Zalalöv és Környéke - zalatajkiado.hu · az elismerést ,Horváth Istvánné Berta Zsuzsanna,...
Transcript of Zalalöv és Környéke - zalatajkiado.hu · az elismerést ,Horváth Istvánné Berta Zsuzsanna,...
(Folytatás a 2. oldalon)
Zalalövő és KörnyékeZalalövő és KörnyékeT é r s é g i h a v i l a p XX. évfolyam 2018. június Zalaszentgyörgyi tóZalaszentgyörgyi tó
Az 1900 éves fennállásátünneplő aZalalövő Város Nap-jával kapcsolatos rendezvény-sorozatát idén a római korigyökereit figyelembe véve épí-tette fel. Az ünnepélyes díj-átadások után különféle kultu-rális programok és bemutatókvárták az érdeklődőket.
Az ünnepséget Pintér Antalpolgármester nyitotta meg a„Salla” Művelődési Központ-ban. Többek között elmondta,
Kitüntetések a Város Napjánhogy ezzel a rendezvénnyel le-hetőséget szeretnének biztosí-tani a helyieknek a kikapcsoló-dásra és a feltöltődésre. Ezt kö-vetően kerültek átadásra a ba-bautalványok, amit idén 22gyermek szülője vehetett át. Azutalványok átadása után VighLászló országgyűlési képviselőbeszélt a Zalalövőt érintő fej-lesztésekről. Többek között ki-emelte az elmúlt időszakban
KÁRTYÁS ÉTKEZÉSI UTALVÁNYT ELFOGADUNK!BANKÁRTYÁS FIZETÉSI LEHETŐSÉG!
EXTRA SERTÉSHÚS AKCIÓNK! – KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ SERTÉSBŐL!
BABATI HÚSBOLTVÁSÁRCSARNOK
CENTRUM
9900 Körmend, Sport u. 2. Tel/Fax: (94) 594-105, 594-096, 594-095, 411-299
Érvényes: 2018. július 07 - július 22-ig
Az árváltozás jogát fenntartjuk! Az árak forintban értendők, az ÁFA-t tartalmazzák!
CENTRUM NYITVA TARTÁS: H-P 6:30 - 17:30 • Szo 7:00 - 12:00 • Tel:30/565-0599K-Szo 6:00 - 12:30 • Vas 6:00 - 11:20 • Tel: 30/432-5874VÁSÁRCSARNOK NYITVA TARTÁS:
RENDKÍVÜLI AKCIÓ!
TOP ÁR
EXTRATOP ÁR
Sertés fehércsont 5 Ft/kg............Sertés láb hátsó 99 Ft/kg............Sertés máj 319 Ft/kg....................Zsírszalonna 599 Ft/kg.................Lapocka 999 Ft/kg.......................Karaj csontos 1099 Ft/kg............Tarja csont nélkül 1279 Ft/kg......
Zsír 1 kg 499 Ft/kg.................................................................Tepertőkrém 250g/dob 399,-/db 1596 Ft/kg........ ......... ..........Lecsókolbász 699 Ft/kg........................................................Cserkészkolbász 849 Ft/kg...................................................Véres-Májas hurka lédig 899 Ft/kg......................................Körmendi Vastagkolbász csípős paprikás 1599 Ft/kg......Parasztkolbász 1599 Ft/kg....................................................
Virsli műbeles............................999 Ft/kgSoproni-Olasz-Löncs..............1049 Ft/kgSajtos virsli..............................1199 Ft/kgVadász karikás.........................1399 Ft/kgVasi kolbász.............................1399 Ft/kgNyári turista.............................1549 Ft/kgParasztkolbász csípős...........1649 Ft/kgFüstölt kolozsvári szalonna...1769 Ft/kgKörmendi extra Sonka...........1799 Ft/kg
Csirke farhát...............259 Ft/kgCsirke szárny..............569 Ft/kgCsirke egészben.........669 Ft/kgCsirke comb................669 Ft/kgCsirke mell csontos..1199 Ft/kg
A város napi kitüntetettek. Balról Baki Józsefné, Berta Zsu-zsanna, Rujsz Gézáné és Tóthné Járfás Györgyi.
2 Zalalöv és Környékeő 201 .8 június
(Folytatás az 1. oldalról)
Ballagás…
A Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 37diákja vett búcsút az intézménytől 2018. június 16-án. Az elsőévfolyamon szeptembertől 26 tanuló kezdi meg tanulmányaitegy osztályban.
zajló munkálatokat, mint pél-dául a 86-os elkerülő út meg-építését és a helyi általános is-kola 100 milliós épületfej-lesztését.
Az ünnepségen kerültek át-adásra az önkormányzat általalapított díjak és kitüntetésekis. Zalalövő Város Szolgá-latáért Bakidíjban részesültJózsefné Ber-óvodapedagógus,ta Zsuzsanna Rujsztanítónő ésGézáné, a közös önkormány-zati hivatal nyugállományú fő-munkatársa. Zalalövőért Díjkitüntetésben részesült TóthnéJárfás Györgyi óvodapedagó-gus. Idén először hagyomány-teremtő szándékkal az önkor-mányzat emlékplakettekkel is-merte el azok munkásságát,akik legalább 20 éven át segí-tették Zalalövő fejlődését. Eztaz elismerést ,Horváth IstvánnéBerta Zsuzsanna, Tóthné Szige-ti Erika, Rujsz Gézáné, BakiJózsefné, Tóthné Járfás Györ-gyi, Tóth Klára, Takácsné NagyÁgnes Móricz Károlynéés kap-ta. A város bora címet idénPesti Sándor vegyesbora, il-letve pátriájaGalambos Istvánkapta meg.
Az ünnepséget követően dr.Redő Ferenc régész nyitott megkét tárlatot, egyik Pannónia tör-ténetét, a másik a római limesmagyarországi szakaszát mu-tatta meg.
Június 29-én az Ifjúsági ésSzabadidőparkban római lako-mával vette kezdetét a prog-ramsorozat második napja. Aközösségi főzésre 11 csapat ne-
vezett be, amelyek közül a zsű-ri (R. Kárpáti Péter, BischofnéHesinger Katalin szervező ésLukács Andrea, a „Salla” Mű-velődési Központ vezetője) vá-lasztotta ki a legjobbat. Egy-hangú döntés alapján a pol-gárőrök csapata lett az első he-lyezett tejfölös húsosrépájával.
Különböző kulturális prog-ramok várták a látogatókat. Arómai helyszíneket érintve in-dult túra a helyi Menő Manócsoporttal, majd a színpadonzenés egyveleg vette kezdetétR. Kárpáti Péter színésszel éscsapatával: Faragó András„Topi”- Lakatos Dórávalval, ,Magyar Viktóriával, KohautekCsabával Domokos Lász-éslóval.
Délután a szombathelyi Sa-varia Legio tartott római ka-tonai bemutatót. A színpadonaz ze-Intermezzo Latin Clubnekar előadását az Uniqueakusztikus koncertje követte.Az estet bál zárta a ze-Playersnekarral.
Július 1-jén a szervezők vá-rosi reggelivel várták a helyie-ket a „Salla” Művelődési Köz-pont melletti parkban, majdkispályás labdarúgótorna ésautós ügyességi szlalom- ver-seny vette kezdetét. Utóbbi azSR Sport Egyesület szervezé-sében került megrendezésre,amelyre több, mint negyvenversenyző jelentkezett.
A rendezvénysorozatot dr.Redő Ferenc „Csaknem 800pénzt találtam Salla városában”című előadása zárta.
Kép és szöveg: Molnár Fanni
Kitüntetések a Város Napján
Rengeteg szórakozási lehe-tőséget kínált la-Zalaboldogfakóinak június 23-án a közös-ségi téren megrendezett falu-nap. A főzőversenyre jelentke-zők már kora délután nekiálltakaz ételek elkészítéséhez, a főversenyszám a gulyás volt, deszarvaspörkölttel is készültek,amit a fellépő vendégek meg-vendégelésére szántak. A főzés-hez az alapanyagot a helyi gaz-dák és a vadásztársaság biz-tosította a versenyzőknek. Agyerekeket ugrálóvárral és arc-festéssel, tetoválással várták. Atéren helyet biztosítottak akézműves vásárhoz, ahol ke-rámiából, csipkéből kézzel ké-szített termékeket, dísz- éshasználati tárgyakat és szappa-nokat lehetett vásárolni. Helyetkapott még egy kézműves ki-
Falunap Zalaboldogfánállítás is, amelyen a hagyo-mányos kovácsmesterséget mu-tatta be egy nagykutasi kovács-mester. Az íjászatot is sokankipróbálhatták a faluban műkö-dő íjászüzem jóvoltából. Mind-eközben a futballpályán a hely-beli nősök és nőtlenek csapatamérte össze tudását.
