Előszó

Ennek az elbeszélésnek a megírásávalHitchcock előtt kívántam tisztelegni, éssegíteni egy körzeti újság, a Nasone deiPrati (Prati nagyorrú) terjesztését, amitnéhány fiatal barátom készít. A nagyorrúitt utcai kutat jelent, amely friss vízzellátja el a járókelőket, és amit a csapkülönös formája miatt neveznek így.Fontosnak tartottam, hogy a cselekménytRóma Prati nevű kerületébe helyezzem,

itt lakom ugyanis több, mint ötven éve,ezért kitaláltam, hogy MontalbanoRómába érkezik, és egy barátja, - akinekviszont el kell utaznia a fővárosból -,átengedi a garzonlakását. A lakáskonyhája egy hatalmas hátsó udvarranéz. Azt az udvart írtam le, amelyetéveken át láttam azablakomból.Természetesen az udvarranéző lakásokban élők teljesen a fantáziaszüleményei, semmilyen kapcsolatbannincsenek azokkal, akik valójában ottlaknak. Szórakoztatott az ötlet, hogy afelügyelőmet egy számára szokatlankörnyezetbe helyezem.Ő megszokta azt,hogy a Marinellában, ebben a különállólakban él, ahol csak a tenger van előtte.

A népes udvar, ahol mindig adódikvalami érdekesség, újdonság neki.Akárcsak Hitchcock filmjében, ő is azonkapja magát, hogy akaratlanul másokéletét kémleli.

Jó olvasást kívánok: Andrea Camilleri

─ A rendőrfőnök úr már várja. Azonnalbevezetem ─ közölte Lattes irodavezetőMontalbanóval, majd így folytatta: ─ A család jól van? ─ Szilárdmeggyőződése volt, hogy Montalbanonős és két gyerek apja. Ő az elsőidőkben megpróbálta tisztázni: nem csakhogy felesége és gyereke sincs, de magais árvaként, apa és anya nélkül nőtt fel.Teljesen hiábavaló volt.Minden egyes

alkalommal ugyanazt a kérdést szegezteneki. Aztán egy szép nap a felügyelőmegadóan azt válaszolta, hogy otthon -hála a Madonnának mindenki jóegészségnek örvend. A hála aMadonnának kitételt azért alkalmazta,mert Lattes is ezt használta, és úgygondolta, hogy örömet szerez vele.Tehát most is a visszatérő választ adta:─ Mindenki jól van, hála a Madonnának.Ám a másik ezúttal kicsit kételkedvenézett rá.─ Valami baj van, Montalbano?─ Miért?─ Nem is tudom, a hangjából azt vettemki, mintha…Persze, hogy hallott valamit a hangjából.

Rekedt volt, mintha megfázott volna,mivel a fél éjszaka azzal telt, hogyelszopogatott háromnegyed flaskawhiskyt a Marinella-lak verandájánabban a reményben, hogy álom jön aszemére. De Lattesnek nem mondhattameg az igazat.─ Ön nagyon okos, kitalálta. Egy kicsitnyugtalan vagyok.─ Miért ?─ A kisebbik fiam rubeolás.Azonnal meg is bánta, hogy ilyen nagyotlódított. Egyrészt, mert ma, az oltásokmiatt egyetlen csöppség sem kapja meg arubeolát, másrészt, mert a múltkorkiszámolta, hogy a kisebbik fiú isérettségizik.

Lattes észre sem vette.─ Ne törődjön vele, ez csakgyerekbetegség. Túl lesz rajta, hála aMadonnának.─ Kocogtatott arendőrfőnök ajtaján, félig kinyitotta,bedugta a fejét, mondott valamit, majdvisszahúzta, teljesen kinyitotta az ajtót,félreállt, hogy beengedje.─ Menjen be! ─ Megvárta, míg afelügyelő belép, majd becsukta mögötteaz ajtót.─ Jó napot - köszönt Montalbano.Bonetti-Alderighi rendőrfőnök intett akezével de nem emelte fel a tekintetét azaktából, amit olvasott. A bizonytalangesztust többféleképpen lehetettértelmezni. Jelenthette ezt: jó napot, akár

azt: jöjjön közelebb, vagy: maradjon ott,vagy: üljön le, ahogy azt is: örülök, hogylátom, mint hogy: ülj már le végre.Úgy döntött, hogy öt lépést tesz és leülaz íróasztal előtti székre. A legádázabbellenfele sem állíthatta, hogy közte ésBonetti-Alderighi között teljes lenne azegyetértés. Valahányszor arendőrkapitányságra hívatták, mindigfeszülten tért vissza Vigatába.Miközben a rendőrfőnök továbbolvasgatta az iratokat, Montalbano azttalálgatta, milyen hibát követhetett el,hogy Catarella már kora reggel jelezte:sürgősséggel hívatják. Olyan alaposanmegvizsgálta a lelkiismeretét, mintha ahalála óráján lenne, és arra a

következtetésre jutott, hogy nem követettel rosszat.De a következtetés nem nyugtatta meg,inkább felzaklatta. Az lehetetlen, hogyvalaki teljesen ártatlan legyen. Legalábbaz eredendő bűnben vétkesnek kelllennie. Tehát biztosan hibázott, csak nemvette észre. De miben? Rájött, hogy ha ahibákon és bűnökön rágódik, akkor egymetafizikai problémával kerülhetszembe. Úgy döntött: kényszeríti a rendőrfőnököt,hogy ne vesztegesse tovább az időt,beszéljen. Erősen krahácsolt, Bonetti-Alderighi végre felemelte a tekintetét ésúgy bámult rá, mintha még soha nem láttavolna.

─ Ó, Maga az, Montalbano ?─ Parancsára, rendőrfőnök úr.─ Szeretném közölni, hogy telefonáltakRómából. Magát kiválasztották.Még mielőtt megtudta volna, mireválasztották ki, Montalbano máris úgyérezte, hogy megáll a szívverése. Erre aszóra: kiválasztották, a hideg verítékverte ki. A Bibliában a kiválasztottmindig előbb-utóbb meghal, úgy, hogyIsten nevében megölik. Ma már akiválasztottság nem jelenti feltétlenül avéget, de amikor egy névtelen telefonálóazt mondja: "Önt kiválasztották", akkorvagy becsapnak, mint egy kisgyereket,vagy pedig elköltetnek veled egy halompénzt, valami olyasmi megvételére

beszélnek rá, amire semmi szükségednincs. ─ Mire? ─ nyöszörögte. ─ Hogy részt vegyen egy felfrissítőtanfolyamon.─ Nem lenne jobb, ha egy pihentetőtanfolyamon vennék részt? Bonetti-Alderighi zavarodottan nézettrá: ─ Mi a csudáról beszél ? ─ De rendőrfőnök úr, ötvenhat évesvagyok! Néhány év múlva nyugdíjbamegyek! Mit frissítsek fel? Válasszanakegy nálam fiatalabb embert.─ Tájékoztattam erről az illetékest. ─ Na és? ─ Magát akarják. Nem értem, miért, de

ragaszkodnak Magához. A tanfolyamotRómában tartják, és tíz napos lesz.Február elsején kezdődik. Elsején,csütörtökön, tíz óra harminckorjelentkezik a Minisztériumban doktorTrevisannál. ─ És ki marad a kapitányságon? ─ Hogyhogy ki marad? Hát Augellodoktor úr. Vagy úgy gondolja, hogyvisszatértéig be kellene zárni akapitányságot? Na, menjen.─Gondterhelten Vigata felé intett.Hányadika van ma? Huszonkilencedike!Három nappal az utazás előtt szólnak !És hogy utazzon? Vonaton vagyrepülővel? A vonaton egy teljes éjszakátkellene eltöltenie, kényelmetlen ágyon,

és szemhunyást sem aludna.Trevisan doktor biztosan megijedne, haegy élőhalott jelenne meg előtte. És arepülő még rosszabb! Persze, időttakarítana meg, ám ott van az idegesség,ami kétezer méter magasságnál rátör, ésaz eredmény megint csak egy elveszettéjszaka lenne.

