A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó)...

8
Ára: 200 FORINT A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA 73. évf. 13. szám 2018. július 15. Áv 3. 5778. (Folytatás a 4. oldalon) David B. Cornstein New York-i milliárdos üzletember – akinek nagyanyja magyar születésû – Do- nald Trump üzleti köreihez tarto- zik, és korábban a kormányzati szférában és jótékonysági szerve- zetekben is vállalt szerepet. Megérkezett Budapestre David Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete. Cornstein anyai ágon magyar származású, je- lenleg a New Yorki-i Park East zsina- góga elöljárója, melynek vezetô rab- bija Arthur Schneier, aki 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Ér- demrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. A 78 éves Cornstein gyakorlatilag az egész életét a New York-i üzleti életben töltötte, számos tôzsdén jegyzett cégnek volt elnöke, vezér- igazgatója. Vagyonát a szülei húsz- ezer dolláros megtakarításából ala- pozta meg az ékszer-kereskedelem- ben. Tevékenykedett New York Állam Olimpiai Bizottságának elnökeként, a Battery Park városi tanácsának tag- jaként, valamint egy kemoterápiás kezelésekre szakosodott és egy cu- korbetegekkel foglalkozó alapítvány is az év emberének választotta. Kinevezése elôtti szenátusi meg- hallgatásán az amerikai–magyar kapcsolatok erôsítését, az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését, a demokratikus értékek elômoz- dítását, valamint az antiszemitizmus visszaszorítását nevezte céljainak. Szorosan együttmûködne a zsidó szervezetekkel és más vallási kö- zösségekkel, valamint a magyar kormányzattal annak érdekében, hogy a zsidó közösség biztonságban érezze magát. Ezenkívül májusi washingtoni meghallgatásán nyilvánvalóvá tette: Budapesten fô célja az lesz, hogy ki- álljon a szólás- és a sajtószabadság mellett, és a Közép-európai Egyetem sorsát is a szívén viseli majd. Az Egyesült Államoknak másfél éve nem volt nagykövete Magyaror- szágon. Felmerülhet a kérdés, hogy Corn- stein érkezése milyen hatással lehet a politikailag mélyponton lévô ameri- kai–magyar kapcsolatokra. Az Index szerint ettôl önmagában semmilyen változás nem várható, legfeljebb va- lamivel gördülékenyebb kommuni- káció lesz az USA és Magyarország között diplomáciai szinten, ugyanak- kor az is lényeges, hogy egy nagykö- vet milyen értékeléseket küld a foga- dó ország politikai helyzetérôl. Mindenesetre Donald Trump nem sokkal a nagykövet érkezése elôtt személyesen hívta fel Orbán Viktort telefonon. Trump szerint Cornstein nagyszerû ember, és kinevezése lehetôséget biztosít a kétoldalú kap- csolatok további javítására. A ma- gyar miniszterelnök és az amerikai elnök beszélt a határvédelem fontos- Útfelújítások a Kozma utcai temetôben A közelmúltban felújítási munká- latok zajlottak a Kozma utcai zsidó temetô fôbejáratánál, egészen ponto- san a bejárati kapunál és az onnan a temetôbe vezetô fôúton. Az utóbbi években alaposan el- használódott az út, így az autóknak, illetve a gyalogosan a temetôbe belépôknek kátyúkat, gödröket kel- lett kerülgetniük, ha be akartak jutni a sírkertbe. A BZSH megrendelésére újrabeto- nozták az utat, így most már méltó körülmények fogadják a hozzátarto- zóikhoz látogatókat a Kozma utcá- ban. A Mazsihisz üdvözli a kormány döntését A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) üdvözli a magyar kormány azon kezdeményezését, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Emberi Jogi Tanácsa nyilatkozatban álljon ki az an- tiszemitizmus elleni küzdelem fontossága mellett. A szervezet genfi ülé- sén Magyarország több mint húsz országgal közösen tett deklarációt. A kezdeményezésrôl a magyar kormány a Mazsihisz közremûködésével elôzetesen egyeztetett a Zsidó Világkongresszussal (WJC). A rendkívül elôremutató nyilatkozat elfogadása kapcsán Robert Singer, a Zsidó Világkongresszus ügyvezetô alelnöke kifejezte a világ zsidó közössé- geit tömörítô szervezet örömét, amiért az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a súlyá- nak megfelelôen foglalkozik a problémával. Külön öröm, hogy a magyar dip- lomácia aktív szerepet vállalt a nyilatkozat elfogadtatásában. Heisler András, a Mazsihisz elnöke hasonlóan pozitívan látja a nyilatkoza- tot. Fontos, bizalomépítô lépésnek tartja a magyar kormány nemzetközi sze- repvállalását az antiszemitizmus elleni küzdelemben. A Mazsihisz elnöke egyúttal arra kéri az illetékeseket, hogy a markáns diplomáciai fellépés mel- lett a nyilatkozatban foglalt elveket erôteljesebben jelenítsék meg a közélet hazai gyakorlatában. Ennek fontosságát aláhúzza a napokban nyilvánosságot látott átfogó szoci- ológiai kutatás eredménye, mely szerint a magyar zsidók kétharmada problé- mának érzi a magyarországi antiszemitizmust. Heisler hozzátette, a most el- fogadott nyilatkozat jó példa a magyar kormánnyal folytatott párbeszédre, s örül, hogy a kezdeményezés elôkészítésénél szervezete hidat tudott képezni a WJC és a magyar kormány között. Biciklikkel vonultak fel, így tilta- koztak az antiszemitizmus és az iszlamofóbia ellen. 50 tandem vonult fel a német fôvárosban, mindegyiken egy zsidó és egy muszlim ült, sôt, volt egy olyan riksa is, amelyben hárman ül- tek: egy zsidó rabbi, egy keresztény lelkész és egy muszlim imám. Utób- bi azt mondta: Meg kell mutatnunk, hogy nem tûrjük az antiszemitizmust! A rabbi pedig arról beszélt, hogy együtt kell fellépniük az idegengyû- lölet ellen, amelyet elsôsorban az Altetnative für Deutschland szít Né- metországban. A populista, szél- sôjobboldali párt a harmadik helyet szerezte meg a választásokon múlt ôsszel. Azóta a népszerûsége még nôtt is. Közben ráadásul gondok vannak a kormánykoalícióban, Horst Seehofer belügyminiszter, a CDU bajor test- Egy friss, reprezentatív kutatás szerint Magyarországon kb. 160 ezer ember élhet, aki valamilyen formában köthetô a zsidósághoz. Kiugróan magas köztük a diplo- mások aránya (majdnem 80 szá- zalék), a megkérdezettek fele nem vallásos, egytizede tartja be rend- szeresen a vallási elôírásokat. Nem vicc, de a pártválasztók kö- rében a viccpárt vezet: a megkér- dezettek elenyészô számban sza- vaznak jobboldali pártra, és 18 százalékuk a Kétfarkú Kutya Pártot támogatta. Zsidók és zsidóság Magyarorszá- gon 2017-ben címmel a Szombat fo- lyóirat kiadásában jelent meg az a ta- nulmánykötet, amely a legfrissebb, szociológiai értelemben pedig a leg- pontosabb, legátfogóbb képet adja a jelenlegi magyarországi zsidóságról, annak demográfiai viszonyairól, identifikációjáról, vallásgyakorlásá- ról, asszimilációjáról, világnézetérôl és más fontos jellemzôirôl. A köny- vet sajtótájékoztatón mutatta be Szántó T. Gábor író, a Szombat fô- szerkesztôje, valamint a kötet két szerkesztôje, Kovács András pro- fesszor, a Közép-európai Egyetem (CEU) Széchenyi-díjas tudósa, vala- mint Barna Ildikó docens, az ELTE oktatója. A sajtótájékoztatón elöljáróban Szántó T. Gábor elmondta: a legna- gyobb hazai zsidó szervezetek különbözô nemzetközi zsidó szerve- zetekkel együttmûködve örvendetes módon összefogtak a kutatás érdeké- ben. A projektet támogatta az American Jewish Joint Distribution Comittee (JOINT), a Budapesti Zsi- dó Hitközség (BZSH), az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Magyarországi Zsidó Hit- községek Országos Szövetsége (Mazsihisz), a Mozaik Zsidó Közös- ségi Hub, a Ronald S. Lauder Foundation, a Szochnut, a Szombat Alapítvány, valamint a Tett és Véde- A New York-i zsidó közösségbôl érkezett az új amerikai nagykövet ságáról, és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem or- szág többé. Kibic Báruch hábá, Isten hozta! Az új nagykövet megtekintette a Dohány utcai zsinagógát, ahol Frölich Róbert fôrabbi kalauzolta. Az eseményen ott voltak a Mazsihisz és a BZSH vezetôi, Heisler András és Ács Tamás (képünkön), valamint Radnóti Zoltán fôrabbi, a Rabbitestület igazgatója. Itt az új kutatás: ilyenek a magyar zsidók Közülük kb. 10 százalék kötôdhet valamilyen formában a zsidósághoz, kb. 5 százaléka vehet részt alkalman- ként a vallási életben, és 1 százalék követi a zsidó vallás elôírásait. A zsidó identifikáció kérdésérôl szólva a kutatók elmondták: általá- ban véve az embereknek sokféle identitásuk van, és mindig az adott helyzettôl függ, hogy éppen miként identifikálják magukat. Ennek azért van jelentôsége, mert egy jóval ko- rábban, 1999–2000 folyamán elvég- zett, kérdôíves szociológiai kutatás még más képet adott a hazai zsidó- ság identifikációjáról. Az akkori és a mostani adatok közül szembetûnô változás, hogy 19-20 éve a megkér- dezettek alig 10 százaléka tartotta magát elsôsorban európai polgárnak, most azonban mintegy 30 százaléka. A minta csaknem fele kettôs (egy- aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett vizsgálathoz, most is kiemelten fon- tosnak bizonyult a válaszadók zsidó identitása szempontjából a zsidó múlt emlékének ébren tartása, vala- mint a holokauszt emléke, bár a fia- talabb generációk esetében a holo- kausztnak a súlya identitásképzô tényezôként kisebb. Ám a megkér- dezettek összességében rendkívül fontosnak tartják a vészkorszak em- lékének ébren tartását: 85 százalékuk szerint többet kellene tanítani róla az iskolában. A kutatás rávilágított arra is, hogy a zsidók körében még a budapesti la- kosság egészéhez viszonyítva is kiemelkedôen magas a diplomások aránya: a felsôfokú végzettséggel rendelkezôk aránya eléri a 78 száza- lékot. A megkérdezettek fele nem vallásos, és egytizede tartja be rend- szeresen a vallási elôírásokat. A mintafelvétel során rákérdeztek a világnézeti és pártpolitikai jellem- zôkre is, és ennek alapján kiderült: lem Alapítvány (TEV). A fôszer- kesztô külön köszöntötte a sajtótájé- koztatón megjelent Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét, valamint Szalai Kálmánt, a TEV titkárát. A tájékoztatón elhangzott: a kuta- tás 2016 tavaszától 2017 tavaszáig tartott, az adatfelvételt a Medián Kft. munkatársai végezték, akik összesen 1879 kérdôíves interjút készítettek személyesen. A minta (a nagysága folytán) a Magyarországon élô zsi- dóság valamennyi jellegzetes homo- gén és heterogén csoportját repre- zentálja: vagyis az interjúalanyok között voltak olyanok, akiknek mind a négy nagyszülôjük zsidó volt, illet- ve – valamivel nagyobb számban – olyanok, akiknek a nagyszülei közül legalább egy vagy kettô volt zsidó. A föntiek mellett a mintaválasztás kri- tériuma volt az is, hogy az adatközlô saját magát bármilyen értelemben zsidónak tartja, és elmúlt 18 éves. A kutatás fôbb eredményei alapján – erôsen hipotetikus becslések sze- rint – kb. 160 ezer olyan személy él az országban, aki megfelel a minta- választás említett kritériumainak. Muszlim–zsidó közös demonstráció Berlinben vérpártjának, a CSU-nak az elnöke egyenesen ultimátumot adott: ha nem lépnek fel keményebben a menedékkérôk ellen, felrúgja a koa- líciót. Bajorországban a CSU évtizedek óta hatalmon van, ôsszel viszont vá- lasztások lesznek, és az AfD ott is megerôsödött. A muszlimok és zsidók közös fel- vonulása a náci korszakra is emléke- zett: a Bebel térrôl indultak, ahol az elsô nagy könyvégetés volt 1933- ban. „Ahol könyveket égetnek, ott elôbb vagy utóbb embereket is meg fognak égetni” – mondta ekkor a No- bel-díjas Thomas Mann, megjósolva a holokausztot. Németországban jelenleg mintegy negyedmillió zsidó és ötmillió musz- lim él. Amikor Donald Trump elis- merte Jeruzsálemet Izrael fôvárosá- nak, akkor muszlimok egy csoportja izraeli zászlókat égetett el Berlinben. Ezért is vonultak fel most együtt, hogy megmutassák: közös érdekük a fellépés a fajgyûlölet ellen. FüHü

Transcript of A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó)...

Page 1: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett

Ára: 200 FORINT

A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA

73. évf. 13. szám 2018. július 15. Áv 3. 5778.

(Folytatás a 4. oldalon)

David B. Cornstein New York-imilliárdos üzletember – akineknagyanyja magyar születésû – Do-nald Trump üzleti köreihez tarto-zik, és korábban a kormányzatiszférában és jótékonysági szerve-zetekben is vállalt szerepet.

Megérkezett Budapestre DavidCornstein, az Egyesült Államok újbudapesti nagykövete. Cornsteinanyai ágon magyar származású, je-lenleg a New Yorki-i Park East zsina-góga elöljárója, melynek vezetô rab-bija Arthur Schneier, aki 2010-benmegkapta a Magyar Köztársasági Ér-demrend középkeresztje a csillaggalkitüntetést.

A 78 éves Cornstein gyakorlatilagaz egész életét a New York-i üzletiéletben töltötte, számos tôzsdénjegyzett cégnek volt elnöke, vezér-igazgatója. Vagyonát a szülei húsz-ezer dolláros megtakarításából ala-pozta meg az ékszer-kereskedelem-ben.

Tevékenykedett New York ÁllamOlimpiai Bizottságának elnökeként,a Battery Park városi tanácsának tag-jaként, valamint egy kemoterápiáskezelésekre szakosodott és egy cu-korbetegekkel foglalkozó alapítványis az év emberének választotta.

Kinevezése elôtti szenátusi meg-hallgatásán az amerikai–magyarkapcsolatok erôsítését, az amerikaigazdasági érdekek érvényesülését, ademokratikus értékek elômoz-dítását, valamint az antiszemitizmusvisszaszorítását nevezte céljainak.Szorosan együttmûködne a zsidószervezetekkel és más vallási kö-zösségekkel, valamint a magyarkormányzattal annak érdekében,hogy a zsidó közösség biztonságbanérezze magát.

Ezenkívül májusi washingtonimeghallgatásán nyilvánvalóvá tette:Budapesten fô célja az lesz, hogy ki-álljon a szólás- és a sajtószabadságmellett, és a Közép-európai Egyetemsorsát is a szívén viseli majd.

Az Egyesült Államoknak másféléve nem volt nagykövete Magyaror-szágon.

Felmerülhet a kérdés, hogy Corn-stein érkezése milyen hatással lehet apolitikailag mélyponton lévô ameri-kai–magyar kapcsolatokra. Az Indexszerint ettôl önmagában semmilyenváltozás nem várható, legfeljebb va-lamivel gördülékenyebb kommuni-káció lesz az USA és Magyarországközött diplomáciai szinten, ugyanak-kor az is lényeges, hogy egy nagykö-vet milyen értékeléseket küld a foga-dó ország politikai helyzetérôl.

Mindenesetre Donald Trump nemsokkal a nagykövet érkezése elôttszemélyesen hívta fel Orbán Viktorttelefonon. Trump szerint Cornsteinnagyszerû ember, és kinevezéselehetôséget biztosít a kétoldalú kap-csolatok további javítására. A ma-gyar miniszterelnök és az amerikaielnök beszélt a határvédelem fontos-

Útfelújítások a Kozmautcai temetôben

A közelmúltban felújítási munká-latok zajlottak a Kozma utcai zsidótemetô fôbejáratánál, egészen ponto-san a bejárati kapunál és az onnan atemetôbe vezetô fôúton.

Az utóbbi években alaposan el-használódott az út, így az autóknak,illetve a gyalogosan a temetôbebelépôknek kátyúkat, gödröket kel-lett kerülgetniük, ha be akartak jutnia sírkertbe.

A BZSH megrendelésére újrabeto-nozták az utat, így most már méltókörülmények fogadják a hozzátarto-zóikhoz látogatókat a Kozma utcá-ban.

A Mazsihisz üdvözli a kormány döntésétA Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) üdvözli a

magyar kormány azon kezdeményezését, hogy az Egyesült NemzetekSzervezete (ENSZ) Emberi Jogi Tanácsa nyilatkozatban álljon ki az an-tiszemitizmus elleni küzdelem fontossága mellett. A szervezet genfi ülé-sén Magyarország több mint húsz országgal közösen tett deklarációt.

