Egyed Ákos: A székelyek eredetéről és

megtelepedéséről

Tartalomjegyzék

A kol lekt ív és személyi szabadság jogok 6

Hogyan keletkezett a székelyfö ld i jobbágyság? 8

A székely hadszervezet a Hunyadiak koráig 10

A hadrendszer 12

A hadba hívás 13

A hunyadiak és a székelyek szövetsége 14

Hunyadi János és a székelyek kapcsolata iró l 14

Mátyás kirá ly és a székelyek 16

Az önigazgatási rendszer védelme 19

Az öröklöt t szabadságjogok veszélyeztetése 19

Az 1505. évi udvarhelyi nemzetgyűlés 20

Az 1506. évi agyagfalvi nemzetgyűlés 25

A székely c ivi l izáció 28

Az erdélyi fe jedelemség megalakulása 32

A székely autonómia válsága 36

A szabadság fegyveres védelme: az 1562 -es fe lkelés 38

Megtorló intézkedések. A feudál is rendszer bevezetése 41

A kirá lyi jog a Székelyfö ldön 41

A reformáció: val lási sokféleség 45

A Báthoryak és a székelyek 49

Bocskai István és a székelyek 55

A székelykeresztúr i fe jedelemjelö lő nemzetgyűlés 58

Bocskai István testamentuma 63

Bethlen Gábor és I . Rákóczi György 64

A rendteremtő székely pol i t ika 66

Bethlen Gábor az igazságosabb közteherviselésért 69

I Rákóczi György és a székely jog 71

Az elszegényedett katonarendűek lete lepítése 72

A fejedelmi korszak székely öröksége 74

A falurendszer vál tozásai 77

A székely gazdálkodás je l lemzői 79

A városok erősödése 81

Megtartó é letmód 82

Oktatás és kul túra 85

Építészet i örökség. Várak, vártemplomok 88

Az erdélyi fe jedelemség megszűnése 92

I I . Rákóczi Ferenc zászló i a lat t 93

A székelyek a Habsburg -b irodalomban 97

A madéfalvi veszedelem évei 99

A határőrrendszer 106

Társadalmi vál tozások a 18-19. században 110

A határőr katonai rend 112

Jobbágyok és zsel lérek 113

A Székelyfö ld népessége 120

Az érte lmiség és szerepe 121

Az abszolut izmus kora 124

A székelyek az Osztrák—Magyar Monarchiában 127

A Székelyfö ld helyzete a kiegyezés után 129

Népesedési fo lyamatok a Székelyfö ldön 132

Az oktatás és a kul túra 132

Társadalom és gazdaság. Az agrártársadalom 135

Az1902. évi csíktusnádi Székely Kongresszus 138

A vi lágháború ki törése és Erdély kérdése 149

A román haderő betörése Erdélybe és az erdélyi magyarság 150

A székelyek történetét a megtepeledéstől az 1918 -as hatalomváltozásig próbál juk nyomon követni . Csat lakozva Szádeczky Kardoss Lajosnak, a székely történelem mindmáig egyik legkiválóbb kutatójának ahhoz a véleményéhez, hogy egy nemzet é letében nem az eredet kérdése a legfontosabb, hanem az, hogy mifé le szerepet játszot t a történelem színpadán, az eredetkérdést könyvem bevezetőjeként csak ér intem. Úgyszintén a megtelepedés kérdését is. Nagy hangsúlyt helyezek viszont a székelység történelmi szerepére. A székelyek eredetének kérdése századok óta fogla lkoztat ja a történészeket, érthető, hogy a ró la szóló i rodalom szinte át tekinthetet lenül gazdag, szerteágazó és el lentmondásos. Sokan megoldhatat lannak, re j té lynek tart ják ezt a kérdést , legalábbis addig, amíg nem készülnek el a megfelelő régészet i , nyelvjárástörténet i , topográf ia i fe l tárások. A székelyek származásával kapcsolatban számos elmélet jött lé tre, amelyeket négy főbb i rányzat szerint csoportosíthat unk: az első i rányzat szerint a székelyek ősei a hunok vol tak, a második a magyarsághoz csat lakozott rokonnépnek tart ja a székelyt , a harmadikhoz azokat az elméleteket sorolhat juk, amelyek szerint a székelyek eredet i leg is magyarok. Végül fogla lkoznunk kel l a „kettős honfogla lás” kapcsán fe lvetet t eredetkérdéssel. Lássuk ezeket valamivel részletesebben. A középkori krónikákra támaszkodó történet i rodalomban és az egész magyar köztudatban századokon át szi lárdan él t az a h i t , hogy a székelyek Att i la hunjainak maradványai. I I I . Béla k irá ly névtelen jegyzője, Anonymus 1200 tá ján, de a honfogla lás korára vonatkoztatva ír ta, hogy amikor a Körös fo lyó vidékén tartózkodó székelyek, k ik e lőbb Att i la k irá ly népe vol tak, meghal lot ták, hogy Ősbő hadat szándékozik indítani Mén -Marót b ihar i vezér e l len, „békés szándékkal e l ibe jöt tek, s önként kezesül adták f iaikat különféle a jándékokkal. Sőt, Ösbő serege előt t e lső hadrendként indultak Mén -Marót e l len harcba.” A Névtelen Jegyző szerint tehát a székelyek Pannóniában csat lakoztak a magyar honfogla lókhoz, s egyik vezérükkel indultak Erdély fe lé. Egy másik, 13. századi je lentős krónikaíró, Kézai Simon úgy tudta, hogy a hunok maradványai, a székelyek a Kárpát -medencében, az ismeret len Csigla mezején él tek, s „mikor hírét vet ték , hogy a magyarok másodszor is visszatérnek Pannóniába, e lébük mentek Oroszország végeire, s miután együttesen Pannóniát e lfogla l ták, abban részt kaptak, de nem Pannónia síkságán, hanem a blakokkal együtt a végek hegyeiben nyertek osztályrészt” . Egyes vélemények szerint Csig la -mező az erdélyi Mezőségen vagy éppen Csíkban lehetet t . A hun származás híve vol t a székely történelem és kul túra nagy kutatója, Orbán Balázs is, aki azt tényként keze lte, s egyes székelyfö ld i , különösen udvarhelyszéki helynevekben (Rika -erdő, Budvár, Hun árka, Zéta vára stb.) századokon át fennmaradt hun hagyományt látott . A neves erdélyi történészek közül többen: Nagyajta i Kovács István, Jakab Elek és Kőváry László szintén a hun

származás mel let t szál l tak síkra. A hun hagyomány követői tehát egyöntetűen azon a véleményen vol tak, hogy a székelység a magyar honfogla lás előt t már Erdélyben lakó nép vol t . I t t jegyezzük meg, hogy a székelység többsége ma sem szívesen mond le a hun származás hagyományáról . A hun származás elmélete mindaddig erősen tarthat ta magát, a míg a történetírás behatóbb kr i t ika nélkül e lfogadta a középkori krónikák ál l í tásai t . A források kr i t ikai e lemzése azonban megváltoztat ta ezt a helyzetet , s a b izonyosság helyét a kételkedés, sot , a tagadás fogla l ta e l . Különösen a neves nyelvésznek, Hunfa lvy Pálnak az 1870-es években történt fe l lépése vál tot t k i nagy visszhangot. O megbízhatat lan történet i forrásnak tartot ta a krónikákat, s velük együtt e lvetet te a hun származás hagyományát. Azt á l l í tot ta, hogy a hun monda mese, s „mesénél nem egyéb a székelyek hun eredete is”. Hunfalvy egyedül i meghatározónak a nyelvi b izonyítékokat tartot ta, és szél tében hirdet te, hogy „a székelyek nyelve tökéletesen az, mi a magyar”, at tó l semmi lényeges dologban nem különbözik. És et tő l kezdve nem volt nehéz arra a köve tkeztetésre jutn ia, hogy a „székelyek a magyar nyelvnek te l jes h istór ia i fe j let tsége után innen, Magyarországbul te lepítődtek át a kelet i határra”. Hun falvy Pálnak a Magyarország ethnográf iá ja cím ű , 1876-ban megjelent munkájából idéztük a fent i sorokat és okfej tést . Elmélete természetesen nagy vi tát vál tot t k i szakmai körökben. A vi ta arró l fo lyt , hogy a székely más származású, külön népegyéniség, vagy te l jesen magyar, s hogy korábban betelepült -e a végleges lakhelyére, vagy kirá lyi te lepítés. A székely n év je lentése is máig vi ta tárgyát képezi. Voltak olyan szerzők, akik a székelyek nevét fogla lkozást je lentő szóként érte lmezték: szerintük határőrt , harcost , favágót, sőt , helyi (székbel i ) lakost is je lenthetet t . Ennek azonban el lentmond az, hogy a 12-14. századi források a székely nevet sohasem e mlítet ték fogla lkozást je lentő nevekkel együtt , viszont e szó írásbel i e lőfordulása óta már népnevet je lö l , h iszen a 13 -14. századi krónikák többször besenyő, kun, o láh népnevek mel let t említ ik. S az, hogy a magyaroktól is megkülönböztet ték (Ungari et Sicu l i ) , azt is mutat ja, hogy a székelyt nem tartották te l jesen azonosnak a magyarral . Többen török eredetűnek vél ik a „székely” szót , s je lentése szerintük: „herceg törzse, a herceg népe”. Ami pedig a lete lepedés vagy betelepítés kérdését i l le t i , a történészek többsége korábban elvetet te a k irá lyi te lepítés elméletét , mert azt semmiféle h i te les forrás, adat nem bizonyít ja. Í rásos dokumentumok maradtak fenn a szászok betelepítéséről , a kunok befogadásáról , de annak, hogy a székely te lepítet t nép let t volna, semmi nyoma nem maradt fenn. Egyébként a székelység történet i tudata mindig t i l takozott a te lepítési teór ia e l len, s önmagát ősfogla lóként határozta meg. A mai kutatás inkább úgy lát ja, hogy a székelyeket is a magyar k irá lyság te lepítet te a Dél i - és a Kelet i -Kárpát -kanyarba határőrzés cél jából. Mialat t a hun hagyomány, i l le tve a magyar származás hívei érvek és el lenérvek tömegeit vonultat ták fe l saját á l láspont juk b izonyítására,

megszületet t a „csat lakozott nép” e lmélete. A kiváló történetíró, Pauler Gyula, megváltoztatva korábbi nézetét, amely szerint a székelyek tu la jdonképpen egyik magyar törzs ivadékai, a 19. század végén már azt á l l í tot ta, hogy a székelyek őseit a honfogla lást megelőző korban, a magyarokhoz csat lakozó kazárok -kabarok között kel l keresni. Ez az elmélet azóta is erősen tart ja magát, s több történész napjainkban is k i tart mel let te. Régebbi s ma is többektől támogatot t az az elmélet is, hogy a székelység a volgai bolgár - török, eszki l népcsoport egyik törzséből szakadt k i , s még a kelet -európai sztyeppéken csat lakozott a magyarokhoz, neve is az eszki l vagy eszekel névből ered. Eredendően Kristó Gyula szerint lovasnomádok vol tak, de már a 9 -10. század forduló ján rátérhettek a lete lepült á l lat tenyésztő életmódra. Kr istó Gyula nem zárta k i annak a lehetőségét, hogy maguk a bolgárokból k iváló székelyek őr izték meg az Att i lá tó l , vagyis a hunoktól való származás tudatát. Ha ez így van, akkor a hun származás tudata nem a német krónikákból kerül t át a hun-magyar krónikába (amint számos forráskr i t ika tart j a), hanem megőrzött hagyomány is lehetet t . A nyelvészek után a történészek többsége sem fogadta el a hun származásnak a krónikák ál ta l megfogalmazott eredet i á l l í tását , mely szerint a székelyek az Att i la halá la után szétszóródó hunok egyenes maradványai lennének. De je les történészek, például Hóman Bál in t , a hun- török rokonság lehetőségét nem vetet ték el . Ez a lehetőség benne van mind a „csat lakozott nép”, mind a „ket tős honfogla lás” e lméletében. A „csat lakozott nép” e lmélete arra a történet i tényre támaszk odik, hogy a sztyeppei „ törökös” népeknél a később csat lakozott nép képezte a befogadó nép haderejének el ő - , i l le tve utóvédjét , tehát a legveszélyesebb fe ladatokat kel let t e l látn ia. Márpedig a székelységnek bizonyítot tan i lyen szerepe vol t a magyar hadban. Ha a székely nem csat lakozott nép, hanem már eredet i leg is a magyarság egyenrangú része let t volna, mi okon osztottak k i számára olyan fe ladatot , mint a csat lakozott besenyőknek, akikkel együtt e lővédként harcolt az 1116 - i o lsavai s az 1146-i Laj ta menti csatákban. Semmit sem változtat a dolog lényegén, hogy az említet t csatákban a Magyarország nyugat i vidékén él ő székelyek vet tek részt . Mivel tudjuk, hogy az Erdélybe vonuló székely had is a magyar honfogla lás elő t t járt , a székelység török „csat lakozott nép” vol tát továbbra sem zárja k i a kutatás - részint Györf fy György - a származási e lméletek közül. Magyarországon a székelyek a mosoni, pozsonyi részeken, továbbá az Őrségben és az Ő rvidéken, a Temes -Alduna térségében, Bihar megyében él tek. Érdekes kérdés, hogy az i t t é lő magyarok nyelvjárásában (vagy nyelvi anyagában) „sok olyan rel iktum van, ami csak a székelységnél f igyelhető meg” - ír ja Benkő Loránd. Eszerint a magyarországi s erdélyi székelység közt i nyelv járási megfele lések vagy hasonlóságok a korábbi együtté lésre uta lnak, s fe l tehető en valamikor - ta lán a 10. században - a honfogla lás fo lyamán szakadtak el egymástól . Valószínű, hogy a nyugat i tömbökből k iszakadók nyomultak előre kelet i i rányba. László Gyula ennek el lentmondva úgy

vél i , hogy a nyugat i határvidékre inkább az egységes székely tömbből te lepítet ték a határő röket. A magyar eredet híveinek erő s érve az, hogy amióta a kérdés nyomon követhető , a székelység magyar nyelvet beszélt . A nyelv i anyagot a székelység magyar eredetének hívei döntő b izonyítékként kezel ik. Benkő Loránd szerint a török vagy hun eredetelmélet azért nem ál l ja meg a helyét , mert nyelvjárási a lapon megál lapítható, hogy a székelyek a magyarság különböz ő rétegeibő l szervezett „határőr csoport vol tak”, bár ebbe be lekerülhet tek esetenként besenyők, és csat lakozott kabarok is. De bizonyosan ezt sem tudjuk. Közismert , hogy a székelység a magyar nép s nemzet részének val l ja magát, de nem szívesen mondana le a székely történet i hagyományról sem. Az első olyan székely nemzetségfő , akinek nevét az oklevelek megőrizték, a már említet t Vince (máshol Bencenc) ispán (comes), Akadas sebesi -sepsi székely f ia vol t . Érdemeiért IV. Béla k irá ly fö ldet adományozott neki Székföld jén, amely Brassó és a sepsi székelyek területe között feküdt. A Vince (Bencenc) nemzetségfőtől származók Sepsiszék főembereiként s t isztségviselő iként a pr imori rend megalapító i let tek. Hasonló módon jöt t lé tre a pr imori rend a többi székely székben is, de ennek a kérdésnek a részletezése meghaladja könyvünk keretei t . A lófő rend (pr imipi l i ) k ia lakulásában sok hasonlóság f igyelhet ő meg a pr imorokéval, a különbség főként vagyoni természetű volt . A lóval katonáskodók fe lsőbb rétegéből vál t k i fo lyamatosan a lófők társadalmi rendje. Az említet t két társadalmi réteg, majd rend s zaporodását megkönnyítet te a nemzetségi szervezetb ől örökölt nemek és ágak rendszere, amely a t isztségvise lés rendjét szabályozta. A hat ő si nemzetség huszonnégy ágába sorolódtak be a székekben a pr imori s lófő i családok. A kollektív és személyi szabadság jogok A nemzetségek és ágak keletkezése vi ta tárgyát kép ezi. Ezt a rendszert többen késői, mesterséges képződménynek tart ják, mások az ősi székely nemzet iségi rendszer maradványait lát ják benne. Egyes vélemények szerint az Ábrán, Adorján, Balázs, Gyer ő , György, Karácson és Péter nemzetségi és ágazat i nevek kora keresztény hatásra uta lnak. Függet lenül az á l láspontok különbözőségétő l , a történet i forrásokból az derül k i , hogy a nemzetségi rendszer a lete lepedés után még hosszú ideig fennmaradt, nemcsak az eg ységes tömböt a lkotó hat székely székben, hanem a távol i Aranyosszékben is . A nemzetségek s ágaik neve idő és hely szerint vál tozhatot t , ezek egy részét a fa lunevek ő rzik: Medgyes, Telegd, Vaja, Jen ő s, ta lán a Pozsony, Szovát, Besenyő s más te lepülések. Hogy a nemzetségek s ágak — mint társadalmi szervezet — ősi in tézmény vol t , azt Aranyosszék te lepülési módjában jól láthat juk. I t t a Kézdi nemzetség kira jzásábó l a lakul t közösség az önszerveződése során először is hat kapitányt választot t , vagyis a

„hat nem ” , nemzetségrendszerét vi t te magával 1260 —1270 körül a kézdi székelység. A t isztségválasztás sajátos szokását Werbőczy is megerősítet te az 1514 -es művében: a székelyek „az örökségekben és t isztségekben egymás közt (a régi szokás alapján) törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint részesednek és osztozkodnak”. Azonban fontos tudnunk azt , hogy a t isztségek elosztásában a köznépnek is joga volt véleményét hangoztatni , ső t , érvényesíteni . Kászonszékben Lázár Bál intnak, aki a szék önál lóságát k iharcol ta, a nép bir tokot osztot t , és ő t , valamint utódait a t isztségek elosztásában más nemzetségek fö lé helyezte. A székelyek demokrat ikus társadalmának, eredet iségének ez is sokatmondó bizonyítéka. A közszékelység katonai családja iból formálódott gyalogrend tu la jdonképpen a fö ldművelő, á l lat tenyésztő , fa lu lakó népes közösség. A három katonai rend kia lakulása nem vezetet t az örökölt jogi egyenlőség megszű néséhez. Dósa Elek jogtörténész szerint mindhárom rend élhetet t a szabad t isztségvisel ő -választás jogával, adómentességgel, vagyonbir toklás és személyi szabadság jogával . Ezen nemesi je l legű szabadságjogok biztosítot ták a székelység kol lekt ív nemességi státusát. Hogy a székelyeké valóban nemesi je l legű társadalom volt , azt két, 1437-ben Erdélyben történt esemény bizony ít ja. Az egyik a Budai Nagy Antal vezette hatalmas paraszt fe lkelés, amelyben a vármegyei magyar és román jobbágyok vet tek részt , a székelység viszont nem csat lakozott a fe lkeléshez. El lenkezőleg, a székely haderő hozzájárul t a fe lkelés leveréséhez. A másik történelmi je lentőségű esemény a Bábolnai Egyezmény megkötése vol t a magyar nemesség, a székelység és a szászok képviselő i között . Ez összefogást ír t e l ő az akkor zaj ló paraszt fe lkelés leverésében, s az egyre jobban kibontakozó török veszély e l len is kölc sönös védekezést helyezett k i látásba. A székelység, bár nyelve, kul túrája magyar, a 15. század ele jén külön pol i t ikai nemzet vol t Erdélyben. Olyan középkori nemzet, mint például német fö ldön a bajor, szász, tür ingia i , de azoktól a székely társadalom éppen a sajátos katonai funkció ja révén nem kismértékben különbözött . A közjogi egyenlőség törvénye s tudata hozzájárul t a háromrendű székely társadalom önazonosságának védelméhez, de nem zárta k i a társadalmi feszültségek növekedését. Ez el len az 1466. évi zabolai (Orbaiszék) nemzetgyűlésnek már törvényt kel let t a lkotnia. E zen a nemzetgyűlésen — mint á l ta lában — mindhárom rend nagy számban vett részt a székely székekbő l. A panaszkodó székelyek a székely ispán, valamint a tanácskozó bírák elő t t ismertet ték ügyüket, s fe lmutat ták a Hunyadi János kormányzótól nyert szabadságlev elüket is ( ! ) . Ezután kerül t sor a következő döntéshozatalra: 1. a közszékelyeket (communitas) ne kötelezzék a nagyok és előkelő k szolgálatára; 2. „ legyen szabad azt szolgáln i , aki t akarnak”; 3. azok se legyenek örökös szolgák, akik „fö ldönlakók”, hanem 4. szabadon változtathassák helyüket. Világos, hogy a fent iekben három társadalmi kategória ügyér ő l van szó: 1. az urakról , vagyis a székelységbő l k iemelkedett s az át lagnál

több fö lddel rendelkező primori rétegrő l ; 2. a közszékelyekrő l , akik saját gazdasággal rendelkeznek s te l jesen szabadok és 3. a más fö ld jén lakókról , akik e lszegényedett , lecsúszott székelyek. Ezek között a különbség anyagi szempontból je lentő s lehetet t , azonban közjogi lag még az ősjobbágy is szabad ember, aki nem kényszeríthető senkinek a szolgálatára. A 15. század közepe még a jogi egyenlőség kora a Székelyfö ldön, ahol a feudál is rendszernek csak a csírá ja je lent meg. Mátyás kirá ly fe lf igyel t a katonáskodó székelyek részéről érkező panaszokra, s nem késlekedett intézkedni: 1473 -ban külön -külön írat ta össze a lovas katonai réteget s külön a gyalogokat. Rendelkezése határozott vol t . „Késedelem nélkül megvizsgálván ál ta lánosan hív székeleinket — a lovagokat —, kik e le iktő l azon ál lapotba szület tek, külön sorba jegyezzétek, k ik megmaradandó különböztetésül pr imipi lusoknak fognak neveztetni , a gyalogokat ismét más sorba, melyeket az elsok közül senki meg ne vál toztasson, különben örök gyalázatban esendő — sem ezek közül pedig, hanem ha ideig rende l t , vagy jövendőben rendelendő erdélyi vajdáink és székeleink ispányainak; sem amazok közül, hanemha három örökségbel i részszel és tehetséggel bírn i esmértetnek, ugyan említet t vajdáinknak tudtával léphetnek fe l jebb.” Láttuk, hogy külön la jstromba ír ták a lófőket és a gya logokat, és az összeíráson nem változtathat tak az elsők. Az alsóbb rendből a fe lsőbbe való e lő léptetés fe l téte le az vol t , hogy az i l le t ő három örökségbel i résszel és tehetséggel bír jon. A vál toztatást az erdélyi vajda és székely ispán tudtával haj that ták végre. Ez pedig a székely katonai rendiség hivatalossá, örökletessé válását je lentet te. Sajnos, a Mátyás kirá ly á l ta l e lrendelt hadiszemle ( lustra ) jegyzéke nem maradt fenn. A főbbeket nem írat ta össze a kirá ly, de az, hogy a székely társada lomban je lentős erő t képvisel tek, k iderül a rendelkezésből: mérai Magyar Balázs erdély i magyar vajda és székely ispán hirdesse ki és parancsol ja meg, hogy a székely e lőkelők közül senki a székelyeket, ősi szabadságukat semmibe véve, pénzf izetésre ne kötelezze, mert aki ezt teszi , a székelyek osi szokása szer int minden javai t e lveszí t i . Az elsőknek t iszte letben kel let t tartaniuk az immár írásban is rögzítet t társadalmi rendeket, amelyeket Mátyás kirá ly védelmébe vett . Az előbbiekből az is k i tűnt , hogy már az 1466-os zabolai nemzetgyűlésen szó vol t a „ fö ldönlakók” -ró l , akikben az ősjobbágyok elődeit lát juk. Hogyan keletkezett a székelyföldi jobbágyság? Amint már o lvashattuk, a zabolai közgyűlés jegyzőkönyve szerint az e lőkelők még nem tart ják a fö ldön lakókat örökös jobbágyoknak, mert azok szabadon vál toztathat ják helyüket, és csak akkor lehet őket munkára bírn i , ha ok abba beleegyezésüket adják. Vagyis az első fö ldönlakók önként vál la l tak úgynevezett jobbágyi szolgálatot , de mégsem voltak jobbágyok, mert jussuk vol t azt szolgáln i , aki t akartak.

A földönlakók száma azonban fo lyamatosan szaporodott 1. azokkal, akik önként vál la l ták a jobbágyi szolgálatot a katonai fe ladatok helyet t ; 2. akik nem je lentek meg a hadban, s büntetésként jobbágyságra íté l tek let tek; 3. akik szegénységük miat t vál la l ták a jobbágyságot; 4. akik emberölést követtek el , s így próbálták elkerüln i a halá los büntetést; 5. akik kölcsönt vet tek fe l , de nem tudták visszaadni, s szolgasággal tör lesztet tek. Ekkor még adományos jobbágyság nem volt a Székely fö ldön. A földönlakók a gazdag főembereknek vagy lófő knek, katonai vezető iknek vo l tak a szolgái , zsel lérei vagy ősjobbágyai, de számuk és arányuk még eltörpül t a szabadokéhoz képest. Végül f igyel jük meg a székelység nyelvi le leményességét is, ugyanis valahányszor fe lbukkan valami ú j je lenség, nyomban „k i ta lá l ják” a megfele lő kife jezést is. A gyalogosan szolgálóból nem volt nehéz megtalá ln i a gyalogos ki fe jezést , de ahhoz, hogy a lovasból lófő , ló fe j , lúfu legyen, kel let t az é lc, vagy ahhoz, hogy a lecsúszó, e lszegényedett székelyt egyszerűen fö ldönlakónak nevezzék. A székely „örökség” mint b ir toktu la jdon, az „ökörsütés” mint adónem, a „ f iú - leány” mint örökös személy, ugyancsak érdekes kö r je lző nyelvi emlékek. Összegezésül: a székely társadalom a 15. század ele jére e l ju tot t a rendi je l legű dif ferenciá lódás közvet len küszöbéhez. A társadalomban már e lég élesen megkülönböztethető vol t a főbbek, lovasok s gyalogok rendje. Gondol juk még ehhez hozzá a papságot s az alakulóban lévő mezővárosoknak a lakosságát is. Eszerint a székely társadalom korántsem volt o lyan egyszerű képlet , mint ahogy sokan képzel ik. A 15. században már jogtudó érte lmiségiekr ő l is beszélhetünk, akik a k irá lyhoz vagy más fórumokhoz intézett lat in nyelvű beadványokat ír ják, aztán 1505—1506-ban, i l letve 1555-ben a székely törvényeket összegyű j t ik , s írásba foglal ják. Ezek a tehetősebb pr imori és lófő i családokból kerül tek k i . Az 1505. és 1506. évi udvarhelyi , i l le tve agyagfalvi nemzetgyűlés törvényhozóit név szerint ismerjük, számuk nem kicsi : 1506 -ban nem kevesebb, mint 30 tanácskozó s törvényhozó bírót említ meg az ülés jegyző könyve. Ennek adatai közvetve tu la jdonképpen a székely önkormányzat t isztségviselő rétegének a kia lakulásáról tudósítanak, arró l , hogy hol szerezték szakmai ismereteiket . A Werb őczy- fé le törvénygyűjtemény összeál l í tása és ter jesztése előt t i időből n incsenek információink. A fent iekben a régi székely társadalom kia lakulásának képét vázoltuk fe l , amely nem a Magyarországon és az erdély i vármegyékben létre jöt t feudal izmus szerint a lakul t , de ugyanakkor 1562-to l a hatalmi beavatkozás véget vetet t az önszervező társadalom időszakának.

A katonai szolgálat: a székely szabadság jogforrása és záloga. A székely hadszervezet a Hunyadiak koráig

A székelység középkori történetéből vi lágosan kid erül , hogy

szabadságának jogforrása és záloga a katonai szolgálat vol t . Addig

őr izhette meg kol lekt ív szabadságjogait , ameddig te l jesíteni tudta a

hadi kötelezettségeit , i l le tve ameddig az ál lamnak szüksége vol t a

székelyek fe jenként i á l ta lános katonáskodá sára. Ennek a székelység

te l jesen tudatában vol t , ezért az egyének hadi kötelezettségének

te l jesítésére fé l tő módon vigyázott , s az el lene vétőket a

legszigorúbban büntet ték a belső törvények, de a közösség is. A

házrombolásokat és száműzetéseket, ami nem volt r i tka dolog, a

legtöbb esetben a katonai kötelezettségek elmulasztása vál tot ta k i .

A középkori Magyarország katonai szempontból három részre

tagolódott : 1. a nyugat i rész, azaz Magyarország, amelynek haderejét

a nádor vezette; 2. a kelet i rész, Erdél y, amelyet a va jda igazgatot t ;

és 3. az Erdély délkelet i csücskében kia lakul t Székelyfö ld hadereje,

amely a székely ispán hatósága alat t á l l t . Mindhárom említet t vezető

egymástól függet len kirá lyi t isztségviselő, k irá ly i zászlósúr vol t .

Később az erdély i vajda és a székely ispán t isztségét á l ta lában

ugyanaz a személy tö l töt te be. A székely ispán hatásköre a Szé -

kelyfö ldön levő kirá lyi várakra, valamint a régi Fehér megye idejéből

fennmaradt te lepülésekre, k istérségekre nem ter jedt k i .

A székely katonanépkén t tűnt fe l a történelemben. Először 1116 -ban

és 1146 -ban a nyugat i határok mentén élő székelyek vet tek részt a

csehek, i l le tve az osztrákok el leni csatákban, de 1210 -ben a szebeni

ispán vezetésével az erdély i székelyek, szászok, románok és

besenyők Bori l l bolgár cár e l len hadakoztak. Aztán 1217 -ben a I I .

András kirá ly á l ta l vezetet t keresztes hadjáratban a magyar seregben

a székely hadak is je len vol tak; 1228 -ban a székely haderőt már Béla

herceg bulgária i hadjáratában ta lá l juk. A székelyeket Szoboszló f ia,

Bagomér székely ispán vezette, aki t a bolgárok foglyul e j tet tek.

Szóltunk már arró l is, hogy a székelyek a tatárbetöréskor is

valószínűleg je lentős el lenál lást tanúsítot tak. Közismert adat, hogy

az Aranyos mel lékén megtelepült székelyek segítet ték IV. Lás zlót a

kunok el leni hód - tavi csatában. A fent i néhány adat b izonyít ja azt ,

hogy a székelység már a megtelepedés idején is különál ló hadi

egységekkel vet t részt különböző hadműveletekben.

A székely katonai rendszer és társadalom történetében négy eléggé

elhatárolódó szakaszt különböztetünk meg, amelyek egyébként nem

mindig esnek egybe a magyar történelmi korszakolással. Az első

időszak a székelységnek a magyarság történetében való fe l tűnésével

kezdődik, s nagyjából a Hunyadiak uralmáig tartott . A második

szakasz et tő l az 1562 -es nagy fe lkelésig, a harmadik pedig a

fe lkeléstől az önál ló erdélyi fe jedelemség fennál lásáig, pontosabban

a I I . Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leveréséig számítható,

míg a negyedik a Habsburg -kort ö le lte fe l 1848 - ig.

Az első szakaszban a székelység még törzsi -nemzetségi

szerveződésben él t , s haderejét a könnyűlovasság alkot ta. Katonai

szerepének köszönhetően a központ i hatalom nem avatkozott be a

belső társadalmi szerkezetébe. Az első időszak végére azonban

határozott je le i mutatkoztak a nemzetségi társadalom átalakulásának

s a vagyoni rétegződésnek, és létrejöt t a székely társadalom három

rendje, a t r ium generum Siculorum (1339), amely a rendi

dif ferenciá lódást is e lősegítet te, s egyben vi lágosan je lzi a székely

rendek kia lakulásá t: a lovasokból lófőrend, a szegényebb családok

tagja iból a gyalogrend alakult , 1407 - tő l említ ik a főrendet, a

pr imorokat is. Az előkelő s a lófőrend tehetősebbjei visel ték a székely

nemzetségi szervezet t isztségeit , a hadnagyságot és a bíróságot. A

társadalmi rétegződés már a 15. század ele jére nagyobb méreteket

ö l töt t , mint á l ta lában tudott ; erre val l az is, hogy 1437 -ben a

székelység , mint nemzet (nat io) vet t részt a Kápolnai unióként

emlegetet t szövetségben a magyar nemesek és szászok mel let t . A

primori rend megkísérel te tő le függő helyzetbe hozni a vármegyei

példa szerint a székely katonai rendeket, de a központ i hatalom

közbelépett, s védelmébe vet te ezeket.

Említet tük, hogy a székely harci a lakulatokról az e lső adatok a 12.

század első fe léből valók. A Képes Krónika a csehekkel vívot t 1116.

évi o lsavai, i l le tő leg az osztrákok el leni 1146 -os la j ta i csaták kapcsán

emlékezik meg róluk, k iemelve, hogy ők az előhadat a lkot ták.

Minthogy ezt egy kül fö ld i forrás is megerősít i , nem kételkedhetünk

ál l í tásaiban. De a magyar krónikásnak azzal a becsmérlő í té letével,

hogy a székelyek és a besenyők mindkét a lkalommal gyávaságból

futottak meg az el lenség elő l , a történettudomány nem tud

egyetérteni . Kételyei t mindenekelőt t arra a lapozza, hogy az Olsava

mel let t i ütközet kapcsán Cosmas cseh krónikás dicsérőleg szól t a

székelyek és a besenyők vi tézségéről , márpedig ő közvet lenebb

forrásból ismerhette az eseményt.

Mi lehet hát a történet i igazság? Gyávák vagy bátrak vol tak a

székelyek a magyar hadakkal közösen vívot t csatá kban?

Egyetértve Györf fy György véleményével, valószínűnek tart juk, hogy

a magyar krónikás azért tévedett , mert már nem ismerte azt a nomád

harcmodort , amely szerint az e lőcsapat egy alkalmas pi l lanatban

abbahagyta az el lenség üldözését, és futást szín le lv e tőrbe csal ta az

el lenséget. Az említet t csatákban is ez történhetet t . De a Képes

Krónika legje lentősebb információjának nem is a fent említett

megjegyzését tart juk, hanem azt , hogy a székelyeknek és a

besenyőknek a magyar hadban elővéd szerepe „szokás szerint i " vol t .

Vagyis nem új keletű, hanem régebbi gyakorlat .

A hadrendszer

A falurendszer k ia lakulása után a hadszervezet a korábbi nemzetségi

forma helyet t a fa luszervezetbe épült bele. A fa lvakat t ízes részekre

osztot ták eredet i leg, kétségkívül katonai szempontokat követve. A

fa lvanként egy -egy t izedből való harcosok alkot ták a

hadszervezetben a t izedeket, amelyek fa lvak vagy fa lucsoportok

szerint századokba szerveződtek; ezt nevezték „székely száz" -nak.

Egy-egy nagyobb egységet a hadnagy (eredet i leg ha d nagyja, a had

vezetője érte lmében) vezetet t . A székek külön alakítot ták

hadseregüket. A hadnagy a szék első t isztségviselő je vol t , és ez

mindennél vi lágosabban kife jezte, hogy a székely társadalom

alapjában katonai szervezettségben él t . Az 1307 -es és 1309-es

oklevelek a székely katonai vezetőt pr imipi lusnak nevezték, de már

1320-ban fe l tűnt a hadnagy, majd a kapitány ki fe jezés; utóbbi a széki

had főparancsnoka vol t . Az egész székely hadnak, amint lát tuk, a

székely ispán vol t a vezetője.

A székelyeknek saját , önál ló hadi vál la lkozásokra is képes

hadseregük vol t , amel lyel a tatárok el len a 13 —14. században

többször is hadjáratot indítot tak. A kirá lyi haderőhöz való

csat lakozást viszont hadi törvény szabályozta, Zsigmond kirá ly 1429 - i

honvédelmi szabályzata szer int a székely ispánnak a török el len két

bandériumot kel lett k iá l l í tania, akár az erdélyi vajdának. Amennyiben

közvet lenül Erdélyt érte támadás, a székelyek és szászok négyezer

fős haderőt á l l í tot tak k i . Ebből 3500 főt adott a székelység. Zsigmond

kirá ly rendeletét Mátyás megerősítet te s k iegészítet te. Mátyás kirá ly

idején még pontosabban meghatározták a hadrendszert . 1473 -ban a

kirá ly külön la js tromba írat ta fel a gyalogokat, i l le tve lóval

szolgálókat, s e lrendelte katonai szemle tartását. Aztán I I . Ulá szló

(1490—1516) adott k i részletes hadiszabályzatot . I I . Ulászló

hadiszabályzata régi szokásokra emlékeztetve ír ja, hogy amikor a

k irá ly i had kelet fe lé vagy Havasalfö ld fe lé indul, a székely lovasok

és gyalogok kötelesek a kirá ly vagy képviselő jének hada előt t menni,

s visszatérőben a kirá ly seregét hátul követni . Ez a szabályzat

pontosítot ta azt is, hogy amikor szükség van rá juk, a székelyeknek

fe jenként, tehát minden fegyverképes férf inak kötelessége bevonulni ,

i l le tve azt , hogy mikor kel l csak a fe léne k vagy a harmadának hadba

menni. Keletre s délre a fe jenként i hadra kelést ír ta e lő, de ha a

kirá ly nyugat i i rányba hadakozott , akkor t íz te lek után egy, északi

hadjárat esetén pedig minden húsz te lek után ál l í tot tak k i egy

harcost .

A székely hadszervezet sajátos társadalomfej lődést eredményezett . A

katonáskodás fe l téte le i t az egyes családok teremtet ték meg;

gazdaságuk főként az ál lat tenyésztésre, k isebb részben

fö ldművelésre épült . Ezek egyéni gazdaságok vol tak. A fa lu é lete és

szokásrendje a katonai rendszer követelményei szer int a lakul t . Ezt

lát juk a fa luhatár fö ld jének használat i szokásában. A közös fa luhatárt

időnként k iosztot ták. A lovasok több „nyí l fö ldet" kaptak, mint a

gyalogok, s a vezetőknek mindenkinél nagyobb rész járt . (…)

Aranyosszék 1289 -ben megújítot t k ivál tságlevele szerint a székelyek

ki tüntet ték magukat a beütött kunok el leni hód - tavi hosszú csatában

(1282), valamint 1285-ben Torockó mel let t a tatárok el leni harcokban,

amikor mintegy ezer foglyot k iszabadítot tak a tatárok kezéből. Ezért

IV . László (1272—1290) a nemrég Aranyos vidékére te lepült

székelyeknek Torockó várát adományozta. Nagy Lajos kirá ly

parancsából Laczkf i Endre erdélyi vajda és székely ispán 1345 -ben a

Székelyfö ldről vezetet t hadat a Moldvában megtelepedett tatárok

el len, akik betöréseikkel sokat háborgatták Erdélyt . A székely had

győzött , a tatár vezér, Athlamos is é letét vesztet te, s a székely sereg

nagy zsákmánnyal tért vissza. A hadsereg 1346 -ban és a következő

években ismét ra j taütöt t a tatárokon, akik kénytelenek vol tak

lehúzódni a Fekete - tenger vidékére. Ott vol tak a székelyek Nagy

Lajos nápolyi hadjáratában, a tatárok és l i tvánok, valamint a szerbek

s bolgárok el leni hadjárataiban, majd 1396 -ban Nikápoly ostrománál

is Kanizsai István székely ispán vezetésével.

A hadba hívás

Fontos mozzanata vol t a székely fe lkelésnek a hadba hívás. Erről az

1463-as rendelet a már régóta létező gyakorlat a lapján a

következőket ír ta e lő: az összehívás történhetett véres kard

körülhordozásával, a székely ispán levelével vagy a vajda level ével,

ha ő egyszersmind székely ispán is vol t . Más forrásokból további

részleteket ismerhetünk meg. A jó l informált Kál la i errő l ezeket ír ta:

„Hogyha a fe lkelésnek hir te len kel let t megesni, lármatűz gyújtatot t ,

és lármafák ál l í t tat tak fe l minden székben. ( …) Mikor a szükség

hir te len fe lkelést parancsol, minden széknek kapitányai dobokkal és

dobosokkal (Zaldobonibus, innen Száldobos helység neve

Erdővidéken) lármáztasson, meggyújtatván egyszersmind az

esmeretes tűzhalmokon nagy rakás fákat, és aki erre meg n em je len,

fe jét veszesse el . " Az 1463 -as hadiszabályzat ezt is pontosan

rögzítet te. (…)

A hadi szolgálat te l jesítését valóban a legalaposabban el lenőrizték,

azért is, mert ennek te l jesítésétől függött a székely szabadságjogok

megtartása, a székely a lkotmány, amely, ismétel jük, gyakorlat i

szokásokat gyűjtö t t össze, ezeket í r ta a hadba hívásról : „Aki erre

meg nem je len, fe jét veszesse el . " Ál l junk meg ennél a szokásnál,

amelynek a fontosságát nem lehet e léggé hangsúlyozni . Oláh Miklós,

az erdély i származású esztergomi érsek és Verancsics Antal , aki

szintén betöl tötte ezt az egyházi méltóságot, a 16. század közepén

keletkezett krónikáiban leír ja, hogy ha a gyűlésen bárki a székely

szabadság el leni javaslat ta l á l l e lő, vagy pedig a hadba hívó

parancsnak nem engedelmeskedik, az egész közösség csoportosan

az i l le tő házára ront , azt lerombol ja, s a vétkest megöl i . Tegyük

ehhez hozzá, hogy ez a szokás még évszázadok múltán sem veszett

fe ledésbe. 1848. november 28 -án az árulással vádolt Balázs őrnagyot

a fe lháborodott nép Sepsiszentgyörgy főterén kivégezte. És 1989

decemberében is népíté let végzett néhány olyan személ lyel , aki

évt izedekig kegyet lenkedett a Székelyfö ldön.

A hunyadiak és a székelyek szövetsége

Nem túlzás e szövetségről beszélni Hunyadi János (1407—1456) és

Mátyás k i rá ly, va lamint a székelyek közöt t . Szövetség jog i ér te lemben

bizonyosan nem ál l t fenn; i lyent formál isan nem kötöt tek , nem is köthet tek.

Ennek el lenére véleményünk szerint mégsem követünk el h ibát ,

amikor szövetségként határozzuk meg az emlí te t t fe lek közt i

együttműködést. A két Hunyadi a leghatározottabban lépett fe l a

székely közrend megvédéséért a hatalmaskodni kezdő előkelők s

t isztségviselők el len. A székelység pedig hadakozásaiban a tő le

te lhető legnagyobb mértékben támogatta a két nagy hadvezért .

A fent említet teken kívül azért is fogla lkoznunk kel l a két Hunyadi és

a székelyek viszonyával, mert mindketten: Hunyadi János mint erdélyi

vajda és székely ispán, majd Magyarország kormányzója, Mátyás

pedig erőskezű uralkodóként nagymértékben hozzájárul t a székely

rendiség közjogi kereteinek megteremtéséhez, mondhatni , „rendet

tet tek" a Székelyfö ld egyre bonyolul tabbá váló, spontán társadalmi

képződményeinek viszonyában. Mai szóval az eddig belső

indít tatások út ján kia lakul t társadalmi struktú rát igyekeztek rendi

keretekbe fogla ln i . De ez a „beavatkozás" a társadalmi fo lyamatokba

nem je lent i a székelység eredet i intézményeinek megszűntét , csak

rögzítését, uralkodói megerősítését.

Hunyadi János és a székelyek kapcsolatairól

Közismert , hogy a 14. század ele jén a török veszedelem volt

Magyarország és benne Erdély számára az a nagy kihívás, amely már

fennmaradásukat fenyegette. Hunyadi János, aki Zsigmond kirá ly

gondoskodásából o lasz fö ldön tanulta a hadviselés mesterségét s a

haderőszervezést, már erdélyi vajdaként (1441 -ben erdélyi vajda és

székely ispán, 1446 - tó l Magyarország kormányzója) é lére ál l t a török

el leni küzdelemnek. 1442 -ben Mezid bég nagy török sereg élén,

miután Havasalfö ldet fe ldúl ta, Erdélyre tört , s nagy puszt ítást vi t t

végbe. Hunyadi János Budáról s ietve Gyulafehérvárra érkezett ,

hadfelkelést h irdetet t , s Tövis és Szent imre között megtámadta a

törököt, de ezt az el lenség visszaverte, Hunyadi kénytelen vol t

Gyulafehérvárra visszatérni . Mezid bég elb izakodva fo lytat ta puszt ító

hadjáratát . Amikor a kémek je lentették, hogy a török Hunyadit akarja

a harcból k ikapcsolni , egyik vezére, Kemény Simon fe la jánlotta, hogy

ruhát cserél vele. Miután ez megtörtént , Hunyadi ú jrarendezte

haderejét , s je l t adott a támadásra. Az első rohamot a székely

könnyűlovasság indítot ta, s miután megütközött a török előhadával,

h ir te len visszafordult , s Kemény Simon hadainak jobb és bal o ldalán

helyezkedett e l . A régi takt ika alkalmazása sikeres vol t , a török a

székely csapat után tódult , s oda összpontosítot ta a főerőt , ahol

Hunyadit vél te látn i , s véres csatában sikerül t is levágni a fővezér

képét viselő Kemény Simont és az őt védőket. A hős áldoz at nem volt

hiábavaló, mert közben Hunyadi a hadsereg egy részével a török had

oldalába kerül t , és Szent imre közelében olyan puszt í tást végzett a

török hadban, hogy az futásnak eredt, s a Vaskapunál e lhagyta

Erdélyt . Újabb kutatások szerint mintegy 20 000 török maradt halva a

csatatéren, Hunyadi mintegy 3000 katonát veszítet t . Hunyadi a nagy

hadizsákmányt templomok építésére fordítot ta, s különösképpen ki

akarta tüntetni a székelyeket, mivel a csatát nem kis részben a

székely had helytá l lása döntöt te e l. Ezért a csíksomlyói ferences

zárda rendelkezésére 32 családfőt adott , akiket minden más teher

a ló l fe lmentet t . A 32 családfő i lyen viszonya a zárdával 1848 - ig

fennmaradt, amikor mindenféle i lyen je l legű függőséget

megszüntet tek.

A székelyek később ot t vol tak Hunyadi többi nagy csatáiban:

Várnánál (1444), Rigómezőn (1448), s nem hiányoztak a nagy

győzelmet hozó 1456 -os nándorfehérvári ütközetből sem. Ismeretes,

hogy a nándorfehérvári (Belgrád) győzelem reményt kel tő emlékét

fe jezi k i a dél i harangozás.

Hunyadi János nevéhez fűződik az első székely örökösödési törvény

megalkotása 1451 -ben. Hunyadi János kormányzó megbízta Vízaknai

Miklós erdélyi a lvajdát és Vingárdi Geréb János görgényi várnagyot,

hogy Marosvásárhelyt a 24 esküdtte l , „székülőkkel" hozzanak

törvényt a vagyon örökösödéséről a „székelység dicséretes törvénye

s régi jóváhagyott szokása" szerint .

Ennek érte lmében az elévülési idő 32 év, ezután senki t nem lehet

háborgatni a kezén levő bir tokban. A bir tok az egyenes ágú f iú

örökösre szál l . Amennyiben n incs f iú örökös, azon ágbel i lányok

lesznek az örökösök, ők „ f iú - leányok". Errő l a törvényről egyébként

már röviden megemlékeztünk, i t t csak azért térünk vissza rá, hogy

vi lágosan lássuk: 1451 -ben Marosszéken a fö ld vérségi jogon

öröklődött .

Miért kel let t ezt az egyébként ősi örökösödési szokást írásba

fogla ln i?

Bizonyosan azér t , mert a Székelyfö ldön a magántula jdonú

fö ldbir toknak az utódokra való átörökítése a szokásjog szerint tú l sok

nehézséget okozott , s a családok közt v iszálykodást és perlekedést

keltet t .

Fontos hangsúlyozni, hogy a rendezésre nemzetgyű lés keretében

kerül t sor, ami a törvény egyetemes székely je l legére utaló

körülmény. Ez a székelység legrégibb fennmaradt törvénye.

Mátyás király és a székelyek

Mátyás fo lytat ta apja pol i t ikáját , és mé g szorosabbra igyekezett fűzni

kapcsolata i t a székelyekkel. Ez mind a katonai, mind a polgári

ügyekre egyaránt vonatkozott . Egyébként a nagy kirá lynak a

székelyek i ránt i pol i t ikájából is az derül k i , amit a történetek, mesék

és anekdoták ter jesztet tek ró la : mindig odaf igyel t a gyengébb fé l

panaszaira, kívánságaira. Ez vonatkozik az anya - , i l le tve f iúszékek,

az előkelő székely rend és közszékelység vi tá ira is.

Panaszaikkal e lőbb a kászonszékiek, aztán a miklósvárszékiek

fordul tak hozzá. A kászoniak nevében Lázár Bál int tett panaszt

Mátyás 1462. évi erdélyi látogatása alkalmából. Ugyanis Csíkszék

semmiképpen sem akart belenyugodni abba, hogy Kászon önál ló

igazságszolgál tatási s t isztségviselő -választási (hadnagy - és

bíróválasztás) jogot vívot t k i magának, ezé rt most Lázár Bál int á l ta l

azt kérték, hogy Mátyás erősítse meg a Zsigmond kirá lytó l kapott

szabadságlevelet . Mátyás k irá ly Medgyesen kiadott rendeletével

te l jesítet te kérésüket. Sepsiszék és Miklósvárszék pereskedése

ugyancsak az egyszer már k ivívot t szab adság ügyében fo lyt ;

Sepsiszék akadályozta a miklósváriakat a Zsigmond kirá ly á l ta l már

e l ismert jogaik gyakorlásában. Mátyás 1459 -ben Miklósvárszéknek

adott e légtétel t .

Rendezni kel let t a Kézdi - , Orbai- és Sepsiszékben kia lakul t rendi

e l lentéteket is. Nevezett székekben élő gyalogszékelyek ugyanis azt

hozták Mátyás tudomására, hogy a főbbek elnyomják, s

„Magyarország dicső kirá lyai á l ta l nyert régi törvényeikből és

jogaikból te l jesen ki forgat ták és megfosztot ták" őket. Mátyás arra

utasítot ta Szentgyörgyi Bazin i János erdélyi vajdát és székely ispánt,

hogy vizsgál ják k i a konf l iktusokat, s a val lomások alapján a régi

jogokat á l l í tsák vissza. Azt várta, hogy a székelyek „éret te Istennek

adjanak hálát , a k irá lyi fe lségnek pedig örökké hű szolgálatokat tenni

készek legyenek".

Az orbaiszéki Zabolára összehívot t nemzetgyűlésben megtárgyalták a

fe lmerül t kérdéseket, s törvényt hoztak az előkelők s közszékelyek

viszonyának rendezéséről úgy, hogy senki t ne lehessen erőszakkal

valakinek alárendelni .

Hogy valóban még az öröklöt t ősi jogegyenlőségről van szó, arra

meggyőzőbb bizonyítékot a l igha lehetne ta lá ln i , mint azt , hogy Kézdi -

, Orbai- és Sepsiszékben az ügyek intézésére t izenkét esküdtet

választot tak, fe lét a főbbek, fe lét a közszékelyek közül. Bizonyos,

hogy a társadalmi je l legű el lentétek, a főbbek hatalmaskodása el len

szól t az a törvény is, amely szerint senki sem lakhat tartósan

valamely fa luban, ha ot t n incs öröksége, vagy a fa luval nem egyezett

meg.

A társadalmi je l legű konf l iktus jogi megoldása mel let t a szék ely

önigazgatás törvényeit is megerősítet te a zabolai nemzetgyűlés. A

peres ügyeket az i l le tő székben kel let t kezdeni, fe l lebbezést

benyújtani e lőbb Udvarhelyszékhez, aztán a székely ispánhoz,

uto l jára a k irá lyhoz lehetet t . A rend és a tu la jdon védelme érd ekében

hozták azt a törvényt, hogy a Székelyfö ldön senki nem fogla lhat ja e l

erőszakkal másnak a t isztségét, amennyiben ezt megteszi , „ fe je és

vagyona elvesztése a büntetés". Ha pedig a hadba vonuló székely

f izetés nélkül mástól vesz el é le lmet és egyebet, „kezét és szemeit

veszítse el" .

Mátyás törvényei szigorúak, de igazságosak vol tak, egyaránt

szolgál ták az ország és a helyi közösségek érdekeit . Uralkodása alat t

a központ i hatalom erősödött , ez a terület i önigazgatási rendszerek

működését is segítet te nemcsak a Székelyfö ldön, hanem az erdélyi

szászoknál is, az autonómia Mátyás 1468. évi pr ivi légiumával

te l jesedett k i .

A török el len készülő k irá ly azért is f igyel t a székelységre, mert a

székely had Erdély egyik fő katonai erejét je lentet te, s a kelet i

határok védelmét b iztosítot ta. Nem volt vélet len, hogy az 1463 -as

katonai szabályzat, amelyet Budán fogadtak el , je lentős helyen

fogla lkozott a székelyekkel. Ezzel már a hadszervezet kapcsán egy

előző fe jezetben megismerkedtünk. I t t csak utalunk a hadba hívás

módjára, amelyet „ősi szokásra" h ivatkozva ír t le és tett kötelezővé a

szabályzat, hogy időnként, de nem r itkán számba vegyék a hadakat.

Hangsúlyoznunk kel l , hogy a székely hadszervezet régi intézmény

volt , amelyet 1463-ban Mátyás kirá ly írásban rögzítet t . Ezt az 1473-

as rendelet tovább pontosítot ta.

( . . . ) Az 1463-as hadi szabályzatnak abban a részében, amely az

erdélyi vármegyék katonai kötelezettségét ír ta e lő, i lyen

ki fe jezésekkel ta lálkozunk: a nemesek hadi szolgálata i , a jobbágyok

hadfelkelése, viszont az 1473-as rendelkezés a székelyek hadi népét

lovasoknak (pr imipi l i ) és gyalogosoknak (pedites) nevezi . Azaz az

első esetben a feudal izmus két t ip ikus társadalmi kategóriá járól szól

a határozat, a második esetben pedig a székely társadalom sajátos

katonai rendjei t említ i . Mátyás védelmébe vet te a székely katonai

rendeket, mert érdekében ál l t a székelység hadi erejének

fenntartása.

Közismert , hogy Mátyás kirá ly nevéhez fűződik az ál landó hadsereg

megteremtése s a haderő új jászervezése úgy, hogy az mégsem j árt a

régi intézmények megszüntetésével, e l lenkezőleg, ú j é letre kel tette

azokat. Ezért ter jedt k i a f igyelme a székelyekre. Korábbi

fe l jegyzések szerint Mátyás haderejében 16 000 lovast és ugyanannyi

gyalog székelyt tartot tak nyi lván. Ezek a számok minden b izonnyal

tú lzók, de azt más forrásokból tudjuk, hogy a székely had Erdély

legnagyobb katonai erejét a lkot ta, s Mátyás csatáiban mindenhol

je len vol t .

Ott vol t a nyugat i hadakozásaiban s még inkább a kelet i részeken

visel t harcaiban. Így a Ştefan vajda el leni moldvai hadjáratban is

1467-ben. Ennek a hadakozásnak kettős oka vol t : az egyik az, hogy a

moldvai haderő előzetesen Háromszéket puszt ította, s emel lett

Ştefan fe lmondta a hűbéri viszonyt Mátyás i ránt . A kirá lyi hadsereg

az Ojtozi -szoroson nyomult be Moldvába, ott s ikeresen haladt e lőre,

de az egyik é j je l i táborozáskor a moldvaiak meglepték a magyarokat,

és Mátyást is megsebesítet ték, ezért ő a hadseregével visszatért

Erdélybe. A hadjárat mégis azt eredményezte, hogy Moldva

uralkodója ú jból hűségesküt fogadott Mátyás kirá lynak. Ugyancsak

„hűt lenség" miat t vezetet t hadat 1476 őszén a kirá ly nevében Báthory

István erdélyi vajda és székely ispán Basarab vajda el len

Havasalfö ldre.

Az előbb említet teknél sokkal je lentősebb vol t a közismert

kenyérmezői ütköze t, amelyet az Erdélybe betört török el len vívot t a

magyar had. A Haszlán Al i bég ál ta l vezetet t török sereget segítet te

Vlad Ţepeş is. Az erős el lenséggel a Báthory István vajda és székely

ispán vezette erdélyi hadsereg az Alvinc közelében levő

Kenyérmezőn ütközött meg 1479. október 13 -án. A székelyeket

Báthory a balszárnyon helyezte el a magyar nemesi csapatok

könnyűlovasságával együtt , a jobbszárnyon a román és a szász

csapatok, középen a vajda vasas lovassága s az erdélyi püspöki

dandár fogla l t á l lást . A támadást Báthory indítot ta e l , s hatalmas

csata bontakozott k i , amelyet végül is a csata közben megérkezett

Kin izsi Pál nehéz lovasaival az erdélyiek javára döntöt t e l . A véres

csatában Báthory hatszor sebesült meg, Kin izsi pedig az első sorban

küzdve vezette rohamra katonáit . A régi krónikák szerint mintegy 30

000 török pusztul t e l a csatatéren, de a mai kutatás 5 —6000-re teszi

a törökök veszteségét, a magyarokét pedig legalább 3000 főre. A

kenyérmezői csatának azért is k iemelkedő je lentősége vol t , mert

hosszú időre elrettentet te a törököt Erdélytő l , s e lősegítet te azt , hogy

Magyarország dél i határai t (Bánság) megerősíthesse. Sajnos, Mátyás

kirá lynak 1490. ápri l is 6 -án bekövetkezett halá lával véget ért a török

el leni védekezés sikeres korszaka is.

Összegzésül: a Hunyadiak alatt Magyarország belső és külső

helyzete megszi lárdul t , s lendületet vet t a c ivi l izáció és a kul túra

fe j lődése. Bár az ország védelme az adóbevételek je lentősebb részét

fe lemésztet te, jutot t pénz az építkezésekre és a k irá lyi udvar nyuga t -

európai rangúra emelésére is. Amint lát tuk, mind Hunyadi János,

mind Mátyás f igyelmet fordítot t a székelységre, s úgy intézkedtek a

hadi rendszerről , hogy a megörökölt székely önigazgatást

fenntartották, sőt , törvényekkel megerősítet ték. Ezért a székely

magyarság történet i tudatába Hunyadi János és Mátyás alakja

k i törölhetet lenül beivódott .

Az önigazgatási rendszer védelme

Mátyás kirá ly halá la (1490) után egész Magyarországon

elszabadultak azok az erők, amelyeket korábban az erőskezű

kirá lynak sikerül t féken tartania; a nemesség olyan kirá lyt akart

választani , aki t kézben tarthat. A főnemesi rend I I . Ulászló cseh

kirá ly mel let t á l l t ki , abban a reményben, hogy még a lengyel t rónt is

megkapja, s így a három ország együtt képes lesz a Magyarországot

fenyegető török veszedelem el len sikerre l védekezni. (…)

Az öröklött szabadságjogok veszélyeztetése

I I . Ulászló gyenge uralkodónak bizonyult , s a főnemesség ezt

a laposan kihasználta. Erdélyben például Bánffy Mihály és Bethlen

Miklós a maguk számára kezdték behajtani az országgyűlés ál ta l

megszavazott adót, s különböző törvénytelenségeket is e lkövettek, a

legtöbbet éppen Báthory István erdélyi vajda és székely ispán, akinek

pedig a rendet kel let t volna védelmeznie. A történelem furcsa f intorát

kel l lá tnunk abban, hogy a kenyérmezői csata egyik hőse most valódi

zsarnokként kezdett viselkedni. Igaz lehet több történésznek azon

véleménye, miszerint Báthory mindenekelőt t a fe l törekvő pr imori

rendet akarta megfékezni. A hét széknek a nemzetgyűlésén

megfogalmazott beadványából is i lyenszerű vajdai törekvés derül k i :

a vajda „főembereinket a szegények közül k i i r tani s magokat a

szegény székelyeket, mint nemesek jobbágyait , minden

szabadságaiktó l megfosztani törekszik" . Ha elsősorban a pr imori

rendet súj tot ta is, a forrásokból mégis az derül k i , hogy a vajda

erőszakos intézkedései az egész székelység szabadságjogait

veszélyeztet ték, sőt , megalázták. Amel let t , hogy semmibe vet te a

történelmi leg kia lakul t önigazgatási rendszert és a szabadságjogokat,

Báthory valóságos diktatór ikus módszerrel fenyegette meg a

székelyeket: „két fe je legyen annak, fenyegetőzött , aki a k irá lyhoz

megy panaszra, hogy ha leüttetem az egyiket , maradjon a másik" .

A vajda különösen azok el len indítot t hajszát , akik a lengyel

t rónkövetelőt támogatták a k irá lyválasztás idején, mit sem törődve a

kirá ly korábban kinyi lvánítot t kegyelmével. Egyeseket meg is ö letet t ,

házaikat leromboltat ta, s a székely „ f iú - leányokat" saját embereihez

eről tet te, a családoktól pénzt követel t , ingyenmunkára kényszerítet te

őket.

A székelyek azonban, a vajda minden fenyegetése el lenére, a

k irá lyhoz fordul tak segítségért . Megbántot t öntudatuk hangja csendül

k i amiat t a vajdai vádaskodás miat t , hogy a székelyek semmi hasznot

nem hajtanak, s nem szolgál ják a k irá lyt ; az uralkodóhoz i ntézett

beadványukban ezeket ír ták: máshol sok pénzért őrzik az országot, s

mégsem sikerül t megvédeni a puszt ításoktól , mi „minden pénz -

segedelem nélkül , sok atyánkf iának fogságba jutásával s vérünk bő

omlásával mindeddig épen (megvédtük). Ezenkívül , midőn a boldogult

kirá lyok bennünket fe lszól í tot tak, minden hadjáratban és táborozáson

ot t vol tunk az ország védelmére, s a mi őseink vére különböző

országokban, tudni i l l ik Moldvában, Havasalfö ldön, Rácz - , Török - ,

Horvát - és Bolgárországban bőven omlott és a mi vérünkkel patakok

fo lydogáltak, tagjainkból és csont ja inkból pedig halmokat hánytak. . ."

És ez nem üres hencegés, hanem történet i valóság vol t . Végül a

k irá ly, meghal lgatva a székelyek panaszát, Báthorytó l e lvet te a

székely ispánságot. Ezek után Ulászló 14 93-ban egyszerre két vajdát

küldöt t Erdélybe, a fő lovászmesterét , Losonczy Lászlót és

főkamarását, Bélteki -Drágffy Berta lant . Azonban Erdély belső

konf l iktusát ez az intézkedés sem oldot ta meg, mert a két vajda

vetélkedése tovább növelte a belső zavart és feszültséget; a

közügyekkel sem fogla lkoztak. Később a két vajda helyére

Szentgyörgyi Péter kerül t , de a belső zavaros helyzet tovább

fo lytatódott . Erdély s benne a székelység úgy érezte, hogy a kirá ly és

a vajdák is magukra hagyták. Érthető, hogy mind a v ármegyék, mind

a szász és székely közösségek az önvédelem erősítésére gondoltak.

