Kettős állampolgárság gyakorlata

az EU tagállamokban

2010. június

Tartalom

I. AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG JOGINTÉZMÉNYÉNEK HAGYOMÁNYOS ÉS POSZTMODERN MODELLJEI............................................................................................................................................4

1. A nemzetfelfogásokból származtatható állampolgári jogkövetkezmények európai modelljei........4

1.1. A politikai nemzet modellje és a ius soli alapelve.....................................................................5

1.2. A kulturális nemzetfelfogásból fakadó jogkövetkezmények.....................................................8

1.3. Brit modell – a monarchia hagyománya és a ius soli elvének ötvözése....................................9

II. ÁLLAMPOLGÁRSÁG - KETTŐS (TÖBBES) ÁLLAMPOLGÁRSÁG - UNIÓS POLGÁRSÁG................................................................................................................................................................11

2.1. Az állampolgárság jogintézményének alapelveiből fakadó következmények............................11

2.2. Uniós polgárság...........................................................................................................................13

2.2.1. Célok és kudarcok................................................................................................................13

2.2.2. Kettős állampolgárság-e az uniós polgárság?......................................................................15

2.3. Az uniós állampolgárság és a tagállamok belső jogának viszonya egy bírósági eset tükrében. .16

2.4. Transznacionális állampolgárság és a globális kihívás...............................................................17

III. KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG A NEMZETKÖZI JOG TÜKRÉBEN......................................20

3.1.Alapvetések..................................................................................................................................20

3.1.1. Állampolgársági egyezmények.............................................................................................20

3.1.2. Emberi jogi dimenzió...........................................................................................................20

3.1.3. Kisebbség jogi dimenzió......................................................................................................21

3.2. Regionális szintű szabályozások...........................................................................................23

3.2.1. Strasbourgi Konvenció.........................................................................................................23

3.2.2. Európai Állampolgársági Egyezmény..................................................................................23

IV. A KETTŐS (TÖBBES) ÁLLAMPOLGÁRSÁG A BELSŐ JOG TÜKRÉBEN............................27

4.1. Az uniós tagállamok állampolgársági szabályozása....................................................................27

4.1.1. Alapelvek..............................................................................................................................27

2

4.1.2. Az állampolgárság megszerzésének szabályozásai..............................................................28

4.1.3. Az állampolgárság megszerzésének módozatai................................................................29

4.2. A kettős állampolgárság gyakorlata a tagállamokban.................................................................30

4.2.1. A kettős állampolgárságot tiltó, vagy csak kivételes esetekben eltűrő tagállamok..............30

4.2.2. A kettős állampolgárság csökkentésére törekvők.................................................................33

4.2.3. A többes állampolgárságot legitimnek tekintő államok.......................................................37

4.3. A magyar állampolgársági törvény a 2010. évi módosítás fényében..........................................40

V. MIRE JÓ A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG?...............................................................................44

5.1. A jogintézmény elutasításának okai némely államokban...........................................................44

5.2. A kettős állampolgárság, mint a gazdasági fellendülés potenciális eszköze........................45

5.3. Lehetőségek a globális kapcsolatrendszerek fejlesztésére..........................................................46

V. ÖSSZEFOGLALÓ GONDOLATOK...............................................................................................49

IRODALOM...........................................................................................................................................50

Mellékletek.............................................................................................................................................52

1. sz. Melléklet....................................................................................................................................52

Az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény...............................................................................52

2. sz. Melléklet....................................................................................................................................64

Vizi Balázs..........................................................................................................................................64

A határon túli olaszoktól a külföldön élő olasz állampolgárokig - az olasz állampolgárság kiterjesztése az ezredfordulón –.........................................................................................................64

3.sz. Melléklet.....................................................................................................................................73

Összefoglaló táblázat a kettős állampolgárság modelljeiről...............................................................73

3

I. AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG JOGINTÉZMÉNYÉNEK HAGYOMÁNYOS ÉS POSZTMODERN MODELLJEI

Az állampolgárság jogintézménye politikai értelemben egy adott nemzeti közösség állami létezésének bizonyítéka, egyszersmind előfeltétele is. Jogszabályi megvalósultságában visszatükröződnek mindazon nézetek és alapelvek, amelyek az államterület, a főhatalom és a népesség viszonyrendszerét, tehát az adott állam nemzet-koncepcióját - politikai döntéssel - meghatározzák.

A nemzet és az állam jogrendszerébe beillesztett állampolgársági jog közötti szoros összefüggés egyben arra is rávilágít, hogy a látszólagos hasonlóságok és azonosságok ellenére miért alakulhatott ki az állampolgárság jogintézményének napjainkban tapasztalható oly változatos rendszere.

1. A nemzetfelfogásokból származtatható állampolgári jogkövetkezmények európai modelljei

Történeti kitekintésben az állampolgárság jogintézményét megalapozó nemzetfelfogások négy, a 18-19. század folyamán kialakult alaptípusát különböztethetjük meg. Ezek a francia politikai nemzet, a német etnokulturális nemzet, a brit birodalmi és az amerikai kontinensre jellemző „szimbolikus” nemzetfelfogás. Ez utóbbi abban különbözik a három európai modelltől, hogy teljes mértékben elveti a leszármazásból eredő jogfelfogást (jus sanguinis), az állampolgárságot és azzal járó politikai életben való részvétel lehetőségét mindenkinek megadja, aki az országban született, függetlenül a szülők állampolgárságától. Észak- és Dél-Amerikában tehát a születés helye mint állampolgárság keletkeztető, a bevándorlók leszármazottait automatikusan integráló elv a ius soli elve. Képletesen szólva, az amerikai olvasztótégely lényege: „nem az számít honnan jöttél, hanem hogy hová mégy”.

Merőben más a helyzet Európában, ahol az állampolgárság jogintézményének kialakulása a nemzettéválás és a modern nemzeti állam kialakulása hosszú évszázadok fejlődésének eredményeként született meg. Ebben a körben a múlt, a hagyományok és a 18-19. század geopolitikai viszonyai együttesen határozták meg, s terelték más és más útra a társadalmi kapcsolatok fondamentális átalakulását. Az állampolgárság jogintézménye szoros összefüggésben a modern államok nemzetfelfogásával ezért igen változatos képet mutat. A nemzeti elkülönés alapképleteit elsősorban az a kérdés határozza meg, hogy „honnan jöttél, és kivel mégy?”. Az állampolgárság jogintézménye tehát elválaszthatatlanul összekapcsolódik a

4

nemzeti identitás kérdésével. A fenti összefüggéseket is figyelembe véve Európában a jogfejlődés három modellértékű alaptípusát különböztethetjük meg.

1.1. A politikai nemzet modellje és a ius soli alapelve

Európában a modern nemzettéválás folyamata kétféle módon ment végbe: az angol, francia és skandináv fejlődési típust leginkább Montesquieu nevezetes mondásával jelemezhetnénk „Szükségszerűen vagyok ember, s véletlenül vagyok francia”. E gondolat mögött az a társadalom- és politikafilizófiai feltevés húzódik meg, mely szerint előbb alakul ki az anyanyelvi kultúra és a társadalmi életet szabályozó szokások rendje, s az egy államba tömörült társadalom tagjai csak ezt követően tekintik magukat nemzetnek. A társadalom tagjai tehát olyan individuumok, akiket a kultúra és az életvitelükből fakadó szokások horizontálisan kapcsolnak össze anélkül, hogy a tagok között valamiféle jogi értelemben vett alá vagy fölérendeltség alakulni ki. Ezekben az országokban a nemzettéválás olyan közfelfogást alakított ki, amelyben az állampolgár minősül a nemzet tagjának. A szerződéses állam az egyéni jogokon alapszik: önkéntes szövetség, amely a polgárok megegyezésére vezethető vissza. Emberi alkotás, amelynek elsődleges célja a társadalom optimális megszervezése. A szerződéses állam polgára ragaszkodik saját, elidegeníthetetlen jogaihoz, s csakis ebből lehet levezetni az állam jogait.

1.1.1. A francia megoldás

A politikai nemzet fogalma a felvilágosodás eszmerendszerében érlelődött ki és a francia forradalom jogi deklarációiban került megfogalmazásra. Két legfontosabb dokumentuma Joseph Seyès „Mi a harmadik rend?” c. röpírata és az „Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata”.

A politikai nemzetfelfogás alapvetően területelvű: az adott állam politikai határain belül élőket tekinti a nemzet tagjainak. A nemzet a történeti keretek közt összefüggő, a polgároknak a nemzetgyűlésben képviselt - önkéntes és szabad - politikai társulása, a szuverenitás egyedüli letéteményese, a „nemzeti állam” elvi forrása. „A Föld nemzeteit úgy kell elképzelnünk, - írja Suyès abbé, mint a társadalmi kötelék nélküli, úgynevezett természetes állapotban élő egyéneket”. A polgár tehát a politikai közeg kulcsszereplőjévé lett. Az állampolgár (citoyen) szó a nemzet tagjára vonatkozik; a tagok alkotják a nemzetet.

1.1.2. A politikai nemzetfelfogás jogkövetkezményei

az állam területén született és élő összes személy / individuum – függetlenül etnikai hovatartozásától – az adott állam polgárának minősül (ius soli), viszont az állam népességének többségi etnikumához tartozó, de az adott állam politikai határain kívüli „rokonokat” nem sorolja a nemzet tagjaihoz, s így állampolgáraihoz sem. A leszármazás jogcíme (ius sanguinis) a rendiség felszámolását megcélzó francia forradalom gondolkodói számára érthető módon nem kívánatos és kerülendő joggyakorlat volt. Ez annak ellenére igaz, hogy a ius soli elvét csak 1889-ben vezették be a köztársasági törvényhozásba. Automatikus használatának eredményeként a

5

bevándorlók Franciaországban született gyermekei mindmáig francia állampolgárságot nyernek.1

A másik, tanulmányunk szempontjából igen fontos jogkövetkezmény, hogy a polgárt megilleti a szabad társulás joga, vagyis elméletileg nem kizárt, hogy a polgárok egy másik nemzeti társulásnak is a tagjai lehessenek. Az állam és állampolgára között fennálló jogviszonyt a megosztott lojalitás ugyanis nem befolyásolja. Ez a felfogás legtisztábban napjaink francia és az olasz joggyakorlatában jut érvényre, amely lehetővé teszi polgárai számára a kettős vagy többes állampolgárságot.

1.2. A kulturális nemzet modellje és a ius sanguinis alapelve

A fenti államnemzet (politikai nemzet) modelljével a német típusú, elsősorban Közép- és Kelet-Európában elterjedt kultúrnemzet modellje állítható szembe, amelyet leginkább Fichte szavaival jellemezhetnénk: „Lényegem szerint vagyok német, s németségem minőségének köszönhetően vagyok ember”. Ebben a társadalom- és politikafilozófiai felfogásban a társadalmi lét az etnikai és kulturális kapcsolatok mentén szerveződik, mintegy keretet biztosítva a nemzettéváláshoz. Az egyéneket összekötő horizontális kapcsolatrendszer a közös identitás tudatából, s nem a közösen elfogadott szokásokból származtatható. Az etnokulturális nemzet teoretikusai, mint Herder, Schelling, a Schlegel-fivérek, s legfőképp Fichte elvetették a francia enciklopédisták jogi-politikai és intézményekhez kötött fogalmát, s kimondták, hogy a nemzet ősibb alakulat, mint a politikai formációk, s szemben ezek változékonyságával, olyan állandóbb tényezők szabják meg milyenségét, mint a nyelv, a kultúra („szellem”).2

A kultúrnemzet kialakulásával elsősorban Közép-Európában találkozunk, ahol a nemzettéválás nem szerves fejlődés ereménye, hanem a politikai és intellektuális elit által levezényelt társadalmi modernizáció részét képező nemzetfejlesztő tevékenység keretében zajlott le. Miután a térség nemzetté fejlesztendő etnikai csoportjai vagy különböző államokban széttagolva (németség) vagy soknemzetiségű birodalmakban éltek (Habsburg, Orosz, Török Birodalmak), az állam nem nyújtott elfogadható keretet a nemzetnek. Szerepét a 1 Ez a joggyakorlat 1993-ban egy rövid időre megszűnt, és 18 éves korban kérelmezni kellett, hogy élhessenek a ius solival. Ezt a rendelkezést később visszavonták, és az automatizmus mindmáig fennáll. 2 „Másképpen áll a helyzet a valódi német államművészettel. Ez sem akar mást, mint szilárdságot, biztonságot és függetlenséget a vak és ingadozó természettől, és ebben teljesen egyetért a külfölddel. Csakhogy amazzal ellentétben nem akar valamely szilárd és biztos dolgot mint legelsőt, mely egyedül tenné bizonyossá a szellemet mint második tagot, hanem már eleve, legelső és egységes tagként, szilárd és biztos szellemet akar. Ez számára az az önmagából élő és örökösen mozgásban lévő mozgatórugó, mely rendezni fogja, és előre fogja mozdítani a társadalom életét. Felfogja, hogy ezt a szellemet nem a már lezüllött felnőttségnek tartott dorgáló beszédekkel, hanem csak a még romlatlan ifjúkor nevelése által hozhatja létre; ezzel a neveléssel pedig nem a meredek csúcs, a fejedelem felé kíván fordulni, miként a külföld, hanem a széles felület, a nemzet felé, miközben persze a fejedelem is kétségkívül ehhez fog tartozni. Ahogyan az állam nem más felnőtt polgárai személye számára, mint az emberi nem folytatódó nevelése, úgy, véli ez az államművészet, a leendő polgárt először e magasabb nevelés befogadására kell fölnevelni. Ezáltal válik mármost ez a német, egyszersmind legújabb államművészet ismét a legrégibbé; mivel ugyanez alapozta a görögöknél a polgárságot a nevelésre, és nevelt olyan polgárokat, amilyeneket az elkövetkező korok többé nem láttak. Formájában azonos, tartalmában nem szűkkeblű és kizárólagos, hanem általános és világpolgári szellemmel tesz majd a német ennek érdekében.” – írja Fichte 1846-ban ld. FICHTE, Johann Gottlieb: Beszédek a német nemzethez. Hetedik beszéd. Valamely nép eredendőségének és németségének még mélyebb megragadása. In Kellék, 2001, 17. 7–19. Ld. még Herder „Volkgeist” (népszellem) fogalmát.

6

közös kultúra (anyanyelv, szokások stb.) váltotta fel. A nemzet tagja az, aki birtokolja az anyanyelvet, magán viseli a nemzetkarakter jegyeit és kulturális identitását felvállalja függetlenül attól, hogy az állam területén vagy azon kívül él.

1.2.1. Német megoldás - Kettős minőségű állampolgárság

Az 1842-es porosz törvény, „a porosz alanyiság megszerzése és elvesztése” szerint az állampolgári státusz porosz szülők gyermekeinek járt és megszerezhető még törvényesítés, házasság vagy honosítás által. Ezen felül kategorikusan kizárta a „domicilium facit subditum” (azaz az állandó lakhely alapítja az alattvalói minőséget) ősi elvét azzal a szabállyal, hogy az állandó lakóhely tekintetében a „jövőben sem fog erre alapozódni a porosz állampolgári illetőség”. Kinyilvánította, hogy a külföldieket ellenőrzés alatt tartja államában. A porosz állampolgársági törvény a státuszszerzés főszabályává a leszármazási vagy „vérségi” elvet, a ius sanguinist tette és egyúttal egyértelműen elutasította – a jövőre vonatkozóan is! – a ius soli, azaz az államterületen való születéssel történő állampolgárság-szerzés elvét, amely az állandó lakhely meglétéhez kapcsolódik.

A német állampolgársági koncepció kiteljesedésének folyamatában fontos állomás volt a Frankfurti (vagy Paulskircheni) alkotmány (1848), amelyben kísérletet tesznek egy egységes német nemzetállam megalkotására. A Frankfurti alkotmány meghatározza a német nép fogalmát: a „német nép azoknak az államoknak a polgáraiból áll, akik a Német Birodalmat alkotják”.

Az 1871-ben létrejött Német Birodalom alkotmánya kétféle állampolgári minőséget határoz meg: birodalmi és tagállami polgári státust. Birodalmi polgár csak az lehet, aki rendelkezik tagállami állampolgársággal is. A tagállami polgárság megszerzését és elvesztését az 1870-es Nemzetiségi Törvény (Staatsangehrigkeitsgesetz) szabályozza. Eszerint az állampolgárság megszerezhető leszármazás, törvényesítés, házasság, honosítás útján, és elveszíthető törvényesítés, házasság, elbocsátás, hatósági határozat, valamint 10 évi megszakítatlan távollét alapján. Az állampolgárság kettős minőségének elismerése hasonlatos a brit többlépcsős állampolgárság rendszeréhez és magában hordozza kettős állampolgárság jogintézményének csíráját.

1.2.2. A kettős állampolgárság elismerése - Magyar gyakorlat

A kettős állampolgárság jogintézményének elismerése ennél sokkal tisztábban érvényesül az önmagát ugyancsak kulturális nemzetként meghatározó Magyarországon. Az első állampolgársági novella - 1879. évi L. törvény – 1880-ban lépett hatályba. A magyar joggyakorlat a ius sanguinis és a ius soli alapelveit kombinálja mind az állampolgárság megszerzése, mind pedig az elvesztése kapcsán. Ez utóbbi vonatkozásában fogalmazódott meg a politikai viharairól hírhedté vált távollét-klauzula, amelynek alapján – német mintára - elvesztette magyar állampolgárságát az, aki (a magyar kormány vagy az osztrák-magyar közös miniszterek megbízása nélkül) 10 évig megszakítás nélkül a magyar állam területének határain kívül tartózkodott.3 Ugyanakkor a Képviselőházi Naplóban rögzített vitából az is

3 A jogvesztés kiterjedt a távollévő férfi nejére és kiskorú gyermekeire is.

7

kiderül, hogy az állampolgárság elvesztése csak akkor automatikus, ha a távol tartózkodó polgár nem tesz nyilatkozatot állampolgársága fenntartásáról.4

A hazai nemzet-koncepció lényege, hogy az állampolgárság olyan jogviszony, amely kizárólag az állampolgár kezdeményezésére veszíthető el.5 Az állampolgárságtól való megfosztás egészen az 1939. évi törvénymódosításig ismeretlen a magyar joggyakorlatban.6

A magyar jogrendszer ugyanakkor ismeri és az állampolgársági törvényben deklarálta is a kettős állampolgárságot: „Azon magyar állampolgár, a ki egyszersmind más állam polgára, mindaddig magyar állampolgárnak tekintendő, míg magyar állampolgárságát a jelen törvény értelmében el nem vesztette.” (36. §), vagyis saját akaratából fel nem mondja az állam és polgára közötti jogviszonyt.

A politikai nemzet- és a kulturális nemzet-koncepció közös vonása, hogy a nemzetállam szuverenitása a nemzet tagjainak közös akaratára vezethető vissza. De míg a francia modell a nemzet tagságot egy adott területen belül minden individuumra kiterjeszti, addig a német modellben, történelmi okokból, a leszármazási kötelék felülírja a területi elvet. A német fejlődés sajátosságai következtében a kultúrnemzeti koncepció állampolgársági leképeződése a ius sanguinis, a vérségi elv szinte korlátlan alkalmazása.7 De miként a francia állampolgársági joggyakorlatban, itt is bebizonyosodott, hogy egyetlen alapelv kizárólagos alkalmazása nem képes minden állampolgársággal összefüggő problémát megoldani, szükségessé vált a két jogelv kombinálása. Ez a német joggyakorlatban a tagállami törvényeken keresztül valósult meg és a helyben lakáshoz kapcsolódott.

1.2. A kulturális nemzetfelfogásból fakadó jogkövetkezmények

az állam területén élő kisebbségi nemzetiségek/etnikumok nem tartoznak az adott nemzethez (noha az ország állampolgárai), másrészt a politikai határ – a nemzet szempontjából – nem választóvonal, mivel az adott állam határain kívül élő „nemzettársakat” a többségi nemzethez tartozónak vallja, s állampolgárságra

4 Képviselőházi Napló, VII. kötet, 365-377. o.5 Kivételt képez a külföldi állampolgárral házasságot kötő magyar nő, amely a nők állampolgári egyenjogúságának elismerése előtt nem tekinthető jogfosztásnak. 6 A megfosztás jogcímét használja az 1939. évi XIV. tv. is, azonban itt nem politikai indok a jogfosztás alapja, hanem a gazdasági jellegű bűncse1ekmény. A törvény 9. §-a szerint azt a személyt, akivel szemben a bíróság a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélésekrő1 szóló 1922. évi. XXVI. tv-ben, illetve a kivitt vagyontárgyak ellenértékének beszolgáltatását biztosító kötbérrő1 szóló 1931. évi XXXII. tv.-ben vagy a fizetési eszközökkel, külföldi követelésekkel és a vagyontárgyak kivitelével elkövetett visszaélések hatályosabb megtorlásáról szóló 1939. évi XIV. tv-ben meghatározott bűntett vagy vétség miatt bűnösséget megállapító ítéletet hozott, a minisztérium megfoszthatja magyar állampolgárságától. Ld. KISTELEKI Károly: A magyar állampolgárság fejlődéstörténete a kezdetektől a rendszerváltozásig7 Jellemző, hogy az 1871-es ún. „kisnémet” egyesítéssel létrejött Német Birodalom uralkodója, I. Vilmos, nem mint „Németország Császára”, hanem a „németek császára”került beiktatásra. Ez a megfogalmazás a „németség”, mint „képzelt közösség” eszmeisége, mely főként etnikai és kulturális jellemzőkkel határozható meg és egyben jelzi az igényt az államterületen kívüli németeknek a Birodalomhoz való kapcsolására, amely a németek későbbi világháborús szerepvállalásának egyik fő indokaként szerepelt. De ugyanez a ius sanguinis nyújtott jogalapot a kitelepített német ajkú lakosság befogadására, majd a két német állam egyesítésére is.

8

vonatkozó jogszabályait is ennek alapján hozza létre. Ez a felfogás legtisztábban a német és napjaink román állampolgársági joggyakorlatában érhetjük tetten.

az állampolgárság kettős minőségének elismerése szoros összefüggésben áll azzal az elképzeléssel, hogy a „nemzet” eredendően egy államok feletti intézmény. Következésképpen tagjai több, egymástól független államban élhetnek, illetve külön államokat is alkothatnak.

1.3. Brit modell – a monarchia hagyománya és a ius soli elvének ötvözése

Az Európában ismert nemzetfelfogás sajátos modelljét képviseli a brit megoldás. A nemzeti identitás középpontjában nem az állam, hanem a birodalmat szímbólikusan egységbe foglaló uralkodó áll.

A brit modell alapvetően a ius soli talaján áll mind a mai napig. Ius soli alapján szerez brit állampolgárságot minden az Egyesült Királyság területén született személy, de a ius sanguinis fennállása is szükséges a státusz keletkezéséhez, hiszen a területen való születésen kívül legalább az egyik szülőnek brit állampolgárnak vagy állandó lakosnak kell lennie. A ius sanguinis egyrészt az idegen eredetű bevándorlókkal szemben, másrészt a brit birodalom felbomlása utáni időkben jelent meg stabilan a szabályozásban anélkül, hogy a ius soli főszabályi mivolta megkérdőjeleződött volna.

A szerzési jogcímek közt a ius soli kiemelt helye a hagyományból fakad, ami az egész szigetországi jogrendszer és létforma szövetét képezi. Ez a hagyománytisztelet járult hozzá a monarchia fennmaradásához is, amelynek közjogi alapja a hosszú, szerves fejlődéssel kialakuló viszonyrendszer a Korona és a Parlament közt. Az angol történeti alkotmány két fontos jogszabálya, a Bill of Rights és az Act of Settlement ugyan korlátozza a korban megszokott lehetőségekhez képest a leendő brit uralkodó jogosítványait, de a monarchiát nem szünteti meg. A monarchia léte tette lehetővé a Brit Birodalomhoz tartozás hosszú ideig egyetlen személyi státuszának, a brit alattvalói jogcímnek az alkalmazását is, ami az államot megszemélyesítő uralkodóhoz fűződő hűségen alapult. Ez volt „a hála adóssága” amiért a Korona megvédelmezte őket gyermekkoruk időtartama alatt. Ennél fogva a születési hely által keletkező állampolgárság egész életre szólt, és a common law szerint nem volt eltávolítható, visszavonható - tekintet nélkül a lakhelyre.

A common law tehát – a britekre oly jellemző pragmatizmussal – a ius solit összekapcsolta a monarchiával, de a területi elv alkalmazása a kialakuló Brit Birodalom sok meghódított területének összefogására is alkalmas eszközként szolgált. Ezért a brit állampolgársági jog fejlődése arra is kiváló példa, hogy egy rendkívül tarka etnikumú világbirodalom milyen módon próbál egységes identitást adni polgárainak.

A brit modell (monarchikus) nemzetfelfogásból fakadó jogkövetkezmények:

9

A brit nemzet-felfogás a monarchiában ölt testet, ami annyit tesz, hogy a soknemzetiségű, egymással etnokulturális kapcsolatot nem ápoló, területi identitások egységének záloga a korona, a király iránti lojalitás. A sajátos nemzeti identitások és a koronához fűződő szorosabb vagy lazább kapcsolat területi meghatározottságából fakadóan az állampolgári jogviszonyokat hagyományosan a területi elv, azaz a ius soli határozza meg.

A fentiekből következik a brit állampolgárság másik sajátossága, a többlépcsős

állampolgárság jogintézménye: a területhez kapcsolódó állampolgárság csak feltétele, de nem következménye a brit állampolgárságnak. Ez utóbbi megszerzéséhez még napjainkban folyamodni kell: ez a regisztrációba (lajstromba vétel) vétel. Regisztrációs jog, azaz megkönnyített eljárási mód, csak a korona alattvalóit illette meg. A többlépcsős rendszer lényegében egy birodalmon belül alkalmazott kettős állampolgárság: egy honkongi polgár példának okáért egy részről hongkongi, aki jogosult a brit állampolgárságra.