A kulturális programokat 16órától kezdték meg a szabad-időközpontban felállított sátor-ban. A rendezvényeket LuterPéter, Zalaboldogfa polgármes-tere nyitotta meg. A köszöntőalkalmával elmondta, hogy afalunaphoz mindig köthető egyesemény, ami a település fejlő-dését tükrözi és mindig vanvalami, amit lehet ünnepelni,hiszen a legutóbbi fejlesztés ajátszótér felújítását, felszerelt-ségének bővítését érintette.
Az íjászatot is kipróbálhatták.
Kónya László kovácsmester bemutatója.
Egyúttal mindenkinek jó szóra-kozást kívánt a falunapi prog-ramokhoz.
A szórakoztatást a bagodiZumbóka tánccsoport kezdtemeg, majd egy helyi tehetség,Horváth Viola énekelőadásáthallhatták a jelenlévők. Ezutána zalaszentgyörgyi TornyosTáncklub lépett színpadra, majdBoros Eleonóra mutatott behastáncot a nézőknek. A későb-
biekben operett és retro slá-gerekkel szórakoztatták a kö-zönséget, a délutáni progra-mokat a nép-Válicka zenekardal előadása zárta.
Miután kihirdették a főző-verseny nyerteseit, vacsorávalkínálták a megjelenteket. Este 9órától egészen hajnalig tar-tották a bált, amelyen a Playersbulizenekar gondoskodott a jóhangulatról.
2018. június 19-én kerültmegtartásra , aZalaegerszegenMegyeházán Terület- és Te-alepülésfejlesztési Operatív Prog-ram (TOP) keretében elnyerttámogatások kedvezményezett-jeinek munkáját segítő infor-mációs nap. A rendezvényt dr.Pál Attila, a megyei közgyűléselnöke nyitotta meg, aki ki-emelte, hogy a ténylegesen2016-ban indult uniós prog-ram keretében Zala megyében20.942.849.608 Ft már lekötés-
TOP információs nap a Megyeházánre került, ez a teljes 23,2milliárd forintos hétéves uniósköltségvetési ciklus zalai TOPforráskeretének 90%-a. A TOPpályázati felhívásai iránt tehátnagy volt a kereslet, eddig már158 támogatási kérelem része-sült pozitív elbírálásban.
A maradvány forráskeretremég az idei évben várható apályázati felhívások megjelené-se, melyek közül kiemelte aközgyűlési elnök, hogy csak azönkormányzati épületek ener-
getikai korszerűsítésére önma-gában 1,5 milliárd forint keret-összeg áll rendelkezésre. Mivelezen intézkedésen már az elsőpályázati körben több, mint 1,1milliárd forint került a nyertespályázókhoz, így látható, hogya második körös felhívásra isszámtalan pályázat várható.Mivel a TOP elsődleges ked-vezményezetti köre az önkor-mányzati szféra, így indokoltaz újabb pályázatok kellő idő-ben történő előkészítése.
Az információs nap kereté-ben , a Pénzügymi-Oláh Gábornisztérium regionális fejlesztésiprogramokért felelős helyettesállamtitkára tájékoztatást nyúj-tott az indikátorok teljesítésé-ről, az esetleges költségnövek-mények kezeléséről. A szakmainap végén mind a Pénzügy-minisztérium, mind a MagyarÁllamkincstár jelenlévő szak-embereihez kérdéseket tehettekfel a szép számban megjelentérdeklődők.
A rendezvényt dr. Pál Attila nyitotta meg.
Elérhetõségeink:
Telefon: 92/596-936,e-mail cím:
Június 16-án fő-Körmendterén tartotta hagyományos ki-bocsátó és tanévzáró ünnepsé-gét a Rendészeti Szakgimná-zium, melynek a rendőrképzésterén kifejtett munkája elis-meréseként ez alkalomból me-gyezászlót adományozott a Za-la Megyei Közgyűlés.
Az intézményt szoros szá-lak kötik Zala megyéhez. Aziskolának helyet adó objektumkorábban évtizedekig a zala-egerszegi határőr kerület, majdigazgatóság kiképző bázisavolt, s az egykori zalai határőrállomány tagjainak jelentős ré-sze itt szerezte meg a munká-jához szükséges szaktudást, deaz alapításkor itt dolgozók több-sége is megyénkből került ki.
A szakgimnáziumnak jelen-leg is számos zalai munkatársavan, valamint itt képezik a
Megyezászló a KörmendiRendészeti Szakgimnáziumnak
megye jelenlegi rendőr tiszthe-lyettesi állományának közel100 %-át. Az elmúlt évek sta-tisztikáját nézve évente általá-ban több mint 70 fő folytattanulmányokat az intézmény-ben Zalából.
A megyezászlót PácsonyiImre, a Zala Megyei Közgyűlésalelnöke adta át az iskola igaz-gatójának – ez-Hollósi Gáborredesnek –, s köszöntőjébenkiemelte az intézményben vég-zett magas színvonalú munkairánti megbecsülését és elis-merését.
Az ünnepségen részt vett dr.Töreki Sándor r. vezérőrnagy,rendőrségi főtanácsos, országosrendőr-főkapitány-helyettes, va-lamint a Belügyminisztériumképviseletében Kovácsné dr.Szekér Enikő bv. ezredes,főosztályvezető.
A megyezászlót Pácsonyi Imre adta át Hollósi Gábor ezre-desnek.
A közigazgatásnak nincsmás létjogosultsága és másmértéke, mint az emberek és ahaza szolgálata – mondta Or-bán Viktor miniszterelnök mi-nap az Országházban, a kor-mánymegbízottak kinevezésiokiratának átadásán.
Továbbra is dr. Sifter Rózsa a kormánymegbízottA kormányfő szerint ma a
magyar állam legjobban műkö-dő szerve a középszintű köz-igazgatás. „Azt várjuk a Mi-niszterelnökséget vezető mi-nisztertől, hogy a központi köz-igazgatás is méltóztasson fel-zárkózni erre a színvonalra,hogy azt tudjuk mondani: ez akülönbség a következő évekbenmajd eltűnik” – fogalmazott.
Hozzátette, a középszintűközigazgatásban bevezették azéletpályarendszert, de tervezika központi közigazgatásban dol-gozók fizetésének emelését is.
A kormánymegbízotti kör-ben csak egy helyen, Jász-Nagykun-Szolnok megyébentörtént változás. megyé-Zalaben ismét , azdr. Sifter Rózsaeddigi kormánymegbízott ka-pott bizalmat.
Dr. Sifter Rózsa
32018. június Zalalöv és Környékeő
Zalalöv és Környékeő4 2018. június
Az elmúlt évekhez hason-lóan idén is június első hét-végéjén került megrendezésre ahagyárosböröndi gyereknap, akultúrházban és annak ud-varán.
2018. június 2-án, délután16 órától sok egyéb elfog-laltság mellett lufibohóc, csil-
Gyereknap Hagyárosböröndönlámtetoválás, asztalitenisz ver-seny is várta a fiatalokat.
Szülők (és 1-1 gyerkőc)segítségével készültek a pala-csinták, a legkisebbeknek mó-kás gyerekjátékok nyújtottakfeledhetetlen szórakozást.
Remélhetőleg kicsik és na-gyok egyaránt jól érezték magukat.
Az asztalitenisz verseny néhány résztvevője.
A 13. alkalommal megren-dezett művésztelep eseményei-nek megnyitójára június 22-én,pénteken került sor a zala-szentgyörgyi tájház udvarán. Azeseményen szép számmal meg-jelentek a vendégek, akiket ér-kezéskor pálinkával kínáltak,és a dekoratívan megterítettasztalokon frissensült pékáruttálaltak.
Elsőként fes-Buday Mihálytőművész szólította meg a kö-zönséget, ismertette az egyhe-tes rendezvény programjait ésköszöntötte a jelenlévőket amegnyitón, meghirdette a tom-bolát, amelynek bevételét a 7éve működő ZalaszentgyörgyiNéptáncegyüttes javára szándé-koznak fordítani. Majd KovácsDezső, Zalaszentgyörgy polgár-mestere üdvözölte és az elkö-
Nemzetközi művésztelep Zalaszentgyörgyönvetkezendő napok előadásairainvitálta a résztvevőket, ame-lyeken megjelenik a festészet, aköltészet, a zene és a bor ésegyben kifejezte, hogy ezek afontos események tartják élet-ben és nem hagyják feledésbemerülni elődeink kultúráját.
