Általános farmakognózia
-
Upload
lorand-mako -
Category
Documents
-
view
289 -
download
0
description
Transcript of Általános farmakognózia
Egészségügyi Posztlíceum
Gyógyszerész-asszisztensi szak
I. év, II. félév
Általános
farmakognózia
1
A farmakognózia tárgya
A farmakognózia alkalmazott gyógyszerészeti tudományág, olyan növényi (ritkán állati)
eredetű gyógytermékek tanulmányozásával foglalkozik, amelyeket a gyógyszertárban vagy a
gyógyszeriparban használnak fel galenusi készítmények vagy gyógyszerek előállítására.
A farmakognózia kifejezést először Seydler használta 1815-ben az „Analecta
Pharmacognosticae” című művében. Az említett műben a szó jelentése: az ásványi, növényi és
állati eredetű gyógytermékek ismeretének és felismerésének tudománya. Utólag a fogalom
jelentése leszűkült a gyógyászatban használt biológiai termékek ismeretére.
A farmakognózia tehát gyógynövény és drogismeretet jelent. Görög eredetű összetett
szó, a pharmacon gyógyszert jelent, a gnosco (igei alak), gnosis (főnévi alak) pedig ismeretet,
megismerést, tanulmányozást.
A farmakognózia tantárgya két részre osztható:
általános farmakognózia
részletes (rendszeres, szisztematikus) farmakognózia.
A farmakognózia feladatköre:
1. Felkutatja, meghatározza és leírja a növényi drogok (=hatóanyag tartalmú növényi rész
vagy szerv) anyanövényét. Tanulmányozza előfordulásukat, foglalkozik termesztésükkel,
gyűjtésükkel, feldolgozásukkal. Tárgyalja a drogok előkészítését, csomagolását,
kereskedelmét.
2. Részletesen ismerteti a drogok és gyógynövények morfológiáját és anatómiáját. Mikro-
kémiai vizsgálatokat dolgoz ki, amelyek segítségével a drogok azonosítása gyorsan,
egyszerű módon, mikroszkóppal is elvégezhető.
3. Ismerteti, tanulmányozza a hatóanyagok tulajdonságait, előállítását, minőségi és
mennyiségi vizsgálatát, kémiai szerkezetét és részben a hatását is.
4. Vizsgálják a forgalomban levő kereskedelmi növényfajokat, megkülönböztetésüket, a
hamisításokat, az összetévesztéseket és szennyezéseket, ezeknek megkülönböztetésére és
kimutatására eljárásokat dolgoz ki és közöl.
5. Kitér a drogok alkalmazására a hivatalos gyógyászatban, ismerteti népgyógyászati
felhasználásukat, rámutat ipari feldolgozásukra.
2
6. A népgazdaság szempontjából fontos export- és import- kérdéssel is foglalkozik. Súlyt
helyez külföldi drogok pótlására és helyettesítésére, külföldi gyógynövények
meghonosítására, magasabb hatóanyag-tartalmú gyógynövények szelektálására és
kultiválására.
7. Feladata még olyan mérgező növények ismertetése is, amelyek a gyakorlati életben a
drogokkal és táplálékokkal való kapcsolataikban számításba jöhetnek.
8. Végül mindezeket a tudnivalókat néprajzi, etimológiai és történeti vonatkozásokkal
egészíti ki.
A farmakognózia ágai és rokonágai:
Általános farmakognózia: a gyógynövények leírását, termesztési sajátosságait,
termesztési módját, a gyógynövények részeinek morfológiáját és a növényi drog
kinyerési módszereit tanulmányozza.
Részletes farmakognózia: a növényi és állati eredetű hatóanyagokat és a hatóanyag
tartalmú növényi részeket, valamint ezek emberi szervezetre gyakorolt hatását
tanulmányozza.
Fitokémia: a növényi drogokban levő hatóanyagok biokémiai tanulmányozásával
foglalkozik. A hatóanyagok azonosítása és tanulmányozása lehetővé teszi azoknak
gyógyszerformává való átalakítását, illetve gyógyászati célra történő szintetizálását.
Kemotaxonómia: új hatóanyagok felfedezésére törekedik, gyógyhatású új
gyógynövényekből. A gyógynövényeket kémiai rendszerbe foglalja (a bennük levő
hatóanyagok szerkezeti rokonsága szerint)
Fitoterápia: az a gyógyászati ág, amely gyógynövények segítségével gyógyít, illetve
betegségeket előz meg.
Fitofarmácia: a megbetegedett gyógynövények kezelésével foglalkozik
Botanika: gyógyszerészeti alaptudományág, erre az alapágra támaszkodik a
farmakognózia. A teljes növényvilág tanulmányozásával foglalkozik.
3
Történeti áttekintés
A gyógynövények használata régebbi időkre nyúlik vissza, mint az emberiség írott
története. Az ember a gyógyulást keresve ösztönösen a természethez nyúlt. Feltehetőleg már az
őskor embere is rátalált a gyógyító hatású növényekre, miközben táplálék után kutatva
kóstolgatott, fogyasztás után feltűnhetett némelyik növény sajátos biológiai hatása.
Megfigyelhették, hogy egyes növények csillapították a fájdalmat, mások a köhögést és olyanokra
is rátaláltak, melyeket elrágcsálva mély és pihentető álomba merültek.
Különböző növények gyógyhatásának ismerete hatalmat adott az ezt felhasználó ember
kezébe, gyakorlói legtöbbször a vallási és szellemi élet vezetői lettek.
Egyiptom :
-mumifikálás- balzsamokkal, illóolajokkal, konzerváló hatású anyagokkal
-egyiptomi nők- haj, szem és bőr festése hennával, sáfránnyal
-terápia- fürdők, lemosások, székletszabályozás növényi eredetű anyagokkal
-Ebers-féle papirusztekercs- Kr.e. 1600-ból származik, Kr.u.1873-ban fedezték fel, 20
méter hosszú tekercs pálmalevélből, több mint 800-féle receptet, orvosi tanácsot, imát,
fohászt tartalmaz
-Nílus árterülete- termékeny terület, alkalmas növény és gyógynövénytermesztésre
-használt növényeik: retek, hagyma, fokhagyma, mák, szezám, olajfa, sáfrány, ópium, fehér
üröm, kapor, ánizs, bab, kender, vérehulló fecskefű, foltos bürök, koriander, beléndek, kömény,
ricinus, len, liliom stb., méz, aloé, szántál, tömjén.
Fönícia:
-élénk drogkereskedelem, Etiópiából, Ázsiából szállították a gyógynövényeket a Fekete-
tenger, Vörös tenger, sőt az Atlanti-óceán vidékéig.
Asszírok, babilóniaiak:
-len, tölgy, füge, cédrus, hagyma-termesztés.
-2. Merodachbaladam i.e. 720-ban gyógynövénykertet létesített.
India :
-fűszerei, illóolajai, illatos fái, balzsamai az egész világon híresek.
-kálmos, kender, mák, rauwolfia.
4
-Védákban- „soma” nevű növény levét tejjel és lisztel összekeverve erjedni hagyták,
gyógyító pezsdítő hatás (tulajdonképpen csikófarkkóróról van szó, Ephedra vulgaris,
antibiotikus hatása igazolt).
Kína :
-i.e. 27. sz.-ban - Shen- Nung- császár összeíratta a gyógynövényeket, kb. 200-250
növényt írtak le, felhasználással együtt.
-jelenleg a Kínai Gyógyszerkönyv kb. 600 drogot és drogkészítményt hivatalosít .
-mandragóragyökér, rebarbaragyökér, fokhagyma.
Görögország :
-Aszklepiosz orvos-isten (lánya Hygeia) kígyós szentélyei, berkekben, ligetekben, innen
származik a a gyógyszertárak jelképe, a serleg fölé hajló kígyó.
-Hippokratész az első tudós gyógynövény-felhasználó, több mint 300 növény hatását
ismerte és használta, az első görög iskola megalapítója.
-Teophrasztosz füvészkönyvet írt 450 növény pontos leírásával „De historia plantarum”,
„De causis palntarum”.
-Dioszkoridesz- a gyógynövényismeret első tanítója, megfogalmazza, hogy nem az egész
növény hatásos(drog fogalma), „De materia medica” 5 kötetes könyv, 600 gyógynövény
leírása, 60%-a ma is hatásos, alkalmazható.
-fehér üröm, maszlag, beléndek, kálmos, ricinus, sáfrány stb.
Palesztina :
-a Biblia tudósít fűszerkenetekről, balzsamligetekről mirhahegyekről, használtak még
gyapottat, kendert, rozmaringot.
Róma :
-átveszik a görög kultúrát, elkezdik a gyógynövényeket termeszteni-
-Chato „De re rustica”, „De agricultura”, 120 gyógynövényt említ, köztük abszint,
hagyma stb.
-Celsus, enciklopédista, orvos, gyógyszerész, „De medicina”, 8 kötetes könyv, új
gyógynövényeket említ, Pimpinella, Plantago fajok.
-Plinius „Naturalis historia” 1000 gyógynövényt sorol fel.
-Claudius Galenus, híres római orvos, a galenika atyja, nevéhez fűződnek a ma is
alkalmazott „galenusi készítmények”, tinktúrák, forrázatok, főzetek, kenőcsök.
-Nagy Károly frank király, római császár elrendelte a gyógynövény- és fűszernövény-
termelést a kolostorokban, a kolostorok közelében.
Arabok :
5
-Avicenna, „Canon Medicinae”-5 kötet, számos keleti gyógynövény leírása.
Amerika :
-felfedezése számos új gyógynövény, hánytató gyökér, kakaó, dohány, Perubalzsam,
kínafa kérge, Rathania, szenega-gyökér.
-Paracelsus, 16.sz.,
-„signatura plantarum” doktrína, a növények saját nyelvükön beszélnek, specifikus formájuk,
színükkel elmondják mire jók.
-„quinta esencia”- a hatóanyag fogalma, igyekezett izolálni és meghatározni.
-ásványi eredetű gyógyszereket is használt.
-Európában egymás után jelentek meg a füvészkönyvek (Krauterbuch)
-az egyetemeken bevezetik a gyógynövények tanítását, Padovában1533-ban Francesco
Buonafede létesíti az első farmakognózia tanszéket, ezt követte Pisában, Bolognában,
Heidelbergben, Leidenben
-Mont Pelierben gyógynövénykertet létesítettek
-a mikroszkóp felfedezése új korszakot nyitott meg, Leeuwenhoek (a kínafakéreg háncsrostjait
figyelte meg) munkáját fejleszti tovább Marcello Malpighi
-Robert Hooke- a parafa és bodzabél vizsgálatával azonosította a növényi sejtet, „cella”- nak
nevezte.
-Karl Linné- upsalai botanikus- bevezette a növények binominális, máig elismert és használt
elnevezését
-további fontos tudósok: Scheele, Sertürner (német gyógyszerész, izolálta az ópiumból a morfint,
megalapította az alkaloidkémiát), Schleiden (drogazonosítás, drogminősítés mikroszkópos
alapjait tette le), Hartwich, Mayer, Pelletier és Caventon( ez utóbbi kettő állította elő a kínafa
kérgéből a kinint)
-a kémia fejlődése lehetővé tette, hogy a farmakognózia, vagyis a természetes eredetű anyagok
ismerete igazi tudománnyá fejlődjék.
-a világon ma ismert gyógynövények száma kb. 12000.
Hazai történeti vonatkozások
6
-Melius Juhász Péter 1578-ban Kolozsváron adta ki a „Herbáriumot”, eredeti címen „ Az fáknak,
füveknek, nevekről, természetekről és hasznairól”, ez kb. 300 középkori betegségnevet 1500
gyógyreceptet, javallatot, kozmetikai tanácsot, előiratot tartalmaz.
-Beythe András „Fiveskönyv” 1595
-I Magyar Gyógyszerkönyv 1871
-I Román Gyógyszerkönyv 1832, 301 monográfiával, ebből 217 növényi, 29 állati, 46 ásványi és
15 szerves anyag.
-Isekutz-Jakabházy-Nyiredi 1835-ben megjelentette a „Gyógyszerismeret” című könyvet.
-1904-ben Páter Béla alapította az első kísérleti gyógynövénytelepet.
-Kopp Elemér, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógynövény-kutatási
tanszék alapítója, gyógynövény-és botanikuskertet alapított.
A gyógynövények ismerete, használata és hasznosítása ma újra virágkorát éli, világszerte,
nálunk is. Megfosztva a babonától, hiedelmektől, titkoktól úgy a gyógyszeripar, mint a
kozmetikai ipar alapanyagokként használja a vadon termő vagy termesztett gyógy- és
fűszernövényeket.
7
A gyógynövény és drog fogalma
Gyógynövényeknek nevezzük azokat a növényeket, amelyek különböző szerveikben
betegségek gyógyítására, megelőzésére vagy az egészség megőrzésére alkalmas anyagot
tartalmaznak. A gyakorlati életben ezekhez hozzájárulnak azok a gyógynövények is, amelyeket
az ipar dolgoz fel (textilipar, bőripar, fűszeripar, olajipar). Legtágabb értelemben
gyógynövényeknek nevezzük azokat a növényeket, amelyeket az irodalmi adatok alapján
gyógyítás céljára felhasználtak vagy felhasználnak a népgyógyászatban vagy a hivatalos
gyógyászatban. Szűkebb értelemben csak azokat a növényeket nevezzük gyógynövényeknek,
amelyekből a jelenleg érvényben levő gyógyszerkönyvben szereplő növényi drogokat nyerik.
Romániában kb. 3200 magasabb rendű növényt tartanak számon, ebből kb. 200-at
gyógynövényként ismernek el. A gyógynövények száma igen dinamikusan változik, számos
népgyógyászatból használt növény hatását tudományosan is igazolták, mások feledésbe
merültek, mivel tudományosan nem bizonyítható a hatásuk, másokat viszont újra fölfedeztek. A
kutatás fejlődésével új gyógynövényeket is felfedeznek, a már ismert gyógynövényekről pedig
új, néha meglepő hatást is igazoltak.
A gyógynövények vadon termők vagy termesztettek. Gyűjtésük, betakarításuk,
termesztésük, feldolgozásuk, forgalomba hozataluk meghatározott előírások szerint történnek.
Az adott gyógynövénynek minden szerve tartalmazhat hatóanyagot, de legtöbbször csak
bizonyos részei hordozzák megfelelő mennyiségben. Ezeket a szerveket gyűjtik, szakszerűen
tartósítják.
Drognak nevezzük a növényektől, néhány esetben az állatoktól származó, többnyire
szárítással konzervált, vagy eredeti állapotban levő nyers, hatóanyag tartalmú terméket, amelyet
gyógyászati céllal felhasználnak. Nem tévesztendő össze az angol eredetű „drug” fogalommal,
ami élvezeti szert jelent. A drog szó jelentését egyesek a kelta „droch” (=rossz) szóra vezetik
vissza, mások a német „drog, droge” (=száraz) vagy az illír „drug” (=drága), sőt a perzsa
„drogue” (=csalás) szóból származtatják. A drogok részletes tanulmányozásával a részletes
farmakognózia foglalkozik. A drogok részletes tárgyalása több szempont szerint történik:
alfabetikus sorrendben (előnye, hogy lexikonszerű)
rendszertani sorrendben (előnye, hogy így könnyebb a drogot szolgáltató szerv vagy
szervezet azonosítása)
8
morfológiai csoportosításban (ily módon könnyebb az azonosítás, didaktikai előnye van)
terápiás sorrendben (a hatástani csoportosításnak gyakorlati haszna van, hiszen a
drogokat gyógyító hatásukért alkalmazzuk)
kémiai sorrendben, vagyis a drogokat hatóanyagcsoportok szerint sorolják be (előny:
könnyebb az azonosítás, tisztaságvizsgálat, raktározás és a gyógyszerészi műveletek)
A gyógynövények és növényi drogok elnevezése
A növények, így a gyógynövények elnevezése nemzetközileg elfogadott nomenklatúra
szerint történik. Karl Linné 1753-ban bevezette a növények binominális elnevezését, amely
alapján az első név a növény nemzetségének (genus) latin vagy latinosított neve nagy
kezdőbetűvel, a második név a faj (species) neve kis kezdőbetűvel, majd ezt követi az eső
elnevező (auctor) neve, rendszerint rövidítve.
Példák: Urtica dioica L. = nagy csalán (Karl Linné nevezte el)
Foeniculum vulgare Mill. = édeskömény ( Philip Millere nevezte el)
Ha ugyanazt a növényt egymástól függetlenül többen is leírták, a növény neveit
társneveknek (synonymon) hívják. Amikor ugyanazzal a névvel több növényt neveznek, azt
hason-neveknek (homonymon) nevezik.
A magyar nyelvhasználatra nincsenek kötelező szabályok, hiszen a legtöbb drog neve, de
nemcsak a drog, hanem magának a növénynek a neve is tájegységenként változik. A magyar
elnevezésben ha a növény neve kettős a faj kerül előbbre. (pl. csattanó maszlag, kerti kakukkfű)
A növényi drogok megnevezése az 1929-ben lezajlott II. Brüsszeli Nemzetközi Értekezlet
határozata alapján történik: a latin megnevezésben először a drog anyanövényének a neve
szerepel egyes szám birtokos (genitivus) esetben, majd a használt növényi rész neve egyes szám
alanyesetben (nominativus) és esetleg a szükséges jelző következik, amely meghatározza a drog
származását, alakját, tisztaságát stb.
Példák: Calami rhizoma mundatum= kálmos gyökértörzs, hámozott
Malvae folium scissum= papsajt levél, vágott
Hyperici herba= orbáncfű földfeletti része
Inulae rhizoma cum radicibus=örvénygyökér gyöktörzse és gyökerei
Menthae piperitae folium= borsmenta levél
9
A gyógynövényrészek, drogok, hatóanyagcsoportok latin elnevezései:
aetheroleum=illóolaj
albedo= terméshéj, belső fehér rész (pl. narancs, citrom)
amentum=barka
amylum=keményítő
anthodium=fészekvirágzat
bacca=bogyó
balsamum=balzsam
brachtea=murvalevél
bulbus=hagyma
calyx=csésze
cera=viasz
cortex=kéreg
caput(capita)=terméshéj (pl. mák)
capsula=tok
farina=liszt
frons(frondes)=ágvég, lomb
foeum=széna
folium=levél
fructus=termés
flavedo=terméshéj külső sárga része (pl. narancs, citrusfélék)
folliculus=tüszőtermés
flos(flores)=virág
galla=gubacs
glandula=mirigy
glans=makk
gemma=rügy
herba=földfeletti rész (általában virágzó)
inflorescentia=virágzat
lichen=zuzmó
lignum=fa
legumen=hüvelytermés
10
nux(nuces)=diótermés
oleum =olaj, zsírosolaj
palea=pelyva
petalum=szirom
pericarpium=terméshéj
pix=kátrány
pollen=virágpor
pseudofructus=áltermés
pulpa=bél, terméshús
pulvis=por
radix=gyökér
rhizoma=gyökértörzs, gyöktörzs
rezina=gyanta
semen=mag
spica=kalász
spina=tüske
spora=bibepor
stigma(stigmata)=bibe
stipes(stipites)=kocsány
stolo=inda, futószár
strobulus(srtobuli)=toboz
stylus=bibeszál
succus=növénynedv
summitas(summitates)=virágzó ágvég
tuber=gumó
turio=hajtáscsúcs
Növényi részek, drogok latin jelzői :
albus=fehér
amarus=keserű
concissus=vágott
contusus=összezúzott
cribratus=szitált
crudus=nyers
11
decorticatus vagy mundatus=hámozott
depuratus=tisztított
dulcis=édes
electus=válogatott
flavus=sárga
granulatus=szemcsés
grossus=durva
immaturus=éretlen
maturus=érett
medicinalis=orvosi, gyógyászati célra
naturalis=természetes
niger, nigra=fekete
odoratus=illatos
officinalis=orvosi szerhez tartozó
recens=friss, zsenge
scissus=aprított, vágott
siccus=száraz
siccatus=szárított
subtilis=egész finom(por)
totus=egész
viridis=zöld
vulgaris=közönséges
Példák a drog nevének képzésére:
Mentha piperita-----Menthae folium
Lavandula officinalis------Lavandulae flos
Hyosciamus niger-------Hyiosciami folium
Rosmarinus officinalis------Rosmarini folium
Eryngium campestre-------Eryngii herba
Capsicum annuum--------Capsici fructus
Berberis vulgaris------Berberidis radicis cortex et fructus
Plantago lanceolata-------Plantaginis folium
Salix alba-------Salicis cortex
12
A gyógynövények előfordulása a spontán flórában
Ahol csak növényi élet van, ott mindenütt terem gyógynövény is, vadon termő
gyógynövényekkel mindenütt találkozunk, hiszen évről-évre minden különösebb emberi
beavatkozás nélkül maguktól is teremnek.
Országunk földrajzi helyzete igen kedvező, a 44-48-as szélességi körök között terül el, a
gazdag és változatos domborzati forma, a kedvező éghajlati viszonyok gazdag és változatos flóra
kialakulását teszik lehetővé.
A spontán flórában a gyógynövények a következő földrajzi tájegységekben fordulnak elő:
1. sziklákon, alpesi legelőkön ( fásszárúak: borókafenyő, törpefenyő, fekete áfonya, vörös
áfonya, lágyszárúak: kék sisakvirág, palástfű, árnika, tárnics, korpafű, kankalin, havasi
lórom, fehér zászpa )
2. hegyoldalak és domboldalak nedves rétjein és kaszálóin ( fásszárúak: nyír, mogyoró,
borókafenyő, lágyszárúak: cickafark, palástfű, árnika, kömény, kis ezerjófű, katángkóró,
őszi kikerics, galaj, orbáncfű, kankalin, gyermekláncfű, kakukkfű, lóhere, martilapu,
fehér zászpa, vadárvácska )
3. erdőkben ( fásszárúak: nyír, vadcseresznye, mogyoró, galagonya, borostyán, kökény,
tölgy, cserefa, kutyabenge, csipkebogyó, szeder, málna, bodza, hárs, fekete áfonya, vörös
áfonya, fehér fagyöngy, lágyszárúak: párlófű, medvehagyma, farkasalma, kapotnyak,
szagos müge, vérehulló fecskefű, gyöngyvirág, erdei pajzsika, erdei szamóca, fekete
tárnics, nehézszagú gólyaorr, pirosló hunyor, orbáncfű, örvénygyökér, kapcsos korpafű,
citromfű, szurokfű, tüdőfű, télizöld meténg, vadárvácska, nadragulya )
4. erdővágásokban ( fásszárúak: nyír, mogyoró, szeder, málna, bodza, kecskefűz,
lágyszárúak: párlófű, nadragulya, erdei szamóca, orbáncfű, szurokfű, aranyos istápfű,
gilisztaűző varádics, csalán )
5. csúcsok közelében, sziklahasadékokban, szakadékokban ( fásszárúak: homoktövis,
szeder, málna, lágyszárúak: mezei zsurló, orbáncfű, orvosi somkóró, seprőzanót,
martilapu )
6. napfényes száraz réteken ( lágyszárúak: cickafark, tavaszi hérics, kék iringó,
édesgyökér, fehér fátyolvirág, orbáncfű, orvosi pemetefű, tövises iglice, szappanfű,
kakukkfű, ökörfarkkóró )
13
7. utak mentén, vasúti töltéseken, műveletlen, elhagyott területeken, elgazosodott
helyeken ( fásszárúak: kökény, csipkebogyó, szeder, bodza, lágyszárúak: cickafark,
tarackbúza, nagy bojtorján, farkasalma, fehér üröm, fekete üröm, pásztortáska, vérehulló
fecskefű, katángkóró, csattanó maszlag, mezei zsurló, bolondító beléndek, vadárvácska,
árvacsalán, szúrós gyöngyajak, gyújtoványfű, papsajt, orvosi pemetefű, kamilla, orvosi
somkóró, útifű, madárkeserűfű, aranyos istápfű, gilisztaűző varádics, gyerekláncfű,
szerbtövis, csalán, ökörfarkkóró )
8. a beültetett területek szegélyein, mezsgyéken ( lágyszárúak: cickafark, tarackbúza,
fehér és fekete üröm, pásztortáska, búzavirág, katángkóró, szarkaláb, mezei zsurló,
füstike, varjúmák, gyújtoványfű, pipacs, útifű, gilisztaűző varádics, vadárvácska,
szerbtövis )
9. letaposott területeken ( lágyszárúak: papsajtmályva, kamilla, útifű, madárkeserűfű,
libapimpó )
10. trágyázott területeken, szemétdombok környékén, legelőkön ( lágyszárúak: csattanó
maszlag, bolondító beléndek, havasi lórom, csalán )
11. szikes talajokon ( lágyszárúak: tarackbúza, orvosi ziliz, kamilla, tövises iglice )
12. folyóvizek mellékén, folyóvizek melletti berkekben, csalitosokban ( fásszárúak:
homoktövis, nyárfa, fekete ribizli, fűz, kányabangita, lágyszárúak: orvosi ziliz,
angyalgyökér, erdei pajzsika, mezei zsurló, komló, örménygyökér, fillérfű, orvosi
somkóró, acsalapu, fekete nadálytő, martilapu, macskagyökér )
13. nedves, vizenyős területeken, mocsarak, lápok mellett, árokpartokon ( fásszárúak:
fekete nyár, kutyabenge, fűz, lágyszárúak: orvosi kálmos, orvosi ziliz, réti legyezőfű,
varjúmák, fillérfű, réti füzény, vidrafű, libapimpó, fekete nadálytő, macskagyökér )
Haszonfák és díszfák mint gyógynövények: hárs, fehér akác, tölgy, fekete nyárfa, fehér
nyírfa, kőrisfa, szelíd gesztenye, vadgesztenye, japánakác, meggyfa.
Kultúrnövényeink melléktermékei is származtathatnak drogot: diófalevél,
kukoricabajusz, babhüvely, cseresznye és meggyszár, mákgumó, fűzfavesszőháncs,
napraforgóvirág, málnalevél, szamócalevél, fekete-ribizli levél.
Az ország igen változatos talajadottságokkal rendelkezik, ezért viszonylag sokféle vadon
termő gyógynövényt lehet gyűjteni. Egyesek kiveszőfélben vannak, a talajrendezések vagy a
túlzott begyűjtés miatt, mások védelmi területen élnek, míg mások nagy tömegben fordulnak elő
szinte mindenhol, mint például a cickafark, vagy a kamilla.
