India és Dél-Korea egészségügyi rendszerének bemutatása

HALÁSZ ÁGNES 1

Tömörítvény

Projektfeladatom e félévi témájaként India és Dél-Korea nagy gazdaságpolitikai elosztórendszerei közül az egészségüggyel foglalkozom, valamint kiegészítéséként bemutatom a két ország gyógyszerpiacát is.

Megállapítható, hogy bár a két ország egészségügyi rendszere komoly eltéréseket mutat, melyek a leginkább a történelmi és kulturális különbségekben gyökereznek, azért hasonló vonások is kimutathatók. Mindkét országban elismert, és komoly szerepet játszanak a hagyományos gyógymódok, melyek a modern orvostudománnyal párhuzamosan, azt kiegészítve igyekeznek a társadalom egészségügyi helyzetén javítani. Főként Koreában, de azért Indiában is kormányzati szinten érvényesül az a szemléletmód, mely igazoltnak tekintik, hogy az egészségügyi rendszer közvetetten, a lakosság egészségi állapotán keresztül kiemelkedő szerepet játszik egy ország gazdasági növekedésében és teljesítőképességében.

A gyógyszerpiac mind Indiában, mind Koreában jelentős szereppel bír, bár ennek különböző okai vannak, mely az eltérő hozzáállással és gyógyszerfogyasztási kultúrával magyarázható.

Tartalomjegyzék

I.Bevezetés............................................................................................................................................2II.Egészségügy......................................................................................................................................4

II.1.Az egészségügy általános szerepe és szereplői [1]....................................................................4II.2.Az egészségügy piaca és kudarcai [1]....................................................................................... 4II.3.Az egészségügyi szolgáltatás és finanszírozás sémája [1]........................................................5

II.3.a.Forrásteremtés, avagy a finanszírozási rendszerek............................................................. 5II.3.b.Forrásallokáció, avagy a szolgáltatók finanszírozásának mechanizmusai.........................6

II.4.Az egészségügyi közkiadások [1]..............................................................................................7II.5.Az ellátás szintjei [1]................................................................................................................. 7II.6.A gyógyszerpiac [1]...................................................................................................................8II.7.Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feladata, céljai .........................................................8

III.India.................................................................................................................................................9III.1. Az egészségügy helyzete és szerepe Indiában.........................................................................9III.2. Fontosabb demográfiai, társadalmi és gazdasági mutatók, valamint az alapvető egészségügyi mutatók.....................................................................................................................10III.3. A nemzeti egészségpolitika története ....................................................................................11III.4. Az egészségügyi rendszer felépítése .................................................................................... 11III.5. Az egészségügyi rendszer finanszírozása .............................................................................15III.6. Az egészségügy emberi erőforrása ....................................................................................... 16III.7. Az egészségügy információs rendszere ................................................................................21III.8. Az egészségügyi rendszer reformjai és eredményei [12/8]................................................... 22III.9. A 11. 5 éves terv (2007-2011) egészségügyet érintő nagyobb tervei [7]...............................23

1 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évfolyam, Projektfeladat III. c. tárgy

III.10.Az egészségügyi rendszer problémái és lehetőségei a WHO Country Cooperation Strategy 2006-2011- India tükrében [15]......................................................................................................24III.11.A gyógyszerpolitika és a gyógyszerpiac Indiában................................................................25

IV.Dél-Korea ......................................................................................................................................27IV.1. Az egészségügy helyzete és szerepe Koreában..................................................................... 27IV.2. Fontosabb demográfiai, társadalmi és gazdasági mutatók, valamint az alapvető egészségügyi mutatók.....................................................................................................................29IV.3. A nemzeti egészségpolitika története ....................................................................................30IV.4. Az egészségügyi rendszer felépítése......................................................................................32IV.5. Az egészségügyi rendszer finanszírozása.............................................................................. 35IV.6. Az egészségügy emberi erőforrása ....................................................................................... 37IV.7. Az egészségügy információs rendszere ................................................................................ 38IV.8. Az egészségügyi rendszer reformjai és eredményei.............................................................. 39IV.9. Az egészségügyi rendszer problémái és lehetőségei............................................................. 41IV.10.A gyógyszerpolitika és a gyógyszerpiac Koreában.............................................................. 41

V.Összefoglalás...................................................................................................................................43VI.Hivatkozások.................................................................................................................................44

I. BEVEZETÉS

Az egészségügy meghatározó szerepe három okra vezethető vissza. Egyrészt egy ország

egészségügyi rendszere közvetett módon óriási hatást gyakorol a gazdasági fejlődésre és a

teljesítőképességre, mivel ez nagymértékben függ a lakosság egészségi állapotától, általános

jólététől. Alapesetben a legnagyobb foglalkoztatók közé sorolható, valamint kiadásai révén jelentős

hatást gyakorol az államháztartási egyensúlyra is. Többek között ezen okok teszik indokolttá az

egészségügy és a hozzá kapcsolódó gyógyszerpolitika és gyógyszerpiac mélyreható vizsgálatát.

Projektfeladatomat az egészségügyi rendszer általános bemutatásával, a későbbi megértést

segítendő, az alapfogalmak ismertetésével indítom. Ennek keretében 7 szempont alapján mutatom

be a gazdaságpolitika ezen elosztórendszerét:

• az egészségügy általános szerepe

• rendszerének szereplői az Egészségügyi Világszervezet definíciója alapján

• piacának különleges helyzete

• a felbukkanó piaci kudarcok ismertetés

• az egészségügyi szolgáltatás nyújtásának és finanszírozásának mechanizmusai

• az ellátási szintek bemutatása

• az egészségüggyel kapcsolatos közkiadásokat befolyásoló tényezők ismertetése

Az ENSZ szervezeteként működő Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization,

WHO) szerepének és feladatainak ismertetése révén megpróbálom bemutatni a jelenlegi nemzetközi

egészségügyi helyzetre és kihívásokra adott válaszokat. Az általam ismertetett két ország, India és

2

Dél-Korea a világszervezet két különböző regionális szervezetébe tartozik, melyeknek feladatai és

céljai a lokális és nemzetközi egészségügyi helyzet javítására a terület sajátosságaiból adódóan

eltérően alakulnak. India a SEARO (South-East Asia Regional Office), míg Korea a WPRO

(Western Pacific Regional Office) regionális irodája alá tartozik.

Az országok egészségügyi rendszerének és gyógyszerpolitikájának, illetve gyógyszerpiacának

ismertetésénél az azonos tematikai rendszer alkalmazásával az egyszerűbb és könnyebb

összehasonlíthatóság elérését célzom. Az átfogó összkép érdekében India esetében 11, míg Dél-

Korea esetében csupán 10 szempont alapján vizsgálom a gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei

közül az egészségügyet és a gyógyszerpolitikát, valamint annak piacát. Az alábbi 10 közös

vizsgálódási pont a következő:

• az egészségügy jelenlegi helyzete és szerepe a vizsgált ország életében

• a megértést segítő fontosabb demográfiai, társadalmi, gazdasági, valamint az alapvető

egészségügyi mutatók

• a nemzeti egészségpolitika története

• az egészségügyi rendszer felépítése

• finanszírozásának rendszere

• az egészségügy információs rendszere

• az emberi erőforrások és a továbbképzés helyzete

• a legutóbbi egészségügyi reformok és azok eredményei

• az egészségügyben felmerülő problémák és lehetőségek

• gyógyszerpolitika és gyógyszerpiac helyzete, szabályozottsága

Indiában ezeken a pontokon túlmenően még foglalkozom a 11. ötéves terv (2007-2011)

egészségügyet érintő nagyobb célkitűzéseivel és azok megvalósításának módszereivel. A tervezet

különlegessége, hogy külön alfejezetben említi a hagyományos gyógymódok (AYUSH)

célkitűzéseit, melyektől komolyan remélik a lakosság egészségügyi állapotának javulását.

A felhasznált irodalmakat illetően az egészségügy általános bemutatásánál kizárólag a Veress

József által szerkesztett „A gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei” című könyv egészségügyről

szóló fejezetére támaszkodtam. A két ország bemutatásánál azonban már sokkal szélesebb

ismeretanyagból dolgoztam. Nagy segítséget jelentettek a WHO regionális irodáinak (SEARO és

WPRO) egészségügyi jelentései, valamint a szervezet egészségügyi statisztikai adatbázisa. Mind

India, mind Dél-Korea estében komoly támogatást jelentettek a minisztériumi honlapok és az onnan

letölthető, viszonylag frissnek mondható egészségügyi jelentések és egyéb publikációk. A külföldi

3

szaklapok és más nemzetközi szervezetek anyagai, valamint ezek statisztikai kiadványai is nagyban

segítették az információk begyűjtését és feldolgozását. A Gallup 2008-as világszintű felmérésének

egészségügyet érintő kérdései összehasonlíthatóvá teszik az egészségügy helyzetét,

megbízhatóságát a két ország között, valamennyire mutatva ezzel a rendszerek sikerességét.

II. EGÉSZSÉGÜGY

II.1. Az egészségügy általános szerepe és szereplői [1]

Az egészségügy vitathatatlan fontosságát a társadalmi és gazdasági környezetben három tény

határozza meg. Egyfelől az, hogy egészségügy a világ országainak többségében a legnagyobb

foglalkoztató, valamint, hogy súlya miatt döntő szerepe van egy adott ország államháztartási

egyensúlyának kialakulásában is. A legszorosabb kapcsolatot azonban az okozza, hogy az

egészségügy alapjaiban képes befolyásolni egy társadalom általános egészségi állapotát és így a

gazdasági teljesítőképességét is.

A WHO megfogalmazása szerint az egészségügyi rendszer része minden olyan tevékenység,

mely elsődlegesen az egészség előmozdítását, helyreállítását vagy megőrzését szolgálja. Ennek

megfelelően a rendszer elemei és intézményei a következőek, azonban az egészségügyi

intézmények beszállítói ebbe nem tartoznak bele.

• Szolgáltatók

• Finanszírozók

• Szakemberképzés

• Egészségpolitika

• Szakmai szervezetek

• Páciensek

II.2. Az egészségügy piaca és kudarcai [1]

Az egészségügy piaca egyfelől a fogyasztói és a vásárlói funkció elkülönülése („third-party

payment) és az ehhez kapcsolódó kétféle erkölcsi kockázat (ex ante és ex post moral hazard)

jelensége miatt, másfelől a piaci kudarcok előfordulása következtében létrejövő alacsonyabb

társadalmi jóléti szint, valamint az egészség unikális értéke miatt különleges piacnak számít. E

szempontok miatt általánosan elfogadott az a szemlélet, hogy az egészségügyben a piacot államilag

szabályozni kell, a vita csak a beavatkozás mérték körül zajlik.

4

Piaci kudarcoknak tekinthető a verseny hiánya, a tökéletlen és az aszimmetrikus informáltság, a

heterogén jószágok jelenléte, a pozitív és negatív externáliák, valamint a származékos, kínálat

vezérelte kereslet.

II.3. Az egészségügyi szolgáltatás és finanszírozás sémája [1]

Az egészségügy finanszírozása az igények és a lehetőségek számának növekedése, valamint a

végesen rendelkezésre álló erőforrások miatt a rendszer súlypontját képezi. A finanszírozáson belül

megkülönböztethető a forrásteremtés, mely a rendszer alapvető karakterisztikáját adja, valamint a

forrásallokáció, mely azt határozza meg, hogy a harmadik fél milyen mechanizmuson keresztül

finanszírozza a szolgáltatókat. Az állam és a piac feladatmegosztása, valamint a magánszereplők

részvétele alapján az alábbi háromféle egészségügyi rendszer különböztethető meg. (1. táblázat)

Mivel azonban a szolidaritás kizárólag állami beavatkozással és korlátozottan érhető el elmondható,

hogy a gyakorlatban nincsenek tiszta rendszerek.

1. ábra: Az egészségügyi szolgáltatás és finanszírozás sémájaForrás: [1/73. oldal]

1. Táblázat: Egészségügyi rendszerekForrás: [1/74. oldal]

A finanszírozás domináns jellege A szolgáltatók domináns tulajdonformájaKözfinanszírozás

(társadalombiztosítás vagy/és költségvetés)Köztulajdon

KözfinanszírozásVegyes

(köz- és magántulajdonú szolgáltatók hasonló fajsúllyal)

Vegyes finanszírozás (magán- és közfinanszírozás hasonló fajsúllyal)

Magántulajdon

II.3.a. Forrásteremtés, avagy a finanszírozási rendszerek

2. Táblázat: A forrásteremetés módozataiForrás: [1/85. oldal]

Állami költségvetés (beveridge-i modell)

Third

party

payment

horizontális

kockázat-

megosztás

Közösségifinanszírozás Társadalombiztosítás

(bismarcki- modell)

MagánbiztosításMagánfinanszírozás Out-of-pocket payment

MSA időbeli kockázatmegosztás

5

PÁCIENS (fogyasztó)

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK

HARMADIK FÉL (finanszírozó)

Biztosí tásPénz

(tb-járulék, adó, biztosít ási dí j)

Igény

l és

Pénz

(szo

lgáltató

k

finan

szíro

zásána

k

külö

nbözo

tech

nikái)

Pénz (közvetlen)

Szolgáltatás

3. Táblázat: A közösségi finanszírozás típusaiForrás: [1/83. oldal]

Állami költségvetés TársadalombiztosításÉletmentő, sürgősségi ellátás Emberi jog Emberi jog

Nem sürgősségi ellátás Állampolgári jog Biztosítási jogviszony alapjánFinanszírozás (forrásteremtés) Adóalapú Járulékalapú

A forrásallokációért felelős intézmény

Nemzeti Egészségügyi Hatóság/Szolgálat

Társadalombiztosító(k)(de)centralizált

A magánfinanszírozás esetén három alapesetet különböztethetünk meg. (2. táblázat)

Az out-of-pocket payment a beteg saját számlájára teljesített összes egészségügyi kiadást

magába foglalja, melyek lehetnek nem támogatott szolgáltatások, vagy a költségmegosztás (cost-

sharing) valamely formája (önrészesedés (deductible), co-insurance, co-payment) révén felmerülő

terhek.

A magánbiztosítás működési logikája az ekvivalencia-elven alapul, azaz a biztosítási díjat az

egyén jövőbeni várható kezelési költségeinek megfelelően próbálják kiszámolni. Az egészségügy

finanszírozásában négyféle funkciót tölthet be, mely lehet elsődleges, kiegészítő, pótlólagos, vagy

duplikációs. Az egészségbiztosítási piac ezen szegmensének egyes sajátosságai, mint például az

információs aszimmetria, a lefölözés és a kontraszelekció, a piac kudarcai közé tartoznak. A

költségáthárítás (cost-shifting), a hatékonyság (efficiency) növekedése, valamint az ellátáshoz való

hozzáférés javulása és a fogyasztói preferenciák jobb kielégítésével ellentétben a kontraszelekció, a

lefölözés és a „kétszintű ellátás” (two-tired accessibility to services) a rendszer vélt hátrányainak

tekinthetők.

4. Táblázat: Az egészségügyi magánbiztosítások piacának állami szabályozási eszközeiForrás: [1/97. oldal]

A biztosításhoz való hozzájutást segítő sztenderdek

Kibocsátási követelményekBiztosítási díjakkal kapcsolatos követelményekMegújítási követelmények

A biztosítás tartalmával kapcsolatos sztenderdek

Meghatározott tartalommal bíró biztosítási csomag engedélyezése Minimális ellátási követelmények

Az egészségügyi előtakarékossági számlák rendszere (Medical Saving Accounts – MSA) az

egészséggel kapcsolatos pénzügyi kockázatok kivédésének másik formája. A rendszerben az egyéni

számlán felhalmozott pénz kamatozik és elhalálozás esetén örökölhető. Előnye az öngondoskodás

előtérbe helyezése és a moral hazard megszüntetése, míg hátránya a horizontális

kockázatmegosztás.

II.3.b. Forrásallokáció, avagy a szolgáltatók finanszírozásának mechanizmusai

• Fizetés: az orvosok közalkalmazotti státuszukból kifolyólag esetleges kiigazítások alapján,

központilag megállapított fizetést kapnak

6

• Fejkvóta: adott időszakra páciensenként fix összeget juttat a finanszírozó a háziorvosnak

• Költségvetési korlát: éves költségvetési korlát megállapítása a szolgáltatóra

• Kórházi napok díjazása: fix összegű napidíj a foglalt korházi ágyak után

• Szolgáltatásfinanszírozás: teljesítményalapú finanszírozás, mely során a teljesített és

kiszámlázott beavatkozások alapján térít a szolgáltató

• Esetfinanszírozás: szintén teljesítményalapú finanszírozási módszer, de ennek során a

diagnosztizált eset és a hatóságilag hozzárendelt kezelési költség alapján utólagosan kap a kórház

fix összegű térítést a finanszírozótól

II.4. Az egészségügyi közkiadások [1]

Az egészségügyi közkiadások alakulását számos tényező befolyásolja, melyek közül a

legjelentősebbek a gazdasági, a társadalmi és a demográfiai tényezők, valamint a technológiai

fejlődés, de emellett az egészségügyi rendszer finanszírozási és ellátórendszeri oldalának

paraméterei is komoly hatással vannak a kiadásokra.