10

II. ÁLLAMPOLGÁRSÁG - KETTŐS (TÖBBES) ÁLLAMPOLGÁRSÁG - UNIÓS POLGÁRSÁG

A fentebb bemutatott három európai modell összehasonlításából kiderül, hogy a modern állam kialakulása minden esetben a kultúra és a politika metszőpontján jelentkezik: egy valamennyire adott, azaz történelmi előzményekből kialakult népközösség és az arra ráépülő politikai akarat (szándék, irányultság) találkozási pontján. „Minden esetben, de nem mindig ugyanúgy”. Miként arra már Dieckhoff is rámutatott, a fenti modellek egymással nem állíthatók szembe. A nemzetfelfogásokból származtatható jogkövetkezmények állam és polgárai között egyértelműen mutatják, hogy ezek a modellek az európai jogfejlődés mindmáig fellelhető trendjeit képviselik.

2.1. Az állampolgárság jogintézményének alapelveiből fakadó következmények

Az állampolgárság jogintézménye szempontjából az állampolgárság származtatásának két módját, a területi és a vérségi kapcsolaton keresztül határozzák meg. De legyen bármelyik is a vezérelv valamely állam jogalkotásában, a két megoldás együttes alkalmazásától egyik modellben sem lehet eltekinteni.

Az állampolgárság az a kapocs, amely az egyént egy meghatározott államhoz fűzi. Egy olyan jogviszony, melynek az egyik oldalán az állam, másik oldalán az állampolgár áll. E jogviszonynak mindig két alanya van: a szuverén állam és egy nevesített fizikai személy. Ez az oka annak, hogy az európai államok jogalkotása az állampolgárság kérdését mindig a magánjog keretében rendezi (Code Civil, Osztrák Polgári törvénykönyv stb.). 8 Ebből a jogviszonyból fakad, hogy a nemzetközi jog - vagy például az Európai Unió - nem tud, és nem is kíván kívülről beleszólni az államok állampolgársági joggyakorlatába.

Az egyén és az állam közötti jogi kötelék aktív kapcsolatot feltételez: „A kötődés társadalmi ténye a lét, az érdekek és az érzelmek valódi kapcsolata együtt a kölcsönös jogok és kötelezettségek létezésével”. Minden európai állampolgársági törvényben található olyan szabályozás, mely az állampolgárság fenntartását, vagy leszármazással való megszerzését az állammal való aktív kapcsolathoz köti.

Miután az állam főhatalma (törvényhozói, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalma) az állampolgárok akaratából származik s e közösségi akaratot testesíti meg, az

8 Ebben a tekintetben kivételt képez Magyarország, ahol hagyományosan a közjog része.

11

állampolgárság megszerzését az egyénnek kell kérelmezni (kivéve a ius sangvinis esetét) és nem fordítva.9 Az európai joggyakorlatban rendkívül ritkán fordul elő, például Ausztriában, ahol kivételes esetben az állam is kezdeményezheti az állampolgárság megadását.10

Az állam hatalmi eszközeivel jogokat teremt, ismer el és garantál, ugyanakkor kötelezettségeket is előír saját polgárai számára. Ezek sorában a legjellemzőbbek: helyben lakás ténye, adókötelezettség, katonai szolgálat, stb. Ezek megszegése a jogviszony felbontásához, azaz az állampolgárság megszűnéséhez vezet. Az alapjogokat az alkotmány rögzíti. Nincs olyan állampolgár, aki az alapvető jogokból önkényesen kizárható lenne. Minden polgárt azonos módon terhelnek az állampolgári kötelezettségek, és biztosított számukra az állam külső és belső védelme.

Jogfilozófiai szempontból mindhárom modell magában hordozza a kettős vagy többes állampolgárság jogintézményének csíráit. Ezek a következők:

1. Az állampolgári jogviszony a magánjog körébe tartozik. A magánszemély elvileg több hasonló jogviszonyt tarthat fenn, amennyiben mindegyik „szerződésben” foglaltaknak meg tud felelni. Ilyen esetek lehetnek például, ha egyik vagy mindkét állam állampolgársági követelményei eltekintenek az állandó helyben lakás ténylegességétől, a távollét nem jár jogvesztéssel.

2. A többlépcsős állampolgárság intézménye a brit és német belső joggyakorlatban. Ebben az állampolgársági jogintézményben a belső jog különbséget tesz a tagállami és a nemzetállami (birodalom, szövetségi állam) állampolgárság között, mégpedig úgy, hogy a tagállami állampolgársági jogviszony előfeltétele a „nemzet egészét megtestesítő” államinak”. Az angol nyelv még ma is őrzi az állampolgársági jogviszony kettősminőségének emlékét: nemzetközi dimenzióban használja a „nationality” kifejezést, míg a belső jogi kontextusban „citizen”-ről szól.11

Az EU uniós állampolgárság lényegében ez utóbbi, többlépcsős jogintézmény előzményeire nyúlik vissza.

2.2. Uniós polgárság

9 A jogviszony létrejöttének ezt az alapelvét legtisztábban Dánia őrzi, ahol az állampolgársági kérelmet a Parlamenthez kell benyújtani és annak megadása csak törvényben lehetséges. (Alkotmány 44. Cikk)10 Ilyen kivételes eset, amikor egy a tudományban, sportban, stb. rendkívüli teljesítményt elérő személy számára az állam érdekeit szem előtt tartva adnak állampolgárságot, és eltekinthet bizonyos állampolgári kötelezettségek meglététől (pl. állandó lakhatási kötelezettség). Ez a joggyakorlat már az Osztrák-Magyar Monarchiában is létezett ld. Osztrák Polgári törvénykönyv és a magyar 1879. évi L. törv. az állampolgárságról. 11 A „citizen” megfelel a francia citoyen, illetve a német tagállami állampolgár fogalmának, míg a „nationality” egy tágabb, a nemzeti identitást is magába foglaló fogalom.

12

Az uniós polgárság koncepciójának kialakulás leginkább a nemzetállamok állampolgársági koncepciójának fejlődéstörténetéhez hasonlítható.

2.2.1. Célok és kudarcok

Az uniós polgárság jelenlegi homályos és jogi értelemben állampolgárságként nem értelmezhető helyzete ellenére számos tekintetben a nemzetállamok fejlődéstörténetéből már jól ismert utat járta be. A 70-es évek gazdasági közössége egyre inkább szükségét érezte politikai identitásának meghatározását:

Identitás meghatározása (emocionális/szubjektív elemek összessége): a nemzet-koncepció analógiájára az EU jogforrásának meghatározása

o Az első politikai deklaráció az l972-es párizsi csúcstalálkozó zárónyilatkozata

tartalmazza. Az 1973-as koppenhágai csúcs eredményeként publikálásra került az európai identitásról szóló dokumentum, majd 1974-ben a párizsi csúcson határoznak az Európai Parlament közvetlen megválasztásáról.

o 1984-ben Fontainebleau-ban megtartott ET értekezleten Pietro Adonnino

vezetésével bizottságot állítottak fel az európai identitás egységes kialakítására. Az elkészült bizottsági jelentés (elfogadva 1985. július, Milánó) egy sor javaslatot fogalmazott meg annak érdekében, hogy megteremtsék a közös európai lét emocionális / szubjektív alapjait: közös európai televízió, euro-lottó, diákcsere programok, európai sportklubok létrehozása, közös címer, zászló, himnusz, útlevélborító bevezetése stb.

Az Adonnino bizottság kezdeményezésének kudarca adta a lökést azon gondolatnak, hogy célszerűbb lenne az állampolgárok jogainak kiterjesztésével a közösség egységét megteremteni.

Jogi keretek meghatározása (objektív elemek): a nemzetállam analógiájára, az intézményi rendszer kialakítására megkerülhetetlen a politikai és a jogi státusuk meghatározása. Kérdés kitől és milyen módon kap az unió („főhatalom”) felhatalmazást? Kik a jogalanyok? (ez utóbbi probléma az Európai Parlament közvetlen választásával kapcsolatban is felmerül)

o A Maastrichti Szerződés 17. cikkének beiktatása hozta, amely bevezette az

uniós polgárságot. Ennek értelmében 1993. november 1-től mindazok, akik valamely tagállam állampolgárai egyben az unió polgárai is. A probléma azonban nem oldódott meg, hiszen az unió fogalma ezzel még nem vált jogi kategóriává. Miután az EU nem egy létező állam, vele a fizikai személy nem tud jogviszonyt kialakítani. Állampolgársági szempontból az uniós polgár fogalma értelmezhetetlen. Felvetődik a kérdés, állampolgárság-e az uniós polgárság?

13

o Az Amszterdami Szerződés (1999) 17. cikke kimondja "Létrejött egy uniós

polgárság. Bármely tagállam állampolgára egyben az Unió állampolgára is. Az uniós polgárság kiegészíti a nemzeti állampolgárságot, de nem helyettesíti azt." Ez a meghatározás bár a tagállamok kormányainak nemzeti szuverenitásuk iránt érzett aggodalmát ugyan kielégítette, de világossá tette azt is, hogy egy közös alkotmány kidolgozása megkerülhetetlen.

o Az ET 2003. június 20-án Thesszalonikiben megtárgyalta az EU elkészült

alkotmánytervezetét, a "Szerződés egy Európai Alkotmány létrehozásáról" c. dokumentumot,12 amely megerősíti az Amszterdami Szerződésben rögzített álláspontot: az uniós polgárság kiegészítő jellegű, az a tagállami állampolgárságon alapul, csak megerősíti a tagállamok állampolgárai jogait és érdekeinek védelmét.

o Lisszaboni Szerződés: az álláspont sem az identitás sem az uniós polgárság

kérdésében nem változott.

Az tény, hogy bár az EU szerződései létrehozták az uniós „kvázi” állampolgárságot, de anélkül, hogy érintették volna a polgárok tagállamokhoz fűződő állampolgári viszonyát, az állampolgárság kérdése a szuverén államok ütközésének terepe maradt, azaz nemzetközi (jogi) kérdés. Másfelől a (bel) politikai rendszer preferenciái, a politikai közösség énképe (identitása) és kívánatos fejlődési pályájának meghatározása alkotmányjogi kategóriaként megmaradt a tagállamok hatáskörében. Ez pedig számtalan bizonytalanságot és ellentmondást szül. Példaként említhetjük a jelenlegi szlovák-magyar vitát az állampolgársági törvény kapcsán. Miközben a Lisszaboni szerződés kimondja, hogy az uniós polgárság megerősíti a tagállamok állampolgárainak jogait és érdekeinek védelmét, a vita kapcsán Brüsszelben az EU végrehajtó testületének egyik szóvivője úgy fogalmazott, hogy „az Európai Bizottságnak nincsen illetékessége állampolgársági ügyekben”.13

Miként arra dolgozatunk első fejezetében is rámutattunk az állampolgárság jogintézményének alakulása és változatossága szoros összefüggésben áll a nemzet-koncepcióval, illetőleg az identitás kérdésével. Ezt a jellemzően az európai kultúrában gyökerező politika- és jogfilozófiai hagyományt még egy szupranacionális polgárság kialakítása esetén sem lehet megkerülni. Az uniós polgárság kérdésének egyik legnagyobb buktatója éppen abban áll, hogy minden törekvés ellenére ma még hiányzik az a szubjektív elem, amelyet valós – az európai polgárok fejébe és szívébe általánosan befogadott – európai identitásnak tekinthetnénk. E nélkül a kötőelem nélkül az uniós polgárság képlékeny, a nemzeti identitással bármikor felülírható intézmény marad, s ez Európa működése és globális szerepe szempontjából az új világrend kialakulásának korában az egyik gyenge láncszemnek tekintendő.

12 Szerződés egy Európai Alkotmány létrehozásáról. Tervezet, előterjesztés az Európai Tanács 2003. június 20-ai Thesszalonikiben tartott ülésére.13 Hasonló az EB állásfoglalása a Gibraltárral kapcsolatos spanyol-brit vita kérdésében.

14

2.2.2. Kettős állampolgárság-e az uniós polgárság?14

A kérdés felvetése különös jelentőséget kap a magyar állampolgársági törvény módosítása kapcsán kirobbant szlovák-magyar „konfliktus” megítélésében. Ugyanakkor a kérdés vizsgálata az unió jövője szempontjából sem érdektelen.

Az Európai Unió egyebek mellett a jogállamiság és a megkülönböztetés-mentesség elvére épül. A konstrukció további építőköve az uniós állampolgárság, amely kiegészítő jellegű, mert a tagállami állampolgárságon alapul. Tehát egyfajta sajátos típusú kettős/többes állampolgárság alakult ki, legalább is az eredeti koncepció értelmében (ld. alkotmány-tervezet, 2003)15, amelyet automatikusan lehet megszerezni, és megszerzése nem tilalmazható egyetlen tagállami és közösségi normában sem. Az uniós állampolgárság azonban nem tipikus kettős állampolgárság, mert:

1. Az uniós állampolgárság megszerzése járulékos: függ egy tagállam állampolgárságának a meglététől, amelyet a tagállam szuverén módon nyújt vagy szüntet meg (EU Szerződés 17. cikk). Az EU bár jogi személy, de állami jellege a szuverenitáshoz nem biztosított, következésképpen nincs saját feltételrendszere, amelyet szuverénként határoz meg, és szervein keresztül, önálló eljárásban nyújt vagy szüntet meg (I/6. cikk).

2. Az uniós állampolgárság járulékos jellegére utal, hogy csak kiegészíti, de nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot (I/8. cikk (1) bek.). Márpedig az állampolgárság nem függhet egy másik szuverén hatalom, állam döntésétől. Emiatt nincs is önmagában lojalitási (állampolgársági hűség) eleme, nem lehet meglétét sem igazolni, nem feltételez effektív kapcsolatokat a természetes személy és az Unió között sem.

3. Az uniós állampolgárság elnevezés félrevezető, mert nem állami alakulat határozza meg tartalmát, hanem egy integrációs szervezet. Ezért tartalma is eltér az állampolgársági státustól. Egyrészt mert az állampolgárság meglétében minden idegen hatalommal szemben védelmet élvez az állampolgár, ám az uniós állampolgárnak az alkotmányszerződésben biztosított jogait maga az alkotmányszerződés és a végrehajtását szolgáló rendelkezések korlátozzák, feltételhez kötik.16 Másrészt, mert az alkotmányszerződés felsorolja, hogy az uniós állampolgári státus milyen jogokat foglal magában (szabad mozgás a tagállamokon belül, választójog helyi és uniós szinten, diplomáciai és konzuli védelem az Unió területén kívül - ha azt a területi

14 TÓTH, Judit: Miért nem lehet, ha szabad. A többes állampolgárság a nemzetközi és az európai közösségi jog felől. Beszélő, 2003. október. www.kettosallampolgarsag.mtaki.hu/tanulmanyok/tan_03.html#22 15 Multiple nationality and the European Convention on Human Rights. Report made by Nuala Mole. In 2nd European Conference on Nationality: Challenges to national and international law on nationality at the beginning of the new Millennium (Strasbourg, 8/9 October 2001) Proceedings, 129-47.o.16 Például egy állampolgár hazája területére bármikor visszatérhet, és ottani tartózkodását nem lehet feltételekhez kötni, onnan őt eltávolítani, ha jogállamról van szó. Ezzel szemben az uniós állampolgár belépése és szabad tartózkodása az Unió egész területére rendészeti, közegészségügyi és szociális feltételekhez kötött, kivéve saját hazáját.

15

állam megengedi -, petíciós jog az Európai Parlamentnél, panaszjog az uniós ombudsman előtt, az alkotmányszerződés szerinti nyelven érintkezés az uniós intézményekkel). Ezt nemzeti állampolgárság esetén nem határozzák meg ilyen zárt felsorolásban, a jogalkotás nyitottsága révén ez egyébként nem is lehetséges állami szinten.

4. Az EP választásra vonatkozó irányelvek is lebegtetik a kettős állampolgárság kérdését: a képviselők választásakor mindenki csak egyszer, azaz egyetlen helyen szavazhat,17

az uniós polgár szabadon dönti el, hogy az állampolgársága vagy a tartózkodási helyén él választójogával, ugyanakkor nem foglalkozik a kettős állampolgárokkal, akik több tagállam állampolgárságával rendelkeznek, s ezen jogukkal élve két helyen is szavazhatnak.18

2.3. Az uniós állampolgárság és a tagállamok belső jogának viszonya egy bírósági eset tükrében

Az állampolgárság figyelembevételének, megállapításának nemzeti hatáskörben való szabályozása a tagállamok viszonyában azért is különösen jelentős, mert ettől függ az Unióban a személyek és szolgáltatók, munkavállalók szabad mozgása. A Micheletti ügyben19

az Európai Bíróság is azt vizsgálta, hogy az olasz és argentin kettős állampolgárságú férfi Spanyolországban szabadon létesíthet-e vállalkozást (letelepedés) vagy sem, milyen jelentősége van a többes állampolgárságnak. A spanyol polgári törvénykönyv értelmében csak az argentin állampolgárságnak lehetett szerepe, mert az illető utolsó lakóhelye Argentínában volt. Ennél fogva megtagadták tőle a szabad letelepedést Spanyolországban. Az effektivitás elve alapján Argentínával állt fenn a férfinak valódi, szoros kapcsolata, noha olasz állampolgársággal is rendelkezett.

Az Európai Bíróság kimondta, hogy az EK Szerződés 52. cikkét nem lehet úgy értelmezni, miszerint ha valaki egyszerre rendelkezik egy uniós és egy Unión kívüli ország állampolgárságával, akkor a szokásos tartózkodási helye döntené el, hogy mikor van uniós állampolgársága és így szabad letelepedési joga. Tehát nem tagadható meg a kettős állampolgártól a másik tagállamban az uniós állampolgársággal járó jog. A Bíróság az indoklásában nem hivatkozott a nemzetközi szokásjogra illetve annak elveire, és nem vitatta, hogy egy állam saját maga határozza meg a releváns állampolgársági követelményeket ilyen esetekben. Azaz a Bíróság csak a közösségi jog alapján foglalt állást, és eszerint a tagállam belső joga nem ronthatja le a közösségi szabályokat.

2.4. Transznacionális állampolgárság és a globális kihívás20

17 Council Directive 93/109/EC of 6 December 199318 Kb. másfél million, mások szerint ennél jóval több uniós polgár szavaz kétszer az EP választásokon kettős állampolgársága okán. 19 27 Case c-369/90, judgement of 7 July 1992.20 FAIST, Thomas (ed.): Dual Citizenship in Europe: From Nationhood to Societal Integration. 2006, Avebury, UK: Ashgate; ILLÉS Sándor: Többes állampolgárság három perspektívából, 2003.; BARBALAU, Marilena:

16

A 20. század második felétől Európa nemzeti államai is fokozott mértékben szembesülnek a tömeges migráció problémájával, amely az ezredfordulóra az utazási és kommunikációs technológiák robbanásszerű fejlődésével „új minőségi” szintre kerültek: a személyes kapcsolattartás térbeli elmozdulás nélküli lehetősége következtében összekapcsolhatóvá váltak a fogadó és küldő állambeli gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai aktivitások.21

A nemzetközi migráció egyik folyománya a többes állampolgárság intézményének nyit tág teret. A migránsok transznacionalizmusának különlegessége, hogy státusuk túlmutat az államok területe és annak népessége / lakossága kizárólagos viszonyán. Ugyanakkor, miként arra Rainer Bauböck rámutat, össze is kötheti az egyes államokat. Ebben a gondolatmenetben születet meg 1994-ben, mint az egyes államok által már elismert többes állampolgárság gyakorlatának általánosítása, a „transznacionális állampolgárság” gondolata22, és erre a gondolatmenetre vezethető vissza az EU uniós állampolgárságának koncepciója is.

A többes állampolgárság intézménye már a 20. század vége előtt kikezdte az állampolgárok csakis egy államhoz való tartozásának (lojalitásának) hagyományos követelményét. Az integrálódás és globalizáció újabb szimptómájaként a mennyiségében és átlagos távolságában egyre növekvő humán mobilitás következtében, az államokhoz egyre kevésbé kötődő, többes állampolgársággal bíró nemzetek feletti közösségek szerveződnek, melyek sajátos aktivitásokkal bírnak.23

Az állampolgárság hagyományos felfogása szerint a kötelék egy államra és egy egyénre vonatkozik. Az állampolgársággal nem rendelkező egyének (hontalanok, állampolgárságuktól megfosztottak…) állapotukat ideiglenesnek tekintik és törekednek egy állam kötelékébe tartozni. Maguknak az államoknak sem céljuk a területükön tartózkodó nem állampolgárok – beleértve ebbe a bevándorlókat is – ideiglenes státusának fenntartására. A legkülönbözőbb feltételeket szabva integráló, illetve eltávolító mechanizmusok kialakításával kívánnak (kívántak) egyértelmű helyzetet teremteni. Nem támogatják (támogatták) a kettős állampolgárságot, sőt egyes államok kizárják az állampolgáraik más államhoz való tartozásának lehetőségét. Tehát az állampolgárság hagyományos modellje szerint az integrálódni kívánó bevándorlók a fogadó állam polgárságára törnek, és kevesen kívánnak a küldő állam kötelékében is maradni.

Évolutions récentes du droit à la nationalité au niveau européen Mémoire présenté en vue de l’obtention du diplôme de DEA Droit international et communautaire) Université de Lille II. 2002-2003. 21 PORTES, Alajandro – DEWIND, Josh: A Cross-Atlantic Dialogue: The Progress of Research and Theory in the Study of International Migration. In International Migration Review 38 (Fall), 2004, 828-851. 22 BAUBÖCK, Rainer: Towards a political theory of migrant transnationalism. In International Migration Review 37. 700-723; Citizenship policies: international, state, migrant and democratic perspectives. In Global Migration Perspectives no. 19 (Austrian Academy of Sciences Institute for European Integration Research) 2005. Január. www.gcim.org/attachements/GMP No 19.pdf (2010.06.07)23 ILLÉS Sándor – HABLICSEK László: A külső vándorlás tovagyűrűző hatásai. In: Migráció és politika (szerk.: Sik E. – Tóth J.) MTA PTI (1997), 89-96.; SUTCLIFFE, B.: Migration and citizenship: Why can birds, whales, butterflies and antscross international frontiers more easily than cows, dogs and human beings? In: Migration and mobility: the European context (eds. Ghatak, S. –Sassoon, A. S) Palgrave, New York. 2001. 66-82.

17

Az állampolgárság transznacionális modellje szerint a nemzetközi vándorok kinőtték egy adott állam territoriális kereteit. Gazdasági, társadalmi és politikai aktivitásuk gyakorlása során több országban tevékenykednek és ennek következtében többes identitásra tesznek szert, mely identitásokat nem könnyű rangsorolni. Ennek következtében egyre jelentősebb számú bevándorló törekszik második, vagy magasabb sorszámú állampolgárságot megszerezni a fogadó államban. Ennek következtében egyre több ország ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, ami tovább erősíti a kettős állampolgárság térhódítását.

Az állampolgárság posztnacionális modellje szerint az állampolgárság jelentősége egyre csökkenni fog, hiszen az egyéni emberi szabadságjogok biztosításának általánossá válásával, a nemzetek feletti normák által előírtak mindenki által történő betartásával, az állampolgárság, mint többletjogokat biztosító státus relatív előnye elvész a például a bevándorló és egyéb migráns státussal szemben. Az állampolgár és a bevándorlók jogai közötti differencia eltűnésével a bevándorlónak egyre kevésbé áll érdekében a fogadó állampolgársági kötelékeibe is tartozni, tehát a többes állampolgárság intézményének jelentősége nem hogy növekedni fog, hanem visszaszorulásának lehetünk szemtanúi, de nyomtalanul vélhetően nem fog eltűnni.(ld. a Kanadában és az USA-ban készült felmérések)

Az európai államokban végzett kutatások ezzel szemben azt mutatják, hogy éppen a nem kívánt tömeges migrációval szemben, egyre inkább az állampolgárság jogi eszközeinek szigorításához nyúlnak vissza. Megszorító intézkedések vannak napirenden Angliában, Franciaországban, és Németországban. Kérdés, mennyire lesznek hatásosak? A statisztikai adatok fényében ugyanis a szigorú szabályozások nem szükségszerűen eredményesebbek, mint a nyitottabb elveket vallók. Az alább bemutatott statisztika (1. tábla) éppen arra mutat rá, hogy függetlenül a szabályozás szigorúságától vagy engedékenységétől, az 1995-1996-os időszakhoz képest az államokban bejegyzett új állampolgárságok százalékban mért mennyisége megduplázódott.

18

1. Táblázat: Az 1985-2004 között megadott államporságok százalékos növekedése az EU 15 országában (Forrás: EUDO Citizenship Statistics Database)

19

III. KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG A NEMZETKÖZI JOG TÜKRÉBEN24

3.1.Alapvetések

3.1.1. Állampolgársági egyezmények

A nemzetközi szokásjogban máig nem alakult ki olyan szabály, amely korlátozná azt az alapelvet, miszerint az állami szuverenitás része az állampolgársági szabályozás.