Amint belépett a rendőrkapitányságra,Catarella izgatottan jelentette:─ Doktor uram, doktor uram! Kettőszörhívta Treppisano doktor a rómaiminisztériumból! Azt mondja, hogy adolog nagyon sürgős! Meghagyta amellékét. Mit csináljak, hívjam fel? Ez biztosan Trevisan. Hívd fel és addbe az irodámba.

─ Montalbano? Trevisan vagyok, arendőrfőnök bizonyára közölte, hogy…─ Mindent tudok─ Ön vezeti a tanfolyamot? ─ Nem, énszervezem. A tanfolyamvezető egykiváló belga kolléga, Antonin Verdezlesz. Tudja, ez európai továbbképzőtanfolyam. Lesznek itt franciák,spanyolok, németek,mindenfélék.Verdez nevében hívom, és az a kérésem,hogy hozzon magával szabadidőruhát. ─Hát ez jó! Nincs is szabadidőruhája.Soha életében nem vett felszabadidőruhát. Minek kellszabadidőruha, ha valaki rendőritovábbképzésen vesz részt.─ Tudja ─ folytatta Trevisan ─ Verdez,

aki szeret szabad levegőn tartózkodni,azt akarja, hogy sétáljanak kora reggel.─ Hát most belelövök a lábamba és aztmondom, hogy tisztítás közben elsült apisztolyom ─ gondolta Montalbano. Ezaz egyetlen megoldás, nem látott máskiutat. Úgy érezte, megsemmisül. Őlegfeljebb úszott egyet kora reggel, mostmeg erdőn─mezőn, kell kószálnia, mintegy faunnak, szabadidőruhában,németekkel, franciákkal, görögökkelspanyolokkal együtt.A többiek valószínűleg ifjú mitugrászok,és két órás mezei futás után újra kelleneőt éleszteniük szájon át történőlélegeztetéssel ahelyett, hogy azthallgatnák, amit az az átkozott Verdez

mond. Akkor elsején várom, rendbenvan?─Egy pillanat, adom egy barátját.─ Motalbano? Gianni Viola vagyok,hogy megy a sorod? Örülök, hogy halloma hangodat.Gianni! Együtt végezték a rendőritanfolyamot, összebarátkoztak. Néhafelhívták egymást. Ó, ha Gianni is résztvenne a tanfolyamon, egész más lenne ahelyzet.─ Te is részt veszel a tanfolyamon? ─faggatta.─ Nem, sajnos. Két hétre el kell utaznomRómából. ─ Ó, ─ sóhajtott felcsalódottan Montalbano, majdhozzátette:

─ Figyelj Gianni, tudnál ajánlani egyszállodát, ami…─ Figyelj, a minisztérium foglal Nektekszállodai szobát. ─ Már csak ez hiányzott! Még az islehet, hogy közös szobában alszanak éskora reggel trombitaszóval ébresztikőket! ─ De ha akarod ─ folytatta Gianni ─aludhatsz a lakásomban. ─ Viszed a feleségedet is? ─ Milyen feleséget? Agglegény vagyok.A lakás kicsi, de kényelmes. A kulcsotTrevisannál hagyom. Az Oslavia utcábanvan. A környéken kiválóak az éttermek.Meglátod, nagyon jól fogod magadérezni.

Gyászos ábrázattal érkezett Enzoéttermébe. Annyira, hogy Enzomegdöbbent, amikor megpillantotta.─ Mi van, doktor úr? Történt valami?Morogva válaszolt: ─ Baszogatnak, Enzo. ─ Doktor úr, olyan fekete tésztám van,hogy még a halottakat is feltámasztja. ─ Hozzad, hátha engem is feltámaszt. ─De maga a jelek szerint nem halott. ─ Nem sok hiányzik ─ suttogtaMontalbano, aki úgy érezte magát,mintha máris túl lenne egy hosszú sétán,amit Verdez rendelt el. Az első villányitészta után rájött, hogy nem tudjamegenni. ─ Mi van, nem ízlik? ─ fürkészte Enzo

félig csalódottan, félig fenyegetően. ── Dehogynem, ízlik, csak nincsétvágyam.─ Akkor valóban halott ─ vonta le akövetkeztetést Enzo. Úgy hagyta el az éttermet, hogy nemevett semmit. Ezért nem is volt szükség aszokásos emésztési és meditációs sétáraa móló végéig. Így hát visszatért azirodába.

Catarella aggódva figyelte, amint alig félóra múlva visszatért. ─ Doktor, volt már enni? ─ Persze ─ Hogyhogy ilyen gyorsan? ─ Mindentegy tányérra tetettem: a fekete tésztát,

három sült márnát, egy pohár bort, vizetés a kávét.Catarella megnyúlt arccal figyelte: ─ Mindent összekevert egybe?─ Persze. Hát a gyomorban nem egyhelyre megy? Catarella döbbenten nézte, nemválaszolt.Alig öt percig ült, amikor belépett Fazio.─ Gyilkossági kísérlet történt. Épp mosttelefonáltak. Egy ügyvédre lőttek, akitFillico Cesarenak hívnak. Amikorhazafelé tartott. A vállát találták el, akórházban van. ─Jön?

─ Hova? ─ Hogy elkezdje az ügyvédkihallgatását.─ Jól van, menj csak.─ És Ön?─ Mi közöm hozzá?─ Hogyhogy mi köze hozzá? ─ Fazio, a rendőrfőnök hivatott, hogymegmondja: kiválasztottak. ─ Önt?─ lesett rá Fazio csodálkozva. Montalbano dühbe gurult. Miértcsodálkozik annyira? Mi ő, egy senki?Egy kapcarongy?─Miért, szerinted nem érdemlem meg,hogy kiválasszanak?

─ Dehogynem, doktor úr, Maga igencsakrászolgált. De mire?─ Arra, hogy résztvegyek egy római továbbképzésen.─ Fazio most értette meg Montalbanorossz kedvét. Itt kell hagynia aMarinella─lakot, nem úszhat amegszokott módon amikor kedveszottyan, nem eheti Enzo márnáját.Rosszabb, mint a nagyböjt! Felállt. ─ Az ügyvéd esetét előadom Augellodoktor úrnak.─ Jól van, foglalkozzon vele ő.─ Azebéd utáni időszakban sem ereje, semkedve nem volt semmihez. Egyszer csaknem bírta tovább, nem kapott levegőt,

otthagyta a kapitányságot és visszatért aMarinellába. A napnyugta kezdetéreérkezett. Kiült a verandára. Nyugaton azég narancsvörössé vált, ez a szín tengerfelett elhalványodott. Kicsitmegvigasztalódott, az idegessége nemszűnt meg, de elviselhetővé vált. Bementa fürdőszobába, levetkőzött, felvette afürdőruháját, a verandáról kiment astrandra. Csalóka volt: a part mégmeleg, de a tenger vize hideg. Néhánykarcsapás után kezdett elszállni arosszkedve. Amikor visszatért a partra,észrevette, hogy az úszás meghozta azétvágyát. Reménykedve kinyitotta a

frizsidert és egy mély tányért talált,csordultig tele padlizsánkrémmel.Gondolatban megköszönte Adelinának.Padlizsánkrém és kenyér, a legjobb étel!Azután kiült cigarettázni a verandára.Nem gondolt semmire, nézte, hogyanváltozik a tenger színe az éjszakaközeledtével. Megszólalt a telefon.Kelletlenül vette fel. Lívia volt.─ Hogy vagy? ─ Jól, nagyon jól ─válaszolta ─ Csodálatos este van.Szeretném, ha itt lennél velem.─ Salvo ─ mondta Livia , akit meglepteka szokatlan szavak ─ tényleg jól vagy?─ Az az igazság, hogy ma reggel

hivatott a rendőrfőnök és közölte:Rómába kell mennem, hogy részt vegyekegy továbbképző tanfolyamon, és ezvalóban felidegesített. De aztán elmúlt. ─ Akkor már értem! Neked Róma olyan,mint ha a bajor Alpokba kelleneutaznod! Erről jut eszembe, hol árulnakszabadidőruhát? ─ Mindenhol. Piacon is találsz. Miértakarod tudni?─ Vennem kell egyet.─ Kinek? ─ Hogyhogy kinek? Nekem. ─ Jajistenem, jajistenem! ─ Livia

nevetni kezdett─ Mi van Veled? ─ Nem tudlak elképzelniszabadidőruhában.Jajistenem,jajistenem. Nagyon hülyén állhat! ─ Montalbano dühbe gurult: ─Miért, szerinted nincs meg hozzá afizikumom?─ Ugyan, Salvo, nézz már a tükörbe!

