Az utolsó levél - Romantikus...

Day Leclaire - Fairytale Weddings 5 - Az utolsó levél - JKSZ 2003-6-3

1/255

Day Leclaire

Az utolsó levél Long-Lost Bride 1999

Fairytale Weddings 5.

JKSZ – 2003. 06. Chaz és Shayne kilenc évvel ezelőtt a Hamupi-

pőke-bálon házasságot kötött, de a lány fivére, Rafe durván elválasztotta egymástól a szerelme-seket. Chaz azóta is abban bízik, hogy az élet megajándékozza őket egy második eséllyel…

Évek óta ugyanúgy tölti Chaz a karácsony es-

tét: bezárkózik farmházának dolgozószobájába, és levelet ír Shayne-nek, akit az egyik Hamupi-pőke-bálon feleségül vett. S bár a lány bátyja érvényteleníttette a frigyet, a szerelmesek érzé-sei a távolság és az évek múlása ellenére egyre erősebbek. Kilenc év múlva ismét mindketten részt vesznek a nevezetes bálon…

Megjelent: 2003. december 23.


2/255

ELŐHANG

Beaumont-ház, Forever. Nevada állam Ella Beaumont az oldalára fordult, és férjére

nézett. A telihold ezüstös fénybe borította a há-lószobát, és még határozottabbá varázsolta a fér-fi erőteljes vonásokkal megrajzolt arcát.

– Biztos, hogy jót teszünk a húgoddal, ha be-leavatkozunk az életébe? – kérdezte az asszony.

– Tudod, hogy egyszer már megtettem, külön-ben nem jutott volna el eddig a helyzetig sem. Kilenc év telt el azóta, és ez alatt az idő alatt nem szóltam bele Shayne dolgaiba, mégsem ta-lálta meg a társát. Senki sem tudta meghódítani a szívét.

– Csak McIntyre – jegyezte meg Ella csende-sen.

Rafe egyetértően bólintott. – Honnan tudod, hogy nem nősült meg idő-

közben, és hogy egyáltalán eljön? – folytatta a felesége a kérdezősködést.


3/255

– Rajta tartottam a szemem, amióta érvényte-leníttettem a házasságukat.

Kellett hozzá néhány pillanat, hogy Ella teljes mélységében felfogja férje szavainak az értel-mét.

– Bármennyire is szeretnéd – mondta végül kedvesen –, a gondviselés szerepét még te sem játszhatod el.

– Ez valóban nem játék. – A férfi összeszorí-totta a fogát, és felesége nagyon jól ismerte már az arcára kiülő kifejezést. Rafe elhatározásra ju-tott, és nincs az az égi vagy földi hatalom, amely eltéríthetné szándékától. – Igazságtalan voltam, és most megpróbálom jóvátenni a hibámat. Ha sikerrel járok, Shayne végre boldog lehet.

– És ha nem? A férfi szeme sajnálkozásról beszélt. – Akkor legalább megadtam számára azt az

esélyt, amelytől hosszú évekig megfosztottam. Lullabye, Colorado állam – Ugye ezt nem gondolja komolyan?


4/255

Doña Isabella fensőségesen meghajtotta a fe-jét, és ujjai még erősebben ráfonódtak botja aranyba foglalt borostyánmarkolatára.

– Komolyabban nem is gondolhatnám, senor McIntyre. A múlt hónapban, amikor megkere-sett, ismertettem a feltételeimet. Maga azonban a kisujját sem mozdította azért, hogy teljesítse őket.

– Valóban azt várja tőlem, hogy egy hónapon belül nősüljek meg? – kérdezte a férfi indulato-san.

– Nem – villant meg doña Isabella fekete sze-me. – Most már azt várom el, hogy egy héten belül nősüljön meg.

Chaz hatalmas léptekkel fel-alá járkált dolgo-zószobájában, hogy megnyugodjon, ami nem bizonyult egyszerű vállalkozásnak, elvégre va-lósággal pisztolyt szegeztek a mellének. Már semmi kétsége sem lehetett afelől, hogy doña Isabella nem tréfál. Azt akarja, hogy hét nap múlva, amelyet még nagy kegyesen biztosított számára, újdonsült feleségével a karján járuljon


5/255

elébe. A legkevésbé sem érdekli, hogy neki úgy kell a házasság, mint púp a hátára. Ráadásul ar-ra, hogy farmja száz kilométeres körzetében olyan nőt találjon, aki hajlandó feleségül menni hozzá, nagyjából akkora esélye van, mint a lot-tón a főnyeremény megütésére. Doña Isabella azonban fütyül minderre. Ő semmire és senkire nincs tekintettel. Elvárja tőle, hogy eleget tegyen a feltételeinek, különben nem adja meg neki azt, ami számára még egyedül fontos ezen a világon.

Chaznek elfogyott a tudománya, és szorult helyzetében a végső megoldáshoz folyamodott. Kisfiúsan rámosolygott az idős hölgyre.

– Talán már ki is szemelt nekem valakit? Doña Isabella összeszorította a száját. Szemlá-

tomást nem volt fogékony Chaz humorára. – Egy hét múlva visszatérek Mexikóba, señor

McIntyre. Ha addigra az összes kikötésemnek eleget tesz, megkapja, amit óhajt. Ha nem… – Az asszony megvonta a vállát, és áthatóan nézett a férfira. – Minden magán múlik.

Chaz arcáról leolvadt a mosoly.


6/255

– Nem, señora, rajtam semmi sem múlik – vá-laszolta most már ő is fagyosan. – Ha kicsit is számítana, hogy én mit akarok, akkor mi ketten bele sem kezdtünk volna ebbe a beszélgetésbe.

Kopogtattak, és Chaz előmunkása, Penny nyi-totta ki az ajtót, de résnyire csupán. Belépni nem mert, ahhoz túlságosan tartott a félelmetes doña Isabellától.

– Főnök… – Megmondtam, hogy senki ne… – Igen, tudom, és sajnálom is, de egy faramuci

alak van odakint. El kellene küldenie, mert kü-lönben valaki más teszi ki a szűrét, és abban nem lesz köszönet, ha érti, mire gondolok.

A fenébe! – gondolta Chaz. – Elnézését kérem – mondta aztán a vendégé-

nek. Az előcsarnokban olyan látvány tárult elébe,

amelyet kilenc éve igyekezett már elfelejteni. A férfi, aki ott várakozott, savanyúbb képet már nem is vághatott volna. Aranypaszományos fe-hér uniformisféleséget viselt, erősen blúzra em-


7/255

lékeztető ingének kézelőit és nyakkivágását csipke ékesítette. Fehér kesztyűs kezében arany-tálcát tartott, amelyen hófehér boríték feküdt, és úgy szorította a vékony fémlemezt, mintha bár-melyik pillanatban kész lenne védőpajzsnak használni. Okos fiú! – gondolta Chaz. Maska-ráknak semmi keresnivalójuk egy farmon.

– Egy bizonyos Mr. Cassius McIntyre-t kere-sek – mondta a férfi.

– Itt áll maga előtt, de kérem, szólítson Chaznek!

Az inas megkönnyebbülten fellélegzett. – Engedje meg, hogy egészen különleges

meghívást nyújtsak át önnek a Hamupipőke-bálra.

Chaznek erősen uralkodnia kellett magán, hogy ki ne buggyanjon belőle a nevetés.

– Nem igényeltem meghívót – sikerült végül egészen komolyan válaszolnia.

– Tudom, uram. Valaki más intézte ön helyett. Chaznek már nem volt nevethetnékje.


8/255

– És ha nem veszem át a borítékot? – vonta fel kérdőn a szemöldökét.

– Nekem csupán a meghívót kell átadnom – felelte a jelmezes. – Hogy mit kezd vele, az már az ön dolga, uram. A borítékot azonban semmi-képpen sem vihetem vissza Beaumont-ékhoz.

– Ők küldték a meghívót? – kérdezte Chaz akaratlanul is metsző hangon. – Ide vele!

Felkapta a tálcáról a borítékot, kibontotta, és átfutotta a kis kártya szövegét.

– Mit írnak? – kérdezte Penny gyanakvóan. – Csak meghívnak. – Mire? – Mindenfélére – válaszolta Chaz. Időutazásra a múltba, tette hozzá gondolatban,

és a bosszúállás lehetőségére is. A meghívás azonban, és ez a legfontosabb, esélyt teremt számára, hogy teljesítse doña Isabella követelé-sét.

– Az meg mit jelent? – értetlenkedett az elő-munkása.


9/255

– Bálra szól a meghívó. Párkereső bálra, ame-lyen, mint írják, megtalálhatom álmaim asszo-nyát, és feleségül is vehetem. Mindezt egyetlen éjszakán.

– És maga el akar menni oda, főnők? – kérdez-te Penny hitetlenkedve.

– De el ám, öregem! – Chaz arcára számító el-tökéltség ült ki. – És asszonyt hozok a házhoz!

Beaumont-ék farmháza Costa Ricában Shayne felnézett a csillagos égboltra, amelyen

gyönyörű telihold világított, aztán a kezében tar-tott meghívóra pillantott. Az aranybetűs kártya délután érkezett gyorspostával. A hold fénye megcsillant rajta, és Shayne újra reménykedni kezdett abban, hogy régóta dédelgetett álma mégiscsak valóra válhat, s élete nagy és egyetlen szerelmével megint egymásra találhatnak.

– Miért küldhetett meghívót nekem Rafe? – töprengett fennhangon.

Abban egészen biztos volt, hogy csakis a báty-ja állhat a dolog mögött. Azt akarja megértetni


10/255

vele, hogy az élet megy tovább, és neki is élnie kell a magáét? De hiszen ezt teszi. Nem él ugyan boldog házasságban, mint Rafe és Ella, de tehetségesnek tartják, ígéretes jövőt jósolnak neki, jól érzi magát ott, ahol lakik, és elégedett a sorsával, ha nem egyenesen boldog. Mi többet akarhatna még?

Chaz McIntyre-t. Ő ugyanolyan elevenen él a gondolataiban,

ahogyan az eltelt kilenc esztendőben mindig is élt. Hol lehet most? Mit csinálhat? Vajon gondol még rá, vagy már rég talált magának valaki mást?

Shayne sokáig állt még ott mozdulatlanul a holdfényes éjszakában, a meghívót szorongatva. Végül megint az égboltra emelte szemét.

– Megteszem – mondta ki hangosan. – Még egyszer utoljára elmegyek a Hamupipőke-bálra.


11/255

1. FEJEZET

Drága volt feleségem, egyetlenem! Nem tudom, eljut-e hozzád ez az írás, és vala-

ha is megtudod-e, hogy eszeveszetten kereslek immár két teljes hónapja, amióta a Hamupipő-ke-bál éjszakáján örök hűséget fogadtunk egy-másnak. Akár hiszed, akár nem, egész Nevadát felforgattam utánad, Shayne.

Beaumont-ék nem voltak hajlandóak elárulni, hol találhatlak meg, hiába lobogtattam előttük a házasságlevelünket. Már az is felmerült bennem, hogy felfogadok egy magánnyomozót, és vele kerestetlek meg, de még csak azt sem tudnám megmondani, hol kezdje a kutatást. Azt mesél-ted, hogy egy kávéültetvényen élsz, de melyiken, hol? A fene essen belém, hogy nem kérdeztem meg tőled! Akkor azonban még azt hittem, egy teljes életünk van arra, hogy jobban megismer-jük egymást.


12/255

Egyvalamit akkor is tudnod kell. Szívem, ha látszólag nyomod veszett: irántad én mindig ugyanúgy fogok érezni. A mindenem vagy, a sze-relmem, egyetlen fénylő csillagom az amúgy na-gyon is komor égbolton. Küzdj azért, ami egy-szer már a miénk volt, és térj vissza hozzám!

Addig is őrizz meg szeretetedben, örök, egyet-len Szerelmem!

Beaumont-ék Hamupipőke-bálja, Forever,

Nevada állam Chaz McIntyre vállával a falnak dőlt, miköz-

ben az újonnan érkezők sorában állva azt várta, hogy üdvözölhesse a háziakat. Mit keresek én itt egyáltalán? – kérdezte közben önmagától gon-dolatban. Hosszú éveknek kellett eltelniük, mire kiheverte azokat az övön aluli ütéseket, amelye-ket Rafe Beaumont nagy élvezettel vitt be neki, és most egy öregasszonynak az eszelős követe-léseivel mégis sikerült elérnie, hogy visszatérjen oda, ahová pedig a legkevésbé vágyott.


13/255

Miközben együtt araszolt a sorral, pillantást vethetett arra a férfira, akinek kéjes örömet oko-zott, hogy tönkretehette az életét. Meglepve lát-ta, hogy a gazember fölött nyomtalanul telt el az utóbbi kilenc év, és önkéntelenül azt kezdte el találgatni, hogy Shayne megváltozott-e, amióta nem látta. Egészen biztosan, hiszen akkor, bár úgy tett, mintha már felnőtt nő lenne, még csak tizenhét volt, ma tehát már a huszonhatodik évében kell járnia. Vajon ő is itt lesz ma este? Ezért küldött neki meghívót a bátyja?

Néhány percbe még beletelt, amíg Chaz a vendéglátói elé ért.

– McIntyre! – üdvözölte Rafe merev biccen-téssel.

– Beaumont! – Chaz látta a házigazdán, hogy bizonytalan és mesterkélt mosolya egyszerre csak szélesebb lett.

– Nem vettem volna mérget arra, hogy eljön. – Ha szépen megkérem, elárulja, miért hívott

meg?


14/255

Rafe Beaumont egy pillanatig habozott, aztán intett Chaznek, hogy tartson vele egy nyugod-tabb sarokba, és csak akkor felelte meg a kérdé-sét, amikor a többi vendég már nem hallhatta őket.

– Úgy gondoltam, ezzel tartozom magának. – Miért tartozna nekem bármivel is? – Ragaszkodik hozzá, hogy kimondjam? Ám

legyen! Annak idején semmi jogom nem volt ahhoz, hogy beleszóljak a húgom és a maga kapcsolatába.

Azok után, amiket az eltelt években kiállt mi-atta, Chaz legszívesebben bemosott volna egyet Beaumont-nak, mégis sikerült higgadtan vála-szolnia.

– Alighanem én is ugyanazt tettem volna, ha a tizenhét éves húgom összeáll egy idősebb fickó-val.

– Shayne feleségül ment magához! – Valóban, de… a házasságunkat érvénytelení-

tették. – Nehezen elfojtott dühe kitöréssel fe-nyegetett, és Chaz ijedten érezte, hogy még


15/255

mindig efféle indulatokat ébreszt benne ez a réges-régi történet. – Azt pedig maga intézte el, Beaumont. Jól mondom?

– Shayne tapasztalatlan gyerek volt még. Be-lopódzott a bálterembe, és ráakaszkodott az első pasasra, aki mosollyal ajándékozta meg. Komo-lyan azt képzelte, McIntyre, hogy átengedem egy vadidegen férfinak a tizenhét éves húgomat?

– Akárhogy is, feleségül jött hozzám. Komo-lyan azt képzelte rólam, hogy valaha is ártanék neki?

– Nem ismertem magát. Jöttment cowboy volt, aki sehol sem töltött többet egy idénynél. Miféle életet kínálhatott volna egy fiatal lánynak?

– Maga lehetőséget sem adott arra, hogy ott-hont teremthessek Shayne számára. Behatolt a szállodai szobánkba, és meg sem várta, hogy magyarázattal szolgáljak. Egyszerűen leütött, és elvette tőlem a feleségemet.

– A húgomat! Chaznek még éppen idejében sikerült úrrá len-

nie az indulatain, és csak dühödt pillantást vetett


16/255

Rafe-re. Ez a helyzet úgy nevetséges, ahogy van! Semmi értelme, hogy a közel tíz éve történ-tek miatt szócsatát vívjon volt sógorával. Nem ezért jött ide. Egészen mást kell elintéznie.

– Felejtsük el a régmúltat, Beaumont! Ma már semmi jelentősége.

Rafe egy pillanatig habozott, ám aztán egyet-értően bólintott.

– Bárhogy is van, örülök, hogy eljött, McIntyre.

Chaz egyszeriben nyugtalan lett. Éveket meg-késett udvariaskodásra most végképp nincs ide-je.

– Ha megbocsát… Már úgy egy méterre járt a házigazdától, ami-

kor az megfogta a karját. – Még csak nem is érdeklődik felőle? – Nem – felelte Chaz anélkül, hogy visszafor-

dult volna. – Akkor meg mi a fenének jött el? Chaz most már Rafe felé fordult. Nagyon úgy

fest, hogy Beaumont-éknak titkos terveik van-


17/255

nak vele. Ami persze tőlük a legkevésbé sem meglepő.

– Ugyanazért vagyok itt – felelte, mintha mit sem sejtene –, amiért az összes többi férfi. Hogy feleséget találjak magamnak. Remélem – tette hozzá, és felvonta a szemöldökét –, nincs kifo-gása ellene.

Rafe előbb összeszorította az ajkát, mint aki nem akar válaszolni.

– Ha még nem vette volna észre – mondta vé-gül mégis –, ma álarcosbált adunk.

– Olvastam, de megfeledkeztem róla. Beaumont egy asztalra bökött a fejével, de

olyan fensőségesen, hogy mozdulatát doña Isabella is elirigyelhette volna.

– Parancsoljon, szolgálja ki magát, McIntyre! Chaz felkapott egy álarcot, és elindult a bálte-

rembe. Miközben gondolatban szemrehányás-okkal illette magát, mert elfogadta Beaumont-ék meghívását, furcsa melegség töltötte el, bár es-küdni mert volna, hogy szíve már régen és menthetetlenül jéggé fagyott.


18/255

Hiba volt, hogy nem érdeklődött Shayne felől a bátyjánál.

Shayne az odalent hömpölygő tömeget néze-

gette a karzatról. Még mindig érkeztek új ven-dégek, bár az ajtó előtt várakozók sora már nem volt olyan hosszú, mint egy órája. Felmerült benne, hogy leválthatná Ellát, és átvállalhatná tőle a vendégek fogadását, de Rafe azt mondta, ő semmivel se törődjön, csak mulasson jól. En-nek ellenére kellemetlenül érezte magát attól, hogy a bátyja és sógornője végzi az összes mun-kát.

Amikor Rafe egy magas, széles vállú férfit üdvözölt, Shayne homloka önkéntelenül ráncba szaladt. Fivére tartásából kitalálta, hogy bosszús, s miután oldalra lépett, hogy jobban lelásson, már azt is tudta, miért. A bátyjával szemközt nem más állt, mint Chaz McIntyre.

Shayne ijedten összerezzent, és álarcán, ame-lyet a kezében tartott, megcsörrentek a kis csen-gettyűk. Hogy került ide a volt férje? Miért jött


19/255

vissza ennyi év után? Mit keres itt? Vagy inkább azt kellene kérdezni, kit keres? Most odamegy ahhoz az asztalhoz, amelyre álarcokat készítet-tek ki, elvesz egyet, és besiet a bálterembe.

Shayne életében először gondolkodás nélkül megtette, ami először eszébe jutott. Felrakta az álarcát, amely elég nagy volt ahhoz, hogy ne is-merhessék fel alatta, aztán lement a lépcsőn, és a tömegben keresni kezdett egy jó alakú, vadnyu-gati stílusú öltönyt viselő férfit, akinek barna ha-jában több tincset is szőkére szívott a nap.

Úgy érezte, egész örökkévalóság telt el, mire a táncparketthez ért. Ketten is megállították, hogy kérdezzenek tőle valamit, ő pedig nem akarta udvariatlanul faképnél hagyni a vendégeket. Miután azonban végre megszabadult tőlük, szin-te azonnal meglátta Chazt, akit nők kisebb sere-ge vett körül.

Mire készülhet? Az nem lehet, hogy feleséget keres! Shayne szíve hevesen dobogni kezdett. Vagy mégis?

Ebben a pillanatban egy férfi lépett oda hozzá.


20/255

– Elnézését kérem, szabad egy táncra? Angus vagyok.

Shayne először nemet akart mondani, ám az-tán meggondolta magát. Végül is mi baja lehet abból, ha teljesíti egy vendég kérését? Tánc közben ráadásul feltűnés nélkül tovább figyelhe-ti Chazt.

– Szívesen – válaszolta végül. A férfi ügyesen forgatta, ő azonban csak Chazt

látta. Egy barna hajú nőt kért fel, akinek Kleo-pátra-jelmeze hihetetlenül szűk volt, és Shayne már azt is csodálta, hogy egyáltalán képes meg-mozdulni benne. .

– Milyennek képzeli el álmai férfiját? – kér-dezte meg ekkor a táncosa.

Shayne erőnek erejével levette a szemét Chazről, és felnézett a partnerére. Hogy milyen-nek képzeli el a nagy őt? Pillantása önkéntelenül visszavándorolt Chazre.

– Álmaim férfija okos, művelt, őszinte, nyílt, aki mellett biztonságban érezhetem magam, és akiben feltétel nélkül megbízhatom.


21/255

Mindezen tulajdonságok ráillettek Chazre, legalábbis akkor még így volt, amikor megis-merte.

– És külsőleg? – Magas… magasabb, mint én vagyok – felel-

te Shayne, és táncosa ezzel máris kiesett a szóba jöhető férfiak közül. – A válla széles, a haja barna, de világosabb tincsek is vannak benne. És hogy el ne felejtsem, a szeme mélykék, a bal szemfogából pedig letört egy kevés.

Angus színpadiasan elmosolyodott, és nyelve hegyét végighúzta a fogain.

– A fenébe, egyik sem tört le! – közölte végül. – Attól tartok, mi ketten nem illünk össze –

mondta Shayne kedvesen. A férfi vállat vont. – Ezen nem segíthetek. – Aligha – sóhajtott fel Shayne, mintha sajnál-

kozna. – Úgy látom azonban, hogy a mögöttünk tán-

coló úr szinte az összes feltételének eleget tesz. Shayne elpirult.


22/255

– Igazán? Angus bólintott. – Már csak azt kell kiderítenünk, hogy a szem-

fogából is hiányzik-e egy darabka. Mielőtt Shayne megakadályozhatta volna, táncosa úgy fordult vele, hogy látszólag véletlenül elálltak Chaz és a partnernője útját.

– Elnézést, nem vettem észre önöket – mondta nekik Angus.

Chaz feléjük fordult, és Shayne esküdni mert volna rá, hogy felismerte, s ugyanolyan édes vá-gyat érez, mint ő. A férfi azonban csak futó pil-lantást vetett rá, aztán Angusra nézett.

– Nem történt semmi. – Mondja csak, lehet, hogy hiányzik egy kevés

a szemfogából? Chaz előreszegezte állát, és szeme villogása

semmi jót nem ígért. – És ha igen? – Bámulatos, micsoda véletlenek vannak! –

mondta Angus még Shayne-nek, aztán elragadta és táncba vitte Kleopátrát.


23/255

Shayne és Chaz még fel sem fogta, mi történt, amikor már ők is a táncosok között pörögtek-forogtak. Chaz pillantása pontosan olyan átható volt, mint amilyennek Shayne emlékezete őrizte. Az pedig, ahogyan a férfi egyenesen rászegezte a szemét, a legkevésbé sem segítette abban, hogy ártatlan társalgásba kezdjen vele.

– Megmagyarázná, mi volt ez? – kérdezte vé-gül Chaz.

– Angus segíteni akart nekem. Tudja… meg-kért, hogy írjam le álmaim férfiját. Én pedig pontosan magát írtam le – tette hozzá Shayne az igazságnak megfelelően, és gyámoltalanul meg-vonta a vállát.

– Miért? – Emlékeztet valakire a múltamból. – És ezért meg akart ismerkedni velem? Chaz összevonta a szemét, Shayne pedig tudta,

hogy nagyon gyorsan elfogadható magyarázattal kell szolgálnia.

– Arra gondoltam, mi ketten esetleg összeille-nénk. Egyszer már legalábbis így volt.


24/255

– Mit talált bennem? Mi vezette erre a megál-lapításra?

Minden. A közös múltjuk, ahogyan annak ide-jén szerették egymást, és az, hogy ennyi év után Chaz most visszajött hozzá.

– Egyszerű megérzés volt, semmi több. – Én már nem hagyatkozom az érzéseimre. A férfi szavaiból áradó hidegség valósággal

megdermesztette a lányt. Valóban ennyire meg-változott volna?

– Akkor miben hisz? – Szinte semmiben. A legkézzelfoghatóbb

dolgokban is kételkedem, és sokszor a saját szememnek sem hiszek.

Shayne-nek könny szökött a szemébe. Ekkora fájdalmat okozott volna Rafe meg ő Chaznek? Ők ketten a felelősek azért, hogy ennyire hideg, érzéketlen ember lett?

– Ha így áll a helyzet, miért van most itt? – kérdezte meg végül gyámoltalanul.

– Feleséget keresek.


25/255

A másodperc törtrészéig remény ébredt a lány szívében.

– Milyet? – Bármilyet. Csak az a fontos, hogy meg tud-

junk egyezni. Shayne-nek egyszeriben olyan érzése támadt,

hogy elfogyott körülötte a levegő. Amikor megint sikerült lélegeznie, Szúrt a tüdeje, és könny égette a szemét.

– Milyen feltételeket támaszt? – kérdezte csendesen.

– Tánc közben óhajt házassági szerződésről tárgyalni, hölgyem?

– Esetleg… felmehetünk, és megihatunk egy kávét. – A lány úgy érezte, Chaz hideg szavai után valami melegre van szüksége. – Jó lesz?

– Persze. Shayne nem állt messze attól, hogy ideges ne-

vetésben törjön ki, amikor ráébredt a helyzet fo-nákságára. Volt férje, már ha egyáltalán annak számít a házasságuk érvényteleníttetése után, ar-ra készül, hogy egy asztalhoz üljön vele, és elso-


26/255

rolja, miféle feltételek teljesítését várja el új asz-szonyától. Ennél furcsább tréfát aligha űzhetne vele az élet.

Miközben elhagyták a táncparkettet, Shayne álarcán a kis csengettyűk mintha ugyanolyan iz-gatottan csilingeltek volna, mint amilyen ő maga is volt, de hangjuk valamiért megnyugtatóan ha-tott rá. Valószínűleg azért, mert azt jelezték, hogy életében végre megint történik valami, és érzelmei, melyek hosszú évekig szunnyadtak, újra felébredhetnek.

Miután elhagyták a báltermet, odapillantott a bejáratnál sort álló vendégekre. Rafe és Ella már nem volt ott, most egy inas vette át a meghívó-kat. Vajon mit tenne a bátyja meg a sógornője, ha felfedeznék, hogy Chazzel beszélget? Vagy talán éppen ezt akarták elemi? Azért hívták meg mind a kettőjüket, hogy itt viszontlássák egy-mást?

Az ebédlőben Chaz egy félreeső asztalt válasz-tott.


27/255

– Elmegyek kávéért – mondta, miután Shayne helyet foglalt. – Hogy issza?

– Feketén, cukor nélkül. – Én azt szeretem, ha megáll benne a kanál, de

rendes fickó vagyok, úgyhogy a magáét majd felvizezem kicsit.

– Ha az erős kávét kedveli, akkor… A lány félbehagyta a mondatot. Azt akarta ja-

vasolni, hogy Costa Rica-i kávét vegyen, de még idejében sikerült elhallgatnia. Chaz előtt egyelőre titokban kell maradnia a kilétének. Előbb beszélgetni fog vele, és kideríti, hogy ment sora az utóbbi kilenc évben. Talán azt is megtudhatja, van-e esélyük arra, hogy ott foly-tassák, ahol annak idején abbahagyták. Ez per-sze vágyálom csupán, és Chazzel szemben nem is tisztességes, mégsem tudott ellenállni a kísér-tésnek. Ma megint ugyanúgy vonzódott hozzá, mint azon a bizonyos estén.

– Itt is lennék. Két kávé, mindkettő tej és cu-kor nélkül. – Chaz leült a lánnyal szemközt, és kezet nyújtott neki. – Azt hiszem, még be sem


28/255

mutatkoztunk. Chaz vagyok a Colorado állam-beli Lullabye-ból.

Shayne helyzetét megkönnyítette, hogy a férfi elhallgatta a vezetéknevét.

– Marianna vagyok – mondta, és nem hazu-dott, mert ez volt a második keresztneve. A Shayne-t csak azóta használta, hogy Rafe kime-nekítette Floridából, ahol szörnyű élete volt.

– Marianna? Szép név. És maga miért van itt? – Ugyanazért, mint az összes többi lány. Férjet

keresek. – De nem akármilyet, hanem csak azt, akit sok éve szem elől tévesztettem, tette hozzá gondolatban. – És maga miért pont itt akarja megtalálni a jövendőbelijét?

A férfi megrándította a vállát. – Meghívót kaptam a bálra. Rafe-től! – És az elég volt ahhoz, hogy eljöjjön? – Miért ne jöttem volna? – Chaz a kávéscsé-

széjével játszogatott. – Nemrégiben vettem ma-gamnak egy farmot – tette hozzá váratlanul.


29/255

Ezek szerint Chaz McIntyre végre ráunt a kó-borlásra.

– És asszony kell a farmra? – Igen – hangzott a kurta válasz. – Miért? A férfi ivott egy korty kávét, mintha azt mér-

legelné, mennyit áruljon el a valódi okaiból. Shayne sejtette, hogy szűkszavú lesz a magyará-zat.

– A ház sürgős felújításra szorul. Kívülről ma-gam is rendbe tudom hozni, belül viszont nem.

– Mire gondol? – A farmom afféle agglegényszállás. Közel s

távol se lány, se asszony, és nagy szükség lenne egy női kézre.

Shayne hitetlenkedve nézett rá. – Azért akar megnősülni, hogy legyen valaki,

aki felrázza a nappalijában a díszpárnákat? Chaz indulatos mozdulattal letette az asztalra a

csészéjét. – Nem! Olyasvalakire van szükségem, aki ott-

hon…


30/255

Az elharapott válasz vége halk szitkozódás lett. A férfiról lerítt, hogy nincs ínyére ez a be-szélgetés.

– Aki otthont teremt magának? – fejezte be he-lyette a lány kérdőn a mondatot.

– Igen – felelte Chaz, bár máris többet mon-dott, mint amennyit el akart árulni ennek az ide-gen nőnek.

Arcát hirtelen pír öntötte el, és öregemberesen zárkózottak, mogorvák lettek a vonásai, noha még csak a harmincegyedik évében járt. Kétség-telenül keserű csalódásokkal teli évek voltak mögötte. Cserzett arcán finom redők húzódtak, amelyeket a nők a férfiakon igen-igen kedvel-nek, saját magukon viszont ki nem állhatnak. Miközben beletúrt sűrű hajába, sötétbarna tin-csei közül még több napszítta bukkant elő.

– A nappalija berendezésénél és a háztartása vezetésénél azért csak többet vár el a leendő fe-leségétől?

– Sokkal többet. – És mit kínál cserébe?


31/255

A férfinak látni valóan nem tetszett a kérdés. – Maga mit várna el? – Gondolom, kosztot és kvártélyt mindenkép-

pen adna. – Túl sokat ne várjon! Nem vet fel a pénz. A lány szemrebbenés nélkül állta a pillantását. – Kész szerencse, hogy kimondottan szeré-

nyek az igényeim. Chaz áthatóan nézett rá. A hosszú vándorévek

megtanították arra, hogy gyorsan ítéletet tudjon alkotni magának az emberekről.

– Ki vele, Marianna! Egyértelmű, hogy hatá-rozott céljai vannak. Akkor meg beszéljen!

Shayne valamilyen okos válaszon törte a fejét, és közben olyan nyugodtan ült, hogy egyetlen csengőcske sem csilingelt az álarcán. Chaz tehát olyan asszonyt keres, aki kényelmes otthont te-remt a számára. Célzásaiból világosan kiderült, hogy testi örömöket is vár a feleségétől. Jöven-dőbelije érzéseiről, lelkéről azonban egy szót sem ejtett. És a sajátjáról sem.


32/255

– Egy ágyban fogunk aludni? – kérdezte meg végül Shayne.

– Igen. – Már ma este? Az igenlő válasz ezúttal is habozás nélkül ér-

kezett. – Elvárja egy nőtől, hogy ilyen gyorsan ágyba

bújjon magával? – kérdezte Shayne, és hangja őszinte csodálkozásról árulkodott.

– Ha már úgyis összeházasodunk… – Maga tehát világi javakat kínál a feleségé-

nek, tőle pedig viszonzásul azt kéri, hogy adja magának a testét, és gondoskodjon a kényelmé-ről. Ez minden, amit meg akar kapni a házasság-tól?

– Ha maga többre vágyik, akkor nem a megfe-lelő asztalnál ül, hölgyem.

