1000 év - 100 híres történelmi személy -- Mitták Ferenc.pdf

8/17/2019 1000 év - 100 híres történelmi személy -- Mitták Ferenc.pdf

1/378

MITTÁK FERENC

1000 ÉV – 100 HÍRESTÖRTÉNELMI SZEMÉLY

KIADÁS ÉVE:2000


2/378

Bevezetés

1000. december 25-én (vagy 1001. január 1- jén) a II. Szilveszter pápától kapottkoronával Magyarország első királyává koronázták az Árpád-házi Gézanagyfejedelem fiát, Istvánt. Első és egyben az egyik legnagyobb királyunk, I. (Szent)István fokozatosan megteremtette az ország egységét, létrehozta a magyar feudálisállam alapvető intézményeit, a korábban pogány hitet valló népét rákényszerítette akereszténység felvételére, s ezzel együtt kiépítette az egyházi szervezetet.Halhatatlan művet alkotott, mert műve 1000 év múltán is él a Kárpát-medencében,Európa szívében.

Könyvem célja, hogy a keresztény magyar állam 1000 évéből 100 híres történelmi

személyt (királyokat, hadvezéreket, politikusokat) bemutassak az életrajzuk éstörténelmi szerepük rövid, tömör leírásával. A kötet 1000 év minden évszázadából – a XI. századtól a XX. századig –

évszázadonként annak a 10 történelmi személynek a portréját villantja fel, akik (aszerző szubjektív véleménye szerint) a legnagyobb hatással voltak korukra, akik azadott évszázadot reprezentálják. A 10 évszázad 10-10 életrajza jelenti az „1000 év 100híres történelmi személy”-ét.

Az évszázadok egyben egy-egy fejezetet alkotnak. A fejezetekhez rövid„bevezető” tartozik, amely átfogóan értékeli az adott századot, annak eredményeit ésfőbb mozzanatait, a politikai, hadászati, társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyait.

Így jobban megérthetőbbé válik a századból kiválasztott 10 híres személy életútja. Az „1000 év – 100 híres történelmi személy” című kötet felöleli a magyar történelemeseménysorát I. (Szent) Istvántól egészen a XX. század végéig, az 1990-esrendszerváltásig, illetve Antall József miniszterelnök haláláig. A könyv a 100 hírestörténelmi személy életútján keresztül mutatja be a magyarság küzdelmesévszázadait, a középpontba a történelmi eseményeket formáló személyeket állítja. Aszerző tudatában van annak, hogy sok fontos és híres személyiségnek nem jutott helya kötetben, de bízik abban, hogy a válogatás megnyeri az értő olvasók tetszését ésarra ösztönöz mindenkit, hogy a magyar történelem más nagyjainak életútját istanulmányozzák. A kötethez nem készült szakirodalmi vagy ajánlott irodalmi

jegyzék, hiszen az egy hasonló nagyságú könyvet megtöltene. Az érdeklődő olvasóbármely közkönyvtárban bármely korról és személyről tovább tájékozódhat. A szerző arra törekedett, hogy az 1000 évről a bemutatott személyeken keresztül

kialakulhasson egy összkép. A könyvben megtalálhatók a sikerek, a kudarcok és azeredmények, amelyek tanúsítják, hogy

„...annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.”


3/378

A könyvet jó szívvel ajánlom a felnövekvő ifjúságnak – köztük az általános ésközépiskolai diákoknak -, a pedagógus kollégáknak és minden történelem irántérdeklődő olvasónak.

Mitták Ferenc


4/378


5/378

BEVEZETŐ A XI. század kezdete egybeesett a magyar feudális állam megteremtését biztosító

királyság létrejöttével: ugyanis 1000. december 25-én vagy más források szerint 1001. január 1- jén királlyá koronázták a honfoglaló Árpád fejedelem ükunokáját, Istvánt. Jelentős esemény volt ez, mivel a már Géza idejében a kereszténységre áttért magyarnépnek, ha független akart maradni, koronás királyra volt szüksége, akit Európaszuverén uralkodói magukkal egyenrangúnak ismernek el. A koronázás aktusa

jelképezte, hogy a pogány törzsek urából hívő király lett, földjéből pedig keresztényország, az európai államok közösségének tagja.

A még e században szentté avatott I. István király kemény, szigorú éskövetkezetes – ha kellett, kegyetlen – politikájával teremtette meg az egységesállamot. Az önállóságra törekvő, országrészeket uraló törzsfőket – tekintet nélkül arokonságra -, kíméletlenül legyőzte, megteremtette a királyi vármegyerendszert és azegyházszervezetet. Erős, törvényekkel szabályozott államot hagyott az utódaira.

A XI. század közepe súlyos válságot hozott: a kereszténység és a feudáliskötöttségek ellen lázadó szabadok mozgolódtak (Vata és Vata fia Jánospogánylázadása), ugyanakkor a német császárság is megkísérelte a MagyarKirályság hűbéri alávetését. A Szent István-i államot azonban már nem lehetettnegligálni: az állam és az élén álló királyok úrrá tudtak lenni a nehézségeken.

A társadalmi és tulajdonváltozások következtében szétesett korábbi gazdasági ésmunkaszervezethez ragaszkodó rétegek megpróbáltak ellenállni azállamhatalomnak. A lopások, a gyilkosságok olyan mértékben növekedtek, hogy I.(Szent) László királynak (1077-1095) drákói szigorúságú törvényeket kellett hoznia atulajdon és a közállapotok megszilárdítására. Adminisztratív úton hozták rendbe – mintegy két évtized alatt – a gazdasági-társadalmi változások miatt szétesettközerkölcsöket.

A század végére ismét szilárd volt a magyar állam, a király és a köréjecsoportosuló nemesség (nobilis) kezében tartotta a hatalmat, a kiépült feudálisszolgáltatások biztosították a gazdasági megélhetést. Sőt a magyar állam megkezdtea terjeszkedést is, meghódította Horvátországot és Szlavóniát.

A XI. század a keresztény kultúra kezdetét is jelentette: nemcsak a román stílusúépítkezések, hanem az írásbeliség is gyökeret vertek. Sorra épültek a templomok,monostorok, káptalanok, királyi várak. Gyarapodott az ország.

A latin írásbeliség a királyi oklevelek kiállításával indult; közöttük is becsesforrás az 1055-ben I. András által alapított tihanyi apátság eredetiben megmaradtalapító okirata. A latin szövegben nemcsak helynevek, de közszók, képzők és ragokis találhatók. Ezek mellett itt olvasható az első összefüggő magyar nyelvűmondattöredék is: „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” (Fehérvárra menő hadútra)alakban. A káptalanok iskolái a kor hazai művelődésének fontos intézményei lettek.E század második felében keletkezhetett az az ősgeszta – amely ugyan nem maradtránk -, viszont a későbbi gesztákban és krónikákban nyomai fellelhetők.

Eseményekben és változásokban gazdag volt a XI. század, s végső jelentőségét azadja, hogy az elején megalapított feudális állam túlélte a viharokat, sőt azokbólmegerősödve került ki, és szilárd alapot adhatott a további századoknak...


6/378

1. I. (SZENT) ISTVÁN , az államalapító

István, Géza magyar nagyfejedelem (uralkodott: 972-997) fia, egyben a honfoglalóÁrpád fejedelem ükunokája, 975 körül született Esztergomban. A Vajk nevet kapta,ami azt mutatja, hogy pogány volt. A név a „hős” vagy „vezér” jelentésű törökszóból ered. Később – a pontos ideje nem ismert – Vajkot megkeresztelték: az István(Stephanus) nevet adták neki (minden valószínűséggel apja, Géza is ezt a kereszténynevet viselte). Anyja Sarolt, az Erdélyben hatalmon levő Gyula leánya volt.

Géza a Kárpát-medencében letelepedett laza törzsszövetséget vezető Árpád-nemzetség feje volt, uralmát a törzsfők elfogadták. Jó diplomáciai érzékkelmegkezdte a nyugathoz való közeledést, felvette a kereszténységet. Istvánt

keresztény nevelésben részesítette, elképzelhető, hogy István latinul is megtanult.Mint egyetlen fiúgyermek – négy ismert leánytestvére mellett – az uralkodói szereprekészülve gyakorolta a lovaglást, a kardforgatást és a hadakozást.

Géza 995-ben II. (Civakodó) Henrik bajor herceg lányát, Gizellát kérte meg Istvánszámára feleségül, hogy a nyugati kapcsolatokat javítsa. A dinasztikus házasság aközépkori békekötés elterjedt formája volt, így István és Gizella házasságkötése is ahosszan tartó magyar-bajor háborúskodásoknak vetett véget. Az esküvőt még Gézaéletében, 996-ban tartották meg Esztergomban. István herceg, aki ekkor márfejedelmi trónörökös volt, ifjú feleségét feltehetően a nyitrai várába, a hercegiudvarba vitte.

Géza nem sokkal István és Gizella házasságkötése után – 997 elején – meghalt. ASzent Istvánról szóló legendák szerint Istvánt még apja életében utóddá jelölték:„apja összehívta Magyarország főembereit és az utánuk következő rendet; a közöstárgyalás tanácsa szerint fiát, Istvánt a nép élére állította, hogy uralkodjék őutána, ésennek megerősítésére mindet külön-külön megeskette.”

Istvánnak jó esélyei voltak a nemzetségfők közötti hatalmi harcban. Az Árpádokszállásterületei a Kárpát-medence középső és nyugati részein voltak. Ők atörzsszövetség vezetői, a külhoni uralkodók többsége velük keresett kapcsolatot (alegtöbb idegen fegyveres is mögöttük állt). Nem vettek részt aktívan a kalandozóhadjáratokban, így veszteségeik kisebbek voltak (pl. a Dunántúlon gyakorlatilag csak

az Árpádoké volt a hatalom). István apja halálhírére Nyitráról Esztergomba sietett, ahol Géza eltemetése után,997. február elején a jelenlevő hívei, harcos jobbágyai, saját varég-orosz, ésfeleségének, Gizellának bajor testőrsége jelenlétében nagyfejedelemmé választották.Egyes hagyományok szerint karddal övezték, ami annyit jelentett, hogynagykorúnak és uralkodónak fogadták el.

Istvánnak először a saját nemzetségén belüli elsőségért kellett megharcolnia. Anála jóval idősebb Koppány, aki szintén Árpád leszármazottja volt, magánakkövetelte a nemzetségen belüli főhatalmat.

Koppány ebben azt az ősi szokást követte, amely szerint a nemzetség legidősebb

férfiját illeti meg az utódlás (ezt nevezték szeniorátusnak). Koppány a pogányszokások szerint feleségül kívánta venni Géza özvegyét, Saroltot (levirátus) és ezzel


7/378

egy időben meg akarta ölni Istvánt. A keresztény felfogás alapján azonban anemzetségi köteléknél erősebb a kiscsaládi kapocs; a vagyon és a hatalom azelsőszülött fiút illeti (primogenitúra).