14
A gyógynövények állandó gyűjtésével és kitermelésével kapcsolatosan felmerül a
gyógynövény állományok védelmének kérdése is. A gyűjtés és védelem szempontjából az ország
flórájában található gyógynövényeket az alábbi csoportokra lehet osztani:
1. a növénytakaróban bőven találhatók és esetükben a kipusztulás veszélye nem áll fenn,
ezeknek főleg a föld feletti részeit értékesítik
2. azok a fajok, amelyekből olyan kis mennyiséget gyűjtenek, hogy a kipusztulás veszélye
szintén nem áll fenn
3. azok a gyógynövények, amelyeknek a föld alatti részeit vagy pedig a kérgét gyűjtik,
miáltal a kipusztulás veszélyének vannak kitéve
4. a növénytakaróban ritkán fordulnak elő, következésképpen ezen fajok gyűjtését meg kell
tiltani
5. bizonyos gazdasági szempontok miatt egyes gyógynövényfajokat állandóan irtanak, ilyen
a borókafenyő (Juniperus communis), melyet a legelőtakarítási munkálatok kapcsán
állandóan kivágnak, vagy a sóskaborbolya (Berberis vulgaris), melyet más növények
védelme miatt irtanak, mivel a gabonarozsda terjedését részben így akadályozzák meg
6. néhány faj gyűjtését és értékesítését a törvény több szempontból tiltja, pl. a törpefenyő
(Pinus mugo) kitermelését a törvény tájalakító hatása és klimatológiai tényezők miatt
tiltja, illetve növénytársulástani vonatkozásánál fogva védi
7. vannak olyan gyógynövények, amelyek ritkán fordulnak elő és nagyon hasonlítanak
testvérfajaikra, s így akaratlanul is begyűjtik az alapformával együtt. Ugyanez a helyzet
akkor is ha a gyógynövényfajon belül ritka alfajokat, változatokat és formákat lehet
megkülönböztetni. A hasonlóság alapján ezeket is begyűjtik az alapformával. Mindkét
esetben előállhat az a helyzet, hogy az állandó gyűjtés következtében a ritka testvérfajok,
fajalatti egységek egy bizonyos idő után kifogynak a természet háztartásából, s velük
együtt sok értékes tulajdonság veszhet el, melyeket már nem lehet pótolni
15
Gyógynövénytermesztés
Egyes gyógynövényeket a kultúrnövényekhez hasonlóan termesztenek is.
A termesztés főbb előnyei:
- a vadon is termőnövényfajok esetében a szükségletek biztosabb fedezése
- a magasabb hatóanyag-tartalmú nyersanyag előállításának lehetősége
- idegenföldi, nálunk elő nem forduló növényfajok könnyebb hozzáférhetőségének
biztosítása
- a vadon termő növények állományainak kímélése, melyek ezáltal egyre inkább
géntartalékoknak tekinthetők, elsősorban arra szolgálhatnak, hogy legértékesebb
biológiai, kémiai és hatástani sajátosságokkal rendelkezők egy részét folyamatosan
termesztésbe vonják.
Téves az a vélemény, hogy olyan talajon amely kultúrnövénytermesztésre nem alkalmas,
gyógynövényeket még sikerrel lehet termeszteni, ez a vélemény abból indul ki, hogy a
gyógynövények vadon, mindenféle megműveletlen talajon jól megteremnek. Az eredményes
gyógynövénytermesztés is megfelelő fekvésű, jó erőben levő és jó szerkezetű talajt igényel és
lehetőleg öntözhetőt is. Kevés azoknak a gyógynövényeknek a száma, amelyek annyira
igénytelenek, hogy laza homokos, köves vagy eróziós talajon is termelhetők. A gyógynövények
termesztésénél nem csupán a mennyiség, hanem a minősége is döntő fontosságú.
A gyógynövények is megkövetelik a szükséges jó szántást, szerves és műtrágyázást, a
gondos ápolást és szakszerű betakarítást. Több gyógynövényünk magja apró, amelyek
elvetéséhez a talajt szinte kertszerűvé, morzsalékossá, gyommentessé kell előkészíteni. A
vetésforgóval szintén számolni kell. A gyógynövények között egyévesek, kétévesek és évelők is
vannak. Ennek megfelelően kell a gazdaságos termelésüket - egyazon talajra egy-időben esetleg
kétfélét is vetve – megtervezni. Több fajtájuk magja végleges helyre, sorba vetve vagy fészekbe
ültetve is szaporítható, néhányukat pedig palántaként kell előnevelni vagy gyökérsarjakról
szaporítani.
Régebbi felfogás szerint minden gyógynövényt olyan fajtájú talajba kell nevelni, mint
amilyenben vadon is él. A gyakorlat számos esetben azt bizonyítja, hogy a gyógynövények
16
másfajta talajban is jól termelhetők, sok esetben még jobb minőségűek is lesznek, mint a
vadontermők.
Néhány gyógynövény szaporítási módja :
-magról, végleges helyre sorba vagy fészekbe vetve szaporíthatók:orvosi zilisz, festő
mályvarózsa, kapor, fekete és fehér mustár, körömvirág, kömény, édeskömény, ánizs, koriander,
kamilla, libatop, benedekfű, gyűszűvirág, szappangyökér, izsóp, bazsalikom, borsfű, zsálya, ruta,
stb.
- palánta -előneveléssel szaporítható:lestyán, angyalfű, macskagyökár, majoránna, csipkerózsa,
kakukkfű, kutyabenge, stb.
-gyökérsarjról vagy dugványról szaporítható: borsmenta,fodormenta, citromfű, meténg,
édesgyökér, stb.
A gyógynövény minőségét befolyásoló, termesztéssel összefüggő tényezők
A gyógynövények hatóanyagai bonyolultak, képződésük esetenként a primer
anyagcseréhez kapcsolódik (pl. savak, cukrok keletkezése), de többségük másodlagos
folyamatok során keletkezik (pl. alkaloidok, illóolajok). Ezért a gyógynövények igen eltérően
reagálhatnak a termesztés körülményeire. A hatékony termesztés kezdeti követelményei a
vetőmag szelektálása, a talaj előkészítése.
A talaj kémhatása (pH-ja) igen fontos. A kamilla kifejezetten a lúgos pH-t kedveli, míg a
Hyosciamus niger semleges kémhatású talajon nő a legjobban. Flück szerint a gyógynövények a
pH-változást nem érzik meg, gyakran 2 pH-nyi különbség sem befolyásolja hatóanyag-
tartalmukat.
A termőhely földrajzi helyzete még nagyobb befolyással van a hatóanyag-tartalomra.
Meyer négyféle tengerszint feletti magasságban termesztette a Digitalis lanatát, 660-tól 1840 m-
ig. Megállapította, hogy a magassággal csökken a glikozid-tartalom. Az illóolajos növények
illóolajtartalma nagyobb a délebbre fekvő vidékeken. A zsíros-olaj összetétele is változik a
földrajzi helyzettől függően, északabbra több telítetlen zsírsav fordul elő bennük.
Eddig nem sikerült magyarázatot találni arra, hogy az illóolaj-képződést miért
befolyásolja jobban egyszer a foszforszint, máskor pedig a káliumszint emelése. A nitrogén
mennyisége is változó hatást fejt ki a különböző hatóanyagokra. A kísérletek azt mutatják, hogy
17
közepes nitrogénszint nagyobb alkaloidtartalommal jár, míg a nagyobb adagok a növény zöld-
súlyát növelik.
Fontos tényező a megfelelő vetési idő kiválasztása. A vetési idő eltolódása a megvilágítás
hosszúságát befolyásolja. Sok termesztett gyógynövényünk, pl. a mák, különösen érzékeny erre.
Ha a vetéssel elkésnek a megvilágítás csíranövénykorban hosszabb a kívántnál, a mák kicsi
marad és kevés elágazása fejlődik. A fényintenzitás növeli az alkaloidszintet pl. a Vinca minor-
ban, annak ellenére, hogy ez a jelenség nincs összhangban a faj ökológiai igényével. A
kamillának intenzívebb megvilágítás mellet nagyobb az illóolaj-produkciója és a kamazulén-
szintje. Az állomány sűrűségének befolyása szintén jelentős. Az öntözés, növényápolás,
növényvédelem, műtrágyázás mind befolyásolják a hatóanyag-képződést és ezzel a gyógynövény
minőségét.
Nagy károkat okozhat a rosszul kiválasztott aratási idő és az aratás utáni helytelen
bánásmód. Az aratást a gyógynövény egyedfejlődésének ismeretében a hatóanyag-maximum
kialakulására kell időzíteni.
A levágott gyógynövények gyors feldolgozást igényelnek, mert a friss anyag nagy
tömegben befülledhet. Az illóolajos gyógynövényeket 40C fokot meg nem haladó
hőmérsékleten , például tálcán vagy szalagrendszerű szárítón kell szárítani. A Digitalis lanata
levelének jót tesz, ha egy ideig elfektetik, így megszűnik az aratás miatti glikozid-tartalom
csökkenése (a sokkhatás kivédése). Néhány napos állással a glikozidok újra felépülnek. Ekkor,
ha 60 C fokos meleg levegőt bocsátunk a drogra nem károsodik.
A gyógynövény termesztéssel kapcsolatos műveletek:
Talaj előkészítés
A növénytermesztés szorosan kapcsolódik a zöldség és virágtermeléshez, ezért a talaj-
előkészítés sem különbözik az ezeknél alkalmazott módszerektől. A vetés vagy ültetés előtti
gépesített talaj-előkészítési munkák:
Talajegyengetés: célja, hogy az egyenetlenségek eltűnjenek, a parcella egyenletessé váljon.
Alaptrágyázás: őszi mélyszántás előtt végzendő, ha nem lehet azonnal szántani az
istállótrágyát tárcsás boronával kell a talajba dolgozni. Végezhető istállótrágyával,
szuperfoszfáttal, komplex műtrágyával.
Őszi mélyszántás: 25-35 cm mély kell legyen, ezt felfüggesztett vagy váltóekével kell
végezni.
18
Azokat a területeket, ahol apró magvú fajokat vetnek, meg kell hengerelni, hogy a mag minél
jobban odatapadjon a talajhoz. Ha a vetést követő 1-2 napon belül esik az eső a hengerelés
elmaradhat.
Ha a talaj vetés után kikérgesedik, s emiatt a növénykék nem tudnak kikelni, célszerű küllős
kapával megjáratni a kérges területet.
Vetésforgó
A vetésforgót minél változatosabbá kell tenni, hogy a gyógynövények a legjobb
elővetemények után következzenek, gyommentes földbe kerüljenek, amelyeknek természetes
termékenysége is jó, kedvező a vízháztartása és adottságai olyanok, hogy lehetővé teszik a
talajmunkák idejében való elvégzését.
A vetésforgót úgy kell összeállítani, hogy a gyógynövények után következő kultúrák,
illetve takarmánynövények ne fertőződhessenek mérgező növényekkel ( Datura, Digitalis,
Hyosciamus niger). Egyes gyógynövények ( mák, az anyarozs miatt termesztett rozs) nagyon jó
előveteményei más veteményeknek. Nem engedhető meg ugyanannak a fajnak egy helyen való
ismételt termesztése, hogy ne szaporodjanak tömegesen el a betegségei és kártevői. Van olyan
helyzet is amikor a gyógynövényt különleges rövid vetésforgóban kell termeszteni, mint pl. az
orvosi székfüvet = kamilla, mert ennek könnyen pereg a magja, s nagyon fertőzi a talajt.
Általában ezt a növényt 2-3 évig ugyanarra a helyre vetik, majd utána 1-2 évig olyan növényt
termesztenek ott, amelyik megfojtja a kikelt kamillát (pl. bükköny, takarmányrozs). A kamilla
esetében a termés mennyisége és minősége nem csökken azért, mert ismételten ugyanarra a
helyre vetik
Trágyázás
A termés fokozásának egyik fő eszköze a trágyázás. A gyógy- és illóolajos növények
termesztésénél többnyire műtrágyát használnak. Istállótrágyát közvetlenül csak egyes fajoknál
(menta, macskagyökér, bazsalikom) alkalmaznak, mert az istállótrágya gyomosít és a gyomirtás
körülményes.
A törekvés az, hogy minden fajnál végezzenek nitrogénes és foszforos műtrágyázást,
kálium-tartalmú műtrágyát csak ezek kiegészítéseként és csak a káliumban szegény talajokon. A
terméshozam növelése érdekében nitrogéntartalmú műtrágyákat fejtrágyaként is alkalmazni kell
a növények különböző fejlődési fázisaiban: tél végén, a levelek első rendbeli szedése után,
rügyfakadás előtt, stb. A műtrágya talajba való bedolgozásának mélysége függ a talaj tápanyag-
és víztartalékaitól, valamint a termesztés céljától. Szárazabb talajokon és amikor a növényt föld
19
alatti részeiért termesztik (pl. macskagyökér, rebarbara) a trágyát mélyebben kell bedolgozni,
nedvesebb talajokon és azoknál a növényeknél, amelyektől a friss terméket akarjuk betakarítani
(menta) a trágyát csak felszínesen dolgozzuk be.
Vetés és ültetés
A gyógynövények zöme ( kömény, mák, székfű stb.) közvetlenül a termesztés helyére
vethetők. Egyes fajok több meleget igényelnek és hosszabb a tenyész-idejük ( majoránna) ezért
előbb palántát kell előállítani ( ugyanúgy történik, mint a zöldségféléknél, és virágok esetében).
A termesztés helyére közvetlenül a tél küszöbén ( novemberben ) szokás vetni, amikor a napi
hőmérséklet átlag 3-4 C fok, a mag hasznosítja a tél folyamán felgyűlt nedvességet, s azonnal
csirázni kezd, mikor a talaj hőmérséklete megközelíti biológiai igényeit. Kora tavasszal vetik
azokat a fajokat, amelyek több meleget igényelnek. A késő nyáron vagy kora ősszel vetett
fajoknak (pl. székfű, macskagyökér) az első fagyok beálltáig jól fejlett gyökérzetük és legalább
3-4 pár levelük kell legyen.
A terméshozamot befolyásoló fontos tényező a növénysűrűség. Az optimális
növénysűrűség elérésének első fő lépése a megfelelő minőségű, kártevőktől mentes vetőmag
illetve ültetőanyag. A vetőmag minőségét a csíraképesség adja meg, ezt %-ban fejezzük ki.
A plánáról termesztett fajokat lehetőleg eső után kell kiültetni a termesztés helyére.
Növényápolási munkálatok
Szokásos növényápolási munkálatok: gyomirtás, a talaj porhanyón tartása, kapálás,
gyomlálás, metszés, tisztítás stb.
Vegyszeres gyomirtás
Herbicidekkel történik. A gyomosodás korlátozó tényező a nagy és jó minőségű termések
elérésében. A vegyszeres gyomirtás sikere a gyomnövények biológiájának és a gyomirtó
vegyszerek hatásmechanizmusának alapos ismeretétől függ. A gyomirtó szerek hatásspektruma
korlátozott, egyesek, csak az egyszikűek, mások csak a kétszikűek osztályába tartozó gyomokat
irtják, kevés herbicid írtja ki mindkét osztályba tartozó gyomnövényeket.
Mivel a gyógynövényeket gyógyszerként használják, feltétlenül meg kell határozni
ezeknek a szereknek a maradványait a felhasználásra kerülő növényi szervekben.
Betegségek és kártevők leküzdése
20
A növényvédő szerek használata megelőzésre és leküzdésre igen elterjedt, de
környezetszennyező. A gyógynövényeknél minden vegyszer használatát be kell szüntetni kb. 25-
30 nappal a betakarítás előtt, főleg ha a növénynek a vegyszerezett részeit használják fel.
A gyógynövények gyűjtése
A gyógynövények betakarítása, gyűjtése a növényi eredetű gyógyszerek, drogok
előállításának egyik legfontosabb fázisa, kellő hozzáértést igényel. A gyűjtőknek jól kell
ismerniük a gyógynövényeket, tudniuk kell, hogy melyiknek melyik részét, mikor és hogyan kell
gyűjteni, megszárítani és kezelni, ahhoz, hogy jó minőségű, tetszetős külsejű, teljes hatóanyag-
tartalmú gyógyítására alkalmas drogokat állítsanak elő.
Szigorúan követendő szabályok:
szigorúan tilos védett gyógynövényeket gyűjteni, ezért kellő környezetvédelmi ismeretekkel
kell rendelkeznie a gyűjtőknek
olyan helyekről lehet gyűjteni, amelyek nem szennyezettek, távol vannak az igen forgalmas
utaktól, vagy szennyezett területektől, ahol nincsenek állati eredetű szerves szennyeződések,
kerülni kell az iparvidékek, szemetestelepek körüli gyógynövénygyűjtést
ismerni kell a gyűjtendő faj jellegzetességeit a legapróbb részletekig, továbbá ismerni kell a
hasonló gyógynövények megkülönböztetési jegyeit
ismerni kell a gyűjtendő gyógynövény tudományos nevét, a gyűjtők nem igazodhatnak csak a
népi elnevezés után, mivel a népi elnevezés gyakran nevez meg ugyanazzal a névvel több fajt
is
a gyógynövényrészeket a legoptimálisabb fejlődési szakaszában kell begyűjteni, amikor
legmagasabb bennük a hatóanyag tartalom
ajánlott száraz időben gyűjteni, mert a fölösleges nedvességtartalom megnehezíti a szárítást,
a hosszú szárítási idő alatt a hatóanyagok tönkremehetnek
a gyógynövényeknek nem minden része tartalmaz azonos minőségű és azonos mennyiségű
hatóanyagot, ezért kell egyeseknek a virágát, a levelét, a gyökerét, vagy a termését,
másoknak pedig esetleg 2-3féle részét is gyűjteni, de mindent külön-külön
nem szabad a virágokhoz leveleknek vagy a levelekhez virágoknak keveredni
a szárastól gyűjthető részek ne legyenek gyökerestől kiszedettek,
21
a gyökereken sem hagyhatók meg a földfeletti részek, szárak, levelek maradványai,
gyűjtés közben a gyógynövény állományt kímélni kell, nem szabad feleslegesen irtani, sőt
igyekezni kell minden alkalommal elősegíteni a továbbszaporodásukat, gondolni kell a
jövőre is
nem kell feleslegesen letördelni az ágakat, amikor csak a virágokat és leveleket szedjük le,
nem kell gyökerestől kihúzni a növényt ha csak a leveles szárra van szükség,
az évelő növények kiásott gyökérzetéről a felső, elfásodott részt úgyis el kell távolítani,
vissza kell azokat helyezni a kiásás helyére, hogy újabb növények fejlődhessenek belőlük
a gyógynövények elszaporodását azzal is elő lehet segíteni, hogy magvaikat alkalmas helyen
elszórjuk
ha egyszerre több fajtól is gyűjtenek növényi részeket vigyázni kell, hogy ne keveredjenek
egymással
a mérgező hatású gyógynövények gyűjtésénél különösen vigyázni kell, hogy ne keveredjenek
más gyógynövényekkel, külön kell gyűjteni és szárítani azokat
a bőrirritáló, vagy nyálkahártya irritáló gyógynövények gyűjtésénél ajánlott munkavédelmi
öltözetet és kesztyűt viselni
a kosarakba, zsákokba, zacskókba gyűjtött gyógynövényeket minél hamarabb ki kell üríteni
hogy ne fülledjenek be
egyszerre csak annyi gyógynövényt szabad gyűjteni, amennyit még aznap feldolgoznak vagy
megszáríthatnak.
Gyógyászati célra a következő részeket gyűjtik leggyakrabban:
rügyek
hajtáscsúcsok
kéreg
levelek
virágok
földfeletti részek
termések
magok
gyökerek, gyöktörzsek
gumók
hagymák
22
A rügyek ( gemma ) és hajtáscsúcsok ( turiones ) gyűjtése
A rügyek ősszel képződnek, de kora tavasszal kell gyűjteni, amikor a növény
élettevékenységének első jeleit mutatja. Ebben a fázisban a rügyek megduzzadnak, ragacsossá
válnak, s ekkor tartalmazzák a legtöbb gyantaanyagot. A rügyeket alkotó levelecskék még nem
bomlottak ki teljesen, felületük fényes. Ezeket kézzel kell leszedni a fák oldalágairól.
Szárítás előtt a rügyeket át kell válogatni, kiselejtezve a kibomlott, túlságosan megnőtt, a
megállapított hosszméretet meghaladó rügyeket. Ugyancsak el kell távolítani az
ágmaradványokat, a leveleket és a belül üres rügyeket.
Rügydrogok: nyárfa rügyek: Populi gemma
nyírfa rügyek: Betulae gemma
fenyő hajtáscsúcs: Pini turiones
A kéreg ( cortex ) gyűjtése
A kérget általában kora tavasszal gyűjtik, a nedvkeringés beindulásakor, fiatal, lehetőleg
levágott ágakról fejtik le (pl. kutyabenge, fűzfa, tölgyfa), más növények esetében a gyökerekről
gyűjtik (pl. sóskaborbolya). A begyűjtést tavasszal, a nedvkeringés erőteljes megindulása után
kell kezdeni és az első levelek kialakulásáig lehet folytatni. Ebben az időszakban a kéreg
könnyen válik a fától. Amikor a kéreg már nehezen választható le a begyűjtést abba kell hagyni.
A kérget zsebkéssel kell lehántani, úgy, hogy a fás szövetig körbe bevágják az ágat 10-15
cm távközzel, majd ezeket a körbemetszéseket egy, az ág hosszában végzett bemetszéssel
egyesítik. A lehántást a zsebkés hegyével, kézzel, vagy sima, jól kihegyezett faékkel kell
végezni, vigyázva, hogy a kéreg belső oldalán ne maradjon az ágból vagy a törzsből származó
fás anyag. A fenti eljárással betakarított kéreg cső vagy vályú alakú lesz, szélei a száradás során
befele csavarodnak. Ha a kérget nem lehet cső alakban lehántani, megengedhető a szalag alakban
történő, késsel vagy zsebkéssel végzett lehántás is, kb. 10 cm hosszú minél szélesebb lapokban
lehántva. A kérget általában nem a helyszínen fejtik le, hanem a levágott törzsekről vagy
ágakról. Nem célszerű több ágat levágni, mint amit aznap le lehet hántani, mert utólag nagyon
nehezen válik le a fától.
A szárításra történő előkészítés a túl öreg, megrepedezett, megvastagodott, már nem sima
kéregrészek, a mohás vagy moszatos, megfeketedett vagy belső felületükön fekete foltos,
valamint a fás részeket tartalmazó kérgek eltávolításából áll.
A levelek (folium) gyűjtése
23
A leveleket általában akkor szedik, amikor azok elérték normális fejlettségüket. Egyes
növényeknél a leveleket akkor kell gyűjteni, amikor a növények elérték teljes fejlettségüket
(vörös áfonya, csalán), másoknál ajánlatos a virágzás előtt elkezdeni, mert akkor a legnagyobb a
hatóanyag tartalmuk.
Fontos ismerni a napszakot is, amikor a legajánlatosabb a leveleket szedni. Bizonyos
esetekben a leveleket ajánlatos kizárólag borús, de száraz időben gyűjteni, másokat tűző napon,
vagy délben ( pl. gyűszűvirág), míg ismét másokat reggel szedni (maszlag, nadragulya).
A leveleket kézzel, lecsípéssel vagy a szárról való lefosztással kell szedni. Lecsípéssel
jobb minőségű áru nyerhető, mert a begyűjtőnek módjában áll azonos nagyságú, a normális
fejlettséget elért leveleket szedni. Másik előny, hogy már szedéskor eltávolítható a levélszár.
Fosztáskor bal kézzel megfogják a növény szárát vagy ágát, a jobbat pedig – amin rendszerint
kesztyű van – végighúzzák azon. Így a kézben maradnak a különböző nagyságú, színű levelek, s
rendszerint a szár csúcsa is. Ebben az esetben a nem megfelelő, elszíntelenedett, hervadt,
féregrágta leveleket, ágvégeket stb. el kell távolítani. Fosztással szedhetők a csalán, mályva stb.
levelei.
A leveleket általában a levélnyél nélkül kell szedni. Csak az alkaloidokat tartalmazó
leveleket szedik nyelestől (beléndek, maszlag, nadragulya). A túl kicsi leveleket sem lecsípéssel,
sem fosztással nem gazdaságos gyűjteni. Ilyenkor a leveles ágakat levágják, megszárítják, majd a
leveleket gyenge ütögetéssel lerázzák (vörös áfonya, fekete áfonya).
A leveleket ajánlatos vászonba vagy kosarakba gyűjteni, a gyűjtő edény ne legyen
műanyag, mivel ezt egyes illóolajok oldják. Csak annyit érdemes egyszerre begyűjteni,
amekkora a szárító kapacitása (befogadóképessége), másképp befüllednek.
A virágok (flos) gyűjtése
A virágokat kevéssel a teljes virágzás előtt vagy teljes virágzásban kell szedni, nem
később, mert akkor könnyen széthull részeire. Ha túl későn szedik egyes virágok
elszíntelenednek vagy megbarnulnak.
A virágok begyűjtésére a déli órák a legalkalmasabbak, száraz, lehetőleg napos időkben.
Esős, nedves időben nem tanácsos szedni, mert a nagy nedvességtartalom miatt megpenészedik.
A virágok gyűjtésénél két szakaszt különböztetünk meg:
-az első a virágzás kezdete (a virágok még nincsenek teljesen kifejlődve, a virágbimbók még alig
hasadtak meg vagy a virágoknak csak kis része nyílt ki, a zöme még bimbóban van, ekkor még
nem ajánlatos szedni – kivétel néhány eset pl. japánakác, galagonya ),
24
-a második a teljes virágzás (a virágok teljesen kifejlődtek, legnagyobb a hatóanyag tartalmuk,
színük és illatuk a fajra jellemző, sajátos, ilyenkor gyűjtik a tavaszi kankalint, mákot,
szarkalábat, kökényt, búzavirágot, cickafarkot, bodzát stb. ). A virágzatokat akkor kell szedni,
amikor a virágoknak legalább fele teljesen kinyílt, mielőtt a legkorábban nyílt virágok terméssé
alakulnának.
A legtöbb gyógynövény virágát egészben, minél rövidebb szárral kell szedni. Más
virágoknál (pipacs, ökörfarkkóró, árvacsalán) csak a szirmokat kell begyűjteni, csészelevelek
nélkül.
A virágok gyűjtési módja:
kézzel, lecsípve, minden virágot vagy virágzatot leválasztanak a szárról vagy ágról, lehetőleg
nyél nélkül, így jó minőségű áru nyerhető, a gyűjtő csak a megfelelő virágokat szedi le, a
szirmokat papírral bélelt kosárba, ládába vagy kartondobozba kell szedni, hogy a virágok
lazán álljanak.
