Whitley Strieber-Éhség .pdf

8/18/2019 Whitley Strieber-Éhség .pdf

1/184


2/184

Készítette: Detty

emberföldet szánt s alatta pihen és nyárra nyárjön és meghal a hattyú.

Engem emészt csak a könyörtelen

halhatatlanság... Lord Alfred Tennyson: Tithonus (Szabó Lőrinc fordítása)

Roppant szivárvány volt egyszer az égen: szövetét tudjuk, - számontartja régena mindennapi dolgok lajstroma.

John Keats: Lamia (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Bevezető

OHN BLAYLOCK MEGINT az órájára nézett. Pontosan hajnali három - ideje indulnia. A kisLong Island-i városka olyan csendes volt, hogy azt is hallotta, ahogyan a fákkal szegélyezett

utca közlekedési lámpája halk kattanással vált. John visszatette az óráját a zsebébe, és óvatosanelőlépett a bokrok közül, ahol idáig rejtőzött. Egy pillanatig csak állt a kihalt úton, arcát ahűvös, éjszakai szélbe fordítva. Az áldozat az utca közepén lakott. John kifinomult érzékeivel a ház fekete tömbjérekoncentrált, az élet legapróbb jelei után kutatva. A Wagner házaspár mindössze annyit veszmajd észre a történtekből, hogy Kaye eltűnt. Néhány hónap, és ő is része lesz a statisztikának,egy az évi több ezer tizenéves közül, akik elszöknek a családjuktól. Kaye-nek pedig nagyon is

jó oka volt arra, hogy megpattanjon. Úgy nézett ki, hogy kirúgják az Emerson Gimnáziumból,ráadásul őt és a barátját, Tommyt, kokainfogyasztás miatt beidézték a kerületi bíróságra. Ma éjjel mindkettejüknek nyoma vész. A lány pasijáról Miriam gondoskodik. Ahogyan néma csendben, fekete tréningruhájában láthatatlanul osont a ház felé, Johnnakeszébe jutott a nő. Mint az ilyen feszült pillanatokban mindig, most is nagyon kívánta. Ősrégivolt már az ő szerelmük, ismerős, kényelmes érzés. Két perccel három után lement a hold. Most már csak az utca végén lévő egyetlen lámpavilágított. Pont, ahogy tervezték. John köny- nyed futásra váltott, elhaladva a ház előtt, s csak atelek távolabbi végénél állt meg. Egyetlen oldalról sem látott fényt. Felsétált a kocsifelhajtón. Minden háznak sajátos kisugárzása volt számára, amely talán legjobban valamiféle érzelemillatához hasonlított. Ahogyan közelebb lépett a némán fölébe magasodó, fekete tömeghez,egyre jobban úrrá lett rajta az érzés, hogy ez a bizonyos épület nagyon nem tetszik neki. A gondozott rózsabokrok, a dáliával és árvácskával beültetett ágyások ellenére valósággalsugárzott belőle a düh.

Most, hogy így megbizonyosodott a Wagner család nyomorúságos helyzetéről, csak még jobban megerősödött benne az elhatározás. Elméje a korábbinál is fokozottabban koncentráltaz előtte álló feladatra. Minden egyes mozdulatot másodpercre pontosan előre megterveztek.Annyira erősen összpontosított, hogy még azt is tisztán hallotta, ahogyan a Wagner házaspár azemeleti hálószobában szuszogva alszik. Megtorpant, és teljes erejéből figyelt. Immármegneszelte azt is, ahogyan a lepedő halkan súrlódik az alvó karjának legapróbb mozdulatára,vagy az alig észlelhető kaparászást, amint egy svábbogár felfelé mászik a hálószoba falán.Meglehetősen nehéz volt az ennyire erős koncentrációt hosszú időn keresztül fenntartani.Ebben ő és Miriam igencsak különböztek egymástól - a nő nagyon sokszor létezett ilyen emeltfigyelmi állapotban, John pedig szinte soha. Miután megbizonyosodott arról, hogy a házban mindenki mélyen alszik, megkezdte a

behatolást. Annak ellenére, hogy koromsötét volt, könnyedén megtalálta az alagsorba nyílóajtót. Közvetlenül a kazánházba vezetett. Azon túl helyezkedett el egy lambériával burkolt

J


3/184

játszószoba, utána pedig Kaye szobája. A tréningfelsője alatt viselt táskából zongorahúrt vettelő, megpiszkálta vele az ajtó zárját, majd egy hitelkártyával óvatosan felemelte a nyelvet. Amikor benyitott, meleg, dohos levegő csapott az arcába. Az éjszaka nem volt igazán hideg,így a kazán csak kis lángon égett, halvány, narancsos fényét a falra vetve. John keresztülment ahelyiségen, és belépett a mögötte nyíló folyosóra.

Megtorpant. Előtte a sötétből szakadozó lélegzést hallott - de nem em bertől származót.Gyorsan végiggondolta, mi lehet a zaj forrása, és feltételezte, hogy egy nagyjából harminckilóskutya adhatja ki magából ezt a hangot, amely vagy kétméternyire tőle, a folyosó túlsó végébenalszik.

Nos, ezzel már nemigen tud mit kezdeni. Kénytelen lesz elkábítani az állatot. A táskájábólkivett egy műanyag zacskót, majd rongyot húzott elő belőle. Az anyag hűvös volt, és csöpögött

belőle a kloroform. Ő nem olyan gyors, mint Miriam, neki még mindig bódítószerekre vanszüksége, hogy az áldozatait ártalmatlanná tehesse. Eszébe jutott, milyen veszélyekettartogathat a jelenlegi helyzet, és a gondolatra összeszorult a torka. Barátja, a sötétség most ellene dolgozott; tett egy lépést előre, és próbálta a lehetőségekhezmérten kiszámítani, milyen messzire van tőle a kutya. Még egy lépés. A házőrző lélegzésének

ritmusa megváltozott. Két lépés. Mozdulat súrlódó hangja és kezdődő morgás. Három lépés.Az ugatás robbanásként hasított bele az éjszakába. Ebben a pillanatban azonban már meg is ragadta az állatot, ujjai a szőr be kapaszkodtak, akloroformtól csöpögő rongy az eb pofájára szorult. Vad küzdelem kezdődött, némának vagy csendesnek semmiképpen nem nevezhető. - Barney?

Kaye hangja olyan tisztán csendült, mintha egy apró harang szólalt volna meg. Azonban jóadag félelem is vegyült bele. John pontosan tudta, hogy egyre romlanak az esélyei. A lány mostmár felébredt. Érezte a sötétséget kutató tekintetét. Más körülmények között azonnalvisszavonult volna, ma éjjel azonban nem tehette meg. Miriam könyörtelen gyilkos volt, és

biztos, hogy a fiú nem fogja túlélni ezt az éjszakát. Az egész félrevezetés lényege éppen abbanállt, hogy a két fiatalnak egyszerre vész nyoma. Mivel mindketten eltűnnek, a rendőrségvalószínűleg arra gondol majd, hogy együtt szöktek el otthonról, és az ügyüket besuvasztjákvalami aktakupacba, közvetlenül az elveszett macskák esetei alá. Ha azonban csak azegyiküknek találják reggelre hűlt helyét, akkor sokkal könnyebben gyanút foghatnak. Abban a pillanatban, ahogy a kutya feladta a küzdelmet, John továbbindult. Valószínűleglegfeljebb tíz perce lesz cselekedni, amíg az állat teljesen eszméletlen. Most már nemvesztegethet több időt. A lehető leghatékonyabban kell végeznie a lánnyal. Kaye hálószobája hirtelen megtelt fénnyel. A leányzó csodálatosan szép volt, ahogyan ott ültaz ágyon, hálóingben, keze a díszes kis éjjeli lámpán. John úgy érzékelte a világosságot, mintha tűz lobbant volna. Rárontott a lányra, és megpróbálta

elfojtani a sikolyt, amiről pontosan tudta, hogy a következő pillanatban belehasít az éjcsöndjébe. Keze máris Kaye szájára tapadt, karja pedig az áldozat testére nehezedve az ágyhozszegezte.

A lány egészen enyhe kölni- és cigarettaszagot árasztott. John küzdött vele, közbenegyfolytában vonaglott, próbálva megfékezni a dühös védekezést. Ez a vad ellenállás haragotszított benne. Most már mind a két keze a lány szájára és orrára tapadt, térdével pedig akönyökét szorította az ágyhoz. A szobában némaság honolt, eltekintve a tompa puffanásoktól, ahogyan Kaye lába a puhamatracnak csapódott. John csak figyelte a könyörgő, rettegéssel teli szemeket, és azon kezdetttöprengeni, vajon mennyi ideig fog még bennük megcsillanni az élet. Érezte, ahogyan a lány anyelvével próbálja letolni a száját elzáró tenyeret. Vigyázz, nehogy megharapjon!

Az öt perc, ami ahhoz kellett, hogy áldozata megfulladjon, mintha soha nem akart volna végetérni. John erőlködött, nehogy kiessen a koncentrációból. Ha a lány kiszabadul és elmenekül


4/184

valahogy... Nem, ezt nem hagyhatja. Hiszen hosszú évek gyakorlata áll a háta mögött. Alényeg, hogy ne engedje másfelé kalandozni a gondolatait, ügyeljen, hogy szorítása jottányit selazuljon - egyetlen pillanatra sem. Figyelte, mikor veszi észre a szem fehérjében megjelenő

bevérzést, ami a halál biztos jele. Kaye pontosan úgy viselkedett, ahogyan mindenki más. Atekintetével könyörgött neki az életéért, és kétségbeesetten nézett az arcába.

Végül, ahogyan kezdte elveszíteni az eszméletét, lehunyta és összeszorította a szemét. Ezutánkövetkezett néhány vad rándulás - mintha a tudatalatti hasztalan próbált volna elmenekülniattól, amitől a tudat képtelen volt. Egy lélegzetvételnyi mozdulatlan csendet követően megintfelpattantak a szemek. A fehérje most már olyan világos rózsaszín árnyalatú volt, amilyennekilyenkor lennie kell. írisze nagyon lassan a jobb sarokba vándorolt, mintha csak meg akarnámutatni, merre távozik a lélek, és azután még a korábbinál is teljesebb mozdulatlanság állt be. John azonnal elengedte, a fülét a mellek közötti meleg, puha völgybe nyomta, és figyelmesenhallgatta, ahogyan a szív még egyszer, utoljára, erőtlenül megdobban. Tökéletes. Kaye a lehető legjobb állapotban van, közvetlenül a halál küszöbén. Immár minden akadály elhárult. A vasfegyelem átadhatja a helyét a valódi érzelmeinek, éhségenyers igazságának. Rávetette magát Kaye-re, és közben alig bírta elfojtani saját izgatott

kiáltását. A lány azonnal új élettel robbant szét a belsejében. Agya úgy tisztult ki egyetlenszemvillanás alatt, mintha egy fülledt napon jéghideg vízbe vetette volna magát. A lopakodófájdalom nyomban semmivé lett az izmaiban. A hallása és a látása szinte természetellenesenintenzív információözönt zúdított rá. Egyik csúcsról a másikra jutott újra és újra. Mint ilyenkor mindig, Miriam képe elevenedettmeg a fejében. A száján érezte ajkainak ízét, a szíve nevetésének ritmusára dobogott. Sóvárgotthideg érintése után, és a mélységes szerelem féktelen vágynak adta át a helyét. Aztán mindennek vége szakadt. Egyetlen pillantást is alig pazarolt Kaye Wagnerre, akimostanra csak sötét dudornak tűnt az ágynemű alatt. Nincs vesztegetni való ideje.Kényszerítette magát, hogy visszatérjen a kegyetlen szükség diktálta teendőkhöz, és egy feketeműanyag zsákba dugta a lány törékeny testét. Idegesen az órájára nézett. Egészen pontosan két

perc múlva a megbeszélt helyen kell lennie.A zsákba beledobta még Kaye pénztárcáját, a hajkeféjét, valamint néhány kozmetikumot, amia fésülködőasztalon hevert szanaszét. Azután a batyuba került egy-két bugyi, melltartó és egymaréknyi bakelit kislemez is a földről. Bement a fürdőszobába, felnyalábolta a fogkefét,hajlakkot, további kenceficéket, sampont, illetve egy viszonylag tiszta blúzt, amely azuhanyfüggöny rúdján lógott. Az autó ötven másodperc múlva befordul az utcába. Miriam mindig a terv szerint érkezik, ígyJohn kénytelen volt valósággal rohanni kifelé ugyanazon az útvonalon, amelyen bejött, csakegyetlen lélegzetvételnyi időre állva meg, míg a zongorahúr segítségével megint kulcsra zártaaz ajtót maga mögött. Végigsietett a kocsifelhajtón, és megállt a virágzó som rejteké ben.

