XVI. Benedek pápa lelkipásztori látogatása...

XVI. Benedek pápalelkipásztori látogatása Franciaországban

XVI. Benedek pápalelkipásztori látogatása

Franciaországban

2008. SZEPTEMBER 12–15.

SZENT ISTVÁN TÁRSULATAz Apostoli Szentszék Könyvkiadója

Budapest 2008

A fordítás az olasz és németszövegekbôl készült

Fordította Dr. Diós István

PROGRAM

SZEPTEMBER 12. PÉNTEK

09.00: Indulás a nemzetközi repülôtérrôl Párizsba11.10: Párizs, érkezés az Orly repülôtérre12.25: Fogadás az Élysée-palotában13.00: Találkozás az állami vezetôkkel17.00: Rövid találkozó a zsidó közösség képviselôivel

a Nunciatúrán17.30: Találkozás a kultúra világával a Bernát Kollé-

giumban19.15: Vesperás a klerikusokkal a Notre-Dame-székes-

egyházban20.30: Beszéd az ifjúsághoz a székesegyház kapujában

A fiatalok köszöntése a nunciatúra ablakából

SZEPTEMBER 13., SZOMBAT

09.10: Rövid látogatás a Francia Intézetben10.00: Szentmise az Invalidusok terén12.30: Ebéd a püspökökkel a Nunciatúrán15.50: Búcsú a Nunciatúrán16.30: Indulás repülôvel Lourdes-ba17.45: Érkezés a Tarbes-Lourdes repülôtérre18.00: Indulás helikopterrel Lourdes-ba18.20: Érkezés a lourdes-i Antoine Béguère repülô-

térre18.30: Látogatás a Szent Szív-templomban19.15: A Jelenések Barlangjának meglátogatása21.30: A gyertyás körmenet befejezése

5

SZEPTEMBER 14., VASÁRNAP

10.00: A jubileumi szentmise12.45: Ebéd a püspökökkel17.15: Találkozó a francia püspökökkel18.30: A szentségi körmenet befejezése

SZEPTEMBER 15., HÉTFÔ

08.45: Látogatás a lourdes-i kórház kápolnájában09.30: Szentmise a betegekkel a Rózsafüzér Királynô-

je-bazilikában12.10: Helikopterrel Tarbes-Lourdes-ba12.30: Búcsú a repülôtéren13.00: Indulás Rómába15.14: Érkezés Rómába

6

INTERJÚ A REPÜLÔGÉPENRÓMÁBÓL PÁRIZS FELÉ

Szeptember 12., péntek

Kérdés: „Franciaország, hûséges vagy-e keresztségiígéreteidhez?” – kérdezte II. János Pál pápa 1980-ban,amikor elôször járt Franciaországban. Mi lesz az Önüzenete a franciákhoz? Nem gondolja, hogy laicitásamiatt Franciaország elveszíti keresztény identitását?

XVI. Benedek pápa: Én ma nyilvánvalónak látom,hogy a laicitás önmagában nincs ellentmondásban ahittel. Még azt is mondanám, hogy a hit gyümölcse,mert a keresztény hit kezdettôl fogva egyetemes hitvolt, tehát nem volt azonosítható egy állammal sem;minden államban jelen volt és minden államtól külön-bözött. A keresztények számára mindig világos volt,hogy a vallás és a hit nem politika, hanem az embe-ri élet egy másik szférája. S viszont: a politika, az ál-lam nem vallás, hanem profán valóság, melynek sajá-tos küldetése van; s az államnak és a vallásnak egymásfelé nyitottnak kell lennie. Ebben az értelemben mon-danám ma a franciáknak, és nem csak a franciáknak:fontos, hogy mi, keresztények ebben a mai, szekula-rizált világban örömmel éljük hitünk szabadságát, a hitszépségét, és tegyük láthatóvá a mai világban, hogyszép dolog ismerni Istent, a Jézus Krisztusban ember-arcú Istent. Meg kell tehát mutatnunk, hogy ma is lehethívônek lenni, s hogy a mai társadalomnak is szükségevan Istent ismerô emberekre, akik képesek megmutatniazokat az értékeket, amelyek alapvetôen fontosak álla-

7

maink és társadalmaink gyarapodása és fennmaradásaszempontjából.

Kérdés: Ön szereti és ismeri Franciaországot. Mi az,ami különösen ehhez az országhoz köti? Mely laikusvagy keresztény francia szerzôk voltak különösen ha-tással Önre, s mi a legnagyobb élménye Franciaország-gal kapcsolatban?

XVI. Benedek pápa: Nem merném mondani, hogy jólismerem Franciaországot. Kissé ismerem, de szeretemFranciaországot, a nagy francia kultúrát, természetesenmindenekelôtt a nagy katedrálisokat és a nagy franciamûvészetet… A nagy teológiát, mely Lyoni Szent Ire-neusszal kezdôdött, s tartott a 13. századig. Tanulmányoz-tam a párizsi egyetem történetét a 13. században: SzentBonaventúrát, Aquinói Szent Tamást. Ez a teológia meg-határozó volt a nyugati teológia fejlôdése számára… éstermészetesen meghatározta a II. Vatikáni Zsinat teoló-giáját is. Nagy megtiszteltetés és öröm volt számomra,hogy De Lubac atya barátja lehettem, aki az elmúlt századegyik legnagyobb alakja, de jó munkakapcsolatban vol-tam Congar atyával, Jean Daniélouval és másokkal.

Nagyon jó személyes kapcsolataim voltak ÉtienneGilsonnal és Henry-Irénée Maroux-val. Tehát valóbannagyon mély, nagyon személyes és gazdagító kapcso-latom volt Franciaország nagy teológiai és filozófiaikultúrájával. Valóban meghatározó volt gondolkodá-som fejlôdésére. De nem csak a teológia és a filozófia,hanem az eredeti gregorián fölfedezése Solesmes-mel, anagy monasztikus kultúra… és természetesen a nagyköltészet. Mint barokk embertípus nagyon tetszik ne-

8

kem Paul Claudel a maga életörömével és Bernanos is,továbbá az elmúlt század nagy francia költôi. Ez tehátegy olyan kultúra, mely valóban meghatározta szemé-lyes, teológiai, filozófiai és emberi fejlôdésemet.

Kérdés: Mit mond azoknak, akik Franciaországbanattól félnek, hogy a Summorum pontificum motu prio-prio meghátrálást jelent a II. Vatikáni Zsinat nagy intui-cióihoz képest? Mivel tudja ôket megnyugtatni?

XVI. Benedek pápa: Ez a félelem alaptalan. Mert eza motu prioprio lelkipásztori célzatú megnyilatkozása atürelemnek olyan személyek felé, akik abban a liturgiá-ban nevelôdtek, szeretik, ismerik és benne akarnak élni.Egy kis csoportról van szó, hiszen latin képzettséget ésmeghatározott kultúrájú nevelést tételez föl. De hogyezek a személyek e liturgia végzését számukra lehetôvétevô szeretetet és türelmet tapasztaljanak, a hit és Egy-házunk püspökei lelkipásztorkodása normális követel-ményének tûnik. Nincs ellentét a II. Vatikáni Zsinatmegújított liturgiája és e liturgia között.

A zsinati atyák minden áldott nap a régi rítus szerintmutatták be a szentmisét, s ugyanakkor fölvázolták a litur-gia természetes fejlôdését, hiszen a liturgia élô valóság,amely fejlôdik és fejlôdése során megôrzi a maga identi-tását. Kétségtelen tehát, hogy vannak eltérô hangsúlyok,ugyanakkor megmarad az alapvetô azonosság, mely ki-zárja az ellentmondást és az ellentétet a megújított és akorábbi liturgia között. Úgy hiszem, minden esetben advavan a gazdagodás lehetôsége mindkét fél számára. Mertegyrészt a régi liturgia barátai ismerhetik, és ismerniük iskell az új szenteket, az új prefációkat stb. …, másrészt az

9

új liturgia jobban hangsúlyozza a tevékeny részvételt. Dea liturgia nem egyszerûen egy adott közösség összejö-vetele, hanem mindig az egyetemes Egyház cselekménye,közösségben minden idôk minden hívôjével, továbbá azimádás aktusa. Ebben az értelemben látom úgy, hogy köl-csönösen gazdagítják egymást, és nyilvánvaló, hogy ko-runk rendes liturgiája a megújított liturgia.

Kérdés: Milyen lélekkel készül a Lourdes-i zarán-doklatra, és volt-e már Lourdes-ban?

XVI. Benedek pápa: Már jártam Lourdes-ban aNemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával1981-ben, a Szentatya elleni merénylet után. AkkorGantin bíboros volt a Szentatya legátusa. A legszebbemlékeim közé tartozik.

Szent Bernadett ünnepnapja a születésnapom is. Márez is oka annak, miért érzem magam annyira közelehhez a kis szenthez, ehhez a fiatal, tiszta és alázatoskislányhoz, akivel a Szûzanya beszélgetett.

Ezzel a valósággal találkozni, a Szûzanya jelenlétévelkorunkban, látni annak a kislánynak a lábanyomát, aki aSzûzanya barátnôje volt, s másrészt találkozni a Szûz-anyával, az ô Anyjával, fontos esemény számomra. Ter-mészetesen nem azért jövünk, hogy csodákat lássunk.

Ott találjuk majd az Anya szeretetét, ami az igazigyógyulás minden betegségre, minden fájdalomra... Ésszolidáris akarok lenni az Anya szeretetében minda-zokkal, akik szenvednek. Úgy gondolom, ez korunkszámára nagyon fontos jel.

10

FOGADÁS ÉS TALÁLKOZÁSAZ ÁLLAMI VEZETÔKKELAZ ÉLYSÉE-PALOTÁBAN

Szeptember 12., péntek, 12.25-kor

Elnök Úr,Hölgyeim és Uraim,Kedves Barátaim!

Amikor elôször lépek Franciaország földjére azután,hogy a gondviselés Péter székébe szólított, megtisztelveérzem magam a számomra készített, megindítóan barátifogadtatástól. Külön is hálás vagyok Önnek, Elnök úrszívélyes meghívásáért, hogy látogassam meg országátés kedves üdvözlô szavaiért. Hogyan ne emlékezne Ex-cellenciád nálam, a Vatikánban kilenc hónappal koráb-ban tett látogatására? Az Ön személyében köszöntömmindazokat, akik ebben az 1000 éves történelem ese-ményeitôl és az ígéretes jövôtôl gazdag országban élnek.Tudniuk kell, hogy Franciaországért gyakran imádkozika pápa, aki nem feledkezhet meg arról, amit ez az országnyújtott az Egyháznak az elmúlt 2000 évben! Utazásomfô indoka a Boldogságos Szûz lourdes-i jelenéseinek150. évfordulója. Szeretnék csatlakozni az egész világsok-sok zarándokához, kik ebben az évben hittôl és sze-retettôl indítva útra kelnek a Szûzanya kegyhelye felé.A hitet és a szeretetet jövök ünnepelni az Önök országá-ban a kegyelem négy napján, melyeket itt fogok tölteni.

Lourdes-i zarándoklatomat megelôzi egy rövid párizsitartózkodás. Az Önök fôvárosa kedves számomra és jól

11

ismerem. Az évek folyamán gyakran tartózkodtam itt,részben tanulmányaim, részben hivatali beosztásaimmiatt, és baráti kapcsolataim alakultak emberi és tudo-mányos szinten. Örömmel térek tehát vissza, s örülök azalkalomnak, hogy meghajolhatok a hit és a kultúra nagyhagyománya elôtt, mely ragyogóvá formálta országukata századok folyamán, s a nemzet és az Egyház szolgá-latára nagy személyiségeket adott a világnak, kiknektanítása és példája átlépte a földrajzi és nemzeti határo-kat és az egész világ sorsát meghatározták. Amikor Ön,Elnök úr Rómában járt, emlékeztetett arra, hogy mikéntegész Európának, úgy Franciaországnak is kereszténygyökerei vannak. Maga a történelem bizonyítja ezt:az Ön országa kialakulásától fogva befogadta az evan-gélium üzenetét. Még ha a dokumentumok olykor héza-gosak is, tény, hogy nagyon korai idôktôl bizonyított akeresztény közösségek jelenléte Galliában: csak megin-dultsággal lehet emlékezni arra, hogy Lyon városánakmár a 2. század közepén püspöke volt, s hogy Szent Ire-neusz, az Adversus haereses szerzôje hatékony tanúsá-got tett a keresztény gondolat erejérôl. Szent IreneuszSzmirnából jött, hogy a föltámadott Krisztusba vetett hi-tet hirdesse. Lyonnak tehát olyan püspöke volt, akinekaz anyanyelve görög volt: lehet-e ennél szebb jele a ke-resztény üzenet természetének és egyetemes küldetésé-nek? Az Egyháznak, mely az Ön országában ilyen koraiidôben megjelent, szerepe volt a civilizáció kialakulásá-ban, mely miatt tiszteletemet fejezem ki ezen a helyen.Az elmúlt decemberben, a Lateráni palotában mondottbeszédében, és ma újra, Excellenciád is utalt erre. Az an-tik kultúra továbbadása szerzetesek, tanárok és kódex-másolók által, a szívek és a lelkek nevelése a szegényekszeretetére, az elesettek fölkarolása számos szerzetes in-

12

tézmény alapításával, a keresztények szolgálata Gallia,majd Franciaország intézményeinek megszilárdításá-ban, mindez jóval ismertebb annál, semhogy idôznömkellene e tényeknél. Beszél arról a kápolnák, templo-mok, apátságok sokasága, és katedrálisok a városok szí-vében vagy a mezôkben, hogy a hitbeli ôsök mennyireakarták tisztelni Azt, aki megajándékozta ôket az élettelés életben tart minket.

Sokan vannak itt, Franciaországban is, akik elgondol-kodnak az Egyház és az állam kapcsolatain. Valójábana politikai szféra és a vallási szféra kapcsolatainak prob-lémájához már Krisztus fölkínálta az alapvetô kritériu-mot, mellyel meg lehet találni a jó megoldást. Ezt akkortette, amikor egy kérdésre válaszolva mondta: „Adjátokmeg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami azIstené” (Mk 12,17). Az Egyház Franciaországban maszabad. A korábbi bizalmatlanság lassanként nyugodtés pozitív dialógussá alakult, és egyre inkább megerô-södik. A dialógusnak új intézménye létezik 2002 óta, ésén nagyon bízom munkájában, mert a jóakarat kölcsö-nös. Tudjuk, hogy a dialógusnak még vannak nyitott te-rületei, melyeket be kell járnunk, és lépésrôl lépésreelszántan és türelmesen kell megoldásokra jutnunk. Ön,Elnök úr, a „pozitív laicitás” szép kifejezését használtae nyitottabb megértés minôsítésére. Ebben a történelmipillanatban, amikor a kultúrák egyre inkább találkoznakegymással, mélységesen meg vagyok gyôzôdve arról,hogy szükségessé vált a reflektálás a laicitás igazi jelen-tésére és jelentôségére. Alapvetôen fontos ugyanis egy-részt gondosan ügyelni a politikai és a vallásos területkülönbözôségére, hogy mind az állampolgárok vallás-szabadsága, mind az állam értük való felelôssége biz-

14

tosítva legyen; másrészt fokozottan tudatában kell len-nünk a vallás mással nem helyettesíthetô hatásának alelkiismeret-formálásban, és – más tényezôkkel együtt –a társadalom alapvetô etikai egyetértése megteremtésé-nek szolgálatában.

A pápa a szeretô és üdvözítô Isten tanújaként a szere-tet és a remény magvetôje akar lenni. Minden emberi kö-zösségnek szüksége van a reményre, és ez a szükségletmég fokozottabb a mai világban, mely kevés szellemiindítást és kevés anyagi biztonságot nyújt. Én leginkábba fiatalokért aggódom. Közülük egyesek azért fáradoz-nak, hogy számukra megfelelô eligazítást találjanak,vagy attól szenvednek, hogy a családjukban elveszítettéka szilárd fogódzópontokat. Mások még tapasztalják egymeghatározó vallási közösség kereteit, de gyakran pe-remre sodródva és magukra hagyva törékenyek ésegyedül kell szembenézniük ôket meghaladó problémák-kal. Megbízható nevelési kereteket kell tehát biztosítaniszámukra, és bátorítani kell ôket, hogy tartsák tisztelet-ben és segítsék a többieket, hogy biztonsággal érkezhes-senek el az érett felnôttkorba. Az Egyház ezen a területensajátos szolgálati lehetôségekkel rendelkezik.

De aggaszt a nyugati világ szociális helyzete is,melyben sajnos csöndesen növekszik a gazdagok és aszegények közötti különbség. Bizonyos vagyok abban,hogy meg lehet találni azokat a jó megoldásokat, me-lyek a közvetlenül szükséges beavatkozáson túl a sze-gények védelmének és emberi méltóságuk támogatásá-nak problémáját lényegében oldják meg. Az Egyházszámos intézményével és kezdeményezésével, sok-sokegyesületével keresi az égetô problémák közvetlen

15

megoldását az Ön országában, de az állam feladata,hogy törvényhozásával megszüntesse az igazságtalan-ságokat.

Még tágabb körben gondolkodva, Elnök úr, bolygónkállapota is gondot okoz. Isten nagylelkûen ránk bízta avilágot, melyet megteremtett. Sürgôsen meg kell tanul-nunk jobban tisztelni és óvni a teremtést. Úgy látom,eljött a perc, amikor hatékonyabb elhatározásokat kelltennünk az eljövendô nemzedékek jólétének biztosítá-sára.

Az Európai Unió elnöksége az Ön országa számáraalkalmat ad arra, hogy Franciaország nemes hagyomá-nyainak megfelelôen tanúságot tegyen az emberi jogokmegbecsülésérôl és biztosításáról mind az egyes szemé-lyek, mind a társadalom számára. Ha az európai polgármajd látja és személyesen megtapasztalja, hogy az em-beri személy elidegeníthetetlen jogait a fogantatástól atermészetes halálig, továbbá a szabad neveléshez, a csa-ládi élethez, a munkához való jogát, nem feledkezvemeg természetesen a vallásos jogokról sem, amikor te-hát az európai polgár látja majd, hogy ezeket a fölbont-hatatlan egységet alkotó jogokat támogatják és tisztelik,akkor fogja megérteni teljesen az Egység épületéneknagyságát és maga is tevékeny építôjévé fog válni.

A feladat tehát, mely Önre vár, Elnök úr, nem köny-nyû. Az idôk bizonytalanok, és nehéz megtalálni a he-lyes utat a mindennapok társadalmi és gazdasági, nem-zeti és nemzetközi problémáinak labirintusában. Rész-letesebben: a nemzetek közötti régi bizalmatlanságok,feszültségek és szembenállások feléledésének veszedel-

16

mei közepette – melynek ma aggodó tanúi vagyunk –Franciaország, mely történetileg érzékeny a népek kö-zötti megbékélésre, arra hivatott, hogy segítse Európátbékét teremteni a maga határai között és az egész világ-ban. Ebbôl a szempontból fontos az olyan egység elô-mozdítása, mely nem válhat, és nem is akar egyforma-sággá válni, hanem képes biztosítani a különbözô nem-zetek és kulturális hagyományok tiszteletben tartását,melyek gazdagságot jelentenek az európai sokféleség-ben; másrészt „maga a nemzeti identitás csak a többi né-pek iránti nyíltságban és szolidaritásban valósulhat meg”(Ecclesia in Europa apostoli buzdítás, 112. p.). Bízomabban, hogy az Ön országa egyre inkább hozzájárul ah-hoz, hogy ez az évszázad a nyugalom, az összhang és abéke felé haladjon elôre.

Elnök úr, kedves barátaim, ismételten szeretném kife-jezni köszönetemet e találkozásért. Biztosítom Önöket,hogy állandóan buzgón imádkozom az Önök Nemze-téért, hogy Isten békét és boldogulást, szabadságot ésegységet, egyenlôséget és testvériséget adjon neki. E ké-réseket a Boldogságos Szûz, Franciaország fô Patróná-jának anyai közbenjárására bízom. Isten áldja meg Fran-ciaországot és az összes franciát!

17

SÁRKÖZI ÁLLAMELNÖK ÜDVÖZLÔ BESZÉDEA PÁPÁHOZ AZ ÉLYSÉE-PALOTÁBAN

Szeptember 12., péntek 12.25-kor

Szentatya!

Megtiszteltetés a francia kormány és az itt jelenlévôszemélyiségek számára, s természetesen nekem és acsaládomnak is, hogy ma az Élysée-palotában köszönt-hetjük Önt.

Történelme folyamán Franciaország a maga sorsátmindig a mûvészetekhez, az irodalomhoz, a gondolko-dáshoz, mindazon tudományokhoz kötötte, melyek azt amagasabb életformát alkotják, amit kultúrának nevezünk.Azzal, hogy látogatása egy részét Párizsnak szenteli,hogy fölkeresi a Bernát Kollégiumot, a Latin negyed szí-vében és ott mondja el látogatásának egyik leginkábbvárt beszédét, s hogy elfogadta a Francia Intézet meg-hívását, olyan szempontból tiszteli meg Franciaországot,mely ennek az országnak különösen is drága: kultúrájaszempontjából, egy olyan élô kultúra szempontjából,melynek gyökerei a görög és héber-keresztény gondolko-dásba, a középkori örökségbe, a reneszánszba és a felvi-lágosodásba nyúlnak, egy olyan kultúra szempontjából,melyet Ön csodálatosan jól ismer és szeret.

Az összes franciát, legyenek katolikusok vagy másvallás hívei, hívôk vagy nem hívôk, mélyen megérintet-te, hogy Párizst választotta ki arra, hogy ezen a délutá-non a kultúra világához szóljon, Ön, aki mélységesen ameggyôzôdés, a tudás és a dialógus embere.

19

A katolikus franciák milliói számára az Ön látogatásatehát kivételes esemény. Mérhetetlen örömöt és nagyreményeket ébreszt bennük. Természetes, hogy a Köz-társaság elnöke, a kormány, országunk felelôs politiku-saival együtt csatlakoznak ehhez az örömhöz, mikéntáltalában csatlakoznak polgártársaink – bárki legyenaz – örömeihez és szenvedéseihez. Az Ön jelenlétébenszeretném kifejezni Franciaország katolikusai felé kí-vánságomat, hogy látogatása sikeres legyen.

Azt akartam, hogy legyenek jelen itt, ebben a terem-ben közülük jól ismert vagy kevésbé ismert személyi-ségek a társadalom minden rétegébôl. Ôk a Franciaor-szágban élô – sokféle, modern és energiáit a hite szol-gálatába állítani akaró – Egyház arca. De jelen vannak eteremben – és megköszönöm nekik – más vallások ésfilozófiai hagyományok képviselôi, sok agnosztikusvagy nem hívô, de a közjó mellett elkötelezett franciais. Ebben a laikus köztársaságban, ami Franciaország,valamennyien tisztelettel elfogadják Önt, mint egy lelkicsalád fejét, kinek a világ történelme, a civilizáció ésFranciaország történelme javára tett szolgálata vitatha-tatlan és nem is vitatott.

Szentatya, a hit és az ész dialógusának teológiai fejlô-dése nagyon tekintélyes helyet foglalt el az Ön intellek-tuális munkásságában. Nem csupán mindig hangsúlyoz-ta a hit és az ész összeegyeztethetôségét, hanem úgygondolja, hogy a kereszténység sajátossága és termé-kenysége nem szakítható el a görög gondolkodás alap-jaival való találkozásától. Ugyanígy a demokráciát semszabad elszakítani az észtôl. A demokrácia nem eléged-het meg a szavazatok matematikai többségével, sem az

20

egyes emberek érzelmi megmozdulásaival. Érvelnie ésgondolkodnia kell, amikor becsülettel keresi azt, ami jóés szükséges, és tisztelnie kell a közgondolkodás általelismert alapvetô elveket. Mert hogyan is foszthatnámeg magát az ész világosságától a demokrácia anélkül,hogy megtagadná önmagát, ami nem más, mint az észés a felvilágosodás leánya? Ez mindennapos igény aközügyek kormánya és a politikai viták számára.

Ugyanígy a demokrácia számára törvényszerû és a lai-citás számára megtisztelô a vallásokkal folytatott dialó-gus. A vallások és különösen a keresztény vallás, mellyelhosszasan közös a történelmünk, a gondolkodás és a ref-lexió hagyományai, s mint ilyenek nem csupán Istenrôl,hanem az emberrôl, a társadalomról és a ma olyan köz-ponti gondjairól is szólnak, mint a természet és a környe-zetvédelem. Ôrültség, egyszerûen a természet és a gon-dolkodás elleni tévedés volna megfosztani magunkat tô-lük. Ezért hivatkozom újra egy pozitív laicitásra. Egyolyan laicitásra, melyben tisztelet él, olyan laicitásra,mely egyesít, olyan laicitásra, mely dialogizál. És nemolyan laicitásra, amely kizár és elítél.

