1

Szemelvények

a gépírás elméletének és történetének

köréből

főiskolai docens

Nyíregyházi Főiskola

2015

2

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék ......................................................................................................................... 2

Előszó ......................................................................................................................................... 4

K. Nagy Zoltán: A titkári munkát segítő ergonómiai ismeretek ................................................ 5

A magyar irodalom egyik legmegrázóbb relikviája ................................................................... 8

Kozma Ferenc: Irógépmúzeum Pécsett? .................................................................................. 11

Vincze Ágnes: Gépek az irodában ........................................................................................... 12

kézhez idomított billentyűzet ................................................................................................... 14

Irat a gépben ............................................................................................................................. 14

Vincze Ágnes: A titkárnő és környezete (részlet) .................................................................... 14

Csirszka János: Az érzékelés és a munkamozgások alkalmassága .......................................... 17

Csirszka János: Emocionális tényezők az életpályán ............................................................... 18

Dr. Mikes Ferenc: Magyar szóstatisztikák (Részlet) ................................................................ 18

Jakabné dr. Zubály Anna: A számítógép előtt ülve .................................................................. 23

Vincze Ágnes: Színvilágunk .................................................................................................... 26

Krizbai Imréné: Gépításoktatás számítógépes programmal ..................................................... 28

Kovács András: Kiből (ne) legyen tanár .................................................................................. 30

Gyetvainé Nevelős Erzsébet: Mi lesz az írógép sorsa? ............................................................ 33

Nem Elek: Olcsót vagy sPéCit? ............................................................................................... 37

Mi kell a szövegszerkesztéshez? ...................................................................................... 37

A gépírás fejlődése ................................................................................................................... 39

A versenyek hatása gépíróink fejlődésére ................................................................................ 40

Néhány szó a gépírás elméletéről ............................................................................................. 40

Mark Twain írógépe ................................................................................................................. 42

A gépírás előnyei ...................................................................................................................... 43

Schenk Jenő: Mestergépírás – .................................................................................................. 44

A gépírástechnika gyorsaságának háromszorosra fokozása ..................................................... 44

Óda a vakon gépeléshez ........................................................................................................... 52

A beszédfelismerés távlatai ...................................................................................................... 53

Durbints sógor az írógépről ...................................................................................................... 55

Az egyes ujjak igénybevétele gépírásnál .................................................................................. 56

3

Billentyűzetdilemma ................................................................................................................ 58

Hársfalviné Dankó Márta: A számítógépes gépírásoktatás sajátosságai .................................. 63

Dr. Budai Lászlóné: Tapasztalataink az S 6125 típusú elektronikus írógépre való áttérésre ... 65

Dr. Kalotay Kálmán: Mechanikus után elektromoson avagy egyből elektronikuson? ............. 68

Dr. Ozorai Frigyes – Bálint Antal: Tehetségvédelem és pályaválasztás .................................. 69

Bálint Antal: Az emberi munka és a képességvizsgálat ........................................................... 70

Az írógép története ................................................................................................................... 71

A helyes testtartásról ................................................................................................................ 78

Szücs Magdolna: 110 órás gépírástanfolyam ........................................................................... 80

Hársfalviné Dankó Márta: Az ergonómiai billentyűzetekről ................................................... 81

4

Előszó

A gépírás fejlődését nyomon követve, illetve a gépírás elméletét kutatva nagyon sok

érdekességre bukkanhatunk régi újságok elsárgult lapjain.

A technika fejlődésének köszönhetően az írógépeket egyre inkább kiszorítják a számítógépek,

a szövegszerkesztő programok. Lassan feledésbe merülnek azok a vívmányok, pedagógiai

törekvések, amelyek nélkül viszont nem lenne ma sem tízujjas vakírás, gyors gépírás,

szövegbevitel.

Kalotay Kálmán: Gépírás elmélet c. könyvéhez kapcsolódóan készült ez a szöveggyűjtemény,

mellyel tulajdonképpen egy kis „időutazásra” hívom az Olvasót.

Lassan már feledésbe merült az, hogyan tanítottuk a gépírást írógépen, miként tudtuk

„átszoktatni” a tanulókat a mechanikus írógépekről az elektromos, majd elektronikus

írógépekre. Érdekes lehet most erre is visszaemlékezni.

A számítógépek világában azt sem árt tudnunk, honnan „indultunk” – hogyan fejlődött az

írógép, s hogyan jutottunk el a szövegszerkesztésig.

Célom, hogy egy kis ízelítőt kapjunk a történelem folyamán tapasztalható gépírás-elméleti,

pedagógiai törekvések hátteréről, a szakmai cikkekből, vizsgálatok eredményéről.

Némely írás igen régen született, ezért történelmi, helyesírási, szóhasználati, stilisztikai

szempontból is érdekes olvasmány.

A forrásokat igyekeztem pontosan megjelölni, bár sok esetben az újság, könyv borítója sérült,

és nehéz volt nyomon követni a cikk keletkezési helyét, idejét.

Dankó Márta

Nyíregyházi Főiskola

5

K. Nagy Zoltán: A titkári munkát segítő ergonómiai ismeretek (Gépírók és Gyorsírók Lapja 1985/1)

Az ergonómia a munka ésszerű megszervezésének tudománya, interdiszciplináris tudomány,

amely az életjelenségekkel, az életműködések mechanizmusával foglalkozó tudományágra

(fiziológia), a lélektan-lélekismeret tudományára (pszichológia) és a társadalomtudomány

(szociológia) ismereteire is támaszkodik, vagyis a munka ésszerű megszervezésénél

figyelembe veszi az említett tudományos ismeretek gazdag tárházát, megállapításait, elveit és

tanait.

Az irodai munkateljesítmény jelentős mértékben függ a munkahelyek ésszerű kialakításától,

elsősorban az ülőhely célszerű alakjától, magasságától, helyzetétől és elhelyezésétől, továbbá

az asztal viszonylagos helyzetétől és egyéb tényezőktől. A fejlett ipari országokban nagy

gondot fordítanak ezekre a kérdésekre, és állandó kutatások folynak az irodai munkahely

kialakításának berendezés vonatkozású kérdéseiben.

Az egységes irodai körülmények biztosítására ma már hazánkban is egyre több figyelmet

fordítanak!

Munkaegészségügyi kutatások keretében már több éve foglalkoznak az irodai dolgozók

munkakörülményeinek komplex egészségügyi vizsgálatával is.

Az egyes munkahelyi tényezők (klíma, megvilágítás, bútorzat stb.) elemzése mellett a

vizsgálatok kiterjednek az irodai dolgozók egészségvédelmére is.

A titkár ülőhelye és munkaasztala

Az ülőhelyet és az asztalt elsődlegesen ergonómiailag kell megválasztani, tehát ügyelni kell

arra, hogy a titkár minden munkáját helyes testtartással, kevés és célszerű mozgással

végezhesse. Ez megoldható az általa kezelt irodagépek, eszközök és tárolók logikus

csoportosításával úgy, hogy azokat felállás vagy természetellenes testhelyzet nélkül elérhesse.

Fontos a helyes asztalmagasság, a gépek billentyűzetének megfelelő magasságra történő

beállítása, természetes kartávolságon belüli elhelyezése, a helyes rálátás biztosítása a gépekre,

a munkatárgyakra. Biztosítani kell a munkaeszközökön vagy mellettük a szükséges

rakodóterületet, az iratanyag áttekinthető, rendetlenség nélküli elhelyezését.

Gondoskodni kell az irat- és anyaghalmozódás elkerüléséről, a már nem szükséges iratok

gyors, egyszerű tárolásáról, a még szükségesektől történő elkülönítéséről.

Az ülőhelyet illetően célszerű a szabályozható ülésmagasságú, beállítható háttámlájú

forgószék, esetleg görgőkerekekkel ellátott szék beállítása. Ezzel mind az ülésmagasság, mind

a deréktámasz megfelelő helyzetre beállítható, mind pedig a test elforgatása vagy a szék

bármilyen irányú elmozdítása felállás nélkül megvalósítható!

Az íróasztalok megfelelő méretét több tényező határozza meg. Elsősorban a munkatárgy

nagysága és a munka fajtája, másodsorban a titkár testmérete. Ez utóbbi egyénenként változik,

tehát nem lehet mindenkinél külön-külön figyelembe venni, ezért átlagméretek alapján kell

meghatározni az asztal méretét, az eltérések pedig az állítható székekkel kiegyenlíthetők. Az

6

íróasztal lapjának mérete változó lehet, általában 150 x 75 cm: magassága 73 cm, az

írógépasztal magassága pedig 65 cm.

A korszerű, modern íróasztaloknál a középsõ fiók hiányzik; az oldalfiókokat úgy kell

kialakítani, hogy azok a titkár tevékenységének megfelelően átállíthatók, cserélhetők

legyenek. A legfelső fiók felett hasznos elhelyeztetni egy kihúzható lapot. Ismert és

közkedvelt a félkör alakú íróasztal is, melynek előnye a nagyobb asztalfelület.

Ennél is sokkal kedvezőbb az „L” vagy „U” alakú íróasztalok kialakítása. Olyan titkárok

munkahelyét érdemes íróasztalból „L” alakban kialakítani, akik huzamosabban dolgoznak

irodagépekkel.

Az egészséges munkakörülmények megteremtésének egyéb tényezői:

1. A zajhatások csökkentése: a hangerősség egysége a bel(B), ennek

egytizede a decibel (dB); ez a mértékegység kifejezésére használatos

megnevezés és jelzés. A zajszintnek már mintegy 10 dB-lel való

erősödését az ember érzékeli. Közepes hangerősségnél 55 dB-ről

beszélünk, a dörgésnek a hangereje 70 dB. A hangerősség

csökkentésére az irodagépeknél filcalátétet alkalmaznak, ez mintegy 2

dB-lel csökkenti a zajerősséget, ha viszont az írógép alá ún.

„hangelnyelő habot” helyezünk el, ez a zajerősséget mintegy 10 dB-lel

csökkenti. A titkári munkahelyen a zajok erősségének és meglétének

csökkentésére ún. akusztikai hangelnyelő és hangszigetelő

megoldásokat építenek be, ilyenek a hangtörő elemek alkalmazása a

falakon és a térben, vagy műanyaghab és üveggyapot használata is jó

megoldást ad, nem utolsósorban pedig a vastag hangelnyelő szőnyegek

leterítése esztétikai hatást is eredményez.

2. Hőmérséklet az irodákban: a levegő hőmérsékletének és

tisztaságának beállítására alkalmazzák a légkondicionáló és

klimatizáló berendezéseket. Az irodai munkához a 19-21°C a

legideálisabb. Ügyelni kell arra minden munkahelyen, hogy huzat

semmiképpen se képződjék.

3. Világítás a munkahelyen: Mindenesetre legjobb a természetes

megvilágítás. A rossz világítása a szemizmok gyors kifáradását

eredményezi, ami fejfájást, szédülést és hányingert idéz elő.

Világítástechnikai és színdinamikai kutatások és mérések alapján

kialakított megfelelő világítás mellett végzett munkánál a

munkateljesítmény mintegy 20%-kal emelkedik. Ma már előtérbe

került az a felismerés, mely szerint a helyes, megfelelő világítás

kialakításánál nemcsak az égők és egyéb fényforrások fényerejét kell

csupán számításba venni, hanem azt is, hogy milyen hatásokat idéz elő

a berendezési tárgyakról, a falakról a visszaverődő fény! Megfelelő

mesterséges megvilágítást adnak a „meleg színárnyalatú” fényt adó

nagyteljesítményű fénycsövek is. A megvilágítás kérdésében a fő

szabály, hogy a munka tárgya legyen a legmegvilágítottabb a titkár

látóterében.

4. Színhatások: A világítás és a színek szoros kölcsönhatásban vannak

egymással! A színek visszaverődése a titkári munkahely

7

megvilágítottságát pozitív, illetve negatív irányban jelentősen

befolyásolja. A kontrasztszínek fárasztó hatásúak, az erős

színáramlások nyugtalanságot, idegességet, ingerlékenységet okoznak!

A munkahelyek derűs, a munkakedvet fokozó hatására javasolt a

hófehér mennyezet és a halvány pasztellszínű (halványsárga,

sárgászöld) oldalfalak. A mennyezet és az oldalfalak lehetnek

felületenként más és más színűek is! A derűs, jó érzést, pozitív hatást

kiváltó megoldások között semmi esetre se feledkezzünk meg a

munkahely falainak díszítéséről sem világos, élénk színű

festményekkel, jó hatású színes plakátokkal, színes, mutatós

térképekkel; a derűs hatást kiváltják, esetleg fokozzák az asztali és

padlóvázákban elhelyezett sokszínű csokrok és virágok, valamint az

ápolt, harmonikusan elhelyezett és rendezett szobanövények. Minden

irodai munka magas fokú szellemi koncentrációt kíván. Az irodai

munka tekintetében a jó munkaszervezés mellett a higiénikus (az

egészség megőrzéséhez szükséges tisztaság) viszonyok sem

hanyagolhatók el!

Összefoglalva: Ha nem megfelelőek a berendezések és elhelyezési

körülmények, az alábbi panaszok, zavarok és szakmai

megbetegedések jelentkezhetnek:

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a magas zajszint és az elégtelen

megvilágítás fejfájást, idegességet és izomfájdalmakat idéznek elő.

A helytelenül szerkesztett és méretezett irodabútorok helytelen

testtartásra kényszerítik a titkárokat, ennek megfelelően fellépnek a

derékfájás, hátfájás, bélműködési zavarok.

A jellegzetes titkári szakmai betegségek: légúti, idegrendszeri,

emésztőszervi, mozgásszervi (ínhüvelygyulladás), szív- és

érrendszeri megbetegedések. Ez utóbbiak oka a felelősségteljes

munkakör, az ún. „nehéz” feladatok megoldása, nagyfokú szellemi

és ideg-igénybevétel. Mindezeknek a betegségeknek általában

okozója a testmozgáshiány is! Ezért is nagyon ajánlatos a

rendszeres testedzés, tornázás, labdajátékok űzése, a nagy séták a jó

levegőn és a mértéktartó étkezések!

8

A magyar irodalom egyik legmegrázóbb relikviája (Részlet a Gyorsírók és Gépírók Lapja 1985/3-4 számából)

A Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi Babits Mihály írógépét - de milyen állapotban? Nem tudom,

gazdája ráismerne-e, mert az előre megsejtett rettegett kor elkövetkzett, és a

felismerhetetlenségig összezúzta, használhatatlanná nyomorította Babits Mihály írógépét is. A

magyar irodalomnak egyik legmegrázóbb relikviája ez a furcsán összezsugorodott,

bombasérült írógép, amely mementóként a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításain már többször

látható volt - így ír Sára Péter „Babits legkedvesebb tárgyai közt” című tanulmányában.

(„Mint különös hírmondó” - Tanulmányok és dokumentumok Babits Mihályról - A Petőfi

Irodalmi Múzeum és a Népművelési Propaganda Iroda közös kiadványa - Bp., 1983.)

Sára még ezt írja: ... szólnunk kell néhány szót arról a tárgyról is, amely évtizedeken át a költő

leghűségesebb „társa”, munkájának legfontosabb eszköze volt. Írógépét 1914-től kezdve

szinte mindenüvé magával vitte, s természetesen Esztergomban is ez volt Babitsnak a

legfontosabb munkaeszköze.

Az írógépről és az írógéppel bajlódó költőről talán Illés Endre írta a legfelejthetetlenebb

sorokat:

Azon a tavaszon egy kis Pathé gépet szereztem, és azzal az alattomos szándékkal utaztam

Esztergomba, hogy húszméteres keskenyfilmet forgatok titkon Babits Mihály szivarozásáról.

Ma így mondanánk: „rejtett kamerával”. Nem sejtettem: gazdagabb zsákmány vár az

Előhegyen.

Az üvegezett verandán találtam rá, írógépe mellett. Ezen a nyáron írta esztergomi verses

naplóját, s abban a sort: „nyílt írógépemen leüllepszik a por”. De az írógép ezen a délelőttön

nem volt poros, az öreg írógép keményen kattogott: Babits ismét regényt írt, az Elza pilótá-t.

Az örök harc félelmetes látomásait idézte a regény, s a verses naplóban még az írógép is

fegyverré vált:

Nem furcsa-e, kedves, így idehúzódva élni -

egy írógéppel, mint tört vitéz egy rokkant

gépfegyverrel: aki elmarad egy

rokkant gépfegyverrel: aki elmarad egy

dombon s messze látja, hogy a barbár ellenerő

mindent befon -

A regényről akartunk beszélni. „Reggeltől estig ezzel a regénnyel bajlódom” - panaszkodott

az esztergomi útra biztató levelében. És tudtam, hogy már két éve írja az Elza pilótá-t, s még

mindig elégedetlen vele. Többször elmondta: „Már jó volna szabadulni tőle...” De amikor az

előhegyi verandán az előgépbe fűzött szalag fölött rögtön a regényre tereltem a szót - mégis

nehezére esett a nyílt vallomás.

Az írógépszalagot nézed? - kérdezte végül. Pedig csak őt figyeltem, elkínzott, zavart arcát. -

Hát ezt a szalagot nézheted is... Mielőtt kijöttünk volna Esztergomba, elhatároztam, újat

veszek. Azután megfeledkeztem róla. Lezártam az írógépet, s hoztam benne a régi szalagot.

Csak itt vettem észre, hogy a régi. Most menjek le a városba? Hátha nem is találok

9

Esztergomban megfelelőt? Vagy írjak Pestre? Kit fárasszak vele? Nekivágtam a munkának a

régi szalaggal...

És már diadalmas közlékenységgel folytatta:

És nézd, még ugyanaz! Már egészen kopott, nincsen rajta semmi festék, és szakadozik is... De

megtanultam, hogyan kell írógépszalagot összevarrni. Igaz, most meg folytonosan megakad,

de már csak ezzel fejezem be a regényt!...

Ámulva vizsgálgattam a gyűrt, összefércelt szalagot, két-három centiméterenként csomók

dagadoztak rajta. Csodálatos, rendkívüli, valószínűtlen írógépszalag volt. És hallgattam

Babitsot, aki kéjes élvezettel újabb és újabb fogásokat magyarázott:

Látod... megemelem a váltót, és tovább gépelhetek... És nézd ezt a kart!... Ha lenyomom,

akkor a csomó átbújik...

Kis Pathé-gépem mindent látott, és mindent megörökített. Már útközben a kavicsos, vad hegyi

ösvényt: a fecskefészekszerűen épített játékházat a hegytetőn: a nagy kertet s a kertben

megénekelt, híres „babiloni teraszokat”. És itt, a verandán a gép kajánul elkapta Babits

Mihályt is, a szakadt írógépszalagok csodadoktorát. (Illés Endre: Előhegyi pillanatok - In:

Krétarajzok Bp., 1970. 222-224. 1)

Életművének legjelentősebb részét ezen a kicsi, hordozható írógépen írta. Írógépe iránt érzett

szeretetéből született meg 1926-ban prózai költeménye (Tudomásom szerint 1925-ben írta,

hiszen akkor jelent meg a Nyugat-ban. Egyébként még mindig nem a képen szereplő Erika

gépen írt. Feleségének, Török Sophienek naptárbejegyzése szerint 1930. December 17-én

vásárolta Babits az Erika írógépet.

Szimfónia az írógép előtt

„Most eleresztem ujjaimat az írógép billentyűin és nézem, mit írnak? Szaladjatok

kis csikók, szaladjatok! Az alaktalan márványtömbben szobrok rejtőznek... a

legszebb szobrok, minden szobor... csak ki kell fejteni. Igy rejti magában az

írógép billentyűzete is a legcsodálatosabb költeményeket - vigyázzatok, ti

csodálatos ujjak, micsoda sorrendben ütitek le őket! Óh, milyen nagy, különös,

veszedelmes dolgok bújhatnak itt - mennyi felelősség van rajtatok, ti könnyelmű

ujjak! Csak egy csekélyke sorrendkülönbség, és amit leírtok, tán egy

megbotránkoztató trágár szó lesz... vagy talán az a szó... a tilos varázsszó, amely

megadja a Lét Kulcsának rejtélyét. Most figyelem! Ezt a betűt ki kell hagyni, mert

különben az egész értelem megváltozik... az egész értelem ostoba lesz vagy

hökkentő vagy nevetséges... Mi lenne, ha egyszer csakugyan egészen szabadon

eresztenélek benneteket?...

Oh bizonnyal semmi - csak értelmetlenség, megzavart betűk futkosása, őrült

szavak Agramas-tábora... mert mik vagytok ti magatokra hagyva, vad, eleven

ujjak? Ostoba ösztönök játékai, az emberi állat életének játékai, aki oly tehetetlen,

ha kézenfogva nem vezeti a Világűrnek ama személytelen s géplábú lakosa: az

Ész. Vagy talán, mint mondják manapság, akkor bölcs igazán, s ti se tehettek

jobban, elszabadult ujjak, mint hogy vaktában s ösztönötök szerint értelmetlen

vagy trágár szókat vertek, vagy talán valami bolond indulatban megfojtjátok azt,

akit szerettek?

10

Mit rejtesz magadban, te szörnyű gépecske, ami nem esik az Észnek útjába? Talán

a Legnagyobbra, Legfélelmesebbre, ami tebenned van, csak a Véletlen szörnyű

mozdulata tapinthat rá?

Már este van s kint ülök a terrászon, köröttem a világ, alattam a város, félkörben

mint egy óriás billentyűzet... azon pedig az Isten ujja ír. Ir, ír, türelmesen,

fáradhatatlanul: az ő ujját bizonnyal nem az ész vezeti. Az ész a gépben van és

nem az ujjakban: én s te a gépben vagyunk,: s ti, kik ujaknak vélitek magatokat,

csak billentyűk vagytok.

Láttam billentyűket, kik égi olajért imádkoztak, s láttam billentyűket, kik nem

tudták, mily szavakhoz kellenek?”

A politikai kilátástalanság miatt szorongó költő itt, 1926-ban még csak kérdés formájában

fogalmazza meg rossz sejtelmeit. Néhány évvel később, 1932-ben keletkezett költeményében

pedig már látnoki erővel utal arra a borzalmas jövőre, amely az ő hagyatékát sem kímélve

válogatás nélkül rombolt, pusztított mindent, ami csak útjába került. (Verses napló).

Több fényképet ismerünk, melyeken Babits és írógépe szerepel. Ezeknek egy részét közli a

FOTOTÉKA sorozatban megjelent „...KÜLÖN TÉR... KÜLÖN IDŐ...” című, Babits

ikonográfia W. Somogyi Ágnes összeállításában, Keresztury Dezső előszavával.

Az ikonográfia a Babits Mihályt ábrázoló, napjainkban összegyűjthető felvételeknek csak egy

részét, körülbelül 40 százalékát tárgyalja, s e képeknek is csupán mintegy a felét közli.

11

Kozma Ferenc: Irógépmúzeum Pécsett? Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1994/3

Kevesen beszélnek olyan szeretettel a régi holmikról, mint Kovács György. A nyolcvanadik

életéve felé ballagó neves pécsi műszerész ipartörténeti remekekkel vette körül magát, s

gyűjtőszenvedélye valahogy sok minden mellett az írógépekre koncentrálódott. Sem a British

Múzeumban, sem a világ egyik legnagyobb technikai múzeumában, a müncheni Deutsches

Museum-ban nincs annyi régi szép írógép, mint az ő tulajdonában.

Hol és ma még élő márkanevek: Perveo, Halda, S.P.Blick, Remington, The Oliver Typewriter,

Yost, Adler, Smita Premier No5, Frolio, Corona, Torpedo, Continental, Wanderer, Mignon

stb.

Felsorolni is lehetetlen egy ilyen írás keretében. Mindenesetre a másfélszáz öreg masina

többsége matuzsálem korú a maga nemében. Akad köztük fabillentyűs, akad vakírógép, vagy

ami Kovács úrnak a legkedvesebb - a Yost Premier - amelyik igen furcsa mechanizmusával a

ráció csodája. Kör alakban, alulról fölfelé ütnek raffinált műszaki megoldással a billentyűi,

külön a nagybetűsök, külön a kisbetűsök. (Rubik kockájához hasonlítanám ötletességét.) Yost

valaha a Remington gyár konstruktőre volt, onnan kivált, s a maga alapította gyárából kerültek

ki e ritkaságok.

Sokan és sokszor megkörnyékezték Kovács Györgyöt, aki esetenként egy-egy kiállításra el is

vitt írógépeiből néhányat. (Különben igen szép varrógépgyűjteménye is akad, de régi holmijai

között mutatta az 1848-ból származó oroszországi kapcsos teásdobozt is, melyet talán éppen

egy cári tiszt csicskása hozott el Magyarországra e történelmi dátum okán. Akad múlt századi

sajátos számológépe: a fadoboz vagy ötven kilós. S őrzi holmijai között az első magyar

táskarádiót.)

Lakásán és a Jókai utcai üzletében sorakoznak matuzsálem írógépei, utóbbi helyen bárki

megtekintheti e csodákat, melyeket értelemszerűen nagyon félt, s mint mondotta, amíg él, nem

szeretne megválni egyiktől sem. Persze ki tudja: lehet, hogy egyszer egy világhírű írógép-

múzeum alapjait veti meg vele itt Pécsett. Csak tudná biztosan, hogy vigyáznak rá, s úgy őrzik

majd, s úgy tekintenek minden darabra, ahogyan ő.

Azt már alig merem megemlíteni, amit talán már minden pécsi tud Kovács Györgyről: szenior

úszók világversenyeire jár - karnyújtásnyira tőle a világbajnoki cím -, s ilyen útjai alkalmával,

ha van módja és lehetősége, az írógépeit, s az írógépekről való könyveit, szakirodalmát is

szaporítja. Mindezekből kiolvasható, hogy az első írógépek konstruktőrei között magyar

ember is akad: Kempelen Farkas egy vak leányka számára szerkesztette masináját éppen

kétszáz esztendeje.

12

Vincze Ágnes: Gépek az irodában (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1996/10)

Beszéltünk már arról, mennyire fontos és meghatározó: milyen hangon és hogyan szól bele a

titkárnő a telefonba. Mindez hangsúlyozottabb, amikor üzenetrögzítőre mondja a szöveget.

Manapság már az is természetes, hogy a telefon üzenetrögzítős, tehát ha délután a

munkatársak hazamennek, bekapcsolják, s felveszi a másnap reggelig érkező üzeneteket. Az

is természetes, hogy egyúttal faxot is átvesz. Reggel a titkárnő először az üzeneteket, faxokat

nézi át, mint a nap első „postáját”. A tapasztalatok szerint a fax elterjedése óta a hivatalokban

jelentősen módosult a postakezelés szerkezete. Sokszor, főleg a sürgős leveleket nem postán,

hanem faxon továbbítják. Eleinte attól tartottak, ez megdrágítja a levélkezelést. Ma már

azonban szinte olcsóbb egy-egy fax elküldése, mint a borítékos módszer.

Nyilvánvalóan viszonylag rövid, 1-3 oldalas levelekre vonatkozik ez. A célszerűség az, hogy a

faxot a levélhez hasonlóan címezzük meg. Kezdetben „divat” volt külön, egyoldalas

címlappal bevezetni a faxot, de rájöttek, hogy ezzel a lényegét veszíti el: a rövidséget,

gyorsaságot. Nem szólva arról, hogy a küldési időtartamtól függ a költség, tehát feleslegesen

drágítja a továbbítást egy plusz oldal. Nem alkalmazható a fax kimutatások továbbítására,

továbbá bizonyos levelekre, mint például a meghívók. Ezeket továbbra is borítékban kell

küldeni.

A legsokoldalúbb felhasználása a számítógépnek van. A szövegszerkesztők között ma a

Windows-on alapuló programok a legelterjedtebbek. Roppant egyszerű a kezelése, mindenféle

előképzettség nélkül is lehet vele dolgozni, egyszerűen „rákattintva” a megfelelő programra,

feladatra. Igényesebb használatnál a program alkalmazója már megtanulja a leggyakoribb

funkciók billentyűs kezelését is, hiszen így sokkal gyorsabban tudja a feladatokat

végrehajtani.

Sok helyen most is a Word valamelyik típusát alkalmazzák, hiszen azokkal ugyanazokat a

szövegszerkesztős feladatokat, sőt a kiadványszerkesztés megfelelő programjait is végre lehet

hajtani. Vonatkozik ez a betűkiválasztásra, azok méreteire, de egyéb feladatokra is. Talán az

egyetlen, amit kevésbé lehet megoldani, az árnyékolás, és komplikált a különféle ábrák

beleszerkesztése is.

Egy megtanult programról nem könnyű átállni egy másik kezelésére, főleg egyik pillanatról a

másikra. Ezt azonban egy „bértitkárnőnek”, aki hol itt, hol ott végzi munkáját, határozottan

meg kell oldania, de annak is, aki otthon dolgozik, s floppyn adja át az anyagot a

megrendelőnek. Ilyenek például a „független titkárnők”, de ilyen feladataik vannak az

újságíróknak, a fordítóknak is.

Mi a teendő, hogyan tudja egyik helyre a Windows, másik helyre a Word Perfect vagy Word

5.5-ös programmal leadni az anyagot?

Ezt a célt szolgálja az amerikai kifejlesztésű WORDPORT program. Előnye, hogy még a

Macintosh gépre alkalmas programokat is konvertálni tudja, illetve IBM programokat is

alkalmassá tesz a Macintosh gépeken való további feldolgozásra.

A számítógép másik felhasználási területe az e-mail használata. A titkárnőt kereső

újsághirdetések zömében a vállalatok már külön feltüntetik ilyen irányú igényeiket.

Az e-mail lényege, hogy a számítógépbe beírt levelet - egy már rendelkezésünkre álló

telefonvonal segítségével - a mi számítógépünkről közvetlenül a címzett számítógépére tudjuk

továbbítani. Ilyen esetben nem kell a levelet kinyomtatni, borítékolni, megcímezni, a

13

postakönyvbe beírni, a postára vinni, dossziékban tárolni és nem kell raktározni. Jelentős

megtakarítás érhető el munkában, papírban és ennek következtében pénzben. Kétségtelen, a

telefonvonal is pénzbe kerül, de a nagyvállalatok tapasztalata szerint mindez bőségesen

megtérül.

A nagyvállalatok, multinacionális cégek többsége belső levelezésükben, sőt a partnerekkel

való levelezésben is erre a módszerre tért át.

A számítógépen működnek a táblázatkezelő programok is, a legelterjedtebb az Excel program.

Számítógépek tartják nyilván a raktáron lévő árucikkeket, az alvállalkozók valamennyi adatát,

a mi bankszámláinkat, az energiaszolgáltatóknál a fogyasztást, de kifizetett, vagy kifizetetlen

számláinkat is.

Viszonylag kevésbé terjedt el, pedig egy-egy titkár/női munkakörben roppant fontos: az

adatbázis-kezelői program, amely egy cég valamennyi ügyfelét, partnerét s a munkatársak napi

beosztását is nyilvántartja. Köztudott, mennyire rugalmasnak kell lennie egy-egy

menedzserasszisztensnek, mennyire gyakran kell változtatni az eredetileg tervezett napi

programon, beosztáson. Ha rendelkezik ilyen programmal, akkor csak előhívja, egy pillanat

alatt áttekinti, és maga a gép is utal arra, milyen változtatásra van lehetőség, illetve melyik a

legelőnyösebb. Erre is többféle program van már forgalomban, ilyen többek között az OS

(Office System)

A fejlődés a programok terén határtalan. Léteznek már komplett munkasorozatot lebonyolító

programok is. Ilyen például az egy francia cég által kifejlesztett Ensemble. A titkársági napi

rutinmunkák lebonyolítására alkalmas, minta a határidő figyelése, de teljes

rendezvényszervezésre is használható.

Az irodák nélkülözhetetlen eszköze a fénymásoló, amely méretétől, árától függően „tud”

többet vagy kevesebbet. Vannak olyanok, amelyek nemcsak a kívánt mennyiségű másolatot

készítik el, de szükség esetén a lap mindkét oldalára másolnak. A lapokat össze is rendezik,

nagyítanak, kicsinyítenek. Ezután a titkárnőnek csak a „hőfűző” vagy a spirál fűzőgéppel kell

a lapokat összefűzni, s készen van a kiadvány.

A papírmegsemmisítő gépek ritkábban használatosak, mert általában célszerűbbnek tartják a

felesleges papírokat újrafeldolgozáshoz továbbítani (nem pedig apró szeletkékre vagdosni és

szemétbe dobni), már csak környezetünk védelme szempontjából is. A borítéknyitó és -záró

gépeket azok a vállalatok alkalmazzák, amelyek tömegesen továbbítanak leveleket =zömmel

ügyfeleknek, mint például a Matáv, az Elektromos Művek). Megkülönböztetünk automatikus

és kézi adagolásúakat, azonos nagyságú vagy különféle méretű borítékokhoz alkalmasakat.

