A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · kosárlabda és foci nap rendezvényét 750.000 Ft-tal, a Büki...

12
56-os emlékezés Jordán Tamással . . . 5 „Mustfakasztás” az oviban . . . . . . . . . . . 6 Bük új csillaga: négycsillagos lett a Hotel Piroska . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Bursa Hungarica öszötndíjpályázat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Veretlenek kéziseink . . . . . . . . . . . . . . . . 11 AJÁNLÓ A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2012. NOVEMBER 9. B üki Ú jság B üki Ú jság A városháza rekonstrukciója és bővítése várhatóan befejeződik a november végi határidőig Őexc. dr. Pápai Lajos is megáldotta a Szent Kele- men kutat A idei jubileumi rendezvénysorozat mél- tó zárásaként a gyógyfürdőben ivókutat avattak, melyet Szent Kelemenről, Róma egykori püspökéről neveztek el. Németh Richárd, a Savaria Egyetemi Köz- pont egykori hallgatójának diplomamunká- ja testesült meg a gyógyfürdőben, ezt az alkotást avatták fel október 19-én. Wass Al- bert A bujdosó imája című versét szavalta el az ünnepség „nyitányaként” Nemcsák Kár- oly Jászai-díjas színművész, a József Attila Színház igazgatója. Az emlékkút névadó ün- nepségén őexc. dr. Pápai Lajos megyés püs- pök méltatta Szent Kelement. (Folytatás a 3. oldalon!) Emlékkutat avattak Bük Város Önkormányzatának a 2012-es évben több futó, elbírálásra váró és elő- készítés alatt lévő pályázata is van. Ezen anyagban azokat a fejlesztéseket foglal- juk össze, amelyekhez önkormányzatunk európai uniós támogatást szerzett. Városrehabilitáció: Az önkormányzatnak a 2012-es évben a leg- nagyobb fejlesztése a városrehabilitáció. Ahogy látni lehetett a művelődési ház előtti területen, illetve a gyógyszertár mögött 2011 őszén elkezdődött a beruházás, ame- lyet 2012 május végéig a kivitelező be is fe- jezett. A polgármesteri hivatal átalakítása 2012. április 1-jén indult, várható befejezési határideje 2012. november 30. Jelen állapot szerint a kivitelező tudja tartani az előírt ha- táridőt, így várhatóan 2013 januárjától már a megújult városházán fog működni a hiva- tal. A hivatalhoz kapcsolódó hír, hogy Bük Város Önkormányzata előrehaladott tárgya- lásokat folytat a helyi rendőrőrs áthelyezé- séről a hivatal épületébe. (folytatás a 2. oldalon) Látványos fejlesztések városunkban A Dr. Horváth Tibor Szociális és Gyermekvé- delmi Központ idősek otthonában tartotta rendhagyó módon soros ülését október 29- én a város képviselő-testülete. Számos be- számolót – köztük a házigazdáét is – meg- tárgyaltak a városatyák. Nagy vitát váltott ki a büki rendőrőrs áthelyezésének ügye. A vá- rosatyák végül a megállapodás aláírása mel- lett voksoltak. (A folytatás a 4. oldalon Beszámolók sora a képviselő-testület előtt címmel olvasható!) Rendhagyó helyen üléseztek a képviselők

Transcript of A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · kosárlabda és foci nap rendezvényét 750.000 Ft-tal, a Büki...

56-os emlékezés Jordán Tamással . . . 5

„Mustfakasztás” az oviban . . . . . . . . . . . 6

Bük új csillaga: négycsillagos lett

a Hotel Piroska . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

Bursa Hungarica

öszötndíjpályázat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9

Veretlenek kéziseink . . . . . . . . . . . . . . . . 11

AJÁNLÓ

A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

XIV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2012. NOVEMBER 9.

Büki ÚjságBüki Újság

A városháza rekonstrukciója és bővítése várhatóan befejeződik a november végi határidőig

Őexc. dr. Pápai Lajos is megáldotta a Szent Kele-

men kutat

A idei jubileumi rendezvénysorozat mél-

tó zárásaként a gyógyfürdőben ivókutat

avattak, melyet Szent Kelemenről, Róma

egykori püspökéről neveztek el.

Németh Richárd, a Savaria Egyetemi Köz-

pont egykori hallgatójának diplomamunká-

ja testesült meg a gyógyfürdőben, ezt az

alkotást avatták fel október 19-én. Wass Al-

bert A bujdosó imája című versét szavalta el

az ünnepség „nyitányaként” Nemcsák Kár-

oly Jászai-díjas színművész, a József Attila

Színház igazgatója. Az emlékkút névadó ün-

nepségén őexc. dr. Pápai Lajos megyés püs-

pök méltatta Szent Kelement.

(Folytatás a 3. oldalon!)

Emlékkutat avattak

Bük Város Önkormányzatának a 2012-es

évben több futó, elbírálásra váró és elő-

készítés alatt lévő pályázata is van. Ezen

anyagban azokat a fejlesztéseket foglal-

juk össze, amelyekhez önkormányzatunk

európai uniós támogatást szerzett.

Városrehabilitáció:

Az önkormányzatnak a 2012-es évben a leg-

nagyobb fejlesztése a városrehabilitáció.

Ahogy látni lehetett a művelődési ház előtti

területen, illetve a gyógyszertár mögött

2011 őszén elkezdődött a beruházás, ame-

lyet 2012 május végéig a kivitelező be is fe-

jezett. A polgármesteri hivatal átalakítása

2012. április 1-jén indult, várható befejezési

határideje 2012. november 30. Jelen állapot

szerint a kivitelező tudja tartani az előírt ha-

táridőt, így várhatóan 2013 januárjától már

a megújult városházán fog működni a hiva-

tal. A hivatalhoz kapcsolódó hír, hogy Bük

Város Önkormányzata előrehaladott tárgya-

lásokat folytat a helyi rendőrőrs áthelyezé-

séről a hivatal épületébe.

(folytatás a 2. oldalon)

Látványos fejlesztések városunkban

A Dr. Horváth Tibor Szociális és Gyermekvé-

delmi Központ idősek otthonában tartotta

rendhagyó módon soros ülését október 29-

én a város képviselő-testülete. Számos be-

számolót – köztük a házigazdáét is – meg-

tárgyaltak a városatyák. Nagy vitát váltott ki

a büki rendőrőrs áthelyezésének ügye. A vá-

rosatyák végül a megállapodás aláírása mel-

lett voksoltak.

(A folytatás a 4. oldalon Beszámolók sora a

képviselő-testület előtt címmel olvasható!)

Rendhagyó helyen üléseztek a képviselők

Büki Újság • A K T U Á L I s

2 • 2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 .

(Folytatás az 1. oldalról!)

A Széchenyi utca útburkolatának korszerűsí-

tése 2012 júliusában kezdődött el, de az ön-

kormányzat azon döntése miatt, hogy az

óvoda előtt térkőből készülő forgalomlassító

küszöböt helyez el, ezen munkálatok nem

tudtak folyamatosak lenni. A munkát hátrál-

tatta még, hogy a Széchenyi utcában a lég-

kábelek a földbe kerültek. Ezen beruházás

tisztán önkormányzati hozzájárulással történt.

Az iskola előtti Eötvös park, illetve

játszótér kivitelezése 2012 áprili-

sában indult, amelyet a kivitelező

időben átadott. A megújult par-

kot az augusztus 20-i ünnepség-

sorozat keretében dr. Hen de Csa-

ba honvédelmi miniszter avatta

fel. A jövőben a parkban helye-

zik el a város karácsonyfáját is.

Pár hete készült el a Baross

park Széchenyi utcai végén ta-

lálható alkalmi vásártér (szabad-

téri piac), amelyen majd eseten-

ként a helyi őstermelők értékesíthetik porté-

káikat. A művelődési ház és a sportcsarnok

között létesítendő rendezvénytér és büfé,

valamint a művelődési ház akadálymentesí-

tése kivitelezőjének kiválasztása napjaink-

ban folyik. Eredményes közbeszer zési eljárás

esetén a művelődési ház akadály mentesí-

tése a szerződéskötést követően elkezdődik,

a rendezvénytér és büfé kialakításának kezde-

te 2013. március 16. Mindkét szakasz meg-

valósítására 90 nap áll majd ren delkezésre

a nyertes kivitelezőnek. A következő év ta-

vaszára marad a Széchenyi utcai tematikus

park kialakítása.

Ahogy a lakosság is érzékelhette, Bük vá-

rosa májustól október végéig bővelkedett

civil szervezetek által szervezett rendezvé-

nyekben. Ezekhez nagyrészt az önkormány-

zat városrehabilitációs pályázata nyújtott

anya gi segítséget. Az alábbi egyesületek

programjait támogatta az önkormányzat

pályáztatás során vissza nem térítendő tá-

mogatással. A Büki Testedzők Körének a Kézi,

kosárlabda és foci nap rendezvényét 750.000

Ft-tal, a Büki Bírkózó Club A birkózás nép-

szerűsítése című rendezvényét 750.000 Ft-tal,

a Büki Női Kar Répcementi Kulturális Csopor-

tok találkozója című rendezvényét 466.349

Ft-tal, a Csodaország Egyesület Gyermeknap

a Csodaország Óvodában című rendezvényét

750.000 Ft-tal, az Evangélikus Egyházközség

Gondviselő családi napok című rendezvényét

747.200 Ft-tal, a Fülöp Dezső Evangélikus

Alapítvány Alapítványi játszóházas napok cí-

mű rendezvényét 750.000 Ft-tal, a Sok-Szín-

Pad Szent Mihály napi forgatag című rendez-

vényét 750.000 Ft-tal, a BBKTE Bükathlon cí mű

rendezvényét 648.246 Ft-tal, a Városvédő és

Szépítő Egyesület Apa, gyere Te is! rendezvé-

nyét 749.600 Ft-tal.