A közkiadások visszafogására számos direkt és indirekt eszköz áll az egészségpolitika

rendelkezésre. Ilyen például a szükségtelen ellátások visszaszorítása, az ellátás progresszivitásának

fokozása, a fölös kapacitások visszaszorítása, a társadalom elöregedéséből fakadó terhek

csökkentése vagy a kiadások részleges áthárítása a magánfinanszírozásra.

II.5. Az ellátás szintjei [1]

• Alapellátás: az alapellátásba tartozó intézményeknél, főként a háziorvosnál igénybe vett

definitív ellátás

• Járóbeteg-ellátás: a kórházi befekvést nem igénylő beteg definitív ellátása az ambuláns

intézményekben (pl.: kórház, klinika, szakrendelő)

• Fekvőbeteg-ellátás: kórházi ágyon történő ellátás

─ Aktív ellátás: a betegen aktív orvosi ellátás zajlik

intenzív: a beteg életveszélyes állapotban van

akut: beteg, aki halasztható orvosi beavatkozást igényel

elektív: a beteg gyógyítása előre megtervezett módon, előjegyzés alapján

történik

─ Krónikus fekvőbeteg ellátás: az aktív orvosi terápia lezárulását követő lábadozási

időszak, melyet szakápolói munka jellemez

7

─ Rehabilitációs ellátás: azon betegek számára, akik az aktív kezelést követően

felépülésükhöz rehabilitációra szorulnak

─ Ápolási tevékenység: magatehetetlen emberek ellátása

─ Hospice ellátás: halálos betegek ápolása humánus körülmények között

II.6. A gyógyszerpiac [1]

A gyors technológiai fejlődés mellett a gyógyszerpiac mind a mai napig az egészségügyi

kiadások jelentős hányadéért felelős, és a nemzetközi tendencia is azt mutatja, hogy ez az arány

folyamatosan növekszik. Az árpresszió miatt a gyógyszerpiac szabályozottsága egyre jelentősebb

szerepet játszik az egészségpolitikán belül.

A gyógyszereket általában vénykötelességük és szabadalmi védettségük alapján csoportosítják.

A nem vényköteles gyógyszerek általában nem élveznek támogatást, viszont szabadon

reklámozhatók. A generikus készítmények esetén a hatóanyag az originális gyógyszerekkel

szemben már nem élvez szabadalmi védettséget, ezért az áruk alacsonyabb. Ezzel párhuzamosan

megfigyelhető az a világméretű tendencia, mely a drágább originális gyógyszerek helyett a jóval

olcsóbb generikus készítmények használatát ösztönzi. Emellett már számos módszer létezik a

közösségi gyógyszerkiadások csökkentésére.

5. Táblázat: A gyógyszerpiac keresleti és kínálati oldalát szabályozó lépésekForrás: [1 –115-116.old]

Keresleti oldal Kínálati oldal (árakat szabályozó)Költségmegosztás Referenciatermékekre épülő ártámogatás

Dobozdíj Marketingköltségek maximalizálása%-os támogatás Profitrés maximalizálása

Az el nem fogyasztott gyógyszerek számának csökkentése Árak csökkentéseOrvosok receptfelírási szokásainak ellenőrzése

Terápiás protokollok kidolgozásaGyógyszerkeretek felállítása orvosonként

Általánosan elfogadott még a bizonyítékon alapuló gyógyszerpolitika, a támogatott

gyógyszerek körének csökkentése, a mennyiségi szabályozás, valamint a pozitív és negatív

gyógyszerlista felállítása.

II.7. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feladata, céljai

A WHO az ENSZ szervezeteként a nemzetközi közegészségügy koordinációs és irányító

hatóságaként működik genfi székhellyel. A szervezet alapokmánya 1948. ápr. 7-én lépett életbe, ez

a nap azóta egészségügyi világnapként vált ismertté. [2] [4]

Feladata, hogy vezető szerepet játsszon a globális egészségügyi kérdések rendezésében, részt

vegyen az egészségügyi kutatási menetrend alakításában, normákat és szabványokat állítson fel,

8

világos, tényeken alapuló célkitűzéseket fogalmazzon meg, technikai segítséget nyújtson az egyes

országoknak, valamint az egészségügyi tendenciák ellenőrzése és értékelése. [3]

Ezek a funkciók kerültek meghatározásra a 11. Általános munkaprogramban, mely biztosítja a

szervezet egészére kiterjedő munkaprogram, a költségvetés, a források és az eredmények keretét.

Az „Engaging for health” címet viselő kiadvány a 2006 és 2015 közötti 10 év programját írja le. [5]

III. INDIA

III.1. Az egészségügy helyzete és szerepe Indiában

Minden nemzet folyamatos fejlődésének lényeges kritériuma lakosainak egészségi állapota,

mely egyben a gazdasági növekedéséhez és a belső stabilitásához is elengedhetetlenül szükséges,

emiatt az ország számára egy minimális, ingyenesen elérhető közegészségügyi rendszer biztosítása

kulcsfontossággal bír. [7] Indiában, ahol a világ össznépességének körülbelül 17%-a él, a lakosság

számából adódóan az egészségügyi ellátás egyben az ország egyik legnagyobb szolgáltató iparága

is, melynek teljes (állami és magán szektorok) költségvetése évente közel 30 milliárd dollárt tesz ki.

[8] [9]

Az 1947-ben bekövetkezett függetlenedés óta az országban mind az állami, a magán és az

önkéntes szektorban, az ellátási rendszer mindhárom szintjén széleskörű egészségügyi

infrastruktúrát hoztak létre. Az elmúlt hat évtized munkájának eredményeként számos egészségügyi

mutató jelentősen javult, habár probléma akad még bőven, amit az alultápláltság terjedése és az új

betegségek megjelenése csak tovább fokoz. Az erős kapcsolat a szegénység és az egészségügyi

helyzet között nyilvánvaló, de egyes betegségek magas ellátási költségei miatt közel sem egyirányú.

[7]

Indiában az úgynevezett modern medicina mellett számos más, tradicionális gyógymód is

elfogadott és ezért az ország egészségügyi rendszere rendkívül nagy és összetett. A szektor óriási

munkaerőigénye azt eredményezte, hogy gyógyításhoz megfelelő képességekkel rendelkező emberi

erőforrás kinevelése érdekében országszerte rengeteg, nem csak orvostudományi, de annak

határterületei számára fontos iskolát is létre kellett hozni. A lakosság körében napjainkban kezd

újjáéledni az érdeklődés az őshonos/tradicionális egészség megőrzési módok iránt, melyek

különösen az életvitelhez kapcsolódó nem fertőző betegségek megelőzését és kezelését érintik. A

legújabb trendek sugallata szerint egyetlen ma ismert ellátási rendszer sem képes arra, hogy

megoldja egy társadalom egészének egészségügyi problémáit. Azonban Indiának meg van az esélye

arra, hogy sikeresen kezelje ezt a problémát és vezető szerepet töltsön be a különböző

orvostudományok integrált alkalmazásában, mivel erős alapokkal rendelkezik mind a nyugati

orvoslást illetően, mind pedig rendkívül gazdag és kiforrott saját ismeretanyaggal bír az alternatív

9

gyógymódok terén. [7] Ebbe a körbe tartozik az ayurveda, a jóga, a természetgyógyászat, az unani,

a siddha és a homeopátia, melyek elismertségét az AYUSH részleg megalapítása bizonyítja 1995

márciusában, az Indian Systems of Medicines and Homoeopathy (ISM & H) keretén belül, mely a

Ministry of Health & Family Welfare alá tartozik. [10]

India egészségpolitikájának számos más probléma mellett meg kell birkóznia az egészségügyi

ellátás költségeinek folyamatos növekedésével, valamint a lakosság elvárásainak emelkedésével is.

[7]

III.2. Fontosabb demográfiai, társadalmi és gazdasági mutatók, valamint az alapvető egészségügyi mutatók

6. Táblázat: Fontosabb mutatók IndiárólForrás: http://www.indexmundi.com/india/

mutatóév

2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008Lakosság (milliárd fő) 1,045 1,049 1,065 1,080 1,095 1,129 1,147Népesség növekedési üteme (%) 1,51 1,47 1,44 1.4 1,38 1,606 1,578Születési ráta (1 000 főre) 23,79 23,28 22,8 22,32 22,01 22,69 22,22Halálozási ráta (1 000 főre) 8,62 8,49 8,38 8,28 8,18 6,58 6,4Termékenységi ráta (megszült gyerekek száma/nő)

2,98 2,91 2,85 2,78 2,73 2,81 2,76

Csecsemőhalandósági ráta (1 000 élve születésre)

61,47 59,59 57,92 56,29 54,63 34,61 32,31

Várható élettartam (átlagos) (év) 63,23 63,62 63,99 64,35 64,71 68,59 69,25Lakosság megfelelő ivóvíz hozzáféréssel (%)Vidék/Város/Összesen

- -839586

- - - -

Lakosság korcsoportos megoszlása (becs.) (%)0-14 év/15-64 év/65+

- - - - - -31,563,35,2

Írni-olvasni tudók aránya (%) 37,7 48,3 48,3 48,3 48,3 47,8 47,8Szegénységi küszöb alatt élők (%) 25 25 25 25 25 25 25HIV/AIDS halálesetek száma (becs.) (ezer fő)

310 310 310 310 310 310 310

Munkanélküliségi ráta (%) 8,8 8,8 9,5 9,2 8.9 7,8 7,2GDP növekedési üteme (%) 4,3 4,3 8,3 6,2 8,4 9,2 8,5Inflációs ráta (fogyasztói áras) 5,4 5,4 3,8 4,2 4,2 5,3 5,9 GDP (PPP) (US$ milliárd) 2 660 2 660 3 033 3 319 3 666 4 156 2 965GDP/fő (PPP) (ezer US$) 2,54 2,54 2,9 3,1 3,4 3,8 2,7Export (milliárd US$) 44,5 44,5 57,24 69,18 76,23 112 140,8Import milliárd US$) 53,8 53,8 74,15 89,33 113,1 187,9 224,1

7. Táblázat: Demográfiai adatokForrás: [6-D] – táblázat 1.2.1 és 1.2.9

A B

Év Születési ráta Halálozási rátaNépesség természetes

növekedési ütemeCsecsemőhalandósági

arányszám1. 2. 3. 1. 2. 3. 1. 2. 3. 1. 2. 3.

1995 30,0 22,7 28,3 9,8 6,6 9,0 20,2 16,1 19,3 80 48 742000 27,6 20,7 25,8 9,3 6,3 8,5 18,3 14,4 17,3 74 44 682005 25,6 19,1 23,8 8,1 6,0 7,6 17,5 13,1 16,3 64 40 582006 25,2 18,8 23,5 8,1 6,0 7,5 17,2 12,8 16,0 62 39 572007 24,7 18,6 23,1 8,0 6,0 7,4 16,8 12,7 15,7 61 37 55

mj.: 1.: vidék, 2.: város, 3.: összesenA: /1000 fő /év B: /1000 élve született; 1995-2002: kivétel Nágaföld (vidék)

10

III.3. A nemzeti egészségpolitika története

Habár 26 éve még nem létezett Indiában egységes nemzeti egészségpolitika az elmúlt öt

évtizedben jelentős fejlődés ment végbe, melynek során különböző szervezetek felügyelete alatt

számos nemzeti egészségügyi program indult el. Az igazi előrelépést a National Health Policy

(NHP) 1983-ban történő bevezetése jelentette. A program fő célja az egészséggel összefüggő

szolgáltatások és tevékenységek (élelmezés, ivóvíz hálózat és a higiéniás kérdések) összehangolása

volt egy folyamatosan kiépülő, széleskörű elsődleges ellátási rendszerrel, mely legkésőbb 2000-re

elérhetővé teszi mindenki számára az alapvető egészségügyi ellátást. Az önkéntes szervezetek

bevonása, az alapvető gyógyszerek és vakcinák biztosítása, az egészségügyi és családtervezési

programok minőségi fejlesztése, a megfelelő képzési rendszer biztosítása, valamint az

orvostudományi kutatások mind hozzájárultak a lakosság egészségügyi gondjainak enyhítéséhez.

1992-ben az alkotmány 73. és 74. kiegészítése során a helyi hatóságok 29, az egészséghez közvetve

vagy közvetlenül kapcsolódó területen szereztek jogot fejlesztések lebonyolítására. Az érintett

területek közé tartozik az egészség és a közegészségügy, a családjóléti feladatok, az ivóvíz

szolgáltatás, a gyermekek és nők fejlődését segítő programok, a közellátási rendszer és a

szegénység csökkentését segítő programok. [11]

Ezt követően több nagyobb léptékű fejlesztés ment végbe az egészségügyi szektorban, melyek

közül a fontosabbak közé tartozik az NHP 2002-es újragondolása. Ennek keretében 2015-re a

társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésével egy elfogadható színvonalú közegészségügyi rendszert

kívánnak kiépíteni, melynek eredményeként jelentősen javulna a lakosság egészségi állapota.

Szintén 2002-ben került bevezetésre a gyógyszerpolitika és a törvénykezés a hagyományos indiai

gyógyítási és homeopátiás rendszerről. 2003-ban számos, a szegények számára kialakított általános

egészségbiztosítási rendszert fogadtak el. 2004-ben a jelenleg is hatalmon lévő politikai koalíció, az

United Progressive Alliance (UPA) az egészségügy kérdéskörét beemelte a Common Minimum

Programme-ba, mely a koalíciós pártok közös dekrétuma az általuk megvalósítani kívánt alapvető

célokról. [11]

III.4. Az egészségügyi rendszer felépítése

Az ország egészségügyi rendszerének szerkezetét tekintve elsődlegesen a köz- és a

magánszektor dominál, ahol a közellátás a nemzeti szinttől egészen a faluk szintjéig kiterjed. A

közellátás irányítását országos szinten a Ministry of Health and Family Welfare látja el, melynek

három különálló részlege van:

• Department of Health

• Department of Family Welfare

11

• Indian System of Medicine and Homeopathy (ISM & H)

─ AYUSH

Az első két részleg, melyet külön titkár vezet szakmai segítséget kap a Directorate-General of

Health Services-től, melynek irányítását a Director General of Health Services (DGHS) látja el. [11]

[12]

Az egyes államok saját hatáskörrel rendelkeznek a közegészségügy, a higiéniás tevékenységek,

valamint a kórházak irányítását illetően, viszont a folyamatos orvostudományi képzés biztosítása, az

élelmiszer- és a gyógyszerpiac felügyelete, valamint a családjóléti feladatok ellátása már a nemzeti

és az állami szintű hatóságok közös feladata. Ezen túlmenően a központi kormányzat finanszírozza

az országos szintű betegségek és a népesedés felügyeletét, a családjóléti dolgokat, valamint a

gyermek egészségügyi programokat. [12] [15]

Minden államnak van külön egészségügyi és családjóléti minisztériuma, melynek vezetését a

miniszter, valamint egy, az Indian Administrative Service (IAS) felügyelete alatt tevékenykedő

titkár látja el, de ezen túlmenően a szervezet belső felépítése államonként eltérő lehet. Csak úgy,

mint országosan ezen a szinten is működik a minisztériumok szakmai munkáját segítő State

Directorate of Health Services, melynek belső hierarchiája szintén államonként különböző lehet. A

Directorate of Medical Education & Research, a Director of Ayurveda vagy a Director of

Homeopathy az egyes államokban nagy hatáskörrel bíró tisztség, míg máshol szerepük alárendelt.

[11] [12]

Az egészségügyi szolgáltatás kerületi szinten kapcsolatot teremt egyfelől az állami és a

regionális szint, valamint a perifériás területek között. A vezetés az államtól kapott információkat

menedzseri szerepet ellátva a helyi igényekhez igazítja és így juttatja el a külső területekre. [11]

Az egészségügyi infrastruktúra vidéken a lakosság számához normázva három szinten épült ki.