A kezdeményezésrôl a magyar kormány a Mazsihisz közremûködésévelelôzetesen egyeztetett a Zsidó Világkongresszussal (WJC).

A rendkívül elôremutató nyilatkozat elfogadása kapcsán Robert Singer, aZsidó Világkongresszus ügyvezetô alelnöke kifejezte a világ zsidó közössé-geit tömörítô szervezet örömét, amiért az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a súlyá-nak megfelelôen foglalkozik a problémával. Külön öröm, hogy a magyar dip-lomácia aktív szerepet vállalt a nyilatkozat elfogadtatásában.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke hasonlóan pozitívan látja a nyilatkoza-tot. Fontos, bizalomépítô lépésnek tartja a magyar kormány nemzetközi sze-repvállalását az antiszemitizmus elleni küzdelemben. A Mazsihisz elnökeegyúttal arra kéri az illetékeseket, hogy a markáns diplomáciai fellépés mel-lett a nyilatkozatban foglalt elveket erôteljesebben jelenítsék meg a közélethazai gyakorlatában.

Ennek fontosságát aláhúzza a napokban nyilvánosságot látott átfogó szoci-ológiai kutatás eredménye, mely szerint a magyar zsidók kétharmada problé-mának érzi a magyarországi antiszemitizmust. Heisler hozzátette, a most el-fogadott nyilatkozat jó példa a magyar kormánnyal folytatott párbeszédre, sörül, hogy a kezdeményezés elôkészítésénél szervezete hidat tudott képezni aWJC és a magyar kormány között.

Biciklikkel vonultak fel, így tilta-koztak az antiszemitizmus és aziszlamofóbia ellen.

50 tandem vonult fel a németfôvárosban, mindegyiken egy zsidóés egy muszlim ült, sôt, volt egyolyan riksa is, amelyben hárman ül-tek: egy zsidó rabbi, egy kereszténylelkész és egy muszlim imám. Utób-bi azt mondta: Meg kell mutatnunk,hogy nem tûrjük az antiszemitizmust!

A rabbi pedig arról beszélt, hogyegyütt kell fellépniük az idegengyû-lölet ellen, amelyet elsôsorban azAltetnative für Deutschland szít Né-metországban. A populista, szél-sôjobboldali párt a harmadik helyetszerezte meg a választásokon múltôsszel. Azóta a népszerûsége mégnôtt is.

Közben ráadásul gondok vannak akormánykoalícióban, Horst Seehoferbelügyminiszter, a CDU bajor test-

Egy friss, reprezentatív kutatásszerint Magyarországon kb. 160ezer ember élhet, aki valamilyenformában köthetô a zsidósághoz.Kiugróan magas köztük a diplo-mások aránya (majdnem 80 szá-zalék), a megkérdezettek fele nemvallásos, egytizede tartja be rend-szeresen a vallási elôírásokat.Nem vicc, de a pártválasztók kö-rében a viccpárt vezet: a megkér-dezettek elenyészô számban sza-vaznak jobboldali pártra, és 18százalékuk a Kétfarkú KutyaPártot támogatta.

Zsidók és zsidóság Magyarorszá-gon 2017-ben címmel a Szombat fo-lyóirat kiadásában jelent meg az a ta-nulmánykötet, amely a legfrissebb,szociológiai értelemben pedig a leg-pontosabb, legátfogóbb képet adja ajelenlegi magyarországi zsidóságról,annak demográfiai viszonyairól,identifikációjáról, vallásgyakorlásá-ról, asszimilációjáról, világnézetérôlés más fontos jellemzôirôl. A köny-vet sajtótájékoztatón mutatta beSzántó T. Gábor író, a Szombat fô-szerkesztôje, valamint a kötet kétszerkesztôje, Kovács András pro-fesszor, a Közép-európai Egyetem(CEU) Széchenyi-díjas tudósa, vala-mint Barna Ildikó docens, az ELTEoktatója.

A sajtótájékoztatón elöljáróbanSzántó T. Gábor elmondta: a legna-gyobb hazai zsidó szervezetekkülönbözô nemzetközi zsidó szerve-zetekkel együttmûködve örvendetesmódon összefogtak a kutatás érdeké-ben. A projektet támogatta azAmerican Jewish Joint DistributionComittee (JOINT), a Budapesti Zsi-dó Hitközség (BZSH), az EgységesMagyarországi Izraelita Hitközség(EMIH), a Magyarországi Zsidó Hit-községek Országos Szövetsége(Mazsihisz), a Mozaik Zsidó Közös-ségi Hub, a Ronald S. LauderFoundation, a Szochnut, a SzombatAlapítvány, valamint a Tett és Véde-

A New York-i zsidóközösségbôl érkezett

az új amerikai nagykövet

ságáról, és egyetértettek abban is,hogy az az ország, amely nem tudja

megvédeni saját határát, az nem or-szág többé.

Kibic

Báruch hábá, Isten hozta! Az új nagykövet megtekintette a Dohány utcaizsinagógát, ahol Frölich Róbert fôrabbi kalauzolta. Az eseményen ott voltak a Mazsihisz és a BZSH vezetôi, Heisler András és Ács Tamás(képünkön), valamint Radnóti Zoltán fôrabbi, a Rabbitestület igazgatója.

Itt az új kutatás: ilyenek a magyar zsidókKözülük kb. 10 százalék kötôdhetvalamilyen formában a zsidósághoz,kb. 5 százaléka vehet részt alkalman-ként a vallási életben, és 1 százalékköveti a zsidó vallás elôírásait.

A zsidó identifikáció kérdésérôlszólva a kutatók elmondták: általá-ban véve az embereknek sokféleidentitásuk van, és mindig az adotthelyzettôl függ, hogy éppen mikéntidentifikálják magukat. Ennek azértvan jelentôsége, mert egy jóval ko-rábban, 1999–2000 folyamán elvég-zett, kérdôíves szociológiai kutatásmég más képet adott a hazai zsidó-ság identifikációjáról. Az akkori és amostani adatok közül szembetûnôváltozás, hogy 19-20 éve a megkér-dezettek alig 10 százaléka tartottamagát elsôsorban európai polgárnak,most azonban mintegy 30 százaléka.A minta csaknem fele kettôs (egy-aránt magyar és zsidó) identitásúcsoportba sorolta magát. Hasonlóanaz említett, 1999–2000-ben elvégzettvizsgálathoz, most is kiemelten fon-tosnak bizonyult a válaszadók zsidóidentitása szempontjából a zsidómúlt emlékének ébren tartása, vala-mint a holokauszt emléke, bár a fia-talabb generációk esetében a holo-kausztnak a súlya identitásképzôtényezôként kisebb. Ám a megkér-dezettek összességében rendkívülfontosnak tartják a vészkorszak em-lékének ébren tartását: 85 százalékukszerint többet kellene tanítani róla aziskolában.

A kutatás rávilágított arra is, hogya zsidók körében még a budapesti la-kosság egészéhez viszonyítva iskiemelkedôen magas a diplomásokaránya: a felsôfokú végzettséggelrendelkezôk aránya eléri a 78 száza-lékot. A megkérdezettek fele nemvallásos, és egytizede tartja be rend-szeresen a vallási elôírásokat.

A mintafelvétel során rákérdezteka világnézeti és pártpolitikai jellem-zôkre is, és ennek alapján kiderült:

lem Alapítvány (TEV). A fôszer-kesztô külön köszöntötte a sajtótájé-koztatón megjelent Heisler Andrást,a Mazsihisz elnökét, valamint SzalaiKálmánt, a TEV titkárát.

A tájékoztatón elhangzott: a kuta-tás 2016 tavaszától 2017 tavaszáigtartott, az adatfelvételt a Medián Kft.munkatársai végezték, akik összesen1879 kérdôíves interjút készítettekszemélyesen. A minta (a nagyságafolytán) a Magyarországon élô zsi-dóság valamennyi jellegzetes homo-gén és heterogén csoportját repre-zentálja: vagyis az interjúalanyokközött voltak olyanok, akiknek minda négy nagyszülôjük zsidó volt, illet-ve – valamivel nagyobb számban –olyanok, akiknek a nagyszülei közüllegalább egy vagy kettô volt zsidó. Aföntiek mellett a mintaválasztás kri-tériuma volt az is, hogy az adatközlôsaját magát bármilyen értelembenzsidónak tartja, és elmúlt 18 éves.

A kutatás fôbb eredményei alapján– erôsen hipotetikus becslések sze-rint – kb. 160 ezer olyan személy élaz országban, aki megfelel a minta-választás említett kritériumainak.

Muszlim–zsidó közös demonstráció Berlinben

vérpártjának, a CSU-nak az elnökeegyenesen ultimátumot adott: hanem lépnek fel keményebben amenedékkérôk ellen, felrúgja a koa-líciót.

Bajorországban a CSU évtizedekóta hatalmon van, ôsszel viszont vá-lasztások lesznek, és az AfD ott ismegerôsödött.

A muszlimok és zsidók közös fel-vonulása a náci korszakra is emléke-zett: a Bebel térrôl indultak, ahol azelsô nagy könyvégetés volt 1933-ban. „Ahol könyveket égetnek, ottelôbb vagy utóbb embereket is megfognak égetni” – mondta ekkor a No-bel-díjas Thomas Mann, megjósolvaa holokausztot.

Németországban jelenleg mintegynegyedmillió zsidó és ötmillió musz-lim él. Amikor Donald Trump elis-merte Jeruzsálemet Izrael fôvárosá-nak, akkor muszlimok egy csoportjaizraeli zászlókat égetett el Berlinben.Ezért is vonultak fel most együtt,hogy megmutassák: közös érdekük afellépés a fajgyûlölet ellen.

FüHü

Page 2: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett

ÚJ ÉLET2

Olvasói levélek

2018. JÚLIUS 15.

A világ két kiemelkedô vallásaközötti párbeszédért felelôs szerve-zet elöljárói, keresztény és zsidóegyházi vezetôk tanácskoztak Ma-gyarországon. „A megbékélés útja atörékeny világban: zsidó és keresz-tény együttmûködés a felelôs pol-gárság érdekében” címmel meghir-detett konferencián a sikeres egy-más mellett élés és a modern kor ki-hívásai kerültek témaként elôtérbe.

A világ legtekintélyesebb egyházaiközötti párbeszédért felelôs szervezet,a Nemzetközi Keresztény–Zsidó Ta-nács eddigi fennállása óta elôször ér-kezett hazánkba, hogy az éves világ-konferenciáját Budapesten és Kecske-méten tartsa meg.

Róna Tamás fôrabbi és a Mazsihiszmeghívására prof. dr. Pavol Bargár, aNemzetközi Keresztény–Zsidó Ta-nács alelnöke is ellátogatott még már-ciusban Kecskemétre. Ekkor a hely-színválasztásról elárulta, azért jönnekidén Magyarországra, mert két társ-szervezettôl is meghívást kaptak, ésmert olyan aktivitást éreztek magyarrészrôl, ami felkeltette az érdek-lôdésüket.

A Nemzetközi Keresztény–ZsidóTanács, a Mazsihisz és Kecskemét vá-rosa között létrejött megállapodásalapján a hírös városba érkezett a vi-lágkonferencia utolsó napja. A vá-lasztás nem véletlenül esett városunk-ra, hiszen Kecskeméten több százéves hagyománya van a felekezetekbékés együttélésének.

A megnyitón a Katona József Szín-házban Róna Tamás köszöntötte avendégeket, majd Szemereyné PatakiKlaudia mondott beszédet.

– Megtiszteltetés, hogy egy ilyennemzetközi konferenciának adhat ott-hont Kecskemét. Egy város a gyö-kereibôl táplálkozik, és Kecskemét-nek nagyon mély gyökerei vannak,ugyanakkor büszkék vagyunk arra,hogy mindig megtaláljuk az összhan-got az újítás és modernizálás, vala-mint a hagyományok ápolása között.A közösséget a tolerancia és az egy-más közötti párbeszéd tartja egyben,ezért is örülünk, hogy ilyen konferen-ciák jönnek a városunkba – mondta apolgármester.

Bo Sandahl, a Nemzetközi Ke-

Körzeti kitekintôDebrecen

Idén elôször a DZSH is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programjaihoz,s közösségünk nyíltsága ismét megmutatkozott az érdeklôdôk számára.

A szombat kimenetele után, 22 óra elôtt tárult ki a kapu a Pásti utcai ZsidóNegyedben. A nagyszámú, több száz fôt meghaladó közönség már türelmet-lenül várta a nyitás pillanatát.

Az ortodox zsinagóga földszintjén az 1800-as években kiadott talmudok-kal, imakönyvekkel és Sulchán Áruch-ritkaságokkal várták a rendezôk ésszervezôk a lakosságot. A karzati részen a zsidó vallás tárgyi kultúrájával, va-lamint a templom felújítása során talált leletekkel ismerkedhettek a vendégek.A debreceni kortárs alkotók zsidó tárgyú mûveit is kiállítottuk az udvaron,valamint Torok Sándor festômûvész hagyatékát is meg lehetett csodálni.

Az est különlegessége az óránkénti idegenvezetés volt, ahol a zsidó hitvi-lág, a kóserság, a mikve érdekességei mellett a látogatók megismerkedhettekegy napi rendszerességgel mûködô bét hámidrás (kis zsinagóga) világával is.Bepillanthattak a zsidó idôbe és a zsidó térbe, a hitközség aktív jelenét meg-tapasztalva. Baráti beszélgetések, anekdoták tették személyessé az éjszakát.A kor hangulatába való beilleszkedést a zsidóság életét idézô filmfelvételek,klezmer és izraeli zeneszámok segítették.

A Zsidó Negyed a Pásti utca 4. szám alatt szívesen várja a látogatókat mun-kanapokon 8 és 16 óra között.

A keresztény–zsidóegyüttmûködésrôl

A Nemzetközi Keresztény–ZsidóTanács konferenciájának megnyi-tóján Judith Frischman professzorés Erdô Péter bíboros kiemeltenfoglalkozott a megbékélés és azegyüttmûködés szükségességével.

Mintegy 150 résztvevô 50 or-szágból nemcsak hallgatta azelôadásokat, hanem hozzászólásai-val, vitáival formálta is az állás-pontokat. A megbékélést átfogó fo-galomként értelmezték. A vallásifundamentalizmus és a politikaiszélsôségek nagy veszélyt jelente-nek a kereszténységre és a zsidó-ságra. Egyértelmû állásfoglaláskövetelte, hogy ez ellen az egyhá-zaknak és az államoknak fel kelllépniük. Az ifjúság kezében van ajövô. Nagy figyelmet kell fordítania zsidó és keresztény ifjúság felvi-lágosítására és nevelésére. Be kellmutatni a második világháború-

KITÜNTETÉS

90 évesen is aktívan azantiszemitizmus ellen

Karl Pfeifer augusztusban tölti be 90. életévét. Az Ausztriában élô, de on-nan ma is gyakran utazó újságíró életének célja tájékoztatni az embereket azantiszemita veszélyrôl, történésekrôl.

Pfeifer 1938-ban a nácik elôl Magyarországra menekül, 1943-ban innen Pa-lesztinába megy, majd 1949-ig a zsidó hadseregben szolgál. Két évvel késôbbvisszatér Ausztriába, s ott egy ideig a bécsi zsidó újság szerkesztôjeként, va-lamint iskolákban és minden adódó helyen és alkalommal felveszi a harcot azantiszemitizmus ellen.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendôr-fôkapitányság Bûnügyi IgazgatóságaGazdaságvédelmi Osztálya bûncse-lekmény hiányában megszüntette anyomozást a Debreceni Zsidó Hit-község ellen tett feljelentés ügyében.

Az alábbiakban a megszüntetô ha-tározat megállapításait idézzük:

„Megállapítható, hogy a kölcsön-szerzôdésben rögzített kötött fel-használásának megfelelôen, a 95millió forintból a hivatkozott projek-tekkel összefüggô kifizetések történ-tek, tehát azt dokumentált módon acélnak megfelelôen használták fel.”

„Az említett körülmények mellettugyanakkor azt is hangsúlyozni kell,hogy a DZSH-nak, illetve a DZSH el-nökének egyértelmûen szándékábanállt a kölcsön visszafizetése, illetveazt lehetôség szerint törlesztette is.

A bankszámlaforgalmi adatokalapján egyértelmûen követhetô,hogy a még beérkezô pályázati pén-zeket a törlesztésre fordította, betart-va a már említett, 5 banki napon be-lül történô átutalásra vonatkozószerzôdéses kötelezettségét.”

„A nyomozó hatóság legutolsó,2017. decemberi információja sze-rint az adósság mintegy háromne-gyed része már rendezésre került.”

„A vonatkozó rendelkezések, illet-ve azok hiánya miatt, a DZSH elnö-ke a kölcsön felvételével kapcsolatosdöntésével nem vonta el sem a Köz-gyûlés, sem az Elöljáróság hatáskö-rét és nem sértette meg az Alapsza-bályban foglaltakat.”

