Karinthy Ferenc: Szellemidézés(Madách Kamaraszínház)Dégi István (Dezső) és Gábor Miklós (Donáti)

művészként, de XX. századi gondolkodóértelmiségiként is világszínvonalat kép-visel, örülne e dicséreteknek; talán inkábbarra gondolhat, hogy a kritika eszerintvalóban kiemelkedő alakításait seértékelte és értette igazán. Mert mígkörülötte a többiek - egyébként az 1957-es előadáshoz hasonlóan - kitűnőfigurákat teljesíthetnek ki művészetük-kel, az élen ezúttal Psota Irénnel és BálintAndrással, Gábor Miklós, aligha-nemteljes tudatossággal, küszködik a színműleggyengébb szerepével. Rangjáhozméltón, elmélyülten, változatoseszközökkel bont ki minden szituációt,élettel tölt meg minden mondatot, mindeninstrukciót, gyakran még a közhelyeket ishitelesíti, azáltal, hogy ironikus

Bálint András (Holczer) és Gábor Miklós (Donáti)

idézőjelbe teszi őket, hogy aztán, amikora tragikomikusból - teljes joggal, hibátlanlogikával - a komikusba billen,az utolsó utáni pillanatban meggyőződésnélkül rántsa vissza a gyeplőt, és kíséreljemeg eljátszani az eljátszhatatlant: azt anagy formátumú hőst, mártírt, áldozatot,akinek a koncepciót szánja, de akinekdrámai hitele csak deklaratíven létezik.*Meglehet, ez a cikk méltánytalannaklátszik egy kellemes, irodalmilag-szín-házilag egyaránt színvonalasanszórakoztató estével szemben. De éppezértbefejezésül hadd szögezzem le egyértel-műen: magam is túlzottnak, az ügyhözképest aránytalannak érezném soraimat,ha azok a színházzal akarnának vitázni,amely, bár nyilván műsorgondoktól isindíttatva, de érdemes, ma is élvezetetszerző magyar darabot újított fel, a szer-zővel, aki bizonyára maga se tartja aSzellemidézést élete főművének, a rende-zővel, aki úgy volt hű a darabhoz, hogyközben újat is próbált, a színészekkel, akikrangjukhoz méltót nyújtottak. Vitám - ésinnen a cikk önmagukban valóbantúlzottnak minősíthető hangsúlyai - 1972magyar színikritikájával van, és ehheznyújtott különösen alkalmasanyagot a lehetőség, hogy egyazon drámakétfajta, sarkítottan ellentétes sajtó-visszhangját vethettem egybe.

Karinthy Ferenc: Szellemidézés (Madách Ka-maraszínház)

Rendezte: Lengyel György, díszlet: FehérMiklós, jelmez: Mialkovszky Erzsébet.

Szereplők: Gábor Miklós, Psota Irén, Balá-zsovits Lajos, Dégi István, Piros Ildikó,Bálint András, Csűrös Karola, Rákosi Mária,Káldy Nóra, Körmendi János, Tímár Béla.Maróti Gábor f.h.

SZÁNTÓ ERIKA

A Liliom körhintája

Aki a Liliom vígszínházi felújításában csakazt az igyekezetet látja, hogy a szín-ház teltházat és elégedetten tapsoló közönségetkíván magának, súlyosan téved.Kétségtelen, színházat játszani valóbanakkor a legjobb, ha a nézőtéren egygombostűt sem lehet leejteni, de a Liliomotmégsem csak a praktikus fontolgatásjuttatta megint színpadra. Hanem a lel-kesedés. Kapás Dezső évek óta módsze-resen válogatja a maga számára azokat aműveket, amelyekben legenda és valóság,idill és groteszk illúziótlanság, álom éskijózanodás sajátos ízzé keveredik. Bár avégső soron nagyon is különnemű művek sszínpadra vitelük módjai látszólag inkábbelfedik, mint látványosan felmutatják ezt arendezői törekvést, azért mégiscsakmegtalálható valami közös a Vöröspostakocsi sikerében és a Donna Rositabukásában. Pedig ezt a két művetegymástól nemcsak korszakváltó évtizedekválasztják el, éppúgy, ahogy Molnár FerencLilioma és Ödön von Horváth Mesél a bécsierdő című darabja között sem a keletkezésidátum jelzi a különbséget vagy atörekvésbeli azonosságot. Kapás megtaláltaezekben a művekben a számára legfőbbközöset, annak a folyamatnak a színpadimegfogalmazását, amely egy-két évtizeddelez-előtt olyan mértékben izgalomban tudtatartani a filmművészetet: a reális s a kép-zeletbeli világ állandó kölcsönhatását,egymásba játszását, emlékek és álmokszinte objektiválódó hatását a valóságra.Mindez azonban sokkal inkább jelenti azérdeklődési kör kijelölését, a feladatmegtalálását, mint a megoldását.