– Se szerelem, se vonzódás? – Jól bánnék magával, és szándékosan soha

nem bántanám. De hogy szerelem? A férfi megrázta a fejét, Shayne azonban érez-

te, hogy hazudik. Chaz McIntyre valójában két-


33/255

ségbeesetten vágyódik a szerelemre, amit azon-ban letagad, amiként az ellen is bizonyára ke-ményen és sokáig küzdene, hogy engedjen az érzéseinek. A valódi kérdés tehát az, hogy ő, Shayne feltétel nélkül megajándékozhatja-e sze-relmével ezt a férfit.

Semmi kétség, azzal még nagyobb kockázatot vállalna, mint kilenc éve megtett lépésével. Ak-kor Chaz nyílt, egyenes, gondokat, csalódásokat nem ismerő ember volt, és nagyon is kész arra, hogy testestül-lelkestül szövetséget kössön egy nővel, akinek odaajándékozta a szívét. Az az ember azonban ma már talán nem létezik, s ki tudja, hogy ez a Chaz képes lesz-e őt még egy-szer megajándékozni a bizalmával, ha megtudja, kicsoda valójában.

– Érdekli a lehetőség? A férfi olyan hangon tette fel a kérdését, mint

akinek tökéletesen egyre megy, mi lesz a válasz. Ujjai azonban görcsösen markolták a csészéjét, és tekintete a semmibe révedt. Eltökélte, hogy a szerelem többé nem játszhat szerepet az életé-


34/255

ben, mégis eljött a Hamupipőke-bálra, és felesé-get keres magának, aki otthont teremt majd számára. Ez az ellentmondás ismét reményt kel-tett Shayne szívében.

– Igen, magához megyek feleségül! – vála-szolta bátran.

Chaz csészéjéből kilöttyent a kávé. – Nem emlékszem, hogy házassági ajánlatot

tettem volna magának. – Akkor meg miért üldögél itt velem? – kér-

dezte a lány, de nem hagyott időt a válaszra. – El akar venni, vagy sem?

A férfi csupán egy pillanatig habozott, Shayne számára azonban kész örökkévalóság volt ez az idő.

– Ám legyen! Előtte azonban meg kell tennie nekem egy szívességet.

– Mi lenne az? Chaz odahajolt hozzá. Mélykék szeme szilárd

eltökéltségről, és nagy nehezen visszafojtott szenvedélyről mesélt.

– Vegye le az álarcát!


35/255

2. FEJEZET

Neked, aki a feleségem voltál! Számolom a napokat, amelyeknek addig kell

eltelniük, amíg viszontláthatlak. Közel egy év is elmúlt már, én mégsem tudtalak elfelejteni. Ma is Te vagy minden gondolatom, és csak tiéd a szívem. A bátyád eljuttatta hozzám a házassá-gunk érvénytelenségét kimondó okiratot, engem azonban nem érdekel, mi áll azon a papiroson. Nekem örökkön-örökké feleségem maradsz, és egy napon majd gyermekeim anyja leszel, egyet-len szerelmem, akit utolsó lélegzetvételemig tisz-telni fogok. Te hozol fényt komor világomba.

A nélküled töltött hónapokat keményen végig-dolgoztam, és minden garast félretettem. Tudom, a bátyádat az aggasztotta, hogy nem lennék ké-pes eltartani a feleségemet. Megtakarításaimat azonban jól fektettem be, és tökéletes otthont is találtam magunknak. Nem óriási, de csak a mi-énk.


36/255

Egy hét múlva tartják az évfordulós bált, ame-lyen a tavalyi Hamupipőke-bálon egybekelteket ünneplik. A mi házasságunkat érvénytelenítették ugyan, én mégis bizton tudom, hogy Te megint eljössz. És ha most újra megesküszünk, többé senki sem választhat el bennünket. Fel a fejjel, Shayne, ne csüggedj, hanem térj vissza hozzám, hogy megint karomba zárhassalak.

– Inkább nem venném le az álarcomat. Chaz ámulva nézett Shayne-re. – Miért nem? Most a lány volt az, aki ujjaival idegesen át-

kulcsolta a kávéscsészéjét. – Végül is nem számít, milyen az arcom. A

külsőmmel kapcsolatban semmilyen feltételt nem támasztott. Magának csak feleség kell, aki követi Coloradóba, otthonossá varázsolja a farmját, és magával…

– És velem hál!


37/255

Kész csoda volt, hogy Shayne kezéből nem csúszott ki a csésze. Bizalmas együttlétüknek már a gondolata is elsöprő hatással lenne rá?

– Igen – mondta végül csupán. Chaz felállt, és odalépett mellé. – Azért talán mégiscsak jó volna, ha álarc nél-

kül is pillantást vernénk egymásra, hogy kiderít-sük, kibírjuk-e egyáltalán a másikkal szemközt, amikor együtt reggelizünk.

– Szóval mégsem az a legfontosabb, hogy ké-nyelmessé tegyem a házát? Valójában az dönt, hogy tetszem-e magának?

– Ezt nem mondtam. – A férfi lehajolt hozzá, és megfogta a kezét. – Amennyiben még nem hallotta volna, drágám, sötétben minden tehén fekete.

Megjegyzése után Shayne nem állt messze at-tól, hogy még a házasságkötésük előtt faképnél hagyja jövendőbelijét, valami azonban maradás-ra késztette. Szeméből végül eltűnt a komor ri-degség, és még el is mosolyodott, ami valamiért


38/255

meghatotta Chazt, noha ilyesmi már hosszú évek óta nem esett meg vele.

– Mivel úgyis mindegy, milyen vagyok, in-kább magamon hagynám az álarcot – felelte Shayne jó sokára. – Döntse el, hajlandó-e zsák-bamacskát venni, ha már a szólásmondásoknál tartunk!

A pokolba! – gondolta Chaz, és elengedte a lány kezét.

– Tisztes adag jóhiszeműséget vár el tőlem, hogy ne mondjak mindjárt istenbe vetett bizo-dalmat.

– És nem bízik benne? – Kicsit sem. – Miért nem? Mi történt? A kérdésből mélységes együttérzés csendült

ki, és Chaznek önkéntelenül azt kellett gondol-nia, hogy erre végképp nem szolgált rá. Fenn-hangon azonban mást mondott:

– Rég elvesztettem már a hitemet. – Egy napon talán újra megtalálja majd.


39/255

– Ha erre alapoz, sajnálom, de ki kell ábrándí-tanom. – A férfi leült, és ujjaival dobolni kezdett a fehér abroszon, mintha így kívánna nyomaté-kot adni a szavainak. – Amit kínálok, az fedél a feje fölé és jó meleg ágy. Ami a hitről alkotott elképzeléseivel egyáltalán kapcsolatba hozható, az csupán annyi, hogy tartani fogom magam az oltár előtt egymásnak tett fogadalmunkhoz. Erőm szerint arról is gondoskodni fogok, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, de, és ez a leg-fontosabb, szerelmet ne várjon tőlem!

Miközben a hallottakat mérlegelte gondolat-ban, Shayne elhúzta a száját, és Chaz egyszeri-ben szinte már fékezhetetlen vágyat érzett arra, hogy megcsókolja. Meg is tette volna, hogy ki-derítse, a nyelve is ugyanolyan édesnek találja-e az ajkát, mint a szeme, ám mielőtt odahajolt volna hozzá, a lány megszólalt:

– Miért kellene ilyen házasságba belemen-nem? – kérdezte.

– Hogy őszinte legyek, nem tudom. Ám ha nincs ínyére, mondja meg most mindjárt, és ak-


40/255

kor még bőven marad időnk arra, hogy másik társat találjunk magunknak.

Most Shayne állt-fel az asztaltól. – Nekem nem kell másik férfi. – Biztos? Játszadozáshoz semmi kedvet nem

érzek. – Én sem. Voltaképpen már csak egy kérdé-

sem maradt. – Éspedig? – Mit gondol a gyerekekről? – Amikor ma estére összecsomagoltam, első-

ként óvszert tettem a bőröndömbe. Nem szere-tem a kellemetlen meglepetéseket. – Mielőtt a lány közbeszólhatott volna, Chaz tiltakozón fel-emelte a kezét. – Semmi kifogásom a gyerekek ellen, csak józanul igyekszem gondolkodni. Előbb a házasságunk dolgában kell megegyezés-re jutnunk, a gyerekekről később is ráérünk be-szélni.

– Azért elképzelhető, hogy belátható időn be-lül akar majd gyermeket?


41/255

– Igen. – A férfi egyenesen Shayne szemébe nézett. – És maga?

– Én szeretem a gyerekeket – mosolyodott el a lány. – Ha azonban maga nem akar azonnal, Chaz, akkor egy ideig az alkalmazottakéival is beérem.

Válasza szemlátomást tetszett a férfinak. – Asszonynép híján nemigen akad gyerek a

házam táján, de majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében.

– Még egy kérdésem lenne. – Hogy ez engem miért nem lep meg? Ki vele! – Honnan tudhatjuk, hogy megfelelek az elvá-

rásainak? – Azt hiszem, ez a megfelelő pillanat arra,

hogy olyan helyen folytassuk ezt a beszélgetést, ahol nem zavarhatnak meg bennünket. A ház kert felőli oldalán van egy kis erkély. Átjönne velem oda, hölgyem?

Shayne megdermedt. Arról az erkélyről látta meg életében először Chazt. Kilenc éve a báli forgatag elől menekült oda, és a férfi egyszer


42/255

csak megjelent lent a kertben. Miután felfigyelt rá, mókás, vadnyugati változatban előadta Shakespeare Rómeó és Júliájának híres erkélyje-lenetét, aztán pedig egyszerűen felmászott hoz-zá.

Amint belenézett nevetős kék szemébe, Shayne azonnal elveszett. A férfi abban a pilla-natban meghódította a szívét, amelyben átlen-dült a korláton, és finom vonalú, hívogató ajkára tapasztotta a száját. Utána hosszú órákig beszél-gettek, és közös jövőjüket tervezgették, amely-ről úgy gondolták, kezdetét vette, amikor az óra elütötte az éjfelet, és ők ketten örök hűséget fo-gadtak egymásnak. Shayne mindmáig tartotta is magát akkor tett esküjéhez.

Most bólintással válaszolt, és nem törődött ál-arca csengettyűivel, amelyek mintha tiltakozás-képpen kezdtek volna el csilingelni.

– Igen, az erkély jó ötletnek tűnik. Chaz kézen fogta, és így verekedtek keresztül

magukat a büfé előtt tolongok tömegén. Minél


43/255

távolabb jutottak az ebédlőtől, annál kevesebb emberrel találkoztak.

– Jól van – mondta a férfi, miután felértek az erkélyre –, akkor most bevégezhetjük, amibe be-lefogtunk, Marianna.

Shayne-nek uralkodnia kellett magán, hogy ne rezzenjen össze. Második keresztneve azokra a szörnyűséges időkre emlékeztette, amelyeket Floridában töltött.

– Hallgatom. – A farmom meglehetősen nagy, és sok időmet

veszi igénybe. – Vagyis csak ritkán lenne otthon? – Az az évszaktól és az időszerű munkáktól

függ. Az éjszakát azonban többnyire a saját ágyamban töltöm. Mindössze azt akartam mon-dani, hogy bizonyos napokon több szabad ideje lesz, mint amennyit esetleg szeretne.

– Ez nem gond. Ha nincs más dolgom, készít-hetek mozaikokat. Van néhány megrendelésem.

– Maga művész?


44/255

– Amikor időm engedi, és éppen nem a csalá-dom farmján dolgozom.

A férfi szemlátomást meglepődött. – Ezek szerint megszokta a vidéki életet, és

tudja, hogy egy farmon időnként nagyon magá-nyos lehet az ember?

– Tisztában vagyok azzal, hogy a farmok sok-szor fél nap járóföldre fekszenek a legközelebbi várostól. – Mint például Rafe farmháza Costa Ricában. – Egyébként a könyveléshez, a mun-kabeosztás készítéséhez és a bérszámfejtéshez is értek.

– Van valami, amihez nem? – kérdezte Chaz mosolyogva.

– Nos… Egyvalamiben eddig mindig kudarcot vallottam, de majd igyekezni fogok, hogy abban is megálljam a helyem.

Chaz karba fonta a kezét, és felvonta a szem-öldökét.

– Elárulná, mi az az egyvalami? A lány nemet intett a fejével. – Azt inkább megtartom magamnak – felelte.


45/255

Arra számított, hogy Chazt fel fogja bosszan-tani a válasza, őt azonban mintha inkább mulat-tatta volna. Szája kisfiús mosolyra húzódott, elővillant hófehér fogsora, és megint látszott, hogy egy kis darab letört a bal szemfogából. Shayne a nyelve hegyével is kitapintotta, amikor először csókolóztak.

– Vegyek feleségül egy álarcos nőt, akinek a tetejébe még nagy-nagy titka is van? Ez egyre izgalmasabb lesz.

– Így legalább akkor is mindig megtudhatunk még valami újat a másikról, amikor már együtt élünk.

A férfi megint elkomolyodott. – Rendben van, ahogy óhajtja! Shayne annyira meglepődött, hogy sokáig a

szava is elakadt. – Szóval belemegy? – nyögte ki végül. – Végül is figyelmeztetett, meg aztán nekem is

vannak titkaim, amelyeket nem feltétlenül sze-retnék most azonnal elárulni.

A lánynak hirtelen szörnyű gyanúja támadt.


46/255

– Valamilyen törvénytelenséggel kapcsolato-sak a titkai?

Chaz egy pillanatra összeszorította a száját. – Fogalmazzunk úgy, hogy semmi olyasmiről

nincs szó, amiért börtönbe kerülhetnék. – Ó, Chaz! – suttogta Shayne, és megérintette

a karját. – Ennyire komoly titkokat őriz? – Ezt az a nő kérdezi, aki még az álarcát sem

akarja levenni? Mit követhetett el? – találgatta magában a

lány. – Megbánta? – kérdezte végül. – Nem. A válasz olyan gyorsan érkezett, és annyira

magabiztos volt, hogy nem lehetett szó valódi bűnről.

– Akkor hát megegyeztünk? – Még nem egészen. Hajlandó vagyok felesé-

gül venni úgy, hogy álarc nélkül látnám, és anélkül, hogy megtudnám, miben bizonyult al-kalmatlannak. Van azonban valami, amivel még


47/255

egyenesbe kell kerülnünk, mielőtt életre szóló kapcsolatra lépnénk.

– Ezért hozott ide? – Igen. – Hogy ne zavarjanak bennünket? – Így van. A lány rég tudta már, mire akar Chaz kilyu-

kadni, és nem is kerülgette tovább a forró kását. – Le akar feküdni velem. A férfi állta a pillantását. – Végül is tudnunk kell, összeillünk-e az ágy-

ban. A nemi élet fontos része a házasságnak. Jókat akar szeretkezni, de az érzelmeknek

semmilyen szerepet nem szán. Hogy nem látja be, hogy egyik nem létezhet a másik nélkül?

– És ha ezen a téren nem illünk össze? – Akkor még egyszer meggondoljuk, összehá-

zasodjunk-e. Shayne álarcán újra figyelmeztetően csilingel-

ni kezdtek a csengettyűk, ő mégsem fújt vissza-vonulót.

– Ideges vagyok – mondta csupán.


48/255

A kerti világítás nem adott elég fényt ahhoz, hogy bármit is kiolvashasson Chaz szeméből. Most ráadásul még el is fordult tőle, a korlátra támaszkodott, és kinézett a csillagos éjszakába. Tekintete a kert kis oázisáról a látóhatárig terje-dő, kíméletlen sivatagi tájra vándorolt, amely a hold fényében nem tűnt annyira fenyegetőnek, mint napvilágnál. Az ezüstös sugarakat azonban az éjszaka árnyai törték meg, mintegy azt üzen-ve, hogy a látszat csal, s a valóság közel sem ilyen barátságos. És valahogy így állt a helyzet a Shayne mellett a vidéket nézegető férfival is.

– Már akkor felfigyeltem magára, amikor be-jött – mondta Chaz egy idő után.

A lány rémülten megpróbált visszagondolni árra, hogy viselte-e már az álarcát.

– Az mikor volt? – Amikor lejött a bálterembe a lépcsőn. Mie-

lőtt azonban leért volna, egy idősebb férfi meg-állította.

Shayne tudta, ki volt az. – Kificamította a bokáját, és segítségre szorult.


49/255

– És maga segített rajta? – Igen, orvost hívtam hozzá. Ez ennyire le-

nyűgözte? – kérdezte a lány hitetlenkedve. – A helyemben mindenki ugyanezt tette volna.

– Nem maga volt az első, akit az öregúr meg-szólított, de korábban mindenki fütyült rá. – Chaz tekintete a távolba révedt, mielőtt folytat-ta: – És nem csak egyedül ő szorult segítségre. Egy fiatal lány is állt a lépcsőn, és látszott rajta, hogy sírással küszködik. Maga legalább öt per-cet beszélgetett vele.

– Emlékeztetett valakire – vallotta be Shayne. – Jól láttam, hogy hazaküldte? – Nem neki való hely ez a bál. Csak azért jött

ide, hogy elmeneküljön otthonról. Elmondtam neki, milyen más lehetőségei vannak arra, hogy kiszabaduljon borzalmas viszonyai közül, de cserébe ne kelljen hozzámennie egy vadidegen férfihoz.

– Mint magának? A kérdés telibe talált.


50/255

– Én már jóval elmúltam tizennyolc, és nem is azért akarok elkerülni otthonról, mert boldogta-lan vagyok.

– Hanem? Mi elől menekül? – Egyáltalán nem menekülök. – Az álarca sok mindent elrejt, azt azonban

nem lehetett nem észrevenni, hogy keresett va-lakit. Ki volt az?

Shayne nagy levegőt vett, és szerette volna elmondani Chaznek a teljes igazságot. Amikor először találkoztak, még csak tizenhét éves volt, s akkor fenntartás nélkül a legtitkosabb vágyait is megosztotta volna vele, ám az eltelt évek óva-tosabbá tették.

– Senki – felelte végül. A férfi teste megfeszült. – Ne hazudjon a szemembe! – mondta indula-

tosan. – Jól van, legyen, ahogy akarja! Álmaim férfi-

ját kerestem. – És az elveszített szerelmemet, tette hozzá magában.

– És bennem véli megtalálni?


51/255

– Ebben nem vagyok biztos. – Ha mesébe illő, ábrándos kapcsolatra vá-

gyik, velem rossz lóra tett. Én nem keresek sze-relmet, csak olyan feleséget, akit a házasság gyakorlati oldala vonz, aki érti a tréfát, nagyvo-nalú, és van benne kitartás – sorolta Chaz, és visszafordult a lány felé. – Rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, Marianna?

– Csak azért, hogy biztosan jól értsem: életre szólóan együtt kellene maradnom magával, de vonzalmat nem várhatok el?

– Kicsoda maga? Hamupipőke, aki a hercegé-re vár, vagy gyakorlatiasan gondolkodó ember? Álom vagy valóság?

A férfi számára egyértelműen csak a második létezett, Shayne azonban tudta, valamiképpen el kell érnie, hogy megint engedjen a vágyainak.

– Miért nem csókol meg, Chaz? Akkor meg-tudnánk, hogy ez itt álom vagy valóság.

– Ahogy óhajtja, drágaságom. Bebizonyítom magának, hogy a csókom nem a mesebeli herce-gé, hanem valóság.


52/255

– Vagy talán ebből is, abból is lesz benne egy kevés?

– Ne ábrándozzon, drágám! – Chaz egyik ke-zével átfogta Shayne derekát, a másikkal pedig az álarcára mutatott. – Ezt még mindig magán akarja tartani?

– Igen. A lány sietve hátrább húzódott, és csengettyűi

megint izgatott csilingelésbe kezdtek. Nem fed-heti fel a kilétét, amíg nem találnak el újra egy-máshoz. Ha Chaz megtudja, kivel van dolga, biztosan azonnal meggondolja magát. Hogy a férfinak eszébe se juthasson levennie róla az ál-arcot, úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha visz-szamenekül az emberek közé.

Futásnak eredt, de jobban járt volna, ha nem teszi, mert kísérletével felébresztette Chazben a vadászösztönt. Két lépéssel utolérte, megragadta a karját, és maga felé fordította. A lány bő ruhá-ja hangosan susogott, ő pedig az izgatottságtól zihálva szedte a levegőt. Kis ideig mélyen a férfi szemébe nézett, aztán a karjába omlott, hogy


53/255

mutassa, megadta magát, és már csak a kezét kell kinyújtania utána. Ő pontosan ezt tette, és Shayne ellenkezés

nélkül hagyta, hogy átölelje. – Megengedi, hogy magamon hagyjam az ál-

arcot? – kérdezte. – Ha ennyire ragaszkodik hozzá. De ha már

nem láthatom, akkor legalább meg akarom íz-lelni.

A lány lesütötte a szemét. – Chaz… Suttogása csak még jobban felkorbácsolta a

férfi vágyait, és akár a szirének éneke, arra ösz-tökélte, hogy elcsábítsa. Legszívesebben gon-dolkodás nélkül a magáévá tette volna, de min-den önfegyelmét mozgósítva beérte a csókkal, bár ezzel mindkettőjüket az őrület határára ker-gette. A lány ajka pont olyan puha volt, mint amilyennek sejtette, és habozás nélkül szét is nyitotta előtte. Chaz a tarkójára tette a kezét, és érezte, hogy tenyere alatt kéjesen megremeg a teste. Ez lelke mélyéig felkavarta, noha esküdni


54/255

mert volna arra, hogy neki már rég nincs is lel-ke. A lány kebléből újabb kéjes sóhaj tört fel, ő pedig ismerte ezt a csak a nőkre jellemző kérle-lést, tudta, mit jelent, és mi az, amit az a nő vár tőle, aki ilyen sóhajokat hallat.

– Máris, édesem! Máris megkapod, amire vágysz – ígérte neki, miközben ruháján kitapo-gatta és lehúzta a cipzárt.

Ajkuk megint egymásra talált, és Chaz keze minden négyzetcentiméternyi területet odaadó alapossággal bebarangoló, érzéki felfedező kör-útra indult a lány csupasz hátán. Mielőtt azon-ban kerekdeden kívánatos fenekéhez ért volna, abbahagyta becézgető simogatását, és elhúzta a korláttól. Arcát most megvilágította a hold, és a férfi az ajkára szegezte a tekintetét. Egészen nedves és kissé duzzadt volt, mintha azt várná, hogy újra megcsókolják. Chaz kibontotta a lány kontyát, hogy beletúrhasson hosszú, szőke, se-lyemfényű hajába, aztán óvatosan letolta róla a ruhája felső részét, és kis híján hangosan fel-nyögött, amikor meglátta formás mellét.


55/255

– Ebben a tekintetben legalább nem hagy majd kívánnivalót maga után a házasságunk – suttog-ta, miközben Shayne készségesen odasimult hozzá.

– Más tekintetben sem fog, ha hajlandó leszel esélyt adni a szerelemnek.

Chaz lehunyta a szemét. – Feleséget akarok, otthont és testi örömöket.

Többet nem – szűrte a szót a foga között. – Majd meglátjuk. – Veszélyes játékot játszik, szép hölgy. – Ez nem játék. Shayne kihúzta a karját a ruhájából, átkulcsol-

ta a férfi nyakát, és csókra kínálta a száját. Le-omló hajával és álarcával féktelen, titokzatos is-tennőre emlékeztette Chazt. Átadta magát a va-rázsának, és szabad folyást engedett az érzései-nek. Sóváran a lány fölé hajolt, szenvedélyesen csókolta, s közben átfogta dús mellét. Illata, amelyet valahogy ismerősnek érzett, valósággal megőrjítette. Gyengéden beleharapott édes ajká-ba, aztán karcsú nyakára siklott az ajka, majd tö-


56/255

rékeny vállára, végül pedig a mellbimbójára. Shayne kéjesen boldog sikkantásai folytatásra ösztökélték, és felhúzta a szoknyáját, hogy végre beteljesüléshez juttassa, amelyre mindketten eszeveszetten vágytak már.

– Várj! – fogta meg a kezét a lány. – Ne itt! Megláthatnak bennünket.

– Nem akarom abbahagyni. Chaz alig bírt beszélni az izgatottságtól. Rég-

óta nem volt már olyan nővel, akit valóban kí-vánt, és a vágy most szinte eszét vette.

– Nem is kell abbahagynod, de nem szeretkez-hetünk itt, az erkélyen. – Shayne hátranyúlt, és kitapogatta az ajtón a kilincset. – Ez a szoba évek óta használaton kívül áll. Itt senki sem talál ránk.

Ha a férfi csak kicsit is figyelmesebb, ráébredt volna, ki az, akit a karjában tart, és megértette volna, miért érzi annyira ismerősnek a csókját, s miért volt már az első perctől biztos abban, mit akar tőle. Megjegyzését azonban gondolkodás nélkül tudomásul vette, és nem ütött szöget a fe-


57/255

jébe, honnan tudhatja a lány, hogy ezt a bálte-remtől távol eső helyiséget régóta nem használ-ják már.

A hold egy darabig mutatta nekik az utat, ám aztán elbújt egy felhő mögé, és ők a sötétben csak tapintásukra és hallásukra bízhatták magu-kat. Chaz ettől még erősebb izgalomba jött, és most már mindenképpen meg akarta kapni a lányt. Ruhája susogásából kitalálta, merre jár. Odalépett hozzá, magához rántotta, és kapkodva levetkőztette.

– Hol van? – kérdezte, és Shayne azonnal tud-ta, mire gondol.

– Erre. Három lépéssel elérték az ágyat. Chaz gyen-

géden lenyomta a lányt a hűs lepedőre, és lehúz-ta róla a harisnyát meg a bugyit. Egy kurta pilla-natig a hold előbújt a felhők mögül, és teljes szépségében megmutatta a férfinak az előtte fekvő nőt. Bőre úgy csillogott, mint a déli tenge-rekben halászott gyöngyök, és csak egy árnya-lattal volt sötétebb a hófehér lepedőnél. Szőke


58/255

haja ezüstösen csillogott a hold fényében, lába köze is ezüstben játszott, és mesebelien halo-vány, ártatlanságot sugárzó lényétől csak ében-fekete, sebezhetőségről árulkodó szeme ütött el élesen. Álarca valamiért még erősítette is ezt a hatást, és titokzatosan szemérmessé varázsolta.

– Nem fogok fájdalmat okozni neked – suttog-ta a férfi.

– Tudom. – A magamévá teszlek, de esküszöm arra a

kevésre, ami még szent nekem, hogy utána fele-ségül veszlek.

– Ezt is tudom. A hold egyre halványabban világított, és Chaz

még azelőtt karjába akarta zárni a lányt, mielőtt egészen besötétedne, hogy magához szorítsa, és neki ne kelljen egyedül éreznie magát az éjsza-kában. Kapkodva ő is megszabadult a ruháitól, aztán lefeküdt az ágyra a lányhoz, és beburkolta teste melegével. Amikor már az orrukig sem lát-tak el, a hátára gördült, és magára vonta Shayne-t, aki lázas csókokkal borította be a mellkasát.


59/255

Haja takaróként borult föléjük, és olyan hosszú volt, hogy a vége a férfi csípőjét csiklandozta.

Chaz megborzongott az izgatottságtól, és át-fordította a lányt, hogy ő kerüljön fölébe. Csók-jai határtalan szenvedélyről és vágyról beszél-tek, mégsem engedett teste sóvár sürgetésének, hanem várakozón két keze közé fogta Shayne arcát.

– Mondd, hogy nem ez lesz az első alkalom az életedben! – kérte, és olyan rekedt volt a hangja, hogy a lány alig ismert rá.

– Nem, nem ez lesz. – Nem biztos, hogy menni fog. Már nagyon

régen… – Akarlak. Most! A férfi másra sem vágyott, csak arra, hogy bir-

tokba vegye és egészen betöltse a testét, de ural-kodott magán. Valami azt súgta neki, hogy hall-gasson még megmaradt csekélyke tisztessége parancsára. Csak nagyon-nagyon óvatosan, szin-te már ösztönösen érintette meg azokat a pontja-it, amelyeken a lány a legnagyobb örömet érez-


60/255

hette. Finoman becézte bőrét a melle és a válla között, izgatott bimbóját, érzékeny, feszes hasát éppen csak valamivel az aranyló háromszög fö-lött, a térdhajlatát, a csípőjét, combja selymes belső felét. Addig-addig simogatta, amíg Shayne már annyira vágyott az egyesülésre, hogy az szinte fájt.

Chaz végre-valahára belehatolt, és a lány való-sággal repült a kéj hullámain. A férfinak eddig életében csak egyetlenegyszer volt része az egy-gyé válásnak ebben a leírhatatlan érzésében. Egyszeriben előtörtek annak a réges-régi éjsza-kájának az emlékei, és többé nem is tudta elfoj-tani őket. Birtokba vették, ahogyan ő birtokba vette az alatta fekvő idegen nőt, akinek álarcán a kis csengők üdvözlést muzsikáltak. Nem bírt el-lenállni ennek az édes hívogatásnak, magához szorította a lányt, mind gyorsabban és gyorsab-ban mozgott benne, míg meg nem érezte, hogy átlépte a boldogító önkívület határát. Akkor ő is követte abba a csillagmiriádos birodalomba, s


61/255

testük, lelkük és szívük tökéletes összhangra lelt, eggyé váltak a másikkal és a természettel.

Nem sokáig lehetett azonban részük ebben a maradéktalan boldogságban. Valahonnan na-gyon messziről Chaz hallotta, hogy kinyílt egy ajtó, aztán hirtelen éles fény borult a szobára, és egy nő ijedt hangja törte meg a csendet.

– Jaj, elnézésüket kérem… Jóságos ég, te vagy az, Chaz? – kérdezte Ella Beaumont. – És te… Shayne?


62/255

3. FEJEZET

Neked, aki a feleségem voltál! Újabb év telt el, mire megint rászántam ma-

gam arra, hogy írjak neked. Egészen biztos vol-tam abban, hogy eljössz a Hamupipőke-bálra, és hajnalig vártam is rád, ám hiába.

Magam sem tudom, miért vetem most papírra ezeket a sorokat. Talán így akarom elmondani, hogy még mindig várom a viszontlátást veled. Az is lehet azonban, hogy soha nem tudom, mikor érkezett el az elengedés ideje, és semmit sem adok fel egykönnyen, amit hiába is akarnék ta-gadni. Mit mondtam el még neked ott rögtön az erkélyen akkor éjszaka? Az eszméletlenségig folytatom a küzdelmet, vagy addig, amíg a másik feladja. Nos, egyelőre még nem láttam be, hogy vesztettem. Ezt az egészen különleges harcot azonban csak akkor fogom megnyerni, ha Te új-ra a karomban fekszel majd.


63/255

Eladtam a birtokot, amelyet kettőnknek vásá-roltam, és megint vándoréletet élek. A sors fura fintora, hogy sokat kerestem a bolton. Még a bá-tyád is elégedett lenne velem. De mit érdekel ez engem? Nekem egyedül. Te számítasz, csak Te vagy fontos.

A fenébe is, Shayne, miért nem jöttél el a bál-ra? Hol vagy, hol keresselek? Vagy csak én hit-tem, hogy mi ketten összeillünk? Meglehet, álom volt csupán az egész, ostoba képzelgés, és talán nem horda hátán a Föld nálam nagyobb bolon-dot, mert még mindig hiszek, és még mindig re-ménykedem.

Szívem, egyetlen szerelmem, Shayne, hol vagy, hol bujkálsz?

Chaz összerándult, mintha horogütést kapott

volna. – Shayne! – Mindent megmagyarázok – hadarta a lány,

miközben Ella sietve kihátrált a szobából, és be-húzta maga mögött az ajtót.


64/255

A folyosóról beszűrődő fényben Chaz meglát-ta, hogy az éjjeliszekrényen kislámpa áll, és fel-kattintotta. Aztán megragadta Shayne álarcát, és letépte róla. A lány soha nem érezte még annyi-ra mezítelennek és kiszolgáltatottnak magát, mint abban a pillanatban, amelyben a kis vil-lanyégő megtörte a szobában a sötétséget. Olyan érzése támadt, hogy Chaz kíméletlen pillantása elől egyetlen gondolata, egyetlen érzése sem maradhat rejtve. Hirtelen kiugrott az ágyból, és maga elé kapta a lepedőt, hogy elrejtse a csu-paszságát. A férfi szerencsére az arcára szegezte a tekintetét, és így egy másik titkát megőrizhette magának.

– Ezt az egészet előre kifundáltátok! Kezdettől fogva jól mulattatok rajtam, te meg a bátyád!

– Nem így volt, Chaz. Engedd, hogy megma-gyarázzam!