„A vizsgált bûncselekmények kö-zül, a nyomozás elrendelésénekalapját képezô sikkasztás bûncselek-ménye – melynek sértettje a DZSHlett volna – nem valósulhatott meg,tekintettel arra, hogy a DZSH tulaj-donába kerülô 95 millió forintot nemtulajdonították el, azzal sajátjaként

senki sem rendelkezett, a pénzt cél-nak megfelelôen használták fel.”

„A kölcsön felvétele kapcsán csa-lás elkövetésére sem került sor, mi-vel a bûncselekmény törvényi tény-állási elemei hiányoznak. A kölcsönfelvételét ugyanis nem a jogtalan ha-szonszerzési célzat motiválta, illetveazzal összefüggésben károkozás semtörtént.”

„A DZSH gazdálkodását illetôenhûtlen kezelést sem követtek el, mi-vel a DZSH elnöke és vezetése nemszegett meg vagyonkezelôi kötele-zettséget és annak következtében va-gyoni hátrányt sem okozott.”

„Végül az ügyben költségvetésicsalás sem valósult meg, mivel aprojektek lebonyolítása során ren-delkezésre álló pénzeszközöket a jó-váhagyott célnak megfelelôen hasz-nálták fel, attól nem tértek el, a költ-ségvetésnek vagyoni hátrányt nemokoztak. A projektek lezárásra kerül-tek, az ellenôrzésben részt vevô szer-vezetek (fejlesztési ügynökség, mi-nisztérium) tevékenységük soránnem találtak olyan szabálytalansá-got, amely alapján felmerült volna apénzeszközökkel történt visszaélés,vagy a pénzeszközökkel kapcsolatoselszámolási kötelezettségek nem tel-jesítésének gyanúja.”

A Debreceni Zsidó Hitközség elöl-járósága a múltban és a jelenben is ahitközség mindenkori alapszabályá-nak, a törvényi elôírásoknak, illetveaz észszerû gazdálkodás szabályaitszem elôtt tartva mûködteti a hitköz-séget.

A Debreceni Zsidó Hitközségmegteszi a szükséges jogi lépéseketa rágalmazókkal szemben.

A fenti közleményt a DebreceniZsidó Hitközség kérésére tesszükközzé.

A Nemzetközi Keresztény–ZsidóTanács konferenciája Kecskeméten

resztény–Zsidó Tanács elnöke hang-súlyozta, azért fontosak az ilyen ese-mények, mert mindig van mit tanulniegymásról és egymástól.

Az ünnepélyes megnyitó után ple-náris ülésekkel és workshopokkalfolytatódott a nemzetközi konferenciaprogramja. kecskemet.hu

Heller Zsolt magyaráz

A debreceni hitközségközleménye

Magyarországról a Kádár-rendszer egy alkalommal kitiltotta, amiben nemkis része volt a MIOK akkori vezetésének.

Most megkapta az Arany Érdemrend az Osztrák Köztársaság Szolgálatáértkitüntetést.

Gratulálunk, kedves Karl, aki a mai napig szívesen látott vendég vagy azitthoni zsidó szervezeteknél!

kápé

Karl Pfeifer, a kérlelhetetlen antifasiszta

ban elkövetett náci tömeggyilkos-ságokat.

A konferencia sikerességét nem-csak az elôadások magas színvona-la, hanem a kiváló szervezés és ve-zetés is segítette. Köszönet RónaTamás fôrabbinak és feleségének,valamint Szécsi József professzor-nak, akik a konferencia eredmé-nyes és zavartalan mûködését irá-nyították.

Lebovits Imre

Dr. Halálorvos nem adott igazolást

Már nagyon régen írtam az Új Életszerkesztôségébe, de most aktuális,és le akarom írni, sokunk okulására.

Kis közösségünk hadigyámolt ügy-ben adott be kérelmet, melyet elsô ésmásodfokon is elutasítottak. Indok-lás, hogy közel hetven év után nemtudunk igazolást benyújtani, hogySzüleink hadigyámoltak voltak.

Sajnos Dr. Halálorvos nem tudottigazolást adni, vagy a magyar keret-legények sem, azok, akik Radnótit ésmég sokakat az árokba lôttek, és aDon-kanyarnál megfagyott hozzá-tartozóink sem kaptak orvosi igazo-lást. Hogy Szüleink megmaradtakugyan, de lelkileg sérülten, emberimivoltukban megalázottan tértek ha-za, és sajnos mi, második generációszsidók és sok leszármazott ezáltallelki sérülten és sokunk már fizikai-lag is sérülten éljük életünket.

Ez ügyben az állam, a járásigyámügyi hatóságok jogszolgálta-tást végeztek, indoklásukban három-oldalnyi paragrafust soroltak fel – azaz érzésem, hogy írhattunk volnabármit, talán el sem olvasták a mi in-dokainkat.

Kivétel is van, és ôket mindannyi-an tiszteljük: a járási gyámügyi hiva-talokat, ahol megértették, hogy ilyenigazolást lehetetlen beszerezni, ésnem kérték, ennek hiányában is ked-vezô határozatot hoztak. És írásomlényege is ez, be sem adtuk volnakérvényünket, ha nincs tudomásunkróla, hogy más megyékben, járások-ban ez ügyben kedvezô határozato-kat hoztak.

Azt gondolom, és a hivatalokrészérôl meg nem magyarázható,hogy a törvények, jogszabályok nemegységesek, hatályuk nem az egészországra terjed ki. Hogy ez ügybenkinek van igaza, lényegtelen, ha csakegy határozat pozitív, akkor ezt min-denkire nézve hatályossá kellene ten-ni.

Sajnos a zsidó szervezetek sem se-gítenek, nem érezzük támogatásukat,pedig igazán ôk tudnának tenni vala-mit. Mindez sajnálatos.

Tisztelettel:Rejtô Gábor, Keszthely

Page 3: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett

ÚJ ÉLET4 1998. MÁJUS 1.ÚJ ÉLET 32018. JÚLIUS 15.

SalgótarjánMegemlékezést tartott a holo-

kauszt áldozatainak tiszteletére azönkormányzat az egykori gettó egyikhelyszínén, a fôposta falán elhelye-zett emléktáblánál. Hallgatag menetcímmel egy képösszeállítást is meg-tekinthettek az emlékezôk, a fotókbemutatták történelmünk egyik leg-sötétebb idôszakát. A városi megem-lékezésen Tóth Tibor hegedûmûvészés Szekeres Alexandra, a MadáchImre Gimnázium tanulója mûködöttközre. Beszédet mondott Dániel Zol-tán alpolgármester, aki a többi kö-zött hangoztatta, kellenek azemlékezô mondatok, és kell a mon-dat közepén a csönd, hogy megérez-zük hatmillió vagy hatszázezer vagyakár csak egy ember szívverésénekhiányát. A csönd nem tesz különbsé-get ember és ember között. Ez lennea dolguk a szavaknak is. A további-akban az emlékezéssel kapcsolatbanrámutatott a felelôsségérzet kialakí-tásának fontosságára, ami erkölcsikövetelmény önmagunkkal és em-bertársainkkal szemben. Ezután ke-rült sor a koszorúzásra. Elsôként ahitközség nevében Tóthné RômerKlára elnök, illetve Gótai Lászlónéés Rékasi Zoltán koszorúzott, majdpedig az önkormányzat, Nógrád Me-gye Közgyûlése, illetve a pártok, azintézmények és a civil szervezetekképviselôi helyezték el a tisztelet vi-rágait az emléktáblánál.

*A hitközség a temetôben lévô

Auschwitz-emlékmûnél és az 1470nevet ôrzô emlékfalnál tartott mártír-istentiszteletet a holokauszt 74. év-fordulóján. Tóthné Rômer Klára el-nök köszöntötte a jelenlévôket, köz-tük megkülönböztetett tisztelettel aholokauszttúlélôket, Fekete Zsoltpolgármestert, Illés Kornél lelki-pásztort és az ifjúsági tagozat tagjaita Hit Gyülekezetétôl, illetve KardosPéter fôrabbit és Kardos Lászlófôkántort. Végül tolmácsolta a NewYorkban élô Berkovits Hersu üdvöz-letét a salgótarjáni közösségnek.

A polgármester emlékezôbeszé-dében idézte Ancsel Éva filozófust,aki szerint „bátorság kell ahhoz,hogy az ember megrettenjen attól,ami rettenetes”. De az emlékezéshezés az emlékeztetéshez más is kell –folytatta Fekete Zsolt –, a gondolata-iért és tetteiért, magáért és másokértis felelôsséget vállaló ember szabad-sága. Ez morális kötelesség, amely-lyel nemcsak az áldozatoknak éshozzátartozóiknak, hanem magunk-nak is tartozunk. Legyen erônk és er-kölcsi tartásunk napjainkban is, hogyaz emberség melletti közös szilárdkiállásunk legyôzze az elôítéleteket,kigyomlálja a gyûlöletet és annakminden hajtását – fejezte be beszédéta polgármester az önkormányzat és aváros polgárai nevében a holokausztsalgótarjáni mártírjainak emlékeelôtt tisztelegve.

Ezután kezdôdött a mártír-isten-tisztelet, amelynek során a liturgiaiteendôket Kardos László fôkántorlátta el. Költôi szépségû ésmegrendítô erejû chászid legendákatis idézett Kardos Péter fôrabbi, akijelképekben, valamint a jelen és ajövô számára tanulságokat megfogal-mazó beszédében nemcsak arra utalt,hogyan vált hûtlenné ez a város ispolgáraihoz, hanem arról is szólott,hogy bár változnak az idôk, válto-zunk mi is, és az utánunk jövôk hamajd nem is tudják már pontosan lé-tezésünk történetének végtelen titkát,legalább meséljék el, mi történt. Em-lékezzenek. Mire is? Kikre is? Akik-re mi is. Akiknek nincsen sírjuk.

A mártír-istentisztelet az emlékfalelôtt folytatódott, ahol elhangzott akádis, majd a jelenlévôk elhelyeztékaz emlékezés köveit.

Bódi Tóth Elemér

Balassagyarmat Fotó: Ádám Zoltán

Stop antiszemitázás!„Vannak olyan pillanatok, amikor meg kell állni és el kell gondolkod-

ni. Építeni ezen a világon olyasvalamit, ami nem az egóról szól”, írjaRadnóti a Tett és Védelem Alapítvány progresszív sajtót érintô, nemrégmegjelent elemzése kapcsán.

Akkor kedves barátaim, álljunk meg most egy pillanatra! Mindannyian.Legyen még egy (két) közös célunk. Most éppen azt írnám a zászlómra,

hogy ha már végre nem zsidózunk, akkor ne is antiszemitázzunk!Pár év szünet után az „antiszemita kártya” kijátszása reneszánszát éli. Nem

renonsz, hanem már egyenesen mindent vivô piros ász lett. Elôveszik, és le-csapják. Csak úgy porzik. És mindenki megszeppenve, csendesen áll… „Szóbennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik.” Erre már nincs válasz.Nem is lehet.

A zsidók kimondták a varázsigét. „Ez egy antiszemita!” Ettôl tényleg félmindenki. Ennek a szónak (vádnak) civilizált helyeken megfontolt jelentéseés komoly következménye van.

Az, hogy valaki téved, esetleg velem ellentétes vagy nekem ellenszenvesálláspontot képvisel és ezért nem értek vele egyet az Izraelt érintô kérdések-ben, a regnáló izraeli kormány kül- és belpolitikáját, a vallásos zsidóságotérintô kérdésekben, a területek és Gáza kérdésében – és még sorolhatnám azérzékeny mezôket –, szóval ez nem indok egy ilyen deklarációhoz.

Aki ilyenkor antiszemitázik, nem lefolytatni, hanem elfojtani akarja a vitát.Pedig a kultúrember nem döngöl agyagba. Az inkvizíció és az autodafé ko-

ra már rég letûnt, annak ellenére, hogy a szelleme még itt és ott lebeg, ámjobb helyeken totális megvetés tárgya mind ez a gyakorlat, mind pedig az, akimûveli.

Könyörgöm, ne lobbantsuk lángra a veszélyes parazsat!Vizsgáljuk meg ebbôl a szempontból a jelen pillanat egyik legérzékenyebb

kérdését!A tények ismertek: 2018 márciusától Izrael és Gáza határán újra rémes dol-

gok történnek. A nemzetközi média hangos és jelentôs része úgy látja, hogya felelôsség mindezért jórészt Izraelé. Ez szerintem tévedés. Ám mindenki élôadásban látja a „tényeket”: fegyvertelen palesztin emberek sérülnek és halnakmeg izraeli lövedékektôl. Ez a beállítás a média felelôssége. Ez a hírértelme-zés – az én olvasatomban – egy tévedés kihangosítása.

Meggyôzôdésem, hogy a katasztrófáért, sok ember haláláért nem Izraeltterheli az elsô számú felelôsség, hanem a Hamászt, amely terrorszervezet ki-mondottan törekszik arra, hogy a nekik alávetett, kétségbeejtô helyzetbenlévô gázai lakosokat minél nagyobb számban áldozza fel sötét céljai eléréseérdekében!

Ám tudom, hogy ezt nagyon sokan máshogy látják, és tudom(!), hogyelsöprô többségük egy cseppet sem antiszemita. Olyannyira, hogy néhánynapja izraeli (zsidó) jogvédôk fordultak az izraeli legfelsôbb bírósághoz,hogy az izraeli hadsereg ne használhasson éles lôszert az Izrael Állam hatá-rát támadó, akár többezres, fegyvertelen, lincselni vágyó tömeg ellen. A bíró-ság a beadványt elutasította, ám ettôl függetlenül ezeket a jogvédôket leanti-szemitázni igazságtalan és káros. Inkább beszélgetni kellene velük.

A Tett és Védelem Alapítvány nemrég az Index, a 444.hu és a Mérce.huIzraelrôl szóló cikkeit elemezve a Mércét nyíltan, az Indexet és a 444.hu-tközvetve, mint a Mércéhez sok tekintetben hasonló oldalakat, antiszemitánaknevezte, mert sûrûn és élesen kritizálják Izraelt.

Ez a retorika, ahogy Puzsér Róbert egy jegyzetében joggal írja, a rendszer-váltás utáni magyar baloldal antiszemitizmus-vádjának megfordítása. Ésahogy nem volt helyes az a vád – ezt például Kôszeg Ferenc sokszor, saját po-litikai közösségével szemben példamutatóan kritikusan megírta már –, úgynem helyes most ez sem. És egyik sem igazolja a másikat.

Viszont most, hogy mindkettôt kipróbáltuk, eljött az ideje annak, hogyaz egészet befejezzük.

Fontos, hogy a magyar zsidó (vallásos és szekuláris) közösség vegyen résztaz Izraellel kapcsolatos nyilvános beszélgetésben!

Vitatkozzon és cáfolja az országgal kapcsolatos egyoldalú beállításokat!Fontos, hogy érveljen a Mérce.hu, a 444.hu vagy az Index szerzôivel és cik-keikkel szemben, pontosítson és terjesszen ismeretet.

Ez ne cenzúra legyen vagy agyagba taposás, hanem beszélgetés.Sohase antiszemitázzon le senki indokolatlanul csoportokat, újságírókat,

médiumokat.Miért fontos ez?Hogy közösen(!) tudjuk kiszorítani azokat a még csak nem is ritka Izrael-

kritikákat, amelyek bújtatott vagy alig bújtatott antiszemitizmussal élnek ésérvelnek.

A közéleti viták legyenek pontosak, és fogalmazzunk világosan! A valósantiszemitizmust hívjuk bátran antiszemitizmusnak, az „antiszemitizmus-bunkót” azonban ne használjuk tovább egy érzelemorientált kommunikáció-ban, mert annak a forgatása nemcsak tisztességtelen, de káros és veszélyes is.Önmagunkra is.

Nem gondolom, hogy maradéktalanul racionális lények vagyunk. Tudom,hogy nem lehet értelmes és logikus érvekkel mindenkit mindenrôl meg-gyôzni, tudom, hogy a vita nem mindenható, ám azt is tudom és vallom, hogya megbélyegzésnél, a skarlát betûnél mindenesetre jobb és hasznosabb.

Jó lenne, ha ezúttal ebben tényleg megegyeznénk, és legközelebb márIzraelrôl, a tényekrôl és konstruktív vitáról lenne szó, és nem arról, hogy kétbölcs vitatkozó közül az egyik egy vitában mikor veszi elô azt az érvet (Teegy antiszemita vagy!), aminek hallatán a másik fél a döbbenettôl és a vádtólpironkodva már válaszolni sem mer, inkább feladja, és otthagyja a beszélge-tést.

Beszélnünk kell egymással. A hallgatás kultúrája nem épít, hanem elidege-nít.(Megjelent a Kibicen.)

Radnóti Zoltán fôrabbi

Gyászistentiszteletekmártírjainkért

BalassagyarmatHetvennégy éve 2800, az Ipoly

menti településeken élô, izraelitavallású férfit, nôt és gyermeket zár-tak marhavagonokba és hurcoltak ela fülledt-forró júniusi napokbanAuschwitz-Birkenau haláltáboraiba.