A Somogyban szervezkedő Koppány elsőnek Veszprém várát vette ostrom alá,amely az Árpád-korban az uralkodó feleségét – most Saroltot – illette meg. IstvánKoppány lázadásának hírére mozgósította haderejét és 997 kora őszén Veszprémfelmentésére indult. István katonái már zömmel keresztény vitézek voltak, jelentősszámban bajor és sváb lovagok. A testőrség parancsnokai Hont és Pázmány, míg azegész sereg vezére Wasserburgi Vecelin (Vencelin) lett. István és Koppány seregeVeszprém mellett csapott össze.

A nehéz fegyverzetű lovagokból álló István-sereg győzött a csatában, a legendaszerint Koppányt Vecelin győzte le párviadalban. Koppány holttestét István négyfelévágatta: az egyik csonkot Esztergom, a másikat Veszprém, a harmadikat Győrkapujára tűzette ki, a negyediket – mintegy figyelmeztetőül – Erdélybe küldte.Amikor István felvette a fegyvert saját vérrokona ellenében, s parancsot adottKoppány holttestének megcsonkítására, egyértelműen jelezte: elszánta magát arra,hogy az állam megteremtésének, a keresztény vallásnak az ügyét győzelemre viszi.

Napirendre került István belső helyzetének nemzetközi elismertetése, megérettaz idő arra, hogy „barbár” fejedelemből immár ország-világ számára kereszténykirállyá váljon. Abban az időben jogszerűen királlyá válni csak valamelyik európaihatalmasságtól (a római pápától, a német-római vagy a bizánci császártól) nyertkorona, azaz e koronával elvégzett koronázás révén volt lehetséges.

István küldöttséget menesztett Rómába, II. Szilveszter pápához az 1000. évmásodik felében, hogy koronát kérjen a maga számára. Ekkor már erőteljesen folyt azegyház szervezése Magyarországon, így II. Szilveszter pápa – talán III. Ottó német-római császárral egyetértésben – koronát és áldást küldött Istvánnak. A Rómában jártkövetség tehát elhozta Magyarországra „az apostoli áldás levelét”, valamint akoronát. István királlyá koronázására az új évezred első napján, 1000. december 25-én vagy 1001. január 1- jén került sor (ugyanis a középkorban az évkezdet nemcsupán január 1- jére eshetett). A koronázással István nem vált sem a pápa, sem acsászár hűbéresévé, sőt ez éppen uralkodói tekintélyének növekedéséhez,eredményei nemzetközi elismertetéséhez járult hozzá. István szuverén uralkodóként

járt el a koronázást követő időszakban: pénzt veretett, törvényeket alkotott,okleveleket adott ki.

István a koronázással az egész ország királya lett ugyan, de az „egészMagyarország” egyelőre inkább jogi, mint valóságos fogalom volt, hiszen a Kárpát-medence keleti felében még – az állammá válás útján elindult – törzsi területekléteztek, amelyek ténylegesen mind egymástól, mind Istvántól függetlenek voltak.István hozzákezdett a hatalma elismertetéséhez: előbb 1002-ben vagy 1003-ban anagybátyját, az erdélyi Gyulát, majd 1008-ban (más kutatók szerint 1028-ban) aMaros-vidék urát, A jtonyt győzte le, s ezzel megteremtette az ország egységét.

István az ország területének birtokbavétele közepette fokozatosan megszervezteaz egyházat: két érsekséget és tíz püspökséget állított fel. Érseki rangot kapottEsztergom és Kalocsa, a további püspöki székhelyek Veszprém, Győr, Pécs,Gyulafehérvár, Bihar, Csanád, Eger és Vác voltak. A fiatal egyházat István király jogieszközökkel védte, anyagi ellátásáról is gondoskodott. A papságot kiemelték a világi


8/378

tisztségviselők, bírák hatásköréből, s csak egyházi elöljáróik ítélkezhettek felette. Azegyház fenntartására dézsmát, azaz a termés egytizedét kellett fizetni. István a letörttörzsfők magánbirtokait elvette és a királyi várbirtokszerkezethez csatolta. A területiadminisztráció legfontosabb intézményeivé a királyi vármegyét tette. István nevéhezmintegy 40 vármegye megszervezésre fűződik. A király – az általa kijelölt igazgatásihatáron (mezsgyén) belül, többnyire még földből – felépítette a királyi várat,amelyhez várbirtokok tartoztak, és az itt dolgozó szabadok szállásadóval ésszolgáltatással tartoztak a vár urának, a király által kinevezett ispánnak. Amegyeszékhelyek várai egyben a királyi adó begyűjtésére is szolgáltak. A királyállandóan mozgó udvarával körbeutazta az országot és felélte az összegyűjtötttermékeket, egyben ellátta az ország-igazgatási feladatokat is. A királyi udvar feje anádor (palatinus) volt, mellette további tisztségek szerveződtek (pl. főlovász,asztalnok, főpohárnok).

István a kialakuló új rendet törvényekkel biztosította: ezek nyugati (frank, bajor,pápai) jogforrásokat használtak, noha a tartalom sajátosan magyar volt. „Mivelminden nép saját törvényei szerint él, ezért... a régi és a mostani császárok példájátkövetve, törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünknek, miként éljen tisztesés háborítatlan életet” – szögezte le István. A neve alatt két törvénykönyv és bennükösszesen 56 cikkely maradt ránk. Tartalmuk vegyes, de egészében véve a közrendmegszilárdítására, főként pedig az új intézmények: a királyság és az egyház minélteljesebb védelmére való törekvés hatja át őket.

Ettől fogva éppúgy törvény kötelezte az alattvalókat a templomlátogatásra, a böjtmegtartására, a gyónásra és a vasárnapi munkaszünetre, mint ahogyan törvénytiltotta immár a szándékos emberölést, a tolvajlást, a gyújtogatást vagy az uralkodóelleni összeesküvést.

István sikeres külpolitikát is folytatott, illetve megvédte az országot mindenellenséggel szemben. Fegyverrel kényszerítette visszafordulásra az 1030-banMagyarországra támadó II. Konrád német-római császárt is, miként megelőzően alengyel fejedelemtől szintén fegyverrel foglalta vissza a Vág vidékét. Sikerrel harcoltaz országot keletről fenyegető besenyők ellen, s bizánci szövetségben Bulgáriaelfoglalásában is részt vett. István hadvezéri teljesítménye százszázalékos volt:vesztes csatájáról, hadi kudarcáról nincs tudomásunk.

István és Gizella házasságából egyetlen fiú, Imre herceg érte meg a felnőttkort.István igyekezett gondos neveltetésben részesíteni kiszemelt utódját, s a későbbiSzent Gellértre bízta nevelését. Fiának íratta az „Intelmek” című királytükröt,amelyben a keresztény erkölcsöket és a helyes kormányzás alapelveit foglalták össze.Imrét azonban 1031-ben vadászaton megölte egy vadkan, s István fő gondja ezután amegfelelő utód kiválasztása volt, akit végül a húga és a velencei doge fiában, OrseoloPéterben talált meg. A röviddel ezután ellene merényletet megkísérlő Vazult(Vászolyt – aki apja, Géza öccsének, Mihálynak volt a fia) megvakíttatással tetteuralkodásra alkalmatlanná.

A keresztény királyság legfontosabb intézményei tehát I. István uralkodásánakvégére kialakultak. Az évtizedeken át tartó buzgó térítés ellenére azonban csak alakosság egy része lett igazán keresztény. Sokan (nemegyszer előkelők is) továbbra ismegmaradtak az ősi pogány vallás hívének.


9/378

Mindezek ellenben nem kisebbíthetik azt a történelmi tényt, hogy István nagyeréllyel és következetességgel építette ki az egységes királyi hatalmat, megszerveztea vármegyéket és az egyházi szervezetet. És művét minden külső és belsőellenfelével szemben megvédte. Halhatatlan mű és érdem: méltán kapta az„államalapító” nevet.

István a források tanúsága szerint életének utolsó időszakában sokatbetegeskedett és a túlvilág, az ég felé forduló ember lett. S mégis, amikor 41 éviuralkodás után, 1038. augusztus 15-én örökre lehunyta a szemét, egy erős keresztényállamot hagyott az utódjára. Székesfehérvárott, az általa alapított bazilikábantemették el.

I. István király nagyságát már a saját korában, a XI. században is elismerték: I.(Szent) László király uralkodása alatt, 1083-ban Istvánt és fiát, Imrét szentté avatták.Ezzel is elismerték István történelmi tettét a keresztény magyar állammegteremtésében.


10/378

2. BOLDOG GIZELLA , Magyarország első királynéja

Gizella 985 körül született bajor hercegi családból. Apja, II. (Civakodó) Henrik bajorherceg, anyja Welf Gizella burgundi hercegnő volt. Testvérei közül Henrik lettkésőbb IV. Henrik néven a bajor herceg (majd II. Henrik néven német-római császár).Bruno nevű öccse papi pályára ment, egyik húga, Brigitta, apáca lett és a mélyenvallásos légkörben nevelkedett Gizellát is hasonló szándékok vezérelték.

Gizella életébe azonban beleszólt a történelem: 995-ben meghalt Gizella apja, akigyakran háborúzott a Bajorországtól keletre elhelyezkedő magyar fejedelemség ellen,mivel a bajor kolonizáció kelet felé terjeszkedett és szükségszerűen beleütközött agyepűsáv lakatlanságát biztosító magyar határőrökbe. A bajor-magyar viszony

javítására 995-ben, Civakodó Henrik halálával nyílt meg a lehetőség. Ezt az alkalmatGéza magyar nagyfejedelem (vagy talán a betegsége miatt már a helyette uralkodófelesége, Sarolt) azonnal megragadta. Követséget menesztett Regensburgba, ahol ahercegi család lelki atyja és fő tanácsadója, Szent Wolfgang töltötte be a püspökiszéket – aki egyébiránt a magyarországi térítés 972. évi úttörője is volt -, és rajtakeresztül megkérte fia, István számára Gizella hercegnő kezét. Az ifjú IV. Henrikbajor herceg, mint családfő, örömest belement a kelet felé békét biztosító házasságba,s ehhez minden bizonnyal a 996 februárjában Regensburgban tartózkodó III. Ottónémet-római császár beleegyezését is megnyerte. A dinasztikus házasság a középkoribékekötés elterjedt formája volt, így István és Gizella 996-ban történt házasságkötése

is ennek tekinthető. Gizella népes kísérettel érkezett Magyarországra. Az esküvőt még Gézanagyfejedelem életében, minden valószínűséggel Esztergomban tartották meg. Istvánherceg, aki már ekkor fejedelmi trónörökös volt, ifjú feleségét feltehetően a nyitraivárába, a hercegi udvarba vitte. Ennek emléke lehet, hogy a nyitrai hercegi udvarházmellé épített kápolnát Gizella regensburgi egyháza patrónusának, SzentEmmerámnak szentelték.

Gizella nemcsak papok, hanem lovagok kíséretében jött Magyarországra.Lovagjai már nem svábok voltak, mint a Géza alatt beköltözöttek, hanem bajorok.Ezek a lovagok alkották a fejedelmi testőrség és katonaság gerincét. Géza fejedelem

nem sokkal Gizella és István házasságkötése után, talán 997 elején meghalt. UtódaIstván lett, aki Nyitráról gyorsan Esztergomba sietett. Itt apja temetése utánfejedelemmé választották, így Gizella fiatalon, mintegy 12 évesen lett Magyarországfejedelemnéje.