Végül csúnyán hajba kaptak.

Úgy döntött, hogy repülőre száll. Nemakart órákon keresztül vonatozni, egyolyan 35 x 10 centiméteres ágyonelnyúlva, ahonnan egy mozdulatra

leeshet az ember. Gyorsan felállt és azirodába ment, hogy megrendelje a jegyet.A palermói repülőtérről a gép reggel félnyolckor indul és egy órával az induláselőtt kell megjelenni. Tekintve, hogyszolgálati útra megy és nem sajátszórakozására, felhívta Gallót ésközölte, hogy el kell vinnie. ─ Mennyi idő kell, hogy kiérjünk arepülőterre? ─ Egy óra, doktor úr. És ha nemszáguldunk úgy, mint azautóversenypályán?─Másfél óra. ─ Akkor holnap reggel ötkor gyere aMarinellába és vegyél fel. Miután két órán keresztül írt alá aktákat,

belépett Fazio. ─ Doktor úr, most telefonált Mineo ─Egy szimpatikus tanfolyamtársa volt, akiAugellohoz jött. Ugyanazzal a géppel tértvissza Rómába, amelyikkel másnapMontalbanónak kell majd utaznia.─ Mit akart?─ Augello lakásán felejtett egyfényképekkel teli borítékot. Azt kéri,hogy vigye el neki Rómába.Jól van, adja oda Neked. Augello mégnincs az irodában?─ Nem, uram, még nem ért be. ─ Szerezzétek meg azt a borítékot maestig, és én beteszem a bőröndömbe. ─ Mineo doktor nagyon féltMiért ?

─ Elég ronda útjuk volt. Azt mondja,olyan légörvénybe kerültek, hogy úgytűnt, süllyedés után fel sem tudnak többéemelkedni. ─ Alig hogy Fazio kiment aszobából, rögtön elkezdett azonmorfondírozni, vajon tényleg repülővelkell-e mennie. Lehet, hogy ez csak avégleges zuhanás főpróbája volt. Kitudja, hogy gondolkoznak a repülők!Elhagyta a kapitányságot és ismét azirodába ment.

─ Ki szeretném cserélni ezt a jegyet mutatta meg a pultnál ülő kedveskislánynak.─ Másik géppel utazik?─ Nem, vonattal szeretnék menni.─ Akkor ezt visszaváltom, de másik

jegyért forduljon a kolléganőmhöz.Jézus Mária! Milyen csúnya ésellenszenves a vonatjegyekkelfoglalkozó kislány!Elmondta neki, amit kellett.─ Bocsásson meg, nem értettem. Háthány órakor akar Rómába érkezni?─ Legkésőbb hólnap délelőtt 11─re.─ Akkor ma este a 20.30─as vonattalkellett volna indulnia Palermóból.─ Hogy érti, hogy kellett volna?─ Azon a vonaton csak fekvőhelyes éshálókocsik vannak.─ Na és?─ Minden foglalt.─ Akkor most mit tegyek?─ Előbb kellett volna gondolkoznia

mondta az ellenszenves lány egy szivatósmatematika tanárnő hanghordozásával.─ Jöjjön ide hozzám szánta meg aharmadik kislány. Montalbano átült.─ Megnézzük, találunk-e szabad kabint.Miért is ne? Ha nincs más választása,akkor marad a hajó.Így történt, hogy azon az estén Gallo apalermói kikötőbe vitte. Hajóra szállt, afülke kicsi. és szűk volt, de elviselhető,az önkiszolgáló étteremben a vacsoraelfogadható volt, egy órát töltött ahajóhídon, lefeküdt, olvasni kezdett,aztán a tenger ringatására szép lassanelaludt. Nápolyban elérte a vonatot, ésfél tizenegykor már Rómában volt.Negyed tizenkettőre ért a

minisztériumba.

─ Hoztál szabadidőruhát? Ez voltTrevisan első kérdése.A meleg ellenére Montalbanomegborzongott.Az egész áldott napot a Rendőrakadémiaegyik előadótermében töltötte, aholAntonin Verdez, a belga tanfolyamvezetődélelőtt tizenegytől este hétig beszélt,megállás nélkül, azt az egy órát kivéve,amikor (elfogadhatóan) megebédeltek azétkezőben egy olyan asztalnál, amelyikBábel tornyának kicsinyített mása volt,mivel francia, spanyol, német, holland,magyar és néhány más nyelven beszéltek,amit nem értett. Hétkor kábán, kavargófejjel fogta a bőröndjét, taxit hívott és az

Oslavia utcába vitette magát. A lakás,amit Gianni Viola átadott neki, anegyediken volt egy hatemeletesépületben, és kis előszobából, szobából,lakókonyhából és egy tágas fürdőbőlállt. Nagyon tiszta volt, a bútorokkellemesek, a nagy ablakok nappalvalószínűleg sok fényt engednek be. Alakás megérintette, szimpatikus volt,tudta, hogy jól fogja magát érezni.Kicsomagolt, a ruháit a szekrénybe tette,majd benézett a konyhába. Ezt legfeljebbreggel használja, ha kávét főz. Az egyikpolcon talált kávéfőzőt, kávét és cukrot.Helyben volt. Alaposan lezuhanyozott,átöltözött és elhagyta a lakást. Végigmentaz Oslavia utcán, de csak egy éttermet

talált meg egy nagy pizzériát. ÁmGianni, és erre jól emlékezett, aztmondta, hogy több is van. Talán akörnyéken találhatók. És valóban, azegyik utcában, amelynek neveMontesano, hármat is látott egymásmellett, a járdára kitett asztalokkal,mindhárom tömve volt, ami annak a jele,hogy jól lehet enni. Tehát mindentösszeszámolva az Oslavia és Montesanoutcában négy étterem áll rendelkezéséreés ezért esténként váltogathatja őket. Dehol kezdje? Elfáradt az utazástól ésVerdez hallgatásától, az asztalok mellettülő emberek fecsegésétől megfájdult afeje, ezért úgy döntött, hogy egy pizzátvesz és hazaviszi. Amikor a konyhába

ért, a pizzát a dobozból egy tányérra tetteés enni kezdett. A frizsiderben talált együveg fehér bort, töltött magának. Majdvesz helyette egy másikat veszGianninak. Miközben a pizzát ette,egyszer csak a szemben levő ablakrapillantott. Az ablak egy hátsó udvarranyílt, ami elég nagynak tűnt.