Ezekre a szörnyû idôkre emlékez-tek a város mûemléki zsidó teme-tôjében.

Miután három egyetemista vissza-emlékezésekbôl és ismert versekbôlolvasott fel idézeteket, Bauer József,a hitközség elnöke mondott beszédeta mártírok emlékfala elôtt. Kiemelte:az utókornak kötelessége emlékezniés emlékeztetni a feltörekvô nemze-dékeket mindarra, ami 1944 júniusá-ban történt a felvilágosultnak mon-dott Európában.

Azzal a zsidósággal, amely tettek-kel bizonyította hazafiságát 1848honvédseregében, az elsô világhábo-rú katonájaként. Ôk voltak azok,akik a cselekvô békeidôkben is meg-mutatták, hogy szeretett szülôföld-jükért, lakhelyük felvirágoztatásáértsok-sok áldozatot hoznak – és csakannyi volt a bûnük, hogy zsidónakszülettek. Az elnök hozzátette, fejetkell hajtani olyan személyiségekelôtt, mint a balassagyarmati szár-mazású Mikó Zoltán, több száz zsidómegmentôje, akit méltán neveztek ela „magyar Wallenbergnek”.

A megemlékezés másik szónoka,Markovics Zsolt fôrabbi egy kisidôutazást tett a két világháború kö-zötti Balassagyarmatra. Lelki szeme-ivel betekintett a szatócsboltokba, azüvegezômesterekhez, a kóser üzlet-be, az ügyvédi irodákba. Ez idô tájtminden ötödik helyi lakos izraelitavallású volt. Ôk teljesen átélték a vá-ros békéjét, mégis nekik kellett bûn-hôdniük a földi pokolban.

A rendezvényen közremûködöttRudas Dániel kántor is.

H. H. / Nool

TataCsaknem száz fô részvételével tar-

tottak mártír-megemlékezést a zsidótemetôben a helyi Goldberger Ala-pítvány kurátora, Kerti Katalin voltpolgármester szervezésében. Petro-vits Péter rabbi ünnepi beszédét há-rom jelképre építette föl: háromolyan kôre, amely egy-egy korszakot– a múltat, a jelent és a jövôt – szim-bolizál. A mûsor keretében Téri Sán-dor színmûvész – aki a tatai megem-lékezések immár visszatérô vendége– egy Radnóti Miklós-verset szavalt.Rosenfeld Dániel kántor a megemlé-kezés végén megfújta a sófárt az el-pusztított milliók emlékére.

Világi részrôl beszédet mondottKácsor Zsolt író, újságíró, aki többekközött hangsúlyozta: magyarországizsidó temetôkben járva ez a szó,hogy normalitás, nem értelmezhetô,hiszen gázkamrákban meggyilkoltgyermekekrôl, nôkrôl és férfiakról,kettétört életekrôl, szétszakított csa-

ládokról, megtöretett sorsokról kel-lene beszélnünk, és nem tudunk mitmondani, mert a történetük váratla-nul befejezetlen maradt. Ám a hiá-nyukat paradox módon éppen ezen atemetôn is számon lehet kérni: a Ta-táról deportált és a haláltáborokbanelpusztított embereknek normális éstermészetes esetben itt volna a he-lyük, ebben a temetôben. És ôk nin-csenek itt. Itt kellene feküdniük, ésôk nem fekszenek itt. Követ kellenea sírjukra tennünk, de nincsen sírjuk,ahová köveket rakhatnánk. Meg kel-lene írni az élettörténetüket, de agyilkosaik elvettek tôlük mindent: azéletükkel együtt elvették a történetü-ket is – hiszen sokakról azt sem lehettudni, hogy voltaképpen mikor éshogyan pusztultak el. Hozzátette: atatai zsidó temetô sem teljes, merttörténete a vészkorszakban egyszerrecsak megszakadt, és emberek hiá-nyában, azaz történet nélkül folyta-tódott tovább. Egyetlen magyaror-szági zsidó sírkert sem lehet teljes, asoá óta minden hazai zsidó temetôtöredékes, a soá óta minden szöveg,amely a zsidó mártírokról szól, vala-miképpen befejezetlen marad. Min-den magyarországi zsidó temetôbenelakad a szavunk, amikor a tudatunképpen értelmezni próbálja a hiányt –mondta.

SzécsényA mártír-istentiszteletet és meg-

emlékezést a temetôben állított em-lékoszlopnál rendezte meg Szé-csényben a temetô gondozását is el-látó Salgótarjáni Zsidó Hitközség,mivel a nógrádi kisvárosban márnem élnek zsidók. Az emlékoszlo-pon 301 mártír neve emlékeztet ahajdani virágzó zsidó életre, amelyettöbb irodalmi és mûvészi alkotás ismegörökít, így Vihar Béla, Ács Irén,Somogyi Magda, Dina Davidovichde Unikel. A jelenlévôket TóthnéRômer Klára, a salgótarjáni hitköz-ség elnöke köszöntötte, köztükStayer László polgármestert és aképviselô-testület tagjait, DavidovicsLászló rabbihelyettest, Gara Istvánfôkántort, valamint Bauer Józsefet, abalassagyarmati hitközség elnökét.

Stayer László polgármester emlé-kezôbeszédében a többi között han-goztatta, a veszteség sok-sok évtizedután is felfoghatatlan. Majd arrólszólt, hogy a háború után romba dôltMagyarországon a megsemmisítô tá-borokból visszatérôk, a gettókból ki-szabadulók találkozásai egykoriszomszédaikkal mind-mind megany-nyi drámai pillanat volt, amelyekmegkerülhetetlenné tették a kérdést:csak azok voltak-e felelôsök, akikaktívan részt vettek a zsidóüldözé-sekben, vagy azok is, akik passzívszemlélôi voltak a történéseknek?Ahogy Bibó István fogalmazott, aháború utáni magyar társadalom azindulatoktól, a rövid távú politikaiérdekektôl befolyásolt politikai vi-tákban képtelen volt a felelôsség kér-

désének higgadt megbeszélésére, ajózan önvizsgálatra. Ezután a polgár-mester napjaink ez irányú feladatairautalt, egyebeken kívül az egymásiránti felelôsségvállalás szükséges-ségét hangsúlyozva.

Davidovics László rövid történel-mi visszatekintésében szimbolikuserejû szavakkal utalt mindarra, amitörtént, sôt történik a világban ma is.Ezek a szavak: fények, árnyék, fel-emelkedés, pusztulás, de megtartóerôként hit és építkezés is. Fények ésárnyak, a felemelkedés napjai voltakSzécsényben is – és nem csak a zsi-dók számára –, aztán bekövetkezett apusztulás, a zsidók megsemmisítése,mindenük, így az életük elrablása is.

Lehetetlen visszaadni azt az életet,ami volt, de újra és újra idézni kell,így válhat az emlékezés is a jövô épí-tésévé. Ha árnyékos is a világ, a fé-nyek is világítanak, folytatódik a zsi-dó élet.

A gyászimákat Gara István recitál-ta. A gyászoló közösség számára kü-lön megrendítô volt az Es brennt el-hangzása is jiddis és magyar nyelven(Kányádi Sándor fordításában). Akádis elmondása után a mártír-isten-tisztelet résztvevôi elhelyezték a ke-gyelet köveit az emlékmû talapzatá-nál.

Bódi Tóth Elemér

(folytatjuk)

Page 4: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett

ÚJ ÉLET4 1998. MÁJUS 1.1998. MÁJUS 1.ÚJ ÉLET4 2018. JÚLIUS 15.

A Keresztények és zsidók nem-zetközi tanácsa magyarországiközgyûlésének harmadik napjátKecskeméten tartották. A zsúfoltprogram után a résztvevôket dísz-vacsorán látta vendégül Kecske-mét városa és a Mazsihisz Közép-magyarországi Területi Csoportja.Ennek keretében adták át a „Világjobbá tételéért” kitüntetéseket.

Elsôként Schôner Alfréd fôrab-binak, az ORZSE nyugalmazott rek-torának adta át a díjat dr. FeldmájerPéter, a Mazsihisz Közép-magyaror-szági Területi Csoportjának elnöke,a következô méltató szavak kíséreté-ben:

...majdnem találkoztam. Tehát nemtalálkoztam... Ám telefonon beszél-gettünk... Nem tudom ennek pontosidejét. Annyi biztos, hogy a Veszetternyô nyele címû könyvének 1984-es pesti megjelenése utáni években,1986-ban vagy 1987-ben történt ez.A beszélgetés idején már egy rongy-gyá olvasott példány volt a birto-kunkban. Nemcsak a szöveget ked-veltük, hanem az illusztrációkat is:Kaján Tibor szálkás, vonalas rajzaidíszítették a kötetet. A grafikáktöbbségében remek karikatúraport-rék Hoffmann Ferencrôl, KishontFerencrôl, Efrájim Kishonról… A há-rom ismert néven, több nyelven vi-lághíressé vált szerzôrôl.

Ez volt az elsô olvasmányom aszerzôtôl, családom apraja-nagyja is-merte, idézte e kötet remek humorúdarabjait. A való életben is alkal-maztuk a könyvbôl szerzett tudásunkegy-egy részletét: voltak ismerôsök,ismeretlenek, akit Toscanini Bélá-nak, Ervinkének, Rafinak, vagyHerskovitsnak, Ilka néninek nevez-tünk el egymás között, mert a valósfigurához illett a név. Gyakran el-hangzott az is, hogy „az anyja,Krausz”.

Egyszer csak azt olvastam, hogy aLudas Matyi magyar nyelvû humo-ros lap egykor Kishont Ferenc névenpublikáló munkatársa, Efrájim Kis-hon Pestre jött, újabb könyveinekmagyarországi kiadása ügyében.

Mielôtt az anyukám sütötte temér-dek palacsinta elpusztításához hozzá-láthattam volna, csengett a telefon.Felvettem:

– Jó napot kívánok, a Hyatt Szállóportájáról hívom. Kishont nevû ven-dégünk üzenetét szeretném önnek át-adni, legyen szíves ôt felhívni ne-gyed és fél hét között. A 326-os szo-bát kérje a központtól.

– Jó napot. Kishontot mondott, azírót? Ô té betû nélkül írja a nevét.

– Én nem ismerem a foglalkozását,azt sem, hogy tével vagy té nélkül ír-ja a nevét, ne haragudjon. Nézem a vendégkönyvet, ebbe KishontEfrájim van bejegyezve. Tével a vé-gén. A délelôtti kolléga hagyta itt acédulát, amin az önnek szóló üzenetvan. Eddig nem vették fel a telefont.A 496-011-es telefont hívtam?

– Igen, ez a mi számunk.– Uram, az üzenetet átadtam, kö-

szönöm, hogy meghallgatott.Ezek után anyu hiába kínálgatta,

részemrôl sem a diós, sem a túrós pa-lacsinta nem fogyott a szokásos fa-lánksággal. Töprengtem, vajon miértis keres engem, ismeretlen olvasójátaz író? Már legalább tíz éve nem ír-tam krokit, nem rajzoltam karikatú-rát, hogy netán ô ilyesmi miatt... Iz-gatottan vártam, hogy negyed hét le-gyen. Hat húszkor hívtam a szállo-dát:

(Folytatás az 1. oldalról)

a zsidó válaszadók elsöprô többsé-ge elutasítja a tekintélyelvûség, apolitikai konzervativizmus és azidegenellenesség minden megnyil-vánulási formáját. Az interjúala-nyok sokkal nagyobb arányban so-rolták magukat a politikai baloldal-hoz és a liberálisokhoz, mint a nemzsidó diplomások. Elenyészô szá-mú interjúalany támogatott jobbol-dali pártokat, míg a liberális és bal-oldali pártok támogatói a minta fe-lét tették ki.

A kutatás során rákérdeztek akonkrét pártválasztásra is, aminek azeredménye azt jelzi, hogy a válasz-adók szinte az összes pártból kiáb-rándultak: az interjúalanyok körébena maga 18 százalékával a KétfarkúKutya Párt volt a legnépszerûbb,igaz, a pártot nem választók arányaelérte a 21 százalékot.

Fontos adat az is, hogy az interjú-alanyok milyen hazai zsidó szerve-zeteket ismernek. Az adatok alapjána Mazsihisz ismertsége és a neki tu-lajdonított fontosság 76 százalékos,míg az EMIH-é 50 százalékos. E kétszervezet ezekkel az adatokkal ki-emelkedik az összes zsidó intézményközül, míg a harmadik, negyedik,ötödik helyen kulturális szervezetekszerepelnek. A fontosság szerinti be-sorolásban a Mazsihiszt említettéklegtöbbször, a listán sorrendben azEMIH, a Bálint Ház, az Izraeli Kul-turális Intézet (IKI) és a Magyar Zsi-dó Kulturális Egyesület (Mazsike)követi.

Aki a részletesebb adatokra is kí-váncsi, beszerezheti a kötetet, amelylimitált példányban és limitált helye-ken kapható. Ezért aki biztosra akarmenni, megrendelheti a könyvet aSzombat szerkesztôségében.

K. Zs./Mazsihisz

Efrájim Kishonnal…– Jó estét, a 326-os szobát legyen

szíves.– Kapcsolom.– Kishon, tessék.Bemutatkoztam és jó estét kíván-

tam, majd közöltem:– Felhívott engem a portás, hogy

keressem önt telefonon.– Engem? Miért?– Azt én nem tudom, ez volt az

üzenet.– Furcsa. Én nem kerestem magát.

Efrájim Kishonra hivatkozott a por-tás?

– Igen, illetve tével, Kishontra hi-vatkozott.

– Akkor sem kerestem.– Nos, akkor valami félreértés van.

Most már csak az hiányzik, hogyreggelre én is mosógépgyártó cégrészvényese legyek Izraelben.

– Tessék? – Van egy ilyen poénnal végzôdô

sztorija a Veszett ernyô nyelében.Spiegel Aurél, Herskovits, PetahTikva-i szálloda hallja és a többi...Zûrzavaros, éjszakai kalandok után afôhôs, a szerzô részvényes lesz... Le-het, hogy valami részvényrôl lenneszó az üzenet alapján velem is? Rög-tön fellapozom, a könyv itt van azíróasztalon a telefon mellett. Bocsá-nat, hiányoznak belôle a nyolcvan ésszázhárom számozású oldalak. Nyil-ván Petike vitte magával, hogy aszolfézsórán a pad alatt olvassa.

– Örülök, hogy olvasnak. Ha nemharagszik, most... Megjött a felesé-gem.

– A kicsike?– Ezt is tudja? Megkérdezem, hát-

ha tud valamit az üzenetrôl, várjon,kérem, egy percet.

– Várok.– Kiderült minden. A feleségem-

nek – aki galériás otthon – van egykuncsaftja, aki ajánlotta, hogy keres-sen meg Pesten egy mûgyûjtôt, aki-nél látni két világháború közötti mo-dern festményeket. Az ön nevét, te-lefonját adta neki a kuncsaft, hogymaga majd segít, mert az illetôneknincs telefonja. Elkísérné a nejemetaz illetôhöz? Én sajnos nem tudokmenni, a kiadótól jönnek hamarosan,vacsorázunk, tárgyalunk. Remek,nagyon jó lesz hétkor. Szóljon fel aportáról.

Szerintem sem azelôtt, sem azutánnem ült úgynevezett kocka LadábanSarah Kishon. Ilyen autóval vittemel ôt gyûjteménynézôbe. A gyûjtôszívesen fogadta az izraeli galériást,akit különösebben nem érdekelt an-tik szédertál, ezüst tóramutató, rabbi-portré, falióra, zsebóra meg ilyes-mik, inkább a Scheiber Hugó, KádárBéla, Molnár C. Pál, Bálint Endre,Kass János alkotta festmények, gra-fikák tetszettek neki. Egyik-másikdarab árát is megkérdezte, többszörmosolyogva megjegyezte, ha ô ilyenárakon vásárolna, nem tudná a galé-riájában eladni, mert nagyon-nagyonixpenzív… Ittunk kávét, majd mosolyés tenkjúverimacs után a látogató el-köszönt: bájbáj…

Néhány hét múlva egy izraeli ven-déget kísérgettem Pesten. Szóbahoztam neki, milyen megtiszteltetésért: beszéltem Kishonnal, és a felesé-gének én tolmácsoltam. Ichák meg-jegyezte: remek író Kishon, páratlan,ahogy a humort mûveli ivritül. Nem-zetközi sikerei egyedülállóak. Azon-ban sokan nem szeretik, jobbanmondva kiszerettek belôle, miótaSvájcban múlatja napjait. Nem szépdolog, hogy…

Kapásból védôbeszédet tartottam,aminek lényege az volt, hogyCharlie Chaplin is Svájcba vonultvissza, mégsem a lakcímét firtatjuk,ha örök szépségû filmjeit nézzük.

