József Attila tájversei,,Tündöklik, mint a gondolat maga,

a téli éjszaka.”

(József Attila)

Reneszánsz:

A táj a reneszánsz korában vált irodalmi témává, de

ekkor nem alkotott önálló költeményt, csupán egy más

témájú vers hátterét.

Egyik legkorábbi költőnk, aki megemlíti a magyar tájat

verseiben: Janus Pannonius volt (1434-1472).

Leghíresebb versében, a Pannónia dicséretében fejezi ki

szeretetét a magyar föld iránt.

Balassi Bálint (1554-1594)-Az Egy útonjáró szerzette

ének is a szerelemről szól, ám tájköltészeti elemek is

feltűnnek benne.

A tájköltészet

előzményei,hagyományai

-Klasszicista költészet:

Indító képe, a tájleírás a klasszicista pictura hagyományaitidézi. (pl. Csokonai verseiben, pl. Az estve).

-A kora-romantika korában önálló tájversek keletkeztek:

(pl. Berzsenyi, később Petőfi): a természet, a táj – főként -Rousseau hatására – menedéket, idillt jelent a zajos társadalommal szemben.

-A tájversek az emberi lélekállapotok kifejezéséreszolgálnak,a táj nem valóság,hanem szimbólum (többekközött Ady szimbolikus tájai is, pl. Az eltévedt lovas, A Tisza-parton, A magyar Ugaron).

-XX.század (expresszionizmus,szürrealizmus):a tájközöl,mondanivalója van,kifejez (lelki belső táj).

Szürrealizmus egy másik valóságot közöl (virtuális).

A tájköltészet

előzményei,hagyományai

József Attila a tájköltészet hagyományaira részben épít, részben eltér tőlük.

József Attila tájköltészetének újszerűsége, hogy a táj és a hozzáfűződő gondolat szerves egységet alkot. A költői képek József Attila lelkiállapotának, gondolatainak tükörképei.

Tárgyias líra = a belső világát (szorongását) kivetíti a tájra.

Az én kivetítése a valóságra = exprsszionizmus.Jellegzetes motívumai: est, ősz, tél, fagy, hideg.

A tájköltészet megújítása

A tájelemekhez a napszakok és az évszakok is

hagyományosan kapcsolódnak: József Attilánál

mindezek szimbolikus értelmet kapnak.

Évszakok: a költők számára korábban sokkal

kedveltebb ősz (pl. Berzsenyi) és tavasz (pl.

Petőfi) helyett a nyár és a tél gyakoribb a

J.A.versekben.

A tél különös jelentőséget kap: hagyományosan

a halál, a pusztulás jellegzetes költői képe.A

költő ezeket a jelentéseket is megtartva: további

szimbolikus értelmezésekkel látja el (pl. az

emberek közötti elszigeteltség, a magány, a

ridegség kifejezése a Téli éjszaka vagy a Holt

vidék c. versben).

József Attila jellegzetes

tájmotívumai

Napszakok: a tájhoz kapcsolódóan jelennek meg. Az éjszakaa romantika kora óta sokféle szimbolikus jelentéssel töltődött fel. A költő verseiben ennek megfelelően az éjszaka a szemlélődés, az elmélkedés időszaka. A többi ember alszik, a költő pedig mintegy „meglesi” a dolgok éjszakai életre kelését, működését.

(pl. a mindannyiunk számára ismert Altató-ban: „alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás…”)

A 30-as évek nagy gondolati költeményeinek háttere az éjszaka (pl. Külvárosi éj, Téli éjszaka)

A „csönd” (ill. a csöndet megtörő hanghatások) gyakran kapcsolódnak az éjszakához:

„A csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? Összekoccannak a molekulák” (Téli éjszaka)

József Attila jellegzetes

tájmotívumai

A hagyományos tájelemek (hegyek, fák, mezők, bokrok,

csillag stb.) mellett újszerű elemként jelennek meg a

város képei: a gyárak, a vasutak, a peremváros házai, a

gépek, műhelyek, szerszámok.

József Attila korában ezek a technikai fejlődés

szimbólumai, de ezekben a költeményekben (A város

peremén, Téli éjszaka, Külvárosi éj) az élettelen, rideg

anyag az érzelem-nélküliség, a világ embertelen, gépies

működésének szimbóluma.