[14]

8. Táblázat: A vidéki ellátási rendszerForrás: [14]

KözpontNormaszám (fő)

Központok száma 2007 márciusábansík terület

dombos / törzsi/ nehezen járható terület

Al-központ Sub-center (SC)

5 000 3 000 145 272

Elsődleges Egészségügyi KözpontPrimary Health Center (PHC)

30 000 20 000 22 370

Közösség Egészségügyi KözpontCommunity Health Center (CHC)

120 000 80 000 4 045

A al-központok a leginkább periferikusak, így ezek az első találkozási pontok a vidéki

közösségek tagjai és az elsődleges ellátási rendszer között. A rendszerben az egyes területeken az

12

irányítást két egészségügyi dolgozó látja el, egy férfi (Male Health Worker, MHW), és egy nő

(Auxiliary Nurse Midwife, ANM). A feladatuk végzésekor fontos szerepe van a jó kommunikációs

készségüknek, mivel a párbeszéd nagyban segíti a viselkedésbeli változások megértését, az

eredményesebb ellátás nyújtását, valamint a fertőző betegségek megfigyelését és felügyelését. A

központok csupán a kisebb betegségek gyógyításához szükséges gyógyszerekkel vannak

felszerelve. A minisztérium 2002 áprilisa óta nagymértékben támogatja a központokat, a

gyógyszereken és a felszerelésen felül fizeti az egészségügyi dolgozók bérét, besegít az épületek

bérleti díjának fizetésekor, valamint eseti segélyeket is nyújt. [14]

Az elsődleges egészségügyi központ az első kapcsolódási pont egy falu közössége és a

tisztiorvos/körzeti orvos között, aki 14 mentőorvos és az egyéb személyzet segítségével a központ

vezetését végzi. A rendszer célja egy integrált gyógyító és megelőző egészségügyi ellátás biztosítása

a vidéki lakosság számára, melyben a hangsúly a megelőzésen és az egészség fontos szerepének

kiemelésén van. A hat al-központ felügyeletét ellátó elsődleges egészségügyi központban a betegek

számára 4-6 ágya van fenntartva. Ezen a szinten a gyógyítás, a megelőzés, az elsődleges ellátás

biztosítása, valamint családjóléti szolgáltatás nyújtása a feladat. [14]

Hasonlóan az elsődleges egészségügyi központokhoz a közösségi egészségügyi központokat is

az állami kormányzatok hozták létre és tartják fent a Basic Minimum Services Programme

keretében. Ezen a szinten az irányítást négy szakorvos végzi, akiknek a munkáját 21 mentőorvos és

egyéb kisegítők személyzet támogatja. A 4 elsődleges egészségügyi központ felügyeletét ellátó

közösségi központ 30 kórházi ággyal és komolyabb orvosi műszerekkel is rendelkezik, valamint az

alapvető ellátáson felül szülészeti és más szakrendelések is igénybe vehetők. [14]

9. Táblázat: Város-vidék egészségügyi ellátottsága Indiában (2008)Forrás: [17] – 5. táblázat

Jellemző1000 lakosra jutó javak

vidéken városbanKórházi ágy 0,2 3,0Orvos 0,6 3,4Egészségügyi közkiadás Rs. 80 000 Rs. 5 60 000Készpénzes egészségügyi kiadás Rs. 7 50 000 Rs. 1 150 000

10. Táblázat: A közegészségügyi rendszer szerkezeteForrás: [15] – 3. táblázat

Szerkezet 1951 1981 2004Sub-központok (SC) - 51 405 137 311

Közösségi egészségügyi központok (CHC) - 214 3 043Elsődleges egészségügyi központok (PHC) 725 5 740 23 109

Gyógyszertár - - 22 291Kórház - - 15 393

Kórházi ágy 117 198 569 495 914 543Orvos (allopata) 61 800 268 700 639 729

Ápoló személyzet 18 054 143 887 839 862

13

11. Táblázat: Az indiai egészségügy infrastruktúrájaForrás: [6-B] – táblázat 6.2.1. és 6.2.2

2007. márciusi állapotÁllam/szövetségi

terület neveSCs Db.

PHCsDb.

CHCsDb. Hiv. idő

Vidéki kórházak Városi kórházak Összes kórházDb. Ágyszám Db. Ágyszám Db. Ágyszám

Ándhra Pradés 12 552 1 570 167 2007.01.01. 167 6 220 192 28 113 359 34 333Arunácsal Pradés 379 85 31 2008.01.01. 185 1 356 15 862 200 2 218Asszám 5 109 610 100 2004.09.01. 100 3 000 nr. nr. 100 3 000Bihár 8 909 1 648 70 2008.09.01. nr. nr. nr. nr.. 1717 22 494Cshattíszgarh 4 692 518 118 2008.01.01. 119 3270 99 6 158 218 9 428Goa 172 19 5 2009.01.01. 22 714 11 2 127 33 2 841Gudzsarát 7 274 1 073 273 2009.01.01. 284 11 077 104 18 791 388 29 868Harijána 2 433 411 86 2009.01.01. 57 1 204 92 6 515 149 7 719Himácsal Pradés 2 071 443 71 2009.01.01. 95 2 646 54 5 463 149 8 109Dzsammu és Kasmír

1 888 374 80 2008.01.01. 61 1820 31 2 125 92 3 945

Dzshárkhand 3 958 330 194 2008.01.01. nr. nr. nr. nr. 500 5 414Karnátaka 8 143 1 679 254 2009.01.01. 466 8 010 426 41 482 892 49 492Kerala 5 094 909 107 2008.01.01. 173 12 450 77 15 945 250 28 395Madhja Pradés 8 834 1 149 270 2008.01.01. 275 8 179 102 11 739 377 19 918Mahárástra 10 453 1 800 407 2009.01.01. 365 10 950 127 19 356 492 33 106Manipur 420 72 16 2008.01.01. 24 669 4 1 251 28 1 920Meghálaja 398 103 26 2007.01.01. 26 780 8 1 839 14 2 619Mizoram 366 57 9 2008.01.01. 10 320 10 904 20 1 224Nágaföld 397 84 21 2009.01.01. 23 705 15 1 145 38 1850Orisza 5 927 1 279 231 2009.01.01. 1 623 5 882 84 8 669 1 707 14 551Pandzsáb 2 858 484 126 2008.01.01. 72 2 180 159 8 440 231 10 620Rádzsaszthán 10 612 1 499 337 2008.01.01. 347 11 850 128 20 217 475 32 067Szikkim 147 24 4 2009.01.01. 29 700 2 320 31 1 020Tamilnádu 8 683 1 181 236 2008.01.01. 533 25 078 48 22 120 581 47 198Tripura 579 75 10 2008.01.01. 16 500 15 1 762 31 2 262Uttaráncsal 1 765 232 49 2009.01.01. 666 3 746 29 4 219 695 7 965Uttar Pradés 20 521 3 660 386 2007.01.01. 397 11 910 528 20 550 925 32 460Nyugat-Bengália 10 356 922 346 2008.01.01. 99 5 171 284 44 510 383 49 681A & N szigetek 108 20 4 2009.01.01. 26 595 1 450 27 1 045Csandígarh 13 0 2 2008.01.01. 1 50 5 2 562 6 2 612D & N Haveli 38 6 1 2009.01.01. 1 30 1 231 2 261Daman és Diu 21 3 1 2004.01.01. 2 52 2 140 4 192Delhi 41 8 0 2009.01.01. 21 972 109 22 886 130 23 858Laksadíva 14 4 3 2008.01.01. 9 200 - - 9 200Pondicseri 77 39 4 2009.01.01. 4 110 12 3 315 16 3 425∑ INDIA 145 272 22 370 4045 6 298 142 396 2 774 32 206 11 289 494 510

India óriási méretű szabályozatlan magánszektorral rendelkezik mind a formális, mind az

informális szektorban. A formális szektorban a magánszektor részesedése a kórházi ágyakból 64%,

míg a kórházakból 68%. Bár pontos információ nem áll rendelkezésre a nem szabályszerűen

működő egészségügyi szolgáltatók számát illetően, tudvalevően rengeteg van belőlük. A kiadási

adatokból kiderül, hogy a járó-beteg ellátásoknak közel háromnegyedét évről-évre magán

egészségügyi szolgáltatók végezik. [15]

Az egészségügyi ellátást nyújtó intézmények nagy részét cégek működtetik alkalmazottaik

számára. Példának említhető a vasút, melynek saját kórház-hálózata van. A szervezett szektor

dolgozóit az Employees State Insurance fedezi, mely kórház és gyógyszertár hálózattal is

rendelkezik. A központi kormányzat alkalmazottait a Central Government Health Service Scheme

14

fedezi. A városias területeken a magánszektor szerepe kiemelkedő, mivel számos kisebb kórházat és

nyugdíjas otthont üzemeltet. [12]

A non-profit magánszektorba az önkéntes alapon működő egészségügyi szolgáltatók tartoznak,

mint amilyenek a jótékonysági szervezetek, a missziók és a kegyes alapítványok. Indiában az 1960-

as évekig az önkéntesség csupán a kórházi ellátásra szorítkozott, azonban az 1983-ban kiadott és

2002-ben felújított National Health Policy az elérhetőség és a hozzáférés javítása érdekében már a

non-profit szektor terjeszkedését tette kívánatossá. [15]

Durva becslések szerint közel 7000 önkéntes szervezet működik ezeken a területeken. [15]

Indiában létező hagyományos egészségügyi rendszer, az AYUSH napjainkban komoly

támogatást élvez és a modern rendszerrel párhuzamosan igyekszik kielégíteni a lakosság

egészségügyi szükségleteit. Számos közösségi egészségügyi központban dolgozik szakképzett

AYUSH orvos és egyes helyeken allopata doktorok is praktizálnak. 2005-ben közel 700 000, a

tradicionális egészségügyi rendszert képviselő orvos dolgozott, akiknek több mint 50% az ayurvéda

elkötelezett híve volt. [12]

III.5. Az egészségügyi rendszer finanszírozása

Indiában az ország méretét és lakosainak számát tekintve mérhetetlenül alacsony a közszféra

egészségügyre fordított kiadása, legfőképp ha figyelembe vesszük, hogy a népesség kb. 26%-a a

szegénységi küszöb alatt él. Ez már önmagában is óriási terhet jelent a közegészségügyre nézve, de

ezen felül a fertőző és nem fertőző betegségek jelenléte szintén nehezíti a helyzetet. A körülmények

javítása érdekében 2004-ben elindított Common Minimum Programme (CMP) célja, hogy az

egészségügyre fordított közkiadásokat legalább a GDP 2-3%-ra felemelje az elkövetkező 5 év

folyamán, a pénzből főként az elsődleges ellátást javítva. Az egészségügy folyamatos

költségnövekedése miatt, a felhasználható pénzügyi források növelése érdekében számos

intézkedést foganatosítottak országos szinten. Kitűnő példája a költségcsökkentésnek a köz- és

magánszektor összefogásával létrehozott un. tele medicine hálózat, melynek keretében a

technológia segítségével az orvosok átfogó szakmai segítséget kérhetnek távolban lévő kollégáiktól.

Ezen túlmenően az önkéntes és közösségi egészségügyi biztosítások szorgalmazása, a

jövedelemadó menetesség a vidéken épülő magánkórházak számára, valamint a magán

egészségügyi szolgáltatók támogatása a járó- és fekvőbeteg ellátás nyújtásában szintén ebbe a

kategóriába sorolható. Mindezen felül a jelenlegi kormány szándéknyilatkozatának értelmében a

Public Sector Units megújítása révén elérhető áron tudja majd biztosítani az életmentő

gyógyszereket. [11]

15

Az egészségügyi szektorban a külső támogatások aránya mindig is alacsony volt, hozzávetőleg

1-3% a teljes költségvetésnek. Az egészségügyi kiadásokat nagymértékben a magánszektor

finanszírozza, évente kb. 75%-os arányban. A társadalombiztosítás részesedési arányát 4,2%-ra

becsülik, míg az egészségbiztosítás más formái, mint pl. a magánbiztosítás elhanyagolható, alig

0,2%-os részesedéssel bír. [11]

12. Táblázat: Az egészségügyi kiadások megoszlásForrás: WHO Statistical Information System (WHOSIS)

év1995 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006

a teljes egészségügyi kiadás nagysága a GDP százalékában (A)

4,1% 4,3% 4,6% 4,8% 4,8% 4,9% 5% 4,9%

A teljes egészségügyi kiadásból a - magánkiadások aránya (X) 73,7% 77,8% 79,5% 80,9% 81,5% 82,3% 81% 80,4%- kormányzati kiadások aránya (B) 26,3% 22,2% 20,5% 19,1% 18,5% 17,7% 19% 19,6%

A kormányzati kiadások aránya a GDP %-ában (A) x (B)

1,07% 0,95% 0,94% 0,91% 0,88% 0,86% 0,95% 0,96%

készpénzes kiadások arány a magánszektor kiadásaihoz viszonyítva (Y)

91,3% 92,1% 92,6% 93,2% 93,5% 93,8% 94% 94%

készpénzes kiadások arány az összes kiadásaihoz viszonyítva (X) x (Y)

67,2% 71,6% 73,6% 75,3% 76,2% 77,1% 76,1% 75,5%

külső források aránya a teljes egészségügyi kiadáshoz képest

1,3% 0,6% 2,4% 0,3% 0,6% 0,5% 0,4% 0,7%

a kormányzati költségvetés egészségügyre fordított hányada

4,3% 3,4% 3,3% 3,2% 3,1% 3,2% 3,5% 3,4%

a társadalombiztosításra fordított kiadás aránya a kormányzat egészségügyre fordított kiadásaihoz viszonyítva

3,9% 5,7% 5,6% 5,6% 5,7% 5,6% 4,7% 4,8%

egy főre jutó kormányzati egészségügyi kiadás (átlagos átváltási rátán US$)

4 4 4 4 5 5 7 8

egy főre jutó teljes egészségügyi kiadás (átlagos átváltási rátán US$)

16 19 21 22 26 30 36 39

13. Táblázat: Az egészségügy finanszírozói 2001-2002Forrás: [15] – 8. táblázat

Finanszírozók MegoszlásVilágbank 71,5%United States Agency for International Development 8,4%Európai Unió 6,7%Japan International Co-operation Agency 6,7%Department for International Development (UK) 4,7%United Nations Population Fund (UNFPA) 1,4%UNICEF 0,5%Összesen 100%

III.6. Az egészségügy emberi erőforrása

Egy ország egészségügyi rendszerében az emberi erőforrásnak kiemelkedően fontos szerepe

van. Az ellátási rendszer által nyújtott szolgáltatás minősége nagyban függ a munkaerő

hatékonyságától és motiváltságától. A WHO 2006-os egészségügyi beszámolójában (World Health

Report) az egészségügyben dolgozókat olyan személyenként definiálta, akiknek elsődleges

szándéka az egészségügyi helyzet javítása. Az egészségügyben dolgozók ezen belül két csoportba

16

sorolhatók, az egyikbe azok, akik a tényleges egészségügyi ellátást nyújtják, a másikba a rendszer

működését támogató dolgozók és a menedzsment emberei. [15]

Indiában az egészségügyben dolgozók köre a tradicionális gyógyítóktól egészen a modern

orvostudomány professzoraiig terjed. A modern szektor szakképzett allopata orvosokból, egy sor

közvetetten az orvostudományhoz kapcsolódó tudományterületen dolgozó professzorból, az

egészségügyi rendszer tervezőiből és irányítóiból, a politikai irányelvek kidolgozóiból, valamint

egészségügyi kutatókból és technológusokból áll. A tradicionális szektor ezzel szemben bővelkedik

a hagyományos indiai gyógymód-rendszer gazdag világának forrásaiban. Ilyen forrásnak

számítanak az AYUSH rendszer szakképzett gyógyítói, de a szektorhoz tartoznak még a kevésbé

képzett egészségügyi ellátók és a tradicionális szülészorvosok. [15]

Bár az egészségügyi oktatás Indiában sokáig megfelelő volt, úgy tűnik napjainkra nem tudta

tartani a lépést a betegségek változó szerkezetével, valamint a tudomány és a technológia

fejlődésével. A WHO jelenleg ösztöndíjakkal és egyéb támogatásokkal ösztönzi az ország

közegészségügyi programjainak az összefogását, mivel a jövőbeli egészségügyi munkaerőigény

kielégítéséhez szükséges előrelátó tervezés és megfelelő stratégia csak egy átfogó kép kialakítása

után lehetséges. [15]

Az elért eredmények ellenére még mindig számos kritikus pontja van az indiai egészségügyi

rendszer erőforrás ellátásának. A szám- és eloszlásbeli egyenlőtlenségek, a nem megfelelő

továbbképzés, az intézmények zsúfoltsága, az ellátást végzők nem megfelelő képzettsége, a

személyes fejlődés lehetőségének hiánya és egyéb más tényezők elégtelen egészségügyi ellátást

eredményeznek, amit az információk nehéz beszerezhetősége csak tovább súlyosbít. [15] Számos

kezdeményezés történt a munkaerőhiány megfékezése, valamint a félreeső területek tisztiorvosi és

kórházi állásainak betöltése érdekében, melyek a lakosság legszegényebb rétegei számára

biztosítanának alapvető egészségügyi ellátást. Ilyen lépés volt a kötelező határozott idejű vidéki

praktizálás, a továbbképzési helyek bizonyos százalékának fenntartása a vidéken már dolgozott

orvosok számára, a fizetésen felül kompenzációs járadék a vidéki munkavégzés miatt. A folyamatos

továbbképzés biztosítása érdekében szabad egyetemek létrehozása, kerületi alapon működő

munkaerő tervezési rendszer kifejlesztése az egészségügyi szektorban, valamint az egyes államok

ösztönzése Egészségügyi egyetemek (University of Health Sciences, UHS) alapítására szintén a

megoldási javaslatok között szerepelt. [11]

A gyógyítás határterületén dolgozók hiánya és képzési rendszerének elhanyagolása szintén

komoly problémákat eredményez, főként az olyan programok esetében, mint a malária és a

tuberkulózis. Az alkalmasságot és az érdemet figyelmen kívül hagyó díjazási és előléptetési

rendszer országszerte alacsony morális szinthez és az elkötelezettség teljes hiányához vezettek. [11]

17

Az ellátás második és harmadik szintjén a helyzet valamelyest jobb, mivel a szakorvosok

többnyire a városokban telepednek le. [11]