Az 1505. évi udvarhelyi nemzetgyűlés

A székely önkormányzat ta lán sohasem volt annyira tevékeny, mint

ezekben a feszültség - te l i években. A 16. század ele jén egymás után

két évben, 1505 -ben és 1506 -ban is nemzetgyűlésen tanácskoztak a

Székelyfö ld helyzetéről , s több megfele lő törvényt hoztak az

önigazgatás és a szabadság védelmére. A kezdeményezők és a

törvények alkotói a pr imori és lófő i rend tagja i vol tak.

És i t t tegyünk rövid k i térőt a székelyekkel fogla lkozó történetírás

egyik nem mel lékes kérdésére, arra, hogy a történészek többsége a

székely vezetőréteg, különösen a pr imori rend szerepét egyoldalúan

negatívan íté l i meg, s csak azt hangsúlyozza, hogy a közrendűek

elnyomására s e l jobbágyosítására törekedett . Kétségtelen, hogy a

pr imorság uralkodó réteg is szeretet t volna lenni a vármegyei

nemesség példájára, s a székelyfö ld i jobbágyviszonyok

meghonosításában érdekelt vol t . De ez a kérdésnek csak az egyik

oldala.

Most a te l jesebb igazság érdekében a másik o ldalra szeretnénk

fe lhívni a f igyelmet: arra, hogy a székely vezetőréteg körében mindig

vol tak o lyan csoportok, amelyek az össz -székelység érdekeit tartot ták

szem előt t , s nem feledkeztek meg arró l , hogy ők a magyar nemzet

része, s a Székelyfö ld Magyarországhoz tartozik. I lyen vezetők vol tak

azok, akik a Hunyadiakkal szövetkeztek, s azok is, akik a 16. század

ele jének zavaros viszonyai közt is józan patr iótákként fe le lősséggel

gondolkodtak a székelyudvarhelyi és agyagfalvi n emzetgyűlésen.

Fontos az, hogy az udvarhely i és agyagfalvi nemzetgyűlést együtt

lássuk s értékel jük, mert közös kérdésekről tárgyaltak s határoztak,

emel let t 1506-ban visszatértek az egy évvel korábban elfogadott

határozatokra, s k iegészítet ték azokat.

Az 1505. november 23-án Székelyudvarhelyt megnyíl t nemzetgyűlést

nem az erdélyi vajda, hanem Udvarhelyszék főkapitánya, Bögözi

János hívta össze, s az ő e lnökségével zaj lot t le . Miután a vajdák

versengése miat t a törvénykezésben eluralkodott a fe jet lenség, s a

törvénytelenségek napirenden vol tak a Székelyfö ldön is, 17 tagú

fe l lebbvi te l i bíróságot szerveztek. Érdemes odaf igyelnünk a

nemzetgyűlés jegyzőkönyvének arra a k i téte lére, hogy a bírákat, nem

vélet lenül, nemcsak társadalmi rangjuk alapján, hanem „bizonyos

tudományunk szerént" választot ták Udvarhelyszék és Keresztúrszék

előkelő i és lófő i közül: négyet az előbbiekből s 13 -at az utóbbiak

közül. A választo t t bírák azonban nemcsak az említet t székeket

képvisel ték, hanem „minden székeknek" s „akármi rendben levő

székelyeknek személyeket és képeket" is, hangsúlyozza a

jegyzőkönyv.

A fel lebbvi te l i bíróság ál ta l a Székelyfö ld önigazgatási rendszere új

össz-székely intézménnyel gazdagodott , s növelte az autonómia

továbbépítésének esélyei t .

Kik vol tak a bírák?

A székelyekkel fogla lkozó történetírás rendkívül szegényes a vezető

t isztségviselők nevének fe l tüntetésében, ami nem kis részben annak

tu la jdonítható, hogy a szerzők a közösségekre, intézményekre

összpontosít ják f igyelmüket , de emiat t nem feledkezhetünk meg a

je lentősebb személyiségek érdemeiről .

Az előbb láttuk, hogy „b izonyos tudomány" szerint válogatták a

bírákat a két vezető rétegből. Mivel a törvénykezés ügyeinek

fe lü lvizsgálatát bízta rá juk a nemzetgyűlés, természetes, hogy

jogismerő, jogtudó érte lmiségiek köréből válogatták ki a bíróság

tagja i . Ők fogla lkoztak a fe l lebbvi te l i ügyekkel, de tévedés volna, ha

csak a peres ügyekre gondolnánk, mert , amint a jegyzőkönyv ír ja, „a

mi országunknak régi szokása szerént, némű szü kséges dolgaink (…)

és némely i l le t len szokásoknak megjobbítása" is fe ladatuk vol t .

A hozzáértés, vagy ahogy ma szokás mondani, szakmaiság vol t a fő

szempont, de emel let t a bírák megválasztásánál tekintetbe kel lett

venni az i l le tő erkölcsi magatartását is. A nemzetgyűlés

összehívásának egyik nem mel lékes oka az vol t , hogy súlyos

visszaélések ter jedtek el a törvénykezés terén. Azt tapasztal ták

ugyanis, hogy „a szeretet , a harag és a gyűlö lség, és a magok

hasznoknak keresése a bírákat és törvénytevőket i t t a mi Székely

Országunkban gyakorta nem engedi meg, hogy igazat lássanak és

íté l jenek". Olyan bírákra és törvénytevőkre vol t szükség, akikről azt

fe l téte lezték, hogy nem követ ik e l a fe lsorol t visszaéléseket. S ha

mégis, „könyörgésért vagy ajándékért , vagy pe dig maga hasznáért az

igaz útból valamely fe lé k i térne, az olyan mindjárt örök számkivetésre

szentel t iá l tassék (. . . ) , Székely Országunkban ne maradhasson".

Miután i lyen szigorú szempontok szerint megtartot ták a választást , a

bírákat megeskették, hogy ők az elfogadott törvények szerint hoznak

íté letet .

A fent ieket f igyelembe véve ta lán nem felesleges tudnunk, hogy az

1505-ös székely nemzetgyűlés kiket tartot t méltóknak a Székelyfö ld

legfelsőbb bíróságának bíró i t isztségére. Íme a bírák a forrásban

ta lá lható sorrendben: Nyújtódi Pál, Kaczai Antal , Benedekf i János és

Péter, Patakfalvi Péter, Kedei Kelemen, Lokodi Péter, Kedei Ferenc,

Szombatfa lvi Gergely, Vágási Imre, Patakfalvi Kelemen, Márkus

Mihály, Bíró Balázs, Lengyelfa lvi Bold isár, Fantsal i Balázs, Akadác s

Mihály, Patakfalvi Lukács. A nevek a legtöbb esetben csak azt árul ják

e l , hogy az i l le tő melyik fa luból való vol t , és ebből következtethetően

hol vol t háza, b ir toka, ami ugyan nem érdektelen helytörténet i adalék,

de ennél mégis lényegesebb az, hogy bennü k így együtt a jogtudó

székely érte lmiség egy kiemelkedő csoport ját láthat juk. A

nemzetgyűlés fe lelősségtel jes viszonyulását kel l lá tnunk abban is,

hogy a b írák közül Patakfalvi Pétert a fent e lemzett törvény

el fogadása után nyomban megbízták, hogy a végzé st „megérthető

szóval közönségesen mindeneknek hal lására, i t t az egész gyűlésben

mindenütt k ih irdesse". Bizonyosra vehető, hogy a törvény lat in

szövegét kel let t magyarul , érthetően to lmácsolni az összegyűlt

közszékelyeknek. Ezt követően, és erre is érdemes f igyeln i , a gyűlés

résztvevői az „e lsők és kivál tképpen valók, ló fe jek és köz rendek

fe lemelvén jobb kezünket, erős hi t te l megesküvénk, hogy mind ezeket

a végzéseket örökké megmásolhatat lanul megtart juk és másokkal is

megtartat juk" .

Az 1505. évi udvarhelyi nemzetgyűlés a székely önigazgatás egyik

legkiemelkedőbb eseménye vol t , amely a székely törvények

betartására szól í tot ta fe l az arra i l le tékeseket. Ebből a célból ú j

intézményt hozott létre, amelyet a tudás és erkölcsiség jegyében

kívánt az önigazgatási rendszer szolgálatába ál l í tani . Véleményünk

szerint a nemzetgyűlés elnöki t isztét e l látó Bögözi György, bögözi

származású udvarhelyszéki főkapitányban a székely vezető

t isztségviselők egyik f igyelemre méltó képviselő jével ismerkedünk

meg.

Udvarhely után 1506-ban a közel i Agyagfalva adott otthont az újabb

székely közgyűlésnek, amely, miként e lőbb említet tük, fo lytat ta a

törvényalkotást .

Az 1506. évi agyagfalvi nemzetgyűlés a pártütés és a pártütők el len

Ha az 1505. évi agyagfalvi nemzetgyűlés fő cél ja a tör vények s a

törvényesség erősítése vol t , az 1506. évi agyagfalvi közgyűlés a

pártütés és a pártütők el len lépett fel a leghatározottabban.

Miért vál t a pártütés elsőrendű kérdéssé a Székelyfö ldön 1506 -ban?

Ennek okait az ot t történtekben ta lá l juk meg. Előbb azonban

próbál juk meghatározni, hogy mit is érthettek, értettek a 16. század

ele jén a székelyek a nagyon gyakran emlegetet t pártütés fogalmán. A

szóban forgó gyűlés jegyzőkönyve alapján íté lve, e le ink pártütésnek

tartot tak minden kirá ly i hatalom elleni szervezkedést, fe l lépést s

fő leg lázadást, tömeges fe lkelést, mintegy azonosítva a pártütést a

k irá ly i ránt i hűt lenség fogalmával. De lássuk a tényeket.

Mivel 1506. jú l ius 1 - jén a k irá lyi családban kirá lyf i született , aki I I .

Lajos néven lesz majd magyar k i rá ly, aki „nemzet i nagylétünk nagy

temetőjénél", Mohácsnál vész majd el , e lkezdődtek az előkészületek

a székelyek i lyenkor esedékes ököradójának a családoktól való

behajtására. Azonban a székelyek egy része vonakodott

beszolgál tatn i a kért ökröt, azzal érve lve, hogy i lyen (t rónörökös

születésekor szokásos) adózásra közülük senki sem emlékszik, ami

valóban nem volt csoda, mert az előző kirá lyoknak: Zsigmondnak, I .

Ulászlónak (1440—1444), V. Lászlónak (1452—1457), Mátyásnak

nem volt f iú örököse, s a hosszú kih agyás alat t az „ökörsütés"

fe ledésbe mehetet t . De a megbízot tak nem hal lgat tak az

el lenvéleményekre, s k i tartóan követel ték az ál latokat. Erre a

fe lbőszült székelyek több begyűjtőt megöltek, másokat pedig e lűztek.

A kirá ly azonban késlekedés nélkül a széke lyek el len küldte Tomori

Pál fogarasi főkapitányt , aki akkor Budán tartózkodott , de őt

Marosvásárhelynél fegyveres székely sereg fogadta, s erejét

szétugrasztot ta. De Tomori ú jból nagyobb erővel tör t a fe lkelőkre,

szétverte őket, vezetői t szigorúan megbünt et te, s az ököradót

behajtot ta. Végül is a fe lkelésnek az egész székely önkormányzat, a

Székelyfö ld autonómiája lát ta kárát , mert a nehezen begyűjthető

önkéntes ököradó helyet t azután pénzadót kezdtek követeln i a

székelyektől .

A további események alapján úgy vél jük, hogy a kirá ly i hatalom

képviselő je, a tekinté lyes, erdélyi származású Tomori vajda és a

székely t isztségviselők között megbeszélésre kerül t sor arró l , hogy

miként lehetne a kirá ly i hatalom el leni , egyre gyakoribb fe lkeléseknek

ele jét venni. Ennek eredményeként hívta össze a Kászonszéket

megalapító Lázár Bál int f ia, Lázár András 1506 decemberében

Agyagfalvára a székelyek te l jes közgyűlését, az önkormányzat

legfelsőbb szervét . (…)

A nemzetgyűlés jegyzőkönyve arró l is tá jékoztat , hogy az előbb

fe lso ro l t vezetőtestület mel let t Agyagfalván je len vol t „számtalan

sokaság, k ik a mi Székely Országunknak javáért meghalni készek

volnánk és a Szent Koronához is hűséget tartanak".

Valószínű, hogy a tanácskozásban közvet lenül részt nem vevő lófő és

gyalog rendű székelyekről van szó, akik a nemzetgyűlésen

jogszerűen vol tak je len, és szavazataikkal végső soron döntöt tek a

határozatok elfogadásáról . A szabad székelységnek a hangulatát

fe jezi k i a jegyzőkönyvnek az a k i téte le, hogy a sokaság a

Székelyfö ld javáért kész életét á ldozni, s ragaszkodik a Szent

Koronához. E ket tős kötődésnek a hangsúlyozása a tanácskozó

székelység nemzet i tudatára, mai szóval önmeghatározására utaló

adat, vagyis a székely társadalom legfej lettebb, legöntudatosabb

része ül t össze Agyagfalván.

De mégis tú lzás volna az egész székely társadalmat velük

azonosítani . A nagyobb rész, a többség magatartását és

ál lásfogla lását közvet lenül a saját helyzetének, ősi szabadságának

védelme határozta meg. Ez a nagy többség, amelyet „község" -ként

emlegetnek a források, nehezen tudta elfogadni a rendiség

fe j lődésével járó vagyoni és társadalmi egyenlőt lenségek, a saját

soraikból k iemelkedő előkelők s a lófők számának növekedését.

Ugyanígy a k irá lyi hatalom képviselő jének erőszakoskodásait,

követelőző fe l lépését és saját anyagi helyzetének rosszabbodását,

amelyről a források tudósítanak: növekedett azon családok száma,

amelyek szegénységük miat t már nem tudták az ököradót sem

tel jesíteni . Ez a lecsúszó többség fogott fegyvert , valahányszor

helyzetének rosszabbodását érezte, vagy ha az adott

t isztségviselőkkel e légedet len vol t , lehettek azok a kirá ly képviselő i

(Báthory István, Drágffy, Tomori stb.) vagy valamely szék vezetői .

Visszatérve az 1506 -os események elemzéséhez, a Székelyfö ld

vezető rétegét aggasztot ta a k irá ly és a székelység szövetségének

megbomlása s viszonyuknak el lenségessé válása. Lát tuk, hogy a

székelyek megtagadták az „önkéntes" ököradót, a k irá ly v iszont

fegyveres erővel verte le az el lenál lást . Hogy i lyenszerű je lenségek

ne ismét lődjenek meg, s a korábbi jó kapcsolatot helyreál l í tsák, a

„pártütést" megakadályozzák, a Székelyfö ldön a belső békét

megszi lárdítsák, a törvény uralmát erősítsék, az i l le tékesek a

nemzetgyűlés újból i összehívását tartot ták szükségesnek.

Ez a cél már a gyűlés tárgyának m eghatározásából vi lágosan

kiderül t . A jegyzőkönyv errő l a következőket ír ta: 1506 -ban

Agyagfalván „Országunknak" szükséges dolgaiért gyűlést h irdet tek,

hogy a különféle egyenet lenségeket és hi tvány szokásokat e l töröl jék,

„a pártütések miat t való veszedelme ket megelőzhetnénk".

A határozat a célnak megfele lő: senki ne merészel jen László k irá ly

( I I . Ulászló) vagy t isztviselő je, a vajda és székely ispánja e l len

fe l lépni; pártütés cél jából senki gyűlést ne indítson, a pártütéshez

magának társakat ne merészel jen keresni.

A határozatot rögzítő jegyzőkönyvből k iderül , hogy a nemzetgyűlés a

közszékelyeknek tanácsként a jánl ja a „pártütéstől" tartózkodást, mert

azok még a nagy országokat is megront ják, ezért a „községre eleve

látó jó tanácsunkkal gondot visel tetnénk és pártütésekkel való

veszedelmeket megelőzhetnénk".

A község i t t a közszékelységet je lent i , de jó tudni, hogy a

közszékelység mozgalmához mindig csat lakoztak lófők és néha

pr imorok is, sőt , nemegyszer maguk kezdeményeztek fegyveres

megmozdulást egy -egy kel lemetlen (vagy annak íté l t ) in tézkedés vagy

je lenség miat t . Mi több: a fe lkelők rendszerint vezetőiket a

székelység fe lső rendjéből vagy t isztségviselő inek köréből

választot ták. Így a „pártütés" -en nem érthető egyszerűen a székely

gyalogrend megmozdulása, hanem a fe lkelés élére ál ló lófők,

esetenként t isztségviselők összefogása a kirá lyi t isztségviselők vagy

a székek vezetőinek a pol i t ikája e l len. A határozat annyira fontos a

székely önkormányzat történetében, hogy jónak lát juk ezt a

következőkben közölni .

A székely nemzetgyűlés

Az 1506. évi agyagfalvi nemzetgyűlés elrendel i , hogy a határozatok

„az országnak minden lakói tó l híhatat lanul (hibát lanul?) meg

tartassanak...

. . .e l végeztük, hogy senki a ’ k ivál tképpen valók és elsők közül, vagy

a’ lófövek és t isztv iselők közül, vagy pedig a közönséges renden lévő

emberek közül, valamelyek Székely Országban laknak, ennek utána

ebben az országban, k ivál tképpen Fejedelmünk t isztessége és

hívsége el len, úgy mint László, Istennek kegyelmességéből Magyar

és Cseh országnak kirá lyának, nekünk kegyelmes urunknak és az ő

t isztviselő jének, tudni i l l ik az erdélyi vajdának és az székelyeknek

ispánjának, vagy hogy a’ mü országunknak romlására igyekeznék és

meg merészelné azt próbálni hogy ehez társat is keresne magának

senki pediglen ennek utána pártütésnek okéért se közönséges, se

pedig rész szerént gyűlést ne indíthasson és celebrálhasson, és

magának oly hatalmat és méltóságot ne tu la jdonítson hogy valami

kevés észvesztő embereket maga mel lé ne merészel jen venni, hogy

így a’ mi országunkban to lvajságok, latorságok, másnak

megnyomorítása, kergetése, megölése, rátámadása, egyenet lenséges

veszekedések, boszszú ál lások, puszt ítások és égetések, házaknak

el hányások, hadak és üstökvonások és egyéb, akármi veszedelmek

ne támadhassanak, mint az elmúlt időkben egynéhányszor

megestenek; hogy az országunkban valami tapló ja és kovásza a

hi tet lenségnek, vagy pártütésnek a’ támadozók között te lyességgel

e lszáradjon, és hervadjon; hogy így a’ szentséges kirá ly

méltóságának csemeret és megunás t és a k irá ly t isztviselő jének

gondot és valami busulást ne hozzanak." A kirá ly i ránt i te l jes lo ja l i tás

jegyében fogant törvény lényege: pártütéssel senki ne merészel jen

próbálkozni, a k irá lyi hatalom el len fe l lépni, mert az csak rosszat hoz

az egyénnek is és az össz-székelységnek is.

Ez nem je lent i azonban az el lenál lás jogának a te l jes elvetését! Ha a

kirá ly t isztségviselő je törvénytelenül jár e l , „országunknak

szabadsága el len" ( ! ) , ne úgy cselekedjenek, „mint a pártütők szokták

cselekedni, pártütéssel á l lyanak el lene, hanem közönségesen egy

helyre gyűl jünk, és a megbántott félnek segél lyünk", hogy a kirá ly

véleményét is megkérdezve, „ tanácsot tartván, jobb móddal

á l lhassunk el lene". I t t , valószínű, Báthory István vajda, aztán Drágffy

visszaéléseire történik uta lás, mindketten a székely szabadság,

e lsősorban a közszékelység szabadsága el len követtek el

k ihágásokat, amelyek az el lenál lást, a jogos fe lkelést , a „bel lum

iustum"-ot k ivál tot ták.

Az agyagfalvi gyűlés a pártütés és pártütők el len a lehető

legszigorúbb büntetést ír ta e lő: a pártütő soha többé t isztséget ne

viselhessen, „és i t t Székely Országban soha ne is lakhassék".

Kegyelmet ezeknek csak a fe jedelem, azaz a kirá ly és az „egész

Székelység egyenlő akaratból" adhat. A gyűlés végül megismét l i az

1505-ös törvény főbb pont ja i t . A je lenlevők, „a nagyok és elsők, mind

pedig a ló fűek és közrendek" jobb kezük fe lemelésével nyi lvánítot ták

el fogadottnak az agyagfalvi törvényeket.

Az Agyagfalván tanácskozó székely önkormányzat i vezetők azt

tanácsol ják a „községnek", hogy fe lkelés és pártütés helyet t

nemzetgyűlésen tanácskozzák meg a kérdéseket, s szükség esetén

„k irá lyunknak kegyelmességéhez és Magyar Országnak

segélytségéhez, k inek is mi is tagja inak hívat tatunk, vagyunk is,

i l lendő orvosságért ( t . i . mehessenek)" . Vajon a vajdai intézmény

csődje miat t szeret te volna a székely önkormányzat egyenesen a

magyar k irá l lyal megtanácskozni a dolgokat? És miért egyenesen a

Magyar Kirá lyságtól remélt segítséget még akkor is, ha a székelység

tagja vol t az erdélyi három nemzet unió jának?

Ennek a már említet teken kívül egy másik oka is vol t : a török

veszedelem erősödése és a védekezés lehetőségének megteremtése,

ami Magyarország nélkül nehezen vol t e lképzelhető. Ezért h ívták

össze már Agyagfalva előt t , 1506 februárjában o rszággyűlésre az

erdélyi három nemzet képviselő i t , amely hűséget fogadott a magyar

k irá lynak, és határozatot hozott egy 43 bíróból á l ló bíróság

fe lá l l í tásáról a három „nemzet" viszályainak rendezésére. Nem lehet

vi tás, hogy a török veszedelem növekedése miat t kel let t ú jból

megerősíteni a három nemzet szövetségét. Az erdélyi országgyűlés

határozata nem maradt hatás nélkül az agyagfalvi gyűlés szel lemére.

Hogyan értékelhető a székely autonómia döntéshozó szervének, az

1505—1506-os székelyudvarhelyi , i l le tve agyagfalvi nemzetgyűlések

munkája? Az önkormányzat s a székelység fé l tése indokolta -e a

nagyon kemény törvényeket? Vagy a pr imori és lófő rendet csak a

saját érdekei vezették?

Láttuk, hogy kik vol tak a döntéshozó személyek. Korábban azt

mondottuk, hogy az 1505-ös testületbe szakmai és erkölcsi

szempontok szerint próbálták beválasztani a t isztségviselőket. Úgy

vél jük, hogy ez elmondható az 1506 -os nemzetgyűlés törvényhozóiró l

is. Annál inkább, mivel Udvarhelyszéket ugyanazon bírák képvisel ték,

akik egy évvel korábban is a törvényhozók közé tartoztak. És a többi

szék képviselő i között is régi nemzetségek olyan leszármazotta i t

ismerhettük fe l , akik hozzájárul tak a székely önigazgatás

megszervezéséhez. A két nemzetgyűlés mérlegelte a Székelyfö ld

helyzetét , s e lengedhetet lennek íté l te a magyar k irá lysággal fennál ló

viszony rendezését, a jó kapcsolatok helyreál l í tását . Ebben a

törekvésben a székely vezető réteget leginkább a Székelyfö ld

rosszabbodó helyzete i rányítot ta.

De még mindig nem eléggé vi lágos az, hogy mi indokolta az

agyagfalvi gyűlés olyan határozottan rosszal ló á l lásfogla lását a

központ i hatalom el len i rányult fe lkelésekkel szemben, i l le tve

kiá l lását a tárgyalásos módszer mel let t . Véleményünk szerint a

döntéshez nagymértékben hozzájárul t az a tapasztalat , hogy eddig

minden fe lkelést levertek s keményen megtorol tak.

1506-ban, amint már említet tük, visszatértek az 1505 -ös udvarhelyi

végzésekhez, és megál lapítot ták: az í té letek végrehajtása

tekintetében nem történt e lég haladás, és védelmükbe veszik a

szegényeket és együgyűeket, hogy a halogatások miat t „nagyobb és

több kárba ne essenek".

Az előbbiekben elemzett két nemzetgyűlés a székely szabadság

védelmére hozott o lyan intézkedéseket s törvényeket, amelyeknek

szel leme a székely öntudat fe lerősödését mutat ja . Sokatmondó az is,

hogy mindkettőt fe lsőbb rendelet nélkül , saját főkapitányaik hívták

össze, s a Székelyfö ldet „Székely Ország" -nak (Terra s icul ia)

nevezik. Mindez elszántságot s erőt sugároz. Az 1505 -ös és 1506 -os

székely const i tut iók jogokat és az önigazgatást vol tak h ivatot tak

szolgáln i .

Ezért az udvarhelyi és agyagfalvi nemzetgyűléseket a székely

történelem kiemelkedő eseményeiként tart juk számon.

A székely civi l izáció (Ahogy a 15—16. századi humanista írók

látták)

Amint az előbbiekben igyekeztünk bemutatni , a 12—15. században

kiépültek az önigazgatás intézményei, érvényben vo l tak a székely

törvények, s ezeknek köszönhetően a társadalmat szabadságjogokkal

rendelkezőkre és jogtalanokra osztó feudál is rendszer a

Székelyfö ldön je lentős mértékben még nem ter jedt e l . A kirá lyi

adományozási jogot nem sikerül t k i ter jeszteni a Székelyfö ldre, és így

a jobbágytartó nagybir tokrendszer a maga t ip ikus alárendeltségi

viszonyaival úgyszólván ismeret len vol t , bár k ia lakulása a belső

társadalomformáló tényezők hatásá ra bizonyos mértékig e lőrehaladt.

De jobbágytelepítésekre még nem kerül t sor, mint a vármegyékben. A

székely közösségnek sikerül t megvédenie jogait , megmozdulásai nem

hasonlíthatók a kor paraszt lázadásaihoz. A székelység sem az 1437 -

es, sem az 1514-es paraszt fe lkelésekben nem vett részt , bár Dózsa

György személyében vezért adott az utóbbinak.

Jól működött a határvédelmi rendszer: a keletrő l megújuló e l lenséges

támadásokat a legtöbbször s ikerül t fe l fogni vagy nagyobb veszteség

nélkül e lhárítani . A székely tá rsadalom, a rendi megosztot tság

el lenére, megtartot ta cselekvőképességét. Erős és működőképes vol t

a fa lurendszer, amely keretet, védelmet és megélhetést nyúj tott a

fö ldművelő, á l lat tenyésztő székelyeknek, b iztosítot ta a katonáskodás

anyagi a lapját s időnként az ököradó te l jesítését.

A gazdálkodás jó l k ia lakul t rendszerként működött , s egyéni

gazdálkodók — főnépek, lófők, közrendűek és fö ldönlakók

( jobbágyok) — egyéni gazdaságaiból á l l t . A szántók és kaszálók az ő

magántula jdonát képezték, az erdőket és a l egelőket minden székely

mint köztula jdont használhat ta. A fa lvakban ún. szabad „élő" -helyeket

tartot tak fenn, ahol az igás - és hátaslovakat legeltet ték, ezeket

nevezték „ lókikötő" helynek, i l le tve az ökrök számára fenntartot t

legelőt „ökört i la lmas" -nak.

Egy 1566-ban készült beadványból a következőket tudjuk meg a 15.

század végi, 16. század ele j i gazdálkodási módról : vol tak o lyan

fa lvak, ahonnan 32—40 ekével mentek ki szántani, s egyes gazdák

akár t izenkét ökörrel is rendelkeztek, virágzott a lótenyésztés é s

lókereskedelem. Termeltek gabonát, a zöldségfélék közül

legfőképpen hagymát és káposztát , komlót s a ruházathoz

nélkülözhetet len növények közül kendert és lent . Az említet t oklevél

fe lsorol ja a tyúk - és l ibatartást , méhészetet , valamint a

gyümölcsöskertek termését: a lma, körte, szi lva, d ió, mogyoró.

A közös legelő és erdő is sok lehetőséget kínál t a családok számára:

a nagy ki ter jedésű makkos erdők a disznótartást segítet ték, de a

vadfogás sem lehetet t e lhanyagolható megélhetési forrás számos

székely számára; megtudjuk, hogy a székelyek szabadon

kereskedhettek farkas- , róka - , nyúl - , nyest- , v idra-, evet- (mókus -) és

görénybőrrel . Foghattak ölyvet , karvalyt és sólymot. A 15. századtól

mind többen él tek a sóval való kereskedés jogával is.

Minden fa lucsoportnak kia lakul t a vásáros központ ja, ahol a

megtermelt áru, é lő barom gazdát cserél t . Az előbbiekben a székely

ember hétköznapjaiból vi l lantot tunk fe l képet, hangsúlyozzuk, hogy a

gazdálkodás alapvetően egyéni je l legű vol t . ( . . . )

A székely c ivi l izáció eredet i vonásai valósággal meglepték a

humanista utazókat, történetírókat. Ezt f igyelhet jük meg Aeneas

Sylvius Piccolomini o lasz humanista, későbbi római pápa leírásában.

Aeneas Sylviust a 15. század egyik legfontosabb „tanújának" tart ják,

akinek De Asia és De Europa című munkája kora említésre méltó

je lenségeinek, eseményeinek a leírásával nagy szo lgálatot tett a

vi lág tudományos je l legű megismertetésének. A De Europa

Magyarországról szóló fe jezetében Erdély külön helyet kapott ,

amelyben a székelyek, szászok és románok helyzetét ,

je l legzetességeit ír ta le. Mi az Erdélyről szóló részből bővebben a

székelyeket ismertet jük.

Aeneas Sylvius szerint a székelyek te lepedtek át elsőnek a régi

Magyarországról Erdélybe, s őket tart ják a legősibb magyaroknak.

Falun élnek, föld je iket saját maguk művel ik, á l latcsordákat

legeltetnek, mégis nemeseknek nevezik őket, ha ta lá lkoznak,

nemesúrként köszönt ik egymást. Adómentesek, csak a k irá ly

koronázásakor f izetnek adót, családonként egy ökröt adnak a

kirá lynak, ezek számát 60 000 fö l é becsül ik. Ha hadba hívó parancsot

kapnak, s annak nem tesznek eleget, halá lbüntetéssel súj t ják őket, s

javaikat a k incstár számára elkobozzák.

Aeneas Sylvius információi szerint tehát: a székelyek a legősibb

magyarok, fö ldet művelnek, á l latcsordákat lege ltetnek; hadakozó nép,

amely, ha a hadba hívásnak nem engedelmeskedik, é letével f izet ;

adómentességet élveznek, csak ököradót szolgál tatnak a k irá lynak a

koronázás alkalmából. Ez a je l lemzés te l jesen megfele l t a

törvényekből, k i rá lyi rendelkezésekből szárm azó más információknak.

Csak az mond el lent történelmi ismereteinknek, hogy a székely a

halá lbüntetéssel javai t is e lveszít i . Lát tuk ugyanis korábban, hogy a

16. század közepéig a Székelyfö ldön a fővesztéssel nem járt egyben

jószágvesztés is.

A románok (va lachus) Aeneas Sylvius szerint i tá l ia i nemzet, a

szászok (teutonok) Szászországból származtak, bátrak, háborúban

gyakorlot tak, anyanyelvükön siebenbürgischnek nevezik őket. A

t ranssylvánusok között kevés olyan harcban jártas férf i t lehet ta lá ln i ,

aki ne tudna magyarul .

Egy másik fontos leírás Mátyás kirá ly történetíró ja, Pietro Ransano

(Petrus Ransanus) A magyarok történetének rövid fogla lata című

munkájában maradt fenn. Róla már könyvünk bevezetőjében

megemlítet tük, hogy a székelyek eredetét a szicí l ia iakk al hozta

kapcsolatba. Emel let t azt jegyezte fe l , hogy vad nép, egyéni leg

adómentesek, csak alkalmanként adnak a kirá lynak szel ídítet t ökröt ,

nekik senki sem parancsol, csak a k irá ly, ha az ország helyzete úgy

kívánja.

Érdemes röviden megál lnunk Ransano fen t i je l lemzésénél is, azért ,

mert információi t maga gyűjtöt te a megkérdezettektől! Ezek alapján

úgy lát ta, hogy a székely „vad" ( ferox, ami fordítható mordnak is)

nép. Az a je l lemzés viszont, hogy „nekik senki sem parancsol" a

kirá lyon kívül , tu la jdonképpen az önkormányzat iságukat fe jezte k i ,

aminthogy a krónikás ál ta l említet t adómentességük és katonai

kötelezettségük is.

A magyar humanistákra is jobban oda kel l f igyelnünk, ha a székely

társadalomról, jogi helyzetéről , c ivi l izáció járól többet szeretnénk

meg tudni. Brodarics István a 16. század első fe lében úgy lát ta, hogy

a székelyek zordak, kedvel ik a háborúzást, n incs közöttük sem

nemes, sem paraszt , mindnyájan egyforma joggal bírnak, mint a

svájc iak. Brodarics egy lényeges kérdésre, a székelyek egyetemes

jogi egyenlőségére tapintot t rá.

Oláh Miklós nagyszebeni születésű, nagy műveltségű humanista, I I .

Lajos kirá ly t i tkára, majd egri püspök s esztergomi érsek Hungaria et

Athi la című művében fontos leírást adott a székelyekről . At t i la

maradványainak tartot ta őket, akik mindnyájan nemesek, s „valóban

igyekeznek a szabadság elő jogával é ln i , ugyanis nem tűr ik, hogy

valakinek közöttük a többinél nagyobb szabadsága legyen". A

kisebbek ugyanolyan szabadsággal é lnek, mint a nagyobbak. Vannak

köztük olyanok, akiket ők fő - főszékelyeknek szól í tanak, ezeknek a

családja a legősibb, leggazdagabb, közülük választanak

kapitányokat, vezetőket székek szerint . A vezetőknek jogában ál l

összehívni a székelyeket, hogy a fontos dolgokat velük

megtanácskozzák. Csak ököradót f izetnek, de azt sem mindenkor

szívesen. Saját szokásaik szerint járnak el azokkal szemben, akik a

közjó e l len vétenek, a k irá lyon kívül senkinek sem

engedelmeskednek, csak az erdélyi vajdának, ha az székely ispán is,

de néha ezekkel is szembeszál lnak.

Oláh Miklós személyes tapasztalatok és helyismerete alapján ír t a

székelyekről , ő a közösségi jogokat és azok védelmét különösen

f igyelemre méltónak tartot ta.

Verancsics Antal egr i püspök, majd esztergomi érsek, humanista

történetíró, aki a székely, szász, magyar rend i nemzetekről

bővebben, a román parasztságról rövidebben értékes je l lemzést í r t

kevéssel a mohácsi csata után.

Szerinte a székelyek hun származásúak, amit senki sem von

kétségbe. Minden székely nemesnek tart ja magát, ha ekeszarvát

fogja, vagy kapát forgat is: adómentesek, amelyért saját köl tségükön

katonáskodni tartoznak. Verancsics fe lfogásában a székely szapora

nép, mert 30 000 fegyverest is képes kiá l l í tani , s még az ot thon

védelmére is jut . Többnyire lóháton kelnek hadra, fegyverük al ig van,

de a régi d icsőségükben bízva a legvi tézebben harcolnak. Bár az ősi

szkíta nyersességet megtartot ták, művelet leneknek nem mondhatók.

Í rásukban nem betűket, hanem bizonyos je leket használnak, s

szerintük ez az írásmód a hunoktól maradt rá juk. Gyűléseiken

fegyveresen jelennek meg, a főbbek ülnek, a többiek körülá l l ják őket,

ha olyanféle hangzik e l , amit nem szeretnek, akkor zajosan

t i l takoznak. S ha a gyűlés valamilyen szokat lan terhet ró reájuk,

o lykor e lvisel ik ugyan, de megbosszul ják a jogtalanságot, okozójának

a házát lerombol ják, s ha valaki „ősszabadságuk" megrontására tör,

azt ü ldözni kezdik s megöl ik. De ha az a személy, akinek házát

e lhányták, a bűnét megbánja, „összejönnek, házát ú jból fe lépít ik, vele

k ibékülnek". Ruhájuk magyaros, de nem olyan csinos, mint azo ké.

Szántanak, vetnek, híres lovakat tenyésztenek, sok gabonájuk van,

de boruk kevés, ezért méhsört isznak.

A magyarok a székelyek után jöt tek be Erdélybe, a magyar nemesség

szokása, ö l tözete és nyelve egy a magyarhoniakéval, de mégis van

némi különbség közöttük. Falvakban, kastélyokban, udvarházakban

laknak. Életmódjuk művelt , pompás asztal t terí tenek, arró l fűszer és

csemege nem hiányzik. Szenvedélyes vadászok. Nagy gonddal,

fényesen öl töznek, selymet kevésbé hordanak, a különböző színeket

kedvel ik, feketét csak gyász alkalmával viselnek. „Hadban a

legvi tézebb nép, mely fé le lmet nem ismer." Harcba lóháton mennek.

A szász többet ad a házára, mint a magyar vagy székely, fa lvaik

szépek, jó fö ldművelők, vannak szőlő ik, a magyar k irá lyok több

helységüknél város i rangot adományoztak, megengedték, hogy azokat

kőfal la l bekerítsék. Adóval segít ik a kormányt, de harciasság

tekintetében őseiktő l e lfa jzot tak, a csatatéren könnyen engednek.

A románokról , mivel rendi k ivál tságokkal nem rendelkeztek,

viszonylag keveset ír . Ők nagyrészt magyar nemesek jobbágyai, de

sokan a török el leni harcokban ki tűntek, s Hunyadi Jánostól

nemességet kaptak. Az egész országban szétszórtan élnek, főként az

erdős -hegyes területeket lakják. Ennél a román társadalom

természetesen összetet tebb vol t , szabad elemei is szép számmal

maradtak meg egyes területeken.

A három nemzet — a magyar, a székely és a szász —, bár

különböznek egymástól , egyetértésben él , s ha vannak is köztük

versengések, amikor e l lenség támadja meg őket, k ibékülnek, és „r i tka

ügyességgel védelmezik egymást" .

Így lát ták a humanista írók Erdélyt röviddel a mohácsi vész után.

Leírásaik je lentős civi l izációt fe lmutató Erdélyről tudósítanak,

amelyben a székelyek eredet i szokásai külön hangsúlyt kapnak. Bár a

humanista írók még nem tekinthetők tudományos történetíróknak,

megf igyeléseik, információik sok valóságos eseményről , helyzetrő l

számolnak be. Az eddigieknél jobban oda kel l f igyelnünk rá juk, mert

ezután olyan idők következtek, amikor a sok eredet iséget fe lmutató

székely c ivi l izác ió mély áta lakuláson ment át . Tudjuk: a mohácsi

csata elvesztésével megkezdődött a harc Erdély b ir toklásáért a

Habsburgok és a török nagyhatalom között , amely Buda várának török

kézre jutásával (1541) vál ik drámaivá Magyarország három részre

szakadása miat t .

Kérdés, mi lyen lesz a székelység szerepe az önál lósodás út jára

kényszerülő Erdélyben, az Erdélyi Fejedelemségben. Meg tudja -e

őrizni önigazgatását, autonómiáját? Mi lyen lesz a helyzet a három

rendi nemzet között , s a kapcsolata a Habsburg - fennhatóság alá

kerülő magyar országrésszel?

Ezekre a kérdésekre keresve a választ , meg kel l vizsgálnunk a Buda

elestétő l az önál ló Erdélyi Fejedelemség megalakulásáig tartó

időszak eseményeit .

Az erdélyi fejedelemség megalakulása

Magyarország hadserege 1526. augusztu s 29-én a mohácsi

csatatéren a török hadaktól katasztrofá l is vereséget szenvedett .

Odaveszett az ország vezetőinek nagy része, a hadnép

megsemmisült , s meghalt I I . Lajos kirá ly is, menekülés közben

belefu l ladt a megáradt Csele -patakba. De a nagy csapás sem

vezetet t a rendek között i egységes ál láspont k ia lakításához, pedig a

széthúzás már Mohács előt t majdhogy megbénítot ta az ország

vezetését. A t rón megüresedése után, a k irá lyválasztás idején a

pártok küzdelme tovább éleződött : a „nemzet i párt" magyar

származású kirá lyt szeretet t volna az ország élén látn i , az „udvari

párt" a Habsburg -házból akart uralkodót választani . Végül a nemzet i

párt Zápolya (Szapolyai) János, erdélyi vajdát választot ta k irá l lyá

(1526—1540), az udvari párt pedig Ferdinánd osztrák főher ceget

(1526—1564) ü l tette a magyar k irá lyi t rónra.

Ez vol t a ket tős k irá lyság, amely magában hordozta az ország

fe ldarabolásának veszélyét , ami ténylegesen be is következett , mivel

Zápolya János kirá ly lengyel fe lesége, Izabel la gyermeket szül t , aki t

rövidesen Rákos mezején kirá l lyá választot tak. Őt I I . János választot t

k i rá lyként, gyakrabban János Zsigmond fe jedelemként emleget i a

történetírás. A török hatalom, fe l ismerve a kínálkozó lehetőséget,

igyekezett pártfogásába venni a csecsemőkirá lyt , hogy

ki ter jeszthesse hatalmát Erdélyre is . Ezzel e lkezdődött a küzdelem

Erdélyért a két nagyhatalom, a török és a Habsburgok, i l le tve a két

magyar párt (a török - és a németbarát párt) között . A szul tán

Izabel lát és f iát Erdélybe küldte, ahol az országgyűlés hűséget

fogadott a leendő fe jedelemnek. A küzdelem Buda török kézre

jutásával (1541. augusztus 29.) é leződött k i .

Buda elestével tu la jdonképpen bekövetkezett az ország három részre

szakadása. Erdély s a hozzá csatol t „magyar részek" -ből, a

Part iumból a lakul t k i az Erdélyi Fejedelemség, a középső részre, az

Alfö ld és a Dunántúl jó részére a török hatalom ter jeszkedett k i , míg

a nyugat i vármegyék Habsburg - fennhatóság alá kerül tek. (A Part ium

Bihar vármegye, Közép -Szolnok, Kraszna s Máramaros területéből

á l l t , amelyeket az önál ló Erdélyi Fejedelemséghez csatol tak. Később,

Bocskai István alat t a bécsi békekötés érte lmében Szabolcs, Bereg,

Ugocsa s több más vidék Erdélyhez kerül t ideiglenesen. Bethlen

Gábor ideje a lat t , a n ikolsburgi béke érte lmében hét vármegye kerül t

Erdélyhez az ő uralkodása idejére: Szabolcs, Bereg, Szatmár,

Ugocsa, Zemplén, Borsod s Abaúj vármegye. Ezek Bethlen Gábor

halá la után visszakerül tek a Magyar Kirá lysághoz.)

Lássuk, mi történt a k ia lakuló ú j á l lamban Székelyfö ld öröklöt t

önkormányzatával.

Két kirá ly választása egy széthul lóban levő országban a lehető

legrosszabb megoldás vol t , mert tovább osztot ta az ország maradék

erejét . Erdély is megérezte a széthúzás minden következményét: a

székelyek kezdettő l a nemzet i fe jedelem, Zápolya mel lé sorakoztak

fe l , a szászok Habsburg Ferdinándot támogatták, az erdélyi magyar

nemesség pedig, akár a magyarországi, megoszlot t nemzet i , i l le tve

az udvari párt között .

De a szakadék a különböző erők és a rendek között mégsem volt még

annyira mély, hogy ne let t volna semmi esély az áth idalására, amint

erre valóban történt is kísér let . A Zápolya és Ferdinánd ál ta l

megkötöt t váradi béke (1538) úgy próbálta megoldani az ország

egyesítését, hogy Zápolya János kirá lyságát Erdély és a Part ium

fe let t csak az ő élete a lat t isme rte e l . Ezek az országrészek az ő

halá la után a Habsburg -házra szál lnak, s amennyiben Zápolyának

utódai lesznek, őket a k ia lakítandó szepességi hercegséggel e légít ik

k i . Ennek a kigondolója Mart inuzzi Fráter György erdély i püspök vol t ,

aki t György barátkén t gyakran emlegettek. S bár az erdélyi rendek

már 1542 -ben hűséget fogadtak Zápolya csecsemő f iának, Fráter

György lemondatta az anyát, Izabel lát f ia nevében a fe jedelmi t rón

igényéről , s maga vet te át a kormányzást. Izabel la kénytelen vol t

visszatérni szü lőhazájába, Lengyelországba.

Fráter György a két nagyhatalom közt i egyensúlypol i t ikával az ország

egységének helyreál l í tását szeret te volna elérni , de előbb közöttük

kel let t egyensúlyt teremteni, ami s ikeresen kezdődött, nevezetesen

azzal, hogy Erdé ly a tö röknek adót f izetet t , ugyanakkor á l landó

kapcsolatban ál l t a Magyar Kirá lysággal is. E ket tősség miat t vál t ő

gyanússá Ferdinánd szemében, aki — attó l tartva, hogy a szul tán

kezére játssza Erdélyt — 1551 decemberében meggyi lkol tat ta. Fráter

György halá láva l k iváló á l lamszervező pol i t ikust veszítet t e l a

magyarság; ő e lér te azt , hogy Erdélyt ne szál l ja meg a török, s így

időt nyert az ú j á l lam szervezet i a lapja inak lerakásához.

A török is fé l tékenyen f igyel tet te Fráter György pol i t ikáját , s halá la

után nyomást gyakorol t az erdély i rendekre, hogy hívják vissza

Izabel lát , s ú jból fogadják el f iá t, I I . Jánost, azaz János Zsigmondot

fe jedelmüknek. Így történt , hogy az 1556. március 8 - i szászfenesi

országgyűlés másodszor is Erdély fe jedelmének ismerte e l János

Zsigmondot, amit Ferdinánd is tudomásul vet t , s 1556 júniusában

értesítet te a szul tánt , hogy visszaadta az Erdély fe let t i hatalmat

Izabel la k irá lynénak, aki 1556 októberében f ia kíséretében érkezett

Kolozsvárra, majd átköl tözöt t Gyulafehérvárra, ahol k ia lakul az új

á l lam fővárosa.

A röviddel ezután összeülő erdélyi országgyűlés — f ia

nagykorúsításáig — Izabel la k irá lynéra bízta a kormányzást. Et tő l

kezdve mintegy másfél évszázadra Erdély önál ló fe jedelemség let t a

török hatalom fennhatósága alatt . Az önál ló Er délyi Fejedelemség

első évei a székelység jövőbel i helyzetére nézve rendkívül fontosak

vol tak: ekkor dől t e l , hogy fennmaradhat -e a Magyar Kirá lyság

idejéből örökölt önigazgatási rendszerük vagy sem.

Vegyük sorba az eseményeket.

A gyulafehérvári országgyűlés már 1557 -ben a székely örökösödési

rendszerrel te l jesen el lentétes törvényt fogadott e l : k imondta, hogy

hűt lenség esetén a székely is fő - és jószágvesztésre í té lhető, akár a

magyar nemes. Emlékeztetőül : a régi székely szabadságjogok egyik

legfontosabbika az vol t , hogy Székelyfö ldön nem érvényesülhetet t a

k irá ly fö ldadományozási joga, a jus regium, s a székely örökség még

akkor is a családra vagy a vérrokonra, i l le tve a szomszédra szál l t , ha

a tu la jdonost hűt lenség miatt fővesztésre íté l ték.

A következő évben, 1558-ban újabb csapás érte a székelyek

szabadságát: az országgyűlés 5000 for int adót rót t k i rá juk, s a régi

hadrendszerüket is megváltoztat ta, amennyiben a székelyek katonai

kötelezettségét a másik két erdélyi nemzetéhez igazítot ta.

Mindez két , i l le tve három évvel azután történt , hogy 1555 -ben a

marosvásárhelyi székely nemzetgyűlés jóváhagyta a

szabadságjogaikat rögzítő gyűjteményt, s ezt két erdélyi vajda, Dobó

István, a korábbi egr i hős és Kendi Ferenc kézjegyével lát ta e l . Pedig

az 1555-ös székely joggyűjteményt b izonyosan ismerte az 1557 —58-

as országgyűlés.

A sérelmek elkeseredést vál tot tak k i a székelyek körében, de ekkor

még nem válaszoltak fe lkeléssel, hanem t i l takozásukat ter jedelmes

kérelemlevél benyújtásával próbálták k i fe jezni a Gyulafehérv árra

összehívot t országgyűlésnek. A beadványra Izabel la k irá lyné

elképzelése szerint válaszolt a gyűlés, ez derül k i abból a k i téte léből,

hogy a válaszok „a mi kegyelmes emlékezetű szerelmes asszonyunk,

anyánk ál ta l végeztet tenek".

És i t t legyen szabad röv id k i térőt tennünk azzal az okirat ta l

kapcsolatban, amely a fent említet t kérdéseket tárgyal ja, és amelyet

1566-ban adott k i a kancel lár ia. Marosvásárhely főbírá ja ezzel az

okirat ta l tu la jdonképpen azt kívánta bizonyítani , hogy 1559 -ben „a

székely városok az egyéb székelységtől külön szakasztat tanak", ami

a városi pr ivi légium el ismerését je lentet te. Ennek alapján később

többen úgy vél ték: Marosvásárhely (amelynek neve egyébként

következetesen Székelyvásárhely vol t ) a város székely je l legét

tagadta volna, ho lot t — úgy vél jük — csak városi jogait akarta

érvényesíteni . Természetesen, et tő l még a Székelyfö ld része maradt,

s lakosai székelyek vol tak. Ezt azért is meg kel let t jegyeznünk, mert

a székely történelem számos je lentős eseményének színtere vol t

Marosvásárhely és környéke a fe jedelemség korában. De tér jünk

vissza a minket most közelebbről érdeklő témához.

Lássuk részletesebben a sérelmeket és a végzéseket, azért is, mert

véleményünk szerint ebben az okiratban ta lá lunk először h ivatalos

választ , közvetve persze, arra a kérdésre, hogy mikortó l számíthat juk

a székely szabadság, az önigazgatás megnyirbálását, sőt , hát térbe

szor ítását az universi tas, az egyetemesség szint jén.

Eszerint az adómentesség ezután nem érvényes az össz -

székelységre, csak a főnépekre és a lófők egyik rétegére: „Mind a fő -

főszékelyek, azokkal a lófe jekkel egyetemben, k ik tudni i l l ik igaz

gyökér szerént lófő ősöktől származtanak, és k iknek az ő ele jök az

Mátyás kirá ly és egyéb kirá lyok idej ibe jámborul és serényen

vi tézkedtenek és véreket on tot ták, semmiképpen ezentúl meg nem

rótatnak, sőt , a régi szabadságokban megsértés nélkül , a vi tézlő

dologra és hadakozásra tartatnak meg, k iket ő fe leségök bizonyos

időkben megmustrál tat és készületöket megtudat ja."

A székely autonómia válsága

A gyulafehérvári országgyűlés úgy határozott , hogy ezentúl nem az

egész székelység, hanem csak a pr imorok és régi lófők lesznek

mentesek az adózás aló l , viszont ők tartoznak katonáskodni, s a

hatalom időnként e l lenőrzi készültségi á l lapotukat. A két említet t rend

számára a saját köl tségen történő katonai szolgálat és ennek fe jében

az adómentesség továbbra is fennmaradt, s ezzel a státusuk

hasonlóvá vál t a vármegyei magyar nemesekéhez.

Miközben a pr imorokat és lófőket téte lesen is nemesi pr ivi légiummal

ruházta fe l , az országgyűlés az eddig adómentes közszékelyeket

adóztatásra kötelezte.

Erről az okirat a következőképpen tudósít : „Minden székre penig

a lkalmas és hív személyek bocsáttatnak, k ik minden fa luknak

számlálnak kapukat, és az ő fe lségök(tő l) nékik adott Instru ct io

szerént, mind selyért (zsel lért ) , szolgát és az köz községet híven s

igazán rónak" — természetesen, az adózás érdekében.

A közszékelyeket, az eddigi gyalogrendűeket, akik jog szerint

ugyanolyan nemesek vol tak, mint a pr imorok és lófők, ugyanazon

kivál tságokkal rendelkeztek, most a zsel lérek és szolgák közé

sorol ták, hogy velük együtt őket is adóf izetésre fogják. I lyen

rangvesztés, társadalmi lesül lyedés és fő leg jogfosztás soha nem

érte a közszékelységet, a gyalogrendet. Ezzel a három székely

társadalmi rend eddigi közjogi egyenlősége végképp a történelem

lapja ira kerül t , a történelmi leg kia lakul t székelyfö ld i rendiség elvi s

szerkezet i a lapja i te l jesen megváltoztak. Annál inkább, mivel e l tűnt a

fe jenként i kötelező katonai szolgálat is, ami pedig ez idá ig a székely

szabadság jogforrása vol t . „Ami a hadakozásnak dolgát és a vi tézlő

készületet nézi , székelyek úgy készülnek és mozdulnak, a mint az

országi urak végezték, és a mint az ország szüksége kívánja, k i t

akkoron az ő fe lségök arró l küldöt t leveléből megértnek, és

mozdulnak, vagy mindenestől , vagy rész szerént a levél tartása

szerént."

Vagyis nem a régi hadszervezet érte lmében fogják hadi szolgálatra

hívni a székelyeket, hanem a vármegyékhez és a szászokhoz

hasonlóan, „amint az ország szüksége kívánja" . Ez ismét csak a

gyalogrendű közszékelységet ért sérelem volt , amelyet annál

nehezebben tudott e lfogadni, mert a két fe lső rend pr ivi légiumai

fennmaradtak. Ezek a törvények a székelység rendi küzdelmeinek

kié leződéséhez vezettek.

Eltekintünk at tó l , hogy a gyalogrendű székelység mint katonai erő

többé nem játszott a hadi technika fe j lődése miat t o lyan szerepet a

hadászatban, mint korábban, ami indokolhat ta volna az ál landó

kötelező fe jenkénti szolgálat e l tör lését , s arra a kérdésre keressük a

választ , hogy miért következett be az előbb elemzett vál toztatás.

Csak amiatt , mert Izabel la k irá lyné nem fele j tet te e l , hogy a

székelyek Fráter Györgyöt támogatták, aki t ő e l lenfélnek tartot t?

Természetesen, ez is közrejátszhatot t a székelység

szabadságjogainak csorbításában, azonban ennél sokkal mélyebb

okai vol tak. Erre uta l a székelyek beadványára adott válasz

bevezetője: „a székelyeket Ő fe lségek régi szabadságukban —

amennyire lehetséges — az időnek mivol táért e l tökél lették

megtartani" .

Figyel jük meg jó l: csak anny iban vehették tekintetbe a kérelmet,

„amennyire lehetséges" vol t az akkori idők viszonyai között . Arró l vol t

szó, hogy a megváltozott helyzet következményeként a k ivál tságokat

csökkenteni kel lett , mert az önál lóság út ját járó k is országnak több

jövedelemre, több adózóra vol t szüksége. Kel let t az adóból befolyó

összeg a török távol tartására, valamint Erdély kormányzatának

kiépítésére is.

Az 1566-os törvény, amely a fe jedelmi hatalom tekinté lyének

erősítésére hozott intézkedés, a székely önkormányzat i rendsze r t

tovább gyengítet te. I lyen intézkedés vol t a k irá lybíró jogkörének

je lentős erősítése a székely ispán és a hagyományos t isztségviselők:

a hadnagy és a bíró jogkörével szemben. A székelyek beadványára

adott válasz ezt a határozatot a következőkben igyekez ett

megindokolni : mivel eddig a székely t isztségviselők között a

k irá lybírák „mindennél hátrább hagyattat tanak", ezentúl minden

székely székben „méltó t isztességben és becsületben tartassanak és

abban legyenek a tekintetben, mel lye l a fe jedelmek méltósága igazán

nyi lván és merőn ki tündököl jék. Mert ő fe lségök az ő személyeknek

és méltóságoknak akarják k ivál tképpen való tekintetét á l l í tn i . "

Különös sérelmük vol t a székelyeknek az is, hogy több pr imor

dézsmát kezdett szedetni a közszékelyektől , sőt , még a lóf ők egy

részétől is, viszont az új törvény a dézsmaszedő főszékelyeket arra

kötelezte, hogy „Őfelségének dézsmával tartozzanak". Ezzel a

törvény tu la jdonképpen a pr imorok egy részét is az új hatalom

el lenségévé tet te, és a székelység elégedet lenségét fe lfok ozta.

Tapasztalva a hangulat megváltozását, az uralkodó értésére adta a

székelységnek: csak akkor nem kel l tartania, hogy a beadott kérelem

miatt „af fé le fe le l tetés és cirkálás" lesz, ha „magok nem adnak okot

reá".

A székelység azonban elfogadhatat lannak t artot ta az új törvényeket,

s végül is fe lkeléssel próbálta megakadályozni jogainak csorbítását

és elvesztését.

A szabadság fegyveres védelme: az 1562 -es felkelés

A székely társadalom átalakulása és átalakítása a feszültségek

fe lhalmozódását eredményezte, s csak alkalom kel lett ahhoz, hogy

súlyosabb formát ö l tsön. Az alkalmat az Izabel la k irá lyné halá la

(1559) után kia lakul t zavaros helyzet kínál ta, amikor is János

Zsigmond al ig e lkezdődött uralma erősen meggyengült .

Balassa Menyhért tanácsúr átpárto lása Ferdinándhoz a Part ium

elszakításával járt , s ennek a visszaszerzéséért indított harcokban az

erdélyi sereg a szi lágysági Hadadnál vereséget szenvedett , s amikor

a fe jedelem újabb hadjáratot h irdetet t , a székely had a bevonulást

nyí l tan megtagadta, amihez valószínűleg nem kis részben járul t

hozzá Balassa Menyhért ügynökeinek fe lhívása János Zsigmond

uralmának megdöntésére. A székelyek között forrongás kezdődött,

amiről a fe jedelem tudomást szerzet t , s a helyzet k ivizsgálására

bizot tságokat á l l í tot t fe l . A székelység viszont Székely Antal fe lhívá -

sára nemzetgyűlésre sereglet t össze Székelyudvarhelyen.

Ahhoz, hogy az 1562-es székely fe lkelés történetét t isztábban

láthassuk, jobban oda kel l f igyelnünk a korabel i emlékírónak, Borsos

Sebestyénnek arra a megjegyzésére, amely szerint a székelyek azért

keltek fe l , hogy „ők az i f jú János kirá lyhoz mennének az ő

szabadságoknak a megnyeréséért" . A székelyudvarhelyi

nemzetgyűlésre eredet i leg nagyobb számban a lófők sereglet tek

egybe, valószínűleg azok, akiket adózásra a kartak kényszeríteni . Ők

elhatározták, hogy kérvényt intéznek a fe jedelemhez jogaik

visszaköveteléséért .

A nemzetgyűlés Székelyudvarhelyt 1562 ápri l isában nyíl t meg,

valószínű, nem túl sok résztvevővel, de a gyűlés közben nagyra nőtt

a székelység száma; egyes források szerint némi tú lzással 40 000 főt

is e lérhetet t . Kőváry László szerint népforradalom kezdődött , amelyet

nem lehetett megfékezni. A nagy tömeget kétségkívül a közszékelyek

tet ték k i . A későbbi vizsgálatok szerint a közszékelyek fe lkelésük

okaként e lnyomatásukat hangoztat ták: a k irá lyi dézsmaszedők is, a

főnépek is dézsmát rót tak k i bárányokból, d isznókból, „ lúdf iak" -ból,

de azt nem gyűjtöt ték össze idejében, hanem a „szegénységen sok

ideig hagyják tartani" , ami nyi lvánvalóan terhes és köl tséges volt .

Sokan a szegények közül — hangzik a panasz — a házukra s más

örökségükre a főnépektől kénytelenek pénzkölcsönt fe lvenni, azért

javaikat e l kel l zálogosítaniuk, de az adósságok megadásakor o lyan

terheket kel l e lviseln iük, amelyek „ Isten igazságának és a vi lág

törvényeinek is e l lene" vannak. A közszékelyek az utóbbi

évt izedekben tu la jdonképpen ket tős megterhelést vol tak kénytelenek

elviseln i : az á l lami, valamint a főnépek ál ta l követel t adózást,

dézsmaadást és egyebeket. Ez kölcsönzött a fe lkelésnek erő s

szociá l is je l leget. Ennek okai tehát a székely társadalom mély

válságában gyökereztek. ( . . . )

Tény, hogy a k i indulást megelőzően az összegyűltek katonai

a lakulatokká szerveződtek: „Hadnagyokat emelének közöttük, és

t izedeket rendelének." Főkapitánnyá pálf a lvi Nagy Györgyöt,

főhadnagyokká Gyepesi Ambrust és Bán Andrást választot ták.

Mindhárom választot t vezető neve eddig ismeret len vol t , akárcsak az

összehívó Székely Antalé, ami arra enged következtetni , hogy a

leszegényedett , eddig je lentősebb közszerepet nem visel t ló fők közé

tartozhattak. (…)

A je lszavak s a később történtek ismeretében nem nehéz

megál lapítanunk, hogy a mozgalomnak egyaránt vol t pol i t ikai és

szociá l is je l lege, ami a Dózsa György vezette 1514 -es nagy

paraszt fe lkelést jut tat ja eszünkbe, mer t a l ighogy k i indultak a haddá

szervezett fe lkelők, akkor is és most is, a nemesi kastélyok s

udvarházak egymás után gyúltak k i , s a fe lkelők mindkét esetben az

elvesztet t szabadságuk visszaszerzésének hangoztatásával próbálták

megindokolni , mintegy igazoln i- legal izáln i megmozdulásukat.

Mivel az uralkodó képviselő inek és a székelység vezetőinek nem

sikerül t megegyezniük, a fe lkelők nagyobb tábora Udvarhelyről a

Nagy-Kükül lő mentén Segesvár mel lé vonult , innen két fe lé válva, az

egyik Gyulafehérvár, a másik Ma rosvásárhely i rányába haladt tovább.

