten erőszakot követnénk el, és hogy természetellenesen élnénk. Az egyetemes Gnózis ezt ille­tően a tisztulás általi lélek-kibontakozásról beszél. Aki ezt az életmódot alkalmazza, az lelkét növekedésre késztetheti, a lé-lekszemet felkeltheti, s így a lélek-kibontakozást gátló legna­gyobb veszélyt semlegesítheti.

Az a fontos, hogy a tanuló valóban világosságkereső le­gyen, s hogy legyen meg benne az új életállapotra irányuló, mindenen uralkodó vágyakozás, mert az irányulás a mérvadó. Ha megvan benne a megszabadulásnak ez a hatalmas vágya, akkor ez a természetember állapota, egy fizikai állapot. Ekkor a természetiélek megváltásért könyörög.

Ez az állapot, valamint ennek a képességnek a fenntartása, ez a tisztulás nyitja. Ha ugyanis a természetemberben megvan a megváltás vágya, akkor a fent említett fizikai életközpontok,

227

melyek a kisagyban futnak össze, szintén erre ösztönöznek bennünket szinte a fizikai törvényszerűség értelmében.

Ezért fontos, hogy mint tanuló uralomra jusson a kisagy működése fölött; ne hagyja, hogy az éljen Önnel, és minden to­vábbi nélkül a természete uralkodjon. Saját kezébe kell vennie a gyeplőt, és hatalomra kell jutnia a kisagy fókuszai, a fizikai élet gyújtópontjai fölött. Ha ez sikerül, akkor a kisagy nem kezdeményezhet csatát a nagyagy szervei és működése ellen, amelyben például a szellemi dolgok elgondolása megy végbe.

Ebben az összefüggésben utalunk a hegyibeszéd egyik kije­lentésére: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglát­ják." A folyamatnak a szív megtisztításával kell elkezdődnie, mert a szív tisztasága - melyről az Iskolában gyakran beszé­lünk, s amire az Önök figyelmét oly nyomatékosan rá akarjuk irányítani - a kisagyműködés ellenőrzésének a kulcsa. Ha tisz­tasága révén a szív szert tesz erre az uralomra, akkor a Merkúr­létrának, Merkúr életfájának két kígyója, Pingala és Ida tanús­kodni fog erről a kialakult harmóniáról. A test pedig egészséges marad, amennyire ez még lehetséges.

Figyeljék meg azokat, akik a Szellemi Iskolát megtalálták, akik évekig kerestek és megrekedésüket a világban valóságosan átérezték. Ha bizonyos pillanatban a gnosztikus megnyilvánu­lás előtt állnak, akkor szinte ujjongva vetik bele magukat az Is­kola kellős közepébe, és ez nagyon is az egészségük javára vá­lik, testükben kialakul egy eddig ismeretlen összhang. Miután oly sokáig kerestek és végre találtak, a szív szinte hálásan fel­ismerve felugrik, és átöleli a Gnózist, ugyanakkor az erős vá­gyakozás és a szív megtisztulása által - amelyhez egyelőre per­sze nem ért tudatosan - önkéntelenül uralkodni kezd a kisagy működésén, és a nemrégen még sóhajtozó és kutató emberben, aki megtalálta Istenét, elterjed az összhang az egész szervezet­ben és jelentősen elősegíti az egészségét. Sokan tanúskodnak erről az állapotról az Iskolába való bekerülés után a következő-

228

képpen: „Nem tudom mi történt velem, de az az érzésem, hogy egy évek óta ólomként nyomasztó teher került le a vállamról" .

Az igazán megszabadító világosságra és erre az életre irá­nyuló pozitív vágyakozás után természetünk önátadása már nem okoz problémát. Ha erre az útra térnek, akkor egész termé­szetük belső szükségletből ebbe a mindent uraló megszabadító menetbe fog merülni, így a fizikai szervezet sem tud már fe­szültséget okozni.

Röviden ez a kulcsa természetes rendszerük megtisztításá­nak, amelynek következtében a lélek megszületik Önökben és jó véghez viszi utazását, egészen a feltámadás reggeléig. Ezért mondja a boldognak-mondás: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják." Találkoznak Pimanderükkel. A lélek pillantásával, a lelkület szemével szabad szellemietekként fog­nak belépni Isten megnyilvánulásának teljességébe. Istent meglátják. Istent felismerik. Istent megértik. Bensőségesen egyesülnek Hermész Triszmegisztosz nyolcadik könyvének egész szintézisével.

229

XXXVI

A kilencedik könyv: Az igazán létezőből semmi sem vész el,

de a változást tévesen megsemmisülésnek és halálnak nevezik

1. HERMÉSZ: Most pedig, fiam, a lelket és a testet illetően beszéljük meg, miben áll a lélek halhatatlansága, valamint az az erő, amely a testet összetartja, majd mentesíti.

2. Mert ezeknek a dolgoknak semmi közük a halálhoz. A halál és a halandóság szót a halhatatlanság fogalmából vezették le: esetleg a fantázia segítségével vagy a szótagok megvál­toztatásával, s most halandóságról beszélnek.

3. A halál ugyanis megsemmisítés; de ami a világon van, ab­ból semmi sem semmisül meg. Mivel pedig a világ a má­sodik Isten, és így halhatatlan lény, kizárt dolog, hogy en­nek a halhatatlan lénynek csak egy része is veszendőbe mehetne. Minden világon lévő a világ része, mindenekelőtt az ember, az értelmes lény.

4. Mindenek előtt és mindenek fölött Isten áll, az Örök, a te-remtetlen, mindennek a teremtője. A másodikat, a világot a saját ábrázolására alkotta, tartja fenn, élteti, és halhatat­lansággal ajándékozta meg, mivel a világ örök Atyából keletkezett, és mint halhatatlan lény, örök élettel rendelke­zik.

5. Az örök életet pedig jól meg kell különböztetni attól, ami örökké van! Az Örök Létező ugyanis nem valami más lény-

230

bői keletkezett. Ha mégis keletkezett volna, akkor saját magából lett volna. De soha sem lett, hanem magát kelet­kezteti szüntelen alakulásban. A mindenség tehát örökké élő az Örökből, míg az Atya önmagától örök. A világ emiatt örökké élő az Atya révén.

6. Mindazon anyagból, amit erre rendelt, az Atya kialakította a világ testét: gömbalakkal ajándékozta meg, meghatároz­ta a tulajdonságokat, melyeknek díszíteniük kell, és - mivel az anyag isteni volt - örök anyagsággal ajándékozta meg.

7. Továbbá miután az Atya a fajták tulajdonságait belesugá­rozta a gömbbe, bezárta azt, mint valami barlangot, mivel alkotását minden tulajdonsággal akarta ékesíteni.

8. A világ egész testét körülvette halhatatlansággal, hogy az anyag - ha a test összetartó-erejétől meg akarna szaba­dulni - nehogy visszatérjen az ő sajátos káoszához.

9. Amikor ugyanis az anyag még nem lett testté összeállítva, rendezetlen volt, fiam. Valamelyest még most is erről ta­núskodik fokozódó- és csökkenő-képességével, amelyet az emberek halálnak neveznek.

10. Ez a rendezetlenség, ez a visszatérés a káoszhoz csak földi teremtményeknél mutatkozik. A mennyei lények teste meg­tartja az egyetlen rendet, amellyel őket az Atya kezdetben megajándékozta, és ez a rend felbonthatatlanul megmarad mindegyikőjüknek a tökéletességhez való visszatérésével.

11. A földi testek visszatérése korábbi állapotukhoz az össze-tartó-erő megszüntetése által történik, mely aztán visszatér a felbonthatatlan, vagyis halhatatlan testekhez. így meg­szűnik ugyan az érzékek tudata, de a test nem semmisül meg.

12. A harmadik élő lény az ember, aki a világ ábrázolására te­remtetett, és az Atya akarata szerint a többi földi állattal ellentétben értelemmel rendelkezik. Az ember nemcsak a második Istenséggel van bensőséges kapcsolatban, hanem

2 3 1

belső szemlélődéssel az első Isten lényéhez is közeledik. Érzékszerveivel a második Istent testinek észleli, míg belá­tása segítségével az első Istent testetlennek, szellemnek, a jónak ismeri fel.

13. TAT: Ez az élő lény tehát nem semmisül meg? 14. HERMÉSZ: Ujjongjál, fiam, és értsd meg: mi az Isten, mi

a világ, mi egy halhatatlan lény, és mi egy feloszlatásnak alárendelt lény. Lásd be, hogy az Istenből született világ Istenben van; a világból született ember a világban van; és hogy Isten, a mindenség eredete mindeneket magában foglal és megtart.

232

XXXVII

Most Hermész kilencedik könyvén szeretnénk elgondolkozni, mely azt fejtegeti, hogy a valóban létezőből abszolút semmi sem mehet veszendőbe, tehát valójában a halál egy agyrém, melyet a mesék birodalmába kell utasítanunk.

Először a lélek és a test problémáját vesszük szemügyre, megbeszéljük a test anyagcsere-folyamatát, az atomok és ener­giák áramlását. Ennél arra a hermetikus alapelvre helyezke­dünk, hogy a lélek halhatatlan, s állapota döntő jelentőségű a test és az anyagcsere gyorsaságát illetően, valamint minden ezekkel kapcsolatos jelenségben. A lélek-test-rendszerben - hi­bátlan együttműködés esetén - lényegében semmi sem leli halá­lát, ez a működés nem ismer halált. Hermész kijelenti, hogy a halál csak mese. A halál és az ehhez fűződő elképzelések való­jában tévedésen alapulnak.

Ezek hallatán kételyeink támadnak, hogy észnél vagyunk-e. Hiszen ez a hermetikus következtetés ellentmond a valóság­nak, ahogyan ismerjük, átéljük és oly gyakran megfigyeltük a környezetünkben. Annak is ellentmond, amit a szentírásban is több helyen olvasunk, és úgy véljük, hogy gnosztikus filozófi­ánkban is felfedeztük. Hát nem a haláltermészetről és a dialek­tikáról van-e szó, melynek jellemzője a kikelet, virulás és

233

A lélek újjászületése

pusztulás? És ismerjük az idézetet: „A bűn zsoldja a halál". Nem általánosan ismert jelenség-e a tehát a halál mindennapi életünkben?

Hermész kijelentését jól kell értenünk. Nem a közember­hez, hanem fiához beszél, a beavatott vagy bizonyos fokig be­avatott igazságkeresőhöz, aki felfedezte a lényeget, a lélek igazságát, kipuhatolta a lélek csodáját, és tudja mi a fontos.

Amikor aztán Hermész közlése után Tát csodálkozva pró­bálja a magyarázatokat összefoglalni a kérdéssel: „Ez az eleven lény tehát — az ember - nem semmisül meg?", akkor hívja fel őt Hermész nagy nyomatékkal: Örvendj fiam, és értsd meg, mi az Isteni

Az egész kilencedik könyv egyetlen heves tiltakozás a ha­lál ötlete ellen, és Hermész alig tud megbékélni a gondolattal, hogy egy komoly, a Gnózisban tájékozódó kutató ehhez a kér­déshez ismételten rossz oldalról, kívülről közeledik.

Ha ezt a rejtélyt meg akarják oldani, akkor a lélek állás­pontjára kell helyezkedniük, és a különböző szempontokat ab­ból az irányból kell vizsgálniuk. Az eszerint eljáró érti meg a Bibliát, hogy „a bűnös léleknek meg kell halni".

A vétkező lélek az alapvető isteni törvényekkel ellentétben él és cselekszik, s ezzel zavart okoz a saját működési körében és a test anyagcsere-folyamataiban, azaz - Hermész szaknyel­vén szólva - zavart okoz az oldhatóságban, a transzfiguráció-ban. Ennek viszont semmi köze a halálhoz; csak közjáték az örökkévalósági folyamat biztosításában.

Aki el akar jutni ennek a megértéséhez, annak el kell bo­csátania a halál két - teljesen helytelen - elképzelését, a teoló­gia és a történelmi materializmus ötletét. A teológia azt han­goztatja különböző változatokban, hogy a halálnak nevezett jelenség egy átváltozás, és az élet folyamata tovább üzemel a mennyekben vagy a másik oldalon. Ehhez az elképzeléshez számos más csoport is csatlakozik. A történelmi materializmus

234

viszont a halált visszavonhatatlan végnek, az emberi lét teljes megszűnésének tartja.

Ha az olvasó képes ezt a két elképzelést elbocsátani, akkor meglátja a gnosztikus filozófia igazságát. Hermész azt akarja tudomásunkra juttatni, hogy a halál a megkristályosodott vagy beteg, helytelenül élő személyiség teljes feloszlatása. Ami megmarad, az a személyiségtől mentesített mikrokozmosz, lán­goló, eleven központjával, a rózsával, az igaz lélekkel. Az fel­oszlatás közjátéka tehát, mely a lelket megszabadítja megköve­sedett burkától, nagyon is áldásos. Ezáltal a lélek folytathatja örökkévalósági menetét, ha ott kezdi újra, ahol a baleset bekö­vetkezett.