Ezután Eke László, Káváspolgármestere megköszönte ameghívást az összejövetelre, éselmondta, hogy ő is szívesenlát mindenkit Kávás tájhá-zainak meglátogatására, és bor-kóstolásra. Ezt követően Szen-di-Horváth Éva budapesti új-ságíró szólt a megjelentekhez.Bemutatta a közönségnek Ba-logh István Péter festőművésztés munkásságát, végezetül min-denkinek szép estét és jó tár-latlátogatást kívánt, ugyanak-kor elmondta, hogy ő maga is
nagyon várta, hogy megkez-dődjön a művésztelep rendez-vénysorozata.
A nyitóbeszédek után fel-avatták a férfiak számára meg-épített szakállszárítót és a nőkszámára készített pletykapadot.Majd a vendégek megtekin-tették a Buday teremben Ba-logh István Péter, Velemérbenélő és alkotó festőművész le-nyűgöző, absztrakt stílusbanmegalkotott képeinek kiállí-tását. Mindeközben a Magyar-ucca zenekar is megkezdte aszórakoztatást nagyszerű da-laival.
Az épületben állandó kiál-lítások tekinthetők meg. A ker-tészeti kiállításon a régi kert-művelő eszközökön kívül a vi-lág különböző pontjairól szár-mazó fenyőtobozok láthatók avitrin mögött, a Buday-terem-
ben a művészeti kiállításokzajlanak, az I. világháborús ki-állításon egy-egy családon ke-resztül bemutatott személyek-hez köthető emléktárgyak ta-lálhatók.
A 2 éve átadott Zalaszent-györgyi Porta tájház megnyi-tása óta „élő tájház”-ként funk-cionál. Kiváló helyszínéül szol-gál a különböző hagyomány-őrző rendezvények megrende-zésére, mint a májusfa kitán-colás, hagyományőrző disznó-vágás, a gyermekprogramkéntszervezett húsvéti tojáskeresésés természetesen a nemzetköziművésztelep megtartására. Aművésztelepi rendezvényeket azalaszentgyörgyi önkormány-zat és a Buday alapítvány meg-szervezésében tárták a közön-ség elé.
Kép és szöveg: Trojkó TímeaKovács Dezső polgármester köszöntőt mond.
A pletykapad felavatása.
HIRDETÉSÉT feladhatja ahavilapban.Zalalövõ és Környéke
Telefon: (92) 596-936;E-mail: [email protected]
Hirdessen
nálunk !
52018. június
HIRDETÉS
Zalalöv és Környékeő
6 2018. júniusZalalöv és Környékeő
Zalaegerszeg polgármeste-re, aBalaicz Zoltán Mind-szenty-iskola felújítási ünnep-ségén arról beszélt, hogy a be-ruházás illeszkedik a város cél-jai közé, hisz elhatározott szán-dék, hogy 2020-ig megújuljonminden, a jövőt, a gyermekeketszolgáló intézmény. Erre 10milliárd forintot költenek. Amost zárult rekonstrukció foly-tatásaként kormányzati támo-gatással, 2,5 milliárd forintbóltornaterem és vívócsarnok isépül az iskola mellett. Kitért aMindszenty-programra is, mely-nek során már megújult a plé-bánia épülete, hamarosan el-kezdődik a templom felújítása,új orgona beszerzése, a botfaikastély átalakítása modern za-rándokszállássá, és a Mind-szenty Józsefnek emléket állítómúzeum és zarándokközpontmegvalósítása is.
* * *A zalaegerszegi intézmény-
rendszer megújításának prog-ramja:
2016-ban a Landorhegyi Óvo-da 30 millió forintos, az Ady-iskola oktatási épületei 150 mil-lió forintos, a Kölcsey FerencGimnázium pedig 120 millióforintos ráfordítással újult meg.
2017-2018:– Elkészült a Napsugár ut-
cai bölcsőde felújítása 101 mil-lió forintból
– Elkezdődött a Cseperedőbölcsőde felújítása 150 millióforintból
– Andráshidán új óvodaépült 360 millió forintos rá-fordítással
– Elkészült a Mikes utcaióvoda felújítása 84 millió fo-rintból
– Elkészült a Petőfi utcaióvoda felújítása 150 millió fo-rintból
Új óvoda épült Zalaegerszeg andráshidai városrészében.
Több, mint 10 milliárd forint intézmények felújítására, építésére
– Hamarosan kezdődik aKodály utcai óvoda felújítása127 millió forintból
– Ovi sport pályák épültek– Jövőre kezdődik a Szent
Család Óvoda újjáépítése 350millió forintos ráfordítással
– Elkészült az Ady iskolatornatermének felújítása 147millió forintból
– Elkészült a LandorhegyiÁltalános Iskola felújítása 314millió forintból
– 497 millió forintos ráfor-dítással megújult a MindszentyJózsef Általános Iskola, Gim-názium és Kollégium
– Új multifunkciós pályaépült az Eötvös iskola udvarán
– Elkészült a Kaffka MargitKollégium 140 millió forintosfelújítása
– Szeptemberre elkészül azIzsák Imre Általános Iskola bő-vítése 110 millió forintból
2018-2019-ben induló pro-jektek:
– Dózsa iskola felújítása(nyertes pályázat 303 millióforint)
– Új tornaterem a Dózsaiskola mellett (nyertes projekt,zajlik a közbeszerzés, ősszelalapkőletétel, 300 millió forint)
– Petőfi iskola felújítása(nyertes pályázat, 278 millióforint)
– Liszt iskola felújítása(nyertes pályázat, 332 millióforint)
– Eötvös iskola felújítása(nyertes pályázat, 373 millióforint)
– Pálóczi Horváth ÁdámZeneiskola felújítása, zajlik afelmérés
– Nyitott Ház felújítása,zajlik a felmérés
– Zrínyi Miklós Gimnáziumfelújítása (nyertes pályázat, 500millió forint)
– Új tornacsarnok és vívó-csarnok épül a Mindszenty is-kola mellett (nyertes pályázat,2,5 milliárd forint)
Emellett a zalaegerszegiönkormányzat a Zala MegyeiKereskedelmi és Iparkamará-val, a Zalaegerszegi Szakkép-zési Centrummal, és kilenc he-lyi vállalkozással összefogvalétrehozta az ország első, aziskolarendszeren kívüli, vállal-kozói alapon működő duálisszakképző központot, 600 mil-lió forintos beruházással.
Egyetemi beruházások, fej-lesztések, projektek összege:4,4 milliárd forint.
Emellett 433 millió forintosráfordítással megújult a városminden szociális, idősügyi in-tézménye, klubja:
– Belvárosi Idősek Klubja,Nyugdíjas Otthonház
– Landorhegyi Idősek Klubja– Család- és Gyermekjóléti
Központ
– Szociális Klub– Andráshidai Idősek Klubja– Idősek Otthona– Idősek Gondozóháza (át-
adás néhány hét múlva)353 millió forintos ráfordí-
tással megújult 8 felnőtt házior-vosi rendelő, 5 gyermekorvosirendelő, 17 védőnői körzet, va-lamint a Botfy utcai ügyelet.Ebből a munkából már csakegy zajlik, a Petőfi utcai vé-dőnői szolgálat, a többi mindmegújult.
A felsorolásban nem sze-replő intézmények felújításárapedig egy közvetlen brüsszeli,európai uniós pályázatot, az ún.Elena projektet nyújtottuk be.
– Ez azt jelenti, hogy né-hány év alatt több mint 10 mil-liárd forintos nagyságrendbenújítottuk meg az intézmény-rendszerünket nyertes pályáza-tokkal, és a munka tovább foly-tatódik – összegzett BalaiczZoltán.
„A táncban benne van ki-csinyben a világ: a jóság, erő,lassúság mind együtt. Az egyikember ezt szereti, a másik azt,de nincs, kinek ne tetszenék atánc…” – ezzel az idézettelkezdődött a Zalalövői Általá-nos Iskola és Alapfokú Művé-szeti Iskola néptánc és modern-tánc tanszakos növendékeinekimmár hagyományossá vált tan-évzáró bemutató gálaműsora.