A Gyulafehérvár fe lé tartók menet közben betörtek Ebesfalvára, ahol

megdúlták Apaf i György „gazdag kuriá ját" , s továbbmenve, a

fe jedelemnek szeret ték volna átadni követeléseiket . A másik csapat

zöme a Nyárád fo lyó mentén, Vaja térségében táborozott le, de

azelőt t Koronkánál fe ldúl ta Mihályf i Tamás udvarházát, ahonnan több

hordó bort vi t t e l . Nem ez vol t , persze, az egyet len házrombolás, de

minket, amint látn i fogjuk, most ez az eset segít a fe lkelés je l legének

kutatásában.

Közben a fe lkelők egy része Görgénynél és Régennél bukkant fe l ,

hogy ot t — a hi te les leírás szerint — „dúl janak és népet haj tsanak",

de erre nem volt szükség, mert mindkét helyen csat lakozásra kész,

fe lkel t népet ta lá l tak.

Áll junk meg röviden a dúlás és házrombolás kérdésénél, hogy a

székely fe lkelés mélyebb okait jobban megérthessük.

Ismeretes, hogy 1514-ben Dózsa hadai főként azon nemesek házait

dúl ták fe l , akik nem voltak haj landók csat lakozni a fe lkelőkhöz. Amint

előbb megf igyelhet tük, a dúlásokkal a székelyek is ú jabb fe lkelőket

igyekeztek magukhoz csat lakoztatni . Valószínűnek tart juk, hogy

Mihályf i Tamás főember kastélyát is emiatt dúl ták meg, hogy a maguk

oldalára vonhassák őt , a hadvezető főembert. Mivel azonban ezt nem

sikerül t e lérniük, sőt , az is k iderül t , hogy Mihályf i az e l lenük i rányítot t

had egyik parancsnoka, ezért kastélyát a fe lkelők Koronka mel lett

„esmét e ldúl ták és a házat is e légették" .

Nyi lvánvaló, hogy a r i tuál is házrombolások esete ál l fenn, ami 1562 -

ben is ugyanolyan közösségi kényszer eszköze vol t , mint Dózsa

fe lkelésekor, 1514 -ben. Ez vol t az a „székely model l" , amelyről a 16.

században Verancsics Antal megemlékezett , s Szücs Jenő az 1960 -

as években Dózsa György fe lkelését kutatva részletesebben kife j tet t .

Több, mint érdekes, hogy a székely fe lkelés vezérei megkísérel tek

szövetségeseket szerezni a szász székek lakói között is. (…)

A szászok megszólításával, de az egész székely fe lkelés történetével

kapcsolatban rendkívül fontosnak tart juk Christ ianus Schaeseus

korabel i szász köl tő versének i t t következő sorai t : a székelyek

„gyakori követeket küldtek széj je l , hogy a szászok / városait , la ikus

népét is tűzbe sodorják, / s harcához társulva segítsék azt , aki harcot

/ vív a szabadságért , hogyha a szomszéd / jogtalanul szenved,

legyen intés: senki se merjen / I ly sérelmeket e l lene tenni, hacsak

hadi helyzet / fo lytán egyérte lműen így nem hozza a döntés / Méltók

arra — amint mondják —, hogy mostoha sorsuk / Részvétte l kísér je a

szász nemzet, mely a bátor, / Hunok módján kényszerü l egykor védni

hatalmát (…) S kérdik a szászok, hogy ki a székely had vezetője / Aki

vezényel, hadiparancsokat adhat a harcban / Azt mondják, Isten

vezetése alat t hadakoznak / Akinek inte lmére akarják visszaszerezni

/ Törvényes jogukat, vagy t isztességgel e lesni ."

A továbbiakban a köl tő e lmondja, hogy a szászok Szebenbe, a

szenátus elé uta l ták az ügyet, s onnan várták a döntést a fe lkeléssel

kapcsolatban, de a szenátorok a követeket átadták az uralkodónak.

Az 1562-es fe lkelés nagy arányokat ö l töt t , mind a hat székre

ki ter jedt , s kezdetben néhány győzelmes csatát is vívtak a nemesi

hadak el len. Szétverték a Maj láth Gábor vezetésével e l lenük támadó

kirá ly i hadat, s maga a fővezér is csak nehezen tudott e lmenekülni,

aki a már idézett Christ ianus Schaeseus kortárs szász köl tő szerint

ezt nyi latkozta: „Nem hit tem, hogy a székelyek ennyire bátrak,

erősek." A fe lkelők között lovasalakulat is vol t , amely a k irá lyi

lovashadat ü ldözőbe vet te, s annak nagy részét e lpuszt ítot ta.

Azonban Radák László és Pekri Gábor udvarhelyszéki főkapitány

2000 lovast és 2000 gyalogost számláló fe jedelmi hadának sikerült

levernie a Vaja térségében táborozó székely fe lkelő sereget a

mintegy 20 000 fős, János Zsigmond fe jedelem vezette had

segítségével. Utóbbi Holdvi lág fe lé vet te út ját, s híre o lya n fé le lmet

keltet t , hogy a fe lkelők maguk fogták el két vezérüket, Gyepesi

Ambrust meg Nagy Györgyöt, és k iszolgál tat ták a fe jedelemnek.

Igazat kel l adnunk Bözödi Györgynek abban, hogy „a székely nép

lázadásának sira lmasabb véget képzelni sem lehetett voln a". Pedig a

megtorlás még sira lmasabb következményekkel járt a fe lkelőkre és a

székelységre nézve. A két vezért a kor szokása szer int kegyet lenül

k ivégezték, sok fe lkelő testét megcsonkítot ták, és elret tentésül s

emlékeztetőként Udvarhelyt Székely támadt n évvel várat építet tek

egy régebbi vár helyén, a háromszéki Várfa lván pedig Székely bánja

gúnynevet kapott egy korábbi vár.

Megtorló intézkedések. A feudális rendszer bevezetése

A felkelés leverése és véres megtor lása után az országgyűlés egy sor

o lyan törvényt hozott , amely a székely társadalom jogi helyzetének

megváltozását eredményezte. Az eddigi katonai rendiség háttérbe

szorul t , s helyébe feudál is t ípusú rendiség alakult k i , erőte l jes

nemesi renddel és jobbágysággal. Eddig a székely társadalom az

öntörvényű fe j lődés út ján haladt , ezután a hatalom fe lü lrő l jövő,

nagyrészt erőszakos intézkedésekkel döntő módon szólt bele a

társadalom szerkezetének alakulásába. A (. . . ) segesvári határozatok

betetőzték az Izabel la k irá lyné idején el indítot t vál tozásokat, s ha

szabad ezzel a k i fe jezéssel é ln i , rendszervál tást idéztek elő.

Azonban tévedés volna a rendszervál tást csak a törvényeknek

tu la jdonítanunk, ahhoz ugyancsak hozzájárul t az öröklöt t rendszer

belső válsága is.

A királyi jog a Székelyföldön. A jogfosztó s egesvári országgyűlés

határozatai .

Miután sikerül t a Székelyfö ldön a biztonságot helyreál l í tani , János

Zsigmond nem késlekedett az országgyűlést összehívni 1562. június

26-ra Segesvárra. Már a hely megjelö lése sem volt vélet len; a

fe lkelés központ jához, Udvarhelyhez közel i Segesvárról értésére

kel let t adni a székelységnek, hogy a hatalom bármikor képes fe l lépni,

ha szükségét lát ja, minden el lenál lás letörésére, ahogy a távolabbi

Háromszéken hamarosan fe lá l l í tot t Székely bánja -várnak is ugyanaz

volt a je lképes szerepe.

Segesvárra meghívták fe jenként az összes székely e lsőt és lófőt , a

köznép pedig minden székből 16 kiválasztot t fővel képvisel tet te

magát. A fe jedelem, miután kegyet lenül leverte a közrend fe lkelését,

azt is szeret te volna Erdély s Magyarország, valamint a r ivál is

Habsburg császár értésére adni az országgyűlés ál ta l , hogy jogi úton

igazságosan kívánja lezárni a nagy megrázkódtatást okozó fe lkelés

ügyét. És ebben a szándékában még a látványos jelenetektől sem

óvakodott.

Alighogy megnyí l t az országgyűlés, megj elent Csáki Mihály kancel lár,

s egy előre elkészítet t jegyzékből fe lo lvasott néhány nevet, e lőször

azon pr imorokét, akiket a köznép beadványai a fő e lnyomóiknak

tüntet tek fe l , és akiket a mozgalom közvetet t okozóinak lehetet t

k ik iá l tani , másodszor pedig azokét, akiket azzal vádolt a hatalom,

hogy közvet lenül részt vet tek a „ lázadásban", s ezzel a k irá ly e l leni

hűt lenség bűnébe estek. Az első kategóriába Lázár Istvánt és Jánost,

Kornis Mihályt , Farkas Pált, Bernád Ferencet, a másodikba Geréb

Miklóst , Káthay Ferencet, Káthay Györgyöt és Andrássy Mártont

sorol ta a kancel lár. Az említet teket azonnal letartóztat ták s fogságra

vetet ték. Ezután elkezdődött az ú j törvények előter jesztése s

e l fogadása. Az első s legfontosabb törvénnyel a k irá lyi jogot

k i ter jesztet ték a Székelyfö ldre. Mivel ez a törvény a következő

évszázadok társadalmi vál tozásainak legfőbb jogforrása lesz,

fontosnak tart juk az alábbiakban közölni .

„Minthogy a székelység régi szabadságokban bízván, hogy ők

jószágokat, örökségeket, e l nem veszthetnék, a k irá ly méltósága

el len s országunknak békességes ál lapattya el len sokszor

fe l támadának, és oly dolgokat mertenek késérteni , k ikből országunkra

nagy romlás következett : Azért , hogy minden ef fé le gonoszságnak és

támadásnak okai közzülünk kivet tessenek, vég eztük, hogy ezután,

valamikor ők oly dologban vétkeznének, k iből örök hi tet lenség szokott

következni, ők is azonképpen, mint a nemesség és országbel i több

híveink, örök hi tet lenséggel büntet tessenek, és mind fe jenként

jószágokat és örökségüket e lveszessék, miképpen ez dologról más

Art iculusink között országunkbel i híveinknek közönséges végezéséről

Art iculus vagyon."

Lát juk, a törvény, a jus regium bevezetésének szükségességét a

székelyek gyakori fe lkelésével indokol ja.

Aligha vi tatható: az is egyik cél ja vo l t a k irá lyi jog k i ter jesztésének,

hogy a fe lkeléseknek ele jét vegyék, de még fontosabbnak tartot ták a

székely önigazgatás fe lszámolását, a vármegyei rendiség s feudál is

rendszer e l ter jesztését a Székelyfö ldön. Ezt a törvény szövege és

szel leme egyaránt k i fe jezte: „Az fő népek az ő főségekben és az

lófe jek az ő lófőségekben minden székben szabadon él jenek, úgy

mint az nemesség az ő nemességekben, és az fö ldönlakókat, k iket jó

igazsággal b írnak, úgy mint az nemesség az ő jobbágyokat, ők is

jobbágyul bír ják, k ik az rovásnak idején az több községgel együtt

megrót tassanak."

Világos a szándék: a pr imor és a lófő rend legyen ezentúl két o lyan

nemesi rend, amelyet ugyanolyan jogok és kötelességek i l le tnek, mint

a vármegyei nemeseket. Még a székely rendek nevét is a vármegyék

rendiségéhez próbálták igazítani ; az e lőbbiek mel lett errő l győz meg

az is, hogy a törvény előír ta: az eddig „ fö ldönlakókat ezentúl

jobbágyul bír ják" .

Azonban János Zsigmond a székely nemességet sem akarta

egyszerre nagyon megerősíteni , h iszen az ő v issza térését Erdélybe

nem támogatta egyöntetűen a székely vezetőréteg többsége, ezért a

köznép fe lett i hatalmat nem engedte át az uraknak, hanem

megtartot ta magának, legalábbis addig, amíg a székely nemesség

hűségéről nem győződött meg. „A székely község mi szabad

birodalmunk alat t légyen" — mondotta k i a segesvári országgyűlés,

vagyis a vol t gyalogrendű székelységet egészében fe jedelmi

jobbággyá nyi lvánítot ták 1562 -ben. A fe jedelem a székely köznépnek

let t a fö ldesura, vagyonára pedig a f iskus tette rá a kezét.

A jobbágyságra vetet t székely közrendet az udvarhelyi Székely

támadt -vár és a várhegyi Székely bánja -vár építésére a csík i

vashámorhoz, sóaknákhoz ingyenmunkára kényszerítet ték. Emel let t

az ispánok s más t isztségviselők számára mezőgazdasági munkát

kel let t végezniük, és minden terményből, á l latból dézsmát szedtek a

fe jedelemnek.

A segesvári országgyűlés megváltoztat ta az eddigi székelyfö ld i

bíráskodási rendszert is, a székek szerepét csökkentet ték, a

fe l lebbezést nem a széki bíróságokhoz, hanem egyenesen a z

uralkodó elé kel let t ter jeszteni . Az országgyűlés megerősítet te a

fe jedelem t isztv iselő inek rendelkezési jogát. A segesvári

országgyűlés néhány olyan rendelkezést is e lfogadott , amelyek a

köznép védelmét szolgál ták a nemesek, i l le tve a fe jedelmi t isztv is elők

el len, de ezeket, legalábbis a fe lkelés utáni e lső években, r i tkán

tartot ták be.

Az előbb mondottakat összegezve: a bevezetet t vál tozások az eddig

te l jes terület i s belső önigazgatással rendelkező Székelyfö ldet

megfosztot ták alapvető autonóm jogaitó l , a Székelyfö ldet s népét a

fe jedelem hatalma alá helyezték. Az öröklöt t székely demokrat ikus

rendszert uralmi rendszerrel vál tot ták fe l : a választot t t isztségviselők

helyet t a közügyek intézése egyre inkább kinevezett t iszt tartók

kezébe kerül t , akiket semmi sem gátolhatot t abban, hogy önkényesen

jár janak el . A társadalom szerkezete és je l lege is áta lakul t . Az eddigi

három szabad rendből a pr imorok és gazdagabb lófők nemesi

rendekké vál tak, a gyalogrend el tűnt , jobbágyi á l lapotba kerül t . A

székely örökség m in t b ir tok- tu la jdonforma, e lveszítet te immunitását,

a fe jedelem elkobozhatta, e la jándékozhatta, ha valaki re a hűt lenség

bélyegét rásütöt ték, sőt , 1562 -ben az egész közrendet, mai

szóhasználat ta l é lve, „kol lekt ív bűnösség" -gel vádolták, és úgy is

bántak velük.

Mindez együtt rendszervál tozással fe lérő áta lakulást eredményezett ,

a korábbi archaikus székely rendet feudál is je l legű rendszerrel

cserél ték fe l . Ennek indoklásaként a hatalom az 1562 -es fe lkelést

ürügyként használta, pedig vol taképpen a fe lkelés előt t e lkezdett

változásokat fo lytat ta.

Úgy vél jük, nem követünk el módszertani h ibát , amikor az 1562. évi

székely fe lkelést mind lefo lyásában, mind következményeiben az

1514-es Dózsa - fé le paraszt lázadáshoz hasonlít juk.

Amint közismert , az 1514 -es fe lkelés után örökös jobbágyságot

vezettek be Magyarországon; a nemes és a paraszt a magyar

társadalomban mérhetet len távolságra kerül t egymástól . Ez olyan

károsodást okozott a magyar közgondolkodásban, amelyet soha nem

tudott k iküszöbölni — miként azt Bibó István nyomatékosan kife j tet te

— még a legjobb, legnemesebb akarat sem. Ami a székely

társadalomban történt 1562 után, bizony nagyon is hasonlíthat ó a

magyarországi eseményekhez. A támadás leverése után összeülő

erdélyi nemesi országgyűlés megszavazta a székely közrend

jobbágysorba vetését. Az első években ún. fe jedelmi hatalom alá

kerül t a nép, amelynek féken tartására — mint már említet tük —

fe lépítet ték Udvarhelyen a Székely támadt - s Várhegyen a Székely

bánja -várat . E két vár c in ikus elnevezése jó l mutat ta a köznép

megfélemlítésének szándékát, sőt, megalázását is.

Aztán 1566 - tó l a fe jedelem tömegesen kezdte ela jándékozni híveinek

a hatalma alat t i jobbágyokat. Ezálta l létrehozta a Székelyfö ldön a

korábbi, t ip ikusan székely képződményekből: a pr imori és a lófő i

rendből az adományos nemesi rendet. Igaz, hogy az ela jándékozott

jobbágyok nem kis része később kivívta személyi szabadságát, de

fö ld jük nagyobb fe le az adományos nemes tu la jdonában maradt.

Ezálta l a nemesi rend megerősödött, s a szabad székelység szegény

rétege fe lduzzadt. (…)

A gyors vál tozások, különösképpen a régi székely szabadságok

elvesztése, az 1562 -es fe lkelés kegyet len elfo j tása ál tal a székelység

öntudata, nemesi szabadságának tudata megtört , magatartászavar és

erkölcsi válság lépett fe l a székely társadalomban. A köznépben erős

úrel lenes hangulat keletkezett , a fe lsőbbeket okolván mindenért . A

következmények a lehető legsúlyosabbak vol tak: a székelység ezután

nem mindig a saját e lö l járóira, hanem azokra hal lgatot t , akik

szabadságának visszaál l í tását ígérték, de ezálta l többször sodródott

a vesztes oldalra, vagy, ami még súlyosabb, nemegyszer á l l t ,

legalább részben, az el lenség mel lé. Azonban — és ezt sem szabad

mel lőznünk — még i lyen körülmények között is az Erdélyi

fe jedelemség haderejének je lentős (o lykor legje lentősebb) részét a

székely had alkot ta, s emel let t a határvédelemben is te l jesítet te a rá

háruló fe ladatokat.

Bár a majdnem ál landósult belső csatározásokban egyik vagy másik

fe jedelem oldalán, valamint a külső hadakozásokban fo lyamatosan

nagy vérveszteség érte a székelységet, mindig képes vol t

szülőfö ld jén megújuln i , számát szaporítani . Ennek belső forrását

é letmódjának sajátosságaiban kereshet jük. Erre egy későbbi

fe jezetben fogunk ki térni .

A reformáció: val lási sokféleség

A pol i t ikai és társadalmi vál tozások mel let t a 16. században a

Székelyfö ld val lási képe is áta lakul t . Az európai val lási mozgalmak,

majd a magyarországi s erdélyi reformáció és el lenreformáció mind

behatol t a székely székekbe. Ezeknek a hosszú ideig tartó val lási

mozgalmaknak csak a kezdetei t ér int jük rövid székely h istór iánkban.

Közismert , hogy a reformációt Luther Márton (1483 —1546) 1517.

október 31 -én a wit tenbergi templom kapujára kiszegezett téte le i

indítot ták el . Az új tanok először Európa legfej let tebb országaiban

ter jedtek el : a német á l lamokban, Hol landiában és Svájcban, aztán

Skandináviában. De a val lási ú j í tások nem ál l tak meg Luther tanainál,

az evangél ikus hi tnél , hanem további vál tozások következtek be,

főként Kálvin János (1509—1564) reformátor fe l lépésével, aki a

reformáció svájc i vál tozatát ter jesztet te. Ez az i rányzat követőkre

ta lá l t Franciaországban, Svájcban, Hol landiában, Magyarországon és

Erdélyben is. Aztán kia lakul t a reformációnak egy radikál is i rányzata:

az uni tár ius val lás, amely ugyan kül fö ld i gyökerekből is táplá lkozott,

de egyházként Erdélyben alakult meg.

A hi tú j í tás egész Európán végigvonuló hul lámai már az 1520 -as

években, tehát a mohácsi csata előt t e lér ik Magyarországot; e lőször

is a városok német a jkú polgársága mutat fogékonyságot i ránta. És

behatol a magyar k irá ly i udvarba is, ahol I I . Lajos fe lesége, Habsburg

Mária udvarában olyan humanista kör jöt t lé tre, amely

rokonszenvezett Luther nézeteivel . Ebbe a körbe tartozik az erdély i

pol i t ika s val lási küzdelem két k iváló a lakja: Georg Reichenstorf fer és

Markus Pemf l inger is.

Erdélyben nagymértékben Johannes Honterus brassói szász pap

ter jesztet te Luther eszméit , s 1542 —43-ban kidolgozta a szász

evangél ikus egyház alapelvei t . 1544 -ben Honterus let t Brassó város

plébánosa, 1553 -ban pedig a szász papság saját püspököt

(szuperintendenst) választot t . Ezze l a szász evangél ikus egyház

külön szervezete valósult meg.

A szász hi tú j í tást al ig néhány éves késéssel követte Luther tanainak

a magyarok ál ta l való befogadása Kolozsvárot t , ahol 1544 -ben Helta i

Gáspár p lébános az új h i t követőjévé vál t . 1550 - tő l már nyomda is

segít i a működését. 1554 -ben megalakult az erdélyi magyar

evangél ikusok különegyháza.

A Székelyfö ldre a reformáció első hul láma Brassóból érkezett ,

ahonnan Honterus prédikátorokat küldöt t k i , főként Háromszékre, akik

magukkal hozták és ter jesztet ték a szebeni és brassói nyomdákból

k ikerülő, ú j í tó szel lemű val lásos i rodalmat, amelyet e lsősorban papok

és írástudó nemesek olvastak. S az új h i t a nép között is gyorsan

kezdett ter jedni. Érdekes, hogy Honterusnak — aki a legtöbb

protestáns i rat k iadója és szerzője vol t — a nevét az egyszerű

emberek Honter Jánosra magyarosítot ták, és így emlegették; ez

személyének és tanainak rendkívül i népszerűségét mutat ja.

A szászföld i példa alapján elmondható, hogy az új h i t kezdetben

szűkebb körökben, csak egyes családokban ter jedt el , majd egyre

több fa lu és város közössége is befogadta a reform ált tanokat.

Fel téte lezhető — bár még nem eléggé bizonyítot t —, hogy például a

Háromszékre kiszál ló prédikátorok között brassói magyarok is vol tak,

h iszen abban az időben je lentős számú magyar é l t Brassóban, akik a

szászokkal együtt s egy időben fogadták e l a reformációt . Sőt,

Brassóban háromszéki származású magyar papok is működtek, akik

Honterusnak segíthet tek a val lási reform terén.

A reformáció ter jedését Háromszéken elősegítet ték egyes főurak is.

Így Daczó Pál b ir tokos, aki t 1552 -ben az erdélyi országgyűlés azzal

bízot t meg, hogy Marosvásárhelyt jár jon közbe a templomkérdés

rendezése ügyében. Tudjuk, hogy ő már ezt megelőzően

Háromszéken a reformáció párto ló i közé tartozott . Oklevél b izonyít ja,

hogy 1547-ben „maga köl tségén Isten dicsőségére" ú j jáépíte t te

Sepsiszentgyörgy középkori templomát — ír ja Orbán Balázs — , s

Juhász István szer int a vártemplom „már akkor is a reformáló egyház

is tent iszte let i helye vol t" .

A történet i források kevés adatot szolgál tatnak, de így is b izonyít ják,

hogy a reformáció lutheri i rányzata gyorsan el ter jedt a székelyek

között . Az 1550 -es évek ele jén például Erdővidék egyházközségei

mind elhagyták a római katol ikus hi tet , s valószínűleg ugyanaz történt

Háromszék többi részén is. Kétségtelen azonban, hogy nem

mindenhol vál tak meg könnyűszerrel a megszokott templomi képektől,

a régi kegyszerektől . Baróton például éppen emiat t á l l t vissza a hívek

egy része (vagy ta lán az egész gyülekezet) a régi val lásra.

Magyarhermány református egyházközsége pedig többszöri

fe lszól í tás után is csak nagy késedelemmel adott tú l a régi katol ikus

l i turgián és annak ceremoniál is eszközein.

Erdővidék történetében követhető a legjobban a reformáció és a

katol ikus egyház küzdelme. I t t végül is a t izenki lenc te lepülés közül

csak Baróton maradt egészében fenn a katol ic izmus, a többség a

református, i l le tve az uni tár ius h i tet követte. Az uni tár ius val lás

központ ja Vargyason alakult k i . Más vidékeken, például a kézdi

esperesség fe lső (északi) részén a befolyásos Apor család

el lenál lása hiúsítot ta meg a reformáció behatolását több ot tani fa lu

közösségébe.

Mégis, amint említet tük, a hívők nagy többsége már e lfogadta az új

h i tet , habár még hosszú ideig nagy zavar uralkodott akörül , hogy a

protestant izmus melyik i rányzata kerekedik fe lü l az

egyházközségekben. Az 1550-es évekre vonatkoztatható Benkő

Józsefnek az a megál lapítása, hogy ele inte nem volt nagy különbség

Luther, i l le tve Kálvin követői között Erdélyben és természetesen a

Székelyfö ldön, mert „akik a római val lástó l e lszakadtak, azok együtt

tartot tak, és refo rmátusoknak neveztet tek" .

Nem könnyű kérdés, hogy mikortó l számíthat juk mégis a kálvin i tanok

tú lsúlyra jutását, de vannak megbízható támpont ja ink. Az 1550 -es

évek közepén a magyarok közt ugyanis a lutheri re formáció olyan

hir te len lehanyat lot t , mint amilyen gyorsan az azelőt t i évt izedben

el ter jedt . Tudjuk, hogy Debrecenben Kálmáncsehi Sánta Márton

1551-ben kezdett evangél ikusról helvét református hi tval lásra vál tva

prédikáln i , akárcsak Szegedi Kis István, a református teológia i

i rodalom legtekinté lyesebb képviselő je, későbbi nagy hírű püspöke.

Ekkortá j t , ta lán egy -két éves késéssel indultak meg a hi tvi ták

Kolozsvárt is az evangél ikusok és a kálvin i reformátorok között.

Bizonyosra vehető, hogy a székelyföld i protestant izmus alakulására s

a kálvin i tanok befogadására Kolozsvárról s természetesen

Debrecenből érkezett az a döntő fordulatot hozó hatás, amely a

kálvin i reformátusokat többségivé tet te. Mégpedig azért , mert ezt a

h i tet anyanyelven, magyarul ter jesztet ték. Pontos évszámot a kálvin i

református egyházak megalakulásáról nem tudunk mondani, viszont

nagyjából mégis meghatározható az időszak. Marosszék 1557 -ben

még a nagyrészt lutheri evangél ikus hi t mel lett á l l t , de 1559 -ben a

Marosvásárhelyt tartot t e lső zsinaton Dávid Ferenc és Mél iusz Juhász

Péter kálvin i református szel lemben fogla l t á l lást az úrvacsora

kérdésében. Udvarhelyszéken nagyon éles küzdelem bontakozott k i a

reformáció hívei s a római katol ikusok között , de az 1563 -as tordai

országgyűlés már lehetővé tette, hogy minden egyházközség olyan

papot válasszon, amilyent hívei kívánnak, s a különböző val lási hívek

fe lvál tva használhat ták a fa lu templomát.

Ez enyhítet te a küzdelmeket, de nem szüntet te meg. Végül is 1581 -

tő l számítható az udvarhelyi református egyházmegye létre jöt te.

Közben a reformációnak újabb hul láma érkezett a Székelyfö ldre.

Ugyanis Kolozsvárt a h i tét gyakran vál togató Dávid Ferenc az

ant i t r in i tár ius, más néven unitár ius h i t megalapozásával lényegében

véve új egyházat hozott létre, amely rendkívül gyorsan el ter jedt a

polgárság körében, s mert János Zsigmond fe jedelem támogatását

élvezte, szét ter jedt Erdély más vidékein is. Ismeretes, hogy János

Zsigmond maga is ter jesztőjévé vá l t az ú j h i tnek, s haddal indult

Csíkszék megtérí tésére, de az el lenál lás miat t kénytelen vol t

visszaforduln i . Így maradt meg Csík - , Gyergyó - és Kászonszék

megszakítás nélkül a római katol ikus hi t mel let t . A csíksomlyói búcsú

ennek az eseménynek a következtében alakult k i .

A Székelyfö ldön az új val lás e l ter jedését e lőmozdítot ta az 1562 -es

nagy székely fe lkelés után kia lakul t helyzet . Már szól tunk ró la, hogy

a segesvári országgyűlés nyomán a közszékelység nagy része

jobbágysorra jutot t , ősi szabadságjogaitó l megfosztatot t . Az

elkeseredett , jogait vesztő és fé l tő székelység hir te len arra a val lásra

kezdett haj lani , amelyet a fe jedelmi udvar ugyancsak pártfogásba

vet t , vagyis az uni tar izmus fe lé. S mert a lutheránus val lás ekkor már

k iszorulóban vol t , az 1560 -as években a kálvin i és uni tár ius tanok

keveredtek. Mint Benkő József ír ta: „A sok hadakozó időben való

zűrzavarok között annyira ment a dolog, hogy a Székelyfö ldön

közönségesen összeelegyedének vala a reformata és az uni tar ia

eklésiák és azoknak papjaik." Ha valamely papot vagy mestert

megszeretet t az eklézsia, nem nézte, hogy református vagy unitár ius,

meghívta, és egyházi szolgálatba ál l í tot ta.

Ezt a val lásszabadságot e lősegítet te a k ia lakulóban lévő Erdélyi

Fejedelemség to leráns pol i t ikája. A két nagyhatalom, a török és a

Habsburg-ál lamok közé ékelt , etnikai lag és rendi leg megosztott

fe jedelemségnek el kel let t kerüln ie, hogy az ország va l lási - fe lekezet i

harcok színterévé vál jon. Az 1568 -ban Tordán tartott országgyűlés

külön törvényben biztosítot ta a szabad igehirdetést , a

val lásszabadságot, s k imondta, hogy senki sem üldözhető a

val lásáért . Ezzel Erdély messze megelőzte Európát, ahol egyes

országokban véres val lásháborúk dúltak.

Mivel az 1568-as tordai törvényt az 1571 -ben Marosvásárhelyt hozott

törvény újra megerősítet te, s azért , hogy „ Isten igéje mindenütt

szabadon prédikáltassék, a confessioért senki meg ne bántassék",

k ia lakul t Erdélyben a négy — római katol ikus, evangél ikus,

református, uni tárius — „bevett" va l lás és egyház intézménye. Ez

kiegészült az ortodox egyház to lerálásával, amihez az is hozzájárul t ,

hogy Erdélyben a jobbágy val lását nem kötöt ték a fö ldesúréhoz, mint

számos nyugat i országban. A négy bevett val lás rendszere, valamint

a három rendi nemzet intézményei képezték az erdélyi pol i t ikai é let

a lapját.

Az erdély i val lási mozgalmak természetesen nem csi tu ltak e l te l jesen

az előbb említet t törvényekkel, h iszen az uni tar izmust pártfogoló

János Zsigmond után a katol ikus Báthoryak, majd a református

fe jedelmek: Bethlen Gábor, I I . Rákóczi György, Apaf i Mihály inkább

kedveztek a maguk egyházának, s időnként sérelem érte egyik vagy

másik egyházat, de mindez nem vezetet t belső háborús

feszültségekhez.

A Báthoryak és a székelyek

János Zsigmond fe jedelem 31 éves korában, 1571. március 14 -én meghalt , s mivel nem maradt utána örökös, rövidesen, azon év május 25-én az erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárt fe jedelemmé választot ta a nagy műveltségű s dúsgazdag Báthory Is tvánt (1571 —1581), a váradi vár kapitányát.

Ezzel kezdetét vet te a Báthory fe jedelmek kora Erdélyben, ami a latt

kevesebb vol t a békés, mint a háborús év. 1571 és 1610 között öten

vol tak Erdély uralkodói, akár vajda, akár a fe jedelem címet visel ték: a

már említet t István, aztán Kristóf (1581 —1586), Zsigmond (1586—

1598), András (1598—1599) s többévi k ihagyás után Gábor (1 608—

1613). Köztük István vol t a legje lentősebb, akit az Erdélyi

Fejedelemség legnagyobb pol i t ikusai s uralkodói közt tart számon a

történelem. Őt 1575 -ben a lengyel rendek kirá lyukká vá lasztot ták, de

Erdély i rányítását ezután is kezében tartot ta.

Előre kel l bocsátanunk, hogy a Báthoryak és a székelyek viszonya —

kevés kivétel tő l e l tekintve — nem alakult kedvezően, o lykor

éppenséggel e l lenséges vol t , és ennek mindkét fé l számára súlyos

következményei vol tak. Okait még nem tárta fe l kel lő mértékben a

történetkutatás, de annyi a forrásokból k iderül , hogy több tényező is

hozzájárul t ennek alakulásához: a székely szabadságjogok el nem

ismerése a Báthoryak részéről , i l le tve a székelyek szövetkezése a

Báthoryak el lenfele ivel , gyakori fegyveres megmozdulásuk jogaik

e l ismertetéséért . Kedvezőbb vol t a Báthory Gáborral való

kapcsolatuk, de errő l később szólunk. Most vegyük sorra röviden a

történteket.

A Báthory család ősi magyar nemzetségek leszármazott ja vol t , amely

a 14. században két ágra szakadt: az ecsedi, i l le tve a somlyói ágra,

utóbbi Szi lágysomlyóról nyerte e lnevezését. Az elődök között váradi

püspököt, erdélyi vajdát (a kenyérmezői hős), országbírót , nádort tart

nyi lván a magyar történelem.

Mivel befolyásos és gazdag nemzetség sarja vol t , Báthory István

uralkodásától sokat várt Erdély, annál inkább, mivel uralkodása

kezdetére az Erdélyi Fejedelemség helyzetének t isztázása előbbre

haladt: az 1570-ben megkötött speyeri egyezményben János

Zsigmond lemondott a „választot t k i rá ly" címéről , s fe lvet te az

„Erdélyi Nagyságos Fejedelem" címet, e l ismerve Habsburg Miksa

császárt (1564—1576) fe let tesének. Miksa viszont beleegyezett abba,

hogy az erdélyi rendek szabadon válasszanak fe jedelmet, s ezzel

tu la jdonképpen el ismerte a Part iummal k iegészült s így nagyobbá s

erősebbé vál t Erdélyi Fejedelemség önál lóságát is.

Az erdélyi rendek él tek a k ivívot t jogukkal, s 1571 -ben Báthory

Istvánt választot ták fe jedelemmé, akirő l közismert vol t , hogy

Erdélynek a török portához való, aránylag kedvező viszonyát fenn

akarja tartani . Uralkodása azonban emiat t viharosan s

el lentmondásosan kezdődött . Bécs ugyanis szívesebben látta volna

helyet te az erdélyi fe jedelmi székben a Habsburgok fe lé or ientálódó

Bekes Gáspárt , aki t viszont ez erdélyi rendek mint „hir te len

fe lkapaszkodott" , ú j embert nem fogadtak el . A török sietet t Báthory

Istvánt megerősíteni , aki azonban Fráter György pol i t ikai örökségét

t iszte letben tartva, a két nagyhatalom közt i egyensúlypol i t ikát

követte, s miután a töröknek hűségesküt tet t , Miksa császárnak is

hűséget ígért . Tehetség és bölcsesség kel let t ahhoz, hogy i lyen

előzmények után sikeresen intézze Erdély ügyeit .

Hogyan alakult a székelyek és a Báthoryak viszonya a következő

három évt izedben, különösen István, majd Zsigmond idején?

A kezdet nem volt b iztató: a székelység már a fe jedelemválasztó

országgyűlés idején nagyobb fegyveres tömegben sereglet t össze

Tövisen, aztán el indult Gyulafehérvár fe lé azért , hogy nyomatékot

adjon saját e lvárásainak: az öröklöt t , de néhány éve elvet t

szabadságjogainak el ismertetéséért . Báthory Is tván azonban

fenyegetésnek íté lte a székelység tömeges megmozdulását, s erélyes

fe l lépéssel visszatérítet te őket, miután a helyzetük súlyosságát

fe lvázoló panaszlevelüket átvet te. Báthory kemény fe l lépése

elret tentet te a székelyeket, ezért ők s iettek rövid esen Báthory

e l lenfele, Bekes Gáspár mel lé párto ln i , aki Miksa császár

támogatásával hadat indítot t Erdélybe a fe jedelmi t rón

megszerzéséért . A székelység Bekestől várta helyzetének kedvező

rendezését. Jól látható, hogy a két nagyhatalom vetélkedése a

speyeri egyezmény el lenére fegyveres konf l iktus k irobbanásához

vezetet t Erdélyben.

Báthory és Bekes hadai döntő ütközetben a Kükül lő megyei

Kerelőszentpálnál csaptak össze, amely Báthory győzelmével

végződött . A vesztes oldalon ál ló székelységen a győztes fe je delem

bosszút á l l t : több (e l lene harcoló) székely főembert a helyszínen

kivégeztetet t , 34 -et fe lakasztot tak, s a kortárs történetíró, Bethlen

Farkas szerint több mint 34 -et megcsonkítot tak: orrukat és fü le iket

lemetszették, sokakat fogságba vetet tek. Egy f e l jegyzés szerint

Báthory a történtek után ki je lentet te: azért kel let t ennek

megtörténnie, hogy okulásul szolgál jon az utókornak: „Akik

szabadságukat akarják elnyerni , nem a fe jedelem hatalmának

kisebbítésével kel l e lérniük, hanem a hazának tet t k iváló

szo lgálatokkal k iérdemelniök." Ennek a pol i t ikának jegyében azoknak,

akik segítet ték Bekes el len, székely jobbágycsaládokat, valamint

pr imori vagy lófői okleveleket a jándékozott . Ebben a tekintetben

Báthory István az elődjének, János Zsigmondnak a pol i t ikáját

fo lytat ta, ezért a székely közrend tovább pusztul t , s jobbágyi á l lapota

megerősödött. De tény, hogy Báthory István helyzete megszi lárdul t , s

így hozzáláthatot t pol i t ikájának megvalósításához.

Báthory István egyensúlyozó pol i t ikája a két nagyhatalom között az

Erdélyi Fejedelemség önál ló á l lamiságát vol t h ivatot t e lősegíteni , de

ő távolabbi cél jának tu la jdonképpen a török hatalom térhódításának

megfékezését, sőt , a Magyarországról és Európából való

visszaszorítását tűzte k i , ami lehetővé tenné Magyarország k orábbi

egységének visszaál l í tását is. A fe jedelem azonban t isztában vol t

azzal, hogy ezt a nagy cél t csak a Habsburg -hatalommal, valamint

más európai országokkal együtt valósíthat ja meg. Ebbél i törekvését a

lengyel k i rá lysága idején tovább építget te, s Erd élyt is e pol i t ika

érdekében kívánta kormányozni. Ami erdélyi belpol i t ikáját i l le t i : a

helyzet korántsem volt egyszerű. Uralma kezdetén Erdély

magyarsága nagyrészt protestáns, mi több, a Dávid Ferenc alapítot ta

uni tár ius val lás híve, maga a fe jedelem viszo nt buzgó katol ikus vol t ,

s nem t i tkol ta, hogy szeretné Erdélyben a katol ic izmust megerősíteni.

Behívta a jezsuitákat Erdélybe, s 1581 -ben katol ikus egyetemet

alapítot t Kolozsvárt . De mindezek el lenére tartot ta magát az 1568 -

ban meghirdetett val lási türelem hez, amelyre egyébként esküjében is

kötelezte magát. Erdélyi pol i t ikáját bátyja, Kr istóf haj tot ta végre, aki

1576- tó l Erdély vajdája vol t .

Báthory Istvánnak a maga elé k i tűzöt t nagy stratégia i cél ját nem

sikerül t e lérnie korán, 1586. december 12 -én bekövetkezett halá la

miat t . Terve utódaira szál l t . Utódja a k iskorúként 1581 -ben

fe jedelemmé választot t Zsigmond vol t , de csak 1588 -ban,

nagykorúsítása után kezdhette meg a tényleges uralkodást. Apja

Báthory Kristóf volt .

Zsigmond tehetséges és művelt f ia ta lember , de nagyravágyó,

ugyanakkor le lk i leg kiegyensúlyozat lan, befolyásolható egyéniség

vol t . Nem volt tú l nehéz dolga nevelőjének, a jezsuita páter, pápai

követ Al fonso Cari l lónak, hogy szélsőséges katol ikussá nevel je, s a

Habsburg-udvar terveinek megnyerje. Ez a török el len indítható

háború terve vol t .

Erdély rendjeinek többsége azonban szeret te volna elkerüln i a

háborút , amely veszélyeztet te az egyensúlypol i t ika eredményeit,

ezért e l lenezte Zsigmond háborús tervét . Így fogla l t á l lást a

székelység is: az 1594 -es országgyűlésen Csík - , Udvarhely- és

Háromszék határozottan a törökkel való szakítás el len szavazott ,

Maros- és Aranyosszék, valamint a szászok viszont mel let te fogla l tak

á l lást . A vérengzésre haj lamos fe jedelem azonban fő tanácsadója,

Bocskai István segítségével a kor szokása szerin t kegyet lenül

leszámolt e l lenfeleivel , s a „ törökpárt iak" nagy részének fe jét vet ték.

Ezután meg lehetet t h irdetni a törökök el leni havasalfö ld i háborút,

amelyhez sok katonára vol t szükség, és a székelyek ebben esélyt

lát tak arra, hogy a János Zsigmond alat t e lvet t szabadságukat

visszaszerezzék, megszabadul janak a kényszerű jobbágyságtól .

A székelység t isztában vol t ugyanis azzal, hogy eddigi

szabadságának, a l ibertásnak a jogforrása mindig a katonai szolgálat

vol t , amit Mátyás kirá ly óta a székely a lkotmány téte lesen is

k inyi lvánítot t : azt a székelyt , aki saját köl tségén eleget tett a hadi

kötelezettségének, senki sem foszthatta meg személyi

szabadságától , nem tehette jobbággyá, erőszakkal szolgájává. Az

1562-es nagy fe lkelés ó ta több mint három évt ized te lt e l , a jobbágyi

a lávetet tséget gyűlö lő székelység 1595 -ben Zsigmond fe jedelem

fe lhívására tömegesen je lent meg a Brassó mel let t i ( feketehalmi)

katonai táborban, ahol küldöt te i út ján hozta a fe jedelem tudomására,

hogy „készek a hazáért vérüket ontani , csak a fe jedelem őméltósága

ál l í tsa vissza őket régi szabadságukba".

Báthory, mérlegelve a székelyek a jánlatát , s megfontolva, hogy a

székelység „a hunoktól , a magyarok legősibb elődeitő l származik,

ezért a lkalmasabb háborús fáradozásra, mint paraszt i szolgálatra. Ez

okoktól vezettetve tehát a fent nevezett székek valamennyi székelyét ,

k ik mindeddig plebejusi sorban vol tak, és akik készek e háborúban

részt venni, hazájuknak hű szolgálatot te l jesíteni" , k iemelni a

p lebejusi rendből. A fejedelem fel téte le i az a lábbiak vol tak: I .

Kötelesek egyenként személy szerint esküvel engedelmességet

fogadni a fe jedelemnek és törvényes utódainak. I I . Tartoznak minden

házuk után évente Szent György -napkor a fe jedelmi k incstárba egy -

egy for intot bef izetn i . Mindenszentek ünnepére egy -egy nagy köböl

búzát, ugyanannyi zabot, fé l köböl bráhát (pál inkafaj ta). I I I . A fent iek

mel let t rendkívül i adózásban az ország alkotmányát tartsák be. A

várak maradjanak sértet lenül, a nemesek bir tokolhassák saját

házaikat , fö ld jüket, amit vagy pénzen szereztek, vagy örököltek. „A

többit azonban, amit erőszakkal fogla l tak e l , akár valami más

ürüggyel saját í tot tak k i , adják vissza a közösségnek. A közös javakat

mindkét fé l egyenlő joggal használhat ja." A fe lszabadító levél azt is

e lőír ta, hogy a templomokat és a kolostorokat á l l í ts a vissza, a papok

szokott jövedelmüket kapják meg, a mezővárosok élhessenek

kivál tságaikkal . A Feketehalomban tartot t tábori országgyűlésen

kiá l l í tot t oklevélben a fe jedelem megígérte a székely jobbágy nép

fe lszabadítását a hadszolgálat fe jében.

Az ál ta lános hadfelkelés hírére 20 000—24 000 székely je lentkezett a

Brassó mel lett i táborba, s nemcsak a fe jedelmi jobbágyok, hanem a

fö ldesuraknak ela jándékozottak, sőt , az ún. ősjobbágyok is.

Bízva a fe jedelmi szabadságlevélben, a székelyek rendkívül i módon

igyekeztek ki tűnni, s ta lán döntő módon járul tak hozzá a hadjárat

sikeréhez, de hazatértük után mégis csalódniuk kel let t , mert a

székely fö ldesurak nem voltak haj landóak eleget tenni a fe jedelmi

ígéretnek, nem szabadítot ták fe l a hadjáratból visszatért

jobbágyaikat . Emiat t a Székelyfö ld ú jabb nagy fe lkelés színterévé

vál t , valóságos polgárháború robbant k i és dúl t . Először Marosszéken

kel t fe l a székelység Károlyi András vezetésével, s mindenfelé azt

h irdet ték, hogy „a székelyek közül senki régi urai t e l ne merj e

ismerni" , aki pedig visszaál l a szolgálatba, „halá l f ia lesz"; a fe lkelők

el leni támadókat pedig „ fe j je l lefe lé karóba húzzák" — ter jesztet ték a

fe lkelés szervezői. Nem késtek megmozdulni a gyergyói közszékelyek

sem, akik Gál Jánost választot ták vezérükn ek, aztán Sepsi - , Kézdi - s

Orbaiszék is fe lkelt .

De a fe jedelmi haderőt gyorsan bevetet ték, amely Bocskai István

i rányításával leszámolt a fe lkelőkkel s a fe lkelés vezetőivel . „ . . . rútu l

bántanak vala akkor a szegény megszabadult székelyekkel, k ik

Havasalfö ldébe mentenek vala Báthory Sigmonddal. Ez dolog a

fársángba lőn 1596 -ban. Ezeket szemeimmel néztem" — ír ta Nagy

Szabó Ferenc, a kortárs krónikás és emlékíró.

Ez vol t a székelyek „véres farsangja".

Ezek után a székely társadalom valósággal ket tészakadt: a székely

nemesség és a közszékelység között már -már át járhatat lan szakadék

keletkezett , e l lenfélként, sőt, e l lenségként néztek egymásra, s a

csalódott , e lkeseredett tömegek ezután ahhoz csat lakoztak, aki

megígérte szabadságuk visszaál l í tását .

Így kerül t a székelyek egy része Mihály vajda táborába, akár

zsoldosként, akár a szabadság reményével, i l le tve Georgio Basta

császári hadvezér mel lé. Nemegyszer történt meg, hogy székely

székely e l len keveredett ö ldöklő küzdelembe, és ebben már látnunk

kel l a székely au tonómia megszüntetésének rossz következményét is;

a székeknek ugyanis s ikerül t megtartaniuk a helyi önigazgatás jogait ,

de már külön -külön kezdtek pol i t izáln i és fe l lépni érdekeik

védelmében.

Tény viszont, hogy Mihály vajda részben visszaadta a székelyek

szabadságjogait a katonai szolgálat fe jében, ezzel megszerezve a

székelyek egy részének támogatását Báthory András (1598 —99),

majd Báthory Zsigmond el len. Azonban Mihály vajda egyéni

törekvéseivel gyanúba keveredett a császári hatalom szemében, s

Basta gene rá l is 1601. augusztus 19 -én val lon zsoldosaival megölet te

őt .

A hatalmi küzdelem ezután a Habsburgok képviselő je, Basta, Erdély

katonai főparancsnoka, i l le tve a többször lemondó, de rövidesen

Erdélybe visszatérő és a fe jedelem hatalmat visszaigénylő Báthor y

Zsigmond között fo lytatódott . Mivel mindkét fé lnek érdekében ál l t a

székely katonaelem megnyerése, ígéretekkel vagy erőszakkal

igyekeztek őket maguk mel lé fe lsorakoztatni .

Zsigmond, belátva korábbi tévedését, amikor az ígéretét nem váltot ta

be, ú j szabadságlevelet á l l í tot t k i számukra 1601. december 31 -én —

valószínű, Bocskai István ajánlatára. Azonban így nem sikerül t

megtartani Erdélyt , ami lehetővé tet te, hogy Basta generál is mint

helytartó valóságos rémuralmat vezessen be az amúgy is sokat

szenvedett Erdélyben. El lene lépett fe l Székely Mózes, a híres

hadvezér, aki t az erdélyi rendek fe jedelemmé választot tak.

Székely Mózes, az egyet len székely fe jedelem a nemzet i pártot

képvisel te, s a török segítségével szeret te volna Erdélyt

megszerezni. A székelysé g Udvarhely-, Maros- és Aranyosszékből

tömegesen ál l t zászló i a lá, Háromszék és Csík viszont császárpárt i

maradt, k ivéve a nemességet. Azonban Székely Mózes Radu vajdától

a brassói csatában vereséget szenvedett , a székelyek ismét egymást

gyi lkol ták a hadszíntéren. Olyanszerű pusztulást je lentet t ez, amelyet

Szádeczky K. Lajos Erdély mohácsi vészeként je l lemzett .

Ezután semmi sem vetet t gátat Basta rémuralma fo lytatásának, aki a

Habsburg császár nevében uralkodott Erdélyben. Erdély sorsában

fordulatot Bocska i István fe l lépése hoz majd rövidesen.

Összegzésül: a Báthory fe jedelmek idején a székelység történetének

egyik nagy válságát é l te át . Az 1562 -es fe lkelés után elvesztet t

szabadságjogait tartósan nem sikerült visszaszereznie. A társadalom

szétesett , belső el lentétek s harcok miat t nem tudott egységesen

fe l lépni érdekei védelmében. Önigazgatási rendszere a legfelsőbb

szintű, autonómiája végleg odalet t . Sorozatos fe lkelései, lázadásai

eredménytelenek maradtak.

Hogy mégis mi é l tet te a székelységet, mi segítet t e át a legnagyobb

válságokon is, az a helyi közösségek mindennapi termékeny élete

vol t , amelyet később fogunk tárgyaln i . Addig is vizsgál juk meg azt a

pol i t ikát , amely megál l í tot ta az egész székely közösség szint jén a

köznép további pusztulását, megkísérel te a korábbi rossz döntések

következményeit helyrehozni s egységét helyreál l í tani . A

székelymentő pol i t ika a lapja inak lerakása Bocskai István (1605 —

1606) nevéhez fűződik. Ennek alkalmazására viszont Bocskai korai

halá la miatt Bethlen Gábor (1613—1629) és I . Rákóczi György

(1630—1648) idején kerül t sor.

Bocskai István és a székelyek

Bocskai és Erdély kapcsolatainak kezdetei

Bocskai István Kolozsvárt születet t 1557 -ben, abban az épületben,

amely pár lépésnyi re á l l t Mátyás kirá ly szülőházától . Apja János

Zsigmond erdélyi fe jedelem kancel lár iá ját vezette. Serdülő - és if jú

éveit Bécsben és Prágában tö l töt te a császári apródok közt , 1576 -

ban, 19 évesen érkezett Gyulafehérvárra a fe jedelmi udvarba, ahol jó l

fogadták, azért is, mert rokonságban vol t az uralmon lév ő Báthory

családdal.

Az udvart nagy készülődésben ta lál ta, h isz a fe jedelem, Báthory

István rövidesen Lengyelországba indult , hogy a kirá lyi t rónt

elfogla l ja.

Az előbbiekben lát tuk, hogy János Zsigmond uralma idején a

székelyek történelmi leg kia lakul t , örö klöt t társadalma a te l jes

fe lbomlás és átalakulás fo lyamatában vol t . Ehhez a nagy vál tozáshoz

meghatározóan hozzájárul t a megszületőben levő erdélyi á l lam azzal,

hogy adóztatni kezdte a székely köznépet, amelyet eddig a katonai

szolgálat vál la lása mentesítet t az adózás terhe aló l . Akkor történt ez,

amikor a székely társadalomban gyorsan növekedett a nemesi rend a

korábbi pr imori és lófő rend fe lemelkedő tagja iból , valamint a

Székelyfö ldre betelepülő vármegyei nemességből. Az átalakulás

vesztese, a korábbi gyalogrend fe lkelésekkel t i l takozott helyzetének

rosszabbodása el len, de lázadásait mindig e lfo j tot ták, sőt , 1562 -ben

jobbágyságra vetet ték. Ebből a nem kívánt á l lapotából szeretet t volna

megszabadulni a gyalogrend a katonai szolgálat ú jból i vál la lása ál ta l ,

amire az 1595. évi havasalfö ld i törökel lenes hadjárat idején jó

a lkalom kínálkozott , s több mint 20 000 -en vet tek részt a hadjáratban,

de e legnépesebb társadalmi kategóriának a szabadulást a fe jedelmi

szabadságlevél b ir tokában sem sikerül t e lérnie. A sz ékely nemesség

ugyanis jobbágyait nem szabadítot ta fe l , ragaszkodott

szolgál tatásaikhoz.

Ez vol t az oka a székelyek újabb lázadásának 1596 -ban, amelyet

Bocskai vezetésével kegyet lenül e lnyomott a fe jedelmi haderő (ezt

nevezték, nem kis c in izmussal a székelyek véres farsangjának).

Bocskai Báthory Zsigmond helytartó jaként főszerepet vál la l t a

fe lkelés vérbe fo j tásában.

Ettől kezdve a székely köznép és a nemesség mint egy nyolc évig

é lesen szemben ál l t egymással, ezt pedig az Erdély megszerzéséért

versengő Habsburg - , i l le tve török hatalom igyekezet t k ihasználni .

I lyenformán a székelység is és Bocskai István is eszközévé vál t a két

b irodalom hatalmi harcának, s Bocskai k ülönösen azálta l , hogy

segítet te Báthory Zsigmondot akkor is, amikor nyi lvánvaló vol t , hogy

fe ladatának képtelen megfele ln i . Nagyrészt emiat t következett be

kiutasítása Erdélyből, amelyet 1600. november 4 -én határozott e l a

háromszéki Lécfalván tartot t országgyűlés. Bocskai tudomásul vet te

az említet t döntést , Prágába sietett az udvarhoz, majd visszatért a

Part iumban fekvő bir tokaira, ahonnan követhette az események

alakulását, a székelyek rossz szövetségkötéseit s Basta

rémuralmának következményeit . De min den bizonnyal azon is sokat

gondolkodott , ami vele, Erdél lyel , Magyarországgal történt , és

megpróbálta levonni az azokból adódó következtetéseket.

Fel téte lezhető, hogy ekkor már k ia lakul t nagyjából az a koncepció ja,

amelyet szabadságharcában olyan következetesen képvisel t . Ha

Bocskai korábban a töröktől fé l tette jobban a nemzetet , ezután

inkább a Habsburg -hatalomban lát nagyobb veszélyt . Ezért vál la l ta a

szabadságharcot, amelyhez katonára vol t szüksége, és ő nem

késlekedett fe lszól í tani a hajdúság mel let t a székelyeket is.

A Bocskai-szabadságharc k i törésének története közismert . A hajdúk

1604. október 15 -én parancs nélkül megrohanták az osztrák császár

hadait , és a Bihar megyei Álmosdnál szétugrasztot ták őket, Bocskai

pedig nem habozott a fe lkelés élére ál ln i , amely rövidesen

szabadságharccá alakult át , s nagy magyar győzelemmel végződött .

A székhelyét Kassán berendező Bocskai mint nemzet i uralkodó

Magyarország egységének reményét csi l lantot ta fe l .

Pol i t ikájában Bocskai nagy szerepet szánt Erdélynek. Szüksége vol t

Erdélyre, mint hogy Erdélynek is nagy szükséges vol t rá. Nagyon jó l

ismerte a fe jedelemség helyzetét , két évt izedes helyi tapasztalatta l a

háta mögött fogott hozzá megnyeréséhez. Erdély külön ál lamiságát

már több évt izede el ismerte Európa, s ha megsz erzi a fe jedelmi

címet, Bocskainak közjogi lag kedvezőbb helyzete lesz az európai

pol i t ikai é let színpadán. Másrészt ez az országrész, bár iszonyú

veszteségeket szenvedett Basta rémuralma s a háborúskodások

idején, még mindig je lentős anyagi és katonai erők kel rendelkezett .

Ezért már a szabadságharc kezdetén Erdély megnyerésére gondolt ,

egyébként erre b iztat ta a törökországi magyar emigránsok, Bethlen

Gábor, a későbbi fe jedelem és maga a török hatalom is.

Bocskai Habsburg-el lenes szabadságharca

Bocskai jó l ismerte a székelyeket, láthat ta harci erejüket

Havasalfö ldön, valamint saját szabadságjogaikért vívot t küzdelmüket

is a „véres farsang" idején, és azt is t isztán lát ta, hogy Basta és Vitéz

Mihály uralkodása alat t mi lyen pusztulás érte a székelyeket.

Valószínűleg tudomására jutott , hogy a székelyek „ jobban haj lot tak

Bocskaihoz, mint a német b iztosokhoz". Csat lakozhatunk — úgy

vélem — Makkai László azon megál lapításához is, hogy a székelység

ekkorra már k iábrándult a Habsburg -hatalom erdélyi pol i t ikájából.

Bocskainak tehát csak azt a személyt kel let t megtalá ln ia, aki képes

és haj landó a megosztot t székelységet összefogni, leválasztani a

császáriak oldaláról , hogy aztán hozzá vezethesse őket.

Ezt a vezető személyiséget dersi Petki Jánosban kereste és le l te

meg. Bocskainak régi ismerőse vol t Petki János, Udvarhelyszék

kirá lybírá ja és 1604 decemberétől kapitánya. Petki kulcsfontosságú

szerepével legutóbb Horn I ld ikó fogla lkozott , azt is hangsúlyozva,

hogy a fe jedelem erdélyi pol i t ikusai közül ő á l l t legkorábban Boc skai

mellé. Lássuk röviden, hogyan is történt ez. A történet i források közül

e lsősorban az erdélyiek egymás közt i levelezésére, Bocskai hozzájuk

ír t levele ire, valamint Bethlen Farkas, valamint Gyulaf fy László

krónikájára támaszkodhatunk. A forrásokból s a kérdésre vonatkozó

szakirodalomból k iderül , hogy Bocskai jó l választot t , mert Petki János

alkalmasnak bizonyult a székelység belső meghasonlásának

megszüntetésére és egységének helyreál l í tására, ez pedig

e lőfe l téte le vol t a Bocskai mozgalmához való csat la kozásuknak.

Bocskai levele i közül különösen fontosnak tart juk azt , amelyet 1604.

december 12-én intézett Erdély rendjeihez. A levél sokat mond

Bocskai Erdélyhez fűződő viszonyáról , s nem igazol ja azt az egyesek

ál ta l hangoztatot t nézetet , miszerint nem sze ret te volna Erdélyt .

Legyen szabad kissé hosszasabban idéznünk ebből a szép

magyarsággal ír t levélből : „Hogy mind ennyi ideig kegyelmeteket meg

nem talá l tat tuk sem levelünk, sem emberünk ál ta l , annak sok okai

vadnak, de főképpen két ok visel t bennünket, eg yik minthogy romlott

ál lapotai t tudtuk Erdélynek, mint ides hazánkhoz, mely minket nevelt

és tartott , és k inek sok javai t is vöt tük, meg akartuk ezzel is hála adó

vol tunkat mutatni , hogy az míg i t t künn dolgainkat jó l vigezhet jük,

addig ot t benn sem pártokat sem egyéb hadi rendeket nem akartunk

támasztatni , hogy azzal is az ország inkább ne pusztul jon, minthogy

az ot t benn való segítségre szükségünk sem volt . (…) Most immár

isten kegyelmességéből dolgunk jó végben menetel i t lá tván (…) oda

kegyelmetek köziben, mint hazánkban, akarunk indulni , hogy azt is

kezünkhöz vegyük (…) Ha peneg kegyelmeteknek engedelmes

hűségit hozzánk megtapasztal juk, kegyelmetek között nem mostoha,

hanem mint i l l ik hazánkhoz édes atyja akarunk lenni, és minden régi

szabadságnak nemcsak megtartó ja, hanem ótalma és öregbitő je

egyekezünk mindenben lenni, mely dologrúl jó akaratotok fe lő l való

magatok közzűl való főemberek ál ta l minden haladék nélkül

mindjárást választ várunk." Bocskai vi lágos üzenete az vol t , hogy

meg akarja tartani Erdély önál lóságát, belső rendjével együtt . A levél

természetesen a székelységnek is szól t , éppúgy, mint Erdély magyar

rendjeinek.

Az üzenetet, amely más utakon is ter jedt , az erdélyi főemberek közül

többen nem értet ték fé lre, s óvatos takt ikával, de mégis

eredményesen készítet ték elő Erdély átá l lását Bocskaihoz. Ez derül

ki Hal ler János, Bornemisza Boldizsár és Mindszent i Benedek

levelezéséből, fő leg azokból a levelekből, amelyeket Petki Jánoshoz

intéztek. Ezek részletes érte lmezésére i t t helyhiány miat t nem

térhetünk ki , csak érzékeltetn i szeretnénk, hogy Petki t mennyire

fontos személynek tartották, valamint azt sem mulasztot ták el , hogy

informál ják őt a Szebenben szál lásoló császári komisszáriusok

terveirő l , in tézkedéseirő l . Bornemisza és Mindszent i 1604. dece mber

16-án arra kér i Petki t , hogy 19 -én je lenjen meg „Hal ler uramnál"

Fejéregyházán „va lami dolgokat" megbeszélni , amelyek őt is i l le t ik.

Bár a levél írók csak „az comissarius urak" parancsolata i t említ ik a

megbeszélés tárgyaként, a későbbi eseményeket szem előt t tartva,

nem lehet kétséges, hogy a Bocskaihoz való viszonyukat szeret ték

volna megbeszélni. Petki azonban nem ment e l a ta lálkozóra, ezért

nemsokára újabb levelet küldenek neki , amelyben kérik megjelenését,

ezút ta l a Marosszékben fekvő Petelén januá r 31-én. Tényként

fogadhat juk el , hogy az erdély i pol i t ikusok nem vetet ték alá magukat

mindenben Bastának, még akkor sem, ha ő nevezte ki Petki t

Udvarhelyszék kap itányának és Mindszent i t Udvarhely - és Marosszék

főgenerál isának. Engedelmességet szín le lve, v aló jában

előkészítet ték Bocskai e l fogadását Erdélyben. Ebben az igyekezetben

Petki János járt az é len, amit igazol Bocskainak 1605. január 6 -án

Petki Jánoshoz intézett levele: „Nincs kétségünk semmi az kegyelmed

hozzánk és szegény nyomorult nemzetünkhöz va ló igaz jó

akarat jában" — olvassuk a levélben. S mert a magyarországi helyzet

jó l a lakul t , Bocskai s iet Erdélybe mint „édes hazájába". Persze,

Bocskai tudott a pol i t ika nyelvén szóln i úgy, hogy az el ismerés

mel let t mindig ot t legyen a határozott e lvárás is . Íme a láthatóan

bib l ikus hatást is mutató sorok: „Kegyelmed azért szöme ele iben

vévén minemű dicsiretes dolog vol t e le i tű l fogva minden nemzetségek

között az k ik hazájok és nemzetségek szabadulásáért cégéres

szolgálat jokat mutat ták: int jük kegyelmedet, visel je úgy magát ez

dologban, hogy mind nemzete közt magának jó h ir t nevet szerezen, s

mind penig ez előt t kegyelmednek, velünk való ismeretségét, minden

üdőbel i kegyelmességünkre méltóvá tegye, k irő l kegyelmednek rövid

nap, levelével együtt emberét vár juk." Ez nyí l t fe lszól í tás vol t a

gyorsabb cselekvésre, s Petki János, Udvarhelyszék kapitánya úgy is

érte lmezte. Ennek nyi lvánvaló je leként 1605. február e lsejére

nagygyűlést hívot t össze az udvarhelyszéki Székelykeresztúrra.