Ennek érdekében a kiürült mikrokozmosznak keresnie kell egy újabb, megelevenítő személyiséget, és az isteni törvények és erők segítségével meg kell kísérelnie bekerülni a transzfigu-ráció folyamatába. Ez viszont egy harmonikus, önmagától vég­bemenő, zavarmentes anyagcsere-folyamat, a lélekruha erőről erőre és dicsőségről dicsőségre haladó megváltozása. A lélek-köpeny, a hetedik nézet eszményien működő dialektikája ez, mialatt a Pimanderével összekapcsolt lélek önállóan létezik az isteni megnyilvánulás hatodik nézetében.

A halál tehát filozófiai szempontból bolondság, jelenti ki Hermész joggal, mert megsemmisülést jelent, holott a világon semmi sem semmisül meg. A négy elem: a tűz, a víz, a levegő és a föld révén megjelenő világon a használhatatlanná vált ala­kot újra kötetlenné teszik, és visszaviszik a helyére, miáltal a lélek megszabadul egy fölöttébb nem kívánatos dermedtségtől. Megsemmisítésről ezért szó sem lehet.

Mindig is voltak, akik nehéz és fáradságos élettel küsz­ködve arra az álláspontra helyezkedtek: öngyilkosság révén se­gítsünk megszabadítani a lelket. Ha dermedt burka semmi jóra nem képes, akkor vessünk véget neki. Ez óriási félreértés, mert az öngyilkos maga nem képes megkristályosodott személyisé-

235

gét megsemmisíteni. Az anyagtest elrontása után még megma­rad a három másik: az éteri, az asztrális és a mentális test, mindaddig, míg az őskép teljesen ki nem rezgett, miközben az öngyilkos egész idő alatt mérhetetlenül szenved. Ezenkívül tudnunk kell, hogy a megszabadító élet kulcsa éppen a termé­szetes születésben rejlik! Ha ebben a természetlétben a meg­szabadulást nem ragadja meg lélekemberként, ha nem tárja fel önmaga számára a rejtélyek ajtaját ebben az életben, akkor mikrokozmoszként a következő alkalommal kell ismét próbál­koznia.

A felszabadulás útja a természetben-születettségen keresz­tül vezet a lélekszületéshez. Kezdetben, amikor a lélek még az eleven lélekállapot világában létezett, a szellem volt az, ami a lelken keresztül megnyilvánult a testben. Most a fordított utat kell bejárni: a természetszülte embernek kell a lelket ismét élet­re keltenie, teljesen a lélek szolgálatába állnia, és ennek vezeté­sével a szellemkapcsolat helyreállítására törekednie, és ezt a Pimander-kapcsolatot megvalósítania. Aki ezt az utat nem járja be, annak mikrokozmoszként ismételten a természetben­születettséggel kell kezdenie.

Szabad-e feltennünk a kérdést: tudja-e az olvasó tulajdon­képpen, mit jelent a lélekszületés? Irodalmunk jóformán másról sem beszél, a lényeg talán mégis elkerülte egyesek figyelmét.

Kik vagy mik vagyunk, mint természetben-született lé­nyek? Mindössze testek! Hermész nyelvén: csupán állati lé­nyek. Számunkra nem érvényes minden további nélkül az igaz rózsakeresztes születésének valósága, amelyet az ex Deo nascimur, az Istenből-születettség jellemez.

De vajon nem Istenből szül ettünk-e mi is, mint e világ pol­gárai? Nem bizony, hanem a természetből, a földi fenntartási elvből lettünk, s így olyan testtel rendelkezünk, mely semmi­lyen tekintetben sem hasonlítható az Istenből született testhez. A mai természetadta emberi nem csupán szükségrend-testtel

236

rendelkezik, amely ráadásul saját bűnterhén felül meg van ra­kodva a szülők és az ősök karmájával is.

Ha mármost életünk magja, életelvünk, lelkünk a szükség­rendtestet szolgálja - és a mai emberiség nagy részénél ez a helyzet -, ha életállapotunk tüzelve teljesen az alantas életnek adja magát, akkor ennek következménye kézenfekvő: a lélek ismét az oldhatóság megzavarását barkácsolja! Akkor az ember vagy a lélek oldhatatlanná próbálja tenni azt, ami oldható le­hetne és aminek oldhatónak is kellene lennie.

Mit ért Hermész oldhatóságon? Eszményien működő anyagcsere-folyamatot, melyben az elhasználódott erők és anyagok harmonikusan, folyamatosan és teljesen kiegyenlítőd­nek, új anyagokra és erőkre cserélődnek, aminek következtében a lélek palástja halhatatlanul maradandó, örök, ragyogó ifjú­ságban létezik, és egy transzfigurációs folyamatnak alárendelve halad tovább dicsőségről dicsőségre.

Ha viszont az életelv a személyiség megszületésétől kezd­ve a természetnek szenteli magát, akkor az oldhatóságban za­vart kelt, és az anyagcsere-folyamat elromlik. Akkor a kristá­lyosodás gyorsaságban megelőzi a felújítást.

Ha ellenben a lélek nem vétkezik, hanem felismeri és szol­gálni kezdi léte kizárólagos célját, akkor szert tesz az igaz ró­zsakeresztes ismérvére; akkor Istenből született lesz. Akkor teljesen a harmonikus feloszlatás köpenyébe burkolódzik, mia­latt a természetadtát a ház szolgájának, alapnak alkalmazza. A hajléktalan annak is örül, ha valami düledező kunyhóhoz jut, amin változtathat és amelyben ízlése szerint valamelyest beren­dezkedhet. A természetszülte test ilyen segédeszköz, munka­alap a lélek számára útban a magasabb lehetőségek megvalósí­tása felé, mialatt az oldhatatlan végül is megsemmisül. Ekkor az isteni természetből született ember lelke továbbhalad maga­sabb javak felé.

237

Ezért utalunk ismételten a következőkre: Ha a lélek meg­született, és maga köré vonta az új testiség első tényezőit, akkor a földi halál órájában az embernek nem kell már tartania a dia­lektikus természetébe való újabb alámerüléstől. Ha ugyanis a lélek új alakulása elkezdődött, akkor folytatódik is erőről erőre.

A lélekszületés tehát a lélek eredeti testiségének, eredeti járművének a helyreállítása, ami egyúttal a természetben­születés leküzdését is jelenti. Az ifjú Gnózis tanulóinak tehát elsősorban a lélek újjászületésének kell szentelniük magukat. A folyamat megkoronázása aztán magára a lélekre vár: a lélek újjászületése után ugyanis a lélek általi újjászületés válik ese­dékessé. A következőkben ezen szeretnénk elgondolkodni.

238

XXXVIII

Figyelmünket most arra irányítjuk, amit a léleknek kell vég­hezvinnie. Itt nem a lélek újjászületéséről, hanem a lélek általi újjászületésről van szó. A lélek újjászületése, újraélesztése ugyanis csak az első lépés, a kezdet. Ezt a modern Szellemi Is­kola sok tanulója, sőt a tanulók legnagyobb része elérte. Most aztán a lelket a céljára kell irányítani. Az igazságot kereső őszinte, tiszta érdeklődéssel lép be a Szellemi Iskolába. Önök nincsenek nagyon megelégedve a közönséges, természetszülte életállapotukkal, és a belépésükkel azt bizonyítják, hogy lelkük újjáélesztésének a lehetőségét keresik, sőt az újraélesztési álla­pot egyes fázisaiba már beléptek. Mihelyt a lélek újraéledt, elő­ször is az új, egyetlen célra, az élet igaz céljára kell irányítani.

Ezért beszélünk az Iskolában a lélek általi újjászületésről. Ez egy olyan folyamat, amelyben a lélek veszi át a kezdemé­nyezést, az egész élet vezetését, és ezzel áttör az egyetlen cél­hoz. Itt most erre a folyamatra irányítjuk a figyelmüket, hogy beléphessenek a zökkenőmentes feloszlathatóságba, a transzfí-gurációba, az eszményi anyagcsere folyamatába, szóval az örökkévalóságba. Önöknek szól tehát kezdettől fogva a felri­asztó kiáltás: mentsd meg a lelkedet! Mert mi hasznuk lenne abból, ha az egész világ kincseit elnyernék, de lelkükben kárt szenvednének?

239

r

Újjászületés a lélek által

Életük forrása, életük magja a mikrokozmosz középpont­jában található, mely nagyjából a szívvel esik egybe. Az élet székhelye úgyszólván a szívben van. A szív tudata ezért egé­szen más, mint az a tudat, amellyel a test többi része rendelke­zik. A fejben lévő tudat például teljesen különbözik a szív tuda­tától.

A születés előtti életben, az alakuló magzatnál van egy kis folt a szívben, itt jelenik meg először az élet. Ezen a ponton közeledik a lélek az alakuló lényhez, itt kezdi megérinteni, s a szívnek ez a pontja az élet székhelye, a szív rózsája, mikro­kozmoszunk középpontja. Amikor az ember meghal, akkor az élet a szívnek ugyanezen a pontján tart ki az utolsó pillanatig. Ha az ember fejét levágják is, az élet a szívnek ezen a pontján órákig megmarad.

Ami fejükben kering és dúl, minden gondolat, mely a fej­ben viharzik, amit intellektuális ismeret vagy más érték képé­ben a fejben felhalmoztak, amit nap mint nap felvesznek és amin elgondolkoznak, ez mind csak az állati életre, az állati tu­datra vonatkozik, arra az életre, amely testük minden atomjá­banjelen van.

Testük minden atomjában van bizonyos élet és erő. Ezek­nek a testüket képező atomoknak az együttese okozza ezt az állati tudatot, a testtudatot. Ennek a tudatnak - csakis ezt akar­juk ezzel világossá tenni - semmi köze a szívben lévő élethez.

Most pedig az a kérdés, hogy a szívben lévő élet valóban él-e és teljesen hatásos-e? Hogy ez a mikrokozmikus közép­pont, amely a szívükkel esik egybe és szívükben nyilatkozik meg, valóban ki tud-e bontakozni, tehát a szó szoros értelmé­ben él-e. Ez nemcsak pszichológiai, hanem fizikai, testi prob­léma is.

Ennek a belátásához meg kell érteniük, hogy a szív az em­beri test legfontosabb szerve. Szívünk egy csodás szerkezet. És a ma élő ember teste azt bizonyítja, hogy valóban szükség-

240

rendtestről beszélhetünk. A szívszentély sejtszaporodása és sejtszerkezete lényegesen eltér a test többi részétől. A szív emiatt a testben kivételes helyzetben van. Olyan a szerkezete, hogy együttműködhessen a lélekkel, a mikrokozmikus középpel.

A gyermek kicsiny teste megszületésekor még kevésbé lé­nyeges tényező. Ami igazán él, az a szívben lévő lélek. A többi életjelenség csak annak a ténynek a következménye, hogy a lé­lek egyetlen sugara a kis testet lélegezteti. így lesz a durva anyagtest a lélek első burka. A szív a lélekkel esik egybe, a mikrokozmosz magjával, és a szíven keresztül nyilatkozik meg a lélek ebben a kicsi, éppen megszületett testben. így lesz a test valóban, a szó szoros értelmében az ő első köpenye.

A lélek vagy a rózsa hétszeres. A rózsának hét szirma van, és ennek megfelelően az ember szíve is hétszeres képződmény. Az Egyetemes Tan a szív hét üregéről, három magasabbról és négy alantasabbról beszél. A szívet tehát az építmény mágikus szőnyegéhez hasonlíthatják és beszélhetnek háromszögről és négyzetről, a szív háromszögéről és négyzetéről.

Az ember fejében szintén hét üreg található. Hét agyüreg­ről és hét gyertyatartóról beszélünk. A hét agyüreg vagy gyer­tyatartó azonban csak akkor kezdheti el a munkáját, csak akkor világíthat teljesen a Gnózisban, a szellem világosságában, ha a hét szívüreg teljesen kibontakozhat a rózsa hét szirmának meg­felelően. Tehát teljesen képtelen dolog a szívvel úgy foglal­kozni, ahogyan a jelenlegi orvostudomány teszi. Bizony helyte­len a szívszentélyt megmüteni.

A hétszirmú rózsa és a szív hét ürege között a sternum, a mellcsont a közvetítő. Sternum, mint korábban is említettük, sugárzót jelent. A mellcsont egy sugárzási tényező a rózsa és a szív, a lélek és a szív együttműködésénél. Ha a lélek hét szirma a hétszeres szívben a szív hétszeres rózsáján keresztül teljesen meg tud nyilvánulni, akkor a főszentély hét fénye is éghet. Ek­kor a főszentélyben, mivel rendeltetése szerint ez a szellem

241

székhelye, a Hétszellem hét sugara is megnyilvánulhatna. így a Szellem hét nézete a lélekkel együttműködve megjelenhetne a fejben és a testben is. Szellem, lélek és test így újra tökéletesen szép egységgé válhat.