Az egész teste bizsergett. Úgy érezte, hogy a körülötte lévő világ legkisebb részletét istökéletesen befogadja. Már nem kellett különösebb erőfeszítés ahhoz, hogy összpontosítanitudjon. Érezte a som megnyugtató jelenlétét, hallotta a legapróbb neszeket, ahogyan egy bogárzizeg, vagy ahogyan egy kocsi lassan lehűlő motorja pattog az utca másik oldalán. A feje fölötta csillagok színes kavalkádban oldódtak fel; voltak köztük zöldek, sárgák, kékek és vörösek. Aszellő mintha minden levelet egyenként simított volna végig. Johnt élesen és mindent áthatóneltöltötte a körülötte leledző csodák tömkelege. Az élet nem is lehetne ennél édesebb. Elmosolyodott, amikor észrevette a kocsijukat. Miriam egy vaksi nyolcvanéves óvatosságávalvezetett. Szinte betegesen félt a balesetektől, így egy Volvót választott maguknak, egyrészt,mivel nagyon biztonságos volt, másrészt, mert a legkevésbé sem feltűnő. Annak ellenére, hogyalapvetően nagyon megbízható gépkocsinak számított, Miriam felszereltette megerősített

üzemanyagtartállyal, illetve teherautókból származó fékeket, valamint légzsákokat rakatott


5/184

bele, mert a biztonsági öveket nem találta megfelelőnek. Még a „napfénytető" is extra menekü-lési útvonalként szolgált. John kötelességtudóan kocogott oda a lassan mozgó járműhöz, terhét a hátsó ülésre dobta,majd beült Miriam mellé, előre. Természetesen nem is lehetett kérdéses, hogy a nő fog vezetni.Soha nem adta ki a kezéből a kormányt, eltekintve néhány különösen kivételes esettől.

Megnyugtató érzés volt megint vele lenni. Az ajka hűvösnek és ismerős tapintásúnak bizonyult, ahogyan John orcájához ért, a mosolyában öröm és sikerélmény csillant. Nem szólt egyetlen szót sem, csak az útra koncentrált. A felhajtó a Long Island-igyorsforgalmira még kétutcányira volt tőlük, és John máris tudta, hogy Miriamaggodalmaskodni fog, nehogy megállítsák őket a rendőrök, mielőtt azt elérnék. Ha ezmegtörténne, néhány nagyon kínos kérdésre követelnének választ tőlük a helyi erők. Egyikük sem szólalt meg, míg el nem érték a feljár atot. Amikor azon ban már a gyorsforgalminhaladtak, John érezte, ahogyan Miriamből elszáll a feszültség maradéka is. - Ez egyszerűen csodálatos volt! - mondta a férfi felé fordulva. - A fiú csak úgy duzzadt azerőtől... John elmosolyodott. Visszafogta saját lelkesedését. Annak dacára, hogy évek óta gyakorolta,

számára soha nem jelentett különösebb élvezetet a gyilkosság. Miriammel ellentétben ő nemszerette magát az élet elvételét. - Remélem, a tiéd is jól ment. - Igazából kérdésnek szánta a kijelentést. - A szokásos. Miriam tekintete Johnt fürkészte, és a szeme úgy csillogott, akár egy játék babáé. - Én annyira jól éreztem magam! Szerencsétlen srác azt hitte, hogy valami odatévedt lánymeg akarja erőszakolni - kuncogott. - Azt hiszem, elélvezett, miközben meghalt.Aztán nyújtózott, és az arcára kiült a táplálkozás utáni nyugalom. - Na és Kaye halála milyen volt? John feltételezte, hogy csak azért érdeklődik, mert ezzel is azt akarja kifejezni, hogy melletteáll. De az igazat megvallva most inkább megfeledkezett volna erről az undorító kiscselekedetről, és szeretett volna a végtelen boldogságra koncentrálni, amely a gyilkosságotkövető jutalom volt. - Kloroformmal kellett elaltatnom egy kutyát. Miriam áthajolt az anyósüléshez, arcon csókolta Johnt, majd megfogta a kezét. Végtelenülérzékeny volt; ebből az egyetlen megjegyzésből azonnal megfejtette az éjszaka történéseit, ésmegérezte, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a férfinak. - Előbb vagy utóbb mindannyian ugyanott végzik. Biztos vagyok benne, hogy nagyonemberségesen jártál el. Az a lány valószínűleg egyetlen pillanatig sem sejtette, mi történik vele. - Hibáztam. Számítanom kellett volna a kutyára. Ez az, ami nagyon zavar. Persze nem mondott egészen igazat. Ott motoszkált benne az a különös érzés is, ami mintha

csak az emlékeiben élt volna mostanáig. Nagyon fáradt volt. Hosszú évek óta nem érezteennyire kimerültnek magát. - Soha nem adhatsz tökéletes halált. Valamennyi szenvedés mindenképpen lesz. Igen, ez igaz volt. És John még most, ennyi év elteltével sem tudta megszokni, hogy szenvedéstkell okoznia másoknak. Persze nem lenne szabad ennyire a szívére vennie mindezt. Atáplálkozás azért van, hogy megint élettől duzzadónak érezze magát. Ez az egész biztosan csak valami átmeneti elhajlás lehet, ami azért következett be, mert a kutyamegzavarta. Úgy döntött, inkább nem törődik ezzel, így hát az ablak felé fordult, és az elsuhanótájat bámulta.Az éjszaka lenyűgözően szép volt. John mindig úgy érezte, hogy az éj sötétje sokkal mélyebbigazságokat rejt, egyfajta örömöt, valami olyasmit, ami miatt megbocsátható az erőszak.

Amikor erre gondolt, eltöltötte a bizonyosság, hogy igazolható mindaz, amit tettek.


6/184

A városok fényfoltjai egymás után jöttek és mentek. John mélységesen beleszeretett mindebbe.Hagyta, hogy a gyilkolás apró öröme betöltse lényét, és belegondolt, hogy alapvetőenmennyire boldog ebben az életben. Mielőtt észrevette volna, mi történik, lecsukódott a szeme. Az autó zúgása kezdettösszemosódni a fejében az egyre távolabbi emlékeiben feltámadó hangokkal.

Felpattant a szemhéja. Ennek nem lenne szabad így történnie. Kinyitotta a napfénytetőt, hogyegy kis hűvös levegőt engedjen be. Az ő életük szinte végletesen szigorú rendszer szerintzajlott. Huszonnégyből hat órán keresztül aludtak, és ez az álom nagyjából négy órával atáplálkozást követően szállt rájuk. Akkor pedig ez az előbbi mi volt? Félálomban lebegett egy nagyon kellemes érzés felé, miközben az elméjén úrrá lett valamiféle

jóleső visszaemlékezés vagy bódulat, ami... Egyetlen pillanatra eluralkodott rajta a képzet: mintha hatalmas, hideg, gyertyákkalmegvilágított teremben állna, és még a kandallóban égő fa ropogását is hallani vélte.Meglepődött. A Blaylockok ősi, családi rezidenciája azóta nem jutott az eszébe, hogy ők kettenelhagyták Angliát, most mégis hihetetlenül tisztán rajzolódott ki előtte hálószobája képe, az a

makacs dohosság, a nagy terek, az ismerős sarkok. Miriam még most is éppen olyan csodálatos volt, mint akkoriban. John szerette volnamegérinteni és megölelni, ő azonban nem állhatta, ha vezetés közben zavarják. Emlékezett a szobájából az észak -yorki mocsarakra nyíló hatalmas ablakokra és arra, hogykitekintve szinte mindig látta a távolban a cigányok tábortüzeinek fényét. A múlt arcai éshangjai elárasztották a tudatát. Álmosan figyelte, amint a kocsi mellett elhalad ez a különös,modern táj, a végtelen fények, a szabálytalan körvonalú, omladozó kis házak. Mennyiremagányos ebben a világban! Lehunyta a szemét, és abban a pillanatban Hadleyben találta magát egy szürke, esős délutánon.Egy különleges délutánon - legalábbis olyanon, amely egy órán belül azzá válhat. Emlékezettmég arra, milyen is volt ő maga akkoriban: jó partinak számító fiatal úriember, aki csak nemrégfejezte be a Balliol College kétéves képzését. Éppen a vacsorához öltözött, és az inasa ottügyködött körülötte a harisnyájával, a selyemsáljával és az ingével. John feltételezte, hogy azaznapi vendég apja unalmas politikus ismerőseinek egyike lesz, és az egész este azzal fog telni,hogy szenteskedő beszélgetést folytatnak az eszét vesztett öreg királyról, valamint a feslettrégensről. Johnt teljesen hidegen hagyták az udvar intrikái. Őt sokkal jobban lekötötte, hamedvéknek állíthatott csapdát, vagy ha a kutyáit futtathatta a lápon. Miközben készülődött, egy hintó futott be nagy zörgéssel. Lenyűgöző díszfogat volt, melyethat csődör húzott, és két szolga kísért. Még soha nem látta a címert, amelyet az inasok viseltekaz egyenruhájukon. Amikor pedig a hintóból kilépett a talpig fehér selyembe öltözött hölgy,John türelmetlenül csettintett a komornyiknak, hogy adja már neki oda a parókáját. Nagyon

régen történt, hogy az apja legutóbb örömlányt hozott Hadleybe. Annak ellenére, hogy sokat betegeskedett, gyakran összekevert dolgokat, golyvás volt, és a látása is meggyengült, ami anőket illeti, John apjának sikerült megőriznie remek ízlését. Ha hölgytársaságra vágyott,általában az arisztokrácia züllöttebb rétegeiből választott magának valami külsőre vonzó,elbűvölő kis teremtést, aki anyagi javakban nem bővelkedett annyira, hogy a fia érdeklődését isfelkelthesse.

Csakhogy ez utóbbi törekvése általában kudarcba fulladt. - Az úr ma nincs itthon - dudorászta, miközben Williams elvégezte az utolsó simításokat aselyemsálon, és némi parfümöt hintett a parókára így boldog nap köszönt reánk. - Az úr itthon van, gazdám. - Magam is tudom, Williams, de attól még álmodozhatok, nemdebár?

- Igen, gazdám. - A szokásos előkészületekre lesz szükség, Williams. Feltéve, ha bájos a hölgy.