Az Európa Tanács Állampolgársági Egyezménye ehhez hozzáteszi: „Minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ő állampolgárai. Az ilyen jogszabályt más államok annyiban kötelesek elfogadni, amennyiben az összhangban áll a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal és az állampolgárság tekintetében általánosan elismert jogelvekkel.” (1-2.cikk) Ez egybevág az állampolgársági törvények közötti konfliktus egyes kérdéseit rendező 1930-as Hágai Egyezmény 1. cikkével.25 Az állam szabályozásában az abszolút szuverenitásról azért nem lehet szó, mert a szabályozás során be kell tartani a vállalt nemzetközi kötelezettségeket, továbbá - és ez a szuverenitás mindenkori, általános korlátja - a nemzetközi szokásjogot, annak általánosan elismert jogelveit. Megteheti persze egy állam, hogy ezt figyelmen kívül hagyja, de akkor szabályozását a többi állam nem fogja teljes egészében - csak az említett korlátok között - figyelembe venni a nemzetközi érintkezés során.

A szuverenitásnak részét képezi, hogy az állam tolerálja vagy sem azt, hogy polgára egyidejűleg egy másik államnak is polgára legyen.

3.1.2. Emberi jogi dimenzió

A mozgásteret nagyban meghatározza az állampolgári státus mellett megjelenő emberi jogi jogállás. Az állampolgári státus magában foglalja a bármikor történő hazatérést, a szabad tartózkodást és kiutazást, a honvédelmi kötelezettséget.

A többi jog és kötelezettség, így például a közteherviseléshez adófizetőként való hozzájárulás, a választójog, a tankötelezettség, a konzuli és diplomáciai védelem, a szociális védelem vagy éppen a közhivatal viselése mára relativizálódott, mert megjelentek azok a nemzetközi dokumentumok és elvek, amelyek az állampolgári jogállás tradicionális részét képező jogosítványokat fokozatosan kiterjesztették: minden (az állam joghatósága alá tartozó) ember jogává téve azokat.26

24 TÓTH Judit: Miért nem lehet, ha szabad? A többes állampolgárság a nemzetközi és az európai közösségi jog felől http://beszelo.c3.hu/03/10/03toth.htm 25 Hague Convention on certain questions relating to the conflicts of nationality laws (20 January 1930)26 Tóth Judit: A nemzetközi migráció jogi alapjai. In Migráció és Európai Unió. (Szerk: Lukács Éva-Király Miklós) Budapest, AduPrint, 2001. 81-123.o. - SZALAYNÉ SÁNDOR Erzsébet: Bevándorlási politika az

20

Ilyen univerzális elvként fogalmazódott meg az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában (1948), hogy mindenkinek joga van az állampolgársághoz, attól önkényesen senkit sem lehet megfosztani (15. cikk) és fel kell lépni a hontalansággal szemben. 1954-ben az ENSZ égisze alatt elfogadásra került a Hontalan személyek jogállásáról szóló egyezmény. Az önkényes megfosztás tilalmával az állampolgárság megőrzéséhez való jog emberi joggá vált.

A jogbővülés további lépéseként a gyermekek univerzális jogot nyertek: őket születésüktől fogva megilleti nem csak származásuk megismeréséhez, családban való nevelkedésükhöz, továbbá az anyakönyvezéshez és névviseléshez, de az állampolgársághoz való jog is. (Egyezmény a gyermekek jogairól. 1998)

A külföldi férfival házasságot kötő nők, újabb elemként, jogot nyertek arra, hogy önmagában házasságkötésük ne befolyásolja saját állampolgárságuk megőrzését, illetve házasságuk megszűnése vagy férjük állampolgárságának változása automatikusan ne hasson ki (időközben megszerzett) állampolgársági jogállásukra. (Egyezmény a férjezett nők állampolgárságáról (1954). Az állampolgárság megszerzése egyben a hontalanság eseteinek csökkentését is jelenti, amely több egyezményben is megfogalmazódott, párhuzamosan a menekülteknek a saját állampolgárságukból fakadó védelem hiányának pótlásával. Így a hontalanok és a menekültek számára némi vigaszt jelent, hogy az államok vállalták kedvezményes honosításukat.

Ez az emberi jogi státus nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen szerezzenek születésükkel, házasságkötéssel, illetőleg menekülésüket követően, honosítással egy új államtól valóságos védelmet nyújtó állampolgárságot, azaz növekedjen a többes állampolgárság keletkezésének az esélye.

3.1.3. Kisebbség jogi dimenzió

Van az emberi jogok fejlődésének egy másik hatása is: a nemzeti kisebbségi jogok

megjelenése, amely elsősorban az állampolgári jogállás bővítését eredményezte,27 illetőleg a megkülönböztetés tilalmán keresztül az adott ország területén élő más személyek jogait bővítette. Az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya is ilyen értelemben beszél a kisebbségek védelméről, nyitva hagyva az állampolgárság kérdését. "Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják."( 27. cikk.)

Az ennél részletezőbb univerzális szabályok alkotta hiányt az Európa Tanács töltötte be. A nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény preambuluma leszögezi, hogy a területi állam kötelezettsége a nemzeti kisebbségek fennmaradását védelmezni, és nem határozza meg, milyen jogállású személyekről van szó. Nyitva hagyja a lehetőséget, hogy az érintett országok bilaterális egyezményekben - ha idegen vagy netán kettős állampolgárokról

Európai Unióban és Magyarországon. 2009.június-július. www.ittvagyunk.eu/application/essay/91_1.pdf (2010.06.10.)27 ld. KOVÁCS Péter: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem, Budapest, Osiris - Pro Minoritate könyvek, 1996.

21

lenne szó - a kisebbségek védelméről külön megállapodjanak, határokon átnyúló programokat alakítsanak ki (18. cikk).

Az állampolgárság nemzetközi viszonylatokban való elismerésének követelménye a polgár és állama közötti tényleges, szoros kapcsolat megkövetelése. Az effektivitás elvét az ENSZ Nemzetközi Bírósága ítélete fogalmazta meg a nemzetközi szokásjogra alapítva (Nottebohm-ügy, 1955): noha az állam joghatóságán belüli kérdés az állampolgárság szabályozása és annak alkalmazása, egy állam nem hivatkozhat arra, hogy az ily módon lefektetett szabályait másik állam elismerje, hacsak az említett szoros, valódi kapcsolat és jogi kötelék nem áll fenn, amely magában foglalja a polgárnak saját állama részéről egy másik állammal szembeni megvédését. Az effektivitás elve egyébként önmagában nem zárja ki a többes állampolgárságot, de a szoros, valóságos kapcsolat kialakítása és fenntartása az egyén gazdasági, családi, szociális és kulturális kötődései miatt aligha teszi gyakorivá és egyértelműen megállapíthatóvá az egyszerre azonosan intenzív kapcsolatok meglétét több társadalommal, állammal. Ez a magyar kettős állampolgársági törvény szempontjából azt jelenti, hogy ha a lakóhelytől és leszármazástól független jogcímen kap állampolgárságot a határon túli magyarok nagyobb tömege, a törvényhozónak és a magyar külpolitikai kormányzatnak valamennyi nemzetközi érintkezésben ki kell állnia a mellett, hogy e kettős állampolgárságú tömeg effektív kapcsolatokkal (gazdasági, kulturális, családi) rendelkezik Magyarországgal, az etnikai eredet önmagában nem bizonyíték ugyanis az effektivitás elvére. Ellenkező esetben a diplomáciai védelem, konzuli védelem, nemzetközi egyezményekben állampolgárainknak biztosított jogok számukra való biztosítása nem képzelhető el harmadik államok irányában.

Az államok szuverenitását befolyásoló szempont, hogy a nemzetközi jogban nem alakultak ki sem az egyén hozzájárulását az ex lege28 állampolgárság megszerzéséhez megkövetelő szabályok, sem a többes állampolgárságot tiltó vagy elősegítő univerzális szabályok.29 Ugyanakkor létrejöttek olyan szabályok, amelyek a többes állampolgárság kezelését biztosítják, két- és többoldalú egyezményekben meghatározzák, miként lehet sajátos kötelezettségek révén összehangolni az államok eltérő szabályozásából adódó jogi helyzetet. Ugyanis a leszármazás (ius sanguinis) és a valamely ország területén születés (ius soli) elve párhuzamosan él egymás mellett, újabb és újabb kettős állampolgárokat produkálva.30

3.2. Regionális szintű szabályozások

Mivel nincs univerzális nemzetközi jogi szabály a többes állampolgárságról, az államok a társadalmi körülmények hatására szabadon alakították belső szabályaikat, amelyek iránya az elmúlt évtizedekben megváltozott, utalva a már említett emberi jogi fejleményekre is, azaz

28 Ex lege = a törvény erejénél fogva29 Multiple nationality. Report made by Giovanni Kojanec. In 1st European Conference on Nationality: Trends and developments in national and international law on nationality. Strasbourg, 18/19 October 1999. Proceedings pp. 35-47.o.30 A Hágai Egyezmény 1930-ban, amely megkísérelte szabályozni a többes állampolgárság következményeit az államközi kapcsolatokban. Ennek jegyzőkönyve (Protocol relating to military obligations in certain states of double nationality, Hague, 12 April 1930) a katonai kötelezettségek teljesítését rendezte.

22

egyre több országban tolerálják, vagy legalábbis liberálisabban közelítik meg a többes állampolgárságot. Ennek alapvető politikai oka a nemzetközi migráció általánossá válása. Egyrészt a kibocsátó országok nem alkalmazták többé a távolléttel, külföldivel való házasságkötéssel, más ország állampolgárságának a megszerzésével járó, az eredeti állampolgárságot automatikusan megszüntető szabályokat. Másrészt a migránsok teljes körű beilleszkedésének akadályává vált a lakóhelyen az állampolgárság hiánya, és miközben a migránsok vonakodtak a származási országokhoz fűződő jogi köteléket elszakítani, az új lakóhelyükön állampolgárságot szerezhettek, különösen a már ott született és felnevelkedett gyermekeik számára.

A többes állampolgársággal kapcsolatos szabályok regionális szinten születtek meg, amelyek az abban részes államok belső szabályozását befolyásolták.

3.2.1. Strasbourgi Konvenció31

Az Európa Tanács dolgozta ki 1963-ban a többes állampolgárságot megelőzni hivatott szabályokat, továbbá rendezte a többes állampolgárok honvédelmi kötelezettségének rendjét (csak az egyik államban kelljen eleget tenni a hadkötelezettségnek). Ez tükrözte a részes államok belső jogában is megnyilvánuló általános hozzáállást, miszerint nem tartják kívánatosnak a többes állampolgárságot, ám annak megszüntetését sem lehet reális célként kitűzni. Lényegében ennek felismerése vezetett el a második jegyzőkönyv kidolgozásához 1993-ban,32 amely csupán három országban (Franciaország, Olaszország, Hollandia) lépett hatályba. A többes állampolgárság kizárását vagy létrejöttük esetén az ezzel születő gondok kezelését bilaterális egyezmények sokasága rendezi az azt megkötő állam belső jogát megszabva.

3.2.2. Európai Állampolgársági Egyezmény

Az európai államok szorosabb egységén fáradozó Európa Tanács az állampolgárságról szóló egyezményében a más földrészeken is lezajlott társadalmi változásokat, migrációt persze nem hagyta figyelmen kívül, és a többes állampolgársággal kapcsolatos minimális szabályokról egy külön fejezetet alkotott az állampolgárságról szóló egyezményében. Az egyezményhez fűzött indoklás 97. pontja szerint "az egyezmény semleges a többes állampolgárság kívánatosságát illetően. Miközben az 1963-as egyezmény I. fejezete a többes állampolgárság létrejöttét kerülni kívánta, a jelen egyezmény 15. cikke már azt tükrözi, hogy a többes állampolgárság tényét az európai államok közül számos elfogadja, míg más európai államok annak kizárására törekednek."

Az állampolgárság tisztán közjogi kötelékként való felfogása az egyezmény alapelve. „Jelen Egyezmény rendelkezései nem korlátozhatják a részes állam azon jogát, hogy belső jogában meghatározza, hogy:

31 Convention on reduction of cases of multiple nationality and military obligations in cases of multiple nationality (6 May 1960).32 Second protocol amending the Convention on reduction of multiple nationality and military obligations in cases of multiple nationality (2 February 1993).

23

a) azon állampolgárai, akik egy másik Állam állampolgárságát megszerzik, vagy azzal rendelkeznek, megtarthatják-e állampolgárságukat vagy elveszítik azt;b) az állampolgárság megszerzése vagy megtartása függ-e egy másik állampolgárságról való lemondástól vagy annak elvesztésétől.” (15. cikk)

A 2. cikk kimondja, hogy az egyezmény alkalmazásában állampolgárság alatt valamely személy és egy állam közötti jogi kötelék értendő, amely "nem utal a személy etnikai származására". Ez a jogi kötelékre összpontosító meghatározás tehát a kisebbségi kérdéseknek az állampolgárság intézményéről való teljes leválasztását jelenti Európában.

Az egyezmény a többes állampolgársággal kapcsolatos minimális, ám a részes államra nézve kötelező erejű szabályt is tartalmaz. Eszerint 1. megőrzendő annak a (többes) állampolgársága, aki ex lege szerez állampolgárságot születésével (mert különböző állampolgárságú szülőktől a leszármazás elve alapján nyert állampolgárságot) vagy házasságkötéssel (14. cikk).2. megőrzendő annak az eredeti állampolgársága, aki honosítással kívánja a második állampolgárságát megszerezni, ha az eredetiről való lemondás, annak megszüntetése nem lehetséges vagy ésszerűtlen lenne (16. cikk).

Az emberi jogok szabályozásával és alkalmazásával kapcsolatos alapkövetelménnyé vált nemzetközi szokásjogként és számos egyezményben vállalt kötelezettségként a megkülönböztetés tilalma. A zárt felsorolást tartalmazó egyezmények kivételével a hátrányos megkülönböztetés sérti a jogegyenlőséget, ha annak alapja az, hogy az illető hogyan szerezte az állampolgárságát (születéssel, honosítással stb.) vagy, hogy van-e másik állampolgársága. Ugyanakkor a megkülönböztetés, ha ésszerű, objektív oka van, szükséges és nem sérti az arányosság elvét, fenntartható.

Az Egyezmény 5. cikke értelmében, az államoknak az állampolgárságra vonatkozó szabályai "nem tartalmazhatnak megkülönböztetést vagy nem foglalhatnak magukban semmilyen olyan gyakorlatot, amely kimeríti a nemen, valláson, fajon, bőrszínen vagy nemzeti vagy etnikai származáson alapuló diszkriminációt. Minden részes államot a diszkrimináció tilalmának elve vezérel állampolgárai tekintetében, függetlenül attól, hogy ők születésüknél fogva állampolgárok-e, vagy az állam állampolgárságát később szerezték meg." Ez a rendelkezés tehát nem tér ki a többes állampolgárság szerinti megkülönböztetésre külön, ám az egyezmény 17. cikk kifejezetten kimondja, hogy "valamely részes állam egy másik állampolgársággal rendelkező állampolgárait ugyanazon jogok és kötelezettségek illetik meg azon részes állam területén, ahol tartózkodnak, mint a részes állam bármely állampolgárát". (Ez nem érinti a diplomáciai és konzuli védelemre vonatkozó nemzetközi jogi szabályokat, továbbá a nemzetközi magánjogra vonatkozó belső szabályok alkalmazását a cikk értelmében.)

A mozgástér szempontjából figyelembe veendő kérdés a nemzetközi magánjog fejlődése is. Az állampolgárság abban játszik szerepet, hogy milyen az illető személyes joga, azaz melyik ország jogát kell az adott személy családi állapota, személyállapota, vagyoni viszonyai stb. tekintetében alkalmazni. Ennek megállapítására az államok belső szabályokat alakítanak ki (pl. hol szerepel az illető a népesség-nyilvántartásban, hol van a regisztrált lakóhelye,

24

tulajdona), mert a nemzetközi szabályok csak a különböző jogok összeütközésének megelőzésére vállalkoznak, azaz mindig visszautalnak egy-egy állam belső jogára, de önmaguk nem tartalmaznak magatartási szabályokat.

A nemzetközi jogban azzal kapcsolatosan nem jöttek létre szabályok, még regionális vagy bilaterális egyezményekben sem, hogy a többes állampolgárok politikai jogaikat miként gyakorolhatják. Ez a szuverenitásnak és a politikai közösségbe tartozásnak olyan belső ügye, amelyre nem alakult ki közös szabály. Annyi azonban elmondható, hogy a politikai jogok gyakorlása a legtöbb állam belső joga szerint a szokásos lakóhely államához kötődik. Másrészt, az adott állam számára érdektelen, hogy polgára még egy másik államban is politikai jogaival él (külföldön élők választójoga). A szokásos lakóhely belső szabályozása tehát nem csak a személyállapot, de közvetetten a belső jognak az állampolgári jogállás részét képező egyes jogok érvényesíthetőségének terén is meghatározza az alkalmazandó jogot. (Például a magyar jog - az 1996. évi XXXVIII. tv. 13. § alapján - lehetővé teszi a kettős állampolgár kiadatását, ha állandó lakóhelye külföldön van.) Ide kapcsolódik, hogy a többes állampolgárság egyben alap lehet valakinek a kiutasítására abba az országba, amelynek állampolgára, noha semmiféle kapcsolata nincs egyébként azzal az országgal.

Az Európa Tanács Emberi Jogi Egyezményében foglaltak kapcsán felmerült, hogy vajon ezzel miként egyeztethető össze a családi élethez, a magánélet zavartalanságához való jog. Ennek egyezményes feloldására született a 4. jegyzőkönyv, amely tiltja, hogy valaki saját állampolgárát kiutasítsa területéről (3. cikk), noha esetleg a kiutasítás folytán tudna másik országban élni többes állampolgársága révén.

A többes állampolgár számára diplomáciai, konzuli védelem annak az országnak a hatóságaival szemben, amelynek állampolgára, nem nyújtható, ha csak kétoldalú egyezmény vagy a nemzetközi jog sajátos szabálya, szokásjog ezt meg nem engedi. Miként az eddigiekből kitűnik, a többes állampolgárság lehet hátrányos is, éppen a két/több állam szuverén belső szabályozásának párhuzamossága, esetleg összeütközése révén. Másfelől, a nemzetközi jog, elsősorban az emberi jogi státus-szabályok és a regionális állampolgársági minimum-szabályok révén behatolt egy olyan tradicionálisan szuverén jogintézmény szabályozásába, mint az állampolgárság.

25

1. Ábra Az állampolgársági egyezmény helyzete az EU tagállamaiban (2010. májusi állapot)

26

IV. A KETTŐS (TÖBBES) ÁLLAMPOLGÁRSÁG A BELSŐ JOG TÜKRÉBEN

4.1. Az uniós tagállamok állampolgársági szabályozása

Az állampolgárság megkettőződésének oka, hogy minden szuverén állam önmaga határozza meg saját államán belül a polgárrá válás keletkezésének és megszűnésének feltételeit. Ebből következően a keletkezés azonos jogcímei mellett ugyanaz a személy egyidejűleg két vagy több állam állampolgárságát is megszerezheti. Kettős állampolgárság keletkezhet

- születéssel, - ha különböző állampolgárságú szülők gyermeke mindkét szülője jogán (ius

sangvinis a patre és ius sangvinis a matre) külön-külön állampolgárságot nyer,- honosítással, ha valaki újabb állampolgárságot szerez anélkül, hogy előző

állampolgárságát elvesztené

4.1.1. Alapelvek

Az uniós tagállamok állampolgársági törvényei meghatározzák mindazon alapelveket, amelyeket kiemelten fontosnak és iránymutatónak tartanak állampolgársági szabályozásuk szempontjából. Ezen alapelveket két nagy csoportot alkotnak:

1. A különböző nemzetközi egyezményekből fakadó alapelvek: mindenekelőtt az alapvető emberi és szabadság jogokból származtathatók, s amelyeknek integrálása a nemzeti törvényhozásokba minden uniós tagállam számára kötelező érvényű. Ezek az alapelvek szinte minden állampolgársági törvényben fellelhetők.

a nők és férfiak egyenlősége: ez az állampolgárság szempontjából azt jelenti, hogy mindkét nem azonos feltételekkel szerezheti meg egy uniós tagállam állampolgárságát, valamint azt, hogy a gyermek mind az anya, mind pedig apja után szerezhet állampolgárságot. Ez utóbbi feltétel csak a házasságban született gyermekekre vonatkozik. Az osztrák törvények a személyi autonómia jogára hivatkozva (A férjes asszonyok állampolgárságáról szóló ENSZ Egyezmény (1957) alapelvnek tekintik, hogy a házasságkötés nem vonja automatikusan maga után az állampolgárságot, de megfelelő feltételek között a külföldi házastársnak joga van a honosításra. A holland és a dán állampolgársági törvény az alapelvek között rögzítik, hogy a házasságnak nincs hatása az állampolgárságra, az tehát nem automatikus szerzési jogcím, csak megkönnyíti a honosítást, amelyet minden esetben kérelmezni kell.

a hontalanság elkerülésének alapelve: e szerint minden EU tagállamban ellenkező bizonyításig az állam területén talált gyermek számára vélelmezni kell az állampolgárságot. Általános szabály, hogy nem vonható meg senkitől az

27

állampolgárság - még abban az esetben, sem ha a személy nem teljesíti a reá vonatkozó törvényi előírásokat -, ha az hontalanságot eredményez.

2. A saját állam- és nemzetfelfogásból fakadó alapelvek: az adott ország történelmi, politikai és jogalkotási hagyományaiból, valamint nemzetállami jövőképéből fakadó specifikus elvek.

a többes állampolgárság kerülése: Az osztrák (a dán és a legutóbbi 2010-es módosítással a szlovák) állampolgársági törvény az alapelvek között említi még a többes állampolgárság elkerülését, amelynek alapján egy másik állampolgárság megszerzése az osztrák (dán, szlovák) állampolgárság elvesztésével jár, valamint azt, hogy az osztrák (ill. dán) állampolgárság megszerzéséhez (honosítás) le kell mondani az idegen állampolgárságról. Hasonló alapelvet találunk még a német, a finn, a görög és a holland állampolgársági törvényben, irányelvnek tekinthető a spanyol és a svéd szabályozásban.

Aktív állampolgárság követelménye: Az alapelvek rögzíthetik az aktív állampolgárság kritériumát. Az aktivitás az állandó helyben lakásban, a külföldön való tartózkodás idejének korlátozásában jut kifejezésre. A szabályozás szinte minden országban fellelhető, elsősorban az állampolgárságot / honosítást kérelmezővel szemben szokás feltételül szabni. Ezzel szemben az unió egyik legszigorúbb állampolgársági törvényével rendelkező Dániában az aktivitás alapkövetelmény: a hosszabb időn keresztül való külföldön tartózkodás, az állampolgárság szerinti országban állandó lakhely hiánya, vagy a külföldön vállalt közfeladat jogvesztő érvénnyel bírhat az állampolgárság megtartására.

4.1.2. Az állampolgárság megszerzésének szabályozásai

Az 1997-es Állampolgársági Egyezmény az államok kötelességévé tette, hogy belső jogukban rendelkezzenek az állampolgárság megszerzésének bizonyos eseteiről. A jogharmonizációnak köszönhetően a szabályozásokban igen nagy a hasonlóság.

Elmondható, hogy az állampolgárok nagy többsége születéssel - ius sanguinis - szerzi állampolgárságát és e születés tényével csak egy állampolgársághoz jut. Az ettől való eltérés csak a vegyesházasságokból, illetve a külföldön születettek esetében lehetséges, a születés helye olyan államban történik, ahol a ius soli elve automatikusan alkalmazandó. Ugyanakkor, éppen a kettős állampolgárság kikerülése okán a legtöbb állam ezen kivételes helyzeteket igyekszik szabályozni: a nagykorúság elérést követően nyilatkozni kell az állampolgárság megtartásáról, egyik-vagy másik jogosultságról le kell mondani, helyben lakás tényének igazolása stb. Általánosan kimondható, hogy jelenleg az Európai Unió tagállamaiban a ius sanguinis elve élvez elsőbbséget, míg a ius soli elve csak kiegészítő jellegű.

28

Az állampolgárság megszerzésének módozatai

leszármazással: megilleti az állampolgárság azt az újszülöttet, akinek apja vagy anyja a gyermek születésekor az ország állampolgára. Ebben az esetben feltételeket csak akkor állítanak, ha a gyermek külföldön született. Árvák esetében az a mérvadó, hogy a szülő halála pillanatában melyik ország állampolgára volt. A szabályozás szinte egységesnek tekinthető a tagállamokban. Érdekességnek számít, hogy a brit állampolgársági törvény szerint brit állampolgár lesz az Egyesült Királyságon kívül született személy, ha születése idején apja vagy anyja az államon kívül az Európai Közösség intézményeiben teljesít szolgálatot. Az ír állampolgársági törvény az unió egyik legliberálisabb szabályozása. Ha az állampolgárságra pályázó egyén bizonyítani tudja, hogy legalább egyik nagyszülője ír származású, akkor automatikusan megilleti az ír állampolgárság. Az alkotmány kimondja "... az ír nemzet különös kapcsolatokat ápol a külföldön élő, ír származású személyekkel, akik osztoznak az ír nemzet kulturális identitásában és örökségében." Hasonló meghatározás található a magyar és a román alkotmányban. Általában elmondható, hogy a kettős állampolgárságot elismerő államok mind alkotmányukban, mind pedig állampolgársági törvényükben kiemelten kezelik a közös nemzeti és kulturális identitást. A magyar, horvát, román, szerb, szlovén és lengyel állampolgársági törvények. Nem hiányzik a gondolat a cseh és a szlovák joganyagból sem. A most módosított magyar állampolgársági törvény kimondja..., hogy azt is megilleti a magyar állampolgárság, akinek felmenői nem az ország területén születtek. ld. még román szabályozás:

az ország területén születéssel: Az Állampolgársági Egyezmény értelmében alapelv, hogy a hontalanságot el kell kerülni, ezért minden EU tagállamban ellenkező bizonyításig az állam területén talált gyermek számára vélelmezni kell az állampolgárságot. Az államok belső joga lehetővé teszi, hogy az állam területén hontalan szülőktől született gyermek megszerezhesse az állampolgárságot. Az ilyen gyermek állampolgárságát ex lege vagy az illetékes hatóságokhoz benyújtott kérelemre adják meg. Franciaország területén, ha az ismeretlen szülőktől született gyermekről még kiskorúsága idején kiderül, hogy egyik szülője külföldi állampolgár, akkor úgy kell tekinteni, mint aki soha nem volt francia állampolgár. Ha viszont a házasságban vagy azon kívül született személynek legalább egyik szülője Franciaország területén született állampolgárságot kap, de a nagykorúságát megelőző 6 hónapban elutasítási joggal rendelkezik, vagyis lemondhat állampolgárságáról. Az Egyesült Királyságban született olyan személy, aki nem brit állampolgár, 10. életéve elérése után jogosult kérelmezni a brit állampolgárságot, amennyiben az országtól távol töltött napjainak száma a kérelmezés évében nem haladja meg a 90-et. Az olasz állampolgársági törvény szerint állampolgárság illeti meg azt a személyt, aki az állam területén született, ha mindkét szülője hontalan, vagy a gyermek nem követi külföldi állampolgárságú szüleinek állampolgárságát.