Komplex környezetfejlesztési program

Bük Város Önkormányzata a Nyugat-dunán-

túli Regionális Fejlesztési Ügynökség az

NYDOP-4.1.1/D-11 számú pályázati kon struk -

cióhoz beadott pályázata támogatásban ré-

szesült, amely értelmében Bük Város Önkor-

mányzata, illetve a Büki Városvédő és Szé pí-

tő Egyesület közös konzorciuma 28.175.195 Ft

összegű vissza nem térítendő támogatást

nyert. A fejlesztés eredményeként kialakul

Látványos fejlesztések városunkban – pályázati körképa szelektív hulladékgyűjtés feltételrendszere

3 önkormányzati intézményben (óvoda, is-

kola, hivatal). A település porterhelésének

csökkentésére a belterületi részeken ősho-

nos növényfajokkal alakítanak ki zöldfelüle-

teket, ezek a Kölcsey F. utca, Honfoglalás ut-

ca, Ifj úság utca, Tavasz utca, Dózsa Gy. utca

és az Európa út. Továbbá megtörténik a te-

lepülés közparkjainak funkcióváltás nélküli

természetbarát megújítása az Arany János,

a Baross, a Hévíz, a Kristály és Napsugár utcai

parkokban. Az önkormányzat az érintett ut-

cák bevonásával tartott lakossági fórumot,

illetve lehetősége volt az érintett

lakosoknak a tervek véleménye-

zésére. A kivitelező kiválasztása

megtörtént, a nyertes PRENOR

Kft-nek november 30-áig kell

elkészülnie a kivitelezéssel.

Az önkormányzat ismételten

sikeresen pályázott a Vas Me-

gyei Kormányhivatalhoz Foglal-

koztatási Információs Pont mű-

ködtetésére, így 2012. november

1-jétől 2013. június 30-ig lesz in-

formációs pont a településen

a megszokott elérhetőségen a

művelődési ház épületében.

Az önkormányzat 2013. ja-

nuár 1-jétől 10 kamerából álló

térfi gyelő kamerarendszert fog

üzemeltetni a településen, a

rendszer kivitelezésére az önkor-

mányzat a Belügyminisztérium-

hoz pályázatot nyújtott be. Sikeres pályázat

esetén a kamerarendszer kivitelezését 10 mil-

lió Ft vissza nem térítendő támogatás fogja

elősegíteni. Támogatási döntéstől függetle-

nül a beruházás az önkormányzat döntése

értelmében meg fog valósulni.

Az elmúlt számunkban már hírt adtunk,

hogy milyen körülmények és műszaki para-

méterek mellett készül a sportpálya terüle-

tén egy 68 x 105 méter vonalazású műfüves

labdarúgó pálya. A munkálatok befejezése

várhatóan 2012. november közepén fog be-

fejeződni.

Molnár Zoltán

pályázati referens

si

g

ko

1

fo

a

m

n

ü

re

mErőltetett menetben halad a munka a műfüves pályán

lással történt.

e

-

ő

r-

-

-

a

-

s

-

-

-

thetik porté-

Pad Szent Mihály napi forgatag című rendez- t

a

p

c

Eltűntek

a légkábe-

lek – az

ön kor mány-

zat ennek

költségeit

maga

vállalta

Baba-mama klub

November 14-én szerdán 10 órai kezdettel ismét ingyenesen indul baba-mama foglal-

kozás a művelődési központban. Kérjük az édesanyákat, hogy hozzanak magukkal tököt,

mert első alkalommal tökfaragás lesz. Szeretettel várják az édesanyákat és gyermekeiket

Németh Ferencné védőnő és a Büki Gyermekjólét Szolgálat munkatársai.

Tisztújító közgyűlés

Vezetőség választó közgyűlést tart novem-

ber 11-én 9 órától a Büki Horgászegyesület

a művelődési központban. Az egyesület

tagjait ezúton is invitálják a közgyűlésre.

A K T U Á L I S • Büki Újság

2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 . • 3

A TIOP-1.2.3-11/1 kódszámú „Könyvtári

szolgáltatások összehangolt infrastruk-

túra-fejlesztése – „Tudásdepó-Expressz”

cí mű pályázat keretében a Büki Művelődé-

si és Sportközpont, Könyvtár A minőségi

szolgáltatás feltételeinek megteremtését

és a Vas megyei tudásvagyon egyenlő esé-

lyű hozzáférését támogató informatikai

fejlesztés a büki városi könyvtárban című

projektje támogatást nyert.

Az elnyert forrás összege 6.403.455 forint.

November 1-je és 2013. október 31. között

a városi könyvtár informatikai fejlesztésé-

nek célja, hogy a Vas Megyei Könyvtári Por-

tálhoz, az országos könyvtári lelőhely-adat-

bázishoz akadálytalanul kapcsolódjon, vala-

mint korszerű minőségi szolgáltatásokat

nyújtson, megteremtse a dokumentumok

archiválási, előállítási, feltárási, visszakereshe-

tőségi és elektronikus küldési feltételrend-

szerét az esélyegyenlőség és az egész életen

át tartó tanulás szolgálatában. Az intézmény

informatikai infrastruktúrája a pályázatnak

köszönhetően bővül számítástechnikai esz-

közökkel, könyvtári szoftverekkel, amelyek

lehetővé teszik a helytörténeti fotók archi-

válását, online visszakereshetőségét.

A projekt eredményeként bővül a minő-

ségi könyvtári szolgáltatások köre, gyorsabbá

és biztonságosabbá válik az adatforgalom,

hozzáférhetővé válik a MaNDA digitalizált

nem zeti kultúrkincs-archívuma, és megol-

dódik a könyvtár dokumentumvagyonának

0-24 órás elérhetősége. Továbbá létrejön a

helyismereti tudásbázis kialakításának tech-

nikai feltétele, és lehetővé válik mintegy

2000 fotó és a helyi újság összes évfolyamá-

nak válogatott feltárása. Javul a digitális írás-

tudást támogató használó-képzések feltétel-

rendszere is.

Jelen pályázatban tervezett IKT infrastruk-

túrafejlesztés biztos alapot teremt a könyv-

tár 21. századi követelményrendszeréhez, a

tudásalapú társadalom elvárásaihoz igazodó

szolgáltatásmegújításra, az esélyegyenlősé-

get javító tevékenységek bővítésére. A pro-

jekt ünnepélyes megnyitóját november 12-

én, hétfőn délután tartják a művelődési

központban. T. Á.

Informatika fejlesztés a könyvtárban

A szauna szeánszok segítségével a szau-

názás élménnyé válik. A jó hangulat és

a jó közérzet „szellemét” idézi meg.

Az 50 éves Bükfürdői Gyógy- és Élmény-

centrum exkluzív szaunavilágában rendez-

ték meg februárban a II. Szauna Szeánsz Os-

car – a szaunamesterek versenyének orszá -

gos döntőjét. A megmérettetés kimagasló

eredményeket hozott a bükfürdői szauna-

mes terek körében. 2013-ban ismét elindul

a verseny III. Szauna Szeánsz Oscar címmel.

A közönségdíj címvédője Tompek Attila, a

Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum sza-

una mestere.

Ezúttal két kategóriában zajlik a verseny:

szauna szeánsz 95 °C szaunában, Magyar-

ország legjobb szauna mestereivel, valamint

„ruszkaja banja” orosz szaunában a legjobb

magyar, orosz, ukrán szaunamesterekkel.

A verseny összes fordulója a vendégek

számára nyilvános, a verseny- és gyakorló

szeánszok ingyenesek. A vendégek a hely-

színen osztott pontozó lap kitöltésével ad-

hatják majd le értékelésüket a kihelyezett

szavazó urnába, szaunamesterenként egyet.

Bükfürdő november 17–18-án az egyik elő-

döntő számára, majd 2013. január 12-13-án

a nyugat-magyarországi középdöntő szá-

mára fog helyszínt nyújtani. További info a

www.szaunaszeansz.hu oldalon! - Wellner -

III. SzaunaSzeánsz Oscar(Folytatás az 1. oldalról!)

A megyés püspök szólt arról, hogy az egy-

kori pápa 95 körül írt levelet a korintusiakhoz,

melyben arra emlékeztetett, hogy már Szent

Pál is a pártoskodás miatt rótta meg őket.

– Levelének nagy jelentősége van a teo-

lógiában, de a mi számunkra is tanulságos,

hiszen az irigység, a pártoskodás megkese-

rítheti a családok, az intézmények, de egy

egész ország életét is – hangsúlyozta.

A Szent Kelemen emlékkút avatásán Ha-

rangozó Bertalan, Vas megyei kormánymeg-

bízott kifejtette: – Azért az áldásért, amivel

a bükieket megáldotta a Teremtő több mint

50 éve, hálásnak kell lenniük. A büki gyógy-

fürdő az ország egyik első helyén említett

turisztikai célpont. A kormánymegbízott hoz-

zátette: – Január 1-jétől a nemzeti közösség

birtokába került a komplexum

egy része. Ez reményt adhat arra,

hogy a nemzeti közösség felelős-

ségvállalása a helyi közösséggel

együttműködve nagyobb lehe-

tő ségeket nyit meg a fürdő előtt.

Prof. dr. Gadányi Károly, a Nyu-

gat-magyarországi Egyetem el-

nök-rektorhelyettese külön kö-

szöntötte a kút megálmodóját,

intézményének egykori diákját,

Németh Richárdot, aki 2009-ben

végzett. Városunk polgármeste-

re, Németh Sándor arra hívta fel

a fi gyelmet, hogy Szent Kelemen a templo-

mok védőszentje, így a büki templomé is.

Kiemelte: – Bükön nemcsak a fürdő-, hanem

az ivókultúra is sokáig népszerű volt. Öröm-

teli, hogy ez a hagyomány most újjáéled.