A székelykeresztúri fejedelemjelölő nemzetgyűlés

A nemzetgyűlés vol t a székely auto nómia legfelsőbb intézménye,

határozata kötelező erővel bír t minden székely szék és ember

számára. Székelykeresztúron az egész székelység, sőt , az egész

magyarság szempont jából történelmi je lentőségű határozatok

szület tek.

Hogy valóban nemzetgyűlésről beszélhetünk, arró l , más források

mel let t , például Bethlen Farkas naplója pontosan tudósít , valamint

Gyulaf fy László is részletesen ír errő l . Székelykeresztúron az

összegyűltek ugyanúgy jártak el , mint a megelőző fontosabb

nemzetgyűléseken: e lőször is választ ás út ján betöl töt ték az

üresedésben levő t isztségeket: most ennek során székely

főgenerál issá választot ták Petki Jánost, mit sem törődve azzal, hogy

Basta korábban mást helyezett k i erre a t isztségre, ugyanakkor

megelőzték Bocskait is , aki később csak mege rősít i a székely

nemzetgyűlés határozatát , mivel Petki maga is a székelyek

főkapitányának nevezi k i .

Ezt követően a rendek hozzálát tak az egymás között fe lmerült

kérdések megtárgyalásához. Előrebocsát juk, hogy a fe jedelemség

szervezése óta egyre inkább a nemesség képvisel te a székely nat iót

a különböző országos összejöveteleken, a nemzetgyűléseken

azonban rendszerint je len vol tak a közrend és a gyalogrend

képviselő i is, akik Székelykeresztúron sem hiányoztak. Lényeges

látnunk, hogy a közrend és a nemesség k özött párbeszédre kerül t

sor, valamint — amint már mondottuk — egymáshoz való v iszonyuk

t isztázására.

A székely—székely párbeszéd leírását Bethlen Farkasnak

köszönhet jük, aki megjelö l i a párbeszéd napját is, 1605. február

e lsejét . A közszékelyek arró l kérdezték a nemeseket, valószínűleg

elsősorban Petki Jánost, miként á l l Bocskai dolga „oda fe l" , amire a

válasz: igen jó l á l l , mert „az egész magyarság ehhez két kézzel nyúl t ,

e l annyira, hogy hasonló egyesség soha magyar közt nem let t volna".

Ebben a kérdésben — úgy tűnik — a közszékelység megnyugodott,

de hátravolt még a két fé l egymás közt i viszonyának t isztázása. A

többször fe l lázadt, sok rombolást véghezvi t t köznép nagyon fé l t a

nemesség bosszújátó l , h iszen i lyenben már nemegyszer vol t része az

utóbbi néhány évt izedben. Azt kérdezték, készül -e megtor lásra a

nemesség a nép el len, a fe le let vi lágos vol t : másról van most szó,

nem kel l tartaniuk büntetésektől , ha nem adnak okot rá; arra intet te a

székelyeket: ne legyetek „nemzetetek áruló ivá".

A nap fő szónoka Petki János vol t , aki vi lágos beszédben Erdély

sanyarú helyzetét s még szomorúbb lehetséges jövőjét hangsúlyozta,

hogyha most „Erdélynek hanyat lófé lben levő dolgát meg nem erősít ik

egybevetet t vál lakkal, vége lesz az eddig is e lnyomorodott erdélyi

nemzetnek". Ezután kér i a székelyeket „úgy, mint vér szer int való

atyánk f ia i t , hogy jó l meglássátok, mit cselekesztek, magatokat

velünk együtt e l ne veszessétek". Mert az egész nemesség Bocskai

mel lé á l l t , azok is, akik Törökországba menekültek; i t t Bethlen

Gáborékra céloz. Ha most az elvárások szerint cselekednek, nem

vet ik soha jobbágyságra. A nemesség azt is szóvá tet te, hogy

Bocskai mindenkinek megbocsát, aki csat lakozik hozzá. A nemesi

rend a fent i egyezmény alapján kívánt némi b iztosítékot kapni arró l ,

hogy a közszékelység a fegyvert nem fordít ja e l lene. Feltehetőleg a

vol t gyalogrend erre ígéretet tet t , így a b izalom helyreál lhatot t a két

rend között , és sor kerülhetett arra, amiért a gyűlés tu la jdonképpen

létre jöt t : a Bocskaihoz való csat lakozás megtárgyalá sára. Petki János

arra szól í tot ta fe l a gyűlést , hogy együtt „munkálkodjanak a magyar

szabadság visszaszerzésén, s a németeknek tovább nem

engedelmeskedvén, egyenlő akarat ta l Bocskai hívségére adnák

magukat" . Az eredmény gyorsan megszületet t : nem is késlek ednek

kimondani a csat lakozást, ha Bocskai te l jesít i fe l téte le iket . Ezek a

következők vol tak: 1. a székelyeket megtart ja régi szabadságukban;

2. a közelmúltban eset leg elkövetet t tet te ikért közbocsánatban

részesülnek; 3. nem helyez idegen t iszteket és kapi tányokat közéjük,

hanem megengedi, hogy maguk közül válasszanak vezetőt ; 4. nem

helyez idegen katonaságot közéjük, s nem el lenzi , hogy azokat a

nemeseket, akik nem nemzetségükből valók, e lűzzék maguk közül, és

5. amennyiben hadfelkelés alkalmából 15 napon belü l nem ütköznek

meg az el lenséggel, régi szokásuk szerint hazamehetnek.

Ezzel az üzenette l indítot ták küldöt tségüket Bocskaihoz.

Székelykeresztúron elhatározták azt is, hogy február 21 -én újból

gyűlést tartanak a marosszéki Nyárádszeredában.

A gyűlés időpontjának ki je lö lésében valószínűleg arra gondoltak,

hogy addigra visszaérkezik a küldöt tség Bocskai üzenetével. Hogy ez

így is történt , csak fe l téte lezhet jük, azt viszont tudjuk, hogy Bocskai

február 16 -án Sárospatakon szabadságlevelet á l l í tot t k i a szék elyek

számára, amely b iztosítot ta régi jogaik megtartását azzal a fe l téte l le l,

hogy hűségesküt tesznek neki , s a hazát híven szolgál ják. A

nyárádszeredai gyűlést az említet t napon pontosan megtartot ták, és

ot t a magyar és székely rendek elhatározták, hogy fe la jánl ják az

erdélyi fe jedelmi hatalmat Bocskainak. Bocskai örömmel vet te a hír t ,

és készült a beiktatás ceremóniájára. Jóval korábban megérkezett

viszont a fe jedelem megbízot t ja, az erdélyi főkapitánnyá kinevezett

Gyulaf fy László, akinek sikerül t a szék elyek segítségével az

el lenséget k iűzni Erdélyből, és a szászokat is rábírn i Bocskai

fe jedelem elfogadására. Beiktatására azonban csak 1605.

szeptember 14-én kerül t sor a medgyesi országgyűlésen.

Ezt megelőzően 1605. ápri l is 20 -án Szerencsen Bocskait

Magya rország fe jedelmévé választot ták. Lehetet t volna kirá ly is,

h iszen a török szul tán koronát küldöt t számára, de Bocskai azt nem

fogadta el , mert nem akarta a török hatalmát növelni . Sőt — amint

már mondottuk —, nagy álma Magyarország függet lensége vol t . Ez

azonban az akkori helyzetben nem volt e lérhető.

Hangsúlyozni kel l , hogy Bocskai kényszerből fogadta el a török

segítséget, azért , mert az ő szavaival é lve: „magunk elégtelenek

valánk idegen nemzet rabságából magunkat megszabadítani" .

Az ál lamférf i

Ekkor s ezután let t a pol i t ikus és hadvezér Bocskai István kiváló

á l lamférf ivá. De nyomban szembe kel let t néznie a hogyan tovább

kérdésével. Nem volt könnyű döntés, hogy el fogadja -e a Habsburgok

kezén levő nyugat -magyarországiak pol i t ikai e lvei t ( I l lésházy István

vezetésével) , hogy t i . a császáriakkal fogjon össze, és az ország

te l jes egysége érdekében vagy csat lakozzék a kelet -

magyarországiak, erdélyiek török szövetséget kívánó ajánlatához, s a

Habsburgok el leni háború fo lytatását e lvál la lva, török fennhatóság

ala t t á l l jon helyre Magyarország kerület i egysége. A legújabb

kutatások szerint erre a török haj landó lett volna (Péter Katal in).

Bocskai azonban nemcsak hadvezér, hanem reálpol i t ikus is vol t , úgy

lát ta, hogy a Habsburg -uralom a magyarság nemzet i létét

veszélyeztet i (Benda), a törökről pedig úgy vélekedett , hogy távol kel l

tartani az ál ta la még el nem fogla l t országrészektől . Ezért nem

csat lakozott sem a „német", sem a „ török" párthoz. ( . . . )

Bocskai és a székely nép viszonya jó l a lakul t . Ismerve a helyzetet ,

1605. szeptember 18-án levelet ír t , amelyet valószínű, t i tkára, Péchy

Simon fogalmazott . A levélből rendkívül érdekes képet kapunk a

székely társadalom akkori szerkezetéről . Eszerint vol tak több zsel lért

tartó nemesek, i l letve olyan nemesek, akik csak egy z sel lért tartot tak,

vol tak továbbá két ekét bíró lófők és szabad székelyek, o lyanok, akik

csak két ökörrel rendelkeztek, s végül o lyanok is, akiknek házukon

kívül „semmije s incs". Tudnunk kel l , hogy az ekét átvi t t érte lemben is

használták: b izonyos ki ter jedésű fö ldet is je lentett .

A székelység körében Bocskai korára a gazdasági és társadalmi

je l legű megosztot tság bizony jó l e lőrehaladt : je lentős vol t a vagyoni

különbség a gazdagabb és szegényebb nemesek, módos lófők és

szabad székelyek, valamint a kevésbé módosok között ; a te l jesen

vagyontalanokról nem is szólva. Ezek mind katonáskodó rétegek

vol tak, még a vagyontalanok is, de valószínűleg ez utóbbiak kiá l lása

a mustrán szegényes lehetet t , ezért kel let t , amint Péchy Simonnál

o lvassuk, távolabb tartani őket a fe jedelem érkezésekor. Viszont a

zsel lérek és jobbágyok nem tartoztak fe jenként katonáskodni. Mivel

tudomása vol t a székely társadalom belső feszültségeirő l , már a

medgyesi országgyűlés alkalmából a Székelyfö ldre küldte Petki János

székely főkapitányt és Szuhay Gáspár magyarországi tanácsosát,

hogy a „minemű egyenet lenségeket" a nemesség, lófő és szabad

székelyek között el igazítsák.

Bocskai rendkívül nagyra értékel te a székely szabadságot, a székely

szabad katonai társadalmat. Ennek je lét adta a hajdúság

le te lepítésekor, amit székely model l szer int intézett e l . Az 1605.

december 12- i , Korponán kel t szabadságlevél a következőket ír ja a

fent iekről : „Hogy pedig a mi említet t vi tézeink (a hajdúk) b izonytalan

lakhelyeikről e l ne széledjenek, vagy idegen törvényha tóság alá ne

kerül jenek, hanem minden időben egy bizonyos ál landó helyen és

kerületben lakván, s így együtt a mi erdélyországi hív székelyeink

szokása szerint , Magyar - és Erdélyországunknak minél a lkalmasabb,

hasznosabb és sikeresebb szolgálatot tehetnének , és készen

ta lá lnának."

A fejedelem védelmezte a székely katonanépet, természetesen,

erőtel jesen megkövetelve a székely had részvételét a katonai

műveletekben. Jakab Elek kutatásai során fe lf igyel t arra, hogy

mennyire — mondhatni — előzékeny s gondoskodó vol t a székelyek

i ránt 1605—1606-ban az a Bocskai, aki korábban keménységéről vol t

híres. Valóban, ezt az új szemléletmódot tükrözik a székely

főkapitányhoz sor jában küldöt t levele i . Ehhez az új vezetői st í lushoz,

kel lemes hangnemhez az is hozzájárulhatot t , hogy a fe jedelem belső

tanácsadójává fogadta a k iváló humanista műveltségű (egyébként

szombatos) székelyfö ld i Péchy Simont, aki a székely kérdések s

mental i tás jó ismerője vol t , s megtapasztalhat ta azt , hogy a szép

szóra, emberséges magatartásra a székel y fogékonyabb, mint a

kemény, dölyfös parancsolásokra. ( . . . )

Amint már szól tunk ró la, a l ighogy elküldte fe lhívását Erdély

k ivál tságos rendeihez, s ietett a közszékelyek szabadságjogait

e l ismerni s megerősíteni , s így magához vonzotta a korábban

nemegyszer rossz szövetséget kötöt t legnépesebb székely katonai

rendet is. Igaz, hogy Bocskai nemzetfe lfogása még nem a 19. századi

modern nemzet, de annak történet i e lőzménye, e lőkészítő je. Végül is,

Bocskai zászló i a lá á l l í tot ta a magyarság nagy részét, s együtt vi t ték

győzelemre a szabadságharcot.

Az ál lamférf i Bocskai persze a szövetségkötéseket sem

hanyagolhatta e l: s ikerül t megnyernie az erdélyi szászokat,

szövetséget kötöt t Eremia Movi la moldvai fe jedelemmel, aki tő l az

erdélyi harcokban segítséget kapott. A szab adságharc győzelmét a

bécsi békekötéssel tetézte be, amely véget vetet t a magyarok és a

Habsburg-hatalom között i háborús ál lapotoknak, és számos sérelmet

o ldot t meg Magyarország javára. Bocskai s ietet t k ihasználni a

szabadságharc katonai küzdelmét, és ezt azzal s ikerül t e lérnie, hogy

a Rudolf császárral kötöt t 1606. június 23 - i bécsi békeszerződésbe

sikerül t beiktatn i Magyarország és Erdély jogait .

A bécsi béke biztosítot ta a protestáns val lások szabadságát, a Szent

Korona hazahozatalát Prágából, Magyarország nádorválasztási jogát,

s azt , hogy a magyarországi várak magyar kézbe kerül jenek, továbbá,

hogy Magyarországon a t isztségeket magyarok tö l tsék be, és a

szabad kirá lyi városok maradjanak szabadok. És, amit e lsőként is

említhet tünk volna: a bécsi béke Erdélyt a T isza bal part jával együtt

önál ló fe jedelemségnek nyi lvánítot ta.

Bocskai István testamentuma

Sajnos, Bocskai élete rövidre szabott , 1606. év uto lsó hónapjaiban

betegeskedett , szívbajban szenvedett , s szükségét lát ta a végső

számvetésnek.

Okkal, s nem kis e légedettséggel szól t végrendelete arró l , amit

s ikerül t megvalósí tania: „Szívem örvend ra j ta, és Istennek éret te

nagy hálákat adok, hogy én őkegyelmeket és azt az országot, mint

édes hazámat, most mindenféle e l lenségtől megszabadult á l lapotban

hagyhatom."

Végrendeletében megjutalmazta azokat, akik segítet tek és tet tek

valamit a hazáért , miközben üzenetet intéz a magyar nemzethez.

Ismétel ten azt kel l mondanunk: halá la közeledtével is a nemzetfé l tés

csendül k i gondolataiból , s külön szól az erdélyiek hez, a

magyarországi magyarokhoz, aztán együtt hozzájuk, mint egységes

nemzethez: „Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak igaz

jóakarója, fordítom elmémet a közönséges ál lapotnak elrendelésére,

s abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó le lk i ismeret tel

[meghagyom] megírom, szeretet te l intvén mind az erdélyieket és

magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre,

atyaf iú i szeretetre. Az erdély ieket, hogy Magyarországtól , ha más

fe jedelemség alat t lesznek is, e l ne szakadjanak. A

magyarországiakat, hogy az erdélyieket e l ne taszítsák ő atyaf ia inak

és ő véreknek, tagjoknak." Bármilyen idő következik — tanácsol ja

Bocskai —, ne egymás el len, hanem egymás javára tegyenek,

dolgozzanak akkor is, ha külön országban élnek, s akkor is, ha maj d

jobb idők következnek. A magyar nemzet f igyelmébe ajánl ja a

székelyeket, hogy szabadságukban tartsák meg őket, a székelységet

pedig arra int i , hogy „ igyekezzenek az egész magyar nemzetnek

megmaradására".

Bocskai tehát végrendeletében sem feledkezett meg a székelyekről :

„ Int jük a nemes Országot, Erdélyt , mint édes Hazánkat, sőt

megmaradásoknak örökségéért az Istenre kénszerít jük ez egy

dologról . Látván mind je lenvaló, mind következendő ál lapottyokat,

hogy a Székely Nemzettséget a mi tö l lünk nékik adott sza badságban

tartsák meg és successorunkat is int jük erre légyen fő gongya. Így

mind és mind magának, mind az országnak a birodalma örökösebb

lehet. A Székelységet pedig mind kedves híveinket intyük fe jenként,

szolgál janak híven hazájoknak és az Országban szé p egyességgel

a lkuván, igyekezzenek az egész magyar Nemzetségnek meg -

maradására. Többé magyar vérbe fertőzni , és a nemesség romlására

ne igyekezzenek; hogy minden nemzetségek előt t d icséretes jó hírek,

nevek fen maradhasson."

Bocskai István és a székely magyarság nehéz, göröngyös utat járva

egymásra ta lá l t , és gyümölcsözően együttműködött . A székelységnek

döntő szerepe vol t Bocskai erdélyi fe jedelemmé választásában,

Bocskainak pedig a székelyek jogainak visszaszerzésében és

megnyugtatásában.

Bocskai István magát e lsősorban Erdély fe jedelmének tartot ta, ezért

kérte: testét vigyék Gyulafehérvárra, ot t temessék el , nem nagy

pompával, hanem t isztességgel. Al ighogy el intézte a Testámentumi

rendelést , rövidesen, 1606. december 29 -én Erdély és Magyarország

fe jedelmeként Kassán elhunyt. Temetését úgy intézték, ahogy

kívánta. Nem felesleges i t t megjegyeznünk, hogy a Gyulafehérvárra

tartó temetési menet megál l t Kolozsvárt , s így a város népének

(amint a krónikás le jegyezte) a lkalma vol t arra, hogy a

nagytemplomban ki te t t koporsó mel let t e ls irassa a „megszabadító"

fe jedelmet.

Bocskai István Erdély és Magyarország fe jedelme, a székelyek

ispánja hosszú időre lefektette az erdélyi pol i t ika a lapja i t , azt , hogy

két nagyhatalom között miként maradhat fent az Erdélyi

Fejedelemség mindaddig, amíg elkövetkezik Magyarország

egyesítésének ideje. Az ál ta la lefektetett a lapokra épült aztán

Bethlen Gábor és I . Rákóczi Ferenc pol i t ikája.

Bocskait nevezték a magyarok Mózesének, természetesen, ez a

székelységre is érvényes.

Székelymentő fejedelmi polit ika Bethlen Gábor és I . Rákóczi

György idején

Bocskai István elhunyta után az erdélyi rendek nem a

végrendeletében ajánlott Homonnai Drugeth Bál intot választot ták

fe jedelemmé, hanem Rákóczi Zsigmondot, aki t azonban rövidesen

lemondásra kényszerítet t a török és a Habsburg -hatalom. Ezt

követően a rendek 1608. március 7 -én Báthory Gábort emelték a

fe jedelmi székbe. Báthory Gábor gazdag és tehetséges, ígéretes

f iata lemberként kezdte uralkodását, és e l is nyerte a székelyek

bizalmát, akik hűségesen ki tartot tak mel let te. De kicsapongó s a

szászok i ránt i f e lelőt len pol i t ikájával az erdély i nemesség körében s

a török udvarban nagy csalódást okozott , ezért e lűzték, s menekülése

közben a Ghyczy András ál ta l fe lbuj tatott bérencek Váradon

megölték. Igaz, hogy már ezt megelőzően, 1613. október 23 -án a

kolozsvár i országgyűlés a töröktől támogatot t Bethlen Gábort

választot ta fe jedelemmé. Bethlen Gábor (1613 —1629), valamint I .

Rákóczi György (1630—1648) idejét nevezi a történelem Erdély

aranykorának. Ezt a megnevezést e l fogadta a történetírás is.

Szádeczky K. Lajos megál lapítása szerint : „Erdély akkor vol t a

legvirágzóbb, leghatalmasabb, leggazdagabb, s népe legboldogabb.

Betel jesül t Báthory István és Bocskai István álma: az ál ta luk lerakott

a lapon erős magyar á l lam épült , amely megvédte nemcsak önmagát

minden el lenséges beütéstől , hanem segélyére sietet t az

anyaországnak is a lkotmányos és le lk i ismeret i szabadsága

megolta lmazására, és k iváló szerepet játszot t a vi lágtörténelemben.

A kiváló történetíró véleményével ma is egyetért a történetkutatók

nagyobb része, s ehhez csat lakozunk mi is. Elfogadható Makkai

Lászlónak az a megál lapítása is, hogy előt te csak Mátyás kirá ly

idején esett egybe a kedvező nemzetközi helyzet és az „azzal é ln i

tudó magyar pol i t ikus". Makkai Bethlen azon tervére utal t , amely

Erdélyből k i indulva a történeti Magyarország egységének

helyreál l í tását célozta, európai segítséggel, ami végső soron

fe l téte lezte a török és a német k iűzését. Emlékeztetünk arra, hogy ez

a gondolat már Fráter György, majd Báthory István fe jében is

megszületet t .

Érdemes idézni a kortárs Kemény János emlékírónak, rövid ideig

Erdély fe jedelmének (1660—1662) véleményét is Bethlen Gáborról .

Szerinte Bethlen Hunyadi Mátyáshoz és Báthory Istvánhoz

hasonlítható uralkodó vol t , s mint ember: eszes, vi téz, kegyelmes,

fáradhatat lan a munkában, és „minden rendű embereket

e lőmenetelükben segítő" . Kemény János f iata lon Bethlen

környezetében él t , ismerte a fe jedelem életmódját , aki szeret te a

pompás ruhákat, szép épületeket, jó lovakat; zenekedvelő,

szorgalmas levél író, de legfőbb kedvtelése mégis a kat onáskodás

vol t . Kedvét le l te a „fe jedelmi vendégeskedésben", de az Európa -

szerte ter jengő híresztelések el lenére sohasem ivot t a

lerészegedésig. Ami a fe jedelem pol i t ikáját i l le t i : Kemény úgy lát ta,

hogy Bethlen Gábor egyensúlyban tartot ta a Habsburg csász ár és a

török szul tán törekvéseit .

Azonban nem minden kortárs vagy későbbi történetíró fogadta el a

már említet t véleményeket. Az emlékírók közül a marosvásárhelyi

Nagy Szabó Ferenc a fe jedelmet hibáztat ta az 1622 -es pénzrontás

miat t , mások a pénz - és vagyonszerzés módszerét marasztal ták e l .

Külön f igyelmet érdemel Szekfű Gyulának, a két vi lágháború közt i

időszak egyik meghatározó történetíró jának vélekedése. El ismerte

Bethlen Gábor zsenial i tását a kormányzásban, méltat ta gazdaság - és

művelődéspol i t ikáját , s európai formátumú uralkodónak tartot ta: „A

korszak fe jedelme a rendi viszonyok kor láta in tú l emelkedik immár,

és a később ki fe j lődött abszolut izmusra emlékeztető önál ló

p i l lantással, saját belátása szer int keresi á l lamának javát ,

emelkedését, külpol i t ika i érvényesülését, benső gazdagodását.

Bethlen Gábor, aki nem született ebbe a fe lfogásba, párat lan

zsenial i tással tanult bele a fe jedelmi kötelességekbe, s azokat

hosszú életen át kemény munkával gyakorol ta. Magyarország benne a

t izenhetedik század európai ál lamrendszerének nagy tehetségű és

nagy sikerű fe jedelmet adott ."

De szerinte uralkodására árnyékot vetet t az, hogy a török

segítségével let t Erdély fe jedelme, és emiatt szakadás következett be

Magyarország és Erdély között . Tehát nem sikerül t megvalósít ania

nagy tervét : Magyarország egységének helyreál l í tását . Szerinte

Bethlen Gábor abszolut ista uralkodó vol t , s nem nagyon vet te

f igyelembe a rendek jogait .

A mai történetírás Bethlen Gábort a legnagyobb erdélyi fe jedelemnek

tart ja, aki Erdélyt vi rágzó ál l ammá tet te. Kiemel i az uralkodásra való

rátermettségét, rettenthetet len bátorságát, emberséges magatartását

a lat tvaló ival szemben.

Az új uralkodóra nehéz fe ladatok vártak: egyszerre, egy időben

kel let t helyreál l í tani Erdély szétzi lá l t belső békéjét s rendjét , Bocskai

testamentuma szel lemében újból e l kel let t ismertetn i a Habsburg -

hatalommal az Erdélyi Fejedelemség önál lóságát. Bethlen Gábor

nagyságát b izonyí tot ta, hogy ezeknek az elvárásoknak eleget tudott

tenni. Ehhez hozzájárul t bölcs székelypol i t ikája is.

A rendteremtő székely polit ika

Bethlen Gábor 1580. november 15 -én születet t az Alsó -Fehér megyei

Marosi l lyén. Apja Bethlen Farkas, anyja Lázár Drusin a, régi székely

pr imori család sar ja. Gyermek - és i f júkorának egy részét atyai

nagybátyja gyergyószárhegyi várkastélyában tö l töt te, s így korán

megismerhette a székelyeket ot thonukban, a Szé kelyfö ldön.

Talán ez is hozzájárul t következetes székelymentő po l i t ikájának

kia lakulásához. Bizonyos, hogy Bethlen jó l ismerte őket: Báthory

Gábor a lat t egy ideig csík i főkapitány vol t , részt vet t az 1595 -ös

havasalfö ld i törökel lenes hadjáratban, s ismerte a „véres farsang"

puszt ításai t is , valamint a többféle és többs zör e lőter jesztet t székely

panasziratokat. Komolyan vet te Bocskai végrendeletét , annak székely

vonatkozásaival együtt . Fejedelmi esküjében 1613 -ban megerősítette

az erdély i rendek s a székelyek kivívot t jogait . Aztán elrendelte

összeírásukat.

Mátyás kirá ly óta többször összeírták a székely katonai rendeket, de

a székely társadalom különböző rétegeit ennyire a laposan nem vették

még számba. Az összeírás 1614 februárjában kezdődött , s fe jedelmi

biztosok vezették. A lustrakönyvben külön jegyezték fe l a főnépet ,

ló főket, puskás gyalogokat, a fe lszabadítot t jobbágyokat ( l ibert in i) ;

egy másik rovat fe l tüntet i az ősjobbágyokat, az 1562 előt t ieket , a

f iscus jobbágyait , a zsel léreket, jövevényeket, az özvegyeket, árvákat

és betegeket is. ( . . . )

1614-ben 392 főembert, 4131 lófőt , 2877 gyalogot és 3778 l ibert inust

ír tak össze a Székelyfö ldön. Ezek alkot ták a szabad rétegeket. A

jobbágyok 5068, zsel lérek 3000, jövevények és egyebek 950 fős

kategóriá ja az alávetet t , nem szabad része vol t a székely

társadalomnak. Százalékos megoszlásban: a főemberek 1,94, a lófők

20,45, a gyalogok 14,25, a l ibert inusok 18,71 százalékot a lkottak, így

a társadalomnak a szabadok mintegy 55 százalékát, a függőségben

lévő jobbágy - és zsel lérréteg több mint 44 százalékát tet te k i .

Mit je lentenek ezek a számok és arányok?

Mindenkelőt t azt , hogy a székely társadalom az 1562 -es fe lkelés óta

hatalmas vál tozáson ment át : a szabadok aránya nagymértékben

csökkent, a nem szabadok: jobbágyok, zsel lérek és jövevények

száma viszont fe lduzzadt. A feudal izmus t érhódítása gyorsan haladt

e lőre. Különösen fe l tűnő a korábban legnépesebb gyalogrend

megfogyatkozása: a mindössze 2877 fős gyalogrend a társadalom

14,25 százalékát tet te k i , viszont a jobbágy - és zsel lérréteg

meghaladta a 44 százalékot.

Az arányok annál fe l tűnőbbek, mivel az 1562 -ben jobbágyságra

jutot tak közül közben sok család visszanyerte szabad ál lapotát ; a

3778 főt számláló l ibert inus társadalmi réteg a vol t fe jedelmi

jobbágyságból a lakul t k i . Csakhogy a jobbágyosodás és

zsel léresedés fo lyamata sem ál l t meg Bocskai fe jedelemségéig, aztán

et tő l Bethlen Gáborig.

Ha a jobbágyosodás terület i , székenként i megoszlását vesszük

tekintetbe, fe l tűnőek Marosszék adatai , ahol a jobbágyok és zsel lérek

aránya már a társadalom 55,75 százalékát is e lérte, aztán

Udvarhe lyszék következett több mint 47 százalékos aránnyal,

Háromszék (Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék) valamivel jobban

megőrizte társadalmi megoszlását, i t t a szabadok aránya elérte az

57,47 százalékot, Csíkban pedig a közel 54 százalékot.

Viszonylag erős jobbágytartó nemesi rend alakult k i a Székelyfö ldön.

( . . . )

A régi pr imori rend fe lső rétege már ugyanolyan nemesi státust kapott

a Székelyfö ldön, mint a vármegyei nemesség. A lófők szám szerint

erős rend, de nagyobb részük inkább egyházas, tehát szegény,

amolyan „hétszi lva fás" nemesi rend, a gyalogok pedig szabad rendű

fö ldművelők vol tak.

Bethlen Gábor, látva a székely társadalom átalakulásának arányait ,

valószínűleg meglepődött a régi katonai rendek hanyat lása miat t.

Mivel ő Bocskai pol i t ikáját fo lytat ta, megpr óbált gátat vetni a további

jobbágyosodásnak, ugyanis e lsősorban katonára vol t szüksége. Már

1614-ben visszaadta a székelyek szabadságának egy részét, e lőír ta

katonai kötelezettségüket, és szigorúan megt i l totta a nemeseknek,

hogy szabad székelyt fogadjanak jobbágyi szolgálatra.

Ezután következetesen fo lytat ta az el jobbágyosítot t gyalogrend

kivál tását : 1623 -ban biztosokat rendelt k i ennek végrehajtására. A

biztosok erélyesen léptek fe l még olyan befolyásos főemberek el len

is, mint Csík - , Gyergyó - és Kászonszék főbírá ja, tő lük több családot

visszavettek, s a gyalogpuskások rendjébe iktat ták be. Sorolhatnánk

Ugron Pál vagy Gáspár János marosszéki kapitány esetét, akiktő l

jobbágyokat vál tot tak vissza, ugyanakkor Bethlen nemesítésekkel,

lófősítésekkel erősítet te a fe lsőbb rendet és a katonaréteget. Egy

1627-ben készítet t le írás szerint az udvarhelyszéki nemesek, lófők és

gyalogok száma megkétszereződött , s a jobbágyok száma a

korábbinak kétharmadára csökkent.

Bethlen Gábor többször k i fe jezte szándékát azzal kapcs olatban, hogy

a székelység fe jenként i katonai szolgálata i t igénybe kívánja venni. A

rá je l lemző határozottsággal megparancsolta nekik a következőket:

„Hagyjuk és parancsol juk in ser io kegyelmeteknek, fe je és minden

jószága, t isztessége, szabadsága vesztése a lat t minden ember,

valaki hazánkat, abban való javai t , fe leségét, gyermekét szeret i , e l

ne múlassa (mulassza), hanem fejenként ennekelőt te k iadott

rendelésönk szerént, mind személyében, mind a maga jószágáról

tartozó lovassával, gyalogjával, mindjárást , se órát, se napot nem

várván, minden hadi apparátussal, fegyverével, é lésével

megindulván, szép lassú bal lagással Marosvásárhely fe lé."

Ismerve a hosszabb idő óta szokásos visszaéléseket, a rendelet

f igyelmeztet te a t isztségviselőket: ne mentesítsenek senk i t a hadba

szál lástó l , mert ha „ f izetésért , avagy egyéb úton valakiket

adományért , kedvért , barátságért" ot thon hagynak, „kegyelmetek

büntetés nélkül nem marad". A rendelet azt is e lőír ta, hogy a

zsel lérek és fö ldönlakók s más fegyverfoghatók fejenként kés zen

legyenek, hogy szükség esetén, á l ta lános fe lkeléskor hadba

szál lhassanak.

A fejedelmi pol i t ika a székely hadnép el jobbágyosodását nemcsak

rendelet i úton kívánta megakadályozni, hanem a jobbágyok

megadóztatásával is. Az történt ugyanis, hogy sokan a job bágyi s

zsel lér i szolgálatot könnyebbnek tartot ták, mint a katonáskodást, és

tömegesen kötöt ték le magukat szolgálatra fö ldesúrnál,

t isztségviselőnél s katonai parancsnoknál. Bethlen Gábor fe jedelem

1622-ben Besztercén ezt a nem kívánt je lenséget e l í té l te, mivel —

mint mondotta — a t ízezret meghaladó jobbágyság, noha ezen

országban laknak, s annak minden hasznát úgy veszik, mint bárki

más, „mindazonálta l sem adót, sem dézsmát nem adnak, hadba nem

mennek, akármi szedés, terü legyen a székelységen", s mindenf éle

terhet csak a „kevés lófő, veres darabont, szabad székely supportá l" .

Olyan nagyarányú társadalmi fo lyamat zaj lot t , amely a te l jes régi

székely társadalmi szerkezet e l tűnését vet ítet te e lőre, h iszen Bethlen

Gábor szerint „szegény Bocskai fejedelem idejétő l fogva is közel

hatezer székely löt t jobbággyá". Mi több: az el jobbágyosodás a lófő

rendet, i l le tve annak szegényebb rétegét is fenyegette.

Az összeírt ló főcsaládok száma 4131 vol t 1614 -ben. Ezeknek csak

egy része — fe l tehetőleg a többsége — volt a régi (1562 előt t i )

ló főcsaládok leszármazott ja, mert sokukat a gyalogok vagy éppen a

fe jedelmi jobbágyok közül egyéni oklevél le l emeltek a fe jedelmek a

lófő rend közé. Anyagi helyzetük is különböző vol t , bár jogi lag a

k ivál tságosak közé tartoztak, a többség maga művelte fö ld jét , eset leg

egy-két zsel lérre l vagy szolgával. De kötelességük vol t katonáskodni

saját fe lszereléssel, saját köl tségükön, ezért nemcsak a nemesek,

pr imorok, de amint a többször idézett fe jedelmi e lőter jesztés is k i tért

rá: a jobbágyságból k ivál tot t ló fők is „e lh i tegetnek, megmutogatván

nekik, mely könnyen élhetnek a jobbágyságuk neve alat t" . ( . . . )

Bethlen Gábor az igazságosabb közteherviselésért

Bethlen Gábor a közterhek hordozásában igazságosabb rendszert

kívánt teremteni, bár a rendi társadalom körülményei között a nemesi

e lő jogok miat t csak óvatosan lehetet t ehhez a szociá l is kérdéshez

hozzányúlni . Bethlen Gábort ta lán Mátyás kirá ly példája is bátorítot ta

ez i rányú törekvéseiben.

A nemesi e lő jogok közül az adómentesség az egyik a lapjog vol t ,

amelyet a magya r nemesség a végsőkig védelmezett . Ezt tet te a

székely pr imorság, nemesség is. Az adómentességet azért lehetet t

megvédeni, mert helyet te a nemesnek saját köl tségén hadi

szolgálatot kel let t te l jesítenie. Ezt az egyébként vi lágos helyzetet

nagymértékben bonyolítot ta az, hogy a nemesség a jobbágyainak is

lehetőleg adómentességet kívánt volna, i l le tve minél kevesebb

közterhet azért , hogy az adóf izetés a jobbágy anyagi helyzetét ne

rontsa. A székely társadalomtörténet egyik, még al ig tanulmányozott

kérdése a nemes- jobbágy viszony, amely számos sajátosságot mutat .

Láttuk, hogy a Székelyfö ldön a jobbágyrendszer több úton alakult k i :

magából a székely társadalomból jöt t lé tre a fö ldönlakók rétege, az

„ősjobbágyság", ugyani lyen képződmény vol t a „ fe jekötöt t"

jobbágyság, amely „önként" vál la l t jobbágyi vagy zsel lér i szolgálatot .

Egy másik kategóriát az „adományos" jobbágyság képezett , amelyet a

fe jedelmek a „ jus regium" szerint b izonyos érdemekért adományoztak

hűséges alat tvaló iknak. Ez a kategória a t ip ikus úrbériség fogalmát

mindenben kimerítet te. Emlékezzünk arra, hogy János Zsigmond az

egész gyalogrendet, amely akkor a székely társadalom nagy részét,

mintegy kétharmadát tehette k i , fe jedelmi jobbágynak minősítet te. A

jobbágyok egy részét aztán fe lszabadítot ta Báthor y Zsigmond, Mihai

vajda s főként Bocskai. A tehetősebb jobbágycsaládokból a fe jedelmi

korban hozták létre az új katonai rendet: a darabontságot. Mindennek

el lenére 1614 -ben a székely társadalom több mint 40 százaléka

jobbágy és zsel lér vol t .

Bethlen Gábor a lat t ez a nagy létszámú jobbágy - és zsel lérréteg a

székelyfö ld i fö ldesurak szolgálatában ál l t . De az ál lamnak adót nem

f izetet t , így a közterhek vise lése nagyrészt az amúgy is

megfogyatkozott szabad székelységre hárul t . Ezen akart vál toztatn i

Bethlen Gábor egy igazságosabb közteherviselés bevezetésével.

Ezért kér i a nemeseket, hogy vál tsák be az uralkodása kezdetén tett

ígéretüket, miszerint a töröknek f izetendő adóhoz jobbágyaik is hozzá

fognak járuln i . „Kövessék az igazságot, s ha már nagy része a

hadakozó népnek közöttök jobbágyságra adta magát (…) mindenféle

jobbágyok rótassanak kapu számra ő köztök is." Ez el len nem szólhat

senki semmit , mert „a békességben való csendes nyugodalom nekik

is csak olyan jó és hasznos, mint minékünk". Vagyis — szer inte — a

töröknek járó adó ki f izetése — a nyugalom érdekében — mindenkinek

érdeke.

Ugyanakkor Bethlen arra kötelezte a nemeseket, hogy azokna k a

jobbágyoknak, akik adósság miat t kötöt ték el magukat jobbágynak,

tegyék lehetővé az önmegváltást , amiből kettős jó származik: több

lesz a fegyveres, s ezután senki sem lesz olyan könnyen jobbággyá,

mint eddig.

Bethlen társadalompol i t ikája vi lágos, cél i rányos, s az adott

társadalmi rendszerben igazságos vol t . Végül ezzel s ikerül t

megál l í tania a székely szabadok el jobbágyosodását. De látnunk kel l

az érem másik o ldalát is: azt , hogy az ő uralma alat t fe l lendülő

gazdálkodáshoz a fö ldesurakká vál t nemeseknek munkaerőre vol t

szükségük, ezért a fe lszabadítot t székelyek helyét idegenekkel

tö l töt ték be. Valóban, az 1614 -es összeírásban nem kevés olyan

jobbágyot ta lá lunk, aki t Moldovánnak, Oláhnak neveztek (ezeknél

sokszor fe l tüntet ik, hogy havaselvi , moldvai) . Ők et rendszerint vagy a

zsel lérek, vagy a jövevények közé sorol ták be az összeírók, s számos

Oláh nevű zsel lérnél o lvassuk: Fogaras vidéki , Fogaras fö ld i , sőt , azt

is, hogy karánsebesi és így tovább.

Világos tehát, hogy a román jobbágyok székelyfö ld i betelep ülése

vagy te lepítése is e lkezdődött ekkor. Ez a fo lyamat a 18. században

fe lerősödött.

I . Rákóczi György és a székely jog

Bethlen Gábornak nem volt gyermeke, halá la után második fe lesége,

Brandenburgi Katal in (1629—1630) és testvéröccse, Bethlen István

gyakorol ta átmenet i leg a fe jedelmi hatalmat, de már 1630 -ban

Rákóczi Györgyöt választot ták a rendek Erdély fe jedelmévé.

I . Rákóczi Györgyöt régi kapcsolat fűzte Bethlen Gáborhoz. Amikor

1616-ban a bécsi udvar Bethlent szeret te volna megbuktatni , Rákóczi

értesítet te őt a készülő támadásról , aztán a pol i t ika terén is

együttműködött Bethlennel. Fejedelemsége alat t fo lytat ta Bethlen

Gábor e l járását mind a gazdaság, mind a pol i t ika és a kul túra terén,

utóbbiban fe lü l is múlta nagynevű elődjét. Tovább erősítet te a

fe jedelem hatalmát is, a legfőbb kérdésekben maga döntöt t, a rendek

aztán jóváhagyták azt . A székelységgel is igyekezett jó kapcsolatot

ápolni .

Már uralkodása kezdetén kérték a székelyek I . Rákóczi György

fe jedelemtől „régi szabadságuk" visszaál l í tását . Amint k iderül t , a „ jus

regium", a k irá lyi jog visszavonását szeret ték volna elérni .

Emlékeztetőül : a k irá ly i jogot az 1562 -es fe lkelést követően

ter jesztet ték k i a Székelyfö ldre. Visszavonását Mikó Ferenc, Csík - ,

Gyergyó - és Kászonszék főkapitánya s Tholda lagi Mihály, Marosszék

főkapitánya kérte, majd az aranyosszéki lustra a lkalmából a „székely

urak egyeteme nevében" ter jesztettek elő fo lyamodványt. Rákóczi

1636-ban Szamosújvárt k iá l l í tot t k ivál tságlevelében, bízva a

székelység iránta való hűségében, te l je sítet te kérésüket. Íme az erre

vonatkozó rész: „Mind ezeknek tekintetéből, és ál ta lok óhajtot t

bőkezűségünknek nyi lvános és örökös bizonyságául, a székely urak

fennérintett egyetemének s mind két nemen levő összes

maradékainknak ál landó kivál tságlevelünk a lakjában kegyelmesen oly

szabadságot és mentességi e lő jogot adunk, engedünk, a jándékozunk

és adományozunk: hogy ezentúl soha a mondott székely urak között

bár minő mag nélkül e lhal taknak magszakadási k ih irdetése ne

tétethessék és véghez ne vi tethessék; sőt azon magszakadtaknak

javaira nézve sem valamely béigtatás vagy f iscusunk és

következőink, Erdély törvényes fe jedelmei részére fogla lás ne

lehessen és ne tétessék; hanem azon magszakadottak javai

nemzetségök mindkét ágoni egyéneire szál l janak és maradjanak ,

megtartatván azonban ős szokásaik és gyakorlatuk. A minthogy a

székely urak fenki je lö l t egésze egyetemének s mind két ágoni

utódainak és maradékainak adjuk, a jándékozzuk, engedélyezzük és

adományozzuk, s je len adománylevelünket nekik örökös kivál tság

gyanánt engedményezzük úgy összesen mindnyájoknál és

valamennyieknél, mint külön -külön minden székely székekben

megtartandót. Valamint je len kivál tsági adománylevelünket

Marosszékben létező és lakó összes hű székely urainknak örökös

kivál tság alakjában kiadandónak vél tük. Jelen levelünk ereje és

tanusítása szerént. Kelt Szamos -Újvár várunkban, januarius hava

harmincadik napján, az Úr ezer hatszáz harminchatodik

esztendejében."

Nem kevesebbről van szó a fenti fe jedelmi okmányban, mint a

legalapvetőbb székely szabadságjog visszaál l í tásáról : a

Székelyfö ldön „k irá lyi jog alapján fogla lás ne lehessen és ne

tétessék". A „székelység egyeteme" ki fe jezés is b iztató lehetet t a

maga korában, mert a székelységet egységes közösségként, saját

jogkörében tüntet i fe l . Ebben a fe jedelem székely pol i t ikájának

alapvonását kel l látnunk.

Természetesen, Rákóczi György elvárta a katonai szolgálat s más

kötelezettségek pontos te l jesítését: „A legjobb reménnyel vagyunk,

hogy a mondott székely urak valamennyien, mind önnön ősi harcias

vi tézségök dicsérete, mind a mi i rántoki készséges bőkezűségünk

ál ta l hálásan ösztönöztetve, minden mi vetélytársaink és kedves

hazánk el lenségeivel szemben az erény, vi tézség, k i tűnő hi t és

sértet len hűség minden kötelességeinek kész szívvel te l jesítésére

vetélkedve fognak összeseregleni , és hozzánk s következőinkhez,

Erdély törvényes fe jedelméhez mindég legnagyobb ál lhatatossággal

és hűséggel ragaszkodandnak."

Az elszegényedett katonarendűek letelepítése

Tudomásunk szerint a kutatás eddig nem f igyel t fe l I . Rákóczi

Györgynek egy rendkívül fontos intézkedésére, arra, hogy a

nincstelen székely katonai családokat lete lepítet te. Való színű, hogy

Bocskai István hajdúte lepítő pol i t ikájából indult k i .

A telepítésre azért kel let t sort keríteni , mert a népszaporulat és az

elszegényedés következtében a fa lvakban je lentős számú székely

maradt házhely és nyí l fö ld nélkül . Számukra csak két lehetőség ál l t

fenn: vagy házhelyet és fö ldet kapnak valahol, vagy e lköt ik magukat

jobbággyá. Tudjuk, hogy az utóbbit mind Bethlen Gábor, mind I.

Rákóczi György el lenezte: mindketten nagyszámú jobbágyot vál tot tak

vissza a fö ldesuraktól , s Rákóczi emel let t — amint a következőkben

látn i fogjuk — fö ldet is adatot t ( ! ) a nincstelen katonáknak.

Rendkívül érdekes vol t az e l járása is: b izot tságokat küldöt t k i azokba

a te lepülésekbe, ahol valamennyi szabad fö ld á l l t rendelkezésre, s ot t

az i l le tő b izot tság előt t a fa lugyűlésen megál lapodást kel let t köt ni a

fa luközösség s a lete lepítendő családok között a jut tatandó fö ldről s

a betelepülők jogairó l — rendkívül pontos fe l téte lek mel let t .

Mivel I . Rákóczi György székely pol i t ikájának új , eddig nem ismert

vonásáról van szó, idézzük a jegyzőkönyv megfele lő r észét:

„Udvarfa lván fa lusbíró veres drabant Szász András házához e végre,

mind mostani kegyelmes urunkra panasz menvén, hogy sok hadviselő

emberek nevekettenek sok hel lyeken, azért a hun vadnak szabad

hel lyek, k irá lyi fö ldek, hel lyet nem akarnak nekik adni ,

szükségesképpen jobbágyságra kel l magakat adni, ha ő nagysága

meg nem orvasalya; azért mindenfelé commissiót bocsátván ki ő

nagysága, hogy valahun fa lu fö lde vagy ki rá ly i fö ld ta lá l tat ik,

hadviselő emberek lesznek, ot t i l lendő árán hely adassék nekiek,

mert ha többé panasz jű reám, fe jedelmi hütemre mondam, hogy az

bírókban vagy esküttekben akasztatak fe l .

Azért mük is engedelmesek lévén az ő nagysága méltóságos

parancsalat tyának, mivel kösztünk is lévén hét becsül letes emberek,

hadviselő, azért a lkuvának mi előttünk fogott közbírák előt t , hogy az

öt inek benvaló ü lés ház hel lye nincsen, azért adának mü előt tünk (…)

háram háram magyar for intokért benvaló ü lés ház helyet nyí l

vál tságával együtt , nyí lvál tság pedig egy egy for int , (egy pecsi)nye (a

másolat szerint ; az eredet iben részben olvashatat lan), egy fazék

étek; a más ket tőnek is hasonlóképpen; i l lyen formában, hogy ha

magszakadat lan (magvaszakadás esetén) maradnak, ezen fa luba

szabad székel lyekre visszamaradgyan; ha pedig valamel lyik e l akarná

adni, a fa lu t tartozzék megkínáln i vél le, úgy athassa másnak, hogy ha

a fa lu meg nem váltaná, aszt is úgy, hogy rendünkön való

embereknek adgyák, más külemben meg nem engedgyük, fe l lyebb

pedig ne athassa az mint a fa lu adta; az ra lyta való épületet , k ivel

alkuhatnak , úgy adgyák el .

Az fö ldek fe lő l tőnek i l lyen condit iót , hogy ezen őss emberek sok

ganéjozással csinál ták fö ld jeket, két két hold fö ldet fognak (fogtak)

meg fogott fö ldeknek, a többit k ibocsátták mind oszlássban, i l lyen

formán, hogy ezen uly emberek is az mel lyiket szeret i k az ö nekik

jutot t fö ldekből, ők is szintén úgy fogatt fö ldeknek tarthassák mint

mü, ha valaha az határt fe lráznák is; ezt hozzá tévén, mivel vadnak

i r tásink is, k i t csinál tunk sok munkánkkal szántó fö ldet vagy széna

rétet , ezeket, oszlássra nem bocsátot t uk, hanem ő kigyelmek is, ha

nem restel l ik , a fa lu fö ldéből szabadasan ir thassanak, a legyen

örökes fö ldek mint mü nekünk."

A fejedelmi parancs határozott vol t , s végrehajtásának elmaradása a

legsúlyosabb büntetést vonhatta maga után: „valahol fa lu fö lde vagy

kirá ly i fö ld ta lá l tat ik" , i l lendő áron adják el rászoruló hadf iaknak. Az

egyezség a fa lu képviselő i és az i l le tő betelepülők között bírák előt t

jö t t lé tre. A jegyzőkönyvből az is k i tűnik, hogy kor látozott tu la jdonjog

i l le t te meg az új fa lutagokat, de a zt is lehetővé tették, hogy a fa lu

erdejéből „szabadon ir thassanak", és az legyen örökölhető családi

tu la jdon. I lyenformán Udvarfa lván három szegény nemes és négy

darabont rendű székely jutot t házhelyhez és fö ldhöz. Való színűleg

Udvarfa lva sem volt egyedi eset. Ezt természetesen a későbbi

kutatások bizonyíthat ják vagy cáfolhat ják.

Akárcsak Bethlen Gábornak, I . Rákóczi Györgynek is sok katonára

vol t szüksége, ezért is vet te védelmébe a székely katonai rendeket.

1635-ben ál ta lános katonai összeírást rendelt e l . Ezeket több helyen

tartot ták a fe jedelem részvétele mellet t , s az ot t begyűjtöt t adatok a

katonai rendek megerősödését, i l le tve a jobbágyság arányának

je lentős visszaesését mutat ják. A székely fö ldesurak emiat t,

valószínű, neheztel tek I . Rákóczi Györg yre, h iszen csak azon

jobbágyokat tarthat ták meg, akik 1614 előt t „önként" vál la l tak

jobbágyi szolgálatot .

I . Rákóczi György hadakozásában a székelység nagy erőkkel vet t

részt , ami vál la l t kötelezettsége, s azért kerülhetet t erre sor, mert

Erdély gazdasági lag is megerősödött .

Összegzésül: Bethlen Gábor és I . Rákóczi György pol i t ikája nyomán a

székely társadalom belső válsága megoldódott , az ú j rendi

szerkezete megerősödött : ez a nemesi, a lófő i s a gyalog puskás rend

létszámában s anyagi helyzetében is megn yi lvánult . A két nagy

fe jedelem pol i t ikája ugyan nem szüntethet te meg a feudal izmusra

je l lemző újabb keletű társadalmi képződményeket (nemes - jobbágy),

de megakadályozta azt , hogy az egész korábbi gyalogrend, a székely

nép az átalakulás áldozatává vál jon. A szabad székely népesség

megőrizte többségét, ez döntöt te e l meghatározó módon a

Székelyfö ld magyar je l legének fennmaradását.

A fejedelmi korszak székely öröksége

Az előző fe jezetekben röviden szóltunk az Erdélyi Fejedelemség

korának székelyfö ld i pol i t ika i történetéről , miközben igyekeztünk

utaln i Erdély á l ta lános helyzetére is. Említet tük, hogy Bethlen Gábor

és I . Rákóczi Görgy korát , sőt , egyesek Apaf i Mihály idejét is gyakran

nevezték Erdély aranykorának, amikor a gazdaság fe l lendült , s

vi rágzásnak indu lt a kul túra.

Önként adódik a kérdés, hogy vajon ebből mi jutot t a Székelyfö ldnek,

beszélhetünk -e i t t is korszerűsödésről , haladásról , valamifé le

„aranykorról" . Kérdésünk, hogy a társadalom radikális áta lakulása

együtt járt -e azzal, amit fe j lődésnek szoktu nk nevezni. A

következőkben ezekre próbálunk röviden válaszoln i .

Erdély társadalma a 17. század utolsó évt izedeiben, az önál ló

Fejedelemség megszűnésének idején megosztot t vol t : je len volt

benne a Közép -Európára je l lemző nemes - jobbágy képlet , másrészt

te le volt sajátosságokkal, különösen a székely és a szász társadalom

je l legzetességei következtében. A vármegyékben t ip ikus feudál is

szerkezet a lakul t k i már a 14—15. században. I t t a társadalom

csúcsán a nemesség, e lsősorban a nagybir tokos főnemesség

helyezkedett e l , a lakosság nagy többségét viszont a jobbágyság -

zsel lérség alkot ta. A székely székekben viszont a feudal izmus

későbbi képződmény vol t , s k ia lakulása a fe jedelemség korában,

főként 1562 után gyorsul t fe l . I t t a társadalom többségét a szabad

rendű székelység alkot ta, a nemességét a pr imorok rendje s a

köznemességhez hasonló lófő rend tet te k i . Ugyanakkor a Székelyfö ld

lakosságának több mint egyharmada jobbágyi -zsel lér i függőségben

él t .

A szászok társadalma lényeges különbséget mutat mind a vármegyék,

mind a székely székek társadalmától : a többség megőrizte szabad

paraszt i státusát, de igen je lentős vol t a városi népesség aránya is.

Nemessége már régen el tűnt , s helyét és szerepét a városi polgárság

(patríc iusok) fogla l ta e l , i l le tve vet te át . I t t a jo bbágyrendszer még

kevésbé ter jedt e l , mint a Székelyfö ldön.

A Part iumban, amely az önál ló Fejedelemség korában vál takozó

terület i megosztásban Erdélyhez tartozott , a rendiség és feudal izmus

t ip ikus formája alakult k i már a Magyar Kirá lyság idején. Gazdag v olt

a nemessége, ezért fontos szerephez jutott Erdély helyzetének

alakításában.

Végül emlékeztetünk arra, hogy a reformáció következtében

átalakultak Erdély s a Székelyfö ld val lási viszonyai is. A magyarság

és székelység nagyobb része protestáns lett (refo rmátus vagy

unitár ius), a szászok megalakították saját evangél ikus egyházukat, a

románok viszont megőrizték görögkelet i , ortodox val lásukat.

Erdélyben a jobbágyoknak nem kel let t fe l tét lenül követniük fö ldesuruk

hi tét . A r i tka k ivételek közé sorol juk Brassó vidékének csángómagyar

jobbágyságát, amelyet a lutheránus val lás követésére bír tak rá.

Ezután vizsgál juk meg a fe jedelmi korszak székely örökségét.

A székely társadalom szerkezetének vál tozásai

Bár a modern népszámlálások ideje még távol vol t , b izonyos ka tonai

és jobbágyi összeírások adatai a lapján nem reménytelen a népesség

hozzávetőleges számának meghatározására vál la lkozni. Erre annál

inkább szüksége van a történetírásnak, mivel — amint lát tuk —

Erdély mind a 15 éves, mind a 30 éves háborúban részt vet t , sőt,

nem r i tkán háborúk színtere vol t , s a nagy járványok sem kerül ték e l ,

tehát nagy emberveszteséggel kel l számolni a Székelyfö ldön azért is,

mert az erdélyi haderő nagyrészt székelyekből á l l t .

A székelység létszámának alakulásával utóbb Tüdős S. Kinga

fogla lkozott behatóbban. Szerinte a Székelyfö ld népessége a 17.

század utolsó fe lében mintegy 100 000 főt számlál t . Ezt az adatot

e l fogadva megál lapítható, hogy a 15. század közepéhez mérten a

Székelyfö ld lakossága megkétszereződött .

A székelység szaporodása közvetve ki tűnik abból a beadványból is,

amelyet I . Rákóczi György fe jedelemhez 1632 -ben nyújtot tak be,

eszerint „sok hadviselő emberek nevekedtenek sok helyeken". Vagyis

igazolódik az, hogy Bethlen Gábor és I . Rákóczi György uralma alat t

Erdély s benne a székelység helyzete jobbra fordul t , amit a népesség

számának gyarapodása is b izonyít . De ezzel egy időben megváltozott

a régi székely társadalom képe is.

A jobbágyrendszer behatolása a Székelyfö ldre, s erőtel jes ter jedése

az 1562-es fe lkelés után je len tős mértékben átalakította a társadalom

összetételét. Ezután a régi székely társadalmi rendeknek együtt

kel let t é ln iük s munkálkodniuk az újakkal mind fa lun, mind városon.

Emlékezzünk arra, hogy a megtelepedés idején a székely

társadalomban három rend alakult k i : az e lőkelőké (pr imorok), a

lófőké és a gyalogoké. Az önál ló Erdélyi Fejedelemség korában

azonban olyan új társadalmi rétegek is k ia lakul tak, amelyek korábban

csak a vármegyében vol tak je l lemzőek, de sajátos székely

képződmények is megjelentek.

A 17 . században a Székelyfö ldön a következő rendeket és rétegeket

jegyezték fe l az összeírások: 1. főnemesek; 2. b ir tokos köznemesek;

3. armal isták és egyházi nemesek; 4. városi nemesek; 5. bebíró

nemesek; 6. lófők; 7. darabantok; 8. l ibert inusok vagy szabadok ; 9.

jobbágyok; 10. zsel lérek; 11. jövevények.

A felsorolásból k i tűnik, hogy mi lyen nagymértékben átalakult a

hajdani három rendű székely társadalom képe. ( . . . )

Több szempontból a legérdekesebb vál tozás az vol t , hogy az ősi

pr imori rend fokozatosan átalaku lt nemesi renddé, amely maga is

a lrendekre bomlott. A főnemesek és köznemesek rendje jobbágytartó

fö ldbir tokos társadalmi réteggé vál t . Az armal isták új rendjét a

fe jedelmek rendszerint oklevél -adományozással hozták létre,

akárcsak azt a nemességet, amely a rend szegény rétegét a lkot ta.

Ál ta lában az armal ista és egyházi nemesi családoknak is szolgál t

egy-két jobbágy, zsel lér, gazdasági szolga. A bebíró, tehát nem a

Székelyfö ldön lakó, de ot t b ir tokot szerzet t nemesi réteg mind

nagyobb befolyásra tet t szert , mivel rendszerint házasságok ál ta l

székely rokonsági rendszerekben is betagolódott . A nemesi rend

kivál tságos társadalmi kategória vol t , amelynek katonai szolgálatot

kel let t te l jesítenie, ha a fe jedelem igényt tartot t rá.

A 16—17. században a régi ló fő i rend fe lsőbb rétege már nemessé

vál t , ami apasztot ta számukat, de a fe jedelmek a gyalogrendből

oklevél adományozásával nemcsak el lensúlyozták a veszteséget,

hanem még növelték is számukat. A lófő i oklevelet rendszerint k i tűnő

hadi szolgálat ta l , v i tézi tet te l lehetet t k iérdemelni . A darabantok

rendje ú j képződmény vol t , amelyet a fe jedelmi jobbágyok

fe lszabadításával hoztak létre. Ez az új , korszerűbben fe lszerel t , s

jobban kiképzett katonai réteg fogla l ta e l a korábbi gyalogrend helyét

a székely hadban.

A l ibert inusok rendje is az 1562 -ben jobbággyá nyi lvánítot t székelyek

fe lszabadításával a lakul t k i , s a tu la jdonképpeni fö ldművelő -

ál lat tenyésztő szabad székelységet képezte. Helyzete mindinkább

hasonlítot t a vármegyei s szászföld i szabad parasztokéhoz. A

jobbágyság és a zsel lérség a korábbi gyalogrendből, valamint a

betelepülőkből gyarapítot ta sorai t , s nagy létszámú társadalmi

kategóriává duzzadt fe l .

A népességnek több mint 9/10 -e fa lun él t , ami e léggé megindokol ja,

hogy át tekintsük a fa lurendszerben be következett vál tozásokat.

A falurendszer változásai

A székelyfö ld i fa luhálózatnak a fe jedelmi korban lényegesen más vol t

a szerkezete, mint korábban.

Amint azt a székelyfö ld i te lepüléshálózat k ia lakulásáról szóló

fe jezetben fe lvázoltuk, a 15. század végére már létre jöt t a

székelyfö ld i fa lurendszer. A Bethlen Gábor és I . Rákóczi György

idején készült katonai és jobbágyi összeírás adatai szerint a

te lepülések száma keveset vál tozot t . A 15. század végén 391, a 17.

század ele jén pedig 388 vol t . A különbség lényegtelen, ú j fa lvak nem

keletkeztek, s je lentős számban valószínűleg nem is tűntek el .

Megál lapítható tehát, hogy a háborúskodások, a török és tatár

betörések során a székely fa luhálózatot nem érte o lyan nagy

pusztulás, mint az erdély i vármegyékbel i t , külön ösen a nagyobb

fo lyók mentén. Előrebocsát juk, hogy a Székelyfö ldön nem tűntek el a

fa lvak sem I I . Rákóczi György, sem Kemény János uralma idején,

amikor pedig Erdély más vidékein (a szász székek kivételével)

tömeges vol t a pusztulásuk. Viszont sokat vál toz ott a fa lvak

nagyságrendje s társadalmi összetétele; a Székelyfö ld népességének

(valószínű) megkétszereződéséből következően a fa lvak

népességének ugyani lyen arányú növekedésével számolhatunk. ( . . . )

Ebben a székely népesség születési többlete vol t az a lapv ető

tényező, bár a betelepedés is hozzájárul t a növekedéshez. Amint már

uta l tunk rá, ez utóbbi fo lyamat jó l nyomon követhető a forrásokban. A

betelepültek között sok a román elem, de ez a fo lyamat nem öl töt t

o lyan méreteket, hogy a Székelyfö ld magyar etn ik ai je l legét

lényegesen befolyásolta volna. A nem magyarok betelepedése és

te lepítése ugyan ezután fokozódott , de ezzel később fogla lkozunk.

