Vojszkunszkij-Lukogyjanov - A fekete oszlop .pdf

8/16/2019 Vojszkunszkij-Lukogyjanov - A fekete oszlop .pdf

1/91


2/91

Vojszkunszkij-Lukogyjanov: A fekete oszlop

2

DELFIN KÖNYVEKSzerkeszti RÓNASZEGI MIKLÓSFordította B. LÁNYI MÁRTASZECSKÓ TAMÁS rajzaival

VOJSZKUNSZKIJ-LUKOGYJANOV

A FEKETE

OSZLOPFANTASZTIKUS REGÉNY

MÓRA FERENC KÖNYVKIADÓ KÁRPÁTI KIADÓBUDAPEST—UZSGOROD 1966


3/91


3

Megjelent a Móra Ferenc Könyvkiadó (Budapest)és a Kárpáti Kiadó (Uzsgorod, Ukrán SZSZK)

közös gondozásában

A kiadásért felel a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó igazgatójaFelelős szerkesztő . Lengyel BalázsA szöveghűséget ellenőrizte: F. Kemény Márta. Képszerkesztő :

Lengyel János. Műszaki szerkesztő : Simon Zoltán. Műszaki vezető :Földes György

50 800 példány, 15,5 (A/5) ív, MSZ 5601—5966.00340 — Zrínyi Nyomda, Budapest. F. v.: Bolgár I.

IF 572 — C — 6669


4/91


4

Miért érzünk súlyt? Talán testünkteszi? Nem, kedvesem, testünk súlyamit sem számít, a mi er ő nk, az er ő az,amit érzünk, és nem a test!

N. Sz. Leszkov

Nem a hírnévrő l, hanem Kravcovról, az emberrő l szól ez a regény.Történetünk hőse ugyanis nem volt hős, hanem a leghétköznapibbfiatalember. Csak éppen mindig lehetett számítani rá.

Abban az időben az újságokat papírra nyomták, vagyis kérészéletű ,gyorsan rongyolódó cellulóz tartalmú farost masszából préselt lapokra.De készültek róluk mikrofelvételek, így szerencsére fennmaradt azutókor számára az a kitűnő cikk, amelyet Olovjannyikov írt Kravcovról(mikroszám — No kmmA2rk—2 681 438 974).

Nem könnyű a történteket leírni. Érthető ugyanis, hogy erőltetettminden olyan igyekezet, mely az egész Föld létére kiható óriásiesemény kapcsán — a Nagy Rövidzárlat ilyen esemény volt — csupánegyetlen ember sorsáról kívánna beszámolni. Ezért, ha tetszik, ha nem,sohasem egy emberrő l, hanem magáról az emberiségrő l kellbeszélnünk, mivel csupán az emberiség képes arra, hogymegakadályozza a világkatasztrófákat.

Az emberiség akkoriban még két táborra szakadt, a szocialista és akapitalista táborra. És a kapitalista tábor akkoriban még nagyon erősvolt, a magántulajdonosi, faji, vallási és egyéb érdekek fölébekerekedtek a józan ész legelemibb követelményeinek, az emberiségérdekeinek.

Ezért a Fekete Oszlop ellen vívott harcban az erők egyesítésenemcsak technikai szempontokból ütközött nehézségekbe...

Mi mégis megpróbáljuk, amennyire erőnkbő l futja, hogy nyomonkövessük Alekszandr Kravcovnak, az itt] következő események cselekvő részvevő jének csodálatos életútját.

Kísérletünket ítélje meg a kedves olvasó.Bizonyára találkoztak már Alekszandr Kravcov arcképével: minden

geofizikai tankönyvben látható, abban a részben, amelyben Kravcovgyűrű jérő l esik szó. Fényképét valamikor a világ összes újságjai sűrűnközölték.

A fényképről egy fiatalember tekint a szemlél

őre, mélyen kivágottfehér ruhadarabban, amelyet a maga korában „atlétatrikó"-nak neveztek.

Szemét összehunyorítja, bizonyára zavarja a napfény, tekintetébenazonban van valami gyermeki, és ugyanakkor eltökélt is. Egészébenvéve, a fénykép nem valami ragyogó: érződik rajta, hogy a fókuszoltfénysugár és a brómezüst kölcsönhatása révén jött létre, ahogy ez a XX.század második felében szokásos volt. A Technika TörténeténekKözponti Múzeumában lehet látni ilyen fényképezőgépeket.

A felvételt a „Fukuoka-Maru" hajó fedélzetén készítetteOlovjannyikov, az Izvesztyija tudósítója, és nyilvánvalóan sejtelme semvolt róla, hogy olyan ember arcképét örökíti meg, akinek nevét még

századok múlva is jól ismerik.De ahogy ez már lenni szokott, a hírnév túlélte az embert.


5/91


5

Kérdezzük csak meg az első iskolásgyereket, aki az utunkba kerül,hogy tudja-e, ki volt Alekszandr Kravcov! Ezt feleli:

— Kravcov? Már hogyne tudnám! Kravcov gyűrű je! — Nem a gyűrűrő l, hanem magáról Kravcovról érdeklődöm.A gyerek összeráncolja a homlokát, és így válaszol:

— Kravcovról? Hát valamikor nagyon régen élt. Valami hőstettethajtott végre a Nagy Rövidzárlat korában.„Valami hőstettet hajtott végre..."Mindössze ennyit. Szólnunk kell tehát korunk tudásvágyó

ifjúságának magáról Kravcovról.


6/91


6

I.

Különös állapot az álomból való ébredés! A régiek azt tartották, hogyaz alvó embert nem szabad váratlanul felébreszteni: az álom idejére alélek elhagyja a testet, és amíg magától vissza nem tér, az alvó ember

halott. Persze a régiek mit sem tudtak az agysejtek elektro-fizikokémiaitevékenységérő l, és a nukleinsavak sajátosságairól.Az ébredést követő néhány pillanat múlva azonban minden eszébe

jut az embernek: kicsoda iső , hol van, mi történt vele előző leg, és mi várrá...

Kravcovban behunyt szemmel az derengett, mintha a feje felett agyermekkorából ismert fehér mennyezet volna, tapasztott rozettával aközepén. Aztán, bár még mindig nem nyitotta ki a szemét, ráeszmélt,hogy ez a rozetta csekély tizenkétezer kilométerre található innen,valójában pedig fehér zománcfestékkel bemázolt, keskenydeszkamennyezet húzódik felette, és a zománcon a tengeri hullámokvisszfénye tükröződik, az jár táncot. Eszébe jutott minden, éskedvetlenül nyitotta ki szemét.

Fülledt, forró nap lesz. Újra kezdődnek a viták Willel. Igen, ma orosznapjuk lesz: ma csak oroszul fognak beszélgetni. Éső , Kravcov fog asaját ízlése szerint főzni. Mivel fizessen vissza Willnek a tegnapiomlettért, azért a savanyú egreslekvárral leöntött micsodáért?

Felvette védőszemüvegét, és kiment a fedélzetre, majd bekukkantottWill kajütjének félig nyitott ajtaján. Onnan a villanyborotva zúgásahallatszott: ez a pedáns öreg inkább odavetné magát a cápáknakreggelire, semminthogy borotválatlan képpel jelenjen meg felkeléskor.Ami Kravcovot illeti,ő már második hónapja nem borotválkozik.Senkinek sem árt vele, hiszen háromszáz mérföldnyi körzetben teremtettlélek sincs. De nem is ez volt a perdöntő . Kravcov tisztában volt vele,hogy ritkás barna szakálla bosszantja Willt, és ez, ha nem is okozott nekiörömet, de hát... nos, elszórakoztatta. Ennyi az egész.

— Jó reggelt, Will — üdvözölte Kravcov. — Mit óhajt reggelire? — Jó reggelt! — hangzott az ajtó mögül egy dörmögő hang. — Ön

nagyon figyelmes, köszönöm.Kravcov hümmögött valamit, és bement a hajókonyhába.

Elgondolkozva állt meg a frigidaire elő tt, aztán egy határozottmozdulattal a polcok közé nyúlt, és levett egy hajdinakásás dobozt.

Hajdinakása reggelire — ez az, amit Will képtelen lesz elviselni.Amíg a kása főtt, Kravcov körbejárta az állóhajót. Ez félórába tellett:a kör alakú hajó ötszáz méter átmérő jű volt. Mozdulatlanul állt, bár nemvolt lehorgonyozva, hiszen ezen a helyen, az óceáni árok legmélyebbpontja felett, lehetetlen lett volna horgonyt vetni.

Hat óriási propeller tartotta egy helyben a hajót: három propeller jobbra forgott, három másik pedig balra. A fedélzet mögött lebocsátotttávjelző műszerek szünet nélkül közölték az elektronikus számítógéppela szél, a hullámzás és az áramlás mindenkori adatait. A számítógépfolyamatosan feldolgozta őket, és automatikusan szabályozta apropellerek mozgását.

A propellerek második csoportja — ugyancsak hat darab —függő legesen helyezkedett el az állóhajó alatt. Ezek a propellerek a


7/91


7

bedő lést és a jobbra-balra való ingást ellensúlyozták. Bárhogy dühöngöttés tombolt is az óceán — errő l Kravcov és Will kétszer is meggyőződött,az állóhajó szinte meg se mozdult; elsodródása még a száz métert seérte el, és a fúrószár, amely az állóhajóból az óceáni árok legmélyéighatolt le, a függő legestő l még egy fokkal sem tért el.

A legmagasabb hullámok sem csaptak át a fedélzet peremén, amelyharminc méterrel magasodott a víz fölé. Csak a szél sodort néha odatajtékot, amely a dühöngő hullámok tarajáról szakadt le.

Ma is, mint mindennap, a gépek munkája a legnagyobb rendbenfolyt. Az atommáglya elő írás szerint hevítette forrpontra az ioncserélő aggregátorban desztillált vizet, és a gőz kifogástalanul forgatta aturbinák rotorjait. Az óceán csöndes volt, hívenősi nevéhez, ennélfogvaaz erőmű generátorai a legcsekélyebb igénybevétellel működtek. Azenergiafölösleget, hogy kárba ne vesszen: az óceán vizében találhatóezüst elektrolízisére használták fel. Ez némileg fedezte a NemzetköziGeofizikai Központ tetemes kiadásait.

Az automatikus berendezések zavartalanul működtek, nemigényeltek emberi beavatkozást. Kravcov végigjártatta tekintetét areggeli napfényben lágyan csillogó óceán kék tükrén. Ettől a fenségeslátványtól az első időben még a lélegzete is elakadt. Idő múltávalazonban, mint most is az óceán, csak unalmat keltett benne, mástsemmit.

„Huszonhét nap még az őrszolgálat végéig" — gondolta, ésmegvakarta szakállát a jobb füle alatt, az utóbbi időben ugyanis ezt az újszokást vette fel.

Kravcov az állóhajó központjához tartott, ahol egy százötven métermagas fúrótorony állt, és megnézte az önírókészülék ablakszemében aszalagot. Tekintete egyszerre figyelmessé vált: egy nap alatt a lengő fúrókötél tizenöt millimétert megereszkedett. Willel még tegnapészrevették, hogy a kötél icipicit szabadabb a megszokottnál, de nemtulajdonítottak neki semmi jelentőséget. De tizenöt milliméterhuszonnégy óra alatt?...

