NNCL1936-617v1.0

Túl késő volt visszafordulni. A leviatán nagy ívben körözni kezdett mögöttük, elzárta a menekülés útját, a barlang bejáratánál pedig dabukok tűntek föl vagy fél tucatnyian, és a fennsík pereméről leskelődtek. A hatalmas leviatán miatt azonban ők sem fértek a csapat közelébe. Fehér hajuk körül újabb rúnák jelentek meg, s mintha elégedetten keringtek volna a lány és Jandau feje fölött.

-Nem fordulhatunk vissza - mondta Nina hangosan. Kezével még mindig Jandau ingujjába csimpaszkodott. - Reméljük, hogy a démonok tudják, mit csinálnak.-Mindig rossz támpont - mosolygott savanyúan Jandau.Megvetették a lábukat, alattuk a kéreg tutajként sodródott az áramlattal a sötét folyosó felé, ahol a

démonok és Artus eltűnt. Egymásnak vetett csípővel várták, hogy őket is elnyelje a sötétség.Ezúttal Nina csókolta meg Jandau arcát.

J. ROBERT KING

Vérszövetség(PLANESCAPE)

Szukits Könyvkiadó Szeged

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: J. Róbert King: Blood Hostages Cover Painting © 1995 TSR, Inc.

Hungarian edition © 1998

This material is protected under the copyrightLaws of the United States of America.

Any reproduction or unauthorized use of the material orartwork contained herein is prohibited without the express

written permission of TSR, Inc.

U. S.. CANADA.ASIA PACIFIC & LATIN AMERIKA

Wizards of the Coast. Inc.P. O. Box 707

Renton WA 98057-0707+ 1-206-624-0933

EUROPEAN HEADQUARTERSWizards of the Coast. BelgiumP. B. 342300 TurnhoutBelgium+ 32-14-44-30-44

Visit our website athttp://www.tsrinc.com

Ali TSR characters, characters names, and the distinctive like-nesses thereof are trademarks owned by TSR, Inc.

PLANESCAPE, BLOOD WARS, the LADY OF PAIN logo, and theTSR logo are trademarks owned by TSR, Inc.

TSR, Inc. is a subsidiary of Wizards of the Coast, Inc.© 1996, 1998 TSR, Inc. Ali rights reserved.

Fordította HORVÁTH NORBERT

Borító Alán Pollack

ISBN 963 9151 46 7

Exclusive rights for the Hungarian language edition licensed to Szukits Könyvkiadó

Szaklektor: Csiszár DénesLektor: Barna Ildikó

Tördelőszerkesztés: SPEKTRUM REPRO BT, Szentmiklósi CsabaBorító tipográfia: Preyer ViktorSzínre bontás: A-SzínVonal Bt.

Szerkesztő: Tézsla ErvinFelelős kiadó: Szukits László

Felelős szerkesztő: Hunyadi Csaba

Szegedi Kossuth Nyomda Kft. Felelős vezető: Gera Imre

A szerkesztőknek:

Bili Larsonnak a Szívért,Jim Lowdernek a Karneválért,Eric Seversonnak a Zsiványokért,Patrick Mcirlligannek a Kutyákért,Barbara Youngnak a Túszokért,valamint Brian Thomsennek, Marlys Heeszelnek,Lisa Neubergernek és Sue Weinleinnek a türelmükért

I. RÉSZ

AZ OLVASÓK

ELSŐ F E J E Z E T

Emberrablás

Csodálatos ez a hely, gondolta Aereas, ahogy végignyújtózott az ágyán, nagybátyja vendégszobájában. Éjfél volt, forróság, ő pedig nem tudott aludni. Hevert az ágyon a gyertyafényben, szemét a mennyezet bonyolult szarufa gerendá-zatára szegezve, miközben lágy nyári szellő bújt be néha az ablakon.

Ismerte annyira nagybátyját, hogy tudja, ezek a látszólag kusza mintázatok a szoba plafonján, valamiféle magasabb rendű szerkezet részeit képezték, és lehet, hogy még rendszer is akadt bennük. Talán a csillagjegyeket formázták: Nunieve a Figyelő, Valasares a Ravasz, Jouan a Vad. Talán elképzelhető, hogy Artus bácsi az égbolt örvénylő csillagmintázatát szőtte a szarufa erezetébe.

Aereas eltöprengett. Hány éjszakán hevertem ebben a szobában úgy, hogy nem vettem észre ezeket a különös mintázatokat ? Hány nyár telt el úgy, hogy észrevétlen maradt a furcsaság ? Aereas tizenhét éves volt, ami tizenhárom ilyen nyarat jelentett - tizenhármat, ami legjobb esetben is szerencsétlen szám volt.

Artus. Mindig bogaras és érdekes embernek tűnt, ám ezen a nyáron csak úgy áradt az öregemberből a túlvilági tudás és hatalom. Távoli, sós fövények illata, szarvas és sokfejű szörnyetegek, hatalmas barlangok és örvénylő égboltok ígérete lengte körül.

Természetesen, Artus sokat utazott, leginkább az ogre háborúk miatt. Repülős volt, a griffon könnyűlovasság tagja, és ezernyi helyet látott már. Olykor megmutatta néhány - harcban vagy különös kalandok során szerzett - sebét. Aereas számára ezek a fehér, néha egymást keresztező hegek nagybátyja utazásainak térképét jelentették. Amikor a szemébe nézett, mintha maga előtt látta volna azokat a helyeket: Artus griffon háton örvénylő ciklonokba repült, látta az elsüllyedt Kamravölgyet, járt a Mágia Hat Sarkában, beszélt a tündérekkel és túl is élte mindezt, majd megépítette a faházat, utazásainak emlékére.

Aereas azonban sejteni kezdte, hogy több van az öregember tarsolyában, mintsem azt eleinte gondolta, s ettől mást is megérzett felőle mostanság, amitől kellemes bizsergés futott végig a hátán. Ott voltak például a ház alapkövei. Aereas tudta, hogy Artus saját kezűleg válogatta mindet, maga csiszolta le és illesztette a helyére őket. Csak ezen a nyáron vette észre, hogy a falak nem egyszerű falak voltak. Viharok idején elvezették a villámcsapásokat, napsütéses időkben pedig tárolták a meleget. Ha Artus igába hajtotta a napfény és a vihar erejét, milyen más hatalmaknak parancsolhatott még cserzett keze ?

A megoldás kulcsa Aereas egyenletesen hullámzó mellkasán pihent. Egy napló. Pontosabban a napló - Artus

beszámolója utazásairól. A könyv talán mindent megmagyarázhat Ez volt a legfőbb oka annak, miért nem jött álom Aereas, a fiú szemére.

Már régóta tudott a könyv létezéséről, még édesanyja kottyantotta el véletlenül, de senki, még Artus fogadott lánya, Nina sem látta soha Nem mintha az unokatestvérek nem kérték volna tőle. Még a házat is alaposan átkutatták utána. Rengeteg más érdekességet találtak - mágnest, asztrolábiumot, miniatűr ostromgépeket, sőt alagutakat, amik lakható barlangokba vezettek - ám a könyvet sehol sem lelték, Artus pedig soha nem vált meg tőle.

Egészen aznap éjszakáig, amikor hosszú órák semmitmondó társalgása után, ami Ninát lassan a szobájába kergette, Artus minden kérlelés nélkül átnyújtotta Aereasnak azt a bizonyos vékony könyvet.

- Ezt a könyvet kerestétek folyton - mondta egyszerűen,míg kopaszodó fején megcsillant a gyertya fénye. Atyáskodóan, egyszersmind nagybácsihoz illőn, öregurasan folytatta. -Még a lányom sem látta soha. Te azonban már tizenhét évesvagy, számodra eljött az idő. Egyre inkább kezdesz rám hasonlítani, mi több, fiatalabb önmagamat látom benned. Hapedig meg akarsz érteni engem, vagy magadat, ezt is megkell értened.

Aereas egyik kezével megragadta a könyvet, a másikkal pedig a hajába túrt.- Biztos vagy benne, bácsikám ? Már éppen kezdtem elhinni, hogy ez a könyv soha nem létezett.Artus bölcsen bólogatott, bár ráncos keze finoman megremegett, ahogy megveregette a könyv borítóját.- Eljött az idő - rávetette nyílt, bölcs és tágra nyílt szeműmosolyát, ami oly jellemző volt rá. - Úgy hiszem, ha

anyád még élne, ő is ugyanezt mondaná.Aereas akkor nyelt egy nagyot, és végigmérte nagybátyja zömök, gömbölyded alakját, mintha valami

manóféleség lett volna - ami egyre valószínűbbnek tűnt most, hogy itt feküdt az ágyán, a csillagképszerű szarufa mintázatok alatt.

- Lássuk csak - dünnyögte megadón és fölcsapta a könyvet. Sem bevezetés, sem előszó nem tartozott ehhez a világrengető műhöz. Az egész kötet egyetlen dátummal kezdődött:E1 3025 (175 KN)

Aereas megakadt az olvasásban. Epoch Idő szerint 3025 (175 a Káoni Naptár szerint), az csaknem ötszáz évvel ezelőtt volt. Vagy több volt ez egyszerű naplónál, vagy nagybátyja olyan titkokat ismert, amikre Aereas még nem készült föl. Ismét belenézett a könyvbe.

E1 3025 (175 KN) Hacsak nem bolondultam meg, időzavarban vagyok. Igen, ez az, bár ugyanolyan meglepett vagyok, mint olvasóm lehet.

Aereas megint fölnézett. - Én - ez mindent elmagyarázott. Artus vagy azt hitte, öt évszázaddal ezelőtt is létezett, vagy csupán mesét írt. A következő szavak erre utaltak:

EZ NEM HOLMI KITALÁLT TÖRTÉNET.

A mondatot aláhúzták, mintha maga a könyv is értené Artus gondolatait és kételkedését. Ez megdöbbentő lehetőség, de legalább valami. Hozzá képest elviselhetőbbnek tűnt a folytatás - a furcsa szövegen kívül a titkok ígérete, még a mennyezet égi mintázatai is. Aereas tovább olvasott:

Az időbeli zavarom persze elhanyagolható térbeli helyzetemhez képest. Gyanítom, idegen vagyok a városban, és a világhoz sincs túl sok közöm. Röviden, egy másik világon találtam magam.

Aereas fölkészült egy ilyesfajta kinyilatkoztatásra, mégis ostobán meredt a nyitott könyvre. Egy másik világ.

Egy másik világ kell legyen - nemcsak ajurcsa neve miatt, ahogy a helyiek hívják (Toril), hanem az illata és a súlya miatt is, mivel egyik sem megfelelő. Kinevettem az öreg Szüng Csiangot, de lehet, hogy ő nevet utoljára. Hol a pokolban lehetek ?

Persze, ezt igyekszem kitalálni. Megérkezésem után rögtön méréseket végeztem egy közeli toronnyal, és ár­nyékával. Fél óra múltán megbizonyosodtam róla - miközben egy kávézó teraszán ücsörögtem (ahol mellesleg nem veszik be a rézpénzes trükköt, hála Nunievenek az aranyért) -, hogy Toril nagyobb világ, mint a miénk. Az óránkénti háromszögeléses módszer a toronnyal és árnyékával, bizonyítja mindezt.

Mint már említettem, először az illatok hívták Jel magukra a figyelmemet Oerthnek is ilyen illata volt, édes fü­vek és tágas, nyílt terek nyomát hirdették, és most már tudom, hogy Toril is ilyen hely.

És igen, tudnom kellett volna, hogy egyszer idő- és térzavarba kerülök. Az emberfia nem ugrálhat csak úgy Csiang mágikus portáljain keresztül, hogy azt reméli, mindig a talpára esik. Szerencsém, hogy a Gyehennába tett rövid utam nem juttatott a fekete könyvbe.

Ezúttal csaknem becsukta a könyvet. Ujját az utolsó szavak fölött tartva, Aereas eltöprengett. Rövid út a Gyehennába ? A fekete könyv ?

Ki volt ez az ember, akit Artus bácsiként ismert ? Aereas kezdte azt hinni, hogy egyáltalán nem ismerte Artust. Vajon csak egy kövérkés, manószerű remete volt, vagy ősmágus, esetleg titokzatos kém ? A faházikó és annak díszítése ellenére, dacára a beszámolóinak, és állítólagos harci sérüléseinek, Aereas nehezen hitte el, hogy Artus más világokat járt volna be, nem is beszélve Gyehennáról. Az a világ állítólag vulkánokkal és démonokkal volt teli.

És Nina, Artus fogadott lánya ? Vajon ő is másik világról való ? Beleillett a képbe: szépséges volt, büszke, olajbarna bőre pedig idegennek számított Artushoz, és ősei robusztus külsejéhez hasonlítva. Aereashoz képest tiszta tekintetű és fürge leány volt, a faház csodái ellenére is gyakran fogolynak érezte magát.

Nem volt ez mindig így. Mikor a ház még alig volt több fa-tetejű viskónál, Nina boldogabbnak tűnt. Fiatalabb korában ragadozószerűen fürge és élénk volt. Könnyedén suhant a fenyőerdő fatörzsei között. Egyetlen szökelléssel vízmosásokat szelt át és bátran vetette magát az erdei tavacskák kristálytiszta vizébe, sőt, nemegyszer Aereast is magával csalta efféle kirándulásaira. Ahogy azonban a házikó kezdett teljessé válni és elkészült - elmaradhatatlan szarufa burkolataival együtt, Nina is beérett. Úgy félt a teljességtől, mintha halála közeledne.

Aereas felsóhajtott, és megveregette a könyvet. Igen, Nina titokzatos lény, egy titkokkal átszőtt helyen, s az ezernyi rejtély súlya kellemesen nehezedett Aereasra. Maga elé emelte a könyvet és folytatta az olvasást.

Jó portál, vagy rossz, talán már nem is élnék (noha rossz helyen és időben vagyok), ha nem lenne oly megbíz­ható yugoloth kísérőm.

Aereas megborzongott. A yugoloth nagyhatalmú teremtmény volt, melynek nemlétéről Aereasnak csak nemrégiben sikerült meggyőznie magát. Alighogy túltette magát a babonaságokon, úgy tűnt, mégis hinnie kell bennük.

Mivel annyira eltévedtem térben és időben, és oly kellemes, elegáns és olcsó kávézót sikerült találnom, itt az ideje, hogy elkezdjem összerendezni a történteket és keresgélni a kulcsaim között.

Aereas alig jutott túl az utolsó szón, amikor hosszú szisszenést hallott a szarufák közül. A hang forrása Artus emeleti dolgozószobája lehetett, a ház egyik sarkában.

Túl hosszúnak tűnt ahhoz, hogy egyszerű lélegzetvétel hangja legyen. Honnan eredt ? Talán csak képzelgett, a yugolothokról és Gyehennáról olvasva ?

Nem. Ismét hallotta. Mintha égő fatörzs gurult volna ki a tűzhely lángjai közül, s az illat, ami átszivárgott a szarufák között, valóban füsttel volt terhes.

Beszéd hangjai is leszűrődtek hozzá. Nagybátyjáét fölismerte, de a másik vajon kié lehetett ? Nina ? Nem, a hang túl mély volt, Artus pedig soha nem beszélne ilyen hangnemben fogadott lányához.

Aereas kipattant az ágyából, és fölkapta a gyertyát az asztalról, a könyvet pedig az ágyra dobta.Artus és látogatója megérezhette, hogy valami megváltozott. Vagy a padló nyikordulása volt túl hangos, vagy

a megmozduló árnyékok árulták el, hogy Aereas fölfigyelt a szóváltásra. Hirtelen támadt csönd telepedett a házra, azután egy zár kattant sokatmondóan. Aereas a szobája ajtaja felé indult, és óvatosan elhúzta a reteszt. Résnyire nyitotta az ajtót. Halk morajlást hallott a lépcsősor teteje felől.- Artus bácsi ? - szólította Aereas félve.

A válasz egy hirtelen puffanás volt, amit csörömpölés és kiáltás követett, majd nagybátyja feszült hangja:- Az égiekre! Nekik semmi közük hozzá!

Aereas fölszaladt a lépcsőkön, és meg sem állt a sötétbe burkolózó folyosó végéig, ahonnan a dolgozószoba ajtaja nyílt. Újabb hangos csattanás hallatszott, aztán Aereas mögött Nina szobájának ajtaja vágódott ki, nagy dörrenéssel.

Bár tudta, hogy zárva lesz, mégis megpróbálkozott a dolgozószoba ajtajával. Amikor nem nyílt, hátralépett egy lépést, és vállal megpróbálta betaszítani az ajtót.

-Artus! - kiáltotta, miután ismét lökött egyet az ajtón.-Menj innét, fiú! - kiáltotta Artus, mintha a fogai közt szűrte volna a szót. Ablaküveg csörömpölt, majd újból Artus hangja hallatszott - Vidd magaddal Ninát! Vigyétek a lovakat!-Mi folyik itt ? - kiáltotta Nina Aereas mögött. Mindig halkan, fürgén járt, kis híján megijesztette Aereast. Csak egy hálóinget viselt.

-Azt mondta, meneküljünk! - nyögte Aereas Ninának.-Na persze! - vetette oda a lány, és elkomorult a tekintete.Egyetlen kecses, de parancsoló mozdulattal félrelökte Aereast az útból, és nekikészült, hogy berúgja az ajtót.

Hálóinge fölcsúszott olajbarna lábán, ahogy a sarka háromszor is a zár mellé csapódott. Harmadikra az ajtó engedett.Kivágódott, Nina és Aeras pedig azonnal odabenn termett.

A szoba romokban hevert, a kandalló körül szétszórt könyvek. Némelyikbe már belekóstolt a tűz, mások dara­bokban, gyűrötten borították be a padlót. Artus világgömbje-egy rézgyűrűkből és bolygómodellekből álló kis szerkezet a földre dobva. Az íróasztal és a székek fölborítva, egy borospohár pedig, - csodával határos módon épen - vöröslő tócsában feküdt a fal tövében.

Ahogy tekintetük beitta a padló látványát és tovább vándorolt, azonnal tudták, hogy nem füst, hanem kénkő szagát érezték korábban. Azután megpillantották, hogy Artus otthoni papucsába bújtatott lába eltűnik egy lehetetlenül apró szekrénykében. Artus dohánytartó komódja volt az, nyolcszögletű, oszlopszerű bútor az egyik sarokban, amiben Artus a pipáit és különféle dohányait tartotta. Az egész szekrény nem ért a térdükig, egy ember lába is csak nagy nehezen fért volna el benne, nem is beszélve a testéről. Artus fojtott hangja még kihallatszott a szekrényből.- Meneküljetek! Vigyétek a lovakat!

A fiatalok csodálkozva, reszkető tagokkal léptek közelebb a szekrénykéhez, aztán megérezték, hogy nincsenek egyedül.

Sarkon perdültek, és egy piszkosszürke gargoylet pillantottak meg a szemöldökfán kuporogva. Ártalmatlan kőszobornak tűnhetett volna, ha nem rugaszkodik feléjük, vicsorogva.

Karmait előre-, fogait kimeresztve ugrott Aereas nyakába. A fiú megpróbálta eltolni magától pikkelyes, csupasz testét.

Nina pedig egy könyvet kapott maga elé, pajzsként tartva a lény hegyes farka ellen.Az ördögien vigyorgó lényt ez korántsem tartotta vissza. Aereas az ajtó felé hátrált, de a lény belemart a

vállába, és ledöntötte a lábáról. Nina félreszökkent egy pillanatra, és fölkapott egy égő fahasábot a kandallóból. A gargoyle felé hajította, ám az könnyűszerrel elkapta apró, karmos mancsával. Nem evilági hangon szisszent fel, s bár a nyelvet egyikük sem ismerte, a kuzinok ösztönösen megértették, mit mond.

- Gondolkozz, kedvesem! A Gyehennában élek. Gondolod, hogy egy kis tüzecske visszatarthat ?Ismét felöltötte ördögi vigyorát, és egyetlen mozdulattal szétmorzsolta a fatörzset.Aereas ösztönösen kinyúlt, és megpróbálta megmarkolni a gargoyle ide-oda csapkodó farkát, de szinte

azonnal megbánta. Az éles, skorpióéhoz hasonlatos farok átszúrta a tenyerét. Aereas felüvöltött fájdalmában, és megpróbálta kiszabadítani a kezét, a gargoyle legnagyobb megelégedésére.

Nina a lényre vetette magát, kezei kőszerű nyakára kulcsolódtak. A bőr hidegnek, élettelennek tűnt, s a teremt­mény fölkacagott, miközben a lány arca felé kapott mancsával. Az egyik görbe karom átlyukasztotta a lány arcát.

- Még mindig nem gondolkozunk, igaz ? - kérdezte visszarántva véres karmát. - Ne becsüljük alá az ellenfelünket!

Nina karjai megfeszültek, és megpróbálta távol tartani magától az ördögfajzat karmait. Már mindkettőjüket megölhette volna, ennyit elárult élettelen tekintette. Vagy élve akarta őket, vagy szórakozásra vágyott.

Nina elfintorodott, ahogy a karmok ismét eltáncoltak az arca előtt.-Tehát oda vittétek az apámat ? Gyehennába ?

-Miért nem nézed meg magad ? - kérdezte a lény. Pofája olyan közel járt Nina vérző arcához, hogy a lány öklendezni kezdett kénköves leheletétől. Újabb sebet ejtett oljka barna bőrén, aztán hátrébb húzta a fejét. - Végtére, oda viszlek benneteket is.Ezzel egyetlen mozdulattal lesöpörte a lány karjait a nyakáról, Aereast pedig a farkával, a kezénél fogva talpra

rántotta. Azon nyomban satuszerűen megfogta csuklóikat, és rántott rajtuk egyet.

-Induljunk hát! - sziszegte önelégülten. - A főnök nem szereti, ha megváratják. - A nyitva álló, lehetetlenül kis dohánytartó szekrény felé húzta őket.-Tehát Gyehennába megyünk, igaz ? - kérdezte Aereas, a fájdalom ködén át. - Artus sok helyütt megfordult már, de kétlem, hogy Gyehenna köztük lenne.Az ördögfajzat fölnevetett, és gonosz kacsintást küldött Aereas felé.

- Igy igaz, fiú. Dőlj hátra és élvezd, amíg még lehet!Nina szúrós szemekkel meredt kuzinjára, ám megenyhültkissé, amikor Aereas felé kacsintott.

-Egy helyen biztosan járt, mégpedig Halliel megszentelt ligetében! - kiáltotta Aereas, fölkapott egy üveget a kandallópárkányról, és széttörte a gargoyle fején. Víz és apró üvegszilánkok záporoztak mindenfelé, a gargoyle pedig fájdalmasan felordított.-Szentelt víz! Ti kis dögök! - üvöltötte a lény és eleresztette őket, miközben homloka már olvadni kezdett.Aereas és Nina elhátrált a lény közeléből, egymásba kapaszkodva, meredten bámulták, amint csapkodva és

kapálózva haláltusáját vívja. Amilyen rémisztő volt, amikor először megpillantották, olyan borzasztó volt haldoklása. Saját olvadó húsában rángatózva szürke masszává töpörödött.Gyorsan vége lett.

A feldúlt szobára csönd telepedett, és egy darabig teljes volt a mozdulatlanság. Nina és Aereas még mindig döbbenten meredtek a gargoyle maradványaira. Csak az okozott némi megkönnyebbülést, hogy véget ért a tortúra. Még hálásak is voltak, hogy maradt belőle valami, mert így bizonyítéka volt annak, hogy nemcsak képzelték azt, ami történt.

- Mi volt ez ? - kérdezte Aereas, a feldúlt szoba és a gargoyle maradványai felé intve.Nina finoman eltolta magától unokatestvérét, és az ocsmány masszához lépett.- Láttam már sok furcsa dolgot apám utazásai során és a kísérletei alatt - hangja elakadt, le kellett küzdenie

feltörni készülő zokogását. Aereas mellé lépett, hogy megvigasztalja.-Minden rendben. Biztonságban vagyunk. Nina eltolta magától.-Nem magunk miatt aggódom, hanem apám miatt.

Aereas bólintott, és figyelte, ahogy a lány a dohánytartó szekrény elé kuporodik.- Te is láttad, amit én ? - kérdezte.Aereas leguggolt mellé.- A papucsát, meg a lábát, ahogy eltűnt az ajtóban

Ahogy kimondta, első benyomásai a szerkénnyel kapcsolatban hihetetlennek tűntek. Még a papucsokat is nehéz lett volna begyömöszölni akkora helyre. A szekrényben épphogy elfértek a ritkább kerámia és rózsafa pipák, a dohány és a pipaszurkálók, de semmi több. A tárgyak még mindig érintetlenül benne voltak, mozdulatlanul.

- Hogyan ? - kérdezte Nina egyszerűen, szavakba öntve azt, amire mindketten gondoltak.Aereas letérdelt, és a pipák felé nyúlt. Ahogy ujjai áthaladtak az ajtók között, kékes szikrák jelezték a

szekrényke mágikus voltát. Karjait melegnek érezte, mintha őszi napfény cirógatná a kézfejét. Megmarkolta az egyik pipát.

Vagy mégsem ? Ujjai mintha egy érintésnyire lettek volna a pipától, de csak a levegőt markolták. Ijedt kuncogással visszarántotta a kezét, aztán elvörösödve kezdeti rémületétől, ismét visszanyúlt a szekrénybe.

Továbbra is a semmit tapogatta, aztán elakadó lélegzettel vették észre, hogy karja furcsán megrövidül, ahogy a víz torzítja el a belemerített evezőt.

Ijedten rántotta vissza a karját, ami újból valósnak és megfelelő méretűnek látszott, csupán kellemes zsibbadtság utalt a különös jelenségre. Idegesen fölnevetett.- Ez nem egyszerű pipatartó - nyögte ki.

A látottak ellenére Nina is kinyújtotta a karját, és teljesen a szekrénybe dugta. Keze azonnal összezsugorodott, és nagyon távolinak tűnt az aprócska ajtók között. Visszahúzta és nagyot nyelt.-Egy mágikus portál ? - tűnődött hangosan.

-Hallottam már ilyesmiről, de ez nem lehet az. Láttam már, ahogy Artus bácsi pipát és dohányt vesz elő a szekrényből.-Egy portálból is ugyanolyan könnyedén kivehette, mint máshonnan. Vajon tényleg mágikus átjáró egy másik helyre ? - kérdezte Nina. - Nem láthatsz át a portálokon legalábbis, én mindig így gondoltam.

-És hova nyílik ? - tűnődött Aereas.-Gyehennára - felelte Nina, csaknem határozottan.

-Gyehenna -A gargoyle ezt mondta - szorította össze az állkapcsát a lány. - Az apámat ismerve, akár Gyehenna is lehet.Aereas hátrébb botorkált pár lépést, és nehézkesen rátelepedett egy felborult székre.-Én mindig azt hittem, hogy Gyehenna csak egy szemléletmód, egy hasonlat, de nem igazi hely.-Azt hiszem, én is ezt gondoltam - felelte Nina, és veszélyesnek ígérkező kifejezés költözött a szemébe. - Azt hiszem - ahogy a démon mondta - hamarosan megtudjuk - állt föl leporolva ruháját és kezét.-Álljunk csak meg! - tiltakozott Aereas. - Mit jelent az, hogy megtudjuk ?

Nina már az ajtó felé tartott, de megtorpant és visszafordult.- Rendben van. Akkor megtudom. Az én apámat vitték el,nekem kell utána mennem. - Ezzel ismét sarkon

perdült és elindult kifelé.Aereas szorosan a nyomában haladt.

-Várj egy kicsit! Nem tudunk semmit arról, mi van a portálon túl. Ha mágikus kapu egyáltalán.-Ezért kell fölkészülnünk, mielőtt átmegyünk - jelentette ki Nina, a szobája felé haladva. - A csomagolásra gondolok. Mellesleg, egyvalamit tudunk. Az apám odabenn van.-Igen - egyezett bele Aereas bambán. Egyre kétségbeesettebb arcot vágott, figyelte, amint Nina hátizsákot vesz elő és ruhákat kezd beletömködni. - De egy egyszerű gargoylel is komoly gondunk akadt - erősködött. - Ha Gyehenna valóban olyan, amilyennek gondolom, akkor egy szívdobbanásnyi ideig sem tartanánk ki.

-És apa mennyi ideig tarthat ki ?-Térj észre! - tiltakozott Aereas, igyekezvén megakadályozni, hogy Nina tovább csomagoljon. - Milyen ruhákat csomagolsz egyáltalán ? Van valami fogalmad róla, milyen az időjárás Gyehennában ?

-Forró - felelte.-Örökké égő tűz és kénkőszigetek, élő húson falatozó férgek, démonok és végtelen jégmezők, ahol még a lehelet is megfagy.-Ez a leírás ráillik Káonra is - vágott vissza Nina, ahogy közelebb húzta magához zsákját. A szekrényéhez lépett, és egy tőrt, meg egy parittyát vett elő.

-Tőr és parittya! - kiáltott föl Aereas. - Ugyan, mit árthat azoknak akármik is éljenek ott ?-Igazad van - felelte szórakozottan Nina. - Jobb, ha fokhagymát és timsót is csomagolok.Bár Aereas először azt hitte viccel, Nina ledobta a fegyvereket az ágyra, megragadta a zsákját, és kiviharzott a

konyha felé.Mire Aereas utolérte, már a kamrában turkált. Dühösen maga felé fordította, és összeszorított fogakkal szólalt

meg.- Te nem az apád vagy, Nina. Amit ő tud arról arról a helyről, ahova került Hát nem érted ? Ha valaki

túlélheti Gyehennát, akkor az Nina először megvetően nézett rá, aztán mintha valami elpattant volna benne, félrenézett.-Az apám - felelte egyszerűen, aztán visszafordult a kamra felé.-Nekem pedig a nagybátyám - mondta Aereas, de nem követte a kamrába. - Nem érted, hogy én is meg akarom menteni ?-Ha így van, akkor jobb, ha csomagolsz! - dugta ki a fejét a kamrából, kezében apró fiolákkal, amik között gondosan válogatott. Az egyiket Aereas kezébe nyomta. - Kend ezt rá a válladra és a kezedre! Apa gyógyírjének utolsó maradványai. Azt mondta, csak vészhelyzetben használjam. Ez most az egy adagot az arcára kent. - Ha pedig ennyire aggaszt, hogy nem tudsz semmit, akkor jobb, ha fölmész a dolgozószobába, és keresel valami útikönyvet.-Mire bármi használhatót találok, elolvasom és megértem, már bottal üthetjük a nyomát.-Akkor magaddal kell hoznod azokat a könyveket - egy pillanatra elhalványult a harciasság a tekintetében, és lágyan végigsimított Aereas arcán. - Jaj, Aereas, mi a különbség ? Hányszor vágtunk már neki a vakvilágnak felkészületlenül, és mégis egy darabban tértünk vissza!-Az más - felelte Aereas higgadtabban. Nina puha ujjainak érintése az arcán kellemes volt, és meleg. - Az a hátsó kertetek volt.-Az én hátsó kertem Ahol megmentettelek a vadmacskától, ahol százszor is átlendültünk a Halott ember patakja fölött, és eloltottuk az égő jukkafát. A hátsó kert soha nem volt biztonságos. De soha nem volt Gyehenna - tiltakozott Aereas.-Ne aggódj! Veled leszek, hogy megmentselek. Hirtelen egészen hozzásimult, kellemes illata megtöltötte Aereas orrát és tüdejét. Aztán hűvös bizsergés támadt az arcán, ahogy Nina elhúzódott. - Van egy tartalék hátizsák a szekrényemben.Kezében két maréknyi zöldséggel és élelemmel elindult vissza a szobájába.

AZ UNOKATESTVÉRED

- Ő az unokatestvéred - mondta Aereas édesanyja. Egyikkezével rámutatott, a másikkal kalapja széles karimáját fogta. Úgy csapkodott, akár egy sötét madár az ezüstös égen.

Aereas nem nézett a kuzinjára, ehelyett dünnyögött valamit, és a cipőit bámulta. Jófajta lábbelik voltak, éppen kitaposta magának, ahogy a bátyjától látta. Ettől majd gyorsan tud futni.

Egy kéz nyúlt az álla alá, anyja keze, s érezte, ahogy hűvös, kék árnyéka elnyeli, miközben fölemeli a fejét.- Legalább egyszer nézz rá, szégyenlős!

Először nem tette meg, inkább sugárzó arcú, kedves mosolyú nagybátyjára nézett, aki szintén óriásnak, sötét árnynak tűnt az égbolt előtt. Behajlított karjának árnyékában alacsony, sötét hajú lány állt, majdnem fekete szemmel, haja színe akár a dió héja. Arca mintha egyetlen nagy szempár lett volna, amivel olyan élénken figyelte őt, ahogy ő a kislányt.

Aereas anyja óriási combjai, és szoknyájának függönyszerű, virágmintás anyaga felé fordult. Ő megsimogatta a fejét és azt turbékolta - Nagyon jó barátok lesztek, ti ketten. Tudom.

K E T T Ő

K e r e s z t ü l a s z e k r é n y e n

Aereas a könyvet a ruhái mellé gyömöszölte, amik már harmadik napja hevertek hátizsákja mélyén. Ahogy a vállára vetette, eltűnődött, vajon mennyire alkalmas öltözék a vászonruha Gyehennában, ahol a legjobb esetben is trópusi éghajlat lehet.

Amikor visszatért a dolgozószobába, nekilátott, hogy átnézzen néhány könyvet. Azokkal kezdte, amelyek a padlón hevertek szerteszét. Feltételezte, hogy a gargoyleok különleges megsemmisítési módot választottak volna az értékesebb könyveknek. Ám a szétszóródott könyvek egyszerű történelmi leírások, verseskötetek, eposzok, vázlatkönyvek és épület alaprajzok voltak.

Minden átlapozott könyvet gondosan visszatett egy üres polcra, s mire Nina megérkezett, a szoba már sokkal rendezettebb képet mutatott.

- Ne törődj a rendrakással! Ha kialudtak a tüzek, komolyabb kár már nem érheti a házat - mondta.Aereas fölnézett. Nina bőrzekét, bricsesznadrágot és magas szárú bőrcsizmát húzott - mindig ez volt kedvenc

viselete, ha erdőjárásra indult -, övében és vállszíján tőrök és más, fegyvernek használható tárgyak lógtak. Többségük korábban a konyha felszereléséhez tartozott.

- Hivatkozások után kutatok - mondta és fejével a rendbe rakott könyvek felé biccentett. - Mellesleg, Gyehennába tartunk, nem a pékségbe.

Nina halványan elpirult, és a kezében tartott sodrófát az asztalra tette.-Ki gondolta volna, hogy a szenteltvíz hasznos lesz a gargoyle ellen! Csak föl akartam készülni.-Ha már itt tartunk, van még szenteltvíz a háznál ? - kérdezte Aereas.-Sajnálom, elfogyott - felelte Nina gúnyosan. - Találtál valami hasznosat ?-Nem igazán - mondta Aereas. - Leginkább történelemkönyveket. Persze, nem számítottam olyasmire, hogy Gyehenna napi öt aranyért: Életmentők útikönyve.

Nina fölnevetett, hangja ellágyult.-Sajnálom, talán túl követelőző voltam. Túl sokat kérek tőled, pedig ez nem is a te harcod.-Hagyd el! - intett Aereas és kezét a lányéra helyezte. -Tudod, hogy teérted még Gyehennát is megjárnám.

Ezen mindketten nevettek.- Igazán nem bánod ? - kérdezte Nina.Aereas megrázta a fejét.

-Nem így fogalmaznék, de nagyon fájna, ha a nagybátyám - elharapta a mondat végét. - Mellesleg, van egy könyvem, ami talán segíthet. Nézd! - mondta, a lány felé nyújtva Artus naplóját. - Még csak az első oldalon tartok, de gyanítom, hogy sok szó esik még -Hol találtad ezt ? - kérdezte hitetlenkedve Nina, és megforgatta kezében a naplót, mintha nem hinné el. - Itt volt a szobában ?

-Nem.-Sejtettem - mondta tűnődve, aztán összevonta a szemöldökét. - Mindig tudtuk, hogy apa vezetett egy naplót, de te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy

-Éppen ma este adta oda nekem - most Aereas jött zavarba.-Neked adta ?-Elolvasni.-Még azt sem ismerte el soha, hogy létezett.

-Hát - sóhajtott Aereas -, biztosan azt akarta, hogy mindketten elolvassuk - a könyvért nyúlt, de Nina fürgén, kicsit túl fürgén, elrántotta előle és a zsákjába süllyesztette.-Majd később - intézte el a további szóváltást. - Most az első lépésekre kell összpontosítanunk.Aereas megadóan bólintott. Vállukra vetették zsákjaikat, komor arccal a kis dohányszekrényhez léptek és

letérdeltek.- Nem is tudom - dünnyögte Aereas -, mintha egy baba házba próbálnék bemászni.

Nina bólintott.- Akkor gondolj rá így. Biztosan jobb, mint arra gondolni, hogy Gyehennába mászol át.

Aereas örömtelenül kuncogott.-Én megyek előre.-Nem. Az én apám -jelentette ki Nina. - Én megyek előre.

Ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Belegondolni is nehéz, hogy bemásszon egy szekrénybe, ahová még a karját is csak nehezen gyömöszölte volna be.-Még soha nem csináltam ilyesmit - mondta zavartan.

-Gondolod, hogy én igen ? - kérdezte Aereas nevetve. -Csak tegyél úgy, mintha a csűr deszkái között kellene átbújnod, ahogy annakidején tettük Ahogy kimondta, emlékek rohanták meg: a szalmából épített vár, aminek egy hatalmas bála volt a bejárata, az

Árnyékhegység fölött lenyugvó nap látványa a diófa tetejéről, a rengeteg horgászás és fürdés az erdei tavakban, titkos kódok kitalálása és megfejtése ezernyi élmény a megfakult nyarak során.

Most pedig az életüket kockáztatták, hogy belebújjanak egy apró dohányszekrénybe, ami ki tudja, hová vezetett.- Vágjunk bele! - mondta Nina.

Előrearaszolt, visszatartotta a lélegzetét, mintha az segítene a lehetetlen feladatban. Egyik kezét kinyújtotta, keresztül az ajtónyíláson, a levegő pedig fodrozódni kezdett, akárha vízbe nyúlt volna. Keze egyszerre megrövidült és elvékonyult.

- Fapadló van a túloldalon - mondta, apró kezének parányi ujjaival megtapogatva a szekrény padlóját. - Megnézem.

Aereas ugrásra készen megfeszült, de visszafogta magát, hagyta, hogy Nina előrébb dőljön. Nina hasra feküdt, feje keresztülhatolt a hullámzó mágikus hártyán, mintha vízbe merült volna. A kék szikrák végigtáncoltak ébenfekete haján és fölborzolták. Homloka hihetetlen módon átcsúszott a nyíláson, aztán a szemei vonala, végül egész feje. Kifújta visszatartott lélegzetét, és csodálkozva felkiáltott.- Belülről nagyobb sokkal nagyobb!Hangja csak tompán jutott el Aereashoz.

-Mi az ? Mi az ? - kérdezte ökölbeszorított kezekkel. - Gyehenna ?-Egy szobácska - felelte Nina. - És pontosan úgy néz ki, mint a dohányszekrény belseje.-Ugyanúgy, mint a szekrény, csak sokkal nagyobb ? És mi van a pipákkal ? - kérdezte Aereas.-Nem pipák, havasi kürtök. Akkorák, amekkora én leszek, ha teljesen átbújok. Beljebb megyek.-Várj! - kiáltotta Aereas, bár maga sem tudta, miért. Már amúgy is elkésett, Nina előrébbkígyózott a hasán, az­után egyetlen mozdulattal teste többi része is keresztülcsúszott.Aereas benézett a szekrénybe. Nina apró mása ott állt benne, akkora volt, mint a pipáknak tűnő kürtök.Aereas idegesen fölnevetett, aztán bután integetett neki. Úgy tűnt, Nina észre sem veszi, nem is válaszolt,

amikor szólította, bár Aereas hallotta a lány vékonyka hangját.- Nem találom a portált téged sem látlak - félelem csendült a hangjában. - Hallasz engem ? Ha igen, nyújtsd

keresztül a kezedet!Aereas lekuporodott, és óvatosan engedelmeskedett. Látta, amint keze összezsugorodik, és megjelenik a

szekrénykében. Nina kinyújtotta apró kezét és megragadta. Aereas megkönnyebbülten felsóhajtott. Túl korán.Nina megrántotta, ő pedig keresztülbukott a portálon. A fokozatos átkelés helyett egyetlen vad hullámban tört

rá az összes furcsaság. Belebotlott Ninába, és mindketten nekiestek a kürtöknek.-Mi az ördög - kezdte Aereas, de Nina leintette.

-Hallgass! - sziszegte. - Nincs szükség rá, hogy bejelentsük az érkezésünket.

Aereas válasz helyett inkább a kürtöket igyekezett a polcon tartani. Miután végzett, megfordult, hogy visszanézzen a portál felé, de csak a félhomályos szoba faburkolatát látta.

-Itt jöttünk keresztül ? - kérdezte Aereas a zárt ajtó felé intve.-Igen - felelte Nina csodálkozással és félelemmel vegyes hangon. - Az ajtón keresztül. A fal valószínűleg illúzió, ami a portált rejti.

-Vissza tudunk menni ?Nina megvonta a vállát és kinyújtotta karját, ujjai keményen koppantak a falon. Fájdalmasan rázogatta a kezét.

-Ezek szerint nem. Legalábbis kulcs nélkül. Aereas idegesen fújtatott.-Hát akkor talán el is kezdhetünk az apád után kutatni. Nina bólintott.-Mivel pedig itt nincsen, csak ki kell nyitnunk az aj Torkára forrt a szó, ahogy az ajtó vadul kicsapódott, ésegy ijesztő alak körvonalai rajzolódtak ki.

Második pillantásra már nem is volt olyan rémületes. Alacsonyabb volt mindkettőjüknél, és terebélyesebb, mint ketten együtt. Nagy krumpliorra volt, apró, gombszerű szemei és bozontos szemöldöke. Ennek ellenére a kezében tartott nyílpuska, benne a fémesen csillogó nyílvesszővel és a mögüle szivárgó éles fénnyel, tekintélyt parancsoló volt.

- Pusztuljatok, démonok! - vicsorogta, ahogy az ajtó sarkig kitárult, és a falnak csapódott. Az átkozódás zavart to-rok köszörülésbe és csodálkozó tekintetbe fulladt. - Az égiekre! - kiáltotta meglepetten, aztán pillanatnyi döbbeneténtúljutva, nekik ugrott.

Nina visszalépett a kürtök felé, Aereas azonban még mindig a kése után kapkodott, amikor a kis lény megragadta a csuklóját, és kirántotta a vakító fénybe. Aereast rövid időn belül másodszor rántották keresztül egy átjárón, szerencséjére, ezúttal csak egy ajtón.

A vakító fény egy szűk és világos helyet ragyogott be. Mire mindezt fölfogta, kezéből kicsavarták a kést és a padlóra zu­hant.

-Nem tudom, miféle pokoli hely ez - kezdte Aereas a hátába nyomódó térd szorítása alatt.-Régen volt már, Artus - felelte az izmos kis ember. - Te félnótás! Hát nem emlékszel az öreg Boffóra ?

Aereas nem emlékezett, félnótás sem volt, de legkevésbé Artus. Éppen ezt készült kijelenteni, amikor Nina előugrott a szobából, kezében késsel, és egyenesen az alacsony emberre vetette magát.

- No azt már nem, kis taknyos! - mondta Boffo és kinyújtotta egyik kezét. A lány ettől az egyszerű mozdulattól átpenderült a szobán, és félig a lábára érkezve, nekizuhant egy fényes tárgyakkal teli polcnak.

Addigra Aereas szeme már megszokta az új fényviszonyokat, és látta, hogy egy apró boltban vannak, a különleges tárgyak pedig hangszerek. Mindenféle fából, rézből készült fúvós és húros zeneszerszámok akadtak köztük, némelyiket Aereas képtelen lett volna megnevezni.

-Ó! - kiáltotta a kis ember csalódottan. - Nézd, mit tesztek a boltommal! Először pokoli helynek nevezitek, most meg össze akarjátok törni az árumat!-Szálljon le róla! - vicsorogta Nina vadul, miközben fölkelt, és óvatosan közeledett az apró ember felé.-Azt akarod, hogy megint elkapjalak, taknyos ? Maradj ahol vagy! - figyelmeztette Boffo, és felé nyújtotta tömpe ujjait. Nina óvatosan megtorpant, és a kövér emberkét méregette.-Néha le kell fognom az ilyen időhurkok után. Időnként belekavarodik, olyankor félnótás lesz tőle, és nem emlékszik semmire Sem arra, hogy ki ő, sem arra, ki vagyok én. Nehéz elhinni, hogy Artus, a Kulcs, elfelejtheti, ki is valójában.

-Nem vagyok Artus - recsegte Aereas.-Csak maradj veszteg, és felejts el azt a kést! -jelentette ki Boffo. Ezt nyomatékosítandó, belerúgott a pengébe, ami a szoba másik sarkába csúszott. - Ha megnyugodtál, eleresztelek.Nina még egy pillanatig tanulmányozta a helyzetet, tekintete összetalálkozott Aereaséval, aztán furcsa fény

villant fel benne.- Igaza van, Artus. Csak feküdj nyugodtan! Majd jobban leszel, ha lehiggadsz.Az apró ember egy pillanatig fürkészően nézett a lányra, aztán bólintott.- Még soha nem láttam ennyire megviseltnek – jegyezte meg Boffo. - Kivéve egyszer, amikor egyenest az

Abyssból jött. Persze, ez már régen volt, örülök, hogy látom egyáltalán. Már azt hittem, hogy a tanar'rik - azok a cserzett bőrű dögök -, vagy a középkorúság elragadta.

-Abyss - ismételte Nina tűnődve. - Igen, az szörnyű időszak volt - tette még hozzá.-Te meg honnan tudod ? - kérdezte gyanakodva az apró ember.-Elmesélte - felelte Nina. - Azon kevés dolog közé tartozik, amit az orromra kötött.

-Te pedig - Nina vagyok - felelte. - A tes a kedvese.Az apró ember elmosolyodott, aztán rákacsintott.- Gondoltam, hogy van valakije, de soha nem mesélt róla- Artus új szerelmének fölfedezése látszólag meggyőzte Boffót, mert göcsörtös térdének nyomása engedett Aereas hátán.

Aereas sietve föltápászkodott, levegő után kapkodva az egyik falnak támaszkodott, és dühösen meredt a kis emberre.-Tartsd magad távol tőlem!-Nyugalom, nyugalom, Artus! - mondta Boffo higgadtan.- Rendbe fogsz jönni. Hamarosan mindenre emlékszel majd.

-Hol van a nagybátyám ? - fakadt ki Aereas, még mindig nem ügyelve Nina tervére. - Mit tettél vele ?-Tehát a nagybátyád volt! - tűnődött Boffo hangosan. - Az a két gargoyle csaknem szétszedte a szobát, amíg kiráncigálták. Egy hetembe került, míg rendbe hoztam. Erre jöttök ti, és majdnem újból összetöritek.-Egy hete ? - lepődött meg Nina. - Már egy hete elvitték a barátomat ?-Ej, ej! - rázta meg a fejét Boffo, és Aereas még mindig zavarodott arcát figyelte. - Olyan nőt kellett találnod, aki semmit nem tud a létsíkokról pont neked - Finoman megrázta a fejét, aztán megdörzsölte a kezét és felderült az arca. - Tea. Ez az. Tea és rebarbara, erre van szükséged. Meg néhány szívás a bugyborgóból, és már vissza is tér az emlékezeted.-Mennünk kell - szólt közbe Nina aggódva. - Ha már egy hete elvitték, talán -Meg is halhatott, igen. Szerencsétlen flótás. De ha holtan akarták volna látni, nem kellett volna keresztülrángatniuk a boltomon - itt Aereasra pillantott, aki még mindig sajgó végtagjait dörzsölgette. - Tulajdonképpen csodálkozom, hogy miért őt vitték el, és nem téged, Artus. Igazi kincs lehet, ha az Úrnő Kulcsát otthagyták

- De most nincs idő a spekulációkra. Látom, már így is jól rátok ijesztettem ezzel az elrablásosdival, meg abyssi kínzásokkal Nina elsápadt - Abyssi kínzások ?

- Látod ? Már megint. Igyunk inkább egy csésze forró teát! Finom dohányom is akad a bugyborgóba. Mindig szeretted a finom dohányt.

Ezzel hátat fordított nekik, és elindult a konyha felé. Sem Aereas, sem Nina nem mozdult, részben azért, mert még mindig sajgó tagjaikba próbáltak életet lehelni, részben pedig azért, mert a kis gnómról - mert ez volt a fajtája neve -kiderült, hogy barát. Ügy tűnt, sokat tudott az elrabolt nagybácsiról, s valószínűleg már fiatal kora óta ismerte.

Boffo egy keskeny ajtón át távozott, az unokatestvérek pedig egy pillanatra összenéztek, majd rövid tétovázás után követték. Lassan lépdeltek keresztül a kis bolton, csodálkozva nézegették a polcokon és szögeken lévő, különleges és ismeretlen hangszereket. Akadt néhány, amit ismertek, egyszerűbb furulyákat és lantokat, de a többi - rézből készült, íves és tekergős darab, különféle dudorokkal és lyukakkal -teljesen idegen volt.

- Gyertek csak, gyertek! - hallatszott a gnóm hangja, majd kidugta fejét az aprócska konyhából és intett, hogy kövessék.

Bizonytalanságukat látva Boffo rosszallóan megcsóválta a fejét.- Az égiekre! Az ember, aki valaha Acherontól Olümposzig bejárta a síkokat egyetlen nap alatt, képtelen a

boltból a konyháig eljutni. Szedd a lábadat!A kuzinok követték a nagy orrot, és beléptek egy kicsi, párás és otthonos konyhába. „Kicsi" volt, bár a

mennyezete elég magas ahhoz, hogy egy ember is beférjen - és még ki tudja, miféle lények, gondolta Aereas -, arányait pedig egy gnómhoz igazították.

A faragott fából készült falak és egy mozsár, kellemes illatokat árasztottak. Az alacsony kredenc fölött kézre eső pumpa és porcelán tál állt, ánizs és koriander száradt a szögekről lógva. Egy kanna csőrén át melegedő víz párája kígyózott a mennyezet felé. Az egész szoba kényelemről és nyugalomról árulkodott.

- Azt hittem, majd a kis hajlékom fölidéz valamit az emlékezetedben - mondta a gnóm büszkén. - Soha nem tudtál ellenállni a rebarbarás pogácsáimnak ha már itt tartunk mondta, eltűnve egy kis ajtó mögött, a kandalló mellett. Egymásnak ütődő üvegek csörömpölése hallatszott, aztán folytatta a mondókáját. - Menjetek be a szobába! Ülj bele az aranyszékbe, Artus, hátha eszedbe jut valami.

Aereas engedelmesen bólintott, és átvezette Ninát a másik szobába. A kis szobának saját kandallója volt, a polcok zsúfolásig tömve könyvekkel, és néhány kellemes bútordarab középen. Aereas azonnal rájött, miért akarta Boffo, hogy az aranyozott székbe üljön. Mivel a mennyezet és a többi bútor gnóm méretekre volt szabva, csak egyetlen berendezési tárgy akadt, ami elég széles és erős volt ahhoz, hogy beleüljön. Aereas a szék felé intett, Nina azonban megrázta a fejét, és letelepedett a kandalló közelében. Aereas bólintott és leült.

Nemsokára megjelent a gnóm a gőzölgő teáskannával, és négy kristálycsészével, valamint egy tálcán három porcelántányérral. Olyan kis asztalra tette, ami eltörpült még a többi berendezéshez képest is, aztán szétosztotta a szirupos masszával leöntött, ragacsos süteményekkel teli tányérokat.

-Neked két csésze teát hoztam, Artus. Emlékszem, az elsőt mindig tejjel és cukorral kérted, a másodikat pedig tisztán

-Köszönöm - dünnyögte Aereas, és elvette az első csészét.Boffo némán kiszolgálta Ninát, aztán maga elé emelte a tányérját, belekóstolt az egyik pogácsába és

belekortyolt a teájába.Hosszan, szomorkásan felsóhajtott, és elmélázó arckifejezéssel hátradőlt.

- Hosszú idő telt el azóta, nem igaz ?Aereas leerőltetett a torkán egy falat süteményt (túl édes, de eszébe juttatta, mennyire éhes), aztán megpróbált

válaszolni.-Igen. Egy örökkévalóságnak tűnik.

-Úgy van - felelte Boffo elgondolkozva. Ismét belekortyolt a teájába. - Néha azon tűnődtem, visszatérsz-e valaha a fiatal fickó, aki egy idő múltán talál valami okot a letelepedésre - itt Ninára nézett, aki a tűzbe bámult.-Nem, még nem - felelte Aereas. - Még nem telepedtem le Legalábbis, nem tudok róla. Még mindig egy kissé kuszák a gondolataim az utazás óta.-Ó, ne érts félre! - fakadt ki a gnóm. Mintha nem is hallotta volna, amit Aereas mondott, hanem emlékeinek zugában arra az emberre gondolt, akinek Aereast hitte. - Nem panaszkodom. Tudtam, milyen hátrányai lehetnek, ha a házam végében építed meg a portálodat. Sejtettem, hogy mindenféle ki-be járkálások lesznek. Még arra is gondoltam, hogy egyszer majd, mint öregember, találkozol egy fiatalabb éneddel Máskor pedig arra gondoltam, soha többé nem tűnsz föl mifelénk - elhallgatott. - Azt hiszem, túlzottan is hozzászoktam az állandó társasághoz és a kaland lehetőségéhez.Az utolsó szavak hatására veszélyes csillogás költözött a tekintetébe, Aereas pedig túl nagy kortyot nyelt a

forró teából, és megégette a torkát.-Hát, ugyan nem emlékszem sok mindenre, de tudom, hogy most miért vagyok itt - krákogta.

-Miért ?-A nagybátyám -Elrabolták, igen - felelte Boffo visszatérve emlékei közül.- Hogyan történt ? Hol ? Feltételezem, a dolgozószobádban.

- Ah, igen - felelte Aereas. A gondolatok kavarogni kezdtek az agyában, megpróbálta összerakni a képet. - Jártai már a dolgozószobámban ?Boffo megrázta a fejét.

-Nem, soha nem adtál kulcsot hozzá, de elégszer meséltél már róla.-Igen, nos lássuk visszavonultam éjszakára, miután befejeztem a pajtának egy részét amit mostanság építgettem. Mondtam már, hogy elkészült a faház ?-Igencsak elfoglalt lehettél. Egy nappal sem tűnsz idősebbnek, mint amikor fogtad a kulcsokat, és elmentél. Mi mindenre nem képesek ezek a portálok manapság - megrázta a fejét.

- Persze, amíg nem láttam a hmm kedvesedet, azt hittem, talán maga a Fájdalom Úrnője tartott téged fiatalon. Felejtsük el Szóval azzal kérkedtél, hogy befejezted a házadat.

-Nos, nagyjából. Amennyire a többi dolgot, amibe belekezdtem - felelte Aereas belemelegedve Artus szerepébe. -Mindenesetre estére visszavonultam

-Visszavonultunk - helyesbített Nina a kandalló mellől.-Igen, visszavonultunk, amikor zajt hallottam a dolgozószobámból. Mint azt bizonyára tudod, mindig zárva tartom az ajtaját az ismert okok miatt.

-Ismert okokból - kacsintott a gnóm.-A nagybátyám pedig nem az a fajta ember volt, aki tolvajmódra kinyit egy ajtót, és kémkedik, így tudtam tudtuk, hogy valami nincs rendjén.

-Kibújtunk az ágyból, és betörtük az ajtót - vágott közbe Nina türelmetlenül.-Miért nem használtátok a kulcsot ? - vetette közbe a gnóm.

-Nem volt rá időnk - felelte Nina. - Még éppen láttuk, amint a nagybátyját átrángatják a dohányszekrényen.-Láttátok ki, vagy mi tette ?

-Nem - vette vissza a fonalat Aereas egy oldalpillantással figyelmeztetve Ninát. - De találtunk valami gargoyle-félét, ami azt mondta, Gyehennába vitték.

-Hova máshova ? - mondta a gnóm ironikusan. - Még teát ?-Ennyire emlékszem - fejezte be Aereas. - Aztán igencsak összezavarodtam, amikor követtük őket a portálon keresztül. Valami mágikus csapdát, vagy effélét hagyhattak hátra, hogy kitöröljék az üldözők emlékeit.

-Ezért nem emlékszik Nina sem semmire ?-Nem hiszem - felelte Aereas. - Én jöttem át először, az én agyamat törölhették ki, de Nina még soha nem járt a létsíkokon. Én sem meséltem neki semmit tudod, mindig gondosan takargattam a lapjaimat.-Tudom, tudom - felelte a gnóm. - Szóval, nem tudod, hová vitték a nagybátyád, s azt sem, miért ?

-Gyehennába -Az egy hatalmas hely.

-A miértet illetően pedig reméltük, te talán tudsz segíteni - felelte Aereas.Boffo komornak tűnt, és erősen morfondírozott valamin.

- Akárki ködösítette is el az emlékeidet, tudta, mit és hogyan kell eltörölnie. Az egész múltunkat kitörölte. Az emlékeidet erről a helyről, Szüng Csiangról, és a többi ellenségedről Gyehennában.Aereas fölvidult Boffo szavaitól.

- Arra gondoltam, talán föleleveníthetnéd a közös emlékeinket olyan kalandokon keresztül, amiket együtt éltünk meg.Akkor talán kiderülne, miért akart valaki elrabolni engem vagy a nagybátyámat.A gnóm még tűnődött egy darabig.

- Mit szólnál egy kis bugyborgóhoz ? - mondta végül. – Az nekem is sokat segítene. Megyek, előkerítem, aztán fölidézem, hogyan is találkoztunk.

ERDEI NÉPEK

Fölkapaszkodott a sziklás lejtőn, kisebb kavicsomlást indítva el maga mögött. Ó, bárcsak az egyik leguruló kő eltalálná a fiúkat odalent! Ám az ifjú Aereas tudta, ebben nem bízhat, ehelyett inkább cipőjére és igyekezetére kellett számítania.

Átmászva a legfelső sziklán, bevetette magát a szeles gerincet borító fenyőfák közé. Még a fenyőtüskéken ropogó cipői zaján túl is hallotta a közeledő fiúkat maga mögött. Fütyültek és kurjongattak, mintha rókára vadászó kopók lettek volna.

Ám a rókák nem másznak fára. Elrugaszkodott, és elkapta az egyik fenyő alsó ágát, ami úgy tűnt, megbírja. Átkulcsolta rajta a lábait és föltornászta magát, majd óvatosan följebb kapaszkodott, és remélte hogy, üldözői nem veszik észre a nyomában imbolygó zöld ágakat.

Egyre följebb és följebb jutott, mintha egy csigalépcsőn haladt volna. A talaj közelében uralkodó langyos nyugalomból elhalt, kopasz ágak közé jutott, az elhagyott fészkeken túl.

Napfény sütött a szemébe melegen, gondviselőn, akár egy óvó kéz, még a levegő is finoman áramlott az imbolygó fakoronában. Talán fölkiáltott volna örömében, de a fiúk odalenn már beértek a fák árnyékába, és sötét tekintetük ide-oda rebbent, áldozatukra lesve. Talán fölkiáltott volna, de a szomszéd fa koronájának sűrűjében megpillantotta unokatestvérét, a vad lányt - Ninát.

Mélytüzű szemei őt figyelték, akár egy sas kémlelő tekintete. Látszott, otthon érzi magát ebben a magasságban. Lábait a fa törzse köré fonta, kérgébe késsel nevének kezdőbetűit véste: F N.

Ami még különösebb volt: míg a fiúk odalent köröztek és szimatolgattak a levegőben, a leány énekelni kezdett. Ha volt is értelme a hangoknak, Aereas nem értette. A lány hangja magas volt és kellemes, vad, mintha maga a szél énekelt volna.

A fiúk megtorpantak, aztán aggódva összesúgtak. A szél zúgása és a levelek zizegése közt Aereas csak két szót tudott kivenni feszült beszélgetésükből: - Erdei népek.És a fiúk riadtan szétrebbentek.

Három

BOFFO

A bolt akkor még új volt - jobban mondva, nekem új. A hely egykor otthonul szolgált valakinek, majd pár évszázadon át kocsmaként működött, a plafonja megfeketedett a sok dohányfüsttől. Azután egy fél emberöltőn át üresen ált, amíg megvásároltam, a zsákom tartalmáért cserébe, ami csupán egy pár jó csizma, egy viseletes zeke és egy falásnyi sajt volt. Igen, amikor elkezdtem, csak annyi vagyonom volt, amennyit magamon hordtam: egy faragókés a zsebemben, egy lerobbant, koszos üzlet és egy fiatal fickó barátsága, akit Artusnak hívtak.

Ez voltál te. Emlékszel már ? Nem látszol túl jókedvűnek attól, hogy fölelevenítem a múltat, igaz ? Nem hibáztatlak. Én sem érzem túl jól magam, ahogy itt ülök, és elmesélem a te történetedet.