Ültőhelyéből hat ablakot és háromerkélyt számolt meg. Mivel meleg volt,mindet kinyitották. Ez neki újdonságvolt. A Marinellában evés közben csak astrandot és a tengert látta. És mielőttVigatába költözött, mindig különállóházban vagy olyan helyen lakott, aholnem volt hátsó udvar. Amint végzett apizzájával, az ablakhoz ment. A hátsó

udvar valóban nagy volt, jobbra egy faeltakarta az egyik részét, de mindentösszevetve, eleget látott. Huszonhatablak és öt erkély állt rendelkezésére.Mögöttük egy csomó ember evett,beszélgetett, telefonált, elment hazulról,megjött.Elmosogatott, majd átment a szobába.Gianninak műholdas tévéje volt Leült avele szemben levő karosszékbe ésbekapcsolta.Végignézett egy két órás amerikai filmet,amelyben a főszereplő, egy rendőr,mindig jól célzott és a végére egymagahét gengsztert ölt meg. Hatalmasbaromság. A pizzától megszomjazott,felállt, és kiment, hogy egy kortyot igyon

a borból. De amint a konyhában termett,tekintete az ablakra esett. Sok helyenmár leoltották a fényeket. Egy erkélyazonban, éppen a szemközti, teljesfényben úszott és két fiatalkát, egyharmincas férfit és egy nőt látott, akikmég az asztalnál ültek vacsora után.Világosan látszott, hogy dühösenvitatkoztak, egyszer csak a férfi olyanerővel csapott az asztalra, hogy egyevőeszköz a földre esett. Montalbanolába földbe gyökerezett: mintha egynémafilmet nézett volna. Abból kellettmegértenie, mi történik, amit látott. A nőfelállt, kelletlenül szedegette atányérokat és a poharakat, majd eltűnt aszínről.

Biztos a mosogatóba tette őket, amiazonban kint volt. A férfi továbbra isizgatottan beszélt hozzá. A nő ismétmegjelent a színen és lehajolt, hogyfelvegye a leesett evőeszközt.Megpróbált felállni, amikor a férfi ahelyzetet kihasználva megpofozta. A nőmeg sem mukkant: egyszerűenmegpróbálta szemen szúrni a kezébenlevő villával. A férfi megfogta acsuklóját és felállt. A nőnek szabadkezével sikerült visszaadni a pofont.Vadul összekapaszkodtak. És ugyanolyanhevesen csókolózni kezdtek. Abba semakarták hagyni. Hosszabb csók volt, minta Forgószél című Hitchcock─filmben.Aztán Montalbano zavartan nézte, amint

a férfi az asztalra fektette a nőtEkkor a boráért ment. Amikor ismét azerkélyre pillantott, a fényeket márkioltották.

Másnap reggel szentségelve felvette aszabadidőruhát, mert előző este Verdez alelkére kötötte, így aztán taxival ment aRendőrakadémiára. Rövidesen egybuszban ült a társaival, ami egy lovaknélküli lovardafélébe vitte őket Rómakörnyékére. Azután Verdez még egyfutballcsapat edzőjénél is jobbanmegdolgoztatta őket: ugrálniuk és futniukkellett. Majd egy kis erdőbe vezette,leültette őket maga köré és elkezdte azóráját. Úgy tervezte, hogy háromórásszpícset tart, de fél óra múlva abba

kellett hagynia mert baleset történt. Adolog úgy kezdődött, hogy Montalbanonem vette észre, és sikerült ráülnie egyvöröshangya-bolyra, ezek pedig, mint azköztudott, a legharciasabb fajtákvalamennyi közül. Talán azt gondolták,hogy a felügyelő, amikor fenekét alegalább egymillió egyedet számlálóvárosuk fölé helyezte, támadást intézettellenük. Dühödten válaszoltak. AmikorMontalbano érezni kezdte a bal oldalána csípéseket és felhajtotta a nadrágját,hogy lássa, mi történt, észrevette, hogyegy század hangya hatolt be szakaszosana nadrágszárába, megtámadta a baloldalilábikráját azzal a nyilvánvalószándékkal, hogy tíz perc alatt felfalják.

Még arra sem jutott ideje, hogymegmozduljon, amikor elkezdettviszketni a jobb fülének a belseje: egyhangya-hadoszlop közelített határozottan,hogy kilukassza a dobhártyáját. Egyharmadik őrjárat, ami talán hegymászóhangyákból alakult, a haját célozta meg.Montalbanót leterítették. Elképzelte,hogy nemsokára csak egy csontvázmarad belőle, közben pedig Verdez végnélkül beszél. Felpattant és elkezdettszicíliai tájszólásban kiabálni: Hangyák,hangyák. Persze még a tolmácsok semértették, mit akar mondani. Demindnyájan látták, hogy a kollégájuk vadsámántáncba kezdett, hatalmasakatcsapott a lábára, az arcára, a fejére és

egy lábon imbolyog. Azt gondolták, hogymegzavarodott, majdnem mindenkihirtelen felállt és eltávolodott tőle.Majdnem mindenki, mert a németkolléga teljes száztíz kilójávalMontalbanonak esett, egy fejcsapássalleterítette. Félórával ezután Montalbanoelérte, hogy egyhangúlag visszaengedtékRómába és a nap hátralevő részébenszabad lehetett. Ahogy az Olsavia utcailakásba ért, elterült az ágyon.Meglehetősen fájt a gyomorszája, ahovaa német belefejelt. A fájdalomtól ennisem volt kedve. Úgy döntött, hogyszundít egy kicsit. Öt óra felé elmentotthonról, hogy látcsövet keressen. Dehol lehet kapni? Odahaza volt egy egész

jó volt, azt egy utcai árusnál vette. Hajól utánagondolt, mindig az utcaiárusoknál látott látcsöveket. A Mazzinitéren egy kedves urat kérdezett meg.─ Vannak utcai árusok a környéken?Látcsövet szeretnék venni.─ Azzal vasárnapig várnia kell, akkorlesz piac.─ De hol lehet kapni?─ Fogalmam sincs.Úgy döntött, hogy lemond róla éscsatangol egyet. A Ferrari utcában találtegy hangulatos könyvesboltot, itt leültegy fél órácskára, kiválasztott egykönyvet, de amikor fizetésre került sor,észrevette, hogy otthon hagyta apénztárcáját. A könyvet mégis odaadták

neki (Majd visszajön és kifizeti). Jólsikerült az estéje. A zsebében volt vagytíz euró apró, visszatért a Mazzini térre,leült egy presszó nyitott részére, kért egyaperitifet, szörnyű éhség mardosta. Ezértúgy döntött, hogy hazaszalad apénztárcájáért és vendéglőbe megy.Alighogy elindult, megszólat a telefonja.Gianni Viola volt, a lakás tulajdonosa.─ Hogy érzed magad?─ Nagyon jól. Szép lakásod van. Figyeljcsak, hol kapok látcsövet? Tudod,Verdez azt akarja, hogy…─ Van nekem. Az íróasztal másodikfiókjában.Nem mondott igazat, amikor Verdezrehivatkozott: azért kellett neki a látcső,

hogy jobban lássa, mi történik a hátsóudvarra néző lakásokban.

