XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES...

8
XXI. év fo lyam 8. szám 2010. augusztus IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Ezeréves múlttal harcolunk a jelenben egy „szebb jövőért” Tisztelt Választó Fele-Barátaink! A megszólítás nem véletlen, hiszen páratlan magyar nyelvünk e frappáns szókapcsolata a jézusi értelmezés szerint olyasmit fejez ki, amire a világ egyetlen nyelve sem képes: a fele barátommal vagyok egész, a másik felemmel vagyok teljes ember. Célunk az, hogy az Önök bizalmát elnyerve a ránk adott szavazatokból és az erre építendő munkánk becsületes teljesítéséből álljon össze a felebaráti-honfitársi egész. Szigetszentmiklósi Felebarátaink! 2010-ben a Jobbikkal megjelent a nemzeti oldalon az új erő, a parlamenti paletta „rad ikál isan” átalakult, és ezzel új időszámítás vette kezdetét a honi pol itikában. Az új időknek megfelelően a „Tisztelt Választó Polgár!” helyett más formulával és más gondolatok- kal kívánjuk megszólítani Önöket. 20 év alatt annyi kampányt éltünk már meg, hogy nem tartjuk többé célszerűnek az amúgy sokszor helyes, de mára monotonná vált kampány-szlogenek sokadszori ismétlését és az unalmas ígérgetéseket. Kedves Miklósi Barátaink! Ismerjék meg jelöltjeinket és velük együtt ismerjék meg céljainkat! Küzdjünk együtt egy „Szebb jövőért” és fogjunk össze a kampány- ban! Gondolkodjunk hangosan pol itikáról, tervekről, problémákról és feladatokról! És legfőképpen gondolkodjunk Önmagunkról! Várunk minden velünk gondolkodót a szavazófülkékben 2010. október 3-án. „Legyen jobb a Jobbikkal Szigetszentmiklóson!” Jobbik Szigetszentmiklós • www.hunvagy.hu ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS KÉPVISELÔJELÖLTJEINKET MEGISMERHETIK A 4-5 OLDALON 2010. OKTÓBER 3. Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:07 Page 1

Transcript of XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES...

Page 1: XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES ...dunamentiforum.hu/data/pdf/2010_augusztus.pdf · Az edzők Rusz Gergely és Csiszár János. Az edzőtábort Joszkin János a szakosztály

XXI. év fo lyam 8. szám 2010. augusztus IN GYE NES

A Mik ló s i Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men t i fo rum.hu - www.dm f .hu

Ezeréves múlttal harcolunk a jelenben egy „szebb jövőért”

Tisztelt Választó Fele-Barátaink!A megszólítás nem véletlen, hiszen páratlan magyar nyelvünk e frappáns szókapcsolata a jézusi értelmezés szerint olyasmit fejez

ki, amire a világ egyetlen nyelve sem képes: a fele barátommal vagyok egész, a másik felemmel vagyok teljes ember.Célunk az, hogy az Önök bizalmát elnyerve a ránk adott szavazatokból és az erre építendő munkánk becsületes teljesítéséből álljon

össze a felebaráti-honfitársi egész.Szigetszentmiklósi Felebarátaink!

2010-ben a Jobbikkal megjelent a nemzeti oldalon az új erő, a parlamenti paletta „rad ikál isan” átalakult, és ezzel új időszámításvette kezdetét a honi pol it ikában. Az új időknek megfelelően a „Tisztelt Választó Polgár!” helyett más formulával és más gondolatok-kal kívánjuk megszólítani Önöket. 20 év alatt annyi kampányt éltünk már meg, hogy nem tartjuk többé célszerűnek az amúgy sokszorhelyes, de mára monotonná vált kampány-szlogenek sokadszori ismétlését és az unalmas ígérgetéseket.

Kedves Miklósi Barátaink! Ismerjék meg jelöltjeinket és velük együtt ismerjék meg céljainkat! Küzdjünk együtt egy „Szebb jövőért” és fogjunk össze a kampány-

ban! Gondolkodjunk hangosan pol it ikáról, tervekről, problémákról és feladatokról! És legfőképpen gondolkodjunk Önmagunkról!Várunk minden velünk gondolkodót a szavazófülkékben 2010. október 3-án.