Nos, vágjunk bele. Artus volt a fickó neve, és katonáskodott a Vérháborúkban, most éppen eltávozáson. Síkbéli volt, kétség nem fért hozzá - határozott kiállása, állandóan dolgozó képzelete, élénk kék szemei mind erről árulkodtak. Talán azért, mert a létsíkokon született, vagy a létsíkokért. Repülős volt az Úrnő saját légiflottájában, óriási sasokon, pegazusokon, griffonokon és még ki tudja mi mindenen repült már. Egy ideje csak légi felderítéseket és teherszállításokat végzett a Fájdalom Úrnője békefenntartóinak. így hívták Artust és a többi bajkeverőt: békefenntartók, bár sokan közülük jó néhány fejet betörtek, és jó harmaduk githzerai vagy githyanki volt. Én még soha nem láttam olyat, hogy egy gith képes lett volna megőrizni a békét.

Szóval, Art igazán penge volt - azonnal megláttam rajta -, de nem túl okos. Az a fajta fickó, akire számíthattál. Ha kell griffon háton kiment egy szikláról, ami lávafolyamon úszik, és az elementáris lángok már a cipődet nyaldossák. Nem túlzok, később megtudtam, hogy Artus egyszer már megtette ezt: megmentette az Úrnő egyik osztagát, egyetlen griffonnal. Becsszóra. Ha pedig erre képes volt, akkor segíthet egy ágrólszakadt, rossz passzban lévő gnómon is, hogy megnyithassa saját hangszerboltját.

Szabadságon volt Sigilben, ahol most is vagyunk. Ez a város a mindenség közepén áll, az én boltom pedig annak is a közepén. Ez afféle síkbéli tréfa, hiszen a város kerék alakú, és egyszerre minden pontja, és egyik sem a közepe. Egyszóval, Artus messze járt a családjától, akik Káonon laktak, a Csendes-tenger mentén. Mielőtt végképp elunta volna magát, úgy gondolta, segít nekem helyrehozni ezt a lerobbant helyet, én pedig kifaraghattam néhány pipát és kürtöt, hogy elkezdhessek üzletelni velük.

Amíg én türelmesen faragtam a hangszereket, ő türelmetlenül rendbe hozta a boltot. Valahonnan - máig sem tudom honnan - szerzett egy hordónyi krémes, fehér meszet, amilyet még sohasem láttam, és újrafestette a falakat, míg végül egyetlen árulkodó folt sem maradt. Mostanára persze besárgult, és pókok költöztek a sarkokba, de akkor ragyogóan fehér volt.

Ő alakította át a hátsó szobát kétszintessé - két gnómméretű szintté, így egyszerre lett konyhám és alvóhelyem. Artus szerelte be azt a pumpát is, ami akkor még újdonság volt, és megtisztította az összes ablakot. Mire mindezzel végzett, én éppen csak az első pár kürtöt fejeztem be.

Azt hiszem, még akkor sem készült el teljesen a bolttal. Volt még egy fali kamra, amire nem rakott ajtót. Éppen kérdezni akartam róla, de hirtelen búcsúszó és fizetség nélkül távozott: vissza a háborúba.

Nem láttam újra, csak két év múltán, addigra pedig már elég bambusz pánsípot készítettem ahhoz, hogy vehessek néhány új kést, egy ollót (amit a mai napig használok, pedig már teljesen elkopott az éle), és jófajta elefántcsontot, meg ébenfát. Abból is jó pénzt szereztem, így nekiálltam kóbor macskákra vadászni a húros hangszerekhez.

Mire Artus visszatért, már igen jól ment a bolt. Kicsit bűntudatom is volt, amiért a cimborám, aki helyrehozta a helyet, egy fillért sem kapott.-Beveszlek üzlettársnak - mondtam akkor.

-Még mindig be kell fejeznem azt a fali kamrát, aztán tárgyalhatunk - felelte fejrázva.Akkor azt hittem, munkamániás, de ma már tudom, mi volt a valódi célja. Magával hozott ugyanis egy

félszekérnyi furcsa, göcsörtös faanyagot - azt mondta, hordalékfa a Styx folyóból. Először azt hittem, tréfál.A legbizarrabb anyag volt, amit valaha is láttam, szép árnyalatú, kemény és lágy egyszerre, tele göcsörtökkel.

Mikor elkészült a munkájával, nekem adta a maradványokat, amiket bele is faragtam néhány havasi kürtbe, ám bármilyen szép is volt, valahogyan elrontotta a kürt hangját. Ha megfújták, alvilági hangok keveredtek a csengésébe, ami egyre rosszabbodott, minél tovább játszottak rajtuk. Ezért tartottam őket a fali kamrában; nem tudtam eladni, de gyűlöltem volna elpusztítani. Sajnálom, eltértem egy kicsit a történettől.

Szóval, fogta ezt a Styxből való fát, és különös mintákat faragott beléjük, láncszemeket, meg ilyesmit, mintha láncinget csinálna magának, fából. Minden egyes szemet aprólékosan kidolgozott, nem látszódott, hol illesztette őket egymásba. Talán mágiával, talán ügyesen faragott, esetleg mindkettő.

Olyan türelmesen végezte a munkáját, amilyen türelmetlenül hozta helyre a boltot annakidején. Ha eltört egy láncszem, fogta, és eldobta az egészet, aztán kezdte elölről. Emlékszem, egyszer megkérdeztem tőle, mit csinál, mire azt felelte:

- Minden átjárónak illő ajtót kell csinálni. Ennek a szekrénynek pedig átkozottul jó ajtó kell.

Végre elkészült, és az eredmény finoman megmunkált lánc volt, éppen akkora, mint egy ajtófélfa. Másnap reggel, amikor egy vacak trombitával küszködtem, Artus megjelent egy ajtóval - egyetlen fadarabból volt, ő maga csiszolta és préselte össze a szabadidejében. Lefektette a padlóra, és körbevonta a faláncolattal. A saját szememmel láttam, hogy szinte egybeolvadt az ajtó anyagával az a sok apró láncszem. Ezután lassan - gondosan ügyelve, hogy ne érintse meg az ajtót ott, ahol a styxi fa egybeolvadt vele - fölemelte, és rácsavarozta a zsanérokra.

-Mi volt ez az egész ? - kérdeztem a szertartásos művelet láttán, mert mást is éreztem, nemcsak a finoman megmunkált darabok pontos összetételét: mágia úszott a levegőben. - Nem is tudtam, hogy varázsló vagy!-Nem vagyok az - felelte egyszerűen, lesöpörve kezéről a faforgácsot. - Alig hiszem el, hogy pont te, aki itt élsz Sigilben, ne ismernéd egy ajtó értékét. Egy jó kapu átereszti a legtitokzatosabb és legcsodálatosabb dolgokat, és kint rekeszt mindent, ami gonosz és fertőzött. Ajtók nélkül nem lennének átléphető küszöbök, amiket nyitva és zárva lehet tartani. Határok nélkül nem létezne élet.Valószínűleg ez volt a leghosszabb szófolyam, ami valaha is egyvégtében elhagyta a száját. Mégis évekbe telt,

mire valódi értelmét teljesen fölfogtam.Nem, nem volt varázsló. Úgy gondolom, a faanyag okozta, talán minden egyes szeme aprócska portált nyitott

a Styxre, ami ott van mindenütt, és nincsen sehol. A sötét folyam minden örvénye emlékeket visz magával, és kitörli mindet az ember fejéből. Erre jöttem én rá, és talán hiányzó emlékeid is engem igazolnak.

Azzal, hogy Artus összekapcsolta a láncszemeket egyetlen ajtófélfa méretű sodronnyá, elég erős kaput készített ahhoz, hogy az téren és időn, emlékeken és reményeken át tudja röpíteni, kedvére. Úgy tűnik, ilyen dolgokat szedhet föl egy igazán penge fickó az Úrnő titkos szolgálatában.

-Időn és téren ? - kérdeztem Artust. - Milyen időbe és hová ?-Még nem döntöttem el - felelte vállat vonva. Aztán nagy levegőt vett, és azt mondta: - Kóstoljunk meg egy bugyborlatot. Görcs állt az ízületeimbe a nagy munkától, a te híres dohányod pedig mindig csodákat művel a sajgó izmokkal.

Igy tettünk, és mialatt kékes füstöt eregettünk,' próbált megnyugtatni a portállal kapcsolatban.- Vedd úgy, mint fizetséget a munkámért. A bolt a tiéd, a fali kamra belseje pedig az enyém.Még mindig nem nyugodtam meg. Mi történik, ha bennrekedek a kamrában ? Vajon át kell rágnom magamat

a falon, hogy ne ragadjanak el a Styx áramlatai ? Artus azt mondta, nem, az ajtó mindkét oldalára szerelt kilincset, amivel ki lehet azt nyitni, s a portál csak akkor működik, ha az ajtó zárva van.

Mégis, elképzelheted az aggályaimat, amiért egy Styxre nyíló kapu volt a kamrámban. Mondanom sem kell, végül csak azokat az átkozott kürtöket mertem tárolni odabenn, s csak nagyritkán merészkedtem át a küszöbön.

Az elkövetkezendő hetekben és hónapokban gyakran találkoztam Artussal, aki azt mondta, még mindig pihenőidejét tölti. Miféle szervezet hagyja, hogy a tisztjei hónapokig lazsáljanak ? Nem kérdeztem meg. Az Úrnő dolgaihoz semmi közöm nem volt. Én csak a zeneszerszámaimmal törődtem, és a megélhetésemmel.

Igy hát Artus meg én élveztük a zenét, a jó lakomákat, és cimborák lettünk. Néhány pipázás alkalmával sikerült kihúznom belőle egy-két háborús történetet, és egy ígéretet, hogy ha letelt a szolgálata, egyszer elvisz engem is, és körbevezet a biztonságosabb létsíkokon.

Történeteket, dalokat és ígéreteket csikartam ki belőle, aztán megint elment. Vártam és várakoztam. Két év múltán már azon kezdtem tűnődni, talán megölték Abyss valamelyik bugyrában, végül teljesen föladtam a reményt, hogy valaha is körbevezetnek a létsíkokon.

Nagyjából ekkor tűnt fel újból Artus. Ez így persze nevetségesen hangozhat. Az egyik alsó Negyedben találtam rá egy csatornanyílásban, alig sikerült idecipelnem, és egy felcserrel gyógyíttatnom.

Attól tartottam, nem éli túl, de felgyógyult, én pedig végre utazhattam. Titkos küldetésre indultunk, amit az Úrnő számára végzett - a Fájdalom Úrnőjéről van szó. Mondtam már, hogy ő Sigil uralkodója, és a legfőbb hatalom ? Hát ő az, ezt már korábban is kellett volna említenem. A küldetés egyenesen Olümposz kapuihoz vezetett, és megláthattam végre, hol másutt kamatoztatta ácsmesterségét Artus.

Az én boltom ugyanis nem az egyetlen hely, ami hasznot húzott fáradhatatlan keze munkájából. Hírneve messzire eljutott, még az öntelt halhatatlanokig is. Márpedig, akármilyen hatalmas erőknek is parancsolnak (én lennék az utolsó, aki ezt tagadja), mégsem érdekelte egyiküket sem a szerényebb munka a templomaik körül. Itt lépett be a képbe Artus (meg én).

Nem lenne igazságos azt állítani, hogy Artus volt az égiek házfelügyelője, de az biztos, hogy azért volt ott, hogy megjavítson néhány ajtót. Talán a gondnok jobb szó rá. Igen, isteni gondnok, aki karban tartotta a létsíkokat.

Már látom a szemeidben, hogy kezded megérteni. Talán a „portál" szót kellene használnom az ajtók helyett, hiszen valójában síkok közti átjárókat javítgatott.

Miért mentem vele arra az útra ? Jó kérdés. Akkor azt mondtam magamnak, Artus azt hitte, egy többdimenziós, beépített kamra közelében lakva, tanultam valamicskét a portálok törvényeiről, és a síkbéli dolgokról. Történetesen egyszer leejtettem egy érmét, ami begurult az ajtó alatt. Nem találtam többé. Biztos vagyok benne, hogy átkerült valamelyik másik létsíkra, hacsak nem magába a Styxbe.

Most már tudom, mindez csak önámítás volt. Valójában azért vitt magával, hogy megtanítson egyre s másra, amire szükségem lehet, hogy őrizhessem a portálját a boltomban. Azt a portált, melyen ti is keresztüljöttetek, s előttetek a két gargoyle a nagybátyáddal együtt.Ismerősen hangzik ?

Az Olümposz hegyén álló ajtó egy sírbolt vasrácsos kapuja volt, a temetőben. A legtöbb halandónak és félistennek márvány szobrok jelölték a sírhelyét. Ez azonban más volt, egy kidülledt, lepusztult domb oldalában: sem név, sem valódi sírkő, sem virágok nem jelezték a helyét. - Ki fekszik itt ? - kérdeztem Artust, a sírboltnak támaszkodva, miközben a legfinomabb Olümposzi olívabogyót rágcsáltam. Végül ki is köptem azt a szörnyűséget (ott az olíva akkor ízletes, ha lúgozzák - lúgozzák, egek!).

- Nem tudom - felelte Artus. - És ha sikerrel járunk, soha nem is kell megtudnunk.Nem tetszett, ahogy ezt mondta, és félelemmel vegyes kíváncsisággal lestem a mozdulatait. Gondosan

megjavította a kapu alsó zsaluját, és beolajozta a csapokat, meg a rozsdás zárat.

Ennyi volt az egész. Ezután Mardukba mentünk, egy városba, amiről már sokat hallottam, és meg akartam látogatni, egészen addig, míg oda nem értünk. El kell ismernem, az első nap tett séta meglehetősen kellemes és biztonságos volt. Marduk egy tökéletes metropolisz: szabályos utcák, két folyó, Kath és Luar, ami a város kellős közepén fut össze, és aztán lehetetlen módon tovább folytatja eredeti útját. A második nap azonban rájöttem, hogy a városnak töménytelen törvénye van, azért, hogy ellensúlyozza a lélek ínségét. Nem nekem való hely volt.

Amikor Artus befejezte a dolgát, megigazított néhány ajtót, és beolajozta a sarokvasakat meg a zárakat, örültem, hogy végre elszabadulhatunk a városból, és egy zűrzavarosabb helyre érhetünk. Ysgard azért több volt ennél.Ysgard. Mit is mondhatnék ?

A gondnoki tisztséggel bizonyos előnyök is jártak, például a névtelenség. A magunkfajta ugyanis ismeri az összes kulcsot, kiskaput és fogást. Gátakat húzunk föl, vagy rombolunk le, ismerjük az összes bútorba, szobába rejtett átjárót, és azok használóit. A legjobb dolog pedig az volt, hogy bárki, aki meglátott egy „gondnokot", elkapta a tekintetét, és kizárta a tudatából, hogy valaha is látta.

Igen, van egy másik neve is ennek a foglalkozásnak: kémeknek hívják azokat, akik észrevétlenül járnak ki és be a létsíkok legkülönbözőbb és legérzékenyebb pontjain. Nem egyszerűen ajtókat javítottunk, meg is változtattuk őket, s így már nekünk is megnyíltak, nemcsak tulajdonosaiknak. Minden munkánkon rajtahagytuk a saját kezünk nyomát is, ahogy egy művész a festményén. A mi kézjegyeink azonban mágikus szavak voltak, melyek bármelyik létsíkról megnyitották és bezárták az ajtót, vagy áthaladhattunk rajtuk.

Artus nem házmester volt, inkább asztalos, vagy kőműves, építész, aki titokban új ajtókat készített a létsíkok szobái között, és beillesztette őket kiterjedt rejtekútjainak és csatornáinak labirintusába. Amit fölépített (fölépítettünk), leginkább egy hálózathoz hasonlított, bár ha egyedül mentem volna keresztül bármelyiken, talán soha nem találom meg a visszautat és belepusztulok. Maga Artus is figyelmeztetett erre. Egyszer egy egész napig elveszetten kóboroltam, mire megtalált, és kivitt onnan.

Csaknem két hónapig jártuk a létsíkokat, ajtókat készítve az Úrnő hálózatának. Aztán véget ért az utazás, és visszatértünk ebbe a kis boltba. No, persze, az én boltom nem közcsodálat tárgya. Artus egyszer azt mondta, ez a legtávolabbi pont a hálózatban, ezért szeretett itt lenni. Egyrészt mentes volt mindenféle elkóborolt lénytől, aki véletlenül a csapdájába kerülhetett. Másrészt, itt üldögélve, teát szürcsölgetve és pipázva, érzékelhette a hálózat minden egyes rezzenését, akár egy kövér pók, a hálója szélén üldögélve.

Aztán megint elment. Mindig így volt vele - veled. (Olyan régen volt már, és úgy hallgatod, mintha mindez új lenne számodra.) Artus keményen dolgozott pár hónapig, aztán egy-két napra megpihent nálam, élvezte a finom falatokat és a pipázgatást, majd újból eltűnt az Úrnő végtelen hálózatában, néha évekre is.

Ez volt a kulcs. Az Úrnő birtokolta a hálót, nem Artus. Értelmetlen lett volna kiépítenie ezt a hatalmas és bonyolult rendszert csak azért, hogy parancsoknak engedelmeskedjen, ellássa a kötelességeit, és még azt az ezernyi más dolgot, amivel ez a beosztás járt. Ha akart volna, egyetlen napot sem kellett volna dolgoznia egész életében, csak ki-be sétálgatnia a kapukon, lopkodni és zűrzavart okozni más világokon. Artus azonban erkölcsös ember volt, egyetlen egyszer sem használta saját céljaira a hálózatot.

Ezen kívül hatalmi kérdés is volt. Artus fölöslegesen dolgozott volna két hónapig ezen az ajtón, hisz a többit, amerre jártunk, mindig néhány nap alatt elkészítette. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy ez a faliszekrény valahova máshova vezetett, személyes okokból csinálta, míg a többit az Úrnő parancsára.

Mindez csak találgatás. Még soha nem volt alkalmam, hogy megkérdezzelek róla, mert akkor láttalak utoljára. Még teára és pipázásra sem volt időd, nem is beszélve egy rövid társalgásról. Egy csecsemő volt a kezedben - fiú, vagy lány, nem tudom -, ebből azt gyanítottam, találtál magadnak egy asszonyt. Éppenséggel, most, hogy Nina szemeibe nézek, az a csecsemő a kiköpött mása volt.

Említettél valamit a kulcsokról, örökbefogadásról hmm aztán körbejártál a boltban, egyik kezedben a gyer­mekkel, másikban egy zsebkéssel. Sietve rúnákat és jeleket karcoltál minden ablakpárkányra, küszöbre, még a padlás szellőzőjére is, aztán rövid ölelés, egy ígéret, hogy visszatérsz. Bementél a faliszekrénybe, és az ajtó bezárult utánad. Amikor kinyitottam azt az átkozott ajtót, eltűntetek, és az átjárót olyan szavakkal zártad le, amelyek ismeretlenek maradtak előttem.

Ekkor hallottam utoljára felőled. Csak a faragások árulkodtak arról, hogy itt jártál. Nem tudom, mi célt szolgálhatnak valójában, de megédesítik a levegőt, ha huzat támad. Gondoltam rá: követlek a portálon keresztül, hogy megtudjam, mi történik odaát, de nem ismerem a kulcsszót, és a kényelmes, biztonságos élet, amit egy ilyen bolt kínál, igen erős bilincs. Minden porcikám bizsergett az új kalandok lehetőségére, de volt rá okom, hogy itt maradjak - a kürtjeim, sípjaim, a házikó és a pipázgatás.

Minden kalandvágyamat elnyomta a biztonságos élet, így csak évekkel később nyitottam ki az ajtót. Egy kellemetlen yugoloth vásárló valahogy tudomást szerzett átkozott hangú kürtjeimről, és bele akart fújni az egyikbe. Mikor kinyitottam az ajtót, egy kis borítékot találtam, benne egy rövid levéllel tőled, és ugyancsak megdöbbentem. Meglepett voltam, de nagyon nyugtalan is.

Itt van a levél, és hogy ne kelljen kettőtöknek egy papírdarab fölött gubbasztanotok - amíg én itt ülök és malmozok -, inkább fölolvasom:

Fehérnap Artustól, az Árnyékhegyek remetéjétől, a Fájdalom Úrnőjének egykori meghatalmazottjától barátjá­nak és társának, a dicső Bojjónak, Sigil városába,

Annak a Bojjónak, aki egyszersmind a Zenék barátja, A Fájdalom Úrnőjének helyettes megbízottja, és ősi gnóm családból származik.

Üdvözletem.Remélem, ez a levél jó egészségben talál, még életben, tekintettel ennek a különleges ajtónak sajátos

tulajdonságaira. Egy eltelt nap odaát egy évszázadot jelenthet, és fordítva. Ha még életben vagy, és a te világodban még számít mindaz, amiért együtt dolgoztunk, tudatom veled, hogy még életben vagyok, és új célokat találtam magamnak.

Igen, remete lettem. Sajnos nem sikerült egyesíteni a gyermeket szülőanyjával, oly sietős dolgok szólítottak elSiailből. Száműzetésben élünk, mely néha elszomorít, de a leánygyermek jól van, és olyan biztonságban, akár a Hét Mennyországban, talán még annál is jobban.

Nem csupán azért írok neked, hogy megnyugtassalak/előlem, bár ez az egyik indok, hanem azért, mert gyanítom, a dolgok hamarosan úgy alakulnak, hogy vissza kell térnem Sigil városába. Ha még mindig te birtoklod ezt a boltot, hálás lennék a segítségedért, ebben az ügyben.

Ahogy e sorokat írtam, rájöttem, mennyire hiábavaló munka - különösen a Styx és Léthé áramlatai miatt. Le­het, hogy e levél után pár órával besétálok a szekrénybe, és csak évekkel később jelenek meg nálad. Nos, ez a síkbéli élet bizonytalansága.

Bocsáss meg hát ezért, és várd türelemmel az időt, amíg visszatérek! Ám mindenek felett tudd, hogy vissza fogok térni.Barátod,

Fehérnap Artus

- Ez volt az, - mondta a gnóm a papírlapot szorongatva.- Csaknem egy év telt el azóta, mielőtt a gargoyleok kitörtek a szekrényből, azzal a szerencsétlen flótással a karmaik között. Utánuk pedig ti jöttetek, egy jó hét múltán.

Aereas komolyan bólintott. Még szédült a rengeteg információtól és a karikákban úszó kékes pipafüsttől. A történetek és a füst lassan szivárgott kifelé a kályhán át a kürtőbe.- Tehát nem hallottál felőle felőlem több, mint öt éve ?

-Látod, most már te is kezded - kuncogott Boffo, és nagyot szívott a vízipipából. - Igen, több, mint öt éve, bár ahogy rád nézek, nem öregedtél, talán csak egy esztendőt.-Ő, több volt az annál - felelte Aereas, gúnyos pillantást küldve Nina felé.

-Láthatnám a levelet ? - kérdezte Nina.Boffo átadta. Amíg a lány átfutotta, Boffo tovább beszélt.- A hangodat hallva és az arcodat látva mintha csak tegnap lett volna.

-Azt mondta, egy utálatos yugoloth érdeklődött a kürtök iránt ? - kérdezte Nina, ahogy átfutotta a levelet.-Igen - felelte Boffo. - Annyira meglepődtem, hogy levelet találtam a szekrényben, alig vettem észre, amikor megfújta a kürtöt.

-Megvette ? - kérdezte Nina.-Éppenséggel, azt hiszem, igen. Az egyetlen a hat közül, amit sikerült eladnom.

-Nem a kürtöt, a levelet - helyesbített Nina.Ez váratlanul érte Boffót. Dünnyögött valamit, aztán dadogni kezdett.

-H-Hát nem tu-tudom, h-hogy másként olvashatnám -Ez nem a kedvesem írása - fakadt ki Nina.

Boffo elsápadt, Aereas pedig kikapta a lány kezéből a levelet. Nagyot nyelt, és meredten nézte a papírlapot.-Nem bizony.

-Nem az ? - kérdezte Boffo. - Hogy lehetséges ez ? Elolvastam, amint megtaláltam. Szóról szóra ez állt benne akkor is.Nina elkomorodott.

- Hát, vagy eljárt Artus szája a portállal kapcsolatban és valaki levelet hamisított nevében A gnóm vadul megrázta a fejét.

-Mondd meg neki, Artus! Csak azok tudnak a portálról, akiknek te elmondtad. Végtére is, miért akarnám, hogy gar-goyle-ok törjenek-zúzzanak a boltomban ?

- vagy a yugoloth, vagy másvalaki csempészte be a levelet.-Hogyan ?-Mágiával - felelte Nina. - Hogyan másként ?-De miért ?

-Nem tudjuk, mire készült Artus - mordult föl Nina. -Ezernyi oka lehetett, hogy miért cserélték el a levelet. Talán az eredeti levélen rajta marad Artus illata, és egy síkbéli kopó megtalálhatná, vagy az aláírása elvezethetne bárkit hozzá -Megértettem! Megértettem! - nyögte a gnóm fülére szorított kezekkel. -Akárkik voltak is, legalább nem téged kaptak el, Artus, hanem a nagybátyádat.Most már Nina is talpon volt, görnyedt háttal állt az alacsony mennyezet alatt.- Az a kövér öregember tényleg Artus volt. Én a lánya vagyok, ő pedig - mutatott Aereasra -, az unokaöccse, nem pe

dig Artus.Az ablakhoz lépett, és kinézett a sűrűsödő éjszakába.

- Artus odakint van valahol Gyehennában, ki tudja milyen kínzásoknak vetik alá. Azért jöttünk, hogy megmentsük.A gnóm arcából minden vér kifutott, és elhaló hangon csak annyit tudott mondani: - Ó jaj, ó jaj!

A BARLANG

A nyirkos sötétség függönyként borult a gyerekek köré. Utoljára azok a kezek érintették a barlang falát, akik kivájták maguknak, s azóta senki sem járt itt.

Nina ment elől. Mindig ő vezetett, de Aereas nem bánta. Testének édes, egzotikus illata kárpótolta a dohos kő szagáért. Mellesleg, a pókhálók is az ő hajába tapadtak.

- A folyosó kitágul előttünk - suttogta hátra izgatottan Nina, hangja tompán verődött vissza a nedves falakról.Aztán eltűnt, csak a nyomában támadt légáramlat jelezte, hol járt korábban, majd nadrágjának surrogása, és

egy tompa puffanás hallatszott.Aereas meglepetten fölkiáltott, és előrébbaraszolt. Alóla is kifogyott a talaj, ő is lezuhant.Egy pillanatig csak sötétség vette körül, meg a sziklafal ki-dudorodásai, ahogy nekicsapódtak, végül Ninára

zuhant, s egy darabig csak egymást ölelték lihegve.Ki tudja, meddig ültek ott egymás karjaiban, reszketve. Idővel hozzászokott szemük a sötétséghez, és a

halovány, beszűrődő fényben kivették a vízmosta kövek legömbölyített formáit, és egymás arcát.-Ez mostantól a mi barlangunk - suttogta Nina ünnepélyesen és titokzatosan. A szavak sziszegve visszhangoztak a kis barlangban. - Esküdjünk!

-Esküszöm - felelte Aereas kötelességtudóan.Nina föltartotta egyik ujját. A félhomályban Aereas apró karcolást látott, amit a lány esés közben szerezhetett.Aereas kezei épek maradtak, de a szájában sós ízt érzett. Előrehajolt, és megcsókolta a sebesült ujjat,

elkeverve vérüket.- Esküszöm.

NÉGY

SIGU

-Hát, ez megváltoztatja a dolgokat egy kicsit, nem igaz ? -kérdezte Boffo szomorúan.-Igen - felelte Nina. - Magának mindent, nekünk semmit. Még mindig meg kell mentenünk az apámat, akárhol is van Ehhez pedig szükségünk van a segítségére.Boffo összevonta a szemöldökét, és lassan megrázta a fejét. - De ő a te apád - mutatott Aereasra.-Nem - kezdte Aereas. - Nagyon hasonlítok a nagybátyámra fiatalkorából. Gyakran mondták már nekem, ezért nem is volt meglepő, hogy maga is annak hitt.

-De nem mondtátok meg nekem, hogy nem igaz.-Segített volna nekünk, ha megmondjuk ? - kérdezte Nina.

-Nem vagyok biztos benne, hogy most akarok segíteni. Azért, mert nem mondtátok meg - felelte Boffo.Nina ellépett az ablaktól, és fenyegetően a gnóm fölé tornyosult.

- Az apám, Artus élete mégis veszélyben van!Az apró emberke szúrós szemmel meredt a lányra. Jobb, ha leülsz, tudatlan gyermek. Már eddig is sok mindenre rájöttél. Ne kiabálj velem a saját lakomban, abban a szobában, amit apád saját kezűleg épített!Nina azonban továbbra is állva maradt.

- Persze, hogy megpróbáljuk megmenteni - morogta a gnóm. - Most pedig ülj le, hogy összeszedjük a gondolatainkat!Lehetett valami a gnóm hangjában - talán a parancsoló hangnem, talán a biztosíték, hogy segíteni fog-, mindenesetre a

haragtól sápadt Nina végre leült. A gnóm egy ideig nem szólt, végül Nina törte meg a csöndet.- Tudja, hogy ki volt az anyám ?Boffo megrázta a fejét.

-Nem idevalósi volt. Nem, Artus azt mondta, valamelyik másik síkról való.-Hová ? - kérdezte Nina. - Tudnom kell.

-Hóha! Egyszerre csak egy feladatra próbálj gondolni! Biztos vagyok benne, hogy előbb az apádat akarod megtalálni, akit legalább ismertél, és nem az anyádat, akit még soha nem láttál.

Nina lehajtotta a fejét.-Gondolkozzunk csak! - dünnyögte Boffo. Fölkelt a székből, és járkálni kezdett a kis szobában. - Az a helyzet, Nina, hogy te síkbéli vagy. Az egyik ilyen létsíkon születtél, mint ez. A külsők, vagy a belsők egyikén, bármelyiken, csak nem egy elsődleges anyagi világon.

-Mint például Telmar ? - kérdezte Nina.-Igen, Telmar elsődleges anyagi világ - felelte Boffo. - Ez segíthet. A szeretőd vagyis a kuzinod viszont

Aereas megrázta a fejét.-Amennyire én tudom, én Telmar világán, Káon kontinensén születtem.-Ez a mondóka nem segít, fiam - felelte Boffo, aztán megrázta a fejét. - Jobb, ha nem kezdelek el fiamnak hívni, mert a végén mindannyian megtébolyodunk.-Maga ismeri a létsíkokat, igaz ? - kérdezte Aereas. - A vezetőnk lehetne. Meg aztán van egy naplóm, amit a nagybátyám -Ez most nem fontos - legyintett Boffo. - Van bizonyos előnye annak, ha valaki síkbéli. A többi síkbéli általában kiszúrja a tudatlant, akiket elsőknek hívnak az elsődleges anyagi síkok után elnevezve. - Látván az értetlenséget a fiatalok arcán, magyarázólag hozzátette. - Egy elsődleges anyagi világ, mint például Telmar, a civilizáció egyik bölcsője, egyike a …

-A normális világoknak ? - bökte ki Nina.-Ha úgy tetszik - felelte Boffo. - Legyen elég annyi, hogy a legtöbb első semmit sem tud a létsíkokról, míg a legtöbb síkbéli sok mindent tud az elsődleges síkok lakóiról.

- Még mindig nem értem - mondta Aereas.Boffo nagyot fújt, és zsebre vágta a kezeit.

- Hogyan tudnám elmagyarázni ? - sóhajtotta, aztán egy darabig csöndben állt a szoba közepén. - Nem tudom. Nem tudom megmagyarázni.Ezzel elindult egy gnóm-méretre szabott hátsó ajtó felé.- Hova megy ? - kérdezte Nina.

Boffo leemelt egy köpenyt és egy kalapot az ajtó melletti szögről, magához vett egy esernyőt, és megszólalt.- Nem tudom elmagyarázni nektek, inkább megmutatom.A fiatalok csodálkozva néztek rá.

- Nos, jöttök velem, vagy csak ültök ott, mint egy pár gargoyle ?Kiléptek a kis hátsó ajtón, és egy új világba kerültek.-Istenek! - suttogta Nina, és megkapaszkodott az ajtófélfában.-Mintha egy füstös kerékben lennénk - dünnyögte Aereas, és lerogyott Nina mellé.Igy is volt. A keskeny, macskaköves utca egy-, két, háromemeletes házak között kígyózott. Az épületek

többsége valamiféle üzlet volt, általában fából, faragott kőből vagy vályogból. Akadt néhány, ami mintha kifordított kosár lett volna, gyékényből vagy nádból fonva. A házak tetején szarvszerű nyúlványok meredeztek, és minden falat furcsa, fekete indák szőttek be. Az utca távolabbi része lassan eltűnt a füstös távolban, kifelé tartva a völgyteknőből.

Am valami nem volt rendben a képpel. Az emelkedő oldalában álló épületek merőlegesen tornyosultak az utca fölé, némelyikük igen ferdén, hogy a tetejük csaknem összeért. A szarvszerű tetőnyúlványok is követték ezt az ívet, amíg bele nem vesztek a párás homályba.

_ Remélem, nem arra kell mennünk! - nyögte Aereas. -Végig hegynek fölfelé._ Nézz el a másik irányba! -javasolta Boffo csöndesen.

Engedelmeskedtek, és ugyanazt a képet látták maguk előtt, mint az előbb: utak és házak, amint lassú ívben az ég felé tartanak. A hatalmas kerék fölső része a felhők homályába veszett.

-Elnézést - nyögte Aereas. Elfordult, és kiadta gyomra tartalmát.-Jól van, fiú - nyugtatgatta a gnóm. - Három okát ismerem a hányásnak: betegség, túladagolás és először látni Sigilt.

Aereas megtörölte a száját, hátát a falnak támasztotta.-Azt hiszem, ezúttal mindhárom.-Hogyan - kezdte Nina, de képtelen volt folytatni.

-A túlélés első számú szabálya Sigilben: ne nézz fölfelé! Legalábbis először. Egyrészt megszédülsz tőle, ha nem szoktál hozzá a látványhoz és az alakjához, más részt ha fölnézel, a síkbéliek azonnal kiszúrják, hogy egy tudatlan első vagy.

Mindketten engedelmesen lesütötték a szemüket.- Helyes. Második: ne kérdezzétek folyton, hogy hogyan és miért! Ez a második leggyorsabb módja, hogy

elfogjon a rosszullét, és a többi csavargónak is elárulja a kiléteteket. Mellesleg, senki sem tudja, hogy Sigil miért egy óriási kerék belsején fekszik, és nem kívül, mint ahogy azt sem, miért vannak más világok egy golyó külső felén. Végtére is, könnyebbnek tűnik egy világ belsején állni, mint kívül. Ha elin-dulsz arra, vagy az ellenkező irányba - mutatott a kígyózó utca mindkét, ködbe vesző vége felé -, a végtelenségig haladhatsz körbe-körbe. Ha azonban oldalra indulsz el – intett keresztbe az utcán -, eléred a város szélét, amit boltok sorfala alkot. Ha keresztülmész rajtuk, és - mondjuk – kiköpsz a túloldalon, akkor a köpés valamelyik külső világban fog landolni, nem pedig Sigilben. Higgyétek el, a külső világoklakói nem szeretik, ha köpködnek a világukra. Egyszóval, nem tudom megmondani, mi tartja így a boltomat és az egész várost, de tudom, hogy működik.

Az unokatestvérek bambán bólogattak, bár még mindketten szédültek a látványtól.- És a harmadik: ne vágj neki Sigilnek egyedül, ha először jársz a városban! Vagyis: kövesd a vezetődet! -

ezzel Boffo sarkon fordult, és elindult az utca felé.

A kuzinok egy darabig ostobán bámultak, aztán bizonytalanul talpra álltak, és a nyomába eredtek.-Az első dolog, amit észre fogtok venni a vezetésemmel kapcsolatban - kezdte Boffo közvetlenebbül -, az az építészet iránt érzett szeretetem. Talán azért, mert magam is fát, csontot és követ munkálok meg a hangszereimhez. Valószínűbb azonban, hogy azért, mert az építészet sokat elmond a helyről, bárhol jársz is. Nem egyszerűen elmeséli, szinte elharsoqja a történelmét.-Először is - kezdte a gnóm, mintha egy egész osztály előtt tartana előadást - figyeljétek meg az építőanyagokat, amikből a házak készültek!A fiatalok szemügyre vették a legközelebbi, Boffóéhoz hasonló üzleteket. Legtöbbjük tölgygerendákból állt,

melyek léccel, habarccsal és mésszel készült falakat kereteztek. A környező házak legtöbbje így épült, s ha nem lettek volna azok a szarvszerű építmények a cserép- és zsúptetőkön, akár Káonon is állhattak volna.

-Tölgy, habarcs, gipsz és szalma - sorolta Aereas. - Hagyományosnak tűnik.-A stílust Tudornak hívják, egy különösen eredményes családról kapta a nevét, akik azon a világon uralkodtak, ahonnan a bevándorlók érkeztek.-Tehát mindenki, aki Sigilben lakik. Tudorból érkezett ? - kérdezte Nina.A gnóm megrázta a fejét, és fölnevetett. - Nem, csak azok, akik ebben a negyedben laknak. Errefelé a

kézművesek boltjai állnak. Nem a leggazdagabb negyed a városban, de nem is a legszegényebb.- Vagyis mindenki, aki a kézművesnegyedben lakik, Tudorból jött ? - próbálkozott ismét Nina.

Ismét fejrázás volt a válasz.-Én például nem onnan jöttem, és a déva és baatezu kézművesek sem. Csak ezek az emberek, ez a tízegynéhány bolt. Mellesleg, Tudor nem egy hely, hanem egy család legalábbis az volt, amikor a házak építői ideérkeztek. Azon a világon pedig él néhány faj, de nem devák és baatezuk.-Ha nyitva tartjátok a szemeteket, láthatjátok, hogy elhagytuk a Tudor házakat, és beértünk a Hinterland kunyhók közé.Alig egy kőhajításnyira jártak Boffo üzletétől, és az épületek máris teljesen másként néztek ki. A kerek

alaprajzú házak kőből voltak, kupolás tetejükön kékes füstöt eregető szellőzőlyukakkal, a kerek bejáratokban pedig kőajtók csúsztak a falba. _ Barátságtalan vidék lehet ez a Hinterland - tippelteAereas.

_ Bizony. Igazi erődök, nem ? Füves síkságok és sziklás meredélyek vannak arrafelé. Azt hallottam, a nappalok for-róak, az éjszakák pedig nagyon hidegek.

- És azok ott - mutatott Nina egy csoport csúcsos tetejű, karcsú és keskeny épület felé, azokat magas és nyúlánk emberek építették ?Boffo ismét bólintott.

- Látjátok, mennyi mindent elmond az építészet ? Egy yeti polgári klán építette, mi csak majomembereknek nevezzük őket. Vastag fehér bundázatuk ellenére kötött gyapjúkabátokat hordanak, „mint bármelyik tisztes kereskedő", mondják ők. Piha! - mutatott a ruháira a gnóm. - én talán kötöttgyapjúruhában járok ?A kuzinok megrázták a fejüket.

-Tehát itt Sigilben mindenki máshonnan jött ? - kérdezte Nina, hogy másra terelje a szót.-Ez már biztos. Legtöbbjük még most is úton van, valahová máshová tart. Sigil a létsíkok keresztútja, a legtöbben csak átutazóban vannak itt. Kivéve azokat, akik egyszerűen itt ragadtak. Néhányan ezért is hívják Tömlőjének.-Gondolja, hogy azok a azok a lények, akik elrabolták Artust, még mindig itt vannak vele ? - kérdezte Aereas.-Nem tudhatom - mondta Boffo. - Legalábbis egyelőre. Ez az egyik ok, amiért elindultunk. Elmegyünk egy olyan helyre, ahol talán kideríthetjük.-Ismer rövidebb utakat arra a helyre ? - kérdezte Nina, hirtelen fölidézve nevelőapja szorult helyzetét.-Akad néhány portál - válaszolt a gnóm. - De meg kell ismerkednetek a létsíkokkal, séta közben pedig megtudhattok néhány dolgot. Mellesleg, nincs jobb egy kiadós sétánál, nem igaz ?

-De az apám - kezdte Nina, Aereas közbevágott.-Most hol vagyunk ? - kérdezte.

-Ah, a piac negyed! - felelte Boffo felsóhajtva. - Ha az épületek elmesélik egy hely történelmét hát a piaci sátrak és bódék a népek viselkedéséről és természetéről árulkodnak.Hamar megértették, mire célzott Boffo. A piac negyedben gyakorlatilag nem volt építészet. Ideiglenes sátrak,

egyszerű pultok és rozoga bódék álltak rendezetlen összevisszaságban. Számtalan színes vászontető, kis zászlócskák és hangos kiáltozással portékájukat kínáló árusok töltötték be a hatalmas teret.

A látogatók között akadtak szárnyas, szarvas, patás lények, és még ezernyi más faj. Legtöbbjük két lábon járt, legyenek azok emberi, törpe, kecskeszerű, vagy nyálkás állábak. Mások négy végtagon, patákon, csápokon közlekedtek. A lábak mérete, száma és alakja azonban még nem árulkodott a gazdájukról, arról, milyen a felsőtestük és a fejük.

Pár percnyi figyelés után Aereas és Nina olyan alakokat vett észre, akik valószínűleg ugyanahhoz a fajhoz tartoztak: angyalszerű emberi figurák, szárnyakkal (Boffo azt mondta, déváknak hívták őket), démonszerű, gyíkfejű alakok szarvakkal (ezeket gelugonoknak hívták), óriási főnixek, babaarcú, méteres férgek, és még ezernyi más.

Aereas kezdte megint rosszul érezni magát, de nem volt ideje megpihenni, vagy lesütni a szemét. Boffo határozottan haladt tovább a tömegben.

- Most pedig ne szóljatok semmit, és ne tegyetek semmilyen fölösleges mozdulatot, amíg keresztülhaladunk itt! - mondta a gnóm. Tekintete elfelhősödött, és komoran a szemükbe nézett. - Ezernyi lény él ebben a városban, és mind egyiknek megvannak a maga szokásai, amikhez tartanunk kell magunkat: távolság, tekintet, kézmozdulat, érintés. Ha megsértesz egy idevalósit, könnyen véget érhet az utazásod.

Egy darabig még figyelte őket, aztán mintha kihunyt volna a fény a szemeiből, arca kifejezéstelen lett, és már nem is nézett rájuk. - Tegyetek úgy, ahogy én tettem! Vonuljatok vissza önmagatokba, és ne áruljátok el egyetlen mozdulatotokkal sem, kik vagytok!

Aereas és Nina bólintottak, és igyekeztek követni az utasításokat, bár nem tudták teljesen elrejteni az arcukra kiülő félelmet.

- Kövessetek! - mondta Boffo, keze diszkrét intésével. Ezúttal a kuzinok nem bólintottak, csak engedelmeskedtek.

Csodálatos látványban volt részük. A portékák között akadt élőlény is, árusaik különböző nyelveken vakkantva kínálták őket, mindenféle feladatra: munkára, társaságnak, rabszolgának, szórakoztatásra, ennivalónak, dekorációnak. Az ízletes lakomának kínált férgek, immár harmad kavarták föl Aereas gyomrát. Emellett voltak ruhák és értezetek, mindenféle lényre szabva, ingek és nadrágok köntösökből, irhából, egzotikus bőrökből, élő kígyókból, képlékeny anyagokból. Aereas egyedül trágyából készült öltözékkel nem találkozott, bár néhány lény étkezési szokásai alapján el sem merte képzelni, mit hagyhatnak maguk után.

A tárgyak legtöbbjét nem tudta volna azonosítani. Akadtak ház nagyságúak, vagy éppen rizsszemnyi apróságok drágábban mint néhány ékszer, nyúlékony fémek és levegővé változó fák, csontvázak jégből

A hely nyüzsgése, a szédítő látványosságok, orrfacsaró szagok és kellemes illatok különböző töménysége, végleg fölkavarták Aereas érzelmeit, érzékeit és szervezetét, míg végül zöldes árnyalatú lett a bőre. Számára minden lény szörnyeteg, bármelyik lehetett volna Artus elrablója. Néhányan még Aereast és Ninát is szívesen elvitték volna, ha Boffo néhány odavakkantott megjegyzése, vagy szúrós pillantása nem késztette volna meghátrálásra még a legnagyobb behemótot is. Boffónak hála, épségben átjutottak a piacon.

Megérkeztek a lassan sötétségbe burkolózó következő negyedbe. Aereas érezte, ahogy a szín lassan visszatér az arcába, és a levegő is könnyebben áramlik a tüdejébe. Újra elég oldottnak érezte magát ahhoz, hogy - meglátván egy ismerős lényt, egy fekete, rövidszőrű kutyát az egyik sátor tövében -, leguggoljon hozzá, és megsimogassa.-Hello, fiú! Végre egy ismerős arc.

-Egyáltalán nem vagy ismerős - vakkantotta a kutya. -És szuka vagyok, nem hím.A kutya elvicsorodott és kimeresztette agyarait. Boffo elrántotta Aereast, figyelmeztető pillantást küldött felé,

és bocsánatkérést vakkantott a lénynek. Hallótávolságon kívülre húzta Aereast, csak akkor szólalt meg.- Ez egy holdkutya volt. Valószínűleg okosabb mindannyi unknál. Szerencséd van, hogy jókedvében volt.Aereas megértette. Ez a város több, mint furcsa építészeti kiállítás, felfelé ívelő talaj, túlvilági lények

azonosíthatatlan tárgyakkal. Semmi sem az, aminek látszik. Egy szörnypofa nem feltétlenül primitív emberevő, és egy kutya sem feltétlenül háziállat.

Aereas ismét szédülni kezdett. A városnak nem volt horizontja, nem tudta megmondani, hogy éppen egyenesen áll, vagy dől valamerre, és hozzá képest fekszenek vagy állnak-e a többiek, A gondolattól hideg veríték ült ki a homlokára, és nyomást érzett a gyomra tájékán.És ha Sigil ilyen szörnyű volt, milyen lehet Gyehenna ?

Aereas megállt a piactér szélén, és térdeire támaszkodva előregörnyedt, hogy kifújja magát.-Jól vagy ? - kérdezte Nina, gyengéden megszorítva a vállát. Bólintott, bár egyáltalán nem volt jól.-Pontosan hová viszel minket, Boffo ? - kérdezte Aereas, levegő után kapkodva. - Kezdem azt hinni, hogy kicsit elsiettük a dolgot. Talán pihennünk kellene, mielőtt Nina a másik kezét is a vállára tette, és kiegyenesítette Aereast.- Még néhány mély lélegzet, és jobban leszel - a harcias ság szikrái elhalványultak a szemében és egy

pillanatra szomorúnak tűnt. - Tovább kell mennünk. Ki tudja hol Aereas intett, és nagy levegőt vett.-Igazad van. Meg tudom tenni.

-Mindkettőtöknek igaza van. - lépett melléjük Boffo. -Nem árt, ha alaposan kipihenitek magatokat, mielőtt elindulnánk Gyehennába, és az is igaz, hogy minél hamarabb cselekszünk, annál jobbak az esélyeink. Talán még ma este megtaláljuk - fölemelte a kezét, még mielőtt Nina megszólalhatott volna -, hacsak nem hónapok, vagy évek múltán, ami szintén lehetséges. Már meg is érkeztünk.Egy jó állapotban lévő, földszintes üzlethelyiség felé intett, ami a piacteret szegélyező barnás színű épületek

között bújt meg. Ódon terméskő homlokzatát díszes vaskerítés határolta, ha nem lettek volna fémtüskék a tetején, egy futórózsákból álló kertnek is beillett volna. A kerítés közepén díszes kapuboltív nyílt, egymásba csavarodó ismeretlen eredetű agancsokkal díszítve.

A kerítésen belül négy asztal mellett mindenféle fajtájú lények ültek, mindenki a saját ízlésének megfelelő, legigényesebb divat szerinti ruhákban: selymek és pikkelyek, fimon bőrök különös és különleges ékszerekkel kirakva, a levegőben pedig dohányok és füstölők aromája úszott.- Ide megyünk be ? - kérdezte Aereas.Boffo bólintott.

- Akár hiszed, akár nem, ez volt a nagybátyád egyik kedvenc szórakozóhelye. A tulajdonos, Leonan pedig régi barátja.

Nina felsóhajtott, először nyugtalankodva a továbbiak miatt.- Hát, ha muszáj, akkor muszáj. Nem hiszem, hogy a helyhez ülő az öltözékünk._ Igen, így van - mosolygott Bofo. Elindult az agancsos kaou felé, amit egy vészjósló teremtmény őrzött. -

Szerencsére az apád neve bejuttathat egy ilyen helyre, máskülönben csak kívülről bámészkodhatnánk.A „vészjósló" talán túlságosan enyhe kifejezés volt a kapu őrzőjére. Kétszer olyan magas volt, mint Aereas,

nem is beszélve tekintélyes méretű, csavart szarvairól, amik még magasabbra nyúltak, mintha a kapu mintázatának hús-vér megtestesítője lett volna. A szarvak sötét árnyékot vetettek a lény oroszlánsörényű kecskepofájára, melyből mélyen ülő apró szemek fürkészték a jövevényeket. Hatalmas karjait keresztbefonta roppant mellkasán, patás lábával türelmetlenül dobolt a kövön. Rosszalló morgása alapján Aereas sejtette, hogy valóban nem a helyhez illően öltözködtek.- Megtelt - mondta a lény meglepően magas hangon.

A gnóm megnyerően mosolygott, és intett az őrnek, hogy hajoljon közelebb. Ez meggondolatlan jelzésnek tűnt Aereas számára, és a lény is hasonlóképp vélekedhetett, mert felhorkantott, és orrlyukaiból füst szivárgott elő. Márpedig, ahol füst van, ott tűz is van. A lény ennek ellenére előrehajolt, és egyik kecskefülét a gnóm felé fordította. Bár Aereas elég közel állt hozzá, hogy hallhassa, mit mond a gnóm, az oroszlánsörény elnyomott minden hangot.

A lény hirtelen kiegyenesedett, és hitetlenkedő kifejezés ült ki kecskeábrázatára. Egyik emberi ujjával Aereas felé bökött. - Ő Artus ?

- Csendesebben! - sziszegett Boffo, és lopva egy pár szárnyas lény felé intett, amik egy közeli asztalnál ültek.A lény ismét keresztbefonta karjait.- Túl kicsi, túl fiatal.- A portálok már csak ilyenek - vonta meg a vállát Boffo.A kecskelény eltöprengett egy kicsit.

- Hát legyen. De tudod, mit fog csinálni Leonan, ha meg próbálsz titkolni valamit előtte.Boffo bólintott, és igyekezett nem túl nagyot nyelni.

AZ Ő TÜZE

Csupán elmosódott folt volt előtte, a karcsú test ide-oda cikázott a fák között, kezében lángoló fadarabbal. A faág izzott és parázslott a feje fölött, ő pedig csak futott, futott.

Aereas a nyomában járt, keresztülcsörtetett olyan bokrokon, melyeket Nina könnyedén átugrott, s kettejük közt egyre nagyobb lett a távolság. Lassan elmaradt a lány mögött. Nem volt idő megállni, kiabálni, vagy hadonászni, mint amikor fogócskáztak, csak futottak és futottak.

A talaj lejteni kezdett egy víznyelő medence felé, a mélyedés közepén pedig ott álltak a Higgins-fiúk, tátott szájjal meredve a ragadozó madárként közéjük csapódó Ninára.

A lángoló faág Wayne mellkasának csapódott, amitől a fiú vadul hátratántorodott. Careb és Jute apró, fehér köveket tartottak a kezükben, és a lányhoz vágták. Az egyik elhibázta, a másik lepattant a válláról. Nina égett csomókká pörkölte a hajukat, a fiúk pedig futásnak eredtek.

Aereas egy figyelmeztető kiáltással lecsúszott a lejtőn, Wayne is menekült, szitkokat szórva sárga fogai közt. Aereas minden dühét beleadva rákiáltott, de Wayne már eltűnt a bokrok között.

Aereas nem követte, mert látta, hová estek a fehér kövek. A fekete mélyedés közepén észrevette a kis kőhalmot, és a rángatózó, kapálózó mókust, amit a fiúk élve eltemettek.

Egy pillanat alatt véget vetett a szenvedéseinek, és mire Nina visszaért - barna bőrén harci festésként ékeskedő izzadság és koromcsíkokkal -, unokatestvére vérrel festette ki arcát.

ÖT

Cafe leonan

A kecskefejű intett, hogy beléphetnek. Boffo megindult, Aereas és Nina pedig követték. A fiú csak félúton a bejárat felé mert megszólalni.

-Miért mondta neki azt, hogy én vagyok Artus ? - suttogta.-Az egyszerűség kedvéért - felelte a gnóm. - Van még mit tanulnotok nektek, elsőknek: Sigilben hamarabb kardélre hánynak a szavaid, mint a tetteid miatt.-Úgy tűnik, velem az fog végezni, hogy ki nem vagyok -sziszegte Aereas.-Ha így állsz hozzá, úgy is lesz - bólogatott Boffo és kinyitotta a bejárati ajtót. - Felkészültetek ?A fiatalok nagy levegőt vettek, és bólintottak, aztán átlépték a küszöböt.Az épület belülről jóval nagyobb volt, mint amekkorának kívülről látszott. Éppenséggel a csarnok, amibe

beléptek, nem is fért volna el egy ekkora épületben. Amennyit láttak belőle, az is ötször nagyobb volt Boffo boltjánál.

A terem falai hófehéren ragyogtak, a virágosládákban százféle növény zöldellt, legalább olyan változatos és egzotikus látványt kínálva, mint a vendégsereg. A faládákat, cserepeket és vázákat ízlésesen, egyfajta rend szerint helyezték el az asztalok között és a falak mentén, valamint a négyemeletnyi galérián. A csarnok közepén fenyőfák szöktek egészen a mennyezetig. A levegő telve volt illatokkal és halk zsongással.- Hogyan - nyögte Aereas.Boffo rosszallóan csettintgetett a nyelvével.

- Ej, ej! Ne feledd a második szabályt! Mellesleg, Artus jól ismerte ezt a helyet. Hozzáállás, kölyök. Hozzáállás kérdése.

Aereassal ellentétben Ninának sikerült méltóságteljes szépségével palástolnia zavarát.-Ha Artus ismeri a helyet, nem ártana, ha tudnánk, mi a neve.-Leonan - felelte Boffo egyszerűen, és elindult a csarnokon át egy lépcsősor felé, ami az egyik zenész mögött vezetett a fölső szintekre.-Azt hittem, Leonan a tulajdonos neve - zárkózott föl Nina Boffo mellé.

-Úgy igaz. A tulajdonosé és a kávéházé.Aereas igyekezett betartani a szabályokat, kerülni minden pillantást, és csak akkor könnyebbült meg amikor

elérték a felfelé vezető lépcsőt. Az első emeletre érve már többet láttak a kávéházból, s egy csoport lila bokor mögül előbukkant a szökőkút is.

A lépcső tetején alkóv kezdődött, oldalában nagy, öntöttvas ajtóval. Boffo határozottan kinyitotta, és belépett. A fiatalok követték.

Tiszta, fehérre festett falú szobába jutottak, ami - egy nagy fekete, lebegő gömböt kivéve - teljesen üres volt. A sötét jelenséget mágikus áramlatok kékes izzása folyta körbe. Közülük néhány az egyik fal felé kígyózott, és ahol megérintették, eltűnt a vakolat, a malter, a kő és a gerendák, nagyszerű kilátást biztosítva az egész kávéházra. Egyikük sem emlékezett rá, hogy kívülről látszott volna ez a tekintélyes lyuk.

A gömb körül táncoló mágikus szikrák hamarosan észrevették a jövevényeket, a feléjük eső oldalon megsűrűsödtek, aztán kicsaptak. Körülfolyták őket, és egy mágikus csáp belökte mögöttük az ajtót.

Boffo, hogy merészelsz ? Hallatszott egy hang mindhármuk fejében.- Az egyszerűség kedvéért - felelte Boffo, bár korántsem hangzott olyan meggyőzően, mint odakint az

udvaron.A kacagás mentális megfelelője visszhangzott a fejükben, ami leginkább egy ásítás mély dünnyögésére

emlékeztetett. Boffo térdre rogyott, és lehúzta maga mellé Ninát. Aereas kis késéssel követte őket.Ugyan, keljetek föl! szólt a hang. Ha a hazugságod földühített volna, már rég nem élnél, és ezen semmilyen

hajlongás nem tudna változtatni.- Leonan ? - csodálkozott Nina a fekete gömbre bámulva.Keljetek föl! ismételte a hang.Engedelmeskedtek.

Úgy tűnik, tudod a nevemet, én azonban nem tudom a tiédet.- Nina. Az apám

Ah, Nina, szólt közbe a hang, mintha emlékeket idézett volna föl benne a név. Szóval így nevezett el. Tehát így kerül a képbe Artus.

- Én vagyok Artus - felelte Aereas, végre összeszedve a bátorságát.Boffo a homlokára csapott. Ügyetlen színjáték, gyermek. A gömb végiggördült az áttetsző fal mentén. Az én

szemem nemcsak a falakon lát keresztül, de a testeden és a hazugságaidon is. Mi az igazi neved ?- A Aereas - mondta. - Bocsásson meg. Nagyságod!Leonan újból fölnevetett.Boffo megkönnyebbült.

- Csak egy tudatlan fiú, Leonan. Attól tartok, nem sokban hasonlít a nagybátyjához.En nem lennék olyan biztos benne. A legjobb kémek bátornak születnek, de meg kell tanulniuk időzíteni.

-A szeme ? - csodálkozott Nina. - Ez a gömb a szeme ?-Az egész hely Leonan - szólt közbe Boffo. - A kávéház a teste, ez a gömb a lelki szeme, ha tetszik.Aereas elcsodálkozott a szavak hallatán, és gyanakodva méregetni kezdte a falakat.Most, hogy túlestünk a bemutatkozáson, halljuk, miért jöttetek ?

- Artusról van szó

Hogy van mostanság ? Régóta nem láttam. Azóta sem találkoztam olyan emberrel, aki annyi konyakot képes meginni, és közben megnyer egy pókerpartit.- Elrabolták - mondta Nina.

Bár nehéz volt elképzelni, ahogy egy gömb kimutatja érzelmeit, Leonannak sikerült. A mágia kék szikrái borostyánszínt öltöttek - mintha elkomorodott volna.Kicsoda ?- Egy pár kőbőrű alak a Gyehennából - felelte Nina.Egy pár kőbőrű alak a Gyehennából ? ismételte Leonan zümmögve.

- Gargoyle-ok - helyesbített Boffo. - Nem tudjuk, kinek a parancsára. Akár egy tanarri, vagy baatezu is lehet a gazdájuk. Azt hiszem, köze van a Vérháborúhoz, de többet nem tudunk.

Leonan feléjük lebegett. Az az átkozott Vérháború, már így is túl sok áldozattal járt, bár legtöbbjük nem ér Jel Artusszal. Senkinek sem hiányzott ez a csetepaté, főleg a magadfajta tisztes kereskedőnek nem, Boffo- És neked sem, Leonan - bólogatott Boffo.Igen, nekem sem. És most Artust is elragadta.

-Tisztában volt a kockázattal - mondta Boffo komoran, nem törődve Nina szúrós pillantásával. - Akárcsak én, amikor befogadtam, és hagytam, hogy megcsinálja a szekrényt. Most pedig bajban van, ezért vagyunk itt.-Meg akarjuk menteni - foglalta össze Aereas. Vajon csak képzelődött, vagy a gömbben tényleg egy megfáradt öregember arcát pillantotta meg ?Fogalmatok sincs róla, mennyire alkalmatlanok vagytok a Jeladatra, igaz ?- Ne törődjön azzal, mit nem tudunk! - mondta Nina. -Már így is többet teszünk, mint amire képesek

vagyunk, és addig próbálkozunk, amíg vissza nem kapjuk. Maga mit tud tenni ? Ha a szeme képes átlátni rajtam, meg tudja mondani, hol van az apám ?

A gömb elégedettnek tűnt. No, ez már inkább Artus szelleme, ha nem is a vére. Artus hónapokig képes volt egy szó nélkül dolgozni, aztán ha véget ért a munka, hát hallani lehetett felőle.

Nem, nem látom, ki vitte el Artust. Az emberrablók általában nem tűnnek föl a Tömlöcben, és nem mutatják bezsákmányukat. Talán még itt vannak. Igen, végtére is a létsíkok piactere, de az is lehet, hogy már továbbálltak Annyit tehetek, hogy körülnézek Sigilben és kiderítem, a városban van-e apád egyik régi barátja. Ha itt van, ak­kor annak jelét adja ha még mindig olyan segítőkész, mint volt.- Csak nem Jandau Danus ? - kérdezte Boffo gyászosan.Megnézem, hogy itt van és elérhető-e, felelte a gömb, aztán lassan a plafon felé lebegett.

A kék áramlatok elvándoroltak a falról, és a plafonra kúsztak, ami előbb tejszerűvé, majd teljesen átlátszóvá vált. Fölötte sötét padlástér tátongott, ezen lebegett át Leonan, és eltűnt a szemük elől. A mennyezet lassan ismét tejszerű lett és megszilárdult.

-Mondtam, hogy az egész hely ő maga - válaszolta meg Boffo ki nem mondott kérdésüket, csodálkozó tekintetüket látva.

