VÁLTOZTATOTT, JOGTALAN - magyaradorjan.com · futkosó játéka, cikáz = játszva ide oda futkos...

VÁLTOZTATOTT, JOGTALAN

III. kötet


2

ISBN 963 045509 9

© MAGYAR ADORJÁN ÖRÖKÖSEI

Kiadja:

Magyar AdorjánBaráti Kör,

1995

(1111 Budapest, Kende u. 11. Telefon: 1855-998)

Felelős kiadó:Csontos Péter

A Magyar Adorján Baráti Kör külön köszönetet mond Ma-gyar Csabának a kézirat gondozásáért, Tomory Zoltánnénaka szedési költségek fedezéséért és Ocskó Atillának kiadásihozzájárulásáért. Nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában

Felelős vezető: Bördős János


6

Szerkesztői előszó......................................................................... 3Székely ......................................................................................... 7Kiegészítések a Székely fejezethez ............................................ 85Irodalom a Székely fejezethez .................................................... 92Kazár........................................................................................... 93Kiegészítések a kazár fejezethez .............................................. 374Irodalom a Kazár fejezethez ..................................................... 185Kabar ........................................................................................ 186Kiegészítések a kabar fejezethez .............................................. 372Irodalom a Kabar fejezethez..................................................... 393


7

abár őstörzseink egymásnak többé-kevésbé mind ro-konai voltak, mivel hiszen mind az ősi magyartörzsből származtak volt, de a székelyek, amint alábblátandjuk, főkép a kazároknak és kunoknak voltakközelebbi rokonai, habár ezenkívül még a jászoknakis.

A székelyek és a kazárok vallásos vonatkozásúszócsoportja egészen azonos volt, vagyis a k, g, gy, hés s, sz, z, zs, c, cs: mássalhangzókból állott, és a két

törzsnél a kiejtésben, amint ez az alábbiak szerint észrevehetőlesz, csak annyiban volt mégis némi különbség, hogy a széke-lyek a lágy g hang helyett inkább a kemény k hangot szerettékejteni, holott a kazároknál ilyen különbségtétel nem volt

A székelyek is juhtenyésztők voltak, amint hogy nagy-részt ma is azok, és az adatokból következtethetőleg, ugyan-azon egyenes de gúzsolt szarvú juhfélét, a cigája juhot, tartot-ták amelyet a jászok, amiért is kiemelendő, hogy e juhfajta ne-ve a németben ma is Zackelschaf (cakk el-sa af; saaf = juh.Latin neve avis strepsiceros), amely cakkel név a székely nem-zet nevével egyező, annyival is inkább, hogy a székelyek nevea régiségekben előfordul zakul, zakur alakban is. (LássadKézainál és Fáy Elek már többször említett műve 289. olda-lán.) E juhfajta ily nevét tehát a németek vagy valamikor egyszékely törzstől vették át – habár tudtommal a székelyek nyel-


8

vében ma csak a már lágyult, g hangos cigája van meg – vagypedig e juhfajtát épen azért nevezték el így mert valamely szé-kely törzsünknél láttak sokat.

Természetes ezek szerint az is, hogy a szóbanlévő juhfajtaa székelyek mythologiájában is már igen régi idők óta, szentállatként, és ennélfogva szimbolikájukban szintén, szerepelt.Úgyhogy annyi bizonyos, mi-szerint tehát a gúzsalaknak(az alábbi rajzon: 1) és ezzelkapcsolatban a kacskaringó-nak (a rajzon 2) és az örvény-alaknak (a rajzon 3) is a szé-kelyek alapjelképei között ott kellett lennie. Gúzs, kos, kacs,kacskaring vagy kacskaringó szavaink mind székely szócso-portbeli szavaink.

De megvolt a székelyek alapjelképi között még az ék is,éspedig ennek kétféle alakja (a rajzon 4 és 5), ezekkel kap-csolatban azután a zegzugvonal is (a rajzon 6 és 7). Az ék (aszó megfordítva ké azaz kő) a székelyeknél azért szerepeltmert ezek – a kunokkal egyezően de a jászokkal ellentétben –a sziklás hegységeken valamint ezek völgyeiben szerettek lak-ni, milyen helyeken élnek egyébként ma is. Azt pedig tudjuk,habár háziállatként jól tenyészthető lapályon is, de őserede-tükben, miként a vad avagy félvad juhfélék is, a mai szelídítettjuhfélék is mint hegységi állatok voltak, ugyanúgy mint akecskefélék is. Az ilyen tájak, a kő, a szikla és az ék a széke-lyeket a kunokkal rokonítja, és íme, amellett hogy a székelyalapszavak sz-k alakúak (szik, szek, szak stb.) és megfordítvak-sz (kisz, kesz stb.) szavakat adnak, de ha ezekből a sziszegőhangot elhagyjuk, akkor ugyanúgy kapjuk az ék, ík és megfor-dítva a ké, kú, kő szavakat minthogyha a kut, kum vagy kúnszavakból a t, m vagy n hangot elhagyva egymássalhangzósszót képezünk. Szikla mindenesetre tiszta székely szócsoport-beli szavunk és emellett a székely nemzetnévvel teljesen egye-zik. Úgyhogy világossá válik miszerint a szláv szkala = sziklaszó is ősnyelvünkből származott, ami felől egyébként alábbmég inkább meggyőződhetünk. Egyelőre fölhozom itt csáktisztán székely alakú szavunkat, amely szintén éket jelent és


9

amelyből csákány és csáklya hegyes szerszámokat jelentő sza-vaink is származtak De íde tartoznak, bár már lágyult g hangú-ak, a szeg, szög szintén hegyes szerszám jelentésű, továbbá aszegellet, szöglet szavaink is, továbbá megfordított szóalakkalés k hanggal, a kuckó szavunk Is. Ezen szegellet, szöglet sza-vunk azonban fölfogható pozitívumként, hímségként azaz ki-szögellés ként, valamint ellenkezőleg, negatívumként, nőiségként azaz beszögellésként is. Ugyanígy vagy ez az ék sza-

vunkból származott német Ecke(ekke) = sarok szóval, valamint magasarok szavunkkal is. De a csák szé-kely-kazár szócsoportbeli szavunkbólszármazott csákó szavunk is, amely

olyan, bőrből készülő, hegyes süveget jelentett mint e rajzon 1,amilyet nálunk Rákóczi koráig általánosan viseltek és amely akésőbbi huszárcsákó őse is volt. E csákó hegyes része eredeti-leg csakis bőrből, utóbb posztóból, majd bársonyból is készültde mindig piros volt és ennélfogva kétségtelenül a hímtagot,székelyeknél, kazároknál a kosét, jelképezte, de természetesencsak pozitívumként, azaz ék ként fölfogva.

Tudjuk, hogy Csák nálunk régen férfiszemélynév is volt.(innen Csákvára és Csáktornya helységneveink.) Viszontugyanezen csákó negatívumként, azaz nőiség ként fölfogva, amagyar halászok szák nevű zacskószerű hálócskája, s ez fejtimeg a német Sach (szákk) és az olasz sacco (sákko) = zsákszavakat is.

Ámde a latinban a kő neve sacsum (szák szum), és mi másez mint csák szavunk? Láttuk hogy a hegylakó ember egyiklegrégibb fegyvere a hegyes kő-ék, a marokkő (Faustkeil) volt,vagyis azon hegyes ékalakú kő, amelynek ősszékely neve tehátcsák volt és amellyel tehát az ősember is, ha ezzel teljes erejé-vel állati, vagy utóbb emberi ellenfelére ütést mért, úgy ennekkoponyáját is betörhette, amikoris a csákk hang hallatszott!

Viszont ha mégis kételkedünk abban, hogy az ősi hegyescsákó a hímtag jelképe volt, akkor a kétséget eloszlathatják akövetkezők: Előszöris a régi magyar Csák férfinév. Továbbáaz olaszban ciacco (csákko) = kandisznó, a szerb-horvátbancsáko = apó, a törökben szik = hímtag. Megfordított szóalakkal


10

a magyar kos szó a juhok hímjét jelenti, a törökben kocs = kos,az albánban kacs, az olaszban cazzo (kácco) = hímtag; de idesorolható a német Gauster = kos is.