„Legyen jobb a Jobbikkal Szigetszentmiklóson!”

Jobbik Szigetszentmiklós • www.hunvagy.hu

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS

KÉPVISELÔJELÖLTJEINKET MEGISMERHETIK A 4-5 OLDALON

2010. OKTÓBER 3.

Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:07 Page 1

Page 2: XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES ...dunamentiforum.hu/data/pdf/2010_augusztus.pdf · Az edzők Rusz Gergely és Csiszár János. Az edzőtábort Joszkin János a szakosztály

Húszéves a Batthyány Kázmér Gimnázium

Még abban az évben1990. november 24-én került átadásra a

Városi Könyvtár, majd 1991.október 13-án avatták fel aKossuth Lajos utcában az újreformátus templomot. Azavatás után a közös vacsora aközépiskolában lett megtartva,egyháztörténeti kiállítássalegybekötve.

Hirtelen javulás állt be a vá-ros kulturális életében. Két évalatt iskola, könyvtár, temp-lom, hangversenyterem gazda-gított bennünket.

Az írások szerint húsz éveműködik középiskola városunk-ban, amely évekig „kultúrházpótló” létesítmény lett. Lapoz-zunk bele az iskola krónikájábaés nézzük az eseményeket. Aközépiskola mellett 1991. janu-ár 8-án 60 ágyas kollégiumotadtak át. Július 4-én kineveztékdr. Koós Ferenc tanár-nevelő-történészt igazgatónak. A Ma-

gyar Finn Baráti Kör is az isko-lában alakult meg 1991. novem-ber 29-én 53 taggal. Itt rendez-ték meg december 21-én egyhá-zi szertartással az első VárosiKarácsonyi ünnepséget.

A 300 millió Ft-os költséggelépült középiskola 1992. június5-én vette fel gróf BatthyányKázmér nevét és ekkor avattákés szentelték fel az iskola zászla-ját a püspöki vendégek. A követ-kező nagy ünnepség amit az is-kolában tartottak 1992. október20-án volt. Itt emlékeztünk megaz 1956. október 23-i forradalom

és szabadságharc-ról, ekkor szentékfel városunk „bá-rányos-címeres”zászlóját.

Éveken át ittlett megrendezvea Városi Karácso-nyi Ünnepség.

Az első szalag -avató bál ésünnep ség 1994.feb ruár 5-én lettmeg tartva az is-kolában.

1994. március26-án Nemzetkö-

zi Kórustalálkozót rendeztek,ahová német vendégeket ishívtak. A két évtized alatttöbbször közvetített a televízióaz iskoláról. Talán a legemlé-kezetesebb volt a 2000. január23-i FŐTÉR című adás, ahol a„Virágos Szigetszentmiklós”összeállítást mutatták be. Per-sze az országos és helyi képvi-selőválasztásoknak egyik fő

bázisa is az iskola épülete volt,ahogy a már hagyománnyávált városi Miklós Bált és Va-dászbált is itt rendezik meg.

Többféle szervezet tart itt ülé-seket, vacsorákat. Az utóbbiévekben már Kázmér Bálokat,Tudományos Napokat, eskü-vői vacsorákat, hangversenye-

ket is rendeznek az épület falaiközött.

Az iskola névadójáról ké-szült domborművet 2005. júni-us 8-án avatták fel.

Az országos hírű nyelv-oktatóintézmény igazgatója dr. KoósFerenc 2006. augusztus 1-jénment nyugdíjba. 2009. október23-án munkásságáért Pro UrbeDíjat adományozott részére aváros. Utóda Gelencsér Lászlóigazgató lett, aki fiatalos lendü-lettel tovább növeli a középisko-la hírnevét. Gelencsér László2007. március 15-én kapta mega Város Érdemes PedagógusaDíjat.

Az iskola húsz éves fennál-lásának alkalmából további si-kereket kívánunk nemcsak avezetőknek, tanároknak, ha-nem a diákoknak is.

Vöő Imre

A várossá válásunk (1986.) utániévekben jelentős fejlődésnek indultSzigetszentmiklós. A hiányzó létesítmé -nyek sorban megépültek városunkban.A város első középiskoláját 1990. szep-tember 1-jén avatták és két-két osztály -lyal indult be a gimnáziumi oktatás.