– Mit kell itt még magyarázni? – A férfi ket-recbe zárt tigrisként fel-alá járkált a szobában, és még dühösebbnek látszott attól, hogy anyaszült meztelen volt. – A drágalátos bátyád kilenc éve


65/255

egyszer már elszakított bennünket egymástól, most azonban valamilyen rejtélyes okból úgy döntött, hogy mégiscsak összehoz bennünket. Vagyis még mindig mi vagyunk a madzagbá-bok, és ő rángatja a zsinórjainkat.

– De hát te vagy az egyetlen férfi, akit valaha is szerettem…

Chaz visszament az ágyhoz, és haragjában vonzóbb volt, mint valaha.

– Most már elég jó vagyok neki, mert van föl-dem, házam és némi pénzem is? Így már elfo-gadható férj lehetek a húga számára?

– Rafe nem is tudja, hogy időközben meggaz-dagodtál.

– Nyomozóval figyeltetett, Shayne. Csak így lehetett. Más magyarázat nem létezik. – A férfi felkapta a padlóról a nadrágját, és belebújt. – Ez az én meghívásomat ugyanúgy megmagyarázza, mint azt, hogy te itt vagy. Köszönöm, de nemet kell mondanom a lehetőségre. Nem engedem, hogy a Beaumont család másodszor is tönkrete-gye az életemet.


66/255

Megismétlődne a múlt? – kérdezte magától Shayne gondolatban. Megint csak egyetlen éj-szakát tölthet azzal a férfival, aki már sok évvel ezelőtt elrabolta a szívét, és megint elveszíti a szerelmét? Nem, nem, és még egyszer nem! Túl sokáig tűrte félénken, hogy csak megtörténjenek vele a dolgok. És mi lett a vége?

Heves mozdulattal, akár egy szárit, magára te-kerte az ágytakarót. Haja kócosan omlott a vál-lára, ám ez most kicsit sem érdekelte.

– Nélkülem sehová sem mész – jelentette ki határozottan, és haragos pillantásokat lövellt Chaz felé.

– Tévedsz, ha ezt hiszed. – Megígérted, hogy magaddal viszel. – De csak azért, mert akkor még nem tudtam,

ki vagy. Kerül, amibe kerül, jobb belátásra kell téríte-

nem, gondolta a lány. Ez az egyedüli lehetősé-gem arra, hogy megtaláljam a boldogságot, és nemcsak én, hanem Chaz is, amire ő éppúgy vá-gyik, akár elismeri, akár nem.


67/255

– Azért jöttél ide, hogy feleséget találj magad-nak. Emlékszel még? Most már nincs időd arra, hogy valaki mással megismerkedj.

– Már hogyne lenne! – A férfi kapkodva bele-bújt az ingébe, és begyűrte a nadrágjába. Sietté-ben begombolni már elfelejtette, és Shayne te-kintete napbarnított felsőtestére tapadt. Egy órá-ja sincs még, hogy csókokkal borította be. A gondolatra kéjesen megborzongott, de Chaz kö-vetkező szavai kíméletlenül visszarántották a valóságba. – Talán már nem lesz nagy a válasz-ték, de még nem hajnalodik.

– Neked csak ennyit jelent, ami az előbb tör-tént közöttünk?

– Bármennyire is élveztem nagyvonalú áldo-zatodat…

– Elég, ne folytasd! – A férfi szavai tőrdöfés-ként érték a lányt. – Menj, ha menned kell, de ne tedd tönkre az elmúlt óra varázsát!

Chaz vonásai egy pillanat erejéig ellágyultak, és Shayne felismerhette benne azt az embert, aki valamikor volt. Azt a férfit, aki egyetlen közös


68/255

estéjükön viharosan beleszeretett, és gondolko-dás nélkül feleségül is vette.

– Shayne! Chaz úgy suttogta el a nevét, mintha az élete

legszebb perceit idézné fel benne. Ekkor azon-ban megint kinyílt mögöttük az ajtó. Chaz hirte-len megfordult, és kihívóan a lány elé állt, hogy megóvja a fenyegető veszélytől.

– Shayne? – kérdezte Rafe. – Jól vagy? A lány mélyeket lélegzett, és még mindig an-

nak a hatása alatt állt, amit az imént Chaz sze-méből kiolvashatott. Ha elismeri, ha nem, egé-szen biztos, hogy még ma sem közömbös iránta. Elfojtja az érzéseit, ám azok ettől még léteznek.

– Jól vagyok, Rafe. Éppen azon voltunk… – Ha nem lett volna ennyire szomorú, ami történt, még nevetni is tudott volna rajta. – Chaz meg én éppen azon voltunk, hogy újra közelebb kerül-jünk egymáshoz.

– Ella aggódik érted. – Ami itt folyik, az csakis rám és a húgára tar-

tozik, Beaumont! – szólt közbe Chaz indulato-


69/255

san. – Vagy talán már megint bele akarja ütni az orrát a kettőnk dolgába?

– Én csak arról akartam meggyőződni, hogy Shayne-nek nem esett baja.

– A húga nagy kislány már. Néhány kék foltba még nem hal bele.

Rafe szeme dühösen villogott, miközben bel-jebb lépett a szobába.

– Ha egyetlen karcolást is ejt rajta… Ezúttal a lány lépett védelmezően Chaz elé. – Ez csak afféle szólásmondás, Rafe. Chaz

nem szó szerint értette. Ő soha nem okozna fáj-dalmat nekem.

– Dicséretes a bizakodásod – súgta Chaz a fü-lébe –, elvégre éppen elbúcsúzni készültem tő-led, amikor a bátyuskád beállított.

Rafe meghajtotta a fejét. – Intézkedem, hogy készítsék elő a könyvtár-

szobát az esketésetekhez. Van valamilyen kí-vánsága a szertartással kapcsolatban, McIntyre?


70/255

– Igen, van. – Chaz lehajolt a nyakkendőjéért. – Annak örülnék a legjobban, ha sor sem kerül-ne rá. Megkaptam, amit akartam.

Rafe nagy levegőt vett, és a húga tudta, na-gyon gyorsan cselekednie kell, ha nem akarja, hogy a két férfi közül az egyik betört orral hagy-ja el ezt a szobát.

– Korlátozott időre is köthetnénk házasságot – mondta kérlelően Chaznek csendesen, hogy Rafe ne hallhassa. – Csak addig maradnánk együtt, amíg biztosak lehetünk abban, hogy nem estem teherbe.

– Micsoda? Miről beszélsz? A lány bosszús pillantást vetett rá. – Magad mondtad, hogy az óvszer volt az első,

amit elcsomagoltál. Az viszont nem jutott eszedbe, hogy használd is.

– Komolyan gondolod, hogy teherbe eshettél? – kérdezte Chaz elképedve és kicsit hangosab-ban, mint kellett volna. – A francba!

– Teherbe ejtette… Utolsó szemét! – sziszegte Rafe dühösen. – Most felöltöztök, és öt perc


71/255

múlva találkozunk a könyvtárszobában. Addigra a pap is ott lesz.

– És ha én nem vagyok hajlandó feleségül venni a húgát?

– Azt akarja, hogy fattyút hozzon a világra? Igaz, magának ez már nem lenne újdonság.

Chaz falfehér lett, és ökölbe szorította a kezét. Shayne rémülten hol rá, hol meg a bátyjára né-zett. Olyasmiről beszélnek itt, amit ő nem ért, de bármiről legyen szó, az biztos, hogy megvere-kedni is készek miatta.

– Lecsillapodnátok végre, hogy értelmes em-berek módjára tárgyalhassunk? – szólt közbe a lány gyorsan, mielőtt elszabadult volna a pokol. – És egyáltalán, miről vitáztok?

– Semmi olyanról, ami miatt neked aggódnod kellene – felelte Rafe. – A leendő férjed és én éppen egyezségre próbálunk jutni. Nos, McIntyre, mi lesz? Elfogadja a feltételeimet, és feleségül veszi a húgomat?

– Ezt még megbánja, Beaumont!


72/255

– Efelől szemernyi kétségem sincs. – Rafe gú-nyosan elhúzta a száját, és megvonta a vállát. – Shayne azonban a húgom, és én mindent megte-szek azért, hogy boldog legyen. Neki pedig, számomra egyébiránt érthetetlen okból, szent meggyőződése, hogy csak magától kaphatja meg ezt a boldogságot – tette hozzá, aztán sarkon fordult, és minden további nélkül elhagyta a szobát.

– Chaz? – Nem hallottad, mit mondott a bátyád? Felve-

szel valamit az esketéshez, vagy egy szál ágyta-karóban járulsz az oltár elé?

– Nem akartalak becsapni, Chaz, és azt sem terveztem el előre, hogy az ágyban fogok kiköt-ni veled. Egyszerűen csak időt szerettem volna nyerni arra, hogy kiderítsem, milyen ember lett belőled. Utána felfedtem volna magam előtted.

– Édesem, én pontosan tudom, hogy ezt az egészet alaposan kiterveltétek. Egy készséges nő, egy vetett ágy a közelben, az ajtó előtt pedig


73/255

egy éber rokon. Ez a recept egyidős az emberi-séggel.

– De hát… – Elég ebből, Shayne! Kereken harminc má-

sodperced van arra, hogy magadra vegyél vala-mit. Esküszöm, hogy különben úgy vonszollak le a lépcsőn, ahogy vagy.

A lány sietve felöltözött, csak a harisnyáját nem húzta vissza. Hosszú ruhája alatt úgysem látszik, van-e rajta, vagy sincs. Miután végzett, felszegett fejjel az ajtóhoz indult, de a férfi eláll-ta az útját. Arckifejezése furcsán megváltozott, és már megint arra a Chazre emlékeztette a lányt, akit annak idején megismert, aki mellett biztonságban érezhette magát, s akiről tudta, hogy szereti és gondoskodni akar róla.

– Shayne! – A nevét is úgy mondta ki, mint akkor régen. – Nem folytathatjuk ott, ahol kilenc éve abbahagytuk.

– Tudom. – A lány a férfira emelte a szemét, amely egyszerre mesélt sajnálkozásról és re-ménykedésről. – Jövőnk viszont van még.


74/255

Chaz feltépte az ajtót, és mutatta Shayne-nek, hogy menjen előre. Ő engedelmesen elindult, és már csak a folyosón jutott eszébe, hogy az álar-cáról megfeledkezett. Hirtelen sarkon fordult, és visszasietett a szobába, bár maga sem tudta, mi-ért lett számára egyszeriben ilyen fontos az ál-arc. Miközben karjára akasztotta a gumiszala-got, a csengettyűk izgatott csilingelésbe kezdtek.

– Mit művelsz? Arra a vacakra már semmi szükség.

– Tudom, de szeretném, ha nálam lenne. – Eddig azt hittem, az emberek olyan tárgya-

kat őriznek meg, amelyek életük szép pillanatai-ra emlékeztetik őket.

– Miért vagy ilyen elutasító, Chaz? Miért nem segítesz nekem abban, hogy újra megtalálhassuk azt, ami egyszer már a miénk volt?

A férfi hidegen, rezzenéstelenül nézett rá. – Mert nem akarom, hogy bármi közöm le-

gyen ahhoz az érzéshez, amelyet te szerelemnek nevezel, és ami egyébként is hazugság csupán. Sem tőled nem kell, sem bárki mástól. Ha pedig


75/255

ezt az égbekiáltó csalást apró sóhajtásokba pró-bálnád becsomagolni, amelyek között örök hű-séget ígérnél nekem, esküszöm, hogy hamarabb visszaküldelek a bátyádhoz, mintsem egyetlen szó is elhagyhatná a szádat. Megértettél?

Shayne megborzongott, és álarcán most úgy szóltak a kis csengők, mintha lélekharangok lennének.

– Igen, megértettelek. Chaz a lelkész előtt állt, és látta, hogy beszél,

de a szavait nem hallotta. Ebben a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy nem kellett vol-na elmondania az igazságot Shayne-nek. Fenn-tartásait kíméletesen is az értésére adhatta volna. Akkor talán elkerülhette volna, hogy fekete szeméből kétségbeesést kelljen kiolvasnia, és rémült sóhaja sem érte volna ökölcsapásként. Akkor azt sem hallotta volna, hogy csengettyűs álarca a földre esett, mielőtt Shayne fájdalmában méltóságteljesen elrohant, ő pedig legszíveseb-


76/255

ben utánaeredt volna, hogy átölelje, és sírig tartó szerelmet fogadjon neki.

Chaz egyszer csak arra eszmélt, hogy kínos csend van körülötte. Valami fontos történhetett, amíg ő átadta magát a gondolatainak, olyasmi, ami mindenkit arra késztetett, hogy őt nézze fe-szülten.

– Igen, akarom – mondta abban a reményben, hogy ezt várják tőle.

– Ó, Chaz! – suttogta Shayne, és könnyel telt meg a szeme.

A férfi boldogan elveszett volna a tekinteté-ben. Ehelyett nagyot sóhajtott.

– A fenébe, Shayne, mit csináltam már megint rosszul? – kérdezte.

Rafe megütögette a karját. – Fafej, a húgom nemet mondott. – Hogyan? Bocsássanak meg nekünk egy pil-

lanatra! – Chaz megfogta Shayne könyökét, és a szoba egyik sarkába vezette. – Mi van veled?

A lány lehajtotta a fejét.


77/255

– Képtelen vagyok megtenni. Nem akarom, hogy Rafe kényszerének engedve vegyél felesé-gül, és én sem akarlak kényszeríteni semmire.

– Nem ismered a valódi indítékaimat. – Dehogynem – vetett Shayne gyors pillantást

a karórájára. – Még van időd arra, hogy virrada-tig találj magadnak valaki mást.

– Felejtsd el! Amit elkezdtünk, be is fejezzük. – De hiszen azt mondtad… – Igen, de közben gondolkodtam. Valóban el-

képzelhető, hogy állapotos vagy. – Nem, nem! Egyébként is, azonnal el akartál

menni, amint megtudtad, hogy velem szeretkez-tél.

– Ez igaz. Ha a bátyád nem tart vissza, már ár-kon-bokron túl járok.

– Na látod! Vagyis nem akartál elvenni – ér-velt a lány.

A férfi egyetlen pillantásával elhallgattatta. – Édesem, én senkit sem akarnék feleségül

venni. Te viszont lefeküdtél velem, és ezzel megpecsételted a sorsodat. Nekem már akkor


78/255

sem volt más választásom, amikor eljöttem ide, most viszont végképp csak ez az egy lehetősé-gem maradt. És neked is.

Ezzel máris többet mondott a kelleténél. – Hogyhogy nem volt más választásod? – Idejekorán figyelmeztettelek, hogy maradtak

még titkaim. – És… Rafe ismeri őket. Így van? A titkaidra

célzott az előbb. – Elképzelhető, hogy jól értesült, de ez sem-

min sem változtat. – Chaz a fejével a rögtönzött oltár felé bökött, amely előtt türelmetlenül vára-kozott Rafe, Ella és a pap. – Ideje, hogy túles-sünk a dolgon.

– És ha másodszor is nemet mondok? – Nem fogsz. – Amint biztos leszek abban, hogy nem várok

gyermeket tőled, felbontatom a házasságunkat. Chaznek valójában meg kellett volna köny-

nyebbülnie attól, amit hallott, őt azonban érthe-tetlen düh kerítette hatalmába.


79/255

– Velem maradsz, amíg beváltod az ígéretedet, és otthonossá varázsolod a farmomat! Utána még mindig elmehetsz. Ha akkor egyáltalán menni akarsz még.

– Biztosan úgy lesz. – Jól van. Most pedig menjünk vissza a többi-

ekhez, és mondd meg nekik, hogy meggondol-tad magad! Hosszú az út Coloradóig.

Miután összeadták őket, és felhúzták egymás ujjára az ugyancsak rögtönzött gyűrűket, ame-lyeket Rafe az aranyszínű meghívókból vágott ki, Chaz karjába zárta újdonsült feleségét. Shayne felnézett rá, és olyan belső erőt olvasott ki a szeméből, amelynek kilenc éve jelét sem igen látta. Az eltelt időben szerzett tapasztalatai szemlátomást megedzették a férfit. Ám nem egyedül vele játszott gonosz játékot az élet, és nemcsak ő állta meg a helyét a küzdelmekben, hanem Shayne is. Ő azonban megőrizte érző szívét, és továbbra is készen állt a szerelemre, bármennyire is valószínűtlennek tűnt, hogy va-laha is része lehet benne.


80/255

Chaz lehajolt hozzá, és abban a tudatban csó-kolta meg, hogy Shayne a feleségeként fog mel-lette élni, ha csupán néhány hétig is. Fura fintora a sorsnak, hogy legnagyobb vágya éppen most teljesül, most, amikor már régóta nem hisz az álmokban. Miután megcsókolta, nem szívesen engedte el.

– Most azonnal össze kell csomagolnod – fi-gyelmeztette. – Amint elkészültél, indulunk.

– Segítek neked – ajánlkozott Ella. Rafe átölelte a húgát. – A férjed és én a dolgozószobámban leszünk. – De ne veszekedjetek! – kérte őket Shayne, és

mindenkinek olyan érzése támadt, hogy a könyvtárszoba falai sokáig visszhangozták még a szavait.

Miközben a Beaumont-ház labirintusszerűen

ágas-bogas folyosóin haladt Rafe mellett, Chaz elszántan igyekezett visszanyerni a nyugalmát. Miután megérkeztek a dolgozószobához, Rafe kinyitotta előtte az ajtót.


81/255

– Bámulatos, mi mindent megtudhatunk vala-kiről, ha igazán akarjuk – jegyezte meg, és az íróasztalán fekvő vaskos iratrendezőre mutatott. – Kíváncsi az anyagára, McIntyre?

– Sejtettem, hogy figyeltet. Még azt is tudta, mekkora gyűrűt kell kivágnia nekem papírból, úgyhogy nyilván a legszemélyesebb dolgaim után is nyomoztatott. Talán még egy nőt is a nyakamra küldött, aki ágyba bújt velem, hogy további, igen-igen bizalmas értesülésekre tegyen szert.

Rafe arcán egész este most először oldódott valamelyest a feszültség.

– Pontosan tudom, hány nővel volt együtt a húgom után, barátom. És csak ezért engedtem meg, hogy feleségül vegye Shayne-t.

Chaz nem állt messze attól, hogy szabad fo-lyást engedjen a dühének.

– Nem volt joga ahhoz, hogy nyomozót állít-son rám!

– Ella ugyanezt mondta, és nem is egyszer. – Rafe fellapozta az íróasztalon fekvő iratrende-


82/255

zőt. – Van itt még valami, amiről beszélni aka-rok magával, mielőtt az asszonyok csatlakoznak hozzánk.

A rohadt életbe! – gondolta Chaz. – Mi az? – kérdezte fennhangon. – Nyugalom, McIntyre! Csupán ajánlatot ké-

szülök tenni magának. – Tegyen, csak essünk már végre túl ezen a

kutyakomédián! – A nyomozóiroda igen érdekes értesüléseket

is eljuttatott hozzám. – És? Rafe egyenesen Chazre nézett. – Ha valaha is a segítségemre szorulna, hívjon

fel bátran! Chaz, aki eddig önkéntelenül visszatartotta a

lélegzetét, most nagyot sóhajtott. Akár sértőnek is érezhette volna az ajánlatot, és büszkeségé-nek, haragjának engedve megmutathatta volna Beaumont-nak, mit gondol a segítőkészségéről. Már viszketett a tenyere, mégsem ütötte arcon a


83/255

sógorát, hanem kezet nyújtott neki, és őszintén megköszönte barátságos szavait.


84/255

4. FEJEZET

Neked, aki a feleségem voltál! Az éjszaka rólad álmodtam. Három év telt már

el azóta, hogy utoljára láttalak, de én még min-dig rólad álmodom. Kedves illatod lengett körül, és egy pillanatra elhitette velem, hogy ott fekszel mellettem. Hallottam a hangodat, kissé félénken szólt ugyan, mégis egy szenvedélyes nő hangja volt. A szemedet is láttam. Koromfekete volt, mint az éjszakai égbolt. Először mosolyogva néztél rám, aztán hihetetlenül melegen, végül pedig olyan szerelmesen, ahogyan soha senki nem, amióta téged elszakítottak tőlem.

Elcsépelten hangzik, ha azt mondom, hogy a bőröd olyan volt, mint a bársony és a selyem, a hajad pedig aranyló vízesésre emlékeztetett, mi-közben a szobába besütő holdfényben beborított bennünket?

Tudod Te egyáltalán, hogy állandóan rád kell gondolnom, és csak akkor nyerhetem vissza a


85/255

nyugalmamat, ha majd újra a karomba zárhat-lak? Sejted legalább, hány, és hány éjszakát töl-töttem ébren, mert kínzó vágyat éreztem arra, hogy még egyszer utoljára megérinthesselek, és istenhozzádot mondhassak neked? Elraboltad a szívemet, Drágám, és azóta a lehetetlenre vá-gyom. Ha meglátok egy nőt, azonnal veled ha-sonlítom össze. Egyikük sem veheti fel azonban veled a versenyt, és egyikük sem adhatja meg nekem azt a beteljesülést, amelyet tőled megkap-tam.

Szeretlek, édes Shayne, őrökre szeretni foglak, és másik nőnek soha nem lesz helye az életem-ben.

A késő délutáni napsugarak vakító fénybe bo-

rították a coloradói tájat, és ugyanolyan élesnek mutatták a Shayne előtt emelkedő ház vonalait, mint a mellette álló férfi mogorva vonásait.

– Szóval ez az otthonod – mondta mégis bát-ran.


86/255

– Nem – felelte Chaz színtelen hangon –, ez a házam. A te feladatod lesz, hogy otthont teremts belőle.

Shayne szemügyre vette a nagy farmházat, amelyről első pillantásra is lerítt, hogy sürgős felújításra szorul. A verandára vezető lépcsők lekoptak, a tetőt pedig látni valóan mindig csak toldozgatták-foldozgatták. A zsalukat már évek óta nem festették át, az esőcsatorna pedig gya-núsan úgy festett, mintha különféle szárnyas és nem szárnyas állatok vertek volna benne tanyát. A ház körül is hasonlóan szánalomra méltó álla-potok uralkodtak. Azt a darabka földet, amely valaha valószínűleg kert lehetett, most megful-ladással fenyegette a kedvére burjánzó gaz. An-nak a kiirtása azonban várhat tavaszig.

Már ha akkor ő még itt lesz. Shayne önkénte-lenül a hasára tette a kezét. Fogant-e gyermek a testében a Chazzel töltött viharos éjszakán? Né-hány hét múlva választ kap majd a kérdésére. Addig csak reménykedhet.

– Mondd meg, mit tegyek!


87/255

– Idekint semmit. Azt majd én megcsinálom. A te tudásodra odabent lesz szükség.

Shayne bizalmatlan pillantást vetett a megve-temedett bejárati ajtóra. Ha mögötte ugyanilyen elkeserítő a helyzet, akkor cseppet sem lesz egy-szerű dolga. Mélyeket lélegzett, és azzal biztatta magát gondolatban, hogy meg fog birkózni a feladattal. Ha együtt akarja leélni az életét Chazzel, otthonná kell alakítania ezt a deszkák-ból és kátránypapírból szívtelenül összetákolt romhalmazt.

– Lássuk a medvét! – jelentette ki végül. Chaz előrement, és vállával lökte be az ajtót.

Shayne a küszöbön egy pillanatig habozva meg-állt, ám aztán megerősítette a szívét, és beljebb lépett. Ahelyett, hogy a férje ölben vitte volna át a küszöbön, amint az friss házasoknál szokás, ő mögötte botorkált, s közben nagyjából annyira érezte magát szívesen látottnak, mint az a ven-dég érezheti, aki mezítláb állít be egy fogadásra, amelyen mindenkitől elvárták, hogy estélyi öltö-zékben jelenjen meg. Ha eddig csak valamelyest


88/255

is feleségnek gondolta magát, a küszöb átlépése után maradéktalanul nyoma veszett ennek az ér-zésének.

Miért lehet annyira fontos Chaznek, hogy ép-pen én teremtsek számára otthont? – tette fel magának most először a kérdést. Miért van szüksége feleségre, amikor egy belsőépítész is megtenné? Shayne elszántan emlékezetébe igyekezett idézni, mit mondott neki a férfi. Igaz-ság szerint nem sokat. Mégis nagyon fontos le-het számára, hogy otthona legyen, ha még meg-nősülni is hajlandó volt érte, noha mindenre vá-gyott, csak házasságra nem.

Valahonnan a ház belsejéből alacsony, ősz ha-jú cowboy került elő.

– Komoly gondjaink vannak, főnök. Kettő is – mondta köszönésképpen.

– Hogy ez engem miért nem lep meg? – kér-dezte Chaz nagy sóhaj kíséretében, mielőtt Shayne-hez fordult. – Penny az előmunkásom. Penny, ő Shayne, a feleségem.


89/255

Az előmunkás borostás állát simogatva kíván-csi pillantást vetett Shayne-re.

– Alighanem az volna a legjobb, ha most rög-tön bemenne a dolgozószobába, főnök – fordult aztán vissza Chazhez.

– Miért? A fenébe! Ugye nem azt akarod mondani, hogy már megint itt van a doña?

– De igen. Gondoltam, a dolgozószobában ül-tetem le, mert az az egyetlen elfogadható helyi-ség a házban. Nem hiszem, hogy az öreglány turkálna a holmijában, főnök. Vagy maga azt is el tudja képzelni róla?

– Nem igazán. És mi a másik gond? – Mojo. – Mi van vele? Penny kihúzta magát, de így sem lett sokkal

magasabb. – A fülébe jutott, hogy maga feleséget keres,

főnök. – Kitől tudta meg, ha nem tőled? – Az végül is mindegy, az a lényeg, hogy most

irtó dühös. Ha gondolja, szólok Jumbónak, hogy


90/255

legyen gondja rá. Csak azt ne kérje a fiúktól, hogy ők foglalkozzanak a doñával, mert mind rettegnek attól a vén sárkánytól.

– Ők igen, de te nem, igaz? – Ne ingereljen, főnök! – figyelmeztette

Penny. – Ha kihoz a sodromból, felnyergelem a lovamat, és Winstonékig meg sem állok vele. A kis lady azt mondta, bármikor kaphatok állást tőle.

– Azt azért megnézném, hogy Winstonék elő-munkásának a keze alatt dolgozol? – fonta szé-les mellkasa előtt keresztbe a karját Chaz. – Ami Gabbynak fehér, az neked egészen biztosan fe-kete. Még egy bikát is tehénnek mondanál, csak hogy Gabbynak ne legyen igaza.

Shayne elfojtott egy sóhajt. Ha ez így megy tovább, még karácsonykor is itt fognak állni. Legfőbb ideje, hogy a tettek mezejére lépjen.

– Amíg te Mojóval beszélsz, Chaz, én majd foglalkozom a doñával. Megkínálnám kávéval, ha Penny volna olyan szíves, és főzne nekünk.

Az idős cowboy sértett képet vágott.


91/255

– Nem vagyok én szakács! – Tudom, de a világ legjobb szakácsa sem

főzhet olyan jó kávét, mint egy farm előmunká-sa.

Penny elvigyorodott. – Inkább ne mondjon ilyeneket, ha Mojo a kö-

zelben van! – Ő az, aki éppen a konyhában tombol? – Aha. Pompás! – gondolta Shayne. Tíz perce sincs

itt, és máris sikerült vérig sértenie valakit. – Az is nehezére esne, hogy behozza a kávét a

doñának és nekem, Penny? – Igen, de mert maga még új itt, ezúttal kivé-

telt teszek. – Köszönöm. Nagyon kedves. Az előmunkás halkan szitkozódva elindult. – Kedvesnek nevezett! Szépen vagyunk,

mondhatom! Az ember töri magát, aztán juta-lomképpen sértést vágnak a fejéhez.

– Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne… – kezdte Chaz, de Shayne a szavába vágott:


92/255

– Majd gyere be hozzánk, ha beszéltél Mojóval!

– Nézd… Shayne megsimogatta a férfi karját. Mindössze

azt akarta értésére adni, hogy nem kell aggód-nia, ám már ettől a futó érintéstől is olyan erős vágy fogta el, hogy beleremegett. Hogy lehet ez? Kilenc évnek valójában elégnek kellett vol-na lennie ahhoz, hogy elcsituljanak az iránta táp-lált érzései, de nem így történt. Ha megérinti, de már akkor is, ha csupán ránéz, azonnal az ölelé-sére vágyik, és abban reménykedik, hogy egy szép napon mégiscsak a szívébe zárja megint.

– Azért vettél el, hogy eleget tegyek egy fele-ség kötelességeinek. Engedd hát, hogy tegyem a dolgomat, Chaz! Meg tudok úgy inni egy csésze kávét a doñával, hogy semmi baj nem lesz belő-le.

– Erre én nem vennék mérget. – Vagy megbízol bennem, vagy hagyjuk abba

ezt az egészet!


93/255

– Nem rólad van szó. – A férfi idegesen bele-túrt a hajába. – Először is a hölgy neve doña Isabella Madalena Vega de la Cruz.

– Érdekes! És másodszor? – Másodszor… A pokolba, Shayne! – Ő az egyik titkod. Így van? Chaz feszült vonásai megerősítették Shayne

sejtését. – Köze van hozzá, és nem akarom, hogy ő

mondja el neked, amit tőlem kellene megtudnod. Arra nem szolgáltál rá.

Bármi legyen is azzal a nővel, Chaz azon van, hogy megvédje őt. Ez reményt ébresztett Shayne-ben, ha egészen halványát is csupán.

– Majd úgy intézem, hogy ne mesélhesse el. Így jó lesz?

– Aligha lehet másként. – Merre van a dolgozószobád? A férfi Shayne mögé mutatott egy ajtóra. – Amint lehet, jövök én is. – Minden rendben lesz – mondta Shayne mo-

solyogva.


94/255

– Az nem valószínű. – Chaz a felesége tarkó-jára tette a kezét, magához húzta, és csókot nyomott a szájára. Már el akarta engedni, de az-tán még egyszer megcsókolta, és ezúttal sokkal követelőbben, féktelen szenvedéllyel. – Támadt egy ötletem.

Shayne nem igazán tudta, miért, de továbbra is csukva tartotta a szemét.

– Mi az az ötlet? – Mi lenne, ha hagynánk, hogy a hívatlan ven-

dég és a dühöngő szakács egy darabig még a sa-ját levében főjön? Fellopózhatnánk a lépcsőn, hogy megpróbáljuk behozni az elvesztegetett ki-lenc évet. Kis szerencsével Mojo megnyugszik, a doña pedig elmegy, mire lejövünk.

Shayne most már kinyitotta a szemét. – Ezek szerint a két rossz közül még én va-

gyok a kisebbik? – Nem, te olyan vagy nekem, mint a biztonsá-

gos kikötő, amelybe szívesen elhúzódnék a világ viharai elől. – Shayne egészen összezavarodott, miközben a férfi ajka bejárta a száját, az arcát,


95/255

és végül a fülcimpájára siklott. – Olyan vagy, mint sivatagban az oázis, mint friss forrásvíz a köves, poros pusztaságban.

Ezt a férfit ismeri! Ez az a Chaz, akibe annak idején beleszeretett. Visszatérése titkolt öröm-mel töltötte el Shayne-t, és óriási megkönnyeb-büléssel fogadta, hogy a régi Chaz McIntyre mégsem tűnt el nyomtalanul. Némi erőfeszítés-sel talán sikerül majd megszabadítania a kemény és rideg védőpáncéltól, amelyet maga köré vont.

– Én is örülnék, ha felmehetnénk, és örökre el-rejtőzhetnénk odafent. Csak mi ketten.

– Megtehetjük – ölelte magához a férfi. – Fel-veszed az álarcodat, Shayne, és úgy teszünk, mintha idegenek lennénk egymás számára, akiknek nincs aggasztó múltjuk, de jövőjük sem. Csak a pillanatot élvezzük. Addig, ameddig tart.

Chaz utolsó mondata könyörtelenül visszarán-totta Shayne-t a valóságba.

– És ha véget ért? Akkor mi lesz? – Azzal majd később törődünk. Sokkal ké-

sőbb.


96/255

– Jó volna… – Mi? Shayne mélyen a férfi szemébe nézett. Érzi va-

jon, mi az, amit olyan nagyon nehéz kimonda-nia?

– Jó volna, ha tegnap éjszaka többet jelentet-tem volna neked a gyors kielégülésnél, és jó volna, ha ez akkor is így lenne, ha most felme-gyünk.

Nem kellett volna ezt mondania. Chaz azonnal magába zárkózott, és vonásai, amelyek az előbb még tüzes szenvedélyről árulkodtak, egyszeri-ben fagyosak lettek. A szíve köré vont páncélon is tüstént bezáródott az aprócska rés. Hirtelen hangulatváltozása könnyeket kergetett Shayne szemébe, amelyektől sűrű pislogásokkal próbált megszabadulni.