István hatalomátvétele azonban nem volt zökkenőmentes: rokona, az Árpád-háziKoppány az idősebb jogán bejelentette igényét a nagyfejedelmi trónra. KoppánySomogyból kiindulva ostromolni kezdte Veszprém várát, amely az özvegy Saroltszékhelye volt. István összevonta hadait és Veszprém felmentésére indult. Seregében

jelentős számban ott voltak a Gizellával érkezett bajor lovagok. A 997 kora őszénVeszprém mellett lezajlott csatában István győzött, a harcban Koppány is elesett.

Ezzel megszületett István első győzelme, amely az ország egységéért és akereszténység megszilárdításáért indult.


11/378

Ezt követően, néhány év múlva, 1000. december 25-én (vagy 1001. január 1- jén)Istvánt királlyá koronázták a II. Szilveszter pápától kapott koronával. Vele együttGizella immár Magyarország királynéjává vált. Nagy munka és harc előtt álltak: akeresztény magyar államot kellett létrehozniuk.

István a királlyá koronázása után sorra győzte le az országban a különállásratörekvő törzsfőket (erdélyi Gyula, Ajtony), így megteremtette az ország egységét.

István és Gizella házasságából több gyermek született, akik közül kettőt lehetmegbízhatóan néven nevezni: Ottó fiuk még bizonnyal 1002 előtt, azaz III. Ottóéletében született, legalábbis alapos a gyanú, hogy nevét az éppen trónon levőnémet-római császártól kapta. Imre születési dátumául a hagyomány 1007-et őriztemeg. Őt az akkor uralkodó Henrikről (István sógora) nevezték el (latinul: Heinricus,Emericus – magyarul: Imre).

István és Gizella többi gyermeke fiatal (csecsemő- vagy kisgyermek-) korábanmeghalt. Általában a Bernát, az Ágota és a Hedvig neveket emlegetik. Lehet, hogy őkmég Imre születése előtt meghaltak, azaz 1000 és 1007 között. A két életben maradtfiú közül Ottó is ifjan, talán 1010-ben távozott az élők sorából, így Istvánnak ésGizellának egyetlen élő gyermeke maradt: Imre herceg – ő volt a trónörökös. Akrónikák és a történelmi kútfők leírása szerint Gizella mindvégig támogatta félje, I.István király államépítő munkáját. Különösen nagy szerepe volt a keresztény hitterjesztésében és a magyar egyházszervezet kiépítésében, bajor és német családikapcsolatai révén művelt papok, egyházszervezők jöttek Magyarországra.

István – talán joggal mondhatni, hogy Gizella hatására – kezdettől szívesenfogadta be az országba az idegen jövevényeket (papok, katonák, tanácsadók), miveltudta, hogy a segítségükre szükség van. Megfigyelhető volt ez az egyházszervezésterületén is. István állandó jellegű egyházszervezet kiépítésébe fogott. Akezdeményezés Gizella nevéhez fűződik, aki Koppány legyőzése után azonnalbirtokba vette Veszprémet, mint a mindenkori fejedelemasszony fő udvarhelyét. Eztkövetően a kíséretéhez tartozó német papok segítségével hozzálátott a veszprémipüspökség megszervezéséhez. A sikeres kezdet után István sorra hozta létre a többipüspöki székhelyet is.

Az egyházszervezet mellett kiépültek a megyék, szintén nyugati (bajor) mintaalapján. Ez is Gizella és a vele érkezett kíséretének hatását bizonyítja. Az Istvánidejében hozott törvények is frank, bajor, pápai jogforrások alapján készültek, nohatermészetesen a magyar viszonyokra igazítva. Gizella királyné székhelye Veszprémlett, ahol a királyi vár, templom és kápolna (Gizella-kápolna) épült. SzékhelyénGizella az udvarhölgyeivel és a veszprémvölgyi apácákkal térítőket, miseruhákathímzett az új püspökségek számára. Ők készítették 1031-ben a székesfehérváriegyháznak adományozott miseruhát, amely később a magyar királyok koronázásipalástjaként vált híressé. Ezen a paláston látható az egyetlen hitelesnek mondhatóábrázolás Istvánról (STEPHANUS REX felirattal) és Gizelláról (GISLA REGINA felirattal),alakjuk között pedig egy fiú mellképe látható, amely minden valószínűség szerintfiukat, Imre herceget ábrázolja.

István és Gizella trónörökösnek és uralkodónak nevelték Imre herceget, akinekéveken keresztül volt tanítómestere és nevelője a nagy műveltségű szerzetes, akésőbbi csanádi püspök, a vértanúhalált szenvedett Szent Gellért. A keresztény


12/378

király legfőbb kormányzati és vallási-erkölcsi elveit külön munkában, az Intelmekbenfogalmaztatták meg – talán Gellért által – Imre számára.

Imrének minden bizonnyal bizánci hercegnő volt a jegyese, aki gyermekéveit akirály által létesített veszprémvölgyi görög rítusú monostorban töltötte. Joggalfeltételezhető, hogy mind Imre, mind jegyese gyakran tartózkodott Veszprémben,Gizella királyné udvarában, és így Gizella még inkább figyelemmel kísérhette,segíthette a fiatal pár életét, elsősorban a keresztény erkölcs és szeretet szellemében.Imre 1023-ban kötött házassága gyermektelen maradt.

1031-ben Imre herceg egy vadkanvadászaton az életét veszítette. A tragédianagyon megrázta a szülőket, Istvánt és Gizellát. Tekintettel korukra, újabb sajátgyermekre már nem számíthattak. Új trónutódra volt szükség. István élete főművének a keresztény monarchia megteremtését tartotta, s azt vallotta, hogy azország királya csak hívő keresztény lehet. Éppen ezért unokatestvéreit: a pogányéletet folytató Vazult (nevezik Vászolynak is) és a ténylegesen pogány Szár Lászlótkizárta a számításba veendő trónörökösök közül.

Az István körül csoportosuló főemberek – akik között jelentős befolyása voltGizella királynénak – Orseolo Pétert javasolták trónörökösnek, aki István egyikhúgának és a velencei dózsénak volt a fia. Péter apja bukása után – talán már 1026óta – István udvarában élt, és művelt keresztény volt.

István, ismét csak Gizella javaslatára Pétert a fiává fogadta, majd a trónörökössényilvánítása után a serege élére állította őt.

Péter hivatalos kijelölése ellen Vazul és híveinek csoportja fellázadt. Merényletetkíséreltek meg 1032 táján a betegeskedő István király ellen. Tervük nem sikerült, sVazul és társai súlyos büntetést kaptak.

Egyes krónikai leírások szerint Vazul uralkodásra alkalmatlanná tételében(megvakíttatása, megsüketítése) felbujtóként Gizella játszotta a főszerepet. Eznehezen képzelhető el a mélyen vallásos és a keresztény erkölcsöt valló Gizelláról, ittvalószínűleg Istvánról szerették volna a későbbi krónikaírók elterelni a gyanút, mivelilyen tett nem illett volna a szent életű királyhoz.

István az életének utolsó időszakában sokat betegeskedett, de Gizellárólgondoskodni kívánt a halála esetén. Pétertől esküt vett arra, hogy tiszteletben tartjaGizella királynét, javaiban nem károsítja és mindenkivel szemben megvédi.

Alig hunyta be azonban 1038-ban István a szemét, az utód Orseolo Péter elvetteaz özvegy királyné javadalmainak többségét, s nem hagyhatta el Veszprémet. Gizellaidegennek érezte Magyarországot, ahol csalódott Péter királyban, de az ellene lázadópogány érzelmű főurakban is. Amikor 1044-ben Péter III. Henrik hadai segítségével – Aba Sámuelt legyőzve – visszatért a trónra, Gizella Henrikhez csatlakozva elhagytaMagyarországot, ahova többé már nem tért vissza.

Negyvennyolc évi magyarországi tartózkodás után Gizella kolostorba vonultPassauban, s mint az apácakolostor főnökasszonya halt meg – az akkori átlagoséletkort figyelembe véve, matuzsálemi korban – 1065-ben.

Gizella királyné történelmi érdemeit nem lehet elvitatni. I. István feleségekéntkiemelkedő szerepet játszott a keresztény magyar állam megteremtésében. Egyfelőlnagy hatással volt Istvánra, mind keresztény hitével, mind személyes javaslataival;másfelől a kíséretét alkotó bajor lovagok, papok az ország támaszát jelentették. Ígyértékelte ezt az utókor is, mivel Gizellát „boldog”-gá avatták.


13/378

3. CSANÁD , Szent István hadvezére

Doboka fia, Csanád I. István király (997-től nagyfejedelem, 1000-1038 között király)egyik kiemelkedő hadvezére volt.

975 táján születhetett, születési helyét nem ismerjük. Apja Doboka, talán egyhonfoglaló törzsi vezér leszármazottja, aki a fejedelmi törzs és az Árpádok hatalmáttámogatta. Csanád anyja Karold (Karoldu = fekete menyét), az erdélyi Gyula lányavolt. A Gyula másik lányát, Saroltot (Saroldu = fehér menyét) Taksonynagyfejedelem fia, Géza vette nőül. Ebből a házasságból született Vajk, későbbikeresztény nevén István, az első magyar király. Csanád és István tehát az anyairokonságból adódóan unokatestvérek voltak. Doboka az Árpád-házi

nagyfejedelmeknek tett szolgálataiért hatalmas földbirtokokat kapott, ő lehetett akésőbb róla elnevezett Doboka vármegye első ispánja. Csanád tehát ebben a vezéri,fejedelmi miliőben nevelkedett, kora ifjúságától kezdve – mint korának mindenférfija – a harcászatot, a katonáskodást gyakorolta: azaz kiválóan elsajátította anyilazás, a kardvívás, a lándzsavetés fortélyait, a vadászat szenvedélyét. Sőt hasonlóifjakkal együtt gyakorolhatta a lovas harcmodor, a hadmozdulatok mesterfogásait.Nyilvánvalóan többször megfordult nagyapja, az erdélyi Gyula és Géza, majd Istvánudvarában is. Nincs kizárva, hogy esetleg ezekben az udvarokban „apródként”, vagyaz úgynevezett ifjabb katonai kíséret tagjaként szolgált, így szerezve katonaitapasztalatokat. Merész feltételezés, de akár részt vehetett István Koppány elleni és a

besenyőkkel szembeni fellépésében, ezáltal közvetlen harci-hadászati ismeretekhez is jutott. Csanád igazi hadvezéri szerepet a marosvári törzsfő, Ajtony uralmánakmegtörését célzó hadjáratban kapott. Az eseményeket a magyar krónikák ismegőrizték, de részletesen Szent Gellért csanádi püspök nagyobb legendája beszéliel. A legenda elmondja, hogy Ajtony egy „nagyon hatalmas fejedelem” volt, neki„szolgált a Körös folyótól az erdélyi részekig és Bodonyig és Szörényig terjedő föld”.Ajtony nem adta meg semmiben a tiszteletet István királynak, mert bízott katonáinakés nemes embereinek seregében. Még a Maroson folyó királyi sószállítást ismegvámolta.