A Montesano utcai három étterem közülaz elsőbe ment, abba, amelyik alegközelebb van a Bainsizza térhez ésjónak találta .Aztán hazament és az elsődolga az volt, hogy kipróbálta Giannilátcsövét. Ez olyan nagy és nehéz volt,hogy a nyakába kellett akasztania, mintegykoron az admirálisoknak a hajón.Már elindult, hogy a konyhaablakbólnézelődjön, amikor meggondolta magát:tekintve, hogy még nem volt sötét,lehetséges, hogy valaki a szemköztiházból észreveszi őt látcsővelfelszerelve. Akkor már jobb a szobaablaka, ami az Oslavia utcára nyílik. Ám

amikor könyökét az ablakpárkányratámasztva nézelődni kezdett, nem értettsemmit abból, amit látott. Szürke,egyforma lapok tűntek fel előtte, afelületük szemcsés. Talán nem jólállította be a fókuszt? Kicsit igazított alencséken és ezúttal nem az utcárairányította, hanem az ég felé. Egypillanatra az az érzése támadt, hogy egyhatalmas madár közelít felé. Ekkormegértette, hogy az előbb a látcső aszemközti ház falát mutatta, de olyanerős, hogy a vakolat szerkezetét iskiemelte. Kicsit igazított rajta, és márisegy ebédlőben találta magát. Egy hölgyszedte le az asztalt, ami két személyrevolt megterítve. Még azt is látta, hogy

vörösbort ittak. Aztán, mármegnyugodva, visszajött az ablaktól,bekapcsolta a televíziót és csatornárólcsatornára váltott, átlagosan tíz percnéltovább nem nézett egy programot sem.Ezt nagyon szerette csinálni, de csakakkor engedhette meg, ha nem volt nálaLivia. ─ Szerinted így kell nézni a televíziót?Egy normális ember, ha egyszerkiválasztotta a programot, azt nézi, éskész. ─ És ki mondta, hogy normális embervagyok?─ Veszekedés lett a vége. Végre-valahára éjfél lett. Kikapcsolta atelevíziót, nyakába akasztotta a

látcsövet, a konyhába ment és anélkül,hogy világosságot gyújtott volna, egyszéket tolt az ablak elé, kinyúlt ésközelebb húzta a kis asztalt, amire ahamutartót, egy csomag cigarettát és agyújtót tette. Azután eszébe jutott, hogyha a sötétben rágyújt, akkor azok ottszemben észrevehetik, ezért aztánvisszatolta az asztalt, hogy távolabbcigarettázzon.Most már készen állt. Ám érezte, hogynagyon fáj az a pont, ahol beléfejeltek. Aszemben levő erkély férfija és nője, a kétharmincas, vendégeket fogadott, egyhasonló korú párt. Körbe-körbe ültékmind a négyen a kis asztalt, amin egywhiskys flaskó, egy vödör jég és négy

pohár volt; épp egy kártyapartiba fogtak.

Természetesen a háziak nem ismételtékmeg az előző este erotikus filmjét. Talánazért sem, mert mindnyájan elegánsanöltöztek: a két férfi zakóban ésnyakkendőben, a két nő szoknyában ésblúzban. Kicsit elfordítva a látcsövetegy ablakon keresztül egy dolgozószoba-félébe jutott, amelynek falátkönyvszekrények borították, az egyikpolc előtt egy ötvenes, szakállas férfiegy vaskos, nehéz könyvettanulmányozott. Visszatért a négyjátékoshoz és benézett a jobb kéz felőliablakon. Az ablaktáblák nyitva voltak,de a szobába sötét honolt.

Fölfelé tartotta a látcsövet és a legfelső,az ötödik emelet irányába nézett; utánamár csak egy nagy terasz szolgált közösszárítóként Ennek a lakásnak a közepénegy erkély volt, két oldalt ablakokkal.De a szobákba nehéz volt belátni, mertmagasabban voltak annál a pontnál,ahonnan a felügyelő figyelt. Csak azebédlőben látott elég világosságot, afélig nyitott erkély mögül halvány fényszűrődött ki. A jobb kéz felőli ablakredőnyét viszont lehúzták. Amikorvisszatért a négy játékosmegfigyeléséhez, észrevette, hogy valakileengedte a redőnyt, most csak egy férfivállát és a vendég nő fél felsőtestét látta.Szép nagydarab szőke lány volt, folyton

nevetett. Abban a szobában, aholkorábban az ötvenes férfi olvasott, ahelyzet megváltozott. Egy ápolónői ruhátviselő hölgyike állt a férfi előtt ésbeszélt hozzá. Nem ígérkezettérdekesnek az este, jobb lefeküdni.Ekkor, szinte véletlenül, megpillantottegy férfit, aki a közös terasz korlátjáratámaszkodott és lefelé nézett, az alattalevő erkélyt figyelte. Annyiraelőrehajolt, hogy félő volt, elveszíti azegyensúlyát és egy pillanat alatt leesik.Mit akarhatott?

Azért sikerült meglátnia a férfit, mertsütött a hold és mert Gianni látcsövevalóban erős volt. Miután hosszasanfigyelte az éppen alatta levő erkélyt, a

férfi felemelkedett és megmerevedett.Montalbano rájött, hogy a vele szembenlevő épületet kémlelte, vagyis azt,amelyikben ő lakott. Talán valamelyikablakban még lehetett fény, a férfi féltattól, hogy meglátják. Aztán az emberegyszer csak eltűnt. Lemondott tervérőlerre az éjszakára, vagy csak vár néhányórát, amíg mindenki aludni tér? Erre akérdésre nem érkezett válasz. Átállítottaa látcsövet és olyan meglepetés érte,amire nem számított. Az a szőke, akinekaz imént a felsőtestét látta, levette ablúzát és melltartóban volt. Úgy nevetett,mint egy bolond, mert az előtte levőférfi, akinek a felügyelő a vállát látta,éppen a zakóját vette le. De ha ilyen

melegük van, miért nem nyitják kiteljesen az erkélyt? Talán a könyvekkelteli dolgozószobában is változott valami.Az ápolónő és az ötvenes férfiölelkezett. Montalbano az elsőpillanatban azt gondolta, hogy azápolónő, egy huszonöt éves hölgyike,felugrott az apjához, hogy üdvözölje azéjszakai műszak előtt. Ám a kettejükölelkezése nem apa és lánya közöttinektűnt. Akárhogy is, azok kettenszétrebbentek, mintha zajt hallottakvolna. Talán valaki hívta az ápolónőt? Akicsike szájon csókolta az ötvenest éseltávozott a képből. De rögtön ezutánMontalbano egy kezet látott, amint afotelra helyez egy fehér párnát. A férfi

lefekvéshez készült, megágyazva adíványon vagy min a szobának azon arészén, amit a felügyelő nem látott.

Visszatért annak a szobának amegfigyeléséhez, ahol a kártyacsatafolyt. Nem hitt a szemének. A szőkelevette a melltartóját, a vállas emberfelsőteste is meztelen volt, a whiskysflaskó, amit a szőke a kezében tartott,majdnem kiürült. De mi a csudátjátszanak? Tovább figyelt, rá akart jönni.Akkor értette meg a felügyelő, amikor aszőke kikapcsolta a fülbevalóját: olyanjátékot, amiről már hallott, de soha nemlátott. Streap-pokert. Vetkőzős pókert. Atét nem pénz, hanem ruhadarabok.Természetesen semmi örömet nem jelent,

ha csak férfiak játsszák. És korhatára isvan: ötven év fölött nem érdemesbelefogni.

Felfelé emelte a látcsövet. A közösteraszon a férfi ismét megjelent az előző

helyén. És most is áthajolt a korláton ésvalamit csinált, amit Montalbano nemértett; akárhogy erőltette is a szemét,nem tudta kivenni a mozdulatot. Aztánsegítségére sietett valami. Az erkélytőljobbra levő ablakot, amelynek függönyétkorábban behúzták, hirtelen erős fényárasztotta el. Egy negyvenes, atlétatrikósférfi nyitotta ki az ablakot. A szobábanegy kis asztalt lehetett látni, rajta egyszerkezet, ami egy nagy fényképezőgépet

tartott, ez az asztalra irányult.

Nyilvánvaló volt, hogy olyanfényképész, aki másolatokat készítrajzokról, metszetekről, egyedidokumentumokról, ezért a szobát erősenmegvilágították. Így sikerültMontalbanónak megérteni, mit csinál azember a teraszon. Ez közben lebénult,nem mozdult, mert félt attól, hogyészreveszik a szemben levő házból.