A képzelet „virágai"

Kapás színpadi álomvilága sokszor gya-núsan ragacsos. A képzelet „virágai" ese-tenként kopottra fogdosott művirágok.Törekvése sokszor megreked a közhely-látványosságnál, s ami a költészetet lennehivatott szolgálni, gyakran csak szenti-mentális ízlésbicsaklás. Ilyen színpadipillanat a Vörös postakocsi álomvíziója, aDonna Rosita nyitóképében repkedő hinta,vagy most a Liliom vurstli-világánaktüllfüggönnyel letakart „szépsége",

Balázsovits Lajos (Öcsi) és Piros Ildikó (Rika)(Iklády László felvételei)

amely a bemutatón még Liliom mennyeimegdicsőülésének glóriába vont hely-színe is. (Szerencsére ezt a befejezést arendező a negyedik előadás után meg-változtatta.)

Kapás bizonytalan próbálkozásai egyreális és irreális világ együttes színpadiéletrehívására nemcsak a látványban ér-hetők tetten: hogy mennyire befolyásoljáka színészi munkát, arra a Liliom is példa.

A Liliom lisztesképű bohócainak, sej-telmes fénybe vont körhintájának előz-ményei szembetűnőek, s ugyanígy nemnehéz észrevenni Kapás következetesvonzódását a színpadi humor kesernyésárnyalataihoz. Azokra a komikus jellem-rajzokra gondolok, amelyek legjobb ízűpillanatokban forrasztják a torkunkra anevetést, azokra a groteszk színpadi figu-rákra, akik váratlanul félelmetesekké nő-nek, s szánandóságuk fenyegetővé válik.Ez a vonzódás eddig mindig igazolta arendezőt, s nemcsak egy-egy nagyszerűalakítást eredményezett rendezéseiben,hanem minden színpadi munkájának leg-értékesebb elemévé vált. A Liliom rende-zésénél is így történt.

Kristálycsillár és szociális érzékenységMindez talán elegendő magyarázatot adarra, hogy mi tehette vonzóvá a rendezőszemében (nem mondom azt, hogy „fiatalrendező", hiszen majd egy évtizedespályáról van már szó) Molnár Ferenc1909-ben írt művét. Mert a világsikerinkább ellenérv, mint érv: aki ma elolvassaa darabot, ha talál is benne a magaszámára jó ízeket, megfélemlítve keresi aremekművet. En azokhoz tartozom (nemtudom, többség-e az vagy kisebbség?),akik sehogy sem találják. A Liliommondatai elbűvölnek, Molnár csodálato-san stilizálja a század kezdetének pestiszlengjét, de a Liliomban állítólagosanmeglevő szociális érzékenység, a szen-vedő szegények iránti részvét az én sze-memben éppúgy „technika" a nézőtérlenyűgözésére, mint Molnár fölényesszínpadismerete. A közönség a megha-tódottság könnyeit épp annyira szereti,mint a pergő dialógust, a szellemességtűzijátékát vagy a kristálycsillárt. Nemhinném, hogy akkora lenne a különbségpéldául A hattyú szikrázó csilláránakfunkciója és a Liliom sufniromantikájaközött. A típuskörülmények közt élőpolgári közönség számára mindkettő azegzotikumok világát képviseli. Á fentielérhetetlen körülbelül ugyanolyan tá-volságra van, mint a lenti élet, amely

azért konszolidált létét sosem fenyeget-hette reálisan. A főherceg is idegen plané-tán él, a mindenes-cselédségből kicsöp-pent, utcára került parasztlány is. S azelérzékenyülés is a kellemes szórakozásegy formája! Meg aztán Molnár a lelki-ismeret ébresztgetésével csínján bánik..Julika például tisztes özvegyasszonykéntszépen fölneveli a lányát, miközben a te-rített asztalon a vasárnapi ebéd megnyug-tatóan gőzölög. Ha csak Bródyval ha-sonlítom össze ezt a sokat emlegetett szo-ciális érzékenységet!