A Gellért-legenda Csanádról azt meséli, hogy Ajtony udvarában mint igen

megbecsült vitéz szolgált, kit ura többi híve előtt a legmagasabb tisztségre állított. Ezazt jelenti, hogy Csanád lehetett Ajtony hadvezére, első embere. Márpedig ehhezkellő harci tapasztalatra volt szükség, amit Csanád vélhetően nemcsak Ajtonyudvarában szerzett meg. Nyilvánvalóan Csanád személye az alkalmasságán kívülkomoly kapcsolatot jelentett Istvánnal és a királyi udvarral. Ellenfelei azonbanbevádolták Ajtonynál, hogy az életére tör. A vád annál is inkább hihetőneklátszhatott, mivel Csanád annak az István királynak volt a közeli rokona, akikorábban már fegyverrel legyőzte Koppányt és az ifjabb erdélyi Gyulát is. Feltehető,hogy a király és Ajtony viszonya teljesen elmérgesedett, s így megingott Marosvárotta bizalom Csanáddal szemben, hiszen ő valószínűleg tarthatta a rokoni kapcsolatot

Istvánnal. Csanád azonban jó érzékkel felismerte, hogy Ajtonynál veszélyben forogaz élete, ezért átszökött István király udvarába. Felvethető az a lehetőség is, hogy


14/378

Csanád esetlegesen eleve István megbízásából vállalt szolgálatot Ajtonynál, s amikorközeledett az összecsapás ideje, akkor egyszerűen újból csatlakozott a királyhoz.

A Gellért-legenda szerint Csanád a királyi udvarban keresztelkedett meg. Ezvalószínűleg nem felel meg a valóságnak, mivel elképzelhetetlen, hogy az uralkodóosztály felső rétegéhez tartozó Doboka és Csanád már korábban ne kényszerült volnafelvenni a kereszténységet. István király nem bízott meg valójában a pogányokban, snyilván sem ispáni, sem más fontos posztot nem adott nekik.

István a királyi hatalommal szembeszálló Ajtony ellen hadjáratot indított. Ennekpontos idejét hitelesen nem ismerjük, a történészek szerint mindenképpen 1003 után,talán 1008-ban (vagy más számítás alapján 1028-ban) került erre sor. A hadjáratidőzítése mutatja Ajtony hatalmát, mivel István csak akkor fordult ellene, amikor a többi neki nem engedelmeskedő törzsfőt már legyőzte.

A király az Ajtony ellen vonuló sereg fővezérségét Csanádra bízta, alvezér azerdélyi tartomány korábbi feje, Gyula lett (István nagybátyja). Csanád fővezérségeérthető, hiszen jól ismerhette Ajtony seregét és tartományát. E fontos megbízáshozazonban ez talán kevés lett volna, mindenképpen kellett már korábbi harci-hadiközös kapcsolatnak lennie István és Csanád között. Egy hadvezéri kinevezést nemalapozott volna meg önmagában az a tény, hogy az illető rokon és az ellenségtáborából érkezett.

Csanád az ország közepéről – talán Pest környékéről – indult el dél felé a királyihaddal. Átkelt a Tiszán, s a Szegedről Marosvár irányába vezető úton fekvőKökényesig nyomult, amely már Marosvár közelében feküdt. Itt ütközött meg elsőízben Ajtony hadával. A véres ütközetből „végül Csanád serege futásnak eredt” (lehet, hogy cselből), és visszavonult a Tiszának Szőreg és Kanizsa közöttiszakaszáig. Csanád egy dombnál vert tábort, ahol Szent Györgyhöz imádkozott,megfogadva, hogy ha győz, monostort alapít a tiszteletére. Mikor elszunnyadt,álmában egy oroszlán jelent meg és figyelmeztette, hogy tüstént induljon támadásraAjtony ellen. Később ezen a dombon, amelyet Oroszlánosnak neveztek el, Csanádmonostort alapított.

Csanád összegyűjtötte seregét és még azon az éjjelen megtámadta Ajtony táborátNagyőszön, s ebben a második csatában az ellenséges hadat legyőzte ésmegfutamította. A meglepett Ajtony-sereg ugyan vitézül küzdött, de a csatábanelesett Ajtony is, akit személyesen Csanád ölt meg. Ezzel a tartomány sorsa is eldőlt.A legyőzött ellenséges vezér fejét levágták és elküldték Istvánnak.

A legenda leírása szerint Csanád „Még ugyanaznap társainak nagy lakomátrendezett. Aztán átkeltek a Tiszán, és a királyhoz mentek. Már ekkor Ajtony feje avároskapu tornya fölött függött. A király pedig Csanád láttára megörült igen nagyörömmel, de társát, Gyulát mindenkinél jobban kitüntette. Ezt hallva Csanádmosolyogva így szólt: »Ha a fejet elhozta a királynak ide, miért nem hozta el anyelvét is vele, aki a király ellenségét megölte?« Gyula ugyanis hazudott, mikor afejet bemutatta, azt állította ugyanis, hogy ő ölte meg a király ellenségét. S mikor afejet, hogy a király megnézze, levették, és száját felnyitva a nyelvét nem találták,Gyulát hazugságáért a király udvarából kidobták. Csanádot pedig, aki a nyelvettarsolyából előmutatta, a király felmagasztalja. Megtette a királyi ház és Ajtonyházának intézőjévé.


15/378


16/378

4. SZENT GELLÉRT , a vértanú püspök

A Gellért életére vonatkozó krónikai és legendai utalások, leírások igen gazdagok,sokszor ellentmondásosak vagy nem hihetőek. Életének és tanításainak főbbállomásai azonban a róla szóló „Legenda minor ”, a „Legenda maior ”, a Képes Krónika,Anonymus és más források alapján összeállíthatók.

Gellért 980 körül Velencében született az előkelő Lagredó család sarjaként.Benedek-rendi szerzetesnek ment, tanult Bolognában (egyházi jogot, nyelvtant,bölcsészetet), majd 1012-1015 között a velencei Szent György-monostor apátja.Ezután apja nyomdokát követve a Szentföldre, Betlehembe indult (talán Szent

Jeromos munkáit tanulmányozni). Hajóját a vihar az Adriai-tenger egy kis szigetén

álló Szent Márton-monostorhoz sodorta, ahol I. István magyar király követeiveltalálkozott. A követek a művelt Gellértet uruk megbízásából rábeszélték arra, hogy aSzentföld helyett Magyarországra menjen: „Sehol a világon nem találsz a jelenbenalkalmasabb helyet, hogy lelkeket nyerj meg az Úr számára.” Gellért elfogadta azinvitálást és az 1015-1020 közötti évek valamelyikén megjelent magyar földön, hogytérítőtevékenységet folytasson.

Megismerkedett I. Istvánnal, akivel sokat értekezett a keresztény tanításokról. Amagyar király Gellértet tette meg a trónörökös Imre herceg nevelőjének, s vélhetően1023-ig el is látta ezt a nagyon bizalmi megbízatást. Fő feladata az volt, hogy az ifjútbuzgó kereszténnyé formálja, s egyben fel is készítse a majdani uralkodásra. Minden

valószínűséggel Gellért részt vett az István királynak fiához intézett Intelmek (Deinstitutione morum) megírásában, összeállításában. Gellért az Imre herceg nevelését befejezve, 1023 környékén visszavonult a

királyné – Gizella – birtokára, Bakonybélre, és ott remeteként élt hét évet. Gellértetvonzotta a remeteség, sokat elmélkedett, sőt itt és később Csanádon is írt teológiaimunkákat. Ezek közül csak a Deliberatio címen ismert Szentírás-magyarázat maradtfenn, amely a latin teológiai irodalom mellett a görög filozófia tanainak értékelésérőlis tanúságot tesz, s ebben úttörő szerepe volt. Gellért, azáltal, hogy a görögújplatonista elmélkedés elemeit bevezette a latin teológiába, nem csupántudományágát frissítette fel, hanem saját gondolatkörét is tágította. Ez tette képessé

magasabb összefüggések észrevételére: ő fogalmazta meg elsőként egy hasonlattal aközépkori egyházi bölcselet találó jellemzését: „philosophia est ancilla theologiae” (afilozófia a teológia szolgálóleánya).

A Gellért személyéhez kötődő csodák egy része is a bakonybéli remetesége alatttörtént: például egy szarvastehén rábízta a borját, egy sebesült farkast meggyógyított.

1030-ban I. István megbízta Gellértet, hogy Marosváron, az Ajtonyt legyőzőCsanád vezér székhelyén – az itteni vármegye szervezésével párhuzamosan – szervezzen püspökséget. Ez lett később a csanádi püspökség. Gellért megbízásatemplomok építtetését, monostorok alapítását, a latin papok és szerzetesekmegtelepedésének előmozdítását, az egyháziak képzését és a pogányok

megkeresztelkedését jelentette. Többek között ekkor létesült a Szent Györgyrőlelnevezett csanádi székesegyház. A sárkányölő Szentről történt névválasztás utalhat


17/378

Ajtony legyőzésére, de ugyanígy a velencei Szent György-monostorra is, ahol Gellérta nagyobb legendája szerint ifjúkorában szerzeteskedett.

Gellért nagyobb legendája arról számol be, hogy Gellért csanádi püspökségemellett iskolát állított fel Walter iskolamester vezetése alatt, ahol grammatikát ésmuzsikát tanítottak a tartományban jelentkező harminc püspöknövendék számára. Etanítványokat Gellért kanonokká tette Szent György monostorában.

Úgy értékelhetjük tehát, hogy Gellért egyházszervező tevékenysége nagyonsikeres volt. Munkáját I. István is nagyra értékelte, s minden bizonnyal az 1030-asévekben is gyakran találkozhattak (még akkor is, amikor István már súlyos betegvolt). A kisebb Gellért-legenda leírja, hogy egy alkalommal, amikor a püspök akirályhoz utazott, egy udvarházban megszállt. Éjféltájban meghallotta, hogy egy rableány, miközben kézimalommal őrölt, a nehéz munkát énekkel enyhítette. Becsesforrásleírás ez az ősi magyar munkadalokról.

Gellért nagy valószínűséggel részt vett István díszesen faragott kőkoporsójánaktervezésében, mint aki a görög szimbolikában jártas. Ugyanis a koporsót egy rómaiszarkofágból István terveztette és faragtatta. A források elemzése alapjánvalószínűsíthető, hogy I. István életének utolsó éveiben már a halálra és az „égi

Jeruzsálemben” való életre készült. Így feltehető, hogy ebben az időszakban Gellértpüspök is sokat volt mellette.