Rendkívül gyakran használatos a diktafon és a mini magnó, a riportermagnó. Manapság egy-

egy főnök lényegesen hosszabb időt tölt irodájától távol, mint 10-15 évvel ezelőtt. Ezért vagy

telefonon vagy „magnóval” kommunikál titkárnőjével, asszisztensével. Ezek a kis, zsebben is

hordható magnók bárhol, akár a kocsiban is elővehetők, az üzenetek rámondhatók. A titkárnő

lehallgatja, és elkészíti a kívánt iratokat, elintézi a telefonokat.

Ugyancsak gyakori - főként a fiatal főnökök esetében - a saját számítógép használata, és az

így elkészített anyagot floppyn továbbítják feldolgozásra. De ugyanez fordítva is működik.

Azt, hogy holnapra milyen újfajta gépeket hoznak be az irodai életbe, nem tudhatjuk, de azt

igen, hogy napról napra többen kapcsolódnak be az INTERNET használatába.

Meggyőződésem azonban, hogy a gépesítés bármilyen magas fokán sem lesz nélkülözhető a

titkárnő.

14

kézhez idomított billentyűzet (Gyorsírók és Gépírók Lapja. 1996/10)

Egyre több foglalkozáshoz tartozik hozzá, hogy naponta órákat kell számítógép előtt tölteni,

kopogni a billentyűkön. Márpedig a hagyományos billentyűzetekkel nem túl kényelmes a

gépelés. Sőt Amerikában időről időre be is perelik az emberek hol a munkaadójukat, hol a

billentyűzet szállítóját, azt állítva, hogy krónikus betegséget kaptak tőle.

Egyre-másra jelennek meg a világpiacon az ergonómiai szempontoknak megfelelően

kialakított, kezünkhöz idomított számítógép-klaviatúrák. Van olyan középen kettéosztott

gombozatú, finom vonalú, beépített csuklótámasszal ellátott, állítható magasságú klaviatúra,

amihez még egy ergonómiai tanácsadó programot is adnak. Boldog tulajdonosa gépe

képernyőjén olvashatja el azokat a technikai tanácsokat, amelyek segítik az ínhüvelygyulladás,

a csuklópanaszok megelőzésében, emellett frissítő mozgásgyakorlatokra is tippeket kap.

Kapható olyan kettéágazó ergonomikus billentyűzet, amelynek két felét gomb kapcsolja össze,

és külön balkezeseknek szánt kurzormozgató billentyűket építenek bele.

Újabban az operációs rendszerekbe is beépítenek hasznos, a billentyűzet használatát

megkönnyítő szolgáltatásokat. Állítható például a késleltetés: akinek nehezen mozog az ujja, s

rendszeresen dupláz - perget - alatta a betű, az beállíthatja magának úgy a rendszert, hogy ne

ismételjen. Ez a megoldás az olcsó, de gyenge minőségű klaviatúráknál is hasznos.

Kezdőknek, kis kezűeknek nehézséget okozhat a parancskiadás egyszerre két-három billentyű

lenyomásával (ilyen például a Ctrl-Alt-Del, ami újraindítja a PC-t.) Nekik a „billentyű-

beragasztó” segít. Beállíthatják, hogy a Ctrl, az Alt, a Shift gombot mindig a közvetlenül

utánuk következő leütéssel együtt értelmezze a számítógép.

Irat a gépben (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1996/10)

Bár a papír nélküli iroda még utópiának tetszik, kétségtelen, hogy terjednek a különféle

irodaautomatizálási programok, amelyek általában nagyvállalati, intézményi hálózatokon

működnek, s bármely, a hálózatra kapcsolt PC-ről, terminálról elérhetők, használhatók.

Egy-egy ilyen programcsomag - amelyet valóban csak a nagyobb vállalatok, intézmények

vásárolnak - szinte korlátlan számú dokumentumot képes kezelni, legyen a szöveg, táblázat,

grafika, adatállomány. Iratkezelési rendszerük olyan, mint egy hagyományos irodáé: szekrény,

fiók, dosszié, boríték, irat, csak mindez a számítógépen, kinek-kinek saját szokásaihoz

alakítva, jókora kapacitású háttértárakon. Meghatározható, melyik iratot ki olvashatja, ki

módosíthatja, ki postázhatja és így tovább. A dokumentumok hiteles, ellenőrizhető

elektronikus aláírással láthatók el, láttamozhatók, jóváhagyhatók, elutasíthatók.

Vincze Ágnes: A titkárnő és környezete (részlet) (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1996/9)

A környezet szót hallva mindenki a zöldre, a „környezetvédelemre” gondol. Pedig nemcsak

erről van szó, hanem arról is, hogy környezetünk milyen hallatlan mértékben befolyásolja

egész életünket, magatartásunkat, munkánkat. Gondoljunk arra, hogy szép környezetben,

15

nyugodt körülmények között mennyivel könnyebb jó, pontos és eredményes munkát nyújtani.

Ugyanakkor kollégánk (vagy főnökünk) idegessége, esetleges piszkálódások milyen könnyen

átragadnak ránk is, - akár akarjuk, akár nem - ezt a feszült, stresszes állapotot azután mi is

továbbítjuk másokra, esetleg arra, akire a legkevésbé sem szeretnénk.

Ha komolyan és alaposan akarjuk vizsgálni azt, hogyan hatnak a munkakörülmények a

társadalomra, hogyan érvényesül az egyén felelőssége, s mindez milyen újfajta menedzsereket

és titkárnőket követel, akkor nézzük meg lépésről lépésre, milyen változások következtek be

az utóbbi 20-25 évben.

Nézzük meg, mi jellemezte a munkakörülményeket, a piaci viszonyokat, a vállalati vezetést és

végül a titkárnőket a hetvenes években. A legdöntőbb a biztos munkalehetőség volt. Senkinek

nem kellett munkahelyének elvesztésétől félnie. Sőt, inkább a munkaerőhiány volt a jellemző.

Alig volt munkanélküliség az úgynevezett „Nyugaton”, hiszen a gazdaság felnövekvőben,

fejlődőben volt, ami újabb és újabb munkalehetőséget teremtett. Amennyiben nem találtak a

(rendszerint az egyszerűbb, kevéssé fizetett) munkára jelentkezőt, ott voltak az örömmel

fogadott, szegényebb országokból érkező vendégmunkások.

Az üzleti élet erősen körülhatárolt volt: pontos tervezést végeztek, hosszú lejáratú

előrejelzéssel. A távlatokra való tervezés nemcsak a szocialista „tervgazdaságokat”

jellemezte, hanem a nyugati országok gazdaságára is érvényes volt bizonyos tervezés.

Ez könnyen megoldható volt, mert radikális változásra nem kellett számítani, áttekinthető volt

a piaci helyzet is, hiszen helyi vagy kétoldalú szerződések szabályozták a termelést, szállítást.

A vállalatvezetés figyelembe vette az ország és a hatóságok kívánalmait, ennek megfelelően

terveztek, hosszú lejáratra. Erősen érvényesült a tekintélyelv, a döntéseket nem lehetett

megkérdőjelezni, a vállalati főnökök utasítottak. Nem kizárólag hazánkról van szó, ez

jellemezte a fejlett ipari országok üzemeit is. A titkárnők feladata az utasítások végrehajtása

volt: erősen körülhatárolt, pontosan megadott feladatokat végeztek. Jelentős szerepük volt a

szakszervezeteknek is.

Mi jellemzi a kilencvenes éveket, s mi várható 2000 után?

A gazdasági fellendülés helyett recesszió vált jellemzővé világszerte. Sok vállalat

tönkremegy, amelyek működnek, azokban is leépítések vannak. A munkanélküliség a legtöbb

országban igen magas. Akik dolgoznak, azok is féltik munkahelyüket. A szakszervezetek

szerepe jelentősen csökkent. Hosszú távra tervezni már csak azért sem lehet, mert az üzleti

kapcsolatok hallatlanul bonyolultak lettek. Joggal mondhatjuk, hogy megszűntek a határok.

A kormányok a liberalizáció elve alapján nem, vagy alig avatkoznak bele a gazdasági életbe,

így a hazai termékek nem kapnak védettséget, s az erősebb, multinacionális cégek átveszik az

uralmat a piac felett. Magyarországon ugyanazokat a termékeket vásárolhatjuk meg, mint

Németországban vagy Olaszországban, Hollandiában vagy Angliában. Ha tv-t nézve a

hirdetéseket látjuk, teljesen mindegy, melyik adót kapcsoltuk be: németet, osztrákot, magyart,

mert a hirdetések is ugyanazok.

A tapasztalatok szerint azok a cégek tudnak fennmaradni, amelyek rendkívül rugalmasak:

azonnal reagálni tudnak a változásokra. A piac diktálja a követelményeket. A világpiacon csak

a minőségnek van keletje. A vevő diktál, „kegyeit” igyekeznek keresni a vállalatok.

A fogyasztók igényesebbek lettek: nemzetközi összehasonlításuk van. Most már nemcsak a

hazájukban gyártott termékeket vehetik meg, tehát magasabb követelményeket támasztanak,

színvonalasabb szolgáltatást akarnak kapni.

16

Ennek következtében teljesen más stílusú vezetést kell alkalmaznia a menedzsmentnek.

Ebben az elsődleges, hogy hallatlan mennyiségű információra van szükség. Ezt az

elektronikus médiákon keresztül pillanatok alatt meg lehet és meg kell szerezni. Most már

közvetlenül lehet kommunikálni a videokonferencia, a fax, az Internet és az e-mail

segítségével.

Az „egynyelvűség” már nem elég, egy jó vezetőnek több nyelven kell tudni kommunikálnia,

sőt az illető országok kulturális szokásaival is tisztában kell lennie.

A vállalatok egyre inkább alacsonyabb nyereségszázalékkal kénytelenek beérni, mert a

verseny erősödik az egyes cégek között.

Ezeknek a követelményeknek egyedül egyetlen vezető sem tud megfelelni, már csak azért

sem, mert a gyorsaság is követelmény, egyszerre pedig mindenütt nem lehet jelen. Így

általánossá válik, hogy TEAM-ben dolgoznak, egy-egy csoport végzi a feladatokat. Ennek a

csoportnak része a titkárnő is, aki már nem is annyira titkárnő, inkább MUNKATÁRS vagy

ASSZISZTENS.

A titkárnővel szemben támasztott követelmények: rugalmasság, jó kommunikációs készség és

gyakorlat, idegen nyelvek, s azok kultúrájának ismerete, számítógépes ismeretek, alapvető

marketing, pénzügyi, jogi, gazdasági ismeretek, modern technikai berendezések kezelése,

önálló döntéshozatali képesség (főnöke távollétében), rendszeres és állandó továbbképzés.

Ha a fenti követelményeknek megfelel, akkor képes lesz feladatait is ellátni, amelyek

lényegesen kevesebb hagyományos „titkárnői” feladatot jelentenek. Annál több más és

felelősségteljesebb munkát: megérteni és képviselni cégét, hozzájárulni a vállalat kedvező

imázsának elterjesztéséhez, önállóan intézni számos adminisztrációs feladatot, főnöke

távollétében azt képviselni, és szükség esetén döntést is hozni. Ezeket csak akkor tudja

megvalósítani, ha magas színvonalon jó kapcsolat van a vezetőség és a titkárnő között.

Mindazzal az információval kell rendelkezzen, mint főnöke, annak érdekében, hogy

távollétében megfelelő döntéseket tudjon hozni. Ma már képzettségben sem sokkal maradhat

el főnökétől.

A változás óriási:

Végrehajtóból önálló feladatokat ellátó

a főnök „árnyéka” helyett a főnök reprezentánsa

a főnök megértése helyett -ismeri, tudja a vállalati célokat, azok érdekében tesz

hallgatóból kommunikátor lesz

hazai műveltségből nemzetközi műveltséget szerez

anyanyelvi ismeretek helyett sok nyelvi ismereteket

a csak iskolai tanulásból állandó továbbképzése

postakezelés helyett információkat kezeli, tárolja

gép-gyorsírást kiegészíti általános és speciális, sőt technikai ismeretekkel

egyedül dolgozóból a vezetői csoport tagja lesz.

17

Csirszka János: Az érzékelés és a munkamozgások alkalmassága

(Részlet „A személyiség munkatevékenységének pszichológiája c. könyvből”)

A munkatevékenységben résztvevő és az alkalmasság lényeges összetevőit alkotó érzékelési

és mozgásbeli adottságok biológiai elemzése, törvényszerűségeinek vizsgálata elsősorban a

munkaélettan illetékességi körébe tartozik. Ezek mellett a személyiség alkalmassági

megfelelésében az érzékelés és a munkamozgások mint pszichikus jelenségek, lélektani

elemzésre és megvilágításra várnak. A célirányos alkotó, alakító tevékenységet alapozó,

kiszolgáló, megerősítő, ellenőrző műveletekben előtérbe lép az érzékelés és a mozgásosság

pszichikus jellege. A látás, a hallás stb. elemei meghatározott munkacélok szerint észleléssé

szerveződnek. Lényegében hasonló a helyzet a munkamozgásoknál is. Rókusfalvy

megállapítása szerint „Az ember a környezettel való kölcsönhatásában, társadalmi céloktól is

irányított életvezetésében érzékeli, észleli a külvilágot és saját szervezetének állapotait:

emlékezik, gondolkodik, vágyai és törekvései vannak, mindezek érzelmeket keltenek benne, fél

a kudarctól, örül a sikernek. Ezek a folyamatok és élmények az ember pszichológiai

jelenségei”. (Rókusfalvi P., 1972.)

Ha a mozgás biológiai adottságai és funkciói a személyiség központi irányítása és

szabályozása alá kerülnek, ezáltal sajátosan a munkatevékenység célirányos megvalósítása

érdekében szerveződnek. Ilyen összetételben és ezen a szinten a mozgásformálás és a

mozgásszervezés már lelki megnyilvánulás. A munkamozgásban mint a személyiség

pszichikus megnyilvánulásában a biológiai összetevők megalapozó és végrehajtó szerepükkel

természetesen egyidejűleg részt vesznek.

Érzékelési funkciók a munkavégzésben

A személyiség munkavégzésének első eszközfeltétele az érzékelés, illetve a mozgás funkciói.

A tevékenykedő ember számára az érzékelés-észlelés információt szolgáltat. A munkában az

érzékelés a közvetlen munkafunkciók előkészítője, egyben feltétele is. Az érzéki információk

szúrt, strukturált, jelentéssel ellátott szolgáltatása nélkül az értelmes tevékenység végzése

akadályozott, illetve egyáltalán nem lehetséges.

A különféle munkák profilja és körülményei szerint az egyéni munkatevékenység-

potenciálnak érzékelés-észlelés vonatkozásában is megfelelő képet kell mutatnia. A

követelmények és lehetőségek megítélésében az érzékelő funkció konkrét jelentőségét és

alkalmasságindikátor-jelleget egyrészt a fokozott igénybevétel, a nagy teljesítmény, a terhelési

tolerancia iránti igény (pl. a nyomdai korrektor, a röntgenológus stb. munkakörében), másrészt

az átlagos fejlettségen felüli igény (pl. a zongorahangoló, a borászati munkakörben dolgozó

stb.) határozza meg.

A következőkben az egyes érzékelési funkciók nem követik mindenben a biológiai

osztályozást. Az emberi munkában nem tiszta érzékelési funkciók vesznek részt, hanem

rendszerint komplex érzékelési-észlelési jelenségek és együttesek. Ezért a pragmatikus célzatú

felsorolásunkban helyet kapnak az észlelési egységet alkotó összetételek és együttesek is.

18

Csirszka János: Emocionális tényezők az életpályán

(Részlet Csirszka János: Pályalélektan c. könyvéből)

A pályaválasztási és pályamegvalósítási motivációkat nem pusztán energiájuk jellemzi, hanem

színük is, amely a bennük levő érzelmi töltéstől származik. Az érzelmek pedig lélektani

nagyhatalmak, amelyek az életpálya minden szakaszában hallatják szavukat, és igényüket

követelő módon érvényesíteni kívánják. Ha egy életpálya folyásában valamilyen lényeges

változás: fellendülés vagy hanyatlás észlelhető, a változás okának felderítésében bizonyosan

jó nyomon indulunk el, ha figyelmünket elsősorban az érzelmi tényezőkre irányítjuk. Emberi

létünk legmélyebb rétegeiben gyökerező ősi és sajátos adottságok ezek. Nincs olyan normális

emberi megnyilvánulás, amelyből hiányoznék az érzelmi elem. Csak az egyik legsúlyosabb

elmebetegségben, a szkizofréniában tapasztalhatunk teljes érzelmi elsivárosodást, tökéletes

érzelmi közönyt.

Dr. Mikes Ferenc: Magyar szóstatisztikák (Részlet) (GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK LAPJA, 1984/10)

A Magyar Nemzet 1984. szeptember 20-i számában olvashattuk: „Elkészült és a nyomdai

munkálatok előtt áll a mai nyelv gyakorisági szótárának első kötete. Hazánkban 1941 óta nem

jelent meg gyakorisági szótár nyelvtudományunk tehát már régi adósságát törleszti, amikor

egy mind nyelvészeti, mind matematikai szempontból megbízható nyelvstatisztikai munkát ad

a szakemberek és az érdeklődő nagyközönség kezébe.” A lap egy korábbi számából

értesülhettünk, hogy szépprózai szövegek feldolgozásáról van szó. Füredi Mihály 1983.

szeptember 11-i cikkében közli: „A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi

Intézetében elkészült a mai magyar széppróza gyakorisági szótára. ...A Nyelvtudományi

Intézet strukturális és alkalmazott nyelvészet osztályán 1975 óta foglalkoznak a magyar

gyakorisági szótár munkálataival. Az eredeti terv szerint több műfajt kellett feldolgozni:

szépprózai, drámai, sajtónyelvi és tudományos-ismeretterjesztő szövegrészleteket. Az elmúlt

évek során a kézi előkészítő munkák mind a négy műfajban megtörténtek, számítógépes

feldolgozás azonban csak a szépprózára készült. ... A szótár teljes anyaga 258, egyenként

kétezer szavas szövegrészleten alapul, s ezek mintegy 200 különböző (magyar nyelven

publikáló) szerzőtől származnak. A feldolgozott szómennyiség pontosan 508 008, s ezekből 41

884 szótári címszó került ki. ...” Érdeklődéssel várjuk a jelzett gyakorisági szótár

megjelenését. Az alábbiakban az eddigi magyar szóstatisztikákat kívánom bemutatni. Az első

magyar nyelvi szóstatisztika 1933-ban jelent meg nyomtatásban. „A magyar parlamenti nyelv

leggyakoribb szavai” címmel az Egységes Magyar Gyorsírás Könyvtára 66. Számaként. A

szóstatisztikát a magyar Gyorsírók Országos Szövetsége megbízásából és tagjainak

közreműködésével dr. Nemes Zoltán állította össze. 200, egyenként 500-500, összesen 100

ezer szótag terjedelmű parlamenti beszédrészletet dolgozott fel és közreadta az 505

leggyakoribb, továbbképzéseivel együtt legalább 25-ször előforduló szó és szótő táblázatát. A

6571 különböző szó összes előfordulásainak száma 40 977.

A fenti munka befejezése után dr. Nemes Zoltán elhatározta, hogy az általában beszélt

nyelvhez sokkal közelebb álló újságszövegekből is készít szóstatisztikát. 1934 márciusában

kezdett ehhez a munkához és hat évig dolgozott rajta. 1941-ben jelent meg terjedelmes

könyve: „Szóstatisztika egymillió szótagot felölelő újságszövegek alapján” (Egységes Magyar

19

Gyorsírás Könyvtára 190. Száma). Nemes 1933. április és 1935. április közötti időszakban

megjelent 20 különböző fővárosi napilap 29 számát dolgozta fel, kihagyva a hirdetéseket és az

esetleges szépirodalmi részeket. A tulajdonneveket és a számokat kiemelte a statisztikából és

helyettük ugyanannyi szótagnyi új szöveget dolgozott fel. A pótlás körülbelül három újság

anyaga. A különböző szók száma - az összetett szók szét nem bontása esetén - 31 078, az

összes előfordulás 397 956.

Az 1921-26. években készült, de kinyomtatásra csak 1939-ben került Jakab Lajos hang- és

szóstatisztikája. Az e címet viselő kiadványt dr. Traeger Ernő gyorsírási kormánybiztos

rendezte sajtó alá és jelentette meg az Egységes Magyar Gyorsírás Könyvtára 172. számaként.

Jakab Lajos statisztikája az előzőekénél jóval kisebb terjedelmű szövegmennyiségen alapszik,

de mint első ilyen jellegű munka, feltétlenül figyelmet érdemel. Jakab Lajos 15 különböző

tárgyköre egyenként mintegy 200, illetve 400 szó terjedelmű szöveget dolgozott fel. Az anyag

10 684 szótagot tartalmaz, az előfordulások száma 4364, az összetett szókat szét nem bontva.

Jakab célja elsősorban az volt, hogy az egységes gyorsírás létrehozásához hangstatisztikai

adatok álljanak rendelkezésre. Ezért elsősorban hangstatisztikát készített, de betűrendes

jegyzékbe szedte az e statisztika alapjául szolgáló anyag összes szavait, a ragos alakokat is

feltüntetve, előfordulási számukkal. Ebből a jegyzékből kigyűjthetők a leggyakoribb szavak.

Én magam 1953 elején kezdtem hozzá egy, ugyancsak hangstatisztikai vizsgálatok alapjául

szolgáló szóstatisztika összeállításához. 11 különböző tárgykörű, az 1950-52-es években

megjelent újságvezércikket (Szabad Nép) és két gazdasági tárgyú beszédrészletet dolgoztam

fel. A vezércikkek terjedelme egyenként 800-1300 szótag, a beszédrészletek egyenként

mintegy 2100 szótag terjedelműek voltak. A feldolgozott anyag összesen 40928 szótagnyi, 15

906 szót tartalmaz, tehát körülbelül négyszerese a Jakab-féle szövegmennyiségnek. A

hangtani vizsgálatok eredménye megjelent a Gyorsírók és Gépírók Lapja 1978. és 1979. évi

számaiban. A Nemeséhez hasonló szóstatisztikát én sem készítettem, de rendelkezésre áll az

anyag összes szavainak betűrendes jegyzéke az előfordulások számával. Ebből a jegyzékből a

leggyakoribb szavak viszonylag rövid idő alatt ki voltak gyűjthetők. A mellékelt táblázat az

előbb ismertetett négy statisztika szerinti - az összetett szavak szét nem bontása esetén -

leggyakoribb 40 szót mutatja gyakoriságuk sorrendjében.

A statisztikai munkálatok eredményeként létrejövő szójegyzéket, de főképpen a leggyakoribb

szavak jegyzékét lényegesen befolyásolja, hogy összeállítójuk milyen módszer szerint

dolgozott, milyen tárgykörű és terjedelmű szövegeket dolgozott fel, mekkora a szövegrészek

száma, hosszúsága és egymáshoz való aránya. A feldolgozásnál alkalmazott különböző

módszerek nagyon megnehezítik az egyes statisztikák összehasonlítását.

Nemes Zoltán első szóstatisztikája meglehetősen terjedelmes szövegmennyiségen, egyenlő

hosszúságú, viszonylag változatos témájú parlamenti beszédrészleteken alapul, ennek ellenére

már a leggyakrabban előforduló szavak közé bekerültek a mindennapi életben nem oly

mértékben használt, de az 1945 előtti parlamentben gyakran elhangzó szavak, mint pl. úr,

tisztel, kormány, miniszter, képviselőtárs, törvény, nemzetgyűlés, javaslat, képviselő,

törvényjavaslat, bizottság (gyakoriságuk sorrendjében).

Az általában beszélt nyelvhez kétségtelenül közelebb állnak az újságszövegek, mint a

parlamenti beszédek. Második, egymillió szótagot felölelő újságszövegek alapján készített

szóstatisztikájában is nagy körültekintéssel járt el Nemes, igyekezett elkerülni, hogy esetleg

ugyanaz a tárgy, amellyel a lapok több napon át foglalkoztak, a kívánatosnál többet

szerepeljen a feldolgozott anyagban. Ennek ellenére itt is, ha nem is a leggyakoribb 40 szó

közt, de a további százban számos olyan szó szerepel, amelyen újságszövegekre mutatnak. Az

1945 előtti újságok terjedelmes parlamenti beszámolókat közöltek, nagy teret kaptak a

külföldi politikai hírek, az ünnepségekről, rendezvényekről szóló tudósítások a megjelentek

20

névsorával, rangjával. Az elmondottakra néhány példa: kormány, doktor, kérdés, elnök,

tárgyalás, francia, német, rendőrség, főváros, miniszterelnök, angol, színház, bizottság,

feleség, előadás, mely szavak 300-nál több esetben fordultak elő. Alig maradnak el ezektől

gyakoriságban: gróf, osztrák, bíróság, mérkőzés, kórház, herceg, nyilatkozat, törvényszék,

ítélet, polgármester, fővárosi, kiállítás, letartóztatás, főkapitányság, kihallgatás szavak, -

gyakoriságuk sorrendjében.

Nemes Zoltán két szóstatisztikáját összehasonlítva, azt láthatjuk, hogy a leggyakoribb 40 szó

között 26 azonos szó szerepel, természetesen kisebb-nagyobb sorrendcserékkel.

A különböző szóstatisztikák összehasonlításánál feltétlenül figyelembe kell venni azt, hogy a

feldolgozó mit tekintett külön szónak. Nemes nagyobbik statisztikája táblázataiba a szókat rag

nélküli alakjukban vette fel, a gyakorisági szám természetesen a rag nélküli és ragos alakokat

együtt jelzi. Az igék egyes számú 3.személyű alakjukban rag nélkül szerepelnek. Az

igeneveket, a szenvedő, műveltető és ható igéket külön tüntette fel. Külön szerepelnek a

képzett alakok, úgyszintén a mellékneveknél az alapfok, a középfok és a felsőfok.

Nemes Zoltán sem járt el egyöntetűen a két statisztikánál. Második könyvében megjegyzi,

hogy a táblázatok közvetlenül nem hasonlíthatók össze, mert első statisztikájában az igék

előfordulási száma tartalmazza az igeneveket, valamint a szenvedő, műveltető és a ható igéket

is, az az és ez névmások ragos alakjait külön szóknak vette.

Itt megjegyzem, hogy a mellékelt táblázatban - amennyire lehetett - korrigáltam ezt az eltérést

és a továbbiakban is Nemes második statisztikájánál érvényesített szempontokat veszem

figyelembe.

A különböző szavak száma Nemes Zoltán nagy statisztikájában - az összetett szók szétbontása

nélkül - 31 078. Vannak statisztikák, például a németek nagy szóstatisztikája, amely 1897-8-

ban Kaeding szerkesztésében jelent meg és 20 millió szótagnyi szöveg alapján készült,

ugyanannak a szónak különböző alakjait különböző szóknak tekintik. Ilyen eljárás mellett pl.

az ügy szó, amelynek Nemes statisztikája szerint a legtöbb különböző ragos alakja van, 43

szónak számítana egy szó helyett.

Ha az összetett szókat alkotóikra bontjuk, a különböző szavak száma Nemes statisztikája

szerint 16571, összes előfordulásuk száma pedig 473 813.

Hogy mennyire szükséges a statisztikai munkáknál minél nagyobb terjedelmű

szövegmennyiség feldolgozása és a statisztika eredménye mennyire függ egyes

szövegrészektől, azt jól érzékelteti a bemutatott két kisebb terjedelmű statisztika azzal a

különbséggel, hogy Jakabnál egyes szavak csak egy-egy szövegrészből kerültek a

leggyakoribb szavak közé (egyházi szöveg: szeretet, Isten, lélek, tanügy: iskola, egy versből:

köd) Mikesnél azonban az ilyen szavak (dolgozó, munka, elvtárs, szövetkezet, vezető,

amerikai, feladat, gazdasági, termelés, szocialista stb.) több, más-más tárgykörű

szövegrészben is szerepelnek, jellemzőek az 1950-es évek szókincsére. Hasonlóság is van

azonban a négy statisztika eredményében. Mind a négy szerint (egy szót nem számítva) a

leggyakoribb 7 szó: a, az , és, hogy, is, nem, ez. Gyakorisági sorrendjük azonban eltérő.

21

Az összetett szavak szét nem bontása esetén a szavak előfordulásainak gyakoriságát az alábbi

összeállítás mutatja:

Gyakoriság A különböző szók száma Az összes előfordulások

száma

1000- 111 033

100-999 124 516

50-99 39 115

25-49 31 981

10-24 33 573

2-9 42 567

1 15 171

A leggyakoribb 544 szó adja tehát az összes előfordulások 59,2%-át dr. Nemes Zoltán

egymillió szótagot felölelő újságszövegek alapján készített szóstatisztikája szerint.

22

A leggyakoribb 40 szó

Nemes Zoltán statisztikájában JakabLajos

statisztikájában

Mikes Ferenc

statisztikájában I. II.

Statisztikájában

a 3687 a 42383 a 380 a 1680

az 1849 az 14688 az 130 az 760

hogy 1240 és 10746 és 125 hogy 402

és 904 hogy 7066 hogy 61 és 373

nem 717 is 3969 nem 551 nem 187

ez 626 nem 3844 magyar 34 ez 182

is 487 ez 2832 ez 33 is 179

amely 407 egy 2472 is 29 dolgozó 134

egy 281 amely 2391 s 28 kell 108

úr 262 volt 2011 mely 25 amely 98

van(nak) 256 meg 2010 nagy 22 meg 82

ha 245 aki 1840 csak 18 munka 82

mert 245 magyar 1746 volt 18 elvtárs 79

kell 231 nagy 1417 egy 16 egy 69

nagy 217 már 1363 lesz 16 terv 68

meg 205 de 1281 még 15 minden 66

kérdés 190 el 1256 úr 15 ha 66

volt 185 csak 1200 mint 14 még 60

tisztel 182 még 1166 most 14 de 59

magyar 177 mint 1162 új 14 aki 58

kormány 175 van(nak) 1067 amely 14 van(nak) 56

akkor 173 s 1057 de 14 mint 53

de 168 ki 1040 minden 13 szövetkezet 51

olyan 168 mert 1019 szeret 13 kérdés 50

tud 162 kell 951 köd 13 vezető 50

mint 151 után 946 Isten 13 amerikai 49

aki 148 minden 911 aki 12 el 48

itt 146 sem 890 van(nak) 12 nép 48

lehet 146 ha 864 sem 12 feladat 48

csak 144 maga 849 nemzet 12 gazdasági 46

sem 142 két 837 lélek 12 csak 44

maga 141 most 797 kell 12 új 43

már 140 pengő 770 ő 11 már 42

én 135 szerint 765 úgy 11 mi 41

arra 131 tart 724 néz 11 jó 40

volna 127 pedig 720 ki 10 ki 38

amikor 126 azonban 715 ha 10 termelés 36

még 125 év 706 akar 10 vagy 35

mond 124 ő 706 föld 10 szocialista 35

rész 124 tud 961 iskola 10 nagy 34

23

Jakabné dr. Zubály Anna: A számítógép előtt ülve (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1996/7)

A technikai csodákkal teli világunkban kétségtelenül a számítógépnek vitathatatlan az előnye,

legalábbis a mindennapi életünkben tapasztalt hatását tekintve. A vele való megismerkedés

nemcsak kívánatos, hanem egyenesen szükségszerű lett, azért, hogy a felgyorsult

információáramlás folyamatában kellő időben és kellő módon hozzá tudjunk jutni azokhoz az

adatokhoz, tényekhez, amelyek életvitelünket, munkánkat megkönnyítik, esetleg alapvetően

befolyásolják. Szükségszerűségét leginkább a gazdasági életben érzékeljük, amit igazol az a

tény is, hogy a munkahelyeken csökken a hagyományos értelemben vett irodai munkaerő

aránya és egyre növekszik azok száma, akiknek a munkájában nélkülözhetetlen mindennapi

eszköz a számítógép. Egyes munkahelyeken napi 5-6 órán át, vagy még ennél is hosszabb

ideig – sokszor folyamatosan – dolgoznak a számítógéppel. A képernyő előtt végzett munka

pedig csak látszólat könnyű, valójában nagyfokú, állandó figyelemösszpontosítással és a szem

erőteljes igénybevételével jár. Még tovább fokozza a megterhelést és fárasztóbbá teszi ezt a

munkát, ha nem megfelelő a testhelyzet, illetőleg az optimális munkakörnyezet kialakítására

nem fordítanak kellő figyelmet.

A számítógéppel dolgozók gyakran panaszkodnak gyors elfáradásra, álmosságra, idegességre,

ingerlékenységre, látási zavarokra, illetőleg egyéb, különösen fej-, nyak-, hát- és

kézfájdalmakra. Világszerte hatalmas erőkkel folyik a kiváltó okok kutatása. A szakemberek

szinte egybehangzóan állítják, hogy a panaszok jelentős részét a számítógépes

munkakörnyezet helytelen kialakítása, illetőleg a számítógépek által meghatározott pszichés

tényezők okozzák, amelyek kellő körültekintéssel, odafigyeléssel – némi anyagi áldozatok

árán – könnyen megszüntethetők, vagy jelentősen csökkenthetők.