A 2017/2018. tanév utolsószombat délutánján szülők,nagyszülők, hozzátartozók ésmeghívott vendégek csodálhat-ták meg a különböző táncosprodukciókat a „Salla” Műve-lődési Ház és Könyvtár szín-háztermében. Vidám, élettel te-li, a tánc örömét és szépségétsugárzó koreográfiákkal bizo-nyították mind kicsik, mind na-gyok, hogy a néphagyományok
Táncban az öröm
ápolásán és a zenéhez igazodó,kecses, táncos mozgás elsajátí-tásán túl a közösségi alkotásnakis milyen fontos szerepe vantáncszínpadi megjelenítésében.
Az élményt adó műsor ke-retén belül búcsúztak el a to-vábbképző évfolyam végzős ta-nulói. Ők az elmúlt tíz évben anéptánc tanszakon megalapo-zott mozgáskultúrára építettprodukciókból mutattak be egycsokrot.
Az „AMI” növendékek aképzési szintjükhöz és életkorisajátosságukhoz mérten méltó,színvonalas műsorral zárták azidei tanévet, és szereztek öröm-teli pillanatokat a nagyközön-ség számára. A gálaműsor si-keréhez nagyban hozzájárult azalapfokú művészeti iskola kéttáncpedagógusa, Rajzó Ildikóés .Szommer Mónika
Jelenet a gáláról.
72018. június Zalalöv és Környékeő
A azZala Megyei Önkormányzat Interreg CENTRALEUROPE „A megújuló energia-program keretében megvalósulóforrások és az energiahatékonyság fenntartható használatánaktámogatása a rurális térségekben”, RURES CE933 számú pro-jektben megtartotta 2. Helyi Szakértő Csoport találkozóját,amelynek ezúttal passzívháza adott otthont. A talál-Vass Istvánkozó elején projektmenedzser köszöntötte a részt-Szabó Károlyvevőket és röviden ismertette a projekt eredményeit. Mint meg-tudtuk, az első időszakban az energiahatékonysági projekt elmé-leti megalapozása ment végbe, mely során 2 tanulmány is ké-szült, amely a hazai energiahatékonysági jó gyakorlatokat, vala-mint az energiahatékonysági eszközök által elérhető megtérüléstés gazdasági hozzáadott értékeket mutatja be. Ezen felül készülő-ben van egy olyan megvalósíthatósági tanulmány, amely alapotbiztosít egy új energiahatékonysági mikrohitel bevezetésénekKKV-k részére. A projekt későbbi szakaszaiban Lentiszombat-helyen egy energiaudvar elnevezésű bemutató park kerül kiala-
kításra, amely segítségével az érdeklődők bepillantást nyerhet-nek a megújuló energia hasznosításának lehetőségeibe.
A projekt bemutatását követően , a Zala MegyeiKókai MiklósVállalkozásfejlesztési Alapítvány mikrohitelmenedzsere ismer-tette a korábban említett ZALAGREEN mikrohitel terméket,mint a zalai vállalkozásokat segítő jó gyakorlatot. Műhelybeszél-getés keretében , a HEVA Kft. ügyvezetője vezette beVass Istvána résztvevőket a passzívház építésével kapcsolatos szigorú elő-írások világába. Ismertette a rendezvény helyszíneként szolgálóépület passzívházzá alakításának lépéseit, az egyes elemek kivá-lasztásához vezető tervezési folyamatot, illetve beszélt a működ-tetéssel kapcsolatos tapasztalatokról. A beszélgetés során szóesett a passzívház kialakításának és működtetésének költségeirőlis, amely a viszonylag költséges beruházási igénytől eltekintverendkívül meggyőző eredményt mutatott a normál épületekfenntartási költségeihez viszonyítva.
A projekt az , azInterreg Central Europe Programból Euró-pai Regionális Fejlesztési Alap Európai Uniótámogatásával, azés társfinanszírozásával valósul meg.Magyar Állam
További információ a projekttel kapcsolatban:Zala Megyei ÖnkormányzatSzabó Ká[email protected]
Energiahatékonysági találkozó Nagykanizsán a RURES projektben
Vass István ügyvezető adott tájékoztatást a résztvevőknek.
A újsalomvári Gépalk Kft.üzemcsarnokot építtet a zala-lövői ipari parkban. Az 1990óta fennálló családi vállalkozásvárhatóan 85-90 millió forintosberuházása 30%-ban visszanem térítendő támogatásból,60%-ban kedvezményes hitel-ből és 10%-ban önerőből való-sul meg. Az üzemcsarnok épí-téséhez a cég a GINOP (Gaz-dasági Innovációs OperatívProgram) keretében meghirde-tett 1,5 éve benyújtott kombi-nált pályázaton nyert támoga-tást, melynek alapkövét június15-én tette le az építkezés hely-színén ügyvezető,Csáky IstvánCsáky Tamás Pin-ügyvezető éstér Antal, Zalalövő polgár-mestere.
Az építkezési projekt át-adási határideje 2019 szeptem-ber 30-a, de a tulajdonosok re-ményei szerint már jövő ta-vasszal befejeződnek a munká-
Új üzem épül Zalalövőnlatok és birtokba vehetik az újcsarnokot. Csáky István ügy-vezető igazgató elmondása sze-rint már régóta tervezik, hogy acégük frekventáltabb helyenjelenjen meg. A kivitelezést egy22 éve működő – szintén csa-ládi vállalkozás – a már üzem-csarnok-építési múlttal rendel-kező Zeg-Építő Építőipari Szol-gáltató Kft. Gaál Lajosvégziügyvezető vezetésével. A 350négyzetméteres alapterületűépítmény raktáráruházként ésüzemként funkcionál majd.
A fémipari vállalkozás el-sősorban a mezőgazdasági szeg-mens piaci igényeit teljesíti,amelyhez az új telephely ele-gendő árukészlet tárolására ésfolyamatos vevői kiszolgálásraad lehetőséget, továbbá állandómunkaerő foglalkoztatottságotis tud biztosítani. Pintér Antalpolgármester elégedettségét fe-jezte ki, hogy egy újabb fog-
lalkoztató jelenik meg Zala-lövőn, mert ez a helyi iparűzésiadót növeli és a település fog-lalkoztatottsági arányát növeli.
A jelenleg 15 főt foglal-koztató vállalkozás tervei kö-zött szerepel a létszámbővítés,hogy erősíteni tudják a mármeglévő fiatal és felkészültszakemberi csapat munkáját. AGépalk Kft. dolgozói teljes kö-
rűen kezelik a megrendeléseketaz előkészítéstől egészen azértékesítésig, a szállítmányo-zást is 90%-ban saját tulajdon-ban lévő teherautókkal bonyo-lítják le. A foglalkoztatási vi-szonyban a cég a családbarátkörülmények megteremtéséttartja szem előtt.
Kép és szöveg:Trojkó Tímea
Csáky Tamás leteszi az első építőkövet.
8 Zalalöv és Környékeő 2018. június
Az éghajlatváltozás által okozott károk már jelentkeznek:rendkívüli intenzitású és mennyiségű esők.
Az előző három év rendkívüli csapadék eseményei egyértel-műen változást mutatnak, és ez a változás kedvezőtlen. Az előre-jelzések a lokális, nagy intenzitású esőzések gyakoriságánaknövekedését jelzik.
A rendkívüli csapadék események egyre nagyobb károkatokoznak, éves és országos szinten ez már több milliárd forintbanmérhető. A jelenlegi csapadékvíz elvezető rendszerek ezeket arövid idő alatt leesett, nagy mennyiségű csapadék vizeket nemtudják elvezetni azonnal, ezáltal elöntések, a víz által okozottjelentős károk keletkezhetnek.
Általában ezen esetek vis maior eseménynek minősíthetőek,így a felmerült kárt mindenkinek magának kell viselnie.
Fenti problémákra nem lenne tökéletes megoldás az elvezetőrendszerek jelentős kapacitás bővítése sem, ha lenne rá egyálta-lán pénz. Gazdasági szempontból soha meg nem térülő beruhá-zás lenne. A megoldás a korszerű, integrált csapadékvíz gazdál-kodás, melynek megvalósítása a pénzen kívül sok odafigyelést,rendszerszintű együttműködést, és nem utolsó sorban minden-kitől szemléletváltást követel.
Folyamatosan felhívjuk a figyelmet: amennyiben az intenzívesőzések első 10-30 percében felfognák az ingatlantulajdonosokaz esővizet, a károk túlnyomó része elkerülhető lenne. És eztöntözési célokra használhatnák.
Ide kapcsolódó, hasonlóan fontos téma: A Zalavíz Zrt. működésiterületén a szennyvíz elvezető hálózat elválasztott rendszerű, ami aztjelenti, hogy csapadékvizet a szennyvízcsatornába vezetni TILOS!