29

Az 1999-ben elfogadott német állampolgársági törvény módosítása értelmében a külföldi állampolgárságú szülők gyermeke csak akkor kapja meg a német állampolgárságot, ha egyik szülője törvényesen legalább 8 éve az országban él, és az utolsó 3 évben állandó vagy igazolt ideiglenes lakhellyel rendelkezik. A gyereknek azonban 23. életéve elérése előtt nyilatkoznia kell arról, hogy német állampolgár kíván maradni vagy a szülők révén megszerzett állampolgárságot kívánja megtartani.

Örökbefogadással: A kiskorú idegen örökbefogadása következtében csaknem minden államban megszerzi az örökbefogadó állampolgárságát. Korlátozásokat csak a belga, a portugál és a francia törvények tartalmaznak.

Házassággal: A tagállamok szabályozási rendje egységes a tekintetben, hogy a házasságkötés nem jár együtt az automatikus állampolgárság szerzéssel. A legtöbb ország bizonyos feltételeket szab: pl. meghatározott idejű életközösség fenntartásának bizonyítása (pl. Dánia), állandó lakhely és határozott idejű ott tartózkodás igazolása (Olaszország, Dánia), kérelem benyújtása, a saját jogon szerzett előző állampolgárságról való lemondás (Németország, Dánia, Ausztria).

Honosítással: A honosítással történő állampolgárság szerzés esetében az uniós tagállamok a következő feltételek közül válogatnak: nagykorúság, meghatározott idejű, minimális tartózkodás az ország területén érvényes tartózkodási engedéllyel, a nyelv megfelelő ismerete, feddhetetlen erkölcsi és állampolgári magatartás, önrendelkezés és önfenntartás képessége.

4.2. A kettős állampolgárság gyakorlata a tagállamokban

A kettős vagy többes állampolgárság gyakorlata tekintetében az európai államok meglehetős változatos magatartást mutatnak. A jogi szabályozás célja alapján négy jól elkülöníthető csoportot különíthetünk el: a kettős állampolgárság megelőzésére, csökkentésére, elismerésére törekvők csoportját, valamint az azt toleráló államokat. Ez utóbbival nem kívánunk külön foglalkozni, ezért csak annyit, hogy ebbe a körbe soroljuk Görögországot és Bulgáriát, és jobb híján Luxemburgot, akinek állampolgársági törvénye említést sem tesz a kettős-állampolgárság kérdéséről, ami az uniós polgárság élharcosától el is várható.

4.2.1. A kettős állampolgárságot tiltó, vagy csak kivételes esetekben eltűrő tagállamok

A kettős állampolgárság megelőzését / elkerülését szem előtt tartó államok: ebbe a körbe a szigorú szabályozást alkalmazó Dánia, Ausztria, Németország, valamint Észtország, Litvánia és Lettország tartoznak. Közös vonásuk, hogy a kettős-állampolgárságot sem a külföldiek, sem pedig saját állampolgáraik számára sem tolerálják. Egy másik állam állampolgárságáért való folyamodás az első állampolgárság automatikusan megszűnik. Ebben a körben felmerül a

30

kérdés, hogy nem sérül-e a nemzetközi jogban elkívánt azon elv, hogy senki sem fosztható meg állampolgárságától. Vajon az automatizmus nem egyenlő a jogfosztással?

1. Dánia33

A dán Alkotmány 44. cikke kimondja, hogy külföldi személy honosítása valamint az állampolgárság megadása egyedül a dán parlament joga és csak törvénnyel lehetséges.

Alapelvek

Ius sanguinis elvének érvényesítése: o A dán állampolgárság nem nyerhető el házasság útján. A házastársnak

honosításért kell folyamodniuk, és le kell mondaniuk előző állampolgárságukról

A többes állampolgárság elkerülése o Elveszíti dán állampolgárságát az a személy, aki szabad akaratából egyidejűleg

egy másik ország állampolgárságát kérelmezi, vagyo ha egy másik államban közfeladatot vállal

o minden külföldön született 22. életévébe lépő dán állampolgár, aki soha nem

élt vagy nem rendelkezik állandó lakhatással Dániában automatikusan elveszti állampolgárságát;

A hontalanság elkerülése: o amennyiben a külföldön született 22. életévébe lépő dán állampolgár, aki soha

nem élt vagy nem rendelkezik állandó lakhatással Dániában hontalanság esetén nem veszíti el dán állampolgárságát

Férfiak és nők egyenlőségének érvényesítése:o A ius sanguinis elve apai és anyai ágon érvényesül. A külföldön született

házasságon kívüli gyermek anyai jogon válik dán állampolgárrá

A dán joggyakorlat talán az egyik legszigorúbb állampolgársági rendszer Európában. Az egyedüli megengedő elv az emberi jogokra visszavezethető hontalanság elkerülése és nemek közötti egyenlőség érvényesítése.

2. Ausztria34

Alapelvek

Ius sanguinis elvének érvényesítése figyelembe véve a férfiak és a nők közötti egyenlőség emberi jogi követelményeit

A hontalanság elkerülése: o állampolgárságot kaphat az a személy, akinek csak az egyik szülője osztrák;

33 Hatályos Állampolgársági törvény: A dán állampolgárságról szóló - a 2004. évi 422. számú törvényi módosításokkal egységbe foglalt – törvény. A honosítás irányelveire vonatkozó 1999.évi 55. számú körrendelet; 34 Hatályos Állampolgársági törvény (Staatsbürgerschaftsgesetz), 1985 (Bulletin fédéral des lois No. 311/1985), utolsó módosítás: 1998-ban (Bulletin fédéral des lois No. 124/1998)

31

o az Ausztriában született hontalan személy bizonyos feltételekkel honosítható

o az osztrák állampolgárságot nem kaphatja meg az a személy, aki már

rendelkezik egy másik állampolgársággal, A többes állampolgárság elkerülése:

o Elveszíti osztrák állampolgárságát az a személy, aki szabad akaratából

egyidejűleg egy másik ország állampolgárságát kérelmezio Az osztrák állampolgárságot felvevő személy egyidejűleg köteles lemondani

korábbi állampolgárságárólo Lehetőség az osztrák állampolgárság megfosztásától, ha annak a többes

állampolgárság elkerülése a célja o A honosítással osztrák állampolgárságot kérő személynek le kell mondani

előző állampolgárságáról

A kettős állampolgárságot csak az alábbi kivételes esetekben és feltételek mellett teszi lehetővé

a kettős állampolgárság megengedett a ius sanguinis jogán abban az esetben, ha a személy olyan törvényes házasságból született amelyben az egyik szülő osztrák, a másik külföldi állampolgár;

a személyi autonómia jogán (A férjes asszonyok állampolgárságról szóló ENSZ Egyezmény (1957) értelmében) a házasságkötéssel nem vonja maga után automatikusan az állampolgárságot, de megfelelő feltételek között a külföldi házastársnak joga van a honosításra; az egyik házastárs honosításának kiterjesztése a másikra csak ez utóbbi kérelmére történhet;

amennyiben a házastársak egyike saját elhatározásából külföldi állampolgárságért folyamodik, az osztrák állampolgárság elvesztése nem terjed ki házastársára;

a szövetségi kormány döntése alapján, a köztársaság érdekében, előző állampolgársága megőrzése mellett és állandó ausztriai lakhatás kötelezettsége nélkül osztrák állampolgárságot kaphat a tudományban, gazdaságban, művészetben, sportban rendkívüli érdemekkel rendelkező személy;

teljes jogú állampolgárságot kaphat és megőrizheti külföldi állampolgárságát az a nem az EU tagállamaiból származó személy és családja, aki valamely osztrák egyetem professzoraként él Ausztriában;

teljes jogú állampolgárságot kaphat külföldi állampolgársága megőrzése mellett és állandó lakhatási kötelezettség nélkül az a személy, aki 1945. május 9. előtt az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi utódállamai valamelyikének állampolgára volt, és állandó lakóhelye a birodalom területén volt vagy hontalan volt és a Nemzetiszocialista Párt vagy a III. Birodalom általi üldöztetés okán távozott külföldre. Viszont vele tartó házastársa, csak abban az esetben honosítható, ha 1945. május 9. előtt állandó lakhellyel rendelkezett Ausztriában és utóbb megszerzett külföldi állampolgárságáról lemond.

4.2.2. A kettős állampolgárság csökkentésére törekvők

32

A másodi csoportot azon államok alkotják, akik a kettős állampolgárság csökkentésére

törekszenek. Ilyenek: Belgium, Hollandia, Finnország. A legutóbbi törvénymódosítással ebbe a körbe soroljuk Szlovákiát is. Szabályozási rendszerük hasonlatos az előző csoportéhoz. Viszont bizonyos esetekben - a honosítás területén, - engedékenyebbek, főként emberi jogi esetekben. Az állampolgári jogok gyakorlása (aktív életben tartása) fontos szempont.

1. Belgium

Ausztriához és Dániához hasonlóan Belgium sem nézi jó szemmel a kettős állampolgárságot. De az csak akkor vonja maga után az első állampolgárság elvesztését, ha az bizonyítottan szándékos, vagyis megszerzését egy belga állampolgár kezdeményezi egy mási államnál. Az automatikusan megszerzett jogot nem sújtja jogfosztással a törvény (22. cikk, 1.§, 1.bek.). Ugyancsak elveszíti belga állampolgárságát az, akinek örökbefogadó szüleinek egyike, vagy mindkettő, külföldi állampolgár. A házasságkötés nem vonja maga után automatikusan az állampolgárságot. (16. cikk)

A belga törvények ugyanakkor számos esetben elfogadják a kettős állampolgárságot. Például, ha a másik állampolgárság szülői leszármazás jogán keletkezett.

Másik sajátosság, hogy a migránsok jobb integrációját javítandó, az állampolgársági törvény nem tartalmaz egyetlen olyan honosítási feltételt, ami a külföldi állampolgárt arra kötelezné, hogy le kell mondani eredeti állampolgárságáról abban az esetben, ha belga állampolgárságért folyamodna.

2. Németország

A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) 1949. május 23-án kihirdetett alaptörvénye preambulumában hangsúlyozta a német nép egységét és a német állam állandóságát. Az alaptörvény 116.§-a kimondja, hogy „német az, aki német állampolgárságú, áttelepített, vagy mint menekült illetve kiutasított a német néphez tartozik, úgyszintén akinek házastársa vagy leszármazója az 1937. december 31-i állapotnak megfelelő német birodalmi területen ilyenként elismerést nyernek”. Ezen felül kérelmükre visszaállítja azon volt német állampolgárok és leszármazóik állampolgárságát, „akiknek állampolgárságát 1933. január 30-a és 1945. május 8-a között politikai, faji vagy vallási okokból megvonták.”

A német egyesítésről az NSZK sohasem mondott le, az NDK területét belföldnek tekintette. Az NDK 1949-es alaptörvénye is még egyetlen német állampolgárságról beszél, de az 1967-es állampolgársági törvény szerint már csak az volt jogosult NDK állampolgárságra, aki az NDK létrehozásakor a német nemzethez tartozott vagy leszármazás útján, vagy az NDK határain belül született, vagy honosították. Az 1968-as NDK alkotmány nemzetfelfogásában az NDK „a német nemzet szocialista állama”. Az 1974-es új alkotmány már nem német népről, hanem az NDK népéről ír, a dokumentum definíciója szerint az NDK „a munkások és parasztok szocialista állama”, így innentől hivatalos különbség lett az NSZK etnikai elvű, határokon átívelő német nemzetfogalma és az NDK által újrafogalmazott politikai és osztályalapon meghatározott nemzetfogalom közt. Az NDK 1950-ben elismerte a

33

lengyel-német államhatárt. Az NSZK 1970-ben kijelentette, hogy az Odera-Neisse vonal a Lengyel Népköztársaság nyugati határa, s a felek megerősítették „fennálló határaik sérthetetlenségét most és a jövőben”. Kijelentették, hogy „egymással szemben nincs semmiféle területi követelésük és a jövőben sem fognak semmilyen területi követelést támasztani”.

A német egyesítés alkalmával a négy megszálló hatalom és a két német állam között kötött 1990-es ún. „négy plusz kettő” szerződésben, illetve az ugyanezen évi lengyel-(össz)német határszerződésben Németország végérvényesen lemondott a vitatott területekről. Az 1991-es lengyel-német jószomszédsági és barátsági szerződésben a felek megfogalmazták, hogy eltekintenek az állampolgársági kérdések rendezésétől. A német Alkotmánybíróság a jövőre nézve kijelentette, hogy a német alkotmány a 16.§ (1) bekezdésében egyértelműen fogalmaz: „A német állampolgárságot nem lehet elvonni.”

Állampolgárság és az új – 1990-es – német egyesítés

A német állampolgársági törvény (RuStAg) 25.§-a szerint az a személy, aki nem rendelkezik belföldi lakóhellyel, amikor saját elhatározásából más állam polgárává válik, annak megszűnik a német állampolgársága. A lengyel szabályozás kizárja a kettős állampolgárságot, így a lengyel jog szerint a lengyel állampolgár németek német állampolgársága nem ismerhető el. A német Alkotmánybíróság azonban 1973-ben egyértelmű elvi döntést hozott, amely szerint az NSZK számára egyetlen német sem veszti el állampolgárságát amiatt, hogy egy másik állam azt nem ismeri el. További megszűnési ok egy másik szabálypont, ami 1953-ig volt hatályban s ez alapján elvesztette német állampolgárságát az idege állampolgárságú férfivel házasságot kötő német nő. A legújabb, 1999-es állampolgársági törvénymódosítás alapvető fordulatot hozott a ius sanguinis alkalmazása terén. Nem szerzi meg a német állampolgárságot a már külföldön született német állampolgár 1999. december 31-e után külföldön született gyermeke, kivéve, ha a születést egy éven belül bejelentik a német külképviseleti hatóságnál. Ezzel a második külföldi generációnál berekeszti a törvényalkotó az addig korlátlanul továbböröklődő leszármazási elvű német állampolgárságot. Másik újítás az elvesztési jogcímek terén, annak a személynek a német állampolgárság-vesztése, aki idegen fegyveres erőben önként – nem hadkötelezettség alapján – és a német állam engedélye, illetve nemzetközi szerződés hiányában szolgálatot vállal.

A következő vizsgálandó kérdés a háborúban megszállt területek német lakosságának állampolgársága. Ha a megszállt területek államai az ottani állampolgárságtól megfosztják és területükről elüldözik a németeket, a kérdéses rendeletek hatályban tartása nem ellentétes ezen országoknak a nemzetközi jog által védett érdekeivel. Így a háborúban megszállt területek német lakosságának német állampolgársága továbbra is fennállónak tekinthető.

Speciális kategóriát képeztek a menekülés, az elüldözés és a postdami egyezményekben kimondott kényszer-áttelepítések következtében az NSZK-ba betelepült németek, mely személyek sorsát két jogi lépésben igyekeztek rendezni. A mintegy 8 milliós tömeg megjelenése a nyugatnémet területeken számtalan problémát okozott, melynek kezelésére szövetségi minisztériumot (Bundesministerium für Vertriebene) hoztak létra 1949-ben,

34

amelyet 1969-ben szüntettek csak meg. a kormányszerv mellett a menekült szervezetek is koncentrálták erőiket: 1949-ben alakult meg az Elüldözött Németek Központi Szövetsége (Zentralverband vertriebener Deutscher), majd 1950-ben létrejött a Hazájukból Elüldözöttek és Jogfosztottak Blokkja (Block der Heimatvertriebenen und Entrechten). 1952-ben megszületett az ún. teherkiegyenlítési törvény. A jogszabály egyéni, 50 százalékos adót rótt ki minden 5000 márka feletti vagyonra, amelyet 20 évi részletben kellett megfizetni. Az így összegyűlt összeget az igényjogosultaknak kártalanítás, nyugdíj, kölcsön vagy képzési hozzájárulás formájában folyósították, de ez a támogatás csak csökkenteni tudta tényleges kárukat, értéke elmaradt vagyoni káruk valós értékétől.

1953-ban született meg a jogszabály az áttelepített, menekült illetve kiutasított és az NSZK területén letelepedett személyekre, valamint a tényleges kitelepítések után érkező kelet-európaiakra terjedt ki. Utóbbiakat a törvény kitelepülőknek (Aussiedler) nevezi. A két személyi jogkör (menekültek/elüldözöttek, ill. kitelepülők) vonatkozásában megszületett a „német jogállásúak” csoportja, amely az állampolgár és az idegen mellett egy harmadik kategóriát alkotott: külföldinek minősültek, de ezt leszámítva valamennyi állampolgári jog megilleti őket. Automatikusan, német jogállásuk és az országban való letelepedésük okán tehát nem szerezték meg az NSZK állampolgárságát. Erre csak egy állambiztonsági klauzulával kibővített külön eljárás végén kerülhetett sor. Az 1999-es, legújabb állampolgársági törvénymódosítás azonban más kiküszöböli ezt a sokszor hosszadalmas és megalázó procedúrát: a kitelepülés állampolgárságot keletkeztető jogi ténnyé vált. Egy 1980-as rendelet szerint a németséghez tartozás nem egyenlő a német származással, nem etnológiai, hanem jogi tény, amely nem lehet mérlegelés tárgya és kizárólag a fenti törvényben idézett megvalláshoz és az azt megerősítő ismérvekhez fűzött jogkövetkezmény.

Németországban a honosítás kivételes megoldás maradt; nem biztosították valamennyi kérelmezőnek. A honosítás jogintézményének általánosabb alkalmazásával – a kettős állampolgárságot tiltó elv további fenntartása mellett –, valamint a ius soli elv megjelenésével megteremtődtek a nem németnek született személyek német állampolgárság-szerzésének jogi lehetőségei. A honosítás általános követelményei szerint az a külföldi jelentkezhet honosításra, aki legálisan és tartósan tartózkodik Németországban, cselekvőképes, nincs ok kiutasítására és elegendő jövedelemmel rendelkezik saját és családja eltartására. További feltétel, hogy a honosítást kérelmező önként jöjjön Németországba, ott bizonyítsa előző állampolgársága feladása árán a német állam iránti hűségét és jól beszélje a német nyelvet. A német állampolgárok házastársainak honosítása esetén rövidebb tartózkodást ír elő a jogszabály. A házastársnak 3 vagy 5 évet kellett Németországban tartózkodnia, minimum 2 éve házasnak kellett lennie és asszimilálódnia kellett a német társadalomba.

A ius soli elv csak a 2000. évi törvénymódosításban jelent meg, amely kimondta, német állampolgárságot szerezhet az a Németországban külföldi szülőktől született gyermek, akinek legalább egyik szülője folyamatosan és legálisan 8 éve Németországban él. A gyermek 18 és 23 éves kora között választhat a német és a külföldi állampolgárság között. Elveszti a német állampolgárságát, ha választási kötelezettségét elmulasztja a német hatóságoknál bejelenteni írásban.

35

A 86. szakasz kimondja, hogy a 15 éve legálisan Németországban tartózkodó külföldit honosítani kell, ha lemond előző állampolgárságáról, nem ítélték el súlyos bűncselekményért és képes magát és családját eltartani munkanélküli segély és szociális segély nélkül. Ez a rendelkezés különösen a török migránsok körében váltott ki ellenszenvet, attól való félelmükben, hogy ők vagy gyermekeik le kell, hogy mondjanak török állampolgárságukról. Török ország ugyanis elismeri a kettős állampolgársághoz való jogot.

Az utolsó, 2007-ben történt törvény módosítás nyitást mutat az uniós tagállamok állampolgárai irányába. A 12.§ 2. bekezdése kimondja, hogy az EU tagállamok állampolgárai német honosításuk mellett megőrizhetik eredeti állampolgárságukat. Ugyanez érvényes azon külföldi állampolgárságú házastársra, aki svájci vagy az uniós állampolgársággal bír. Ezzel a rendelkezéssel, ha korlátozottan is, Németország elindúlt a kettős állampolgárság elismerésének útján.

3. Hollandia

Hollandiában a hetven és nyolcvanas évek folyamán folyamatosan terjesztették ki a migránsok jogait. 1985-től például helyi választójoghoz jutottak és 1991-től a korábbi állampolgárságról való lemondás kívánalmának eltörlésével a kettős állampolgárság elismerését a beilleszkedés megkönnyítése egyik eszközének tekintették. Ez azonban pótcselekvés volt a kormánypártok részéről, mert ők a migránsok parlamenti választásokon való részvételét próbálták meg elérni a nyolcvanas évek végén. E törekvésük azonban megbukott liberálisnak nevezett és a jobboldali pártok ellenállásán. Következésképpen, a bevándorlási politika pártpolitikai ügy is lett, megosztva ezzel a politikai elitet. A multikulturalizmus fellegvárának tekintett Hollandiában a korábbi politikai konszenzus lassú erodálódásának lehettünk szemtanúi és a német modell felé való elmozdulás volt tapasztalható.

Ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy 1997-ben visszaállították a korábbi állampolgárságról való lemondás kívánalmát. Igaz, mint fentebb említettük, rendkívül sok csoport kivételt képez ez alól: a vegyes házasságokban élők és az ott született gyermekek, második generációs emigránsok… Az állampolgárság megszerzéséhez 5 év legális helyben lakás, a társadalmi kapcsolatok igazolása és alapfokú társalgási készség együttese is elégséges volt 2003-ig. Azóta szigorítottak a feltételeken, mert a fentieken túl a beilleszkedés sikerességét, egy állampolgársági tanfolyam elvégzését és magasabb szintű nyelvi ismeretet követelnek meg.

A ius sanguinis és ius soli elveket egyaránt alkalmazzák a második és többedik generációknál, ahol 1984 óta a 18-25 éves fiataloknak opciós joguk van az állampolgárságuk meghatározására. Tehát 1991-1997 között a kettős állampolgárságot elismerte a törvény.

Azóta fokozatos visszalépés tapasztalható, igaz Hollandiában jóval több kivételezett csoport van, mint Németországban. Talán nem véletlen, hogy addig tudott megengedő politikát folytatni Hollandia, amíg a politikai pártok a bevándorlás ügyét nem tekintették kampánytémának. Amikor ez a konszenzus megszűnt a kilencvenes évek második felében és két blokk alakult ki, akkor a megközelítések szinte szükségszerűen egyre restriktívebbé váltak.

36

4.2.3. A többes állampolgárságot legitimnek tekintő államok

A kettős vagy többes állampolgárság jogintézményét elismerő államok csoportja a legnagyobb, mintegy 13 tagállamot sorolhatunk ide. A köztük fellelhető különbségek nem lényegiek, ezért a továbbiakban csak a joggyakorlatukban fontos, tanulságos elemekre szeretnénk rámutatni. Ezt követően pedig a kevéssé ismert spanyol gyakorlatot mutatjuk be. Magyarország és Közép-Kelet-Európa országai szempontjából figyelemre méltó az olasz állampolgársági jogintézmény rendszere, amelyet részletessége és hosszúsága miatt csatolunk. (1. sz. Melléklet)

1. Franciaország

A francia állampolgárság megszerzése sohasem függ más állampolgárság meglététől. Azonos jogállású minden állampolgár, függetlenül az állampolgársága keletkezésétől. Állampolgársági ügyekben a kérelmező egyéni akarata döntő szerepet játszik.

Franciaország joganyagában elsősorban a honosításhoz kapcsolódó kritériumok érdemelnek figyelmet. Honosításhoz csak akkor járul hozzá, ha a kérelmező igazolja, hogy a kérelmét megelőző öt évben szokásos tartózkodási helye Franciaországban, annak területein, vagy olyan országban volt, ahol a francia állampolgárság megkapható és megszerezhető. Ez az időtartam kettő évre csökken annak a külföldinek az esetében, aki francia felsőfokú oktatási intézményben tanul, aki tehetségét vagy képességeit Franciaországnak fontos szolgálatára rendeli. Időhöz kötött feltétel nélkül honosítható:

annak a személynek házastársa és nagykorú gyermeke, aki megszerezte a francia állampolgárságot,

aki az országnak kivételes szolgálatot tett, vagy akinek honosításához kivételes államérdek fűződik,

aki francia fegyveres erőknél teljesített szolgálatot, vagy aki háború idején önkéntes kötelezettséget vállalt a francia vagy a szövetséges fegyveres erőkben.

2. Egyesült Királyság

A többlépcsős állampolgárság sajátos példáját őrzi. Ez azt jelenti, hogy igen sokféle jogállást ad a gyarmati területeken élőknek, az ebből fakadó jogállás elvesztésével jár, ha azok az Egyesült Királyságon kívüli más országban állampolgárságot szereznek.