Nagyon sokat tehetnek maguk a dolgozók is a problémamentes munkakörnyezet

kialakításában, csak fel kell hívni a figyelmüket az ergonómiailag megfelelő szempontokra és

helyes munkavégzési szokásokat kell kialakítani, s mindenekelőtt minden dolgozót meg kell

tanítani a készülék helyes kezelési technikájára.

E felkészítő munkában óriási szerepe van az iskoláknak, az iskolában számítástechnikát,

szövegszerkesztést, számítógépes gépírást stb. oktató pedagógusoknak is. Már az iskolában, a

tanítási-tanulási folyamatban kell kialakítani a tanulókban (leendő dolgozókban) az

egészséges munkavégzés és munkakörülmények megteremtése iránti igényt. Különösen

fontos, hogy ki se alakulhassanak a merev, rossz szokások, helytelen beidegződések. Azzal,

hogy a tanítási órákon, gyakorlatokon egyrészt példát mutatunk (pl. tanterem kialakításával),

másrészt irányítjuk a tanulók figyelmét (pl. helyes testtartásra), javítjuk munkavégzési

módjukat, azaz megtanítjuk tanulóinknak, miért és hogyan kell összehangolni a

képernyő előtti munka – sokszor eltérő célú és tulajdonságú – elemeit.

Melyek ezek? A panaszokból kiindulva főként a testhelyzettel és a vizuális észleléssel

kapcsolatban jelentkeznek a problémák. Ergonómiai szempontból igen lényeges a

munkaasztal és a szék kialakítása, egymáshoz viszonyított helyzete, illetőleg helyes

beállítása. Az ezek hiányából, elhanyagolásából eredő súlyos fiziológiai, pszichikai problémák

már a gépírók körében végzett vizsgálatok eredményeiből ismertek. A számítógéppel való

foglalatosság is ülő testhelyzetet igényel, így a szervezet statikus megterhelés alatt áll. Ebben

24

a testhelyzetben a vérkeringés lelassul és egy idő után fáradtsághoz vezet, s akár 40

százalékkal is csökkenhet a teljesítmény. Hosszabb távon azonban súlyos megbetegedést

(izommerevség, mozgásszervi károsodás, váll-, derék-, csuklófájás stb.) okozhat a helytelen,

kényelmetlen testhelyzet, illetőleg, ha nem megfelelőek az asztalok, a székek, a lábtartók.

Alapvető követelmény, hogy az asztal és a szék legyen stabil, méretének és magasságának

illeszkednie kell a használó testméreteihez (az sem elegendő, ha csak megközelítőleg jó!). Az

ülőmagasság akkor megfelelő, ha az ülőfelület magassága a térdizülettel egy vonalba kerül, s a

lazán leengedett felsőkarral és vízszintes tartású alkarral még könnyen kezelhető a klaviatúra

középső billentyűsora. A helyes és kényelmes ülőtartás felvételéhez állítható magasságú asztal

és szék (állítható háttámlával) szükséges, amit megfelelő méretű (legalább 35x45 cm), 5-15-

os lejtésű lábtámasz egészít ki. Az alacsony vagy túl magas, középen fiókos asztalok, a

hagyományos iskolai tanulópadok nem alkalmasak a számítógépes munkához (ez utóbbiak

többnyire semmilyen ergonómiai szempontnak nem felelnek meg!).

Nem szabad megfeledkezni a testhelyzetet befolyásoló tényezők között a billentyűzetről sem.

Alapvető elvárás, hogy dönthető és a képernyőtől jól elkülöníthető legyen, valamint a

billentyűk felületének kiképzése (csúszásmentes, matt) és alakja a legkényelmesebb helyzetű

és módú billentyűkezelést tegye lehetővé. Igény továbbá a szabványos billentyűelrendezés, a

középső sor 3 cm-es magassága, a világos alapon sötét színű billentyűfelirat, ám – a

formatervezők kísérletei ellenére is – még mindig távol áll attól, hogy kényelmes

parancsbeviteli eszköz legyen.

A billentyűzetet előttünk középen, az asztallap szélétől befelé legalább 5-10 cm-re (a test és a

billentyűzet között egyarasznyi távolságra) helyezzük el. A billentyűzetet kiegészítő egér

használata – bár sokszor hatékony beviteli eszköz – fáradságot okoz az állandó váltás miatt.

Ezt a billentyűzet bal vagy jobb oldala mellett célszerű elhelyezni, attól függően, hogy melyik

kezünkkel használjuk.

Itt kell még megemlítenünk az irattartót is, mint a képernyő előtt végzett munka fontos

eszközét. A használata – jó elhelyezés esetén – csökkenti a fölösleges fejmozgást,

megkönnyíti és meggyorsítja a szövegbevitelt. Úgy helyezzük el, hogy a rajta rögzített

szöveget a szem magasságának vonala alatt kb. 20-50-os lefelé tekintéssel láthassuk.

A képernyő előtt végzett munka során sokszor okoz gondot és helytelen testtartás felvételére

kényszerít az, hogy a képernyőt, a billentyűzetet és az irattartót váltakozva nézzük. Ezért

ezeket úgy kell elhelyezni, hogy egyformán 40-60 cm távolságra legyenek a szemünktől. Az

egymáshoz viszonyított elhelyezésüknél pedig célszerű figyelembe venni a végzett munka

jellegét, azaz melyik eszköz használata a gyakoribb.

A fentebb felsorolt, a képernyős munkahelyeken tapasztalt panaszokat sokan a képernyő által

kibocsátott sugárzásnak tulajdonítják. Ennek kiderítésére világszerte fokozott figyelemmel

kísérik a számítógépes képernyők esetleges ártalmait, több vizsgálatot is folytattak/nak annak

megállapítására, hogy milyen típusú és mértékű sugárzással kell számolnunk a képernyő előtt

ülve, milyen egyéb kellemetlen vagy ártalmas tényezőre számíthatunk a képernyők használata

közben. A vizsgálatok eddigi adatai azt mutatják, hogy a képernyős készülékek által

kibocsátott sugárzás többnyire alatta marad az egészségre ártalmas szintnek és maguk a

képernyők önmagukban ilyen szempontból semmiképpen nem okolhatók a panaszokért. Van

azonban számos olyan terület, amely lényegesen befolyásolja a képernyő előtt ülő dolgozók

munkakörülményeit, egészségi állapotát.

Elsődleges fontosságú, hogy a képernyőn megfelelő legyen a jelmagasság, jelélesség, a jelek

alakja, távolsága, valamint a kontraszt, a fények és szín beállítása. A másik döntő tényező a

25

monitor helyének kiválasztása, hogy elkerülhető legyen a vakító fényhatás. Gyakori hiba mind

a munkahelyeken, mind a számítógépes tantermekben, hogy az ablakkal és a mennyezeti

világítással párhuzamosan helyezik el a képernyőket, holott éppen a merőleges elhelyezés

lenne az optimális. Általános szabály, hogy a monitor nem állhat az ablak előtt, az ablak nem

tükröződhet benne, ellene fényvédő fóliák alkalmazásával, sötétítőkkel, polárszemüveggel,

szűrővel védekezhetünk. A tükröződés a képernyő előtt dolgozót érő egyik legkedvezőtlenebb

hatás, mindenképpen el kell kerülni.

Azt is jó tudni, hogy akik gyakran néznek az írásképre, a fekete-fehér monitor használata

ajánlatos, mert a szemnek így kevésbé kell alkalmazkodnia a különböző fényerősségekhez,

csökken a fényvisszaverődés és a tükrözés is. Ha valaki mindenképpen ragaszkodik a

színekhez, akkor legalább az erősen eltérő színkombinációt kerülje, mint pl. kék-piros, kék-

zöld, piros-zöld, stb.

Igen fontos szempont: a képernyőt úgy állítsuk be, hogy a kezelő mintegy 15-20-os szögben

lefelé tekintve merőlegesen lássa a képernyő felületét. A képernyőn megjelenő legfelső sor

semmiképpen ne kerülhessen a szem magassága fölé. Az erőteljes felfelé vagy lefelé tekintés

kedvezőtlen fejtartással jár, így gyors kifáradáshoz vezet.

A számítógéppel végzett munkák közül a legfárasztóbb, legidőigényesebb az adatbevitel.

Jelentős energia és idő takarítható meg azzal, ha megtanuljuk a billentyűzetet tízujjas

vakírással kezelni, mert ez szolgálja leginkább az adatbevitel gyorsaságát és kényelmességét,

nem utolsósorban pedig a számítógépkezelő egészségét. A legoptimálisabb írástechnika (a

tízujjas vakírás) elsajátítása egyébként nemcsak az adatbevivők esetében elemi követelmény,

de ma már az általános műveltség része kellene, hogy legyen. Ebben az iskoláknak még nagy

a lemaradásuk.

Legvégül feltétlenül meg kell jegyezni, hogy még a legideálisabb munkakörülmények megléte

esetén sem ajánlatos napi 2-4 óránál több időt tölteni a képernyő előtt. Ha ez mégis

elkerülhetetlen, akkor óránként legalább 10-15 perc szünetet célszerű beiktatni, s hasznos a

gépnél dolgozó igényeinek megfelelő szem-, ujj-, kéz-, fejtorna vagy bármilyen testmozgás.

Az iskolai oktatásban éppen a felnövekvő generáció egészsége érdekében, körültekintő módon

kell beiktatni az órarendbe azokat a tantárgyakat, amelyek számítógéphez kötöttek.

Semmiképpen nem szabad 2-3 ilyen jellegű órát egymás után tenni. Egy-egy órán belül is

folyamatosan figyelni kel a tanulók testtartását, munkamódját, s felhívni figyelmüket a helyes

testtartásra, illetőleg rövid tornagyakorlatokkal óvni őket az elfáradástól.

A számítógéppel végzett munka csak látszólag könnyű, de valójában könnyebbé,

elviselhetőbbé tehetjük, ha figyelünk a környezetünkre, a magunk és mások egészségére. Ez

sokszor nem csupán az anyagiakon, drága eszközök, berendezések beszerzésén múlik, hanem

sokkal inkább az odafigyelésen, a körültekintésen.

26

Vincze Ágnes: Színvilágunk (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1996/5-6)

A színek nemcsak hangulatunkat, életünket befolyásolják, hanem munkánkat,

teljesítőképességünket, sőt még hideg- vagy melegérzetünket is. Már a régi görögök is

tisztában voltak a színeknek az emberre gyakorolt jelentős hatásával: segítségükkel

gyógyítottak is. Modern korunkban a színekkel való foglalkozás, ezek vizsgálata Amerikából

származik.

Megfigyelték például, hogy azonos hőmérsékletű, de különböző színűre festett helyiségekben

másképpen érzékeljük a hideget és a meleget. Vakítóan fehér falú szobát hidegebbnek érzünk,

mint egy enyhén sárgás vagy zöldes színűt. A sárga szín szellemileg is frissíti, felüdíti az

embert, a rózsaszínű pedig megnyugtatóan hat.

A fentieket tudósok állapították meg, s bár még messze nem tudunk mindent a színekről, azok

hatásáról, mégis vannak objektíven mérhető adatok. Az egyik éppen a hőmérséklet.

Bizonyára abban rejlik a színek egyik titka, hogy a különböző színek más-más

hullámhosszúságú fényalkotók. Ezek alapján meg szoktunk különböztetni HIDEG és MELEG

színeket.

HIDEG szín például a hófehér, a kék és minden olyan szín, amelynek kékes árnyalata van.

MELEG színek például a sárga színek, a nap színei, s a természetben található barnás színek.

Ha kétféle kéket vagy kétféle sárga színt egymás mellé teszünk, már azok sem egyformák, s

valamennyi szín másképpen hat egy vagy néhány másik színnel együtt azok környezetében.

A színek ismerete valóságos tudomány. Roppant erős hatással vannak valamennyiünkre, tehát

egyáltalában nem mindegy, milyen színekkel találkozunk egy irodában, s az sem mindegy,

van- -e harmónia az alkalmazott színek között. Érdekes módon a legtöbb emberben

természetes érzés van a színek összhangja iránt, ezt nagyon ritkán kell tanítani.

Képzeljük el, tudnánk-e egy vörös színű szobában dolgozni? Biztos hogy nem, mert ingerlő,

idegesítő hatással volna ránk. Ugyanakkor egy szobában néhány szál piros virág barátságos,

vidám hangulatot tud kelteni.

Gondoljunk arra, hogy a kórházak régi „minden hófehér” fala és berendezése helyett egyre

inkább a zöldet, a megnyugtatót alkalmazzák fehérrel kombinálva.

A túlnyomórészt barna és fehér színű összeállítást tartalmazó iroda rendkívül kellemes, meleg

atmoszférát tud nyújtani. De az sem véletlen, hogy minden helyiségbe virágokat, növényeket

helyeznek el, mert azok is barátságosabbá teszik a hangulatot és – ami szintén nem mellékes –

a „természetes” érzethez közelítenek.

Kellemes és jó hatással van minden titkárnőre, ha valami élénkebb szín is található a

helyiségben, ezért használnak piros és sárga dossziékat vagy irattartó tálcákat.

A színek ugyanakkor figyelemfelkeltő hatással is lehetnek, és munkánkat is könnyíthetik. Ha

például dossziéink különféle színűek, akkor már távolról rájuk pillantva is tudjuk, mikor

melyiket kell a polcról levenni, mert azok alapján is rögzítjük tartalmukat. Egy élénk, vidám

színűt még kézbe venni is kellemesebb, mint egy unalmas szürkét vagy piszkos-fehéret.

A színek azonban nemcsak a szobában fontosak. Az is lényeges, hogy a titkárnő milyen színű

ruhákat visel. Ahhoz, hogy milyen színű ruhák állnak jól, tudnunk kell, milyen típusba

27

tartozunk. Öltözködés nélkül is vannak az embernek színei: a bőrünk, ami egyikünknek fehér,

a másikunknak sárgás, harmadikunknak kicsit vöröses vagy barnás stb. A hajunk, a szemünk

színe, melyek bizonyos harmóniát alkotnak. Így a meglevő színeinkhez természetesen nem

vehetünk fel akármilyen színű ruhákat, mert esetleg disszonáns hatást kelthetnek.

Amerikában a színek alapján az embereket négy csoportba sorolják: tavasz, nyár, ősz és tél.

Ez nem azt jelenti, hogy az illető akkor született, hanem azt, hogy milyen színtípusba tartozik.

A tavasz és az ősz meleg színeket követel, a nyár és tél típus pedig a hideg színeket kedveli.

TAVASZ típusúnak nevezik azokat a nőket, akiknek szinte áttetsző világos színű bőrük van,

gyakran világos hajszínűek. Szemük színe változó, de nem nagyon sötét. Számukra a világos

és tiszta színek az előnyösek: a sárgás árnyalatok (lazac vagy barackszín, krémes vagy tört-

fehér, a teveszőr vagy tejcsokoládé szín). A sötét, a kékes szín vagy a hófehér nagyon

előnytelen számukra.

A NYÁR típusba sorolhatókban közös tulajdonság a szinte kékes bőrszín, a hamvas arc, s az,

hogy általában könnyen lebarnulnak. Halvány színek illenek hozzájuk, a rikító színeket

kerülni kell, ugyanígy a sárgás árnyalatokat is. Viszont kedvezőek a kék színek, valamennyi

kékbe hajló szín: ciklámen, türkiz, málna-piros stb., de jól mutatnak orgonaszínekben és

szürkés-barnákban is.

Az ŐSZ típusúak bőre aranysárgás, néha kicsit szeplős, hajuk is mindig meleg – gyakran

barnás színű. Tobzódhatnak a színekben, amint az őszi erdő is tobzódik bennük: a borsó- vagy

olajzöld, a szilvakék és rézvörös vagy rozsdaszín és mustárbarna mellett a kukorica-sárga is

előnyös számukra, előnyösen hordhatnak barna színt is.

A TÉL típusúak különös ellentéteket mutatnak: általában nagyon világos, szinte

porcelánbőrük van, de sötét a hajuk, leggyakrabban kék a szemük.

Amint saját színeik is szélsőségeket mutatnak, ugyanez vonatkozik a számukra előnyösen

hordható színekre. Egyedül ők hordhatnak előnyösen feketét, sőt azt együtt a pirossal és

fehérrel is, egyszerre hordhatnak kontrasztos színeket, de mindig csak a hideg színek

javasoltak.

Az ember élete folyamán változik hangulata is, de az alaptípus változatlan marad. Az

évszakoktól függően is hordhatunk sötétebb, illetve világosabb ruhákat, s hangulatunk is

befolyásolja, mit vegyünk fel épen akkor. De ne higgyük, hogy amikor a sötét téli időszak van,

csak sötétet szabad viselni! Ezért is kedvező a titkárnőknek a kosztüm vagy a szoknya-blúz-

blézer összeállítás, mert könnyebben lehet variálni, egy kis vidám színt, életet belevinni, s

egy-egy sállal, kendővel „feldobni,” más hangulatot adni öltözékünknek.

Egyet azonban sohasem szabasd: eltérni saját típusunktól. A tavasz vagy ősz típus nem

viselhet hideg, a nyár és tél pedig meleg színeket.

És még valami: érezzük mindig jól magunkat abban a ruhában, amiben vagyunk! Csak akkor

tudunk megfelelni a jó megjelenés, a természetes viselkedés követelményeinek.

28

Krizbai Imréné: Gépításoktatás számítógépes programmal (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1995/10)

Az utóbbi években a gépírásoktatásban forradalmi változásoknak lehettünk tanúi.

Napjainkban egyre jobban tért hódítanak a számítógépek, amelyek még a legmodernebb

elektronikus írógépekkel is felveszik a harcot.

Tapasztalatom szerint a számítógépek sokkal megbízhatóbbak, meghibásodás esetén kisebb

egységek cseréjével a hiba gyorsan elhárítható. Az írógéppel szemben alkalmas nagy

mennyiségű szöveg tárolására, a javítás gyorsan, könnyedén, a papírra való nyomtatás előtt

megtörténhet. Ha számítógépen készítjük el a feladatokat, igényesebb, esztétikusabb lesz a

munkánk, hiszen többféle betűtípust, kiemelési módot alkalmazhatunk akár egy szövegen

belül is, szövegrészeket módosíthatunk, átrendezhetünk, átszerkeszthetünk, képeket, ábrákat

illeszthetünk be a munkánkba. Véleményem szerint a számítógép „laza” billentyűzetével a

legalkalmasabb arra, hogy a tanulókat az egyre nagyobb sebesség elérésére sarkalljuk a

sebességfokozó órákon.

Első tanfolyamaimon a gépírást a szövegszerkesztő program segítségével tanítottam. Már

akkor is azt tapasztaltam, hogy a tanulók sokkal könnyebben, néhány óra után rutinosabban

kezelik a számítógépet, mint ahogyan azt előzőleg gondoltam. A betűtanulás során már egy

szövegszerkesztő készségszintű elsajátításában is jártasak lettek, alapvető számítástechnikai

ismereteket szereztek, nem idegenkedtek a számítógéptől. A gépírásban használatos

segédeszközöket, a billentyűtáblát, a magnót, a stoppert és a metronómot ugyanúgy

használtam az órán, mintha elektronikus írógépekkel tanítottam volna a gépírást. A

számítógépek csendesek, a zaj megszűnésével a munka légköre is nyugodtabbá,

kiegyensúlyozottabbá vált.

A kezdeti sikerek után a számítástechnikus kollégámmal azon gondolkodtunk, hogyan lehetne

kihasználni a számítógép adta lehetőségeket a gépírásoktatásban úgy, hogy az megkönnyítse,

hatékonyabbá, változatosabbá és élvezetesebbé tegye a gépírásoktatást és a javítást a tanár és a

tanuló számára. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy a legtöbb tanári segédeszközt – az

ütemező készüléket, a billentyűtáblát, a gépelendő órai anyagokat és még a stoppert is – egy

gépírásoktató programba „csomagoljuk”, így a tanár és a tanuló munkáját is segítjük.

A programmal való tanítás szinte megreformálta a gépírásoktatást, hiszen lehetővé tette a

gépírástanár számára, hogy a betűtanítási órák elején elszakadjon a falra felakasztott

billentyűtáblától, amely korábban nem biztosította azt a lehetőséget, hogy a gépek között

járkálhasson, és már az első leütéseknél javíthassa a tanulók hibás kéztartását és betűfogásait.

A programban használt billentyűtáblán azonban a leütött betű felvillan, így nemcsak a tanár,

hanem a tanuló is azonnal tudomást szerez a helytelen betűfogásról, s nem gyakorolja azt

hibásan egy soron keresztül. A billentyűtábla bemelegítő sorokkal arra is lehetőséget ad, hogy

a megfelelő sor kijelölésével felvillantson betűket, amelyeket a tanulóknak a felvillanás után

azonnal le kell ütniük. Ez a gyakorlat az ütemes írás és a tanuló reakcióidejének mérésére

kiválóan alkalmas, s diktálás utáni írásnál is jól alkalmazható. Az ütemes írással

összekapcsolható a billentyűtábláról való írás, hiszen a program a metronómot is helyettesíti,

csupán ütemet kell állítanunk a gépen 50-től 400-ig. Itt emelném ki a program könnyen

kezelhetőségét, amely még az előzőleg számítógépet nem ismerő tanuló és tanár számára is

gyorsan elsajátítható. Mindössze két billentyű lenyomásával beállíthatjuk az ütemet.

Gépírásórán egy gép hangja hangkártya és két hangfal alkalmazásával felerősíthető és

nagyszerűen tudjuk beilleszteni mindezt az oktatásba. Az ütemet akár soronként is

29

emelhetjük, amíg a tanulók sort váltanak, a tanár már 5 leütéssel feljebb állíthatja a

készüléket.

Ha a betűtanítási órákon el akarunk szakadni a billentyűtáblától, egy új munkaterületre

térhetünk át, ahol a programban tárolt bőséges gyakorlóanyag lehetőséget ad a betűk

begyakorlására, automatizálására. A gép egy billentyű lenyomásával időt mér, amely a tanár és

a tanuló számára is hasznos. Az 1-2-3-4-5 perces másolásoknál a program az első betű

leütésétől kezdve automatikusan méri az időt, jelzi annak leteltét, valamint számolja és kijelzi

a leütés-és hibaszámot.

A betűtanítási órákon nem szabad megengedni, hogy a tanulók hibáikat kijavítsák, hiszen ez

nem ad lehetőséget arra, hogy a csoport együtt, egy ütemre dolgozhasson, és hogy a tanár a

hibákat újabb gyakorlatok adásával javíthassa. A helyes betűfogásra kell megtanítani

tanulóinkat, nem pedig a javítóbillentyű sűrű használatára. Éppen ezért a programban a

javítófunkció letiltható, tehát a tanuló sem a „backspace” billentyűt, sem pedig a

kurzormozgató nyilakat nem tudja működtetni, amíg a tanár meg nem engedi a javítást. A

programban a javítási lehetőség is beállítható.

Az oktatóprogrammal való tanítás a tanulók számára és számomra is nagy lehetőségeket

nyitott a gépírásoktatás hatékonyabbá tételére. A program könnyen kezelhetőségével, a

hibajavítással időt spórolhattunk meg az órából, ezáltal a leütésszámok is jelentősen

megemelkedtek. Már egy 60 órás tanfolyamon is 10 perc alatt 100-200 leütésszámnyi

növekedést észleltem az elektronikus írógéphez és a szövegszerkesztővel való tanításhoz

viszonyítva. Úgy gondolom, mindez a program könnyen kezelhetőségének, a javítási idő és

leütés-számolási idő lecsökkentésének, valamint a beépített segédeszközöknek köszönhető. A

tanulók jobban élvezik az órákat, hiszen a betűtanulás végére nagyszerűen kezelnek egy

programot, többféle módszer és segédeszköz alkalmazásával megszűnt a gépírásórák

monotonitása.

Nagy öröm számomra, hogy az óra első percétől az utolsóig a gyerekek között lehetek, nem

kell az óra elején a billentyűtáblánál lecövekelnem, gyorsan, könnyedén időt, ütemezőt

állíthatok bármelyik gépen. Megszabadultam a nehéz és sok energiát felemésztő javítási

munkák nagy részétől, s a program segítségével az igényes, még nagyobb teljesítményre

ösztönző elemző „javítással” foglalkozhatok.

30

Kovács András: Kiből (ne) legyen tanár, avagy alkalmassági

vizsgálat a pedagógusképzésben?

(Katedra, 1996. Szeptember)

Ha azzal a közismert és az átlagember számára nyilvánvalóan igaz állítással indítjuk ezt a kis

írást, hogy a labdarúgás és a tanítás között nagyon sok hasonlóság van, akkor ezzel bizonyos

kockázatot vállalunk ugyan, de reméljük kedves olvasó, hogy itt még nem teszi le

bosszankodva az újságot. Az indoklást ugyanis valószínűleg ismeri: mindkettővel sokat

foglalkoznak, mindkettő miatt sokat bosszankodnak, s így mindkettőhöz mindenki jobban ért,

mint akik e szóban forgó tevékenységeket művelik.

Ha megkérdeznénk erről egy pedagógust, akkor elsőként minden bizonnyal azzal cáfolná meg

ezt a kijelentést, hogy szomorúan megjegyezné, sajnos a közös vonásokba az anyagi téren

tapasztalható elismertség nem tartozik bele.

Ha viszont egy diáktól akarnánk megtudakolni a fent említett hasonlóságról a véleményét,

akkor ő mindenekelőtt azt a különbözőséget emelné ki, mely szerint a focisták kiválasztásánál

szigorú alkalmassági vizsgák teljesítése után lehet csak bekerülni az említett aranylábú

gyerekek sokak által irigyelt csoportjába, míg pedagóguséknál ilyen szűrőrendszer hiányában

sok oda nem illő ember keseríti a megkérdezett sorstársai életét.

Tisztában vagyunk vele, hogy cikkünk tudományos érétkét nagyban csökkenti egy komoly

hiányosság. Nevezetesen az, hogy a labdarúgókat nem sikerült megnyerni a tanulmányunkban

való közreműködéshez, így a véleményüket erről a fontos kérdésről most nem tudhatjuk meg.

Emiatt nem ebben az irányban megyünk tovább. És nem is a reálértékben egyre csökkenő

jövedelmeknek a kontraszelektáló hatását kívánjuk elemezni, meghagyjuk ezt a témát a

jóakaróinknak és az ellenségeinknek. Viszont úgy gondoljuk, van némi igazság a

pályaalkalmassági vizsgálat bevezetésének szükségességét sürgető érvben, így a

következőkben erről kívánunk szólni.

A magyarországi felsőoktatási intézmények alkalmazkodni akarván a rohamosan fejlődő

világunk, az átalakuló társadalmunk, valamint a nyugati országokhoz való hasonulási vágyunk

által támasztott igényekhez, kezdik egyre szélesebbre tárni kapuikat a bejutni szándékozók

tömegei előtt. Persze a rohamozók száma nem mindenütt egyforma. Valószínűleg nem állunk

messze az igazságtól, ha kijelentjük: ez a piacgazdaság (elsősorban anyagi jellegű)

viszonyaihoz igazodva váltakozik. Következésképpen a kisebb presztizsű és majdnem

kevesebb bért, csekélyebb juttatásokat ígérő pályákra képző egyetemek és főiskolák csak úgy

tudják az eddigieknél hatékonyabban magukhoz csalogatni a még egyik irányban sem

elkötelezett potenciális érdeklődőket, ha már a felvételi vizsgákon – tanulmányi

előmenetelüknek megfelelően – jelentős kedvezményeket, netán biztos bejutást ígérnek nekik.

Az így mentesített és cikkünk témája értelmében tanári pályára igyekvő fiataloknak azután a

tanítóképző főiskolák és egyes speciális képzési irányú intézetek kivételével gyakorlatilag

meg se kell mukkanniuk a felvételi bizottság előtt. Amelyik egyébként a legszembetűnőbb

esetekben sem tudja eltanácsolni a szakmailag esetleg megfelelő tudású, de a pályára

egyébként alkalmatlan illetőt.

Hogy jó-e ez az állapot? Itt most egy gördülékeny stílusban íródott tetszetős elméleti

magyarázatnak kellene következnie a szorosan egymásra épülő elemekből álló logikai

rendszerben. Mi azonban nem ezt az utat követjük. Kiválasztottunk egy olyan nem túl nagy

létszámú és nem túl régen végzett évfolyamot, amely azonban – ha a sors közbe nem szól –

31

már megállapodottnak tekinthető, végzett pedagógusokból áll. Jelen esetben az egyik

tanárokat (is) képző felsőoktatási intézményünkben egy tíz évnél régebben, de tizenötnél

korábban államvizsgázott évfolyamból emeltünk ki a nyilvántartás alapján véletlenszerűen

ötven nevet. Ezt követően megpróbáltuk nyomon követni, mi történt velük az elmúlt időben.

(Ebből a vizsgálatból most csak a cikkünk mondanivalója szempontjából fontos dolgokat

emeljük ki.)

Az első lényeges megállapítás, hogy azok az illetők, akik a többiek értékítélete szerint

szakmai és/vagy pedagógusi képességeik miatt nem igazán vagy csak korlátozottan voltak

alkalmasak erre a pályára, vagy másik foglalkozást választottak maguknak, vagy kollégiumi

nevelőtanárnak mentek el. Ez az ötvenből három főt jelent. Sajnos az előbbi megoldást anyagi

természetű okokkal magyarázhatóan másik három ember is kénytelen volt meglépni. Egy volt

pedagógus ugyanilyen típusú, de az előzőekben említetteknél nagyobb igényei miatt

betöréssel, míg egy másik exkollégánk más irányú hajlamainak engedve a szatírkodás

enyhébb formájával próbálkozott. (A többi most nem említett személy az oktatással

valamilyen formában kapcsolatban maradt.)

Tudatában vagyunk, hogy mindenki, aki ebben a világban egyáltalában kezébe meri venni

napilapjainkat, találkozhat az előzőekben leírtaknál cifrább történésekkel. És ezek végül is

nem általános, hanem inkább csak elszigetelt, véletlen eseteknek tekinthetők. Azonban maga a

probléma – az itt leírt néhány eset – egyedi is, de mindenképpen létező. Ráadásul egyszerűen

megelőzhető, tehát súlyossága miatt és az érintett diákok érdekében meg is előzendő. Ennek

minél előbbi végrehajtása erkölcsi kötelességünk.

Nem kell más hozzá, mint egy megfelelő eszközökkel elvégzett alkalmassági vizsgálat,

amelynek mindenképpen tagja kell, hogy legyen egy nagy tapasztalattal rendelkező iskolai

vezető pedagógus, valamint a tanárképző intézmény részéről egy pedagógiai és egy

pszichológia szakos oktató. (Esetleg ez utóbbi helyett egy klinikai pszichológus.) Az előbbi

tudja gyakorlati szempontból legjobban felmérni a jelölt pályára való rátermettségét, míg az

utóbbi személyiségének alkalmasságát vizsgálja. Így elkerülhető, hogy felvételt nyerjen olyan,

aki fizikai alkalmatlansága, például kommunikációképessége, hangja erőtlensége vagy más

alkati hiányossága miatt nem alkalmas. De ezen a módon az is kiküszöbölhető, hogy valaki

(esetleg addig még fel nem ismert) súlyos jellembeli torzulása ellenére, de pont amiatt

időzített bombaként sétálgasson majdan iskolája padsorai között.

A tanárszak felvételének, s így ennek az alkalmassági vizsgálatnak is véleményünk szerint

mind az adott felsőoktatási intézményben, mint pedig a már más, nem tanári szakra felvett

hallgatónak a tanári szakra történő jelentkezése esetén egységesnek kell lennie. A társadalom

és az iskola ugyanazon értékeket, ugyanolyan minimális képességeket várja el a tanároktól a

pályára kerülésük módjától függetlenül. Természetes tehát, hogy egyforma mércét kell

állítanunk elébük a válogatásnál is. Ezzel el lehetne kerülni az egyes intézmények között – az

egyszerre több helyre beadott pályázatok esetében – a párhuzamos vizsgáztatást. Ilyenkor a

tanárszakra jelentkező az általa első helyen megjelölt felsőfokú tanintézetben vagy a speciális

képességeket – ének, rajz, testnevelés stb. – is mérő intézményekben tenné le a tanárszak

felvételéhez szükséges vizsgát. Amelyet országszerte ugyanabban az időpontban, a sok helyen

hosszú évek alatt kialakult gyakorlathoz igazodva, a tavaszi szünet idejében végeznének. (Erre

jelentkezhetnének az adott főiskola vagy egyetem nem tanár szakos, de ezt felvenni akaró

hallgatói is.) Ez az időpont ráadásul még évvesztés nélkül lehetővé tenne egy korlátozott

mértékű pályamódosítást is hasonló jellegű képzési területre.

