História 1997-01

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

História 1997-01Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom1. .......................................................................................................................................................... 1

1. Történelem régész szemmel� .................................................................................................. 12. Képek ...................................................................................................................................... 2

2. .......................................................................................................................................................... 91. Sövényházától Ópusztaszerig ................................................................................................. 92. Képek ................................................................................................................................... 10

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. Történelem régész szemmel�HATHÁZI Gábor

Történelem – régész szemmel

Révész László a honfoglaló magyarokról*

A honfoglalás 1100. évfordulóját nagyszabású, reprezentatív régészeti bemutatóval ünnepelte a Magyar Nemzeti Múzeum. Ebből az alkalomból a kiállítás egyik rendezőjével, Révész László régésszel Hatházi Gábor beszélget.

Hatházi Gábor: A márciusban megnyitott kiállítás bizonyára az alkotókat is egyfajta számvetésre készteti: mennyit lépett előre, hol tart régészetünk a millenniumi idők tudományosságához képest?

Révész László: Bizonyos tekintetben hatalmasat fejlődött, más tekintetben alig valamit. 100 évvel ezelőtti elődeink tiszteletre méltó munkát végeztek. Elsősorban Hampel József, aki – három gyűjteményes kötetbe rendezve, s kiadva az akkor ismert honfoglalás kori emlékanyagot – máig megkerülhetetlen alapművet alkotott. Ugyanakkor azonban nem hallgatható el, hogy Hampel olyan tragikus történelmi tévedés magvait is elhintette, melyek mind a mai napig táplálják nem egy szomszédos s a magyar múlt iránt „nem kellő szimpátiával” közeledő ország történetírását. Ő csak a lovas-fegyveres temetők ékszerektől „roskadozó” népét tekintette magyarnak, míg a nagy sírszámú, szegényes köznépi temetők halottaiban kizárólag itt talált „szolganépeket” látott. Gyakorlatilag kirekesztette a honfoglaló magyarság emlékeinek köréből a köznép hagyatékát.

Nyilvánvaló, hogy e 10–11. századi köznépi temetőkben ott kell sejtenünk a magyarságba tagolódott, tovább élő avarokat s a peremterületek szláv csoportjait is. Bár a köztük meglévő népi különbségek régészetileg ma még alig tapinthatók ki.

A millennium idején a régészeti leletek csupán az éppen divatos történeti tételek illusztrációjaként szolgáltak, önálló históriai következtetésekkel nagyon kevesen léptek fel: egy-két lángelme – mint a méltatlanul elfeledett Nagy Géza – tett ilyen megállapításokat.

A régészet „nagykorúvá válásában” feltétlenül ki kell emelni László Gyula munkásságát. Az addig jobbára ötvöstechnikai-stílustörténeti vizsgálatok bezártságából ő vezette új utakra a kutatást. A sokszor elhanyagolt ásatási megfigyelések sarkalatos szemponttá váltak (pl. a sokáig süvegdísznek hitt lemezekről így derült ki, hogy tarsolyt fedtek stb.), a különböző társtudományok (antropológia, állat- és növénytan) és a néprajzos szempontok beépítésével az észlelt jelenségek temetkezési szokásokká váltak. A holt leletek bizonyos fokig életre keltek; rekonstruálható viseletté, használati tárgyakká lettek, s mögöttük lassanként kezd felderengeni az azokat viselő-használó ember is. László Gyula A honfoglaló magyar nép élete c. művében elsőként tett kísérletet a temetők szellem- és társadalomtörténeti szempontú értékelésére, hosszú évtizedekre határozva meg a régészeti kutatások és elemzések mikéntjét. Eredményeit azóta sok esetben tudtuk bővíteni – s az ő nyomdokaiba lépve –, továbbfejleszteni, módosítani.

H. G.: Mennyire van jelen az új kiállításban az a gondolat, hogy a régészet segítheti a társadalomtörténeti, államszerkezeti–hatalmi viszonyokat érintő kérdések megválaszolását?

R. L.: A települések és temetők anyaga bőséggel őriz fejlett agrárismeretekre és kertkultúrára valló mezőgazdasági eszközöket (sarló, ásópapucs, őrlőkő stb.), gabona- és gyümölcsmagleleteket, magas szintű, specializált kézművességet feltételező ötvös-, bőrös-, nyerges-, csontműves- és fazekaskészítményeket, a fejlett vaskohászat és feldolgozóipar emlékeit. A régészet megdöbbentően sokrétű, színes – s főként konkrét tárgyi bizonyítékokkal alátámasztható – képet tud e kiállításon a látogató elé tárni.