Tisztelt SzigetszentmiklósiJobbik Alapszervezet!

Ezúton szeretném megköszönni azedelényi árvízkárosultak nevében azÖnök által összegyűjtött adományokat,melyet két alkalommal 2010. 06. 20-án,majd 2010. 07. 31-én juttattak el hoz-zánk. Önzetlen segítségük bizonyára

sokoldalú szervezést igényelt, melyet ezúttal is köszönünk.Szeretnénk kifejezni hálánkat a Jobbik, a Magyar Nemzeti

Front és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyiszervezeteinek és szimpatizánsainak, valamint a felajánlások-ban részt vett civileknek a példamutató segítségnyújtásért.

Tisztelettel: Csiki Nándorné ésaz árvízkárosult edelényi lakosok

MIKLÓSI ÚJSÁG 2010. augusztus2

Köszönôlevél

Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:07 Page 2

Page 3: XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES ...dunamentiforum.hu/data/pdf/2010_augusztus.pdf · Az edzők Rusz Gergely és Csiszár János. Az edzőtábort Joszkin János a szakosztály

3

A kaméleon színe

MIKLÓSI ÚJSÁG2010. augusztus

A „tavaszi nagytakarítás”során, mint egy fegyverdör-renésre felrebbentek ugyan akeselyűk a faágakról, köröz-tek egyet, aztán szép lassanvisszarepültek. Nem biztos,hogy ugyanarra az ágra, devisszaszálltak, szinte mind-annyian. Közben átfestettéktollaikat, a vörös csillagotszegfűre cserélték, ejtőer-nyősök hullottak a pártbi-zottságok magas egéből éselfoglalták a zsíros állásokat,felelős posztokat. Némelyekbeépültek „téglaként” az ak-kor alakuló pártokba, (MDF,FIDESZ, Kisgazdapárt stb),vagy a rendszerváltás éléreálltak (SZDSZ). Az MSZMPtáblát cserélt és MSZP lett.

A többiek a pártkatonák,kaméleonként, rejtőzködveelvegyültek a gyanútlan,becsü letes hazájukat szívbőlszerető emberek között. Civil -ként a civilek között, bárány -bőrben igazi farkasokként.

A magukat függetlennek,civilnek álcázott képviselőés polgármester jelöltekegyre kevésbé tudják elrej-teni eredeti színeiket, a vö-röset és annak árnyalatait.

Voltak ezek már az MSZP-ben, a Családi Szövetségbeis befurakodtak némelyek,vannak közöttük SZDSZ-espolgármester- és képviselő-

jelöltek. Akad közöttük aCentrum Pártot, a Nagycsalá -dosok Országos Egyesületétmegjárt, majd ismét az MSZPszínét magára öltő képviselő-jelölt is. És hát itt van ez afurcsa képződmény is, a Le-het Más a Politika, mint azSZDSZ reinkarnációja. Egy-szóval: politikai kaméleonok.Civilek kontroll nélkül.

Egy biztos. Nincsenekkönnyű helyzetben a „jóldönteni akaró” felebarátaink.

Így a szigetszentmiklósiválasztópolgárok sem.

Azt látnia kell mindenki-nek, hogy 2010-re, húszév-vel a rendszerváltoztatgatásután áttörés következett bea politikai hadszinteren.

A mérsékelten jobboldalikétharmados parlamentitöbb séggel rendelkező kor-mányzó párt mellett megje-lent egy tisztaszívű, a ma-gyar nemzet sorsának jobb-ra-fordulásáért tenniakaróparlamenti erő, a JobbikMagyarországért Mozga-lom. Ez az erő a szebb jövőzáloga.

Itt Szigetszentmiklóson isegy erős Jobbik Alapszerve-zet aktív csapata munkálko-dik azon, hogy városunkbanaz új Képviselő Testületbenmeghatározó erővel, szívvellélekkel a miklóson élő fe-lebarátaink jobb életkörül-ményeinek megteremtéséérttevékenykedhessenek. Önö-kért-Önökkel együtt!

Tisztelt Felebarátaink!A Jobbikos képviselők bár-

milyen színű politikai környe-zetbe kerülnek is, nem lesznekszínüket, meggyőződésüketváltoztatgató kaméleonok.