– Figyelmeztettelek, mielőtt összeházasodtunk – mondta a férfi.

– Tudom. – Ne várj el többet tőlem annál, mint amit

megadhatok!


97/255

Shayne önkéntelenül elhúzta a száját. Fájdal-ma gúnynak adta át a helyét.

– Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de újra meg újra kísérletet teszek majd arra, hogy visszaszerezzem a szerelmedet.

– Akkor erősítsd meg a lelkedet, mert ezen a téren semmi sem fog változni!

Shayne vállat vont. – Mi lenne, ha most a dolgunk után néznénk?

Úgy legalább megszolgálnánk, hogy utána oda-fent jól érezzük magunkat.

– Abban nem lesz hiba. – A férfi megint ma-gához ölelte, és még egyszer megcsókolta. – Már alig várom.

Szeméből sóvár vágy áradt, mint kiéhezett ra-gadozóéból, amikor váratlanul teli vadetetőre bukkan. Shayne fejében egyszeriben világosság gyúlt. Egy kiéhezett állat is mohón ráveti magát a vályúra, ám miután jóllakott, nem érdekli töb-bé.


98/255

– Úgy gondolod – szegezte Chaznek a kérdést –, hogy egyszer majd elmúlik, ami most egy-máshoz hajt bennünket?

– Egészen biztosan úgy lesz. Egy nap majd ar-ra ébredünk a másik mellett, hogy már csak for-ró sivatagi homok és hideg kőtenger van közöt-tünk.

– Ha valaha is eljönne ez a nap, nem kell majd megkérned, hogy hagyjalak el. Magamtól fogok elmenni.

A férfi helyeslően bólintott, Shayne-nek mégis nehéz volt elszakadnia tőle. Szerette volna át-ölelni, hogy sírig tartó, örök szerelmet fogadjon neki, és kijelentse, most, miután megint egymás-ra találtak, soha semmi nem választhatja el őket. Óvatossága azonban arra intette, hogy visszafo-gottnak, tartózkodónak mutassa magát.

– Megyek és bemutatkozom doña Isabellának – mondta.

Miközben kinyitotta a dolgozószobába nyíló ajtót, lélekben felkészült a találkozásra azzal a bizonyos Isabellával, aki tudója Chaz féltve őr-


99/255

zött titkának. A doñát első látásra lenyűgöző je-lenségnek találta. Olyan egyenes derékkal ült az íróasztalnál a székén, mintha nyársat nyelt vol-na. Az ajtónyitásra nem fordult meg, hanem pil-lantását egy pontra szegezte maga előtt a falon.

Shayne már odaért hozzá, amikor az idős nő végre ráemelte fekete szemét. Állát közben elő-reszegezte, de összekulcsolt kezét továbbra is az ölében pihentette. Megkapó vonásai lázongó természetről árulkodtak, bár tartása egyébként arra vallott, hogy gondosan őrzi a társadalmi helyzete megkövetelte látszatot.

Igazán érdekes jelenség, gondolta Shayne. – Doña Isabella – mondta fennhangon –,

Shayne McIntyre vagyok, Chaz felesége. Elné-zését kérem, hogy megvárakoztattuk, de csak most érkeztünk meg.

– Azt mondja, a felesége? – Az idős hölgy szi-gorú arca egy pillanatra felderült. – McIntyre ezek szerint eleget tett a követelésemnek. Beval-lom, őszintén meg vagyok lepve.


100/255

Shayne nem az íróasztal mögött álló székbe ült le, hanem doña Isabella mellé. Abban remény-kedett, hogy ezt majd előzékenysége jelének ve-szi.

– Miért lepte meg, hogy Chaz megnősült? Dofta Isabella rászegezte sötét szemét, ame-

lyet hollófekete pillák árnyékoltak. – Nem hittem volna, hogy lesz olyan nő, aki

enged a győzködésének, és eljön vele ide. – Engem nem kellett győzködnie. A doña megvetően felhorkant. – Ettől kicsivel sem találom rokonszenvesebb-

nek. Shayne somolyogva nézett vissza rá. – Miért kellene azon igyekeznem, hogy el-

nyerjem a tetszését? – Ha azt akarja, hogy együttműködjem magá-

val, ereje szerint mindent el kell követnie az elégedettségem kivívása érdekében.

Ez egyre érdekesebb lesz! – Éppen kávét készíttetek magunknak. Mit

gondol, ez jó lesz kezdetnek?


101/255

– Nem. Én csak teát iszom. – Kár! – felelte Shayne látványos közömbös-

séggel, mert kitalálta, hogy az idős nő szánt-szándékkal ingerli, és a nyugalmából akarja ki-zökkenteni. – Attól tartok, Penny halálosan megsértődne, ha cowboy létére arra kémem, hogy főzzön nekünk teát.

Doña Isabella arcán mintha mosoly suhant volna át, ám a következő pillanatban máris hi-deg-rideg lett megint.

– Az egy faragatlan tuskó. – Én egészen kedvesnek találtam. Mindeneset-

re egyenes és őszinte. – Az, csak éppen egy alkalmazottnak nem kel-

lene mindenhez megjegyzést fűznie, mert az nem való.

– Óhajtja, hogy beszéljek vele? – kérdezte Shayne.

– Azt hiszi, bármit is elérhetne nála? – Nem, nem hiszem. – Shayne közelebb hajolt

az asszonyhoz, és lehalkította a hangját: – Vi-szont jól szórakoznék.


102/255

Doña Isabella hangosan felnevetett. Éppen ak-kor, amikor mögöttük kinyílt az ajtó, és Penny lépett be rajta, két nagy bögre gőzölgő kávéval a kezében.

– A kávé üres, mert szerintem legfeljebb egy korty whiskyvel szabad ízesíteni. Minden más csak felvizezi, és elrontja a jó ízét. – Az elő-munkás kicsit sem finoman letette a porcelán-bögréket az asztalra a hölgyek közé, aztán bi-zalmatlanul pillantgatott rájuk. – Mi van? Mit bámulnak így?

A két nő sokatmondóan összenézett. – Köszönjük a kávét, Penny – mondta Shayne

a tőle telhető legkomolyabban. – Remélem, nem okoztunk túl nagy fáradságot.

– De, bár arra maguk valószínűleg sza… – A doña egyetlen pillantása elég volt ahhoz, hogy Penny elharapja a szót. –…fütyülnek, akartam mondani. Ha a főnök keresne, kint leszek az ál-latoknál. Azok legalább nem meresztenek rám ilyen szemeket.


103/255

– Döntésre jutottam – jelentette ki a doña, amint az előmunkás mögött becsukódott az ajtó. – Úgy gondolom, maga az a nő, aki kell ide.

Shayne meglepetten felvonta a szemöldökét. – Azt hiszem, ezt meg kell köszönnöm, noha

valójában nem tudom, mire gondol. – McIntyre ezek szerint semmit sem mesélt

magának rólam. Így van? – Csak annyit említett, hogy idebent várako-

zik. Az idős hölgy megint horkantással adott kife-

jezést a nemtetszésének. – Ha így állunk, kivárom, hogy a férjétől meg-

tudja, miért vagyok itt, és csak azután alkotok véglegesen ítéletet magáról.

– Miért, az min változtathat? – Biztos akarok lenni abban, hogy akkor is ve-

le marad, ha már tudja, mit keresek itt. – Értem – mondta Shayne, ami természetesen

nem volt igaz. Csupán annyit tudott, hogy ennek az idős nő-

nek köze van ahhoz a titokhoz, amelyet Chaz


104/255

említett, mielőtt az erkélyen szeretkeztek volna. De milyen szerepet játszhat doña Isabella?

– Most pedig foglalkozz végre azzal, amiért fizetlek, Mojo! – hallották a vastag tölgyfa ajtón keresztül is, hogy Chaz a folyosón kiabál, aztán nagy csattanásra rezzentek össze. – Csak ennyi-re futja tőled? Még célozni sem tudsz, te behe-mót szakács!

Shayne rémülten felugrott a székéről. – Bocsásson meg nekem egy pillanatra, doña

Isabella! – mondta, mielőtt az ajtóhoz szaladt, és feltépte.

Chaz háttal állt neki, és fenyegetően rázta az öklét egy hatalmas férfi felé, aki éppen sietve visszavonult a folyosó sötétjébe. Shayne gyor-san kilépett a dolgozószobából, és becsukta ma-ga mögött az ajtót. Nem tudta, miért van itt a doña, de csalhatatlanul úgy érezte, jobb, ha Chaz dühkitörésének nem lesz a szemtanúja. Annyi máris kiderült, hogy nincsenek a legjobb vi-szonyban. Ami egyébként Chazre és Mojóra is igaz lehet.


105/255

– Mi történt? – kérdezte Shayne suttogva. – Éppen elmagyaráztam az izompacsirta sza-

kácsomnak, hol a helye. A szakácsomnak – emelte fel Chaz a hangját –, akibe annyi ész szo-rult, mint egy öszvérbe, és akinek hamarosan másik állás után kell néznie, ha még egyszer hozzám meri vágni a húsbárdot.

Shayne ijedtében még a lélegzetét is visszafoj-totta. Miután megfordult, meglátta, hogy való-ban húsbárd áll ki a folyosó fával borított falá-ból.

– De hát… miért tűröd el az ilyesmit? – Ha Mojo valóban el akart volna találni, most

nem a falból meredezne ki ez a barátságos szer-szám. Valahogy le kellett vezetnie a mérgét.

– Mi hozta ki ennyire a sodrából? – Fél, hogy kiveszed a kezéből a hatalmat a

konyhában. És ez elég ahhoz, hogy a szakácsa bárddal fe-

nyegesse Chazt? – Mojo is a titkaid közé tartozik? – Nem.


106/255

– Nem? Most kezdek csak igazán aggódni. Azt hiszem, legfőbb ideje lenne, hogy elbeszélges-sünk egymással, Chaz.

Shayne éppen befejezte a mondatot, amikor kinyílt a dolgozószoba ajtaja, és doña Isabella jelent meg a küszöbön.

– Egyetértek – jelentette ki, és előbb Chazre, aztán a feleségére vetett helytelenítő pillantást. – Továbbra is idekint óhajtják járatni a csőrüket, mint egy gerlepár, vagy esetleg belátható időn belül megtisztelnek a jelenlétükkel?

– Sajnálom – mondta Shayne. Miután visszamentek a dolgozószobába, és he-

lyet foglaltak, Chaz az idős asszonyhoz fordult. – Én is elnézését kérem azért, hogy megvára-

koztattam. Amint látom, Penny azért legalább kávéval megkínálta.

– Az már rég kihűlt! – csattant fel a doña. – Mindig ez lesz a vége, ha nem isszák meg,

amíg meleg. – Doña Isabella jobb szereti a teát – jegyezte

meg Shayne sietve.


107/255

– Furcsa! Legutóbb azt mondta, hogy ki nem állhatja.

A doña kézlegyintéssel intézte el a férfi meg-jegyzését.

– Egy idős hölgy megengedheti magának, hogy megváltoztassa a véleményét. Ez egyike azon kevés örömöknek, amelyek élete alkonyára még megmaradnak az embernek.

Chaz kelletlen fintort vágott. – A tárgyra térhetnénk végre? Megismerte a

feleségemet, doña Isabella, és ezzel az utolsó el-várását is teljesítettem. Most magán a sor, hogy beváltsa az ígéretét.

A koros nő összeszorította a száját, miközben tűnődve méregette Shayne-t.

– Ami őt illeti, szerencsés kézzel választott, McIntyre. Nem is feltételeztem, hogy ennyi jó-zan ész szorult magába.

– Akkor meg hol itt a gond? A doña felsóhajtott. – Jól gondolom, hogy még nem mondta el ne-

ki?


108/255

– Nyugodt körülmények között akartam meg-tenni. Maga viszont azzal, hogy egy nappal ha-marabb idejött, ismét pisztolyt szegezett a mel-lemnek, ezért már ma este el kell mondanom, bár a hosszú út mindkettőnket kifárasztott.

– Mesélje el neki most! – Ne feszítse túl a húrt, vénasszony! – Mondja el neki azonnal, hogy bizton tudjam,

nem hagyja el magát, miután megismerte az igazságot!

– Nincs joga ahhoz… – De, van! Nagyon is van hozzá jogom – kop-

pantott egy nagyot a botjával a felháborodott doña a padlóra.

– Rajta, Chaz! – szólt közbe most már a kí-váncsiságtól elcsigázott Shayne is. – Beszélj, ha doña Isabella úgy kívánja.

– Komolyan el akartam mesélni neked, éde-sem – mondta a férfi sajnálkozva –, csak nem így.

Vagyis valami rosszra kell felkészülnie. Shayne mélyeket lélegzett, és elszántan igyeke-


109/255

zett megőrizni a nyugalmát. Élete nagy részét az önuralom gyakorlásával töltötte, és azzal, hogy álarc mögé rejtse az érzéseit. A nagynénjénél töltött évek alatt mesteri szintre fejlesztette eze-ket a képességeit. Később kemény küzdelmébe került ugyan, a bátyja megnyugtatása érdekében mégis vidámnak mutatkozott, miután Rafe ér-vénytelenítette a Chazzel kötött házasságát. Akármi is legyen az, amit most Chaz a tudtára fog adni, képes lesz arra, hogy higgadtan fogad-ja.

– Semmi baj – mondta még egyszer csitítóan. – Már az esküvőnk előtt közöltem veled, hogy elfogadom a titkodat, és állni fogom a szavam.

– Ám legyen! – A férfin látszott, hogy lélek-ben neki is fel kell készülnie arra, ami követke-zik. – Doña Isabella rendelkezik valamivel, amit én nagyon szeretnék megszerezni.

– Sejtettem, hogy erről lehet szó. – Hogy megkaphassam tőle, teljesítenem kel-

lett a feltételeit. Az első az volt, hogy vásároljak magamnak házat.


110/255

– A második pedig az, hogy nősülj meg? – Igen. – És mit kapsz tőle cserében? Chaz csupán a másodperc törtrészéig habozott,

mielőtt a tőle telhető legnagyobb együttérzéssel válaszolt:

– A lányomat.


111/255

5. FEJEZET

Neked, aki a feleségem voltál! Megint eltelt egy év úgy, hogy nem tarthatta-

lak ölelő karomban. Mióta is nem láttuk egy-mást? Négy éve?

El sem tudod képzelni, mennyire hiányzol. Drágám. Vársz még rám, vagy találtál helyettem valaki mást? Éjjel-nappal ezt találgatom, ezen töröm a fejem, másra gondolni sem tudok.

Csak én képzeltem a veled töltött csodás éjsza-kán, hogy bennünket egymásnak teremtettek? Emlékszel még egyáltalán az arcomra? Megje-lenik néha álmodban, ahogyan a tiéd az enyém-ben? Ugyanúgy hallasz engem, mint én téged, Shayne, amikor hangod ott szól az éjszaka fel-támadó szélben, napkeltekor a madarak csivite-lésében, vagy a patakok csörgedezésében, ami-kor a tél kiereszti fagyos öleléséből a földet? Vagy már csupán mind jobban elhalványuló em-lék vagyok neked?


112/255

Érzem, hogy elveszítelek, Édesem. És érzem, hogy akkor lényemnek az a része is meghal majd, amelyet Te tartottál életben.

Gyere vissza hozzám! Szükségem van rád. Chaznek minden akaraterejét mozgósítania

kellett, hogy ülve tudjon maradni. Legszíveseb-ben átugrotta volna az íróasztalt, hogy ölbe kap-ja Shayne-t, és felvigye a hálószobájába. Ott négyszemközt szerette volna elmondani neki, hogy van egy lánya. Úgy talán valamelyest eny-híthette volna a fájdalmat, amelyet a bejelentése okoz Shayne-nek. Doña Isabella azonban erő-szakosan elérte, hogy már itt és most minden ki-derüljön.

Újdonsült felesége azonban nem zokogott fel, hanem ugyanolyan egyenes derékkal ült tovább a helyén, mint a doña. Állát büszkén előresze-gezte, szép fekete szeme hatalmasra kerekedett, és összeszorította érzéki száját, hogy kicsit se remegjen, és ne árulja el magát.


113/255

– Hogy hívják? – kérdezte meg végül fájda-lomról árulkodó hangon. – A lányodat.

– Sarita. – Szép neve van. – Chaz tudta, hogy ez nem

csupán odavetett megjegyzés volt, és nem most először nyűgözte le a felesége szívjósága. – Mennyi… idős?

– Augusztusban töltötte be a hármat. – És… az édesanyja? Vele mi van? Chaz érezte, hogy másra kell terelnie a szót,

különben Shayne menthetetlenül elsírja magát, ami semmiképpen sem történhet meg. Azt az elégtételt már nem fogja megadni a vénasszony-nak! Gyorsan felállt, és megkerülte az íróasztalt.

– Majd később beszélünk erről – mondta Shayne-nek, aztán a doñához fordult. – Most már elégedett?

Az idős nő bólintott, Chaz pedig a karját nyúj-totta neki.

– Kikísérem. Doña Isabella felállt, és a botjára támaszkod-

va, nehézkesen elindult.


114/255

– Saritával mi lesz? – akarta tudni Shayne. – A hónap végén elhozom látogatóba – felelte

a doña. Chaz megállt, mint akinek földbe gyökeredzett

a lába. – De hiszen azt mondta… A doña gorombán félbeszakította: – Eddig az összes elvárásomnak eleget tett,

Mr. McIntyre. Nem hiszem, hogy éppen az utol-só teljesítése esne nehezére.

– Volna olyan jóságos, hogy elárulja, miről van szó? – kérdezte a férfi gúnyosan.

Doña Isabella a botjával mutatta, hogy enged-jen utat neki, aztán Shayne-hez fordult.

– Maga még nem nyilatkozott, señora. Hajlan-dó a gyermekének elfogadni Saritát?

Shayne pillanatig sem habozott a válasszal: – Olyan lesz nekem, mintha a saját lányom

volna. Szavai késszúrásként érték Chazt. Kihallotta

belőlük, hogy Shayne nagyon közel érzi magát hozzá, és ezzel az érzéssel nem tudott mit kez-


115/255

deni. Ő meg akart őrizni egy bizonyos távolsá-got tőle, úgymond a biztonság kedvéért. Elvégre neki csak a lánya kell, feleséget nem akart, főleg nem olyan lágyszívű teremtést, amilyen Shayne. Egyedül Sarita a fontos, senki más. Miközben azonban ezt így végiggondolta, mindvégig tisz-tában volt azzal, hogy áltatja magát. Döntését végül is sokkal inkább a kétségbeesés szülte, és nem meggyőződésből hozta. Bosszantó felisme-rés!

– A lányomat akarom, doña Isabella! – emelte fel a hangját, hogy kieressze a mérgét. – Épp elég ideig voltam türelemmel, és az összes felté-telét teljesítettem. Van házam, és van feleségem.

– Most már csak arról kell meggyőződnöm, hogy a háza és az asszony, akit maga mellé vett, méltóak az én Saritámhoz.

– Még egyszer mondom, doña Isabella, ne fe-szítse túl a húrt!

Az idős hölgy arcáról a másodperc törtrészéig eltűnt a fensőséges kifejezés, és egyszeriben ki-derült, hogy nagyon is sebezhető. Valamikor bi-


116/255

zonnyal szép vonásairól egyértelműen le lehetett olvasni, hogy a szívén viseli a kis Sarita jövőjét, és erősen aggódik érte.

– Ő az egyetlen dédunokám – szólalt meg vé-gül fátyolos hangon –, és nem valami kóbor macska, aminek csak meleg helyre és némi ele-delre van szüksége. Ha úgy ítélem meg, hogy nincs itt jó dolga, visszaviszem magammal Me-xikóba. Nálam mindent megkap.

– Igazán? – kérdezte Chaz. És meddig még? – tette hozzá magában, de ezt

már nem mondta ki. A Doña megfordult, és el-szántan az ajtóhoz indult. Ott azonban megállt, és visszafordult.

– A hónap végén újra eljövök. Kíváncsi va-gyok, mire jut addig a felesége azzal, hogy ezt a kidőlt-bedőlt viskót elfogadható otthonná alakít-sa át az én Saritám számára.

Shayne még egyszer odasietett hozzá. – Erőm szerint mindent el fogok követni –

ígérte, aztán kinyitotta az ajtót az idős nő előtt,


117/255

barátságosan rámosolygott, és a karját kínálta neki. – Nekem megengedi, hogy kikísérjem?

– Ahogy óhajtja! – felelte doña Isabella, és megint fensőséges volt a tekintete.

Chaz követte őket a tekintetével, és felindultan a hajába túrt. Ezt jól megkapta! Összeállt egy-mással az a nő, aki közel egy évtizedig nem hagyta őt nyugodni és az, aki három hónapja mértéket nem ismerő követelésekkel gyötri. Eb-ből a szövetségből semmi jó nem sülhet ki. Mi-ért kell Shayne-nek mindenkihez kedvesnek lennie?

– Jumbo! – kiáltotta el magát olyan hangosan, ahogyan csak a torkán kifért. Meglepően gyor-san, ám annál esetlenebbül egy hatalmasra nőtt férfi trappolt be hozzá a szobába. Egészen bizto-san hallgatózott, hogy majd lelkesen továbbadja a legapróbb részleteket is a bátyjának, Mojónak, Pennynek és bárkinek, aki szán rá legalább öt percet, és meghallgatja. Jumbo kétségtelenül Chaz egyik legszorgalmasabb embere volt, egy-


118/255

szersmind azonban a farm legrosszabb hírha-rangja is.

– Tessék, főnök! – Intézkedj, hogy tálalják fel a vacsorát, és in-

nivalóból is kerüljön elég az asztalra, ha érted, mire gondolok!

– Ejnye, ejnye, főnök! – csóválta Jumbo hely-telenítően a fejét, aztán melle előtt összefonta fatörzs vastagságú karját, és felvonta hollófeke-te, összenőtt szemöldökét. – Csak nem akarja le-inni magát a nászéjszakája előtt?

– Ez nem a nászéjszakám lesz! Vagy mégis? Az esküvőjük előtt már szeret-

keztek egyszer, de az valószínűleg nem számít. Utána pedig a kocsiban töltötték idefelé jövet az első éjszakát, így hát Jumbónak nagyon is igaza lehet, amikor nászéjszakáról beszél.

– A hölgynek pezsgő legyen, vagy inkább bor? – Csak pezsgő ne! – Shayne alighanem meg-

ölné, ha pezsgőt szolgáltatna fel neki. Aligha érez kedvet az ünnepléshez azután, hogy értesült a lánya létezéséről. – Bort kapjon, jóféle merlot-


119/255

t. És legyen gondod rá, hogy mindig tele legyen a pohara! Bár nem hiszem, hogy sok hasznom származik majd belőle. – Rajta csak az segíthet-ne, ha eltörölhetné a múltat. Igaz, akkor Sarita sem lenne neki. – Arra is ügyelj, hogy Mojo ne bújjon elő a konyhából! Nem akarom, hogy a fe-leségem már az első itt töltött napján halálra ré-müljön.

– Mojo biztosan látni akarja majd. – Vissza tudod tartani a bátyádat, vagy nekem

kell intézkednem? Jumbo csitítóan felemelte a kezét. – Csak semmi pánik, főnök! Majd én beszélek

Mojo fejével – mondta, aztán visszament a konyhába.

– Kínáljon neki még egy kis bort! – tanácsolta

Jumbo. Chaz dühös pillantást vetett az alkalmazottjá-

ra, de semmire sem ment vele. Jumbónak ugyanúgy nem volt érzéke a rangkülönbségek


120/255

iránt, ahogyan Pennynek sem. Chaz tehát beletö-rődően Shayne-hez fordult.

– Még egy kis bort? – Köszönöm, nem. – Biztos? Igazán finom… – Nem kérek. Ám legyen! Nem kér bort, amiként a levest is

köszönettel visszautasította. Valószínűleg a to-vábbi fogásokhoz sem ér majd hozzá, és végül az édességre is nemet mond. Chazt mindennél jobban zavarta azonban, hogy mindeddig hiába kísérletezett a társalgással, mert Shayne az ösz-szes próbálkozását meghiúsította.

Hogy megnyugodjon, ő mindenesetre ivott egy kortyot, aztán olyan indulatosan csapta le a po-harát az asztalra, hogy vörösbora fele kiloccsant a fehér abroszra. Az egyetlenre az egész házban. Az asztalnemű eddig kicsit sem érdekelte.

Jumbo jól megrakott tányért tett Shayne elé. – Hozhatok önnek még valamit, asszonyom? – Köszönöm, nem, Jumbo – felelte Shayne si-

etve.


121/255

– De ugye ezt már szépen megeszi? Shayne csodálkozva nézett fel rá. – Hogy őszinte legyek, nem vagyok igazán

éhes. Jumbo csípőre tette lapátnyi kezét. – Ennek rossz vége lesz. – Hogyhogy? – kérdezte Shayne meglepetten. – Ha nem eszik meg mindent, ami a tányérján

van, Mojo bejön a húsbárdjával, hogy elégtételt követeljen. Mindig rossz néven veszi, ha valaki nem méltányolja a főzési tudományát.

– Jumbo! – szólt közbe Chaz figyelmeztetően. Alkalmazottja szélsebesen feléje fordult, és

könyökével csupán milliméterekkel hibázta el Shayne fejét.

– Azt akarja, hogy Mojo vagdalt húst készítsen a feleségéből, főnök? Én csak a tulajdonát igyekszem megvédeni.

– Nem a tulajdonom! – jelentette ki Chaz, és már majdnem kiabált.

Miért gondolja mindenki, hogy Shayne a tu-lajdona lett, amikor feleségül vette? Előbb Rafe


122/255

Beaumont jött ezzel, most meg Jumbo. Hát nem látják, hogy ez a fiatal teremtés ugyanolyan füg-getlen és erős egyéniség, mint ők?

Talán a törékeny alkata miatt van ez a tévkép-zetük. Ha jobban belegondol, semmi meglepőt nem találhat abban, hogy Shayne minden férfi-ban felébreszti a védelmező ösztönt. Egészen biztos, hogy ő a legédesebb nőnemű lény, aki valaha is betette a lábát ebbe a házba.

– Shayne-nek önálló akarata van – próbálta meg Jumbo értésére adni –, és egyedül is meg tudja hozni a döntéseit.

– Jobban járt volna, főnök, ha engedelmes asz-szonyt vásárol magának azon a nebraskai álar-cosbálon.

– Soha nem mondtam olyat, hogy pénzen vet-tem a feleségemet!

– Ezekkel a szavakkal valóban nem, főnök – felelte Jumbo –, de mi azért értettük. Nem mint-ha ezzel itt bármi baj lenne, csak éppen egy má-siknak egyszerűen megmondhatná, hogy legyen


123/255

gondja a házra meg a gyerekre, és az még sértve sem érezné magát.

– Ezt meg hogy értsem? Chaz rémülten látta, hogy Shayne hátralöki a

székét, és az asztalra dobja a szalvétáját. – Édesem, hidd el nekem, soha nem állítottam,

hogy megvásároltalak! – A csereügylet találóbb szó lenne? – kérdezte

Jumbo eltűnődve. – Tudja, valahogy úgy, ahogy a marhakereskedők csinálják. Maga tetőt ad a feje fölé, neki meg cserében rendben kell tarta-nia a házat.

Shayne úgy ugrott fel, mintha mérges pók csípte volna meg.

– Azt hiszem, inkább elmegyek aludni – mondta, és az ajtóhoz sietett.

– Édesem, várj! Felesége azonban ugyanúgy nem hallgatott

Chazre, mint az összes többiek, akik a házában éltek. Shayne szempillantás alatt kint termett a folyosón, és elindult fel az emeletre, a hálószo-


124/255

bákhoz. Chaz esküdni mert volna, hogy sírni hallotta, és sietve az alkalmazottjához fordult.

– Szólj Mojónak, hogy egy tálcára készítsen össze könnyű ennivalót, ami két-három óra múlva is finom lesz még, aztán tedd a tálcát a hálószobám ajtaja elé! De csendben, különben holnap új állást kereshetsz magadnak! És Mojo is, ha balhét csinál.

Chaz nem adott időt Jumbónak arra, hogy vá-laszolhasson, hanem ő is elhagyta az ebédlőt, és Shayne után sietett. A lépcső tetején látta meg, tétován álldogált ott, mert nem tudta, melyik aj-tón menjen be. A férfi hatalmas lépésekkel mel-lette termett, ölbe kapta, és bevitte a hálójába. Fel akarta kapcsolni a villanyt, mert már erősen alkonyodott, de Shayne megfogta a karját.

– Kérlek, ne! – suttogta. Chaz most már biztos volt abban, hogy sírt, és

minden tőle telhetőt elkövetett, hogy olyan férfi legyen, amilyet ez a nő megérdemel, és nem az, akihez feleségül ment.

– Beszélnünk kell, édesem.


125/255

– Nem igazán – felelte Shayne komoran. – De! Komolyan gondolom. – Jól van, akkor beszélj, csak a villanyt ne

kapcsold fel, kérlek! – Úgy nem látom, hogyan fogadod majd, amit

hallasz. – Tudom. Jól van, legyen úgy, ahogyan ő akarja! Végül

is, ha igazságos akar lenni, el kell ismernie, hogy így tisztességes. Chaz letette Shayne-t az ágyra, ő maga pedig, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz, egy fotelba ült le.

– Sajnálom – mondta aztán. – Tudom, hogy már az esküvőnk előtt mesélnem kellett volna neked Saritáról.

Shayne összegömbölyödött az ágy közepén, és szorosan magához ölelt egy párnát. Erről Chaznek önkéntelenül az jutott eszébe, ahogyan őt ölelte a bál éjszakáján. Akkor még viselte az álarcát, amelyen a csengettyűk kedves üdvözlést csilingeltek. Most viszont egész tartása, minden mozdulata elutasító.


126/255

– Miért titkoltad el előttem a lányodat? – kér-dezte meg végül Shayne.

– Beszélni akartam róla, ám aztán elragadott a szenvedély. Amikor pedig rájöttem, hogy be-csaptál, először úgy gondoltam, én sem tartozom neked őszinteséggel, és nem meséltem Saritáról.

– Értelek. Shayne lehajtotta a fejét, és hosszú haja az ar-

cába hullt. A lebukó nap vörösen izzó visszfé-nye megfestette aranyló tincseit, mint alkonyai-kor a sárgálló búzamezőt.

– Belátom, nem volt helyes, hogy elhallgattam előled a lányom létezését – folytatta a férfi. – Úgy gondoltam, jóvátehetem a hibámat, ha ide-felé jövet mesélek neked Saritáról. Végül azon-ban nem vitt rá a lélek, mert nem akartalak az esküvőnk után azonnal elszomorítani.

– Nem voltunk házasok, amikor a gyermeke-det nemzetted – mondta Shayne, de közben olyan erővel szorította magához a párnát, hogy azon majdnem szétpattantak a varrások. – Meg-


127/255

látásom szerint semmi sem kötelezett arra, hogy hűséges légy hozzám.

– Komolyan így gondolod? A kérdés csak úgy kicsúszott Chaz száján, de

most már tudni akarta rá a választ. Shayne félre-dobta a párnát, mintha mankó, támasz lett volna, amire nincs többé szüksége.

– Tudom, nehéz elhinned, de igenis megértem, hogy az eltelt években más nőkkel is együtt vol-tál – felelte, és még a hangja is visszanyerte az erejét. – Te viszont nem akarod hallani, miért lá-tom ezt be.

Nem, Chaz ezt valóban nem akarta tudni, és sietve megszólalt, hogy Shayne ne folytathassa:

– Madalenának hívták, és életem egy nehéz időszakában megédesítette a napjaimat.

– Szeretted? – Attól tartok, a válaszom nem tetszene neked. – Akkor már tudom. Azt hiszed, soha nem

lennél képes szerelemmel szeretni egy nőt? Shayne alig hallhatóan suttogta el a kérdését,

Chaznek mégis libabőrös lett a háta. Talán azért,


128/255

mert Shayne hangja egészen kifejezéstelenül szólt, vagy attól, hogy felesége ilyen higgadtan fogadta, amit Madalenáról megtudott. Ő azon-ban most nem akarta kideríteni, melyik igaz a két lehetőség közül, hanem csak arra vágyott, hogy karjába zárhassa Shayne-t. Édes illata nyomába indult, mivel a szobában közben egé-szen sötét lett.

Shayne nem számíthatott arra, hogy odamegy hozzá, mert összerezzent, amikor megérintette.

– Valamikor szerettelek – mondta Chaz. – Ez nem elég?

– Nem! – vágta rá Shayne, és megpróbálta el-tolni magától. – Te egyszerűen félsz attól, hogy éld az életedet. Nem hittem volna, hogy ez veled valaha is megeshet, és mégis így van.