Honosítás esetén a brit állampolgároknak nem kell az egész honosítási folyamatot végig várni, számukra elegendő az egyszerű regisztráció (lajstromba vétel). Azok, akik már rendelkeznek állampolgársággal („citizen” vagy „nationality” minőségben) bármely tengeren túli brit területen / államban, vagy bármely brit fennhatóságú területen élnek is, ötévi Egyesült Királyságban való tartózkodás után megkapják a teljesjogú állampolgárságot.

37

A honosítás egyéb feltételei: a kérelmező cselekvőképessége és nagykorúsága, valamint a büntetlen előélet. Elégséges angol vagy skót, vagy walesi nyelvtudással kell rendelkeznie, otthona a honosítási bizonyítvány kiadása után az Egyesült Királyságban legyen, a kérelmezést megelőző egy évben külföldi tartózkodása nem haladja meg a 90 napot, a kérelem benyújtását megelőző öt évben 450 napnál többet nem töltött külföldön.

3. Svédország

Svédországban a kettős állampolgárság intézménye felszínre kerülésének körülményei hasonlatosak voltak a holland esethez. Az emigránsok számára 1975-ben biztosították a helyi választásokon való részvétel lehetőségét. A választójogukat nem sikerült nemzeti szintre kiterjeszteni és ennek mintegy alternatívájául került előtérbe a többes állampolgárság kérdésköre. A kettős állampolgárság elfogadottságát növelte a hetvenes évektől induló multikulturális divathullám által norma-közelivé emelt szabad választás elvének térhódítása, továbbá a nemek egyenlőségének minden téren hangoztatott kívánalma is. Azonban a kettős állampolgárság biztosítása szigorúan egyéni jogként definiálódott és nem tartalmazott kollektív elemeket. A svéd állampolgárság megszerzéséhez öt év helyben tartózkodás szükséges a nem skandináv (non-Nordic) államokból származók esetén. A skandinávoknál kettő év is elég. Az állampolgárság megszerzése vérségi alapon áll, mely alól kivételek az országban születő és a felnövekvő második és harmadik generációs gyermekek. 2001-ig a szabályozás a némethez hasonlóan restriktív volt.

A kettős állampolgárságot explicite lehetővé teszik 2001 óta, és nem kívánják meg az előző állampolgárságról való lemondást. A svéd példa arra utal, hogy ha a politikai főáramlatba tartozó pártok tartózkodnak a populista hangvételtől a migrációs politikai kérdéskörökben, akkor van lehetőség a megengedő politika alkalmazására. A valósághoz hozzátartozik az is, hogy Svédországban nincsenek jelentős befolyással bíró populista hangnemmel operáló szélsőséges pártok, melyek vitorlájából a nagy pártoknak ki kellene fogni a szelet, ahogyan ezt Németországba, Hollandiában és – a fentebb nem tárgyalt, de talán a jelenségre legjobb például szolgáló – Ausztriában teszik

4. Spanyolország

Spanyolország alkotmánya kifejezetten elismeri a kettős állampolgárságot. Ennek megfelelően, a 22-3. szakasz rámutat: az Állam kettős állampolgársági egyezményeket köthet ibér-amerikai államokkal vagy olyanokkal, amelyek speciális kapcsolatokat tartottak vagy tartanak fenn Spanyolországgal. A spanyolok állampolgárságot szerezhetnek ezekben az országokban, anélkül hogy elvesztenék eredeti állampolgárságukat, még akkor is, ha ezek az országok nem ismerik el kölcsönösen ezt a jogot állampolgáraik számára. A kettős állampolgár alkotmányos elismerése a magyarázata annak, hogy Spanyolország miért ratifikálta az Európa Tanács 1963-as Egyezményének csak a katonai kötelezettségre vonatkozó első felét és miért nem a kettős állampolgársági esetek számának csökkentéséről szóló részt. Ezek ellenére, a kettős állampolgárság elismerése korlátozott. Ez nem vonatkozik csak azokra az országokra, melyek kétoldalú szerződésekben konkretizált speciális kapcsolatokat tartanak fenn Spanyolországgal. Más esetekben a kettős állampolgárságot csak

38

speciális esetekben engedélyezi. Az 1982. július 13-i törvény szabályozza az állampolgárságot, amit az 1990. december 17-i törvény módosított és a polgári törvénykönyv foglalt magába. Erre a szabályozásra a Spanyolországban létező kivándorlási hagyomány és az az aggodalom nyomta rá a bélyegét, hogy elkerüljék az eredeti állampolgárság elvesztését a kivándorlók gyermekei számára.

1. A kettős állampolgárság főbb területei

Örökbefogadás

Egy spanyolnak idegen állampolgár általi örökbefogadása: a spanyol törvényeknek megfelelően egy spanyolnak egy idegen állampolgár általi örökbefogadása nem befolyásolja az állampolgárságot.

Egy idegen állampolgárnak egy spanyol általi örökbefogadása: "az a 18 évnél fiatalabb idegen állampolgár, akit egy spanyol örökbe fogad, az örökbefogadás pillanatától kezdve megkapja a spanyol állampolgárságot"( Ptk.9.szaksz). Tehát egy idegen állampolgár, akit egy spanyol örökbe fogad, kettős állampolgárságot szerezhet.

Egy új állampolgárság önként történő megszerzése

Egy idegen állampolgárságnak egy spanyol általi elnyerése: o Általános esetben: a Ptk.24. szakasza előírja, hogy egy nagykorú vagy

nagykorúsított, aki önként megszerez egy másik állampolgárságot, és aki rendszerint külföldön él, elveszti eredeti állampolgárságát 3 éven belül. Ezek a rendelkezések az 1990. december 17-i törvény módosításaiból származnak. (Korábban az ebben a helyzetben levő spanyolok megőrizhették eredeti állampolgárságukat, ha a konzulátusi vagy az anyakönyvi nyilvántartásokban szerepeltek).

o Spanyolországgal speciális kapcsolatokat fenntartó országok: a spanyolok,

akik Spanyolországhoz kétoldalú szerződésekkel kötődő országok egyikének állampolgárságát kapják meg, megőrizhetik spanyol állampolgárságukat. A latin-amerikai országokon kívül Andora, a Fülöp-szigetek, Egyenlítői Guinea és Portugália kötött a kettős állampolgárság elfogadását előirányzó egyezményt Spanyolországgal.

A spanyol állampolgárságnak egy idegen általi megszerzése: o Általános esetben: a Ptk. 23. szakasza szerint a spanyol állampolgárság

megszerzésének egyik feltétele az előző állampolgárságról való lemondás. o Spanyolországgal speciális kapcsolatokat fenntartó országok: miként a

spanyolok sem kell lemondjanak az állampolgárságukról ahhoz, hogy megkapják ezeknek az országoknak az állampolgárságát, ezen országokból származó menedékjogot kapott állampolgárok is megszerezhetik a spanyol állampolgárságot az eredeti állampolgárságról való lemondás nélkül.

Házasság

39

A spanyol állampolgárok házastársai nem kapják meg automatikusan a spanyol állampolgárságot. Ennek ellenére ezek elég könnyen megszerezhetik azt a házasságkötés után egy évre, anélkül hogy le kellene mondaniuk az eredeti állampolgárságukról.

2. Több állampolgársággal rendelkező spanyolok helyzete

A Ptk. 24. Szakasza értelmében a nagykorú vagy nagykorúsított spanyolok, akik gyermekkoruktól fogva egy második állampolgársággal is rendelkeznek, automatikusan elvesztik spanyol állampolgárságukat, ha kizárólag a másik állampolgárságukat használják. Ez a rendelkezés nem használatos azon országok menedékjogban részesített lakosaira, akik "kettős állampolgársági egyezményeket" kötöttek Spanyolországgal. Ezt a rendelkezést az 1990. december 17-i módosító törvény vezette be. Korábban a spanyolok, akik születésüktől fogva egy második állampolgársággal rendelkeztek, nem vesztették el spanyol állampolgárságukat csak abban az esetben, ha kifejezetten lemondtak róla. Máskülönben most is alkalmazható az a szabály, mely szerint a spanyolok, akik egy másik állampolgársággal rendelkeznek és lakhelyük külföldön található, lemondhatnak a spanyol állampolgárságról. 

Szimbólikus kettős állampolgárság (?)

Spanyolországban 2008-ban lépett életbe az a törvénymódosítás, amelynek értelmében Spanyolország állampolgárságot ajánl a polgárháború idején, a Franco tábornok fasiszta diktatúrája elől külföldre menekülők leszármazottainak. Ezzel közel félmillió, többségében latin-amerikai országokban élő spanyol származású ember kapott lehetőségget az állampolgárság megszerzésére. A törvény értelmében az 1936. július 18. és 1955. december 31. között elmenekültek leszármazottai 2010 végéig kérhetik a spanyol állampolgárságot. A jelentkezőknek hitelt érdemlően bizonyítania kell, hogy felmenőik Spanyolországban születtek. A követelményeknek megfelelő jelentkezőktől a spanyol állam nem követeli meg, hogy lemondjanak másik állampolgárságukról.

4.3. A magyar állampolgársági törvény a 2010. évi módosítás fényében

Európa keleti felében, az egykori posztszocialista államok lakói úgy tekintettek az uniós állampolgárságra, mint a felszabadulás egyik legkézenfoghatóbb bizonyítékára mindenki abban bízott, hogy ezzel megoldódnak a területi és etnikai határok szétválásából adódó problémák. A várakozás csak részben valósult meg. Az uniós polgárság választ adott az egyének mozgásszabadságára, garanciákat nyújt az emberi és szabadságjogok megvalósítására, de az alapvető problémát, a nemzeti kisebbségek kérdését nem tudta megoldani. Ezért is övezte oly nagy várakozás a kettős állampolgárság bevezetését. Sokan úgy tekintenek rá, mint egy szimbólikus „elégtételre”, pedig ha komolyan vesszük az állampolgárság jogintézményét, már pedig saját érdekünkben így kell tennünk, akkor a szimbólikus üzenetek helyett sokkal inkább valós tartalommal kell megtölteni.

40

Magyarország első, 1879-ben elfogadott állampolgárságról szóló törvénye, mint arról már az első fejezetben szó esett, mind konepciójában, mind tartalmában (ld. kettős állampolgárság jogintézménye), mind szerkezetében, mind pedig törekvéseiben kiállja az idők próbáját.

Ehhez képest az 1993. LV. hatályos törvény inkább tekinthető tákolmánynak. Nézzük a magyar állampolgár definícióját: „Magyar állampolgár az, aki e törvény hatálybalépésekor magyar állampolgár, továbbá az, aki e törvény erejénél fogva magyar állampolgárrá válik, vagy e törvény alapján magyar állampolgárságot szerez, amíg állampolgársága nem szűnik meg”. Sajnos ezt a felületességet – magyar állampogár az, aki magyar állampolgár – a legutóbbi módosításkor sem rakták helyre.

Ugyancsak hiányolható, - ha már egy ekkora horderejű törvényhez nyúltak hozzá a törvényhozók, - az állampolgársági egyezménynek megfelelően, rendezni az alapelvek és az abból fakadó jogkövetkezmények kérdését. Így például

az alapelvek sorából hiányzik: a hontalanság kikerülése, a nők és férfiak egyenlősége, a férjes asszonyok, valamint a gyermekek jogainak elismerése. Tehát mindazon emberi jogi egyezményekre hivatkozás, s ezeknek a törvény szövegében való következetes alkalmazása, amelyeket a magyar állam aláírt és ratifikált. Pl. a család/szülő fogalmak e jogok tekintetében általánosabbak, mint az anya/apa vagy férj/ eleség, amelyek konkrétak (ius sanguinis a patre/ius sanguinis a matre) és utalások a nemzetközi jog követelményeire.

arról sem rendelkezik a törvény, hogy mi történik a külföldi állampolgárok által örökbefogadott gyermekkel: megőrzi magyar állampolgárságát, s ha igen milyen feltételekkel? Kettős állampolgár lesz, vagy automatikusan az örökbefogadók szülők jogállását követi, amennyiben az örökbefogadó(k) származási országa tiltja a kettős állampolgárságot? (4§ (6) Az európai szabályozások részletesen kitérnek az ilyen esetekre, s miután az állampolgári jogviszony állam és polgára között szabad akaratból jön létre, ezekben az esetekben a nagykorúsággal nyílatkozati lehetőséget biztostanak a választásra.

A módosítás legfontosabb eleme a nem Magyarországon élő magyar származású személyek állampolgárságának megadása a ius sanguis / leszármazás alapján. Ez ellentétben a módosítást kísérő indoklással35, nem etnikai alapon határoztatik meg, hiszen a törvény, bár expressis verbis nem tartalmazza - ennek pontosítása ugyancsak az alapelvek hiányosságai közé tartozik -, de a törvény szelleméből következik.

Meg kell jegyezni, hogy összes állampolgársági törvényünkben a születéssel való állampolgárság-szerzés fő szabálya a leszármazás útján szerezhető magyar állampolgárság - még ha ez a kezdeti szabályozásban csak az apa állampolgárságának megszerzését jelentette

35 „A törvénymódosítás kezdeményezői tisztában vannak vele, hogy nem járható út a magyar állampolgárság etnikai alapon történő megszerezése illetve, hogy ki lehessen adni az általánostól eltérő típusú állampolgárságot. De bármelyik közvetlen ágú felmenő magyar állampolgársága az 1879-ben elfogadott állampolgársági törvénytől eredeztetve elegendő jogalapot ad a felmenő állampolgári jogigényének az elismerésére. Ezen belül csak egy alapkövetelményt fogalmaz meg a törvény: a magyar nyelv ismeretét”- áll a módosító indítvány indoklásában.

41

is. A jus sanguinis alkalmazása nyilvánvalóan az állampolgárság és a nemzetiség, míg a jus soli alkalmazása az állampolgárság és a lakóhely kapcsolatát erősíti. Az igazi probléma nem ezzel van, hiszen a törvény semmiképpen sem tekinthető a szó megkülönböztető értelmében etnikainak. A ius sanguinis elve alapján való kedvezményes honosítási eljárást sehol sem tiltja a nemzetközi jog és bevett szokás az állampolgársági joggyakorlatokban.

A fenti érvek alapján tehát semmiképpen sem lehet a magyar állampolgársági törvényt etnikai vádakkal illetni. Az a vádaskodás sem értelmezhető, hogy a törvény bármely szomszéd állam szuverenitását vagy területi integritását veszélyeztetné. Először is, mert kerül minden ius solira vonatkoztatható elemet, kivéve a honosítás feltételéül szabott magyarországi lakóhely kötelezettségét. A lakóhely fenntartása viszont nem azonos az európai jogból ismert helyben lakás tényével. A magyar törvény tehát nem aktív, hanem passzív, pontosabban fogalmazva egy „látens jogviszonyt” feltételez a honosítás kérelmezője és az állam között. Leginkább az európai joggyakorlatok azon szabályozásához áll közel, mely szerint a kormány/köztársasági elnök az állam érdekében, előző állampolgársága megőrzése mellett és állandó helyben lakhatás kötelezettsége nélkül rendkívüli érdemekkel rendelkező személy és családja számára ad állampolgárságot. Hasonló hatáskört a magyar köztársasági elnököt is mefgilleti. (4§ (7).

Lényeges lenne viszont a „felmenők” jogi értelemben homályos meghatározását pontosítani, hogy a leszármazás ténye megállapítható legyen: szülő, nagyszülő?

A leszármazás alatt általános szabályként a szülőket szokták nevesíteni a joggyakorlatok, de ettől el lehet térni.36 A 2006. február 16-án elfogadott portugál állampolgársági törvény értelmében például, minden olyan külföldön született személy, akinek legalább egyik nagyszülője az anyaország állampolgára volt, jogosult az anyaország állampolgárságára.37 Az osztrák törvényben a leszármazási jog keveredik a területi joggal, amely az általános szabálytól eltérően megengedő a kettős állampolgárság irányában, ha a kérelmező 1945. május 9. előtt az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi utódállamai valamelyikének állampolgára volt.

36 A német adminisztratív bíróságok még mindig használják a Volkstum és a Volksangehörigkeit kifejezéseket. Az akárcsak egyetlen nagypapa révén „a német nép tagjának” elismert „etnikai németek” nincsenek alávetve a külföldiekre vonatkozó 1990-es évi törvény hatályának, őket úgy kezelik, mint „kései visszatelepülőket”. A leszármazás kategóriája széles értelmezésben itt úgy van beállítva, mint ami logikailag megelőzi a nemzetiséget. Ennek fonákjaként a Németországban született és felnőtt török nemzetiségűek többségét jogilag „külföldinek” tekintik. A leszármazás kategóriája szigorú értelmezésben itt úgy van beállítva, mint ami logikailag kizárja a nemzetiséget. CONTE, Édouard: Rokonság, lojalitás és állampolgárság - Az európai és az iszlám szemlélet különbségei. Lettre 47.sz. 2002/tél 37 Maria da Conceição Pereira Ramos, a Porto-i egyetem tanára, a portugál parlamenti döntést megelőzően tényszerűen megállapította, hogy a szülőföldjüktől távol élő  polgáloknak, a szülőföldjükhöz való vonzalma létező és elfogadható, a kettős állampolgárság tartalma, pedig elsősorban kulturális és jelképes erejű. Ramos professzor kihangsúlyozta azt is, hogy a kettős állampolgárság a mai Európában, az esetleges gazdasági, politikai, és biztonsági kérdések ellenére, az egyén társadalmi és kulturális kötődéseinek a megerősítését szolgálja, és az európai társadalom sokrétűségének természetes következménye. Idézi KASLIK Péter: A kettős állampolgárság igazi arca c. írásában (Polgári élet, 2006. március 3. Székelyudvarhely)

42

A magyar állampolgársági törvény bemutatása során csak néhány tisztázandó kérdésre mutattunk rá, és nem érintettük annak belső ellentmondásait. Csupán arra szerettünk volna rámutatni, hogy az európai jogfejlődésben az állampolgárság kérdése kulcskérdéssé vált. A jogfejlődés trendje egyre inkább abba az irányba hatnak, hogy a korábban az állami szuverenitását megalapozó és a nemzeti identitástól elválaszthatatlan állampolgársági törvénybe beépülnek az emberi jogi elemek. Ezt pedig a jelen magyar törvény nem tükrözi vissza. Talán a nehézséget az okozza, hogy az állámpolgárság kérdése Magyarországon nem a magánjog, hanem a közjog részét képezi.

43

V. MIRE JÓ A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG?

5.1. A jogintézmény elutasításának okai némely államokban

A kettős állampolgárság „nem kívánatos jelenségként” való kezelése vagy merev elutasítása nem új keletű az európai politikatörténetben.

Az 1804. évi francia Code Civil szerint, annak ellenére, hogy a politikai állam nemzetfelfogásából eredő állampolgári jogkövetkezmény elméletileg lehetőséget ad a többes állampolgárságra, mindazokat, akik idegen állampolgárságot szereztek, elvesztették francia állampolgárságukat. Ennek magyarázata az, hogy a ius soli elve összekapcsolódik a helyben lakás tényével, - azt feltételezi, hogy egy állampolgár egyszerre csak egy államban tud úgy letelepedni, hogy állampolgári jogainak és kötelességeinek egyaránt eleget tudjon tenni, - s ez a „társulás” szabadságára nézve korlátozó érvénnyel bír. A ius soli elvének automatikus alkalmazása az állampolgárság megadásában csak a 19. század végén, a gyarmatosítás korában épül be a köztársasági jogalkotásba. A változtatás jól illusztrálja, hogy az állampolgárság kérdése már a nemzetállamok kialakulásának korában sem nélkülözhette a mindenkori politikai és társadalmi viszonyokhoz való alkalmazkodást. A korszak egyik alapkérdése: miként lehet kodifikálni azoknak a polgároknak az állampolgársághoz való jogát, akik, bár francia szülőktől származnak, de nem az állam területén születtek, vagy a francia állam területén születtek, de nem francia apától? Mindezen kérdések megválaszolásához szükségessé vált a ius soli és a ius sanguinis elvének együttes alkalmazás, még ha irányadó elvnek az előbbit tekintették is.

Hasonló a helyzetet figyelhetünk meg a brit birodalomban: az angol jog sem ismerte el azoknak a volt alattvalóknak a királyi koronához tartozását, akik a korona területeit elhagyták. Az Egyesült Államok megalakulásával (1776) területét és lakosait illetően az anyaországtól elkülönült. S bár Anglia tudomásul vette az USA területi felségjogait, az amerikai állampolgárságot nem volt hajlandó elismerni, s a kivándorlókat továbbra is a korona alattvalóinak tekintette. Az Angliából kivándoroltak a szerint tartották meg, vagy vesztették el állampolgárságukat, hogy melyik államba telepedtek le: ha az USA-ba, akkor eredeti állampolgárságukat megtartották, ha viszont más államba, akkor angol állampolgárságuk megszűnt.

Ez az elutasító magatartás a legtöbb esetben gyakorlati okokra vezethetők vissza, úgy mint, az állam diplomáciai védelmi kötelezettségének kérdése, az állampolgári kötelezettségek megkettőződése (katonai szolgálat, adózás, választó- és választhatósági jog, s végül, de nem utolsó sorban a nem kívánatos migráció stb.).

A kettős állampolgárság kiküszöbölésére az államok belső jogalkotásában is akadnak példák, de belső jog sehol nem tudja megakadályozni a kettős állampolgárság létrejöttét,

44

hiszen elsődleges szempontja saját állampolgárságának védelme. Jól példázza ezt a spanyol jog, ahol a születéssel szerzett állampolgárság nem veszíthető el. Minden olyan megközelítés, amely egy újabb állampolgárság felvétele esetén az előző állampolgárság elvesztésével szankcionál emberi jogi megközelítésben diszkriminációnak minősül. Különösen igaz ez a nők egyenjogúságát, a gyermekek jogait, a családok együttélésének jogait valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait érintő esetekben.

De ez az érv akkor is igaz, amikor egy állam egyoldalúan „szerződést bont” állampolgárával, anélkül, hogy bebizonyosodott volna annak ténye, hogy egy másik szerződéses jogviszony ellehetetleníteni az elsőben vállalt kötelezettségeket. Másként fogalmazva, a kettős állampolgárság tiltása csak abban az esetben jogszerű, ha egyik vagy másik jogviszony sérül.

5.2. A kettős állampolgárság, mint a gazdasági fellendülés potenciális eszköze

Az állampolgárság önkéntes megszerzése egy külföldi / idegen személy által a kettős állampolgárság forrása lehet. Bár az unió tagállamai igyekeznek korlátozni, mégis azt kell mondanunk, hogy az utóbbi tíz évben sokat lazultak a szabályozások, ami nagymértékben összefügg a belső munkaerő vándorlással, a belső piac működésével és a vegyes házasságok növekvő számával. A kettős állampolgársági szabályozásokat a családjoggal, és az emberi jogokkal összefüggő kérdések uralják leginkább, s ez egyfajta liberalizálást indított el. Összességében megállapítható, hogy napjainkra az állampolgársághoz való jog egyre inkább az emberi jogok védelmének kategóriájába csúszik át.

Ezt a folyamatot napjainkra a 2008-as gazdasági világválság megtorpantotta. Egyre-másra kerülnek a nemzeti parlamentek elé szigorító intézkedéseket tartalmazó javaslatok. Elsősorban a legnagyobb migrációs célpontok, Franciaország, Egyesült Királyság, Németország és Spanyolország kormányai tekintenek ma úgy az állampolgársági törvényre, mint a „nem kívánatos bevándorlás” szabályozásának eszközére. Ez egyáltalán nem jó hír ránk nézve a magyar-szlovák állampolgárságról szóló vitában. Ezért is célszerű áttekinteni, hogyan viszonyulnak az unió meghatározó államai a kettős vagy többes állampolgársághoz.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az elöregedő Európa számára gazdasági sorskérdés a demográfiai helyzet javítása és a magas szakmai tudással rendelkező munkaerő pótlása. Ezt ismerte fel az Egyesült Királyság, Franciaország, amikor a honosítást megkönnyítette a felsőoktatásban tanuló külföldi fiatalok számára, s hasonló módon jár el Hollandia is. Portugália és Spanyolország bilaterális egyezmények megkötésével segíti elő a portugál és spanyol ajkú latin-amerikai és afrikai államokból a hiányzó humán erőforrásokat pótolni, amelynek egyik eszköze az állampolgárság megadása.

Merőben más állapotok uralkodnak a kelet-közép-európai tagállamokban. Ebben a körben a demográfiai akadályok elsősorban Ausztriát és Magyarországot, részben Csehországot érintik. Ausztria kivételével ma még egyik állam sem tekinthető vándorlásos célpontnak. A

45

fejlődéshez szükséges humánerőforrás lehetséges forrásai egyelőre csak a térség belső vándorlásából pótolhatóak. A kárpát-medencei gazdasági együttműködés nagyon is racionális elgondolása, nem csak Magyarország, hanem a szomszédos államok szempontjából is stratégiai fontosságú. Minthogy azonban a nyelvi / kulturális / etnikai és a politikai határok nem esnek egybe, azt kell mondanunk, hogy minden olyan integrációra irányuló törekvés, amely az erőforrások összpontosítását / megszerzését célozza, a nacionalizmusok falába ütközik, és vélhetően az fog a jövőben is történni. Azt azonban látni kell, hogy a nemzeti kisebbségi kérdések mögött már messze nem az etnikumok, hanem az emberi erőforrás a tét. A kettős állampolgárság olyan szabad mozgást eredményezhet a térségben, ami dinamizálhatja a gazdasági és társadalmi fejlődést. Az egyén számára pedig a térségen belül nyújt lehetőséget a megkapaszkodásra. Arról már nem is szólva, hogy egy jól szabályozott kettős állampolgársági intézményrendszerrel lelassítható – talán le is állítható – a jelenleg zajló agyelszívás Európa keleti országaiból. Magyarország legfontosabb feladata ennek megértetése szomszédainkkal.