– Régi adóssága ez a részvénytársaság-

nak, hiszen ugyan voltak megfelelő vízvételi

lehetőségek, mégsem találtunk olyan jelké-

pet, ami alkalmas lett volna az ivókút kialakí-

tásához – folytatta a polgármester gondo-

latát dr. Németh István elnök-vezérigazgató.

A kígyófejből előtörő víz szimbolizálja

annak gyógyító erejét, a szakrális hagyomá-

nyokat, a kreativitást és a folyamatos meg-

újulást – zárta gondolatait az elnök-vezér-

igazgató, aki ezt követően még emlék ér me-

ket adott át.

Tömböly Á. s

o

m

s

s

s

h

s

d

a

m

w

zeti közösség

m

a,

s-

el

-

t.

-

-

-

t,

t,

n

-

el

Tömböly Á.

Prof. dr. Gadányi Károly ivott először a kút vízéből

Emlékkutat avattak

Büki Újság • A K T U Á L I S

4 • 2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 .

Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal átépíté-

se miatt feleslegessé váló eszközök értékesítését úgy rendelte, hogy el az eszkö-

zökre egy meghatározott időpontban, 30 nappal korábbi meghirdetés alapján ár-

verést kell tartani.

Az értékesítés 2012. december 10-én, 13.00–15.00 óra között a volt Tűzoltószertár (9737

Bük, Széchenyi u. 16.) épületénél történik, árverés alapján.

Az értékesítésre kijelölt eszközök:

Felhívás

Az értékesítés az árverés során megjelent és regisztrált személyek számára történik. Az

árverési vevővel az önkormányzat adásvételi szerződést köt. Amennyiben egy tárgyat töb-

ben kívánnak megvásárolni a legtöbbet kínáló részére történik az értékesítés. A licitlépcső:

200,- Ft, a tetőcserép esetén 10,- Ft/db. Tekintettel arra, hogy használt műszaki eszközök

értékesítése történik az önkormányzat szavatosságot és jótállást nem vállal.

Dr. Tóth Ágnes, jegyző

Eszköz megnevezéseMennyiségi

egységedb

Javasolt értékesítési

bruttó ár (Ft/db)

90 x 150 cm ablak db 6 3.050

120 x 150 cm ablak db 5 4.060

Csillár 6 ágú db 1 3.050

Falikar db 2 1.020

Neon világítótest db 19 1.520

Csillár 3 ágú db 1 2.030

Csillár 5 ágú db 2 3.050

Falikar gömb alakú db 5 1.020

fa, üvegezett ajtó db 1 4.060

Vízmelegítő: férfi mosdó (10 l-es) db 1 2.030

Tetőcserép db 2000 20

Bük Város Önkormányzatának Képvise-

lő-testülete 303/2012.(10.29.) határozata

alapján a következő helyiséget hirdeti

meg bérbevételre:

1. A helyiség címe, műszaki jellemzői:

9737 Bük, 1333/22 hrsz. alatti Autóbusz

pá lyaudvar felülépítményben lévő 26 m2

alap területű helyiség. Villanyvilágítással

és gáz fűtéssel rendelkezik.

2. A helyiség bérleti díja: A helyiség induló

bérleti díja: 3000 Ft/m2/hó. A szerződést a

legmagasabb összegű bérleti díj megfi ze-

tését vállaló pályázóval kell megkötni.

3. A helyiségbérlet időtartama

2013. január 1-től minimum 1 év – maxi-

mum 5 év (kevesebbre pályázni lehet).

A szerződést 3 hónapos felmondási idő-

vel bármely fél felmondhatja.

4. A pályázat benyújtásának határideje: 2012.

december 3.

A bérbeadásról a döntést a Képviselő-testü-

let hozza meg.

A részletes pályázat letölthető: http://www.

b u k . h u / h u / k i i r t- p a l y a z a to k /u z l e t i -3/

palyazati-felhivas-onkormanyzati-helyiseg-

b e r b e v e te l e re - a u to b us z - p a l y a u d va r-

uzlethelyiseg-97.html?=1

Pályázat helyiség bérbevételére

(Folytatás az 1. oldalról!)

Az első napirendi pontok közé tették át a

büki rendőrőrs ügyét a városatyák, miután

az ülé sen megjelent a Vas Megyei Rendőr-

főkapitányság képviseletében Erhardt Lász ló

gazdasági igazgató és Takács Csaba. Dr. Tóth

Ágnes jegyzőtől megtudtuk, hogy az ORFK

nem tud arra kötelezettséget vállalni, hogy

Bük Város Önkormányzata az Eötvös utcai

épületet visszakapja, ez ugyanis ma már az

állami vagyon részét képezi. Németh Violet-

ta képviselő ehhez kapcsolódóan aggályá-

nak adott hangot, mi szerint nem lát garan-

ciát arra, hogy az önkormányzat visszakapja

a régi épületet. Felszólalásához csatlakozott

Németh Sándor polgármester is, aki ezt ki-

egészítette azzal: – Több pontban is eltér az

önkormányzat által megfogalmazott szer-

ződés az ORFK által javasolttal, és azt a több-

szöri levélváltás ellenére is előkészítetlennek

látja. A képviselők végül 5 igen és egy tartóz-

kodás mellett támogatták a megállapodás

elfogadását azzal a kitétellel, hogy az új he-

lyet 2013. májusáig adja át az önkormányzat

az ORFK-nak.

Pálff y Tamás, a TDM Egyesület megbízott

menedzsere egészítette ki szóban a BBKTE

beszámolóját, melyből kiderül: az év első

8 hónapjában Nyugat-Dunántúl látogatott-

sága elmarad az előző év hasonló időszakában

mérttől. Sajnálatos, hogy Bükön a költési haj-

landóság szintén tovább csökkent 2012-ben,

ez a vendégminőség romlásának az eredmé-

nye. A képviselők jóváhagyták a beszámolót.

Házigazdaként Taródi Lajos igazgató is

beszámolt az intézmény működéséről és a

szociális ellátásokról. A városatyák fi gyelmét

arra hívta fel, hogy az idős otthon jelenlegi

épülete sem a gondozottak, sem pedig a

munkavállalók számára nem megfelelő, így

mielőbbi megoldást sürgetett. Köszönetet

mondott kollégáinak, akik egyre több önkén-

tes munkával segítik az intézményt. A be-

számolót megszavazták a képviselők.

Utoljára számolt be ily módon a polgár-

mesteri hivatal munkájáról dr. Tóth Ágnes

jegyző, hiszen január 1-jétől a járások kiala-

kításával, Iklanberénnyel együttműködve

Büki Közös Önkormányzati Hivatal néven

folytatja tevékenységét a hivatal. A jegyző

elmondta, a gyámhivatali és okmányirodai

feladatokat átveszi a járási hivatal, Bükön

azonban jelentős változásra nem számítanak,

sőt további feladatok kerülnek ide. Így átve-

szik a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi

Társulás munkaszervezetének eddigi teen-

dőit is. A beszámolót egyhangúlag hagyták

jóvá a városatyák. Elfogadták a Vas Megyei

Kormányhivatallal való megállapodást is, így

azt aláírta Németh Sándor polgármester.

A képviselők megszavazták a Csodaország

óvoda 2012–2013. évi munkatervét, valamint

szervezeti és működési szabályzatát. Németh

Sándor kezdeményezésére Bernáth Lajosról

nevezik el a Thermal Camping mögötti sé-

tányt, melyhez utódai is hozzájárultak. A ja-

vaslatot egyhangúlag támogatták a képvi-

selők.

T. Á.

Beszámolók sora a képviselő-testület előtt

C I V I L É L E T • Büki Újság

2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 . • 5

Nyugdíjas találkozó a fürdőben

A Büki Gyógyfürdő Zrt. Dolgozói Alapítványa szeretettel meghívja nyugdíjas dolgozóit

zenés, vacsorával egybekötött év végi összejövetelére. A találkozó november 30-án

15 órakor kezdődik, helye az elmúlt évhez hasonlóan a fürdő területén működő Bistro

Verde étterem.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc

56. évfordulóján október 23-án a Hősi

emlékműnél emlékeztek városunk ve-

zetői és civil szervezetei.

A megjelenteket Tóth Tamás, a művelő-

dési ház igazgatója köszöntötte, majd Csé-

bich Dorina előadásában hallhattuk Tollas

Tibor Október 23 című versét.

– Akkor 13 éves voltam és jelen lehettem,

mikor a Műegyetemtől elindult a forradalom

– kezdte ünnepi gondolatait a

Weöres Sándor Színház igazga-

tója. Jordán Tamás felelevenítet-

te 1956. október 23-ai és az azt

megelőző élményeit. Szólt a for-

radalom előtti napokra jellemző

izgatott sugdolózásokról, melyek

jelezték, hogy valami készülő-

ben van. Visszaemlékezett arra,

hogy édesapjával és testvérével

együtt kimentek a Köztársaság

térre, és ott lehettek a Sztálin

szobor ledöntésénél is.

– Azt éreztem, hogy jó ma-

gyarnak lenni. Soha nem láttam

olyan eufóriát, mint akkor. Aki tehette, min-

denki mindenkit megölelt, annyira szerették

egymást az emberek, amit még gyerekként

is megindító volt látni – hangsúlyozta a szó-

nok. Jordán Tamás végül József Attila A szá-

mokról című versét szavalta el, majd hozzá-

tette: – Legyen újra együtt az ország!

Végül pedig Faludy György 1956, te csil-

lag című művét adta elő.

„…ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyven-

nyolc, / és ötvenhat: egyszer minden száz évben /

talpra állunk kínzóink ellen; …” – hangzott el.