De visszatérve a kő-ékre, amelyből, amidőn ez nyelet ka-pott, az ősi kőbalta is fejlődött, akkor a latin sacsum = kő szó-val kapcsolatban eszünkbe juthatnak a germán szakszák avagyszakszanok, akik szerintem egy ősidőkben északra kivándoroltszékely, de kint elgermánosodott törzs voltak. Földük, Szász-ország, ott is hegyvidék. Nemzeti fegyverük egy élesre fent ésúgy kés- mint balta ként is használható, nyeletlen avagy nyél-lel Is használt kő volt, amelyet szaksz néven neveztek és amelyszó tehát egyrészt a latin sacsum = kő szóval, de másrészt amagyar szakóca és szekerce = balta bizonyos fajtája, szavakkalis egyezik. Ez ősi fegyver eleintén kőből, utóbb bronzból,majd vasból is készült és mindinkább kardszerűvé válott, deismeretes, hogy régen olyan fakardok is készültek amelyekélét több élesre fent, beerősített kovakő képezte, ami átmenetvolt balta és kard között.

Tudjuk hogy a finnek ma is minden németet szaksza né-ven neveznek, vagyis hogy nyelvükben szaksza = német. Detudjuk azt is, hogy a székelyek mellé telepített németek isilyen szakszák mert németül Sachsen azaz szahszen a nevük,amelyet azonban minden német szakszen (az -en a többes szá-mot jelenti) -nek ejt. A magyarban ma a nevük ugyan szász. dekétségtelenül azért mert könnyebb kiejthetőség miatt a szóbólegy k hang idővel kikopott. Viszont a szaksz szóban a szóvégisz hang úgy lehet nem más mint a mi az névelőnk. amely,amint már arról is volt szó, régen ragként állott a szó végén, demiként itt is, az árja nyelvérzék ott egy magánhangzót gyakrankihagy. Miután azonban nyelvtudósok az erdélyi szászok táj-szólása alapján kétségbe vonják azt, hogy ezek valóban a né-metországi Szászországból származnának; lehetséges teháthogy szaksz nevük tulajdonképpen csak későbbi keletű.

Miután az ős-székelyek a magas, sziklás hegységek lakóivoltak, természetesen tengerjáró hajós néppé nem válhattaksoha. Ami azonban nem jelenti azt hogy a völgyek folyóiban,tavakban, hegyi patakokban ne halásztak volna. Tény hogy azigen ízletes húsú pisztráng főleg a tisztavizű hegyi patakokban


11

otthonos és Erdélyben ma is van Csügés nevű patak, a piszt-rángot pedig a székelyek ma is csüge néven nevezik. Igazhogy e szó lágyult g hangos kiejtésű, de az hogy a székelyekkedvelték a kemény k hangot, még egyáltalán nem zárta kináluk a g hang ejtését. Másrészt csuka szavunk valóban ke-mény k hangos. Sejtelmem szerint pedig ezen csuka szó a szé-kely-kazár szócsoportban nem is jelentette csupán ez egy hal-fajtát hanem általános hal értelmű volt és ezért hasonlít acsüge szóra. Megsejtettük pedig azt is hogy őseink valamikora polipot is nevezhették csuka néven, mivel ősnépeinknél min-den a vízben élő állat is neveztetett „hal”-nak. lévén e szó ősi,eredeti értelme tulajdonképpen: mélység. Hogy viszont csügeszavunk mily ősrégi kell legyen, bizonyítja az hogy megvan azolaszban is, egy a szardellához hasonló, de ennél kisebb, szin-tén igen ízletes húsú hal neveként. Ennek olasz neve ugyanisaccinga (accsínga). Azt is észre vettük már, hogy több idegenszó megfejtésére akkor jövünk rá, ha annak kezdő a hangját amagyar a névelőnek vesszük.

Hozom itten kivonatosan egy „Szike” cím alatt megjelentcikkem részeit („Hadak Útja.” Folyóirat, Budapest, 1929.):

„A hegyes ék-alaknak, saroknak nyelvünkben egy igennagy kiterjedésű megnevező szócsoportja van és ez a szeg,szög, szöglet, szegellett és a csák szó (utóbbi Ballaginál =szög, valaminek hegye), amely szavakat, valamint az alábbinagyszámú származékait is, mindig az jellemezi, hogy egy szi-szegő hangból (sz, s, z, zs, c, cs) és k, h, vagy g hangbólállanak; közbül egy magánhangzóval. Ilyenek a csákány,csáklya és csákó szavaink is, amelyek hegyes valamit jelente-nek. Csákó, hegyes süveget jelentő Szavunk azonban reá vezetszák nevű zacskószerű halászó szerszámunkra, amelynek ne-véből a német Sack és olasz sacco = zsák szavak is származ-tak, amely német és olasz szónak azonban az illető nyelvbennem lévén oly széles kiterjedésű összefüggései mint a ma-gyarban, ebből világosan kitűnik, hogy e szavak ott Idegen,máshonnan átvett elemként vannak csak meg..

A csák, avagy szeg, szög szavak azonban még a szigony –tájszólásokban cigon („Néprajzi értesitő.” 1911, 54. oldal.)alakban is létező-szavunkkal is összevethetők, amely szerszám


12

lényege szintén a hegyes, behatoló ék azaz a szeg. Ennek a he-gyességnek ide tartozó, illetve a szigony szóval összehasonlít-ható i magánhangzós kiejtésű egy leszármazott jára ismerünkmég a székelyeknél használatos cikó szóban, amely a női nemirésznek, még magyar szóval csikló-ját, nevezi meg (clitoris).Világos hogy ugyanennek a németben meglévő Kitzler(kiccler) csak megfordított kiejtése, holott a szómegfordítás ami ősnyelvünk sajátsága de a németben nincsen meg. Ezenkí-vül világos, hogy a székely cikózni = játszani, bolondozni, tré-fálni, a más magyar csiklandani, csiklandozni szóval rokon ésa cikó és csikló szavakkal és a női nemi rész említett részévelis összefüggésben van, ugyanúgy mint a német Kitzler szó is anémet kitzeln (kicceln) = csiklandani szavak is összefüggenekegymással.

Ballaginál találjuk továbbá hogy: cika = lányok ide-odafutkosó játéka, cikáz = játszva ide oda futkos A cikózni szó te-hát amellett, hogy ide-oda futással is összefügg, de összefügga hegyességgel is egyrészt a szigonnyal, amelynek cigon ma-gyar neve is van, de összefügg a cikóval vagy csiklóval is,amely szintén hegyes, valamint összefügg a cikázással, ját-szással is, továbbá eszünkbe juttatja az ide-oda cikázó villámotés a zeg-zug vonalat is. Ha azonban minden így van, honnankell akkor a német Zick-zack (cikk-cakk) szót származtatnunk?Szerintem nem máshonnan mint az elgermánosodásuk és ke-reszténységre téríttetésük előtt még székely szakszáktól. Vilá-gos, hogy ezen német Zíck-zack szót is a székely szócsoport-beli cika, cikó és szák ős-szótöveinkre kell visszavezetnünk,eltekintve attól, hogy hí szen a zegzug-vonal határozottan sze-gek azaz kiszögellések és zugok, szákok azaz beszögellésekváltakozása.