A valóság azonban nem ezt a képet mutatja! Szó sincs ar­ról, hogy természetszülte főszentélyünkben a hétkarú gyertya­tartó Isten előtt állna. Szó sincs egy bentlakó hétszeres Piman-derről. A tény, hogy a mai, természetes ember él, azt bizonyítja, hogy lélekkel ellátott teremtmény, de távolról sem tud a szív­szentélyben a léleknek mind a hét sugara teljesen megjelenni. A rózsának legalábbis három szirma marad zárt állapotban, a szív három magasabb ürege. A természetszülte embernél ezek nem működnek kedvezően. A szív négy alantasabb ürege közül pedig több csak részben hatásos. Ennek következtében a hét­szeres lélekerő a testben nem tud megnyilvánulni, a Hétszellem nem tud megmutatkozni, nem tud beköltözni a főszentélybe és a hét gyertyatartó nem éghet.

A főszentély hét gyertyatartója, a hét agyüreg a természet­szülte embernél egy villódzó, fluoreszkáló erőt választ ki ugyan, ez azonban pusztán eonikus asztrális tűz. Az élet ennek következtében csupán állati.

A gyermek az apa és az anya eredménye. A lélek a testben lakozik, de a szív hét nézetében nem tud teljesen megnyilat­kozni. A gyermek elkezd növekedni. Az anyagtest után egyre világosabban megjelenik éteri mása, majd az évek során megje­lenik az asztrális jármű, végül pedig fellobban a gondolkodás lángja is. Ezek azonban nincsenek teljesen a lélekre hangolva, hanem inkább ennek a természetszülte embernek az esetleges karmikus lehetőségeihez igazodnak. Ezért gondolkodik, érez és akar úgy, ahogyan teszi. Ezért olyan, amilyen. Ezért oly siral­mas a világ.

Csak azt szeretnénk világossá tenni, hogy a természetszülte ember gondolkodó-képessége egyáltalán nincsen kapcsolatban

242

az igazi lélekkel. Amit a fejükkel tesznek, ami megfordul az Önök főszentélyében, amit ezzel tesznek és gondolnak, annak a lélekhez semmi köze sincs. Hébe-korba itt ott megmutatkozhat valami a főszentélyben a lélekből, de ezeket a léleknyilatkoza-tokat, a léleknek ezeket a gyenge megnyilvánulásait legtöbb­ször háttérbe szorítják.

Nem nehéz tehát elképzelni, hogy az ember lélekirányulása és lélektudata teljesen megzavarodott. Ha pedig a lélekmükö-dés zavaros, akkor az igazi testműködés is az. A gyermek nö­vekvő teste és más jármüvei, melyek ebből fejlődnek ki, telje­sen a megzavarodott lélekhez igazodnak.

Megértik-e most már, miért képes a karma a felnőtt em­bernél teljes mértékben kifejezésre jutni? Miért képesek a szü­lők és a gyermek esetleg földhözkötött ősei a felnövekvő gyer­mekben szóhoz jutni? Túl kevés a lélekerő! A lélek, mely Is­tenből van, nem tud megnyilatkozni. Ennek a következménye pedig kivétel nélkül mindig a feloszlathatóság, az anyagcsere­folyamatok zavara, mivel a lélek, a tudatmag nem tud teljesen megnyilvánulni. A lélek-megnyilvánulás tehát nem tökéletes, a lélek vétkezik. Az élet folyamán így kristályosodások fejlődnek ki, aminek a halállal, a forma szétesésével kell végződnie. En­nek a folyamatnak az elkerülhetetlensége és logikája kezdettől fogva szemmel látható.

. A lélek minősége határozza meg tehát egész életüket. Én­jük állapota és minden, ami ezzel összefügg, pl. jellemük és tí­pusuk a lélekállapotuk eredménye, terméke. Ha lelkük a szüle­tés időpontjától kezdve szorult helyzetben van, és attól kezdve fogoly - a szív hét ürege tehát nem képes megnyílni, a négy alantasabb szívüregnek csak egyetlen szikrája tud érvényesülni - akkor ez joggal nevezhető velük született állapotnak. Az em­beriség legnagyobb részénél pedig az a helyzet, hogy élete vé­géig ebben az állapotban marad, változatlanul olyan, úgy cse­lekszik és él, ahogyan fiatal korában megszokta. Idősebb lett,

243

önálló lett, elfoglalta helyét a társadalomban, de jellegét illető­en ugyanaz a kis négykézláb mászó, mint a bölcsőben volt. Ha ezt képesek belátni, akkor feltehetik a kérdést: ha velem szüle­tett énállapotom, tudatállapotom már közvetlenül meghatározó a lélekállapotom számára, akkor miért törekedjek megszabadító életre? Miért küszködjek? Akkor mit keresek ebben az Iskolá­ban? Nem reménytelen-e az esetem? Hiszen a lelkem nem tud kibontakozni a testemben. Megöregszem, megőszülök, szeme­im előtt lebeg a forma szétesése, a halál. Együnk, igyunk, vi­gadjunk, mert a dolgon nem változtathatunk! Tegyük meg, ami egyáltalán lehetséges, és várjuk a véget.

Ha így reagálnak, akkor abban szenvednek, amit a Szent­írás a szívek megkeményedésének nevez. Tegyük fel, hogy Önöknél a rózsa három magasabb szirma még zárva van, és a négy másikból csak egyesek nyíltak meg, úgy, hogy Önökkel kapcsolatban még mindenben a lélek teljes kedvezőtlenségéről, teljesen állati életről beszélhetünk. Lélegzünk, élünk, de ez minden. Emellett nem az-e a helyzet, hogy szívük ugyanakkor időnként, olykor naponta, vádat emel? Időnként nyugtalanít az úgynevezett lelkiismeretük, a szívük olykor fellázad, s ekkor belső felindulásból azt mondják: micsoda fejetlen gazdálkodás ez, milyen zűrzavar! Mit teszek én reggeltől estig, miért küsz­ködök? Ez lenne az élet értelme?

Hogyan jutnak ilyen gondolatokhoz? Ez a szív panasza! Ez az egóban fájdalmat-szenvedés. Ekkor szinte maró fájdalmon, nyomorúságon kell átlábalniuk, mert tapasztalják a pusztaságot, az Istentől való elhagyatottság ijedelmét. Ilyenkor nagyon ne­héz az életük, mert egyik pillanatban a bűntudat mardos, a má­sikban tele vannak ellenállással; egyszer kételkednek, másszor összeszorított fogakkal és ökölbe szorított kézzel tombolnak. Mert eszükkel nem találnak megoldást, és akaratuk is a legvég­zetesebb pillanatokban mondja fel a szolgálatot.

244

Ismerik ezt az állapotot? Ismerik-e a szívnek és a lelkiis­meretnek ezt a panaszát, a mérhetetlen fájdalmat, amelyet leg­feljebb alvás idején képesek elfelejteni? Megtapasztaltak-e már valamit ebből, mely fiatal koruktól öreg korukig üldözi Önö­ket?

Ha ezt ismerik, akkor legyenek kimondhatatlanul hálásak. Köszönjék meg Istennek ezt a kegyelmet. Legyenek nagyon boldogok, mert ez azt bizonyítja, hogy szívük még nem kemé­nyedett meg, még nem kövesedett meg. Legyenek hálásak, ha ez még megvan Önöknek, mert a lélek hangja így még megszó­lalhat Önökben. A lélek, a mikrokozmosz közepe nyög, és szinte nap mint nap segítségért, megmentésért, megváltásért kiált. A hétszeres szellem sugárzása pedig utat vág a sternumon keresztül a szívig, a szíven keresztül pedig megérinti minden tudatszervüket. így beszél a lelkiismeret, a panaszkodó szív, a lélek hangja Önökhöz.

Lássák be, hogy szívük egy csodás szerkezet, s az a sajá­tossága, hogy amikor a lélek a természetes születés miatt a test­ben nem tud teljesen megnyilatkozni, akkor a lélek hangja, a rózsa hangja mégis megszólal, és cseng az utolsó leheletig. Ha nem keményítjük meg a szívünket, ha - ahogyan a zsoltárok költője mondja - nem hagyjuk elkövéredni, akkor a hangját mindig hallani fogjuk. Innen ered a megbánás kínja, a maró lelkiismeret is. Minden a szívből jön, állapítja meg például Helena-Petrovna Blavatsky is.

Ha viszont a lélek hétszeres hangját még képesek meghal­lani, akkor azt is tudják, hogy ezt a hangot mi ösztönzi: a Gnó­zis, mely Önöket meg akarja menteni. A századok folyamán milliók figyeltek fel erre a hangra, mely azért beszél, hogy megtérítse az emberek szívét. Akik hallották, mondja a Szent­írás, azok megszívlelték. Ő pedig, így áll máshol, ezeket a sza­vakat a szívébe zárta. És: azért küldött engem az Úr szelleme, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket.

2 4 5

Amíg a szív még nem keményedett meg, addig megszív­lelhetik az üdvösség erőit és hatásait, megfordíthatják vagy megtéríthetik a szívet, és szívükbe zárhatják az üdv esszenciá­ját, azzal a feltétellel, hogy beállnak a megtört szívűek soraiba.

246

XXXIX

Térjünk vissza Hermész Triszmegisztosz kilencedik könyvé­hez, és nézzük meg a harmadik szakaszt:

A halál ugyanis megsemmisítés: de ami a világon van, abból semmi sem semmisül meg. Mivel pedig a világ a második Isten és így halhatatlan lény, kizárt dolog, hogy ennek a halhatatlan lénynek csak egy része is veszendőbe mehetne. Minden világon lévő a világnak egy része, mindenekelőtt az ember, az értelmes lény.

Ami ezek után még lehetséges, az csak egy közjáték, szinte baleset a feloszlathatóság területén, a szüntelen anyagcsere­folyamatokban. Mindez azonban a léleknek már csak a köntö­sére vonatkozik, mely ennek a világnak az anyagaiból készült és áll, a négy elemből: tűzből, levegőből, földből és vízből. Ha az ezekből keletkezett forma szétesik, akkor minden része visz-szatér bolygói nézete ősforrásához.

A világot, bolygónkat, anyaföldünket a fenti idézet a má­sodik Istennek nevezi, mely mint ilyen, halhatatlan. Mit értsünk ezen?

A tökéletes ember, mint tudjuk, háromság, hármas egység: szellem, lélek és test. Ha a lélek valóban hétszeresen kibonta­kozhat, ha a hétszeres rózsa teljes szépségében megnyithatja

247

A szent Földanya

szirmait - ha tehát a hétszeres szív teljesen megnyitotta üregeit a rózsa erői, Izisz hét lángja, a szent Föld hét ereje számára -, akkor az így előkészített lélek véghez viszi az újjászületést.

Mihelyt a lélek hétszeres képességét valóban átruházhatja az ember hétszeres szívére, az emberben egy hétszeres folya­mat fejlődik ki. A lélek ekkor egy keresztútra megy, Betlehem­ből, a szívből Golgota halmára, a koponya hegyére. A héi agy­üreg ekkor a szívből tökéletesen megtelik a Hétszellem egye­temes pránájával.

így gyullad meg a hétséges gyertyatartó, mely Isten előtt áll. Ez a Logosz egyetemes pránájával telt hétszeres gyertyatar­tó ekkor a jelölt számára nagyon egyéni jelleget kap. A jelölt megkapja a bennlakó szellemet, a hétszeres Pimandert. Szel­lem, lélek és test ekkor háromsággá vált, háromszorosan egye­sült.

Ebben a háromságban Pimander az első Istenből van, az egyetemes Szellemből, a Logoszból; a lélek és a test azonban a második Istenből, a világból, a hétszeres szent bolygóból, ízisz anyából, az isteni Földből való.

Az Egyetemes Tan mindig is óva inti a tanulót attól a téve­déstől, hogy a számára ismeretes Földet tartsa az egyetlen igazi Földnek. Az abszolút bolygó éppúgy hétszeres szellem hétsze­res lélekkel és hétszeres testtel, mint az abszolút ember. Magá­tól értetődik, hogy az eredeti Föld hétszeres testének ezt az egyetlen részét - amellyel a mai tökéletlen és gyermeteg embe­riség visszaél - nem szabad a földszellem teljes és abszolút ki­fejezésének látni. Nem mondhatják betegnek magukat, ha csak az ujjukon van egy seb.

Az ember lelke, a szív rózsája tehát, mint láttuk, hétszeres: tökéletesnek és öröknek készült a második Isten, a szent, abszo­lút föld lelkéből, ízisz anyából. Ezért mondja a harmadik sza­kasz: A világon minden a világnak egy része, mindenekelőtt az ember, az értelemmel ellátott lény.