Ollóval azokat a virágokat, virágzatokat, amelyeket nehéz lecsípni (pl. bodza)
lerázással pl. a kökényvirágot, a bokor alá ponyvát terítenek, föléje hajlítják az ágakat,
óvatosan ütögetik.
Szedőfésűvel, azokat a virágokat, amelyek tömegesen fordulnak elő, nem magasak és nem
ágaznak el erősen (pl. kamilla). A szedőfésű deszkából vagy bádogból készült négyszögű
doboz, elülső felén, alul fogak vannak, a szedő a fogantyú segítségével a szedőfésűt a
virágok magasságában járatja, a levágott virágok a dobozba hullanak.
Szárítás előtt eltávolítják a nem felhasználható virágbimbókat, a nem megfelelő színű,
megbarnult és elszíntelenedett vagy más színű virágokat, a levélmaradványokat, ágdarabkákat,
idegen növényi részeket. A virágokat a szárításig hűvös helyen, minél vékonyabb rétegben kell
tárolni, gyakran átforgatni, hogy ne fülledjenek be. Ajánlatos a szárítást már a begyűjtés napján
elkezdeni.
A földfeletti részek (herba) gyűjtése
A herbát a növény virágzásakor gyűjtik. A földfeletti részből előállított árunak minél több
virágot kell tartalmaznia, akkor kell a begyűjtést végezni, amikor a virágok nagy többsége teljes
virágzásban van. Az orbáncfű és gyöngyajak föld feletti részeit a virágzás kezdetén kell gyűjteni,
nem akkor, amikor az első virágok már kezdenek terméssé alakulni. Azokat a lágyszárú
növényeket, amelyeknek nem fásodott el a szára néhány centiméterrel a föld felszíne felett kell
levágni, hogy ne keveredjen a herba közé föld, homok vagy kavics. Ugyanígy gyűjtik azokat a
növényeket, amelyeknek a levélrózsája közvetlenül a föld felszíne felett van ( pásztortáska,
25
gyermekláncfű, párlófű). A lágyszárú, évelő növényeket a szár elágazásánál kell levágni, az
olyan növények elfásodott részeit, mint pl. orbáncfű, gyöngyajak, amelyeknek nincsenek leveles
ágai, nem kell begyűjteni, mert száradás után ezek rontják a drog külalakját. Ha a növények túl
nagyra nőttek csak a csúcsukat kell begyűjteni, 20-25 cm hosszúságban, ha a szár hosszan
elfásodott, csak a gyógynövény leveles hajtásait gyűjtik. Vannak növények, mint pl. a pitypang,
a meténg, porcsinfű, amelyeknek gyűjtési ideje elég hosszú, másokat viszont azonnal szedni kell
mihelyt kivirágoztak.
A herbákat csak száraz időben szabad gyűjteni, kerülni kell a harmattól, esőtől nedves
részek begyűjtését. A gyűjtés végezhető sarlóval, kacorral vagy más vágószerszámmal.
Legtöbbjüket kézzel szedik, az előírt magasságban törve (szakítva) le, úgy, hogy csak az el nem
fásodott részek kerüljenek begyűjtésre, minél több levéllel és virággal.
Szárítás előtt a gyomnövényeket, megsárgult leveleket, a terméseket és idegen
növényrészeket eltávolítják, ugyanígy eltávolítják az elfásodott részeket, a túl hosszú, levél
nélküli szárakat.
A termések és magvak (fructus et semen) gyűjtése
A terméseket és magvakat különböző fejlődési szakaszban kell gyűjteni, attól függően,
hogy friss állapotban vagy szárított formában kerülnek felhasználásra, vagy vetőmagként
gyűjtik. A terméseknek különböző stádiumai vannak az érés folyamán: az érés első szakaszában
a termések még nem jellegzetes színűek, ezt követi a viaszérési stádium, amikor a terméseknek
kezd egységes színe kialakulni egész felületén, ezután a termés beérik, megkapja jellegzetes
színét, zamatát és állományát.
A termések betakarításánál figyelembe kell venni, hogy felnyílók-e vagy sem, illetve,
hogy mennyire ellenállók a pergéssel szemben. Így a fekete mustár termését viaszérésben kell
aratni, gondoskodva a pergési veszteségek megelőzéséről.
A húsos terméseket vagy akkor szedik, amikor teljesen kifejlődtek és elérték a teljes érés
fokát (boróka, áfonya), vagy valamivel előbb. Némelykor a termést akkor gyűjtik, amikor a
bennük lévő magok még fehérek, de teljesen ki vannak fejlődve ( pl. az őszi kikerics tokjai
betakarítás után, a száradás alatt érnek teljesen be és nyílnak fel). Az olyan gyümölcsök, amelyek
sokáig megmaradnak a fák ágain, később is szedhetők, minél tovább maradnak a fán, annál
alacsonyabb lesz a víztartalmuk, könnyebb lesz a szárításuk (galagonya). A csipkerózsabogyót
viaszérésben kell szedni, amikor még nem pirosodtak meg, hanem narancssárgák, mert ebben az
állapotban a legmagasabb a C vitamin tartalma.
26
A termést kézzel lehetőleg az azonos érési szakaszban gyűjtik. Egyes bokrokról a termést
áganként gyűjtik, másoknál az ágakat egy ponyva fölött ütögetve lehet lerázni. A terméseket
kocsányrészek nélkül kell gyűjteni. A bodza és a sóskaborbolya terméseit fürtösen kell gyűjteni,
mert célszerűbb így megszárítani, majd a megszáradás után kell a kocsányrészektől
megtisztítani.
A száraz terméseket könnyű megtisztítani az idegen anyagoktól és szennyeződésektől
olyan szelektorokkal, amelyekbe megfelelő lyukbőségű rostákat helyeztek.
A gyökerek és gyöktörzsek (radix et rhizoma) gyűjtése
Miután a növény átment az összes fejlődési szakaszon, késő ősszel, a föld feletti részei
elhervadnak. Ebben az időszakban tartalmazzák a gyökerek a legtöbb hatóanyagot. Az évelő
növények gyökereit kora tavasszal kell szedni (pitypang, tavaszi kankalin), vagy késő ősszel
(nadragulya). A kétéves növények gyökereit az első vegetációs év végén és a következő év
tavaszán, az egyéves növények gyökereit valamivel a virágzás előtt kell begyűjteni. Ha a
begyűjtés ősszel történik, a száraz, fagymentes napokat kell kiválasztani.
A kitermelő eszközök milyensége függ a gyökér alakjától, a talaj minőségétől, a gyökér
talajba való hatolásának mélységétől. A síkvidéki talajokon a tömegesen előforduló
gyöktörzseket ekével szántják ki. A pitypang gyökereit egybarázdás ekével végzett lazítás után
lehet felszedni. Ugyancsak ekével szántják ki az orvosi tarackbúza gyökereit is az őszi vagy a
tavaszi szántás alkalmával. Az egybarázdás ekét fel lehet használni más, tömegesen növő
gyökerek (a termesztett szappanfű, macskagyökér) kiszántására is. A mályva, bojtorján,
nadragulya gyökereit és gyöktörzseit ásóval vagy gyökérkapával ássák ki. A nem túl mélyre
hatoló növények gyökereit (kankalin) ki lehet ásni, feszíteni villával vagy kapával is.
A kiszedett gyökerekről a földet jól le kell rázni. A gyökerekről a talaj maradványa folyó
vízzel történő mosással is eltávolítható, de a mosás minél rövidebb idejű legyen (főleg a
szaponintartalmú növényeknél), hogy ne veszítsenek hatóanyag-tartalmukból. A dúsan elágazó
gyökereket (macskagyökér, kankalin) mosás után kettévágják, hogy a gyökérszálak közül
ismételt mosással eltávolítsák a földet.
Ha a gyökereken tapadó föld könnyű, homokos és száraz, eltávolítható egy drótháló
segítségével is. A szárítás megkönnyítésére a nadragulya, bojtorján, örvénygyökér, orvosi ziliz
vastag gyökereit 20-25 cm-es , hosszában kettéhasított darabokra vágják. Egyes gyökerek
különleges előkészítést igényelnek. Így a páfrány gyöktörzseiről le kell tisztítani az azokat borító
pikkelyeket, el kell távolítania növekedési ponttal ellentétes oldalon álló megbarnult csőrt.
27
A gyermekláncfű gyökerét nem szabad feldarabolni, sem felhasogatni, mert veszít értékes
tejnedvtartalmából. A szappangyökeret meghámozzák és felszeletelik, a kálmosgyökértörzset
meghámozzák, a fehérmályva-gyökeret is meghámozzák és apró kockára aprítják.
A mérgező növények gyűjtése
A mérgező növények gyűjtéskor külön figyelmet és óvatosságot igényelnek. Ajánlott,
hogy a begyűjtést csak felnőttek végezzék, kesztyűben. Nem ajánlatos ezeket a fajokat, más, nem
mérgező növényekkel egyszerre gyűjteni és szárítani, mivel összekeveredhetnek vagy
szennyezhetik azokat. A gyűjtők munka közben szájukhoz, szemükhöz ne nyúljanak, étkezés
előtt mindig alaposan mossanak kezet. A mérgező növények mosása esetén, ha ez szükséges,(pl.
sisakvirág gumója) a mosáskor felhasznált víz is mérgező és veszélyes a környezetre. Az olyan
drogok, mint a kerti ruta, vagy a tengeri hagyma, nedves bőrfelülettel érintkezve gyulladást,
hólyagosodást okoz, mások, mint például a paprika pora a szem kötőhártyájának vagy más
nyálkahártyák gyulladását váltja ki. A mérgező gyógynövények közül még a gyűjtés helyszínén
kiválogatni a szükségtelen részeket, nem szabad otthon szétszórva az élettér környékét
megfertőzni velük.
28
A gyógynövények szárítása
A begyűjtött gyógynövényeket a lehető leggyorsabban meg kell szárítani. Az illóolajakat
tartalmazó gyógynövények (menta, kamilla, fenyőágvég) sokszor kerülnek friss állapotban
feldolgozásra, az olaj kinyerése céljából, ezért begyűjtésük a lepárlással egyidejűleg kell
végezni.
A jó minőségű drog előállításának alapvető feltétele, hogy a szárítás alatt a növény
változatlanul megőrizze hatóanyag tartalmát. A szárítás tulajdonképpen akkor kezdődik, amikor
a növényt betakarítják. A frissen szedett leveleket, virágokat, herbákat óvni kell a befülledéstől a
szárítás megkezdődéséig tartó tárolás idején is. A növényi szervezetben a vegyi hatóanyagok
mellett (cukrok, fehérjék, növényi zsírok , alkaloidok, illóolajok) az enzimek is jelen vannak.
Mivel az enzimek a begyűjtött növényekben is tovább működnek, sőt tevékenységük fokozódik,
a szárításnak épp az a célja, hogy e tevékenységet megállítsa, anélkül, hogy a növényben levő
többi hatóanyag károsodna. A frissen szedett növény a penészek kedvező táptalaja. Ha a
növények 15-20% vizet tartalmaznak, kifejlődnek a penészek. Ha a frissen gyűjtött növények
víztartalma 45-95% a mikroorganizmusok fejlődésének kedvez. A gyógynövénynek nem szabad
12-14%-nál több vizet tartalmazniuk, mert elvesztik tetszetős küllemüket, megromlanak és
csökken a hatóanyag-tartalmuk is.
A gyógynövények biztonságos tartósításuk érdekében a különböző szervek
nedvességtartalmának felső határait a következő százalékokban állapították meg:
levelek 8-14%
virágok 7-14%
herbák 12-14%
termések 13-20%
gyöktörzsek 12-15%
gyökerek 12-14%.
29
A fenti adatokból látható, hogy a szárítás során eltávolítandó víz mennyisége elég nagy és
változó a gyűjtött növényi részek szerint.
A különféle szervek nedvességtartalmának fokát a begyűjtés időpontja határozza meg. Ha
a növényeket tavasszal, teljes fejlettségük elérése előtt szedik, nyersebbek, több vizet
tartalmaznak. Ezért ebben az időszakban 1 kg száraz termék előállításához nagyobb mennyiségű
növényre van szükség. Minél később szedik a növényt, minél érettebbek a begyűjtött
szervek, annál kevesebb nedvességet tartalmaznak és kevesebb nyerstermékre van szükség 1 kg
száraz növényi drog előállításához. Az 1 kg száraz termék előállításához szükséges nyers, friss
növények mennyisége szabja meg a tiszta hozamot, vagy fajlagos fogyasztást.
A különböző szervek beszáradási aránya:
leveleknél 4-7:1
herbáknál 4-6:1
terméseknél 2-3:1
virágoknál 6-9:1
magvaknál 1.2-1.5:1
gyöktörzseknél 3-5:1
gyökereknél 3-6:1
A szárítási módszerek növényenként különböznek. Egyes növényeket különleges
szárítóberendezésekben, kisebb vagy nagyobb hőmérsékleten szabad szárítani, másokat viszont
csak természetes úton, légáramlásban, vagy árnyékban, ismét másokat akár napon is lehet
szárítani. A szárításnál figyelembe kell venni a hatóanyagok vegyi szerkezetét. Ezért a szárítás
módja más és más az illóolajakat tartalmazó növények esetében és megint más azoknál, amelyek
alkaloidokat, glikozidokat tartalmaznak. Az illóolajat tartalmazó növényeket 35-40 C fokon, az
alkaloidokat és glikozidokat tartalmazókat 50-60 C fokon, a húsos terméseket 80 C fokon kell
szárítani.
Szárítás természetes úton
Szárítás napon
Azokat a gyógynövényeket, amelyeknek a fény, a napsugarak nem ártanak,
legegyszerűbb a szabadban szárítani. A növényeket fémhálóból készült keretre, gyékényre,
papírra vagy kartonra rakják.
A gyökerek, kérgek, a fehér és a sárga színű virágok száríthatók napon, esetleg meszelt
fal mellet, amely visszaveri rájuk a napfényt. A napon való szárítás hátránya, hogy a napsugarak
30
hamar tönkreteszik a levélzöldet (klorofillt), elszíntelenítik a leveleket, a virágokban pedig
felbontják s festékanyagot.
Az aszfalton való szárítást kerülni kell, mert az aszfalt ha felmelegszik karcinogén
(rákkeltő) anyagokat bocsájt ki.
Szárítás árnyékban
A szabadban való szárítás nem mindig lehetséges. Ezért legelterjedtebb és leggyakrabban
alkalmazott eljárás a vadon termő gyógynövények esetében az árnyékban való szárítás, amely
történhet házak padlásán, üres helyiségekben, színekben, pajtákban, magtárakban. Ezek közól
legelőnyösebb a bádoggal fedett épületek padlásai, mert nappal erősen felmelegednek, napfényes
nyári napon hőmérsékletük eléri a 40 C fokot is.
A növényeket a helyiség végében kezdik szárításra elhelyezni, a helyiség ajtaja fele
haladva keskeny járatokat hagynak a szárítás ellenőrzése céljából szükséges járkálásra. Hogy a
növények ne morzsolódjanak, csak a szárítás első szakaszában forgatják, amikor még eléggé
nyírkasok ahhoz, hogy ne törjenek, morzsolódjanak. Célszerű egy helyiségben csak egyféle
növényt szárítani, de ha mégis különféle növényeket szárítanak egyszerre, jól látható térközökkel
kell az egyes növényeket szétválasztani, hogy ne keveredjenek össze.
Nem szabad egyidejűleg ugyanabban a helyiségben nagyon átható szagú növényeket
(macskagyökér) más növényekkel szárítani, mert megváltoztathatja azok jellegzetes illatát. Az
ilyen növények szárítására használt papírt nem szabad más növények szárításánál is felhasználni.
A szárításra szolgáló helyiségeken szellőzőnyílások kell legyenek, melyek lehetővé teszik
a bőséges légcserét, de zárhatók is kell legyenek (éjszakára, ködös vagy nagyon párás napokon).
A szárítóhelyek tiszták, könnyen takaríthatók, szellőztethetők és lehetőleg világosak kell
legyenek. Különös gondot kell fordítani a tetőzet, és padozat épségére, a hiányos padozatot nem
lehet tisztán tartani.
Az évszaktól függően a szárítás időtartama változó:
Növényi rész Tavasszal (napok száma) Nyáron (napok száma)
virágok 8-14 3-8
levelek 10-14 3-8
herbák 14-21 10-14
31
gyökerek 21-40 14-21
gyöktörzsek 40-70 30-40
A gyógynövények szárítására vonatkozóan az a szabály, hogy minél kisebb képletekből
áll valamely gyűjtött rész, annál vékonyabb rétegben kell kiteríteni. Pl. a kamillavirágot rétegzés
nélkül, virágzatot virágzat mellé elhintve szabad csak szárítani. A hársfavirág pl. már
háromujjnyi rétegben is teríthető. A herbákat arasznyi rétegben is ki lehet teríteni, mert jobb
közöttük a levegőjárás. A húsos, nedvdús gyökereket egymás mellé kell elhelyezni, nem szabad
rétegezni. Esetleg csak a fásodottabb állományúakat szabad rétegezni. A termésfajtákat is minél
vékonyabb rétegben, legfeljebb kétujjnyira szabad kiteríteni. A mérgező hatású
gyógynövényeket lehetőleg teljesen elkülönített padlásokon, helyiségekben kell szárítani.
A szárítótér jobb kihasználása érdekében szárítókereteket célszerű alkalmazni. A
szárítókeretekből annyit lehet egyszerre elhelyezni, amennyit a helyiség magassága megenged. A
szárítókereteket házilag is könnyű elkészíteni, keretük léc, fonatuk drót, vessző vagy nád is lehet.
A szárítás során a gyökerek, kérgek ráncossá válnak, összecsavarodnak, vagy
vályúszerűvé alakulnak, a levelek összezsugorodnak, részben a herbák is, de fontos, hogy
megőrizzék eredeti zöld színüket. A pipacs és erdei mályva virágok színe megváltozik szárítás
közben, a pipacs tűzpiros színe bíbor lilává, az erdei mályva rózsaszín virága pedig kékké
változik.
Mesterséges szárítás
Ha nincs elég hely a természetes szárításra és a gyógynövényeket haladéktalanul meg kell
szárítani, mesterséges szárításhoz kell folyamodni. Mesterségesen lehet szárítani üzemi, gépi
szárítókban, vagy egyszerű, helyhez kötött vagy szállítható szárítókban, a megfelelő eljárás
alkalmazásával. A gyógynövények mesterséges szárításakor az alkalmazott hőmérséklet
általában 60-70 C fok.
A kutyabenge kérgét pl. 100 C fokon szárítják, a gyűszűvirág leveleit max. 40 C fokon. A
gyökerek szárításakor előnyös a hőközléssel történő gyors szárítás. A magas hőt hirtelen kell
alkalmazni az enzimaktivitás mielőbbi megfékezése érdekében. A gyűszűvirág leveleiben a
hatóanyagot alkoholos párában való kezeléssel stabilizálják.
Szárítók
32
Két típust használnak, hideg levegővel működőt (ventilátorokkal forgatják a levegőt a szárító
belsejében), illetve meleg levegővel működőt (hőforrás közli a hőt). A meleg levegővel
működők közül a leggyakrabban alkalmazottak az alagútrendszerű, a tálcás, a fiókos, és a
Schilde-féle szárítók.
Mikor kellően szárazak a gyógynövények?
A virágok és a levelek akkor szárazak kellően, ha a próbánál az ujjak között könnyen
szétmorzsolhatók, kocsányuk, illetve nyeleik is pattanva eltördelhetők. A herbák elvékonyodó,
virágos, leveles részei előbb megszáradnak, de csak akkor tekinthetők kellően száraznak, ha már
a szárak vastagabb részei is pattanva eltördelhetők.
A jól megszárított gyökerek és kérgek rugalmasságukat elveszítették, merevek,
kemények, s ugyancsak pattanva eltördelhetők. A terméseket sem szabad csupán csak
megaszalni, hanem “bors-szárazra” kell szárítani. Pl. a kellően megszárított csipkerózsabogyó az
ujjak között szétroppantható.
A gyógynövényeket megszáradásuk után nem szabad fölöslegesen kiterítve hevertetni,
mert fényre és levegőre érzékenyek, színüket elveszítik, belső értékükben is előnytelen
változások mennek végbe. Amikor a gyógynövényeket elfogadhatóan száraznak tartjuk, azok
csupán “légszárazak”, még 10% körüli nedvességet tartalmaznak, tehát nem abszolút szárazak,
mert eszközeinkkel nem áll módunkban nyomtalanul eltávolítani, de erre nincs is szükség.
A növényi kivonatok szárítása liofilizálással (fagyasztásos szárítással) és atomizálással
(porlasztásos szárítással) történik.
A gyógynövények csomagolása
A drogot csomagolás előtt a más, minőséget rontó, felesleges részektől, homoktól,
minden egyéb idegen anyagtól meg kell tisztítani. Különös gondot kell fordítani a mérgező és
romlott részek, valamint hulladékok kiválogatására.
A gyógynövényeket általában zsákokba, kivételesen ládákba vagy présbálákba
csomagolják. A drogot szorosan, mégis kellő kímélettel kell elhelyezni a zsákokba, túlságosan
lazán sem szabad csomagolni, mert az anyag szállítás közben a zsákokban vagy ládákban mozog,
könnyen töredezik vagy összemorzsolódik. Azokat a fűféléket, amelyeket hosszabb szárral
szoktak gyűjteni (ezerjófű, orbáncfű, cickafark) ha nem lettek kévékbe kötve, a száraikat egymás
33
mellé igazítva kell a zsákokba elhelyezni, hogy ne kuszálódjanak össze. A drogokat általában
viaszozott papírzsákokban tárolják, kivételt képeznek az illóolajakat tartalmazó és az erős
penetráns (átható) szagú vegyületeket tartalmazó részek, amelyeket jól záró, lehetőleg
bádogedényben tárolnak.
A gyógynövények üzemi feldolgozása
A gyógynövényüzemek minden drogárutételt azonossági, tisztasági és minőségi
szempontból megvizsgálnak, majd sor kerül az átválogatásra, megtisztításra, s ha nm eléggé
szárazak az után-szárításra is.
Felhasználásuknak, illetve a további ipari feldolgozásuknak megfelelően a
gyógynövények jelentős részét fel kell aprítani vagy porítani. Akár a gyógyteák elkészítésekor,
akár pedig az ipari feldolgozás folyamán a hatóanyagok a felaprított vagy porított drogból
könnyebben kivonhatók. A fogyasztók a patikában vagy a gyógynövényszaküzletekben
(drogéria) a gyógynövényeket már felaprított állapotban kapják kézhez. A felaprított
gyógynövények célszerűbben csomagolhatók és szállíthatók, a teakeverékekben a különböző
fajták egymással könnyebben elegyíthetők.
A felhasználás érdekében végzett ipari műveletek:
portalanítás: a drogokból kikerülő por a talajból eredő szennyeződés, vagy elporladt
drogrészlet, a portalanítást zárt rendszerű szitálógépekkel végzik. A kiszitált port is néha
értékesíteni lehet, ha csak elmorzsolódott növényi részeket tartalmaz.
válogatás: általában futószalagokon végzik, vagy tálcákon, rostákon. Ki kell szedni a
kiterítésnél hozzákerült idegen részeket: széna szalmaszálak, a színt veszített beteg,
penészbevonatos részeket.
felaprítás: vágógépek végzik (kockára vágják vagy szeletelik a gókereket, a leveleket
négyzet alakúra vágják vagy szeletelik.
porítás: többféle drogból durvára, középfinomra vagy egészen finomra megőrölt port kell
készíteni. Kalapácsos, golyós vagy szaggató rendszerű őrlőgépekkel történik
A drogok felaprításának mértékét a rosták adják meg:
1. durva vágás (scissa)
2. középfinom vágás (conscissa)
3. apró vágás (minutim conscissa).
A porítás mértékét a sziták adják meg:
4. durva por (pulvis grossus)
34
5. középfinom por (pulvis grossus)
6. finom por (pulvis subtilis)
7. ---> legfinomabb por (pulvis alcoholisatus)
Drogokra vonatkozó minőségi követelmények
az érvényben levő hivatalos gyógyszerkönyv (FR X)
országos szabványok (STAS)
szokványminőség
A gyógynövények raktározása
A gyógynövények nagy részét a forgalomba hozatal vagy felhasználás előtt sokszor
hónapokig sőt sokszor egyes növényeket évekig tárolnak.
A gyógynövények raktározásakor nagy gondot kell fordítani minőségük megóvására.
Védeni kell nedvességtől, hőtől, gombásodástól, penészesedéstől, dohosodástól, elszíneződéstől,
rothadás veszélyétől, továbbá férgektől, rovaroktól, rágcsálók okozta károktól. A raktári
kárveszélyek általában fizikai, kémiai és biológiai jellegűek. Fizikai és kémiai jellegű
kárveszélyek a nem megfelelő légnedvesség-tartalom vagy egyéb miatt következnek be. Például
magas hőmérsékleten az drog kiszárad, törik, porlik, sz-ne megváltozik, hatóanyag-tartalma
elbomlik, így felhasználásra alkalmatlanná vagy csökkent értékű lesz. Alacsony hőmérsékleten
az anyagok fagy hatására íz- és zamatváltozást szenvednek.
Biológiai jellegű romlásveszélyen a raktárban levő növényanyagokban szükségtelenül
tovább folytatódó káros élettani folyamatokat értjük, amelyeket mikroorganizmusok
(baktériumok, penészgombák)okoznak. Ide tartoznak a raktári kártevők, itt az állati kártevőket
(rovarok, rágcsálók) értjük.
A gyógynövény drogok akkor megfelelőek és értékesíthetők, ha helyesen vannak
gyűjtve, megtisztítva, szárítva, feldolgozva, csomagolva ás raktározva.
35
A gyógynövények felhasználása
A gyógynövények, mint gyógyszeripari alapanyagok
Galenus óta (aki először kész-tett a gyógynövényekből különböző, még ma is használt
gyógyszerformákat, teakeverékeket, forrázatokat, főzeteket, áztatványokat, tinktúrákat,
kenőcsöket, stb.) napjainkig igen sokat fejlődött a gyógyszergyártás tudománya, technológiája. A
modern értelemben vett gyógyszervegyészetről a XIX. század közepe óta beszélhetünk. A
növényi hatóanyagok előállítása, a gyógyszerek – pilulák, cseppek, porok, kenőcsök, oldatok,
szirupok, stb. - gyártása akkor már olyan lendületet vett. Hogy kezdte kinőni az akkori patikák
laboratóriumi kapacitását.