Tájelemek

József Attila tájversei egy részében szinte nyomát sem találjuk a hajdani idillnek. A téli, kopár éjszakák egy sajátos világszemlélet kifejezőeszközei: amelyben az emberi nyomorúság, az ember számára idegenné és barátságtalanná vált világ, a magány és a szenvedés fogalmazódik meg.

pl. a Holt vidék című költemény.

látszólag hagyományos tájvers:leírt valóságelemek mélygondolati tartalmat hordoznak.

helyszín:nem a város, hanem a tanyavilág.

mozdulatlan tájat ír le (jellegzetes szókincs: fagy, tél, csend, homály).

előbb a körülötte lévő tájat írja le, majd halad befelé a tanyáig, az emberi világig.

amilyen vigasztalan a táj, annyira reménytelen az emberi lét („ezeken nem segít ima”).

Holt vidék (1932) című verse

Holt vidék

1932–33-ban József Attila költészete érettszakaszába lép.E korszakhoz tartoznak: a

nagyvárosi tájversek.

A külváros olyan helyszín,amit a költő jólismer: az ott élőket, a tárgyakat, a város

hangulatát stb.

Mindenből a nyomor, a szegénység, a kilátástalanság árad.

Számos verse ebből a milliőből veszi a témáját:

(Külvárosi éj,A város peremén,

Tehervonatok tolatnak,Téli

éjszaka,A füst,Elégia).

Ezekben a korabeli társadalmi és szociálisproblémák jelennek meg képileg.

Nagyvárosi tájversek

Műfaja:gondolati költemény,típusatájleíró vers (újszerű értelemben).

Összetett képekkel teli vers:

-tájelemeket elevenítenekfel,melyek mögöttes tartalommalrendelkeznek.

- a tájrajzzal a költő társadalmiproblémákat jelenít meg.

(olyan társadalmi jelenségekrőlír,amelyek nemcsak másokproblémái,ő is ebben él benne).

Külvárosi éj (1932)

-József Attila jellegzetes versírói technikája az, hogy az

érzékszervekkel felfogható fizikai valóságból egy-egy

szó (költői kép) segítségével rögtön egy szellemi,

szimbolikus szintre emelkedik. Ilyen elemekkel van tele

pl. a Téli éjszaka című költemény:

-amely formájában is és tartalmában is felidézi Az ember

tragédiája űr-jelenetét: felszáll a földről, majd

visszaszáll, ill: tartalmában mindkettőben az embertelen,

érzelem nélküli világot testesíti meg a „jeges űr” – Tóth

Árpád: Lélektől lélekig c. költeményében is).

Fizikai és szellemi szintek közötti

átjátszás

Fizikai valóságSzellemi-érzelmi-gondolati síkra való

átlépés

,,Csak egy kis vékony ezüstrongy –

valami szalag – csüng keményen a

bokor oldalán … ”

,,…mert annyi mosoly, ölelés

fönnakad a világ ág-bogán.”

,,Hazatér a földműves. Nehéz,

Minden tagja a földre néz

…. ”,,…mintha a létből ballagna haza.”

,,… egy ember üldögél.

összehúzódik, mint a föld.

Hiába….”

.

,,Már rálépett lábára a tél.”

PÉLDÁK

A tájversek bonyolult, többértelmű

szimbólumrendszert alkotnak József Attilánál.

Ezt pl. A Dunánál című költeményen keresztül

jól be lehet mutatni.

A Duna, mint a táj egy eleme

– az első egységben a gondolkodást megindító

látvány: mint az állandóság és változékonyság

képe:

,,A rakodópart alsó kövén ültem,

néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.”

A táj mint

szimbólum(rendszer)

– ugyanitt és ugyanezért az egyéni emlékek felidézét indítja el (örök eső módra hullt …. mi tarka volt, a múlt)

– kapcsolatteremtés a folyóval (… mintha szívemből folyt volna tova…)

– felidézi az anya képét egy hasonlattal (… mint édesanyám ringatott, mesélt…)

– költemény harmadik részében a Duna a magyarokat összekötő valós és szimbolikus értelmű folyó (török, tatár, tót, román kavarog e szívben)

– a múlt, a jelen és a jövő szimbóluma is (A Dunának, mely múlt, jelen, jövendő…).

A táj mint szimbólum(rendszer)

1. A Dunánál

https://www.youtube.com/watch?v=KzCB0eVLwfo

2.Külvárosi éj

https://www.youtube.com/watch?v=ubEHwLi8EJA&t=1

s

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!

https://www.youtube.com/watch?v=KzCB0eVLwfohttps://www.youtube.com/watch?v=ubEHwLi8EJA&t=1s