Ugyancsak a cikk-cakk és cikázik szavak eszünkbe juttat-ják a csík halat is, amelynek teste hosszú, csíkszerű, kígyó ala-kú és a vízben sebesen cikázva úszik Miután pedig csík sza-vunknak még szallag, vékony sáv értelme is van, e réveneszünkbe kell jussanak a csikasz: sovány (Ballagí) és a szikár:sovány, vékony, szavaink is. Ha pedig ezeket a szumer sziga:sovány, szóval is összehasonlítjuk, úgy azonnal megmagya-rázva látjuk azt is, hogy a székelyek miért használják a szigorú


13

szót mindmáig is sovány, szikár értelemmel. (»Szigorú em-ber«, a székelyeknél: »sovány ember«). Hogy azonban a kes-kenységet megnevező eszig, szik, csík szótő a szűk szavunkkalis összefügg, ez kétségtelen (minden a hegye felé kívül keske-nyedik, belül szűkül, például a hegyes szák is, az említett ha-lászszerszám); csakhogy ezenkívül a szűk fogalma a zug-ra isismét átvezet (a zegzug vonal beszögellései szákok, zugok;negatívum, minus nőiség, kiszögellései ellenben szegek,csákok: positivum, plus: hímség) úgyhogy ezen egyetlen sz-kavagy kosz szótőnek is a magyar nyelvben létező óriási kiter-jedésű szócsoportját ezek után is már átlátni kezdjük. Hozzá-tehető a föntiekhez még, hogy a kes-keny szavunk töve semmás mint a szig- szótő megfordított kiejtése Keszeg a neve egyigen sovány, szálkás, rossz minőségű halfajnak.

Kitűnik már az eddigiekből is, hogy a magyar nyelv nemlehet „keveréknyelv”, amit felületes nyelvészkedők állítaniszeretnek, mivel keveréknyelvekben, amilyenek az árja nyel-vek, ilyen szóalaki és egyúttal értelembeli logikus összefüggé-sek nincsenek. Pedig szóban lévő szócsoportunk az eddigiek-kel még koránt sincsen kimerítve.

Ugyancsak Erdélyben számtalanszor hallottam sugár sza-vunkat is szikár és sovány értelemmel használni (de lássad ezta »Néprajzi Értesítő« folyóirat 1911 évfolyama 90. oldalán is);márpedig ezen szikár és sugár (= vonal, csík, keskeny, vé-kony) szavainknak a sugár (= napsugár, fénysugár avagy a körsugárvonala: radiusa) szavunkkali összefüggése világosan ért-hető dolog, mert hiszen a sugárnak is, amilyennek azt képzel-jük, miként a vonalnak is (szik-nak), tulajdonsága a hosszúság,vékonyság, sőt mértani értelemben: a teljes szélességnélküli-ség illetve vastagságnélküliség; egyébként pedig a sugarat tű-höz, szöghöz, szálhoz, csíkhoz, ki röppenő nyílvesszőhöz ishasonlíthatjuk. Hogy pedig ezen összehasonlítást az ősnépek ismegtették, többek között az obeliszkek is bizonyítják, ame-lyek, amint tudvalévő, a napsugarakat jelképező kőszálak, kő-szegek voltak. De tudjuk azt is, hogy az obeliszkek még ahímségnek és magának a hímtagnak is jelképei voltak; a férfi-ként fölfogott Nap pedig sugaraival termékenyíti meg a nőkéntfölfogott Földet. Másrészt a fölállított őskori menhirek


14

eszünkbe juttatják azt, hogy ezek voltak az obeliszkek ősei, vi-szont hogy a menhirek természeti ősmintaképei meg a termé-szetes kőszálak voltak, azaz a fölmeredő hegyes kősziklák,amilyeneket Erdély sziklás hegységei között is sokat látha-tunk. De észre vesszük szikla szavunknak magának is ide tartozó voltát (török szik : hímtag). Hogy itt a szóhasonlóság nemcsak véletlen, bizonyítjáka következők: cikk vagycika szavaink valaminekelvált avagy különválhatórészét, részeit (például afokhagyma cikkeit), le-tört avagy leszakíthatórészét, részeit jelentik; azelválás fogalmával pedigaz el-szakadás (Ballagi-nál szakul is = szakad)igen közeli összefüggés-ben áll, úgyhogy szikla szavunkat mint egy hegy avagy na-gyobb kőtömeg elválott avagy elválható, elszakadható, elsza-kulható része nevét kell fölfognunk, éppúgy mint ahogy a cikk,cikkla alakban is meglévő szavunk a cikkely szóval igen közelirokonságban áll. (A japáni nyelvben szaki: fok, bérc, csúcs.)Ha azonban minden így van, ismét fölvetődik a kérdés: hon-nan származik a cseh szkala: szikla és az olasz scaglia(szkalya) = valaminek, különösen kőnek, letört, leválott része,darabkája, töredéke (jelent halpikkelyt is), pikkelye, azaz tehátszakája? Ha tudjuk hogy az árja nyelvekben általános jelenséga magánhangzóknak különösen a szó elejéről való kikopása,úgy egyenesen kényszerülünk föltételezni, hogy ezen cseh ésolasz szavak eredeti kiejtése szikala, szikalla volt, vagyis föl-tételezni azt, hogy pikkely, cikkely szavunknak ősnyelvünk-ben szikalya, szikalla: szakadvány, elvált rész, alakja is léte-zett, amely szó azután az árja ősnyelvbe is átment, de ott, va-lamint mai árja nyelvekben is, összefüggések nélkül, rokonta-lanul áll. Ballaginál szikáncs és szaka = forgács, azaz tehát is-mét: elvált rész.


15

Azonban ezen »sziklya« vagy »szikalla« = elválott kőda-rab, elválott rész, pikkely vagy fogács értelmű szó még vala-mire kényszerít gondolnunk, ami azután egyenesen visszave-zet bennünket a kőkorszak azon ősrégi ezredéveire, amelyek-ben tehát Európa közepén mai nyelvünk őselemei megalakulá-sát kell sejtenünk. Ez a valami azon, nagyobb kődarabokbóllepattintott, leválasztott pikkelyszerű „szikally” azaz „cik-kely”, vagyis kőforgács, kőpikkely, amelyből az ősök kést, fű-részt, nyílhegyet, kaparót – a pikkellyel különböző nagyságaés alakja szerint – készitettek volt. Amikor pedig őseink kova-kőből szerszámot készítettek akkor a kis kőcikkecskék, lepat-tanva, szökellettek el. Ugyanúgy amikor kőbaltájukkal fátvágtak, ácsoltak,. akkor meg a forgácsok, azaz a szikáncsokszökellettek el. És íme: ezen szökell szavunk teljesen azonos acikkely, cikk és az olasz scaglia (szkallya), helyesbített:szikalla szóval. Nem meglepő-e tehát, hogy ezen szökell sza-vunk ily pontosan beillik az eddig fölsorolt szavak közé? Ésnem ugyanilyen meglepő-e, hogy hiszen amidőn az ütésekkelavagy erős nyomással lepattantott kis vagy kicsi cikk elszökell,akkor valóban a cikk hang hallatszik!? És a kis vagy kicsi sza-vunk nem csupán ezen cikk szó megfordított kiejtése-e? És háta tűz szikrája (szik-ra!) nem szintén igen kicsi-e és amikor el-szökell (szők-eli) nem szintén a szikk hangot adja-e? És íme aszékelyek tájszólásában a szikra szó ma is használatos kicsiértelemmel, például: „Amikor még szikra gyermek voltam” =„Amikor még kicsi gyermek voltam.” És még máig is a kova-követ tűz gyújtására, öngyújtókhoz stb nem használjuk-e, an-nak szikráztatása által? Nem világos-e, hogy a kovát ütögetve,ennek szikrázó sajátságát már a kőkorszakban élt őseink is fölkellett fedezzék? Ily csodálatos összefüggések és ily csodála-tos nyelvi tények mellett hová lesz tehát a fölületesek avagyrosszindulatúak azon állítása hogy a magyar „keveréknyelv”,és hová lesz az egész „Ázsiából való beköltözés” elmélete?