A gyógyszeripar gyógynövényekkel kapcsolatos tevékenysége :
a növényi gyógyszereknek galenusi eljárással való gyártása
a drogok hatóanyagainak tisztán való előállítása
az izolált hatóanyagok felhasználásával különféle gyógyszer különlegességek (injekciók,
cseppek, pilulák, tabletták, kenőcsök, stb.) készítése.
A galenusi készítmények növényi részekből egyszerű fizikai, kémiai eljárásokkal
előállított gyógyszerek. Évszázadokon át a teakeverékek (species) képviselték a fejlett
gyógyszerformát, ma azonban a legegyszerűbb készítményeknek tekintjük azokat. Előállításuk a
célnak megfelelő hatóanyag-tartalmú felaprított drogokból történik. A főzetek (decoctum), a
forrázatok (infusum)és az áztatványok (maceratum) drogokból vízzel való főzéssel, forrázással
vagy áztatással előállított belsőleges (kanalas orvosságok) vagy külsőleges (borogató, öblögető)
használatra szolgáló folyékony gyógyszerek.
A festvények (tinktúra) a drogokból szesszel, szeszes vízzel, vagy szeszes éterrel, mint
kivonófolyadékkal készített színes kivonatok. A kivonatok (extractum) vízzel vagy szesszel
készült hatóanyagokat tartalmazó folyékony, vagy különféle mértékű bepárologtatással sűrített,
dúsított készítmények. Így folyékony, sűrűn folyó, vagy száraz kivonatok készülnek. (pl.
anyarozs, édeskömény, nadragulyalevél kivonat).
36
A szörpök rendszerint gyümölcsleveknek vagy drogok áztatványainak cukorral besűrített
készítményei (pl. málnaszörp, zilizszörp).
Az elixírek a szirupokhoz hasonlóan készített, cukorral édesített gyógyszerek
vivőanyagául szolgáló, aromás folyadékok (pl. kakukkfű elixir).
A gyógyszeres borok (vina medicamentosa) drogokból nemes borokkal készült kivonatok
(pl. rebarbarabor).
További, drogokból előállított egyszerűbb gyógyszerformák: porkeverékek, gyógyecetek,
aromás vizek, flastromok, gyógycukorkák.
A kismeténgfűből (Vinca minor) kivont vincamin alkaloidából készül a Cavinton nevű
agyérszűkület kezelésére alkalmas gyógyszer-speciatitás. A nadragulya gyökeréből és leveléből
előállított, atropint tartalmazó kivonatot gyomorsavtúltengés kezelésére, valamint nyugtató
hatású készítmények előállítására használják (Distonocalm , Calmogen). Az atropin alkaloida
szemműtéteknél pupillatágító szer (Apitropin). A macskagyökér kivonatából (fő hatóanyaga az
izovaleriánasav) nyugtató hatású gyógyszerek készülnek (Extraveral, Calmogen). A máktok
ópium-alkaliodáiból (morfin, kodein, papaverin) nyugattó, bódító, altató és fájdalomcsillapító
gyógyszerek készülnek. A kankalingyökér szaponin és glikozida hatóanyagaival nyálkaoldó,
illetve köhögéscsillapító gyógyszerek készülnek. Az őszi kikerics magjának hatóanyagával, a
kolchicinnel készülő gyógyszerek csökkentik a köszvényes fájdalmakat és folyamatokat. A
rózsameténg vinblasztin és vinkrisztin nevű alkaloidáival daganatok növekedését meggátló,
valamint a fehérvérűséget (leukémia) gyógyító gyógyszerek készülnek (Welbe). A gyapjas
gyűszűvirág levelének lanatozid glikozidáival a szívműködést és vérkeringést javító gyógyszerek
készülnek (Lanoxin, Digoxin).Az anyarozs hatóanyagaival női természetű vérzések elleni,
valamint a szülés előmozdítására alkalmas gyógyszerek készülnek, valamint a vegetatív
idegrendszerre ható, migrént szüntető, vérkeringést javító szerek.
A gyógynövények, mint fűszerek
Az illatos, aromás gyógynövények egyben ipari és konyhai fűszerek is. A fűszerekre a
táplálkozásunkban szükség van, mivel ízlelő és szaglószerveink közvetítésével az emésztési
folyamatokat serkentik. Bizonyos hazai gyógynövények egyben fűszerek is, ugyanakkor a
külföldi eredetű fűszerek ugyanakkor gyógynövények is. A hazai fűszerek a külföldieknél sokkal
enyhébb aromásak, izgató hatásuk ezért mérsékeltebb.
A majoránnát használják hurkafélék, pástétomok, mártások, levesek, főzelékek, húsok
ízesítésére, nagyon gyakran a baromfi és juhhúsok nem mindenki által kedvelt ízének, szagának
37
a leplezésére. Teája kitűnő nyálkaoldó, illetve köhögés elleni szer, szünteti a bélgörcsöket és a
felfúvódást.
Az ánizst, köményt és az édesköményt sós süteményekre hintik. Különösen jó ízt adnak
salátáknak és mártásoknak. A kömény levesek, főzelékek és húsételek ízesítője is. Teájuk
étvágygerjesztő, emésztést serkentő és szélhajtó.
Borsfűvel ízesíthetik ételeiket azok a betegek, akiket a fekete bors használatától eltiltott
az orvos. A borsfű az ecetes uborka és paprika szintén finom fűszere. Teája alacsony vérnyomás,
felfúvódás és étvágytalanság ellen fogyasztják.
A koriander savanyúságok, pástétomok és saláták pikáns fűszere, egyébként vértisztító,
emésztést javító, étvágygerjesztő és szélhajtó teakeverékek gyakran alkalmazott alkotórésze.
A fehér mustármagot az iparban és a háztartásban egyaránt használják, a téli eltevésre
savanyítandó uborka egyik fontos fűszereként. A kolbászfélékhez, húsokhoz használt
mustárkrémet fehér és fekete mustármagból készítik. A mag őrleményét pépes borogatóként
használják reumás végtagok fájdalmának enyhítésére.
A bazsalikomot pácok, mártások, pástétomok, savanyúságok, kolbászfélék fűszerezésére
használják. Teája köhögéscsillapító, görcsoldó, nyugattó. Az emésztőszervekre kedvezően hat.
A borókamag (a korianderrel együtt) disznóöléseknél használt húspácok alapfűszere.
Borókából készül a borovicska és a gin nevű pálinka. A borókabogyó vese- és hólyagbántalmak
elleni teakeverékek alkotórésze.
A kakukkfüvek minden fajtája szintén kedvelt fűszer. Közülük a kerti kakukkfű
aromásabb, mint a mezőn termő. Teájuk az erélyesebben ható nyálkaoldók, illetve
köhögéscsillapítók egyike. A kakukkfűből szamárköhögés elleni gyógyszerek is készülnek.
A kapor nagyon rég használt olcsó fűszerünk. A kapros kovászolt uborka, kapros túrós-
béles, a kapros káposzta kedvelt ételek. Teája emésztést serkentő és szélhajtó hatású.
Az orvosi zsályalevél intenzív és különös aromájú fűszer, amely kísérőként számos más
fűszer mellett alkalmazható. Teája belsőleg fogyasztva a húgyutak és az emésztőcsatorna
megbetegedéseinél, mint összehúzó és fertőtlenítő hatású szer nyerhet alkalmazást, külsőleg száj
és toroköblítőszer fogínygyulladás vagy mandulagyulladás esetén.
Gyógynövények a kozmetikában
A kozmetika története is majdnem olyan régi, mint az emberiségé, mert mindig élt a vágy
az emberekben a szépség megtartása iránt. Régi, ókori leletek bizonyítják, hogy az egyiptomiak,
38
a görögök és a rómaiak is mennyire kultiválták a szépségápolást. Ehhez már akkor is nagy
részben használtak növényi anyagokat, például a hennát, kakukkfüvet, majoránnát, ibolyát, stb.
A gyógynövényekkel való kozmetikai műveletek házilag is könnyen elvégezhetők.
Bőrápoláshoz célszerűen a gyógynövények pakolás formájában használhatók. Vagy a forrázat
megszűrt levét, vagy pedig magát a forrázással meglágyított anyagot kell az arcbőrre helyezni. A
bőr tisztátalanságainál lényeges az anyagcsere rendben tartása is, hashajtókkal és vértisztító
teakeverékekkel. Régi szokás, hogy időközönként vértisztító hatású teakúrát iktatnak be.
Vértisztító hatású a kökényvirág, diólevél, csalánlevél, bodzavirág, vadárvácskafű,
apróbojtorjánfű, útifűlevél, szederlevél, kutyabengekéreg, örvénygyökér, lestyángyökér,
tarackbúzagyökér, gyermekláncfűgyökér, édesgyökér, édesköménymag. Kozmetikai növényi
keverék zsíros, pattanásos arcbőr kezelésére: vadgesztenyelevél, levendulavirág, zsályalevél,
diólevél, útifűlevél, libapimpófű, borsmentalevél egyenlő arányú keveréke.
Kozmetikai növényi keverék száraz, pikkelyes arcbőr kezelésére: búzavirág, hársfavirág,
papsajtlevél, zilizlevél, kamillavirág, martilapulevél, akácvirág egyenlő arányú keveréke.
Ajánlatos hetenként egyszer a gyógynövényes arcgőzölés is, hogy az arcbőr üde, rózsás,
vérrel átjárt benyomást keltsen. Ehhez használható gyógynövények: somkórófű, papsajtlevél,
rozmaringlevél, zsályalevél, szederlevél, borsmentalevél, kamillavirág.
Zsíros bőr ápolására ajánlatosak a növényi “Toilette-ecetek”, ezek borsmentalevél,
rozmaringlevél, zsályalevél, Angelica gyökér, kamillavirág borecet/víz 1:1 arányú keverékében
való pár napi áztatással készülnek.
Testápoláshoz használatosak az illatos növényi fürdők, amelyek amellett, hogy
kellemesek, a bőrt nyugtatják és fertőtlenítik. Erre a célra a zsurlófű, kamillavirág, cserfakéreg,
borsmentalevél stb. használható.
Test és lábizzadás ellen az alábbi összetétel ajánlható: fűzfakéreg, cserfakéreg, zsurlófű,
borókabogyó, borsmentalevél.
Hajápoláshoz is jó hatásúak a kamillavirág és csalánlevél fürdők. Zsíros korpás hajnál,
fejbőrnél tisztító és serkentő hatást érhetünk el a következő keverékkel: főzetet készítünk
nyírfalevélből, csalánlevélből, bojtorjángyökérből, levendulavirágból, fűzfakéregből,
kamillavirágból, nyárfarügyből és ezzel a fejbőrt hajmosás után erőteljesen megmasszírozzuk.
Dohányzás elleni szájöblítő tea: ürömfű, tárnicsgyökér, borsmentalevél keverékéből
készült főzettel a szájat, naponta többször kiöblíteni. Az ipar a gyógynövényeket szájvizek,
fogporok, fogkrémek, hajolajak, kenőcsök, krémek és illatszerek stb. készítéséhez használja.
A gyógynövények, mint likőrfűszerek és italalapanyagok
39
Az ismert likőrök közül egyesek gyógynövényekből készülnek. Fűszeres, aromás ízt
kölcsönző gyógynövények: borsmenta, fodormenta, citromfű, diólevél, zsályalevél, cickafarkfű,
szagosmüge, bazsalikom, izsóp, angyalgyökér, édesgyökér, levendulavirág, koriander, ánizs,
édeskömény, kömény, borókabogyó, somkórófű.
Keserű ízt ad: benedekfű, ürömfű, ezerjófű, kálmosgyökér, vidrafű, pemetefű,
tárnicsgyökér.
A gyógynövények, mint az ipar által felhasznált alapanyagok
Élelmiszeripar: a friss és konzervhúsok ízesítésére: bors, paprika, szegfűszeg, gyömbér,
mustár, koriander, boróka, majoránna, bazsalikom stb., a gyümölcs és főzelékkonzervek
gyártásánál: kapor, kömény, mustár, fahéj, koriander, szegfűszeg stb., pótkávé gyártásánál:
cikória gyökér, gyermekláncfű gyökér, tejtermékek, sajtok, sós és teasütemények ízesítésére:
ánizs, kömény, színezésre: körömvirág, kurkumagyökér.
Szeszes-ital-ipar: sörök ízesítésére és tartósítására: komló, ezerjófű, kálmosgyökér, a
borászatban a muskotályjellegű borok ízének kialakításához: koriandertermés vagy illóolaj és
bodzavirág, ürmös borokhoz használják: fehér üröm, ezerjófű, kálmosgyökér, izsóp, édes és
keserű narancshéj, szegfűszeg, fahéj, szerecsendió.
Édességipar: édességek, gyógycukorkák készítéséhez pemetefüvet, útifüvet, fehér
mályvagyökeret, ánizst, csipkebogyót, hársfavirágot, borsmentát, fodormentát, köményt,
édesköményt vagy ezek illóolaját használja, színezésre csalánlevél-kivonatot.
Bőripari cserzőanyagok: tölgyfakéreg, tölgyfagubacs, finomabb bőrök kidolgozásához
réti füzényfüvet is használnak.
Dohányipar: illatosító anyagokként használnak somkóróvirágot, szagosmügét,
édesgyökér kivonatot, rózsaszirmot, illatos gyantákat (mirrhát, benzoégyantát).
A virágkötészet a különféle színűre festett fekete pemetefüvet díszítőnövényként és
koszorúk kötésére, a szappangyökér virágzatát pedig csokrok díszítésére használja.
Egyszerűbb gyógynövénykészítmények
A gyógyteák egyszerűbb, házilag is könnyen elkészíthető kivonatok, gazdaságosak és
gyorsan készülnek, ezenkívül, kellemes aromájuk miatt, élvezeti szerként is alkalmazhatók.
Házilag leggyakrabban alkalmazott módszerek a gyógynövénykészítmények előállítására a
következők:
40
Áztatás (maceráció) az előírt és előkészített drogmennyiséget megfelelő térfogatú,
szobahőmérsékleten 6-8 órán keresztül állni hagyják, vásznon vagy gézen átszűrve használják. A
módszert abban az esetben alkalmazzák, amikor a fő hatóanyag hőérzékeny, mint pl. a
nyálkatartalmú drogok esetében.
Forrázat (infuzum) esetében az előírt és előkészített drogmennyiséget megfelelő térfogatú
lobogó vizze forrázzák, majd lefedve állni hagyják 15-20 percig. Ezután vásznon szűrik és
használják. A módszert zsenge növényi részek (virágok, levelek, herbák) illetve illóolaj tartalmú
drogok esetében alkalmazzák.
Főzet (decoctum) készítésekor az előírt és előkészített drogmennyiséget kis tűzön 15 (néha csak
1-3) percig, fedett edényben fövésben tartják. Ezután kb. 15 percig állni hagyják, majd szűrik és
használják. A módszert tömörebb állagú drogok (gyökérzet, kérek, mag) illetve hőálló
hatóanyagok esetében alkalmazzák.
A felsorolt módszerekkel készített teákat általában az előállítástól számított 2 órán, de
legfeljebb egy napon belül kell elfogyasztani, hatásuk megőrzésére, de legfőképpen
mikroorganizmusokkal való befertőzésük magakadályozása végett. Másik figyelemre méltó
szabály az, hogy amennyiben lehetséges, ajánlatos a teákat a forrpont közeli hőmérsékletére
hozni, mivel így a drogok esetleges, főleg mikroorganizmusok által való szennyezettsége
semlegesíthető. Az utóbbi időben elterjedten használt módszerek az úgynevezett instant teák,
illetve a “tasakos” teából készült forrázatok.
Említésre méltó házi készítmény még a gyógybor is, amely az előírt és előkészített
drogmennyiség borral való elegyítése útján készül, ezt kis lángon néhány percig főzik, majd 1-2
napos állás után fogyasztják, 20-50 ml-es adagokban.
Az olajos kivonatok esetében, nálunk általában napraforgó olajat használnak (legmegfelelőbb az
olívaolaj). A módszert főleg az illóolajos drogok felhasználásánál alkalmazzák.
Az inhaláció szintén az illóolajakat tartalmazó drogok felhasználási lehetősége, leginkább légúti
fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő céllal. Itt az az előírt és előkészített drogmennyiséget
zománcozott edénybe teszik, ráöntik a forró vizet, ami felszabadítja a hatóanyagokat, majd lassú
tűzön való, néhány percig tartó főzés során ezek a vízgőzzel együtt elpárolognak, kifejtve
jótékony hatásukat a légutakra.
A gyógyteákat heveny (akut ) folyamatokban több napon át, idült (krónikus) kórképek
esetén több héten keresztül, esetleg éveken át hosszabb- rövidebb megszakítások beiktatásával
használják. Az erős hatású gyógynövényeket kizárólag orvosi rendeletre (receptre) és orvosi
felügyelet mellett szabad használni. A gyógyteák használatánál minden esetben szükséges az
adag és kezelés időtartamának megállapítása, amely a beteg életkorától, a kórfolyamat
41
súlyosságától, a gyógyteával szembeni érzékenységtől és egyéb tényezőktől függ. Az adagolás
történhet apró részletekben (kortyonként), meghatározott mennyiségben, kúra formájában, a
főétkezések előtt vagy után stb. egyes gyógyteákat lehet édesíteni cukorral, másokat nem (pl.
hasmenés elleni teák). A hűléses állapotban használt teák ízesítésére előnyösen fel lehet
használni a mézet, mert fokozza a növényi hatóanyagok hatását.
A gyógynövények felhasználásánál alkalmazott egyszerű mértékegységek
A gyógyteák készítésénél általában a javasolt drogokból kanálnyi, kiskanálnyi vagy
csipetnyi mennyiséget adagolnak a teavízhez. Súlyuk a növényi részek tulajdonságaitól és az
aprítás fokától függ leginkább. Ezek a következők:
Drog 1 evőkanál drog súlya
(grammban kifejezve)
1 kávéskanál drog súlya
(grammban kifejezve)
gyökér 3-4 (5) 1.5-2
gumó 3-4 (5) 1.5-2
kéreg 3-3.5 1-1.5
földfeletti rész 2-2.5 0.8-1
levél 2-2.5 0.8-1
virág 1.2-1.8 (3) 0.5-0.7
termés, mag 4-4.5 (8) 2-2.5
teakeverékek 2-3 0.8-1.8
Továbbá 1 csipetnyi drog 3-4 grammnak, míg 1 csészényi víz 220-230 ml-nek felel meg.
Gyógytea keverékek (species)
A speciesek megfelelően előkészített, hasonló hatású vagy egymást kiegészítő hatású
növényi részekből álló gyógyteakeverékek. A keverékek összhatása jobb, mint az összetevőké
egyenként. Ugyanazon növényi rész több teakeverékben is szerepelhet, ami azzal
magyarázható, hogy az egyes növényi részek más és más növényi résszel társítva vagy
42
különböző arányban összekeverve eltérő hatást fejtenek ki. A mérgező hatású növényi részek
teakeverékek készítésére nem használhatók.
A gyógynövények eltarthatósága (raktározása) időhöz kötött. Lehetőség szerint minden
évben fel kell frissíteni a készletet. Régi növényi részektől nem várható biztos hatás.
Rendkívül fontos, hogy az összetevők egyenletesen legyenek eloszolva. Az alkotórészek
keverésénél előbb a kisebb mennyiségű részeket kell lemérni és külön összekeverni, majd e
keveréket kell a nagyobb mennyiségű anyaghoz elegyíteni.
A felaprított növényi részeket vagy keverékeket jól záró edényben vagy kettős falu
(pergament, papír) zacskókban kell tárolni. Különösen az illóolaj-tartalmú részeket nem
ajánlatos műanyag tasakokban tartani, mivel állás közben veszítenek hatóanyag tartalmukból.
Minden csomagra rá kell írni a teakeverék összetételét, felhasználási módját és hatását.
Amikor teát iszunk, azt mondjuk, hogy azt az orvosságformát belsőleg alkalmazzuk.
Külsőleg alkalmazzuk a vizes kivonatokat, amikor száj- és toroköblítésre, inhalálásra,
szemborogatásra, sebek és bőrbajok öblögetésére és borogatására, hüvelyöblítésre stb.
használjuk azokat.
A gyógyteák elkészítéséhez mindig kifogástalanul tiszta, íz- és szakmentes, lehetőleg
zománcozott, jól záró fedővel ellátott edényt kell használni.
Mikor és hogyan kell a gyógyteákat inni?
Az étvágyjavító teákat a főétkezések előtt 15-20 perccel kell meginni, ez alatt az idő alatt
a teák keserű és aromás anyagai a gyomor- és bélnedvelválasztás, valamint a nyálképződés
kiváltásával éhségérzetet okoznak.
Az emésztést serkentőket az epére és a májra hatókat, amelyek több, kevesebb hashajtó
hatású drog alkotórészt is tartalmaznak, viszont a nagyobb étkezések után 10-15 perccel
fogyasztjuk.
A vese- és hólyagbántalmak elleni teákat – a vese enyhébb vagy erősebb izgatásával
fejtenek ki hatást – naponta több ízben , akár víz helyett is kell inni.
Az izzasztó hatású teákat természetesen ágyban kell elfogyasztani, utána pedig nyakig be
kell takarózni.
A köhögéscsillapító és a nyákoldó teákat napjában több ízben is kell fogyasztani, azonban
egy csészével lefekvéskor az ágyban is hasznos meginni. A teák hatóanyaga az izgalomban levő
nyálkahártyákat bevonja, a hörgőkben levő váladék kiürítését elősegíti.
A magas vérnyomás elleni teákat napközben bármikor lehet fogyasztani, de használatuk
lefekvés előtt is indokolt. A vérerek tágításával és rugalmasságuk növelésével fejti ki hatását.
43
A bélféregűző teákat reggel éhgyomorra, reggelizés előtt 15 perccel kell fogyasztani,
mert üres gyomorra hatnak.
Az idegekre ható gyógyteák a nap bármely szakaszában fogyaszthatók, a nyugodt alvás
biztosítására lefekvés előtt is el kell fogyasztani egy csészével.
A cukorbetegek is bármikor fogyaszthatják, napi 2-3 csészényi teájukat, tanácsos
azonban a teázást már reggel, éhgyomorra kezdeni.
A hashajtó teák alkalmazásánál azt is figyelembe kell venni, hogy hatásuk megfelelő
időben jelentkezzék, tehát elfogyasztásuk idejét úgy kell beállítani.
Az elhízás elleni teákat intenzívebb használatánál is hasonló szempontokat kell
figyelembe venni.
A vértisztító kúrát tél utolján és tavasszal szoktak tartani. A népi magyarázat úgy tartja,
hogy a tél folyamán az állandóan fogyasztott nehéz ételekből a szervezetben lerakódott salakot ki
kell mosni, s a teázás tulajdonképpen az anyagcsere folyamatokra hat serkentőleg.
Ma már a gyógynövények biológiailag aktív vegyületei megismerhetőek, izolálhatóak és
szerkezetük megfelelő műszerek segítségével felderíthető. Jól definiált formában vizsgálatuk
nem jelent nagyobb feladatot a farmakológus számára, mint egy szintetikus vegyület
feldolgozása. Nehézségeket okoz azonban a komplex növényi kivonatok és a gyógyteák
gyógyászati értékének felmérése, mivel nem ismerjük eléggé a drogok hatóanyagainak
kölcsönhatását, amely esetenként potencirozó, máskor antagonista is lehet. Van eset, amikor
összegződik a hatás és van, amikor hatványozódik.
Az 1973-as berni tanácskozáson leszögezték, hogy szükség van a közhasznú drogok
farmakológiai értékének megadására, dokumentálására is. Azonban ez nehézkes, mert a
gyógynövényeink gyakran nagyon sokféle hatóanyagot tartalmaznak, és feltevődik a kérdés,
hogy a növényben előforduló sok vegyület közül melyik legyen a standardizálás alapja. A sok
ezer új szintetikus molekula mellett igen sokan foglalkoznak világszerte a természetes anyagok
gyógyszeripari kutatásával. Egyre nagyobb világszerte is az érdeklődés a természetes
hatóanyagok iránt.
A növényi drogok hatóanyagai
A hatóanyagok a növényi anyagcsere folyamán keletkezett olyan vegyületek, amelyek az
emberi vagy állati szervezetbe jutva, élettani hatást képesek kifejteni.
A növényi drogok előállításának és a belőlük készülő különféle kivonatok célja a
hatóanyagok minél hozzáférhetőbbé tétele az emberi szervezet számára.
44
A drogok csoportosítása többféle szempont szerint történik, így például élettani hatásaik
vagy hatóanyag tartalmuk szerint. Ez utóbbi szempont szerint lehetnek alkaloid-, glikozid-,
flavonoid-, illóolaj-, stb. tartalmú drogcsoportok.
Fő hatóanyagaik mellett a drogok számos ún. mellékanyagot is tartalmaznak, amelyek
rendszerint szinergista hatást- azaz felerősítik vagy azokat átfogóbbá teszik- fejtenek ki. Számos
esetben bebizonyosodott, hogy az “extractum in toto”, vagyis a összkivonata egy növényi
drognak hatásosabb, mint az izolált vegytiszta hatóanyag egymagában. Ismeretes, hogy a C-
vitamin a csipkebogyóban vagy a citromban sokkal hatásosabb, mint a mesterségesen előállított
tiszta C-vitamin (aszkorbinsav). A szintetikus atropin sem ugyanaz, mint a nadragulya
gyökérben.
Köztudomású, hogy a vegyi úton előállított legtöbb gyógyszernek számos, nem kívánatos
mellékhatása van, a növényi kivonatok esetében ezek a hatások jóval enyhébbek és ritkábbak,
viszont tévhit az is, hogy mellékhatásoktól mentesek. Például bebizonyították, hogy a
kutyabenge kérge hosszú használat esetén vastagbélrákot okozhat, ugyancsak rákkeltő
mellékhatású lehet a farkasalma, acsalapu, vérképkárosító mellékhatása van az erdei meténgnek,
májkárosító a martilapu, stb.
A hatóanyagok a növényi általános anyagcsere során képződnek, kémiai és biológiai
vizsgálattal kimutathatók.
A drogoknak azt a hatóanyagát amelyik a legintenzívebb hatást fejti ki fő hatóanyagnak,
a többit mellékhatóanyagoknak nevezzük. Számos drog egymástól eltérő, de nem ellentétes
hatású hatóanyagokat is tartalmazhat, ezért egy-egy drog többféle betegség ellen is
felhasználható. Egységes hatóanyag-tartalmú gyógynövényekre példa a kutyabenge (Frangula
almus, hasonnevén Rhamnus frangula) a hashajtó hatása antrachinonvázas glikozidjainak
tulajdonítható. Ezzel szemben a kamilla (Matricaria chamomilla), a macskagyökér (Valeriana
officinalis), az orbáncfű (Hypericum perforatum) esetében több, különböző vegyi szerkezetű
anyag együttes hatása biztosítja a gyógyhatást. A fűszernövények esetében is hasonló a helyzet.