248

Megértjük tehát, mi, akik teljesen a Földből és a Föld által lettünk, akik minden atomot és minden sejtet bolygói rendsze­rünktől kaptunk, hogy a tökéletes Föld a Logoszt képviselő is­tenség:

Mindenek előtt és mindenek fölött Isten áll, mindenek fölött az az örök van, aki nem teremtmény, hanem a mindenség teremtő­je: a Logosz. Es a másodikat, a világot, az ősanyagból saját ábrázolására alkotta, tartja fenn és élteti; és halhatatlansággal ajándékozta meg, mivel az örök Atya nemzette, és mint halha­tatlan lény, örök élettel rendelkezik.

A tökéletes tehát a tökéletes ember számára a tökéletes Föld térségein belül található! A jelöltet - aki talán azt gondolta, hogy azután a hetedik kozmikus területnek más részeibe kerül­het ki, ahol esetleg jobb lesz, mint itt - a Hermészi filozófia visszautasítja a bolygói állapotba, amelyből lett és amely őt élteti.

A tökéletes tehát az egyetemes szent Föld térségein belül található. A léleknek ezt itt kell megtalálnia: ez a hivatása. Szellemünket illetően az Atyából vagyunk, ahogyan a Földszel­lem az Atyából van: a lelket és a testet a Földiélek és a Földtest tartja fenn. A Földszellem hivatása tehát a mi hivatásunk is.

A Földszellem hivatása az, hogy szülőméhében különböző élethullámokat hajtson a tökéleteshez. Ahogyan az Atya nem hagyja el kezeinek alkotásait, a lélek sem állhat el kapott fel­adatától. Mi tehát az összes természeti birodalommal messze­menően összetartozunk, egységet képezünk. Mint lelkek és tes­tek a szent Anyaföldből valók vagyunk.

Most felmerülhet a kérdés, hogy ez a Hermészi következte­tés nem kelt-e bennünk magányérzetet, az elválasztottság érze­tét magasabb értelemben, hogy aztán földi emberiségről be­szélhessünk más bolygók emberiségével szemben. Gondolják meg azonban, hogy az abszolút Föld a hat másik bolygóval egyetlen rendszert képez, s hogy ez a hét együtt teljesen a hét-

2 4 9

szirmait - ha tehát a hétszeres szív teljesen megnyitotta üregeit a rózsa erői, ízisz hét lángja, a szent Föld hét ereje számára -, akkor az így előkészített lélek véghez viszi az újjászületést.

Mihelyt a lélek hétszeres képességét valóban átruházhatja az ember hétszeres szívére, az emberben egy hétszeres folya­mat fejlődik ki. A lélek ekkor egy keresztútra megy, Betlehem­ből, a szívből Golgota halmára, a koponya hegyére. A hét agy­üreg ekkor a szívből tökéletesen megtelik a Hétszellem egye­temes pránájával.

így gyullad meg a hétséges gyertyatartó, mely Isten előtt áll. Ez a Logosz egyetemes pránájával telt hétszeres gyertyatar­tó ekkor a jelölt számára nagyon egyéni jelleget kap. A jelölt megkapja a bennlakó szellemet, a hétszeres Pimandert. Szel­lem, lélek és test ekkor háromsággá vált, háromszorosan egye­sült.

Ebben a háromságban Pimander az első Istenből van, az egyetemes Szellemből, a Logoszból; a lélek és a test azonban a második Istenből, a világból, a hétszeres szent bolygóból, ízisz anyából, az isteni Földből való.

Az Egyetemes Tan mindig is óva inti a tanulót attól a téve­déstől, hogy a számára ismeretes Földet tartsa az egyetlen igazi Földnek. Az abszolút bolygó éppúgy hétszeres szellem hétsze­res lélekkel és hétszeres testtel, mint az abszolút ember. Magá­tól értetődik, hogy az eredeti Föld hétszeres testének ezt az egyetlen részét - amellyel a mai tökéletlen és gyermeteg embe­riség visszaél - nem szabad a földsz&lem télies és abszolút ki­fejezésének látni. Nem mondhatják betegnek magukat, ha csak az ujjukon van egy seb.

Az ember lelke, a szív rózsája tehát, mint láttuk, hétszeres: tökéletesnek és öröknek készült a második Isten, a szent, abszo­lút föld lelkéből, ízisz anyából. Ezért mondja a harmadik sza­kasz: A világon minden a világnak egy része, mindenekelőtt az ember, az értelemmel ellátott lény.

248

Megértjük tehát, mi, akik teljesen a Földből és a Föld által lettünk, akik minden atomot és minden sejtet bolygói rendsze­rünktől kaptunk, hogy a tökéletes Föld a Logoszt képviselő is­tenség:

Mindenek előtt és mindenek fölött Isten áll, mindenek fölött az az örök van, aki nem teremtmény, hanem a mindenség teremtő­je: a Logosz. És a másodikat, a világot, az ősanyagból saját ábrázolására alkotta, tartja fenn és élteti; és halhatatlansággal ajándékozta meg, mivel az örök Atya nemzette, és mint halha­tatlan lény, örök élettel rendelkezik.

A tökéletes tehát a tökéletes ember számára a tökéletes Föld térségein belül található! A jelöltet - aki talán azt gondolta, hogy azután a hetedik kozmikus területnek más részeibe kerül­het ki, ahol esetleg jobb lesz, mint itt - a Hermészi filozófia visszautasítja a bolygói állapotba, amelyből lett és amely őt élteti.

A tökéletes tehát az egyetemes szent Föld térségein belül található. A léleknek ezt itt kell megtalálnia: ez a hivatása. Szellemünket illetően az Atyából vagyunk, ahogyan a Földszel­lem az Atyából van: a lelket és a testet a Földiélek és a Földtest tartja fenn. A Földszellem hivatása tehát a mi hivatásunk is.

A Földszellem hivatása az, hogy szülőméhében különböző élethullámokat hajtson a tökéleteshez. Ahogyan az Atya nem hagyja el kezeinek alkotásait, a lélek sem állhat el kapott fel­adatától. Mi tehát az összes természeti birodalommal messze­menően összetartozunk, egységet képezünk. Mint lelkek és tes­tek a szent Anyaföldből valók vagyunk.

Most felmerülhet a kérdés, hogy ez a Hermészi következte­tés nem kelt-e bennünk magányérzetet, az elválasztottság érze­tét magasabb értelemben, hogy aztán földi emberiségről be­szélhessünk más bolygók emberiségével szemben. Gondolják meg azonban, hogy az abszolút Föld a hat másik bolygóval egyetlen rendszert képez, s hogy ez a hét együtt teljesen a hét-

249

szeres Naptestbe merül, amely szintén egy magasabb rendszer része stb., tehát elkülönülésről, megoszlásról szó sem lehet.

Ha legmagasabb hivatásunkra, háromszoros legmagasabb emberlétünkre ráébredünk, akkor a Logosz tervében foglaltatott valamennyi teremtmény tökéletes egységben fog megnyilvánul­ni. Ezért bizonyára nem csodálkoznak, ha a különböző filozófiai iratok - mint például a klasszikus rózsakereszteseké is - Krisztust nevezi a Föld bolygói szellemének, amit a Szentírás is igazol.

Ha a Bibliát átkutatják, akkor rá kell jönniük, hogy a kü­lönböző bibliafordítók a világ szóval semmit sem tudtak kez­deni. E szót kizárólag a dialektika bűnös világa értelmében használják, ahogyan világi örömökről és világiasságról is be­szélnek, tehát elutasító értelemben. A János-evangéliumban az Úr-Jézus is nyomatékosan kijelenti, hogy „az én birodalmam nem ebből a világból való". Ekkor viszont kimondottan a romlottság világára utal, nem pedig a szent, tökéletes Földre.

A Föld bolygói szelleme, a tökéletesen nagyszerű Krisztus ezért ítéletre jön el a romlottság világába. A Földszellem épp­oly kevéssé hagyhatja el kezeinek alkotásait, ezért a Föld szent ereje szüntelenül ahhoz fordul, ami elbukott és elromlott. Ezért mondja Jézus, hogy „legyőztem a világot".

Ezért biztos, hogy a tökéletes világ egyik nézete - a durva anyagiság köpenye, amelyben a bűn, a bünélet játszódik le - a változás folyamatában el fog múlni: „a világ elmúlik és minden kívánsága is ővele", és ami megmarad, és végül örökkévaló­ságban áll, az a menny és az a föld lesz, amit János látott Páthmoson: „És láték új eget és új földet, és a régi mind elmúlt vala". Az új menny-föld nem más bolygó, hanem a szent Föld, mely János magasztos látomásában megnyílt annak, aki megta­lálta Pimanderét.

Helyesnek mutatkozik tehát János első levelének kijelenté­se: „És láttuk és tanúsítjuk és hirdetjük nektek az életet, mely örök, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk".

2 5 0

Az Egyetemes Tan a bolygói szellemeket mindig Isten nagy fiainak nevezi. Ezért beszél Hermész is joggal második Istenről. Továbbá szó van nagy építőkről, és Platón isteni di­nasztiákról beszél. A Biblia többé-kevésbé részletesen említi az úgynevezett arkangyalokat. Érthető, hogy ahogyan léteznek az emberhez képest alacsonyabb rendű természeti birodalmak, lé­teznek az emberiséget messze felülmúló élethullámok is. Ilyen magasabb élethullámhoz tartoznak az arkangyalok és az isteni dinasztiák. És azt halljuk, hogy Krisztust is arkangyalnak, bolygónk magas, isteni vezérének nevezik.

Ezeket a részleteket most kinyilatkoztatjuk, jóllehet ezek­ről évekig hallgattunk, mert tudatában vagyunk az ezzel járó nagy veszélyeknek. Ugyanis az arkangyalokon kívül vannak a lényeknek más osztályai is, amelyeket sok tekintetben az em­beriség fölött állóknak nevezhetünk; amelyek bizonyos tekin­tetben, egyes részletekben az embereknél magasabb fejlettségi fokon állnak és terjedelmesebb ismeretekkel rendelkeznek, mégis a Logosz tervétől eltérően élnek. Gondoljanak a külön­böző eonikus szellemekre és hierarchiákra, amelyekről a Pistis Sophia gnosztikus evangéliuma beszél, a Pistis Sophiát zaklató és üldöző erőkre. Ha nem irányulunk szigorúan a lélek újjászü­letésére, ha nem megyünk be ezen az újjászületésen keresztül az abszolút emberréválásba, akkor biztos, hogy az eonikus szellemek és tükörszférabeli csatlósaik félrevezetnek bennünket.

Ezért érvényes az ösvény minden jelöltjére az ige: „Légy hű, de senkiben sem bízzál. Vizsgálj meg minden szellemet, hogy Istentől való-é". Ezt azonban csak akkor képesek meg­tenni, ha maguk is birtokolják Pimandert, azaz az ösvényt vé­gigjárták.

E fejtegetések után valószínűleg képesek leszünk Hermész kilencedik könyvének további részleteit is megérteni.

2 5 1

XL

Semmi sem választhat el minket Jézus Krisztus Urunk szeretetétől

Az örök életet jól meg kell különböztetni attól, ami örökké van! Az Örök Létező ugyanis nem valami más lényből keletkezett. Ha mégis keletkezett volna, akkor saját magából lett. De soha sem lett, hanem magát keletkezteti szüntelen alakulásban. A mindenség tehát örökké élő az Örökből, míg az Atya önmagától örök. A világ tehát örökké élő az Atya által.

Az erre rendeltetett anyagból az Atya kialakította a világ testét: gömb alakkal ajándékozta meg, meghatározta a tulaj­donságokat, melyeknek ékesíteniük kell, és megajándékozta -mivel az anyag isteni volt - örök anyagsággal.

Miután az Atya a fajták tulajdonságait kisugározta a gömbbe, bezárta azt, mint valami barlangot, mivel alkotását minden tulajdonsággal fel akarta díszíteni.

így hangzik a kilencedik könyv 5., 6. és 7. szakasza. Ezzel kap­csolatban semmiképpen sem szabad valami szent legendára gondolniuk. Itt a szó szoros értelmében a nagy, isteni termé­szettudomány teljesüléséről van szó. Ennek megértése érdeké­ben legjobb lesz valami példát keresni a környezetünkben.

Ahogyan sugárzása segítségével a mágnes vasreszeléket vonz magához, úgy vonzunk mi is a gondolatainkkal - melyek szintén erősen mágnesesek - ősanyagi atomokat. Gondolataink összjátéka és fajtája pedig azt eredményezi, hogy a környező

2 5 2

gömb alakú tér számtalan atommal telik meg, amelyeket gon­dolataink tartanak itt, s amelyek ebben a térben pályáikat róják. Mihelyt gondolataink alapvetően más irányba terelődnek, ezeknek az atomi pályáknak a rendje természetesen meg­bomlik, megváltozik, és az atomok bizonyos csoportjai kilö­kődnek a gömbből. így megy végbe nálunk kicsinyben, ami a dialektikus világmindenségben a legkülönbözőbb okokból nagyban csaknem naponta megtörténik.