– Nem, élni nem félek – suttogta a férfi, és aj-ka Shayne ajkát simogatta. – Én csak óvatos, gyanakvó és meglehetősen kiábrándult lettem.

Shayne elfordította a fejét, hogy Chaz ne csó-kolhassa meg. Újra megpróbált kiszabadulni az


129/255

öleléséből, ám a férfi most sem engedte el, és ő megadta magát a sorsának.

– Mi történt Madalenával? – kérdezte végül. – Ami közöttünk volt, az nem jelentett többet

kitérőnél. Másként szólva, eszköz volt egy cél eléréséhez.

– Kinek? Neked vagy neki? – Mindkettőnknek. Ő a legkisebb gyerek volt a

családjában, és mint ilyen, örökösen lázongott. A szülei erővel akarták megfékezni, Madalena azonban megvédte magát, mégpedig olyan mó-don, amelyet nem bocsáthattak meg neki.

– A családja tudott rólad? – Igen. – És elszakították tőled? Ó, Chaz! Shayne tartása már nem volt olyan merev, és a

férfi úgy érezte, hogy kicsit közelebb került hozzá. Örömében még fel is nevetett volna, ha nem ilyen szomorú témáról beszélgetnek.

– Nem, Shayne, ők nem úgy viselkedtek, mint Rafe. Nem kezdtek ámokfutásba, viszont egy-


130/255

szer s mindenkorra elzárták Madalena elől a pénzcsapokat.

– Kitagadták miattad? – kérdezte Shayne elké-pedten. – Hogy tehettek ilyet?

– Rosszul értelmezett büszkeségből. Korlátolt-ságból. Ki tudja? Egyvalaki tartott ki csupán mellette. A nagyanyja, doña Isabella.

– Nem tehettél volna valamit az érdekében? Nem vehetted volna feleségül?

– Nem tudtam, hogy a szülei kidobták. Egyéb-ként sem változtatott volna semmin, ha felaján-lom neki, hogy elveszem. Madalena nem akart férjhez menni, és én sem akartam megnősülni. – A férfi Shayne fejére támasztotta az állát. – Mint mondtam, egyikünk sem gondolkodott hosszú távon. Amikor egyértelművé vált, hogy egymás iránti érzéseink megváltoztak, Madalena össze-csomagolta a bőröndjét. Másnap megérkezett ér-te doña Isabella, az unokája pedig minden jót kívánt nekem. Egy héttel később máshol vállal-tam munkát.

– Sarita születéséről nem is értesítettek?


131/255

– Sokáig nem. Csupán néhány hónapja tudom, hogy van egy lányom. Doña Isabella váratlanul megjelent az utolsó munkahelyemen, és elmond-ta, hogy Madalena autóbalesetben életét vesztet-te. A nagyanyja Saritát is magával hozta.

– Gondolom, nagyon meglepődtél. Chaz elhúzta a száját. – Én inkább megdöbbenésnek nevezném, amit

éreztem. – Isabella nyilván úgy gondolta, tudnod kell,

hogy van egy lányod, különben nem vele együtt keresett volna fel.

Ez volt az a pont, amely Chaz számára mind-eddig homályos maradt ebben a történetben.

– Ma sem értem, miért döntött úgy, hogy nem titkolja tovább előlem a lányom létezését. Azóta ugyanis sokkal inkább úgy viselkedik, mint aki nem akarja megengedni, hogy Sarita hozzám ke-rüljön. Akkor viszont miért hozta el hozzám? Mire jó ez a húzd meg, ereszd meg?

– Valószínűleg azt szeremé, hogy te neveld fel a kislányt.


132/255

– Sőt mi több, örökbe kellene fogadnom, de csak akkor, ha otthont kínálhatok a számára.

– Otthont és anyát – mondta Shayne, és megint sértett volt a hangja.

Chaz nagyot sóhajtott. – Igen. Mindkettőt. Shayne újra megdermedt a férfi karjában, mie-

lőtt megpróbálta eltolni magától. – Ha már itt tartunk, elmondhatnád, mit akarsz

tőlem valójában, Chaz. Otthont kell teremtenem számodra, hogy magadhoz vehesd a lányodat. Ez világos. És utána? Utána mi lesz velem?

A férfi nem tudta, de még csak nem is sejtette, mit válaszolhatna erre a kérdésre. Hogy időt nyerjen, legördült az ágyról, a szekrényhez ment, és pólót vett elő belőle.

– Tessék! – dobta oda Shayne-nek. – Ma éj-szakára ezzel kell beérned. Mindketten fáradtak vagyunk, és sejtelmem sincs, mit művelt Jumbo a bőröndjeinkkel. Majd holnap kicsomagolunk.

– Én nem alszom ebben a szobában.


133/255

– Akkor válassz másikat! Nekem mindegy, hol tesszük el magunkat másnapra.

– Úgy értettem, veled nem alszom egy ágyban. Chaz már az előbb is gyanította, hogy ez volt a

mondat valódi jelentése, a véleménye azonban nem változott.

– Együtt fogunk aludni! – mondta olyan han-gon, amelyet csak ritkán használt, ám akkor ki-vételesen a legfafejűbb cowboyt is engedelmes-ségre késztette. – Vedd le végre a ruhádat, és bújj bele abba a pólóba!

Shayne olyan szavakat dünnyögött, amelyek-ről a férfi eddig azt hitte, egyáltalán nem is sze-repelnek a szótárában, ám aztán ruha susogását hallotta, amiből kitalálta, hogy ezt a csatát ő nyerte meg. Megkönnyebbülten kinyitotta az aj-tót, hogy behozza az odakészített tálcát. Miután megfordult, a folyosóról beeső fényben meglátta Shayne-t. Félig háttal neki, meztelenül térdelt az ágyon, és éppen a pólót készült felvenni. Egy pillanatra mintha megállt volna az idő, és


134/255

Shayne sem mozdult, úgyhogy Chaz alaposan megnézhette magának.

Aranylóan szőke haja beborította a hátát. Kes-keny csípőjéről a férfi tekintete a karcsú comb-jára siklott, amely között az árnyék olyan volt, mintha valaki védelmezőn tenyerével takarta volna el a feszes hasa alatt szőkéllő háromszö-get. Szép mellén apró, rózsaszín gyöngyszemek-re emlékeztettek a szoba hűs levegőjétől meg-keményedett bimbói. Nagy, fekete szemét Chazre emelte, és ő úgy érezte, hogy sebezhető-ségről árulkodó tekintete a szívéig hatol. Sóvár vágy feszítette, és már levegőt is alig kapott. Legszívesebben lerakta volna a padlóra a tálcát, hogy most azonnal Shayne-re vesse magát.

– Chaz? Amint meghallotta a hangját, a férfi egyszeri-

ben belátta, hogy nem okozhat még több fájdal-mat neki, és nem teheti akarata ellenére a magá-évá. Nagy nehezen sikerült uralkodnia magán, és visszafogta a vágyait. Lábával berúgta az aj-tót, és az ismét beállt sötétben óvatosan elara-


135/255

szolt az ágyig. Letette rá a tálcát, aztán felkap-csolta a kislámpát.

– Hozzá sem nyúltál a vacsorához. Ezt itt Mojo készítette neked, hogy egyél valamit.

Shayne közben bebújt a takaró alá, és állig felhúzta magán. A lámpa fényében egyértelmű-en kiderült, hogy sírt. Összetapadt pillái árulko-dóan csillogtak, és felszáradt könnyek hagytak nyomot az arcán. Chaz érezte, hogy bosszúság vesz erőt rajta. Bosszantotta, hogy azok a köny-nyek miatta potyogtak, de az is, hogy Shayne ennyire érzékeny. Ha beletörődne, hogy hiába ábrándozik szerelemről, sokkal könnyebb lenne az élet. Miért nem teszi egyszerűen jégre az ér-zéseit? Akkor ő élvezhetné az együttlétüket, és közben nem furdalná a lelkiismeret, mert nem kellene bűnösnek gondolnia magát.

A férfi áttette a tálcát Shayne mellé, az éjjeli-szekrényre. Mojo hatalmas adag csirkesalátát ál-lított össze. Chaz a salátalevelek, kockára vágott paprikák és pirított kenyérdarabkák közül kivett egyet a csíkokra szeletelt csirkemellből, és


136/255

Shayne szájába dugta, ő pedig szó nélkül meget-te. Valószínűleg túl fáradt volt már az ellenke-zéshez, de az is lehet, hogy az éhség késztette engedelmességre. Végül felült, a férfi pedig odaadta neki a tányért, és megvárta, hogy jókora adagot megegyen a salátából.

– Be kell vallanom neked valamit, drágám – szólalt meg aztán. – Bármit megtennék azért, hogy hozzám kerüljön a lányom. Az aduász azonban, sajnos, doña Isabella kezében van. Ha ő úgy dönt, hogy Saritával visszamegy Mexikó-ba, szinte semmit sem tehetek, legfeljebb ideg-őrlő, hosszadalmas pereskedésbe kezdhetek, azt pedig szeretném elkerülni, ha csak lehet.

– Én tehát csupán eszköz vagyok ahhoz, hogy megkaphasd Saritát. – A lány tekintetéből áradó melegséget végtelen szomorúság fátyolozta. – Valóban csak azért vettél feleségül, hogy te le-hess a lányod gondviselője?

Chaz a legrosszabbakra is felkészült, mielőtt kimondta volna a megbocsáthatatlant.

– Igen, így is mondhatjuk.


137/255

Shayne, mintha egyszeriben elment volna az étvágya, visszaadta a tányért, aztán leengedte a szemhéját. Chaz úgy sejtette, előle akarja elrej-teni az érzéseit, mert azok már semmit sem je-lentenek neki. Akkor viszont miért bosszantja ennyire ez a hűvös tartózkodás? Miért szeretne Shayne álla alá nyúlni, hogy rá kelljen emelnie azt a szép szemét? Miért akarja megtudni, sike-rül-e újra elérnie, hogy olyan leplezetlen szere-lemről meséljen a tekintete, mint akkor, amikor szerették egymást?

Mégsem érintette meg, mert tudta, ha nem uralkodik magán, többé nem lesz képes megáll-ni. Shayne, mintha csak olvasott volna a gondo-lataiban, még feljebb húzta magán a takarót.

– Azt várod tőlem – kérdezte aztán –, hogy de-rítsem ki, mit akar a doña, és adjam meg neki?

– Igen, bármi legyen is az. – Chaz áttette a tál-cát az ágy mellett álló székre. – Bevallom, hal-vány sejtelmem sincs, milyen elképzelései van-nak a házról. Te viszont nő vagy, és talán ki tu-dod találni egy másik nő gondolatait.


138/255

– Vagyis szabadon dönthetek a helyiségekről? Ajjaj! – gondolta a férfi, mert tapasztalatból

tudta, soha nem jó, ha kiengedi kezéből az irá-nyítást.

– Aligha van más választásom – válaszolta végül mégis.

– És mi lesz, ha megkapod Saritát? – Úgy érted, veled? – Igen. – Shayne felhúzta a térdét, és átkarolta,

mintha így megvédhetné magát a világ gonosz-ságaitól. – Úgy értem, mi lesz velem, ha nem vagyok állapotos, neked pedig a doña visszaadja a lányodat?


139/255

6. FEJEZET

Neked, aki valaha szerettél! Eldöntöttem, hogy olyat teszek, ami őrültség-

nek tűnhet, de nincs más lehetőségem. Nemsoká-ra megint Hamupipőke-bált rendeznek a bátyá-déknál. Megkértem egy barátomat, hogy szerez-zen számomra meghívót. Így majd a nevem nem szerepel a vendéglistán, és Ella nem figyelmez-tetheti a férjét.

Mindenképpen ott leszek a bálon. Magam sem tudom, miért akarok még egyszer ilyen nagyon odamenni. Meglehet, azért, hogy elbúcsúzzam valamikor volt szerelmünktől. Talán abban re-ménykedem, hogy újra találkozhatom veled. Hát nem furcsa, hogy ennyi év után is még ilyen gondolataim vannak?

Azt hiszem, egyszerűen bizonyosságot kell sze-reznem arról, hogy már nem kellek neked, mert csak így zárhatom le végleg a kettőnk dolgát, és kezdhetek új fejezetet. Egyre azt mondogatom


140/255

magamnak, hogy mindketten megváltoztunk, és ha még esetleg találkozunk is ott a bálon, talán csak futó pillantást vetünk majd egymásra, aztán ki-ki megy tovább a maga útján.

A bizonytalanságot azonban akkor sem bírom tovább. Biztos akarok lenni abban, hogy jó dön-tést hozok, amikor átállítom a váltót, és többé nem szánok neked szerepet az életemben. Ha mégis eljössz a bálra, és nem találjuk egymást riasztónak, esetleg megpróbálhatnánk még egy-szer együtt. Te mit gondolsz erről, egyetlen sze-relmem? Szerinted is élnünk kell a lehetőséggel, ha megadatik nekünk?

Lehet, hogy nem így látod, és akkor… Nos, ha nem talállak ott a bálon, megkaptam a választ a kérdésemre.

Várj rám, Shayne! Én eljövök. A gondolatra, hogy Shayne gyermeket várhat

tőle, Chaz megborzongott. Hogy azért-e, mert semmire sem vágyott ennél jobban, vagy éppen


141/255

mert ez volt az, amit mindenképpen el akart ke-rülni, azt maga sem tudta.

– Nem érünk rá majd akkor eldönteni, mi lesz veled azután? – kérdezte végül kitérően.

– Nem. Én most azonnal választ akarok kapni a kérdésemre.

– Édesem, annyira fáradt vagyok, hogy már azt sem tudom, mit beszélek. Negyven órája nem hunytam le a szemem, és neked is el kell ismerned, hogy kimerítő napunk volt.

A férfi megnyugtatásnak szánta szavait, de úgy tűnt, nem ért célt velük. Shayne fogta ma-gát, és a falnak fordult.

– Most már aludni szeretnék. Talán neked is azt kellene tenned, Chaz.

– Jó ötlet! A férfi felállt az ágy széléről, és levetkőzött.

Miután lefeküdt Shayne mellé, át akarta karolni a vállát, ő azonban nem engedte.

– Nem hiszem, hogy okvetlenül egymáshoz kellene érnünk – mondta. – Ma nem igazán va-gyok olyan hangulatban, hogy te meg én…


142/255

Hirtelen elhallgatott, és a pillanatnyi csendet halk sírás követte. Chaz megvárta, hogy a hüp-pögést egyenletes levegővételek váltsák fel, és az ő pattanásig feszült izmai is ellazuljanak. Ak-kor közelebb gördült Shayne-hez, és a karjába zárta. Shayne keze a mellkasán feküdt, feje pe-dig a vállán. Önkéntelenül odabújt hozzá, olyan magától értetődően, mintha legalább ezredszer tenné már. A végén még a lábát is átvetette a combján, és térde a férfi legérzékenyebb pontjá-hoz ért, amitől kéjes borzongás futott végig a gerincén. Mégsem használta ki a helyzetet, ha-nem összeharapta a fogát, és elszántan uralko-dott magán.

Egész teste megfeszült, miközben így feküd-tek. Shayne álmában még csókot is lehelt az ar-cára, és olyasmit dünnyögött, amit Chaz a leg-kevésbé sem vágyott hallani. Annál inkább meg-lepődött azon, hogy a vallomás elégedettséggel töltötte el, és kicsit később még elaludnia is si-került.


143/255

Amikor Shayne másnap reggel lement az ebédlőbe, Chaz már ott ült az asztalnál, és éppen belekóstolt a kávéjába. Azon a helyen is gőzöl-gött egy csészével, amelyen Shayne előző este ült. Most is ott foglalt helyet, és ivott egy kor-tyot az illatos feketéből, amelyet Costa Ricában sem készíthetett volna el jobban a házvezetőnő-jük.

– Mit tervezel mára? – kérdezte Chaz. – Megpróbálom kitalálni, hogyan változtatha-

tom otthonná ezt a házat. – Vannak már elképzeléseid? Shayne a fejét rázta. – Egyelőre egy árva ötletem sincs. – Ne ess kétségbe! Biztosan eszedbe jut majd

valami. – A férfi megvárta, hogy Shayne meg-igyon egy-két korty kávét, és csak akkor folytat-ta óvatosan: – Nem volna jobb, ha előbb min-dennel megismerkednél? Nem kell már ma esté-re kész tervekkel előállnod. Talán könnyebben jönnek az ötletek, ha fokozatosan, lépésről lé-pésre haladsz. Mi lenne, ha ma csak azt dönte-


144/255

ned el, melyik hálószoba volna a legalkalma-sabb Sarita számára?

Shayne kitűnőnek találta a javaslatot. – Ha majd igazán nekilátok, hányan dolgoz-

hatnak a kezem alá? Kiket tudsz nélkülözni? – Sajnos csak egyvalakit, de az Jumbo lesz.

Neki elég, ha megmondod, mit szeretnél, és mindent elintéz, megcsinál.

Ördögöt festettek a falra, és az is megjelent Jumbo két tányérral a kezében lépett be az ajtón.

– Jó reggelt! – köszönt, és olyan megilletődött képet vágott, hogy Shayne önkéntelenül elmoso-lyodott. Kapcsolatuk az este nem indult igazán jól, de ma talán sikerül valamelyest javítania raj-ta.

– Hogy én milyen éhes vagyok! – mondta. – Ha így áll a helyzet, kishölgy, akkor a leg-

jobbkor érkeztem ezzel itt – ragyogott fel Jumbo arca, és Shayne elé tette az egyik púpozott tá-nyért.


145/255

Miután a férfi visszavonult a konyhába, Shayne evett néhány falatot, aztán a férjéhez fordult.

– Lenne egy apró kérésem. – Éspedig? – Szeretnék egy kutyát. Nagy testűt, amelyik

mindig éhes, és rengeteget eszik. Chaz szélesen elmosolyodott. – És hol tartanád azt a kutyát? – Itt, a székem alatt – felelte Shayne, és viszo-

nozta a férfi mosolyát. – Meglátjuk, mit tehetünk a cél érdekében. Húsz perccel később Shayne eltolta maga elől

a tányérját. – Nem megy tovább. – Csak a felét etted meg. Ha Mojo ezt meglát-

ja… – Mojo, Mojo és megint Mojo! Mást sem hal-

lok. Ha ez így megy tovább, ő lesz a mumusom. Shayne az asztalra dobta a szalvétáját, felállt,

és elindult a konyhába. Chaz azonnal utánasietett.


146/255

– Édesem, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. – Szerintem viszont pompás ötlet – válaszolta

Shayne, és belökte a konyhaajtót. Jumbo a hosszú munkapult előtt ült egy bár-

széken. Hozzá képest árvagyereknek tűnt az a férfi, aki az ajtónak háttal, a mosogatónál állt. Shayne a híres-hírhedt Mojót sejtette benne, és nagy vidáman ráköszönt. A férfi egy pillanatra valósággal kővé vált, aztán nagyon-nagyon las-san lerakta a serpenyőt, amelyet éppen elmosott, és kötényében megtörölte a kezét. Amikor meg-fordult kiderült, hogy arcát sebhelyek sokasága csúfítja el.

Mindenki más összerezzent volna erre a lát-ványra, Shayne-nek azonban szeme sem reb-bent. Tekintete leplezetlenül bejárta a vöröslő hegeket, aztán keresztülvágott a konyhán, és odalépett a szakácshoz. Lábujjhegyre állt előtte, és mintha észre sem vette volna, hogy újra meg-dermedt, kisimította a homlokába hulló tincseket amelyek alól az összes többinél csúnyább heg bukkant elő Vonala olyan volt, mint egy lecsapó


147/255

villámé, ahogy végigfutott a homlokán, ketté-vágta az egyik szemöldökét, és a szeme sarkánál ért véget.

– Óriási szerencséje volt, barátom – állapította meg Shayne. – Ha csak egy centivel hosszabb ez a seb, most fekete szemkötőt viselne, mint egy kalóz. Hol tett szert rá? Autóbalesetben?

A szakács csak bólintással válaszolt. A férfiak kíváncsi pillantásaitól kísérve

Shayne kigombolta ingblúza kézelőjét, és fel-gyűrte az ujját. Alkarján elhalványult heg futott fel cikcakkvonalban.

– Egészen a hónaljamig tart – mesélte. – örül-hetek, hogy egyáltalán mozgatni tudom a karo-mat. Időváltozáskor még mindig furcsán bizse-reg.

Mojo elismerően füttyentett egyet, Chaz pedig nagyot sóhajtott. Shayne feléje fordult, és látta, hogy olyan képet vág, mint akit gyomorszájon öklöztek.

– Ez még semmi – mondta, aztán farmernad-rágjából kiráncigálta az ingét, és felhúzta a hasá-


148/255

ról, amelyet apró, ezüstös vonalak valóságos há-lója borított be. – Az egész testem ilyen – moso-lyodott el kacéran. – A többit is megmutatnám magának, Mojo, de attól tartok, a férjem nem támogatná az ötletet.

– Mi a fene történt veled? – akarta tudni Chaz, amikor végre megjött a szava.

– Autóbalesetet szenvedtem, mint Mojo is. – Hogyan és mikor? – kérdezte Chaz döbben-

ten. Shayne nem válaszolhatott, mert Mojo meg-

előzte. – Mennyi ideig feküdt kórházban? – Hónapokig, de abban nem voltak benne a

plasztikai műtétek, amelyekre a legcsúnyább hegek eltüntetéséhez volt szükség.

– Én győztem! Én fél évet töltöttem kórházban – büszkélkedett Mojo. – Az első hetekben há-romszor hoztak vissza a klinikai halálból. Az orvosok már leírtak.

– Igazán? Én pedig a vérem felét elvesztettem. – Jaj, ne!


149/255

– Hol történt a baleset? – kérdezte Chaz. – Costa Ricában. Ott igencsak veszélyesek a

hegyi utak. – Gondunk lesz rá, hogy itt messze elkerüld őket.

– Az elég bajos lenne, merthogy a Sziklás-hegység lábánál vagyunk.

– A hegy közelébe sem mész! – jelentette ki Chaz ellentmondást nem tűrő hangon.

Shayne azonban csak megvonta a vállát, aztán megint Mojónak szentelte a figyelmét.

– Ami a konyhát illeti… A szakács összeszabdalt homloka ráncba sza-

ladt, és még komorabb lett a tekintete. – Mi van vele? – Nem tudok főzni. – Komolyan? – Mojo arca szempillantás alatt

felderült, és úgy mosolygott, mint sütőtök a la-páton.

– A legkomolyabban – bólintott Shayne. – Costa Ricában a házvezetőnőnk többször is kí-sérletet tett arra, hogy legalább az alapokra meg-


150/255

tanítson, de én reménytelen esetnek bizonyultam – mesélte, és bátorítóan rámosolygott a szakács-ra. – Remélem, ezennel sikerült megoldanunk a konyhai válságot. Ezentúl is főz majd ránk, Mojo?

– Kitalálta! Mindjárt tudtam, hogy kedvelni fogom magát. Az ízlésemhez képest kicsit so-vány ugyan, de ezen majd segítünk.

– Úgy tökéletes, ahogy van, Mojo – szólt köz-be Chaz.

– Nem, mert most kettő helyett kell ennie. Chaz már az ajtóhoz indult, most azonban

szélsebesen megfordult. – Mit mondtál? – Azt, hogy a felesége gyermeket vár. Látó-

ember vagyok – magyarázta Mojo büszkén Shayne-nek. – Anyámtól örököltem a képessé-gemet, ő is meglátta ezeket a dolgokat.

Shayne rámosolygott a szakácsra, aztán meg-fogta Chaz kezét, és kihúzta magával a konyhá-ból.


151/255

– Ha Mojo nem tesz lakatot a szájára, hamaro-san új állást kereshet magának – morogta a férfi.

– Megbánnád, ha elküldenéd a háztól. Nekem elhiheted.

Chaz felvonta a szemöldökét. – Valóban rosszul főzöl? Shayne elmosolyodott. – Még annál is rosszabbul. – Semmit sem ért, főnök! Chaz felnézett a könyvelésből. – Nincs itt mit érteni, Jumbo. Téged bíztalak

meg a feladattal. Ha a feleségem azt mondja, hogy valaminek balra kell kerülnie, akkor te fo-god azt a valamit, és átteszed oda, ahova ő mu-tatja. Akkor is, ha éppen a ház faláról van szó. Megértettél?

– De… egy faramuci füzettel járkál a házban, folyton jegyzeteket készít, és nem is csak a bú-torokkal kapcsolatban.

Chaz csodálkozva felvonta a szemöldökét.


152/255

– Úgy gondoltam, jobb lesz, ha bejövök, és szólok, hogy készüljön fel a legrosszabbra – magyarázkodott Jumbo.

A pokolba! – gondolta Chaz. – Már felkészültem – mondta fennhangon. – Olyan hosszú listát írt össze, főnök, mintha ő

lenne a Jézuska személyesen. Chaz letette a ceruzáját. – Azt mondod, listát készít? – Ugye, hogy ez már több a soknál? – Jumbo

felindultan járkálni kezdett a szobában. Hosszú lábával öt lépés is elég volt ahhoz, hogy egyik faltól a másikig jusson. Végül visszament Chaz íróasztalához, és hatalmas kezével súlyosan rá-tenyerelt. – Tudom, nem volt igazán szép tőlem, de egyszer belekukkantottam abba a nyavalyás füzetbe. Számok vannak benne, meg az összes szoba alaprajza bútorokkal, amelyeknek hírük-hamvuk sincs a házban.

Chaz kisimította a homlokába hullott tincse-ket, és elmosolyodott.


153/255

– Szóval meg vannak számozva a lista pont-jai? Ez nagyon komolyan hangzik.

Jumbo csípőre tette lapát kezét, és felvonta ébenfekete szemöldökét.

– Mit akar tenni, főnök? – kérdezte. – Azt hiszem, beszélnem kell a feleségemmel.

Tudod, hol van éppen? – Az egyik hálóban – felelte Jumbo, és Chaz

esküdni mert volna, hogy alkalmazottja megbor-zongott. – Itt maradok, és kivárom, hogy abból a hárpiából megint olyan édes kis hölgyet vará-zsoljon, főnök, amilyen akkor volt, amikor ide-hozta.

Chaz abban a hálószobában talált rá Shayne-re, amelyet ő eredetileg Saritának képzelt el. Fe-lesége az erkélykiugró párnázott padján ült, és a mezőket nézegette. Valami volt az ölében, mel-lette pedig ott feküdt a nevezetes jegyzetfüzet. A férfi önkéntelenül elmosolyodott Shayne még a külsejét is új feladatához igazította. Fekete nad-rágot, fekete pulóvert és elegáns blézert viselt, ráadásul csodaszép, hosszú haját is borzalmasan


154/255

szigorú kontyban fogta össze. Ha nem ismerte volna, Chaz a kizárólag a munkájuknak élő, fia-tal üzletasszonyok egyikének gondolta volna, bár olyat ő még csak a tévében látott. Azokon a farmokon, amelyeken eddig dolgozott, a nők öl-tözete mindig farmernadrágból és kockás blúz-ból állt.

A férfi odament Shayne-hez, leült mellé, és rövid úton átalakította a frizuráját Gyönyörű szőke tincsei máris törékeny vállára omlottak.

– Képtelenségnek tartottam, neked mégis sike-rült elérned, hogy Jumbo tartson tőled – mondta Chaz.

Shayne nem fordult feléje, de hátával széles mellkasának dőlt, miközben a Sziklás-hegység hófödte csúcsait nézegette.

– Igen, észrevettem. Valószínűleg a jegyzetfü-zetem az oka.

– A dolgozószobámban vár, és reszket, mint egy kölyökkutya, amelyet éppen csúnyán lete-remtettek. Remélem, nem rondít majd oda a szőnyegemre.


155/255

– Sajnálom – felelte Shayne mosolyogva. – Én csak módszeresen akarom végezni a munkámat.

– Azzal semmi baj nincs, de tégy meg nekem egy szívességet! Haladj valamivel lassabban, hogy Jumbo ne lépjen sztrájkba!

Shayne egyetértően bólintott. – Vannak már korszakalkotó ötleteid? – kér-

dezte a férfi. – Akad egy-kettő. Arra gondoltam, hogy ez a

szoba tökéletes lenne Saritának. Ha jól sejtem, te is így képzelted – mutatott Shayne az ölében fekvő dobozra, aztán kivette belőle az ajándékot, amelyet Chaz a lányának vásárolt, és itt felejtett ebben a szobában.

A játék babának egyetlen kislány sem tudott volna ellenállni. Porcelánfejét csillogó, fekete fürtök díszítették, és csupa bársonyba, csipkébe öltöztették. Hosszú ruhája alatt számtalan alsó-szoknya bújt meg, és szép ívű, selymes pillák árnyékolták nagy barna szemét, amellyel mintha kedvesen nézett volna fel Shayne-re.

A férfi megköszörülte a torkát.


156/255

– Úgy gondoltam, a kislányok biztosan szere-tik, ha a babájuk hasonlít rájuk.

Shayne megindultan lehunyta a szemét. Fel nem foghatta, hogyan gondolhatja magát szívte-lennek az a férfi, aki ilyen figyelmesen választ ajándékot a lányának.

– Csodaszép ez a baba – mondta végül fenn-hangon. – Sarita azonnal meg fogja szeretni.

– Gondolod? Shayne most először hallott ki bizonytalansá-

got Chaz hangjából. Érezte, hogy nagyon vá-gyódik a lánya után, amit szépnek talált tőle, azt viszont mélységesen sajnálta, hogy ő nem jelent ilyen sokat neki.

– Karácsonyi ajándéknak szántam a babát, de talán már akkor odaadom majd Saritának, ami-kor beköltözik ide, hogy hamarabb otthon érez-ze magát. Te mit gondolsz erről?

Shayne elvette a padról a jegyzetfüzetét, és felállt.

– Szerintem tökéletes ajándék, bármikor adod is át.


157/255

Chaz a karjánál fogva megállította. Valami azt súgta neki, hogy óriási baklövést követett el, de nem tudta, mivel.

– Rosszat mondtam? – Nem, dehogy. – Akkor miért haragszol rám? A múlt éjszaka

miatt? Félsz, hogy csak addig kellesz nekem, amíg visszakapom Saritát?

Shayne nem érzett erőt ahhoz, hogy megint vi-tába szálljon Chazzel. Hogyan magyarázhatná meg egy férfinak, aki nem hisz a szerelemben, hogy ő egész életében pontosan az után sóvár-gott, és valaha az ő ölelő karjában vélte megta-lálni? És miként értesse meg ezzel a férfival, hogy a szeretet az, amire a kislánya a porcelán-fejű babáknál, de a világ összes kincsénél is jobban vágyódik? Ő maga is kislány volt még, amikor elveszítet-

te a szüleit, és hideg, rideg környezetben kellett felnőnie, ahol ismeretien fogalom volt a szeretet, a nevetés és a törődő odafigyelés. Életének az a tíz, legszörnyűbb éve maradandóbb sebeket ej-


158/255

tett rajta, mint az autóbaleset. Ő aztán tudja, mennyire sivár a világ, ha nincs benne szeretet.

Belenézett a férje szemébe, abba a lélegzetel-állítóan kék szembe, amelynek pillantása az egyik percben metsző és hideg, mint egy téli nap, a következőben viszont kedves, aggódó és figyelmes. Most éppen napsugarasan meleg volt. „Félsz, hogy csak addig kellesz nekem, amíg visszakapom Saritát?” – kérdezte tőle az előbb. Úgy tűnik, egyáltalán nem érti, mi az, ami neki valóban fontos.

– Nem, Chaz, nem attól félek – felelte Shayne végül. Szomorúság tört rá, és elszántan vissza-fojtotta feltömi akaró könnyeit. – Én attól félek, vagyis inkább az tölt el rettegéssel, hogy komo-lyan beszélsz, amikor azt mondod, elfelejtettél szeretni.

Miközben Shayne továbbra is a szemébe né-zett, a férfi vonásai megint jéghidegek lettek, mintha csak téli szél fagyasztotta volna szája kö-ré a szigorú vonásokat.


159/255

– Nem kell félned a valóságtól, édesem – mondta Chaz nagy sokára, és erőnek erejével elmosolyodott, de mosolya is fagyos volt. – Egyszerűen csak nézz szembe vele!


160/255

7. FEJEZET

Neked, aki a feleségem voltál! Elmentem a Hamupipőke-bálra, de Te nem

voltál ott. Mit írhatnék még neked? Már azt sem tudom, hogyan érzek. Meglehet, kifogytam az érzésekből. Nem hittem volna, hogy valaha is feladom majd, most viszont…

Találkoztam valakivel, Shayne. Nem szeretem szerelemmel, de nem gondolom, hogy még egy-szer bárkit is olyan közel akarnék engedni ma-gamhoz, mint téged. Madalena és én beérjük annyival, amennyi köztünk van, és ő mintha még boldog is lenne így, noha én szinte semmit sem kínálhatok neki. Többet azonban nem is vár el tőlem, én viszont örülök, hogy mellette ideig-óráig nem érzem azt az ürességet, amely az évek során egyre erősebb lett bennem. Azt az űrt, amely, attól tartok, egyszer majd menthetetlenül felfal engem.