Már a „főpróbát” jelentő, 1995-ben Miskolcon megnyílt kiállítás rendező elve is a tájegységek szerinti bemutatás volt, hogy a látogató számára nyilvánvalóvá váljon: a Kárpát-medencében megtelepedett magyar törzsszövetség nem csupán etnikailag, hanem az életforma és a gazdálkodás tekintetében is igen eltérő csoportokból ötvöződött. Egy időben és egymás mellett léteztek – a különböző tájegységekhez, azok körülményeihez igazodva (avagy foglaláskor a saját életformájának leginkább megfelelő helyet elnyerve?) – a különböző létalapú csoportok. Ezeknek természetesen a régészeti hagyatéka is eltérő. Teljesen mások a Felső-Tisza vidéket, a Kisalföld északi részét vagy a Tisza–Maros–Körös tájékát megszállt nagyállattartók közösségei, mint a Dunántúl vagy Erdély letelepült földművesei. A Duna–Tisza közi és az észak-magyarországi csoportok e két gazdálkodási mód sajátos keverékét űzték. Törekedtünk arra, hogy minden egységnél érzékeltessük a

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

viseletben is megmutatkozó vagyoni-társadalmi piramist, a helyi hatalom letéteményeseitől a legszegényebb szolgáltatókig: Ugyanezt a sokszínűséget igyekeztünk tükröztetni a települési kép esetében is: félig földbe ásott putriház, jurta, földfelszínre épített fa(borona)ház bemutatásával, a települések szerszám- és kerámiaanyagának felvonultatásával. Az eljövendő évek kutatásai mind pontosabban fogják kirajzolni ezeket az „életforma-határokat”.

H. G.: Szakmai körökben az utóbbi évek legnagyobb régészeti szenzációját

jelentette a Bodrogközben Ön által feltárt karosi temető. A legrangosabb és legelőkelőbb „vezéri réteg” sírjai eddig soha nem tapasztalt tömegben s főként épségben kerültek itt napvilágra. A kiállítás is megkülönböztetett figyelmet szentel ennek az anyagnak.

R. L.: Honfoglaló őseink legpompásabb leletegyütteseiről van szó, melyek mind e térségben, a Felső-Tisza vidéken tömörülnek. Ilyen mérvű gazdagsággal a Kárpát-medence egyetlen más része sem dicsekedhet. Egy kivétellel azonban e sírokra soha nem régész bukkant rá, így az anyag mindig csonkán, pontos ásatási megfigyelések nélkül jutott a múzeumba. Karoson tehát szinte először fordult elő, hogy a lehető legteljesebb feltárásra és a legaprólékosabb megfigyelésekre is mód nyílt. Felbecsülhetetlen adatokat nyertünk az itt nyugvó közösségek belső társadalmáról, családi struktúrájáról s a temetkezési szokások nyomán a hitvilágról. Emellett az ékszerviselés (hajfonatkorongok), ruházkodás, a fegyverek (íjtartó tegezek) és egyéb tárgyak (lószerszámok, nyergek) pontosabb rekonstruálására is mód nyílt.

Képmagyarázat

A karosi Il. temető előkelő „vezérének” (52. sír) viseleti rekonstrukciója. Magas méltóságát és vagyonát tükrözi nemesfémmel dúsan ékesített felszerelése. Aranyozott ezüstveretekkel borított fegyverövén függött hasonlóan díszes szablyája, a nyíltegez, az íjat felajzott állapotban befogadó (ún. „készenléti”) íjtegez, melyet a fejedelem közvetlen kíséretéhez tartozást kifejező, apró veretekből kirakott napszimbólum ékít. Az ezüstlemezzel borított tarsolyban kaptak helyet a mindennapi apróságok és tűzszerszám, mellette függött a kés. A halott vezér ékességgel között találni a varkocsba font hajat díszítő aranykarikát, egyik ujján üvegbetétes aranygyűrű, csuklóin ezüst karperecek. Kaftánjára arab pénzeket (dirhemek) s a kalandozásokból származó nyugati érmeket (Gyermek Lajos [899—911] veretei) varrtak.

Lovának szerszámzata (nyereg, szíjazata) hasonlóan gazdag veretdíszítéssel hirdette az úr rangját.

A II. temető 47. sírjának előkelő asszonya ezüst gömbsordíszes fülbevalót, aranyozott ezüst díszkorongokból és apró veretekből álló hajfonatdíszeket hordott. Az ingnyakat és a kaftánt ugyancsak nemes anyagú fémdíszek ékesítették. Ujján kőbetétes aranygyűrű, karjain ezüstperecek kerültek elő. Rangjának megfelelően díszes szerszámzatú ló kisérte őt is a túlvilágra.

* 1996-ban jelent meg Miskolcon Révész László kötete „A karosi honfoglalás kori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza vidék X. századi történetéhez” címmel. (A szerk.)

2. Képek

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. Sövényházától ÓpusztaszerigKOVACSICS József

Sövényházától Ópusztaszerig

Középkori települések Csongrádban

Csongrádban a középkori települési rendszer a 15 éves háború alatt (1591–1606) tűnt el. A falvak több mint kétharmada néptelenedett el vagy vált külterületté, és csak a 18., 19., 20. században alakult újra községgé.