56-os emlékezés Jordán Tamással

„Legyen újra együtt az ország!”a

-

t-

t

r-

ő

k

-

a,

el

g

n

-A civil szervezetek képviselői is koszorúztak. A képen: Galamb

Orsolya és Tóth Béla a szobakiadók képviseletében hajtott fejet

A szónoklatot követően a város önkor-

mányzata nevében Németh Sándor polgár-

mester, Baranyai Róbert alpolgármester és

dr. Tóth Ágnes jegyző helyezte el az emlé-

kezés koszorúját a Hősi emlékműnél. Majd

a nemzetiségi önkormányzatok és a helyi ci-

vil szervezetek képviselői is koszorúztak. Az

ünnepség a művelődési központban folyta-

tódott, ahol a Táplánszentkereszt Kultúrájá-

ért Egyesület Irodalmi Színpada műsorát

tekinthette meg a nagyérdemű.

Tömböly Ágnes

mikor a Műegyetemtől elindult a forradalom h

e

t

s

g

o

d

e

i

n

m

t

l

n

tJordán Tamás saját ’56-os emlékeit osztotta meg a

jelenlévőkkel

A Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási

Kollégiuma 2012-ben meghirdetett Má-

rai-programjába újra bekapcsolódott

könyvtárunk, és a pályázati támogatás

eredményeként közel 500 ezer forint ér-

tékben 199 dokumentummal gazdago-

dott a büki gyűjtemény.

A pályázatba bekerült 1000 műből készí-

tett válogatásunk sokféle érdeklődési igény

kielégítésére hivatott, ám főként a gyerme-

kek lelhetik örömüket a színes olvasmányok-

ban. A Márai-program a nemzeti kultúrkincs

megőrzésének, az olvasáskultúra fejleszté-

sének; a kortárs magyar szerzők támogatá-

sának és megismertetésének céljával jött

létre. Úgy, hogy a hazai és a határon túli ma-

gyar kiadók által megjelentetett, értéket kép-

viselő műveket minél több olvasóhoz kívánja

eljuttatni a hazai és a határon túli könyvtára-

kon keresztül. Enciklopédiák, színes albumok,

szótárak, ismeretterjesztő könyvek, mese-

könyvek mellett hangoskönyvek, CD-k te-

szik még teljesebbé új gyűjteményünket pl.

Cseh Tamással, a Kalákával, a Szélkiáltóval és

Palya Beával fűszerezve. Böngésszék és ol-

vassák haszonnal, kedvteléssel a „Márai”-

könyveket!

(pb)

Újabb Márai-program

A büki Csébich Krisztián október 15-én

nyerte meg a Budapesten megrendezett

„Marie Brizard Cocktail Challenge Hun-

gary” mixerversenyt.

A megmérettetés célja az volt, hogy meg-

találják 2012–2014. esztendők legfi nomabb

Marie Brizard koktélját és a legkreatívabb

magyar bartendert, akit egyúttal delegálnak

a kétévente megrendezendő IBS-re (Inter-

na tional Bartender Seminar). A legnagyobb

likőr világbajnokság november végén lesz.

Az országos bajnok díja: egyedi Marie Bri-

zard kupa, a Heinemann testvérektől repülő-

jegy Bordeauxba, a Marie Brizard likőrgyártól

teljes vendéglátás és költségtérítés az IBS-re,

gyár és városlátogatás. Továbbá 2012–2014-

ig viselheti a Marie Brizard Magyar Bajnoka

címet.

Gratulálunk a győzelemhez és sok sikert

kívánunk az újabb megmérettetéshez!

- bu -

Országos mixerbajnok

Büki Újság • D I Á K É L E T

6 • 2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 .

Szeptember – Mi másról is szólna ez a

hó nap, ha nem a szőlőről? Gyümölcsöt

enni, borát, mustját inni a legfenségesebb

dolgok egyike. Főleg, ha gyümölcs ként

mi, magunk szedhetjük le, mustként pe-

dig mi préselhetjük ki.

Szeptember 21-e reggelén előkerült „nagy-

papa nyúlszőr kalapja,” nagymama saját ké-

szítésű keszkenője, köténye. Még a fonott

kosárkák is megteltek szőlővel! A szőlősze-

mezgetés nyugodt pillanataiban volt időnk

mesélni a csoport gyermekeinek a régmúlt,

gyermekkori szüretekről. A vidám, mosolygós

szüretelő asszonyokról, a put-

tonyt cipelő férfi akról, a „spe ni-

téren” sorakozó hordókról, a ben-

nük való utazásról, a frissen sü-

tött, megszegett vastag kenyéren

gőzölgő főtt kolbász ízéről, illa-

táról, amitől még most is me-

legség tölti el az ember szívét,

lelkét.

Ha szüretelni nem is tudunk,

de a folyamatot, a szemezéstől

a fakadó mustig bemutathat-

tuk e napon a gyermekeknek.

Örömmel, feszülő

karokkal darálták, húzták a prés

vasrúdját.

Az erősek, gyorsak tökgurító,

tökdobó ver senyen mérhették

össze tudásukat. A „munkában”

elfáradva betérhettek a baba-

szobába, ahol meglepetés várta

őket. Az ősz kincseiből készült

tökház és lakói – Viki néni mesé-

je nyomán – keltek életre, olyan

élethűen, hogy a kismacska sár-

garépából készült csizmáját egy

segítőkész kisfi ú jóízűen megette.

„Mustfakasztás” az oviban

Nagy élmény volt a gyermekeknek – fő-

leg a bátraknak, akik nem féltek a „csősz”

vastag botjától – a szőlőlopkodás a kifeszí-

tett szőlődrótokról.

A délelőttöt táncház zárta, ahol Eszti néni

bemutatója után mi is tanulhattuk a nép-

tánc alaplépéseit.

A meghirdetett töklámpás faragóverseny

során a legkisebb, a legnagyobb, a legfélel-

metesebb, a legötletesebb tökfigurák fi-

gyelték egész napi vidám, táncos délelőt-

tünket, ahol jól érezte magát az óvoda

apraja- nagyja. Németh Ernőné

gy , yg p

Ö

k

v

ö

e

sz

ő

je

é

g

seSzőlőszemezgetéssel indult a mustkészítés

t-

-

-

-

n

-

-

t,

k,

ől

t-

k.

őÉrdeklődve fi gyelték a szőlő darálását

Októberben folyamatosan őszi díszbe

öltöztették iskolánk alsó tagozatosai

osztálytermeiket, folyosóikat, hogy ez-

zel is megteremtsék az Őszi kavalkád

című rendezvénysorozat hangulatát, amit

az őszi szünet előtti héten rendez-

tek meg.

Vers- és mesemondóversennyel

indult a hét, ahol az iskola legkisebbjei

örvendeztették meg egymást, szüleiket,

tanítóikat és a zsűrit az őszről, a szüret-

ről szóló versekkel, mesékkel. A kelle-

mes hangulatú délutánnak mindenki

győztese volt, aki bátran ki mert állni

a színpadra, és átadta a közönségnek a

tanult művet. A zsűri arany, ezüst és

bronz minősítéssel jutalmazta a kisdiá-

kokat, de legnagyobb jutalom a szü-

lőktől, ta nítóktól kapott dicsérő szó és

a társak tapsa volt. Arany minősítést kaptak:

Orovecz Diána (1. a), Marosi Mihály (2.a), Ko-

vács Dóra (2.b), Kiss Zsófi a (3.a), Pados Bian-

ka (3.a), Zsigrai Hanna (4.a), Kirchknopf Fanni

(4.a), Abért Rebeka (4.a).

A kézműves kuckóban a csoportokban

dolgozó szorgos kisgyermekek kezei alól

szebbnél szebb őszi kompozíciók kerültek ki

levelekből, termésekből, gyöngy ből, színes

papírokból.

A kiállított munkákat a szülők segítségé-

vel elkészített nagyon ötletes töklámpások

tették teljessé. Megformálták a csontvázat,

az ördögöt, vigyorgót és társaikat. A kiállí-

tott töklámpásokat a felsős angolosok „zsű-

rizték”. Az otthonokba visszakerült tökök

a kertek, teraszok díszei lehetnek.

A zárónapon az ősz gazdagságát az év-

folyamok által készített sült termések for-

májában is érezték, élvezték a tanulók: sült-

gesztenyét, sült tököt, sült almát és

zöldségekkel bőségesen díszített fa-

latkákat kóstolhattak. A fenséges ízek-

kel való ismerkedést a Halloween-party

követte. Az angoloktól átvett „ünne-

pet” Böcskör Katalin és Pintér Anikó

angol nyelvtanárok ismertették meg

az alsósokkal. Kati nénivel a szerzett in-

formációk és az ismertető táblák segít-

ségével Halloween totón adtak számot

tudásukról az alkalmi csapatok, Anikó

nénivel pedig dalt tanultak angolul,

amit a fergeteges „buli” kezdéseként

elő is adtak közösen az ijesztőbbnél

ijesztőbb jelmezekbe bújt önfeledten szó-

rakozó gyerekek. Köszönjük a szülőknek a

rendezvényekhez nyújtott segítségüket!

A tanító nénik nevében is:

Baloghné Simon Erika

Őszi kavalkád az alsósoknál

t, amit

z-

el

ei

t,

t-

-

ki

ni

a

s

-

-

s

papírokból. májába

g

la

ke

p

a

az

fo

tu

n

a

eA töklámpás verseny zsűrizése

m o z a i k • Büki Újság

2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 . • 7

Ez év őszétől városunk egy újabb négy-

csillagos szállodával büszkélkedhet: ok-

tóber 11-től hivatalosan is négycsillagos

szállodaként üzemel a Hotel Piroska****

Bük Spa & Wellness, mely 92 szo-

bával, 180 férőhellyel, 3 medencés

well nessrészleggel, szauna vi lág gal

és gyógyászati részleggel rendel-

kezik.