Vizsgáljuk meg azonban, hogy mi történik, ha a gondolat­áramlat teljesen egyforma marad, és ennek megfelelően az em­ber szerkezetében egy adott atomi rendszer állandósul. Ekkor a folyamatos mágneses gondolaterő az atomokat egy befelé irá­nyuló spirális pályára kényszeríti. A kifelé irányuló spirálmenet mellett van tehát egy befelé irányuló spirál is. Figyelmünket most e befelé irányuló spirálmenetre szeretnénk irányítani.

Mikrokozmikus tekintetben tehát nem csak táguló, hanem zsugorodó mindenségről is beszélhetünk. A befelé forduló spi­rálisok egyre kisebbek, pályáik egyre rövidebbek lesznek, míg­nem ezek az atomok az ember asztráltestének tüzébe zuhannak. Asztrális tüzünk jellege persze megfelel a gondolatainknak. Észjárásunk és asztrálisunk állandó egyensúlyban van. Ez a tűz a gondolatok alapján elhasítja, megnyitja az ősanyagi atomokat, és az atom hét ereje felszabadul.

Ebből az atomból tehát olyan erők áradnak, melyeknek minősége gondolatéletünkkel és asztrálisunkkal egyezik meg. Ezek az erők aztán éterekké alakulván beáramlanak anyagi rendszerünkbe, ahol anyagtestünk minden szervére hatást gya­korolnak.

E végletesen egyszerűen vázolt folyamat alapján valószínű­leg megértik, hogy ebből magyarázható összes életjelenségük, egész testi állapotuk, és hogy ez felelős a feloszlatásnak, ennek a nagy anyagcsere-folyamatnak minden zavaráért is.

253

XL

Semmi sem választhat el minket Jézus Krisztus Urunk szeretetétől

Az örök életet jól meg kell különböztetni attól, ami örökké van! Az Örök Létező ugyanis nem valami más lényből keletkezett. Ha mégis keletkezett volna, akkor saját magából lett. De soha sem lett, hanem magát keletkezteti szüntelen alakulásban. A mindenség tehát örökké élő az Örökből, míg az Atya önmagától örök. A világ tehát örökké élő az Atya által.

Az erre rendeltetett anyagból az Atya kialakította a világ testét: gömb alakkal ajándékozta meg, meghatározta a tulaj­donságokat, melyeknek ékesíteniük kell, és megajándékozta -mivel az anyag isteni volt - örök anyagsággal.

Miután az Atya a fajták tulajdonságait kisugározta a gömbbe, bezárta azt, mint valami barlangot, mivel alkotását minden tulajdonsággal fel akarta díszíteni.

így hangzik a kilencedik könyv 5., 6. és 7. szakasza. Ezzel kap­csolatban semmiképpen sem szabad valami szent legendára gondolniuk. Itt a szó szoros értelmében a nagy, isteni termé­szettudomány teljesüléséről van szó. Ennek megértése érdeké­ben legjobb lesz valami példát keresni a környezetünkben.

Ahogyan sugárzása segítségével a mágnes vasreszeléket vonz magához, úgy vonzunk mi is a gondolatainkkal - melyek szintén erősen mágnesesek - ősanyagi atomokat. Gondolataink összjátéka és fajtája pedig azt eredményezi, hogy a környező

2 5 2

gömb alakú tér számtalan atommal telik meg, amelyeket gon­dolataink tartanak itt, s amelyek ebben a térben pályáikat róják. Mihelyt gondolataink alapvetően más irányba terelődnek, ezeknek az atomi pályáknak a rendje természetesen meg­bomlik, megváltozik, és az atomok bizonyos csoportjai kilö­kődnek a gömbből. így megy végbe nálunk kicsinyben, ami a dialektikus világmindenségben a legkülönbözőbb okokból nagyban csaknem naponta megtörténik.

Vizsgáljuk meg azonban, hogy mi történik, ha a gondolat­áramlat teljesen egyforma marad, és ennek megfelelően az em­ber szerkezetében egy adott atomi rendszer állandósul. Ekkor a folyamatos mágneses gondolaterő az atomokat egy befelé irá­nyuló spirális pályára kényszeríti. A kifelé irányuló spirálmenet mellett van tehát egy befelé irányuló spirál is. Figyelmünket most e befelé irányuló spirálmenetre szeretnénk irányítani.

Mikrokozmikus tekintetben tehát nem csak táguló, hanem zsugorodó mindenségről is beszélhetünk. A befelé forduló spi­rálisok egyre kisebbek, pályáik egyre rövidebbek lesznek, míg­nem ezek az atomok az ember asztráltestének tüzébe zuhannak. Asztrális tüzünk jellege persze megfelel a gondolatainknak. Észjárásunk és asztrálisunk állandó egyensúlyban van. Ez a tűz a gondolatok alapján elhasítja, megnyitja az ősanyagi atomokat, és az atom hét ereje felszabadul.

Ebből az atomból tehát olyan erők áradnak, melyeknek minősége gondolatéletünkkel és asztrálisunkkal egyezik meg. Ezek az erők aztán éterekké alakulván beáramlanak anyagi rendszerünkbe, ahol anyagtestünk minden szervére hatást gya­korolnak.

E végletesen egyszerűen vázolt folyamat alapján valószínű­leg megértik, hogy ebből magyarázható összes életjelenségük, egész testi állapotuk, és hogy ez felelős a feloszlatásnak, ennek a nagy anyagcsere-folyamatnak minden zavaráért is.

2 5 3

Ha gondolkodásunk tiszta és szeretetteljes; ha a gonosz, aljas, bosszúvágyó, rossz, kritizáló, csekély értékű és gyatra gondolkodást határozottan elutasítjuk; ha gondolatéletünket és ezzel asztrális állapotunkat teljesen a lélek újjászületésére han­goljuk, akkor rátérünk a hegyibeszéd gyakorlatára, amelyben ez áll: „Ne álljatok ellent a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. Szeressétek ellensé­geiteket, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imád­kozzatok azokért, akik háborgatnak és üldöznek titeket."

Ha a Hétszellem e kedvező sugárzásának vezetésével lé­pünk be az Atya gyermekének helyzetébe, akkor a fent említett atomi anyagcsere-folyamat harmonikus lesz. Ilymódon belé­pünk a feloszlathatóságba, a transzfígurációba. Mikrokozmikus rendszerünk életmenete így baleset és elhajlás nélkül halad.

A mikrokozmoszból így eltűnnek a rendezetlen tulajdon­ságok. Mert a rendezetlenség - a káoszhoz való visszatérés és ennek következményei -, mondja Hermész, csak a földi te­remtményeknél, az eseménydús tarthatatlanság rétegében élő lényeknél mutatkoznak, ahol a természetszülte ember lakik.

Ezért mondja a 10. szakasz: Mivel a mennyei lények teste megtartja az egyetlen rendet, amellyel őket az Atya kezdetben megajándékozta, és ez a rend felbonthatatlanul megmarad mindegyikőjüknek a tökéletességhez való visszatérésével.

A halhatatlanság folyamatának fonalát saját kezünkben tartjuk. Semmi sem választhat el minket Jézus Krisztus Urunk szerete­tétől. Mindig, valóban mindig, minden körülmények között győzhetünk, ha a gnosztikus rejtélyeknek eme alaptörvényéhez igazodunk. Ezt az alaptörvényt nem nehéz megérteni, és nem nehéz alkalmazni sem. Ne hagyják bebeszélni maguknak, hogy a Gnózis ösvénye olyan nehéz, olyan rettenetesen bonyolult. Ez az aggodalom nem helyénvaló.

254

A hermetikus filozófia alapján vizsgáljuk most meg, ho­gyan alkotnak meg egy világot.

Isteni szelleme, Logosza által az Atya egy tervet vetít az ősanyag végtelen tengerébe. Ez a terv, ez az isteni gondolat erősen mágneses, és az ősanyagban összpontosulást, gömböt keletkeztet, amelyben az atomok a terv különböző rendszerei és erői szerint kerülnek forgalomba.

A térben minden atom rendelkezik az összes isteni tulaj­donsággal és a tökéletes élet hét erejével, a Hétszellem hét né­zetének megfelelően. Amit mi rádióaktivitásnak nevezünk, az csak az atom hét ereje egyikének egy szikrája. Amikor atomo­kat hasítanak úgynevezett békés célokra, hogy egy kis energiát nyerjenek a társadalom működtetéséhez, akkor az ember áldo­zatul esik az atom további erőinek, amelyeket ezzel a folyamat­tal szintén felszabadít, de nem vesz használatba. A felszabadí­tott erők felgyülemlenek a légkörben, és hatalmas tüzet okoz­nak, amelynek következtében dialektikus életterületünk ki tudja hányadszor dől majd romba és változik meg.

De ne térjünk el a tárgytól. A Logosz kivetítésének ered­ménye az ősanyagban tökéletesen isteni élet lesz. így keletke­zett, és nem másképpen, a második Isten a Logoszból. Ha ez a rejtély valószínűtlennek tűnik, akkor gondoljanak a követke­zőkre.

A Gnózis minden időkben küldött embereket, Isten szerete­tében lángra lobbant embereket, akik emiatt mélységes, benső­séges könyörületességgel mennek ki azokhoz, akik még gondo­lati és asztrális sürgölődésük foglyai, mert lelküket még nem serkentették kétszeres újjászületésre, és ezért a szenvedés és bosszúság mocsarába süllyedve élnek.

Az ilyen dolgozó küldöttek mindig egy tervvel kezdik, egy erős, mentális tevékenységgel, melyet kivetítenek. Eközben tudják, hogy a mentális és asztrális erők fennálló törvényei és ennek következményei miatt ettől a tervtől soha többé nem

2 5 5

szabadulhatnak meg. Ez a törvény azt mondja, hogy a teremtő soha sem válhat meg kezeinek alkotásaitól. Ebben a tekintetben is érvényes a szent törvény: mint fent, úgy lent.

Ha egy ilyen tervet a gnosztikus test szféráján belül elké­szítenek, ha egy ilyen terv a világosságnak, a bolygói Logosszal közvetlenül összekapcsolt egyetemes láncnak a mentális erői­ből épül fel, akkor nem nehéz elképzelni, hogy mi történik. A kivetített terv a még rendetlenségben élők életterületén egy ha­talmas elvet, egy gondolati koncepciót kelt, amelynek hatására - mint a mágnes és a vasreszelék esetében - atomok gyűlnek össze.

így a haláltermészetben egy gömb, egy atomi gömb kelet­kezik, mely azonban egyelőre még láthatatlan és élettelen. Ek­kor a hatók, a munkatársak kimennek a keresőkhöz, a panasz-kodókhoz, a vágyakozókhoz és azt mondják nekik: „Boldogok, akik a szellemre vágynak, mert övék a mennyeknek országa". Minden igazán keresőt bevezetnek ebbe a gondolatalkotásba, a különösen elkészített asztrális, eredeti gömbbe. Ennek a gömb­nek az erőit szinte köpenyként borítják a keresőkre, és az ösz-szegyültek gondolatait és vágyakozását beszédekkel, szertartá­sokkal és imákkal gnosztikus-mágikusan e mentális térre han­golják.

Ha a vágyakozók valóban közelednek és belépnek a men­tális, gömbbe, ha igazán megnyitják a szívüket, akkor életük­ben, mikrokozmoszukban a fent említett asztrális folyamat fejlődik ki, ennek minden feloszlató, transzfiguráló következ­ményével, így képzeljék el nagy vonalakban a tevékenység fo­lyamatát egy igazi Szellemi Iskolában.

Azt mondtuk, hogy a rejtélyek teremtői teljesen kötődnek a teremtésükhöz. Ezért igaz, amit az Úr Jézus mondott a tanítvá­nyainak: „Ahol én vagyok, ott lesztek ti is". Ha ezt megértik, akkor világosan belátják, hogy mekkora lehetőségek rejlenek egy olyan csoportban, mint a miénk. A modern Szellemi Iskola

256

munkáját néhány küldött kezdte el. Idővel sokan csatlakoztak hozzájuk teljes mentális és asztrális lényükkel; szívüket sokan megnyitották az Iskolának. A tanulók beavatási folyamatát te­hát most már nem csak néhányan vezetik és végzik, hanem egy egész, egyre erősödő csoport, mely nem csak az említett men­tális gömbbel, hanem egy teljes élő testtel, lélegző alkotással is rendelkezik; nemcsak szervezettel, hanem élő valósággal, mely az egész világra kiterjed. Ez a valóság az új gnosztikus biroda­lom szívében a megszámlálhatatlan sokaság isteni üdveként van lehorgonyozva.