Ebben a korban, amikor a kételkedés és az önbizalomkihívásokat jelentenek demokráciáinknak, hogy vála-szoljanak korunk problémáira, a pozitív laicitás lehetô-séget nyújt a véleménycserére a hiteken és szertartáso-kon túl arról, milyen értelmet akarunk adni létünknek.Az értelem keresésére.

Franciaország Európával együtt elkezdett reflektálnia pénzügyi kapitalizmus erkölcsiségére. A gazdaságinövekedésnek önmagában nincs értelme és nem lehet

21

öncélú. Fogyasztani a fogyasztásért, növekedni a növe-kedésért, ennek semmi értelme nincs. Csak a minél többegyén helyzetének javulása és a személy fejlôdése je-lenti a megfelelô célt. Ez alkotja az Egyház szociális ta-nításának a középpontját, mely tökéletes összhangbanvan a mai elvilágiasodott gazdaság kihívásaival. A mikötelességünk tehát, hogy meghallgassuk, amit Ön ekérdésrôl mond nekünk.

Ugyanígy a tudományok gyors és jelentôs fejlôdése agenetika és a szaporodás területén a bioetika kényes kér-déseit teszi föl társadalmainknak. E kérdések magukbanfoglalják az emberrôl és az életrôl vallott fölfogásunkatés társadalmi változásokhoz vezethetnek. Éppen ezértnem maradhatnak pusztán a szakértôk problémái.

A politikus felelôssége, hogy megszervezze e refle-xiók kereteit. Ezt teszi majd Franciaország a bioetikávalkapcsolatban a következô évben. Természetesen a filo-zófiai és vallási hagyományoknak is részt kell venniükezeken a vitákon.

A pozitív laicitás, a nyitott laicitás felhívás a dialó-gusra, toleranciára, egymás tiszteletére. Szentatya, Istentudja, hogy társadalmainknak dialógusra, egymás tiszte-letben tartására, toleranciára, nyugalomra van szüksége.És Ön lehetôséget, bátorítást és kiegészítô dimenziótnyújt ehhez a közvitához.

Kihívás ez: harminc évvel ezelôtt elôdeink közül sen-ki sem tudta elképzelni, még csak gyanítani sem azokata kérdéseket, melyekkel nekünk ma szembe kell néz-nünk, és higgye el nekem, Szentséged, hogy egy politi-

22

kai vezetô számára súlyos felelôsség eligazodni a meg-ismerés, a demokrácia és a viták ezen új területén.

Szentatya, Ön holnap Lourdes-ba megy. Franciaor-szágban és a világban emberek milliói szívében Lour-des-nak egész különleges helye van. Szentatya, Lour-des-ba gyakran mennek testi gyógyulásért, és a lélek ésa szív gyógyulásával térnek haza. Éppen ezért a profánember számára is létezik Lourdes csodája: az együtt-szenvedés csodája, a bátorság csodája, a remény csodá-ja nagy erkölcsi és fizikai szenvedések közepette.

A betegség, a hátrányos helyzetek, a reménytelenség,a halál vagy egy baj okozta szenvedés kétségtelenülegyike azon fô kérdéseknek, melyeket az élet tesz föl azemberi hitnek vagy reménynek. Emiatt, amit Ön hétfônmajd a betegeknek mond, azt nem csak a katolikus kö-zösség fogja hallgatni, hiszen a szenvedéssel való szem-benézés, annak legyôzése és átformálása, amit az emberhívôknek és nem hívôknek fölkínál, saját méltóságánakfogható jele, nyilvánvaló bizonyítéka.

Ezért van a szenvedés és legyôzésének képessége, hogyaz ember megtalálja a maga méltóságát. A méltóságot, azemberi méltóságot az Egyház nem mulasztja el hirdetni ésvédeni. A mi dolgunk, felelôs politikusoké, kedves kol-légáim a kormányban és az ellenzékben, egyre inkább vé-delmezni azt. Maradandó kérdés számunkra figyelembevéve a gazdasági kapcsolatokat, a politikai hullámzásokatés a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartását.

A személyi méltóságra gondolva akartuk újjáéleszte-ni a társadalmi tevékenységet, a személyi méltóságra

23

gondolva vagyunk elkötelezettek az Alzheimer-kór el-leni küzdelemben, mely ha megtámadja, megfosztjaaz embereket a méltóságuktól. A személyi méltóságragondolva akartunk általános felügyelôt állítani a bör-tönök fölé.

Tudom jól, hogy Franciaországnak éppúgy, mint sokmás demokráciának még sok tennivalója van ezen a té-ren. Az emberi méltóságra gondolva foglalkozunk abevándorlás kényes kérdésével, azzal a határtalan témá-val, mely nagylelkûséget, a személyi méltóság tisztelet-ben tartását, s ugyanakkor nagy felelôsséget igényel.

Szentatya, a fô problémák egyikét másikát hozom fölÖn elôtt, azokat a kérdéseket, melyek Önt is foglalkoz-tatják, kérdéseket, melyekre Franciaország nem akar tö-kéletesen válaszolni, de igen nagy kérdések, és azértemlítem ôket, hogy hangsúlyozzam a felelôs politikusokfeladatának összetettségét, bárhonnan jönnek, bárkik le-gyenek és bármi legyen a meggyôzôdésük: Hogyan le-hetne jobban tiszteletben tartani az emberi méltóságot, ésugyanakkor vállalni országunk vezetését.

Idôk folyamán az emberi méltóság fokozatosan egye-temes értékként jelent meg. Ez az Emberi Jogok Egye-temes Nyilatkozatának a középpontja, melyet itt, Pá-rizsban 60 évvel ezelôtt fogadtak el. Egy, az emberi ta-pasztalat, az emberiség nagy filozófiai és vallási hagyo-mányai, s magának az észnek a kibontakozása közöttlétrejött különleges konvergencia gyümölcse.

A két dolog nem áll szemben egymással, úgy gondo-lom, mindkettô táplálja az emberi méltóság kérdésére

24

vonatkozó reflexióit. Ebben a történelmi pillanatban,amikor annyi fanatizmus ébred, amikor a relativizmusegyre inkább félrevezet, amikor kétségessé válik annaklehetôsége, hogy az igazság egy részét megismerjük ésmegosszuk egymással, most, amikor a legmélyebb ön-zések fenyegetik a nemzetek közötti kapcsolatokat ésmagukat a nemzeteket is, az emberi méltóság ezen ab-szolút értékelése és az értelembe gyökerezése drágakincsnek tekintendô.

Amikor Európa megfeledkezett arról, hogy az emberiméltóság a legdrágább kincse, akkor a világ megismertea leggonoszabb barbárságot. Innen fakad a MediterránUnió szelleme is, melyet mi akartunk.

Szentatya, én tudok az Ön egyre növekvô nyugta-lanságáról, melyet a világban, különösen keleten élônéhány keresztény közösség miatt érez, és osztozombenne. Ezzel kapcsolatban külön szeretném köszönte-ni a közöttünk jelenlévô Estifan Majid urat, aki a mi-nap meggyilkolt moszuli érsek testvére. Indiában akeresztényeknek, muszlimoknak és hinduknak le kellmondaniuk az erôszak minden formájáról, és bízniukkell a dialógus erejében, a mi közös erônkben, Szent-atya.

Gyakran volt alkalmam szólni Franciaország ke-resztény gyökereirôl, ami nem akadályozza meg azt,hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy amuszlim állampolgárok, ugyanúgy, mint a többiekgyakorolhassák a vallásukat. De ezt a különbözôséget,amit mi, Szentatya, gazdagságnak tekintünk, a világtöbbi országainak is tiszteletben kell tartaniuk. Ezt

25

kívánja a kölcsönösség. Igen, Franciaország sokféle,ennek bizonysága, hogy nagy érdeklôdéssel hallgatta aDalai Lámát, a tibeti buddhizmus szellemi vezetôjét, akiolyan tanításokat adott, melyekre a mi társadalmunknagyon felfigyelt. Megérdemli a megbecsülést. Megér-demli, hogy meghallgassák, megérdemli, hogy dialo-gizáljanak vele, Szentatya. Ez a pozitív laicitás gyakor-lata, a dolgok értelmének keresése, mások hitének meg-becsülése. Mi senkit nem helyeztünk mások elé, demegkívánjuk keresztény gyökereink megbecsülését.Íme, ez az, Szentatya, amit Franciaország számára aka-runk.

A békéért dolgozunk, nem akarjuk a valláshábo-rúk föléledését. Ennek érdekében, miután Ön talál-kozott Szaud-Arábia királyával, aminek jel értéke volt,Riyadba utaztam, hogy azt sürgessem, ami inkábbközelíti egymáshoz a vallásokat, mint ami megosztjaôket.

A dialógus tehát a születô évezred jelentôs kihívása.Mi, felelôs politikusok nem lehetünk közömbösek avallás kérdései iránt. Igen, én tisztelem a vallásokat.Természetesen ismerem a tévedéseket, melyeket amúltban elkövettek, az integralizmusokat és a fanatiz-musokat, melyek fenyegetik ôket. De az egyensúly és atisztesség kedvéért el kell mondanom, hogy elismeremazt a szerepet is, melyet az emberiség gyarapodásábanjátszottak. Ennek elismerése egyáltalán nem csökkentimás gondolkodási áramlatok érdemeit.

Ismerem a vallások jelentôségét abban, hogy válaszolaz emberek remény-szükségleteire, és ezt nem becsü-

26

löm le. A lelkiség keresése nem jelent veszélyt a de-mokráciára és nem veszélyezteti a laicitást sem. Nemveszítem el a vallásokba vetett reményemet, amikorFra’Christian tibhirinei prior sorait olvasom, akit a test-véreivel együtt barbár módon meggyilkoltak és prófétaivégrendeletet hagyott hátra. Ez az ember három évvel ahalála elôtt írta annak, aki azután meggyilkolta, merttudta, hogy mi az ô tragikus sorsa: „Algéria és az iszlámszámomra egy test és egy lélek. Gyakran hirdettem eztannak fényében, amit én is kaptam, és megtaláltam ben-ne az evangélium vezérfonalát, melyet anyám, az én el-sô egyházam térdén kaptam, éppen itt Algériában, és ahívô muszlimok megbecsülésében.”

Ha a világ csak Fra’Christiant ismerné, nem fenye-getnének vallásháborúk, és a fanatizmusok már kihaltakvolna. Íme, ezt írta a gyilkosának három évvel a halálaelôtt Tibhirinben egy szerzetes, aki azért volt ott, hogysegítsen muszlim testvérein. Szentatya, mindezek alap-ján – Ön ezt érti – Isten hozta Franciaországban!

27

RÖVID TALÁLKOZÓ A ZSIDÓ KÖZÖSSÉGKÉPVISELÔIVEL A NUNCIATÚRÁN

Szeptember 12., péntek, 17 órakor

Kedves Barátaim, örömmel fogadom Önöket ezen azestén. Szerencsés körülmény, hogy találkozásunk a he-tenként megült szombat vigiliájára esik. Annak a nap-nak az elôestéjére, mely ôsidôk óta fontos szerepet ját-szik Izrael népe vallási és kulturális életében. A szom-batot minden jámbor zsidó az Írásokat olvasva és a zsol-tárokat recitálva szenteli meg. Kedves Barátaim, Önöktudják, hogy Jézus imádságai is a zsoltárokból táplál-koztak. Ô rendszeresen járt a Templomba és a zsinagó-gába, beszélt is szombati napokon. Hangsúlyozni akar-ta, hogy az örök Isten milyen jóságosan gondoskodikaz emberrôl az idô beosztásával is. Nemde ezt mondjaa Yoma Talmud (85b): „Ajándékba kaptátok a szomba-tot, de ti nem vagytok odaajándékozva a szombatnak”?Krisztus elvárta a szövetség népétôl, hogy mindigismerje el minden ember Teremtôjének kimondhatatlannagyságát és szeretetét. Kedves Barátaim, amiatt, amiminket egyesít és amiatt, ami minket szétválaszt, test-vérek vagyunk és ezt a testvériséget élnünk és erôsíte-nünk kell. És tudjuk, hogy a testvériség kötelékei állan-dó felhívást jelentenek arra, hogy jobban megismerjükés tiszteljük egymást.

A katolikus Egyház természete szerint kötelességénekérzi, hogy tisztelje az Ábrahám, Izsák és Jákob Isteneáltal kötött szövetséget. Ugyanis az Egyház is részese aMindenható örök szövetségének – aki nem bánja meg aterveit –, és tiszteli az ígéret fiait, a szövetség fiait, mint

28

szeretett testvéreit a hitben. Az én hangomon az Egyházismétli meg határozottan Tiszteletreméltó Elôdöm, anagy XI. Pius pápa szavait: „Lelkileg mi szemiták va-gyunk” (Beszéd a belga zarándokokhoz, 1938. szeptem-ber 6-án). Éppen ezért az Egyház szembeszáll az antisze-mitizmus minden formájával, melynek nincs semmiféleelfogadható teológiai igazolása. A teológus Henri deLubac a „sötétség” órájában – miként XII. Pius mondta(Summi pontificatus, 1939. október 20.) – megértette,hogy antiszemitának lenni azt is jelenti, hogy antikeresz-tény (vö. Egy új vallási front. Közölve az Israele e la fedechristiana c. könyv 136. oldalán, 1942.). Ismét kötelessé-gemnek érzem, hogy meghajoljak azok elôtt, akiket igaz-ságtalanul öltek meg, és azok elôtt, akik azért fáradoztak,hogy az áldozatok nevének emlékezete fönnmaradjon.Isten ezt nem felejti el!

Egy ilyen találkozás alkalmával nem mulaszthatomel, hogy emlékeztessek a franciaországi zsidóknak azegész nemzet életében betöltött kiemelkedô szerepére ésértékes hozzájárulásukra a szellemi hagyományhoz. Mais, mint korábban, a mûvészet, a kultúra és a politikanagy személyiségeit ajándékozták a világnak. Tisztelet-tel és szeretettel köszöntöm Mindnyájukat, s az idôk és atörténelem Urának különleges áldását kérem családjaik-ra és közösségeikre. Shabbat shalom!

29

TALÁLKOZÁS A KULTÚRA VILÁGÁVALA BERNÁT-KOLLÉGIUMBAN


Bíboros Úr,Kulturális Miniszterasszony,Polgármester Úr,a Francia Intézet Kancellár Ura,Kedves Barátaim!

Bíboros úr, köszönöm kedves üdvözlô szavait. Tör-ténelmi jelentôségû helyen vagyunk, melyet Clairveaux-iSzent Bernát fiai építettek, s amely az Ön nagy elôdje, azelhunyt Jean-Marie Lustiger bíboros akarata szerint akeresztény bölcsesség és a jelen társadalom intellektuálisés mûvészeti irányzatai közötti dialógus helye lett. Külö-nös tisztelettel köszöntöm a Kulturális Miniszter-asszonyt, aki a kormányt képviseli, valamint Giscardd’Estaing és Chirac urakat. Hasonlóképpen köszöntöm ajelenlévô minisztereket, az Unesco képviselôit, Párizs pol-gármester urát és a jelenlévô összes tisztségviselôt. Nemszeretnék megfeledkezni a Francia Intézet-beli kollégáim-ról, akik jól tudják, mily nagyra becsülöm ôket. Köszö-nöm De Broglie herceg szívélyes köszöntô szavait.Holnap reggel újra találkozunk. Megköszönöm a franciamuszlim közösség képviselôinek, hogy elfogadták a meg-hívást e találkozóra: jókívánságaimat fejezem ki a folya-matban lévô ramadan alkalmával. Szívélyes köszöntésemtermészetesen szól a kultúra világa egészének, melyetÖnök, kedves meghívottak, oly méltón képviselnek.

30

Ezen az estén a nyugati teológia eredetérôl és az eu-rópai kultúra gyökereirôl szeretnék beszélni Önöknek.Az imént említettem, hogy jelentôségteljes a hely, aholvagyunk. Ugyanis a monasztikus kultúrához kötôdik,hiszen egykor fiatal szerzetesek éltek itt, azért, hogyelmélyedjenek hivatásuk megértésében és jobban tudjákteljesíteni a küldetésüket. De vajon olyan tapasztalat-eez, amely ma bennünket is érint, vagy csak egy már el-múlt világgal találkozunk? A válaszért röviden reflek-tálnom kell a nyugati szerzetesség természetére. Mirôlis volt szó akkoriban? A szerzetesség hatásainak törté-nete alapján elmondhatjuk, hogy a népvándorlás és akialakulóban lévô új államrendek által keltett nagy kul-turális felfordulásban a monostorok voltak azok a he-lyek, ahol tovább éltek az antik kultúra kincsei, s ahol arájuk való reflektálásban lépésrôl lépésre kiformálódottegy új kultúra. De hogyan történt mindez? Mi motivál-ta azokat, akik e helyeken összegyûltek? Mi volt a szán-dékuk? Hogyan éltek?

Elôször és mindenekelôtt nagy realizmussal el kellmondanunk, hogy nem állt szándékukban sem egy újkultúrát teremteni, sem egy letûnt kultúrát ôrizni. Az ômotivációjuk sokkal alapvetôbb volt. Céljuk ez volt:quaerere Deum, az istenkeresés. Az idôk zûrzavarában,amiben semmi sem mutatkozott állandónak, ôk a lénye-ges dolgot akarták megtenni: meg akarták találni azt,ami maradandóan érvényes, meg akarták találni magátaz Életet. Istent keresték. A másodlagos dolgokból elakartak jutni a lényeges dolgokhoz, ahhoz, ami egyedülvalóban fontos és megbízható. Azt szokták mondani,hogy „eszkatologikus” irányultságúak voltak. De eztnem kronológiailag kell érteni, mintha a világ vége

31

vagy a saját haláluk felé tekintettek volna, hanem eg-zisztenciális értelemben: a múlandó dolgok mögött avéglegeset keresték. Quaerere Deum: mivel keresz-tények voltak, ez nem egy úttalan pusztába vivô expe-díció, az abszolút sötétben történô tapogatózás volt.Maga Isten helyezte el az útjelzô táblákat, sôt utat épí-tett és a feladat abban állt, hogy ezt az utat megtaláljákés járjanak rajta. Ez az út Isten szava volt, mely a Szent-írás könyveiben megnyílt az emberek elôtt. Isten kere-sése tehát természete szerint a szó kultúráját igényli,vagy ahogyan Jean Leclercq mondja: a nyugati szerze-tességben az eszkatologikus irányultság és a gramma-tika bensôleg összefügg egymással (vö. L’amour deslettres et le desir de Dieu, 14.). Le desir de Dieu, ‘azIsten utáni vágy’ magában foglalja az amour des lettres-t, a ‘szó szeretetét’ is, a behatolást teljes jelentéskörébe.Mivel a bibliai Szóban Isten közeledik felénk, és miközeledünk feléje, meg kell tanulni, hogyan lehet beha-tolni a nyelv titkába, hogy struktúrájában és kifejezésimódjaiban megértsük. Így éppen az istenkeresés miattváltak jelentôssé a világi tudományok, melyek utat mu-tatnak a nyelv felé. Mivel az istenkeresés igényelte aszó kultúráját, ezért lett a monostor része a könyvtár,mely megmutatja a szó felé vezetô utakat. Ugyanezértlett a monostor része az iskola is, ahol konkrét utak nyíl-tak. Benedek a monostort így nevezi: dominici servitiischola (‘az Úr szolgálatának iskolája’). A monostor azerudició szolgálatában áll, az ember formálásának és ki-mûvelésének szolgálatában – egy olyan formálás szol-gálatában, melynek végsô célja az, hogy az ember meg-tanuljon Istennek szolgálni. Ez pedig magában foglaljaaz ész formálását is, a mûveltséget, melynek alapján azember megtanulja a szavak által megérteni a Szót.

32

Hogy a szó kultúráját – mely az istenkeresés lénye-géhez tartozik – teljes egészében láthassuk, meg kelltennünk egy másik lépést is. A Szó, mely megnyitja azistenkeresés útját és ô maga ez az út, olyan Szó, amelya közösséghez szól. Kétségtelen, az egyes emberek szí-vét hatja át (vö. ApCsel 2,37). Nagy Szent Gergely eztúgy írja le, mint egy váratlan kiáltást, mely fölriasztjaszunnyadó lelkünket, és ráébreszt arra, hogy a lényegesvalóságra, Istenre figyeljünk (vö. Leclercq, i. m. 35.).Ugyanakkor egymás iránt is figyelmessé tesz. A Szónem egy misztikus elmerülés magányos útjára vezet,hanem azok közösségébe, akik együtt járják a hit útját.Éppen ezért nem csak reflektálni kell a Szóra, hanemhelyesen is kell azt olvasni. Miként a rabbik iskolájá-ban, a szerzetesek között is az egyéni olvasás közösségicselekmény is volt. Erre vonatkozóan mondja Jean Lec-lercq, hogy „jóllehet a legere és lectio szavakat jelzônélkül használják, legtöbbször olyan tevékenységet je-lentenek, mint az éneklés és az írás, azaz az egész testetés az egész lelket átfogják” (i. m. 21.).

De még egy további lépést is meg kell tennünk. IstenSzava párbeszédes helyzetbe hoz minket Istennel. ABibliában hozzánk szóló Isten megtanít arra, hogyanbeszélgethetünk Vele. Különösen a Zsoltárok könyvé-ben adja szánkba a szavakat, melyekkel Hozzá fordul-hatunk, életünk szakadékait és csúcsait a beszélgetés-ben elébe hozhatjuk, és így magát az életünket feléjeirányuló mozgássá alakíthatjuk. A zsoltárok ismételtenközölnek eligazításokat arról is, hogyan kell ôket éne-kelni és hangszerekkel kísérni. Isten Szava alapjánimádkozni nem elég a kimondott emberi szó, hanem azenét is igényli. A keresztény liturgia két éneke az

33

angyalok ajkára adott bibliai szövegekbôl született: aGloria, melyet az angyalok Jézus születésekor énekel-tek, és a Sanctus, mely Izaias 6. fejezete szerint az Istenközvetlen környezetét alkotó szeráfok akklamációja.Ennek fényében a keresztény liturgia arra hivatott, hogyaz angyalokkal együtt énekeljen, és a szót eljuttassalegmagasabb rendeltetésének céljához. Hallgassuk csakebben az összefüggésben újra Jean Leclercq-et: „Aszerzeteseknek meg kellett találniuk azokat a dallamo-kat, amelyek énekhanggá formálják a megváltott emberkapcsolatát az ünnepelt misztériumokkal. Az a néhányoszlopfô, melyek a clunyi monostorból napjainkig meg-maradtak, az egyes hangnemek krisztológiai szimbólu-mait mutatják” (vö. i. m. 229.).

Benedeknél a szerzetesek imádsága és éneke számáraaz alapszabály a zsoltár szava: Coram angelis psallamTibi, Domine – az angyalok színe elôtt akarok énekelniNeked, Uram (vö. 138,1). Ebben annak tudata fejezôdikki, hogy a közösségi imádság éneklése az egész meny-nyei udvar jelenlétében történik, ezért a legfontosabbkövetelmény: úgy imádkozni és úgy énekelni, hogy azegyesülhessen az égi szellemek muzsikájával, akiketúgy tekintettek, hogy ôk a kozmosz harmóniájának és aszférák zenéjének a szerzôi. Ebbôl kiindulva érthetô megClairvaux-i Szent Bernát egyik elmélkedésének ko-molysága, amikor az Ágoston által továbbadott plato-nikus hagyomány egy szavát használva elítéli a szerze-tesek csúf énekét, mely számára nyilvánvalóan nem egyapró botlás és alapjában másodlagos esemény volt. Acsúnyán énekelt ének zûrzavarát úgy minôsíti, mint zu-hanást „a különbözôség zónájába” – a regio dissimilitu-dinis-be. Ágoston e szavakat a platoni filozófiából vette

34

saját megtérése elôtt belsô állapotának jellemzésére (vö.Vallomások VII, 10. 16.). Az ember, aki Isten hasonla-tosságára lett teremtve, mivel elhagyta Istent, „a külön-bözôség zónájába” zuhant – és olyan távolságra kerültIstentôl, hogy többé már nem tükrözi ôt, és így nemcsupán Istentôl, hanem önmagától, az igaz embertôl iskülönbözôvé vált. Kétségtelenül goromba, ha Bernát aszerzetesek hamis énekét minôsítve ezzel a szóval él,mely az ember önmagától távolesését jelenti. De azt ismutatja, hogy ô mennyire komolyan veszi e dolgot. Mu-tatja, hogy az énekkultúra a lét kultúrája is, s hogy aszerzetesek imádságának és énekének meg kell felelniea rájuk bízott Szó nagyságának és igazán szépnek kelllennie. A nagy nyugati zene abból az igénybôl született,hogy az Istentôl ajándékba kapott szavakkal beszéljünkVele és énekeljünk Neki. Nem egyéni „kreativitásról”volt szó, mellyel egy ember emléket állít önmagánakazáltal, hogy önmaga kifejezését tekinti lényeges kritéri-umnak. Hanem inkább arról volt szó, hogy a „szív fülé-vel” figyelmesen fölismerték a teremtés zenéjének belsôtörvényeit, annak a zenének lényeges formáit, melyet aTeremtô oltott világába és az emberbe, és így megtalál-ták az Istenhez méltó muzsikát, mely ugyanakkor igazánméltó az emberhez is, és tisztán szólaltatja meg a méltó-ságát.