14. Táblázat: A regisztrált AYUSH doktorok száma (2008. 01. 01.)Forrás: [6-C] – táblázat 5.4

Terület neve Ayurvéda Unani Siddha Természetgyógyászat Homeopátia ÖsszesenÁndhra Pradés* 15 231 5 022 - 374 9 422 30 049Arunácsal Pradés 0 - - - 101 101Asszám 442 - - - 669 1 111Bihár 1 33 327 4 378 - - 28 447 166 152Cshattíszgarh 1 116 12 - 2 335 1 465Delhi 3 088 1 625 - - 3 288 8 001Goa 290 - - - 274 564Gudzsarát 21 481 256 - - 96 006 31 343Harijána 18 910 2 215 - - 5 599 26 724Himácsal Pradés 7 236 456 - - 1 134 8 826Dzsammu és Kasmír 2 083 2 029 - - 93 4 205Karnátaka 21 972 1 165 4 258 5 406 28 805Kerala 15 468 64 1 326 - 9 515 26 373Madhja Pradés* 47 602 609 - 2 9 380 57 593Mahárástra 63 030 4 079 - - 55 342 122 451Meghálaja - - - - 255 255Nágaföld* - - - - 1 997 1 997Orisza* 4 448 17 - - 3 106 7 571Pandzsáb 18 716 4 034 - - 3 904 26 654Rádzsaszthán* 23 861 1 619 - - 4 970 30 450Tripura 0 - 5271 278 145 145Tamilnádu 3 612 1 014 - - 17 517 27 692Uttar Pradés 52 077 13 887 - - 27 830 93 794Uttaráncsal 1 065 41 - - - 1 106Nyugat-Bengália 3 273 4 934 - - 39 968 48 175Csandígarh* - - - - 324 324Összesen 458 418 47 456 6 601 914 238 627 751 926

15. Táblázat: Az AYUSH rendszer oktatási intézményei szakterületenként és képzési szintenként (2007.04.01.)Forrás: [7] – táblázat 3.2.2

Ayurvéda Jóga Unani Siddha HomeopátiaTermészet-gyógyászat

Összesen

Egyetem 240 - 39 7 183 10 479Befogadóképesség 11 225 - 1 750 350 13 425 385 27 135

Egyetem posztgraduális képzéssel 62 - 7 3 33 - 105Befogadóképesség 991 - 67 110 1 084 - 2 252

Exkluzív posztgraduális intézmény 2 - 1 1 2 - 6Befogadóképesség 40 - 28 30 99 - 197

Összes intézmény 242 - 40 8 185 10 485

18

16. Táblázat: (A) doktorok és szájsebészek száma, valamint az 1 orvosra jutó betegek száma (2008); (B) A közegészségügyi munkaerő nagysága vidéki területeken (2007)

Forrás: [6-C] – táblázat 5.3 és 5.6

A B

Állam/szövetségi terület neve

Orvosok száma

Szájsebésze

k szám

Lakosság előirányzott

száma 2008.03.01.

(ezer fő)

1 doktorra jutó

lakosok száma

1 szájsebészre jutó lakosok száma

Hivatkozási

időszak

Doktorok száma PHCs

szinten

Szakorvosok* száma

CHCs szinten

Egészségügyi kisegítő

Egészségügyi dolgozó

férfi Nő/LHV férfiNő/AN

M

Ándhr a Pradés 4 487 131 82 375 (80 712)

17 988 616 122 2007.01.01.

2 214 166 1 920

1 564 6 127 12 000

Arunácsal Pradés

405 40 1 198 2 923 29 600 2008.01.01.

78 0 26 16 23454

Asszám 2 103 20 29 435 (27 478)

13 066 1 373 900 2004.01.01.

Na. Na. Na. Na. Na.5 719

Bihár 3 979 26 93 633 (92 208)

23 174 3 546 461 2008.01.01.

1 850 104 634 491 1 240 8 904

Cshattíszgarh 1 171 16 23 269 (22 934)

19 585 1 433 375 2008.02.01.

1 154 49 2 940

709 2 852 3 667

Goa 929 50 1 596 1 718 31 920 2009.01.01.

46 3 15 12 134196

Gudzsarát 3 589 121 56 626 (55 808)

15 550 461 223 2008.01.01.

1 034 82 2421

267 3 347 7 071

Harijána 1 836 419 24 171 13 176 57 687 2009.01.01.

350 39 106 73 4251 909

Himácsal Pradés

Na. 272 6 595 (5 988) 22 015 2000.01.01.

628 Na. 361 283 1 270 1 836

Dzsammu és Kasmír

2 185 257 11 257 5 152 43 8012009.01

.01.643 142 334 62 377 1 588

Dzshárkhand 1 701 40 30 181 (29 745)

17 486 743 625 2008.01.01.

2 332 139 118 278 4 291 4 372

Karnátaka 5 023 349 57 550 11 457 164 900 2009.01.01.

2 041 691 837 1 170 3 762 7 244

Kerala 3 315 76 33 802 (33 535)

10 116 441 250 2008.01.01.

1 558 115 794 740 4 266 5 634

Madhja Pradés 3 662 Na. 68 737 (67 569)

18 451 Na. 2008.01.01.

869 503 1 168

350 6 560 8 590

Mahárástra 6 555 53 107 972 16 472 2 037 207 2009.01.01.

1 191 448 1 800

1 718 6 097 9 598

Manipur 653 35 2 364 (2 336) 3 577 66 743 2008.01.01.

103 1 52 55 420487

Meghálaja 580 19 2 530 (2 500) 4 310 131 579 2008.01.01.

106 1 87 75 273608

Mizoram 380 26 970 2 553 37 307 2009.01.01.

39 0 57 57 303421

Nágaföld 314 24 2 171 6 914 90 458 2009.01.01.

53 0 15 15 300342

Orisza 5 079 16 39 655 7 808 2 478 437 2009.01.01.

1 353 Na. 168 726 3 392 6 768

Pandzsáb 3 545 230 26 772 (25 724)

7 256 111 843 2005.04.01.

350 177 208 264 1 375 2 515

Rádzsaszthán 6 285 107 64 534 10 268 603 121 2009.01.01.

1 318 600 714 1 358 2 528 12 271

Szikkim 217 28 591 2 723 21 107 2009.01.01.

38 5 8 18 147267

Tamilnádu 7 107 166 66 106 (65 629)

9 234 395 355 2008.01.01.

1 984 725 303 1 612 1 503 10 351

Tripura 728 48 3 491 4 795 72 729 2009.01.01.

150 2 93 62 268642

Uttaráncsal 1 142 48 9 511 8 328 198 146 2009.01.01.

182 79 417 159 656 1 785

Uttar Pradés 6 766 Na. 190 204 (162 289)

23 986 Na. 2000.01.01.

Na. 413 4 061

2 128 5 732 21 900

Nyugat-Bengália

6 113 444 86 995 (86 125)

14 089 193 975 2008.01.01.

811 624 550 1 227 5 178 9 900

A & N szigetek 116 6 449 3 871 74 833 2009.01.01.

36 0 0 20 0127

Csandígarh 672 27 1 227 (1 161) 1726 43 000 2008.01.01.

0 4 0 0 822

D & N Haveli 18 1 299 16 611 299 000 2009.01.01.

6 1 3 3 938

Daman és Diu 27 2 238 (216) 8 000 108 000 2007.01.01.

5 0 3 3 1724

Delhi 3 629 71 16 955 (14 273)

3 933 201 028 2003.01.01.

23 0 Na. 19 051

Laksadíva 23 1 74 (73) 3 174 73 000 2008.01.01.

4 0 4 0 122

Pondicseri 518 64 1 204 2 324 18 812 2009.01.01.

68 4 17 12 0116

∑ INDIA 84 85223

23322 608 5 117

20 234

15 54662

881147 439

mj.:A: a zárójeles adatok a hivatkozási időszakra vonatkoznak; Tamilnádu esetén az információ csak a PHC-ekben dolgozó allopata doktorokra vonatkozik; Uttar Prades 2000.01.01-jei adata magában foglalja Uttarácsal adataitB: *az összes szakorvos kifejezés magában foglalja az alábbi szakorvos típusokat: sebész, szülész, nőgyógyász, belgyógyász és gyermekgyógyász

17. Táblázat: Az egészségügyi dolgozók hiánya IndiábanForrás: [7] – táblázat 3.1.6.

A jelenlegi infrastruktúráhozElőírt

dolgozói létszám (R)

Jóváhagyott dolgozók száma (S)

Ténylegesen dolgozók száma (P)

Megüresedett állás (S-P)

Hiány(R-P)

Női egészségügyi dolgozó/A.N.M – SC és PHC

167 657 162 772 149 69513 126

(8,06%)18 318

(10,93%)Férfi egészségügyi dolgozó –

SC144 998 94 924 65 511

29437 (31,01%)

74 721 (51,53%)

Női egészségügyi asszisztens /L.H.V- PHC

22 669 19 874 17 1072 781

(13,99%)5 941

(26,21%)Férfi egészségügyi asszisztens – PHC

22 669 24 207 18 2235 984

(24.72%)7 169

(31,62%)

Doktor – PHC 22 669 27 927 22 2735 801

(20,77%)1 793

(7,91%)

Összes szakorvos – CHC 15 640 9 071 3 9794 681

(51,60%)9 413

(60,19%)

Röntgenológus – CHC 3 910 2 400 1 782620

(25,83%)1 330

(34,02%)

Gyógyszerész – PHC és CHC 26 579 22 816 18 4194 445

(19,48%)4 389

(16,51%)Laboratóriumi technikus –

PHC és CHC26 579 15 143 12 351

2 792(18,44%)

9 509 (35,78%)

III.7. Az egészségügy információs rendszere

Az ország irányításának a kontinensnyi méret és a földrajzi megosztottság miatt szüksége van

minél pontosabb és naprakészebb információs forrásokra, melyek híven tükrözik a több mint 1

milliárd ember állapotát. Az lakosság egészségügyi helyzetének az általános jólétben és a

fejlődésben betöltött kulcsszerepe miatt a Ministry of Health and Family Welfare felelőssége óriási.

Az adekvát döntéshozatal és végrehajtás érdekében a minisztérium számos információs forrásból

kap adatokat a lakosság egészségi állapotáról.

Népszámlálást 1891 óta 10 évente rendeznek az országban, mely az adott év március 1-jének

állapotát tükrözi. Az így összegyűjtött óriási adathalmaz a lakosság kor, nem és térbeli megoszlásán

túl számos társadalmi-gazdasági tényezőn keresztül is bemutatja az ország népességét. Az összes

információ forrás közül a népszámlálás precizitása a legkimagaslóbb. A 2001-es népszámlálás

különlegessége, hogy információt gyűjtött különböző fogyatékkal élő emberek csoportjairól is. [11]

[12]

A polgári bejegyzési rendszer egy folyamatos, szisztematikus tevékenység, mely országszerte

jegyzi a születéseket és a halálozásokat. Kiemelkedő szerepe ellenére csak 1969-ben a „Birth and

Death Registration Act” hatályba lépésével vált hivatalossá. A kivételes esetektől eltekintve

általában a helyi önkormányzat vagy az egészségügyi hivatal vezeti a regisztert. Az általános

21

érdektelenség miatt azonban helyenként időről időre jelentős kimaradások vannak a jegyzőkönyvek

vezetésében. Ezen felül elmondható, hogy az adatok minőségében/megbízhatóságában város és

vidék között viszonylag nagy az eltérés. [11]

India kormánya 1964-65 között indította el a reprezentatív statisztikai mintákat szolgáltató

Sample Registration System-et, hogy javítsa az lakosság életéről megszerezhető adatok

megbízhatóságát valamint, hogy adatokat nyerjen a város – vidék felosztásban. A rendszerben

általában közalkalmazottak, többnyire külön felkészítésen részt vett tanárok végzik a

számlálóbiztosi feladatokat. Jelenleg ezt az államok szintjén működő becslési rendszert tartják a

legpontosabbnak, mely képes adatokkal szolgálni a lakosság termékenységi, születési és halálozási

arányáról akár korcsoportos megoszlásban is, a csecsemőhalandóságról, a teljes lakosság kor és

nem szerinti összetételéről, valamint mindezen adatok külön szezonális és térbeli csoportjairól. [11]

[12]

A National Sample Surveys Organisation egyfelől rendszeresen végez országos felméréseket a

lakosság szociális, gazdasági, demográfiai, ipari és mezőgazdasági helyzetéről, másfelől

alkalmanként felmérésekkel segíti az egészségügy speciális területein, mint a betegségek és a

fogyatékosság, az adatszerzést. A szervezetnek két részlege közül az egyik a kérdőívek

összeállításán és az adatok minőségének javításán dolgozik, míg a másik ág teljes állású

alkalmazottai a felmérések lebonyolítását végzik. [11] [12]

A National Family Helath Survey (NFHS) egy a Ministry of Health & Family Welfare által

felügyelt, időszakosan lefolytatott, teljes Indiát átfogó felmérés. Legelőször 1992-93-ban, ezt

követően 1998-99-ben végezték el ezt a fajta vizsgálatot, melyből jelenleg a legutolsó, harmadik

ilyen felmérés 2005 és 2006 között készült. [13]

A National Institute of Communicable Diseases (NICD) 2004-ben indította el az Integrated

Disease Surveillance Project-et (IDSP), melynek keretében országszerte 800 bázist állítottak fel az

egészségügyi helyzet felügyeletére és az azzal kapcsolatos információk továbbítására. A szervezet

működése során kapcsolatban van a Central Bureau of Health Intelligence-szel (CBHI). [12]

Az olyan fertőző betegségekkel, mint az AIDS, a malária és a tuberkulózis, foglalkozó nemzeti

programok segítik a hatáskörük alá tartozó területen a betegekkel történő személyes kapcsolat

kialakításával az információszerzést és a tájékoztatást/felvilágosítást. [12]

A minisztérium évente kétszer publikálja a különböző helyekről beszerzett kerületi, állami és

országos adatokat a Family Welfare Yearbook és a Health Information Yearbook keretében. [11]

III.8. Az egészségügyi rendszer reformjai és eredményei [12/8]

Az egészségügyi szektor főbb új keletű reformjai:

22

• A csecsemőhalandóság visszaszorítása érdekében Reproductive and Child Health (RCH)

program keretében bevezettek egy alapvető újszülött gondozási eljárást, melyhez a szükséges

képzést lefojtatták és a területen történő további kutatásokat támogatják

• A hadjárat szerű immunizálás helyett a védőoltások beadásának rendszeres felügyeletét

megerősítették, valamint elindították a Hepatitis B elleni védőoltás és a biztonságos beoltási

programot

• A kormányzat nemrégiben indította el a National Rural Health Mission-t, hogy javítsa az

emberek, különösen az elszigetelt területeken élők, a szegények, a gyerekek és a nők számára az

egészségügyi ellátáshoz történő hozzájutást. A rendszer keretében minden faluban fog dolgozni egy

Accredited Social Health Activist (ASHA), akinek a feladata a közösség és az egészségügyi

rendszer közti kapcsolat fenntartása lesz.

• A Ministry of Health and Family Welfare (MoHFW) a WHO indiai irodájával közösen

összeállított egy összefoglaló dokumentumot az egészségügyi szektor reform kezdeményezéseiről

• A kormányzat fenntart egy webes szolgáltatást (Health Sector Policy Reform Option

Database, HS-PROD), mely a bevett indiai gyakorlatokat, újításokat, és know-how-kat tartalmazza.

Az egészségügy fontosabb eredményei:

• Az írni-olvasni tudók számának jelentős emelkedése és ezen belül a nemek között

különbségek csökkenése

• 5 év alatt gyermekhalandóság csökkenése, bár a csecsemőhalandóság még mindig magasnak

számít

• Országos szinten a parazita és fonalféreg betegségeket kiirtották, valamint tulajdonképpen a

leprát is felszámolták

• A köz- és magánszféra társulásaként működő Public Health Foundation of India nemrégiben

tett bejelentésében közölte, hogy a betegségek helyett inkább az egészségügy vezetésére fog

koncentrálni és megpróbálja megfelelő egészségügyi személyzettel feltölteni az üres állásokat.

• A kormányzat 2003-ban a cigarettáról és más dohánytermékekről szóló törvénye megtiltja a

reklámozást, szabályozza a gyártást, a kereskedelmet, valamint a szállítást és az elosztásukat.

III.9. A 11. 5 éves terv (2007-2011) egészségügyet érintő nagyobb tervei [7]

Indiában az egészségügy szerepének fontosságát a szociális és gazdasági növekedésben már

régen felismerték. Kulcsszerepe miatt a 11. ötéves terv keretében India központi kormányzata nagy

hangsúlyt fektet az egészségügyi szektorra. A terv megvalósításának sikere érdekében átfogó

stratégiát dolgoztak ki a szektor minden szegmensének megerősítésére. A célok megvalósítása

23

érdekében a központi és állami kormányzatok együttes egészségügyi kiadásainak jelentősen

növekednie kell, hogy megerősítsék a közegészségügyi rendszer teljesítményét és eredményeit.

Ezen túlmenően a tervek szerint jelentős hozzájárulást fognak biztosítani az AIDS és más,

hasonlóan súlyos egészségügyi problémák kezelését segítő programok költségvetésének. Számos

intézkedés igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a magánszektor minél nagyobb arányban vegyen

részt az ellátási igények kielégítésében.