32

De legnagyobb előnye ennek a módszernek nem ebben, hanem az egységességben, a

mindenkire mindenütt egyformán való alkalmazhatóságban rejlik. El lehet képzelni

természetesen az általunk felvázolt helyett teljesen más koncepciót is, de a változtatásnak

gyermekeink, a felnövekvő generációk érdekében minél előbb be kell következnie. És itt

elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor válaszolhatunk a címben felvetett kérdésre. Ne legyen,

ne lehessen automatikusan tanár az, aki a pedagógusképző intézményekben az összes vizsgát

le tudja tenni, csak akkor, ha ezek teljesítése mellett erre a hivatásra maximálisan alkalmas.

De ezt nem saját maga, hanem egy független szakértőkből álló bizottság, esetleg ezek sorozata

tudja csak eldönteni, amelynek/amelyeknek a létrehozását volt hivatva ez a kis írás

elősegíteni.

33

Gyetvainé Nevelős Erzsébet: Mi lesz az írógép sorsa?

(Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1997/8)

A munkahelyeken a számítógépek elterjedésével párhuzamosan visszaszorulóban van az

írógépek használata. Vajon az iskolákban tanítsuk-e még a gépírást írógépen, vagy térjünk át a

számítógépre? Mindkét felfogásnak vannak követői és ellenzői. Milyen érvek szólnak az

egyik vagy a másik mellett?

Érvek az írógép mellett

Anyagi okok

A számítógép és tartozékainak beszerzése, valamint működtetésének összköltsége jóval

meghaladja az írógépét. Gondot jelent még az is, hogy jóval rövidebb az elavulási ideje, mint

az írógépnek: a korszerű szoftverek egyre nagyobb és nagyobb teljesítményű gépeket

feltételeznek.

Helyhiány

A számítógép és perifériái jóval több helyet igényelnek, mint az írógép. Kisebb tantermek

esetén a hely szűkössége is okozhatja, hogy az írógép mellett döntenek.

Tanítás-módszertani elképzelések

A gépírástanárok egy része a következők miatt részesíti előnyben az írógépet a számítógéppel

szemben:

1. Az ütemes írás jobb ellenőrizhetősége,

2. A javítóbillentyűk használatának megtiltása a tanulás első szakaszában

a mozdulatok pontos beidegződése céljából,

3. Mivel a munkahelyeken még az írógép is általánosan használt

munkaeszköz, a tanulóknak meg kell tanulniuk a papírbefűzést, stb.

4. „könnyű a jót megszokni” alapon inkább írógépen tanuljanak, és majd

később térjenek át a számítógépre.

Szubjektív tényezők

1. Bizonyos fokú konzervativizmus, az újtól való idegenkedés,

2. A tanárok egy része úgy véli, sosem lesz képes elsajátítani a

számítógéppel kapcsolatos ismereteket,

3. Kellő anyagiak hiányában nem áll módjában mindenkinek megtanulni

a számítógép használatát.

Valóban jogosak-e a felvetések?

Az anyagiak

Aki anyagiak miatt dönt az írógép mellett, minden bizonnyal igaza van. A számítógépek

beszerzési ára, működtetési költsége valóban magas. Nem szabad viszont figyelmen kívül

hagyni, hogy egy jó állapotban lévő 286-os számítógépet fekete-fehér monitorral már elég

kedvező áron, kb. 20 ezer Ft-ért meg lehet vásárolni. Ezen már futtathatók a gépírásoktatás

34

céljára jól megfelelő DOS-os szövegszerkesztők (pl. Word 5.5), de akár – igaz, elég lassan a

Windows is. (Az erős igénybevételnek kitett iskolai gépekhez viszont célszerű „beszerezni”

egy kedvező árakkal dolgozó karbantartó-javító szakembert is).

Itt a helye leszögezni azt a tényt, hogy betűtanulásra nem is célszerű a legtöbbet tudó

programokat használni. Ne hatódjunk meg tehát attól, ha valaki a Word 7.0-ban akarja tanítani

a diákokat a tízujjas vakírásra, hiszen a rendelkezésére álló idő nagy részét valószínűleg nem

az eredeti feladatára fogja fordítani, hanem a szövegszerkesztési ismeretekre. Ezen kívül az

órák egy részében kénytelen lesz a diákok által „eltüntetett” anyagot megmenteni, a

billentyűkombinációkkal esetlegesen elállított képernyőt ismét írásra kész állapotba hozni stb.

Ez ahhoz hasonlók mintha a 3 percre lévő munkahelyünkre nem gyalog szeretnénk menni,

hanem autóval, ezért a garázsból kihozzuk a kocsit, stb…

A munkahelyek többségében ma a Word 6.0-át használják, de a jövő mindenképpen a 7.0-é.

Mivel az iskolákban általában kisebb teljesítményű és sebességű számítógépek vannak,

ezeken „idegesítően” lassúak a nagyobb szoftverek, különösen, ha a gépek ráadásul

hálózatban működnek. A betűtanulásra ebben az esetben elegendő egy egyszerűbb szoftver; a

szövegszerkesztést, táblázatkezelést pedig természetesen – lehetőség szerint – a legkorszerűbb

programokkal kell tanítani.

Nem tartozik szorosan ehhez a ponthoz, de szükségét érzem megemlíteni, hogy a diákokat

nagyon egyoldalúan készítjük fel leendő munkájukra. Ezalatt azt értem, hogy csak a saját

iskolájukban megtanult módon képesek beindítani a programokat, nem tudnak pl. floppy-

lemezre menteni. Hiába tanítja meg ezt az ügyviteltechnika tanára, ha a diáknak nem áll

módjában nap mint nap gyakorolni. Egy-egy verseny alkalmával rengeteg idegeskedésbe

kerül, hogy sikerüljön az anyagot más módon is menteni és nyomtatni, mint ahogy azt az

iskolában szokta. Ennek a problémának az áll a hátterében, hogy a számítástechnikai kollégák

nemigen fogadják el a gépírást tanítók módszertani érveit, és az egyfajta elképzelés szerint

kialakított hálózat nem biztos, hogy megfelel a mi igényeinknek is.

A helyhiány

Amennyiben egy esetleges teremcserével sem oldható meg, ez valóban olyan objektív

akadály, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A billentyűzet

Vannak halkabbak és kissé hangosabbak is. Aki szereti, ha a diákok sokat írnak ütemtartással,

vásárlásnál figyeljen erre a mozzanatra is.

Pro és kontra

Az egyik legfontosabb módszertani ellenvetés a számítógépekkel szemben, hogy

ellenőrizhetetlenné válik, javítja-e munkáját írás közben a tanuló. Napjainkban azonban ez

nem lehet elegendő indok, hiszen készültek már olyan szoftverek, amelyekben le van tiltva a

javítóbillentyűk használata.

Valóban jó, ha mind az írógépet, mind a számítógépet megismerik a tanulók tanulmányaik

során, de mennyivel könnyebb lesz majd a leendő munkahelyen egy egyszerűbb szerkezet (az

írógép) működését megismerni, ha már a számítógépet ismeri az ember, mint fordítva! Itt meg

kell jegyezni, ha egy iskolában írógép- és számítógépterem egyaránt van, természetesen el

lehet kezdeni a gépírás tanulását írógépen, de célszerű minél előbb – már a betűtanulás után –

áttérni a számítógépre.

35

Ha a gyakorlati élet követelményeire készítjük fel a tanulókat, tisztában kell lennünk azzal,

hogy a jobb anyagi helyzetben lévő cégek, vállalatok, vállalkozások elsősorban a számítógép

adta előnyökkel élnek. Használják azonban még az írógépeket is, hiszen az egyes

nyomtatványok, űrlapok kitöltését egyszerűbb elvégezni írógéppel. Egy-egy

formanyomtatványt megszerkeszthetünk számítógéppel is, de bizonyos esetekben – pl. banki

átutalás, stb. – a másik cég ragaszkodik az általa kiadott nyomtatványok kitöltéséhez. Tény,

hogy a munkahelyek egy részében még mechanikus gépeket is használnak, de itt sem több

példányban írnak már egy-egy dokumentumot, hanem gépelés után fénymásolják, hogy az

esetleges javítgatások nem rontsák az írásképet.

Mechanikus vagy elektromos írógép?

Emlékszem még, a 80-as évek elején arról vitatkoztunk, mechanikus vagy elektromos

írógépen tanítsuk-e a gépírást. Egy akkori felmérés rámutatott, hogy a gyakorlati életben már

jóval nagyobb volt a villanyírógépek aránya, mint a mechanikusoké. Pár év után kiderült,

hogy elektromos – később elektronikus – gépen is ugyanolyan hatékonyan meg lehet tanítani a

gépírást.

És a tanárok?

Ennél a kérdésnél egy igazán nagy gond van: hogyan tanulják meg a tanárok a számítógép

használatát? Ki vállalja a különböző tanfolyamok költségeit? Vannak közülünk, akik hamar

rájönnek a számítógép logikájára, és vannak kevésbé szerencsés adottságokkal rendelkezők is.

Az utóbbiak közül mindenképpen előnyben van, akinek a szűkebb környezetében akad

vállalkozó szellemű felkészítő ember, no meg ha lehetősége van arra, hogy otthon is tudjon

gyakorolni, kísérletezni a saját gépén.

Az iskoláknak mindenképpen támogatniuk kellene a vállalkozó kedvű tanárokat legalább

annyiban, hogy a nyári szünidőre az egyik számítógépet kölcsönadják a gépírástanárnak.

Tudunk olyan iskoláról is, ahol egész tanévre biztosítják ezt, de sajnos sokkal gyakoribb, hogy

semmilyen lehetőséget sem adnak. Nagyon nagy szükség van továbbá egy olyan, könnyen

hozzáférhető helyen – pl. tanáriban – lévő gépre is az iskolában, amelynek winchesterre és

floppy-meghajtója is van, netalán még nyomtatót is kapcsoltak hozzá. (A vírusveszély

csökkentése érdekében ez lehet hálózaton kívüli gép is, és célszerű rá egy „virstop”-típusú

vírusellenőrző programot telepíteni.) Sok problémát jelent ugyanis, ha a tanár nem tudja az

otthon elkészített, iskolai munkájához szükséges anyagokat kinyomtatni stb.

Nagyon fontos a felkészítő számítástechnikai tanár személyisége. Az esetek jelentős részében

a kollégák azért hagyják abba a tanulás, mert olyan „magasröptű” fogalmakkal, kifejezésekkel

bombázzák a tanulni vágyó embert, hogy a maradék kedve is elmegy az ilyen jellegű

ismeretektől. Rossz esetben még érzékeltetik is, milyen reménytelennek tartják a

próbálkozásunkat. Az a tapasztalatom, hogy igazán jól olyan kolléga tud bennünket

felkészíteni, aki maga is gépírás szakos, és ismeri, melyek azok a legalapvetőbb funkciók,

amelyeket el kell sajátítani ahhoz, hogy a gépírás tanításához hozzá tudjunk kezdeni.

Munkánk során pedig további részletek fognak megvilágosodni előttünk.

Ebben az évben lehetővé vált, hogy mi is részt vegyünk szervezett továbbképzéseken, melyek

anyagi fedezetének nagy részét az állam átvállalja. Sajnos, ez sem tűnik tökéletes

megoldásnak a következő gondok miatt: munkánkhoz elegendő lenne egy OKJ-s

szakképesítés megszerzése, de ha már tanulunk, szeretnénk, ha ez a tanfolyam legalább „E”

kategória szintű lenne. Ha viszont magasabb képesítést adó tanfolyamra jelentkezünk,

36

rengeteg olyan dolgot is meg kell tanulnunk, amit ebben a munkakörben sosem tudunk

kamatoztatni, vagy amihez már végképp nincs sem időnk, sem kedvünk, sem adottságunk. Az

igazán optimális az lenne, ha egy újabb – szövegszerkesztés – tanári szak indulna a főiskolán,

vagy még inkább, ha ez egyetemi szintű képzésnek felelne meg. Vannak viszont olyan ügyes

kollégáink is, akik már régóta hatékonyan tanítják a szövegszerkesztést, vizsgáztatnak, de a

fizetésükben ez nem jelenik meg, mert nincs róla képesítésük.

A jövő a számítógépé

Összefoglalásként leszögezhetjük, hogy a gépírást bátran elkezdhetjük számítógépen is

tanítani, de ha írógépen kezdünk, akkor is mielőbb célszerű áttérni a számítógépre. Nagyon

sok megoldásra váró problémát kell közben kiküszöbölnünk, de a gyakorlati élet

követelményének csak ily módon tudunk megfelelni. A társadalomban napjainkban lezajló

informatikai fejlődés ugyanis azt jelzi, hogy az írógép a jövőben még inkább csak a

„másodhegedűs” szerepére kényszerül.

37

Nem Elek: Olcsót vagy sPéCit? (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1997/8)

Az írógép fokozatosan háttérbe szorul

A személyi számítógép feltalálása és gyors elterjedése teljesen felforgatta világunkat. Ez a

sokoldalúan használható eszköz az élet szinte minden területére behatolt. Megjelenése

átformálta, átértékelte a hagyományos tevékenységeket és technikákat. Nagy múltú szakmákat

tett jelentéktelenné, néha feleslegessé, de új lehetőségek felkínálásával újakat is teremtett.

Sok más mellett az írástechnika (gyorsírás, gépírás, szerkesztés) egyike azoknak a

területeknek, ahol a technikai haladás hatásai rendkívül látványosan mutatkoznak. A

hangrögzítés fejlődése, a miniatűr diktafonok megjelenése sok helyütt kiszorította a gyorsírást,

míg a számítógépes szövegszerkesztés a tradicionális, írógépre épülő dokumentumkészítést,

Hiába vált maga az írógép is egyre modernebbé, ma már szinte teljesen kiszorult az irodai

munkából, legfeljebb nyomtatványok kitöltésére használják. A váltás elkerülhetetlen, a

szövegírás ma már csak a számítógépen történhet korszerűen!

Mi a teendő?

Mit tegyen az, aki munkáját eddig írógéppel végezte? Legjobb, ha megismerkedik és

megbarátkozik a PC-vel, a szövegszerkesztéssel, s megpróbál élni az új technika által felkínált

új lehetőségekkel. A munkahelyeken egyre szélesebb körben megy végbe a váltás, és erősödik

az elvárás a számítógépes ismeretek iránt.

A PC megismerésének első lépéseit célszerű segítséggel megtenni: egy bevezető jellegű

tanfolyam elvégzése igen hasznos lehet. Készségszintű ismereteket persze csak gépközelben,

sok gyakorlással, legtöbbször munka közben szerezhetünk. Ebből a szempontból az otthon

dolgozók helyzete nehezebb, hiszen egy számítógép beszerzése nem olcsó mulatság – nem

olcsó, de nem feltétlenül méregdrága. A továbbiakban megpróbálunk néhány ötletet adni

ahhoz, hogyan juthatunk olcsón szövegszerkesztő rendszerhez.

Mi kell a szövegszerkesztéshez

A szövegszerkesztéshez három alapvető dologra van szükségünk: egy személyi számítógépre,

egy szövegszerkesztő szoftverre és egy PC-hez kapcsolt nyomtatóra. Utóbbinak természetesen

alapvető szerepe van a megszerkesztett anyag küllemét illetően. A nyomtató esetében igaz az,

hogy az újabb, a korszerűbb szinte automatikusan jobb minőséget is jelent. Ha szép küllemű

dokumentumokat akarunk készíteni, a megfelelő minőségű (nem feltétlenül lézer-) nyomtató

mindenképpen ajánlatos. A nyomtatott anyag külalakja, minősége nagymértékben független

viszont a gép típusától, illetve az alkalmazott szövegszerkesztő programtól.

A 286-ossal is lehet szöveget szerkeszteni

A személyi számítógépek technikai fejlődése követhetetlenül gyors. A mai csodagépek két év

múlva elavulnak, még újabb és gyorsabb készülékek váltják fel őket a szaküzletek

kirakataiban. Szerencsére a szövegszerkesztés alapvetően nem igényel különleges PC-ket,

tökéletes szövegszerkesztő programok futottak már hét-nyolc évvel ezelőtt, az akkori gépeken

38

is. Ha tehát valaki otthon szeretne leírást, szerkesztést, fordítást végezni PC-vel, azt megteheti

akár egy 286-oson is.

Gépek és programok

A szövegszerkesztés a Microsoft Word 5.0 és a Word Perfect 5.1 programok használata során

vált világszerte elterjedtté. Ezek alkalmasak minden szokásos szerkesztési, formázási feladat

megoldására, kifogástalan dokumentumok készítésére. Használatuk annyira gyakori még ma

is, hogy valamennyi újabb szövegszerkesztő program alkalmas az ezekkel készített szövegek

fogadására, továbbszerkesztésére. A WP 5.1-nek létezik magyar változata is, s mindkettőhöz

készült magyar nyelvű leírás. Fontos tulajdonságuk, hogy kitűnően használhatók a tipikus

286-os gépeken (286/16 MHz, 1 MB RAM, 40 Mbyte HDD, EGA-monitor). Egy ilyen

összeállítás ára körülbelül 20-25 ezer forint lehet. Szaküzletben nem kaphatók már, hozzájutni

kéz alatt, bizományiból vagy munkahelyi selejtezések során lehet.

Hasonló módon lehet hozzájutni 386-os gépekhez is, már ezek is kimentek a divatból. Pedig a

386-osokon vidáman fut a Windows 3.1 is. Így az előbb említett két DOS-alapú

szövegszerkesztő program mellett most már a WinWord használata is szóba kerülhet. A 6.0-s

verzió talán egy kicsit lomhán működik a 386-osokon, ezért a régebbi, 2.0-s változatot

kényelmesebb használni. Egy tipikus 386-os konfiguráció (386/40 MHz, 2 MB RAM, 80-120

Mbyte HDD, VGA-monitor) értéke 30-35 ezer forint; ha a monitor fekete-fehér, ami

szövegszerkesztéshez még teljesen megfelelő, akkor 25-30 ezer forint.

Mivel manapság a pentiumos gépeket tekintik korszerűnek, ma már régebbi 486-os gépekhez

is jutányos áron lehet hozzájutni. Ezeken, ha elég sok RAM áll bennük rendelkezésre, akár

WinWord 7.0-s programot is használhatunk Win’95 alatt. Egy szokásos 486-os konfiguráció

(486 DX 33, 4 MB RAM, 13-240 Mbyte HDD, VGA-monitor) értéke körülbelül 40-45 ezer

forint.

Tanácsainkat a szövegszerkesztés szempontjait figyelembe véve adjuk olvasóinknak.

Javaslataink kialakításában a PC-vel megoldható más lehetőségek – például multimédia-

alkalmazások, grafika, játékok vagy Internet-csatlakozás – nem kaptak döntő szerepek. Annyit

mégis megjegyeznénk, hogy az alapvető irodai alkalmazások – táblázat- és adatbázis-kezelés,

grafikonkészítés, - rajzolás - megoldására szintén léteznek szoftverek, mindegyik géptípusnak

megfelelő színvonalon, még a 286-oshoz is. Ha tehát számítógépünket főként

munkaeszköznek tekintjük, nem kell mindenképpen a legújabb, legdrágább típust

megvennünk.

Használt gépet? – csak óvatosan!

Használt gépek vásárlására bátorítjuk az olvasót, de kérjük, legyen körültekintő! Egy néhány

éves PC lehet még kifogástalan állapotú. Nem árt, ha a kiszemelt gépet szakemberrel

átvizsgáltatjuk. Ügyeljünk arra, hogy minden rendeltetésszerűen, üzembiztosan működön, a

rendszer tudja mindazt, amit az adott típusnak tudnia kell. Vibráló képernyő, hibázó, ismétlő

billentyűzet, „elszálló” gép esetén jobb, ha elállunk vásárlási szándékunktól.

A jövő: a számítógép-használattal át-meg átszőtt tevékenység az élet minden területén. Az

igazán nagy lépés az első: a kezdet. Tegyük ezt meg bátran, a többi szinte magától jön majd!

39

A gépírás fejlődése (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1955. 4. Sz.)

A gépírás, mint a haladó élet korszakalkotó írásmódja, egyre újabb és újabb területeket hódít

meg, hiszen ma már a legkisebb falu tanácsában vagy termelőszövetkezetében is ott áll az

írógép. Ha megnövekedett fontosságának megfelelően vizsgáljuk a gépírás helyzetét,

megállapíthatjuk, hogy az oktatás, a vizsga és a verseny terén határozott fejlődés

tapasztalható. Általános törekvés, hogy a munka mennyiségileg és minőségileg tökéletesebb

legyen. Felállították az egészen magas fokú gépírási vizsgákat; 120, illetve 140 szótagos

minősített gépírási vizsgákat tehetnek magas fokú gépírónőink. A gépírási munka minőségét

kívánják előtérbe helyezni felsőbb hatóságaink, amikor a minőségileg kiemelkedő munkákat

külön „kiválóan megfelelt” osztályzattal jutalmazzák. A versenyzés terén is tapasztalható a

jobb munka elérését célzó törekvés. Az 1949-ben alakult Országos Gyorsíró- és Gépíró

versenybizottság a gépíróversenyeken „hibátlansági díj” kategóriát létesített. Hibátlansági

díjat kap az a versenyző, akinek dolgozatában a hibák száma legfeljebb a szótagszám 0,5

százaléka. A „hibátlansági díj” kiírásának jelentősége szemmel látható, ha az utóbbi három év

versenyeredményeit figyelemmel kísérjük. Pl. három évvel ezelőtt a tanulók gépíróversenyén

csak 10 hibátlansági díjas volt, egy év múlva már 42, s az 1954. évi tanulói gépíróversenyen

79. A Versenybizottság a gépírási munka minőségét kulturális kérdésnek tekinti, és a további

gépíróversenyeken is a minőségi követelményeket kívánja a mennyiségi követelmények fölé

emelni.

Az Oktatásügyi Minisztérium az új alapokra helyezett szakfelügyeleti rendszer segítő és

támogató jellegű intézményével, kiadványokkal, a tanácsokkal együttműködve bemutató

előadásokkal mutatja meg a helyes utat a gépírástanításban. A gépírás tanárai is érzik a jobb

gépírás szükségességét. Mind több a kezdeményezés arra, hogy a tanítást egyszerűbbé és

eredményesebbé tegyék. A Magyar Gyorsíró Szövetségben gépírás tanítási előadások

hangzottak el, a Gyorsírók Lapja hasábjain módszertani írások láttak napvilágot. Sok

évtizedes elmaradottságot kívánnak behozni ezek a törekvések. Magyarországon a gépírás

elmélete elhanyagolt ismeretág. Az Oktatásügyi Minisztérium és a Magyar Gyorsíró

Szövetség gépírás elméleti kiadványokkal kíván ezen a hiányosságon segíteni. A módszeri

törekvések közül megemlítendők Csont Lajos geometrikus skálái, Forrai Sándor módszeres

szópéldái, Gáti Samu leütés-technikai vizsgálatai, Kalmár Endre módszeres szópéldái és

mondatgyakorlatai, valamint a helyesírás és a gépírás tanítását egybekapcsoló gyakorlatai,

Kökény Sándor hibastatisztikai, betűkapcsolat-gyakorisági kutatási és ujjtechnikai vizsgálatai,

Pozsonyi Elemér leütés-technikai és tanítástechnikai kezdeményezései.

Gyakorló gépírónőink teljesítményi is figyelemreméltó fejlődést mutatnak. Az első helyen kell

említeni Márer Klárát, aki több mint másfél évtizede őrzi a magyar bajnok kitüntető

elnevezést. Márer 1952 decemberében új magyar rekordot állított fel, egyórás másolásnál

186,8 szótagos sebességgel írt, majd diktálási rekordjavító kísérleténél új magyar

csúcseredményt ért el: percenként 215 szótagos gépírási sebességet.

40

A versenyek hatása gépíróink fejlődésére (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1955. 4. Sz.)

A felszabadulás után a gépírás elméleti és gyakorlati problémái terén az első jelentős

megmozdulás a Magánalkalmazottak Szakszervezetének 1947-ben rendezett nagyszabású

gépíróversenye volt. Ezen a versenyen már nem mint aktív versenyző, hanem mint egy

nagyobb hivatal gépíróinak vezetője vettem részt. Az ismert régi versenyzők mellett örömmel

láttam sok őj arcot is a nagyszámú résztvevő között.

Az eredmények jók voltak, bár még nem mutattak fejlődést a felszabadulás előtti versenyekkel

szemben. Egy szempontból mégis későbbi sikeres rendezvényeink fölé kell emelnem ezt a

versenyt. Az eredményhirdetés ünnepélyes keretei nagy propagatív erőt adtak későbbi

munkánkhoz. A Nemzeti Bank kultúrtermében több mint 1200 nődolgozó vett részt az

ünnepségen, és kapott bizonyságot arról, milyen megbecsülésben van részük a kiemelkedő

teljesítményeknek a szocializmus alapjait lefektető társadalmunkban. Ezt a példát ma is

érdemes volna követnünk.

Ezután történt a vizsga- és versenybizottságok átszervezése, a Gyorsíró Szövetség újjáéledése,

s mi, régi szakemberek, minden képességünket latba vetve dolgoztunk azon, hogy kitűzött

feladatainknak eleget tudjunk tenni.

Az évente megrendezett országos gépíróversenyek seregszemléje bizonyítja, milyen szépen¸ -

sőt néha ugrásszerűen – fejlődnek gépíróink. Versenyek rendezése intézményeinknél és

hivatalainknál éppen olyan fontos, mint a termelő üzemek munkaversenyei, mert csak ezek

segítségével érhető el minőségi munkával a teljesítmények emelése.

Legközelebbi feladataink nemzetközi gépíróverseny szervezése és rendezése, s az itt szerzett

tapasztalatok értékesítése a magyar gépírás fejlesztésére és tökéletesítésére.

Néhány szó a gépírás elméletéről (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1955. 4. Sz.)

A tanítás módszerének továbbfejlesztéséhez feltétlenül szükséges, hogy minél több módszert

ismerjünk meg. A gépírástanítás módszerének továbbfejlesztéséhez is meg kell ismernünk

minél több módszerkészítő elgondolását, tanulmányoznunk kell a magyar és külföldi gépírás

tanítási tankönyveket. Így igen sok gondolatot, ötletet találunk, olyanokat, amelyeket

nagyszerűen fel lehet használni a tanításban. Több szem többet lát, több gondolkodó fej többet

tud kitalálni, s minél több módszeralkotónak a munkáját ismerjük, annál nagyobb a

választékunk jobbnál jobb gondolatokban vagy ötletekben.

Nem elég azonban, ha sok ötletet ismerünk, mert ha még több módszert tanulmányozunk, az

elgondolásoknak olyan hatalmas tömege áraszt el bennünket, mely az ötletgyűjtésnél jóval

nehezebb feladatot ró vállainkra: annak kiválasztását, mik a jó, és mik a még jobb ötletek.

Vagy egyáltalán bizonyos-e, hogy a tetszetős megoldás, az első pillanatban ragyogónak látszó

gondolat valóban jó? Ha csak ötletekre kívánjuk építeni tanítási elgondolásainkat, lehet, hogy

sikerül valamit kihozni, főleg, ha gőzerővel foglalkozunk azokkal a növendékekkel, akik

kísérleti nyúlként a kezünk közé kerültek. Lehet, de nem biztos. A helyes módszeri utat akkor

találjuk meg, ha nem ötletszerűen válogatunk, hanem igyekszünk megkeresni azt az elméleti

alapot, mely magyarázatot ad a gépírás közben észlelhető jelenségekre, képessé tesz

bennünket az ötletek tömegének felmérésére és kiértékelésére, s ami még fontosabb: nemcsak

41

módszeri összegezésre, hanem módszerfejlesztésre, új módszer alkotására is lehetőséget ad. A

helyes út tehát a gépírás elméletének a megismerése. „A gépírás elmélete” – Fabro Henrik volt

az első, aki megérezte, hogy ez a két szó egymás mellett egyesekben majd lekicsinylést vált

ki. S hogy valóban, a gépírás elmélete Magyarországon nem létező dolognak számított, azt

bizonyítja az, hogy gépírás-elméleti, sőt igazi módszertani irodalmunk sincs. Ezek után már az

sem meglepő, hogy gépírási tankönyvünkön 35 év óta módszeri változtatás nem történt.

A legsürgősebb feladat tehát a gépírás elméletének minél alaposabb feltárása.

Össze kell gyűjteni a rendelkezésre álló irodalmat, és különböző vizsgálatokat kell végezni a

gépíráselmélet területén. Bár az elmúlt években történtek jelentős kezdeményezések, igen sok

kérdés még nyílt. A kezdeményezések egyéni akciók voltak. Szükséges, hogy a gépírás

elmélete iránt érdeklődő szakemberek találják meg az utat egymáshoz, és tervszerű, alapos

vizsgálatokkal derítsék fel ennek az igen érdekes ismeretágnak az alapjait.

Az elmúlt évek során 2500 „tízmásodperces” ujjtechnikai kísérlet megmutatta azt, hogy mi a

könnyű és mi a nehéz. Ez igen fontos eredmény. A gépírástanítói és tanári vizsgákon talán ez

a kérdés hangzott el a legtöbbször: mi a legfontosabb a gépírás tanításában? Válasz: A

könnyebbről a nehezebbre való haladás elve. De hogy mi a könnyű, és mi a nehéz, arról

sohasem volt szó.

Az elmúlt 10-15 év alatt a hibastatisztikai vizsgálatok felderítették azokat a lélektani

alapelveket, melyek megmutatták a gépírási hibázások törvényszerűségeit, s a hibák

megelőzésének módszeréhez vezető utat. A 2000 gépírási hibázás számszerű táblázatos

feldolgozása nemcsak gépírási, hanem általános lélektani érdekességeket is tárt fel.

A sebesség kérdése is alapos vizsgálatokra vár. Ezen a téren is tapasztalható fejlődés: a

magyar nyelv leggyakoribb szavainak most elkészült betűkapcsolat-statisztikája igen nagy

lépéssel viszi előre a sebesség fokozásának elméletét és gyakorlatát, de itt is további

munkálkodásra van szükség.

A gépírási tankönyv revíziója talán a legfontosabb feladatunk. Nem lenne azonban helyes, ha

erre az új könyvre a tanároknak az egyik napról a másikra kellene áttérniök. Az új gépírási

tankönyv akkor lesz igazán értékes, ha módot nyújtunk a gépírás tanárainak arra, hogy a

gépírás elméletének eddigi eredményeit megismerjék. Így a gépírás tanítása a jórészt

mechanikus foglalkozásból szellemi munkává változik át, s a tanítás nemcsak érdekesebb,

hanem sokkal eredményesebb is lesz.

42

Mark Twain írógépe (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1955. 4. Sz.)

Két örökbecsű ifjúsági könyv került karácsony előtt kiadásra: „Tom Sawyer kalandjai” és a

„Huckleberry Finn”, Mark Twain művei. Írójuk nemcsak gondolataiban volt haladó, hanem az

írás technikájában is. Ő volt az első író, aki írógépen készítette el kéziratait. Az első gépírással

írott műve éppen a most kiadott „Tom Sawyer kalandjai”, tehát nekünk kétszeresen érdekes és

értékes munka.

Milyen írógépen írt Twain? Tragikus története van ennek a gépnek. Két milwaukee-i

nyomdászsegéd, Latham Sholes és S.W. Soulé, valamint munkatársuk, egy hivatásos feltaláló:

Charles Glidden készítette el a sorozatgyártásra alkalmas és szélesebb körben használható

írógép modelljét. Glidden volt a mechanikai talentum, Sholes pedig az írógép terjesztésének

az apostola volt. Sholes versekben énekelte meg az írógép jelentőségét, de nem azért, hogy

anyagi haszonra tegyen szert, hanem azért, hogy életének egyetlen vágya beteljesedhessen. –

Kempelen Farkas a vakoknak akart adni íróeszközt, Mitterhofer a parasztoknak, hogy

panaszaikat a királynak leírhassák, Sholes pedig a nőket akarta felszabadítani a gyári munka

alól. „Szabadítsátok fel a nőket a gyári rabszolgamunka alól!” címmel kiáltványt intézett az

amerikai nőegyesületekhez. Kempelen gépét csak egyetlen egy vak használta, Mitterhofer

gépéért Ferenc József 150 forintot adott, aztán elhelyeztette a múzeumba a többi

csodabogarak közé, s nagytudományú szakértői ezt írták szakvéleményükben: „Mitterhofer

Péter partschini ácsmester írókészülékének általános használata nem várható, mert ahhoz nagy

gyakorlatra lenne szükség, és még ha ez elsajátítható is, sohasem érhető el vele olyan

gyorsaság és biztonság, mint a kézzel való írásnál.” A gép nem került el a parasztokhoz, és

vele egy panaszt sem írtak a császárhoz. Az osztrák ács bánatában felakasztotta magát és

meghalt.