-Az a gömb pedig -A gondolatainak a fókusza. Ezért tud egyenesen a fejünkben beszélni, és átlátni rajtunk.-Hogyan vált ilyenné ? - kérdezte Aereas, de eszébe jutott a kettes számú szabály.-Talán Artus ismeri Leonan történetét - felelte a gnóm -, de én nem. Egyesek szerint egy aprócska lény, aki abban a gömbben ücsörög, a személyiségét pedig onnan vettük ki, és kelti életre a falakat. Mások szerint mindig is épület volt, egyfajta mechanikus lény. Ők azt állítják, hogy azért olyan nagy Leonan belülről, mert már megvan vagy háromszáz éves.-Az épületek belül növekednek, ahogy öregednek ? - csodálkozott Aereas, aztán megrázta a fejét.-Mi olyan furcsa ebben ? - kérdezte Boffo. - Az emberek is ezt teszik.A plafon ismét áttetszővé vált, és Leonan gömbje leereszkedett.Igen, itt van. Ma este azonban elfoglalt. Holnap este itt találkozik veletek.

- Holnap ? - kérdezte Nina. - De hiszen addig rengeteg Holnap! dörögte Leonan ellentmondást nem tűrő hangon.Addig azt javaslom, pihenjetek le. Kevés síkbéli és még kevesebb első engedheti meg magának, hogy lehunyja a szemét Gyehennában.

Ezzel a beszélgetés véget ért. Leonan gömbje sűrű mágikus szikrázások közepette átsiklott a távolabbi falon.- Menjünk - mondta Boffo a kezét dörzsölgetve. - Igaza van az alvást illetően.

* * * * *

Az ágy rövidségét leszámítva Aereas akár nagybátyja házikójának vendégszobájában érezhette volna magát, az oly távolinak tűnő Káonon. De nem, Boffo boltjának vendégszobájában feküdt, Sigil városában. Sajnos azonban az ágy is gnómszabású volt, lábai túllógtak a támlán, a mennyezet faburkolatában pedig nyoma sem volt csillagjegyeknek.

Kinyitotta a könyvet, amit Nina hátizsákjából emelt ki, amíg a lány mosakodott, és átfutotta az oldalakat, Boffo neve után kutatva.

A szöveg Sigilben tett rövid túrájukra emlékeztette - bódító, ijesztő, elgondolkoztató, megdöbbentő és csodálatos. Artus kézírása, ha az övé volt egyáltalán, legalább ugyanannyit mesélt az utazásairól, mint a szavai. Még az íróeszköz is sokatmondó: penna, töltőtoll, szénceruza, véres ujj, korom és hamu. Néhány oldal aranyozott volt, mások furcsa színekben úsztak, minta különböző lények vérébe mártották volna. És minden oldal tele szavakkal, szavakkal és szavakkal, néha különféle lények rajzával, vagy különös szerkezetek és épít­mények vázlatával.

Ebben a szó- és képáradatban talált rá Aereas Boffo nevére. A betűket egyenletes írással, violaszín tintával rótták.

Hála az Úrnőnek Boffóért! Legalább tíz nap telhetett el, mióta utoljára ettem, és még ennél is több, hogy fürödtem. Csak percekre tértem nyugovóra, mióta elindultam Mungoth hegyétől. Ki gondolná, hogy a számtalan utazásom során átélt szörnyűséges kaland és groteszk lényekkel esett találkozás után egyszerű kimerültség és éhhalál Jog végezni velem ?

Még mindig nem tudom, hogyan jutottam vissza Sigilbe. A nyomornegyed egyik csatornanyílásában találtam magam, még mielőtt Boffo belém botlott volna.

Igen, visszatértem, és az Úrnő tudta ezt, mégsem számítottam a segítségére, sem egy másik ügynökére, hogy a ávemért kockáztasson egy utazást ebbe a negyedbe. Arra emlékszem, hogy fölvánszorogtam Mungoth hegyének savas emelkedőin, valahogy találtam egy portált vagy Folyosót (még mindig nem tudom melyiket), és a Tömlöcbe érkeztem, egy kőhajításnyira a meleg ételtől és szállástól, tehetetlenül, a végre várva.

Nem számítottam ügynökre, de ki más érkezhetett volna, hogy kunkori csizmájával megbökdösve a hátamra fordítson, és azt mondja: - Te nem ide tartozol. Ha tudsz járni, kaphatsz vacsorát, és vehetsz egy fürdőt ma éjjel. -Ki más, mint egy gnóm, egy zenebolt apró tulajdonosa ?

Tudtam járni, legalábbis egy darabig kúsztam a hátralévő úton. A furcsa kis ember egyszer sem fordult hátra, hogy lássa, sikerül-e. Mintha próbára tett volna, én pedig kiálltam.

A kis bolt nem volt sokkal melegebb és tisztább, mint a csatorna, ahol addig feküdtem - legalábbis akkoriban. Megesküdtem magamnak, hogy ha túlélem az estét, lemegy a torkomon a vacsora és kimosakszom a mocsokból, rendbe hozom valamennyire a boltját. Biztos voltam benne: nem tudja, hogy ács vagyok és azt sem, kinek dolgo­zom. Mégis odajött hozzám, hazavitt, megetetett és ezzel megmentette az életemet. A mai napig nem tudom, miért.

Kopogtattak az ajtón. Aereas annyira belemerült nagybátyja történetébe, hogy megriadt a hangra. Sietve összecsapta a könyvet, és megköszörülte a torkát.- Gyere be, Nina .

Már a kopogásából tudta, hogy ő az, ahogy kecses ujjai a fához értek, és abból a ritmusból, amit még gyermekkorukban találtak ki, barlangi rejtekükhöz. Mire fölnézett az alulméretezett ágyról, a lány már odabenn kuporgott.

- Idebenn is hideg van - mondta az ajtónak támaszkodva. Rövidre szabott hálóinge lágy ívet rajzolt libabőrös lábára.

Aereas átlendítette a lábát a támlán, csak ekkor vette észre, hogy térdtől lefelé mindkét lába elzsibbadt. Milliónyi tűszúrást érzett, ahogy helyreállt a vérkeringés, de nem kockáztatta meg, hogy fölálljon. Intett Ninának, hogy üljön le mellé.

A lány rövid, zavart mosolyt villantott rá, és ha nem lett volna olyan sötét a bőre, talán némi pír is látszott volna az arcán. Előregörnyedve, hogy fejét be ne verje a gerendákba, átsietett az alacsony szobácskán, és leült Aereas mellé. Megfogta a pokrócot, eltakarta meztelen lábait, és betakarta Aereasét is.- Így már jobb - vacogta Nina.

Aereas bólintott, megérezvén a lány testének melegét, és elcsodálkozott rajta, vajon mitől fázhat. Elvörösödött, és az ölébe vette a naplót.- Én izé, kölcsönvettem a zsákodból.Nina leintette.

- Éppen most találtam egy kicsit más történetet arról, hogyan találkozott Boffo az apáddal - mondta sietve, és kinyitotta a naplót, hogy föllapozza azt a részt, amit éppen olvasott.

Nina közelebb hajolt, kis keze a napló széle közelében pihent, válla és csípője pedig forrónak tűnt annak ellenére, hogy egész teste reszketett.

Aereas átlapozta a könyvet. Megint elért a vérrel írt részhez, majd az égésnyomokhoz, a szénceruza

rajzokhoz, bár egyik oldal sem tűnt igazán ismerősnek. Tovább lapozgatott, figyelmét megosztva a furcsa napló, és Nina domborulatai között.

- Itt itt van valahol - dünnyögte, és gyorsabban kezdett lapozni. Átfutottak egy hihetetlenül csavarodó torony vázlatán, kardillusztrációkon, egy ősinek tűnő kártyafajta lapjainak rajzán, elmaszatolódott, megfakult oldalakon. Mindegyik ismerősnek tűnt, mégsem ugyanazok voltak, amiket korábban látott. - Mintha mintha a könyv megváltozott volna, mióta mert

Nina látszólag alig tudta visszafogni magát, hogy kikapja az öléből a naplót, átnyúlt Aereas ölén, és fölemelte a könyvet.

-Lássuk csak - mondta, aztán az utolsó oldalra lapozott. Csak egyetlen sor állt rajta a lap közepén, valami zöldes színű anyaggal írva.-„És elindultam keresztül" - olvasta föl hangosan, Aereas pedig bólintott. Nina lassan becsukta a könyvet, és nagy levegőt vett. Ismét kinyitotta, és megint a végére lapozott.Ezúttal egy igen repedezett, borjúbőr pergamen lap volt, egyenes vonalakkal és tintával rajzolt ívekkel

átszőve, néhány metszéspont pedig bekarikázva, háromszöggel, négyzettel vagy ötszöggel megjelölve.Megint becsukta a könyvet, és újból az utolsó lapon nyitotta ki, ahol ezúttal saját arcának részletes tusrajzát

pillantotta meg. A hasonlóság olyan pontos volt, hogy akár egy tükör lehetett volna. Összecsapta a könyvet, és visszatolta Aereas ölébe._ Akárcsak ez a hely. Örökké változik, nagyobb belülről, mint kívülről - mondta. - Mintha az oldalak száma végtelen, borítók helye pedig csak megszokás kérdése lenne.Csönd telepedett rájuk, amit röviddel később Aereas fáradt sóhajtása tört meg. Hagyta, hogy a könyv a földre csússzon.

- Az apám pedig odakint van, valahol a végtelenségben - folytatta Nina.Aereas bólintott, kényelmetlenül érezte magát. Egyik kezét a lány térdére tette.

- Meg fogjuk találni.Nina gyorsan pislogott párat. Csak nem könnycseppeket próbált elrejteni ?- Ez nem az én harcmodorom - mondta végül Aereasnak. - Tudod jól. Nekem látnom kell az ellenfelemet,

cselekednem kell. Türelem, tervezés és várakozás! Csak tovább nő bennem a harag, ahogy múlik az idő. Szeretnék már valamit, vagy valakit megragadni és jól megrázni!Aeras karjai eddigre már átfogták a vállát.

- Majd eljön a harag ideje is. Tartogasd még, de ne hagyd, hogy belülről elemésszen!Nina összefonta a karját és fölállt. Egy lépéssel a szűk ablak mellett termett, és kinézett Sigil füstös

éjszakájába, melynek fényei természetellenes módon kanyarodtak fölfelé, a felhőképződmények közé.- A legszörnyűbb, hogy ez a hely kapcsolatban áll a mi világunkkal. Káon csak egy kis zug, mintha az egész

világunk beleférne egy kis dohányszekrénybe, ami egy hangszerbolt faliszekrényében van, egy kerek városban és így tovább, ki tudja, milyen hagymahéj jön ezen túl.

Aereas fölkelt az ágyból, és Nina mögé lépett, hogy egyik kezét megnyugtatóan reszkető vállára tegye.- Talán gyűlölhetném ezt a helyet - folytatta -, de ez a mi világunk is. Telmar alakja kifordítva végtelenszer,

ezernyi Telmarhoz hasonló világra. Telmar csak egy csepp a tengerben, a többi mind fodrozódás, ami akkor keletkezett, ami kor a mi cseppünk a tengerbe hullott. Minden egyes hullám,ez a csepp vetett, tízszer, százszor, ezerszer nagyobb.Aereas átölelte, érezte reszkető testének hevét.- Megtaláljuk. Meg kell találnunk.

Az ő VIZE

A hűvös kékség felszínén lebegett, a kacsafejre emlékeztető fehér szikla alatt, fölötte a görbülő ég, mintha torz tükröződése lett volna a helynek, a nyugalom felhőkkel tarkított mása.

Nina Csöndesnek hívta. Nem szokott alámerülni, mióta egyszer, az egyik víz alatti szikla megkarcolta az arcát. A fejesugrásokhoz sokkal jobb helyek is akadtak.

A Higgins fiúk Unalmasnak nevezték, mert nem voltak benne kínozni való halak, és léteztek nagyobb és jobb ártéri tavak is, amiben lubickolni lehetett.

Aereas Menedéknek hívta. Nem akadt jobb hely arra, hogy csöndes nyugalommal lebeghessen a felszínén, amíg a bőre magába nem itta a vizet.

És bár nem szokott úszni benne, Nina mindig várt rá a sziklaperemen, keresztbefont karral, türelmetlenül dobolva a lábával.

H A TJ a n d a u d a n u s

Leonan kávéháza forgalmas volt másnap este, amikor Aereas, Nina és Boffo megérkeztek a találkára. Mindhárman rövidkardot szíjaztak az oldalukra és kis hátizsákot vetettek a vállukra, benne a legszükségesebb dolgokkal. Boffo szerint ugyanis Jandaut sosem lehetett kiszámítani.

-Úgy érti kiszámítani - kérdezte Aereas -, vagy megbízni benne ?-Mindkettő - felelte Boffo, és nem is mondott többet Jandauról.A városba tett kirándulásuk óta semmi újat nem tudtak meg Sigilről. Mindketten sokáig aludtak, részben a

kimerítő utazástól, részben a szédítő élményektől, amikben részük volt a város utcáin. Miután fölébredtek, belelapoztak Artus naplójába, ami úgy tűnt, örök változásban van. Elsősorban Jandaura vonatkozó utalásokat kerestek, és találtak is néhányat:

Ha nem lett volna az a kis gnóm, talán soha nem találok vissza. Szerencsére Daralaxon nem léteznek havasi kürtök, így megkerestem a legközelebbi jelet, és reméltem, hogy Boffo kuckója az.

Igazam lett. Bár fél évet töltöttem el Daralax szabadságharcosait segítve, Sigilben csak másfél nap telt el. Boffo elcsodálkozott érkezésemen, és túláradó örömmel fogadott, mint mindig. Már többször is értésemre adta, hogy örökké attól fél, megölnek valahol, ő pedig egyedül marad egy dimenzióközi átjáróval, ami ki tudja hová vezetett. -Gyakran gondoltam rá, hogy utánad küldöm Jandau Danust - mondta.

Összerezzentem. - Ha valaki, hát Jandau megtalált volna -feleltem. - Bár remélem, nem tervezted, hogy be­vezeted a boltba, és beavatod közös dolgainkba. Már így is túl sokforgatnivaló köpönyege van. Nem szeretném, ha megtudna valamit küldetéseim valódi indokairól, és egy succubus karjaiban elcsevegné.-Furcsa ember - mondta Boffo.

-Furcsa emberfajzat -feleltem. - Ritkán találni olyan gazembert, aki ilyen sokfelé megfordul, ennyi zűrbe keve­redik, és mindből kimászik. Sivár költészete és sötét útjai ellenére akadnak jó pillanatai is.

Más bejegyzésekből megtudták, hogy Artus és Jandau egy Mechanus nevű helyen találkoztak, ahol Artus néhány géplénynek - modronnak - segített helyreállítani gépviláguk egyik félrecsúszott tengelyét, vagy legalább megpróbálta. A művelethez szükség volt néhány modron papra, egy gigászi szerszámkulcsra, és valamiféle robbanásra. Jandau ezalatt megpróbált kiemelni egy működésképtelen fogaskereket a világ mechanikus részéből. A két művelet kölcsönösen segített a másik végrehajtásában, így Artus és Jandau szövetségesek lettek, ha jó barátok nem is.

A leírások szerint, amiket Aereas és Nina végigolvasott, Artus soha nem csatlakozott a Jandau körül formálódó bandához, Jandau pedig sosem próbálta közvetlenül bevonni csapatába az Úrnő szolgáját.

Aereasban fölmerült, vajon miért akarna Jandau segíteni nekik, éppen most ? Mintha csak a gondolataiban olvasott volna, Boffo hátranézett válla fölött a fiúra.

-Pénz. Pénzre van szüksége, sok-sok aranyra és platinára Jandaunak, mint bármely más művésznek, megvan az ára.-Már mondtuk, hogy nincsen pénzünk - mondta Nina aggódva. - Még ha el is fogadnák errefelé a mi pénzünket, akkor sem lenne mit adnunk.Boffo türelmetlenül bólintott, miközben keresztülvezette őket a nyüzsgő tömegen. Szavai ellenére ábrázata

ugyanolyan feszült volt, mint előző nap a piactéren.-Nincs szükségünk készpénzre. Soha ne adj készpénzt egy Jandau féle gazembernek! Csak tudatni kell a semmirekellővel, hogy az út végén egy nagy zsák pénz várja.-Semmirekellő ? - kérdezte Aereas. - Az előbb még azt mondta, bízhatunk -Azt mondtam, pénz kérdése - vágott közbe Boffo. - Amíg van pénz, márpedig az Úrnő biztosan fizet, hogy visszakapja a Kulcsát, addig megbízhatsz benne.A gnóm hirtelen megtorpant, csaknem elesett egy - a padlóból kiálló - fekete kőben. Miután visszanyerte az

egyensúlyát, némán bólintott.- Jandau és kísérete a dobogó mögött vannak, a távolabbik sarokban.Aereas körülnézett, de még csak nem is látszott az asztal, amiről a gnóm beszélt.

- Honnan tudja ?A gnóm kétszer toppantott a padlón, és azt dünnyögte: -Köszönöm.A kuzinok csak akkor vették észre, hogy a kis, gömbölyű obszidián, amiben Boffo megbotlott, lassan belesüllyed

a padlóba.- Leonan - bólintott Nina.

Aereas megborzongott, a félelemtől vagy a megkönnyebbüléstől, nem tudta. Egy pillanatra mintha megérezte volna a falak mögött mozgó, mindent látó gömböt.- Gyerünk! - bökte meg a gnóm. - Jandau vár.

Aereas követte, és újból megborzongott, ahogy belegondolt, hogy Leonan talán a másik felet is értesítette már. Megkerülték a szökőkutat, és egy barlangra emlékeztető zugba jutottak, amit a szökőkút csobogása és vizének hűs szele járt át. Jandau ott ült egy asztal mellett, néhány foltos bőrű teremtmény társaságában. Ezúttal azonban nem a kíséret ijesztő méretei és bizarr kinézetük vonta magára a figyelmüket, hanem Jandau maga.

Jandau madárszerű ember volt, alacsony és vékony csontozató. Vonásai szögletesek, és törékenységet sugalltak, hollófekete haja pedig sűrű, és olajos csillogású, akárha tollból lett volna. Orra csőrszerűen ugrott ki az arcából, még aranyszín, hengeres formájú ujjal is karomra emlékeztettek, és úgy fonódtak az italos pohár köré, ahogy egy madár kapaszkodik a faágba. Amikor megszólalt, bár hangja mély, szava mégis dallamos volt, akár egy madár éneke.

- Leonan mondta, hogy megérkeztetek - szólalt meg, Ninának címezve szavalt, és kinyújtotta egyik vékony, inas kezét a lány felé.

Nina ösztönösen viszonozta a kéznyújtást, és hagyta, hogy az emberfajzat csókot leheljen a csuklójára.- Én is örülök a találkozásnak - szólalt meg Boffo, megtörve a különös hangulatot.

Jandau ismét Ninához intézte a szavait.- Az apja meg én egyszer régen barátok voltunk. Azok azidők azonban elmúltak - melankólia keveredett a

hangjába. - Nem láttam, mióta magát pólyásként szorongatta a karjaiban.Ninát meglepte a kijelentés, először nem is tudta eldönteni, bók volt-e, vagy sértés, ezért csípősen válaszolt.

- Ah, igen, már emlékszem. Nehéz idők teltek el azóta ?Jandau elvigyorodott, bár elővillanó fogai mintha nem illettek volna a szájába, ahogy egy madár csőrébe sem.

-Harap is - mondta ezúttal Boffónak, mintha csak most vette volna észre.-Aereas vagyok - szólalt meg a kuzinja, és határozott mozdulattal kezet nyújtott Jandaunak az asztal fölött.

A férfi ránézett az izmos kézre, és ismét elmosolyodott.- Nem áll szándékomban megcsókolni.

Egy intéssel megnyugtatta hüllőszerű kísérőit. Aereas eddig észre sem vette, de mindannyian apró nyílpuskát szegeztek rá. Visszahúzta a kezét, a nyílpuskák pedig eltűntek az asztal alatt.

-Nézze - szólalt meg határozottan, de reszkető hangon -nincs szükség semmi kérdezősködésre. Vissza akarjuk kapni Artust, és Leonan azt mondta, maga tud segíteni.-Leonan ritkán hazudik - bólintott a férfi kitérően. - Elmondta a gondotokat. Már el is küldtem néhány fiút, hogy nézzenek szét a csatornák környékén.

-Tehát segít nekünk ? - kérdezte Nina, még mindig megigézve.-Tehát elvállalom a munkát ? Igy értette ?

-Elvállalja a munkát ? - csattant föl Aereas. - Azt hittem, maga és Artus barátok voltak.-A barátság az barátság. A munka, az már teljesen más - felelte Jandau hűvösen. - Gyehenna csúnya egy hely. Sok kal többre van szükség egyszerű barátságnál, hogy lemenjek oda körülnézni.Aereas bólintott.-Boffo említette, hogy fizetni kell érte.-Ő is ritkán hazudik - bólintott Jandau.

-Tehát - szólalt meg Boffo, kijátszva az aduját -, elhiszed nekem, ha azt mondom, könnyedén szerezhetünk tízezer aranyat, ha biztonságban visszakapjuk ?Jandau nevetésre nyitotta a száját, bár hang nem hagyta el ajkát.-Húszezret kaphatok a testrészeidért a feketepiacon. Ennél biztosan tudsz jobbat is ajánlani.-Ismeri Artust - kezdte Nina, de az emberfajzat közbeszólt.

-Mondtam már, hogy nem a barátságról -Tudja, mi van a birtokában - folytatta Nina, mintha nem is hallotta volna. - Tudja, milyen hatalma van. Tízezer és egy kulcs.

Jandau egyik karcsú szemöldöke felszökött a homlokára.- Milyen kulcs ?- Egy azok közül, ami a birtokában van - felelte Nina.Jandau vidáman megrázta a fejét.

-Csalódást okozol nekem, kölyök. Engem nem csaphatsz be. Azok a kulcsok nincsenek nálad, még csak nem is Artus birtokában vannak, hanem az Úrnőében. Ne próbálj meg olyasmivel alkudozni, amid nincsen!-Ha nem szabadítjuk ki, az összes kulcs a démonok kezébe kerül - érvelt Nina. - Az Úrnő is biztosan szívesebben mond le egy kulcsról, mint az összesről.-Az Úrnő nevében se beszélj! - figyelmeztette Jandau rosszallóan. - Zöldfülű.Nina feje elvörösödött, apró kezei ökölbe szorultak az asztal alatt. Boffo nyugtatólag a karjára tette kezét.

-Igaza van - suttogta. - Akik az Úrnő nevében beszélnek, könnyen búcsút vehetnek az életüktől, vagy a józan eszüktől.-Nézzünk szembe a tényekkel! - emelte meg a hangját Jandau, és kecses mozdulattal széttárta karmos ujjait az asztal fölött. - Semmitek sincs, amit föl tudtok kínálni a feladatért cserébe.

Nina lerázta Boffo kezét és megfeszült.- Maga öntelt hólyag!Jandau arca rezzenéstelen maradt, ahogy szavalni kezdett:

Fényes sármány csupasz gallyon,Énekedet messze hallom,Lángok falták fel a tisztást,És már csak te maradtál.

Nina tekintete ismét elhomályosult, és Aereasnak először az jutott eszébe, talán erre utalt Boffo, amikor a józan ész elvesztését említette.

-Kicsoda ? - kérdezte Nina, mielőtt rájött volna, hogy megszólalt. - Ki írta ezt ?-Én - felelte Jandau. - Apádnak írtam Mungoth egyik harcmezején. Benne van a könyvében, bár kétlem, hogy olvastátok volna.

Most már Aereas keze nehezedett Nina karjára.-Gyere, menjünk innen! Nem segítene akkor sem, ha képes volna rá - kezdte elhúzni az asztaltól, de Jandau ismét megszólalt, és úgy tűnt, Ninát akarja a saját pártjára állítani.-Ó igen, kislány, tudok segíteni, ez biztos. De igazad van, fiú, nem fogok. Soha nem segítek máson, csak magamon.Boffo is belekarolt a lányba, és együttes erővel elhúzták az asztaltól.- Ám nem csak vállalkozó szellem vagyok, de üzletember is - folyatta a vékony ember. - És bár tudom, hogy

nem kínálhattok föl semmilyen kulcsot, igazatok van az Úrnő érdekeit illetően.Boffo és a kuzinok elindultak kifelé.A társalgás során először, Jandau dühösnek tűnt.- Gyertek vissza! Még nem végeztem veletek!Megálltak és visszafordultak, de nem indultak el az asztal felé.

- Legalább addig maradjatok, amíg üzenetet küldök az Úrnőnek, hogy milyen ellenszolgáltatásra számítok – mondta -, és intett a hátuk mögé.

-Tehát elvállalja a dolgot ? - kérdezte Nina izgatottan.-Elvállaltam - felelte Jandau, és lefirkantott valamit egy papírdarabra.Mintha csak megidézte volna, egy kimerült fiú érkezett lihegve az asztalhoz. - Megtaláltam - nyögte két

fújtatás között.-Artust ? - kérdezte Aereas.-Hol ? - kérdezte egyszerre Nina és Jandau.-Az öntödénél - felelte a fiú Jandaunak.-Melyiknél ?

-Az öntödénél A nagynál Vas A sörházi soron Egy salakozó látta.Madárhoz illő'kecsességgel és gyorsasággal Jandau talpon termett, hollófekete köpönyege meglibbent

körülötte.- Indulunk - mondta mindenkinek és magának.

* * * * *

Bár Jandau karcsú alkat volt, ruházata mégis rengeteg fegyvert rejtett, mint azt a kuzinok hamarosan megtudták. Miközben végigfutottak a kerek város zegzugos utcáin, Jandau egész arzenált varázsolt elő a köpönyegéből, és egy mágikusnak tűnő pálca, meg néhány dobótőr kivételével mindet Nina és Aereas kezébe nyomta. Akadt köztük ostor, kés, ólmosbot, bokszer, és más hasonló, közelharcban használatos furcsa tárgy. A futás és a várható események lehetősége kimerítette őket, lihegve próbálták tartani az iramot.

- Legjobb esetben csak lopakodnunk kell - vetette oda ne kik Jandau. - Legrosszabb esetben igazi vérfürdő lesz. Szükségetek lesz valamire, hogy a nyakatokon maradjon a fejetek.

Mindketten Boffóra néztek, aki komoran bólintott, és maga is felvillantott egy tőrt izmos kezében.- És maga ? - kérdezte Aereas Jandautól.

Újból meglibbent a köpönyeg, és az emberfajzat megtapogatott egy, az övére szíjazott rövidkardot.- Ez, meg a dobótőrök és a pálca megteszi, ha a szükség úgy hozza - felelte egyszerűen. Elfordult és éles

füttyöt hallatott. Az árnyékból több hang is válaszolt, és mozgás támadt.A sötét zugokból egész seregnyi csatlós bukkant elő. Jandauhoz és gyíkember kísérőihez szedett-vedett banda

csatlakozott, a legkülönfélébb fajtákból és nemekből, ahol a nemek egyáltalán jelentőséggel bírtak.

A nem-emberi lények közül a legijesztőbb egy sötét, szögletes árny volt, amihez úgy tűnt, nem tartozik test. A halovány fényben aztán kitűnt, hogy a hullámzó árnyék alig valamivel az utcakövek fölött lebegett lassan, hullámzó mozgással, kígyózó farokkal. Aereas hallott már a nagybátyjától hasonló lényről, ami a tengereket járta és rájának nevezik.

A rája lény ellentéteként egy kentaur is a kis menethez csapódott, amit Boffo bariaurnak nevezett. Patái élesen kopogtak a köveken, izmos felsőtestét Jandauéhoz hasonló köpönyeg fedte, brutális, sebhelyes arca pedig egy kalózéra emlékeztetett.

A csapathoz csatlakozott még egy apró, világító és repülő tündérlény is, izzó vörös szemekkel. Utoljára egy kígyónő érkezett, aki sokban hasonlított a legendák Medúzájára, de szerencsére nélkülözte azt a bizonyos hajkoronát.

Aereas örült neki, mert még a hozzájuk csatlakozó emberek - egy tagbaszakadt óriás, egy karcsú, elfszerűen könnyed nő és egy apró, kutyamód csaholó férfi - ellenére is kényelmetlenül érezte magát. Addigra már tizenhárman voltak, ami önmagában is baljósnak számított, ám Aereasnak nem volt ideje ezen töprengeni.

Jandau ismét megszólalt, hangja tisztán és érthetően csendült, bár csak suttogott.- Ha Artus az öntödében van, akkor az elementálokat jelenthet, vagy tűzszolgákat. Ha valamelyikőtök gondolt

rá, hogy vizet hozzon magával, az lehet, hogy jól jön majd odabenn.Az utcakő felől halk, recsegő kuncogás hallatszott, és egy ravaszkás hang, amitől Aereasnak végigfutott a

hátán a hideg.- Gondolod, hogy van náluk szenteltvíz, Jan ?

A kijelentés nyomán támadt jókedvet vezetőjük hangja törte meg.-Elég legyen, Krim! A varázslatokra összpontosíts, ne a viccelődésre! Szükségünk lesz rájuk.-És velem mi van ? - óbégatta az apró ember, és ki-be húzkodta kardját a hüvelyéből. - Már viszket a tenyerem.-Az még várhat. Nem akarok vérontást, csak ha Krim nem boldogul. Ne kóborolj el ártatlanokat mészárolni! Ha szükségünk lesz rád, akkor szomjasan kellesz.-Én már voltam odabe' - vetette föl az óriás, alkatához képest meglepően magas hangon. - Tán megin' be tudnék jutni.

-Még jobb lenne, ha elmondanád, hol akad jó rejtekhely és ketrec egy fogolynak - mondta Jandau.-Hallottam, hogy egyszer volt egy yugoloth, akit bedobtak a kemencébe, aztán meg volt valami robbanás, mer' füstté változott és mindenfelé kifolyt a vas, meg minden.

-Hova tennének valakit, ha életben akarnák tartani ? Ezen kicsit tovább kellett gondolkoznia.-Ö.., tán az olvasztón kívülre.

-És ha titokban akarnák tartani ? - próbálkozott tovább Jandau.-Ja, hát van mindenféle alagút, ami vezet lefelé sokáig, aszondják, egészen a városon túlra, hogy még az is lehet, hogy a végén az ember kiesik a városból, egyenest a külső világokra, meg minden.-Nem eshetsz ki a városból, te vízagyú melák - sziszegte a rája, aztán Jandauhoz intézte a szavait. - Mégis, mágiával észleltem, hogy valóban vannak alagutak, és valami van odalenn.Jandau bólintott, és menet közben igyekezett tervet kovácsolni.

- Dolgozik odalent valaki, Dif ?A melák megvakarta a fejét.

- Nem hiszem. Csak azér' tudok az alagutakról, mer' egyszer eltévedtem bennük, és majd' bediliztem, mire kijutottam onnét.Krim csettegő hangot hallatott.-A te eszeddel majdnem bediliztél ? Csoda hogy kibírtad.

-Csönd legyen - szólt közbe Jandau. - Közeledünk. Az öntöde itt van a sarok mögött. Váljatok csoportokra, ahogy szoktuk! Őrszemeket a sarkokra és keressetek bejáratot! Krim majd összekapcsolódik a csoportokkal, és mentálisan tartjuk a kapcsolatot.Amilyen gyorsan feltűntek, olyan gyorsan szóródtak szét ismét, csak Boffo, Aereas, Nina, Jandau és egy

gyíkember maradt. Anélkül, hogy lelassítottak volna, Jandau számot vetett a csapattal.- Én vezetek, LiGrun majd gondoskodik a fizikai erőről, de kétlem, hogy valamelyikőtök értene a mágiához.Nina kétkedve nézett Boffóra és Aereasra, aztán csípősen válaszolt.- És mi a helyzet a kis pálcájával ? Úgy látom, már izgatottan világít.

Kurta nevetés volt a válasz, valami surrogott, aztán Jandau szólalt meg.-A pálcámról majd később beszélgetünk, de igazad van, van mágiánk.-Azt hiszem, mi csak megfigyelők leszünk - dünnyögte Areas.

* * * * *

A tekintélyt parancsoló, cirádás vaskerítés volt a Nagy Öntöde ékes cégére, ami ugyan nem tartotta vissza a betolakodókat, de Jandau szerint ugyanezek a lények attól sem riadtak vissza, hogy alkalmasint széttépjenek öt betolakodni vágyó idegent.

-Akárkik is legyenek, nem az Úrnő ügynökei - mondta suttogva, hangja alig jutott el a fülükhöz, mielőtt szertefoszlott volna. - Krim azt üzeni, talált egy halott yugoloth őrt a kapunál, a sarkon túl.-Mi is bemehetünk ott, ahol ők - fejezte be a gondolatmenetet Nina.Jandau egy hosszú pillanatig nézte a lányt a sötétben, aztán bólintott - Gyerünk.Nina és Aereas otrombának, zajosnak és lassúnak érezték magukat a többiek rutinos, halk és gyors

lopakodásához képest. Jandau gyakran rántotta vissza valamelyiküket az árnyékba, vagy lökte őket előre a következő fedezékig, és mindig éppen idejében. Bár az emberrablók megölték a yugolothot, három még mindig járőrözött köztük, és az őrizetlen hátsó kapu között.

Lihegve jutottak el a kapu melletti őrbódé téglafalának árnyékába. Aereas látta, ahogy a kapu másik szárnyához megérkeztek a többiek is. Jandau feléjük biccentett, aztán benézett az udvarra, a résnyire nyitott kapun keresztül. Az egyik őr mozdulatlanul feküdt a földön, csak szaggatott lélegzetvétele árulkodott arról, hogy még él.

A hátsó udvar jól megvilágított, üres térség volt, túloldalán egy tekintélyes méretű épület tornyosult sötéten az éjszakában. Az öntöde hátsó kapuja mögül füst és szórt fény áradt ki az udvarra.

- Krim - sziszegte Jandau. - Mit szólnál egy kis mágiához, amíg bejutunk ?

A rája lelkesedés nélkül suhant közelebb az emberfajzathoz.- Mindig a legvédtelenebb megy elöl, igaz ?

Már indultak is tovább, az egész csapat fölzárkózott a hullámzó, sötét árny mögé, és követték az udvaron át.Aereas és Nina a csoport közepén lábujjhegyen haladt, és igyekeztek nesztelenül lépkedni, bár úgy tűnt, rajtuk

kívül senki nem tesz különösebb erőfeszítést az észrevétlenségre. Aztán rájöttek miért: reszketett körülöttük a levegő, egyfajta misztikus ködbe burkolóztak, amit csak a környező téglafalak vertek vissza.

- Hihetetlen - dünnyögte Aereas magában, immár sokadszorra.Mikor a falhoz értek, Jandau intett a nagydarab meláknak, aki hangtalanul, egyetlen mozdulattal szélesre tárta

előttük a kaput. A csoport a türelmesen lebegő Krim nyomában betódult a helyiségbe.A barlangra emlékeztető terem padlója enyhén lejtett az öntöde közepe felé. Mintha egy bányába léptek volna

be, amelynek egyenetlen falait csak ritkán törték meg a támaszul, merevítésül szolgáló gerendák. A rája lassan fényleni kezdett, végül bíborszín ragyogással világította meg az amúgy is barátságtalan csarnokot.

Elindultak lefelé. Mintha egy óriás szájában, a gégéjén ereszkednének alá. A levegő meleg volt és egyre forrósodott. A falak és a padló eleinte csak párás volt, később egyre nedvesebbé, csúszósabbá vált. A levegő is nyirkosabb lett, minden egyes kanyarulattal sűrűsödött a pára, végül apró füst-pamacsok kezdtek szivárogni valahonnan lentről. A bejáraton kívül egyetlen ajtó vagy elágazás sem nyílt a bordázott alagút falaiból.-Látsz valamit, Krim ? - kérdezte Jandau lihegve. A rája farka bólogatás szerűen meglendült.-Valami van előttünk. Valami, vagy valaki.

-Jó, hogy ilyen pontos vagy - bökte ki Dif, a nagydarab fickó, és láthatólag büszke volt az eredményére.-Egyikünknek muszáj - felelte Krim, miközben tovább-siklott.Már fél kilométer mélyen járhattak a gyárban, legalábbis úgy érezték, amikor a kígyózó folyosó megváltozott.

Nem is annyira a falakon, mint inkább a levegőn lehetett észrevenni a változást. Mélyről jövő robajlás hallatszott, újabb ötszáz méter után pedig a barlang túlvilági fényben kezdett ragyogni.Aereas nagyot nyelt.-Az az ajtó egy portál

- Abyssbe ? - fejezte be Jandau. - Nem valószínű, bár ki tudja errefelé az alsó negyedekben. Ha paták dobogását hallod, előbb lovakra gondolj, ne másra!

-Tessék ? - kérdezte Aereas.A karcsú lény elégedettnek tűnt a fiú zavara láttán.

- Ez egy öntöde - szólalt meg Nina. - Az a vörös ragyogás valószínűleg a Befordultak az utolsó sarkon, ami egy hatalmas terembe vezetett. A ragyogás forrása egyértelmű volt -

akárcsak a gőzé és a morajlásé.Olvadt fém zuhogott le a barlang tetejéről hosszú, vastag oszlopokban, méreteik egy őserdő fáit is

meghazudtolták volna. A vörösen izzó fémfolyam a mennyezetbe vágott lyukon keresztül ömlött be, és a padlóban, hasonló lyukakon keresztül távozott. Igazi tűzoszlopok voltak.

A barlang alaktalan, egyenetlen falai is olvadt kőzetek lehettek valaha, amikben gyilokjárókat, félfolyosókat vájtak, azokon pedig furcsa, szürke lények suhantak. Suhantak, ugyanis köpenyük szegélye alig valamivel a talajszint fölött lebegett, és lábaik nem látszottak ki alóla.-A személyzet - jegyezte meg Nina.

-Dabukok - dünnyögte komor hangon Jandau. - Tudhattam volna, hogy ez az ő birodalmuk. Túl hatalmas, túl rejtett, hogy a céhekhez tartozzon. És túl sok az átjáró. Végtére is, a legjobb hely egy öntöde elrejtésére, ha az Öntöde alá rejtik. Mindig izgatott, honnan szerzik a vasat.Aereas bólintott, bár fogalma sem volt róla, miről beszél Jandau. Ideje sem volt feldolgozni az információt,

mert az emberfajzat rövid hallgatás után folytatta.- Mindenesetre, fölöslegesen jöttünk. Ha az emberrablók erre jöttek volna, a dabukok megállítják őket, hiszen

mind az Úrnőnek dolgoznak Krim pufogva elnevette magát, ami mintha az uszonyai alól hallatszott volna.- Ezek az Úrnő szemetesei és romeltakarítói. Azzal sem törődnének, ha maga Orcus sétálna itt keresztül.

- Tényleg erre jártak - mondta az egyik gyíkember komoran. Hüllőképe különösen elnyűttnek tűnt, ahogy a pikkelyek kitágultak a nagy hőségtől. Aereas tudta, hogy a hüllőfajzatoknak ekkora hőség különösen veszélyes lehetett. - Vagy legalábbis valaki, akinek lábai vannak. Még mindig látom a lábnyomaik melegét a padlón.

Mindannyian hunyorogni kezdtek, hogy észrevegyék. A gyíkember két izzó vasoszlop közé mutatott. - Arra mentek keresztül.

Nina hirtelen a csoport elé lépett, és elakadó lélegzettel a vasfolyamok felé nézett. Összeszorult a torka, de sikerült kipréselnie egy szót - Apám.

Már a többiek is észrevették egy kampós végű, szürke szárny rebbenését és - egy villanásnyi időre - a rózsaszín emberbőr villanását. Artusét. Eszméletlenül hevert, átvetve egy pikkelyes vállon, arca kipirult a hőségtől. Aztán egy szárny eltakarta a szemük elől.- Apám - nyögte újból Nina és nekiiramodott.

Ha mondott is még valamit, már ő maga sem tudta. Hirtelen szörnyűséges sziszegés hallatszott, és egy mindent elemésztő fehér villanás elvakította őket.

A TÜNDÉREK TÁNCA

- Ébredj, ébredj! - kiabálta.Éjfélre járhatott az idő, Nina a legmélyebb álmából rázta fel. - Ébredj! Táncolnak!Aereas két lépésnyire az ágyától ébredt föl teljesen, addigra Nina már keresztülrángatta a fél szobán. Csak

ekkor fogta föl, hogy miért.- Táncolnak ?

Nina bólintott a sötétben, és elviharzott mellette az ajtó felé.- Hozd a sapkádat is! Esik.

Aereas ásítozva bújt bele a nadrágjába, betűrte az ingét, és még mindig érezte a lány keze nyomát a vállán. Tehát esik, gondolta.

Nem egyszerűen esett, igazi nyári vihar volt, Nina pedig egyenesen a vihar torkába vezette. Ruháik csapzottan tapadtak a testükre, és Aereas először tapasztalta meg testük különbségeit. A fiú nyúlánk lett, inas, és lassan pelyhedzett már az álla. Nina, akár egy rózsa, kivirágzott, dereka elvékonyodott, csípője ívelt lett, mozgása még kecsesebb.

A sötétben, két villámlás között Aereas nekiszaladt, lábuk megcsúszott a sáros talajon, és lebucskáztak a domboldalon. Egyikük sem kiáltott föl, egyszerűen legurultak, némán és komolyan, akár két macska.

Mikor a világ megszűnt pörögni, Nina fölnézett, és a másik domb gerincére mutatott, anélkül, hogy megpróbált volna föltápászkodni Aereasról.

A távoli villámlás fényében - elhalt fenyőfák törzsének fekete sziluettjei között - megpillantották a táncosokat. Négy gyors villám hasított át az éjszakán, a vad táncot lejtő alakok léptei pedig tompán dübörögtek az avaron.

HÉT

VASKERESZT

Miután visszatért a látásuk, a csapat tagjai megtudhatták a jelenség okát. A dabukok a gyilokjárókon lándzsákat döftek a fal bizonyos mélyedéseibe, amitől dübörgő vízsugarak törtek elő, egyenesen a zuhogó olvadt vasfolyamokra, és a gőzfelhők robbanásszerűen terjedtek szét.

Nina a padlón fekve értette meg mindezt. Levegő után kapkodott, de csak égető forróság áradt a tüdejébe. A vakító fehérségben valaki felé botorkált, megcsúszott és mellé zuhant. Kinyúlt és megragadta Aereas kezét. Föltápászkodtak a hirtelen sikamlóssá vált talajon, és visszafutottak a bejárat felé.

Vagyis arra, amerre a folyosó bejáratát sejtették. Nem sikerült megállniuk a sziklafal előtt, megint elestek, egymást segítve fölálltak, és a fal mentén csúszkálva jutottak el a bejáratig. Futásnak eredtek, az erek kidagadtak a halántékukon, mintha túl mélyre merültek volna egy tó vizébe, túl kevés levegővel.

Befordultak egy hajtűkanyarban, és zihálva levegőért kapkodtak. A gőz itt már szürkés volt, nem fehér, a levegő pedig csak forró, de nem égető. Újabb harminc lépés, és beérték a lihegő társaságot.

Hirtelen álltak meg. Még mindig egymás kezét fogva elterültek a padlón, és kifújták a forró levegőt a tüdejükből.

- Ez közel volt - krákogta Aereas, de nem Nina mellől. A lány csak ekkor vette észre, hogy végig Jandau kezét szorongatta.

Eleresztette az emberfajzat kezét. Ha nern pirult volna ki a forróságtól és a futástól, talán észrevehették volna zavarát.- Igen, közel volt - mondta egyszerűen.

Aereas közéjük lépett, háttal a vigyorgó emberfajzatnak, és egyik kezét Nina vállára tette.-Jól vagy ?-Túl forró volt - rázta le a kezét Nina.

Aereas elhátrált egy lépést, Jandau pedig komor arccal szólalt meg.- Legközelebb maradj hátul, akkor talán nem pörkölődsz meg!Nina még egyszer köhögött, és csöndre intette Jandaut. Fölemelte a kezét, hogy senki se szólaljon meg. A

sziszegés abbamaradt, csak az örökké hallható dübörgés maradt.- Abbahagyták. Talán van még elég idő, hogy keresztül jussunk a következő gőzfürdő előtt.Többen tiltakozásra nyitották a szájukat, leginkább a hőre amúgy is érzékeny gyíkemberek, de Nina meg sem

hallotta. Máris eliramodott, vissza a gomolygó ködbe.Jandau tátott szájjal nézett utána, Aereas pedig magában elmosolyodott a döbbent arckifejezés láttán, aztán

Nina nyomába eredt. A rengeteg együtt töltött nyár alatt megtanulta, hogy ne ácsorogjon csodálkozva, ha Nina a saját feje után megy.

Félig futva, félig botladozva, Aereas kibukkant a folyosó utolsó kanyarulatából, és a vakítóan fehér csarnokban találta magát. A gőz azóta köddé vált, meleg volt, de nem perzselő, a vörös oszlopok pedig gonoszul, rózsaszínűen világítottak át a gomolygó füstön. A vasfolyamok között botorkálva pillantotta meg Ninát, és még jobban nekilendült, hogy beérje.

Talán túl gyorsan tette, csaknem feldöntötte az álló lányt. Állt ? Ez nem vallott rá - futna, hacsak

A fejük fölül érkező éles rikoltás válaszolt a kérdésre, Nina pedig beledöfte előrántott rövidkardját a ködbe. A lény alakja ereszkedés közben lassan kibontakozott. Csupa szögletes vonal, és egy vörösen izzó szempár, Nina kardja pedig csendülve, szikrát hányva tört ketté, mintha kőnek ütközött volna.Már megint gargoyleok!

Aereas is megtorpant mellette, kardja után kotorászott, és azt kívánta, bárcsak egy kőtörő kalapács lenne nála. Mindegy, csak ki tudja rántani a kardját!

Megpördült, csaknem egy másik, fölé tornyosuló alakba ütközve, ami az előbb még nem volt ott. Egy dabuk. A magas, karcsú lény, szürke papi csuhájában és fehér lángszerű hajával úgy nézett ki, mint egy nagy, lebegő gyertya. A dabuk-nak kecskeszerű feje volt, egyszerre durva és bölcs, rajta négy szarvval, mely közül kettő egyenesen a feje búbjából meredt elő, a másik kettő pedig oldalra kunkorodott.

A legfurcsább mégis az volt, ahogy a lény fejét körülvevő párában képtelen módon betűk és szimbólumok lebegtek. A pecsétszerű jelek úgy szálldostak a feje körül, mint tenyérnyi nagyságú korpaszemek, és spirális alakban fölfelé lebegtek.

Nem volt idő a beszélgetésre. Aereasnak eszébe jutott a holdkutyával folytatott szerencsétlen társalgása. Inkább kinyúlt, megragadta a pálcát, amit a lény az egyik hosszú, csontos kezében tartott, és fölfelé döfött vele a Nina feje fölött elsuhanó alakra. A gargoyle kitért előle a levegőben, eltűnt egy pillanatra a ködben, azután visszatért egy másik társával. Nina még mindig talpon volt, az izzó oszlopok között próbált előre törni.

Aereas újabb döféssel próbálkozott a második lény ellen, és ezúttal a bot végével megérintette. A lény hirtelen lezuhant, és keményen nekicsapódott a kőnek, majd apró darabokra robbant szét. A kődarabok közül néhány hangtalanul eltűnt az olvadt fém oszlopokban.

Aereas már azon volt, hogy felkiált örömében, és ledöfi a második gargoylet, amikor a dabuk kitépte a kezéből a botot, ami egyenesen az ő csontos kezébe röppent. Aereas csodálkozva bámult a lényre. A dabuk lángszerű hajából egy szimbólum vált ki, egy vörös galamb, ami előbb fölemelkedett, aztán egyenesen Aereas felé zuhant.

Mikor nekicsapódott, Aereas úgy érezte, egész teste lángra lobban. Az oszlopok hevénél kétszerte erősebb forróság öntötte el, és lassan emelkedni kezdett. Hiába kapálózott kétségbeesetten, megállíthatatlanul emelkedett, s mire Nina utána kapott, már túl magasan járt.

Nina ugyan nem tudta elérni, de a gargoyle igen. A szörnyeteg azonnal megragadta, szarvas csőre egy pillanatra szétnyílt, mielőtt belemart volna a vállába.

Aereas üvöltött, hangját elnyelte az olvadt fémoszlopok dübörgése. Szabad kezével rövidkardja után kapott, nagy nehezen kiszabadította, és harciasan a gargoyle oldalába döfte. Csapása nyomán fölszikrázott a lény bőre, de sebet nem ejtett a fegyver. A heves csapástól azonban fájdalom futott végig Aereas karján, egészen sebesült nyakáig. Újra és újra lecsapott, érezte, ahogy minden vágása talál, de nem hallotta a fegyver csendülését, a démonfajzat vörös szemei pedig nem árulkodtak fájdalomról.

Aereas hirtelen megértette, miért volt olyan hangos az oszlop robaja - mindketten felé sodródtak, de nem maguktól. A testét körülnyaldosó lángok terelték az oszlop felé, amit a dabuk irányított.

Aereas felhagyott a fölösleges csépeléssel, inkább vadul kapálózni kezdett a lábaival, és megpróbált megfordulni, ahogy azt a macskáktól látta esés közben. Két-három rúgás hatására a gargoyle került az olvadt fém oszlop felé, Aereas pedig fölhúzta a térdét, talpát a lény csípőjének feszítette, és elrúgta magától.

A gargoyle csőre azonban nem könnyen eresztette el, magával vitte húsának egy darabját. Először a szárnyai értek a fémbe, és azonnal beleolvadtak a zuhatagba. Az egyensúlyát vesztett lény megbillent, a feje is eltűnt az izzó vörösségben, az áramlás pedig magával rántotta, mígnem nekicsapódott a kőnek, és darabokra tört, akárcsak a társa.

Aereas is megmozdult, a rúgás ereje hátralendítette, el a veszélyes fémzuhatagtól. Ismét forgolódni próbált, hogy talpra érkezzen, de észrevette, hogy zuhanása rövidesen megtorpan. Éppen ki tudta venni Nina kétségbeesett arcát, ahogy felé néz, és kinyújtotta kezét, de nem tudta elérni. A dabuk hirtelen kibontakozott a ködből, szemei ugyanolyan szenvtelen fénnyel ragyogtak, mint korábban, újabb vörös galamb vált ki fehér hajából, és nekirepült Aereasnak.

Mielőtt elborította a fájdalom vörös köde, még látta megvillanni Nina tekintetében a haragot, kezében pedig a kardot, amivel a dabuk ellen fordult, Aereas zuhanni kezdett, de nem volt ideje megfordulni. A padló pörölycsapásként hatott rá, a fájdalom szétterjedt egész testében, és kiszorította a tüdejéből a levegőt. Valaki más is hevert mellette vérző sebekkel, de Aereas képtelen volt megállapítani, ki lehet.

Nina térdelt fölé, ő megpróbált megszólalni, de a lány nem figyelt rá. Vékony karjai a fiú válla és térde alá csúsztak, összeszorított fogakkal fölemelte a földről, aztán futásnak eredt. A többiek ekkor érték utol, és vették körül rohanva őket, amíg áthaladtak a tűzoszlopok között.

Aereas egész idő alatt Nina arcát figyelte. A lány tágra nyílt szemekkel fürkészte a ritkuló ködöt, orcái kipirultak, kivéve ott, ahol valami zöldes folyadék érte. Nyakán kidagadtak az erek, és patakokban folyt róla a verejték.

Iszonyatos forróság vibrált körülöttük, talán a hajuk is meggyulladt tőle. A következő pillanatban átértek a ter­men, a gőz maró hidegnek adta át a helyét, a csarnok pedig egy sötét alagútnak. Lépteik zaja hangosan verődött vissza a falakról, és újra emberi hangok jutottak el Aereas fülébe.

Jandau hangját ismerte föl, aki Nina mellett futott, és megpróbálta letörölni az arcát egy darab ronggyal.-Le kell tisztítani a vért Mit képzeltél, hogy megölsz egy dabukot ? Már csak az hiányzik hogy a nyomunkba eredjenek!-Nincs időnk! - kiáltotta Nina két szaggatott lélegzetvétel között. - Itt vannak előttünk Különben nem küldték volna ránk a gargoyle-okat.A szemei előtt táncoló képektől és a vállában lüktető fájdalomtól bódultan, Aereasnak sikerült megszólalnia.

- Köszönöm, hogy megmentettél!Senki sem hallotta meg, Nina még mindig Jandauval vitatkozott. Közben kijutottak egy másik, alacsonyabb

meny-nyezetű csarnokba.- Nincs rá szükség - lihegte Jandau -, hogy feldühítsük az Úrnőt Ki fog nekünk fizetni ?Aereas ismét megpróbált megszólalni, de még mindig nem figyeltek rá.

-Apám - mondta Nina, és a nyakát nyújtogatva meredt a terem távolabbik vége felé, aztán leeresztette Aereast a forró kőpadlóra.-Mit művelsz ? - kérdezte Jandau. - Még nem múlt el a veszély.Nina már el is távolodott, hangját egyre jobban elnyelte a dübörgés.- Gyógyítsátok meg Biztos akad egy gyógyító a kis állatkertedben Úgy tűnt, valóban akadt egy, mert az egyik gyíkember letérdelt Aereas mellé, és köpenyének zsebeiből

üvegcséket szedett elő.- Köszönöm, hogy megmentettetek - nyögte Aereas, a fájdalom ködén át.A hüllő csak felmordult válaszul, és nekilátott a munkának. Aereas félrebillentette a fejét, és egy újabb

barlangot látott maga előtt. Egy fennsíkon álltak, ami kinyúlt a barlang fölé. Valaha természetes képződmény lehetett, valószínűleg egy földalatti tó töltötte ki teljes egészében. Most azonban olvadt fémtó terült el alattuk, ami egy sötét torok felé folydogált a barlang másik végében. A lusta mozgástól a fémtó teteje megkérgesedett, alóla csak néhány repedésen és folton át izzott a lávaszerű folyadék. A zsilip, amelyen át a fémet a fölső csarnokból a tóba vezették, nem látszott ugyan, de Aereas sejtette, hogy alattuk ömlik be a barlangba. A kiöblösödés két oldalán lépcsősor vezetett le a zsilipekhez, és a fémtó partjára. Aereas a lépcsőket sem látta fekvőhelyéről, de látta Ninát, amint futva érkezik a tó partjára, és nekiiramodik a part mentén, onnan pedig a tó felszínére.

Pontosabban a megszilárdult, repedezett kérgekre, amik az áramlással együtt, lomhán sodródtak a túloldali torkolat felé. Aereas ekkor vette észre a tó felszínén a barlang sötét vége felé tartó alakokat, akik nehézkesen egy embert cipeltek magukkal.

-Mit csinál - kezdte Aereas, és megpróbált fölülni, de a gyíkember erős keze visszanyomta. Egy pillantást vetett a kéregről kéregre ugráló lányra, és rosszalló hangon megszólalt.-Mindent megtesz az uráért. Akár bele is zuhan érte a fémbe.

Aereas újból megpróbált Nina után nézni, de ezúttal égető fájdalom nyilallt vállsebébe, elhomályosult körülötte a világ, és úgy érezte, ő maga esett bele a forró fémtóba.

- Nyugalom - sziszegte a gyíkember, amikor Aereas összerándult. - Ez a kenőcs nem gyógyít meg teljesen, de legalább a helyén marad a karod.

Aereas nem tudott válaszolni, csak könnybe lábadt szemmel meredt a hüllőfajzatra. A fájdalom elviselhetetlenből kínzóvá enyhült, a gyíkember pedig kötözni kezdte a vállát.

- Nincs időnk - dünnyögte. - A dabukok mindjárt a nyakunkon lesznek.Talpra rántotta Aereast. A fiú megpróbált megállni a saját lábán, de azok mintha rongyból lettek volna, nem

tartották meg. A gyíkember egy erőteljes mozdulattal a vállára vette, és ő is nekiindult a lépcsőknek. Ahogy a tó felé ereszkedtek, a levegő láthatóan remegni kezdett körülöttük. A gyíkember lihegése szaggatottabbá vált, testétől elálló pikkelyei pedig egyre élesebben feszültek Aereas gyomrának.

- Tegyél le! - kiáltotta Aereas. - Tegyél le! Neked már így is túl meleg van!A hüllőfajzat szótlanul, tétovázás nélkül engedelmeskedett, leültette az egyik lépcsőfokra, és már indult is

tovább. Néhány bizonytalan próbálkozás után Aereasnak is sikerült állva maradnia, és - ép kezével a barlang falát használva támaszul - sereghajtóként leereszkedett a tó partjára. Ha túléli a tavon való átkelést, feltétlenül meg kell tudnia gyógyítója nevét, határozta el magában Aereas.

Egy pillanatra megtorpant a tó partján, és felmérte a helyzetet. Nina már jócskán bent járt a pokoli hőségben, a többiek pedig bizonytalanul szökdécselve szétszóródtak a kérgeken, és úgy követték.

Nagyot nyelt, leküzdötte feltörni készülő rosszullétét. Arcszőrzete megpörkölődött és felkunkorodott, de nem volt mit tenni - Ninát csak követni lehetett.

Ráugrott az első kéregdarabkára. A kéreg elbírta ugyan, de a forróság áthatolt lábbelijén, és perzselte a talpát. Ráadásul egy kicsit meg is ingott alatta a talaj, a kéregtutaj szélei felizzottak, és beleolvadtak a tóba.

Aereas megrázta a fejét, és szitkozódva lendült neki, hogy átugorjon a következő kéregdarabra. A maradék szőrzet is leégett az arcáról. Ha így halad tovább, a ruhája is meggyulladhat, gondolta, micsoda szerencse, hogy teljesen átáztatta a gőz, az izzadság és a vér.

Messze előtte Nina csaknem beérte az emberrablókat. Négyen, vagy öten lehettek, de lassan haladtak magatehetetlen terhük miatt, Nina pedig könnyedén ugrált tábláról táblára.

Az ő haja is leperzselődött - állapította meg Aereas a hőségtől remegő levegőn keresztül -, de a tűz tovább lángolt benne. Az alatta fortyogó pokol mintha nem lassította, de erősítette volna a lányt. Úgy szökellt át rajta, mintha lételeme lenne a forró fém. Ninának való harc volt ez, tűz, futás és csaták. Táján nem vette észre, de otthon volt ebben a közegben.

Ahogy a férfi egy újabb kéregre ugrott, éles visító hang harsant föl, és Aereas egy pillanatra nem tudta eldönteni, az olvadt fém keltette, vagy unokatestvére rikoltotta el magát.

Egy dolog miatt legalább hálás volt: az elrablók nem küldtek több hátvédet a csapatra. Összeszorított szájjal nagyobb iramra serkentette magát, és csak remélni tudta, hogy valaki - talán az emberfajzat - előbb éri utol Ninát, mint a lány az elrablókat.

A lábai alatt veszélyesen imbolygó kéregtutajok és a csaknem elviselhetetlen forróság ellenére - amitől úgy vibrált a levegő, akár feldühödött légszellemek - Nina tisztán látta az emberrablókat. Egyikük hatalmas, gömbölyű lény volt, leginkább a mocsári gáz által felpuffasztott hólyagokra emlékeztette. Két csontos, emberihez hasonló lábon járt, ő vitte apját, puffadt hasához szorítva.

Egyik társa, aki Artus lábát fogta, épp az ellentettje volt: csupasz, emberszerű lény, csontvázszerű fejjel és alattomos skorpiófarokkal. Két másik kísérte őket: egy nagydarab póklény, ami fürgén szökdécselt egyik kéregdarabról a másikra, és egy testes békaféleség, roppant denevérszárnyakkal.

Utóbbi kettő izgatottan ágaskodott föl, hol úti céljukat, a sötét barlangszájat lesve, hol az őket üldöző harcias lányt kémlelve. Nina tudta, hogy utoléri őket, még mielőtt eljutnak a barlangig, és ezzel ők is tisztában voltak. Nina kardot rántott.

Krim suhant el a feje fölött, lebernyegei kékes fényben ragyogtak, ami úgy tűnt, megvédi őt a perzselő hőségtől. Mintha rákacsintott volna a lányra egyik dülledt szemével, aztán nagy ívben elkanyarodott a tó széle felé.

Az emberrablók nem vették észre, villant Nina agyába. Túlságosan lefoglalta őket a lány öngyilkosnak tűnő rohama. Tennie kellett róla, hogy ne is vegyék észre a ráját, még egy darabig.

Egyik kéregről a másikra ugorva megeresztett egy harcias csatakiáltást, ami túlszárnyalta a sistergést, és a távoli robajt. A hang hűvösséggel töltötte el, és látta, hogy nem maradt hatástalan. Mind a négy szörnyeteg hátrafordult egy pillanatra, hogy szemügyre vegyék a lányt, miközben Krim megkerülte őket, és folyamatosan emelkedett.

Alig valamivel a skorpiófarkú lény fölött suhant el, saját farkával pedig belehasított annak egyik társába. A csapás végzetesnek bizonyult, Krim borotvaéles farka föltépte a meglepett lény oldalát, aztán kékes szikrázás és fehér füstpamacs támadt a helyén. Krim újból körözni kezdett.