A 11. 5 éves terv egyik fő célja a szegények és a hátrányos helyzetűek egészségi állapotának

javítása. A megvalósításhoz szükséges átfogó megközelítésmódnak magában kell foglalnia az

egyéni egészségügyi ellátás, a közegészségügy, a higiéniás kérdések, a tiszta ivóvízhez és a

táplálékhoz való hozzájutás, valamint a higiéniás és táplálkozási gyakorlat ismeretét. A terv

szándéka, hogy segítse az emberek egészségügyi szükségleteire és igényeire fogékony

közegészségügyi rendszerek és szolgáltatások összehangolódását és fejlődését. A hangsúly a régiók

és a közösségek egyenlőtlen helyzetének csökkentésén van, annak érdekében, hogy az egészségügyi

ellátás mindenki számára hozzáférhető és megfizethető legyen. Bár már tervek sora foglalkozott a

társadalom elhanyagolt csoportjaival, a 11. ötéves terv ténylegesen kiemelt figyelmet szentel a

serdülő lányok, a nők, a 3 év alatti gyerekek, az idősek, a fogyatékkal élők, valamint az egyszerű

törzsek egészségi állapota iránt.

III.10. Az egészségügyi rendszer problémái és lehetőségei a WHO Country Cooperation Strategy 2006-2011- India tükrében [15]

18. Táblázat: A kihívások és lehetőségek összefoglaló táblázataForrás: [15]

Terület Kihívások LehetőségekA fertőző betegségek súlyának csökkentése, beleértve a felügyeleti rendszer megerősítését és a felbukkanó fenyegetésekre adott választ

• Magas halandóság és megbetegedési arány a fertőző betegségek miatt, különösen a szegények között

• Regionális különbségek az egyes betegségek elterjedtségében

• Különböző típusú és eltérő minőségű egészségügyi szolgáltatók országszerte

• Nem megfelelő és késleltetett információk a járványügyi központoknak

• Új kórokozók felbukkanása, mind regionálisan, mind országos szinten

• Az infrastruktúra javulásával (könnyebb elérhetőség) a betegségek terjedése felgyorsul

• jelentős siker néhány betegség megszüntetésében, kiküszöbölésében, országos vagy regionális szinten

• Világbanki hitelből finanszírozott betegség megfigyelési projekt, Integrated Diseae Surveillance Project (IDSP)

• Hozzáférés a megfigyelés és a korai riasztási rendszer kereteként működő nemzetközi egészségügyi rendelkezésekhez

Az újszülöttek, a csecsemők, a gyermekek és az anyák halálozási arányának javítása

• Lassú visszaesés az újszülöttek, a csecsemők, az 5 év alatti gyermekek és az anyák halálozási arányában

• A társadalmi-gazdasági helyzet meghatározó szerepe az anyák, a gyerekek és a csecsemők rossz egészségi állapotában

• A felszerelés és a képzett emberi munkaerő hiánya az ország egyes részein

• Politikai elkötelezettség a szegény nők és gyerekek megsegítésére

• Világos célkitűzések megvalósítása a 2002-es National Population Policy alapján

• Óriási kormányzati program az anyai és gyermeki egészségügyi problémakörben, pl.: National Rural Health Mission

24

• Általános viselkedés a nőkkel és lányokkal szemben

A teljes termékenységi ráta csökkentése

• Újabb demográfiai tendenciák bukkannak fel azon államokban, melyek már sikeresen stabilizálták népességüket

• Szegényes kapacitás és a megfelelő rendszer hiánya az ország egyes részein a közösségi igények sikeres azonosítása és kielégítése, valamint a népesség stabilizálása érdekében

• A National Population Policy több szempontú megközelítésmódja a népesség stabilizálás érdekében

• Olyan programok alkalmazása, melyek inkább a közösség szükségleteinek biztosítását célozzák, mint a külsőleg felállított célkitűzéseket

• A lakosság számának sikeres stabilizálása néhány államban

• RCH (Reproductive and Child Health Programme) II bevezetése szélesebb körű fogamzásgátlási lehetőséggel

A nem fertőző betegségek fokozott felügyelete és megelőzése

• Leginkább a nem fertőző betegségek állnak a megbetegedések és a halálozási okok mögött

• A nem fertőző betegségek kialakulását befolyásoló tényezők a WHO-val kapcsolatban álló Egészségügyi minisztérium hatáskörén kívül esnek

• Az egészségügyi rendszer egyenesbe állítása a megelőzés és a nem fertőző betegségek szabályozásának érdekében

• A népesség nagy része fogyaszt dohányterméket valamilyen formában

• Elérhető, bizonyítékon alapuló beavatkozás

• A WHO-nak hozzáférése van a hasonló helyzeten már túljutott országok tapasztalati anyagához

• A különböző államokban az átalakulás nem egy időben fog lezajlani, ez lehetőséget teremt arra, hogy egymástól tanuljanak

Az egészségügyi rendszer hozzáférhetőségének, minőségének, felelősségre vonhatóságának, hatékonyságának és hathatósságának javítása

• A kormányzat alacsony arányú hozzájárulása az egészségügyi kiadásokhoz (a GDP-nek csak 0,9%-a)

• Az egészségügyi kiadások közel 70%-át a szabályozatlan magánszektorban működő egészségügyi szolgáltatóknál költik el; a készpénzes kiadások magas aránya a lakosság elszegényedéséhez vezethetett

• Az egészségügy emberi erőforrásának javítása: mennyiség, minőség, hozzáértés, motiváció, használhatóság, területi megoszlás tekintetében

• Nem hatékony rendszerek, amelyek az egészségügyi ellátók elszámoltathatóságát biztosítják a közösség felé, és hozzáférést biztosítanak az új, szakszerű egészségügyi eszközökhöz

• A kormányzat szándéknyilatkozata, hogy a közegészségügyi kiadások mértékét a GDP 2%-ára emelje

• Néhány egészségügyi program keretében tapasztalt sikeres együttműködés továbbvitele a köz- és a magánszféra között

• A kormányzati vezetés megnövekedett érdeklődése a közegészségügy és más egészséggel kapcsolatos tudományterület iránt, mint pl.: a gazdaságtan és a demográfia

• Növekvő nyomás a közösség részéről egy objektívan igazolható sztenderd rendszer felállítására az egészségügyi ellátás könnyebb minősíthetőségének érdekében

• Az egészségügyi technológiák és eszközök szabályozási keretrendszerének fejlesztésére tett lépések

Hozzájárulni a globális egészségpolitikai környezethez

• A nemzetközi egyezmények esetében tapasztalható tendencia, mely az egyese országok önrendelkezési jogát igyekszik csökkenteni az egészségügyi szektorban

• A közegészségügyi vezetők esetleges bizalmatlansága az egyezményekkel szemben

• A termékszabadalmi rendszer alkalmazása Indiában

• Hozzáférhető biztosítékok a megegyezésekben

• A TRIPS (Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights) egyezség segítheti az indiai gyógyszeripar növekedését

III.11. A gyógyszerpolitika és a gyógyszerpiac Indiában

Az indiai gyógyszerpiac egy közel 8,790 millió dolláros piac. A népesség növekedés, a speciális

egészségügyi ellátás igénye, valamint az életmóddal járó betegségek legyőzéséhez szükséges

25

gyógyszerek iránti igény megnövelte a keresletet a minőségi gyógyszerek és az új orvosságok iránt.

[18] Ezen túlmenően a betegségek egyre nagyobb arányú elterjedtsége és a jelenleg alacsony egy

főre jutó gyógyszerhasználat miatt a gyógyszeripari kutatások és eladások az elkövetkező

évtizedekben iszonyatos léptékben fognak növekedni. [19] Indiában a gyógyszeripar szinte teljesen

a magánszektoron belül működik. A gyógyszertárak többségét is egyéni, képzett gyógyszerészek

vezetik. [12]

2. ábra: India és a világ gyógyszeriparának várható fejlődési iránya

(India – bal oldal, Világ – jobb oldal, eladások milliárd euróban)Forrás: [20]

19. Táblázat: Az indiai és koreai gyógyszerpiac részesedése Ázsiában (Japán nélkül)Forrás: [20]

India Dél-Korea Kína Szingapúr más országok1996 14,0% 33,1% 28,1% 3,4% 21,4%2006 12,7% 17,6% 46,1% 9,2% 14,5%

A gyógyszerek és a gyógyszeripari termékek felügyelete két minisztérium között oszlik meg.

Az egyik a Ministry of Chemicals and Fertilizers (MCF), mely a gyógyszerpolitikáért, az iparág

szabályozásáért, valamint az árfelügyeletért felelős, míg a Ministry of Health and Family Welfare

(MoHFW) a szabványok lefektetéséért, a minőségbiztosításért, az új gyógyszerek bevezetéséért,

valamint a Central Drug Standard Control Organization (CDSCO) által alkotott, vonatkozó

törvények és szabályok betartatásáért felel. [11]

A gyógyszerekhez és gyógyszeripari termékekhez kapcsolódóan a kormányzati politika alap

célkitűzései már az 1986-os gyógyszer törvényben szerepeltek és ezek szinte kivétel nélkül még

napjainkban is érvényben vannak. Az új gyógyszer törvény (National Pharmaceutical Policy) 2002-

ben lépett életbe, melynek értelmében a MoHFW-nek az alábbi szerepet kell(ene) betöltenie:

• a szabályozó normák fokozatos javítása a nemzetközi gyártási folyamattal szemben

• a klinikai tesztek szabályozásának harmonizáltatása a nemzetközi gyakorlattal

• korszerűsíteni a folyamatokat és a lépéseket a gyógyszerek indiai K+F tevékenység révén

feltárt új felhasználási módjainak gyors kiértékelésére és engedélyeztetésére. Ezen felül egy

világszínvonalú CDSCO (Central Drugs Standard Control Organization) felállítása a meglévő

26

rendszer modernizálásával, újra strukturálásával és megreformálásával; a gyógyszer-szabvány

betartását segítő hatékony igazgatási rendszer létrehozása az államok szintjén, melynek központja a

CDSCO lenne, annak érdekében, hogy biztosítva legyen, hogy a gyógyszerek és gyógyszeripari

termékek megfelelnek a magas minőségi követelményeknek, a biztonsági és hatékonysági

előírásoknak.

Indiában 5 laboratóriumnak van joga a szabályozási célból összegyűjtött gyógyszer minták

tesztelésére. [11]

IV. DÉL-KOREA

IV.1. Az egészségügy helyzete és szerepe Koreában

A lakosság egészségi állapotának kulcsszerepe miatt egy minimális, ingyenesen elérhető

közegészségügyi rendszer biztosítása nem csak az adott ország gazdasági fejlődéséhez járul hozzá,

de még a belső stabilitás megteremtésében is fontos szerepet játszik. [7]

Koreában bizonyítottan fontos szereppel bír az egészségügy, valamint a lakosság általános

egészségi állapota. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a gazdasági fejlődés korai szakaszában, már

1963-ban megjelent az egészségbiztosítás lefedettségének kérdése a kormányzat prioritásai között.

A korszak számos nemzetközi összehasonlításából kiderül, hogy a koreaiak kereset rugalmassága az

egészségügyi szolgáltatások iránt a legtöbb országhoz képest jóval magasabb. Egy 1981-es Gallup

felmérés szerint a koreai emberek életében az egészség volt a legfontosabb, valamint azt is

kimutatta, hogy e tényező megléte járul leginkább hozzá a teljes boldogsághoz. [22]

20. Táblázat: Összehasonlító táblázat a 2008-as Gallup felmérés egészségügyi kérdéseinek eredményeibőlForrás: [30]

KOREA INDIA

Megbízik ön országa közegészségügyi és orvosi rendszerében?Igen Nem NT/NV igen Nem NT/NV60% 37% 3% férfi 65% 30% 4%59% 35% 5% nő 69% 23% 8%65% 35% 1% 15-24 év 67% 29% 3%51% 46% 3% 25-34 év 69% 25% 6%56% 40% 4% 35-49 év 68% 25% 7%67% 27% 6% 50 év fölött 62% 29% 8%

Elégedett ön a személyes egészségügyi állapotával?Igen Nem NT/NV Igen Nem NT/NV76% 23% 1% férfi 86% 13% 0%59% 39% 2% nő 83% 16% 1%83% 16% 1% 15-24 év 94% 6% 0%79% 19% 1% 25-34 év 88% 11% 0%66% 32% 2% 35-49 év 83% 15% 1%53% 46% 2% 50 év fölött 70% 28% 2%

Azon a területen ahol él elégedett a minőségi közegészségügyi ellátás hozzáférhetőségével?Igen Nem NT/NV Igen Nem NT/NV66% 30% 4% férfi 55% 43% 1%

27

67% 29% 3% nő 64% 36% 1%76% 23% 1% 15-24 év 62% 37% 2%68% 26% 6% 25-34 év 65% 35% 1%62% 34% 4% 35-49 év 56% 43% 1%65% 31% 3% 50 év fölött 53% 47% 0%

NT – nem tudja, NV – nem válaszolt

A konfuciánus elvek miatt a koreai emberek nagyon tudatosan törekednek a társadalmi rend

fenntartására és így személyes kapcsolataikat is kellő odafigyeléssel kezelik. Az orvosok rendkívül

megbecsült és tisztelt tagjai a társadalomnak, melyet az orvos-beteg találkozás során tiszteletteljes

megszólítással ki is fejeznek. A koreai páciensek nincsenek hozzászokva a vagylagos kezelési

utasításokhoz, kultúrájukban az ilyen orvosi viselkedés bizalmatlanságot kelt, pláne akkor, ha az

orvos fiatal. Koreában a családi doktora státusz nem igazán létezik, a betegek többnyire váltogatják

orvosaikat, különösen abban az esetben, ha a felállított diagnózissal nincsenek megelégedve. Ha

viszont az orvos kellő időt áldoz a bizalmi viszony kiépítésére a betegek nem pártolnak el tőle. A

fiatal női orvosokkal szemben fennálló alapvető bizalmatlanság az idősek körében még ma is

általános jelenség. [22]

A hagyományos orvoslást Koreában erős kínai behatás jellemezi, bár az még napjainkban is

külön rendszerként működik. Az egyik leghíresebb és legnagyobb hatású tradicionális szöveg a Ho

Chun által írt Tonui pogam, mely több mint 1 000 tünetre 4 000-nél is több orvosi leírást nyújt. Az

egészséget az embert felépítő több tényező egyensúlyi helyzetének eredményeként létrejövő

állapotnak tekinti, melyben a szerves és a nem szerves részek, a tudat és a test egyensúlyból

kibillent helyzetét a betegség alapvető eredőjének tekintik. [22]

Egy másik gyakran használt teória szerint az eum (víz, nő, sötét, árnyék) és a yang (tűz, férfi,

világos, fényes) mint a kínai yin és yang egyensúlytalan helyzete felelős a betegségek

kialakulásáért. A keleti orvoslás ezen felül számos gyógymódot alkalmaz az egészség megőrzés és

betegség megelőzés érdekében, úgy mint a gyógynövények használata, az akupunktúra és a

moxibúció. A diagnózist általában a szem megvizsgálásával, meghallgatással, a pulzus

kitapintásával, valamint a beteg kikérdezésével állítják fel. [22]

Az egészségügyi minisztérium, a Ministry for Health, Welfare and Family Affairs küldetése,

hogy előmozdítsa minőségi életvitelt, és hogy hozzájáruljon a nemzet fejlődéséhez azáltal, hogy

megvédi az embereket a társadalmi kockázattól, elősegíti az integrációt, áldoz a lakosságra és

alapvető szociális szolgáltatásokat nyújt. A minisztérium átfogó célja egy olyan társadalom,

melyben minden ember boldog és egészséges. A megvalósítás érdekében a testület számos

célkitűzést állított fel:

• a szociális háló kiterjesztése

28

• a gazdasági növekedés megerősítése kéz a kézben az egészségüggyel és a szociális jóléti

rendszerrel

• az öngondoskodó családok támogatása

• a közegészségügy és a szociális háló védelme. [21]

A minisztérium az alábbi területekre fókuszál egészségpolitikájában, a tervezés és a szabályozás

keretrendszerében:

• létrehozni egy, a teljes életszakaszon átívelő egészségügyi rendszert

• hatékonnyá tenni a közegészségügyi ellátást

• fokozni a National Health Insurance (NHI) lefedettségét és megerősíteni a kormányzat

szerepét az egészségügyben

• támogatni a közegészségügyet. [21]

Az új kihívásokra, mint az alacsony termékenységi ráta és a társadalmi elöregedés a

minisztérium szakértői csoportok, regionális vezetők és egyéb, nem állami szervezetek

összefogásával igyekszik megtalálni a megoldást. Bevonja őket a törvényalkotás és a megvalósítás

folyamatába is, mellyel nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a minisztérium az emberek

tényleges igényeivel érdemben tudjon foglalkozni. Ezzel párhuzamosan a minisztérium szoros

együttműködést folytat számos nemzetközi szervezettel, mint a WHO vagy az Organisation for

Economic Co-operation and Development (OECD), a globális egészségügyi problémák kezelése

érdekében. [21]

IV.2. Fontosabb demográfiai, társadalmi és gazdasági mutatók, valamint az alapvető egészségügyi mutatók