Az 1038. augusztus 15-én meghalt István Székesfehérvárott történt temetésénnyilván ott volt Gellért is, de utána visszavonult a püspöki székhelyre, Csanádra.Kezdetben nem vett részt a hatalmi harcokban, de Orseolo Péter második királyságaalatt (1044-1046) elkeseredetten tapasztalta, hogy a király a politikájával kiélezi azellentéteket, felkorbácsolja az idegengyűlöletet. Ezért Gellért élére állt egy Péter elleniösszeesküvésnek, s a magyar előkelőkkel együtt küldöttséget menesztettek azOroszországban száműzetésben tartózkodó Vazul-fiakhoz, Andráshoz ésLeventéhez, kérve őket, hogy térjenek vissza, szabadítsák meg az országot Péter ésnémetjei immár tűrhetetlen hatalmi tobzódásától. Megígérték nekik, hogy amintbelépnek az ország területére, minden magyar aláveti magát nekik. András ésLevente cselvetéstől tartottak, s titokban követeket küldtek Magyarországra, majdamikor meggyőződtek arról, hogy országos elégedetlenség támadt Péter ellen, 1046.nyár végén útnak indultak hazájuk felé. Időközben azonban kitört egypogánylázadás is a békési Vata törzsfő vezetésével.

Az Abaújvárra érkezett Vazul-hercegektől a fellázadt tömeg az egyházmegsemmisítését és a pogány bálványimádás visszaállítását kérte. A hercegek afegyveres támogatottságuk miatt a követeléshez hozzájárultak. Így a pogány lázadókgyorsan eljutottak a Dunáig, útjukban felégették a templomokat, megölték a papokatés a szerzeteseket. Péter király a Dunántúlon tartózkodott, ott igyekezett a védelmetmegszervezni. András és Levente hercegek is a pesti rév felé közeledtek.

A hercegek Dunához való közeli megérkezése hírére Gellért hárompüspöktársával és Szolnok ispánnal Székesfehérvárról megindult elébük, Pest felé. Atömeghangulat láttán Gellért már útközben sejtette, hogy mi vár rá, és Diósdon – ahol megszállt – társaival együtt felkészült a mártírhalálra. Így szólt társaihoz:„Atyámfiai és püspöktársaim és mind, ti jelenlevő hívek! Tudjátok meg, hogy ma avértanúság koronájával a mi Urunk Jézus Krisztushoz jutunk az örök boldogságra.” A pesti rév budai oldalához érve 1046. szeptember 24-én a zajongó tömeg Gellért


18/378

szekerét megdobálta kővel. A Képes Krónika szerint a támadók Vata és az ördögtőlmegszállott cinkosai voltak: „Szent Gellért püspök mindszüntelen a kereszt jelétvetette azokra, akik kövezték; ennek láttára amazok még jobban feldühödtek,megtámadták őt, a Duna partján fölfordították kocsiját, talyigára tették, éslebocsátották Kelenföld hegyéről. És minthogy ott még lélegzett, mellét lándzsávalszúrták át, majd egy kövön szétzúzták az agyát. Krisztus dicsőséges mártírja ígyköltözött át a világ bajoskodásaiból az örök boldogságra.” Ott halt meg még Budlibihari püspök. A Dunát átúsztató Szolnok ispánnal egy szláv csónakos végzett.Besztrik és Benedek (Beneta) püspök átjutott a hercegekhez, de később Besztrik isbelehalt sebeibe.

A legenda szerint Gellért vérét hét évig nem lehetett lemosni arról a szikláról,ahol végső halálát lelte. A püspök holttestét először a mai pesti belvárosiplébániatemplom helyén álló templomban helyezték el, majd 1053-ban pedig apüspöki székvárosában, Csanádon, a Mária-monostorban temették el.

1083-ban, I. Szent László magyar király pápai engedéllyel ünnepélyeskörülmények között felemeltette Gellért püspök holttestét is és I. Istvánnal, Imreherceggel, valamint a zobori remetékkel, Andrással és Benedekkel együtt Gellértet isszentté avatták.


19/378

5. ORSEOLO PÉTER , a „Velencei”

Péter 1010 körül született Velencében. Abból a házasságból származott, amelyet1009-ben kötött meg Orseolo Ottó velencei uralkodó és I. István király ismeretlennevű húga. Péter keresztény nevelésben nagy műveltségre tett szert, a magyarmellett tudott olaszul, latinul és németül is, jártas lett a fegyverforgatás területén.

Apját egy tömegmegmozdulás elűzte Velencéből 1026-ban, s Bizáncba távozott,ahol 1032-ben halt meg. Péter minden valószínűséggel nem tartott az apjával, hanemmár 1026 után a királyi rokon, I. István udvarába érkezett. Itt hamar megkedveltettemagát Istvánnal és Gizellával. A magyar urak nem kedvelték, mert a közéjükfurakodó idegent látták benne, ezért is illették Pétert Magyarországon a „Velencei”

melléknévvel. A gyűlöletük oka lehetett, hogy Péter miatt – vagy talán a vele együttMagyarországra jött olaszok miatt is – István esetleg háttérbe szorította a magyarelőkelőket.

1031 után tovább romlott a helyzet, amikor Imre fiának halálát követően Istvánnem a vérrokon Vazult jelölte utódául, hanem Pétert tekintette trónja örökösének ésmegtette a királyi sereg vezérének, s a döntés ellen fellázadt Vazulra és családjárakeményen lesújtott. István tulajdonképpen durván megsértette az Árpádok öröklésirendjét, amikor nőágon választott utódot. Ez mindvégig bizonyos magyar körökelégedetlenségét váltotta ki Péterrel szemben.

István és Gizella azért tartották Pétert minden más Magyarországon élő jelöltnél

alkalmasabbnak a magyar trónra, mert hibátlan keresztény nevelésben részesült, skapcsolatai, száműzetése révén európai látókörű művelt ember volt. UgyanakkorPéter nőtestvére Babenberg Adalbert osztrák herceg felesége volt, Péternek pedigRegensburgból származó felesége lett, így a német kapcsolat is biztosítottnak látszott.Péter nem csupán daliás külsejű férfi volt, hanem határozott fellépésű, jószervezőkészségű, gyorsan dönteni tudó politikus, aki a hadakozáshoz is értett. Atrónörökössé jelölést követően I. István esküt vett ki Pétertől arra nézve, hogyengedelmeskedik neki, továbbá hogy tiszteletben tartja a királynét, javaiban nemkárosítja, és mindenkivel szemben megvédi. Talán már élt a gyanúper a betegeskirályban, hogy halála után Péter és Gizella kapcsolata nem lesz felhőtlen, de az

adott körülmények között csak Pétert látta alkalmasnak a keresztény magyarkirályság élén. István nagylegendája szerint a királyt „...hideg verte ki, s midőn már nem volt

kétséges előtte, hogy az elmúlás fenyegeti, hívatta a püspököket és a palota Krisztusnevét dicsérő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy helyette a Velencébenszületett Pétert, nővérének fiát választják királynak, kit már korábban magáhozhívatott és serege vezérévé tett, majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igazhitet.” István tehát tudatosan végrendelkezett, majd 1038. augusztus 15-én meghalt.

Így nem volt akadálya annak, hogy 1038 nyárutóján, amikor Istvánt eltemették,akaratának megfelelően Péter kövesse a trónon. Az új király István politikája

következetes – sőt túlzottan következetes – folytatójának bizonyult. Okleveleketadott ki, törvényeket alkotott, pénzt veretett, adók révén kívánta növelni az állam


20/378

bevételeit. Péter a lelke mélyéig meggyőződéses keresztény volt, ezért Istvánhozhasonlóan új alapításokkal gazdagította a magyar egyházat. Nevéhez fűződik abudai káptalan létrehozása és a pécsi székesegyház felépítése. Külpolitikájában,családi kapcsolatait félretéve az ország érdekeit képviselte (fellépett Bizánc ellen,harcolt az osztrákokkal szemben, s Velencétől éppen ő, a „Velencei” vette el Záravárosát). Kormányzási módszereivel azonban maga ellen hangolta a magyarelőkelőket. Nem mutatott megértést a pogány hagyományokkal küszködő magyarurak iránt, bizalmatlan volt velük szemben, s tisztségeiket inkább idegenekre – olaszokra és németekre – ruházta át. Több ispánt és püspököt mozdított el a helyéről.Ezért is írja a Képes Krónika róla: „...a királyi felség kegyes hajlandóságát mindenestülelvetette, és német dühösséggel kegyetlenkedett: Magyarország nemeseit megvetette,gőgös szemmel és telhetetlen szívvel falta a föld javát, vadállati módon ordítónémetjeivel és fecske módjára fecsegő olaszaival. Az erősségeket, őrhelyeket ésvárakat németek és olaszok őrizetére bízta.”

Péter nem hallgatta meg a püspökökből és a legelőkelőbb ispánokból álló királyitanácsot. A saját elképzeléseihez makacsul ragaszkodott. Értetlenségét, dölyfösségétGizella királyné is rosszallotta, mire Péter az Istvánnak tett esküje ellenére Gizellátmegfosztotta javaitól, s házi őrizetben tartotta őt Veszprémben (nem hagyhatta el avárost).

Mivel az uralkodó nem törekedett együttműködésre a sokarcú István-féle udvarelőkelőivel, könnyen rásütötték a bélyeget: Magyarország elveszejtésénmunkálkodik. Könnyen lehet, hogy István sógorát, Aba Sámuelt is kitaszította ahatalom gyakorlóinak sorából.

A magyar urak nagy részének mellőzöttsége és Gizella személyes sérelmeösszetalálkozott. Szervezkedés indult Péter ellen 1041-ben. Először elhatározták,hogy Péter rossz szelleme, egyik tanácsadója, Budó ellen fordulnak. Kérték akirálytól tanácsosa kiadatását, hogy méltó ítélettel sújtsák. Mikor nem kapták megBudót, maguk léptek akcióba. Budót elveszejtették, két gyermekét megvakították.Péter magára maradt és menekülnie kellett, mégpedig III. Henrik német -rómaicsászárhoz ment, hogy tőle szerezzen segítséget a trón visszaszerzéséhez. Találkozottez a szándéka III. Henrik eltökéltségével, aki ily módon akarta elérni azt, amielődjének, Konrádnak fegyverrel nem sikerült: a birodalom érdekkörébe vonniMagyarországot.

Amíg 1041-1044 között Magyarországon Aba Sámuel uralkodott, Péter és anémetek készültek a háborúra. 1044. nyár elején be is törtek az országba, s június 5-én a Győr melletti Ménfőnél döntő csapást mértek Aba Sámuelre, akit a csatábólmenekülve a Tisza vidékén a vele szemben álló magyarok meggyilkoltak.

III. Henrik személyesen vezette be Pétert Székesfehérvárra, s ott a magyar trónraültette. Péter ettől kezdve a német birodalom hűbérese lett, s ez 1045 pünkösdjénformailag is kifejeződött: Henrik újra Magyarországra jött, s ekkor Péter az országotegy aranyozott lándzsa képében átadta Henriknek. Ez a hűbéri viszony nyíltvállalását jelentette. Péter második királysága (1044-1046) alatt sem kerültek amagyar urak a hatalom közvetlen közelébe. Ha lehet, még inkább megnövekedett amagyar állam fontos posztjain az idegenek, főleg a németek száma. Ez és a némethűbér vállalása a magyar társadalom túlnyomó többségének ellenkezését váltotta ki.