Az ánizs (Pimpinella anisum) termései, pontosabban a bennük található illóolaj egyetlen
vegyületnek, az anetolnak köszönheti jellemző illatát és édeskés ízét. Ezzel szemben a paprika
(Capsicum annuum) csípős anyaga, a kapszaicin mellett szerepük van zamatanyagoknak és
festékeknek is.
A gyógynövények hatóanyagai több szempont szerint csoportosíthatók. Ma
leggyakrabban a közös vagy a legalább is hasonló vegyi szerkezet alapján sorolják be a
hatóanyagokat egyik vagy másik csoportba. Bizonyos vegyi szerkezetek és a szervezetre
gyakorolt hatás között összefüggést állapítottak meg. A szívre ható glikozidok
45
(kardiotonikumok) jó példát szolgáltatnak erre: meghatározott szerkezetük majdnem azonos a
gyűszűvirág fajok (Digitalis sp.) a gyöngyvirág (Convalaria majalis) és a pirosló hunyor
(Helleborus purpurascens) esetében, ugyanakkor ezek a vegyületek hatásuk szempontjából is
egységes csoportot képeznek, mert normalizálják a szívműködést. A csoportosítás két
szempontja: vegyi szerkezet, vagy hatás alapján, ebben az esetben megfelel egymásnak. A
második csoportosítási elv szerint a hatóanyagot vagy akár az egyes gyógynövényeket fő hatásuk
alapján soroljuk közös csoportba, vannak például központi idegrendszert izgató és nyugtatók,
vérnyomást csökkentők, görcsoldók, féregűzők, baktériumok fejlődését gátlók, stb.
A gyógynövényeket fejlődéstörténeti (alacsonyabbrendűek, magassabbrendűek), illetőleg
rendszertani helyzetük alapján is csoportosíthatjuk. Az egyes növénycsaládok rendszint nemcsak
alaktani (morfológiai) szempontból rendelkeznek közös vonásokkal, hanem vegyi összetételük
alapján is. Ezért az utóbbi két évtizedben nagy fontosságot tulajdonítanak a vegyi sajátosságok
rendszerezésében, rokonsági kapcsolataik megállapításában (kemotaxonómia).
Hatóanyagcsoportok:
Ásványi anyagok: a szervezet számára nélkülözhetetlen komponensek. Bevitelük a
táplálkozással történik, ugyanis kiegyensúlyozott táplálkozással egy egészséges szervezet a
szükséges mennyiséget képes kiválasztani, főleg a növényi eredetű termékekből. Az ásványi sók
egy részére a szervezetnek nagyobb mennyiségre van szüksége, ezek az úgynevezett
makróelemek, pl.:nátrium, kálium, kálcium, magnézium, klór, foszfor, nitrogén, kén, másokból,
a mikroelemek vagy oligoelemekből, parányi mikrogrammnyi mennyiségre van szükség,
nélkülük különösen az enzimek és hormonok működése lehetetlen. Ilyenek a vas (a hemoglobin
központi eleme), mangán, kobalt, cink, jód, szelénium, litium, króm, stb.
Egyes növények, bizonyos ásványi anyagokat nagyobb mennyiségben tartalmaznak, így
amennyiben az adott kémiai elemből hiány lép fel, esetleg drogokból pótolható. Pl. nagyobb
mennyiségű káliumot tartalmaz a gyerekláncfű, párlófű, erdei mályva, kékiringó, körte termése,
magnéziumot a csipkebogyó, cinket a mályva és a párlófű stb.
Alkaloidák: elterjedt hatóanyagok, amelyek a növény minden részében jelen lehetnek. Nitrogén
tartalmú, lúgos kémhatású vegyületek. Az alkaloid bázisok vízben oldhatatlanok, szervetlen
savakkal képezett sói viszont jól oldódnak. Ma több mint 3000 alkaloida típusú vegyületet
ismerünk. Ezek az emberi és állati szervezetben, már milligrammnyi mennyiségben is, igen erős
hatást fejtenek ki, nagyobb mennyiségben szinte minden esetben mérgezőek. Éppen ezért
háziszerként nem vagy csak ritkán alkalmazható vegyületek, az ipar viszont számos fontos
gyógyszer alapanyagaként hasznosítja azokat. Az alkaloidák gyakran félszintetikus
46
származékokként vagy szintézis útján előállított formában kerülnek forgalomba. Az alkaloidákat
általában görcsoldó, fájdalomcsillapító, bódító és élénkítő hatásuk miatt használja a gyógyászat.
Alkaloida típusok:
piridin- és piperidin vázas alkaloidák (dohánylevél, lobélia herba, gránátalma kéreg, fekete
bors)
tropánvázas alkaloidák (nadragulya, csattanó maszlag, beléndek)
kinolin- és izokinolin vázas alkaloidák (kínafa kéreg, ipekagyökér, vérehulló fecskefű,
sóskaborbolya gyökér)
morfán- és benzilizokinolin vázas alkaloidák (mák)
triciklikus tropilidénvázas alkaloidák (őszi kikerics)
imidazolvázas alkaloidák (policarpus fajok)
indolvázas alkaloidák (strichninmag, kalabárbab, erdei meténg, rauwolfia kéreg, anyarozs)
purinvázas alkaloidák (kávéfa termése, teacserje levele, kakaómag, kola termés)
diterpén alkaloidák (sisakvirág gumója)
Cseranyagok (tanninok) gyűrűs fenoltermészetű vegyületek, amelyeket eredetileg bőrcserzésre
használtak. Szerkezetük alapján megkülönböztetünk gallotanninokat és katekotanninokat. Ezek a
hatóanyagok leginkább a növények földfeletti részeiben találhatók. A sejtek korhadását gátolják.
Fanyar, összehúzó ízű, vízben oldódó vegyületek. A cseranyag tartalmú drogok gyakran
használt háziszerek, olykor teakeverékekben, ritkábban egymagukban hasmenéses állapotokban,
bél- és gyomorhurut kezelésére. Külsőleg gyulladt testrészek borogatására, fogínyecsetelőként és
aranyérbetegségekben, ülőfürdők vízéhez adagolják. Legismertebb cseranyag tartalmú drogok a
tölgyfagubacs és tölgyfakéreg, vérontó- és libapimpó, apróbojtorjánfű, málna- és szederlevél, réti
füzényfű, lósóskamag stb.
Cukrok: mono-, di- és poliszacharidok vagy szénhidrátok
A monoszacharidok egymolekulájú egyszerű cukrok. Legismertebb közülük a glükóz,
aztán a fruktóz, mannóz. A diszacharidokat két cukormolekula alkotja, igen ismerős a
cukorrépában vagy cukornádban található szacharóz. A poliszacharidok glikozidikus kötésben
levő, számos egyszerű cukormolekulából épülnek fel. Molekulatömegük 100 millió is lehet. Az
egyszerű cukrok édes ízűek, vízben oldékonyak. Vízoldékonyságuk a molekulatömeg
növekedésével egyenes arányban csökken. Egyszerű cukrokat tartalmaz a kőrisfa (mannit,
glükóz, fruktóz). Poliszacharidok találhatók a gabonafélék magvaiban (keményítő) vagy a
burgonyában, izlandi zuzmóban (lichenin). Magas cellulóz tartalmú pl. a gyapot, de cellulóz
gyakorlatilag minden növényi sejtfalban található. Az inulin nevű poliszacharid a
47
fészkesvirágúak családjára jellemző (csicsóka), galaktánokat találunk a vörösmoszatokban (pl.
agar-agar).
Mint igen fontos élelmiszertermékek, plazmapótlószerek és perfúziós, energiahordozó,
gasztritisz és gasztroenteritisz kezelésére használt anyagok.
Flavonoidok többsége vízben oldódó növényi festékanyag. Igen elterjedt vegyületcsoport,
napjainkban több, mint 2000 flavonoid típusú vegyület ismert. A flavonoidok közé sorolhatók az
antociánfestékek is, amelyek a sejtnedvek vegyhatásától függően lehetnek pl. pirosak savas
közegben, kékek lúgosban és lilák semleges közegben. Az antociánfestékeknek tulajdoníthatók a
virágok színei.
A flavon típusú vegyületeket bioflavonoidoknak nevezik, jelezve, hogy élettani hatást
képesek kifejteni. Legfontosabbak ezek közül az érfalak rugalmasságát javító, illetve a
hajszálerek törékenységét megszüntető hatás, enyhe vérnyomáscsökkentő, a verőerek falára
gyakorolt tágító hatás, a szívritmust szabályozó és érelmeszesedést gátló, nyugtató,
visszérgyulladást csökkentő, májvédő, vizelethajtó, nyálkaoldó stb. tulajdonságuk.
A legjelentősebb képviselői a kerti rutafű, bodzavirág, hársfavirág, máriatövis levél,
ibolyagyökér, pásztortáskafű, szarkalábvirág, galagonyavirág, levél és termés.
Glikozidok olyan vegyületek, amelyekben az alkohol típusú, ún. aglikon, egy vagy néhány
cukormolekulával lép éterkötésbe. A glikozidképzés jellemző növényi tulajdonság. A cukroktól
függően számos kombináció alakulhat ki. Egyszerű fenolglikozidokat tartalmazó drog pl. a
medveszőlő, amely kitűnő húgyúti fertőtlenítő hatással bír, szalicilglikozidokat tartalmaz a
fűzfakéreg, amely erős gyulladáscsökkentő tulajdonságú, kumarin tartalmú a somkóró, amelyet
májbetegségek kezelésére használnak, cianogén glikozid tartalmú pl. a mandula termése, amely
ízkorrigens és köhögéscsillapító, mustárglikozidát hordoz a fekete és fehér mustár termése, ez
külsőleg hasznélva helyi vérbőséget idézve elő, értágító, antraglikozidokat tartalmazó drogok az
aloélevél, rebarbaragyökér, szennalevél, kutyabengekéreg, amelyek hashajtó tulajdonságúak.
Rendkívüli fontossággal bírnak a szívre ható glikozidok. Ezek a szteránvázas vegyületek az ún.
dekompenzált szívbajok pótolhatatlan gyógyszerei. Lehetnek kardenolid típusú (gyűszűvirág
fajták leveleiben, a lanatozid A,B,C és E, digoxin, gitoxin, a strophantus fajokban és a
gyöngyvirág gyökérben a sztrofantin, a leander leveleiben az oleandrin), vagy bufanolid típusú
(a tengeri hagyma gumójában), helleborus glikozidok (a hunyor gyökérzetében).
A szaponinok is glikozidikus vegyületek, amelyek aglikonját szapogeninnek nevezzük.
Legismertebbek a triterpénvázas és szteránvázas szaponinok. A gyógyászatban köptetőként
(szappangyökér, kankalingyökér, édesgyökér, hársfavirág, repkényborostyán), vizelethajtóként
(iglicgyökér) szerepelnek. Felületaktív vegyületek, rázva habzanak, csökkentik a víz felöleti
48
feszültségét. A vadgesztenye (Aesculus hippocastaneus) magvainak szaponinjait
gyulladáscsökkentő hatású készítmények előállítására használják. Az édesgyökér (Glycyrhiza
glabra) szaponinjait gyomorfekélyes betegek kezelésére használják.
Illóolajok jellemzője az illékonyság, papírra cseppentve nem hagynak foltot, illatjuk sajátos,
átható. Vízben oldhatatlanok, általában vízgőzdesztillálással és sajtolással vonják ki a
növényekből. Az illóolajok komponensei a mono- és szeszkviterpének csoportjába tartoznak. Az
adott növény illóolaja rendszerint több komponensből áll, különféle szervekben
lokalizálódhatnak és előfordul, hogy az adott növényben más-más szervben különböző az illóolaj
összetétele (pl macskagyökér esetében más a virág és más a gyökér illóolaj összetétele). Vannak
növények, amelyek illóolaja gyantával keveredik, feloldva azt, ezáltal folyékony balzsam
keletkezik. Az illóolajok gyakran sajátos kiválasztó szövetekben halmozódnak fel, pl. az
ajakosviráguaknál többsejtű, nyélből és fejből álló mirigyszőrökben (menta, levendula,
kakukkfű) máskor ún. olajjátarokban (citromfélék fala) a kéreg olajszövet sejtjeinek
vakuolumaiban stb.
A növények illóolaj termelését (mennyiségét és minőségét) számos tényező befolyásolja.
Ilyen a földrajzi tájegység, talajösszetétel, napfény, átlaghőmérséklet, csapadékviszonyok.
Léteznek illóolajos családok, amelyek legtöbb faja nagy mennyiségben tartalmaz illóolajakat,
mint pl. az ajakosok, rutafélék, fészkesvirágúak, liliomfélék, rózsafélék.
Egy-egy illóolajban 20 vagy akár 40-60 vegyület is kimutatható. Ezek közül gyakran
egyetlen egy található nagyobb mennyiségben és rendelkezik a legfontosabb hatással. A
borsmenta (Mentha piperita) illóolajának fő hatóanyaga a mentol, a kakukkfűé (Thymus
serpillum) a timol, a köményé (Carum carvi) kaszatterméseiből (a “köménymagból”)nyert
illóolajban padig a karvon. Attól függően, hogy az említett illóolajok hol választódnak ki más és
más a gyógyászati hatásuk. A menta illóolaja elsősorban az epével ürül a szervezetből, ezért
jelentős szerepe van a máj és különösen epeúti betegségek kezelésében, a timol főleg a
légzőrendszeren keresztül választódik ki, ezért légúti fertőzésekben, köhögésben jótékony a
hatása, a karvon az emésztőrendszerben fejti ki egyes baktériumok fejlődését gátló, görcsoldó,
szélhajtó hatását, melyet különösen csecsemőgyógyászatban értékesítenek. Az ánizs (Pimpinella
anisum) és az édeskömény (Foeniculum vulgare) illóolaja, melynek fő komponense az anetol, a
vizelettel választódik ki, ezért szerepel húgykövek elhajtására, újraképződésének gátlására szánt
gyógyszerkészítmények összetételében.
Az illóolajok felhasználása igen sokrétű, a gyógyászatban epehajtóként, epe- és vesekő
oldására, emésztés serkentésére, légúti megbetegedésekben alkalmazzák, de felhasználja a
cukrász-, a likőr-, szesz- és kozmetikaipar is.
49
Keserűanyagok általában iridoid és szeszkviterpén lakton típusú vegyületek. Étvágyserkentő
hatásuk miatt használjuk. Jellegzetes képviselőik az ezerjófű, benedekfű, cickafarkfű,
angyalgyökér, pemetefű. A likőriparban is alkalmazzák. Az étvágyat az által fokozzák, hogy
serkentik a gyomornedv termelését. A keserűanyag tartalmú készítményeket mindig 15-30
perccel a fő étkezések előtt használják.
Kumarinok lakton típusú kétgyűrűs vegyületek. Alapstruktúrájuk a benzo-alfapiron nevű
vegyület. A növényi szervezetben szabadon vagy glikozidikus kötésű vegyületekben fordulnak
elő. Szárítás közben általában felszabadulnak, ilyenkor a növény jellegzetes szénaillatúvá válik.
A növényekben, kis mennyiségben, serkentő hatásúak, pl. a gyökérképződésben, de mutagén
hatásukat is kimutatták nagyobb koncentrációban. A furokumarinok erős halmérgek, a
novobiocin hatásos bakteriosztatikum. Az emberi szervezetben egy részük központi
idegrendszeri nyugtató hatást, a furokumarinok és piránokumarinok pedig görcsoldó hatást
fejtenek ki. A kétgyűrűs kumarinok kozmetikai szerekben, pl. napozóolajok komponenseként
alkalmazzák, mivel a nap sugarát képesek szűrni, ezáltal a barnulást bőrégés nélkül biztosítják.
Fontos kumarin tartalmú növényi drogokat nyernek a szagosmügéből, somkóróból, kerti rutából,
porcikafűből.
Nyálkák hideg vízben duzzadó vegyületek, amelyeknek egy része cukor- és uronsav tartalmú. A
gyomorban hidrolizálókat a légutak hurutos megbetegedéseiben, főleg annak heveny
szakaszában (zilizgyökér és levél) a gyomorban nam hidrolizálókat székrekedésben (lenmag,
mustármag) használják. A nem poliuronid típusú nyálkákat bevonószerként alkalmazzák
gyomor- és patkóbélfekélyben (egyes vörösmoszatokat) vagy a gyomornedv pepszinaktivitását
csökkentik. Egyes nyálkák gyulladáscsökkentő tulajdonságúak, másokat pektin előállítására és
ízfedőként is hasznosítanak. Helyi vérzéscsillapítók alapanyagai lehetnek. Ezenkívül a
kozmetikai iparban is felhasználják.
Mézgák a növények kóros folyamatainak termékei. Vízben lassan duzzadnak, sűrűn folynak,
ragadnak. Főleg a rózsafélék és a hüvelyesek családjába tartozó növényekre jellemzőek. A
gyógyászatban használt arab mézga és tragakantamézga idegenföldi drogokból származnak.
Pektinek a sejtfal ragasztóanyagai, kísérik a cellulózt. Csak főzéssel vonhatók ki a növényi
részekből, például a birsalmából (Cydonia vulgaris), az almából (Malus domestica). Hasmenéses
állapotok kezelésében jótékony hatásúak csecsemőknél, ilyen készítményeket állítanak elő az
idegenföldi szentjánoskenyérből (Ceratonia siliqua). Felnőtteknél is bevált az alma és a
feketeáfonya (Vaccinium myrtillus), mely pektin mellett a baktériumok fejlődését gátló, fenolos
természetű anyagokat is tartalmaz.
50
Zsírok (lipidek) és olajok a zsírsavaknak különböző alkoholokkal, de főleg glicerinnel alkotott
észterei. A növényi olajok, telítetlen zsírsavaknak glicerinnel képezett észterei (napraforgó,
keserűmandula, földimogyoró, mustármag, szezám, oliva, lenmag, ricinus). A szilárd zsírok,
amelyek telítetlen zsírsavaknak glicerines észtere, legjelentősebb képviselője a kakaóvaj.
Szerves savak a növényekben előforduló szerves savakat növényi savaknak nevezzük, főleg
gyümölcsökben fordulnak elő, leggyakrabban a sóskasav, almasav, citromsav, borkősav,
borostyánkősav. Ezek részben szabadon, részben sók alakjában (kálcium-oxalát) találhatók, a
drogokból készült teák ízét és hatását gyakran befolyásolják, valamint elősegítik más anyagok
kioldódását is.
Kovasav szervetlen sav, bizonyos növényekben az anyagcsere folyamatokra gyakorol jelentős
hatást, a növények sejtfalát szilárdítja, miáltal a szöveteket erősíti. A kovasav tartalmú drogok a
vizelethajtó és köszvényes bántalmak elleni teák alkotórészei. Külsőleg szájüreggyulladás esetén
öblögetőnek, gyulladásos testrészekre és bőrbajokra pedig borogatónak is használják.
Festékanyagokat színező hatásuk miatt alkalmazzák mind a gyógyszerészetben, mind az
iparban, élelmiszerek, üdítő italok, szeszes italok gyártásánál. A növényi színanyagok fontosabb
csoportjai: klorofillok, karotinoidok, antociánok, flavonok, kinonszármazékok. Gyárilag állítják
elő a csalánlevélből a klorofillt zsírban és szeszben oldható minőségben. A pirosítógyökér
festékanyagának szeszes kivonata savaktól élénkpiros lesz, lúgoktól megkékül, ezért
indikátorként is alkalmazható.
Tejnedvek bizonyos növények tejcsöveiben bezárt, a növény megsebzésekor kicsorduló fehér
vagy sárga színű, ragadós, esetenként keserű ízű, tejszerűen folyó anyagok. Lényegében
különböző anyagoknak vízzel képezett emulziói. Finom eloszlásban, szilárd szemcsék alakjában
tartalmaznak keményítőt, zsírt, cukrot, gumit, kaucsukot, inulint, alkaloidákat, gyantákat, stb. A
tejnedvek szilárd állapotban kerülnek forgalomba.
Kámforok, balzsamok, gyanták egyes illóolajokból intenzívebb lehűtéskor- az ánizsból már 16
C fok alatt is- illatos, aromás, hatásos kristályok válnak ki, ezeket gyűjtőnéven kámforoknak
nevezzük. A balzsamok bizonyos fák, cserjék kérgéből vagy kéreg alatti részeiből önként vagy
megsebzés következtében kiszabaduló, sűrűn folyó nedvek, amelyek illóolajok, gyanták, és más
anyagok keverékéből állnak. Tapaszok, kenőcsök, bedörzsölőszerek, hajvizek alkotórészeiként
szerepelnek. A gyanták az egyes növényekből önként vagy megsebzés következtében kiszivárgó,
majd a levegőn lágyabb vagy keményebb állományúra megszilárduló aromás anyagok. A
legismertebb gyanták a fenyőgyanta (hegedűgyanta, kolofónium), amelyet a fenyőfák
megcsapolásával nyert fenyőbalzsamról a terpentinolaj (terpentinszesz) lepárlásánál mint nem
illó, szilárd anyag marad vissza.
51
Vitaminok az emberi és állati szervezet életfolyamatainak zavartalan működéséhez
nélkülözhetetlenek. Napi vitaminszükségletünket táplálkozással kell biztosítani. A növényi
táplálékokkal gyakran csak az elővitaminhoz jut a szervezet (provitamin), s azt alakítja át
vitaminná. Oldékonyságuk alapján zsírban vagy vízben oldódók csoportját különböztetjük meg.
Zsírban oldódó vitaminok:
A vitamin: gyümölcsökben, főzelékfélékben, tejtermékekben, tojásban, állati májban van
jelentősebb mennyiségben. A sárgarépában provitaminja (karotin) fordul elő.
D vitamin: sok van a tőkehal májában (csukamájolaj), a tojásban, vajban.
E vitamin: növényi magvakban, olajokban zöld főzelékekben, tejtermékekben,
kukoricacsíraolajban.
F vitamin: nagy mennyiségben tartalmazza a lenolaj.
K vitamin: a lucerna, paraj, kelvirág, csalán, fenyőtű tartalmazza.
Vízben oldódó vitaminok:
B1 vitamin: sörélesztő, gabonacsíra, gabona és rizskorpa, hüvelyesek, paprika, káposzta,
paraj csipkebogyó.
B2 vitamin: tej, tojás, hús, főzelékfélék, gyümölcsök, csipkebogyó, élesztő.
B12 vitamin: máj, állati fehérjék tartalmazzák.
C vitamin (aszkorbinsav): zöldpaprika, csipkebogyó, citrom, savanyúkáposzta, paradicsom,
dinnye, burgonya, saláta, zöld főzelékekben.
P vitamin:citrom, csipkebogyó, paprika tartalmazza.
Fitoncidák a virágos növények testnedveinek baktérium- és gombaölő anyagai, amelyek
bizonyos mikroszervezetek szaporodását gátolják. Erős hatású fitoncid a fokhagymából
előállított allicin. A vöröshagyma is bőségesen tartalmaz fitoncidot. Ismert továbbá a
paradicsomból előállított tomatin, a retekből előállított rafanin, a tölgyfazuzmóból előállított
uzninsav. Fitoncid hatást észleltek továbbá a fehérnyárban, a feketeribizliben, a repcsényben, a
mustárokban, a keskenylevelű útifűben, a pozsgás zsázsában.
A növényi drogok vizsgálata
A gyógyszerészeti gyakorlatban használt növényi drogok több formában lehetnek, teljes
drogok (in toto), aprított drogok (concissa) vagy porított drogok (pulvis) formájában. Sokszor
szükséges felismerni a növények egyes szerveit, nemcsak egészben, hanem feldarabolt felaprított
állapotban is. A szervek ugyanis feldarabolt állapotban kerülnek a teakeverékekbe. A
52
teakeverékekben elsősorban azt állapítjuk meg, hogy a szóban forgó darabkák milyen szervtől
származnak, tehát a töredékek szervazonosságát határozzuk meg. Másodsorban azonosítjuk
azokat a növényeket, amelyektől az egyes szervdarabok származnak, tehát az anyanövények
fajazonosságát határozzuk meg.
A X.R.Gy. a gyógynövények vagy gyógynövényrészek azonosságának meghatározásánál
3 vizsgálati szempontot vesz figyelembe:
-makroszkópikus vizsgálat
-mikroszkópikus vizsgálat
-mikrokémiai vizsgálat
Ugyanakkor meghatározza egy növényi drog tisztaságát és minőségét is. A tisztasági
vizsgálatoknál meghatározzák a szennyező és idegen anyagok jelenlétét. A minőségi
vizsgálatoknál beszélünk előzetes mennyiségi-kémiai analízisről (nedvességtartalom, össz-hamu
mennyiség, híg sósavban oldhatatlan hamu mennyiség és kivonható anyagok mennyisége) és a
hatóanyagok mennyiségi meghatározásáról (a drogok nedvesedési faktora, az illóolajok
mennyisége, keserűségi-index, szaponintartalom meghatározása, cseranyagtartalom
meghatározása).
Makroszkópikus vizsgálat
A makroszkópikus vizsgálat a növényi drogok azon tulajdonságainak vizsgálatát követi,
amelyek szabad szemmel vagy nagyítóval megfigyelhetők, vagy érzékelhetők szagló és ízlelő
szerveinkkel. A külső megjelenést szabad szemmel vagy nagyítóval figyelhetjük meg, majd
összehasonlítjuk egy ismert mintával vagy növényhatározóval. Továbbá megfigyeljük a belső,
törés által láthatóvá vált megjelenését, a levelek felső és alsó oldalát, a növényi drog állagát,
keménységét, tapintással érezhető jellemzőjét. Méreteit milliméterpapírral vagy beosztásos
vonalzóval határozzuk meg. Színüket általában a száraz drognál határozzák meg, napfénynél
(természetes fénynél), a növényi rész mindkét oldalán. Szagát ugyancsak a száraz drog esetében
határozzuk meg, az ujjak közötti eldörzsöléssel. Ízük meghatározása óvatosságot igényel, főleg a
toxikus drogok esetében. Az íz meghatározása vagy egy növényi drog darabkájának elrágása
által történik, vagy főzetet készítünk a növényi drogból és azt ízleljük meg.