7/184

A férfi elment, és a dolga után nézett. Jó inas lévén pontosan tudta, mikor kell csendbenmaradnia. John ugyanakkor biztos lehetett benne, hogy a megfelelő időben egyetlen szolgálósem fog tartózkodni a nappali és az ő hálószobája közötti helyiségekben, és a hölgy cselédjesem követi majd asszonyát.Feltéve persze, ha az apját sikeiiil megfelelő mennyiségű brandyvel annyira elkábítani, hogy

teljesen elfeledkezzen az aznap éjszakai terveiről, és elég ideig játszanak bezique-et1

ahhoz,hogy magától is elaludjon. Igen, az este valóban nagyon ígéretesen kezdődött. John lement a galériába, amely a ház kétszárnyát kötötte össze, és miközben elhaladt édesanyja portréja mellett, amely az apjaunszolására, az asszony halála óta annak régi hálószobája mellett lógott a falon, máris érezte azablakokon túl leszálló alkonyat nedvességgel terhes hűvösét. A galériát úgy kivilágították, mintha bálra készülődnének, és éppen így tettek a bejáratifolyosó, valamint a nagy ebédlőterem esetében is. A szolgálók három főre terítettek meg ahatalmas vacsoraasztal mellett. John el sem tudta képzelni, hogy az apja miért nem a sokkalintimebb, sárga étkezőt választotta. Hallotta a hangját a nagytermen túlról, a hivatalosfogadásokra használt társalgószobából. Keresztülvágott a termen, majd egy pillanatra

megtorpant, és megvárta, amíg a szolgák kinyitják előtte az ajtót. Azonnal megértette, mire föl ez a hatalmas pompa. És azzal is tisztában volt, hogy nincs az a

brandymennyiség, ami ezen az éjszakán eltéríthetné apját a terveitől, sem annyira unalmas bezique- parti, amely elálmosítaná. Ugyanis nem létezett szó a hölgy szépségére. Bőr bizonyosan nem lehet ennyire hamvas, a vonások nem lehetnek ennyire tökéletesek. Aszempár, mely halvány volt, akár a holland fajansz, és világos, akár a tenger, Johnraszegeződött. A férfi küzdött, hogy megtalálja a megfelelő szavakat, de végül feladta, és inkábbmosolyogva meghajolt, majd közelebb lépett. - Engedje meg, hogy bemutassam a fiamat, Johnt.

Apja szavai távoli visszhangként jutottak el hozzá. Most már nem számított semmi, csak a nő. - Le vagyok nyűgözve, hölgyem - jegyezte meg John halkan.A nő kinyújtotta felé a kezét. - John, a hölgy Lady Miriam - szólalt meg az apja, és a hangjából csak egészen enyhe iróniacsendült. John megfogta a hűvös ujjakat, majd az ajkához emelte a kézfejet, és a kelleténél éppen csakegy picivel tovább tartotta ott. Azután felpillantott. A hölgy őt figyelte, de nem mosolygott. Johnt megdöbbentette a tekintetéből áradó erő. Olyannyira zavarba ejtette, hogy kénytelen voltelfordulni.

A szíve dübörgött, az arca lángolt. Felindulását egy kis tubákolással leplezte. Mire sikerült

annyi bátorságot gyűjtenie magában, hogy újra odanézzen, a hölgy szeme már éppen olyanvidáman és boldogan csillant, ahogyan az elvárható volt. Aztán, mintha csak incselkedne vele, ismét azzal az előbbi szégyentelen, vad tekintettel fordultfelé. John korábban soha nem tapasztalt ennyire leplezetlen szemérmetlenséget, még alegprimitívebb konyhalánytól vagy útszéli ribanctól sem. Megremegett az izgalomtól, amiért egy ennyire különleges és nyilvánvalóan kifinomultszemély pillant rá így. A szemébe könnyek gyűltek, és önkéntelenül is felé nyújtotta a kezét.Úgy tűnt, a hölgy meg akar szólalni, de végül csak végigfuttatta a nyelvét fogai élén. Mintha az apja egészen megszűnt volna létezni. John karja a nő köré fonódott - akkor öleltemeg először Miriamet. Ez az ölelés izgalommal és tűzzel töltötte el. A szeme önkéntelenül

1 Francia eredetű kártyajátékok


8/184

lecsukódott, és belesüppedt az asszony puhaságába, lehajolt ahhoz az alabástrom nyakhoz,majd széjjelnyíló ajkai végigsiklottak a sós, tejfehér húson. A kacaj olyan váratlanul tört fel a hölgyből, mintha egy rejtegetett kés pengéje ugrott volna elővalahonnan. John azonnal elrántotta a fejét, és leengedte a karját. A nő tekintetében volt valamihihetetlenül buja, gúnyos és diadalmas csillogás, amitől John szenvedélye hirtelen mélységes

rettegéssé változott. Ilyen villanást legutóbb... Igen, annak a párducnak a szemében vélt felfedezni, amelyet azok a kelet-indiaiak mutogattaka Vauxhall Gardensben.

A nő pillantása éppen olyan volt, mint a ragadozó vad tekintete. Miképp lehetséges, hogy ez a szempár ugyanakkor oly elbűvölő?

Nem egészen egy percbe telt, míg mindez lezajlott. Ez idő alatt John édesapja valósággalmegbabonázva állt ott, a szemöldöke a homlokára szaladt, az arcára pedig fokozatosan mindmélységesebb döbbenet ült ki. - Na de uram! - csattant fel végül. - Kérem! John összeszedte magát. Egy úriember nem viselkedhet ilyen illetlenül az apja előtt. - Ne haragudjon rá, Lord Hadley! - csitította Miriam. - Ön el sem tudja képzelni, mennyire

lenyűgöző, ha egy hölgyet ily leplezetlen figyelemmel tüntetnek ki. Halkan beszélt, ennek ellenére a hangja életteli lüktetéssel töltötte be a szobát. Lehet, hogyJohn apjának nem tetszett, amit a nő mondott, de miután a szavak elhangzottak, nem volt helyetovábbi vitának. Az idős földesúr kegyesen meghajolt, majd megfogta a hölgy kezét. Egymásmellett sétáltak el a nagy helyiség másik végébe, és csak egy egészen kis időre álltak meg akandalló előtt. John követte őket, és igyekezett teljesen közömbösnek mutatkozni. Legbelül, aszívében azonban forrt a harag. Ez a nő viselkedése és kinézete tekintetében egyaránt alegcsodálatosabb volt, akivel valaha találkozott, és több ezerszer lenyűgözőbb, mint amitegyáltalán el tudott volna képzelni. Léptei nyomán rózsaillat szállt a levegőben. A tűz fényébenmintha izzott volna a bőre. Szépsége beragyogta az ódon, dohos szobát. Amikor az apja jelt adott, a balkonon játszani kezdett egy dudás. A dallam felkavaró volt, és askót zenére jellemzően egyszerre csodálatos és zabolátlan. Miriam megfordult, majd felnézett. - Milyen hangszer ez?

- Duda - felelte John, még mielőtt az öreg megszólalhatott volna. - A skótok hangszere. - És a bretonoké is - szólalt meg élesen az apja. - Most is egy breton játszik rajta. A Hadleyházba skót be nem teszi a lábát! John ezt másképpen tudta, de nem akart ellenkezni.Fajdhúst szolgáltak fel, melyet erős, savanykás ízűre készítettek, utána bárányt, pudingot,valamint lekvárral töltött és borban áztatott mandulás piskótát tejszínhabbal. John még mindignagyon jól emlékezett erre a vacsorára, mert mélységesen meglepte, hogy Miriam a feltálaltételek egyikéből sem vett. Egyik fogás a másik után került le az asztalról úgy, hogy hozzá sem

nyúlt. Nem akartak annyira udvariatlanok lenni, hogy megkérdezzék, a vendégük miért nemeszik, a vacsora végére azonban John apja nyilvánvalóan értetlenül állt a dolog előtt. És szószerint felcsillant a szeme, amikor a hölgy végre beleegyezett, hogy legalább egy pohár bortmegigyon.

Az öreg minden bizonnyal attól tartott, hogy a nő túlságosan visszataszítónak találja, és éppenezért eszébe sem jut majd a házban tölteni az éjszakát. John kis híján felnevetett, amikor látta,hogyan terül szét a mosoly az apja arcán, mert kilazult műfogsora miatt úgy tűnt, mintha egymarék kavics volna a szájában. Az étkezés alatt Miriam mindössze kétszer nézett Johnra, azonban olyan melegség és csáberőáradt a tekintetéből, hogy a fiatal férfi egészen fellelkesült. Az este végeztével várakozással telve vonult el a szobájába. Azonnal elzavarta Williamset,

levetkőzött, a parókáját félredobta, és anyaszült meztelenül ácsorgott ott. Egészen közel ment akályharostélyhoz, először az egyik oldalát melegítette fel, majd a másikat is, és csak ezt köve-


9/184

tően bújt ágyba. A lepedőt és a takarókat is a tűzből kivett téglával simították végig valamivelkorábban, így kellemesen meleg volt mindegyik, a fekhely pedig roppant kényelmes.Álmatlanul hevert, és bizsergető, újszerű izgalommal töltötte el, hogy hálóruha nélkül tértnyugovóra. Az éjjeliszekrényen hagyott három aranypénz csillogott a gyertyafényben. Csak feküdt ott, hallgatta a szelet és az esőt, és a takaró melegében biztonságban érezte magát.

Órák szálltak tova. A teste, amely még soha nem tapasztalt izgatottsággal eltelve várakozott,időközben fájdalmasan feszülni kezdett. Egyszer csak elbóbiskolt. Hirtelen arra riadt fel, hogy Lady Miriam- ről álmodott. A szobábanmár nem volt olyan áthatolhatatlan a sötétség. Tapogatva kereste az éjjeliszekrényenelhelyezett zsebórát, a kezébe vette, majd felpattintotta. Majdnem hajnali ötöt mutatott. A hölgy már nem fogja meglátogatni. Felült. Pedig egy értelmes ribanc biztosan nem értettevolna félre azokat a jelzéseket, amelyeket ők ketten küldtek egymásnak az éjjel. A háromaranypénz érintetlen maradt. Az ostoba némber nem jött el a béréért. Mostanra az apja már biztosan rég kiélte rajta a vágyait. Felkészült a hidegre, aztán félredobta atakaróját, és felkelt az ágyból. Nem tudta, hogy Williams hol tartja a hálóruháit, így kénytelenvolt az előző nap viselt nadrágot és inget felvenni. Felmarkolta a három aranyat, és végigsietett

a folyosón. A vendégszoba kályhájának fénye bevilágította a helyiséget. Az ágy nem volt üres. Johnodalépett, és egyik kezével finoman megérintette a hölgy orcáját. Inkább érezte, mint látta, ahogyan a nő elmosolyodik. Arcára nem ült ki sem meglepettség, semaz ébredést követő zavar. - Már azt hittem, soha nem jön el - jegyezte meg a hölgy. - Istenemre... hiszen önnek kellett volna betérnie a szobámba! A nő felnevetett.- Azt nehezen tehettem volna meg. Most azonban, hogy már itt van, nem szeretném, hamegfázna. Ezzel beengedte az ágyba. John próbálta megfékezni a remegését, de nem járt sikerrel. Úgyérezte magát, mint akinek végre sikerült lefektetnie az egész királyság legbefolyásosabbföldbirtokosának lányát. Most mái- nem volt semmi ribancos Miriam viselkedésében. Azefféle nők legalább egy kicsit faragatlanok voltak, ha pedig az ember a szemükbe nézett, lát-hatta megcsillanni az igazságot, hogy sokkal többet éltek már meg, mint szerettek volna.Ezekben a szemekben viszont nem volt semmi egyéb, csak ártatlanság és tisztaság - emellett

pedig leplezetlen vágy. Hagyta, hogy John levetkőztesse. Amikor már meztelen volt, magához vonta, és ő is kihámoztaa férfit a ruháiból. - Jöjjön! - mondta, és felkelt az ágyból. - Jöjjek? -

A tűz mellé - válaszolta a hölgy. Egymás derekát átölelve sétáltak a kályha elé. A szoba meleg volt; Miriam cselédje nemegészen egy órája járhatott itt, hogy felélessze a parazsat. - Feleljen őszintén! - kérte Johnt. - Ugye nem én leszek az első? - Miben?