21/378

Péter a feudális rend megerősítésén munkálkodott, de a magyar előkelők, sőt amagyar társadalom többségének támogatása nélkül. Istvánhoz méltó céljai ellenérenem országépítő, hanem az országot eladó királlyá vált.

Már 1045-ben két összeesküvés is szerveződött Péter ellen, az egyiknek vezetőitPéter elfogatta és kivégeztette. A másik összeesküvés Gellért csanádi püspökvezetésével indult, ők az Oroszországban száműzetésben élő Vazul-fiaknak,Andrásnak és Leventének ajánlották fel a magyar trónt.

Közben 1046-ban, amikor Péter a békési Vatát, aki valaha azért hódolt beIstvánnak, hogy a Körösök vidéki szállásterületeit megtarthassa, el akarta távolítani eterület éléről, akkor Vata az elégedetlenkedők élére állt, s pogánylázadás indult. Ahazatérő Vazul-fiak és Vata mozgalma gyorsan elsöpörte Péter uralmát. 1046 koraőszére a Dunáig birtokba vették az országot. A magyar urak Pétert be sem engedtékSzékesfehérvárra. Péter nyugat felé menekült, hogy újra német segítséget szerezzen,de a gyepűkapukat ellenfelei őrizték, így Mosontól kénytelen volt visszafordulni.András herceg büntetlenséget ígért Péternek, s ő megindult Székesfehérvár felé.András hívei azonban el akartak fogni, hogy fogolyként vigyék a herceg elé. Péterkirály azonban nem adta meg magát, Zámoly falunál egy udvarházban három napigvédekezett néhány emberével. Vitézül harcolt, de végül elfogták és megvakították,hogy az uralkodásra alkalmatlanná tegyék. Péter ezután Magyarországon élt, egyesforrások szerint hamarosan meghalt, más források szerint még sokáig élt, meg isnősült és csak 1059-ben távozott az élők sorából. Természetesen többet nem játszottszerepet a történelmi eseményekben. Halála után az általa alapított pécsiszékesegyházban temették el. Péter az egyik legrosszabb hírű uralkodónk, pedigtehetsége és tanultsága révén nagy királlyá is válhatott volna.


22/378

6. VATA , a lázadó „pogány törzsfő”

A honfoglalás idején a Körösök vidékén megszállt törzs vezetője a XI. század elsőfelében a békési Vata volt. Őseiről és a születési idejéről nem tudunk, devélelmezhető, hogy 980-990 körül e tájon születhetett, s így I. Szent István királyuralkodása idején is ő lehetett az itteni népesség vezetője. Jó politikai érzékére vall,hogy ő és valószínűleg törzse is István alatt felvehette a kereszténységet, hogy avezetői hatalmát megtartsa. Így kerülhette el, hogy a királlyal összeütközésbekerüljön, mint a tőle keletre levő erdélyi Gyula és a délnyugatra székelő Ajtonyvezér, akiket István fegyveres erővel vert le. Nyilvánvaló, hogy a két törzsi államvezetője igyekezett szövetségre lépni Vatával, de ő ezt a szövetséget elháríthatta. A

források arról nem tudósítanak, hogy Vata segítette-e Istvánt az említett harcokban,de az biztos, hogy nem fordult István ellen és elfogadta királyi hatalmát. Istvánméltányolhatta Vata lojalitását, és cserébe meghagyta a törzsfői hatalmában, sőtegyes feltevések szerint a megszervezésre került Békés vármegye ispánja lett.

I. István 1038-ban bekövetkezett halála után Orseolo Péter került a királyi trónra(1038-1041; 1044-1046). Uralma ellen mind az előkelők, mind a nép háborgott, s végül1041-ben elűzték a trónról és Aba Sámuel (I. István sógora) lett a király (1041-1044).Péter azonban 1044-ben III. Henrik német-római császár segítségével visszatértMagyarországra. Aba Sámuel meghalt, így ismét Péter került a trónra, s őMagyarországot német hűbéressé tette. Ennek következtében az ország elveszítette

függetlenségét, a fontos posztokra idegenek kerültek. Péter uralma ellen ismétországos elégedetlenség támadt. Gellért csanádi püspök vezetésével a főurak a kijeviOroszországban száműzetésben élő két Vazul-fiút, Andrást és Leventét keresték megés 1046-ban hazahívták őket, hogy álljanak az elégedetlenkedők élére. Időközben1046 kora őszén a békési Vata vezetésével országos népi felkelés bontakozott ki. Péterkirály ugyanis Vatát le akarta váltani a békési várispáni tisztségből, hogy oda a saját,megbízható emberét helyezze. Vata erre országos mozgalmat, „pogánylázadást” indított el. Mert annak ellenére, hogy Vata megkeresztelkedett, a lelke mélyénmegmaradt pogánynak, s a pogány szertartások között áldozott az isteneknek. Most,amikor Vata tényleges hatalma veszélybe került, Péterrel és keresztény híveivel a

maga és népe pogányságát szegezte szembe. Vata lázadásának céltáblája az egyház,valamint Péter német és olasz hívei voltak, mindenekelőtt pedig maga Péter. Szent Gellért püspök nagylegendája írja „...azt követelték: engedjék meg nekik,

hogy az egész nép pogány módra éljen, a püspököket és papokat megöljék, atemplomokat ledöntsék, a keresztény hitet elvessék, és bálványaikat tiszteljék... Azújjászületettek közül elsőnek egy Vata nevű adta át magát a gonosz szellemnek, éspogány módra lenyíratta a fejét.” A Képes Krónika így tudósít ugyanerről: „Belusvárából Vata volt a neve annak, aki először ajánlotta magát az ördögnek,leborotváltatta fejét, és pogány módra három varkocsot eresztett.”

A Vata vezette népfelkelés Péter mellett a magyarországi feudális államot és az

egyházat is megsemmisítendő ellenségnek tekintette.


23/378

A Magyarországra érkező András és Levente nagy dilemma előtt állt: elfogadjákés támogassák-e a pogánylázadást vagy inkább helyezkedjenek vele szembe akereszténység védelme érdekében. A hercegek politikai döntést hoztak: a KépesKrónika leírja, hogy megengedték a keresztények üldözését és a pogány szokásokat,mert az emberek ellenkező esetben nem harcoltak volna Péterrel szemben őértük.Vata népe ezután András és Levente parancsaként hirdette meg a püspökök éspapok megölését, az egyházi tized beszedőinek lemészárlását, a pogány hagyománykövetését, az adó eltörlését, valamint Péter és németjei-olaszai elveszejtését. Alázadók eszerint is jártak el, iszonyú dúlást végeztek: a templomokat lerombolták, apapokat megölték. Az országot egészen a keleti részektől a Dunáig birtokba vették;Péter a Dunántúlra húzódott vissza.

Közben András és Levente is Pestig haladt előre, Gellért püspök és többipüspöktársa, valamint néhány világi előkelő Székesfehérvárról fogadásukraindultak, hiszen végtére is ők hívták be az országba a hercegeket. 1046. szeptember24-én az Andrásékhoz igyekvő püspököket a pogányok Budán elfogták, s ekkor haltvértanúhalált Gellért püspök, akit a róla elnevezett hegyről taszítottak a mélybe.Csak két püspök tudott átkelni a Dunán, ám egyikőjük később a sebeibe belehalt.Ugyanígy életét veszítette többek között Szolnok ispán is.

András és Levente a pogány lázadók katonai erejét kihasználva átkeltek a Dunán,hogy végső vereséget mérjenek Péterre. A menekülő király előtt a nyugati gyepű-kapukat az idejében előreszáguldó lázadók lezárták. Péter a Mosoni-kaputólvisszafordult és Fehérvárra akart menni, hogy a hercegekkel megegyezzen. ÁmZámoly faluban elfogták és megvakították, így téve őt az uralkodásra alkalmatlanná.

Tekintettel arra, hogy közvetlenül nem ismert körülmények között Leventeherceg meghalt, így 1046 vége tájékán „András herceget... ellenség nem háborította,biztonságban koronázták Székesfehérvárott királlyá”.

Idáig volt azonos érdeke Andrásnak a lázadó Vatával. A koronázás után azonbannyomban hozzákezdett a pogány mozgalom visszaszorításához. A Képes Krónika szerint: „Megparancsolta tehát egész nemzetének, fejvesztés terhe mellett, hogyhagyják el a pogány szokást, amit előbb engedélyezett nekik, térjenek vissza Krisztusigaz hitére, és mindenben ama törvény szerint éljenek, amelyre Szent István királyoktatta őket.” András mint ember, aligha gondolhatott jó emlékekkel az apjátmegvakíttató és megsüketíttető, őt és testvéreit száműző királyra, ám minturalkodónak látnia kellett: csak István politikájának követése vezetheti ki az országota mély válságból, csak a kereszténység vállalásával tarthatja meg hatalmát. És voltereje szembefordulni az őt királyi trónra segítő Vatával. 1047 elejére az országegysége helyreállt, a királyi haderő az előkelők egységes támogatásával erőfölénybekerült. A krónikák nem tudósítanak a továbbiakról, a rend helyreállításáról.Nyilvánvalónak tűnik, hogy Vata és a pogány tömegek 1046-1047 fordulóján a téliszállásaikra tértek vissza, 1047 tavaszára pedig I. András már szigorúrendelkezéseket léptetett életbe, vélhetően a veszélyesebb gócokat, így Vata békésiszállásterületét igyekezett katonaságával elszigetelni. A pogány mozgalmat nemlehetett újra kezdeni. Egyrészről András valószínűleg nem mert vagy nem is akarterőszakosan fellépni Vatával szemben, hisz mindenki tudta, hogy Vata segítette őthatalomra; másrészről Vata politikai érzéke ismét működésbe lépett, mint Istvánidején: inkább visszavonult és lojális lett Andráshoz, mintsem az erősebbre támadjon


24/378

(bizonyára emlékezett Koppány és Ajtony sorsára). Talán még a kereszténység újbóligyakorlását is vállalta. Vata további életét nem ismerjük, vélhetően nyugalomban éskörnyezete által megbecsült vezetőként halt meg a XI. század közepe táján, depolitikai szerepet többé nem játszott. Személye és a pogányság szokásai azonban mégévtizedekig hatottak, mire az I. László király által hozott törvényi szigorúsággalvégérvényesen háttérbe lehetett szorítani e tanokat a kereszténység javára.