161/255

Nem értem, miért, mégis olyan érzésem van, hogy én hagylak el téged. Nem akartalak meg-csalni, és őszintén sajnálom, hogy így alakult. Nem bírom tovább egyedül, ezért hát most örök-re elköszönök tőled, egykor volt feleségemtől.

Ha létezik egyáltalán nő, akihez a sírig hűsé-ges tudtam volna lenni, akkor az Te voltál.

Chaz a létra tetején állt, és az esőcsatornát

tisztította. Egyszer csak beléhasított a felisme-rés, hogy kis híján elveszítette Shayne-t. Még nagyban kereste, amikor pedig már évek teltek el azután, hogy a lány élete hajszálon múlt csu-pán, miután autóbaleset szenvedett egy keskeny, kanyargós Costa Rica-i hegyi úton. Ha odave-szett volna, ő talán soha nem értesül a haláláról.

Hideg volt az idő, a férfit mégis kiverte az iz-zadság, és reszketés tört rá. Mielőtt még lezu-hant volna a létráról, gyorsan lemászott a földre, és bement a házba Shayne az emeleten volt, és éppen azt magyarázta Jumbónak, hogy az üresen álló hálószobákat ki kell festeni, a szőnyegek


162/255

pedig tisztításra szorulnak. Amikor meglátta Chazt, elhallgatott, és kérdőn nézett rá.

– Szükséged van valamire? – Igen, nagyon is – felelte a férfi rekedten, és

intett Jumbónak, hogy menjen ki. Miközben az óriás kicaplatott, Chaz lehúzta a munkakesztyű-jét, és hanyagul ledobta a földre. Amint kettes-ben maradtak, a legközelebbi falhoz szorította Shayne-t, és két keze közé fogta az arcát. Jó da-rabig csak áthatóan nézte, és finom vonásait ta-nulmányozta. A bőre selymes volt, magasan ülő járomcsontját egészséges pír borította.

Miközben a férfi nézegette, Shayne idegesen megnedvesítette telt ajkát, de bársonyfekete szemét közben sem vette le róla. Ez volt az a kép, amely éveken át konokul kísérte Chazt, és ez azóta sem változott, amióta együtt élnek. Még a létra tetején állva, az esőcsatorna tisztítá-sa közben is maga előtt látta ezt az arcot és ezt a szempárt.

– Mi van veled, Chaz? – kérdezte Shayne sut-togva.


163/255

– Csitt! Nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg. – Mit? A férfi nem találta a megfelelő szavakat, és

tettei válaszoltak helyette. Shayne tarkójára tette a kezét, magához húzta, fölébe hajolt, és meg-csókolta. Átadta magát ennek a pompás érzés-nek, amelyet ezúttal nem követett keserű kijóza-nodás, mert csókját viszonozta a legcsodásabb ajak, amelyet szája valaha is érintett. Mélyen be-lélegezte Shayne hódítóan édes illatát, és a leg-szívesebben testestül-lelkestül felfalta volna. Közben megint arra kellett gondolnia, hogy akit most csókol, az már réges-rég halott is lehetne.

Szerencsére azonban nagyon is eleven volt, miközben lábujjhegyre állt, és szenvedélyesen viszonozta a csókját. Chaz még erősebben ma-gához ölelte, és élvezte, hogy melle a mellkasá-hoz, csípője a combjához ért. Szíve szerint azon-nal a magáévá tette volna, de bizton tudta, hogy Jumbo még mindig odakint ácsorog az ajtó előtt.

Ha mégsem uralkodna magán, Shayne vajon átkulcsolná a derekát a lábával, és engedné,


164/255

hogy őt is elragadja a vad érzéki vihar, vagy a neveltetése lenne az erősebb? A férfi hamar vá-laszt kapott a kérdésére, mert Shayne egyre szenvedélyesebb lett.

Igen ám, de mennyire lesz tartós ez a vonza-lom? Meddig vágyódik még sóváran ez után a nő után, akit most a karjában tart? Mikor jön el a pillanat, amelyben saját szívtelensége egyszer s mindenkorra tönkreteszi a házasságukat? Hány éjszaka telik el, mire valamelyikük ráun a má-sikra, és elmarad a vágyott beteljesülés?

Újra megcsókolta Shayne-t, ezúttal még for-róbban, és közben elszántan összpontosított, hogy ne gondoljon a jövőre, hanem csak a pilla-nat örömeit élvezze. Shayne úgy bújt meg a kar-jában, mint hajó a biztonságos kikötőben, bár a férfi nem merte volna kijelenteni, hogy az ő kar-ját még biztonságosnak nevezi. Édes, drága fele-sége azonban nem kételkedett ebben, mert fi-nom száját olyan nagyvonalúan engedte át neki, és olyan leplezetlenül kínálta fel magát a vágyá-


165/255

nak, hogy Chaz már attól tartott, az érzései menthetetlenül legyűrik.

– Nem értelek, Chaz. Azt hittem, azt akarod,

hogy kezdjek valamit a házzal. – Igen, de … – A férfi elhallgatott, gyámolta-

lanul felemelte a kezét, és elszántan a megfelelő szavakat kereste. – Én csak arra gondoltam, hogy átfested a falakat, elhelyezel néhány dísz-tárgyat a bútorokon, itt-ott szőnyeget raksz le, és talán még egykét semmire sem jó díszpárnát is veszel a kanapékra. Mindenre gondoltam, csak erre itt nem! – mutatott körbe végül.

– Mindenképpen alacsonyabbra kellett rakat-nom a mosdókagylót. Sarita még csak három-éves, és jókora időbe telik, amíg elég nagy lesz ahhoz, hogy sámli nélkül is elérje a csapot.

– És a kislányoknak persze polcra is szüksé-gük van a fürdőkádjuk mellé meg a zuhanyzó-jukba, amelybe még sarokülőkének is kerülnie kell?

Shayne kitért a férfi pillantása elől.


166/255

– A polcokon nagyon jól el lehet helyezni a samponokat meg a tusfürdőket. Azokból pedig a kislányoknak sok kell, és szempillantás alatt mindent teleraknak velük.

Chaz mélyebben homlokába húzta a cowboy-kalapját.

– Jól van, akkor legyen olyan zuhanyzó, ame-lyikben le is lehet ülni. De miért kell Saritának mindjárt két mosdókagyló?

– Nos, tudod… – Shayne elakadt, mert nem igazán tudta, hogyan magyarázza meg, mit miért alakíttatott át. – A jelek szerint soha nem éltél olyan házban, amelyik tele volt nőkkel.

– Egy kislánytól még nem lesz tele a ház nők-kel!

– Ez hamar megváltozhat, ha meghívja a ba-rátnőit a születésnapjára, vagy egyszerre többen is itt alszanak nála.

A férfi elsápadt. – Arra gondolsz, hogy pizsamapartit rendez-

nek a házamban?


167/255

– Az ilyen alkalmak nagyon fontosak egy kis-lánynak – felelte Shayne.

Az iskolatársnői számára legalábbis azok vol-tak, őt a nagynénje soha nem engedte el ilyen bulikra, arról meg végképp szó sem lehetett, hogy otthon rendezzen egyet. Tapasztalatokat tehát nemigen gyűjthetett ezen a téren, kislány-korában mégis az volt a leghőbb vágya, hogy egyszer valamelyik barátnőjénél tölthesse az éj-szakát.

– Amint híre megy, hogy Sarita itt él veled, egész sereg lány fogja megrohamozni a házadat.

– Egy egész sereg? – Vihorászni, sivalkodni fognak, és ki akarják

festeni magukat. – Kifesteni? Úgy érted, az arcukat? – nézett rá

Chaz szörnyülködve. – Sarita még csak három-éves!

– A kislányok gyorsan nőnek – válaszolta Shayne jókedvűen. – Szempillantás alatt felnőtt lesz belőlük.


168/255

– Ne! – rázta meg a férfi a fejét – Az én lá-nyomból ne legyen gyorsan felnőtt!

Shayne tűnődve ráncolta a homlokát. – Máig nem felejtettem el, hogy valamikor

Rafe is ilyesmit mondott velem kapcsolatban. Igaz, ő azt is hozzátette, mit kap tőle az a férfi, aki járni próbál a húgával.

– Férfiakkal járni? Chaz lerogyott egy székre. Ez már végképp

sok volt neki. Shayne kedvesen megveregette a vállát.

– Később majd még beszélgetünk erről, de most vár a villanyszerelő. Egy kislánynak renge-teg konnektorra van szüksége, hogy legyen hová bedugnia a rádióját, a magnóját, a CD-lejátszóját, a hajszárítóját és a számítógépét.

A férfi fejcsóválva nézett Shayne után, aki el-hagyta a szobát, és elindult le az előcsarnokba.

– Mi a fene történt a padlómmal? – kiáltotta el

magát Chaz.


169/255

Jumbo felemelte a kezét, mintha megadná ma-gát.

– Rám hiába néz így, főnök. Ez az egész a fe-lesége ötlete volt.

– A feleségemé? – Igaz, ezt mindjárt gondol-hatta volna. – És hol van most életem szeretett párja?

– A dolgozószobájában, főnök. Még ez is! Chaznek ráncba szaladt a homloka.

Egy férfi dolgozószobájának tabunak kellene lennie a felesége számára.

– Nem fúrsz több lyukat a padlómba – bökte meg a mutatóujjával Jumbo mellkasát. – Megér-tettél?

– Sajnálom, főnök – felelte a megtermett férfi vigyorogva –, de ez idő szerint magától nem fo-gadok el utasításokat. Nyilván emlékszik, hogy azt mondta, mindent tegyek meg, amire Shayne utasít, és én ehhez tartom magam. Abban is, hogy még hat lyukat kell fúrnom.

Chaz ingerülten felsóhajtott.


170/255

– Folytasd csak így, nagyfiú, de akkor addig ellenőriztetem veled a legelő kerítését, amíg le-fagy a far… vagyis a füled.

– A fülem? – kérdezett vissza Jumbo behízel-gő hangon. – Amióta megnősült, főnök, megle-pően megváltozott a szóhasználata. Korábban valahogy sokkal… képszerűbb volt.

Chaz hangulatát csak tovább rontotta, hogy igazat kellett adnia az emberének.

– Valóban? Nos, a te képszerű szóhasznála-todnak is hamarosan annyi lesz, barátom. Abban a másodpercben, ahogy a lányom átlépi ennek a háznak a küszöbét, egyetlen olyan szót sem aka-rok hallani többé, ami nem való egy kisgyerek fülének. És ez Mojóra is vonatkozik.

Jumbo kisfiúsan elmosolyodott. – Ezt személyesen óhajtja közölni vele, vagy

inkább az üzenetét felírja egy papírlapra, amely-be követ csomagol, és behajítja a konyhába?

Chaz arcán mosoly suhant át.


171/255

– Azt hiszem, a feleségemre bízom, hogy ér-tesse meg Mojóval, a jövőben nem kérünk a dühkitöréseiből.

– Ő pedig olyan lesz, mint a kezes bárány, sőt mi több, valószínűleg mosolyogva fogja eltűrni, hogy rendreutasították. A testvérem tűri, hogy egy nő parancsolgasson neki! – Jumbo hitetlen-kedve ingatta a fejét. – Ezt soha nem gondoltam volna róla.

– És ez még semmi! Akkor csodálkozol majd csak igazán, ha a kislányom beköltözik ide. Meglátod, egy óra sem kell hozzá, hogy az ujja köré csavarja Mojót.

Feltéve, hogy Sarita valóban itt fog lakni. Ez a gondolat azonnal Shayne-t juttatta Chaz eszébe. Odapillantott dolgozószobája csukott ajtajára, amely mögött ott ül az ő drágalátos hitvese, és ki tudja, miken töri megint a fejét. A fenébe, ott most neki kellene dolgoznia! Nem engedheti meg magának, hogy mindig csak…

Végül beletörődött a megváltoztathatatlanba, és benyitott a dolgozószobába.


172/255

– Shayne! Mi a fenét műveltél a szőnyegpad-lómmal?

Felesége az íróasztalnál ült, és telefonált. Dús haját már megint feltűzte. A férfinak valósággal bizsergett az ujja, annyira szerette volna kibon-tani azt a borzalmasan szigorú kontyot, és leg-alább ennyire vágyott arra is, hogy átvigye a há-lószobájába Shayne-t, és minden egyes ezüstös sebhelyére csókot leheljen, amire eddig napvi-lágnál soha nem volt módja.

Az eltelt két hétben Shayne napközben legfel-jebb futó csókot engedélyezett neki, ha valahol összetalálkoztak a házban. Egyébként kizárólag akkor csókolhatta meg, amikor aludt. Shayne csak olyankor bújt oda hozzá és ölelte át. Álmá-ban viszonozta a csókjait, és tiltásával nem tö-rődve szerelmet is vallott neki. Csak akkor en-gedte őt magához, amikor édesdeden aludt és neki csak akkor lehetett valódi beteljesülésben része. Reggelre azonban Shayne egyszerűen nem emlékezett arra, ami az éjszaka történt kö-zöttük.


173/255

Házasságuk mindjobban felőrli, és egy napon majd egészen biztosan tönkreteszi. Felesége azonban mindebből semmit sem vesz észre.

– Beszélnünk kell – mondta Chaz nyomatéko-san.

Shayne végre felpillantott a tölgyfa asztalon kiterített papírjaiból, és befogta a telefonkagylót.

– Egy perc, és a rendelkezésedre állok – mondta, aztán megint úgy tett, mintha a férfi ott sem lenne. – Azokról a körülbelül egymétere-sekről beszélek, amelyeken BF jelzés van. Légy szíves, csomagold be őket, és küldd el nekem! Ha másként nem megy, légiáruként. Tudom, Chelita, hogy az drága, de akkor is. Arra is fi-gyelj oda, kérlek, hogy átjusson a vámon, bár ezt Marvinra is rábízhatod. Ő majd elintézi, hogy ne szenvedjen késedelmet az ügy. Mi ket-ten sok mindent kibuliztunk már.

– Kivel beszélsz te egyáltalán? – akarta tudni Chaz, és arra is nagyon kíváncsi lett volna, hogy ki az a férfi, akivel Shayne ki tudja, miket „ki-bulizott” már.


174/255

– Köszönöm, Chelita. Nemsokára megint je-lentkezem.

A férfi azt sem várta meg, hogy felesége lete-gye a telefont.

– Ki az ördög az a Marvin? – Egy barátom. A Rafe kávéültetvénye mellet-

ti faluban nőtt fel. – És mit kell áthoznia a vámon? – Néhány műalkotásomat. – Vagy úgy! – A fenébe, ezek szerint felesle-

gesen izgatta fel magát! Chaz gyorsan másra te-relte a szót, bár nagyon jól tudta, hogy ettől is kijön majd a béketűrésből. – Mit műveltél a pad-lómmal?

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és egy férfi sétált be rajta, akinek súlyos szerszámtartó öve veszélyesen lehúzta a nadrágját. Chaz halk szit-kozódással a felesége elé állt, hogy eltakarja elő-le a félig elővillanó csupasz fenék látványát. A pokolba, még valami, amivel törődnie kell, mie-lőtt dolgozni kezdhetne! Elvégre egy vadidegen férfi nem járkálhat így a felesége előtt, neki pe-


175/255

dig egyenesen kötelessége, hogy elejét vegye az ilyesminek. Ez egyszerűen nem illik, és ezt ez-zel a fickóval is meg fogja értetni.

Shayne kicsit arrább gördült a székével, hogy kiláthasson Chaz mellett.

– Üdvözlöm, Tim! Mit tehetek magáért? – Befúrtam a lyukakat a falba, ahogy mondta.

Azzal nem is volt gond. – A szerelő felhúzta a nadrágját, ám az csupán két másodpercig maradt ott, ahol lennie kellett, aztán újra megadta magát a nehézségi erőnek. Ha még egy centivel lejjebb csúszik, közbe kell lépnem, gondolta Chaz. – Azért megnézné még egyszer, mielőtt a másik falnak is nekilátok?

– Álljon meg a menet! – szólt közbe Chaz. – Maga nekem sehová sem fúr több lyukat!

Shayne rámosolygott Timre. Chaz bármit megadott volna egy ugyanilyen sugárzó és ter-mészetes mosolyért.

– Köszönöm, Tim. Mindjárt megyek. – Az ajtó becsukódott a szerelő mögött, Shayne pedig a férje felé fordult, és ajkáról azonnal nyoma ve-


176/255

szett a mosolynak. – Mintha azt mondtad volna, hogy hozzam rendbe a házat.

– Azt is mondtam, de… – Akkor meg miért kiabálsz? – A saját házamban már csak megengedhetem

magamnak, hogy kiabáljak! És káromkodnom is szabad, meg emelt hangon tiltakoznom, ha a fe-leségem félmeztelen férfiakkal hetyeg!

– Csak nem Timre gondolsz? Chaz az íróasztalra tenyerelt, és Shayne-re

szegezte a tekintetét. – De, pontosan rá! Ha egyetlen centivel lejjebb

csúszott volna a nadrágja, többet láttál volna be-lőle, mint az urológusa. Én mindössze annyit kértem tőled, hogy tedd elfogadhatóvá a házat a lányom számára. Már csak néhány hetünk van, amíg az a banya megint belovagol ide seprűnyé-len.

– Igazán élénk a képzeleted – jegyezte meg Shayne.


177/255

A férfi lenyelte a választ, ami pedig már a nyelve hegyén volt, és inkább az íróasztalra hají-totta a cowboykalapját.

– Pontosan tudod, miről beszélek. Ahelyett, hogy rendbe hoznád a helyiségeket, mindent csak még jobban szétveretsz. Ha így folytatod, a végén az egész házat… az egész házat…

Ami sok, az sok! A fenébe is, már a saját életét sem élheti! Az alkalmazottai szerint a felesége úgy bánik vele, mintha nem a férje volna, hanem a makacs kisöccse. És ő eközben még csak sza-bad folyást sem engedhet a haragjának, mert minden egyes szavát patikamérlegre kell tennie, mielőtt kimondaná. A legrosszabb azonban az, hogy minden nappal jobban kívánja azt a nőt, aki ezt az egész zűrzavart okozza.

Shayne kérdőn felvonta a szemöldökét. – Mit csinálok az egész házzal, ha így folyta-

tom? Chaz ökölbe szorította a kezét. – A fejünkre döntöd! – Sejtettem, hogy erre gondolsz.


178/255

Shayne felállt, kijött az íróasztal mögül, és a férfi legnagyobb meglepetésére azzal vetett vé-get a vitájuknak, hogy átkarolta a derekát, és iz-gató testével odasimult hozzá. Mintha már eddig is nem kívánta volna őrülten! Még mondott neki valamit, Chaz azonban oda sem hallgatott rá, mert e percben egészen más gondjai voltak. Ha ez így megy tovább, nem állok jót magamért, gondolta rémülten. Egyetlen testrészének volt már csak tökéletesen ura, de Shayne most pont ahhoz dörzsölte hozzá a csípőjét. Valószínűleg sejtelme sem volt arról, hogy mozdulatával már-már emberfeletti önuralom mozgósítására kész-teti őt.

– Ezt ne csináld! Shayne kicsit hátrább húzódott, és csodálkoz-

va nézett fel rá. – Valami baj van? Azonkívül, hogy úgy érzi magát, mint akit ép-

pen felnégyelnek? – Nem, nincs – sikerült végre kinyögnie.


179/255

– Akkor jó. – Shayne még egyszer átölelte, amivel megint kíméletlenül próbára tette az ön-fegyelmét, aztán az ajtóhoz indult. – Átmegyek Timhez. Később majd találkozunk.

– Most aztán már elég! Shayne, aki a dolgozószobában a padlón tér-

delt, zavarodottan felnézett Chazre. Így alulné-zetből majdnem olyan félelmetesen nagynak lát-szott, mint Jumbo.

– Mi a baj? – Eddig bármit tettél, én szelíd bárány módjára

mindent tűrtem, pedig ez itt olyan vidék, ame-lyen a férfiak vad bikákat őriznek. De most már túl messzire mentél.

Shayne csodálkozva körülnézett. – Ha az zavar, hogy a dolgozószobád padlóján

rakodtam szét… Nemsokára végzek. – Még az íróasztalomhoz sem tudok eljutni! – Én viszont igen – állt fel Shayne a földről. –

Mire van szükséged? Szívesen elhozom. – Nem erről van szó!


180/255

Shayne megint leereszkedett a padlóra, mi-közben Chaz dühödt pillantásokat lövellt az égő-füzérre, amelyet felesége azért terített ki, hogy kibogozza az összegubancolódott vezetéket.

– Ez gyanúsan karácsonyfadísznek tűnik – mondta a férfi olyan hangon, mintha valamilyen halálos bűnről beszélne.

– Az is. – Shayne arcára értetlenkedés ült ki. – Gondoltam, karácsonyi hangulatot teremtek a házban, mielőtt…

– Felejtsd el! Ez a szirszar sehová sem kerül-het ki a házamban.

– Nem? – Nem tartok karácsonyt! Itt nem lesz kará-

csonyfa, de még fenyőág se, nem lesznek bu-gyuta porcelánangyalkák, színes égők, és más sem, ami akár csak távolról is a karácsonyra em-lékeztet. Semmi nem lesz, legfeljebb olyasmi, amit meg lehet enni. Megértettél?

– Nem. A férfi szeme dühösen megvillant. – Mit mondtál?


181/255

– Hogy nem értelek. Mi bajod, Chaz? Rajta, ki vele!

– Nagyon rossz élményeim kötődnek a kará-csonyhoz, ha éppen tudni akarod.

– Egy okkal több arra, hogy jókkal váltsuk fel őket.

– Nem! – sziszegte a férfi összeszorított foga között.

– Megértem, hogy fenntartásaid vannak a sze-retet ünnepével kapcsolatban, de felnőtt ember vagy, és Saritával nem teheted meg, hogy ne le-gyen karácsonya.

– A lányomat hagyd ki ebből! – felelte Chaz ingerülten.

– Komolyan azt hiszed, hogy úgy csinálhatsz, mintha nem közeledne a karácsony?

A férfi megrántotta a vállát. – Eddig mindig sikerült. – Most viszont másként lesz. Én meg akarom

ülni a karácsonyt, ahogyan Sarita is egészen biz-tosan. És doña Isabelláról se feledkezz meg!


182/255

– Az öreg hölgyre is igaz, hogy amiről nem tud, az nem fáj neki. Vagy talán azt képzeled, hogy meg akarom hívni karácsonyra?

Shayne-nek elakadt a szava. Nem most először kellett arra gondolnia, hogy ez itt nem az a férfi, akihez ő kilenc éve egyszer már feleségül ment. Az élet nagyon megváltoztatta, annyira, hogy ma már szinte idegen a számára, és olyan fa-gyos, hideg, mint a Sziklás-hegység csúcsai, amelyeket a hálószobája ablakából láthat. Mi történhetett vele, mitől lett ilyen érzéketlen, el-utasító? És ő mit tehetne azért, hogy visszakapja a régi Chazt?

– Karácsony volt, amikor Madalena elhagyott? – kérdezte végül, miután megjött a hangja. – Ezért fűződnek rossz emlékeid az ünnephez?

– Madalenának ehhez az égvilágon semmi kö-ze nincs. Egyszerűen nem szeretem a kará-csonyt. Kész, vége, befejeztem.


183/255

8. FEJEZET

Egykor volt szerelmemnek! Magam sem tudom, miért írok idén is neked.

Puszta megszokásból, vagy mert ki akarom élni önkínzó hajlamaimat? Már nem szeretlek, és ez egészen biztos. Én már senkit sem szeretek. Az érzések, amelyekre valaha képes voltam, rég el-haltak. És mégis… Ha csak meglátok egy nőt, máris azt kell gondolnom: ő sem olyan, mint Te vagy.

Sírig tartó szerelmet fogadtunk egymásnak, de mi lett belőle, Shayne?

És miért nem tudlak még mindig kiverni a fe-jemből?

– Megmondtam, vagy nem mondtam meg,

hogy nem akarok karácsonyi díszeket a házam-ban? – Chaz magánkívül volt a dühtől.

Shayne a folyosó közepére állított létra tetején ült, és fenyőfüzér lógott a nyakában.


184/255

– Mire gondolsz? – Tudod te azt nagyon jól! – A férfi ingerülten

körbemutatott. Egykori legénylakásában nap mint nap több karácsonyi vicik-vacakot fedezett fel. – Azt akarom, hogy az összes firlefánc tűn-jön el innen.

– De hát miért? – kérdezte Shayne, és már re-megett a szája.

Chaz mindennél jobban vágyott arra, hogy szenvedélyesen megcsókolhassa, és mindent el-feledtessen vele. De mert biztos volt abban, hogy felesége visszautasítaná a közeledését, úgy gondolta, legalább elmagyarázza neki, miért vannak fenntartásai a karácsonnyal kapcsolat-ban.

Mielőtt azonban megszólalhatott volna, ko-pogtattak. Shayne, bizonyára azért, hogy meg-meneküljön a fenyegető prédikációtól, sietve lemászott a létráról, és a férfit megelőzve ajtót nyitott. Odakint doña Isabella állt, mellette pe-dig a kis Sarita, aki félénken szorongatta déd-anyja kezét. Nagy gyerekszemekkel nézett fel


185/255

rájuk, és a tekintélyparancsoló doña mellett még törékenyebbnek hatott.

Shayne sugárzó mosollyal ajándékozta meg őket.

– Doña Isabella, ez aztán a kellemes meglepe-tés! – mondta, aztán leguggolt a kislány elé. – Te biztosan Sarita vagy. Szervusz, édesem!

A gyerek előbb dédanyja szoknyájába fúrta az arcát, ám aztán bátorságra kapott, és szégyenlő-sen rámosolygott Shayne-re.

A doña körbejáratta kérdő tekintetét. – Remélem, nem jöttünk rosszkor. – Nyilván nagyon örülne, ha úgy lenne! – vá-

laszolta Chaz gorombán. Shayne csitítóan mosolygott. – Ne is törődjön vele, doña Isabella! Szó sincs

róla, hogy rosszkor jöttek volna – nyitotta szé-lesre az ajtót, és mutatta, hogy fáradjanak bel-jebb. – Vigyázzanak, nehogy belelépjenek a padlóba vájt lyukakba! Még ma eltüntetik őket.

Sarita megrángatta a dédanyja szoknyáját, és a már felkerült karácsonyi díszekre mutatott.


186/255

– Abuelita, mira! Qué bonita. Abuelita? Chaz csak nehezen állta meg mo-

solygás nélkül. Nem hitte volna, hogy a szigorú doñát valaki is „nagyikájának” meri szólítani. Sarita viszont pontosan ezt tette. A férfinak azonban rögtön elment a kedve a mosolygástól, miután odapillantott a doñára, aki rendreutasító-an rávillantotta sasszemét, aztán a környezetnek szentelte a figyelmét.

– Nagyon szép ez a díszítés! – mondta őszinte lelkesedéssel. – Remek munkát végeztek.

Shayne sokatmondó pillantást vetett Chazre, ő pedig egyszeriben utolsó szemétnek érezte ma-gát. Felesége minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy megszépítse a házat, és kizáró-lag őmiatta fáradt ennyit. Azért, hogy az a fekete varjú, amelyik ott károg Sarita mellett, végre át-engedje neki a lánya nevelését.

A férfi úgy érezte, most azonnal jóvá kell ten-nie a hibáját.

– Örülök, hogy tetszik magának, amit lát, doña Isabella, de nem az én érdemem. Mindent


187/255

Shayne csinált. Hihetetlenül sokat dolgozott, hogy karácsonyi hangulatot teremtsen a házban. Gondolom, a többi változásra is kíváncsi.

– Ha nem esik nehezére, hogy megmutassa – felelte az idős hölgy gúnyosan.

– Hogy jut ilyesmi egyáltalán az eszébe? – Mi lenne, ha inkább én vezetném körbe? –

szólt közbe Shayne sietve. – Akkor mindjárt meg is mondhatná, ha valamin változtatni sze-retne.

Dona Isabella kegyesen meghajtotta a fejét. – Rendben. – Nagyszerű! Hol óhajtja kezdeni? – Saritának készített elő szobát? – Az volt az első dolgom. Erre parancsoljon! Shayne lopva mutatta Chaznek, hogy tűnjön

el, aztán a kezét nyújtotta Saritának. A kislány vágyakozó pillantást vetett az apjára, mielőtt Shayne tenyerébe csúsztatta kicsike kezét, és ap-ró léptekkel elindult a két asszonnyal. A férfi csodálkozva érezte, hogy a lánya pillantása olyasmit mozgatott meg benne, amit már rég ha-


188/255

lottnak hitt. Most azonnal innia kell valamit. Mindegy, mit, csak szüntesse meg a mellkasát összeszorító fájdalmat.

Shayne kinyitotta a Sarita számára berendezett

szoba ajtaját, és megvárta, hogy a kislány egé-szen belefeledkezzen új környezete felfedezésé-be.

– Megígérem magának, doña Isabella – fordult aztán az idős hölgyhöz –, hogy soha nem csa-pom be, és olyan érzéseket sem fogok színlelni, amelyeket nem érzek. Ennek ellenére vagy ép-pen ezért azonban biztos lehet abban, hogy min-dig úgy bánok majd ezzel a kislánnyal, mintha én hoztam volna a világra. Soha nem kell majd azt gondolnia, hogy nem szeretik, vagy nem lát-ják itt szívesen. És soha nem fogom azt éreztetni vele, hogy kolonc a nyakamon.

– Kolonc a nyakán? – vonta össze a doña kes-keny szemöldökét. – Furcsa kifejezés! Hogy ju-tott eszébe?


189/255

Shayne nem szívesen szolgált magyarázattal, de mindennél fontosabbnak tartotta, hogy az idős hölgy bizalommal és megértéssel viseltes-sen iránta. Végül habozva bepillantást engedett a lelkébe, amit egyébként féltőn őrzött.

– Hároméves voltam, amikor elveszítettem a szüleimet, és a nagynénémnél nőttem fel.

– Akivel nem igazán értették meg egymást? – kérdezte a doña együtt érzően.

El kellett telnie némi időnek, mire Shayne meg tudta válaszolni a kérdést.

– Tíz évet éltem nála. Akkor végre Rafe, a bá-tyám elhozott tőle.

– Értem – mondta doña Isabella, és ez bizo-nyára igaz is volt. Eleget láthatott és tapasztalha-tott már ahhoz, hogy tudja, az élet, bár sokat is adhat, néha kegyeden. – Most pedig azon lesz, hogy az én Saritámnak ne ilyen sors jusson ki.

– Erre szavamat adom. A doña sokáig áthatóan nézett rá, aztán meg-

hajtotta a fejét.


190/255

– Hiszek magának – jelentette ki, majd körbe-nézett a szobában. – Igazán szép lett.

Shayne nagy odaadással rendezte be ezt a szo-bát. Tudta, mennyire fontos egy kislánynak, akit kiszakítanak megszokott környezetéből, hogy saját birodalma legyen, ahová visszavonulhat, és ahol tökéletesen biztonságban érezheti magát. Bár sok év eltelt azóta, ő mégis pontosan emlé-kezett még, hogyan érzett akkor, amikor vele történt meg ugyanez.

Sarita számára pácolt fenyőbútorokat válasz-tott, amelyekhez nagyszerűen illett a puha gyap-júszőnyeg. A falakat napsárgára festette, és sár-ga-fehér csíkos ágyneműt is beszerzett. Sok-sok színes párnával díszítette a helyiséget, és dobo-zokat, ládikákat is vett, hogy Saritának legyen miben őriznie kisebb-nagyobb kincseit. A kis-lány figyelmét azonban azonnal az ablakpárká-nyon fekvő doboz kötötte le, amely a szépséges játék babát rejtette. Ott állt előtte, de nem ért hozzá, csak nagyra nyílt szemmel nézegette.


191/255

Shayne odament hozzá, és felült az ablakpár-kányra.

– Neked vette a papád. Kicsomagoljuk? Sarita bólintott, Shayne pedig segített kinyitnia

a dobozt. Attól a pillanattól, hogy kezébe vette, a kislány többé nem vált meg a babától. Shayne a helyiség másik oldalán nyíló ajtóra mutatott.

– Az ott a fürdőszoba, mögötte pedig még egy háló van – magyarázta a doñának, aztán megmu-tatta Saritának a nagy gardróbszekrényt. – Ke-resd meg a hátán a titkos ajtót! Átmászhatsz raj-ta, és majd a túloldalon találkozunk.