Barátom kioktatott:– Tôlem aztán ne féltsed Kishont,

én minden sorát ismerem, több írásátbetûrôl betûre felmondom neked, hamajd te is megtanulsz és érteszivritül…

Politzer Tamás

Itt az új kutatás: ilyenek a magyar zsidók

Schôner Alfréd és Szécsi József kitüntetése

„Vannak olyan emberek világunk-ban, akiknek az egész élete azegyüttmûködésrôl, a feszültségekcsökkentésérôl, az emberek közöttibéke megteremtésérôl szól. Tulaj-donképpen önök, akik itt ülnek eb-ben a teremben, mindannyian meg-érdemelnék, hogy ezért kitüntetéstkapjanak! Most én egy olyan ember-nek adom át a kitüntetést, aki min-dent megtett a békéért és a nyugalo-mért.

Professzor Schôner Alfréd fôrabbi,az Országos Rabbiképzô – ZsidóEgyetem nyugalmazott rektoraholokauszttúlélô szülôk gyermeke-ként 1948-ban született Nyíregyhá-zán, Magyarország észak-keleti ré-szén, az ortodoxok, a chászidok föld-jén.

Vallásos zsidó családban nevelke-dett, Budapesten nôtt fel, itt végeztetanulmányait. A zsidó gimnázium-ban érettségizett, majd a Rabbi-képzôbe járt, 1974-ben avatták rab-bivá. 1983-ban lett a bölcsészettudo-mányok doktora, 1997-ben a mûvé-szettörténtet doktora, 1998-tól egye-temi tanár. 1974-tôl Szegeden, 1977-tôl Budán, 1985-tôl a Dohány utcaizsinagógában rabbiként vezette kö-zösségét. 1991 és 1996 között Izrael-ben tanított különbözô egyetemeken,majd visszatért Budapestre, és 1998-tól az Országos Rabbiképzô – ZsidóEgyetem vezetôje lett.

A kommunizmus évei alatt, mintminden vallásos ember, megtanulta,hogy az Örökkévaló által kijelölt ös-vényen járni nem veszélytelen, az el-nyomás legkülönbözôbb formái aka-dályozzák a vallásos életet, de ô en-

nek ellenére kitartott hite mellett, ésamikor rabbivá avatták, hûen szol-gálta híveit.

Korán megtanulta, hogy bármi istörtént a holokauszt idején, nem azemberekre tartozik az ítélkezés, az aJóteremtô dolga. A vallásos embe-reknek, a tanítóknak, a rabbiknak aszeretetet kell közvetíteniük híveik ésa máshitûek felé. Felismerte, amikorrabbinikus tevékenységét folytatja,cselekedeteit ennek kell irányítania.Éppen ezért már pályája kezdetekoris igyekezett elôsegíteni a vallásközipárbeszédet, Szegeden, majd Buda-pesten a Magyarország túlnyomótöbbségét kitevô keresztény egyhá-zak képviselôivel összefogva próbáltsegíteni a sanyarú körülmények kö-zött élôkön, a vallásos embereken. Ahozzá forduló tudásra vágyókat, el-esetteket mindig szívesen fogadta,zsidókat és nem zsidókat egyaránt.

Tanárként szívesen látott az isko-lájában mindenkit, aki tudásra vá-gyott, nem vizsgálta a tanulók szár-mazását, csak az volt a fontos számá-ra, hogy akarnak-e tanulni, akarják-emegismerni a Szentírás üzenetét.Majd’ öt évtizedes pályája során job-bá tette a világot, igazi „rebbeként”,tanulóit nemcsak tanította, de nevel-te is, így ôk jobb emberek lettek, ésezáltal nemcsak ôk lettek jobbak, ha-nem jobb lett általuk a világunk is.

Schôner Alfréd több mint öt évti-zede él boldog házasságban fele-ségével, Julikával, leányuk és fiuk Izraelben él szeretett unokáikkalegyütt, a nagyszülôknek ünnep min-den nap, amit a gyerekekkel tölthet-nek.

Büszke vagyok arra, mint tanítvá-nyai közül idôben az egyik legelsô,hogy átadhatom részére a díjat a vi-lágunk jobbá tételéért.”

Ezt követôen Prof. Szécsi József-nek, a Keresztények és zsidók nem-zetközi tanácsa fôtitkárának dr. Ró-na Tamás PhD rabbi nyújtotta át adíjat, és személyét a következôk sze-rint méltatta:

„Dr. Szécsi József vallásfilozófus,a Keresztény–Zsidó Társaság fô-titkára 1948-ban született Szegeden.Világi hallgatóként szerzett teológiaidoktori fokozatot a Budapesti RómaiKatolikus Hittudományi Akadémián.Az Eötvös Loránd Tudományegye-temen orientalisztikát és ókori keletinyelveket tanult. Ezt követôen azOrszágos Rabbiképzô Intézet nemhivatalos hallgatója lett, majd az in-tézet vezetô könyvtárosa.

Tagja több tudományos társaság-nak: a Magyar Keresztény–ZsidóTanácsnak, a Keresztény–Öku-menikus Baráti Társaságban létre-hozta a Hebraisztikai-judaisztikaiMunkacsoportot, majd 1991-ben –akkor, amikor még nem kapott pozi-tív fogadtatást ez a gondolat – kezde-ményezte a Keresztény–Zsidó Társa-ság megalapítását, amelynek ezidôtôl kezdve a fôtitkára. Szécsi pro-fesszor a több mint tíz éve a szerve-zeten belül létrehozott Zsi-dó–Keresztény–Iszlám Vallástudo-mányi Szabadegyetem igazgatója.

Több keresztény teológiai fô-iskolán tanít és tanított biblikus tan-

tárgyakat. Köztük a Baptista Teoló-giai Akadémián, a Golgota Teológi-ai Fôiskolán. Jelenleg az OrszágosRabbiképzô – Zsidó Egyetem kine-vezett egyetemi docense, valamintaz Országos Rabbiképzô – ZsidóEgyetem ôsnyomtatvány-kézirat-antiqua gyûjteményének vezetôje.

A sokoldalú Szécsi József énekes-ként a Fôvárosi Operettszínház,majd a Magyar Állami Operaház kó-rusának, 1985-tôl 2011-ig a MagyarNemzeti Énekkarnak énekkari mû-vésze volt.

Részt vesz és elôadást tart a WorldJewish–Adventist Friendship Centeráltal szervezett konferenciákon is,amelyet legutóbb Párizsban rendez-tek 2016-ban, ahol a világ leg-nagyobb zsidó templomában, aSynagogue de la Victoire-ban, a pá-rizsi zsidóság szellemi-vallási köz-pontjában is felkérést kapott héberimádságok éneklésére.

Hazai és nemzetközi konferenciá-kon tart tudományos igényû elôadá-sokat, folyamatosan publikál, tanul-mánykötetei jelennek meg. 2001-tôlszerkeszti a „Keresztény–Zsidó Teo-lógiai Évkönyvet”. Világutazókéntbejárta a régészeti emlékhelyeket aKözel-Keleten, Európában és a ten-gerentúlon is.

Dr. Szécsi József egyedülálló éskimagasló vallásközi kapcsolatokatépített ki hazánkban és nemzetköziszinten egyaránt.

1974-ben, immár több mint 4 évti-zede kötötte össze életét Emesével;öt gyermek édesapja.

Tisztelettel nyújtom át professzorúr számára a világ jobbá tételéért tettelismerésünket!”

A díszvacsora résztvevôinek tapsaután a díjazottak házastársaikkalegyütt meghatottan köszönték megaz elismerést.

R. I.

Schôner Alfréd

Szécsi József

Hírek, eseményekröviden

– Emlékkoszorú. Apró József, az56-os Hagyományôrzô VeteránokVilágszövetségének elnöke és Ko-vács János ny. ezredes, a szervezettitkárhelyettese emlékkoszorút he-lyezett el az egyesület és a Mazsihisznevében a Vértanúk terén álló NagyImre-szobornál, valamint az 1958-

ban mártírhalált halt miniszterelnöksírjánál a rákoskeresztúri temetô301-es parcellájában.

– Szeretettel várunk mindenérdeklôdôt a siófoki imaházbaszombatfogadó istentiszteletre ésazt követô kidusra július 20. és au-gusztus 24. között, péntek estén-ként 19 órától. Cím: Siófok, Szé-chenyi u. 4.

– Helyreigazítás. Elôzô számunk-ban a debreceni konferenciáról szólócikkünkben Barcsa Lajos tisztségehelyesen: alpolgármester.

Page 5: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett

ÚJ ÉLET 51998. MÁJUS 1. ÚJ ÉLET 52018. JÚLIUS 15.

IZRAELIIZRAELI SS ZZ ÍÍ NN EE SS 70Miniszterbôl kém

A Sin Bét, Izrael belbiztonságiszolgálata közölte: Gonén Szegevvolt minisztert és Kneszet-kép-viselôt májusban, az országba ér-kezését követôen ôrizetbe vették,miután egy afrikai állam kiadta ôtIzraelnek.

Gonén 2012-ben, nigériai tartóz-kodása idején kapcsolatba lépett Iránhírszerzôivel. Két ízben is megfor-dult Iránban, ahol Izrael katonai biz-tonsági berendezéseirôl, energiahá-lózatáról és biztonsági kulcsemberekszemélyi adatairól adott át informá-ciót.

Különleges távközlési eszközöketkapott, hogy bárhonnan kapcsolatba léphessen megbízóival.

Az 1956-ban, az Országban született Gonén fiatalon imponáló karriert fu-tott be. Harci pilóta lett, századosi rendfokozatban. Leszerelése után a BeérSeva-i Ben Gurion Egyetemen tanult, és gyermekorvosi diplomát szerzett.

Késôbb a politika felé fordult: 1992-ben a „héja”-elveket valló Cómet pártKneszet-képviselôje lett, mégis elfogadta Rabin miniszterelnök ajánlatát, éskormányában energia- és infrastruktúraminiszteri állást töltött be.

Miután kábítószer-kereskedelmi ügybe keveredett, 2005-ben ötéves bör-tönbüntetéssel sújtották, ebbôl két évet ült le, majd Afrikába költözött.

Izrael biztonsági szervei további részletek közlését egyelôre nem engedé-lyezik.

Halmos László

Szerelmi indíttatású izraeli ka-nyarról, az ezerszínû izraeli kony-háról, zajos hétköznapokról, meg-rázó látványosságokról, de kultu-rális különbségekbôl fakadó drá-mai incidensekrôl is olvashattokegy Izraelben élô magyar újságírósorozatában, aki ezúttal Tel-Avivlegszuperebb reggelizôhelyeit mu-tatja be.

Tel-Aviv, sôt egész Izrael egyiklegnagyobb hátránya – rengeteg eré-nye mellett –, hogy iszonyúan sokfé-le kaját elviselhetetlenül jó minôség-ben, döbbenetes felhozatalban (drúz,thai, olasz, libanoni, japán, orosz,francia, jemeni, bolgár, mexikói ésmég hosszan sorolhatnánk), extramennyiségben kínál. Az már kezdôtel-avivi turistakorom elsô, tavalyi

perceiben lejött, hogy az eltartottkisujjal kortyolgatás, apró, rendezettfalatocskák tányéron való vagdosásanem az izraeliek pályája. A poron-don itt a reflektorfények a szaftokra,krémekre, a minôségi pékáruval valótunkolásra irányulnak. A zöldségekbôséges felhozatala varázslatos kré-mekké, szaftokká, salátákká alakulát, amiben tényleg lazán, derûsen le-het elmeríteni a mosolygós kenyér-,pita-, bagettdarabokat. Itt humusszalélnek, levegôvel és Arakkal inhalál-nak.

Egészen rekordidô alatt lehet ittmeghízni úgy is, hogy eddig a társa-dalom kevésbé hízékony rétegéterôsítettük, ráadásul mindezzel nem-csak az egónknak, hanem a pénztár-cánknak is meg kell birkóznia vala-

hogy. Izrael ugyanis nem olcsó or-szág, egész pontosan drága. Nem-csak a fapad kényszerhívôit és a le-árazások megrögzött keresôit veri lea víz egy-egy számla láttán, hanemegy átlagos keresetû helyit is.

Itt egy kávézóban, mondjuk a kel-lemesen otthonos, „európai” stílusúLandwerben egy kiadós reggelire 80sékel (szorozzuk csak fel bátran kb.nyolcvannal) is elmegy egy fôre, ésbár tényleg fájdalmas összeg ez ne-künk, de tény, hogy ennél táplálóbb,sokszínûbb, komplexebb reggelit azaktív, újságíró tripes kalandjaim so-rán sem sikerült magamba tankol-nom a luxusszállodák all inclusivebüféiben. Itt egy hagyományos reg-geli szerény kis sora a következô:

az orrunk elôtt préselt narancs-és/vagy répalé,

kávé,rántotta,2-5 féle kenôs maszlag, ahogy én

hívom,házi kenyérés az édes szekció, vagyis a müzli

joghurttal, vaj dzsemmel.Csupán ennyi. Szóval aki a konti-

nentális reggelik, a vitaminok, az XLdózisok és a francia csúcsgasztronó-mia degusztációs menüsorát meg-szégyenítô felhozatalra vágyik, az ittmegkapja. Ha pedig a kajakóma any-nyira leterít, hogy két órával késôbbis ernyedten pötyögsz a reggeli ma-radékok fölött a laptopon, na itt ak-kor sincs csúnya, lapos pillantás apincérektôl. Sôt, örömmel hoznakújabb és újabb kör csapvizet, ha ké-red, de ha szerencséd van, akár egy-két frissen sült, mogyorókrémbe foj-tott apró csiga is „leeshet” a kávéhá-zi közegben, ha egy kicsit túl sokatsütöttek ki, vagy épp olyan napjukvan.

Kobi jó érzékkel elsô reggelirandinkra a McDonald’s helyi tojás-és luxusverziójába, a Benedict egyikegységébe vitt el (a Rothschild su-gárúton). Na az akkor ott annyiramegrázott, hogy úgy döntöttem, haaz életem egy új szakaszában netánmilliomos vagy csak kicsit gazda-gabb találok lenni, behozom Ma-gyarországra a brandet. Amióta azeszemet tudom, szeretem, körbera-jongom, imádom a tojást (bármilyenformában beszippantom, és háromdarab alatt neki sem állok). Azörömforrások közé egészen hamarfelzárkózott a kenyér minden formá-ban, de csakis jó minôségben, amitfrissen, szinte forrón hoznak ki, ésazonnal újratöltenek, ha üresbe kezdátmenni a kis kenyeresszütyônk.Persze nekem az sem hátrány, hogypirított bacon is van (igen, az!) a to-jás-Mekka menüjében. Tényleg agasztromennyország kapuja ez, azonbelül is a reggeli szakosztályé. Nem-csak a foszlós zsömléket, de a mel-lettük sorakozó nutellás, lekvároskiegészítô kencéket is azonnal pótol-ják, ha apad a számuk a kosarunk-ban, a leejtett villát pedig már a be-csapódáskor azonnal cserélik. És eznagyrészt az összes helyi vendéglá-tó egységre igaz. Itt tényleg a vendé-gért vannak.

De lépjünk egyet a nagy kedvenc-re, a The Streets kávézóhálózatra,ahol gluténos marokkói kenyeret kí-nálnak (ez itt a ház kenyere, lehemabait – ez mindenhol van egyébként,nagyon érdemes kikérni belôle, mertapai-anyait beletesznek) 3 szabadonválasztható kenôs, tunkolós cuccal.Utóbbiakkal én elég fantáziátlan va-gyok, ám a pirított hagymaszálakkalhanyagul, de szépen megdobált to-jássaláta, a grillezett, friss padlizsán-krém és a világ legbrutálisabb tahini-je, vagyis szezámmagkrémje az,amitôl valahogy mindig jobban el-gyengül a térdem. De persze asmoothie-k is könnyfakasztóak,vagy a szinte rövidként „beverhetô”gyömbéres, céklás cucc, ami, gyaní-Vitaminbárok és -bódék orrvérzésig

Telefonnal ultrahangos képet?A modern technológiának köszönhetôen életünk legszebb pillanatai közé

tartozik, amikor meglátjuk leendô gyermekünk ultrahangos képét. Sokat vá-runk rá, az örömünk pedig határtalan, amikor a legapróbb információt is meg-tudjuk az orvosunktól. Egy izraeli startup vállalat olyan eszközt kíván piacradobni, amely még teljesebbé teszi ezt az élményt.

Innovációs együttmûködési szándéknyilatkozat

Izrael és a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország,Lengyelország) képviselôi az innováció területén folytatott képzésiegyüttmûködésrôl szóló megállapodást írtak alá Jeruzsálemben.

Az izraeli külügyminisztérium képviselôje elmondta, „elégedettséggel töltel minket, hogy a visegrádi és izraeli vezetôk 2017 júliusi budapesti találko-zóját követôen – amelyen az innováció területén történô együttmûködés tá-mogatásáról született döntés – rövid idôn belül sikerült az elképzelést gyakor-lati cselekvési tervre váltani. Úgy véljük, hogy az innováció területe elenged-hetetlen ahhoz, hogy a »növekedés motorjait« a jövôbe mutatóan biztosítsa azországok számára. A visegrádi országokkal aláírt együttmûködés lehetôvéfogja tenni a szinergiát, amely növekedést eredményez majd, különösenolyan területeken, ahol Izrael relatív elônyökkel rendelkezik. Ilyen például azautóipar.” Izrael nagyra értékeli a visegrádi országok Izraelbe vetett bizalmát,az ország relatív elônyeinek és jelentôs eredményeinek elismerését.