De folytassuk Szegni = vágni és törni, igénknek szekni sőtszakni (innen szekerce és szakóca = balta) változatai is kellettlegyenek, illetve tehát ez is az elválasztás, el-szak-ítás fogal-mával függ össze. („Leesett és nyakát szegte” is a nyaktörésre,nem a nyak elvágására vonatkozó mondás; tehát a szegni


16

igénk nem csupán vágni értelmű volt.) A szegni és szakítaniigék egymássali rokon voltát teljesen megfejti a fűrész, amely-nek cikázó vonalú, cikk-cakkos éle valóban egyút-tal vág azaz szeg és szakítis, azaz, mivel éle csupaszöglet- vagy szegletbőláll, a fűrész tehát: szegő,szegdelő, szakitó, szakdalóvagy szagdaló szerszám.Honnan származnak teháta német Sege (szégé), tájszólásos Saag (szág) és az olasz sega(széga) = fűrész, honnan a latin seco (széko) = vág, a szlávszekira, olasz scure (szkúre) = szekerce, szakóca, balta sza-vak?

A „Menscheit und Weltall” (V. kötet, 46. oldal) című né-met műben láthatjuk a kőkorszakbeli, kőszilánkokból azaz kő-cikkekből készült fűrészek igen szép ábrázolatait (fénykép; erajzon a). Ha mármost az ilyen kőfű rész fogai a használatfolytán betöredezvén, elkopván, mindig újra és újra képeztet-tek ezáltal a fűrész mindinkább olyanná válott amilyen e raj-zon b, vagyis mindinkább holdsarló alakúra lett, és végül, hanyelet is kapott (a rajzon c), majd bronzból és végül vasból,acélból is készült, akkor létre jött a sarló, de amelynek foga-zott, azaz tehát fűrészhez hasonló élű alakját, a székelyek mais szike néven nevezik. (a rajzon d) és amely eszköz e nevét ésrészletes leírását a „Néprajzi Értesítő 1911. évfolyama 216.oldalán is megtaláljuk. Látjuk ott és különben is a régészek(archeológusok) előtt ismeretes, hogy az igen régi sarlók pen-géje még nem volt annyira görbe mint e rajzon d, hanem in-kább csak olyan mint c és b.

Kételkedhetünk-e abban, hogy aszike = sarló szó összefügg a magyarszegni, szekni, szakítani, acika, cikáz-ni és a cikk-cakk kifejezésekkel, sza-vakkal? És kételkedhetünk-e abban,hogy mindez ugyanígy összefügg alatin seco = vág és a német Sege = fű-


17

rész szóval is?Hogy a sarló szerszám a holdsarlóval a régi népeknél jel-

képes, sőt hitregés (mythikus) összefüggésekbe is hozatott,ismeretes dolog, ehhez azonban hozzátesszük: Ha az igaziholdsarlót jól megfigyeljük, észre kell vennünk hogy annak éleis finoman fűrészes, ugyanúgy mint az ősi kőfűrészé és mint amai szike sarlóé, mert a holdhegyek magaslatai és völgyei kö-zött az árnyékban és fényben lévő részek egyenlőtlen, azazcikkcakk vonalat képeznek, amit fényképfölvételeken is igenszépen látunk ábrázolva „A műveltség könyvtára” magyar mű„Világegyetem” című kötetében az 552. és 553. oldalak kö-zötti táblákon.

A fogazott sarló magyar szike neve azután meglepően fejtimeg a német Sichel = sarló szót, másrészt pedig e német szóazt is valószínűvé teszi hogy szike szavunknak is volt régenszikei változata, sőt ha a magyar szegni vagy szekni és a latinseco = vágni igékre gondolunk akkor azt is föltételezhetjükhogy a szike szavunknak még szekel kiejtése is létezhetett, amiazután a székely nemzet nevét is eszünkbe juttatja. Lehetségestehát hogy a dolognak mythologiai háttere is volt, annyibanhogy a Holdnak illetve a Holdistennek ugyanúgy a Szikeiavagy Szekel neve, mint ahogy a magyarok Napistene Ma-gyar-nak neveztetett.

A Hold sarlója ugyan fogy is, de viszont máskor növeke-dik is. Miután azonban a sarló a Holddal jelképes összefüg-gésbe hozatott, a sarló pedig, úgy az egykori, ősi kősarló minta későbbi bronz-, vas- vagy acélsarló, csakis fogyhat, csakisvékonyodik azaz keskenyedik, ezért a fogyás, soványodás és asarló egymással természetes eszmetársulásba került, ami azu-tán a magyar nyelvben ki Is fejeződött a szikár, sikér, sekély,csekély és csökken szavakban. De észrevesszük ugyanezt anémet nyelvben is, amennyiben ott is Sichel = sarló, azaz tehátszike, és siech = sínlődő = Siechtum (szih, szihtum) =sinlődés, soványság. – Csak megemlítem itten, bár e szavaknem a székely .szócsoportba tartoznak, hogy a szumer nyelv-ben Szin = Hold és Holdisten, hogy a magyar (de szemere szó-csoportbeli) sinlődik és sindevész (lássad Ballagi szótárában)szavak szintén fogyást, soványságot jelentenek és hogy vi-


18

szont a magyar (de besenyő szócsoportbeli) sovány szó megteljesen azonos a német Schwund, schwinden (svund, svinden)= eltűnés, eltűnni, fogyás, fogyni szóval. Őseinknél a hattyú avágy, sóvárgás, főkép a szerelemvágy jelképe volt. Tudjuk,hogy a vágyódás, sóvárgás, a szerelemvágy: hervaszt, sová-nyít, de a németek már nem tudják, miért nevezik a hattyatSchwan-nak (sván). Holott (habár e szóból, úgy mint aSchwund-ból is, az árja nyelvérzék az első magánhangzót márkihagyta) egészen világos, hogy úgy a suán mint a suund szó abesenyő szócsoportbeli sovány és sóvár szavainkból szárma-zott, amelyek tehát a besenyőknél vágyódás, hattyú és fogyásértelműek voltak. De természetesen nem tudják sem a németeksem a fölületes nyelvészkedők, hogy mi köze a sarlónak,hattyúnak, Holdnak, vágyódásnak, soványságnak egymáshoz.

Ám tudja mindenki, hogy a soványság egyúttal a száraz-sággal is azonosul, annyira, hogy a folytonos fogyással járótüdőbajt a nép szárazbetegségnek, avagy „szárazság”-nak isnevezi, aminthogy nevezi a magyar „száraz embernek, azolasz „uomo secco”-nak (secco azaz szekko = száraz) a soványembert. (Észre kell itt vennünk a száraz szónak a szár szóvaliazonosságát, amely szó lágyult 1-es kiejtéssel: szál, és mind-kettő hosszú, vékony [sovány!] valamit jelent). Ámde ezenolasz secco (szekko) és a latin siccus (szikkusz) = száraz sza-vak hova vezetnek vissza bennünket? A magyar sziké-hez va-gyis a fogyó, vékonyodó sarlóhoz, a magyar szikkad = száradés soványodik szóhoz, továbbá a mind idetartozó magyar szi-kár, sikér, csikasz, sekély, csekély, szigorú, és sugár szavak-hoz, amelyek szintén mind vékonyságot, fogyást, soványságotjelentenek. Vagyis: miután a magyar szikkad szónak a ma-gyarban ily nagy kiterjedésű és logikus összefüggésekben gaz-dag szócsoportja van, holott a latinban a siccus szó rokontala-nul áll, ebből vaslogikával következik, hogy e szót nem mivettük a latinból, hanem hogy a .latin nyelv örökölte ezt vala-mely, Itáliába ősidőkben elköltözött rokon törzsünktől, való-színűleg a szikuloktól, akiket régi latin iratok még szikei ésszikán néven is neveztek. Viszont régi magyar, de latin nyelvűiratok a székelyeket nevezik következetesen szikul (sicuius)néven; ami hogy nem holmi véletlenség, bizonyítható is.


19

Ha tehát archeológiai és történelmi nyomok is azt bizo-nyítják, hogy fajunk sok ezredévvel az árjaság keletkezéseelőtt a Földön művelt népként már élt, úgy ezen rövid cikkünkis eléggé szemléltetheti már velünk azon óriási hatást, amelyetősnyelvünk az árják nyelvére ennek kialakulása kor gyako-rolt.”