Az idén 20 éves jubileumát ünneplő

szálloda kívülről és belülről is teljesen

újjászületett. A Hotel Piroskában tör-

tént rekonstrukcióról Koller Krisztiánné

szállodaigazgató tájékoztatott: „Szállo-

dánk történetének leglátványosabb fej-

lesztése valósult meg az elmúlt 1 évben.

Bük egyetlen szál lo dája ként, mely a vá-

ros szívében, nem a fürdő területén ta-

lálható, fontos lépésnek tartjuk az idei évben

véghez vitt minőségi fejlesztéseket. A négy-

csillagos szál lodai kategória elérésével szá-

mos új piac nyílt meg előttünk. Lehetősé-

günk van új vendégkört Bükre csábítani,

melynek eléréséhez komoly marketing tevé-

kenységbe kezdtünk. Fő célcsoportunk to-

vábbra is a külföldről érkező gyógyvendégek

maradnak, szállodánk felújítását is ehhez

igazítottuk. Vendégeink hosszabb időt tar-

tózkodnak nálunk, ezért szobáinkat kényel-

mes bútorzattal, luxus minőségű ágyakkal

rendeztük be. Akadálymentesített szobáink

teljes kényelmet nyújtanak kerekesszékkel

érkező vendégeinknek, sófallal felszerelt

antiallergén szobáink pedig a légúti megbe-

tegedésben szenvedőknek nyújtanak kelle-

mes pihenést.

Új arculatunk magyarságunkat tükrözi.

A belső terekben és a szobákban ötvöződik

a magyar néphagyomány elemeit fel-

elevenítő népművészeti irány és a mo-

dern stílus. Vendégeink Bükfürdő tör-

té netét 1960-as évek archív felvétele-

in követhetik végig. Fontosnak tartjuk

a kis térség bemutatását, étlapunkat is a

ha zai ízek és a régióra jellemző ételek-

ből állítottuk össze. Újonnan kialakított

társalgó, kártyaszoba és bár emeli a

lobby színvonalát, de emellett az egész

épületben kiemelt fi gyelmet fordítot-

tunk az akadálymentesítésnek, valamint

a vezeték nélküli internet elérésnek.

A szálloda beauty és wellness rész-

legében forradalmian új alakformáló rend-

szert vezettünk be, a komplex kezelésrend-

szer használatával rövid idő alatt látványos

eredmény érhető el. Szakképzett csapa-

tunk várja a karcsúsodni vágyó vendégeket”

– tudtuk meg a szálloda igazgatójától

ska

-

s

al

-

ő

n

r-

é

-

-

n.

-

-

igazítottuk. Vendégeink hosszabb időt tar- A belső

a

e

d

in

a

h

b

lo

é

tu

aA látványos rekonstrukció eredménye az újabb csillag

Bük új csillaga: négycsillagos lett a Hotel Piroska

Augusztusban az a megtiszteltetés ért,

hogy egy pályázat nyerteseként a genfi

székhelyű CERN-ben, a részecskefi zikai

kutatások európai fellegvárában tölt-

hettem egy hetet.

2006 óta minden év augusztusában dr. Sü-

kösd Csaba, a BME docense és dr. Jarosievitz

Beáta főiskolai docens az Eötvös Loránd Fi-

zikai Társulat megbízásából megszervezi és

levezényli 40 magyar középiskolai fi zikata-

nár egyhetes továbbképzését a CERN-ben.

Ezt a programot – amelyet a CERN 2005 óta

hirdet meg – Magyarország szervezte meg

először 2006-ban. Ma már a CERN évente kb.

30 hasonló nemzeti tanárprogramot fogad,

különböző országokból.

Más országok hasonló tanárprogramjai

az illető ország központi költségvetéséből

kapnak jelentős támogatást, itthon ezt ilyen

támogatás nélkül kell megvalósítani. Ehhez

nélkülözhetetlen hazai szponzorok támo-

gatása, (Jövőnk Nukleáris Energetikusáért

Alapítvány, MTA Wigner Kutatóközpont,

Ericsson Hungary, Eötvös Loránd Fizikai Tár-

sulat). A szponzori támogatás mellett a ma-

gyar programot a CERN-nek anyagilag is je-

lentősen támogatnia kell.

Augusztus 11-én indultunk útnak. Első éj-

szaka Münchenben volt a szállásunk. Ott

részt vettünk egy vidám városnézésen, majd

másnap a Rajna vízesést tekintettük meg.

Már június folyamán mérőcsoportok alakul-

tak, különböző kísérletekre lehetett jelent-

kezni. Én a Földrajzi helymeghatározás a Nap

segítségével nevű csapat vezetője lettem.

A kís érletre előzetesen készülnünk kellett,

júliusban a Margitszigeten el is végeztük az

első közös mérésünket, majd az út során

először a Rajnánál határoztuk meg földrajzi

helyzetünk koordinátáit.

Aznap este értünk a CERN-be. Nagyon

kedves fogadtatásban volt részünk. Magyar

fi zikusok, mérnökök vártak minket. Hétfő

reg geltől ők tartották az anyanyelvi előadá-

sokat, délutánonként a CERN-kísérletek meg -

látogatásakor is ők kalauzoltak bennünket.

Természetesen a fi zika iránt kicsit is érdeklő-

dőket a Higgs bozon megtalálása tartja mos-

tanában lázban. Többször elhangzott az

előadások alatt: Nincs buta kérdés, csak

buta hallgatás van!

Amit látni lehetett, mindent megmutattak.

Mi is voltunk a föld alatt a CMS-ben. Kissé

szomorúan álltunk a detektor ala gútját elzáró

ajtó előtt, de Szillási Zoltán biztatott minket,

jövőre a nagy leállás idején megnézhetjük,

ha visszajövünk akár a tanár csoporttal, akár

saját diákjainkat hoz va. Mert a CERN egyik

legfontosabb feladatának tekinti, hogy min-

den tudást megoszt az érdeklődőkkel, és

ezért bárki által látogatható.

Szerda délután kincsvadászatot rendez-

tek számunkra. A mérőcsapatoknak kellett

egy térkép és egy útleírás segítségével fel-

fedezni Genf nevezetességeit. A házigazda

fi gyelmességét dicséri, hogy a magyar vo-

natkozásokról sem feledkezett meg. Megke-

reshettük Bocskai szobrát és Sissit is a Genfi -

tó partján. Hazafelé a Mont Blanc-on, 3842 m

magasan is elvégeztük méréseinket.

De mi is volt ennek a továbbképzésnek

a célja? Mick Storr, a CERN Visitor Center ve-

zetője a CERN, a fi zika nagyköveteinek neve-

zett minket, és kérte, hazaérve népszerűsít-

sük a fi zikát, a műszaki tudományokat, mert

jó műszaki szakemberekre szükség van min-

denhol a világon. Ezért aztán várják a CERN-

ben az érdeklődő főiskolásokat, egyetemis-

tákat, akár ösztöndíjasként is, hogy aztán az

ott megszerzett szemléletet hazahozva, Ma-

gyarországon hasznosítsák tudásukat.

Magyar fi zikatanárok a CERN-ben

Szigeti Enikő

(bu)

Büki Újság • m o z a i k

8 • 2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 .

Bük Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériu-

mával együttműködve kiírja a 2013. évre a Bursa Hungarica

Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőokta-

tási hallgatók számára a 2012/2013. tanév második és a

2013/2014. tanév első félévére vonatkozóan („A” típus) vala-

mint a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fi atalok

számára („B” típus).

1. A pályázók köre „A” típus esetén:

A pályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi terüle-

tén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőokta-

tási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben

(felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali

tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alap-

képzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező

mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú

szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

2. A pályázók köre „B” típus esetén:

A pályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi terüle-

tén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fi atalok

jelentkezhetnek, akik:

a) a 2012/2013. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középis-

kolások; vagy

b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézmény-

be még felvételt nem nyert érettségizettek;

és a 2013/2014. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény kere-

tében teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakkép-

zettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan kép-

zésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.

A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik

2013-ban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és

tanulmányaikat a 2013/2014. tanévben ténylegesen megkezdik.

Az ösztöndíj időtartama 3x10 hónap, azaz hat egymást követő

tanulmányi félév.

3. Figyelem! Változás a pályázás rendjében!

A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatke-

zelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-

Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:

https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx. A regisztrációt

követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott

önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati ada-

tok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva

a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak.

A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó

mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatáro-

zott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak

minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat-

nak az EPER-Bursa rendszerben igazolnia szükséges. A nem befo-

gadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.

4. A pályázat kötelező mellékletei:

a) A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogvi-

szony-igazolás a 2012/2013. tanév első félévéről – „A” típusú pá-

lyázat esetén! Amennyiben a pályázó egy időben több felsőok-

tatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában

csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel

elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intéz-

mények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik

szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár –

kétszakos képzés esetében a hallgató az állami felsőoktatási

intézményt köteles megnevezni.

b) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy

főre jutó havi nettó jövedelméről.

c) A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok: Bük Város

Önkormányzat Képviselő-testülete az Általános Szerződési Fel-

tételekben meghatározottakon kívül, az ÁFSZ 7.§-ában foglal-

tak alapján az alábbi bírálati szempontokat állapítja meg:

1. Azok a hallgatók részesülnek támogatásban, akiknek a csa-

ládjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az

öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (28.500,-

Ft) 170 %-át, ez jelenleg 48.450,- Ft

2. Támogatásban részesíthető az a pályázó is, aki nem felel meg

az 1. pontban leírt feltételeknek, de akinek a családjában az egy

főre jutó nettó átlagjövedelem nem haladja meg az öregségi

nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 180 %-át (jelen-

leg: 51.300,- Ft) és az alábbi feltételek közül háromnak megfelel:

a) árva, vagy félárva,

b) családjában lévő eltartottak száma legalább három, vagy

háromnál több gyermeket nevel eltartója/szülője,

c) egyedül neveli gyermekét,

d) valamilyen betegségben szenved, rokkant, vagy családjá-

ban folyamatos ellátást igénylő beteg vagy rokkant van,

e) eltartója/szülője munkanélküli, vagy öregségi nyugdíjban

részesül,

f) nem részesül kollégiumi ellátásban.