Hogy legalább bizonyos fokig megértsük a szó kultú-ráját, mely a nyugati szerzetességben az istenkeresésbôlkiindulva bontakozott ki, legalább rövid utalást kell ten-nünk annak a Könyvnek, vagy azoknak a Könyveknekkülönleges szerepére, melyekben ez a Szó találkozott aszerzetesekkel. A Biblia pusztán irodalmilag és történe-tileg tekintve sem egyszerûen egy könyv, hanem irodal-

35

mi szövegek gyûjteménye, melyeknek története többmint ezer esztendôt ölel át, s melynek egyes könyveirôlnem könnyû fölismerni, hogy valami belsô egységheztartoznak; ugyanis nyilvánvaló feszültségek mutatkoz-nak közöttük. Ez már Izrael Bibliáján belül is érvényes,melyet mi keresztények Ószövetségnek nevezünk. Méginkább érvényes, amikor mi, keresztények hozzákap-csoljuk az Újszövetséget és írásait mint hermeneutikuskulcsot használjuk Izrael Bibliájához, melyet úgy értel-mezünk, mint Krisztus felé vezetô utat. Az Újszövet-ségben a Bibliát rendszerint – megalapozottan – nem„az Írás”-nak, hanem „az Írások”-nak nevezik, melye-ket összességükben úgy tekintünk, mint Isten hozzánkintézett egyetlen Szavát. Már ez a többes szám nyilván-valóvá teszi, hogy Isten Szava csak az emberi szó, azemberi szavak által jut el hozzánk, azaz Isten emberek,az ô szavaik és történetük által beszél hozzánk. Ez aztjelenti, hogy a Szó és a szavak isteni jellege nem elsôhallásra nyilvánvaló. Modern kifejezésekkel élve: a bib-liai könyvek egysége és szavaiknak isteni jellege me-rôben történeti szempontból nézve nem megragadható.A történeti elem a sokféleség és az emberi jelleg. Ebbôlérthetô egy középkori disztichon formulája, mely elsôhallásra zavarosnak tûnik: „Littera gesta docet – quidcredas allegoria…”: a szó szerinti értelem a tényeketmondja el; amit hinned kell, azt az allegória, azaz akrisztológiai és pneumatológiai értelem (vö. Augustusde Dacia: Rotulus pugillaris, I.).

Mindezt egyszerûbben is kifejezhetjük: az Írásnak ér-telmezésre van szüksége, és szüksége van a közösségre,amelyben kialakult, és amelyben életté válik. A közös-ségben van az egysége, és benne tárul föl a teljes érte-

36

lem, amit hordoz. Ismét másképp kifejezve a Szó és aszavak jelentésének vannak olyan dimenziói, melyekcsak abban a közösségben tárulnak föl, amely ebbôl atörténelmet teremtô Szóból él. Jelentése különféle di-menzióinak növekvô megértése által a Szó nem leérté-kelôdik, hanem épp ellenkezôleg, teljes nagyságában ésméltóságában mutatkozik meg. Ezért joggal mondható,hogy a kereszténység nem egyszerûen könyv-vallás aszó klasszikus értelmében. A kereszténység a szavak-ban a Szót, magát a Logoszt fogja föl, aki a maga misz-tériumát az emberi történelem valósága és sokféleségeáltal nyilvánítja ki. A Bibliának e különleges struktúrá-ja minden nemzedék számára új kihívás. Természeteszerint zárja ki mindazt, amit ma fundamentalizmusnaknevezünk. Isten Szava ugyanis soha nincs jelen a szö-veg puszta betûszerûségében. A Szóval való találkozás-hoz a megértés folyamata kell, mely engedi, hogy azegész belsô mozgása vezesse és ezért életfolyamattákell válnia. A sok könyv mindig és csak az egész dina-mikus egységében alkot egy Könyvet, és tárja föl Istenszavát az emberi szavakban és történelemben, valamintIsten tevékenységét a világban.

E téma teljes drámaiságát Szent Pál írásai világítjákmeg. Hogy mit jelent a betû fölé emelkedés és a csak azegészbôl kiinduló megértés, azt ô nyersen így fejezi ki: „abetû öl, a Lélek életet ad” (2Kor 3,6). Továbbá: „ahol aLélek …, ott a szabadság” (3,17). A bibliai szó ilyen látá-sának nagyságát és távlatait mindazonáltal csak akkorérthetjük meg, ha végighallgatjuk Pált, és akkor megért-jük, hogy ennek a szabadító Léleknek neve, s a szabad-ságnak ezért belsô mértéke van: „az Úr ugyanis Lélek, ésahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (3,17). A szabadító

37

Lélek nem egyszerûen az ember saját eszméje, az értel-mezô személyes látása. A Lélek Krisztus, és Krisztus azÚr, aki megmutatja nekünk az utat. A Lélekrôl és a sza-badságról mondottak tág horizontot nyitnak, ugyanakkorvilágosan határt szabnak az önkényességnek és a szub-jektívitásnak, határt, amely félreérthetetlenül kötelezômind az egyénre, mind a közösségre, és a betût felülmúlóköteléket teremt: a megértés és a szeretet kötelékét.

A megkötöttség és a szabadság e feszültsége, melymessze meghaladja az Írás értelmezésének irodalmiproblémáját, határozta meg a szerzetesség gondolkodásátés tevékenységét is, és mélységesen alakította a nyugatikultúrát. Nemzedékünk számára is kihívásként jelent-kezik egyrészt a szubjektív önkényességgel, másrészt afundamentalista fanatizmussal szemben. Végzetes volna,ha a mai európai kultúra a szabadságot már csak úgyértené, mint a megkötöttségektôl való teljes mentességetés ezzel elkerülhetetlenül a fanatizmust és az önkényes-séget támogatná. A megkötöttség hiánya és az önkényes-ség nem szabadság, hanem annak elpusztítása.

Az „istenszolgálat iskoláját” szemlélve – ahogyan Be-nedek nevezte a szerzetességet – figyelmünket ezidáigcsak a kifejezés szóra irányultságára, Benedek jelmon-datának „ora” részére fordítottuk. És valóban ebbôl kel-lett kiindulnunk, mert ez határozza meg a szerzetesi életegészének irányát. De töredékes maradna a reflexiónk, halegalább röviden nem vennénk szemügyre a szerzetességmásodik összetevôjét, amit a „labora”, a ‘dolgozz’ jelent.

A görög világban a fizikai munkát a rabszolgák köte-lességének tartották. A bölcs, a valóban szabad ember

38

csak szellemi dolgokkal foglalkozott; a fizikai munkát,mint valami alacsonyabb rendû dolgot azokra hagyta,akik nem voltak képesek fölemelkedni a szellemi létmagasságába. Ezzel szemben teljesen más volt a zsidóhagyomány: az összes nagy rabbi valamilyen kézmûvesfoglalkozást folytatott. Pál, aki elôbb mint rabbi, majd apogányok apostola, sátorszövôként két keze munkájá-val kereste a kenyerét, nem kivétel volt, hanem a rab-binizmus hagyományát folytatta. A szerzetesség átvetteezt a hagyományt: a kétkezi munka a keresztény szerze-tesség alkotórésze. Szent Benedek a regulájában kife-jezetten nem beszél az iskoláról, jóllehet – mint láttuk –a tanítással és a megértéssel gyakorlatilag számol. A re-gula egyik fejezetében azonban kifejezetten szól a mun-káról (vö. 48. fejezet). Hasonlóképpen tett Ágoston, akikülön könyvet írt a szerzetesek munkájáról. A keresz-tényeknek, akik a zsidó hagyományt folytatták, halla-niuk kellett Jézus hívó szavát Szent János evangé-liumában, mellyel szombati napon végzett munkájátvédte: „Az én Atyám mindig munkálkodik és én ismunkálkodom” (5,17). A görög-római világ nem is-merte a teremtô Istent; a legfelsô istenség az ô látás-módjuk szerint nem piszkolhatta be a kezét az anyagteremtésével. A világ „megalkotását” a démiurgosznak,egy alárendelt istenségnek tulajdonították. Mennyiremás a keresztények Istene: Ô, az Egyetlen, az igaz ésegyetlen Isten, ô a Teremtô. Isten munkálkodik; munká-ját folytatja az emberek történetében és története fölött.Krisztusban mint Személy lép be a történelem veszôd-séges munkájába. „Az én Atyám mindig munkálkodikés én is munkálkodom”. Maga Isten a világ Teremtôjeés a teremtés még nincs befejezve. Isten munkálkodik,ergázetai. Így az emberek munkájának úgy kellett meg-

39

jelennie, mint Istenhez való hasonlóságuk különlegeskifejezôdésének, és ily módon az ember részt vehet Is-ten mûvében, a világ megteremtésében. A szerzetesség-nek a szó kultúrája mellett a munka kultúrája is része,amely nélkül Európa kibontakozása, éthosza és világ-formálása elképzelhetetlen. Ennek az éthosznak azon-ban magában kell foglalnia az akaratot, hogy úgy cse-lekedjünk, hogy a munka és a történelem befolyásolásaaz ember részérôl együttmûködés legyen a Teremtôvelazáltal, hogy Tôle vesszük a mércét. Amikor ez a mércehiányzik és az ember istenszerû teremtôvé emelkedik, avilág alakítása könnyen a világ elpusztításává változhat.

Abból a megállapításból indultunk ki, hogy a régirend és biztonság összeomlása közepette a szerzetesekalapvetô magatartása, a quaerere Deum, az istenkeresésvolt. Azt mondhatnánk, hogy ez a magatartás valójábanfilozófikus: túltekinteni az utolsó elôtti dolgokon és ke-resni a végsô, igazi valóságot. Aki szerzetes lett, elin-dult egy hosszú és meredek úton, de az irányt megtalál-ta: a Biblia Szavát, melyben magát Istent hallotta be-szélni. Ezután arra kellett törekednie, hogy megértse ôt,hogy egyre elôbbre juthasson Feléje. Így a szerzetesekútja, bár a távolság mértékegységeivel nem mérhetô, afelfogott Szó belsejében halad. Bizonyos szempontból aszerzetesek keresése már megtalálást jelent. Hogy e ke-resés lehetôvé váljék, arra van szükség, hogy azt meg-elôzôen induljon el egy elsô mozgás, mely nem csupána keresés akarását kelti fel, hanem azt is hihetôvé teszi,hogy ebben a Szóban rejlik az út – pontosabban: ebbena Szóban maga Isten közeledik az emberek felé, s ezértaz emberek e Szó által elérhetik Istent. Másképp fogal-mazva: hangzania kell az üzenetnek, mely az emberhez

40

fordul, és megteremti benne a meggyôzôdést, hogy élet-té tud válni.

Annak érdekében, hogy megnyíljék az út a bibliaiSzónak, mint Isten Szavának a szíve felé, magának en-nek a Szónak elôbb kifelé meg kell nyilvánulnia. A ke-resztény hit e szükségletének, tudniillik hogy közölhetôlegyen másokkal, a klasszikus kifejezése Szent Péterelsô levelének egy mondata, melyet a középkori teoló-giában úgy tekintettek, mint a teológusok munkájánakbibliai alapját: „Legyetek mindig készen rá, hogy min-denkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja(logosza) a reményeteknek” (3,15) (a Logosznak, aremény alapjának apológiává, érvelô válasszá kell vál-nia). És valóban, a születô Egyház keresztényei misz-sziós igehirdetésüket nem propagandának tekintették,mellyel csoportjuk létszámát akarták szaporítani, ha-nem belsô igénynek, mely hitük természetébôl fakadt:az az Isten, akiben ôk hittek, mindenki Istene, az egy ésigaz Isten, aki megmutatkozott Izrael történelmében ésvégül a saját Fiában, és ezáltal adott választ mindenki-nek, és adta oda Azt, akire szívük mélyén az összes em-berek vártak. Isten egyetemes volta és az iránta nyitottértelem egyetemessége indította és kötelezte ôket azigehirdetésre. Számukra a hit nem a kultúra tartozékavolt, mely népenként különbözô, hanem az igazság ma-ga, mely egyformán mindenkinek szól.

A keresztény üzenetnek „kifelé” – a még keresô éskérdezô emberek felé – irányuló alapvetô formájátSzent Pálnak az Areopagoszon elmondott beszédébentaláljuk. Ebben az összefüggésben azonban tudnunkkell, hogy az Areopagosz Athénban nem valamiféle

41

akadémia volt, ahol a legkiválóbb szellemek találkoztakelvont dolgok megvitatására, hanem egy bíróság, amelyvallási kérdésekben volt illetékes, és meg kellett akadá-lyoznia az idegen vallások behozatalát. És Pál ellen ép-pen ez a vád: „Úgy látszik, idegen isteneket hirdet”(ApCsel 17,18). Pál erre így válaszolt: „Amint szétnéz-tem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egyoltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek.Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tisztel-tek.” (17,23.) Pál nem ismeretlen isteneket hirdet, ha-nem ôt, akit az emberek nem ismernek és mégis isme-rik: az Ismeretlen-Ismerôst; azt, akit keresnek, akirôlalapjában tudnak és mégis ô az Ismeretlen és Megis-merhetetlen. Az emberek gondolkodásuk és érzéseikmélyén valamilyen módon tudják, hogy Neki létezniekell. Hogy mindenek eredeténél nem az értelmetlen-ségnek, hanem a teremtô Értelemnek kell lennie; nem avak véletlennek, hanem a szabadságnak. Mindazonáltalannak ellenére, hogy ezt valamilyen módon mindenkitudja – ahogyan ezt Pál a Római levélben hangsúlyozza(1,21) –, ez a tudás valószínûtlen marad: egy csupánelgondolt és kitalált Isten nem Isten. Ha ô maga nemmutatkozik meg, mi nem jutunk el Hozzá. A keresztényigehirdetés újdonsága éppen az, hogy az összes népnekelmondhatja: ô megmutatkozott. Ô személy szerint. Ésezáltal megnyílt az út feléje. A keresztény üzenet újdon-sága nem egy gondolat, hanem egy tény: ô megmu-tatkozott. De ez nem egy vak tény, hanem egy olyantény, mely ô maga, a Logosz – az örök Értelem – jelen-léte a mi testünkben. „Verbum caro factum est” (Jn1,14): éppen ezáltal e tényben most a Logosz jelenikmeg, a Logosz van jelen közöttünk. És ez a tény értel-mes. Kétségtelenül mindig szükségünk van az értelem

42

alázatára, hogy ezt elfogadhassuk; szükséges az az em-beri alázat, mely válaszol Isten alázatára.

A mai helyzet sok szempontból különbözik attól,amellyel Pál találkozott Athénban, de a különbözôségekellenére a kettô sokban hasonlít egymásra. A mi váro-sainkban már nincsenek különféle istenségek oltárai ésképmásai. Isten sokak számára valóban nagy Ismeretlenlett. De miként akkoriban a sok istenkép mögött az is-meretlen Isten keresése rejtôzött, ugyanúgy Isten maihiánya mögött hallgatólagosan ott van a Rá vonatkozógyötrô kérdés. Quaerere Deum – keresni Istent és en-gedni, hogy ô megtaláljon minket: ez ma éppen annyiraszükséges, mint a korábbi idôkben. Egy merôben pozi-tivista kultúra, amely az istenkeresést mint nem tudo-mányos kérdést, a szubjektum szférájába utalná, az érte-lem lefejezése volna, lemondás legmagasabbrendûlehetôségeirôl, következésképpen a humanizmus pusz-tulása volna, melynek súlyos következményei lennének.Ami megalapozta Európa kultúráját, tudniillik az isten-keresés és az Istenre hallgatásnak a készsége, ma isminden igazi kultúra alapja marad.

43

VESPERÁS A KLERIKUSOKKALA NOTRE-DAME-SZÉKESEGYHÁZBAN


Kedves Bíboros- és Püspöktestvéreim,Kanonok Urak,a Notre Dame Káplánjai,Kedves Papok és Diákonusok,Kedves Barátaim a Nem Katolikus Egyházakból ésKözösségekbôl, Kedves Testvéreim!

Áldott legyen az Isten, aki megengedi nekünk, hogyitt lehetünk ezen a párizsiak, s a többi francia szívénekis oly kedves helyen! Áldott legyen az Isten, aki abbana kegyelemben részesít bennünket, hogy fölajánlhatjukneki az esti imádság áldozatát, és dicsôíthetjük ôt azEgyház liturgiájának azon szavaival, amelyeket a zsina-gógai liturgiából örökölt, s amelyet Krisztus és elsô ta-nítványai is imádkoztak! Igen, áldott legyen az Isten,aki segítségünkre jön – in adiutorium nostrum –, hogymegsegítsen minket abban, hogy ajkunk áldozatánakfölajánlása fölszállhasson Hozzá!

Itt vagyunk tehát a párizsi egyházmegye anyatemplo-mában, a Notre-Dame székesegyházban, mely úgy emel-kedik magasba a város szívében, mint Isten emberek kö-zötti jelenlétének élô jele. Alapkövét elôdôm, III. Sándorpápa rakta le, VII. Pius és II. János Pál látogatásukkal tisz-telték meg, s én magam is örömmel lépek a nyomukba,

45

miután 25 évvel ezelôtt egy kateketikai konferenciabeszé-det mondhattam itt. Nehéz nem hálát érezni a minket kö-rülölelô épület szépségéért Az iránt, aki az anyagot és aszellemet megteremtette. Már Lutetia keresztényei építet-tek egy Szent István elsô vértanúnak szentelt székesegy-házat, de az késôbb kicsinek bizonyult, s a 12–14. századfolyamán helyette ezt a ma megcsodált templomot emelték.A katedrálisokat a középkor hite építette, és ôseitek ide jár-tak dicsérni Istent, rábízni a reményeiket, s elmondaninekik a szeretetüket. Nagyon jelentôs vallási és polgáriesemények történtek ebben a szentélyben, ahova azépítészek, a festôk, a szobrászok és a muzsikusok hoztákönmagukból a legjobbat. Sok más között legyen elég em-lítenünk Jean de Chelles építész, Charles Le Brun festô,Nicolas Coustou szobrász és két orgonista, Louis Vierne ésPierre Cochereau nevét. A mûvészet mint Isten felé vezetôút, s a zsolozsma mint az Egyház Teremtônek szóló di-csérete segítették Paul Claudelt – aki 1886 karácsonyán idetért be, hogy részt vegyen a vesperáson – megtalálni az utatIsten személyes megtapasztalásához. Jelentôségteljes,hogy Isten éppen a Magnificat éneklése közben világosí-totta meg Claudel lelkét; a Magnificat közben, amelyben azEgyház e hely szent Patrónájának, Szûz Máriának azénekét hallgatja, aki a világot arra emlékezteti, hogy a Min-denható fölmagasztalta az alázatosakat (vö. Lk 1,52).Kevésbé közismert, de nem kevésbé valóságos megtérésekkiindulópontja a szószék, melyrôl az evangélium olyanhirdetôi, mint Lacordaire, Monsabré és Samson atyák tud-ták átadni szenvedélyes hitük lángját a legkülönfélébb hall-gatóknak. Ezért a Notre-Dame székesegyház joggal orszá-gotok hagyományának egyik leghíresebb emlékmûve. ASzent Kereszt és a töviskorona ereklyéit, melyek elôtt azimént hódoltam, amint ez Szent Lajos király óta szokás,

46

olyan ereklyetartóban ôrzitek, mely az emberi szellemméltó ajándéka a teremtô Szeretetnek.

E történelmi székesegyház annak a folyamatos kap-csolatnak a tanúja, melyet Isten akar az emberek és Ön-maga között: a boltívei alatt elhangzott Szó esti áldo-zatunk tárgya, melyet az istendicséretünket láthatóvátevô tömjéntfüst fölajánlása hangsúlyoz. Gondviselés-szerû, ahogyan a Zsoltáros iménti szavai leírják lelkünkérzelmeit, olyan pontosan, amit nem is mertünk elkép-zelni: „Vigadtam, amikor azt mondták nekem: fölme-gyünk az Úr házába!” (121,1.) Laetatus sum in his quaedicta sunt mihi: a Zsoltáros öröme, melyrôl a zsoltárbeszél, kiárad a szívünkbe és erôs visszhangot kelt ben-nünk. A mi örömünk abból fakad, hogy az Úr házábajöttünk, mert miként az atyák tanítják, ez a ház nemmás, mint a mennyei Jeruzsálem fogható szimbóluma,Jeruzsálemé, mely az égbôl száll alá (vö. Jel 21,2), hogya legszebb helyet kínálja nekünk. „Ha itt vagyunk – írjaPoitiers-i Szent Hilarius – a szentek polgártársai és Istencsaládjának tagjai vagyunk, mert ez Isten háza” (Trac-tatus in Psalmum 121,2). Szent Ágoston ezt megtetézvemondja: „Ez a zsoltár a mennyei Jeruzsálemre vágyik(…), a lépcsôénekek egyike, melyek nem a lefelé me-nôknek, hanem a felmenô sokaságnak szólnak (…).Számûzetésünkben sóhajtozunk, a hazában majd örven-dezünk; de már a számûzetés idején találkozunk olyantársakkal, akik már meglátták a szent várost és hívnak,hogy odasiessünk.” (Enarratio in Psalmum 121,2.)

Kedves Barátaim, e vesperással – gondolatainkkal ésaz imádsággal – csatlakozunk annak a megszámlálhatat-lan férfinak és a nônek a hangjához, akik ezt a zsoltárt

47

századokról századokra elôttünk éppen itt énekelték.Csatlakozunk azokhoz a zarándokokhoz, akik fölmentekJeruzsálem és a jeruzsálemi Templom lépcsôin. Azonférfiak és nôk millióihoz csatlakozunk, akik megértették,hogy földi zarándokútjuk célja az égben van, az örök Je-ruzsálemben, és hitték Krisztusban, hogy elérkeznekoda. Valóban, mekkora öröm tudnunk, hogy láthatatla-nul a tanúk ilyen nagy sokasága vesz körül minket!

A szent Város felé vezetô útunk járhatatlan volna, hanem az Egyházban, a magasból alászálló Jeruzsálemkezdetében és elôképében létezne. „Ha az Úr nem építia házat, hiába fáradnak, akik azt építik” (Zsolt 126,1).Ki ez az Úr, ha nem a mi Urunk Jézus Krisztus? Ô az,aki megalapította az Egyházat, és sziklára, Péter apostolhitére építette. Amint ismét csak Szent Ágoston mond-ja: „Maga Jézus Krisztus, a mi Urunk építi a házát.Sokan fáradoznak az építésen, de ha Ô nem avatkozikbele az építésbe, hiába fáradnak az építôk” (Enarratioin Psalmum 126,2). Ezután, kedves Barátaim, Ágostonfölteszi a kérdést, hogy kik ezek a munkások? És ô ma-ga válaszol: „Azok, akik az Egyházban hirdetik IstenIgéjét, az isteni szentségek szolgái. Valamennyienigyekszünk, valamennyien dolgozunk, valamennyienépítünk”; de egyedül Isten az, aki bennünk „épít, buzdítés elûzi a félelmet, aki megnyitja az értelmet, és hitbeágyazza gondolkodástokat” (Uo.). Milyen csodálatos azisteni Ige szolgálatában végzett tevékenységünk! A Lé-lek eszközei vagyunk; Isten alázata, hogy rajtunk ke-resztül terjeszti a Szavát. Miután fülünket odahajtottukaz Ô ajkához, az Ô hangjává válunk. Az Ô Szava kerüla mi ajkunkra, hogy a világnak adjuk. Imádságunk áldo-zata fölszáll Hozzá és arra szolgál, hogy találkozzunk

48

Vele. Valóban, miként Pál az efezusiaknak mondja:„Krisztusban minden lelki áldással megáldott minketfönn az égben” (1,3), mert kiválasztott minket, hogytanúi legyünk a föld széléig, s még a fogantatásunk elôttkiválasztott minket, kegyelmének titokzatos ajándéka-ként.

Az ô Szava, az Ige, aki öröktôl fogva Nála volt (vö.Jn 1,1), egy Asszonytól született, a törvény alatt szüle-tett, hogy „megváltsa azokat, akik a törvény alatt éltek,hogy a fogadott fiúságot elnyerjük” (Gal 4,4–5). IstenFia testet öltött egy Asszony, egy Szûz méhében. A tikatedrálisotok kôbôl és fénybôl épült élô himnusz azemberi történelem azon páratlan tettének dicsôítésére,amellyel Isten örök Igéje belépett az idôk teljességébenaz emberi történelembe, hogy a keresztáldozatban ön-maga feláldozásával megváltsa az embert. A mi földiliturgiáink, melyek mindig a történelem e páratlan tet-tének az ünneplései, soha nem lesznek képesek teljesenkifejezni ezt az örök titkot. A szertartások szépsége so-ha nem lehet eléggé kidolgozott, eléggé gondos, s elég-gé cizellált, hiszen Isten számára, aki a végtelen Szép-ség semmi nem lehet túlságosan szép. A mi földi litur-giáink csak a mennyei Jeruzsálemben ünnepelt litur-gia – földi zarándokútunk célpontjának – halvány visz-szatükrözôdései. Bárcsak a mi ünnepléseink a lehetôlegjobban megközelítenék és megízleltetnék velünk ezta mennyei liturgiát!