21. Táblázat: Fontosabb mutatók Dél-KoreárólForrás: [25] és http://www.indexmundi.com/south_korea/

mutatóév

2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008Lakosság (millió fő) 48 48,28 48,59 48,42 48,84 49,04 49,23Népesség növekedési üteme (%) 0,85 0,66 0,62 0,38 0,42 0,394 0,371Születési ráta (1 000 főre) 14,55 12,6 12.33 10,08 10 9,93 9,83Halálozási ráta (1 000 főre) 6,02 6,03 6,13 6,26 5,85 5,99 6,12Termékenységi ráta (megszült gyerekek száma/nő)

1,72 1,56 1,56 1.26 1,27 1,28 1,29

Csecsemőhalandósági ráta (1 000 élve születésre)

6,7 a 6,5 a 6,4 6,3 a 6,2 b 6,1 b -

Várható élettartam (átlagos) (év) 76,2 a 76,5 a 76,7 a 76,9 a 77,0 b 77,2 b 77,42Várható élettartam, férfiak (év) 72,8 a 73,0 a 73,2 a 73,4 a 73,6 b 73,8 b -Várható élettartam, nők (év) 80,0 a 80,2 a 80,4 a 80,6 a 80,8 b 80,9 b -Lakosság megfelelő ivóvíz hozzáféréssel (%)Vidék/Város/Összesen

- -

719297

- - - -

Lakosság korcsoportos megoszlása (becs.) (%)0-14 év/15-64 év/65+

- - - - - -17,472

10,5Írni-olvasni tudók aránya (%) 96,7 97 96,6 96,6 96,6 96,6 96,6

29

Szegénységi küszöb alatt élők (%) 4 4 4 4 15 15 15HIV/AIDS halálesetek száma (becs.) (fő)

180 220 200 200 200 200 200

Munkanélküliségi ráta (%) 3,1 3,1 3,4 3,6 3,7 3,3 3,2GDP növekedési üteme (%) 5,8 6,2 3,1 4,6 4 4,8 4,9Inflációs ráta (fogyasztói áras) 2,8 2,8 3,6 3,6 2,8 2,2 2,5Nominális GDP (US$ milliárd) 546.9 a 608,1 a 680,5 a 791,4 888,0a 962,9 b -GDP/fő (PPP) (ezer US$) 19,4 19,4 17,8 19,2 22,6 24,5 24,6Egy főre jutó személyes fogyasztás (US$)

6,393 a 6,829 a 7,283 a 8,619 a 9,753 b 10,767 b -

Export (milliárd US$) 159,2 162,6 201,3 250,6 288,2 326 371,5Import milliárd US$) 146,6 148,4 175,6 214,2 256 309,3 356,8 a aktuális adat b az Economist Intelligence Unit becslése

Bár az ország lakossága fiatalnak tűnik a többi OECD tagország demográfiai mutatóit tekintve,

azonban a csökkenő születési ráta és a növekvő várható élettartam következtében a gyors társadalmi

elöregedés jelei már láthatóak. Az OECD becslései szerint csupán alig két évtizednyi idő elegendő

ahhoz, hogy a 65 év fölötti korcsoport aránya a teljes lakosságon belül a 2000-ben mért 7%-ról

14%-ra emelkedjen, ami az ENSZ szerint már a társadalom elöregedettségét jelenti. Az

előrejelzések szerint 2018-ban fogja elérni az idősek aránya a 14%-ot. Összehasonlításképpen

megemlíthető, hogy ugyanez a folyamat Franciaországban várhatóan 115 év, míg Japánban 24 év

alatt zajlana le. [25]

22. Táblázat: Demográfiai adatok és várható alakulásuk Koreában a KNSO számításai szerint 2005 és 2050 közöttForrás: [33] – táblázat 1.4

Lakkosság (millió fő)

Népesség növekedési üteme (%)

Termékenységi ráta

Várható élettartam (év)

Átlagos életkor (év)

65 év felettiek aránya (%)

1960 25,0 2,3 6,0 55,3 19,9 2,91970 31,5 1,8 4,5 63,2 19,0 3,11980 37,4 1,5 2,7 65,8 22,2 3,81990 43,4 0,6 1,6 71,3 27,0 5,12000 46,1 0,6 1,5 75,9 31,8 7,32010 49,2 0,1 1,2 79,1 37,9 10,92020 50,0 -0,1 1,2 81,0 43,7 15,72030 49,3 -0,5 1,3 81,9 49,0 24,12040 46,7 -1,0 1,3 82,6 53,1 32,02050 42,3 - 1,3 83,3 56,2 37,3

IV.3. A nemzeti egészségpolitika története

A második világháborút megelőző sok évtizedes japán behatás az ország saját egészségügyi

rendszerének kiépítésére is rányomta bélyegét, többek között innen maradt meg például Koreában

az a japán szokás, miszerint nem csak a gyógyszerész adhat ki gyógyszert, hanem az orvosnál is

lehet meg lehet vásárolni. [24] Ezen felül három területen mutatkozik meg a japán modell hatása.

Egyfelől a rendszer adminisztrációs struktúrájában, másfelől abban a tekintetben, hogy kik lehetnek

biztosítottak, harmadrészt pedig, a rendszer finanszírozási forrásainak mobilizálásában. [27]

A félszigetet megosztó háborút követő függetlenedés után az ország szinte csak az iparosításra

összpontosított. A szociális programok háttérbe szorultak és az egészségügyi projekteket többnyire

30

csak külföldi források finanszírozták. Ebben az időben Korea kb. a központi költségvetések

megszokott 6%-a helyett csupán 1%-ot fordított egészségügyi kiadásokra. Az áttörés 1963-ban

következett be, amikor is számos politikai, gazdasági és történelmi okból kifolyólag Korea az

egészségbiztosítási rendszer lefedettségét kiemelt tényezőként kezdte kezelni, habár számos

nemzetközi egészségügyi rendszer megítélése szerint ez korai lépésnek számított egy olyan

országban, ahol az egy főre jutó nemzeti össztermék értéke csupán 100 US$ körül mozgott. Még

ebben az évben lehetővé vált a 300 főnél nagyobb cégek számára, hogy egészségügyi biztosítást

nyújtsanak alkalmazottaik számára, valamint több kisebb cég összefogásából is alakultak hasonló

biztosítási társaságok. Eleinte a rendszer kiépítése lassan haladt, így lehet az is, hogy csak 1969-ben

hozták létre az első önkéntes egészségbiztosítási társaságot az országban. [24]

Az 1976-ban indult egészségbiztosítási program 3 alapelvre épült, melynek értelmében a

biztosítottság kötelező, a hozzájárulás mértékét a jövedelem egy fix százaléka határozza meg,

valamint a szolgáltatásokból történő részesedés független a hozzájárulás mértékétől. A program

értelmében 14 éven belül a teljes lakosságot be akarták vonni az egészségbiztosítási rendszerbe,

melynek tényleges megvalósítása egy többlépcsős folyamat keretében zajlott le és végül csupán 13

év volt szükséges a kivitelezéséhez. [24] A rendszerben a munkáltatók és a munkavállalók közösen,

fele-fele arányban fizetik a szükséges hozzájárulást, mely biztosított csoporttól függően átlagosan 3-

8% között mozogott. [27]

23. Táblázat: Az egészségbiztosítással rendelkezők megoszlása 1977-ben és 1988-banForrás: [24] [27]

Biztosítás típusaÉv

1977 1988Vállalati biztosítás 8,6% 33,0%Kormányzati alkalmazottak, tanárok, nyugdíjasok 0,0% 10,7%Ön-foglalkoztatók 0,2% 4,2%Alacsony jövedelműek (Medical assistance) 5,7% 10,0%Urban Regional Medical Insurance 0,0% 22,7%Rural Regional Medical Insurance 0,0% 19,4%Összesen 14,5% 100,00%

24. Táblázat: Mérföldkövek a koreai egészségbiztosítási rendszer kiépítésébenForrás: [24] [25] [27]

év esemény1963 az önkéntes egészségbiztosítás engedélyezése

1976kötelező egészségbiztosítás az 500 főnél több embert foglalkoztató cégek dolgozóinak

1977 a Korean Medical Insurance Societies szövetségének megalapítása1977 kormányzati biztosítási program az alacsony jövedelműek számára (Medical Aid)

1979kötelező egészségbiztosítás a kormányzati alkalmazottak és a magániskolák tanárai számára

1979kötelező egészségbiztosítás a 300 főnél több embert foglalkoztató cégek dolgozóinak

1981kötelező egészségbiztosítás a 100 főnél több embert foglalkoztató cégek dolgozóinak

1981 az ön-foglalkoztatók egészségügyi biztosítótársaságainak létrehozása1981 bemutató programok a rendszer működéséről 3 földrajzi régióban

31

1982 kötelező egészségbiztosítás a 16 főnél több embert foglalkoztató cégek dolgozóinak1988 regionális egészségügyi biztosítás a vidéki lakosságnak1989 regionális egészségügyi biztosítás a városi lakosságnak az NHI (National Health Insurance ) és a Medical Aid kiterjed az egész lakosságra

1997a regionális egészségügyi biztosítók valamint a kormányzati alkalmazottakat, a magán iskolák tanárait és a többi munkavállalót biztosító társaságok összeolvasztása szerkezeti szinten (pénzügyileg nem) egy társasággá

1999 az Unified Health Insurance Act foganatosítása

2000- a különböző biztosító társaságok összeolvasztása létrehozva ezzel a National Health Insurance Corporation-t (NHIC)- a gyógyszerek felírásának és kiadásának különválasztása

2004 fizetési plafon felállítása a co-payment rendszerben

25. Táblázat: Az egészségügy intézményi fejlődéseForrás: http://english.mw.go.kr/front_eng/

év Minisztérium megnevezése2008- Ministry for Health, Welfare and Family Affairs

1994-2008 Ministry of Health and Welfare1955-1994 Ministry of Health and Social Affairs1949-1955 Ministry of Health 1948-1955 Ministry of Social Affairs

IV.4. Az egészségügyi rendszer felépítése

Koreában a közegészségügyi rendszer drasztikus fejlődésen ment keresztül, különösen, ha a

várható élettartam növekedését és a csecsemőhalandóság csökkenését vesszük figyelembe, amiben

a megerősített közegészségügyi rendszer mellett a jövedelmek és életszínvonal emelkedése is

lényeges szerepet játszott. [25]

Az ország átfogó közegészségügyi rendszerrel rendelkezik, melyet a munkavállalók és a

munkaadók hozzájárulásaiból és kormányzati támogatásból finanszíroznak. Az NHI a National

Health Insurance Corporation (NHIC) adatai szerint 2007-ben a lakosság 96,3 %-át biztosította, míg

a fennmaradó 3,7%-ot, a rászorulókat, a hazafiakat és a veteránokat az általános adókból

finanszírozott Medical Aid Programme biztosította. [21] [25] [31]

32

Az NHI-t három szerv, a Ministry for Health, Welfare and Family Affairs, a National Health

Insurance Corporation (NHIC) és a Health Insurance Review Agency (HIRA) működteti. A

minisztérium felelős az NHI tényleges működtetéséért és felügyeletéért. Az NHIC intézi a

mindennapos ügyeket, úgy, mint a biztosítottak és eltartottjaik alkalmasságának meghatározása, a

biztosítási és egyéb díjak megállapítása és beszedése, valamint a juttatások kifizetése. A HIRA

vizsgálja felül az egészségügyi juttatásokat, értékeli ki az egészségügy teljesítményét, a

biztosítottak, a szolgáltatók és más érintett felek anyagi helyzetét. [21]

3. ábra: Dél-Korea egészségügyi rendszerének felépítéseForrás: [31]

33

4. ábra: Az egészségügyi rendszer működéseForrás: [31]

26. Táblázat: A biztosítottak számának alakulása sémánként (ezer fő)Forrás: [31]

1990 1995 2000 2003 2006 2007Összesen 44 110 45 429 47 466 48 557 49 238 49 672 (100%)NHI: 40 180 44 016 45 896 47 103 47 410 47 820 (96,3%)• Munkahely: 20 759 21 559 22 404 24 834 28 445 29 424 (59,2%)Alkalmazott 16 155 16 744 17 578 20 149 23 724 24 749 (49,8%)Közalkalmazott és tanár 4 603 4 815 4 826 4 685 4 721 4 676 (9,4%)• Önfoglalkozta

tó19 421 22 457 23 492 22 269 18 965 18 395 (37%)

Medical Aid 3 930 1 413 1 570 1 454 1 829 1 853 (3,7%)

A koreai egészségügyi rendszer három szintből áll, központi szinten a minisztérium, az egyes

tartományokban egészségügyi osztályok, míg lokális szinten az egészségügyi központ (health

center). A vidéki területeken számos al-egészségügyi központ (sub-health center) és elsődleges

egészségügyi állomás (primary health care post) működik az egészségügyi központ irányítása alatt.

[35]

A minisztérium felel az egészségügy üzleti részeiért, a fertőző betegségek felügyeletéért, a

gyógyszerpolitikáért, a társadalmi jólétért, az egészségpolitikáért és az ellátásért, a nemzeti

nyugdíjbiztosításért, valamint a családjóléti feladatokért. Ezen felül a közegészségügy politikájának

és célkitűzéseinek kommunikálásán túl a költségvetés meghatározása is a feladata. Az egészségügyi

osztályok kétirányú közvetítő szerepet játszanak a kormányzat és az egészségügyi központok

között. Az egészségügyi központ feladatai közé tartozik az orvosi ellátás nyújtása mellett

adminisztratív teendők elvégzése és az egészségügyi szolgáltatások átfogó irányítása. Az al-

egészségügyi központok és az elsődleges egészségügyi állomások az orvosi ellátás és az

egészségügyi szolgáltatások irányításában vesznek részt. [35]

34

Az egészségügyi ellátást az utóbbi 40 évben bekövetkezett gyors fejlődésének köszönhetően a

magán szektor uralja, megközelítőleg az orvosok és ellátó helyek 90%-a, a kórházi ágyak 77%-a és

a klinikák mindegyike magánkézben van. [25] [29] A magán orvosi intézmények számának

növekedése nem megfelelő ellátást eredményezett, az orvosok a nagyobb városokban

koncentrálódnak és megjelent az egyenlőtlenség a magas ellátási költségek és az alacsony

egészségügyi juttatások között. [35] Az egészségügyi központokban történő közellátás feladata

csupán az alapellátás nyújtására redukálódott, de kiemelt szerepet kaptak az ellátás olyan területei,

mint az oltások és a fertőző betegségek felügyelete. Az egészségügyi költségvetési hiánya és a

gyenge végrehajtási rendszer azonban nem teszik lehetővé egy olyan egészségpolitika megalkotását

mely a fennálló problémákat sikeresen tudja kezelni. [25] [35]

A pácienseknek lehetőségük van az ellátást nyújtó kiválasztására és jellemző, hogy gyakran

egyenesen szakorvoshoz fordulnak. A biztosító pénztár a magánszolgáltatókat többnyire az

elvégzett szolgáltatások alapján fizeti ki, egy központilag meghatározott árjegyzék alapján. Habár a

kórházak elvileg nem profit alapon működnek, mégis azonosíthatók kereskedelmi vonatkozások.

[25]

Az ország egészségügyi intézményei mind mennyiségileg, mind minőségileg növekedtek. A

növekvő jövedelmek és az emelkedett életminőség növelte az emberek egészség iránti figyelmét. 15

év alatt több mint duplájára emelkedett a regisztrált orvosi intézmények száma, valamint a

hozzáférhetőség javításának érdekében a kórházi ágyak száma nagyobb arányban emelkedett, mint

a lakosság növekedési üteme. [34]

27. Táblázat: Az egészségügy infrastruktúrájaForrás: [21], [34] – táblázat 14.4

Év Összesen Általános kórház

Kórház/Klinika

Fogorvosi rendelő

Keleti orvoslás

Egyéb ÁgyEgy ágyra jutó lakosok száma

1990 21 701 228 11 263 5 292 4 294 624 134 176 3201995 29 773 266 14 741 8 304 5 997 465 196 232 2302000 38 665 285 20 053 10 527 7 412 388 287 040 1642001 40 276 268 21 418 10 616 7 630 342 288 952 1642002 44 029 284 23 990 11 200 8 232 323 316 089 1512003 45 772 283 24 300 11 989 8 885 315 340 988 1402004 47 378 282 25 346 12 075 9 350 325 353 289 1362005 49 566 290 26 383 12 643 9 911 339 379 751 127

Közegészségügyi intézmények Magán egészségügyi intézményekÁltalános

kórházSzakkórház

Kerületi/első szintű illetékes kórház

Elsődleges egészségügyi ellátó központ

KórházJáró-beteg

rendelő2006 295 11 - 3 442 1 676 -

IV.5. Az egészségügyi rendszer finanszírozása

35

Dél-Korea egészségügyi költségei az alkalmazott rendszer karakterisztikájából és egyéb

jellemzőiből kifolyólag (öregedő társadalom, újabb technológiák, egészségtudatosság növekedése,

páciensek elvárásai) folyamatosan növekednek. [29]

Dél-Korea összehasonlítva más OECD tagországokkal, jóval kevesebb költ az egészségügyre.