3. Támogatásban részesül továbbá az a pályázó is, aki nem felel

meg az 1. vagy 2. pontban leírt feltételeknek, de akinek a csa-

ládjában kettő vagy több gyermek tanul felsőoktatási intéz-

ményben és az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az

öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át

(jelenleg: 57.000,- Ft )

Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Általános Szer-

ződési Feltételekben meghatározottakon kívül a pályázathoz

szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok benyújtását

írja elő: Az árvaságot, félárvaságot az e jogcímen kapott ellátás-

ról kiállított irattal vagy a folyósító által kiállított eredeti okirat-

tal, a három vagy több gyermek nevelését, az egyedülállósá-

got, valamint azt, hogy a pályázó nem részesül kollégiumi

ellátásban büntetőjogi felelősség tudatában tett nyilatkozattal,

azt, hogy eltartója/szülője munkanélküli, járadékos vagy öreg-

ségi nyugdíjban részesül az ellátást megállapító határozat má-

solatával vagy a folyósító által kiállított eredeti okirattal kell iga-

zolni. Azt, hogy a családjában kettő vagy több gyermek tanul

felsőoktatási intézményben, az iskola által kiállított igazolással kell

igazolni. A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező

mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában

a pályázat formai hibásnak minősül.

5. A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő

benyújtásának határideje: 2012. november 23.

A pályázatokat Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete bí-

rálja el 2012. december 17-ig.

Dr. Tóth Ágnes, jegyző

Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat(A pályázati felhívás teljes terjedelmében a www.buk.hu oldalon tekinthető meg!)

b ü k i k i n c s e i n k • Büki Újság

2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 . • 9

Október végén Ifj úsági Önkormányzat

alakult az evangélikus gyülekezetben.

A kezdeményezés országos szinten is

egyedülálló.

Az egész talán 2005-ben kezdődött, ami-

kor Giczi Nikolett és Koczánné Hetyésy Judit

Lenke hitoktatók elhatározták, hogy báboz-

ni hívják a hittanos gyerekeket. Éveken

át készültek az újabb és újabb bábda-

rabok, amelyek begyakorlásához sok

próbán kellett részt venni. Olykor egész

napokat is eltöltöttek így a gyülekezeti

házban az elmúlt évek folyamán: a bá-

bosok és mindenki Nikije, aki nekik piz-

zát sütött, teát főzött. Idővel így egyre

inkább a gyermekeké, majd fi ataloké

lett a „gyüliház”, különösen a kisterme,

amely lassacskán megkapta az ifi terem

nevet. Három éve már biztos találkozó-

hely lett, ahová hétvégente el lehetett

menni, kulcsot, riasztókódot kaptak

hozzá a fi atalok. Itt a fogyasz tás kötelezett-

sége nélkül lehettek, lehetnek együtt, sza-

badon eltölthetik szabadidejüket, illetve a

lelkész vagy egymás irányításával engedik

Isten Szentlelkének, hogy mélyítse, erősítse

a hitüket.

Évek óta ötleteket adtak a gyülekezet el-

nökségének, hogy az ifj úsági munkában sze-

rintük éppen merre kanyarodjunk, ugyan-

akkor tevőlegesen és lelkesen vettek részt

a programszervezésekben és beszerzésekben.

Ifj úsági Önkormányzat az evangélikus gyülekezetbenPéldájuk nem egyedülálló gyülekezetünk

történetében: a régi mozi épületét hozzájuk

hasonló fiatalok építették fel egykor saját

maguknak, részt kérve a presbitériumtól a

régi evangélikus iskola telkéből, s itt színda-

rabokat tanulhattak be maguk s mások szóra-

koztatására. A mi ifi seink kapcsán elő ször

csak az vetődött fel, hogy egy ennyire meg-

erősödött gyülekezeti réteg hivatalosan is

képviseleti jogot kellene kapjon a presbitéri-

umban. Majd ennek hogyanja nyomán ala-

kult ki az Ifj úsági Önkormányzat megalapí-

tásának szándéka, amelyre mind a fi atalok,

mind a gyülekezet presbitériuma nyitott volt,

amely erről határozattal is döntött.

Október 28-án megtartotta alakuló ülé-

sét a Büki Evangélikus Egyházközség Ifj úsági

Önkormányzatának (IÖK) Közgyűlése. A köz-

gyűlésen tanácskozási joggal vehettek részt

az alsó tagozatos hittanosok, valamint a lel-

kész, a felügyelő és a hitoktató, szavazati jog-

gal pedig a felső tagozatos hittanosok és

azok az ifi sek, akik az elmúlt naptári évben

legalább egy gyülekezeti szervezésű rendez-

vényen részt vettek. Az ülés nyilvános volt.

Első napirendi pontként a közgyűlés

elfogadta a szervezet alapszabályzatát,

amely határoz az IÖK felépítéséről, Köz-

gyűlésének tagjairól, tisztségviselőiről,

meghatározza működésüket. A hitta-

nosok és ifi sek evangélikus képviseleti

és érdekképviseleti szervezetének el-

nöke és külön erre a célra meg válasz-

tott tag ja tanácskozási joggal részt

vesznek az egyházközség presbitériu-

mának ülésein, va lamint a szervezet vál-

lalja évente két prog ram szervezését

gyermekek és fi atalok számára, amelyet

az egyházköz ség fi nanszíroz.

A második napirendi pont a tisztségviselők

megválasztása volt. A titkos szavazás ered-

ménye: elnök: Horváth Bence, presbitérium-

ba delegált tag: Szi doly Roland, programfe-

lelős: Ga la vits Petra, hittanos-koordinátor:

Sztojka Bet tina, ifi s-koordinátor: Iliás Kristóf.

A választott tisztségviselőkből összeálló el-

nökség alakuló ülésén Csébich Dorinát ad-

minisztrátornak, Szele Franciskát pályázati

felelősnek és Kajtár Dánielt médiafelelősnek

választották.

Isten segítségével jól működő, lelkes és

saját maguk által szervezett önkéntes mun-

kájukkal nagy többletet hozhatnak a gyer-

mekekért és fi atalokért végzett gyülekezeti

munkába, és példájuk során máshol is épül-

hetnek hasonlóan gyülekezetek, közösségek.

Simon Réka

A gyermekek számára mindig is felfogha-

tatlan, érthetetlen rejtély, titok az, hogy

egy-egy fából, fémből készült hangszer-

ből hogyan jönnek elő a hangok, hogyan

szólalnak meg.

Ezt a titkot fejtettük meg ok-

tóber 1-jén, a „Zene Világnapján”

a csepregi zeneiskolában a csep-

regi zeneiskolásokkal, a zeneis-

kola tanáraival, növendékeivel.

A zene, amely elvarázsolta

gyer mekeinket, a tágra nyílt sze-

mek, a nyitva maradt szájak, a

mozdulatlan testek árulkodtak

arról, hogy a zene – legyen az is-

mert vagy ismeretlen – mély ha-

tást gyakorol ránk.

A bemutató alkalmával sok-

sok hangszer mutatkozott be,

szólalt meg, sőt mi is megszólal-

tathattuk őket. Nem első alkalommal talál-

koztunk a zenét oktató tanárokkal, hisz az

„Adventi koncerten” az óvodából kimaradt,

zeneiskolás növendékek jönnek vissza évről

évre hozzánk, hogy a titkot, a zene titkát át-

adják volt ovis társaiknak bizo-

nyítva azt, hogy a „ZENE MIN-

DENKIÉ”!

Hálás köszönetünk a zenepe-

dagógusoknak, hogy segítették

előcsalogatni a hangokat, a dal-

lamokat e napon. Szóljon, száll-

jon a zene, a dal, de ne csak ok-

tóber 1-jén, hanem az év 365

nap ján, hiszen: „Mindenik ember-

nek a lelkében dal van / És a saját

lelkét hallja minden dalban…”

Kukori csoport

óvodásai és óvónői

A zene mindenkié!

k-

n”

p-

s-

a

-

a

k

s-

-

k-

e,

-

évre hozzánk

a

n

D

d

e

la

jo

n

n

le

Hangszereket is kipróbál-

hattak a kicsik

báboz-

n

-

k

z

ti

-

z-

e

é

e,

m

-

t

k

koztatására. A mi ifi seink kapcsán elő ször vényen

e

a

g

m

n

é

n

to

v

m

la

g

aA fi atalok örömmel veszik ki részüket az egyházközség életéből

A legkisebbek örömére a Hotel Caramell-

nél elkészült a Mini Kristály torony pályarész.

A pálya 20 érdekes, színes gyermekbarát ál-

lomással ígér tartalmas kikapcsolódást. Kü-

lönlegessége, hogy a szülő a gyermek mel-

lett, a földön haladva kísérheti a kalandozó

kicsiket. A mini pályát – mely 3 éves kortól

használható – mászós, gurulós, csúszós, buj-

kálós elemek teszik érdekessé.

A Hotel Caramell ezúton is felhívja a Bükön

és környékén lévő iskolák fi gyelmét, hogy

térítésmentesen várja a Kristály torony rend-

hagyó testnevelés órákon a diákokat.

Mini torony nyílt

Büki Újság • m o z a i k

10 • 2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 .