Doña Isabella felvonta a szemöldökét. – Remélem, mi másik úton megyünk – jegyez-

te meg gúnyosan. – Hát persze! – mosolyodott el Shayne. – A

fürdőszobán át. Útközben az idős hölgy elégedetten nyugtázta,

hogy Shayne a kislányra tekintettel alacso-nyabbra rakatta a mosdókagylót. A fürdőszobá-ból nyíló helyiség délre néző ablakain besütött a téli nap, és fényében még vidámabbak voltak a


192/255

színek. Shayne eredetileg vastag, bolyhos sző-nyeget szánt ide, de végül erős, hurkolt anyagot választott, mert tudta, hogy a doña nehezen jár. Egyébként azonban semmivel sem takarékosko-dott a szoba berendezésekor. Az ember azonnal otthon érezhette itt magát, amint belépett az aj-tón. Az ágy, a szekrény és a komód bőven ha-gyott még helyet. Az egyik falnál kényelmes, kétszemélyes kanapé állt, hogy az idős hölgy összebújhasson az unokájával, a másik sarkot pedig ülőgarnitúra, tévé és hifitorony foglalta el.

Shayne kérdő pillantást vetett a doñára, aztán dőlni kezdett belőle a szó.

– Saját telefonja és kis parabolaantennája is van, mert üvegszálas kábelt nem vezetnek el ilyen messzire. Ha óhajtja, spanyol nyelvű adó-kat is beállíthat. Kis szekrénykonyhát is rendel-tem arra az esetre, ha nem sikerülne megbarát-koznia Mojo főztjével, bár véleményem szerint valóságos mesterszakács. Az arca ne ijessze el! Csúnya autóbalesete volt, és azóta érthető mó-don érzékeny a külsejére. – Shayne arra a falra


193/255

mutatott, amelyiken nem volt ablak. – Tavasszal talán majd sikerül rávennem Chazt, hogy nyis-son itt ajtót, és odakint építsen önnek egy kis ve-randát. Egyelőre még harap, ha a házával kap-csolatban csak kiejtem a számon a „lyuk” szót, de én majd megpuhítom.

Doña Isabella kivárta, hogy Shayne-nek leve-gőt kelljen vennie.

– Komolyan nekem rendezte be ezt a szobát? – kérdezte akkor meghatottan.

Ebben a pillanatban Sarita feje bukkant elő a ruhásszekrényből.

– Átmásztam az alagúton, abuelita! Az idős hölgynek könny szökött a szemébe. – Ezt igazán mind miattam csinálta? Shayne bólintott. – Azt akarja, hogy maradjak itt? Shayne megint bólintott. – Igen. Miután elveszítette az édesanyját,

Saritának nagyon fontos, hogy mindenkit maga körül tudjon a családjából.


194/255

Az idős hölgyön látszott, hogy elszántan küzd az önuralma megőrzéséért.

– McIntyre ebbe nem fog belemenni. – Neki majd azt mondjuk, hogy csak átmeneti-

leg marad. Aztán majd annyira hozzászokik a je-lenlétéhez, hogy el sem fogja engedni.

– Az biztosan nem holnap lesz. – És nem is holnapután. Folyton azt hajtogatja,

hogy neki már nincs szíve, de valahol azért meg kell annak lennie. – Shayne legalábbis ebben reménykedett. – Addig-addig keressük, amíg megtaláljuk. Mit szól hozzá? Segít megkeres-nem?

Doña Isabella ráncos arcán könnycsepp gör-dült végig, de csak egyetlenegy. Büszkesége nem engedte, hogy meghatottságában elsírja magát.

– Egészen érdekes lenne, ha maradnék. Unat-koznom mindenesetre biztosan nem kellene. Kimondottan élvezem, ha oda-odamondogatunk egymásnak McIntyre-ral.


195/255

Ajvé! Azért egy idő után remélhetőleg abba-hagyják majd a civakodást, gondolta Shayne.

– Talán jobb lesz, ha én közlöm Chazzel, hogy ön is itt marad – mondta fennhangon.

A doña ráncos arcán mosoly suhant át. – Ezt a beszélgetést szíves örömest kihallgat-

nám. Shayne huncutul elmosolyodott. – Attól tartok, én leszek az, akinek lesz mit

hallgatnia. Az idős hölgy görbe ujjaival megsi-mogatta Shayne arcát.

– Biztos, hogy meg akarja tenni, gyermekem? – suttogta spanyolul.

– Igen – válaszolta Shayne is spanyolul. Honnan tudhatta a doña, hogy folyékonyan

beszélem az anyanyelvét? – találgatta magában. Lehet, hogy nem egyedül Rafe fogadott fel ma-gánnyomozókat? Az idős hölgynek nagyon-nagyon fontos Sarita biztonsága, így hát köny-nyen elképzelhető, hogy róla, Shayne-ről is érte-süléseket szereztetett be.


196/255

– Chaz azzal bízott meg, hogy teremtsek szá-mára otthont. Nem végeznék rendes munkát, ha önnek nem szánnék helyet benne. Kérem, ma-radjon velünk, doña Isabella! Chaz ugyan még nem tudja, de szükségünk van magára.

Az idős hölgy belekarolt Shayne-be, és intett Saritának, aki engedelmesen csatlakozott hozzá, miközben apró titkokat sugdosott új babája fülé-be.

– A ház többi részét majd akkor nézem meg, ha már beköltöztünk. Közölheti senor McIntyre-ral, hogy kész vagyok átengedni neki a lánya gondviselésének a jogát, így majd talán kevésbé lesz dühös, ha az ideköltözésemről is tájékoztat-ja. Mondja azt neki, hogy addig maradok látoga-tóban, amíg úgy gondolom, Saritának jól megy itt a sora.

– Annak a megítéléséhez pedig egészen bizto-san kész örökkévalóságra lesz szüksége – tette hozzá Shayne nevetve.

– Így igaz – jelentette ki doña Isabella, és szo-kásos szigorú tartásának most nyoma sem volt.


197/255

A folyosón ott találták Jumbót, aki éppen az egyik lyukat rakta ki óvatosan azokkal a moza-ikdarabkákkal, amelyeket Shayne hozatott Costa Ricából. Tizenkettő volt összesen, és mindegyik az év egy-egy hónapját jelképezte.

– Ezt honnan szerezte? – kérdezte az idős hölgy meglepetten.

– Én készítettem. A két nő továbbra is spanyolul beszélgetett.

Doña Isabella csodálkozva megállt. – Maga művész? – Szabad időmben mozaikokat készítek. – Mi a lánykori neve? – Beaumont. – Ismerem a munkáit, Shayne Beaumont.

Nemrégiben láttam az egyik mozaikját. Hol is volt? – Az idős asszony elgondolkodott, aztán diadalmasan koppantott a botjával. – Hát persze! A San Franciscó-i múzeumban. Egy kiállításhoz vették kölcsön. Nagyon megfogott. Egy férfit ábrázolt, aki félig árnyékban, félig fényben van.


198/255

– Az a legkedvesebb darabom. Jó sokáig dol-goztam rajta, és őszintén szólva, mindmáig nem érzem teljesen elkészültnek.

– A férje tudja, hogy maga művész? Shayne megrázta a fejét. – Azt hiszi, csak kedvtelésből csinálom, és ne-

kem jobb is így. Isabella vállat vont, de nem tett ígéretet arra,

hogy megőrzi Shayne titkát. – Ahogy megláttam azt a férfit, azonnal emlé-

keztetett valakire. Most már azt is tudom, kire. Lenyűgöző a hasonlóság közte és McIntyre kö-zött.

– Köszönöm. – Furcsa, hogy erre nem jöttem rá már ott, a

múzeumban. Alighanem a korom az oka. – Doña Isabella kis ideig eltűnődött. – Azt mond-ta, sokáig dolgozott azon a mozaikon. Mennyi ideig pontosan?

– Összesen nyolc évig, de persze nem egyfoly-tában. Olyan is volt, hogy hozzá sem tudtam nyúlni, a sógornőm azonban átsegített a nehéz


199/255

időszakon, és végül az ő bátorítására befejeztem a képet.

– Vagyis… – Az idős hölgy elhallgatott, és nagyot sóhajtott. – Vagyis már régóta ismeri McIntyre-t. Hamarabb ismerte, mint hogy Madalena belépett az életébe.

– Rövid ideig házasok voltunk – ismerte el Shayne, és kíváncsian várta, hogy fogadja majd a doña a bejelentését. – A bátyám azonban ér-vényteleníttette a házasságunkat, mert úgy gon-dolta, hogy én még túl fiatal vagyok hozzá.

– Ez több mindent megmagyaráz. Shayne-nek szörnyű előérzete támadt. – A döntését is megváltoztatja? Most már nem

óhajt itt maradni nálunk? – Szó nincs róla, kedvesem! – Shayne legna-

gyobb örömére az idős hölgy lehajolt hozzá, és átölelte. – Éppen ellenkezőleg, megerősít abban, hogy jól döntöttem. Mindenesetre úgy gondo-lom, mesélnie kellene a férjének arról a mozaik-ról, hogy ő is megnézhesse, és ítéletet alkothas-son róla.


200/255

– Nem szabad megnéznie. – Talán azért, mert túl sokat tudna meg belőle?

– Doña Isabella felsóhajtott – Szomorú, ha két ember ennyire szereti egymást, és mégis félnek attól, hogy bevallják maguknak az érzéseiket.

– Téved! Chaz már nem szeret engem. Az idős hölgy somolyogva nyugtázta Shayne

kijelentését. – Majd ha olyan vén lesz, mint én vagyok, be-

látja, mekkora butaság, amit most mondott, és hogy a mozaikjával kapcsolatban is rosszul dön-tött. Amikor majd rádöbben erre, akkor együtt fog nevetni a férjével a mai buta viselkedésén, vagy pedig…

– Vagy pedig? – sürgette Shayne a mondat be-fejezését.

– Vagy pedig egyedül fekszik majd az ágyá-ban, telesírja a párnáját, és szemrehányásokkal illeti magát. Akkor azonban már késő lesz.

Az idős doña ezzel kézen fogta Saritát, és vele együtt elhagyta a házat.


201/255

– Micsoda? Mi az, hogy elmentek? – Chaz felugrott az íróasztalától. – Hol van a lányom?

– Nincs semmi baj – nyugtatta Shayne. – Visz-sza fognak jönni.

– Mit mondott a vén banya? Átengedi nekünk végre Sarita gondozásának a jogát?

– Nagyjából. – Ezt meg hogy érted? – A férfi ingerülten a

hajába túrt, és összerándult a gyomra, mert látta a feleségén, hogy ideges, és rosszat sejtett. – Várj, kitalálom! A doña újabb feltételeket tá-masztott.

– Csak egyet. És ez lesz az utolsó. Chaz felült az íróasztalára, és megpróbálta

megőrizni a nyugalmát. – Ki vele, drágám! Ezúttal miről van szó? Shayne nem válaszolt a kérdésre, hanem a

nagy ablakhoz lépett. – Ez itt tökéletes hely lenne a karácsonyfának

– mondta. – Ezt a kérdést már tisztáztuk.


202/255

Shayne összefonta a karját. Háttal állt a férfi-nak, s egyszeriben nagyon kicsinek és magá-nyosnak tűnt.

– Abban reménykedtem, hogy talán megválto-zott a véleményed.

– De nem változott meg! – Saritának viszont… – Felejtsd már el azt a nyomorult fát, és most

azonnal mondd meg, mit követel még tőlünk a doña!

Shayne a férfi felé fordult. Nagy szemében könny csillogott.

– Sarita még gyerek, Chaz. Nem értené meg, hogy te személyes okokból nem akarod megün-nepelni a karácsonyt. Ő csak azt tudná, hogy egyedül van, nincs vele a családja, legalábbis azok, akiket ismer, nincs feldíszített fa, nem szól karácsonyi zene, és ajándékok sincsenek.

A férfi leszállt az íróasztalról, és lassan oda-ment Shayne-hez. Látta rajta, hogy valami bánt-ja, de nem tudta, mi az.


203/255

– Miért lehet olyan furcsa érzésem, hogy mi itt már rég nem Saritáról beszélünk?

Shayne hirtelen elsápadt, és Chaz most már bizton tudta, hogy fején találta a szöget.

– Én… sajnálom. – Shayne-nek már remegett az ajka, és sírás fojtogatta a torkát, de bátran uralkodott magán. – Nem egyedül neked fűződ-nek rossz emlékeid a karácsonyhoz, Chaz. Én azonban ezt soha nem éreztetném egy gyerek-kel, hanem mindent megtennék, hogy gyönyörű karácsonya legyen.

A férfi vigasztalóan átölelte, és letörölte az ar-cáról a szeméből mégiscsak kibuggyant könny-cseppet.

– Mi van veled, édesem? Miért csinálsz ekkora felhajtást egy buta fa miatt?

– Mert azt szeretném, hogy Sarita boldog le-gyen.

– Nem hiszem, hogy csak erről van szó – von-ta össze Chaz a szemét. – Miért ilyen fontos ne-ked, hogy feldíszítsd karácsonyra a házat? Mondd meg egyenesen!


204/255

– Én… most nem érzem jól magam. Azt hi-szem, le kell dőlnöm kicsit.

– Drágám… Shayne megrázta a fejét, és elhúzódott a férfi-

tól. – Kérlek, Chaz, engedd, hogy kis ideig egye-

dül legyek! – Egy pillanat! Azt akarom, hogy a karácsony

kérdése végleg lekerüljön a napirendről. Azt vi-szont még mindig nem mondtad el, hogy mi a doña utolsó feltétele.

– Most nem tudok veled erről beszélni. Shayne sarkon fordult, és valósággal kimene-

kült a dolgozószobából. A férfi legszívesebben utánarohant volna. Úgy érezte, nem szabad megengednie, hogy Shayne megnyugodjon, utá-na pedig úgy tegyen, mintha mi sem történt vol-na. Mégis habozott, mert nem tudta, nem azért akarja-e leginkább követni, hogy beteljesítse leghőbb vágyát, és szeretkezzen vele.

Végül úgy döntött, hogy egy órát ad Shayne-nek. Addigra ő is tisztába kerülhet az indítékai-


205/255

val. Utána beszél a feleségével, és egyszer s mindenkorra megszabadítja gyötrő gondolatai-tól, hogy végre lelkifurdalás nélkül kiélhesse sürgető vágyát.


206/255

9. FEJEZET

Neked, aki a feleségem voltál! Újabb év telt el, és megérkezett a tél. Vagy ta-

lán mindvégig az volt? Némelykor így érzek. Ki-nézek az ablakon a hótakaróra, amely éppolyan tiszta és érintetlen, mint Te voltál, amikor elő-ször megcsókoltalak. Sok-sok éve volt, de én még mindig úgy emlékszem rá, mintha csak teg-nap lett volna.

Nem értem, miért van ez így, hiszen a szerel-münk rég kihunyt már. És mégis, ha becsukom a szemem, ugyanolyan világosan magam előtt lát-lak, mint annak idején a Beaumont-ház erkélyén.

Gondolataim örökre megőriznek, Shayne. Számomra mindenkor édes emlék leszel, olyan emlék, amelynek egy évben már csak egyszer adhatom át magam. Akkor azonban megjelensz lelki szemeim előtt, és mindig ugyanolyan szép vagy. Hallom vidám hangodat, érzem bódító il-latodat, és látom szívmelengető mosolyodat.


207/255

És ott is kell maradnod – a szívemben. Ott biz-tonságban vagy, és amíg élek, helyed is lesz ott. Mert Te vagy az egyetlen nő, Shayne, akit vala-ha szerelemmel szerettem.

Egy óránál sokkal több telt el, mire Chaz, aki-

nek közben egy borjadzó tehén mellett kellett segédkeznie, végre belépett a hálószobájukba. Shayne összegömbölyödve feküdt az ágyon. Mélyen aludt, de úgy, ahogy feljött, ruhástul. A férfi hálóinget akart keresni neki, és kihúzta az egyik fiókot, amelyet a rendelkezésére bocsátott, ám abban semmi sem volt. Chaz egy szörnyű pillanatig azt hitte, hogy Shayne el akarja hagy-ni. Talán úgy gondolja, nincs többé szüksége rá, miután doña Isabella beleegyezett, hogy ő ne-velje fel Saritát.

A férfi a faliszekrényhez lépett, és feltépte az ajtaját. Abban is csak egyetlen ruha lógott, a sarkában azonban egymásra rakva ott feküdtek Shayne bőröndjei. A legfelső nem volt egészen lecsukva, és látszott, hogy fehérnemű van ben-


208/255

ne, de nem összevissza behajigálva, hanem úgy, mintha valaki időnként kivett, majd szépen rendbe rakva visszatett volna egyet-egyet.

Mit jelentsen ez? – találgatta Chaz a homlokát ráncolva. Aztán végre világosság gyúlt a fejé-ben. Shayne ki sem csomagolt! És ha így van, akkor kezdettől fogva tudnia kell, hogy nem le-het várandós. Titokban talán még pirulát is szed. Egész idő alatt úgy tervezte, hogy el fogja hagy-ni őt. Nem már ma, de akkor majd biztosan, amikor Sarita beköltözik ide. El akarja hagyni, ahogyan kilenc éve is elhagyta, csak ezúttal örökre gondolja.

Erről azonban szó sem lehet! Chaz nem tudta volna megmondani, pontosan

mikor jutott más elhatározásra, mindenesetre jó ideje nem akarta már, hogy hamar véget érjen a házasságuk. Éppen ellenkezőleg, örökre együtt akar maradni Shayne-nel. Nem azért, mert sze-reti, hanem mert jó érzés maga mellett tudnia. Mivel azonban szerelmet nem vallhat neki, másként kell maradásra késztetnie.


209/255

Hogy ne keltse fel Shayne-t, úgy döntött, nem kapcsolja fel a villanyt, hanem gyertyát gyújt. Azt is, gyufát is mindenütt tartott a házban, mi-vel itt, a Sziklás-hegység tövében a nagy viha-rok miatt gyakran kimaradt az áramszolgáltatás.

Meggyújtotta az éjjeliszekrényen álló gyertyát, áttette a komódra, aztán visszament a szekrény-hez, elővette a Shayne fehérneműjét rejtő bő-röndöt, és minden egyes csábos darabot szép sorban berakott az üres fiókba. Miután azzal megvolt, a nagyobbik bőröndöt is kivette a szek-rényből, és vállfákra akasztotta belőle a ruhákat. A legalján arra az álarcra bukkant, amelyet Shayne a Hamupipőke-bálon viselt. Amikor kézbe vette, a csengettyűk csilingelése azokat a gyönyörű órákat idézte fel benne, amelyeket ak-kor töltöttek együtt. Cowboykalapját mindig az ágytámlára tette a saját oldalán. Most moso-lyogva Shayne oldalára akasztotta az álarcot Az-tán újabb ötlete támadt, amelyet azonnal meg is valósított Kinyitotta az ablakot, és kidobta rajta a bőröndöket. Tudta, hogy nem lesz bajuk, mert


210/255

egész nap havazott, és puhára esnek, de min-denképpen Shayne értésére akarta adni, hogy többé nincs szüksége rájuk.

– Chaz? – Shayne felkönyökölt az ágyon, és nagy szemeket meresztve nézett rá. – Az én bő-röndjeimét dobtad ki éppen az ablakon?

– Azokat bizony! – felelte a férfi elégedetten. Shayne felült, és kisimított egy szőke tincset a

homlokából. Egyszerűen ennivaló volt, ahogy álomittasan, értetlenül nézett maga elé.

– De hát miért? – Hogy tisztázzunk valamit. – Micsodát? – Okos nő vagy, úgyhogy magadtól is kitalá-

lod. Shayne zavarodottan lehajtotta a fejét, ám az-

tán a férfira emelte a szemét. – Azt akarod, hogy maradjak itt? – kérdezte

ámulva. Chaz bólintott. – Annak ellenére, hogy Isabella átengedi ne-

ked Saritát, és többé nincs szükséged rám? An-


211/255

nak ellenére, hogy… nem tudhatjuk biztosan, várandós vagyok-e?

Ezt az átlátszó ürügyet egyszer s mindenkorra el kell felejteniük. Shayne-nek nem szabad azt hinnie, hogy csak azért maradhat, mert talán gyermeket vár tőle. Ami egyébként, mint erre ő időközben rájött, teljességgel lehetetlen is.

– Változtatok a házasságunkkal kapcsolatos feltételeimen – felelte a férfi, és előreszegezte az állát.

– A változásnak az is része, hogy ezentúl más-ként kell öltözködnöm? Hogy őszinte legyek, szerettem a ruháimat.

– Csak a bőröndjeidét dobtam ki. – Chaz kihú-zott egy fiókot, és kivette belőle Shayne egyik bugyiját. – Mint láthatod, mindened sértetlenül megvan. Szép rendben, a komódban és a szek-rényben.

– Ha jobban belegondolok – mondta Shayne –, valójában nem is tisztáztuk, milyen feltételekkel kötünk házasságot. Legalábbis azután nem,


212/255

hogy megtudtad, ki vagyok. Nem kellene most pótolnunk?

A férfi nem akart a gyerekről beszélni, akit Shayne nem viselhet a szíve alatt. Most még semmiképpen sem.

– Pótolhatjuk, csak előbb kíváncsi lennék rá, miért hagytál el annak idején.

– Nem én hagytalak el. – Shayne szemébe megint könny szökött. – Tudod, hogy Rafe sza-kított el tőled.

– De te miért nem jöttél vissza hozzám? – És te miért nem kerestél meg? A fenébe! Ma este nincs erőm az ilyen beszél-

getéshez, gondolta Chaz. – Kerestelek – válaszolta végül. – Igen? Meddig? A férfi most már feldühödött. – Hagyjuk ezt, drágám! – Egy hónapig? – Sejtelmed sincs, mit éreztem akkor! Miért van megint olyan érzése, hogy Shayne el

akarja hagyni? Mindenképpen vissza kell tarta-


213/255

nia! Chaz tudta, hogy még véletlenül sem csúsz-hat ki a száján olyasmi, amivel elkergetheti a fe-leségét. Csak ne lenne ilyen átkozottul nehéz visszafojtani a kilenc hosszú év alatt felgyülem-lett érzéseket! Az lesz a legjobb, ha most leve-szik ezt a kérdést a napirendről.

– Kérlek, Shayne, fejezzük ezt most be! – Egy év után is kerestél még? Vagy tizenkét

hónap elég volt ahhoz, hogy pontot tegyél az ügy végére?

– Hagyd abba! Nagy fekete szemével Shayne gyengéden né-

zett rá, ami cseppet sem illett szemrehányó sza-vaihoz. Chaz sejtette, hogy felesége érzései és józan esze súlyos küzdelmet vívhatnak egymás-sal.

– Valamikor feladtad, és többé már nem akar-tál megtalálni. Így volt? – folytatta Shayne ma-kacsul.

A férfi egy pillanatig mozdulatlanul állt! Zú-gott a feje, ami veszélyt jelzett. Kilenc éve elfoj-tott haragja mindjárt utat tör magának, és félő,


214/255

hogy az a harag minden józan megfontolásnál, bármi érzésnél erősebb lesz, és ki is oltja őket.

Chaz végül lerogyott az ágyra, amelyen mint-ha ijedt játékba kezdtek volna a felakasztott ál-arc csengettyűi, és megragadta Shayne vállát.

– Kerestelek, hogyne kerestelek volna! A bá-tyuskád azonban megvesztegette a nyomozói-mat. Leveleket írtam neked, de egyikre sem vá-laszoltál. Hol voltál egész idő alatt? Miért nem jöttél vissza hozzám?

– Vissza akartam menni. – Shayne közelebb húzódott a férfihoz, és dühkitörésével nem tö-rődve, gyengéden megsimogatta az arcát. – Leg-alábbis megpróbáltam.

Chaz szívét újra hidegség járta át, most azon-ban kimondottan örült ennek, mert abban re-ménykedett, hogy így majd nem mutat olyan ér-zéseket, amelyeket többé nem akar érezni.

– És mi akadályozott meg benne? – kérdezte, miközben durván megint maga felé fordította Shayne-t, és szándékosan fájdalmat akart okoz-


215/255

ni, legalább akkorát, amekkorát ő okozott neki. – Feszülten várom a válaszodat.

– Én… – Shayne arcára egyszeriben végtelen szomorúság ült ki. – Kisebb balesetet szenved-tem.

Ebben a pillanatban Chaz rádöbbent, hogy hi-ába hitte másként, mégis van szíve, és az a szív csak ezért a nőért dobog.

– Az volt az a Costa Rica-i baleset? Ne, ne legyen úgy! – gondolta reménykedve.

Nem akarja, hogy ennek a törékeny teremtésnek még a testi sebeiért is ő legyen a felelős. Azt már soha nem tehetné jóvá. Amikor Shayne né-hány hete a konyhában a balesetéről mesélt Mojónak, időnként bizonytalan pillantásokat ve-tett rá, mintha attól félt volna, hogy a sebhelyei-vel már nem fogja vonzónak találni.

– Miattam történt? – kérdezte végül suttogva. – Én tehetek arról, hogy megsérültél?

– Nem! – Shayne odabújt hozzá, és melegsége valósággal körülölelte a férfit. – Senki sem tehe-tett róla. Borzalmas zivatar volt, és az eső ho-


216/255

mokot meg törmeléket mosott le a hegyről az út-ra. Egy kanyarban elveszítettem az uralmamat a kocsi fölött, mert túl gyorsan hajtottam.

– Rafe megpróbált visszatartani? – Nem üldözött, ha erre gondolsz. Kiderítette,

hová készülök, és a repülőtéren akart elkapni. Szerencsém volt, hogy utánam indult, mert kü-lönben…

– Kérlek, ne mondd ki! Shayne elhallgatott, és kicsit távolabb húzó-

dott a férfitól. – De hiszen te reszketsz! – Ahogy mondod. – Chaz se szó, se beszéd

megfogta Shayne pulóverét, és áthúzta a fején. – És te is mindjárt reszketni fogsz, ha most azon-nal nem bújsz be velem a takaró alá.

Ledobta a földre a pulóvert, aztán Shayne melltartója is oda került. A férfi a legszíveseb-ben azonnal átfogta volna felesége telt mellét, de előbb még kigombolta a farmerját, és a bugyijá-val együtt lehúzta róla. Aztán végre úgy feküdt előtte, ahogyan mindig elképzelte, amikor az el-


217/255

ső házasságkötésük és az utolsó Hamupipőke-bál között eltelt kilenc évben maga elé idézte.

Shayne egészen elfogulatlanul nézett fel rá, és Chaz örült, hogy sebhelyei ellenére is sikerült megőriznie a magabiztosságát. Miután ő is gyorsan levetkőzött, lefeküdt mellé. A gyertya alig-alig adott fényt, a férfi azonban tudta, mit keres. Mielőtt megvirradna, pontosan tudni fog-ja, merre futnak felesége testén a sebhelyek, mert mindegyiket végig akarja csókolni. Shayne-hez fűződő kapcsolatának hagyatékai ezek a hegek, néma tanúi mindannak, amit ki kellett állniuk, hogy végül ismét eltaláljanak egymáshoz.

– Chaz! Shayne hangja vad vágyakat ébresztett a férfi-

ban. Bárcsak képes lenne szeretni is úgy, aho-gyan azt ő megérdemli! Ahhoz azonban neki, Chaznek életre kellene keltenie kihunyt érzéseit. Miért nem képes megtenni? Szíve, amelynek lé-tezését éppen csak most fedezte fel, miért csak jéghideg vért táplál az ereibe?


218/255

– Itt vagyok veled, édesem, és te biztonságban vagy. Többé semmi és senki nem okozhat fáj-dalmat neked – ígérte. Senki, csak én, tette hoz-zá magában.

Shayne a félhomályban olyan valószínűtlen-nek látta a férfit, mintha nem is Chaz volna, ha-nem az a férfi, akit ő álmaiban mindig elképzelt. Köldöke alatt sötétség takarta a testét, az arcát azonban megvilágította a gyertya, és titokzatos fényt kölcsönzött a szemének. Körülötte akár még a kis ráncokat is meg tudta volna számolni.

Chaz sokáig szótlanul állta a pillantását. Mie-lőtt megfogta a kezét, megemelte a karját, és a csuklójától a hónaljáig futó heg fölé hajolt. Shayne megborzongott, amikor a férfi ajka be-járta a cikcakkos vonalat. Aztán az oldalára for-dult, és a gyertya fénye megmutatta, hogy a mel-lén is sebhely húzódik. Chaz ajka ezt is bejárta, és ezernyi apró csókkal borította be azokat a he-lyeket, amelyeket Shayne balesete után csak az orvosa látott.


219/255

– Mikor szerezted ezeket a sebeket? – kérdezte meg végül.

– Régen. – Milyen régen? Öt éve? – Legalább. – Hat? – Már annyi is meglehet. – Vagy inkább nyolc? – A férfi elengedte

Shayne csuklóját, és két keze közé fogta az ar-cát, hogy együttérzésről, sajnálkozásról árulko-dó szemébe kelljen néznie. – Lehet, hogy ponto-san nyolcévesek és egy hónaposak ezek a se-bek? A Beaumont-házba tartottál éppen, ahol az egy évvel korábban rendezett Hamupipőke-bálon egybekeltek házassági évfordulóját is megünnepelték. Így volt? Abban reménykedtél, hogy én is ott leszek majd, és mindent újrakezd-hetünk.

Shayne szeme gyanúsan csillogott. Kicsordul-ni készülő könnyei mondták el helyette, mennyi-re bántja, hogy egy meggondolatlan kormány-


220/255

mozdulattal nyolc közös évtől fosztotta meg magukat.

– Igen – válaszolta végül. – Sajnálom, Chaz. Vissza akartam menni hozzád. Komolyan! – tet-te hozzá, és szeméből feltartóztathatatlanul ki-buggyantak a könnyek, miközben a férfi szen-vedélyesen megcsókolta.

– De ez már a múlt – mondta aztán Chaz, és ajka újra végigsiklott a sebhelyeken.

Érintései most nem borzongást váltottak ki Shayne-ből, hanem felkorbácsolták a szenvedé-lyét. A férfi egyik kezével a mellét simogatta, a másik feszes, köldöke alatt sértetlen hasát járta be, és érezte, hogy Shayne meg-megremeg a te-nyere alatt. Azt azonban nem tudhatta, hogy ez a reszketés egész bensőjét átjárja, és örömteli vá-rakozással tölti el az ölét. Mellbimbói szinte már fájdalmasan megfeszültek és felágaskodtak az izgatottságtól.

– Kérlek – nyögött fel, amikor már úgy érezte, hogy egy másodpercig sem bírja tovább.


221/255

– Igen, édesem, most végre boldoggá teszlek. Úgy, ahogyan azt a hosszú-hosszú évek alatt sokszor elképzeltem.

A férfi Shayne fölé feküdt, széttolta a combját, és keze megtalálta legérzékenyebb pontját. Érez-te, hogy felkészült a befogadására, és addig-addig élvezte ezt az édes bizonyítékot, amíg már mindkettőjüknek szinte eszét vette a vágy. Ak-kor belehatolt, és egyszerre repültek fel a kéj legmagasabb csúcsára, mintha egy test, egy lé-lek volnának, de mégis nő és férfi, akik végre együtt találták meg tökéletes egységüket.

Amikor Chaz később, sokkal később felébredt, már jóval elmúlt éjfél. Ezeken a hajnali órákon évek óta rémálmokból riadt fel, mert tudat alatt szorongató kétségek gyötörték. Most azonban egészen éber volt, és egyszeriben rádöbbent a keserű igazságra. Shayne még mindig el akarja hagyni, és ő semmit, de semmit sem tehet azért, hogy megakadályozza benne.

– Hogy mit csináltál?


222/255

Shayne felült az ágyon, és magára húzta a ta-karót.

– Biztos voltam benne, hogy kijössz a sodrod-ból, ha megtudod.

– Akkor most figyelj jól arra, amit mondok! Előbb alszik ki a pokol tüze, mint hogy én meg-engedném annak a vén boszorkánynak, hogy a házamba költözzön. Van egyáltalán sejtésed ar-ról, miket álltam ki miatta az utóbbi hónapok-ban?

– Ő csak Saritát akarta megvédeni. Chaz párnát tett a háta mögé, nekidőlt, és fele-

ségére szegezte a tekintetét. – Badarság! Engem akar őrületbe kergetni. – Saritának szüksége van rá. Egyébként is ké-

ső bánat, eb gondolat. Én már közöltem doña Isabellával, hogy ideköltözhet.

– Akkor magyarázd ki magad! – És mégis hogyan? – Hazudj neki, vagy légy őszinte, mit tudom

én! Mondd azt, hogy nincs helyünk a számára,


223/255

mert a zsellérház elkészültéig az összes alkal-mazottnak velünk kell laknia.

