az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján...

11
t , , ; g if~fkY.SZm : Érkezett : ? C 13 Írásbeli kérdé s 1 51' a országgyűlési képvisel ők Kövér Lászlónak , az Országgyűlés elnökéne k Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Országgy űlésről szóló 2012 . évi XXXVI . törvény 42 . § (8) bekezdése alapján írásbel i kérdést kívánunk intézni a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezet ő miniszterhez, mint a tárgyban illetékes minisztérium vezető jéhez „Milyen tulajdonosi struktúrájú szervezetek részesülnek az Európai Regionáli s Fejlesztési Alap és a Magyarország költségvetése által közösen biztosított forrásokból ? 4címmel . A benyújtott kérdésűnkre a választ írásban várjuk . Tisztelt Miniszter Asszony ! Amint az minden bizonnyal Tisztelt Miniszter Asszony el őtt is ismeretes , Magyarország Alaptörvénye („Az Állam 39 . cikk (1 .) bekezdés kimondja, hogy a központi költségvetésbő l csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, vag y teljesíthet ő szerző dés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése , valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható” ; „a nemzeti vagyonról” szóló 2011 . évi CXCVI . törvény 13 . § (2) bekezdése rögzíti , hogy „nemzeti vagyon tulajdonjogát átruházni természetes személy, vagy átláthat ó szervezet részére lehet”, továbbá, hogy nemzeti vagyonba tartoznak „az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lév őpénzügyi eszközök” (1 . § (2) bekezdés c) pont) ; „az államháztartásról szóló 2011 . évi CXCV . törvény 50. § (1) bekezdés c) pontj a alapján „költségvetési támogatás abban az esetben biztosítható, ha a támogatási igén y benyújtója jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkez ő más szervezet esetén átlátható szervezetnek min ő sül” . Szeretnénk felhívni egyúttal Tisztelt Miniszter Asszony figyelmét arra, hog y „az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról” szóló 2011 . évi

Transcript of az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján...

Page 1: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

t ,,; gif~fkY.SZm:

Érkezett : ?C 13Írásbeli kérdés

1 51' a

országgyűlési képviselők

Kövér Lászlónak ,az Országgyűlés elnökének

Helyben

Tisztelt Elnök Úr!

Az Országgyűlésről szóló 2012 . évi XXXVI. törvény 42. § (8) bekezdése alapján írásbel ikérdést kívánunk intézni a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezet ő miniszterhez, mint atárgyban illetékes minisztérium vezetőjéhez

„Milyen tulajdonosi struktúrájú szervezetek részesülnek az Európai Regionáli sFejlesztési Alap és a Magyarország költségvetése által közösen biztosított forrásokból ?4”

címmel .

A benyújtott kérdésűnkre a választ írásban várjuk.

Tisztelt Miniszter Asszony !

Amint az minden bizonnyal Tisztelt Miniszter Asszony előtt is ismeretes,

• Magyarország Alaptörvénye („Az Állam 39 . cikk (1 .) bekezdés kimondja, hogy „ aközponti költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, vagyteljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése ,valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható” ;

• „a nemzeti vagyonról” szóló 2011 . évi CXCVI. törvény 13. § (2) bekezdése rögzíti ,hogy „nemzeti vagyon tulajdonjogát átruházni természetes személy, vagy átláthat ószervezet részére lehet”, továbbá, hogy nemzeti vagyonba tartoznak „az állam vagy ahelyi önkormányzat tulajdonában lévőpénzügyi eszközök” (1 . § (2) bekezdés c) pont);

• „az államháztartásról„szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés c) pontjaalapján „költségvetési támogatás abban az esetben biztosítható, ha a támogatási igénybenyújtója jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetesetén átlátható szervezetnek minősül” .

Szeretnénk felhívni egyúttal Tisztelt Miniszter Asszony figyelmét arra, hogy

• „az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról” szóló 2011 . évi

Page 2: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

CXII. törvény 32. §-a szerint: „a közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozóügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annakvégrehajtására, az állami és Önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzekfelhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők a magánszervezete kés -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan -köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. " ;

valamint arra, hogy

• a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 81 . § (3) bekezdése szerint:„Nem minősül üzleti titoknak az állami és a helyi önkormányzati költségvetés, illetveaz európai közösségi támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással,kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával,használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével,az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az azadat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvényközérdekből elrendeli. ”

A fentiekre való tekintettel kérjük Tisztelt Miniszter Asszonyt, hogy a mellékletben szerepl ővissza nem térítendő támogatást elnyert kedvezményezettek vonatkozásában, egyenként ibontásban bemutatni szíveskedjen, hogy azok részére ténylegesen mikor és milyen mértééC{ítámogatás került kifizetésre.

