kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav...

64
SZERB NYELV ÉS IRODALOM (Anyanyelvű és kétnyelvű nemzetiségi nevelési-oktatási forma) 9-12. évfolyam A szerb nyelvi gimnáziumi tanulmányok célja a mai szerb irodalmi nyelv igényes használatához szükséges nyelvtani ismeretek elsajátítása, a tanulók szövegértési technikáinak, szókincsének, befogadói érzékenységének, fogalomértésének bővítése és fejlesztése. A nyelvi kultúra fejlesztése megalapozza a tanulók sikeres szocializációját, hozzájárul önazonosságuk és önértékelésük fejlesztéséhez. 9-10. évfolyam A gimnázium első két évfolyamán a tanulók olvasási és szövegértési képességének folyamatos fejlesztése folyik. Elvárt a különböző műfajú művek értő hangos és néma olvasása. Az anyanyelvi képzés kiemelt területe a különböző műfajú és hosszúságú szövegek olvasása és értelmezésének fejlesztése. A szövegalkotási képesség fejlesztéséhez kapcsolódik az önálló jegyzet-és vázlatkészítés folyamatos fejlesztése, a szóbeli és írásbeli önálló vélemény megfogalmazása. A kommunikáció terén a szóbeli nyelvi képességek fejlesztése folyik. Cél a beszédpartnerhez alkalmazkodó, a beszédhelyzetnek megfelelő nyelvi magatartás, az elhangzó szövegek nyelvi és nem nyelvi kódjainak felismerése. A szerb nyelvi fejlesztés keretein belül a különböző műfajú szövegek feldolgozása, értelmezése és értékelése folyik. A szövegek feldolgozásának célja az analizáló szövegelemzési eljárások alkalmazása. A tanuló a ciklus végére képes felismerni és önállóan használni a hivatalos írásművek (önéletrajz, kérvény, jegyzőkönyv) jellemzőit. A szerb nyelvű irodalomtanítás feladata az olvasott és feldolgozott irodalmi művek befogadásának támogatása, a szöveg feldolgozási eljárások megismerés és alkalmazása, az irodalom sajátos kifejezési formáinak felismerése, megértése és értelmezése. A gimnázium első két évfolyamán a lírai és epikus alkotások, valamint a dráma műneméhez tartozó művek megértése

Transcript of kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav...

Page 1: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

SZERB NYELV ÉS IRODALOM(Anyanyelvű és kétnyelvű nemzetiségi nevelési-oktatási forma)

9-12. évfolyam

A szerb nyelvi gimnáziumi tanulmányok célja a mai szerb irodalmi nyelv igényes használatához szükséges nyelvtani ismeretek elsajátítása, a tanulók szövegértési technikáinak, szókincsének, befogadói érzékenységének, fogalomértésének bővítése és fejlesztése. A nyelvi kultúra fejlesztése megalapozza a tanulók sikeres szocializációját, hozzájárul önazonosságuk és önértékelésük fejlesztéséhez.

9-10. évfolyam

A gimnázium első két évfolyamán a tanulók olvasási és szövegértési képességének folyamatos fejlesztése folyik. Elvárt a különböző műfajú művek értő hangos és néma olvasása. Az anyanyelvi képzés kiemelt területe a különböző műfajú és hosszúságú szövegek olvasása és értelmezésének fejlesztése. A szövegalkotási képesség fejlesztéséhez kapcsolódik az önálló jegyzet-és vázlatkészítés folyamatos fejlesztése, a szóbeli és írásbeli önálló vélemény megfogalmazása.

A kommunikáció terén a szóbeli nyelvi képességek fejlesztése folyik. Cél a beszédpartnerhez alkalmazkodó, a beszédhelyzetnek megfelelő nyelvi magatartás, az elhangzó szövegek nyelvi és nem nyelvi kódjainak felismerése.

A szerb nyelvi fejlesztés keretein belül a különböző műfajú szövegek feldolgozása, értelmezése és értékelése folyik. A szövegek feldolgozásának célja az analizáló szövegelemzési eljárások alkalmazása.

A tanuló a ciklus végére képes felismerni és önállóan használni a hivatalos írásművek (önéletrajz, kérvény, jegyzőkönyv) jellemzőit.

A szerb nyelvű irodalomtanítás feladata az olvasott és feldolgozott irodalmi művek befogadásának támogatása, a szöveg feldolgozási eljárások megismerés és alkalmazása, az irodalom sajátos kifejezési formáinak felismerése, megértése és értelmezése.

A gimnázium első két évfolyamán a lírai és epikus alkotások, valamint a dráma műneméhez tartozó művek megértése kerül fejlesztésre. A tanulók megfigyelik az idő, tér és cselekmény szerkezetét, a jellemalkotás típusait. A művekben megjelenített értékek, erkölcsi kérdések, motivációk, magatartásformák megbeszélése, értelmezése és megvitatása segíti az irodalmi műveltség épülését.

A tanulási képesség fejlesztéséhez hozzájárul az önálló anyaggyűjtés, egy nagyobb terjedelmű szöveg írása, valamint információk gyűjtése, rendszerezése és felhasználása.

Nyelv

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Kommunikáció, tömegkommunikáció Órakeret

16 óra

Előzetes tudásMindennapi kommunikációban való részvétel. Társalgási képesség különféle aktuális témákban. Szóbeli szövegek megértése, reprodukálása. Helyes anyanyelvi kifejezés, megfelelő hanglejtés.

A tematikai egység A hallott szöveg megértésének fejlesztése, a kommunikációs folyamat

Page 2: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

nevelési-fejlesztési céljai

összetevőinek felismerése (beszélő, üzenet, szándék, hatás, hallgató).A szövegértési és szövegalkotási készségek további fejlesztése annak érdekében, hogy a tanuló képes legyen a verbális és nem verbális kommunikáció kódjainak, kapcsolatainak és tényezőinek azonosítására, a különböző szövegek megértésére, elemzésére.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Aktív részvétel különböző kommunikációs helyzetekben.Alkalmazkodás a különböző beszédhelyzetekhez, a kommunikációs helyzet tér, idő és résztvevői szerepek (kontextus) megfigyelése.A különféle kommunikációs helyzetben elhangzó üzenetek céljának dekódolása. A beszédpartner közlésének figyelemmel kisérése.A kommunikáció típusainak, jellemzőinek megismerése: személyes, csoportos és tömegkommunikáció.A tömegkommunikáció jellemzői, megjelenési formái, nyelvi és képi kifejezőeszközei.A szóbeli kommunikáció legújabb típusai (skype, chat) és jellemzői.A testbeszéd szerepének ismerete, a kommunikációt kísérő nem nyelvi jelek lehetőségeinek és határainak megtapasztalása.Kiejtés, artikuláció, hanglejtés tökéletesítése.Saját vélemény megfogalmazása, mások véleményének meghallgatása és megértése.

Dráma és tánc: beszédhelyzetek, dramatikus játékok.

Ének-zene: a dallam, hanglejtés, hangszín, hangerősség, ritmus.

Etika: önismeret, emberi kapcsolatok.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a média társadalmi hatása.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Kommunikáció, kommunikációs tényező (adó, vevő, csatorna, üzenet, kapcsolat, kontextus), kommunikációs cél (kapcsolatfelvétel és-fenntartás, esztétikai szerep), nem nyelvi jel (tekintet, testtartás, mimika, gesztikuláció, térköz, embléma), tájékoztató műfaj (hír, interjú, riport, tudósítás).

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Nyelv és társadalom Órakeret

11 óra

Előzetes tudásA kommunikáció típusainak, jellemzőinek megismerése: személyes, csoportos és tömegkommunikáció. Nyelvi tudatosság, egyéni nyelvhasználat, stílusok.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelvhasználat társadalmi jelenségként való szemléletének elsajátíttatása.A vitakészség, meggyőzés fejlesztése.A nyelvi tudatosság növelése: a saját és a közvetlen környezet nyelvhasználatának és a nyelvjárási szövegek jellemzőinek megfigyelése, a rendszerező képesség fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Fejlődési irányok a szerb nyelvben: a nyelvi tervezés feladatai; a nyelvművelés fogalma és feladata, a nyelvi norma; a nyelvváltozatok rendszere; a köznyelv jellemzői, használati területe; a különböző rétegnyelvek, azok használati köre, szókincse,

Földrajz: a nyelv területi tagolódása.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismertetek: a média

Page 3: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

jellemzői; a nyelvi tagolódás, a leggyakoribb szerb nyelvjárások területi

megjelenése, a regionális köznyelv jellemezői.Az irodalmi szerb nyelv két dialektusának ismerete.A nyelvváltozatokat bemutató nyomtatott és elektronikus források tanulmányozása:

Vuk Stefanović Karadžić: Rječnik; szótárak, honlapok; szociális nyelvrétegződés.

A tömegkommunikáció és az informatikai társadalom hatása a nyelvhasználatra.

társadalmi hatása.

Ének-zene: népdalok nyelvezete.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Nyelvi tervezés, nyelvművelés, nyelvtörvény, norma, nyelvváltozat, dialektus, regionális nyelv, szociolektus, funkcionális rétegnyelv (köznyelv, tudományos, publicisztikai, irodalmi, hivatalos stílus), kétnyelvűség.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Nyelvtörténet Órakeret

10 óra

Előzetes tudás A nyelv területi tagolódásának ismerete, nyelvjárások felismerése, beosztásuk és területi elhelyezésük ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Kellő tájékozottság kialakítása a szerb nyelv eredetéről és rokonságáról, típusáról és helyzetéről a világban.A szerb nyelv történeti korszakairól szerzett tudás összekapcsolása az irodalomtörténeti és történelmi tanulmányokkal.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Változás és állandóság a nyelvben: nyelvcsaládok és nyelvcsoportok; az indoeurópai nyelvcsalád; a szláv nyelvcsoportok (keleti szláv, nyugati szláv és délszláv

nyelvek).A szerb írásbeliség kezdetei, Cirill és Metód munkássága.Az ószláv nyelv és az első ábécék; a legfontosabb glagolita és cirill nyelvemlékek (Baščanska ploča, Samuilov natpis, Miroslavljevo jevanđelje) (művek, szerb kifejezések cirill betűs felirata).A nyelvújítás története, hatása és értékelése. A szerb nyelv változása a migrációk során. Orosz hatások a szerb irodalmi nyelvben.Vuk Stefanović Karadžić nyelvújító és nyelvművelő munkássága.A szerb népnyelv irodalmi rangra emelése. A szerb helyesírás alapelve. A fonetikus helyesírás és a magyar szóelemző helyesírás megkülönböztetése.A mai szerb nyelv állapotának néhány jellemzője.

Történelem, társadalmi és állampolgársági ismeretek: a szerb nép letelepedése és vándorlásai, az őshaza.

Magyar nyelv és irodalom: jövevényszavak.

Kulcsfogalmak, fogalmak Nyelvcsalád, nyelvcsoport, indoeurópai nyelvcsalád, szláv nyelvcsoport,

szláv nyelvrokonság (praslovenski, staroslovenski, srpskoslovenski, crkvenoslovenski, slavenoserbski jezik); irodalmi dialektus (šumadijsko-vojvođanski ekavski, istočnohercegovački ijekavski);fonetikus írásmód,

Page 4: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

nyelvemlék (szórványemlék, kódex, ősnyomtatvány).

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Nyelvi szintek, fonetika Órakeret

26 óra

Előzetes tudás Hangtani ismeretek és azok megfelelő használata az írott szövegben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelvi szintek elemző áttekintése, a nyelvi ismeretek bővítése és rendszerezése.A nyelvi elemek értő használatának fejlesztése.A megfelelő hangképzés elemzése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Hangtani ismeretek: a szerb hangállomány ismerete, magánhangzók,

mássalhangzók rendszere; a hangképzés folyamata, hangképző szervek, a hangok

jellemzői, csoportosítása különböző jellemzők alapján, a hangkapcsolódási szabályosságok típusai és a helyesírás

összefüggése; a szerb hangrendszer összehasonlítása a magyar

hangrendszerével, hasonlóságok és különbségek megfigyelése;

a hangváltozások szabályai és a kivételek ismerete - zöngésítés, teljes hasonulás, kiesés, összeolvadás, palatalizáció, szibilarizáció (jednačenje po zvučnosti, jednačenje po mestu tvorbe, palatalizacija, sibilarizacija, nepostojano „a”, jotovanje, gubljenje suglasnika, promena „l” u „o”, asimilacija i disimilacija).A magyar nyelv és a tanult idegen nyelv hangállományának, fonetikájának összehasonlítása a szerb nyelv fonetikájával.

Ének-zene: a dallam, hanglejtés, hangszín, hangerősség, ritmus.

Magyar nyelv és irodalom; idegen nyelvek: a magyar nyelv és a tanult idegen nyelv hangállománya, fonetikája.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Hang, fonéma, hangtörvény, hangképzés(jednačenje po zvučnosti, jednačenje po mestu tvorbe, palatalizacija, sibilarizacija, nepostojano „a”, jotovanje, gubljenje suglasnika, promena „l” u „o”, asimilacija i disimilacija).

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Leíró nyelvtan, morfológia Órakeret

28 óra

Előzetes tudás Alaktani, szótani ismeretek és azok megfelelő használata a szövegalkotás folyamatában.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelvi ismeretek bővítése és rendszerezése.Az analitikus gondolkodás fejlesztése.A szó és szószerkezetek elsődleges és másodlagos jelentésének felismerése.

Page 5: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szerb nyelv alaktani sajátosságai: a szótő, a szóelemek és toldalékok, elöljárószók szerepe és kapcsolódási szabályai, a flektáló nyelvek jellemzői.A szó és a szófaj meghatározása.A szavak szófaji rendszerbe sorolásának kritériumai, alakváltoztató szavak – főnevek, melléknevek, névmások, számnevek, igék; a névszók és ragozásuk: I.–IV. deklináció.Az alakjukat nem változtató szavak: (прилози, преgлози, везе, узвици и речце).A szószerkezet fogalma, a szintagmák, szerepük a mondatban, a vonzatok.A szavak és szószerkezetek szerepe a mondatban.A mondatrészek: alany, állítmány, jelző, tárgy, határozók, appozíció.

Magyar nyelv és irodalom; idegen nyelvek: szófajok, szószerkezetek.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Szó, szófaj, alapszófaj, viszonyszó, morféma, szintagma, rag, toldalék (infixum, suffixum), prepozíciók (prefixum), szószerkezet, mondatrész (alany, állítmány, jelző, tárgy, határozó, appozíció), vonzat.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Helyesírási ismeretek Órakeret

14 óra

Előzetes tudás Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása. Helyesírási szótárak ismerte és használata a gyakorlatban.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A leggyakoribb helyesírási szabályok biztos alkalmazása. Az anyanyelvi tudatosság növelése.Önkontroll erősítése, a helyesírási szótár folyamatos használata.A szerb és a magyar helyesírás közötti különbségek tudatosítása és gyakorlása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szerb helyesírás alapelvei, az írásjelek funkciója, a fonetikus írásmód szabályai – a kiejtés elve.Idegen szavak helyesírása, a latin és a cirill betűs ábécé helyesírása közötti különbségek tudatosítása és gyakorolása.Többtagú tulajdonnevek helyesírásának alapos ismerete.A magyar helyesírás negatív transzferének kiküszöbölése.Összetett szavak és mozaikszavak írása, rövidítések használata, az internetes szövegek eltérő helyesírásának, jelhasználatának funkciója.

Informatika: a helyesírási ellenőrző programok használata.

Magyar nyelv és irodalom: helyesírás.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Helyesírási alapelv, fonetikus írásmód, nyelvi norma.

Page 6: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Jelentéstan Órakeret

12 óra

Előzetes tudás

Befogadói, jelentéselemzési tapasztalatok. Gazdag szókincs.Az azonos alakú, rokon értelmű és többjelentésű szavak használata.Közmondások, szólások jelentésének ismerete.Az értelmező szótár önálló használata.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A hangalak és a jelentés viszonyának felismerése, értelmezése különböző beszédhelyzetekben. A szóalkotás.A szerb szórend kötöttsége és változása az üzenet jelentésváltozásával.A szó és szószerkezetek elsődleges és másodlagos jelentésének felismerése

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szavak jelentése, jelentésszerkezete, jelentésmódosító elemek (prepozíciók, folyamatos és befejezett igealakok).A hangalak és a jelentés viszonya, jelentésmező.A motivált szavak felismerése, szóalkotás.Az átvitt értelmű szavak, kifejezések típusai, főbb jellemzői, azok használati köre.A rokon értelmű szavak.Azonos alakú szavak (homonímia–szinonímia).Hangutánzó szavak (onomatopeia).A szórend jelentésváltozatainak megfigyelése.Egynyelvű szótárak használata.

Magyar nyelv és irodalom; idegen nyelvek: kapcsolódó ismeretek..

Etika; filozófia: köznyelvi kifejezések jelentése.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Jelentés, jelentéselem, jelentésmező, metaforikus jelentés, egyjelentésű és többjelentésű szó, szinonima, homonima, ellentétes jelentés, hangutánzó szó, szópár, denotatív és konnotatív jelentés.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Szövegértés, szövegalkotás Órakeret

16 óra

Előzetes tudás

A tanult szóbeli, írott és elektronikus szövegtípusok és főbb jellemzőinek ismerete.Olvasási stratégiák alkalmazása különböző típusú és műfajú szövegek feldolgozásában.A szöveg információinak értelmezése és értékelése. A szövegalkotás lépései és az anyaggyűjtés technikái.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A szöveg tartalmának és céljának megfelelő jegyzetelési technika kialakítása.A leggyakoribb hivatalos szövegtípusok szerkezetének és formájának megismertetése.Az esszéírás technikájának megismerése és alkalmazása.A kritikai gondolkodás fejlesztése, az elektronikus, internetes szövegtípusok hitelességének, megbízhatóságának vizsgálata.A társalgás általános szerkezetének és szabályszerűségének megfigyelése.

Page 7: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

A szövegértési technikák ismeretének bővítése, gyakorlása és alkalmazása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Önálló szövegfeldolgozás a megfelelő olvasási stratégia és szövegfeldolgozási mód használatával.A szövegértési és feldolgozási technikák értése és használata,pl. kontextus, logikai összefüggések, az írott műfaj főbb jellemezői.Különböző műfajú és rendeltetésű szövegek szerkezetének és jelentésrétegeinek feltárása.Hatékony jegyzetelési és vázlatírási módok megismerése és alkalmazása.A kommunikációnak megfelelő szövegátalakító gyakorlatok szempontváltással.Az anyaggyűjtés módjai írott és nem írott forrásokból.Könyvtári anyaggyűjtés (katalógus, adatbázis, forráshasználat).Az esszé jellemzői, az esszéírás folyamatának megismerése.A tanulmány jellemezői.Internetes szövegalkotási gyakorlatok (pl. fórum, blog, szöveges adatbázis).

Informatika: információkezelés, forrásfelhasználás, forrásellenőrzés.

Minden tantárgy: jegyzetelés, vázlatírás.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Hivatalos levél, kérvény, érvelő szöveg, esszé, tanulmány.

Irodalom

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Bevezetés az irodalomba Órakeret

18 óra

Előzetes tudásÖnálló szövegfeldolgozás a megfelelő olvasási stratégia és szövegfeldolgozási mód használatával. Próza, vers, dráma, dialógus, monológ, leírás és elbeszélés fogalmának pontos ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Irodalmi művek befogadási, értelmezési képességének fejlesztése, az erkölcsi gondolkodás fejlesztése. A műelemzés alapvető technikáinak elsajátíttatása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Műnemek és alapvető jellemzőik;líra, epika, dráma;a műelemzés alapvető technikái.Versek, prózai művek és drámarészletek bemutató elemzése.S. Raičković: PesmaSrpska djevojka–narodna pesmaL. Lazarević: Prvi put s ocem na jutrenje

Az irodalmi alapformák és műfajok jellemzőinek megismerése és felismerése.A történetmesélés formáinak és az elbeszélői nézőpontok ismerete és elemzése.Alapvető emberi magatartásformák felismerése és elemzése a bemutatott művekben.

Dráma és tánc: szituációs játékok, drámajátékok.

Page 8: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

D. Kis: Rani jadiDjevojka brža od konja–narodna pripovetkaJ. Sterija Popović: Pokondirena tikva (odlomak).

Kulcsfogalmak, fogalmak

Műnem, irodalomtörténet, irodalomkritika, irodalomelmélet.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Világirodalom – a Biblia Órakeret

15 óra

Előzetes tudás Bibliai történetek, az Ószövetség néhány szereplője, Jézus életének alapvető ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A Bibliának a 2000 éves keresztény európai kultúrára gyakorolt hatásának megismerése és tudatosítása. Bibliai élethelyzetek, magatartásformák és motívumok megismerése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A Biblia felosztása;szemelvények az Ószövetségből (Teremtéstörténet,A paradicsom, Káin és Ábel,A vízözön, Mózes és a tízparancsolat, József és testvérei, próféták, Énekek éneke, Zsoltárok könyve);szemelvények az Újszövetségből (Máté evangéliuma, példabeszédek, a tékozló fiú, a kánaáni menyegző, a passió, Golgota, feltámadás, az Apokalipszis).

Az alapvető bibliai emberi magatartásformák felismerése.Néhány közkeletű bibliai szólás ismerete és eredetének értelmezése.A Bibliához kapcsolódó ünnepek eredetének és azok tartalmának ismerete(pl. karácsony, húsvét, pünkösd, vízkereszt).A bibliai motívumok, témák és műfajok továbbélésének tudatosítása.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a zsidók története.

Földrajz: topológiai tájékozódás a közel-keleti régióban.

Vizuális kultúra: különböző korok bibliai témájú alkotásai.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Biblia, Ószövetség, Újszövetség, kánon, teremtéstörténet, apokalipszis, zsoltár, próféta, evangélium, példabeszéd, apostol, szinoptikus.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Világirodalom – sumér és görög mitológia, epika Órakeret

15 óra

Előzetes tudásEpikai művek elemzése, értelmezése (mitológiai ismeretek, műnemek, epika, líra). Költői képek stíluseszközök ismerete. Ritmus és zeneiség fogalmának ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Az irodalmi alapműveltség alapjainak elsajátítása az anyanyelven. Alapvető emberi magatartásformák felismerése, megvitatása. Irodalmi alapformák, műfajok, motívumok értelmezése. Hatásértelmezés, kapcsolatkeresés az antik görög és a szerb kultúra hagyományaival.

Page 9: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Mitológiai történetek és hősök különféle feldolgozásban; történettípusok;mítosz, legenda;Gilgames;a görög mitológia főbb alakjai;Homérosz: Iliász;Aiszóposz állatmeséi;irodalmi alapformák; történetek és motívumok hatása, továbbélése az európai és a szerb irodalomban, képzőművészetben és filmen.

A tanuló felismeri az alapvető emberi magatartásformákat a mitológiai történetekben és eposzokban.Az irodalmi alapformák és műfajok ismerete és elemzése.A történetmesélés formáinak és az elbeszélői nézőpontok ismerete és elemzése.A görög kultúra Európára gyakorolt hatásának felismerése (képzőművészet, irodalom).

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: az egykori sumér birodalom, ókori görög történetírók.

Földrajz: topológiai tájékozódás.

Vizuális kultúra: az antik görög művészet néhány alkotása, témafeldolgozás, múzeumi séta.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Szóbeliség, írásbeliség, antikvitás, mítosz, legenda, eposz, eposzi kellék, időmértékes verselés, hexameter, toposz, állandó jelző, versláb, eufemizmus.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Színház-és drámatörténet – az antik görög színház és dráma

Órakeret 6 óra

Előzetes tudásAz irodalmi alapformák és műfajok ismerete és elemzése: dráma, komédia, tragédia, előadás, didaszkália, párbeszéd, konfliktus, jelenet, felvonás fogalmak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Drámai művek befogadásának, értelmezésének képessége, az erkölcsi gondolkodás fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Az antik görög színház jellemzői.A tragédia és a komédia eredete (dionüszia).Szophoklész: Antigoné/Oidipusz király.

Egy-egy drámarészlet előadása és értelmezése.Különböző magatartásformák, konfliktusok, értékek és hibák felismerése.A katarzis fogalmának megismerése.A műről szóló kritikus vélemények befogadása.

Földrajz: topológiai tájékozódás (1-2 fennmaradt antik színház).

Vizuális kultúra: görög színházépítészet.

Dráma és tánc: színháztörténet.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Színház, tragédia, komédia, dionüszia, katarzis, dialógus, protagonista, konfliktus, drámai szerkezet, kar, dikció, esztétikai minőség.

Page 10: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Írásbeliség és szóbeliség – A szerb népköltészet Órakeret

40 óra

Előzetes tudásAz irodalmi alapformák és műfajok ismerete és elemzése: lírai és epikus népdal, témák, a hősköltemények, népi tízes, népmesék értelmezése és elemzése.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A lírai mű témájának, hangnemének biztos felismerése. Az epikus művek felosztásának, témájának és a szerb nép történelméhez való kötödésének tudatosítása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A szerb népköltészet eredete, szóbeliség, variációk.A népköltészet felosztása.Lírai népdalok (témák szerinti felosztása, pl. dodolske pesme, svatovske pesme, đurđevdanske pesme, koledarske pesme, ljubavne pesme, pesme o radu).

Hősköltemények ciklusai.Hősköltemények: Uroš i Mrnjavčevići, Dioba Jakšića, Kneževa večera, Kosovka devojka, Marko pije uz ramazan vino, Početak bune protiv dahija.Balladák: Smrt Omera i Merime, Hasanaginica.Vándormotívumok, történelmiség és mítosz;népmesék.

A lírai és epikus mű témájának és hangulatának felismerése és értelmezése.A népköltészet alapvető jegyeinek felismerése, a különböző emberi magatartásformák és erkölcsi normák értelmezése.A műről szóló kritikai vélemények befogadása.Néhány műrészlet önálló előadása.A tanuló felismeri és értelmezi a népköltészet keletkezésének mozgatórugóit, felismeri és elemzi a kollektív szemlélet jellemzőit, tudatosítja a vándormotívumok jelenlétét más népek népköltészetében(pl. magyar népköltészet).Alkalmassá válik egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek:1389 rigómezei csata, a török hódoltság ideje.

Magyar nyelv és irodalom: a vándormotívumok megjelenése a balladákban és a népdalokban.

Ének-zene: szerb népdalok.

Dráma és tánc: a népköltészet témáinak színházi feldolgozása.

Vizuális kultúra: a szerb történelmi festészet.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Szóbeliség, variációk, ciklusok, népi tízes, bugarstica, hiperbola, epifora, állandó jelző, ciklus, vándormotívum, sztereotípia.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Középkori szerb irodalom Órakeret

15 óra

Előzetes tudás A szerb népköltészet eredete. A népköltészet felosztása.Középkor, szóbeliség, írásbeliség kezdete, kánon fogalmak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A történelmi és művészettörténeti korszakok (ókor–középkor–reneszánsz) definiálási problematikájának megértetése, a középkori szerb irodalom sajátosságainak (bizánci egyházi jelleg) megvilágítása, világkép, értékrend megismertetése.

Page 11: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A szerb középkori irodalom kezdetei.Kánon, fordítások, eredeti műalkotások; kolostori irodalom; kódexmásolók.Szemelvények a középkori műalkotásokból(pl. Domentijan, Teodosije: Žitije Svetog Save Sveti Sava: Žitije Svetog Simeona Jefimija: Pohvala knezu Lazaru Despot Stefan Lazarević: Slovo ljubve).

A történelmi és művelődéstörténeti korszakolás problémáinak megértése(a középkor történelmi és művészettörténeti határai), a középkori szerb irodalom bizánci egyházi jellegének megismerése.A tanuló fel tud hozni példákat a különböző kolostori irodalmi stílusokra (pl. hagiografija, apokrif, žitije, kondak, himnusz).Néhány szemelvény alapján értékeli Szent Száva életművének jelentőségét.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a középkori szerb állam.

Vizuális kultúra: a középkori bizánci stílusú építészet.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Kánon, eredetiség, apokrif, hagiografija, žitije, himnusz, kondak.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Az európai reneszánsz Órakeret

12 óra

Előzetes tudásA szerb középkori irodalom kezdetei. Ciklus, kötet, rím, rímképlet, dráma, tragédia fogalmainak pontos ismerete. A történelmi és művelődéstörténeti korszakolás problémáinak megértése.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A reneszánsz embereszmény, értékek, témák, alkotások, alkotói magatartások befogadása. A Shakespeare-i dramaturgia befogadása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Szemelvények a reneszánszkori műalkotásokból(pl. Petrarca: Daloskönyv – 1-1 szonett, Shakespeare: Hamlet/Rómeó és Júlia).

A történelmi és művelődéstörténeti korszakolás problémáinak megértése.A legfontosabb reneszánsz eszmények, értékek, témák tudatosítása.A kor sajátos alkotói magatartásainak megismerése Petrarca és Shakespeare műve alapján.A tudós humanizmus és a szórakoztatás szándékának felismerése.A tragédia és a szonett jellemzőinek felismerése.A hősök, magatartásuk

Földrajz: a nagy földrajzi felfedezések kora.

Vizuális kultúra: a reneszánsz építészet.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a polgárság megerősödése.

Page 12: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

jellemzése egy mű elemzése alapján.Memoriter: egy szonett és egy drámai monológ részlete.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Reneszánsz, humanizmus, szonett, versciklus, akrosztichon, drámai szerkezet, drámai jellem.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Színház-és drámatörténet – a dubrovniki reneszánsz dráma

Órakeret 6 óra

Előzetes tudásA legfontosabb reneszánsz eszmények, értékek, témák tudatosítása.Drámai szerkezet, a konfliktus és komédia műfaja, alapfogalmainak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A dubrovniki reneszánsz színház és dráma jellemzői, a kulturális emlékezet növelése. A plautusi komédia jellemzői.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A dubrovniki reneszánsz színház (színház, előadás, dramaturgia összekapcsolása).

Marin Držić: Dundo Maroje.

A tanuló ismeri a fogalomhasználati problémákat (művelődéstörténeti korszak, korstílus, stílusirányzat), megérti a korabeli közönség (befogadói elvárások) és a dramaturgia összefüggését.Memoriter: egy drámai monológ részlete.

Vizuális kultúra: a reneszánsz építészet.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Farce, plautusi komédia, misztériumjáték, rögtönzés, színpadforma.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szerb barokk Órakeret

8 óra

Előzetes tudás

Fogalomhasználati problémák (művelődéstörténeti korszak, korstílus, stílusirányzat) megértése a korabeli közönség (befogadói elvárások) és a dramaturgia összefüggéseinek átlátása.Reneszánsz, reformáció alapszintű ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A művelődéstörténeti korszak jellemzőinek azonosítása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A szerb barokk.Szemelvények barokk alkotók műveiből.A barokk példabeszéd és

A tanuló tisztában van az irányzatok egymás mellett élésével és az átmeneti kategóriák korszakolási

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a nagy szerb vándorlás.

Page 13: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

intelem.Gavril Stefanović Venclović: Beseda šajkašima, Crni bivo u srcu.Zaharije Orfelin: Plač Serbiji.

nehézségeivel, pl. eltérések egyes nemzeti irodalmak között.A barokk alapvető formajegyeinek felismerése.A barokk világkép megismerése és összekapcsolása a barokk műfajok hangvételével.

Ének-zene: korabeli kórusművek.

Vizuális kultúra: a barokk építészet és festészet.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Barokk, korstílus, stílusirányzat, jeremiád, intelem, példabeszéd.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Világirodalom – klasszicizmus és felvilágosodás Órakeret

5 óra

Előzetes tudás

A tanuló tisztában van az irányzatok egymás mellett élésével és az átmeneti kategóriák korszakolási nehézségeivel, pl. eltérések egyes nemzeti irodalmak között. Humanizmus, reformáció, komikum és tragikum felismerése kulcsfogalmainak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A klasszicista normatív esztétika sajátosságainak (műfaji hierarchia, szabályok) felismertetése. Műelemző képesség fejlesztése: egy mű részletes elemzése, az alakok jellemzése, magatartásuk, konfliktusaik érzékelése.Reflektálás színházi előadás élményére.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A klasszicizmus elvárásai.Tragédia és komédia.A XVII. századi francia színház.

Molière: A fösvény.

A klasszicista normatív esztétika sajátosságainak (műfaji hierarchia, szabályok) felismerése.A korabeli elvárások és a dramaturgia összefüggésének tudatosítása.Az alakok önálló jellemzése, a konfliktusok értékelése, helyzetkomikum és jellemkomikum észlelése.A római vígjátékok és a commedia dell’ arte hatásának a klasszicista drámára gyakorolt hatásának észlelése.Egy Molière mű elemző feldolgozása, műrészlet memoriter.

Dráma és tánc: színházművészet, színháztörténet.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Felvonás, jelenet, díszlet, hármas egység, mértéktartás, helyzetkomikum, jellemkomikum, nyelvi komikum.

Page 14: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Portré – Dositej Obradović Órakeret

7 óra

Előzetes tudásFelvilágosodás eszméinek ismerete, kolostori élet átlátása, állatmesék – tanulságaik levonása, nyílt levél fogalmainak pontos ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Egy szerb humanista alkotó portréjának megismertetése. Az életmű néhány fontos témájának megismertetése, értékelése.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Dositej Obradović írói munkássága, jellemező témái (pl. vallási tolerancia, a szabadgondolkodás elve, írástudatlanság felszámolása).Pismo ljubeznom Haralampiju;Život i priključenija;Basne.

A humanista alkotó portréjának és emberi szerepvállalásának megismerése.A műveiben megjelenő személyes élményanyag (emlékezések) feldolgozása.A korabeli racionalista felfogásnak az alkotó műveiben való megjelenésének tudatosítása.Egy-két rövidebb állatmese tanulságának interpretálása.A tanuló alkalmassá válik egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Magyar nyelv és irodalom: a magyar felvilágosodás.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Racionalizmus, kritikai gondolkodás, vallási tolerancia, szabadgondolkodás, intelem, műmese.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Portré – Jovan Sterija Popović Órakeret

6 óra

Előzetes tudásKülönbségtétel komédia, helyzetkomikum, jellemkomikum, felvonás, jelenet, klasszicizmus, nyelvi komikum fogalmak között, és ezek pontos ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A szerb drámaíró életművének bemutatása Jovan Sterija Popović portréján keresztül. A színpadi többnyelvűség (poliglosszia) azonosítása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Jovan Sterija Popović (Tvrdica)drámaírói munkássága, az életmű néhány tematikus és formai jellemzője;kompozíció, helyzetkomikum, jellemkomikum, az emberi

A drámaíró portréjának ismerete, az alkotó munkássága néhány formai és tematikai jellemzőjének tudatosítása.Annak a felismerése, hogy a klasszicista komédia célja a

Dráma és tánc: színházművészet, színháztörténet.

Magyar nyelv és irodalom: a magyar

Page 15: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

gyarlóságok bemutatása, szórakoztatás és nevelés.A többnyelvűség megjelenése a színpadon.

nevelés.A klasszicista komédia tér, idő és cselekmény egységének felismerése.Néhány monológrészlet idézése.Lehetőség szerint egy színházi előadás megtekintése.

felvilágosodás.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Színpadi többnyelvűség, helyzetkomikum, jellemkomikum, irónia, tér, idő, cselekmény egysége.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Világirodalom a XIX. század első felében – az európai romantika

Órakeret 6 óra

Előzetes tudás Romantika és a korstílus néhány alapvető jellemezője.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A romantika korstílus jellegének, jelentőségének megértése. Információgyűjtési és feldolgozási, szövegalkotási képességek fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A romantika irodalmának jellemezői (esztétikai elvek, művészi szabadság).Művek, szemelvények az angol (francia, német), orosz irodalomból.Byron: Childe Harold (részletek),Puskin: Anyegin.

A romantika korstílus jellegének és jelentőségének felismerése.Az irodalmi liberalizmus szerepének és az esztétikára gyakorolt hatásának megismerése.Műismeret: a választott mű elemző bemutatása közös értelmezés után.Beszámoló készítése egyéni olvasmányélmény (házi olvasmány) alapján.A tanuló alkalmassá válik a korszakról, szerzőkről, művekről szóló vélemények kritikus befogadására.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a francia forradalom.

Vizuális kultúra; ének-zene: a romantika művészete.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Poéma, versciklus, elbeszélő költemény, költői szerep, váteszköltő, ars poetica, költői szabadság.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szerb nyelvújítás Órakeret

7 óra

Előzetes tudás Különbségtétel szerb népnyelv és irodalmi nyelv között. Alapos ismeretek Vuk Stefanović Karadžićról.

Page 16: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A szerb nemzeti romantika-népiesség fogalmak tartalmának, szerepének és jelentőségének felismertetése.Vuk Stefanović Karadžić irodalmi munkássága befogadásának, értelmezésének elősegítése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Szerb irodalmi élet a XIX. század első felében.Az irodalmi nyelv problematikája, alkotói csoportok, folyóiratok.A népiesség programjai.Vuk Stefanović Karadžić alkotói portréja: közéleti szerep, nyelvújító reformja.Vuk Stefanović Karadžić: Rječnik,Žitije Hajduk Veljka, Petrovića,Kritika romana Milovana, Vidakovića.

A tanuló értelmezi az anyanyelvi kultúra építését, megismeri a nyelvújítás előtti írásbeliség sajátosságait, tudatosítja a nyelvújítás, nyelvi reform szerepét és jelentőségét a szerb romantika irodalmának kialakulásában.Tisztában van a könyvnyomtatás és az új irodalmi nyelv művelődéstörténeti jelentőségével.

Földrajz: az alkotóhoz kapcsolódó topográfia.

Szerb népismeret: művelődés és társadalmi élet a szerb felkelések utáni önálló Szerbiában.

Vizuális kultúra; ének-zene: a romantika művészete.

Magyar nyelv és irodalom: a magyar reformkor és romantika.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Irodalmi nyelv, népnyelv, népköltészet, népdalgyűjtés, szótár.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szerb romantika Órakeret

7 óra

Előzetes tudás A romantika irodalmának jellemezői (esztétikai elvek, művészi szabadság, népköltészet, helyzetdal fogalmak ismerete).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A szerb romantika irodalmának megismerése. Đura Jaksić és Laza Kostić művek befogadásának, értelmezésének elősegítése, jelentőségük megértése. A kreativitás, a képzelőerő, elemző képesség fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A szerb nemzeti romantika.Đjura Jaksić alkotói portréja. Petőfi, a példakép hazafias költészetének összehasonlítása Jaksić költészetével.Na Liparu, Orao, Jevropi.

Laza Kostić alkotói portréja: Među javom i med snom; Santa Marija della salute.

A tanuló ismeri a szerb romantika alkotói életművének főbb korszakait, szerepüket a szerb irodalom történetében, tisztában van költészetük jellegével.Megismeri az alkotók jellemző témáit, megkülönbözteti azok jellemző hangnemeit.Néhány műrészlet

Földrajz: az alkotóhoz kapcsolódó topográfia.

Vizuális kultúra; ének-zene: a romantika művészete.

Magyar nyelv és irodalom: Petőfi Sándor hazafias

Page 17: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

memoriterének tolmácsolása. költészete.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Nemzeti öntudat, hazaszeretet, hazafias költemény, drámai költemény.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Látásmód – Petar Petrović Njegos Órakeret

7 óra

Előzetes tudás

A szerb romantika alkotói életművének ismerete, szerepük meghatározása a szerb irodalom történetében. Romantika, elbeszélő költemény, drámai szerkezet, népnyelv, heroizmus fogalmak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A nemzeti romantika-népiesség fogalmak tartalma, szerepe és jelentősége felismerésének segítése. P. P. Njegoš műve befogadása, értelmezése és jelentősége megértésének elősegítése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Petar Petrović Njegoš alkotói portréja: Gorski vijenac.

A tanuló ismeri a 19. századi szerb (montenegrói) irodalom néhány sajátosságát, felismeri a nemzeti-romantika-népiesség fogalmak tartalmát, szerepét és jelentőségét.Tisztában van P. P. Njegoš életművének jellegével, az alkotó helyével a szerb irodalom történetében.Képes a műről szóló vélemények, elemzések értelmezésére, memoriter tolmácsolására (részletek a műből).

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Dél-Európa XIX. századi történelme.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Nemzeti öntudat, hazaszeretet, drámai szerkezet, elbeszélő költemény, prófécia.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Életmű – Branko Radičević Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Szerb romantika és jeles képviselőinek ismerete, népköltészet, népies stílus, helyzetdal, népdalok ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A lírai beszédmód változatainak értelmezése. A nyelvreformot követő 19. századi szerb irodalom néhány sajátossága. B. Radičević Đački rastanak című műve főbb motívumainak felismerése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Branko Radičević:Kad mlidijah umreti, Devojka

A tanuló ismeri a nyelvreformot követő 19. századi szerb

Földrajz: az alkotóhoz kapcsolódó

Page 18: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

na studencu, Đački rastanak . irodalom néhány sajátosságát. Tisztában van a romantikus korstílus és a népiesség stílustendenciájának együtthatásával.Műismereti minimum:Kad mlidijah umreti, Devojka na studencu, Đački rastanak.Felismeri a mű főbb motívumait (fiatalság, hazaszeretet, elmúlás, boldogság, emlékezés).Tisztában van az alkotó életművének jellegével, az alkotó helyével a szerb irodalom történetében.Képes a műről szóló vélemények, elemzések értelmezésére, memoriter tolmácsolására (részletek a műből).Alkalmassá válik egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

topográfia.

Vizuális kultúra: a romantika művészete.

Ének-zene: szerb népdalok és népies dalok.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Népies stílus, poéma, verstípus, verselés, tájlíra.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Életmű – Jovan Jovanović Zmaj Órakeret

10 óra

Előzetes tudásA romantikus korstílus és a népiesség stílustendenciájának és együtthatásának felismerése. Romantika, műfordítás, népköltészet, nemzeti öntudat kialakulásának ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A romantika alkotójának és emberi szerepvállalásának megismerése.A műveiben megjelenő személyes élményanyag (családi tragédia, szabadságharc) feldolgozása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Jovan Jovanović Zmaj: Đulići i Đulići uveoci,

Jututunska narodna himna, Bildung, Svetli grobovi.

J. J. Zmaj fordításai magyar nyelvről.

A tanuló ismeri a romantika alkotójának életművét és emberi szerepvállalását.Felismeri a műveiben megjelenő személyes élményanyagot (családi tragédia, szabadságharc).Megismeri az alkotó jellemző témáit, megkülönbözteti azok jellemző hangnemeit.

Magyar nyelv és irodalom: a magyar reformkor és romantika, Kisfaludy Társaság.

Page 19: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Műelemzések során megismeri Zmaj jellemző műfajait, versformáit.Képessé válik Zmaj életművének bemutatására.Néhány műrészlet memoriterének tolmácsolása. Alkalmassá válik egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Lírai költemény, szatirikus vers, heroizmus és humor, tájlíra.

A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus

végén

A tanuló képes különböző tartalmú és műfajú írott szövegek megértésére, a szó szerinti jelentésen túl értelmezi a szöveg üzenetét, megkülönböztetni a konkrét és metaforikus jelentést. A szövegből vissza tudja keresni az információkat.Rugalmasan alkalmazkodik a kommunikációs folyamat tényezőihez különböző beszédhelyzetekben.Össze tudja foglalni a szöveg tartalmát, ki tudja emelni a lényeget és ismeri a jegyzetelési technikákat. Véleményét ki tudja fejteni, a mindennapi témákban érveléssel megfogalmazni, megindokolni.Felismeri a szövegek kapcsolatát és különbségeit, és azokat szóban és írásban elemző módon ki tudja fejezni.Ismeri és alkalmazza a szövegfeldolgozási eljárásokat a műfajoknak megfelelően.Képes memoriterek szöveghű interpretálására. Alkalmazza az idézés szabályait.Felismeri az irodalmi és nem irodalmi szövegekben megjelenített értékeket és az erkölcsi kérdéseket.Tájékozott a lírai, epikus és drámai szövegek műfajában.Ismeri a feldolgozott művek műfajainak jellegzetességeit és formai sajátosságait.Értelmezi az idő-és térmegjelöléseket, a nézőpontok és nézőpontváltás funkcióját.Szóbeli és írásbeli kommunikációban megválasztja a megfelelő hangnemet és stílusréteget. Képes felismerni a különböző nyelvváltozatokat és rétegnyelveket.Képes definíció, egyszerűbb magyarázat elkészítésére olvasmányaival kapcsolatban. Önállóan meg tud fogalmazni kérdéseket és problémákat.Be tudja mutatni a tanult irodalomtörténeti korszakok, stílusirányzatok főbb sajátosságait.Felismeri a művészet kultúraalkotó szerepét. Fejleszti történeti érzékét, felismeri a kultúrák közötti átjárás, a szerb és a magyar kultúra összefonódását.Képes erkölcsi kérdések, döntési helyzetek megnevezésére. Részt tud venni elemző beszélgetésekben.

Page 20: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

11-12. évfolyam

A szerb nyelvi gimnáziumi tanulmányok célja a mai szerb irodalmi nyelv igényes használatához szükséges nyelvtani ismeretek bővítése és tudatos, önálló használata. A tanult szövegelemzési ismeretek tovább bővülnek mondattani, stilisztikai és retorikai ismeretekkel. Cél a különböző témájú, műfajú és megjelenésű szövegek szerkezeti és stilisztikai minőségének értékelése.

A gimnázium 11-12 évfolyamán a tanulók olvasási és szövegértési szövegelemzési képességének folyamatos fejlesztése folyik. A szépirodalmi szövegek mellett szakmai-tudományos és publicisztikai szövegek feldolgozása is feladat.Különféle szövegek megértésének, azok felépítésére, nyelvtani jellemzőire és tagolására irányuló elemzés képességének fejlesztése.A szerb nyelvi fejlesztés keretein belül a különböző műfajú szövegek feldolgozása, értelmezése és értékelése folyik. A szövegek feldolgozásának célja az analizáló szövegelemzési eljárások alkalmazása.

A tanuló a ciklus végére képes felismerni a hivatalos írásművek (önéletrajz, kérvény, jegyzőkönyv) jellemzőit, és önállóan használni azokat. A szerb nyelvű irodalomtanítás feladata az olvasott és feldolgozott irodalmi művek befogadásának támogatása, a szövegfeldolgozási eljárások megismerés és alkalmazása, az irodalom sajátos kifejezési formáinak felismerése, megértése és értelmezése.

A gimnázium 11-12 évfolyamán a lírai és epikus alkotások, valamint a dráma műneméhez tartozó művek megértése kerül fejlesztésre. A tanulók megfigyelik az idő, tér és cselekmény szerkezetét, a jellemalkotás típusait. A művekben megjelenített értékek, erkölcsi kérdések, motivációk, magatartásformák megbeszélése, értelmezése és megvitatása segíti az irodalmi műveltség épülését.

A tanulási képesség fejlesztéséhez hozzájárul az önálló anyaggyűjtés, egy nagyobb terjedelmű szöveg írása, valamint információk gyűjtése, rendszerezése és felhasználása.

Nyelv

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Kommunikáció Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Gyakorlott, tudatos szóbeli kommunikáció.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A különböző szóbeli kommunikációs színtereknek és helyzeteknek megfelelő nyelvi és nem nyelvi jelek használatának segítése.Néhány taktika elsajátítása a kommunikációs zavarok felismerésére és elhárítására.A manipulációs szándék felismertetése.

Page 21: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Aktív részvétel különböző kommunikációs helyzetekben.Tájékozottság különféle beszédhelyzetek megítélésében, megfelelő stílus és magatartás megtalálása különböző kommunikációs helyzetekben.Kommunikációs zavarok felismerése és elhárítása.A manipulációs szándékok felfedezése a mindennapi társalgásban és a médiákban, írott, szóbeli és elektronikus szövegekben.A reklámok verbális és nem verbális közlési szándékának felismerése.

Dráma és tánc: szituációs játékok, beszédhelyzetek, dramatikus játékok.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: reklám, meggyőzés, manipuláció.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Kommunikációs zavar, manipuláció.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Retorika Órakeret

13 óra

Előzetes tudásRugalmas alkalmazkodás a kommunikációs folyamat tényezőihez különböző beszédhelyzetekben. Érvelő szövegek alkotása és értelmezése. Kulturált véleménynyilvánítás.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A klasszikus retorika alapfogalmainak megismerése, ezek alkalmazása a tanuló mindennapjaival összefüggő nyilvános megszólalásokban.A hatásos érvelés menetének, technikájának elsajátítása, a legfőbb hibák megismerése és kiszűrése.Önálló beszéd megírásához és előadásához szükséges nyelvi és gondolkodási képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A kulturált véleménynyilvánítás és vita gyakorlása.A retorika eredete. A szónok tulajdonságai, feladatai.A szónoki beszéd felépítése, szerkesztésének menete.Az érv felépítése, logikája:

érvelési hibák; a cáfolat módszerei; a kiselőadás és a felelet felépítése; a felszólalás, hozzászólalás; a hatásos előadásmód eszközei; a hatásos meggyőzés nyelvi és nem nyelvi eszközei

különböző szövegműfajokban; monologikus szöveg és memoriter kifejező előadása.

Dráma és tánc: szituációs játékok, a színpadi beszéd.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: befolyásolás, meggyőzés.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: híres történelmi és közéleti szónokok.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Retorika, szónok, szónoklat, beszédfajta (alkalmi, katonai, törvényszéki, bemutató); érdeklődés felkeltése, témamegjelölés, érv, cáfolat, összefoglalás, kitekintés, tétel.

Page 22: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Nyelvi ismeretek – a mondat Órakeret

30 óra

Előzetes tudás Szószerkezeti és mondattani ismeretek, azok megfelelő használata a szövegalkotásban.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelvi szintek elemző áttekintése, a nyelvi tudatosság fejlesztése.A nyelvi elemek értő, elemző használatának fejlesztése.A mondat szó szerinti, elsődleges és másodlagos jelentésének megkülönböztetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szavak mondatbeli viszonyai, a vonzatok.A mondatrészek fogalma, fajtái, helyes használatuk a mondatban.A mondat fogalma, a mondat szerkesztettsége és mondatfajta szerinti típusai.Egyszerű és összetett mondatok típusainak felismerése, elemzése és használata a gyakorlatban.A szerb nyelv szerkezetének összehasonlítása a magyar nyelv mondatszerkezetével.Alárendelő és mellérendelő mondatok, fajtái, jellemzői.A többszörösen összetett mondat.A szöveg. Szövegkörnyezet, kohézió.A nyelvi szintek elemkészletéről, rendszeréről tanultak fogalmi megnevezése, rendszerező áttekintése.

Magyar nyelv és irodalom; idegen nyelvek: mondattan.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Mondat, egyszerű mondat, összetett mondat, alárendelő, mellérendelő szerkezet, kohézió, többszörösen összetett mondat.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Szövegalkotás Órakeret

12 óra

Előzetes tudás

A kommunikációs céloknak megfelelő szövegalkotás.A jegyzetelés technikáinak ismerete.Az elbeszélés, jellemezés, vélemény, esszé formai és tartalmi jellemzőinek ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Gondolkodásfejlesztés, az önkifejezés fejlesztése, az írott és elektronikus szövegek jellemzői közötti hasonlóság és eltérés megfigyeltetése.A szövegalkotási képesség fejlesztése, a kommunikációs célnak, műfajnak megfelelő stíluseszközök alkalmaztatása.Esszéírási gyakorlatok.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Lényegre törő, világos felépítésű, információgazdag szöveg alkotása különböző közlésformákban.Érvelő, vitázó, meggyőző közlésformák, kreatív gyakorlatok a szavak hangulatának, stílusértékének és nyelvrétegbeli stiláris különbségének figyelembevételével, az érvelő esszé szerkezete.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; szerb népismeret: esszéírás gyakorlása.

Kulcsfogalmak, Érvelés, esszé, szövegszerkesztés, szövegalkotás.

Page 23: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

fogalmak

Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szöveg Órakeret

25 óra

Előzetes tudás

A szövegértési és szövegalkotási képesség megfelelő szintje, szövegfeldolgozási stratégiák alkalmazása különféle műfajú szövegeken.Rendszeres könyv- és könyvtárhasználat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A szövegszervező erők megismertetése és alkalmaztatása a gyakorlatban.A szöveg szerkezetének megfigyelése, a szövegértelem összetevőinek tudatosítása.A szövegelemző képességek fejlesztése.A szövegfeldolgozás módjainak gyakorlása a feladatnak megfelelő leghatékonyabb olvasástípus alkalmazásával.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szöveg fogalma, jellemezőinek megfigyelése, rendszerezése,a szöveg szerkezete, a szöveg és a mondat viszonya,a szövegértelem összetevői:

pragmatikai, jelentésbeli és nyelvtani szintje; szövegtípusok jellemzői műfajok és nyelvhasználati színterek

szerint; a szóbeliség és az írásbeliség hatása a szövegformálásra; a legjellegzetesebb szövegtípusok; szövegköziség, az internetes szövegek jellemzői; a különböző forrásból származó információk megadott

szempontok szerinti összehasonlítása; szövegek összefüggése, értelemhálózata; a szövegértés, szövegfeldolgozás technikái, olvasási típusok

és stratégiák

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; szerb népismeret: a forrásszövegek típusai, példák.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Szövegösszefüggés, szöveg, beszédhelyzet, téma-réma, kulcsszó;szövegpragmatika (nézőpont, tudáskeret);intertextualitás;szövegtípus (monologikus, dialogikus, beszélt, írott, spontán, tervezett);szövegműfaj (elbeszélő, leíró, érvelő);nyelvhasználati színtér (sajtó, média, közélet, mindennapi élet).

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Stilisztikai ismeretek Órakeret

10 óra

Előzetes tudás A szövegfeldolgozási eljárások ismerete és alkalmazása a műfajoknak megfelelően. Befogadói és műelemzési tapasztalatok, kreatív írás.

Page 24: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Annak megtapasztaltatása, hogy a nyelvi elemek stílusértéke a konkrét szövegben, a nyelvhasználatban kap szerepet, a stílust befolyásolja a beszélő, a kommunikációs helyzet, a megnyilatkozás célja.A megismert jelentéstani, stilisztikai jelenségek felismertetése és alkalmaztatása a műelemzésben, a mindennapi élet nyelvi jelenségeinek megítélésében.A közlési szándéknak és a beszédhelyzetnek megfelelő stílusréteg, stíluseszköz használata.A fogalmi és kreatív gondolkodás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A jellegzetes stílusárnyalatok megismerése és használata.A nyelvi eszközök alkalmi és a szótárakban jelölt állandó stílusértékének megfigyelése, felismerése és tudatosítása.A szöveg stílusának, jelentésének a befogadóra gyakorolt hatása.Stílusgyakorlatok, szövegtranszformációk.A stíluseszközök szerepének értelmezése művészi és mindennapi szövegekben.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek, szerb népismeret: a forrásszövegek típusai, példák.

Dráma és tánc: stílusárnyalatok megjelenítése.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: nyilvános megnyilatkozások típusai; különféle műsortípusok, internetes felületek jellemzői.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Stílus, stilisztika, stílustípus, stílusérték (állandó, alkalmi), stílusréteg; mondatstilisztikai eszköz (verbális, nominális stílus, körmondat).

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Helyesírási ismeretek Órakeret

6 óra

Előzetes tudás Helyesírási szabályok ismerete és pontos gyakorlati alkalmazása. Helyesírási szótárak biztos használata a gyakorlatban.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A helyesírási szabályok biztos alkalmazásának fejlesztése. Az anyanyelvi tudatosság növelése.Önkontroll erősítése, a helyesírási szótár folyamatos használatának segítése.A szerb és a magyar helyesírás közötti különbségek biztos felismertetése, a hibák önálló javítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szerb helyesírás elvei. A fonetikus írásmód szabályai – a kiejtés elve, az ettől eltérő reprezentatív példák ismerete.

Informatika: a helyesírási ellenőrző

Page 25: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Idegen szavak helyesírása, a latin és a cirill betűs ábécé helyesírása közötti különbségek gyakorlása.Helyesírási gyakorlatok a jövevényszavak helyesírására.Helyesírási gyakorlatok az egybeírás és a különírás gyakorlására.Összetett szavak és mozaikszavak írása.Helyesírási és etimológiai szótár önálló használata.Az internetes szövegek eltérő helyesírásának, jelhasználatának funkciója.

programok használata.

Magyar nyelv és irodalom: helyesírás.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Helyesírási alapelv, nyelvi norma, jövevényszó.

Irodalom

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Az európai realizmus Órakeret

10 óra

Előzetes tudásA feldolgozott művek műfajainak, jellegzetességeinek és formai sajátosságainak ismerete. Műnemek, elbeszélés, hőstípusok megkülönböztetése.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A realista és naturalista stílusirányzat jellemzőinek megismertetése és értelmezése. Felkészítés a világirodalom alkotások értelmezésére, stílusirányzatok jellemző jegyeinek felkutatására.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A realista és naturalista epika jellemzői (esztétikai elvek, látásmód, formajegyek).A próza újításai: nézőpontok, időszerkezet, polifónia.Művek (részletek), szemelvények a francia és orosz irodalomból (pl. Gogol: A revizor, Balzac: Goriot apó, Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - részlet).

A tanuló felismeri a realizmus és naturalizmus jellemzőit, képes egy választott (kijelölt) epikai alkotás elemző bemutatására a közös értelmezés után.Ismeri és elemzi a történetmesélés formáit és az elbeszélői nézőpontokat.

Vizuális kultúra: építészeti és festészeti irányzatok a realizmus jegyében.

Magyar nyelv és irodalom: realizmus, naturalizmus.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Realizmus, naturalizmus, realista ábrázolásmód, naturalista ábrázolásmód, kötetkompozíció, feltörekvő hős, „felesleges ember”, hivatalnokfigura.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Világirodalom – Tolsztoj: Anna Karenina Órakeret

5 óra

Előzetes tudás

A realista és naturalista epika jellemzői (esztétikai elvek, látásmód, formajegyekek ismerete).Realista epika, polifonikus regény, orosz realizmus fogalmainak ismerete.

Page 26: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Tolsztoj helyének, alkotásmódja jellemzőinek megismertetése. Egy alkotás több szempontú megközelítésének gyakorlása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Tolsztoj alkotásának jellemzői, realista ábrázolásmódja.A regény témája, motívumai, hősei.Tolsztoj írásművészetének sajátosságai, stílusszintézise.Az alkotóhoz kapcsolódó fogalmi ismeretek.

A tanuló felismeri az alkotó realizmusának jellemzőit.Ismeri Tolsztoj helyét a világirodalom történetében, alkotásmódjának jellemzőit.Képes a regény néhány szempontú megközelítésére, adott szempontú, önálló értelmezésére.Alkalmassá válik a mű kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: regény filmadaptációja.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a cári Oroszország és a dekabristák.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Realizmus, realista ábrázolásmód, polifonikus regény, „felesleges ember”.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szerb realizmus Órakeret

13 óra

Előzetes tudásA realizmus és naturalizmus jellemzőinek ismerete.A történetmesélés formáinak ismerete és elemzése. Az elbeszélői nézőpontok, műnemek jellemzőinek ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A szerb realista stílusirányzat jellemzőinek megismertetése és értelmezése. Felkészítés a szerb realista alkotások értelmezésére, jellemző jegyeinek felkutatására.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Svetozar Marković: Pevanje i mišljenje, Stevan Sremac: Zona Zamfirova.

A tanuló felismeri a szerb realista stílusirányzat jellemzőit. Képes értelmezni a szerb realista alkotásokat, felismeri azok jellemző jegyeit.Képes egy mű néhány szempontú megközelítésére, adott szempontú, önálló értelmezésére.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; szerb népismeret: Szerbia a 19. század második felében.

Magyar nyelv és irodalom: a magyar realizmus.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Anekdotikusság, népies realizmus, regionalizmus.

Page 27: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Életművek – Jakov Ignjatović Órakeret

14 óra

Előzetes tudás A szerb realista stílusirányzat jellemzőinek felismerése. Realista epika, nézőpontok.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Ignjatović alkotásmódjának jellemzői, a realista ábrázolásmód sajátosságai, a történetmondás képességének fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Jakov Ignjatović alkotásának jellemzői, regényírói művészetének sajátosságai.J. Ignjatović Večiti mladoženja (esetleg: Vasa Rešpekt) c. regényének elemző értelmezése. A regény szerkezete, elbeszéléstechnikája, nézőpontja, hangnemi és motivikus összetettsége.

J. Ignjatović művének/műveinek ismeretében, azok olvasására építve vita a korabeli és a mai olvasóközönség befogadói elvárásainak különbségeiről, a különbség megértése.A tanuló tisztában van a korabeli és a mai olvasóközönség befogadói elvárásainak különbségeivel. Ismeri Ignjatović helyét a szerb regényirodalom történetében, ismeri a történetmesélés formáit és az elbeszélői nézőpontokat. Képes saját álláspont kifejtésére.Alkalmassá válik a mű kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Magyar nyelv és irodalom: a magyar realizmus.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: az 1848-as szabadságharc.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Történelmi regény, epizód, leírás, humor, anekdota.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Portré – Vojislav Ilić–Laza Lazarević Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Elbeszélés, episztola, patriarchátus fogalmak pontos ismerete. A szerb realista stílusirányzat jellemzőinek felismerése.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Laza Lazarević alkotásmódjának jellemzői, a realista ábrázolásmód sajátosságai, a pszichológiai elbeszélés megismerése.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Laza Lazarević: Švabica,

Vetar;

A tanuló felismeri Laza Lazarević alkotásmódjának

Történelem, társadalmi és állampolgári

Page 28: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Vojislav Ilić: Ispovest, Na tičaru.

Műfaji változatok az alkotó életművében.Egy regény (novella) elemző értelmezése. A mű szerkezete, elbeszéléstechnikája, nézőpontja, hangnemi és motivikus összetettsége.Problematika (egyén és közösség, család-haza-külhon).

jellemzőit, a realista ábrázolásmód sajátosságait, a pszichológiai elbeszélés alapvető sajátosságait.Képes egy mű néhány szempontú megközelítésére. Alkalmassá válik a mű kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

ismeretek: Szerbia a 19. század második felében és a 20. század elején.

Szerb népismeret: a patriarchális család hierarchiája.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Vallomásregény, episztola, leírás, idealizmus.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szatíra fejlődése – Radoje Domanović Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Konkrét és metaforikus jelentés megkülönböztetése. Irónia, anekdota, humor fogalmak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

R. Domanović alkotásmódja jellemzőinek, a szatirikus novella műfaji jellemzőinek, a társadalomkritika metaforikus kifejezésének megismertetése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Radoje Domanović: Vođa/DangaA szerb szatirikus elbeszélés kialakulása.Radoje Domanović művészetének sajátosságai a szatirikus prózaepika jegyében.

A tanuló felismeri R. Domanović alkotásmódjának jellemzőit, a szatirikus novella műfaji jellemzőit, a társadalomkritika metaforikus kifejezését.Képes saját álláspont kifejtésére, műismerete minimum két Domanović-novella (Vođa és Danga vagy Stradija és Kraljević Marko po drugi put među Srbima) ismerete.Alkalmassá válik a művek kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Szerbia a 19. század második felében és a 20. század elején.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Szatíra, társadalomkritika, epizód, humor.

Page 29: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Színház-és drámatörténet – Branislav Nušić: Narodni poslanik

Órakeret 8 óra

Előzetes tudás A szerb színház történetének néhány sajátossága, a drámairodalom helyzete a 19. század második felében.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Olvasás, szövegelemzés, beszélgetés, a mű megértésének támogatása (a komédia műfaji változatának jellemzői

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Branislav Nušić Narodni poslanik c. művének több szempontú műértelmezése.

A dráma felépítése, cselekményszerkezet, jellemek.

A tanuló megismeri a dráma műfaji változatának jellemzőit, komikus hőseit, azok jellemvonásait. Képes értelmezni a művet, megismerkedik néhány műértelmezéssel, lehetőség szerint megtekint egy színházi előadást (vagy felvételt) és közös elemzés során értékeli a látott interpretációt.Műismereti minimum:A Narodni poslanik elemző feldolgozása és memoriter (részletek).

Dráma és tánc: színházművészet.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Komédia, jellemkomikum, helyzetkomikum, cselekményszerkezet.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

A klasszikus modernség irányzatai – szimbolizmus és impresszionizmus az európai irodalomban

Órakeret 10 óra

Előzetes tudás Vers, ars poetica, verselés, ritmus, szonett fogalmak átfogó ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A szimbolizmus és az impresszionizmus stílusirányzatainak felismertetése. Felkészítés a világirodalmi alkotások önálló értelmezésére, stílusirányzatok jellemző jegyeinek felkutatására.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Az impresszionizmus és a szimbolizmus – a lírai hangnem megújítása.A személyiség, a lírai közvetlenség háttérbe szorulása, a látomás felszabadítása.Művek, szemelvények az angol, francia és német irodalomból (pl. Baudelaire, Verlaine, Rimbaud, Rilke).A választott szerzőkhöz és

A tanuló felismeri a szimbolizmus és az impresszionizmus stílusirányzatait, értelmezi a választott/kijelölt világirodalmi alkotások jellemző jegyeit.A közös értelmezés után képes néhány lírai műalkotás értelmezésére.

Vizuális kultúra; magyar nyelv és irodalom; ének-zene: impresszionizmus, szimbolizmus.

Page 30: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

művekhez kapcsolódó fogalmi ismeretek.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Impresszionizmus, szimbolizmus, szimbólum, szinesztézia.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Portré – Jovan Dučić Órakeret

8 óra

Előzetes tudás A szimbolizmus és az impresszionizmus stílusirányzat felismerése. Szonett, szimbólum, szinesztézia fogalmak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Felkészítés Jovan Dučić költészetének befogadására, főbb alkotásainak megismerésére, költői szerepének, költészetének megismerésére. Műelemzések Dučić témáira, poétikai megoldásaira összpontosítva.A kreativitás, képzelőerő, a képzettársítási képesség fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Jovan Dučič költői portréja.Kötetei, költői szerepvállalása és innovációs szándéka.Klasszikus modernség – szimbolista látásmód, a versritmus megújítása.Korszakai, témái, motívumai, ars poeticája.Suncokreti, Podne, Jablanovi, Zalazak sunca és még 2-3 mű (memoriterek is), esetleg: Blago cara Radovana vagy Jutro sa Leutara című prózája.

A tanuló ismeri J. Dučić főbb alkotásait, a költő helyét és szerepét a szerb irodalom történetében.Tisztában van a 20. század eleji szerb irodalom sajátosságaival és a megújítás szándékaival.Műelemzések során megismeri Dučić jellemző köteteit, témáit, motívumait.Műismereti minimuma: Suncokreti, Podne, Jablanovi, Zalazak sunca.Alkalmassá válik a művek kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Magyar nyelv és irodalom: a magyar impresszionizmus, szimbolizmus.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Klasszikus modernség, kötetkompozíció, szimbolista látásmód.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Életmű – Milan Rakić Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Hazafias költemény, szimbólum, szerelmi líra

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Felkészítés Milan Rakić költészetének befogadására, főbb alkotói korszakai, költői szerepe, költészetének jellege. Műelemzések Rakić témáira, poétikai megoldásaira összpontosítva. A kreativitás, képzelőerő, a képzettársítási képesség fejlesztése.

Page 31: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Milan Rakić életműve.Kötetei, költői szerepvállalása, szerelmi és hazafias költészete.Klasszikus modernség – szimbolista látásmód.Korszakai, témái, motívumai, ars poeticája.Iskrena pesma, Očajna pesma, Jasika, Nasleđe, Na Gazi Mestanu, Simonidaés még 2-3 mű (memoriterek is).

A tanuló ismeri Rakić főbb alkotói korszakait, a költő helyét és szerepét a szerb irodalom történetében.Tisztában van a 20. század eleji szerb irodalom sajátosságaival.Műelemzések során megismeri Rakić jellemző köteteit, témáit, motívumait.Műismereti minimuma: Iskrena pesma, Očajna pesma, Jasika, Nasleđe, Na Gazi Mestanu, Simonida. Alkalmassá válik a művek kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: társadalmi modernizáció, városiasodás, a modern újságírás.

Földrajz: az alkotóhoz kapcsolódó topográfiai ismerek.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Klasszikus modernség és hazafiasság, ciklikus szerkesztés.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szerb költészet a 20. század elején Órakeret

13 óra

Előzetes tudás Stílusirányzatok a századfordulón.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A 20. századi eleji szerb költészet néhány meghatározó tendenciájának megismertetése. Művek, műrészletek feldolgozása, alkotói nézőpontok, témák, történeti és kulturális kontextusok megvitatása. Felkészítés a választott művek önálló feldolgozására.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Vladislav Petković Dis: Tamnica, Možda spava;Milutin Bojić: Plava grobnica (memoriter, részletek).A választott művek sajátosságai, az alkotók látásmódja.A választott művekhez kapcsolódó fogalmi ismeretek.

A tanuló megismeri 20. század eleji szerb költészet néhány meghatározó tendenciáját, ismeri egy-két kiemelkedő lírikus portréját (pl. Vladislav Petković Dis, Milutin Bojić).Képes a tanult művek jellemezőinek bemutatására (minimum 1-2 vers alapján), a művekről szóló vélemények, elemzések értelmezésére.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: Szerbia az első világháborúban.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Síkváltás, bibliai motívum, létösszegzés, önmegszólítás, pesszimizmus.

Page 32: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Színház-és drámatörténet – Bora Stanković: Kostana Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Színház-és drámatörténettel kapcsolatos alapfogalmak ismerete (szimbolizmus, dráma, tragédia).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A színházi hatásrendszer befogadása. Igény kialakítása a társadalmi, közösségi és egyéni konfliktusok hátterének megértésére, a morális gondolkodásra és ítéletalkotásra. A műértelmezés segítése olvasás, szövegelemzés alapján.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Bora Stanković: Koštana– műértelmezés néhány szempont alapján.

Felépítés, cselekményszerkezet, tragikus hősök;problematika (szabadelvűség és környezeti elvárások).

A tanuló megismeri a dráma műfaji változatának jellemzőit, tragikus hőseit, azok jellemvonásait. Képes értelmezni a művet, megismerkedik néhány műértelmezéssel, lehetőség szerint megtekint egy színházi előadást (vagy felvételt) és közös elemzés során értékeli a látott interpretációt.Műismereti minimum:A Koštana elemző feldolgozása és memoriter (részletek).

Dráma és tánc; magyar nyelv és irodalom: színházművészet, színháztörténet.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Zenés-táncos drámajáték, dalbetét.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Szerb irodalom - B. Stanković: Necista krv Órakeret

6 óra

Előzetes tudás Irodalomtörténeti korszakok, stílusirányzatok főbb sajátosságainak ismerete (szimbolizmus, regény, elbeszélő technikák).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A többféle megközelítésű műértelmezés segítése. A mű megértésének támogatása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Bora Stanković: Nečista krv, U noći – néhány szempontú műértelmezés.Felépítés, szerkezet, a cselekmény mozgatórugói, a főhősök magatartása, jellemvonásaik.

A tanuló megismeri a regény műfaji jellemzőit, értelmezi a művet, megismerkedik néhány műértelmezéssel, állásponttal.

Szerb népismeret: a dél-szerbiai régió népviselete és mindennapi életformája a 20. század elején.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Szimbólum, belső monológ, modern regény.

Page 33: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Világirodalom–avantgárd irányzatok Órakeret

7 óra

Előzetes tudás Irodalomtörténeti korszakok, stílusirányzatok főbb sajátosságainak ismerete. Stílusirányzatok a századfordulón.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A 20. század eleji európai stílusirányzatok létrejöttének, a csoportok, programok szándékainak, esztétikai elveinek feltárása.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Világirodalom, avantgárd irányzatok;formabontás és formaépítés;futurizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, kubizmus, dadaizmus, konstruktivizmus;a kiáltványok (T. Marinetti);szemelvények néhány európai író műveiből (pl. Majakovszkij, Apollinaire, Lorca).

A tanuló megismeri a 20. század eleji stílusirányzatok létrejöttét, a művészeti csoportok programjait, esztétikai elveit, szándékait.

Vizuális kultúra; mozgóképkultúra és médiaismeret; magyar nyelv és irodalom: futurizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, kubizmus, dadaizmus, konstruktivizmus a képzőművészetben, a filmművészetben és az irodalomban.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Avantgárd, futurizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, kubizmus, dadaizmus, konstruktivizmus, kiáltvány.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szerb avantgárd Órakeret

7 óra

Előzetes tudás Irodalomtörténeti korszakok, stílusirányzatok főbb sajátosságainak ismerete. Stílusirányzatok a századfordulón.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A 20. század eleji szerb stílusirányzatok létrejöttének, a csoportok, programok szándékainak, esztétikai elveinek feltárása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Avantgárd irányzatok a szerb művészetekben. A Zenit folyóirat kiemelkedő szerepe az új stílusirányzat kialakításban, a „zenitizmus”.Formabontás és formaépítés.Branko Miljković, Momćilo Nastasijević, Vasko Popa versei.Stanislav Vinaver programja (Gromobran svemira).

A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb stílusirányzatok létrejöttét, a művészeti csoportok programjait, esztétikai elveit, szándékait. Megismeri a szerb irodalom sajátságos helyzetét.

Vizuális kultúra; mozgóképkultúra és médiaismeret; magyar nyelv és irodalom: futurizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, kubizmus, dadaizmus, konstruktivizmus a képzőművészetben, a filmművészetben és az irodalomban.

Page 34: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Avantgárd, „-izmus”, zenitizmus.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Életmű – Ivo Andrić Órakeret

16 óra

Előzetes tudás A 20. század eleji szerb stílusirányzatok ismerte. Stílusirányzatok a századfordulón.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Andrić jellegzetes lírai témáira, poétikai megoldásaira összpontosító műelemzés. Kis- és nagyepikájából néhány jelentős darab értelmezése. Igény erősítése a társadalmi, közösségi és egyéni konfliktusok hátterének a megértésére, a morális gondolkodásra, ítéletalkotásra.Annak felismertetése, hogy az irodalomolvasás érzelmi, gondolati, erkölcsi, esztétikai élmények és a tapasztalatszerzés forrása.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Ivo Andrić életműve.Pályaszakaszok, életérzések, írói magatartásformák, világkép, stílusirányzatok (expresszionizmus, neorealizmus).Jellemző lírai tematika, hangnem (pl. Ex Ponto, Немири).Novellák, novellaciklusok (pl. Put Alije Đerzeleza, Bife Titanik, Žena na kamenu, Most na Žepi).Egy Andrić-regény (pl. Na Drini ćuprija elemző értelmezése több szempontú megközelítéssel: szerkezet, jellemábrázolás, elbeszéléstechnika).

A tanuló ismeri az életmű főbb alkotói korszakait, Andric helyét, szerepét a szerb irodalom történetében, műelemzés során megismeri Andrić jellemző lírai témáit, kis- és nagyepikájának néhány reprezentatív darabját. Képes lírai és epikai alkotások önálló értelmezésének megfogalmazására.Alkalmassá válik a művek kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: irodalmi művek filmes feldolgozásai.

Etika; filozófia: 20. századi filozófiai, lélektani irányzatok.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Novellaciklus, lélektan, egzisztencializmus, orientális miszticizmus.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Portré – Miloš Crnjanski Órakeret

12 óra

Előzetes tudás A 20. század eleji szerb stílusirányzatok ismerete. Stílusirányzatok a századfordulón.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Crnjanski főbb alkotói korszakainak, helyének, szerepének megismertetése. A kreativitás, a képzelőerő, a képzettársítási képesség fejlesztése.

Page 35: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Miloš Crnjanski életműve.Pályaszakaszok, életérzések, írói magatartásformák, világkép, stílusirányzat – expresszionizmus;jellemző lírai tematika, hangnem (pl. Lirika Itake);Crnjanski írói világa, egyéni hangja, prózája atmoszférájának, témáinak, alakjainak megidézése(pl. Seobe I.).

A tanuló ismeri az életmű főbb alkotói korszakait, Crnjanski helyét, szerepét a szerb irodalom történetében, műelemzés során megismeri Crnjanski jellemző lírai témáit és epikájának egy reprezentatív darabját. Képes lírai és epikai alkotások önálló értelmezésének megfogalmazására.Alkalmassá válik a művek kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: expresszionizmus a filmművészetben.

Etika, filozófia: 20. századi filozófiai, lélektani irányzatok.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; szerb népismeret: a szerb nép nagy vándorlása.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Expresszionista regény, lélektan, idősík.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél Életmű – Desanka Maksimović Órakeret

6 óra

Előzetes tudás A 20. század eleji szerb stílusirányzatok ismerete. Stílusirányzatok a századfordulón.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Az alkotói életútra összpontosítás. Az önálló tájékozódás, műértelmezés fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

D. Maksimović életműve:pályaszakaszok, kötetek (Zeleni venac), költői magatartásformák (pl. a II. világháború, kései költészet), életérzések, világkép, értékrend;jellemző lírai tematika és motívumok (szerelem, táj, haza, elmúlás), versszerkezetek, hangnemek, ars poetikai alkotások;versciklusok (Tražim pomilovanje).

A tanuló ismeri az életmű főbb alkotói korszakait,D. Maksimović helyét, szerepét a szerb irodalom történetében, műelemzés során megismeri Maksimović jellemző lírai témáit, főbb motívumait. Képes Maksimović-művek önálló értelmezésének megfogalmazására.Alkalmassá válik a mű kritikai értelmezésének befogadására, egy szóbeli érettségi témakör anyagának összeállítására és az abban megjelölt feladat kifejtésére.

Etika; filozófia: 20. századi filozófiai, lélektani irányzatok.

Kulcsfogalmak/ Létösszegzés, síkváltás, szabad vers, önmegszólítás.

Page 36: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

fogalmak

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Színház-és drámatörténet – D. Kovačević: Balkanski špijun

Órakeret 5 óra

Előzetes tudás A dráma műfaji jellemzőinek és főbb fogalmainak ismerete (humor, irónia, abszurd).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A színházi hatásrendszer befogadásának segítése. Igény kialakítása a társadalmi, közösségi és egyéni konfliktusok hátterének megértésére, a morális gondolkodásra és ítéletalkotásra. Műértelmezés fejlesztése olvasás, szövegelemzés alapján.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A 20. századi szerb drámairodalom; D. Kovačevič dramaturgiája.

A tanuló megismeri a 20. századi szerb kortárs dráma és színház néhány jellemző tendenciáját.Képes egy kortárs alkotás elemzésére, dramaturgiája sajátosságainak bemutatására, néhány álláspont bemutatására.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: irodalmi művek filmes feldolgozásai.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Abszurd, groteszk.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Látásmódok – Dobrica Ćosić: Koreni; Danilo Kiš: Rani jadi

Órakeret 8 óra

Előzetes tudás A regény műfaji jellemzőinek és főbb fogalmainak ismerete (regény, elbeszélő technikák, nézőpont).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Tájékozódás, műértelmezések, összehasonlító elemzések során az elemzőképesség fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Ćosić: Koreni;Ćosić epikájának jellemzői, szerb családregény a 20. század elején.A patriarchális család felbomlása.D. Kiš: Rani jadi;Kiš lírai prózája.Hasonmásalak.

A tanuló kijelöli Ćosić és Kiš helyét a szerb irodalom történetében, ismeri alkotás- és látásmódjuk jellemzőit, képessé válik összehasonlító elemzésekre.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: irodalmi művek filmes feldolgozásai.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családregény, hasonmásalak.

Page 37: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Világirodalom – epikai és lírai törekvések a 20. században és a kortárs irodalomban

Órakeret 7 óra

Előzetes tudás Avantgárd irányzatok ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A 20. századi irodalom néhány meghatározó tendenciájának megismertetése. Művek, műrészletek feldolgozása, alkotói nézőpontok, látásmódok, kulturális kontextusok megvitatása.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Epikus művek, szemelvények (részletek) az európai irodalomból, pl. F. Kafka: Átváltozás, Th. Mann: Mario és a varázsló, B. Brecht: Kurázsi mama, Camus: Közöny,S. Beckett: Godot-ra várva,W. Faulkner: A hang és a téboly.

A tanuló megismeri a 20. századi irodalom néhány meghatározó tendenciáját. Ismer néhány jellemző, jelentős 20. századi epikus művet, műrészletet.Képes önálló műértelmezések megfogalmazására.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: irodalmi művek filmes feldolgozásai.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Neoavantgárd, objektív líra, vezérmotívum, montázstechnika.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Portrék, látásmódok a kortárs irodalomból (választható szerzők, művek)

Órakeret 6 óra

Előzetes tudás A 20. és 21. századi szerb irodalom tendenciái.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A szerb kortárs irodalom: a fogalmi műveltség bővítése. Kortárs alkotások értelmezése. A szerb kortárs irodalmi élet bemutatása.Az elektronikus tömegkommunikáció és az irodalom kölcsönhatása új jelenségeinek felismertetése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Szemelvények a kortárs prózai alkotásokból (pl. Svetlana Velmar-Janković, David Albahari, Milorad Pavić, Borislav Pekić, Aleksandar Tišma).Szerb kortárs irodalmi élet.

A tanuló tisztában van a kortárs irodalomból választott szerzők életművének jellegével, megismeri a szerb kortárs irodalom néhány törekvését, a posztmodern, digitális irodalom fogalmát.Értelmez egy kortárs alkotást.Tájékozódik az irodalmi adatbázisok és blogok között.

Mozgóképkultúra és médiaismeret: elektronikus tömegkommunikáció és az irodalom kölcsönhatásának új jelenségei.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Nyomtatott és internetes folyóirat, kortársnyilvánosság.

Tematikai egység/ Fejlesztési cél

Portrék, látásmódok a magyarországi szerb kortárs irodalomból (választható szerzők, művek)

Órakeret 6 óra

Előzetes tudás A 20. és 21. századi magyarországi szerb irodalom tendenciái.

Page 38: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A magyarországi szerb kortárs irodalom: a fogalmi műveltség bővítése. Az elektronikus tömegkommunikáció és az irodalom kölcsönhatása új jelenségeinek felismertetése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Szemelvények a kortárs prózai alkotásokból (pl. Stojan Vujičić, Predrag Stepanović, Petar Milosević).Szerb-magyar irodalmi kapcsolatok.Kapcsolatkeresés a kortárs magyarországi szerb és anyaországbeli irodalom között.

A tanuló tisztában van a kortárs irodalomból választott szerzők életművének jellegével, megismeri a magyarországi szerb kortárs irodalom néhány törekvését, a digitális irodalom fogalmát.Értelmez egy kortárs alkotást.Tájékozódik az irodalmi adatbázisok és blogok között.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; szerb népismeret: történelmi emlékezet, hagyomány, civil társadalom.

Kulcsfogalmak, fogalmak

Hagyomány, nemzetiség, interkulturalitás.

A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus

végén

A tanuló felismeri és használja a tömegkommunikációs és audiovizuális, informatikai alapú szövegeket. Képes önálló szövegalkotásra néhány egyszerűbb publicisztikai, audiovizuális és informatikai hátterű műfajban. Rendelkezik szövegelemzési és szövegértelmezési képességekkel. Alkalmazni tudja a tanult leíró nyelvtani, szövegtani és jelentéstani ismereteit.A szépirodalmi szövegek mellett szakmai-tudományos és publicisztikai szövegeket is képes feldolgozni.Rendszeresen használja a könyvtárat, ismeri és használja a különféle informatikai adathordozókat.Képes különféle szövegek megértésére, azok felépítésére, nyelvtani jellemzőire és tagolására irányuló elemzésére.Kézírása olvasható, rendezett.Szóbeli és írásbeli kommunikációban kiválasztja a megfelelő hangnemet, stílusréteget és nyelvváltozatot.Alkalmazza a művelt szerb köznyelv nyelvhelyességi normáit.A hivatalos írásművek műfajában képes önálló szövegalkotásra(pl. önéletrajz, kérvény).Ismeri a szerb nyelv történetét és nyelvrokonságát, felismeri és alkalmazza a tanult nyelvtani, szövegtani és jelentéstani jelenségeket.Ismeri és értelmezi a nyelv és a társadalom viszonyát.Képes memoriterek szöveghű tolmácsolására.Képes szövegek kapcsolatainak és különbségeinek felismerésére (tematikus, motivikus kapcsolatok, utalások, tények és vélemények összevetése).Alkalmazni tudja a műfajok jellemzőinek megfelelő szöveg feldolgozási eljárásokat.Felismeri az irodalmi művekben megjelenített értékeket, erkölcsi kérdéseket, álláspontokat, magatartásformákat.Részt tud venni elemző beszélgetésekben saját véleményének

Page 39: kerettanterv.ofi.hukerettanterv.ofi.hu/10_melleklet_nemzetisegi/szerb/10.8... · Web viewStanislav Vinaver programja (Gromobran svemira). A tanuló megismeri a 20. század eleji szerb

kifejtésével.Képes különböző korokban keletkezett alkotások tematikai és poetikai értelmezésére, összevetésére.Képes tudásanyagának írásbeli megfogalmazására a szerb és a világirodalom kiemelkedő alkotóiról.Be tudja mutatni a tanult irodalomtörténeti korszakok és stílusirányzatok sajátosságait.Írásban és szóban bizonyítani tudja alkotói pályaképek ismeretét az alkotói pálya jelentősebb tényeinek bemutatásával.Felismeri különböző alkotók hatását az irodalmi hagyományban.Ismeri a szerb és a magyar irodalmi kapcsolatokat.