Megközelítőleg a GDP-jének 6%-át fordítja egészségügyi kiadásokra, míg más, átlagos fejlett

országok erre közel 8,6%-át költik a GDP-jüknek, ezzel Korea a költekezési aránya a

legalacsonyabb ezen országok között. A különbség a magán és a központi kiadások között évről-

évre egyenletesen alakul, de az OECD mutatók szerint a központi kiadások aránya 2007-ben a

GDP-nek csupán 3,2%-t tette ki, ami egy viszonylag kis százaléknak mondható. [25]

28. Táblázat: Az egészségügyi kiadások megoszlásForrás: WHO Statistical Information System (WHOSIS)

év1995 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006

a teljes egészségügyi kiadás nagysága a GDP százalékában (A)

3,7% 4,4% 5,3% 5,2% 5,5% 5,5% 6,0% 6,5%*

A teljes egészségügyi kiadásból a - magánkiadások aránya (X) 59,6% 49,3% 46,2% 47,5% 48,6% 47,8% 46,9% 44,9%- kormányzati kiadások aránya (B) 40,4% 50,7% 53,8% 52,5% 51,4% 52,2% 53,1% 55,1%**

A kormányzati kiadások aránya a GDP %-ában (A) x (B)

1,49% 2,23% 2,85% 2,73% 2,82% 2,87% 3,18% 3,58%

készpénzes kiadások arány a magánszektor kiadásaihoz viszonyítva (Y)

83,8% 80,6% 82,5% 82,8% 81,9% 82,4% 82,1% 82,1%

készpénzes kiadások arány az összes kiadásaihoz viszonyítva (X) x (Y)

49,9% 39,7% 38,1% 39,3% 39,8% 39,3% 38,5% 36,8%

külső források aránya a teljes egészségügyi kiadáshoz képest

0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%

a kormányzati költségvetés egészségügyre fordított hányada

7,2% 9,3% 11,4% 10,9% 9,1% 10,3% 11,0% 11,9%

a társadalombiztosításra fordított kiadás aránya a kormányzat egészségügyre fordított kiadásaihoz viszonyítva

79,0% 79,3% 81,3% 80,5% 80,6% 79,8% 77,5% 76,7%

egy főre jutó kormányzati egészségügyi kiadás (átlagos átváltási rátán US$)

171 241 289 311 357 409 523 653

egy főre jutó teljes egészségügyi kiadás (átlagos átváltási rátán US$)

424 476 537 592 695 783 986 1187

* 57 526,26 millió $ ** 31 674,20 millió US$

Az NHI finanszírozását az ön-foglalkoztatók biztosítási díjainak közel 50%-os kormányzati

támogatásával kiegészülve nagyrészt a többi biztosított és munkáltatóinak hozzájárulásai fedezik.

[21] [32] Az NHI kötelező hozzájárulási aránya a 2001-es 3,4%-ról 2007-re 4,8%-ra emelkedett,

amíg még így is jóval elmarad az OECD átlagtól. [32] Azoknak, akik sem munkahelyük által, sem

önkéntesen nincsenek biztosítva, pl.: önfoglalkoztatók, a rendszertelenül dolgozók, a

részmunkaidős alkalmazottak, a bevétel nélküliek, a hozzájárulás mértéket pontrendszerben

határozzák meg, melynek alapját képezi többek között a biztosított vagyona, jövedelme, autóinak

száma, kora és neme. [31] A rászorulókat biztosító Medical Aid Programme kiadásainak közel 10%-

át szintén a kormányzat fizeti. [32]

36

A közkiadások aránya az összes egészségügyi költséghez viszonyítva alacsonyak mondható, ha

ahhoz viszonyítjuk, hogy mekkora a biztosítás keretében nyújtott szolgáltatásokhoz történő

személyes kezelési hozzájárulás mértéke és a kézpénzes (piaci áras) kifizetések olyan

szolgáltatásokért, melyek kívül esnek a biztosítás által nyújtott szolgáltatások körén. [25] Az

egészségügyi magán kiadások legnagyobb hányadát jellemzően ezek a készpénzes kifizetések teszik

ki, melyeknek aránya 2006-ban megközelítette a 37%-ot. A költségekhez történő hozzájárulás

mértéke kórházi kezelés esetén 20%, míg a szolgáltatási körön kívül eső járó-beteg ellátás eset 30-

50% között mozog. Következésképp, az NHI egy viszonylag átfogó, de betegségek esetén csekély

védelmet biztosít. Jelenleg az NHI és az egészségügyi szolgáltatók egyeztetését követően kerülnek

megállapításra az egyes orvosi kezelések költségei, így ezek az előre megszabott árak határozzák

meg NHI kifizetéseit a szolgáltatók által kezelt biztosítottak után. A kormányzat nagymértékben

csökkentette egészségügyi kiadásait azáltal, hogy igyekszik leszorítani az ellátási költségek

növekedésének ütemét. [32]

Az hozzájárulási arányban bekövetkezett emelés és a növekvő kormányzati támogatás ellenére

az NHI 2006 óta deficites, annak eredményeképp, hogy a kiadások 2004 óta 1/3 arányban

emelkedtek. [32]

29. Táblázat: Az NHI mérlege (milliárd won)Forrás: [31]

osztályozás 1990 1997 2000 2003 2006 2007

összesenkiadás 2,164 7,678 10,110 14,893 21,588 24,560bevétel 2,432 7,296 9,101 14,893 18,810 21,728

ön-foglalkoztató

kiadás 1,007 3,513 4,952 6,.922 8,464 9,234bevétel 994 3,625 4,553 4,672 4,.914 5,380

korm. tám. 363 995 1,552 2,829 2,869 n.a.

alkalmazottkiadás 842 3,108 5,158 7,971 13,896 16,348bevétel 1,080 2,880 4,448 9,163 13,123 15,325

korm. tám. - - - 358 599 n.a.1) a bevételek díjakból; a kormányzati támogatás az általános bevételekből folyósított támogatás és dohánytermékek adójából befolyó pénzösszeg2) a 2000 és 2003-as év adatai a magán és közszféra alkalmazottainak együttes száma (közalkalmazottak és magániskolák tanárai)

IV.6. Az egészségügy emberi erőforrása

Az egészségügyben dolgozók képzését Koreában szigorú törvény szabályozza, valamint csak

olyan intézmények nyújthatnak orvosi kezelést és közegészségügyi ellátást, melyek szerződésben

állnak a kormányzattal. A Medical Service Act meghatározza, hogy a minisztériumnak van joga

engedélyezni az orvosok, a fogorvosok, a tradicionális gyógyítók, a szülészek/bábák és a nővérek

munkavégzését. A törvény értelmében a segédápolók, a csontkovácsok, az akupunktúrás és

moxibúciós orvosok és a masszőrök kvázi-orvosi személynek számítanak. [21]

30. Táblázat: Az engedélyezett orvosi személyzet számának alakulása (fő)Forrás: [34] – táblázat 14.5 és [36] – 780. oldal

37

fogorvos gyógyszerész ápolónőkeleti

gyógyítódietetikus

szülésznő/bábaorvos *

1990 42 554 1 007 9 619 37 118 89 032 - - -1995 57 188 789 13 681 43 269 120 415 8 714 60 179 83522000 72 503 648 18 039 50 623 160 295 12 108 82 069 87282001 75 295 629 18 887 51 872 170 845 12 794 84 969 88012002 78 609 606 19 672 53 168 181 800 13 662 89 008 89202003 81 328 588 20 446 54 381 192 480 14 553 92 927 89962004 81 998 586 20 742 53 492 202 012 14 421 97 295 86282005 85 369 564 21 581 54 829 213 644 15 271 100 808 86572006 88 214 - 22 267 55 845 223 781 15 918 104 874 85722007 91 475 - 23 126 57 176 235 678 16 732 - 8587

* az egy orvosra jutó lakosok száma

31. Táblázat: Az orvosi személyzet nemi megoszlásának alakulása 2007-ben (fő)Forrás: [21]

2007orvos fogorvos gyógyszerész ápolónő szülésznő/bába

összesen 91393 23114 57174 235682 8587férfi 72140 17552 20404 1690 4nő 19253 5562 36770 233992 8583

1000 főre jutó orvosok száma 1,90 0,50 1,20 4,80 0,20évente diplomát szerzők száma 4354 909 - 14 572 -

IV.7. Az egészségügy információs rendszere

Az információs technológia (IT) gyors fejlődésével a koreai közegészségügyi intézmények

egyre nagyobb számban vezetnek be információs rendszert annak érdekében, hogy az ellátás

minőségét javítsák és a felmerülő adminisztrációs költségeket csökkentsék. Számos tényező van,

mely összefüggésbe hozható az egészségügyi intézmények egyre nagyobb arányú

számítógépesítésével és a nemzeti egészségügyi információs rendszer (National Health Information

System (NHIS)) iránti igény növekedésével. Egyfelől az idősek egyre növekvő aránya a

társadalomban, akik nagyobb igénybevételt jelentenek az egészségügyi szolgáltatásokra és

forrásokra nézve, ezért szükséges olyan információs rendszerek kiépítése, melyek segítik az ellátást

és javítják az adminisztratív tevékenységek hatékonyságát az egyes egészségügyi intézményekben.

Másfelől a jogi rendszer kiforrottsága is nagyban elősegítette az egészségügyi szektor

számítógépesítését. 2003-ban az e-egészségügy három területe is hatóságilag elfogadottá vált: a

tele-orvoslás, az elektronikus kórtörténet (electronic medical report (EMR)) és az e-recept rendszer

a gyógyszertárak számára. Harmadrészt, a kórházi piac 2007-es megnyitása számos pozícióját féltő

koreai egészségügyi intézményt fejlesztésre ösztönzött mind a nyújtott szolgáltatások, mind az

információs rendszer tekintetében.

A koreai kormányzat az NHIS fejlesztésére az első 10 éves információs stratégiai tervet

(Information Strategy Plan (ISP)) 1990-ben fogadta el, és ezt 2001-ben egy újabb követett. Az ISP

szándéka szerint az akkor még Ministry of Health and Welfare név alatt működő minisztérium

valamennyi tevékenységét le fogja fedni. A tevékenységeket lefedő rendszerek nagyban

38

hozzájárultak az egészségügyi költségek csökkentéséhez és a szolgáltatás minőségének javításához.

[23]

A közegészségügyi információs rendszer Koreában 3 szintes, 250 közösségi egészségügyi

központból, 1 200 egészségügyi alközpontból és 2 000 egészségügyi állomásból áll, melyek a

körzet lakosai számára biztosítanak elsődleges egészségügyi ellátását és oltóanyagot, valamint a

páciensektől statisztikai információkat nyernek. Annak érdekében, hogy működésüket

hatékonyabbá tegyék és a nyújtott szolgáltatás minőségét is javítsák az egészségügyi központok

már az 1990-es évek elején megkezdték az információs rendszerek alkalmazását, amelyet azóta már

az összes egészségügyi központ alkalmaz. Felmérések szerint az egészségügyi központok

információs rendszere eredményesen javította a páciensek elégedettségi fokát és növelte az

egészségügyi dolgozók produktivitását. Egyedül a rendszer fenntartása okozott némi gondot,

különösen az elmaradottabb vidéki területeken, ahol hiányoznak a megfelelően képzett

számítógépes szakemberek. [23]

IV.8. Az egészségügyi rendszer reformjai és eredményei

Általánosságban elmondható, hogy egy egészségügyi reform célkitűzése az ellátási rendszer

hatékonyságának, méltányosságának és minőségének javítása. Koreában az egészségügyi

reformoknak céljaik tekintetében két fő típusa különböztethető meg:

• a piaci verseny fokozása – azon az elven alapul, mely szerint a kormányzat megbukott az

egészségügyi szektor megreformálásán, példa erre a közegészségügyi intézmények privatizációja és

a közellátási rendszer újraszervezése

• a kormányzati hatalom megerősítése –példa erre a nemzeti egészségprogram keretében a

betegségek felügyeleti rendszerének kidolgozása, valamint az ellátási költségek és az

egészségbiztosítási visszafizetések kormányzati szabályozása [35]

2000-ben két nagyobb egészségpolitikai reform ment végbe, az egyik az ún. integrációs reform,

a másik pedig az ún. szeparációs reform volt. [29]

2000-ig az NHI nem volt egységes, közel 400 közegészségügyinek mondható biztosítóból

tevődött össze, melyek igyekeztek elérni a teljes lefedettséget. A megosztottság következtében a

hozzájárulás/biztosítási díjak és a juttatások nem voltak egységesen szabályozva, így előfordulhatott

olyan, hogy azonos jövedelműek eltérő mértékben fizettek egészségügyi hozzájárulást ugyanazért a

szolgáltatásért, ami horizontális méltánytalansághoz vezetett. [32] A 2000-es integrációs reform a

biztosító társaságokat két lépésben egyetlen biztosítóvá egyesítette és a méltányosság érdekében

megállapított egy általános hozzájárulási arányt az alkalmazottak számára. Az első lépés során a

regionális egészségügyi biztosítókat (227 db), valamint a kormányzati alkalmazottakat és a

39

magántanárokat biztosító társaságot (1 db) olvasztották egybe, létrehozva ezzel a National Medical

Insurance Corporation-t (NMIC). A 145 vállalati egészségügyi biztosító ekkor még önálló maradt.

A második lépés keretében, 2000 júliusában az NMIC-t és a vállalati biztosítókat a National Health

Insurance Corporation (NHIC) megalapításával szerkezetileg egyesítették. A biztosítók pénzügyi

egyesítésére azonban csupán 2004-ben került sor. A reform következtében az irányítás

adminisztratív költségei jelentősen csökkentek és ezen felül a reform eredményeként fellépő

monopszónia ellensúlyozta az NHI monopóliumát és helyet teremtett az egyeztetéseknek. [29]

Azonban az ön-foglalkoztatók alacsony hozzájárulási arányának következtében fellépő

finanszírozási problémát nem sikerült megoldania. [32]

32. Táblázat: Az adminisztrációs költségek aránya az integrációs reform előtt és után (százmillió won)Forrás: [29]

Egyesítés előtt (számos biztosító)

Részleges egyesítés

Teljes egyesítés (egyetlen biztosító)

1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003Teles kiadás (A) 76,823 87,157 95,614 105,384 140,511 146,510 157,437Adminisztratív költségek (B) 6,636 6,971 6,814 7,503 7,101 6,568 7,085(B)/(A) aránya 11.4% 10.2% 8.7% 8.3% 5.4% 4.7% 4.7%

Bár törvényileg már 1994-ben elfogadták a szeparációs reformot csupán 2000 júliusában

vezették be. A reform keretében kötelezően különválasztották az orvosok gyógyszer felírási jogát a

gyógyszerészek gyógyszerkiadási jogától a járó-beteg ellátás szintjén. Azelőtt mivel mindketten

adhattak ki gyógyszert recept nélkül, általános jelenség volt az orvosságok túlzott és nem

rendeltetésszerű használata. Az gyógyszerek ellenőrzés nélküli kiadási rendszere, valamint az iparág

nem igazán jövedelmező versenystratégiája során a cégek K+F helyett inkább vásárlásösztönzésre

költöttek. [29] Mivel az orvosok számára a gyógyszerek eladási jogának megvonása

szakterületenként eltérő mértékben, de minden esetben komoly bevételkiesést jelentett, az átlagosan

1/3-1/2 arányú jövedelemcsökkenésre az orvosok sztrájkkal reagáltak. A kiesés kompenzálásaként

az orvosi ellátás költségei 41%-kal emelkedtek, melynek következtében az NHI finanszírozási

problémái csak tovább súlyosbodtak és így 2001-ben közel 20%-os hiánnyal, 2,2 trillió wonos

deficittel zárta az évet. Az NHI költségei ezen felül tovább növekedtek az új eljárásmód miatt,

melyben receptet csak az orvos írhat fel. Az emiatt sűrűsödő orvos-beteg találkozókon túlmenően a

drágább gyógyszerek felírása a kedvezményes árúakkal szemben szintén növelte a rendszer

finanszírozási problémáját. [32] Az orvosok elvesztették motivációjukat, hogy a biztosított számára

azonos hatásfokú, olcsóbb, generikus gyógyszereket írjanak fel, mivel megszűnt az a rendszer, mely

magasabb áron térítette meg az orvosságok költségét, mint amennyibe azok valójában kerültek. [26]

2001-ben a kormányzat programot hirdetett, annak érdekében, hogy csökkentse az NHI deficitét,

mely 2003-ra sikeresen nyereségessé tette a rendszert. [32]

40

IV.9. Az egészségügyi rendszer problémái és lehetőségei

Az egészségügyi rendszer megerősítésének érdekében Dél-Koreának számos kihívással kell

szembenéznie:

• a krónikus betegségek számának emelkedése

• elöregedő társadalom és alacsony termékenységi ráta

• jövedelmek eloszlásának egyenlőtlensége

A jelenségek mindegyike komoly hatást gyakorol az egészségpolitika területére:

• a krónikus betegségek előfordulásának növekvő aránya rávilágított arra, hogy a jelenlegi

rendszer nem fektet kellő hangsúlyt erre a területre

• az elöregedő társadalom az egészségügyi problémákkal rendelkező idősek számának

növekedését jelentheti, mely ezáltal növelni az egészségügyi kiadásokat

• a bevételek nem egyenlő megoszlása méltánytalansághoz vezethet az egészségügyben.