Kérjük továbbá Tisztelt Miniszter Asszonyt, a 2012. január 1 . napját követően kedvezőtámogatási döntésben részesült, avagy a 2012. január 1. napját megelőző támogatásidöntésben részesült, de ugyanezen időpontot követően támogatási kifizetéssel érintet tkedvezményezetteknek „a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről ésmegakadályozásáról” szóló 2007 . évi CXXXVI. törvény 3 . r) pontja szerinti ténylegestulajdonosi körét a támogatási döntés meghozatala, illetve az eltelt időszak folyamánesetlegesen eszközölt kifizetések időpontjában, valamint amennyiben további kifizeté svárható, a jelen idő szerinti állapotnak megfelelően bemutatni szíveskedjen .

Mindenre kiterjedő szíves válaszát előre is köszönjük és várjuk!

Budapest, 2013 . március

Tisztelettel :

János

Szilágyi Györgyóbbik

Jobbik

Melléklet!

2 .

Page 3: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

Melléklet

1. QUALCHEM Vegyiárú, Gumi és Műanyagalapanyag Gyártó és Forgalmazó ZártkörűenMűködő Részvénytársaság, mely 2012 .12.07. napján kelt támogatási döntés alapján409.542.100.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli részvényese aGibraltáron bejegyzett TSEA Holding Ltd. (GI- Gíbraltar , Line Wall Road 57/68 .) ;

2. DANUBIA PHARMA Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felel ősségűTársaság mely 2012.12.07. napján kelt támogatási döntés alapján 327 .516.000.- HUF ;illetve 329 .000.000.- HUF támogatást nyert el, és egyedűli részvényese a csendes-óceániEfate-szigeten lévő Vanuatui Köztársaságban bejegyzett BATAVIA INVESTMENT SLTD. (1036 Port Vila Vanuatu, Bougainville House Level 2.) ;

3. INNOMED MEDICAL Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Zártkörűen MűködőRészvénytársaság, mely 2012.04.12. napján kelt támogatási döntés alapján 253 .776.485;HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és legutolsó ismert tulajdonosa az USAIndianapolisban jegyzett MediComplexCO (US- 46256 INDIANAPOLIS, Summertre eLane 8542) ;

4. Grepton Informatikai Zártkör űen Működő Részvénytársaság mely 2012 .07.27. napjánkelt támogatási döntés alapján 468 .358.750.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyertel, és legutolsó ismert tulajdonosa a New Frontier International Holding (AT- 1040 Bécs ,Prinzeugenstrasse 72) ;

5. ORMOSSZÉN Szénkitermelő és Kereskedelmi Kft., mely 2012 .07.27. napján kelttámogatási döntés alapján 430.649.666.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el,és a CRATIS Ingatlanbefektető és Szolgáltató Zrt-n keresztül egyedüli részvényese aciprusi AGRINA Holdings Limited (CY- 1082 Nicosia , Kyriakou Matsi 16 ., EagleHouse Agioi Omologites P.0 10th);

6. BiFarma Szoftverfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt FelelősségűTársaság, mely2012.02.24. napján kelt támogatási döntés alapján 173 .647.504.- HUF;2012.12.07. napján kelt támogatási döntés alapján 232.596.753.- HUF;2013.01 .15. napján kelt támogatási döntés alapján 452 .288.546.- HUF;2013.01 .15. napján kelt támogatási döntés alapján 437 .500.000 .- .HUFvissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa egy magánszemély valamint anyitrai cégbíróságon bejegyzett China Innovative s .r .o. (SK- 94501 Komárno,Svatoondrejská 11 .7. ép.);

7. ContiTech Rubber Industrial Kft ., mely 2012 .04.12. napján kelt támogatási döntésalapján 143 .843.511 .- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és egyedüli tagja ahamburgi cégbíróságon bejegyzett Phoenix Fluid Handling Industry GmbH (DE- 2107 9Hamburg , Hannoverische Str 88 .) ;