A városért, az Önök érde-két szolgáló döntéseket tel-jes mellszélességgel támo-gatni fogjuk, de mindenerőnkkel, a jog összes lehe-tőségével fellépünk és har-colni fogunk ha szabályta-lanságot észlelünk.

És nemmel fogunk szavaz-ni minden olyan határozatijavaslatra, melyek hosszútávon nem szolgálják váro-sunk és az Önök érdekeit.

Kérjük ismerjék meg ésfogadják bizalommal képvi-selő-jelöltjeinket, akik tenniszeretnének azért, hogy jobblegyen Szigetszentmik lósona miklósi emberek élete.

„Legyen jobb a JobbikkalSzigetszentmiklóson!”

Nagy FerencA mindenkitől független civil, avagy egy civil kontroll nélkül?Fotó: Szegfű, Szigetszentmiklós

A vörös és árnyalatai

Mindegy milyen színű – balra tart.(Javasoljuk címerállatnak!)

� avagy a rejt�zköd� kommunizmus �

Húsz éve már, hogy megroppant a hazánkatnégy és fél évtizeden át balkáni mélységekbentartó kommunista állampárt az MSZMP.Akkor azt hittük, reméltük, hogy a múltatvégképp eltöröltük és nem jönnek vissza sohatöbbé a bolsevik nacsalnyikok.De csak reméltük. Mert az igazság az, hogyel se mentek.

Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:07 Page 3

Page 4: XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES ...dunamentiforum.hu/data/pdf/2010_augusztus.pdf · Az edzők Rusz Gergely és Csiszár János. Az edzőtábort Joszkin János a szakosztály

<#> 2010. augusztusMIKLÓSI ÚJSÁG

ÖNKORMÁNYZAT 2010. OKTÓ

Állat M

A D

MOGYORÓSIFerenc

06-70/573-83-12

1. választókörzet

HORVÁTHZsolt

06-70/947-12-72

2. választókörzet

KOVÁcSAttila

06-70/381-35-90

3. választókörzet

SZAKSZAttila

06-20/555-07-04

4. választókörzet

Dr. BARABÁSLehel

06-70/250-66-79

5. választókörzet

Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:11 Page 4

Page 5: XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES ...dunamentiforum.hu/data/pdf/2010_augusztus.pdf · Az edzők Rusz Gergely és Csiszár János. Az edzőtábort Joszkin János a szakosztály

MIKLÓSI ÚJSÁG <#>2010. augusztus

YZATI VÁLASZTÁS OKTÓBER 3.

Ajánlószelvény leadó helyek:Pizza Mundial: Bajcsy-Zsilinszky u. II. üzletsor

Állateledel Bolt: Csépi út 40. • Esküvőszervező Iroda: Árpád út. 45.Mario Csemege: Csépi út 12. • Ügyvédi Iroda: Csokonai út 29.

Állati Fincsi Állateledel: Szent Miklós út 5/aA Dujmo lakótelepen hívja a 06-70/94-71-272-es telefonszámot

Továbbá hívhatja a képviselő-jelöltek telefonszámait is.

www.hunvagy.hu

VERESSGábor

06-20/440-05-05

6. választókörzet

NAGYFerenc

06-30/944-06-37

7. választókörzet

Dr. BARABÁSBotond

polgármester-jelölt

06-70/575-70-618. választókörzet

RÓZSAImre

06-20/317-57-39

9. választókörzet

MÓZSILajos

06-70/946-37-45

10. választókörzet

Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:15 Page 5

Page 6: XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES ...dunamentiforum.hu/data/pdf/2010_augusztus.pdf · Az edzők Rusz Gergely és Csiszár János. Az edzőtábort Joszkin János a szakosztály

6 2010. augusztusMIKLÓSI ÚJSÁG

ANYA­KÖNY­VI­HÍ­REKBirkózó krónika

Július 9. 10.Ausztriában Bécsben ren-

dezték meg a Sport Világfesz-tivált, melyen 26 ország többmint 900 sportolója indult. Abirkózó sportban 120 verseny-ző mérlegelt. A Sziget SC.-tőlhárom fő kapott meghívást.

A Sziget SC. eredményei: 63kg-ban Kúti Gergely, 76 kg-banPapp György és 85 kg-banTomin Márton, akik mindhár-man az első helyen végeztek.