Október 5-én tanulmányút keretében

a Spa Travel 35 viszonteladóját látta ven-

dégül Bükfürdő. A Spa Travel Németor-

szág egyik legnagyobb tour operátora,

és elsősorban az ott élő orosz ajkú lako-

sok utaztatására koncentrál.

A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) segítsé-

gével megvalósult study tour alkalmával

a vendégek megtekintették a Bükfürdő

Gyógy- és Élménycentrumot. A tanulmány-

út konkrét célja, hogy az eddig nagy utas-

létszámmal futó cseh fürdőutak mellett

2013-ban új útvonalat nyissanak Magyaror-

szágra, amelynek Bükfürdő mellett Sárvár

és Hévíz lesznek a további úticéljai.

A második orosz érdekeltségű látogatás

október 13–14-én valósult meg, szintén az

MT Zrt. segítségével. Moszkvából Bükfür-

dőre 3 fő érkezett, akik autós útikalauzt írnak.

Az útikönyvben több útvonalat ajánlanak

majd Magyarországon, Szlovákiában, Cseh-

országban és Lengyelországban, amelyeket

az Oroszországból érkező turisták bérelt autó-

val járhatnak végig. Az útvonal-leírásokban

természetesen helyet kapnak majd a ne ve-

ze tességek, látnivalók, emellett ajánlanak

szálláshelyeket, valamint különböző tippeket

adnak a környék felfedezésére. A szakembe-

rek Bükfürdőn meglátogatták a Bükfürdő

Gyógy- és Élménycentrumot, saját élménnyel

gazdagodva kipróbálhatták annak szolgálta-

tásait. Tettek egy ismerkedő kört a golfpályán,

a Kristálytornyon, valamint tapasztalatokat

szereztek a Bükfürdőn elérhető szálláshelyek

minden kategóriájáról, a kempingtől, a ma-

gánszálláshelyeken át a 4* superior szállo-

dáig.

Október 14-én a Viasat3 csatorna Horváth

Éva új műsorában mutatta be Bük, Bükfür-

dő legérdekesebb pontjait a belföldi utazás

iránt érdeklődő nézők számára. Több olda-

las megjelenéssel vettünk részt a Nők Lapja,

a Best, és a Nők Lapja Egészség lapokban,

melyekben „csodatevő gyógyvizünket” és az

aktív kikapcsolódás lehetőségeit jellemez-

tük az újságírók tolmácsolásában.

A napokban a prágai Madi utazási kiállí-

táson vesz részt TDM Egyesületünk. Az idei

év főszezonjában ismét növekedésnek indult

a Csehországból érkező vendégek száma.

Ezt a folyamatot szeretnénk megerősíteni,

így kollégáink több – eddig Bükfürdőre nem

utaztató – utazási irodával veszik fel a kap-

csolatot, és tájékoztatják őket Bük, Bükfürdő

szálláshelykínálatáról, magánszálláshelyekről,

kempingekről, panziókról és hotelekről egy-

aránt.

November folyamán a Magyar Nemzet

újságírója fog Bükfürdőre látogatni egyesüle-

tünk meghívására. Az ország vezető lapja

elsősorban arról szeretne tudósítani, hogy az

uniós pályázatoknak köszönhetően milyen

fejlesztések zajlottak a városban, és ezek mi-

lyen hatással vannak településünkre. Be fog-

juk mutatni számára a megújult városköz-

pontot, a hotelek fejlesztéseit és a Kristály-

tor nyot. Várjuk az Önök ötleteit is az info@

visit buk.hu címre, hogy az újságíró számára

milyen további fejlesztéseket mutassunk be!

A TDM októberi marketingtevékenysége

BBKTE

A Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egye-

sület pályázatot hirdet turisztikai asszisztens

munkakör betöltésére.

Feladatok:

• vendégek és az egyesület tagjai felé informá-

ciószolgáltatás

• tagi és partneri kapcsolattartás

• irodai, adminisztrációs asszisztencia

• ajándéktárgyak árusítása, sporteszközök köl-

csönzése

Elvárások:

• vendégközpontúság, rugalmasság, megnyerő

fellépés, önálló, felelősségteljes, precíz munka-

végzés, jó problémamegoldó és stressztűrő ké-

pesség, kreativitás

Pályázati feltételek:

• középfokú végzettség.

• aktív, középfokú német nyelvismeret

• rendszeres hétvégi munkavégzés vállalása

Előnyt jelent:

• cseh, szlovák, angol, orosz nyelv ismerete

• idegenforgalomban szerzett tapasztalat

• büki vagy kistérségi lakhely

A pályázatnak tartalmaznia kell részletes szakmai

önéletrajzot, nettó bér- és juttatás-igényt!

Bérezés: megegyezés szerint.

A pályázat benyújtásának határideje: 2012.

november 16. A pályázatokat személyes vagy

postai úton – zárt borítékban – BBKTE (9737 Bük,

Eötvös u. 11.) címre kell benyújtani, vagy a palff y.

[email protected] címre elküldeni.

Pályázati felhívásTáblaavatás és könyvbemutató

A Büki Művelődési és Sport Központ, Könyv-

tár tisztelettel vár minden érdeklődőt a 115

éve Bükön születetett Szarka Géza író, tanár

emléknapi rendezvényeire.

2012. november 30-án, pénteken 16 óra-

kor a Bük, Gyár u. 57. számú háznál emlék-

tábla avatás lesz. Beszédet mond dr. Gyurácz

Ferenc irodalomtörténész, a Magyar Nyu-

gat Könyvkiadó tulajdonosa. Közreműködik

Szarka István gépészmérnök, az író fi a, Büki

Attila költő, festőművész és a Keltike nép-

dalkör.

17 órakor a művelődési központ galéria

termében Szarka Géza Fütyül a bánya című

regényének bemutatója lesz. Köszöntőt

mond Németh Sándor, Bük város polgár-

mestere. A művet ismerteti dr. Gyurácz Fe-

renc. A könyv a helyszínen kedvezményes

áron vásárolható meg.

Adventi kirándulás Mariazellbe

December 8-án szombaton buszos kirán-

dulást szervez a művelődési ház. A résztve-

vők megtekinthetik az 5 méter magas mé-

zeskalács házat, az Angyal postát, a giganti-

kus méretű adventi koszorút, az adventi

vásárt és ellátogathatnak a likőrmanufaktú-

rába. A részvételi díj – mely az utazás és az

idegenvezető díját tartalmazza – 3.200 Ft.

Jelentkezni a művelődési központban lehet.

Házhoz megy a Mikulás

A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyv-

tárban idén is lehetőség nyílik a Mikulás-

szolgáltatás bérlésére. A Télapó december

5-én és 6-án délután látogatja meg a gyere-

keket. Jelentkezni december 3-ig lehet.

Búcsúi bál

November 17-én 21 órától búcsúi bál lesz

a művelődési központban, zenél az Uniqum

együttes, a belépőjegy ára 1.000 Ft. Min-

denkit szeretettel várnak!

Őszi koncert

Csepreg Város Fúvószenekarának őszi kon-

certjét élvezheti a büki zenebarát közönség

november 17-én szombaton 16 órai kezdet-

tel, vezényel Íliás Attila. Közreműködnek

Csepreg mazsorett csoportjai. A rendez-

vénynek a művelődési központ színházter-

me ad helyet, a belépőjeggyel a fellépő

egyesületek működését támogatják, így an-

nak összegét mindenkinek a saját belátásá-

ra bízzák.

Programajánló

s p o rt • Büki Újság

2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 . • 11

9. Péntek Dr. Gyarmati Lenke10. Szombat Dr. Szilasi Imre

ügyelet 13 órától másnap 7 óráig11. Vasárnap Dr. Szilasi Imre12. Hétfő Dr. Müller András 13. Kedd Dr. Orbán Zsuzsanna 14. Szerda Dr. Szilasi Imre

ügyelet 8 órától másnap 7 óráig15. Csütörtök Dr. Gyarmati Lenke 16. Péntek Dr. Földi Sándor 17. Szombat Dr. Bencsik István18. Vasárnap Dr. Gyarmati Lenke

19. Hétfő Dr. Szilasi Imre20. Kedd Dr. Gyarmati Lenke21 Szerda Dr. Szirmai László22. Csütörtök Dr. Orbán Zsuzsanna23. Péntek Dr. Földi Sándor24. Szombat Dr. Bencsik István25. Vasárnap Dr. Orbán Zsuzsanna 26. Hétfő Dr. Müller András27. Kedd Dr. Orbán Zsuzsanna28. Szerda Dr. Szirmai László29. Csütörtök Dr. Gyarmati Lenke30. Péntek Dr. Nagy Gábor

Központi orvosi ügyelet – novemberBük, Eötvös u. 2/a. • Tel: 06-94/358-558

9-10. Sanitas 17.00–20.00 készenlét11. Sanitas 09.00–14.00 ügyelet12-16. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét17. Sanitas 09.00–14.00 nyitva18. Fürdő Patika 09.00–14.30 nyitva19-23. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét24. Sanitas 09.00–14.00 nyitva25. Fürdő Patika 09.00–14.30 nyitva26-30. Sanitas 17.00–20.00 készenlét

1. Sanitas 09.00–14.00 nyitva2. Sanitas 09.00–14.00 ügyelet3-7. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét8. Sanitas 09.00–14.00 nyitva9. Fürdő Patika 09.00–14.30 nyitva10-15. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét16. Sanitas 09.00–14.00 nyitva17. Fürdő Patika 09.00–14.30 nyitva18-21. Sanitas 17.00–20.00 készenlét

Gyógyszertári ügyelet – november, decemberSANITAS (Bük, Eötvös u. 6. • Tel.: 06-94/558-399)

ÜDVÖZÍTŐ (Csepreg, Kossuth u. 4. • Tel.: 06-94/565-048)

SZT. PÉTER (Sajtoskál, Rákóczi u. 40. • Tel.: 06-94/388-168)

Dr Lupo Büki TK-AUDI ETO KC.III 21:21

Végig szoros mérkőzést játszva egy nagy le-

hetőséget szalasztott el a hazai csapat! A fél-

idei egy gólos különbség jellemezte az egész

mérkőzést, és az 58. percben egy játékveze-

tőt bíráló és egy szabálytalankodó győri já-

tékos kiállításával kettős előnybe kerültek

a hazai lányok. Sajnos azonban nem tudtak a

győri rutinon felülkerekedni, így maradt a

21:21-es döntetlen eredmény a végére. Na-

gyon küzdelmes mérkőzés után „igazságos”

eredmény született. Most egy kis pihenő, de

november 17-én várunk szeretettel minden

szurkolót egy nagyon fontos mérkőzésre.