Eddig így – némi kihagyásokkal és betoldásokkal – e cik-kem.

artottak az ős-székelyek a juhon kívül még kecskétis, habár valószínűleg kevesebbet és mellékesebbenmint juhot. Bizonyos azonban hogy, mivel a kecske-félék is a sziklás hegységek lakói, a kecsketartás aszékelyeknél mintegy magától adódott dolog volt. A

székely őstörzsek kecsketartásából származott az hogy nyel-vünkben a kecske neve ma is tisztán székely-kazár szóalak,amellyel egyébként teljesen egyezik a török kecsi = kecske szóís, ami kétségtelenné teszi, hogy e szavunkat nem vehettüksem valamely szláv, sem valamely germán nyelvből Márpedighangtanilag ezen k-cs szóalakok tökéletesen egyezik a szlávkaza (k-z) és a német Geiss (gájsz; g-sz) , tájszólásos Goas(goász) = kecske szóval. Mi több – holott a szómegfordítás ami ősnyelvünk egyik jellegzetes sajátsága – mégis a németbentaláljuk a Ziege (cíge, c-g) = kecske szót, holott ez a Geissszónak csak megfordított alakja; ami kétségtelenné teszi, hogy

e szláv és német szavak a mi ősnyelvünkbőlszármaznak. Tökéletesen egyezik is ezekkel amagyarság kecskehívó „Cege-cege-cege!” szava.Szempontunkból pedig érdekes az is, hogy a régifrig nyelvben (Kis-Ázsía) a bakkecske neveattagusz volt. (Rodcher W. H.: „AusführlichesLexikon der gríechischen und römischen Mytho-logie” Leipzig, 1884 1/1. kötet, 101 oldal.). Mi-után pedig az atta szórész nem más mint a miatya, török ata, szumer adda szavunk, amely itt


20

kétségtelenül hím azaz bak értelemmel áll, ebből kitűnik, hogyhabár a frigek nyelve már, úgy látszik, árja alapú volt, de eb-ben ősnépeinktől átvett szavak is voltak. Hogy viszont a guszszó kecske értelmű volt, ez amúgy is kétségtelen. Adatkéntfölhozhatjuk itten azt is, hogy a déldalmáciai és montenegróínépi, egyhúrú, őskezdetleges hegedűk, amelyek mása törökök-nél és araboknál is megvan, neve guszia, és hogy ezek fej ré-sze régebben mindig kecskefő alakúra volt faragva. Meg kellazonban már itt is említenem, hogy a kecske a kabar őstör-zsünknek legfőbb tenyész- és jelképes állata volt.

Ezzel szemben az ősszékelyek legfőbb állata a már fön-tebb leírt cigája-juh volt, amelynek neve is, íme, tökéletesen aszékely-kazár szócsoportba illő, egyezik a német Ziege =kecske szóval, valamint a cigája-juh német Zachel nevével,amivel viszont egybevág azon tény is, hogy a cigája juh testal-katában is a kecskére némileg emlékeztet, főképen azonbanabban, hogy, miként a kecskének: szakála is van; úgyhogy ne-künk föl kell tűnjön ezen Zackel szónak a mi szakál szavunk-kal és a székely névveli hasonló volta, amihez járul még az is,hogy a régi székelységnél általános volt a szakál-viselet, – el-lentétben tehát a jászokkal említettem pedig, hogy a székelyeknevének régen zakul változata is volt. A cigája juhfélének,különösen kosának, ugyanúgy tehát mint a kecskének: szakálavan, ami pedig mindkét állatnál: hegyes, vagyis tehát szák azazcsák alakú. Mégis mindezen meglepő egyezések még senkinekföl nem tűntek; természetesen azért mert a magyar nyelv ésennek jelenségei figyelembe nem vétetnek.

Szólottam már azon véleményemről, hogy az itáliai éssziciliai szikulok a székely őstörzs oda kivándorolt részei vol-tak, de amiről bővebben alább lesz szó. Itt csak annyit említekmég, hogy az egyiptomiak tartottak szardiniai és szikul zsol-dosokat, akiket sardana, sakalasa és sekursa neveken nevez-tek. Mindenesetre tény, hogy a cigája és a kecske szakála egyszőrből álló hegyes fürt és hogy a hegyes szakálat máig is„kecskeszakál”-nak nevezzük és hogy „Geíssbart” = kecske-szakálnak nevezik ezt a németek is. Viszont ma is beszélünkszőr (például „fürtös guba”) és haj-fürt-ről; a „kecskeszakál” ispedig szőrfürt. Márpedig ezen fürt szavunk hangtanilag – mi-


21

vel az f és b hang egymásnak rokona – teljesen azonosul a né-met Bart = szakál szóval. E kettő azonban avar szó csoportbeliszó lévén, ezekkel itt nem foglalkozunk. Foglalkoznunk kellazonban már itt is a szőlőfürttel, illetve a szőlővel magával,mivel az is a székelyek egyik növénye volt. Fáy Elek is említiBochardt nyomán, hogy a héber nyelvben a szőlőfürt neveeszkol, de hogy ennek a rég; kanaáni nyelvekben szegul, szegolfelelt meg, amiből mi észrevesszük, hogy e szó a már sémitahéber nyelvben elváltozott, holott kanaání ősnépeink nyelvé-ben még helyes alakban volt meg. E szót azután Bochardt ösz-sze is veti a szicíliai szikulok vagy szikelek nevével.

Ha pedig e szó a kanaáni nyelvekben is megvolt, ebbőlokszerűen következtethető, hogy tehát ősidőkben ott is élt va-lamely szikul, azaz tehát székely, törzs, ami azután eszünkbekell juttassa a Kanaánnak mintegy jelképét is képezett Bibliá-ban is szerepelő, óriási szőlőfürtöt. De eszünkben kell juttassaa Liviusz által is említett Palesztinai egykori Szagalasszusz vá-ros nevét, továbbá az ottani régi zsidó sekel nevű pénzet,amelyet későbben, latinosítva sziklusz-nak neveztek és amely-re gyakran szőlőfürt volt ábrázolva, amiért is nevét a tudósokis a fönti eszkol, szegol, szegul szóval hozzák kapcsolatba.

Az ős-székelyek tehát szőlőtermeléssel is foglalkoztak ésszerintem náluk a szőlő – ugyanúgy mint, amint látandjuk, aszekfű is – Tündér Ilona és a nőiség jelképe is volt.

Mivel a szőlő gyümölcse igen tápláló, ebből következtet-hető, hogy az ős-székelyeknek fontos tápnövénye is volt, attóleltekintve hogy utóbb levéből bor is készült. E növény is igen

kedveli a sziklás hegy-ségeket. Régen ezért aszőlőt hegyeken, hegy-oldalakon termelték,annyira hogy „szőlő-hegy”, németül „Wein-berg”, maradott a nevea szőlő aláművelt föld-

nek még akkor is ha egyáltalán nem volt hegyen hanemvölgyben avagy épen lapályon. Igaz továbbá az is hogy alka-tában a szőlő növénye igen jól illik a székelyek szimbolikájá-


22

ba, mivel levelei széle fűrészvonalú, azaz cikk-cakkos, fürtjeiszák azaz csák alakúak, indáin pedig kapaszkodó kacs-ai van-nak; amelyek kacskaringóba sodródva fogják meg azt amirerácsavarodniok lehet, ami által a szőlőfélék úgy magas fákramint sziklákra is fölkapaszkodni képesek. Használja, és kelle-mes savanykás íze miatt kedveli, a nép a szőlő levelét főzelék-ként is, különösen a „szárma”-nak nevezett ételhez, amelyetegyébként a káposzta besavanyított leveleivel készítik, amikoris „töltött káposzta” a neve. Használják ezenkívül a szintén sa-vanyú ízű szőlőkacsokat az ugorka nyári besavanyításához is.Igen savanyú a szőlő gyümölcse is, amely csakis teljesen érettállapotában kapja az oly kellemes édes izét. Úgyhogy a szőlő esavanyúság a még az ismert „Róka és a szőlő” mesében is ki-fejeződésre jutott. Meg is sejthető tehát, hogy a szőlő savanyú-sága a székelyeknél, és természetesen a kazároknál is, ugyan-úgy játszott szerepet (életkezdet) mint a magyaroknál ameggy, a szemeréknél pedig a som és a leánykasom. Meglépőtény tehát, hogy éppen a szlávban maradott fönn a savanyú-ságnak egy legtisztább székely szócsoportbeli elnevezése akiszelo = savanyú szóban, holott a mai magyarban erre márcsak a kesze, keszó szó emlékeztet, amely savanyú leves avagypépszerű böjti ételt jelent, bár igaz hogy mivel a böjti étel,milyen tehát a kesze is, zsírtalan, vagyis tehát, amint mondják:„sovány” étel. Eszerint e szó a keszegséggel = soványsággal isösszefügg.