Will a „medencében" lubickolt, a tengernek abban az elkerített kicsinyrészében, amelyet rácsokkal védtek a cápáktól. Pontosan negyednyolckor száll majd ki a liftbő l, nagyot prüszköl, és azt mondja: „Managyon meleg a víz." Will ösztövér testében egy óraszerkezetethelyeztek el, amelyet egyszer felhúztak, és azóta hajszálpontosan

működik.Kravcov vajat tett a kásába, megsózta, majd megfőzte a teát, és

abban a pillanatban lépett ki a hajókonyhából, amikor Will megjelent afedélzeten. Kravcov hanyagul szalutált neki, Will válaszul biccentett,lehúzta fejéről a fehér gumisapkát, tenyerével lesöpörte napbarnítottatestérő l a vízcseppeket, és megszólalt:

— Ma nagyon meleg a víz. — Ki hitte volna — dünnyögte Kravcov.Az ernyő alatt reggeliztek. Will szinte figyelemre se méltatta a

hajdinakását. Kettévágott egy zsemlét, vastag sonkaszeletet tett közé,és csészéjébe teát töltött meg rumot.

— Kár, hogy nem eszik kását — jegyezte meg Kravcov. — Köszönöm. Majd máskor — felelte nyugodtan Will.


8/91


8

— Hogy aludt? — Rosszul. Lidérces álmaim voltak. — Ne olvasson elalvás elő tt spanyol folyóiratokat. — Jobb, ha valaki a spanyollal foglalkozik, mintha plasztilinból

undorító gnómokat gyúr.

— Igaza van — felelte Will, a rumos teát szürcsölve. — Magátpéldául még nem sikerült megformáznom. Talán azért, mert még nemelég világosan látom a maga lelkivilágát.

— Az én lelkivilágom? — Kravcov hümmögve nézte Willőszülő ,tüskés koponyáját. — Nem akar meghallgatni egy mesét? A nyúl aztkérdezi a szarvastól: „Miért hordasz a fejeden akkora súlyt?" „Hogyhogymiért? — feleli a szarvas. — Természetesen azért, hogy szebb legyek.Ki nem állhatom azokat, akik csupasz fővel járnak." A nyúl megsértődött,és így válaszolt: „No, hát tudd meg, hogy nekem mégis gazdaglelkivilágom van."

— Most hallgassa meg az én mesémet — vette át a szót Will, füstbeburkolózva. — Egy ír a medve karmai közé került. „Maga meg akarengem enni?" — tette fel a kézenfekvő kérdést. A medve nem habozotta válasszal: „Igen, én megeszem magát." Az ír se késett a fontoskérdéssel: „De hogy fog megenni villa nélkül?" A medve nagyon hiú volt,és szégyellte bevallani, hogy nem tudja, mi az a villa. Gondolkozott,gondolkozott, majd elismerte: „Igen, igaza van" — és elengedte az írt.

— Ennyi az egész? — Igen, ennyi.Kravcov hümmögött. — A kötél tizenöt millimétert engedett — tért át másra, és elhallgatott.Will kiverte pipájából a hamut, és a homokos ládába sercintett.

— Másszunk le, fiú. — Ezekkel a szavakkal felállt, és ráérősenmegindult a torony felé.

Kravcov utána kullogott, maga elő tt látta az angol izmos, szőröslábát és világoszöld sortjának szabályos élét.

Eltolták a fedélzeti nyílás súlyos zárófedelét, és leereszkedtek afúrótorony padlózata alá. Sötétség, fülledt levegő fogadta őket. Kravcovfelgyújtotta a villanyt.

Itt tátongott a béléscső felső vége, amelyet a föld alatti gázokelzárására több kitörésgátló szerkezet fogott körül. Ezeken keresztül jutott a fúrócső a felszínre.

Will elgondolkozva megállt, aztán felmászott a felső cs

ő pereméhez,elővette mérő lécét, és megmérte a távolságot a rotortartó gerendákig.

— Nos, mit fedezett fel? — kérdezte Kravcov.Will leugrott, ismét a kitörésgátlókra nézett, és az orra alatt valami

verset dünnyögött:

A Peterhead-parton,MacDugal lesben áll,hathüvelykes töröma szívébe talál...

— Hát ez meg mi ? — Kravcov már kezdte elveszíteni a türelmét...


9/91


9

— Csak az, hogy hat évvel ezelő tt én magam állítottam fel ezeket akitörésgátlókat. És vigyen el engem az ördög, ha a béléscső nememelkedett jó hat hüvelykkel!

— Will, biztosan emlékszik rá, hogy milyen magasságig ért? — Willhallgatott. Ilyen kérdésekre még felelni sem érdemes.

II.

Hat évvel ezelő tt a soronlevő NGÉ — Nemzetközi Geofizikai Év —határozata alapján ezen a helyen, az óceánárokban hozzákezdtek egymélytengeri fúrólyuk létesítéséhez, abból a célból, hogy a Föld belső rétegeinek összetételét tanulmányozzák. Az összes részvevő országokhozzájárultak az úszó létesítmény felállításához. Az állóhajónletelepedett a nemzetközi bizottság által kiválasztott négyfúrómunkásbrigád. Mindannyian tapasztalt tengeri olajmunkások voltak,de ötven kilométer mélységben még sohasem fúrtak. Igaz, az óceániárok megtakarított nekik több mint tíz kilométert, de a negyven. kilométersem tréfa.

A fúróberendezésnek először is a Föld kérgének első rétege, atitokzatos palást alá kellett behatolnia. E helyütt, mélyen az óceán medrealatt, a Mohorovicsics-réteg — a halmazállapot-változások zónája —leginkább a bolygók felszínére emlékeztetett.

A fúrólyuk vágathajtásához a világtechnika legújabb vívmányaitalkalmazták. A rendkívül szilárd fémötvözetbő l készült béléscsövek nemsüllyedtek le egészen a fejtési pontig; keresztülhatoltak az óceánvíztömegén, s csak néhány kilométernyire fúródtak bele az óceánmedrébe.

A lyuk falát ezután már nem erősítették meg fémmel: a fúrástermoplazmás módszerével éltek. E módszer révén a kőzetet gázszerű állapotig hevítették, amely egyidejű leg megedzette és megóvta abeomlástól a falakat, egyben légmentesen elszigetelte az útjába eső vízáteresztő rétegektő l.

Ezen az aknán keresztül ismeretlen mélységekbe hatoltak le afúrócsövek. A fúrócsövek csavarmenetes zárakkal történő hagyományosösszecsapozását is mellőzték. A fúrószár leengedésével egyidejű legmagas frekvenciájú hegesztőautomata hegesztette őket össze, amikorpedig a csöveket kiemelték, az illesztéseknél az automatikus

plazmavágófej szabdalta szétőket. Ha a fúrólyukat teljes hosszábantermoplazmás módszerrel fúrták volna, akkor a vágathajtás rendkívül

gyorsan, szinte „egy csapásra" elkészülhetett volna. De a cél nem magaa fúrás volt, hanem az, hogy az egymás után következő rétegekbő ltudományos következetességgel kőzetmintákat gyű jtsenek. Ezértidőnként át kellett térniük az elavult forgófúrásra, és nehezített agyagosoldattal öblítették a fejtést. Csak a lassú magfúró tudta megrágnigyémántfogaival a Föld magját, hogy a kőzetminta minden torzulástólmentesen, természetes állapotában, az egyes rétegek megállapíthatódő lési szögével, eredeti porózusságával és minden egyébtulajdonságával a geológusok számára megvallja a mélységek titkait.

Időnként nemcsak az elektromos kőzetfúrókhoz és aturbófúrógépekhez kellett folyamodniuk, hanem az egész hatalmas


10/91


10

csőszerkezetet forgató rotorfúrókhoz is. A rotor használata ilyenmélységekben csak azért sikerülhetett, mert a fúrócsövek új, speciálisanmegmunkált könnyű és szilárd ötvözetbő l készültek.

Az állóhajó „szentélye" a magraktár volt, az a helység, aholszámozott állványokon, félkör alakú tálcákon feküdtek a Föld magjától

elhódított darabok, a hosszúkás henger alakú kőzetminták, amelyeket amagfúró révén „zsákmányoltak". A tárolóhely az állóhajó középső fedélzetének nagyobbik felét foglalta el. Ugyanitt helyezkedett el amagminták kísérleti laboratóriuma, amely elvégezte az elemzéseket, hanetán néhány adatra sürgősen szükség volt, közvetlenül a magdarabfelszínre hozatala után. Különben a mintákat konzerválták a későbbikutatások céljaira, s ezért leöntötték egy oldattal, amely gyorsan átlátszóműanyaggá polimerizálódott.

Munka közben sokszor felemelkedett a fúrószár, és a geológusoklassan olvasni kezdték — egyik betű t a másik után — a Föld méhénekérdekes történetét, és törték a fejüket titkain.

A negyvenkettedik kilométernél a fúrás hirtelen elakadt. Ott lentszázezer fokos plazma — elektronmag töltésű gáz — dühöngött, ésostromolta a vágathajtást. A műszerek mutatói jobbra, egészen azütközőpontig kilengtek, de semmi sem segített: a plazmavágó fej, amelyeddig nem ismert akadályt, útjában leküzdhetetlen erővel találkozott.

Elhatározták, hogy kiemelik a fúrócsöveket, és megvizsgálják a fejet,de a fúró nem engedelmeskedett, valami érthetetlen hatalomlebéklyózva tartotta a fúrólyukban.

Történetesen akkor hangzott el az egyik fúrómester, a bakui AliOvszad Rahimov szájából az a mondás, amely később híressé vált:

— Se előre, se hátra, akár a karabahi szamár.Néhány héten keresztül még kínlódtak a fúrómunkások, akik meg

akarták törni a kőzet ellenállását, vagy legalább az óriási fúrószáratszerették volna kiemelni. Az úszó sziget társas kajütjében a világ legjobbgeológusai vitatkoztak az érthetetlen jelenségrő l. Hiába, a fúrólyuk,amely a mérhetetlen mélységeket ostromolta, megmakacsolta magát, ésnem akarta kiadni titkát az embereknek.

Az NGÉ elnöksége elhatározta, hogy beszünteti a munkálatokat. Akör alakú állóhajó elnéptelenedett. Elhalt a bábeli hangzavar, nemérkeztek a kikötőhöz hematit- és agyagszállítmányok, továbbá afúróoldathoz szükséges felületi aktivitású anyagok. Hazarepültek a

tudósok. Kiürült a magraktár, a mintákat alapos vizsgálat végettelszállították.Az NGÉ geológiai bizottsága az állóhajón háromhavonkénti váltással

őrszolgálatot szervezett. Azőrszolgálat eleinte két fúróbrigádból állt. Deteltek az évek, és az őrszolgálat fokozatosan két emberre, kétfúrómérnökre csökkent.

Így tartott ez majdnem hat évig. Azőrszolgálaton levő mérnökökminden reggel leeresztették a csörlő t, és megpróbálták kiemelni afúrószárat. Minden reggel ellenőrizték a lengő fúrókötelek feszességét.És a szolgálati naplóba unalmas egyhangúsággal mindennap ugyanaz abejegyzés került — bármely nyelven is íródott, ugyanazt jelentette: „A

fúrószár mozdulatlan."A „karabahi szamár" pedig csökönyös maradt, mint volt.


11/91


11

Szása Kravcov még diákoskodott, amikor az óceáni árokban afúrólyuk fúrása megkezdődött. Bozontos kobakját temérdekismeretanyaggal tömte tele errő l a fantasztikusnak tűnő fúrásról,amelyrő l a szaklapokban olvasott, és a szemtanúktól hallott. Kravcovarról álmodozott, hogy az óceáni állóhajóra kerül, de az egyetem

elvégzése után az Olaj Kövekhez nevezték ki, és Kaspi-tengerenkőolajat bányászott. Itt dolgozott jó néhány évig. És váratlanul, amikormár az emberek kezdtek elfelejtkezni a félbehagyott fúrólyukról,Kravcovot háromhónapos óceániőrszolgálatra rendelték ki.