257

XLI

Az Egyiptomi ős-Gnózis filozófiáját megszabadító értelemben csakis az újjászületett lélekállapottal lehet megközelíteni és meg­érteni. Olvasóink figyelmét már értekezésünk legelején felhívtuk erre, amikor foglalkozni kezdtünk Hermész Triszmegisztosz műveivel. A valódi igazságkeresők, akikben új lélekerők növe­kednek, ezt bizonyára észrevették, és örömüket lelték ebben.

Ellenben két kérdés mégis felmerülhet, melyekre érdemes kitérni: Természetrendünk - melyről kijelentettük: a szent Földhöz tartozik - vajon Lucifer teremtménye, vagy a Előhí­rnök alkotta szükségrend? Továbbá: Minket, természetszülte emberi lényeket vajon Lucifer teremtett-e, vagy pedig az Előhí­rnök szükségrend-alkotásai vagyunk?

Válaszunk a következőképpen hangzik. Életterületünk a tökéletes Föld része, és az is marad, tehát a többi földréteggel együtt az úgynevezett Elohimoknak, azaz Isten fiainak az alko­tása a Logosz terve alapján. Emiatt a mi életterületünk is töké­letesnek mondható.

A legendák arról adnak hírt, hogy Lucifer ezt a tervet meg­zavarta, s emiatt sok embert nem lehetett kiszabadítani a dia­lektikából, a természet ikererőinek játékából. Ennek számos következménye van, beleértve különböző zavaros folyamatok kifejlődését ebben a rétegben, a mi életterületünkön.

258

A teljes egyensúly helyreállítása

A mikrokozmoszt - közepén a lélekkel - az Elohimok te­remtették, a személyiséget viszont a természet szülte, és telje­sen a természetből való. Ennél a személyiségnél minden lehet­séges. Ahogyan szintén megbeszéltük, csupán a szívét támadja meg már a születés előtt a rózsa, a lélek, és megkíséreli a szívet megnyitni és önmagára, a lélekre hangolni. Ha az ember a lé­lekkel együttműködő szívét helyezi élete központjába, akkor beszélhetünk valóban szükségrendi testről.

Vessünk egy pillantást Luciferre, akit sátánnak is nevez­nek. Ennek fogalma mindig a hőséggel és a tűzzel van kapcso­latban. Az egész dialektikus világmindenségben óriási tűzvész dúl. Gondoljanak itt a Napra, és a csillagokban, valamint más égitesteken és az egész mindenségben végbemenő robbanások­ra, melyek csillagászati távcsövekkel is megfigyelhetők. A mi rétegünk tartalmaz tehát egy hatalmas tüzet, melyet az Egyete­mes Tan Sátánnak nevez.

Sátán tehát kozmikus szempontból nem bukott angyal vagy arkangyal, aki az istentervnek ellene szegül. A mindenség tör­vényes rendje abszolút sértetlen, amiről már a régi rózsakeresz­tesek szellemi hagyatéka is bizonyságot tesz: Dei Glória Intacta - Isten dicsősége, alkotása és minden teremtménye érinthetetlen.

A hőség, a hatalmas tűz, azaz a Sátán mellett egyazon mindenségben és ugyanabban a rétegben jelen van a hideg is. Korunk kutatói megerősítik, hogy a kimondhatatlanul nagy hő­ség mellett megtalálható a mélységes fagy is. A tűz eleme mindig a középponttól eltörekvő, míg a hideg a központot ke­resi, vagyis befelé húzó hatású. A tűz készteti a mindenséget tágulásra, az erős hideg pedig a zsugorodásra. A hideg megkö-vesít, kristályosodást okoz.

Látják-e már ezeket az ikererőket életterületünkön? A hő­ség, a központtól eltörekvő, a felbontó, összetörő, a robbantó; a hideg befelé tör, töményít és megkristályosít. Ha ez a két erő

259

nincsen egyensúlyban, akkor fájdalom, nyomorúság, kín, zakla-tottság és rettenetes zavar az eredmény. Épp ez a helyzet ese­tünkben a természetadta embernél. Bennünk még nincs egyen­súlyban a meleg és a hideg, a középpontot kereső és az eltörekvő. Minden nehézségünk és bosszúságunk erre vezethető vissza.

Egyesek olykor előre tudják, hogy cselekedetükkel óriási asztrális tüzet gyújtanak. (Lucifert az Egyetemes Tan mindig az asztrális tűzzel hozza kapcsolatba.) Észjárásával az ember fel­lobbantja ezt a tűzvészt, a robbantó, központból menekülő erőt, amire viszont a reakció egy rettenetes fájdalom. Ilyenkor azt mondja az illető, hogy a fájdalomtól összeszorul a szíve. Ez a hideg. Ezt a hideget ne szó szerint, hanem átvitt értelemben ve­gyék. A hideg mindig az, ami görcsöt okoz, ami kristályosít.

Aki aztán megtanul uralkodni a tűzön, a robbanékonysá­gon, aki ennek nem engedi át magát, annak ezáltal a keze ügyébe, a hatalmába kerül az ellenerő, a hideg is. A központot keresőnek és a központtól távolodónak, a melegnek és a hideg­nek az összeegyeztetése, a természet ikererőinek a kiegyensú­lyozása az igazi összhangot, az eszményi anyagcserét, a transzfigurációt vonja maga után. Ha Ön úgy él, ahogyan az előzőkben megbeszéltük, akkor megszünteti Lucifer klasszikus vétkét. Ez a gnosztikus mágia titka.

Az olvasó figyelmét végül ismét Hermész kilencedik könyvére irányítjuk. Láttuk, hogyan nyilvánul meg egy hiteles szellemi iskola élő testként, összhangban a nagy kozmikus tör­vényekkel, a központot kereső és az attól eltörekvő erőket teljes egyensúlyban tartván. Ha egy gnosztikus közösség ehhez iga­zodik, akkor soha sem kell attól tartania, hogy egy ilyen eleven testület kudarcot vall, meghal vagy lerombolják. Az előttünk haladó Szerzetek élő testei szintén megvannak ma is teljes szépségükben és dicsőségükben. Ezért közli szövegünk 10. szakasza mind a csoport testére, mind pedig az emberre vonat­kozóan:

2 6 0

A mennyei lények teste megtartja az egyetlen rendet, amellyel őket az Atya kezdetben megajándékozta, és ez a rend felbontha­tatlanul megmarad mindegyikőjüknek a tökéletességhez való visszatérésével. Az egyensúly miatt az anyagcsere teljesen szabályos, és a cso­porttest örökké fiatal marad.

Életterületünkön folyamatosan akadnak olyan közösségek és rendek, melyek jól kezdődnek ugyan, egy adott időpontban azonban a megkristályosodás összes jele megmutatkozik, en­nek elkerülhetetlen következményeivel, a bomlás, a megder-medés, az összeroppanás, másrészt a szétesés, azaz robbanás jelenségeivel. Pusztulásuk oka mindig az, hogy egyszer csak nem tartják be az isteni rend törvényeit, ami miatt a lényeget nem tudják megtartani. Ha az isteni rend alapvető törvényeihez igazodtak volna, akkor a lényegből semmi sem veszett volna el.

A Gnózisban vállalt munkánál sohasem merül fel a sikerte­lenség kérdése, ugyanis ha a belső törvényeket betartják, akkor az ilyen munka nem vallhat kudarcot. Amikor az ifjú Gnózis egy szükséges lépés, feladat vagy megbízás előtt áll, akkor nem azt firtatja, hogy a dolog hogyan ölt majd alakot az anyagban, hanem a megmásíthatatlan határozat lesz érvényes: El kell vé­gezni, tehát lássunk hozzá! Emiatt pedig sikerülni fog.

Ezt illetően azt is meg kell említenünk, hogy az ifjú Gnózis Iskolája, mint az előttünk haladó Szerzetek utóda és követője, nem tér el sem jobbra, sem balra, hanem mindig is a mű gnosztikus szabályaihoz igazodik. Ennek az arany szabálynak az alkalmazása egyszerű, de szigorúan betartandó. Az Iskola szigorát megtapasztaló tanuló tehát ne higgye, hogy a szeretet teljes hiányával egy törvénycikk szerint járunk el valami külső szabály és dogma alapján. Ellenkezőleg, itt az Iskola életében és müvében a nagy szeretet biztosításáról van szó. Ha - mint csoport - a Gnózis arany szabályaihoz igazodunk, akkor telje­sen kizárt, hogy bármilyen ellenfél a műnek kárt okozzon.

261

Sem a csoport tagjaként, sem egyénként nem eshet semmi bajuk, ha a lélek újjászületésének az ösvényére térnek, és emellett állhatatosan kitartanak. Aki ugyanis a lélek ösvényén jár, az uralkodik a tűzön és a fagyon, egyensúlyban tartja dia­lektikus földrétegünk erőpárját. Lucifer, az ördög, a Sátán hiába kísért, a legcsekélyebb mértékben sem képes ártani a jelöltnek, aki az ösvény bejárásának diadalát teljes győzelemmel ünne­pelheti.

262

Szómagyarázat

A N Y A G S Z F É R A - T Ü K Ö R S Z F É R A : A

dialektikus természetrend területé­nek két fele. Az anyagszféra az a terület, amelyben anyagi megjelené­sünkben élünk, a tükörszféra pedig az, amelyben többek között a régi személyiség halála és az új szemé­lyiség megelevenítése, a reinkarná­ció közötti folyamat játszódik le. A pokol-területen és a tisztulási terüle­ten („tisztítótűzön") kívül az a terü­let is a tükörszférában van, amelyet a természetvallások és az okkultiz­mus alaptalanul neveznek mennyor­szágnak és örök életnek. Ezek az égi területek és a bennük való lét épp­úgy az időnek és végességnek van­nak alávetve, mint anyagi létünk. A tükörszféra tehát a halottak ideigle­nes tartózkodási helye, ami nem je­lenti azt, hogy az elhunyt személyi­ség ott új életre kel. Mert a négy­szeres személyiség életének nincsen folytatása. Csak a tudat belső magja, a szellemfellobbanás, a dialektikus szikra lesz ideiglenesen visszavonva az aurikus lénybe, és képezi majd egy új személyiség tudati alapját, melyet az aurikus lény épít fel az a-nyában ható erőkkel együttműködve. A R A N Y F E J : A Z ifjú Gnózis élő tes­tének egyik nézete, mely a hétséges rejtélyiskola belső fokainak terüle­

téhez tartozik. így jelölik a feltáma­dási teret, az új életterületet is. A R C H O N O K : az Eonok urai. o Eonok. A S Z T R Á L I S T É R , új: o Birodalom. A U R I K U S L É N Y : •=> Lipikarendszer. Az ember aura-égboltja, erőközpon­tokkal és fókuszokkal, melyekben az ember egész karmája, sorsának fonadéka le van fektetve. Földi, ha­landó lényünk ennek az égboltnak a vetülete, tehát ez az égbolt határoz­za meg. Ez képviseli a bukott mik­rokozmosz egész bűnterhét. Ez az a régi ég, melynek a Gnózis vezetésé­vel, az élet teljes megfordításával el kell múlnia, hogy új ég keletkezhes­sen, aminek következtében új föld is keletkezik, vagyis az igazi ember feltámad. Ebben pedig a szellem, a lélek és a test újra Isten tervével összhangban lévő, múlhatatlan egy­séget képez.