Ezen szláv kiszelo szó és a fürtöt jelentő, bár megfordítottalakú szekel szó alapján, továbbá még az alább fölhozandóegyezések alapján, következtetem hogy a szőlő székely szó-csoportbeli neve kiszelle, küszelle alakú szó lehetett, valaminthogy a székelyeknél a szőlő ugyanúgy Tündér Ilona egyik jel-képes növénye is lehetett mint a szemeréknél a leánykasom.Ugyanis teljes lehetetlenség, hogy az itt következő csodálatosegyezések mind csak véletlenségek volnának: A törökben kis= leány. Gizella a Közép-Korból származó és ma természete-sen germán eredetűnek tartott női személynév. De a törökbengüzel = szép, csinos. Továbbá, egy Szíriában, Arábiában ésÉszak-Afrikában élő igen szép és kedves antilopfaj neve ga-zella Brehm („Tierleben.”) is leirja, hogy Kelet költői a gazella


23

testalkata és szemei szépségét nem győzik eléggé magasztalniés hogy ottan a másállapotos nők, mivel a „megcsodálás” ha-tásában föltétlen hisznek, megszelídített gazellát szoktak ma-guk elé venni, ezt nézegetik „csodálják”, arcát, fogait is, simo-gatják, azért hogy megszületendő gyermekük is olyan szép le-gyen mint a gazella. Ezen ella kicsinyítő ragot ma latin-olaszeredetűnek tartják, habár ennek ellentmond úgy a Gizella névmint a török güzel szó valamint a gazella szó is. De lehet e ki-csinyítő rag ősmagyar eredetű is, mivel hiszen nyomai mégmai nyelvünkben is megvannak: Erdélyben idillo = ügyetle-necske Szél kicsinyítve: szellő. Ugyanígy a régi magyarbancepők = cipő; ez utóbbi kicsinyítve: cipellő. Ez utóbbi szó, máre kicsinyítő raggal megtoldva, ment át a szerb-horvát nyelvbeés lett ott cipela = cipő; mivel azonban az -ela rész kicsinyítőrag voltát nem tudják, ha kicsinyítést akarnak: cipelicá-t mon-danak.

Mindezek alapján tehát jogosan következtethető az ishogy Tündér Ilona – akit népünk Tündér Szép Ilonának is ne-vez, és aki, amint láttuk, a görög regék „Szép Helená”-jával isazonos – az ős-székelyeknél és kazároknál Kizelle, Güzellevagy Gizel alakú néven neveztetett, amit egyébként igazolmég az is, hogy a törökben güzel = szép, holott kizil meg = pi-ros.

Mivel ugyanis a nép úgy másutt mind nálunk is a pirosataz élet és a szerelem színének és tehát szép színnek tartja, amikitűnik abból is hogy a szlávban kraszno és krasziuo úgy szé-pet mint pirosat is jelent.

Említettem hogy a székelyek szimboli-kájában, és így természetesen díszítménye-ikben is, szerepe volt a zegzug- azaz cikk-cakk vonalnak. Miután a különböző fenyő-félék is a magas hegységek egyik legjelleg-zetesebb növényei, valószínű tehát hogy afenyvek, miként a kunoknál ugyanúgy aszékelyeknél is szerepeltek. Tény minden-esetre hogy a különböző fenyőfélék(koniferák) egész alakjukban többnyire ék-, azaz csák alakúakde ezenkívül úgy egészükben mint részleteikben is igen jól


24

stilizálhatók zegzug vonalas dí-szítményekké. Ilyenekről adokitt alább nehány példát, részbena magam gyűjtéséből, részbenpedig Malonyai Dezső „A ma-gyar nép művészete” című mű-ve „A székelyföld” kötetéből.

A székelyek másik szentnövénye volt az oly szép és olykellemes illatú virágokat nyitószekfű, amely náluk bizonyáraugyanazon szerepet töltötte bemint a tulajdonképpeni magyartörzseknél a gyöngyvirág, vagyis tehát szintén Tündér Ilonajelképes virága volt. Tény hogy a ma általános nemes, kertiszekfűfélék ősalakjai szintén a sziklás hegységek növényei,ahol vadon ma is több fajtájuk található, sőt a Dianthuscargophyllus L., a kerti szekfű tulajdonképpeni őse, vadonépen csak sziklákon terem. (Lássad: „Meyers Lexikon”, 1897.Dianthus). E virág, illetve növény, mai neve is nyelvünkbenszekfű vagy szegfű, ami tisztán székely-kazár szócsoportbeliszó. E nevet magyarázhatni úgy is hogy a szek- szórészt aszikla szavunkkal kötjük össze, de úgy is hogy a szeg szóval,azért mert magházai valóban hegyes szegalakúak vagy mertbimbói olyanok mint a föntebb az 5 számmal jelezett, de föl-felé vastagodó, obeliszkszerű alak, de magyarázhatjuk a szeg-fű igen kellemes szaga miatt szag-fúnek is.

Említettem hogy a székelyek kecskét is tenyésztettek, aztpedig e rajzon is látjuk, hogy a szekfű leveleitökéletesen kecskeszarv alakúak, amivelszemben viszont a virág nemzőszerve két (né-ha három) kos-szarvalakú (kacskaring-vona-lú) szálban áll ki a virág közepéből (oldalné-zetben tetejéből) Más jellegzetessége – illetveszempontunkból: érdekessége – a szekfűvi-

rágnak az, hogy szirmai széle cikcakkosan csipkézett.Miképpen magyarázható mármost azon csodálatos egye-

zés, hogy a szekfűnél együtt van mindaz ami az ősszékelyek-


25

nél jellegzetesség volt: először is a szek-fű név maga, azutánhogy a sziklák növénye, tovább: hogy rajta megvan úgy akacskaringó- (kos) mint a kecskeszarv vonal, de ezeken kívülmég a cikkcakk-vonal is? Igaz, magyarázható ez úgy is, hogyaz ősszékelyek a szekfűt épen ez alkata miatt választották voltmaguknak kedves virágukul De így is miképpen magyarázhatóaz, hogy egy ily alkatú virág épen a sziklás hegyek növénye,amely sziklás hegyek a kecske, a juh és az ősszékelyek hazájais voltak? Továbbá hiszen elég sajátságos még az is, hogy aszekfű e neve az egész magyar nyelvben is, nem csak a szé-kelyben, megvan

Tény az is, hogy Erdélyben, különösen a Székelyföldön, aszekfű úgy hímzésekben mint még különösen régi bútorfesté-seken, szebbnél szebb módon stilizált indítékként, rendkívülgyakori. Éspedig, ahol a díszítmény nem csak egyszínű, minttöbbnyire a hímzéseken, hanem többszínű, mint a bútorfesté-seken, ott a szekfű mindig piros színűre festve, amiből követ-keztethető, hogy a székelyek nemzeti színe is a piros volt,amelyhez azután még a kék, és talán a zöld is, járult.