5.3. Lehetőségek a globális kapcsolatrendszerek fejlesztésére

Dolgozatunk előző fejezeteiben arra kívántunk rámutatni, hogy az állampolgárság, mint intézmény elválaszthatatlan a nemzeti identitásoktól, s legyen bármennyire is szubjektív elem, eredendően meghatározza azt a jogviszonyt, amely az állam és polgárai között kialakult. A kulturális identitásokon szerveződő globális kapcsolatok új identitásokként továbbra is szervezőerőként formálják világunkat és nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy valóban „többes állampolgárokká” váljunk.

A kettős állampolgárság már mai is létezik, szoros összekötő kapocs az államok között, az államok és az olyan szupranacionáls szervezetek között, mint az Európai Unió. A tapasztalat azt mutatja, hogy a globális térben még számos ilyen formáció létezik, ha szervezettsége, mozgástere nem is annyira komplex. Csak Európa államaiból négy olyan együttműködési szervezet indult útjára az elmúlt 50-60 évben, amely a közös történelmi múlt és kulturális – elsősorban nyelvi – identitás nyomvonalán haladva új globális közösségeket hoztak létre.

1. British Commonwealth of Nation: az 1947-ben alakult szervezetet az egykori brit birodalom gyarmataiból szuverénné lett államok alkotják. Eredetiségét a szervezeti keretek adják: a tagokat semmiféle szerződés sem köti össze, csupán a brit korona és a már korábban tárgyalt commonwealth rendszere. A szervezet feje a királynő. 2009-ben 54 állam tartozott a közösséghez. A többlpcsős állampolgárság rendszere nnagy szerepet játszik a szervezet stabilitásában.

2. Organisation Internationale de la Francophonie: a frankofon nyelvet használó, részben az egykori francia gyarmatokból 1967-ben jött létrejött független államokat és a francia kultúrával szoros kapcsolatot fenntartó államok nemzetközi szervezete. Tagjai sorában mára megtaláljuk a balti államokat, Örményországot, Romániát, Libanont stb. is. A szervezet dinamikus fejlődését mutatja, mára már tagsága 70 országra bővült, ebből 54 teljesjogú tag. Kapcsolatuk szoros az EU-val, állandó

46

politikai képviseletüket Franciaország vállalta fel. Az egykori főként kulturális együttműködés Chirac elnöksége alatt kapta meg jelenlegi szervezeti formáját és hozta létre kormányközi rendszerét az oktatás fejlesztésére. Jelentős munkát végez a frankofon polgármesterek szövetsége. Két francianyelvű műholdas tévé csatornájuk a TV5 és a Franc24. Chirac elnöksége alatt a közösség politikai aktivitása megnőtt, és Franciaországon keresztül folyamatosan képviseltetik magukat az EU-ban.

3. Comunidd Iberoamericana: 21 Spanyol nyelveket beszélő államok Közössége.38 A madridi kormányzat és a szubkontinens országai közötti együttműködés és új kapcsolatok filozófiájának alapját 1976-tól az Ibéramerikai Nemzetek Közösségének (Comunidad Iberoamericana de Naciones - CIN) önkéntes létrehozása és intézményesítése képezte. A kooperáció középpontjába az ibéramerikai népek nyelvi, kulturális és történelmi közösségében gyökerező gazdasági és szociális fejlődésének előmozdítását, az oktatás és kultúra együttes fejlesztését, a tudás és ismeretek közös piacának megteremtését,az emberi jogok tiszteletben tartását, a demokratikus berendezkedés melletti elkötelezettséget és a huszonegy ország által képviselt sokszínű realitás figyelembe vételét állították. Spanyolország Európai Közösségbe történő belépését követően ez a dimenzió a latin-amerikai térség és az EU spanyol közvetítéssel és közreműködéssel megvalósítandó gazdasági, politikai, kulturális kooperációjának, közeledésének, sajátos társult tagsági státusz kialakításának a megteremtésére irányult. A madridi kormányzat már a belépést megelőző tárgyalások során elérte, hogy a Csatlakozási Okmányhoz két, Latin-Amerika és az Európai Közösség együttműködésének fontosságát hangsúlyozó Nyilatkozatot csatoljanak. Az egyik dokumentum a "Közös Szándéknyilatkozat a Latin-Amerika országaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztéséről és elmélyítéséről (Declaración Común de Intenciones relativa al desarrollo y la intensificación de las relaciones con los paises de America Latina") címet viselte. Ebben a tizek, valamint Portugália és Spanyolország latin-amerikai térséggel való kapcsolata elmélyítésének fontosságát, a régió Európa szempontjából kiemelkedő szerepét hangsúlyozzák. A másik "A Spanyol Királyság Nyilatkozata Latin-Amerikáról" (Declaración del Reino España sobre América Latina") elnevezésű dokumentum a madridi kormányzat álláspontját és ígéretét tartalmazza, s kijelenti, Spanyolország továbbra is kulturális külpolitikája egyik legfőbb prioritásának a Latin-Amerikával való együttműködést, valamint az Európai Közösség és Latin-Amerika kapcsolatának erősítését, kiterjesztését tartja. A spanyol külpolitika álláspontja ebben a kérdésben azóta is változatlan: Ez világosan kiderül Josep Piqué 2001-ben hivatalban lévő spanyol külügyminiszter említett év májusában a madridi Amerika Házban tartott sajtótájékoztatójából. A spanyol diplomácia korábbi vezetője a latin-amerikai országokhoz fűződő viszonyról  máig ható általános érvénnyel a következőket mondta: ez a kapcsolat "belpolitikai, társadalmi és gazdasági életünk részét képezi. Úgy vélem, hogy nem nagyobbak Spanyolország és egy latin-amerikai ország közötti különbségek, mint a régió országainak egymás közötti különbségei." Majd így

38 Szilágyi István: „Egy világ vagyunk” A demokratikus Spanyolország és Portugália „birodalmi” politikája

47

folytatta: "Spanyolország külpolitikájának két megváltozhatatlan tengelye van: a Latin-Amerikához és az Európához való közeledés. Goethe szavaival azt is mondhatnánk, hogy nekünk, spanyoloknak két lelkünk van. Spanyolország két lelke Európa és Latin-Amerika. Mindkettőre szükségünk van."E felfogás és törekvés jegyében rendezték meg Rio de Janeiro-ban 1999-ben Latin-Amerika és az Európai Unió első, majd 2002 májusában Madridban a második csúcsértekezletét. E találkozáson a kulturális együttműködés kérdései mellett a konkrét gazdasági kooperáció és anyagi támogatás témái, mechanizmusának kiépítése és lehetőségei is napirendre kerültek. A közösség 21 országot fog össze.

4. Comunidad dos Países de Lingua Portuguesa: a portugál nyelvet beszélő országok közössége 1996.július 17-én Angola, Bissau-Guinea, Brazília, Mozambik, Portugália, São Tomé és Principe, valamint a Zöld-foki szigetek részvételével jött létre az Ibéramerikai Nemzetek Közösségével szellemi rokonságot mutató szervezet dinamikusan fejlődik.

Mindegyik szervezetre igaz, hogy internacionális. A tagállamok együttműködését egyre

inkább a közös érdek határozza meg, amely lehet gazdasági, politikai, vagy mindkettő. Az egykori gyarmattartó országok lassan anyaországgá váltak, erős gazdaságuk, tradícionális szervezőképességük és a nemzetközi politikában és gazdaságban betöltött helyzetüknél fogva, mára komoly tekintélyt adnak a közösségeknek. A most formálódó többpólusú új világrendben integráló szerepük egyre világosabbá válik, s ezt az európai nagyhatalmak a kettős állampolgárság kiterjesztésével is erősítik. A mértéket és az általa kialakult kapcsolti hálót a a 2006-ban bevezetett portugál állampolgársági törvény hatásában mérhetjük fel: szakértők becslései szerint mintegy 6 millió portugál származású embert érint, miközben Portugália lakossága jelenleg l0 millió.

Ezek a nemzetközi közösségek, mint láthattuk az Európai Unió számára is új dimenziókat

nyitnak meg. Van azonban számunkra magyarokra is egy fontos üzenet: az unióban mindenki annyit ér, amennyi értéket és kapcsolatot hoz be a hátán a közösség gyarapítására. Végig kell tehát gondolnunk, mit rejteget még az a hátország, amely tőlünk keletre fekszik. A kárpát-medencei együttműködés csak az első lépés, az út vége még nagyon messze van.

48

V. ÖSSZEFOGLALÓ GONDOLATOK

Az állampolgárság egy kettős arcú intézmény is. Egy részről jogi fogalom, más részről viszont gyakorlati, s ennek megfelelően politikai probléma. E kettősség okát legfőképpen abban kell keresnünk, hogy bár a jogintézményt megalapozó elméleti háttér és jogi szabályozások között meglehetős összhang áll fenn, a jogintézmény gyakorlati megvalósulása számos, térben és időben egyaránt megragadható variánst mutat. Mindebből következik, hogy bár az állampolgárság jogintézménye a modern állam legstabilabb, immáron két évszáda fennálló intézménye, a mindenkori társadalmi, gazdasági és politikai kihívásoknak megfelelően permanensen változó képet mutat.

Vizsgálatunk azt mutatja, hogy a kettős vagy többes állampolgárság kérdése egyre inkább az emberi jogok és szabadságok kategoriájába tartozik, miközben globális világunk átszerveződésében a kulturális kapcsolatok, szokások és hagyományok döntő szerepet játszanak.

A kettős vagy többes állampolgárság jogintézménye ugyanakkor a nemzetközi kapcsolatok, együttműködések kialakításához és működtetéséhez is nélkülözhetetlenek, egyrészt mert ezen keresztűl épühet ki a bizalom láncolata, másrészről a feleket kooperációra és participációra készteti.

49

IRODALOM

BAUBÖCK, Rainer: Kik Európa polgárai? (Ford.: Nagy Nóra) In EUROZIN 2008.06.26. http://www.eurozine.com/articles/article_2008-06-26-baubock-hu.html (2010.06.04.)

BAUBÖCK, Rainer: Towards a political theory of migrant transnationalism. In International Migration Review 37. 700-723; Citizenship policies: international, state, migrant and democratic perspectives. In Global Migration Perspectives no. 19 (Austrian Academy of Sciences Institute for European Integration Research) 2005. Január. www.gcim.org/attachements/GMP No 19.pdf (2010.06.07)

BARBALAU, Marilena: Évolutions récentes du droit à la nationalité au niveau européen Mémoire présenté en vue de l’obtention du diplôme de DEA Droit international et communautaire) Université de Lille II. 2002-2003. http://edoctorale74.univ-lille2.fr/fileadmin/master_recherche/T_l_chargement/memoires/intercomm/barbalaum03.pdf (2010.06.09.)

BOJTÁR Ede: Hazát és népet álmodánk. Felvilágosodás és romantika a közép- és kelet-európai irodalmakban. Tipotex, 2008. 61-63.o. http://books.google.hu/books?id=uS5vHx-00ToC&pg=PA61&lpg=PA61&dq=kulturnemzet&source=bl&ots=yvPVj44Nv5&sig=aSr71D0lI91PwkSibKanOmHJAmw&hl=hu&ei=KSsQTLTnH4yLOJ7enfwK&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=1&ved=0CBQQ6AEwADgK#v=onepage&q&f=false

L. DARRAS, La double nationalité, Thèse Paris II, Multigraphiée, 1986.

FAIST, Thomas (ed.): Dual Citizenship in Europe: From Nationhood to Societal Integration. 2006, Avebury, UK: Ashgate. www.uni-bielefeld.de/tdrc/ag_comcad/downloads/workingpaper_10.pdf (2009.10.11.)

GAZDA Árpád: Az állampolgárság román modellje. In Krónika, 2004. november 25.

GAZDA Árpád: Útlevelet és szavazati jogot is kapnak a Prúton túli románok, In Krónika, 2003. augusztus 29.

ILLÉS Sándor: Többes állampolgárság három perspektívából. www.sci.u-szeged.hu/eghajlattan/baba/Illes.pdf

KÁNTOR Zoltán: Románia és a határain kívül élő románok. In Halász Iván-Majtényi Balázs-Szarka László (szerk.): Ami összeköt? Státusztörvények közel és távol, Bp (gondolat), 2004.

LAGARDE, P. : La nationalité française, 3e édition, Dalloz 1997.

LAGARDE, P. : Vers une approche fonctionnelle des conflits positifs de nationalités, Revue critique de droit international privé, 1988.

50

Multiple nationality and the European Convention on Human Rights. Report made by Nuala Mole. In 2nd European Conference on Nationality: Challenges to national and international law on nationality at the beginning of the new Millennium (Strasbourg, 8/9 October 2001) Proceedings, 129-47.o.

PORTES, Alajandro – DEWIND, Josh: A Cross-Atlantic Dialogue: The Progress of Research and Theory in the Study of International Migration. In International Migration Review 38 (Fall), 2004, 828-851.

TARCAY Áron: A magyar állampolgárság viszonya a magyar nemzetiséghez és a lakóhelyhez – a jogtörténetben és jelenleg

TÓTH Judit: Miért nem lehet, ha szabad. A többes állampolgárság a nemzetközi és az európai közösségi jog felől. In Beszélő, 2003. Október

VÉGEL László: Kettős identitás - kettős állampolgárság. In Élet és Irodalom, 2003. Aug. 15.

VIZI Balázs: A határon túli olaszoktól a külföldön élő olasz állampolgárokig – az olasz állampolgárság kiterjesztése az ezredfordulón - In Kisebbségkutatás 2003/4

KISTELEKI Károly: Az állampolgárság fejlődésének három európai útja: a német, a francia és a brit modell. 259-281. p. In: Jogtörténeti tanulmányok VIII. Szerk.: Béli Gábor, Kajtár István, Szekeres Róbert. Pécs, 2005.

KISTELEKI Károly: Az állampolgárság szabályozásának kihívásai Észtországban. 205-212. p. In: Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Imre Miklós, Lamm Vanda, Máthé Gábor. Budapest, 2006.

KISTELEKI Károly: Az állampolgárság jogintézményének két európai alapformája: a német és a francia modell. 83-128. p. In: Kormányzás és kodifikáció. Tanulmányok az Újkori Európa jogfejlődéséből. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, 2006.

European Bulletin on Nationality, Council of Europe DIR/JUR (2004) Strassburg, October 2004.http://www.coe.int/t/e/legal_affairs/legal_co-operation/foreigners_and_citizens/nationality/Documents/Reports/DIR_JUR_2004_3Rev_en.pdf#xml=http://www.search.coe.int/texis/search/pdfhi.txt?query=European+Bulletin+on+Nationality&pr=Internet_D&prox=page&rorder=500&rprox=750&rdfreq=500&rwfreq=500&rlead=500&rdepth=250&sufs=1&order=r&mode=&opts=&cq=&sr=&id=495f86a05d (2010.06.04.)

51

MELLÉKLETEK

1. sz. Melléklet

Az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án elfogadott egyezmény

Az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény

Preambulum

Az Európa Tanács tagállamai, valamint más, a jelen Egyezményt aláíró Államok, figyelembe véve, hogy az Európa Tanács célja, hogy nagyobb egységet érjen el tagjai között, szem előtt tartva az állampolgárságra, többes állampolgárságra és hontalanságra vonatkozó számos nemzetközi dokumentumot,felismerve, hogy állampolgársági ügyekben figyelembe kell venni mind az államok, mind pedig a magánszemélyek törvényes érdekeit,elősegíteni kívánván az állampolgársággal kapcsolatos jogelvek folyamatos fejlődését, valamint elfogadását a belső jogban, és azzal az óhajjal, hogy elkerüljék a hontalanság eseteit, amennyire csak lehetséges,azzal az óhajjal, hogy elkerüljék a diszkriminációt az állampolgársághoz kapcsolódó ügyekben,tudatában a családi élet tiszteletben tartására vonatkozó jognak, amint azt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 8. Cikke tartalmazza,tudomásul véve az államoknak a többes állampolgárság kérdésére vonatkozó eltérő felfogását, és felismerve, hogy minden állam szabadon döntheti el, hogy belső jogában milyen következményeket fűz ahhoz a tényhez, hogy egy állampolgára egy másik állampolgárságot is megszerez vagy azzal rendelkezik,egyetértve annak kívánatosságával, hogy megfelelő megoldásokat találjanak a többes állampolgárság következményeire, különösen, ami a többes állampolgárságú személyek jogait és kötelezettségeit illeti,kívánatosnak tartva, hogy két vagy több részes állam állampolgárságával rendelkező személyek csak az egyik részes állam tekintetében legyenek kötelesek katonai kötelezettségeik teljesítésére,figyelembe véve a nemzetközi együttműködés előmozdításának szükségességét az állampolgársági ügyekért felelős nemzeti hatóságok között,az alábbiakban állapodtak meg:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Cikk

Az Egyezmény célja

52

Az Egyezmény megállapítja a természetes személyek állampolgárságára vonatkozó elveket és szabályokat, valamint többes állampolgárság esetén a katonai kötelezettségekre irányadó szabályokat, melyekkel a részes államok belső jogának összhangban kell állnia.

2. Cikk

Meghatározások

Az Egyezmény alkalmazásában:a) állampolgárság - valamely személy és egy állam közötti jogi kötelék, és nem utal a személy etnikai származására;b) többes állampolgárság - ugyanazon személy által két vagy több állampolgársággal való egyidejű rendelkezés;c) gyermek - minden 18 évesnél fiatalabb személy, kivéve, ha a gyermekre vonatkozó jog szerint a nagykorúságot korábban éri el;d) első jog - a nemzeti jogrendszer minden fajta rendelkezései, ideértve az Alkotmányt, a törvényeket, a rendeleteket, a határozatokat, az esetjogot, a szokásjogot és gyakorlatot, valamint a kötelező érvényű nemzetközi dokumentumból származó szabályokat.

II. Fejezet

AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ALAPELVEK

3. Cikk

Az állam illetékessége

1. Minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ő állampolgárai.2. Az ilyen jogszabályt más államok annyiban kötelesek elfogadni, amennyiben az összhangban áll a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal és az állampolgárság tekintetében általánosan elismert jogelvekkel.

4. Cikk

Alapelvek

Minden részes állam állampolgárságra vonatkozó szabályainak az alábbi alapelveken kell alapulniuk:a) minden személynek joga van valamely állampolgársághoz;b) a hontalanságot el kell kerülni;c) senkit sem lehet önkényesen megfosztani állampolgárságától;d) sem egy részes állam állampolgára és egy külföldi közötti házasság, sem a házasság felbontása, sem pedig a házasság alatt a házastársak egyike állampolgárságának megváltozása nem érinti automatikusan a másik házastárs állampolgárságát.

5. Cikk

A diszkrimináció tilalma

1. A részes államok állampolgárságra vonatkozó szabályai nem tartalmazhatnak megkülönböztetést vagy nem foglalhatnak magukban semmilyen olyan gyakorlatot, amely kimeríti a nemen, valláson,

53

fajon, bőrszínen vagy nemzeti vagy etnikai származáson alapuló diszkriminációt.2. Minden részes államot a diszkrimináció tilalmának elve vezérel állampolgárai tekintetében, függetlenül attól, hogy ők születésüknél fogva állampolgárok-e, vagy az állam állampolgárságát később szerezték meg.

III. Fejezet

AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

6. Cikk

Az állampolgárság megszerzése

1. Minden részes állam köteles belső jogában rendelkezni arról, hogy az alábbi személyek ex lege szerezzenek állampolgárságot:a) gyermekek, akiknek a szülei ezen gyermekek születésének időpontjában az adott részes állam állampolgárai, figyelembe véve azon kivételeket, amelyekről a belső jog rendelkezhet a külföldön született gyermekek tekintetében. Azon gyermekek vonatkozásában, akiknél az anyaságot, illetve apaságot elismerés, bírósági határozat vagy hasonló eljárás állapítja meg, minden részes állam rendelkezhet úgy, hogy a gyermek az állampolgárságot a belső jog által meghatározott eljárást követően szerzi meg;b) területén talált gyermekek, akik egyébként hontalanok lennének.2. Minden részes állam köteles belső jogában rendelkezni arról, hogy a területükön született, és a születéssel másik állampolgárságot nem szerzett gyermekek állampolgárságot szerezhessenek. Az állampolgárságot meg kell adni:a) ex lege születéskor, vagyb) a születést követően, azon gyermekeknek, akik hontalanok maradtak, a hatósághoz az érintett gyermek által vagy képviseletében a részes állam belső joga által előírt módon benyújtott kérelem alapján. Az ilyen kérelem benyújtását függővé lehet tenni a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően öt évet meg nem haladó időtartamig az adott állam területén történő jogszerű és szokásos tartózkodástól.3. Minden részes állam köteles belső jogában rendelkezni a területén jogszerűen és szokásosan tartózkodó személyek honosításának lehetőségéről. A honosítás feltételeinek meghatározásakor nem írhat elő a kérelem benyújtását megelőző tíz évet meghaladó tartózkodási időt.4. Minden részes állam köteles belső jogában elősegíteni állampolgárságának megszerzését az alábbi személyek számára:a) állampolgárainak házastársai;b) valamely állampolgárának gyermekei, akik a 6. Cikk 1. bekezdés a) pontja szerinti kivétel alá esnek;c) azon gyermekek, akiknek valamelyik szülője megszerzi vagy megszerezte az állam állampolgárságát;d) valamely állampolgára által örökbefogadott gyermekek;e) azon személyek, akik a területén születtek és ott jogszerűen és szokásosan tartózkodnak;f) olyan személyek, akik az állam területén jogszerűen és szokásosan az érintett részes állam belső joga által meghatározott időtartamig tartózkodnak, mely időtartam 18 éves koruk előtt kezdődött;g) olyan hontalan személyek és menekültként elismert személyek, akik az állam területén jogszerűen és szokásosan tartózkodnak.

54

7. Cikk

Az állampolgárság ex lege vagy a részes állam kezdeményezése alapján történő elvesztése

1. A részes állam nem rendelkezhet belső jogában az állampolgárság ex lege vagy a részes állam kezdeményezésére történő elvesztéséről, kivéve az alábbi esetekben:a) egy másik állampolgárság önkéntes megszerzése;b) a részes állam állampolgárságának megszerzése a kérelmező által elkövetett csalás, hamis adatszolgáltatás vagy bármely releváns tény eltitkolása révén;c) önkéntes szolgálat egy külföldi katonai erőnél;d) a részes állam alapvető érdekeit súlyosan sértő magatartás;e) a részes állam és a szokásosan külföldön tartózkodó állampolgára közötti tényleges kapcsolat hiánya;f) ha egy gyermek kiskorúságának idején megállapítást nyer, hogy már nem állnak fenn a belső jog által meghatározott azon feltételek, amelyek a részes állam állampolgárságának ex lege megszerzéséhez vezettek;g) a gyermek örökbefogadása, ha a gyermek az örökbefogadó szülők egyikének vagy mindkettőnek a külföldi állampolgárságát megszerzi vagy azzal már rendelkezik.2. A részes állam rendelkezhet arról, hogy azon gyermekek, akiknek a szülei elveszítik állampolgárságukat, szintén elveszítik állampolgárságukat, kivéve az 1. bekezdés c) és d) pontjaiban hivatkozott esetekben. A gyermekek azonban nem veszíthetik el állampolgárságukat, ha szüleik egyike megtartja azt.3. A részes állam belső jogában nem rendelkezhet az állampolgárságnak a jelen cikk 1. és 2. bekezdése értelmében történő elvesztéséről, ha az érintett személy ezáltal hontalanná válna, kivéve a jelen cikk 1. bekezdés b) pontjában említett eseteket.

8. Cikk

Az állampolgárság elvesztése az érintett személy kezdeményezése alapján

1. Minden részes állam köteles engedélyezni az állampolgárságról való lemondást, feltéve, hogy az érintett személyek ezáltal nem válnak hontalanná.2. Mindazonáltal, a részes állam belső jogában rendelkezhet arról, hogy az állampolgárságról csak azon állampolgárai jogosultak lemondani, akik szokásosan külföldön tartózkodnak.

9. Cikk

Az állampolgárság visszaállítása

Minden részes állam köteles elősegíteni a belső joga által meghatározott esetekben és feltételek szerint az állampolgárság visszaállítását olyan korábbi állampolgárai számára, akik területén jogszerűen és szokásosan tartózkodnak.

IV. Fejezet

AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK

10. Cikk

55

A kérelmek feldolgozása

Minden részes állam köteles biztosítani, hogy az állampolgárságának megszerzéséhez, megtartásához, elvesztéséhez, visszaállításához vagy igazolásához kapcsolódó kérelmeket ésszerű határidőn belül intézzék el.

11. Cikk

Határozatok

Minden részes állam köteles biztosítani, hogy az állampolgárságának megszerzéséhez, megtartásához, elvesztéséhez, visszaszerzéséhez vagy igazolásához kapcsolódó határozatok írásbeli indokolást tartalmazzanak.

12. Cikk

Felülvizsgálathoz való jog

Minden részes állam köteles biztosítani, hogy az állampolgárságának megszerzéséhez, megtartásához, elvesztéséhez, visszaállításához vagy igazolásához kapcsolódó határozatok a belső jogával összhangban közigazgatási vagy bírósági úton felülvizsgálhatók legyenek.

13. Cikk

Eljárási költségek

1. Minden részes állam köteles biztosítani, hogy az állampolgárságának megszerzéséhez, megtartásához, elvesztéséhez, visszaállításához vagy igazolásához kapcsolódó eljárási költségek ésszerűek legyenek.2. Minden részes állam köteles biztosítani, hogy a közigazgatási vagy bírósági felülvizsgálat költségei ne jelentsenek akadályt a kérelmezők számára.