Mikroszkópikus vizsgálat
A mikroszkópikus vizsgálatokat a teljes drogból vagy az aprított drogból készített
keresztmetszeteken végezzük. A vékony növényi szervekből (levelek, virágok, lágy szárak)
felületi metszeteket készítenek. A vastagabb növényi szervekből keresztmetszeteket készítenek.
Mikrokémiai vizsgálat
53
Kémiai reakciók segítségével a mikrokémiai vizsgálatok során felismerhetők egyes
tipikus hatóanyagok (antrakinonok, cseranyagok, szaponinok, zsíros olajok, illóolajok).
A gyógynövények morfológiája
A morfológia alaktant jelent, a morphé (gr.) alakot, formát jelent, a logos (gr.) pedig
tudományt, ismeretet, tant. Beszélhetünk külső, illetve belső alaktanról. A külső morfológia a
növények külső tulajdonságaival, tagolódásával foglalkozó tudományág, a belső morfológia
pedig a a növényi szervezet belső alaki tagolódását, szöveti felépítettségét tanulmányozza.
A növényvilágot alaktani szempontból két nagy csoportra osztjuk, telepes növényekre
(Thallophyta), illetve hajtásos növényekre (Cormophyta). Telepnek (Thallus) nevezzük a
moszatok, gombák, zuzmók, mohák többé-kevésbé tagolatlan testét. Hajtásnak (Cormus)
nevezzük a magasabb-rendű szervezettel bíró növények gyökérre, szárra és levélre tagolódó
testét. Hajtásos növények közé tartoznak a lombos mohák, harasztok, virágos növények.
A növényi szervek tanulmányozásával foglalkozó tudományágat organográfiának,
szervtannak nevezzük. A növényi szerveket élettani funkciójuk szerint vegetativ (önfenntartó),
illetve reproduktív (szaporító) szervekre tagoljuk. Vegetatív szervek a gyökér, szár és levél.
Reproduktív szervek a virág, termés és a mag.
A talajhoz való viszonyuk alapján a növényi szerveket földalatti, illetve földfeletti
szervekre különítjük el. A gyökér a növény földalatti, a többi szerv pedig földfeletti szerv. Úgy a
földalatti, mint a földfeletti szervek változatos alaki sajátosságokkal rendelkeznek. Sok esetben a
földalatti részek között száreredetű képletek is vannak, amelyek a talajhoz alkalmazkodtak.
Földalatti szervek a gyökér, gyöktörzs, gumó, hagyma, hagymagumó. Földfeletti részek a szár,
levél, virág, termés, mag.
A földalatti szervek alaktana
A GYÖKÉR (RADIX)
A gyökér sajátos feladata, hogy rögzíti a növényt és felszívja a talajból a vizet és a vízben
oldott ásványi sókat. Ezen kívül nem sajátos feladatokat is betölthet, mint tartaléktápanyagok
raktározása vagy vegetatív szaporodás.
54
A gyökér kialakulása: a csirázó magból kibújó gyökerecske (radicula) a talajban lefele nő
(pozitív geotrópizmus), a csúcsán megjelenik egy gyűszű szerű képlet a gyökérsüveg (calyptra),
ennek védelmi szerepe van. Felette kialakul a gyökérszőrök övezete, ennek felszívó szerepe van,
ezért felszívó övnek is nevezzük. A felszívó öv felett a gyökérszőrök rendszerint elpusztulnak,
érdes övezet alakul ki, amit csupasz övnek is nevezünk. Felette megjelennek a gyökérágak, ezt
elágazási zónának is nevezzük, itt a gyökér másodlagosan is vastagodhat.
Az elágazó gyökereken megkülönböztetünk főgyökeret (főtengelyt), ez egyenesen lefele
nő (pozitív geotrópos), a főtengelyen fejlődnek a gyökérágak, amelyek elágazódhatnak első-,
másod-, harmad-, illetve magasabb rendű gyökérágakra. A végső elágazásokon találjuk a
gyökérszőröket. Az ilyen elágazást mutató gyökereket közalapos vagy monopodiális elágazásnak
nevezzük. Ez a szerkezet a magasabbrendű növények valódi gyökerére jellemző. A
korpafűféléknél (Lycopodiaceae) a gyökércsúcs mindig két egymással egyenrangú oldalágat hoz
létre és ezen elágazási mód ismétlődik. Ezt a típust villás vagy dichotomikus elágazásnak
nevezzük.
A gyökerek keletkezését illetően két esetet különböztetünk meg:
-valódi gyökereket, amikor a gyökér a csíra radiculájából alakul ki a főtengely és megtartja
vezető szerepét, az oldalképletek a belső gyökérágkezdeményekből jönnek létre.
-járulékos (adventív) gyökereket, amikor a gyökerek más szerveken (pl. száron, levélen)
keletkezik, a gyökér tenyész-csúcsától függetlenül. A gabonaféléknél (Graminaceae) például a
főgyökér az egyedfejlődés korai szakaszában elpusztul, vagy visszafejlődik, helyette rostszerű
járulékos oldalgyökerek képződnek és a növény élete végéig megmaradnak. Az ilyen gyökeret
eredeténél fogva járulékosnak, formáját tekintve bojtos gyökérnek nevezzük. Járulékos
gyökerek például a a kukorica támasztó gyökerei vagy a dugványozáskor a földalatti szárakon
képződött gyökerek is.
A gyógynövények földalatti szervei között kevés a valódi gyökérképlet. A gyökértest
gyakran raktározásra módosult, sok esetben hozzá földalatti szárak (rhizoma) is társulnak,
melyek szintén raktározhatnak és járulékos gyökereket képezhetnek. Tehát a földalatti szervek
legtöbb esetben nem tiszta és nem valódi gyökerek, hanem módosult gyökér, módosult szár és
járulékos gyökerek együtteséből alakulnak ki. Tehát a gyógynövények földalatti szerveit
csoportosítjuk valódi gyökérképletekre és módosult földalatti szervekre.
Valódi gyökerek az egyéves (Plantae anuuae) lágyszárúaknál (kopasz porcikafű, mezei és
háromszínű árvácska, kisezerjófű, csattanó maszlag, beléndek, ricinus, fekete mustár, fehér
mustár) illetve a kétéves (Plantae biennes) kórósszáruaknál (piros gyűszűvirág, ökörfarkkóró,
kömény) alakulnak ki. Ez utóbbiak (kórósszárúak) gyökerei rendszerint a második év végére
55
fásodnak meg és válnak karóalakúvá. Az évelő fásszáruaknál a gyökerek másodlagosan
vastagszanak és nagy térfogatú gyökérrendszert alakítanak ki, amely a földfeletti szárral együtt
több évig él (pl. hársfa, japánakác, kutyabenge). A valódi gyökereknek nincs gyógyászati
jelentőségük, kivételt képez a sóskaborbolya, a gyökértestről lefejtett kérget használják.
A módosult földalatti szervek olyan raktározásra módosult gyökerek, amelyek
gyökérteste nem fás, hanem húsos állományú. A gyógynövények módosult földalatti szerveinek
vizsgálatánál a gyökér és a gyöktörzs egymáshoz viszonyított fejlettségi fokát vesszük
figyelembe. Eszerint beszélünk:
-gyökéralkatú vagy gyökéralakú földalatti szervekről
-gyöktörzses gyökerekről
-gyöktörzs alkatú földalatti szervekről. Ezeken kívül sok az átmeneti forma.
Gyökéralkatúak (radix)
A gyökér egy vagy több húsos állományú raktározó tengelyképletből áll. A gyökérnyak tájékán
gyöktörzs (rhizoma) alakul ki, amit gyökérfejnek nevezzük. Több típust különböztetünk meg:
-főtengelyes húsos karógyökér ( fátyolvirág, katángkóró, lestyán, fekete nadálytő, bojtorján,
gyerekláncfű, vérehulló fecskefű, sárga tárnics)
-húsos ágrendszer (festőbűzér, ipekagyökér)
-húsos gumórendszer (dália, csicsóka, jalapagyökér)
-ikergumós gyökérrendszer- a főgyökérből anyagumó, az oldalhelyzetű gyökérből leánygumó
képződik (sisakvirág, kosborfélék).
Gyöktörzses gyökér (rhizoma et radix)
A gyökérfejen a gyöktörzs fejlett és a gyökérrel együtt raktároz. A rhizomatest
fejlődhetik függőlegesen (orvosi angyalgyökér, rebarbaragyökér, retek) vagy vizszintesen
(orvosi ziliz, csüngő beléndek).
Gyöktörzsalkatúak (rhizoma)
A földalatti rész túlnyomóan a változatos alakú gyöktörzsből áll, mely a
tartaléktápanyagokat és a hatóanyagokat halmozza fel, alsó feléből erednek a vékony, járulékos
gyökerek. Formái:
-gumószerű rövidhajtás (erdei pajzsika, vérpimpó, kígyógyökerű keserűfű, gyömbérgyökér,
fehér zászpa, macskagyökér)
-szárszerű rövidhajtás (gyöngyvirág, pirosló hunyor, salamonpecsét, nőszirom, havasi lórom)
-szárszerű hosszúhajtás vagy tarackos gyökér (stolo) (mezei zsurló, tarackbúza, kapotnyak,
szappanfű, édesgyökér).
Szárgumó (tuber)
56
A gyökérnyaknál eredő szárelágazások a talajba nyomulnak és csúcsrügyeik gumókká
alakulnak. Paraszövettel borított felületén helyezkednek el spirális vonal mentén a szemek
(rügyek) (pl. burgonya).
Hagyma (bulbus)
Központi részét a hagymatönk képezi, ez módosult földalatti szár. A szártönk csúcsi
részén foglal helyet a rügy, ebből földfeletti szár fejlődik. A tönk alsó részéből erednek a vékony
rostos járulékos gyökerek. A tönköt és a rügyet húsos hagymalevelek fedik be, ezek raktároznak,
kívülről száraz hagymalevelek borítják, ezeknek védelmi szerepük van. (pl. liliomfélék, hagyma,
tengeri hagyma, amariliszfélék, hóvirág, fokhagyma).
Hagymagumó (bulbotuber)
Ebben az esetben a tönk raktároz. (őszi kikerics, sáfrányfajok, tulipán)
A gyökér belső alaktana
A gyökér a növény egyedfejlődési szakasza és életciklusának tartama szerint lehet
elsődleges, illetve másodlagos. Elsődleges gyökérszerkezete van a minden növénynek az
egyedfejlődése kezdeti szakaszában, valamint az egyéves (egynyári) növényeknek. Másodlagos
szöveti szerkezete van a kétéves (kétnyári) és évelő növényeknek és általában minden fás szárú
növénynek (nyitvatermők és kétszikűek).
A fás állományú valódi gyökér szöveti szerkezete a gyökércsúcstól a gyökérnyak fele
fokozatosan változik. A gyökér csúcsában osztódó szövetek találhatok, mely megfelel a gyökér
növekedő övének. A sejtek differenciálódásának szakasza a felszívó övben van. A szövetek
állandósulásának szakasza a csupasz övben van. A vastagabb gyökérben az elsődleges szövetek
másodlagos szövetekkel gyarapodnak.
A gyökér elsődleges szöveti szerkezete:
A gyökér elsődleges szöveti szerkezetének vizsgálatához a felszívó vagy a csupasz övből
készítünk metszeteket. A gyökér elsődleges szerkezetében fejlett kéregtestet és fejletlen hengert
különböztetünk meg.
Legkívül az egyetlen sejtrétegből álló epidermisz található, ezt rhizodermisznek is
nevezzük, mivel egyes sejtek gyökérszőrökké alakultak. Ezen belül található a több parenchima
sejtrétegből álló kéreg (kéregparenchima), ebből a legkülső réteg sejtfalai elparásodtak,
exodermiszt alkotnak, közte áteresztő sejtekkel. A kéreg legbelső rétege az endodermisz. A
57
faedénynyalábokkal átellenben az exodermiszben is áteresztő sejtek találhatók. Az endodermisz
keresztmetszete az egyszikű, illetve kétszikű növények megkülönböztetéséül szolgál . Az
egyszikű növények gyökerében az endodermisz sejtek falai U alakban vastagodnak meg, vagyis
az endodermisz sejtek radiális és érintőleges falai vastagodottak, ezzel ellentétben a kétszikűek
gyökerében az endodermisz sejtek csak a radiális falak mentén vastagodottak, keresztmetszetben
pontszerűnek látszanak, ezt Caspari-féle pontoknak is nevezzük.
Az endodermiszen belül található a központi henger. Legkülső szövete a periciklus, ez
egyelten sejtsoros és körülveszi az alap-parenchimát, amelyben vannak az edény-nyalábok. Fa-
és háncsedény-nyalábok találhatók egymással váltakozva. A központi henger belsejét ugyancsak
parenchimaszövet tölti ki, ezt bélnek nevezzük. Az háncs- és faedény-nyalábok közötti
parenchimát bélsugaraknak nevezzük.
A gyökér másodlagos szöveti szerkezete:
Az elsődleges állandósult szövetek újra osztódni kezdenek, másodlagos merisztémává
(osztódó szövetté) alakulnak és másodlagosan állandósult szöveteket hoznak létre, így
másodlagos szöveti szerkezet alakul ki. Másodlagosan vastagodnak a kétszikűek
(Dicotyledonatae) és a nyitvatermők (Gymnospermae) a harasztok és az egyszikűek kevés
kivétellel nem vastagítják másodlagosan a gyökereiket.
Legkívül a bőrszövet (periderma) található, ami később esetleg rhytidomává alakul át. A
kéregtest külső, elsődleges kéregre és belső, másodlagos kéregre különül el. A központi
hengerben néhány sejtrétegből álló hullámos lefutású másodlagos merisztéma alakul ki, a
háncsedény-nyalábok alsó részén és a faedény-nyalábok külső oldalán helyezkedik el, ezt fa-
háncs kambiumnak nevezzük, működéséből létrejön kifele a másodlagos háncs, befele a
másodlagos fa, végül a fa-háncs kambium gyűrű alakúvá válik, a másodlagos fa és háncs pedig
koncentrikusan helyezkedik el. A periciklusba kikülönül egy másik másodlagos merisztéma,
amelyet parakambiumnak vagy fellogénnek nevezünk, ez kifele paraszövetet, befele fellodermát
hoz létre.
Húsos állományú raktározó gyökerek
A gyökér belső felépítésében keskeny kéregtest és vastag fatest alakul ki. Húsos
állományú raktározó gyökértesttel rendelkezik az orvosi ziliz (Althaeae officinalis), fátyolvirág
(Gypsophila paniculata), sárga tárnics (gentiana lutea).
Járulékos spárga-gyökér
A több évig élő raktározó rhizomatesteken vékonyabb járulékos spárga-gyökerek
alakulnak ki. Ezek a gyökér elsődleges funkcióját látják el és kis mértékben raktároznak is. Belső
szerkezetükben nem alakul ki tökéletes másodlagos szerkezet. Felépítésükben egyaránt
58
szerepelnek elsődleges és másodlagos szövetek, tehát vegyes szerkezetűek. Hosszú spárga-
gyökerek fejlődnek ki a tavaszi kankalin (Primula officinalis), a macskagyökér (Valeriana
officinalis), a pirosló hunyor (Helleborus purprascens), a tavaszi hérics (Adonis vernalis)
gyöktörzsén.
Gyöktörzs és tarack
A gyöktörzs illetve tarack különböző rendszertani csoportba tartozó növényektől
származik. A kétszikűek közül rhizomája van a nadragulyának (Atropa belladonna), csüngő
beléndeknek (Scopolia carniolica), kígyógyökerű keserűfűnek (Polygonum bistorta), vérontó
pimpónak (Potentila erecta), havasi lóromnak (Rumex alpinus). Tarackja van a mezei szuláknak
(Convolvulus arvensis), a kapotnyaknak (Asarum europeum). Az egyszikűek közül rhizomája
van a nősziromnak (Iris germanica), a gyöngyvirágnak (Convallaria majalis), tarackja van a
tarackbúzának (Agropyron repens).
Gyökér és gyöktörzs eredetű alkotórészek felismerése teakeverékekben
A földalatti szervek közül a húsos raktározó gyökerek, a vékonyabb spárgagyökerek és a
szár eredetű rhizoma darabok kerülnek teakeverékekbe. A húsos vastag gyökérdarabok
másodlagos szerkezettel rendelkeznek, tehát a kéregtesthez mindig szélesebb fatestparenchyma
társul. Az alkatrészek feldarabolt részei közül ezek a legtérfogatosabb fragmentumok. A külső
felületükön világos vagy sötétbarna színű paraszövet borítja. A darabok vágási felülete
szürkésfehér vagy szennyesfehér színű. A vékonyabb, vegyes belső szerkezettel rendelkező
spárgagyökerek hosszabb tengelyképletek, rajtuk nem találhatók szárcsomók és ez kizárja
száreredetük voltát. Felületükön a paraszövetet az exodermisz képezi. A száreredetű rhizoma
darabok epidermisszel borítottak és nem zöld színűek, mint a földfeletti szárak. A darabkákon
szárcsomók ismerhetők fel és ezeken a pontokon sokszor járulékos gyökerek visszamaradt
részeit találjuk. Száreredetüknek megfelelően a vékony kéregtesthez szélesebb hengerszövet
társul. A kétszikűek bélparenchymájából hiányzanak az edénynyalábok, míg a egyszikűeknél
mindig jelen vannak.
A földfelettiszervek alaktana
A SZÁR (CAULIS)
59
A szár sajátos feladata az ágak, levelek, virágok és termések fenntartása, a víz, ásványi
sók, és a létrehozott szerves anyagok szállítása. Ezen kívül nem sajátos feladatokat is betölthet,
mint tápanyagraktározás, vegetatív szaporodás és egyes szárak fotoszintetizálnak is.
A szár a növény leveleket viselő szerve, összeköti a nyers táplálékot felvevő gyökérzetet
a a szénasszimilációt végző levelekkel. A szárat és a rajta keletkező leveleket együttvéve
hajtásnak (cormus) nevezzük. A földfeletti szár alakja és élettartama rendszerint megszabja az
egész növény alakját. A szár a hajtás tengelye, kétféle oldalképletet hoz létre, oldalágakat és
leveleket.
A szár részei:
-csomópontok (nodiumok), a szár azon részei, ahol a levelek vagy ágak erednek
-szártagok, ízek (internodiumok), a szárcsomópontok közötti szárrész
-rügy (gemma), a szártengely csúcsán
-gyökérnyak (coletus) a szártengely rüggyel ellentétes végén, közvetlenül a talaj felett, ahol a
szár a gyökérbe megy át.
A szártagok hosszúsága szerint a szár lehet nyúltszártagú (ízelt szár) vagy rövidhajtás
(törpeszártagú szár). A szártagok állománya szerint lehet lágyszár (caulis herbaceus) vagy
fásszár (caulis lignosus).
A szár formái
Lágyszártipusok:
-dudvaszár- húsos hosszúhajtás, egy-két vegetációs perióduson keresztül él, puha állományú,
lehet tömött vagy csöves szerkezetű
-tőszár- erős vastag és rövid, törpeszártagú szár, sűrűn borított levéllel, függőleges gyöktörzsnek
is nevezik, több évig él, évenként dudvaszárat fejleszt.
-tőkocsány- a dudvaszártól abban különbözik, hogy leveleket nem visel, gyakran csak
egyszártagú és virágban vagy virágzatban végződik.
-kóró- erős, merev tartású, majdnem a csúcsáig fás állományú, visszamaradva télen is a gyökéren
található.
-szalmaszár- hosszú szártagokkal és bütykös csomókkal rendelkezik, a szártagokat a levelek
hüvelye veszi körül és a száron lefut.
-pálkaszár- bütykös szárcsomók nélküli, csak egy szártagból álló szár, belsejében fejlett
levegőtartó alapszövet képződik.
Fásszártipusok:
-pálmatörzs- a levélkoszorús fák oszlop alakú rövidhajtása, csúcsán sűrűn állanak a levelek, a
levélkorona alatt a szárat sűrűn borítják a levelek maradványai.
60
-fatörzs- a lombkoronás fák fásodott hosszúhajtása, koronát visel és ebben a szintben az ágak
hosszúhajtásai rövidhajtásokat fejlesztenek.
-cserje- nem különböztetünk meg törzset és koronát, mert a szár már a gyökérnyaktól kezdődően
mellékágakra bomlik. Nagyság alapján az alábbi cserjeformák különböztethetők meg:
-cserjefa (kutyabenge, kecskerágó)
-cserjebokor (orgona, fekete bodza)
-törpecserje (fekete- és vörös-áfonya)
-félcserje (orvosi zsálya, levendula, kerti kakukkfű, izsóp)
A szár elágazásai (ramificatio)
A szárnak a főgyökér folytatásában eső részét főszárnak nevezzük, ebből erednek aa
oldalágak, melyek ismételten elágazódhatnak. Így jönnek létre az első-, másod-, harmad-, stb.
rendű oldalágak. A szár elágazásainak három típusát különböztetjük meg:
1 villás elágazás (dichotomicus ramificatio)
2 fürtös elágazás (ramificatio racemosa)
3 bogas elágazás (ramificatio cymosa)
1 A villás elágazás esetében a főszár bizonyos magasságban kettéágazik és két oldalágat hoz
létre, melyek egyforma fejlettségűek, majd ismételten ugyanígy ágaznak el. Ez jellemző
elágazási típusa a korpafűféléknek.
2 A fürtös elágazás esetében a főszár a legfejlettebb, az oldalágak egy fejlett „közalapból”
indulnak ki, közalapos elágazásnak is nevezzük. Formái:
-tiszta fürt- a főszár mindig fejlettebb, mint a belőle eredő oldalágak, az alsó
oldaltengelyek fejlettebbek, mint a főtengely csúcsa felé levők, ez utóbbiak vékonyabbak és
rövidebbek. Az ágak állhatnak spirálisan, távol esően, átellenesen, lehetnek sűrűn állóak, vagy
csoportban, közeleső és körülálló módon, ekkor álörvöknek látszanak.
-fürtös ágvilla- az oldalágak a szár csúcsi részén erőteljesen fejlődnek, túlnövik a
főtengelyt és ennél erőteljesebbekké válnak.
-örvös ágállás- a főtengely csomópontjain 3 vagy több oldalág képződik
3 A bogas elágazás esetében a központi tengely kialakításában nemcsak a főszár, hanem az
oldalágak is részt vesznek, így a főszárat több oldaleredetű száríz alakítja ki. Formái:
61
-egyesbog- a főszár fejlődése visszamarad, mert virágban végződik, egy csúcsi oldalág
veszi át a továbbnövekedés szerepét, ez a főszár folytatásában nő tovább és ezáltal az alatta levő
főtengely csúcsi része oldalra tolódik.
-kettősbog- a főszár miután virágzatban végződik, a virág alatt ugyanazon magasságban
két oldalág segítségével fejlődik tovább és az oldalágak többszörösen ugyanígy ágaznak el.
-fürtös-bogas vegyes típus- ez a fatermetű növényekre jellemző.
A szár élettartama szerint beszélünk:
-egyéves növényekről
-kétéves növényekről
-többéves növényekről
Az egyéves növények tavasszal fejlődnek ki a magból, nyáron virágzanak és még abban
az évben elpusztulnak. A szár fűnemű, nem fásodó, együtt pusztul el a növénnyel. Egyéves
növények pl. a fehér mustár, fekete mustár, kis ezerjófű, kopasz porcikafű stb.
A kétéves növények első évben leveles hajtást, vagyis tőszárat fejlesztenek, melyen a
levelek tőlevélrózsában állanak. A második évben a tőszár tovább fejlődik és hosszúhajtást
képez, mely virágzik és termést hoz. Ezután a szár a növénnyel együtt elpusztul. Kétéves
növények a gyűszűvirágfajok, a kömény, édeskömény.
A többéves növényeket a szár állománya szerint csoportosítjuk évelő lágyszárúakra és
évelő fásszárúakra. Az évelő lágyszárúak földfeletti része minden évben elpusztul és a következő
évben újrafejlődik, földalatti áttelelő raktározószervük van, melyek a talajban több évig élnek.
Az évelő fásszárúak lehetnek félcserjék, cserjék illetve fák. A félcserjéknél a cserjetalp fásodó és
több évig él, míg az ezen fejlődő fűnemű szárak egy évig élnek, tehát minden évben
újraképződnek. A cserjék és fák esetében a szár élettartama megegyezik a növény élettartamával.
A szár belső alaktana
A szár szöveti szerkezete változik a tengely mentén.
A szár elsődleges szöveti szerkezete a kétszikűeknél:
Az elsődleges szöveti szerkezet a szár tenyészőcsúcsa alatt, a sejtek differenciálódásának
szakaszában tanulmányozható. A szár szerkezete általában actinomorf (sugaras) szimetriájú. A
szállítószövet sohasem alkot benne egyszerű, sugarasan elhelyezkedő nyalábokat, hanem
összetett fa-háncsnyalábokat. Legkívül az epidermisz (bőrszövet) határolja, egyetlen sejtrétegből
áll, melynek külső falai kidomborodnak, vékony kutikularéteg borítja, helyenként
gázcserenyílások (sztómák) találhatok, valamint gyakran változatos alakú szőrképletek. A kéreg
62
többrétegű parenchimaszövet, sejtközti levegőjáratokkal, a külső 2-3 sejtsor chloroplasztisokat
tartalmaz, ezt chlorenchimának is nevezik, a belső sejtréteg keményítőszemcséket tartalmaz,
legbelső sejtsora az endodermisz. A központi henger az alapszöveti parenchimában körben
elhelyezkedő fa-háncs-nyalábokból áll. A háncsrész kívül, a farész belül helyezkedik el, a kettő
között pedig az őket gyarapító nyalábkámbium.. a fa-háncsnyalábot szklerenchima nyalábhüvely
övezi. Az edény-nyalábok között elsődleges bélsugár található. A szövethenger központi részét
bélparenchima tölti ki, ez néha elszakadozik vagy felszívódik és bélüreg jön létre.
A szár elsődleges szöveti szerkezete az egyszikűeknél:
A bőrszövet alatt, az elsődleges kéregben 1-2 sejtsoros elfásodó rész található, ezt
szklerenchymaövnek nevezzük. A központi hengerben az összefüggő alapszöveti parenchimában
collaterálisan zárt edény-nyalábok helyezkednek el szórtan, az edény-nyalábot
szklerenchymahüvely veszi körül, szilárdító szereppel. Az edény-nyalábok kintről befele
növekvő méretűek. A bélparenchima hiányzik.