A 16—17. században a fa lvak társadalma átalakult : benne számos

kisnemest, nagyszámú l ibert inust (szabad székelyt) , darabant rendűt,

jobbágyot és zse l lért jegyeztek fel az összeírók. Az érte lmiségi

fogla lkozásokat a papok, a szaporodó számú tanítók, diákok, h ivatal t

viselő nemesek, magasabb fokozatú katonai vezetők je lentet ték.

Következtetésképpen új fa lut ípus jöt t lé tr e. Míg a középkori fa lut

nagyrészt ugyanazon három rendű székelység népesítette be, addig a

16—17. században már ez az archaikus rendi fa lut ípus r i tka let t , csak

a k isebb, fö ldesúr nélkül i te lepülések őr izhették meg „szabad fa lu"

je l legüket. Azok a fa lvak viszont, amelyekben létre jöt t a nagybir tok és

nagygazdaság, k isebb vagy nagyobb mértékben el jobbágyosodtak.

Példaként, íme, két különböző t ípusú miklósvárszéki (Erdővidék) fa lu

társadalma:

Sepsibacon társadalmi rendjei 1614 -ben: nemes 0, lófő 6, gyalog 35,

szabad székely 25, összesen 66 család.

Barót társadalma 1614 -ben: nemes 5, lófő 16, gyalog 27, szabad

székely 40, jobbágy 51, zsel lér 3, összesen 142 család.

Vagyis Sepsibacon t ip ikus rendi szabad fa lu maradt, Barót viszont

vegyes te lepüléssé alakult át , ahol a 83 szabad rendű család mel lett

már 54 jobbágy - és zsel lércsalád él t . Kir ívóbb eset az orbaiszéki

Zágon, amelyben 39 szabad rendű családot és 173 jobbágy - és

zsel lércsaládot ta lá l tak az összeírók. Tehát i t t a nem szabadok már a

népesség többségét tet ték k i . És az i lyen vegyes társadalmú fa lut ípus

már a 17. században ál ta lánossá vál t . Ez kihatot t a fa lu é letére,

é letmódjára is.

Milyen vál tozásokat okozott a székely fa lu é letében a jobbágyság

meghonosodása?

Elsősorban azt , hogy a fa lu határán osztozniuk kel let t a különböző

társadalmi csoportoknak, s a határhasználat rendjét is ú jra kel let t

szabályozni a belső béke érdekében. Mint ismeretes, ezt a

szabályozást a fa lutörvények rögzítet ték, amelyeknek betartása a

fa luközösség vezetőinek a fe ladata vol t .

Közismert , hogy a székely fa lutörvények fe l tárásában Imreh István

kutatásai k iemelkedő eredményeket hoztak, ezért nem tart juk

szükségesnek részletes ismertetésüket.

Szeretnénk azonban konkrét példán bemutatni azt , hogy a

fa luközösség hogyan oldot ta meg saját törvényei szerint a szaporodó

szabad székelyek, valamint a betelepülő szegény szabadok s

jobbágyok házhely - és termőföld - igényét. Emlékezzünk arra, hogy a

marosszéki Udvarfa lván a szabad székelyek és darabontok gyűlése

egy kiküldöt t bíróság előt t öt hadvis elő szegény rendű székelynek

házhelyet adott három for intért és nyí l fö ldhöz való jogot egy for intért ,

azzal a k ikötéssel, hogy amennyiben magva szakad valamelyik

családnak, akkor a fö ldet csak a fa lunak vagy saját renden levő

embernek adhassák el . Ugyanakkor Borsos Tamás és Petki Erzsébet

kérésére két -két jobbágyuknak a fa lu fö ld jéből részt jut tat tak, de

fe l téte lként k ikötöt ték, hogy ha ő „k igyelme jobbágyai ezen fa luval

való egyességet nem ál laná(k) ( . . . ) , a fa lu mint maga fö ldét

visszavehesse, a jobbágyok pedig ér jék meg az ura (uruk?) fö ldével" .

Világos tehát, hogy a fa lu fö ld jéből egyszerre k i lenc új gazdának

kel let t fö ldet adni, s emiat t kevesebb jutot t a fa luközösség régebbi

tagja inak, de a föld és a jogok újraosztását pontosan elvégezte a

fa lu. ( . . . )

A székely gazdálkodás jel lemzői

A Székelyfö ldön a fö ldtu la jdon már a kezdetektől sajátos formát

ö l töt t : a családi ház és belső te lek minden család magántula jdonát

képezte. A fa luhatárt viszont ket tős tu la jdonforma je l lemezte: a

székely örökségként nyi lván ítot t b ir tok családi magántula jdont

képezett , a fa lu közös bir tokát viszont nyí lhúzással a fa lugyűlés

időnként ú jraosztot ta, de a fö ldet mindig egyénenként művelték meg.

A közös tu la jdonú erdőt és legelőt viszont a fa lu lakói szabadon

használhat ták — a szokások normái szerint .

Az idő múlásával a szántók és kaszálók mind nagyobb része kerül t

magántula jdonba, s egyre kevesebb maradt a fa luközösségnek,

amelyet ú jra lehetet t osztani . Ez ugyanakkor a fö ldművelés

(növénytermesztés) fontosságának növekedésére i s utal , de a 16—

17. században az ál lat tenyésztés még mindig legalább olyan

mértékben járul t hozzá a népesség el tartásához, mint a fö ldművelés.

A határhasználatot — függet lenül at tó l , hogy a fö ld magán - vagy

köztula jdont képezett — szokásjog szabályozta. A 17. században a

Székelyfö ldön ál talános vol t a kétfordulós rendszer: a fa luhatárt két

részre osztot ták, egyik évben egyik fe lét művelték meg, a következő

évben a másik fe lét . Az ugarnak hagyott határrészen a fa lu csordáit

legeltet ték, vagy a gazdák egyéni l eg legeltet tek ra j ta. Az ugarfö ld

megművelése nagy fe ladatot rót t a gazdákra, mert az ugarban

hagyott szántók ta la ját a legelő marhák tömörré gyúrták,

összetaposták.

Nem csoda, hogy a szántóekét rendszerint négy -hat ökör vagy más

igásál lat vonta, egyrészt az eke kezdet legessége, másrészt a

keményre „nyomatot t" ta la j miat t . Ezért nevezték ezt nyomásos

fö ldművelésnek is. A 16—17. században a legelter jedtebb termesztett

növények: a búza, rozs, árpa és zab. A terméseredményekre

je l lemző, hogy egy elvetet t búza - vagy rozsmag Csík - , Gyergyó - és

Kászonszéken még a 18. században is csak 2 —4,25 szemet termett .

Marosszék és Háromszék sík vidékein természetesen ennél

magasabb hozamokkal számolhatunk. Az viszont az egész

Székelyfö ldre ál ta lánosan je l lemző vol t , hogy a családok számára a

megtermelt gabona, fő leg a búza a legfőbb életfe l téte l t je lentet te.

Ezért a fa lutörvények nagy gonddal védték a „vetést" , a bevetett

határrészt , s a kártevőket szigorúan büntet ték.

A megélhetés másik, helyenként fő ágazata az ál lat tenyés ztés vol t ,

amelyet a k i ter jedt legelőterületek, valamint az ugartartásos

gazdálkodási mód is segítet t . Az akkori szarvasharmafaj tákról a l ig

maradt fenn emlékeztető forrás, de a későbbi adatokból

visszakövetkeztetve nem lehet kétséges, hogy a magyar erdélyi

szürkefaj ta vol t az uralkodó (ta lán kizárólagos). Ez a fa j ta megfele lt

az akkori fé lszi la j tartásmódnak, s igásál latként is k i tűnő vol t . (…)

Adataink szerint a csík i gazdának 1619 -ben át lagosan 2,85 ökre, 2,85

tehene, 2,25 paripája és igáslova, 4,1 sertés e és 6,6 juha vol t . Nem

érdektelen adat, hogy a 387 paripa 85 százaléka 378 lófő i rendhez

tartozó családé vol t , persze, nem vélet lenül, mert őket lovas katonai

szolgálatra kötelezték. Azonban nem mindegyik lófőnek vol t lova, és

ezekből á l l t össze a gyalogos lófők rendje.

Az ál lat i termékek nemcsak a család éle lmezését b iztosítot ták,

hanem a pénzszerzésben is fontos szerepük vol t .

Az ál latá l lomány megoszlása már a vagyoni rétegződésre is fényt vet .

Például a kézdiszéki Dálnokon Hadnagy Balázs köznemes bir tok os 18

ökröt , 13 tehenet és 4 lovat tartot t , miközben a 13 lófő rendű

gazdának 68 ökre ( fe jenként több mint 5), 28 tehene (2,1) és 18 lova

vol t ; i t t két lófőnél nem talá l tak az összeírók lovat .

Az említet t Hadnagy Balázs 8 jobbágyának 16 ökre, 10 tehene és 1

lova vol t , a két zsel lére semmilyen ál latot nem tartot t .

A fent i adatok szerint a székelység igen je lentős ál latá l lománnyal

rendelkezett , s az is k iderül , hogy a székelységben, amelynek

ál lat tenyésztésére az ökörtartás vol t je l lemző, többszázados múlt ja

van, az önkéntes ököradó szokása is errő l tanúskodik. A lovat fő leg

katonai célokra használták, de a fuvarozásban és a postai

szolgálatban is.

A 16—17. században — középkori örökléses fö ldekből (székely

örökség), valamint az adománybir tokokból — k ia lakultak a fö ldesúri

nagygazdaságok. Ezek a Székelyfö ldön csak viszonylagosan vol tak

nagyok, inkább a vármegyei középbir tok méreteinek fele l tek meg, de

je lentőségük a székelyfö ld i mezőgazdasági viszonyok terén igen nagy

vol t , áta lakítot ták egy -egy te lepülés vagy fa lucsoport agrár - és

társadalmi viszonyait .

Vegyük példaként az al tor ja i Apor család 17. századi gazdaságát,

amelyhez hozzátartoztak az alsócsernátoni, futásfalvi , ikafa lvi és

szárazpataki részbir tokok is. I t t összesen az Apor -bir tok szántóföld je i

1130 ho ldat tet tek k i , a rétek és kaszálók területe viszont ennél jóval

nagyobb ki ter jedésű vol t . Az Apor -gazdaság ál latá l lománya 29 ló, 78

ökör, 40 tehén, 51 t inó, 125 juh, 25 kecske, 119 disznó, 12 kas méh.

Az Aporoknak Torján 29 jobbágy s 2 zsel lér szolgál t . A z Aporoknak

emel let t Nagygalambfalván, Bögözben, Somlyón, Lázárfa lván és

Nyujtódon vol tak bir tokaik, s igen je lentős gazdaságokkal

rendelkeztek a vármegyékben is. De az Aporokat korántsem tart juk a

legnagyobb székelyfö ld i b ir tokosoknak és jobbágytartóknak.

Háromszéken Basa Péternek 8 fa luban 132 jobbágya vol t ; Mikes

Benedeknek 5 fa luban 94; Udvarhelyszéken Kornis Ferencnek 19

fa luban 252, Balássy Ferencnek 8 fa luban 180; Csík - , Gyergyó - és

Kászonszéken Béldi Kelemennek 10 helységben 104 jobbágyát ír ták

össze.

A saját művelésű fö ldesúri gazdaságokban je lentős agrártermelés

fo lyt . A gazdaságokat udvarbírák vezették. Érdekesnek tart juk Petki

János bir tokos utasítását csíkcsicsói udvarbírá jának, Farkas Máténak

1675-ben, amelyben arra f igyelmeztet te az udvarbírót , hogy gondja

legyen az udvartartásra, a kertekre, a vetést jó l készítse elő, a ta la jt

háromszor ( ! ) szántassa meg kel lő módon, boronáltasson, a ta la j

t rágyáztatását se mulassza el , mert azt az ot tani fö ldek megkívánják.

Figyel jen arra is, hogy a cséplésko r szem ne maradjon a szalmában,

s a pelyvában se menjen el . A gabonát a gabonaházban tárol tassa.

Forrásainkból az derül k i , hogy a nemesi közép - és nagygazdaságok

egy része el indult egyfaj ta racionál is gazdálkodás fe lé, amely aztán a

18. században ér e l egy magasabb szintet . A nemesi közép - és

nagybir tok k ia lakulása és gazdálkodása erőtel jesen módosítot ta az

eddigi fa lurendet, s bár tu la jdonképpen a nemesség nem tartozott a

fa luközösség (communitas) szerkezetébe, befolyása a fa lu é letében

egyre nagyobb let t .

A székely történelem alakítása szempont jából azonban az vol t a

legfontosabb, hogy a fa lurendszer eredményesen működött , s ez

képes vol t e l lensúlyozni a háborúk s idegen betörések okozta

veszteségeket. Bár a feudal izmus behatolása lényegesen módosítot ta

a székely fa lu társadalmi szerkezetét, de ez a székelymentő fe jedelmi

pol i t ika következtében nem változtathat ta meg a Székelyfö ld etn ikai

képét.

A városok erősödése

Közismert , hogy a Székelyfö ld városodása elmaradt a Kirá ly - fö ldhöz

vagy az erdélyi vármegyékhez viszonyítva, de a mezővárosi rangot

e lérő te lepülések — Székelyvásárhely (Marosvásárhely),

Kézdivásárhely, Székelykeresztúr, Sepsiszentgyörgy, Nyárádszereda,

Felvinc — fontos gazdasági és közigazgatási szerepet tö l töt tek be

már a középkorban. Azonban önigazgatási jogukat az i l le tő székkel

szemben csak részben tudták kivívni , s ha megszerezték, akkor is

nehezen tarthat ták meg.

A fejedelmi korban Izabel la k irá lyné mentesítette a székely

mezővárosokat az adókötelezettség aló l — a törököknek járó adó

kivéte lével. Csíkszeredának kivál tságlevelet adott . Az 1559 -es

gyulafehérvári országgyűlés nagyot lendítet t ra j tuk a te l jes

önkormányzat fe lé azzal, hogy kivonta őket a hatásköréből, bár ennek

a városok csak nehezen tudtak érvényt szerezni, ezért a székek

igazga tása aló l i k iválásukat fe jedelmi rendelkezésekkel többször is

meg kel let t erősíteni . Az adózást is többször ú jraszabályozták, s

valamilyen formában vagy a fe jedelmi udvarnak, vagy a haderő

fenntartására adóztak, i l le tve továbbra is f izet ték a törökadót. 16 09-

tő l a városok többségére egy összegben meghatározott adót rót tak k i .

Marosvásárhely az önál lósodás út ján a fe jedelmi korban tovább

lépett. János Zsigmond 1560 -ban kivonta a várost más bíráskodási

fórumok aló l — az egyházi perek kivételével — , s a szabad kirá lyi

városok bíráskodásai jogával ruházta fe l . Bethlen Gábortó l szabad

kirá ly i rangot kapott 1616 -ban. Kézdivásárhelynek Báthory Gábor

adott k ivál tságlevelet , Bethlen Gábor 1625 -ben kivet te Háromszék

joghatósága aló l Sepsiszentgyörgyöt és I l lyefa lvát , valamint Berecket

újabb mezővárosokkal együtt , Székelyudvarhely pr ivi légiumait s a

székkel szembeni önál lóságát Báthory Gábor, Bethlen Gábor s I .

Rákóczi György is megerősítet te, Csíkszeredának Izabel la k irá lyné

adott k ivál tságlevelet 1558 -ban, János Zsigmond pedig k ivet te a

széki igazgatás aló l .

Végül: a fe jedelmek várospárto ló pol i t ikája hozzásegítet te a székely

mezővárosokat az alapvető önkormányzat i jogukhoz, sőt , a városok

többsége a 16. század második felében országgyűlési képviselet i

jogot kapott . A városi rangú te lepülések mel let t két k ivál tságos helyet

is nyi lvántartot tak: az udvarhelyszéki Oláhfalut és Zetelekát.

Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Kézdivásárhely fontos céhipari

központtá vál t . Gyergyószentmiklós kereskedelmének köszönhette

emelkedését az örmények megtelepedése után, szerepük növekedett

a 17. században, főként a magasabb fokozatú iskolaalapítások ál ta l .

Megtartó életmód

Valamely ú j történelmi korszak beköszöntésével az emberek

rendszerint szebbnek s jobbnak lát ják a letűnt időket, m in t amilyenek

lehettek, ta lán azért , mert aggaszt ják őket a jövő bizonytalanságai.

Ezért az emlékezet, akár szóban, akár írásban, nem tartozik a

legtárgyi lagosabb műfajok közé, szubjekt íven íté l meg korokat és

dolgokat. De ez mégsem teszi fe leslegessé és é rtéktelenné az

emlékírást , e l lenkezőleg. Ál ta luk képet kaphatunk az emberek

múltbel i gondolkodásáról , az e lődök életéről , megszámlálhatat lan,

megőrzésre érdemes történetrő l , eseményről .

A székely emlékírók egyik legismertebb alakja Apor Péter, aki

Metamorphosis Transylvaniae című emlékiratában nagyrészt az

Erdélyi Fejedelemség korát idézi fel , s bár maga is haszonélvezője

volt annak, hogy a Habsburg-hatalom bekebelezte Erdélyt , mégis

nosztalgiával emlékezik a letűnt korra, amelyet némileg szépít , de az

ál ta la a lkotott kép segít i a letűnt régi vi lág megismerését.

Apor Péter tor ja i nagybir tokos, ősi család sar ja, a patr iarchál is,

egyszerű vi lág fokozatos el tűnése miat t kesereg. Előre kel l

bocsátanunk, hogy ő ál ta lában Erdélyről szól , de akkor már a székely

vi lág sokban hasonlítot t az erdélyihez, habár többször éppen a

székely hagyományokat hozza fe l példaként.

Lássuk, mi késztet te írásra Apor Pétert .

„Oka penig ezen írásomnak az, hogy mivel ab anno 1687, az mely

esztendőben az német legelsőbben bejöve, azol tátó l fogva látom

minden esztendő új -új mód, avagy amint az német mondja, nájmódi

vagyon, úgyhogy mentől inkább szegényedünk, annál nagyobb

t i tu lusra és ci f rább paszomántos köntösökre vágyunk, és már atyáink

szokott e ledel i t meg sem ehet jük." Ezért a régi szok ásokat az

utókornak, hogy „éppen fe ledékenységben ne menjen, az mi kevés

eszembe jut , leírom". Igen: ez a dohogó székely nagyúr

szükségesnek tartot ta, hogy az elődök életmódját — persze,

elsősorban a nemesi é letmódot, de gyakran a székely népi

szokásokat is — megismertesse az utókorral . Amit á l ta lában

fontosnak tartot t , az mind érdekes számunkra. Színes, sok

ceremóniával tarkítot t vi lágnak lát ta s lát tat ja Torjáról a letűnő

fe jedelemség korának közösségi, fő leg társasági é letét . Kezdjük

ezekkel.

Az önál ló Erdélyi Fejedelemség idején „o lyan emberséges ország

vala Erdély, hogy egy pénz nélkül keresztülmehettél volna ra j ta,

mégis mind magad, mind lovad jó l lakhatot t volna; nem vala híre az

vendégfogadónak".

Ha összevet jük ezt az id i l l i képet azokkal az emlékirat okkal, amelyek

a háborúkról , ínséges időkről szólnak, ugyancsak elb izonytalanodunk;

melyik igaz? — kérdezhet jük. A válasz egyszerű: a maga helyén

mindkét kép igaz. Az emberek nemcsak puszt ítot ták egymást a

háborúkban s a pol i t ikában, de mentet ték is egymás t, s a lét sokféle

b izonytalansága miat t szüntelen keresték egymás társaságát és

barátságát. A barátság rendkívül nagy értéknek számít , s ennek

fokmérője egymás megbecsülése s személyének t iszte lete.

A barát i kapcsolatok fenntartásának egyik módja a gyakori

látogatások, ezért a vendégfogadás fe leslegessé tet te a későbbi idők

szál lodáit , vendéglői t . Apor szerint abban az időben „az urak éppen

pénzgyűjtésre semmit sem vigyáztanak", s ez a egyszerű fö ldműves

emberre is vonatkozott , de et tő l „sem a magyar, sem a szász, sem az

oláh szegényebb nem volt , mint most, sőt , b izony sokkal

gazdagabbak vol tanak, mint most" .

A fejedelmi kort még nem érintette meg a kapita l izmus szel leme; a

pénz nem volt a legfőbb érték, az emberek, amint Apor ír ja, sokat

adtak a „becsületre és emberségre".

Hogy mit értet t e k i fe jezéseken, arra számos példát említ a

székelységből, ezekből sorolunk fe l néhányat, azért is, mert a

hagyományos vi lág náluk él t a legtovább.

Apor Péter értékrendjében a saját , öröklöt t hagyomány és a

becsületesség, emberség ugyancsak közel i fogalmak. Farsang idején

„k ivál t a székelységben az atyaf iak valamelyik atyaf ihoz gyűltenek,

onnét rendszerént i lyen curzust bocsátot tak: most az emberség

megindult , és az emberte lenséget fe lkeresi , s ahol fe l ta l á l ja,

emberségre tanít ja" . És aztán t íz - t izenkét férf i hat ökör vontat ta

szánba ül t , s zekébe, harisnyába öl tözve járta a vidéket, c igányzene

s dudások kíséretében nagy vígságot okozva mindenfelé. I lyen

alkalom volt húsvét másodnapja, a vízbevető hétfő és aprószentek

napja karácsonykor.

Ami tehát mindezekből írásban vagy még élőben máig fennmaradt, az

legalább az 1600 -as évekig v isszavezethető hagyomány.

Apor Péter 1736 -ban, több mint két és fé l évszázada ír ta le ezeket

nagyon is tudatosan, és szinte kérve az utókort : „ne hagyjuk el az

régi székely asszonyokat" . Ez a székely főúr elsősorban és

mindenekelőt t az egyszerű és nem költséges életmódot tartot ta

fontosnak: „Mind szabad, lófő, darabont, jobbágy embereknek

fe leségek, leányok, té lben zekében, nyárban e gy abroszt vagy kendőt

terítvén nyakok körül úgy mentenek az templomban,

gyolcsrokolyának, selyempánt l ikának híre sem volt közöttök. (…)

Minden lófő vagy darabant embernek az fe lesége nagy kontyot visel t ,

abban nagy két tőt szúrt fe l (…) az kinek jobb tehe tsége vol t , annak

ezüst vol t mind az tő je, mind az hólyagja, némelyeknek a hólyagja

aranyos, az többinek olyan vol t , amilyenre te l t ." Haszontalan

ci f raságra tehát nem kel let t pénzt k iadni. Egyszerű és olcsó a férf iak

viselete is: a zeke és háziszőt t har isnya.

Téved, aki úgy gondol ja, hogy Apor Pétert csak a nosztalgia vezette,

amikor a székelység egyszerű és olcsó életmódját d icsérte. Nem erről

vol t szó, ő jó l lá tta, hogy miután a Habsburg -hatalom bekebelezte

Erdélyt , o lyan vál tozások következtek be, amelye k már akár a nép

pusztulását, leszegényedését, nyomorúságát okozhat ják, ha a

„nájmódi" miat t fe ledésbe megy a régi székelység egyszerű

életmódja. Apor szerint az egyszerű életmód megtartó erőt je lentet t .

Akárcsak az ünnepi szokások, amelyek szebbé, színese bbé tet ték az

életet. A székelyek házasságkötési , lakodalmi szokásainak tág teret

szentel t , s részletesen leír ta a ceremóniákat. Hal lotta a régiektől , de

az ő idejében a „közrend között megtartat ik", t i . amit papírra vetet t .

Ezek a hagyományok és szokások vonzóvá tet ték az egyszerű, de

nem színvonalta lan életmódot, szorosra fűzték a k is és nagyobb

közösségeket összetartó szálakat. Talán ezzel a vonzó életmóddal

magyarázható az is, hogy a betelepülő idegenek rendszerint gyorsan

asszimi lá lódtak a székelyek kö zött .

A főnemesség is sok régi szokást megőrzött , például a jobbágyokkal

és szolgákkal való emberséges bánásmódot. De a székely urak

igyekeztek életmódjukat Erdély gazdag nemeseihez igazítani . Apor

Péter nagybátyjára, Apor Istvánra hivatkozik, akinek a ház tartásában

naponta 88 ezüst tá l , ugyanannyi ezüst tányér forgott körbe. Ő maga s

fe lesége aranykanál la l evet t , aranyozott ezüst tányérból; a borhűtő

edény is kívül -belül aranyozott ezüstből vol t , amelyet Bécsből

hozatot t 3000 német for intért. Igaz, Erdélyben sokfelé vol t b ir toka s

gazdasága. Ál landó szolgáinak (nem a jobbágyoknak) a száma

legalább 80, néha 100 vol t . Vagyona a Bethlen Gábor fe jedeleméhez

vol t hasonlítható, mert „a testamentumának az egy Bethlen Gábor

fe jedelme testamentumán kívül pár ját Erdélyb en nem hal lot tad" —

o lvassuk a Metamorphosis Transylvaniae -ben.

Oktatás és kultúra

A középkori Magyarország három részre szakadása el lenére

kul túrájában egységes maradt, és ennek — véleményünk szerint —

döntő je lentősége vol t a magyarság, a nép és a nemzet

fennmaradásában. A legfőbb megtartó erő az anyanyelv vol t , amely a

társadalmi közösségeket a szétszabdalt országrészekben is

összekötöt te. Az anyanyelv szerepe rendkívül i módon megnőtt a

val lási reformáció után, azál ta l is , hogy a Bib l iát lefordítot ták

magyarra. Erdélyben Helta i Gáspárnak majdnem tel jes kolozsvári

b ib l iá ja ter jedt e l, amelynek első része 1551 -ben je lent meg. A

zsoltárokat Szenczi Molnár Albert fordítot ta magyarra.

Az anyanyelvű kul túrát erősítet te az is, hogy a Fejedelemségben a

törvények egy részét magyarul í r ták és ter jesztet ték, a közigazgatás

nyelve magyar vol t , legalábbis a magyarok ál ta l lakot t te lepüléseken

s a nagyobb közigazgatási egységekben. Hangsúlyozni szeretnénk,

hogy az országgyűlésben és a törvényhozásban először Erdélyben

tértek rá a magyarnyelvűségre. Az előbb elmondottak a székelységre

fokozott mértékben vonatkoznak: a Székelyfö ldön a magyar nyelv

használata minden szinten fo lyamatos vol t .

A történelem egyik érdekes el lentmondását kel l lá tnunk abban, hogy

az iskolák tanítási nyelve a lat in vol t , de tudjuk, hogy a lat int is csak

az anyanyelv segítségével lehetett oktatn i — legalábbis az elemi

iskolákban.

Az iskolai oktatás

A 16—17. századi forrásokban a kul turál is haladásnak számos je lét

fedezhet jük fe l , de az el igazító rész letek rendszerint h iányoznak.

Emiatt inkább csak je lzésszerűen tudjuk követni ezt a kérdést .

Kezdjük az iskolákkal.

A székelyfö ld i oktatásügyről Dankanits Ádám közölt összegzést még

az 1970-es években — mint maga ír ta — a már közzétet t okleveles

anyag és tanulmányok alapján. Összegzése azonban így is hasznos.

Az első székely iskolatörténet i adatok a 15. századból valók: 1429 -

ben történik említés Hidvégen Mihály iskolamesterrő l , Előpatakon

pedig János tanítóról , utánuk 1488 -ból van adatunk a zsombori és

1495-ből a marosvásárhelyi iskoláról .

Mivel Marosvásárhelyt egyetemet járt személy vol t az iskolamester,

valószínű, hogy az i t teni már k iemelkedett az egyszerű elemi iskolák

közül. Szentkatolnán 1500 -ban Kis András tanítot t . Az előbbiekben

említet teken tú lmenően bizonyosra tehető, hogy valamilyen fokú

szerzetesi iskola működött Marosszentkirá lyon, Marosvásárhelyt ,

Csíksomlyón, Haralyban, ahol szerzeteseket neveltek.

A 16. században fo lyamatosan szaporodott az iskolák száma; errő l

adatok főként Háromszékről maradtak fenn. Al tor ján 1536 -ból,

Bodokon és Kézdiszent lé leken 1570 -ből tudunk iskoláról . A

reformáció újabb lendületet adott az oktatásügynek: 1568 -ban

Székelykeresztúron, továbbá a közel i években Székelykálon,

Gidófalván, Zabolán, Kézdivásárhelyt , I l lyefa lvá n, Rétyen,

Kézdialb ison, Dálnokon, Sepsiszentgyörgyön kezdődött (vagy

fo lytatódott) az iskola i oktatás.

Az iskolák nagy többsége elemi szintű vol t , amelyben olvasást és

írást tanítot tak.

A 17. században az iskolák száma ugrásszerűen növekedett. Az

újabb kutatások szerint Csík - , Gyergyó - és Kászonszékben 1590—

1630 között legalább t izenkét fa lusi iskola működött , nevezetesen

Csíkszentdomokoson, Csíkmindszenten, Csíkszentsimonban,

Szent ivánban, Kozmáson, Szent imrén, Szentkirá lyon, Delnén,

Csíkszentgyörgyön, Gyergyóalfa luban, Gyergyóújfa luban és

Gyergyószárhegyen. Ezekről forrás maradt fönn, valószínű, hogy

ennél több iskola lehetet t ott és akkor. Marosszéken 36 református

iskolát vet tek számba. Köztük vol t az e lőbb említet t magasabb szintű

iskola, amelyben már akadémikus rektorokat is a lkalmaztak, így

Laskai Csókás Pétert és Baranyai Decsi Jánost. Utóbbi külfö ldi

tanulmányúton is vol t : e lőbb W it tenbergbe, aztán Strasbourgba ment,

ahol retor ikát, poézist , teológiát és logikai ismereteket oktat tak. Bár

Háromszéken volt a legsűrűbb az iskolahálózat, ennek el lenére i t t

csak jóval később alakult gimnázium. Székelyudvarhelyt 1593 -ban

alapítot tak római katol ikus gimnáziumot, amelynek fe lső osztályba

1689-ben 73 tanuló járt , s d iákja inak száma összesen 120 vol t . A

református kol légium elődjét 1630 - tó l számíthat juk, bár gimnáziumi

rangját 1670 -ben kapta Bethlen János kancel lártó l . Csíksomlyó nak

1613 után olyan iskolá ja vol t , amelyben a poézis ig ter jedően mindent

tanítot tak. A mai csíkszeredai l íceum elődje 1667 —69 között

keletkezett , s kol légiumi rendszerrel működött . 1690 -ben az iskolában

171, 1694-ben 200 tanulót oktattak.

Csíksomlyó je lentős személyisége Kájoni János (1630 —1687)

Ferenc-rendi szerzetes, orgonaépítő, a székely rovásírás leíró ja,

herbáriumkészítő, a Székel yfö ld e lső nyomdájának alapító ja

Csíksomlyón 1676 -ban, ahol e lsőnek a Cant ionale Cathol icum című

énekeskönyvét nyomtatta k i . Természetesen, számos székely i f jú

tanult Kolozsvárt , Nagyenyeden és a szomszédos szászvárosi

iskolában is.

Az iskolák szaporodása együtt járt az írásbel iség ter jedésével, ennek

eredményeként fogla lhat ták írásba az eddigi szóbel i szokásjogot, s

kezdtek a fa lvakban is gyűlési jegyzőkönyvet vezetni . S ne

fe ledkezzünk meg a katonai összeírásokról , a lustrákról, amelyek sok

t ízezer nevet örökítet tek meg számunkra. Ebben az időben még

ismerték a rovásírást . Kájoni János 1673 -ban közölte rovásírásos

ábécéjét . Az énlaki uni tár ius templomban is rovásírás hirdet i : „Egy az

Isten." A népi é letben bizonyosan sokszor használták a rovásírás

betűi t a legfontosabb események fe l jegyzésére, például a

pásztorkodásban. A régi és az új írás együtté lése különleges színt

kölcsönzött a székely c ivi l izációnak, amelynek a tudományos

kutatása még a kezdeteknél tart .

A nagy fe jedelmek: Bethlen Gábor és I . Rákóczi György, de később a

kul túrát támogató Apaf i Mihály (1662 —1690) idejében az erdélyiek,

köztük a székelyek nyugat -európai egyetemjárása egyre nagyobb

szerepet kapott az i t thoni, magas képzettségű érte lmiségi réteg

gyarapodásában. A Nyugatot látogatók közül l egtöbben a papi pályát

választot ták, de vol tak köztük jogászok és jegyzők is . Az egyetemi

városok közül Heidelberg, W it tenberg, L ipcse, Bázel, Genf , Frankfurt

tartozott a legjobban látogatot tak közé. Tonk Sándor kutatásai szerint

Erdélyből a szász városok küldték a legtöbb if jú t Nyugatra, a

Székelyfö ldről pedig Háromszék, fő leg Erdővidék te lepülései: Bacon

(?), Barót , Bölön, Nagyajta, Vargyas járt e lö l , de számszerűen

Marosvásárhelyről mentek a legtöbben Nyugatra tanulni ( t íz d iák

1521—1700 között) .

A kultúra haladását je lző fo lyamatként az i rodalom - és történetírás is

e l jutot t egy f igyelemre méltó szintre. A 16. században él t Benczédi

Székely István protestáns iskolamester, aki magyar nyelvű

kalendáriumot, sőt, magyar nyelvű vi lágtörténelmet je lentetett meg ,

Baranyai Decsi János kiváló emlékiratot hagyott hátra, Hidvégi Mikó

Ferenc Histór iá ja nemcsak a tarta lmi értéke miat t je lent fontos

örökséget, hanem azért is, mert a székely ident i tás kérdé sében is

segít e l igazodni, például ezekkel a val lomásos gondolat okkal: „Az én

uram őnagysága Bethlen Gábor, kegyelmetek főkapitánya, én annak

egy főember szolgája, és erdélyi és igazi régi székely nemzet

vagyok." Szólnunk kel l a marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferencről , aki

városi polgárként fogott to l lat a kezébe, és ír ta le korát saját látása

szerint . Cserei Mihály pedig nemcsak t ranszszi lvanizmusával tűnt k i,

hanem főként azza l, hogy történetíróként maradandó művet a lkotot t .

Építészeti örökség. Várak, vártemplomok

A Székelyfö ld — Köpeczi Sebestyén József megál lapítása s zerint —

„a középkori nyugat i műveltség legkelet ibb határa". Ezen tú l a kelet i

ortodox hatás érvényesül. A Székelyfö ldön a nagy építészet i st í lusok:

a fé lköríves román, a csúcsíves gót ika, valamint a reneszánsz és

barokk, mind el terjedtek, és két nagy terü leten hagytak maradandó

értéket: a templomépítészetben, valamint a kastélyépítészetben.

Hatásuk kisebb mértékben a várak, a nemesi udvarházak, polgári

célú épületeken is fe l le lhető. Mivel nem célunk az építészet i örökség

részletezése, ter jedelmi okokból se m térhetünk ki részletesebben

erre, s csak ér intő leg fogla lkozunk az építet t örökséggel.

A várakról

Rég vi tatot t kérdés, hogy a székelység építet t -e várat saját

védelmére, vagy fe leslegesnek, sőt , a védekezés szempont jából

egyenesen károsnak tartot ta azt . Az sem dőlt még el , hogy a

Székelyfö ld területén emelt várak egy védelmi vonal részei vol tak -e,

vagy tehetősebb fö ldesurak, eset leg fa lucsoportok emelték ideiglenes

mentsvárnak.

Azok, akik tagadták a székelyek városépítő tevékenységét, a fö ldrajzi

természet i viszonyokra hivatkozva azt emelték ki , hogy az erdős

hegységekben, vízmosásos árkokban bővelkedő vidékek lakói jobban

tudtak védekezni a természet adta helyeken, mint összezsúfolódva,

várakban; mások a székely könnyűlovas harcmodor miat t vél ik

fe leslegesnek a várakat.

Mégis tény, hogy várak a Székelyfö ldön is je lentős számban vol tak

már a 13. századtól , s később is épültek, különösen miután a török

egyre nagyobb mértékben veszélyeztet te Erdélyt . Ezek egy -egy város

(Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyud varhely, Sepsiszentgyörgy),

i l le tve egy-egy vidék: Erdővidék (Tiborc vára, Miklósvár), Sóvidék

(Rapsóné vára, Fir tos vára, Tartód vára), Torjavidék (Bálványos,

Szent lé lek) népének vagy fö ldesurának védelmét szolgál ták. Tudjuk,

hogy a Székely támadt - , i l le tve Székely bánja -várak más, a fe lkelő

székelyek elnyomására épültek, a régi várak átalakításával. Tény

azonban, hogy a je lenlegi kutatások szerint a várak nem játszot tak

nagyobb je lentős szerepet a Székelyfö ld kelet i határainak

védelmében, de a helyi védekezésben valószínűleg igen.

A templomépítészet

Az Árpád -ház idején a román fé lköríves emlékek közül egyet len

egész templom sem maradt fenn a Székelyfö ldön, mert az első

kisméretű templomokat a lakosság szaporodásával rendszerint

átépítették, megnagyobbítot ták, vagy egyszerűen beleépítették az

újba. Viszont Mátyás kirá ly idejéből, a 15. század második fe létő l

egymásután nagy és díszes templomok egész sora épült csúcsíves,

azaz gót ikus st í lusban. Köpeczi Sebestyén József szerint az e lső

nagyobb csúcsíves templomot Kézdiszent lé leken építet ték 1401 -ben.

A 15—17. század az erődítet t templomépítés kora vol t a

Székelyfö ldön. A szakirodalom különbséget tesz a templomerőd,

i l le tve a templomvár között . Az előbbi már e leve védelmi célból épült ;

i lyen vol t például Székelyderzs és Zabola temploma. A templomvárak

vagy erődítet t templomok köré védőfalakat, tornyot és bástyát

emeltek, s a bejárathoz kaputorony készült . Ebbe a kategóriába

sorolható a Székelyfö ldön Bölön, Nagyajta, Gelence, I l lyefa lva,

Sepsiszentgyörgy temploma. A csíki erődítet t templomokra je l lemzőek

a lőrésekkel e l látot t fa lak és kaputornyok, például Karcfa lván,

Mindszenten, Menaságon, Szent ivánon, Szenttamáson. A Csíksomlyói

kegytemplom 1802—1825 között épült késő barokk st í lusban a szűkké

vál t , régi gót ikus templom helyén.

A templomok erődítését a fe jedelmek közül különösen Bocskai István,

Bethlen Gábor és I . Rákóczi György támogatta. Bocskai a

marosvásárhelyi vártemplom építését párto lva ki fe jezte örömét, hogy

„a város nemcsak megmaradt, hanem épült is , s a magyarok, mint a

szászok, igyekeznek, hogy nékik is erősségek legyen".

Bethlen Gábor többek között a homoródszentmártoni templomvár

( templomkastély) építését segítet te.

Gyöngyössy János a székely templomerősség építéstörténetében két

korszakot különböztet meg: az első a 15. század második és a 16.

század első fe lére tehető, nagyrészt ebben az időben építet ték át a

késő gót ikus székelyfö ld i templomokat. A második korszak a 17.

század első fe lére esik, főként Bethlen Gábor és I . Rákóczi György

uralkodásának idejére. A két említet t korszakban erődítet ték várfa l la l

a sepsiszentgyörgyi és i l lyefa lvi templomokat, s a védőfalak

maradványaiból a kutatás arra következtet , hogy ekkortá j t vet ték

körül védőfalakkal a gidófalvi , maksai, dálnoki , a l tor ja i , fe l tor ja i és

zabolai , valamint az alsócsernátoni, bodoki és más templomokat.

Csíkban különösen sok templomot láttak e l erős kőkerítéssel: 39 csík i

templom közül 30 -nak 1942-ben Bierbauer Virgi l még megtalá l ta a

kerítését . Több helyen a védőfalakat védőtornyokkal is e l látták.

Aranyosszék unitár ius templomait : a várfa lvi t , kövendit , s infa lvi t

szintén erős kőkerítéssel vet ték körül . Udvarhelyszék építészet i

emlékeit , s köztük erődítet t templomait, Dávid László tárta fe l , s

kutatása különös f igyelemben részesít i Szé kelyde rzs uni tár ius

templomát, mely a 13—14., valamint a 15—16. században, két

szakaszban épült . Ez nemcsak a rovásírásos emléknek tudható be,

de az egész építészet i örökség gazdagságának és sajátosságainak. A

16—17. században védelmi szempontból is továbbfej les ztet ték ezt a

templomkastélyt .

Az al tor ja i és fe l tor ja i templomépítészet történetét Coroi Artur

helytörténet i monográf iá ja az egyháztörténette l és az Apor családdal

összekapcsolva mutat ja be.

A székelyfö ld gazdag templomépítészet i öröksége nemcsak az

európai st í lus e l ter jedésének tanúja, de a helyi építészet i

hagyományoknak, az eredet i a lkotóerőnek is b izonysága. Az egyházi

szervezetnek és a templomnak nemcsak a hívek le lk i gondozásában,

hanem az el lenség el leni védekezésben is szerepe vol t a történelem

fo lyamán.

Kastélyok, udvarházak

A 16—17. században Erdély -szerte fe l lendült a kastélyépítészet, s

ennek nyomán igen értékes épületek keletkeztek. Ezek közül is

k iemelkedik a dévai Bethlen -kastély, a Magna Curia, és I I . Rákóczi

György vadászkastélya a Görgényi -vár a lat t . A 16—17. században a

főnemesek ál ta lában várkastélyokat építet tek valamely b ir tokuk

központ jában. Kiváló példája ennek a Gernyeszegen emelt Teleki -

kastély, amelyet külső fa l la l , sánccal és palánkkal is védtek minden

el lenséges szándék el len. Csak az erdélyi s székelyfö ld i kastélyok

visel ik magukon a késő reneszánsz jegyeit ; több kastély kazettás

mennyezetet kapott .

Természetesen, nem mindig ú j kastély építéséről vol t szó, mert a

legtöbb alkalommal régi kastélyt vagy udvarházat ú j í to t tak meg úgy,

hogy közben át is a lakítot ták. Hivatkozhatunk a gyergyószárhegyi

Lázár -kastélyra, a zabolai Mikes -kastélyra — mint a

legje l legzetesebbekre.

Tévedés lenne minden főnemesi kastélyt várkastélyként érte lmezni.

Szép számmal vol tak várszerkezet nélkül i vagy csa k szerényebb

védőfal la l e l látot t kastélyok is. I lyenek az erdőszentgyörgyi Rhédey -

kastély, a vargyasi Daniel -kastély ( fe lvételünk) és számos más

székelyfö ld i kastély. A kastélyok egy részének mai á l lapotában, a

többszöri átépítés miatt , a barokk st í lus e le mei is jó l lá thatók, a 18.

sázadban az új kastélyok és udvarházak ebben a st í lusban épültek.

A szerényebb lehetőségekkel bíró nemességnek nem futot ta

kastélyra, ők udvarházat építet tek, ugyancsak bir tokaik egyik vagy

másik központ jában. B. Nagy Margi t a 17 . századi kastély és

udvarház között i különbséget abban lát ja, hogy az udvarház mel lő l

h iányzott a bástyás védőfal , i l le tve a vízárok. Egyébként az

udvarházépítészet erősen a kastélyépítészet hatása alat t á l l t , s nem

nélkülözte a reneszánsz, később a barok kos díszítőelemeket; a

székely kapu nagyon gyakori d íszítőeleme vol t az udvarházaknak.

Ezeknek egy-egy eredet i darabját a csernátoni múzeum udvarában

láthat juk. A Székelyfö ldön a kisnemesi kúr iák ket tős tetőszerkezete is

f igyelmet érdemel.

Talán nem felesleges egy t ip ikus székely udvarház 1636 -os le l tárából

idéznünk. Székely Mózes (rövid ideig erdélyi fe jedelem volt )

s iménfalvi udvarházára Orbán Balázs hívta fe l a f igyelmet. Ő már a

romokat is csak az idősebbek elbeszélései a lapján ír ta le, de egy 17.

századi le l tár segít megismerni azt eredet iségében. Ebből idézzük a

következőket: „A siménfalvi udvarházhoz elsőben bemenvén, vagyon

nagy, öreg, festet t , három temérdek oszlopokon ál ló, kötött

galambdúcos kapuja, zsindelyes, mely kapunak deszkázat ját mostan

építget ték. (…) A kőkút e l lenében vagyon az udvarház, éppen kőbűl

rakattak mind alsó, mind fe lső házai. Ez udvarháznak alsó része az

fe lső házak zsindelyezésétől és tornáci tó l külön eresztve és tornácra

vagyon zsindelyezve, eresztve. Tornáca, avagy eresze mi ndvégig

karfázott és deszkázott , az harmad része annak is pártázott . " Van az

udvarházban „háza", azaz szobája a háziúrnak, a ház asszonyának,

„ lányok háza", kőpincéje, kamarája. A gazdasági épülete i : gabonás,

istá l ló, szekérszín, d isznóól, „ lúd hízla ló ó locska", serfőző ház,

sütőház, o la jütő szín, malomház, ványoló, kásatörő kamarácska.

Hozzátartozik a pásztorház, molnárház. És van az udvarháznak

vi rágoskert je, gyümölcsöse.

Az előbb idézett adatsor jó l szemlél tet i , hogy az udvarház egyben

lakóépület és gazdasági központ. Meglepő, hogy mi lyen sokoldalú

vol t a köznemesi gazdaság. Maga a lakóépület funkcionál isan

megosztot t , s külsőleg is je l legzetes a tornácos szerkezette l s a

galambdúcos bejárat ta l .

Összegzésül: a Fejedelemség korának székely öröksége vál toza tos,

sok szál la l fűződik az egyetemes magyar kul túrához. A Szé kelyfö ld

ugyan elveszítet te terület i autonómiáját , de a székek s te lepülések

szint jén az önigazgatás alapja i t s ikerül t megtartania. Átalakult a

társadalma is, de a szabad székelység megőrizte t öbbségét, s

továbbra is meghatározója vol t a közösségi é letnek s é letmódnak.

Jelentős haladás főként a kul túra és civi l izáció terén f igyelhető meg.

Erdély további sorsának alakulását a nemzetközi helyzet vál tozása

döntöt te e l : a Habsburg -hatalom és a török birodalom évszázados

küzdelméből a Habsburgok kerül tek k i győztesen, s ezután semmi

sem akadályozhatta meg, hogy Magyarországgal együtt Erdélyt is a

Habsburg-monarchiához csatol ják. Jel lemző vol t a módszerre, hogy

1686-ban császári csapatok nyomultak be E rdélybe, s a t rón

várományosát, a f iata l Apaf i Mihályt Bécsbe vi t ték, és halá lá ig házi

őr izetben tartot ták.

Az erdélyi fejedelemség megszűnése

I I . Rákóczi György (1648—1660) szeret te volna megszerezni a

lengyel t rónt , s a török beleegyezése nélkül háború t indítot t a cél

e lérése érdekében. Azonban a hadjárat megsemmisítő vereséggel

végződött , s az erdélyi hadsereg nagyrészt a tatárok fogságába esett .

A szultán tatár hadat küldöt t Erdély megbüntetésére, a harcokban a

fe jedelem is e lesett (1660), és e lcsatol ták Erdélytő l a kelet -

magyarországi területeket, amelyek eddig a fe jedelemség anyagi

erőforrásait je lentet ték. Elesett Várad és Jenő vára, bekövetkezett a

török és tatár hadak fo lyamatos portyázása s hal lat lan puszt ítása. Az

erdélyi rendek már e lőbb Rhédey Ferencet (1658—59), majd Barcsay

Ákost (1659—1660) fe jedelemmé választot ták, hogy a portát

k iengesztel jék, de Rákóczi e l lenál lása miat t ez nem sikerül t . 1661 -

ben Kemény János, Rákóczi fővezére a mel lé je á l l t székely haddal

megkísérel te megszerezni a fe jedelmi t rónt , de a török hadat küldöt t

e l lene, amely a Székelyfö ldet is fe ldúl ta. Ekkor Apaf i Mihályt

valósággal arra kényszerítet te, hogy vál la l ja e l a fe jedelmi széket.

Ezt követően Kemény János Habsburg -segítséggel betört Erdélybe,

de vereséget szenvedett , s maga is hol tan maradt a csatatéren. Az

alat t a négy év alat t , amíg Apaf i véglegesen fe jedelemmé let t ,

mintegy 70 000 erdélyi pusztul t e l , s a török rátet te kezét Lugosra és

Karánsebesre is. De a török és a Habsburg -hatalomnak Erdélyért

fo lyó versengésében végül is a Habsburgok kerül tek k i győztesen.

Thököly Imre ugyan megpróbálta megmenteni Erdélyt , de átmeneti

s ikerek után kísér lete kudarccal végződött : Apaf i fe jedelem 1690 -ben

elhunyt, f iá t a Habsburgok fogságba vet ik, és 1690. október 16 -án a

Diploma Leopoldinumban a Habsburg-monarchia részévé nyi lvánít ják

a korábbi Erdélyi Fejedelemséget.

I I . Rákóczi Ferenc zászlói alatt

A császári haderő elfogla l ta ugyan Erdélyt , de a Habsburg -uralom

ezzel i t t még nem szi lárdul t meg. A török szul tán ugyanis Thököly

Imrét , a Habsburg -császár e l lenfelét , a kuruc mozgalom vezérét

1690-ben kinevezte Erdély fe jedelmévé, aki je lentős haderővel

megtámadta az Erdélyt megszál ló császári hadat, és megsemmisítő

vereséget mért rá. Ezért Thökölyt az erdélyi rendek fe jedelemmé

választot ták. A székelység erőtel jesen támogatta őt , mivel megígérte

nekik a régi székely szabadság visszaál l í tását . A kuruc vezér uralma

azonban pünkösdi k irá lyságnak bizonyult , mert a császári fegyveres

erők még abban az évben kiűzték Erdélyből, s vele együtt nagy

számban menekültek külfö ldre hívei , köztük sok székely is.

De Thököly fe l lépése mégsem volt h iábavaló, mert a császár, ú jabb

el lenál lástó l tartva, je lentős engedményt tet t Erdély jövőbel i

e lkövetkező kormányzatára vonatkozóan. Az I . L ipót (1657 —1705)

császár á l ta l k iadott a lkotmány, a Diploma Leopoldinum meghagyta

Erdély eddigi önkormányzat i in tézményeit , b iztosítot ta a

val lásszabadságot. Ennek alapján választot ták Erdély kormányzójává

Bánffy Györgyöt. A kormányzótestület tagja i Bethlen Miklós kancel lár,

Bethlen Gergely főgenerál is, Hal ler János főkincstárnok vol tak. Ekkor

még lehetségesnek látszot t az, hogy I I . Apaf i Mihályt a Habsburg -

hatalom el ismeri E rdély fe jedelmének, de az ezt e l lenző osztrák

pol i t ikusok javaslatára a f iatal Apaf i t Bécsbe hurcol ták,

megerősítet ték Erdély megszál lását , s a haderők parancsnokává

Rabut in és Bussy tábornokokat nevezték ki . Ekkor nyomban

fe lerősödött az e l lenreformáció. Hogy cél ja i t e lér je, Bécs

kezdeményezésére el indítot ták a románok körében a görög katol ikus

val lási mozgalmat. Az 1699. évi kar lócai béke Erdélyt a Habsburg -

b irodalomhoz csatol ta.

Erdély ügyeinek polgári kormányzatára létrehozták a Guberniumot,

vagyis a Ko rmányzó tanácsot, amelyet Bécsből i rányítot tak. A katonai

ügyeket i rányító Rabut in tábornok törvényel lenes intézkedések egész

sorát vezette be, ami nagy elégedetlenséget vál tot t k i a magyarság

körében. Ezért nem vélet len, hogy a I I . Rákóczi Ferenc (1704 —1711)

álta l vezetet t szabadságharc Magyarországról gyorsan átcsapott

Erdélybe is. ( . . . )

Elsőként Szatmár vármegye fő ispánja, Károlyi Sándor á l l t Rákóczi

mel lé, s vele együtt a megyéből s a szomszédos megyékből

nagyszámú nemes és még több jobbágy sorakozott a bujdosó végvári

katona zászló i a lá. ( . . . )

A népesség legnagyobb része, köztük a szabadságáért mindig hacra

kész székelyek is csat lakoztak hozzá, és sok román jobbágy is tő le

várta szabadulását. Akárcsak annak idején Bocskai Istvánnak, I I .

Rákóczi Ferencnek is szüksége vo l t Erdélyre s a fe jedelmi címre

azért , hogy ezzel nemzetközi e l ismerést kapjon mozgalmához. És

Erdély is sokat várt tő le, ezért 1704. jú l ius 5 -én Rákóczi t

egyhangúlag Erdély fe jedelmévé választot ták Gyulafehérváron.

Ehhez a sikerhez nem kis mértékben járul tak hozzá a székelyek,

amint azt Csutak Vi lmos több tanulmányában fe l tárta. Háromszéken

már 1703 -ban mozgalom indult a Rákóczihoz való csat lakozás

érdekében, amelynek a kibontakozását nehezítet te a szászok

Habsburgok i ránt i hűsége s fő leg Rabut in tábornok csapatainak

je lenléte. Mégis Székely Zs igmond, Henter Mihály, Kálnoky Péter és

Nemes Tamás nemesek és kuruc t isztek vezetése alat t a háromszéki

és csík i székelyek fegyvert fogtak, s 1704 tavaszán körülzárták

Brassót, külvárosait e l fogla l ták . Hogy a székelyeket v isszatérítsék a

császáriakhoz s a Nagyszebenben székelő Guberniumhoz, Rabut in

tábornok az éppen Szebenben tartózkodó Mikes Mihály háromszéki

főkapitányt küldte közéjük. Őt azonban a kurucok el fogták, s

Rákóczihoz kísér ték. Rákóczi szívesen fogadta Mikest , aki a

szabadságharc mel lé á l l t .

Ezután Mikes Mihálynak mint Rákóczi tanácsadójának nagy szerepe

lesz a szabadságharcban: Pekry Lőrinc udvarhelyszéki főkapitánnyal,

valamint a csík i Lázár Ferenccel együtt lépett fe l azért , hogy Rákóczi t

Erdély fe jedelmévé válasszák, ez — amint láttuk — a gyulafehérvári

országgyűlésen megtörtént , s Udvarhelyszék már 1704 januárjában a

fe lkelők kezére kerül t . Kivet te részét a szabadságharcból

Aranyosszék is, főkapitányát, Thoroczkay Istvánt Rákóczi az erd élyi

hadak főparancsnokává nevezte ki , arra kérve, hogy teremtsen rendet

az erdélyi hadak közt .

A kuruc mozgalomhoz szívesen csat lakoztak volna a jobbágyok is.

Errő l szól a marosszéki jobbágyoknak Rákóczihoz küldöt t , i t t

következő levele:

„Méltóságos Urunk !

Hallot tuk az mü kegyelmes urunknak, ő nagyságának kegyes jó

igíret i t , hogy valamely jobbágy őnagysága mel let t fe l ü l , kardját fe l

köt i , szabadságot ad neki je, ha Isten őnagyságának boldog

előmenetel t ad, az országot megbírhat ja, mü is azért szegény

igaviselő jobbágyok a mü kegyelmes urunk mel lett készek vagyunk

életünk fot tá ig szolgáln i országot és fe jedelmet, mivel ennekelőt te az

mü szüle atyáink is szabadsággal é lő emberek voltank, az mint

némelyikünknek igazságunkból is k i tetszik, s donat iós levelünk i s

megmutat ja. Hanem alázatosan reménykedünk nagyságtoknak s

kegyelmességteknek, hogy az kiknek levelünk vagyon, méltóztassék

meg olvastatni , az k iknek penig levelünk nincsen, istenes méltó

igazításban dolgainkat venni és mü nekünk jó választ nagyságtok,

kegyelmességtek méltóztasson adni, mely nagyságtok s

kegyelmességtek istenes jó tet téért és jó válasz adásért mü is,

tehetségünk szerént, dücsőt jük a mü jó Istenünköt, hogy ennek az

meg romlott , e lpusztul t országnak igazgatásában az Isten az ő szent

Lelkével nagyságtokat s kegyelmességteket építse és koronázza

meg, szűből kívánjuk."

A jobbágytartó nemesség viszont a te l jes fe lszabadítással nem értett

egyet, és nem is engedte meg, hogy a jobbágyok tömegesen

katonának ál l janak.

A Székelyfö ldön 1703 őszén és 1704 ele jén népi fe lkelés je l lege vol t

a kuruc had szervezésének, de Rákóczi fe jedelemmé választásával

visszatértek a fe jedelmi kor szokásaihoz, s a szabad székelyeknek

fe jenként i katonáskodása kötelezővé vál t . A hadat székenként

a lakítot ták meg, de a nemesekből és lófőkből külön alakulatot

szerveztek. A széki had főparancsnoka a széki főkapitány let t . A ránk

maradt összeírás szerint 4061 főből á l l t a székely haderő, de ez nem

tarta lmazza Háromszék adatai t . Utóbbi hadereje — Csutak Vi lmos

szerint — néhány ezre t tet t k i , így számolva több mint 6000 főből á l l t

az a székely katonai tábor, amely I I . Rákóczi Ferenc zászló i a lá

sorakozott fe l . Ez a haderő a vármegyékből és a Magyarországról

érkezett erősítésekkel ural ta 1704 —1705-ben — néhány szász erőd

(Brassó, Nagyszeben) k ivételével — egész Erdélyt , s ez ígéretes

helyzetet je lentett a szabadságharc kimenetele szempont jából.

A székelység döntően nagy része tehát vál la l ta az áldozatot Rákóczi

mel let t a nemzet i szabadságért , de nem lennénk tárgyi lagosak, ha

nem tennénk szóvá, hogy a vezető rétegnek az a része, amelyet a

Habsburg-hatalom megerősítet t , s at tó l további fe lemelkedését

remélte, e l lenezte a császáriak el leni fe lkelést . Köztük vol t nagyajta i

Cserei Mihály, a történetíró, aki a szabadságharc idején (1705 után)

Brassóba menekült , a császáriaktól kérve ol ta lmat. Ő munkájában

el í té l te a kurucokat, Rákóczi t fe le lőt lennek tartotta. S bár Histór iá ja

kézirata több példányban el ter jedt , a magyarság s a székelység

Rákóczi szabadságharcába vetett h i tét nem ingathatta meg .

A körülmények azonban nem kedveztek a szabadságharcnak. A

f ranciáktól , XIV. Lajostól , valamint az oroszoktól , Nagy Pétertő l

remélt támogatás elmaradt, s a jobban fe lszerel t s képzett császári

haderő lassan fe lülkerekedett Rákóczi haderején.

Különösen az 1705. november 11- i zs ibói csata elvesztése miat t az

addig majdnem egészében fe lszabadult Erdély a császáriak kezére

kerül t . Elhangzottak olyan vélemények, hogy a zsibói ütközet

e lvesztése az erdélyiek mel lőzése miatt következett be, ugyanis

1704. december 20-án Rákóczi Forgách Simont nevezte ki te l jhatalmú

erdélyi fővezérré, aki Pekry Lőrincet, az udvarhelyi s más hadakkal

Szeben el len, Kálnoky Pétert pedig a csík i és háromszéki csapatokkal

Brassó meghódítására küldte. De a zsibói kudarc nagy i jedelmet

kel tet t , az erdélyi magyar had szétszéledt , s a császáriak ál ta l

h irdetett segesvári országgyűlés semmisnek nyi lvánítot ta Rákóczi

erdélyi fe jedelemségét.

A Székelyfö ldön katonai uralmat vezettek be, beszedték a

fegyvereket, s a szabad közlekedést megt i l tot ták .

1706 nyarán fordulat következett be a hadi helyzetben: Pekry Lőrinc

a k ibujdosott hadakkal Erdélyben termett , s őszre néhány város

kivételével ismét Rákóczi mel lé sorakoztat ta fe l Erdélyt . Pekry

vezetésével a tel jes székely had bevonult Marosvásárhelyre, s

előkészítet te Rákóczi beiktatását a fe jedelemségbe. (A beiktatás

ugyanis korábban elmaradt.)

Rákóczi az 1707. ápri l is 12 - i e lőter jesztésében fontos elvi á l láspontot

fe j tet t k i Erdélyre s a székelyekre vonatkozóan. Eszerint : 1. a haza

szabadságának ügyét Ausztr ia válságba jut tat ta, de most ú jraéled,

Erdély szabadon választhat fe jedelmet; 2. a fe jedelem most kezébe

veszi Erdély i rányí tását, s cél jának tart ja a béke helyreál l í tását ; 3. az

eddigi békealkudozások „csak az osztrák ház csalárdságát

b izonyítot ták be", ezért kel let t a hadakozást választani ; 4. a mostani

e lőter jesztés cél ja az ország pol i t ikai , gazdasági és hadi dolgainak

rendbehozatala; 5. a fe jedelem helyre akarja á l l í tani az ország

megsértett rendjét; 6. „amilyen le lkesen és önfelá ldozóan harcol tak

az ország lakói a háború kezdetén, annyira meglankadt most a

kedvük"; 7. tanácskozzék az országgyűlés a hadakozás jó rendjéről :

a zsoldosok, hajdúk és darabontok kiá l l í tásáról , a székely fe lkelésről,

a katonák fe lszereléséről és e l tartásáról .

A székelyekről szólva a fe jedelem kiemel i : „vi tézkedő fegyvere ál ta l

löt t magok gyakori megolta lmaztatását" és azt , hogy Erdélynek

„mindenkori őr á l ló oszlopa vol t" , ezért pr ivi légiumait és

szabadságjogait t iszte letben tartották, k ivéve az osztrák hatalmat.

Az erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyen kimondotta Erdély

e lszakadását a Habsburg -háztól , uralkodójának II . Rákóczi Ferenc

fe jedelmet tekint i , s törvénybe iktat ja a huszt i országgyűlés végzését

Magyarország és Erdély egyesüléséről . Az 1705. május 1 - jén tartot t

o rszággyűlés pedig megerősít i az erdélyi végzéseket, s a Habsburg -

házat megfoszt ja a magyar t róntól .