Addig is Isten Szavát azért kaptuk ajándékba, hogyapostolkodásunk lelke, papi életünk lelke legyen. Reg-gelenként a Szó ébreszt bennünket. Reggelenként magaaz Úr „nyitja meg a fülünket” (Iz 50,5) az olvasmányos

49

imaóra és a reggeli dicséret zsoltáraival. Végig a naponIsten Szava adja az anyagot az egész, a Krisztus iránthûségérôl tanúskodni akaró Egyház imádságához. SzentJeromos híres formulája szerint, amit idézni fogunk aPüspöki Szinodus most, októberben kezdôdô, 12. Álta-lános Ülésén: „Aki nem ismeri az Írásokat, nem ismeriKrisztust” (Izaiás kommentár prológusa). Kedves pap-testvérek, ne sajnáljátok idôtök jelentôs részét a Szent-írás olvasására és átelmélkedésére s a zsolozsma imád-kozására szentelni! Az Egyházban olvasott és átelmél-kedett Szó mintegy tudat alatt mûködik benneteket ésátformál titeket. Mint Isten Bölcsességének megnyilvá-nulása „társatok” lesz életetekben, „tanácsadótok jó so-rotokban”, és „vigasztalástok a gondok és bánatok kö-zepette” (vö. Bölcs 8,9).

„Isten Szava hatékony és élesebb minden kétélûkardnál”, miként a Zsidókhoz írt levél szerzôje mondja(4,2). Kedves szeminaristák, akik az ordó szentségénekfogadására készültök, hogy a tanítás, a kormányzás ésa megszentelés hármas feladatában részesedjetek, ezt aSzót mint drága kincset kapjátok. Annak köszön-hetôen, hogy naponta elmélkedtek, Krisztus életénekváltok részeseivé, akit majd hirdetnetek kell a körülöt-tetek élôknek. Az Úr Jézus szavával alapította testénekés vérének szentségét; szavával gyógyította betegeket,ûzte az ördögöket, bocsátotta meg a bûnöket; szavávalnyilatkoztatta ki az embereknek az Ország elrejtettmisztériumait. Ti lesztek a letéteményesei ennek a ha-tékony Szónak, mely végrehajtja azt, amit mond. Ôriz-zétek mindig elevenen magatokban az érzéket IstenSzava iránt! Ezáltal tanuljátok meg szeretni mindazo-kat, akikkel életetek folyamán találkoztok. Az Egyház-

50

ban senki sem fölösleges! Mindenkinek meg kell talál-nia a maga helyét.

És ti, kedves diákonusok, akik a püspökök és a papoktevékeny munkatársai vagytok, továbbra is szeressétekIsten Szavát: az eucharisztikus ünneplés szívében azevangéliumot hirdessétek; azt értelmezzétek a testvé-reitek között végzett a katekézisben: legyen életetek, atestvéri szolgálat és egész diákonusi szolgálatotok kö-zéppontja. Ne akarjátok elfoglalni a papok helyét, ha-nem barátian és hatékonyan segítve ôket legyetek az is-teni Szó végtelen hatalmának élô tanúi.

A szerzetesek, a szerzetesnôk és minden Istennekszentelt személy Istennek az Ô Szavában kifejezett Böl-csességébôl él. Az evangéliumi tanácsokra tett fogada-lom, kedves szerzetesek, átformált titeket Azzá, aki ér-tünk szegény, engedelmes és tiszta volt. A ti egyetlengazdagságtok – igazán értve az egyetlent, mely túléli aszázadokat és a halált – éppen az Úr Szava. Ô magamondta: „Az ég és a föld elmúlik, de az én igéim nemmúlnak el” (Mt 24,35). A ti oboedientiátok, engedel-mességtek etimológiailag odahallgatást jelent, mert alatin oboedire az ob-audire összetételbôl származik, sazt jelenti, hogy odafordítom a fülemet valami vagy va-laki felé. Amikor engedelmeskedtek, a lelketek Ahhozfordul, aki az Út, az Igazság és az Élet (vö. Jn 14,6), ésaki azt mondja nektek, amit Benedek tanított a szerzete-seinek: „Halljad, fiam a Mester tanítását és hajtsd idea szíved fülét” (Regula elôszava). Végül engedjétek,hogy minden áldott nap megtisztítson benneteket Az,aki ezt mondta: „Minden szôlôvesszôt, mely gyümöl-csöt hoz megtisztít [az Atya], hogy még többet terem-

51

jen” (Jn 15,2). Isten Szavának tisztasága a ti tisztaság-tok modellje és biztosítja lelki termékenységét.

Isten hatalmába vetett fogyhatatlan bizalommal imád-kozom az Egyház egységéért; hiszen Ô „a reményre” vál-tott meg (vö. Róm 8,24), és az egyetlen pásztor, JézusKrisztus vezetése alatt egyetlen nyájjá akar formálni min-ket. Újra tisztelettel és szeretettel köszöntöm a keresztényEgyházak és egyházi Közösségek képviselôit, akik eljöt-tek, hogy testvérként velünk együtt imádkozzák a vespe-rást ebben a székesegyházban. Isten Szavának hatalmaakkora, hogy valamennyien ráhagyatkozhatunk, mikéntebben az esztendôben kiváltságos közbenjárónk, SzentPál tette a maga idejében. Amikor Milétoszban elbúcsú-zott az efezusi presbiterektôl, nagy bizalommal „Istenreés az Ô kegyelmének igéjére” bízta ôket (ApCsel 20,32)és intette, hogy óvakodjanak minden megoszlástól. AzIsten Szavának egysége iránti ezen érzék az Egyházegységének jele, záloga és biztosítéka, és buzgón kéremaz Úrtól, hogy növelje ezt bennünk: az Egyházban nincsszeretet a Szó iránti szeretet nélkül, nincs Egyház a meg-váltó Krisztus körüli egység nélkül, a megváltásnak nin-csenek gyümölcsei Isten és a felebarát iránti szeretet nél-kül, ahogy ezt az egész Szentírást összefoglaló két paran-csolat mondja!

Kedves Testvéreim, a szentséges Szûz Máriában azisteni Szó iránti hûség legszebb példáját kaptuk. Ez ahûség teljesedett be a Megtestesülésben: „Íme, az Úrszolgálóleánya, legyen nekem a te Igéd szerint!” (Lk1,38), mondta ô feltétlen bizalommal. A mi esti imádsá-gunk idézi Annak Magnificátját, akit minden nemzedé-kek boldognak mondanak, mert hitt azoknak a szavak-

52

nak a beteljesedésében, melyeket az Úr intézett hozzá(vö. Lk 1,45); ô minden remény ellenére remélt Fia föl-támadásában; az emberiséget annyira szerette, hogyAnyjául adatott (vö. Jn 19,27). Mária „teljesen otthonosIsten Szavában, ki-be jár benne. Isten Szavával gondol-kodik és beszél; Isten Szava az ô szavává lesz, és az ôszava Isten Szavából ered” (Deus caritas est enciklika,41). Bizalommal mondhatjuk neki: „Szentséges SzûzMária, Isten Anyja, Anyánk, taníts minket veled együtthinni, remélni és szeretni. Mutasd meg nekünk az ô or-szágába vezetô utat!” (Spe salvi enciklika, 50.) Amen.

53

BESZÉD AZ IFJÚSÁGHOZA NOTRE-DAME-SZÉKESEGYHÁZ KAPUJÁBAN

Szeptember 12. péntek, 20.30-kor

Kedves Fiatalok! A Notre-Dame-ban imádkozottvesperás áhítatos összeszedettsége után a lelkesedéstek,mellyel köszöntöttetek, ünnepi jelleget ad e találkozó-nak és nagyon kedvessé teszi. Az elmúlt júliusi, feled-hetetlen sydneyi találkozót idézi föl bennem, melyennéhányan ott voltatok az Ifjúsági Világnap alkalmából.Ma este két, egymással szorosan kapcsolatos témárólszeretnék beszélni nektek, olyan kincsrôl, melyhez hoz-zá köthetitek a szíveteket (vö. Mt 6,21). Az elsô Sydneytémájával kapcsolatos. Ugyanaz, amirôl a mindjárt kez-dôdô imádságos virrasztástok is szólni fog. Az Aposto-lok Cselekedeteinek – melyet egyesek méltán a Szent-lélek evangéliumának neveznek –, egy versérôl van szó:„Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és ta-núim lesztek” (1,8). Az Úr mondja ezt nektek, és mostmondja nektek.

Sydney sok fiatalt segített hozzá, hogy fölfedezzékéletünkben, a keresztény ember életében a Szentlélekjelentôségét. A Lélek bensôséges kapcsolatba hoz ben-nünket Istennel, akinél minden hiteles emberi gazdag-ság forrása van. Ti valamennyien szeretni akartok és aztakarjátok, hogy szeressenek benneteket! Isten felé kellfordulnotok, hogy megtanuljatok szeretni és legyen erô-tök szeretni. A Lélek, aki a Szeretet, meg tudja nyitni aszíveteket, hogy befogadjátok a hiteles szeretet aján-dékát. Valamennyien keresitek az igazságot, és belôleszeretnétek élni, valóságosan belôle szeretnétek élni! Ez

55

az igazság Krisztus. Ô az egyedüli Út, az egyetlen Igaz-ság és az igazi Élet. Krisztus követése valóban „mélyreevezés”, ahogy a zsoltárok többször is mondják. Azigazság útja egy és ugyanakkor sokféle a különbözô ka-rizmák szerint, miként az igazság egy és ugyanakkorkimeríthetetlenül gazdag. Hagyatkozzatok rá a Szentlé-lekre, hogy fölfedezhessétek Krisztust. A Lélek vezeté-sére szükségünk van az imádsághoz, ô a mi reményünklelke, és az igaz öröm forrása.

A hit ezen igazságainak elmélyítéséül bátorítalak tite-ket az elmélkedésre a bérmálás szentségének nagysá-gáról, melyet megkaptatok, s amely a felnôtt hit életébevezet be benneteket. Fontos, hogy egyre inkább megért-sétek ezt a szentséget, hogy bizonyítani tudjátok hitetekmibenlétét és mélységét és meg tudjátok azt erôsíteni. ASzentlélek Isten misztériuma közelébe visz titeket ésmegérteti veletek, ki az Isten. Arra hív, hogy a felebará-totokban meglássátok a testvért, akit Isten ajándékozottnektek, hogy vele közösségben éljetek emberileg éslelkileg, azaz hogy az Egyházban éljetek. Amikor kinyi-latkoztatja nektek, hogy ki az értünk meghalt és föltá-madott Krisztus, arra indít, hogy legyetek a tanúi. Timost a nagylelkûség életkorát élitek. Beszélnetek kellKrisztusról a körülöttetek lévôknek, családtagjaitoknak,barátaitoknak, diák- és munkatársaitoknak, valamintazoknak, akikkel együtt szórakoztok.

Ne féljetek! „Legyetek bátrak az evangélium megélé-sében és merészek a hirdetésében” (Üzenet a világ ifjú-ságának 2007. július 20-án). Ezért arra bátorítalak ti-teket, hogy az imádságban kért Szentlélek erejére tá-maszkodó tanúságtételetekhez találjátok meg az alkal-

56

mas szavakat, melyekkel képesek lesztek a környezete-tekben hirdetni Istent. Vigyétek el a Jó Hírt kortársai-toknak és másoknak is, akik tapasztalják az érzelmekkavargását, az aggódást és a bizonytalanságot a munkaés a tanulmányok területén; szembesülnek szenvedé-sekkel és fáradságos örömöket tapasztalnak. Tanúskod-jatok Isten mellett, hiszen a fiatalságtokkal együtt egé-szen részesei vagytok a katolikus közösségnek kereszt-ségtek és a hit közös megvallása által (vö. Ef 4,5). Kö-telességem megmondani nektek, hogy az Egyházszámít rátok!

Ebben a Szent Pálnak szentelt évben szeretnék rátokbízni egy másik kincset is, mely ennek az elbûvölôapostolnak az élete közepét alkotta: a kereszt misztéri-umáról van szó. Vasárnap Lourdes-ban a zarándokoksokaságával együtt fogom ünnepelni a Szent Keresztfölmagasztalását. Közületek sokan viselnek a nyakuk-ban láncon keresztet. Én is viselem a keresztet, mint azösszes püspök is. Ez nem ékszer, nem játékszer, hanemhitünk drága szimbóluma, a Krisztussal való kapcsolatlátható és fizikai jele. Szent Pál világosan beszél a ke-resztrôl a Korintusiaknak írt elsô levelében. Korintus-ban egy izgatott és zaklatott közösség élt, mely ki volttéve az akkori környezet romboló veszélyeinek. Azok aveszélyek hasonlítanak a maiakhoz. Csak a következô-ket említem: a hívôk közösségén belüli viták és nézet-eltérések, az ál-vallásbölcseletek vagy filozófiák félre-vezetô hatása, a felületes hit és az erkölcsi lazaság.Szent Pál a levelét e sorokkal kezdi: „A keresztrôl szólótanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de ne-künk, akik üdvözülünk, Isten ereje” (1,18). Ezután azApostol megmutatja azt a páratlan ellentétet, mely az Is-

57

ten szerinti és az emberek szerinti bölcsesség és osto-baság között áll fenn.

Errôl beszél, amikor fölidézi az Egyház alapításátKorintusban, majd a saját igehirdetésének a célját. Gon-dolatát Isten bölcsességének szépségére hivatkozvazárja, aki Krisztus, s akinek nyomában az Ô apostolaielindultak tanítani a világot és a keresztényeket. Ezt atitokzatos és elrejtett bölcsességet (vö. 1Kor 2,7) aSzentlélek nyilatkoztatta ki nekünk, mert „a testi embernem fogja fel azt, ami az Isten Lelkébôl ered. Balga-ságnak tartja, és nem képes megérteni, mert lelkileg kel-lene megítélnie” (2,14).

A Lélek az emberi értelem elôtt új horizontokat nyit,amelyek meghaladják az értelmet, és megértetik, hogyaz egyetlen igazi bölcsesség Krisztusban lakik. A ke-resztények számára a kereszt Isten bölcsességének ésvégtelen szeretetének a szimbóluma, mely a meghalt ésföltámadott Krisztus világ életéért – minden egyes em-ber és különösen a ti életetekért – adott, üdvözítô aján-dékában nyilvánult meg. A szeretetbôl emberré lett Istene megindító fölfedezése indítson benneteket a keresztmegbecsülésére és imádására! A kereszt nem csupánIstenben való életetek és üdvösségtek jele, hanem azemberek fájdalmainak néma tanúja, s ugyanakkor min-den reménységük egyetlen és drága kifejezése is. Ked-ves fiatalok, tudom, hogy a kereszt tisztelete olykorgúnyolódást és üldözést is kivált. A kereszt bizonyosmódon kérdésessé teszi az emberi biztonságot, de bi-zonyossá teszi Isten kegyelmét és megszilárdítjaüdvösségünket. Ezen az estén rátok bízom Krisztus ke-resztjét. A Szentlélek majd megérteti veletek a szeretet

58

misztériumait, és akkor Szent Pállal együtt fogjátok kiál-tani: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mintUrunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre sze-gezték nekem a világot, és engem is a világnak” (Gal6.14). Pál megértette Jézus látszólag ellentmondásosszavát, mely szerint csak elajándékozva („elveszítve”)lehet megtalálni az életet (vö. Mk 8,35; Jn 12,24), és lev-onta a következtetést, hogy a kereszt fejezi ki a szeretetalapvetô törvényét, az igazi élet tökéletes formuláját.Bárcsak a kereszt misztériumának elmélyítése fölfedez-tetné néhányatokkal a meghívást, hogy a papi vagy szer-zetesi életben tökéletesebben szolgáljátok Krisztust!

Eljött a perc, hogy elkezdjétek az imádságos virrasz-tást, ami miatt ide összegyûltetek. Ne feledjétek el a kétkincset, melyeket a Pápa ezen az estén elétek állított:a Szentlelket és a keresztet. Befejezésül még egyszer elszeretném mondani nektek, hogy számítok rátok, ked-ves fiatalok, és azt szeretném, ha ma és holnap megta-pasztalnátok az Egyház megbecsülését és szeretetét: ígya világ meg fogja látni az élô Egyházat! Isten legyen ve-letek minden nap, és áldjon meg benneteket családai-tokkal és barátaitokkal együtt. Szeretettel adom rátok ésFranciaország minden fiataljára az Apostoli Áldást!

59

A FIATALOK KÖSZÖNTÉSEA NUNCIATÚRA ABLAKÁBÓL

Szeptember 12. péntek, 21 óra után

Kedves Fiatalok!

A lelkesedés, mellyel fogadtok, megindítja a pápát!Köszönöm, hogy itt vártatok rám, ilyen lelkesedéssel akésôi óra ellenére!

Ezek a napok örömmel töltenek el. Hálát adok az Úrnak,aki lehetôvé tette számomra, hogy Péter utódaként meglá-togathatom Franciaországot, s hogy lelkipásztori látogatá-som a hívôk körében annyira bátorító fogadtatásra talált.

Örülök annak, hogy holnap csatlakozhatom a lour-des-i zarándokok sokaságához, s megünnepeljük a Bol-dogságos Szûz jelenéseinek jubileumát. A Franciaország-ban élô katolikusoknak nagyon szükségük van arra, hogymegújítsák Máriába vetett bizalmukat, azáltal, hogy fölis-merik benne az evangélium szolgálata vállalásának a pél-daképét. De mielôtt Lourdes-ba indulok, holnap délelôttvárlak benneteket az Invalidusok terén a szentmisére.

Számítok rátok és imádságaitokra, hogy ez a látoga-tásom gyümölcsözô legyen. A Boldogságos Szûz oltal-mazzon benneteket! Nagy szeretettel adom rátok az apos-toli áldást!

Jó éjszakát! Viszontlátásra holnap!

61

RÖVID BESZÉD A FRANCIA INTÉZETBEN

Szeptember 13., szombat, 9.10-kor

Kancellár Úr,az Öt Akadémia örökös Titkárnôje és Titkár Urai,Bíboros Urak,Kedves Püspök- és Paptestvéreim,Kedves Akadémikus Barátaim, Hölgyeim és Uraim!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma reggel aKupola alatt fogadnak engem. Megköszönöm Önöknekaz udvariasságot, mellyel fogadtak és az érmét, amivelmegajándékoztak. Nem jöhettem Párizsba anélkül,hogy Önöket személyesen ne üdvözöljem. Szívesenélek ezzel az alkalommal, hogy megerôsítsem azokat amély kapcsolatokat, amelyek az általam nagyra becsültfrancia kultúrához kötnek. Intellektuális életemben afrancia kultúrával való kapcsolatnak nagy jelentôségevan. Szívesen használom föl tehát az alkalmat, hogykifejezzem hálámat magánszemélyként is, s úgy is, mintPéter utóda. Az imént leleplezett címerpajzs ôrzi majdtalálkozásunk emlékét.

Rabelais a maga korában nagyon helyesen mondta:„A tudomány lelkiismeret nélkül nem más, mint a lélekromlása!” (Pantagruel, 8). Kétségtelenül e veszedelemelhárítása érdekében történt január végén, hogy 350 évután az Intézet két akadémiája, két Pápai Akadémia és apárizsi Francia Intézet akadémiai kollokviumot szerve-zett az egyén változó identitásáról. A kollokvium meg-

62

mutatta, milyen fontos ugyanannak a témának sok tudo-mány által történô kutatása. Ez a kezdeményezés elve-zethet a humán és fizikai tudományok sok közös ösvé-nyének fölfedezésére. Ezt kívánom és ezért imádkozomaz Úrhoz Önökért, szeretteikért, az akadémáik tagjaiértés a Francia Intézet minden munkatársáért. Isten áldjameg Önöket.

Az Intézet aranykönyvébe a Szentatya ezt írta:

63

„In principio erat Verbumet Verbum erat apud Deum et Deus erat Verbum”

(Jn 1,1)Benedictus Pp. XVI

13. IX. 2008.

SZENTMISE AZ INVALIDUSOK TERÉN

Szeptember 13., szombat, 10 órakor

Vingt-Trois Bíboros Úr,Bíboros Urak és Kedves Püspöktestvéreim,Fivéreim és Nôvéreim Krisztusban!

Jézus Krisztus gyûjtött minket össze erre a csodálatoshelyre, Párizs szívében ezen a napon, amelyen az egye-temes Egyház Aranyszájú Szent Jánost ünnepli, aki egyi-ke legnagyobb tudósainak, s aki a tanításában és élete ta-núságtételével hatásosan mutatta meg a keresztényekneka követendô utat. Örömmel köszöntöm mindazon szemé-lyiségeket, akik e nemes városban fogadtak engem, külö-nösen is André Vingt-Trois bíboros urat, kinek meg-köszönöm hozzám intézett szavait. Köszöntök mindenpüspököt, papot és diákonust, akik itt vannak körülöttem,hogy együtt ünnepeljük Krisztus áldozatát. Köszöntökminden Személyiséget, külön is a Miniszterelnök urat,akik e délelôttön itt vannak, biztosítom ôket imáimról,hogy teljesíteni tudják nemes küldetésüket polgártársaikszolgálatában.

Szent Pálnak a Korintusiakhoz írt elsô levele a június28-án megnyitott Szent Pál Évben fölfedezteti velünk,hogy az Apostol tanácsai mennyire aktuálisak marad-nak. „Kerüljétek a bálványimádást” (1Kor 10,14), írjaegy olyan közösségnek, amelyre még erôsen hatott apogányság, s megosztott az evangélium újdonságáhozvaló ragaszkodás, illetve az ôsöktôl örökölt hagyomá-

65

nyos gyakorlatok megtartása. Kerülni a bálványokat ak-kor azt jelentette, hogy abbahagyják az Olümposz iste-neinek tiszteletét és a nekik bemutatott véres áldoza-tokat. Kerülni a bálványokat akkor azt jelentette, hogybeiratkoznak az Újszövetség prófétáinak iskolájába,akik kárhoztatták az emberi lélek bálványfaragó hajlan-dóságát. A bálványszobrokról mondja a 113. zsoltár,hogy „nem egyebek, mint ezüst és arany, emberi kezekalkotása. Van szájuk és nem szólanak, van szemük ésnem látnak, van fülük és nem hallanak, van orruk ésnem szagolnak” (4–5.) Izrael népét kivéve, mely meg-kapta az egyetlen Isten kinyilatkoztatását, az antik világbálványimádó volt. A pogányság tévedéseit, melyekerôs elidegenítô hatásukkal nagyon jelen voltak Korin-tusban, kárhoztatni kellett, mert eltérítették az embertigazi céljától. Akadályozták annak fölismerését, hogyKrisztus az egyedüli és igaz Üdvözítô, az egyedüli, akimegmutatja az embernek az Istenhez vezetô utat.

A bálványok kerülésére szólító felhívás ma is érvé-nyes. Vajon a mai világ nem teremtette-e meg a sajátbálványait? Nem követte-e öntudatlanul az antik korpogányait azáltal, hogy eltérítette az embert igazi cél-jától, a boldogságtól, hogy örökre Istennel éljen? Olyankérdés ez, melyet mindenkinek, aki becsületes önmagairánt, föltétlenül föl kell tennie. Mi fontos az életem-ben? Mit teszek az elsô helyre? A bálvány szó a görög-bôl ered, és azt jelenti: „kép”, „alak”, „ábrázolás”, deazt is jelenti: „kísértet”, „rémkép”, „délibáb”. A bálványámítás, mert elvonja a valóságtól azt, aki neki szolgál ésa látszatok világába viszi. Hát nem ez a mi korunk sajá-tos kísértése, tudniillik hogy el akar távolítani minket ajelen valóságtól, az egyetlentôl, amelyre hatni tudhat-

66

nánk? A már nem létezô múlt bálványozásának kísér-tése, a múlté, melynek hibáira már nem emlékezünk, ésa még nem létezô jövô bálványozásának kísértése,amelyrôl azt hisszük, hogy saját emberi erôinkkel megtudjuk valósítani az örök boldogságot a földön! SzentPál a kolosszeieknek magyarázza, hogy a kielégíthetet-len bírvágy bálványimádás (vö. 3,5), és tanítványát, Ti-móteust arra emlékezteti, hogy a pénzsóvárság mindenrossz gyökere. Hogy ezektôl meneküljön, még ponto-sabban megfogalmazza: „Így néhányan, akik törik ma-gukat utána, már elpártoltak a hittôl, és sok bajba ke-veredtek” (1Tim 6,10). Vajon a pénz, a birtoklás, a hata-lom, sôt még a tudásvágy is, nem fordította-e el az em-bert saját igazságától, és céljától?