V. Fejezet

TÖBBES ÁLLAMPOLGÁRSÁG

14. Cikk

A többes állampolgárság ex lege megszerzésének esetei

1. Minden részes állam köteles engedélyezni:a) hogy a születéskor automatikusan különböző állampolgárságokat megszerzett gyermekek ezeket az állampolgárságokat megtarthassák;b) hogy állampolgáraik másik állampolgársággal is rendelkezhessenek, amennyiben ezt a másik állampolgárságot automatikusan, házasságkötés révén szerzik meg.2. Az 1. bekezdésben említett állampolgárságok megtartása a jelen Egyezmény 7. Cikke vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá esik.

15. Cikk

A többes állampolgárság egyéb lehetséges esetei

56

Jelen Egyezmény rendelkezései nem korlátozhatják a részes állam azon jogát, hogy belső jogában meghatározza, hogy:a) azon állampolgárai, akik egy másik Állam állampolgárságát megszerzik vagy azzal rendelkeznek, megtarthatják-e állampolgárságukat vagy elveszítik azt;b) az állampolgárság megszerzése vagy megtartása függ-e egy másik állampolgárságról való lemondástól vagy annak elvesztésétől.

16. Cikk

A korábbi állampolgárság megtartása

Valamely részes állam egy másik állampolgárságról való lemondást vagy annak elvesztését nem írhatja elő állampolgársága megszerzésének vagy megtartásának feltételéül, amennyiben a lemondás vagy elvesztés nem lehetséges, vagy ésszerűen nem követelhető meg.

17. Cikk

A többes állampolgársághoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek

1. Valamely részes állam egy másik állampolgársággal rendelkező állampolgárait ugyanazon jogok és kötelezettségek illetik meg azon részes állam területén, ahol tartózkodnak, mint a részes állam bármely állampolgárát.2. Jelen fejezet rendelkezései nem érintik:a) a nemzetközi jognak valamely részes állam által egy olyan állampolgárának nyújtandó diplomáciai vagy konzuli védelemre vonatkozó szabályait, aki egyidejűleg egy másik állampolgársággal is rendelkezik;b) az egyes részes államok nemzetközi magánjogi szabályainak alkalmazását a többes állampolgárság esetében.

VI. Fejezet

ÁLLAMUTÓDLÁS ÉS ÁLLAMPOLGÁRSÁG

18. Cikk

Alapelvek

1. Államutódlás esetén az állampolgársági ügyekben minden érintett részes állam köteles tiszteletben tartani a jogállamiság alapelveit, az emberi jogokra vonatkozó szabályokat és a jelen Egyezmény 4. és 5. Cikkében, valamint a jelen cikk 2. bekezdésében foglalt alapelveket, különösen a hontalanság elkerülése érdekében.2. Államutódlás esetén minden érintett részes állam az állampolgárság megadásáról vagy megtartásáról szóló döntéshozatal során különösen az alábbiakat köteles figyelembe venni:a) az érintett személynek az Államhoz fűződő valódi és tényleges kapcsolatát;b) az érintett személy szokásos tartózkodási helyét az államutódlás időpontjában;c) az érintett személy akaratát;d) az érintett személy területi származását.3. Amennyiben az állampolgárság megszerzése a külföldi állampolgárság elvesztésének függvénye, a jelen Egyezmény 16. Cikkének rendelkezéseit kell alkalmazni.

57

19. Cikk

Rendezés nemzetközi megállapodással

Államutódlás esetén az érintett részes államok kötelesek megkísérelni az állampolgársággal kapcsolatos ügyek szabályozását egymás közötti megállapodás útján, és ahol helye van, az érintett egyéb államokkal való kapcsolatuk keretében. Az ilyen megállapodásoknak tiszteletben kell tartaniuk a jelen fejezetben lefektetett vagy hivatkozott alapelveket és szabályokat.

20. Cikk

A nem állampolgárokra vonatkozó elvek

1. Minden részes állam köteles az alábbi alapelveket tiszteletben tartani:a) a jogelőd állam azon állampolgárai, akik szokásosan azon a területen tartózkodnak, melynek tekintetében a szuverenitás átszállt a jogutód államra, és akik nem szerezték meg ennek az államnak az állampolgárságát, jogosultak ezen államban maradni;b) az a) pontban hivatkozott személyek a jogutód állam állampolgáraival azonos bánásmódot élveznek a szociális és gazdasági jogok tekintetében.2. Minden részes állam kizárhatja az 1. bekezdésben hivatkozott személyeket a közhatalom gyakorlását magában foglaló közszolgálatban történő foglalkoztatásból.

VII. Fejezet

KATONAI KÖTELEZETTSÉGEK TÖBBES ÁLLAMPOLGÁRSÁG ESETÉN

21. Cikk

A katonai kötelezettségek teljesítése

1. Két vagy több részes állam állampolgárságával rendelkező személyek csupán az egyik ilyen részes állam vonatkozásában kötelesek katonai kötelezettségüket teljesíteni.2. Az 1. bekezdés alkalmazásának módozatait a részes államok közötti külön megállapodások határozhatják meg.3. Amennyiben a már megkötött vagy még megköthető külön megállapodás eltérően nem rendelkezik, az alábbi rendelkezések alkalmazandók a két vagy több részes állam állampolgárságával rendelkező személyekre:a) az ilyen személy azon részes állam vonatkozásában köteles katonai kötelezettségeit teljesíteni, amelynek a területén szokásosan tartózkodik. Mindazonáltal, 19 éves korukig szabadon választhatnak, hogy önkéntesként bármely más olyan részes állam vonatkozásában teljesítsék katonai kötelezettségeiket, amelynek szintén állampolgárai, egy olyan időtartamra, amely összességében és ténylegesen megegyezik legalább az előbbi részes állam által megkövetelt aktív katonai szolgálati idővel;b) azon személyek, akik szokásosan olyan részes államnak a területén tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, vagy olyan államnak a területén, amelyik nem részes állam, katonai kötelezettségeiket azon részes állam területén teljesíthetik, amelynek állampolgárai;c) azok a személyek, akik az a) és b) pontban lefektetett szabályok szerint egy részes állam vonatkozásában teljesítik katonai kötelezettségeiket az adott részes állam jogának megfelelően, úgy

58

tekintendők, hogy bármely egyéb olyan részes állam vonatkozásában is teljesítették katonai kötelezettségeiket, amelynek szintén állampolgárai;d) azon személyek, akik a jelen Egyezmény azon részes államok közötti hatálybalépése előtt, amelynek állampolgárai, az egyik ilyen részes állam vonatkozásában teljesítették katonai kötelezettségeiket az adott részes állam jogának megfelelően, úgy tekintendők, hogy ugyanezen kötelezettségeiket bármely egyéb olyan részes állam vagy részes államok vonatkozásában is teljesítették, amelynek vagy amelyeknek szintén állampolgárai;e) azon személyek, akik az a) ponttal összhangban valamelyik olyan részes állam vonatkozásában, amelynek állampolgárai, teljesítették katonai kötelezettségeiket és ezt követően szokásos tartózkodási helyüket egy másik olyan részes államnak a területére helyezik át, amelynek szintén állampolgárai, csak az utóbbi részes állam tekintetében kötelesek tartalékos katonai szolgálatot teljesíteni;f) a jelen cikk alkalmazása semmilyen vonatkozásban sem érintheti hátrányosan az érintett személyek állampolgárságát;g) bármely részes állam általi mozgósítás esetén a jelen cikk szerinti kötelezettségek nem kötelező érvényűek ezen részes államra nézve.

22. Cikk

Katonai kötelezettségek alóli mentesség vagy alternatív polgári szolgálat

Amennyiben a már megkötött vagy megköthető külön megállapodás eltérően nem rendelkezik, az alábbi rendelkezések is alkalmazandók a két vagy több részes állam állampolgárságával rendelkező személyekre:a) az Egyezmény 21. Cikk 3. bekezdésének c) pontja alkalmazandó azokra a személyekre, akiket mentesítettek a katonai kötelezettségek alól, vagy akik alternatívaként polgári szolgálatot teljesítettek;b) azon személyeket, akik olyan részes államnak állampolgárai, amely nem teszi kötelezővé a katonai szolgálatot, úgy kell tekinteni, hogy katonai kötelezettségeiket teljesítették, amikor ezen részes állam területén szokásosan tartózkodnak. Ezen személyeket azonban úgy kell tekinteni, hogy nem teljesítették katonai kötelezettségeiket azon részes állam vagy államok vonatkozásában, amelyeknek szintén állampolgárai és amely(ek) kötelezővé teszi(k) a katonai szolgálatot, kivéve, ha az említett szokásos tartózkodás egy bizonyos korhatárig fennállt, mely korhatárról minden érintett részes állam köteles értesítést adni az Egyezmény aláírásakor vagy a megerősítésről, elfogadásról vagy csatlakozásról szóló okiratának letétbe helyezésekor;c) azon személyek is, akik egy olyan részes államnak az állampolgárai, amely nem követeli meg a kötelező katonai szolgálatot, úgy tekintendők, hogy teljesítették katonai kötelezettségeiket, ha önkéntesen sorozásra jelentkeztek ezen állam fegyveres erőinél egy olyan időtartamra, amely összességében és ténylegesen megegyezik legalább azon részes állam vagy részes államok aktív katonai szolgálati idejével, amelynek vagy amelyeknek szintén állampolgárai, függetlenül attól, hogy szokásos tartózkodási helyük hol van.

VIII. Fejezet

EGYÜTTMŰKÖDÉS A RÉSZES ÁLLAMOK KÖZÖTT

23. Cikk

59

Együttműködés a részes államok között

1. A részes államok illetékes hatóságai a részes államok közötti együttműködés elősegítése érdekében:a) tájékoztatják az Európa Tanács Főtitkárát az állampolgárságra vonatkozó belső jogukról, ideértve a hontalanság és a többes állampolgárság eseteit, valamint az Egyezmény alkalmazásával kapcsolatos fejleményekről;b) kérésre tájékoztatják egymást az állampolgársággal kapcsolatos belső jogukról, valamint a jelen Egyezmény alkalmazásával kapcsolatos fejleményekről.2. A részes államok együttműködnek egymással és az Európa Tanács más tagállamaival az Európa Tanács megfelelő kormányközi testületének keretein belül annak érdekében, hogy foglalkozzanak valamennyi releváns problémával, és előmozdítsák az állampolgárságra és a kapcsolódó ügyekre vonatkozó jogelvek és joggyakorlat fokozatos fejlődését.

24. Cikk

Információcsere

Minden részes állam bármely időpontban kijelentheti, hogy tájékoztat bármely más olyan részes államot, amely hasonló nyilatkozatot tett, állampolgárságának a másik részes állam állampolgárai által történő önkéntes megszerzéséről, az adatvédelemmel kapcsolatos jogok figyelembevételével. Az ilyen nyilatkozatban jelezni lehet azon feltételeket, amelyek alapján a részes állam az ilyen tájékoztatást megadja. A nyilatkozat bármely időpontban visszavonható.

IX. Fejezet

AZ EGYEZMÉNY ALKALMAZÁSA

25. Cikk

Az Egyezmény alkalmazására vonatkozó nyilatkozatok

1. Minden Állam az aláíráskor, vagy a megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okiratának letétbe helyezésekor kijelentheti, hogy a VII. fejezetet kizárja az Egyezmény alkalmazásából.2. A VII. fejezet rendelkezései csak azon részes államok közötti kapcsolatokban alkalmazhatók, amelyek vonatkozásában hatályban van.3. Minden részes állam bármely későbbi időpontban értesítheti az Európa Tanács Főtitkárát, hogy az aláíráskor vagy a megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okiratának letétbe helyezésekor kizárt VII. fejezet rendelkezéseit alkalmazni fogja. Ezen értesítés a kézhezvételének napjától lép hatályba.

26. Cikk

A jelen Egyezmény hatásai

1. Az Egyezmény rendelkezései nem sérthetik a belső jog és a kötelező érvényű nemzetközi dokumentumok azon rendelkezéseit, amelyek már hatályban vannak vagy hatályba léphetnek, és amelyek alapján az érintett személyeknek állampolgárság vonatkozásában előnyösebb jogokat

60

biztosítanak vagy biztosítanának.2. Az Egyezmény nem sérti az alábbiak alkalmazását:a) a többes állampolgárság eseteinek csökkentéséről és a többes állampolgárság eseteiben a katonai kötelezettségekről szóló 1963. évi Egyezményt és Jegyzőkönyveit,b) egyéb, kötelező érvényű nemzetközi dokumentumok alkalmazását, amennyiben e dokumentumok összhangban állnak a jelen Egyezménnyelazon részes államok közötti viszonylatban, amelyekre nézve e dokumentumok kötelező érvényűek.

X. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

27. Cikk

Aláírás és hatálybalépés

1. A jelen Egyezmény aláírásra nyitva áll az Európa Tanács tagállamai és olyan nem tagállamok előtt, amelyek részt vettek annak kidolgozásában. Ezen államok annak elismerését, hogy az Egyezmény rájuk nézve kötelező érvényű, kifejezhetik:a) a megerősítés, elfogadás vagy jóváhagyás fenntartása nélkül történő aláírással, vagyb) a megerősítéstől, elfogadástól vagy jóváhagyástól függő aláírással, amelyet megerősítés, elfogadás vagy jóváhagyás követ.A megerősítésről, elfogadásról vagy jóváhagyásról szóló okiratokat az Európa Tanács Főtitkáránál kell letétbe helyezni.2. Jelen Egyezmény mindazon államok számára, amelyek kifejezték az Egyezmény rájuk nézve kötelező érvényének elismerését, azon naptól számított három hónapos időszak leteltét követő hónap első napján lép hatályba, amelyen az Európa Tanács három tagállama kifejezte az Egyezmény rájuk nézve kötelező érvényének elismerését az előző bekezdés rendelkezéseivel összhangban.3. Bármely olyan állam tekintetében, amely ezt követően fejezi ki az Egyezmény rá nézve kötelező érvényének elismerését, az Egyezmény az aláírás vagy a megerősítésről, elfogadásról vagy jóváhagyásról szóló okirata letétbe helyezésének napjától számított három hónapos időszak leteltét követő hónap első napján lép hatályba.

28. Cikk

Csatlakozás

1. A jelen Egyezmény hatálybalépése után az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága meghívhat bármely államot, amely nem tagja az Európa Tanácsnak és amely nem vett részt az Egyezmény kidolgozásában, hogy ahhoz csatlakozzon.2. Bármely csatlakozó állam tekintetében az Egyezmény a csatlakozási okiratnak az Európa Tanács Főtitkáránál történő letétbe helyezésének napjától számított három hónapos időszak leteltét követő hónap első napján lép hatályba.

29. Cikk

Fenntartások

61

1. A jelen Egyezmény I., II. és VI. fejezetében foglalt rendelkezésekhez semmiféle fenntartás nem fűzhető. Bármely állam az aláíráskor vagy a ratifikációs, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási dokumentumainak letétbe helyezésekor fűzhet egy vagy több fenntartást az Egyezmény bármely más rendelkezéséhez, amennyiben azok összeegyeztethetők az Egyezmény tárgyával és céljával.2. Bármely állam, amely egy vagy több fenntartást fűz az Egyezményhez, köteles az Európa Tanács Főtitkárát belső jogának releváns tartalmáról vagy bármely más releváns információról értesíteni.3. Azon állam, amely az 1. bekezdésnek megfelelően egy vagy több fenntartással élt, köteles megfontolni az ilyen fenntartások visszavonását egészben vagy részben, amint a körülmények ezt lehetővé teszik. Az ilyen visszavonást az Európa Tanács Főtitkárához intézett értesítés útján kell megtenni, és annak kézhezvételének napjától lép hatályba.4. Bármely állam, amely a jelen Egyezmény alkalmazását a 30. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott nyilatkozatban említett területre kiterjeszti, az érintett terület tekintetében az előző bekezdések rendelkezéseivel összhangban élhet egy vagy több fenntartással.5. Bármely részes állam, amely fenntartással élt az Egyezmény VII. fejezetének bármely rendelkezése tekintetében, nem igényelheti, hogy az említett rendelkezéseket vele szemben bármely más részes állam alkalmazza, kivéve, ha ő maga is elfogadta ezeket a rendelkezéseket.

30. Cikk

Területi hatály

1. Bármely állam az aláíráskor vagy a ratifikációs, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási dokumentumok letétbe helyezésekor meghatározhatja azt a területet vagy területeket, amelyekre a jelen Egyezmény alkalmazandó.2. Bármely állam későbbi időpontban az Európa Tanács Főtitkárához intézett nyilatkozattal kiterjesztheti a jelen Egyezmény alkalmazását bármely más, a nyilatkozatában meghatározott olyan területre, amelynek a nemzetközi kapcsolataiért felelős, vagy amelynek a nevében jogosult fellépni. Ezen területek tekintetében az Egyezmény a nyilatkozat Főtitkár általi kézhezvételének napjától számított három hónapos időszak leteltét követő hónap első napján lép hatályba.3. Bármely, az előző két bekezdés szerint tett nyilatkozat, a nyilatkozatban meghatározott bármely terület tekintetében visszavonható a Főtitkárhoz intézett értesítéssel. A visszavonás az ilyen értesítésnek a Főtitkár általi kézhezvételétől számított három hónapos időtartam leteltét követő hónap első napján lép hatályba.

31. Cikk

Felmondás

1. Bármely részes állam bármikor felmondhatja az Egyezményt teljes egészében, vagy annak VII. fejezetét, az Európa Tanács Főtitkárához intézett értesítéssel.2. Az ilyen felmondás az értesítésnek a Főtitkár általi kézhezvételének napjától számított három hónapos időtartam leteltét követő hónap első napján lép hatályba.

32. Cikk

A Főtitkár értesítései

62

Az Európa Tanács Főtitkára köteles az Európa Tanács tagállamait, bármely aláíró államot, részes államot, és bármely, az Egyezményhez csatlakozó egyéb államot értesíteni az alábbiakról:a) bármely aláírás;b) bármely megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okirat letétbe helyezése;c) az Egyezmény 27. vagy 28. Cikkével összhangban történő hatálybalépésének bármely időpontja;d) az Egyezmény 29. Cikkének rendelkezései értelmében tett fenntartások vagy fenntartások visszavonása;e) az Egyezmény 23., 24., 25., 27., 28., 29., 30. és 31. Cikke rendelkezéseinek értelmében adott bármely értesítés vagy nyilatkozat;f) az Egyezménnyel kapcsolatos bármely más cselekmény, értesítés vagy közlés.A fentiek hiteléül, az erre kellően felhatalmazott alulírottak az Egyezményt aláírták.Készült Strasbourgban, 1997. november 6. napján, angol és francia nyelven, mely szövegek mindegyike egyaránt hiteles, egyetlen példányban, melyet az Európa Tanács levéltárában kell letétbe helyezni. Az Európa Tanács Főtitkára hiteles másolatokat küld az Európa Tanács minden tagállamának, azon nem tagállamoknak, amelyek részt vettek jelen Egyezmény kidolgozásában, és bármely más olyan államnak, amelyet az Egyezményhez való csatlakozásra meghívtak."3. § (1) A Magyar Köztársaság Kormánya az Országgyűlés felhatalmazása alapján az Egyezmény megerősítéséről szóló okirat letétbe helyezésekor a következő fenntartásokat tette:a 11. Cikkhez:"A Magyar Köztársaság fenntartja magának a jogot, hogy a 11. Cikk tekintetében az állampolgárság megszerzési ügyekben hozott határozatok írásbeli indokolására vonatkozó szabályt a hatályos magyar jogi szabályozás szerint ne alkalmazza."a 12. Cikkhez:"A Magyar Köztársaság fenntartja magának a jogot, hogy a 12. Cikk tekintetében az állampolgárság megszerzési ügyekben hozott határozatok tekintetében a közigazgatási vagy bírósági úton történő felülvizsgálatára vonatkozó szabályt a hatályos magyar jogi szabályozás szerint ne alkalmazza."a 21. Cikk 3. a) pontjához:"A Magyar Köztársaság fenntartja magának a jogot, hogy a 21. Cikk 3. a) pont tekintetében- csak a Magyar Köztársaság területén élő férfiak minősüljenek hadkötelesnek. Az a többes állampolgár, aki nem az ország területén él, nem kötelezhető katonai vagy alternatív szolgálatra, valamint önkéntesség esetén sem teljesíthet ilyen szolgálatot;- az ország területén élő, többes állampolgár hadköteles, a Magyar Köztársaság tekintetében nem mentesül a sorkatonai szolgálatra vagy polgári szolgálatra történő behívás alól."(2) A Magyar Köztársaság Kormánya az Országgyűlés felhatalmazása alapján az Egyezmény megerősítéséről szóló okirat letétbe helyezésekor a következő nyilatkozatokat tette:a 22. Cikk b) pontjához:"A Magyar Köztársaság kijelenti, hogy a Magyar Köztársaságban a honvédelmi kötelezettség alapján a behívásnak a kötelezett 30. életéve betöltéséig van helye."4. § (1) Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba. Az Egyezmény rendelkezéseit 2002. március hónap 1. napjától kell alkalmazni.(2) A törvény végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.

63

2. sz. Melléklet

Vizi Balázs

A határon túli olaszoktól a külföldön élő olasz állampolgárokig- az olasz állampolgárság kiterjesztése az ezredfordulón –

Ma megközelítőleg 60 millió olasz származású ember él Olaszország határain kívül. Túlnyomó többségükben azoknak a kivándorlóknak a leszármazottai, akik a XIX. század második felében vagy a XX. század folyamán hagyták el Itáliát és telepedtek le a jobb élet reményében Észak- és különösen Dél-Amerikában valamint az 1960-as években Európa északi országaiban. A legjelentősebb olasz kivándorló kolóniák Európán kívül Argentínában, Brazíliában és az Egyesült Államokban jöttek létre. Értelemszerűen az ő kapcsolataik az anyaországgal valójában csak egyéni anyagi korlátokba ütközhettek, hisz általában sem Itália, sem a befogadó országok nem gördítettek akadályokat a kapcsolattartás elé. Az olasz állam sem a politikai, hanem mindenekelőtt a kulturális kötődés megőrzését tartotta fontosnak az emigráns közösségek vonatkozásában. Ha ennek jogi lehetősége az adott befogadó országban is fennállt, a politikai, jogi kötődést biztosította, hogy a kivándorlók automatikusan megtarthatták olasz állampolgárságukat is.

Hozzájuk képest igen csekély arányban vannak azok, akik szülőföldjükkel együtt az első vagy a második világháborúkat követő határváltozások következtében szakadtak el hazájuktól, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásakor nem az olaszok által hagyományosan lakott területeken maradtak: itt az első csoportban a dalmáciai, isztriai, fiumei olasz közösségekre kell gondolnunk, (a mai Szlovéniához és Horvátországhoz tartozó területeken kb. 35-45 ezer olasz nemzetiségű személy él), míg a másik oldalon Szarajevóban, Tuzlában, Szlavónia néhány településén, sőt néhány dél-erdélyi városban is (pl. Brassó, Petrozsény, Vajdahunyad) mind a mai napig megmaradt kisebb, pár száz fős olasz nyelvi szigetekre.

Az olasz alkotmány - a közép-európai gyakorlattól eltérően - hallgat a határon túli olaszokról, és nem is nevesít semmilyen állami kötelezettséget velük szemben. Mivel az alkotmányozás idején (1946-1948) a Jugoszláviához került olaszok-lakta területek sorsa még nem dőlt el véglegesen, s a nagy létszámú - sőt a háború után még javában gyarapodó - emigráns közösségek jogállása sem volt kérdéses (lásd az olasz állampolgárság megtartásának lehetőségeit) az ún. alkotmányos felelősség-klauzula hiánya e tekintetben nem meglepő. Ennek megfelelően semmilyen törvényi kezdeményezés nem született az elmúlt évtizedekben, amelyet támogatási rendszerében a közép-európai országok határon túli kisebbségeit védő, elsősorban a közelmúltban megjelent "státusztörvényekhez" lehetne hasonlítani.

A legújabb időszakban mégis több jogszabály érintette a külföldön élő olaszok támogatásának és jogainak kiterjesztését, ami két területen jelent meg: 1) a szlovéniai és

64

isztriai olaszok anyagi, gazdasági, kulturális támogatásában és 2) a külföldön élő olaszok ill. olasz származású személyek állampolgárságának újraszabályozásában.

Különösen négy törvény érdemel figyelmet ebben a tekintetben: az 1991. évi január 9-i 19. sz. törvény a nemzetközi együttműködés és a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről a Friuli-Venezia-Giulia Tartománnyal és Belluno megyével szomszédos területeken, a 2001. március 21-i, 73. sz. törvény a Szlovéniában és Horvátországban élő olasz kisebbség támogatásáról, valamint a kisebb szakmai vitát kavaró 2000. évi 379. sz. törvény az állampolgársági szabályok módosításáról és az ehhez kapcsolódó választójogi törvény-módosítás (2001. december 27-i 459.sz. tv.).

1.) A mai Horvátország és Szlovénia területén élő olasz közösség huszadik századi története sokban hasonlítható az erdélyi szászok sorsához. A második világháború végén még virágzó, közel négyszázezres lélekszámú népcsoport a háború utáni - a jugoszláv partizán kormány által is támogatott - üldöztetések miatt 1945-1960 között hatalmas tömegekben menekült át az akkori Jugoszláviából Olaszországba. 1991-ben, a Kvarner-öböl mentén és Isztrián élő olasz kisebbség létszáma a negyven évvel azelőttinek egy tizedét sem érte el, s a közösség erősen elöregedett, az olasz kisebbséghez tartozó személyek fele ötven év feletti volt. A demográfiai mutatók az elmúlt évtizedben valószínűsíthetően csak tovább romlottak.