A vezetékek és szennyvíz átemelők az elvezetendő szennyvízmennyiségére épültek ki, azok többlet csapadékvíz elvezetésérenem alkalmasak.
Egy átlagos családi ház tetejéről 20 mm lehullott csapadék-mennyiség esetében 2-3000 liter (2-3 m ) víz kerül elvezetésre. A3
méréseink szerint 20 mm csapadék esetén 10-15 ezer m csa-3
padékvíz kerül a szennyvíz hálózatba egyetlen nap alatt. Ezazt jelzi, hogy az ingatlanok, ipari üzemek, intézmények közel30 % bevezetheti a csapadékvíz legalább egy részét a szenny-vízcsatornába.
Idén már több mint tíz alkalommal esett ennél jóval nagyobbmennyiségű csapadék!
Mit okoz, ha a csapadékvizet a szennyvízhálózatba en-gedjük?
1. Zalavíz Zrt.-nek több tíz millió forint/év villamos ener-gia többletköltséget, a szivattyúk, gépészeti elemek kopását,gyorsabb elhasználódását, összességében szennyvízelvezetésiés tisztítási ráfordítások jelentős növekedését. Ez atöbbletköltség jelenleg nem okoz díjnövekedést 2012 óta, dejelentős forrásokat von el az alapfeladatoktól, így idővelcsökkenhet a szolgáltatás biztonsága és minősége, illetve en-nek árát a következő nemzedékek fogják többszörösen meg-fizetni.
2. A túlterhelt szennyvíz elvezető rendszeren bekövetkezőkiöntések okozhatnak:
• Felesleges környezeti terhelést, esetleg környezeti kárt.• Más fogyasztóknak, embereknek, intézményeknek elön-
tést, jelentős kárt, melyet – megfelelő ingatlanbiztosítás hiányá-ban – senki sem térít meg!
Tulajdonképpen, aki szándékosan bevezeti a csapadék-vizet a szennyvízcsatorna hálózatba, az hozzájárulhat kör-nyezeti károkozáshoz, vagy másoknak is kárt okozhat,amiért felelősséggel tartozik. Felmerülhet továbbá az a tényis, hogy gyakorlati értelemben jogtalan haszonszerzés végett,kárt okoz.
A szabálytalan, szennyvízcsatornába történő csapadékvíz be-vezetéseket a szolgál-folyamatosan ellenőrizzük és feltárjuk,tatást szabályosan igénybe vevő fogyasztóink és a rendszerfenntarthatósága érdekében.
A szabálytalan csapadékvíz bevezetés esetén a jogszabálynakmegfelelően az üzletszabályzatunkban meghatározott pótdíjatszámolunk fel, hogy a felmerült többletköltségünk legalább egyrészére legyen pénzügyi fedezet.
Kérjük Önöket, ellenőrizzék, hogy megfelelően történikingatlanukról a csapadékvíz elvezetés, és erre szomszédjukatés ismerőseiket is kérjék meg!
Köszönjük, hogy figyelnek mások, környezetünk és a jövőnemzedék érdekeire!
Arnhoffer AndrásZALAVÍZ ZRT.
Rendkívüli időjárás - újfajta szemlélet
Gazdaságilag soha meg nem térülő beruházás lenne az elve-zető kapacitás jelentős bővítése.
Hungarikum
Hungarikum
• • •Bérfőzés Kereskedelmi főzés Palackozás
A főzési díj szeszadóval együtt 1600 Ft/l
Nálam az 50-60 l pálinkának a főzési ideje 10-12 óra,
nem egylépcsős rendszerben, hanem hagyományos módon,
kétszeri lepárlással és egy új, korszerű technológiával.
Mert a minőségi, jó, zamatos pálinkához idő kell és a
mester több, mint 30 éves tapasztalata!
Várom régi és leendő megrendelőimet:
Farkas Tibor pálinkafőző mester
Nagylengyel
Telefon: 30/586-3090 • 92/380-037
9Zalalöv és Környékeő201 .8 június
A 2017/2018-as tanévben 4pedagógus vonul nyugdíjba aZalalövői Általános Iskola ésAlapfokú Művészeti Iskolából.A 40 év alatt megszerzett ta-pasztalataikról, a tanárrá válásfolyamatáról, szerepkörökrőlés tanár-diák viszonyról kér-deztük közülük Tóthné SzigetiErikát (történelem, orosz éstechnika szak), Berta Zsuzsan-nát Horváth Ist-(tanító) ésvánnét (tanító).
Nevelési és oktatási eszkö-zeikben található némi különb-ség, de egy dologban teljesenegyetértenek: a tanári pályáraszületni kell, ez számukra nemmunka, hanem hivatás.
– A főiskolai évek alatt ren-geteg elméleti és nagyon kevésszakmai segítséget kaptunk. Agyakorló iskolában mindösszenéhány óralátogatásra volt le-hetőségünk, aztán belevetettekbennünket a mély vízbe. A ta-nári mesterség – úgy érzem –nem igazán tanulható. Erre szü-letni kell. Természetesen azévek alatt megszerzett, vagy ki-alakult gyakorlat magával hoz-ta a megoldásokat, de így semvolt könnyű, hiszen mindengyermek más, mindenkinekmásképp kellett kezelni prob-
„Az emlékeket szívek őrzik, nem szavak”
lémáit – fejtette ki TóthnéSzigeti Erika.
Ahogy változik a világ, úgyváltoznak vele együtt a társadal-mi viszonyok is. Más dolgokélveznek prioritást, és jelentő-sen átalakult a tanár-diák kap-csolat is. A pedagógustól elvá-rás, hogy megtanítsa az előírttanagyagot minden generáció-nak, ugyanúgy azoknak a gyer-mekeknek, akik még petróleumlámpánál tanultak, és azoknak,akik nem szívesen szakadnakki a virtuális világból, hogyidőt és energiát áldozzanak atanulásra.
– Már nem elég az ismere-tek átadása, fontos az együttgondolkodás, hogy kreatív együtt-működésre képes diákok kerül-jenek ki az iskolából. Bölcsenkell ötvözni a hagyományosoktatás értékeit a digitális világkínálta lehetőségekkel, tanulás-ra serkentő légkört teremtve –magyarázta Berta Zsuzsanna.
– A pedagógustól a társada-lom megköveteli, hogy folya-matosan naprakész informá-ciókkal rendelkezzen, de a XXI.századi tanórákra nem könnyűfelkészülni, „több időt vettigénybe, mint 20-30 évvel ez-előtt. Akkoriban a könyvek,lexikonok voltak leginkább asegédeszközök. Napjainkbanpedig a technika fejlődésével,az internet elterjedésével sok-kal tágabb az ismeretek köre,az ismeretek elérhetősége.Ezekhez a diákok, a szülők isnagyon könnyen hozzáférnek.Így nekünk is folyamatosankövetni kell a fejlődést – in-dokolta meg Horváth Istvánné.
A XXI. századhoz sajnos afelgyorsult világ kifejezés ispárosult, amivel ugyanúgy megkell küzdenie a magánember-nek, pedagógusnak egyaránt.
– A tanárnak sokféle szere-pet kellene betöltenie a mun-kája során. Erre azonban amegváltozott körülmények nemadnak lehetőséget. Szinte márcsak oktattunk, a nevelésreszánt idő elszállt a sok tan-anyag miatt. Alig volt idő be-szélgetésre, mesére, közös ki-kapcsolódásra. Sajnálom, hogyígy alakult – fejtette ki ezt azördögi kört Tóthné SzigetiErika.
A rengeteg befektetett idő,és a rendkívül felelősségteljes,végtelen munkaórák után mégisfájó szívvel mondják ki, hogymost már csak a pihenés jön.40 év, ezer kép és ezer emlék.De mégis ha csak egyet kénemegemlíteni?... S mintha csakösszebeszéltek volna, a leggyö-nyörűbb választ adták.
– A legfontosabb eredményaz volt számomra, ha a tanít-ványaim megállták a helyüket atanulásban, a munkában, vagyisaz élet bármely területén – véliHorváth Istvánné.
– 40 évem alatt rengetegélményem gyűlt össze. Termé-szetesen voltak nehéz perceimis, de azt már el is felejtettem!Nagyon jó azt látni, hogy osz-tályfőnökként sok diákom se-gítségére lehettem a jövőterve-zés érdekében. Jó szakembe-rekké váltak akár fizikai, akárszellemi munka terén. Tantes-tületünkben több kollégám atanítványom volt. S végül, denem utolsó sorban örülökannak, hogy az utcán rámköszönnek régi diákjaim vagyszüleik, s mindig van néhánygondolatuk, amit megoszta-nak velem. Ezért érdemesvolt… – mondja Tóthné SzigetiErika.