A következő években azonban a császári hadak rendre győzelmes

csatákat vívnak, s a rendek képviselő i Szatmáron 1711. ápri l is 29 -én

békét kötnek a császár képviselő ivel . Ennek érte lmében a kurucok

Károlyi Sándor vezetésével Nagymajtény sík ján a hétévi harc után

letet ték a fegyvert Pálf fy János császári megbízot t e lőt t .

Összegzésül: a szatmári béke biztosítot ta Magyarország és Erdély

eddigi önrendelkezési jogai t . A szabadságharc résztvevői kegyelmet

kaptak. A nemesi rendi jogok megmaradtak, s ezzel együtt a

jobbágyrendszer is.

I I . Rákóczi Ferenc a bujdosás út ját választot ta, vele ment számos

híve, s tudjuk, hűséges t i tkára, a székely Mikes Kelemen is. I I .

Rákóczi Ferenc emlékét a magyarsággal együtt a székelymagyarság

is híven őrzi .

A székelyek a Habsburg -birodalomban

A Rákóczi -szabadságharc után a Habsburgok hatalma mind

Magyarországon, mind Erdélyben megszi lárdul t . Erdély a Diploma

Leopoldinum szerint megtarto t ta különál lását Magyarországtól , s

látszólag önál ló, vol taképpen Bécsből i rányítot t kormányzatot kapott .

A kormányzást a Gubernium (Főkormányszék) intézte, amelynek élén

a gubernátor, azaz főkormányzó ál l t . Az erdélyi kancel lár iát rövidesen

Bécsbe köl töztet ték, hogy a Birodalom központ i kormányzatához

közelebb legyen.

Erdély közigazgatási beosztása továbbra is fennmaradt: a Part iummal

együtt t íz vármegye, két vidék, k i lenc szász szék és két szász vidék,

valamint öt székely szék képezte a közigazgatási egys éget. A

Székelyfö ldhöz tartoztak: Udvarhelyszék, Keresztúr - és Bardoc -

f iúszék, Háromszék, amely a korábbi Sepsi - , Orbai - és Kézdiszék

összevonásával jöt t lé tre, s hozzátartozott Miklósvárszék, Csík - ,

Gyergyó - és Kászonszék, Marosszék, valamint Aranyosszék.

A székek a maguk területén önkormányzat i jogokat gyakorol tak,

legfőbb intézményük a közgyűlés vol t , de ez már nem a hagyományos

székely intézmény, hanem hovatovább a nemességé. Ugyanakkor a

szék bizonyos ügyekben az igazságszolgál tatás szerve maradt, de a

perek zömét az úgynevezett derékszékek intézték. A szék legfőbb

t isztségviselő je a Habsburg -korban a főkirá lybíró.

A székely székek az országgyűlésbe két -két követet küldhettek.

Követküldési jogot nyertek a városok is.

Tisztségviselők választásakor t iszt e letben kel lett tartani a szék

lakosságának val lási megoszlását, de a fo lyamatban levő

el lenreformáció eredményei miatt a római katol ikus val lás

kedvezményezetté vál t a reformátusok és uni tár iusok kárára.

A Habsburg-hatalom átalakítot ta a székelyek öröklöt t pol i t ikai és

társadalmi rendjét .

Mivel a székely haderő a I I . Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc

legfőbb támasza vol t Erdélyben, a Habsburgok számára

megbízhatat lanná vál t , s a szabadságharc után nem is késlekedtek

megszüntetni a székelyek sok évszázad os, önál ló hadrendszerét .

Erre már 1711 -ben sor kerül t .

A hatalom beavatkozása a Székelyfö ld helyzetébe alapvető

vál tozásokhoz vezetet t . Először is az eddigi katonai rendeket

megfosztot ták a közadózás terén élvezett mentességi jogoktól , s

ezzel közönséges adóf izetőkké vál tak. Közadózásra kötelezték a

nagyszámú lófőt is, egyházhelyes nemeseket is, amennyiben nem volt

legalább három adóf izető jobbágyuk. Csak a pr imorok s adományos

nemesek vol tak adómentesek. Nehezen visel te a székelység a

katonai beszál lásolásokat s azok köl tségeit .

Mindezek az intézkedések szöges el lentétben ál l tak a Diploma

Leopoldinummal, amely e l ismerte a székelység régi stá tusát, s azt is,

hogy hadfelkelési kötelezettség mel let t a székelyek mentesülnek az

adóf izetéstől , szolgálmányoktól s a sorkatonaság beszál lásolásától . A

sokat emlegetet t Dip loma Leopoldinum ezeket ígérte:

„A székelyek, eme legharciasabb néptörzs, mint eddig vol tak, úgy

ezután is mentesek legyenek minden adóf izetéstől , minden té l i és

nyári katonai e lszál lásolás terhétől , s b ir tokaik után, amelyeket

hadfölkelés kötelezettsége mel let t bírnak, t izedf izetéstől és egyéb

szolgálmányoktól . Ezek el lenében azonban a haza védelmére saját

köl tségükön katonáskodni tartoznak ezután is. A székely parasztok,

vagyis jobbágyok nem értetnek ez alá."

Mivel a székelység mindig is erőtel jesen ragaszkodott az adózás

terén kivívot t jogaihoz, amelyet az új hatalom elvet t tő le, köztük és a

Habsburg-hatalom között o lyan el lentét a lakul t k i , amely az 1848 -as

forradalomig nem szűnt meg. És nem is an nyira a ténylegesen

f izetendő adó miat t , hanem azért , mert a székelység a

megadóztatásában régi nemesi rangjának elvesztését lát ta, s úgy

érezte, hogy a társadalmi ranglétrán egy szintre kerül a jobbágyokkal,

amit nem tudott e lfogadni, s mindig küzdött e l l ene.

A Rákóczi -szabadságharc idején a háborúskodás miatt sok kár érte a

közösségeket, amelyet tetézett az 1718 —19- i pest is járvány és az

aszály, ami nagy ínséget s tömeghalál t okozott . A többféle csapás

következtében az elhalá lozottak szá ma megközelítet te az életben

maradókét.

A hatalom azonban nem engedett követeléseiből , s a megfogyatkozott

lakosságnak el kel let t viseln ie a megnövekedett közterheket. S mivel

a fő - és bir tokos nemesek mentesek maradtak a közterhektől , a belső

el lentétek is k iú ju ltak. Ennek je lét lát juk abban, hogy a régi lófő - és

gyalogszékelyek, egyházhelyes nemesek beadványokban fe j tet ték k i ,

hogy ők a főkkel egy „corpus"- t képeznek, „egy törvénnyel és

pr ivi légiummal é lünk". Csíkszékben valóságos mozgalmat indítot tak a

„ lófő - és szabad renden lévők", amelynek a Gubernium a

kezdeményezők letartóztatásával vetet t véget.

A Habsburg-hatalom pol i t ikája s ikeresen alkalmazta már a

kezdetektől az „oszd meg és uralkodj" vezetési módszert . Nem

utolsósorban azzal , hogy a nagyrészt protestáns Erdélybe n el indította

a rekatol izációt , s a főrendűek közül sokan katol izál tak. A

Székelyfö ldön az Aporok és Kálnokyak jártak az élen, ami

természetesen anyagi és hivatal i ju t tatásokkal járt . A Rákóczi -

szabadságharcban való részvételük miat t e lmenekült b ir tokosok

elkobzott b ir tokát nagyrészt Habsburg -hű nemeseknek adományozták.

Ezzel s ikerül t a székely vezető osztályt is e l lentétes rétegekre

osztani , amit tovább fokozott a bárói s gróf i rangok adományozása. A

Habsburgok pol i t ikáját e lfogadó és támogató főnemesek és

t isztségviselők akt ív közreműködésével haj tot ta végre Mária Terézia

(1740—1780) a Székelyfö ld ket tészakadását a határőrrendszer

fe lá l l í tásával.

A madéfalvi veszedelem évei

Az 1762—64-es éveket a történelem iránt érdeklődők rendszerint a

„madéfalvi veszede lem" fogalmával társít ják. Nagyrészt azért , mert a

Mária Terézia császár - és kirá lynőtől e lrendelt , a terror eszközeivel

erőszakosan el indítot t határőrségi szervezőmunka a csík i Madéfalván

valóságos tömegmészárlásba torkol lot t . Ezt a t ragikus eseményt

nevezte az utókor — nem alaptalanul — madéfalvi veszedelemnek,

amely persze az össz -székelység veszedelme vol t . Jelentése

valóságos és je lképes is.

Katonai terror a szabadságukat védő székelyek el len

A Magyarország fe lszabadítását követő évt izedekben a Habsbur g-

hatalom a veszélyeknek ki tett dél i és kelet i határok mentén sajátos

katonai övezet létrehozását határozta el . Ez az övezet végül önál ló

részekből á l l t , s az Al -Dunától a Kelet i -Kárpátokig ter jedt . A

legkelet ibb részét a történet i Erdély területén a Dél i -Kárpátok,

valamint a Kelet i -Kárpátok belső vonulata mentén alakítot ták k i , ez

k i ter jedt Hunyad megye egy részére, Szebenszékre, Fogaras -vidékre,

Brassó -vidékre, Háromszék és Csíkszék területére, valamint

Udvarhelyszék egy kis darabjára. Aranyosszék néhány fa lu ját is

besorol ták a határőrrendszerbe.

A ki je lö l t övezetben lakó, i l le tő leg az oda te lepítendő népességből

o lyan fé lkatonai társadalmi rendet kívántak létrehozni, amely saját

erejéből, lényeges ál lami hozzájárulás nélkül képes el látn i a

határőrzés elsődleges fe ladatai t : e l lenséges beütések elhárítását ,

határzár létesítését pest isveszély esetén, a határszél i csempészet

meggátolását, i l legál is határát lépők kiszűrését. S bár ezt sehol sem

hangsúlyozták, szükség esetén a határőr katonaság fe ladatának

szánták Erdély belső rendjének megvédését is. A Habsburg -hatalom

már az alapításkor fe l ismerte: a román alakulatokat magyar

mozgalmak, a székelyeket pedig eset leg román törekvések féken

tartására, sőt , leverésére is fe l lehet használni , ami később, sajnos,

be is következett .

A határőr i társadalmi rendet e lsősorban a helybel i lakosság

mi l i tar izálásával, másodsorban a román határőrvidéken történő

megtelepítéssel és minden esetben a nép korábbi társadalmi

státusának megváltoztatásával hozták létre. Erdélyben 1762 —64

között a határőrségbe bevont családok alkalmas férf i tagja iból két

székely és két román gyalogezredet, valamint egy székely

huszárezredet szerveztek; utóbbinak több mint kétharmadát

székelyek alkot ták, a fennmaradó részt fő leg aranyosszéki s Hunyad

megyei románokból toborozták. A románok nagy része jobbágyból let t

határőr, számukra a vál tozás emelkedést je lentet t , viszont az addig

szabad társadalmi státusú székelyek úgy érezték, hogy nekik a

vál tozás nemkívánatos, mert többlet terhet, személyi e lnyomást s a

régi szabadságjogaiktó l való te l jes megfosztást hoz.

A székelyfö ld i határőrrendszert a tervek szerint Csík - , Gyergyó - és

Kászonszék, Háromszék, Udvarhelyszék és Aranyosszék te lepülésein

szervezték volna meg. Marosszékre nem gondoltak. Mivel a

székelységet a régi hadkötelezettség jogcímén akarták bevonni az új

rendszerbe, csak a régi katonai rendekre: a lófők, a gyalogok,

valamint a k isnemesek rétegére esett a választás, az erdélyi nemesi

renddel már azonosult régi pr imorok, valamint a jobbágyok, zsel lérek

mentesültek a katonai szolgálatnak ettő l a formájától .

Miután Mária Terézia az erdélyi határőrség tervét jóváhagyta, a

hadvezetés Buccow Adolf császári lovassági tábornokot nevezte ki

Erdély katonai főparancsnokává, egyben kirá lyi b iztosként fe ladatává

tet te a terv véglegesítését, e lőbb a románok, majd a székelyek

körében. A kirá lyi b iztos fe lszabadítot ta a Beszterce -Naszód vidéki

románokat Beszterce város jobbágysága aló l , s megkezdte

át térítésüket az ortodox val lásról a görög katol ikus val lásra, majd

át tette székhelyét a Székelyfö ldre. Magabiztos fe l lépését erősítet te,

hogy időközben az erdélyi Főkormányszék (Gubernium) elnökévé is

k inevezték, tehát kezébe kerül t mind a katonai, mind a polgári

hatalom csúcsintézménye. Ezért egyálta lán nem zavarta, hogy ezt a

nagy átalakító munkát országgyűlési jóváhagyás és az érdekelt

székek közgyűlésének határozata nélkül kezdte meg. ( . . . )

A szervezőbizot tság a kirá lynő nevében közzétet t egy fe lhívást ,

amely tudtul adta: fő - és jószágvesztés, valamint 500 for int

pénzbüntetés vár azon 16—45 éves férf iakra, akik nem je lennek meg

a meghirdetet t összeíráson. Ugyanakkor az összegyűlt nép előt t

d icsérték a székelyek katonai erényeit , vi tézségét, s k i látásba

helyezték a fö ldadó el tör lését , a régi szabadságjogok visszaál l í tását.

Mária Terézia az 1762. ápri l is 11 -én, majd november 8 -án kel t k i rá lyi

le iratában nemzet i katonaságnak nevezte a létrehozandó

határőrséget, de azt nemsokára már csak székely határőr

katonaságként emlegették, igaz, hogy ekkor még az önkéntesség

elvét is szóvá tet ték. A katonai rendszer cél jaként a moldvaiak és

tatárok el leni határok védelmét hangsúlyozták. Az első elképzelések

szerint a határőrök évi szolgálata három hónapot tett volna ki napi

4—8 krajcár zsold mel lett , az év többi részében a határőr mint

gazdaember vagy kézműves fo lytathat ta volna megszokott

mesterségét. Amint Jakab Elek, a kérdés kiváló ismerője ír ta, a

székely nép, amely a „k irá ly i ránt csodaszerű kegyelet te l visel tet ik,

h i t t a koronás fe lség nevében hirdetet t szónak, s azon

meggyőződésben é l t , hogy határőrségre kényszerít tetn i nem fog". De

rövidesen a székelyeknek csalódniuk kel let t , mert az önkéntesség

hangoztatása csak „csalétek" vol t az e l lenál lás leszerelésére.

Ugyanis már 1762 nyarán idegen, fő leg német katonat isztekből á l ló

különítmények szál l tak k i a fa lvakba, s nem válogattak az

eszközökben, hogy fegyverfe lvételre kényszerítsék a székelyeket.

Előre kel l bocsátanunk, hogy 1762 —63-ban katonai uralmat vezettek

be a Székelyfö ldön, s a polgári hatóságot is a szervezésnek

rendelték alá, semmibe véve a székelységnek minden öröklött

szabadságjogát.

Katonai terror a szabadságukat védő székelyek el len

A felhívásra először a gyergyóiaknak kel let t választ adniuk. A

bizot tság 1762. jú l ius 24 -én Alfa luba, a szék egyik legnagyobb

te lepülésébe szál l t k i , majd Gyergyószentmiklóson látot t munkához,

miközben alb izot tságok járták a fa lvakat.

A székelység válasza a fe lszól í tásra erős öntudatró l árulkodott : ők

mindig szabadok vol tak, katonáskodni saját törvényeik és kivál tságaik

szerint szoktak, közülük választot t t isztek s magyar vezényszó alat t ,

s csak i lyen fe l téte lek mel let t haj landók a fegyvert fe lvenni. A

székelyek mindenütt erősen hangoztat ták azt , hogy a katonáskodó

szolgálat összeegyeztethetet len az adózással, amelyet a

Székelyfö ldön bevezettek. Augusztusban végül is megtörtént az első

összeírás Gyergyóban, Csíkban, Kászonban, majd Háromszéken is. A

nép mindenütt óvást emelt , és régi szabadságjogainak t iszte letben

tartását kérte, de az összeíró idegen t isztek főbelövéssel,

kerékbetöréssel, akasztással fenyegetőztek, s pálcázni is kezdték az

el lentmondókat. Az összeírás az Udvarhelyszékhez tartozó Bardóc -

f iúszékben fo lytatódott , különösebb incidens nélkül , de a

szabadságjogok követeléséről a székelyek sehol sem mondtak le.

A mindenhol megnyi lvánuló k isebb-nagyobb el lenál lás az

udvarhelyszéki Homoródalmáson csapott nyí l t e l lenszegülésbe: az

i t teniek s hat ide rendelt szomszédos fa lu, majd újabb 43 te lepülés

szabad székelysége je lentet te k i , hogy nem haj landó az összeírást

e lrendelő parancsnak engedelmeskedni. Buccow személyes

megjelenése Udvarhelyen mit sem ért , és az odavezényelt német

katonaság sem volt hatásosabb. A szék népe az Udvarhely mel let t i

szombatfa lvi réten összegyűlve, egységes emlékiratot ter jesztet t e lő.

Az udvarhelyszéki e l lenszegülésnek nem maradt e l a hatása Csík - ,

Gyergyó - és Kászonszékben, valamint Háromszéken sem.

1762. október 22 -én a Gyergyószentmiklósra berendelt, korábban már

összeírt székelyek határozottan ki je lentet ték: szabadságjogaik

megerősítése nélkül nem haj landók letenni az esküt. Mivel Buccow

sem jogaik megerősítését, sem azt nem ígérte meg, hogy saját

t iszt je ik lesznek, s az országból nem viszik k i a katonákat, sőt , a

kéréseket e lőter jesztő két küldöt tet, Ambrus Ferencet és Barta l is

Mátyást letartóztatta, a nép türelmét vesztve, megrohanta a tábornok

tartózkodási helyét , aki jobbnak lát ta menekülni , mintsem a

fe ldühödött székelyekkel szembeszál ln i . Az el lenál lás azzal vál t

te l jessé, hogy a gyergyóiak a már k iosztot t fegyvereket visszaadták,

s hazamentek. A tábornok -gubernátor Csíkban és Háromszéken sem

ért e l több eredményt, mint Gyergyóban, de mindenhol akadt néhány

megvesztegetet t székely, aki engedelmeskedett a császári t iszteknek

— ezeket a nép Buccow katonáinak nevezte.

A szervezők azonban tudták, hogy még nem merítet ték k i a nép

megtörésének minden lehetőségét: a fegyvert e l fogadókat az

el lenál lók e l len tüzel ték, s a határőrnek kiszemelt egész népességet

a nemesekre és a polgári t isztségviselőkre uszítot ták, mondván, hogy

azok minden bajnak okozói. A nép a maga módján érte lmezve a

hal lot takat , úgy gondolta, hogy a nemesség cserbenhagyta őt , s

e lárul ta a székely szabadságot. Mivel a sorozóbizot tságok tagja i

á l ta lában ismert nemesek vol tak, a nép ál ta lánosítot t , s az egész

nemességet vádolta, átkozta. Terror izmus és anar chia lépett fe l , nem

egy helyen véres összeütközésekre is sor kerül t . Mindez nem

változtatot t azon, hogy a székelyek többsége sem Csíkban, sem Há -

romszéken nem volt haj landó a fegyvert fe lvenni régi

szabadságjogainak biztosítása nélkül . Erőtel jesen hangsúl yozták,

hogy nem fognak egyszerre katonáskodni és adót f izetni .

Kísérlet történt a belső szol idar i tás helyreál l í tására is. Zöld Péter

csíkszent lé leki p lébános néhány fa luban a nemeseket, lófőket és

gyalogokat arra esküdtet te, hogy egymást segít ik Buccow el len.

Háromszéken az el lenál lók 13 pontból á l ló fe lhívást jut tattak e l a

fa lvakba, hogy semmiképpen fe l ne vegyék a fegyvert . A székely

székek vezetői is megpróbálták szorosabbra fűzni kapcsolata ikat,

hogy együtt védekezzenek a külső nyomás és a belső zűrza var e l len,

de egységes ál láspontot nem sikerül t k ia lakítaniuk. Nem akadt

vezéralak. A székelység forrongott , érezte, hogy öröklöt t é letmódja,

szabadsága forog veszélyben. A nép elvárta volna, hogy a székek

vezetése s a tekinté lyes nemesség összefogjon vele az idegen

hatalom erőszakoskodásai e l len, de mindez elmaradt. A Habsburg -

hatalom képviselő i idejében meghiúsítot ták az i lyen próbálkozásokat,

s fő leg sikeresen gyakorol ták a sokféle rendre, rétegre bomlot t

székely társadalom megosztását. Arra is gondolnun k kel l , hogy a

Rákóczi -szabadságharc leverése után, néhány évt ized alat t

Erdélyben bárói és gróf i címek osztogatásával,

b ir tokadományozásokkal, valamint magas hivatal i t isztségek révén

sikerül t császárhű vezető el i tet létrehozni — természetesen, a

Székelyfö ldön is. Ennek az el i tnek a képviselő i a császárnő

rendelkezéseit e lőrébb valónak tartot ták, mint a régi székely

autonómia maradványainak s a székely társadalom

szabadságjogainak a védelmét. Ne fe ledjük: a „Metamorphosis

Transsylvaniae" időszaka vol t az, amelyet a Habsburg-hű báró Apor

Péter o lyan plaszt ikusan leír t , fá j la lva mégis — amint már szól tunk

ró la — a régi patr iarchál is viszonyok el tűnését.

A kirá lynő is természetesen tudomást szerzet t a székelyek

el lenál lásáról . 1763. január 6 -án kel t le iratában k ife jezte, hogy a

határőrségben csak az önként je lentkezőket ír ják be, Buccowot pedig

báró Siskowich al tábornaggyal vál tot ta fe l , akinek megbízásából az új

b izot tság tagja i : gróf Lázár János és gróf Bethlen Miklós más tervet

dolgoztak ki a határőrség megszervezésére. Ennek alapján készült

Mária Terézia ú j rendelete, amely ismét e lőír ta két gyalogezred és

egy huszárezred fe lá l l í tását . A rendelet k imondta: egyelőre Csík - ,

Gyergyó - és Kászonszéket, valamint Háromszé ket és Bardóc -

f iúszéket vonják be a szervezésbe, de ha a szükség úgy k ívánja, a

többi székre is k i kel l ter jeszteni a szervezést. Az új terv szerint —

béke idején — a szolgálatban lévő gyalogok négy, a lovasok pedig

nyolc krajcár zsoldot kapnak élelmezésre. Háborúban a rendes

hadsereggel azonos bánásmódban részesülnek. Békében az adó

egyharmadát engedik e l , háborús időkben pedig a határőrök te l jes

adómentességet é lveznek. A hadban elesettek özvegyeinek

adómentesség jár. A t isztek egyelőre idegenek lesznek, de ké sőbb

közülük is neveznek ki o lyanokat , akik arra érdemesnek bizonyulnak.

Ruházatuk a népviselet lesz, amelyet maguk ál l í tanak elő.

A kirá lynő rendelete nem elégítet te k i a katonarendet: inkább

adóznak, mintsem i lyen fe l téte lek mel lett katonáskodjanak —

mondották. Persze, nem tudták, hogy a ki rá lynő már e le j tet te az

önkéntesség elvét, sőt , kötelezővé tet te a határőrséget a székelyek

számára. A Siskowich - fé le ú j bizot tság ennek érte lmében és

szel lemében kezdte meg 1763 őszén munkáját . Először Gyergyó -

szentmiklósra szál l t k i , ezt megelőzően azonb an mindenhol

kih irdet ték az önkéntesség megszüntét : „Már most nem függ senkinek

a maga tetszésétől : akar -e katona lenni vagy nem, mert ezen

kötelességet a szabad székelyektől a régi hadakozási szokások a

törvények súlyos büntetési terhe alatt kívánják meg, amit a választot t

nemzet i fe jedelmek alat t is te l jesítet tek, s most is büntetéssel rá

fognak kényszerít tetn i . " ( . . . ) A népet azzal is fenyegették, hogy, ha a

fegyvert fe l nem veszik, b ir tokai t e lkobozzák, és románokat

te lepítenek rá. Nem csoda, hogy a megfélemlítet tek k isebb része

haj landó vol t fe lvenni a fegyvert , s maga is terror izáln i kezdte az

el lenál lókat . Nem túlzás úgy látn i , hogy polgárháborús hangulat

a lakul t k i Csíkban s Háromszéken, bár a nagy többség az idegen

hatalmi erőszaknak bátran el lensze gült .

Gyergyóban a székelyek többsége az ígéretek és fenyegetőzések

hatására ismét e lfogadta a fegyvert , s december 18 -án a kért esküt —

je lentős fegyveres erő je lenlétében — le tet te. A bizot tság mégsem

örülhetet t gondtalanul a s ikernek, mert tudomására ju tot t , hogy a

közel i Madéfalva lakossága az erdőkbe menekült . Másnap, miközben

Jenőfalván fo lyt az esketési ceremónia, hír érkezett , hogy nemcsak

Madéfalva, hanem Madaras, Rákos, Taploca, Szentmihály, Szépvíz

és más fa lvak népe is fe lhúzódott az erdőkbe, ah ol a té l i zord idő

el lenére táborozni kezdett . A bizot tság azonban nem tágítot t

szándékától : katonaszökevénynek nyi lvánítot ta a fa lvakból

e lmenekült férf iakat , s fe j - és jószágvesztés terhe mel let t megt i l tot ta,

hogy azoknak bárki é le lmet vagy szál lást adjo n. A katonaság pedig

megbízatást kapott arra, hogy Madéfalván űzze ki az ot thon maradt

nőket, gyermekeket a házakból.

Súlyosbítot ta a helyzetet , hogy időközben Háromszékről mintegy 700

fegyveres székely érkezett , a csík iak pedig e lő jöt tek a hegyekből, s

több mint kétezren együtt vonultak be Madé falvára. Az eseményeket

pontosan követő bizot tság ul t imátumszerű fe lszól í tást küldöt t a

fa luba, azt kérdezve: akarnak -e a kirá lynő rendeletének

engedelmeskedni s meghal lgatásra a b izot tság előt t megjelenni.

Ugyanabban a fe lszól í tásban megparancsolták a helybel ieknek, hogy

a nem falubel ieket a házakból űzzék ki , a háromszékiek pedig

menjenek haza. Jutalmat ígértek azoknak, akik a „zavarok okozóit"

fe l je lent ik. Madéfalváról — s ietve — két követ érkezett azzal a

kéréssel, hogy vízkereszt ünnepe miat t válaszukat a következő napra

halaszthassák.

A bizot tság azonban a haladékot nem szavazta meg, sőt , e lhatározta,

hogy véget vet az engedet lenségnek. Siskowich tábornagy utasítot ta

Caratto ezredest, hogy az Okel l i -ezred négy századával, a

rendelkezésre ál ló másfél század vértessel, harminc huszárral és két

ágyúval vegye körül a fa lut , s ver je szét az ot t összegyűlt

székelyeket. A kirá lynőhöz küldöt t je lentésben a bizot tság azzal

indokolta lépését, hogy többre tart ja a köznyugal mat a kevesek

veszedelménél, s jobban lát ja a székelyek lázadását e lnyomni, annál

inkább, mert a fe lség is erre utasította.

Caratto ezredes a parancsot kímélet lenül haj tot ta végre. 1764. január

7-én hajnal i négy órakor ágyúval lövetni kezdte a fa lut , több házat

fe lgyúj tot t , az utcára tódulókat a k ivezényelt katonaság lőt te,

kaszabolta. El lenál lás a l igha lehetett , így a mészárlásnak nevezhető

katonai akció gát lásta lanul szedhette á ldozatai t . A halot takról szóló

adatok el térnek: 185—500 között mozognak, a valóságban 200—250

körül lehetet t a helyszínen megölt székelyek száma. Sokan kaptak

sebet, s több mint 400 -an foglyul estek, „őket val latások után sorra

szabadon engedték". A fa lu egy része leégett.

A madéfalvi vérengzés véget vetet t a e l lenál lás minden formá jának, s

1764 te lén és tavaszán mind Csíkban, mind Háromszéken 4982

család kerül t be a határőr i névjegyzékbe, i t t a lakul t meg az I . székely

gyalogezred 4212 határőrre l és 5166 növendékkel. A huszárezredhez

Csíkban 770 főt soroztak be. Háromszéken és a kato nai lag hozzá

csatol t Bardóc - f iúszéken a I I . gyalogezredet szervezték meg 3651

határőrre l és 4382 növendékkel. A huszárok száma i t t 1049 vol t .

Az 1764. január 7 - i véres események után bűnvizsgálat i e l járás

kezdődött, de nem a vérengzést k i tervelők el len. Si skowich alezredes

már január 9 - i je lentésében megfogalmazta a vád tárgyát:

engedet lenség, lázadás. A háromszéki mozgalom irányító i , Balogh

László és Óvári János valószínűleg Madéfalván életüket vesztet ték, a

harmadikként megnevezett Olasz Sámuel e l len elfo gatási parancsot

adtak ki . A csík iak vezetői a szépvízi Miklós György és a madéfalvi

Szi lveszter Tamás vol tak. Siskowich a „ lázadók" tanácsadóiként Beke

István delnei és Zöld Péter csíkszent lé leki p lébánost nevezte meg.

Ez utóbbiakat Bajthay római katol iku s püspökre bízták, aki

Gyulafehérvárra rendelte, s ott fogságba vetet te őket. A bűnvizsgáló

b izot tság íté lete i t a közben elhunyt Buccow helyet t k inevezett Hadik

András lovas tábornok vizsgálta fe lül , s némileg enyhítet te, de így is

sokan szenvedtek fogságo t, börtönt.

Ennél súlyosabb társadalmi következménye is vol t a „bűnvizsgáló

b izot tság" fe lá l l í tásának, az, hogy je lentős mértékben fokozta a

székelyek k ivándorlását Moldvába, ami már a b izot tsági munkálat

a lat t e lkezdődött . Több ezer székelyt úgy megrémíte t t a szervezés

brutál is módja, hogy inkább választot ta a bujdosást, semmint

szülőfö ld jén az idegen hatalom fegyveres szolgálatát . Ők nagyrészt

Bukovinában te lepedtek le Hadik András támogatásával, s létesítet ték

a Fogadj isten, Istensegíts, Hadikfa lva, Andr ásfalva és Józseffa lva

te lepüléseket.

A madéfalvi kegyet len vérengzés, amelyért ma nemzetközi bíróság

elé á l l í tanák az elkövetőket, megtörte a székelység el lenál lását .

Sokan a menekülést választot ták, semmint a meghódolást az idegen

elnyomó rendszernek, mások besoroztat ták magukat, s vál la l ták a

terhes határőr katonai szolgálatot . De a székelység kemény katonai

küzdelme 1762—63-ban egészében véve szabadságharcnak minősül,

történelmi tett vol t , amelynek emléke mélyen bevésődött a székelység

történet i tudatába.

Ez a hatalmas nemzet i e l lenállás ú jra fe lmutat ta a hosszas

szabadságharc gyengéit is : az egység hiányát, a székelység erős

jogérzete alapján s szerzet t szabadságjogainak tudatában fe l ismerte,

hogy a Habsburg-hatalom idegen célok érdekében kívánja

fe lhasználni , s emiat t Csík - , Gyergyó - és Kászonszéken,

Háromszéken és Udvarhelyszéken erőtel jes e l lenál lást fe j tet t k i , de

harcát külön -külön vívta meg. Csak Csík — az el lenál lás központ ja —

és Háromszék próbálta egyeztetni a küzdelmet, nem sok sikerre l ,

Udvarhelyszék egymaga küzdött , nem szol idar izál t Csík és

Háromszék küzdelmeivel , Marosszék pedig csendben maradt

( legalábbis a mostani tudásunk szerint) . A székelyek egységes

fe l lépésének elmaradása több okra vezethető vissza: 1. az egységes

autonómia el tűnése (1562) miat t a székek önál lóságával e l lentéteik is

fe lerősödtek; 2. az osztrák pol i t ika s ikerre l a lkalmazta az „oszd meg,

és uralkodj" kormányzás (erkölcste len) módszerét .

A határőrség fe lá l l í tása újabb választóvonal vol t a határőrségbe

bevont, i l le tve kívü l maradt székelyek között .

A határőrrendszer

A madéfalvi vérengzéssel a hatalomnak sikerül t megtörnie a

székelyek el lenál lását , és így elhárul t a legfőbb akadály a határőr

katonai rendek megszervezése elő l . Következésképpen már 1764 -ben

megalapították Csík- , Gyergyó - és Kászonszéken az I . gyalogrendet,

amelybe 4212 fe lesküdtet és 5166 növendéket soroztak be.

Háromszéken s a hozzá csatol t Bardoc f iúszéken a I I . határőr

gyalogezredet szervezik meg 3651 fe lesküdt határőrre l s 4382

növendékkel. A székben alakí tot t székely huszárezredhez Csíkban

770 s Háromszéken 1049 fő tartozott . Utóbbihoz Aranyosszékről

román családokat osztot tak be.

A csíki gyalogezred első parancsnoka a vérfürdő végrehajtó ja, Mano

Carat to let t , s e lső századosai mind németek vol tak. A három széki

gyalogezred élére Simone Rimnique alezredest á l l í tot ta az erdélyi

katonai főparancsnokság, a General Commando; a t íz százados közül

nyolc német, ket tő magyar vol t . A huszárezred élére Fi lep Reich

alezredes kerül t . Az egész székely határőrség első par ancsnokává

Gyulay Sámuelt nevezte ki Mária Terézia k irá lynő.

A határőrség számára kiadott haditörvény és szolgá lat i szabályzat

pontosítot ta a fe ladatokat és a szolgálat rendjét . A feladatok között

szerepelt a határvédelem, a rablók üldözése, a csempészet é s

kivándorlás megakadályozása. Minden határőr katonai fennhatóság

alat t á l lott , a határőr i család vagyonát csak határőr rendűek

örökölhet ték. ( . . . ) Egyenruhájuk népviseletben fekete zeke, fehér

„székely harisnya"; az ezred színét a zeke uj ján levő hajtóka je lö l te.

A határőrzés köl tségeit a család fedezte, a k incstártó l csak fegyvert

kaptak, később a huszárok a lótartás köl tségének fedezésére

kiegészítő jut tatásban részesültek.

A bécsi hadvezetés az erdélyi határőrrendszert is a már k ipróbált dél -

magyarországi model l szer int képzelte e l , vagyis úgy, hogy a

határőrvidék összes te lepülése a polgári közigazgatás aló l

k ivonandó, s benne kizárólag katonai igazgatást vezetnek be. Ezt a

model l t azonban csak a román határőrvidékek területén sikerül t

nagyrészt megvalósítani , ahol a 71 katonásítot t helységből 64 katonai

közigazgatás alá kerül t . Viszont Hunyad vármegyében a 98

katonásítot t helység közül csak 27, a Szé kelyfö ldön a 160 -ból

mindössze ket tőben sikerül t megszüntetni a polgári igazgatást , s

te l jesen alárendelni a Nagyszebenben székelő osztrák

főparancsnokságnak, a General Commandónak.

Ez a helyzet szoros összefüggésben ál l t azzal, hogy a 294

katonásítot t erdélyi te lepülés közül mindössze 64 -ben hozhattak létre

homogén határőr katonai lakosságot, míg a fennmara dó 230

te lepülésen továbbra is különböző társadalmi kategóriák él tek együtt .

Miért a lakul t k i ez a fe lemás helyzet , és mi lyen következményei

voltak?

Úgy lát juk, hogy erre a kérdésre nem adható elfogadható válasz a

fö ldtu la jdon kérdésének megválaszolása nél kül .

Indul junk ki abból a tényből, hogy a határőrrendszerbe bevont vagy

bekényszerítet t népességnek olyan fö ldalappal vagy más forrásból

származó jövedelemmel kel let t rendelkeznie, amely lehetővé teszi a

család önfenntartása mel let t a katonai szolgálat ter heinek viselését

is. A határőr i rendnek mintegy ki lenct izede fö ldművelő -ál lat tenyésztő

fogla lkozást űzött , a többi k is iparos, t isztségviselő vol t . A

fö ldművesek számára a fö ldbir tokot két úton biztosítot ta a

határőrrendszer. Ezen az úton végül is je lentős számú román vál t a

határőr i rend tagjává; számukra ez társadalmi rangjuk emelkedését

je lentet te.

Csíkban, Háromszéken és Bardoc f iúszékben csak szabad rendűeket

soroztak be, nem kis mértékben a jobbágyos nemesek erőtel jes

t i l takozása miat t . A szabad rendű székelység maga is több

kategóriából á l l t : egytelkes nemesekből, a lófő i, valamint a

gyalogrendű családokból. A szabad rendű székelyek korábban is

te l jes rendű fö ldbir tokosok vol tak, ezért a székely székek területén a

szabad, örökölhető fö ldtu la jdon a hatá rőr i rendbe besorol t családok

számára eleve biztosítot t vol t .

Mivel — amint már említet tük — a határőr i rend nagy többsége

fogla lkozása szer int fö ldművelő vol t , a fö ldtu la jdon mindvégig

alapvető kérdése maradt a határőrrendszernek. Ezért szükséges vol t

ezt a kérdést a lapszabályi lag t isztázni. A székely székekben a régi

törvények főbb téte le i ezután is fennmaradtak. A család fö ldtu la jdona

— akárcsak korábban — elvi leg adható -vehető vol t , a f iúörökösödés

rendszere érvényben maradt, a tu la jdonjog apáról f iúra szál l t , a f iú

utódok egyenlően részesedtek a családi fö ldtu la jdonból. Ha f iú

örökös nem volt , a leány örököst „ f iúsítot ták" (f iú - leány), aki ezál ta l

vál t örökössé. De a szabályzat azt is e lőír ta, hogy a határőr katona

bir toka jobbágykézre nem kerülhet még akkor sem, ha a f iú - leány

(tehát örökös) jobbágyhoz megy férjhez. Éppen a fö ldtu la jdon ál ta l

avatkozhatot t be a házasságkötésekbe is a határőrrendszer. A

házasságkötés tervét e lőre be kel let t je lenteni , és engedélyt kérni

arra a katonai hatóságtól .

A szaki rodalomban az sem eléggé t isztázott kérdés, hogy különál ló

társadalmi rendet képezett -e az 1762—64-ben létrehozott határőri

réteg vagy sem. Úgy vél jük, hogy igen.

A társadalmi rend egyik legfőbb je l legzetessége a rendiség

vi rágkorában az vol t , hogy az egyé n a társadalmi helyzetét a

törvényekben rögzítet t jogokkal és kötelességekkel együtt

megörökölte és átörökítet te. Ezek a kr i tér iumok a határőr i rendben

mind megtalá lhatók. A határőr katonai családban született utódok

ebből a társadalmi kategóriából csak ki vételes esetekben léphettek

ki . ( . . . )

A határőr katonai szervezet ú jabb terheket rót t az eddig szabad

székelység vál la i ra. Igaz, 1711 - ig a székely ember személy szer int

katonáskodni tartozott , s katonai rendszere Mátyás kirá ly óta

megszakítás nélkül fenná l l t , de a régi katonáskodástól

nagymértékben el tért az ú j Habsburg - fé le határőr i forma.

Idegen szervezet, erőszakolt vol t , amelyet — mint lát tuk — több száz

társuk lemészárlásával (Sicul ic id ium) kényszerítet tek a székelységre.

Korább a vezényszó magyar vol t , és a t isztek is magyarok. Most

német a vezényszó, s a t isztek nagy része idegen, nem tud

anyanyelvén értekezni a magyarokkal. S emel let t az anyagi

természetű terhek is sokasodnak: a k iképzés -határőrzés legalább

hatvan napot vet t igénybe; a ruházatró l ma guk gondoskodtak;

gyakorlatozás idején magukat kel lett é le lmezniük; időnként adót is

kel let t f izetn iük; postai szolgálatra is kötelezték őket; a

helyvál toztatásban korlátozták; a tanulásban (fe lsőbb oktatásban) is

kor látozták a határőr i családokat; több al kalommal háborúba vi t ték

őket a határokon kívülre.

Könnyítés vol t az, hogy adókedvezményt kaptak. Békeidőkben az adó

egyharmada aló l fe lmentették őket, háború idején az egész aló l .

A határőrvidék létrehozásával a Habsburg -hatalom erősítet te

Erdélyben nemcsak a katonai je lenlétét , de pol i t ikai befolyását is. A

General Commando főparancsokságának növekedett a hatalma és a

befolyása Erdély polgári kormányzatával szemben azálta l is , hogy a

katonai határőrvidéken vagy kizárólag katonai hatalom érvényesült ,

vagy kettős: katonai és polgári igazgatás. A határőrvidék

megszervezése után egészen annak fennál lásáig a polgári és katonai

igazgatás viszonyát á l landó feszültség je l lemezte, amely azonban

csak 1848-ban vezetet t te l jes szétváláshoz.

A határőrvidék létrehozása az erdélyi magyarság helyzetét rontot ta,

gyengítet te. Elsősorban azálta l , hogy a Székelyfö ldet ket téosztot ta;

ezután a katonásítot t Csík - és Háromszék, valamint Bardoc f iúszék

fe j lődése elkanyarodott a határőr övezetből k imaradt Marosszék és

Udvarhelyszék társadalmi -pol i t ikai helyzetének alakulásától . A

Habsburg-hatalom ezálta l csapást mért a székely szol idar i tás

eszméjére. A már idézett Jakab Elek ír ta ezzel kapcsolatban: a

székely pr imori rend kimaradt a határőr i rendből, k ivál tságos nemesi

státust é lvezett , akárcsak a bir tokos, adományos nemesség, fokozta

a székely társadalom belső megosztot tságát, e l lentétei t . Annál

inkább, mivel a jobbágyok és zsel lérek is mentesültek a

Székelyfö ldön a határőr i szolgálat terhe aló l . A határőr i renddé

szervezett közszéke lység sok alkalommal egyenesen a nemesi rendet

okolta a határőrrendszer bevezetéséért .

A Székelyfö ldön, pontosabban Csíkban és Háromszéken — amint

említet tük — nem sikerül t k ia lakítani t isztán határőr katonaság ál ta l

lakot t vidékeket; i t t továbbra is együt t é l tek a fa lvakban és

városokban a különböző társadalmi rétegek.

Ezeken a te lepüléseken legalább négy olyan érdekközösség

polar izáció ját f igyelhet jük meg, amelyeknek el térő közjogi státusa

vol t : a fa luét és a katonai rendét, utóbbiban külön a huszárkatona ság,

i l le tő leg a gyalogkatonaság érdekeit . Nem érdektelen kérdés, hogy a

határőr - jobbágy fa luban katonabíró s jobbágybíró is vol t . Ez a

megosztot tság természetesen kihatot t a fa luközösség életére is:

sokféle feszültség forrása vol t . ( . . . )

Bár a határőrrendszer idővel megszi lárdul t , a székelység sohasem

tudott belenyugodni a fennál lásába, s minden lehető alkalommal

követel te a megsemmisítését vagy legalább a megreformálását. Ez

különös hangsúlyt kapott az 1791 -es országgyűlésen, amelyen

székely követek reformjavaslatot ter jesztet tek elő.

Az 1791-ben készült LXII . törvény(cikk) javaslat abból indult k i , hogy

székely pr imipi lus és pixidar ius, azaz a lovasok és gyalogok rendjét,

sőt , némely pr imorokat, főembereket a székely székekben s a haza

törvényeivel e l lenkező módon soroztak be a határőr katonai rendbe, s

rendelték nagyrészt idegen t isztek parancsoksága alá. Ezért a rendek

egységes akarat ta l kér ik, hogy a székely katonaság köréből az

idegen t iszteket vonják ki , s a székelyek katonáskodási rendjét

á l l í tsák „ törvényes lábra", mégpedig oly módon, amely megfele l mind

az országos, mind a székely törvényeknek. Mivel a székelyek 1711 - ig

személy szerint nemesi módra katonáskodtak, ez vol t szabadságuk

megőrzésének záloga, nyi lvánvaló, hogy ennek visszaál l í tása

el lenkezett a Habsburg-rendszerű katonai szisztémával.

Várható vol t , hogy a fe l ter jesztet t törvényjavaslatokat az uralkodó

nem erősít i meg. Mindössze annyi történt , hogy vegyes bizot tság elé

kerül t , s a bürokrácia útvesztőjében évről évre valahol fe lbukkant, de

előbbre nem jutot t megoldása. Kiderül t , hogy Bécs nem enged

beleszólást a katonai ügyekbe, viszont a magyar reformmozgalom

sem vette le napirendjéről a székely határőrség reformjának ügyét. E

kérdés 1848 -ban újra te l jes súlyával fe lvetődött mind az erdélyi

o rszággyűlésben, mind a magyarországiban, de ezzel egy későbbi

fe jezetben fogla lkozunk.

A 18. század második fele és a 19. század eleje

Társadalmi változások

Az 1750 és 1850 közt i időszakra több részben kiadott adóösszeírás

ál l t a kutatás rendelkezésére, s mint közismert , többször közölték a

I I . József - fé le e lső hivatalos népszámlálás adatai t is . A fent iek

mel let t néhány részleges összeírás is készült a határőrövezet katonai

népességéről .

Bár az ál ta lunk kutatot t időszak demográf iatörténetére jóval több

ada t forrás születet t , mint a megelőző időszakok bármelyikére,

mégsem könnyű vál la lkozás a székelység demográf iatörténetével

fogla lkozni az említet t időszakra vonatkozóan, mert az adatok

fe ldolgozását több körülmény is nehezít i . Elsősorban az, hogy az

adóügyi összeírások és a népszámlálási adatok összehasonlítását

majdnem lehetet lenné teszik az adatfe lvételek el térő elvei , mert —

amint köztudott — az adóösszeírók adóf izető családokat vet tek

számba, a népszámlálások viszont minden személyt igyekeztek

nyi lvántartásba venni. De még nehezebben leküzdhető akadályt

képez a különböző összeírásokban ta lá lható adatok rendkívül e l térő,

e l lentmondásos vol ta. Úgy lát juk, hogy lényegesen több család

maradt k i az adólajstromok adataiból , mint á l ta lában tudott. Egy

példát emlí tünk ezzel kapcsolatban. Az első: Erdővidék 19

te lepülésében 1750 -ben 1211 adózó családot ír tak össze, viszont egy

1766-os egyházi összeírás 1736 családot mutat k i , természetesen,

525 új család 1750—1766 között nem keletkezhetet t az említet t

területen.

A székelyfö ld i népesedési s társadalmi helyzet kutatását tovább

bonyolít ja az a tény, hogy az 1764 -ben létrehozott határőr i

rendszerrel a népességet polgári s határőr katonai kategóriákra

osztot ták. Az 1764 -ben megszervezett határőr i rendszer létrehozása

azál ta l gördít ú j akadályokat a székelyfö ldi (s erdélyi)

demográf iatörténeti kutatások elé, hogy a határőr i rendhez tartozókat

az adóösszeírásokból k ihagyták, s emiat t a székely családlétszám és

a népességszám csak többféle forrás kombinált fe lhasználásával

számítható ki . A Székelyfö ldet — a határőr katonai rendszer

létrehozásával — valósággal ket tévágta a hatalom: a katonásított

részre (Csíkszék, Háromszék és az Udvarhelyszékhez tartozó Bardoc

f iúszék), i l le tő leg a nem katonásítot t részre (Marosszék,

Udvarhelyszék). Ezek mel let t nem feledkezhetünk meg a távolabb

fekvő Aranyosszékről , ahol több te lepülésen szintén katonai rendbe

sorol ták a lakosság egy részét. A fegyverképes férf iakból három

határőrezredet szerveztek: egy -egy gyalogezredet Csíkban (az elsőt) ,

Háromszéken (a második gyalogezredet) s a két székben, valamint

Aranyosszéken egy huszárezredet. Utóbbinak mintegy 22 százalékát

aranyosszéki s vármegyei románokból szervezték.

A Habsburg-hatalom idején a társadalomban végbement vál tozásokat

az alább következő összeírásból ismerhet jük meg.

A Székelyfö ld társadalma 1767 -ben

Társadalmi kategória

Sorsz. Megnevezés Család Százalékos részaránya

1. Mágnások 33 0,089

2. Bir tokos nemesek 1039 2,81

3. Egytelkes nemesek 3335 9,00

4. Szabad székelyek 16 558 44,67

(pr imp i l iusok és pixidár iusok)

5. Polgárok 25 0,0067

6. Jobbágyok 10 720 28,92

7. Zsel lérek 3655 9,86

8. Kóborlók 409 1,10

9. Sóvágók 77 0,21

10. Román papok 51 0,14

11. Bányászok 77 0,21

12. Cigányok 1136 3,06

13. Mások 30 0,08

Összesen 37 145 100,00

A táblázat szerint a nemesi rétegek (mágnások, b ir tokosok,

egytelkesek) a székelységnek 11,9 százalékát tet ték k i . A szabad

székelység, a lófők és a gyalogosok száma 16 558 családból á l l t , s a

székelységnek 44,67 százalékát a lkot ta. A lófők rendjéhez 8692

család (a társadalom 23,46 százaléka), a gyalogrendűekhez pedig

7866 (21,23 százalék) család tartozott . A jobbágyok és zsel lérek

aránya 38,76 százalékra nőt t .

Az ismertetett társadalmi struktúra erőtel jesen cáfol ja azt a

századokon át uralkodó közfelfogást, hogy a s zékelység te l jes

egészében megőrizte ősi szabadságát. Először is k ia lakul t — amint

lá t tuk — egy erős nemesi rend, valamint a függőségükben élő

jobbágyi és zsel lér i kategória. A korábban t ip ikus székely nemesi

rend, a pr imorság átalakult a vármegyei nemessé g model l je szerint .

Viszont továbbra is masszív, erőtel jes vol t , bár pr ivi légiumaitó l

megfosztot t , de szintén kivál tságos lófő i rend (23,46 százalék). A

legnagyobb vesztes az a gyalogrendű székelység vol t , amely a 17.

század végéig a székelység tömegét a lk ot ta: ez most az öt székben

mindössze 7866 családot számlál t , vagyis az össz -székelység 21,23

százalékát tet te k i . Jól látható, hogy a Székelyfö ldre behatol t a

vármegyei magyar rendiség és feudal izmus, amely a székely

társadalmat áta lakítot ta. Természetese n, ez már régi fo lyamat, amely

azonban a Habsburg-korban, különösen annak első időszakában,

e lmélyül t .

Következő kérdésünk az, hogy mi lyen újabb vál tozást okozott a

határőr i rendszer megszervezése.

A határőr katonai rend

Emlékeztetőül : a határőr i rendszert 1764-ben ál l í tot ták fe l

Csíkszékben, Háromszéken és Bardoc f iúszékben. Elsősorban a vol t

katonai rendek leszármazott ja i t : a lófő - és gyalogrendeket, valamint

az egytelkes családokat szervezték be. Az említet t rendek aránya az

1767. évi összeírásban 53,67 százalék vol t . 1764 -ben ezeket a

társadalmi kategóriákat ír ták össze — erőszakkal — a határőr katonai

rendnek nevezett formációba.

Hogyan alakult ennek a rétegnek a demográf ia i helyzete?

Indul junk ki a határőr i rendszer szervezésének idejéből, ugyanis

fennmaradtak az 1764-ben összeál l í tot t fa lvanként i összeírások. Ezek

szerint 1764-ben Csík - , Kászon - és Gyergyószékben 12 488 férf i t

vet tek nyi lvántartásba, Háromszéken és Bardoc f iúszékben pedig 12

314 férf i t . Mivel ugyanekkora lehetet t a nők száma is,

megál lapíthat juk, hogy mintegy 49 604 fő kerül t egyszeriben régebbi

társadalmi á l lapotából egy újba, nevezetesen a határőr i rendbe,

vagyis Háromszéken, Csíkban és Bardoc f iúszékben gyakorlat i lag a

te l jes szabadrendű székelység, k ivéve a mágnás és bir tokos nemes i

családokat.

Kérdésünkkel kapcsolatban az 1803. és az 1844. évi stat iszt ikai

összeírásokat ismertet jük az alábbiakban.

A székely határőr katonai rend

Az összeírás A határőr rendűek száma Növekedés Évi át lagos

növekedés

éve Szám %

1803 81 373 — — —

1830 104 295 22 922 28,17 1,04

1844 109 208 4913 4,71 0,33

Levonhat juk tehát azt a következtetést, hogy a határőr rendű

székelység létszáma 1803 - tó l 1833 - ig 28,17 százalékkal, 1830 - tó l

1841- ig pedig 4,71 százalékkal, az említet t egész időszakban 27 835

fővel , azaz 34,55 százalékkal növekedett, vagyis évente 0,84

százalékkal. Ez a növekedési arány fe lü lmúlta az erdélyi át lagot, de

elmaradt a székelyfö ld i át lagtól , amit a határőr székelyeknek a

napóleoni háborúban elszenvedett vérvesztesége okozhatot t.

Az összeírásban fe l tűnően kicsi a városi polgárok száma, de Kőváry

stat iszt ikája szerint 1829 -ben 5860 személy tartozott ehhez a

kategóriához, s ebből 4225 főt Marosszéken ír tak össze.

Külön kel l szólnunk a jobbágyságról .

Jobbágyok és zsellérek

Már említet tük, hogy a I I . Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc

után a Habsburg -hatalom megszi lárdítot ta a helyzetét Erdélyben, ami

erőtel jes pol i t ikai és társadalmi vál tozásokkal járt együtt . A

bir tokadományozások a nemesi nagybir tok k ia lakulásának kedveztek,

s az árutermelést űző gazdaság megnövekedett munkaerő -

szükségletének kie légítése a jobbágyi s zsel lér i munkaerő

szaporítását eredményezte.

Az 1750—1848 közt i , majdnem évszázados korszakban a

Székelyfö ldön megkétszereződött a jobbágy - és zsel lércsaládok

száma: 10 621 -rő l 20 099-re növekedett , de arányuk az

össztársadalomban al ig vál tozot t , 37,92 százalékról 36,83 százalékra

módosult . Következésképpen a székely társadalom úgy érkezett e l

1848-hoz, a jobbágyfelszabadításhoz, a feudal izmus végéhez, hogy

népességének mintegy 63 százaléka elkerül te a jobbágyi helyzetet , s

csak a fennmaradó 37 százalék él t jobbágysorban.

Ez a stat iszt ikai á t lag ( is), persze, je lentős különbségek határainak

elmosása árán alakult k i . Udvarhelyszéken 2856 úrbéres családot

ír tak össze 1848 ele jén az adó tabel lák a lapján, a szék lakosságának

mindössze 22,96 százalékát. Ennek a rendkívül érdekes je lenségnek

a kutatása még korántsem fejeződött be, de annyit már most

megál lapíthatunk, hogy a feudál is nagybir tokrendszer i t t nem tudott

fe lü lkerekedni a k isbir tokrendszeren akkor sem, amikor az erdély i

fe jedelmi hatalom a népet már nem védelmezte a feudal izálódás

el len. I t t az á l ta lános, a t ip ikus a k is fa lusi fö ldművelő család, a

feudál is nagybir tok pedig k ivétel .

Más kép tárul e lénk Csík - , Gyergyó - és Kászonszék, Háromszék és

Aranyosszék stat iszt ikai adataiból . Csíkban 1750 - tő l 1848 - ig 23,06

százalékról 33,43 százalékra növekedett a feudál is függőségben élők

aránya, Háromszéken 49,50 százalékról 53,12 százalékra,

Aranyosszéken pedig 32,37 százalékról 51,20 százal ékra. A

zsel lérség száma és aránya Csíkban nagyrészt ú j te lepítvényes

román zsel lérfa lvak alakulásával duzzadt fe l , Háromszé ken és

Aranyosszéken a függőségben élő jobbágyság számának növekedése

részben a szaporodás, részben a külső társadalmi mobi l i tás

kérdésének (betelepedés) eredménye vol t .

Nem érdektelen kérdés az, hogy az 1848 -as forradalom előtt mi lyen

vol t a székely társadalom szerkezete. A társadalmi szerkezet egyik

je l lemző terület i aspektusa az vol t , hogy bizonyos vidékeken,

fa lucsoportok szerint , erősebb jobbágyi -zsel lér i lakosságú tömbök

alakultak k i , míg máshol lényegesen kevesebb vol t a függőségben élő

jobbágyparasztok száma. Udvarhelyszéken a Homoród mente,

Erdővidék (Bardoc f iúszék), Keresztúr környéke, Marosszéken a

mezőségi rész, Csíkban a havasi te lepülések s Madéfalva, Csicsó,

Háromszéken az ún. „Szentfö ld" , Felső -Háromszéken Zágon és

Papolc vol t i lyen nagyrészt jobbágyok vagy zsel lérek ál ta l lakot t vidék

vagy helység.

Arra az előbbi kérdésünkre, hogy nagy, i l le tve kicsi vol t -e a feudál is

függőségben élők aránya, azt fe le lhet jük, hogy például a szász

székek társadalmi tagozódásához viszonyítva nagy vol t a 37

százalékos arány, a vármegyei társadalmi á l lapotokhoz mérve viszont

kicsi .

A feudál is kötöt tségben élők alaprétegeit a jobbágyok alkot ták. Őket

az 1819—1820-as összeírásokban kolónus, szolgáló ember, jobbágy

és más elnevezéssel i l le t ték. Az adóhivatalok kimutatásai szerint

1848 tavaszán a székelyfö ld i fa lvakban 14 100 adóf izető

jobbágycsalád él t . Az i t teni jobbágyok helyzete főbb vonásai ban

azonos vol t a vármegyei jobbágyokéval; apáról f iúra szál ló

jobbágytelken laktak. Arról , hogy mekkora te lket használtak, igen

nehéz volna egységes képet ra jzoln i , h iszen lényeges el téréseket

tapasztalunk vidékenként, fa lucsoportonként, sőt , fa lvanként i s.

Csíkban több mint 900 jobbágycsalád át lagosan 9,47 hold fö ldön

gazdálkodott , Háromszéken 129 család fö ld jének át laga 10,41 hold,

Marosszéken 605 családé 9,46 hold, Udvarhelyszéken 371 családé

8,84 hold. Az át lag természetesen kir ívó el lentéteket takart , h iszen

például Zalánban a legkisebb jobbágyszesszió 4 holdat tet t k i , a

legnagyobb pedig 23 holdat , Málnáson 3 —20 hold, Oltszemen pedig

7—27 hold között vál takozott egy -egy jobbágycsalád külsőségeinek

területe. Ugyanakkor a vol t Orbai - és Kézdiszékben jóval k isebb,

át lag 4—5 holdat tet t k i a jobbágyszesszió terüle te, ami azért

különösen fontos, mert Háromszéken épp az említet t székekben él t a

jobbágyság zöme.

A jobbágyok robotterhének l istá ja szintén fa lvanként és

fö ldesuranként vál tozot t . Bodokon például hetenként két napot

szolgál tak ökörrel , és ápri l is 24 - tő l november 24 - ig két napot

gyalogszerrel . Al tor ján és Szent lé leken nyáron az ökrös jobbágyok

het i négy, té len pedig két napot szolgál tak. Zágonban a Hal ler - fé le

nemesi gazdaság száz jobbágya közül 21 szolgál t három napot, a

többi ket tőt és egyet.

Szentdemeteren (Udvarhelyszék) az egyik nemesi gazdaság 22

jobbágya közül 14 het i két napot, nyolc hármat szolgál t .

Kelementelkén (Marosszék) hét jobbágy közül négyet két nap, hármat

három nap terhel t . A kérdés levél tár i forrásaiból az tűnik k i , hogy

mégis tú lsúlyban vol tak azok a jobbágyok, akik hetente két napot

szolgál tak. A szolgálmány mennyisége nem a vol t fö ldbir tok

ter jedelmén, hanem sokkal inkább az i l le tő te lken feküdt.

Egyálta lán nem mel lékes szempont, hogy a jobbágyok többsége a

bir tokol t szesszió mel let t k isebb vagy nagyobb ter jedelmű al lodiá l is

fö ldet és i r tványt bír t , amelyért rendszerint taksát f izetet t .

Az úrbéres fö ldért a közadózás terhei t a jobbágy visel te, a fa lu

köl tségeit is együtt hordozta a többi nem nemes réteggel, valamint a

katonarendűekkel is, de je lentős vol t az adózás aló l k ivet t jobbágyok

száma is.

A székelyfö ld i jobbágyok helyzetében je lentős sajátosságokat is

észle lünk. I lyen mindenekelőtt az, hogy ezek fö ldesúri dézsmát nem

f izettek. Ezen a vidéken ál ta lában a jobbágy a fö ldesúrral egyszerre

gyakorolhat ta a kocsmatartási , halászat i és mészárszéktartási jogot.

Más vol t a közföldekhez való viszonya is, mint a vármegyékben,

amennyiben a meg nem osztot t közös erdőket és legelőket bő ven

használhatta.

A székely jobbágyviszonyok sajátosságait a szolgálmányok terén

elemezve először is azt lát juk, hogy a jobbágyföld ter jedelméhez

viszonyítva i t t a robot sokkal nagyobb vol t , mint a vármegyékben, az

esetek nagyobbik részében fe leakkora ki te r jedésű te lekért legalább

annyi robotot tet t , mint a vármegyei jobbágy. Ez — amint az úrbéri

szakértő, Tóth Lajos ír ta — összefüggésben lehetet t a t izedf izetés

elmaradásával, valamint azzal is, hogy a viszonylagos tú lnépesedés

körülményei között az úrbéri viszonyok rendezet lensége lehetővé

tet te a terhek növelését a fö ldesúr részéről . Ugyanakkor a fokozottan

je len levő patr iarchál is maradványok többlet terhet is rót tak a

parasztság vál la ira; úgy vél jük, hogy a kalákázások igen el ter jedt

szokása valamilyen összefüggésben lehetet t ezzel. S végül az a tény,

hogy a jobbágyok Háromszéken és Csíkban együtt laktak határőr

katonákkal, további megterhelésük forrása let t , amennyiben a katonai

parancsokságok igen gyakran folyamodtak a fuvarozások és

hírvivések alkalmáva l a jobbágyerőhöz.

A székelyfö ld i jobbágyok sajátos viszonyait a legjobban mégis a

székely örökséggel való kapcsolatuk fe jezte k i . A jobbágyok egy

része örökségi fö ldön lakot t. Ezeket gyakorlat i lag ugyanolyan

fe l téte lek mel let t bír ta, mint más jobbágy az ú rbéres te lket , de jogi

viszonya nem vált úrbéri je l legűvé, aminek rendkívül súlyos

következményei a jobbágyfelszabadításkor mutatkoztak majd meg.

Az 1819—20-as összeírásban a zsel lérek nagy része inqui l in i és

subinqui l in i név alat t szerepel, akiket a közn yelv házas, i l le tve

házat lan zsel lérként je lö l meg.