A kelet- és közép-európai országok között, az egyes kisebbségi csoportok jogairól folytatott viták, jól mutatják, hogy egy adott kisebbség lélekszáma, az adott országon belüli számaránya és politikai helyzete nemcsak az illető kisebbség jogainak kivívását, de az államok közötti kapcsolatokat is komolyan befolyásolhatja. Például az anyaország és a szomszédos országok közötti viszonyok alakulásában az imént említett tényezők a gazdasági és migrációs hatásoktól kezdve, a politikai presztízs-kérdések kezeléséig ezerféle árnyalatban jelenhetnek meg. Ez természetesen befolyásolja az anyaország és a határon túli kisebbség közötti kapcsolatok minőségét, az érintett kisebbségnek anyaországgal szembeni elvárásait és az érintett állam (ahol a kisebbség él) politikai tűrőképességét a közvetlen anyaországi támogatásokkal szemben.

Az a tény, hogy az isztriai olasz kisebbség helyzete nem tekinthető különösebben kényes politikai kérdésnek a nemzetközi kapcsolatokban, annak is köszönhető, hogy ma a volt-jugoszláv területeken élő olasz kisebbség egy fogyatkozó, Horvátország és Szlovénia területén mindenütt kisebbségben élő közösség. Ennek, az őshonos, szülőföldjén élő kisebbség jogainak biztosítása láthatólag egyik országban sem érint vélt vagy valós politikai érzékenységeket és érdekeket. A majd 60 milliós Olaszország számára a pár tízezres olasz kisebbség, gazdasági, társadalmi vagy politikai helyzetéből fakadóan nem jelent releváns migrációs veszélyt, Horvátország és Szlovénia számára pedig - különösen a 90-es évek etnikai háborúinak fényében - jelentős nemzetközi gesztus értékkel bír ennek a kisebbségi közösségnek a támogatása, kultúrájuk, identitásuk megőrzésének elősegítése, anélkül, hogy ez a támogatás a többségi társadalomban számottevő ellenérzéseket gerjesztene. Ezért Olaszország a szlovéniai és horvátországi olaszok jogait alapvetően sikerrel tudta rendezni bilaterális kapcsolataiban, többek között az érintett országokkal kötött kisebbségvédelmi egyezményekben.

65

Az olasz-jugoszláv határvitákat rendező 1954-es ún. londoni egyetértési nyilatkozat és az ezt követő 1975-ös osimo-i szerződés egyaránt érintette a határ mindkét oldalán megmaradt olasz és szlovén etnikai kisebbségek jogait. A londoni egyezményt megerősítve, az osimo-i szerződés kimondta, hogy "a felek, belső jogrendjükben kölcsönösen és egyenlő szinten biztosítják a kisebbséghez tartozó személyek védelmét".

Ezen felül, Olaszország és a függetlenségét 1991-ben elnyert Szlovénia és Horvátország 1991 óta több kétoldalú és multilaterális szerződésben foglalkozott a kisebbségek jogaival. Ezekben a szerződésekben is értelemszerűen a kölcsönös kisebbségvédelmi intézkedésekről és kötelezettségvállalásokról van mindenekelőtt szó, - már csak azért is, mert az olaszországi őshonos szlovén (és horvát) kisebbség lélekszáma és a szlovéniai ill. különösen a horvátországi olasz kisebbség létszáma között nincs nagyságrendbeli eltérés.

A kétoldalú kapcsolatokban az anyaország egyoldalú támogatásának feltételeiről külön nem rendelkeztek, de az ilyen gyakorlatok a fejlett kétoldalú együttműködés mellett, ma is zavartalanul működnek.

A fent már említett történelmi események miatt is, a két egykori jugoszláv tagköztársaság az elmúlt évtizedben méltányosan és nagylelkűen igyekezett rendezni a legnagyobb és legbefolyásosabb szomszéd államhoz kötődő olasz kisebbség kulturális és politikai jogait. A mai horvát és szlovén jogrendben egyaránt biztosított az ott élő olasz közösség számára az anyanyelvű alap- és középfokú oktatás, a helyi kisebbségi kulturális önkormányzatiság valamilyen formája és a helyi illetve a parlamentekben - a számaránytól független - országos politikai képviselet is.

Mindennek tükrében érthető, hogy a huszadik század végére a határon túli őshonos olasz kisebbségek közvetlen olasz állami támogatásának jelentősége, igénye és mértéke egyformán csekéllyé vált.

Az anyaországi támogatás - a politikai támogatáson kívül -, ma a határmenti együttműködés kiterjesztésében illetve szűk körű közvetlen anyagi támogatásban jelenik meg.

A határmenti együttműködést támogató 1991/19. törvény 14. cikke úgy rendelkezett, hogy (az akkori) Jugoszlávia területén élő olasz népesség támogatására az olasz költségvetésből 12 milliárd lírát különít el, amely összeg felhasználásáról a Friuli-Venezia-Giulia tartománnyal és más szervezetekkel együttműködésben külön törvény alapján határoznak majd (ez a törvény azonban sem az eredeti 1993-as, sem a meghosszabbított, 1998-as határidőig nem született meg).

Ezt a törvényt egészítette ki - és élesztette fel a gyakorlatban - a jelenlegi, második Berlusconi-kormány idején meghozott 2001/73. tv., amely a Szlovéniában és Horvátországban élő olasz kisebbség támogatásáról rendelkezett (amint látjuk, a Bosznia-Hercegovinában megmaradt olasz nyelvi sziget támogatásának lehetősége ezzel kikerült a törvény hatálya alól), az 1991-es törvény időbeli hatályát kiterjesztette 2003. december 31-ig és a 2001-es esztendőre 9 millió, az azt követő két évre pedig 10-10 millió eurót különített el erre a célra. A 2001-es törvény alapján, a költségvetési támogatás felhasználásáról a

66

Külügyminisztérium, az Olasz Unió (Unione Italiana) és a Trieszti Egyetem között megkötendő egyezmény alapján, az isztriai, fiumei és dalmáciai olasz menekültek egyesületeivel vagy képviselőivel történt konzultációt követően kerül sor. Az erre a célra elkülönített költségvetési támogatást az olasz kisebbség anyanyelvi oktatásának fejlesztésére, kulturális és információs tevékenységek támogatására lehet felhasználni. Figyelemre méltó azonban, hogy maximum a teljes összeg 20%-a gazdasági-társadalmi célok támogatására, így például az üzleti kapcsolatok fejlesztésére is kiutalható. A végrehajtásról szóló megállapodás értelmében a rendelkezésre álló összegeket az Olasz Unió javaslatára, a Friuli-Venezia-Giulia tartomány kormányzatának egyetértésével utalják ki, az Olasz Unió által megjelölt intézményeknek és programokra.

A törvény szövege, szemben például a magyar vagy a szlovák kedvezménytörvény pontos kritériumokat megállapító megoldásával, általában a "Szlovéniában és Horvátországban élő olasz közösségek" támogatásáról szól, anélkül, hogy a személyi hatályt pontosabban meghatározná, igaz az említett törvényektől eltérően egyéni kedvezményekről sem rendelkezik. A konkrét támogatások kiutalása, pedig, ahogy azt láttuk pontosan megnevezett intézmények feladata.

2.) A közvetlen támogatásoknál sokkal jelentősebb lépést jelentett a határon túli olaszok jogi helyzetének rendezésében a 2001. évi állampolgársági és az ehhez kapcsolódó választójogi törvény módosítása. Bár ezek a jogszabály-módosítások csak közvetve érintették a dalmáciai-isztriai őshonos olasz kisebbségeket, mert számukra nem teremtettek új lehetőségeket az olasz állampolgárság megszerzésére, de mindenképpen elindítottak egy folyamatot, amelynek végcélja az olasz állampolgárság és az olasz nemzeti identitás tartós és automatikus összekapcsolása.

Az eredeti, 1992. évi 91. sz. állampolgársági törvény 18. cikkelye értelmében azok a személyek, akik az Osztrák-Magyar Monarchia területén éltek és 1920. július 16-a (az első világháborút lezáró saint-germain-i békeszerződés hatálybalépésének napja) előtt emigráltak, valamint az ilyen személyek egyenes ági leszármazottai, amennyiben a kérvény benyújtását közvetlenül megelőző három évben megszakítás nélkül és jogszerűen az Olasz Köztársaság területén éltek, jogosultak voltak állampolgárságért folyamodni a tartózkodási helyük szerint illetékes helyi önkormányzati hatóságnál.

2000-ben a parlament ezt a megoldást több okból is meghaladottnak tekintette: jogtechnikai módosításként fogható fel, hogy az új törvény az 1992-es törvény hatályát kiterjeszti azokra is, akik a saint-germain-i béke értelmében Olaszországnak juttatott területekről (pl. Dél-Tirol és Friuli tartomány jelentős része) emigráltak 1920. előtt (még akkor is, ha ezek a területek ma már nem tartoznak Olaszországhoz, lásd Isztria). Ugyanakkor az idők változását mutatja, hogy 2000-ben már nem tartotta fontosnak a parlament azt, az 1990-es évek első felében még nagyon erős jogfelfogást, amely, a kettős állampolgárság elkerülése érdekében annak az államnak az állampolgárságát preferálta, amelynek területén az érintett személy él.

67

A 2000/379. tv. törölte az 1992-es törvény 18. szakaszát és az abban foglalt megszorító (az olaszországi tartózkodáshoz kötött) feltételeket. Az új szabályozás értelmében, a 2000. évi törvény hatálybalépését (2000. december 20.) követő öt esztendő alatt, mindenki, aki az egykori Osztrák-Magyar Monarchiának a törvényben meghatározott területén élt és a saint-germain-i szerződés hatálybalépése előtt külföldre (Ausztriát kivéve - lásd alább) távozott, egy nyilatkozattal, a szokásos honosítási eljárás nélkül, egyszerűen a törvényben megkívánt leszármazotti igazolás csatolásával kérheti az olasz állampolgárságot az illetékes olasz önkormányzati hivatalnál, vagy külföldön a területileg illetékes olasz konzuli szervnél. A törvény csak az Osztrák-Magyar Monarchia azon területein született személyek és leszármazottaik állampolgárságát érinti, akik a) a jelenlegi Olasz Köztársaság vagy b) a világháborúkat lezáró békeszerződések illetve a határ-megállapító osimo-i szerződés értelmében jugoszláv fennhatóság alá került olasz területeken születtek és éltek 1920. július 16. előtt.

A mai olasz törvényhozás úgy ítélte meg - s ez a törvény-javaslat vitájában pártállástól függetlenül egységes álláspontként jelent meg -, hogy meg kell nyitni az olasz állampolgárság intézményét a tartózkodási- és lakóhelytől függetlenül mindenki előtt, aki az olasz nemzethez tartozik. A kormány-előterjesztés hivatkozott arra is, hogy az állampolgárság ilyen de-territorializálása (a területi elvtől elvonatkoztató kiterjesztése) az évtized végén már összhangban áll a nemzetközi viszonyok változásával és az Európai Unión belül az állampolgárság területi kötöttségének visszaszorulásával. A politikai pártállástól független egyetértés mögött két, ebben a kérdésben szerencsésen találkozó érdeket lehet felfedezni: a jobboldali politikai erők (különösen a Nemzeti Szövetség) számára a feltétlen nemzeti egység gondolata, az olasz állam egyértelmű felelősségvállalása minden olasszal szemben legalább annyira fontos szempont volt, mint a baloldali pártok számára is lényeges cél, a fogyatkozó olaszországi lakosság megerősítése a legkevesebb belpolitikai konfliktussal járó potenciális munkaerő, adófizető (és választópolgár) visszacsalogatásával. Figyelembe véve, hogy a legnagyobb érdeklődés az új törvény nyújtotta lehetőségek iránt a nemzetközi világban potenciális munkaerő kibocsátónak számító Dél-Amerikából volt várható, ezek a politikai várakozások nem tűnnek megalapozatlannak.

A legfőbb kritika azért érte a törvényt, mert olyan személyekre (és leszármazottaikra) is kiterjeszti az állampolgárságot, akik ténylegesen soha nem voltak olasz állampolgárok (hisz a Monarchia állampolgáraiként vándoroltak ki), ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy olasz nemzetiségűek lennének. Más oldalról viszont többen hiányolták, hogy az új szabályozás sem rendezte a mai napig Szlovéniában és Horvátországban élő őshonos olasz kisebbséghez tartozó személyek olasz állampolgárságát. Ez utóbbi kérdést a törvény két okból nem érintette: egyrészt a párizsi békében rendezték az isztriai és dalmáciai olaszok állampolgárságát, amit Olaszország az egykori Jugoszláviával kötött nemzetközi szerződésekben is megerősített, másrészt jogi szempontból egyesek megkérdőjelezték, hogy miként lehet egy olyan állam állampolgáraival szemben az olasz állampolgárságot bevezetni, amely állam az Európa Tanács említett állampolgársági egyezményeinek nem részese.

Az elsőként említett aggály mindenestre komolyabbnak látszik, ugyanis a második világháborút lezáró párizsi béke, akárcsak a saint germain-i szerződés, a békeszerződések

68

értelmében idegen állam fennhatósága alá kerülő személyeknek az optálás lehetőségét kínálták, aminek értelmében a jugoszláv közigazgatás alatt álló területeken csak azok maradhattak, akik megszerezték a jugoszláv állampolgárságot és olasz állampolgárságukról örökre lemondtak. A szövetséges hatalmak és Olaszország között létrejött párizsi békeszerződés II. szakasz 19. cikkelye egyértelműen rendelkezett, hogy az optálásra nyitva álló egyéves határidő alatt mindenkinek, aki az olasz állampolgárságot választja, el kell hagynia lakóhelyét és Olaszország területére kell költöznie. A már említett partizán üldözések eredményeként is isztriai és fiumei olaszok százezrei éltek az olasz állampolgárság lehetőségével - és telepedtek át Olaszországba. Ezt a jogi helyzetet az, azóta kötött kétoldalú szerződések sem módosították. Az olasz állampolgárság megadása a szlovéniai és horvátországi olaszok számára, ezért Olaszország és két adriai szomszédja közötti kapcsolatokban több kényes politikai kérdést is érint. Így valószínű, hogy a horvátországi és szlovéniai olaszok állampolgárságát egyszerre rendezi majd Olaszország, ám erre nem várható, hogy Szlovénia EU-csatlakozása előtt sor kerüljön.

Az olasz állampolgárság kiterjesztésével kapcsolatban további kérdéseket vetett fel a választójog kiterjesztetése a külföldön élő olasz állampolgárokra. Sokan tartottak attól, hogy a külföldi állampolgárság egyszerűbb megszerzésének lehetősége akár milliós nagyságrendben is növeli majd az olasz állampolgárok és így a szavazópolgárok számát. A választójogi törvény értelmében minden külföldön élő állampolgár élhet aktív szavazati jogával, amelyet az általános parlamenti választások valamint az országos népszavazások alkalmával a területileg illetékes olasz konzulátuson gyakorolhat. A külföldön élő olaszok nyilvántartását a területileg illetékes konzuli szervek kezelik és az olasz külügyminisztérium összesíti a külföldön élő olaszok általános nyilvántartásában (Anagrafe degli Italiani Residenti allstero - A.I.R.E).

Bár tény, hogy - különösen a dél-amerikai országokban - rendkívüli érdeklődés mutatkozik a törvénymódosítás óta az olasz állampolgárság iránt, a politikusok várakozásaival ellentétben, a szakértői becslések szerint a jelenleg külföldön élő állampolgárok száma (az olasz külügyminisztérium nyilvántartása szerint 2000-ben 2.748.321 személy) csak pár százezer fővel gyarapodik majd az új szabályozás hatására.

A választójogi törvény módosításában külön gondot jelenthet, hogy annak ellenére, hogy a választójog kiterjesztésével együtt a törvény az olasz alsóházban 12 mandátumot különített el a külföldön élő állampolgárok képviseletére, az alkotmány megfelelő módosítása még nem történt meg. Ezt a technikai kérdést is meg kell oldani ahhoz, hogy a legközelebbi parlamenti választásokon a jelenlegi 630 képviselőhöz a listán megválasztott 12 "külföldi" képviselő is csatlakozhasson.

3.) A külföldön élő olaszok képviseleti szervei és intézményei

Az olasz állampolgárság kiterjesztésével, a klasszikus értelemben vett "határon túli olaszok" fogalma is gyakorlatilag értelmét veszti, helyébe a "külföldön élő olasz állampolgárok" kategóriája léphet. Tekintettel arra, hogy küszöbön áll a volt-Jugoszlávia területén élő olasz kisebbséghez tartozó személyek olasz állampolgárságának törvényi

69

rendezése is, azt lehet mondani, hogy ebben az évtizedben az olasz parlament az állampolgárság intézményén keresztül megteremtette/megteremti a gyakorlatban az olasz nemzethez és az olasz államhoz tartozás általános, a lakóhelytől független, törvényileg biztosított egységének feltételeit. Ennek tükrében érdemes röviden a külföldön élő olaszokat képviselő intézményekről is szólni.

Bár értelemszerűen az olasz állampolgárok külföldi képviseletét a nemzetközi jognak megfelelően az olasz diplomáciai képviseletek és konzuli hálózat látja el, azonban a hivatalos külföldi érdekképviseleteken kívül létezik egy másik, a külföldön élő olaszok politikai érdekérvényesítését és képviseletét szolgáló, az olasz jogszabályokban szabályozott nem-kormányzati intézmény hálózat is.

A külföldön élő olaszok választott képviseleti szerveit, a többször módosított 1985. évi 205. sz. törvény hívta életre, amely kimondta, hogy a külföldön élő olaszok minden konzuli körzetben, ahol legalább 3000 olasz állampolgár él, közvetlen választással létrehozzák a helyi Külföldön Élő Olaszok Bizottságát (Comitato degli italiani allistero - COMITES), amely az adott konzuli - vagy ennek hiányában diplomáciai képviseleti - körzetben működik. Minden COMITES egyesületi formában jön létre, vezető tisztségeibe (elnök, pénztárnok, elnökségi tagok) csak olasz állampolgárok választhatók, de igény szerint egyes területekkel külön foglalkozó szakmai bizottságok is létrehozhatók, amelyekben nem-olasz állampolgárok is korlátozás nélkül részt vehetnek. Azokban a konzuli körzetekben, ahol 100 ezernél kevesebb olasz állampolgár él a választott tagok száma 12, míg a 100 ezernél több olasz állampolgárt magában foglaló körzetekben 24. A választott tagokon kívül azonban az adott konzuli körzetben élő külföldi állampolgárságú, de olasz származású személyek is tagjai lehetnek a COMITES-nek. A helyben tevékenykedő olasz egyesületek által javasolt személyek közül, a COMITES választott tagjai közvetlenül jelölik ki a nem-választott tagokat. A nem olasz állampolgárságú tagok aránya az európai országokban nem lehet több a választott tagok létszámának harmadánál, míg a tengerentúli országokban a kétharmadánál. A COMITES minden tagját ötéves időszakra választják és korlátozás nélkül újraválaszthatók.

A COMITES feladata, hogy a konzuli képviselettel és a körzetben működő intézményekkel, egyesületekkel, stb. együttműködésben előmozdítsa az ott élő olasz közösség oktatási, kulturális, társadalmi, szakmai, szociális igényeinek megfelelő kielégítését. Ezen kívül, véleményezi a konzuli hatóságnak a helyi olasz közösség támogatását célzó kezdeményezéseit, és ezekre ajánlásokat fogalmaz meg. A COMITES feladata elsősorban az, hogy egy adott körzetben összefogja az olasz személyeket és civil szervezeteket, és az olasz diplomáciai képviseletekkel és konzuli szervekkel való kapcsolatában az adott olasz közösség szószólója és érdekképviseleti szerve legyen. A COMITES egyesületek ezenfelül tevékeny részt vállalnak még az olasz kormányzat tájékoztatásában, ami az adott országban élő olaszok helyzetét, életkörülményeit, az ott élő olasz közösséget érintő társadalmi, jogi és politikai változásokat illeti.

Az olasz kormányzat egy általános konzultatív szervet is létrehozott 1989-ben a külföldön élő olaszok bekapcsolására, amely az olasz külpolitika kialakításához is tanácsokkal és javaslatokkal járulhat hozzá. Már 1975-ben felmerült a gondolat az olasz emigránsok első

70

konferenciáján, hogy a kivándorolt olaszokkal kormányzati szinten is kellene foglalkozni, de az ötlet csak 1988-ban vált kormányzatilag is elfogadott javaslattá. Az ún. Külföldön Élő Olaszok Legfőbb Tanácsa (Consiglio Generale Italiani allistero - CGIE), az 1989.évi 368. sz. tv. rendelkezései alapján 1991. december 12-én alakult meg. A CGIE-nek 94 választott tagja van, elnöke a mindenkori olasz külügyminiszter. A tagok csak olasz állampolgárságú személyek lehetnek, 29 tagot a külügyminiszter jelöl ki, 65 tagot pedig a COMITES-ek választanak meg. További 29 tagot a miniszterelnök nevez ki az alábbi felosztásban:

- 10 tagot az országos hatáskörű emigráns szervezetek soraiból,- 9 tagot a szakszervezetek képviseletében,- 7 tagot a parlamenti pártok képviseletében,- 1 tagot jelölhetnek a határmenti ingázókat képviselő szervezetek,- 1 tagot jelöl az olasz sajtó országos konföderációja (Federazione Nazionale della Stampa Italiana),- 1 tagot pedig a határon túli olasz sajtó konföderációja (Federazione Unitaria della Stampa Italiana allstero).

A COMITES-eket is képviselő 65 tagot a COMITES-ek és az adott országban legalább már 5 éve működő emigráns olasz egyesületek közösen választják meg. A CGIE tagjainak választásában az emigráns olasz szervezetek részvételét, az adott országban működő olasz külképviseleti szerv mérlegeli annak fényében, hogy az illető szervezet milyen tevékenységgel járult hozzá az ott élő olasz közösség társadalmi, kulturális életéhez, mennyire tekinthető reprezentatívnak az illető szervezet vagy a szervezet által ajánlott személy illetve eleget tud-e tenni az ajánlott személy a CGIE tagsággal járó kötelezettségeinek. A választott tagoknak a CGIE közgyűlésén való részvételének költségeit (utazási, ellátási és szállás költségeit) az olasz kormány fedezi.

A CGIE közgyűlése egy évben kétszer ülésezik, amin kívül a tagok egyharmadának kérésére rendkívüli ülést is tarthatnak. A CGIE feladata, hogy előmozdítsa a külföldön élő olaszok és az olaszországi politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális élet közötti kapcsolatokat, a lehető legjobban biztosítsa a külföldön élő olaszok jogainak érvényesülését és megkönnyítse számukra kulturális, nyelvi identitásuk megőrzését valamint segítse beilleszkedésüket a befogadó országban. Ennek keretében a CGIE az olasz gazdasági és társadalmi fejlődéssel összhangban megvizsgálja a külföldi olasz közösségek problémáit; a kormány vagy a képviselőház illetve a szenátus elnökeinek kérésére ajánlásokat, javaslatokat tesz, jelentéseket és programokat készít az olasz állam törvényhozási és közigazgatási feladatainak, jogszabályainak, a nemzetközi és közösségi jogi egyezményeknek a külföldön élő olaszokat is érintő rendelkezéseinek módosítására vagy felülvizsgálatára. A CGIE ezen kívül háromévente a kormányon keresztül összefoglaló jelentésben számol be az olasz parlamentnek a külföldön élő olaszok helyzetéről, gondjairól és kilátásairól. A CGIE továbbá kötelezően állást foglal

- minden olyan kormányzati kezdeményezésben, ami a külföldi olaszok támogatását célozza,- ami az oktatáspolitika, szakképzés és társadalombiztosítás finanszírozásában több évre

71

szóló programokat fogalmaz meg, - ami a határon túlra szóló információ-áramlás, televízió és rádióadások, szakmai szervezeti tagság megszüntetésével kapcsolatos; - ami a konzuli, iskolai és szociális szolgáltatások reformjait érinti.

A CGIE elsőrendű feladata, hogy biztosítsa a külföldön élő olasz állampolgárok jogainak érvényesülését, a világban szétszórt olasz közösségeket támogassa és segítse. Továbbá fontos feladata, hogy az olasz emigránsok és leszármazottaik nemzeti identitását megőrizze, hozzájáruljon kulturális önazonosságuk fejlesztéséhez, az olasz nyelv, történelem és irodalom oktatásához.

A CGIE politikai szerepet is vállal, amennyiben segíti a kormányt, a parlamentet és a tartományokat abban, hogy rugalmas, érzékeny és összehangolt külpolitikát folytassanak, amely megfelel az adott ország helyzetének és az ott élő olaszok érdekeinek.

******

Az olasz kormány az elmúlt évtizedben egyértelmű és végleges megoldást kívánt találni a világban szétszóródva élő olasz közösségek és olasz származású személyek közjogi és politikai helyzetének rendezésében. A megoldás, láthatólag egyszerűen az olasz állampolgárság teljes kiterjesztését jelenti. A külföldön élő olasz állampolgárok közvetett (CGIE) és 2001 óta közvetlen (külföldi választójog) politikai érdekképviseletéhez szükséges intézmények és jogszabályok már készen vannak, az utolsó elem a folyamatban, az isztriai olaszoknak állampolgárságot adó törvény is belátható időn belül elkészülhet. Ezzel Olaszország, Izrael és részben Németország példáját követve végleg és egységesen rendezheti a határain kívül élő olasz nemzetiségű vagy származású személyekkel való közjogi és politikai kapcsolatait.

Forrás: Kisebbségkutatás 2003/4

72

3.sz. Melléklet

Összefoglaló táblázat a kettős állampolgárság modelljeiről

73