Nem hinném, hogy a színház vagy arendező számára ez jelentene vonzást.Marad tehát a Kapást érdeklő „legenda-jelleg", s a kínálkozó lehetőség, hogy aműben rejlő humor ,,fekete" felét fordítsaa néző felé. S még valami, amit talán

első helyen kellett volna említeni, haennek a felújításnak a magyarázatát ke-ressük: a színház feltehetőleg KonczGáborban az ideális Liliomot látta, akitnem szabad megfosztani ettől a jutalom-játéknak minősülő szereplehetőségtől, sKútvölgyi Erzsébetnek egy parádéspályakezdés lehetőségeként kínálták odaJulit.

Mi történik a darabbal a Vígszínházszínpadán? Kettéhasad. Az álomvilágotoly kedvvel építő Kapás Dezső termé-szetesen nem tartja, mert nem tarthatjaelég igaznak, elég megszenvedettnekMolnár Ferenc szociális indulatait (azértnem használom az ilyen esetekben köz-keletű „társadalomkritika" szót, mert eztmég a Molnár-rajongók is jó ízléssel mel-lőzték az író színpadi munkáival kapcso-

Molnár Ferenc: Liliom (Vígszínház). Kútvölgyi Erzsébet f. h. (Juli) és Koncz Gábor (Liliom)

latban), s hozzáteszi a magáét. Juli értel-mezésében alapvető változást végez a da-rabon. Kilépteti a legendák világából,fájdalmáról letisztogatja az ezüstös csil-logást, s evvel megfosztja figuráját a ka-rácsonyesti megbocsátó áhítattól. Julibólszívfacsaró „megfagyott gyermek"-szen-timentalizmus helyett konok, sértett, demeg nem alázható tisztaság árad. Kapás-nak és Kútvölgyi Erzsébet főiskolásnak ezta szerepértelmezését nem lehet elégrokonszenvvel nézni. Az ő Julijuk ki-szolgáltatottsága és szenvedése, de mégszerelmének törhetetlen hűsége is alig függLiliomtól. Készen hozza önmagát, belsőereje és önbecsülése cselédszobák éshátsólépcsők magányosságában született,miközben félpercenként becsengette a„naccsága". Ennek a Julinak nincsenekönsajnálkozó könnyei, de őt sajnálva semlehet sírni egy jóízűt. Ez egy lázító Juli -egy ismeretlen darabból. Kit érdekelközben a mellette éldegélő jellemgyengehintáslegény? Itt nincs szó álmokról, ittbeömlik a színpadra egy másik világszegényszagú levegője.

Mi van a tüllfüggöny mögött?

Miközben a színpad hátterében tüllfüg-göny mögött ott a körhinta.

És bohócok odalenn a nézőtéren. Nemhinném, hogy őket a divat diktálta a ren-dezőnek. Ok a vurstli-álomhoz tartoznak,amelyet már azért sem nézhetünk el-révedt nosztalgiával ma, mert a darabmegírásának pillanatában sem volt igaz, sfőleg nem úgy volt igaz. Ezt Kapáspontosan érzi, s nagyon fontosnak tartjahangsúlyozni, hiszen különben nem sza-kított volna olyan határozottan a Juh-konvenciókkal. Igen ám, de akkor milyenaz a körhinta, milyenek a bohócok, mi-lyen ez a színpadi „lizsé" ? Szép vagycsúnya? Szeretnivaló, mint Molnár másikpesti legendába emelt színhelye, az „édesgrund"? Vagy a hátsólépcsők éskülvárosok népének sivár, szomorú édene,ahol a hintalovakról pattogzikfesték, s a szerelemnek sörszaga van? Azálom tulajdonképpen kopott valóság ?

S mindennek közepében Koncz GáborLilioma. A szemében a ligeti „szépmű-vészet" utáni vágyakozással. „Mejjport''ígérgető hetvenkedéseivel, szabadság-vágyával („Én nem vagyok házmester Aházmester... ahhoz házmesternek kölllenni."), vad és nagy természetével, stakargatott szívjóságával, gondolomhasonlatos az olyan Liliomokhoz, ami-lyennek a figurát Molnár megálmodta

Egzotikum egy szívszorítóan egzotikusligetben, amelyet vele együtt nekünk isgyönyörűségesnek kell látnunk. Dehogykopott valóság ez az álom, ez maga a pa-radicsom, ahonnan kiűzetni a legnagyobbmegpróbáltatás.