Sholes kiáltványára egy nő figyelt fel elsőnek: Johanna Densmore, egy philadelphiai

gabonakereskedő megvásárolta 12000 dollárért Sholestől a gépet, de a gép néhány hét múlva

továbbvándorolt Remington Philohoz, akitől Densmore 600000 dollárt és hatalmas

haszonrészesedést kért. Meg is kapta. A Remington fegyvergyár nagy erővel kezdte gyártani a

gépet, és az rövidesen sok millió dollárt hozott a fegyvergyáros Remingtonnak, a

gabonakereskedő Densmorenak, a feltalálók pedig szegények maradtak, és csak távolról

nézhették korszakalkotó találmányuk diadalútját.

Egy évvel a gyártás megindulása után az írógép már ott állott Twain íróasztalán, és a „Tom

Sawyer kalandjai” tiszta, szépen olvasható kézirattal került a nyomdába. Sholes ekkor már

nem élt, s így nem érhette meg azt sem, hogy szedőszekrénye mellett jól olvasható, szép

kéziratokat kaphatott volna kézhez. (K.S.)

43

A gépírás előnyei

-egy 1920-ból származó gépírás tankönyv szerint

1. Legalább háromszor olyan gyorsan lehet géppel írni, mint tollal, ami idő- és

költségmegtakarítást jelent.

2. Bármily gyorsan dolgozom az írógépen, írása minden kétséget kizáróan egyformán szép és

olvasható, míg ha tollal minél gyorsabban írok, annál olvashatatlanabb lesz az írás s

betűzgetésével sok időt kell eltölteni.

3. Csúnya írású egyének, félkezűek, vakok és olyan bénák, akiknek csak egy ujjuk van, szép

és hasznos munkát tudnak végezni írógépen.

4. A gépírás nem olyan fárasztó, mint a tollal való írás, mely gyakran írógörcsöt idéz elő.

5. A gépíró fesztelen, egyenes testtartással ül írógépe előtt, míg a tollal írónak íróasztala fölé

kell hajolnia, ami egészségtelen és gyakran horpadt mellet és görbe hátat idéz elő.

6. A gépírás nem fárasztja a szemet annyira, mint a tollírás, mert a gyakorlott gépíró csak a

leírandó szöveget nézi, míg a tollal írónak mind a leírandó szöveget, mind saját munkáját

kell figyelemmel kísérnie, mert ha nem néz munkájára, képtelen rendes betűket írni. A

tollíró tekintetének ez a folytonos ide-oda mozgatása fárasztólag hat mind szemidegeire,

mind egész idegrendszerére.

7. Az írógéppel a leírandó szövegből szénpapiros (carbon) használatával egyszerre több

példányt lehet elkészíteni. Jó átütőképességű géppel vékony papíron 10 példányt is tudunk

egyszeri leírással előállítani. Amit tehát a tollíró tízszeri idegölő leírással ért volna el, azt a

gépíró egyszeri leírással végzi el, ami szintén nagy költség- és időmegtakarítást jelent.

8. Az írógép másolatai szépek, tiszták, olvashatók és alig különböznek valamiben az

eredetitől, míg a tollírás betűi a présben nedves vászon segítségével történt másolás

közben igen gyakran elkenődnek.

9. Írógéppel többet lehet egy-egy oldalra írni, mint tollal. Nagy üzemeknél ez is

költségmegtakarítást jelent.

10. Tollal való írásnál gyakran vagyunk kitéve annak, hogy tintapecsét esik munkánkra akkor,

amikor már majdnem befejeztük, s az egész munkát újból kell elkészítenünk. Gépírásnál

ily tintapecsét-balesetek ismeretlenek.

11. A gépírás lehetővé tette a munkamegosztás tökéletesebb bevezetését az irodákban, ami

nagy hasznára van a vállalatoknak. Gépíró alkalmazásával a vállalkozó megszabadítja

magasabb képzettségű tisztviselőit az időtrabló, idegölő tollírástól s így módot ad nekik

arra, hogy tudásukat, munkaerejüket fokozottabb mértékben szentelhetik a vállalat

fejlesztésének, felvirágoztatásának.

12. A gépírás alkalmazásának óriási elterjedése millió és millió írógép gyártását teszi

szükségessé, ami világszerte nagyon sok embernek nyújt biztos megélhetést

44

Schenk Jenő: Mestergépírás –

A gépírástechnika gyorsaságának háromszorosra fokozása

(Budapest, 1916. - Részletek -)

„Nem okvetlenül szükséges a szakkönyvnek kijáró idegenkedéssel kézbe venni ezt a könyvet,

mert habár tagadhatatlanul nem szórakoztató regény e mü, viszont egy kis szivvel a

legridegebb elméletet is szinesen és érdekesen lehet leirni.

Némi előlegezett jóindulatot minden esetre megérdemlek, mert nem kisebb dologra tanitom

meg a gépirót: körülbelül háromszorta gyorsabban irni gépen, mint amilyen sebesen most tud.

És ebben nem lesz semmi nehézség, vagy ördöngösség. Csak rendszer az egész és egy kis

training. A rendszer elméleti lényege könnyen érthető, mert a legegyszerübb dolog a világon,

a training fáradsága pedig az igérkező eredményben gyümölcsözik.

A gépirói klasszist a mai modern üzemekben kellően méltányolják és nincsen főnök, aki

egyformán birálja el, hogy valaki pld. Negyven levelet egész napon át kopogtat-e, vagy már

két-három óra leforgása alatt nyujtja át az elkészitett munkát?

S ha a rendszerem által biztositott technikai fölénnyel dolgozó gépiró a megrövidült

munkaidőben végzett eddigi munkájával fele annyit sem fáradt, mint amikor még egész napra

volt szüksége hasonló nagyságu anyag elvégzéséhez, ez a tény az eminens időnyereségen

kívűl a modern gépiró haszna lesz. S a felszökkenő munkaképesség fogható értéke

mindenesetre az anyagiakban talál kellő méltánylásra.”

Hogyan irnak gépen?

Erre a kérdésre egyelőre még nem az a felelet következik, hogy miként kell gépen irni, hanem,

hogy az átlaggépiró hogyan kezeli a gépet. Összehasonlitás céljából nem felesleges néhány

pillanatig e kérdésnél időznünk.

Szerény megfigyeléseim alapján a gépirást a következőképpen viszik véghez:

A kezdet kezdetén, talán nem messze az iskolapadkoptatás időszakától, valahol leültetik a

tanulót a masina elé és azt mondják: „Ime az irógép. Itt vannak rajta a betük. Hiszen irni-

olvasni megtanult. Olvassa el a jeleket. Ha pedig a betüket a papiron is rajta óhajtja látni,

bökje meg szépen a bötüs gombot és le lesz nyomtatva.”

A dolog persze tetszik, hiszen félig-meddig még gyermekek vagyunk és utóvégre játéknak is

szép az ilyesmi.

A kezdő gépiró nagy örömmel ül a géphez. Huzigálja ide-oda a kocsit. Nézegeti a komplikált

szerkezetet és ha – ad personam – esetleg mélyebb gondolkodásra hajlik, elmélázik egy-egy

sróf fölött: „Ugyan minek is lehet ez a micsoda itten?” És mert válasz ritkán jő, rendszerint

önmagának feladott kérdésére, - végre nekigyürkőzik. Pillantása tétován siklik végig a

billentyükön. Még a papirral is bajlódik egy keveset, míg el birja helyezni a henger köré és

azután megkezdi a „gépirást”! Jobbkezének mutatóujját egyenesiti ki a kezdő gépiró és

harciasan belebök az egyik gombba. S ime a hengeren is megjelenik szép lila, vagy kék

szinben a betű. Ez nagy örömet okoz. Csinos és kellemes foglalkozás lesz – mondja – és most

már a bal kezének mutatóujját egyenesiti ki azzal is nagy erővel üt meg egy másik szegény

billentyüt. Lassan belemelegszik. Néhány nap mulva már megismerkedik a betük fekvésével.

45

Az ujjak – ha nagyon tehetséges most már kettőt vagy hármat is használ, - fürgén csapkodják

össze-vissza a billentyüket. A kezdő tagadhatatlanul halad. Kezei ugy röpködnek a billentyük

fölött, mint a pille a napsugárban. A könyöke hajlik, a csuklója mozog és a kezek

szaladgálnak össze-vissza…

Hiszen a kezdő már gyakorlott gépiró. Ezt megelégedetten konstatálja és kiállitja saját

magának a bizonyitványt. Majd hivatalba áll, mint gyakorlott gépiró. Az ugynevezett

szakiskolákban is tartottam razziát. Találtam néhány öreg, rozoga ócskavasból való gépet. És

ugyanilyen tanitási elveket. Leültetik a növendéket a gépek mellé: „Irj! Itt a billentyü. Ütni

kell. És ez a gépirás.”

E sorok olvasói lesznek hivatva müvem szorgos áttanulmányozása után a nálunk duló

gépirásrendszertelenségi epidémiáról kritikát mondani, magam tehát tartózkodom a birálattól

és előadásomat az irógépkonstruáló-technika és gépirási készség egymáshoz való viszonyának

fejtegetésével kezdem meg.

Az irógépekről általában

Iróasztalomon csak az a lap fekszik, amelyre irok. Nem hevernek előttem szakfolyóiratok,

technikai leirások, adatok, számok, érdekes epizódok feljegyzései az irógép feltalálásáról,

fejlődéséről. Egyik-másik dolog talán érdeklődésre tarthatna számot, de a könyv terjedelme

nem engedi meg az irógépfejlődés jelentősebb fázisainak feljegyzését.

Körülbelül négyszáz különféle fajta van eddig forgalomban. A legjobban bevált az amerikai

irógép. A legtartósabb a német. Az irógépkereskedők őrült reklámot csapnak irógépeiknek s

gyártmányaik kiváló előnyeit hangoztatják. Ezekkel szemben egy-két szóval megmondom,

melyik a jó irógép. Vásárlandó irógépeik megválasztásánál talán hasznát vehetik. Egyik

mesteriró barátom (aki expressvonat sebességével gépel és minden internacionális dijat elvisz

a világversenyeken) azt mondta, hogy a legjobb irógép az, amelyiken nem kell irni. Mi

azonban nem elégedhetünk meg a tagadhatatlanul bölcs válasszal.

Minden jó munkának a quintessenciája: kis energiával sokat, - a lehető legtöbbet termelni. A

forditott arány növekedésével mérhető a munka produktiv technikájának a tökéletességi foka.

Ez az elv huzódik végig a modern irógéptechnikán és ez – a modern mestergépiráson is. E

szabály elfogulatlan nézőszögén:

Jó az egyváltós irógép, mert klaviaturája billentyüi kis helyen sorakoznak és a kéz kisebb

mozgásokkal képes az egyes betüket elérni;

Jó az a gép, amelyiken a billentyü leütési mélysége a lehető legsekélyebb;

Jó az a gép, amelyiknek pehelykönnyü a billentése és ez szinte erő kifejtése nélkül

lehetséges;

Jó az a gép, amelynek betükara, vagy betükorongja az emlitett leütési könnyedség mellett

villámgyorsan csap a hengerre és – ha lehet – még gyorsabban pattan vissza eredeti

nyugalmi helyzetébe.

A konstrukció

„Az irógépkonstrukciók kaleidoszkopszerüen örvénylenek egy eszme köré. Az irógép

egészséges eszméje: a betű lecsap a hengerre és mert festékes – ir. Az egyes rendszerek

46

különbözőképpen viszik neki a betüt a hengernek. Az egyik a henger tetejére csapja (pl.

Oliver), a másik derékszögben lendül vizszintes irányból a függőlegesre (ilyenek az egyváltós

visiblegépek, Royal, Underwood, Sm.Bros, Remington Nr.10. stb.), függőlegesből vizszintes

irányba (ilyenek a régebbi invisible (láthatatlan) gépek, (Remington Nr.7. stb.). Az Ádler nevü

gép nyilegyenesen lóditja neki betükarjait a henger papirosának. Más változatban ismét a gép

betükarjai függőleges tengely körül forognak vizszintes irányban, mint ahogyan az ajtó nyilik

(emerson), sőt olyan gép is van (pl. a Hammond) ahol a papír szalad neki a gép

typkorongjának. A gépek müködése a betükarlendülés irányán kívűl a különbözőképen

megoldott gépalkatrészek folytán sok másban is eltér egymástól.”

…” A föntebbi vázlatból, a négyszáz rendszer létezéséből látjuk, milyen gonddal, mennyi

fáradsággal kisérlik meg a mérnökök a tökéletes irógépet megkonstruálni. Sikerült is igazán jó

gépeket piacra hozniok, a legkiválóbb mestergépirók igényeit is nagyrészben kielégitvén.

Az ideális állapot természetesen az volna, ha az irógép billentyüzetét csak érinteni kellene és

a betű saját erejével – esetleg elektromos energiával – ütne a papirra olyan erővel, ahogyan

beállitjuk; továbbá ha a kocsi gombnyomásra kivánságunk szerint cikázna ide-oda; ha a papír

automatikusan füződnék a hengerre. Végül a csucspont mindenesetre az az irógép lesz,

amelybe diktálva, kiadja a tisztán, hibátlanul megirt szöveget. Amig azonban ide eljutunk,

kénytelenek vagyunk saját ujjainkat koptatni.

Ha már az irógéptechnikusok ennyi fáradsággal épitették meg gépeiket, tartozunk nekik – de

főleg saját magunknak – annyival figyelmességükért, hogy legalább a folyton tökéletesedő

szerkezetekkel kezelés, azaz iráskészség tekintetében tartsunk lépést; az egész technikai

ismertetéssel végre is ide kivántam kilyukadni. Ezek a derék emberek tisztára meddő munkát

végeznek, ha nagy mozgékonyságu ujjaink sebességi készségét sokszorosan felülmuló

konstrukcióikkal nem igyekszünk lépést tartani és irásunkat is rendszerbe szedve, ki nem

tudjuk használni az irógép funkcionális folyékonyságának és produktiv képességének

lehetőségeit.

Minek törik a fejüket gyors, könnyü, kellemes gépek megteremtésén, ha mi legtöbben, ugy

mint eleinte, állandóan két-három ujjal dadogunk a billentyüzeten, csak bizonyos

mennyiségü, csekélyszámu szót typelvén percenkint, sok fölös mozgással,

energiapocsékolással, kinlódással és időrablással.

Ha a mérnökök a logaritmus csalhatatlan vaslogikájával, számitásaival és precizitásával

megalkották irógépmüveiket, irjunk mi is számitással, rendszerrel, a mozgásoknak gazdaságos

fölhasználásával és játszi könnyedséggel. És főleg használjuk ki a gép teljes irambirását, ami

csak alapos elméletismerettel és trainirozással lehetséges.

Eljut az ember delizsánszon is Berlinbe és nem kell okvetlen az orientexpresst igénybevennie.

A forspont is megérkezik valahára. Hogy meddig rázza holtfáradttá a szekér, míg a modern

utas az express kényelmes szalonkocsijában szundikál?… az teljesen analog a mi esetünkkel

és elég bizonyiték azokkal szemben, akik azt hangoztatják, hogy ők csak delizsánszutasok

maradnak ezután is az irógépelés országutján.”

A rendszer – a mestergépirás alapelvei

- Természetesnek látszó időtrabló mozdulatok. A mestergépirás ezeket

kiküszöböli. –

A mestergépirás (müvészi gépirás) a rendszertelen irással szemben két energiatékozló és

módfelett időrabló mozdulatot kerül el.

47

1. Az egyik – egyszerü – vizszintesen, haránt és hosszirányban gravitáló mozgás, melyet az

egyes betük leütése után mindkét kezefejével végez a gépiró, hogy ujjahegyével a

billentett betüt követő ujabb betű fölé jusson. (a-g, v-r)

2. A másik – kettős mozdulat – s a leütés pillanatát előzi, illetve követi. Az osztott mozdulat

első fázisa, amikor karunkat könyökben és csuklóban hajlitva körülbelül nyolc-tiz

centiméternyi magasra emeljük az egyes leütendő betű fölé a leütés erejéhez szükséges

lendületért.

A mestergépirás az 1-2. alatti mozgásokat elvetette és más módokat alkotott az egyes betük

gyors és sima eléréséhez, illetve billentéséhez. És hogy a rendszer mily tökéletes, sok gonddal

és ésszerüséggel felépitett, azt a külföldi mestergépiróversenyek eredménye bizonyitja,

amelyen a legtöbb résztvevő legalább száz hibátlan szót ir percenkint.”

…”Amint majd meglátjuk, e tartás (Alaptartás!) szigoru alkalmazása juttat bennünket célunk

első felének, a vizszintesen haránt részbeni és hosszirányu mozgás teljes kiküszöbölésének

eléréséhez; mert minden ujj a maga irásjegye fölött készen várja, míg rákerül a sor és nem

vándorol többé egyik betüről a másikra, mint a méhecske: röpködvén virágsziromról-

virágsziromra.

További fejezetek a könyvből, amelyek a mechanikus írógépen történő írástechnikára vonatkoznak:

- A tenyér és ujjak tartása

- A billentyük böködési kettős mozdulatának elkerülési módja

- A billentés

- Az ujjfüggetlenitési training módja

- Az ujjak összejátszása

- A trillázás és céljai

- Az egyes ujjpárok trillái

- A szóközképzés és a hüvelykujj

- A nagybetük és jelek váltójának kezeléséhez

A memoria (vak) irás – a gépirás müvészete

„A modern mestergépirás dologi részével nagyjában végeztem. Láthattuk az egész rendszeren

a logikus törvényszerüség fonalát végighuzódni. Elkerültünk minden fölösleges hátráltató és

energiapocsékoló mozdulatot, s a könnyedségnek, gyorsaságnak és irásbiztonságnak óriási

lehetőségei bontakoztak ki előttünk.

A rendszer szelleméből kijegecesedik az a perspektiva, hogy a szabályok alapos theoretikus

ismerete és megfelelő training feltétlenül nagy nyereséget jelent. És fáradozásaink eredménye

fokozatosan a háromszáz percenttel sebesebb irás lesz.

Mindezek után méltán merülhet föl a kérdés, miért nevezem az előbbi fejezetek dologi

részében már ismertetett gépirási rendszert e fejezet élén müvészi gépirásnak, amikor csak a

vezérfonal szerinti technikáról, tehát dologbeli készségről lehet szó. Hiszen ami müvészi, az a

dologiakon kívűl bizonyos mértékben egyéni szellemet és mindenek fölött szellemet

feltételez.

Megnyugtathatom az aggodalmaskodókat. A szellem is megkapja a maga funkcióját. Az irás

bizonyos tökélyén pedig a szellem, a gyorsan reagáló memoria olyan fokot ér el már, hogy

méltán nevezhető müvészi produkciónak. Hogy azonban az ész munkáját, mint dologbeli

pozitivumot demonstrálhassuk, ujjaink izmait kellett hajlékony, ruganyos mozgékonysággal

felruháznunk, mert az ész gyors munkáját csak ilyen izmok képesek teljes mértékben átvenni.

48

Mielőtt a memoriafejlesztő nevelésre és ennek állandó használatára a gépirásnál, áttérnék, arra

a kérdésre kell felelnem, mi teszi szükségessé a memoria szerepét a gépirásban.

Minden a „szemével” és nem „az eszével” irógépelő például a stenogrammról lenézi a

szöveget és ezzel rettenetes sok időt veszit, mert amig olvas, szünetel az irás. – És amikor ir –

viszont nem olvashat.

- De ha nem „nézné le” amit irnia kell, akkor hogyan végezze a dolgát?… - volna a kérdés.-

A leolvasási időre nyilván szüksége van minden gépirónak. A leolvasási időre igen, - de a

mestergépiró, amig olvas, mindjárt ir, tehát egyidőben olvasva ir. – Ezzel szemben a nem

mesteriró megemészt egy mondatot; mondjuk: „A nagy vaggonhiány miatt 300 mm. buzát egy

héten belül nem szállithatunk.” Ennyit tud megtartani az agyvelejében. Fölveti pillantását a

stenorgrammfüzetről, fejét a gép felé forditja és leirja szépen. Majd kifogy a szövegből.

Megszakitja az irást, fejét megint a füzetre forditja. Keresgél a kusza gyorsirási jegyek között.

Végre megtalálja az olvasás megszakadt fonalát. Talán radirgummit is tett az utolsó szó

helyére, hogy kevesebb legyen az utánaböngészés. Ujabb mondatot jegyez meg magának, pl.

ezt: ”kénytelenek vagyunk tehát a megrendelt mennyiség felét törölni…stb.” Megértve a

frissen fölszippantott szöveget, fölemeli fejét, ujból, az irásmü készülése közben talán már

tizedszer, az irógép billentyüzete fölé forditja és szorgalmasan tovább kopogtat, míg megint

elfogyott az a porció, amit előzőleg agyvelejében elraktározott.

Mindenki, aki másképen nem látott irni természetesnek találja: „Ez bizony nem megy

másképen. A fejet csavargatni kell hol a másolandó szöveg fölé, hol a billentyüzetre, hogy az

ember lássa mit kell leirni és lássa a billentyüket, meg amit kopogtat. És ha az ember olvas, -

nem irhat, és amig ir, viszont nem lehet olvasni szöveg lekopogtatásnál, bizonyos hézag az

irás folytonosságában tehát elkerülhetetlen.”

Ez igy rendjén is volna, ha az ember nyaka olyan irgalmatlanul meg nem fájdulna és ha a

mestergépirás rohanó szelleme nem sokalná a nyakmozdulatot és a nagy időveszteséget, amit

az elolvasás kiván. Nem is szólván a szövegben való időrabló keresgélés és igy az irási

folytonosság sürü megszakitásáról.

A mestergépiró a betű helyét érzékeivel tapintva és nem a szem ellenőrzésével keresi fel.

Szeme állandóan a szöveg sorain siklik tova, igy pillanatig sem vesziti el a leirandók fonalát

és a kopogtatás folytonosságában alig keletkezik hézag.

A memoriával dolgozó – az egész billentyüzet betüelrendezését lelki szemei előtt látó –

mestergépiró tehát nem a szem, hanem tapintóérzékei ellenőrzésével ir. A szem állandóan

szövegolvasással foglalkozik s a pillantás mindvégig a leirásra következő sorokon halad.

Az ujjak finom tapintása, orientálóképessége az irásjegyek csoportjában, a memoria

emlékezőerejével apró helyekre bontja a szót: minden hely a gépen egy-egy betű, s ezekből

megszületik, összetévődik, lerakódik a billentyükre – hosszabb időbeli intervallum nélkül – az

olvasott szöveg.

Elképzelhetjük az óriási időmegtakaritást, ha „egy szuszra” irunk le valamit és nem

akadozunk folyton. Még a nem mestergépiró tempója mellett is száz-százötven percenttel

többet lehetne ilyen technikával produkálni, ha a rendszertelen irással lehetséges volna gépirás

közben kizárólag szöveget olvasni.

Sokat jelent tehát a memoria-, vagy vakirás megtanulása. A betük sorrendi fekvését ugyis meg

kell kivülről tanulnunk, mert a letárgyalt szabályok szerint minden betün egy-egy ujj fekszik s

igy az ujjak hegye eltakarja a billentyük irásjegyeit.

49

Bizonyos eszmetársitással párositva szinte természetesnek találjuk majd, hogy a második sor

szélső betüjén nyugtatva a bal kisujjat tudatunkba az ujjat nem mint Ujjat, hanem mint Betüt

véssük.

Kellő gyakorlatnál „A” hangot hallván, a memoriában az „A” a bal kisujjal összeköttetésben

lévén, ez az ujj anélkül, hogy öntudatunkban világosan végbement a parancsoló folyamat. „Te

bal kisujj, most üsd le azt a betüt, amelyiken pihensz, mert az ujjad alatt az „A” irásjegy

billentyüje foglal helyet és erre a betüre van szükségem”… öntudatlanul, ez eszmemenet

nélkül az „A” hallatára megrándul a szoktatott és eszmetársitott ujj és leüti a betüt. Ilyen

eszmetársitási studiumokat kell végezni minden ujjal. A tanulmány ujszerüsége azonban némi

utmutatásra szorul:

A szem igénybevétele nélkül puszta memoriával és tapintással való irást a legkönnyeben

ujságolvasás közben, vagy valami érdekfeszitő regényt lapozgatva tanulhatjuk meg: a fő cél itt

a szem figyelmét elvonni az ujjak munkájától. Az intelligensebb ember agyveleje némileg

komplikált és a kétirányban való gondolkodásra is alkalmas. A zenében tisztán kivesszük és

megemésztjük a kontrapunktális kétféle szólamot; két egyszerre fecsegő ember szavát is

megértjük valahogyan, magam pedig memoriairással hibátalnul irok szöveget, és közben

környezetemmel egészen más dolgokról a legkedélyesebben elbeszélgetek. Az agyvelő eme

kettős funkció-képessége tehát nyilvánvaló.

Ha a szem másirányu foglalkoztatásán kívűl még elgondoljuk, hogy képzett embernek

módfölött unalmas dolog öt percig egyfolytában csak a jobb kisujját nyomogatni pl. az „É”

betün és közben magában mondogatni: „Ez az é!… Ez az é…é…é…é, amig megmarad benne,

hogy jobb kisujja a második soron jobbról az utolsóelőtti helyen átváltozik „É”-vé, a

legkellemesebb tanulgatás közben olvasni és a figyelemből csak ugy apropos a kisujjnak is

juttatni annyi részt, amivel olvasás közben öntudatunkba véssük: „Ez az ujj ebben a

helyzetben az é!…”

Nem fogunk célt érni, ha gondolatainkat igy koncentráluk: „Itt fekszik az é!”… Ez helytelen.

A helyes: „Ez az ujjam ezen a helyen az „É” betű!” Vagyis mindig magát az ujjat elnevezni,

mint betüt reprezentáltatni, testesiteni. És sohasem a lenyomott billentyüt mint ilyent

szerepeltessük gondolatainkban.

Mielőtt eszmetársitással betéve megtanulunk minden ujjat, hogy milyen helyen mi a neve,

ugyancsak regényt, vagy ujságot olvasgatva és szemünk figyelmét egészen máshová irányitva,

szemeink ellenőrzése nélkül, vakon kell skálázni, trillázni, mind a négy soron minden

változatban és már skálánál és eleinte – míg csak lassu tempót birunk – a trillázásnál is a betüt

magunkban, a billentés pillanatában a megfelelő ujjal összetársitva, felsorolni…

Végső szavak – várható eredmények

Ha mestergépirással, másszóval ujjaink szisztematikus használatával memóriából irunk,

vagyis az egész billentyüzet, a betük fekvése tapintásunkban és tudatunkban él, régi

képességük szerinti négy óra munkáját – maximális eredményként – nem sokkal több

negyedóra alatt, negyedannyi fáradsággal végezhetjük el.

A szoktatott uj ösztönszerüleg nyúl a billentyügomb után és az igy teljesen gépiessé vált

procedura a legkisebb mértékben sem fárasztó már.

Könyvem tanulmányozói az első napok kisérleteinél ellenkező megfigyelésre jutnak,

amennyiben a memóriairás különösen az első napokban rettenetes módon kimeriti majd az

agyukat. Ez természetes is. Az agyvelő igen nagy munkát végez, míg azokat a finom, alig

50

centiméternyi kiterjedésü helyeket elraktározza kamráiban, melyek a klaviatura sikján

betükként sorakoznak. A nagy agymunka azonban automatice fog kiváltódni, ha a memória

már felszivta, megemésztette a betücsoportok elrendezését, az ujjak pedig megszokták azokat

a mozdulatkoszorukat, melyek a nyelv szavainak betüösszetétele, betüsorakozása folytán

minduntalan ismétlődnek.

És a gyakorlat erején a legnagyobb biztonsággal táncoló ujjak a szem ellenőrzése nélkül simán

és pontosan vetik papirra mondókájukat és bizonyos idő mulva annyi figyelmet sem kötnek le,

mint amennyire nem gondolunk arra az utcán cétálva: „Ime, most a bal lábamat nyujtom ki,

most lelépek, most meg a jobbal csinálom ugyanezt.” Hiszen a járás mozgásfázisai

megszokottak és igy öntudatlanok.

A memóriagépirással, ha megjő a kellő gyakorlat, ugyanigy vagyunk. Az irás biztosabb, mint

ha a szem végzi az ellenőrzést. Az agy munkája a szem munkájánál megbizhatóbb. A szem

gyorsan kifárad és könnyen elvét egy-egy helyet. Az agy automatikus működése is

berendezett. A szem nem.

És ha a memória és az ujjak készsége olyan harmonikus összmunkát végez, hogy az agyban

sorakoztatott és az ujjakkal végigszáguldott jelekből percenkint százszavas átlagu szöveg

repül papirra, ezt a gépirást a villámgyors összfunkció már művészivé avatja. És ez a művészi

gépirás!

A diktálókhoz!

A gépirási munkanemeknél gépirással fogalmazni, ha valaki már jól birja a mestergépirás

tudományát és a fogalmazás nem esik nehezére, - még a legkellemesebb. A gyors ujjak

nyomán hamarabb születik az eszme és frissebb, eredetibb lesz, mert a gondolatot születése

pillanatában a fürge ujj elkapja és friss hamvával pattantja az árkusra.

Kevésbé szórakoztató a szövegleirás (azért jó, ha a gyorsaság szárnyán mielőbb tulesünk

rajta): a legvegyesebb érzelmeket kelti azonban a diktandó után való irás, amelyre végső

konkluzióként nem lehet se kellemest, se kellemetlent mondani, annyira a diktáló egyén

diktálási tudományától függ. Pedig a mestergépirónál roppant fontos, hogy a főnök diktáljon

néki a gépbe, mert már a közepes mestergépiró is meghaladja a levelező gyorsirás iramát és

igazán sok időt takarit meg azzal, ha elkerüli a stenogrammfölvétel idejét.

A praktikus főnök, vagy levelező gyors gépiróerőnél könnyen tisztába jő e időmegtakaritással

és diktál. És ez mindenesetre dicséretes tőle! Mert amint mondottuk, munkát és időt takarit a

gyorsirás elkerülésével alkalmazottjának.

Sajnos azonban, csak igen kevés ember tud diktálni.

Először, - és ez a leggyakoribb eset amin én bizony semmiféle szabályokkal és elvekkel nem

tudok változtatni: a diktáló fogalmazó képességi irama – nem iram és inkább hozható

bizonyos csiga nevezetü csuszómászóval vonatkozásba. Egy-egy ötpercenként nyögött szó

sokszor a szerencsés esetekhez tartozik. És ennek dacára mégis gépbe diktál az ilyen úr.

Ezen persze nem lehet segiteni. A diktálás a föllebbvaló joga. Véleményt tehát nem igen

tanácsos hangoztatni. Azoktól az uraktól, akik esetleg találva érzik magukat, bocsánatot kérek.

Csak azért emlitettem föl a fajtájukat, hogy megmondjam: ez a fejezet nem nékik szól!

Tehát tegyék le a könyvet.

51

Szól ellenben azokhoz, akik eléggé otthonosak a fogalmazás tág birodalmában és türhető

folyékonysággal és nyelvezettel diktálják „Van szerencsém”-mel és „Folyó hó”-val kezdődő

műveiket. Szivleljék meg a következőket:

Nem okvetlen szükséges a másik szobából kidiktálni, mint ahogy erre sok a példa. Továbbá

nem szükséges diktálás közben sétálni. Rossz szokás az egész és végtelenül zavarja a gépirót,

aki felé majd innen, majd onnan röpül az egyenlőtlen erejü elmosódó hang. Méltóztassék a

diktáló uraknak a gépiró elé állni (de ne a világosságba), igy a száj mozgását is látja és a

diktáló viszont a gép hengerét kisérheti figyelemmel, vajon hol tart a gépiró és elérte-e már

azokat a szavakat, melyek a diktáló ajkából utoljára elhangzottak?

Ige keserü tapasztalatokat tesznek a gépirók olyan indolens diktálóknál, akik gépbemondásnál

nem tekintik, hogy a gépiró képessége esetleg gyengébb a diktáló felvett beszédiramánál és

mérgelődnek, ha a szegény gépiró megáll és azt mondja: „Hogy is volt? Hogyan szólt a

mondat?” Ez időt rabol, a diktálót kihozza (ha van) a koncipiáló lendületből (magyarul

svung!) és a kevésbé béketürők indulatosan kitörnek, hogy: „Ejnye Nagyság, miért nem

figyel!? Most nem tudom, mit is akartam tulajdonképen!”

A diktáló eleinte figyelje meg, mennyire képes gépirója átvenni az iramot és igyekezzék véle

ugyanabban a tempóban intakt maradni. Beszéljen hangosan, de ne kiabáljon. A tárgyrag t-

betüit nyomja meg. A nehezebb, vagy idegen szavakat ejtse tagolva és tisztán. Gondolja meg

előbb, amit le akar diktálni, mert a már leirt hamis szót sokáig kell radirozni, ezzel a munka

külalakja is szenved. Sok gépiró ugyis eleget radiroz, nem kell tehát még a diktálónak is

segitségére sietnie.