25/378

7. (BAJNOK) BÉLA , a „németverő”

Árpád-házi Béla herceg 1015-1020 közötti időben született Magyarországon. ApjaVazul (Vászoly), aki I. István király unokatestvére volt, s ilyenként az Árpád-házlegidősebb férfi tagja. Béla anyja a krónikák szerint egy Tátony nembeli leány.Amikor 1031-1032 táján I. István Vazult megvakíttatással alkalmatlanná tette azuralkodásra – állítólagos összeesküvése és pogány hite miatt -, akkor Vazul fiai,Levente, András és Béla hercegek Csehországba menekültek, majd onnan 1033-1034-ben Lengyelországba mentek. Itt Béla felajánlotta szolgálatait II. Mieszkó lengyelfejedelemnek. A krónikákból tudjuk, hogy a fiatal herceg részt vett a Balti-tengervidékén élő pogány pomeránok elleni hadjáratban, ahol is derekasan helytállt, s

párviadalban egy pomerán vezér felett győzelmet aratott. E győzelme után kapta a„Bajnok” melléknevet. Győzelme jutalmaként feleségül vehette II. Mieszkó leányát,Richezát (Rixát). Béla a szolgálataiért hercegi rangot és földbirtokokat kapott. Bátyjai– Levente és András – 1038 körül a kijevi Oroszországba távoztak.

1038-1039 tájékán – az újabb feltevések szerint – Kázmér lengyel fejedelmet Bélahelyettesítette kormányzóként, s ő tette Krakkót fejedelmi székhellyé.

Béla és Richeza házasságából született Géza és László (a későbbi I. Géza és I.László magyar királyok), Lampert, Zsófia, Eufémia, Ilona és egy ismeretlen nevűnegyedik leány. Bélát 1048-ban bátyja, a magyar trónt elfoglaló I. András hazahívtaMagyarországra. Béla nagy politikai és hadvezéri tapasztalatokkal rendelkezett,

amelyekre szükség is volt, elsősorban a fenyegető német támadás miatt. Bélamegkapta a magyar királyság egyharmadát kitevő úgynevezett dukátust(hercegséget), amelynek az északi részén Nyitra, a keleti területeken pedig Bihar volta központja. A dukátust Béla trónörökösként szinte uralkodói jogkörrelkormányozhatta, még pénzt is veretett. Katonai tapasztalataival ő lett a királyi hadakfőparancsnoka.

III. Henrik német császár az 1040-es években vezetett három hadjárat után 1051-ben nagy sereggel indult Magyarország meghódítására. A sereg egyik része Gebhardregensburgi püspök vezetésével a Dunát biztosította, melyen hajók szállították azutánpótlást. A német haderő másik része a Vágon átkelve a Nyitra folyóig hatolt. III.

Henrik a moson-soproni gyepűt kikerülve Stájerország felől tört be a Dunántúlra. Acsászár döntő ütközetre törekedett, a magyar sereg azonban Béla herceg vezetésévelnem adott erre lehetőséget. A magyarok visszavonultak (miként I. István 1030-ban I.Konrád elől), és elszállították, megsemmisítették az élelmet a német haderő előtt. Anémet sereg a Vértes-hegységig, esetleg Székesfehérvárig nyomult. Béla hercegSomogy irányából egy magyar seregrészt a németek hátába irányított, hogy szálljákmeg a Zala és a Rába völgyét, erősítsék meg a mosoni gyepüket. A német császárseregének utánpótlása akadozott, a sereg éhezett, így nem fogtak Fehérvárostromának. Közben Béla csapatai állandóan zaklatták a német haderőt, éjszakánkéntrajtaütöttek az őrökön, körbeszáguldozták a vonulókat, megeresztettek néhány

nyílvesszőt, majd újra eltűntek. A császár kiéhezett seregével a Vértes-hegységen


26/378

keresztül északra, az élelmiszert szállító hajói felé fordult, de ezek már nem voltakott.

Történt ugyanis, hogy a magyarok Győr közelében elfogták Gebhard püspökfutárát, így a császárnak címzett levél Béla herceg kezébe került. A levélre Bélaválaszolt ekképpen: „Tudd meg, kiváló Gebhard püspök, birodalmunk nagy ésveszedelmes ügyei arra kényszerítenek minket, hogy MagyarországbólNémetországba térjünk meg; ellenségeink ugyanis megszállották birodalmunkat.Eredj hát sietve, rontsd el a hajókat, amilyen gyorsan csak tudod, és siess utánunkRegensburgba; Magyarországon ugyanis te sem vagy többé biztonságban.” Apüspök erre az üzenetre gyorsan visszafordult. III. Henrik egyedül maradt éhezőseregével, amely még így is fenyegető erőt jelentett. Béla bekerítette a németeket, deazok Kapuváron át kitörtek a gyűrűből nyugat felé, hogy a teljes megsemmisüléstelkerüljék. 1052-ben III. Henrik újabb hadjáratot indított az előző évi csorbakiküszöbölésére. Pozsony várát kezdte ostromolni. A város nyolc hétig védekezetthősiesen, dacolt a kődobáló, faltörő gépekkel, a Dunán levő hajóhaddal. Ekkor egyZotmund nevű várbéli férfi megfúrta a Dunán horgonyzó összes ellenséges hajót,mire a császár felhagyott Pozsony ostromával és visszatért Németországba.

Ezekben az években a király és Béla herceg jól megérthette egymást, amit az is jelez, hogy az 1055-ös tihanyi oklevélben András szinte uralkodótárskéntszerepeltette Béla herceget. A testvérek közötti viszony 1058-ban romlott meg,amikor András alig ötéves fiát, Salamont trónörökösként királlyá koronázták. EztBéla igen rossz néven vette, hiszen András megelőzően a halála esetére neki ígérte atrónt. Az ellentétet csak tetézte, hogy Salamont eljegyezték a nála 6 évvel idősebb

Judittal, aki III. Henrik német császár leánya volt. Béla nem értett egyet a királynémet politikájával.

A testvérek fokozatosan elhidegültek egymástól, mindkettőjük udvarában bővenvoltak olyanok, akik szították az ellentéteket. Egy idő után már mindketten attóltartottak: a másik az életére tör. A testvéri szeretet helyére a halálos gyűlölet lépett.

1059-ben játszódott le a híres Tisza-parti várkonyi jelenet: András a királyiudvarházába hívta Bélát, s felajánlotta neki a választást a korona és a hercegihatalmat jelképező kard között. Béla a kardot választotta, mert elárulták neki, hogyellenkező esetben a király helyben megöleti.

Kialkudott jogáról – mármint a trónutódlásról – azonban Béla nem volt hajlandólemondani, és családjával együtt Lengyelországba ment. Onnan lengyelsegélyhaddal tért vissza, András pedig német fegyveres segítséget vett igénybe. 1060őszén a hadi összecsapásokból – először a Tisza vidékén, majd Moson közelében – Béla került ki győztesen. A mosoni csata hevében a lováról földre zuhant Andráskirályon lovak és szekerek rohantak keresztül.

András összetörten került Béla fogságába, majd rövidesen meghalt Zircen. Ezzelmegnyílt Béla előtt a trónhoz vezető út.

Bélát 1060. december 6-án Székesfehérvárott koronázták meg királlyá, miközbenSalamon, a „hivatalos” trónörökös német földön húzta meg magát.

Béla rövid uralkodása alatt megbocsátó bánásmódot tanúsított bátyja és Salamonvolt híveivel szemben, sőt – minden faluból két-két vént hívatva – országos gyűlésthirdetett 1061 tavaszán Székesfehérvárra, hogy a nép kívánságait meghallgassa.Váratlanul azonban hatalmas tömeg gyűlt össze, amely az 1046-os pogánylázadás


27/378

vezetőjének, Vatának a fia, János irányításával a keresztény papok megölését és azősi pogány szokások visszaállítását követelte. Béla háromnapi gondolkodási időtkért, de esze ágában sem volt alkudozni, és főleg teljesíteni a tömeg kívánságait.Összevonta a királyi csapatokat és a pogány mozgalmat kíméletlenül leverte.

Béla számos olyan intézkedést tett, amelyek növelték a népszerűségét: jó pénztveretett, csökkentette az adókat. Közben mindent megtett egy Salamon érdekébenesedékes német támadás elhárításáért. Mindhiába: 1063. nyár végén a német seregmegindult Magyarország ellen. Béla jelentős haderőt gyűjtött, de hadi készülődéseközben a dömösi királyi kúriában Bélára rádőlt a fatrónus (azóta sem tudni, hogybaleset történt-e vagy merénylet?). Béla súlyosan megsebesült, de még így is azország védelmére vonult seregével. A Rábca közelében, a Kőris-pataknál a betegkirály meghalt. Az általa alapított bencés monostorban, Szekszárdon temették el.Három fia, Géza, László és Lambert a németek és Salamon serege elől a lengyelekhezmenekült.

I. Béla jelentős uralkodó volt, aki kemény kézzel védte meg a kereszténységet, sezzel az új, feudális rendet is a pogány múlt visszahúzó erőivel szemben. Röviduralkodása elősegítette a királyság belső, gazdasági gyarapodását is. Nem véletlen,hogy a későbbi krónikások mind személyét, mind országlását igen elismerőszavakkal illették. Béla halála után a korona a még gyermek Salamon fejére került.


28/378

8. SALAMON , az elűzött király

Salamon, az egyik legkalandosabb életű magyar király 1053-ban született. Atyja I.András király, anyja Anasztázia orosz hercegnő, s természetesen királyné.

Salamon személye hamar politikai-diplomáciai események középpontjába került.A magyar-német béke megkötésének feltételeként 1058-ban András királlyákoronáztatta és eljegyezték vele IV. Henrik német király (később német-rómaicsászár) tizenegy éves testvérét, Juditot. Salamon ekkor volt ötéves, tehát igenkeveset tudhatott a világ dolgairól. Az eljegyzéssel béke jött létre – hosszúháborúskodás után – a németekkel, azonban egyúttal belpolitikai válság keletkezett.Béla herceg (András király öccse, a dukátus vezetője) nem fogadta el Salamon

megkoronázását, tekintettel arra, hogy András korábban neki ígérte a koronát. 1060őszén Béla herceg lengyel csapatokkal érkezett az országba, legyőzte András királyt,aki meghalt, így Béla királlyá koronáztatta magát, valójában ellenkirállyá Salamonnalszemben.

Salamon király és anyja, az özveggyé vált királyné az ausztriai Melk várábamenekültek és ott éltek három évet. 1063-ban IV. Henrik német birodalmi sereggelsietett leendő sógora, Salamon segítségére, s megtámadta Magyarországot. I. Bélakirály még az összecsapás előtt meghalt, a fiai Lengyelországba menekültek,Salamont tehát 1063 szeptemberében Székesfehérvárott újólag Magyarországkirályává koronázták. Az ország ugyan nem lett német hűbéres tartomány, de

valójában a német birodalom politikai-hatalmi szférájába került. A befolyást csaknövelte, hogy még 1063-ban a tízéves Salamon király feleségül vette a tizenhatesztendős Judit hercegnőt.