Kedves Testvéreim, a kérdésre, melyet e nap liturgiájatesz föl, ugyanez a liturgia adja a hitbeli atyáinktól éskülönösen magától Szent Páltól örökölt választ (vö. 1Kor11,23). Aranyszájú Szent János e szövegrészhez fûzöttkommentárjában kiemeli, hogy Szent Pál erôsen elítéli abálványimádást mint „súlyos bûnt, „botrányt”, valóságos„pestist” (24 homília az elsô korintusi levélrôl). Ugyan-akkor hozzáfûzi, hogy a bálványimádás radikális elíté-lése nem jelenti egyúttal a bálványimádó személyelítélését. Ítéleteinkben soha nem szabad összekevernünka bûnt, mely elfogadhatatlan és a bûnöst, kinek lelkiisme-rete állapotát nem tudjuk megítélni, s aki minden esetbenmég megtérhet és bocsánatot nyerhet. Szent Pál ebben azesetben olvasói értelmére hivatkozik: „Értelmes embe-rekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok”(1Kor 10,15). Isten soha nem kéri az embertôl értelmeföláldozását! Az értelem soha nem kerül valós ellent-mondásba a hittel! Az egyetlen Isten – az Atya, a Fiú és

67

a Szentlélek – teremtette értelmünket és ajándékozza ne-künk a hitet, úgy, hogy drága ajándékként állítja szabad-ságunk elé elfogadásra. A bálványok tisztelete fosztjameg az embert ettôl a távlattól és az értelem meg tudjaalkotni a bálványokat. Kérjük tehát Istentôl, aki lát és hallbennünket, hogy segítsen megtisztulnunk mindenbálványtól, hogy eljuthassunk létünk igazságához és azÔ végtelen létének igazságához!

Hogyan juthatunk el Istenhez? Hogyan találhatjukmeg, vagy hogyan találhatjuk meg újra ôt, akit az emberszíve legmélyén keres, miközben oly gyakran megfe-ledkezik róla? Szent Pál azt kéri, ne csak az értelmünkethasználjuk, hanem elsôsorban a hitünket, hogy fölfe-dezhessük Ôt. És mit mond nekünk a hit? A kenyér,amelyet megtörünk, a Krisztus testével való közösség; ahálaadás kelyhe, amelyet megáldunk, a Krisztus véré-ben való közösség. A rendkívüli kinyilatkoztatás, melyKrisztustól ered, s amit az apostolok és immár 2000 éveaz egész Egyház ad át nekünk, íme ez: nagycsütörtökestéjén Krisztus megalapította az Eucharisztia szentsé-gét. Ô akarta, hogy áldozatát vérontás nélkül újítsukmeg, valahányszor egy pap a kenyér és a bor fölött újraelmondja a konszekráció szavait. Immár 2000 éve aföltámadott Úr megszámlálhatatlanul ajándékozta ma-gát népének – a legszegényesebb kápolnában éppenúgy, mint a legnagyszerûbb bazilikákban vagy katedrá-lisokban –, s lett így Szent Ágoston formulája szerint„közelebb hozzánk, mint mi önmagunkhoz” (vö. Vallo-mások II,6.11).

Fivéreim és Nôvéreim, a legnagyobb tisztelettel ve-gyük körül az Úr testének és vérének szentségét, az Ol-

68

táriszentséget, az Úr valóságos jelenlétének szentségétEgyházában és az egész emberiségben. Ne mulasszunkel semmit, amivel kifejezhetjük megbecsülésünket ésszeretetünket! Adjuk meg neki a tisztelet legnagyobbjeleit! Szavainkkal, hallgatásunkkal és gesztusainkkalmindig fejezzük ki önmagunkban és mások felé is azEucharisztiában jelenlévô, föltámadott Krisztusba vetetthitünket. Miként ezt ugyanaz az Aranyszájú Szent Jánosnagyszerûen mondja: „Fogadjuk el Isten kimondhatat-lan jótéteményeit és mindazt a jót, amivel megörven-deztet minket, amikor fölajánljuk neki ezt a kelyhet,amikor megáldozunk, azáltal, hogy megköszönjük neki,hogy az emberi nemet megszabadította a tévedéstôl,hogy közel vonta magához azokat, akik eltávolodtaktôle, hogy e világ ateistáiból és kétségbeesettjeibôl test-vérek és Isten Fia örököseinek népét alkotta meg” (24homília az elsô korintusi levélrôl). Ugyanis – folytatja –„ami a kehelyben van, ugyanaz, mint ami az oldalábólfolyt ki, és mi ebben részesedünk” (uo.). Nem csupánrészesedésrôl és osztozásról van szó, hanem „egyesü-lésrôl” is, mondja.

A szentmise kiemelkedôen a hálaadás áldozata, melylehetôvé teszi, hogy a mi hálaadásunk egyesüljön azÜdvözítô, az örök Atya Fiának hálaadásával. A szent-mise önmagában felszólítás arra is, hogy kerüljük a bál-ványokat, mert Szent Pál mondja sürgetôen: „Nemihatjátok az Úr kelyhét is, meg a démonok kelyhét is”(1Kor 10,21). A szentmise felszólítás arra, hogy megkü-lönböztessük azt, ami bennünk engedelmeskedik IstenLelkének, attól, ami bennünk a gonosz lélekre való oda-hallgatás. A szentmisében mi Krisztushoz akarunk tar-tozni és hálával – „hálaadással”– idézzük a Zsoltáros ki-

69

áltását: „Mit adjak az Úrnak viszonzásul mindazokért,amiket nekem adott?” (Zsolt 116,12). Igen, hogyan isadhatnánk hálát az Úrnak az életért, amivel megajándé-kozott? A Zsoltáros kérdésére a válasz ugyanabban azsoltárban hangzik, mert Isten Szava irgalmasan meg-válaszolja a kérdéseket. Hogyan adhatnánk hálát az Úr-nak mindazon jókért, melyeket velünk tesz, hacsak nemmegfogadva az ô szavait: „Veszem az üdvösség kely-hét, és segítségül hívom az Úr nevét” (Zsolt 116,12)?

Venni az üdvösség kelyhét és segítségül hívni az Úrnevét: vajon a „bálványok kerülésének” – amit Szent Pálkér tôlünk – nem a legjobb módja-e? Valahányszor egyszentmisét ünneplünk, valahányszor Krisztus szentségi-leg megjelenik Egyházában, megvalósul a mi üdvössé-günk mûve. Így tehát az Eucharisztiát ünnepelni azt je-lenti, elismerjük, hogy egyedül Isten ajándékozhatjanekünk a teljes boldogságot, taníthat bennünket az igaziértékekre, az örök értékekre, melyek soha nem múlnakel. Isten jelen van az oltáron, de ô van jelen a szívünkoltárán is, amikor megáldozva az Eucharisz-tia szentsé-gében magunkhoz vesszük ôt. Egyedül ô ta-nít minket abálványok, a gondolat délibábjainak elkerülésére.

Kedves Fivéreim és Nôvéreim, ki emelheti föl az üd-vösség kelyhét és hívhatja segítségül az Úr nevét Istenegész népe nevében, ha nem a püspök által e célra föl-szentelt pap? És most, kedves párizsiak és a város kör-nyékén lakók, de ti is, akik egész Franciaországból ésa környezô országokból jöttetek, engedjétek meg, hogya hitetek és nagylelkûségetek iránti teljes bizalommalbuzdítsam azokat a fiatalokat, akik a szerzetesi vagypapi hivatás kérdésével foglalkoznak: Ne féljetek! Ne

70

féljetek attól, hogy életeteket Krisztusnak ajándékozzá-tok! Soha semmi nem helyettesítheti a papok szolgálatátaz Egyház életében! Soha semmi nem helyettesítheti avilág üdvösségéért bemutatott szentmisét! Kedves fiata-lok és kevésbé fiatalok, akik hallgattok engem, ne hagy-játok válasz nélkül Krisztus hívását. Aranyszájú SzentJános a papságról szóló értekezésében bizonyította,hogy milyen lassú lehet az ember elindulása, de ô magaaz élô példája annak, hogyan hat Isten az emberi sza-badságra, amely hagyja, hogy a kegyelem formálja.

Végezetül ha újra idézzük Krisztus szavait, melyeketránk hagyott evangéliumában, látjuk, hogy ô személyszerint is tanított arra, hogy kerüljük a bálványimádást,amikor arra szólított fel, hogy házunkat „sziklára” épít-sük (Lk 6,48). Mi ez a szikla, ha nem ô maga? A mi gon-dolataink, szavaink és cselekedeteink csak akkor nyerikel igazi dimenzióikat, ha az evangélium üzenetéhezkapcsoljuk azokat: „A szív bôségébôl szól a száj” (Lk6,45). Amikor beszélünk, vajon beszélgetô partnerünkjavát keressük-e? Amikor gondolkodunk, akarjuk-e sa-ját gondolatainkat Isten gondolatával összhangba hoz-ni? Amikor cselekszünk, akarjuk-e árasztani azt a Sze-retetet, aki bennünket éltet? Aranyszájú Szent János eztis mondja: „Ha tehát valamennyien ugyanabból akenyérbôl részesedünk, s ha valamennyien ugyanazzáválunk, miért nem mutatjuk ugyanazt a szeretetet?Ugyanezen okból miért nem válunk valamennyieneggyé? (…) Ó ember, Krisztus eljött, hogy megkeressentéged, aki oly messze voltál Tôle, hogy egyesüljön ve-led; és te nem akarsz egyesülni a testvéreddel?” (24 ho-mília az elsô korintusi levélrôl, 2). A remény lesz min-dig a legerôsebb!

71

A Krisztus sziklájára épülô Egyház az örök élet ígé-retének birtokában van, de nem azért, mert a tagjaiszentebbek, mint a többi emberek, hanem mert Krisztusezt az ígéretet adta Péternek: „Te Péter vagy, és én errea sziklára építem Egyházamat, és a pokol kapui nemvesznek erôt rajta” (Mt 16,18). Annak fogyhatatlanreményében, hogy Isten örökké jelen van mindannyi-unk lelkében, annak örömében, hogy tudjuk, Krisztusvelünk van az idôk végezetéig, abban az erôben, melyeta Lélek ajándékoz minden férfinak és nônek, akik en-gedik, hogy vezesse ôket, hívlak benneteket, kedves pá-rizsi és franciaországi keresztények, a szeretet Istené-nek hatalmas és irgalmas tevékenységére, aki meghaltértünk a kereszten és húsvét reggelén diadalmasan föl-támadott. Minden jó akaratú embernek, aki hallgat en-gem, megismétlem Szent Pállal együtt: kerüljétek a bál-ványok imádását és ne mulasszátok el tenni a jót!

Isten, a mi Atyánk vonjon magához benneteket, és ra-gyogtassa fel fölöttetek dicsôségének fényességét! Istenegyszülött Fia, a mi Mesterünk és Testvérünk, mutassameg nektek föltámadott arcának szépségét! A Szentlélekhalmozzon el benneteket ajándékaival, és örvendeztessenmeg azzal, hogy megismeritek a Szentháromság békéjétés világosságát most és mindörökké! Amen.

72

BESZÉD A GYERTYÁS KÖRMENET VÉGÉN

Szeptember 13., szombat, 21.30-kor

Kedves Mons. Perrier, Tarbes és Lourdes PüspökeKedves Püspök- és Paptestvéreim,Kedves Zarándokok, Kedves Testvéreim!

150 évvel ezelôtt, 1858 február 11-én itt, a Massa-bielle barlangnak nevezett helyen, a lakott területen kí-vül egy egyszerû kis lourdes-i leány, Soubirous Ber-nadett fényességet látott és a fényben egy fiatal hölgyet,aki „szép, mindenkinél szebb” volt. Ez az Úrnô ked-vesen és jóságosan, figyelemmel és bizalommal fordultfeléje. „Magázott engem (mondta el Bernadett) … Vol-na szíves eljönni ide a következô 15 nap mindegyikén?(kérdezte az Úrnô) … Úgy nézett rám, mint az, aki be-szél valakihez”. E beszélgetésben, ebben a finom dialó-gusban az Úrnô nagyon egyszerû, az imádságra, a bûn-bánatra és a megtérésre vonatkozó feladatokat bízottBernadettre. Az nem kelt bennünk csodálkozást, hogyMária szép, hiszen az 1858. március 25-i jelenéskor ígymondta meg a nevét: „Én vagyok a Szeplôtelen Fogan-tatás”.

Nézzük csak most azt a „Napba öltözött Asszonyt”(Jel 12,1), akirôl a Szentírás beszél. A szentséges SzûzMária, a Jelenések könyvének dicsôséges Asszonya ti-zenkét csillagból álló koronát visel a fején. A tizenkétcsillag Izrael 12 törzsét jelenti, Isten egész népét, aszentek egész közösségét, ugyanakkor Mária lába alatt

73

a Hold a halandóság és a halál képe. Mária maga mögötthagyta a halált, s teljesen az életbe, Fiának, a feltáma-dott Krisztusnak életébe öltözött. Ezáltal ô a szeretet, ajó és Isten gyôzelmének a jele lett, és ajándékozza vilá-gunknak az annyira szükséges reményt. Ezen az esténfordítsuk tekintetünket a dicsôséges és annyira emberiMáriára és engedjük, hogy ô vezessen minket a gyôzel-mes Isten felé.

Sokan tanúskodtak errôl: a találkozás Bernadett su-gárzó arcával megindította a szíveket és a tekinteteket.A jelenések alatt, s amikor beszélt róluk, Bernadett te-kintete ragyogó lett. A barlangban látott fényesség egé-szen áthatotta ôt. Közben a Soubirous család minden-napjai szomorúságban és nyomorúságban, betegségben,megnemértések és elutasítások közepette, szegénység-ben teltek. A családtagok egymás iránti szeretete és fi-gyelmessége mellett is nehéz volt a cachot-ban, a városifogda helyiségeiben élni, de a földi árnyék nem akadá-lyozhatta meg a mennyei fény ragyogását: „A világos-ság a sötétségben világít” (Jn 1,5).

Lourdes egyike azoknak a helyeknek, amelyeket Is-ten arra választott, hogy benne szépségének egy külön-leges sugara fölragyogjon; ezért olyan jelentôs itt a fényszimbóluma. A negyedik jelenéstôl kezdve, amikorBernadett a barlanghoz ért, minden reggel meggyújtottegy szentelt gyertyát és a bal kezében fogta mindaddig,amíg a jelenés tartott. Hamarosan voltak, akik megkér-ték Bernadettet, hogy a gyertyájukat szúrja a barlangföldjébe. Késôbb mások is letették a gyertyájukat a fényés a béke e helyére. Isten Anyja tudatta, hogy számárakedves az ezernyi gyertya megindító ajándéka, melyek

74

azóta megszakítás nélkül megvilágítják a jelenés helyéna sziklát az ô dicsôségére . Attól a naptól kezdve a bar-lang elôtt éjjel és nappal, télen és nyáron ott ragyognaka gyertyák, mint egy égô csipkebokor, melynek lángjaita zarándokok és betegek imádsága táplálja, akik idehozzák bajaikat és szükségleteiket, de mindenekelôtt ahitüket és a reményüket.

Lourdes-ba zarándokolva, Bernadett nyomában járvaszeretnénk behatolni az ég a föld rendkívüli közelsé-gébe, mely soha nem csal meg és mindig megerôsit min-ket. Ki kell emelnünk, hogy a jelenések idején Bernadetta rózsafüzért imádkozta, Mária a szemével követte és aDicsôségnél csatlakozott hozzá. Ez a tény megerôsíti aRózsafüzér-imádságnak mélységesen teocentrikus jelle-gét. Amikor a Rózsafüzért imádkozzuk, Mária nekünkadja szivét és tekintetét, hogy szemléljük Fiának, JézusKrisztusnak életét. Tiszteletreméltó Elôdöm, II. JánosPál pápa két alkalommal jött el ide, Lourdes-ba. Tudjuk,hogy életében és szolgálatában imádságai mennyire tá-maszkodtak a Boldogságos Szûz közbenjárására. Mintsok elôdje Péter székében, ô is sürgetôen buzdított a Ró-zsafüzér imádkozására; ezt tette egészen egyedülállómódon akkor is, amikor a Rózsafüzér hagyományos for-máját a világosság titkaival gazdagította. Ezeket a titko-kat lehet látni a tavaly fölszentelt új bazilika homlokzatimozaikján. Krisztus életének minden eseményét, melye-ket Mária „a szívében ôrzött és el-el gondolkodott fölöt-tük” (Lk 2,19), továbbá nyilvános mûködésének sza-kaszait úgy ismerteteti meg velünk, mint Isten dicsôségekinyilatkoztatásának integrális részét. Bárcsak a fényföldje, Lourdes, iskola lenne, ahol tanuljuk imádkozni aRózsafüzért, mely Jézus tanítványait Anyjának szeme

76

elôtt bevezeti a Mesterükkel való hiteles és bensôségesdialógusba.

Bernadett ajkáról halljuk, hogy a Boldogságos Szûzkéri, hogy jöjjünk ide körmenetben buzgón és ôszinténimádkozni. A gyertyás körmenet testi szemünk elé állít-ja az imádság misztériumát: az ég választottait és a földizarándokokat egyesítô Egyház közösségében az emberés Ura közötti dialógusból fénylô láng lobban föl, ésegy fényes út nyílik az emberi történelemben, annaklegsötétebb pillanataiban is. Ez a körmenet a nagy egy-házi öröm, de a komolyság órája is: magunkkal hozottszándékaink a minden szenvedôvel való közösségünkethangsúlyozzák. Azokra az ártatlan áldozatokra gondol-unk, akik erôszaktól, háborútól, terrorizmustól, éhség-tôl, vagy akik az igazságtalanságok, természeti kataszt-rófák, gyûlölet és elnyomás következményeitôl, alap-vetô jogaik és emberi méltóságuk, cselekvési és gondol-kodási szabadságuk elleni támadásoktól szenvednek.Azokra is gondolunk, akik családi problémákkal küzde-nek, vagy a munkanélküliség, betegség, gyöngeség, ma-gány és a kivándorlás terhét viselik. De nem akarokmegfeledkezni azokról sem, akik Krisztus nevéért szen-vednek és halnak meg.

Mária megtanít minket imádkozni, és arra, hogy imád-ságunkból az Isten és a felebarát iránti szeretet cseleke-detei fakadjanak. Máriával együtt imádkozva a szívünkbefogadja azokat, akik szenvednek. S vajon lehetséges-e,hogy ennek következtében nem alakul át az életünk?Hogy nem válik egész létünk és életünk menedékhellyéa felebarátunk számára? Lourdes a világosság helye, merta közösség, a remény és a megtérés helye.

77

Az éjszaka közeledtével mondja Jézus: „égjenek amécseseitek” (vö. Lk 12,35): a hit mécsese, az imádságmécsese, a remény és a szeretet mécsese! Ez az éjszakaikörmenet, fénnyel a kezünkben, nagyon szól a bensônk-höz, megérinti a szívünket és többet mond, mint bármelykimondott vagy megértett szó. A kezünkben tartott gyer-tya önmagában összefoglalja úton lévô keresztény álla-potunkat: világosságra van szükségünk, s ugyanakkor aza hivatásunk, hogy világossággá váljunk. A bûn megva-kít, s megakadályozza, hogy testvéreink számára veze-tônek ajánlkozzunk, és arra késztet, hogy bizalmatlanoklegyünk és ne hagyjuk magunkat vezetni. Szükségünkvan a megvilágosodásra, ezért ismételjük a vak Barti-meus kérését: „Mester, add, hogy lássak!” (Mk 10,51).Add, hogy meglássam a bûnömet, mely összezavar en-gem, de mindenekelôtt, Uram, add, hogy meglássam a tedicsôségedet! Tudjuk: imádságunk már meghallgatásratalált, és hálát adunk, mert miként Szent Pál az Efezu-siakhoz írt levélben mondja: „Krisztus megvilágosít té-ged” (5,14), és Szent Péter hozzáteszi: „ô a sötétségbôlmeghívott titeket csodálatos világosságára” (1Pt 2,9).

Ezek után nekünk – akik önmagunkban nem vagyunkvilágosság –, mondhatja Krisztus: „Ti vagytok a világvilágossága” (Mt 5,14), és ránk bízza, hogy ragyog-tassuk föl a szeretet világosságát. Miként Szent Jánosapostol írja: „Aki szereti a testvérét, megmarad a vilá-gosságban, és nem szolgál botrányul másoknak” (1Jn2,10). A keresztény szeretetet megélni azt jelenti, hogybehozzuk Isten világosságát a világba, s ugyanakkormegmutatjuk a világosság igazi forrását. Nagy SzentLeó írja: „Mindaz ugyanis, aki jámborul és tisztán él azEgyházban, aki az odafönn valókra gondol és nem a

78

földiekre (vö. Kol 3,2), bizonyos módon hasonló a men-nyei világossághoz; miközben ô maga a szent élet fé-nyét ragyogtatja, sokaknak mint csillag mutatja az Is-tenhez vezetô utat” (Sermo III, 5).

Ezen a lourdes-i kegyhelyen, mely felé az egész vi-lág keresztényei tekintenek, amióta csak a BoldogságosSzûz itt fölragyogtatta a reményt és a szeretetet – elsôhelyen a betegeknek, a szegényeknek és a kicsinyek-nek –, felszólítást kapunk arra, hogy fedezzük föl hiva-tásunk egyszerûségét: valójában elég szeretni.

Holnap a Szent Kereszt fölmagasztalásának ünneplé-se épp ennek a titoknak a szívébe vezet majd be minket.Ezen a vigilián a tekintetünk már az Újszövetség jelefelé fordul, amerre Jézus egész élete irányult. A keresztJézus szeretetének, aki életét adja a barátaiért, végsô éstökéletes aktusa. „Így kell fölmagasztaltatnia az emberFiának, hogy aki hisz benne, annak örök élete legyen”(Jn 3,14–15).

Jézusnak az Isten Szolgájáról szóló énekekben meg-jövendölt halála olyan halál, mely a népek világosságá-vá válik; olyan halál, mely az engesztelés liturgiájáhozkapcsolódva elhozza a kiengesztelôdést; olyan halál,mely a halál végét jelzi. Attól kezdve a kereszt a reményjele, Jézus gyôzelmi zászlója, mert „úgy szerette Isten avilágot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hiszbenne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Akereszt által egész életünk világosságot, erôt és reménytnyer. Általa lett kinyilatkoztatva a Teremtô eredeti ter-vében foglalt szeretet egész mélysége; általa mindenmeggyógyult és eljutott a beteljesedésére. Általa lesz a

79

hívô élet világossággá a meghalt és föltámadott Krisz-tusban.

A jelenéseket fényesség vette körül, és Isten azt akar-ta, hogy Bernadett tekintetében föllobbanjon egy olyanláng, mely megszámlálhatatlan szivet térített meg. Há-nyan jönnek ide, hogy lássanak, titokban talán remélve,hogy csodát látnak; majd hazatérôben, miután lélekbenmegtapasztalták a hiteles egyházi életet, már más szem-mel néznek Istenre, a többiekre és önmagukra. Remény-nek, részvétnek, gyöngédségnek nevezett kicsinykeláng lobog bennük. A Bernadettel és a BoldogságosSzûz Máriával való rejtett találkozás meg tud változtat-ni egy életet, mert ôk Massabielle barlangjában jelenvannak, hogy Krisztushoz, a mi életünkhöz, erôssé-günkhöz és világosságunkhoz vezessenek bennünket.A Boldogságos Szûz és Szent Bernadett segítsenek ben-neteket abban, hogy a világosság fiaiként éljetek, és éle-tetek minden napján tanúsítsátok, hogy Krisztus a mivilágosságunk, a mi reményünk és a mi életünk!

80

JUBILEUMI SZENTMISE A RIBÈRE-MEZÔN

Szeptember 14., vasárnap, 10 órakor

Kedves Bíboros Urak, Msgr. Perrier,Kedves Püspök- és Paptestvéreim,Kedves Zarándokok, Testvéreim!

„Menjen és mondja meg a papoknak, hogy körmenet-ben jöjjenek ide és építsenek egy kápolnát” – így szóltaz üzenet, melyet Bernadett a „Szép Hölgy”-tôl kapott1858-ban, a március 2-i jelenés alkalmával. Immár 150éve a zarándokok folyamatosan jönnek Massabielle bar-langjához, hogy hallgassák a megtérés és a reménynekik szóló üzenetét. És most mi is, ezen a délelôttön ittvagyunk, Mária, a Szeplôtelen Szûz lábánál, hogy a kisBernadettel együtt hallgassuk tanítását.