B E T L E H E M barlangja: a régi katár szerzet legfőbb beavatási helye Dél-Franciaországban. B I R O D A L O M , az új gnosztikus: A kezdetek tiszta asztrális anyagából készült gnosztikus asztrális tér, me­lyet a gnosztikus egyetemes lánccal együttműködve legifjabb tagja, az ifjú Gnosztikus Szerzet épített. Két területre, a mi terünkre és a hatodik

264

kozmikus terület feltámadási terére kiterjedő tevékenysége az igazi megváltásra vágyó embert az aratási időszakban képessé teszi arra, hogy az ifjú Gnózis élő testén keresztül belépjen a feltámadási térbe. Tehát az Iskola élő teste képezi a két kozmikus terület közötti nagyon is ideiglenes hidat. Az új gnosztikus birodalom testesít meg minden szükséges erőt, amellyel a tanuló ezen a hídon áthaladhat az élethez. Európában keletkezett, és innen ki­terjedt az egész világra. Hívása az egész emberiségnek szól. C . R . C : Rózsakereszt Keresztély nevének régi rövidítése. Olyan em­berre utal, aki transzfiguráció révén véghez vitte a visszatérést az igazi, halhatatlan emberi állapothoz. En­nek az ösvénynek a hét szakaszát Rózsakereszt Keresztély Alkémiai Menyegzője mint a teremtés hét napját részletezi. C S O P O R T E G Y S É G : A Z ifjú Gnoszti­kus Szerzet élő testében részesülők igazi egysége. Amit a Szellemi Isko­la lényege megkövetel, az nem va­lami összetartozás jó szándékú je­lensége, hanem a Gnózisban növek­vő új lélekélet belső egységessége, mely a Hegyibeszéd szellemének megfelelő új életvitelben mutatkozik meg. C S O D A V I R Á G , arany: Isten világos­ságszületése a főszentélyben, a homlokcsont mögötti üregben. Ezál­tal a jelölt hét agyürege megtelik a Gnózis világosságával, az élet Pránájával, ami hétszirmú rózsaként

lehetővé teszi, hogy a jelölt az új tudatossá-válásban nézhesse az új Életterületet. DEMIliRGOSZ: Szellemlény, aki az Atya-Istenből indul ki; a Demiur-gosz a világ teremtője az ősanyag­ból, amit nem ő, hanem az Atya-Isten teremtett. A Demiurgosz egyenlő az Igével, a Világlélekkel. DÉMON: Természeti erők. Ha az ember egyesül velük az isteni terv betöltése révén az Atya akaratának önkéntesen engedelmeskedve, akkor a démonok hatalmas segítők az em­ber istenülésének útján. Ellenkező esetben az ember bosszúálló ellen­ségnek, a sors erőinek tapasztalja őket; ezek egybeesnek a karmikus következményekkel, melyek az em­ber sorsát határozzák meg a tapasz­talatok fájdalmas útján. Démonok­nak nevezik a bukott emberiség vak csörtetése által keletkeztetett termé­szeti eonokat is, ugyanígy az asztrá­lis erőelveket is, melyeket az ember intellektuális agytevékenysége hoz létre. DIALEKTIKA: Mai életterületünk, melyben minden csak az ellentété­vel fordul elő. Nappal és éjjel, vilá­gosság - sötétség, öröm és üröm, fiatalság - öregség, jó és rossz, élet és halál. Ezek elválaszthatatlanok, az egyiket elkerülhetetlenül követi a másik, s így az egyik a másiknak a létrehozója. Ez az alapvető törvény itt mindent a szüntelen változásnak és felőrlődésnek, kikeletnek, viru-lásnak és hanyatlásnak vet alá. Lé­tünk területe ezáltal a végesség, fáj-

265

dalom és szenvedés, lebontás, be­tegség és halál területe. Magasabb szempontból viszont mégis az isteni kegyelemhatás törvényéről van szó. A dialektikus terület és törvény a szüntelen összetöressél, lebontással és megújítással ugyanis megelőzi az ember (a mikrokozmosz) végleges megkövesedését, vagyis pusztulását, így újra meg újra újabb megnyilat­kozási lehetőséggel ajándékozza meg, hogy egyszer felismerhesse léte egyetlen célját, s rátérjen a visz-szatérés ösvényére a transzfigurálás-sal, ami a „víztől és lélektől való újjászületés". É G I H A J Ó : így nevez az egyiptomi ős-Gnózis egy gnosztikus Élő Tes­tet. Ez a bárka, amelyről a teremtés története, Mózes könyve beszél. Ez a Egyetemes Gnosztikus Lánccal együttműködve megszabadító erők­ből felépített test a termés behordá-sára szolgál. Ezt a termést egy koz­mikus nap végén be kell gyűjteni, és az új Élet területén biztonságba vinni. E G Y E T E M E S S Z E R Z E T : A Mozdu­latlan Birodalom isteni hierarchiája. Ez képezi az Úr egyetemes testét. Sok más néven is emlegetik: Krisz­tus egyetlen láthatatlan egyháza, a Krisztushierarchia, a Gnózis. A bu­kott emberiség érdekében folytatott tevékenységében többek között úgy is fellép, mint Samballa Szerzete, a Világosság hármas szövetsége, a Krisztus-hierofánsok rejtélyiskolája, vagy hierofáns Szellemi Iskola. E G Y E T E M E S T A N : A szó szokásos értelmében nem „tan", és könyvek­

ben sem található. Legmélyebb lé­nyegében Isten élő valósága, amiből az arra nemesedett tudat, a hermészi vagy pimanderi tudat leolvashatja és megértheti az Alkotó összbölcsessé-gét. É L E T S Z I K R A - L É N Y E K : Szellem­szikra-atommal nem rendelkező természetszülte lények. Az ilyen ember teljesen a nyers anyagi föld­terület létére irányul, ebben minden tekintetben otthonosan érzi magát, és belső élet nincsen benne. Valójá­ban nem ember, hanem csupán ter­mészeti jelenség, amelyhez semmi­féle szellemi érintés sem férhet hoz­zá. Az Istentől elfordult életnek, mely nemzedékeken át folytatódik, elkerülhetetlenül életszikralények keletkezéséhez kell vezetnie, me­lyek jönnek és mennek anélkül, hogy bármilyen pozitív életered­mény is maradna fenn utánuk. Ko­runk emberiségében sok százmillió ilyen emberjelenség van. E L L E N T E R M É S Z E T : Dialektikus lét­területünk, amelyben a bukott, va­gyis a szellemtől, Istentől elválasz­tott emberiség éli ki akaratosságát. Ebben az Isten kozmikus rendje nélküli életben fejlődött ki a go­noszság, ami itt mindent jellemez, s ami ellen ugyanazzal az akaratos­sággal próbálunk harcolni. Keletke­zése miatt ezt a természetellenes helyzetet csak azzal lehet megszün­tetni, amit a Szentírás „Istennel való kibékülésnek" nevez, amit követke­zetesen és hűen kell kivitelezni, va­gyis a szellemkapcsolat helyreállítá-

266

sával a transzmutálás ösvényén, ami az egyetemes kozmikus renddel szembeni önkéntes engedelmesség­hez való visszatérést foglalja magá­ba. E N D Ű R A : A Z Én összetörésének út­ja, az énfeloszlatás ösvénye, az arany halál, amikor az ember átadja magát az őbenne lévő Másiknak, az igaz, halhatatlan embernek, a benső­jében lévő Krisztusnak. A „néki, a mennyei másiknak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom, hogy ő élhessen" ige gyakorlata. Ez min­den idők klasszikus útja, melyen a bukott, sötétségbe, szenvedésbe és halálba süllyedt ember élete teljes megfordításának tisztító tüze által feltámad igazi, halhatatlan lényében, és benne és vele visszatér az Atyá­hoz. Életutunk a dialektikán át az elhalálozás útja; az endúra az énter-mészet önkéntes elveszejtésének a halála, mely a Másikban folytatott örök élethez vezet. „Aki az ő életét hajlandó elveszíteni énérettem, az megtalálja ezt." E O N O K : a) Szentségtelen termé­szeterők éktelen képződményei, me­lyek az idők folyamán a bukott em­beriség Istennel ellenkező élete (gondolkodása, akarása, érzése, kí­vánkozása) következtében keletkez­tek. Tizenkét fő csoportot különböz­tethetünk meg. Az emberiség alko­tásai, de az emberiség már nem ké­pes ellenőrizni őket, hanem ők tart­ják az emberiséget a markukban, és képeznek ellenállhatatlan önfenntar­tás-ösztön-hatalmakat, melyek az

emberiséget a maga vájta vészes kerékvágásban kényszerítik tovább­menni, hogy az embert a dialektika forgó kerekéhez kötve tartsák, b) Szintén eonoknak nevezzük a tér­időrend hierarchikusan uralkodó csoportját, melyet dialektikus hie­rarchiának vagy e világ fejedelmé­nek is neveznek. Ez a bukott embe­riségből eredő legmagasabb meta­fizikai hatalmi alakulásból áll, mely az a)-ban meghatározott természet-eonokkal egyesült, s a bukott dialek­tikus világnak ebből a legmagasabb luciferi hatalmából a természet és az emberiség minden erejével visszaél sötét céljai érdekében, mindezt szüntelenül szentségtelen hatásra és tevékenységre ösztönözve. Ezek a lények az emberiség szörnyű szen­vedése árán vásárolták meg maguk­nak a dialektika kerekétől való sza­badságot, s ezt mértéktelen érvénye­sülési és önfenntartási törekvésük­ben azzal tartják meg, hogy a világ szenvedését határtalanul fokozzák. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a bukott embernek minden gondolkodása, érzése, akarása és vágytevékenysége eonokat (az úgy­nevezettjókat is), vagyis szentségte­len természeterőket hoz létre, me­lyek aztán az embereken eluralkod­nak, és megbéklyózva meneteltetik őt a haláltermészetben. (Lásd J. van Rijckenborgh „Az eljövendő új em­ber" című könyvét is). E szentségte­len természethatások mellett itt van­nak a hétszeres Földkozmosz isteni természeterői is, melyek az ember-

267

nek szintén ellenségei, mert az erők összhangját a bukott ember szünte­lenül zavarja. F E L S Ő T E R E M : a) mikrokozmiku-san a főszentély; b) a gnosztikus élő test arany feje. F Ő S Z E N T É L Y és szívszentély: Az ember feje és szíve arra hivatott, hogy Isten emberben folytatott mű­ködésének szentelt munkahelye le­gyen, ha az ember létre hozta a szellemkapcsolatot Pimanderével. E magasságos rendeltetésnek megfele­lően a szív és a fej egy alapvető és szerkezeti megtisztulás után az en­dúra ösvényén újra igazi szentéllyé egyesül Isten szolgálatában, aki a világért és emberiségért fáradozik. Ha a komoly tanuló rájön erre, ak­kor ez őt szüntelenül arra ösztönzi, hogy gondolati- és érzelemvilágát, akarati működését és cselekedeteit mindattól megtisztítsa, ami gátol­hatná rendeltetése betöltésében. G N Ó Z I S : a) Isten lélegzete; Isten, a Logosz, minden dolog forrása, mely mint szellem, szeretet, világosság, erő és egyetemes bölcsesség nyilvá­nul meg; b) Az Egyetemes Szerzet mint Krisztus sugárterének meg-nyilvánítója; c) Az Istentől és Isten­ben lévő eleven ismeret, amelyben azok részesülnek, akik lélek-újjá-születés révén belépnek Isten fény­születésébe, a pimandrikus tudatál­lapotba. G N Ó Z I S , ötszörös egyetemes: a fejlődés öt lépésének összefoglalá­sa, melynek révén a tanulóban megjelenik az élethez vezető egyet­

len ösvény: 1. felszabadító belátás, 2. lendületes üdvrevágyás, 3. teljes önátadás, 4. pozitív, új életvitel, 5. feltámadás az új életterületen. G Y Ú J T Ó P O N T O K : A Lectorium Rosicrucianum rejtélyiskolájának szellemi munkahelyei, ahol a Gnó­zis fényerői erősen összpontosultan működnek. H A L Á L T E R M É S Z E T : Mostani létte­rületünkön a szüntelen változás és felőrlődés törvénye uralkodik. Ami itt létrejön, az alakulása első percé­től kezdve az elmúlás útján halad. Amit tehát mi életünknek nevezünk, az csak látszat-lét, tévedésben-léte-zés, és értelmetlen, sőt nagy butaság ehhez ragaszkodni, ahogyan ezt csaknem az egész emberiség teszi. Az összetöretés fájdalma, amelyet mi itt szüntelenül, mélyen érzünk, s ami ellen eredménytelenül védeke­zünk, csak arra akar minket a lehető legrövidebb időn belül megtanítani, hogy nem ez a dialektika (•=>), nem ez a haláltermészet az embernek szánt életterület, hanem az életter­mészet lenne az, az eredeti ádámi élettér. Az élettermészetet nevezi a Biblia a mennyek országának. A minden lényben meglévő kiirthatat­lan ösztön - ami az örök boldogság, elévülhetetlen szeretet és örök élet keresésére serkent - a benne nyugvó életmagból, az igazi, halhatatlan ember őselvéből ered. Ebből az ős-atomból (<=>), ebből a Krisztus­atomból, ebből a rejtett birodalom­ból, mely „tibennetek van", ebből fog a Gnózisban az élet teljes meg-

268

fordítása alapján a halhatatlan, igazi ember feltámadni, és ez térhet vissza az élettermészetbe, az Atya házába. HÁZA, a Szent Szellem: a feltáma­dási tér, az új életterület (•=>Arany Fej). H É T S Z E L L E M , szent: A háromságo-san megnyilvánuló Istenség harma­dik nézete. Az Atya mindent átölelő szeretete, amit a Fiú magyaráz, és ami hatalmas, hétszeres sugártér formájában megy ki a bukott embe­riséghez, hogy megmentse, ami el­veszett. Ennek az Egyetemes Hét­erőnek a vezetésével és segítségé­vel, mely az Egyetemes Szerzetben nyilvánul meg, lehetséges lesz a transzfigurálás, az átalakulás folya­matának a megvalósítása. E hatal­mas folyamat révén a hétszeres Szent Szellem újra beköltözik a je­löltbe. Ez Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzője is, a halhatat­lan léleknek a hétszeres szellemmel való egyesülése. Í Z I S Z : (<=> Szellemlélek) K Í G Y Ó T Ű Z : a lélek- és tudattüz, melynek székhelye a gerincoszlop. K Í G Y Ó T Ű Z R E N D S Z E R : agy-hátge­rinc-rendszer, a lelki vagy tudati tűz székhelye. K O N F E R E N C I A H E L Y E K : A modern Szellemi Iskola találkozási helyei, ahol szabályos időközönként több­napos nemzetközi összejöveteleket tart sok száz résztvevővel. Ezek a konferenciák teljes mértékben a megszabadító tan nézeteinek és gyakorlati megvalósításának vannak szentelve.