– Egy eseményt nehéz len-ne kiemelni, de naponta kaptamsok kedves mosolyt, ölelést agyerekektől volt tanítványaimis mindig rám köszönnek, meg-osztják velem sikereiket. Úgyérzem az elmúlt éveket „Szívekőrzik, nem szavak”, ennél töb-bet pedig nem is kívánhatnék –zárta a múltidézést Berta Zsu-zsanna.
Kollégái körében a nyugdíjba vonult Kulcsár Ildikó, Horváth Istvánné, Tóthné Szigeti Erika ésBerta Zsuzsanna.
Az alig 400 fős községben amájusfa kitáncolással egybekö-tött gyereknapot minden évbena helyi önkormányzat dolgozóiszervezik. A sportpályán ugrá-lóvár és sokféle ügyességi játékvárta a látogatókat.
Büki József polgármesterelmondta, hogy a gyerekekigényeit figyelembe véve egyegyszerű koncepciót követnekminden évben:
– Megpróbáljuk úgy igazí-tani a napot, hogy a gyerekekigazán jól érezzék magukat. Azönkormányzat dolgozói és aszülők is maximálisan kiveszika részüket a szervezésből és akivitelezésből egyaránt. Azasszonyok folyamatosan sütik apalacsintát, így ha a csillámte-toválás és a nagy játék köze-pette a gyerekek megéheznek,bármikor jöhetnek és korlát-lanul fogyaszthatnak.
Gyereknap Zalaháshágyon
Vadász Rebeka (balról) ésVaspöri Lara az ugrálóvárban.
Az estet bál zárta, ahol ahelyi Bravo együttes lépett fel.
Kép és szöveg:Molnár Fanni
HIRDETÉS
10 201 .8 júniusZalalöv és Környékeő
11Zalalöv és Környékeő2018. június
A TIT EGYESÜLET AZ ALÁBBIKÉPZÉSEKET INDÍTJA:
Építő és anyagmozgató gépkezelője E-000803/2014/A001
Kisteljesítményű kazán fűtőE-000803/2014/A007
Gépkezelő hatósági vizsgaTűzvédelmi szakvizsga
Munkavédelmi képviselőktovábbképzése
TIT Egyesület8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7.Telefon: 30-477-6070 / 92-510-159
Huszadik alkalommal ren-dezték meg a kávási bagolytúranévre keresztelt éjszakai túrát.
A cél idén is a 7,5 kilo-méternyi táv leküzdése, a fel-adatok teljesítése és persze aközös kaland megélése volt.
A mostani túra „díszletét”az előző éjszaka tomboló viharmegtépázta ugyan, ám a szer-vezők a teljes túraútvonalatjárhatóvá tették, mire az elsőcsapat elrajtolt. A vihar nyo-maira utalva , a te-Eke Lászlólepülés első embere jó humor-ral így fogalmazott nyitóbeszé-dében: „por nem lesz a túrán”.
Buday Mihály festőművész,a rendezvény fővédnöke arrólszólt, milyen nagy siker, hogy aprogram túlnőtte már Zalahatárait is.
Regisztrálni majd indulniidén a helyi Kulcsos háználkellett ahol indí-Török Attilatotta, majd órákkal később fo-gadta is a csapatokat.
A Kávást körülölelő héthegy mindegyikére fel kellettkapaszkodniuk a csapatoknakés minden hegyháton feladatvárta őket. Az elmúlt évek gya-korlatához hasonlóan idén is10-12 perc alatt teljesíthető,jellemzően ügyességi felada-tokkal tették próbára az éj-szakai barangolókat.
Hét hegyhátat bejártakA 20. kávási bagolytúra
Kivételt jelentett a Zsimba-hegyi megálló, ahol Buday Mi-hály inkább az agyat igénybe-vevő feladatokkal várta a ki-rándulókat.
Eke László polgármester arendezvény kapcsán elmondta:a húsz évvel korábbi rajthozmintegy harminc fő sorakozottfel, és az akkori túrát méltókalandnak szánták a tanév vé-gén. A mostani rajton a három-százhoz közelít ez a szám és azország több pontjáról is ér-keztek a zalai faluba. Szinténaz idei rendezvényen búcsúztaka bagodi általános iskolától avégzős osztály tagjai, akik atúra végeztével a Kulcsos ház-ban szállnak meg. Mint mond-ta: a helyi önkormányzat, aKávási Sportkör, a PolgárőrEgyesület, illetve a KávásértIfjúsági Alapítvány szervezé-
sében valósult meg az ese-mény.
A késő éjszaka visszatérővándorok majd mindegyikeszembement minden divatosétrendi irányzattal és gulyássalvagy csülkös babos káposztávalpótolták az elvesztett kaló-riákat.
A feladatok megoldásábanlegjobban a fan-Vizes bandatázianevű csapat szerepelt, ígya vándorkupa egy évre hoz-zájuk került. Őket sorban a„Szent” János és a bogarak ésharmadikként a Bagodi balla-gók követték.
Gellén Szilárd
A bagolytúra első csapata a futballpályánál.
Zalalöv és Környékeő 201 .8 június12
A vasútállomásra, de inkábba mellette levő térre várták aIV. zalacsébi „szoci” autó - mo-tor találkozó résztvevőit júliuselsején. Azt már 13 óra körüllátni lehetett, hogy minden ed-diginél többen lesznek kíván-csiak az immár hagyományosprogramra. A beparkolás köz-ben polgármes-Erdei Csabaterrel beszélgettünk.
– Négy évvel ezelőtt pattantki a fejemből az ötlet, hogymeg kellene mutatni a gyere-keinknek, hogy milyen moto-rokkal és autókkal közleked-tünk fiatal korunkban – mondtaa főszervező. – Bíztam benne,hogy egy ilyen programra so-kan kíváncsiak, de ekkora ér-deklődésre nem számíthattam.Mindig eszembe jut egy söjtöri
Két- és négykeréken gurult vissza a „szocializmus”bál, ahová szerettünk volna el-jutni. Egész nap szereltünk aTrabantba egy nem túl meg-bízható motort Megcsináltuk,.és ha sokat nem is ment, a söj-töri bálba azért eljutottunk vele.Nekünk ilyen nosztalgikus él-mények fűződnek ezekhez agépekhez – mutat körbe a köz-ben már beparkolt autókon.
Minden tulajdonos kapottegy adatlapot, amire ráírta agépjármű típusát, évjáratát,hengerűrtartalmát, a vásárlásévét, valamilyen különlegessé-gét, egyszóval bármit, amit ér-dekesnek tartott. Így a szem-lélődők több információhozjutottak.
Az 1984-es évjáratú Ladakilométerórája mindössze 78 000km-t mutatott.
– Ennyi van benne, sohanem adom el – mondta a tu-lajdonos.
A Zaporozsec az egyedüligázüzemű autóként működöttfénykorában. A Moszkvicsotsaját erőből restaurálták és cso-daszép lett. Feltűnést keltett az1960-as évjáratú Skoda Felícia,mint utóbb kiderült, a találkozólegrégebbi autója volt.
Legtöbben nem akarnakmegválni járgányuktól. A be-csült értékhez sokszor a „meg-fizethetetlen” vagy „felbecsül-hetelen” bejegyzés került.
Látványos programot hozottaz ügyességi vetélkedő, amithárom fős csapatok számárahirdettek a szervezők. Az autót– Erdei Csaba 120-as Skodáját– be kellett tolni. Az önindítónem működött, így aztán nemcsak a sofőrnek, a két segítőnekis akadt feladata. A szalma-bálák közé betolatni nem túlnehéz, de tükrök hiányábanugyancsak figyelni kellett. Be-fejezésül a szerelő emelvényenhajtottak át az autóval. Ehhezkellett az utasok irányítása,mert a szélvédőre ragasztott„napellenzőtől” a vezető nemsokat láthatott.
– Az öreg autónak lelkevan, vigyázzatok rá – figyel-meztette a verseny résztvevőitErdei Csaba Az ügyességi.versenyt a „Rózsás és csapata”nyerte hibátlan és gyors futam-
mal. Nagy bíztatást kapott a he-lyiektől a „Beleznai Róbert és afiúk” Két Mikó és avagy a „szomszéd” elnevezésű csapat is.
A szervezők mindenkiregondoltak. A gyerekeknek ju-tott játszósarok, a gépjárműtulajdonosoknak üdítő vagysör. Készült a zalacsébi gulyása helyi lányok, asszonyok jó-voltából.