Az edző id. Tomin Márton ésa bíró Tomin János volt.

Augusztus 23-tól 28-igSzlovákiában Komárnó városá -ban edzőtáborozik a SzigetSC. Birkózó Szakosztálya. Atáborban 15-20 versenyzővesz részt.

Az edzők Rusz Gergely ésCsiszár János. Az edzőtábortJoszkin János a szakosztályigazgatója vezeti.

Joszkin János

Akik július hónapban kötöttek házasságot

Sok boldogságot kívánunk!

Glawinski TímeaKiss GyörgyiBorsos Lívia

Ruska AdriennUhaly Teréz

Tóth Marianna Bódi Csilla

Balog KatalinBorcsányi Mária

Rácz EnikôKardos Györgyi

Fejes AnitaKálmán Mónika

Szabó ÉvaZsigmond Ildikó

Bezzeg KláraSzabó Szilvia

–––––––––––––––––

Garay GergelyGál AndrásFelhalmi PéterPozsonyi LászlóKátai LászlóKosik BalázsKecskés LászlóKomáromi TiborAntal FerencBalassa ErikDr. Takács BenceZsikai JózsefDina AndrásJuhász ZoltánUrbán TamásLôrincz MihályKovács Bálint

Nyu god ja nak bé ké ben!

Akik július hó nap ban eltá voz takRatovszky Gézáné † 81Barcsik Gábor † 60Németh László † 71Donka Géza †Szöllősi Tiborné † 62Vas László † 49Nagy Gáborné † 71Bíró Istvánné † 90Márkus László † 60Majoros Miklós † 49

Nyéki Imre † 70Bartha Lászlóné † 77Németh Gyula † 86Kálmán Imre † 57Zsebeházi József † 27Demeter Bálintné † 87Balogh Jánosné † 92Nagy János † 64Szőke Lászlóné † 80Lipták Andrásné † 77

SZÍNVONALAS

POLGÁRI BÚCSÚZTATÁS

Szigetszentmiklós, Árpád út. 45.Tel.: 06-30/9440-637, 06-24/530-055

Nagy Ferenc

GRATULÁLUNK!

Joszkin János neve „fémjel” a Magyar Birkózó -sport életében. Ezen a területen végzett több évtizedesmunkája során a Sziget SC. vezetőjeként számos, ki-emelkedő tehetséget nevelt és nevel jelenleg is.

Tanítványai nemcsak a hazai, de a nemzetközi ver-senyeken is rendszeresen az első helyeken végeznek.

Joszkin János a birkózósport területén végzett kie-melkedő munkája eredményeként vehette át a „MagyarBirkózósport Érdemrend” bronz fokozatát.

A kitüntetéshez szívből gratulálunk és további sikeres„éremdús” éveket kívánunk!

Miklósi Újság szerkesztősége

Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:16 Page 6

Page 7: XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES ...dunamentiforum.hu/data/pdf/2010_augusztus.pdf · Az edzők Rusz Gergely és Csiszár János. Az edzőtábort Joszkin János a szakosztály

I N G AT L A N -K ö z v E T í T Õ

É R T É K B E C S L Õ I R o D A2310 Szi getszent mik lós,

Szent Mik lós u. 12/2.

Ügy in té zés: 7-20 órá igTel./fax: 7-16h- ig (24) 539-520

7-20h-ig: (30) 9502-278(szom bat, va sár nap is!)www.fonixingatlan.hu

Iro da ve ze tő:KE RE KES IST VÁN

Ügy fe le ink meg bí zá sá bólel adás ra kí ná lunk - meg vé tel re

ke re sünk: csa lá di há za kat, hét vé gihá za kat, vál lal ko zók ré szé re

te lep he lye ket, épí té si tel ke ket,la ká so kat, iro dá kat, egyéb

in gat la no kat (pl: szán tó föld).ADÁS-vÉ TEL, CSE RE,

BÉR BE ADÁStel jeskörű ügy in té zés sel!