K O Z M O K R Á T O R O K : Hét, istenek­nek is nevezett hatalmas természeti lény, szoros kapcsolatban az alkotás eredetével. Ok tartják fenn az alap­vető kozmikus természeti törvénye­ket és azoknak a hatáskörét, képezik a mindenség-megnyilvánulás Hét­szellemét (lásd az első könyvet is: Pimander). K R I S Z T U S , belső: (•=> Másik) KRisZTUS-atom: (•=> szív rózsája) L Á N C , egyetemes gnosztikus: (•=> Egyetemes Szerzet) L É L E G Z Ő T É R : A legközelebbi erő­tér, amely a személyiség életét teszi lehetővé. Közvetítő közeg az auri­kus lény és a személyiség között. Erőket és anyagokat vonzó és taszí­tó tevékenységével teljesen a szemé­lyiséghez igazodik, hogy ezt a sze­mélyiséget fenntartsa. L E L K Ü L E T : A dialektikus ember szívszentélye, ha az teljesen meg­tisztult minden természetszülte ha­tástól és befolyástól, s tökéletes összhangban rezeg a rózsával, a szellemszikra-atommal Szellem­lélek). Amikor a tiszta, újjászületett lélek egybeolvad a szellemsugárzá­sokkal; a rózsának, a mikrokozmosz közepének a kapcsolata a Hétszel­lem sugárzásaival. A lelkületben és a lelkület révén nyilatkozik meg Pimander, a szellem. LlPlKA: (•=> Aurikus lény) M Á S I K : Az igazi, mennyei, halhatat­lan ember jelölése, aki valóban Is­tenből van, és „tökéletes, mint a mennyei Atya". Jelenlétünknek a dialektikus létterületen ez az egyet-

2 6 9

len célja, az Egyszülött Fiúnak, a bennünk lévő Krisztus-lénynek az újraélesztése; így ez a célja minden igazi, gnosztikus rózsakeresztesség-nek is (•=> Szív Rózsája). M I K R O K O Z M O S Z : Az ember mint minutus miindus, mint kis világ. Gömb alakú, sokrétű és sok elemből álló életrendszer, melyben belülről kifelé megkülönböztethető: a szemé­lyiség, a megnyilvánulási tér, az aurikus lény és egy hétszeres, mág­neses szellemtér. Az igazi ember egy mikrokozmosz. Amit ezen a vi­lágon embernek neveznek, az csak egy reménytelenül elfajult mikro­kozmosz súlyosan megcsonkított személyisége. Mai tudatunk csak személyiségtudat, s így csak annak a területnek van tudatában, amelyik­hez tartozik. A firmamentum, az aurikus lény, minden erő, érték és kötöttség ösz-szegét képviseli, mely a megnyilvá­nulási térben valaha létezett; ez kü­lönböző személyiség-megjelenések életének az eredménye. Ezek az erők, értékek és kötöttségek képezik együttesen mikrokozmikus égbol­tunk fényeit, csillagait. Ezek a fé­nyek mágneses fókuszok, melyek minőségükkel meghatározzák a mágneses szellemtér szerkezetét, tehát az erők és anyagok fajtáját, amit ez magához vonz a légkörből, amit felvesz a mikrokozmikus rend­szerbe és ezzel a személyiségbe. így ezek a fények határozzák meg a személyiséget! A személyiség lé­nyeges változását tehát a firmamen­

tum lényeges változásának kell megelőznie, és ez csak az én-lény önfeláldozása, a teljes énfeloszlatás árán lehetséges. MŰVÉSZET, fe jedelmi: (•=> Tudo­mány). N A G Y J Á T É K : Nagyban megrende­zett, ravaszul felépített tükörszféra­tevékenység, amelynek folyamán az egész másvilági okkultizmus beve­tésével és hatalmas természeti jelen­ségekkel fogják az Úr újraeljövete-lét megjátszani. Ennél a nagy mére­tekben és hosszasan előkészített ha­nyatlási jelenségnél, mely mai koz­mikus napunk végével társul, fenn­áll annak a veszélye, hogy az embe­riséget ezzel foglyul ejtik és bele­vonszolják a káprázatosan ellenáll­hatatlan illúzióba. Ezeket az esemé­nyeket tárgyalja J. van Rijcken-borgh könyve, a „Leleplezés". OZIRISZ: (•=> szellemlélek) PlMANDER: Az életre keltő szellem, aki az újjászületett lélekemberben nyilvánul meg (O Szellemlélek). Ez a megnyilvánulás kétféle: 1. a mik­rokozmosz hétszeres magsugárzása alakot ölt azáltal, hogy belép a fő-szentélybe; 2. a halandó lélek ön­feláldozása miatt lehetővé vált szen-telés művének kivitelezése után a tökéletes, rendkívül nagyszerű mennyei ember, a belső Krisztus­lény feltámad a természetsírban az ősatomból, a mikrokozmikus Föld középpontjából. Ez a fejlődés tehát teljesen krisztocentrikus. Krisztus, keresztre feszítése után (ha az isteni világosság belemerül a bűnös, ha-

270

landó személyiségbe) leszáll a föld középpontjáig, hogy miután ott vég­hez vitte üdvözítő művét, sírjából feltámadjon. PlSTis S O P H I A : a) Valentínusznak tulajdonított gnosztikus evangélium az i.sz. II. századból, mely sértetle­nül maradt ránk, és a Krisztusban való megváltás egyetlen útját, a transzmutálás és transzfigurálás út­ját rendkívül világosan és részlete­sen írja le; b) Az igazi tanuló jelölé­se is, aki minden akadály és vissza­húzó erő ellenére megrendíthetetlen bizalommal és hittel tart ki a célig. Ő S A T O M : («* Szív rózsája). Ő S - G N Ó Z I S , Hermészé: Az elneve­zés arra a tényre utal, hogy mai em­beriség-korszakunk minden igazán működő gnosztikus tevékenysége az egyiptomi Gnózis ősforrásából in­dult ki; hogy minden gnosztikus üd­vözítő munka ebben az őstudásban gyökerezik; hogy az ember megsza­badulása csak a hermetikus vagy Merkúr-ember, az igaz istenember feltámadása révén lehetséges, aki az Istenben megvilágosult tudatból él. Erről tanúskodnak a Máté-evangéli­um következő szavai is: „Egyiptom­ból hívtam ki az én fiamat". R Ó Z S Á T a keresztre tűzni: a tanu­lóság folyamatának egyik fázisa, amikor a tanuló a helyes belátás és az igazi üdvrevágyás vezetése alatt az én-embert, anyagszülte emberlé­tét a „naponta a halál révén állással" (Pál) elpusztítja, hogy az igazi Is­tenember, a Pimander-ember feltá­madhasson őbenne.

S A L É T R O M , romlott: a német filo­zófus Jákob Böhme így nevezi en­nek a világnak a vétkező és elrom­lott anyagát. S Z E L L E M I I S K O L A : ( O Egyetemes Szerzet) S Z E L L E M L É L E K : Az endúra ösvé­nyének, egy gnosztikus szellemi is­kola tanulóösvényének elsősorban az a célja, hogy az igazi, halhatatlan lelket felébressze szendergő állapo­tából. Mihelyt ez a lélek felébred halálos álmából, helyreáll a kapcso­lat az Egyetemes Szellemmel, Isten­nel. A szellemnek és a léleknek, Is­tennek és az embernek ez a kapcso­lata a Másik dicső feltámadásában, az elveszett fiúnak - a bennünk lévő igazi embernek - az Atya házába való visszatérésében bizonyosodik be. A lélek, mely ezt a kapcsolatot ünnepelheti - az egyesülést azzal, akit az egyiptomi Gnózis Pimander-nek (Poimandres) nevez: szellemlé­lek. Ez Ozirisz (szellem) és ízisz (lélek) egysége, Krisztus-Jézus egy­sége, az Atya és Fiú egysége. Ez Rózsakereszt Keresztély Alkémiai Menyegzőjének a beteljesedése, a Mennyei Vőlegény és a Mennyei Menyasszony menyegzője. S Z Í V R Ó Z S Á J A : A szellemszikra­atom misztikus jelölése; ősatomnak és Krisztus-atomnak is mondják. Körülbelül a jobb szívpitvar legma­gasabb pontjával esik egybe, és a mikrokozmosz mértani középpontja. Ez az isteni, eredeti elemek egy ösz-szezsugorodott maradványa. A Szív Rózsája (amit arany magnak, Jézus

271

magvának, vagy a lótuszvirág gyön­gyének is neveznek), egy teljesen új mikrokozmosz csírája, az isteni mag, amit a kegyelem ígéreteként őriztek meg a bukott emberben, hogy egyszer eljöhessen a pillanat, amikor eredetére visszaemlékezvén az Atya háza utáni vágyakozás tölti el. Ekkor lehetővé válik, hogy a Szellemi Nap Világossága, a Gnózis Világossága a szunnyadó rózsabim­bót felébressze, és a tanuló pozitív reagálása s kitartó, belátáson alapu­ló irányulása következtében az em­ber istenterv szerinti regenerálódá­sának kegyes folyamata elkezdőd­jék. S Z Í V S Z E N T É L Y : O Főszentély / szívszentély. S Z Ő N Y E G : „A szőnyegen állni": a tanuló belső beállítottságának, vi­selkedésének szabadkőműves jelö­lése, ha komolyan, egész odaadásá­val és kitartásával az ötszörös Egye­temes Gnózist próbálja önmagában megvalósítani. S Z Ü K S É G R E N D - S Z E M É L Y I S É G : A

hatalmas kozmikus tragédia követ­keztében, ami „bukás" vagy „bűnbe­esés" néven ismeretes, az emberi élethullám egy része elveszítette a kapcsolatot a szellemmel, így nem volt képes fenntartani magát az ere­deti emberi életterületen. Az értel­met nélkülöző természet területére és fogságába került, és ehhez tarto­zónak tekinti magát. Hogy bukott-ságában megkapja a lehetőséget a fogságtól és rögeszmétől való meg­szabadulásra, a kozmikus hétség egy

lezárt részében elszigetelve a dia­lektika törvényének, a szüntelenül ismétlődő születés és feloszlatás szabályának van alávetve szakadat­lan fájdalomban és a dolgok véges­ségében. Ennek célja, hogy ráébred­jen magas eredetére és hivatására, majd ebben a tudatossá válásban letépje az anyag, a „test és vér" lán­cait, és visszatérjen az emberiség eredeti életterületére. Ezért nevezi a Rózsakereszt filozófiája a dialekti­kus létterületet Isten által elrendelt szükségrendnek, és a testet, mely­ben az ember itt megjelenik, szük­ségrend-testnek. Az Atya házához visszavivő úton az elengedhetetlen gnózisvilágosságnak, Krisztus szere­tetfényének a segítségével a tanuló megtanulja ezt a testet egy megdi­csőült és halhatatlan Járműre" cse­rélni. Az átalakulásnak, a transzfi-gurációnak ez az evangéliumban is­mertetett módszere a „víztől és szellemtől való újjászületés". Va­gyis: ez minden szentségtelennek és halandónak a kicserélése az ősvi-zekből, a kezdet ősanyagából való halhatatlanságra a helyreállt szel­lemkapcsolat erejében. S Z Ü L E T É S É S H A L Á L K E R E K E : A

dialektika kerekének is nevezik. A személyiség ismétlődő születése és halála, melyet a mikrokozmosz újra-megelevenítése követ egy újabb sze­mélyiség segítségével. T E R M É S Z E T E M B E R : az anyagszül­te, a dialektikus természet törvénye­inek alárendelt ember. T E S T , É L Ő : (•=> Égi hajó)

272

T U D O M Á N Y : A Z egyetemes tudo­mány, az alapvető vallás és a királyi művészet egymás után a Rózsake­reszt Szerzetének, a Katarok Szerze­tének és a Szent Grál Szerzetének a hatóköre, tevékenységi területe. Ezek képezik együttesen a Világos­ság Hármas Szövetségét, mely jelen­leg az Ifjú Gnosztikus Szerzetben öltött alakot, és kifelé a Lectorium Rosicrucianum képében lép fel. T Ü K Ö R S Z F É R A : (•=> Anyagszféra) V A L L Á S , alapvető: (•=> Tudomány) V E Z E K L Ő ének a megváltásért: Valentínusz gnosztikus evangéliu­mából, a Pistis Sophiából származó kifejezés. Aki betölti a megváltás ösvényének a követelményeit, az a Pistis Sophia vezeklő énekeit énekli.