A szár másodlagos szöveti szerkezete a kétszikűeknél és a nyitvatermőknél:
A fásszárú növények szárában az elsődlegesen kialakult szövetek másodlagos
szövetekkel gyarapodnak. Kialakul a másodlagos szöveti szerkezet, amely az elsődlegesből
vezethető le. A másodlagos szerkezetet itt is másodlagos osztódószövetek képezik. A
nyalábkámbium (intrafascikuláris kámbium) és a nyalábközti kámbium (interfasciculáris
kámbium) hozza létre a másodlagos fát és a másodlagos háncsot, valamint a másodlagos
bélsugarakat. Ennek köszönhető a fák évgyűrűinek a kialakulása koncentrikus gyűrűk
formájában. Egy másik másodlagos osztódószövet a parakámbium, vagyis a fellogén, ez kifele
parát (fellomot), befele paraalapszövetet (fellodermát) hoz létre.
A nyitvatermőknél úgy a kéregben, mint a fatestben gyantajáratok figyelhetők meg.
Szár eredetű alkotórészek felismerése teakeverékekben
A gyógynövények fűnemű szára a többi földfeletti részekkel együtt közvetlenül
felhasználásra kerül teakeverékek formájában vagy nyersanyagul szolgálhat hatóanyagok
előállításánál. A fásszár fatestét ipari célra használják, kéregtestét gyógyszerészeti célra és ipari
célra (pl. bőrcserzésre) egyaránt felhasználják. A kérek, mint teakeverékek alkatrésze kerülhet
forgalomba, vagy hatóanyagok előállításának nyersanyagául szolgál.
Teakeverékekben a szárnak, mint szervnek felismerése aránylag könnyebb, mivel rövid
feldarabolt hengeres vagy bordás tengelyképletről van szó. Általában a fűnemű szárak kerülnek
teakeverékekbe. Zöld vagy zöldes színű, epidermisszel borított képletek. A lágy állományú
szárak általában jobban összeszáradnak, mint a kóró típusúak. Egyrészt a szártagok, másrészt a
szárcsomók bélyegeit vizsgáljuk. A szártagok lehetnek hengeresek vagy bordázottak.
63
Mindkettőnél könnyebb a szervazonosság megállapítása, nehezebb viszont az anyanövények
azonosítása. A hengeres szártagoknak külső bélyegekből való azonosítása könnyű pl. az
orbáncfű esetében, mivel a szár két oldalán hosszanti paraléc fut le. A bordás szártagok több
növénycsoporttól származhatnak. Négybordájúak az ajakosoktól, sokbordájúak a fészkesektől
illetve a zsurlóféléktől eredhetnek. A bordák fejlettsége változik az egyes fajoknál, tehát az
oldallapokból kiemelkedő bordák karaktere utal az anyanövényre is. A bordák derékszögűek pl.
a gyöngyajak fajoknál és szárnyakká nőnek pl. a kisezerjófűnél.
A szártagok fedőszőreinek eloszlása is szolgáltathat fontos bélyegeket. Ha a szőrözöttség
csak a bordákra illetve a oldallapok két két szemközti oldalára lokalizálódik, a kakukkfű fajok
bélyegeivel állunk szembe.
A szárcsomók feltűnő fejlettsége valamint a levélkürtőknek a nódiumokon való jelenléte
a keserűfűfélék családjára utal. A szárcsomókhoz ízesülő levélnyélmaradványokból
megállapítható a levélállás. A szórt levélállás általános a gyógynövények sorában, az átellenes az
ajakosok, a szegfűfélék, tárnicsfélék, családjára jellemző. Az örvös levélállás a bűzérfélék illetve
az örvös ágállás a zsurlófélék sajátossága. A nyelek ízesülési pontjánál a pálhalevelek jelenléte
vagy hiánya további rendszertani bélyeget szolgáltat. Mindig pálhás a rózsafélék, hüvelyesek,
ibolyafélék családjainak képviselői, pálhátlanok a keresztesek, tárnicsfélék családtagjai.
A másodlagosan vastagodó fásszárak fatestéről lefejtett kéregdarabok alakjukról
ismerhetők fel. Rendszerint teknős-vályus vagy csatornásan begöngyölődő alakjuk van. Külső
oldalukon paraszövet található és eben itt-ott paraszemölcsök fordulnak elő. Belső sima
felületükön homorúak, gyakran rostos törésűek.
A LEVÉL (FOLIUM)
A levél korlátolt növekedésű, kétoldalian részarányos vegetativ szerv, a növény
táplálkozásának legfontosabb szerve, fotoszintézisre és párologtatásra módosult szerv, alaki
sajátosságai jellemzőek az egyes növényekre.
A levél sajátos feladata a szénasszimiláció, a légzés és a párologtatás. Ezen kívül
betölthet nem sajátos feladatokat is, mint például a vegetativ szaporodás vagy tartaléktápanyag
raktározás.
A levél részei:
-a levélalap (fundus, a levélnyélnek a szárhoz ízesülő része),
-a levélnyél (petiolus, a levél hengeres része) és a
-levéllemez (lamina, a szerv lapos, legfontosabb része).
64
A levéllemez részei:
-a levélcsúcs (apex),
-a levélváll (bazis, ami a nyélben folytatódik),
-a levél széle (margo, a lemez kerületi részén levő rész),
-a lemez éle (acies, a levél szélének a legszélső, terminális vonala),
-a levél színe (pagina superior, a levéllemez felső felülete) és
-a levél fonákja (pagina inferior, a levéllemez alsó felülete).
A levéllemez alakja igen változatos lehet, lehetővé teszi az anyanövény felismerését:
-kerek (vadkörte, rezgő nyár),
-elliptikus (bükkfa, akácfa),
-tojásdad (nemes körte),
-visszás tojásdad (szilva, kutyabenge),
-hosszúkás (gyöngyvirág, japánakác),
-lándzsa alakú (lándzsás útifű),
-deltoid alakú (fekete nyár),
-rombusz alakú (nyírfa),
-szív alakú (orgona, nadálytő),
-vese alakú (kapotnyak),
-dárda alakú (szulák),
-nyíl alakú (vízi nyílfű),
-lapát alakú (kerti ruta, százszorszép),
-szálas (édeskömény, fűfélék),
-tűlevél (fenyőfélék),
-ár alakú (boróka),
-kard alakú (nőszirom),
-csöves (hagyma),
-szíves tojásdad (hársfa),
-lant alakú (kankalin) stb.
A levéllemez csúcsa lehet:
-hegyes (gyöngyvirág),
-kihegyezett (nagy csalán),
-szálkás,
-tompa (akác),
65
-lecsapott, csonka (tulipánfa),
-kicsípett (mézgás éger).
A levéllemez válla lehet:
-kerek (körtefa),
-nyélbe keskenyedő (nadragulya),
-szárölelő (árvacsalán, pásztortáska),
-átnőtt (a szár túlsó oldalán a két váll összenőtt),
-nyélrefutó vagy szárrafutó (a lemez folytatódik a nyélen, sőt a száron is) (fekete nadálytő),
-vese alakú (kapotnyak),
-szív alakú (orgona),
-ferde (hárs).
A levéllemez széle lehet ép (ebszőlő, farkasalma), hullámos (rebarbara), visszahajlított
(vörösáfonya), vagy mutathat finomabb bemetszéseket, lehet fűrészes (csalán), fogazott
(martilapu, somkóró, acsalapu), csipkézett (zsálya, orvosi kankalin), vagy mutathat mélyebb
bemetszéseket: karéjos (a bemetszés a levéllemez maximum1/3-áig hatol be), hasadt (a
bemetszés a levéllemez maximum1/2-éig hatol be, galagonya, ricinus), osztott (a bemetszés a
levéllemez 1/2-énél beljebb hatol be, ernyősvirágzatúaknál gyakori), szeldelt (a bemetszés a
levéllemez főeréig hatol be, ugyancsak az ernyősvirágzatúaknál fordul elő gyakran).
A levéllemez tagoltsága lehet szárnyas vagy ujjas.
A levél állománya alapján lehet fűnemű, bőrnemű vagy húsos.
A levéllemez erezete lehet tűlevél típusú (egyetlen főér van amely nem ágazik el), lehet
szárnyasan erezett, tenyérszerű erezet, ívelt, párhuzamos, sugaras vagy hálózatos.
A szőrképletekkel való borítottság alapján lehet csupasz, pillás élű (csak a levél élén van
szőrképlet), szőrös, bozontos, gyapjas, molyhos, pelyhes, borzas, merevszőrű, sertésszőrű.
Gyakran találunk összetett levéltípust, ebben az esetben 3 vagy több levéllemezke van,
ezeket levelecskéknek nevezzük, a közös nyélen foglalnak helyet. A többszörösen összetett
levélnél a közös levélnyél másod, harmad, stb. rendű ágakra bomlik és ezek viselik a levélkéket.
A közös nyél elágazásait általában levélgerincnek nevezzük. Aszerint, hogy a levélkék a közös
nyélen milyen helyzetet foglalnak el az alábbi típusokat különböztetjük meg:
-szárnyasan összetett levelek (lehetnek páratlanul vagy párosan összetettek) (akác)
-tenyeresen vagy ujjasan összetett levelek (gesztenye).
A leveleknek a száron való elhelyezkedésüket levélállásnak nevezzük, ez lehet szórt,
spirális vonal mentén egyesével elhelyezkedő (pl. szeder), váltakozó (kerti ruta) örvös (a
66
csomópontokon minimum 3 levél ered, pl. boróka), átellenes (a csomóponton 2 levél ered,
egymással szemben, pl. orvosi veronikafű), keresztben átellenes (egymás feletti levélpárok
egymáshoz viszonyítva X-be állanak, pl. szurokfű) vagy lehet tőlevélrózsa (pl. pásztortáska).
A levélnyél és a levélalap
A levélnyél hengeres vagy félhengeres, ritkán szögletes szerv, feladata a levéllemez
fenntartása és a szállítás, a levéllemez fény felé fordítása. A nyél általában a lemez vállához
ízesül, de van olyan eset is amikor a lemez közepéhez kapcsolódik, így pajzs alakú levelek
keletkeznek. A levélnyél ha teljesen hiányzik és a lemez közvetlenül a szárhoz kapcsolódik ülő
levelekről beszélünk. A levél a szárhoz a levélalap segítségével kapcsolódik. Ez a növények
többségénél kissé homorúan domború, kivastagodó része a nyélnek. Néhány növénycsoportnál a
levélalap feltűnő módosulást szenved, rendszertani értéke van. Így például a gabonaneműeknél
csőszerű képződményt alkot, amely hosszan lefut a száron. Az ernyősvirágzatúaknál ugyancsak
hüvelyt alkot, de sokszor már a szárhoz való ízesülése előtt kiszélesedik és jellegzetesen felfújt
képződménnyé alakul (pl. orvosi angyalgyökér). A keserűfűféléknél (Polygonaceae) a levél
színétől eltérő kürtőt képez, mely a család rendszertani bélyege. A levelek ízesülési helyénél, a
levélalapnál, gyakran kisebb és más formájú levelek is találhatók, melyeket pálhaleveleknek
nevezünk, a rózsafélék és a hüvelyesek családjában mindig jelen vannak.
A levél belső alaktana a zárvatermőknél
A levél belső szövetei szerkezete a levéllemezből a főéren keresztül haladó
keresztmetszeten tanulmányozható. A levéllemezt a külvilágtól a felső és az alsó epidermisz
választja el, a kettő között található a mezophyllum, ebbe beágyazva pedig a szállító szövetek,
ezek fa-háncs-nyalábok, a háncsrész az alsó epidermisz felől, a farész a felső epidermisz felől
található. Az alsó epidermiszben helyenként gázcserenyílások (sztómák) találhatók, amelyet két
egyforma zárósejt alkot, homorú felükkel egymás fele fordulva légrést zárnak közre, a körülöttük
található epidermiszsejteket kísérősejteknek nevezzük. A mezophyllumban levő szerkezeti
különbségek alapján 3 -féle levélszerkezetet különböztetünk meg a zárvatermőknél:
dorsiventrális (bifaciális), izolaterális (equifaciális) illetve homogén szerkezetet.
A dorsiventrális (bifaciális) szerkezet esetében a felső és az alsó bőrszövet (epidermisz)
közötti asszimiláló szövetet az oszlopos (palisad), valamint a szivacsos cholenchyma képezi. Az
oszlopos chlorenchyma sejtjei a felső epidermisz alatt egy vagy több sejtsort képeznek. Az egyes
sejtek a bőrszövet sejtjeire merőlegesen helyezkednek el, tehát a levél közepe fele megnyúlt,
zsákalakú, chloroplasztisokkal gazdagon telt sejtek. Az alsó epidermisz mellett az asszimiláló
67
alapszövetet a szivacsos chlorenchyma alkotja. Ennek sejtjei szabálytalanok, 4-5 sejtsoros laza
parenchymát alkotnak, köztük nagy sejtközi üregek keletkeznek- intercelluláris járatok- a
gázcsere lebonyolításának légtereit képezik. A sejtekben a chloroplasztis tartalom kb. 3-szor
kisebb, mint a paliszád sejtekben, a levelek fonákja ezért rendszerint világosabb színű. A felső és
alsó epidermisz egyetlen sejtsoros, sejtjei felületi irányban ellaposodtak, szorosan záródó sejtek,
kutikula borítja őket, a felső epidermisz sejtjei nagyobbak, mint az alsó epidermiszsejtek, az alsó
epidermiszsejtek falai viszont kanyargósak. Az alsó epidermiszben helyenként gázcserenyílások
találhatók.
Az izolaterális (equifaciális) szerkezet esetében mindkét bőrszövet mellett oszlopos
parenchyma található, a két oszlopos parenchyma között vékonyabb rétegű szivacsos
parenchyma van. A levél színe és fonákja egyforma színű (pl. aloe, orgona, bükkfa).
A homogén szerkezet esetében a mezophyllumot egységes asszimiláló parenchyma
képezi, a sejtek kisebb-nagyobb sejtközötti üregekkel rendelkeznek és a levél hossztengelyével
párhuzamosan kissé megnyúltak. A felső és alsó epidermisz sejtek alakjában nincs különbség.
Ilyen szerkezete van az egyszikűeknek, pl. nőszirom.
A levél belső alaktana a nyitvatermőknél
A tűlevél felülete a párologtatás csökkentése érdekében redukálódott, xeromorf
szerkezetet mutat, amely inkább a szár szerkezetéhez hasonlít, élesen elkülönül az epidermisz, a
kéreg és a henger. Az epidermisz sejtek jellegzetesen elfásodnak, vastag kutikula réteg borítja,
ezt viaszréteg fedi. A kéreg legkülső részén a bőrszövet alatt 1-2 sejtrétegű hypodermális
szklerenchyma képződik, merev tartást kölcsönöz a levélnek. A sztómák mélyen a hypodermába
süllyesztettek. A kéreg asszimiláló szövete a kamrás (léces) parenchyma, a sejtek falából a
sejtüregbe sejtfal-lécek nyomulnak be, melyek az eredeti sejtüreget kamrákra osztják, növelve a
belső falfelületet. A kamrás parenchymába beágyazva egy kör mentén helyezkednek el a gyanta
járatok, melyek a levél hossztengelyével párhuzamosan futnak. A kamrás parenchyma legbelül
az endodermisszel zárul. A henger központi részében az egy főérnek megfelelő 1 vagy 2
edénynyaláb fordul elő. Az edénynyalábokat szklerenchyma rostkötegek szilárdítják.
Levél eredetű alkotórészek felismerése teakeverékekben
A levéldarabkák lapos, zöld színű fragmentumok, melyeknek színe általában sötétebb,
mint a fonáka. Leginkább azokat a darabokat érdemes jobban megfigyelni, melyek a lemez
széléből esetleg a csúcsából vagy vállából származnak. Ezeken találjuk meg ugyanis legépebben
azokat a rendszertani bélyegeket, amelyek az anyanövényre jellemzőek.
68
A levéldarabkák szőrözöttsége is jellemző tulajdonság az egyes fajoknál. A fedőszőrök
néhány fajnál kifejezetten csak a levél fonákán fordulnak elő, s ezért a fragmentumok fonáka
szürkés-fehér színű (pl. libapimpó, fehér üröm). A fedőszőrök mellett jelentős a mirigyszőrök
jelenléte is. A mirigyszőrök által termelt illóolajok nyomán a levéldarabkák összemorzsolva
illatosak. Az ilyen levélfragmentumok az ajakosok (Lamiaceae syn Labiatae) illetve a fészkesek
(Compositae syn Asteraceae) családjába tartozó növényektől származnak. A levéldarabkák
belsejében kialakuló váladéktartók, melyek szabad szemmel is láthatók, az orbáncfű
felismerésére adnak lehetőséget.
A levéldarabkák színén az érbordahálózat besüllyesztettsége és a fonákon való kiemelkedése
érbordahálózat formájában, további jellemző sajátságai a gyógynövények leveleinek.
A VIRÁG (FLOS)
A zárvatermők virágai módosult levelekből álló, korlátozott növekedésű el nem ágazó
törpeszártagú hajtás, melynek levelei az ivaros szaporodás szolgálatában állanak, magvakat,
illetve terméseket hoznak létre. A virág az egyedfejlődés során a szár virágrügyeiből vagy
vegyes rügyeiből fejlődnek ki.
A zárvatermők (Angiospermae) virágszerkezete
A zárvatermők legfontosabb jellegzetessége, hogy magkezdeményüket a termőlevelek
összezáródásából létrejött magház zárja magába. Megtermékenyítés után a magkezdemény
maggá, a magház pedig terméssé alakul.
Kocsány- azt a tengelyt, amelyen a virág helyezkedik el virágkocsánynak nevezzük. Ha a
kocsányon több virág jön létre virágzati kocsányról beszélünk. A kocsány nélküli virágokat ülő
virágnak nevezzük. Gyógyászati jelentősége a virágkocsánynak nincs, kivétel a tévesen
cseresznyeszárnak nevezett kocsány (vizelethajtó hatása van).
Vacok- a kocsány csúcsi része, felületéhez ízesülnek a virág egyes részei, néha jellegzetes alakot
vesz fel és rendszertani bélyeget szolgáltat (pl. a rózsaféléknél tölcsér vagy bögre alakú, a
fészkesvirágzatúaknál kiszélesedő tányér forma).
Murvalevél- a virágot sokszor murvalevél támasztja, melynek hónaljában ül a virág (pl. a
hársfajoknál a murvalevél a virágzati kocsányhoz nő és a termésekkel együtt esik le).
Takarólevelek- a virág külső levelei, az ivarszerveket védik. A külső takaróleveleket
csészeleveleknek (sepalum) nevezzük, együttesen csészét (calyx) alkotnak, a belső
69
takaróleveleket sziromleveleknek (petalum) nevezzük, együttesen pártát (corolla) alkotnak. A
csészéből és pártából álló virágtakarót kettős virágtakarónak (perianthium) nevezzük. Az
egyszerű virágtakarónak lepel (perigonium) a neve, mely lepellevelekből (tepale) áll. A lepel
lehet csészeszerű (nagy csalán, sóska, cékla), vagy sziromszerű (tulipán, liliom). A csupasz virág
esetében hiányzik a virágtakaró (kőrisfa, fűzfa).
-csészetáj (calyx) a csészelevelek alkotják, általában zöld színűek, állhatnak szabadon
vagy egymással összeforrtan
-pártatáj (corolla) a sziromlevelek alkotják, általában színesek, a bőrszövetben levő
festékanyagok miatt, a fehér színűekből hiányzik a festék, a sejtek közötti járatok levegővel
telítettek, a fényt teljesen visszaverik, innen a fehér színük. A csészelevelek állhatnak szabadon
vagy egymással összeforrtan, eszerint beszélhetünk szabadszirmú pártáról (a szirmok a pártából
egyenként kiemelhetők) és forrtszirmú pártáról (egyetlen sziromlevél segítségével az egész párta
kiemelhető a virágból). A párta szimmetriája szerint beszélünk actinomorf (sugaras)
szimmetriáról, amikor a sziromlevelek egyforma nagyok és egyforma alakúak és zygomorf
(kétoldalian részarányos) szimmetriáról, a sziromlevelek nem egyforma nagyok és nem
egyforma alakúak.
A fajok többségére az actinomorf szabadszirmú párta jellemző (pl. alma, boglárka,
csipkebogyó).
A zygomorf szabadszirmú párta lehet pillangós illetve sisakos párta.
A pillangós pártára jellemző, hogy 5 sziromlevél alkotja, a legfelső a legnagyobb,
vitorlának nevezik, a két oldalsó kisebb, evezőnek nevezzük és a két legalsó csónakot alkot. Ez a
párta a pillangósvirágúak családjának (Papilionatae) sajátossága.
A sisakos párta esetén a legnagyobb sziromlevél boltozatosan, sisakszerűen emelkedik ki
a többi négy közül, védi a virág belső ivarszerveit. A sisakosok nemének (Aconitum genus)
jellemzője.
Az actinomorf forrtszirmú párta jellemzője, hogy a párta minden része szabályos, alakját az
határozza meg, hogy milyen a nagyságbeli viszony a párta csöve és pereme illetve cimpája
között. Eszerint beszélünk:
-csöves pártáról, csöves része jóval fejlettebb a peremtájnál, a csővirágúakra (Tubuliflorae)
jellemző (pl. kisezerjófű, dohány).
-gyertyatartó alakú párta, a párta csöve és pereme kb. egyforma fejlettségű (mezei szulák).
-kerék alakú párta, a peremtáj jóval fejlettebb a csöves tájnál (fekete bodza, ökörfarkkóró).
-tölcsér alakú párta, a párta csöves része tölcsérhez hasonlít (fekete tárnics).
-harang alakú párta, bókol és a haranghoz hasonlít (harangvirág).
70
-bögre alakú párta, a csöves táj bögre alakúan kiszélesedő, cimpatájánál összefogott (vörös
áfonya).
Zygomorf forrtszirmú párta
-nyelves párta, a sziromlevelek csak aljukon nőttek össze csővé, a cső felett az összes szirmok
lemeze egy oldalra fordul és lemezt alkot, a nyelvesvirágúakra jellemző (Liguliflorae)
(gyermekláncfű, katángkóró, saláta).
-ajakos párta, a párta alsó harmada alkot csövet, felső harmada kétajkú, a felső ajak 2, az alsó
ajak 3 sziromlevélből alakul ki, az ajakosok családjára (Labiatae) jellemző (árvacsalán, menta,
citromfű).
-sarkantyus párta, a sziromlevelek közül egyiknek hosszú sarkantyúja van, melyben mézfejtő
helyezkedik el (gyújtoványfű, szarkaláb).
Porzótáj (Androeceum)- a porzók alkotják. A porzó áll porzószálból, portokból és csatlóból. A
portokban jönnek létre a pollenszemcsék. A csatló a portokot a porzószálhoz csatolja. A
portokok a porzószálak csúcsán mereven ülnek vagy szabadon lengőmozgást végeznek (a
gabonaneműeknél). Egyes portokok egymással is összenőve csövet alkotnak (a fészkesek
családjában). A porzószálak általában egyforma hosszúak és szabadon állnak, de a
keresztesvirágúaknál négy porzószál hosszabb, kettő rövidebb, az ajakosoknál kettő hosszabb,
kettő rövidebb. Ha a porzószálak egymással összenőnek vagy a virágban csoportokba
rendeződnek falkás porzótáj jön létre (a mályvaféléknél 1 falka, a hüvelyeseknél 2 falka, az
orbáncfűnél 3 falkában állanak a porzók).
Termőtáj (Gynoeceum)- a termők összessége alkotja. A termő áll: bibéből, bibeszálból és
magházból. A bibe általában gömb alakú, de az ajakosoknál kígyónyelvszerű, a ricinusnál
sallangos, a máknál több karéjú, a nősziromnál és a sáfránynál háromhasábú. A bibeszál
feltűnően megnyúlt a kukoricánál, gyógyászati jelentősége van, vizelethajtó hatású. A magház
belsejében üreg található, itt helyezkedik el a magkezdemény.
A magház lehet:
-monocarp, egy termőlevélből alakul ki, együregű, benne több magrüggyel (hüvelyesek).
-policarp, több termőlevélből alakul ki. A policarp magház esetében ha az egyes termőlevelek
külön külön alakítanak ki magházakat, apocarp, ha pedig a termőlevelek együttesen alakítanak ki
magházat syncarp magházról beszélünk.
A magház állása szerint lehet:
-felső állású (a magház a vacok tetején áll, a többi virágrészek alatta erednek, pl. kökény)
-alsó állású (a magház a kiöblösödő vacokba van ágyazva, a virág többi részei felette erednek)
-közép állású (a virág többi részei a magház szintjében erednek.
71
A nyitvatermők (Gymnospermae) virágszerkezete
A nyitvatermőknél a virágok vált-ivarúak, ugyanazon az egyeden (egylakiak) vagy
különböző egyedeken (kétlakiak) alkotnak tobozvirágokat.
A hímvirágoknak nincs virágtakarójuk, a porzóknak pikkelylevél alakjuk van. A
porzópikkelyek közös tengelyen spirálisan helyezkednek el, hímtobozt alkotnak. A női
virágoknak sincs virágtakarójuk, a virágokat termős pikkelylevelek alkotják, közös tengelyen
ugyancsak spirálisan helyezkednek el. A termős pikkelyeket egyenként külön-külön még
murvalevél jellegű meddő-pikkely is támasztja. A termőpikkely bőrszövete összenő a maghéjjal
és a maggal együtt válik le, mint annak röpítőkészüléke.
A pelyvásvirágúak (Glumiforae) virágszerkezete
Az egyszikűekhez tartozó pelyvás-virágzatúak virágtakaróját módosult levelek,
toklászok, az úgynevezett alsó és felső toklász képezi. A virágkocsányon több virág foglal
helyet, kalászkák formájában, a virágkocsányt itt kalásztengelynek nevezzük. A kalászkát
kívülről további módosult levelek, a pelyvák, az alsó és felső pelyvalevelek borítják. Az alsó
pelyvának hosszú nyúlványa képződhetik (búza, árpa, rozs). Az árpánál a toklászok ránőnek a
szemtermésre és azzal együtt válnak le.
A virágzat (Inflorescentia) alaktana
A virágzat a szár elágazásának egy típusa, benne csak murvalevelek fordulnak elő, ebben
különbözik a normális szárelágazásól. A virágzat közös tengelyét virágzati tengelynek nevezzük,
benne a virágok a kocsányokon foglalnak helyet.
Csoportosítás:
-egyszerű vagy egytengelyű virágzatok:
-fürtös virágzatok
-bogas virágzatok
-összetett vagy többtengelyű virágzatok:
-homotaktikus virágzatok
-heterotaktikus virágzatok
Egyszerű fürtös virágzatok (Inflorescentia racemosa)
A virágok kinyílásának sorrendje alulról felfele halad, csúcsra törő, centripetális irányú.