Az innovációs együttmûködési szándéknyilatkozat aláírási ünnepségénMagyarországot Magyar Levente képviselte. A Külgazdasági és Külügymi-nisztérium parlamenti államtitkára a magyar–izraeli kétoldalú kapcsolatokszorosabbra fûzésérôl is tárgyalt. Hangsúlyozta, hogy a politikai kapcsolatokfejlôdése nyomán megérett a helyzet arra, hogy ne csak konfliktusmentes ésrendezett legyen a két ország viszonya, hanem elôremutató, konkrét számok-ban mérhetô, szorosabb gazdasági és más területeket felölelô partneri kapcso-latot is fejlesszenek.

Az együttmûködési szándéknyilatkozat alapján a kooperáció minden olyanterületre kiterjeszthetô lesz, amelyben kölcsönös érdeket látnak a felek. Ilyenpéldául az agrárinnováció. Ezért a magyar delegáció ellátogatott a Vulkanikutatóintézetbe.

I. N.

A világ legjobb reggelijei,mind egy helyen

tom, legalább 40 fokkal immun-erôsítôbb egy mezei magyar vodká-nál, ha nem is a nagyapám házi pá-linkájánál. Ha csak két órám lenneTel-Avivban, biztosan itt töltenémel, itt ugyanis livestreamben látha-tom az igazi Tel-Avivot, teli szájjal,egy finom pohár borral.

A kávézók mind tele vannak jobb-nál jobb illatú péksütikkel, táplálóebédmenükkel, falatokkal; igaz, vanegészséges verzió mindenre, az al-ternatív tejek egész sora pedig tény-leg alap mindenhol. Nem kapunk apresszós/cukrászdás/kávézós Mari-káktól homlokközépig felszaladószemöldökös, gunyoros pillantást, haa laktózmentes felhozatalról próbá-lunk majdhogynem bocsánatkérôleg,képzeletbeli farkunkat magunk aláhúzva érdeklôdni. A tapasztalataimszerint 10-bôl 10 helyen van valami-lyen alternatív tej, legyen az fôvárosi,vagy egy mosávbeli (mezôgazdaságitelepülés), apró, raklapokkal, ki-

mustrált biciklikerekekkel véletlen-szerûen dekorált kávézó.

Szóval van az ország minden szeg-letében minden, mi ételallergiás,vega vagy vegán szem-szájnak inge-re, akkor is, ha pusztán egy „irodai”,cikkírós napot töltünk az egyébkénttöbbnyire hasító wifivel bíró kávéhá-zak valamelyikében. Nálam a fôprobléma inkább, hogy én itt nemakarok, nem bírok jó lenni, legalább-is glutén téren, ha kávézókból „dol-gozom”, vagyis írogatok és eszege-tek. Teszek a has- és hájfájásra, a 2napig tartó, szuper nôietlen pók-sziluettre, és csak remélem, hogymajd egy-egy ilyen gasztroámok-futás után sokáig nem leszek hason-ló kísértésnek kitéve.

Vagyis marad a pasim anyukájánakhasító wifis nappalija, a hozzá tarto-zó, két lábon álló, Volkswagen Passatkombi méretû hûtôszekrénye, esküvôutáni morzsapartis adagokkal...

nlcafé

A találmánya egy okostelefon segítségével képes ultrahangos képet készí-teni a magzatról. Bármilyen okostelefonhoz csatlakoztatható, a képet pedigelküldhetjük a családtagjainknak, vagy további vizsgálatok céljából akár akezelôorvosunknak is.

Az eszköz forradalmasíthatja az ultrahangvizsgálatokat, fôleg a gyakoriságterén. Ha a kismama bármilyen problémát észlel, elég csak a hasára tenni akészüléket és hívni az orvost, aki azonnal látni fogja, hogy minden rendbenvan-e, vagy netán azonnali segítségre van szükség. Egy eszközzel 25 képet le-het készíteni. Fontos, hogy az eszköz nem ultrahang, és nem is helyettesíti avizsgálatokat, hanem csak kiegészítheti azokat.

Az újdonság akkor kerül az üzletekbe, ha megkapja a már kérelmezett for-galmazási engedélyeket. Várhatón 700 sékelbe (190 dollár) kerül majd.

Izraeli Nagykövetség

Page 6: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett

ÚJ ÉLET6 1998. MÁJUS 1.ÚJ ÉLET6 2018. JÚLIUS 15.

• A chábád nevû chászid közös-séghez a világ zsidóságánaklegfeljebb 1 százaléka tarto-zik. Mégis sokszor úgy tûnik,mintha ôk képviselnék politi-kai és kulturális értelemben azsidókat. A neológok és az or-todoxok is tartanak attól, hogya saját képükre formálják azsidó vallást.

• Ez az egyetlen központosított,a világ szinte minden országá-ra kiterjedô zsidó vallási szer-vezet, amely a protestáns ke-resztény kisegyházakhoz ha-sonlóan térít és kampányol.

• Putyin orosz és Trump ameri-kai elnök környezetében isjelentôs pozíciókat töltenek bea chábád vezetôi, és kiváló akapcsolatuk Netanjahu izraeliminiszterelnökkel.

• Magyarországon Köves Slomórabbi vezetésével mûködnek,és az elmúlt években óriási ál-lami támogatásokhoz jutot-tak.

„A chábád képviselôit nagyon sze-reti a kamera. Messzirôl látszik raj-tuk, hogy zsidók, érdekes egyvelegéthordják a különbözô hagyományok-nak. Nem vágják és fésülik a szakál-lukat, akárcsak a chászidok, viszontnem viselnek kaftánt és szôrme-süveget, hanem olyan zakóban és ka-lapban járnak, mint az ortodoxok.Mondhatni mindkét hagyománybólkimazsolázták azt, ami messzirôl jel-legzetes, de még nem tûnik túlzásnaksem” – magyarázta egy neológ, vagy-is a zsidó vallás modern felfogásairánt elkötelezett rabbi, amikor a Kö-ves Slomó fémjelezte irányzatrólkérdeztem.

A Köves Slomó rabbi vezetteEMIH egy 2004-ben alakult magyar-országi zsidó egyház, amely hangsú-lyosan megkülönbözteti magát aMazsihisztôl, a hazai zsidó hitközsé-gek szövetségétôl. Úgy tûnik, hogy asokkal érdekesebben kommunikáló,a közéletben jóval aktívabb és a po-litikai jobboldal felé nyitott EMIHegy izgalmas alternatívája a belsôharcoktól fáradt, korrupciós történe-tekkel terhelt, mindig is a magyarbaloldalt támogató és a kreatív ötle-tekkel szemben beoltott Síp utcaiMazsihisznek. A hazai zsidó közéletismerôi szerint bár a fenti megállapí-tásban sok igazság is van, a helyzetkorántsem ennyire egyszerû. AzEMIH ugyanis nem elsôsorban aMazsihisz ellenében jött létre, ha-nem egy nemzetközi hálózat része-ként, amelynek a küldetése a zsidóvallási élet átalakítása az egész vilá-gon.

Sokat szerepeltek a mostaniválasztási kampányban

Az EMIH azzal került be a sajtóba,hogy Köves Slomó támogatókéntszerepelt a Fidesz egyik képviselô-jelöltjének a szórólapján, illetve arabbi megvédte a kormányt az anti-szemitizmus vádjától a Soros-plaká-tokat ért kritikák idején. E gesztusoknyomán arról is készültek cikkek,hogy igen sok kormányzati támoga-tást kap az egyház, amely egész cég-birodalmat tart fenn.

Alig másfél évtized alatt egyetem,gimnázium, általános iskola, óvoda,három zsinagóga, idôsotthonok ésegy hamarosan megnyíló mûvelô-dési ház tartozik már hozzájuk,ezenkívül kóser vágóhídja, pékségeés éttermei is vannak, és egyre többvidéki intézménye is. Holott achábádnak legfeljebb 200-300 igazivallásos követôje van Magyarorszá-gon. Intézményeikkel ennél többembert érnek el, de azok nagy részenem él a chábád tanításai szerintivallásos életet.

E gyors virágzás nyilvánvalóanösszefügg azzal is, hogy remek kap-csolatban vannak a Fidesszel. Ám ezsem kifejezetten magyar jelenség: aKövesék által képviselt irányzat, achábádnak vagy lubavicsinak neve-zett közösség világszerte általában ajobboldali, etnicista, illiberális kö-rökkel jön jól ki. Ahogy szakértônkfogalmazott, „egyszerûen azért, merthasonló az ideológiájuk”.

Az EMIH karolta fel az egykorjobbikos Szegedi Csanádot is, ami-kor az rájött, hogy zsidó, és antisze-mita politikusból jámbor izraelitalett. A chábáddal szemben kritikusrabbi szerint valójában ez nem voltnagy mutatvány, mert „Szegedi Csa-nád egy ugyanolyan radikális cso-port tagja most is, mint jobbikos ko-rában, persze mások a jelképek és acímkék, de ha ezeket levesszük, akkorhasonlóan kirekesztô az ideológiá-juk”. A sommás megállapítást achábádnál nyilván sértônek találják,hiszen Köves Slomó rendszeresenelmondja, hogy ô minden párttalkész szövetségre lépni jó ügyekmentén, a Jobbikot kivéve, mert azt apártot továbbra is rasszistának tartja,és a rasszizmus teljesen vállalhatat-lan számára.

Zsidó kritikusai szerint Köves azidei választási kampányban hasonlószerepet kapott a Fidesztôl, mint Né-meth Sándor, a Hit Gyülekezeténeka feje: egy inkább balra húzó közös-ségben segítsen elfogadtatni a Fi-deszt, és minél többeket tántorítsonel a Jobbiktól.

Azt viszont el kell fogadniuk Kö-ves zsidó ellenfeleinek is, hogy ôt ésa mögötte lévô szervezetet, a chábá-dot tényleg nem az foglalkoztattaelsôsorban, hogy a vitatott szóróla-pon az általuk támogatott Hollik Ist-ván hány százalékot kap. Ennél sok-kal univerzálisabb dolgok érdeklikôket: a világ zsidóságának megtéríté-se és a messiás közelgô érkezésébevetett remény.

A chábád egy 18. század végi,fehéroroszországi chászid irányzat-ból pár évtized alatt a zsidó vallásleglátványosabban fejlôdô ága lett,befolyását rendkívüli módon kiter-jesztette. A 70-es évek óta a világ100 országában több ezer intéz-ményt nyitottak. Minden másik zsi-dó irányzatnál jobban és tudatosab-ban használják a médiát, komolypénzgyûjtô kampányokat visznek,folyamatosan térítenek (persze csakzsidókat), és mindenütt kifejezettenkeresik a kapcsolatot a helyi politi-kai vezetôkkel.

Az integrációt hirdetô neológok ésa teológiailag mást hirdetô ortodo-xok egyaránt tartanak tôlük, és attólfélnek, hogy néhány évtized alatt tel-jesen átalakítják a zsidó vallást, demég a zsidó identitást is.

Lubavicsból indultakA chábádot Sneur Zalman rabbi

(1745–1812) alapította, aki a mostFehéroroszországhoz tartozó Liadi-ban született, és Lubavicsban lett ka-rizmatikus rabbi. A mozgalomnak achábád nevet adta (ez egy héber mo-zaikszó, a bölcsesség, értelem és tu-dás szavak elsô szótagjából alkotva),viszont lubavicsiaknak is nevezikôket, az alakulás helyszíne után.

A 18. század végén gyorsan terjedtlengyel, ukrán és fehérorosz területe-ken a zsidó vallás chászidnak neve-zett irányzata, elsôsorban a falusi ésszegényebb zsidók között. Fontoselemei e mozgalomnak a messiásvá-rás felfokozottsága, az érzelmilegtúlfûtött, tánccal és örömmel is kife-jezett dicsôítése istennek, a csoda-rabbik iránti lelkesedés, a hit érzelmiés nem feltétlenül intellektuális meg-élése. A chászidok karizmatikus rab-

Sokszínû zsidóságEgy kicsi chászid szekta, ami átvenné a világ zsidóságának képviseletét

Az oroszországi chábád vezetôi Putyinnal

bik, vagy ahogy a mozgalomban ne-vezik, rebbék körüli csoportokat al-kotnak, sosem volt központi szerve-zetük. Ahogy általában a zsidó val-lásnak sincs egyetlen átfogó intéz-ménye vagy feje. A chábád modernkori szervezettségével ebben isalapvetô változást hozott.

Inkább a cár, mint a császárMár a kezdetekkor, a 18–19. szá-

zad fordulóján megjelentek politikaikérdések a mozgalomban. SneurZalman, az alapító, kétszer is meg-járta néhány hétre a cári börtönt, fel-tehetôen ortodox zsidó rosszakaróimártották be hamis vádakkal, mertveszélyesnek érezték munkásságát,nem tetszett nekik, hogy sokan kezd-ték követni.

A napóleoni háborúk idején arebbe egyértelmûen kiállt a cár mel-lett, holott éppen a hatalmas sereg-gel érkezô francia császár volt az,aki polgárjogot adott a zsidóknak, ésezért sok keleti városban lelkesenfogadták a zsidók a nyugati hódítót.Sneur Zalman azonban úgy vélte,hogy inkább a gettóban legyenekistenfélôk a zsidók, mintsem elvilá-giasodott polgárokká váljanak. To-vábbá a cárt istenfélônek, míg Na-póleont ateistának tartotta, és ezért inkább a cári elnyomást vélteüdvözítônek.

Sneur Zalman mozgalma achászidizmuson belül is különirányzatnak számított. Az alapító atanait több könyvben foglalta össze,ezek közül a legfontosabb a Tánjácímû. Ebben van az a gondolat is,ami miatt a legtöbbet támadják ideo-lógiai alapon a mai napig a chábá-dot. Zalman ugyanis arról is érteke-zik, hogy a zsidók lelke anyagábanmás és kiválóbb természetû, mint anem zsidók alantasabb minôségûlelke.

Évszázados iratok szó szerinti je-lentését kritizálni minden egyháziirányzattal szemben méltatlan. Még-is, a Tánjá esetében rendszeresen fel-merül ennek a résznek a kritikája,mert a chábád hívei között a mai na-pig feltûnnek a fajelméletet kép-viselô tagok, fôleg az arab–izraelikonfliktus mentén. A chábád követôiközül többen is fegyvertelen palesz-tinok elleni támadások elkövetôitvették védelmükbe, például azt aBaruch Goldsteint, aki 1994-ben 29muzulmánt mészárolt le egy hebronimecsetnél, mondván: lehetséges,hogy talán a merénylô csak életeketakart menteni tettével, mert egymecsetbôl induló, zsidók ellenimerényletrôl kaphatott információt.

Netanjahu mellett kampányoltak

A chábád elsô nagy politikai húzá-sa is összefügg a palesztinkérdéssel.1996-ban elôrehozott választást tar-tottak Izraelben, Jichák Rabin mi-

niszterelnök meggyilkolása miatt.Rabint egy szélsôséges izraeli lôttele, mert arra készült, hogy békét köta palesztinokkal, és a békéért terüle-teket adott volna át nekik. Rabinszékéért a békepolitikát folytatni kí-vánó Simon Peresz és az alkutelvetô Benjámin Netanjahu indultak(utóbbi jelenleg is Izrael miniszter-elnöke, és 1996-ban választottákmeg elôször). Nagyon kiélezettkampány volt, az izraeli társadalomfele-fele arányban volt elkötelezett akét jelölt, illetve a béketerv mellettés ellen.

Netanjahu végül kevesebb mint 30ezer szavazattal, éppen 1 százalék-ponttal gyôzött. Izraeli politikaielemzôk szerint ebben komoly szere-pe lehetett annak, hogy a chábád akampány hajrájában melléállt, a pla-kátjaikon ez a szlogen állt: „Netan-jahu jó a zsidóknak”. Az üzenetüklényege az volt, hogy egyetlen négy-zetmétert sem szabad átadni a pa-lesztinoknak.

Nem volt nagyon sok követôje Iz-raelben a chábádnak akkoriban, bár1949 óta van egy tisztán chábád tele-pülés, a mintegy 6 ezer lakosú KfarChabad. A chábádot 1950 és 1994között vezetô Menachem MendelSchneerson rebbérôl sokan tartottákúgy a közösségben, hogy ô a messi-ás, híveinek egy része igazi fanatikusvolt, és ez nagy erôt adott a szerve-zetnek, felerôsítve a kampányukat.Netanjahu és a chábád viszonya az-óta is kiváló.