Két órával a kezdés utánérkezett egy osztrák BMW-s.Erdei Csaba rögtön megmu-tatta, hogy hova parkolhat.
– A versenyt ugyan első-sorban „szoci” autóknak és mo-toroknak hirdettük, de minden-kit szívesen beengedünk, akiszeretné bemutatni a gépjármű-vét – mondta a szervező.
Az elbírálás során díjazták alegszebb, legeredetibb és a leg-öregebb autókat és motorokat.
A zalaegerszegi Blues Emo-tion zenekar közel kétórásprogramja nagy sikert aratott, aműsort helyi fellépők, CséberFanni Nyári Marcellés ének,gitár bemutatója zárta.
Samu László
Sok motor is érkezett.
A hagyományokhoz ragasz-kodván idén is megrendez-ték a szépkorúakZalacsébendélutánját, mely eseményrevaló invitálásnak most is szépszámmal tettek eleget a nyug-díjasok.
Erdei Csaba polgármesterköszöntötte az összegyűlteket,mely nyitányt követően előbb afalu óvodásai léptek színpadra,hogy megható produkciójukkalkönnycseppeket csaljanak azidősebb korosztály szemébe,majd a Hevesi Sándor Színházművészei ( ésDebrei ZsuzsannaHertelendy Attila) szórakoz-tatták a nagyérdeműt.
Az eseményen külön kö-szöntötték a falu kerek évfor-dulót ünneplő lakosait, így a
Nyugdíjasok délutánja Zalacsében
70. és a 80. életévét betöltő,vagy betöltött helybelieket. Avendégek közt üdvözölhettük aLaposa házaspárt is, akikmindketten idén töltik be a 80.életévüket. A névnaposokrólsem feledkeztek meg a szer-vezők: a egy szálMargitokatvirággal köszöntötték.
A kulturális műsor és az íz-letes vacsora végeztével a ko-rábbi évek során készült nyug-díjasnapok fényképei kerültekvetítésre. Nem hiányozhatott adélutánból a jóízű beszélgetés,nosztalgiázás és a nótázás sem.Szívmelengető érzés volt látni,hogy a kívánt cél elérése sike-rült: pár órára feledésbe me-rültek a gondok és a múló idő.
Rajnai Barbara
Vidám volt a hangulat.
Különböző termékek
összeállítása, egyebek:
06-90- 603-906
(audiopress.iwk.hu 635Ft/min,
0612228397, 06204963980)
Otthoni munka!
13Zalalöv és Környékeő2018. június
Fõzni jó!
mxm lakberendezés rovata
Külföldi nyaralások al-kalmával minden honfitár-sunknak szembesülnie kellazzal a ténnyel, hogy a ma-gyar nem világnyelv. Ezértha el akarunk valamit intéz-ni, tudnunk kell angolul.Azonban ezt a hátrányt azelőnyünkre tudjuk fordítaniazzal, hogy tömegben olyandolgokat is meg tudunk be-szélni hangos szóval ma-gyarul, amit csak azért me-rünk megtenni, mert senkimás nem érti rajtunk kívül.
Gyuri feleségével, Klári-kával már bejárta a fél vilá-got. Legutóbb a világ végénvoltak, egy alig lakott szi-geten. Több mint 20 órásrepülés és több órás hajóútután értek el a szigetre. Atengerpart maga volt a pa-radicsom. Klári a tengerpar-ton nem tudott betelni a lát-vánnyal. Minden tökéletesvolt, csak egy dolog bosz-szantotta, hogy még mindigalig beszélt angolul.
– Ha hazamegyünk, újraelkezdek angolul tanulni,mert itt a magyar tudá-sommal nem sokra megyek.
– Hát Klárikám, ez ígyvan. Itt bizony magyar szótnem fogunk hallani. EkkorGyuri legnagyobb döbbene-tére magyar szó törte meg azidilli csendet.
– Anyaaa! – hangzott atengerből.
– Mi a baj? – kérdezték apartról.
– WC-re kell mennem –volt a válasz. És? Ott avíz… – mondta az anya.
– De anyaa – hangzottbosszúsan a tengerből, ne-kem kakilnom kell!
Erre egy hangos nevetésután jött az ésszerű válasz:
– Jó, akkor gyere ki…mxm lakberendezés:
Miszori Imre
De anyaaa!…
A Bagodi Fe-kete István Álta-lános Iskola csa-pata képviselte Za-la megyét a WRO(World Robot Oly-piad - Robot Olim-pia) nemzeti dön-tőjén.
A Regular ka-tegóriában, juniorkorosztályban 45csapat indult a ver-senyen, ahol azelőkelő 10. helye-
Országos élvonalban– a bagodi diák robotprogramozók
zést érték el. Ezen a verse-nyen a gyerekek a helyszínenépítik össze azt a robotot,aminek előre meghatározottfeladatot kell végrehajtani. Afeladat megoldásához sajátérzékelőit és motorjait használ-
ja, önállóan, külső beavatko-zás nélkül kell végrehajta-nia „küldetését”. A gyerekektervezik a robotot és aműködtető programot is őkírják.
A Bagodi Fekete István Ál-talános Iskolában két éve ta-nulnak a gyerekek robotprog-ramozást, a csapattagok a ha-ladó csoportból kerültek ki.Csapattagok: Nemes Bence,Nemes Dávid, Horváth Péter 8.osztályos tanulók. Felkészítőtanár: Csókási Tibor.
Keménfa Község Önkor-mányzata első alkalommal ren-dezi meg a 86-os elkerülő útalatt, a szervizút melletti rétena Hídi Vásárt július 14-én.
12 órától kézműves kirako-dó vásár veszi kezdetét, kéz-műves foglalkozásokkal színe-sítve. A vásárban mindenki ta-lál magának valót, lesz házisajt, ékszerek, bőrös holmik,agyagedények, szörpök, mézek,lakás dekor, szappan, csuhé,gyros, lángos, rétes, üdítő, sör,stb...
A Zalamenti és Őrségi Szo-ciális Alapszolgáltatási Intéz-mény Család-és GyermekjólétiSzolgálata jóvoltából kézművesfoglalkozás várja a kicsiket. Anagyobbak bőr-Kelemen Andorművész standjánál készíthetnekmaguknak ékszert.
14 órától kulturális műsorkezdődik a színpadon. Fellép-nek: Tuboly Viktória, TornyosTáncklub, Csesztregi Népdal-kör, Salla Néptánccsoport, Sa-lomvári Tánccsoport, Zala-szentgyörgyi Néptáncegyüttes.
Minden érdeklődőt sok sze-retettel várunk!
Keménfai Hídi Vásár
Zalalöv és Környékeő 201 .8 június14
Kaszák suhanása, paták dobogása – a XXX. Göcseji Arató-
napok jubileumi programsorozatának idei különlegessége a
lélegzetelállító Élő Bika Rodeó Közép-Európa Bajnokság. A
kézikaszás arató mesterek és cséplő asszonyok, legények
viadala mellett a vakmerő riderek és a bikák küzdelmének is
szemtanúi lehet az, aki ellátogat július 13. és 15. között
Novára.
Menetrend:
Július 14. 19:00 Élő Bika Rodeó Közép-Európa Bajnokság
elődöntő
Július 15. 19:00 Élő Bika Rodeó Közép-Európa Bajnokság
döntő
Kedvezményes jegyek elővételben már 1800 Ft-ért
kaphatóak: https://goo.gl/wNdkSE
Egyedülálló Bika Rodeó, kézikaszás aratás és cséplőverseny,
falusi ízek, gulyásparti, tarlófutóverseny, népi hagyományok,
100 tagú cigányzenekar Ismerős Arcok Fáraó, , aratóbál a
együttessel és persze véget nem érő mulatságok Éder Gabee,
Bódi Csabi, Csimszi Rudolf & Mónika, Kacor Feri és Jolly &
Suzi főszereplésével – színes program kavalkáddal és nagy-nagy
szeretettel várják a kicsiket, nagyokat az ünnepi rendezvényre.
XXX. Göcseji Aratónapok, július 13-15. Nova!
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/1653996887968675/
Élő bika rodeóval csábít aXXX. Göcseji Aratónapok A LETENYEI Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár
2018-ban is amatőr zenei tehetségkutató versenyt hirdethangszeres zenét játszó előadóknak, együtteseknek.