8. 1NTERACTIVE NET DESIGN Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., mely 2012.02.24.napján kelt támogatási döntés alapján 188 .960.500.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el és egyedűli tagja a Cipruson bejegyzett IND Group Holding Limited .(CY- 1065 Nicosia , Arch Makariu III 2-4 Capital Ce . ép. 9. cm.) ;

9. PROFITRADE 90 Számítástechnikai és Szolgáltató Kft, mely 2012 .07.27. napján keltdöntés alapján 196 .095.720.- HUF, illetve 2012.12.07. napján kelt döntés alapján255.800.000.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és magánszemély tagjainkívül minősített többségű befolyással bíró tulajdonosa a svájci cégbíróságon bejegyzettCentral European Investment AG (CH- 6302 Zug , Weinbergstrasse 5 .);

3 .

Page 4: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

10. OLMOS és TÓTH Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ., mely 2012.07.27.napján kelt döntés alapján 203.998.757.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el,és egyedüli tagja a madridi GRUPO INVERSOR MONTE NEVADO S .L. (ES- Madrid ,Claudio Coello 61 .) ;

11. MOTECH Acélszerkezet- és Gépgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság, mely2012.04.12. napján kelt döntés alapján 159 .876.622.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el és magánszemély tagján kívül tulajdonosa a norvégiaiBronnoysundban jegyzett MOTECH NORGE A.S. (NO- 0277 Oslo, Drammensveien út167.);

12. Burton Kiln Furniture tűzállóanyaggyártó Kft., mely 2012 .02.24. napján kelt döntésalapján 60.952.428.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja anémetországi Osnabrűck Városi Bíróság által bejegyzett Burton Beteiligungs Gmb H(DE- 49328 Melle-Buer , Barkhausener str 55 .) ;

13. Solvo Biotechnológiai Zrt., mely 2011 .12.28. napján kelt döntés alapján 121 .700.315:HUF; majd 2012.05.15. napján kelt döntés alapján 87.954:296.- HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el, és a támogatási döntések időpontjában részben aWashingtonban jegyzett Hawk&Finberg Consulting LLC . résztulajdonában állt;

14. PANNON SZOFTVER Informatikai Kft., mely 2012.12.07. napján kelt döntés alapján89.000.000: HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a Ciprusonjegyzett PSZI LIMITED . (CY- 10654024 Ciprus, Nicosia, Stasikratous Crystal Offtces ,Krambis Building street 20. B.) ;

15. Human Value Services Számítástechnikai Kft ., mely 2012.12.20. napján kelt döntésalapján 134.160.000.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és a társaságegyetlen magánszemélyen kívüli tagja a Fisher Tech-Invest Korlátolt Felel ősségűTársaságon keresztül a Brit Virgin-szigeteken jegyzett Fisher Tech-Invest Inc (VG-Tortola, Road Town , Intershore Chambers, Wickham's Cay) ;

16. BURKOLÓLAP 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ., mely 2012.11 .28. napján kelttámogatási döntés alapján 198 .510.000,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el,és egy magánszemélyen tagon kívül az A .F. Investment Kft-n kereszűl tulajdonosa aBeliz-i cégbíróságon bejegyzett Alesandro Finance Ltd ., (BZ- Belize City , Regent 35A.);

17. MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatásidöntés alapján 171 .400.303,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és egyedülitagja a Seychelles szigeteken bejegyzett BARROW ENTERPRISES LTD . (Victoria,Mahé, Seychelles, Suite 9, Ansuya Estate, Revolution Avenue) ;

18. SUNTEC SYSTEM KERESKEDELMI, SZOLGÁLTATÓ És GYÁRTÓ KORLÁTOLTFELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG, mely 2012.07.18 napján kelt támogatási döntés alapján156.928.302,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és a támogatási döntésidején egyedüli tagja a Marshall-szigeteken bejegyzett Hippokrates Ltd (MH- 96960Trust Company Complex Ajeltake Road) volt;

19. IPARK PÉCS Ipari Park Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012 .05.18napján kelt támogatási döntés alapján 461.372.082,- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el, és résztulajdonosa az osztrák IPP Beteiligungs GmbH (AT- 4040Linz , Pulverműhlstrasse 23 .) ;

20. Európa-Center-Miskolc Beruházó és Szolgáltató Kft., mely 2012.06.14. napján kelttámogatási döntés alapján 364 .390.416,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el,és résztulajdonosa az S-Bird Hungary Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft ., amely egy

4.