Úgy vél jük, hogy a házas zsel lérek között két kategóriát kel l

megkülönböztetni . Először azokat a házas zsel léreket, akik „zsel lér i

i l le tőségként" b izonyos külső fö ldeket is bír tak, azért adót f izet tek, és

szolgál tak, másodszor azokat, akiknek adó alat t i külsőségeik nem

voltak.

A földet bíró (úrbéres) zsel lérek száma kicsi lehetet t . Ezek

valószínűleg a hajdani örökös zsel lérek utódai vol tak. Jogi és anyagi

viszonyaik, valamint a szolgálmányok tekintetében k özelebb ál l tak a

tu la jdonképpeni jobbágyokhoz, mint a zsel lérekhez. Erre val l az is,

hogy a legtöbb esetben a közös erdőkhöz és legelőkhöz is úgy

viszonyultak, mint a jobbágyok.

A bri tokta lan zsel léreknek kisebb -nagyobb belső te lkük vol t , de ahhoz

külső bi r tok „zsel lér i i l le tőségként" nem tartozott . Ezek alkot ták a

székely örökséges zsel lérek zömét, függet lenül attó l , hogy nemesi

vagy katonai te lken „ü l tek" . A házas zsel lér a szolgálatot a belső

te lekért tet te, s az többnyire het i egy napból, eset leg évi 24

gyalognapszámból á l l t . A robotra fogott házas zsel lérek közül is

sokan bérel tek külsőségeket, amiért külön szolgál tak, vagy pénzbért

f izet tek. A bir tokta lan házas zsel lérek sok helyen taxát f izet tek,

amiért taxal istáknak is nevezték őket.

A házat lan zsel lérek eléggé népes rétegének semmiféle belső vagy

külső fö ld nem volt b ir tokában. Ezek a kolonusok vagy házas

zsel lérek házaiban laktak. A szolgálatot a lakásért s eset leg a bír t

i r tványföldekért meg a fö ldesúri védelemért tet ték.

A csíki és háromszéki zsel léreknek egy másik rétegét a katonáskodó

közszékelyek te lkein lakók alkot ták, i l le tő leg Udvarhelyszéken és

Marosszéken a szabad rétegek telkein lakók. Ezek nagyrészt a

gazdasági zsel lérek kategóriá jába tartoztak. A belső te lket s eset leg

a használt külsőségeket szerződés vagy egyezség mel let t bír ták. Bár

a régebbi i rodalom nem is méltatta f igyelemre őket, szerepüket

mégsem lehet a lábecsülni . I . Benigni határőrt iszt és stat iszt ikus

szerint egyes katonarendűek fö ld je i t részes művelőkként vagy

cselédekként ők művelték meg, s valahogyan a katonai rendszerbe is

beletartoztak. A katonai parancsnokság meg is tet t mindent, hogy e

zsel lérréteget katonai fegyelem alá haj tsa. Számukra a

jobbágyfelszabadítás nem je lentet t semmi gazdasági e lőnyt .

A feudál is függőségben é lőknek viszonylag széles rétegét a lkot ták az

ún. praedal isták. Az ál ta lunk kutatott területeken i lyenek él tek

Mikóújfa luban, Bükszádon, Előpatakon és Lügeten, a Gyimes -

völgyben és máshol. Székelyfö ld i viszonylatban a praedal isták és

szerződésesek száma 10 000 körül mozgott . Elnevezésük

nyi lvánvalóan a praedium szóból származik: praediumra te lepültekről

vagy te lepítet tekről van szó. Ezért nevezték őket te lepítvényeseknek

is. Az említet t fa lvak praedal istá inak helyzetét kutatva az derül t k i ,

hogy tu la jdonképpen a jobbágyok és zsel lérek között e lhelyezkedő

rétegek alkot ták. Ezzel kapcsolatban ta lán nem érdektelen

megjegyezni, hogy ők magukat a 18. században „szabad menetelű"

zsel léreknek nevezték. A fö ldhöz való v iszonyuk tekintetében az

úrbéres zsel lérekhez hasonlíthatók, anyagi viszonyaikat i l le tően

viszont a jobbágyokhoz ál l tak közelebb. Ál ta lánosítani persze

szerfe let t nehéz, mert helyzetük fa lvanként nem éppen je lentéktelen

el téréseket mutat . A 13 000 holdas nemesi b ir tokon épült Mikóújfa lu

és Bükszád, valamint a gyimesi csángó fa lvak viszonyai külön

tanulmányt igényelnek, amelyre i t t n incs lehetőség.

Végül megemlít jük a te l jesen a társadalom perifér iá ján élő c igány

zsel léreket. Számuk elég je lentős lehetet t , mert a fö ldesúri

gazdaságok szívesen te lepítet ték meg őket, h iszen a legolcsóbb

munkaerőt szolgál tat ták. Az 1818—1820-as összeírásban hurubás,

újparaszt , c igány zsel lér e lnevezés alat t fordulnak elő. Közülük

kerül tek k i a fö ldesúri udvarok zenészei és kovácsai.

A fent iek e léggé szemlél tet ik a székelyfö ld i agrártársadalom nagyfokú

di f ferenciá l tságát.

Erre tér k i az a lábbi táblázat Imreh István számításainak

fe lhasználásával.

A székely társadalom szerkezete 1844 -ben

Társadalmi kategória Lélekszáma Százalékos részaránya

Egytelkes nemes 19 560 6,29

Határőr ka tona 109 208 35,13

Szabad székely 53 530 17,22

Jobbágy 69 455 22,34

Zsel lér 49 420 15,90

Taxal ista polgár 405 0,13

Bányász 1700 0,54

Egyéb 7905 2,54

Összesen 311 183 100,00

A táblázat adatai szer int a népesség 6,29 százaléka egytelkes

nemes, 35,13 százaléka határőr katona, 17,22 százaléka szabad

székely. Mivel a határőr katonaság ugyancsak a szabad székelység

kategóriá jához tartozott , ez összesen a székely társadalom 52,35

százalékát tet te k i , míg a jobbágyság és zsel lérség együtt 38,24

százalékot a lkotot t .

Ha összevet jük a fent i arányszámokat az 1750 -es adatokkal, k iderül :

az egytelkes nemesek száma 1,24 százalékkal fogyott , a szabad

székelység mintegy 5 százalékkal szaporodott , a jobbágyság és

zsel lérség majdnem ugyanolyan arányt képvisel t 1844 -ben, mint

1750-ben.

A székely társadalom tehát úgy érkezett e l a forradalomhoz, hogy a

népesség többsége elkerül te a személyi feudál is függőségi viszonyt.

A történet i Erdély társadalmában a Székelyfö ld sajátos helyet fogla l t

e l . Erdélyben a szabadok aránya 36,49 százalék (és ez is rendkívül

kedvező arány vol t ! ) , a Székelyfö ldön 52,35 százalék tartozott ehhez

a kategóriához. Nézzük meg ezután a Székelyfö ld össznépességét.

Székelyfö ld népessége

Ismeretes, hogy mennyire e l lentmondásosak és bizonytalanok az

erdélyi népességre vonatkozó adatok. Az újabb kutatásoknak

azonban néhány biztosabb számadatot s ikerül t t isztázniuk.

A Magyarország történet i demográf iá ja című kiadvány a történet i

Erdély lakosságát Acsády Ignác után, 1720 -ban 806 221 főben je lö l i

meg. Bakács István 1767-re 1 291 795 főnyi népességet mutat k i a

történet i Erdélyben és Észak -Part iumban, 1786—87-ben az első

hivatalos népszámlálás viszont 1 517 800 főt . Vagyis 1720 —1786

között 711 579 fővel, tehát 88,26 százalékkal gyarapodott Erdély

lakossága; az évi át lagos növekedés 1,34 százalék (a természetes

szaporodás és a bevándorlási többlet) . Ha az 1720 —1767 között i

időszakot külön vizsgál juk, az évi növekedés arányát 1,28 százalékra

tehet jük, míg 1767—1796 között 0,92 százalékot kapunk. A fent i

arányszámok alapján az 1720—1786-os időszak 1,34 százalékos évi

gyarapodása reál isnak fogadható el .

Kérdés, hogy a Székelyfö ld népesedése hogyan alakult az á l ta lános

erdélyi mutatókhoz viszonyítva. Feladatunkat megnehezít i az, hogy

összehasonlítható népességszámot a Székelyfö ldre csak az 1767.

évre tudunk számítani , de azt a I I . József - fé le népszámlálással nem

lehet összevetni , mert a katonarendűek abból k imaradtak. Ezek miat t

az 1767-es székelyfö ld i népességet csak az 1830 -as kiszámítot t

népességgel vethet jük össze.

El fogadva Bakács István módszerét , aki úgy jutot t az 1767. évi 1 291

795 fős erdélyi népességhez, hogy a családszámot megszorozta a

szokásos ötös szorzóval, az 1767. évi 37 145 családszám alapján

185 725 főben ál lapíthat juk meg a Székelyfö ld népességét. Mivel az

1830. évi stat iszt ika 331 329 főnyi népességet ad, azt lát juk, hogy

1767—1830 között a Székelyfö ld népessége 145 604 fővel, tehát

78,39 százalékkal, azaz évente át lag 1,30 százalékkal gyarapodott .

Ez pedig nagyon közel á l l az e lőbb számítot t erdélyi át lagos

gyarapodáshoz.

A népességnövekedés az 1830 -as évtől 1846 - ig fo lyamatos vol t .

A szék neve Év Növekedés 1830—1846 között

1830 1840 1846

abszolút számban százalékban

Aranyosszék 18 920 20 200 20 400 1480 7,82

Csíkszék 74 495 87 200 31 100 16 605 22,29

Háromszék 90 735 99 900 102 800 12 065 13,29

Marosszék 70 684 77 300 79 900 9216 13,03

Udvarhelyszék 76 495 83 000 85 300 8805 11,50

Összesen 331 329 367 600 379 500 48 171 14,54

A fent i táblázat szerint 1830 - tó l 1846 - ig a Székelyfö ld lakossága 48

171 fővel , azaz 14,44 százalékkal gyarapodott. Ez évi át lag 0,90

százalékos növekedést je lent . A legkisebb gyarapodást

Aranyosszéknél f igyelhet jük meg (7,82 százalék). Ezzel szemben

Csíkszék évi 1,39 százalékos népességnövekedést ért e l az említet t

időben. Háromszék és Marosszék majdnem azonos ütemben

gyarapodott , Udvarhelyszék viszont jóval k isebb mértékben növelte

lakói számát. A különbségek mögött — ha a stat iszt ikai tévedéseket

most nem vesszük számba — helyi okok lehettek. Ezeket történet i

kutatásokkal lehet fe lderí teni .

A Székelyföld népessége

Venczel József Csíkdánfalva katol ikus nagyközség természetes

szaporulatát vizsgálva jutot t arra a megál lapításra, hogy 1800 —1849-

ig 54,9 százalékkal szaporodott a népesség, ami évi át lagban 1,12

százaléknak fe le l t meg. Venczel számításait saját kutatásunk ál ta l is

megerősíthet jük.

Például Nagybaconban (Telegdi - és Sepsibacon együtt) 1814—1849

között a természetes szaporulat évi 1,36 százalék vol t . Végül

megemlíthet jük, hogy Venczel József számításai szerint Csík - ,

Gyergyó - és Kászonszék népessége 1721—1850 között 33 491 főről

92 449 főre növekedett , ami közel háromszoros gyarapodást je lent;

ez évente 1,18 százalékos át lagos növekedésnek fele l meg. Ezek

alapján levonhat juk azt a következtetést , hogy a 18. század húszas

éveitő l a 19. század közepéig a Székelyfö ld népessége ütemesen, évi

1,10 százalékot meghaladva növekedett .

Az 1850-es stat iszt ika újabb lehetőséget kínál a történet i demográf ia i

vizsgálódásokra.

A Székelyfö ld népessége 1850 -ben 402 806 személy vol t .

Nagyságrendben: Háromszék (27,96%), Udvarhelyszék (23,08%),

Csíkszék (22,96%) s végül Aranyosszék (4,37%). A 402 806 főnyi

lakossal a székely székek a történet i Erdély 1 861 287 népességében

21,64 százalékkal részesedtek, s ha a Part iumot is hozzászámít juk (2

031 309 fő), akkor 19,83 százalékos a részesedése. Feltűnő, hogy

Aranyosszék népessége 1850 -ben kisebb vol t , mint 1846 -ban, viszont

a többi székben az 1850 -es népszámlálás a lakosság növekedését

b izonyít ja. ( . . . )

Az 1850. évi népszámlálás ki tért a népesség anyanyel vi

megoszlására is.

A Székelyfö ld 402 806 fős népességének anyanyelvi megoszlása a

következő vol t : a lakosság 78,20 százaléka val lot ta magát magyar

anyanyelvűnek, 17 százaléka románnak, 0,72 százaléka németnek.

Az egyéb kategóriában ta lá lhatók a németek ( ! ) , c igányok, örmények,

zsidók; ezek tették a 4,03 százaléknyi népességnek közel 1

százalékát, a többit a „beszélni nem tudók", tehát a csecsemők

alkot ták. Ez pedig szükségessé teszi a korrekciót . Ezt csak úgy

tudjuk elvégezni, ha a mintegy 15 000 fős „egyéb" népességet a

különböző anyanyelvűekhez — megfele lő részesedési arányban —

hozzáadjuk. Ezek szerint a magyarok, i l le tve a románok száma és

aránya így alakult : a Székelyfö ld lakosságából magyar anyanyelvű

vol t 326 780, azaz 81,12 százalék, román anyanyelv ű pedig 71 241

egyén (17,86 százalék), míg a fennmaradó 4783 személy tartozott a

más nyelvű lakosság kategóriához.

A magyar anyanyelvűek aránya Udvarhelyszéken vol t a legmagasabb,

az osztrák stat iszt ika szerint 89,02 százalék, a korrekció szerint

meghaladta a 90 százalékot, aztán Csíkszék következett 82,27

százalék magyar lakossal, majd Háromszék valamivel több, mint 80

százalékkal. Marosszék lakosságának 66 —67 százaléka vol t magyar,

Aranyosszéknek pedig 46 százaléka.

Összegzésül: egy évszázad alatt a Szé kelyfö ld népessége a

természetes szaporulat s a betelepedés ál ta l mintegy két és

fé lszeresére növekedett , s 1850 -ben meghaladta a 400 000 főt . Ebből

az osztrák adatok szerint 78,20 százalék vol t magyar, a

korrekciószámítás viszont 81—82 százalékos arányt mu tat , azaz 81—

82 százalék magyar anyanyelvű vol t . A román anyanyelvű lakosság

számának fe l tűnő növekedése nagyrészt a betelepülés

következménye vo l t . Az is közismert , hogy az újonnan megtelepedő

román lakosok a jobbágyi és a zsel lér i kategóriát gyarapítot tá k.

Az értelmiség és szerepe

A 18. század második fe létő l fo lyamatosan növekedett az érte lmiségi

réteg, s fogla lkozásának tere is bővülőben vol t . Soraiból o lyan

kiemelkedő alkotók kerül tek k i , akik máig ható művekkel

gazdagítot ták az egyetemes magyar művelő dést.

Az érte lmiség nagy többségét vál tozat lanul a papok és tanítók

alkot ták. A stat iszt ika a Székelyfö ldön 692 le lkészt mutatot t k i a 19.

század ele jén. Ezek közül protestáns (református, uni tár ius és

evangél ikus) 374, római katol ikus 194, görög katol ikus 83 és ortodox

41 vol t . Az erdélyi református és uni tár ius egyház központ ja

Kolozsvár vol t , az erdélyi római katol ikus püspökség Gyulafehérvárt

a lakítot ta k i székhelyét már századokkal korábban; a püspökség

mel let t működött az Erdélyi Római Katol ikus Státu s mint annak

önkormányzat i szerve.

A székelyfö ld i vagy a Székelyfö ldről származó református papság

legnagyobb része Nagyenyeden tanult , s közülük többen je lentős

személyiségekké vál tak, nemcsak a le lkészi pályán, de a tudomány

terén is. Elsőként a Felsőcse rnátonban születet t Bod Péterrő l (1712 —

1769) szólunk, aki értékes egyháztör ténet i munkásságot fe j tet t k i , s a

Magyar Athenas című művével az első magyar nyelvű i rodalmi lexikon

szerzőjeként tart ja számon a tudománytörténet. Ezzel és más,

magyar nyelven ír t munkájával bebizonyítot ta, hogy a magyar

a lkalmas nyelv a tudomány számára.

A református papi rend egy másik nagy alakja Benkő József (1740 —

1814) vol t , aki Bardocon születet t , igen nehéz körülmények között é l t ,

de mégis a 18. század egyik legje lentősebb t örténetíró jaként vál t

ismert té. Benkő fontos tudományos gyűjtőmunkát végzett , amelynek

nagy része 1849 -ben Nagyenyeden a román fe lkelők ál ta l fe lgyúj tot t

Bethlen-kol légiumban a lángok marta léka let t . Művei közül a

Transsylvania és ennek fo lytatásaként k iadott Transsylvania specia l is

címűeket napjainkban is sokat használ ják. A 18. század utolsó

harmadában két uni tár ius pap: Kénosi Tőzsér János (1708 —1772) és

Uzoni Fosztó István (1729—1778) megírta az uni tár ius egyház

történetét, amely azonban nyomtatásban cs ak 2002-ben je lent meg

lat inul , magyar nyelven pedig 2005 -ben látot t nyomdafestéket. Kénosi

vol t Erdély e lső bib l iográfusa.

Az érte lmiség másik nagy kategóriá ját a tanítók és tanárok alkot ták,

de ró luk nem készült pontos fe lmérés. Azonban a 18. század máso dik

fe létő l a Székelyfö ldön, főként Háromszéken, valamint Csík - ,

Gyergyó - és Kászonszékben al ig vol t már fa lu iskola és tanító nélkül.

Benkő József ír ta, hogy Miklósvár - és Bardocszékben „alsó fokú

iskolákat (…) fa lvanként ta lá lsz" . Udvarhelyszéken 1839 -ben 93

népiskolát ír tak össze. Az oktatás és az iskolafenntartás az egyházak

kezében vol t , bár Mária Terézia közügynek nyi lvánítot ta azt . A tanítás

színvonala a 17—18. században emelkedett , mivel a kol légiumokban

végzettek közül egyre többen vál la l tak mester i á l lást . A középfokú

oktatás a gimnáziumokban fo lyt , ahol tanárok oktat tak. A református

kol légiumokban Kolozsvárt , Nagyenyeden, Zi lahon és Udvarhelyt

összesen t izennyolc tanár működött . A tanárok száma ugyan kevés

vol t , viszont közöttük több tudós egyéni séget ta lá lunk.

Példaként említ jük Bolyai Farkast (1775 —1836), a marosvásárhelyi

református kol légium tanárát , aki a geometr ia terén ugyancsak

f igyelemre méltó eredményeket ért el . Ő irányítot ta f ia, Bolyai János

nevelését, aki ú j , nagy fe lfedezéssel gazda gítot ta a geometr ia

tudományát, s mindmáig a legnagyobb tudóst t iszte l jük benne. A

jogászképzésben Dósa Elek (1803—1867), a marosvásárhelyi

jogakadémia tanára emelkedett k i , akinek Erdélyhoni jogtudomány

című munkája maradandó alkotásnak bizonyult .

Nemcsak érdekes, de bizonyos érte lemben rej té ly az, hogy majdnem

egy időben két székely érte lmiségi indult fe lfedező útra: Kőrösi

Csoma Sándor (1784—1842), Csomakőrös szülöt t je és Bölöni Farkas

Sándor (1795—1842), aki az erdővidéki Bölönben lát ta meg a

napvi lágot . Kőrösi Csoma Sándor Keletre indult , a magyar őshaza

fe lkutatását tűzve ki cél jául , Bölöni Farkas Sándor Nyugatra,

Angl iába és Észak -Amerikába ment, hogy az újkor i demokráciával és

a polgárosult vi lággal ismerkedjék. Kőrösi ugyan nem talá l ta meg a

magyar őshazát, de a t ibet i nyelv kutatásával a modern t ibetológia

megalapító jaként szerzet t hírnevet a vi lágban a magyar

tudománynak. Bölöni Farkas Sándor v iszont valóban „ fe lfedezte" a

magyarság számára a nyugat i demokráciát , amelyről nagy sikerű

út ikönyvben számolt be. Mindkét út nagy tudományos tet tnek minősült

a maga idejében, amint azt Széchenyi István méltató gondolatai is

szépen kife jezték. Érdemes idézni ezekből.

A nagy magyar reformer és civi l izátor, Széchenyi István Kőrösi

Csoma Sándortó l ih letve ezeke t ír ta: „Nem magas helyzet , nem kincs

a nemzetek védőre, hanem törhetet len honszeretet , zarándoki

önmegtagadás és vasakarat . Vegyetek példát , hazánk nagyja i és

gazdagjai , egy árva f iún, és legyetek hű magyarok tette l , nem puszta

szóval, á ldozat i készséggel , és nem olcsó f i togtatással." Bölöni

Farkas Naplójának megjelenését is így köszöntöt te: „Hála a

mindenhatónak, hogy ez a könyv napvi lágra jöt t " , mert „haszna

honosainkra kiszámíthatat lan", s az áldot t mag, amely Bölöni Farkas

művéből hul l , „még rosszabb fö ldben is k ikelne, mint a mienk".

A tudományos igyekezetek megélénküléséről tanúskodik a zágoni

Aranka György (1737—1817) á l ta l Marosvásárhelyt a lapítot t Erdélyi

Magyar Nyelvmívelő Társaság működése. Aranka György

fe le levenítet te azokat a korábbi erdélyi a kadémiaalapító

gondolatokat, amelyeket a 17—18. század fo lyamán Apáczai Csere

János (1625—1659), aztán Bod Péter (1712—1769), majd Batthyány

Ignác (1741—1798) római katol ikus püspök megfogalmazott .

A korszak kiemelkedő je lentőségű intézményét, a marosvásár helyi

tékát Teleki Sámuel (1739—1822) a lapítot ta. Ez a kéziratok és r i tka

könyvek begyűjtésével értékmentő fe ladatot töl töt t be, s

természetesen a tudományos életnek is nagy szolgálatot tet t . I t t

említ jük meg a székelyudvarhelyi Református Kol légium könyvt árát ,

amely számos r i tkaságot őrzöt t meg az utókor számára.

A magyar i rodalmat és művészetet is gazdagítot ták a székelyek. Apor

Péter (1676—1752) sokat idézett Metamorphosis Transylvaniae című

emlékiratának művelődéstörténet i je lentősége és szépirodalmi ér téke

ál ta lánosan el ismert . Egyik e lőző fe jezetben a székely é letmóddal

kapcsolatban fogla lkoztunk a tor ja i főúrra l . Hermányi Dienes József

(1699—1763) anekdotagyűjteményével tűnt k i . A legnagyobb irodalmi

értéket Mikes Kelemen (1690—1761), I I . Rákóczi Ferenc fe jedelem

hűséges t i tkára alkot ta a Törökországi levelekkel. Barót i Szabó Dávid

(1739—1819) k lasszic ista verselése új í tó lag hatot t a magyar

köl tészetre. Szentiváni Mihály (1813 —1842), Kr iza János (1811—

1875) a romant ikus i rodalom művelője vol t .

A székelyfö ld i származású alkotó érte lmiség többsége azonban nem

otthon, a Székelyfö ldön él t — Marosvásárhely k ivételével — , hanem

fő leg Kolozsvárt vagy más erdélyi városban, de műveik rendszerint a

székelység körében is ismertek vol tak, hozzájárulva a nemzet i

művelődés ter jedéséhez s a c ivi l izác iós haladáshoz. És eszmei leg az

1848-as vál tozások előkészítéséhez is.

Az abszolutizmus kora

A szabadságharc leverése után súlyos megtor lás kezdődött. Az

osztrák kormány arra utasítot ta a katonai főparancsnokot, hogy fog ja

el a forradalom valamennyi pol i t ikai vezetőjét , főt iszt je i t , és indítson

pert e l lenük.

Ennek következtében 1849. október 6 -án, a császári haditörvényszék

íté lete a lapján, Pesten kivégezték Batthyány Lajos miniszterelnököt,

Aradon pedig a honvédsereg t izenkét tábornokát és egy ezredesét. A

megtor lásnak különböző formái vol tak: k ivégzések, bebörtönzések,

vagyonelkobzások, besorolás a kül fö ldön ál lomásozó osztrák

haderőbe és mások.

Erdélyben már 1849 augusztusában szigorú katonai d iktatúrát

vezettek be, ame lynek éle a magyarság el len i rányult . A

Székelyfö ldön ezt különös élességgel a lkalmazták a

szabadságharcban kiemelkedő szerepet betöl tők e l len. Az amúgy is

nagy szegénységgel küszködő Háromszékre majdnem

megf izethetet len hadisarcot rót tak k i , s az egész Sz ékelyfö ldön

elkezdődött a forradalomban és szabadságharcban t isztségeket

betöl tők összegyűjtése. 1849. október 18 -án Kolozsvár mel lett

k ivégezték a székelyfö ld i katonai e l lenál lás k iemelkedő szervezőit , a

csíkszéki Tamás András ezredest és Sándor László őr nagyot.

Wohlgemuth al tábornagy, Erdély katonai és polgári kormányzója

parancsot adott haditörvényszékek fe lá l l í tására, amelyek sietve

elkezdték működésüket: 72 honvédt isztet és 25 polgári személyt

í té l tek halá lra. Először a császári haderőből a honvédséghe z átál l t

t isztekre mondták ki a halá los í té letet ; köztük többen a Székelyfö ld

védelmében vet tek részt , így Papp Mihály a lezredes, Beke József ,

Papp Vi lmos, Szabó Nándor és Szabó Károly századosok. Aztán a

pol i t ikusokra és a polgári közigazgatás t isztségvis elő ire kerül t sor.

Ezek: Berde Mózes és Demeter József háromszéki, Dósa Elek

marosszéki , Mikó Mihály gyergyói országgyűlési követek és sokan

mások. A fogságra íté l tek száma több százra rúgott . A halá los

í té leteket később súlyos börtönbüntetésre vál toztat tá k.

Az abszolut izmus idején a székelység nagy része ugyanazt tet te, mint

a magyarországi és erdélyi magyarság: a passzív e l lenál lást

választot ta, és mélyen megvetet te azokat, akik á l lami h ivatal t

vál la l tak, s a hatalmat k iszolgál ták.

Ugyanakkor a Székelyfö ldön egy vakmerőségig bátor érte lmiségi és

bir tokosokból á l ló csoport az aktív e l lenál lás megszervezésére

vál la lkozott , s mozgalmukat a történelem Makk —Gál - fé le

összeesküvés néven ismeri . Makk József honvédezredesnek sikerül t

megnyernie az emigrációban élő Kossuth Lajos, Magyarország vol t

kormányzójának beleegyezését abba, hogy a szabadságharc

újrakezdése érdekében Magyarországon és Erdélyben t i tkos

szervezetet a lakítson.

Az Évszaki rendszer nevet v iselő szerveződés élén Erdélyben Török

János marosvásárhelyi tanár, Gálf fy Mihály udvarhelyszéki b ir tokos,

valamint Horváth Károly háromszéki nemes ál l t . Segítet te őket

Barta l is Ferenc bibarcfa lvi (Udvarhelyszék) b i r tokos is. Az

összeesküvés szála i Bukarestben Nagy József szabómester házában

futottak össze, nála ta lá l ta meg az osztrák rendőrség a tagok

névsorát . Ennek alapján tartóztat ták le 1852. január 24 -én a

vezetőség több tagját , akik közül hetet : Török Jánost, Horváth

Mihályt , Gálf fy Mihályt március 10 -én Marosvásárhelyt , Váradi

Józsefet és Barta l is Ferencet Sepsiszentgyörgyön fe lakasztot ták.

Később Berta lan Lászlón és Benedek Dánielen is végrehajtot ták a

halá los í té letet .

A rendkívül kegyet len íté let azonban nemcsak a szabadságharc

vértanúinak a számát, de az abszolut izmussal szembeni e l lenál lást is

fokozta a székelység körében.

Mindenféle e lnyomatás és üldöztetés el lenére a székelyek nagyon

bíztak Kossuth külpol i t ikájának sikerében, s várták a szabadságharc

újrakezdését. Azonban a népesség nagy többségét k i tevő

fö ldművelők késedelem nélkül munkához lát tak, s i gyekeztek rendbe

hozni a családi gazdaságot. Az ü ldöztetés elő l szülőfa lu jában, a

marosszéki Szentgericén bujkáló Jakab Elek történész ámulat ta l

f igyel te, hogy a hadszínterekről , fogságból hazatérő férf iak egyik

napról a másikra mi lyen egyszerűen és termés zetes módon cserél ték

fe l a fegyvert az eke szarvával: szántot tak -vetet tek, házat építet tek,

szőlőt gondoztak, családot a lapítot tak. Pedig bizonyosra vehető,

hogy a székely köznép csak ugyanazt tet te, amit az e lmúlt századok

fo lyamán, amikor is egy -egy háborús puszt ítás után ot t kel let t

fo lytatn i a munkát, ahol korábban kényszerűségből abbamaradt. Úgy

vél jük, a székelység helytá l lásának vol t ez a záloga.

Ugyanolyan tenni akarás je l lemezte a b ir tokosság és az érte lmiség

egy-egy csoport ját , amelynek élén gróf Mikó Imre háromszéki

származású pol i t ikus ál l t , aki 1854 -ben kiadta az Erdélyi Gazdasági

Egyesület ú jraalakítására vonatkozó fe lhívását, i l le tve szervezni

kezdte 1859-ben az akadémiai je l legű Erdélyi Múzeum -Egyesületet . A

székelység mindkét említet t orszá gos intézmény megalapításában és

működtetésében tevékenyen kivet te a részét. Háromszéken 1858 -ban

olyan gazdasági egyesület létrehozását tervezték, amelyhez Csíkszék

és a barcasági magyarság is csat lakozni kívánt, a központ i szervezet

viszont f iókegyesületek létesítését szorgalmazta, hogy az

összetartozás szála i ne gyengül jenek. Végül is az Erdélyi Gazdasági

Egyesület igen eredményesen működő intézménynek bizonyult , amely

az 1949-es erőszakos bet i l tásáig fennál l t . Nem volt könnyű

újra indítani az iskolákat sem, de ezek végül is az 1852—53-as

tanévben már e lkezdhették működésüket. A székelység életerejét

b izonyít ja, hogy a fennál ló nehéz viszonyok közepette is

iskolaalapításra sor kerül t : 1859 -ben Sepsiszentgyörgyön beindítot ták

a későbbi híres Református Székely Mikó Kol légium első osztályát .

Nem érdektelen adat, hogy Mikó Imre az iskola pecsétnyomójára

jónak lát ta a napot és a holdat metszetni , merthogy, amint mondotta,

mindkettőnek ugyanaz a rendeltetése: a vi lágosság ter jesztése,

i l le tve a sötétség oszlatása.

A társadalom átalakulási fo lyamatai is f igyelemre méltóak. A korábbi

rendi szerkezetek válaszfala i fo lyamatosan gyengültek, s bár a tudat

még hosszú ideig őr izte az emléküket, ú j fa lusi fö ldművelő -

társadalom volt k ia lakulóban, amennyiben a korábbi határ őr i rend, a

szabad székelység, a k isnemesség és a jobbágyság fo lyamatosan

összeolvadt. Ennek előfe l téte le vol t természetesen a jobbágyok

fe lszabadítása 1848 -ban. A székelyföld i jobbágyfelszabadítás — erről

már az 1848 -as fejezetben szóltunk — részben már az önmegváltás

út ján valósult meg. Ez nagyrészt úgy történt , hogy a jobbágy,

amennyiben székely örökséges fö ldtu la jdonon él t , b ir tokának egy

kisebb részét visszahagyta a fö ldesurának. Az egységesülő szabad

kisgazdatársadalomból csak a fö ld nélkül i zsel lérsé g, napszámosság

maradt k i , s ez komoly társadalmi feszültség forrásává vál t néhány

évt ized alat t .

Jelentős pol i t ikai fordulat Erdélyben az 1859 —60-as években

következett be. A Székelyfö ldön a vál tozás abból á l l t , hogy a főbb

közigazgatási t isztségeket ismé t választás út ján kezdték betöl teni ,

ami kétségkívül lépést je lentett az a lkotmányosság visszaál l í tására.

Azonban az 1860-ban kiadott Októberi Dip loma és az 1861. februári

pátens ál ta l meghirdetet t pol i t ika, amely Erdélyt is bekebelezte volna

az osztrák összbirodalomba, nem talá l t maghal lgatásra a magyarság

körében, s néhány évre új ra e lodázta az alkotmányosság

visszaál l í tását . Ekkor Erdély magyarsága is, gróf Mikó Imrével az

élen, visszatért a Deák Ferenc - fé le passzív e l lenál lás pol i t ikájához,

bojkot tá l ta az 1863-as erdélyi tartományi országgyűlést , viszont

megjelent az 1865-ös kolozsvári országgyűlésen, amely k imondta

Erdély és Magyarország újraegyesítését. Erdély magyarsága

el fogadta az Ausztr iával való k iegyezést, amelytő l gazdasági

fe j lődést remélt a tö rténet i Magyarország keretében. Ugyanezt várta

a Székelyfö ld is. Meg kel l azonban jegyeznünk, hogy a székely nép

nagy többsége a kiegyezést kényszerű megoldásként érte lmezte, s hű

maradt 1848—49 hagyományához.

A székelyek az Osztrák—Magyar Monarchiában

Az 1848—49-es magyar szabadságharcot orosz segítséggel s ikerül t

leverni , s utána egy évt izednyi időre az osztrák önkényuralmat

visszaál l í tani , de hosszú ideig fenntartani már nem volt lehetséges.

Ausztr ia kénytelen vol t megosztani a pol i t ikai hatalmat

Magyaro rszággal, s ennek következtében jöt t létre az Osztrák —

Magyar Monarchia vagy közismertebb nevén Ausztr ia -Magyarország.

Az új á l lam 1918 - ig á l l t fenn, és az európai nagypol i t ika egyik

meghatározó hatalma vol t .

Ausztr ia azért kényszerül t a k iegyezést e l fogadn i, mert vi lágossá

vál t , hogy Magyarországnak az osztrák birodalomba való

beolvasztása nem járhat s ikerre l ; a magyar vezető pol i t ikusok, é lükön

Deák Ferenccel, azért keresték a megegyezést Ausztr iával , mert az

ország jövőjét csak így lát ták b iztosíthatónak. Deák Ferencék a

Magyarországgal szomszédos szláv népek és a románok

egységtörekvéseiben lát ták azt a veszedelmet, amely az ország

terület i épségét fenyegette. Annál inkább kel let t erre gondolniuk,

mivel az ország nemzet iségeinek nem kis része már korábban ,

1848—49-ben hajlandó vol t összefogni a magyar szabadságharc

el lenségeivel , a Habsburg -hatalommal és a cár i Oroszországgal.

Az osztrák—magyar kiegyezés jogi keretei és Erdély

Az 1867-ben létrehozott Osztrák—Magyar Monarchiát közjogi lag két

egyenrangú fé l a lkot ta: Ausztr ia és Magyarország. A két részt az

uralkodó személye kötöt te össze, és az ún. közös ügyek. Közös vol t a

külügy, hadügy és részben a pénzügyminisztér ium, de minden más

területen önál ló minisztér iumok működtek mindkét országban.

A kiegyezési törvények el ismerték a Magyar Szent Korona

országainak (Magyarország, Erdély és Horvátország) egységét és

kormányzat i önál lóságát, s egyenrangú fé lnek tartot ták

Magyarországot Ausztr iával . Az új rendezésben a magyarság jövője

b iztosítot tnak látszot t . Európára a német és olasz egység

megszületése, i l lető leg a f rancia —porosz háború után hosszan tartó

békekorszak köszöntöt t . Az uralkodó l iberál is á l lamrendszerek az

Osztrák—Magyar Monarchia fennál lását szükségesnek tartot ták, hogy

biztosítsa a térség geopol i t i kai egyensúlyát , s gát ja legyen a cár i

Oroszország expanziós törekvéseinek.

A kedvező elő je lek el lenére azonban sokakban fe lmerül t az a nagy

kérdés, hogy sikerül -e a magyarságnak az új helyzetben is

megtartania a közelmúlt küzdelmeiben kia lakul t egységét é s a vele

egy hazában élő nemzet iségekkel megtalá ln ia a békés egymás

mel let t é lés lehetőségét. Kossuth Lajos élesen el lenezte az

Ausztr iával való szövetkezést, mert a Habsburg -monarchia valamikori

fe lbomlását e lkerülhetet lennek tartotta, s akkor a vele szöv etkezett

Magyarország fennmaradása is kérdésessé válhat . Kossuth érvei t a

k iegyezés hívei egyöntetűen visszautasítot ták, a magyar

függet lenség mel let t k iá l lók viszont üdvözölték.

Magyarország és Erdély ú jraegyesítésének ügyét az 1868. évi 43.

törvénycikk 18 szakaszban szabályozta. Az első paragrafus a

jogfolytonosság elvét hangsúlyozta: „Miután már az 1848 - ik évi

kolozsvár i I . törvénycikk á l ta l Erdély minden lakosa nemzet iségi,

nyelv i és val lási különbség nélkül egyenrangúnak nyi lvánít tatot t , s

Erdélyben minden ezzel e l lenkező törvény el töröl tetet t , az addig

létezett pol i t ikai nemzetek szerint i terület i fe losztások, e lnevezések s

az ezekkel összekötöt t e lő jogok és kivál tságok, amennyiben valamely

nemzet iséget mások kizárásával i l le t tek volna, megszüntet tetne k; és

az egyesült Magyarország és Erdély összes honpolgárainak

egyenjogúsága polgári és pol i t ikai tekintetben újabban is

b iztosít tat ik." A fent ieket az egyházak, köztük a görög katol ikus,

örmény katol ikus és görögkelet i egyház „önkormányzat i szabadságát,

jogegyenlőségét" b iztosító 14. paragrafus egészítet te ki .

A Magyarország és Erdély ú jraegyesítésének ügyét szabályozó 1868.

évi 43. törvénycikk paragrafusai a törvényhozásról és a

közigazgatásról is szólnak: k inyi lvánít ják, hogy a magyar

országgyűlés és a k irá ly közösen gyakorol ja Erdélyt i l le tően is a

törvényhozás jogát, a kormányzat pedig a magyar fe le lős

minisztér iumra tartozik. Erdély a magyar országgyűlésbe 75

képviselőt küldhet.

Ezzel a törvénnyel egy időben az uralkodó 1868. december 6 -án

szentesítet te a nemzet iségi törvényt , amely szerint : „Magyarország

összes honpolgárai (…) pol i t ikai tekintetben egy nemzetet képeznek,

az oszthatat lan egységes magyar nemzetet , amelynek a hon minden

polgára, bármely nemzet iséghez tartozzék is, egyenjogú tagja." A

nemzet iségi törvénynek ez a szakasza sok vihart kavart , és a

nemzet iségi kérdés kié leződésének egyik forrásává vá l t , mert az egy

ország — egy pol i t ikai nemzet f rancia mintára kinyi lvánítot t e lvtő l a

nemzet iségek (románok, szászok, szlovákok, szerbek) pol i t ikai

különál lásuk szabadságát fé l tet ték. E törvény a magyart

á l lamnyelvnek mondta ki .

Tény, hogy az 1868 -as nemzet iségi törvény — „a haza bölcse" -ként

emlegetet t Deák Ferenc l iberál is elvei t f igyelembe véve — a nem

magyar nemzet iségűeknek a kor viszonyaihoz mérten komoly

közösségi szabadságjogokat b iztosítot t . A megyékben, ha a

közgyűlés egyötöde kívánta, bármely ot t é lő nép nyelvén is lehetett

jegyzőkönyvet vezetni . Egyéni kérvényeket az ál lampolgárok bármel y

nyelven benyújthat tak. A 23. paragrafus vi lágosan kimondta: „Az

ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához

beadványait anyanyelvén nyújthat ja be." Egyházi és oktatási ügyeiket

a nemzet iségek saját nyelvükön maguk intézhették. A törvény

lehetővé tet te a községeknek, egyházaknak és egyházközségeknek

iskolák fe lá l l í tását , ami tu la jdonképpen kul turál is autonómiát

je lentet t .

Hangsúlyoznunk kel l , hogy a kiegyezés korában elfogadott törvények

erőtel jesen védelmezték az ál lampolgárok egyéni szaba dságjogait .

I lyen vol t p l . az egyén biztonsága, a tartózkodási és köl tözködési

szabadság, a levél t i tok védelme. A törvények szavatol ták az egyén

számára, hogy az ország bármely részén, bármely községben

megtelepedhessen. A kiegyezés korában egyéni szabadsá gjogokat

korlátozó intézkedések — az első vi lágháború idejét k ivéve — nem

fordul tak elő. Az egyéni szabadságot a román és más nem magyar

nemzet iségű ál lampolgárok éppúgy élvezték, mint a magyarok. A

kiegyezés idején egyének és jogi személyek, bármely nemze thez

vagy nemzet iséghez tartoztak, vagyont szerezhettek, és azzal

szabadon rendelkezhettek. Kisaját í tás csak kivételesen fordul t e lő, és

akkor is csak közérdekből (p l . vasútépítés). A tu lajdont számos

törvény védte. Az ál lampolgároknak — függet lenül nemzet iségüktől —

joguk vol t a h ivatalviselésre.

Az el fogadott törvények a polgári korszakban kétségkívül megfele lő

jogi keretet b iztosítot tak Erdély anyagi és szel lemi kul túrájának,

c ivi l izáció jának fe j lődéséhez, s hozzájárul tak a belső stabi l i tás

k ia lakításához, legalábbis a századforduló ig. Az is b izonyos azonban,

hogy a megalkotott jogi kereteket a rendszer nem tudta az időközben

történt vál tozásokhoz igazítani , s emiat t a ket tős monarchia

történelmi rendszerét a kortársak okkal tartot ták és érezték

merevnek.

Ehhez a merevséghez az uralkodó Ferenc József (1849 —1916)

személye nem kis mértékben járul t hozzá. Ferenc József e lfogadta

ugyan az alkotmányos kormányzás alapelvét , de sohasem mondott le

patr iarchál is haj lamairó l , a Monarchia mintegy t izennyolc nemzeténe k

és nemzet iségének „atyja" kívánt volna lenni, még akkor is, amikor a

b irodalom egyes népei már a Monarchia országhatárain kívül

keresték boldogulásukat.

Ferenc József érzelmi leg az osztrák németséghez ál l t közel, de

képes vol t arra, hogy tompítsa, sőt , a magyarság egy részével,

köztük az erdélyiekkel is fe ledtesse 1849 keservei t , nem

utolsósorban azért , mert fe lesége, Erzsébet k irá lyné nem rej tette

véka alá a magyarság iránt i rokonszenvét.

A Székelyföld helyzete a kiegyezés után

Az unió végrehajtása során fokozatosan megváltozott Erdély öröklött

közigazgatási rendszere. 1876 -ban megszüntet ték a szász és a

székely székeket és az ún. vidékeket, összevontak néhány megyét, s

egész Erdély területén ál ta lánossá tet ték a megyei szervezetet .

Ennek következtében Erdélyben t izenöt megyét a lakítot tak: Alsó -

Fehér, Beszterce -Naszód, Brassó, Csík, Fogaras, Há romszék,

Hunyad, Kolozs, Kis -Kükül lő, Maros -Torda, Nagy-Kükül lő, Szeben,

Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Udvarhely megyét. Az 1876 -os

rendezés során jöt t lé tre Szi lágy megye a korá bbi Közép -Szolnok és

Kraszna megye összevonása ál ta l . Az 1876 -os megyésítés egyes

korábbi székely székek összetételét módosítot ta. Háromszék

megyéhez kerül t a régi Felső -Fehér megye néhány te lepülése,

székhelye Sepsiszentgyörgy; a régi Marosszék Maros -Torda megye

része let t , székhelye Marosvásárhely; Aranyosszék egyesült a régi

Torda megye alsó kerületével, s együtt képezte Torda -Aranyos

megyét, amelynek székhelye Torda vol t . Csík megyét, a régi

Csíkszéket Csík - , Gyergyó - és Kászonszék alkot ta Csíkszereda

székhel lyel .

A városhálózat is módosult . Azok a kisvárosok, amelyek nem tudtak

megfele ln i a város kr i tér iumainak, s a városi státus fenntartását

anyagi lag sem voltak képesek biztosítani , nagyközséggé alakultak át.

I lyen rangvesztés érte például a Székelyfö l dön az eddigi o lyan

városokat, mint I l lyefa lva, Bereck, Oláhfalu. Ez történt a mezővárosok

többségével is. A korábbi nemes város, taxás város, mezőváros

kategóriák el tűntek. Marosvásárhely törvényhatósági rangot kapott.

Rendezett tanácsú város let t Csíksze reda, Gyergyószentmiklós,

Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely. A

székelyfö ld i közigazgatás ezentúl te l jesen az egyesítet t

magyarországi rendszer szerint működött .

A vármegye hatáskörét az 1870/42. törvénycikk, majd az 1886/21.

törvénycikk szabályozta: 1. saját belső ügyeiben önál lóan intézkedik;

2. közvetít i az á l lami közigazgatást , 3. pol i t ikai ügyekkel is

fogla lkozhat, vagyis a régi vármegyei rendszerből továbbra is

fennmaradt egy eléggé széles körű hatalomforrás, különösen a

pol i t izálás ismételt legi t imizálása ál ta l . A pol i t izálás viszont néha

elvonta a f igyelmet a közigazgatási teendőkről . A vármegye legfőbb

testület i szerve a törvényhatósági b izot tság vol t . Tagjainak fe lét

választot ták, fe lét pedig a vir i l izmus szerint k inevezték a legt öbb adót

f izető polgárokból. A vármegye másik szerve a közigazgatási

b izot tság vol t , amelynek élén a fő ispán ál l t . A fő ispán a kormány

megbízot t jaként e l lát ta az önkormányzatok testülete inek elnöki

t isztét . A vármegyét tu la jdonképpen az al ispán vezette a f ő jegyző és

a t iszt i főügyész segítségével. A vármegye járásokra oszlot t ; a járás

élére a k inevezett főszolgabíró kerül t . A város polgármestert

választot t , e lnökletével működött a városi tanács. A kiegyezés után a

fő ispán hatásköre ki ter jedt a törvényhatósá gi jogú városokra is.

Az 1871. és 1886. évi vonatkozó törvények háromféle községet

ismertek: 1. k isközség, 2. nagyközség, 3. rendezett tanácsú város. A

község hatósága egyaránt vonatkozott a községben lakó személyekre

és községi vagyonra. A község önigazga tási szerve a képviselő -

testü let , valamint a mel let te működő községi e lö l járóság vol t . A kis -

és nagyközségekben továbbra is a bíró és a jegyző intézte a

közügyeket.

A dual izmus kori közigazgatás és a bíró i szervezet működése,

amel lyel helyszűke miat t nem foglalkozhatunk, á l ta lában szakszerű

és eléggé gördülékeny vol t . Nagyobb zökkenőket csak a képviselő -

választások idején jegyeztek fe l , amikor a korteskedés behatol t a

vármegyeházakba és a községházakba is.

A közigazgatás átszervezésével Erdély s benne a Sz ékelyfö ld

betagolódott a k iegyezés kor i Magyarország pol i t ika i rendszerébe,

amely a lapjában véve l iberál is vol t , következésképpen az ál lam egyre

kevésbé avatkozott be a gazdaság és társadalom szerkezetének

alakulásába. Ebben a rendszerben maguknak az egyén eknek kel let t

gondoskodniuk saját jövőjükről , és fe lépíteniük polgári je l legű

közösségüket az egyre erősödő kapita l ista gazdasági viszonyok

között .

Ez az új helyzet különösen sok problémát vetet t fe l a székely

társadalomban: e lőször is meg kel let t küzdeni a gazdaság

fe j let lenségéből adódó gondokkal, s a Székelyfö ldön is fe l kel let t

gyorsítani a korszerűsödést e lősegítő fo lyamatokat. Ehhez a

fe ladathoz remélt segítséget a székelység az ál lamtól, annál inkább,

mivel s ikerül t a magyar nemzetnek megszabadulnia a Habsburg-

hatalom másfél százados közvet len gyámkodásától , amely fékezte

Erdély s a Székelyfö ld modernizáció ját . A Csíkban és Háromszéken

1762—64-ben bevezetet t határőr katonai rendszer, a súlyos

adóztatás Marosszéken és Udvarhelyszéken, valamint Aranyoss zéken

a gazdaság korszerűsítésének fő akadályozója vol t . Ugyanakkor a

Habsburg-hatalom térfogla lásával a Székelyfö ldön is e l ter jedt ún.

második jobbágyság a társadalom polgári áta lakításának képezte fő

akadályát .

A fent e lmondottak nem je lent ik azt , hogy a Habsburg-korszak ne

járu l t volna hozzá például a közoktatás és az egészségügy bizonyos

fokú előrehaladásához, ami azonban nem volt e légséges ahhoz, hogy

el indítsa a gazdaságban és a társadalomban a nyugat i fe j lett

országokban már megvalósult modernizációt . Az 1849-ben kezdődött

önkényuralom még a meglévő szerény eredményeket is igyekezett

megsemmisíteni .

Nagy kérdés vol t az, hogy i lyen előzmények után a magára maradt

székely társadalom képes lesz -e önerőből e l induln i a polgárosodás

út ján. Tény azonban, hogy a vál tozások el indultak, de ezek belső

nehézségekkel is szembetalá l ták magukat. A legátfogóbb vál tozást a

gyors népességnövekedés je lentet te.

Népesedési folyamatok a Székelyföldön

Az 1869-es stat iszt ikai adatok szerint a Székelyfö ld népessége 504

250 fő volt , 1900-ban 581 536, 1910-ben 637 662. A növekedés 133

412 fő. A szaporodás 1869—1880 közt vol t a legalacsonyabb, a

legmagasabb pedig 1900—1910 között . Az első időszakban az 1873 —

74. évi kolerajárvány apasztot ta a népességet; a 20. század ele jén

viszont a gyermekhalandóság csökkenése járul t hozzá je lentős

mértékben a népesség tényleges szaporodásához.

Az 1880-as népszámlálás 500 736 lakost tüntetet t fe l , tehát

kevesebbet, mint az egy évt izeddel korábbi számlálás. Ezután

azonban a népszaporulat üteme felg yorsul t , s 1910-ben a székely

megyék lakosságának száma elérte a 637 662 főt , ami nagyon magas

népszaporulatot je lent . Vagyis táblázatunk szerint a Székelyfö ld

lakossága 1869 - tő l 1910 - ig 133 412 fővel növekedett.

A székely városok lakossága tehát 1869 és 1 910 között összesen 26

551 fővel , azaz 76,35 százalékkal gyarapodott . Ha a gyarapodás

ütemét is megvizsgál juk, k iderül , hogy a népesedés 1869 —1880

között vol t a legkisebb, mintegy 5 százalék, viszont 1900 —1910

között a legnagyobb: 28—29 százalék. Az első időszakban zaj lot t le a

már említet t kolerajárvány, viszont az 1900 —1910-es évt izedben a

járványos betegségek el leni s ikeres védekezés, valamint a gazdaság

ütemes fe j lődése elő idézte a magas szaporodási arányt . Külön kel l

szólnunk Kézdivásárhely helyzetéről , mert ebben a városban 1880 és

1890 között a lakosság 483 fővel csökkent, amelynek az Oszt rák —

Magyar Monarchia és Románia között k i tört vámháború vol t az oka.

Ennek következtében számos kis iparos elhagyta a Székelyfö ldet ,

közülük sokan át települtek Romániába.

Az előbb ismertetet t stat iszt ikai adatokból megál lapíthat juk, hogy a

Székelyfö ldnek mindössze 10—11 százaléka vol t városi lakos, tehát a

k iegyezés korának a korábbi korszakokhoz viszonyítva kétségkívül

kedvezőbb gazdasági viszonyai sem tudták kiegyenl íteni a

székelyfö ld i városodásban tapasztalható lemaradást.

Következésképpen a lakosságnak majdnem ki lenct izede fa lun él t .

Az oktatás és a kultúra

Erdélyben az Osztrák—Magyar Monarchia idején leginkább az oktatás

és a kul túra fe j lődött . Az iskola i rendszer korszerűsödött , s az

oktatási intézmények száma növekedett . A korszerűsödés ki ter jedt az

oktatás minden formájára, az óvodától az egyetemig, s főként abban

ju tot t k i fe jezésre, hogy a korábbinál jobban alkalmazkodott a

társadalom változó szükségleteihez.

Különösen je lentős haladást észle l tünk a népiskola i oktatás terén,

amelyet az 1868/XXXVII I . Törvénycikk a lapján új jászerveztek. E

törvény, amelynek megalkotója Eötvös József közoktatási miniszter

vol t , b iztosítot ta az iskolatartás jogát, e lőír ta a néptaní tók

alkalmazásának kötelezettségét. Ahol az egyházak nem ál l í tot tak

iskolát , ot t ez kötelezettségként a községre hárult . A törvény a

magániskolák alapítását is lehetővé tet te. A 6 —12 éves gyermekek

számára kimondta a kötelező iskola látogatást . A törvény el emi és

fe lső népiskolát , polgári iskolát , valamint különféle ismét lő iskolát

ismer. A tanítóképzést a pedagógiai iskolák biztosítot ták. A tanítás

nyelvét az iskolaalapító határozta meg. A tanítás és oktatás fő cél ja

az írás és olvasás elsaját í tása vol t . Az elemi számtan, valamint

fö ldrajzi , történelmi s h i t tani ismeretek mel let t 1896 - tó l gazdaságtant

is tanítot tak, s már az 1870 -es évektől ún. fa iskolákat,

zöldségeskerteket is létesítet tek az iskolák mel let t , ahol gyakorlat i

tudást szerezhettek a tanulók.

Székelyfö ldön az elemi és középfokú oktatás egyaránt szép

eredményt mutat . 1910 -ben 558 elemi s több mint 300 ún. á l ta lános

ismét lő iskola működött . Az elemi és a középiskola i oktatás közt

helyezkedett e l a polgári iskolák hálózata, amelyekből a székely

megyékben 16 ta lá lható az említet t évben, a középiskolák száma

pedig 11 vol t .

Az oktatás eredményessége az í rn i és o lvasni tudók számának és

arányának je lentős növekedésével mérhető le. Adataink szerint a

hatévesnél idősebb székelyfö ld i népesség műveltségi mu tatói a

következőképpen alakultak a kutatott időben:

Í rn i és o lvasni tudott :

Megye 1870 1910

% %

Csík 10,3 58,9

Háromszék 22,9 66,9

Maros-Torda 19,7 51,1

Udvarhely 25,7 69,1

A fent i k imutatás szerint a fe j lődés szembetűnő vol t minden székely

megyében. Maros-Torda megye alacsonyabb arányszámát a Torda

megyéből 1876 -ban Marosszékhez csatol t lakosság lemaradása

okozta. Valójában még mindig magas vol t az í rn i és o lvasni nem

tudók aránya, és az sem ismeretlen, hogy ez fő leg a szegény

napszámos rétegre vol t je l lemző.

Lemaradás vol t tapasztalható a gazdasági isko lák számában,

különösen a szászok ál ta l lakot t vidékekhez viszonyítva. Csík

megyében egy, Háromszéken négy s Udvarhely megyében két ipar i

iskola működött . Pedagógiai iskola Székelyudvarhelyen és

Székelykeresztúron létesült .

A Székelyfö ld művelődési é letének javítása vol t a cél ja a Székely

Művelődési és Közgazdasági Egyesületnek, amely 1875 -ben alakult

meg Budapesten. A szervezetet főként a fővárosban élő erdélyi ,

székelyfö ld i t isztségviselők, képviselők, köz élet i személyiségek

alapítot ták, de nem hiányoztak közülük a magyarországiak sem. Az

egyesület e lnökévé gróf Mikó Imrét választot ták, akinek helyébe,

1876-ban bekövetkezett halá la után, gróf Andrássy Gyula

miniszterelnök s Haynald Lajos kalocsai érsek lépe tt. Az egyesület

gyakorlat i vezetését Hajós János miniszter i tanácsos, valamint

Galgóczy Károly közgazdász intézte; a választmányban többek között

Bedő Albert erdőmérnök, Daniel Gábor, Udvarhelyszék főkirá lybíró ja

és Deák Farkas történész vet t részt .

Az 1875-ben elfogadott s 1880-ban módosítot t a lapszabályok szerint

az egyesület cél ja „a székelyfö ldi lakosok szel lemi és anyagi

e lőrehaladásának fe j lesztése és támogatása". Közművelődési és

tanintézetek létesítését segítet te e lő a székely f iata lok képzésének

b iztosításáért . A szervezet azt is célu l tűzte k i , hogy a közvélemény

elé tár ja Székelyfö ld valós közgazdasági á l lapotát, nyomon követ i a

k ivándorlás alakulását, amelyet a munkaerőpiac szélesítésével

szeretet t volna kor látozni. Az alapszabály azt is leszöge zte, hogy az

egyesület tevékenysége ki ter jed az egész Székelyfö ldre és annak

környékére is. Az egyesület e lnöke, Hajós János hangsúlyozta:

ismert té kel l tenni a Székelyfö ldet , e l kel l hárítani a haladást gát ló

akadályokat. A helyzet bemutatására olyan közi smert és el ismert

írókat kértek fe l , mint Orbán Balázs, Benedek Elek, Kozma Ferenc és

mások. E törekvésnek eredményeként je lent meg 1879 -ben Kozma

Ferenc A Székelyfö ld gazdasági és közművelődési á l lapota című

munkája, amely vázlatos, de átfogó képet ra jzol t Székelyfö ld

helyzetéről .

Az új művelődési intézmények közül k iemelkedő je lentőségű vol t a

Székely Nemzet i Múzeum megalakítása. Alapja i t Csereyné

Zathureczky Emíl ia Imecsfalván létrehozott gyűj teménye képezte,

amelyet 1877-ben ajánlot t fe l Háromszék megye bizot tságának, s

miután a bizot tság döntést hozott az e l fogadásáról , 1879 -ben

Sepsiszentgyörgyre szál l í tot ták. A Székely Nemzet i Múzeum épületét

Kós Károly (1883—1977) tervezte. Fej lesztésében kiemelkedő

szerepet vál la l t László Ferenc (1873 —1925) régész, Csutak Vi lmos

(1878—1937), a Mikó Kol légium tanára és igazgatója, valamint

Herepei János (1891—1970) muzeológus, néprajzkutató, 1938 —1944

között a múzeum igazgatója.

1886-ban nyi tot ta meg kapuit Marosvásárhelyt a Székelyfö ld i

Iparmúzeum, amelyet Hajós János (1819—1899) i rányításával az

1881-ben Marosvásárhelyen létesült Székely Művelődési és

Gazdasági Egylet hozott létre.

A dual izmus idején a székelyfö ld i gimnáziumok tovább gyarapítot ták

könyvtáraikat s múzeumi gyűjteményeiket . A székelyudvarhely i

Református Kol légiumnak a könyvál lománya a 20. század ele jén

meghaladta a húszezret , a marosvásárhelyi Teleki Könyvtáré a

negyvenezret . A Református Kol légiumé és Múzeumé harmincezret

számlál t .

A polgárosodással együtt járt az önkéntes helyi egyesületek és

egyletek alapítása. Csíkszeredában tanítóegylet , műkedvelő

színtársulat , gazdasági egyesület s kaszinó, Gyergyószentmiklóson

polgári o lvasókör, Kézdivásárhelyen pedagógusszövetség, polgári

o lvasókör, székely társaság működött . Székelyudvarhelyt 1869 és

1885 között nyolc művelődési egyesület a lakul t . Több székely

városban szerveződött az Erdélyi Magyar Közművelődési

Egyesületnek (EMKE) f iókintézete.

A 19. század második fe lében s a 20. század ele jén a magyar a lkotó

érte lmiségi rétegnek számos kiváló székely származá sú tagja vol t . Az

írók közül Benedek Elek (1859—1929), Gaál Mózes (1863—1936) az

i rodalmi é letben is k iemelkedő szerepet vál la l tak, de mindvégig a

székelység életéről ír ták műveiket . Benedek Elek védelmébe vet te a

pusztulásnak indult székely hagyományokat, s élesen bírá l ta a

l iberál is kormányt, különösen Tisza Kálmán (1830 —1902)

miniszterelnököt, mert nem törekedett az ország önál lóságának

biztosítására, s behódolt Bécsnek. Édes Anyaföldem című nagy

életra jzi művében, amelyet a t r ianoni igazságtalan döntés sokkoló

hatására ír t , szép emléket á l l í tot t a letűnt patr iarchál is székely népi

vi lágnak.

Ugyanezt tet te más műfajban a legnagyobb székelyként emlegetet t

Orbán Balázs (1830—1890), akinek a Székelyfö ld leírása című több

kötetes, máig nélkülözhetet len honism eret i munkája a k iegyezés első

éveiben hagyta el a nyomdát. A székely történetírók közül Nagyajta i

Kovács István és Jakab Elek alkotott maradandó műveket.

Társadalom és gazdaság.

Az agrártársadalom

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás a Székelyfö ldön a kisbir to k

tú lsúlyán fe lépülő családi gazdasági rendszer te l jes k ia lakulásához

vezetet t . A családi fö ldbir tokot nem terhelte ezután sem a

határőrszolgálat , sem a jobbágyszolgál tatási kötelezettség.

Ugyanakkor mindenféle fö ldtu la jdon után adózni kel let t . A

kisgazdaság fő feladata a család el tartása s jövőjének biztosítása

vol t . Ehhez akkora ter jedelmű fö ldbir tokra vol t szüksége a családnak,

amelyen megtermelhette évi gabonaszükségletét , i l le tve amely

b iztosítot ta a gazdálkodáshoz szükséges ál latá l lomány

takarmányozásának lehetőségét. Ennek a bir toknagyságnak el kel let t

érnie a legkevesebb 8 katasztrá l is holdat a jobb adottságú vidékeken,

és ennél nagyobb bir tokrészt a hegyes -erdős te lepüléseken. A

népesség számának növekedésével azonban nagyarányú

bir tokelaprózódás következett be a Székelyfö ldön. Erről tá jékoztat a

következő táblázat:

Birtokmegoszlás 1895 -ben

Táblázatunk adataiból képet a lkotunk a 19. század végi agrár -

társadalomról, i l le tve a gazdaságok t ípusairó l . A 138 930 családi

gazdaságból 66 248 ún. törpegazdaság vol t , tehát az összes

gazdaság 47,68% -a, vagyis a székelyfö ld i fa lusi gazdaságok közel

fe le nem rendelkezett a megélhetés alapja i t b iztosítani képes fö ldde l .