A kövér szörnyeteg megremegett, hájas teste hullámzott, Artus pedig kicsúszott a karjai közül, és ernyedten a megszilárdult táblára zuhant. A lény egyensúlyát vesztve végre belezuhant az olvadt fémbe. Lávaszínű folyadék csapott föl, majd a környező táblák meginogtak a dübörgő robbanástól, ahogy a lény teste gőzzé vált.

Nina kegyetlen mosolyra húzta a száját, öröme azonban rövid életű volt.A varangy kiterjesztette szárnyait, és nagyokat szökkenve Krim után eredt, majd - elegendő sebességet

szerezve - elrugaszkodott. Csak a szája legalább akkora volt, mint a menekülő rája. Talán van valami varázslata,

remélte Nina, miközben figyelte Krim menekülését. Öt hatalmas szárnycsapás, és a varangy máris beérte Krimet. Talán Krim használni tudja a farkát ellene, gondolta Nina.

A varangy kitátotta száját, ami még Difet, a melákot is egészben lenyelte volna. Krim hullámzó szárnycsapásai megsűrűsödtek, farka vadul csapkodott, de hiába próbálkozott mindenféle légi mutatvánnyal, a szörnyeteg nem tágított a nyomából. Amikor látszott, hogy Krim nem tudja lerázni, a varangy nyelvét lebegtetve nagy levegőt vett, és megpróbálta a szájába szívni a varázsló-ráját.

A rettenetes lény azonban hirtelen kitért oldalra, és Krim teret nyert. A kis tündérlény felröppent Jandau oldaláról, megtelepedett a varangy orrán, felragyogott, és szemen rúgta a szörnyeteget, aztán - szikrázó kék nyomot hagyva - egyenesen a barlang mennyezete felé tartott.

Nina megörült az új fejleményeknek, remélvén, hogy a tohonya szörnyeteg nem lesz képes követni az apró tündért, de az, egyetlen nagy rugaszkodással utolérte, és a kaméleonéra emlékeztető hosszú nyelvével kicsapott felé. A ragacsos nyelv célba talált, és berántotta az apró lényt hatalmas szájába.

Nina megingott, és ismét kicsúszott alóla a lába. Ekkor hirtelen mellette termett valaki, és megragadta a kezét. Ugyanaz a kéz, amelyik megmentette a gőzfelhőből.Alig hallható, de nyugodt hangon kiáltott felé.- Nehogy eless, ilyen közel a célunkhoz!

Jandau. A légi csata alatt érte utol, Nina pedig hálás volt érte - nem csak azért, mert megmentette az életét, hanem azért, mert a varangy most már egyenesen feléjük tartott.- Vigyázat! - kiáltotta, és felkészült az összecsapásra.

Jandau megpördült, ő is kardot rántott, és megállt, vállvetve a lány mellett. A szörnyeteg tovább közeledett. Csak a szárnyai mozdultak néha, óriásira tátott szája pedig csaknem eltakarta teste többi részét.Nina könnyed, csiklandozó érintést érzett az arcán.

- Szerencsét hoz! - kiáltotta Jandau, bár mindketten tudták, hogy a szerencse kevés a túléléshez. Még ha egyenesen szíven döfik is a szörnyeteget, a súlyától mindannyian bele zuhannak az izzó fémtóba.

Nina biccentett, de nem vette le a pillantását a közelgő tátott szájról.Aztán minden ragyogó vörössé változott.

A pár méteren belül, ami elválasztotta őket a varangytól, a fémtó felszíne megemelkedett, akár egy lávakitörés, és valami szilárd, gigászi és gömbölyű bukkant elő, amelyről vékony patakokban csorgott lefelé az izzó fém.

Fölismerték: egy csontszínű leviatán volt az, elképzelhetetlenül nagy, üllőszerű fejjel. Úgy nőtt ki a lávából, akár egy hatalmas fal. Már csaknem tíz méterre emelkedett, amikor felbukkant párát eregető szája.

A varangy ebbe a fogazott szájba rohant bele megállíthatatlanul, és a leviatán rögvest kettéharapta, pedig még mindig emelkedett. Már láthatóvá vált rücskös háta. Amikor visszafordította háznyi fejét a fémtó felé. Még elnyelte a varangy fejét, és már merült is lefelé, ladiknyi farka csak ekkor bukkant a felszín fölé.

- Hátra! - kiáltotta Jandau és Nina egyszerre, még mindig egymásba kapaszkodva, ahogy elhátráltak a leviatán elől.

Két-három táblányira juthattak, mire a farok alámerült, egy negyedikre, mire a hullámverés megindult.Igy sem kerültek elég messzire, az olvadt fém meteoresője utolérte őket. Egy diónyi csepp Nina zekéjére

hullott és átégette, egészen a bőréig, egy másik Jandau csuklójára fröccsent.Mindketten elestek, és vadul rázogatták le magukról az olvadt fémet. Hamarosan ismét talpon termettek, és

tovább futottak.Még Gyehenna is kellemesebbnek tűnt, mint az olvadt fémtóban úszkáló lehetetlen leviatán.Az emberrablók is tudták ezt. A póklény négy végtagjába kapta Artust, szőrös testéhez szorította, és sietve

nekiiramodott, a skorpióember pedig - terhétől megszabadulva - messze lehagyta társát a mnekülésben.- Gyorsabban! - kiáltotta Nina teljesen fölöslegesen.

Széles mozdulattal intett a többieknek, és megkönnyebbülten látta, hogy Aereas is köztük van, méghozzá a saját lábán. Visszanézett az emberrablók, azokon túl pedig a barlangnyílás felé. Észrevette, hogy nem egyszerű alagút, hanem vörösen izzó, csordogáló fém és nagydarab fekete kéregtáblák folyama.A szörnyetegek és Artus éppen eltűntek a szájában.

EBBEN HORGÁSZOL ?

Megpördült előtte, a virágok széles kört írtak le a lábai körül. Fogai fehéren ragyogtak barna arcából, Aereas alig ismerte meg.

-Mi ez ? - kérdezte. A virágmintás szoknya anyja széles karimájú kalapjára emlékeztette, amit akkor viselt, mikor először találkozott Ninával.-Az ünneplőruhám - felelte a lány, tovább pörögve a sarkán. - Amiben az összes fiú fölkért táncolni. Hogy tetszik ?Aereas kinyújtotta a kezét, és megragadta Nina vállát, hogy megállítsa. A lány vonakodva megállt, és

bizonytalanul imbolygott előtte a szédüléstől.-Hogy tetszik ? - ismételte meg a kérdést.-Hogy tudsz ebben horgászni ?

NYOLC

GYEHENNA

Túl késő volt visszafordulni. A leviatán nagy ívben körözni kezdett mögöttük, elzárta a menekülés útját, a barlang bejáratánál pedig dabukok tűntek föl vagy fél tucatnyian, és a fennsík pereméről leskelődtek. A hatalmas leviatán miatt azonban ők sem fértek a csapat közelébe. Fehér hajuk körül újabb rúnák jelentek meg, s mintha elégedetten keringtek volna a lány és Jandau feje fölött.

-Nem fordulhatunk vissza - mondta Nina hangosan. Kezével még mindig Jandau ingujjába csimpaszkodott. - Reméljük, hogy a démonok tudják, mit csinálnak.

-Mindig rossz támpont - mosolygott savanyúan Jandau.Megvetették a lábukat, alattuk a kéreg tutajként sodródott az áramlattal a sötét folyosó felé, ahol a démonok

és Artus eltűnt. Egymásnak vetett csípővel várták, hogy őket is elnyelje a sötétség.Ezúttal Nina csókolta meg Jandau arcát.

- Szerencsét hoz - mondta.A lomha, izzó áramlat elragadta őket a többiektől. A tábla egy pillanatra megbillent a folyamon, aztán néma

csönd borult rájuk.A teljes sötétségben Ninának csak most tűnt föl, milyen hangos is volt a dübörgés, a fém zubogása. Érezte,

ahogy a lábai alól kiszalad a kéreg, és zuhanni kezd. Jandau ing ujja kicsúszott a kezei közül. Teljesen magára maradt a semmiben.

Hamarosan visszatért a dübörgés és a vörös izzás, de másképpen. Már nem a folyékony fém halk robaja, hanem ezernyi szikladarab kopogása volt, amint nekicsapódnak és legördülnek egy hegyoldalon, a vörösség pedig nem izzásból eredt, hanem kéngőzös miazmából és bűzös ködfelhőkből, amelyen éppen keresztülzuhant.

Aztán kibukkant a felhőből, és elétárult a vidék, amelyre a kéreg, és a barnás masszává szilárdult fém zuhogott. Különös fénnyel megvilágított, félhomályos birodalom volt, alattuk szürke, zsíros hegyoldallal, melyre záporként zuhogott a kihűlt fém.

Alighogy magába itta a látványt, máris ijesztő közelségbe került a talaj. Elsőnek Jandau ért földet, páros lábbal, és rögtön odébb is gördült a kőzuhatag útjából. Nina már kevésbé volt szerencsés, csak egyik lábával tudott biztos támaszt találni, a másik kicsúszott alóla, megpördült, és gurulni kezdett. A forró, szétmorzsolódott kéreg lehorzsolta a karját és a lábát, sokkal fájdalmasabban, mint az olvadt fém. Felsikoltott, sarkát a földbe vájta, hogy lelassuljon, és végül sikerült megállítania a csúszást. Emberfej nagyságú szikladarab roppant ketté fölötte, szikrázó darabjai ártalmatlanul záporoztak szerteszét, bár kis híja volt, hogy nem őt találták el.

Aztán valaki megragadta. Ismét a karcsú emberfajzat. Vékony alkata ellenére meglepő erővel rántotta félre a kőzápor útjából, a vállára emelte, és nekiiramodott az emelkedőnek. Úgy érezte, a karja menten kiszakad a helyéből, de nem érdekelte.-Harmadszor - lihegte, mikor újból levegőhöz jutott.-Harmadszor ? - kérdezte Jandau futás közben.- mentettél meg - fejezte be.A sziklaeső fölött, lapos sziklaperemen rogytak le. -Egyszer megmentő - fújtatott Jandau rekedten -mindig

Kiáltások hallatszottak a fejük fölül, s fölnézve, a többiek zuhanó alakját pillantották meg.Először az apró, éles hangú emberke érkezett, háttal, egyenesen egy sziklának ütközve, és úgy maradt,

mozdulatlanul. Már halott volt, amikor egy másik szikla maga alá temette legördültében.Az egyik gyíkember volt a következő, kezei és lábai vadul kapálóztak, ahogy igyekezett arccal a lejtő felé

maradni. Négy végtagra érkezett, egy pillanatra elhasalt a forró lejtőn, majd hatalmas ugrásokkal eliramodott a biztonságot jelentő kiszögellés felé, ahol Nina és Jandau bámulták tehetetlenül a többiek zuhanását. Lehuppant melléjük, és arrébb gördült. Majdnem sértetlen volt. A társa rosszabbul járt. Hangtalanul, ernyedten csapódott a lejtőnek, és eltűnt egy kőgörgeteg alatt.

Dif, a nagydarab melák érkezett utána, macska módjára fordult meg esés közben, és nagyjából simán ért földet. Arrébbgurult, s bár egy szikla eltalálta a vállát, egy dühös mordulással lerázta magáról a fájdalmat, és elindult Nina, Jandau és a gyíkember felé.

Aereas az óriás mellett állt a fémtavon, villant Nina agyába. Hol lehet ? Megpróbált felállni, de erőtlenül rogyott vissza.

Krim vágódott ki a vörös felhőkből, s bár nem kellett tartania a lezuhanástól, mégis riadt kifejezés ült ki rája képére. Mögötte a kígyóasszony bontakozott ki kapálózva. Hüllőfarka összekunkorodott, hogy csillapítsa a becsapódást. Könnyedén ért földet, bár az éles szikladarab lehasított egy darabot a farka végéből. Fájdalmasan fölszisszent, azután - vércsíkot hagyva maga után - fölkapaszkodott Jandauék mellé.

Nina ekkor pillantotta meg Aereast: kormosan, megégve és ernyedten hullott alá. Egy pillanatig nem tudta, eszméletlen, vagy halott, de amikor estében elsuhant a párkány mellett, tekintetük találkozott. Nem készült föl az esésre, mintha tudta volna, hogy nem éli túl. Szemében fölismerés villant és megkönnyebbülés, hogy Nina biztonságban van. Sötét árny suhant el Aereas mellett, Nina pedig elfordította a fejét a látványtól. Nem hallotta a puffanást, sem Aereas utolsó elhaló hörgését.

Csodálkozó kiáltások hallatszottak a többiek felől, aztán ő is kinyitotta a szemét, és Aereast pillantotta meg a levegőben, alatta pedig Krim küszködő alakját. Aereas tehetetlenül és ziláltan hevert a hátán, míg a varázsló-raja a perem fölé ért. A leszállítással már nem finomkodott, egyszerűen ledobta Nina és Jandau közé, és már föl is röppent, további túlélők után kutatva.

Elkésett. A felhők közül már csak a bariaur bukkant elő, Krim pedig gondosan kitért az útjából tudván, hogy ezt a zuhanást nem bírja megfékezni.

A bariaur úgy bukkant elő a vörös fellegekből, akár egy márványba öntött szobor. Szikrázó patákkal ért földet, lótestének összes izma megfeszült, hasa egészen a földet súrolta, aztán erős lábaival nagyokat szökkenve, társainak üdvrivalgása közepette érkezett meg a többiek mellé.

Krim eközben a felhő alatt körözött, még több túlélőre várva, de többen nem érkeztek. Végül Krim a felhőbe is belerepült a portált keresve, de csak zuhogó szikladarabok érkeztek.

-Nincs nyomuk - jelentette visszatérve. - Se nekik, se a portálnak.-Boffo ? - kérdezte Nina aggódva.Aereas már mellette állt, szótlanul és kimerülten.-Semmi - ismételte Krim.

-Keress egy menedéket! - kiáltotta neki Jandau. - Egy barlangot, ahol meghúzhatjuk magunkat.Krim vitorlázni kezdett, úgy kiáltott vissza.-Ha van is olyan, az már valószínűleg foglalt!

-Keress olyat, amelyiknek a lakóját meg tudjuk ölni! -mondta erre Jandau, még mielőtt Krim tovasiklott volna.-Krim talált egy barlangot, a csapat pedig megtámadta a lakóját nyilakkal, kardokkal, kövekkel és mágiával. A bozontos lény sorsa - Jandau farastunak nevezte - pillanatok alatt bevégeztetett, ő pedig megparancsolta Difnek, hogy hajítsa ki a dögöt a barlang elé „figyelmeztetésként".Tüzet raktak, először mágikusát Krim segítségével, majd igazit, miután Dif visszatért néhány rothadó rönkkel,

amit a hegyoldalban talált. A borongós barlangban imbolygó tábortűz fényénél a csapat összeszámolta veszteségeit, és nekiláttak ellátni egymás sebeit.

Szerencsére Khora, a kígyóasszony, és Enrik, a bariaur konyított egy keveset a gyógyításhoz. A kígyónő varázslatokat és gyógyitalokat ismert, a bariaur pedig a törésekhez és a sebkötözéshez értett.

Dif, aki megúszta egyszerű karcolásokkal és LiGrun, a gyíkember elindultak ivóvizet keresni. Bár a hegyoldalból megpillantottak valami sötét tóféleséget, még a két tapasztalatlan újonc is hallott már a Styx vizének feledtető hatásáról. Más forrást kellett találniuk.

Mikor visszatértek a kulacsokkal és tömlőkkel, először mindenki ivott, csak aztán mosták ki a sebeiket, és mosakodtak meg a maradékkal.

Aereas némán üldögélt, mióta csak tüzet raktak, szórakozottan szaggatta csíkokká az ingjét, hogy rögtönzött kötéseket gyártson. Válla láthatóan nagy fájdalmat okozott neki, vörös volt és duzzadt - az egyetlen szín sápadt bőrén. Nina mellette guggolt, és éppen Khora farok sebét látta el. Aereas újabb kötésnek valót szakított, és Nina karjára tekerte, amire a lánynak semmi szüksége nem volt. Bosszúsan lerázta magáról, és Aereas szemébe nézett.- Mi bajod van ? - csattant föl. - Próbálj meg figyelni!Aereas szórakozottan bólintott és tovább hallgatott. Ninacsak ekkor jött rá, mi bántja unokatestvérét.- Boffo ? - kérdezte mélyen Aereas szemébe nézve.Aereas elfordult, fölállt és a barlang szájához sétált.

Nina befejezte a kötözést, aztán végignézett a társaságon. Mindenki fáradtan üldögélt a tűz körül, egy-két fáslival valamelyik testrészén, és úgy tűnt, senki sem szenvedett komolyabb sérülést. Fölállt, leporolta a nadrágját, és Aereas után indult.

-Láttad, mi történt Boffóval ? - kérdezte halkan, és a vállára tette a kezét.-Éppen ez zavar - fordult felé a fiú. - Nem láttam. Az egyik pillanatban még mellettem volt, éreztem, hogy megragadja a ruhámat és megpróbál visszarántani aztán egyszer csak eltűnt. Nem maradt a barlangban, nem esett az izzó fémbe, és nem zuhant le a felhők közül. Egyszerűen csak eltűnt.

Nina óvatosan megveregette Aereas vállát, aztán átölelte.- Ki tudja ? - suttogta a fülébe. - Talán már visszatért a kis kuckójába, és szívogatja a vízipipáját.Sokáig csak hallgattak, és egymást ölelték, aztán Nina megérezte magán Jandau pillantását. Eleresztette

Aereast, és kivezette a túlvilági éjszakába. Kézen fogva álltak a hegyoldalban, és a vörös felhőket bámulták.- Ki tudja, mi történhetett ? Élő kávéházak, beszélő kutyák, földalatti barlangok, ahol úgy csordogál az olvadt

fém, mint máshol a hegyi patakok Lehet, hogy egyszer csak bele botlunk megint.Aereas némán bólintott, és lesütötte a szemét.-Hol vagyunk egyáltalán ?

-Jandau azt mondta, ez Gyehenna, legalábbis Gyehenna Első Hegye, akármit jelentsen is.-És az hol a pokolban van ? - tűnődött Aereas hangosan.

-Úgy tűnik, egyáltalán nem a pokolban - felelte Nina szórakozottan. - Jandau szerint a Kilenc Pokol, vagy Baator, ahogy ő nevezni, az az igazi pokol. Ez egy teljesen más hely.-Ha ez nem a pokol, akkor nem vagyok kíváncsi Baatorra - fölragadott egy kavicsot, belehajította a sötétségbe és hallgatta, ahogy végigpattog a lejtőn. - Miért hozták ide azok a dögök az apádat ?Nina megvonta a vállát. Szórakozottan bámulta a sötétséget, mintha szemmel követhetné az elhajított kavics

útját. -Nem tudom. Miért nem nézzük meg a könyvben ?- A könyv, igen - felelte elgondolkozva Aereas. - Artus bácsi már járt erre. Talán erről is írt valamit.A kövek pattogása elhalt, és a néma csönd, ami a tájra telepedett, szinte fülsértő lett. Visszatértek a barlangba,

letelepedtek a barátságos fényt és meleget árasztó tábortűz mellé, Aereas pedig elővette a naplót véráztatta hátizsákjából. Ölébe vette a könyvet, és intett Ninának, hogy üljön mellé. A lány megérintette a könyv kemény borítását, és finoman, de határozottan maga felé húzta.

- Az a kérdés, hogyan találunk meg bármit is ebben a káoszban ?Kinyitotta a könyvet az első lapon, és egy ismeretlen építmény illusztrációját pillantotta meg. Becsukta, aztán

ugyanazon az oldalon kinyitotta ismét, ezúttal egy gyűrött lapon számok végtelen sora látszott.- Olyan, akár egy tükörterem - mondta. - Nem tudod, hol vagy és merre jártál, csak azt, hogy hol nem, és

merre nem fogsz haladni.Aereas összeráncolta a homlokát, és fölcsillant a szeme.

-Talán ez a megoldás. Egy tükörteremben nem bízhatsz a szemedben, csak úgy tudsz biztonságosan haladni, ha egyik kezedet a falon tartod, a másikat pedig kinyújtod magad elé. Érzésből kell csinálni.

-Nem értem - nyújtotta vissza a könyvet Nina.-Mi a kérdés ? Mit akarunk megtalálni ? - kérdezte Aereas a mellkasához szorítva a könyvet.

-Hogy járt-e itt valaha az apám.-Járt-e itt Artus ? - ismételte Aereas szemét lehunyva és a térdére fektette a naplót.Nina bizonytalanul figyelte, szájának apró rándulása elárulta, hogy nem tetszik neki unokatestvére

kinyilatkoztatása.- Ez nem olyan játék, amit a kártyákkal szoktunk

Nem folytatta, mert Aereas határozott mozdulattal kinyitotta a könyvet, és még mindig csukva tartva a szemét, lapozni kezdett.

Nina kíváncsian figyelte a tábortűz imbolygó fényében, ahogy Aereas sorra továbbpörgeti a különös lapokat. Az egyik oldalon mintha Boffo arcát pillantotta volna meg, de nem volt ideje megbizonyosodni róla, mert Aereas továbblapozott és kinyitotta a szemét. Úgy tűnt, mintha Boffo ismét felbukkant volna a betűk mögött, de a táncoló árnyékok miatt nem lehetett biztos benne.Aereas hangosan olvasni kezdett.

Vajon miért akarna az Úrnő egy Gyehennába vezető salaktemetőt ?

- Ez az! - mondta Aereas izgatottan.Nina megfogta a könyvet, és az ölébe vette.

-Hadd lássam! - mondta a lapokat tanulmányozva, de már nem látta az ismerős arcot az oldalakon.-Talán nem látod ? - kérdezte rosszallóan Aereas. - A „salaktemető" bekezdés.Nina megrázta a fejét, és nagyokat pislogott, hogy elűzze az illúziót, Boffo halálát. Hiszen ha az öntödében

rekedt, a leviatán vagy a dabukok végeztek vele. A gondolat jobban megrázta, mint sejtette.Folytatta az olvasást onnan, ahol Aereas abbahagyta.

De végtére is, az Úrnő kapui mindenhová elvezetnek, miért éppen Gyehennába ne ?Ezen töprengtem, miközben a Styx robajló vize mellett álltam, és elővettem az iránytűmet. Az üvege eltörött,

lehetetlen volt leolvasni az égtájakat. Ekkor váratlanul megpillantottam benne az egész univerzumot.Az üvegszilánkok vékony csíkokra hasadtak, azok pedig újabbakra, akár egy pók hálója. Már éppen azon vol­

tam, hogy kirázom a szilánkokat a földre, amikor halálos biztonsággal megéreztem, hogy a létsíkok miniatűr tér­képét tartom a kezemben.

Az idők és a világok kezdete előtt egy tiszta, vastag és egynemű egység létezett - akár az üveg -, áttetszően tisz­ta, mozdulatlan és tökéletes.

Azután jött valami óriási dolog - talán egy isten csizmasarka -, széttörte és szétszórta a szilánkokat egy bonyolult és törékeny univerzummá. Az ütközés pedig Sigil helyén történhetett, innen jutott szét az összes reszkető és tébolyító vonal a portáljain keresztül, akár egy kerék küllői.

Elérték az oldal alját és lapozniuk kellett. Nina fölnézett a könyvből Aereas csodálkozó és rettegő tekintetébe.-Egy isten csizmasarka - suttogta Aereas.-De mi van Gyehennával ? - mordult föl Nina.

-Talán a következő oldalon van - vetette föl Aereas és kinyúlt, hogy lapozzon.-Ne! - csattant föl a lány - Lehet, hogy eltűnik a szöveg, ha ellapozunk.

-Nem tarthatjuk itt nyitva örökké.-Megjelölöm - mondta Nina, és leszakított egy darabot egyik kötéséből. Ruhája már amúgy is rongyokban lógott, nem volt kedve még többet veszíteni belőle.-Ez kicsi lesz - mondta Aereas, akinek sokkal nagyobb kínálata volt kötésekből.

-Ez véres - tiltakozott Nina.-Már megszáradt - legyintett Aereas. - Mellesleg, a tied is véres volt.

-De az enyém kisebb A vitának Aereas vetett véget, megjelölte az oldalt, és lapozott.

Amikor ismét biztos lábakon álltam, végül kiráztam az üvegszilánkokat - egy ember csak rövid ideig bámulhat az univerzumba anélkül, hogy megőrülne -, és észrevettem, hogy a Könnycseppek Palotája a hegyoldalban fek­szik, magasan a Styx fölött. Hosszú gyaloglás lesz.

- Várj! - kiáltotta Nina. - A könyvjelző eltűnt!A véres rongydarab nem lógott ki többé a lapok közül, s amikor Aereas visszalapozott, nyoma sem maradt.- Mintha elnyelte volna a könyv - dünnyögte Nina idegesen. Mintha élne. Mondtam már, hogy láttam benne

Boffót ?Aereas rosszalló pillantást vetett Ninára.-Téged is láttunk benne.

-Nem rajzra gondoltam - tiltakozott a lány. - Hanem az árnyékára, mintha a tükörképe lett volna.Aereas becsukta a könyvet, mielőtt még Nina megakadályozhatta volna.- Itt az ideje, hogy pihenjünk egy keveset. Az ember csak rövid ideig bámulhat az univerzumba anélkül

CSITT NE

Még soha nem lopózott be a szobájába, különösen akkor, amikor aludt. Gondolatban már százszor, ezerszer megtette, és mindig azon tűnődött, vajon hogyan reagálna.

Határozottan, de óvatosan leült mellé az ágyra, egyetlen hang nélkül. Padló sem reccsent, az ágy sem nyikordult meg a súlya alatt, Nina mégis ébren volt. Nem ugrott föl riadtan, még a lélegzete is egyenletes maradt, csak a szemei csillogtak halványan a beszűrődő csillagfényben.-Szia - suttogta Aereas gyengéden, és elmosolyodott.-Szia - felelte a lány rezzenéstelen tekintettel.

Aereas pedig végre megformálta azokat a szavakat, amiket gondolatban már számtalanszor elismételt.-Azt hiszem, szeretlek.-Ó - érkezett a felelet azonnal, higgadtan.

Megfogta a kezét, érezte lágy melegségét és megcsókolta a kézfejét.-Azt hiszem, szeretlek.

-Kérlek - mondta a lány, talán életében először. - Hallgass Ne Megint megcsókolta a kezét, és mélyen beszívta a bőre illatát.

-Azt hiszem - Csitt ne

Mintha nem a szavakat hallotta volna, csak a visszhangjukat. Úgy érezte, valami keresztülrepíti a szobán, és kitántorodott a folyosóra.-Ne Attól fogva soha többé nem lopózott be éjszaka a szobájába.

KN 692, MARAPENOTH 3.

Vajon mikor veszi észre az öreg Szüng Csiang, hogy lezártam a Sigilbe vezető kapuit, amikor működésbe hoz­tam az Úrnő salaktemetőjét ? Így jár, aki kaput próbál nyitni a Fájdalom Úrnőjének termeibe. Csak egy kis átalakításra volt szükség, és a portálok az Öntöde dabukok által működtetett olvasztójába vezetnek. Két legyet egy csapásra.

Persze, valószínűleg életre szóló ellenséget szereztem magamnak. Jó lesz vigyáznom, ha legközelebb Gyehennába vet a sors.

K I L E N C

AZ ISTENEK KAPUJÁBAN

Aznap éjszaka a barlangban aludtak, az Indákból és korhadt farönkökből rakott tábortűz mellett. Megtalálták az előző lakó megszáradt ürülékét, azt is a tűzre vetették. A szaga borzalmas volt, rosszabb Sigil korom és kénszagú levegőjénél és bármi másnál, amivel a kuzinok Káoszon találkoztak. Nemcsak a tábortűz bűzlött, Nina számára az égett szőrzet, megpörkölődött hús és izzadtság szaga legalább olyan kellemetlen volt, mint a tűz füstje.

Enrik, a bariaur, talán a a szag elől menekülve, vállalta az első őrséget. Félig a barlangban, félig odakint hasalt, maga alá hajtogatta négy lábát, akár egy kutya. Nina nem aludt jól, elkerülte az igazak álma annak ellenére, hogy helyesnek vélte, amiért követte apját a Gyehennába.

Alig hat órát aludt, másnap Jandau és Aereas után ébredt, harmadikként. Unokatestvérét nem látta sehol, talán kimerészkedett a barlangból, egy kicsit körülnézni. Az emberfajzat a barlang szájában állt és a vöröses félhomályt bámulta. Nina keresztbefonta karjait, mintha iázna, pedig a tűz melege átjárta a helyet. Jandau lépett mellé, és nyárson sistergő húst nyújtott felé.- Reggeli ?

Nina álmosan megköszönte és belekóstolt. Sós, füstös íze volt, különös módon illett a vidékhez, s mint kiderült, a bariaur nemcsak őrködéssel töltötte az éjszakát, hanem precízen kiporciózta a barlang előző lakóját.

-A saját ürüléke fölött megsütött szörnyeteg. Szívderítő -dünnyögte Nina savanyú arccal. - Hová megyünk ezen a kellemes napon ? - kérdezte Jandautól, egy újabb falaton rágódva.-Beljebb és följebb, ahogy a mondás tartja - felelte titokzatos mosollyal.

-Van valami híre a skorpiónak és a póknak ?Jandau megrázta a fejét, és beleharapott saját reggelijébe. - Előbb nyomokat kell találnunk.Nina csak rosszallóan megrázta a fejét. Jandau titokzatoskodott, pedig tudta, milyen nyugtalan a lány az apja

miatt. Aereas ekkor tért vissza a barlangba.- Találtam valamit - közölte. - Lehet, hogy nem fontos, de nem ismerem a környéket. Az is lehet, hogy

lényeges.Nina magában bólintott. Aereas mindig ilyen volt, végiggondolta a dolgokat, előbb tudta mi jár a lány

fejében, mint ő maga. Nina azonban mindig gyorsabban cselekedett. Rámosolygott, fölkelt a tűz mellől, leporolta magát, és Jandau felé biccentve megindult Aereas után.

A fiúnak igaza lett; valóban talált valamit egy kanyarulat mögött, följebb a hegyoldalban. Kékes színű csontváz volt, nagy mellkasa, hosszú karjai és rövid lábai alapján lajhár-szerű lény lehetett.

-Mi ez az izé ? - kérdezte Nina a kékes elszíneződésekre mutatva, miután megvizsgálta a csontokat.-Barlanglakó - vonta meg a vállát Jandau közönyösen, és egy bottal megpiszkálta a tetemet. - A kékes csíkok a pók mérgétől származnak. Beleharap az áldozatába, hogy megbénítsa, aztán bedugja a fejét a gyomrába, és belülről eszi magát kifelé - leguggolt, hogy alaposabban szemügyre vegye a csontvázat. - Ilyenkor általában pár napra bevackolja magát a bordák közé, amíg emészt. A mi pókunknak nagyon sietős dolga lehetett.

- Azt akarod mondani, hogy amíg ml odalent aludtunk, az a pók, meg skorpió idefönt éjszakázott ? - kérdezte Nina hitetlenkedve.- A pók legalábbis itt vacsorázott - bólintott Jandau.Nina egy pillantást vetett a hegyoldalra, a barlang felé, ahol Dif és Enrik beszélgetett a bejárat előtt.

-Az a melák alig pár méternyire sétálhatott el errefelé, és észre sem vette.-Hívd föl a többieket - mondta Jandau Aereasnak. - Egy jóllakott pókot könnyebb elkapni, amíg még tele a hasa.Aereas bólintott, és futva indult a barlang felé, Nina pedig figyelte, és arra gondolt, milyen fiatal még Szalad,

ha talál valami érdekeset, és szeret fontoskodni. Jandau és Nina a csontváz mellett maradtak, egymást méregették, mint két ragadozó.-Mik az esélyeink ? - kérdezte Nina.

-Ugyanazok, mint eddig - felelte. - Semmi. Az a lényeg, hogy ne az esélyekre bízzuk magunkat.Elfordult és nekivágott az emelkedőnek. Nina nézte még egy darabig, aztán visszafordult a barlang felé, ahol

Aereas izgatott kézmozdulatokkal magyarázta a csapatnak, hogy szedelőzködjenek.Aranyos fiú, gondolta magában Nina. Miatta, és az apja miatt követte őt idáig, s közben Ninával ellentétben

föladta büszkeségét, nem engedett az indulatainak. Aereasban persze sosem volt túl sok büszkeség, és mindig nyugodt, türelmes maradt - most is lelkész módjára próbálta indulásra bírni a csapatot ahelyett, hogy utasításokat osztogatott volna.

- Gyertek már! - kiáltotta feléjük Nina, és határozottan intett, ami Káonon parancsnak számított. Nem tudta és nem is érdekelte, errefelé mit jelenthet. Végül Aereassal az élen megindultak, Nina pedig elfordult és Jandau után eredt, aki közben jókora előnyre tett szert. Egy szikla mellett állt, gúnyosan vigyorogva, ami akár kihívást is jelenthetett, Nina pedig imádta a versengést. Úgy tűnt, mintha lobogó köpönyegehiányzó szárnya lett volna, s azzal röppent föl oly rövid idő alatt olyan magasra. Nina nekivágott a kaptatónak, hogy megmutassa, neki sem nehezebb följutni, de már félúton sejtette, hogy egy kicsit ki fog izzadni. Jandau pedig kipihent lesz, és még azelőtt tovább kapaszkodik, mielőtt a lány elérné azt a sziklát, ahol az előbb állt. Igaza lett.

Abban is biztos volt, hogy Aereas megpróbálja beérni őt. Talán mondanivalója is akad. Lehet, hogy megfigyelt valamit a heggyel kapcsolatban - vagy a csontvázon -, amit meg akart osztani vele, de Ninát egyik sem izgatta. Nem volt beszédes kedvében. Nem értette miért bánik ilyen keményen Aereassal. Régebben szerette, legalábbis úgy hitte. Ha nem is volt igazi szerelem, legalább úgy érezte, a fiú méltó lenne a szerelmére, ha ő képes lenne viszonozni azt.

Aereas rögtön bizonyította is érdemeit. A mászástól kipirult arccal, lihegve zárkózott föl mellé és tartotta a lépést. Szólhatott volna, de nem szólt, tudta, mit érezhet a lány: elkeseredettséget, dühöt, elveszettséget. Nina szavainak mindig kemény éle volt, amivel a Jandau féléket képes távol tartani magától. Aereas persze mindig megtalálta a lány gyenge pontjait, és sikerült olyan közel férkőznie hozzá, hogy azonnal megtudta azt is, mit védelmez Nina olyan harciasan.

- Megtaláljuk - mondta, nem először és nem is utoljára útjuk során. Nina nem felelt, még csak nem is lassított, csupán biccentett. - Addig is, javaslom, nézz körül!

Nina csak a szemét emelte följebb a kopár sziklákról, nem kezdett forgolódni. Csak ekkor vette észre az élénk, vörös felhők közül előtűnő bíborszín holdat. Hátrahőkölt és tudta, Aereas figyeli az arcára kiülő meglepetést.

Tekintete automatikusan megpróbálta kivenni a hold kerekded alakját a felhők között, de rá kellett jönnie, hiába erőlködik. A holdnak gyémánt formája volt. Úgy tűnt, Aereas élvezi a helyzetet. Nina megtorpant, hogy jobban szemügyre vegye a furcsa égitestet.- Ez nem minden - állt meg mellette Aereas. - Nézz hátra!Úgy is tett, és a lehajtott fejjel fölfelé sorjázó csapaton túl végignézett a tájon. A lejtő lentebb eltűnt a gomolygó ködben, ám az elé táruló látvány nem volt többé komor és alaktalan. A sziklák sajátos alakzatba rendeződtek, és a vöröstől a karmazsinon át a feketéig, élénk színekben pompáztak. A kövek és hasadékok túlvilági szépsége ősi temető sírkövei, vagy örökké fölfelé tartó lépcsősor mentén álló szobrok képét idézte elő.- Arra is - mutatott Aereas oldalra.

A felhők másként gomolyogtak, mint korábban, sokkal harciasabban és határozottabban, s ha nagyon fülelt, egy új, erősödő robajlás hangjait vélte hallani. A dübörgés és sziszegés valami hatalmasat ígért, amit emberi szem csak ritkán láthatott.

- Nézzük meg! - mondta Aereas mosolyogva, és elindult a hang irányába.Nina követte és észrevette, hogy a horizont nincs is olyan távol, mint sejtette. Amit addig egy hatalmas, távoli

sziklának hitt, Aereasnak csak a térdéig ért. Kuzinja fölmászott rá, és visszanézett Nina felé. Mikor a lány is elérte, úgy érezte, a világ végén jár. Aereas a kezét nyújtotta, és fölhúzta maga mellé.

Egy pillanatig úgy tűnt, valóban a világ végéhez értek. Hatalmas, félhold alakú völgy tárult a szemük elé, függőleges, oszlopszerű, fekete kőzetekkel barázdált sziklafalakkal, mintha egy isten csizmasarka hagyott volna nyomot a tájon.

Legmagasabb pontjáról lenyűgöző vízesés zuhogott a mélybe, széles volt és fekete, mintha istenek vére ömlött volna alá a lapos völgybe. Az alján szürke és alattomos tajték támadt, füstszerű vízpermet szállingózott a levegőben, ami előbb elfehéredett, majd bevörösödött, minél távolabb sodródott a szikláktól. Odalent a völgyben széles és lusta folyó hömpölygött tova a völgy pereme felé, ahonnan újabb vízesésen át folytatta útját, ki tudja merre.

- Lélegezz nagyokat! - mosolygott Aereas mellette. Nina megriadt a a hangjától, mintha elfelejtette volna, hogy mellette áll.

Nagy levegőt vett, mintha őszi falevelek, és mirha illata keveredett volna az öregség áporodott szagával. Nem volt se kellemes, sem pedig fanyar, inkább különleges, sötét és álomszerű.Aereas is belélegezte a permetet, és megrázta a fejét.

- Olyan hatalmas ez a sok világ egymás után - sóhajtotta. - Azt hiszem, már nem is kavarja föl a gyomromat többé. Olyan érzés, mint a matrózoknál: hamar megszokják a tengert, aztán a szárazföldön lesznek rosszul. Lehet, hogy kezdek hozzászokni a világok hullámveréséhez.Nina bólintott és elmosolyodott, de nem válaszolt. Aereas fölnevetett.- Ez az én kuzinom!

Egy ideig mintha fölidézték volna a régi szép időket, mintha a szikla, amin álltak, valahol Artus bácsi kertje mögött, az erdőben lett volna. Az érzés nem tartott sokáig.

- Ébresztő! Ébresztő! - hallatszott valakinek a hangja nagyon távolról, csaknem érthetetlenül, bár tisztán látta a beszélő alak száját az arca előtt.

Jandau. Vékony keze megvillant, Nina pedig enyhe nyomást érzett az arcán. Újabb hirtelen mozdulat, és a nyomában támadó csípős érzés az arcán ráébresztette, hogy pofon vágták. Még egyszer. A kéz következő mozdulatára már képes volt fölemelni a karját, és hárítani az ütést. Jandau rángatni kezdte, le a szikláról. A karjaiba vette.- Ébresztő!

Valaki Aereas előtt állt és megpróbálta fölrázni ah, a bariaur.- Mozogj már, próbálj keveset lélegezni! - ezúttal közelebbről és tisztábban hallotta a szavakat.Nina úgy botladozott Jandau karjaiban, mintha mély álomból ébredt volna, és tudta, hogy csaknem valami

szörnyű történt velük. Jandau fölfelé húzta, el a völgytől és a vízeséstől.-Tartsd vissza a lélegzeted, gyerünk tovább! - mondta mögötte az emberfajzat, kezét a lány csípőjén tartva, hogy megvédje őt az eleséstől. Miközben kézzel-lábbal kapaszkodott és botorkált valamerre, Nina elhatározta, hogy rendre utasítja a fogdosás miatt, de csak később, ha abbamarad a fájdalmas lüktetés a fejében.

-Mi volt - kérdezte elakadó lélegzettel.-Styx. A feledés vize. Még szerencse, hogy nem voltatok elég közel, hogy igyatok belőle. Már a párája is elég ártalmas.A gondolatra, hogy majdnem ivott abból a fekete léből, felfordult a gyomra, és érezte, hogy kiadja a

reggelijét. Nem akarta tudni, hogyan néz ki a félig megemésztett farastu és azt sem akarta, hogy Jandau lássa, amint éppen hány. Ellökte magától, az pedig elhátrált pár lépést, és magára hagyta.

Amikor képes volt fölegyenesedni, látta, hogy Aereas is hasonló problémával küzd.- Talán még nem vagyunk túl a rosszulléteken – mondta halvány mosollyal.

Mindketten elnevették magukat.-Arra! - kiáltotta Dif, följebb a hegyoldalban. Hatalmas karjával még magasabbra mutatott, ahol valami fehér folt mozdult a sziklák közt.-A skorpió - mondta Jandau, és már indult is, nyomában Ninával és Aereasszal. Kézzel-lábbal kapaszkodtak egyre följebb, ám a nyolclábú lény túlságosan is tartott tőlük, ráadásul könnyebben mozgott a bizonytalan talajon.Minden figyelmeztetés nélkül Dif toppant eléjük, egyik karjába Ninát, a másikba Aereast kapva,

nekiiramodott a kaptatónak. A lány, ha nem adta volna ki gyomra tartalmát pár perccel korábban, most biztosan megtette volna. Az utolsó leheletnyi styxi pára is kiszorult a tüdejéből, és mintha súlyos fátylat emeltek volna le az elméjéről.

Visszatért haragja és harciassága is, lelki szemei előtt már nem apja szabadsága, hanem a skorpió összekaszabolt teteme jelent meg.

A bariaur is tartotta velük a lépést, egy hegyi kecske ügyességével szökellt egyre följebb, Krim pedig szokásához híven hangtalanul és sötéten, hullámzó csapásokkal haladt mellettük. Dif és Enrik átugrottak egy hasadékot, és három nagy lépéssel elérték a gerincet, ami mögött a skorpió eltűnt.

Mindenki megtorpant, Dif pedig leejtette őket a töredezett, kopár talajra. Alig vették észre.Egyikük sem volt felkészülve a látványra, ami a gerinc túloldalán várta őket, még a bariaur és a varázsló-rája

is elakadó lélegezettel bámult maga elé.Az előttük elterülő síkságon különös és csillogó palota állt, a skorpió méreteihez viszonyítva titánok is

könnyedén átfértek volna a kapuk szárnyai között. A kétszárnyú ősi kapu mindkét oldalán a falak legalább hatszorta magasabbak voltak Difnél, a két vízilófejű, embertestű kőszobor pedig jóval a falak fölé tornyosult.

A kerítés, a kapu és a szobrok azonban mind eltörpültek a mögötte emelkedő pagodához képest, melynek mesébe illő vörös cserépteteje volt, az ereszek mentén pedig egzotikus sárkányokat formázó vízköpők sorakoztak. A pagoda minden oldalán teraszok húzódtak, a főépület körül pedig kisebb templomok és szentélyek tarkították az udvart. Minden épülethez széles lépcsősor vezetett, közöttük köteleken színes lampionok, lágy fény oszlatta el a karmazsin félhomályt.

A pagodához számtalan apróbb szárny csatlakozott, kagylóhéjszerűen tapadtak az épülethez, akár egy korallzátony virágai. A hatalmas épület méretei akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor a kapu résnyire kinyílt, hogy a skorpió és a pók átsiethessen. Nina számára még megdöbbentőbb volt, hogy a két vízilófejű, kőszobornak vélt kapuőr tárta ki és zárta be a szárnyakat, aztán megálltak, ismét mozdulatlanná dermedve.

Jandau, a gyíkember és a kígyónő csak ekkor érkezett meg lihegve a hegygerincre, Nina és Aereas pedig megragadták az alkalmat, hogy fölkeljenek végre a földről.

- Szüng Csiang - nyögte Jandau elhalóan, aztán összegörnyedt, mintha gyomron vágták volna. - Szüng Csiang. Tudhattam volna!

Nina összeszorította a fogait, s eszébe jutott, amit a naplóban olvasott róla: életre szóló ellenség.-Mit tudhattál volna ? - kérdezte Nina bizonytalanul.

-A tolvajok fejedelme Gyehennában - felelte Jandau. -Akárhogy is nevezze magát, akkor is csak egy hitvány csaló marad.Nina kezdett belefáradni, hogy mindig fogóval kell kihúzni a válaszokat Jandauból. Nem szólt hát semmit,

tudta, hogy az emberfajzat nem hagyna ki egy alkalmat sem, hogy fitogtassa tudását. Hallgatott hát, és várta, hogy folytassa.

- Gyehenna nemcsak salaktemető, vagy a Vérháború egyik színtere, otthont ad Szüng Csiangnak is. Nagy

hatalma van, isteni hatalom, ha úgy tetszik, bár ő maga kevésbé isteni természet. Minden idők legnagyobb tolvaja volt, ettől vált halhatatlanná. Csak idő kérdése, mikor kezdi kiaknázni a Vérháborút.

Ninát az érthetetlen magyarázatok is egyre türelmetlenebbé tették.- Mi a fenéről beszélsz ?

Jandau fölegyenesedett, kihúzta magát, és egyenesen Nina szemébe nézett.- Apád túsz. Élő portéka, akit a legtöbbet ígérőnek fog eladni. Talán a tanar'rik veszik meg, talán a baatezuk.

- Vagy az Úrnő, esetleg mi - vágott közbe Aereas.Jandau fölnevetett.

-Nem valószínű. Az Úrnő senkivel sem alkuszik, senkiért sem. Nézz csak ránk! Mi hogyan tudnánk túllicitálni a pokol légióit ?

-Mi lenne, ha visszalopnánk ? - javasolta Aereas.-Lopni a tolvajok istenétől ? - horkant föl Jandau. - Isteni hatalmakról van szó, kölyök, nem holmi öntelt nemesről. Nem, mint minden jó tolvaj, Szüng Csiang is a legtöbbet ajánlónak adja el az árut, és nem tesz olyasmit, amiből ne származna haszna. Legjobb, ha Artust is beírjuk a fekete könyvbe és Nina elindult a palota felé, és ahogy várta, a többiek is a nyomába eredtek.- Mindenkinek megvan az ára - szűrte a szót összeszorított fogai közt.

KN 695, BERIOTH 17.

Ezt már nem tűrhetem. Soha nem szoktam panaszkodni egy feladat miatt, soha ezelőtt nem ágáltam és zsörtö­lődtem azért, mert keresztül-kasul bebolyongtam a létsíkokat, és ajtókat javítgattam. Ám ezúttal valami elsődle­ges anyagi világra kell mennem, hogy előkerítsem az Úrnő egyik korábbi szeretőjét.

Legalábbis, úgy hiszem, erről van szó, hiszen ezúttal nem kell csapdába ejteni, másik világra juttatni, vagy megölni az illetőt, hanem épségben kell a színe elé vinnem.

Egy istenről van szó, persze. Végre lezártam Szüng Csiang Sigilbe vezető átjáróit, hálából egy másik isten bi­rodalmába kell mennem, aki úgy döntött, egy időre halandót játszik. Szegénykék. Az ember azt hinné, ekkora ha­talommal a birtokukban képesek elintézni ilyen apróságokat, de nem, amíg ránk bízhatják a piszkos munkát, ne­künk kell megcsinálni. Ah, mindegy.

Maikin, a macskák ura, így hívják. Soha nem hallottam még róla. Persze, lassacskán az ember elhajít egy követ, és biztosan eltalál egy istent.

Ez persze elgondolkodtat - mit akarhat az Úrnő egy vén kóbor macskától ?

TÍZ

SZÜNG CSIANG

Aereas kivételével senki sem sejtette, mi járhat Nina fejében, amikor elindult a gigászi palota felé. Mivel a skorpió és a pók már odabent volt, elkéstek a megmentéssel. Nem verekedhettek be magukat a palotába, és nem lophattak a tolvajok istenétől. Egyetlen megoldás maradt hát, vissza kellett vásárolniuk Artust. Ezért zárkózott föl sietve Nina mögé Aereas.

Egek, micsoda látvány voltak ők ketten, két taknyos zöldfülű, amint Jandau és csapata előtt egyenesen a palota kapuja felé tartottak! Igyekeztek egyenes háttal, határozott léptekkel haladni, de céljuk egyre csak nőtt, és nem kerültek közelebb hozzá. A szobrok is hatalmasabbak lettek, csaknem ködbe veszett a fejük, s a kapu rácsozata lassan vastagabbá vált, mint a kis csapat tagjai, egymás mellett állva.

Nina léptei azonban nem lassultak, arca meg sem rezzent. Aereas ettől megkönnyebbült, hiszen ha a legkisebb bizonytalanságot látta volna kuzinja arcán, valószínűleg sarkon fordul és elmenekül. Egy pillantást vetett Jandaura, aki lassan fölzárkózott melléjük. Az ő arckifejezése is hasonló gondolatokról árulkodott, melyekkel önmagát és társait bíztatta, hiszen ahová Nina tart, oda ő és az emberei is képesek eljutni.

A fennsík lassacskán kisebb világgá nőtte magát, ők pedig annyira eltörpültek hozzá képest, hogy Aereas már azt hitte, Nina egérként, a kapuk alatt próbál meg bejutni. Hirtelen hatalmas dörej hallatszott, beleremegett a föld, a csapat pedig megtorpant. A kapuőr vészjóslóan fölemelte egyik lábát, és kitakarta az eget a fejük fölött. Érthetetlen, dörgő hangon megismételte a kérdését. Szándéka egyértelmű volt.

-A gazdád elrabolta az apámat! Vissza akarjuk kapni! -kiáltotta Nina határozottan.-Ez elhamarkodott terv - rángatta meg Jandau Nina ing-ujját. - Szerintem vissza kellene vonulnunk és át -Ajánlatunk van a gazdád számára! - folytatta Nina lerázva magáról Jandau kezét.Feleletként ismét dörgő és érthetetlen robaj támadt, de a kapu egyik szárnya hangos csattanással kinyílt, az őr

pedig visszaeresztette lábát a talajra.Nina azonnal megindult a palota felé, Aereas pedig megkönnyebbült sóhajtással követte, és csak

reménykedett, hogy nem fognak még jobban eltörpülni a palota mellett.Az udvart hatalmas kőlapok burkolták, egyenként nagyobbak, mint amekkorán a kis csapat elfért, de sokkal

rövidebb idő alatt vágtak át rajta, mint azt a méretek sejtetni engedték. Aereas hálás volt, amiért az udvar nem volt üres, ugyanakkor aggódott is emiatt. A tarka foltok a háznyi kőlapokon, amik messziről elsárgult faleveleknek tűntek, sátrak voltak, pavilonok és pultok. Tekintélyes piac foglalta el a kapu és a pagoda közötti teret, talán még Sigil piaci negyedénél is nagyobb. A kínálat és a tarka sátrak között hömpölygő tömeg is legalább olyan változatos volt, de a kuzinok ezúttal már fölkészültebbek voltak.

- Még szerencse, hogy Boffo elmondta, hogyan keljünk át biztonságban egy piacon - dünnyögte Aereas Nina mellett.

A lány halkan fölnevetett, aztán mindketten kifejezéstelen arcot vágtak, szigorúan maguk elé nézve indultak meg a sokaságban. Nem sokáig tudták azonban megállni, hogy legalább a portékákra ne vessenek pár rövid pillantást. Új és használt, egzotikus és mondén egyaránt akadt a kereskedők pultján - valószínűleg lopott, vagy rabolt holmi valamennyi. Csodaszép vörös sálak, királyi palástok, izzadságfoltos, viseletes ruhák, kopott, rozsdás fegyverek és páncélok, vízipipák, rabszolgák akadtak a kínálatban.

A tény, hogy lopott áruk kereskedelme folyt az udvarban, akkor vált nyilvánvalóvá, amikor öt pókmajom ugrott a nyakukba a vásznak tetejéről, ide-oda cikázva rajtuk és közöttük, útközben megragadva mindent, amit

értékesnek becsültek. A kavalkádban sikerült elemelniük Khora egyik fülbevalóját, bárhogy csapkodott is feléjük a kígyónő hosszú nyelvével. Aprócska elégtétel volt számára, hogy miután az alattomos jószágok elvegyültek a tömegben, egy másik arra járó pókmajmon kitölthette bosszúját, és jól rávághatott, mielőtt az visítva eliszkolt a lábak erdejében.

A kis társaság további összetűzések nélkül jutott át a tér másik oldalára, a központi pagoda tövéig. Útközben két kisebb pagoda mellett haladtak el, amik templomok lehettek, de Krim szerint az emberrablók egyenesen a nagy épület felé tartottak.

A pagodához hatalmas lépcsősor vezetett. Minden lépcsőfok eggyel nagyobb volt az előzőnél, összesen egy tucat. Aereas visszanézett Difre, azon tűnődve, vajon kapható-e az óriás még egy fuvarra. Aztán meglátta Krímet, aki elkanyarodott a lépcsőktől egy széles vízelvezető csatorna felé, amin keresztül mindenféle teremtmények tartottak a palota, vagy a kapuk irányába.

- Úgy tűnik, az öreg Szüng Csiang szereti tudatni az alattvalóival, hogy hova valóak - dünnyögte Jandau.Nina fölnevetett, Aereas pedig bólintott, elértvén a halhatatlan tolvaj módszerét. Sejtette azonban, hogy

Ninának más tervei vannak. Nem is csalódott. A lány nekivágott az első lépcsőfoknak, és egyetlen gyors mozdulattal föllendítette magát.

- Csináljatok, amit akartok, de én nem vagyok alattvaló. Üzleti ajánlattal jöttem. Kétlem, hogy Szüng Csiang ugyannyira tartaná az ajánlatomat, ha a csatornán kúsznék föl hozzá - ezzel elfordult és fölkapaszkodott a következő fokra.

Jandau utána nézett, erőltetetten elmosolyodott, aztán megrázta a fejét.

- Eddig már háromszor majdnem meghaltunk miatta, de még mindig kitalál valami újat. Az a gond, hogy egyre kevésbé bánom.

Valóban ez a gond, villant át Aereas agyán. Szúrós tekintetet vetett az emberfajzatra, aki időközben elfordult, és követte Krimet a csatornához.

Vezetőjük túlságosan is megkedvelte megbízóját, különösen Aereas mércéje szerint. Hogyan is vezethetné őket keresztül a létsíkokon, ha a románc köde elhomályosítja a tekintetét ? Mellesleg, Aereas lassan látni vélte, mennyire mesterkélt alak ez a Jandau Danus. Mint mindig, most is Nina vezette az expedíciót, Artus naplója pedig legalább olyan jó útikalauz, mint amilyennek Jandau mutatta magát. Ami azt illeti, eddig csak Aereas és Nina harcolt meg az ellenfelekkel. Ha nem lenne

-Jössz, zöldfülű ? - hallotta az emberfajzat hangját a csatorna felől.-Nem arra, amerre te, az biztos! - vágott vissza, és fölkapaszkodott az első lépcsőre.Nina már a negyedik fokon járt, elhatározta, hogy azon az úton megy be a palotába, amit az önjelölt isten

használ. Aereas viszont egyszerűen nem arra akart menni, amerre Jandau.Mit is mondott Boffo arról, hogy ne bízzanak ebben a gazemberben ?Mint rendesen, Nina makacssága újabb horzsolásokhoz és kimerültséghez vezetett. Mire fölért a lépcső

tetejére, a többiek már ott álltak és bámészkodtak. Aereas pár perc késéssel érkezett, szintén kifulladva. Jandau kinyújtotta egyik karcsú kezét Nina felé, mintha a lány előkelő dáma, féltett kincs lett volna, akinek megtiszteltetés segítő kezet nyújtani.- Miért kell mindig a legnehezebb utat választani, kölyök ?Nina még mindig fújtatott, de erejéből már futotta egy csípős visszavágásra.

- Miért kell mindig a leggyávább utat választanod, senkiházi ?Bár mosolygott, Aereas tisztában volt vele, hogy komolyan gondolta.- Rendben van, vágjunk bele - állt föl Aereas, miközben leporolta magát. - Alkut kell kötnünk egy istennel, és

délután még a hazafelé vezető utat is meg kell találnunk.Erőtlen tréfálkozása csak Nina arcára csalt mosolyt. A lány bólintott, kézen fogta, és együtt elindultak, át a

hatalmas bejáraton. A kétszárnyú bejárati ajtók akkorák voltak, hogy Aereas tekintete nem is tudta egyszerre befogadni a látványt. Az előcsarnok teteje félhomályba veszett, a végtelenség érzetétől pedig úgy tűnt, semmi sem tölti ki a teret.

A hely nem volt teljesen üres, a félhomályban füstölők szürke füstkígyói kanyarogtak a plafon felé. A füstölőtálcák mindegyike akkora volt, hogy könnyedén elhamvaszthatta volna mindannyiukat.

Azok, akik a csatornán keresztül érkeztek, alázatosan fejet hajtva, lassan haladtak át a füstölők között, apróbb-nagyobb tárgyakat hajítva a parázsló hamuba. Azonnal megértették, hogy áldozati ajándékok voltak, lopott dolgok, hogy boldoggá tegyék tolvaj istenüket.

Nina már meghozta az áldozatot. Bár nem gondolt egyfolytában az apjára, mozdulatai és cselekedetei elárulták. Határozott léptekkel elsétált a hívők között, egyenesen a fogadóterem bejáratáig. Aereas ismerte a lányt. Ilyenkor nem lehetett vitatkozni vele, ezért szótlanul követte, akárcsak az egyre sápadtabb Jandau.

Hirtelen egy termetes lény toppant Nina elé, és megállásra kényszerítette. A mennyezet felől érkezhetett, mint egy pók, úgy ereszkedett alá, egy csillogó kötélen. Mikor kiegyenesedett, látszott, hogy félig pók, félig ember - akár egy kentaur, csak ló test helyett négy pár láb és hatalmas potroh képezte az alsótestét.

Éles, csipogó hangon szólalt meg, ami ugyanúgy érthetetlen volt Nina számára, mint az óriási kapuőr öblös hangorkánja.

- Nem értem a nyelvedet - rázta meg a fejét Nina magabiztosan, mint aki tisztában van a jogaival.A lény hátrahőkölt egy pillanatra, mintha meglepte, vagy nyugtalanította volna a lány hangja.

-Áldoznod kell, akár a többi követnek - csipogta végül.-Nem követ vagyok - tiltakozott a lány. - Üzleti ajánlattal jöttem.

-Áldoznod kell.-Már meg - gondolt egyet és kijavította magát. - Mi számít áldozatnak ?-Lopott tárgyak tolvajlásod gyümölcsei valakinek a húsa, akitől loptál.Nina türelmetlenül megrázta fejét, és keresztbefonta a karjait.

- Már áldoztam. Föláldoztam az apámat, akit hadifogolyként hurcoltak a gazdád palotájába. Most pedig eressz!A lény megborzongott, aztán kihúzta magát.- Tehát te vagy Nina ?

A csapat tagjai összerezzentek e szavak hallatán, Aereas pedig megpróbálta visszahúzni Ninát, de a lány lerázta magáról a kezét.-Én vagyok.

-Számítottak rád vagy egy megbízottadra, de nem ilyen korán. Az Úrnőt képviseled, vagy saját magadat ?-Az apámat képviselem -jelentette ki. - Engedj utamra!-Áldoznod kell -jött a szenvtelen válasz.

Nina egyre dühösebben meredt a lényre, az erek kezdtek kidagadni a halántékán. Hirtelen ötlettől vezérelve ledugta az ujját a torkán, és epeízű váladékkal körítve egy félig megemésztett húsdarabot öklendezett föl a kezébe.

- Ime az áldozatunk, annak a lénynek a húsa, akitől egy sötét, nyirkos barlangot raboltunk! - kiáltotta sápadtan, és az egyik füstölő felé hajította.

Szürke füstcsík kígyózott fölfelé a tálcából, a pókfonálon lógó lény pedig pórusain át belélegezte, aztán elégedetten megremegett, és lassan megindult fölfelé csillogó fonalán.

Nina szinte meg sem várta, hogy eltisztuljon az útjából, félrecsapta az egyik szőrös lábat, és belépett a sötét terembe.

A fogadócsarnokba még a fénypászmák is csak vonakodva merészkedtek be, talán a parázsló hamuk illatos füstje szívta magába és szórta szét őket, tálán a terem volt túl hatalmas, s a fény elfáradt, mire elérte a falakat.

Akármi volt is az oka, tíz lépés, és már félhomály uralkodott odabenn, újabb tíz lépés után pedig beállt a szürkület. A fény utolsó aranyszín nyalábjai fémes felületen csillantak meg előttük - harangokból, különböző magasságú réz és vascsövekből álló paravánok terelték őket a terem közepe felé, ahol egy alacsony boltíves átjáró állt.

A halovány fényben néma szellemként járkált körülöttük a többi hívő. Átsétáltak a boltíven, kezük megborzolta a harangjátékokat, amelyek megmozdultak és összekoccantak ugyan, de némák maradtak.

Aereas csak ekkor döbbent rá, hogy semmilyen hang nem hallatszik. Hiába dünnyög valamit Nina fülébe, egyikük sem hallja a szavakat. A félhomályban mindenfelé hívek és követek bolyongtak, Aereas rövid pillantást vetett rájuk, azután követte a többieket a boltíven át, a belső szentély felé.