Az ember a távolságot mérte a között apárkány, amelyikre támaszkodott és alenti erkély között egy görgősmérőszalaggal, olyannal, amit azépítőmesterek és mérnökök használnak.Az ablak fénye megtorpanásra késztette,

amikor a mérő feje félúton volt. Afényképész az ablakban cigarettázott,szellőztette a szobát. A játékosokszobájában a vállas ember teljesenmeztelen volt, az előtte levő

szőkének csak az egyik melle látszottmeg egy ég felé tartott láb és két kéz, amia harisnyát húzta le. A szakállas ötvenesférfi dolgozószobájában megváltozott avilágítás. A központi csillárt leoltottákés a fény forrása jobb kézre, látómezőnkívülre esett. Valószínűleg egyhangulatlámpa, és a férfi bizonyára adíványon fekszik és olvas. A fényképészelnyomta a cigarettáját és becsukta azablakot. Miután ismét elsötétedettminden, a teraszon levő ember ismét

elkezdte óvatosan leengedni a mérőt, deamikor az alatta levő erkélyablaktáblájának felső részéhez ért, újabbakadály merült fel. A félig nyitott erkélyteljesen kinyílt és egy nő tűnt föl.

A szórt fény látni engedte a nőkörvonalait: negyvenesnek tűnt, elégmagas lehetett, pongyolát viselt. Halkanbeszélt egy mobilba. Alighogymegjelent, a teraszon levő férfi rögtönhátrahúzódott, attól félve, hogy a nő, hafelemeli a tekintetét, észreveszi. Detovábbra is a kezében tartotta amérőszalagot, nem húzta ki, talán arragondolt, hogy ha nekiütődik a falnak, zajtcsap, lehet, hogy kicsit, de eleget ahhoz,hogy felkeltse az asszony figyelmét. Ez

olyan beszélgetésbe merült, ami nagyonfelizgatta, noha a szavakat nem lehetettérteni, Montalbano látta, hogy a fejévelnemet majd újra nemet intett. Néhadobbantott is a lábával, de rögtön utánabenézett a lakásba. A teraszon levő férfivárt egy kicsit, mielőtt újra kezdte volnamérési munkálatait. Azután ismét felvetteaz előbbi helyzetet és elkezdtecentiméterről centiméterre leengedni amérőszalagot. A felügyelő úgy számolta,hogy a művelet befejezése még legalábböt percet vesz igénybe és otthagyta.Abban a szobában, ahol a streap-pokerfolyt, a játék befejeződött, és egy másikkezdődött: a fogócska. A nyílásokonkeresztül látni lehetett, hogy a négy

meztelen játékos nagy sebességgelkergeti egymást az asztal körül. Aztánvalaki bevágta, majd teljesen becsuktaaz erkélyajtót. Az üvegen levő függönymegakadályozta a felügyelőt abban, hogybelásson. A vetítés véget ért. Annál aszobánál viszont, ahol az ötvenes férfitlátta, Montalbano pont azt a pillanatotkapta el, amikor az ápolónő belépett. Ahölgyike elhaladt az ablak előtt és eltűntjobb kéz, a dívány ágy felé. És afelügyelő ekkor fogta fel, hogy ezalkalommal nem egy filmet lát, hanemkínai árnyjátékot. Az ápolónő ugyanisúgy állt meg, hogy az árnyéka kivetültkét könyvespolc közötti fehér falra: afelügyelő látta, hogy vetkőzik. Aztán az

árny eltűnt, a kicsike lefeküdt a szakállasötvenessel.

Montalbano visszatért a teraszmegfigyeléséhez. Senkit nem látott.Montalbano úgy gondolta, megengedhetnéhány perc pihenőt és felállt. Agyomorszájánál olyan erős fájdalmatérzett, hogy hétrét görnyedt. Mindenlélegzetvételnél szúrás nyilallt belé.Lehet, hogy a német kolléga eltörtenéhány bordáját? Kiment afürdőszobába, rágyújtott egy cigarettára,de azonnal el kellett nyomnia, annyiranem ízlett. A legjobb lett volna elnyúlniaz ágyon, de a teraszon levő férfi irántikíváncsiság erősebb volt a fájdalomnál.Ivott egy pohár vizet , aztán visszatért,

hogy elfoglalja helyét. Közben éjjel kétóra lett és minden ablak és erkély sötétvolt, kivéve a fölső erkélyt, ahol akorábban a mobiltelefonos nőt látta,onnan némi fény szűrődött ki:valószínűleg egy kis fényű lámpáé, amitéjszaka is bekapcsolva tartanak. Vártmég egy fél órácskát, azután, látva ésfigyelembe véve, hogy nem történiksemmi, úgy döntött, hogy a legjobb, haszunyálni megy. Szentségelve állt fel,szúrást érzett, nagy nehezen levetkőzött,megmosakodott és elnyúlt az ágyon.Tudta, hogy le sem csukja a szemét, hogyminden mozdulatra minthabeleöklöznének a gyomorszájába és ígyis lett. Az éjszaka során még kétszer kelt

fel, hogy figyelje a hátsó udvart. Másnapreggel telefonált az Akadémiára ésközölte Verdezzel, hogy nem vesz résztaz összejövetelen, mert nem érzi jólmagát. Verdez, aki bizonyára úgygondolta, hogy Montalbano fájdalmacsak ok a lógásra, tudni akarta, hol lakik,mert azonnal orvost akart küldeni. Adoktor valóban megérkezett délelőtt tízórakor és egy rendelőbe vitte.Megállapították, hogy két bordájaeltörött. Körülbelül 20 nap alatt forr be,közben legalább egy hétig feküdnie kellés fájdalomcsillapítókat szednie. Afelügyelő jelenlétében a doktortájékoztatta a minisztériumot, doktorTrevisant, hogy Montalbano három hétig

nem mozoghat és Trevisan azonnalközölte, hogy a felügyelőt felmentik atovábbképző tanfolyam látogatása alól.Ahogy olyan állapotba kerül, hogymozogni tud, hazatérhet úgy és amikorakar. Montalbano belül ujjongva fogadtaa hírt. Magában megállapította, hogymielőtt valahogy hazatér, meg kelltudnia, hogyan fejeződik be a teraszosember története.

Hazafelé betért egy nagy bisztróba,mivel látta, hogy a kinti asztaloknáljóízűen esznek az emberek. A pultossalelkészíttetett két adag kemencében sülttésztát, valamint sültet krumplival, hogyestére is legyen mit ennie és mindezthazavitte. Megterítette az ablak előtt

levő konyhaasztalt, így teljesnyugalomban tudja figyelni az épületet.De senki sem jelent meg az ablakbanvagy az erkélyen, bizonyára ebben azórában mindenki ebédelt. Nem látottsenkit a szakállas ötvenes dolgozójábanés abban a szobában sem, ahol előzőeste streap pokert játszottak. Volt ideje,hogy tanulmányozza a szemben levő házfelépítését, mindenekelőtt azt, holhelyezkedik el a lépcsőház és a lift.Befejezte az evést, az eloltott tűzhelyberakta a másik adag tésztát és húst,elmosogatott és lefeküdt. Ez alkalommal,talán a fájdalomcsillapító hatására,három órát alud egyhuzamban. Amikorfelébredt, felkelt, tisztálkodott és egy

vörös zsebkendőt, amit a szekrénybentalált, a konyhába vitt, megnedvesítetteés kicsavarta, majd kiteregette arra adrótra, ami az ablak egyik felétől amásikig futott. Azután elment. Fájt ugyana törött bordája, de elviselhető volt.Alig hogy kilépett a kapun, jobb kézrefordult, majd megint jobbra, körbement aháztömbön, amíg egy nagy kapu előtttalálta magát, ez a hátsó udvarbavezetett.