Külön mondok köszönetet Msgr. Jacques Perrier-nek, Tarbes és Lourdes püspök urának a számomra ké-szített meleg fogadtatásért és hozzám intézett kedvesszavaiért. Köszöntöm a bíborosokat, a püspököket, apapokat, a diákonusokat, a szerzeteseket és szerzetes-nôket, és mindnyájatokat kedves lourdes-i zarándokok,különösen is a betegeket. Nagy számban jöttetek elvelem együtt, erre a jubileumi zarándoklatra, hogy csa-ládjaitokat, rokonaitokat és barátaitokat és minden gon-dotokat rábízzátok a mi Úrnônkre. Elismerésem a pol-gári és katonai hatóságoknak is szól, akik jelen vannakezen a szentmisén.

81

„Milyen csodálatos dolog birtokolni a keresztet! Akimagáénak mondhatja, kincset birtokol!” (Krétai SzentAndrás: Tíz homília a Kereszt fölmagasztalásáról: PG 97,1020.) Ezen a napon, amikor az Egyház liturgiája a SzentKereszt fölmagasztalását ünnepli, az imént hallott evan-gélium e nagy misztérium tartalmára emlékeztet: Isten úgyszerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy akihisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen (vö. Jn 3,16).Isten Fia sebezhetôvé tette magát azáltal, hogy a szolgaalakját öltötte magára, és engedelmes lett mindhalálig,mégpedig a kereszthalálig (vö. Fil 2,8). Az ô keresztje vál-tott meg minket. A kivégzés eszköze, mely nagypéntekenkinyilvánította Isten ítéletét a világ fölött, az élet, a meg-bocsátás, az irgalmasság forrása, a kiengesztelôdés és abéke jele lett. „Tekintsünk a megfeszített Krisztusra, hogymeggyógyuljunk a bûnbôl” – mondta Szent Ágoston(Tractatus in Ioannem, XII, 11). Föltekintvén a Megfe-szítettre, imádjuk ôt, aki azért jött, hogy magára vegye avilág bûnét és örök életet ajándékozzon nekünk.

Az Egyház pedig arra hív, hogy lelkesen emeljük ma-gasba ezt a dicsôséges keresztet, hogy a világ láthassa,meddig jutott el a Megfeszített emberek iránti, mindenember iránti szeretete. Az Egyház arra hív, hogy adjunkhálát Istennek, mert a fáról, mely a halált hordozta, újra azélet fakadt. És ezen a fán nyilatkoztatja ki Jézus a magaszuverén fölségét és azt, hogy fölmagasztaltatott a dicsô-ségbe. Igen, „jöjjetek, imádjuk!” Közöttünk van ô, akiannyira szeretett minket, hogy életét adta értünk, ô, akiminden embert hív, hogy bizalommal közeledjünk Hozzá.

Ez az a nagy misztérium, melyet ma délelôtt Máriaránk bíz, azáltal, hogy hív: forduljunk az ô Fia felé. Je-lentôségteljes ugyanis, hogy az elsô jelenéskor a Berna-

82

dettel való találkozást Mária keresztvetéssel vezette be.Több ez, mint egyszerû jel: a hit misztériumaihozvezetô indítás, melyet Bernadett a Szûzanyától kap. Akeresztvetés bizonyos módon egész hitünk foglalata,mert arról beszél, hogy Isten mennyire szeretett minket;arról beszél, hogy a világban jelen van egy olyan szere-tet, mely erôsebb a halálnál, erôsebb a gyöngeségeink-nél és a bûneinknél. A szeretet hatalma erôsebb, mint abennünket fenyegetô rossz. Mária azért jött, hogy itt,Lourdes-ban Isten emberek iránti szeretetének egyete-messége misztériumát nyilatkoztassa ki. Ô minden jó-akaratú embert hív, mindazokat, akik szenvednek aszívükben vagy a testükben, hogy emeljék föl tekintetü-ket Jézus keresztjére, hogy abban találják meg az életforrását, az üdvösség forrását.

Az Egyház azt a küldetést kapta, hogy mutassa megmindenkinek e szeretô Isten arcát, mely Jézus Krisztus-ban mutatkozott meg. Föl tudjuk mi egyáltalán fogni,hogy a Golgotán, a Megfeszítettben bûnöktôl elcsúfítottistenfiúi méltóságunkat kaptuk vissza? Fordítsuk tekin-tetünket Krisztus felé. Ô az, aki fölszabadít minket ar-ra, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogyan ô szeret minket,és egy megbékélt világot tudjunk építeni. A keresztenugyanis Jézus emberségünk minden szenvedését és min-den igazságtalanságát magára vette. Ô hordozta a meg-alázásokat és diszkriminációkat, mindazt a szenvedést,amit a világ sok részén megszámlálhatatlan testvérünkvisel Krisztus szeretetéért. A kereszt lábánál jelenlévôMáriára, Jézus Anyjára és a mi Anyánkra bízzuk ôket.

Hogy ezt a dicsôséges keresztet befogadhassuk azéletünkbe, a Szûzanya lourdes-i jelenései jubileumá-

84

nak ünneplése a hit és a megtérés útján indít el bennün-ket. Ma a Szûzanya elénk jön, hogy megmutassa kö-zösségi és személyes életünk számára a megújulás utait.Befogadván az ô Fiát, akit ô ad nekünk, egy élô forrás-ban merülünk el, melyben a hit új erôre kap és az Egy-ház megerôsödhet, hogy egyre nagyobb bátorsággal hir-desse Krisztus misztériumát. Jézus, Mária szülötte, Is-ten Fia minden ember egyetlen Üdvözítôje, aki Egyhá-zában él és tevékenykedik. Az Egyház mindenekelôttazért küldetett a világba, hogy ezt a páratlan üzenetethirdesse és hívja az embereket, hogy a szív igazi meg-térésével fogadják be ezt az üzenetet. Ez a küldetés,melyet Jézus a tanítványaira bízott, itt, ezen jubileumalkalmával új indításokat kap. Országotok nagy misz-szionáriusait követve töltsön el benneteket a misszióslelkület – mely oly sok francia férfit és nôt lelkesített aszázadok folyamán –, és legyen a büszkeségetek!

Ha a jubileum kapcsán követjük Bernadett nyomait,megelevenedik bennünk Lourdes üzenetének lényege.Bernadett egy nagyon szegény család elsôszülötte, aki-nek sem tudása, sem testi ereje nem volt; beteges volt.Mária ôt választotta ki, hogy közvetítse megtérésre,imádságra és bûnbánatra szólító üzenetét, teljes össz-hangban Jézus szavaival: „Elrejtetted ezeket a bölcsekés az okosak elôl, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek”(Mt 11,25). Lelki életükben a keresztények mind arrahivatottak, hogy tegyék termôvé keresztségük kegyel-mét, az Eucharisztiával táplálkozzanak, és az imádság-ból merítsék az erôt a tanúságtételhez, s legyenek szo-lidárisak minden embertestvérükkel (vö. Beszéd Rómá-ban, a Piazza di Spagna Mária-oszlopánál 2007. de-cember 8-án). Tehát valóságos katekézis az, amit Mária

85

szeme elôtt kapunk. Engedjük, hogy a Szûzanya ben-nünket is tanítson, és vezessen az ô Fia országába ve-zetô úton!

Késôbb katekézisében a „Szép Hölgy” megmondta anevét Bernadettnek: „Én vagyok a Szeplôtelen Fogan-tatás”. Mária ezáltal föltárta neki azt a rendkívüli kegyel-met, melyet Istentôl kapott, tudniillik, hogy bûn nélkül fo-gantatott, mert „tekintetre méltatta alázatos szolgálóleá-nyát” (Lk 1,48). Mária földünknek az az asszonya, akiteljesen ráhagyatkozott Istenre, és megkapta Tôle a kivált-ságot, hogy Isten örök Fiának emberi életet adjon. „Íme,az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk1,38). ô, a dicsôséges szépség, az új emberiség képe.Miközben teljes Istentôl függésben mutatkozik be, Máriavalójában a teljes szabadságot fejezi ki, mely igazi mél-tóságának maradéktalan elismerésén alapszik. Ez a kivált-ság bennünket is érint, mert fölébreszti bennünk férfiúi ésnôi méltóságunkat, melyet a bûn megbélyegzett ugyan, demár üdvözült a reményre, egy olyan reményre, mely le-hetôvé teszi számunkra, hogy helytálljunk a mindennapiéletben. Ez az az út, melyet Mária az ember számára ismegnyit. Teljesen ráhagyatkozni Istenre azt jelenti, hogymegtaláljuk az igazi szabadság útját. Mert amikor Istenfelé fordul, az ember önmagává lesz. Megtalálja az Istenképére és hasonlatosságára teremtett személy eredeti hi-vatását.

Kedves Testvéreim, a lourdes-i kegyhely elsôdlegeshivatása, hogy az Istennel való találkozás helye legyen azimádságban; a testvéri szolgálat helye legyen, mindenek-elôtt a betegek, a szegények és minden szenvedô befo-gadásával. Ezen a helyen Mária a gyermekei bajaival

86

mindig törôdô anyaként találkozik velünk. Az arcárólsugárzó fényben Isten irgalmassága ragyog. Engedjük,hogy tekintete megérintsen: azt mondja nekünk, hogymindannyiunkat szeret az Isten, soha el nem hagy ben-nünket! Mária azért jön, hogy eszünkbe juttassa: a buzgóés alázatos, bizakodó és állhatatos imádságnak keresz-tény életünk középpontjává kell lennie. Az imádságelengedhetetlen ahhoz, hogy befogadhassuk Krisztus ere-jét. „Aki imádkozik, nem tékozolja a maga idejét akkorsem, ha a helyzet minden jel szerint nagyon sürgetô, éscsak cselekvésre késztet” (Deus caritas est enciklika, 36).Ha engedjük, hogy a tevékenység elnyeljen, azt kockáz-tatjuk, hogy az imádság elveszíti hatékonyságát és sajá-tosan keresztény jellegét. A rózsafüzér, mely annyirakedves volt Bernadettnek és a lourdes-i zarándokoknak,az evangéliumi üzenet egész mélységét sûrítve tartalmaz-za. Bevezet Krisztus arcának szemlélésébe. Az alázato-sak ezen imádságával bôséges kegyelmeket nyerhetünk.

Jelentôs tény Lourdes-ban a fiatalok jelenléte is. Ked-ves barátaim, akik ezen a délelôttön az Ifjúsági Világ-nap keresztje körül vagytok itt! Amikor Mária az angyallátogatását fogadta, fiatal názáreti leány volt, aki a falu-beli nôk egyszerû és kemény életét élte. Isten különle-ges módon tekintett le rá és bízott benne, ezért Máriama is azt mondja nektek, hogy egyikôtök se közömbösIsten számára. Szeretettel tekint mindegyiktekre, s egyértelmes és boldog életre hív benneteket. Ne veszítsétekel bátorságotokat a nehézségek láttán! Mária zavarbajött az Angyal szavától, aki azért jött, hogy elmondjaneki: az Üdvözítô anyja lesz. Mária átérezte, mennyiregyönge Isten mindenhatóságához mérten, mégis této-vázás nélkül kimondta az „igen”-t. És az ô „igen”-jének

87

köszönhetôen az üdvösség belépett a világba és meg-változtatta az emberiség történelmét. Kedves Fiatalok,ne féljetek „igen”-t mondani az Úr hívására, amikorkövetésére hív! Nagylelkûen válaszoljatok az Úrnak!Csak ô tudja beteljesíteni szívetek legmélyebb vágyait.Sokan azért jöttetek Lourdes-ba, hogy figyelmes nagy-lelkûséggel szolgáljatok a betegeknek vagy más zarán-dokoknak, s ezzel a Szolga-Krisztus nyomába léptek.A testvéreknek tett szolgálat megnyitja és készségesséteszi a szívet. Az imádság csöndjében Mária legyen abizalmasotok, ô, aki megbecsüléssel és bizalommal tu-dott beszélni Bernadetthez. Mária segítse azokat, akikarra kaptak meghívást, hogy a házasságban fedezzék fölaz igazi és mély szerelem szépségét, melyet hûségbenés önmaguk kölcsönös elajándékozásában élnek! Azok-nak, akiket köztetek papságra vagy szerzetességre hív,szeretném újra hangsúlyozni azt a boldogságot, ami éle-tetek teljes, Isten és az emberek szolgálatára ajándéko-zásában rejlik. A keresztény családok és közösségeklegyenek olyan helyek, ahol megszülethetnek és meg-erôsödhetnek a hivatások az Egyház és a világ szolgá-latára.

Mária üzenete a remény üzenete korunk minden fér-fiának és nôjének, bármely országban élnek is. Én szí-vesen hívom segítségül Máriát, mint a „Remény Csil-lagát” (Spe Salvi enciklika, 50). Életünk gyakran sötétutain ô a remény fényessége, aki megvilágít és irányt adutunkon. „Igen”-jével, nagylelkû önátadásával megnyi-totta Isten elôtt világunk és történelmünk kapuit. És arrahív, hogy mint ô, legyôzhetetlen reményben éljünk, ésne hallgassunk azokra, akik arról akarnak meggyôzni,hogy a végzet foglyai vagyunk. Ô kísérjen minket anyai

88

jelenlétével személyes, családi és nemzeti életünk ese-ményei közepette. Boldogok azok a férfiak és azok anôk, akik Krisztusba vetik bizalmukat, aki abban a perc-ben, amikor életét áldozta üdvösségünkért, nekünkajándékozta Anyját, hogy anyánk legyen!

Kedves Testvéreim, ezen a francia földön az Úr anyjátszámtalan kegyhelyen tisztelik, melyek a nemzedékrôlnemzedékre továbbadott hit bizonyságai. A mennybe föl-vett Szûzanya országotok szeretett Patrónája. Buzgóntiszteljétek ôt családjaitokban, vallási közösségeitekben ésplébániáitokon. Tekintsen Mária szép országotok lakóiraés a többi országból e jubileum ünneplésére érkezett za-rándokokra. Legyen mindnyájatok Anyja, aki gondosko-dással veszi körül gyermekeit, örömeikben és próbatéte-leikben egyaránt. Szentséges Szûz Mária, Isten Anyja és ami Anyánk, taníts minket hinni, remélni és veled együttszeretni. Mutasd meg a te Fiad, Jézus országába vezetôutat! Tengernek csillaga, ragyogj fölöttünk és vezess ben-nünket utunkon (vö. Spe salvi enciklika, 50). Amen.

(Az Úr Angyala imádkozása elôtt mondta a Szentatya:)

Kedves Zarándokok, Kedves Testvéreim!

Az Úr Angyala imádság minden áldott nap alkalomarra, hogy tevékenységünk közben néhány percre IstenFia megtestesülésének misztériumára gondoljunk. Dél-ben, amikor már farasztóan kezdenek ránk nehezedni anap órái, készségünket és nagylelkûségünket megújítjaMária „igen”-jének szemlélése. Ez az egyszerû és fenn-tartások nélküli „igen” Mária szabadságának misztériu-mában gyökerezik, az Isten elôtti teljes és sértetlen sza-

89

badságban, melynek szeplôtelen fogantatása kiváltságá-ból fakadóan semmi köze sincs a bûnhöz.

Ez a Máriának ajándékozott kiváltság, mely megkülön-bözteti ôt mindannyiunk állapotától, nem eltávolítja ôttôlünk, hanem épp ellenkezôleg, közel hozza hozzánk.Miközben ugyanis a bûn megoszt és eltávolít bennünketegymástól, Mária tisztasága végtelenül közel hozza a szí-vünkhöz ôt, aki mindegyikünkkel törôdik és igazi javun-kat akarja. Ezt láthatjátok itt Lourdes-ban éppúgy, mintminden Mária-kegyhelyen: megszámlálhatatlan sokaságsiet Mária lábaihoz, hogy ki-ki rábízza legbensôbb titkait,azt, ami a szívében van. Azt, amit sokan félelembôl vagyszégyenbôl a legbensôbb barátaikkal sem mernek meg-osztani, ôrá bízzák, aki egészen tiszta, az ô szeplôtelenszívére: egyszerûen, kendôzés nélkül, igazán. Mária elôtt,épp a tisztasága miatt, az ember nem tétovázik a magagyöngeségében megmutatkozni, rábízni kéréseit és két-ségeit, megfogalmazni reményeit és legtitkosabb vágyait.Szûz Mária anyai szeretete lefegyverzi a büszkeség min-den formáját; az embert képessé teszi arra, hogy tulajdonvalóságában lássa önmagát, s beléoltja a vágyat, hogymegtérjen és dicsôítse Istent.

Így Mária megmutatja az Úrhoz vezetô igazi utat. Arratanít, hogy igazságban és egyszerûségben közeledjünkhozzá. Neki köszönhetôen fölfedezzük, hogy a keresztényhit nem teher, hanem szárny, amellyel a magasba emel-kedhetünk, hogy az Úr karjai között találjunk menedéket.

A hívô nép élete és hite megmutatja, hogy Mária szep-lôtelen fogantatásának kiváltsága nem merôben személyeskegyelem, hanem mindenkiért van, Isten egész népéért

90

adatott kegyelem. Máriában az Egyház már azt szemlél-heti, amivé hivatása alapján válnia kell. Mostantól fogvaôbenne minden hívô szemlélheti saját személyes hivatásá-nak beteljesedését. Bárcsak mindegyikünk e kegyelem ha-tása alatt maradna, hiszen az Úr Mária misztériuma általüdvözítô tervét akarta kinyilatkoztatni. Abban a misztéri-umban, melynek részesei lettünk, hiszen a Kereszt maga-sából, melynek éppen ma a felmagasztalását ünnepeljük,maga Jézus nyilatkoztatta ki, hogy az ô anyja a mi Anyánk.Mint Mária fiai és leányai, részesedhetünk mindabból a ke-gyelembôl, amelyet ô kapott, és abból a páratlan méltóság-ból, amit az ô szeplôtelen fogantatásának kiváltsága jelent.

Itt, a barlang közelében – különleges közösségben aMária-kegyhelyeken jelenlévô zarándokokkal és az erô-sítést keresô betegekkel – együtt áldjuk az Urat azért,hogy Mária jelen van népe körében, és hittel forduljunkfeléje imádságunkkal:

„Szentséges Szûz Mária, aki 150 évvel ezelôtt meg-jelentél Bernadettnek, valóban te vagy »a remény élôforrása« (Dante: Paradicsom, XXXIII, 12). Minden-felôl érkezett, benned bízó zarándokok azért jöttünk,hogy újra hitet és bátorítást, örömöt és szeretetet, biz-tonságot és békét merítsünk a te szeplôtelen szíved for-rásából: »Monstra te esse Matrem, mindannyiunknak‘mutasd, hogy Anyánk vagy’«, ó Mária! És ajándékozdnekünk Krisztust, a világ reménységét!” Amen.

(Az Úr Angyala után a Szentatya röviden köszöntötteaz angol, német, spanyol, portugál, lengyel, olasz ésfrancia nyelvû zarándokokat.)

91

XVI. BENEDEK PÁPA BESZÉDEA FRANCIA PÜSPÖKI KONFERENCIÁHOZ

A SZENT BERNADETT-TEREMBEN

Szeptember 14-én, vasárnap, 17.15-kor

Bíboros Urak,Kedves Püspöktestvéreim!

Pápaságom kezdete óta ez az elsô alkalom, hogy va-lamennyiôtökkel egyszerre találkozhatom. Szívbôl kö-szöntöm Elnökötöket, André Vingt-Trois bíboros urat, sköszönöm a nevetekben elmondott szívélyes és mély-értelmû köszöntô szavait. Tisztelettel köszöntöm az El-nökhelyetteseket és az Általános Titkár urat munkatár-saival együtt. Szeretettel köszöntelek Mindnyájatokat,Püspöktestvéreim, akik Franciaország négy égtájárólés a tengeren túlról jöttetek. Gondolok Mons. FrançoisGarnier cambrai érsek úrra is, aki Valenciennes-benmost ünnepli a Szûzanya szent kötelének, a „Notre-Dame du Saint-Cordon”-nak a millenniumát.

Örülök, hogy együtt lehetek Veletek ma este itt, a SzentBernadett-teremben, mely imádságaitoknak és gyûlései-teknek megszokott helye, ahol megosztjátok egymással agondjaitokat és reményeiteket, de közös gondolkodástokés megbeszéléseiteknek is színhelye. Ez a terem kiváltsá-gos hely a barlang és Szûzanya bazilikái közelében. Az adlimina látogatások kétségtelen lehetôség számotokra,hogy Péter utódával Rómában találkozzatok, de a jelenóra kegyelemként adatik számunkra, hogy megerôsítsük a

93

szoros kapcsolatokat, melyek összekötnek bennünket amegváltó Krisztustól közvetlenül eredô papságban valórészesedésben. Bíztatlak benneteket, hogy továbbra isegységben és bizalommal dolgozzatok, teljes közösség-ben Péterrel, aki eljött hozzátok, hogy megerôsítse a hi-teteket. Eminenciád azt mondta, hogy sok a közös gon-dunk! Tudom, hogy lelkesen akartok dolgozni az újonnanmeghatározott egyháztartományi határok között, és enneknagyon örülök. Szeretnék élni az alkalommal, hogy vele-tek együtt reflektáljak néhány olyan témára, amelyrôl tu-dom, hogy figyelmetek középpontjában állnak.

Az Egyház – az Egy, Szent, Katolikus és ApostoliEgyház – hozott világra benneteket a keresztség által. Ôhívott meg a szolgálatára; ti pedig odaajándékoztátok azéleteteket, elôbb mint diákonusok, majd mint papok, svégül mint püspökök. Mély megbecsülésemet fejezemki személyetek odaadásáért: a feladat összetettsége el-lenére, ami csak fokozza az értékét – honor, onus! (rangés teher!) –, hûségesen és alázattal teljesítitek a tanítás,a kormányzás és a megszentelés hármas feladatát a rá-tok bízott nyáj fölött a Lumen gentium konstitúció(25–28. p.) és a Christus Dominus dekrétum fényénél.Az apostolok utódaiként ti képviselitek Krisztust a rátokbízott egyházmegyék élén, s törekedtek megvalósítani apüspök Szent Pál által megfogalmazott eszményét; kés-lekedés nélkül tovább kell mennetek ezen az úton azzalaz elhatározással, hogy „vendégszeretôk, jóakaratúak,megfontoltak, igazságosak, tisztességesek, fegyelme-zettek, szilárdan a hiteles tanítás alapján állók” legyetek(vö. Tit 1,8–9). A keresztény népet szeretettel és tisz-telettel kell vezetni. A keresztény hagyomány kezdettôlfogva hangsúlyozta: „Mindazok, akik Isten és Jézus

94

Krisztus oldalán állnak, együtt vannak a püspökkel” –írta Antiochiai Szent Ignác (A filadelfiaiaknak 3,2), éshozzátette: „Akit a ház ura bízott meg háza kormány-zásával, azt úgy kell fogadnunk, mintha azt fogadnánk,aki ôt küldte” (Az efezusiaknak 6,1). A ti, elsôsorban lel-ki küldetéstek arra szól, hogy teremtsétek meg a szüksé-ges feltételeit annak, hogy a hívek – újra csak SzentIgnácot idézve – „Krisztus által egy hangon énekelhes-sék a himnuszt az Atyának” (Uaz, 4,2) és így életük Is-tennek szóló áldozat legyen.

Méltán él bennetek a meggyôzôdés, hogy a kateké-zisnek alapvetô jelentôsége van, ha minden keresztény-ben növelni akarjátok az Isten iránti érzéket és az életértelmének felfogását. A rendelkezéstekre álló két fôeszköz, a Katolikus Egyház Katekizmusa és a Francia-országi Püspökök Katekizmusa nagyon értékes eszkö-zök. Ugyanis a katolikus hit harmonikus szintézisét tar-talmazzák, összhangban az evangélium gazdagságánakhûséges hirdetésével. A katekézis elsôsorban nem mód-szer, hanem tartalom kérdése, ahogy ezt maga a név su-gallja: a keresztény kinyilatkozatás egészének szervesalkalmazásáról (kat-echein) van szó, amely az értelemés a szív elé tárja annak Szavát, aki életét adta értünk.Ily módon a katekézis minden ember szívében megszó-laltaja ugyanazt a késlekedést nem ismerô felhívást:„Kövess engem” (Mt 9,9). A katekéták jó felkészítéselehetôvé teszi a hit teljes átadását Szent Pál példájaszerint, aki minden idôk legnagyobb katekétája, akirekülönleges csodálattal tekintünk születésének kétezre-dik évfordulóján. Apostoli munkája közben így buz-dított: „Mert jön idô, amikor az egészséges tanítást nemhallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint sze-

95

reznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoz-tassák” (2Tim 4,3–4). Elôrelátása reális voltának tuda-tában alázattal és állhatatosan törekedtek megfelelni azô ajánlásainak: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elô,akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdítsnagy türelemmel és hozzáértéssel” (2Tim 4,2).