Page 5: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

magánszemély és a gibraltári Grandtown Holdings Limited GI- 39 Irish Town, Gibraltár ,Suite 5 tulajdonában áll ;

21. Gima Szolnok Ipari Park Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012.11 .19. napján kelttámogatási döntés alapján 292 .296.628,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el ,és résztulajdonosa a BEKBER Villamos Hálózat Építő és Beruházó Korlátolt FelelősségűTársaság, mely egy magánszemélyen kívül a B .E.K. Group s .r.o. (SK- 929011061Dunajská Streda, Sportová 51/1260 .) tulajdonában áll ;

22. Machine Rentals Group Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012 .11 .19. napján kelttámogatási döntés alapján 193 .597.656,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el,és tulajdonosa a Belize Cégbírósága által bejegyzett PLANET MANAGEMENT LTD .(BZ- Belize City , Newtown Barracks 508 .) ;

23. IPARI PROJEKT HUNGÁRIA Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátol tFelelősségű Társaság, mely 2012.11 .09. napján kelt támogatási döntés alapján200.000.000,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa azosztrák Swietelsky Baugesellschaft m.b.H. tulajdonában álló SWIETELSKY ÉpítőKorlátolt FelelősségűTársaság;

24. String-Alba Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségé Társaság, mely 2012 .11 .09.napján kelt támogatási döntés alapján 179.697.472,- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el, és résztulajdonosa a támogatási döntés időpontjában a panamai WAXWorldwide Inc. (PÁ- Panama, Ricardo Arias str Advanced Tower . I. cm.);

25. Mertzon Property Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft., mely 2012 .05.15 napján kelttámogatási döntés alapján 119 .260.796,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el,és tulajdonosa a Samuelson Investments Kft, az Indotek Befektetési Zrt, az EGMEX Kft ,a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű Társaság, melyek részben Utah,Washington, és Colorado államban bejegyzett szervezetek tulajdonában állnak,

(Samuelson CEE LLC, Indotek UK . LLC, Britex Central Europe LLC) ;26. Angria Ingatlanforgalmazó és Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű Társaság, mely

2012.05.15. napján kelt támogatási döntés alapján 52 .778.970,- HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a Seychelles szigeteken jegyzett ValonInternational Ltd . (SC- Seychelles, Victoria State House Ave, Victoria House, Suit e206.);

27. D-Z-Company Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, mely2012.12.28. napján kelt támogatási döntés alapján jelenleg közzé nem tett mérték étámogatást nyert el, és résztulajdonosa a belizei cégbíróságon jegyzett JODOINVESTMENT LTD (BZ- 1050 BELIZE , Belize City Dean Street 76 .) ;

28. HAPPY COMPANY Élelmiszer Termékeket Gyártó és Forgalmazó Korlátol tFelelősségű Társaság, mely 2012.05 .15. napján kelt támogatási döntés alapján65.684.400,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és résztulajdonosa a belizeicégbíróságon jegyzett JODO INVESTMENT LTD (BZ- 1050 BELIZE, Belize City Dea nStreet 76.) ;

29. INDUSTRIA BÉTA Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Korlátolt Felel ősségű Társaság,mely 2012.12.28. napján kelt támogatási döntés alapján jelenleg közzé nem tett mérték űtámogatást nyert el és tulajdonosa IFCS Invest Finance Consult Surveillance AG (CH -8212 NeuhausenamRheinfat , Rundbuckstrasse 6.);

30. Knurow Property Korlátolt Felelősségé Társaság, mely 2012.11.19. napján kelttámogatási döntés alapján 67 .180.462,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és

5 .

Page 6: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

tulajdonosa a Seychelles szigeteken jegyzett Hediger Business Limited (SC- VictoriaMahé, Olivier Maradan Street Suite 2 .) ;

31. OBO Bettermann Ingatlankezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, mely2012.11 .19. napján kelt támogatási döntés alapján 122.043 .760,- HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el és tulajdonosa a liechtensteini Bettermann Stiflung (LI-9490 Vaduz , Werdenbergerweg 11);

32. Kőrmend Lakópark Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012 .11 .23 napján kelttámogatási döntés alapján 199.656.925,- HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el,és részben a Seychelles szigeteken bejegyzett KENWAY ENTERPRISES Ltd .(Seychelles, Mahe, Victoria, Oliver Maradan Street, Oliver Maradan Building Suite No2.) kizárólagos tulajdonában álló Ragasits és Társa Szolgáltató és Kereskedelmi KorlátoltFelelősségűTársaság tulajdonában áll;