Belépett. Jobb kéz felé egy félig nyitottüveg ajtót talált, rajta a felirat:Házmester. De a fülkében nem voltsenki. Bement a hátsó udvarra, felemeltea tekintetét és a szemközti épületnegyedik emeletén látta, hogy a

zsebkendője, mint egy zászló, lobog.Sikerült. ─ Óhajt valamit?─ szólalt megegy hang mögötte. A házmesternéhatvanas asszony, olyan, mint egycsatahajó. Legalább egy méter nyolcvanmagas, a keze, mint a lapát, a cipőjelegalább ötvenes. ─ Rendőrség. Montalbano felügyelővagyok ─ közölte és azonnal előrántottaaz igazolványát a félreértések elkerülésevégett. Elég, ha egyszer megüti a nő, ésmég négy bordája eltörik. A nőfigyelmes tanulmányozás utánvisszaadta. ─ Bizalmas közlendőm van. A portásnő bevitte a fülkébe, becsukta azüvegajtót, behúzta a függönyt.─ Mondja csak! ─ szólalt meg szicíliai

tájszólásban. Hiszen akkor földiek!─ Honnan való, asszonyom? ─ Fiacciaivagyok. Mivel a férjem─ Én meg vigatai. Kis híján összeölelkeztek. A felügyelőmegtudta: a szakállas férfi egyetemitanár, és szegény felesége évek ótaágyhoz van kötve, a férfi nagyon szeretiaz asszonykáját, ezért két ápolónőtfogadott, egyet nappalra, egyetéjszakára; a két harmincas fiatal két éveházas, olyan pár, amiről nem lehetrosszat mondani, mert jól nevelt,megfontolt, tisztelettudó, komolyfiatalok, minden vasárnap ott vannak aszent misén, hogy Picozzi úr, afényképész, nem itt lakik, csak a

műterme van a házban, de néha, ha sok amunkája van, egy összecsukható ágyonalszik: hogy az ötödik emeleti negyvenesnő, Liliana Guerra asszony aTengerészeti Minisztériumban dolgozik,két gyereke van, most válik, és úgy tűnik,hogy vigasztalódik valakivel, akitazonban még senki nem látott, hogy aközös teraszra való kijutáshoz mindenlakónak kulcsa van, de jobban szeretiknyitva hagyni a teraszt. ─ Megnézhetem?- Persze.─ Odaadom a kulcsot, de biztosan nemlesz rá szüksége. Szálljon be a liftbe, azötödik emeleten szálljon ki, menjen fel alépcsőn, és ott találja a terasz ajtaját.

Éppen úgy történt, ahogy azt aházmesterné elmondta. Az ajtó nyitvavolt, kiment a teraszra, ahol ruhákszáradtak, pontosan arra a helyre ment,ahol a férfit látta. Lenézett. Ahhoz, hogyLiliana Guerra asszony erkélyétláthassák, ami körülbelül négy méterrevagy kicsit többre volt, eléggé ki kelletthajolni a párkányon. Visszaszállt aliftbe, visszaadta a kulcsot, felhívta aházmesterné figyelmét, hogy hallgasson,majd hazatért. Elnyúlt az ágyon, elővettea könyvet, amit előző este vásárolt éselkezdte olvasni. Szerencsére tetszettneki és így kihúzta este kilencig.

Kilenckor felkelt, megmelegítette asütőben a húst és a tésztát, a konyhában

evett felkapcsolt fénnyel, aki látniakarja, lássa. A fiatal pár erkélyénmegjelent a kicsike. Szép, barna göndörhajú, és Montalbanónak úgy tűnt, hogyfigyelte, egy kis kíváncsisággal. Biztosantudni szerette volna, ki ő, mivel abban akonyhában eddig csak Giannit látta.Aztán elment, becsukva az ablaktáblákat.Lehet, hogy jogos elővigyázatosságiintézkedéseket tett azzal kapcsolatban,amit ő meg a férje később akarnakcsinálni. Nem lehet azt mondani, hogyhíján van erotikus fantáziának, báreljárnak a vasárnapi misére.

Montalbano befejezte a vacsorát,leszedte az asztalt, elmosta az edényeketmeg az evőeszközöket és elhelyezkedett

a tévénézéshez.Az egyik műholdas csatornán HitchcockHátsó ablak-ának főcíme futott. Már láttaegyszer, nagyon tetszett neki, és annyiraélvezte az egybeeséseket, hogyelhatározta; még egyszer megnézi. A filmés az ő helyzete között négy eltérésmutatkozott: neki a bordája törött el, mígJames Stewarnak a lába; ő egyedül volt,míg James Stewart a szép Grace Kellytársaságát élvezte; ő mostanáig nemfedezett fel gyilkosságot, míg Stewartegy olyan emberrel volt elfoglalva, akifeldarabolta a feleségét; ő rögtönözvehaladt előre, míg Stewartnak elsőosztályú forgatókönyvírója és rendezőjevolt.

Amikor véget ért a film, egyikcsatornáról a másikra váltott, míg éjjelegy óra nem lett. Akkor kiment akonyhába, és a sötétben leült a székre alátcsővel. A közös teraszon senkit nemlehetett látni, az alatta levő erkély,Liliana asszonyé, nyitva volt, és aszokásos gyenge fény szűrődött ki. Atörténelemtanár dolgozószobájáthangulatlámpa világította meg,nyilvánvaló volt, hogy lefeküdt adíványra. Nemsokára a fiatal ápolónőutána jön, hogy megvigasztalja afelesége betegsége feletti fájdalmában. Aharmincas pár erkélye nyitva volt, aszobai világítás fel volt kapcsolva, denem volt bent senki. Lehet, hogy ezen az

estén nem lesz a megszokott vörösjelzésű film , és nem kell attól félniük,hogy meglátják őket. Fél óraimegfigyelés után sem történt semmi.Felállt, elszívott egy cigarettát afürdőszobában, és amikor visszaült azablakhoz, meglátta a férfit a teraszon.

Teljesen előredőlve áthajolt a párkányonés az alatta levő erkélyt nézte. Éjjel kétóra felé járt. Az ember kiegyenesedett,kivett valamit a zsebéből, két kézzelmegfogta, és a szeméhez emelte.Montalbano meglepődött. Az emberugyanazt csinálta, amit ő: a vele szembenlevő épületet figyelte egy látcsővel.Bizonyára ellenőrizni akarta, hogy nemlátják-e. A felügyelő a mellkasára ejtette

a látcsövet, nem akarta, hogy a lencsefényvisszaverődése elárulja. Szabadszemmel észrevette, hogy a fiatal párerkélyét ismét félig becsukták és aCarmennek öltözött feleség - mégkasztanyettája is van - pontosan aszellőzőnyílás közepén elhelyezkedve,és csípőjét mozgatva egy olyan zenéretáncol, amit a felügyelő nem hallott.

Ismét elővette a látcsövet. A teraszonlevő ember egy nagy kötelet csomózott akorlát rácsához. Világos, hogy az aszándéka, hogy lejusson az alatta levőerkélyre. Aztán a férfi kipróbálta, milyenerősen tart a csomó.Az eredmény elégedettséggel töltötte el,levette a zakóját, átlendült a korláton és

a kötélen függve elkezdett mászni. De apárkány magasságához érve megállt afüggeszkedésben és visszament.Megváltoztatta a tervét? Vagy újrakezdi?Nem lehet tolvaj. Ebben Montalbanoegészen biztos volt. Túl gyakorlatlan, túlügyetlen a kötélmászásban. Világos,hogy hirtelen megijedt attól, hogy leesik,vagy egy pillanatra elvesztette alélekjelenlétét és vissza akart menni.Most felállt és az izzadságát törölte egyfehér zsebkendővel. Carmen érzéki vetkőzésbe kezdett valakikedvéért, aki nem látszott a képben, debiztosan a férje volt. Aztán a férfi újbólátlendült a korláton és egészen lassanlefelé kezdett mászni. Tíz percig tartott,

amíg az erkélyre ért. Miután elengedte akötelet, különös dolgot tett. A nadrágjazsebéből egy egy flakont vett ki ésbefújta a hónalját. Nem, nem tolvaj, atolvajok nem szüntetik meg azizzadságszagot, mielőtt belépnének egyházba, hogy kirabolják. Vajon Lilianaszeretője? Nem, mert akkor nem álltvolna le előző este, amikor a nő feltűnt,hogy a mobiltelefonon beszéljen. Deakkor mit akart?