E feladat hatékony megoldásához munkatársakra vanszükségetek. Ezért a papi és szerzetesi hivatásokat job-ban kell bátorítani, mint valaha. Tudok a kezdeménye-zésekrôl, melyeket e területen hittel indítottak el, és tá-mogatásomról biztosítom mindazokat, akik nem félnekKrisztushoz hasonlóan fiatalokat és kevésbé fiatalokathívni arra, hogy az ôket meghívó Mester szolgálatábaálljanak (vö. Jn 11,28). Szeretnék bátorító köszönetetmondani minden családnak, minden plébániának, min-den keresztény közösségnek és minden egyházi moz-galomnak, melyek a hivatások bôséges gyümölcsét ter-mik (vö. Mt 13,8). Nem mulaszthatom el, hogy elis-merésemet fejezzem ki Krisztus igazi tanítványai és azô Egyháza sok imádságáért. Vannak köztük papok,szerzetesek, szerzetesnôk, öregek, betegek, rabok is,akik évtizedek óta könyörögnek Istenhez és így teljesí-tik Jézus parancsát: „Kérjétek az aratás urát, hogy küld-jön munkásokat aratásába” (Mt 9,38). A püspöknek ésa hívôk közösségének, mindegyiknek a maga módján,támogatnia és fogadnia kell a papi és szerzetesi hivatá-sokat, a Szentlélek kegyelmére támaszkodva a szüksé-ges döntések meghozatalánál. Igen, kedves Püspöktest-véreim, továbbra is hívjatok a papságra és a szerzetessé-gre, ahogyan Péter kivetette a hálót a Mester parancsá-ra, annak ellenére, hogy az egész éjszakát eredményte-len halászattal töltötték (vö. Lk 5,5).

96

Nem lehet elégszer ismételni, hogy a papság nélkü-lözhetetlen az Egyházban, épp a laikusok érdekében. Apapok Isten ajándékai az Egyháznak. A papok sajátospapi feladataikat nem delegálhatják a híveknek. KedvesPüspöktestvéreim, buzdítalak, hogy minden erôtökkelsegítsétek a papjaitokat abban, hogy bensôséges egy-ségben éljenek Krisztussal. Lelki életük az alapja apos-toli életüknek. Szeliden buzdítsátok ôket a minden-napos imádságra, a szentségek – elsôsorban az Eucha-risztia és a szentgyónás – méltó kiszolgáltatására, aho-gyan ezt Szalézi Szent Ferenc tette a papjaival. Mindenpap boldognak érezheti magát azért, hogy az Egyházatszolgálhatja. Az arsi plébános iskolájában, aki a ti or-szágotok fia és a világ minden plébánosának védôszent-je, állandóan hangoztassátok: a legnagyobb, amit egyember megtehet, hogy a hívôknek Krisztus testét és vé-rét adja és megbocsátja a bûnöket. Legyen gondotokemberi, szellemi és lelki formálásukra, és a létfenntartá-sukhoz szükséges eszközökre is. Megterhelô elfoglalt-ságaitok mellett törekedjetek rendszeresen találkoznivelük és testvérként, illetve jó barátként fogadjátok ôket(vö. LG 28, CD 16). A papoknak szükségük van a sze-retetekre, bíztatástokra, törôdéstekre. Álljatok mellettükés különös figyelemmel legyetek a nehézséggel küsz-ködôk, az öregek és a betegek iránt (vö. CD 16). Nefeledjétek, hogy – miként a II. Vatikáni Zsinat An-tiochiai Szent Ignácnak a Magnésziaiakhoz írt levelébôlidézett csodálatos kifejezésével mondja – a papok kö-zössége „a püspök lelki koronája” (vö. LG 41).

A papi és püspöki élet, valamint a kateketikai oktatáslegmagasabbrendû megnyilvánulása a liturgikus kul-tusz. A hívô nép megszentelésének feladata, kedves

97

Testvéreim, nélkülözhetetlen az Egyház növekedésé-ben. A Summorum Pontificum motu proprióban ponto-san megfogalmaztam e szolgálat végzésének feltételeit,ami Boldog XXIII. János 1962-i, illetve VI. Pál 1970-iMisszáléjának használatát illeti. Ezen új rendelkezésekbizonyos gyümölcsei már mutatkoznak, s én remélem,hogy a lelkek nélkülözhetetlen megbékélése Isten ke-gyelmébôl már megvalósulóban van. Mérlegelem ne-hézségeiteket, de nem kételkedem, hogy belátható idônbelül mindenki számára megnyugtató megoldásra juttokúgy, hogy Krisztus varratlan köntösét nem fogják újraszétszaggatni. Senki nem felesleges az Egyházban. Ki-vétel nélkül mindenki „otthon” érezheti magát benne éssoha nem kergetik el. Isten, aki minden embert szeret ésnem akarja, hogy egy is elvesszen, ránk bízta ezt a kül-detést, amikor bárányainak pásztoraivá tett minket.Csak hálát adhatunk a bizalomért és megbecsülésért,amit ô tanusít irántunk. Törekedjünk ezért arra, hogymindig az egység szolgái legyünk!

Melyek a többi, nagy figyelmet igénylô területek?A válaszok egyházmegyénként különbözhetnek, de vanegy probléma, amely különösen sürgetônek látszik: acsalád helyzete. Tudjuk, hogy a házaspárok és a családma valóságos viharban vannak. Az evangelistának a tóközepén járó bárkáról szóló szavai a családra vonatkoz-tathatók: „A hullámok becsaptak a bárkába úgy, hogymajdnem elmerültek” (Mk 4,37). Jól ismertek a ténye-zôk, melyek ezt a krízist létrehozták, ezért nem töltömaz idôt felsorolásukkal. A törvények már több évtizedesok országban relativizálták a társadalom alapvetô sejt-jének természetét. A törvények gyakran inkább a szoká-sokhoz, illetve egyes személyek vagy csoportok követe-

98

léseihez igazodnak, mint a társadalom közjavát szol-gálják. Egy férfi és egy nô stabil egysége, mely az Is-tentôl ajándékba kapott gyermekek születésének kö-szönhetôen a földi jólét építésére van rendelve – a há-zastársi elkötelezettség e modellje – egyeseknek máreszébe sem jut. Mindazonáltal a tapasztalat tanítja, hogya család az a megbízható alapzat, amelyre az egész tár-sadalom épül. Mi több, a keresztény tudja, hogy a csa-lád az Egyháznak is eleven sejtje. Minél inkább átitatjáka családot az evangéliumi szellem és az evangéliumiértékek, annál erôsebb lesz az Egyház, és annál jobbanmeg tud felelni hivatásának. Ismerem és nagyon bátorí-tom erôfeszítéseiteket annak érdekében, hogy segítség-tek eljusson a családokat támogató különféle szerveze-tekhez. Igazatok van, amikor – az árral szemben – szi-lárdan ragaszkodtok azokhoz az elvekhez, amelyekerôssé és naggyá teszik a házasság szentségét. Az Egy-ház csorbítások nélkül hûséges akar maradni a parancs-hoz, amelyet Alapítójától, a mi Urunk Jézus Krisztustólkapott. Vele együtt hangoztatja szüntelenül: „AmitIsten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mt 19,6).Az Egyház nem maga találta ki ezt a küldetést, hanemkapta. Kétségtelenül senki nem tagadhatja, hogy vannaksúlyos, olykor nagyon fájdalmas próbatétek, melyekenbizonyos családoknak át kell menniük. A nehéz helyzet-ben lévô családokat támogatni kell, segíteni kell, hogymegértsék a házasság értékét, és biztatni kell ôket, hogyne relativizálják Isten akaratát és az élet tôle kapott tör-vényeit.

Egy különösen fájdalmas kérdés, mint tudjuk, az el-váltak újra házasodása. Az Egyház, mely nem szegülhetszembe Krisztus akaratával, hûségesen ôrzi a házasság

99

felbonthatatlanságának elvét, ugyanakkor a legnagyobbmegértéssel viseltetik azon férfiak és nôk iránt, akik kü-lönféle okok miatt nem tudják megtartani. Nem enged-hetôk meg tehát azok a kezdeményezések, amelyek megakarják áldani a törvénytelen kapcsolatokat. A Familia-ris consortio apostoli buzdítás megmutatta az igazságotés szeretetet tiszteletben tartó gondolkodás útját.

Jól tudom, kedves Testvérek, hogy nagyon aggódtok afiatalokért. Sok idôt szenteltek nekik, és igazatok van.Mint láthattátok, a fiatalok sokaságával találkoztam Syd-neyben az Ifjúság Világtalálkozója alkalmával. Értékel-hettem lelkesedésüket és képességüket a figyelmes imád-ságra. Annak ellenére, hogy olyan világban élnek, amelyudvarol és hizeleg alantas öszöneiknek, s ôk maguk iscipelik egy nehezen elsajátítható örökség batyuját, a fia-talok olyan lelki frissességet hordoznak, ami kiváltotta acsodálatomat. Felelôsségérzetükre hivatkoztam és kér-tem ôket, hogy mindig legyenek tekintettel a meghívásra,amelyet Istentôl a keresztségük napján kaptak. „A mierônk abban rejlik, amit Krisztus kíván tôlünk” – mond-ta Jeran-Marie Lustiger bíboros. Amikor tisztelereméltóElôdöm elôször járt Franciaországban, olyan beszéddelfordult országotok fiataljaihoz, amely semmit nemveszített aktualitásából, és akkor feledhetetlenül melegfogadtatásban részesült. „Az erkölcsi szabadosság nemteszi boldoggá az embert” – mondta a Hercegek parkjá-ban, és orkánszerû taps volt rá a válasz. Az a józan érzék,amely a hallgatóság egészséges reakcióját indította, nemhalt ki. Kérem a Szentlelket, szóljon minden hívô, s ál-talánosabban minden polgártársatok szivéhez; adja meg –vagy adja vissza – az érzékét egy olyan életvitelhez,amely megfelel az igazi boldogság kritériumainak.

100

Az Élysée-palotában tegnap említettem a sajátos fran-cia állapotokat, amelyeket a Szentszék figyelembe óhajtvenni. Meg vagyok ugyanis gyôzôdve arról, hogy anemzeteknek soha nem kell lemondaniuk sajátos iden-titásukról. Egy családban is, az a tény, hogy a gyermek-nek ugyanaz az apjuk és az anyjuk, nem vonja magaután, hogy a gyermekek nem különböznek egymástól:saját egyediséggel rendelkezô, egymástól különbözôszemélyek. Ugyanez érvényes az országokra is, melyek-nek éberen kell ôrizniük és ki kell bontakoztatniuk sajátkultúrájukat, s nem szabad hagyniuk, hogy más kulturákfelszívják magukba, vagy jellegtelen egyformaságbakényszerítsék. „A nemzet ugyanis – hogy II. János Pálpápa szavait idézzem – emberek nagy közössége, akikegymással különféle kapcsolatokban állnak, de elsôsor-ban a kultúra köti ôket össze. A nemzet a kultúra által ésa kultúra kedvéért létezik, ezért a kultúra az embereknagy nevelôje arra, hogy még többé válhassanak” (Be-széd az ENSZ-ben 1980. június 2-án). Ebben az össze-függésben Franciaország keresztény gyökereinek ki-emelése az ország minden lakója számára lehetôvé tesziannak megértését, hogy honnan jön és hová megy. Kö-vetkezésképpen a jelen intézményes keretek között és azérvényben lévô törvények maximális megtartásával megkellene találni az új utat azon alapvetô értékek értelme-zéséhez és mindennapos megéléséhez, amelyekre anemzet identitása épül. Köztársasági Elnökötök felidézteennek lehetôségét. A régi bizalmatlanság vagy olykorellenségeskedés szociális-politikai feltételei lassan-las-san szétoszlanak. Az Egyház nem követeli magának azállam pozícióját. Nem akar a helyébe lépni. Az Egyházugyanis arra a meggyôzôdésre támaszkodik, hogy min-denkiért felelôs és nem zárkózhat be önmagába. Szaba-

101

don beszél és ugyanazzal a szabadsággal dialogizál, az-zal a szándékkal, hogy hozzá akar járulni a közös sza-badsághoz. A politikai közösség és az Egyház egész-séges együttmûködésének köszönhetôen – mindkét félfüggetlenségének és autonómiájának tiszteletben tartásá-val – olyan szolgálatot teszünk az embernek, amely a tel-jes személyes és társadalmi kibontakozását célozza. Szá-mos kérdést – melyekhez a szükségletek szerint másod-lagos kérdések is kapcsolódtak – az Egyház és az Államközötti dialógus Fórumán már megvizsgáltak és megol-dottak. Ebben természetesen részt vesz, küldetése alap-ján és a Szentszék nevében az Apostoli Nuncius úr, ki-nek feladata, hogy figyelmesen kövesse az Egyház életétés tártsadalmon belüli helyzetét.

Mint tudjátok, Elôdeim, Boldog XXIII. János, egyko-ri párizsi Nuncius és VI. Pál pápa létrehoztak Titkár-ságokat, amelyekbôl 1988-ban a Keresztények EgységétElômozdító Pápai Tanács és a Vallásközi Dialógus Pá-pai Tanácsa lett. Hamarosan követte ezeket a Zsidóság-gal való Vallási Kapcsolatok Bizottsága és a Muszlimok-kal való Vallási Kapcsolatok Bizottsága. Ezek a szerve-zetek bizonyos formában számos korábbi kezdeménye-zés és megvalósítás intézményes és zsinati elismerésétjelentik. Hasonló bizottságok és tanácsok a ti PüspökiKonferenciátokban és egyházmegyéitekben is léteznek.Létezésük és mûködésük bizonyítja, hogy az Egyházelôbbre akar lépni a kétoldalú dialógus fejlesztésében.A Vallásközi Dialógus Pápai Tanácsa legutóbbi általá-nos gyûlése nyilvánvalóvá tette, hogy a hiteles dialógusalapvetô feltétele az azt elôsegítôk alapos felkészítése ésa világos ítéletalkotás, hogy lépésrôl lépésre elôbbre le-hessen jutni az Igazság megtalálásához. Minden hívô

102

ember nemes és kötelezô feladatáról van szó, hiszenKrisztus maga az Igazság. A nagy keresztény egyházihagyományok közötti hidak építése és a dialógus másvallási hagyományokkal, valós elkötelezettséget követelegymás megismerésére, mert a tudatlanság inkább rom-bol, mint épít. Másrészt csak az Igazság teszi lehetôvé,hogy hitelesen teljesítsük a szeretet kettôs parancsát,melyet Üdvözítônk hagyott ránk.

Kétségtelenül figyelemmel kell kísérni a különbözôkezdeményezéseket, és meg kell ítélni, hogy melyekhasznosak a kölcsönös megismerés és megbecsülés, il-letve a dialógus elôsegítése szempontjából, és kerülnikell azokat, amelyek zsákutcába visznek. A puszta jó-akarat nem elegendô. Meggyôzôdésem, hogy egymásmeghallgatásával kell kezdeni, azután kell áttérni a teo-lógiai vitára és végül kell eljutni ugyanazon hit hirde-tésére és a róla való tanúságtételre (vö. Nota dottrinalesu certi aspetti dell’evangelizzazione, 12. p. 2007. de-cember 3.). A Szentlélek ajándékozzon meg benneteketa megkülönböztetés képességével, amellyel mindenPásztornak rendelkeznie kell. Szent Pál ajánlja: „Vizs-gáljatok meg mindent és ami jó, azt tartsátok meg”(1Tesz 5,21). A globalizált, sokkultúrájú és sokvallásútársadalom, amelyben élünk, alkalom, melyet az Úr kí-nál nekünk, hogy hirdessük az Igazságot és gyakoroljuka Szeretetet azzal a szándékkal, hogy elérjünk mindenembert, különbségtételek nélkül, a látható Egyház ha-tárain túl is.

Szent Péter székébe történt megválasztásom elôtt egyévvel eljöhettem országotokba, hogy a normandiai part-raszállás hatvanadik évfordulója emlékünnepének szer-

103

tartását vezessem. Ritkán tapasztaltam annyira mint ak-kor, hogy Franciaország fiai és leányai mennyire ragasz-kodnak ôseik földjéhez. Franciaország akkor történel-mi szabadulását ünnepelte egy kegyetlen háború végén,amelynek számtalan áldozata volt. Most pedig egy igazilelki felszabadulásért kell fáradoznunk. Az embernekmindig szüksége van arra, hogy megszabaduljon a fé-lelmeitôl és a bûneitôl. Az embernek folyamatosan tanul-nia kell, vagy újra meg kell tanulnia, hogy Isten nem el-lensége, hanem jóságos Teremtôje. Az embernek szük-sége van arra, hogy tudja: életének van értelme; várnak rá,hogy földi élete végeztével vég nélkül részesedjék Krisz-tus dicsôségében az égben. A ti küldetéstek, hogy Istennépének gondjaitokra bízott részével megismertessétekezt a dicsôséges célt. Fogadjátok csodálatom és hálámkifejezését mindazért, amit ennek érdekében tesztek. Le-gyetek bizonyosak afelôl, hogy minden nap imádkozomértetek. Higgyétek el, hogy szüntelenül kérem az Urat ésaz ô Anyját, hogy vezessenek titeket utaitokon.

Örömmel és megindultsággal bízlak benneteket, ked-ves Püspöktestvéreim a Lourdes-i Boldogasszonyra ésSzent Bernadettre. Isten ereje mindig a gyöngeségbenválik nyilvánvalóvá. A Szentlélek mindig megmosdattaazt, ami szennyezett, megöntözte a szikkadt földet, el-igazította a tévelygôt. Az Üdvözítô Krisztus, aki eszköz-zé tett minket, hogy közöljük az ô szeretetét az embe-rekkel, mindig növelni fogja bennetek a hitet, a reménytés a szeretetet, hogy örömmel, egyre nagyobb szám-ban vezethessétek hozzá korunk embereit, férfiakat ésnôket egyaránt. Az ô megváltó erejére bízva bennete-ket adom rátok szívem mélyébôl szeretettel az ApostoliÁldást.

104

A SZENTSÉGI KÖRMENET BEFEJEZÉSE

Szeptember 14., vasárnap, 18.30-kor

Urunk Jézus, Te itt vagy!

És ti, fivéreim és nôvéreim, barátaim,ti is itt vagytok velem együtt az Ô színe elôtt!

Urunk, immár 2000 éve Te engedelmesen a szégyen-letes keresztre mentél, hogy azután föltámadj és mindigvelünk maradj, fivéreiddel és nôvéreiddel.

És ti, fivéreim és nôvéreim, barátaim,engedjétek, hogy vonzzon titeket!

Mi Ôt szemléljük.Imádjuk Ôt.Szeretjük ôt. És próbáljuk egyre jobban szeretni Ôt.

Ôt szemléljük, aki a húsvéti vacsorán testét és vérétajándékozta tanítványainak, hogy velünk legyen „min-den nap a világ végezetéig” (Mt 28,20).

Imádjuk Ôt, aki a mi hitünk kezdete és vége, Ôt, akinélkül ezen az estén nem volnánk itt. Ôt, aki nélkül misemmi sem volnánk. Aki nélkül nem volna itt semmi,semmi, abszolút semmi!

Ô az, aki által „mindenek teremtettek” (Jn 1,3), Ô az,akiben mi is teremtve lettünk az örökkévalóság szá-mára. Ô az, aki a Testét és a Vérét ajándékozta nekünk.Ô van itt ezen az estén a szemünk elôtt.

105

Szeretjük – és próbáljuk egyre jobban szeretni – Ôt,aki itt van, aki elôttünk van, felkínálja magát a sze-münknek, a kéréseinknek, a szeretetünknek.

Urunk, akár szabadon járunk, akár oda vagyunk szegez-ve a fájdalom ágyához; akár örömök között járunk, akár alélek pusztaságában vagyunk (vö. Szám 21,5), ölelj mind-nyájunkat a szeretetedbe: abba a végtelen szeretetbe, melyöröktôl fogva az Atya szeretete a Fiú iránt és a Fiú szere-tete az Atya iránt, s az Atya és a Fiú szeretete a Szentlélekiránt, és a Szentlélek szeretete az Atya és a Fiú iránt.

A szemünk elé kitett Szentostya a szeretet ezen végte-len hatalmáról beszél, mely a dicsôséges kereszten nyil-vánult meg. A Szentostya elmondja nekünk Annak hihe-tetlen megalázkodását, aki szegénnyé lett, hogy bennün-ket önmagával gazdagítson; aki vállalta, hogy elveszítsenmindent azért, hogy bennünket Atyjának megnyerjen.A Szentostya az emberek Üdvözítôje örök jelenléténekélô és hatékony szentsége Egyháza számára.

Fivéreim, nôvéreim, barátaim! Engedjük, engedjétek,hogy fölajánljanak Annak, aki nekünk ajándékozottmindent; aki nem azért jött, hogy elítélje, hanem hogyüdvözítse a világot (vö. Jn 3,17). Ismerjétek el életetek-ben Annak tevékeny jelenlétét, aki – a szemünk elékitéve – jelen van itt. Ajánljátok föl neki az életeteket!

Mária, a Szentséges Szûz, Mária, a Szeplôtelen Fogan-tatás vállalta, immár kétezer éve, hogy odaajándékozmindent, hogy fölajánlja a testét a Teremtô testének befo-gadására. Minden Krisztustól jött, Mária is; minden Má-ria közvetítésével jött, maga Krisztus is.

106

Mária, a Szentséges Szûz velünk van ezen az estén,Fiának teste elôtt, 150 évvel azután, hogy megjelent akis Bernadettnek.

Szentséges Szûz, segíts minket szemlélni, segíts min-ket imádni, segíts minket szeretni, egyre inkább szeretniAzt, aki annyira szeretett minket, hogy örökre vele élhe-tünk!

Láthatatlan tanúk megszámlálhatatlan serege van ittkörülöttünk, az áldott barlang közelében, és a Szûz Má-ria által óhajtott templom közelében;

mindazon férfiak és nôk sokasága, akik szemlélték,tisztelték, imádták Annak valóságos jelenlétét, aki utol-só csepp véréig nekünk ajándékozta magát;

azon férfiak és nôk sokasága, akik órákat töltöttek azOltáriszentség imádásában.

Ezen az estén nem látjuk, de halljuk, hogy a Szûz-anya mindegyikünknek mondja: „Jöjj, engedd, hogy aMester magához vonzzon! ô az, aki hív téged! (vö. Jn11,28). Át akarja ölelni az életedet és a maga életévelakarja egyesíteni. Engedd, hogy vonzzon! Már ne a sa-ját sebeidet, hanem az ô sebeit nézd. Ne azt nézd, amimég mindig elválaszt Tôle és a többiektôl; Nézd azt avégtelen távolságot, amit ô megszüntetett, amikor ma-gára vette a te testedet, amikor a keresztre szállt, melyetemberek készítettek számára, és hagyta, hogy halálraítéljék, hogy megmutassa a szeretetét. ô a sebeibe fogadtéged; rejtôzz el a sebeiben. Ne utasítsd el a szeretetét!”

108

A tanúk mérhetetlen sokasága, akik engedték, hogyaz Ô szeretete vonzza ôket, és a mennyország szentjei-nek sokasága, akik szüntelenül közbenjárnak értünk,bûnösök voltak és ezt tudták, de vállalták, hogy nem asaját sebeiket nézik, hanem már nem látnak mást, csakUruk sebeit, hogy fölfedezzék a kereszt dicsôségét,hogy fölfedezzék az élet gyôzelmét a halál felett. Ey-mard Szent Péter-Julián mindezt mondja, amikor föl-kiált: „A szentséges Eucharisztia Jézus Krisztus a múlt-ban, a jelenben és a jövôben” (Plébániai prédikációk ésoktatások, 1856 után, 4-2,1. Az elmélkedésrôl).

Jézus Krisztus a múltban: az utolsó vacsora történetivalóságában, a Cönákulumban, ahova elvisz minketminden szentmise ünneplése.

Jézus Krisztus a jelenben: mert Ô mondja nekünk:„Vegyétek és egyetek ebbôl mindnyájan, ez az én tes-tem, ez az én vérem”. „Ez” a jelenben „itt és most”, ésaz emberi történelem minden „itt és most” mozzana-tában. Valóságos jelenlét, olyan jelenlét, mely felülmúl-ja a mi szegényes szavainkat, szegény szívünket ésgyarló gondolatainkat. A szemünk elé állított jelenlét,mint itt, ezen az estén, a barlang mellett, ahol Máriamint a Szeplôtelen Fogantatás mutatkozott be.

Az Eucharisztia a jövôbeli Jézus Krisztus is, JézusKrisztus, aki majd eljön. Amikor a Szentostyát, az Ôdicsôségesen föltámadott testét szemléljük, azt szemlél-jük, akit majd az örökkévalóságban fogunk szemlélni.És az egész világot fedezzük föl benne, melyet Terem-tôje tart fenn a történelem minden pillanatában. Vala-hányszor belôle táplálkozunk, de akkor is, amikor

109

szemléljük, Ôt hirdetjük, mindaddig, amíg visszatér:„amíg el nem jön”. Éppen emiatt fogadjuk Ôt végtelentisztelettel.