Az uralkodóváltás következtében András régi hívei jutottak ismét hatalomra,azok az előkelők, akik Béla alatt vagy elmenekültek az országból, vagy királyiintézkedés miatt kiszorultak a királyi udvarból. A fiatal Salamon helyett ténylegesenanyja, Anasztázia irányította az ügyeket. Az őket támogató főúri csoport vezetőiközött található Vid és Ernyei ispán, valamint Salamon legjobb vitéze, Bátor Opos. Avezető csoport kiemelkedő alakja volt a fiatal királyné, Judit, aki hamarosan szinteSalamon helyett uralkodott. Judit főként gazdasági ügyekben, a pénzverés terén

játszott jelentős szerepet. Salamon és támogatói alig kezdték meg az uralkodásgyakorlását, amikor I. Béla fiai, Géza, László és Lambert hercegek a német seregelvonulása után lengyel hadakkal tértek vissza Magyarországra. Csatlakoztakhozzájuk a hatalomból kiszorult magyar főurak is. 1064 elején Salamon tárgyalásrakényszerült a hercegekkel. Ennek eredményeként a király és Géza hercegmegosztozott az országon: Salamon megtartotta a királyság területének kétharmadrészét, míg Gézáé lett a dukátus, amelyet apja is irányított. A dukátus nyitrai részétGéza, a biharit László kapta, míg Lambert minden bizonnyal Salamon udvarábannyert tisztséget.

Ettől kezdve Salamon és a hercegek békében, jó együttműködésben éltek

egymással egészen 1071-ig. Az erők viszonylagos egyensúlyán alapult akompromisszum, amely gyümölcsöző volt az országnak is. A külkapcsolatokban is


29/378

közös akarattal, egyetértésben léptek fel. Ezt bizonyítja a sikeres hadjárat Velenceellen 1067-ben a horvát király érdekében, vagy az ugyanezen évben aMagyarországra betörő csehek legyőzése. 1068-ban az erdélyi Doboka megyében,Kerlés mellett Salamon, Géza és László egyesített erővel verték szét a keletről betörtnomádok (besenyők és úzok) seregét. A krónika szerint: „Salamon királyt heveslelkülete, bátorsága elragadta, és csapatával a legmeredekebb hegyoldalon hatolt fela pogányokhoz, azok meg sűrűn szórták rá nyilaik záporát.” Salamon tehát mind itt,mind más csatákban kitűnt bátorságával és Gézával, Lászlóval együtt kiváló katonavolt, harcosaik mindhármójukat példaképnek tekintették, vitézségük és győzelmeikhíre bejárta az egész királyságot. Salamon belső intézkedései már nem mindig voltakszerencsések: gyakran pénzrontással igyekezett jövedelmét növelni, szórta a pénzt,túlságosan is hallgatott az őt körülvevő tanácsadókra.

A király és a hercegek közötti békés viszony 1071-ben szűnt meg. Amikorseregeik közösen elfoglalták a bizánciaktól Nándorfehérvárt, a vár védői nem akirálynak, hanem Gézának adták meg magukat. Géza ez ellen nem tiltakozott, sőt ahadifoglyokat is váltságdíj nélkül engedte el. A zsákmány elosztásán isösszekülönböztek. Az események után mindkét fél – a viszályból hasznot remélőhíveiktől is bátorítva – megegyezés helyett a fegyveres összecsapásra készült. Gézaerősnek érezte magát a korona megszerzéséhez is, Salamon pedig el akarta venniGézától a jelentős katonai erőt biztosító dukátust.

1072-ben Géza még Salamonnal együtt vonult egy bizánci hadjáratra, de Lászlóherceg a bizalmatlanság miatt a csapataival a hercegségben maradt.

A két fél ezt követően az összecsapásra készült. Minthogy erőik megközelítőlegegyenlők voltak, külföldi segítség után fordultak. Először Salamonhoz érkezett megIV. Henrik német segélycsapata, így rögtön megtámadta Géza Tiszánál táborozóhadát. 1074. február 26-án Szolnoktól keletre, a kemeji részeken vívott csatábanSalamon nagy győzelmet aratott. Géza a Duna felé menekült. Salamon követte aseregével, azonban a győzelem mámorában óvatlan volt. Ugyanis Gézaösszetalálkozott a segítségére cseh segélyhaddal vonuló László öccsével, így 1074.március 14-én a mogyoródi csatában a hercegek kerültek fölénybe, a csatát Salamonelvesztette, seregének nagy része megsemmisült. A király a megmaradt embereivelMoson várába vonult vissza. A németek segítségével egy keskeny nyugat-magyarországi területsávot (Pozsony és Moson várait is) megtartva tartósanmegvetette a lábát. Továbbra is uralkodóként viselkedett, még pénzt is veretett.Levelezett a pápával, kapcsolatban állt IV. Henrikkel.

Közben 1074-ben Gézát is királlyá koronázták, ezzel Magyarországnak kétkirálya lett. Salamon nem kapott nagyobb német segítséget, így az ország felettihatalmat nem tudta visszaszerezni. Magánélete szerencsétlenül alakult: felesége ésanyja is elhagyta őt.

1077-ben I. Géza halála után öccse, I. László fejére került a korona. Salamon kellőfegyveres erő híján kénytelen volt 1081-ben az általa birtokolt területet és a királyicímet feladni, amiért cserébe László a rangjához méltó ellátást ígért neki. Salamondöntését meghatározta, hogy a múló évek alatt hívei elhagyták és IV. Henrik semtudta őt segíteni a pápaság ellen folyó háborúja miatt.

A rangjáról lemondott Salamont talán még 1081-ben László összeesküvésvádjával elfogatta és Visegrádon bebörtönöztette. Innen 1083-ban, I. István szentté


30/378

avatása alkalmából szabadult ki. Salamon külföldre távozott, hogy új segítségetszerezzen az elveszett trónja visszaszerzésére. Mivel sógorától nem kapotttámogatást, ezért a moldvai besenyőkhöz ment, közéjük állt és szövetséget kötöttvelük. Felajánlotta: ha visszasegítik trónjára, akkor feleségül veszi a besenyőkvezérének leányát, és jutalmul nekik adja majd Erdély földjét. A trónra helyezéseérdekében indított besenyő támadás azonban 1085-ben vereséggel végződött.

Salamon a besenyőkkel maradt és részt vett hadi vállalkozásaikban. A halál isharc közben érte 1087-ben egy Bizánc elleni hadjárat alkalmával. Egy kortárs németforrás írja: „Salamon, a magyarok egykori királya... amidőn bátran küzdött a görögökkirálya ellen, az ellenségnek hihetetlen mérvű lemészárlása után ő maga is elesett.”

Más források tanúsága szerint Salamont tovább élt, és álruhában többszörmegfordult Magyarországon, még Kálmán király idejében is látni vélték. A legendákúgy tudják, hogy az isztriai Pula város vidékén halt meg, ahol később szentkénttisztelték, állítólagos sírját a pulai múzeumban őrzik.

Salamon kalandos életet élt király volt. Országlása, uralma a főúri pártharcoknak,a dinasztikus belháborúknak esett áldozatul. Személyes képességei alapjántehetséges király válhatott volna belőle, de ehhez a körülmények nem kedveztekneki. Halálával férfiágon az Árpádok egyik ága kiveszett, hiszen sem neki, semDávid testvérének nem voltak gyermekei.


31/378

9. I. GÉZA , a „Magnus”

Géza a későbbi I. Béla király és felesége, a lengyel Richeza hercegnő elsőgyermekeként 1040 táján született Lengyelországban, ahol az Árpád-házi Béla hercegszáműzetésben volt. Ugyancsak Lengyelországban látta meg a napvilágot öccse,László herceg is. Géza keresztelésekor Szent István apja, Géza fejedelem nevét kapta,keresztény névként még lengyel földön – az Európa-szerte divatos – Magnus (nagy)nevet kapta. A magyar és a latin mellett megtanulta lengyel édesanyja nyelvét is. Akor szokásának megfelelően mint fiúgyermeket főleg fegyverforgatásra, vadászatraés imádkozásra tanították. Apjával és az egész családdal együtt 1048 körül I. Andráskirály hívására tértek vissza Magyarországra. Apja megkapta az ország egyharmadát

kitevő dukátust (hercegséget), amelynek központja Nyitrán és Biharban volt. Ahercegi udvarban Géza tovább mélyíthette „férfias” ismereteit, vadászhatott a nyitraiés bihari erdőkben. Olyan légkörben nevelkedett, amelyben az uralkodócsalád egyestagjai hol fegyveres harcot vívtak, hol kompromisszumokat kötöttek egymással, s ezis hozzájárulhatott ahhoz, hogy Géza fiatal korától meglepő érettséggel vett részt azországos politikában. Már ekkor kitűnt bölcs megfontoltságával és mértéktartásával.

A felserdült Gézával a forrásokban először 1057-1058-ban, a gyermek Salamonmegkoronázásakor lehet találkozni. A krónika szerint „Béla hercegnek, és fiainak, ti.Gézának és Lászlónak, valamint a királyság valamennyi főemberénekbeleegyezésével kenték fel Salamont királlyá.” Arra lehet következtetni, hogy Béla

herceg, majd király később is rendre kikérte és figyelembe vette érett ifjúvá lett fiai,főként Géza véleményét. Tudták ezt külföldön, még Németországban is, s ezért Bélamellett Géza tetteit külön számon tartották. Így például Salamon és Judit 1058-aseljegyzéséről szóló leírásban a szertartásról való elmaradását hiányolják Bélának ésGézának.

Géza később is minden döntő esetben apja oldalán volt található, vagy mint bátorkatona, vagy mint befolyásos tanácsadó, s mindvégig Béla hű támaszának bizonyult.1060-ban apjával együtt menekült lengyel földre, s vele együtt tért vissza lengyelsegélyhaddal, hogy András királytól megszerezzék az országot. A fegyveresharcokban Géza kitüntette magát, s amikor a sebesült András király meghalt, apja

mellett állt 1060 decemberének első napjaiban, amikor őt I. Béla néven királlyákoronázták. Történelmi tény, hogy apja, I. Béla a viszonylag rövid királysága alatt gyakran

kikérte Géza fia véleményét. Az ifjú herceg nem törekedett önálló hatalmi terület – ahercegség – birtoklására, ami nyilván tovább növelte fiúi tekintélyét I. Béla királyszemében.

Béla és Géza tehát szinte csaknem együtt intézték az ország ügyeit. Ezt akormányzást zavarta meg és rombolta szét 1063 őszén a Salamon érdekében indítottnémet támadás. Miután Béla békítő javaslatait – miszerint megegyezés esetén Gézatúszként kerüljön IV. Henrik udvarába -, a német vezetők elutasították, az ellenséges

hadak betörtek az országba, és megkezdték Moson ostromát. Az ország védelmétténylegesen Géza herceg irányította, hiszen Béla királyt akkoriban érte a súlyos


32/378

baleset Dömösön. Béla hamarosan bekövetkezett halála után a békés megegyezésérdekében Géza felajánlotta, hogy a hercegség fejében elismeri Salamont királynak.Ajánlatát elutasították, így Géza a testvéreivel és anyjával Lengyelországbamenekült.

A németek Magyarországról való távozása után Géza erős lengyel segélyhaddaltért vissza. Hosszú tárgyalások után 1064-ben Győrben megegyezett Salamonnal:Géza megkapta az ország egyharmadát jelentő dukátust, s

1000 év - 100 híres történelmi személy -- Mitták Ferenc.pdf

Documents

Transcript of 1000 év - 100 híres történelmi személy -- Mitták Ferenc.pdf