A Mosonszolnok csapatát fogad juk, és jó len-

ne a két pontot itthon tartani! Kérünk min-

denkit, biztatásával segítse a lányokat! HAJ-

RÁ BÜK! HAJRÁ LÁNYOK!!

Cs. Cs.

Veretlenek kéziseink

Örömmel jelenthetjük be, hogy ismét

kedvezően bírálta el az MKSZ a Büki

Testedzők Köre Kézilabda Szakosztályá-

nak pályázatát, melyet a TAO támoga-

tásra nyújtott be.

Miután kézhez vehettük az előző évi pá-

lyázat vizsgálatának eredményét, amit hi-

ánypótlás nélkül fogadott el az NSI, megér-

kezett az engedély a következő évre. Sikerült

is megkötni a szerződéseket, amiket az MKSZ

a kiadott igazolások elküldésével ismert el.

A támogatási összeg szinte teljes egészében

megérkezett már számlánkra, így lehet már

tervezni az összeg ésszerű, gazdaságos fel-

használását. Nagy örömünkre hosszú idő

után a megyei szövetség ismét indítja a me-

gyei bajnokságot, így ennek a támogatásnak

itt is lesz helye. Ezúton is szeretnénk meg-

köszönni a minket támogató büki vállalko-

zóknak, sportbarátoknak a segítséget és

szeretettel várunk mindenkit hazai, illetve

idegenben játszott mérkőzéseinkre!

Csébich Csaba

Újabb sikeres pályázat

a hazai lányok. Sajnos azonban nem tudtak a

Igazságos döntetlen a győriek ellen

Helyreigazítás! Előző számunkban a Nö -

vekedett a fürdő látogatottsága című cikk-

ben tévesen írtuk: … volt olyan nap, ami-

kor kétezernél is többen váltottak belépő-

jegyet a komplexumba. Helyesen: több

mint hétezren váltottak jegyet egy-egy

nap a fürdőbe. Az elírásért az érintettek

elnézését kérjük!

A szerkesztőbizottság

Megalakulásának 15. évfordulója alkal-

mából fotókiállítással emlékezett az elért

sikerekre a BTK Kosárlabda Szakosztálya.

Október 26-án a művelődési központ ta-

nácsterme megtelt a kosarasok képeivel,

melyek javarészt Bodorkós András és a szak-

osztály fotóiból kerültek ki. A megjelenteket

Csóka Csaba, a BTK elnöke köszöntötte,

majd Polgár Kornél, a szakosztály vezetője

emlékezett a kezdetekre. Megtudtuk, 15 éve a

csapat törzsmagja gyakran kijárt kosarazni,

így jött az ötlet, hogy ezt szervezett formá-

ban tegyék. Polgár Kornél először Szele Fe-

renc akkori polgármesterhez fordult segít-

ségért, aki elmondta, hogy elképzelésük

egyesületi formában valósulhat meg. Ezután

keresték meg Pócza Csaba akkori tanár urat,

aki vállalta az elnöki teendőket, mellette pe-

dig Szélesy József is sokat segített.

Polgár Kornél kitért arra is, hogy indulá-

sukkor Bükön kosárlabda szabványpálya

sem volt, így hazai pá lyán az első bajnok-

ságban nem is játszhattak. An-

nak ellenére, hogy az első évad-

ban csak két meccset nyertek,

a fi úk nem adták fel, tovább foly-

tatták a munkát, míg végül meg-

nyerték az alsóházi bajnokságot.

Hangsúlyozta, a gárda jelen-

leg egyben van, pénzügyi gon-

dokkal a TAO-s programnak kö-

szönhetően nem küzdenek, ma

már költségvetésük 40 százalé-

kát saját maguk fi nanszírozzák.

T. Á.

Fotókiállítás a kosarasokról

n

b

a

ta

n

le

d

sz

m

k

Polgár Kornél és Csóka Csaba a kiállítámegnyitón

Büki Újság • s p o rt

12 • 2 0 1 2 . n o v e m b e r 9 .

Büki ÚjságBük Város Önkormányzatának lapja

Kiadó: Polgármesteri Hivatal Bük • Felelős kiadó: dr. Tóth Ágnes jegyző

Felelős szerkesztő: Tömböly Ágnes 06-30/700-8624

Szerkesztőségi munkatársak: Tóth Tamás, Galambos Ferencné,

Haizler Lászlóné, Kirchknopf Péter, Molnár Zoltán,

Pócza Gabriella, dr. Pupp Ákos, Sági Ferenc, Szabó András,

Szabó József, Szanyi Krisztián, Wellner Ervin

E-mail: [email protected]

Nyomda: Yeloprint Nyomda, Szombathely, Géfi n Gy. u. 11-13.

Sokszorosításért felelős: Horváth Judit

Nyomtatás dátuma: 2012. november 7., Megrendelésszám: 92121472

ISSN 1789-7343 (Nyomtatott) • ISSN 1789-7351 (Online)

Stubán Gábor • www.stubanautosiskola.huTel.: 06-20/457-57-11 • 06-94/655-309 • [email protected]ŐSÉG JÓ ÁRON! Nyilvántartási szám: 00138-2010

STUBÁN AUTÓSISKOLA személygépkocsi-,motorkerékpár- és mopedvezetői tanfolyamot indít:

Bükön november 13-án, 17.00-tól Dr. Horváth Tibor utca 56.

Rés

zlet

fi zet

ési l

ehet

őség

Els

őseg

ély

tanf

olya

m h

elyb

en!

Látványos, cm-ben mérhetőfogyás, feszesebb bőr

már néhány kezelés után!Alkattól függően

min. 2-3 cm fogyás érhető el.

5 alkalmas bérlet bevezető áron50.000 Ft helyett

csak 29.900 FtAkár karácsonyi ajándékként

is megvásárolható!

A bérlet a következőket tartalmazza:5 alkalom, alkalmanként

1 óra 40 perceskezelésÖsszesen: 4 ultrahangos kavitáció,5 testtekercselés, 1 nyirokmasszázs

Felhasználható: 2012. november 15.és 2013. február 15. között hétköznapokon

Előzetes bejelentkezés szükségesa 94/558-200-as telefonszámon.

PROFESSZIONÁLISALAKFORMÁLÁS

BÜKÖN

Kistérségi Birkózó Napot szervezett ok-

tóber 6-án a városrehabilitációs prog-

ram egyik sikeres miniprojektjeként a

Büki Birkózó Club.

A sportcsarnokban a birkózásé volt a fő-

szerep ezen a napon, hiszen a bemelegítést

követően sorversenyeken és grundbirkózás-

ban mutathatták meg a gyerekek erejüket,

állóképességüket és leleményességüket.

– Azért született meg a mai nap ötlete,

hogy népszerűsítsük a sportágat, hogy a gye-

rekek lássák, milyen szép is tud

lenni a birkózás. Szerencsére bir-

kózóink a londoni olimpián jól

szerepeltek, így most bízhatunk

abban, hogy a sportág bekerül

a látványsportok közé – árulta el

kérdésünkre Szabó Gábor edző.

Az ebédet követően Sastin

Marianna és Bacsi Péter olimpi-

konokkal Major Gyula beszélge-

tett, akiket az ifj ú birkózók szinte

tátott szájjal fi gyeltek. Megtud-

tuk, mennyi lemondással, sokszor

kudarccal jár együtt az élsport,

ennek ellenére azonban egyikük

Olimpikonok népszerűsítették a birkózástsem bánta meg, hogy ezt az utat választot-

ta. Mindketten hangsúlyozták, fontosak a mai-

hoz hasonló toborzók, hogy minél több fi a-

tal kapjon kedvet a birkózás kipróbálására.

Bár az olimpia egyikük számára sem úgy

sikerült, ahogy azt szerették volna, annak

eufórikus hangulatát örömmel idézték fel.

A birkózó nap délutáni programja során

fellépett Sipos F. Tamás, végül pedig értékes

nyereményeket sorsoltak ki.

Tömböly Ágnesgy gy

d

r-

ól

k

ül

el

ő.

n

-

-

e

-

or

t,

k

y g

A birkózásé volt a főszerep – középen Sastin Marianna és Bacsi

Péter olimpikonok

Szombathely és Bük adott otthont az U19-

es Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseinek.

Észak-Írország, Lengyelország, Litvánia csa-

patait láthattuk a 90 perc során.

A büki pályán 2 mérkőzésre került sor:

Észak-Írország – Lengyelország 2 : 0 és

Észak-Írország – Litvánia 4 : 0.

A magyar válogatott Szombathelyen ját-

szott: 2 győzelem és 1 vereség a mérlegük.

A csoporton belül Észak-Írország mögött a

2. helyet szerezték meg és csoport má so dik-

ként továbbjutottak a középszakaszba.

A csoport végeredménye:

1. Észak Írország 9 pont

2. Magyarország 6 pont

3. Lengyelország 3 pont

4. Litvánia 0 pont

Bük sporttársadalma nevében gratulá-

lunk a bravúros teljesítményhez.

Major Gyula

Európa Bükön is

www.buk.hu