A német szövegben, amikor valamelyik főnév jelzőként szerepel és kis betüvel irandó, ne

mondja ki sohasem egyedül a jelzőt, hanem tegye hozzá mindjárt a főnevet is, mert a gépiró

nem fogja tudni, nagy vagy kis betüvel irja e a szót. Németben a mondat értelméből előzőleg

ritkán csillan ki a szó jelző, vagy főnév mivolta.

Intelligensebb gépirónak nem kell a vesszőt, pontot, egyáltalán az irásjeleket külön

bemondani, mert az sokszor zavar és az irás folyékonyságát csökkenti. A legjobb ugy

hangsulyozni, olyan módon fölemelni és leereszteni a hangot, hogy kivilágoljék a szöveg

közötti jelek minémüsége.

Az értelmes, életteljes beszéd mindig hibátlanabbul és tisztábban lesz leirva, mintha monoton

hangon eldarálunk valamit…

52

Óda a vakon gépeléshez

( Magyar Hírlap informatikai mellékletéből)

Ahogy az írógépek eltűnnek az irodákból és a boltokból, úgy szűnnek meg a gyors- és

gépíróiskolák. A gyorsírás tudományának, úgy látszik, tényleg befellegzett, de a vakon

gépeléssel egészen más a helyzet. A szövegszerkesztő programok korlátlan és gyors javítási

képessége döntően lecsökkenti a vakon gépelés hibátlansága iránti követelményt. Emiatt a

vakon gépelés mint megszerzett természetes képesség és a számítógép szövegszerkesztő

programja kivételesen hatékony rendszerré áll össze. Egy hordozható gép ily módon

helyettesítheti a diktafont, és megtakarítja a külön begépelés idejét. A vakon gépelés

megtanulása során a billentyűzés sebessége is legalább a kétszeresére nő.

Ha pedig egyszer megtanulta az ember, többé nem felejti el. Sokkal könnyebb fiatal korban,

előzetes gyakorlat nélkül megtanulni, mint később, jól rögzített beidegződéseket

átprogramozni. Néhány óra alatt meg lehet jegyezni a billentyűk helyét, de éppen azt a

legnehezebb elérni a felnőttkori tanulás során, ami 3-6 hétig tart, hogy az ember akkor is

vakon gépeljen, amikor még lassabban megy, mint a begyakorlott, két- vagy háromujjas

módszer. Ezért lenne fontos, hogy a gyerekek még az általános iskolában elsajátítsák. Sokféle,

többé-kevésbé játékos módszer létezik erre a célra, például a Sikító Titkárnő. (A szerző nem

tud vakon gépelni…)

53

A beszédfelismerés távlatai

(Új Alaplap 1997/7)

Jóllehet az adatbeviteli eszközök családjában ma még legfeljebb az „alternatív” jelző illik a

beszédfelismerésen alapuló adatbevitelre, valószínűleg ez lesz a jövő meghatározó

technológiáinak egyike, szakmailag pedig ebben a témakörben talán a legnagyobb

érdeklődésre számot tartó újdonság.

Tallózva a tudományos-fantasztikus irodalomban és filmekben, szinte mindenütt természetes,

hogy a számítógépekkel és robotokkal kommunikálni lehet az élőbeszéden keresztül. Az

ember számára adott és leggyakrabban használt közlésforma azonban csak néhány évvel

ezelőtt lett a gépi kommunikáció mindennapos gyakorlatában is „bevethető”.

Sokan megismerkedhettek azonban ennek kezdetleges formáival már korábban is, például a

SoundBlaster kártyacsalád mellékelt programjain keresztül. Az SB programoknak sajnos

számos korlátjuk volt, ami miatt nem igazán terjedtek el. Elsősorban maga a technológia nem

volt elég kiforrott: a tisztán hangminta alapján történő egyeztetés rosszul működik, ha a

betanított szavakat máshogy mondjuk (rekedtebben, magasabban stb.), vagy ha hozzá hasonló

szót mondunk. Az sem mellékes, hogy az átlagos angol szókincset is hatalmas munka

betanítani (szinte minden egyes szó kiejtését nekünk kell megadnunk!), legyen ez akár csak

2000 szó is. Ez utóbbi problémára az sem megoldás, hogy előre, a „gyárban” betanítják a

szavakat, hiszen így meg a mi kiejtésünket nem értené meg. Tovább kellett tehát lépni, mind

az alapszókincs megadásának módjában, mind a szavak felismerésében.

Jelenleg jó pár nagyobb cég foglalkozik a beszédfelismerés technikájával, ezek közül most az

IBM 1994óta létező Voice Type Dictation szoftverét mutatom be, leginkább azért, mert itthon

is elérhető. Aki alaposabban utána akar nézni a változatoknak, az keresse a Dragon Systems

programját (a VTD után tudtommal ennek a második legnagyobb a piaci részesedése), illetve

a Philips megoldását (mely legutóbb jelent meg). Persze nem hagyhatom ki a Microsoftot

sem, bár ők az OS/2 Warp4 tavalyi megjelenésekor kijelentették, hogy a beszédfelismerés,

mint olyan, elvetélt ötlet – ugyanakkor röviddel később felvásároltak egy kisebb céget, amely

éppen ezzel a technológiával foglalkozott. Így hát, akinek jelenleg még nem elég nagy

teljesítményű a gépe ahhoz, hogy tesztelgessen, az később valószínűleg a Microsofttól is

választhat ilyen szoftvert.

Húsz év kutatómunka

Az IBM közel húszéves munkával fejlesztette ki mindazt, amit ma egyetlen szoftverben

(„motorban”) élvezhetünk, és közel annyit költött rá, mint az OS/2 eddigi munkáira. Az

eredmény egy egészen jól használható szoftver, amely ráadásul ingyen van benne az OS/2

Warp4-ben. 1994-es megjelenésekor még külön hardverkártya (DSP chipes) kellett a VTD

használatához: a technológia ugyanis nagyon erősen lebegőpontos-számítás igényes, amit az

akkori 486-os processzorok még nem tudtak teljesíteni. Akkoriban a kártya és a szoftver

együtt megközelítőleg 700 dollárba került volna.

Érthető módon ezt csak kevesen engedhették meg maguknak. Az idők azonban változnak,

megjelent az Intel Pentium processzora, és hirtelen már nemcsak PowerPC-s gépeken, hanem

„normál” PC-n is elérhetővé vált a szoftveres(!) jelfeldolgozás. Szándékosan nem említettem

az 5x86-os típusokat: ezeknek ugyanis nem elég gyors a lebegőpontos számítási sebességük,

így nem működik rajtuk elég jól a VTD. A rendszerkövetelményekről annyit, hogy minimum

54

486DX4-es processzort és 16MB memóriát kíván a Voice Type Navigation (minden, amit

egérrel végeztünk eddig – ez csak OS/2 alatt elérhető), és minimum Pentium 90-est és 24 MB

RAM-ot a Voice Type Dictation (minden, ami a billentyűzeten volt).

Memória és memória

…A Voice Type család diktálási képessége megközelítőleg 70-100 szó körül van percenként

(ez 400-600 leütésnek felel meg percenként), pontossága meghaladhatja a 90 százalékot, de

betanítás után 93-98% is lehet.

55

Durbints sógor az írógépről

1895-ben az akkori Magyar Hírlap Kiszörkesztés címmel levelet közölt, amelyből idézünk:

…minekutána mögolvastuk, hogy immáron irómasina is vagyon, mondok az Durbints

sógornak, most már ne sajnájja kend, hogy nem tud írni, mert valamint tséplő masina vagyon,

a ki tsépel és kaszáló masina is, a ki kaszál, hát azonképen írómasina is vagyon, a ki ír.

No aszondi a Durbints sógor, azt mögvöszöm ö.m.a.f. akármennyibe kerül is.

Hát ahogy ott vizsgájjuk a masinát, mutogati az bótos, hogyan kell kezelni, leirattuk vele az

miatyánkot, hát egészen akkurátusan gyütt ki az masinából, még a zamen se maratt benne.

Mi az ára, hát 260-van pöngő, no disznó drága, de nem salynálom érte a pizömet ö.m.a.f.

mongya az Durbints sógor, hanem hát lássuk most hozzá a zolvasó masinát.

Aszondi a bótos, hogy ojan nintsen. Hát így eltagatta.

Aszondi az Durbints sógor, hát akkor minek írjak az masinával, ha nem tudom olvasni

ö.m.a.f.

No így összeharaguttunk az bótossal és még lám kilükdösött bennünket

Mejhöz hassolló lyókat kivánok

Göre Gábor

Bíró úr

56

Az egyes ujjak igénybevétele gépírásnál (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1980/3)

(Részlet Béleczki Lajos – Kiss György – Koródi Tivadar: Az ülőmunkahely kialakítása c. könyvéből).

„Az ülőmunkahely vizsgálatával kapcsolatban azt is kutatták, hogy a testtartás, a kar- és a

kéztartás, valamint az egyes ujjak igénybevétele milyen mértékben befolyásolja a gépírónők

teljesítményét és általában munkakomfortját. Ezzel kapcsolatban részletes vizsgálatokat

végeztek az írógép klaviatúrájának elrendezéséről. A kutatók úgy találták, hogy különösen

nagy jelentősége van a betűhasználat gyakoriságának megfelelő billentyűk elhelyezésének,

amit feltételezhetően befolyásol nemcsak az adott nyelvterület, hanem a nyelvterület írott

szövegeinek sajátossága is. Vizsgálatok alapján megállapították az ujjak igénybevételének

optimális eloszlását:

Mutatóujj 14,2% 18,5%

Középső ujj 12,8% 15,3%

Gyűrűsujj 8,8% 13,4%

Kisujj 6,2% 8,8%

Bal kéz terhelése 42%, jobb kéz leterhelése 56,0%.

Ezt az optimális bilaterális terhelést azonban nem lehet mindig megvalósítani.

A kutatók megvizsgálták, hogy az angol nyelvterületen milyen jellegű klaviatúra

betűelrendezése és ezek alapján kísérleti kutatásokat végeztek a különböző ujjak és a két kéz

igénybevételére vonatkozóan.

Az ismertetett adatok szerint (Vaszkó, 1964) a következő kép alakult ki (a hüvelykujj

terhelése nélkül):

Mutatóujj 22,9% 21,6%

Középső ujj 18,4% 7,2%

Gyűrűsujj 7,8% 11,0%

Kisujj 8,2% 1,3%

Bal kéz leterhelése 57,3, jobb kéz leterhelése 41,1%

A vizsgálat szerint a különböző, elsősorban angol nyelvterületeken használt írógépek két kéz

igénybevétele kedvezőtlen és terhelő hatású. Ennek alapján azóta természetesen az írógépeken

bizonyos módosításokat hajtottak végre. Ezekről Woodson és Conover (1973) a

nyomógombsorok és billentyűzetek funkcionális elhelyezésével kapcsolatban megállapítja,

hogy „az írógépklaviatúrákat eléggé jól tervezték meg. Ezek a hasonló nyomógombos vagy

billentyűrendszerek konstrukciójánál irányelvként alkalmazhatók.”

Néhány évvel ezelőtt megvizsgáltuk több, a hazai gyakorlatban alkalmazott mechanikus

vezérlésű írógép klaviatúrájának elrendezését, az ujjak igénybevétele szempontjából. A külön

erre a célra készített műszerünk segítségével regisztráltuk a gépírónők ujjtevékenységének

igénybevételét. A 60. ábra segítségével könnyen megállapíthatjuk, hogy a két kéz leterhelése

szempontjából megfelelőnek mondható a hazai gyakorlatban használt írógépek billentyűinek

általános elrendezése. Ugyanakkor az egyes ujjakra vonatkozó igénybevétel már igen eltérő. A

57

jobb és a bal kézen egyaránt nagyobb a mutatóujj igénybevétele. A többi ujj használata

ergonómiai szempontból kedvezőbben oszlik meg.

Hangsúlyozni kell, hogy a gépkonstrukció bármilyen kis méretű változtatása a gépírónők

dinamikus sztereotípiáit megzavarhatja – különösen azokét, akik régebbi oktatási formában

készültek fel – teljesítményüket kedvezőtlenül befolyásolja és ezért kérdéses, hogy szükség

van-e ennek a kockázatnak a vállalására.”

9,28% 5,13% 9,02% 20,08% össz.: 44,23% bal kéz

27,58% 8,46% 9,79% 9,94 össz.: 55,77% jobb kéz

58

Billentyűzetdilemma

(Új Alaplap 1997/7.)

1. mottó: „Ha milliók követik el ugyanazt a bolondságot, attól az még bolondság marad!”

2. mottó: „Ha az Isten az embert a számítógépre teremtette volna, tizenhat ujjunk lenne.”

Ebben a cikkben a QWERTY billentyűzet ellen ágálok, és megpróbálom megmutatni az

egyik kivezető utat. A standard billentyűzet második sorában találhatók a QWERTY

billentyűk, innen kapta nevét ez a kiosztás. A magyar billentyűzeten (amely a németből

származik) a Z és az Y fel lett cserélve, ezért ezt QWERTZ-nek is nevezik Nem mindig volt

ám ez így!

A korai írógépeken – mint ahogy azt egyes mai „villanybrifkók” (menedzserkalkulátorok) is

követik – normál ábécésorrendben voltak a billentyűk, ezért az írógép betűkarjai mindig

összeakadtak.

Christopher Sholes ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy a szavakban gyakran egymás

mellett vagy egymáshoz közel szereplő betűk billentyűit a klaviatúra ellentétes oldalára tette,

így nagyjából megszűnt a kalapácsok összeakadása. Mi pedig azóta is ezt a kiosztást

használjuk, amely persze nem felelt meg a gyors gépelést ergonómiai szempontból is elősegítő

elrendezésnek. Sőt! A gépírónőket ennek ellenére úgy versenyeztetjük, hogy ezen a lassú

billentyűzeten ki tud gyorsabban írni! A kezdő gépírók – és még inkább a „kocagépelők” –

gondja pedig az, hogy a billentyűzetkavalkádból alig találják meg a betűket. (Innen terjedt el a

sikító titkárnő fogalma, aki felsikolt örömében, amikor végre megtalál egy betűt.) Ahhoz

pedig tanfolyamra vagy valamilyen oktatóprogramra (plusz sok gyakorlásra) van szükségünk,

hogy valahogy elsajátítsuk a tízujjas gépelést. Én is egy autodidakta tanfolyam közepén

tartottam, amikor elkezdtem kutatni a Dvorak-féle kiosztás után. Miután elolvastam a

fellelhető irodalmat, abba is hagytam a tanfolyamomat.

Mielőtt Sholes felmenőit szidni kezdenénk, megjegyezzük, hogy 1889-ben, a jobb

mechanikájú írógépek megjelenése után tervezett ős egy másik billentyűzetkiosztást is.

Viszont a QWERTY megjelenése után eltelt tizenhat és elegendő volt arra, hogy elterjedjen,

így egyeduralkodóvá vált a világon. A kényelmesség pedig nagy úr, így hiába van jobb, ha

egyszer valamihez már hozzászoktunk, akkor rendszerint ahhoz ragaszkodunk. Ezzel

magyarázható az is, hogy a harmincas években (ha minden igaz, az amerikai haditengerészet

kérésére) az A. Dvorak és W. Dealey által kifejlesztett, Dvorak-kiosztás néven emlegetett

billentyűzetkiosztást szinte az ismeretlenség homálya fedi. Mostanában viszont mintha

megmozdult volna az állóvíz.

A gépíróbetegségnek is nevezhető ínhüvelygyulladás állítólag a QWERTY elrendezés

számlájára is írható, ezért a kevesebb ujjmozgatást igénylő Dvorak-billentyűzetnek talán még

felvirrad a napja!

A klaviatúra tanulmányozása

Nézzük meg alaposabban, hogyan is néz ki jelenlegi klaviatúránk! Az F és a J billentyűkön

található egy-egy kis pöcök. Ez arra való, hogy becsukott szemmel vagy a képernyő mellett

álló papírlapra meredve is megtaláljuk ezt a két billentyűt, azt a kályhát, ahonnan

elindulhatunk. Mutatóujjainkat ezekre a billentyűkre helyezve az ASDFJKLÉ karaktereket

„helyből” lenyomhatjuk, ez lesz az alapsor. Az pedig az alaptartás, ahogy most a kezünk áll.

Miközben így tartjuk a kezünket (napi nyolc órában), ujjaink fel-le mozgatásával, illetve

59

minimális oldalirányú mozgással elérhetjük az összes betűt. Normál méretű billentyűzeteken

ez jól használható, de a laptopok minibillentyűivel már elég fájdalmas a tortúra.

Dvorak nemcsak rászórta a billentyűkre a karaktereket, hanem alaposan tanulmányozta is az

angol nyelvet, és felhasználta az ott szerzett tapasztalatokat. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az

alapsorba a leggyakrabban használt betűket helyezte (ezért van ott annyi magánhangzó),

másrészt megpróbálta kikerülni, hogy egyes szavakat csupán az egyik kézzel kelljen

begépelni, ezért a szavakban egymást követő betűk a billentyűzeten más-más kéz alá kerültek.

Egy 1993-as felmérés szerint normál billentyűzeten az alapsorban gépeljük a szövegek 31%-

át. Dvorak esetén ez a szám 70%! Ráadásul nem is vagyunk szimmetrikusak, így például

egyik kezünk ügyesebb, ha pedig ez így van, akkor gépeljünk ezzel a kézzel többet! Dvorak

használatával 35 százalékkal többet dolgozik a jobb kéz, és összességében 37%-kal kell

kevesebbet mozgatni az ujjainkat.

Lassan felnő társadalmunk addig, hogy a másság is érvényesülhet, így például a sérültek is

megtalálhatják helyüket. R. Allen a második világháborúban elvesztette egyik kezét. Mivel író

volt, reménytelennek látszott, hogy tovább dolgozzon, ám kapcsolatba lépett Dvorakkal.

Dvorak elkészítette egykezeseknek szánt kiosztását, és azon Allen néhány hónapos gyakorlás

után túljutott a percenkénti 250 leütéses sebességen. Erre csak azt lehet mondani, hogy nem

semmi! (Nekem jó, ha a 150 összejön. Sajnos az egykezes kiosztásokat még nem találtam

meg, de kíváncsi lennék rájuk, mert néha akkor is gépelnem kéne, amikkor a másik kezemben

a gyerekem van, mert ha leteszem, akkor üvölt…)

Mivel magyarok vagyunk

Ha magyarul szeretnénk gépelni, a gondok már ott elkezdődnek, hogy nekünk nem elég az a

mintegy 30 billentyű, amely kéz alá esik. A mi 44 betűnkhöz legalább 35 billentyű kellene, sőt

ezeken felül az írásjeleknek is kezünk alá kellene esniük. (Az angolok igen jól elvannak

huszonhat betűjükkel és egy-két írásjelükkel.) Eddig nálunk az angol vagy a német kiosztást

próbálták megerőszakolni, kiegészíteni a billentyűzet szélére kényszerített ékezetes

magánhangzóinkkal, így az ujjak egy nap alatt több kilométerrel nagyobb utat tesznek meg,

mint amennyit kellene. Egyesek billentyűzetkombinációkkal próbálták elővarázsolni az

ékezetes betűket, ám ehhez is fel kell emelni a kezet az alaptartásból.

Van olyan megoldás is (mint például a repülőékezetes), ahol több billentyű egymást követő

lenyomásával lehet előállítani az ékezetes karaktereket. Ennél a leütés/perc mérőszám helyett

érdemes a begépelt karakter/perc – jóval kisebb – mérőszámot használni, ám ilyen gépeléshez

speciális programra is szükség van, ami viszont nem mindenütt adott.

Természetesen a Dvorak nincs felkészítve a magyar nyelvre, így hiába is fejelnénk meg

magyar karakterekkel, nem kapnánk optimális eredményt, hiszen a gyakran használt magyar

ékezetes karakterek igencsak félreeső helyre kerülnének. Arra van szükség, hogy valaki

statisztikai módszerekkel vizsgálja meg a magyar szövegek betűgyakoriságát és betűpár-

gyakoriságát, és arra építve készítsen el egy új kiosztást. (A gyakorisághoz egy kis adalék

található az Új Alaplap 1996. októberi számának Műhely rovatában is.) De gondolnia kell rám

és több tízezernyi olyan felhasználóra is, akiknek a balog (balkezes) kiosztásra lenne

szükségük! Érdemes annak is utánanézni, hogy mennyire lenne érdemes személyre szóló

kiosztásokat készíteni, ugyanis mindenkinek megvan a saját szókészlete, és lehet, hogy a

gyakoriságok személyenként többé-kevésbé eltérnek.

60

TeX-hívőként sem!

Sok függ attól is, hogyan visszük be az ékezetes karaktereket. Ha valaki nem PC-n dolgozik,

akkor lehet, hogy nem használhatja az elterjedt TSR (memóriarezidens) programokat, és más

megoldást kell keresnie. Ez akkor is hasznos lehet, ha nem ugyanazon a rendszeren dolgozunk

folyamatosan, hanem váltogatjuk a környezetet (például a munkahelyen Unixot, otthon pedig

DOS-t használunk). Noha elvakult TeX-hívőnek számítok, mégsem vagyok hajlandó ékezetes

betűk bevitelére a TeX kódokat használni. Elvégre minek üssek le három billentyűt egy betű

kedvéért? Azt viszont nem hiszem, hogy két billentyűnél kevesebb elegendő lenne, mert csak

tíz ujjam van, és ezzel nem érem át egyszerre az egész klaviatúrát.

Személy szerint én a „Prószéki-megoldást” választom, ahol az ékezeteket a megfelelő

karakter utáni 1-2-3 számjegyek egyikével jelöljük. (Azért is esett erre a választásom, mert

normál szövegben igen kicsi az esélye annak, hogy szó közepén számjegy szerepeljen. Persze

programok írásakor ez már nem igaz, de megfelelő szűrőprogrammal elválaszthatjuk a

megjegyzéseket és a kiírásokat a programkódtól, és csak a szükségest alakítjuk át a végső,

ékezetes formára.) Gondolom, ez azt eredményezi, hogy ezek a számjegyek is (mint az igen

gyakran használt karakterek) lekerülnek a betűk közé, és valamit kiszorítanak onnan. Az már

bonyolítja a helyzetet, ha nemcsak magyarul, hanem más nyelveken is írunk. Lehet, hogy a

Prószéki-jelölés kibővítésével nem kell újabb számjegyeket felhasználni, vagy ha még kell is

újabb számjegy, azokat az 1,2,3 billentyűk és a Shift együttes lenyomásával elérhetjük.

A statisztikák elkészítésénél nem a végleges szövegből kellene a következtetéseket levonni,

hanem abból, ahogyan azt elkészítettük. Ez jelenti az ékezetes karakterek előbb részletezett

bevitelét is, de van ezen kívül még más is. Én például úgy gépelek, mint a villám. Nem, nem

olyan gyorsan, hanem olyan gyakran melléütök… Ezért az én alapbillentyűm jelenleg a

Backspace lenne. Persze ha az ember nem tíz centi magasból célozza meg a billentyűket,

hanem már mindegyik ujja tudja, hogy mikor kerül sorra, és mindegyik a megfelelő helyen

van, akkor ritkábban téveszt. Az eddigi felmérések szerint a Dvorak-billentyűzet ebben is

lepipálja a megszokott kiosztást, gyakorlott felhasználóknál a tévesztések nagyjából a felére

csökkentek.

Figyelni a makrókra

Egyre több szövegszerkesztő teszi lehetővé, hogy hosszabb szavakat, kifejezéseket néhány

billentyű lenyomásával bevihessünk. A teljes kifejezések helyett így csupán a leütött

billentyűket kell figyelembe venni. Persze az is a személytől (és a szövegszerkesztőtől) függ,

hogy ki mennyire használja ki a makrókat. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy hányan

hajlandók ilyen elemzéseket végigcsinálni, csak azért, hogy elkészítsék saját optimális

billentyűzetkiosztásukat! Utána használni is kellene azt. Az angol anyanyelvűeknek könnyű

dolguk van: bemennek a sarki számítógépboltba, és ott kérnek egy Dvorak-billentyűzetet. Az

előbbiekből talán már kiderült, hogy nekünk magyaroknak nem elég egy kiosztás, boltjaink

viszont nem lesznek hajlandók típusonként tizenöt-húsz különböző kiosztású klaviatúrát

egyszerre árulni. (Pedig a gyárak képesek bármilyen feliratú billentyűzeteket készíteni, a

festés helyett egyre inkább a lézeres égetés terjed el, és a beégetőgép programját nem nehéz

megváltoztatni.) Az lenne a legjobb megoldás, hogy amikor egy másik géphez ülünk át, a

billentyűzetet is vinnénk magunkkal, s akkor nem kellene mindenféle szoftverbeállítással

törődni. Erre még a titkárnő is képes lenne: egy dugaszt kihúzni, egy másik helyen pedig

bedugni. Persze ez is csak azonos típusú gépek között kivitelezhető.

61

De ha be is tudnám dugni PC-s klaviatúrámat a munkaállomásba, a rendszergazdának ez

biztosan nem tetszene. Tehát lehet, hogy mégis szoftveres megoldást kell keresnünk. (Az sem

megvetendő szempont hazánkban, hogy a szoftveres megoldás lényegesen olcsóbb!) A

legjobb az lenne, ha az operációs rendszer eleve gondolna ránk, és megadhatnánk neki azt a

kiosztást, amelyet programjaink használni fognak, s nem kellene külön-külön minden

programmal megszenvedni. (A Windows 3.1-nél már lehetett választani a Dvorak-kiosztást.)

Különböző platformok közt

Megfelelő segédprogramokkal meg lehet tanítani saját kiosztásunkra például a Windows, a

MacOS és a Linux rendszereket. Vannak elterjedt DOS alatti programok a billentyűzet

átdefiniálására, de egyes programok ezekkel nem hajlandók együttműködni, hiszen miért nem

használják egyedi módon a billentyűzetet! Vannak olyan kényszerítő körülmények is, amikor

nem használhatunk ilyen módszereket. Például többen nyúzzák ugyanazt a gépet (esetleg

hálózaton keresztül), és a gép gazdája nem hajlandó az összes felhasználó minden kívánságát

teljesíteni. Ekkor köztes megoldást jelenthet az, ha olyan programot használunk, melyben a

billentyűzetkiosztás változtatható. Minden billentyűre külön-külön megadhatjuk, mi legyen a

jelentése. Ez a szövegszerkesztő első pillantásra igen riasztó, de viszonylag hamar

megtanulható, és hatékonyan használható, ráadásul majdnem minden platformra készült

valamilyen változata. Mivel a standard Unix részévé is vált, hosszú életűnek tűnik. Ezt a

programot egyébként úgy írták meg, hogy használata minél kényelmesebb legyen, és kezünket

alig kelljen levenni az alapsorról.

A legnagyobb probléma mégsem az, hogy a számítógépet és a programokat hogyan állísuk át,

hanem az, hogy mi hogyan fogunk átállni. Tapasztalatból tudomo, mennyire nehéz egyik

rendszerről a másikra gyorsan áthangolódni. Ezért én például mind DOS, min Unix alá

beszereztem vagy elkészítettem a fontosabb programokat. Szövegszerkesztéskor még

nehezebb az átállás, hiszen ujjmozgásunk beidegződött, és többé-kevésbé „gondolkodás”

nélkül elvezet a kívánt billentyűkhöz. Ha igazán hatékonyak akarunk lenni, akkor ügyelni kell

a megszokásra. Ha csupán egy gépen dolgozunk, és ennek mi vagyunk a kizárólagos gazdái,

akkor megtehetjük, hogy teljesen saját kiosztásunkat használjuk, mert akár kétheti

gyakorlással uralni tudjuk a billentyűzetet. Ez sajnos csak az esetek kis részében van így,

nagyon gyakran osztozkodni kell a gépeken.

Ha nincs más megoldás – például induláskor megváltoztatható beállítás –, akkor együtt kell

élnünk a többféle kiosztással. Lehetőség szerint válasszuk szét világosan a két kiosztás

használatát. Például a parancsok kiadásakor használjuk az eredetit, a szövegszerkesztőben

pedig alkalmazzuk az újat, de ott csak azt. Nagyjából egy hónapig tart a próbaidőszak, ekkor

derül ki, hogy képesek vagyunk-e együtt használni mindkét kiosztást, vagy elfelejthetjük ezt a

cikket. Egyesek remekül elvannak a két kiosztással, és igen hatékonyan dolgoznak

mindkettővel, mások meg csak kínlódnak, és nem áll kezükre egyszerre mindkettő. Ez

ugyanígy van a nyelvtanulással is. Vannak, akik bizonyos idő elteltével már az idegen nyelven

gondolkodnak, sőt azon álmodnak is, míg mások erre soha nem lesznek képesek.

A lemezmellékleten közlünk egy angol nyelvű leírást, amely a Dvorak-kiosztás

megtanulásában próbál segíteni. Természetesen ez nem alkalmazható közvetlenül, mert

nekünk a saját magyar kiosztásunkat kell megtanulni. Viszont az alapelvek ugyanazok.

Először is: szem előtt kell lennie a kiosztási térképnek. Saját gépünkön kicserélhetjük a

billentyűsapkákat, öntapadó betűket ragaszthatunk rájuk, vagy alkoholos filctollal felírhatjuk a

billentyűkre új jelentésüket. Ha ilyesmi nem megengedett, akkor rajzoljuk le egy papírlapra a

kiosztást, és ezt a lapot tartsuk jól látható helyen. Ajánlják egy metronóm beszerzését is, hogy

62

ritmusosan gépelhessünk, de ezt én személy szerint nem tartom olyan fontosnak. Esetleg

kérjük meg programozni tudó ismerősünket, hogy csináljon egy olyan programot, amely

metronómként üzemel. (Az a jó, ha ez a metronómprogram megszakításban dolgozik, hogy

mellette még gépelhessünk is.)

Először az alapbillentyűket kell begyakorolnunk a bal (nekem a jobb) kéz alatti billentyűkkel

kezdve. A gyakorlásra kiválasztott szövegből csak ezeket a betűket gépeljük be, a többit

hagyjuk ki (gondoljuk azt, hogy azokat is begépeltük). Lassan gépeljünk, de lehetőleg

ritmusosan. Azután naponta két-két újabb billentyűvel bővíthetjük repertoárunkat.

Kis lépésekben haladni

Egy idő után elérhetjük, hogy már az összes betű helyét ismerjük. Ekkor jönne a metronóm:

először olyan lassúra állítsuk be, hogy ütemenként kényelmesen leüthessünk egy-egy betűt.

Azután naponta növeljük egy kicsit a sebességet. Ha már nagyon jól megy, akkor egy-egy

ütem alatt ne csak egy billentyűt próbáljunk leütni, hanem szótagokat, vagy akár rövidebb

szavakat is. Lehetőleg olyankor próbáljuk elsajátítani az új kiosztást, amikor munkahelyünkön

van egy kis nyugalom, mert a két kiosztást egyszerre használni zavaró. Nem fontos az egész

számítógép a tanuláshoz, elegendő egy „gépevesztett”, lestrapált billentyűzet is.

Ha már fejből tudjuk, hogy melyik billentyű merre van, akkor billentyűzet nélkül is

gyakorolhatunk, akár a buszon vagy a tévé előtt ülve is, feltéve, ha nem zavar bennünket, hogy

mások bolondnak néznek minket. Biztos, ami biztos, inkább csináljuk végig magányosan ezt a

gépíróiskolát. Ha pedig már nagyon gyorsak vagyunk, vigyázzunk a kezünkre, elvégre ezzel

(is) keressük a kenyerünket.

Sok sikert (és kitartást) kívánok mindenkinek, aki belefog egy új kiosztás megtanulásába.

Szívesen fogadom, ha bárki megírja ezzel kapcsolatos tapasztalatait levélben a

szerkesztőségbe vagy az asztalos@math.klte.hu e-mail címre. Kellő számú érdeklődés esetén

ezekről is beszámolok majd ezeken a hasábokon.

63

Hársfalviné Dankó Márta: A számítógépes gépírásoktatás

sajátosságai

A számítógépes gépírástanítás új problémákat vet fel a tanári gyakorlatban, az oktatásban. Az

alábbiakban azokat a problémás területeket próbálom felvázolni, amelyek a leggyakrabban

foglalkoztatják a gyakorló pedagógust.

Mindenekelőtt a tárgyi feltételeket vegyük sorra. A számítógépen történő gépírástanítás egyik

legsarkalatosabb kérdése: milyen gépeken és milyen billentyűzeten tanítsunk? Nagyon sok

esetben a gépírásórák a számítástechnika szaktanteremben kapnak helyet, ahol a billentyűzet nem

mindig felel meg a követelményeknek. Jelentősen megkönnyítheti a tanár és diákok dolgát, ha

van/lehet beleszólása a gépírástanárnak a tárgyi feltételek kialakításában. Mindenképen

ragaszkodjunk a szabványos magyar ékezetes billentyűzethez, választhatunk kapacitív (hallható

leütés) vagy „nyomóérintkezős” (csendesebb) billentyűzet között, esetleg vásárolhatunk

szoftvereket („Tanulószerkesztő” vagy különböző gépírási oktatóprogramok) stb.