– Ezt nem mondhatom. – Miért nem? – Mert már látta azt a szobát, amelyet neki

szántam. – Micsoda? – A férfi kiugrott az ágyból. – Te

kezdettől fogva ide akartad költöztetni? – Igen. – Miért? – Mert Saritának szüksége van rá. – Saritának itt leszünk mi. – Az nem ugyanaz, Chaz. Hihetsz nekem, mert

tudom, mit érez egy kislány, ha megfosztják az otthonától.

– Honnan ismernéd te egy hároméves gyerek érzéseit?

Shayne idegesen megnedvesítette az ajkát, és a férfinak eszébe jutott, hogy kislánykorában ő is elveszítette a szüleit.

– Arra célzol, hogy a nagynénédnél éltél, aki-től Rafe menekített meg?


224/255

Shayne bólintott, és finom vonásai félelemről árulkodtak.

– Soha nem beszéltem arról az időről, még a bátyámnak sem. Sarita kedvéért azonban… – Elhallgatott, és lehunyta a szemét. – Saritáért megteszem.

A fenébe! – gondolta Chaz. – Nem kell beszélned róla, drágám – mondta

fennhangon –, ha túl fájdalmas. – Tudtad, hogy Rafe apánk első feleségétől

született, én pedig a másodiktól? – Nem kell elmesélned. Shayne azonban már nem hallgatott rá. Tekin-

tetét a szemközti falra szegezte, és látszott rajta, hogy lélekben nagyon messze jár. Egészen ki-csire összehúzta magát az ágy végében, mintha azért tenné, hogy ne bánthassák. Lehet, hogy gyerekkorában is gyakran kuporgott így? – hasí-tott a férfiba a szörnyű kérdés.

– Hároméves voltam, amikor apánk és édes-anyám meghalt egy hajószerencsétlenségben. Rafe is csak tizenhat volt, mégis mindent elkö-


225/255

vetett azért, hogy mi ketten együtt maradhas-sunk. Dolgozott a kávéföldeken, vezette a ház-tartást, és gondomat viselte. Csak a kis családjá-ért élt.

– Ezt nem tudtam – mondta Chaz, aztán visz-szaült az ágyra, és megfogta Shayne kezét.

– A bátyám végül mindent elveszített. Az ott-honunkat, a pénzünket. Teljesen kétségbeesett, amikor a végén már arra sem futotta, hogy ne-kem enni adjon.

– És akkor mi történt? – Karácsony előtt nem sokkal az utolsó pénzé-

ből felhívta a nagynénémet, aki Floridában élt, és megkérte, hogy engem vegyen magához. Jackie néni soha nem helyeselte a szüleim há-zasságát, akkor azonban eleget tett a kötelessé-gének. Odarepült értem Costa Ricába, és magá-val vitt Floridába.

– És Rafe? Vele mi lett? Shayne fintort vágott. – Őt otthagyta a nagynéném. Érte nem érezte

felelősnek magát. Nem látott mást benne, csak


226/255

egy kis koszos Costa Rica-i parasztkölyköt, aki anyám eléggé el nem ítélhető házassága révén neki is rokona lett, de nem a vérrokona. Évekig csak úgy emlegette, hogy… Mindegy, a nevét mindenesetre soha nem mondta ki.

Chaz nemigen tudta elképzelni, hogy Rafe va-lamikor gyámoltalan kamasz is volt.

– Szóval a nénikéd egyszerűen magára hagyta a bátyádat?

– Bárcsak engem is otthagyott volna! Inkább éltem volna az utcán, kéregetésből, mint Jackie-nél – suttogta Shayne.

A férfi ereiben megfagyott a vér. – Mit művelt veled az a nő? Shayne megrázkódott. – Semmi olyat, ami nyilvánvaló lett volna,

amiért a gyámügyesek elvehettek volna tőle. Mégis megfizettem azért, hogy anyám apámmal kötött házasságát a nagynéném rangon alulinak tartotta. Amint megérkeztünk Floridába, első dolga volt, hogy mindenemet elégette. Azt a ba-


227/255

bát is, amelyet az elutazásom előtt Rafe-től kap-tam karácsonyra.

Shayne nagy nehezen elmosolyodott, de moso-lya olyan szomorú volt, hogy a férfinak elfacsa-rodott tőle a szíve.

– Most már azt is megmondhatom, Chaz – folytatta –, amit tudni akartál. Hogy miért olyan fontos számomra a karácsony. Azért, mert Flo-ridában nekem sem lehetett soha. Hamupipőke voltam, Jackie pedig tökéletesen alakította a go-nosz mostoha szerepét.

Shayne több borzalmas élményéről is beszá-molt még, amelyekről eddig soha senkinek nem mesélt. Chaz mindvégig a karjában tartotta, mintha ezzel utólag megóvhatná azt a védtelen gyereket, aki valamikor volt.

– A bátyáddal mi lett? – kérdezte meg aztán. – A végén ő vitt el onnan, igaz?

– Igen. Miután sikerült elég pénzt összeszed-nie.

És amikor már majdnem késő volt, gondolta a férfi leverten.


228/255

– Mennyi ideig éltél a nagynénédnél? – Tíz évig. Ami kész örökkévalóság egy tehetetlen gyerek

életében. – És Jackie egyszerűen átengedett Rafe-nek? – Jaj, dehogy! – nevetett fel Shayne örömtele-

nül. – Eladott neki. A férfi arcát düh színezte el. Nem volt biztos

abban, jót tudna-e állni magáért, és nem ölné-e meg azt a Jackie-t, ha most itt lenne. Hogy meg-nyugodjon, gyengéden ringatni kezdte Shayne-t, mint egy kisbabát.

– Félreértettél, Chaz. Ezt az egészet nem ma-gam miatt meséltem el neked.

– Csitt! Meglátod, minden jóra fordul. – Nem, nem fog. – Shayne kibontakozott az

öleléséből, és két keze közé fogta az arcát. – Tudom, hogy már nem szeretsz. Ettől azonban a lányodat még szeretheted. Ne engedd, hogy ugyanazon kelljen keresztülmennie, mint nekem kellett! Szüksége van Isabellára, ahogyan nekem is szükségem lett volna Rafe-re. Rád azonban


229/255

még nagyobb szüksége van. Kérlek, Chaz, tedd meg nekem ezt a szívességet, és soha többé nem kérek tőled semmit!

– Shayne! – Könyörögve kérlek! Azt is megígérem, hogy

többé nem leszek terhedre. A férfi hallgatni is alig bírta ezeket a szavakat. – Saritának ugyan nem lesz itt mitől félnie, de

ha neked ennyire fontos, akkor legyen, és köl-tözzön ide a nagyanyja is – mondta.

Shayne megkönnyebbülten felsóhajtott. Chaz lehunyta a szemét, de fülében attól még

ott visszhangzott Shayne ígérete. „Többé nem leszek terhedre.” Ezzel az erővel azt is mondhat-ta volna: otthont teremtettem számodra, és most még néhány útmutatással is szolgálok, hogy tudd, hogyan boldogulhatsz majd nélkülem.

Shayne a maga módján istenhozzádot mondott neki.

A férfi legszívesebben hangosan szitkozódott volna, hogy levezesse a feszültségét, de most valahogy egyetlen illetlen szó sem jutott eszébe.


230/255

Egyszer csak kinyílt az ablak, amelyet a bőrön-dök kidobása után valószínűleg nem csukott be rendesen. A huzattól megszólaltak az ágytámlá-ra akasztott álarcon a csengettyűk, és mintha bú-csúdalt játszottak volna.

Shayne el fogja hagyni őt.


231/255

10. FEJEZET

Chaz megállt a nappali ajtajában, és meglepet-ten látta, hogy odabent az előmunkása doña Isabellával pókerezik. Olyan elmélyülten ját-szottak, hogy őt észre sem vették. Chaz a tarkó-jára tolta a cowboykalapját, és a furcsa pár be-szélgetését hallgatta.

– Issy – mondta éppen Penny az idős hölgynek –, nem szeretném, ha felizgatná magát, amikor kiterítem a lapjaimat, de…

– Nem fogom felizgatni magam! – Jó, jó, csak azért szóltam, mert úgy vettem

észre, hogy nem szeret veszíteni. – Ne totojázzon ennyit, senor Penworthy! – Issy, kértem már, hogy ne szólítson a teljes

nevemen! Ha a többiek rájönnek, hogy garasos-kodót jelent, az egész környék rajtam fog rö-högni.

– Ahogy óhajtja, senor Penny. – Máris jobb.


232/255

– Úgy emlékszem, arra kértem, hogy terítsen. Penny bólintott, és lassan, egyesével az asztal-

ra fektette a lapjait. – Fullom van. Ászokból és királyokból. – Meg vagyok hatva. – Adjak zsebkendőt, hogy letörölhesse a köny-

nyeit, drágám? Amikor azonban Penny a gyufaszálakért nyúlt,

amelyekben játszottak, doña Isabella a botjával nagyot ütött a padlóra.

– Ne kapkodjon! – Nem lehetnek jobb lapjai, mint nekem. Csak

négyet cserélt! – Viszont remek lapokat húztam. – Doña

Isabella négy királynőt terített ki maga elé, és elégedetten mosolygott. – Azt hiszem, ez a kör az enyém.

Chaz hitetlenkedve ingatta a fejét. Nem hitte volna, hogy valaha is eljöhet az a nap, amelyen a harapós Penny és a fensőséges doña összeba-rátkozik. Különös érzés kerítette hatalmába, mi-közben nézte őket, ugyanúgy, mint az előbb,


233/255

amikor a konyhában azt látta, hogy a lánya Mojo ölében ülve pogácsát szaggat és rakosgat tepsibe. A tésztától ragacsos kis kezével odain-tegetett neki, és félig angolul, félig spanyolul gagyogott maga elé. Mojo fülig érő szájjal hall-gatta, bár valószínűleg egy szót sem értett abból, amit a kicsi mondott.

Chaz nem értette, miért nyugtalan, amikor va-lójában örülnie kellene annak, hogy körülötte mindenki jól megérti egymást, összehozta élete különböző szereplőit, Shayne pedig valódi kö-zösséggé formálta őket. A végeredmény olyan otthon lett, amely kedélyesebb már nem is le-hetne. Akkor meg neki mi baja van?

Visszament a dolgozószobájába, az ablakhoz lépett, és kinézett rajta. Valójában pontosan tud-ta, mi az, ami nem hagyja nyugodni. Shayne és az a búbánatos karácsonyfa. Shayne, a szörnyű gyerekkora és a szeretet utáni örökös sóvárgása. Kapcsolatukat valószínűleg az terheli meg leg-inkább, hogy ő csalódást okozott a feleségének, mert kilenc évig nem sikerült megtalálnia, no


234/255

meg azért is, és leginkább azért, mert nem szere-ti igazán, ami után Shayne pedig kétségbeeset-ten vágyódik.

És ezért előbb vagy utóbb el fogja hagyni, ha-csak…

Hacsak nem sikerül bebizonyítania neki, hogy minden tőle telhetőt elkövetett a megtalálása ér-dekében, és azt is, hogy valamikor nagyon sze-rette.

Miután erre a következtetésre jutott, már nem kellett sokáig törnie a fejét azon, mit tegyen. Ki-húzta az íróasztala fiókját, és áttúrta egy névjegy után, amelyet közel két hónapja csak úgy bele-dobott Nem gondolta volna, hogy egyszer még szüksége lesz rá. Most azonban a boldogsága múlik rajta.

Végül megtalálta a kis kártyát, és feltárcsázta a jobb alsó sarkába nyomtatott számot. Már az el-ső csörgés után felvették a telefont.

– Beaumont. – Azt mondta, bármikor jelentkezhetem, ha a

segítségére lenne szükségem.


235/255

– Maga az, McIntyre? – Talált, süllyedt, nagy testvér. Úgy döntöt-

tem, szaván fogom. – Chaz nagy levegőt vett, és lenyelte a büszkeségét. – Elérkezett a perc. Szükségem van magára.

San Franciscóban nyirkos, búbánatosan szürke

volt az idő. A hideg eső csontig hatolt, és a colo-radói hegyekben tomboló legrosszabb hóvihar-nál is kellemetlenebb volt. Chaz a Szépművé-szeti Múzeum előtt állt, és Shayne bátyját várta. Egész testében reszketett, és halkan szitkozó-dott. Miért ragaszkodhatott Rafe Beaumont ah-hoz, hogy itt találkozzanak, amikor postán is el-küldhette volna neki a csomagot? Mire jó ez a kisded játék?

– Örülök, hogy el tudott jönni, McIntyre. Chaz megfordult, és kezet nyújtott a sógorá-

nak. – Nem emlékszem, hogy hagyott volna szá-

momra választási lehetőséget.


236/255

– Így igaz. Négyszemközt akartam beszélni magával, és nem szerettem volna, hogy Shayne kihallgathasson bennünket.

– Páratlanul jó füle lehet a húgának, ha ennek érdekében egészen San Franciscóig el kellett jönnöm.

Beaumont hűvös mosolyra húzta a száját. – Talán más oka is van még, hogy éppen ezt a

múzeumot javasoltam a találkozásunk helyszí-néül. De menjünk be! Ott biztosan melegebb lesz.

Miután legalább negyedórát járták a kiállító-termeket, Rafe megállt egy nagy mozaik köze-lében, és zakója belső zsebéből egy köteg borí-tékot húzott elő.

– Elárulná nekem, McIntyre – nézett aztán a homlokát ráncolva Chazre –, miért akarja elol-vastatni ezeket a leveleket Shayne-nel? Talán azért, hogy összeveszítsen bennünket?

– Dehogyis! Minek néz engem?


237/255

– Sajnálom, de ha nem az a célja, hogy éket verjen közénk, akkor minek kell a húgomnak ennyi év után megismernie a leveleket?

– Mert tudnia kell, hogy mindent megtettem a felkutatása érdekében, amit csak lehetett. Ma még sajnos azt hiszi, hogy egy idő után egysze-rűen lemondtam róla.

Rafe tett néhány lépést. – Akkor talán még sincs késő, és újra eltalál-

hatnak egymáshoz – mondta aztán. – Ahhoz már késő van – jelentette ki Chaz hű-

vösen. – Nagyon is késő. – Biztos, hogy nem a büszkeség beszél magá-

ból? Menj a pokolba! – gondolta Chaz. – Ha Shayne-ról van szó, a legkevésbé sem

vagyok büszke. Különben nem lennék itt, és nem akarnám odaadni neki a leveleket.

Rafe megcsóválta a fejét, és megállt az egész termet uraló mozaik előtt.

– A húgomnak nyolc évébe telt – mutatott a nagy képre –, hogy elkészítse.


238/255

Chaz odapillantott a falon függő mozaikra, az-tán még egy pillantást vetett rá, meg még egyet, és még mindig nem akart hinni a szemének. A képen kilenc évvel korábbi önmagát látta vi-szont.

Hátrált néhány lépést, hogy teljes egészében láthassa a mozaikot. Őt ábrázolta, amint felmá-szik a Beaumont-ház erkélyére, amelyen először csókolta meg Shayne-t. Ahogyan akkor is, félig sötétben maradt, volt azonban, ahol ráesett a kerti lámpák fénye. A kezére is, amelyet éppen egy nő után nyújtott ki. Életében nem látott még ennél szebb műalkotást.

„Egy örök szerelem születése”. Miután elol-vasta a kép címét, Chaz úgy érezte magát, mint-ha gyomorszájon ütötték volna. Alkotóként Shayne Beaumont neve szerepelt a feliraton. Shayne McIntyre! – szerette volna Chaz világgá kiáltani. Az én feleségem!

Rafe együtt érzően felsóhajtott mellette. – Szegény Shayne! Ugye nem tudja, hogy ma-

ga még mindig szereti? – kérdezte, és átnyújtotta


239/255

a leveleket. – Ha fájdalmat okoz neki, McIntyre, azért nagy árat fog fizetni.

Chaz szó nélkül elvette a borítékokat. Alig vett tudomást arról, hogy Rafe elköszönt tőle. Moz-dulatlanul állt ott, és meredten nézte a mozaikot. Nem tudta volna megmondani, hogy egy percet vagy egy teljes órát töltött-e előtte.

Végül egy számára egészen szokatlan érzés volt az, amely megmozdulásra késztette. Olyasmi ment végbe benne, mint a természetben a tavasz ébredésekor. Azt mondta Shayne-nek, hogy minden érzés kihunyt a szívében, de ez nem igaz. Nem haltak meg az érzései, csak erő-nek erejével elfojtotta őket. Aztán belépett az életébe Shayne, csengettyűs álarcot viselt, szívet melengető mosoly játszott az ajkán, és feltétel nélküli szerelemről mesélt a tekintete. Őszinte-sége már-már megalázó volt, és a férfinak egy-szeriben könny gyűlt a szemébe.

Fogvicsorgatva rábírta magát az igazság beis-merésére. Igenis szereti Shayne-t, még mindig szereti! Már ott, az erkélyen megszerette, és az


240/255

eltelt évek alatt mind erősebb lett a szerelme. Szeretni fogja, amíg él, csak ezt eddig még ön-magának sem vallotta be, mert megakadályozta benne valami. A félelem!

Félt, hogy megint elveszítheti őt. Félt, hogy nem élné túl, ha valami baja esne. Mindennél erősebb volt azonban az a félelme, hogy Shayne ma már nem ugyanúgy, nem minden feltétel nélkül szereti őt. örök szerelmének a bizonyíté-ka azonban most itt van előtte. Közel nyolc évet dolgozott a szerelmét tanúsító mozaikon.

Chaz a zakója zsebébe csúsztatta a Rafe-től kapott levélköteget. Mi a fenét keresel még itt, te szerelmes bolond? – kérdezte aztán magától. Holnap szenteste lesz, neked pedig otthonod van, benne a lányod, a dédanyja és egy sereg kerge alkalmazott, akikhez mihamarabb vissza kell menned.

A legfontosabb azonban az, hogy felesége van, aki szereti, s akinek a szerelmét ő újra felfede-zett szíve minden rezdülésével viszonozza.


241/255

– Mit csinál a férjem odabent? – kérdezte Shayne halkan.

Jumbo komor képpel ingatta a fejét. – Amit szenteste mindig. Egy üveg whisky és

egy nagy halom levélpapír fölött ül az íróaszta-lánál.

– De hát miért? – Azt nem tudom megmondani, de törődjön

bele, hogy egyhamar nem kerül elő. – Ó! Shayne még egy utolsó, kétségbeesett pillan-

tást vetett a csukott ajtóra, aztán felment a háló-szobájukba, hogy becsomagolja azokat az aján-dékokat, amelyeket az utolsó pillanatban még beszerzett. Furcsa karácsonyuk lesz, de akkor sem engedi, hogy ezt Sarita is megszenvedje. Az ajándékok remélhetőleg elfelejtetik majd vele, hogy karácsonyfa nincs a házban. Hajkefét, tük-röt és sok-sok színes; csillogó hajszalagot tar-talmazó fésülködő-készletet vett a kislánynak. Pillantása aztán a Chaznek szánt ajándékára esett, és bosszúsan felhorkant. Az utóbbi időben


242/255

nagyon könnyen elsírja magát, hogy a fene enné meg!

Még színes szalaggal is átkötötte a férje aján-dékát rejtő kis dobozt, aztán eltolta magától, összegömbölyödött az ágyon, és szabad folyást engedett a könnyeinek. Azt csak remélhette, hogy a sírástól majd jobban érzi magát. Semmi kétség, ostobaságot művel, és az ajándékával az utolsó esélyét is eljátssza arra, hogy a férje ön-magáért szeresse őt.

Már ha Chaz ma este még egyáltalán lesz olyan állapotban, hogy kinyissa a dobozkát!

– Ne lármázzatok! – Hogy lehetne mukkanás nélkül becipelni a

házba egy akkora fát, amelyik majdnem a meny-nyezetig ér? – panaszkodott Penny.

– Tudjátok, hogy a lányok semmit sem vehet-nek észre. Még szerencse, hogy ma ebéd után mind a hárman elmentek szunyókálni.

– Hova kerüljön a fa, főnök? – akarta tudni Mojo.


243/255

– Az ablak elé. – Shayne az utóbbi napokban mindig arra ólálkodott. – Talpat is hoztatok?

– Itt van nálam – térdelt le a padlóra Jumbo. – Hozzátok ide a fát! Emeljétek fel! Nem oda, jobbra! Még egy kicsit! Most jó.

– Még mindig nem akarom elhinni magáról, főnök, hogy elég józan egy fa felállításához – jegyezte meg Penny. – Az idén nem volt talál-kozója Jack Danielsszel?

– A jó öreg Jack meg én újabban külön utakon járunk.

Penny fintort vágott. – Mindjárt tudtam, hogy a házasság nem fog a

javára válni. Chaz kisfiúsan elmosolyodott. – Köszönöm, hogy segítettetek. Most már

egyedül is boldogulok. – Ne díszítsük fel mégis inkább mi a fát? –

dörmögte Penny. Chaznek nem kellett gondolkodnia a válaszon. – Ne! – rázta meg határozottan a fejét. – Az az

én feladatom. – Vagyis sokkal több, mint fel-


244/255

adat, gondolta. – Élvezni fogom, hogy egyedül díszíthetem a fát – tette hozzá fennhangon is.

Sötét volt már, amikor Shayne felébredt. Fel-

kelt az ágyról, és vastag kötött kardigánba bújt. Eldöntötte, hogy beszél Chazzel, még azelőtt, hogy a férfi fejét teljesen elbódítaná az ital. Meg kell értetnie vele, mit jelent a szenteste egy kis-lány életében. Eddig ugyan minden kísérletével kudarcot vallott nála, de most talán sikerrel jár majd. A ház előtt két fenyőcsemete is nő, vég-szükségben azokat varázsolja majd át kará-csonyfává.

Lábujjhegyen ment végig a folyosón, mert a házban furcsa csend honolt. Doña Isabella és Sarita valószínűleg nem ébredt még fel. A dol-gozószoba ajtaja résnyire nyitva volt, és Shayne meglökte kicsit, hogy bemehessen, ám az elébe táruló látványtól földbe gyökerezett lábbal meg-állt a küszöbön.

Chaz a padlón hasalt, de az ajtónyitásra meg-fordult, és felnézett Shayne-re.


245/255

– Szia, drágám! Hogy tetszik? Shayne egyre csak hunyorgott, és nem tudta

eldönteni, hogy valóság-e az, amit lát. A férfi szeme kivörösödött, tekintete azonban tiszta volt, a mosolya pedig megnyerő, mint mindig is. Lehet, hogy ivott napközben, de egy egész üveg whiskyt biztosan nem küldött le a torkán.

Shayne az ablak elé felállított, hatalmas fe-nyőhöz lépett, és megfogta az egyik ágát. Tapin-tása és illata is olyan volt, mint egy karácsony-fáé. Amikor elengedte, az ág visszaugrott a he-lyére, és a helyiséget vidám csilingelés töltötte be. Chaz rengeteg csengőt akasztott a fára. Az álarcom csengettyűi is köztük lehetnek, gondolta Shayne, és a meghatottságtól könnycseppek gördültek ki a szeméből.

– Ez… egészen olyan, mintha karácsonyfa lenne.

– Akkor bizonyára az is. Sejtelmem sincs, hogy került ide. Talán a Jézuska hozta.

– És még fel is díszítetted!


246/255

A csengettyűk mellett az ágak végein sok-sok vörös és zöld masni is volt. A férfinak ugyan nem sikerült tökéletesre kötnie őket, de Shayne szívének ettől lettek igazán kedvesek.

– Ejnye, drágám! – ült fel Chaz a padlón. – Csak nem sírsz?

– Nem – állította Shayne, és kifújta az orrát. – Már miért sírnék?

A férfi felállt, odament hozzá, ő pedig átölelte a derekát, és mellkasára hajtotta a fejét. Chazben, aki mindeddig nem tudhatta, hogyan fogadja majd Shayne a fát, lassanként oldódott a feszültség. Végül megcsókolta a feleségét, na-gyon-nagyon gyengéden és tartózkodóan. Csók-ja azonban hamar szenvedélyes lett, és Shayne bizton tudhatta, hogy szerelemről és odaadásról beszél ez a csók, olyan érzelmeket fejez ki, ame-lyeket eddig Chaz nem engedett meg magának, most azonban feltartóztathatatlanul előtörtek.

– Boldog karácsonyt, drágám! – mondta a fér-fi.


247/255

Beletelt kis időbe, mire Shayne-nek sikerült megszólalnia:

– Nem értem, mi folyik itt – emelte habozva Chazre a tekintetét. – Valóban te állítottad és dí-szítetted fel ezt a fát?

– Igen, én. – Hogyhogy meggondoltad magad? – kérdezte

Shayne még mindig értetlenkedve. – Beláttam, hogy tévedtem, és nem is kicsit.

Te és Sarita megérdemlitek, hogy legyen kará-csonyfátok.

– Még ajándékokat is vettél! – Csak apróságokat – mondta a férfi, de hun-

cut mosolya meghazudtolta a szavait. – Például mit? – Ha most elmondom, akkor hová lesz a meg-

lepetés? Shayne nem folytathatta a kérdezősködést,

mert apró, csupasz lábak szapora lépteit hallot-ták a folyosóról, és már be is viharzott a szobába Sarita. Amikor meglátta a fát és az ajándékokat, lelkes visongások közepette az édesapja karjába


248/255

vetette magát. Chaz boldogan magához ölelte, aztán felkapta, és körbeforgatta a vidáman kaca-gó kislányt.

– Megvacsorázunk, és utána kicsomagoljuk az ajándékokat, királykisasszony.

Megint nyílt az ajtó, és előbb Mojo lépett be a szobába Jumbóval, aztán Penny, és szorosan mögötte doña Isabella is megérkezett.

– Csúcs ez a fa! – állapította meg Mojo. Shayne életében rég nem voltak már olyan

szép órák, mint amilyenek ezután következtek. Mindnyájan átöltöztek, aztán elfogyasztották Mojo pompás, ötfogásos vacsoráját, majd visz-szamentek a dolgozószobába, hogy kibontsák az ajándékaikat.

Sarita alighanem most oldódott fel végleg új otthonában. Izgatottan szaladgált Shayne és Chaz között, és olyan nagyvonalúan osztogatta a puszikat, hogy ezen az estén menthetetlenül meghódította volna Shayne szívét, ha ez nem történt volna meg már sokkal korábban. Chaznek is szemlátomást a meghatottságával


249/255

kellett küzdenie, és feleségét kicsit sem lepte volna meg, ha nem sikerült volna örömkönnyek nélkül megállnia.

Doña Isabella és az alkalmazottak is bőséggel kaptak puszikat Saritától, és amikor kibontották az ajándékaikat, a kislány minden egyes kedves vagy tréfás apróságot lelkes kiáltásokkal üdvö-zölt.

Az új húsbárdon, amelyet Mojo kapott Chaztől, kis cédula is fityegett. „Hogy akkor is legyen mivel dolgoznod, amikor a sajátodat el-hajítod” – állt rajta.

Shayne egy kis ezüsttollat és csiptetős jegyzet-tartó táblát kapott a férjétől, hogy ne kelljen to-vábbra is a ház átalakítása közben elrongyoló-dott füzetét használnia. Amikor Jumbo meglátta, mi került elő a csomagolópapírból, valósággal belesápadt a rémületbe.

– Azt hittem, ezen már túl vagyunk – dörmög-te. Ő maga fehér cérnakesztyűt és csokornyak-

kendőt kapott, hogy elegánsan szolgálhasson fel


250/255

az étkezéseknél, Penny pedig egy csomag gyufát és egy pakli új kártyát. „Garantáltan cinkeletlen” – írta mellé Chaz.

Amikor Shayne halkan megjegyezte, hogy az alkalmazottak talán karácsonyi jutalmat is meg-érdemeltek volna, Chaz szélesen elmosolyodott.

– Azt már megkapták – mondta. – Ebben a hónapban jobban megtömtem a fizetési boríték-jukat.

Doña Isabella számára Chaz egészen komoly ajándékot választott. Az idős hölgy csinos, me-leg, pihe-puha köntöst és hozzá illő papucsot kapott. Shayne megmutatta a doñának annak a verandának a tervrajzát, amelyet Chaz tavasszal akart megépíteni neki, ő pedig mozaikkal fogja díszíteni. San Franciscóból az édesapja babahá-zat hozott Saritának, amely teljesen lefoglalta a kislányt. Csak akkor hagyta abba kis időre a já-tékot, amikor „új mamája” ki akarta cserélni a szalagot a hajában.

Chaz végül félrevonta feleségét.


251/255

– Ezt inkább négyszemközt adnám át neked – mondta, miközben kis csomagot szorongatott a kezében.

Shayne gyorsan körbenézett. Úgy látta, senki-nek sem tűnne fel, ha ők ketten néhány pillanat-ra megszöknének. Kézen fogta férjét, és átment vele a hálószobájukba.

– Itt már jó lesz? – kérdezte. A férfi olyan gyengéden nézett rá, mintha ép-

pen megcsókolta volna. – Tökéletes. – Ki kezdi? – Te – mondta Chaz, és elébe tartotta a cso-

magocskát. Shayne óvatosan kibontotta a szalagot és a se-

lyempapírt, aztán felnyitotta a kis dobozt, amely leveleket rejtett, és a homlokát ráncolva kivette a legfelsőt. Neki küldték, de Foreverbe, Rafe nevadai címére. A postabélyegzőből kiderült, hogy kilenc éve, kevéssel karácsony előtt adták fel. Shayne lassan megfordította a borítékot, és látta, hogy mindmáig bontatlan.


252/255

– Nyisd ki! – mondta Chaz. Shayne szó nélkül feltépte a borítékot, kivette

belőle a levelet, és elolvasta. Aztán a másodikat is, amely nyolc éve, ugyancsak karácsony előtt íródott. Összesen kilenc levél tanúskodott Chaz közel egy évtizeden át változatlanul mély és erős szerelméről. A végén már csak egy boríték maradt, amelyen sem bélyeg, sem postabélyegző nem volt.

– Ezt… írtad ma délután? – kérdezte Shayne remegő hangon. – Akkor, amikor bezárkóztál a dolgozószobába?

A férfi csak bólintással válaszolt, Shayne pe-dig reszkető kézzel kivette a borítékból a levelet.

Megtalált feleségemnek! Már csak egyvalamit akarok elmondani neked.

Azt, amit eddig mindig elmulasztottam, noha rég megtettem volna már, ha nem tart vissza a féle-lem. Szeretlek, édes kicsi feleségem. Te vagy az egyetlen, örök szerelmem.


253/255

Shayne nem bírt megszólalni, és könny csillo-gott a szemében.

– Más is van a dobozban – figyelmeztette Chaz.

A levelek kis kendőn feküdtek. Shayne most felemelte, és könnyei fátyolán át meglátta, hogy két, a következő Hamupipőke-bálra szóló, aranybetűs meghívó fekszik alatta.

– Ó, Chaz! – suttogta boldogan. Férje mélyen a szemébe nézett. – Szeretlek, Shayne. Mindig is szerettelek, és

örökké szeretni foglak. Meg tudod bocsátani ne-kem, hogy ilyen sokáig gyáván eltagadtam az érzéseimet, és csak most kerültem tisztába ön-magammal?

Shayne odasimult hozzá, és megcsókolta. Csókjával mondta el, hogy megbocsátott, és azt is, hogy örökre itt marad vele.

Amikor elváltak egymástól, ő is átadta az ajándékát.

– Nem tudom, mit szólsz majd hozzá – mond-ta.


254/255

– Bármi lesz is benne, biztosan örülni fogok neki – ígérte a férfi, aztán kinyitotta a kocka alakú kis dobozt, és szinte megigézve nézte a benne fekvő csörgőt.

– Ez azt jelenti, hogy gyermeket vársz? – kér-dezte meg végül.

Shayne bólintott. – Ez… – Chaz nagyot nyelt. – Ennél szebb

ajándékot elképzelni sem tudnék mondta sugár-zó arccal, aztán elhallgatott, és megrázta a fejét. – Nem, az nem lehet.

– Micsoda? – kérdezte Shayne idegesen. – Gondolod, hogy Mojo valóban látóember? Shayne felkacagott. – Még nem biztos, de tudom, hogyan deríthet-

jük ki. – Éspedig? Shayne átkulcsolta férje nyakát. – Biztosan a jövőbe lát, ha máskor is már ak-

kor megjósolja a gyerekünk jövetelét, amikor én még nem is tudok róla.

– Máskor? Mármint a következőnél?


255/255

– A máskor az máskort jelent. Úgy általában. Chaz egész testét nevetés rázta. – Jól van, ahogy gondolod. Ebben a kérdésben

szabad kezet kapsz tőlem.

Az utolsó levél - Romantikus...

Documents

Transcript of Az utolsó levél - Romantikus...