Az 1991-es Öböl-háború idejénSchneerson azt üzente izraeli hívei-nek, hogy ne vegyék fel a kormányáltal kiosztott gázmaszkokat légiria-dó idején, mert Szaddám HuszeinSCUD-rakétái nem fognak kárt ten-ni senkiben. A háború alatt 39 raké-ta találta el Izraelt, és alig volt köz-tük olyan, ami lakott területre csapó-dott volna. Két ember halt csak megközvetlenül a rakétáktól, miközbena gázálarcok helytelen használatamiatt tizenketten fulladtak meg, ho-lott a 39 rakétából egyik sem voltmérges gázzal felszerelve. Schneer-son jóslata sokak elôtt azt bizonyí-totta, hogy a chábád rebbéje ismeri ajövôt.

A nagy ugrásA lubavicsi rebbék a chászid mo-

dell szerint apáról fiúra hagyták aközösség vezetését, de a 20. századkatasztrófái majdnem eltörölték aföld színérôl a mozgalmat. SneurZalman hatodik leszármazottját azegyházakat üldözô szovjet titkos-rendôrség bebörtönözte és megkí-nozta, majd a nácik irtották ki a kö-zösség nagy részét. A hatodik rebbevégül kijutott az USA-ba, aholBrooklynban alapította újjá a közös-ségét. 1950-ben ott is halt meg, ésekkor a veje, Menachem Schneersonlett a 7. rebbe. Ô volt az, aki teljesenátalakította a közösséget, és a kis

chászid csoportból egy minden kon-tinensen megjelenô egyházat fara-gott. Mivel ô gyermektelenül haltmeg, 1994 óta nem egy személy, ha-nem rabbik tanácsa irányítja achábádot.

A chábád az 1960-as évek végénutcai térítésbe kezdett. Ez merôbenúj volt az egyébként inkább bezár-kózó zsidó vallásos világban.

A célcsoport az ateista zsidók vol-tak, vagy azok, akik már csak felüle-tesen tartották a vallást. Imaszíjatosztogattak nekik amerikai repü-lôtereken, chanukkakor hatalmas ut-cai menórákat állítottak – mint eztteszik most már több mint egy évti-zede Budapesten is –, és például ar-ra biztatták a zsidókat, hogy tegye-nek mezüzét a bejárati ajtajuk mellé.Az volt az üzenet lényege, hogy akönnyen átvehetô formaságok isszámítanak, ezzel is el lehet kezdenia zsidó identitás vállalását, amitbüszkén kell megélni, nem pedigasszimiláltan feloldódni a többségitársadalomban.

A chábád szimpatizált Izrael Álla-mával is, miközben a legtöbbchászid irányzat inkább gyanakodvatekint rá, hiszen konzervatív teológi-ai szempontból nem lett volna sza-bad újjáalapítani az ôsi zsidó álla-mot a messiás megérkezése elôtt.

A láthatósági kampányt jótékony-sági akciók és tévés adománygyûjtômûsorok sora kísérte. Zsidó és nemzsidó sztárok tucatjait nyerték megaz ügynek az elmúlt évtizedekben,egy klipben például a Jóbarátok so-rozat összes szereplôje adományo-zásra buzdítja a nézôket.

Ilyen kampányokat korábban csakkeresztény egyházak csináltak, de achábád már a 70-es években is jelenvolt ezekkel az akciókkal az ameri-kai tévécsatornákon.

1978-ban, Jimmy Carter elnöksé-ge alatt elérték, hogy az akkor mégéletben lévô Menachem Schneersonszületésnapja legyen hivatalosan azoktatás napja az USA-ban. E szim-bolikus gesztusnak a jelentôségétakkor érthetjük meg igazán, ha tud-juk, hogy a nap alkalmából mindenamerikai elnök ki szokott adni egyközleményt, amelyben általábanmegemlékeznek a rebbérôl is. Azpedig külön sikere volt a chábádnak,hogy a héber naptár szerinti dátumaz ünnepnap, vagyis nem fix naponvan, és ezzel az amerikai államigaz-gatástól rugalmasságot követel azünneplése.

Ronald Reagan elnöksége idejéntovább erôsödött a befolyásuk a po-litikában; a konzervatív republiká-nus vezetés örömmel fogadta, hogya zsidók nem csak liberálisok lehet-nek.

A küldöttekAz igazi áttörést a chábádnak vi-

szont a küldöttek szétszórása hozta avilágban.

Mostanra több mint 4500 küldöttet(egyes fordítások szerint nevezhet-jük ôket apostolnak is) helyezett ki achábád a világ országaiba, hogy kö-zösséget szervezzenek, intézménye-ket alapítsanak.

Tavaly novemberben érkezett megUgandába a küldött, ezzel az afrikaiország lett a 100. állam a világban,ahol jelen vannak. Sok országbannem is élnek zsidók ott, ahol a kül-döttek megjelennek. Az intézmé-nyek megalapítása és a kapcsolatokmegteremtése a fontos a chábádnakezekben az országokban, hiszennincs olyan helyi közösség, amely-nek hitéletét ápolhatnák. Van, aholfôleg izraeli turisták számára szer-veznek rendezvényeket, például Ne-pálban vagy Thaiföldön.

(Folytatás a 7. oldalon)

Page 7: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett

71998. MÁJUS 1. ÚJ ÉLETÚJ ÉLET 72018. JÚLIUS 15.

a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének lapja

1075 Budapest, Síp u. 12.Telefon/fax: 322-2829

E-mail: [email protected]ôszerkesztô:Kardos Péter

Olvasószerkesztô:Gábor Zsuzsa

Marketing: Szántó István

Kiadótulajdonos:Mazsihisz

Elôfizetési díjak:Belföldön: 1 évre 4800 Ft

Külföldre 6800 Ft/évUSA és Izrael: 7500 Ft/év

Az összeg valutában is befizethetôaz aktuális árfolyamon.OTP bankszámlaszám:

11707024-22118480OTP SWIFT kód:

(BIC) OTPVHUHBIBAN:

HU66 1170 7024 2026 2095 0000 0000Terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap

Üzletág, elôfizethetô a kiadónál.Postacsekk: 11707024-22118480

Terjesztéssel kapcsolatos reklamációkintézése a 06-(1)-767-8262-es számon.

Szedés, tördelés: WolfPress Nyomdaipari Kft.

Nyomdai munkák:

mondAt Kft., www.mondat.huFelelôs vezetô: Nagy László

ISSSN 0133-1353

VEGYESÜzemorvosi, háziorvosi rendelés

Zuglóban, Vezér u. 156. VITA-PHARM. Hétfô–szerda 15–16-ig.Dr. Szigeti Miklós, tel.: 220-0230.

Mûfogsorrögzítés miniimplantá-tumokkal. Bp., Szt. István krt. 4. III.1. 320-4778. www.drviragdental.hués www.mini-implantatum.hu

Festést, tapétázást, kômûves- ésegyéb építôipari munkát vállalok.06-70-216-0234.

Színes és fekete-fehér nyomta-tás, másolás, plakátnyomtatás, név-jegykészítés, diplomakötés, könyv-nyomtatás a Mammut III. em. 312-esüzletben és a Balogvár u. 1. alatt.Messinger Miklós, +36-20-934-9523, [email protected]

Kastélyok berendezéséhez vásá-rolok festményeket, ezüsttárgyakat,étkészletet, cukordobozt, tálcát stb.,Kovács Margittól kerámiákat, heren-di porcelánokat, régi álló-, fali-, asz-tali órákat, bútorokat, márványszob-rokat stb. Teljes hagyatékért elsôvevôként a legmagasabb árat fizetemkészpénzzel. Értékbecslés díjtalan.06-20-280-0151.

Szociális alapítvány keresadománygyûjtôi munkakörbemegbízható, intelligens nyugdí-jast. Telefon: 06-1-321-3497, estiórákban.

Órajavítás, faliórák felújításagaranciával. Jung Péter, VII., Garayu. 45. 06-70-505-5620, www.jungo-ras.hu

APRÓ-HIRDETÉS

N A P T Á RJúlius 20. péntek Áv 8. Gyertyagyújtás: 8.15Július 21. szombat Áv 9. Szombat kimenetele: 9.29

Este: ÉCHÁJúlius 22. vasárnap Áv 10. Tisá beáv böjtJúlius 27. péntek Áv 15. Gyertyagyújtás: 8.07Július 28. szombat Áv 16. Szombat kimenetele: 9.19

Péntek Szombat Péntek SzombatTemplomok este reggel este reggel

Júl. 20. Júl. 21. Júl. 27. Júl. 28.Dohány 18.00 9.30 18.00 9.30 Frankel L. út 49. 18.30 10.00 18.30 10.00Hegedûs Gy. u. 3. 18.30 9.30 18.30 9.30Thököly út 83. 18.30 9.00 18.30 9.00Hunyadi tér 3. 19.00 9.00 19.00 9.00Bethlen tér 2. 19.15 9.30 19.15 9.30Nagyfuvaros u. 4. 19.00 8.00 19.00 8.00Scheiber S. u. 2. 18.00 9.00 18.00 9.00Kazinczy u. 27. 20.25 8.00 20.25 8.00Alma u. 2. 18.00 9.00 18.00 9.00Kórház(Amerikai u. 53.) 17.30 7.30 17.30 7.30Páva u. 39. 19.00 9.30 19.00 9.30Dózsa Gy. út 55. 18.00 9.00 18.00 9.00Berzeviczy u. 8. 18.00 9.00 18.00 9.00Károli G. tér 5. 18.30 9.00 18.30 9.00Visegrádi u. 3. 9.00 9.00Dessewffy u. 23. 20.25 9.00 20.25 9.00Teleki tér 22. (szefárd) 9.30 9.30Pesterzsébet (Zamárdi u. 7.) 18.00 18.00

VidékenVác (Eötvös u. 3.) 18.00 18.00Kecskemét (Nagykôrösi út 5.) 18.00 18.00Székesfehérvár (Várkörút 19.) 18.10 18.10Gyôr (Kossuth L. u. 5.) 18.00 18.00Szeged (Gutenberg u. 20.) 18.00 9.00 18.00 9.00Debrecen (Pásti u. 4.) 19.00 8.00 19.00 8.00Nyíregyháza (Mártírok tere 6.) 20.15 8.00 20.00 8.00Miskolc (Kazinczy u. 7.) 18.00 8.00 18.00 8.00Pécs (Fürdô u. 1.) 18.30 8.30 18.30 8.30Kiskunhalas (Petôfi u. 1.) 18.00 18.00Szombathely 18.00 18.00Kaposvár (Berzsenyi u. 14.) 18.00 18.00Hódmezôvásárhely (Szt. István tér 2.) 18.00 18.00Siófok (Széchenyi út 4.) 19.00 19.00

A zuglói körzet pénteki (18.00) és szombati (9.30) istentiszteleteit továbbra is aScheiber-iskolában tartja (XIV. ker., Laky Adolf utca).

MAGÁNNYOMOZÁS

FELSÔFOKON!

* * *

KOBA DETEKTÍVIRODA:

06-70-647-7766,

www.kobadetektiv.hu

Gyógyszertámogatási információkTovábbra is igényelhetô esetenkénti gyógyszertámogatás szociálisan rászo-

ruló zsidó betegek részére, de az eddigi tapasztalatok alapján az alábbiakat iskérjük figyelembe venni:

1. Az igénylésben csakis az újonnan szükségessé vált gyógyszerek szere-peljenek, tehát kérjük mellôzni a korábban is szedett gyógyszereket.2. Az új gyógyszereknél kérjük tisztázni, hogy részesülnek-e, és ha igen,milyen összegben az Országos Egészségügyi Pénztár támogatásában, vagya betegre hárul-e a teljes finanszírozás.3. Minthogy többször felmerültek ilyen irányú kérdések, tájékoztatásul kö-zöljük, hogy nincs rögzített felsô értékhatára a gyógyszertámogatásoknak,az eddigi gyakorlatban pedig 50.000 Ft volt az egy igénylésre nyújtott leg-nagyobb támogatás.Egyébként igényelni továbbra is levélben, egy adatlap kiállításával lehet,

mellékelve hozzá orvosi igazolást a gyógyszer szükségességérôl.Részletesebb tájékoztatás és adatlap levélben vagy telefonon kérhetô. Le-

vélcím: Vértes István, 1072 Bp., Dob u. 38. Telefon: 06-1-321-3497 (estiórákban).

(Folytatás a 6. oldalról)

A küldötteknek az is a feladatuk,hogy politikai kapcsolatokat építse-nek ki a helyi vezetéssel. A helyivezetôk általában pártállástól füg-getlenül nyitottak az ilyen kapcso-latokra. Jön egy felkészült rabbi,aki némi intézményi támogatásért avilág zsidóságának szövetségétajánlja, és azt, hogy az országbanlesznek zsidó intézmények, amikulturális szempontból jól nézhetki. Mostanra azt is elmondhatják,hogy olyan államfôkhöz tudnakkapcsolatokat kiépíteni, mint Do-nald Trump és Vlagyimir Putyin.

A chábád tényleges követôit 40ezer és 200 ezer ember közé szok-ták tippelni. (Attól függôen, hogymekkora elkötelezettséget tekint aszámoló valódi követônek: csak arendszeresen zsinagógába járókatszámolja-e, vagy azt is, aki éventelegfeljebb néhány ünnepen teszitiszteletét valamelyik közösségük-ben.) Van viszont közel 4000 intéz-ményük a világ 100 országában,ezek többsége zsinagóga és iskola.

Még a legtágabb értelemben vettszámolás szerint is csak a világ zsi-dóságának egészen kis töredékeszámít a chábád követôjének, hi-szen körülbelül 16 millió zsidó élösszesen. Mégis sok helyen, fôlegahol nagyon kicsi a helyi zsidó kö-zösség, egyre inkább a chábáddalazonosítják a zsidóságot, mert ôkláthatóak, ôk vannak jelen a sajtó-ban, és ôk építenek ki politikai kap-csolatokat. Még az USA-ban is,ahol majdnem 6 millió zsidó él, haa tévében vallásos zsidókról vanszó, akkor sokszor ôk tûnnek fel.

A Kreml és a Fehér Ház közelében

A 21. század elején a legjelen-tôsebb politikai tettük Oroszországmeghódítása volt. A Szovjetuniófelbomlása után az oroszországizsidó szervezetek a Jelcin-korszakzsidó oligarcháihoz, elsôsorbanVlagyimir Guzinszkijhoz kötôdtek.

Amikor Putyin 2000-ben hata-lomra került, leszámolt ezekkel azoligarchákkal, Guzniszkijt példáullecsukták, majd emigrációrakényszerítették. Ekkor talált egy-másra Putyin és a chábád. Az el-nöknek jól jött a legitimáció egybaráti zsidó szervezettôl, hogy ele-jét vegye azoknak a vádaknak, mi-szerint antiszemita volna, mivelGuzinszkij mellett Hodorkovszkijés Berezovszkij, a két másik meg-buktatott nagyhatalmú oligarcha iszsidó volt. A chábád pedig szívesenélt a lehetôséggel.

Így lett Oroszország fôrabbijaBerl Lazar, aki egyben az oroszor-szági chábád vezetôje is. Berl Lazarolaszországi küldöttek leszárma-zottja, és rokona annak azOberlander Báruch rabbinak, aki arendszerváltáskor az elsô magyar-országi küldött volt, és aki KövesSlomó karrierjét is egyengette.(Oberlander a felesége családjánkeresztül került rokonságba BerlLazarral.)

Sok anekdota szól arról, hogymennyire elkötelezett Berl LazarPutyin iránt. Például amikor 2013-ban egy szovjet katonai emlékmû-nél tették közösen tiszteletüket,Lazar repülôgépe pont a szombatbeállta elôtt pár perccel érkezettcsak vissza Moszkvába, és ígyLazar kénytelen volt hazáig gyalo-golni, hiszen vallásos zsidókéntmár nem szállhatott autóba. Nyolcórát sétált, mire megtette a 30 kilo-métert a reptértôl. A történetet arabbi környezetébôl azzal a magya-rázattal osztották meg a sajtóval,hogy ebbôl is látszik, milyen fontosvolt Lazarnak, hogy részt vehessenegy közös programon Putyinnal.Lazar fia a Krím orosz megszállásaután átköltözött a félszigetre, hogyott szervezze meg a közösséget.

Az orosz chábádnak is vannakoligarcha támogatói, a legfontosabbközülük Roman Abramovics, aki aChelsea focicsapat tulajdonosaként

lett ismert Nyugaton. Ô 5 milliódollárt adományozott a szervezet-nek egy moszkvai múzeum és kul-turális központ létrehozására.

A chábád régóta lobbizik oroszérdekekért Washingtonban, azObama-kormánynál bizonyos ke-reskedelmi korlátozások feloldásá-ért küzdöttek például. A Trumpcsaláddal már évekkel azelôtt fon-tos kapcsolatokat építettek ki, hogyDonald Trumpból elnök lett volna.A chábádhoz kötôdô üzletemberekközvetítettek például, amikorTrump egy bô évtizede oroszorszá-gi ingatlanfejlesztésben gondolko-dott, és akkor is feltûnt közülük né-hány, amikor Trump orosz üzlet-embereknek adott el az USA-baningatlanokat. Amerikában többcikk is megjelent az utóbbi évben,ami azt találgatja, mekkora szerepelehetett a chábádnak Trump és azoroszok kapcsolatában. A chábádmindig is tagadta ezeket a feltétele-zéseket.