- Az első, akit igazán szeretett - pontosította Miriam, és a lehető legszégyentelenebb éslegcsodálatosabb módon simogatta meg. John lenézett az asszony kezére, és elálmélkodott,hogy egy ennyire egyszerű mozdulat hogyan okozhat ilyen végtelen gyönyört. Úgy érezte,mindjárt összecsuklik a lába. - Igen! Szeretem önt! Miriam a tökéletes alakjával, azzal, hogy egyszerre volt friss és fülledten érzéki, teljesen

kábulatba ejtette. A nő felfelé fordította az arcát, hogy a szemébe nézzen, két kaiját a nyakába


10/184

fonta, az ajkai pedig alig észrevehetően széjjelváltak. John szájon csókolta - és megérezteMiriam savanykás, különös módon hideg leheletét. - Jöjjön vissza az ágyba! - mondta Miriam. Először kézen fogta, hogy visszavezesse, dehirtelen megtorpant. - Engedje meg, hogy megnézzem magamnak!Ujjai végigsimították John mellkasát, finoman megérintették kemény, izmos hasát, és nem

tétováztak megvizsgálni az intimebb részeket sem.- Szokott betegeskedni? - tudakolta a nő.- Hogy kérdezhet ilyet? Természetesen nem! - Egészen megdöbbentette a hölgyszemtelensége. Mégis mi köze van ahhoz, hogy kapott-e már fertőzést vagy sem? - Olyan betegségre gondolok, amit az egyik ember teste ad át a másikénak - felelte Miriamszinte oda sem figyelve. Johnnak fogalma sem volt róla, hogy miről beszél. - De nem is számít.Csak arra voltam kíváncsi, hogy általában milyen az egészségi állapota. - Nagyon is jól vagyok, hölgyem - közölte John, majd elsétált mellette, és befeküdt azágyba. Miriam lenézett rá, könnyeden felnevetett, és pörögve táncolni kezdett a szobában,testének minden mozdulata tele a fiatalság bájával és szépségével. John úgy érezte, órákigtudná nézni, ugyanakkor mindinkább erőt vett rajta a türelmetlenség.

Aztán Miriam egészen váratlanul az ágyra vetette magát. Magas, négyoszlopos, baldachinos bútordarab volt, Miriam viszont akkorát ugrott, hogy az szinte hihetetlennek tetszett. Johnmegpróbált felkacagni, volt azonban a nő mozdulataiban valami, ami a torkára forrasztotta anevetést. Az asszony szinte dühösnek tűnt, ahogyan a takarók alá bújt. - Ön semmit nem tud a szerelemről! - jelentette ki fennhangon. Azután már ott is volt Johnmellett, és hozzábújt. A szeme ravaszkásan csillant. - Akar tanulni?- Úgy hiszem, igen. És ön máris késve kezdi a tanórát. Miriam minden előzetes figyelmeztetés nélkül megragadta az arcát, és vadul megcsókolta. Anyelve John fogai közé nyomult. A férfi olyan durvának érezte, mint egy vesszőseprűt, ésmeglepetten rántotta el a fejét. Hogyan kerülhet ilyesmi egy emberi lény szájába? Rettenetesélmény volt. Az ajtó felé sandított. - Ne féljen tőlem! - mondta Miriam. Azután vidáman, csilingelőn felkacagott a kora hajnaliszürkeségben. John soha nem tekintette magát babonás embernek, de most hirtelen eltűnődött azon, hogyvajon vannak-e a közelben cigánytáborok. Lehetséges volna, hogy ez is csak egy vándorló

boszorkány, aki azért jött, hogy elragadja a lelkét és megkaparintsa a birtokot? Miriam biztosanleolvasta az arcáról ezeket a gondolatokat, mert láthatólag nem sok választotta el attól, hogyrávesse magát. A nő keze végigsimította John testét, bőre hozzáért az ő bőréhez, ajka csábítóankínálta magát. John pedig megcsókolta. Úgy, ahogyan még soha senkit azelőtt. Csókokkal borította a száját,az arcát és a nyakát is. Miriam a mellei alá nyúlt, és felajánlotta őket neki. John korábban még

nem ízlelhette meg a gyönyört, amit az okoz, ha ajka ilyen helyeken kalandozhat. A szíve boldogsággal telt meg. A cigányokról teljesen elfeledkezve adta át magát a hús élvezeteinek.Miriam pedig addig nyomta a fejét egyre lejjebb, míg már teste legtitkosabb részeihez ért. Johnt lenyűgözte, hogy milyen élvezetet okoz neki mindez. Miriam gyakorlottan és gyorsanmozgott, és mielőtt a férfi észbe kapott volna, az ő intim pontjait is csókok árasztották el.

Néhány percen belül olyan érzések támadtak fel benne, amelyek létezését korábban nem issejtette. A mámoros boldogság hullámai csaptak át rajta. Érezte, hogy Miriam izgalma isfokozódik, és elönti a szenvedély. Még nem volt nő, aki mellett ennyire csodálatosanhozzáértőnek, ennyire jónak bizonyult volna. Azután Miriam hangulata megváltozott.Finoman, de határozottan John alá csúszott, míg az arcuk egészen közel került egymáshoz.Széttárta a lábát, a tekintetében vágy lobogott. Egy egészen halk nyögés szakadt fel belőle,

amikor John beléhatolt, félig élvezettel, félig félelemmel teli. Ezután felnyúlt, megragadta aférfi hátsóját, és elkezdték.


11/184

John mindent megtett, de az izgalma annyira erőteljes volt, hogy néhány pillanat múlva márlüktetve eresztette a magját Miriambe, csodálatos nevét kiáltva, nem törődve azzal, hogyesetleg a szolgák is meghallhatják. Hatalmas, andalító szerelem töltötte el. Azután leereszkedett az asszony testére. - Légy a feleségem, ribanc! - suttogta a fülébe.

Miriam ujjai finoman karistolták a hátát, és a körmök egyre mélyebben vájtak bele a húsba.Arckifejezése semleges maradt. Karmolásával ugyan fájdalmat okozott, de a férfi mégsemkiáltott fel. Túlságosan boldog volt, és a gyönyör hullámai messzire röpítették. - Lady Miriam, önnek hozzám kell jönnie feleségül. - Nem vagyok úrinőnek való. John felnevetett.

- Majd én azzá teszem! És John ebben a pillanatban elvette feleségül. A lelkük elválaszthatatlanul egybeforrt.John emlékezett még azokra az első, vad, szerelemmel töltött évekre, a csodára, a rettenetre, avágy buja lángolására. Olyan sokat kapott, és olyan sokat veszített el. Kisajátították a birtokot. A parasztok elmenekültek. A cigányok tábortüzei kialudtak. Az öreg

lord legyengült és meghalt. John elveszett Miriamben, és még nem talált rá saját magára.Feloldódott az iránta érzett szerelemben.Miriam aggódott. John feje lebukott, a szája kinyílt. Nyilvánvalóan álomba merült. Számukraviszont ez nagyon is természetellenes volt. Ők vagy ébren voltak, vagy Aludtak, vagyis abban amély, transzhoz hasonló állapotban voltak, ami szinte új élettel töltötte el őket, és annyira

jellemző volt a fajtájukra. Nyugtalanul váltott sebességet. Csak egyetlen dolog okozhatta ezt. Miriam megrázta a fejét. Ezlehetetlen. Ennyire gyorsan nem következhet be. Biztosan nem.

Négyesbe lökte a váltót. Villogtak a kinti fények, ahogyan New York felé robogtak. - Túlságosan gyorsan hajtasz - jegyezte meg John túlkiabálva a menetszél dübörgését. - Egyedül vagyunk az úton. A sebességmérő mutatója 120 körül imbolygott. Miriam a fejét hátravetve nevetni kezdett,keserűséggel és haraggal telve. Nem lehet, hogy Johnnál ilyen gyorsan elkezdődjön. Miriamnagyon szerette - imádta a fiatalságát és a frissességét. Összefonta az ujjaikat, megszorította aférfi kezét, és a másik viszonozta a gesztust. - Ugye jól láttam, hogy elszenderedtél? A nő érezte, hogy John tekintete egyenesen őrá szegeződik. - Álmodtam. - Mint amikor Alszunk?

- Amolyan ábrándozás volt ez inkább. Csak félálomban voltam. Azt a napot idéztem fel,amikor először találkoztunk.

Miriam úgy érezte, hogy mindjárt felkiált a megkönnyebbüléstől. Ábrándozás! Most már úrrálett rajta a táplálkozást követő csodálatos érzés. Ez a döcögős, régi országút, az omladozóváros, mind titkos szépséget fedett fel. A szívében a felszabadultság fokozatosan átadta a he-lyét annak az ismerős szeretetnek, vagy inkább egyfajta hálának, melyet amiatt érzett, hogylétezik a Földön az emberi faj.A gondolatai ezután a kis Alice Cavenderre vándoroltak, akit hamarosan ugyancsakátváltoztat. Ha elérkezik John életének tele - persze még nagyon sok évnek kell eltelnie ahhoz-, Alice-é éppen a tavasz végén jár majd. Amikor John elszárad, akkor fog ő virágba borulni,Miriam szeretete pedig úgy vándorolhat majd át az egyikről a másikra, hogy közben nem kellmég egyszer megszenvednie azt a kínzó veszteséget, amit korábban több alkalommalkénytelen volt. Hogy megnyugtassa magát, kutatni kezdett az emlékezetében, és megpróbálta

felidézni, milyen is Alice-t megérinteni. Szinte azonnal meg is érkezett az emlék - amelyben benne volt Alice melegsége, az illata, a szíve minden vad szeretete. Azután, ahogyan egy


12/184

hirtelen feltámadó zápor halad tovább néhány perc leforgása alatt, az emlékek áradata is hama-rosan véget ért. Alice érintése... milyen jó is az! A lány nagyon szépen fejlődik. Miközben átkeltek a Flushing Meadow Parkon, és bal kéz felől elhaladtak a gigantikus Mt.Hebron Temető, jobb kéz felől pedig a Világkiállítás helyszíne mellett, Miriam megpróbálta alehető legalaposabban megfigyelni Johnt úgy, hogy közben az utat is szemmel tartja.

- Emlékszel még, milyen volt a Terrace Klub? - vetette fel a férfi. - Hogyan felejthetném el? 1939- ben történt; a Terrace Klub a régi Világkiállítás területén nyílt meg. Miriam nemfelejtette el, milyen vidámnak találta akkor a sárgára és fehérre festett falakat, valamint akarcsú, rozsdamentes acélból készült bútorokat. - Táncoltunk ott. - Ennél azért sokkal többet is csináltunk. - Miriam emlékezett arra, hogyan rabolta el Johnfelháborító módon a toalettről azt a fiatal lányt, miközben Miriam annak udvarlójábóltáplálkozott. Már Queensben jártak, és Manhattan újra és újra feltűnt előttük. Miriam számára minden, ami aklubban történt, nagyon is közelinek tetszett. Mintha nem egészen egy hete lett volna, hogy itt

mindenfelé építőmunkások dolgoztak. Az út, amelyen haladtak, akkoriban még kockakővelvolt kirakva, a levegőben pedig állandóan a kátrány és a nyers épületfa szaga lengedezett. Mégnem épült meg a Long Island gyorsforgalmi, és villamos szállította az embereket az OzoneParkba. Az azon túli alvónegyedek sem léteztek. Ők ketten nagyon gyakran villa- mosoztakabban az időben a vesszőből font padokon ülve, élvezve, ahogyan a jármű a sötétség tengerénúszó fénytutajként csattog és szikrákat szór a síneken. Hamarosan megérkeztek a temetőnegyedbe: Mt. Zion, Calvary, Green- acres. A levegőtmegtöltötte a dohos, hideg szag. John bekapcsolta a rádiót, és Miriam komótos merengését azonnal megzavarta egy hosszúranyúló, szomorú történet, amelyet egy öreg, elgyötört és álmatlanságban szenvedő hangmondott el valahonnan az éterből, és megállíthatatlan folyamként zúdította a műsorvezetőresaját veszteségeit. - Légy szíves! - Nekem tetszik.

- Akkor az ízlésed még sokkal bizarrabb, mint gondoltam volna. - Szeretem hallgatni, ahogyan a vénemberek beszélnek. Kárörömmel gondolok agyengeségükre. Miriam ezt nagyon is megértette. Jól tudta, hogyan érezhet John, akinek nyilvánvalóan sikerültlegyőznie az öregedés átkát. Teljes mértékig tökéletes férfi! Lassan ő maga is kezdte élvezniennek az idős hang-nak a jelenlétét itt az éterben. Amolyan ellensúlyt jelentett a mellette ülő fiatalságával és

életerejével szemben, ami miatt John még sokkal csodálatosabb és értékesebb fogásnak tűnt,mint azt korábban valaha elképzelhette volna. Nagy sebességgel hajtott végig a Midtown-alagúton, majd végig a Harmadik sugárúton éskeresztül Sutton Place-en. A házuk egy zsákutca sarkán állt, és az elegáns, nem túl nagyépületről soha senki nem feltételezte volna, hogy valóságos erődítmény. Miriam élvezte azáltala nyújtott biztonságot. Rengeteg pénzt és időt ölt bele a különböző biztonsági eszközökbe,és ahogyan a technika fejlődött, ő megszer zett magának minden egyes újdonságot, s

beillesztette a meglévő rendszerbe. A petúniákkal teli ládák valójában mikrohullámmalműködő térfigyelőket rejtettek. Minden egyes ajtót és ablakot elektrosztatikus sorompó védett,amelynek a töltése elég erős volt ahhoz, hogy bármilyen behatolót leterítsen. Még Miriamágyát is olyan biztonsági berendezéssel szerelték fel nemrég, amely azonnal acélredőnyökkel

zárná el, ha a riasztó valamilyen behatoló közeledését jelezné. A hátsó kertben, a rózsaágyás- ban kifinomult mozgásérzékelőket helyeztek el, amelyek kimutathatták és meg is


13/184

különböztethették akár egy kutya, akár egy ember lépteit. Képjavító optikával ellátott kamerák pásztázták folyamatosan a garázs közelében a sikátort, és a számítógép, állandóan szemmeltartva a kapott képet, emberi alakokat próbált beazonosítani. Valamikor volt itt egy titkos alagút is, amely a sikátor és a kert alatt egyenesen az East Riveregyik privát mólójához vezetett, azonban az East Side Drive-on zajló építkezések miatt régen

beomlott. A védekezés most már sokkal fontosabb - és könnyebb - volt a menekülésnél. Miriam leállította a kocsit, kikapcsolta a világítást, majd megnyomta a műszerfalba építettgombot, amely becsukta mögöttük a garázskaput. John azonnal kiszállt, és elindult a kazánházfelé, készen arra, hogy elégesse az áldozatok maradványait tartalmazó zsákokat. Nagyonsietnie kellett, mert fontos volt, hogy mire a nap felkel, már ne látsszon a kéményből felszállófüst. Miriam kicsit zavarban volt. Megengedte Alice-nek, hogy egész este egyedül maradjon aházban, pedig ezzel a saját maga által hozott, nagyon is szigorú szabályokat szegte meg.Mindenképpen szólnia kell Johnnak, nehogy túl nagy zajt csapjon a kazánnal. - Vigyázz, mert felébreszted Alice-t! - figyelmeztette.- Semmi baj, már fent vagyok - hallatszott a kislány hangja a pincébe vezető lépcső

tetejéről. Alice szürkéskék szemével egyenesen Johnra, valamint a kezében tartott kétnejlonzsákra meredt. - Ne gyere le! - szólt rá Miriam gyorsan, Alice azonban mit sem törődve vele,macskaszerűen kecses léptekkel elindult lefelé a lépcsőn. - Rólad álmodtam - mondta Miriamre nézve. A szemek csillanásá- ból látszott, hogy akislány magyarázatot vár. Érezte, hogy volt valami nem odaillő abban az álomban. A nőrámosolygott. Amikor Miriam megérintette, Alice álmodott. Az ehhez hasonló kezdetekbőlgyakran csodálatos szeretet sarjadt. - Ha már itt van, akár segíthetne is nekem - vetette fel John kissé gúnyosan. - Miért netehetné? Hiszen csak szemét van bennük! A férfi joggal haragudott, azonban Miriam annyira boldog volt, amiért Alice itt van velük,hogy úgy tűnt, ez egyáltalán nem érdekli. - Jól van - törte meg Alice a John megjegyzése után támadt néma csöndet. Miriam felment az emeletre. Ugyan maga sem értette, miért, de John dühös szavait hallvavalami kellemes borzongás vett rajta erőt. Annyira érdekes volt, amikor kicsit rosszindulatúanviselkedett. Néha az is megesett, hogy Miriam szándékosan hergelte. Lehet, hogy Alice-nek isezért engedte meg, hogy ma éjszaka itt maradjon? Mert fel akarta vele ingerelni Johnt, és mertannyira mélységesen szerette lányt?

John figyelte, amint Alice lejön a lépcsőn. Nagyon nem tetszett neki, hogy a kislány úgyviselkedett, mintha minden pillanatban el akarna csábítani valakit, hogy olyannyira ráerőltette

az akaratát másokra, és hogy olyan nagy hatással volt Miriamre. Dühítette a felismerés,mennyire keveset jelent ő az asszony számára. Márpedig az ilyen érzések miatt mindennél jobban szerette volna, ha kiszívhatja Alice vérét, ha végre a kislány teste az ő szervezetéttáplálhatná, na és persze egyúttal megszabadulhatna a fenyegetéstől és a lelkét marcangolóféltékenységtől. Legalább ennek a késztetésnek most, hogy az éhségét már csillapította, egykicsit könnyebb volt ellenállni. - Miért nem hagyjátok a szemetet a sikátorban, mint mindenki más? Jellemzően idegesítő kérdés. Miriam nem gondolhatja komolyan, hogy éppen ennek a kislánynak a társaságára van szüksége! John meg volt győződve róla, hogy őegyedül is éppen elég a nőnek, és ahogyan Miriam többször is elmondta neki, mindörökkémellette fog maradni. Hiszen ők legfeljebb akkor halhatnak meg, ha baleset éri őket! Szinte

hangosan felnevetett azon a gondolaton, ami az agyába férkőzött:. Mi van, ha ez a mogorva kisteremtés lesz az utódja abban az esetben, ha ő valahogy megöleti magát?


14/184

- Miért nem? - kérdezte megint Alice, aki soha nem hagyta abba fag- gatózást, amíg választnem kapott.

- Mert nagyon ritkán jár erre a szemetes - felelte John, és a kislány felé hajította a zsákokat.- Tartsd meg ezeket, amíg begyújtok!Már nem sok idő maradt pirkadatig, márpedig a nappali órákban soha nem égettek

bizonyítékot. - Nagyon könnyűek. - Mit is mondhatnék? Elég éhesek voltunk. - Meghúzta a kart, amivel megnyitotta a különebből a célból beépített, nagynyomású gázvezetéket. Egy pukkanás hallatszott, majd morajlás,és a tűzteret azonnal elárasztották a kékes lángnyelvek. - Különben is, mi van ezekben? Papír? John kikapta a zsákokat a kislány kezéből, és a tűztérbe dobta mindkettőt. - Tekintsd ezt is csak egy újabbnak a rengeteg titok közül. - Azt, hogy kocsival hordjátok haza a szemetet? John dühös tekintetet villantott rá. - Piknikeztünk. El sem tudom képzelni, hogyan lehetséges, hogy te nem jöttél velünk.

Alice émelyítően édes mosollyal válaszolt. - Nem hívtatok. Én pedig nem vagyok olyan, aki hívatlanul elmegy bárhova. - Ez valahogy nem tűnt fel nekem. - Fogadjunk, hogy Miriam örült volna, ha veletek megyek! Biztosan te nem hagytad neki,hogy magával vigyen. - Nem akarlak elkeseríteni, de eszébe sem jutottál. - Szeret engem.

Ez az utolsó két szó olyan egyszerűen és olyan erővel csendült, hogy Johnnak hirtelensemmiféle válasz nem jutott az eszébe. Vad dühvel próbált tudomást sem venni a lányról, ésrakott még a tűzre.

Miriam az éjjeliszekrény mellé lépett, és felkészült az Alvásra. Olyan gyorsan cselekedett,ahogyan csak tudott; kivette a kontaktlencséket, amelyektől a szeme sötétebbnek tűnt, mintvalójában, lemosta a sminket, ami elrejtette sápadt, fehér bőrét, és végül a parókáját is lehúzta.Végigfuttatta ujjait vékony szálú, ritkás haján, majd néhány percre a zuhany alá állt. Az Alvás hangjai egyre nagyobb erővel szóltak a fejében. Mikor visszatért a szobába, John máraz ágy mellett ült. - Miért engedted meg neki, hogy ma este itt maradjon? - Mert a szülei nincsenek otthon. - Látta, ahogyan a maradványokat égetem. - Hamarosan úgyis segíteni fog neked. Nem szeretnél már Aludni? - Ezzel lefeküdt. -

Elképzelni sem tudom, mit vársz tőle! - Vezeti a házat. Nem akarsz Aludni? - Egyáltalán nem érzem, hogy Aludnom kellene. Miriam leplezte a félelmet, amit az előbbi megjegyzés keltett benne. Johnnak mindenképpen Aludnia kell! Felemelte a kezét, megsimogatta a férfit, és próbálta megfogalmazni a kérdést.Azonban az ő Alvása egyetlen pillanattal sem várhatott tovább. Az utolsó dolog, amit mégérzékelt, mielőtt belesüllyedt volna a semmibe, az volt, hogy a férfi mennyire nyugtalanulforgolódik mellette. Azután magával ragadta egy álom, amely éppen olyan életteli volt, mint avalóság, ugyanakkor többet jelentett egy egyszerű emléknél, amelyet újból átél. Miriam Aludt.

1.

Róma, Kr. e. 71. YŰLÖLTE A VÁROST, és ha lehet, augusztus havában még a szokásosnál is jobban. AzG


15/184

utcákon ilyenkor nyüzsgött a mocskos élet; mindenhol patkányok, legyek, valamint a birodalom látszólag minden egyes nyomorult, beteg koldusa. A városkapukon csak úgyözönlöttek be a szekerek, rogyásig megpakolva a legkülönbözőbb árukkal a kolbásztól aselyemig, eltorlaszolva a k eskeny utcákat, megtöltve a fórumokat. A világ minden sarkábólideérkezett egzotikus tömegek lökdösődtek, kötekedtek és raboltak a sarkokon. Fölöttük pedig

halotti lepelként ült meg a számtalan kolbászsütőből és pékségből felszálló kékes füst. Rómaszinte belefulladt ebbe az emberáradatba: meztelen rabszolgák, nemesek, akik előtt a lictoraik,utánuk pedig a klienseik mentek, katonák lépés közben nyikorgó bői-vértben és csilingelőrézcsatos egyenruhában, arisztokrata családokból származó hölgyek, akiket gyaloghintónemeltek a sokaság fölé, folyamatosan ott kavarogva a kormányzat, a vallás és a gazdagságtiszteletére emelt, harsány színekben pompázó templomok körül. Miriam úgy hajtotta harci szekerét, akár a centuriók. Két rabszolga haladt a fogat előtt, éskorbáccsal csapkodva terelték félre a járókelőket. Miriamet cseppet sem érdekelte, mitgondolnak róla emiatt, egyszerűen nem volt most ideje arra, hogy a lictorait vegye igénybe,akik finoman faragott pálcáik segítségével, udvariasan törtek volna utat neki a sokaságonkeresztül. Nagyon sietett, Rómának pedig nem maradt más választása, mint kitérni az útjából.

Ahogyan a Via Nován haladt a Via Appia felé, a tömeg mintha ritkulni látszott volnavalamelyest; a jelek szerint aznap senkinek nem akadt dolga a Porta Capenán túl. Eltűntek mögötte a Palatinus-hegy gazdagon díszített palotái, valamint Apollo élénk színekkelfestett temploma is. Elhaladt az Appia- vízvezeték alatt, majd átkelt a Capenai kapun. Amintkiért a városból, gyorsabb haladásra ösztökélte a lovat, hangos zörgéssel robogva el a Becsület és Erény Temploma mellett, keresztül a kis emelkedőn. A következő pillanatbanmegdöbbentően és váratlanul tárult elé a rettenet. A látvány letaglózta még ebben a korban is, amikor az emberi élet szinte semmit nem ért. A napot sűrű, fekete, dühödten zümmögő légyfelhő takarta el. A Via Appián, kilométereken át,túl a lágy hullámokkal emelkedő campagnai dombokon, két sorban álltak a keresztek.Spartacus lázadó rabszolgaseregének minden tagja ott volt megfeszítve. Már három napjahaldokoltak. A nagy kérdés csak az volt, tud-e Miriam találni akár egyet is, aki még él. Ha van túlélő, akkor annak hihetetlenül erősnek kell lennie. Miriam apja úgy gondolta, hogy a

problémájukra talán az lehet a megfelelő megoldás, ha valóban csak a legszívósabbakatválogatják ki. Régebben több alkalommal megtörtént, hogy rosszul választottak, és az átalakí-tottak meghaltak.

Miriamnek mindenképpen szüksége volt erre a férfira. Vágyott rá, álmodott róla. Megigazítottaa fátylát, hogy a legyek ne férhessenek hozzá az arcához, majd megcsapta a lovat, és elindult,hogy megtalálja ezt a bizonyos férfit. A kora reggeli árnyékok hosszúra nyúltak a kereszteklábánál. De legalább Miriam teljesen egyedül lehetett az úton; akiknek a városban volt dolga,inkább a Via Ardeniát választották, és ha kellett, akár egészen Capuáig kerültek, csak távol

tudjanak maradni ettől az undorító látványtól. Miriam saját rabszolgái a harci szekér mögött jöttek, erősen lihegve, hiszen a várostól egészen idáig rohantak, és csapkodtak maguk körül, próbálva elűzni a legyeket. A lova is felhorkantott, mert mind több rovar telepedett a pofájára. - Lovász! - szólt hátra, és a kezével intett. A rabszolgák epével átitatott gyapjúból készült köpönyegbe burkolóztak. Előlépett a lovásza.A férfi ruházata egy pillanatra régen elmúlt, boldog idők emlékét idézte Miriamben, amikor őmég csak figyelte a sivatagi embereket, ahogyan fejükön ehhez nagyon hasonló turbánnal, anapégette homokban törnek előre. Azokban az időkben Miriam családja nomád életmódotfolytatott, fel és alá utazva a sivatagban, Egyiptom termékeny síkságainak pereméről ejtve

prédát maguknak. Lassan haladt tovább, küzdve a bűzzel és a látszólag kimeríthetetlen energiával támadó legyek

tömegével, egymás után hagyva el a hullákat. A gyomra a gyűlölet és a harag miatt görcsberándult. Róma maga volt a trónra emelt őrület. És ez csak egyre rosszabb lesz. Most már


16/184

elkerülhetetlennek látszott, hogy a városállam az egész világ urává nője ki magát. Idővel, báraz még nagyon soká lesz, éppen így le is fog hanyatlani. Ám addig nagyon kemény évek állnakmég az emberiség előtt.

Néhány percenként meg-megállt, felemelte a fátylát, majd hosszan figyelte az áldozatokat.Egyetlen gyors csuklómozdulatára rabszolga lépett oda a testekhez, és egy bottal megbökte,

hogy van-e még bennük élet. Ha csak egy elhaló nyögés volt minden tiltakozás, azonnaltovábbindult. A háta mögött az egyik szolgája furulyát vett elő, és játszani kezdett, ezzeligyekezve elviselhetőbbé tenni a helyzetet. Panaszos egyiptomi zenét játszott, és ezek aszomorú hangok tökéletesen illettek az alkalomhoz. Miriam már messziről észrevette az egyik férfit, és megállt, hogy alaposabban megnézzemagának. A mozdulatai nagyon is tudatosnak tűntek. Ha az embert keresztre feszítik,kénytelen egyenesen nyújtva tartani a lábát, különben megfullad. Minden erejére szüksége vanaz életben maradáshoz. Semmi más nem késztethet valakit arra, hogy még a kereszten isküzdjön, csak az, ha végletesen rettegi a halált. Márpedig ez a férfi már vagy hetvenkét órája egyfolytában küzdött az életéért. Még akkor is, ha

biztosan tudta, hogy senki nem fog megkegyelmezni neki.

Miriam halkan tapsolt, és közelebb rendelte a lovászát. Minden önuralmát össze kellettgyűjtenie ahhoz, hogy az ostorral ne ösztökélje azonnal vágtára a lovát, mert akkor arabszolgáinak megint rohanniuk kellett volna. Mivel pedig ő nem volt római, nem szenvedhettea felesleges kegyetlenséget. Lépésben haladva mentek hát oda a férfihoz. Amikor közelebbértek, már látszott, hogy görög vagy közel-keleti lehet - mocskos volt, és a korbácsolás miattiszonyatos sebek borították a testét. A szeme lehunyva, az arca pedig szinte békés, annakellenére, hogy beláthatatlan szenvedés árán tudott csak életben maradni. A következő pillanatban a férfi kinyújtotta mindkét lábát, és hallatszott, hogy hatalmas, hörgőlélegzetet vesz. Aztán a lábak megint összerogytak. Az egyik szemét résnyire kinyitotta, és aközeledő bámészkodókat figyelte. Mivel azonban minden energiáját a túlélésreösszepontosította, már nem maradt arra, hogy bármilyen érdeklődést mutasson irántuk. Ismét kinyújtotta a lábát, egyetlen kiáltás vagy nyögés nélkül, majd amilyen hirtelen volt amozdulat, olyan gyorsan vissza is rogyott az eredeti állapotába. Aztán Miriam azt is észrevette,hogy a férfi lábai folyamatosan előre-hátra mozognak a rajta zümmögő légyraj alatt. Hiszen ezmegpróbálja meglazítani a köteleit! Miközben a legyek a bokáján serkenő vért eszik... - Demetrius, Brusus, szedjétek le onnan! Két rabszolgája azonnal a kereszthez rohant, megmozgatták, majd kihúzták a földből. Amegfeszített ember a fogát kivillantva grimaszolt. - Vigyázzatok! Fájdalmai vannak! A rabszolgák leengedték a keresztet a földre, Miriam pedig leszállt a harci szekérről és

odarohant. Nem törődött a távoli patadobogás zajával. Most nincsen idő arra, hogy a katonákmiatt aggódjon. Volt nála epe és ecet, és miközben a rabszolgák leoldozták a keresztről,Miriam mosni kezdte a férfi arcát. Gyomorforgató állapotban volt, olyannyira, hogy az egyikfülében máris férgek nyüzsögtek. A bőre megfeketedett és felrepedezett, a teste felduzzadt,mindössze az alig hallható, hörgő lélegzet jelezte, hogy még életben van - ez és a nyitott szem. A férfi meredten bámulta Miriamet, aki csitítóan beszélt hozzá, úgy, mintha a kisfiánakmormolna. Nyugtalanítónak találta a tekintetét. Megdöbbentő volt, hogy oly sok szenvedésután is ennyire éberek tudnak lenni ezek a szemek.- Úrnőm... - suttogta az egyik rabszolga.Miriam felnézett. Mint a halál hírnökei, három katona állt valamivel messzebb, kezükbenkivont, rövid karddal. Az út közepén voltak, de szinte teljesen elfedte őket a légyfelhő. Ezek a

katonák azért járkáltak itt, hogy a kereszteket őrizzék, és megakadályozzák, hogy bárki is ki-szabadítsa az elítélteket. Ugyanis nagyon sokan, különféle indokokkal megpróbálták - voltak


17/184

köztük rokonok és ismerősök éppen úgy, ahogyan az olcsó csempészárura és az ígymegszerezhető gyors profitra pályázó rabszolga-kereskedők. - Tegyétek a kocsira... gyorsan! A férfi felnyögött, amikor a rabszolgák felemelték, és oldalvást letéve, a térdét az álláhozérintve a padlóra fektették. Nem maradt vesztegetni való idő; a katonák máris megindultak

feléjük, amikor Miriam fellépett a szekérre és megragadta a gyeplőt. - Mondjátok meg nekik, hogy Crassus felesége vagyok! - szólt még oda a szolgálónak. Ez a hazugság egy időre megzavarja majd őket. A római katonák semmiképpen nem mernének

beleszólni a jelenlegi római dictator feleségének dolgába. Miriam csettintett, a ló pedigmegindult és vágtatni kezdett. Úgy döntött, hagyni fogja, hogy egészen Rómáig vágtázzon,hiszen mostanra Victrix biztosan nagyon vágyott már vissza az istállóba. Ami a hat rabszolgátilleti, nos, ők sokkal lassabban érnek majd haza. Ugyanis kétsége sem volt azt illetően, hogyvalóban haza is térnek, miután meggyőzték a rómaiakat az ártatlanságukról. Végső soron ők ta-nult és képzett egyiptomi rabszolgák voltak, míg a katonák valahonnan a latin világ mélyébőlszármazó parasztfiúk. A férfi felsikoltott, amikor a szekér döccent, s Miriam szintúgy. Any- nyira csodálatos példány

volt, hogy végtelenül kétségbeejtő lett volna a halálát okozni most, amikor már oly közeli amegmenekülése. A fél világot felforgatta egy ehhez hasonló férfit keresve, aki utolsó erejével is az életbe próbálkapaszkodni.

Elérték Mars templomát, majd letértek a Via Appiáról. Nem lett volna értelme visszafelé is aPorta Capenán át belépni a városba; az szinte bi-zonyosan felkeltené az őrök figyelmét. Ehelyett a kocsisok által használt ösvényre fordulva,szorosan a városfal mellett maradva kerülte meg a templomot. A fal árnyékában viskók ésföldbe ásott lyukak bújtak meg, az utat pedig egészen elárasztotta a bűzös szennyvíz. Néhányhelyen az oszlás különféle szakaszaiban járó hullák úsztak a felgyülemlett pos- ványban.Többtucatnyi, a világ minden tájáról származó ember guggolt vagy ült az ösvény két oldalán.Mindannyian egy jobb élet reményében vándoroltak Rómába, és itt kellett rádöbbenniük, hogya szigorú törvények miatt nem tehetik be a lábukat a városba. Ha nem voltak állampolgárok,

besorozott szabadok vagy rabszolgák, nem kelhettek át a kapun. Egy nő lépett ki Miriam elé azútra, kezében bottal. Miriam megmutatta neki a rövid kardot, melyet a harci szekérre szerelthüvelyben tartott. Ezeknek az embereknek a nagy része olyan végletesen legyengült álla potbanvolt, hogy nem hogy Miriamet nem tudták volna legyőzni, de még a lovat sem lettek volnaképesek megállítani. A Naevi kapunál szekerek és kocsik mozdulatlan tömege várakozott. Miriam az ostorralrácsapott a lóra. A legjobb, ha az ember a lehető legteljesebben él a zavar adta lehetőségekkel. Elég szabadon használta a hangját és az ostorát is, elzavarva az útból kocsikat és lovakat, és

harsány nevetésre késztetve a kapunál őrködő katonákat. Mindenesetre a próbálkozás nem volthiábavaló, hiszen gyorsan keresztüljutott, de amikor a megmentett férfira nézett, megintrádöbbent, hogy igyekeznie kell. Senki nem vetett egyetlen pillantást sem a harci szekér

padlóján heverő csomagra. Elhaladt a Cir cus Maximus mellett, és a Quadrata felé fordította a lovat, amely negyed tele volta gazdagok udvarházaival, valamint minden luxussal berendezett bérházakkal, insulákkal. AzInsula Ianiculensis Miriam tulajdonában állt, de ő csak a földszinten tartózkodott. Az emeletilakások bérleti díjából fizette az adóját, és maradt elég jövedelme a többi lakása, aHerculaneumban levő villa, valamint az ötven rabszolga fenntartásához. A házat, amelybenlakott, visszafogott eleganciával rendezte be, vagyis kényelemben élhetett, miközben nem vontmagára különösebb figyelmet.

Átkelt a Circus mögötti sikátorok labirintusán, majd hamarosan feltűnt előtte azAemilianus-híd, amelyen átkelve már meg is érkezett a Quadratába. Az évnek ebben a


18/184

szakában a negyed meglehetősen csendes volt, ugyanis a lakók nagy része a nyári forróság előlCapuába vagy Pompejibe menekült. Megérkezett végül az Insula Ianiculensisbe. Abban a pillanatban, hogy feltűnt a sarkon,rabszolgák futottak ki elé, egy istállófiú megragadta a kimerült ló gyeplőjét, a segédkocsis

pedig odalépett a harci szekér mellé. Az Egyiptomból érkezett seborvosok kiemelték a

keresztről megmentett férfit, és bevitték a házba. Miriam követte őket, és még any- nyi időresem állt meg, amíg az egyik szolgálólány levette a ruhájáról a köpenyt rögzítő dísztűt, valaminta fejéről a légyürülékkel borított fátylat. Átkeltek az átriumon,2 majd a virágokkal éslótuszokkal teli tavacskával díszített peristyliumon3 is, egyenesen a fürdőbe, amelyet a férfiérkezésére számítva átmenetileg kórteremmé alakítottak át. Miriam utasításainak megfelelően a tepidariumot4 sós vízzel, a fri- gidariumot5 pedig víz ésecet egyenlő arányú keverékével töltötték fel. A solariumban6 mozgatható napernyővel védettágyat helyeztek el. Több különböző gyógyszert, valamint salétromot, timsót és ehhezhasonlókat vittek be. Miriam minden gyógyítási képességét - ami mellett eltörpülhet agörög-római képzést kapott „orvosdoktorok" tudása - latba szándékozta vetni annakérdekében, hogy a férfi felépüljön. Egyiptomban tanulta az orvoslást, beleolvasztva a saját

népe ősi tudását a papok által irányított kultuszok ismeretanyagába. Egy legyintéssel elküldte a fürdetőket, akik próbálták azonnal megmosni az arcát és a karját,majd utasította az orvosokat, hogy terhüket tegyék az ágyra. Ők hárman már elég régóta álltakMiriam szolgálatában ahhoz, hogy kérdés nélkül engedelmeskedjenek; diákokként tekintettekmagukra, akiknek Miriam a mestere.

Miriam csak akkor érezte meg, milyen hatalmas ereje van a férfi személyiségének, amikor aszikrázó napfény megvilágította a testét. A sebek és a hegek ellenére is lenyűgöző volt,legalább száznyolcvan centi magas, válla és karja hatalmas, ugyanakkor keze meglepőenfinom. Az arcát borosta fedte; húszéves, ha lehetett. A rómaiak vele is éppen olyan kegyetlenül elbántak, mint minden társával. Szinte nem voltolyan bőrfelület a testén, amely ne sérült volna. Hirtelen hörgő hang szakadt fel a torkából, ésnagy nehezen megpróbált felülni az ágyban. Miriam a vállánál fogva emelte fel, uj jaiátszakították a hegeket és a vérrel áztatott bőrbe vájtak, azután a férfi fejét két térde közé vette.A szájából valami fekete folyadék tört fel. - Adjatok neki epét! - parancsolta. - Nem lélegzik! Az orvosok tölcsért nyomtak a szájába, és végtelenül keserű epét öntöttek bele. A férfiöklendezett, levegőért kapkodott, és még többet hányt, amikor azonban Miriam végülvisszafektette az ágyra, már rendesen lélegzett. Miriam parancsot adott, hogy fektessék bele forró, sós vízbe, ő pedig hideg gyümölcslevet diktált belé, miközben a fürdetők ledörzsölték a testét. Ezt követően az orvosdoktorok egyolyan oldattal kenték be az egész testet, amelyet Miriam külön erre az alkalomra készített

penészgombából, végül a frigidariumba vitték, és forró falerniai bort itattak vele.Húsz órán keresztül aludt. Miriam az idő legnagyobb részében csak ült az ágy végében, és hallgatta a férfi szuszogását.Amikor végre felébredt, megevett hat szem datolyát, és megivott egy kancsó sört. A második alvása tizenöt órás lett. Sikoltva riadt fel belőle hajnali háromkor. Miriam halk, nyugtató torokhangon csitította. - Meghaltam? - kérdezte a férfi, de mielőtt a válasz megérkezhetett volna, megintöntudatlanságba zuhant.

2 Négyszögletű udvar, ahonnan a lakószobák ajtai nyíltak.

3 Nyitott udvart, templomot, epületet vagy kertet körülvevő oszlopsor, oszlopcsarnok.

4 Előkészítő medence langyos levegővel és vízzel.

5 Hideg vizes medence, hideg levegőjű teremmel. 6 Napozásra használt helyiség,


19/184

Az álma, amely mélyebb volt minden korábbinál, egészen reggelig tartott. Miriam látta, a testeannyira duzzadt, hogy csaknem szétszakad. Úgy nézett ki, mint egy borostömlő. A húsa lüktetősebként vöröslött azokon a helyeken, ahol a bőre felhasadt. A halál bűzét árasztotta. Az egész test tüzelt és teljesen kiszáradt, így Miriam a frigidariumbavitette. A férfi delíriumba zuhant, majd elegáns görög nyelven Attika hegyeiről beszélt.

Miriam látta már azokat a hegyeket, sőt, valamikor régen az athéni Akropoliszon állva figyelte,hogyan változik lilásra az ég a lenyugvó nap fényében. Emlékezett még azokra a szellőkre is,melyeket a férfi emlegetett, s a Hümettosz illatát, valamint a pásztorok sípjának hangjaithozták. Miriam nagyon sok idővel azelőtt sétált ott utoljára, amikor még Athén volt a világ közepe.Azokban a napokban a városállam maga sem döntötte el, hogy valóban világhatalomraakarjon-e törni, de kék vitorlával díszített hajói a Kelet minden kikötőjében jelen voltak. Egyahhoz - vagy éppen ehhez a mostanihoz - hasonló helyen Miriam könnyen elvegyülhetett atömegben.Habár még a seborvosok sem hittek benne, a duzzadás hamarosan elmúlt, és a láz isalábbhagyott. A férfi kisvártatva már egyedül is fel tudta emelni a fejét, hogy igyon egy korty

bor t, penészgombából készített főzetet, vagy éppen felforralt csirke- és disznóvért. Adelíriumos motyogásból Miriam megtudta a nevét, és amikor egy napon Eumenésznekszólította, a férfi elmosolyodott. Miriam hosszú órákat töltött azzal, hogy csak nézte. Ahogyan a se bei behegedtek,nyilvánvalóvá vált, mennyire jóképű. Amik or Eumenész már elég erős volt ahhoz, hogyfelüljön, Miriam megtanította az egyik rabszolgának, hogyan kell megborotválni, és nemsokkal később elment, hogy vásároljon neki egy fiatal fiút szolgálónak.- Mindig csak rólad álmodom - mondta a vágytól rekedt hangon. Miriam annyira boldogankiáltott fel ezt hallva, hogy az még hosszú évekkel később is a fülében csengett. Olyanszerelem volt az övéké, amelyre mindig emlékezett, még azután is, hogy az idő megcáfolta apjaelméletét. Az első csodálatos éjszaka, Eumenész szenvedélye, éhségének intenzitása, valamint lüktető,lankadatlan férfiassága az egész éjszakát felejthetetlenné tette. Miriam egy örökkévalóságon keresztül kutatott egyetlen olyan pillanat után, melyelhalványíthatná. Emlékezett még az Eumenész tekintetében megcsillanó végtelen szerelemre, a bőre illatára,arra a savanykás aromára, amelybe belekeveredett az ő parfümjének illata is, valamintleheletének ízére, amely az övével vegyült. Az elkövetkező évek minden tragédiája és szenvedése sem volt képes elvenni ennek azeseménynek a csodálatos voltát, vagy elfeledtetni vele a boldog napokat, amiket egymásmellett töltöttek.

Miriam leginkább a virágokra és az estékre emlékezett, valamint az éjszakai égbolt tökéletesszépségére, ahogyan a birodalom fővárosa fölé borult. A beavatás is elevenen élt benne. Olyan hatalommal ruházta fel önmagát, amit nem érzett

jogosnak, pusztán azért, hogy még jobban magához édesgesse. Kitalált egy istennőt, akitTherának nevezett el, és azt mondta, hogy az ő papnője. Saját maga szőtte a hit és a hamisrituálék hálóját. Elvágták egy gyermek torkát, és együtt itták a kiömlő, sós ízű áldozati bort.Miriam megmutatta a férfinak az anyját, Lamiát ábrázoló, felbecsülhetetlenül értékesmozaikot, és megtanította népének minden titkára. Egymás mellett hevertek, és vérük összekeveredett. Ez volt a legnehezebb, hiszen Miriam mártudta, hogy kezd beleszeretni a férfiba. A vér keveredése a múltban nagyon sok alkalommalölte meg a kiválasztottakat. Miriam csak jóval később jött rá, miért történik ez, de akkor

nagyon szerencsésnek érezte magát, amiért Eumenész nem halt bele. Sőt mi több, nagyon is élettelivé vált tőle.


20/184

Végül azonban ő is elpusztult, éppen úgy, ahogyan mindegyik másik is.

Az Alvás hat órán keresztül tartott. John az idő nagy részében el sem mozdult Miriam mellől,csak figyelte az árnyékok játékát. A nap sugarai végigkúsztak a mennyezeten. Úgy érezte,mintha valami sokkal nagyobb belső változás előjele volna a tény, hogy hajnalban elaludt a

kocsiban.Éppen olyan eleven álmot látott, mint amikor Aludt, de ellentétben azzal, nem zuhant transzba.Mellette Miriam egyre hangosabban lélegzett, és lassan kiemelkedett az öntudatlanságból.John félt. Nem is emlékezett olyan alkalomra, hogy az Álom ne szállt volna le reá éppen akkor, amikor kellett.

Azt megtehették, hogy hetente csak egy alkalommal táplálkoztak, azonban az Alvással a naphuszonnégy órájából hatot mindenképpen el kellett tölteniük. Ez létfontosságú volt számukra,és nem halaszthatták el semmiképpen. Majdnem olyan végleges volt, mint a halál, ugyanak korez jelentette számukra a kulcsot az újjászületéshez mindennap. A lába bizsergett, a nyaka fájt, a halántéka lüktetett. Felkelt és a fürdőszobába ment, abbanreménykedve, hogy csak egy korty vízre van szüksége. Amikor lehajolt, hogy igyon, a mosdó

fölötti tükörben megremegett a képe. Abbahagyta az ivást, és lassú mozdulattal letette a poharat. A szobában teljesen sötét volt.Talán amit a tükörben látott, az nem volt több az árnyak egyszerű játékánál. Felkapcsolta alámpát, és közelebbről is szemügyre vette a tükörképét. A szeme sarkából kiinduló apró szarkalábak nem a képzelete szüleményei voltak. Megérintetteaz arcát, és valami egészen finom szárazságot, alig észrevehető merevséget tapintott.

Nincsenek karikák a szeme alatt, valamint még további ráncok az ajka körül? Lezuhanyozott. Talán akkor száradt ki a bőre, amikor hajnalban nyitott napfénytetővel jöttekhaza a hidegben. Hagyta, hogy a forró vízsugár végigcsapjon az arcán, és kényszerítette magát,hogy legalább negyedóráig a tus alatt maradjon. A kezével újra és újra végigsimította a testét,és elégedetten állapította meg, hogy éppen olyan feszes és kemény minden izma, mintkorábban. Ő maga azonban nem érezte feszesnek és keménynek magát. Inkább minthaösszeesett volna.Törölközés után megint a tükör elé állt. Úgy tűnt, visszatért a fiatalsága. Kis híján hangosanfelnevetett, annyira megkönnyebbült emiatt. Miután olyan hosszú időn keresztül sikerültkijátszania az öregedést, a lehetőség, hogy az idő hirtelen kinyúl utána és visszarántjamagához, olyan hatással volt rá, akár egy jéghideg szélvihar a nyár közepén. Aztán megint meglátta őket. A szeme láttára mélyültek el az arcán. Olyan volt, mintha valamiundorító hallucináció hatalmasodna el rajta. Hátratántorodott. Felfordult a gyomra, amikorészrevette, milyen mélységes félelem csillan a szemében. A következő pillanatban ököllelcsapott a tükörre, hogy az éles szilánkok a feje körül röpködtek.

A csörömpölés megijesztette. Mozdulatlanná dermedt. Micsoda düh! Lenézett amosdókagylóba hullott szilánkokra. Mindegyik az ő arcának egy kis darabját tükrözte vissza.Amikor pedig a keret szakadt le a falról és esett a mosdóba, még egy, az eddigieknél hangosabbcsattanás szakította szét a csöndet. Megpróbált nyugalmat erőltetni magára, lehunyta a szemét, és kényszerítette magát, hogyracionálisan gondolkodjon. Végső soron egyáltalán nem olyan jelentős ez a változás. Persze -de közben nem tud Aludni. Nem tud Aludni! Miriam mindig azt mondta neki, hogy minden azigazán mély és zavartalan Alvástól függ. Az nem érdekes, ha nem álmodik. Az ő álmaiknakugyanis semmi közük nem volt a mindennapi emberek által tapasztaltakhoz. Amikor őkálmodtak, akkor az agyuk legrejtettebb zugaiból is kitisztultak az ott maradt gondolatok. Ezfiatalította meg őket, ettől újultak meg, ez volt a csoda az életükben. Minden alkalommal,

amikor felébredtek, az életük mintha elölről kezdődött volna. Ilyenkor mindig teljesentökéletesnek érezték magukat - ugyanak kor önmaguk tudtak maradni!


21/184

Mi történik akkor most vele? Miriam biztosította arról, hogy az idők végezetéig együtt fognakmaradni. Örökkön-örökké. John lenézett rá, ahogyan csak hevert ott mozdulatlanul, miközben arcát keretbe foglalta a puha

párna. Mindössze a lélegzés alig észrevehető rezzenései mutatták, hogy még él. Semmi nemébresztheti fel. Ennek a ténynek a szépsége és a béke nagyon izgatóan hatott Johnra. Az Alvás

édes. Ugyanakkor olyan állapot, amikor teljességgel kiszolgáltatottá válnak. Nem is emlékezettolyan alkalomra, amikor Miriam még ebben az állapotban volt, viszont ő maga már felébredt. Odalépett mellé és megcsókolta. Volt a nő tehetetlenségében valami kellemes, amifelkorbácsolta a vágyait. Ahogyan csókolta, a nyomástól egészen enyhén széjjelváltak Miriamajkai, és aztán úgy is maradtak, hogy csak a fogak pereme csillant közöttük. John nézte amozdulatlanságát, és hirtelen mindennél jobban kívánta. A gondolatra, hogy most azt tehetvele, amit csak akar - ha úgy tartja kedve, akár meg is ölheti veríték öntötte el az egész testét. Két ujja közé fogta Miriam gyöngyfehér bőrét, és teljes erőből belecsípett. Hideg és szárazvolt. Ajkával finoman végigsimította a nyakát, és nyelvén érezte az édeskés ízt. Miriam bőreannyira sima volt, hogy akár műanyag baba is lehetett volna; egész testében merev, mint egyhalott. Megállíthatatlanul rátörő dühében John megragadta a nő vállát, és alaposan megrázta,

majd csak nézte, amint hátrabicsakló feje feltárja neki a nyak fehér húsát. Ideges volt. Erőteljes vágy tört rá. El akart tőle venni valamit. Éppen ezért, bűntudattal eltelve,valami izgalmas és rettenetes dolgot tett. Ráfeküdt Miriamre, és szeretkezni kezdett transzbanlévő testével.Fizikailag Miriam tökéletes volt. Feszes, éppen annyira izmos, ameny- nyire kell, és nagyonérzékeny. Ennek ellenére, amikor most John a karjaiba vette, valami visszataszító módonélettelennek tűnt. Végigfuttatta ujjait Miriam hasán, majd le a combjára. Az, hogy mindezegyáltalán semmi reakciót nem váltott ki a nőből, csak növelte a vágyát. Megragadta az arcát,maga felé fordította, és a nyelvét az ajkai közé préselte. Miriam nyelve éppen olyan érdes ésdurva volt, akár egy macskáé. John legszívesebben összetörte volna a szerelmével, s a beleit ontotta volna. Amikor

beléhatolt, hangosan felnyögött. Az ujjai Miriam torkára fonódtak. Veríték árasztotta el atestét. A combja lüktetett, és nedvesen csúszóssá vált. Szinte észre sem vette, ahogyan ahüvelykujjai Miriam gégéjét nyomják, egyre erősebben és erősebben szorítva azt, miközben ateste már mintegy saját akaratának engedelmeskedve, a vágy egyre fokozódó hullámaitkövetve mozgott. Egymás után csapott át rajta az újabb és újabb hullám, szinte teljesöntudatlanságba taszítva. Egyre kíméletlenebbül fojtogatta Miriamet. Az izgalma nőttön-nőtt.Koncentrált, mert szerette volna a lehető leghosszabbra elnyújtani a pillanatot. Miriam szájakinyílt, érdes nyelve az ajkai közé nyomódott. És ekkor beleélvezett, vadul lüktetve, teljesen kiürülve. Leült az ágy mellé, arcát Miriam keblei közé temetve, szipogva. Az asszony teste összerezzent,

és John hallotta, amint szakadozott lélegzet tör fel a mellkasából. A nő nyaka mérges vörösvolt, az arca szürke. Valahonnan, egy távoli utcából a játszó gyerekek nevetése csilingelt, odalent, a nappaliban azóra bim- bamozva szólalt meg. Alice a rá jellemző tökéletes időérzékkel ebben a pillanatbankapcsolta be a porszívót, és kezdett el takarítani a földszinten. John a párnába rejtette az arcát.Az életét váratlanul teljesen üresnek érezte. Arra vágyott, hogy megölelhessen valakit, egy hús-vér nőt. Miriam fuldoklott, és a torkához emelte a kezét. Ha csak egy pillanattal korábban ébred - vagyakár egy másodperccel később... ! A nő artikulálatlan hangot hallatott. A hosszúra nyúló csend még mindig nem ért véget. Miriamkinyitotta a szemét. John döbbenten látta, milyen rettenetes düh villan a tekintetében. Ez

azonban, amint pillantásuk találkozott, már tova is szállt. John minden erejével azon volt, hogy próbálja kitörölni ennek az arckifejezésnek az emlékét, ami minden volt, csak nem emberi.


22/184

- Pokolian érzem magam. Nem tudtam Aludni - jegyezte meg Miriamnek.A nő válaszképpen csak felkelt, a fürdőszobába ment, és felkapcsolta a villanyt. Anélkül, hogy

bármilyen megjegyzést tett volna a felfordulásra, a nyakát kezdte tanulmányozni az egészalakos tükörben, amely az ajtóra volt rögzítve. Azután visszatért, leült az ágy szélére, keresztbetette a lábát és elmosolyodott.

- Te rohadék - mondta.Johnnak a hideg futkosott a hátán, amiért ilyen édesen mosolygó ajkak közül szökkentek kiezek a dühös szavak. Zavartan felnevetett. Azután Miriam odafordult hozzá, és a kaijába vette. Ujjai belevájtak John hátának húsába, atorkából pedig olyan hang tört fel, ami leginkább károgáshoz hasonlított. John próbálta úgyfordítani a fejét, hogy Miriam arcába nézhessen, ő azonban erősebb volt bármilyen emberilénynél. Nem maradt hát egyéb választása, mint heverni a karjaiban és várni, hogy elengedjevégre. Miriam váratlanul eltolta magától, és a vállánál fogva kartávolságra tartotta. Az arcamintha egyetlen kimondatlan kérdés lett volna, szinte könyörögve nézett rá. Miriam leengedte a két karját, majd visszament a fürdőszobába, és bezárta maga mögött azajtót. Egy pillanattal később üvegcsörömpölés hallatszott. A mindig gondos és óvatos Miriam

máris elkezdte összeszedni a szilánkokat, még mielőtt azok megvághatták volna. John most döbbent csak rá, hogy várt volna valamit Miriamtől. Egy haragos sikolyt, valamifenyegetést, bármit, ami arra utal, hogy van még közük egymáshoz. Azonban nem hallottsemmi egyebet, mint a folyó víz zubogását. Miriam máris nekifogott felkészülni az előttük állónapra, és minden érzését megtartotta magának. Felkelt, kicsit rogyadozó léptekkel azöltözőszekrényhez ment, és elkezdte felvenni a ruháit. Még mindig alsógatyában volt, és éppenar cszeszt kent magára, amikor rádöbbent, hogy borostás lett. Hirtelen meg sem tudta volnamondani, van-e egyáltalán borotva a házban. Döbbenettel vegyes csodálkozással simítottavégig az állát újra és újra, hagyva, hogy a durva kis szőrszálak a tenyerét karcolják. Afürdőszobából hallotta, ahogyan Miriam a megszokott dalocskát dúdolja, miközben törölközik. A lehető leggyorsabban felöltözött, és a helyzet jelentette nyomás elől menekülve elmentotthonról. Tudta, hogy van egy borbély az Ötvenhetedik utca és a Második sugárút sarkán.Elhatározta, hogy odasétál, és megborotváltatja magát. Maga a borotválás az igazat megvallva meglepően kellemes élményt jelentett, hiszen a borbélynagyon jó kedélyű ember volt. A pillanat hatása alatt meg is nyiratkozott, és a cipőjét iskifényesíttette. Amikor végzett, egy kicsit jobban érezte magát. A nap fényesen sütött, az utcák tömve a dolgukután siető emberekkel, a levegő szinte édes. Évek óta most először fordult elő, hogy Johnnak

jólesett Miriamen kívül más nőre is ránéznie. A reggel vad feszültségét követően ezt valódifelszabadulásként élte meg. Csak egy átlagos fiatal lány volt a tömegből, aki olcsóminiszoknyában és pulóverben, kezében Nedick papírpohárral sietett a buszmegálló felé. A

haja amolyan fakóbarna, az arca túl vastagon sminkelve. Ugyanakkor volt valami érzékiség amozdulataiban, abban, ahogyan a melle a pulóver alatt ringott, vagy a határozottságban, amitminden lépése kifejezett. John az arcába nézett. És rettenet kerítette hatalmába. Akár Kaye is lehetett volna.A szíve vadul dübörgött a mellkasában, és minden levegő kiszorult a tüdejéből.Összetalálkozott a pillantásuk. A lány szemében a halandókra jellemző mélységes szomorúságcsillant, amit John csak azután kezdett észrevenni, hogy a saját tekintetéből ennek teljességgelnyoma veszett.

- Ez a kettes volt?

A lány hozzá beszélt. - Uram, nem látta esetleg, hogy ez a kettes busz volt-e?

A lány mosolygott, kivillantva elhanyagolt, sárgás fogait. John válaszra sem méltatva hátatfordított neki, és hazasietett, a ház jelentette biztonságba.


23/184

Ahogyan közeledett, hangokat hallott a nappali nyitott ablakán keresztül. Abban a pillanatbanelöntötte a féltékenység - Alice és Miriam vidáman cseveg, és minden bizonnyal csak arravárnak, hogy ő is megérkezzen, és együtt gyakorolhassák a Hándel-triót. Felment a lépcsőn, halk léptekkel átkelt az előszobán, elhaladt a rózsákkal teli asztalka mellett,és belépett a nappaliba. Miriam lenyűgözően szép és fiatalos volt élénkkék ruhájában. A

Whitley Strieber-Éhség .pdf

Documents

Transcript of Whitley Strieber-Éhség .pdf