Nagyon megörült, amikor megtudta, hogy váltótárs; WillMacPherson, a fúrólyuk veteránjainak egyike lesz. Eleinte csakugyanérdekes is volt: a skót pipáját piszkálgatva, sokat mesélt — valamiorosz-angol keveréknyelven — a tizenkét kilométer mélyben izzó„szuperforró" vízrő l, a tizennyolc kilométer mélységben húzódó feketehomokról, amely nem engedelmeskedett a magfúrónak, és alig két óraleforgása alatt „megzabálta" a gyémánt fúrófejet. Will nevetve emlegette,hogy Bramuglia, a temperamentumos chilei geológus mennyiredühöngött, és ragaszkodott hozzá, hogy bármi áron is, de legalább nyolctonna homokot bányásszanak ki a fejtésnél, ső t térdre esett, és istenhezfohászkodott haladéktalan segítségért...

És mesélt a rettenetes vibrációról, a szörnyű erejű nyomásról, akülönös baktériumokról, amelyek a metánban gazdag rétegeketnépesítették be harminchét kilométeres mélységben, az irtózatosgázkitörésekrő l, a tűzvészrő l, amelyet nagy erőfeszítések árán tudtakcsak elfojtani...

A skót nem szeretett ismétlésekbe bocsátkozni, és amikor történeteielapadtak, Kravcov unatkozni kezdett. Kiderült, hogy mindenben, kivévea tengeri fúrást, homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak. Ez atény nagyon megnehezítette együttélésüket. Udvariasan, de mindenapróság felett vitatkoztak, kezdve az agyagos oldat viszkozitásánakmeghatározási módszerétő l, egészen az orosz és az angol lélekösszehasonlító elemzéséig.

— Maga egy cseppet sem ismeri az angolokat — jelentette kinyugodtan Will. — Maga szerint az angol ember nem más, mint SámuelPickwick, Lawrence ezredes és Soames Forsyte keveréke.

— Szó sincs róla! — tiltakozott Kravcov. — Maga nem érti meg azoroszokat. A maga elképzelésében mi valami átmenetféle vagyunk, a

Karamazov testvérek és Ali Ovszad fúrómester között.Kravcov dühöngött, amikor Will Dosztojevszkij nyomán ítélte meg a„titokzatos" orosz lélek sajátosságait, melyben párhuzamosrétegződéssel váltakozik a jó és a rossz, akárcsak az agyag és a homokaz olajvezető rétegekben. Kravcov jólesően nevetett, amikor Will AliOvszad mesternek a föld rétegeinek kipuhatolásában bámulatos érzékétemlegette. A skót elmesélte, hogy egyszer huszonkét kilométeresmélységben, még ma is érthetetlen okból, cső törés következett be. Afúrólyukba egy fotókamerát bocsátottak le, hogy a felvételek alapjánmegállapíthassák a törés jellegét. A filmszalag túlexponálódott, bár erősvédelmet alkalmaztak a radióaktivitás ellen. Akkor Ali Ovszad mester

meghazudtolta életkorát. A fúrólyukba „pecsétet", vagyis egyólomkorongot eresztett le, azt óvatosan a fúrószár törött végéhez


12/91


12

vezette, és a „pecsétet" a töréshez szorította. Amikor a „pecsétet"kiemelték, és az ott függött a fúrólyuk torkolata felett, Ali Ovszadhátraszegett fejjel hosszan tanulmányozta az ólmon láthatóbegyűrődéseket. Aztán a lenyomat alapján sajátkezű leg kovácsolt ki egybonyolult formájú „szerencsehorgot", e horog segítségével a csövet a

fúrólyuk szélérő l középre rántotta, végül egy hatalmas markolószerkezettel — mélységi mentőharanggal — megragadta. — A maguk Ali Ovszadja vérbeli oil-driller* — mondta Will. — Jól

tájékozódik még a föld alatt is. A törések, üzemzavarok elhárításábannála jobb szakemberrel még nem találkoztam.

* Olajmunkás (angolul)A skót egészen jól beszélt oroszul, de azerbajdzsán akcentussal, Ali

Ovszaddal kötött közeli ismeretsége eredményeképpen. Beszédébenafféle szólásmondásokat használt: „lígni-lógni, ilyen szót nem ismerek,eredj aztán fúrj". Emlegetett valami, szerinte orosz nemzeti ételt,amelyet Ali Ovszad a szabadnapjain sajátkezű leg készített báránybélbő l,

és amit „dzsiz-biz"-nek nevezett.Kravcov ismerte Ali Ovszadot az Olaj Kövekrő l, és szólás-mondásaitis hallotta már.

A tengeri fúrás szeretete, Ali Ovszad fúrómester tisztelete —kizárólag ezeknél az érintkezési pontoknál találkoztak Kravcov és Willnézetei.

III.

Teltek a napok. Az indikátorok azt mutatták, hogy mind a fúrócső ,mind pedig a béléscső további húsz millimétert emelkedett felfelé. Acsöveket azonban változatlanul nem lehetett a csörlővel kiemelni. Minthacsak maga a Föld tolná ki őket lassan a ménébő l, de emberibeavatkozást ebbe a folyamatba nem tűrne el,

Will szemmel-láthatóan felélénkült. Skót dalokat dúdolva ténfergettórákon át a fúrótorony talapzata alatt a kitörésgátlóknál, bajlódott amagnetográffal, s néhai feljegyzett valamit.

— Ide hallgasson, Will — mondta Kravcov vacsora után. —Rádiókapcsolatba kellene lépni a központtal!

— Értem, fiú — vágott rá Will, miközben rumot töltött a teájába. —Friss spanyol újságokat akar rendelni.

— Hagyjon fel már a viccelődéseivel. — Hagyjon fel már a viccelődéseivel — ismételte lassan a skót. —

Különös kifejezés, angolul nem így mondják. — Megismétlem angolul — mondta Kravcov, uralkodva egyre

növekvő ingerültségén. — Rádión fel kell hívni a központot. Afúrólyukban valami történik.

Reggel rendkívüli rádiókapcsolást kértek, és jelentést tettek az NGÉgeológiai bizottságának a csövek különös spontán emelkedésérő l.

— Folytassák megfigyeléseiket — hangzott a bizottság alelnökénektávoli válasza. — Ugyebár, nincs szükségük sürgős segítségre, Will?

— Egyelőre még nincs.

— Akkor jól van. Ugyanis, tudja, komoly nehézségeink vannak aperui partvidéken. Az új katonai junta akadályozza a fúrást.


13/91


13

— Azt tanácsolom, döntsék meg minél előbb. — Értékelem a humorát, Will. Üdvözlöm Kravcovot. Minden jót, Will.A mérnökök kiléptek a rádiós fülkébő l. A délelő tti fülledt hőség

köréjük fonta nedves és ragadós csápjait. Kravcov megvakarta szakállát,és bosszúsan jegyezte meg:

— Hogy az ördög vinné el ezeket a katonai juntákat. — Mit érdekli az magát? — Will megtörölte zsebkendő jével a nyakát. — Csak az a fontos, hogy ne zavarják a tudósok és a mérnökökmunkáját.

— A világ nemcsak tudósokból és mérnökökbő l áll. — Ez már nem énrám tartozik. Nem foglalkozom politikával.

Nevetnem kell, ha látom, hogy majd összetöri magát, csakhogy el nemulassza a rádióban a legfrissebb híreket.

— Akkor ne nézzen rám — tanácsolta Kravcov. — Én segyönyörködöm magában, amikor a plasztilinból nő i aktokat gyúr, ésközben kéjesen mosolyog.

— Hm... Az én mosolyomhoz magának semmi, de semmi köze. — Kétségtelen. Akárcsak magának ahhoz, hogy én rohanok-e arádióhoz, vagy sem.

— Ellenőrizte a kötelet? — Igen, megvizsgáltam a feszességét. Ide figyeljen, Will, mi az

ördögnek vállalkozott maga erre az itteniőrszolgálatra? A magatapasztalataival most fúrhatna; akár...

— Itt jól fizetnek — rekesztette be a beszélgetést a skót, ésbemászott a lyukba.

IV.

A csövek pedig tovább kúsztak felfelé. A hatodik nap reggelénKravcov bekukkantott az önírókészülék ablakán, és nem hitt aszemének: másfél méter huszonnégy óra alatt!

— Ha így folytatódik — állapította meg —, akkor a béléscső rövidesen nekifut a rotornak.

— Könnyen meglehet — Will frissen borotválva, kék fürdőruhábanlépett ki a kajütjébő l.

— Fürödni fog? — kérdezte némi éllel Kravcov. — Hogyne, feltétlenül. — Will a fejére húzta a gumisapkát, és a

fedélzeti lifthez ment.Kravcov leereszkedett a nyílásba. A kitörésgátlók szinte az emberszemeláttára kúsztak a magasba. „Ki kell emelni a csapágycsészét arotorokból, hogy a kitörésgátlók átjuthassanak rajta" — gondolta, éshozzálátott, hogy szétszerelje a hidraulikus irányítást szolgáló csöveket.

Ekkor jelent meg Will, áradt belőle a tenger frissessége. — Ma nagyon meleg a víz — mondta. — Nos, mit művel itt,

fiatalember?Megszabadították a kitörésgátlókat a csatlakozásoktól, leszereltek

róluk minden kidudorodó elemet, aztán felmásztak a napvilágra. — Érthetetlen az egész — töprengett Kravcov. — Nos, rendben van,

tudomásul veszem, hogy a fúrócsövek maguktól emelkednek.Valószerű tlen, de tény. De hogy a béléscső is! Hiszen annak az alsó


14/91


14

része szorosan benne van a talajban, és mégis, ez a cső is kúszikfelfelé. Valami boszorkányság van itt. Maholnap a béléscsövek, azösszes kitörésgátlók kíséretében szépen beállítanak majd ide afedélzetre.

— Le kell vágni a fúrócsövek felszín fölé emelkedő részét —

mondta Will.Kravcov megvakarta szakállkáját, és összehúzott szemmel,szemüvege mögül a lengő kötelet nézte. Az utóbbi napokban gyakranvizsgálták a kötelek feszességét, és mára a lengőcsiga majdnemegészen a fúrótorony „lámpájáig" szaladt fel. Kravcov a pulthoz lépett,és a mérőkészülék mutatójára pillantott.

— Csak kilenc méter tartalék maradt — közölte. — Nincs más hátra, vágni kell.Will a pult billentyűzetéhez állt. Beindításkor felüvöltött a

vezérhajtómű , halkan kattogtak a hatalmas csörlő reduktorainakfogaskerekei: Will megfeszítette a fúrócsöveket. Aztán ujjávalmegérintette az első , majd a második billentyűt. Az automataállványzatából egy hosszú plazmavágó fejjel ellátott kar nyúlt ki, ésodaért a csőhöz.

A kék páncélüveg mögött a wolframkupakból sivítva ugrott ki azelektronmag-gázáram éles pengéje. Az automata sebesen körbeforgattaa vágófejet a fúrócsövön, a láng halk csattanással kihunyt, és a karvisszament.

A levágott, nyolc méter átmérő jű fúrócső „gyertyája" egy darabig ahorgon himbálódzott, majd az önműködő daru oldalra emelte, ésráengedte a „gyertyatartóra" — mintha csak egy kémcsövet helyezne elaz ember a tartóállványon.

Amint a horog felszabadult, az automatikus markolóval és abéléscsőszállító székkel együtt gyorsan lesüllyedt. Míg a magasbanfüggött, kicsit még emlékeztetett a horgászhorogra, de ahogy —alászállva — a fedélzeten szétterült, a torony, fémlábazata közti területetmajdnem teljesen elfoglalta.