*

A középkorban létezett Szer mezővárost és Sövényháza falut a törökök teljesen elpusztították. Pusztaszer, valamint Alsó- és Felsőpusztaszer külterületek neve őrizte a középkori város emlékét.

Ezekről Fényes Elek így emlékezik meg 1851-ben megjelent Geográfiai szótárában:

„Puszta-Szer, vagy Puszta-Zeer, népes puszta, Csongrád vmegyében. Ezen igen nevezetes puszta körülvétetik a tömörkényi, anyási, hantházi, péteri, szegedi, mindszenti és kisteleki határoktól. Térsége 13 000 hnyi. Földe átaljában homokos ugyan, de nem igen siványos, és azért számos czímeres szarvasmarhán s juhon kivül gabonát is olly bőségesen terem, hogy az 1817-iki sovány évben, egyetlen uj törés után a legtisztább tavaszi buzaszemet harminczszorosan megadta. Az egész puszta sík, kivevén nehány dombokat, melyek egyenlő magasságban és arányos távolságban hihetőleg emberi kezekkel hányattak. Erdeje most semmi. Vize a Tisza kiöntései és egy nagy tó, mellyben számos és mindenféle vizimadarakon kivül gyakran hattyuk és gödények seregenként tartózkodnak. Épületei: a tó mellett egy vendégfogadó, melly tóhajlati csárdának neveztetik, ehhez közel dohánytermesztők lakásai és azok mellett egy régi elpusztult szentegyház, mellynek magas, góth izlésre épült mohos falai az utasoknak több mérföldnyire megmutatják dicső eleink legelső országgyülése helyét. Ugyan is Árpád, Lehel és Bulsu vezérek által Zalánt, a Bolgár fejedelmet tönkre tevén, a Magyarok Körtvély tónál és Gömölsö erdőnél összegyültek, az ország állapotjáról tanakodtak, törvényt alkottak s innen a hely »Szernek« neveztetik.

A puszta ezelőtt [a] gr. Erdődy nemzetség öröksége volt, de ez született Zychy Leopoldina grófnőnek, néhai general Pallavicini Marchio özvegyének fölvallotta, s igy Pallavicini nemzetség van jelenleg birtokában. E pusztának több részei vannak. Először:

Alsó és Felső Pusztaszer, amaz 240, ez 400 lakossal, kik dohánykertészek. Ezek az uj felosztás szerint a szegedi járáshoz tartoznak. Ellenben Kis és Nagy Pusztaszer puszta a csongrádi járáshoz csatoltatott. Ennek ismét több részei vannak, u. m. Baks dohánykertészet 808, Dongér 630, Sasülés 52, Puszta Sz. György 282 magyar lakossal, kik mindnyájan dohánykertészek.”

Fényes Elek szerint tehát a monostor a múlt század közepén még állott. A Pallavicini-uradalom építkezései kapcsán a század második felében bonthatták le, és hordták szét a monostor megmaradt építőköveit. Anonymus szerint Ond vezér Árpádtól kapta a Körtvély tótól Alpárig és a Tiszától a Botva-mocsárig terjedő területet. Annyi bizonyosra vehető, hogy a 16. század elején még állott a város és benne a monostor. Mindkettőt a törökök pusztították el.

A középkori apátsági templom feltárását 1882-ben Rómer Flóris kezdte el, de új eredményekre csak Trogmayer Ottó és Zombori Istvan kutatásai vezettek. Régészeti leletek alapján megállapították, hogy a monostor; melyet hétszer átépítettek, alapjaiban az ezredforduló táján épülhetett, mikor honfoglaló elődeink megtelepedtek Szeren.

A Pallavicini család birtokain – a volt mezőváros területén – a 18. század folyamán telepített falu a Sövényháza nevet kapta. Területéből alakult 1882-ben Csanytelek. Már 1808-ban 1699 lakos élt az akkor még pusztának nevezett külterületen, majd 1943-ban Csanytelek tanyavilágából is új község lett Felgyő néven. A középkori Sövényháza területén az 1879-es nagy tiszai árvíz után Algyő lakosságának egy része Sándorfalva néven alapított új községet. 1934-ben a már említett Felsőpusztaszer, amely addig Kistelek határához tartozott, Pusztaszer községként önállósult. Pusztaszer neve történelmünkben már a millennium idejétől az ezredéves magyar állam jelképe lett. 1970-ben Erdei Ferenc kezdeményezésére készültek tervek és indultak meg a munkálatok az egykori SZER monostor környékének emlékparkká való kialakítására.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A történet végső fejezeteként – mivel a Sövényháza nevet nem tartották méltónak egy történelmi emlékhelyhez, ugyanakkor a Pusztaszer név már létező községet jelzett – 1973-ban úgy döntöttek, hogy hívják Ópusztaszernek az eddigi Sövényháza községet.

2. Képek

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.