A kormányzat ezekre a kihívásokra válaszolva megpróbál lépéseket tenni a betegségek

megelőzésére, az NHI lefedettségének fokozására, saját szerepének megerősítésére, valamint

kialakítani egy pénzügyileg fenntartható egészségügyi ellátórendszert. [21]

IV.10. A gyógyszerpolitika és a gyógyszerpiac Koreában

A dél-koreai emberek erős gyógyszerhasználók, ami abban is megmutatkozik, hogy az NHI

költségeinek közel harmadát csupán az orvosságok ára teszi ki. A gyógyszerpiac 2007-ben közel 8,5

milliárd dolláros forgalmat bonyolított, mely abban az évben majdnem 10%-os növekedést jelentett.

Bár Dél-Korea teljes egészségügyi kiadása alacsonynak mondható, 2007-ben az országban a

gyógyszerekre költött összeg megközelítette az OECD átlagot, a GDP 1,6%-át. A piacot főként

helyi, generikus készítményeket előállító cégek uralják, melyek közül a legnagyobb a Dong-A

gyógyszerészet, melynek a jelentések szerint az éves forgalma 571 milliárd won összértéket tett ki

2006-ban. [25] Előrejelzések szerint az országos piac növekedési ütem a várható élettartam

emelkedés és társadalomi elöregedés miatt fellépő növekvő gyógyszerszükséglet miatt nem fog

csökkenni az elkövetkező években. [37]

A gyógyszerpiac Koreában példátlan átszervezésen ment keresztül az elmúlt évtizedben, amikor

is a kormányzat számos reformmal segítette elő az egészségügyi rendszer átláthatóságának

javulását. Az elkövetkező években a nemzetközi egészségügyi biztosítási rendszer finanszírozása

érdekében tett kormányzati lépések fontos szerepet fognak játszani a piaci igények növekedésének

lassításában és akadályozhatják a betegek innovatív gyógyszerekhez történő hozzájutását. A

kormányzat 2006 decemberében hozta létre az NHI gyógyszerkiadási költségeinek racionalizálását

41

célzó tervezetét (Drug Expenditure Racionalization Plan (DERP)), melynek kulcseleme az NHI

gyógyszer-támogatási rendszerének megváltoztatása. [37] A negatív lista rendszer helyett, melyen

valójában az összes gyógyszer szerepelt és ezáltal biztosítási támogatásban részesült, egy pozitív

lista rendszert vezettek be, melyre csak azok a gyógyszerek kerülhetnek föl, melyek bizonyítottan

azonos minőségűek és egyben legolcsóbbak. Az új rendszerben már csak ezek az orvosságok

élveznek ár visszafizetési támogatást az NHI keretében és ezen felül a pácienseknek receptfelírási

hozzájárulást is kell fizetniük. [25] Az NHIC új stratégiaként bevezette az ártárgyalási rendszert,

melynek keretében meghatározzák, hogy az adott gyógyszer felkerül-e a pozitív listára és ha igen,

milyen áron. [37]

A kormányzat azon reformtörekvései, melyek a gyógyszerekkel kapcsolatos költségeket akarták

csökkenteni éles orvosi ellenállásba ütköztek. 2007 szeptemberében az orvosok sztrájkot hirdettek

azon kísérletileg bevezetett receptfelírási rendszer ellen, melyben az orvosnak a gyógyszer kémiai

összetétele és nem pedig márkaneve alapján kellett volna a recepteket felírnia. A módszer

árnyoldala, hogy lehetőséget ad a gyógyszerészeknek arra, hogy ők dönthessenek arról, milyen

márkájú gyógyszert adnak a betegnek. 2007 októberében egy felmérés rámutatott, hogy Dél-

Koreában az orvosságoknak több mint a fele jóval drágább, mint más fejlett országokban. [25]

A kormányzat számos, a gyógyszereket érintő költségcsökkentő intézkedést tett az elmúlt

években. A tényleges tranzakciós áron alapuló rendszer keretében a kórházak csak azon az áron

kapnak költségtérítést, amilyen áron az adott gyógyszert beszerezték, így elestek a beszerzési

kedvezmények révén nyerhető összegektől. 2008 januárjában a referencia áron alapuló rendszert,

mely egy felső visszatérítési összeghatárt állapít meg az azonos hatékonyságú gyógyszerekre még

nem alkalmazták Dél-Koreában, bár a téma már megvitatás alatt állt. [25]

A jövőben egyre nagyobb szerepet kap a költséghatékony gyógyszerhasználat, mely az

egészségpolitika eszköztárát felhasználva remélhetőleg képes lesz hatást gyakorolni az orvosságok

mértéktelen használatára és visszaszorítani azt az országban. [32]

33. Táblázat: Gyógyszerpiaci szereplők Dél-KoreábanForrás: [36]

1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

Gyá

rtók

szá

ma Gyógyszer 535 610 679 680 711 766 714 759 781 802

Gyógyhatású készítmény

158 182 238 270 294 318 327 338 343 385

Kozmetikum 140 150 186 203 270 337 417 466 506 612Orvosi eszköz 411 478 609 795 1 174 1 421 1 681 1 783 1 887 1 883

Nagykereskedők 761 942 1 046 1 169 1 287 1 520 1 501 1 582 1 691 1 700Gyógyszertárak 18 948 18 435 17 968 18 564 18 979 19 631 20 116 20 537 20 643 20 591

Gyógyszerész 1 290 1 210 1 133 1 034 992 881 835 771 714 666A korlátozott gyógyszerek forgalmazói

229 207 218 188 194 189 167 189 303 284

42

Ker

eske

dők

szám

a Keleti orvosságok kereskedői

2 125 2 076 1 998 1 927 1 890 1 819 1 760 1 700 1 635 1 562

Keleti orvosságok

nagykereskedői850 870 1 016 955 998 1 018 970 948 988 955

V. ÖSSZEFOGLALÁS

A gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei közül az egészségügy minden esetben közvetetten,

de döntő hatással van az ország gazdasági fejlődésére, teljesítőképességére. India és Dél-Korea

esetében az egészségügy történetében, kultúrájában, a jelenlegi rendszer felépítésében és

finanszírozásában és általános megítélésében óriási különbségeket találhatunk.

Mindkét országról elmondható, hogy komoly hagyományokkal rendelkezik a tradicionális

orvoslás terén, és ennek beillesztése a modern orvoslásba India esetében napjainkban egyre

sikeresebben megy végbe. A különféle orvostudományok integrált alkalmazását támogató új

szemléletek alkalmazásával a szubkontinensnyi országban komolyan foglalkoznak. A tradicionális

gyógymódok megismertetésével, támogatásával és alkalmazásának ösztönzésével igyekeznek

felhívni a figyelmet a megelőzősére és a hosszú távú egészségmegőrzésre, mely ezen gyógymódok

főcélkitűzése. Az integrált alkalmazás sikere esetén az elkövetkező évtizedekben komoly javulás

várható a társadalom egészségi állapotában, az amúgy súlyos egészségügyi problémákkal küszködő

országban. A rendszer finanszírozásában kiemelkedően alacsony az állami szerepvállalás, mértéke a

GDP 1%-át sem érte el 2006-ban. Ennek következményei, valamint az egészségügyi oktatás

hiányosságai okozzák a legnagyobb gondokat. Az ország vezetése a főbb problémák ismeretében

igyekszik átfogó stratégiai terveket alkalmazni, azonban a programok sikeresessége esetén is az

eredmények csak majd hosszabb távon válnak érzékelhetővé, addig csupán csekély változásokkal

lehet csak számolni. A 11. ötéves terv egészségügyet érintő részének kidolgozottsága példaértékű,

azonban ennek eredményeit majd a következő évtized adatai fogják csak alátámasztani.

Korea egészségügyi kultúrájában szintén jelen vannak a hagyományos, többnyire kínai eredetű

gyógymódok, melyeknek alkalmazása napjainkban újra népszerűvé és elfogadottá vált. A tény, hogy

az ország gazdasági fejlődésének korai szakaszában már fontos szerepet tulajdonított az

egészségügynek, a kulturális és történelmi okokon túlmenően a koreaiak magas egészség iránti

keresletrugalmasságával magyarázható. Az ország egészségügyi rendszerében az állami

finanszírozás alacsony aránya hasonlóságot mutat India esetével, bár annál jóval kedvezőbbnek

mondható. A két ország helyzete azonban számos okból kifolyólag mégse egyértelműen

összehasonlítható. Dél-Korea legnagyobb, egészségügyet érintő problémájának a lakosság rohamos

elöregedését és az alacsony termelékenységi rátát tekintik. A jelenleg az OECD átlagnál is

43

alacsonyabb mértéket öltő egészségügyi kiadások növelése emiatt rövid időn belül

elengedhetetlenné válik.

A gyógyszerhasználati kultúra rendkívül eltérően alakult a két országban. Míg Indiában a

gyógyszerpiac nagysága csupán az ország méretének és 1 milliárdnál is több lakosának köszönhető,

mivel az egy főre jutó éves gyógyszerhasználat rendkívül alacsonynak mondható, addig a

koreaiakra jellemző túlzott gyógyszerfogyasztás és helytelen használat olyannyira jelent volt a

mindennapi életben, hogy a kormányzatnak kellett határozott intézkedéseket hoznia ennek

visszaszorítására. A fent említett okok miatt India gyógyszerpiacának rohamos terjeszkedésével kell

számolni az elkövetkező évtizedekben, mely az ország alapméreteiből adódóan hatványozottan fog

érvényesülni.

VI. HIVATKOZÁSOK

[1] Dombi Ákos – Az egészségügy in Veress József (szerk.) (pp. 69-131): A gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei; Typotex, Budapest (2007) pp. 233

[2]http://hu.wikipedia.org/wiki/Eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgyi_Vil%C3%A1gszervezet [2009-04-15]

[3] http://www.who.int/about/en/ [2009-04-15]

[4] http://www.who.int/about/history/en/index.html [2009-04-15]

[5] http://www.who.int/about/role/en/index.html [2009-04-15]

[6] National Health Profile – 2008 [6-A] Health Finance Indicators, [6-B] Health Infrastructure, [6-C] Human Resources in Health Sectorhttp://www.cbhidghs.nic.in/index2.asp?slid=1000&sublinkid=706 [2009-04-15]

[7] Eleventh Five Year Plan (2007-12), Volume II: Social Sector, Chapter 3: Health and Family Welfare and Ayush http://planningcommission.nic.in/plans/planrel/fiveyr/welcome.html [2009-04-15]

[8] WHO: India, Country cooperation strategy at a glance (November, 2006) http://www.who.int/countryfocus/cooperation_strategy/ccsbrief_ind_en.pdf [2009-04-15]

[9] International Finance Corporation, World Bank Group: Backgrounder on Health Care in India http://www.ifc.org/ifcext/che.nsf/AttachmentsByTitle/Factsheet_ReducePovertyIndia/$FILE/Reduce+Poverty+India.pdf [2009-04-15]

[10] Ministry of Health & Family Welfare (Govt. of India), Department of AYUSH (Ayurveda, Yoga & Naturopathy, Unani, Siddha and Homoeopathy) http://indianmedicine.nic.in/ [2009-04-15]

[11] SEARO-WHO: Regional Health Situation: Country Health System Profile: India; India: National Health System Profile http://www.searo.who.int/LinkFiles/India_CHP_india.pdf [2009-04-15]

[12] SEARO-WHO: Regional Health Situation: Country Health System Profile: India Mini profile (2007) http://www.searo.who.int/LinkFiles/Country_Health_System_Profile_4-India.pdf [2009-04-15]

44

[13] NFHS-3 National Reports, Volume-I, Summary of findings http://www.nfhsindia.org/nfhs3_national_report.html [2009-04-15]

[14] Rural Health Care System in India http://mohfw.nic.in/Bulletin%20on%20RHS%20-%20March,%202007%20-%20PDF%20Version/Rural%20Health%20Care%20System%20in%20India.pdf [2009-04-15]

[15] WHO: Country cooperation strategy 2006-2011, India http://www.who.int/countryfocus/cooperation_strategy/ccs_ind_en.pdf [2009-04-15]

[16] MacroScan – an alternative economics webcenter, Government Health Expenditure in India: A Benchmark Study, Oct 30th 2006, Economic Research Foundation; Undertaken for the MacArthur Foundation, India, by Economic Research Foundation, New Delhi, August 2006 http://www.macroscan.org/anl/oct06/pdf/Health_Expenditure.pdf [2009-04-15]

[17] B. S. Ghuman, Akshat Mehta: Health Care Services in India: Problems and Prospects, International Conference on The Asian Social Protection in Comparative Perspective at National University of Singapore, 7-9 January, 2009http://www.appam.org/conferences/international/singapore2009/sessions/downloads/1551.doc [2009-04-15]

[18] The Israel Export and International Cooperation Institute, Indian Pharmaceutical Industry www.export.gov.il/_Uploads/2351TheIndianPharmaceuticalMarket.doc [2009-04-15]

[19] Healthcare in India, Emerging market report 2007; Pricewaterhouse Coopers http://www.pwc.com/extweb/pwcpublications.nsf/docid/3100DC81746FA2308525734F007458DF/$File/emerging-market-report-hc-in-india.pdf [2009-04-15]

[20] Deutsche Bank Research, Current Issues: Asia, Uwe Perlitz: India’s pharmaceutical industy on course for globalisation April 9, 2008, http://www.dbresearch.com/PROD/DBR_INTERNET_EN-PROD/PROD0000000000224095.pdf [2009-04-15]

[21] WPRO-WHO: Countries and areas, Republic of Korea, country context 2008 http://www.wpro.who.int/NR/rdonlyres/415063E1-FD1F-4B05-A544-4CB0825C6875/0/32RepublicofKorea08.pdf [2009-04-15]

[22] Cross-Cultural Tuberculosis Guide, chapter 4: TB & Korean Culture http://www.aapcho.org/site/aapcho/content.php?type=6&id=43 [2009-04-15]

[23] National Health Information Systems in Korea by Young Moon Chae, Ph.D., Graduate School of Public Health, Yonsei University, Seoul, Korea, http://www.apami.org/apami2006/papers/NHIS%20in%20Korea%20Chae.pdf [2009-04-15]

[24] Universal Health Care Coverage in Korea by Gerard F. Anderson, Health Affairs, Summer 1989; 8(2): 24-34. http://content.healthaffairs.org/cgi/reprint/8/2/24.pdf [2009-04-15]

[25] South Korea: Healthcare and pharmaceuticals profile, from The Economist Intelligence Unit, January 21st 2008http://www.eiu.com/index.asp?layout=IwPrintVW3&article_id=1523035737&printer=printer&rf=0 [2009-04-15]

[26] Health Care System and Policy in Korea: Politics and Democratization, Stanford University, February 20, 2009, Soonman KWON, Ph.D. Professor, Dept. of Health Policy & Management School of Public Health, Seoul National University, South Korea, http://iis-db.stanford.edu/evnts/5530/HCSystemPolicyFeb2009.pdf [2009-04-15]

45

[27] Health Care Reform in South Korea: Success or Failure? by Jong-Chan Lee, DrPH, Am J Public Health, 2003 January; 93(1): 48–51. http://www.pubmedcentral.nih.gov/articlerender.fcgi?artid=1447690 [2009-04-15]

[28] Oxford Journals, Medicine, Journal of Public Health, Volume 20, Number 1, Pp. 41-46, March 1998; Health care systems in transition II. Korea, Part I., An overview of health care systems in Korea by Youngsoo Shin; http://jpubhealth.oxfordjournals.org/cgi/reprint/20/1/41 [2009-04-15]

[29] Health Care Delivery and Health Policy in South Korea for presentation at

Canada-Korea Social Policy Symposium, January, 2005 by Bong-min YANG, PhD, Dean School of Public Health/Seoul National University; http://www.utoronto.ca/ai/canada-korea/papers/BongMinYang.H-Policy0501.ppt [2009-04-15]

[30] Gallup World Poll - WorldView 2008; https://worldview.gallup.com/default.aspx [2009-04-15]

[31] Extending the Coverage of National Health Insurance: The case of Korea by Wonshik Kim, May 20, 2008, Prepared for ILO high-level meeting; http://www.ilo.org/public/english/region/asro/bangkok/events/sis/download/paper49.pdf [2009-04-15]

[32] OECD Economic Surveys: Korea, Volume 2007/6, June 2007

[33] OECD Economic Surveys: Korea, Volume 2008/21, December 2007, supplement no. 3.

[34] Explore Korea through statistics, 2007, Korea National Statistical Office (KNSO)

[35] A review of PHC in the Republic of Korea by Dr Baeg-Ju Na, http://www.wpro.who.int/NR/rdonlyres/E6347D8D-5732-4786-BADE-BE07596BF272/0/kor.pdf [2009-04-15]

[36] Korea Statistical Yearbook 2008, Korea National Statistical Office (KNSO), 55th edition

[37] U.S Commercial Service: Drugs and Pharmaceuticals - Republic of Korea http://www.buyusa.gov/asianow/rokpharmaceuticals.html [2009-04-17]

46