A markoló összezárta acél ollókését a fúrócső vízben maradt végekörül. Will bekapcsolta az emelőművet, „megrángatta" a csövet — háthasikerül. De persze nem sikerült, a fúrólyuk nem bocsátotta el afúrócsövet, nem engedelmeskedett most sem.

Más tennivaló nem akadt. Kravcov leheveredett az ernyő alá egy

heverőre, és beletemetkezett egy spanyol folyóiratba. A szell

ő jóles

őencirógatta végig. Will levette a szalagot a magnetográfról, és fütyörészve

a feljegyzéseket vizsgálgatta.Kravcov felkapta a fejét. — Mi lehet ez, Will? A fúrólyuk mintha megvadult volna... — Tulajdonképpen mit tudunk mi a föld méhérő l? — vágott Will

hangja szokatlanul élesen. — Csak azt a vékony papírszeletet ismerjük,amely a glóbuszra rá van ragasztva. És azt is gyalázatosan.

„Igaza van" — gondolta Kravcov. — Ha az emberiség nem pazarolna annyi erő t, költséget a

fegyverkezésre...

— Mit mondott?


15/91


15

— Csak úgy magamban beszéltem — legyintett Kravcov. — Sokattehetnénk, ha az egész világ összefogna...

— Erre sohasem kerül sor — szakította félbe Will. — Sor kerül. Feltétlenül sor kerül. — Az emberiség, amelyrő l maga olyan nagyon szeret elmélkedni,

inkább a verekedéshez, semmint a tudományos kutatáshoz érezhajlandóságot. — Nem az emberiség, Will, hanem egyes... — Tudom, tudom. Már magyarázta nekem: a monopolisták. Semmi

közöm a politikához, hogy az ördög vinné el az egészet.Kravcov most látta először a skótot ilyen felindult állapotban.

— Rendben van, hagyjuk — mondta, és kinyújtóztatta hosszú,napbarnított lábát. — De miért törnek a magasba a csövek? Esetleg azóceán feneke emelkedik? Valamilyen meder alatti lökések...

Will félredobta a szalagot, és valamit feljegyzett noteszába. — Inkább azt mondja meg, hogy mitő l magnetizálódtak a csövek —

mormogta. — Magnetizálódtak? — Kravcov értetlenül rántotta fel szemöldökét. — Meggyőződött errő l?

Will nem felelt. — De hiszen ez az ötvözet nem lehet mágneses... — Tudom. De a tény, az tény. Tessék, nézze meg a két hónap alatt

naponként végzett mérések grafikonját — és odanyújtotta Kravcovnaknyitott jegyzetfüzetét.

Kravcov a skót bajlódását a magnetográffal hobbynak tartotta. Demost, a pontos grafikon láttán meglepődött. A csövek mágnesessége,amelynek előző leg semmi nyoma sem mutatkozott, hirtelen két héttelezelő tt tűnt fel, és napról napra észrevehetően erősödött. Ugyan mégmindig nagyon gyenge volt, de még ennek sem, és egyáltalán,semmiféle mágnesességnek nem lett volna szabad mutatkoznia...

— Ezzel azt akarja mondani, Will, hogy... — Azt akarom mondani, hogy ebédelni kell mennünk.

V.

Kravcov a szél süvöltésére ébredt. Még nagyon korán volt, a hajnalmost kezdte csak megvilágítani az éjszaka sűrű homályát. A szél a

nyitott szellőz

őnyílásokon keresztül betört a kajütbe, megrázta afüggönyt, és lapozgatott az asztalon heverő folyóiratokban. A szél hűvös

és nedves volt, a távoli moszkvaiősz illatát hozta magával, és ettő lKravcov szíve összeszorult, de ugyanakkor jóleső érzés töltötte el.

„Hamarosan végetér az őrszolgálat az állóhajón" — gondolta, éshirtelen eszébe jutott, hogy az utóbbi napokban mi történt itt a hajón. Azálomittas ellágyulás abban a szempillantásban szertefoszlott.

Kravcov felöltözött, és kilépett a kajütből. A fúrótorony ki voltvilágítva. Mit csinál ott Will ilyen korán? Kravcov gyorsan a toronyhozsietett. Hallotta, hogyan süvít a szél, hogyan zúg a tenger a kezdődő vihar vad korbácsütéseitő l. A sötét égbolton sem a hold, sem egyetlen

csillag nem látszott.


16/91


16

Kravcov felszaladt a fúrótorony hídjára. A fúrólyuk torkolata mellettott állt a skót. — Mi történt, Will?

De már ő maga is látta, hogy mi történt. A csapágycsészéktő lmegszabadított rotor nyolcszögletű nyílásán keresztül lassanemelkedtek felfelé a kitörésgátlók. A szemük láttára, a béléscsővel

együtt kúsztak felfelé — vad, érthetetlen és hihetetlen látvány volt... — Le kell venni a kitörésgátlókat — mondta Will. — Nem veszélyes ez, Will? És ha hirtelen kitör a gáz... — Le kell venni, amíg még ebben a magasságban vannak. Ha

magasabbra kerülnek, nehezebb lesz levenni.Hozzáláttak az elektromos csavarkulcs segítségével a szereléshez,

felszabadították a tömör peremet, és levették az első kitörésgátlót, majda tehermentesítő csörlő horogjához erősítették. Ugyanígy szerelték le amásodik és a harmadik kitörésgátlót is. Amikor az utolsóval bajlódtak, azmár mellmagasságig ért: a béléscső kúszott tovább felfelé, valamilyentitokzatos erő hatására.

Igaz, nem olyan gyorsan, mint a fúrócső , de jócskán emelkedett azis, már vagy negyven méterre volt a torkolat felett, de mi lesz később?Mi lesz, ha még tovább emelkedik, és elzárja a fúrócsöveket? Levágják?De az automatikus plazmavágófej csak nyolc hüvelyk széles fúrócsőrevan beállítva, nem tudja körbevágni a húsz hüvelyk átmérő jű béléscsövet. Persze, de hát kinek jutott volna eszébe, hogy a béléscső egyszer majd fogja magát, és kimászik a fúrólyukból?...

Kravcov megvakarta a szakállát, és azt kérdezte: — Vajon mit csinálna a helyünkben Ali Ovszad? — Ugyanazt, amit mi csinálunk — felelte Will.Egymás szemébe néztek. — Eresszük be a fúrócsőbe a béléscsővágót? — kérdezte Kravcov.


17/91


17

— Arra már nem futja az időbő l. A sebesség állandóan növekszik.Meg ketten nem is boldogulnánk vele. Ki fogjuk szakítani a fúrócsöveket.

Ilyen döntésre csak a legvégső esetben szoktak jutni.De ez már az a bizonyos legvégső eset volt. Közös erővel sem

boldogulnak a fúrócsövekkel, hiszen a sebességük állandóan növekszik.

Igen, csak ez az egy kiút maradt: addig kell húzni a fúrócsövet, amígvalahol a mélyben el nem törik, aztán amilyen gyorsan csak lehet, ki kellrántani, és az automatával le kell vágni a leszakított csődarabot. Ezutáncsak a béléscsővel való harc marad hátra.

Will ujjai ismét rásimultak a pult billentyűzetére. Felsivított avezérhajtómű , felbúgtak a reduktorok fogaskerekei. A lengőkötelekmegfeszültek a szörnyű terhelés alatt, csikorogtak, és ettő l a hangtólnyomasztó érzés vett rajtuk erő t. A viharos szél belekapaszkodott afeszesre húzott kötelekbe, és ahogy fütyült, mintha valami kalózindulót játszott volna. A terhelést mérő műszerek mutatója remegve közeledetta vörös csíkhoz. A mérnökök némán figyelték a mutatót, és ekkorhirtelen halk kattanást hallottak. A hang a mélybő l hallatszott, a cső hosszú teste vezette fel. A mutató élesen balra rándult: a horgon epillanatban 10 300 méter hosszú csőrész függött.

— Elszakadt! — kiáltott fel örömmel Kravcov. — Kapcsolja be avágófejet!

A horog egyre húzta kifelé a fúrólyukból a fúrócső leszakított részét.Will a vágófejet ugyanarra a sebességre állította be, mint amilyenütemben emelkedett a cső , majd a kar felkúszott a cső mellett felállítottrúdon, és nemsokára a csövet körbefogta a plazma kék lángja. Amíg adaru a lenyesett gyertyát oldalt elhelyezte, azalatt a vágófej lesüllyedt,és ismét a csőhöz simult, így vágták le egyik gyertyát a másik után, avágófej szüntelenül dolgozott — fel, le, fel, le...

Már régen kivilágosodott, az ég is kiderült, elállt az eső , és a szélalacsonyan, nem sokkal az óceán felett hajtotta tova a viharfelhőkseregét.

Közben a béléscső annyira előbújt, hogy már akadályozta a fúrócső vágását. Foglalkozni kellett vele. Kravcov levette a plazmavágót azautomata karról, és a kezében tartva nekilátott, hogy az apró tengerikagylóktól rücskös béléscsövet elvágja egészen addig, amíg a „gyökér"alá nem ér. Ezután újra megindult az automata — fel, le, fel, le.

Észrevétlenül múltak az órák, beköszöntött az este.

Végre befejezték ezt a pokoli munkát: a fúrócső egész leszakítottrészét kirántották, levágták, és a gyertyatartókra helyezték.

Kravcov elvánszorgott kávét főzni. Amikor tálcával a kezébenkilépett a hajókonyhából, Will a díványon görnyedezett, a szívéttapogatta.

— Nitroglicerint — hörögte. — A faliszekrényben van, a felső polcon.Balra...

Kravcov Will kajütjébe rohant, megragadta az üvegfiolát. Will anyelve alá helyezett két kis fehér pirulát.

— Nos, jobban van már? — kérdezte aggódva Kravcov.Will bólintott.

Kravcov megitatta kávéval, és a rádiós fülkébe sietett. Csak estetizenegy órakor sikerült összeköttetést kapnia a központtal.


18/91


18

— Igen, igen! Sürgősen! — kiabálta. — Legalább két brigádot! Ésorvost!... Micsoda? Igen, orvost, Mac Phersonnak rohama van...

Will kiragadta a mikrofont a kezébő l. — Nem kell orvos -— mondta egyenletes hangon. — Négy

javítóbrigádot, teljes készültséget küldjenek, minél gyorsabban.

VI.

Csepergett az eső , az óceán nyugtalan volt.Kravcov nem észlelt semmit. Egész éjjel vágta a béléscsöveket, és

észre sem vette, hogy beköszöntött a szürke reggel. Csak kétszerengedélyezett magának egy kis szusszanásnyi idő t, hogy Willhezbenézhessen. A skót álmatlanul feküdt a kajütjében.

— Mennyi a sebesség? — kérdezte alig hallhatóan. — Percenként négy méter — felelte Kravcov, és nyugtalanul pillantott

a skótra. — Hogy van? Nem javult? — A vágófej — suttogta Will. — A vágófej hibátlanul működik? — Hibátlanul. — Kravcov megvonta a vállát. — Minden rendben van,

igyekezzen elaludni, Will. Mennem kell.A plazmavágó fej hibátlanul dolgozott, csak Kravcov keze zsibbadt

már el a súlyától. A fúrólyukból egyre sebesebben kúsztak felfelé acsövek. Kravcovnak már arra sem jutott ideje, hogy a csődarabokat akisegítő daru horgára függessze.

Elfogyott az argon, a raktárba kellett szaladni érte, és újabbballonokat kellett felrakni a kocsira. A raktárban vagy fél órátelbíbelődött, és amikorra a kocsival a toronyhoz vezető sínpáronodaérkezett, a béléscső már majdnem elérte magát a koronablokkot.

A vezérlést átkapcsolta a lift pultjára, és a magasba emelkedett.Nagy nehezen sikerült csak a nyolc hüvelyk vastagságúmarkolószerkezetet húsz hüvelykesre kicserélni. A markolószerkezetlefelé, a cső elé ereszkedett, ezután nagyot csattant, majdvasszorítással megragadta a cső felső peremét. Kravcov beállította azemelkedés sebességét, lement a lifttel, és bekapcsolta a vágófejet.

A vágó ferde irányban elmetszette a csövet, a kisegítő daru arrébbvitte a levágott véget, és egy kiskocsira helyezte.

Néhány óvatos művelet után a százhúsz méteres csődarab ottfeküdt a hídon, a torony mellett.

A háromméteres csonk a fúrólyuk torkolata fölött úgy hatott, mintvalami kivágott fa tönkje. Amíg ismét felemelkedik, addig megint eltelikegy kis idő .

Teát kell adni Willnek.Kravcov a kimerültségtő l alig állt a lábán. Bukdácsolva vánszorgott a

skót kajütjébe.Lehúzta kesztyű jét, megtörölte vele izzadt és eső tő l nedves arcát. A

fáradtságtól enyhén szédült. De lehet, attól hogy valójában napok ótaalig evett.

Will nem volt a kajütjében.A hajókonyha ajtaja nyitva volt. Kravcov odafutott. Nos,

természetesen a tűzhelynél piszmog, az üstben kavar valamit akanállal...


19/91


19

— Mi az ördögnek kellett magának idejönnie? — üvöltött rá Kravcov,magánkívül a dühtő l. — Azonnal feküdjön le!

— Hajdinakása — mondta halkan Will. — Nem is képzeltem, hogyilyen sokára fő meg.

A skót szeme alatt kék karikák húzódtak. Kravcov észrevette és

elhallgatott. — Feküdjön le — ismételte meg. — Majd én megfőzöm. — Kár, hogy maga bányamérnöknek, és nem börtönőrnek ment —

morogta Will, és dühösen kiment a verandára.Kravcov leemelte a tűzhelyrő l a teafőző t, s Willnek és magának is

teát töltött. Felhajtott néhány kortyot, és a csészét az asztalra helyezte.Innen a verandáról tisztán lehetett látni, hogy a torony belsejébenhogyan kúszik felfelé a béléscső , és hogy sebessége szemmelláthatólag fokozódik.

Kravcov a toronyhoz sietett. De amikor bekapcsolta a vágófejet, amagas hőfokú plazma éles, kék pengéje helyett, széles, lusta és kormosláng csapott fel.Kravcov szitkozódásban tört ki, a vágófejet odavitte a lámpa erősfénysugara alá, hogy megnézze, voltaképpen mi is a baj. De alig tett ötlépést, amikor a kezében tartott vágófej hibátlanul kidobta a plazmát.

Még mi minden vár rá?A csőhöz sietett, nekifeszítette a vágófejet, de a plazma ismét erejét

vesztette, rendes lánggá változott. Kravcov idegesen forgatta a szelepekfogantyúit, ráncigálta a tömlőket — de bármit is próbált, semmi semsegített.

— Számítottam erre — hangzott fel egy hang a háta mögött. — Ide figyeljen, Wíll, ha nem fekszik le azonnal... — Kapcsolja ki a vágófejet, már nem fog működni... — Hogyhogy? — A spontán emelkedés felgyorsult, és a cső mágneses mezeje is

erősödött. A vágófej ionizátora a fúrólyuk közelében felmondja aszolgálatot. Neutralizáció, semlegesítik egymást, érti?

— Mit tegyünk? — Kravcov kikapcsolta a vágófejet, és a fedélzetrehajította.

— A raktárban talál gázhegesztő pisztolyt. — Ósdi lom — morogta Kravcov. — Más megoldás nincs. Vágni pedig muszáj.

Felkapaszkodtak a kocsira, és a raktárba indultak.A különböző felszerelésekkel agyonzsúfolt, legtávolabbi sarokbólkellett a gázpalackokat előhúzgálni. Will hirtelen tompán felnyögött, éslerogyott egy ládára. Kravcov otthagyta a palackot, és Willhez rohant.

— Semmi az egész... Rögtön... — Will reszkető kézzel kihúztazsebébő l az üvegfiolát, és a nyelve alá két tablettát tett. — Rögtönelmúlik. Menjen...

Kravcov a megrakott kocsit a toronyhoz irányította. Lázas sietséggel,véresre horzsolva ujjait. Kravcov a rámpa fészkébe taszigálta aballonokat, és meghúzta az összekötő anyacsavarokat.

Gázzal sokkal lassabban ment a vágás. Rettentő nehezen telt az

idő , és a fúrólyukból vég nélkül kúszott elő a cső , méter méter után, nemvolt se vége, se hossza.


20/91


20

Hét méter egy perc alatt!Nyeste a csöveket, ahol érte, már nem is akasztotta a horogra, csak

arrébb lökte a levágott csődarabokat, azok pedig nagy robajjal zuhantakle a hídra. Megállás nélkül sistergett a kék láng, a hegesztőpisztolyremegett a kezében, ettő l a vágások vonala girbe-gurba, kusza rajzot

mutatott.Egy óra telt el? Vagy egy nap? Az idő megállt. Sistergett a láng.nagyot puffantak-csörömpöltek a lezuhanó csődarabok. Minden másmegszűnt. És közben egyetlen gondolat kalapált eltompult agyában:„Egyedül kell megbirkóznom vele... Meg kell birkóznom vele, egyedülis..."

Nem vette észre, hogy Will odavánszorgott, és átkapcsolta a rámpátaz üresekrő l a teli ballonokra.

Nem hallotta a repülőgép motorjának zúgását sem. Nem látta, aminta nyugtalan vízre, a hajó közelében, leszállt egy fehér hidroplán, és afelfújható, piros gumicsónakokon, a hullámok tetején táncolva, sátorlapköpenybe öltözött emberek indultak el a kikötőhöz. Egy nehéz kézereszkedett a vállára.

— Takarodjon! — rivallt a kéz tulajdonosára utolsó erejével, ésmegrázta magát.

A kéz eleresztette a vállát, de azután különös dolgot mívelt. Az egyikkéz kikapta Kravcov markából a hegesztőpisztolyt, a másik pedig lágyanarrébb tolta.

Kravcov felemelte fejét, és eltompultan meredt a kemény, ráncosarcra, az ajak felett a fekete bajuszra.

— Ali Ovszad? — nyögte ki, nehezen forgó nyelvvel.

VII.

Kravcov az indikátorra pillantott, és összeráncolt homlokkalmegvakarta bal füle alatt a nyakát. Tegnap reggel ugyan leborotválta aszakállát, de a szokása megmaradt. Percenként tíz méter... Hamarosanaz egész béléscs ő kibújik a felszínre...

Négy brigád vágta váltakozva a csöveket, alig boldogultak azemelkedés pokoli ütemével. A hajón egymás hegyen-hátán álltak acsődarabok; a darukocsi megállás nélkül rakta a dömpereket, a kikötőnélpedig egy holland felségjelvényű kereskedelmi hajóra rakták át a

csöveket. A holland hajót rádió útján rendelte az NGÉ elnökségeManilába. Ugyancsak sürgősen Manilába repült az NGÉ geológiaibizottságának két képviselő je is, átszálltak a hajó fedélzetére, majd aholland gőzös erő ltetett sebességgel az állóhajóhoz indult.Megérkezésekor azonnal megkezdődött a rakodás.

Kravcovhoz lépett, kacsázó járásával, Ali Ovszad mester. Kemény,széltő l cserzett és himlőhelyes arca verítékben úszott.

— Kár — mondta. — Igen, igazi nyár — visszhangozta szórakozottan Kravcov. — Azt mondtam: kár. Ilyen jó cső — igazán kár érte. — Ali Ovszad

csettintett a nyelvével. — Jim! — kiáltott oda egy hirtelenszőke,

égimeszelő legénynek, aki bőrsortot viselt. — Gyere csak ide!


21/91


21

Jim Parkinson leugrott a hídról, a csövek között jött, és integetetthosszú karjaival. Jim, fiatal kora ellenére, a texasi olajipar egyik legjobbszerelő je volt. Egyensúlyozva megállt a csőhalom tetején, ésmosolyogva nézett Ali Ovszadra. Zöld celluloid sapkaellenző jénekárnyéka keskeny arcára hullott, és állkapcsa ütemesen mozgott, ahogy

rágógumiját rágta.Ali Ovszad a kisegítő daru horogjára bökött: — Mozgó padozatot szerelj rá, érted? Ültesd fel az autogénhegesztő

legényeidet az ingó padozatra, és emeldőket olyan magasra, mint a cső vége. Ugyanolyan sebességgel, ahogy a cső emelkedik — Ali Ovszad akezével mutogatta, hogyan emelkedik a cső , és hogyan mozog mellettea padozat. — Lift? Hoppá!

Kravcov angolra akarta fordítani a mester szavait, de kiderült, hogyJim ragyogóan megértette Ali Ovszadot. Kiköpte a rágógumit, amelyszerencsésen Ali Ovszad és a saját csizmája között ért földet, és aztválaszolta:

— Oké!Aztán lehajolt a bakuihoz, barátságosan vállon veregette, és méghozzáfűzte: — Ali Offside-karasó!

És vigyorogva eltávozott, hogy kiadja az utasításokat fiainak.Negyed órával később már a magasba emelkedett a béléscső

mellett a kisegítő daru horgához erősített mozgó padozat. Égykicsattanó egészségű , fekete román fiú a váltóbrigádból fülsiketítőenfütyült, és felordított:

— Gyerünk, gyerünk!A texasi autogénvágó lekukucskált a mozgó padozatról, és

vigyorogva felfelé bökött a nagyujjával. Aztán megtámasztottahegesztőpisztolyát, mintha puska lenne, és lángjával behasított a cső szürke testébe.

VIII.

Este hét óra felé a geológiai bizottság képviselő je, a chilei Bramuglia,tanácskozást hívott össze a társalgóban. — Senores, kérem, mondják elvéleményüket. — Egy hajtásra kiitta a pohár hideg limonádét, aztán akövér tudós hátradő lt a fonott karosszékben. — Will, maga óhajtjakezdeni?

Will már valamelyest jobban érezte magát. Ott ült| Kravcov mellett,és jegyzetfüzetében lapozgatott. — Először talán Kravcov kollégám számoljon be az utolsó mérések

eredményeiről — mondta halkan. — Igen, parancsoljon, senor Kravcov. — A spontán emelkedés sebessége percenként tizenegy méter —

kezdte Kravcov. — Számításaim szerint a sebesség várhatónövekedése alapján a béléscső körülbelül négy órán belül teljesenkilökődik a talajból. Alsó vége már az óceán medre felett függ...

— Bocsásson meg, fiatalember — vágott szavába Stamm, a kimértosztrák, aki az állóhajó lakói közül egyedül viselt csak zakót és

nyakkendő t. — ön ezt a kifejezést használta: „kilökődik". Amennyiben ezígy van, akkor a cső alsó vége semmiképpen sem „függhet", ahogyan


22/91


22

méltóztatott magát kifejezni. Bizonyára ugyanaz támasztja meg alulról,mint ami kilöki, nemdebár?

— Lehet... — Kravcov némileg meghökkent. — Csupán nemfejeztem ki magam szabatosan... Most pedig néhány szót a fúrócsőrő l.Önök tudják, hogy lent a mélyben összetörtük, ennek ellenére

kétségtelenül felfelé kúszik. Számításaim szerint felső pereme mostkörülbelül hétezer méter körül lehet, vagyis a béléscsövön belülemelkedik, abban a részben, amely mélyen lent a vízben húzódik. —Kravcov lassan beszélt, gondosan ügyelt szavaira. — Reggel hat órafelé várhatjuk a fúrócső megjelenését a fúrólyuk torkolata felett. Azt javaslom...

— Bocsásson meg — hangzott fel Stamm recsegő hangja. — Mielő ttmég áttérnénk a javaslatokra, egyet és mást precízen meg kellhatározni. Ön szerint tehát, Kravcov úr, a béléscsővel együtt kilökődik amesterséges bélésezés is, másként mondva, a fúrólyuk falának az azátalakított kőzete, amely a béléscső folytatásául szolgál?

— Nem tudom — felelte bizonytalanul Kravcov.Kissé megszeppent Stamm jelenlétében, aki némileg hajdaniföldrajztanárára emlékeztette. — Én, ha szigorúan vesszük, nem vagyokgeológus, csupán fúrómérnök...

— Tehát nem tudja — szögezte le Stamm. — Tessék, kérem,folytassa.

— Autógénhegesztőink... — Kravcov krákogott. — Azautogénhegesztők már most is nehezen birkóznak meg a feladattal. Demi lesz, amikor a csövek áthágják..., bocsánat, még gyorsabbankúsznak felfelé? Azt javaslom, lépjünk sürgősen rádió-összeköttetésbe aközponttal, hogy küldjenek fotonkvantumkést ide az állóhajóra. NálunkMoszkvában van egy kitűnő készülék, az FKK-6A. Egy másodperc alattelvág bármilyen szilárdságú anyagot.

— Az FKK-6A — ismételte meg Bramuglia, és rábólintott.— Igen, ez jó gondolat. — Egy kortyra felhajtotta ismét a limonádét. — Miérthallgatott el?

— Befejeztem — mondta Kravcov. — Senor MacPherson? — Igen — válaszolt Will. — Kravcov álláspontja egyezik az én

véleményemmel is. A fúrólyuk a földköpeny valamelyik repedésébehatolt be. Egy ismeretlen anyag, amely a hatalmas nyomástól képlékeny

formát kényszerült felvenni, így kiutat talált, és most kilöki a csövet... — Elnézésüket, uraim — szólt közbe Starnm. — Valamennyiremégiscsak következetesnek kellene lennünk. Visszatérek a mesterségesbélésezés kérdéséhez. Ön szerint...

— Nem gondolnám, Mr. Stamm, hogy a fúrólyuk falai oly súlyosanmegsérültek volna — szólt közbe tartózkodóan Will.

— Ön nem gondolja — összegezte az osztrák. — De én mégis aztgondolom, hogy haladéktalanul le kellene bocsátani a televízióskamerát, és meg kellene nézni, hogy mi zajlik le a talajban. A hajón,ugyebár, van televíziós kamera? Amíg a lebocsátás tart, azalatt abéléscső kibújik a talajból, és így megláthatjuk, hogyan viselkedik a

mesterséges bélésezés. Meglepőnek tartom, MacPherson úr, hogy már


23/91


23

a jelenség legelején nem folyamodott a televíziós kameralebocsátásához. Kérem, folytassa.

— Ami a kamerát illeti, igaz, valóban engem terhel a mulasztás,elfogadom — mondta Will. — Az az anyag, amely a csöveket kinyomja,mágneses tulajdonságokkal rendelkezik. Azőrszolgálat első percétő l

fogva méréseket végeztem, és meggyőződtem arról, hogy a csövekmagnetizálódtak. Egy pillanat! — felemelte hangját, mivel látta, hogy azosztrák szólásra nyitja a száját. — Elébe vágok a kérdésnek. Igen, igazavan, a csöveket olyan ötvözetbő l készítették, amelyek nemmagnetizálódnak. De ennek ellenére a tény tény marad: a csövekmagnetizálódtak. És a csövek mágneses mezeje semlegesíti aplazmavágó fej ionizátorát. Kérem, ismerkedjenek meg megfigyeléseimnapra kész grafikonjával.

Stamm gyorsan feltette szemüvegét, és a grafikon fölé hajolt.Bramuglia hangosan szuszogva összecsücsörítette duzzadt ajkát, ésáthajolt az osztrák válla felett. Ali Ovszad szőrös fülét Kravcov feléfordította, a mérnök pedig suttogóra fogott hangon fordította neki Willszavait. Ali Ovszad, miután végighallgatta a tolmácsolást, elgondolkozvakaparászott kisujjával a fülében. Az öreg mester, aki élete során már jóalaposan kiluggatta fúrólyukaival az anyaföldet, gondterhelt képet vágott.

— Akar valamit mondani, senor Ali Ovszad? — kérdezte Bramuglia,és Kravcov lefordította a mesternek a kérdést.

— Mit mondjak? A túráshoz-fúráshoz természetesen valamelyestértek — felelte éneklő hangsúllyal Ali Ovszad. — De ilyen kőzettel,becsületszavamra, még sohasem találkoztam. Várjuk meg, amíg ez azanyag a felszínre tör, és akkor majd meglátjuk.

Stamm felemelte fejét a grafikonról. — Várni semmi esetre sem szabad. Nem tudhatjuk, mi történt a föld

mélyében. A mesterséges bélésezés feltörése erős lökéseket válthat ki.Miután lebocsátottuk a televíziós kamerát, javaslom, mentsünk átmindent a holland kereskedelmi hajóra.

— Azt már nem! — kiáltott fel Kravcov. — Bocsásson meg, Mr.Stamm, de én Ali Ovszad véleményén vagyok: várni kell, és meg kellfigyelni, hogy mi történik a csövek kilökődése után. Csak ígyszerezhetünk támpontot a jelenség értékelését illetően!

— Én is ezzel értek egyet — bólintott Will. — A műszerek itt vannak,nem szabad elmennünk.

Most mindannyian Bramugliára néztek, övé volt az utolsó szó. Akövér chilei töprengett, kopasz fejét simogatta. — Senores — szólalt meg végül. — A kérdés, ha jól értem, a

következő : van-e közvetlen veszély? Feleletet adni nehéz, senores,hiszen ismeretlen természeti jelenséggel állunk szemben. Demegszoktam, hogy ilyen és ehhez hasonló kérdésekhez mintföldrengéskutató szóljak hozzá. Szerintem, Stamm kolléga,szeizmológiai szempontból nincs közvetlen veszély. Carramba! —kiáltott fel hirtelen, amint tekintete az ablakra tévedt. — Mi ez?!

A fúrólyuk torkolatából felfelé kúszott a szürke béléscső , amelyenkézzel-lábbal kapaszkodva egy férfi lógott kék kezeslábasban és

sapkában. A lent álló szerelők fütyültek és üvöltöttek utána.


24/91


24

A mozgó padozatról, amely a csővel együtt emelkedett felfelé, egyautogénhegesztő hajolt ki, és izgatottan kiabált.

— Ez a maga embere, Jim? — kérdezte aggódva Bramuglia.Parkinson hidegvérrel rágta a rágógumit, és a fejét rázta.

— Ez Csulkov-Mulkov, az én emberem. Úgy látszik, egy kicsit

vagánykodik — mondta Ali Ovszad, majd kacsázva kisietett a kajütbő l,és a csődarabokon keresztül, a torony felé tartott.Valamennyien a nyomába eredtek. — Csulkov-Mulkov? — kérdezte vissza Bramuglia. — Dehogy, csupán Csulkov — nevetett fel Kravcov.Ali Ovszad valamit odakiabált, fel a magasba. A mozgó padozaton

álló autogénhegesztő , mestere utasítása szerint, két méterrel alevegőben lógó Csulkov alatt elvágta a csövet. A horgon függő csődarab, Csulkovval együtt lassan lefelé ereszkedett.

— Ugorj le! — kiáltott rá Ali Ovszad.Csulkov egy rántással eltépte magát a cső tő l, négykézlábra esett, de

azonnal felkelt, és dörzsölgette a térdét. Kerek, kisfiús arca fehér volt,mint a mész, világos szemébő l rémület sugárzott. — Mit vagánykodsz? — vonta felelősségre fenyegetően Ali Ovszad. — A gyerekekkel vitatkoztam — mormogta Csulkov, és körülnézett, a

sapkáját keresve, amely az ugrás közben valahová lerepült.A fúrómunkások csoportjából kivált egy zömök amerikai, fején tarka

kendő , és Csulkovnak nyújtotta virágfüzérekkel díszített öngyújtóját. — Nem kell — mondta Csulkov, és eltolta az amerikai kezét.Bramuglia rövid beszédet intézett a fúrómunkásokhoz, és a brigádok

jókedvűen ismét munkához láttak. A váratlan közjátéknak vége volt.Csak Kravcov vette észre, hogy Csulkovnak remeg a keze.

— Mi van a maga kezével? — kérdezte halkan a fiútól. — Semmi — felelte Csulkov. Majd hirtelen a mérnökre emelte zavart

tekintetét, és megeredt a szava: — A cső vonz, Alekszandr Vitaljics... — Hogyhogy? Mit csinál a cső?! — Vonz — ismételte meg Csulkov. — Nem túl erősen, az igaz...

Mintha mágnes volna, én pedig a vas...Kravcov a társalgóba sietett, ahol Bramuglia éppen befejezte a

tanácskozást. — Egyelőre nem ürítjük ki az állóhajót — zárta le a vitát a chilei.

Hirtelen felnevetett, és hozzáfűzte: — Ilyen vakmerő fiúkkal semmitő l

sem kell félnünk.Stamm végigsimította lekefélt, beolajozott haját, és a televízióskamera csörlő jéhez indult, orra alatt dünnyög-ve valamit az oroszok és achileiek könnyelműségérő l,

Az ernyő alatt Kravcov félrehívta Willt, és elmondta, amit Csulkovtólhallott.

— Igazán? — kérdezte Will.

IX.

Már negyedik órája tartott a televíziós kamera lebocsátása. A

kábelkötél a mélytengeri csörlő hatalmas dobjáról tekeredett le, a rácsosdarugém végén szaladt le a csigáról, és onnan hullott a fekete vízbe. Ali


25/91


25

Ovszad brigádjának egyik félmeztelenre vetkőzött szerelő je a korlátnálcigarettázott, és csak néha vetett egy-egy pillantást a mélységmérő mutatójára. Ali Ovszad odalépett hozzá.

— Majd akkor cigarettázz, ha korzózni mégy — szólt rá szigorúan. —A féken tartsd a kezed.

— Nem lesz semmi baj, mester — próbálta megnyugtatni a szerelő ,de azért a cigarettát a tengerbe hajította —, amúgy is dolgoznak azautomaták.

— Az automatikus berendezéseknek is megvan a maguk dolga, megneked is.

Az öreg mester a rend kedvéért körbejárta a csörlő t tenyerévelmegtapogatta, hogy nem melegedtek-e át csapágyak.

— Vajon hány óra lehet most Bakuban? — mondta, és válaszra semvárva, megindult a televíziós szoba felé.

A vibráló képernyő előtt ott ült Stamm, Bramuglis és Kravcov. — Nos, mi a helyzet? — Kravcov álmosan pislogott a belépőre. — Nagyon mély az óceán — jelentette ki bánatosan Ali Ovszad. —Még várni kell egy jó félórát. Vagy talán egy órát is — tette hozzá

töprengve.A rádióügyeletes bedugta a fejét az ajtón. — Kravcov itt van? Moszkva hívja. Gyorsan!Kravcov kiszaladt.A reflektorok fényesen kivilágították az állóhajót, az emelőnél

csörömpöltek a csövek, bábeli hangzavar hallatszott.Kravcov a rádiófülkébe rohant. — Halló!A zúgáson és kattogáson keresztül távoli, drága és izgatott hang

érkezett hozzá. — Szervusz, Szása! Hallasz engem, Szása? — Marinka? Szervusz! Igen, igen, hallom a hangod! Hogy jutott

eszedbe felhívni... — Szása, mi történt ott nálatok? Írnak rólad az újságok, és én

nagyon-nagyon aggódom... — Nálunk minden rendben van, ne aggódj, kedves!... Az ördög vigye

el, miféle muzsika zavarja a vételt... Marinka, hogy vagy, és hogy vanVovka meg anya ? Marinka, hallasz?

— Igen, igen, a muzsika zavar... Nálunk minden rendben van! Szása,

nincs semmi bajod? Az igazat mondd... — Tökéletesen egészséges vagyok. Mit csinál Vovka? — Vovka már jár, ső t futkározik. Ó, szinte nevetséges, hogy hasonlít

rád! — Már futkározik? — Kravcov boldogan felnevetett. — Nahát, ez a

Vovka! Puszild meg helyettem is, jó? — Jó! Megérkeztek a spanyol folyóirataid, elküldjem? — Egyelőre nem kell! Nagyon sok a munkánk, egyelőre ne küldd el. — Szása, de mégis mi történik ott nálatok? Miért bújnak ki azok a

csövek? — Fogalmam sincs róla!

— Micsoda?! Hát akkor ki tudja? — Még senki sem tudja. Mi van nálatok az iskolában?


26/91


26

— Jaj, ha tudnád, milyen nehéz a tizedik osztály! De azért, hamindent összevetek, mégiscsak jó. Szásenyka, sürgetnek már...

Egy monoton hang angolul ismételgette: — NGÉ állóhajó! NGÉ állóhajó! London hívja! — Marina! Marina! -— kiáltott Kravcov. — Marina!

A rádiós megérintette a vállát. Kravcov letette a kagylót az asztalra,és kiment a fülkébő l.Reflektorok fehér fénye pásztázta az állóhajót. A hegesztőpisztoly

lángja duruzsolva szórta szerteszét szikráit. A fedélzeten halombanálltak a csődarabok. És körös-körül az óceán fekete vize és az ég.Álmosan zsongott a fülledt, párás éjszaka...

Kravcov a csövek tetején ugrálva jutott el a toronyhoz. JimParkinson brigádja dolgozott ott.

— Haladnak, Jim? — Haladunk. — Jim félreugrott: egy cső levágott darabja csengve

esett le. Kravcovra nézett. — Majdnem széttöri már a tornyot. Hallgassacsak, Sir.Kravcov már maga is hallotta a tompa dübörgést, és érezte lábaalatt a rezgést.

— A víz felforrósodott — folytatta Parkinson. — a gyerekeklemásztak fürödni, de azonnal ki is ugrottal! A víz felszíne legalábbnegyven fok meleg, egy fokkal se kevesebb.

Kravcov fülében még ott csengett Marina csilingelő hangja, „írnakrólad az újságok..." Jó lenne tudni, mindent firkáltak össze. „Nagyonaggódom érted...” Szó, ami szó, én se ilyennek képzeltem aparadicsomot. Valami érthetetlen, fenyegető hatalom árnyéka borulfölénk...

Will kajütjében égett a villany. Kravcov bekopogott félig nyitott ajtón,aztán egy dörmögő hang válaszolt:

— Tessék.Will, nyitott fehér ingben és sortban, grafikonjai fölé hajolva ült az

asztalnál. A karosszékre mutatott, és cigarettával kínálta Kravcovot. — Mi van a televíziós kamerával? — kérdezte. — Hamarosan feneket ér. Will, Moszkvával beszélgettem. — Az asszony? — Igen, az asszony. Azt mesélte, írnak rólunk az újságok.A skót megvetően hümmögött.

— Hát magának, Will, van családja? Sohasem említette. — Van egy fiam — felelte Will, hosszú szünet után.Kravcov felemelt az asztalról egy zöld plasztilinbő l formázott kis

figurát. Nagy ágas-bogas aganccsal büszkélkedő szarvast ábrázolt. — Kissé udvariatlan voltam magához — szólalt meg Kravcov,

kezében forgatva a szarvast. — Emlékszik, rákiabáltam magára...Will csak legyintett. — Nincs kedve meghallgatni egy short story*-t?

* Rövid történet (angolul)Kravcov felé fordította kimerült arcát, és tenyerével végigsimította

ősz, tüskés haját. — Írországban, a hegyek között, egy szakadék bújik

meg, amelyet Paddy Black-nak hívnak. Ebben a szakadékban találhatóa világ legudvariasabb visszhangja. Ha azt kiabálják: „Hogy van, Paddy


27/91


27

Black?" — akkor a visszhang tüstént visszaveri: „Nagyon jól, köszönömkérdését, Sir."

— És ezt most miért meséli? — Csak úgy. Az eszembe jutott. — Will a nyitott ajtó felé fordította a

fejét. — Mi történt? Mi ez a csendesség a toronynál?

X.

Parkinson brigádja csoportba verődve ott tolongott a fúrótoronyhídjánál.

— Miért hagyták abba a vágást, Jim? — érdeklődött Will. — Nézze meg a saját szemével.A béléscső mozdulatlanul állt. — Hát ez aztán szép kis meglepetés! — csodálkozott el Kravcov. —

Talán megszűnt a spontán emelkedés?...Ekkor a cső megrándult, és hirtelen a magasba lendült, de azonnal

az előző helyzetébe, ső t még annál is lejjebb esett vissza.A rándulás az állóhajót is erősen megrázta: a hajópropellerekautomatikus vezérlése nem tudta követni a hirtelen, erőszakosmozgásokat.

A béléscső ismét rángani kezdett fel és le, aztán még egy rándulás,majd egy újabb, mindez szabálytalan ritmusban. A fedélzet imbolygott alábuk alatt, a csődarabok nagy csörömpöléssel gurultak szerteszét.

— Vigyázzanak a lábukra! — kiáltott Kravcov. — Amit lehet,rögzíteni!

A lakóhelyiségekbő l a pihenő brigádok szerelő i is kitódultak. Will ésKravcov a televíziós fülkébe rohant A készülék elő tt Bramuglia ült, olyanközel, hogy majdnem beleverte orrát a képernyőbe, mellette pedig ott álltStamm és Ali Ovszad.

— A béléscső ugrál! — tálalt ki mindent egy szuszra Kravcov. — Előre megmondtam — felelte Stamm. — Nézze mi történik a

fenéktalajban.A televíziós készülék képernyő jén valami szürke mozgott és

kavargott. A kép eltűnt, aztán elő tűnt a kopár és egyenetlen óceánfenék — majd ismét minden mozgásba jött a képernyőn. A televíziós kameraott lent a mélyben, szemlátomást lassan körbeforogva, készítette afelvételeket.

Kravcov most tisztán látta, hogy az óceán fenekén törmelékekbőlvalami hegy képződött, elevenen mozgó hegy, hol nő , hol fogy, lejtő jén

kövek gördülnek le, de nem oly gyorsan, mint a szárazföldön, hanemkényelmesen, szinte kelletlenül.

Stamm könnyedén elfordította a fogantyút. A képernyő elszürkült,aztán a bal felső sarkában hirtelen éles vonalakkal megjelent a cső ...

— Tubo de entubaction*! — kiáltott fel Bramuglia.* Béléscső (spanyolul)A cső a képernyőn olyan volt, mint valami szalmaszál. Himbálózott,

míg alatta felduzzadt a törmelékekbő l összeálló hegy, de aztán ismétminden elszürkült, és ekkor az állóhajó akkorát rándult, hogy Bramuglia

leesett a székről.Kravcov segítségével tápászkodott fel.


28/91


28

— Madonna... Santo Jago... — mormogta a chilei szuszogva. — Előre megmondtam — hangzott fel Stamm hangja. — A fúrónyílás a kőzettel együtt dobja ki a mesterséges bélést, a

béléscső alsó pereme a törmelékhegyen táncol. Nem lehet tudni, milesz. Sürgősen ki kell üríteni a [hajót.

— Nem! — jelentette ki Will. — Horoggal fel kell húzni a béléscsövet.Amilyen gyorsan csak lehet. — Helyes — támogatta a javaslatot Kravcov. — Akkor abbamarad a

tánc. — Ez veszélyes! — tiltakozott Stamm. — Nem egyezhetem bele. — Veszélyes, ha elővigyázatlanul csinálja az ember — szólt közbe

Ali Ovszad. — Én magam fogom irányítani a munkát.Mindannyian Bramugliára néztek. — Emeljék ki a csövet — rendelkezett a chilei. — Emeljék ki, és

vágják le. Csak minél előbb, könyörgöm, az ég szerelmére...Az állóhajó úgy remegett, mint amikor a beteget a hideg rázza.Ali Ovszad a vezérhajtómű pultjához állt, a horog felfelé emelkedett,és húzta magával a béléscsövet. A kötelek csikorogtak, sziszegett a kék

láng. — Gyerünk, gyerünk! — noszogatta a munkásokat Ali Ovszad, aki

éberen felügyelt a csőkiemelési munkálat minden mozzanatára. — Márcsak kevés van hátra!

A levágott csődarabok a hídra zuhantak. Mikor a felfelé húzottcsőoszlop már elég magasan állt az óceánfenék felett, a hajó remegésemegszűnt.

Később pedig, amikor az óceánt már a reggel kék ragyogása öntötteel, a fúrólyukból újból kezdtek előbújni a fúrócsövek. Titokzatos erő lökteőket ki. A plazmavágó, akárcsak eddig, most sem működött, azautogénvágó meg lassan dolgozott. De a hegesztő t viszont most már rálehetett helyezni a körvágó automatára. Az automata a csővel azonossebességgel kúszott felfelé, a vágás után újra leereszkedett, s kezdte avágást, elölrő l...

De a spontán emelkedés egyre gyorsult, az automata már nem tudottlépést tartani vele, a vágás csavarmenetben elferdült. Le kellett állítaniaz automatát, és a kisegítő daru horgához erősített padozaton ülve,kézzel kellett vágni.

Az autogénvágók, bár gyakran váltották egymást, végsőkig

kimerültek ebben a pokoli munkatempóban, ráadásul a hőség is egyre jobban gyötörteőket. A csövekkel megrakott vontatóhajó közben már

elment, de a fúrótorony körül a fedélzet ismét roskadozott acsődaraboktól.

Azok az emberek, akik az állóhajón végigélték ez két a szörnyű napokat, sohasem felejtik el a tikkasztó kánikulai forróságot, azeszeveszett munkát, az óceán nyirkos páráját, a reflektorok fehérfényétő l és a gázhegesztők sűrűn felvillanó kék lángjától elárasztottéjszakákat.

Míg élnek, nem felejtik el Ali Ovszad rekedtes harc kiáltását: — Gyerünk, gyerünk, már csak kevés maradt!


29/91


29

XI.

Virradatkor hidroplán érkezett. Nagy nehezen átszállították a hajóraaz FKK-6 fotokvantumos készülék ládáit.

Kravcov átlapozta a használati utasítást.

Igen, a készüléket ismerte, valóban egyszerű a kezelése, de hiába,úgy látszik, az üzembe helyezésével ma elkéstek...A fúrólyukban ugyanis már csak kétszáz méter hosszú fúrócső

maradt. Aztán százötven...Ali Ovszad kiadta az utasítást, hogy szereljék le a mozgó padozatot,

veszélyes dolog ott fenn függni a magasban, amikor a csőnek már csakaz utolsó méterei emelkednek ki. Százhúsz..., nyolcvan...

A napkelte hajnali, vörös sugárözönnel lángolt fel, de senki sem vetteészre, a reflektorok változatlanul éles, fehér fénnyel árasztották el afedélzetet. A négy brigád éppen befejezte munkáját, az átjárókbóleltakarították a csődarabokat. Bramuglia rendelkezése volt ez; afúrótorony mellett állandóan egy nyitott kis „GAZ" teljesített ügyeletet,hogy veszély esetén az éppen dolgozó autogénhegesztők gyorsan ahajó széléhez menekülhessenek.

A fúrólyuknál már csak négyen maradtak: két hegesztő , Kravcov ésAli Ovszad. Hatvan méter...

A hajó megremegett. Mintha valaki, alulról, a vállával felemelte ésalaposan megrázta volna. — Elzárni az autógénvágót! A kocsiba! —vezényelt Kravcov.

Az átjárón keresztül a gépkocsit a hajó széléhez vezette, és azernyő mellett fékezett le. Ekkor ismét hatalmasat rázkódott minden,Kravcov és a többiek kiugrottak a kocsiból, arcuk színe szürkébe váltott.A hajó közepe dübörgött és csikorgott. Az utolsó csődarabok, amelyekmajdnem a koronablokkig emelkedtek már, most lezuhantak, de amindent betöltő recsegés-ropogásban, úgy tetszett, mintha hangtalanulértek volna földet.

Bramuglia megragadta Will kezét, valamit kiáltott, Stammmozdulatlanul úgy állt ott mellette zakójában, mint valami kőszobor.

A dübörgés némileg elcsendesedett. Néhány pillanat feszült,szorongó várakozás, aztán mindenki csak azt látta, hogy a forgatómű leszakad az alapállványról, kissé felemelkedik, és oldalra csúszik.Csattanás! A terjedelmes acélállvány szétpattant, a tartógerendák

szétzúzott végei elgörbültek, felkunkorodtak. A torony alatt a fedélzetfelpúposodott. Gőz tódult felfelé, perzselt a hőség.A fúrólyuk szétmarcangolt torkolatában valami fekete, kerek dolog

tűnt fel. A fekete test egyre nő tt, már áttörte a padozatot. Alig telt el párperc, és íme, teljes valójában láthatóvá vált egy vastag, henger alakifelül elgömbölyödő oszlop amely a torony belsejébő l emelkedett felfelé.

Kravcov meredt tekintettel bámulta. Az idő észrevétlenül haladt.A Fekete Oszlop csúcsával a torony koronablokkjába ütközött. Nagy

csörömpöléssel törtek szét a torony tartólábai, lent az alapzatnál.Ali Ovszad, aki addig dermedten, földbe gyökerezett lábbal állt,

hirtelen elhatározással a torony felé indult. Kravcov utána vetette magát,

megragadta a vállánál fogva, és visszarántotta.


30/91


30

— Szétrombolta a tornyot! — üvöltötte Ali Ovszad! És egyszerre,mintegy ráeszmélve ösztönös mozdulatának értelmetlenségére,elkeseredetten legyintett.

A Fekete Oszlop pedig emelkedett, egyre emelkedett felfelé, és mintvalami gyermekjátékot, úgy kapta fel és vitte magával a százötven méter

magas fúrótornyot.XII.

Az óriási oszlop keresztüldöfte az állóhajót. Miután kilökte afúrólyukból a csöveket, és áthatolt az óceán víz-, tömegén, a FeketeOszlop gyertyaként tört az ég felé. és feltartóztathatatlanul növekedett.

A hajón az emberek magukhoz tértek az első megdöbbenésből. Akövér Bramuglia gyorsan a rádiófülkébe sietett. Kravcov Willhez lépett,és szaggatott hangon ő t idézte:

— Próbáljuk meg levágni?Will, hátával a fedélzeti korláthoz támaszkodva, erős távcsőnkeresztül szemlélte az oszlopot.

— Leharapom a fejem — mondta —, leharapom a fejem, ha ezt lelehet vágni. — Odanyújtotta a távcsövet Kravcovnak.

Az oszlop körülbelül tizenöt méter átmérő jű volt. Fekete felületetompán villogott a reflektorfényben. Vajon milyen mélységből tört elő ezaz oszlop, amelynek üvegszerű kérgét mintha olvadt ásványok elegyealkotná? Vajon milyen elemeket és vegyületeket tartalmaz?

— Tenni kell valamit — mondta Kravcov. — Ha ilyen gyorsan nő ,nem bírja el a saját súlyát, ledő l, és akkor a hajó...

— Mit akar a hajóval! — dohogta Will. — Ne fecsegjen márostobaságokat, fiatalember. Bramuglia összeköttetésbe lépett az NGÉelnökségével, és a nemzetközi iroda már a veszteséglistára írta a hajót.

— Miért fecsegnék én ostobaságokat? — neheztelt meg Kravcov. — Azt nem tudom, hogy miért. Maga tényleg nem érti? A hajó —

majdnem semmi. Sokkal nagyobb veszély fenyeget. — Mire gondol?Will nem felelt. Sarkon fordult, és a rádiófülke felé indult.

— Magával még csak beszélgetni sem lehet! — kiáltott utánaindulatosan Kravcov.

A hőség fokozódott. Kravcov kigombolta nedves ingét.

Döbbenten nézte a felfelé kúszó, tompán fekete felületét. „Bánom isén! — gondolta. — Bánom is én, csináljanak, amit akarnak. Végül isnem az én dolgom. Az én szakmám az, hogy fúrólyukakkal lyuggassamtele ezt az öreg Földet. Az ördögbe is, már egészen az égig ér.Fogadok, hogy nem bírja el a saját súlyát, és rögtön lel dő l... No és...Nem rám tartozik... Én nem tudós, ém mérnök vagyok, az én dolgom az,hogy fúrjak, nem pedig..."

A mellette álló Ali Ovszad kivette kezébő l a távcsvet, és az oszlopotnézte.

— Valószínű leg vasból van — mondta Ali Ovszad. — Vágni kell.Bizonyára jó acél, miért vesszen kárba? Vágni kell. Eredj, kérdezd meg

Bramugliát. — Kicsodát?


31/91


31

— Mi van veled, talán nem ismered Bramugliát?A rádiófülkébő l ekkor lépett ki Stamm és Bramuglia. Az osztrák

geológus zsebkendő jével törölgette arcát és nyakát, és odáigvetemedett, hogy egy kivételével valamennyi gombját kigombolja azakóján. Will szólt neki valamit, de az osztrák csökönyösen rázta a fejét,

úgy látszik, nem értett egyet vele.Kravcov odalépett hozzájuk, közbevágott beszélgetésükbe, és a tő letelhető leghivatalosabb hangnemben jelentette ki:

— Bramuglia úr, szerintem azonnal, halogatás nélkül meg kellkezdeni az oszlop vágását. Nincs más megoldás. Nincs más...

A chilei Kravcov felé fordította izzadt, löttyedt arcában a szemeolyan volt, mint két szem fekete szilva.

— Mivel?! — üvöltötte. — Kérdem én, mivel, miféle szerszámmalfogja maga vágni. A plazmavágó már a csöveket sem viszi...

— Az FKK úgy viszi majd, mint a borotva — válaszolta Kravcov. —Kész vagyok rá, hogy azonnal hozzákezdjek a...

— Kész hozzákezdeni! Hallotta, Stamm? Kész puhára főzetni magátaz oszlopot környékező pokoli hőségben! De én nem engedem meg,hogy az oszlopot megközelítse!

— Kravcov úr — szólalt meg egyforma hangon Stamm —, amígnincs tisztázva ennek a jelenségnek a természete, nincs jogunkkockáztatni...

— De a jelenség természetének tisztázásához legalább egy kismintát kell szerezni az anyagból, nemdebár?

A hőség elviselhetetlenné vált, a fedélzet rezgett a lábuk alatt,Bramugliának remegett a hármas tokája. Mind a négy brigád,valamennyi fúrómunkás a fedélzeti korláthoz támaszkodott, nemhallatszott megszokott tréfálkozásuk és nevetgélésük, sokan ageológusok és mérnökök beszélgetését figyelték.

— Széthasad a fejem! Nem tarthatom itt az embereket a hajón. Nemtudhatom, mi következik még! — Bramuglia egyfolytában beszélt, ettő lkissé megkönnyebbült. — Madonna, hol marad a „Fukuoka-Maru"? Miértkésnek el örökké ezek a japánok? Miért szakad minden gond MiguelBramuglia fejére?!

— Le fog dő lni — mondta élesen Kravcov. — Menthetetlenül öntterheli minden gond és felelősség, senor Bramuglia, ha siránkozik,ahelyett, hogy cselekedne.

— Mit akar tőlem? — üvöltött Bramuglia, olyan vadul, hogy szememajd kiugrott a gödrébő l.

— Vannak a hajón hőálló ruhák. Engedje meg, hogy én... — Semmit sem engedek meg magának!Néhány másodpercig némán farkasszemet néztek.Ekkor odalépett egy szál nadrágban a nyakigláb Jim Parkinson. Ujja

hegyét celluloid sapkaellenző jéhez pöccintette. — Sir — szólt Kravcovnak —, szeretnék valamit közölni. Ha

megengedik önnek, hogy levágja ezt az ördögi gyertyát, akkor rámszámíthat.

A tagbaszakadt román elő lépett Jim háta mögül, erő ltetetten

krákogott egyet, és tört oroszsággal bejelentette, hogy mind maga, mindpedig fiai szintén készen állnak a feladat teljesítésére.


32/91


32

— Elment az eszük! — üvöltözött Bramuglia. Stamm, maga mitválaszolna nekik?

— Azt válaszolnám, hogy a munkavédelem legelemibb szabályai is alegnagyobb elővigyázatosság betartását követelik meg. — Stamm azutolsó gombot is kigombolta a zakóján.

— Hát maga, MacPherson? Miért hallgat, az ég szerelmére? — Meg lehetne próbálni — mondta Will, kerülve chilei tekintetét. —Lehet, hogy az analízis céljaira talán egy darabkát sikerül lehasítanibelő le.

— De ki fog azért felelni, ha... — Ha jól értem, maga nem ad rá utasítást, Bramuglia. Önként

jelentkeznek.Bramuglia megadta magát. — Próbálják meg, senor Kravcov — mondta, és szenvedőn felvonta

szemöldökét. — Próbálják meg. De, könyörgöm, legyenek óvatosak. — A legmesszebbmenőkig óvatos leszek. — Kravcov felvidulva

megindult a raktár felé.Ali Ovszad utána loholt. — Aj bálám*, hová szaladsz?*Fiacskám (azerbajdzsánt nyelven) — Vágni fogom az oszlopot! — Veled tartok.A mester tétlenül ott álldogált, míg Kravcov a raktár polcairól

lehányta a földre a védőöltözékeket és a szerszámokat, és közbenéneklő hangsúlyban mondogatta saját költésű szövegét:

— Te még fia-t-aal vagy. Mama, papa ni-incs itt. A szakszervezet si-incs itt. Ali Ovszadon kívül senki si-íncs, aki vigyázna rád...

XIII.

Hőálló védőruhába öltözve, öt ember haladt lassan a hajó közepefelé. A durva üvegszövet úgy zörgött, és olyan mereven állt, mint abádog. Az emberek maguk elő tt tolták a kiskocsit, amelyen afotokvantumos készülék állt, la kocsi békésen gördült előre a sínpáron.Kravcov hermetikus sisakjának üvegén keresztül figyelmesen szemlélteaz oszlopot.

„Mondjuk, a hőmérséklete lehet háromszáz fok — töprengett. —Mondjuk, hogy ötszáz. Több ali

Vojszkunszkij-Lukogyjanov - A fekete oszlop .pdf

Documents

Transcript of Vojszkunszkij-Lukogyjanov - A fekete oszlop .pdf