Különösen erôs Jared Kush-nernek, az elnök vejének és egybentanácsadójának a kapcsolata achábáddal. Kushner egyetemista-ként a Harvardon mûködô chábádközösség tagja volt. Három nappalDonald Trump beiktatása elôtt fele-ségével, Ivanka Trumppal a modernchábád megalapítójának sírjánálimádkoztak a sikeres elnökségért,Schneerson rebbétôl kérve áldástTrump munkásságára.

Itthon gyorsan építkeztekOberlander Báruch volt az a kül-

dött, aki elsôként jött Budapestre,megszervezni az itteni chábádot.Kezdetben együttmûködött aMazsihisszel, és kifejezetten jó be-nyomást tett a magyarországi zsidóközélet legtöbb szereplôjére.Oberlander választotta ki KövesSlomót, ô szerzett neki külföldiösztöndíjakat.

2003-ban nagy feltûnést keltettKöves Slomó budapesti rabbiváavatása, az eseményt azzal hirdet-ték, hogy ô az elsô ortodox rabbi,akit a holokauszt óta Magyarorszá-gon avatnak. (Ezt az állítást erôsenvitatják a magyarországi ortodoxokközül néhányan.) Avatásán megje-lent többek között Mádl Ferenc ak-kori államfô és Demszky Gábor ak-kori fôpolgármester is. Akövetkezô évben megalakult azEMIH. 2009-ben a chábád meghí-vására Budapestre látogatott ElieWiesel Nobel-díjas író, aki aholokauszt óta nem tette be a lábátMagyarországra.

Az EMIH és a Fidesz kezdettôltermészetes szövetségesnek számí-tottak. Ideológiailag a chábádegyébként is a politikai jobboldal-hoz kötôdik, a lengyel kormánnyalis kiváló a viszonyuk, ráadásul amagyar baloldalhoz bekötöttMazsihisz alternatívájaként elevejól jött a Fidesznek egy új zsidóegyház.

2010 óta látványosan erôsödnek apozícióik. Beleszóláshoz jutottakaz addig csak a Mazsihisz által fel-ügyelt kárpótlási szervezetek irá-nyításába, és ingatlanokat, vállal-kozási támogatásokat kaptak nagyszámban.

Köves Slomó a Magyar Narancs-nak adott tavaly májusi interjújábanösszeesküvés-elméletnek nevezteazt, hogy egyháza sajtót vásárolna,vagy hogy a chábád különleges stá-tuszt élvezne akár Trump, akárPutyin elnök közelében. A chá-bád lényegét így foglalta össze:„Elsôsorban egy több ezer mûbôlálló irodalmat magának tudó, 250éves vallásfilozófiai iskola, amely alétezésrôl, Istenrôl, az emberi pszi-ché mûködésérôl, vallási értékekrôltesz idôtálló állításokat. És igen,egy értékközösség, amelynek azon-ban nincs tagsága, nincs központivezérlése. Akik minket támogatnak,azok sok más nemes cél mellett iskiállnak.”

Magyari Péter / 444.hu

Sokszínû zsidóság

Page 8: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK … · aránt magyar és zsidó) identitású csoportba sorolta magát. Hasonlóan az említett, 1999–2000-ben elvégzett

8 ÚJ ÉLET8 2018. JÚLIUS 15.

...és ideje vana nevetésnek

SPÁNN GÁBOR

Elöl ül a masiniszta

– Hé, uram, nem látott erre egyrendôrjárôrt?

– Nem, nem láttam.– Akkor minden rendben, ide a

pénztárcáját és a mobilját!* * *

– Uram, dobjon már meg pár szá-zassal, metróval akarok menni.

– Sajnos nincs apróm, csak ötezre-sem.

– Nem baj, az is jó, akkor majd ta-xival megyek.

* * *Meghalt Obama. De tíz év múlva

már unatkozik, és megkéri az Istent,engedje el ôt a Földre megnézni, ho-gyan van most az országa, az USA.

Engedélyt kap.New York. Bemegy egy bárba, ren-

del egy sört és kérdezi a pultost, hogyvan az ô országa, hogy fejlôdik, mik aproblémák.

A pultos csodálkozva:– Milyen problémák lehetnek? Hi-

szen mi egy hatalmas ország vagyunk,körülöttünk minden a miénk.

– Hogyhogy a miénk? És Irak, Af-ganisztán?

– Már minden a miénk!– És Európa, Afrika, a Közel-Kelet?A pultos elôvesz egy földgömböt, és

büszkén megpörgeti:– Hiszen mondom, mi világhatalom

vagyunk, az egész világ a miénk!– Hát, köszönöm, barátom! Meny-

nyit fizetek?– Egy rubel és húsz kopejka...

Az utóbbi idôben az újságírás szakzsargonjába bekerült egy szépmagyar kifejezés: fake news (a hazánkba emigrált pirézek kedvéértez az „álhír” angol megnevezése).

Az igazi hírt az álhírtôl szerintem csak az különbözteti meg, hogyaz igazi hír megjelenését követô napon egy hivatalos személy azonnalcáfol, míg az álhír vagy bekövetkezik, vagy nem. Ezt a kis kiképzéstcsak azért vezettem elô, mert a minap, beletekintve az egyik inter-netes hírportálba, kis híján lefejeltem a képernyôt. Azt olvastamugyanis, hogy az egyik papíralapú bulvárlap megírta: a Dalia nevûexpresszvonat, amely Budapest és Nyíregyháza között közlekedik,megállt egyszer csak a semmi közepén, mert a vezetô munkaideje le-járt, ô váltást kért, otthagyta a vonatot, és az utasok addig ücsörög-tek, míg nem érkezett egy új mozdonyvezetô.

Szóltam is a feleségemnek, hogy ezentúl csak olyan vonatra száll-junk vidékre menet, ahol az utasok között akad olyan, akinek a jo-gosítványa érvényes mozdonyra is.

Néhány nap múlva megérkezett természetesen a pontosanközlekedô és tiszta vonatairól elhíresült MÁV közleménye is. Ebbenaz állt, hogy a Dalia IC mûszaki hiba miatt eleve késve indult, menetközben felsôvezeték-hiba is akadt, és ezért járt le a megérkezés elôtta mozdonyvezetô szolgálati ideje. Nagyút állomáson megállt, kérte aváltást, amely egy másik járattal meg is érkezett, és emiatt az utasok-nak 22 percet kellett várakozni. A mozdonyvezetô nem hagyta el avonatot az új helyettes érkezéséig.

Nos, hogy ebbôl melyik az igazi hír és melyik a fake news, annakeldöntését rábízom a nyájas olvasóra.

Bármelyik igaz, én viszont okosabb lettem valamivel: most mármegértem, hogy a szerencsétlen Róbert névvel megvert transzveszti-ta barnamedve miért tett meg gyalog Magyarországon több mint 230kilométert. Hogy ezt az egész, már idejétmúlt hírt miért vettem elô,annak egy mûvészeti emlék az oka. Hiszen az én korosztályomnakmár mindenrôl a múlt jut eszébe, mint a kis Mórickának más egyéb…

Az 1960-as években, az ún. „átkosban”, bármilyen meglepô lesz azolvasóknak, egy verses este meghirdetésével meg lehetett tölteni egyszínházat. Létezett az Irodalmi Színpad, az Egyetemi Színpad, me-lyekben magam is sûrûn megfordultam, és élményekkel gazdagontérhettem haza. Hozzátartozik ehhez, hogy abban a korban Ady,Kosztolányi, József Attila és Radnóti verseit olyanok tették közkincs-csé, mint Ascher Oszkár, Keres Emil, Horváth Ferenc vagyMensáros László.

Hogy igaz-e a színházi legenda, nem tudom, de e korszakos mûvé-szek közül Ascher Oszkárról terjengett annak idején egy aranyostörténet.

Ascher zsidó ember volt, megjárta a holokauszt poklát, majd túl-élve munkaszolgálatot, lágereket, a felszabadulás után több, ma márKossuth-díjas mûvészt tanított szépen dikcionálni, verset szavalni aSzínmûvészeti Fôiskolán.

Ô maga is versrajongó volt, és több önálló estje százas szériákbantelt házzal futott. Annak idején a proletárdiktatúra kötelezôvé tettea fôvárosi színházaknak az ún. tájolást. Ez azt jelentette, hogy egy-egy elôadásukkal fel kellett keresniük isten háta mögötti falvakat,ahol ha volt, a mûvelôdési házban, ahol ez hiányzott, ott a kocsmaesküvôkre fenntartott termében adták elô pesti repertoárjukat. Ilyenvolt Ascher szavalóestje is. Öt színésztársával hivatalos volt egy kisközségbe József Attila-estet tartani. Szép gázsit ígértek azzal, hogy ahelyi téesz állja a mûvészek honoráriumát. Megérkezésük után azöltözônek kinevezett borosraktárba kezét tördelve ment be a helyitéesz elnöke, és a truppvezetônek kinevezett Ascherrel félve közölte:nem tudja a beígért gázsit, csak annak felét kifizetni. Ascher meg-nyugtatta, hogy ennek ellenére maradnak, és meglesz az elôadás. Mi-kor ô került sorra, kiment a függöny elé, meghajolt a félig szundiká-ló, megfáradt közönség elôtt, és bekonferálta önmagát.

József Attila: Mama. Részlet...

92 évvel ezelôtt nagy öröm érteJánosházán Braunékat, Braun Adol-fot és feleségét, Weisz Ilonát: meg-született elsô gyermekük, Miksa.Boldogok voltak. A kereskedésselfoglalkozó családfô biztosította amegélhetésüket. Bátran tervezték ajövôt. 1929-ben világra jött Miksakishúga, Klára, majd két évre rá Edit.

Miksa kijárta az elemit, majd1940-ben Zsankó József szabómes-ter inasa, 1943-ban segédje lett.Szorgalmas volt, szerette a mestersé-gét, érezte magában az erôt, hogymég abban az esztendôben fölmen-jen Budapestre szerencsét próbálni.Az akkori szokások szerint megke-reste földijét, akinek akkor már sajátszabósága volt a fôvárosban.

Még alig száradt meg a tinta a se-gédlevelén, még alig készített egy-két szép munkát, amikor 1944-benbehívták Jászberénybe munkaszol-gálatra. 18 éves volt, tele erôvel, lel-kesedéssel, de rövidesen szembe kel-lett néznie a magyar valósággal, azsidó sorssal.

A háború – különbözô életveszé-lyes megpróbáltatásokkal – a felsô-ausztriai Günskirchenig sodorta. Ittszabadították fel az amerikai csapa-tok. Átadták a magyar munkaszolgá-latosokat a szovjeteknek, akik némimálenkij robot után visszaszolgáltat-ták ôket a magyar hatóságoknak.

Braun Miksa hazatért Jánosházára,de a házukat üresen találta. Édesany-ját és a húgait Auschwitz lángjaemésztette el, édesapja Bozsokonbelehalt a rabmunkába, mindössze45 éves volt.

Nem volt mit tenni, visszamentBudapestre, és újból belevetette ma-gát a munkába. Késôbb már társasá-ga is volt. A barátai kicsábították egyFradi–MTK-meccsre, és örökremegszerettették vele a kék-fehére-ket. Ettôl kezdve élete összefonódotta csapattal, majd amikor romjaibólújjáépült a Hungária körúti pálya, el-maradhatatlan látogatója lett a stadi-onnak.

Kialakult baráti kör vette körül –az ember már csak így érzi jól magáta helyén. Különösen szerette Ková-csi Miklóst, a „Mityut” (akinek fiata-

SzakadásokÖNINTERJÚ

– Hírek szivárognak arról, hogy zajlik az élet a Síp utcában, szakadá-sok vannak!

– Nem tudom, mit ért szakadások alatt, hiszen a közgyûlés megszavazta,hogy a BZSH–Mazsihisz válása elmarad!

– És a BZSH?– Ja, az bizony kettészakadt!– És a Rabbiság?– Ja, az is!– És mit szól rabbi úr a rektorváltáshoz?– Ott voltam a búcsúztatón, és tanúsíthatom, nagyon megható volt!– És hány rabbi volt ott?– Na várjunk csak! A két oktatón és a felkérten kívül egyetlenegy, aki

csupán tiszteletét akarta kifejezni volt Mesterének.– Tehát 4-en a 12-bôl?– Igen! Kicsit furcsa volt!– Mi?– Hogy rabbik, akik az új rektor mellett fognak dolgozni, nem jöttek el!– Hogyhogy?– Életszerû! Ôk majd az új rektor beiktatásán lesznek jelen, bár vala-

mennyien az eddigi rektor tanítványai voltak!– De ôk a szakadás melyik csoportjához tartoznak?– Ôk nem a rabbi rektort elônyben részesítôk csoportjában vannak.– Mi tetszett egyáltalán, ha tetszett valami?– A gyors ügyintézés! Az egyik elôadó hölgy, aki vagy negyedszázada van

vezetô beosztásban, majd húsz percig sorolta a búcsúzó rektor érdemeit,miközben odasúgtam szomszédomnak: na, ez sem a jövôjét építi…

– És mi volt a gyors ügyintézés?– Beszéde után egy virágcsokorral búcsúztak el tôle.

Kardos Péter

Már 92 éve dobog az az MTK-s szív

lon elhunyt fia aVitray-féle Telesportlegendás rendezôjevolt). Vagy említhet-ném Hevesi Sándort,a Chevra elnökét.

És persze rátaláltegy másik nagy szere-lem is: 1948-banmegnôsült, és szere-tett felesége haláláig,55 évig nagy boldog-ságban, egyetértésbenéltek. És jómódban,mert Miki bácsi –most már nevezzükígy Braun Miksát –szorgalmas volt amunkában és a vállal-kozásaiban, üzletet, mûhelyt irányí-tott a Népszínház utca 32.-ben, a 23.-ban, majd a Csanády utca 8.-ban.

Ez utóbbit már nagyon sokan is-merték jó minôségû, divatos áruvá-lasztékáról. 1951-ben megszületettegyetlen gyermekük, Edit, aki hosz-szú ideje New Yorkban él, és unoká-val meg egy 18 éves fiú és egy 21éves lány dédunokával ajándékoztameg szüleit. A dédunokák már nembeszélnek magyarul, csak a tudatuk-ban élnek a Szent István parki déd-szülôk.

De térjünk vissza az MTK-hoz, akék-fehérekhez. Az elmúlt mintegyháromnegyed évszázad alatt a csa-pat sok örömet – és olykor bánatotis – szerzett Miki bácsinak. És soknagyszerû labdarúgó és edzô barát-ságát. Sorolhatnánk a trénereketBukovitól Verebesen, Bicskein átGaramiig. A játékosokat Bossá-nyitól Hidegkútin és az imádottSándor Csikaron át Lantos Miská-ig. Borsó Janitól, Kiss Tibitôl, Be-csei Józsitól Szuromi Tónin át Du-nai Lajosig. Nagy kedvence voltMiki bácsinak Bognár Gyuri, IllésBéla, Halmai Gabi és a maiak közülTorghelle Sanyi vagy a nagyszerû,csupa szív Kanta Józsi. De kiemeltkedvence nincs. Azt mondja, nálaaki kék-fehér mezbe bújik, az márbenn van a pikszisben. Most újabbbajnokság megünneplésére készül.Az MTK nagy fölénnyel megnyerte

a másodosztályt, az NB II-t. Voltmár ilyen, de ez fél öröm. Az igaziaz elsô osztály, az NB I.

Vele együtt sok szurkoló várja azigazi sikereket. És az MTK BarátiKöre, amit a nyolcvanas években alabdarúgó-szakosztály akkori veze-tôje, a nemrég elhunyt Demján Sán-dor kezdeményezésére – többek kö-zött – ô hozott létre, és a legendásintézô, Bakos „Blumi” javaslatára ôlett a vezetôje, és amely baráti kör –köszöni szépen – ma is mûködik, éssegíti a csapatot, az egyesületet a si-keres szereplésben. (Csak zárójel-ben szeretném megjegyezni, hogybár az MTK alapításától fogva egynyílt, liberális, polgári klub volt, abaráti kört mindig zsidó szurkolókvezették.) Amikor Braun Miksa át-adta a váltóbotot Harkányi Jenônek,a színész Harkányi Endre bátyjának– legyen áldott az emléke –, AjtaiPéter neves ökölvívóbíró, a RingKávéház és Étterem tulajdonosa ja-vasolta, hogy Braun Miksát válasz-szák meg a baráti kör örökös elnö-kének.

Ezen titulusával ül le ma is az újHidegkuti Nándor Stadion lelátójára.Persze csak akkor, ha érte jön azMTK egykori kiváló kapusa, azMLSZ volt vezetô tisztségviselôje,Brünyi Béla, mert hiába, 92 év az 92év, nyomasztó súly az ember vállánés lábán, még ha a szíve hajtja is.

Molát Ferenc