Fontosabb formák:
72
-füzér- a főtengely kevésbé fejlett, megnyúlt, a virágok kocsány nélküliek, ülőek (útifűfélék,
kosborfélék)
-barka- a főtengely lecsüngő, egyben esik le (dió, fűzfa, égerfa)
-egyszerű fürt- a főtengelyen a virágok egyesével állanak, saját kocsányuk van és ezek mind
egyforma hosszúak, a hüvelyesek és a keresztesek jellemző virágzata, de megtalálható a
sóskaborbolyánál, fekete ribizlinél is.
-sátor- az egyes virágok különböző szintből erednek, de az összes virágok egy szintben
helyezkednek el, tehát az alsó virágoknak hosszabb kocsányuk van (alma, körte, japánbirs)
-egyszerű ernyő- az összes virágok egy pontból erednek és egy síkban vagy félgömbfelületen
helyezkednek el, az összes virágnak egyforma hosszúságú kocsánya van (kankalin, hagyma,
borostyán). Az ernyősök jellegzetes virágzati típusa.
-fejecske- a főtengelyen nagyon rövid kocsányú virágok ülnek, tehát majdnem ülőek (lóhere)
-torzsa- a főtengely és a murvalevelek elfásodnak és tobozt képeznek (mézgás éger, a fenyőfák
termős virágai)
-fészek- a főtengely illetve vacok kiszélesedik, lapos tányért, úgynevezett fészektányért hoz
létre. A virágok ezen helyezkednek el, kocsány nélküliek, tehát ülőek. A fészektányért kívül
fészekpikkelyek spirális vagy tetőcserépszerű sorai borítják. A fészkesek jellegzetes virágzata
(gyerekláncfű).
Egyszerű bogas virágzatok (Inflorescentia cymosa)
Korlátolt növekedésű virágzati típus, mivel a virágzat főtengelye hamar virágban végződik és
lezárja annak növekedését. A virágzási sorrend centrifugális, az oldalsó virágok túlnövik a
főtengelyen levőt.
Több típusát különböztetjük meg: lehet egyesbog, kettősbog vagy többesbog.
Egyesbog virágzatok:
-kunkor- a főtengely virágban végződik, a virág alatt oldalhelyzetű, egyirányú oldalág veszi át a
további növekedést, ez ugyancsak virágban végződik és ez a szerkezet ismétlődik. Az összes
oldalágak egy irányban jönnek létre, így a virágzat mintegy bekunkorodik (fekete nadálytő,
pettyegetett tüdőfű, orbáncfű)
-forgó- a virágok kocsányai kétoldalt váltakozva jönnek létre, egyforma hosszúságúak, tehát a
virágok különböző szinten helyezkednek el (kardvirág, az érdeslevelűek virágzata)
-sarló- a virágkocsányok mindig ugyanazon az oldalon jönnek létre, fokozatosan rövidülnek és
ezért egy magasságba helyezkednek el (a szittyófajoknál)
-legyező- olyan forgó, melynek bogágai kétoldalt váltakozva jönnek létre, de fokozatosan
rövidülnek és a virágok ezért nagyjából egy magasságba helyezkednek el (nőszirom fajoknál)
73
Kettősbog virágzatok: a főtengely csúcsvirága alatt két kocsány ered, melyek rendszerint ismét
kettősbogot alkotnak.
-álernyő- a bogágak átellenesen jönnek létre és egyenlő hosszúak (mécsvirág fajok)
-gomoly- az egymásutáni elágazások fokozatosan kisebbednek és az összes virágok egy
magasságba kerülnek (szegfű fajok, takarmányrépa)
Többesbog virágzatok: a főtengely csúcsvirága alatt három vagy több virágkocsány ered.
-bogernyő- nagyjából egyforma hosszúságú kocsányok örvös elhelyezkedésűek (kutyatejfű
fajok)
-ecset- a virágkocsányok nem egyforma magasságból erednek és nem egyforma magasságba
érnek, így a virágok szórt helyzetűek (réti legyezőfű)
-csomó- az ajakosok családjában a csomós virágzatok az átellenes levelek hónaljában jönnek
létre.
Összetett virágzatok- akkor keletkeznek, ha a virágzat főtengelye többszörösen elágazik és a
virágok a másod-harmad vagy magasabb rendű elágazásokon jönnek létre.
Összetett homotaktikus virágzatok esetében az összetett virágzatokban a fővirágzat is és az
egyszerű virágzat is ugyanolyan típusú:
-dibotria virágzat- a fővirágzat fürtös, az egyszerű virágzat ugyancsak fürtös szerkezetű, az
elnevezésben előre kerül az egyszerű virágzat típusa. Fontosabb alakjai:
-fürtös-fürt- ezt még bugavirágzatnak is nevezzük (orgona, szőlő)
-sátoros-sátor (torma)
-ernyős-ernyő- az ernyősvirágzatúaknál jellemző
-dicimia virágzat- a fővirágzat bogas, az egyszerű virágzat is bogas típusú:
-összetett bogernyő (fekete bodza)
-összetett ecset (réti legyezőfű)
Összetett heterotaktikus virágzatok esetében az összetevő virágzatok különböző típusúak, az
elnevezésben itt is előre kerül az egyszerű virágzatnak a neve.
Lehetnek két különféle fürtös típusnak a kombinációi:
-fészkes sátor (cickafark)
-fészkes buga (fehér üröm)
Lehetnek két különféle bogas típusnak a kombinációi:
-kettősbogú forgó (hársfa)
Lehetnek fürtösnek és bogasnak a kombinációi:
-fürtös forgó (vadgesztenye)
-ernyős forgó (vérehulló fecskefű)
74
-fészkes kunkor (katángkóró)
A virág belső alaktana a zárvatermőknél
A kocsány hengeres szerv, mint a szár, belső szerkezetben is ehhez hasonlít. Keresztmetszetben
vékony kéregtestet és széles hengert különböztethetünk meg, a szállítószövet lehet nyalábos
vagy gyűrűs rendszerű. Éréskor fejlett szilárdítószövet (szklerenchima) képződik.
A virágtakarót alkotó csészék és szirmok szerkezete hasonlít a levelek szerkezetére.
A csészét jól fejlett epidermisz borítja, az alapszövet homogén szerkezetű chlorenchima,
egy vagy több kollaterális edénynyaláb lép be, majd gazdagon szétágazik.
A párta epidermisz sejtjeinek külső fala papillaszerűen kifele dudorodik, ez biztosítja a
sziromlevelek bársonyosságát, főleg a felső epidermiszen. Festékanyagokat tartalmaz, ami a fajra
jellemző. A mezophyllum homogén benne gyakran váladéktartókat figyelhetünk meg. Egy vagy
két kollaterális edénynyaláb is található benne.
Az ivarlevelek :
Porzók- alapszövet és szállítószövet alkotja, a porzószálban egyetlen centrális helyzetű
koncentrikusa, zárt edénynyaláb található. A portokok pollenzsákjaiban jönnek létre a
pollenszemcsék. A pollen gömbölyded vagy ovális alakú, rendszertani jelentősége van. A bab
pollenje szférikus, a sárgarépáé piskótaalakú, a katángkóróé bordás, a hársfajoké háromoldalú. A
pollen nagysága 0.015-0.05 mm, színe fehér sárga vagy vörös.
Magház- változatos szerkezetű. Belsejében alakulnak ki a magrügyek vagy
magkezdemények. A magrügyeket a magház falához a köldökzsinór köti, a falhoz ízesülő része
a placenta, ellentétes vége a köldök a maghoz kapcsolódik. A magrügyet két magrügyburok
borítja, a külső és belső integumentum, testét a magrügybél (nucellusz) alkotja, amelyben helyet
foglal az embriózsák. A magkezdemény csúcsi részén a magrügyburkok nem érnek össze és a
nucelluszhoz, illetve az embriózsákhoz vezető nyílást a micropylét hagyják szabadon (csirakapu)
. Virág eredetű alkotórészek felismerése teakeverékekben
A virágok és azok alkatrészei viszonylag könnyen felismerhetők. Gondos szárítással
ugyanis a szirmok legtöbbször megőrzik eredeti színüket és ezáltal a teakeverék szép küllemét
emelik. Az összeszáradt virágokat ha előzetes kezeléssel feláztatjuk, megpuhítjuk, szerkezetük
75
vizsgálata könnyebbé válik. Az eredeti szerkezet részleges visszaállítása által az egyszerű
virágoktól a fészkes-virágzatokat könnyen el lehet különíteni. Az egyszerű virágok esetében az
alkatrészek vizsgálata leginkább a csészére, pártára és részben a porzótájra lokalizálódik.
A csésze a virágok részei közül a legkevésbé változatos, de színe, szerkezete, formája itt
is nyújthat jó bélyegeket. Színe általánosan zöld, de ettől sárga színével tér el pl. a hársfajok
(Tiliae sp.) csészéje. A külső csésze jelenléte a rózsaféléktől (Rosaceae), illetve a mályvaféléktől
(Malvaceae) való származást jelenti. Az ajakosok (Labiatae) nagy részének kétoldalian
részarányos csészéje van.
A párta szerkezetének vizsgálatakor meg kell állapítani, hogy a sziromlevelek szabadok
vagy összeforrtak. A párta színének, alakjának és nagyságának rendszertani értékű bélyegei
vannak (kerek, harang, tölcsér, bögre, csöves, ajakos, nyelves párta) és az anyanövény
azonosítását ez egymagában is megkönnyíti.
A porzótáj vizsgálatakor számba kell venni a porzók számát és azok jellegzetességeit. A
falkás porzótáj a mályvafélék (Malvaceae), az orbáncfűfélék (Hypericaceae) családjában fordul
elő. A portokok csővé nőttek össze a fészkesek (Compositae) fajainál. Heterostylliás porzótájat
találunk a kankalinfélék (Primulaceae) és a fűzényfélék (Lythraceae) családjában. Az
ökörfarkkóró fajoknál (Verbascum sp.)a porzók nem egyforma nagyok és nem egyformán
szőrösek. A két főporzós virágokat az ajakosoknál (Labiatae), a négy főporzósakat a
kereszteseknél (Cruciferae) találjuk. A portokok szokatlanul piros színűek a galagonya
(Crataegus sp.) fajoknál.
A TERMÉS (FRUCTUS)
A termés a magházból fejlődik ki és a magvakat tartalmazza. A magház falából
(termőlevélből) termésfal képződik (pericarpium), mely a termésben rendszerint 3 rétegre
differenciálódik:
-külső termésfal (exocarpium)
-középső termésfal (mesocarpium)
-belső termésfal (endocarpium)
Amikor a termések a virág termőjéből alakulnak ki valódi termésekről beszélünk, egyes
esetekben azonban a vacok, sőt a tengelyképlet is részt vesz a termések kialakításában, ilyenkor
áltermésekről beszélünk. A termések belsejében kialakulnak a magvak, de ezek maghéja nem nő
össze a termésfallal. A maghéj és termésfal összenövése csak néhány olyan száraz fel nem nyíló
termés esetében tapasztalható, melyekben csak egy mag található.
76
A termés típusa jellemző a növény nemére (genus) illetve a fajára (species). A terméseket
az alábbi kritériumok szerint osztályozzuk -a termőlevelek száma szerint
-a termésfalak állománya szerint
-a termés felnyílása vagy annak elmaradása szerint.
A terméstípusoknál sok az átmeneti forma, az alapformák:
Száraz termések:
-felnyílók (toktermések)
-fel nem nyílók (makktermések)
Húsos termések:
-felnyílók (bogyótermések)
-fel nem nyílók (csonthéjas temések)
Száraz, felnyíló toktermések- a termésfalak szárazak, részlegesen fásodtak. A felnyílás
különböző típusú és formájú. A felnyíló részeket kopácsoknak nevezzük. A termés a növényen
marad, belőle éréskor a magvak kiszóródnak. A magvak aprók, fejlett maghéjuk van, mely védi a
kiszáradástól. A toktermések fontosabb típusai:
-tok (capsula)- ez a tulajdonképpeni szigorúbb értelembe vett tok. Alsó vagy felső állású
magházból, 2-3 vagy több termőlevélből képződik, 1-2 vagy többüregű lehet. A felnyílás módja
szerint lehetnek: -lyukakkal vagy pórusokkal nyílók (a tok csúcsán pórusok keletkeznek, pl.
mák, pipacs)
-fogakkal nyíló (kankalin, szegfűfélék)
-szabályos kupakkal nyíló ( a tok felső harmada szabályos kupakkal leválik, pl. beléndek)
-hosszanti kopácsokkal nyíló ( a felnyílás a tok nagyobb területére terjed ki, a felnyílás
történhet a termőlevelek összenövési helyén pl. őszi kikerics, gyapotcserje, a termőlevelek
főereinek mentén pl. ibolya, gyűszűvirágfajok, vagy a termőlevelek összenövési helyein és
főereinek mentén egyaránt pl. maszlag).
-becő- két termőlevélből, felső állású, kétüregű magházból keletkezik, melynek üregét válaszfal
osztja két részre. Éréskor a kocsánytól a csúcs irányába nyílik, hosszabb a szélességénél. A
keresztesvirágúak jellemző terméstípusa (fehér mustár, fekete mustár). Ha a szélessége
megegyezik a hosszúságával akkor becőkéről beszélünk (pásztortáska). A becőszerű tok
ugyancsak két kopáccsal nyílik, két termőlevélből alakul, de üregéből hiányzik a válaszfal
(vérehulló fecskefű).
-tüsző- mono- vagy policarp termőtájból apocarpiával alakul ki, felső állású magházból
képződik, együregű és egy vagy többmagvú termés. A hasi oldalán a csúcstól lefele nyílik fel.
77
Mivel apocarp termőtájból keletkezik legtöbbször terméscsoportokban találjuk (pirosló hunyor).
A boglárkafélék családjában a tüszőcsoport gyakori.
-hasadó termés- papsajtnak is nevezzük, érés folyamán a termőlevelek számának megfelelő
részterméskére azaz tokocskára hasad. A mályvafélékre jellemző (orvosi ziliz, erdei mályva). A
gólyaorrfélék jellegzetes gólyaorrtermései is ide tartoznak. A megnyúlt virágtengelyen az egyes
termőlevelekből olyan hosszú, csőrrel ellátott tokocskák képződnek, melyek alulról felfele
sodródó mozgással válnak le a virágtengelyről. A termések a magvakkal együtt válnak le a
tengelyről.
-hüvely- felső állású monocarp termőtáj együregű magházából alakul ki. A csúcsától a kocsány
felé nyílik fel két kopáccsal, tehát a termőlevél összenövési helyén és a főér mentén. A
kopácsokban hosszanti és haránt irányú rostok képződnek, melyek száradáskor sodródva nyitják
fel a termést. A hüvelyesekre jellemző terméstípus (Leguminosae). A lucernánál a hüvely
csavarodott, a földimogyorónál a talajban fejlődik ki és nem nyílik fel.
Száraz, fel nem nyíló makktermések- egymagvú termések, felnyílásra nincs szükség, mert az
egész termés egyben hullik le. A termésfalak kemény állományúak, védelmi szerepük van. A
mag héja vékony. A makktermések fontosabb típusai:
-makk- ez a tulajdonképpeni szigorúbb értelembe vett makk. A termésfal vastag, sokszor fásodó,
a maghéjjal men nő össze. Keletkezhet két termőlevélből (mogyoró), három termőlevélből
(tölgy, gyertyán) és hat termőlevélből (szelíd gesztenye). A terméseket a fel-levelekből alakult
terméscsésze veszi körül, ezt kupacsnak nevezzük.
-makkocska- a kis méretű di- vagy polimer magházból képződő terméscsésze nélküli (kupacs
nélküli) termések tartoznak ide. A kender makkocskái két, a hársfajok makkocskái öt
termőlevélből kialakuló makkocskák. Az ajakosoknál a két termőlevélből alakuló makkocskák
négy részterméskére esnek szét és a csészében maradnak.
-aszmag- apocarp termőtájból és egy termőlevélből keletkezik, benne a mag szabadok áll. A
makkocskától erősebb termésfalával különbözik. Rendszerint terméscsoportot alkot. Az
aszmagok egyrészt szabadon állhatnak a vacoktengelyen és ilyenkor valódi termésekről
beszélünk, máskor a vacoktengely húsos vagy fás szövete körülveszi a tulajdonképpeni
aszmagokat, sőt azokat egy közös üregben is zárhatja, így áltermések keletkeznek. E csoporton
belül tehát beszélhetünk valódi és áltermésekről:
-valódi termések:-száraz nyitott aszmagcsoport- a vacoktengelyen szabadon állnak az
aszmagok, melyek érés után széthullanak (tavaszi hérics). A gyömbér és a kökörcsin fajoknál az
aszmagterméseken visszamarad a bibeszál, elfásodik és hosszú csőrszerű formában a
terjesztésben vesz részt.
78
-áltermések:-száraz zárt aszmagcsoport- a párlófű fajoknál képződik a vacoktengelye a
két aszmagot körülnövi, elfásodik és az aszmagokkal együtt hull le
-húsos zárt aszmagcsoport- a csipkebogyónál találjuk, a vacok urnaszerűen elhúsosodik és
körülveszi az alsó állású magházból képződött aszmagokat, csipkebogyótermésnek is nevezzük.
-fügetermés- ugyancsak alhúsosodott urnaszerű vacokban keletkeznek az
aszmagok.
-nyitott húsos aszmagcsoport- keletkezik a földiepernél. A meghúsosodó vacok
felületén szabadon, néha kissé besüllyesztve helyezkednek el a felső állású termőből keletkezett
aszmagok.
-szemtermés- felső állású mono- vagy polimer magházból képződik. A termés fala összenövő a
maghéjjal, a gabonaneműeknél fordul elő. A termésre gyakran még a toklász is ránő (rizs, árpa).
-kaszat- alsó állású magházból, két termőlevélből keletkezik. A termésfal nem fásodó vagy alig
fásodó és nem nő össze a maghéjjal. A napraforgó és a többi fészkesvirágúakra jellemző
terméstípus. A kaszaton gyakran a csészelevelekből alakult bóbitát találjuk (gyermekláncfű).
Ikerkaszat esetében az érés folyamán a termés két részterméskére esik szét. Ezek a terméstartón
foglalnak helyet. Az ernyősvirágzatúak terméstípusa az ikerkaszat.
-lependék- két termőlevélből alakuló száraz zárt termés, amelynek felületén röpítésre szolgáló
szárnyak alakulnak ki a termésfalból (kőrisfa). Ikerlependék termésről akkor beszélünk, amikor a
két termőlevélből képződött lependék két résztermésre esik szét (juhar).
Húsos felnyíló bogyótermések- magvaik a húsos termésfal szétbomlása után jutnak a szabadba.
Rendszerint többmagvúak. A külső termésfal kutinos, viaszos, hártyaszerű bőrszövet. A középső
és belső termésfal húsos, leves, antociánokat, chromoplasztisokat, cukrokat tartalmaz. A maghéj
kemény, fásodó, védelmi szerepet tölt be. Főbb típusai:
-tulajdonképpeni bogyó- felső állású termőből, 2-5 termőlevélből képződik (szőlő, paradicsom,
tojásgyümölcs, paprika). Ide sorolható a medveszőlő is.
-álbogyó- a termések alsó állású termőből képződnek és kisebb mértékben a vacok is részt vesz a
bogyók kialakításában (áfonya, egres, vörös és fekete ribizli).
-kabak- a 3-5 termőlevélből képződő termés fala vastag és kemény állományú, a középső réteg
húsos, a belső pedig leves, laza szövetű. Az üregben sokszor húsos válaszfalak képződnek (tök,
uborka, görögdinnye).
-narancstermés (hesperidium)- felső állású 5-12 termőlevelű magházból alakul ki, a termésfalak
lágy állományúak. A külső és részben a középső termésfal színes (flavedo) benne illóolajtartók
képződnek. A középső termésfal belső része fehér színű (albedo). A belső termésfal az
óriássejtekből álló sejtnedvvel telt sejtekből áll. A citrusfélék jellegzetes terméstípusa.
79
-alma- alsó állású termőből és 1-5 termőlevélből képződik. A termőleveleket a vacok a csészével
együtt részlegesen vagy teljesen körülnövi. A külső termésfal pergamenszerű, a középső húsos, a
belső lehet hártyás (körte, berkenye), lehet pergamenszerű (alma), vagy lehet kőkemény
(galagonya).Húsos fel nem nyíló csonthéjas termések- a termésfal legbelső rétege az
endocarpium, erős szklereidás csontkeménységű, amely a magot körülzárja és a kőmagot alkotja.
A külső termésfal rendszerint hártyás vagy bőrnemű, a középső rendszerint leves, nedvdús
szövetű.
-egyszerű csonthéjas- monomer magházból keletkezik (szilva, meggy, cseresznye, kajszibarack,
őszibarack). Ha a középső termésfal megszikkadó, szárazabb állományú és felnyíló, akkor
felnyíló csonthéjas termésekről beszélünk (dió, mandula).
-csoportos csonthéjas- a polimer termőtájból apocarpiával fejlődnek az apró csonthéjas
terméskék, melyek közös receptaculumon (tengelyen) helyezkednek el. Ilyen pl. a szeder és a
málna. A szedernél a terméscsoport a vacokkúpról nem választható le, míg a málnánál könnyen
leválasztható.
A MAG (SEMEN)
A megtermékenyítés után a magkezdeményből mag fejlődik ki. Számban, nagyságban és alakban
leginkább a száraz felnyíló termések és a bogyótermések magvai a legváltozatosabbak pl. 1 apró
mag fejlődik a torma száraz becőjében, több száz a mák száraz tokjában, 1 nagy mag található a
vadgesztenye húsos tokjában és több száz a tök húsos kabakjában. Minden magnál megtalálható
külső bélyegek:
A magot kívülről a maghéj borítja, mely az integumentumból fejlődik ki és elsősorban a
mag védelmére szolgál. Fejlettsége a termésfal fejlettségétől függ. A száraz felnyíló és
bogyótermések magjainak héja vastag, védőszövetet képez. Erősen redukálódik a száraz, fel nem
nyíló terméseknél, mert itt a termésfalak biztosítják a védelmet. Felülete lehet sima (len,
bolhafű), ráncos-bibircses (beléndek, csattanó maszlag). Felületén gyakran szőrképletek
képződnek, amelyek a terjesztést segítik elő. Ilyenek a gyapot, fűzfa, nyárfa, vagy a
sztrofántusfajok tokjaiból kiszabaduló magok.
Kívül a mag héján a köldökzsinórnak az odailleszkedési helyén rendszerint jól
megfigyelhető folt található, ez a köldök vagy hylum. A magvak többségénél ez apró foltocska
formájában látszik, a vadgesztenye magján viszont nagy, köralakú fehér folt formájában van
jelen. A mag felületén egy mélyedés is megfigyelhető, ez a csíra-kapu (micropyle). Egyenes
állású magrügyből fejlődött magnál ez a köldöktől távol, a mag másik végén, míg a visszafordult
magrügyből fejlődöttnél a köldök mellett helyezkedik el. A köldök körül néha szövetdudor, az
úgynevezett köldökpúp alakul ki, jól megfigyelhető az ibolyafajok, a vérehulló fecskefű
80
magjain, legfejlettebb a ricinus magjának. A köldökzsinórból néha a magot burkoló húsos
szövet az úgynevezett magköpeny fejlődik ki. Ilyen pl. a kecskerágó fajok magját burkoló
képződmény. A kettős integumentumú magkezdeményből fejlődő mag héja általában kettős. A
külső réteg a testa, a belső a tegmen. E kettő a magok többségénél összenő egymással, kivételt
képez a tök magja, melynél a külső, fehéres pergamenszerű, leválasztható héj a testa, a belső
zöldes színű, a magon maradó héj a tegmen. A testa sejtjei néhány fajnál gyakorlatilag is
használható anyagot halmoznak fel, pl. len, bolhafű, ahol a sejtekben nyálkaanyagok rakódnak
le. A mag nagysága, alakja és külleme faji bélyeget képvisel.
A mag belső alaktana
A mag belsejében foglal helyet az embrió és a magfehérje (albumen). A magfehérje az
embrió tápláló szövete. A magfehérje nem minden magban található meg, hiszen vannak olyan
magvak, melyekben a tartaléktápanyagokat maga az embrió halmozza fel. Eszerint beszélünk
magfehérjés magvakról és magfehérje nélküli magvakról.
Az embrió szerkezete: már az embrió testén is megkülönböztethetők a növény főbb vegetatív
szervei:
-gyököcske-hengeres, kúpos rész, itt is gyökérsüveggel van ellátva
-száracska- a gyököcske folytatásában helyezkedik el, a sziklevelek kapcsolódnak hozzá,
megkülönböztetünk rajta szikalatti részt (hypocotyl) és szikfeletti részt (epicotyl)
-rügyecske
Az embrió testén fejlődő sziklevelek (cotyledones) a növények többségénél kisebbek és
egyszerűbbek, mint az utánuk következők. Számuk rendszertani jelentőségű. A nyitvatermőknek
több, a kétszikűeknél két (Dicotyledones), az egyszikűeknél egy sziklevél (Monocotyledones)
fejlődik. Az embrió gyököcskéje mindig a csíra-kapu fele néz. Az embrió testén általában
bőrszövet, alapszövet és szállítószövetek különböztethetők meg.
A növények nagy részénél a tápanyagok az embrió szikleveleiben halmozódnak fel, ezért
a sziklevelek az embrió testén tetemes nagyságot érnek el.
Termés és mag eredetű alkotórészek felismerése teakeverékekben
Teakeverékekben a termések és magvak is megtalálhatók, mivel ugyanazon növény elvirágzott
és termőre fordult részeiről van szó. A húsos termések viszont nem járulékos alkatrészekként
vannak jelen a teakeverékekben.
A termések között gyakoriak a fel nem nyíló és a száraz felnyíló termések. A száraz fel nem
nyílók közül a makkocskák és aszmagok a rózsafélék (Rosaceae), az ajakosok (Labiatae), a
kaszattermések a fészkesek (Compositae), az ikerkaszatok az ernyősök (Umbelliferae)
családjából származnak. A száraz felnyíló tokok az orbáncfűfélék (Hypericaceae), ibolyafélék
81
(Violaceae) és a keresztesek (Cruciferae) családjában fordul elő. A húsos termésfalrészletek
illetve egész termések aránylag könnyen felismerhetők (csipkebogyó, kökény, galagonya,
borókafenyő).
82