Fő támogató: Nemzeti Kulturális Alap Honfoglaló Könnyű-zenei Támogató Program
Partnerek: Öröm a Zene Program, Hangszeresek OrszágosSzövetsége
Indulási feltételek:• csak saját szerzeményekkel, stílusirányzatot nem szabunk
meg,• az előadók, zenekarok nem rendelkezhetnek kiadók által
kereskedelmi forgalomban kapható hanghordozóval (sajátkiadás és a helyi médiumokban való megjelenés nem kizáróok)
• demo felvétel (max. 10-15 perc) beküldése Wav, vagyMP3 formátumban
A jelentkezés 2018. május 10-én indult és 2018. július31-ig tart. Nevezési díj nincs!
Bővebb információ és jelentkezési lap:www.letenyekultura.hu/aktualis.htmlA tehetségkutató verseny zenei bemutatója 2018. augusz-
tus 17-én (pénteken) lesz Letenyén a kastélyparkban felál-lított „TEHETSÉGSZÍNPADON”. Egy előadó, zenekar a beál-lással együtt max. 20 perces műsorral mutatkozhat be.
A győztes indulási jogot szerez a MUSIC EXPON az Öröma Zene 2018. évi döntőjében (október 5-7), ahol a fődíj egy 1millió forintos hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzési tá-mogatás a HANOSZ tagjainak kínálatából.
AMATŐR ZENEI TEHETSÉGKUTATÓ
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hukeresünk a megye minden részébõl!Érdeklõdni lehet: 92/596-936,
8-12 óráig, illetve 30/378-4465.
Hirdetésszervezõket
Értesüljön híreinkről,írásainkról, képgalériákról
a Facebookon is!Keresse ott a
adatlapját,Zalatáj Kiadóés a Tetszik gombra
kattintás utánértesülhet
internetes tartalmainkról is.
15Zalalöv és Környékeő
Készült: Göcsej Nyomda Kft.,Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. Tel. /fax: (92) 316-783
Zalalövő és KörnyékeK ö z é l e t i h a v i l a p
Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler ElemérSzerkesztõségi ügyfélszolgálat:
8901 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 1/B. Pf.: 381.Tel.: (92) 596-936;
E-mail: [email protected]
Kiadja: Zalatáj KiadóISSN 2061-3601
2018. június
Keménfa önkor-mányzata folyamato-san arra törekszik,hogy a kis közösségminél szebb kör-nyezetben élhessenés attól függetlenül,hogy zsákfaluról vanszó, itt is elérhetőlegyen minden ko-runkat érintő mo-dernizáció.
Ennek tükrében30 új virágláda ke-rült kihelyezésre amillenniumi park-ban, a focipálya szé-lén, a faluház előtt,tele szebbnél szebbvirágokkal.
A Digitális JólétProgramban beadottpályázat nyert, így afaluban a közelmúlt-ban megnyitotta kapuit a DJPPont.
Mostantól bárki ingyenesenhasználhatja a külső és belsőwifit, mentor segítségével be-
tekintést nyerhetnek az internetvilágába, megtanulhatják, hogykell használni a laptopot, tab-letet, okos telefont. Elsajátíthat-ják, hol lehet elérni és, hogy
kell letölteni hasznos app-likációkat.
Senkinek nem kell úgy éreznieebben a kis faluban, hogy lema-rad a mai kor követelményeitől.
A testület azon dolgozik,hogy megragadjon minden le-hetőséget, ami előbbre viszi aközösség életét.
-k-
Elérhető legyen minden korunkat érintőmodernizáció.
Keménfa lépést tart a korral
Kitűnő szezont zárt a za-laháshágyi labdarúgás: a fel-nőtt csapat a megyei bajnokságIII. osztályában megnyerte azÉszaki-csoport küzdelmeit, atartalék együttes pedig ezüst-érmes lett.
– Mi volt a dupla siker tit-ka? Pungor Gábor– kérdeztükegyesületi elnököt.
– Helyi sporttörténelmet ír-tunk, hiszen 26 éve volt utol-jára bajnokcsapata Zalahás-hágynak. Többször végeztünkdobogón, de hosszú idő utánmost szereztünk újra aranyér-met. Ennek nincs különösebbtitka, mert példaértékű volt ajátékosok hozzáállása, a sérü-lések is elkerültek bennünket.Nem várt jó eredményt ért el atartalék együttes is, kellemesmeglepetést szereztek a játé-kosok. Még az első helyre isvolt esélyük, de egy-két ered-mény sajnos kedvezőtlenülalakult számunkra.
– Megnyerték a bajnoksá-got. Feljebb lépnek, vagy ma-radnak ebben az osztályban?
Remekeltek a zalaháshágyi focisták
– Úgy döntöttünk, hogymaradunk a „megye három-ban”. Ennek egyik oka, hogynem tudnánk kiállítani U19-escsapatot. Másrészt szeretnénk,ha együtt maradna ez a barátiközösséget alkotó együttes.
– Kik a legnagyobb tá-mogatók?
– A legnagyobb segítségetaz önkormányzattól kapjuk, devan néhány kisebb szponzor is.
– Az első csapatban arányai-ban mennyi a helyi játékos?
– Nem ők vannak túlsúly-ban, de a környező települé-sekről sokan szerepelnek ná-lunk. A tartalék együttesben
már jóval több a zalaháshágyilabdarúgó.
– Változások lesznek akeretben?
– Kalamár Krisztián marad azedző, s eddig még nem kerültszóba, hogy távozna valaki, egy-két új játékos viszont érkezhet.
E.E.
Huszonhat év után ismét bajnokcsapata van Zalaháshágynak.
Ha elolvasta, adja tovább!
Zalalövő és KörnyékeZalalövő és Környéke
Zalalöv és Környékeő 201 .8 június16
Herman - Autószervíz Kft.
Személyszállítás50 személyes légkondicionált SETRA típusú turistabusszal állunk tisztelt
megrendelõink rendelkezésére bármely hazai és külföldi útvonalon.
Autóbuszrendelés e-mail cím: [email protected]
Telefon: 06 30/407 3957 Cím: Zalalövõ, Budafai út 4.•
Mûszaki és eredetiségvizsga helyben Mezõgazdasági gépek - pótkocsik utánfutók• •
Személyautó - tehergépkocsi (3.5 t-ig) vizsgáztatása
Gépjármûjavítás Gumiszerelés - centírozás• •
Futómûállítás, Szélvédõ csere• •
mûszeres autódiagnosztika E-mail cím: [email protected]: 92/371-249
mobil: 06 30/7370-164, 06 30/238-6048
H-Kontakt Group Kft. / Horváth József8900 Zalaegerszeg, Tompa M. u. 1-3(Göcsej Üzletház 1. emelet) Tel: 06-30-9373-789Web: www.cashbank.hu • www.ingatlanhirdeto.com
BIZTOSÍTÁSOK13 biztosító kínálata egy helyen
HITELEK12 bank + 3 lakástakarék kínálata egy helyen
� � �lakásbiztosítás már havi 1000 Ft díjért olcsó kötelező gépjármű teljes körű cascoutasbiztosítás élet,- baleset,- nyugdíjbiztosítások vállalkozói vagyon és felelősség biztosítások� � �
�Személyi kölcsönök, 70 éves életkorig, már minimálbértől,nyugdíjasoknak, vállalkozóknak, őstermelőknek is. Készpénzben kapottfizetés, meglevő hitel nem akadály. Folyósítás: 24 órán belül!Autó,- motor,- gép vásárlási hitel önerő nélkül is!�
Lakáshitelek, építési és felújítási hitelek, induló banki költségek nélkül is.�
Szabad felhasználású jelzáloghitelek�
Adósságrendező hitelek, hitelkiváltás kedvezőbb kamatra�
Jelzáloghitelek KHR (BAR) listásoknak is (ingatlan és kezes szükséges)�
Teljes körű CSOK,- földhivatali,- ügyvédi,- energetikai tanúsítvány�
ügyintézés. Független ingatlan értékbecslés készítése.Fundamenta, OTP,- Erste lakástakarék pénztári szerződések, és azonnali�
hitelek intézése.Lakás / ház felújításhoz állami támogatás intézése (nyílászáró csere,�
hőszigetelés, víz,- csatorna,- áram,- fűtés korszerűsítés, bővítés stb…)Hitelkártya: készpénz visszatérítés minden vásárlás után, bármely�
kereskedőnél!
A BABATI HÚSÜZEM KÖRMEND
„C” KATEGÓRIÁVAL RENDELKEZŐ
ÁRUTERÍTŐ GÉPKOCSIVEZETŐK
JELENTKEZÉSÉT VÁRJA!
Munkaidő: hétfőtől péntekig
Munkabér: megegyezés szerint
Tel: 30/2276-636
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu