· Web view15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör...

8
VI. BALESET MEGELŐZÉSI ISMERETEK OKTATÁSA Baleset megelőzési ismeretek oktatásának időpontja: 2015.09.04. – 2015.09.30. Baleset megelőzési ismeretek oktatásának helyszíne: Diószegi Lajos Általános Iskola; 4212 Hajdúszovát, Makláry Pap Mór utca 2. Baleset megelőzési ismeretek oktatásának résztvevői: 15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör foglalkozásairól: A foglalkozásokat felső tagozatos gyerekek számára szerveztük. 5., 6. és 7. osztályos diákok vettek részt a szakkör munkájában. Az első foglalkozásokon megismerkedtek azokkal a közúti jelzésekkel, amelyek segítik a közlekedésben résztvevőket abban, hogy helyes magatartással, zavartalanul elérjék úti céljukat. Tudatosítottuk azt is, hogy a közlekedési táblákat védeni kell, hiszen a megrongált jelzések balesetet okozhatnak. A jelzésekről, táblákról tanultakat minden alkalommal, tesztekkel ellenőriztük, majd az ábrákat kiszínezhették, így a játékosság is szerepet kapott. A következő foglalkozáson a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait tekintették át. Megbeszélték a zebrán és az úton való közlekedés módjait, veszélyforrásait. A szakköri foglalkozások fontos része volt a különböző forgalmi helyzetek értelmezése. Ábrák segítségével megbeszélték, hogy pl. útkereszteződésekben ki kinek ad elsőbbséget, mi a haladás sorrendje. Az itt szerzett ismereteket szintén ellenőrizték tesztek segítségével. Az utolsó foglalkozáson arról is beszélgettek, hogy a közlekedésben résztvevőkre milyen magatartási szabályok vonatkoznak. Fontos megállapítás volt, hogy mind gyalogosként, mind kerékpárosként úgy

Transcript of  · Web view15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör...

Page 1:  · Web view15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör foglalkozásairól : A foglalkozásokat felső tagozatos gyerekek számára szerveztük.

VI. BALESET MEGELŐZÉSI ISMERETEK OKTATÁSA

Baleset megelőzési ismeretek oktatásának időpontja: 2015.09.04. – 2015.09.30.Baleset megelőzési ismeretek oktatásának helyszíne: Diószegi Lajos Általános Iskola; 4212 Hajdúszovát, Makláry Pap Mór utca 2.Baleset megelőzési ismeretek oktatásának résztvevői: 15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommalBeszámoló a szakkör foglalkozásairól:

A foglalkozásokat felső tagozatos gyerekek számára szerveztük. 5., 6. és 7. osztályos diákok vettek részt a szakkör munkájában.Az első foglalkozásokon megismerkedtek azokkal a közúti jelzésekkel, amelyek segítik a közlekedésben résztvevőket abban, hogy helyes magatartással, zavartalanul elérjék úti céljukat. Tudatosítottuk azt is, hogy a közlekedési táblákat védeni kell, hiszen a megrongált jelzések balesetet okozhatnak. A jelzésekről, táblákról tanultakat minden alkalommal, tesztekkel ellenőriztük, majd az ábrákat kiszínezhették, így a játékosság is szerepet kapott. A következő foglalkozáson a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait tekintették át. Megbeszélték a zebrán és az úton való közlekedés módjait, veszélyforrásait.A szakköri foglalkozások fontos része volt a különböző forgalmi helyzetek értelmezése. Ábrák segítségével megbeszélték, hogy pl. útkereszteződésekben ki kinek ad elsőbbséget, mi a haladás sorrendje. Az itt szerzett ismereteket szintén ellenőrizték tesztek segítségével.Az utolsó foglalkozáson arról is beszélgettek, hogy a közlekedésben résztvevőkre milyen magatartási szabályok vonatkoznak. Fontos megállapítás volt, hogy mind gyalogosként, mind kerékpárosként úgy közlekedjünk, hogy másoknak sérülést, tárgyakban rongálást ne okozzunk. Az internet segítségével néhány oktatófilmet is megnéztek, így még változatosabbak voltak a foglalkozások. A szakkör sikeres volt, a gyerekek minden alkalommal lelkesen, élvezettel végezték a közös munkát.

Page 2:  · Web view15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör foglalkozásairól : A foglalkozásokat felső tagozatos gyerekek számára szerveztük.

A baleset-megelőzési ismeretek oktatását 2015. október 16-án közlekedésbiztonsági nappal zártuk.

A NAP PROGRAMJA:8.30: Gyülekező, a KRESZ ügyességi pálya összeállítása a rendőrség munkatársainak segítségével.9.00: A baleset-megelőzési nap megnyitása.9.15: A programok forgószínpadszerű indítása, helyszínek elfoglalása.

Programesemények, helyszínek, felelősök

9.30-10.15:Baleset-megelőzési előadás (3. évfolyam)Felelős: Kovács Ferenc szakmai megvalósítóKísérő: Máténé Gyulai Zsuzsanna, Vargáné Urveczki Gabriella

KRESZ-teszt írása: (4. évfolyam)Felelős: Sóvágó János, Bergmann László szakmai megvalósítókKísérő: Magosné Tukacs Magdolna

Elsősegély bemutató (5-6. évfolyam)Felelős: Sipos Anna-Mária szakmai megvalósítóKísérő: Móricz Lászlóné, Bordáné Juhász Ibolya

Kerékpáros ügyességi pálya (7-8. évfolyam)Felelős: Varga Tamás szakmai megvalósítóKísérő: Bartháné Kirner Aranka, Vizlerné Szigeti Izabella

10.15-11.00:Baleset-megelőzési előadás (4.évfolyam)

Page 3:  · Web view15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör foglalkozásairól : A foglalkozásokat felső tagozatos gyerekek számára szerveztük.

KRESZ-teszt írása (3. évfolyam)Elsősegély bemutató (7-8. évfolyam)Kerékpáros ügyességi verseny (5-6. évfolyam)

11.00-11.45:Baleset-megelőzési előadás (5-6. évfolyam)KRESZ-teszt írása (7-8. évfolyam)Elsősegély bemutató (3. évfolyam)Kerékpáros ügyességi pálya (4. évfolyam)

11.45-12.30:Baleset-megelőzési előadás (7-8. évfolyam)KRESZ-teszt írása (5-6. évfolyam)Elsősegély bemutató (4. évfolyam)Kerékpáros ügyességi verseny (3. évfolyam)

12.30-13.00:Ügyességi feladatok, tesztlapok javítása, értékelése.Időkitöltő: Közlekedj biztonságosan DVD megtekintése

13.00: Eredményhirdetés, a baleset-megelőzési nap értékelése, zárása.

A programok helyszínei:Baleset-megelőzési előadás: 7. osztály tantermeKRESZ-teszt írása: kémia teremElsősegély bemutató: 8. osztály tantermeKerékpáros ügyességi verseny: kézilabda pályaJátékos sportvetélkedő: tornateremA PROJEKTMEGVALÓSÍTÁS KÉPEI:

Page 4:  · Web view15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör foglalkozásairól : A foglalkozásokat felső tagozatos gyerekek számára szerveztük.
Page 5:  · Web view15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör foglalkozásairól : A foglalkozásokat felső tagozatos gyerekek számára szerveztük.
Page 6:  · Web view15 fő tanuló és 1 fő szakmai megvalósító, 8 alkalommal Beszámoló a szakkör foglalkozásairól : A foglalkozásokat felső tagozatos gyerekek számára szerveztük.