33. WORK & TRADE s.r.o Magyarországi Fióktelep, mely 2012 .05.22. napján kelttámogatási döntés alapján 193 .753.491,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el ésegy külföldi vállalkozás fióktelepe ;

34: az ANDRITZ Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012.03.24. napján kelt támogatásidöntés alapján 285 .342.225.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el éskizárólagos tulajdonosa az ausztriai Andritz AG (AT- 80451053 Graz, Stattegger Strasse18)

35. IBV Hungária Világítástechnikai és Műanyagipari Korlátolt Felelősségű Társaság, mely2012.03.24. napján kelt támogatási döntés alapján 314.606.865.- HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el és kizárólagos tulajdonosa az IBV Holding GmbH . (DE-49084 Osnabrűck , AM Huxműhlenbach 7 . )

36. R MAX Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely 2012 .03 .24. napjánkelt támogatási döntés alapján 86.055.564.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert elés kizárólagos tulajdonosa az AGRIPOOL S . R. L. (IT- 25015 Desenzano del Garda , Vi aColombare di Castiglione 81/E . )

37. Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft., mely 2012.06.21 . napján kelttámogatási döntés alapján 212.449.496.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el éstagjai a Jabil Circuit Netherlands B .V., a Jabil Circuit Limited és a Jabil CircuitLuxemburg S .a.r.l .

38. PCI Formaöntöde Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012.05.15. napján kelttámogatási döntés alapján 481200 .178.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el éskét magánszemélyen kívüli tagjai a HDPCI Limited (IK- Hong Kong , 1703, ChinachemLeighton Plaza, 29 Leighton road, Causeway Bay) valamint a VIGEL S.P.A.( IT- 1007 1Borgaro Torinese , Via Mappano 15/A)

39. Viessmann Technika Dombóvár Kft., mely 2011 .12.14. napján kelt támogatási döntésalapján 295.603.712: HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tagj aa Viessmann Holding Intennational GmbH (DE- 35088 Battenberg , lm Birkenried 1 .)

40. Ardagh Fémcsomagoló Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012 .03.14.napján kelt támogatási döntés alapján 174.240.000.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el és kizárólagos tagja az Ardagh Aluminium Packaging Netherland sB.V. (NL- 39051053 Rozenstraat, Veenendal 19 .)

41. Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság,mely 2012.03.24. napján kelt támogatási döntés alapján 121 .429.279.- HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el és kizárólagos tagja a Hoya Holdings N .V. (NL- 1422Uithom , Amsterdamseweg 29.)

6 .

Page 7: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

42. RÓNA Dohányfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012 .03.14. napján kelttámogatási döntés alapján 322 .461 .021 .- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el éskizárólagos tulajdonosa az Attila Invest Vagyonkezelő és Ingatlanhasznosító Korlátol tFelelősségű Társaságon keresztül a luxemburgi LANDEWYCK GROUP S .A.R.L. (LU-1741 Luxemburg , 31 .rue de Hollerich)

43. FRAISA Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2011 .12.29. napján kelttámogatási döntés alapján 198 .000.000.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el éskizárólagos tulajdonosa a FRAISA Holding AG (CH- 45121062 Bellach, Gurzelenstrasse7.)

44. "GSV" Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012 .02.22 napján kelttámogatási döntés alapján 885 .861 .356.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el éskét magánszemélyen kívüli tulajdonosa a Debrentium s .r.o. (4001 Kosice, Bankov 7 .)

45. Gustav Wolf Miskolci Drótgyár Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2012.01.23. napjánkelt támogatási döntés alapján 121 .000.000.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyertel, és kizárólagos tagja a Gustav Wolf Beteiligungs GmbH (DE- 33332 Gütersloh ,Sundernstrsasse 40 . )

46. Johnson Electric Ózd Elektromechanikai Termékek Korlátolt Felelősségű Társaság, mely2012.01.23-án kelt támogatási döntés alapján 163 .984.487.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el, és tulajdonosai a SAIA-Burgess Electronics CH 224-0530705- 7Holding AG (CH- 3280 Murten, BahnhofstraBe 18) valamint a Johnson Electri cInternational AG (3280 Murten , Bahnhof út 18 .)

47. Konecranes Supply Hungary Korlátolt Felel ősségi' Társaság, mely 2011.12.29. napjánkelt támogatási döntés alapján 999 .900.000.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyertel, és kizárólagos tulajdonosa a finn Konecranes Finance Oy (FI- 58301037 Hyvink ,Koneenkatu 8 .)