Az ember óvatosan kinyitotta azablakszárnyakat, és eltűnt a felügyelő

látóteréből, aki nem tudta, most mittegyen. Hívja a rendőrséget? Várjon, mígújból megjelenik az erkélyen és

kiabálja: Tolvaj , fogják meg? Na jó,nem tolvaj, de nem is viselkediknormálisan. Közbe kell lépni. Dehogyan? Rögtön megtalálta a választ.Felállt, felvette a zakóját és futvaelhagyta a lakást.Kevesebb mint tíz perc alatt a másikkapuhoz ért, a szemben levő épületéhez,ahol Liliana asszony lakik. Mert két esetlehetséges: az ember vagy kimegy azon akapun, miután megtette, amit akar, vagynem megy ki. Ez a második eset aztjelenti, hogy az ember abban azépületben lakik és a felügyelő újsütetűházmester-barátnője, a földijesegítségével a nyomára jut.Éppen ebben a pillanatban egy kocsi ált

meg kevéssel a kapun túl és egy ötvenespár szállt ki belőle. Kicsit ijedtennézték, mivel mozdulatlanul állt akapunak támaszkodva, a keze azsebében, a szájában cigaretta. Az emberkinyitotta kulccsal és megkérdezte ─ Be akar menni? ─ Nem, köszönöm, egy barátomat várom─ felelte Montalbano. A férfi a jelekszerint fenntartással fogadta, de bementés becsukta a kaput. Lehet, hogy hívja arendőrséget, és közli, hogy egy gyanúsalakot észlelt, a rendőrség kijön és őközben szem elől téveszti az embert. Afelügyelő aggódva figyelt. Az órájáranézett. Amióta őrt áll a kapuban, húszperc telt el. Tíz lépésre eltávolodott, egy

üzlet redőnyéhez támaszkodott.Rágyújtott egy cigarettára. Két szálmaradt és bízott abban, hogy az emberelőbb feltűnik, mint mielőtt a csomagkiürül. Aztán hirtelen kinyílt a kapu éskijött egy férfi. Jól öltözött negyvenes,azonnal fel lehetett ismerni, hogy ő ateraszos ember, mert a bal alsó karján ottvolt az összetekert kötél. A felügyelőnem habozott. Az ember kinyitott egykocsit, a hátsó ülésre dobta a kötelet,beült, becsukta az ajtót és beindította amotort majd egy pillanat múlva, azt látta,hogy Montalbano mellette termett. ─ Ne bánts ─ mondta az ember remegőhangon. Mindent Neked adok, amimvan.─ És amint ezt mondta, kivette a

pénztárcáját. De a felügyelő látta, hogy azakó jobb zsebe kidudorodik. Valamisúlyos van benne. Egy lőfegyver? Nemis gondolkodott, belenyúlt, és egyfényképezőgépet vett ki.─ Nem, azt nem ! ─ kiáltott fel az ember.Talán magándetektív, lehet, hogy aztbizonyítja: Liliana asszony a láthatatlanbarátjával aludt. Úgy döntött, hogyfelfedi a kártyáit: ─ Rendőrség.Montalbano felügyelővagyok. ─ Ekkor az ember olyat tett, amireMontalbano nem számított:vigasztalhatatlanul sírni kezdett, a fejét akeze közé rejtette, válla rázkódott azokogástól. Ekkor kinyitotta a vezető

oldali ajtót, felszólította, hogycseréljenek helyet, a másik kábultanmegtette. ─ Letartóztat? ─ Ne beszéljen ostobaságokat.A férfi még jobban rázendített a sírásra.Montalbano letette a kocsit a háza előtt,kiparancsolta, magával vitte a negyedikemeletre, bevitte a konyhába, egy pohárvizet adott neki. A férfi meglátta azasztalon a látcsövet, a nyitott ablakranézett, és mindent megértett. ─ Ott, abban a szobában ─ intett a felé aszoba felé, ahonnan a szűrt fény jött alszik a két gyerekem, az anyjuk nemengedi, hogy lássam őket.Elzárja előlemőket. Folyamatban van a válásunk, de

Liliana veszettül gyűlöl, és így állbosszút. Én...én holnap Egyiptombautazom, bányamérnök vagyok, és aztgondoltam...Nagyon szeretem őket.Akarja látni őket? Elővette afényképezőgépet.Egy tíz év körüli fiúcska és egy öt évkörüli kislány. ─ Nagy kockázatot vállalt, tudja-e?─ Igen, de nem volt választásom. Ésmost mit tesz?─Semmit, Maga szerint mit tegyek? Jóutat kívánok.─ És önmagának is ugyaneztkívánta. Mert elhatározta, hogy hacigánygyerekek potyognak is az égből,aznap, törött bordával, repülőn, hajón,vonaton, biciklivel, görkorcsolyával, de

mindenképp hazatér.p style="text-align: justify;">

Fordította: Mészáros Piroska

Andrea Camilleri életrajza és művei

Andrea Camilleri író, forgatókönyvíró,rendező 1925-ben született a sziciliaiAgrigentoban. Jelenleg Rómában él.1939-től 1943-ig, egy rövid kollégiumikitérő után (kizárták, mert tojássaldobálta meg a keresztet), az agrigentoiEmpedocle humán gimnáziumban tanul,

ahol 1943-ban vizsgák nélkül megszerziaz érettségit, mivel az iskolaigazgató úgydönt, hogy elegendő az iskolai osztályzata szövetséges csapatok szicíliaibehajózása miatt. Ugyanezen évjúniusában kezdődött az író emlékeiszerint Szicilia körbeutazása gyalogvagy német, illetve olasz teherautókonállandó géppuskatűz közepette, ami miattföldre kellett vetnünk magunkat,bekoszolódni porral, vérrel, félelemmel.1944-ben beiratkozott a bölcsészkarra,de nem szerzett diplomát. 1945-tőlkezdve elbeszélései és versei jelentekmeg. 1948-tól 1950-ig rendezést tanult,és rendezőként, forgatókönyvírókéntdolgozott.

Az ötvenes évektől a RAI-nál dolgozott.1957-ben megnősült, három gyereke ésnégy unokája van. 1958-ban elsőkéntrendez Becket-darabokatOlaszországban, először színházban,majd a televízióban. Tanítani kezd arómai Filmkísérleti Központban.

A hatvanas években számos tévéjátékotrendez a RAI-nál.

1977-ben rábízzák az OlaszDrámaakadémia rendezői tanszékénekvezetését, ezt a feladatot 20 évig látja el.

Írói pályája 1978-ban indult, kezdetbennem sok sikerrel. 1980-ben a Garzantikiadja egy képzelt sziciliai városról,

Vigatáról írt történeteit, amelyekelindítják a siker útján. Egy évtizedeskihagyás után 1992-ben újra elkezd írni,ekkor már sikerrel, műveit többször iskiadják.1994-ben adják ki az elsőMontalbano felügyelőről írt történetét, aVíz alakját, ezzel nagy elismerést ér el.Magyarul megjelent könyvei:A víz alakja 2004 Budapest : MágusDesign Stúdió, Az uzsonnatolvaj 2003,Budapest : Bastei, Az agyagkutya 2003,Budapest : Bastei A prestoni serfőző2003, Budapest : Bastei A hegedű hangja/ 2002, Budapest : Bastei