Vannak köztünk néhányan, akik nem, vagy még nemvehetik magukhoz Ôt a szentségben, de hittel és szere-tettel szemlélhetik, és kifejezhetik a vágyukat, hogyegyszer egyesülhessenek Vele. Ez a vágy nagyon érté-kes Isten elôtt, mert ezek nagyobb buzgósággal várjákaz Ô visszatérését; várnak Jézus Krisztusra, akinek elkell jönnie.

Amikor Bernadettet elsô szentáldozása másnapjánegy barátnôje megkérdezte: „Mitôl vagy boldogabb: azelsô szentáldozástól vagy a jelenésektôl?” Bernadett ígyválaszolt: „Ez két dolog, melyek összetartoznak, denem lehet ôket szembeállítani egymással. Mindkettôtôlboldog vagyok.” (Emmanuélite Estrade, 1958. június4.) A plébánosa így tanúskodott a tarbes-i püspök elôttelsô szentáldozásáról: „Bernadett nagyon összeszedet-ten viselkedett, olyan figyelmesen, hogy semmi kivetni-való nem volt benne (…), úgy tûnt, mélységesen tuda-tában volt a szent cselekménynek, amit végzett. Mindencsodálatos módon játszódott le benne.”

Eymard Péter-Juliánnal és Bernadettel együtt hívjuktanúnak azt a sok-sok szent férfit és nôt, akik nagyonszerették az Eucharisztiát. Nicolas Cabasilas ezen azestén kiáltva mondja nekünk: „Ha Krisztus bennünkvan, mire volna még szükségünk? Mi hiányzik még ne-künk? Ha megmaradunk Krisztusban, mi többet kíván-hatunk? Ô a mi Vendégünk és nálunk idôzik. Boldogokvagyunk, hogy az Ô lakóhelye lehetünk! Micsoda öröm,

110

hogy egy ilyen Vendég szállása lehetünk!” (La vie enJésus-Christ, IV, 6.)

Boldog Charles de Foucauld 1858-ban, a lourdes-ijelenések évében született. A holtteste közelében mintföldre dobott gabonaszemet találták meg az Oltáriszent-séget, melyet Károly testvér minden nap hosszú órákonát imádott. Foucauld atya ránk hagyott egy imádságot,mely a szíve mélyébôl fakadt, mely a mennyei Atyáhozszól, de Jézussal együtt teljes egészében magunkénakvallhatjuk a Szentostya elôtt:

„»Atyám, a kezedbe ajánlom az én lelkemet.«Ez a mi Mesterünk, a mi Szerelmesünk utolsó imád-

sága (…). Legyen ez a mi imádságunk, de nem csakutolsó óránkban, hanem életünk minden percében:»Atyám, a kezedbe ajánlom magamat«; Atyám, rád bí-zom magamat; Atyám, rád hagyatkozom; Atyám, tégyvelem, amit csak akarsz; bármit teszel velem, megkö-szönöm: köszönet mindenért; kész vagyok mindenre,elfogadok mindent; megköszönök neked mindent. A teakaratod történjék meg bennem, ó Istenem, a te akara-tod történjék meg minden teremtményedben, mindengyermekedben, mindazokban, akiket a szíved szeret –semmi mást nem kívánok, én Istenem; a kezedbe aján-lom az én lelkemet; Neked ajándékozom a lelkemet,Istenem, szívem egész szeretetével, mert szeretlek té-ged, és a szívem igénye, hogy Neked ajándékozzammagamat, a kezedre bízzam magamat, fenntartások nél-kül, végtelen bizalommal, mert Te vagy az én Atyám.”

Kedves Testvéreim, mind, akik akár csak egy naprazarándokoltatok ide, és akik itt laktok, ezekben a völ-

111

gyekben, püspöktestvéreim, papok, diákonusok, szerze-tesek, szerzetesnôk, ti mind, kiknek szeme elôtt áll IstenFiának végtelen megalázkodása és a föltámadás végte-len dicsôsége, csöndben imádjátok Uratokat, Meste-rünket és Urunkat, Jézus Krisztust. Csöndben imádjá-tok, azután szólaljatok meg és mondjátok el a világnak:mi nem hallgathatunk arról, amit tudunk. Menjetek ésmondjátok el az egész világnak Isten csodatetteit, akijelen van életünk minden percében és a föld minden he-lyén. Isten áldjon meg és ôrizzen meg bennünket, vezé-reljen az örök élet útján Ô, aki az Élet, örökkön örökké.Amen.

112

SZENTMISE A BETEGEKKELA RÓZSAFÜZÉR KIRÁLYNÔJE-BAZILIKÁBAN

Szeptember 15., hétfô, 9.30-kor

Kedves Püspök- és Paptestvéreim,Kedves Betegek, Kedves Kísérôk és Betegápolók!Kedves Testvéreim!

Üdvösségünknek van egy olyan eszköze, amely teljes-ségében kinyilatkoztatja nekünk a mi Istenünk irgalmas-ságát. A kereszt ugyanis az a hely, ahol tökéletesen meg-nyilvánul Isten együttérzése a mi világunkkal. Ma a Fáj-dalmas Szûz ünnepét ülve Máriát szemléljük, aki oszto-zik Fiának a bûnösök iránti együttérzésében. MikéntSzent Bernát mondja, Krisztus Anyja a maga együttérzé-sével lépett be Fia szenvedésébe (vö. Homília a Nagy-boldogasszony oktávájába esô vasárnapra). A keresztlábánál valósul meg Simeon próféciája: az anya szívétkard járja át (vö. Lk 2,35) a testébôl született Ártatlanszenvedése miatt. Miként Jézus sírt (vö. Jn 11,35), úgyMária is minden bizonnyal könnyezett Fiának megkín-zott teste láttán. Mindazonáltal tartózkodása akadályoz-za, hogy mérhessük fájdalmának mélységét; a hét tôrszimbóluma csak sejteti gyötrelmének mélységét. MikéntFiáról, Jézusról, róla is állítható, hogy ez a szenvedés ôtis beteljesítette (vö. Zsid 2,10) azáltal, hogy képessé tetteôt annak az új lelki küldetésnek az elfogadására, melyeta Fiú bízott rá, közvetlenül azelôtt, hogy „kilehelte a lel-két” (vö. Jn 19,30): tudniillik hogy tagjaiban váljonKrisztus anyjává. Abban az órában a szeretett tanítvány

113

alakjában Jézus minden tanítványát bemutatta Anyjának,mondván: „Íme, a te fiad!” (vö. Jn 19,26–27.)

Mária most már a föltámadás örömében és dicsôsé-gében él. A kereszt lábánál hullatott könnyek egy olyanmosollyá változtak át, amit már semmi nem tud letöröl-ni, bár irántunk való anyai együttérzése változatlanulmegmarad. Szûz Mária segítô beavatkozása a történe-lem folyamán bizonyítja ezt, és Isten népében rendíthe-tetlen bizalmat ébreszt iránta: a Memorare (Emlékezzél,ó legkegyesebb Szûzanya, Mária) imádság nagyon jólkifejezi ezt az érzületet.

Mária minden egyes gyermekét szereti, de külön isfigyel azokra, akik szenvednek, mint Fia a szenvedésórájában; szereti ôket, hiszen Krisztusnak a keresztenkifejezett akarata szerint az ô gyermekei ôk.

114

A Zsoltáros, a messzeségbôl látva ezt az anyai kap-csolatot, mely Krisztus anyját és hívô népet egyesíti, ígyjövendölt Szûz Máriáról: „A nép gazdagjai keresik a temosolyodat” (44,13). Ezért az Írás sugalmazott szavátólbátorítva a keresztények kezdettôl fogva keresték Mi-asszonyunk mosolyát, azt a mosolyt, melyet a középko-ri mûvészek oly csodálatosan tudtak ábrázolni. Máriá-nak e mosolya mindenkinek szól: de különlegesen szólazoknak, akik szenvednek, hogy benne bátorítást ésenyhülést találhassanak. Mária mosolyának keresésenem jámbor és elévült érzelmesség kérdése; sokkal in-kább annak az eleven és mélységesen emberi kapcsolat-nak a kifejezése, ami ôhozzá köt minket, akit Krisztusanyául ajándékozott nekünk.

115

Ha szemlélni akarjuk a Szûzanya e mosolyát, az nemazt jelenti, hogy valami féktelen képzelôdés uralkodik elrajtunk. Maga a Szentírás beszél errôl a mosolyról Má-ria ajkán, amikor ô a Magnificatot énekli: „Magasztaljaaz én lelkem az Urat és örvendezik az én lelkem az énüdvözítô Istenemben” (Lk 1,46–47). Amikor a Szûzanyahálát ad az Úrnak, tanúként szólít maga mellé minket.Mária mintegy elôvételezve megosztja leendô gyerme-keivel, akik mi vagyunk, a szívében élô örömet, hogyez az öröm a miénk is legyen. Valahányszor elmondjuka Magnificatot, az ô mosolyának tanúivá válunk. Itt,Lourdes-ban, az 1858 március 3-i jelenéskor Bernadettegész különlegesen szemlélte Mária mosolyát. Ez voltaz elsô válasz, melyet a Szép Hölgy a fiatal látnoknakadott, aki aziránt érdeklôdött, hogy kicsoda ô. Mielôtt,néhány nappal késôbb, bemutatkozott neki, mondván,hogy ô a „Szeplôtelen Fogantatás”, Mária elôször a mo-solyával ismertette meg, mintha az volna a legmegfele-lôbb kapu misztériumának kinyilatkoztatásához.

Az összes teremtmények közötti legszebb, nekünkszóló mosolyban tükrözôdik istengyermeki méltósá-gunk, az a méltóság, amely soha nem hagyja el azt, akibeteg. Ez a mosoly, mely Isten gyöngédségének a tük-rözôdése, legyôzhetetlen remény forrása. Sajnos tudjuk:a hosszantartó szenvedés megbontja az élet egyensú-lyát, megingatja a bizalom legszilárdabbnak tûnô bizo-nyosságát, s olykor kétségbe ejt az élet értelme és értékefelôl. Vannak olyan küzdelmek, amelyeket az embernem tud egyedül, az isteni kegyelem segítsége nélkülmegvívni. Amikor már nem tudjuk megtalálni a meg-felelô szavakat, akkor van szükségünk egy szeretetteljesjelenlétre: olyankor nem csupán azok közelségét keres-

116

sük, akik vér szerinti rokonaink, vagy akikkel baráti kö-telékek kapcsolnak össze, hanem azok közelségét is,akikhez a hit kötelékében vagyunk közel. És ki lehetnehozzánk közelebb Krisztusnál és az ô anyjánál, a Szep-lôtelennél? Ôk mindenki másnál jobban értik – és osz-toznak benne – a rossz és a szenvedés ellen folytatottkemény küzdelmünket. A Zsidókhoz írt levél mondjaKrisztusról, hogy ô nem tud nem együttérezni agyöngeségeinkkel, „hiszen maga is mindenben kísértéstszenvedett” (4,15). Alázattal szeretném mondani min-dazoknak, akik szenvednek, és azoknak, akik küzdenekés megkísérti ôket, hogy hátat fordítsanak az életnek:forduljatok Máriához! Mária mosolyában titokzatosanott rejlik az erô, amellyel meg lehet küzdeni a beteg-séggel az élet javára. Ugyanakkor ott van Máriánál akegyelem is, hogy félelem és keserûség nélkül vállaljuka búcsút ettôl a világtól abban az órában, amikor Istenakarja.

Mennyire igaz a francia lelkiség olyan jelentôs alak-jának, mint Don Jean-Baptist Chautardnak a meglátása,aki a Minden apostolkodás lelke címû mûvében azt aján-lotta a buzgó keresztényeknek, hogy „gyakran nézzenekössze Szûz Máriával”! Igen, keresni Szûz Mária mo-solyát nem jámbor infantilizmus, hanem miként a zsoltármondja: „a nép leggazdagjaibbnak” (44,13) törekvése.A „leggazdagabbak” a hit rendjében azok, akiknek lelkea legérettebb, s ezért be tudják ismerni gyöngeségüketés szegénységüket Isten elôtt. A mosolyban, a gyön-gédségnek ezen nagyon egyszerû megnyilvánulásábanfölfogjuk, hogy egyetlen gazdagságunk az a szeretet,amellyel Isten szeret minket, s amely szeretet Annakszívén keresztül érkezik el hozzánk, aki Anyánkká lett.

117

Ennek a mosolynak a keresése elsôsorban azt jelenti,hogy befogadjuk a szeretet ingyenességét; de azt is je-lenti, hogy törekszünk ezt a mosolyt kiváltani azzal,hogy szeretett Fiának szava szerint élünk, úgy, ahogyanegy kisgyermek próbálja mosolyra fakasztani anyját az-zal, hogy azt teszi, ami anyjának tetszik. Mi pedig azok-ból a szavakból, melyeket Kánában a felszolgálóknakmondott, tudjuk, hogy mi tetszik Máriának: „Tegyétekmeg, amit mond nektek” (Jn 2,5).

Mária mosolya élô víz forrása. „Aki hisz bennem –mondta Jézus – annak bensôjébôl élô víz folyói fognakfakadni” (Jn 7,38). Mária az, aki hitt, és a bensôjébôlélô víz folyói fakadtak, melyek öntözik az emberi törté-nelmet. A forrás, melyet itt Lourdes-ban Mária Berna-dettnek mutatott, ennek a lelki valóságnak alázatos jele.Mária hívô és anyai szívébôl élô víz fakad, mely meg-tisztít és gyógyít. Hányan vannak, akik megmerülveLourdes fürdôjében fölfedezték és megtapasztaltákSzûz Mária édes anyaságát, hozzákapcsolódtak azért,hogy közelebb kerüljenek az Úrhoz. A mai ünnepen, aFájdalmas Szûzanya szekvenciájában Máriát fonsamoris-nak, a ‘szeretet forrásának’ nevezzük. Máriaszívébôl ugyanis ingyenes szeretet fakad, mely gyerme-ki választ ébreszt, s e válasznak egészen ôszintévé kellfinomodnia. Mint minden anya, és minden anyánál in-kább, Mária a szeretet nevelôje. Ezért jön annyi betegide, Lourdes-ba, hogy szomját a szeretet e forrásánáloltsa, és engedje, hogy elvezessék az üdvösség egyetlenforrásához, Mária Fiához, az üdvözítô Jézushoz.

Krisztus az üdvösséget a szentségek kegyelme általosztja szét – egész különlegesen a betegek kenete által

118

azoknak, akik betegségben szenvednek, vagy fogyaté-kosságokat hordoznak. A szenvedés mindenki számárarendkívüli állapot. Soha nem lehet megszokni. Ezért ne-héz elviselni, és még nehezebb – ahogyan ezt Krisztusnagy tanúi tették – a hivatás integrális részeként elfogad-ni vagy elvállalni, Bernadett kifejezésével: „Csöndbenviselni mindent Jézus kedvéért”. Hogy ezt valaki elmond-hassa, hosszú utat kell megtennie Jézussal együtt. Jutal-mul rá lehet hagyatkozni Isten irgalmasságára, amint ez abetegek szentsége kegyelmében megmutatkozik. MagaBernadett sok betegséggel megterhelt életében négyszervette föl ezt a szentséget. Ennek a szentségnek sajátoskegyelme az, hogy benne az orvos-Krisztust fogadhatjuk.Krisztus azonban nem a világ módján orvos. Amikor gyó-gyít, nem marad kívül a szenvedô kínjain; azáltal admegkönnyebbülést, hogy lakást vesz abban, akit a beteg-ség sújt, hogy vele együtt élje és viselje azt. Krisztus je-lenléte föloldja azt az elszigetelôdést, amit a szenvedésokoz. Ezután az ember már nem egyedül hordozza meg-próbáltatását, hanem mint Krisztus szenvedô tagja attólkap erôt, aki fölajánlja magát az Atyának, és akiben azember már az új teremtés szülésének részese lesz.

Az Úr segítsége nélkül a betegség és a szenvedés igájakegyetlenül nehéz. Amikor a betegek szentségét fölvesz-szük, azt fejezzük ki, hogy Krisztus igáját akarjuk hor-dozni, és a Tôle kapott ígéretbôl kapunk erôt, mely szerintaz ô igája édes és az ô terhe könnyû (vö. Mt 11,30). Kéremazokat, akik most a szentmise közben veszik föl a betegekkenetét, ébresszék föl magukban ezt a reményt.

A II. Vatikáni Zsinat Máriát úgy mutatta be, mint aki-ben össze van foglalva az Egyház egész misztériuma (vö.

119

LG 63–65). Az ô személyes sorsa elénk állítja ez Egyházképét, mely arra hivatott, hogy Máriához hasonlóan fi-gyeljen a szenvedôkre. Szeretettel köszöntöm az egész-ségügyi és betegápoló szolgálat tagjait és mindazokat,akik a legkülönbözôbb formában, a kórházakban és in-tézményekben hozzáértéssel és nagylelkûen ápolják abetegeket. Hasonlóképpen a vendéglátókat, beteg hor-dozókat és betegkísérôket, akik Franciaország mindenegyházmegyéjébôl vagy távolabbról jönnek, és idejüketegész évben a Lourdes-ba zarándokoló betegek szolgála-tának szentelik nagyon értékes tevékenységükkel. Ôk azalázatosan szolgáló Egyház karjai. Végül szeretném bá-torítani mindazokat, akik hitbôl fakadóan befogadják éslátogatják a betegeket, különösen a kórházlelkészsége-ken, a plébániákon, s mint itt, a kegyhelyeken. E jelentôsés kényes küldetésben érezzétek mindig közösségeitekhatékony és testvéri támogatását! Külön is köszöntömpüspöktestvéreimet, a francia püspököket, külföldi püs-pököket, a betegeket kísérô papokat és szerte a világonminden szenvedô embert. Köszönetet mondok nektek aszenvedô Úrnak tett szolgálatotokért.

Az általatok végzett szeretetszolgálat Máriás szolgá-lat. Mária rátok bízza a mosolyát, hogy a Fia iránti hû-ségben ti magatok legyetek élô víz forrásai. Amit tesz-tek, az Egyház nevében tegyétek, melynek Mária a leg-tisztább képe. Vigyétek el mindenkinek az ô mosolyát!

Végezetül szeretnék kapcsolódni a zarándokok és be-tegek imádságához, és veletek együtt elmondani annakaz imádságnak egy részét, amit e jubileum ünneplésérefogalmaztak:

121

„Mivel Te vagy Isten mosolya, Krisztus fényességé-nek tükrözôdése, a Szentlélek lakóhelye, mivel Te vá-lasztottad ki Bernadettet a maga szegénységében, Te,aki a hajnalcsillag, a mennyország kapuja és az elsô föl-támadott teremtmény vagy, Lourdes-i Szûzanya”, test-véreinkkel, kiknek szíve és teste szenved, kérünk: kö-nyörögj érettünk!

122

BÚCSÚ A REPÜLÔTÉREN

Szeptember 15., hétfô, 12.30-kor

Miniszterelnök Úr,Kedves Bíboros- és Püspöktestvéreim,Polgári és Politikai Személyiségek,Hölgyeim és Uraim!

Ebben a percben, amikor – némi szomorúsággal – el-hagyom Franciaország földjét, nagyon hálás vagyokÖnöknek, akik eljöttek búcsúztatásomra és alkalmat adnakarra, hogy még egyszer kifejezhessem, mennyire örült aszívem országuk meglátogatásának. Miniszterelnök Úr, azÖn személyében köszöntöm a Köztársasági Elnök Uratés a kormány minden tagját is, valamint a polgári és ka-tonai hatóságokat, akik erôiket nem kímélve biztosították akegyelem e napjainak zavartalan történéseit. Szeretnémôszinte hálámat kifejezni Püspöktestvéreimnek, Vingt-Trois bíboros úrnak és külön Msgr. Perrier püspök úrnak,valamint a Francia Püspöki Konferencia minden tagjánakés személyzetének. Jó dolog testvérek között lenni. Kö-szönetet mondok Párizs és Lourdes Polgármester Uránakés vezetôinek. Nem feledkezem meg a rendfenntartó erôk-rôl és a számtalan önkéntesrôl sem, akik rendelkezésre bo-csátották idejüket és szakértelmüket. Valamennyien oda-adással és lelkesedéssel dolgoztak azért, hogy látogatásomnégy napja eredményes legyen. Szívbôl köszönöm.

Látogatásom olyan volt, mint egy diptichon, melynekelsô fele Párizsban történt, a városban, melyet elég jól

123

ismerek, s mely sok jelentôs találkozásom színhelye.Alkalmam volt a híres Invalidusok terén bemutatni azEucharisztiát. A hívôk élô népével találkoztam ott, akikbátrak és büszkék a hitükre, s azért jöttek, hogy újabbbátorságot merítsenek a kitartáshoz, a Krisztus és az ôEgyháza tanítása szerinti élethez. Imádkozhattam egyvesperást a papokkal, a szerzetesekkel és szerzetesnôk-kel és a szeminaristákkal. Meg akartam ôket erôsítenihivatásukban, mely Isten és a felebarát szolgálatárólszól. Volt egy sajnos rövid, de valóban intenzív találko-zásom a fiatalokkal is a Notre Dame-székesegyház elôt-ti téren. Lelkesedésük és szeretetük erôt öntött belém.És hogyan ne emlékeznék a kultúra világával való talál-kozásra a Francia Intézetben és a Bernát-kollégiumban?Miként tudják, úgy gondolom, hogy a kultúra és annakképviselôi kiváltságos közvetítôk a hit és az ész, az Is-ten és az ember közötti dialógusban.

A diptichon másik képe egy nagyon jelentôs hely,mely vonz és elbûvöl minden hívôt: Lourdes olyan,mint a fény Isten felé botorkálásunk sötétjében. Máriaott kaput nyitott abba a másik világba, amely gondol-kodásra késztet és vonz bennünket. „Mária a mennyor-szág kapuja!” E három napon az ô iskolájában voltam.A Pápának kötelessége volt elmenni Lourdes-ba, hogyott ünnepelje a jelenések 150 éves jubileumát. Massa-bielle barlangja elôtt mindnyájukért imádkoztam. Imád-koztam az Egyházért. Imádkoztam Franciaországért ésez egész világért. A két lourdes-i szentmisében együttlehettem a hívô zarándokokkal, mint egy közülük, kö-vethettem a jubileum mind a négy eseményét, megláto-gattam a plébániatemplomot, Bernadették lakását és abarlangot, s végül a kórház kápolnáját. Imádkoztam a

124

betegekkel együtt és a betegekért, akik gyógyulásért éslelki megújulásért jöttek. Isten nem feledkezik meg ró-luk, de az Egyház sem.

Mint minden zarándok, én is részt akartam venni agyertyás körmeneten és a szentségi körmeneten, melyek-bôl a kérés és a dicséret éneke szállt föl Istenhez. Lourdesaz a hely is, ahol Franciaország püspökei rendszeresenösszegyûlnek, hogy közösen imádkozzanak, ünnepeljékaz Eucharisztiát, és eszmét cseréljenek lelkipásztori szol-gálatukról. Meg akartam osztani velük a meggyôzôdése-met, hogy az idô kedvez az Istenhez megtérésnek.

Miniszterelnök Úr, Püspöktestvéreim és Kedves Ba-rátaim, Isten áldja meg Franciaországot! Uralkodjékegyetértés és emberi fejlôdés Franciaország földjén, ésaz Egyház legyen kovász, és kötelességének megfelelô-en bölcsen és bátran mutassa meg, hogy ki az Isten!Eljött a perc, hogy elbúcsúzzam Önöktôl. Visszatérhe-tek-e még szép országukba? Szeretném, de vágyamatIstenre bízom. Rómában is közel maradok, és valahány-szor megállok majd a lourdes-i barlang elôtt, mely többmint száz éve ott van a Vatikáni kertekben, gondolokÖnökre. Isten áldja meg Önöket!

125

TARTALOM

Program 5Interjú a repülôgépen Rómából Párizs felé 7Fogadás és találkozás az állami vezetôkkel

az Élysée-palotában 11Sárközi államelnök üdvözlô beszéde

a pápához az Élysée-palotában 17Rövid találkozó a zsidó közösség képviselôivel

a Nunciatúrán 26Találkozás a kultúra világával

a Bernát-Kollégiumban 28Vesperás a klerikusokkal

a Notre-Dame-székesegyházban 42Beszéd az ifjúsághoz

a Notre-Dame-székesegyház kapujában 51A fiatalok köszöntése a Nunciatúra ablakából 56Rövid beszéd a Francia Intézetben 57Szentmise az Invalidusok terén 59Beszéd a gyertyás körmenet végén 67Jubileumi szentmise a Ribère-mezôn 74Beszéd a Francia Püspöki Konferenciához

a Szent Bernadett-teremben 84A szentségi körmenet befejezése 96Szentmise a betegekkel

a Rózsafüzér Királynôje-bazilikában 103Búcsú a repülôtéren 111

126

XVI. Benedek pápa lelkipásztori látogatása...

Documents

Transcript of XVI. Benedek pápa lelkipásztori látogatása...