48. Parat Ungarn Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely 2012.12.28. napján kelt támogatásidöntés alapján 555 .554.220.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, éskizárólagos tagja a PARAT Beteiligungs GmbH (DE- 94089 Neureichenau, Schachtla u3-4.)

49. Zollner Elektronik Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely2012.06.14. napján kelt támogatási döntés alapján 154.991 .791.- HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja a Zollner Elektronik AG (DE-934991016 ZandtBudapest , Industriestrasse 2-14 .)

50. LuK Savaria Kuplunggyártó Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely 2012 .03 .05. napjánkelt támogatási döntés alapján 1 .000.000.000.- HUF vissza nem térítendő támogatástnyert el, és kizárólagos tagja a LUK Vermőgensverwaltungsgesellschaft mbH (DE -778151062 Bühl, Industriestrasse 3 .)

51. VNT Metal Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság, mely 2011 .12.01 . napján kelttámogatási döntés alapján 155 .837.769.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el ,és tagjai a Vogel & Noot Technologie GmbH. (T- 8661 Wartberg, Grazer str. 1 .)valamint a VNT Beteiligungs GmbH. (AT- 8661 Wartberg im Mürztal, Grazer str 1 .)

52. "TECHNOCAR-MC-2003" Gépipari Kft, mely 2011 . december 29-én kelt támogatásidöntés alapján 100.000.000.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, éstulajdonosa 2012. október 30-ig a montanai WHITEFISH HILLS, LLC valamint a ciprus iDESILCO LIMITED (CY- 1066 Nicosia , Margarita House, Themistokli Dervi 15 . )voltak, illetve jelenleg résztulajdonosa szintén a DES1LCO LIMITED, és amely

7.

Page 8: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

• a „Tudomány - Innováció Program” keretében 2012 .06.05-án további25.000.000.- HUF

• a „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” pályázaton2012.09.14-én további 16 989 984.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyertel;

53. HAFI-INDUSTRIES Gépgyártó Korlátolt Felel ősségű Társaság mely 2011 . december29-én kelt támogatási döntés alapján 100 .000.000.- HUF vissza nem térítendő támogatástnyert el, és többségi szavazati joggal bíró tulajdonosa a lichtensteini HIH HAFI Holdin gAktiengesellschaft (LI- 9490 Vaduz , Landstrasse 36) és amely

• az „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére” c .pályázaton 2012.01.16-án további 24.640.254.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el ;

54. SCTTEC Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság amely 2012 . január 17-énkelt támogatási döntés alapján 99 .246.044.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyer tel, és tulajdonosa a támogatási döntés meghozatalakor az Armadillo Verwaltungs A GCH- 6370 Stans , Nidwalden, Tottikonstrasse 66 . volt, jelenleg a luxemburgi ScitecInternational S .á r.l (LU- 1653 Luxemburg , Avenue Charles De Gaulle 2.) és amel y

• a „Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozáso kszámára” pályázaton 2011-ben további 95.916.685.- HUF, 2012 .-ben további99.833.128.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el;

55. CHIORINO Szállítószalag és Laposszíj Export-Import Kereskedelmi Korlátol tFelelősségű Társaság, amely 2012. január 17-én kelt támogatási döntés alapján99.246.044.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és minősített többségűszavazati joggal bíró tulajdonosa 2012. április 20.-ig a luxemburgi CHIORINOPARTICIPATIONS S .A. (LU- 1724 Luxembourg , Bulevard du Prince Henri 19-21 . )volt (jelenlegi tulajdonosa a CHORINO PARTECIPAZIONI ESTERE srl, TT- 1390 0Biella , Via Sant' Agata 9 CAP) ;

56. King Stone Vegyipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, amely 2012.január 17-én kelt támogatási döntés alapján 66 .149.338.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el, és minősített többségű szavazati joggal bíró tulajdonosa a ciprusiACRYLSTONE LIMITED (CY- Larnaca , Agion Anargyron 30 .) ; .