ÉR TÉK BECS LÉS

MIK LÓ SI ÚJ SÁG – Kon zer va tív Pol gá ri Lap www. duna men tifo rum.hu – www.dm f.huFõ szer kesz tõ: Nagy Fe renc – Nyom dai elõ ké szí tés: West-Graph Kft. – Ki ad ja: Csa lá di Ren dez vény szer ve zõ Iro da

Szi get szent mik lós, Ár pád u. 45. E-mail: mik lo siu [email protected] Tel.: 24/530-055 és 30/9440-637. ISSN1218-1412

Szi get szent mik lós, Szent Mik lós út 5/A.Nyitva tartás: hétfő 14-18.30, kedd - péntek 9-12

és 14-18.30, szombat 8-12 óráigTelefon: 06-30-987-1511

CHEVROLET MAJOSHÁZA • 2339 Majosháza, 51-es út 31. km • Tel.: 24/486-138 • www.chevrolet.molnar.hu

CO2-kibocsátás: Cruze: 149-184g/km; Aveo: 132-152g/km; Spark: 119-137g/km; átlagos fogyasztás: Cruze: 5,6-7,8l/100 km; Aveo: 5,5-6,4l/100km; Spark: 5,2-5,7l/100km vegyes fogyasztás-változattól és forgalmi viszonyoktól függően.A feltüntetett árak ajánlott fogyasztói árak. Az akciós modellek kedvezményei és az akció egyéb részletei a www.chevrolet.hu oldalon vagy a Chevrolet infovonalon találhatók. Konkrét árajánlatok azakcióban részt vevő Chevrolet-forgalmazóinknál. Az akciós modellek a készlet erejéig, limitált darabszámban érhetők el. A Chevrolet Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Chevroletforgalmazók fenntartják a jogot az akció módosítására illetve megszüntetésére. A kép illusztráci. A nyomdai hibákért felelőséget nem vállalunk.

KÕ­MÛ­VES­

MES­TERVál­lal­ja:

kül­sõ­és­bel­sõ

épí­tõ­mes­te­ri­mun­kák­el­vég­zé­sét.

Te­l.:­06-30­9123-840

Foto - videófelvételkészítésBárhol, bármit, bármikor

Telefon:06-30 9440-637

régi VHS, Hi8 stb.videófelvételek,fotókdigitalizálásaDVD-re, CD-remásolása!

Es kÜ võ szEr vE zõ Iro DA szigetszentmiklós, Ár pád u. 45.

Tel.: 06-30 9440-637

MENTSE MEG EMLÉKEIT!

ELADÓ Szigetszentmiklóson a Buckavárosrészben a Szekér utcában egy 400 négyszög -

öles építési telek. Érd.: 06-24/441-303

Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:16 Page 7

Page 8: XXI. évfolyam 8. szám 2010. augusztus INGYENES ...dunamentiforum.hu/data/pdf/2010_augusztus.pdf · Az edzők Rusz Gergely és Csiszár János. Az edzőtábort Joszkin János a szakosztály

Jelentkezéseket önéletrajzzal

(az áruház megjelölésével)

a következõ címre várjuk:

mHv kft.2045 törökbálint,torbágy u. 1.

Vagyonvédelmi cég a budakalászi CORA áruházba

vagyonõri igazolvánnyal rendelkezõ

munkavállalókatkeres.

KIADÓ HELYISÉGEK VÁLLALKOZÓKNAKSzent Miklós úti lakótelep tövében. Tel.: 06-30-9440-637

120 fô be fo ga dá sá ra al kal mas ren dez vény ház záki ala kí tott épü let rész, 100 m²-es pin ce he lyi ség gel,kony há val, férfi-nôi vi zes blok kal, 80 m²-es szerke-

zetkész tetôtérrel, KIADÓ, il let ve elADÓ.Klub nak, egye sü let nek, telephely nek,

üz le thelyiségnek is al kal mas.

54 m²-es szu te rén he lyi ség KI ADÓkom­­bi­cir­kós,­ra­di­á­to­ros­fû­tés­sel,­vi­zes­blok­kal,

gép­ko­csi­le­ál­lá­si­le­he­tô­ség­gel­mû­hely­nek,­rak­­tár­nak,

var­ro­dá­nak,­stb.

I G A Z O LV Á N Y K É PA Z O N N A L

Négyet fizet, nyolcat kap!

06-30-9440-637

megrendelhető: 06-30-9440-637gyors • megbízható • hatékony

hangos hirdetésgépkocsival

Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:16 Page 8