Odabenn még sűrűbb volt a sötétség, de ahogy átlépett a kapun, imákat mormoló hangok zsongása ütötte meg a fülét.

A hívek vállvetve térdeltek, fejet hajtva istenük előtt. Aereas fölemelte tekintetét, és megpillantotta az istenséget, vagyis azt a valamit, amit Szüng Csiangnak neveztek.

A lény teste hatalmas, kocsonyás masszaként a mennyezet közelében lebegett, ebben az amőbaszerű testben pedig buborékok pezsegtek. Az egész halvány, sápadt fényt sugárzott magából.

A központi testből ezernyi kötélvastagságú, világító csáp nyúlt ki, legtöbbjük egy oltár, szentély vagy imafülke felé, szerteszét a teremben. A jelenség azt az érzést keltette a kis társaságban, hogy a csápok befonják az egész kastélyt, sőt még azok túl is képesek lennének eljutni bárhová.

Iszonyatos volt és gyönyörű, felfoghatatlanul rémisztő és gonosz, de valahogy szeretnivaló.Aereas öklendezni kezdett, de hang nem jött ki a torkán, s csak akkor vette észre, hogy már a földön térdel,

amikor háborgó gyomrára próbálta szorítani a kezét. Ha képes lett volna körülnézni, a többieket is hasonló pózban találja, kivéve Ninát, aki remegő lábakkal ugyan, de állt, és tekintetét a pezsegő kocsonyának szegezte.

Aereas érezte, hogy egy kéz nehezedik a vállára. Először azt hitte, Nina az, de túl meleg, lágy és karcsú volt, a hang pedig, amit ezt követően hallott, mély volt és határozott.Csodálatos, nem igaz ?

Aereas bólintott, és megérezte, hogy a vállát megérintő dolognak köze van az előtte ragyogó masszához.Az egyik kedvenc alakom, folytatta a lény, és egy másik végtagjával is megérintette Aereast. A tengerek

tolvaja, minden víz alatt úszó lény életének elrablója, amelynek csápjai befonják a világok óceánjait.Bár Aereas számára ismerős nyelven szólt, a hangot nem a fülével, hanem elméjével hallotta. Csak bólogatni

tudott.Nem méltó, hogy ilyen sokáig térdelj előttem, folytatta a hang, és a két kézszerű nyúlvány talpra segítette. A

vendégem barátja vagy.Aereas sietve talpra állt, és riadtan megfordult. Egy férfi állt mögötte, alacsonyabb nála, sárgás bőre és

vörösen izzó mandulavágású szemei voltak. Ahol nem fedte ruha, bőrfelületének pikkelyes mintázata volt, haja kékesfekete és egyenesszálú, testéből nyolc emberi kar állt ki, egyetlen fején pedig három arc vizsgálgatta őket. Egyik arca fiatal volt, másik középkorú, a harmadik ráncos öregemberé.

Először Ninának sikerült elég erőt gyűjtenie ahhoz, hogy megszólalhasson.- Az apámért jöttem. Vissza akarom kapni.

Az apád az én birtokomban van, tehát a tulajdonom, mondta Szüng Csiang, a középkorú arcát mutatva Nina felé. Sok alattvalómat vesztettem el, hogy megszerezzem, s legalább értük elvárok némi kárpótlást. Igazság szerint jóval többre számítok, mint pénzre.

- Az apám - kezdte Nina, de a lény egyik kezének villámgyors mozdulatával befogta a száját, egy másik karjának mutatóujját pedig rosszallóan megcsóválta.

A te apád az én tulajdonom, te pedig a vendégem vagy. Ne feledjük a szerepünket ebben az ügyben, hogy mindenki elégedettségére szolgáló eredményre jussunk!

A kéz még mindig a szájára tapadt, hüvelykje és a többi négy ujja közé szorítva az állkapcsát, hogy nehezebben bújhasson ki a fogásból.

Az isten feje elfordult, a fiatal arc érdeklődve vizsgálgatta Ninát. Ezúttal ajkait használva szólalt meg.- Sokkal többről kell alkudnod, mint amennyit a vér köteléke jelent.Aereas előrelépett és kezét a lény karjára helyezte, ám az isten már eleresztette Ninát.

- Nevezze meg az összeget - mondta.A fiatal arc elfordult, s az öregember fordult Aereas felé. Ah, meggondolatlan ifjú! Alkudnál egy emberre, akit

még csak nem is ismersz ? Mindent elveszthetsz egy ilyen üzleten.Mellesleg, szólalt meg a középkorú arc, amely ezúttal atyaian méregette Ninát, túl korai még licitálni, s nem

lenne tisztességes a többi követ megérkezése előtt. Gyertek, ruhák és szobák várnak rátok, étel és fürdő. Sokat kell még tanulnotok rólam.

- Hol az apám ? - kiáltotta dühösen Nina, bár a hangját elnyelte a sötétség, mielőtt visszhangot verhetett volna.

A lény összecsapta mind a nyolc kezét, aminek hangja már betöltötte a termet, s mennydörgésszerűen verődött vissza a sötétbe burkolódzó falakról. A szentély sarkai felől apró, zöld hajú lények siettek elő szolgálatkészen. Mindent a maga idejében. Türelmetlenséged megakadályozta, hogy illendően bemutatkozzak. A nevem Szüng Csiang

- Hol van az apám ? - követelte Nina hajthatatlanul, miközben a kis lények belecsimpaszkodtak indaszerű karjaikkal.

talán a formalitások várhatnak, amíg lemossátok magatokról az út porát, mondta a fej szomorúan. A linquák elvezetnek a szállásotokra.

KN695, BERIOTH41.

Nos, akár tetszik, akár nem, egy Xiam nevű városban vagyok, ahol állítólag ez a Maikin nevű macskaistenség bujkál. Egy biztos, rengeteg alattvalóját láttam: lompos, éhező szőrcsomókat, hallottam fülsértő nyávogásukat az éjszakai sikátorok mélyén.

Mondanom sem kell, keveset aludtam mostanság, és nem támadt jobb kedvem sem ettől a Jeladattól. Afelől biztos lehetek, hogy Maikin itt van.

Kár, hogy egy macskaisten, aki abban leli örömét, hogy kedvére bujkál és mászkál a szemét között. A legtöbb isteni inkarnáció szereti, ha tejben vajban fürösztik, csodálat és hódolat övezi, amerre jár. Ez az isten a kivétel. Remélem, hogy nemsokára megtalálom, és visszatérhetek végre Boffo kuckójába, és lesz miről mesélnem.

Mellesleg, fölállítottam néhány kisebb portált, ami eljuttat a város egyik végéből a másikba, szemvillanásnyi idő alatt, ha szükséges. Már csak Maikint kell megtalálnom. Nem valószínű, hogy kicsúszik a kezeim közül, amíg sikerül visszavinnem az Úrnőhöz. Ha az ő termeiben vagyunk, rá bízom a dolgot.

T I Z E N E G Y

D é m o n o k é r k e z n e k

Nina nem ellenkezett sokáig. Belátta, az ellenállás értelmetlen, szökésről pedig szó sem lehet. A linquák megragadták apró, de erőteljes karjaikkal, finoman, de jelezve, hogy erejük abból a masszából fakad, ami a nagy csarnok közepén ragyog.

A linquák egy folyosóba terelték őket, ami folyamatosan kanyarodott, és minél tovább jutottak benne, annál kisebb lett. Mintha egy csigaház belsejében gyalogoltak volna. Tudták, hogy mindannyiukra méretre szabott szoba vár, valahol a folyosón, abban testre szabott ruhák, frissítő és éppen akkora ágy, amekkorán kényelmesen elférnek. Talán ezek a kis, zöldhajú lények is ezen a folyosón laknak, lejjebb, ahol már minden az ő méretük. Lehet, hogy még azon túl is vannak helyiségek, a bolháiknak.

Szüng Csiang újabb egyértelmű jelét adta alattvalói értékrendjének. Minél nagyobb volt a hívő, annál közelebb juthatott istenéhez.

Mire elérték a méreteikre szabott szobákat, Nina már szédült, elveszettnek érezte magát a kanyargó épületben. A folyosók túl hosszúak és túl kanyargósak voltak ahhoz, hogy elférjenek a falak között, bármilyen hatalmasnak látszott is a palota kívülről.

Ennek ellenére Nina tudta, hogy nem tévedhet el. Ha a növekvő folyosókat követi, eljut a fogadóterembe. Mindig a nagyobb lehetőséget választva, a hívő végül eljuthat a legnagyobb lehetőséghez - Szüng Csianghoz.

Ahogy sejtette, a szoba tette föl a koronát Szüng Csiang művére. A helyiség otthonos volt, tágas, de nem túl nagy. Sárga mészkőfalain vastag, díszes faliszőnyegek lógtak, a padlón prémek hevertek, szárított virágok szétszórt szirmai árasztottak kellemes illatokat. Az egyik falon tágas ablak nyújtott lenyűgöző látványt (lehetetlen módon) egy belső udvarra. A meleget egy hangulatos kandalló szolgáltatta, tűz azonban nem lobogott benne. Nina egy szellőzőrácsot vett észre a padlón, a mennyezetről pedig kéménykürtő vezetett tovább. Odalenn, sűrű sötétség közepén, hogy apró vörös pont izzott, mint a zsarátnok. Valami azt súgta neki, az apró folt a föld mélyén izzó lávától eredt. Ez fűtötte a szobáját, s valószínűleg az egész palotát.

Kényelmesnek tűnt a szoba, egy pillanatra magával is ragadta a jóleső érzés, de azután eszébe jutott apja, és a sors, ami rá vár.

Aereas ekkor nyitott be a két szomszédos szoba közötti átjáróból, és lelkesen Nina felé indult. Megérezvén a lány komorságát, félúton lelassított, és tiszteletteljes óvatossággal állt meg mögötte.

- Biztos vagyok benne, hogy jól bánnak vele - mondta halkan, hangjában már nyoma sem volt izgatottságának.

Nina még mindig nem nézett felé, bár érezte a jelenlétét, és azt, ahogy finoman a vállára teszi a kezét.-Biztosan hizlalják, akár a vásári malacot - dünnyögte rosszkedvűen.-Még szerencse, hogy megérkeztek a disznó tolvajok - jegyezte meg Aereas derűsen. Tudta, hogy Nina túloz.-Loptál már disznót valaha ? - kérdezte Nina kisvártatva, megenyhülten.

-Egyszer birkóztam eggyel.Nina csodálkozó pillantást vetett Aereasra.

- Egy vásáron történt. A malac nyert, én pedig sáros lettem, és mindenki kinevetett.Nina megrázta a fejét és halkan felsóhajtott. Aereas fölpattant az ágyról, kezdeti izgalma visszatért,

figyelmeztetően feltartott mutatóujjával a szekrényhez lépett, és szélesre tárta az ajtaját.- Nézd ezeket a ruhákat! Akár egy királynőé! - mondta vidáman.Borús hangulata ellenére Nina föltápászkodott az ágyról, és Aereas mellé lépett. A ruhák valóban finom

anyagból voltak, tiszta, élénk színekben pompáztak, ami élesen elütött Nina kormos, szakadt és véres öltözetétől.-Nem vehetem föl ezeket. Túl mocskos vagyok.

-Ezért jöttem - folytatta Aereas, megragadva Nina kosztól fekete kezét, és magával húzta az átjáró felé.A két szoba között obszidiánnal csempézett fürdőhelyiség állt, hatalmas, hófehér káddal. Párás, meleg levegő

gomolygott odabenn.-Egy fürdő jól esne - sóhajtotta Nina.

-Minden szobát ilyen fürdők kötnek össze - magyarázta Aereas, majd egy kicsit elpirult. - Mindketten használhatjuk Mivel te vagy a koszosabb, tiéd az elsőbbség. Én a szobámban leszek

Elfordult, de Nina utána kapott és visszarántotta.-Várj! Azt sem tudom, hogyan kell használni.

-Nem figyeltél, amikor a linquák elmagyarázták ? Azt mondták, csöngessünk, ha melegvízre van szükségünk. Képzelem, egy tucat ilyen zöldfejű, melegvizes vödrökkel

-Igazán ? - kérdezte Nina a szobája felé hátrálva.-Te vagy az első.

Aereas mosolyogva legyintett a lány bizalmatlanságát látva és leültette a kád szélére.- Itt várj! Csöngetek a vízért.

Elindult a szoba felé, de ekkor kinyílt a túloldali fürdőbe vezető ajtó, megjelent egy Unqua, mögüle gőzfelhő szivárgott ki.

-Lady Nina - szólalt meg az apró lény -, szíves megjelenésére számítanak a fürdőben.-Kicsoda ? - állt föl összevont szemöldökkel Nina.

A linqua meghajolt és félreállt az ajtóból, mögötte a gőzölgő víz felhőjén át Nina Jandau alakját pillantotta meg, a másik fürdőkádból.

- Mondd meg az emberfajzatnak, hogy túl sok mocsok tapad rá, azzal törődjön! - vetette oda az apró lénynek.A linqua szája gúnyos mosolyra húzódott, meghajolt és bólintott. Mielőtt eltűnt volna az ajtó mögött, Nina még

utána szólt.- És hozzatok ide is meleg vizet, az én kádamat is meg kell tölteni!Mielőtt az ajtó végleg bezárult volna, Jandau még nyakát nyújtóztatva kinézett Nina, egészen pontosan a lány

mögött álló Aereas felé. Azután kattant a zár, Nina pedig elégedetten elfordult. Aereas addigra visszahátrált a szobájába, és becsukta maga mögött a saját ajtaját.

A tizenharmadik óra után nem sokkal találkoztak ismét a csapat többi tagjával. Házigazdájuk elégedetten magyarázta el, hogy egy órával meglopta a napot, mint mondotta azért, hogy az éjszakába nyúló beszélgetések hosszabbak legyenek.

Ezen a világon keveset számított a nappal és az éjszaka, örökös, zöldes félhomály uralkodott a vidéken, még Szüng Csiang csillagboltozata alatt is beszivárgott a palotába. Újabb emlékeztető, hogy a nagylelkű uralkodó senkiházi tolvaj volt csupán.

Az étel ellenben nem tűnt illúziónak. Egy díszesen megfaragott cseresznyefa asztal körül ültek Szüng Csianggal. Az asztalon ezüst tálcákon mindenféle finomság díszelgett, s bár mind ismeretlen volt Nina számára, étvágygerjesztőbb falatoknak ígérkeztek, mint a nyárson sütött farastu. Az étvágygerjesztő falatokon csak az asztal körül ülők pompája tett túl.

Eltűntek a rongyok és régi ruhák, mindannyian drága szövetekbe öltöztek, és furcsamód mindannyian otthonosan érezték magukat díszes ruháikban. Az összhatást csupán Jandau és a kuzinok kopasz, sebhelyes feje törte meg. A sok korom, és a hőtől összekunkorodott haj eltűntével már csak a vörös foltok utaltak arra, hogy nem jó szántukból borotválták le hajukat. Nina úgy érezte magát, akár egy egzotikus vallás titokzatos papnője - a ruházat sajátos módon igazodott kopaszságához.

Még LiGrun is elegánsnak tűnt selyem garbójában, hüllőfeje különösen bölcsnek és jóképűnek tűnt. Mind eltörpültek azonban Szüng Csiang ragyogása mellett.

Végtére is, isten volt, legalábbis így, birtokon belül meggyőzően vallotta magát annak. Drága brokátot viselt fehér hermelinszegéllyel, testre szabott vörös köntössel és selyem lábbelivel. Számtalan zsebéből a legkülönfélébb dolgokat vette elő vacsora közben. Tücsköt ketrecben, aki a legcsodálatosabb muzsikával töltötte meg a termet, amit valaha is hallottak. Kasztanyettet, amit nyolc karja egyikével csattogtatott, elefántcsont kulcsokat a szobájukhoz - mint mondotta azért, hogy láthassák: bármikor visszatérhetnek lakosztályukba. Két ezüst gömböt, amit egyik kezének ujjaival táncoltatott a tenyerén és ujjai között, egy apró denevért, ami álmosan csimpaszkodott egyik kinyújtott mutatóujjába

Eközben együtt vacsorázott és társalgott velük, két kezét kizárólag az evés kényelmes rituáléjának szentelve. Mindenki ezüst étkészletet kapott, ő azonban két bambuszrúddal evett, talán gyorsabban, mint a többiek késsel és villával. Aereasnak egy kötögető öregasszony fürge ujjai jutottak eszébe a látványától. A részletek istene volt kellemes társalgás és a sok apróság mellett megtartotta isteni méltóságát és dicsőségét.

- Említette, hogy tudta, az Úrnő is küldeni fog valakit - szólalt meg végül Nina, miután kicsodálkozta magát. - Ámúgy tűnik, ránk is számított, szobák vártak készen minket, és csodálatos ruhák, amik tökéletesen illenek ránk.

Szüng Csiang középkorú arca elismerően nézett rá. Része isteni mivoltomnak. A világ lélegzik, én pedig beszí­vom a levegőt.Nina nem hagyta, hogy ilyen könnyen lefegyverezzék.

- Tehát vannak szobák Boffónak, Lanninak és a többiek nek, akik nem élték túl ? Vagy azt is tudta, ki zuhan le vagy hamvad el élve az út során ?

Egy újabb zsebből pipa került elő, hosszú és vékony, mint a pipák - havasi kürtök - Artus szekrényében. Mire a szájához emelte, már vékony füst kígyózott a végéből.

Talán meglepő, de azok a dolgok, amiket a zsebemből húztam elő, mind lopottak - én loptam őket. Kezeim átölelik a mindenséget, ujjaim megérintik és megértik a világokat. Amit pedig megérintek, a birtokomban van.

- Ha már Káonon a birtokában volt az apám, miért kellett ellopnia ?Jandau figyelmeztetően rámordult, a lány érezte, ahogy finoman belerúg a bokájába, ő pedig válaszul

erősebben rúgott vissza. Házigazdájuk látszólag élvezte gyerekes viszálykodásukat.Karjaim hossza néha nem elég, magyarázta szerényen, füstöt eregetve a pipából. Az egyszerűbb elmék nem

hisznek a birtoklásban, ha nem látnak rácsokat - vagy láncokat, bármitm ami a tulajdont kifejezi.Feje körül eloszlott a füst, és legfiatalabb, macskaszerű arcát fordította Nina felé. Amíg Artust nem veretem

láncra, ugyan ki küldene követeket, hogy alkudjanak rá ?Nina eltolta maga elől a tányért, amiből alig evett valamit, és keresztbefonta karjait a mellkasa előtt.- Mivel egyike vagyok az egyszerűbb elméknek, résztvevő je a maga kis árverésének, és a lánya is vagyok,

látni akarom az apámat. Látni akarom a láncait.A istenség kezeinek kecses mozdulatai között szinte fel sem tűnt a finom intés, mintha nem is változott volna

semmi. Pedig valami történt, Nina szeme sarkából mozgást észlelt, és odafordítva fejét, apját pillantotta meg. Egy tekintélyes méretű székben ült, hasonlóban, mint Szüng Csiang, ruháinak díszessége pedig felülmúlta mindenkiét a teremben.

Nina olyan hirtelen állt föl, hogy széke csattantva eldőlt. Artus fölnézett, szemei fáradtak voltak, de öröm csillant bennük, arcán nyoma sem volt a megpróbáltatások okozta sebeknek. Nem állt föl, amikor Nina közelebb lépett, a lány azonban leroskadt mellé és átölelte. Valódi volt, kézzelfogható és lélegzett.-Apám!

-Végre te is látsz engem - dünnyögte a fülébe végtelenül öreg és megfáradt hangon. Nina a szemébe nézett, és kedvesen megigazgatta őszbe csavarodó haját.

-Persze, hogy látlak. Hogy vagy ?-Jól - bólintott Artus, mint aki éppen most döntötte el. -Jól vagyok. Már számítottam erre, bár egy kicsit korábban. Szüng Csiangot nem lehet sokáig elkerülni. Csak annak örülök, hogy már felnőttél, mire megtörtént.-Miért ? - kérdezte Nina térdre ereszkedve. Aereas ekkor már a szék másik oldalán állt, szemében öröm és remény, arca azonban udvariasan nyugodt maradi, tiszteletben tartotta kettejük örömét.

- Miért mondod, hogy számítottál rá ?Apja szomorúan elmosolyodott és legyintett.

- Egy apróbb nézeteltérésünk akadt a múltban. Ez többékevésbé kiegyenlíti a számlát, legalábbis akkor, ha sikeresen megejti az árverést.

Azok a démonok igazából nem téged akarnak, törte meg a békét Szüng Csiang. Csak a kulcsokat akarják, az Úrnő kulcsait. A csontkulcsokai, amik Sigil portáljait nyitják. Azt hiszik, nálad vannak.Nina nem vette le a tekintetét Artusról.- Nálad vannak ?Artus lemondóan széttárta a karjait.

- Most már semmim sincsen. Téged és Aereast is elvesztettelek - ezzel megérintette mindkettőjüket.Nem számít, hogy mid van, folytatta Szüng Csiang. Csak az a lényeg, hogy ők mit hisznek.- Mi akadályoz meg minket, hogy kiverekedjük magunkat innen ? - fordult szikrázó szemekkel Nina Szüng

Csiang felé. A kérdés meggondolatlan volt és ostobaság, tudta, amint kiejtette, de választ várt.Szüng Csiang öreg arcának orrlyukaiból füst szivárgott elő, és Nina felé fordult. Hát nem fogtad föl azt, ami

körülötted van ? nem intett nem mutatott körbe birodalmán, csak a füst látszott intőn körbekígyózni. Te magad mondtad az imént már testre szabott ruháid is arra utalnak, hogy miért nem viheted magaddal.

Öreg hangja hirtelen rideggé vált. Isten vagyok, te pedig söpredék. Föl sem tudnád emelni abból a székből, még ha meg is próbálnád.

Nina nem próbálta meg, tudta mikor kell abbahagyni a fölösleges feleselést.- Ha csak söpredék vagyok, miért foglalkozik velem ? Csak van nálam valami, ami kell magának, különben

nem alkudozna velem!Ezúttal a fiatal arc válaszolt, élénken és durván. Egy jó sakkjátékos egyetlen gyaloggal is képes mattot adni,

egy olyan jelentéktelen figurával is, amilyen te vagy. Ugyanakkor nincs szüksége egyetlen bábura, hogy győzzön. A játék azonban nem teljes a gyalogok nélkül. Egyetlen sakkmester sem kezd el egy játékot, amíg az összes figura a táblára nem kerül.

Legyen átkozott ez az ember, ez az isten, gondolta dühösen Nina. Nem talált szavakat, ezért visszafordult apja felé, aki azonban már nem volt ott. A szék felé nyúlt, de semmit sem érzett, csak a levegőt markolta.

Ó, még ott van, biztosította a középkorú arc. Lát és hall téged, bár te egyáltalán nem érzékeled őt.- Megmentelek - suttogta Nina az apjának, aztán fölállt,és visszaült a székébe. - Mennyi időbe telik, mire az

összes figura a táblán lesz ?Az isten elégedettnek tűnt, amiért Nina az ő hasonlatával élt. Már most is közelednek.Egy óriási faliszőnyeg felé intett, melynek mintázata hatalmas démoni sereget ábrázolt, amint egy sziklás

vidéken csörtetnek előre. Megszámlálhatatlanul sokan voltak, úgy tűnt, az előőrsöt alkotó lények alakja folyamatosan változik, mintha állandóan olvadoznának. Mögöttük rémisztő piká-sok jöttek, vállukon és szárnyaikon szarvak és tüskék meredeztek, apró arcukból pedig veszedelmes agyarak álltak ki. A legtöbb lény eltűnt a félhomályban és a részletekben, de Nina látta rajtuk, hogy rettenetes sereget alkottak.

Megmozdultak. Nem léptek le a képről, úgy látszott, a minták változnak folyamatosan, mintha vastag vásznon keresztül nézték volna a képet.

Ez a baatezuk fehér serege, ők az elsők, ahogy az a fehér seregtől elvárható. Követeik holnap érkeznek.Kezének újabb intésére a kép megváltozott, ezúttal hüllőszerű lényeket láttak, pikkelyes szárnyakkal,

madárhoz hasonló fejjel és veszedelmes karmokkal. Egy keskeny hegyi szoroson vágtak át úgy, ahogy egy folyó hömpölyög keresztül a sziklákon. Egy hegyi folyam hevességével és vadságával törtettek előre, ellentétben a baatezuk nyugodt menetelésével.

Ez a tanar'rikfekete serege, ami elfog késni, ahogy szokott. Reméljük, hogy holnapután érkeznek, bár eltelhet egy hét is, mire ideérnek.- Egy hét ? - kérdezte Nina csalódottan.

Ilyen szörnyű házigazda lennék ? kérdezte a középkorú arc tettetett sértődéssel, aztán elhessegette a gondolatot. Látom, már alig várod a játszmát.Nina bólintott.Akkor lássunk egy kis ízelítőt.

Ezzel egyik hosszú ujjú kezével kinyúlt a faliszőnyeg felé. Bár tíz méternyire állt tőle, mégis megérintette. Sem a karja nem nyúlt meg. sem a távolság nem lett kisebb, mégis elérte. Egy pillanatig úgy tűnt, ujjai hatalmas csápokká válnak, ahogy beleolvadnak a képbe, egyenesen a sereg közepébe. Ahol a csápok megérintették az alakokat, körbefonták áldozatukat. Egyetlen mozdulattal, ahogy egy kártyát húzna elő a pakliból, Szüng Csiang öt alakot emelt ki a tömegből, amik egyszerre hatalmasak és rémisztők lettek, amint átkerültek a faliszőnyegről a csarnokba. Átemelte a lényeket az asztal fölött, és leeresztette őket a szőnyegre.

Nina önkéntelenül hátrahőkölt a természetellenes lények látványától. Kettő közülük termetes, zöld lény volt, denevérszerű arccal és üres szemgödrökkel. Hosszú, hegyes fülük kétoldalt a koponyájukhoz lapult, csupasz bőrük megrándult a hidegtől, a félelemtől, vagy mindkettőtől.

Mellettük egy pár ördögi elmek kinéző alak állt, vonásaik mint csiszolatlan kristály, sárgásfehér hajuk pedig úgy ágazott szét a fejükről, mintha menekülne az agyukban örvénylő sötét gondolatok elől. Torz alakjukat tüskés páncélzat takarta.

Az utolsó lénynek két feje volt - egy vicsorgó kutya és egy alattomos kígyó, emberire alig emlékeztető testtel.Mindannyian lomha tekintettel néztek körül, mintha álomból ébredtek volna.Nina nem akarta megvárni a teljes ébredést, fölállt székéből, és az asztal mögé vonult, akárcsak a többiek.

Örömmel csatlakozott hozzájuk, Jandau harcias alakja mögé húzódott. Biztonságosabbnak tűnt a síkbeli oldalán

menedéket keresni, mint Aereas mellett, aki szintén idegesen toporgott a harcrakész gyíkember mögött.Szüng Csiang most ismét a faliszőnyegbe túrt, ahol már látszott az első sereg képe. Csápszerű ujjai

leereszkedtek a tömegbe, és újabb kapálózó lényt emeltek ki a terem padlójára.Nina még közelebb lépett az ember fajzathoz, és tudta, hogy az érzi reszketését.Az újonnan érkezett lények még félelmetesebbnek látszottak, mint az előző csapat. A hozzájuk legközelebb

álló hatalmas, üres tekintetű, olvadozó testű szörnyeteg volt, alakja folyamatosan formálódott, változott. Mögötte két vad ábrázatú férfi állt, hordószerű testtel, feszülő bőrpáncélban. Hegyes fülük volt, kampós orruk, előreugró állkapcsuk, melyet gondozatlan, drótszerű szakáll keretezett. A maradék kettő olyan skorpióember, akikkel Nináék már találkoztak útjuk során.

Eddigre már az összes lény ébernek tűnt, elkezdtek szétszóródni, és fölemelték fegyvereiket - nem a vendégek, hanem egymás felé.

SzüngCsiang jókedvűen szólt hozzájuk. Nejéljetek, kedves vendégeim! Nem látnak benneteket, ahogy te sem láthatod apádat. Meg sem támadhatnak titeket, ahogy apád sem tud fölkelni a székéből. Megfosztottam őket hatalmuktól és mágiájuktól, csak fegyvereiket és karmaikat tudják használni.

Nina tudta, csak akkor alkudozhat sikerrel apja életéért, ha összeszedi a bátorságát, méghozzá minél hamarabb.

Kilépett az emberfajzat biztonságot adó takarásából, majd leült házigazdája mellé.- Kezdődjék hát a szórakozás.

Szüng Csiang középkorú arca egy pillanatig csodálkozva, majd elégedetten nézett le Ninára. Aztán a fiatal arc, amely a szörnyek felé nézett, bólintott. Kezdjétek!, és tapsolt egy pár kezével.

A lények vicsorogva rontottak egymásnak. Először az olvadozó alakú lény - amit Szüng Csiang iemúrnak nevezett -és a két zöldbőrű, hosszúfülű alak - dretch - ütköztek meg.

A lemúr úgy hullámzott előre, mint egy szökőár, szabálytalan formájú karjai a két dretch feje felé csaptak. A hordótestű lények egyszerre üvöltöttek föl, hangjuk túlvilági volt, akár egy megsebzett orgona utolsó halálsikolya, mielőtt sípjai összedőlnek. Nina megborzongott, de megkönnyebbült, amikor megérezte az emberfajzat jelenlétét a széke mögött. Jandau köpönyege két oldalról átlibbent a szék támláján.

Szüng Csiang közben végig hozzájuk beszélt. Ők a tanar'ri és baatezu sereg söpredéke. Figyeljétek, hogyan támadnak először, s a többiek hogyan maradnak a háttérben. Hangjából vad ujjongás csendült, ami sokkal ijesztőbb érzés volt, mint a dretch sikolya.

Karmaik a lemúr csápjaiba martak, fogaikat a karjába mélyesztették. Nina eltakarta szemét, s nem sokkal utána már meg is hallotta a cuppanást, ahogy a letépett végtag a földre hull és szétloccsan. Erőt vett magán, és ismét fölnézett.

Szüng Csiang vidáman fölnevetett, a lemúr pedig eltűnt az örvénylő, kapálózó karmok erdejében.Most pedig a többiek, mondta csaknem izgatottan.

Először a kambionok, mondta, a tüskés páncélú, elfszerű lények felé intve. Aztán az osylutok. A skorpióemberek elsiettek a lemúr olvadozó teteme mellett. Nem bírják sokáig a várakozást, de mindketten sokáig bírják a harcot.

Az első skorpióember egyetlen ugrással szelte át a távolságot közte és ellenfele között. Hasra vágta magát, s csúszás közben ragadta meg a meglepett kambion lábait, aztán farkát a páncél egyik résébe döfte, mélyen a gyomrába. Azonnal vér szivárgott elő a sebből, feketén a szürke páncélon, akárha folyékony árnyék lett volna.Kivéve persze a szerencsés találatokat.

A kambion felvisított, hangja lassan elnyomta a szétszabdalt lemúr elhaló szörcsögését. Hatalmas kardot rántott elő hátára szíjazott hüvelyéből, és egyenesen az osylut hátába döfte. Még több vér fakadt, ezúttal narancsszín, majd még több, miután a kambion előredőlt, és a páncéljával nagy reccsenéssel eltörte a fullánkos skorpiófarkat. A kard inakat és méregzsákokat szelt át. Egyikük sem tart ki sokáig ezután.

Mögöttük a többi lény bonyolult hadonászásba kezdett. Varázsolnak, mondta Szüng Csiang. Legalábbis, megpróbálják, ám a mágia tiltott ebben a templomban.

Nézzétek! Mondta finoman megveregetve Nina vállát. Olyan izgatottság csendült a hangjában, mintha egy vásárban a nagypapa az unokájának magyarázná a mutatványosok produkcióját. Ez már érdekesebbnek ígérkezik.

A másik kambion közelebb lépett egy barbazuhoz - az egyik hátrébb álló hordó testű lényhez. Egyenlő ellenfélnek látszottak, mindkettejüknél veszedelmes szálfegyverek villantak. A kambion talált be először, fegyverének ékkővel díszített fejszefeje fölhasította a barbazu bőrpáncélját. A penge nyomán vér fakadt, zsigerek buggyantak elő a táguló hasadékból.

Ám a barbazunak ezzel még nem volt vége. Fogazott pengéjű fegyverével hátrálásra kényszerítette a kambiont, határozottan megvetve lábát saját vérének tócsájában. Egy csapás, kettő, és félresöpörte a kétélű fejsze fejét, három csapás, négy, és már a hosszú fanyelet szaggatta, öt csapás, hat, s az egyre rozzantabb barbazu a kambion koponyájába vájta a fogazott pengét.

Hangos reccsenés hallatszott, aztán vér és agyvelő fröcs-csent a szétrepedt koponyából. A kambion összeroskadt, a barbazu pedig vad dühében átlépett a hullán, és már a következő ellenfelét kereste.

Nina megint elkapta a tekintetét a véres jelenetről, s mikor újra visszanézett a küzdelemre, már új ellenfelek álltak egymással szemben - a két dretch, a kutya és kígyófejű óriás, egy barbazu (társa végre elterült, miután belsőségei beterítették a padlót), egy skorpiófarkú osylut és a lemúr.

Igen, a lemúr. A két dretch alig hagyta maga mögött az olvadozó tetemet, a démon máris újra fölvette eredeti alakját, és hamarosan újra harcrakész volt.

Nina ezúttal Szüng Csiangra emelte a tekintetét. Fiatal arca szórakozottan figyelte a küzdelem menetét, a középkorú arc azonban őt nézte, mintha feleletet várna tanítványától, egy ki nem mondott kérdésre.

- Tehát ez az a Vérháború, amiről már annyit hallottunk - dünnyögte tettetett higgadtsággal.A fej bólintott, látszólag elégedetten. Igen, ez a tanar'rik és baatezuk fő elfoglaltsága. Ez a mészárlás a

Vérháború szíve, ha lehet egyáltalán szíve egy háborúnak.Újabb sikoly hallatszott, s mielőtt Nina megszólalhatott volna, újból vér fröccsent.

- Apámnak mi köze van ehhez ?A fej elfordult, az öreg arc válaszolt a kérdésre. Apád az Úrnő kulcsainak őrzője. Nála van az összes portál

nyitjának titka, a létsíkokhoz vezető kapuk kulcsai. Az összes. Ezt már biztosan tudtad.Nem tudta, legalábbis nem ennyire összeszedetten elmondva, de bólintott, mintha tudta volna.- Tehát nemcsak egymást akarják lemészárolni, hanem meg akarják szerezni az Úrnő kulcsait.A kettő egy és ugyanaz, felelte az öreg Szüng Csiang. Aki birtokolja a kulcsokat, azé Sigil, aki pedig Sigilben

uralkodik, uralja az összes létsíkot.Egy végső, elhaló visítás hallatszott a küzdők felől, és csak egy alak maradt állva - egy véráztatta

skorpióember, aminek fullánkos farka még ide-oda tapogatózott a hullák között, aztán égnek emelte kitinpáncélos karjait, és diadalmasan elüvöltötte magát.

Hangja nem sokáig hallatszott. Szüng Csiang egyik keze -anélkül, hogy megnyúlt volna - körbefonta a skorpiót és egyetlen mozdulattal összeroppantotta, csak megfeszülő, majd elernyedő farka lógott ki az ujjai közül.Aki Sigilt uralja, a létsíkokat birtokolja.

BERIOTH 46, K. Sz. 695

Mindent visszavonok, amit Malkinről, a kóbor macska Istenről mondtam. Kellemes alak, bár annyira könnyen becsapható, akár egy kobold.

Igen, megtaláltam, arcán a kék, macskabajusz tetoválással, ahogy azt leírták nekem. (Ezek az istenek annyira kiszámíthatóak, olyan sokatmondó tetoválásokat hordanak, akár egy kisgyerek, aki jelmezbe bújik mindenszentek estéjén.)

Először alig vettem észre a tetoválást, annyira könnyen olvadt bele az arcára vetülő napernyő árnyékába, az egyik kávézó teraszán. Valami vörös folyadékot szürcsölgetett egy fakehelyből, Jehér nadrágja vakítóan ragyogott a déli napsütésben.

Fogai ugyanolyan világosak voltak, szeme macskaszemen, vörösen csillant, ahogy körülnézett. Csodálkozó arckifejezéssel pásztázta a kis teret, ami fizikai megtestesülésének még újdonság és érdekesség volt.Társalgásba kezdtem vele.

- Szóval, mi szél hozott Xiamba ? – kérdeztem flegmán, és leültem mellé a székre.Meglepetten rám nézett, a kis mosoly lehervadt arcáról. Engem tanulmányozott, bizonytalanság és gyanakvás

csillant a szemében.(A testet öltött istenek ijesztően korlátozottnak találják az emberi érzékeket, hiszen isteni mivoltukban minden

hatalom és tudás a rendelkezésükre állt. Nem fogékonyak a megérzésekre és az arckifejezések olvasására. Könnyen rászedhetők, ahogy az előbb mondtam. Nem hiszem, hogy rájött volna, ki vagyok én, vagy hogy tudom, ki ő. Szóval milyen érzés tudatlannak lenni, macskaisten ?)

Gyanakvása hamarosan távolba révedő tekintetű komolyságnak adta át a helyet. - Az igaz szerelmet keresem.Majdnem fölnevettem, de nem értette volna. Tudom, mert azt sem értette, miért veregetem barátságosan vál­

lon, vagy miért mondom, hogy nem az én esetem. Visszafojtottam a nevetést, újdonsült barátságunk érdekében.Amikor fölállt, hogy elinduljon, kiböktem. - Találkozunk holnap ugyanitt ?

- Igen.Elment, makulátlan nadrágja vakítóan verte vissza a napsugarakat. Figyeltem, ahogy távolodik, azt gondol­

tam, már csak ki kell találnom, hogyan csaljam vissza a Tömlöcbe.

TIZENKETTŐCsaládi szálak

A napló nem egyszerű úti jegyzetek, véletlenszerű képek és szövegek gyűjteménye volt - valami több, de Aereas még nem jött rá, mi az.

Korábban gyanította ezt, most már biztos volt benne, miközben az olajmécses fényénél lapozgatta az ölébe tett könyvet. Hallotta ő is, amit Szüng Csiang Ninának mondott: Artus az Úrnő kulcsainak őrzője, s ha valahol, hát a naplóban benne kellett lennie, hol tartotta a kulcsokat. Ennek az elképzelésnek az igazát csak alátámasztotta az a gondolat, hogy ha valaki megtudja - akár Jandau, akár Szüng Csiang -, hogy a könyv nála van, elvehetnék tőle.Mindenki, kivéve Ninát.

Fölkelt és bekopogott a Nina szobájához vezető fürdő ajtaján. Halovány válasz hallatszott a vízcsobogáson keresztül, ami leginkább híváshoz hasonlított. Mégis, amikor Aereas kinyitotta az ajtót, a kádban nyújtózó Nina megriadt, aztán nyakig belesüllyedt a felhőszerű fürdőhabba.-Kopoghattál volna! - dünnyögte álmosan.

-Elnézést - mondta Aereas, pedig kopogott. Hátrálni kezdett, és behajtotta maga előtt az ajtót.-Ne, várj! - szólt utána Nina, mikor az ajtó már majdnem becsukódott. - Mi az ?

Aereas megállt, aztán fölemelte a naplót.- Erről van szó. Apád könyvéről.

Fürdőhabos kezének kecses intésével Nina közelebb hívta magához. Bőre különösen sötétnek tűnt a karját körülölelő habok között. Aereas igyekezett nem arra figyelni.

-Többet jelent ez a könyv - mondta lesütve a szemét, inkább a lapokra, mint Nina vállaira terelve gondolatalt. - Ha apád az Úrnő kulcsainak az őrzője, akkor ebben a könyvben lennie kell valaminek, ami elárulja, hol tartja őket hogyan lehet felhasználni, és megmenekülni a segítségükkel.-Ülj le! - mondta olyan könnyedséggel, mintha csak a tóparton horgásztak volna. - Mutasd meg, mire gondolsz!Aereas nem készült föl rá, hogy megmutassa Ninának, de nem akarta, hogy a lány tudja ezt. Közelebb húzott

egy széket a kádhoz, és az ölébe fektette a könyvet.- Itt, például - nyitotta föl ott, ahol ujjai megjelölték.Amit látott, megijesztette, még a szava is elállt. Ahol korábbanszálkás betűk sorakoztak, most egy apró alak is feltűnt, mintha éjszakai bogár mászott volna be a lapok közé. Átsietett az oldalon, aztán eltűnt. Csakhogy nem bogár volt, hanem valami lapos, egy mozgó rajz kicsi, pocakos figura, két tömpe lábon.- Boffo - mondta, mielőtt észbe kapott volna.

-Boffo ? - kérdezett vissza Nina följebb húzódzkodva, hogy többet lásson a könyvből.-Mintha őt láttam volna keresztülszaladni az oldalon -nagyokat pislogott és megdörzsölte a szemét. Talán a kimerültségtől megcsalja a látása. Szemének megdörzsölése ugyanakkor eltakarta a szeme elől kuzinja meztelenségét.-Én is azt hittem, hogy látom - mondta Nina. - Még korábban, a barlangban. Mi lehet ez ?-Vajon benne van a könyvben ? - tűnődött Aereas hangosan.Lenézett a könyvre, de már csak a betűket látta, amik korábban is ott voltak.

Nina máris továbbvezette a gondolatot.-És ha ő benne van, vajon mi minden van még benne ?

-Úgy tűnik, végtelen - jegyezte meg Aereas -, ahogy azt már korábban is sejtettük, amikor átlapoztuk. Apád összes utazásának beszámolója

-De mikor ült le, hogy mindezt leírja ? - töprengett Nina.- Hallottam már a könyvről, talán egyszer láttam is, még kis koromban, de soha nem láttam, hogy olvasta volna, vagy írt volna bele.

Hirtelen mindketten megértették tudták, hogy maga a gondolat, összes emléke szűrődött le és vetődött papírra a könyvben.

Artus egyáltalán nem írta a könyvet, a könyv olvasta őt, és lejegyezte mindazt amit gondolt, mindig olyan formában, ami megfelelőnek tűnt. Olyan biztosan olvasta Artus gondolatait, ahogy Nina és Aereas gondolatait, s talán már le is írta őket valahol. Ki tudja hogyan, a könyv kapcsolatot teremtett hármuk- Nina, Aereas és Artus - elméjével, de a többiekével nem.

Egyiküknek sem kellett megfogalmaznia újdonsült felfedezését, mindketten azonnal megértették, mint ahogy azt is, hogy nem ők az olvasók, hanem a könyv olvas bennük.

-Végtelen és egyre növekszik - dünnyögte Nina a könyvre meredve.-Végtelen és még kettő - helyesbített Aereas. Artus emlékeinek végtelen gyűjteménye, valamint fogadott lánya és vér szerinti unokaöccse gondolatai.Boffóról azonnal megfeledkeztek, figyelmüket a könyv titkai felé fordították.Legbelsőbb gondolataik hirtelen nyitottá váltak mindenki felé, aki rájött a könyv titkára. Aereas hirtelen

elpirult, ahogy meglátta Nina nedves, lágy, barna vállait a kád szélének támaszkodva. A lány is elpirult és újból belemerült a habokba, Aereas pedig fölkelt a székéről, és visszahátrált szobájába.

Semmi sem változott, és mégsem volt többé ugyanaz. Ez az egyetlen, immár tagadhatatlan tudás - hogy a könyv ismerte mindkettőjüket és lejegyzett mindent, amire gondoltak - megtelt mindazzal, ami a halandók ősi rettegés, a bűn és a lelki üdvösség kérdésével.

Ez az ismeret jelképezett minden tudást. A tudat, hogy a halandó én különálló, és önálló akarattal rendelkezik, a tudat, hogy az egyén cselekedeteinek lelki megfontolása is létezik, és nem egyszerűen elenyészik, ellentétben a test elmúlásával. Mindent jelentett, s ez veszteségekkel is járt, erőszakkal és halállal.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, és végigheveredett a szoba furcsa, puha ágyán, Aereas ismét kinyitotta a könyvet. Ha ezentúl együtt kell élnie ezzel a teherrel, legalább megtalálja benne a jó dolgokat is. Vajon mit mondhatnak még neki ezek a kaotikus oldalak ?

Amit azonnal megtudott, amint belelapozott a könyvbe, az Ninára vonatkozott. Hosszú lapozgatás után, saját múltjának kérdéseire koncentrálva ráakadt egy magányos naplóbejegyzésre. Olyan kézírással vetették papírra, ami túl kecses volt ahhoz, hogy Artus kézírása legyen.

KN 702, Nindonth 22.Egyetlen gyermekemet a tigrisnek adtam. Egy ghara-lány volt, telve a gyilkos tűzzel. Kezdettől tudtam, de el­

rejtettem, amennyire csak bírtam, mégis hamar rájöttek. Elvették tőlem, és a tigrisnek adták, én pedig sírtam.De íme, az én titkom. Nem a tigris találta meg. A bokrok közt rejtőztem zokogva, és láttam, amint egy férfi

lehajol és fölveszi az én kicsi Ninavereth-emet, mielőtt a ragadozó eljött volna. Odamentem hozzá, és megmondtam neki a nevét, ő pedig megcsókolt, és beszélt egy nagy Úrnőről, akinek van helye Ninavereth számára.

Ez volt a legtöbb, amit tehettem a törzs közelsége miatt. Csak remélhetem, hogy biztonságra és szeretetre ta­lál, amit én nem adhattam meg neki.

A bejegyzést senki sem írta alá, a lap szélei pedig megpörkölődtek, a betűk összeolvadtak a korommal és hamuval. Az égett lapszél mögül, ami úgy nézett ki, mint egy hegyvonulat gerince szürkületkor, átlátszott a következő oldal. Ahogy Aereas összecsukta a könyvet, tudta, hogy a remény hegyei voltak.

Nina nem vérszerinti kuzinja, nem Artus vére, ahogy azt az írás is bizonyítja.Bár a hír talán lehangolja Ninát, Aereas számára örömteli volt. Azt jelentette, hogy a lány iránt érzett szerelme

nem tisztátalan, szentségtelen. Talán ettől végre Nina is kimutatja az érzéseit.A pirkadat furcsán köszöntött be Szüng Csiang kastélyába. Míg a nappalok mindig zöldben úsztak, soha nem

engedve a hűvös kéket győzedelmeskedni a rozsdavörös felett, a reggel inkább barnát hozott a rózsaszínek helyett. Száraz, forró, erőteljesen kénesszagú szél fújt. Különb volt, mint a barlang, ahová se fény, se sötétség nem látogatott el. Aereasban enyhe bűntudat ébredt: Szüng Csiang képes volt napot varázsolni a palota fölé, ő pedig a színeket kifogásolja.Korán ébredt, hogy láthassa a hajnalt.

A könyvben foglaltak miatt sokáig nem tudott elaludni. Hiábavalón lapozgatta a kötetet, melynek tartalma már eddig is jóval fölülmúlta reményeit. Nem tűnt föl semmi. Még az a naplóoldal is eltűnt, amelyet könyvjelzővel jelölt meg. Csak az álom jött, az éjszaka legsötétebb sarkát találva meg Démonokat hozott, akik egymást mardosták, és Ninát a karjaiba. Lágyan tartotta, vigyázva, ügris elől kimentett gyermek még.

Így kelt fel hát, még a nap első sugarai előtt, és leült a széles, tiszta ablakok elé, amíg a barna fény felkúszott, hogy beborítsa Szüng Csiang terpeszkedő palotáját. Mintha véráztatta géz alvadt kötegei között bukkanna fel a

nap.Virradatkor Nina jelent meg vékony hálóingben, és melléült a széles ablakmélyedésbe. Hozott magával egy

súlyos, tollból szőtt takarót, amelyet magukra terítettek, amíg a napfelkeltét nézték.Együtt látták a fekete felhőtömeg szélét, mely borús viharral fenyegette a hajnalt. Egyre mélyülő csendben

nézték tovább, aromás teát hörpölve, melyet a mindenütt jelenlévő diszkrét linquák szolgáltak fel időközben. Látták, ahogy az ébenfekete hullám kormos nyelvvé alakul, majd hatalmas sereggé válik, mely lassú, könyörtelen ütemben kígyózik a kapu felé.A baatezuk csaknem megérkeztek.

Súlyos léptekkel jöttek, csak úgy rengett a föld. A hadsereg lassan elérte Szüng Csiang palotájának legkülső falait. Tüzeket hoztak, fáklyákat, melyek égették a szemet, és a torkot. Aereas alig bírta nézni, mégsem tudta levenni róluk a szemét Bár látszólag az egész sereg nekifeszült a kerítésnek, csak egy kicsiny, négy-öt alakból álló csapat jött át a kőgólemek és a résnyire nyílt kapuk között.

Elhagyták a kapukat, és öntelt tartással, a reggeli fényben megkülönböztethetetlen arccal vágtak át a kövekkel kirakott udvaron. Csontjaik és szarvuk villanása, dölyfös járásuk, farkuk csapkodása azonban nem hagyott kétséget kilétük felől.

- Ördögök - mondta Nina és Areas egyszerre, bár úgy tűnt, legalább egy órája nem szóltak egy szót sem.Nina reszketve bújt kuzinjához. Aereas megkönnyebbült, így talán csillapodik saját remegése.- Szüng Csiang említette, hogy ma fognak ideérni – tette hozzá Aereas.A lány bólintott, tovább bámulva a pokoli horda közeledését a szentély lépcsői felé.-Vajon hogy tudjuk túllicitálni őket, ha eljön az alku ideje ? - mondta Nina keserűséggel és kétséggel a hangjában.-Már felülmúltuk őket - felelte Aereas könnyedén átfogva a vállát. - Látod, a csatornán jönnek föl.-Tehát büszkeségben jobbak vagyunk. De hatalomban ? Kalmárságban ? Abban még különbek lehetnek.-Igen, nehéz feladat áll előttünk - felelte Aereas. - Ha itt ülünk, az nem segít sokat bármilyen kellemes is.Nina nyújtózkodott, akár egy ébredező macska, Aereas még bordáinak mozgását is megérezte a vékony

szöveten keresztül. Finom érintést érzett az arcán, ami akár csók is lehetett volna. A lány ásított egy nagyot, és megszólalt.

- Igazad van. Öltözzünk föl, és menjük le a szentélybe. A házigazdánk mellett a helyünk, amikor fogadja az új vendégeket.

Ezzel el is ment, hálóinge angyalszárnyak módjára libegett utána, ahogy eltűnt a bezáródó ajtó mögött. Aereas kissé kábán kelt föl a székből, és a ruhásszekrényhez lépett. Talán biztosabban áll majd a lábán, ha felöltözik - kérdés persze, meddig marad az, ha egy isten társaságában ördögökkel találkozik.

* * * * *

Az idegen ruhák közül nem volt könnyű kiválasztani a pokoli társasághoz illő megfelelő öltözéket. Ennek ellenére hamar elkészültek, egyszerre hagyták el a szobájukat, és a folyosón Jandauba botlottak. A kuzinoktól eltérően, akik sárgákba és vörösbe öltözve egy pár rózsának tűntek, Jandau régi ruháira emlékeztető fekete vászonnadrágot, durva szövésű inget és zsebekkel teli köpönyeget viselt. Elértette Aereas csodálkozó pillantását, amivel végigmérte ruházatát.

- A köpenyem egyik zsebe, ami túlélte kis kalandjainkat, váltásruhákkal volt tele.Ezzel karját nyújtotta Nina felé, aki meglepetésében és zavarában ösztönösen belekarolt. Aereas legalábbis ezt

gondolta, bár a szentélybe vezető út során nem próbált meg elhúzódni az emberfajzattól.Váltás ruha a köpenye zsebében ? Aereas nem kérdezősködött tovább, inkább azon kapta magát, hogy szinte

fásultan veszi tudomásul, hogy miért pont ez ne létezne. Mellesleg, Jandau kedvenc szórakozásai közé tartozott, hogy kérdéseket csikart ki Aereasból, ami a fiatalember múlófélben lévő szokása volt. Csak abban lelt némi vigaszt, hogy Nina még nem fedezte föl Jandau páváskodását, s nem vonzódása vitte rá, hogy kart karba öltve lépdeljenek végig a folyosón.

Az egyre szélesedő út egy boltíves bejáraton át vezetett a szentélybe. Odaérve illatos füstfelhő pukkant szét előttük, melyből lassacskán Szüng Csiang alakja bontakozott ki.

Jó reggelt. Remélem jól aludtatok. Nem várt válaszra. Versenytársaitok megérkeztek, intett a templomhajón végigvonuló kéngőzös társaság felé.

Szüng Csiang hívei - bölcsen - széles sávban nyíltak szét előttük, mert a démoni teremtmények mögött széles, sárga miazma hagyott nyomot a padlón.

Látom, alapos fürdőre lesz szükségük, jegyezte meg a tolvajisten szelíden.Jandau becsmérlő horkantást hallatott. Az isten öreg arca pislogott néhányat, és szelíd mosollyal fordult

Jandau felé. Akárcsak nektek, mikor megérkeztetek.A fej tovább fordult, Jandau dühtől vöröslő fején túl Nina felé, aki gyermeki érdeklődéssel a tekintetében a

jövevényeket szemlélte. Bár egyesek nem a csatornán keresztül érkeztek.

Semmi jele nem látszott, hogy a lány hallotta volna, csak később szólalt meg, színtelen hangon.- Kedves, hogy észrevette.

Aereas megrémült a baatezuk látványától. Vad, erőszakos lények voltak: két, apró, sárkányra hasonlító lény, ostorral a kezében, egy nagydarab gyíkféle, sáska fejjel és madárszerű lábakkal, egy köpcös, pocakos ember, olyan széles szájjal, ami leginkább egy elvágott torokra emlékeztetett. Ha ki tudnának csikarni egy alkut Szüng Csiangból, mielőtt még egy asztalhoz ülnének ezekkel a szörnyetegekkel

- Készek vagyunk olyan üzletet kínálni, ami elkerülhetővé teszi ennek a kellemetlen - kezdte reszkető hangon, de a tolvajisten finoman fölemelt tenyere elnémította.Mindent a maga idejében.

-Elérték a paravánokat - mondta Nina. Az ördögök beléptek a forgó fémhengerek közé, és elnyelte őket a csend. Anélkül, hogy levette volna tekintetét a jövevényekről, Nina újból megszólalt.-Mi az, nagyuram, amitől ezek a harangjátékok némák maradnak ?Ah, sóhajtott az öregember. Azok a forgó hengerek az imaharangok. Híveim szerte a létsíkokon ilyen harangok

előtt imádkoznak, imáikat, kéréseiket ezekbe helyezik el összetekercselt papíron, majd füstölővel elégetik. Ha fo­rogni kezd egy henger, akkor megszólal a harang, és imájuk füstje utat talál a világokon át idáig. Alant, a szentélyben, a hengerek forgása gyűjti össze az imákat, ezért némák, s a körülöttük állók hangját is magukba szívják.

Ime, újabb bizonyíték Szüng Csiang időtlen és határtalan hatalmára. Aereas maradék magabiztossága is elpárolgott az alkut illetően. Nina nem mutatta jelét hasonló megingásnak.

A rémek átértek a kapukon. Mindannyian a fejük fölött lüktető hatalmas, kocsonyás teremtményt bámulták.- Még szerencse, hogy időben érkeztünk, és a maga oldalán fogadhatjuk a küldöttséget -jegyezte meg Nina.Attól tartok, erről már lekéstetek, mondta a középkorú arc, a jövevények felé intve, akik mélyen meghajoltak

egy háromarcú, nyolckarú ember előtt.Nina összeszorította az ajkát, és eltolta magától Jandau karját, hogy Szüng Csiangéra váltsa föl.

- Akkor hát menjünk, ismerjük meg az ellenfeleket, nagyuram! Kíváncsi vagyok, mit ajánlhatnak, ami még nincs a birtokában.

Szüng Csiang megfordult, és illedelmesen követte, öreg arcát előre fordítva, ahogy egy megfáradt öregember botorkálna. Aereas azonban látta kigyúlni a ragadozó fényét a legfiatalabb arc tekintetében, miközben Ninát kémlelte.

Ez nem az ő Ninája volt, gondolta elkeseredve, aki képes bárki karjába kapaszkodni, csakhogy eljusson az apjához. Mindig boldogult egyedül is, ám most olyanná lett, akár egy vadászsólyom, sipkával a fején, készen arra, hogy megragadjon bármilyen kinyújtott kezet. Lassacskán urának tekintett mindenkit, aki kesztyűvel és csörgő lánccal várta, hogy megtérjen.

Ki kell juttatnom innen az apjával együtt, gondolta Aereas, mihamarább, különben nem marad belőlük más, csak porhüvely, lelkük kiégett helyével a mellkasukban.

Még Jandaut is bosszantani látszott, ahogy Nina Szüng Csiang karjába fonja a sajátját, de ő sem szólalt meg. Különös érzés volt, kicsit ostobának tűnt. A tolvajisten biztosan tudta, mit érezhetnek.

Azóta megértettem, hogy az istenekkel szemben a külsőségek sokkal fontosabbak, mint az embereknél. Igen, én vagyok az, én szólok, Aereas. Bár csak a tudatomban formálódnak e szavak, a könyv papírra veti a gondolataimat. Tudom, egyetlen szörnyűséges pillanatra megértettem, de már múlik, nyúlik és elsiklik a hangulat. Annak tudata, hogy gondolataim leíródnak, felelős az érzelemért, nem a könyv olvas bennem. Nem szabad elfelejtenem ezt a hangulatot. Vajon volt egyszer hol nem volt

Aereas és Jandau lehajtott fejjel, hű udvaroncok módjára követték a párost.A szentélyben aznap számtalan hívő gyűlt össze. Az ördögök érkezése óta - tisztes távolban - két részre váltak a

jövevények körül.A baatezuk lenyűgöző látványt nyújtottak, bármilyen csúf teremtmények voltak is. Aereas alig karnyújtásnyi

távolságból tanulmányozhatta a széles szájú, kövér lény bőrszárnyait. A termetes ördög szarvsisakot, koszlott köpönyeget viselt, mely alól bűz és forróság áradt. Az ostort szorongató lények kisebbfajta sárkányok voltak, másfélszer magasabbak a fiúnál. Szobrokéhoz hasonló aranyszín szemük élettelen, s ha nem lélegeznek és mozognak, Aereas talán valóban szobroknak nézi őket. A csapat legmagasabb tagja a sáskafejű lény volt, kétszer akkora, mint Aereas. Vele egymagasságú, majd öt méteres alabárdra támaszkodott. Farkát is beleszámítva, majd' hétméteres lehetett, tekintélyt parancsolóan tornyosult a többiek fölé.

Mindenkit meghökkentett azonban, amikor a két, háromarcú nyolckarú avatar némán, egyetlen sima mozdulattal egymásba olvadt.

Engedjétek meg, hogy bemutassam vetélytársaitokat, mondta Szüng Csiang minden arca, kezeivel mindkét fél felé intve. Jandau, Nina és Aereas köszöntésképp fejet hajtottak, a démonok azonban továbbra is mereven Szüng Csiang-ra néztek.

- Mikor térünk rá az üzletre ? - szólalt meg a kövér alak. - Tudod, hogy mit akarunk.Igen bólintott a tolvajisten. De ti nem tudjátok, hogy én mit akarok, ez a ti hátrányotok. Javallom, hogy

türelemmel és sok figyelemmel próbáljatok javítani rajta!- Platinát hoztunk és ékszereket - hajtogatta a magáét a kövér alak. - A kapun túl vár rád mind. Hol van hát a

fogoly ?Xarmostrogaphus, jól tudod, hogy nem kínálhatsz föl nekem olyat, amit lopással meg tudok szerezni. Különö­

sen egy magamfajta istennek.A nagy hájpacni keresztbefonta karjait.

Mint említettem, nem tudod, mit akarok. Lesz időd kitalálni, amíg a tanar'rik ideérnek.- Tanar'rik! - szisszent föl az egyik sárkány, és savas nyálat köpött a szentély padlójára.Halk pukkanás, halovány füstfelhő, és csak a zörögve padlóra omló sárga csontok maradtak nyomában a

hírmondónak.A tabernákulumban nincs helye köpködésnek mondta Szüng Csiang nyájasan, aztán elfordult, hogy lassan

ellebegjen. Aereas, Nina és Jandau követték, egyikük sem akart a megdöbbent baatezuk közelében maradni. A boltíven áthaladtukban Aereas még lopva visszanézett, és látta, amint Xarmostrogaphus lábával megböködi a csontokat.

- Takhisis követe volt - dünnyögte morcosan -, Szüng Csiang pedig csak úgy elfüstölte. Én aztán nem mondom el neki, hogyan történt, a végén még én is így járok!

Szüng Csiang elértette az ördög megjegyzését, és így szólt. Talán kedvezek a Tanar'riknak, hogy hamarabb érkezzenek meg. Nehezen viselem az eféle otromba társaságot a templomomban.

* * * * *

A tanar'rik aznap este érkeztek meg, biztosabb járással, és nagyobb díszben, mint ellenfeleik, ám több időbe tellett, mire Aereas észrevette őket.