Nagyon sok gyermek úgy jön iskolába, hogy nem ismeretlen számára a számítógép-billentyűzet,

esetleg otthon, „pötyögtetve” már jó néhány szöveget le is írt. Ez azt vonja maga után, hogy nem

csupán arról van szó, hogy meg kell tanítanunk őket a tízujjas vakírásra, de törölniük kell a

helytelen reflexfolyamatokat, a billentyűzetre nézést, a rossz test-és kéztartást. Egyáltalán hozzá

kell szoktatni a tanulókat a fegyelmezett munkára, hiszen ha korábban találkoztak is a

számítógéppel, azt játékra vagy különböző programok futtatására használták. A tapasztalat azt

mutatja, hogy minél idősebb gyermekeket tanítunk, - vagy minél több időt töltött addig a

számítógép előtt – annál nehezebb javítani a rossz beidegződéseket.

A számítógépes gépírásoktatásban rendszeresen visszatérő probléma a javítás kérdése. A

számítógépen olyan természetesnek számít az azonnali javítás, hogy a Backspace billentyűt

sajnos szinte hamarabb ismerik a tanulók, mint a karakteres billentyűket. A tanítás során különös

hangsúlyt kell fektetni a hibátlan írásra, ettől nem tekinthetünk el. A betűtanulás idején

egyáltalán nem célszerű használni a javítóbillentyűt, hiszen nem a biztos betűfogás fog

beidegződni, hanem a javítás mozdulata. Ezért nagyon hasznos a „Tanulószerkesztő” program

vagy a WinJav95 program „Szerkesztő”-je, mely eleve nem engedi a javítást, a tanulók

kénytelenek egy jó időre elfelejteni a Backspace billentyűt és így valóban a helyes

billentéstechnikára, a jó és biztos betűfogásokra koncentrálhatnak. Ez a program a későbbiek

folyamán is bármikor „betölthető”, könnyen használható. Kifejezetten ajánlott a gépírástudás

magasabb fokán is időnként a tízperces másolásokat e programban írni, ezáltal „letiltani” a

javítást. Minderre azért van szükség, mert már-már kétségbeejtő, hogy a számítógépen tanuló

diákjaink mennyire nem tudnak javítás nélkül, hibátlanul írni. Igen elgondolkodtató lehet az 1955-

ben Magyarországon rendezett nemzetközi gépíróversenyen elért magyar siker eredménye: Márer

Klára diktálásra írásnál elérte az egy másodpercre eső 10 leütést is. Az a tapasztalatunk, hogy

azok a diákok, akik középiskolában csak számítógépen tanulták a gépírást és mindig javíthattak,

diktálásra íráskor nem tudják elérni a percenként 140 leütéses sebességet! Ez pedig

másodpercenként 2-3 leütést jelent! Az 1955-ös, mechanikus írógépen elért eredmény messze

felülmúlja ezt a teljesítményt! Ezek alapján felmerül a kérdés: a hétköznapi életben mennyire

használható gépírástudást szereznek tanulóink? Zavarba jönnek majd, ha az írógép mellé ülve,

azonnal, élesben le kell írniuk majd néhány mondatot? Vagy tele lesz az is hibával?

A következő problematika az ütemtartás, és a zenére írás fontossága. Mivel a számítógépen

nincs „leütészaj”, kevésbé követhető közösen az ütem. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy

felhagyunk az ütemre írás gyakorlatával. A zenére írás például továbbra is nagyon fontos lehet, és

bátran alkalmazhatjuk is, természetesen állandó kontroll mellett. A tanfolyami oktatásokon sem

elhanyagolható az ütemre, zenére írás.

64

A szövegszerkesztők elterjedésével indokolt átgondolni a sortartásos másolások kérdését is.

Természetes, hogy amíg a tankönyvek példasorait, feladatait másolják, erre szükség van. A

tízperces másolások, illetve a versenyszövegek azonban - véleményem szerint - indokolatlanul

készülnek sortartásos formában. Felvetésemet azzal indokolnám, hogy a sebességi másolásoknál

zavaró lehet az állandó sorváltás, s ha már ezt a program elvégzi helyettünk, miért kell bajlódnunk

vele? Másik érvem, hogy a folyamatosan, sortartás nélkül begépelt szöveg szövegszerkesztési

célokra is felhasználható lenne. Elvégre olyan nehezen szokták meg tanulóink a

szövegszerkesztők logikáját: hogy az Enter már egészen mást jelent, mint egy sorváltás! Ha

enterekkel váltjuk a sort, feleslegesen rögzítünk egy mozdulatsort, amit azután törölni kell az

emlékezetükből és a gyakorlatból.

Nem lehet azonban elhanyagolni az egyéb ügyességi feladatokat, amelyek a szövegalakítással,

formázással, szövegkiemeléssel kapcsolatosak, s amelyek megoldása során érvényesülhet a

tanulók ötletessége, fantáziája – összhangban a szövegszerkesztő program által nyújtott

lehetőségekkel.

Itt már tulajdonképpen szövegszerkesztési területre ugrottam át és valamennyire ez szándékos is

volt. Az előbb azt mondtam, hogy a betűtanulás időszakában jó, ha a „Tanulószerkesztő”

programmal tanítjuk a gépírást. Később azonban – 70-80 óra után – lehet folytatni a munkát a

Word szövegszerkesztőben. Innentől kezdve a gépírás órán lerakhatjuk a szövegszerkesztés

alapjait is, amelyek segítségével a magunk és tanulóink munkáját is megkönnyítenénk. Mire

gondolok? Például alapvető műveletekre: Az órai munkák lemezre mentésére, a már feleslegessé

vált fájlok törlésére vagy alkönyvtárak létrehozására – mindezt azért, hogy tanulóinkban rögzüljön

a program funkcionális használata és megszokássá váljon a logikus fájlrendezés, dokumentum-

nyilvántartás. Ezen túlmenően automatikussá tehetjük az órai munka fejlécének elkészítését:

dátum és név beszúrását, stb.

Természetesen az, hogy egy-egy gépírásórába mennyi szövegszerkesztési elemet „csempész be”

egy tanár, nagyon sok mindentől függ: milyen a csoport összetétele, mennyire érdeklődők, milyen

óraszámban tanulják a gépírást, és nem utolsósorban, milyen a tanár felkészültsége. Ilyen

esetekben nem szabad elfelejtenünk, hogy valójában gépírás óra van, tehát a tanítás elsődleges

célja a gépírási, másolási készség kialakítása. Ügyelnünk kell arra, hogy ha szövegszerkesztési

elemeket is tartalmaz az óta, az ne legyen zavaró és hangsúlyozott, hiszen később valamilyen

formában remélhetőleg úgyis tanulják a szövegszerkesztést.

A számítógépes gépírásoktatás lehetőséget teremt a különböző gépírási oktatóprogramok

használatára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha igazán jó az oktatóprogram, akkor segíti a

tanár munkáját. Jelenleg a „10 ujj” oktatóprogram állandó fejlesztés alatt áll és nagyon jók a

tapasztalatok, hiszen egyénileg és csoportos oktatásban is jól használható. Nagy előnye, hogy

ütemet is ad, amit mi a kívánt ütemszámra állíthatunk, és a program automatikusan hibastatisztikát

készít. Emellett magyar és idegen nyelvű másolási szövegeket is tartalmaz. Tájékoztatásként

megemlítem, hogy a program Windows-os változata is hamarosan forgalomba kerül.

A másik sikerrel alkalmazott oktatóprogram a „Sikító titkárnő”, amellyel kapcsolatban

megoszlanak a vélemények. A program felépítése egész jónak mondható, és tanfolyami

oktatásban igen jól használható. Sikerélményt ad a javító modulja, és a leckék befejező

gyakorlatainál (összefoglalás) méri a leütésszámot is, ami kiváló motivációs lehetőség lehet.

A számítógépes gépírásoktatás a fentieken kívül természetesen még számtalan kérdést és problémát

vethet fel. Ezért indokolt, hogy sorra vegyük azokat a sajátosságokat, amelyek miatt különös

tekintettel kell lennünk a szakmódszertani kérdésekre is.

65

Dr. Budai Lászlóné: Tapasztalataink az S 6125 típusú elektronikus

írógépre való áttérésre (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1989/5-6)

Iskolánk, az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola írógépmúzeumáról nevezetes,

melyet már az ország több iskolája megtekintett. 1986-ban 70 db hosszú ékezetes

magánhangzóval ellátott írógépet vásárolt iskolánk, amelyekkel két írógéptermet rendeztünk

be.

1987 utolsó negyedében írógépparkunk 23 db elektronikus Robotron (S 6125 típusú)

írógéppel gyarapodott. Az országban elsőként dicsekedhettünk akkor elektronikus

gépparkunkkal. Ha a fokozatosság elvét betartottuk volna, akkor a mechanikus írógépek után

„elektromos” írógépeket kellett volna vásárolnunk, de iskolavezetésünk ezt kihagyva, az

elektronikus írógépek mellett döntött.

Be kell vallanunk, hogy munkaközösségünk kissé félt attól, hogy a mechanikus gépekről az

elektronikusra való hirtelen átállás nehézségekbe ütközik, esetleg eredménytelenséghez vezet.

A mechanikus gép billentyűinek a leütése után hogyan szokták meg a tanulók az elektronikus

írógép billentyűinek „finom” érintését? Féltünk amennyiség visszaesésétől, hiszen harmadik

osztályban így is nehéz elérni a tantervi követelményt. Féltünk, hogy a mennyiség a minőség

rovására megy. Nehézséget jelent, hogy az „Y” és az „í” más helyen van, mint az egyéb

írógépeken.

Az S 6125 típusú elektronikus irodai írógép a modern irodai munkavégzés minden területén

alkalmazható. (Tanulóink ezt tapasztalhatták nyári szakmai gyakorlatukon. ) A gépek

ergonómiai szempontból célszerűen és könnyen kezelhetően kialakított billentyűzete,

valamint az elektronikus funkciók logikus folyamata biztosítja a kezelés gyors elsajátítását, s a

legmagasabb igényeket is kielégítik.

Az írógép 10 konstans-tárral rendelkezik, melyek össz-kapacitása 1050 karakter és funkció. A

kapacitás felosztása az egyes tárakra variálható.

A különböző iratformátumok napi munka során fellépő, állandó váltakozása sem okoz

problémát. A négy leggyakrabban használatos vagy speciális formátumot a gép

formátumtárakban bármikor lehívható módon tárolhatja. A kényelmes javítási lehetőségekkel

minden azonnal vagy csak később észlelt elütési hibát kiküszöbölhetünk.

Lépésről lépésre szeretném tájékoztatni a Kedves Olvasót eddigi tapasztalatainkról:

1987 decemberében a gépek kezelését műszerész mutatta be, majd Szabó Istvánné időt, s

fáradságot nem kímélve, pihenőidejét megszakítva a téli szünetben leutazott iskolánkhoz,

hogy még alaposabban betaníthassa az írógépek kezelését.

Az elektronikus írógépterem berendezése megtörtént, de a munkavédelmi átadás miatt csak

1988. február 28-án kezdődhetett meg az oktatás. Szaktanácsadónk javaslatára az igazgatási-

ügyviteli ágazat első, második és harmadik osztály fél-fél csoportja került az elektronikus

írógépek mellé, a másik fele pedig maradt a mechanikusnál. A csoportbontást a szaktanárok

egyénileg végezték. A III. D osztályban demokratikusan történt a szétválás. Voltak tanulók,

akik kicsit féltek az újtól. Egy-két tanulónál javaslatot tettem, hogy jobb, ha marad a réginél

gyengébb eredménye miatt.

A 23 gép mellé egy 20-as létszámú csoportot sikerült kialakítani. (3 gép tartalékban maradt, az

esetleges meghibásodások miatt.)

66

Elektronikus írógépre való áttérés az igazgatási-ügyviteli ágazat III.D osztályában (szaktanár:

dr. Budai Lászlóné)

Az első órában a biztonsági intézkedések pontos betartásával foglalkoztunk

Az írógép bemutatása után felhívtam a figyelmet a billentyűk érintésére, majd lassú,

betűzve írással kezdtük a munkát. Célom volt a helyes billentyűzetérintés, hibátlan írás.

Átismételtük közös betűzéssel az új billentyűzettábláról az összes betűt, kihagyva az „y”

és hosszú „í” betűt. A III. tankönyv 16 (y) és a 31. (í) leckéjét teljesen újból vettem a

tanulókkal.

A Gépírás III. tankönyv anyagát gyors léptekben átismételtettem. Kevés betűzés, ütemes

írás, többségében önálló gyakorlás. A tanulóknak így sokkal gyorsabban kialakult egyéni

jrásmódjuk, s meglepően szépen, hibátlanul dolgoztak.

A 20. óra után (ápr. 15.) megírattam a 3. dolgozatot. A tantervi követelmény leütésszámát

6 tanuló nem érte el, 5 viszont többet írt. A másolásokban tipikus hibaként betűcsere,

betűkihagyás, több tanulónál többlet leütés található. Átlag: 4,1. A levél részfeladatot

formailag kifogástalanul oldották meg a tanulók, Kevés volt az elütés, a hibák többsége

figyelmetlen áttételből, ill. helyesírásból adódott. A 4. Dolgozat előtt egy 10 perces

felmérőt írattam, s az alábbiakat tapasztaltam:

A tantervi követelmény leütésszámát minden tanuló elérte, ami a minőség rovására ment.

Átlag: 3,3. Tipikus hibák a fent említettek. Köz-hibával csak elvétve találkoztam. Célom,

hogy különböző módszerekkel a hibátlanságra neveljem tanulóimat. A negyedik dolgozat

átlaga: 4,1. Az ötödik dolgozat átlaga: 3,6.

IGAZGATÁSI-ÜGYVITELI ÁGAZAT I.D. OSZTÁLY (SZAKTANÁR: ZSÁKNÉ BÁNHEGYI ANNA)

Kezdetben attól tartottam, hogy ezen a gépen a tanulók nem tudják majd leírni a

követelménynek megfelelő leütésszámot. Már két dolgozatot írtunk (31 órát töltöttünk az

elektronikus írógépteremben). Mindkét dolgozat eredménye 4 egészen felül volt. A legutóbbi

dolgozat leütésszámainak átlaga: 1068. Átlag: 4,2.

Év végére ennek az osztálynak 900 leütést kell elérnie. Tehát elmondható, hogy a tanulók már

áprilisban elérték ezt a leütésszámot.

Leggyakoribb hibák: betűkettőzések, a jobb váltó helyett, sorváltó használata. Gyakorolni kell

még a váltókkal, a nagy kezdőbetűkkel való írást, valamint a számok írását. Mindent

megtanultunk a géppel kapcsolatban, ami az első osztályban anyag. Nagy előnyt jelentett a

tanulóknak, hogy ezen a gépen tanulták meg a hosszú „í”, „ú”, „ű” betűket, a kiemelési

módokat és írásjeleket. Örömmel járnak ebbe a gépterembe tanulóim.

Igazgatási-ügyviteli ágazat II. D. osztály (szaktanár: Dávid Tamásné)

A kezdeti időkben az írógéppel való ismerkedés sebesség tekintetében visszavetette a

tanulóakt, nem érték el a követelményszintet. Sok tanulónál problémát jelentett az ujjak

túlzott felemelése, az érintéstechnika szabályai szerinti írásmód. Kezdetben bizonytalanul,

szinte félve kezelték az írógépet, amikor a szerkezetek kezelése megalapozottá vált, írásuk is

javult.

A 30. Óra tapasztalatai: (május 2.)

67

Az előző órán íratott hasonló jellegű feladatoknál észrevettem, hogy folyamatos

másolásukban kétféle hiba fordul elő: betűkihagyás és betűkettőzés. Mivel korábban nem

írták meg a követelményszintet, arra következtettem, hogy kapkodnak, igyekeznek elérni a

kötelező leütésszámot.

Több tanuló panaszkodott, hogy betűkihagyásai abból adódnak, hogy érzése szerint érinti

a billentyűt, a betű képe mégsem jelenik meg a papíron (érintéstechnikai probléma).

Kiszűrtem, hogy a betűkettőzés abból adódik, hogy némely betűn tovább tartja rajta az

ujját, mint kellene.

A következő órát (tanulva az eddigi hibákból) betűzéssel kezdtem. Az ütemes, egyenletes

írás eredménye az lett, hogy a tanulók 70%-a jeles és jó 10 perces másolást írt. A

követelményszintet minden tanuló teljesítette (az egy főre jutó átlagos leütésszám 1800).

Érdekes, hogy a tanulóknak a legkisebb nehézségük sem származott pl. az „í” írásából,

aminek nehézségére gondoltam.

Összegezve: mindhárom csoportban a tanulók a gépet biztosan kezelik, a tabulálás kivételével

minden szerkezeti elem funkcióját ismerik. A második osztályban végeztek a tanulók önállóan

programtárba helyezést és onnan visszahívást is. A hibákat önállóan javítják, élvezik és

szereik az elektronikus gépeken való írást.

68

Dr. Kalotay Kálmán: Mechanikus után elektromoson avagy

egyből elektronikuson? (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1990/5)

Nagy öröm, hogy iskoláink egyre nagyobb számban ismerik fel: nem elég csak a sikeres

vizsgára felkészíteni tanulóinkat, hanem alkalmazkodni kell a gazdasági, a társadalmi életben,

a technika fejlődésében bekövetkezett változásokhoz, és minél inkább közelíteni szükséges a

gyakorlati élet kívánalmaihoz a szakemberképzésben. Ennek egyik jele például, hogy a

mechanikus írógéptermek mellett több iskolában már külön elektromos írógéptermet vagy

termeket is kialakítottak, sőt több iskolából már elektronikus gépekkel berendezett

szaktermekről érkeznek hírek.

Nem is olyan régen, amikor megjelentek az első elektromos írógépek, a gépírók között

idegenkedést, húzódozást tapasztaltunk, mert csökkent a teljesítmény, megnőtt a hibák száma,

mert szokatlan volt a mechanikus gép után, amelyen tanultak, vagy már évek óta dolgoztak.

Igazuk volt, nem lehet egyik napról a másikra átülni az elektromos géphez. Ezeken a gépeken

más kezelőkarok és –gombok vannak, más írásstílust kívánnak. A továbbképzéseken,

előadásokon és a Gyorsírók és Gépírók Lapjában is többször szó esett arról, hogy az

átálláshoz idő kell, türelem, a javasolt gyakorlatok és gyakorlatsorok segítségével újból meg

kell tanulni gépelni. Ezért előnyös az, ha erre a tanítás során szakemberek vezetésével kerül

sor. (De a már nem diáknak is rá kell áldoznia a „tanulópénzt” és időt, ha valóban ki akarja

használni ezeknek a gépeknek az előnyeit!)

Az ésszerű sorrend

Az utóbbi években – ahol lehetőség adódott elektromos vagy elektronikus géptermeket

berendezni – felmerült az a kérdés, kell-e egyáltalán mechanikus írógépen tanítani a diákokat,

hiszen a jövő az elektronikus gépeké. Szerintem – elméleti és tapasztalati megfontolások

alapján – az előnyös és ésszerű sorrend: először mechanikus írógépen tanuljanak meg írni

annyira, hogy biztonságosan tudjanak minden betűfogást, és legyen valami jártasságuk a

vakírásos másolásban. Az itt kialakult készségek alkalmassá teszik a tanulókat arra, hogy

áttérjenek vagy az elektromos, vagy az elektronikus gépekre.

Néhány elméleti kérdés

Indokolásul előbb néhány elméleti kérdést újra át kell gondolnunk. A gépírást különböző

célból tanulják, ennek megfelelően az előfeltételek és az elérendő követelmények is

különbözőek: vannak, akiknek elegendő, hogy minimális teljesítménnyel meg tudjanak írni

egy-egy rövidebb levelet, vagy ki tudjanak tölteni egy-egy űrlapot; mások viszont olyan

szakképzettséget kívánnak szerezni, amelynek birtokában képesek hivatásszerűen mindenféle

gépírásos munkát elvégezni, lehetőleg minél magasabb teljesítménnyel. Amíg az első

csoportban valójában alig támasztunk valamilyen alkalmassági feltételt (vakok, csökkent

látóképességűek, csonka kezűek, nagyothallók egyaránt képesek lehetnek megtanulni gépelni),

addig a másik csoporthoz tartozóknál – bár azt mondjuk, hogy minden ép és egészséges

érzékszervvel rendelkező képes elsajátítani a gépírást – mégis hozzátesszük, hogy a valóban

jó gépírók közül azok lesznek előnyösebb helyzetben, azok tanulják meg rövidebb idő alatt

szinten a gépírást, akik bizonyos pszichés és értelmi képességekkel és mozgásügyességgel

rendelkeznek. Természetesen a mozgásügyesség a gyakorlással fejleszthető és fejlesztendő is.

69

Azonban alapvetően az alábbi képességek erősen befolyásolják a teljesítményeket és az

előrehaladást.

Dr. Ozorai Frigyes – Bálint Antal: Tehetségvédelem és

pályaválasztás

Magyar Gyermek Tanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaság kiadványa, 1927.

A szerzőpár a gyermekek alkotó- és kombináló-képességeivel foglalkozott, céljuk volt a

tehetségek felkutatása. Kifejtették: „Minden hibás pályaválasztás tulajdonképpen

energiapazarlás, amely a gazdaságra káros, az egyénre nézve pedig egyenesen végzetes

következményekkel jár.”

„A pályaválasztási tanácsadásnak és a tehetségvédelemnek egy nagy országos szervezetére

van szükség.”

Sürgették a pszichotechnikai laboratór8iumok felállítását, melyekben egy-egy mentor kísérné

figyelemmel a gyermekek fejlődését és adatok alapján vezetnék a tehetségek nyilvántartását.

„Minden gyermek mellé kellene egy mecénás. A kiválogatást pszichotechnikai

képességvizsgáló laboratórium végzi.”- fejtik ki munkájukban.

„A tehetség legfőbb kritériuma az intelligencia, azonban vannak intelligensek, akik nem

tehetségesek, és fordítva… A tehetség irányának meghatározására szolgál az érdeklődés

irányának megállapítása. Ez csak akkor áll, ha az érdeklődés intenzív, tartós és spontán. A

testi és kézi ügyességek már a gyermekkorban fellépnek.”

„A tehetséges gyermekeket, ifjakat különböző időpontokban, többször is rendszeresen kell

megvizsgálni. A legmegfelelőbb, amikor pályát vagy iskolatípust választanak. A kísérletet

szakpszichológus végzi. A gyermekek tanárja mondjon szakszerű véleményt. A gyermekekről

egyéni ívet vezessenek.”

Munkájukban ezután a pályaválasztási tanácsadás történetével foglalkoznak. (1906-ban a

Feministák Egyesületében működött pályaválasztási tanácsadó.)

70

Bálint Antal: Az emberi munka és a képességvizsgálat

A Pázmány Péter Tudomány Egyetemen és Budapest Székesfőváros Szabad Egyetemén hangzott el ez az előadás,

nyomtatásban 1936-ban jelent meg.

Az előadó értelmezte a munkát fizikai, közgazdasági, fiziológiai és jogi szempontokból.

Foglalkozott az ember izommunkájával, a táplálékkal felvett energia hasznosításával. A mai

napig helytálló megállapításokat tett, melyek vonatkoznak a gépírói munka végzésére is: „A

szervek működésének hatásfoka attól is függ, hogy mennyire begyakorolt a munka, amit

végzünk. A helyes munkamódszerek bevezetésénél arra kell törekednünk, hogy a rossz

testtartások kiküszöböltessenek, mert ezek mindig főforrásai az energiaelkallódásnak.”

Nagy hangsúly helyez az izmok koordinációjára: „A gyakorlatban sohasem fordul elő, hogy

valamely munkában egyetlen izom venne részt. Minden mozgásfolyamat izomkoordinációk

mellett folyik le. Az izomműködés koordinációja az idegrendszer központjaiban, az agykéreg

alatt lévő régiókban jön létre. Beszélünk elemi és magasabb koordinációról.”

Bálint Antal vizsgálta a ritmikus mozgást, mely kiemelten fontos a gépírásnál is.

Megállapításai nagyon jól hasznosíthatók a gépírói munkavégzésnél. „A ritmikus mozgások a

leggazdaságosabbak, a leggyorsabbak. A ritmus individuálisan jellemzi az egyént.”

A kifáradás is lényeges vizsgálati szempont volt. Mivel a kifáradás minden munkavégzésnél

jelentkezik – a gépírásnál is figyelembe kell venni. Nem mindegy azonban, hogy ez a jelenség

mikor és hogyan jelentkezik. „Ha elegendő pihenési időszakok iktatódnak be, kifáradás nem

jelentkezik. Ha azonban a regenerálódás nem mehet végbe, ugyanannak az

izomösszehúzódásnak kiváltásához fokozatosan nagyobb és nagyobb inger szükséges, előáll a

kifáradás. A fizikai munkabírásnak egészséges idegrendszer mellett három fő tényezője van:

izomzat, szív és tüdő. A kifáradás ellen küzdenünk kell a munka intenzitásának

szabályozásával, a munka változatosabbá tételével.”

A szerző nagy figyelmet fordít a munka betanulására, a gyakorlásra: „Annál a munkánál,

amelyet először végez az ember, rendkívül nagy energiaáldozatra és a legteljesebb figyelemre

van szükség. Az öntudatos figyelem ellenőrzésének mértéke folytonosan csökken, a folyamat

közeledik a reflexmozgásokhoz, amelyekről kimutatták, hogy sokkal ökonomikusabbak, mint

a tudatos mozgások. A betanulásnál különösen vigyáznunk kell arra, hogy helytelen

mozgásfolyamatok ne idegződjenek be.” Mindez a felismerés teljes mértékben vonatkozik a

gépírás tanulási folyamatára is.

Nagy figyelmet szán az érzelem a felejtés, a figyelem szerepére is.

71

Az írógép története

(Részletek Hatvani László: Írógépismeret c. jegyzetéből (Tankönyvkiadó Bp, 1982.)

A gépírás története

Az élet minden területén, így az írásos műveletnél is az ember mindig azon fáradozott, hogy

munkáját megkönnyítse, meggyorsítsa, tökéletesítse.

A XVIII. Század elejétől már igyekeztek valamilyen gépi mechanizmust szerkeszteni a kézírás

említett hátrányainak kiküszöbölésére. Az írás gépi mechanizmusának történetében a kezdeti

kísérletek nem vezettek kellő eredményre. Nemegyszer úgy látszott, hogy a kísérleteket

végleg beszüntetik, de az írásmunkák könnyű, gyors és olvasható elvégzésének szükséglete

mindig újabb ösztönzést adott a feltalálóknak. Történeti valóság az is, hogy az első kísérletek

nem a kézírás gépi mechanizálására irányultak. Ugyanis az első tervezők a vakok részére

akartak olyan eszközt készíteni, amellyel gondolataikat rögzíthetik és így azt a látó emberek

elolvashatják. Ebben a kísérleti időszakban az 1714 és 1837 között készült gépi

mechanizmusokat írószerkezeteknek nevezzük.

Az 1837-1890-ig terjedő, a fejlődés második időszakában készült szerkezeteket már

írógépeknek nevezhetjük. Ezen időszak alatt az irodai munka legnagyobb része írásmunka

volt, így az írás gépesítésének jelentősége elsőrendűvé vált. Az írást gépesítő írógép volt az

első gépi segédeszköz, amely bekerült az irodákba. A gépi számolás, a sokszorosítás, a gé9i

könyvelés és a gépi adatfeldolgozás csak az írás gépesítésének teljes diadala után tudott teret

hódítani az ügyvitelben. Az irodai munka ma már írógép nélkül elképzelhetetlen. Ezenkívül

igen nagy mennyiségben terjedtek el – főleg a hordozható írógépek – a magánhasználatban is.

Hazánkban a becslések szerint millión felüli írógép van használatban.

Az írógépek gyártástörténete

Az első írószerkezet tervét az angol Henry Mill készítette el 1714-ben. A tervet „Egy gép,

vagy mesterséges rendszer egyes betűknek egymás után való leirására” címmel

szabadalmaztatta. A gép nem készült el és a szabadalmi leíráshoz rajzot nem mellékeltek, így

a leírásból csak annyi állapítható meg, hogy a gépet vakok részére tervezték. Ez időben igen

sok hasonló kísérlet folyt. Mária Terézia vak rokona, Mária Paradis részére a kiváló magyar

mechanikus, a pozsonyi Kempelen Farkas 1779-ben készített fából, a zongorához hasonló

billentyűzetű szerkezetet. Sajnos, mind a gép, mind annak rajza elveszett, így erről is csak a

történeti feljegyzés maradt fenn.

Pellegrino Turri de Castelnuovo 1808-ban, ugyancsak egy vaknak, a megvakult Fantoni

grófnőnek készített egy írószerkezetet. A grófnőnek az elkészült szerkezettel írott levelét a

reggioi levéltár ma is őrzi, melyről megállapítható, hogy a szöveg a látó emberek számára

íródott. E legelső szerkezettel írott szöveg alapján – mivel a gép nem maradt meg –

megállapították, hogy a gép 3 mm magas nagybetűkkel írt és festékpapírral dolgozott. Turri

kísérli meg a másolópapír segítségével másolat készítését, így a másolópapír feltalálása is

Turri nevéhez fűződik.

Luis Braille (1809-1852) a párisi vakok intézetének világtalan tanára a vakok által ma is

használt pontrendszerű írásának (Braille-írás 1825) a megalkotója. A 6 pont kombinációjából

származó betűket kemény papírra nyomják. Braille írással tehát vakok számára rögzítenek

szöveget. A vakok ezeket ujjaik segítségével tapogatják le. Betűrendszere alapján modern

72

írógépek, újabban még telefontárcsák, kották is készülnek a vakok számára. Braille-írású

szöveg ma már természetesen írógéppel és nyomdai úton is előállítható.

1833-ban jelentkezett a marseillesi Xavier Progin nyomdász „Plume Typographique” nevű

gépével. Ő készített először köralakban elhelyezett betűkarokat, a „betűkosarat”, melyet több

mint negyven év múlva az első Remington írógép szerkesztői is alkalmaztak. A betűkarok

felső része kampósan volt meghajlítva. Ha a kampót meghúzták, a betűkar alsó része a

betűkosár alatt vízszintesen fekvő papírra ütötte a betűket a közbehelyezett szénpapíron

keresztül. A papírt tartó alsó rész felett fogasrudak segítségével az egész betűkosár két

irányban mozdult el. A sorok vízszintes és függőleges mozgatása tehát kézzel történt.

1837-ben kezdi meg a novarrai Giuseppe Ravizza jogtudós „írózongorájának” elkészítését,

amelynek szabadalmát 1855-ben jelentette be. Fáradságos munkával 18 év alatt 17 különböző

modellt készített. A gépekben a betűkarokat köralakban helyezte el és azokra fémből

betűfejet szerelt. A billentyű lenyomásával a betűfej alulról felfelé ütött a karok felett – a

régebbi modelleknél – keretben elhelyezett papírra. A betűkaron kívül ezen a gépen

alkalmazta először a papírtovábbítót és a zsinórral visszahúzható kocsit. Bár előtte is

alkalmazták már a betűkart, annak központi vezetését elsőként oldotta meg. Így a géppel

egyenletes, rendezett írást lehetett készíteni. Későbbi modelljeinél már papírhengert is

alkalmazott. A betűk festékezésén is sokat fáradozott Ravizza. Előbb szénpapírral, majd

festékezett selyemvászonnal, festékező hengerrel, festett bőrszíjjal kísérletezett, míg végül

eljutott a selyemből készült és anilinfestékkel átitatott írógépszalagig. Így Ravizza nevéhez

fűződik a festékszalag feltalálása is.

Később a nagy- és kisbetűk írását is megoldotta a váltószerkezet alkalmazásával. Ezzel

megelőzte kortársait, utolsó modellje más annyira tökéletes volt, hogy a mai értelemben vett

írógép feltalálása az ő nevéhez fűződik. A feltaláló állítása szerint gépével a kézírás

gyorsaságának háromszorosát lehetett elérni.

1864-ben készítette első írógépét Peter Miterhofer tiroli ácsmester. A gép fő része fából

készült. Gépén az írásjelek a karokra szerelt apró tűhegyekből állottak, melyek a papírt

átlyukasztották, perforálták. Az átlyukasztáshoz a papírt durva vászonnal bevont fahengerrel

alátámasztotta. Az első modell az innsbrucki múzeumban ma is látható. A gép harmadik

modelljét annak idején a bécsi műegyetem vette meg, ma a bécsi Műszaki Múzeumban

látható. Ezen a gépen a későbbi fedett írású írógép minden lényeges alkotóeleme

megtalálható.