Ha Julit nézem a színpadon, látok egykiebrudalt nincstelen cselédlányt, akinekmég ráadásul notórius munkakerülő azembere. Ez esetben álomról szó sem lehet.Ez a szikár valóság. Ezek után a hó-fehérmennyországban folyó léleknemesítésikísérlet groteszk komédia, a banalitásoklelepleződése.

Ha Koncz Gábor megvesztegető Lilio-mát nézem, hát nosza, sirassuk meg a li-geti körhintát s művészlelkű kikiáltóját,akit elveszejt a szerelem, s megmérgez asóvárgás, mint a szárazföldre kényszerülthajóst a tenger sós illata. Ki róhatná felneki, hogy inkább kést mártana valakibe(ha némileg vonakodva is), mint hogy másmódját keresse a kenyérkeresetnek? Azelrévülést segítse zene, bohócok,tüllfátyol, és Koncz ezer árnyalatbólösszeálló szeretetreméltósága! Mindezrendjén van, s a mennyországban is inkábbcsak azért kell néhány mosolyt elő-csalogató pillanat, hogy annál megindítóbblegyen a gatyakorcban földre csempészettezüst csillag ragyogása ... Ha a színpadontörténtekből ennyit nézek, azon semcsodálkozom, hogy Liliom égi fénybenálldogál a vurstli-mennyországban, mikoraz előadás befejeződik. (Mint korábbanemlítettem, a rendező ezt a záróképetmegszüntette.)

Nézhetem az előadást Juli felől, megnézhetem Liliom felől. Lehet, egyiket is,másikat is. Csak együtt nem nézhetem - azegészet. Akkor ugyanis semminek nincsértelme.

A díszletek továbbkuszálják az elő-adáskeltette hangulatot. Bármennyire isegységesen naturális elemek alakítják ki azegyes helyszíneket, azok különbözőképpenhatnak. A háttérben felállított valódikörhintát a tüllfüggöny megfosztjavalószerűségétől, s a vurstli égi másátsejteti. A deszkapalánkkal körül-vettfényképészbódé, talán az anyagsze-rűségtől, modern jelzésnek tűnik, amelyinkább keretet ad, mint igazi színhelyet.De a ligeti pad s még inkább a városszélivasúti töltés, kasírozott fűcsomóival anaturalizmus könnyen rajtakapható ha-zugságaira figyelmeztet. Végül is nemlehet eldönteni, hogy mindezt minekszánta a rendező és Fehér Miklós díszlet-tervező: valóságnak vagy álomnak?

Ezért olyan zavarbaejtő a mennyországfehér hivatali szobája, amely a tisztázatlanelőzmények után nem tud különböznieléggé az eddigi helyszínektől (ha azok avalóságot jelentenék), de azonossá seválhat velük (ha egy összefüggő álombelitájon járnánk).

Felejthetetlen Ficsúr

Ennyi vitatkozó, elmarasztaló megjegyzésután talán paradoxonnak hat, hogyha aztállítom, hogy a Liliom vígszínházbelifelújítása nincs híján az életerőnek. Mintmár annyiszor, a rendezés megoldatlan-ságai a két főszereplőt megakadályoztákabban, hogy jelentőssé tehessék alakítá-sukat. Koncz esetében nincs már semmibizonyítani való, ami kitűnő képességeitilleti. Ő ezúttal semmi újat nem csiholt kimagából. Kútvölgyi Erzsébet számára Julia színészi őszinteség lehetőségét kínálta, sez sokat oldott a szegedi Júlia-alakításábanmég nagyon fékező merevségén. Juliból újfigurát gyúrt, s ez csak ott vált szintegroteszken logikátlanná, ahol az előadásegyéb rétegeivel szembe-tűnőenösszeütközött.