57. CUBITEAM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ., amely 2012 . január 17-én kelt támogatásidöntés alapján 46.145.610.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és minősítetttöbbségű szavazati joggal bíró tulajdonosa a Marshall szigeteken jegyzett TECHINVESTLtd. (IC- 96960 Trust Company Complex , Ajeltake Island, Majuro, Marshall Islands,Ajeltake Road), illetve amel y

• az „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére”pályázaton 2011-ben további 18 .276.307.-HUF, 2012ben további 19.890.000:HUF,

• a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése” c- pályázaton2012.04.03-éntovábbi 10.745.000.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el;

60. AMD-Services Ingatlanforgalmazó és Karbantartó Kft ., amely 2012. január 17-én kelttámogatási döntés alapján 19.330.713.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el ésközvetett tulajdonosai az Utah államban jegyzett Samuelson CEE LLC ., a Coloradoállamban jegyzett Bohemian Real Estate I. LLC., illetve a Nevadában jegyzett BritexCentral Europe LLC

61. MATIC Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, amely 2011.12.29 kelttámogatási döntés alapján 100.000.000 HUF vissza nem térítendő támogatásban

8.

Page 9: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

részesült, és amelynek közvetett résztulajdonosa a . Seychelles-szigeteki MEDIONINVEST & TRADE LTD . (Vic. Mahé Seychelles , Revolution, Ansuya Estate 9 .), illetveamely

• Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozásokszámára c. pályázaton 2011.08.18-án további 50.000.000.- HUF vissza nemtérítendő támogatásban részesült;

• tulajdonosi kőre teljes mértékben megegyezik az Észak-Alföldi régióbanugyanezen konstrukció keretében szintén 100.000.000 HUF vissza nem térítendőtámogatást elnyert DEBRECENI MECHANIKAI MŰVEK Korlátolt FelelősségűTársaság tulajdonosi körével .

60. VAS És TÁRSAI Műanyag feldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság amely2011.12.29-én kelt támogatási döntés alapján 90 .000.000.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el (részére eddig összesen 45 .000.000-HUF támogatás került kifizetésre ,legutoljára 2012.11 .27. napján) és kizárólagos tulajdonosa a Cipruson jegyzett TEMPAFINANCIAL CORP. LIMITED (CY- 1097 Nicosia , Egypt street 12 .), illetve amely

• „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” c. pályázatkeretében 2012.03.02-án további 20 .000.000.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el ;

61. "LOWLAND WINE" Mezőgazdasági és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság,amely 2011 .12.29-én kelt támogatási döntés alapján 70.651 .430: HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el, és egyedüli tulajdonosa a Cipruson jegyzett DISBURYHOLDINGS LIMITED (CY- 1105 Nicosia , Agiou Pavlou street 15 .)

62. PRONTO CAR Korlátolt Felelősségű Társaság amely 2011 .12.29-én kelt támogatásidöntés alapján 16 .707.500 .- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el é srésztulajdonosa a Dover államban jegyzett CONTROLLING LLC (US- 19904 Dover , 3 2Loockermann Square Suite 101D .), illetve amel y

• „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” c . pályázatkeretében 2012.03 .20-án további 14.011.808.- HUF,

• Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére c. pályázatkeretében 2012.03.29-én további 24.843.000.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el;

63. AGROKÉMIA Sellye Zártkörű Részvénytársaság amely 2012.01 .17-én kelt támogatásidöntés alapján 98.005.820.- HUF. vissza nem térítendő támogatást nyert el ésrésztulajdonosa a ciprusi PETERS & BURG HOLDING LIMITED (CY- 6042 LamacaCIPRUS , Inomenon Ethon 8 . ép . 2. em. 202.), illetve amely

• „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” c. pályázatkeretében 2012.05.07-én további 7.500.878.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el ;

64. GASCATOR Magyarország Ingatlenberuházó és -Forgalmazó Korlátolt FelelősségűTársaság, amely 2012 .01 .17-én kelt támogatási döntés alapján 66 311 420.- HUF. visszanem térítendő támogatást nyert el és résztulajdonosa a Seychelles szigeteken jegyzettLawton Investements Ltd. (SC- 2919 Global Gateway , Rue de la Perle Providenc eMahe), illetve amely

• „Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások c.pályázat keretében,, 2011 .11.15-én további, 93 .590.159.- HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el (amelynek mintegy harmada 2012.09.21 . napjáigkifizetésre is kerűlt);

9.

Page 10: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

65. Európa Humán-Rent Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2011. december 29-énkelt támogatási döntés alapján 100 .000.000.- HUF. vissza nem térítendő támogatást nyertel és jelenlegi tulajdonosa á Seychelle-szigeteki MOBEX ASSETS HOLDING LTD .(SC- Ansuya Estate , Revolution Avenue, Victoria Suite 9.)