Az 5—100 holdas kategóriát k i tevő 71 349 kisgazdaság az összes

gazdaságnak mintegy fe lét tet te k i . A 100 —1000 és 1000 holdnál

nagyobb gazdaság minősült a Székelyföldön fö ldesúri

nagygazdaságnak. Ezek nagyobb része közbir tokossági

erdőgazdaság vol t .

Az agrárnépesség megélhetési viszonyait s é letmódját nem kis

mértékben befolyásolta a nagyarányú közbir tok fennál lása. A

közbir tokossági és községi fö ldek aránya Beszterce -Naszód, Brassó

és Szeben megyében meghaladta az összes fö ld 50% -át, a 40% -ot

Csík és Háromszék megyében. Erdélyben 84 olyan helységről tudunk,

amelynek egyenként több mint 6000 hold közbir toka vol t . Fel tűnően

sok közfölddel rendelkezett Zágon, Bikfa lva, Bereck, Nagybacon,

Zetelaka, Csíkszépvíz és számos más község. A közföldek nagyrészt

erdők és legelők. Ezek kiegészítet ték a magántula jdonban levő

fö ldet, e lősegítve a k isgazdaságok életképességének megőrzését.

Csíkban és Gyergyóban a közbir tokból nagyszámú gazdaság tartot ta

fenn a működést. A gazdaságok szántó - és kaszálóbir tokkal,

legeltetési és erdőhasználat i jogokkal rendelkeztek.

Bár a k isgazdatársadalom hagyományőrző vol t , a szaporodó

népesség mind a gazdálkodás módjában, mind az életmódban

szükségszerű vál tozásokat is e lő idézett . Növelték a megművelt

területet , rátértek a vál tógazdaság va lamilyen formájára. A kiegyezés

korában történt meg a mezőgazdaságban az alapvető eszközváltás: a

régi t ípusú faeke helyet t javítot t vagy egészen modern eke, a sar lós

aratás helyet t a kaszás, sőt , helyenként a gépi aratás ter jedt e l . A

leglátványosabb technikai ú j í tás azonban a magnyerés, a cséplés

területén következett be, 1870 -ben Erdélyben csupán 28 cséplőgépről

van tudomásunk, 1895 -ben már 2531 -et ír tak össze. A 20. század

első éveiben a gépi cséplés ál ta lánossá vál t . Ún. cséplőgép -

társaságok, szövetkezetek alakultak a gépek beszerzésére és

üzemeltetésére. A mezőgazdaság modernizáció jában igen je lentős

szerepe vol t az Erdélyi Gazdasági Egyesület megyei szervezeteinek,

az Erdélyi Gazda című lapnak, valamint a gazdaköröknek is. Az 1868 -

ban alakult Kolozsmonostor i Mezőgazdasági Intézet jó l képzett

szakemberekkel lát ta e l Erdélyt .

A népi kul túrának és szokásvi lágnak fontos részét képezte a még

mindig hatásos kalákarendszer, a segítségnyújtásnak ez a

sokszázados formája. A népi kul túra és hagyomány a polgári v áros i

kul túrával való ta lá lkozása során sokat veszítet t erejéből.

A polgárosodás nyomot hagyott a fa luképen is. A lakóházak

nagyobbak let tek: egyre több épületet húztak fe l téglából, kőből, s

fedtek cseréppel az eddigi szalma - és zsúpfedél helyet t.

A székely agrártársadalom legsúlyosabb gondját a te l jesen fö ld

nélkül i , napszámból és szolgaságból é lő réteg fe lduzzadása

je lentet te: ezek száma megközelítet te a 100 000 főt (családfők és

kereső családtagok). Kétségtelen, hogy a megélhetési

lehetőségekhez mérten a székely fa lu tú lnépesedett, ezért érthető,

hogy az elvándorlás fe lerősödött, ami fe lkel tet te a pol i t ika s a

közvélemény érdeklődését. Mivel a székelyfö ld i városok csak

töredékét fogadhatták be a fa luból k iszorulóknak, az elvándorlók

nagy része Amerika, i l le tve Románia fe lé vet te út ját.

( . . . ) Megjelentek, i l le tve fe lerősödtek a kapita l ista gazdaság elemei a

kereskedelemben és a pénzügyek terén. 1868 —1872 között

Marosvásárhelyt h i te lbank, ugyanott , valamint Kézdivásárhelyt és

Csíkszeredában takarékpénztár alakult , majd Sepsiszentgyörgyön és

Gyergyószentmiklóson is modern hi te l intézetek jöt tek létre. Ezek

tőkeál lománya azonban messze elmaradt a szükségletektől .

1868—1872 között megépültek Erdély vasúthálózat i fővonalai : a

Nagyvárad—Kolozsvár—Brassó—Tömös vasútvonal, de ezek a

Székelyfö ldet csak ér intet ték; ekkor csak Marosvásárhelyt kapcsolták

be szárnyvonal la l a hálózatba (1871). Ez gyakorlat i lag a Székelyfö ld

b izonyos fokú elszigetelődéséhez vezetet t , ami nem kis mértékben

kihatott a gazdasági helyzetére. Emiat t a magyar közvéleményt mind

jobban kezdte fogla lkoztatni a Székelyfö ld jövője. Ezért hívták össze

1902-ben a sokat emlegetet t Székely Kongresszust.

A székelykérdés az 1902. évi csíktusnádi Székely Kongresszuson

1902 augusztusában számos kormányzat i in tézmény és civi l

szervezet képviselő i tanácskozásra ül tek össze Csíktusnádon, hogy

megvizsgál ják a Székelyfö ld és a székelység helyzetét .

Ezt megelőzően a 19. század végén, de különösen a századforduló

éveiben a magyar közvéleményt mind nagyobb mértékbe n

fogla lkoztat ta, mondhatni , aggasztot ta az ún. székelykérdés, amely a

leglátványosabban a székelyek fokozódó kivándorlásában nyi lvánult

meg. A tanácskozást Székely Kongresszus néven hívták össze, s

azóta is így tart ja számon a történetkutatás.

A Kongresszus összehívása

A kezdeményezés hátterében az a fel ismerés ál l t , hogy a Székelyfö ld

gazdasági fe j lődése messze elmaradt a szükségestől , s emiat t nőt t a

társadalmi feszültség, sokasodtak a szaporodó lakosság megélhetési

gondjai , ami a Székelyfö ldet elhagyók, kivándorlók számának

fokozódását vál totta k i . A Székelyfö ld lemaradása annál fe l tűnőbb

vol t , mivel az Osztrák—Magyar Monarchiában, így Magyarországon

és a Magyarországgal 1867 -ben újraegyesült Erdélyben is ütemesen

haladt a modern gazdaság, különösen a vá rosiasodás, a modern

közlekedési hálózat és a pénzintézet i rendszer k ia lakulása.

Riasztó je l vol t , hogy a 19. század végén a Székelyföld lemaradása

Erdély több régió jához viszonyítva tovább fokozódott. Érthető, hogy

az aggódó közvé lemény hangja is fe lerősö dött . Ki tűnt ebben a

Budapesten kiadott Magyarország című lap, amelynek fe le lős

szerkesztője 1901 jú l iusától Benedek Elek let t , aki a századforduló

éveiben arra vál la lkozott , hogy a saj tó út ján fe l tár ja a magyar

pol i t ikai é let fonákságait , s fe lhív ja a f ig yelmet a magyar

társadalomban, e lsősorban a Székelyfö ldön je lentkező problémákra.

Kiváló személyiségeket nyert meg az ügynek, köztük vol t Jancsó

Benedek (1854—1930), Gaál Mózes, Kőváry László, Szádeczky Lajos

(1859—1935) és több más je les értelmiségi.

Benedek Elek lényeges társadalmi jelenségre tapintot t rá, amikor azt

ír ta, hogy az 1848 -ban szabaddá let t népből csak egyesek

gyarapodtak, a tömegek viszont e lszegényedtek.

Természetesen, nem csak a publ ic iszt ikának köszönhető, hogy az

ország közvéleménye fe lf igyel t a székelykérdésre. A helyi

közigazgatás sem hal lgat ta e l a gondokat, beszámoló je lentéseket

tet t közzé egy -egy év közgazdasági s társadalmi viszonyairó l . Ennél

is többet tet tek a kereskedelmi és iparkamarák, az 1851 -ben

lé t rehozott kolozsvári s brassói kamara, majd 1891 - tő l a

Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek évi

je lentései konkrét tények tömegét sorol ták fe l az ipar,

mezőgazdaság, kereskedelem és hi te lé let baja iró l , nem feledkezve

meg a kivándorlásról sem. S mert a gazdasági és tá rsadalmi gondok

Magyarország más vidékein, különösen a peri fér iarégiókban is

fe l tűntek, például Kárpátal ján, a kormányzat — az ura lkodó l iberál is

gazdaságpol i t ika e lvei t fé lretéve — kénytelen vol t beavatkozni a

gazdasági fo lyamatokba. A 19. század utolsó é vt izedében Baross

Gábor kereskedelmi miniszter, majd Darányi Ignác fö ldművelési

miniszter vál la l ta a lemaradó vidékek támogatását. Szerepe vol t a

Székely Kongresszus összehívásában Hegedűs Sándor kereskedelmi

miniszternek is, aki 1900-ban már fe lvázolta „egy nagyszabású

székely akció" tervét .

A Székely Kongresszus (ezután: Kongresszus) összehívását széles

körű és intenzív szervezőmunka előzte meg. Érdemesnek tart juk erre

is k i térni . A szervezésben a legnagyobb szerepet az Országos

Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) vál la l ta, amelynek elnöke akkor

gróf Dessewffy Aurél vol t ; az OMGE mel let t a Kongresszus

szervezésében és lebonyolításában részt vet t a budapest i székhelyű

Székely-Egyesület , az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület

(EMKE), a Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara, a

marosvásárhelyi Székely Társaság. Bekapcsolódott a szervezésbe

Csík megye, Háromszék, Maros -Torda, Udvarhely megye

törvényhatósága, s az előkészítésben segítet tek a megyék gazdasági

egyesülete i . A szándék komolyságáról sokat e lárul az is, hogy a

szervező egyesületet á l ta lában az i l le tő e lnök vagy ale lnök képvisel te

Csíktusnádon. A Kongresszus elnöksége, i l le tve a rendezőbizot tság

neves személyiségekből á l l t . Ezek közt vol t Bedő Albert erdőmérnök,

a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Székely Társaság

elnöke, gróf Béldy Ákos, az EMKE elnöke. A rendezők között o lyan

közismert neveket ta lá lunk, mint Bartha Miklós függet lenségi párt i

pol i t ikus, neves publ ic ista, író, szerkesztő, Jancsó Benedek

történész, Sándor József , az EMKE (későbbi) e lnöke, huszonhat

országgyűlési képviselő és nem utolsósorban Bernády György,

Marosvásárhely polgármestere.

A Székelyfö ld helyzetét öt szakosztályban elemezték és vi tat ták meg:

az első szakosztály a mezőgazdaság, az ál lat tenyésztés, az erdészet

és a bányászat tárgykörét ö le lte fe l , a második az ipar,

kereskedelem, munkaügy és közlekedés ügyével fogla lkozott , a

harmadiknak a bir tokpol i t ika, az adó és hi te lügy vol t a tárgya, a

negyedik a közművelődés, oktatás, valamint a közegészség helyzetét

vette górcső alá, míg az ötödik a kivándorlás gazdasági - társadalmi

hát terét igyekezet t megvi lágítani . Errő l mondta Bedő Albert : „Nem

lehet kétség abban, hogy az a virágzó polgári jó lét , melyre a székely

népnek úgy hivatásánál és érte lmiségénél fogva, mint fö ld jé nek

természet i minősége alapján jogosultsága van, s melynek

elérhetésére dolgozni most ide jöttünk, e lérhetővé is vál ik, ez a nép,

melynek most a megélhetés eszközeinek megnyeréséért súlyos

küzdelmeket és nélkülözéseket kel l viseln i , megmentve lesz

önmagának, a magyar nemzetnek s az emberi kul túra szolgálatának.

A kongresszus dolgozni jöt t annak a népnek mentésére."

Említet tük már, hogy a közvélemény f igyelmét a 19. század végén

főként a székelység kivándorlása ragadta meg. Ez a kérdés, bár

látszólag az ötödik szakosztály napirendjén szerepelt, való jában a

tanácskozások központ i tárgya vol t . Bedő Albert megnyitóbeszédében

— amint már említet tük — „a k ivándorlás ügyét tárgyaló

kongresszusról" szól t , annak hangsúlyozásával, hogy a rendezvény e

kérdés okainak fe lderítésére összpontosít ja f igyelmét. Az 1902 -es

Kongresszuson fe lvetődött számos kérdés száz év múltán is érvényes

— a megváltozott viszonyok el lenére. Először is i lyen a kivándorlás -

elvándorlás, amelynek okai közt szembetűnő hasonlóságok

f igyelhetők meg. Ám a különbségek is fe l tűnőek. A 19. század végén

és a 20. század ele jén egy fo lyamatosan növekvő, évi t íz ezrelék

körül i szaporodást fe lmutató népesség vol t je l lemző, száz év múltán

a negatív t rendre vál tot t népesedést apaszt ja az elvándorlás is.

A kivándorlás -elvándorlás bonyolul t , összetet t kérdés. Ennek

hátterében a Kongresszus idején a székelykérdés ál l t , amely

egyszerre vol t közgazdasági, társadalmi és erkölcsi je l legű. De nem

érthetnénk meg a dolog lényegét, ha nem vennénk tekintetbe a

székely gazdaság és társadalom adott helyzetét . Elö l járóban elég

arra h ivatkoznunk, hogy Csík - , Háromszék, Udvarhelyszék és

Marosszék lakosságának mintegy 83 —84 százaléka őstermelő, azaz

fö ldművelő és ál lattenyésztő vol t .

A bonyolult székelykérdés

A székelykérdésről Siklódy István szakelőadó a Kongresszuson

ki fe j tet te, hogy a Székelyfö ldön a közvagyonban kincsek fekszenek:

erdők, bányák, gyógy - és ásványvizek, de kihasználat lanok; van

munkaerő, de nincs tőke; h iányzik a p iac, mert n incs olcsó és jó

közlekedés. Azt is helyesen fe j tet te k i az e lőadó, hogy a székely

közgazdaság baja i pusztán az agrárgazdaság fe j lesztésével nem

oldhatók meg. A Székelyfö ld aggasztó közgazdasági helyzetének

egyik okáról László Gyula, a Marosvásárhelyi Kereskedelmi és

Iparkamara t i tkára a Székelyfö ld fö ldrajzi e lszigetel tségét említet te

meg: 1. nem kapott vi lágforgalmat közvetítő vasutat , noha a

természetes út i rány Kelet és Nyugat országai között a Székelyfö ldön

vezet keresztül ; 2. magas vámsorompóval e lzárták a keletre i rányuló

kereskedést, és 3. az anyaországtól távol esik. Eszerint a székelység

terményeit nem tudta haszonnal értékesíteni , amihez az is

hozzájárul t , hogy Erdélyben a közel i szomszédságban lakó szászok

gazdasági versenyével kel let t megküzdenie, csakhogy a szász

gazdaság jobb forgalmi helyzetben vol t , s á l ta lában rendezettebb

viszonyok je l lemezték.

Az elemző lesújtó képet ra jzol t a Székelyfö ld közgazdasági

helyzetéről : nélkülözte a modern közlekedést, termékei

versenyképtelenek vol tak a szász vidék gazdaságával szemben,

h iányzott a tőke. Mindez azért vol t érthetet len, mert, amint László

Gyula ki fe j tet te: „a Székelyfö ld a Kelet Svájcának tekinthető" . A

természet mindent megadott , ami a „mozgó" é let e lővarázsolására

szükséges, népe eszes, mozgékony és vál la lkozó. Ezen akkor lehet

vá l toztatn i , „ha a magyar kormányzat rendjével pótol ja mulasztásait ,

ha éreztetni fogja a székely néppel érdeklődését, és befoly sorsának

javítására, továbbá, ha minden érdekelt hatóság s maga a társadalom

szeretet te l közremunkál".

A székely érte lmiségi e l i t közgazdasági gondolkodása természetesen

megegyezett azzal, amit László Gyulától a fent iekben idéztünk.

Eszerint a Székelyfö ld lehetne „kelet Svájca", nyi lvánvaló: gyönyörű

hegyei, erdőségei, ásványvizei á l ta l . Ezzel a nézette l ma is

azonosulhatunk, azonban azzal a megjegyzéssel, hogy számos,

például a nagyipari tevékenységekhez szükséges ásványi k incsben

bizony nem volt gazdag (fő leg nyersvas, jó minőségű szén vagy

nemesfémek). A székely vál la lkozó természetéhez is hozzá kel l

tennünk a következőket: a „fúró - faragó", mindenhez értő székely

ember t ípusa nem ki ta láció vol t , hanem real i tás, mert a k is családi

gazdaságban úgyszólván minden szükséges kel léket e lő tudott

á l l í tani . Emel let t fe j let t vol t a k is ipar és házi ipar, úgyszintén a

kiskereskedelem: mészárulás, ásványvíz (borvíz) - , fa- , deszkaárulás,

vásározás. Csakhogy mindezt k ismértékben, majdhogy „ természet i

gazdálkodás" szint jén tet te, és így a vál tozot t viszonyok között nem

volt e légséges a nagyobbszerű kereskedelem s vál la lkozás

meghonosításához. Egyes székely ér te lmiségiek azt is lát ták, hogy a

régi székely é letmód, amelyet a lapjában véve az örökös katonai

szolgálat és az ezzel összefüggő családi fö ldművelő k isgazdaság

alakítot t k i , akadályozója vol t annak, hogy a székelységet is

„megérintse a kapita l izmus szel leme". A válság a 19—20. század

forduló ján a Székelyfö ldön egyszerre vol t gazdasági - társadalmi és

le lk i -szel lemi természetű. Ha szabad így fogalmazni —

természetesen, sarkítva —, a hagyományos székely v i lág és a

modernizáció ütközött meg, konf rontá lódott .

Az első, ún. őstermeléssel — fö ldműveléssel, á l lattenyésztéssel,

erdészette l — fogla lkozó szakosztály e lőadásait e lemezve, azok

megál lapításaira f igyelve, valamint az újabb kutatásokat is

hasznosítva elmondhat juk, hogy a 19 —20. század forduló ján azért

vál t súlyossá a Székelyfö ld gazdasági helyzete, s azért fokozódtak

nagymértékben a társadalmi feszültségek, mert a sok archaikus

elemet őrző családi k isgazdasági rendszer termelőmódját erősen

veszélyeztet ték a modernizációval járó áta lakulások, a ter je szkedő

kapita l ista viszonyok. Hogy miért éppen a 19. század végén és a 20.

század ele jén következett be a válság, annak történeti okai is tet ten

érhetők. Arra gondolunk, hogy az 1848 -as forradalom a Székelyfö ldön

nem váltot t k i o lyan nagymérvű vál tozást , m int a vármegyékben. A

megyei területeken a kapita l izá lódó nagybir tok s iet tet te a

b ir tokrendezést: a tagosítást , amely a vál tógazdaság kia lakulásához

vezetet t , de a Székelyfö ldön ez a fo lyamat e lmaradt. Erdélyben

1900—1905 között évente át lagosan a megművel hető fö ldterület 22,5

százaléka maradt ugaron, a Székelyfö ldön ez az arány 25,25

százalék vol t . Maros -Tordában, a régi Marosszékben 13,29 százalék,

Háromszék megyében 18,1 száza lék, Udvarhely megyében 26,2

százalék, Csíkban 43,5 százalék.

És ezzel máris k i tapintot tuk a századforduló székelykérdésének egyik

fontos mutatóját: a hagyományos agrárgazdaságot, amely Csíkban és

Udvarhely megyében vol t a legelter jedtebb. Ennek megfele lően Csík

megye vol t az archaikus gazdálkodás klasszikus fö ld je a

székelységben, amelyet Udvarhely megye, aztán Háromszék követet t .

Viszont Maros-Tordában a fe j let tebb gazdálkodásra való át térés már

a 19. század végéig megtörtént .

Súlyosbítot ta a helyzetet az, hogy a népszaporulat éppen a

hagyományos gazdaságot űző, régi Csík - , Gyergyó - és

Kászonszékben (1876 óta Csík megye) vol t a legje lentősebb: 1900 —

1910 között évente 12 ezrelék, vagyis 1,2 százalék. Érthető, hogy a

gyorsan szaporodó népesség egy részének el kel let t vándoroln ia,

mert ot thon nem talá l t munkát. Közismert , hogy az iparo sodás sem

mutatott fe l je lentős eredményeket. Ezért vál t a legsúlyosabbá a

válság éppen Csík megyében, s közel járt ehhez Udvarhely megye is.

A hagyományos gazdálkodási mód miat t a k isgazda - társadalom a

legtöbb helyen — különösen Csíkban, Udvarhely és Háromszék

megyében — nem tudott k ivergődni az alacsony termelékenység

csapdájából. ( . . . )

A székelyfö ld i gazdaságok több mint fe le o lyan minimál is b ir tokkal

rendelkezett , amely a család megélhetését sem biztosítot ta. A családi

b ir tok fe laprózódása nem volt ú j keletű je lenség a Székelyfö ldön, de

1848 után ez a fo lyamat fokozódott, és ez is növelte a szegény réteg

arányát. El ter jedt az a szokás is, hogy a leánygyermek is örököl jön

fö ldet (ezt a korábbi rendszer akadályozta, k ivéve a f iú - leány

örökösödési szokásjogot), az adásvétel kor láta i megszűntek. Nem

volt éppenséggel k ivételes eset, hogy 3 —4 holdas gazda t íz -húsz

darab fö ldet művelt meg, s ahol tagosítás nem történt , „még nagyobb

bir tokon is r i tka az egy darabban ál ló 5 —10 holdas terület" . A bir tok

fe laprózódása odáig ment, hogy a kérdés előadója, Sebess Dénes

országgyűlési képviselő szükségesnek tartotta az örökösödési

rendszer jogi megváltoztatását s a visszatérést a régi székely

szokásjoghoz, amely szer int a katonáskodó f iúk örökölték a fö ldet,

amit természetesen az 1902. évi Székely Kongresszus nem

fogadhatott e l .

A fent iek a magántula jdonban lévő fö ldbir tokra vonatkoztak, de a

Székelyfö ldön a gazdasági é letben igen fontos szerepe vol t a nagy

ki ter jedésű közbir toknak. A hivatalos stat iszt ika szerint 1894 -ben a

Székelyfö ldön 156 522 hold közbir tokosi és községi legelőt s 668 985

hold közös bir toklású erdőt tartot tak nyi lván. Ezek a számok azért

fontosak, mert a közlegelők a szegény rendű családi gazdaságok

számára is lehetővé tet ték az ál lat tenyésztést , a köze rdők pedig a

tüzelőt b iztosítot ták. Csakhogy éppen a 19. század végén gyorsul t fe l

az eddig közösen használt legelők és erdők arányosítása a

magánbir tokhoz; a száz holdnál nagyobb területben részesedők

kiszakítot ták a közös használatból az őket i l le tő rész eket. Ezzel a

közlegelők és közerdők aránya annyi ra lecsökkent, hogy az összes

gazdaságnak mintegy fe le k iszorul t ezek használat i jogából, és emiat t

a családi k isgazdaság fő támasza, az ál lat tenyésztés mély válságba

kerül t . Az a székelykérdés, amely a Kong resszus f igyelmét lekötötte,

vol taképpen ennek a szegény rendű székelységnek a válságosra

fordul t helyzetéből adódott . A kül ter jes á l lat tenyésztés fe l téte lei

megromlot tak, a bel ter jesség a kisgazdaságok számára lehetet len

vol t . A bir toktu la jdon rendezéséve l a legkisebb gazdaságok léta lapja

megrendült . A Kongresszus egyik e lőadója, Incze István tagosító

mérnök errő l a következőket mondta: „Tagadni nem is lehet, hogy

tagosítás fo lytán az 1—2 holdas bir tokosok legnagyobb része leszorul

a megélhetése teréről , és éppen ezek szolgál tat ják a k ivándorlók

legnagyobb kont ingensét." Elsősorban ennek a társadalmi rétegnek

kel let t a helyzetén javítani .

Szakszerű, tárgyi lagos tanácskozás je l lemezte az „ ipar i ,

kereskedelmi, munkásügyi, értékesítési és közlekedési szakosztá ly"

munkáját is. Ezt az értekezést a Marosvásárhelyi Kereskedelmi és

Iparkamara készítet te e lő. Az elnöklő Tauszik B. Hugó kamarai e lnök

szerint a kormányok eddig a székelységet e lhanyagolták, azonban

ezután lehetővé vál ik, hogy a kormányzat fe lé javaslato kat

ter jesszenek elő az ipar és a kereskedelem helyzetének javítására,

fe j lesztésére, mert erre van „a székelységnek a legnagyobb

szüksége". Aztán szakelőadók sora elemezte az egyes iparágak

helyzetét : a fa ipart , a fonó - és szövőipart , a kőipart , agyagipar t , vas-

és fémipart, bőr ipart , aztán az éle lmiszeripart .

Az elemzések rámutat tak a székelyfö ld i ipar e lmaradottságára, a

gyáripar rendkívül i lemaradására — a lehetőségekhez viszonyítva. „A

kézműipar a múlté. A je len s jövő életképes ipara a gyáripar. Ha

életképes ipart akarunk, a gyáripart kel l fe j lesztenünk a

Székelyfö ldön" — olvashat juk az egyik szakelőadásban. Az előadó,

Sik lódy István a gyáripar fe j lesztése ál ta l vél te „megmenthetőnek" a

székelységet. Ám a közgazdasági gondolkodás, amelyet az

iparfe j lesztéssel kapcsolatban képvisel t , b izony abban az időben is

részben korszerűt len vol t : szer inte nemkívánatos a Székelyfö ldön

„ idegen vál la lkozó", mert „csak az az ipar lesz igazán székely,

melynek nemcsak munkásai, hanem vál la lkozói is székelyek". Úgy

lát ta, hogy nem idegen vál la lkozók betelepítésével, hanem a helyi erő

á l lami támogatásával teremthető ipar a Székelyfö ldön.

Siklódy István azzal érvel t a székelyfö ld i vál la lkozók s a munkások

fogla lkoztatása mel let t , hogy „ i t t nem minden áron való

iparfe j lesztésről , hanem a nép megmentéséről van szó" . Az előadó a

befektetéshez szükséges tőkét a magyar á l lamtól remélte

megszerezhetőnek, mert a Székelyfö ldön hiányzott a kel lő pénz. Az

iparfe j lesztés sorrendjében az olyan iparágaknak kel lene elsőbbséget

b iztosítani , amelyekben a székely népnek a legtöbb hagyománya van,

így a fonó - és szövőiparnak, agyag - és kőiparnak, i l le tve „amelyek

legnagyobb mértékben vannak hatással a közgazdaság ágaira" : a

fö ldművelés fe j lesztésére, az erdőgazdaságra, valamint a fa ipar

különböző ágazataira. ( . . . )

A Kongresszus sokat fogla lkozott a vasútüggyel, s e lmarasztal ta a

kormányzatot azért , mert e lhanyagolta a Székelyfö ldön a vasutak

építését, i l le tve hogy későn és akkor sem megfele lő határozottsággal

kezdeményezte azt . Ismeretes, hogy az 1867—1873 között i erdélyi

nagy vasútépítő korszakban a Székelyfö ld csak egy szárnyvonalat

kapott , nevezetesen a Székelykocsárd és Marosvásárhely között i

vasutat , amelyet 1886-ban hosszabbítot tak meg Szászrégenig. A

Nagy-Kükül lő völgyét 1888 -ban kapcsolták be az erdélyi fővonalba a

Héj jasfa lva és Székelyudvarhely között megépült vaspálya ál ta l .

Aztán nagy késéssel, 1891 -ben megnyí l t a Brassó—

Sepsiszentgyörgy—Kézdivásárhely között i pályaszakasz, 1897 -ben

pedig a Sepsiszentgyörgyöt Csíkszeredával összekötő ré sz, s abban

az évben a Gyimes -völgyi vasút. Ezek azonban csak helyi je l legű

vonalak vol tak mindaddig, amíg a 20. század első évt izedében

létre jöt t az ún. székely körvasút (a Szászrégen —Déda, Madéfalva—

Gyergyószentmiklós—Déda szakaszok ál ta l) . ( . . . )

A közutak ál lapotáról Incze Kálmán marosvásárhelyi mérnök számolt

be, e l ismerve, hogy az ál lam nagy összeget fo lyósítot t útépítésre, ám

ál ta lában a főútvonalaktól távolabb eső vidékek út ja i rossz ál lapotban

vannak. A Kongresszus azt kérte, hogy az ál lam és a

törvényhatóságok különösen a gyógyfürdőkhöz vezető utak

karbantartásáról gondoskodjanak.

A székely agrártársadalom válsága nem hagyta ér intet lenül a

hagyományos életmódot és a közerkölcsöket, mindez pedig az

agrárközösségek kohézió ját gyöngítet te. Gyengülőbe n vol t , de

korántsem szűnt meg a szülőfö ld vonzása. Erről a Közművelődési és

Közegészségügyi Szakosztályban Kozma Ferenc tanár - tanfelügyelő

tartot t e lőadást A székely nép szocio lógia i és néprajzi szempontból

címmel. A neves előadó utal t a régi székely auto nómiára s azokra a

jogszabályokra, amelyek hozzájárul tak a székely nép

önfenntartásának biztosításához. Az újabb helyzet azonban

kedvezőt len vál tozásokat hozott , különösen a közerkölcsök és a

val láserkölcsök terén. „Korcsmák népesedése versenyre kel t a

szentegyházakéval . . . S mindezekből a h i té let i , családi , társadalmi és

hazaf iú i erények olyan hanyat lása észle lhető, aminek

fe l tartóztatására és orvoslására minden hivatot t tényezőnek összetet t

erővel kel l hozzálátn i . " A „nemzet i önérzet" csökkenéséről is szól t az

előadó, s a hazaf ias nevelés fokozását javasolta. Jel lemző a

hivatkozása is: Gábor Áront, Bem tábornokot, a madéfalvi

veszedelem szomorú eseményét lehet és kel l szer inte az i f júság

között ismert té tenni.

A papi küldöttek beszámolóiból k iderül , hogy a megtartó székely

é letmódon is rést ütöt t a hagyományos gazdálkodás és társadalom

válsága. Növekvőben vol t az ún. vadházasságok száma. Második

erkölcsi kérdésként a részegeskedést említ ik, különösen a

pál inkaivás térhódítását tartot ták veszélyesnek. ( . . . )

Természetesen, a Kongresszus nem feledkezett meg a sajátos

székely történelemről s ennek szerepéről sem. A Kongresszus te l jes

ü lésén hangzott e l Szádeczky K. Lajos kolozsvári egyetemi tanárnak,

a székely h istór ia legkiválóbb ismerőjének A székelyek történel mi

in tézményeirő l című előadása, amely azt b izonyítot ta: a székely

történelem sajátos intézményei segítet ték a székelységet abban,

hogy szülőfö ld jét , ősi szál lásterületét megtartsa a legmostohább

körülmények között is, amiért katonai szolgálat ta l hatalmas

véráldozatot is hozott . Beszédét így fe jezte be: „Erdély vol t

Magyarország kelet i védőbástyája századokon át , s a Székelyfö ld

ennek legkimagaslóbb őrtornya", ezért „ezt a népet, a székelyt e lesni

engedni: nemzet i bűn; ezt megmenteni, fenntartani a jövendőb el i

honvédelem magasztos művére — nemzet i érdem". Továbbgondolva

Szádeczky Lajos eszméit , hangsúlyozni szeretnénk: a székely

történelem sajátosságai, intézményei hozzájárul tak ahhoz, hogy a

székelység megőrizhette ident i tását , magyarságát. Ugyanakkor

látnunk kel l a sajátosságok viszonyulását az 1848 után kia lakult

helyzethez.

A 19. század második fe le a polgári társadalom korszaka vol t . A rendi

válaszfalak leomlása ál ta l , a polgári tu la jdon ál ta lánossá válásával a

szabad verseny és a kapita l ista viszonyok f olyamatosan teret nyertek

a Székelyfö ldön is. A bankhálózat k iépítése és működése efelő l nem

hagy semmi kétséget. Pol i t ikai lag ez már az Osztrák —Magyar

Monarchia korszaka, amikor a székelységnek az Erdél lyel k iegészült

Magyarország keretében kel let t megtal á ln ia fe j lődési a l ternat ívái t ,

perspektívái t . Ez a helyzet ú jabb kérdéseket vet fe l a kutatás

számára. Elsősorban az a kérdés vár megválaszolásra, hogy a

sajátos történelmi hagyományrendszer és mental i tás mi lyen hatással

vol t a székelységre, segítet te, ava gy gátol ta boldogulását a számára

annyira szokat lan kapita l ista viszonyok között . Tény, hogy a

társadalomban egységesülési s ú j fa j ta megosztódási fo lyamatok

párhuzamos je lenlétére f igyelhetünk fe l . Néhány évt ized leforgása

alat t összeolvadt a régi szegény nemesi rend, a szabad fö ldművelő,

lófő i -gyalogos rend és a jobbágyság vagyonosabb rétege. Ebből egy

családi gazdálkodást fo lytató szabad kisbir tokos társadalmi kategória

képződött, amely még az 1918—1920-as impériumváltozás

nyomorúságait is képes vol t átvészelni , s é letképességét megtartot ta

egészen az 1960 -as évekig, az erőszakos kol lekt ivizálásig.

Életerejéhez kétségkívül hozzájárul t a székely örökség je l legű,

magántula jdonra épülő, de a közbir tokra is támaszkodó családi

gazdálkodási mód hatalmas tapaszta lat i öröksége s a vele

kapcsolatos — Tamási Áron ta lá ló k i fe jezésével é lve — „megtartó

é letforma".

Ugyanakkor látnunk kel l az örökség hátrányait is . A katonai

szolgálat ta l o lyannyi ra összekapcsolódó székelyfö ld i társadalom — a

régi szabadságjogok a társada lmi egyenlőség emlékét is őr izve —

majdnem érintet len maradt a kapital ista szel lemtől . Jól lát ták azt a

századforduló gondolkodói is, például Barta l is Ágost, a népe iránt

e lkötelezett csík i szolgabíró, aki Csíkménaság székelyei c ímű, 1901 -

ben közölt tanulmányában a következőket í r ta: az 1848 -ban

bekövetkezett „nagy közgazdasági áta lakulás e népet te l jesen

készület lenül és fegyverte lenül ta lá l ta. A büszke, szabad, nemes

katonanemzet nem tudott a vál tozot t ú j viszonyokhoz alkalmazkodni,

sőt , azokkal nem is tö rődött . Él t úgy, mint azelőt t századokon át

ősapái. Lehetett tő le akármifé le vál tozás a vi lágban, ő azokkal nem

törődött , megmaradt a maga mozdulat lan konzervat iv izmusában. Az

iparűzést , kereskedést méltóságán alu l i fogla lkozásnak tartot ta, s

tart ja részben még ma is, mely csak a zsidónak, örménynek való. És

ezen balfe lfogást e loszlatn i a viszonyok is a legkedvezőt lenebbek

vol tak. Megmaradt a fö ldművelés és ál lat tenyésztés mel let t . (…) A

fö ld nem nőtt , a gazdálkodás jövedelmezőbbé nem let t , a lakosság

szapo rodott, kenyér több kel l , és a k iadások i jesztő mértékben

szaporodtak, anélkül , hogy a jövedelmek szaporodtak volna. Mi let t

ennek a természetes következménye? Az eladósodás." Így a lakult k i

— Barta l is szerin t — a századforduló i székelykérdés, amel lyel a

tusnádi Székely Kongresszus fogla lkozott .

Látlelet a kivándorlásról

A kivándorlás kérdéskörét részletesebben az 5. szakosztályban

vi tat ta meg az 1902-es Székely Kongresszus. A fő e lőadó László

Gyula, akivel a gazdasági é let bemutatása során már

megismerkedtünk, rövid át tekintést nyúj tot t a k ivándorlási mozgalom

hátteréről . Különösen a Románia fe lé i rányuló k ivándorlásról

mondottakra érdemes odaf igyelnünk.

A ki te lepülők először az iparosok soraiból kerül tek k i : „Látva, hogy

Romániában mi ly kapósak áruik, s csábít tatva ígéretek ál ta l is ,

többen áthelyezték műhelyeiket . A szorgalmasabbak vagyonra és

tekinté lyre is szert tet tek. Ezekhez a székely iparosokhoz húzódtak ki

azután a mester legények és az inasgyermekek."

Fontos az is, amit a kérdés legjobb ismerője a továbbiakban ír t :

„Ezek (t i . a k i te lepült székely iparosok) vetet ték meg ot t az ipar

a lapját" , amikor k ia lakul t Romániában is egy iparos réteg, többé nem

volt szükség a székely iparosra, s „akik k int ragadtak is, mind

szívesen visszajönnének, ha biztatná a remény, hogy idehaza

megélhetnének".

A kivándorlók másik rétegét a cselédek képzeték. Régebben —

mintegy 30 év előt t — udvarbírók, munkafelügyelők, úr i kocsisok,

bérkocsisok let tek Romániában, s a szolgáló lányok is „ jobb helyeken"

ta lá l tak á l lást . A romániai mezőgazdasági munka is sok székelyt

vonzott , ők „esztendőnként rövid pár hétre kaszálni , aratn i , csépelni"

mentek át , az ott maradottak aztán nagyobb városokban, Galac,

Brăi la k ikötőiben kerestek munkát. Nem kevés székely famunkást

fogla lkoztat tak a fűrészárugyárakban, másokat építkezéseken,

bányákban, sőt , gyárakban. Csakhogy a hazai (romániai) belső

munkaerőpiac kia lakulásában a székelyek helyzete megromlot t , s

„Romániában ma nem becsül ik a magyart , bármi lyen ál lásban van". A

helyzet rosszabbodásához járu l t hozzá az Osztrák—Magyar

Monarchia és Románia között i , ún. vámháború (1886 —1891), és

bizonyosan a fokozódó nacional izmus is.

Mekkora lehetet t a száma a Romániába kivándorol t magyaroknak? A

Kongresszus elemzése szerint mintegy 200 000 magyar é l t 1900 körül

a Kárpátokon tú l : ezek fe le moldvai csángó, másik fe le ideiglenes

út levél le l (vagy anélkül) ot t - tartózkodó honos magyar, nagyrészt

székely.

Romániában nagyszámú magyar nemzet iségű lakos él t , a

Kongresszus fogla lkozott az ot tani magyarság helyzetével is . Az

előadó Barabás Endre ezek között két kategóriát különböztetet t meg:

egy „ jövő -menőt" , vagyis az időszakos vándorlókat, valamint az

ál landóan ot t lakó népességet. Annak azonban, hogy Romániában

megőrizhessék ident i tásukat, nem sok esélye vol t , mert a román

törvények „sem nemzet iségüket, sem anyanyelvüket nem ismeri(k)

e l" . A elemző fe lrót ta a magyar kormány(ok)nak, hogy semmit sem

tet tek a romániai magyarság helyzetének javításáért . A vi ta során

olyan határozat születet t , hogy „a Romániába elszakadt magyarok

visszahonosítása érdekében a kormány és a törvényhozás a

szükséges lépéseket haladék nélkül megtegye". Amel let t

szükségesnek tart ják, hogy az Osztrák —Magyar Követség részesítse

védelemben a Romániában élő magyarokat.

A Kongresszus záróülése összes ítet te a javaslatokat. Ezek részletes

ismertetésére nem térhetünk ki , h iszen minden megvitatot t kérdéshez

számos javaslatot fűztek az előadók, i l le tve hozzászólók. A

részletezés helyet t inkább az ál ta lános gazdasági helyzet javítását

célzó nézetekre, javas latokra f igyelünk.

A tennivalók

Megál lapítható, hogy az elemzések, határozatok, javaslatok nagyobb

része megfele l t a kor követelményeinek, mert a gazdasági rendszer

korszerűsítésének szükségességét hangsúlyozták. A mezőgazdaság

és ál lat tenyésztés fe j lesztése korszerűbb technológia i és

termelékenyebb növény - és ál lat fa j ták fe j lesztésével érhető el . A

Kongresszus vi lágosan kife j tet te: iparosítani kel l a Székelyfö ldet,

hogy munkaalkalmat ta lá l jon a mezőgazdaságból k iszorulók tömege.

Elemzésre kerül tek a székelyfö ld i iparosítás természet i erősségei is,

különös hangsúlyt helyezve a nyersanyag - le lőhelyekre. Mind a

mezőgazdaság korszerűsítésének, mind az iparosításnak az ál lami

támogatást nélkülözhetet lennek íté l te a Kongresszus. Külön

fogla lkoztak a turizmussal, a fürdőkultúra fe j lesztése ál ta l . Egytől

egyig mind időszerű kérdések vol tak ezek, s a korszerű közlekedés

fe j lesztése is. A Kongresszus szemlél tet te azt a fordulatot is, amely a

székelyek közgazdasági gondolkodásában bekövetkezett ; a korábbi,

á l ta lában a hagyományos gazdálkodás fenntartását célzó romant ikus

szemléletet a fe j let t európai gazdasági gondolkodás váltot ta fe l . Errő l

tanúskodik az is, hogy a Kongresszus a gazdaságot s a társadalmi

kérdéseket együtt tekintet te át , hangsúlyozva, hogy a vál toztatáso k

nem semmisíthet ik meg a székely ident i tás a lapvonásait . Ezért is

a jánlotta a szövetkezet i rendszer ter jesztését, amely a

k isegzisztenciákat megmenthet i .

Ismétel ten kiderült , hogy a Székelyfö ld sok kistá jból , vidékből á l l

össze, s az egyes vol t székek, azokban a kisebb vidékek viszonyai

sokszor e l térőek, tehát a gondok kezelése nem lehet sablonos, de a

különál ló terület i egységeknek az együttműködése nélkülözhetet len.

A Kongresszus mához szóló üzenete ez is. Amikor ezt

hangsúlyozzuk, nem hal lgathat juk e l , hogy a Kongresszus eléggé

izolá l tan, Erdély egészéből mintegy kiragadva vizsgálta a

Székelyfö ldet . Talán ezzel is magyarázható az, hogy a nagy múltú s

k iváló emlékű Erdélyi Gazdasági Egyesület k imaradt a szervezők

közül.

Mindent egybevetve: az 1902 -es Kong resszus hasznos munkát

végzett a székely kérdés összetevő elemeinek számbavételével.

Döntéseinek nagy szerepe vol t abban is, hogy a magyar kormányzat

végre elhatározta: segíteni fogja a Székelyfö ld fe lzárkóztatását az

ország fe j let tebb vidékeihez. Ennek je gyében látogatot t a

Székelyfö ldre Darányi Ignác fö ldművelésügyi miniszter, aki egyébként

egyik kezdeményezője vol t a Kongresszus megszervezésének, s az ő

út jával kezdődött meg a „székely akció" a határozatok foganatosítása

érdekében, amelynek vol tak, kétségtelen, eredményei, de az első

vi lágháború ki törése a továbbiaknak gátat vetet t .

A világháború kitörése és Erdély kérdése

1914. június 28 -án Szarajevóban meggyi lkol ták a Habsburg -d inaszt ia

t rónörökösét, Ferenc Ferdinándot és fe leségét. A gyi lkos fegyver

Gavr i lo Princip szerb diák kezében dördült e l . Az esemény azonnal

háborús feszültséget kel tet t Európa -szerte. Az ügyben természetesen

a legérdekeltebb fé l Ausztr ia—Magyarország vol t . De az sem

hagyható f igyelmen kívül , hogy a lehetséges következményeket

la to lgató d ip lomáciában Erdély helyzete és kérdése is fe lvetődött.

Az Osztrák—Magyar Monarchia mérvadó körei az e lső pi l lanattól

haj lot tak arra, hogy a szarajevói merényletre Szerbia e l leni háborúval

válaszol janak, azzal érvelve, hogy a fegyveres konf l iktusra előbb -

utóbb sor kerülne, mert Oroszország az Ausztr ia —Magyarország

el leni szövetség létrehozásán dolgozik, amelyben Szerbiának döntő

szerepet kíván biztosítani .

Tisza István magyar miniszterelnök kezdetben el lenezte a háborút .

Kockázatosnak vél te, s tartot t at tó l, hogy Románia az el lenséges

tábor o ldalán fog belépni, ami Erdélyt veszélyeztetné. T iszára

azonban nagy nyomást gyakorol t az osztrák minisztér ium mel lett

Németország is, s amikor Ferenc József és I I . Vi lmos német császár

a háború megindítása mel let t döntött , T isza István is beleegyezését

adta. El lenál lásának fe ladásához hozzájárul t az is, hogy

Németország határozott ígéretet tet t arra, hogy Oroszország

fe l lépése esetén az Osztrák—Magyar Monarchia mel lé á l l , s Romániát

távol tart ja a háborútól . Egyébként említésre érdemes, hogy a

kiegyezés rendszere nem sok beleszólást b iztosítot t a magyar

miniszterelnöknek a háború vagy béke eldöntésének kérdésébe.

A Szerbia e l leni háború 1914. jú l ius 28 -án kezdődött, s pár napon

belü l az európai hatalmak mind belépt ek a konf l iktusba. A hármas

szövetség egyik tagja Olaszország, és a szövetséghez csat lakozott

Románia semlegességet fogadott. Megkezdődött a később elsőnek

nevezett v i lágháború, amelynek kimenetelétő l függött az Osztrák —

Magyar Monarchia sorsa. Magyarországnak ugyan semmi

keresnivaló ja nem volt a konf rontációban, de Ausztr ia o ldalán

elkerülhetet lenül bele kel let t sodródnia. A propaganda hatására a

magyar közvélemény nagy többsége kezdetben el fogadta, sőt,

üdvözölte a háborút . Így vol t ez minden hadviselő ors zágban.

Indulatok s fegyverek feszültek egymásnak Európa -szerte. Az erdélyi

románok nevében a Román Nemzet i Párt hűségnyi latkozatot tett az

Osztrák—Magyar Monarchia mel let t .

A mozgósítás során a fegyverfogható férf iakat a különféle fegyveres

alakulatokba sorozták, a gazdaságot a háború szolgálatába ál l í tot ták.

A fegyverek az e lső két évben nem hoztak döntést. 1915 -ben az

oroszok betörtek a Kárpátokba, de német segítséggel az osztrák —

magyar haderő visszaverte. Nyugaton a kezdet i német s ikereket a

f ranciák el lenál lása törte meg. Ál lóháború alakult k i mindkét f ronton.

Közben intenzíven dolgozott a d ip lomácia. Olaszország terület i

követelésekkel lépett fe l , T iro lra tartot t igényt , és Tr ieszt önál lóságát

kívánta. Ausztr ia—Magyarország ezt te l jesíthetet lennek vél t e.

Olaszország már a háború kezdetétől kapcsolatban ál l t az

antanthatalmakkal, és b iztatásukra ki lépett a hármas szövetségből,

átá l l t az antanthoz, s 1916. augusztus 5 -én Isonzónál megtámadta az

osztrák—magyar haderőt . Németország egyes pol i t ikusai Ausztr i a—

Magyarországtól azt kérték, hogy terület i engedményekkel b iztosítsák

Románia semlegességét. Szóba került Bukovina, Erdély és a Bánság.

T isza István ezt a tervet határozottan visszautasítot ta, de haj landó

vol t az erdélyi románoknak további pol i t ikai jogok at b iztosítani .

Ezalat t az antanthatalmakkal fo lytatot t t i tkos tárgyalásokon Románia

ígéretet kapott Erdély, a Bánság és a T iszántúl egy részének

megszerzésére, és ezzel a d ip lomáciai csatát az antant megnyerte.

1916. augusztus 17-én Románia csat lakozási szerződést ír t a lá,

amely hadba lépésre kötelezte a korábbi szövetségesek, Ausztr ia —

Magyarország és Németország el len. A szerződés azt a k ikötést is

tarta lmazta, hogy Románia nem köthet különbékét.

A román haderő betörése Erdélybe és az erdélyi magyarság

1916. augusztus 27-én a román koronatanács — Ferdinánd kirá ly és

a miniszterek je lenlétében — az azonnal i hadba lépés mel let t döntöt t .

A román hadsereg már aznap este ál lást fogla l t Predeálnál . 28 -án

reggel, amikor Bécsben a hadüzenetet Burián István, a k i rá ly

személye körül i miniszter kézhez vet te, a román haderő ál ta lános

támadásba lendült a Kárpátok szorosaiban.

A hadsereg 235 000 főből á l l t , s 600 ágyút vonultatott fe l . A határokat

k is létszámú magyar fegyveres erő védte; a tú lerő pedig nyolcszoros

vol t . Amikor Románia az antant o ldalán belépett a háborúba, a 82.

székely gyalogezredet Erdélybe rendelték.

A határ ment i területek magyar polgári lakossága gyalog, szekéren,

vonaton pánikszerű menekülésbe kezdett . Az ot thon maradottaktól

á l latot , é le lmet rekvi rá l tak, s nem egy helységben visszaélésekre is

sor kerül t a román katonák részéről (például Gelencén, Sóváradon,

Szárhegyen és Szovátán). A román haderő különösen azokban a

helységekben alkalmazott — emberéletet követelő — erőszakot, ahol

e l lenál lást tanúsítot tak, vagy ahol vonakodtak anyagi javaikat átadni,

közreműködni a megszál lókkal. Hivatalos, de korántsem tel jes adatok

szerint több mint 300 000 polgári lakos menekült e l ot thonából; a

menekülők tömege ele inte te l jes b izonytalanságban áradt Nyugat

fe lé, s aztán később ál lami és polgári szervezetek próbáltak rendet

teremteni a káoszban. Először Kolozsvárt létesült szervezet, majd

Budapesten az Erdélyi Menekültek Segítő Bizot tsága végzett a

helyzethez mérten érdemleges munkát. A kormány segélyeket uta l t ki ,

de azokat nehéz vol t e l jut tatn i a helyüket á l landóan vál toztató

rászorulóknak.

Nagyváradon 400 lakást és 3 iskolát je lö l tek k i az erdélyi menekültek

számára. Aradon és máshol is iskolákban helyezték el a

menekülteket, akiket a magyar lakosság mindenfel é segítet t , és

szol idar i tásának számos je lét adta. A több százezer ember

szenvedése azonban így is mérhetet lenül nagy vol t . A háború

borzalmait Erdély most már közvet lenül érezte.

A román betörés — ahogy akkor a magyar közvélemény emlegette —

válságot idézett e lő a magyar kormányban és a pol i t ikai é letben.

T iszát azzal vádolta az el lenzék, hogy elhanyagolta Erdély védelmét,

s követeln i kezdték távozását. Károlyi Mihály, az e l lenzék egyre

nagyobb hangú vezére a képviselőház szeptember 5 - i ü lésén azt is

fe lve tet te, hogy a magyar csapatokat vonják vissza az összes

f rontró l , és vezényel jék Erdély védelmére. Ezt kérték az erdélyi

katonák is. Az át i rányításra csak kisebb mértékben kerül t sor, de így

is je lentős haderő érkezett az erdélyi f rontra. Emel lett T isza mi nden

erejét latba vetve követel te az osztrák —magyar hadvezetéstől Erdély

visszafogla lását, és f igyelmeztet te Németországot a korábbi,

Romániával kapcsolatos ígéretére.

Az eredmény ezútta l nem maradt e l. Falkenhayn német a l tábornagy

megbízatást kapott a román támadás visszaverésére. Szeptember 17 -

én érkezett Dévára, a 9. hadsereg főhadiszál lására. S parancsára 26 -

án az egyesítet t osztrák—magyar és német haderő Nagyszebennél

e l lentámadást indítot t . Ennek hatására 29 -én a román haderő

menekülésbe kezdett , röviddel azután a Zsi l völgyét vol t kénytelen

fe ladni. Október 2 -án Brassó i rányába indult meg a támadás, a

német—magyar—osztrák haderő visszavette Fogarast , majd 8 -án

Brassót. Október e lső két hetében kiszor ítot ták a román alakulatokat

a Székelyfö ldről is. A harcokban többször k i tüntet te magát a 82.

székely honvéd gyalogezred. A románok nagyszámú túszt vi t tek

magukkal, akik közül sokan elpusztul tak.

Falkenhayn csapatai Erdély te l jes visszafogla lása után pihenőt

tartot tak, majd újabb támadásba lendültek, s dece mber 6-án

el fogla l ták Bukarestet . A román kormány elmenekült , majd különbékét

kötöt t a központ i hatalmakkal. A Románia el leni háború sikeres

befejezése átmenet i leg megerősítet te Ausztr ia —Magyarország és

Németország helyzetét , de 1917—1918-ban olyan események

következtek be, amelyek a katonai vereséget e lkerülhetet lenné tették.

A kimerülés je le i t érezte IV. Károly is, aki Ferenc József 1916.

november 21-én bekövetkezett halá la után fogla l ta e l Ausztr ia —

Magyarország trónját , béketárgyalásokba kezdett. A békét mil l iós

tömeg kezdte követeln i i t thon, s ez a hangulat a lövészárkokba is

behatol t .

1918 októberében nemzet i tanácsok alakultak, s a hónap végén

Károlyi Mihály koalíc iós kormányt a lakítot t Budapesten; november 1 -

jén Linder Béla hadügyminiszter e lrendelte, hogy a magyar csapatok

tegyék le a fegyvert , s ezzel Magyarország katonai lag összeomlot t .

Csak napok kérdése vol t , hogy a román hadsereg újra e l indul jon

Erdélybe; a határok védtelenek vol tak.

Amikor közismert té vál t , hogy a belgrádi fegyverszünet i

tárgyalásokon születet t megál lapodás érte lmében a román

hadseregnek lehetősége nyíl t a Marosig e lőnyomulni , megszületet t az

önál ló Székely Köztársaság terve. Eszerint a Székelyfö ld önál ló k is

á l lamot a lkotot t volna úgy, hogy mégis néhány vonatkozásban

Magyarországhoz tartozzék. Azok, akik az önál ló Székely

Köztársaság gondolatát fe lvetet ték, a W ilson elnök ál ta l meghirdetett

népek önrendelkezési e lvére hivatkoztak. A terv megvalósítására

azonban nem volt e legendő idő.

Ahhoz, hogy a magyar á l lam összeomlásával k ia l akult helyzetben

valamilyen megoldás szülessen, székely nagygyűlést hívtak össze

Marosvásárhelyre. I t t a polgárok, katonák és ál ta lában a székely

küldöt tek k iá l l tak a köztársasági gondolat mel let t , de a kolozsvári

Magyar Nemzet i Tanács és a budapest i kormá ny küldöt te e l lene

fogla l t á l lást , mert a Székely Köztársaság kik iá l tását korainak és

időszerűt lennek íté l ték. Attó l tartottak, hogy ez akadályozhat ja a

békés rendezést, amelyben még mindig naivul h i t tek.

Időközben Budapesten is Székely Nemzet i Tanács alak ult , amelyben

nevezetes személyiségek vet tek részt : Jancsó Benedek, Sebess

Dénes, Ugron Gábor, Urmánczy Nándor. Ők segítet ték Lukács Béla

nyugalmazott a l tábornagyot, hogy a Kolozsvári Hadosztály együtt

maradt törzséből megalakítsa a Székely hadosztályt . A Székely

hadosztály je lentős erősítést kapott a Kratochwi l l Károly ezredes

parancsoksága alat t Erdélyben szerveződött székely a lakulatok

csat lakozása ál ta l , s ezzel mintegy 400 t iszt és körülbelü l 4000 főnyi

legénység alkot ta azt az alakulatot, amely több ü tközetet vál la l t , s

nem egyet s ikerre l megvívot t azért , hogy fe l tartóztassa az

előnyomuló román csapatokat, de ehhez nem volt e lég sem a száma,

sem a fe lszerelése. A Székely hadosztály helyzetét nehezítet te az is,

hogy a Tanácsköztársaság alakulatai is e l l ene fordul tak. Így két tűz

közé kerülve 1919. ápri l is 26 -án letet te a fegyvert a megszál lók e lőt t .

A t iszteket és a katonák egy részét a román parancsnokság Brassóba

szál l í t tat ta, ahol egy időre internálták őket.

Ekkorra már a Székelyfö ldet , sőt , Erdélyt i s megszál l ta a román

hadsereg, amivel kezdetét vet te a hatalomváltozás. Ezt az 1919.

január 18 -án Párizsban összeült békekonferencia véglegesítet te.

Következtetések

A funkcional i tást vál la ló történettudomány abból indul k i , hogy a

mindenkori je len megértése érdekében mozgósítani kel l az egész

múltat , a történelmet. Bár nem akar az élet tanítómestere lenni, o lyan

érte lemben, mint e lődei, ez a történetkutatói i rányzat

meggyőződéssel val l ja , hogy az a nemzedék, amely ismeri a múlt ját ,

jobban ki ismeri magát a f o lyton s egyre gyorsabban vál tozó je len

időben.

Ez az axióma, úgy vélem, fokozottan érvényes a ma élő magyar és

székelymagyar nemzedékekre is. Sőt, az utóbbira ta lán még

érvényesebb, mert a történelme mindig is sajátos, sok tekintetben

egyedi, szuverén rea l i tás vol t . Olyan, amelyhez adekvát mental i tás s

magatartásforma, sajátos életmód kapcsolódott, amelynek a tudat i

maradványait b izonyosan ott hordozzuk gondolkodásunk mélyén.

Arra a kérdésre kerestük a választ , hogy ki tapinthatók -e azok a

történetformáló tényezők, amelyek a székelységet annyi századon át

segítet ték a megmaradásban a saját szál lásterületén, o lyan

történelmi körülmények között , amelyek miat t a vármegyéket lakó

magyarság fo lyamatosan zsugorodott , s mára nagyrészt a közismert

szórványhelyzetbe kerül t . S továbbmenve, k i tapintható -e az, hogy a

székely történelem alakításában mi lyen szerepe vol t a sajátos

társadalomszerkezetnek.

Abból indultunk ki , hogy a székelység mint katonanép tűnt fe l a

történelmünkben.

Megál lapítot tuk, hogy a katonai funkció a székely történelem

érte lmező kulcsa, mert ezál ta l őr izhette meg — hosszú időn át —

archaikus nemzetségi társadalmát, juthatot t belső autonómiához, s a

katonai szolgálat mi lyensége alakítot ta k i még a nemzetségi

társadalom keretében sajátos rendi tagozódá sát. A 14. században

már elkülönült a három katonai rend: a főemberek, lovasok és

gyalogosok rendje. Aztán a 16. század közepéig egymás mel let t é l t —

ugyanazon közösségekben — az eredet i társadalmi s vagyoni

egyenlőség fenntartásáért küzdő archaikus közös ségben a rendekké

szerveződött katonai társadalom, miközben egyre erőtel jesebb

védekezésre kényszerül t a feudal izmus ter jeszkedési törekvéseivel

szemben. Ugyanis a székelységből k iemelkedő vezető réteg körében

a katonai s polgári főt isztségek viselése örök letessé vál t ; ez a szűk

réteg olyan hatalomhoz jutot t , hogy a vármegyékben már rég k ia lakul t

feudál is berendezkedések mintájára megkísérelhet te a szabad harcos

réteg leszakadozó családja i t saját b ir tokukon „fö ldönlakókká",

jobbágyokká tenni. És ez a törekvés nem volt te l jesen eredménytelen.

A 15. században azonban a szabad rendek erélyesen fe l léptek saját

uralkodó rendjük hatalmának fékezése érdekében, s mivel a központ i

á l lamhatalomnak az vol t az érdeke, hogy a szabad harcosok

társadalmát vegye védelmébe, a székely szabadok a magyar

k irá lyokban szövetségesekre le l tek. A legismertebb momentuma

ennek a je lenségnek Mátyás kirá ly 1473 -ban kiadott intézkedése,

amelynek alapján rögzítet ték a székely társadalom eredeti

tagolódását, s azon (t i . tagolódáson) a főemb erek fe lsőbb engedelem

nélkül vál toztatásokat nem hajthat tak végre. S amikor a

hatalmaskodások mégsem szűntek meg te l jesen, a székely közösség

egymásután négy fe lkelésben (1492, 1498, 1511, 1519) tört rá a

közszabadságot veszélyeztetőkre, lerombolta házaik at, s

elpuszt ítot ta, vagy jobb esetben csak elűzte azokat, akiket

vétkeseknek tartott . Az ősi székely jog nemcsak megengedhetőnek

tartot ta ezt az el járást , hanem elő is ír ta azt .

Meggyőződésünk, hogy a nemzetségi társadalom hosszú idejű

fennmaradása, a székely társadalomalakulás, a már említet t katonai

je l legű rendiség, amely az archaikus társadalom számos vonását

megőrizte, a legszorosabban kötődött össze a székelység katonai

szerepével: a határőr izet te l s a székely hadra kiszabott fe ladatokkal

a magyar k i rá lyság, majd fe jedelemség hadrendjében. A katonai

szolgálat á l ta l a szabad székelységet kol lekt ív nemesi státus i l le t te

meg, aminek mélységesen tudatában is vol t .

Az erőtel jes székely „Mi" tudat történelmi leg alakult k i , s szerepe vol t

a székely közösség kohézió jának fenntartásában, s megléte ma is

megf igyelhető mint a magyarságtudat sajátosságot jelző „ többlete".

( . . . )

Elsősorban az a kérdés vár megválaszolásra, hogy a sajátos

történelmi hagyományrendszer és mental i tás mi lyen hatással vol t a

székelységre, segítet te, avagy gátol ta boldogulását a számára

annyira szokat lan kapita l ista viszonyok között .

Tény, hogy a társadalomban egységesülési s ú jfa j ta megosztódási

fo lyamatok párhuzamos je lenlétére f igyelhetünk fe l . Néhány évt ized

leforgása alat t összeolvadt a régi szegény nemesi rend, a szabad

fö ldművelő lófő i gyalogos rend és a jobbágyság gyalogos rétege.

Ebből egy családi gazdálkodást fo lytató szabad közbir tokos

társadalmi kategória képződött, amely még az 1918 —1920-as

impériumváltás nyomorúságait is képes vol t átvészelni , s

é letképességét megtartot ta egészen az 1960 -as évekig, az erőszakos

kol lekt ivizálásig. Életképességéhez kétségkívül hozzájárul t a székely

örökség je l legű, magántula jdonra épülő, de a közbir tokra is

támaszkodó családi gazdálkodási mód hata lmas tapasztalat i

öröksége.

Megjelent a Háromszék napi lapban