Krim társaságában a napló fölött gubbasztottak, a szövegbe merülve. Bár Aereas nem akarta megosztani a titkot mással, már megértette, hogy Szüng Csiang előtt semmi sem maradhat titokban. Még jól jöhet egy mágiahasználó segítsége.

A rája könnyen ráállt, hogy titokban tartja a könyv létezését Jandau előtt. Cserébe beletekinthet a különleges naplóba. Aereas egyfolytában Boffo újabb feltűnését kereste, de hiába, semmi nyoma nem akadt a lapokon, vagy a sorok között. Krim nem hibáztatta. Ahogy bizarr kérdőjel gyanánt kuporgott a székben Aereas mellett, lapos fejével a könyv fölé hajolva, föltett egy pár kérdést a látottakkal kapcsolatban. Azután némaságba burkolózva, bosszúsan próbálta fölfedezni a gnóm alakját a titkolózó oldalakon.-Nem én találtam ki - védekezett Aereas fölöslegesen.

-Nem feltételeztem rólad - dünnyögte a rája elgondolkozva. - A könyvből sugárzó mágia meglepően erős, és a látottak is meggyőztek róla, hogy örökké változnak az oldalak.-Igen - motyogta Aereas. - Mintha magától cselekedne. Mindig mozgásban van és átalakul, ahogy a felhők, vagy egy madárraj - vagy örökké mozgó istenek örökké változó gondolataiban keringő univerzumok, amikben minden bolygó mozgásban van - fejezte be Krim. - Szerencse, hogy nem minden könyv ilyen átkozottul képlékeny - elhallgatott, majd tűnődve hozzátette -, vagy igen ?Ekkor jelezték érkezésüket a tanar'rik. A kísérteties recsegő hang inkább a templom körül táborozó baatezu

hordáknak szólt, mint Szüng Csiangnak, Krimet azonban ugyanúgy megborzongatta a hang, mint Aereast.-Mi az ördög - morogta a rája az ablakhoz lebegve. Aereas nyomban követte.-Boffo mesélte egyszer, hogy eladott egy elátkozott hangú kürtöt egy yugolothnak - kezdte, de elakadta a szava, amint az ablakon át megpillantotta a kitörni készülő csata első jeleit.Alig túl a templom udvarába vezető, gigászok által őrzött kapukon, a baatezuk lassan, de vészterhesen

megmozdultak a legkülönfélébb sátraik között, sőt, egy helyütt izgága, rovarszerű fekete lények emelkedtek a magasba, sűrű szárnycsapásokkal szétoszlatva saját tábortüzeik égnek kígyózó szürke csíkját.

A kapuk másik oldalán mintha Gyehenna sziklái mozdultak volna meg, vér és izzadság csillant vízcseppek gyanánt a felszínükön, csápok és szárnyak hullámoztak az éles csúcsok között. Úgy tűnt, a talaj is új alakot ölt, emelkedett, süllyedt, tágult, lavinaként hömpölygött - látszólag megállíthatatlanul - a baatezuk tábora felé.

Krim ősi szavakat mormolt, hullámok futottak végig pofájától tüskés farka végéig, s hirtelen a távoli kapu feléjük suhant, úgy, mintha katapultból lőtték volna ki. Aereas levegőért kapkodott, és émelyegve térdre rogyott az élménytől. Tenyere és térde alatt megérezte a vastag szőnyeget, másik keze a szintén mozdulatlan párkányba kapaszkodott. A mozgás illúzió volt, ám csak akkor nyugodott meg ismét, amikor a látvány - alig kőhajításnyi távolságra a kaputól - ismét megállt. A megütköző seregek újabb kőhajításnyi távolságra látszottak a kapun túl.

- Gondoltam, így jobban látjuk - magyarázta Krim ismét kérdőjellé görnyedve az ablak előtt.Aereas bólintott, hálásan, amiért Szüng Csiang csak a ta-bernákulumra korlátozta a mágia használatát.

Máskülönben egy füstölgő rája csontváz mellett kapaszkodhatna a szőnyegbe.Önkéntelenül kinézett a csatára, bár jobban örült volna, ha nem látja.Az érkező sereg a táborozókéhoz hasonló, riasztó szörnyetegekből állt, melyeknek gonoszul csillanó

szemében a káosz fényének szikráját vélték felfedezni. Egyszerre nyitották fülrepesztő sikolyra szájukat - csáprágólkat, csőreiket, fogakkal csipkézett pofázmányukat -, hangjuk pedig elkeveredett a baatezuk felharsanó kürtjeinek robajával. Tüzes leheletek, savköpetek, füstölgő váladékok indultak útjukra az ellenséges tábor felé, még mielőtt találkozott volna a két sereg.

A vállvetve felsorakozott védők lándzsákat, fémből, csontokból és még ki tudja mi mindenből készült pajzsokat, fegyvereket tartottak maguk elé. Réseiken átszivárogtak a lángnyelvek, némelyik pajzs megolvadt, elporladt, vagy szétmállott a támadástól, vörös, fekete, vagy szürke vérfelhők közepette estek áldozatul a mögötte álló szerencsétlenek. Az erősebb védelmi vonalak mögül dárdák, lándzsák, pikák emelkedtek az égnek, halálos végük a tanar'ri hordák felé mutatott.

A tanar'rik, vagy későn vették észre ezt, vagy nem érdekelték őket a fegyverek, talán nem is volt mit tenniük. A rohamozók első sora már a mögöttük érkezők lendületétől is felfutott, felnyársalódott a hosszú nyelekre. A szívósabbak haláltusájukban még lekaszabolták a védőket, de legtöbben mereven lógtak, pár pillanatig vért, tüzet, savat, vagy mágiát fröcsögve maguktól, mielőtt végleg elpusztultak. A védők pedig leeresztették a fegyvereiket, hogy megszabaduljanak élettelen terhüktől.

Aereas émelygése visszatért, rosszulléttel küszködve fordult el az ablaktól. Barátságos kéz veregette meg a vállát nem is kéz volt, Krim recés farka érintette meg.

- Jobb, ha most látod, mielőtt még belekeveredünk - mondta jóindulatúan. Aereas gyengén bólintott, és fölemelte tekintetét a csatára.

Az elhullottak helyét pillantok alatt betöltötték a második, harmadik vonalbeliek, hamarabb, mint amennyi idő alatt elkerülhetetlen halált haltak az elődeik. A hullákat félresöpörték, vagy elhajították az útból, egymásnak, vagy a saját vonalaik mögé. A baatezuk jelentős veszteségei ellenére a védők előtt halmozódó hullák legtöbbje a tanar'rik közül került ki.

Mialatt a tanar'rik légi egységei elsuhantak a frontvonal fölött, hosszúfülű dretch-ek törtek előre a baatezuk sorai közt. Az ostoba melákok örvénylő karmai mögött rühes, férgekkel teli lények furakodtak át, szinte kivétel nélkül a baatezuk pengéinek áldozatául esve. Második hullámuk a holtestekre állva, magasabbról rontott elő, ezúttal nem volt kiálló penge, ami megakadályozta volna őket. Pajzsokra, vállakra, fejekre érkeztek, és szinte egyhangú mozdulatokkal kezdték marcangolni a védőket. Nem tartottak ki sokáig, ám harmadik hullámuk már a fajtársaik hulláiból álló torlaszok mögül rohamozhatta meg a menekülőket.

A repülő lények csakhamar elfeketítették az eget, a küzdők fölött ritkás, de annál terebélyesebb füst- és porfelhőként kavarogva, a sisakok, agyarak, lándzsák fölött. Ez a zizegő, ropogó felhő ugyanúgy örvénylett és hullámzott, ritkult és sűrűsödött, ahogy alattuk a démonok tengere, egymásnak és az alattuk küzdőknek rontva. Néha egész csoportjuk esett áldozatául a magasba lendített lándzsáknak és pikáknak, hogy aztán holtteherként maguk alá temessék gyilkosaikat. Az ügyesebbje kibújt, vagy arrébb lendítette a szárnyas teremtményeket, őket viszont gyalogos egységek tizedelték tovább.

- Gondolod - krákogta Aereas rekedten. - gondolod, hogy közibük kerülünk ?A ráják nem bólogatnak, de a hosszú, sűrű csöndből Aereas értette Krim válaszát.

KN 695, BERIOTH 47

Igaz szerelem. Egyike azon dolgoknak, amik fölött az istenek nem uralkodnak. Néhányan megpróbálták, elbuk­tak mind. Talán ezért kereste Maikin is annyira.

Az ég szürkéskék volt, komor szélfútta keresztül Xiam forgalmas terét, sietősen maga előtt terelve az összegör­nyedő járókelőket.

Az átlagosabbakat, leginkább. Maikin velem szemben ült a kávéház ablaka előtt. A hidegre készülve öltözköd­tem föl, Maikin ellenben ugyanazt a fehér vászonruhát viselte, mint első találkozásunkkor.Arcafeszült izgalomról és némi félelemről árulkodott

- Ott kell lennie valahol, Artus barátom - mondta a teret bámulva.Az asztalon álló vázából egy szál körömvirágot húzott elő, orrához tartotta és megszagolta. Látszólag élvezve

az illatát, bár én kevés emberrel találkoztam, aki szerette a körömvirág erőteljes, kellemetlen illatát.- Csak pár nap telt el - mondtam. - Adj neki még egy kis időt!

- Nekünk, halandóknak kevés időnk van.Csaknem fölnevettem. Mintha tudná!

Hirtelen talpra ugrott, az asztal csaknemfelborult, és a váza az ölemben kötött ki.- Ott! Ott van! - kiáltotta izgatottan, a nyakát nyújtogatva.Ezzel, türelmetlen hangot hallatva meg is iramodott a tér felé.Valamivel nyugodtabban keltem föl az asztaltól, hogy utánanézzek. Végül lekéstem, csak a tér közepén bizony­

talanul ácsorgó macskaistent láttam, amint a mellékutcákfelé mered, szíve hölgyét keresve.Ekkor tört ki a vihar, Maikin testére tapasztva a vékony inget és sárral pöttyözve tele nadrágját.

TIZENHÁROM

Alku egy istenért

Nina örült, hogy Jandau oldalán állt, amikor a tanar’rik megérkeztek. Hálás volt, akárcsak előző este, mert a vacsoránál Szüng Csiang démoni viadalt rögtönzött nekik, vacsora utáni szórakozásként.

Későn vette észre az érkezőket. Jandauval együtt a templom és a palota alaprajzát tanulmányozták, ami a folyosó torkolatában a fal egy jelentős részét betöltötte. Még az ütközet kitörését jelző visítások, az egymásnak csapó seregek robaja sem vonta magára a figyelmüket, csak a mágia vad kitöréseire ocsúdtak föl, talán mert a teremnek, ahol álltak, saját, alig tapintható varázslata volt. Az első pillanattól kezdve, hogy Nina megpillantotta ezt a sötét fecskét - ahogy Aereas Jandaut nevezte -, felkeltette a kíváncsiságát.

Nem csoda, hogy nem jöttek ki Aereasszal, egymás szöges ellentétei voltak. Aereas barátságos, kényelmes, biztonságot nyújtó, izmos, kisfiúsan vonzó és nyílt természetű, Jandau titokzatos, élénk, veszélyes, ösztövér, férfiasan vonzó és gyakran megfejthetetlen jellemével szemben.

Az emberfajzat rejtély volt Nina számára, a létsíkok megtestesülése, összes lehetetlen szekrényével, zsebével, élő fogadójával és a pokolba vezető salaktemetővel együtt. Jandau a pokoli mélységek és mennyei magasságok hús-vér lehetőségét testesítette meg.

Nina eddig jó pár mélységet látott már, számított rá, hogy többet is fog, de tudta, hogy a magasságok is odakint vannak, a létsíkokon, és önmaga körül, akárcsak az előtte álló térképen.

Magában azt hajtogatta, a térkép az, ami lebilincseli és elbűvöli, de ez önámítás volt csupán.A térkép olyan volt, mint ez - vastag, repedezett bőrpergamen, kerek, s akkora, mint egy ebédlőasztal. A

vonalai először bonyolultnak tűntek, ám minél mélyebben belemerült az ember, annál inkább felszínre bukkant rendszerének alapvető egyszerűsége. A figyelem összpontosításával újabb részletek tárultak eléjük.

Nina hol egy folyosóra, hol egy teremre irányította a figyelmét, s egyszer csak megpillantotta a téglák körvonalait, vagy a habarcs egyenetlenségét, az ablakok kilincseit. Ha még jobban összpontosított, megjelentek a repedések a falakon, a padlódeszkák rendezett sorai, s gyanította, ha jobban tudna koncentrálni, vagy hatalmasabb lenne a tudása, láthatná a kövek mintázatát, a téglákat összekötő malter elemeit, vagy a csontok rostjait. De ő csak egy egyszerű lány, nem isten. Emellett el volt bűvölve.

Jandau keze a térképen mozgott, vonalakat, nagyobb íveket követett az ujjával, amik elkerülték Nina részletekre irányuló figyelmét.

- Látod a templom hat szárnyát ? Mindegyik önmagába fordul vissza, akár egy polip csápjai.- Egy hatcsápú polipé - jegyezte meg Nina gunyorosan.Jandau elmosolyodott, olyan metsző arckifejezéssel, ami leginkább egy szimatoló kígyóra emlékeztetett.

-Megvan mind a nyolc csápja, ha beleszámolod a templomba vezető két lépcsősort.-A két kar, ami a külső világok felé nyúlik - dünnyögte Nina, ujjával követve a kifelé és egymástól széttartó lépcsők ívét, amik egy lomha folyó torkolatát idézték. - Igencsak kedveli a vizes hasonlatokat.Jandau csak bólintott, ezúttal nem mosolygott, amitől Nina csalódottnak érezte magát. Rosszallóan

elhessegette ezt az érzést.- Szüng Csiang azt mondta, a baatezukat ebben a szárnyban szállásolták el - mondta az emberfajzat, a polip

egyik csápjára mutatva. - Gondolom, középtájon lehetnek, nem viselnék el, ha ugyanakkora szobákat kapnának, mint mi.Ezúttal Nina bólintott mosoly nélkül.-És mi a helyzet a tanar'rikkal ?

-Ők itt lesznek - válaszolt Jandau rövid keresgélés után, a templom túloldalán lévő szárnyra mutatva.- Két tűz között - dünnyögte Nina a szentélyre mutatva.Jandau fölnevetett, amitől Nina elszégyellte magát, mert kívánta is a nevetést, ugyanakkor bánta, hogy előidézte.-Igen, kell valami a kettő közé ütközőnek.-Akkor így kell alkudoznunk - jelentette ki Nina.

-Mire gondolsz ? - kérdezte az emberfajzat a lányra nézve. Tágra nyílt sötét pupillái egyszerre tűntek ártatlannak és vadnak.-Fölösleges a démonok mércéjével versengeni, azoknak nem tudunk megfelelni. A saját erősségünket kell kihasználni, azt a kevés előnyt, amit Szüng Csiangtól nyerhetünk. Kettejük között kell egyensúlyoznunk.Jandau tekintete még mindig rászegeződött, a lány szeméből próbálta kiolvasni a választ, ami inkább lassan

alakot öltő megérzés volt.- Mi jár a fejedben ?

Igen, kislány, mi jár a fejedben ? Mindig Aereas volt a töprengő, a gondolkodó. Nina csak elkezdett beszélni, és megvárta, mi sült ki belőle.

- Nos, mit tudunk a démonokról ? - ügyes kislány, vezesd rá a válaszra, mintha vizsgáztatnád!Jandau bekapta a horgot, tekintete a plafonra révedt, ahogy töprengett.- Egyszerűek, erőszakosak, gonoszak, gyűlölködők, hatalmasak, végtelenül gyanakvóak

Nina fejében egy terv kezdett alakot ölteni.- Rólunk pedig azt hiszik, gyengék vagyunk, buták, könnyű prédák és bizakodóak ?

-Természetesen.-Akkor saját természetüket kell fölhasználni ellenük, a gyanakvásukat. Biztosak benne, hogy mi soha nem próbáljuk becsapni őket. Ha elkezdődik az alkudozás, meglátogatjuk őket - mutatott a baatezuk szállására Nina -, és azt mondjuk, Szüng Csiang már eldöntötte, hogy a tanar'riknak adja Artust, még mielőtt a baatezuk ideértek volna.Jandau bólintott és elmosolyodott. Szemei leginkább egy cápáéra hasonlítottak.- Aztán a fordítottját elmondjuk a tanar'riknak – fejezte be a gondolatot, a másik épületszárnyra bökve.Karjaik keresztezték egymást a térkép előtt. Alig értek egymáshoz, s Jandau testének melege ellenére Nina

megborzongott.- És mindkét oldalnak fölajánljuk a segítségünket, ha a dolgok rosszra fordulnak. Megígérjük, hogy segítünk

elkapni az ellenségeiket, és visszaszerezni Artust - fejezte be diadalmasan.Az emberfajzat keze hirtelen a szája előtt termett, finoman, csitítóan.- Ha házigazdánk csápjai mindenhova elérnek, ezt is meghallhatja.Ninát még soha nem hallgattatták el így, nem fogták be a száját, még az apja sem, így Jandau mozdulata

fölbosszantotta. Beleharapott a középső ujjába, az emberfajzat pedig fölkiáltott meglepetésében, és visszarántotta a kezét.

- Szüng Csiangot nem érdekli. Megkapja a vérdíját, és nem érdekli, mi történik azután. Mellesleg, ha ki akarjuk érdemelni egy tolvajisten elismerését, egy ilyen tervvel biztosan sikerül.Jandau fájdalmasan rázogatva a kezét, ismét bólintott.-A káoni lányoknak egy kis jómodort kellene tanulniuk.-A káoni fiúk nem tesznek olyat, amit te tettél.

Ekkor kezdődtek meg odakint - a kapuk előtt csatatérré változott síkságon - a robajok, mennydörgések és villámlások, kék és narancs fények körvonalaiba burkolva Jandau vékony alakját. Ninában fölmerült a gondolat, vajon tudja-e, hogy mögötte kitört a háború, vagy túlságosan lefoglalták belső viaskodásai ?

Akár tudatosan, akár nem, a fecske vonzódott Ninához, s a lány tudta, az első csatát megnyerte Jandau ellen, bár a háború hosszú lesz, s a végén egyikük megadja magát. A következmények visszavonhatatlanok, de Nina meg akarta vívni ezt a háborút.

- Nézd, hogy gyilkolják egymást! - mutatott Nina a kövezett udvaron túlra.Jandau megfordult, míg Nina fölállt és együtt léptek az ablakhoz. Az odakint dúló túlvilági küzdelem heves

volt, levegője portól, vértől, mágiától terhes, tüzek fullasztó füstje itatta át. Rengett a föld a seregek lábai alatt, a robajoktól pedig a levegő is reszketett.

Nina ekkor vette észre, hogy Jandau kezét fogja, de nem emlékezett pontosan, hogy ő nyújtotta, vagy az emberfajzat fogta meg.

A legszörnyűbb azonban még hátra volt. A kapuk előtt tomboló csata felől szürke foltokkal tarkított karmazsin áradat szivárgott át, gyorsan és biztosan árasztva el a teret. A kiontott vér hamar elérte a piacteret, s aki nem volt elég fürge, azt magával sodorta a palota felé. A lépcsőknél megtorpant egy pillanatra, kétfelé spriccelt, azután - a kétségbeesetten tolongó hívőket maga előtt tolva - beömlött a csatornákba. A túloldalon már lelassulva bukkant elő, lomhán kapálózó alkalmi utasaival, majd a főtéren lassan összefolyt. Ám ahelyett, hogy elterpeszkedett volna, egyre gyorsuló örvénylés támadt a közepén, míg végül magától lángra lobbant, bíbor fénybe vonva a palota bejáratát és a teret. A fölcsapódó nyelvek csak első pillantásra tűntek valódi lángoknak. Folyékony mozgásuk hamar elárulta, hogy még mindig a vértenger munkálkodik, ám ezúttal fölfelé, füstgomoly módjára táncolt az örvény felett, és egy hatalmas, három arcú fejjé állt össze, melynek mindhárom szája nevetett. A síron túli hangtól ahelyett, hogy eleresztette volna, Nina még jobban megszorította Jandau kezét.

Dicséretes gondolat véráldozattal kezdeni a tárgyalásokat dörögte Szüng Csiang. És mily előrelátó, hogy kapuimon kívül történt ez a kellemetlen szertartás.

Vérből formálódott fejének egyik arcából villás nyelv kígyózott elő, és átnyúllt a téren, el a még mindig hömpölygő vérfolyam mellett, a falakon túlra, a küzdő felek közé. Lecsapott a tanar'rikra, kiragadott egy maréknyit, és a visítozó démonokat behúzta a palota elé. A csata ugyanúgy folyt tovább, senki nem törődött a vérből való nyelvvel és áldozataival, akik eltűntek a hatalmas fejben.

A fej egyetlen képlékeny mozdulattal összeroskadt, csak a csuszamlós vérben esetlenül feltápászkodó démonok maradtak a nyomában.

Jandau elengedte Nina kezét és elindult. - Menjünk, ismerkedjünk meg a másik féllel!

* * * * *

A démonok még a néma harangok paravánjai között jártak, amikor Nina és Jandau beérte őket. Szüng Csiang avatárja kicsinek és türelmesnek látszott hozzájuk képest.

Az egyik jövevény, egy nalfeshnee óriási, szürkebőrű, vadkanfejű lény, apró, rongyos szárnyakkal, idegesen tekergőző hüllőfarokkal, csaknem háromszor akkora volt, mint a háromarcú isten. Két, Khorához hasonlító, de hatkarú, ékszerekkel gazdagon díszített kígyónő kísérte kétoldalt. Két másik, Jandau által vrocknak nevezett, egy embernél kétszer magasabb, keselyűszerű, csökevényes karjaikban botokat szorongató lény pedig mögöttük állt. Rondaságukban fölvették a versenyt a baatezukkal.Nina ezúttal érezte, Jandau keze csúszott a kezébe.

A tanar'rik Szüng Csianggal vitatkoztak, aki csöndesen állt fölé tornyosuló alakjuk előtt, két karját a háta mögött, kettőt mellkasa előtt font össze. Harciasságuk ellenére megtartották a tisztes távolságot Szüng Csiang előtt.

Jandau és Nina közelebb léptek, a lány elhúzódott az emberfajzattól, és úgy közelített a tolvajistenhez, ahogy azt egy feleség tenné. Ostobaság volt, tudta, de az apja sorsa forgott kockán. Szüksége volt rá, hogy megmutassa: van bátorsága arra, hogy megtegye, amire készült. Egyik kezét az isten vállára helyezte, és finom csókot lehelt Szüng Csiang öreg arcára.

- Gondok adódtak az alattvalókkal, drágám ? - suttogta, elég hangosan ahhoz, hogy elérjen a démonok fülébe.A környék hirtelen elcsendesedett.

A tolvajisten fiatal arca meglepő fürgeséggel fordult Nina felé, és szájon csókolta. Tekintete azonban fölért egy fegyelmező pofonnal. Köszönöm, kedves, hogy aggódsz.

A tanar'rik egymásra néztek, aztán vissza Szüng Csiang felé.- Ki ez a szuka ? - kérdezte a nalfeshnee.

A szuka ugyanezt gondolja a korcsokról, felelte Szüng Csiang szenvtelen hangon, és a démonok felé biccentett, felkérve, de inkább megkövetelve a bemutatkozást.

-Kraxon vagyok, ő Garkon - mondta az egyik vrock meghajolva.-Climestratenicova - mondta a magasabbik kígyónő.-Listrodomocinitus - szólalt meg a másik.-Frak - vakkantotta a nalfeshnee.

Szüng Csiang ezúttal meghajolt előttük. Üdvözöllek benneteket szerény lakomban. Remélem, jó érzitek majd magatokat, amíg megtárgyaljuk a fogoly sorsát. Udvarias meghívás fenyegető éllel.

Nina megborzongott, hallván a közönyt, ahogyan apjáról beszéltek. Talán ezért tette ismét az isten vállára a kezét.

- Mutass be a tanar'riknak, drágám, ahogy azt a baatezukkal tetted.Mielőtt Szüng Csiang megszólalhatott volna, harákoló hang hallatszott a vadkanfejű démon felől, de Nina

felsziszszent.- Nincs köpködés a szentélyben!

Figyelmeztetését az isten vészjósló pillantása követte, s a nalfeshnee elnémult. Szüng Csiang egyúttal újabb szúrós pillantást küldött a lány felé, amitől sietve visszahúzta a kezét. Tudta, hogy tiszteletlen volt házigazdájával szemben, de remélte, hogy a tolvajok istene elnéz egy kisebb engedetlenséget, s talán bizonyos fokig még tetszik is neki. Emellett a nalfeshnee életét is megmentette.

Ő Nina, Káonról, társa a síkbéli Jandau, akit sokfelé ismernek. Mutatta be Szüng Csiang.- Jandau - sziszegte az egyik kígyónő -, hát találkozunk ismét!Jandau halványan elmosolyodott a fenyegetésnek is beillő szavak hallatán.

- Ne hánytorgassuk a múltat - Ezek a szeretőid, Szüng Csiang ? - krákogta az egyik vrock.Nina elpirult a sértő szavak hallatán, Jandau pedig hirtelen nagyon sápadtnak tűnt.

Nem szeretők, inkább a vetélytársaitok- mondta Szüng Csiang higgadtan.- Mit kínálhatnak neked, amire szükséged van ? - kérdezte a nalfeshnee harciasan.

Meglátjuk, felelte az isten, fiatal arcát Nina felé fordítva. Meglátjuk.

* * * * *

Nina megkönnyebbült, amikor Szüng Csiang bejelentette, hogy azonnal kezdetét veszi az alkudozás. Egy gyomorkavaró vacsora - egymást öldöklő dretchekkel és lemúrokkal -éppen elég volt, nem kívánt hasonlókkal egy asztalhoz ülni étkezni.

Szüng Csiang elvezette Jandaut, Ninát és a kissé rosszkedvű tanar'rikat a harangjátékok között, az egyik lépcsőig. Minden tárgyalásomat az alagsorban rendezem meg. Fényes templomom tágasságát remekül ellensúlyozza az alant szűkös sötétje.

Nina kelletlenül követte az istent, nem akart sem a démonok mellett haladni, sem a háta mögött tudni őket, s ha lett volna még bátorsága, talán ezúttal Szüng Csiang kezét keresi bátorításul - ám kevélysége már elszállt, az emberfajzat pedig már megfogta a kezét. Jobb volt, mintha másvalaki tette volna meg.

Szüng Csiang néhány finom intéssel utasításokat adott a sürgölődő linquáknak, akik azonnal szétrebbentek a különféle járatok felé.

A lépcső - akár a többi jelenség Szüng Csiang mély tengereket idéző palotájában - a tetején széles volt, hatalmas fokokkal, majd kisebb lett, szűkebb és sötétebb, és a pincébe vezetett. A tolvajisten természetesen nem zavartatta magát, ezúttal is finoman lebegve ereszkedett alá, akárha szellők segítenék.

Egy Nina méretű lény számára, legyen az síkbeli, vagy első, ez komolyabb gondot jelentett. Az első négy lépcsőfokon összekoccantotta a fogát, akkorákat kellett ugrania. Jandau surrogó, lobogó köpönyege méltóságteljesebb volt, kecsesebben is érkezett a talpára.

A démonok is hasonló gondokkal küszködtek, bár legtöbbjük mágiához folyamodott. Jeleket róva a levegőbe, mágikus komponenseket kotorásztak elő - annak ellenére, hogy Szüng Csiang ujjának finom intésével jelezte, hogy nem fog sikerülni nekik. Mégis próbálkoztak vele, elsőként az egyik kígyónő fejezte be a mozdulatokat, utolsó intésével együtt, halk puffanás keretében, hamuvá omlott a lépcső tetején.

A másik kígyónő riadt tekintetén kívül senki nem fordított több figyelmet rá, azon kívül, hogy félbemaradtak a megkezdett varázslatok, és aki még nem vágott neki, sietve követte társait a lépcsőfokokon.

Kivéve természetesen a vrockokat, akik súlyos, elmúlástól terhes szagú szárnyaikkal a levegőbe emelkedtek, és úgy vitorláztak lejjebb.

Újabb isteni gyakorlat a halandók szertartásos lealacso-nyításához. Még a majd' hét méter magas, tohonya nalfesh-nee is esetlenül követte Szüng Csiangot. Bármilyen gőgösen érkeztek tárgyalni az érintett felek, minden önteltségük elszivárgott, mire megérkeztek a lépcső aljába.

Végül mindenkinek sikerült fölzárkóznia a tolvajisten mellé, akinek körében már ott álltak a baatezuk, Aereas és a többiek, anélkül, hogy meg kellett volna küzdeniük az alattomos lépcsősor okozta nehézségekkel.

Különös helyre jutottak. Ninát egy ciszternára emlékeztette. A koromfekete falakat a talaj fekete sziklájából vájták, s bár száraz volt, sötét és nyirkos, zajok visszhangoztak a kopárságban. A mennyezetet elnyelte a sötétség, a szintén fekete padlón azonban halvány erezet futott, ami mintha mind egy pontba mutatott volna, vagy terebélyes fa gyökereiként onnan ágazott volna szét. Kétség nem fért hozzá, hogy van irányuk. Ezen a különös helyen, furcsa alagsorban minden másként működött. A padló aztán lassú ívben fölfelé hajlott, s fal lett belőle. Végül ez ébresztette rá Ninát, hogy mi az, amit lát, miért készteti valami arra, hogy a nyakát tekergesse. Egy kifordított katedrálisban álltak. Nemcsak a mennyezeten a padló helyett, hanem a fordítottjában, ahol a gyertyatartó kandeláberek körül volt a legsűrűbb a sötétség, s a rózsaablakok fekete szögletei sötét lándzsákat szúrtak a fény folyamába.Ami a szent áhítat háza volt, sötét ügyletek helyszíne lett.

A démonok különösen elégedettek voltak a hellyel, a többieket azonban hatalmába kerítette saját halandóságuk nyomasztó tudata.

Szüng Csiang megvárta, míg mindenki megértette az új környezetet, csak aztán szólalt meg. Mindig ezen a helyen alkuszom, meg a lopott árura, az ilyesmi nem valóa székhelyemhez Egyszerű., elemi, mindennapi és mocskos dolgok ezek, isteni létem alapjai.

Minden karját egyszerre emelte föl és tárta szét. Ahogy az élet is a fertőből keletkezik, hatalmam forrása az egyszerű élet egyszerű bűneiből ered.

Nina megborzongott, talán a hely zordsága okozta, talán mélységes sötétsége. Szüng Csiang leeresztette a karjait -egyetlen kivétellel, mellyel egy kandeláber felé mutatott, ami leginkább asztalra emlékeztetett. Szüng Csiang a túloldalára lebegett, a baatezuk a jobbján, a tanar'rik a bal oldalán, Nina, Jandau és csapatuk pedig vele szemben. Halandók számára megtiszteltetésnek tűnt a hely, s a démonok hamar megértették jelentőségét - egyenrangú ellenfelek az árverésen, de pártatlanok, s így nincs mitől tartaniuk. Mindenki elhallgatott.

Most pedig az alku tárgya, szólalt meg Szüng Csiang, először bemutató monológja után.Mélyen robajló hang támadt és verődött vissza a csupasz falakról, s egy darabig mindenki az eredetét kereste,

az egyre hangosodó, tompa zajban. Szüng Csiang végül felfelé mutatott, s mindenki egyszerre kapta arra a fejét.Hatalmas, opálfekete inga suhant el a fejek fölött, roppant korongja ében holdként szívta magába a fényt, amíg

elhaladt. Az imbolygó fényben úgy látszott, valami lóg rajta.Káoni Artus.

Az apja volt az, odakötözve az ingához, bár nem bizonyosodhatott meg felőle, amíg a sötétből suhogva visszafelé nem lendült a gigászi fémnyelv. Akkor is csak pillanatokra láthatta, de tudta, érezte, hogy ő az.

A licitálás addig folyik, amíg az inga leng, jelentette be Szüng Csiang halkan.- Készen állunk - vakkantotta a szürkeszakállú barbazu. - Tiszteletreméltó Szüng Csiang, ajánlatunk egy

rabszolgák által épített, alázatos succubus személyzettel ellátott második palota Baatorban, jó rálátással a Styx sötét folyamára.

Az isten mindhárom arca elmosolyodott. Enyém mindörökre ?- Az idők végezetéig - felelte a démon, a maga módján mosolyogva.És milyen jogok járnak ezzel a palotával ? kérdezte Szüng Csiang.

Artus ekkor suhant el ismét az alkudozó csoport felett, s Ninának egy pillanatra sikerült elkapnia apja tekintetét.- Apám - tátogta némán, és tudta, hogy Artus megértette.A barbazu időközben komoly erőfeszítéseket tett, hogy tovább növelje ajánlata értékét.- uralmad, akárcsak, ezen a birtokodon.

Nem érdekel egy nyári lak, mondta Szüng Csiang. Különösen nem a pokolban.A tanar'rik felnevettek és az egyre kínosabban feszengő barbazu felé fordultak. Aereas készen állt, hogy

közbeszóljon, de Nina megszorította a kezét, hogy hallgasson. Kíváncsi volt a másik ajánlatra, mielőtt megtennék a sajátjukat.

- A palota közvetlen átjárót jelent itteni templomod és Baator között.Van átjáró az öltözőm és a pöcegödröm között is, de nem szeretem használni. A tolvajisten hangulata mit sem

változott, csupán fiatal arca fordult a baatezu felé, s az ő szájából tőrdöfések voltak ezek a szavak.- Ta talán kiterjeszthetjük az uradalom határait a palota kapuin túlra. Még száz mérfölddel, ha megfelel Szüng Csiang megrázta a fejét. Kinek a nevében beszélsz ? A sajátodéban ?Úgy tűnt, a barbazu hasonló hangnemben válaszol, végül azonban képtelen volt megszólalni. A tanar'rik

azonnal kihasználták a csöndet.- Mi tíz palotát kínálunk Abyssben, tízezer rabszolgát és húszezer ágyast, népünk kívánatosabb fajai közül -

recsegte Garkon, az egyik keselyűfejű vrock.Ah, jellemző a tanar'rik képzelőerejére! Fogjátok másvalaki ötletét, és még üresebbé teszitek. Egy baatezu

szájából elfogadható ajánlat, de tőletek nem, kaotikus barátaim.Ninának kedve lett volna nevetni az isten szurkálódásain, ha nem az apja a tét. A tanar'rik sem nevettek, nem

is válaszoltak, csak Szüng Csiang hangja törte meg a csöndet, kis szünet után.Csalódnék, ha csak palotákkal jöttetek volna házalni hozzám.Az arcokra kiülő kifejezések alapján pedig ez volt az igazság. A démonok azonban nem voltak ostobák. Nina

is tudta ezt, és látta is a tanar'rikon. Az inga, rajta Artussal ismét elsuhant a fejek fölött.

- A jó kereskedő ismeri a vásárlóját - károgta Garkon. - Abyss sokat nyújthat, még egy istennek is. Mi az, amire szükséged van, uram ?

Szüng Csiang egy darabig csak állt, s bár nem mozdult, mégis nagyobbnak tűnt, mint bárki a teremben, s mind a hat szeme mélyzölden izzott, ajkai egyszerre nyíltak szólásra.

Isten vagyok, akár a többiek, s mégis itt kell uralkodnom, ezen a mocskos, kénkőszagú fennsíkon, ahol sosem kel föl a nap, halott földjében nem terem meg a mag. Ez nem az én világom, ez a meddő föld, kopárság. Az én bi­rodalmam a forgalmas város, a piactér, a civilizáció pusztuló fellegvára, nem a lávatemető. De bármily hatalmas vagyok is, az ég sosem kék a palotám fölött, templomom sosem az a végtelen tér, amivé tenni akarom. Nem, bará­taim, ugyanúgy fogoly vagyok itt, ahogy a tücsök a kalitkájában, akit egy hatalmasabb valaki, vagy valami táp­lál, akit csodálnom kell.

Ne becsüljetek azonban le, intett figyelmezőleg. Talán fogoly tücsök vagyok csupán, ti azonban csak a virágpor, amit belélegzek. Ha pedig nem kínáltok nekem szabadságot, vagy legalább annak érzetét, egyikőtök sem távozik élve.

Ez kijózanított mindenkit. Elszállt a szánalom, a megvetés, csak a rettegés maradt, és az inga suhogása a fejük fölött.

-Ha ez a kívánságod - szólalt meg Nina -, ezt megadhatjuk neked. Apám Sigil kulcsainak őre, a Fájdalom Úrnőjének ügynöke -Ezt mind tudjuk - sziszegte a kígyónő. - Mi másért lennénk itt ?-S ti mindannyian azért licitáltok rá - folytatta rezzenéstelenül -, mert azt remélitek, átadja nektek a kulcsokat.Elhallgatott, mert hallotta, hogy közeleg az inga, s mintha Artus suttogott volna valamit, ahogy a közelbe ért.

-Ám ő sohasem fogja odaadni.-Soha nem adom oda - hallatszott Artus rekedtes hangja elhaladtában. A barbazuk gyűlölettel teli arccal néztek föl rá.-Aki elviszi Artust, csak egy darab néma testet kap, akiben hiába keresi a választ, bárhogy próbálja is.-Igaza van! - kiáltott közbe Artus, valahonnan a félhomályból.Szüng Csiang fiatal arca rosszalló pillantást küldött felé. Azért jöttél, hogy ócsárold az árum értékét ?

- Nem - felelte azonnal Nina. - Bár az okos vásárló megpróbál lealkudni az árból, nekem nem ez a szándékom.Olyasmit kínálok, ami elárulja, hol vannak a kulcsok, nem pedig olyat, ami hallgat róla.

Az egyik sáskafejű gyíklény félrefordította a fejét, úgy szólalt meg kevélyen.-És mi lenne az a felbecsülhetetlen értékű kincs, amit egy tacskó fölkínálhat nekünk ?-Apám naplója - felelte egyszerűen, keresztbefonva a karját.

-Ne, Nina a naplót ne - hallatszott Artus hangja.A baatezuk elégedettnek tűntek, hogy megtudták a nevét, de Nina nem zavartatta magát.- A naplóban benne van apám minden utazása, a kapuk, melyeket ő állított, vagy használt, s melyek Sigilbe

vezetnek. Semmilyen kínzással nem szedhetitek ki belőle azt, ami ezeken a lapokon könnyen megtalálható.Ahogy kiejtette a szavakat, egyre nyomatékosabban, egyre határozottabban, úgy gyűlt benne a feszült

izgalom, a harag, amit eddig magában hordozott. Nincs nálad az a könyv, törte meg Szüng Csiang hangja a csöndet.

Nem, nincs velem, Aereas szobájában van, ahol bármelyik linqua könnyedén megszerezhetné. Tudván, hogy a tolvajok istene már átkutatta zsebeit, talán gondolatai között is kotorászott, igyekezett elterelni a gondolatait.- Tehát érdekel valakit ez a könyv ?

Szüng Csiang középkorú arca barátságos, nem, inkább elismerő mosollyal fordult Nina felé. Milyen előrelátó, hogy egy ilyen értékes könyvet kínálsz, míg ezek a tehetetlen bolondok pokoli palotákkal akarnak elárasztani!

- Hatalmassá tehetünk téged Abyssben! - szólalt meg harciasan a kígyónő. - Démonok légióit állítjuk a szolgálatodba, akkora hatalmat kínálunk, hogy mindegyik arcod olyan erős lesz, mint egy külön isten! Mágikus ereklyéket adunk neked, Cymbal Jogarát, vagyon

Csak egyetlen kéz lendült a magasba a nyolcból, s a kígyó-nő azonnal elnémult. Szüng Csiang Ninához intézte szavait. És ne tarts attól, hogy ellopom tőled ezt a könyvet. Bár megtehetném, sőt, elmém egy része már böngészi is a lapokat, csupán azért, hogy meggyőződjek az áru értékéről A tolvajok ura vagyok, de nem lopom el azt, ami már a birtokomban van. Addig nem kezdődhet a játszma, míg az összes figura nincs a táblán.

- Nem tudod elolvasni! - kiáltotta Artus elsuhantában. - A könyv lángra lobban és elhamvad, amint a kezedbe kapod!

Szüng Csiang megrázta háromarcú fejét. Ó, dehogy. Már a markomban van, és mégsem égett el. Kérlek, Artus, a hazudozás rosszfényt vet rád!

- Megmutatjuk neked az átjáróinkat Gyehennába, és a többi világra - krákogta Garkon.Ismét a magasba lendült az egyik kéz. Mind megtettétek az ajánlatotokat, az inga pedig csaknem megállt.

Vonuljatok vissza, hagyjatok magamra a portékámmal, hogy eltöprengjek a hallottakon.Mindenki csöndben várakozott, miközben az inga, korongjához kötözött terhével lassan nyugvópontra tért,

egyre játékosabb, rövidebb pályáján. Nina Aereas kezét érezte meg a vállán, az első melegséget, a pincébe érkezése óta, és Jan-dau csontos kezét a másik vállán, ami fagyos volt, mint a levegő, a nyirkos falak a kifordult templomban. Akár Szüng Csiang - két fej, egymással ellentétes oldalon - egyszerre szólaltak meg.- Menjünk vissza a szobánkba és várjuk meg a végét

KN 695, DOROOMOTH 5

Micsoda asszonyt talált magának Maikin! Csak az a gond, hogy a leány nem is tud róla. Nevetnem kell. Úgy gondolom, ez örökösen visszatérő kétely egy istennél - tudatni az emberekkel, hogy léteznek.

Nevetnem kell azért is, mert az én tanácsomat kéri. Mit mondjon, hogyan közelítsen hozzá, hasonlók.Jobb lesz sietnem, mielőtt még kínosabbá és ostobábbá válnak a dolgok.

T I Z E N N É G Y

Árulás

Szobájához érve Aereas lelki szemei előtt még mindig lengett a baljóslatú inga. Furcsa érzés volt, mintha ő maga lett volna hozzákötözve, s a templom mozgott volna lágy ívben körülötte. Nem lepte volna meg, ha kiderül, hogy ők lengedeztek, és Artus jelentette az egyetlen biztos pontot.

Gyűlölöm ezt a helyet, gondolta, miközben belépett szobája ajtaján. Gyűlölöm. Aránytalan arányok, melyek között a halandó porszemmé válik, a tolvajisten pedig mindenütt jelen van. Megfoghatatlan, felfoghatatlan. Szennyvízcsatorna volt a lépcső, vérfolyam hömpölygött eső helyett. Förtelem.

Mielőtt bezárhatta volna maga mögött az ajtót, mielőtt megpróbálta volna legalább a nagyját kizárni aggasztó gondolatainak, mielőtt legalább egy kis időre elbújhatott volna szobája tünékeny biztonságának védőburkában, meghallotta Nina hangját.Az egyetlen jelenség, ami lecsitíthatta kavargó gondolatait.

- Induljunk, csak félig vagyunk készen - mondta.Aereas sarkon fordult, kuzinja közvetlen mögötte állt, türelmetlen csillogással a szemében.-Ml van félig készen ?

-Az alkudozás - felelte, és már húzta is kifelé a folyosóra. - Megteremtettük a kedvező helyzetet, most meg kell alapoznunk a kedvezőtlent.Becsukta Aereas mögött az ajtót, egy pillanatra olyan érzés volt, mintha megölelte volna.

-Zárd be! Engedelmeskedett.-Miről beszélsz ? - kérdezte aztán.

Nina belekarolt, húzni kezdte a folyosón, s alig hallhatóan magyarázatba kezdett.- Meglátogatjuk a baatezukat és a tanar'rikat. Mindkettőjüket meggyőzzük, hogy becsapták őket, és a másik

félnek ígérték Artust, és ha ez valóban így alakul, akkor készek vagyunk segíteni nekik.Nina terve. Gyermekkorukra jellemző kecses, módszeresen kigondolt csel, mint amikor egymás ellen

fordította a Higgins fiúkat, hogy elterelje figyelmüket a mókusról, amelynek kínzását tervezték.-A könyv! - mondta hirtelen a fiú, megpróbálva fékezni lendületes menetelésüket.-Biztonságban van. Jandau és csapata őrzi. Jobb helyen van, mintha otthagytuk volna, vagy magunkkal vinnénk.-De bízhatunk bennük ? Bízhatunk Jandauban ? - fogalmazta meg összes kételyét Aereas.Nina azonban meg sem torpant, rángatta előre a kanyargó, egyre szélesedő folyosón.- Nem számít. Muszáj bíznunk benne. Én kínáltam föl a könyvet Szüng Csiangnak, a démonok csak velem

fognak szóba állni.Aereasnak a nyelvén volt a kérdés, miért őt választotta kísérőnek, miért nem Enriket, a bariaurt, vagy Krimet,

a varázslót ? Végül nem kérdezte meg.

KN 695, DOROOMOTH 12

Vállalkozásom egyik Jele sikerrel járt, a másik kudarc-bajulladt.Maikin hűvös volt, állt a kútnál, azután, hogy találkozott a nővel a Zenélő Piacon. A következő lépést akartuk

megbeszélni.Maikin fehér ruhái, akár a villámfény a vakító égbolton - idegen az emberkéz alkotta házak között. Egyik

lábát a kút kávájára tette, és így szólt.-Azt hitted, túljárhatsz az eszemen Éreztem, hogy elönt a pír.- Nem vált be a megbeszélt szöveg ?

Sötét szemeiben kétfehérfolt izzott föl, mintha ikerholdak lettek volna.- Ó, dehogy, a szöveg jól bevált. Most már tudja, hogy létezem, látott már párszor.

Csaknem elakadt a lélegzetem a tekintetétől.- Akkor mi a gond, barátom ?

Kezemet, amit épp a vállára helyeztem, egyetlen vad mozdulattal csapta le.- Én nem a barát szót használnám.

Nem akartam tovább Jeszíteni a húrt, de nem is volt szükség rá.- A barátok nem rejtik el az igazi arcukat. Nem egyszerű ember vagy te, hanem kém, egy volt egy létező

hatalom kémje.Tudta. Valahol óvatlanul elkövettem egy hibát, bár a legnagyobb az volt, hogy azt hittem, olyan vakon szerel­

mes és olyan ostoba ez az isten, hogy nem veszi észre az egyszerű csapdát.- Ne légy úgy megsértődve, te sem vagy te sem vagyegyszerű ember -Jeleltem. - Hol van a te őszinteséged ?Addigra már elfordult, háta fehér háromszög volt a fakó házak háttere előtt.

- Ne jöjj többé a közelembe, Sigilből jött Artus!

TIZENÖT

JANDAU

Jandau Danus még soha életében nem látott két ilyen zöldfülű elsőt, mint azok ketten. Tágra nyílt szemek, égnek fordított tekintet, mintha varázsszóra összeállna az egész átkozott kirakós, aminek minden egyes darabja egy újabb kirakós része. Még mindig makacsul tagadták, hogy egyszerű gondolatokkal, cselekedetekkel és érzelmekkel megérthetnék a világok törvényeit. És lám, most is, nekiindultak, hogy alkut kössenek a démonokkal.

Ahogy a résnyire nyitott ajtón keresztül figyelte őket, az az érzése támadt, mintha az első báljukra igyekeznének. Vagy inkább horgászni. Könnyed léptekkel, szinte szökdécselve. Senkinek sem volt joga hozzá, hogy így vágjon neki, ha ármányokra készül.

Az emberfajzat szélesebbre nyitotta az ajtót, és különösen Ninát vette szemügyre. Senkinek sem volt joga így járni és kész.

Végtére is, jobb félni, mint megijedni, s talán ezért is bízta Jandaura a naplót a lány. Visszahúzódott a szobába, és becsukta az ajtót. Megfordult, és csapata maradékának kíváncsi pillantásaival találta szemben magát.- Most meg mit bámultok ? - kérdezte.

Mindannyian máshogy reagáltak: Enrik elkapta a tekintetét, LiGrun lehunyta a szemét és felsóhajtott, Khora szája sarkában pedig mosolyféleség játszadozott. Egyedül Krim nem törődött vele, legalábbis látszólag. A napló fölé görnyed-tében csak a kérdés elhangzása után vetett egy lapos pillantást Jandau felé. Dif pedig, a nagy melák Dif, kidülledő szemekkel kíváncsian méregette.-Tetszik neked, ugye ? - kérdezte bután.

-Inkább a könyve tetszik - felelte Jandau. Részben így is volt. Krim kuporgó alakja mellé lépett, és egy széket húzott maga alá.A rája, akár egy kincsét védelmező kobra ágaskodott a könyv fölött, egyszerre védekezően és megigézetten.

- Nyisd ki! - mondta Jandau.Krim fölnézett az emberfajzatra, egyik résnyire nyitott szeme kitágult kissé.

-Tehát nem csupán védeni akarod.-Meg kell ismernem ahhoz, hogy kellőképpen meg tudjam védeni - felelte Jandau nem túl meggyőzően. - Nyisd ki!Nem várta meg, míg a rája megteszi, maga felé fordította és fölcsapta. Szúró fájdalom hasított a kezébe, a

könyv nagyot csattanva nyílt meg az első oldalon. Jandau felkiáltott, körülötte mindenki hátralépett egy lépést.- Csak megvágtam az ujjam a papír szélével – nevetett Jandau. Megszívta vérző ujját, és letörölt egy

vércseppet a lapról, aztán a rájával és Diffel a könyv fölé hajoltak.Jandau sosem foglalkozott mágiával. Krim képességei messze meghaladták az ő lehetőségeit, még ha

varázslásra adta is volna a fejét, de jó vezér volt, és tudta, mikor kell helyettessel pótolni saját hiányosságait. Síkbéli lévén sokszor találkozott már mágiával, érezte, tudta, hogy ez a könyv is mágikus.

Sem kékes szikrák villódzása, sem misztikus aura jelenléte nem kellett a felismeréshez. A betűk a lapon, az egyenletes, koromfekete, foltmentes tinta makulátlan sorai sokat elmondtak a könyvről. A túloldalon Nina arcának szénceruzás vázlata látszott, egyszerű, vastag vonalai ellenére is olyan élethűen, hogy szinte visszanézett rá a lapról. Jandau érezte, hogy elpirul.

- Öhöm - mondta Krim, Dif hanglejtését utánozva. -Tetszik neked, ugye ?Jandau elértette, szerencsére azonban Dif nem, csak biccentéssel jelezte, hogy őt is érdekli a válasz.A következő oldal elmosódott volt és homályos, szabálytalan foltokat vetve a papírra, akár az őszi falevelek

az erdei ösvényen. Mit jelenthettek az aranyszín foltok árnyalatai, milyen rendszer alapján díszítették a lapot ? Nem tudta, de átható, mélyről fakadó melankóliát juttatott az eszébe.Gyönyörű, nem igaz ?

Nem Dif hangja volt, ahhoz túl tiszta, nem is Krim, mert öblös volt és zengő. Jandau körülnézett a szobában, szemügyre vette társait, akiket lekötött a falakon túl zajló háború, vagy a könyv. Akkor értette meg, ki szólt hozzá.

- Elvehetted volna, nem igaz ? - kérdezte anélkül, hogy följebb emelte volna a tekintetét.Természetesen. De mint mondottam, nem lopás, ha olyasmit szerzek meg, ami a markomban van. Ezt a játékot

nem úgy játsszák. Nem halászom a saját medencémben.Jandau bólintott és fölnevetett. A többiek azonban némák maradtak, tehát csak ő hallotta, amit Szüng Csiang

mondott.Lapozz tovább, mondta a tolvajisten.

Jandau némán engedelmeskedett, talán még a javára szolgálhat, ha titokban tartja, amit hallott.A következő lapot többször összehajtogathatták, mert még mindig látszottak az élek, amik különös, mégis

ismerős mintázatba rendeződtek. Végighúzta ujját a hajlatok mentén, a sarkokon és a lap élein. Ujabb kirakós volt, eggyel több a sok másik mellett, amivel az útjuk során találkoztak. Kirakós volt maga a napló is, akárcsak Artus és gyönyörű leánya.

Rejtély, ha jobban tetszik, hallotta Szüng Csiang hangját a fejében. Tehát a gondolataiban is olvasott. A könyv. Megérintetted, én pedig hallom a gondolataidat, ahogy te is hallod az enyémet. Ez sok mindent megmagyaráz, de újabb kérdést vetett föl Jandauban. Igen, én is megérintem, ahogy mindent a palotámban.

Jandau szóra nyitotta a száját, de jobb ötlete támadt. A könyv közvetíti a gondolatokat.

Többek között erre is képes, válaszolt Szüng Cslang. A leány nagyra tartja, mert az apjáé, és korántsem téved az értékével, sőt a hatalmával kapcsolatban.

Jandau válaszképp lebiggyesztette az ajkát, aztán továbblapozott, újabb kígyózó sorok felé. Éppen a sikerét igyekszik megalapozni, gondolta. Azt gondolja, a démonoknak adod az apját, és föl akar készülni rá. Mégis, úgy tűnik, a könyvre nagyobb szükséged van, mint az öregemberre.

Nem igazán, jött a válasz. Többet vártam tőled. Nem csak a könyvet akarom, az öreget is, a lányt is, a fiút is, sőt Cymbal Jogarát és a tanar'ri seregeket, mindent.

Jandau nevetett. Nos, ha kiragadnád a kezemből, akkor sem kapnád meg mind.Az isten elmosolyodott. Jandau érezte ezt, és végigfutott tőle hátán a hideg. Többet vártam tőled. Hadd

magyarázzam el neked! Megegyezek a tanar'rikkal, a lány pedig szövetségre lép a baatezukkal, amit éppen most ígér meg nekik. Azt mondja, egyesítik az erejüket, és az „Úrnőtől kapott hatalma" segítségével segít a baatezuknak megszerezni Artust. Te pedig, természetesen vele tartasz, és nem csupán azért, mert vonzódsz hozzá.

- Kövessem őket a pokolba ? - Kérdezte hangosan, megfeledkezve magáról. Krim féloldalt rápillantott, mire az ember-fajzat a szavak felé intett. - Mintha ez lenne ideírva.

A ráják nem bólogatnak. Nem is hiszékenyek különösebben, Krim azonban hallgatott.Többre van szükségem egy pár formás combnál, hogy lemerészkedjek a pokolba egy nő után, folytatta immár

gondolatban.Mit szólnál egy pár mágikus csuklópánthoz, ami megvéd Abyss veszélyeitől ?

Több kell.Fizetség ? Százezer arany elegendő volna ?

Jandau örült, hogy nem próbált meg csereüzletet kötni. A tolvajisten tisztán érzékelte a döbbent pénzsóvárságot, amit ennyi arany gondolata keltett az emberfajzat fejében. Sértő lenne letagadnia az érdeklődését.

A csuklópánt segítségével és ennek a hatalmas összegnek az ígéretével vigyázol a lányra, a fiújára, és segítesz nekik kiszabadítani az apját. Azután megkeresed a visz-szautat, és elhozod nekem mind a négyet.

Mind a négyet ?Artas, a lány, a fiú és a könyv.

Te pedig százezer aranyat fizetsz azért, hogy Ismét eladhasd őket ? Megint a tied lesz minden. Jandau. elégedett volt magával, amiért résen volt.

Egészen pontosan, jött a válasz. Talán százezer sok is érte.Már elfogadtam az ajánlatot. Bízom benne, hogy egy isten, aki nem lopja el, ami már amúgy is a markában

van, nem von vissza egy elfogadott ajánlatot.Természetesen nem, felelte Szüng Csiang hűvösen. Mint ahogy én is bízom benne, hogy te sem lépsz vissza,

különben nincs arany. A pánt pedig, ami máris a kezeden van, lassan összeszorul, míg le nem vágja a csuklódat. Örökre megbélyegez, mint tolvajt.

Jandau bólintott, és lenézett a kezére. Csuklóján már ott díszelgett az arany pánt. Óvatosan ráhúzta ingujját, mielőtt Krim észrevehette volna.

Éppen befejezte a műveletet, amikor még egy utolsó, figyelmeztető suttogást hallott az isten felől. És vigyázz, hogy ne érintsd meg a könyvet, amikor ajjú, vagy a lány kezében van! Olvas a gondolatokban és összeköti őket, akkor pedig minden tervünk lelepleződik, és a kezed is odavész.Jandau ismét bólintott.

KN 695, DOROOMOTH 43

Fölállítottam a csapdámat: portált nyitottam Sigilbe, egy sikátor mélyén. Már csak a csalit kell beletenni, odacsalni Maikin kedvesét. Amint a sikátorban van, Maikin ott terem, és máris bezárul a kör.

TIZENHAT

Út a pokolba

Hogyan is aludhatott aznap éjszaka ? Odakint, a palotán túl démoni hordák gyilkolták egymást megállíthatatlanul. Tompa robajok, kürtök kísérteties hangja szivárgott el hozzá, s attól tartott, Szüng Csiang mindent beszövő csápjainak egyike bekúszik a szobájába, és elragadja apja oly nagyra tartott naplóját.

Az a könyv Artus életét jelentette, immár a szó legszorosabb értelmében. Ha elvesztené, mielőtt nyélbe ütnék az egyezséget a tolvajok istenével, vagy utána a démonokkal, minden odavész. Elhitette a démonokkal, hogy a könyv megnyitja nekik is a világok közti átjárókat.

Az éjszaka leple alatt viszont úgy tűnt, mindennek már nincs jelentősége. A csatazaj távoli vízesés morajává szelídült, a démonok ocsmány ábrázata groteszk maszkoknak rémlettek csupán Szüng Csiang csápjai pedig visszahúzódtak hatalmas, kocsonyaszerű testébe. Nina elaludt

amíg türelmetlen dörömbölést nem hallott az ajtaján.- Ébresztő! Ébresztő! Elárultak minket, éppen, ahogy mondtad!Fölismerte Xaxtros, az egyik baatezu hangját. Már régóta szólongathatta, mintha álmában is hallotta volna.Magára kapta a köntösét, és három nagy lépéssel az ajtónál termett.

- Mi az ? - kérdezte.Egy barbazu dühödt, savas nyáltól csöpögő arcába bámult föl, orrlyukain bűzös pára tört elő, ahogy fújtatott.

Le kellett kuporodnia, hogy beférjen a folyosóba. Leginkább egy feldühített házőrző kutyára emlékeztetett.Rövid bocsánatkérő kifejezés suhant át torz ábrázatán, és végigmérte Ninát. Nem, nem is őt, a mellkasához

szorított naplót figyelte. Ah, igen, onnan származik hát a hatalma! Nina csak ekkor ébredt rá, hogy hálóingben és köntösben áll egy ördög előtt. Nevetnie kellett.A barbazu folytatta, egyre ingerültebben Nina kacagásától.

- Az a tolvaj fattyú kijátszott minket, és a tanar'riknak adta Artust! - a háziszabályokra fittyet hányva kiköpött, s a nagy zöld paca végigfolyt a falon. - Valahogy megszerezték Szüng Csiangnak a jogart, és megállapodtak a többi felől. Átadta nekik a foglyot, és szabad utat biztosított.

Látván, hogy Xaxtros nem hamvadt el, amiért kiköpött, és mert jóleső düh fogta el, Nina is követte az ördög példáját.

- Legyenek átkozottak! Legyenek átkozottak, mind! - tódította. Sarkon perdült, és a ruhásszekrényhez robogott. Föltépte az ajtaját, és utazáshoz alkalmas ruhát keresett magának. Furcsamód az öltözékek fele zekékből és bőrnadrágokból állt - ideálisak voltak az útrakeléshez -, mintha Szüng Csiangkezdettől fogva tudta volna, hogy szükség lesz rájuk.

A kis közjáték elegendő zajjal járt, hogy eddigre kivágódjon az Aereas szobájába vezető ajtó, a barbazu pedig derékig benyomakodott az ajtón. A fiú azonban még nem volt olyan éber és friss, mint Nina. Félálomban - kezében egy a falról leakasztott díszes karddal, ami még mindig a hüvelyében pihent - nekirontott az ördögnek. Az ártalmatlan kardhüvely fél lépésnyi idővel hamarabb ütközött neki Xaxtros vallanak , mint Aereas.

Csak akkor ébredt föl igazán, elhátrált és elesett. Riadtság és értetlenség ült ki az arcára.

- Rakd el azt a kardot! - vetette oda Nina. - Ne is, inkább csatold föl és csomagolj! Indulunk!Szerencséjük volt, hogy Xaxtros emlékezett Aereasra a tárgyalásról, s így csak kérdően nézett rá.- Megtette, ugye ? - kérdezte dühösen. - Odaadta a tanar'-riknak.

Nina bólintott.- Szedd össze a cuccodat! - mondta, de aztán sarkon perdült. - Nem, előbb szólj Jandaunak, mondd el, mi

történt!Aereas bólintott, ezúttal minden kérdés és tétovázás nélkül.-Hol van a többi baatezu ? - kérdezte Nina Xaxtrostól.-Készen állnak - felelte az ördög.-Mire állnak készen ? Hol vannak ?-A szentélyben, készen arra, hogy elvezesd őket.

-Hogy én vezessem - ismételte Nina, ahogy lassan ösz-szeállt számára a kép. - Merre mentek a tanar'rik ?-Mondtam, szabad utat biztosított nekik - horkantotta Xaxtros. - Nem tudod, hogyan kövesd őket ? Azt mondtad, a könyvből kiderül.-Úgy is lesz - csattant föl Nina türelmetlenül. - Menj le a többiekhez, és várjatok meg! Nem tudok felöltözni, amíg betöltöd a fél szobámat.Xaxtros bizonytalanul bólintott, kezdte gyanítani, hogy Nina képességei jóval szerényebbek, mint állította. Ha

tovább növekszik benne a kétely, oda a terv, s vele együtt ő, Artus és a naplója is. Határozottan kellett cselekednie, még akkor is, ha nem tudta, mit tegyen. A baatezuknak egyelőre nem volt más választásuk, meg kellett bízniuk benne.