Mitterhofer 1864 és 1871 között több közel azonos típust készített fából. Feltételezik, hogy

Sholes és Glidden a Mitterhofer féle gépet ismerték.

Nem sokkal később a koppenhágai siketnéma intézet igazgatója, Malling Hansen lelkész

1867-ben egy ún. „írógömböt” szerkesztett. Ez volt az első ipari úton előállított írógép,

melyen 54 billentyű volt, de csak nagybetűket írt. Hansen később megoldotta az önműködő

szalagváltást, sőt a kocsiszerkezet villamosmozgatását is. Az írás félig látható volt. A gép

automatikus papírtovábbítóval, sortovábbítóval és szóközbillentyűvel, valamint a sorvéget

jelző csengőszerkezettel is el volt látva. A szabadalmat a magyar Szabó Albert megvásárolta

és kis sorozatban készítette. Az 1880. évi modellen már három betűt is lehetett egyszerre írni,

így ez a gép az első szótagírógépnek tekinthető.

Ravizza, Peter Mitterhofer és Malling Hansen különböző modelljeiknek magvalósítása

közben mind Európában, mind Amerikában igen sokan foglalkoztak a különböző írógépek

készítésével.

73

A franciaországi Lilleben A. Dujardin 1838-ban szabadalmaztatott írógépe 26 billentyűvel

működött, mely betűjelek helyett csak pontokat írt. A 10 cm széles papírszalagra írt

különböző elhelyezésű pontokat egy olvasókulcs segítségével lehetett visszaolvasni. Ez a gép

volt a későbbi „gyorsírási” jelekkel dolgozó gépek egyik őse. Dujardin húzósúly

alkalmazásával megoldotta a betűk leütése utáni papírtovábbítást is.

Az amerikai Charles Thurber 1843-ban szabadalmaztatta „Chirographer” nevű gépét. A

gép egy horizontális tengelyen mozgó kerékből állott, amelyre körben felülről lefelé nyomható

billentyűket szereltek. A billentyúkre alul rögzítették a betűt. Az írásnál a kereket úgy

forgatták, hogy a kívánt betű vagy jel kerüljön a nyomópont fölé. A billentyű lenyomásával a

betű – az először alkalmazott – papírhengerre helyezett papírra nyomódott. Ezt az elvet

később több hasonló szerkezeti megoldású gépnél alkalmazták.

Említést érdemel a francia Pierre Foucauldnak „Raphiograph” nevű gépe. A legyezőalakban

elhelyezett billentyűkarok alsó részén nem teljes betűk, hanem különböző nagyságú vonalak

és ívek voltak rögzítve, melyekből az egyes betűket lehetett összeállítani. A feltaláló gépéért

több kitüntetést, többek között az 1850-i londoni világkiállításon aranyérmet is kapott. Ezen a

gépen volt először szóközbillentyű. Foucauld gépének elvén készül Malling Hansen

írógömbje.

Az amerikai Dr. S Francis 1857-ben szerkesztett gépén 36 betű és jelbillentyű, valamint váltó

és szóközbillentyű is volt. Ezen a gépen alkalmazták először a rugóval feszített

kocsiszerkezetet. Minden betű leütése után a kocsi automatikusan balra mozdult.

Említést érdemel még az amerikai John Pratt 1866-ban szerkesztett gépe is. Pratt a betűrudak

helyett – Progin megoldásához hasonlóan – lengőkarokat alkalmazott. Ez a gép azért érdemel

említést, mert a Peter Mitterhofer féle gépen túlmenően ez a gép adta a további ötletet a

„Milwaukee”, illetve a későbbi Remington írógép megszerkesztéséhez, amellyel az írógépek

fejlődéstörténetének új korszaka kezdődik. Ettől az időtől a vállalkozók és a feltalálók

érdeklődése az írógépgyártás felé fordult. Ezt bizonyítja az ez időben tett igen sok szabadalmi

bejelentés. Természetesen még sok megoldatlan technikai probléma maradt, így:

A gépelt szöveg azonnali láthatóvá tétele,

A szerkezet gyors és biztonságos működésének fejlesztése,

A sorozatgyártás lehetősége.

Mint nagyon sok találmány esetében, az írógépnél is igen nagy szerepet játszott a véletlen. Az

amerikai Latham Sholes és S.W. Soulé akik Milwaukee-ben egy nyomdában együtt

doltoztak, lapszámozógép szerkesztésén fáradoztak. Ugyanebben a nyomdában dolgozott

Charles Glidden, aki ösztönözte őket, hogy ne csak a számozás, hanem az írás

mechanizálásával is foglalkozzanak. Így hárman 1867-ben olyan gépet állítottak össze, amely

folyamatos nagybetűk írására volt alkalmas. A kocsit súlyerővel működő óramű mozgatta. A

feltalálás helyéről a gépet „Milwaukke”-nek nevezték el. Később Sholes magához vette

munatársként N. Yostot is, aki ötleteivel sokban hozzájárult a gép tökéletesítéséhez. A

mintapéldány szabadalmát azonban a tömeggyártáshoz szükséges anyagi eszközök hiányában

kénytelenek voltak eladni E. Remington és Fiai fegyvergyárának, amely a gépet 1873-tól

„Remington” név alatt hozta piacra.

Ez volt az első gyárilag előállított írógép, a Remington No.1. modell.

A gép még mindig sok kívánnivalót hagyott maga után és sok javítást is igényelt, úgyhogy az

eladás gyengének bizonyult. Nem beszélve a gép magas áráról, a 250 dollárról, ami az akkori

időben negyed kiló színarany árának felelt meg. A gép csupán nagybetűket írt. Később a

74

Remington varrógépgyárban K. Jenne vezetésével a gépet varrógép állványra szerelték,

amelynek alján levő lábpedál a kocsi visszahúzását szolgálta.

A gépet tökéletesítették, amelyben részt vett Crandall, Yost és Wagner, így készült el a

Remington No.2. típus. 1884-ben, amely az akkori idők legtökéletesebb gépe volt, már kis- és

nagybetűket is írt. A gép betűkarjai – függőlegesen – kosár alakban helyezkedtek el. A

betű alulról felfelé ütött a gumihengerre helyezett papírra. A betűk festékezését 35 mm széles

önműködő átváltású festékszalag végezte. Az írás azonban csak a kocsi felhajtása után vált

láthatóvá, tehát még fedett írású, ún. vakírású gép volt. A billentyűk az alsó három sorban

voltak, de nem abc sorrendben, hanem az angol szedőszekrények mintájára, előfordulásuk

gyakorisága szerint. A felső negyedik billentyűsorban a számok és jelek helyezkedtek el.

Az üzleti világ eleinte nem tartotta illőnek levelezését gépen végezni és az alkalmazottak

idegenkedése is nagy volt, mert a gép által keresetüket látták veszélyeztetve. Ehhez járult a

gép igen magas ára és a jó gépírók is hiányoztak még. Ezért gépírókat képeztek ki, kiket a

gépek eladásakor az irodákba közvetítettek. 1880-ban mindössze csak 1000 gép volt

forgalomban, 1882-ben azonban 2300 és 1885-ben már 5000. Ezután rohamos emelkedés

következett, úgyhogy 1892-ben a gyár napi 100 gép termelésével sem tudta a szükségletet

kielégíteni. A Remington gyár 1905-ben már percenként egy gépet gyártott, hiszen ekkor már

felismerték a gépírás előnyeit a kézírással szemben:

Géppel sokkal gyorsabban lehet a szöveget leírni,

A szöveg mindenki által tisztán olvasható

Egyszerre több másolat is készíthető.

Yost, aki közben kivált a Remington gyárból Xaver Wagnerrel új gép készítését kezdte meg,

amely a festékszalag kiküszöbölésével és a nagybetűváltás elhagyásával egyszerűbben

kezelhetőnek bizonyult. A gép „Yost” név alatt 1889-ben került piacra, és mind Amerikában,

mind Európában igen közkedveltté vált. Mivel váltószerkezete nem volt, a billentyűk 7

sorban helyezkedtek el, tehát a kis- és nagybetűknek külön betűkarjai voltak. A betűk

festékpárnán nyugodtak és a leütés egy csuklóskarral alulról történt. A 7 billentyűsor, a

festékpárna egyenlőtlen festékezése és a továbbra is fedett írás miatt a kezdeti sikerek után ez

a gép sem aratott tartós sikert.

Az eddig ismertetett szerkezeteknél – Malling Hansen írógömbje kivételével – a betűk

mindegyike betűkaron volt elhelyezve. A betűkaros gépekkel egyidőben azonban más

rendszerű gépek is készültek, amelyek az előbbiektől szerkezeti megoldásban lényegesebben

eltértek. Ilyen a New York-i Crandall szerkezete, ki Yosthoz hasonlóan szintén önálló

vállalkozásba kezdett, majd 1879-ben saját neve alatt hozta ki a gépet. A „Crandall” gép

betűhordozója egy 6 cm magas, kemény – gumi henger, a „betűhenger”, amelyen 6 sorban

voltak az írásjelek. A billentyűre gyakorolt nyomás a hengert a kívánt jellel a nyomópont felé

forgatta, majd úgy ütött a papírosra. Crandall alkalmazott először két váltóbillentyűt,

amelyekkel a betűhengert a nagybetűk, illetve jelek írásához a megfelelő betűsorba lehetett

süllyeszteni vagy emelni. Teljesen újszerű volt a kétsoros ívben épült négyszögletes

billentyűzet. Középen alul volt a szóköz, míg fölötte a két váltóbillentyű. A gép mindössze 8

kilogramm, így az első hordozható írógépnek is tekinthető. Ez volt egyébként az első látható

írású betűhengeres írógép.

75

A látható írású írógép feltalálása Franz Xaver Wagner nevéhez fűződik, aki korábban

szintén a Remington gyárban dolgozott. Wagner érdeme, hogy egy félkör alakú, függőlegesen

elhelyezett csapágytömbben, az ún. „szegment”-ben elhelyezett és betűvezető központtal

vezetett betűkarokkal a szöveg írás közbeni olvasását megoldotta. A gépet 1890-ben

szabadalmaztatta, majd a kísérleti mintapéldányok után sorozatgyártását az Underwood

festékszalaggyár kezdte meg 1896-ban. Wagner szabadalmával az írógép elrendezésében és

alapkonstrukciójában megoldást nyert. Ez a gép ma is a korszerű betűkaros írógép őse.

Wagner után még igen sokan foglalkoztak különböző, ma már elképesztő konstrukciók

megvalósításával, de azok rövid idő után a mind nagyobb versenyben lemaradtak.

Az Underwood gépek megjelenése után említésre méltó próbálkozás volt az 1896-ban

Amerikában kibocsátott Oliver, vagy 1903-ban készül azonos felépítésű osztrák Courier

írógéptípus. A betűkarok két oldalon ferdén helyezkedtek el. Három billentyűsorral, két

váltóbillentyűvel készült. Minden betűkaron 3 betű, illetve jel volt.

A Crandall írógéptípushoz hasonlóan váltó nélkül kisbetűt, az egyik váltóval nagybetűt, míg a

másikkal számokat, illetve jeleket lehetett írni. Bár látható írású volt, az Underwood

előnyeivel nem tudott versenyezni.

A többi gyár, így a Remington is áttért 1908-ban a 10. Jelű modellel a láthatóírású betűkaros

gépek gyártására, de a betűkarok közös csapágytömbjét, a „szegmentet” még csak Wagner

alkalmazta. A nagy keresletnek, a gyártás technológiájának és a precíziós szerszámgépek

szükségszerű fejlődésének köszönhető, hogy az Underwood gyár rövid idő alatt a Remington

gyár teljesítményét túlszárnyalta, így terméke ma is a legnagyobb számban gyártott gépek

közé tartozik.

1900-1931-ig az 5. jelű modellből kisebb változtatásokkal 3,5 millió darabot gyártottak.

1900-ig a világon gyártott 88 különböző gyártmányú írógépből mintegy 9 vált maradandóvá.

1900-1964-ig további 168 gyártmányú gép került a világpiacra. Az eddigi kb. 256

jelentősebb mennyiségben gyártott írógép 600 különböző konstrukcióból került ki. A mai

napig kb. 27 írógéptípus folyamatos gyártása tart.

Magyarországon az első gépíró tanfolyamokat a múlt század végén az írógép-kereskedők

rendezték. Az első magyar nyelvű gépírótankönyvet Tempiánszky Emilia adta ki. Az első

magyar billentyűmezőt Szabó Imre tervezte 1902-ben. Az első magyarországi gépíró

versenyeket Budapesten és Szegeden 1905-ben rendezték.

Az írógép gyártása terén, a II. világháború előtti időben az USA és Németország több gyára

mellett kisebb mennyiségben gyártott írógépet Svájc, Svédország, Olaszország, Nagy-

Britannia és Franciaország.

A kelet-európai államok közül legnagyobb számban az NDK, de Csehszlovákia,

Lengyelország, Bulgária és Jugoszlávia is gyárt írógépet. Újabban országunk is

bekapcsolódott az írógépgyártásba, 1975-től az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat a

svájci Hermes gyár részére szereli a Hermes 3000 táskaírógépeket, valamint az irodai

írógépeket.

Az írógépek csoportosítása, főbb jellemzők

Az írásmunkák gépesítése különféle rendeltetésű írógéptípusok kialakítását tette szükségessé,

hogy az ügyvitel minden területén az igényeket ki tudják elégíteni. Az írógépeket többféle

szempont szerint csoportosíthatjuk, így például a gépek rendeltetése, szerkezeti felépítése és

működtetése alapján. Az írógépek felhasználását tekintve, azok működtetését figyelembe

véve, az alábbi csoportosítás szokásos:

76

Mechanikus irodai írógépek

Mechanikus táskaírógépek

Mechanikus úti írógépek

Villamos irodai írógépek

Villamos táskaírógépek

Az előbbi csoportosításon túl ismertek a különleges írógépek is, így például karbon szalagos

írógépek, a szedőírógépek, amelyek lényegében mechanikus, vagy villamos működtetésű

irodai írógépek. Az alábbiakban tekintsük át a felsorolt géptípusok főbb jellemzőit.

1. A mechanikus irodai írógépeket az jellemzi, hogy kézi erővel

működtetett mechanikus szerkezeti elemekből épülnek fel. Az irodai

gépelés munkáinak sokoldalúsága, valamint állandó használata

fokozott követelményeket támaszt az irodai írógéppel szemben,

amelyek közül a fontosabbak a következők:

Szilárd felépítés, olyan szerkezeti megoldással, amely a fokozott igénybevételnek

ellenáll,

Könnyű kezelhetőség, ami lehetővé teszi a gépelés gyorsaságát, a gépíró fizikai

igénybevételét csökkenti,

Különböző gépelési lehetőség, amely a gépet mindennemű irodai munka elvégzésére

alkalmassá teszi.

A korszerű gépeknél lehetőség van különböző formátumú írógéppapírok

alkalmazására, különböző színű írás, meghatározott számú másolatok, különböző

nagyságú táblázatok stb. készítésére. Például a normál A/4 formátumú papír

függőleges behelyezéséhez elegendő a 24 cm-es kocsihosszúság, ha ugyanezt a papírt

fekvő helyzetben akarjuk a gépbe helyezni, úgy már 32 cm hosszú kocsira van

szükség. Az A/3, illetve az A/2 formátumú még hosszabb kocsit igényel. Mindezt

gyakran egyszerű kocsicserével lehet a legkorszerűbb gépeknél megoldani.

2. A mechanikus táskaírógépeket az jellemzi, hogy kisebb térfogatúak, alacsonyabb

felépítésűek, mint az irodai írógépek és súlyuk is jóval kevesebb. Tokban (táskában)

vannak elhelyezve, tárolásuk is egyszerű, könnyen hordozhatók, használatuk nem

helyhez kötött. A táskaírógépek is mechanikus szerkezeti elemekből épülnek fel, de a

kivitel és a gépelési lehetőség szempontjából az irodai írógépek alatt maradnak. Ez

természetes, hiszen a kisebb térfogat, a hordozhatóság elérése végett jóval

egyszerűbb szerkezeti megoldásúak. A táskaírógépekkel maximum 4-5 másolat

készíthető.

3. A mechanikus úti írógépeket az jellemzi, hogy térfogatuk, súlyuk a

táskaírógépeknél is kisebb, így szerkezeti felépítésük még egyszerűbb. Súlyuk 5 kg

alatt van. Ezek a gépek alkalmasak utazás, kiküldetés alkalmával kisebb gépelési

munkák elvégzésére. Teljesítőképességük, tartósságuk és az elérhető példányszám

tovább csökken, 2-3 példány gépelésére alkalmasak.

4. A villamos irodai írógépek jellemzője, hogy szerkezeti elemeit, a megfelelő

billentyű érintésével egy villamosmotor – különböző mechanizmusok közvetítésével

– mozgatja. A villamos irodai írógép is mechanikus szerkezeti elemekből épül fel, de

a gépíró a billentyűk leütése helyett, azok érintésével kapcsolja és működteti az

írógépet. Így percenként átlagosan 300-540 leütés érhető el. Említésre méltó átlagon

felüli teljesítmény is. Az 1979. Évi belgrádi világbajnokságon Ulbrichné Varga

Erzsébet 721 leütést ért el, de rajta kívül még 22 versenyző teljesített 600 leütés/perc

felett villamos írógépen. A billentyűk lenyomása csak csekély fizikai munkát igényel,

77

ezért a gépíró kevésbé fárad el, így folyamatosan nagyobb teljesítményre képes. A

példányszámoknak megfelelő ütéserősség a gépen szabályozható. A papírminőségtől

függően 10-15 példány is készíthető. A villamos írógépeken a kocsivisszahúzást és a

sortovábbítást is a megfelelő billentyűk kapcsolásával a villamosmotor végzi.

5. Az utóbbi időben villamos táskaírógépeket is gyártanak, amelyek az azonos

rendeltetésű mechanikus táskaírógépekhez hasonló felépítésűek. Alapvető eltérés az,

hogy a működtetésüket az irodai gépekhez hasonlóan egy villamosmotor végzi. E

gépek legtöbbjénél a visszaváltót kézi erővel működtetjük. Nagy számban nem

terjedtek el, mert az egyszerű felépítésű szerkezeteket az elektromos úton való

mozgatás még jobban igénybe veszi, így élettartamuk csökken.

78

A helyes testtartásról

(Kawka Judit gyógytornász cikke a Gyorsírók és Gépírók Lapja 91/56. Számában.)

A helyes testtartás, illetve ennek elérése nagy tömegeket érint. Minél több helyen, minél

többször esik erről szó, talán egyre többen érzik ennek fontosságát.

A rossz testtartás nemcsak esztétikailag csúnya (úgy gondolom, ez sem utolsó szempont), de

bizonyos mozgásszervi panaszok okozója lehet, amit később már csak különböző

fizikoterápiás kezelésekkel, orvosi beavatkozásokkal lehet megoldani.

Hogyan kerülhetjük el, illetve előzhetjük meg kis energiával, kevés idő igénybevételével a

komolyabb panaszok kialakulását?

A munkaköri ártalmak felismerése, illetve tudatosítása azért olyan fontos, mert lappangva,

alattomosan alakulnak ki, és már csak akkor vesszük észre, amikor itt fáj, ott fáj, itt zsibbad,

ott húzódik.

A gerinc anatómiai felépítése

Az emberi test alappillére a gerincoszlop. A gerincoszlop 33 csigolyából áll, ebből 24 valódi

csigolya, a többi nagymértékben módosult (a keresztcsont, farokcsont), ezek rugalmasan

kapcsolódnak egymáshoz. Az egyes csigolyák között találhatók a porckorongok. A

porckorongot úgy kell elképzelni, mint egy rugalmas, gumiszerű anyagot, ami biztosítja a

mozgás okozta nagy lengések csillapítását, az ütések, rezgések tompítását. A gerinc

fiziológiás görbületeiről néhány szót: oldalnézetben két homorú és két domború görbület által

van kiegyensúlyozva a gerinc. Ez biztosítja a hihetetlenül nagy mozgáspályát a tér minden

irányába. A gerinc egyensúlyát biztosítják a csigolyák közötti szalagok, valamint az izmok.

Az izmok egyensúlya segíti a gerinc fiziológiás görbületeinek megtartását. Egyszerűen úgy

kell elképzelni, mint egy fűzőt, amely elölről, hátulról, oldalról öleli körül a gerincet. Ha

sokáig végzünk egy bizonyos munkát hajlott, esetleg csavarodott helyzetben, az izomzat

egyoldalúan megterhelődik, ez a testtartás idővel izomfeszüléshez, görcsös

izomösszehúzódáshoz, izommerevedéshez vezet.

A jó testtartást a jó egyensúly jellemzi, aminek legfontosabb feltétele az, hogy az ízületek

porckorongjai egyenletesen peckelődjenek.

Ha rossz a testtartás, a gerinc kénytelen az egyensúly megtartása érdekében természetellenes

kényszerhelyzeteket felvenni, amik később rögzülhetnek is.

Milyen a helyes ülés és mik a feltételei?

Helyes ülésről beszélünk akkor:

Amikor a testsúly az ülőgumón van,

A gerinc lazán, de nem hanyag tartásban van, egyenes folytatása a keresztcsontnak,

Ezáltal a medence egy optimális dőlési szögbe állítódik be,

A fej állása akkor jó, ha az elülső nyakizmok nem feszülnek,

Az áll párhuzamos a talajjal.

A lapockák enyhén lehúzva vannak,

A vállak nem esnek előre,

A comb a lábszárral 90 fokot zár be,

79

A láb a talajon van.

A munka során a helyes ülés kivitelezhetősége érdekében megfelelő irodaszékre és

munkaasztalra van szükség. A legcélszerűbb az a szék, aminek mind a magasságát, mind a

mélységét állítani lehet. A szék olyan háttámlával rendelkezzen, ami a derékvonal hajlásához

alkalmazkodik, és a lapocka alsó részéig felér.

A láb helyzete sem mindegy. Nem helyes, ha lóg a láb vagy túlságosan be van hajlítva.

Tilos az éles szélű szék, elnyomhatja a vénákat, artériákat, ezáltal a vérkeringés romlik,

megdagad a láb.

Fontos, hogy a szék ne legyen túl távol az asztaltól, így elkerülhetjük az előregörnyedést.

Lehetőleg változtassuk gyakran az ülőhelyzetet. Ne törekedjünk arra pl., hogy ülve, kicsavart

derékkal tegyük a helyére az iratokat, vagy vegyünk fel egy telefont.

Inkább álljunk fel néhány pillanatra, és tegyünk néhány rugalmas lépést.

A fej tartására ügyeljünk. Ne hajtsuk le fejünket. Olvasásnál pl. lehetőleg emeljük fel a papírt.

Írás közben a csuklót, az ujjakat nem tartsuk görcsösen, mereven. Így elkerülhető a kéz idő

előtti elfáradása, ill. a gyakran előforduló ínhüvelygyulladás.

Mindig kényelmes cipőt vagy papucsot viseljünk a munkahelyen.

Lehetőleg naponta többször álljunk fel. Egy jól átszellőztetett helyiségben pár nyújtózással

összekötött légzőgyakorlatot végezzünk. Legfontosabb feladat megtanulni a helyes ülést, de

legnehezebb, hogy ezt munka során is meg tudjuk tartani.

Ahhoz, hogy ezt elérjük, célzottan erősíteni kell a következő izomcsoportokat:

Fej-, nyakizomzat,

Alsó és felső vázizomzat,

Lumbális gerincizomzat,

Hasizomzat.

Néhány életmódbeli javaslat

Amikor kilépünk a munkahelyünkről, utána természetesen nem mindegy, hogyan töltjük és

milyen testhelyzetben a szabad időnket. Sok ember vezet autót, már nagyon sok nő is.

Ügyeljünk itt is, hogy a helyes ülést megtartsuk. A derekunk mögé tegyünk egy keményebb

kispárnát. Alvás közben ne feküdjünk túl magas párnán, a nyaki gerincszakaszra nincs jó

hatással.

A derékfájások gyakori kiváltója a túl magas cipő. Lehetőleg ne járjunk extrém magas

cipőben. Otthon a lakásban – ha tehetjük – járjunk zokniban, mezítláb. Az ülőmunkát végzők

között gyakori a renyhe bélműködés. Ezt a rendszertelen és nem megfelelő összetételű

étkezések, ill. a mozgáshiány okozza. Fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, rostos

anyagokat.

Befejezésképpen még annyit: függetlenül attól, hogy milyen helyen kell dolgozni, mindenhol

fokozott a munkatempó, az erős szellemi igénybevétel, a teljesítőképesség nagy kihasználása,

és ezáltal a szellemi koncentráció, a terhelés növekedése jellemző. Kevés idő jut a szervezet

fizikai és pszichés regenerálódására. A nővel szemben egészen más esztétikai

követelményeket támasztunk, minta férfival szemben. Sok mindent kell tennünk, hogy mint

csinos kolléganő, szép feleség, anya, egészséges emberek legyünk. De hangsúlyozom, egy kis

figyelemmel, törődéssel, rövid idő alatt kevés fáradsággal, sok kellemetlenségtől kímélhetjük

meg magunkat. Én azt hiszem, megéri ezzel jobban törődni. Vigyázzunk magunkra,

egészségünkre!

80

Szücs Magdolna: 110 órás gépírástanfolyam (Gyorsírók és Gépírók Lapja, 1998. Október)

A rendszerváltozás utáni munkaerő-piaci helyzet megváltoztatta a gépírástanítást, mert új

igények jelentkeztek: munkanélkülieket kellett gyorsan megtanítani a tízujjas vakírásra.

Ügyintézővé képzésük része volt ez a stúdium.

Az oktatásszervezőknek fogalmuk sem volt a követelményekről és a sajátos tanulási

folyamatról. Igen nehezen lehetett meggyőzni őket arról, hogy napi 3 gépírásóránál többet

nem bírnak a hallgatók, s ők maguk sem örülnének egy gépelni alig tudó adminisztrátornak.

A cégek a tanárok meggyőzésének legegyszerűbb módjaként olyan magas óradíjakat kínáltak,

amelyeket még az idős kollégák túlóradíja sem ért el, nem csoda, ha testületen belüli

feszültséget okozott egy-egy „pénzes” tanfolyam elcsípése.

A zömmel női hallgatók igen nehezen szoktak bele újra a gépírásóra és a munkaügyi központ

megkövetelte fegyelembe. Aki szívesen tanult, és örült a piacképes tudásnak, hamarosan el is

helyezkedett. De szép számmal hozott össze a sors olyan felnőttekkel, állás nélküli

pályakezdőkkel is, akikkel több baj volt, mint a serdülőkkel.

Közben egyes intézmények önköltséges tanfolyamot szerveztek, mert volt fizetőképes kereslet

egy új szakma alapjainak megtanulására. A város egyik művelődési házának ez ma már

bevált, jövedelmező programja. Egy-egy tanfolyam 12-16 fős, 16-tól 50 évesig minden

korosztály előfordult, 2 férfi is végzett mutatóban. A házi vizsga követelménye egy tízperces

másolás és levél formába öntése – OKJ szerinti, csak a leütés kevesebb (600-1200), a javítás

és osztályozás az iskolai norma alapján történik. Már a betűtanulás időszakában írunk

diktálásra, előrehozzuk a nehezebb ujjtechnikai gyakorlatokat, van sebességfokozás, milánói

másolás, önálló soralakítás. A másolási készség megszilárdítása és a sebességfokozás a

levélforma gyakorlásával párhuzamos.

Az önköltséges tanfolyamon való felnőttoktatás igen kedvemre való, nem csak a jövedelem

miatt. Alig van hiányzás, nincs magatartási gond, és igazolva látom azt a meggyőződésemet,

hogy a belső motivációt semmi nem pótolja. A tanári munkát is fegyelmezi a fizető

megrendelő; ami az állami iskolában követelmény – a pontos órakezdés és –befejezés, az

azonnali javítás, az udvarias hangnem, az egyéni igényekhez való alkalmazkodás -, itt

létszükséglet.

Nagyon sajnálom, hogy a gépírás magas fokú tanításáról le kellett mondanom. Az én

mozgáskörömben sem a tanterv, sem az egyéni megrendelő nem kéri és fizeti meg az érettségi

vagy emelt fokot. Ez számomra érthetetlen, tekintettel a teljesítményorientált munkaerőpiacra

és a takarékosságra. Gépelni nem tudó, két-három ujjal pötyögő számítógép-kezelők,

ügyintézők lopják az ember idejét és a gépüzemórát. Szövegszerkesztő végzettséget lehet

szerezni gépelési tudás nélkül! Szerintem a tízujjas vakírás – akár alapfokon is – az általános

műveltség része, gimnáziumi tananyagnak kellene lennie. Az iskolai számítógéppark sok

helyen elbírná még a terhelést, szakképzett tanár is kerülne. Helyes lenne, ha a számítógéppel

kapcsolatos munkakörökben követelmény lenne a betűbillentyűzet szabályos kezelésének

középfokú ismerete.

Milyen okos dolog lenne, ha a számítógép-kezelés, a szövegszerkesztés és a tízujjas vakírás

tudománya legalább az oktatási folyamat végén összeérne! De ehhez nem elég egy, a kedvenc

szakja magas fokú oktatásáról lemondani kényszerült köztanár siránkozása.

81

Hársfalviné Dankó Márta: Az ergonómiai billentyűzetekről

Azok számára, akik naponta több órát ülnek a számítógép előtt, egyáltalán nem mindegy,

hogy milyen klaviatúrán dolgoznak. Hol van már az az idő, amikor a mechanikus írógépeken

kemény fizikai munkával tudtuk gépírói munkánkat végezni! Sokan még emlékeznek a

gépírók betegségére, az ínhüvelygyulladásra, amely a kezek fokozott igénybevétele miatt

alakult ki, és akár hetekre is munkaképtelenné tette a gépírónőket.

A technikai fejlődésnek köszönhetően azonban egyre könnyebbé vált a gépírói munka,

gondoljunk csak az elektromos, majd elektronikus írógépek megjelenésére. Napjainkban

pedig elmondhatjuk, hogy a számítógépes gépírás a klaviatúra könnyű kezelhetősége miatt

jóval kisebb fizikai megterhelést ró a kezekre, ujjakra.

A számítógép billentyűzete állandó fejlesztés alatt áll, s ma már elmondhatjuk, hogy az

ergonómiai, munkaegészségügyi és akár egyéni, kényelmi szempontokat figyelembe véve

választhatunk magunknak számítógép-billentyűzetet.

A hagyományos számítógép-billentyűzet mindenki számára ismert: a billentyűk sűrűn egymás

mellett helyezkednek el, emlékeztetve az írógép billentyű-elrendezésére. Tulajdonképpen az

írógépek korában még nem is nagyon gondolkodhattak más billentyűelrendezésen a behatárolt

műszaki lehetőségek miatt, így évtizedeken át megszokottá vált a hagyományos klaviatúra. A

kutatások eredményeként azonban egyértelművé vált, hogy fárasztó és megterhelő a kezek,

ujjak számára a sűrű, egymás melletti betűelrendezés.

Ma már egyre több, ergonómiai szempontok szerint kialakított, kézhez idomított számítógép-

klaviatúrát találunk a világpiacon. Ezek legfőbb előnye, hogy állítható a magasságuk, és

kialakításuk olyan, hogy a csukló alá van támasztva, így az nem lóg és nem érintkezik a

hideg, esetenként éles asztallappal. Az ergonómiai billentyűzetek további érdekessége, hogy

középen kettéosztottak, így „térben” is jól elkülönül a két kéz munkája. Ezen túlmenően -

figyelembe véve a kéz sajátosságait, - a billentyűk hanem enyhe félköríves alakban

helyezkednek el. Ez természetes test- és kéztartást tesz lehetővé, amely megelőzi a korai

elfáradást és gépíró-betegségeket.

Kínálnak olyan billentyűzetet is, amelyek a balkezesek számára alkalmas kurzormozgató

billentyűkkel vannak ellátva.

Összességében nagyon tetszetősek és minden szempontból jók az ergonomikus billentyűzetek.

Aki ilyen billentyűzeten tanulhatja a tízujjas vakírás alapjait, szerencsés helyzetben van. A

tapasztalatok azt mutatják, hogy azok számára, akik hagyományos billentyűzeten írnak már

régebben, nehezen szokják meg a „jót”, idegenkednek tőle, s türelmetlenségük azt

eredményezi, hogy inkább a régi billentyűzetnél maradnak.

Nehezebben szokják meg a kis kezű, rövid ujjú gépírók ezt az új vonalvezetést és

billentyűelrendezést. Akik azonban nem térnek vissza idő előtt a régi formához, hanem

türelemmel gyakorolnak az ergonomikus billentyűzeten, nagyon megszeretik azt - mert

kényelmes, egészséges és ujjaink szinte „szárnyalnak” a billentyűmező felett.

82