A darab értelmezési gondjaitól nemzavartatva Tomanek Nándor élete egyiklegszebb, legmélyebb színészi teljesítmé-nyét nyújtja. Ficsúrja nemcsak arról agyomorbajos fásultságról szól, amellyel abűnözés kishivatalnokai kergetik a „kar-rier" és „visszavonulás" reménytelen ál-mát, hanem sikerül felvillantania a bájos,csupaszív Liliomok erkölcsi skrupulu-soktól már megszabadult, illúziótlannávált, megöregedett változatát. Ő képviselia reális alternatívát Liliom számára, s nema ligeti „szépművészet" vagy a családifészek. (A mennyországról már nem isbeszélve.) Ficsúr gesztusaiban, szemelomha villanásaiban, sompolygómozgásában s váratlanul fáradt semmibenézéseiben jelen van még egy valamikoriember, de már csak mint néha előrajzo-lódó emlék, amelytől sürgősen meg kellszabadulni a tisztességes bűnözőnek, havalamire még egyszer az életben vinniakarja. Ficsúr már utálja magában a „nempraktikus" érzelmi moccanásokat,tudatosan és sikeresen irtja őket. Mi lennevele így, az öregség határán, ha még azemberiesség luxusát is megengedné ma-gának? - kérdezi keserűen befelé fordulva- és kifosztja a legjobb barátját.

Molnár Ferenc: Liliom (Vígszínház).Balázs Péter (Hugó), Egri Márta f. h. (Mari ),Kútvölgyi Erzsébet f. h. (Jul i) és SzerencsiÉva f. h. (Lujza) (Iklády László felvételei )

Mindebben végig jelen van az akasztófákárnyékában megtermő humor is, hogyannál fájdalmasabb legyen.

A butaság szobra

A vad, fájdalmas és fenyegető humortkedvelő Kapás már egyszer tökéletesenemberére talált Balázs Péter személyében,amikor a fiatal színész a Mesél a bécsi erdő

vérfagyasztóan jóságos hentesét formáltameg olyan erővel, hogy évek múlva ispontosan emlékszünk majd rá. A Hugószerepében rejlő „ziccer" ezúttal sem ér-dekli őt. (Ezt átengedi a közhelyekkelügyesen, ízlésesen bánó Egri Mártának,aki kellemesen, biztos poénokra építvejátssza Mari szerepét. Pont olyan, ami-lyennek egy vidéki libuskát, majd a libus-kából libává felfuvalkodó „naccságát"

elképzeljük.) Hugó más. Ő a butaságszobra. Miközben okos. És viszi vala-mire. Mert megbecsüli magát. És elége-

dett. Olyan elégedett s olyan okos, mi-közben naiv és készségesen buta mosolyül tisztességes arcán, hogy a hátunkon ahideg futkos. Az arca csupa meglepetés,miközben az elégedettség rajta állandó.

Galambos Erzsi Muskátnéja azért nemlehet igazán érdekes, amiért az előadás.Eldöntetlenül maradt, hogy egy valóságosvagy egy mesebeli körhinta tulajdo-nosnője-e. Szépen megáll középen ég ésföld között. Nyersebb hangokat nem en-ged meg magának, de azért jelzi azokat.Igéző-e igazán, vagy csak egy férfi utánigyekvő kültelki asszonyság? az elő-adásvégéig nem derű. ki.

Mennyi könnyet még?

Végül egy megalapozatlan és ezért talánnem egészen ildomos megjegyzés: ami-kor a nagyszerű tapsrend keltette fergete-ges taps közepette befejeződött az elő-

adás, még hosszú ideig nem tudtam sza-badulni a gondolattól, hogy hátha így__finoman karikírozva, groteszkké tor-

zítva s nem halálosan komolya véve -kellett volna eljátszani manapság a márúgyis nagyon sok könnyet fakasztottLi l i o mo t ?

Molnár Ferenc: Liliom (Vígszínház)

Rendezte: Kapás Dezső, zene: Hidas Fri-gyes, díszlet: Fehér Miklós, jelmez: JánoskútiMárta.

Szereplők: Koncz Gábor, KútvölgyiErasébet f. h. Egri Márta f. h. TomanekNándor, Balázs Péter, Farkas Antal,Galambos Erzsi m. v., Szerencsi Éva f. h.,Sándor Iza, Horváth Péter f. h., Szabó Imre,Bilicsi Tivadar, Szatmári István, FonyóJózsef, Pethes Sándor, Ferenc László, ZáchJános, Nagy István, Verebes Károly,Sörös Sándor f. h.