Nina becsapta a baatezu után az ajtót, rázárta a reteszt, aztán átviharzott a szobán. Az átjárónál elkiáltotta magát.- Krim! Gyere ide azonnal, bajban vagyunk!

A rája átúszott a szobába, kis híján elgáncsolva a loholó Aereast. Hangja, akárcsak uszonyai, gúnyosan hullámoztak.-Bajban vagyunk ?

-Hacsak nem tudsz egy gyors portált nyitni Sigilbe, akkor igen, bajban vagyunk! - csattant föl Nina. - Szüng Csiang megegyezett a tanar'rikkal, és elküldte őket valamerre. Az az egyetlen esélyünk, hogy a baatezukkal együtt követjük őket.-Hazai terepre tartanak - hallatszott egy hang, de nem Krim volt az, hanem Jandau, álmosan pislogva, de félig menet készen. - Megvan, amit akartak, most sietnek vissza Abyssbe.

- Az ördögbe! - morogta Nina.-A baatezuk még mindig - kezdte Jandau, keze akár egy madár lába, rákulcsolódott a vállára.-Mi hasznunk egy maréknyi baatezuval Abyssben ? - rázta le Nina a kezét.-Mint hal a szárazföldön, az egyszer biztos - helyeselt Krim.Mindketten rosszalló pillantást vetettek a rajára, de nem tudták megállapítani, mosolyog-e lebernyegei alatt -

persze, ha a ráják képesek rá egyáltalán.-Ez nem teljesen igaz - szólalt meg Khora, aki teljesen menetkészen, tömlőkkel és a zsákjával érkezett az átjáróba. -A Vérháború fő csataterei nem Abyssben és Baatorban vannak ugyan, de komoly összecsapások azért ott is zajlanak néha.-Ezt honnan tudod ? - fogalmazta meg mindannyiuk gyanakvását Krim.-Akadt már dolgod gehreleth-e ? - vonta föl egyik szemöldökét a kígyónő. Senki sem szánt rá időt, hogy nevessen rajta. - Mindenesetre egy egész seregnyi baatezuval is összeakadhatunk Abyssben, ha szorul a hurok.-Azok a hurkok most szorultak össze -jegyezte meg Nina. - Sosem hittem volna, hogy remélni fogom, összefutunk egy seregnyi baatezuval! - ez már Nina kivételével mindenkit megnevettetett. - De az egészből nem lesz semmi, ha nem jutunk el Abyssbe. Krim, van ötleted ?-Abyss tágas hely - mondta a varázsló. - Ez egyszerre jó és rossz is. Szerencsés, mert nagy célpont egy portál nyitásához, de az a rossz benne, hogy ha nem jó helyre érkezünk, még sikoltani sem marad időnk.-Felejtsd el a mágiádat - intette le Khora. - Ebben a templomban nem fogsz varázsolni, arra pedig ne számíts, hogy a kapun kívül türelmesen megvárjuk, amíg végrehajtod a varázslatot - ezzel a sejtelmesen villódzó fények jelölte csatatér felé mutatott.-Ha nincs mágia, nincs portál - összegezte Nina. - Nem sétálhatunk ki csak úgy egyszerűen.-Miért nem kérdezzük meg Szüng Csiangot ? - szólalt meg halkan Jandau. Az álmosság elszállt a szeméből, most már igazi ragadozó madárra emlékeztetett.

-Miről beszélsz ? - hitetlenkedett Aereas. - Szüng Csiang-nak nem érdeke, hogy elkapjuk a tanar'rikat.-Szerintem pedig egyáltalán nem érdekli, hogy mi mit csinálunk. Szüng Csiang túl okos és túl hatalmas hozzá, hogy minden biztosíték nélkül kösse meg az üzletét. Neki csak a fölajánlott vagyon és hatalom kell, ha az egyik csapatnak sikerül elragadnia a másiktól a foglyot, őt már nem zavarná, talán még szórakoztatná is. Végtére is, a tolvajok istene.Az ördögbe, gondolta ismét Nina. A baatezuk előtt Szüng Csiangnak könyörögni, hogy árulja el, merre

mentek a tanar'rik, erre volt szüksége a legkevésbé.Jandau mintha olvasott volna a gondolataiban.-Intézkedem.

-Nem - vágott közbe Nina. - Nekem kell megtennem. Az ördögöknek azt kell hinniük, ura vagyok a helyzetnek.Ismét kéz nehezedett a vállára, ezúttal azonban nem söpörte le.

- Együtt megyünk.Remélte, hogy ezt fogja hallani.

* * * * *

- Erre, fiúk! - intett Nina a baatezuknak, és már indult is tovább, a kijárat felé. - El fogunk késni.A baatezuk vonakodva indultak utána, nem vonzotta őket különösebben a gondolat, hogy Abyssbe tartanak A magas, sáska-gyík kíváncsian Nina mögé lépett.-Csak nem fogunk keresztülvergődni a csatán ?

-Miért tennénk ? - vetette oda a válla fölött Nina. - A tanar'rik sem arra mentek. Abyssben vannak.Xaxtros zárkózott föl mögé, hangjába még mindig egy kis gyanakvás vegyült.

- Hogy csináltad ?Nina csöndre intette, aztán a szentély felé mutatott, ahol a fénylő, alaktalan massza lebegett.

- Majd odakint.A barbazu bólintott és hátramaradt, hogy csatlakozzék a varangyhoz, és a kisebb, sárkányra emlékeztető

lényhez. Nina magában megjegyezte, hogy mihamarabb meg kell tudnia a nevüket.

A bejárat előtti térre érve már fbibátorodott, és előadta, hogy Artus varázslatos könyve segítségével hogyan tudta meg, hol vannak átjárók a közelben. Természetesen mindent egyenesen Szüng Csiang mondott el neki, de ezt jobbnak látta eltitkolni előlük.

- Apám már járt ezen a helyen - magyarázta a könyvet szorongatva. - így tudott róla Szüng Csiang is, és így tudta elrabolni. Amikor utoljára itt járt, menekülnie kellett, és Abyssbe nyitott portált, éppen ebben az udvarban.A sárkány fölhorkant.-Portál ? Itt ? És Szüng Csiang nem tud róla ?

-Persze, hogy tud róla! Mindenről tud, ami a falai közt zajlik, csak azt nem tudja, hogy mi is ismerjük a portál helyét. Mire pedig ráeszmél, mi már rég odaát vagyunk! - ez elegendőnek bizonyult, hogy megnyugtassa őket, s attól fogva némán követték a csatornán át, a piactér felé.Ahogy elhagyták a templom közvetlen környezetét, mindenki megkönnyebbült egy kicsit, mintha megnőttek

volna. Valójában a tárgyak méretei rendeződtek vissza az ő arányaikhoz itt, ahol már nem a templom uralta a helyet.

-Mi a kulcs ? - kérdezte a varangy, amint elérték a lépcső alját.-Milyen kulcs ? - förmedt rá türelmetlenül Nina.

-A kulcs a portálhoz - követelte a varangy rendíthetetlenül.Szüng Csiang elmondta, hol a portál, még azon a térképen is megmutatta, amit Jandauval böngésztek a

tanar'rik megérkezése előtt. Tudta, hogy könnyedén megtalálja a nagy vörös faragott kőkockát, de a tolvajisten semmit sem említett a kulcsról. Jandau gyanakvó pillantást vetett felé.A kétely végzetes lehet.

- A kulcsot bízzátok csak rám! - fakadt ki, mielőtt még felfogta volna, mit mond. - A kulcsot bízzátok csak rám! - ismételte ostobán.

Addigra elérték a lefaragott követ, ami a többi mezsgyekővel együtt sorakozott, de furcsán háromszögletű volt, és különös vörös színével kirítt a többi közül. A kő körül azonban furcsán torzult a tér, akárcsak a palota körül, ám ezúttal minduntalan letérítette a csapatot a kőhöz vezető útról. Bármennyire is igyekeztek egyenesen felé tartani, valahogy mindig eltérültek a közeléből, s hol jobbra, hol balra távolodtak tőle.

Nina megeresztett egy futó pillantást a többiek felé, akik hasonló gondokkal küszködtek. Bizonytalanul imbolyogtak, mintha egy hatalmas fazekaskorongon egyensúlyoztak volna. Tehát így maradhatott titokban az átjáró egy ekkora téren!

Nina átadta a könyvet Aereasnak, hogy jobban tudjon összpontosítani a kőtömbre, aztán határozott léptekkel, egyenesen a kő felé tartott, egymás elé helyezve a lábait, akár egy kötéltáncos. Még így is minden akaraterejére szüksége volt, hogy lassan, de biztosan elérje a követ. Ezzel meg is szűnt minden szédítő érzés, s ott állt két lábbal, rendíthetetlenül, kicsit kimerülve, a kő lapos tetején.

- Összpontosítsatok rám! - mondta a többieknek, és hívogatóan integetett feléjük. - Egyenesen rám nézzetek!Elsőként Enrik, a bariaur érkezett, először csikó módjára kalimpálva, végül szálegyenesen és rendíthetetlenül.

Xaxt-ros érkezett másodiknak, minden erejét összeszedve, látszólag nem bízva benne, hogy Nina bevárja őket. Mindenkinek kemény dolga volt, leginkább Xaxtrosnak és Khorának, de hamarosan mind ott álltak a kövön Nina mellett, már csak Aereas volt hátra.

Mindenféle járással és módozattal megpróbálkozott már, de akárcsak Nina, ő is megérezte a könyv kisugárzását, hatalmának súlyát, és ez jócskán visszavetette.- Gyerünk, koncentrálj rám! - integetett neki Nina.Elesett, összeszorított ajkakkal fölállt, és egyenesen Ninaszemébe nézett. A láthatatlan karok azonban minduntalan belekapaszkodtak, rángatták őt és a könyvet. A legkisebb figyelmetlenség, és máris orra bukott megint.- Csak rám figyelj! - mondta Nina.

Elszürkült arccal nézett föl, és meglátta Jandaut, közvetlenül Nina mellett. Egyik keze hozzáért az övéhez. Nina megérezte a csuklópánt hideg érintését, és elhúzódott Jandau mellől.

Aereas ebbe kapaszkodva állt föl újra, és úgy indult meg kuzinja felé, mintha egy szélviharon kellene keresztülvágnia. Előredőlt, magához szorította a könyvet, és mereven Nina szemébe nézett.

- Gyere értem - könyörgött némán tátogva Nina, és örült, hogy Jandau nem láthatta.Aereas abban a pillanatban elérte a követ, és már zuhantak is.

K. N. 695, DOROOMOTH 51

Ó, gyilkos asszony! Megértettem végre, miért neveznek a Fájdalom Úrnőjének! Tudtad, tudnod kellett, mi történik azzal a szerencsétlen lánnyal, akit a macsakisten szeretett! Csak te küldhetted rá a gyilkosokat, hogy megtegyék! De azt már nem tudhattad, mit tesz majd Maikin, ha meglátja. Nem akarhattad ezt!

Tessék! Itt az összetört szerető, akinek a nyomába küldtél! Ne adj többet ilyen kegyetlen feladatot!

T I Z E N H É T

Képtelen zuhanás

Zuhantak megint, akárcsak a salaktemetőnél. Szerencsére ezúttal nem voltak kéregdarabok, nem kellett kerülgetni, sem attól tartani, hogy összeütköznek velük, vagy rájuk

zuhannak. Volt ellenben fél tucat ördög és ők, Nina, Aereas, Jandau és csapata. Nem volt azonban fény, s nem látszott sem kijárat, sem szilárd felszín, vagy kapaszkodó, ami megállíthatná a zuhanásukat. Ez rendben is volna, de ha felbukkan valami, az végzetes lehet.

Riadt kiáltások és sikolyok harsantak, kapálózó, bucskázó alakok kis csoportja hullott lefelé. Aereas úgy kapaszkodott a könyvbe, mintha az élete múlna rajta. Nina suhant el mellette, az őket körülvevő feketeségben meghatározhatatlan eredetű fény terítette be őket. Akár egy feneketlen, sötét kút.

Még Krim és az aranypikkelyes démon-sárkány is esetlenül kapálózott. Hiába csapkodtak a szárnyaikkal, csak lassítani tudták a zuhanást. Ha nem érezték volna bőrükön a levegő vad áramlását, azt hihették volna, hogy lebegnek. Néhányan tekergették a nyakukat, igyekeztek fölfelé nézni, hátha megpillantják még a portált, megtudják, milyen sebesen távolodnak. Ahonnan jöttek, ugyanolyan feketeség tátongott, mint ahová mentek.

A soványabbak zuhantak a leggyorsabban - Nina, Aereas, Jandau és LiGrun. Ruhájuk vadul csapkodott a szélben, redők és nadrágszárak álltak tüskeként az égnek. Nina szétterpesztette kezét, lábát, megfeszítette a hátát. Lefékezte bukdácsoló zuhanását, aztán, ahogy a macskáktól látta, elterpeszkedett a levegőben. Nem számított sokat, de legalább látta, merre zuhan, és hol vannak a többiek.

Jandau szárnyakat készített köpönyegéből. Sarkait megragadva dagadozó vitorlát rögtönzött, így lelassult, végül „emelkedni" kezdett Nina fölé.A rémült kiáltások abbamaradtak, talán bennszorult a levegő, vagy kiszáradt a torkuk. Senki sem tudta, merre tartanak.Nina szemügyre vette az alattuk elterülő sötétséget, de még csak nyomát sem látta talajnak, fénynek, sem a tanar'rik-nak. Szüng Csiang átvert minket, gondolta, csapdába

csalt. A tanar'rik biztosan nem erre jöttek, a tolvajisten engedte megszökni őket.Jandau lazított a köpönyegén, hagyta, hogy kiszökjön a levegő, és levitorlázott Nina mellé.- És most ? Hogyan tovább ? - kiáltott, a fülük mellett elzúgó menetszelet túlharsogva.

Nina széttárta az ujjait és megvonta a vállát. - Zuhanunk.-Ez nem átjáró! Nincs fal! Nincs tájékozódás! - folytatta Jandau, két lélegzetvétel közt rövidre fogva mondandóját, hogy érthetőbb legyen a hangja.

-Szüng Csiang elárult - felelte Nina. - A tanarik -Nézzétek! - kiáltotta hirtelen Aereas, elbucskázva mellettük a sötétségbe.Lassan zsugorodó alakján túl apró világos pont látszott. Nem is egy, hanem öt, pislákoló vörös, szürke és zöld, Aereas egyenesen feléjük tartott, egyik kezével hátizsákján

matatva, másikkal beletuszkolva a naplót.- Ez meg hova megy ? - kiáltotta az emberfajzat, csaknem dühösen.

Nina megrázta a fejét és elmosolyodott. Aereas tudott valamit, és már cselekedett is. Ninára jellemző viselkedés volt ez, most mégis a fiú volt a gyorsabb. Még mindig mosollyal az arcán, Nina összezárta lábait, teste mellé tapasztotta kezét és meredek zuhanásba kezdett, hogy beérje a bukdácsolva zuhanó Aereast.

Éppen akkor érte utol, amikor a fiú belebújtatta kezét a hátizsák szíjába. Nina rögvest elkapta a kinyújtott kart, megrántotta, kiegyenesítve ezzel Aereast. Lassult az esésük. Megkapaszkodtak egymás karjában, és ikercsillagként együtt zuhantak tovább, az egyre növekvő foltok felé.

Nemsokára már meg tudták különböztetni egymástól a színes foltokat, és megpillantották a tanar'rikat. A démonok is esetlenül kapálóztak zuhanás közben, de egymás karját fogva kört alkottak, így is csökkentve a sebességüket. Aereas már olyan messziről megérezte, hogy ők azok! Ninának megdobbant a szíve az izgalomtól, különösen amikor megpillantotta apját, a tanar'ri kígyónő négy karjában szorongva.

Szüng Csiang mégsem árulta el őket. Hol voltak tehát ? Miféle világ volt ez, ahol sem fényforrás, sem talaj nem látszott, s még csak az ígérete sem annak, hogy valaha vége lesz a zuhanásnak ?

Nem szóltak, csak egymásra néztek Aereasszal, és máris villámként, prédájára lecsapó sólyomként vetették magukat a mit sem sejtő démonok felé. Aereas fékezte zuhanását, Nina azonban változatlan sebességgel, kardját maga elé rántva csapott le. A kígyónő az utolsó pillanatban észrevette és félrebillent. Nina csapása nem érte el a lapockáit, de a vállán megcsúszva a démon nyakába vágott, egészen a csontjáig.

Lávavörös vércsík serkent, és fölfelé kígyózott, akár egy selyem haj szalag, s hamarosan beterített mindenkit, aki fölötte lebegett: Jandaut, Pirimet és a baatezukat.

Nina továbbzuhant, el a kígyónő mellett, keményen megmarkolta a kardját, de az kicsúszott a kezéből. Hasra fordult és elterpeszkedett, hogy lassítson. Látta, ahogy Aereas kardcsapása talál, és elválasztja a fejet a testtől, aminek élettelen karjai között, mintha oda lett volna kötözve, továbbra is Artust fogta. Kődarabként kezdett zuhanni, el Nina mellett, még mindig vörös csíkot hagyva maga után.

Nina egy pillanatra kétségbeesett, aztán előredőlt, és a hulla után vetette magát. Épp idejében, mert az egyik fakó, robosztus vrock száguldott el mellette, karmaival éppen csak végigszántva Nina hátán, aztán ő is a kígyónő hullája után eredt. Nina csak remélhette, hogy nem képes olyan gyorsan zuhanni, mint ő, de hamar rájött, hogy nincs rá szüksége.

Égető forróság mart a vállába, és egy tűzgolyó robajlott el, kis híján célba találva. Lehet, hogy a hiábavalóan elmondott lebegés varázslatok nem használtak ezen a helyen, a tűzgolyók azonban, úgy tűnt, más lapra tartoztak. Még egy narancsvörös gömb húzott el mellette, ezúttal ártalmatlanul.

Kiáltást hallott és újabb robajt, de nem figyelt rá. Nem volt ideje. Lassan beérte a kígyónőt és apját.Aereas hiába kiáltott, Nina nem próbált kitérni, de a fiú nem is számított rá. Dühében kiáltott, magára akarta

vonni a démon figyelmét, ám elkésett. A tűzgömb vészesen közeledett Nina felé.Másrészről, villant Aereas agyába, a varázslás miatt talán nem összpontosít annyira a védekezésre Ő is előrebukott, kinézte magának a hosszú nyakat, és jó erősen megmarkolta a kardot. Még egy picit, még Megsuhintotta a díszes kardot, egyenesen a nyakra célozva, de az utolsó pillanatban valami nekiütközött a

hátának és félrelökte. A találat azonban elkerülhetetlen volt, a kard a vrock koponyájába ékelődött, és benne is maradt, míg Aereas és támadója elsodródott a démontól.

Fölötte már nem koromfekete volt a világ, egész látómezejét egyetlen hatalmas Kambion töltötte be, elfszerű arcán kegyetlen, fogazott vigyor terült szét, kesztyűs kezei pedig a fiú nyakára fonódtak.

Aereas pánikba esett. Sem a zuhanás, sem a gégéjét szorongató emberfeletti erő, sem a pokolból érkezett démon nem rémítette meg ilyen halálosan. Mintha a hűvös, markoló kezek a torkán, egész életében fojtogatták volna, egészen gyermekkora óta, és az idők végezetéig szorongatnák, miközben ő zuhan, egyre csak zuhan, egy feneketlen kútba.

Eleinte kapálózott, csapkodott, kígyózó mozgással igyekezett kiszabadulni, vagy jobb helyzetbe kerülni, de amikor látása lassan cserbenhagyta, és minden vörösben úszott, már csak a sárga fogakkal kirakott ördögi vigyorra tudott koncentrálni.

Szürke nyelv jelent meg a fogak között, éles és fémszínű, akár egy tőr pengéje, Aereas pedig utolsó erejével hátravetette a fejét és hírtelen szabad volt. Arrébb bucskázott, fölnézett. A kambion feje fölött Krímet pillantotta meg, hosszú, veszedelmes farka vége pedig a kambion szájából állt ki. A rája egyetlen rántással megszabadult terhétől, és hagyta alázuhanni.

A kardom, gondolta Aereas, miközben látása lassan helyreállt. Vissza kell szereznem a kardomat. Bedőlt, hogy felgyorsuljon, és a vrock teteme után eredt.

Már csaknem elérte, amikor egy hatalmas test suhant el mellette és félrepördítette az útjából. Belesajdult a háta az ütközésbe, nyomát vesztette a kardnak, de egy teljes fordulat után legalább a támadóját megpillanthatta. Varázslatoktól átlyuggatva egy barbazu hullája távolodott lassan a félhomályban, a felismerhetetlenségig összeroncsolva. Aereas csaknem megsajnálta, ahogy elsuhant Nina és a kígyónő fejetlen teteme mellett.

Amikor a tűzgolyó perzselő hője már a talpát égette, Nina hirtelen ötlettől vezérelve bukfencet vetett, alig törve meg lendületét. Arra azonban elégnek bizonyult a mozdulat, hogy a tűzgolyó csak a hátát perzselje meg elhaladtában. Igazított kicsit a zuhanásán, és máris karnyújtásnyira került a kígyó-nő testétől. Megragadta a lábát, rántott rajta egy kicsit, hogy közelebb húzza magához, aztán a vállába kapaszkodva Artus arca elé került.

-Apám - szólongatta halkan, s bár a süvöltő szelek elsodorták a hangját, Artus szeme lassan résnyire nyílt.-Nina - mondta rekedten.

A lány nekifeszült az egyik karnak, ami apját tartotta, de az nem mozdult.- Segíts! - kiáltotta.

Bár Artus minden bizonnyal hallotta a kiáltást, nem mozdult, nem próbált meg segíteni.- Nina - ismételte.

Elkábíthatták. Itallal, vagy mágiával. Máskülönben hogyan tarthatták volna láncra verve az Úrnő szolgáját ?Ah, láncok! Nina követte a lánc útját Artus körül, míg talált egy pontot, ahol átfutott apja és a kígyónő egyik

karja alatt. Megragadta a lánc két pontját, megvetette a lábát két másik karon, és teljes erőből megrántotta, mindhiába. Mekkora ereje lehetett ennek a démonnak életében, hogy holtában sem lehet elhajlítani a kezét apja derekáról!

Aereas jelent meg, nem sokkal távolabb. Nagyokat pislogva próbált közelíteni.- Gyere és segíts! - vetette oda Nina, visszatérve a láncok rángatásához.Aereas azonnal manőverezni kezdett, és Nina mögé ereszkedett. Hála az égnek, hogy megérkezett, gondolta

Nina. A háta mögül megfogta a lány csuklóit, mellkasa a vallanak feszült, és egyszerre rántották meg a láncot.A kar hátborzongató reccsenéssel engedett, könyökben eltört, és a lánc egy darabja elszabadult.Nina és Aereas távolabb kerültek Artustól és a kígyónő tetemétől. Egy pillanatig kétségbeesetten kapálóztak,

míg visz-szanyerték egyensúlyukat, aztán a láncnál fogva egymás karjaiba ütköztek. Szorosan átölelték egymást, orruk szinte összeért, a páni félelem elmúlt.- Szeretlek - suttogta Aereas kábultan.

Nina bólintott, de nem tudta, mit feleljen. Megcsókolta Aereast.Egyszeriben mintha eltűnt volna a végtelen sötétség, a zuhanás és a démonok, s megint a patak partján

állnának, a hátsó kert mögött burjánzó erdőben. Csak ők, egy fiú és egy lány, akik azóta ismerték egymást, hogy beszélni tudtak. Ezúttal azonban nem volt szükség szavakra.

A pillanat elszállt, a süvítő szél visszatért, a lánc csapkodott körülöttük.Aereas megmarkolta a végét, és közelebb rántotta magukhoz Artust. Egyetlen fürge mozdulattal megragadott

egy másik kart, és körécsavarta a láncot.Újból nekiláttak, s talán a csóktól feltöltődve könnyedén eltörték a szorító kart. A maradék is ilyen könnyen

ment, csak az utolsóval gyűlt meg Aereas baja. A kábult, tehetetlen Artus, a törött karok veszett csapkodása a tetem által keltett légörvényekben, komolyan megnehezítette dolgát. Nina a hatodik csukló köré tekerte a láncot, megkapaszkodott Artusban, míg Aereas nekifeszült, és rángatni kezdte. Nina egyszerre mohó és riadt tekintettel figyelte kuzinja küszködését, míg végül egy utolsó ordítással Aereas eltörte a kart.

És kitört a káosz. A kígyónő végtagjai belegabalyodtak a láncba, a teste pedig durván nekivágódott Aereasnak, mintha még élne, és vak dühvel rontana a fiúra.

Az ordítás sikolyba csapott át, ahogy a tehetetlen testhez szorulva alábukott, el Ninától és Artustól. Aereas feje alig két ujjnyira volt a fej csonkjától, rosszullét tört rá, miközben záporoztak rá a légörvény keltette karcsapások. Eleresztette a hullát, megpróbált eltávolodni tőle, de a légáramok minduntalan felé terelték. Végül eltorzult arccal megragadta az egyik kart, és feje fölött átvetve, a semmibe hajította. A kígyónő holtteste - hidraként kapálózó karjaival - lassan eltávolodott, és elnyelte a feketeség.

Sajgó tagokkal, kábán a nyomasztó élménytől, immár egyedül bukdácsolt a sötétségben, s egy pillanatra csaknem újból rátört a pánik. Sietve ráfeküdt a légáramra, hogy lassítsa esését, szeme a többieket kereste, akik messze fölötte, apró pontokként imbolyogtak. A hátára feküdt, hogy láthassa őket, s már az sem érdekelte, ha föltűnik alatta végre a talaj, ami elkerülhetetlen végzetük lesz.

Kínzó lassúsággal növekedtek fölötte a többiek, talán ők is lelassították magukat, talán Krímnek sikerült rájuk varázsolni valamit, amiből ő kimaradt Nem, Nina biztosan értem jönne, gondolta. Nem hagyná, hogy odavesszek, hiszen szeret engem.

Hazugság bujkált ebben a gondolatban, érezte meg Aereas. Ő bevallotta az érzelmeit, Nina nem. Még nem ?Hiszen megcsókolt, jutott eszébe, míg igyekezett vízszintesen lebegni a légáramban. Azért tette, hogy belém

fojtsa a szót ?Fájdalom nyilallt a mellkasába, mintha a kígyónő karcsapásai eltörték volna a bordáját. Mintha minden

csontja ösz-szetörött volna, s csak a megfáradt izmok tartanák össze. Látta, hogyan nézett Nina Jandaura, látta benne a csábítást, és az ismeretlen, az újdonság, a furcsaság és túlvilági elegancia iránt érzett kíváncsiságot.

Nem, mondta magának. Éppen elég baj, hogy a feneketlen sötétségben zuhan már ki tudja mióta, nem most van az ideje a lélek pokoljárásának.Abyss. Ez a hely az.

Közeledett a csapathoz. Lassan meg tudta különböztetni egymástól a színes foltokat. Krimet, LiGrunt, a sáskafejűt, aztán Enriket és az egyik, vadkanszerű nalfeshneét.

A tanarri élettelenül imbolygott a csapat közepén, két apró szárnya torzan meredt az égnek, mint két csapkodó fül.

Kígyófarok villant elő a test mögül, egy pillanatra megrémítve Aereast, míg föl nem ismerte Khorát, aztán nem sokkal arrébb Difet.

Ezek szerint végeztek a tanar'rikkal, és nyoma veszett a sárkányszerű baatezunak is. De hol volt Jandau, Nina és Artus ? Bár Aereas már elég közel volt hozzá, hogy fölismerje a társait, nem látta a nagybátyját, a szerelmét, sem a riválisát.

Nemsokára elég közel került a többiekhez, hogy megeresszen feléjük egy kiáltást, a szél azonban elsodorta, meg sem hallották. Hiába kiáltozott, mígnem karnyújtásnyira került a bariaurtól, és megismételte a kérdést.

- Hol van Nina ? Jól van ? - kérdezte belekapaszkodva az egyik patájába, és közelebb rántva magát.A bariaur meglódította szarvas fejét. A nalfeshnee teteme felé biccentett. Aereas megpördült, és követte az

útmutatást.A halott nalfeshnee hátán ott állt Jandau, Aereasnak háttal, olyan egyenesen és kevélyen, ahogy egy kalóz

állhat lopott hajója hídján. Kormány helyett azonban egy lándzsába kapaszkodott, ami a tanar'ri hátából állt ki, valahol ott, ahol a szíve lehetett. A hatást erősítendő, köpönyege drámaian lobogott mögötte.

Aereast azonban nem a virtuskodás zavarta, nem is az, hogy nyilvánvalóan ő ölte meg az utolsó tanar'rit, hanem az, hogy Ninát tartotta a karjaiban. A jellegzetes köpönyeg pedig Nina körül csapkodott, átölelte, elnyelte.

Bár percekbe tellett, míg fölzárkózott a csapathoz, csak egy pillanat műve volt átszelni a kettejük közötti távolságot, és nekicsapódni az emberfajzat hátának.

Ahogy sejtette, az ütközés elsodorta az emberfajzatot, kezéből kifordult a lándzsa, és eleresztette Ninát. A fiú megragadta a gyűlöletes köpenyt, és nagyot lendített rajta, még távolabb taszítva Jandaut a nalfeshneétől. Persze, ez őt is távolabb sodorta, de most már kettesben voltak.

- El a kezekkel Ninától, te szörnyeteg! - fröcsögte Aereas olyan dühvel, ami még őt is meglepte. Rögtön utána vadul beleöklözött Jandau gyomrába.

Az emberfajzatot egy pillanatra elnyelte a sötétség de amikor visszajött, minden korábbinál jobban hasonlított egy karvalyra, ahogy háta mögött baljós, fekete szárnyként lobogott a köpönyege. Kitért egy újabb ütés elől, és egész testével Aereas mellkasának csapódott.

Aereas hátrabukfencezett az ütéstől, egy pillanatra eltáncolt előtte a nalfeshnee, aztán szürke villanást látott maga előtt. A karomszerű kezek hátulról összezárultak a nyakán. Aereas esetlenül kirúgott, de nem talált, csak annyit sikerült elérnie, hogy bukdácsolni kezdtek a légáramok szárnyán.

Megint úgy érezte magát, mint a kígyónő karjai között, esélytelenül egy kisebb, de sokkal élénkebb ellenféllel szemben.

Hirtelen vad rántást érzett. A kezek lecsúsztak a torkáról, karmolásnyomokat és lüktető fájdalmat hagyva hátra. Vakon megeresztett egy ütést a semmibe, megpördült, aztán elemi erejű ütés érte az állkapcsát. Csizmás lábat látott, túl karcsút, hogy Jandaué legyen.

Nina. Egyik kezével megragadta Aereas ingét, a másikkal Jandaut tartotta hasonló fogással.- Viselkedjetek, fiúk! - kiáltotta. Bár szavai évődőek voltak, arcán félreérthetetlen, haragos kifejezés ült.Aereas engedelmeskedett ugyan, de tágra nyílt, harcias pillantással nézett vissza kuzinjára.

- Vigyázz vele! Rosszat akar!Jandau talán hallotta, de nem reagált, ő is engedelmesen csüngött Nina fogásában.Nina viszonozta Aereas tekintetét, és megrázta a fejét. Magához húzta, s egy pillanatig Aereas azt hitte,

megcsókolja. Ehelyett egy könyörületesebb rántással megfékezte a zuhanásukat, és lassan visszatértek a nalfeshnee teteméhez.

Mindhárman belekapaszkodtak a tanar'riba, és csatlakoztak a többiekhez. Enrik markolta a lándzsát, akár egy kormányos, Krim, Khora, Dif és a sáskafejű karnyújtásnyira „lebegtek" tőlük.

Jó érzés volt ismét szilárd terepen állni, még akkor is, ha az egy halott démon zuhanó teste. Különösen jó volt végre szélárnyékba kerülni, ahol még a hangjukat sem kellett fölemelni, hogy szót válthassanak egymással.

Nina még mindig tartotta őket, úgy ültek le Artus eszméletlen teste mellé, amit LiGrun szorított tágra nyílt szemekkel a nalfeshneéhez. Amíg Aereas és Jandau egymással volt elfoglalva, kinyitotta a láncot tartó lakatokat, és kiszabadította az öregembert.

Nina kezei eleresztették a két férfit, s olyan lágyan, amilyen keményen korábban megregulázta őket, végigsimított Artus arcán.

- Ébredj, Apám! Térj magadhoz!Aereas kíváncsian figyelte, Jandau azonban némán, akár egy duzzogó macska. Elhúzódott, megtelepedett a

nalfesh-nee vállánál, és egy szőrcsomót megmarkolva lenézett a végtelen feketeségbe.- Apám, ébredj! Bajban vagyunk.

Artus szemhéjai megremegtek, aztán kinyíltak. Az úrnő szolgájának szürke tekintetét fájdalom és kábulat ködösítette el.- Hol vagyunk ?Nina tekintete is elhomályosult, és magához ölelte apját.-Zuhanunk, uram - felelte mindenki helyett LiGrun.

-Zuhanunk ? - ismételte üres hangon, Artus aztán Ninára nézett. - Leányom! De jó látni téged! - Tekintete lomhán Aereasra vándorolt, és széles mosoly terült szét az arcán. -Aereas! Lent voltatok a pataknál ?

Aereas megrázta a fejét.-Abyssben vagyunk. Zuhanunk. Artus nagyot pislogott.-Nem lenne szabad Abyss közelében játszanotok. Ettől mindketten szomorúan elmosolyodtak.

-Megmentettünk a tanar'riktól - mondta Nina. - Mindet megöltük, de most zuhanunk.-Ez nagyszerű, drágám - biccentett az öregember. - Most pedig pihennem kell.-Nem - keményítette meg a hangját Nina. - Most van rád szükségünk, mielőtt elérjük az alját!Artus ismét kinyitotta a szemét, és bódultan megrázta a fejét.

- Az alját ? A hatszázhatvanötödik rétegnek nincsen alja.

ISZONYAT, RÉMEK, SÖTÉTSÉG, ÉN

Mi ez ?Mi ez ?Iszonyat. Rémek. Sötétség.Szavak - ezer és ezer szó - az egyik oldalon.Dolgok - iszonyat, rémek, sötétség - a másik oldalon.Mi ez ? Szavak és dolgok.Dolgok - iszonyat, rémek, sötétség - odakint,Ezer és ezer szó idebenn.Idebenn, hol ?Odakint ?A legegyszerűbb szó, a legelső: én.A létező szó, a legkülönösebb dolog: én.Szavak benn és dolgok kinn: rajtam.Mik ezek az iszonyatok, rémek, sötétség én ?

TIZENNYOLC

Hordozható portál

- Nincs alja. Most pedig legyél jó kislány, és hagyjál aludni Akár jó kislány volt, akár nem, Artus elaludt. Kábult álmából még Nina vad rázogatása, elcsattant pofonja

sem tudta fölébreszteni.Aereas keze nehezedett a vállára.

- Hagyd aludni! - suttogta. - Sok mindenen ment keresztül.Szürke árnyék jelent meg előttük: Krim hullámzó lebernyegei.

-Hogy van ?-Nem jól - szűrte a szót fogai közt Nina. - Ki tudod gyógyítani ebből ?

Krim tagadó mozdulatot tett a farkával.- Erre nincs varázslatom. Mellesleg, ez a hely furcsán tompítja a mágiát. A tűzgolyó és a villám még hat, de a

lebegés, vagy teleportálás nem működik.

-Tehát meg sem tudjuk állítani a zuhanásunkat - mondta Nina.-Nem, de ha jól sejtem, nem számít, mert nincs feneke ennek a helynek.-Ezt mondta Artus is - bólogatott Aereas. - A hatszázhatvanötödik emelet, vagy ilyesmi.-Abyss hatszázhatvanötödik bugyra. Talán nincs alja, de attól még meghalhatunk, mind.

-Mire célzol ?-Először is, nincs vizünk - felelte a rája. - Ilyen erős széláramtól két nap alatt kiszáradunk. Ennivalónk sincs. Még ha nekilátnánk a nalfeshneének, és innivalót szűrnénk ki belőle, akkor sem tartanánk ki sokáig. Nemsokára lemállik a bőrünk a széltől. Nézzetek magatokra, máris kicserzette az arcotokat. Nem kell sok hozzá, és apró csíkokra szabdal ez a szörnyű szél.Aereas és Nina döbbenten néztek egymásra, végül Nina szólalt meg.

- Tehát nincs alja, se innivaló, se étel, és nincs kiút sem ?- Mindig van kiút - dünnyögte Krim elmélázva. - Ezt minden síkbeli tudja. Csak meg kell találni. Talán

felderítőket kellene kiküldeni és bejárni a környéket, hátha találunk valamit.Nina fölnézett a fejük fölött lebegő sáskafejű démonra.

-Én itt maradok apámmal - súgta Krímnek. - Ez a rovar is feni rá a fogát, nem hagyom itt neki.-Én is maradok - kezdte Aereas, de Nina szelíden eltolta magától.-Te is menj, én tudok vigyázni magamra. Mindenkire szükség van a kereséshez. Mondjátok el a többieknek! -Aereas bólintott és fölállt. - Mindig maradjatok a nalfeshnee közelében! - kiáltott utána Nina. - És légy óvatos!

Aereas biccentett és a többiek felé indult. A lány minden utasítása közül a legutolsótól futott végig a hideg a hátán. Nem ezekre a szavakra számított.

* * * * *

A csapat szétszéledt, színes madárrajként suhantak tova a sötétségbe. Ninát az égről lehulló utolsó csillagokra emlékeztette a látvány.

Aereas lassan távolodott a nalfeshnee holtteste mentén, Jandau azonban alábukott, akár egy fürge nyílvessző. Hirtelen eltűnése aggodalommal töltötte el Ninát. Magában azt mondta, azért aggódik, mert Jandau készül valamire, kerülőt tesz, és hátulról megtámadja Aereast. De tudta, igazából attól fél, hogy az emberfajzat örökre eltűnik.

Nem így történt, s idővel mindenki visszatért, ugyanazzal a hírrel: sötétség és semmi, amerre a szem ellát. Úgy tűnt, rajtuk kívül semmi sincsen odakint. Fáradtak voltak, kimerültek, szélcserzettek, szemük kivörösödött a széltől és a meresztgetéstől.

Ahogy érkeztek, elmondták, mit tapasztaltak, aztán lassan, mindenki máshol, megtelepedtek a tanar'ri széles hátán, ahol csak lehetett. Lekuporodtak, és ki-ki a maga módján megpihent.

A baatezu összekuporodott a lándzsa körül akár egy macska, összetett rovarszemeivel Artust vizslatva. Nem akart aludni, attól tartva, hogy megszöknek, míg pihen. Jandau azzal érvelt, valakinek őrködnie kell, Aereas pedig Jandautól tartott. Mindhárman megpróbáltak ébren maradni, de egyre nagyobbakat pislogtak. Jandau egy tőrt döfött a nalfeshnee vállába, és abba kapaszkodott. Ő bámulta legtovább a sötétséget.

Nina egy ideig gondolataiba merülve őrizte Artus álmát, és nagyon magányosnak érezte magát. Üres tekintettel kémlelte a kérlelhetetlen sötétséget, füle érzéketlen lett a szél zúgására, szeme azonban megélesedett a fürkészéstől.

Egyetlen árva könnycsepp gördült végig az arcán, s ez jobban meglepte, mint bármi azóta, hogy átbújtak a szekrényen. Mit jelenthetett ez a könnycsepp ? Nem érte a szél, apja pedig mellette feküdt. Férfiak harcoltak érte, démonokat küzdött le, hogy megtalálja Artust, és ellenfelük sem maradt már.

Talán ez aggasztotta; inkább verekedne haza magát démonok hordáin keresztül, mint ez az üres, tompító zuhanás a sötétségbe. Ez nem az ő harca.

Jandau még ébren volt, lassan odamászott hozzá, aztán megfogta Nina bokáját, és odahúzta magát.- Semmi - mondta fölöslegesen. - Abyssnek nincsen alja.Testmelege jólesően átjárta a kettejük közötti kis távolságot. Szemei élénkek voltak, mosolya pengeéles.- A kedvesed igen birtokló fajta - biccentett Aereas felé.

-Nem a kedvesem - csattant föl Nina. - Gyermekkorunk óta barátok vagyunk.-Barát, de kedves

-Miért nem mész vissza aludni ? - kérdezte Nina keserűen. - Nekem nincs kedvesem.-Talán el kellene mondanod Aereasnak is - felelte Jandau és fölkelt, nyomában hűvös levegő áramlott be. Nina utánanyúlt és visszahúzta.

- Nincs alja. Akár itt is aludhatsz, itt melegebb.Jandau lapos pillantást vetett rá, szóra nyitotta a száját,de aztán meggondolta. Mellébújt és aludni tért, Nina pedig átfogta a vállát, hogy ne sodródjon el.

- Mibe keveredtél, te lány ? - mormolta magának Nina, hangját szerencsére elnyelte a szél zúgása.Lassan őt is elnyomta az álom.

* * * * *

Furcsamód Artus ébredt elsőként.Riadtan ült föl, heves mozdulatától elemelkedett a nalfeshnee hátáról. Hol vagyok ? - kérdezte magában, ami­

kor rádöbbent, mennyire morajlik körülötte a világ. Ösztönösen lenyúlt, hogy megmarkolja a talajt maga alatt, csak azután nézett körül.

Mindenféle alakokat látott: a lányát és egy madáralkatú síkbelit, unokaöccsét és egy fél tucat másik lényt, akiket nem ismert. Fölismerte a fajtájukat, persze, de a nevüket nem tudta. A csapat legriasztóbb tagja a nalfeshnee volt, amibe kapaszkodott, mozdulatlanságából és lassan érezhetővé váló szagából ítélve szerencsére halott.

De hogyan került ide ? Az ördögbe is, hogyan került ide a lánya és a többiek ? Hol van az az itt ?Lassanként, apró szilánkok formájában visszatértek bizonyos emlékek. Abyss. Igen, biztosan. Abyss egyik

bugyra teljesen üres. Nem akadhat más olyan hely, ahol ennyi különféle lény nyugodtan bóbiskolhat, miközben zuhan. Nos, melyik réteg is az ? Az ördögbe, teljesen szétzilálódott a feje!

Szőrcsomókba kapaszkodva elmászott a tanar'ri válláig, ahol egy kés nyele állt ki a húsból. Megragadta, és lenézett a feneketlen mélységbe. No, melyik az a réteg ?

Riadt sikoly hallatszott a háta mögött.Artus visszanézett és látta, amint a lánya súlytalanul elemelkedik alvóhelyéről. Lerázta magáról a madárszerű

alakot, akár egy takarót, és tágra nyílt szemekkel meredt arra a pontra, ahol Artus aludt. A következő pillanatban már neki is ugrott egy sáskafejű gelugonnak, ami békésen aludt egy lándzsa tövében.

Bár Artus még nem látta tisztán a dolgokat maga körül, tudta, hogy meg kell akadályoznia, hogy a lánya összeverekedjen egy ördöggel.

Sietve átkapaszkodott a nalfeshnee hátán, és még éppen idejében közéjük tudott ugrani.- Lassan a testtel, hékás! - kiáltotta, bár túl rekedt volt, hogy rajta kívül bárki is hallhassa.Nem volt szükség második figyelmeztetésre. Nina abban a pillanatban a nyakába ugrott, és úgy ölelte, mint

aki soha többé nem akarja elengedni.A közjáték elegendőnek bizonyult, hogy a többiek is fölébredjenek, s ki-ki a maga módján fejezte ki

csodálkozását, vagy örömét.-Apám! Ébren vagy! Jól vagy ? - hadarta Nina.

-Melyik bugyra ez Abyssnek ? - kérdezte Artus szórakozottan.A választ Aereas adta meg, miközben csatlakozott a családi öleléshez.

- A hatszázhatvanötödik!Artus felhorkant, pedig ismerősen kellene csengenie!

Mindenki köréjük gyűlt, s a nalfeshnee lassan kezdett megbillenni. A kis csapat sietve kapaszkodót keresett, és arrébb húzódott Artustól.

- Segíts kijutnunk innen! - fogalmazta meg mindannyiuk gondolatát Nina.Artus töprengve csóválgatta a fejét.

- Ha jól tudom, innen nincs kiút. A hatszázhatvanötödik réteg, igaz ?Nina bólintott.

-Akkor hmm nincs alja, nincs kijárat hadd gondolkozzam -És a portálok ? - kiáltotta Aereas.

-Lehetetlen. Nincs ide vezető portál, és nincsen kifelé sem, hacsak valamelyikőtök nem hozott magával. Semmilyen átjáró. A teleportáció sem működik istenek sincsenek, hogy imádkozhatnánk - dünnyögte szórakozottan, s csak az utolsó mondat után kapta föl a fejét. - Hogyan kerültem ide ? A rája szólalt meg idegtépő hangon.

-Mi a helyzet a légelementálokkal ? Egy ilyen helyen -Van közöttünk elementalista pap ? - kérdezte Artus körülnézve. Mindenki megrázta a fejét.

- Tehát mind meghalunk - mondta Jandau.Artus komoran bólintott.

-Előbb vagy utóbb biztosan Talán ha kicsit tisztábbak lennének a gondolataim, kigondolhatnék valamit Csak hát nem sokra emlékszem -Egy pillanat! - csillant föl Aereas szeme. Levette a hátizsákját, és előkotorta a könyvet.

- A naplód. Talán erről eszedbe jut valami.Artus reszkető kezekkel nyúlt a könyv felé.

-Mégiscsak hoztál magaddal portált, fiú! - átvette a könyvet, és elérzékenyülve simított végig a borítóján. - De hogyan került hozzád ?-Te adtad nekem - hadarta Aereas izgatottan. - És mit jelent az, hogy hoztam magammal portált ?-A könyv - felelte Artus egyszerűen és föllapozta. - Tele van velük, fiam.-Úgy érted, minden átjáró szerepel benne, még ide is ? -kérdezte Aereas.-Nem - legyintett Artus békésen. Boffo boltjának ceruzavázlatánál csapta föl a könyvet. - Maguk a lapok az átjárók. Csak bele kell bújni - ezzel kinyújtotta az ujjait, egyenesen az illusztráció felé, de ujjai papírnak ütköztek.

-Hmm ennek működnie kellett volna.-Talán árnyékolja valami - próbálkozott LiGrun.- Vagy talán nem jut eszébe a kulcs - mondta Jandau.Artus bólintott.

-Igen, a kulcs. Ez nehéz dolog, mert anyagi kulcs nincsen nálam, a szavak pedig nem jutnak eszembe.-Gondolkozz, öreg! - mordult föl Jandau dühtől vöröslő fejjel. - A halálunkba zuhanunk!Nina rosszalló pillantást vetett Jandaura, de nem szólt egy szót sem.Artus mintha meg sem hallotta volna, gondterhelt arccal meredt a lapokra. Az ő szavai, gondolatai rótták tele

a naplót, hol tollal, hol ceruzával, vérrel vagy széndarabbal, ami éppen kéznél volt. Olyan régen lett volna ? Elfeledte volna mind a titkokat ? Elpuhult ? Feledékennyé vált, vagy csak kába volt ?

Mintha többé nem az az ember lenne, aki egykoron volt: az Úrnő ügynöke, kulcsainak őre. Az önként vállalt család, az apaság tompította el ?

Ninára nézett, fogadott lányára, aki idáig követte, hogy kiszabadítsa, no, honnan is ? Többet tanulhatott ez alatt az idő alatt, mint amire ő képes visszaemlékezni.

- Nem tudom - sóhajtotta fáradtan, és becsukta a könyvet. - Öreg vagyok és fáradt. Egy város utcáin talán még elboldogulnék, de elszállt fölöttem az idő.

Nina összeszűkült szemekkel méregette Artust. Vajon tényleg egy megfáradt öregember volt csupán, vagy ez egy újabb próbatétel ?

- Meg fogunk halni, apám, ha nem teszel valamit - mondta halkan.Artus halványan elmosolyodott.

- Mindenképpen meghalunk, gyermekem. Ha ez a hatszázhatvanötödik réteg, és valóban nincs benne semmi, akkor az üresség végez velünk. De akárhogy legyen is, halandók vagyunk, fajtánkat a halálunk, nem az életünk szabja meg.

Nina nem vette le a szemét Artusról. Tekintetével beitta ősz haját, ráncos arcát, szarkalábait a szeme sarkában és a szomorúságot a szemében. Apja föladta a harcot, már kialudt benne a szikra, elrablása csak a pontot tette föl az idő művére.

Végül elszakította tekintetét Artusról, kinyitotta a könyvet, és nézte az ismerős lapokat.Kezében tartotta a létsíkokat, a végtelen könyvet apja gondolataival, és a megváltással, ami úgy tűnt, soha

nem jön el.- Keress egy oldalt! - kiáltotta Aereas a szél zúgásán keresztül a válla fölött. - Keress valamit, ami olyan

helyről ír, ahová elmenekülhetünk! Ha valóban átjárók és portálok könyve, akkor kell lennie benne olyan helynek, ami befogad minket.

Nina lapozni kezdte a könyvet, Aereas pedig hátradőlt. Tudta, érezte, hogy Nina képes megtalálni azt az egyet, ami segít rajtuk.

Figyelme egy pillanatra elszakadt kuzinjától, és Jandaura tévedt. A fecskére, amint - szinte szó szerint - sötét árnyként lebegett Nina fölött. Csuklópántjai idegenül csillogtak az ismeretlen fényben, ahogy összedörzsölte őket.

Miért csinálja ezt ? Mire gondolhat a karperecekre bámulva ? Honnan van ilyen ékszere egyáltalán ? Tisztán emlékezett Jandau csupasz csuklóira, rémlett, hogy olyan vékonyak voltak az ízületei, mint kemény csomók egy madár lábán. Különös.

-Nem látok semmit - dünnyögte Nina elkeseredetten. -Nem látok és nem hallok semmit.-Csukd be és nyisd ki megint! - kiáltotta Aereas. - Találnod kell valamit!Nina engedelmeskedett, újfent elkezdett lapozni, miközben folyamatosan csóválta a fejét.-A naplót apa még azelőtt írta, hogy Káonra ment volna. Nem ismerős egyik oldal sem.-Jártunk Sigilben és Gyehennában - erőltette Aereas türelmetlenül. - Semmi ismerősét nem látsz ?-Várj! - mondta hirtelen Nina, és tenyerét az egyik lapra csapta. - Egy pillanat.-Mi az ? - kérdezte Aereas, de válaszra már nem volt szükség. A könyv fölé hajolt, és már ő is látta.

Leonan kávéháza.-Az isteneknek hála! - sóhajtotta megkönnyebbülten Jandau mindannyiuk helyett. Még a sáskafejű gelugon is megnyugodni látszott. Jandau megveregette Nina vállát.-Ha eljuttatsz oda, kislány, egy hétig én fizetem az italt mindenkinek!-Ne olyan gyorsan! - hűtötte le Nina, és apja elé tartotta a könyvet. - Emlékszel a kulcsszóra ? Talán ez az egyetlen esélyünk.Az öregember sokáig meredt az elé táruló képre. Ha föl is ismerte a helyet, a két magas ház közé szorult apró,

tisztára mázolt épületet Sigil piacterén túl, nem látszott meg rajta.- Sajnálom - rázta meg a fejét. - Már régen volt

Nina összeszorított ajkakkal nyúlt a könyvért, és az ölébe emelte.- Azt mondtad, ha tudod a kulcsot, csak bele kell Elakadt a szava. Egyik hüvelykujja becsúszott a vonalakközé, egészen az ujjpercéig. Sietve kihúzta, és az illusztráció közepébe tolta a mutatóujját. Gond nélkül beleszaladt, érezte a túloldal melegségét, nyugalmát.

-Ehhez nem kel kulcs - mondta ki hangosan.-Dehogynem kell! - mordult föl Artus. - Minden portálhoz tartozik egy kulcs. Ennyire azért emlékszem. Mellesleg, legutóbb, amikor próbáltam, nem működött -De ennél nem kell! - erősködött vidáman Nina, és egész karját a képbe nyomta. Artus újabb érvelésbe akart kezdeni, de a látványtól elnémult, Nina pedig a fejét is beledugta a képbe, ami úgy tűnt, lassan az illusztráció részévé válik.Egy pillanatra mindenki döbbenten bámult, Nina pedig átbújtatta vállait, karcsú derekát, csípőjét, míg végül

teljesen eltűnt. A könyv elszabadult, lassan elemelkedett a nalfesh-nee hátáról.Aereas tért először magához a döbbenetből. Egyik kezével a könyvet markolta, melynek lapján Leonan

kávézójában immár Nina illusztrációja állt, másik kezével megragadta Artus ingét, és beletolta a fejét a lapba.- Csak ön után, uram - mondta, de Artus nem hallhatta.Bár nehézkesebb és testesebb volt, mint Nina, ugyanolyankönnyedén olvadt bele a lapba. Akár Káonon Nina és ő a dohányszekrénybe.

Jandau abbahagyta karpereceinek dörzsölgetését, és a napló felé ugrott.- Én is - mondta, és egyetlen mozdulattal eltűnt a könyvben.A baatezu indult következőnek. Látván, hogy foglya éppeneltűnt egy portálon keresztül, nem akart elmaradni tőle. Aereasnak keményen kellett markolnia a lapokat, hogy a jó három méter magas lény betuszkolja magát. Korántsem érte akkora taszítás, mint számította.

Aereas felkészült, hogy a többiek is rávetik magukat, ám Krim, Khora, Enrik és Dif tétovázni látszott.- Gyerünk, itt az alkalom! - buzdította őket.

-Mi van, ha sehová sem lyukadtak ki ? - bizonytalankodott a kígyónő.-Az is jobb, mint itt - vetette oda Aereas.

Krim elértette, egy rövid „így igaz" dünnyögéssel belesiklott, farka még megrándult, mielőtt eltűnt volna a lapok között.- Ki a következő ? - kérdezte Aereas.

Khora egyetlen további szó nélkül beleereszkedett, a biztonság kedvéért azért farokkal előre. Már csak hárman maradtak, Jandau csapatának két legnagyobb tagja és Aereas. Bár mindenáron követni akarta Ninát, Dif és Enrik tétovázott.

- Én megyek, akár jöttök, akár nem - mondta.Enrik bólintott, fölkelt a helyéről, és kecses léptekkel bemasírozott a könyvbe.

Dif ellenben elhúzódott tőle.- Mi az ? - kérdezte Aereas. - Csak nem egy halott tanar'rin akarod végezni a semmi közepén ?Dif félénken megrázta a fejét, de nem ment közelebb. Aereas egy hirtelen ötlettől vezérelve fölpattant, és egy

heves mozdulattal a melák fejére borította a könyvet.Ahogy remélte, Dif felsőteste eltűnt az oldalon, alsó fele pedig magától szippantódott át.Egyedül maradt a nalfeshnee zuhanó hulláján, szinte érezte az óriási test tehetetlen súlyát, amint vég nélkül

zuhan a végtelen sötétségbe. Ő is kikukkantott a válla fölött, de csak ugyanazt a változatlan feketeséget látta, mint azelőtt.

Furcsán szomorúnak érezte magát, ahogy belépett a zörgő lapok közé. Aztán ő is eltűnt.

NEM CSUPÁN SZAVAK

Nem csupán szavak haladnak át rajtam. Nem csupán a szavak, szavak, szavak idebenn és az iszonyat, rémek és sötétség odakint. Gondolatok.

Az egyik gondolat forró, mint az olvadt fém. (Honnan tudom, mi az a fém, vagy a forróság ?) Harcias és dühös, zilált, de kemény.

A másik terebélyes, akár a víz. Aggódik, igyekszik tovafolyni, menekülni a sziklák súlya elől, folyam, ami ki­lométerek ezreit teszi meg, hogy a hűvös, sötét tengerbe érkezzen.

Egy másik gondolat éles, akár egy kés, a tűz és a víz között egyensúlyoz.Vannak még gondolatok, szóviharokként lepik el a tudatomat.Ellepik a tudatomat. Ez a gondolat lebeg mind felett. Az én tudatom.

T I Z E N K I L E N C

Ahogy a könyvben megíratott

Születés- és halálfélelem zsugorodott össze abba a bizarr pillanatba, amíg az átkelés tartott. Bár átbújtak már az apró dohányos szekrényen, ez alkalommal mégis más érzést éltek át. Mintha egyik anyagi állapotból egy másikba kerültek volna. Testük jéggé fagyott, aztán átmenet nélkül elpárolgott, hamuvá porladtak, és az emlékezés hártyavékony rezdüléseiként születtek újjá. Egyszerre halál és élet.

Felülmúlta eddigi legkülönlegesebb élményeiket. Szavakká váltak, egyszerű, véges és lapos szavakká.Nina nem volt több, mint ez a négy betű. Nina. Egyetlen szó egy lapon, magában hordozva annak lehetőségét,

hogy gondolattá váljék, amint valaki felolvassa. És ott volt Aereas, Artus és a többiek, mind vékony tintahurkok kecsesen rótt vonalai, csak a papírra vetés pillanatáig létezvén.

Kényelmetlen érzés volt kikerülni természetes közegükből, lelapítva, összesűrítve létezni.- Leonan! - kiáltotta Nina.

A hang nem hang volt, hanem betűk, piktogramok vonalai, talán egy kép. Nem látták őt - a kávéházat. Nem találták a helyet, bár ott kellett volna lennie, valahol mélyebben a mélység nélküli papírlapon.- Leonan!

Aereas megpróbált odalépni hozzá, de idegennek érezte a testét, mintha papírra száradt tinta lett volna, s nem jutott közelebb egy szóköznél.

Végtére is, két szó nem foglalhatja el ugyanazt a helyet! Vagy mégis ?A baatezu felülírta őket, egy őrült aláírásának tűnt, míg LiGrun határozott pontokból és vonalakból tevődött

össze.Krim is ott volt, lebernyegeinek csapkodása elmosódott tintafolt, a többiek is valahol a közelükben

sorakoztak, ki-ki a maga módján.Aztán véget ért, mindenki visszatért saját testébe, a szavak elhalványodtak, aztán eltűntek. A hely, ahova

érkeztek, semmihez sem volt fogható.- Nem erre számítottam - dünnyögte Artus rekedten.

Fejük fölött világos égbolt, lábuk alatt hangával benőtt szilárd talaj, közte belélegezhető levegő fogadta őket. Tiszta volt, de nyugtalanító, orrfacsaró bűzt árasztott az egész környék, mintha egy szemétdombon álltak volna. Az élet rotha-dásának szaga volt, növények, a talaj lassú pusztulásának jelei, akár egy őszi kert eső után, ahol az egykor élénk színekben pompázó virágok átadták helyüket a ködnek és párának, a lehullott levelek nedves bomlásának.

Tekintetüket először az ég vonzotta magához. Világos ugyan, de higanyszínű, mint a tükör, aminek nincs mit visz-szavernie, csak saját szürkeségében vész el.

A talaj egyenetlen volt, a dombok, mint daganatok duz-zadoztak a felszínén, megtört volt és dühös, néhol tépett, akár egy régi seb okozta heg, s az egészet áthatotta egy alig érezhető, lassú lüktetés. Ilyen érzés lehetett egy tengelye körül forgó, megfáradt kisbolygón állni.

A vegyes társaság lágy lejtésű dombok között egy völgyben állt, köröttük a hangák közt elősejlett a humuszban gazdag barna föld, egyszerre kemény és lágy.

Itt-ott fehér gombák ütötték föl a fejüket nagy csomókban, üszök a halott hús fonnyadt hátán. A szél kusza, boglyas ördögszekereket sodort keresztül a völgyön, bár fából kevés volt a környéken. Néha megakadtak a talajból kiálló sárga, repedezett sziklákban, dühösen zörögtek, aztán vagy kiszabadultak és tovairamodtak, vagy sorsukba belenyugodva megtelepedtek.

-Hol vagyunk ? - kérdezte Jandau, unott tekintetét körbehordozva a halott tájon.-Ez nem Leonan kávéháza - jegyezte meg Artus inkább magának, mint feleletként.-Nyilvánvalóan - dünnyögte Jandau. - Menjünk vissza a könyvbe, és próbálkozzunk mással!

Artus föltartotta a kezét és megrázta a fejét.-Az nem olyan egyszerű. Nem ide akartunk jönni. Ha visszabújunk a könyvbe, legközelebb lehet, hogy a tűz elemi létsíkjára kerülünk, vagy Abyss egy másik szintjére.-Még ennél is nehezebb - szólalt meg Aereas. Minden tekintet felé fordult. - Nincsen nálunk a könyv.-Mondanom kellett volna, hogy ne engedd el a fedelét, miközben átbújsz! - csapott a homlokára Artus.-Úgy érted - szólalt meg a baatezu -, hogy elvesztettétek a portált ?-Valószínű, hogy még mindig Abyssben zuhan - felelte Artus szórakozottan. - Esetleg a két világ között ragadt. Hacsak nem csuktad be a könyvet, ki tudja, hova érkezik meg.Jandau Nina mellé állt, állkapcsa úgy lüktetett, ahogy vékony karjának csuklói a karperecekkel.