Ide mellékelem a birtokomban lévő két igen régi magyarhímzés után készült e két fényképet Ezeken igen szépen lát-szanak az Erdélyben ma is még oly általános szekfű-minták.Ezeket még édesanyám szerezte volt majdnem 100 évvel ez-előtt; az alábbi kisebbiket Erdélyben, eme nagyobbikról azon-ban nem tudom bizonyosan hogy Erdélyben-e avagy a Du-


26

nántúlról. Az azonban a magyar tudomány előtt eléggé isme-retes, hogy a székelyek Erdélybe a mai Dunántúlról kerültek.

Ami pedig a szekfűt magát illeti, megjegyezhetem., hogyfiatal koromban Erdélyben jártomban székely házak kertjébenvalamint edényben tart-va is tornác könyöklő-jén, ablakban mindenüttigen sokat láttam, ami-nek azonban akkor mégsemmi különös értelmetnem tulajdonítottam,mert hiszen nem tudtammég hogy ez a székely-ségnek ősidők óta szentvirága volt, aminthogynem tudják ezt manap-ság már maguk a szé-kelyek sem és nálunk,illetve a székely asszo-nyoknál, leányoknál márcsak öntudatlan hagyo-mányként maradott mégmeg az e kedves virág iránti különös szeretet.

A székelyek dunántúli származását illetőleg tudósainkvéleménye szerint a mai Göcsej illetve tehát Zala-megye ésmég a Somogy- és Tolna-megye által képezett területről kellettszármazzanak Kérdés csak az marad, hogy költözködésük mi-kor történt, ősidőkben-e avagy csak a kún vagy az avar biro-dalom bukása következtében, amikor a Dunántúl őslakosság-ára törő idegenek népirtó foglalása és betelepedése elől kény-szerült az őslakosság vagy menekülni vagy pedig jutott a hó-dítók uralma alatt rabszolgasorsra, amiről föntebb ThierryAmedée francia történelemtudós erre vonatkozó sorait idézvemár szólottam. Ismeretes az is, hogy a mai Dunántúl, Szlové-nia és Bécs vidéke azon időben még Hunniának neveztetett,amely tájakra csak Nagy Károly telepített már keresztényszlávokat és bajor németeket. Ekkor történt az is, hogy az el


27

nem menekült őslakosság része a kereszténység fölvételévelsaját „pogány” nyelvét megtagadni kényszerült.

Annyi bizonyos, hogy a Csaba-monda a székelyek Er-délybe költözése emlékét fönntartotta, eltekintve attól hogyhelyesen teszi-e a hún birodalom bukása korába. A székelyekdunántúli eredetét igazolják úgy nyelvi mint néprajzi adatok is,vagyis az hogy a székelyek nyelvjárása az említett dunántúlividékével egyezik, valamint a legmeglepőbb egyezések van-nak a népköltésben, különösen a regös népszokásban, amely-nek még neve is a dunántúliaknál és a székelyeknél azonos. Mipedig igazolhatjuk a dolgot még a következőkkel is: A Du-nántúl említett része a filoxera előtt, különösen pedig a Me-csek hegység, igen híres bortermelő vidék volt és a szekszárdibort úgy Magyarországon mint Ausztriában is jól ismerték Itttalálható ma is az erdőkben a Vitis-silvestris szőlőfaj, amelyrőla botanikusok megállapították hogy nem elvadult szőlőfaj, va-gyis a ma általánosan termeit szőlőfajtáknak nem rokona, ha-nem e vidék egyik ősnövénye. Amely tehát szerintem az ős-székelyek szőleje volt. Az enyhébb éghajlatú Dunántúl e délirészei szőlőtermelésre mindigalkalmas is volt, holott a sokkalzordabb Erdélyben az oda menekült székelyeknek nagyobbszőlőtermelésről már le kellett mondania, bár látjuk hogy ott ishegyvidéken telepedtek meg. Kiemelhetem, hogy a Balatontóldélre a Kapos és Siókapos folyók szögletében áll ma is Nagy-Székely nevű helység, hogy Tolnában van Szekszárd, valaminthogy ugyane vidéken vannak még Szekcső, Keszí, Sza ke és

három Kazárnevű helység, amelyek tehát mindszékely-kazár alakú nevek.

A fönti hímzésminták (fényképek) közül anagyobbikat a „Magyar építőízlés” című mű-vemben leírtam és ott minden részlete magyará-zatát is megadtam; itt tehát csak azt emelem ki,hogy ez egy ősmagyar, azaz valószínűleg ősszé-kely ház tornácát ábrázolja, amelynek kőből valókönyöklőjén rézedényekben szekfű virágozik.Ami azonban szempontukból még ennél is érde-kesebb az, hogy e tornác oszlopai is rézből avagybronzból öntöttek voltak, amit az tesz kétségte-


28

lenné, hogy ezek talpa nem áll laposan a könyöklő kövén, ha-nem golyóalakú lábakon, ugyanúgy mint ahogy a régi nagy rézvagy bronzkandeláberek. Úgyhogy én ezekből azt következ-tetem, hogy e hímzésminta még valamikor a Réz- avagyBronzkorban keletkezett és azóta asszonyaink által ki tudjahányszor újra lehímezve, maradott reánk Annyi bizonyos,hogy az ilyen hímzések tartós, jó házi előállítású anyagból ké-szülve és gondosan tartva, akár 3-400 évig is eltartanak. Hatehát e minta is mondjuk, csak tízszer lett is újra lehímezve,akkor is már 3000 vagy 4000 esztendővel vagyunk vissza amúltban. Föltűnő e hímzésen még az is, hogy a rajta ábrázoltoszlopok oszlopfője (capitélje) és oszloplába teljesen azonosalakú, habár részletei egymásután megfordított sorrendben kö-vetkeznek. Holott a görög és római építészetben és az ezekbőlszármazott reneszánsz és barokk építészetben az soha sincsenígy, illetve az oszlopfő és oszlopláb sohasem egyforma, hanemmiként a dór ízlésben, oszlopláb nincsen is, vagy pedig ez egé-szen más, és az oszlopfőnél mindig sokkal egyszerűbb. Meg-van azonban az azonos alakú oszlopfő és oszlopláb, mintlátandjuk, népművészetünkben másutt is, és megvan ugyanez aszu mer és az ezt utánozó asszir építészetben is.

E rajzocskán az 1szám alatt a jón osz-lopfő olyan igen régialakját láthatjuk, ame-lyen két kos-szarv áb-rázolata még fölismer-hető a két „voluta”-ban. A 2 számon a jón oszlopfő későbbialakja van, amelyen a valoták kos-szarvak utánzásábóli kelet-kezése már nem ismerhető föl, a 3 szám pedig olyan oszlopfőtmutat amilyeneket a szóban lévő hímzésen látunk, amilyeneksem a görögöknél, sem a rómaiaknál nem voltak, és amelyen akos-szarvak helyett kecskeszarvak vannak, vagyis a székelyekmásik állata szarvas. E hímzésen tehát együtt látjuk a szekfű-és a kecskeindítékot, mi pedig már tudjuk, hogy székelyekszimbolikájában úgy a szekfű mint a kecske is szerepelt.

A második (kisebbik) hímzésminta-fényképen a szekfűtszintén ott látjuk. E hímzésmintában hiba, vagyis időveli


29

romlás, az hogy a szekfűtövet tartalmazó edény a növényhezképest aránytalanul kicsi. Ilyen hibák az ezredévek alatt min-dig újra és újra lehímzett mintákon, ősműveltségünk elveszteés feledésbe merülés után, már igen érthetőek.

Ugyanezen második hímzés mintán az ilyen csillagalaklehetett úgy jász mint székely eredetű s ennél-fogva meglehetett úgy a jászoknál mint a szé-kelyeknél is. Mindenesetre az ilyen csillagalakmanapság éppen a székely nép hímzései közöttnagyon is általános; kialakulása mikéntjét pedigéppen a szóban lévő hímzésminta levélke-alakjain is igen jólmegfigyelhetjük. Az pedig hogy ugyanezen csillagalak másnépeknél, sőt még Skandináviában is előfordul, csak azt jelen-ti, hogy ősnépeink ezt oda is magukkal vitték. Hogy Skandi-návia germánelőtti őslakói a ma leigázott és nyomorúságba ta-szított lappok voltak, ez eléggé ismeretes.