66. DEBRECENI MECHANIKAI MŰVEK Korlátolt Felelősségű Társaság, amely2012.07.16-án kelt támogatási döntés alapján 100 .000.000 HUF vissza nem térítendőtámogatásban részesült, és amelynek közvetett résztulajdonosa a Seychelles-szigetekiMEDION INVEST & TRADE LTD. (Vic. Mahé Seychelles , Revolution, Ansuya Estate9.), illetve amely

• Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozásokszámára c. pályázaton 2012.04.12-én további 24 .883.849.- HUF vissza nemtérítendő támogatásban részesült;

• tulajdonosi kőre teljes mértékben megegyezik az ugyanezen konstrukci ókeretében szintén 100 .000.000 HUF vissza nem térítendő támogatást elnyertMATIC Ipari Szolgáltató Korlátolt FelelősségűTársaság tulajdonosi körével .

69. SZÍNES INGATLANVILÁG Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű társaság, amely2011.12.29-én kelt támogatási döntés alapján 42.369.571 .- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el, és tulajdonosa az Oregon államban jegyzett WORLDWIDETRADING SERVICES LLC. (US- 97304 USA , Oregon, NW Salem, Windemere D r942.)

70. General-Léna Építőipari, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, amely 2011 .12.29-én kelt támogatási döntés alapján 18 .725.868.- HUF vissza nem térítendő támogatástnyert el, és tulajdonosa a floridai 6 MILES BRANDING, LLC (US- 34239 Sarasota ,South Tuttle, Ave 2015 Florida) .), illetve amely

• „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” c . pályázatkeretében 2011 .07.26-én további 19 .128.000: HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el ;

72. POLIPROP HOLDING Vagyonkezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság,amely 2012 .10.30-én kelt támogatási döntés alapján 68 .250.000.- HUF vissza nemtérítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a floridai DUPLEX METAL INC. (US-33009 Hollandale Beach FL , 1001 North Federal 238.)

73. LAVATIO Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, amely2012.10.30-én kelt támogatási döntés alapján 53.984.700.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el, és résztulajdonosa a floridai DIVONTER USA INC. (US- 33009Hallandale Beach , 1001 North Federal Highway Suite 238 .), amely székhelyemegegyezik a POLIPROP HOLDING résztulajdonosának székhelyével ;

74. Café Frei Vendéglátó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, amely2012.10.30-én kelt támogatási döntés alapján 51 .536.995.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el, és résztulajdonosa az újzélandi COFFEE GREEN BEAN Limite d(NZ- 8024 Christchurch , Middleton, Birmingham Drive 38 .)

75. PETRO-PLAST Kereskedelmi-Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely2012.10.30-én kelt támogatási döntés alapján 16.568.245.- HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el, és közvetett résztulajdonosa a Seychelles szigeteken jegyzet tAphrodisiac Worldwide Limited (SC- Mahé , Rue de la Perle utca 653 .)

76. CNC RAPID Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely 2011.12.29-énkelt támogatási döntés alapján 79 .304.362.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert

10 .

Page 11: az Országgy · 2013-03-27 · MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely 2012.07.18 napján kelt támogatási ... a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű

el, és résztulajdonosa a VINCENT & PARTNERS L. L. C. (US- 19720 New Castle ,North DuPont Parkway 201 .), illetve amely

• a „Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások” c .pályázat keretében2011 A8 .18-án 41 .091 .210.- HUF, illetve 2012.06.18-ántovábbi 91 044 817 : HUF ;

• az Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére c . pályázatkeretében pedig 2012.0320-án további 25.000.000: HUF vissza nem térítendőtámogatást nyert el;

74. Dentident Implant Clinic Korlátolt Felelősségű Társaság, amely 2011 .12.29-én kelttámogatási döntés alapján 43 556 327 .- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, éstulajdonosa a PINEWARE INC. (US- 19801 Wilmington , New Castle County, DelawareAvenue 800 .) valamint a LA ROSA INVESTMENT Inc (US- 19904 Dover , Suite 206 ,Bradford Street 155.) illetve amely

• a „Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” c . pályázatkeretében 2012.08.22-án további 18 .523.920.- HUF;

• a„Innováció a fogászatban" c. pályázat keretében 2012 .07.23-én további25.421.199.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el .

11 .