-Hol vagyunk hát ?-Valahol az Asztrálsíkon, gondolom. Biztosabb lennék benne, ha látnék ezüst csíkokat, de hát ki olyan óvatlan utazó, hogy közel merészkedjen egy asztrális szigethez ?-Valahol az Asztrálsíkon -jegyezte meg gúnyosan Jandau. Akármit próbált csinálni a csuklópántjaival, föladta,

és abbahagyta a dörzsölésüket. - Hol az Asztrálsíkon, öreg ?Utolsó szavától Nina ellépett mellőle, és rosszalló pillantást vetett rá. Artust látszólag hidegen hagyta az

emberfajzat szarkazmusa.- Ismerős ez a hely. Még sosem jártam itt, de valahonnét mégis ismerős.

Jandau fölnevetett. Kezeit a csuklóira fonta, úgy kacagott, a többiek pedig furcsálkodva nézték, vidámsága okát kutatva. Nem kellett sokáig várniuk.

-Tudhattam volna, amikor elvállaltam ezt a feladatot, hogy az Úrnő ügynöke, akit a külső létsíkok fele meg akar kaparintani, nem más keze által fogja végezni. A kém, aki a Vérháború kulcsa lehet, az Asztrálsíkon reked, valami bomlásnak indult isten hátán -Bomlásnak indult isten - visszhangozta Artus, és elindult. - Egy halott isten.A többiek ösztönösen a nyomába szegődtek. Leereszkedtek a völgybe, a túloldalán keresztülvágtak egy

elszáradt gyümölcsösön, és fölkapaszkodtak a következő dombtetőre.- Valahonnan ismerős ez a hely. Valami, amire emlékeznem kellene - mondogatta Artus, inkább magának.

Fölérve aztán elakadt a szava. - Istenek!A távolban, csipkézett sziklaormokon, aranyból épült város látszott, napnál fényesebben csillogott a szürke

égbolt alatt. A városfalon túl tornyok, háztetők, kupolák sejlettek, mind aranyból, s mindegyiken zöldes patinafoltokkal.

- Ismerem ezt a várost - mondta Artus. - Soha nem álltam még itt, csak benne, de ismerem.A mindig hallgatag LiGrun Artus elé állt, és egyik pikkelyes kezével a hátuk mögé mutatott.

- Mi az a fekete hömpölygés ott ?Mindannyian arra fordultak, és egy tompán csillogó, az égbolt szürkeségét utánzó tengert láttak.-Az egy tenger - felelte Artus. - De már halott. Méreg és só sűrű levese.-És most, hogyan tovább ? - kérdezte Jandau karba tett kézzel, látszólag közömbösen a szédítő látványoktól.-A városba - jelentette ki Artus. Lehajolt, fölvett egy korhadt faágat, és arra támaszkodva már indult is tovább.Jandau dühösen meredt a csuklópántokra, aztán kíváncsian fölnézett az égre, megvonta a vállát, és az

öregember nyomába eredt.A dombról leérve hamarosan egy kietlen útra találtak, ami kissé kanyarogva ugyan, de a város felé vezetett,

miközben Artus egyfolytában azt motyogta, ő ismeri ezt a helyet. Jandau folytonos kérdései, miszerint hogyan fognak erről a helyről egy másikra jutni, süket fülekre találtak.

Ekkor találkoztak a pásztorokkal.Szögletes sátrakból vert tábor volt az út mellett, pásztorok nyurga, sötét árnyékai mozogtak köztük, körülöttük

pedig koszos, poros, olajmocskos nyájak kóboroltak, bár legelnivaló nem akadt a környéken.Artus magában motyogva megindult a sátrak felé.

- Legalább a vizestömlőinket feltölthetjük - csapott Jandau az oldalán lógó üres bőrtömlőre.Senki sem felelt, legkevésbé Aereas és Nina, akiket ugyanúgy lenyűgöztek az élmények, mint Artust.- Megbocsásson, uram! - mondta Artus az egyik nyurga pásztorhoz lépve. - Mi ez a hely, hol van ez a vidék ?Ha hallotta is, a cserzett, inas kezű pásztor nem felelt, föl sem nézett sötét csuklyája alól. Artus kinyúlt felé,

keze simán belecsúszott a durva köpenybe, át a széles vállon.-Árnyak - nyögte Aereas, visszahúzva Artust.-Igen - felelte az öregember. - Vagy mi vagyunk azok.- Mi ez a hely ? - kérdezte Aereas az út felé terelve Artust.Nem számított válaszra, de Artus rövid töprengés után mégis megszólalt.

- Egy isten holtteste, ha jól hiszem. Nem sok ilyen méretű tárgy úszik keresztül az Asztrálsíkon.Egy holttest ? A felelet nyugtalanítóbb volt, mintha hallgatott volna.- Egy halott isten teste ? Az előbb azt mondtad, jártál már abban a városban. Hogyan járhattál benne, ha egy

halott is ten testén van ?Nagybátyja nem felelt. Visszatértek az útra, és folytatták a menetelést a kevély, csillogó tornyok, háztetők

felé.- Ne feledd, fiam, az istenek számára az anyagi test csupán nézőpont kérdése. Semmivel sem szükségesebb,

vagy valóságosabb, mint egy hajvágás.Aereas végigsimított megperzselt, bolyhos fejbőrén, és lopva körülnézett. Hajvágás ? Vajon mik lehetnek

akkor azok a boglyas ágak és bokrok ?Artus mintha olvasott volna a gondolataiban, Aereas vállára csapott.- Mennyi ideje járod a külső létsíkokat, fiam ? Mennyi ideje már, és még mindig ugyanúgy gondolkozol ?Aereas eltöprengett a kérdésen és gyors fejszámolást végzett, az eltelt, alvással töltött időszakokat összeadva.

Egy éjszakát Boffónál töltöttek, a másodikon találkoztak Jandauval. Még ugyanaznap éjszaka átkeltek Gyehennába az olvasztón keresztül, és egy barlangban aludtak. A másik két éjszakát Szüng Csiang palotájában töltötték, és egyszer aludtak a hosszú zuhanás közben. Mennyi ideje is ? Öt, talán hat éjszaka ? Örökkévalóságnak rémlett.-Kevesebb, mint egy hete - vágta ki.

-Ez elég idő, hogy másként gondolkozz! Háborúk sorsa dőlhet el ennyi idő alatt. Kevesebb, mint egy nap alatt romba dönthet egy várost a vihar. Kevesebb, mint egy óra kérdése, hogy egy szónok megváltoztassa a tömeg véleményét. Egy pillanat kérdése, hogy véget érjen egy élet vagy fölébredjen az ember.-Majdnem elértük a várost! - csattant föl Aereas türelmetlenül. - Elég volt a rejtvényekből!

Artus bölcsen bólintott.-Egy isten holtteste nem húsból van. Az anyagi test alkalmatlan az isteni létre. Egy isten holtteste emlékekből, háborúkból, hősökből, áldozatokból és imákból áll ezek a dolgok jelentenek valamit.-Ezek a pásztorok egy halott isten életének szellemei ? -próbálkozott Aereas.-Igen - felelte Artus. - Már csak arra kellene emlékezni, melyik lehetett a sok ezerből Jandau közvetlen mögöttük jött, idegesen nyújtózkodott. - Tehát igazam volt. Egy elfeledett isten holtteste.- Az isteni anyag soha nem pusztul el teljesen – mordult föl Artus figyelmeztetőleg. - És egyetlen istent sem

feledhet nek el teljesen. Emlékezz erre, Fecske!Aereas halványan elmosolyodott az utolsó szavak hallatán. Artus azonban még folytatta.- Nem véletlen, hogy itt vagyunk. Még mindig fogoly vagyok foglyok vagyunk. Elrablásom igazi oka

elhalványulahhoz képest, amire egy halott isten teste képes.

Ez volt az első alkalom, hogy valaki letörte Jandau magabiztosságát, az első alkalom, hogy bennrekedt a szó és félelem ült ki az arcára. Aereas örült, hogy láthatta. Az ember-fajzat visszavonult, és Nina mellé lépett. Aereas elfordította a tekintetét, látván, hogy egymásba karolnak. Jandau elrabolhatta tőle a szerelmét, de nagybátyját nem fogja!

Néma csöndben folytatták az útjukat a poros emelkedőn az aranyló város felé. Hamarosan beértek az égnek meredő falak árnyékába, és áthaladtak a szélesre tárt, őrizetlen városkapun.

Kihalt, macskaköves térre érkeztek, a környező házak üzlethelyiségei és ablakai feketén, üresen tátongtak, a falak között szél fütyült. Artus nem állt meg, határozott léptekkel indult a házak útvesztője felé. Szentélyeket, utcákat, piactereket és villákat hagytak maguk mögött.

- Ah, Xiam. Most már emlékszem! - bólintott Artus. - Igen, és most már tudom, melyik istenség holtteste ez.A házak között sötét, köpenybe burkolózó szellemek suhantak, nem törődve a behatolókkal.

-Kinek a holtteste ? - kérdezte izgatottan Aereas. - Kié ?-Hallgass most! - intette le Artus. - Hadd emlékezzen az én öreg fejem.Aereas érezte, hogy hasonló arckifejezés ült ki az arcára, mint Jandauéra, nem sokkal korábban.Gyalogoltak hát a kihalt aranyváros kövezett, kísértetjárta utcáin, míg végül az egyik furcsa, magányos alak

magára vonta Artus figyelmét. Az öregember csodálkozva felkiáltott, aztán nagyot, szomorút sóhajtott.- Miriam - nyögte alig hallhatóan, mégis mindenki tisztán értette a nevet. - Miriam.Karcsú, fiatal, formás női szellemalak vonult el előttük, fején vizeskorsót vitt, köpenye lágyan lengedezett a

háta mögött.- Jaj, Maikin! Tudhattam volna.

Könnyed lépteiben a sokszor megtett út egyhangúsága érződött, a kötelességtudat, ami már számtalanszor vezette el ezen az úton, a kúttól otthonáig. Az érzés gyökeret vert Aereas-ban, a látomás beleivódott gondolatai mélyére. Hogy különleges volt, igazolta az a halovány ragyogás, ami körbülvette és finoman áramlott vele, mellette. Akármi volt is az, nem térítette le útjáról a jelenést, nem állította meg.

-Mi az ? - kérdezte Aereas hangosan. - Úgy értem, ami körülötte van.-Úgy érted, ki az - felelte Artus szárazon. Valóban, emberalak volt, fényből szőve, testes, jóvágású, szimpatikus, bár kicsit idegen arccal. Miriam körüli „bókolása", ahogy megfogta kezét, átkarolta, vagy csak ment mellette, Jandaura hasonlított, bár a fényes aura nem volt olyan törtető, s nem emlékeztette ragadozóra.- Maikin - felelte Artus. - Ő volt Maikin. Egy isten emberi alakban. A régi macskaisten. Bár már régebben

meghalt, átadta a helyét Bast-nak. Persze, valószínűleg keveset mond ez a név, Maikin. Talán jobban ismered a másik nevét, amit most használ: Leonan.

Aereas döbbenten meredt a látványra. Igen, Leonan volt az, bár nem hasonlított Sigilbeli alakjára, kisugárzásához azonban kétség sem férhetett.-Leonan egy isten - nyögte. - Ez pedig az avatárja ?

-Nem, nem az avatárja. Az csak az isteni esszencia egyik kivetülése, nem maga az isten. Leonan olyasmit tett, amit kevés isten tett volna meg önszántából. Teljesen és véglegesen hús-vérré változott. Halandó lett.

-Miért ?-A szerelemért. Ezért a lányért. Figyeld!

És úgy tettek, engedelmesen figyelték. Valóságosabbnak hatott, mint az árnyak körülöttük, szolidabb volt, szinte élő. Ezernyi szellemalak volt egyszerre, egybe sűrűsödve, mégis külön-külön. Rengetegszer tehette meg ezt az utat, minden kivetülése egyszerre lépett a köveken, ugyanazt az utat bejárva, újra meg újra. Egyik szellemalakja kilépett a többi közül, és elindult a sikátor felé, ahol sűrűbben álltak a sátrak, közelebb voltak egymáshoz a falak. Még mindig a fején vitte a vizeskorsót, és lassan belépett a sikátorba. Artus követte a jelenést, kitérve a többi Miriam útjából, akit változatlan lendülettel vett körül Leonan ragyogása.

- Ah, igen! Via Cantabila. A Zenélő Piac - mondta Artus nosztalgikusan. Lépteinek gyorsasága és az arcára kiülő pír mindent elárult a többieknek.Ő is járt ott.Jandau egyre türelmetlenebb volt.-Mi köze ennek a zenélő piacnak a mi kijutásunkhoz ? Artus azonban nem válaszolt.-Talán semmi, talán minden - felelt Aereas.

Ők is közelebb sétáltak a sikátor bejáratához, és meghallották a választ. Nem Artus szólt. Zene képében jött, a hangyaként sürgölődő kísértetek mintha a zene megnyilvánulásai lettek volna. Vagy az ő emlékük keltette életre, és rajtuk keresztül szólalt meg ?

Ezernyi melódia szólt egyszerre, százféle hangszerből, mégsem fülsértőn, hamisan. Mind a saját harmóniájukat szólaltatták meg, s így az összhatás sem lett disszonáns.

Nyugtató dallam volt, ezt követve, ezen áthaladva indultak mind a lány nyomába, s egy pillanatra föloldódtak az isteni anyag emlékeiben.

A nő megállt egy sátor előtt, ahol selyemsálak lógtak le a pultról, szivárványszínűen csillogva az arany házak ragyogásában. Egyik kezével elengedte a korsót, kecsesen kinyúlt egy sál felé. Azon a selymen virágminták sorakoztak, liliom és jácint, ibolya és kármin.

Malkin-Leonan jelent meg, ezúttal jól láthatóan, egész alakjában. Nagyon jóképű volt, magas, szoborszerű arcéllel, szemei két aranyérmeként csillogtak. Kezei is, akárha kőből lettek volna faragva, erős és határozott vonalakkal teli. Ruhája egyszerű volt, de makulátlan, elegáns.

Mintha az isten és a lány kiléptek volna az időből, talán még beszélgettek is, mielőtt az egyik márványszerű kéz kinyúlt a virágmintás sál felé. Megelevenedtek, az álmok és a kísértetek világából a valóság részeivé váltak.

- Itt találkoznak -jelentette ki Artus, mint afféle történelmi tényt, nem magyarázólag, hanem fölidézve a történteket.

Mindannyian szótlanul bámulták, még a sáskafejű baate-zu is néma ámulattal figyelte, ahogy megszólalnak.Szavaikat persze elnyelte a zene, vagy talán a zene része volt. Talán zenévé lett. Nem volt szükség rá, hogy

hallják, miről beszélnek, a dallamok elbeszélték helyettük. Aranyérme került elő Leonan nadrágjából, egy pillanatig fényesen csillogott, majd pörögve forogva keresztülszállt a levegőn, és tökéletes ívben a kereskedő pultjára pottyant, a sál pedig lebegve, ragyogva a lány nyakába került.

- Itt találkoznak - ismételte meg Artus. - És a halandó testet öltött isten ostobaságát azzal tetézi, hogy megtalálja tragikus, halandó szerelmét.Eltűntek, egyszerre csak nem voltak ott.

Leonan jelent meg ismét, ezúttal határozott léptekkel haladva keresztül az utcán, kezében valami nagy tárgyat vitt. Befordult egy sarkon, és ismét eltűnt.

Artus utánairamodott, a többiek még mindig döbbenten álltak. Jandau, mindannyiuk közül talán a legtompább, legcinikusabb tért magához először, és Artus után ered, köpönyege ismét szárnyakként lobogott mögötte.

-Azért üldözöd, hogy rávegyed, küldjön el minket erről a hulláról, igaz ? - követelte, amint utolérte.-Ő csak egy álom - felelte dühösen Artus. - Nem szilárd, megfogható, csak emlék és megbánás.Az emberfajzat lelassított, megállt. Szikrázó szemekkel kiáltott Artus után.

- Árnyakat és álmokat kergetsz, vén trotty!Aereas sietett el mellette, arcára fagyott mosollyal. Befordult Artus után a sarkon és csaknem beleütközött

nagybátyjába.Artus egy másik épület árnyékában állt, egy módos bérház tövében, melynek tucatnyi ablakában tünékeny

arcok meredtek az utcára, remegve. Artus is hasonlóképp merev, imbolygó léptekkel indult el, utánozva Leonan mozgását, aki ekkor ért ki az árnyékok közül.

Aereas végre megpillanthatta terhét: páfrányok és egy hatalmas virágcsokor, illatát éppen felé sodorta a szél. Mire fölismerte, milyen virágok, Leonan már elengedte a csokrot.

Egy fehér liliom hullott először a földre, a többi kazalszerű csokorban követte, szétterültek a kövön, és már csak csupasz száraik csonka végei ágaskodtak mindenfelé.

Az isten lába ebbe a kusza bokorba taposott bele. Ez a mozdulat megtörte Leonan tétovázását, bizonytalanságát, és futásnak eredt egy kis embercsoport felé. Nem egymással harcoltak, ökleikkel nem egymást ütötték, nem harciasan, káromkodva ordibáltak - vérgőzösen, ujjongva, vadul.

Leonan két lépéssel szelte át a sikátort az emberek felé. Kezében penge villant, s mielőtt még követni lehetett volna az útját, az egyik férfi feje lomha ívben a földre hullt. A másik sikoltott, a penge a szájába döfött, tarkóján vöröslően bukkant elő. A harmadik és a negyedik egyszerre került a földre, emberfeletti lábak rúgásaitól. Csont reccsent, ahogy a földbe taposta őket.

Még több és még több hullott el, ahogy átverekedte magát a földön heverő fehér ruha-halom felé. Az egyik földön heverő holttesttől újabb szablyát ragadott föl, és két kézzel, két pengével vágott rendet a tömegben. Aztán minden elcsöndesedett. Több mint egy tucat ember hevert vérbe fagyva a kövön.

Leonan a földre vetette magát, kezével a fehérruhás alak felé nyúlt, aki foltosan, megtépázva, végzetesen mozdulatlanul hevert mellette. Aereas virágmintás selyemsálat látott a nyaka körül.

- Itt válnak el egymástól - suttogta Artus. Csak Aereas hallotta, ő is csak azért, mert Artus vallanak támaszkodott.

Egyikük sem tudta megmondani, meddig görnyedt halott szerelme fölé a macskaisten. Örökkévalóságnak tűnt és egy pillanatnak.

Azután fölkelt, átszaladt a téren, berontva minden ajtón, és kirángatva minden szellemalakot, válogatás nélkül az utcára lódítva mind, akik némán nézték a lány halálát. A halottak száma tovább nőtt a téren.

Nemsokára zöldruhás katonák érkeztek, nyilakat küldve a tomboló férfiba, amíg az közéjük rontott és eltörte íjaikat, letépte a karjukat, és a testekből született halom felé hajította mind. Még több érkezett és még több, szüntelen áradatát küldve a nyílvesszőknek.Aztán a mészárlás közepén megjelent Artus.

Nem Artus, helyesbített Aereas magában, hanem Artus árnyéka, a fiatal Artus szelleme.Míg a zöldruhás íjászok felfejlődtek a tér túloldalán, addig az Artus-szellem óvatosan lopakodott az isten felé,

kezében a naplóval. Nem a naplóval, annak emlékével.Leonan a fiatal Artusnak rontott, hatalmas márvány ökle összezúzni készült a higgadt férfit, de ő az utolsó

pillanatban feje fölé emelte a könyvet, és hárította az ütést. Az isten a földre rogyott, recsegve törtek össze a testéből kiálló nyílvesszők.- A naplóval ölted meg! - szólalt meg Aereas döbbenten.Az öreg Artus szomorúan megrázta a fejét.

-Nem. Már halott volt. Az én csapdám sült el rosszul, és amikor az Úrnő már tudta, hogy Malkin Leonan meghalt, engem küldött, hogy szerezzem vissza. Csak a szellemével térhettem meg, amit halott testéből raboltam el. Sigilbe vittem, ahol a mai napig is új testében nyugszik.

-A kávéház - dadogta Aereas.A fiatal Artus szelleme a feje fölé emelte a könyvet, szétnyitotta, mintha tetőt rögtönzött volna a feje fölé, és

magára húzta. Ugyanazzal a könnyed mozdulattal, ahogy Aereas és Nina átbújt a dohányszekrényen, A fiatal Artus eltűnt a könyvben, míg végül csak a lába látszott. Ekkor ujjai kinyúltak és összecsapták a borítót. Eltűnt.

- Igy esett - szavalta Artus, mint egy legendát -, hogy egy Isten, aki botor módon az anyagi létet választván, ostobán beleszeretett egy halandó leányba, oktalansága miatt elpusztult, s többé sem isten, sem hús-vér nem lehetett.

Aereas hirtelen megértette, hogyan kerültek ide. Leonan ábrája a könyvben nem a szelleme, a teste volt, ami idekint lebegett a semmiben, álmok és emlékek kísértetei között.

Artus szemében ugyanekkor rettegés lángja gyúlt, és riadtan fölkiáltott. - Megtalálta a könyvet!- Micsoda ? - kérdezte Aereas.

A többiek mind köréjük gyűltek, Aereas eddig észre sem vette őket.-Ezért jöttek elő az emlékek. A test az emlékei után kutatott, és megtalálta őket a könyvben. A naplómban. Velünk kellett jönnie, amikor kijutottunk Abyssből.

-Micsoda ? - ismételte meg Aereas.-A test megtalálta, amit keresett - mondta ki Artus reszkető hangon.Jandau tekintete vadul rebbent ide-oda, balsejtelem szállta meg.

- Mit keresett ?Artus kihúzta magát és komor arccal meredt Jandaura.

-Amit te keresel. Ami miatt Szüng Csiang elrabolt engem. Amiért a tanar'rik megvásároltak. Amiért te - mutatott a sáskafejű baatezu felé -, velünk jöttél, hogy elrabolj engem. A csontkulcsokat keresi, hogy Sigilbe jusson.

-Miért ? - kérdezte egyre idegesebben Jandau.-Hogy egyesítse a testet és a lelket. Hogy föltámadjon halálából, és élőhalott istenné váljék!

Remegés futott végig Aereas tarkóján.-Leonan segített megtalálni téged. Miért tenne ilyen szörnyűséget, hogy hogy föltámassza a testét ?-Nem tenné - felelte Artus, magához húzva Aereast és Ninát. - De isteni teste igen. Gyerünk, el kell rejtenünk benneteket!

Nina és Aereas engedelmesen hagyták magukat vezetni.-Minket ? - kérdezte Nina. - Miért ?-Minket ? - kérdezte Aereas. - Miért minket ?

Artus maga elé lökte és az épületek között a kapu felé terelte őket. Hangját csak a kuzinok hallották.- Azért, kedveseim, mert eszembe jutott, hova rejtettem a létsíkok csontkulcsait. Ti vagytok azok!

AZ ÉLŐ SZÓ BÁNATA

Milyen furcsa, alig kezdődött el az életem, és az elmémet máris magáévá tette egy isten.

HÚSZ

D é m o n e s ő

A sáskafejű lény hirtelen nagyon közel került, nyurga karjai Nina és Aereas nyaka köré fonódtak.- A létsíkok kulcsai ? Igazán ?

Artus megperdült és a baatezunak rontott. Kezében egyszerre csak fekete pengéjű tőr jelent meg, tövig döfte a sáskafejű lény mellkasába. Ugyanazzal a mozdulattal lerántotta, csaknem kettészelte az ördögöt. A gelugon holtában magával sodorta a kuzinokat a földre.

Jandau döbbenten nézett a zöld vérrel bemocskolt fekete pengére, és tisztelettudóan hátrált egy lépést, el a tőr hatósugarából.

Artus sietve letérdelt, és a kőbe döfte a pengét, olyan köny-nyedén, mintha zsíros termőföldbe szúrta volna. Mikor kihúzta, már nyoma sem volt vérnek. Artus elrakta a pengét.

- Az első döféssel szét kell vágni az összes szívét, különben visszajön.

Dif és LiGrun fölsegítették a földről Ninát és Aereast, Artus pedig, meg sem várva, hogy kifújják magukat, máris maga előtt terelgette őket a kapu árnyékába.

- Igazán kár, reméltem, hogy egy darabig még nem fordul ellenünk - dünnyögte Artus szórakozottan. - Szükségünklett volna még rá.

Jandau hangja ezúttal alázatosabban csengett, bár kérdése változatlanul hitetlenkedő volt.- Miről beszélsz ?Artus csupán az ég felé biccentett válaszképpen. Amint a csapat átért a kapun, Jandau fölnézett. Sötét fellegeket pillantott meg, melyekből vörös eső hullott alá.

- Eső ? - kérdezte, hangját visszaverték a kőfalak. - Vér ? Láva ? Mi az ?A csapat kiért a városból, és Artus vezetésével megindultak a halott vadon felé.

- Az nem eső. Nézd meg jobban!Jandau engedelmeskedett és észrevette, hogy a sötét tömeg az égen esőfelhőnek túl szögletes. Különös

mintázatot, színes foltokat fedezett fel benne: minták egy gyapjúingen, vagy szép színes ábra egy darab papíron.A színek, a bordó, ibolya, smaragd foltok valamiféle festményre emlékeztették, vászna pedig úgy hullámzott,

mintha kiszakadt volna keretéből. Valóban festmény volt, egészen pontosan illusztráció, akár egy könyvben. Ábra volt Artus furcsa és végtelen naplójából. Tanar'ri sereget ábrázolt, amely egy lávamezőn menetelt keresztül Abyssben. Jandau már a szavakat is ki tudta venni az égen, amik beborították a szürkeséget.-Hogyan lett ilyen nagy ? - hüledezett Jandau.

-Isteni anyag - vonta meg a vállát Artus. - Még egy halott isten oszlásnak indult húsa is tartogathat meglepetéseket. Saját hatalma van.-De miért ilyen nagy ? - kérdezte ezúttal Aereas, ő is, akárcsak a többiek, az eget bámulta.-A halott test át akar jutni Sigilbe. Vissza akarja szerezni a lelkét.

A vörös eső szüntelenül ömlött a tájra.-Láva ? Láva zuhog az égből ? - kérdezte Jandau.-Nem láva. Tanar'rik.

Az utolsó szavak hallatán mindenkinek földbe gyökerezett a lába. Ritkás porfelhő szállt fel a lábuk alól, és lassan emelkedett az ég felé. Tanar'rik potyogtak odafentről, százával, ezrével meneteltek le a lapról. Sokuk a biztos halálba zuhant és összezúzta magát a talajon, mégis hullottak tovább, némelyikük szárnyra kapott és megindult a város felé. A létsíkok csontkulcsai felé.

Megindultak, szinte egyszerre, parancsszó nélkül, el a démonok menetelő serege elől. A tanar'rik még mindig apró pontok voltak csupán, de vészes sebességgel növekedtek, karmazsin seregük akár egy trópusi monszun, vonult feléjük a tájon.

-Akár életben is hagyhattam volna -jegyezte meg Artus futás közben. - Szüksége lett volna a könyvre mielőtt megszerzi a kulcsokat Persze, lehetett valami teleportáló varázslata -Nézzétek! - kiáltott Aereas az ég felé mutatva. Az illusztráció eltűnt az égről, újabb lap terítette be fölöttük a tájat.-A test keresi a lelket. Azt a portált keresi amit mi is próbáltunk. Ha a test eljut Sigilbe vele együtt megérkeznek a tanar'rik is Elpusztítják a várost.A szavakkal teli oldal csak rövid ideig borította be az eget, és újabb árnyék jelent meg fölöttük. Aereas

megtorpant, nem törődve a tanar'rikkal, és döbbenten bámulta önnön arcképét, mely ugyanolyan részletesen, elegánsan megrajzolt vázlat volt, mint Nináé.

- Rejtsd el a gondolataidat, fiú! - kiáltotta Artus, és ráncigálni kezdte. - A test átjárót keres az elmédbe Ne hagyd hogy megtaláljon minket!

Aereas kétségbeesetten kapaszkodott az öregemberbe, és sietősen próbálta kiüríteni a gondolatait, még a szemét is lehunyta.

Milyen hiábavaló kísérlet volt! Tudni, melyik gondolatokat rejti el, elég volt az isteni anyag számára. Az isteni tudat otromba, nehézkes súlyával úgy dübörgött keresztül Aereas elméjén, ahogy az eke szántja föl a friss tavaszi földet, Aereas gondolatai pedig úgy törtek föl, ahogy az olvadt hó leve elárasztja a szántó friss lábnyomait.

A gondolatok nem hangok, nem is szavak voltak, hanem illatok láthatatlan, megérinthetetlen felhőcskék. Immár az egész csapat tudta, mire gondol: a félelem kusza illata elkeveredett a fiatalság és a harag aromájával, a fájdalommal és reménnyel, zavarodottsággal és a keserédes sebek sajgásával - minden kiderült.Szerelem. Mindannyian tudták.

Aereas arca elvörösödött az erőfeszítéstől, hogy elrejtse ezeket a gondolatokat, Nina pedig a szégyentől, a büszkeségtől és a félelemtől pirult ki. Nyilvánvaló volt, akárcsak a többiek számára, ki Aereas szerelmének tárgya.

A nyughatatlan isteni anyag könyörületesen továbblapozott a gigászivá vált naplóban.Aereas lábai elgyöngültek, nagybátyja vállába kapaszkodva bírt csak talpon maradni és futni.-Portált portált nyitottál az elmémbe ? - lihegte hitetlenkedve, Artushoz intézve rekedt szavait.-Te nyitottál kaput te magad valahogy. Véráldozattal, például a könyv ivott a véredből Amikor olvastad, ő is olvasott téged.Bár elakadt a szava, Aereas gondolatai szabadabban áramlottak, és végre minden összeállt a fejében. Érezte

egy másik tudat jelenlétét, miközben a könyvet lapozgatta. Még szavakat, képeket is talált benne, amikre ő gondolt korábban. Most már tudta, hogy volt egy oldal, egy portál, ami lelke mélyére vezetett.

Ez az egyszerű megvilágosodás jobban megrémisztette, mint a mögötte harciasan rikoltó tanar'ri seregek, vagy Abyss feneketlen mélysége és a mámorító halálfélelem, amit ott érzett. Megalázó volt és mindennél fájdalmasabb.

Ezek a keserű gondolatok kavarogtak az agyában, ahogy fújtató nagybátyja nyomában botladozott. Azt kívánta, bárcsak egyike lehetne az érzéketlen, kemény szikláknak, amik körülöttük hevertek.Jandau jelent meg Artus mellett.-Hova megyünk, ahol a tanar'rik nem érhetnek utol ?

-Sehova - felelte Artus kifulladva. - Mindenhová képesek követni minket.-Akkor merre tartunk ? - kérdezte Jandau másként.- Oda - mondta Artus, egyik kezével maga elé mutatva.Jandau követte pillantásával Artus kezét. Éppen akkor,amikor odafönn újabb oldal kezdett kibontakozni az égen, és karmazsin, túlvilági fénybe borította a tájat. Artus egy kísérteties erdőre mutatott, vékony, egyenesszálú fák kihalt erdejére. A törzsek szabálytalanul, meredek szögben, hihetetlenül ferdén, mindenfelé szétágazva nőttek, lombkoronájuk helyén tépett, szálkás, vékony ágak kopasz boglyái meredtek az égnek, mintha tetejük valaha rég letört volna.- Miért oda ? - kérdezte Jandau.

A vöröses fény elillant, sápadt, halovány ragyogás váltotta föl, nyugodtabb színekbe burkolva a halott testet.- Azt gondoltam talán találunk ott valamit ami segíthetne Ez a szíve ez a halott isten szíve.Ahogy jobban megnézte, Jandau már fölismerte a nyílvesszők egyenes szárait, szilánkos végük akkor tört le, amikor a

dühöngő isten a földre roskadt.Mögöttük fölerősödött a dübörgés, a tanar'ri sereg gyorsan közeledett.

Jandaunak kiáltania kellett, hogy Artus meghallja.-Azt mondtad az előbb, hogy az istenek teste nem igazi. Emlékekből és árnyakból áll, nem igazi hulla!-Pedig valóságos! - kiáltott vissza Artus. - Mindkettő egyszerre. - Most pedig hallgass, hadd fussak!A tanar'rik majdnem beérték őket, kékes árnyékokat vetettek rájuk, ahogy elérték a nyílvesszők erdejét. Artus elengedte

Aereast, és a vesszőkbe kapaszkodva mászott fölfelé az emelkedőn. Itt-ott még látta a vesszők tövében a szivárgó sebeket, s ha lett volna ideje, talán rokonszenvet is érzett volna, vagy undort, rosszullétet. A tanar'rikkal a nyomukban azonban nem volt erre mód, még Jandau sem próbálta megtudni, pontosan hova is tartanak.

Elsötétült az ég, ahogy a tanar'rik fölzárkóztak, egy hatalmas karom már le is csapott az égből. Megragadta Ninát az ingjénél fogva, és a levegőbe emelte. Nina a torkához kapott, ahogy elemelkedett a talajtól, aztán vad rántást érzett és ar­rébbrepült, egyenesen neki az egyik vesszőnek. Nekiütközött, és belekapaszkodva lecsúszott a tövébe. A repülő lény vad igyekezetében egyenesen felnyársalta magát a vesszőre, de még halálában is megpróbált Nina után kapni.

Elhátrált a seb közeléből, egyenesen Aereasnak ütközött, aki egy hatalmas szúnyogszerű lénnyel küzdött. Már kétszer lecsapott egy-egy darabot hosszú szívókájából, a tanar'ri azonban nem adta föl. Vad hadonászásában Aereas véres karcolást ejtett Nina vállán. A lány lebukott a szúnyogszerűség szőrös lábai alá, és kibújva az oldalán, levágta egyik szárnyát. A lény groteszk módon zuhant az oldalára, fekete vérrel fecskendezve le Ninát, aki arrébbgördült, még mielőtt a tanar'ri rázuhant volna.

Fölpattant, aztán elesett ismét, egy nyálkás csáp gáncsolta el. Ugyanolyan hirtelen talpra állt ismét, Jandau rántotta föl, és maga mögé penderítette.- Te véded az én hátamat én pedig a tiédet!

Ésszerű javaslat volt, jobb, mint kuzinja vak hadonászá-sának közelében lenni. Megvetette lábát és fölnézett az égre, ami már feketéllett a szárnyaktól, bőrlebernyegektől, pikkelyektől, és ki tudja hányféle borzalomtól még.

Egyre nőtt körülöttük a levágott démonok halma, iszamossá változtatva a talajt. Ráadásul jó néhány végtag még a test halála után sem hagyta abba a rángatózást. Jandau háta melegen simult a hátához, érezte az izmait, ahogy keményen dolgoztak, és kaszabolták a szörnyeket azon az oldalon.

- A nagyobbak legalább nem tudnak ideférkőzni a nyílvesszőktől! - kiáltotta Jandau a válla fölött Ninának.Nina egy pillanatra fölnézett, és látta, hogy Jandaunak igaza van. Hatalmas teremtmények sötétlettek és tornyosultak a

sereg magvában, de hogy milyenek, sem ideje, sem kedve nem volt megtudni. Elég volt annyi, hogy egyelőre legalább azoktól biztonságban voltak.

- Én pedig azt hittem Abyss gonosz hely - jegyezte meg Jandau szaggatottan, két csapás közt. - Végy egy marékilyen lényt és bármilyen világot pokollá változtatnak!

Nina fölnevetett, hangja furcsán hatott a morajlás közepette. Eltűnődött, mikor nevetett utoljára, aztán azon, lesz-e még módja rá.

Jandau csatlakozott hozzá, ugyanolyan jókedvűen, ahogy Nina kacagott, ahogy a lány még nem is hallotta. Meleg, ba­rátságos hang volt.

A torkán akadt a hang, amikor meglátta LiGrunt, amint eltűnt egy csapat démon tömege alatt, és többé már nyoma sem volt, csak a tanar'rik hullámzottak tovább. Dif holttestét még több dögevő, fekete lény jelezte, belőle sem látszott ki semmi. Enrik még tartotta magát egy kicsit távolabb, bár karjai már véresen, ernyedten lógtak a teste mellett. Nina elkapta a tekintetét, nem akarta látni a nemes bariaur kegyetlen halálát. Forróság csapta meg az arcát onnan, ahol a bariaur harcolt egykor. Lángtenger végzett vele.

Mi lehet Aereasszal ? Hova lett ebben a hömpölygő test tengerben ?Szürke, szögletes szárny csapta fejbe Ninát, a lány lebukott és vakon odavágott, de szerencsére nem találta el

Krímet.- Gyertek a tisztásra! Van egy varázslatom! - recsegte.Mindketten hallották, egyszerre indultak meg a rája után.Ha megérkeztek a tűzköpők, a nyílvesszők erdeje már úgysem állhatta útjukat. Csúszkálva, botladozva követték a ráját a tisztás felé, időnként hátracsapva, távol tartva a nyomukba szegődött rémeket.

Mikor végre átvágtak a földön heverő halott lények és végtagjaik között, Nina észrevette, hogy több helyen is fölkarcolták a lábát az éles karmok és csáprágók. Saját vérétől vöröslött a lábikrája.- Mi a helyzet, öreg ? - kiáltotta Jandau mellőle.

A szavak hallatán Nina elsápadt. Csaknem elfelejtette, hogy apja is a szörnyű mészárlás közepén állt, ő pedig nem törődött vele. Aztán elvörösödött, hiszen Jandau szavai azt jelentették, hogy apja még életben van.

-Remekül - hallatszott az öregember hangja. - Mindig jobb táncos voltam a magadfajtánál.-Ki van itt ? - hallották Krim hangját a kardok erdeje alól, ahogy közöttük körözött. - Ki maradt ?Nina újból megpróbált átlátni a hadonászó végtagok, szárnyak, karmok erdején, hogy meglelje Aereast. Nem

látta, viszont ekkor ébredt csak rá, hogy kihátráltak a nyílvesszők erdejéből.-Khorát ne keresd! - mondta Artus. - Láttam, amint darabokra tépték!-Enriknek is vége, meg Difhek és LiGrunnak - sorolta Nina. - Hol van Aereas ?-Itt vagyok! - hallatszott egy elfojtott kiáltás a csoportosulás túloldaláról.

-Hát ennyi - recsegte Krim.Kattanás, sziszegés hallatszott a rája felől, halk pukkanás követte, nevetségesen hatott a robaj közepette.

Aztán a csend.Sűrű, bizsergető energiamező vette körül őket, lassan tágult körülöttük, mintha felfúvódna. Hamarosan csak a

levegőt csapkodta a kardjuk, még a holttestek is elsodródtak az energiamező nyomásától.

Láthatatlan búra növekedett körülöttük, lassan kétszer akkora lett, mint ők, akkor megállt. Halvány fénnyel ragyogott rájuk, pótolva a fényt, amit a fölhalmozódott testek eltakartak előlük.

Szuszogás, fújtatás, lihegés töltötte meg a csöndet, a saját hangjuk, fegyvereik tompa zöreje, ahogy lábuk mellett a földre eresztették.- Miért nem korábban, rája Miért nem korábban ?Krim lassú, lágy hullámzással ereszkedett le a földre.

- Talán még így is túl korán van. A mágia nem tart ki sokáig, különösen, ha még több tretradlith és aeramanti érkezik. - A mágiájának köszönhette, hogy láthatóan nem szenvedett sérülést, mégis ő tűnt mindannyiuk közül a legkimerültebbnek.

Mindannyiuk közül ? nézett körül Nina. Ki maradt ? Artus, Aereas, Jandau, Krim és ő. Véresen, mocskosan, alig állva a lábukon. Nem több.Jandau a kupola pereme felé támolygott.

- Találnunk kell valami kiutat! - dünnyögte, és úgy, ahogy volt, véresen a hüvelyébe dugta a kardját. - Persze, nem erre. Innen egyenesen a pokolba zuhannánk.Aereas kiköpött.-Semmi kedvem még egy légiharchoz.

-Várjunk csak - mondta Artus, a kupola felé lépkedve. -Hadd lássam!Krim a földről figyelte az öregember bizonytalan mozgását.

- Ne menj túl közel a kupolához és vigyázz, nehogy kiess rajta! Bárkit kienged, de senkit sem enged be.Artus biccentett és kardjára támaszkodott.- Hogy értetted, hogy a pokolba zuhannánk ?Jandau fáradt tekintettel nézett Artusra.

-Hát úgy. Semmi sincs odakint rajtuk kívül - biccentett az eget ellepő tanar'rik felé.-De van. A könyv odakint van - jelentette ki Artus. -Leonan testét pedig már körbevette, így ha megtalálja a kávéház képét és a portált nyitó kulcsot, akkor egyenesen átzuhan.

Artus megállt és eltöprengett.- Ha azonban egy másik, biztonságos helyen nyílik ki a könyv, át tudunk ugrani rajta, talán sikerül bezárnom,

és ellopnom az isteni anyag elől.Jandau lassan megcsóválta a fejét.

-Azt akarod mondani, hogy ugorjunk ki a démonoktól hemzsegő világba, azt remélve, hogy keresztülzuhanunk az óriási könyv egyik portálján remélhetőleg jó portálján, miközben egakadályozzuk, hogy az élőhalott isten elpusztítsa Sigilt ?-Valami ilyesmit - felelte Artus, szája sarkában bujkáló mosollyal.-Én majd figyelek - ajánlkozott Aereas, bizonytalan lábakon imbolyogva. Artus mosolya átragadt Jandaura is.

-Ne aggódj, fiú, mind figyelni fogunk -Azt hiszem, baj van - szólt közbe Nina.

Mind felé fordultak. Nina a földön ült, körülötte több helyen is véres volt a föld.Jandau azonnal mellette termett, Artus pedig a nyomában bicegett, csak Aereas maradt a helyén, bár alig állt a

lábán. Még onnan is látta, mi a gond: a lány lábikrájából egy öklömnyi fullánk állt ki, ahol letört, átlátszó hólyag látszott, ami mintha lélegzett volna.- Mérgező - mondta Artus, két lépésnyi távolságból.Jandau már nyúlt volna, hogy kihúzza, de Artus figyelmeztetően rákiáltott.- Várj! Ha megfogod, csak belenyomod a mérget!

Még egy lépés és mellette termett, letérdelt, és a fullánkba szúrta tőrét. Egyetlen vad rántással kitépte, s a fullánk ször-csögve arrébb pattogott a földön, szétfecskendezve mérgét.Jandau a karjaiba zárta Ninát.

- Minden rendben lesz. Kihúztuk, és a méreg java még a fullánkban volt. Rendben leszel.Jandau nem tudhatta, gondolta Aereas: Nina akár bele is halhat. Tudta, hogy nem mehet oda hozzá, hiszen alig

áll a lábán, s ha mégis megtenné, az ő érintése már nem élesztené föl a lányban úgy a remény szikráját, ahogyan Jandaué.

Aereas szerette őt, igen, s ebben a helyzetben a legjobb, amit tehet, ha áll tovább a helyén, és figyeli a könyv lapjait.

- Én majd figyelek - mondta, bár rajta kívül senki sem törődött vele.A démonok vadul támadták a mágikus erőteret, egyelőre sikertelenül, hemzsegő alakjuk mögött Aereas

láthatta a hatalmas lapokat, amint lassan, módszeresen váltakoznak, ahogy az isteni anyag saját kiútját keresi

Ami a következő lapon feltűnt, attól majdnem összerogyott. Nem Abyss volt, nem Gyehenna, sem egyike a nagyobb pokloknak, inkább egy személyesebb változat.

Nina portréját látta, azt, amit Boffo hálószobájában ülve lapoztak föl, s ezen a képen keresztül elméje kapcsolatba került a lányéval. Érezte a kábító, szédítő fájdalmat, a rettegést, ami végigkúszott a tagjain, a tépett sebet a lábán, mintha a sajátja lett volna, és a zsibbadást, ami szétáradt belőle.

Szemein keresztül a halál végtelen, sivár látóhatárát pillantotta meg, háborgott, akár a viharos tenger.A legszörnyűbb azonban izgatottsága volt, ami Jandau érintésétől futott végig a testén, ahogy belebújt a

fecske-ember ölelésébe. Lehetett kimerültség, elkeseredettség, vagy vágyakozás, bármi, ami egyszerű és értelmetlen. Akármi volt is az, Aereas lelkének romjait úgy dúlta föl, akár egy tornádó.

Állva maradt. Büszkeségének maradékával talpon tartotta magát, és nem rogyott térdre, nem tört ki sem zokogásban, sem őrjöngésben.

A lap könyörületesen elfordult, és egy másik jelent meg. Sűrűn telirótt sorok hullámzottak át az égen, s Aereas felsóhajthatott. Gépezetek és különféle teremtmények jelentek meg és fordultak tova az égen, Aereas pedig csak állt, akár egy szobor. Ha megmozdul, bizonnyal darabokra hullik, mert nem maradt semmije. Sem reménye, sem hatalma, de a félelme is elszállt. Csak a figyelés maradt.

Hány és hány lap fordulhatott tova, amíg Artus és Jandau Ninával volt elfoglalva, nem tudta. Mind elmosódott, elhalványult emlékezetében, amint tovagördült.

Egészen addig, míg Jandau arca föl nem tűnt. Tekintete összetéveszthetetlen volt, titokzatos, és fenyegetően lebegett fölötte. Egyenesen a fejébe látott.

Idegen hely volt, keskeny, keserűen gúnyos, egy ragadozó gondolatai. Akár egy hamueső, vékony fátyol borult Aereasra. Egyenesen az emberfajzat szívébe látott.

Nem olyan egyszerű, megbocsátható dolog lapult a mélyén, mint elrabolni másnak a szerelmét. Nem olyan egyszerű bűn, mint a pénzsóvárság, megtömni a zsebét arannyal.Álnokság és árulás töltötte ki.

Ninával a karjaiban is arra gondolt, hogyan viszi vissza őket – Ninát, Aereast, Artust és a könyvet - Szüng Csiang-nak. Rengeteg pénzért adja el őket az istennek.

Igen, az alku hatalmas summáról szólt, de Jandau szívében ennél is többet jelentett - sötét hatalmat, hovatartozást, amit rég áhított már, amiről ő és szedett-vedett bandája csak álmodni mert

A lap ugyanolyan gyorsan elfordult, mint a többi. Aereas nem látott már Jandau fejébe, de ennyi elég is volt.Még mindig állt, rendületlenül, telve rettegéssel, és az odakünn háborgó pokol látványával.Azután megjelent valami abban az ürességben, amit az őrködés foglalt el, valami új. Harag. A döntés azonnali

volt, határozott, akár egy kegyetlen, fagyos mosoly.Megmenti Artust, Ninát és Krimet és önmagát azzal, hogy elárulja az árulót, oda küldi, ahová való.Mintha Aereas gondolatai idézték volna meg, Jandau termett mellette, megveregette Aereas vállát, keze még

meleg volt Nina ölelésétől. Mondott valamit, valamit, ami megnyugtatóan hangzott.Aereas nem hallotta. Csak az eget látta, rajta egy sötét és ördögi hely képével.Aereas hűvös keze Jandau hátához ért, haragjából erőt merítve megpördült, és minden dühét beleadva

meglökte az emberfajzatot, keresztül a mágikus erőtér zúgó falán.A fekete köpönyeg meglebbent még, aztán Jandau eltűnt, bele a lap sugallta káoszba.Aeras is eldőlt, ő a másik irányba, a hátára esett, de nem érezte, nevetett, nevetett, ahogy földet ért,

hisztérikusan és megkönnyebbülten, az áruló vesztén.Nina alakja jelent meg a tekintete előtt.

Egy álmából ébredt ember lomha kétségbeesésével szerelme után vetette magát, át az energiamezőn, a semmibe.

Eltűnt. Mielőtt még Aereas föltápászkodhatott, vagy csak kinyúlhatott volna felé, eltűnt, ő pedig utána iramodott, s ment volna, ha Artus súlya le nem rántja a földre, oda nem szegezi, karnyújtásnyira a zúgástól, amin túl Nina eltűnt.

Aereas sikoltott, a földet kaparta, Artus keményen tartotta, szólongatta, Krim pedig ingerültem hullámzott előtte.

- Az oldal eltűnt, Aereas - sziszegte Krim. - Az isteni anyag lapozott.

MAGNA CHARTA

Nem egyszerű gondolatok voltak, most már megértettem. Ők azok, akik életre keltettek.Amikor csak Artus gondolata voltam, nem élhettem, csak egy másolata voltam papíron, tintával.Azután Aereas, aki emberi fogalmak szerint teremtőm unokaöccse. Gondolatai, álmai, szavai falánk

harmóniában voltak Artus gondolataival.Azután jött Nina. Az ő vérét ugyanazon az éjszakán ízleltem meg, amikor a kuzinjáét. Kötéseikkel áldoztak ne­

kem, elkezdtem olvasni őket, ahogy ők olvastak engem. Nina átlépett most rajtam, szeretőjével együtt az Abyssbe küldtem őket.

Jandau a neve, az ő vérét Szüng Csiang palotájában kóstoltam meg. Az ő hangjának disszonanciája keltett végleg életre.Ők mind az én részem.

Hányan még ? Hányak vérét kóstoltam meg, mennyi folyt el Maikin halott testén ?Nem tudom. Egy azonban biztos: hamarosan megszabadulok mindtől. Kiszabadulok, és élni fogok.

HUSZONEGY

Az úrnő szine előtt

Nem volt idő azon töprengeni, hova tűnt Nina. A lap áthasított az égen, és ami mögötte felbukkant, az mindannyiuk pusztulásának hírnöke volt.

Leonan kávéháza. Hirtelen körülöttük termett, a védőburok bíbor aurája eltűnt, a tanar'rik denevérszerűen nyüzsgő hada helyett márvány falak és kőpadló.

Beszélgetés, nevetés, kiáltozás moraja váltotta föl a mágikus búra csendjét. Mintha rémálomból ébredtek volna, bár ruhájuk változatlanul véres volt, mocskos és szakadozott.

Artus és Aereas föltápászkodott a padlóról, mellettük a megriadt pincér a szökőkútba ejtette a tálcáját. Az ezüst csobbanva merült alá, fedele fölfordult, desszertek, üveg-kelyhek lebegtek a víz felszínén.

Minden zaj alábbhagyott, döbbent csönd telepedett a kávéházra. Egy darabig mindenki a véráztatta trióra nézett, azután lassan visszatértek saját dolgaik megbeszéléséhez.

A lassan újrainduló zsivajon túl újabb zaj kélt, mintha eső verte volna a háztetőt, talán jég, vagy még rosszabb sokkal rosszabb.

Egy testes, tollakba és csipkébe öltözött nő tapasztalta meg először, amikor sarkig tárta a bejárai ajtót.A pokol hordája özönlött be azon nyomban.

A nőt azonnal eltaposták a berontó tanar'rik, a kávéházban pedig kitört a pánik. A pincérek önként dobálták el tálcáikat, a vendégek fölpattantak az asztaltól, és az ellenkező irányba iramodtak, bármi legyen is arra. Csaknem magukkal sodorták Aereast és Artust, akik még mindig egyhelyben álltak.

Hatalmas pók uralta a bejáratot, csáprágói között első áldozatát tartotta, finom selyemfonallal szőtte körül éppen.

Nyolc szőrös lába között embernyi kitinpáncélos, rákszerű lények nyomultak be, testalkatuk és ollóik segítségével hatékonyan takarították el maguk előtt a vendégeket, és a különféle terepakadályokat. Jó néhányat a mögöttük érkezők tapostak agyon, türelmetlenül, harcra készen.

Eleget láttak már, Aereas és Artus megindult a tömeggel, s úgy tűnt, éppen idejében. Leonan bukkant elő a mennyezetből, fekete, üvegszerű gömbje pörögve zuhant alá, rákokat zúzva szét maga alatt. Pattant egyet, elsodorta a pók néhány lábát, aztán tovább lendült.

Belsejéből vakító fénytőrök rebbentek a tanar'rik felé. Amelyiket eltalálták, megmerevedett, elhamvadt, vagy füst tört elő a páncélja alól.

Aereas nagyot rikoltva vetette bele magát a küzdelembe Leonan oldalán, a puffadt dervisek közé. Egyetlen csapással levágta az egyik fejét, még ugyanazzal a mozdulattal fölnyársalt egy másikat, rátaposott és kirántotta belőle a kardját. A többiek szétrebbentek, mintha megrémültek volna a fiú mesteri kardjátékától.

Valójában utat engedtek egy hatalmas skorpiónőnek, aki legalább három méter magas volt, bőrszárnyait széttárta, háta mögül hosszú, vaskos farok kanyarodott a feje fölé. Fölnevetett Aereas láttán, aztán csapkodott párat terebélyes denevérszárnyaival.

Leonan pusztította el. A gömb egyenesen a fejére zuhant, miközben fénytőrei átjárták a tanar'ri testét, kivilágították, és nyomukban egyszerűen eltűnt az anyag. Aereas levegő után kapkodva hátrált pár lépést, tudván, hogy Leonan megmentette az életét.

A gömb nagy ívben visszafordult. Mozdulatával elsöpörte és egymás karjaiba lökte a tanar'rikat, és a hátsó kijáratnál tolongó tömeg feje fölé suhant. Sokan felsikoltottak a látványtól, bár mindenki tudta, hogyan néz ki, sötét tömege mégis rémisztő volt. Egyenesen Artus és Aereas fejének tartott.Megérintette és elnyelte őket.

Igyekezzetek kifelé! Halott testem megpróbál átjönni, én tartom vissza. Hamarosan egyikünk győzni fog, akkor pedig vagy egy élőhalott isten jelenik meg Sigil utcáin, vagy átcsúszunk az Asztrálsíkra.

Egy pillanat alatt villant át agyukon az üzenet, Leonan máris visszafordult a démonok felé. Kívánjatok szerencsét! Érezték még, aztán a tanar'rik közé csapódott.

A tömeg már akkor megriadt, amikor a véráztatta öregember és az ifjú először megjelent a kávéházban, de most, hogy sértetlenül bukkantak elő az obszidián gömbből, elhúzódtak tőlük, és utat nyitottak, Artus és Aereas elindult, mögöttük bezárult a tömeg, és máris tolták maguk előtt őket.

Úgy bukkantak ki Sigil éjszakájába, mint a gyors hegyi patak, amelyik először tör föl az ódon hegy sziklái közül. Az ajtón kívül legyező alakban botorkáltak szerteszét a vendégek. Még mindig futva menekültek a pokoli horda elől.

Artus és Aereas félreállt az útjukból, és a fal tövébe húzódtak, hogy kifújják magukat és figyelték a menekülők áradatát. Krim is köztük volt, a fejek fölött suhant sötét árnyként, el az elátkozott kávéháztól.

Azután egy pukkanás, és az épület eltűnt, nyomában csak egy szabálytalan, csipkézett szélű gödör maradt. A környék hamar kiürült. Artus és Aereas csak ekkor tápászkodott föl egymásra támaszkodva, akár az ivócimborák, akik épp egy jó mulatság következményeit szenvedik. Lenéztek a gödörbe, figyelték, ahogy az arra járók döbbenten bámulják a kávéház hűlt helyét, Sigil hűvös éjszakájában.

-Mi ? - kérdezték egyszerre, bár maguk sem tudták, miért, talán még azt sem, hogy föltették egymásnak a kérdést.

-Micsoda ? - kérdezte Artus.-Nem tudom. Micsoda ? -jött a válasz. Biccentettek és visszanéztek a gödörbe.-És most ? - kérdezte Aereas.

Artus megrázta a fejét, azután nagyot sóhajtott.-Nem tudom.

-Kint vagyunk a pokolból, de elvesztettük Ninát, Leonant és a könyvet - segédkezett Aereas.-Nina - mondta Artus rekedten. Mintha eltört volna valami a bensőjében. - Nina.

Elindult, Aereas pedig engedelmesen követte.-Mit csinálunk ? - tudakolta.-Nina - motyogta Artus.

Aereas nem kérdezett többet, követte nagybátyját Sigil sötétbe burkolózó utcáin. Minden lépéssel egyre erősebbek lettek, minden mozdulattal nőtt bennük az elszántság, minden megtett méter után halványodtak fájdalmaik.

Nem lihegtek, nem fújtattak, mereven néztek maguk elé, és meneteltek, át az abroncs formájú város alvó negyedein. Jó érzés volt nem félni, hanem támadni, nem őrizni, hanem rohamozni.

Az egyik sarok mögül sáskafejű lény lépett Artus elé, sziszegő hangja alvilági fenyegetésektől volt terhes. Aereas már meg sem lepődött, amikor azon kapta magát, hogy a falon törli le a lény zöldes vérét, miután egyetlen mozdulattal kettéhasította. Még csak le sem lassította őket a közjáték.

Végtelennek tűnő menetelésük gazdag, jómódú házak közé vitte őket. Ez volt az Úrnő Negyede.A hajnali órákban alig járt valaki az utcákon - igen, hajnal volt, csaknem az egész éjszakát átgyalogolták. A

járókelők drága, élénk színű ruhákban, díszes kalpagokban tollászkodtak, legtöbben megvető pillantásra sem méltatták a két megtépázott, véres, mocskos alakot, akik egyenesen a palota felé tartottak.

A hatalmas, szürke épülethez tágas, széles lépcsősor vezetett. A tetejére érve még csak nem is lihegtek. Egy oszlopcsarnokon átjutottak el a bejáratig, azon belül a fogadóteremig, ahol egy horgasorrú, kopasz hivatalnok nézett föl ültéből, sötét márványasztala mögül.

- Segíthetek valamiben ? - kérdezte, és alaposan végigmérte őket. - Az öltözetük meglehetősen alkalmatlan a helyhez - tette még hozzá, végigsimítva selyemköntösén, megigazítva kócsagtollas kalapját.Artus előrehajolt, és megtámaszkodott az asztallapon.

- Beszélnem kell az Úrnővel - mondta szaggatott lélegzetvételek között.A hivatalnok lapos pillantást küldött Artus felé.

-Senki sem láthatja az Úrnőt. Senki sem beszélhet az Úrnővel. Senki sem találkozhat az Úrnővel. Vagy talán azt gondolod, az Úrnő csak úgy szóba áll mindenkivel ?-Mondd meg neki Artus vagyok. Mondd meg, hogy annyi évnyi szolgálatom során egyszer sem kértem bebocsátást de a lányom A férfi sóhajtott, összeszorította az ajkait, és félig lehunyt szemmel írni kezdett az előtte fekvő könyvbe.

- Miféle szolga vagy te ? Mi a panaszod ?Artus tátott szájjal, döbbenten bámult a hivatalnokra. Aereas sietve válaszolt helyette.

- Ő Káonból való Artus, az Úrnő kulcsainak őre.A férfi elsápadt, kitépte a megkezdett lapot a könyvből, sietve ráfirkantott valamit egy másikra, kitépte azt is,

összehajtogatta, viaszt csöppentett rá és lepecsételte. Pisszentett, mire egy sürgönc fiú sietett elő, aki finom ruhákba öltözött ugyan, arca mégis egy utcagyerekre emlékeztetett.

- Vidd ezt az üzenetet az Úrnő tanácsnokainak! - mondta komoly, méltóságteljes hangon. - Tudasd velük, hogy sürgős és nagyon fontos, hogy az Úrnő azonnal megkapja! Nesze, egy arany, kapsz egy másikat, ha meghozod a választ.

A fiú alázattal vette át a papírt, mintha valami nagyon értékes és törékeny dolog lett volna, aztán nekiiramodott, kopogó léptei lassan elhalkultak, amint eltűnt az egyik folyosóban.

- Bocsásson meg a félreértés miatt, Artus Mester – fordult feléjük a férfi. - Ha helyet foglalnak a díványon, intézkedem, hogy hozzanak teát és harapnivalót.

Artus pislogott párat, üres tekintettel nézett a férfira, aztán bólintott. Aereas átkarolta a vállát és elvezette.- Gyere, Artus bácsi, üljünk le.

Úgy is tettek, két apró figura a hatalmas díványon, amin háznyi óriások is kényelmesen elfértek volna. Apró foltok a magasba vesző mennyezet alatt. Szobányi méretű, ízléses, finom festmények bújtak meg a falakat támasztó oszlopok között, karmazsin drapériák redői hullottak alá az átjárók fölött, vastag szőnyegek fedték a hűvös padlót, mintha fokozták volna a díszt. A légáram, ami átjárta a várótermet, mégis megborzongatta őket.

A tea elhűlt, az apró sütemények érintetlenül sorakoztak a tálcákon, a hosszú és fárasztó utazás ellenére nem ment le egy falat sem a torkukon, a nyugtató teát sem kívánták. Elszenderedtek.

A hivatalnok rázta föl őket csontos kezével, fáradt tekintetéből kihunyt az alázat, helyét öntelt elégedettség, magabiztosság vette át. Odakint sötétedett már, lassan ismét beköszöntött az éjszaka.

-Megérkezett a válasz - mondta a hivatalnok hűvösen. Meg sem kérdezte, fölolvashatja-e, széthajtogatta a papírt, amit előtte már elolvasott.

-Senki nem követelhet meghallgatást a Fájdalom Úrnőjétől.

(Folytatása következik)