A fentebb még látható két szekfűvirágos „folyó” – ahogyan népünk az ilyen folytatódó, futómintákat nevezi – előfordula Dunántúlon is még, nagyon általános azonban Erdélyben, maúgy székelyeknél mint oláhoknál és ritkábban szászoknál is.Ennek magyarázata a következő: Az igazi oláhok maguk is,ahol régebbi nomád életüket elhagyva, megtelepedtek, min-denben magyarok és székelyek szokásait, életmódját, építé-szetét és viseletét utánozták, de ezenkívül az osztrák uralomalatt az oláhság minden pártfogásban részesülvén, a magyar-ság pedig elnyomatván, ennek következtében egész vidékekoláhosodtak el, amely vidékek lakossága azonban minden nép-rajzi sajátságát megtartotta. Mivel emellett pedig oláhul beszélés magát oláhnak vallja, igy a tudatlanság egyrészt és az oláhúriosztály sovinizmusa, másrészt mind e néprajzi sajátságokatis oláhnak mondja, annak dacára is hogy világos, miszerintsem e hímzéseiket az oláhok, sem feszes nadrágukat, csizmá-jukat, fekete kalapjukat nem örökölhették a rómaiaktól! Ha-sonlóképpen van ez a szás~oknál is. Ezek is az államhatalomáltal századokon át minden elképzelhető pártfogásban része-sülvén, mind meggazdagodtak. Annakidején Erdélyben min-denütt magam is azt láttam a szászoknál, hogy nagyrészt szol-gáik, de nőcselédjeik szinte kizárólag székelyek voltak, mivel


30

e szegénységre juttatott nép, hogy megélhessen, szívesen sze-gődött gazdag szászok szolgálatába. A szász asszonyok, úrnőkpedig hímzéseket nem csak székelyektől vásárolgattak össze,amilyen hímzéseket, amint ezt magam is láttam, szegény szé-kely asszonyok még vásárokon is adtak el, hanem a szolgála-tukban tartott szegény székely nőket télen át a maguk számáraszövettek és hímeztettek is. Utóbb azután az úgy szászok tu-lajdonában lévő és szász lakások díszét képezett hímzések„szász hímzésekként” kerültek múzeumokba is. Úgyhogy ezekősmagyar illetve ős székely voltát ma csak én, ősműveltségün-ket és ennek szimbolikáját megismervén, bírom megállapítani.

De megtaláljuk a szekfűt, föltűnően sokat, Erdélyben, dí-szítményeken, mindenfelémásutt is, például a régiszékely festett bútorokonis. Ilyen sokat láthatunkpéldául Malonyai Dezsőmár többször említett mű-ve „A Székelyföld” címűkötetében is. Ilyen kettőtitt is bemutatok, egyetMalonyai nyomán (1) ésegyet a Székely NemzetiMúzeum „Emlékkönyv”című kiadványából (2), ami 1929-ben jelent megSzepsiszentgyörgyön. Ezeken nemcsak hogy a szekfű vanmeg, és majdnem kivétel nélkül középen, vagyis főhelyen, amiszékelyeknél egészen természetes, hanem ott látjuk, szinténmajdnem kivétel nélkül, a szekfű mellett még a gyöngyvirágotis, vagyis a tulajdonképpeni magyar törzs e jelképes virágátmindig a székely szekfű mellett. Mi mást jelenthetett pedig ekét virágnak ezernyi bútoron ily következetes egymásmelléhelyezése, mint Erdély és Magyarország testvériségét? Mimást mint a székelység és a magyarság tudatosan, jelképesenés költőileg kifejezni akart testvériségét? A szekfű itt is, mintmásutt is, mindig piros színű, míg a gyöngyvirág természete-sen fehér, bár előfordul néha pirosan is, mi azonban tudjukhogy a gyöngyvirág termésbogyói valóban pirosak, amiért is e


31

gyöngyvirág bogyóitakarják jelenteni.Részemről minden-esetre azt tartom,hogy tehát a szekfűés gyöngyvirág ilyenegyütt való alkalma-zása egy-két század-dal ezelőtt, amikor erégi, festett bútorokkészültek, még telje-sen tudatos volt, ha a mai „modern” világban az ilyesmi márfeledésbe is ment.

Van azonban az említett székely emlékkönyvben mégvalami amit megjegyezni el nem mulasztok, mivel ez bennün-ket szintén érdekelő dolog. A könyv bemutatja tíz olyan szé-kely férfiú fényképét (ezekről teszek ide vázolatokat), akík aszékelység művelődése körül érdemeket szereztek. Ezek, csakhárom kivételével, mint szakálasak. Pedig a könyv szerkesz-tője bizonyára nem szakálas férfiak képét kereste össze! To-vábbá, a XIX. század végén és a XX. század elején európaiurak között a szakálviselés már nem dí-vott, hanem ritkaságszámba ment. Mégis,íme székely urak kö-zött ez még akkor isily általános volt.Úgyszintén ha azonkor férfi képeit megfi-gyeljük, azt látjuk,hogy akik, ha viseltekis szakálat, de ezolyan volt amilyet e rajzon 4 szám alatt látunk. Ezzel szembena székelyek a hegyes szakálat még mindig viselték (a rajzon 1,2, 3.). Vajon miért? Szerintem nem másért mint ősi szokásból,rég öntudatlanná válott hagyományból, amely onnan szárma-zott, hogy valamikor a székelyek azért viseltek ilyen szakálat


32

mert regebeli, isteni ősük jelképes állatainak, a cigája kosnakvalamint a kecskebaknak is ilyen szakála van, és ők tehát iste-ni ősüket is ilyen szakálat viselőnek képzelték.

Visszatérve ezek utána székely hímzésekre, ideteszek nehány, székelybőrködmön és bőrmel-lényről való hímzésmintát(2-5 rajz). Bár – amintmár elmondattam – ezenoly sajátságos magyar dí-szítőízlés tulajdonképpenbesenyő eredetű és csakutóbb, szépsége miatt,

terjedett annyira el az egész magyarságnál is, de holott e dí-szítőízlésben a szekfűalak ritkaság, és szerintem csak a széke-lyektől került itt-ott mégis a nem székely magyarság díszítmé-nyei közé is, de viszont Erdély-ben alig is találunk régibb ma-gyar szűcshímzést amelyről aszekfű hiányozna, ha bármenyi-re elstilizálva, azaz vonal ritmu-sában bármenyire elbesenyősít-ve is. Emellett azonban a szekfűalak itt is kivétel nélkül piros.

Mint nálunk mindenütt,úgy a székelyek szűcsei – akikmár régóta mindenhol az oláhokszámára is dolgoznak – szinténbehódoltak a terjedő besenyő ízlésű hímzéseknek, föltűnőazonban a székely szűcsöknél, hogy ők az elfogadott” hím-zésmintákba nem csak a szekfűt vitték be elengedhetetlen in-dítékul, hanem a székely vérük ben lévő cikk-cakk azaz zeg-zugvonalat is (3, 4, 5 rajz), holott ez a magyarországi szűcs- ésszűrszabóhímzéseken teljesen hiányozik. Sőt föltűnhet még azis, hogy menyire kedvelik még a kacskaringó (spirál) vonalbavaló tervezést is (2, 3, 5 rajz), ami a magyarországi szűcs- ésszűrszabóhímzésekben szintén hiányozik, de a székelyeknek

Székely bőrmellény hátáról.


33

természetesen ez már a vérükben volt, mert hiszen ezt is ez-redéveken át őseiktőlörökölték. Az örvény-lő- vagy „forgó rózsa”,ahogy népünk nevezi(3 és 4 rajz), bár gya-kori a magyarországihímzéseken is, de aszékelyeknél különö-sen általános. Ez is akacskaringóval összefüggésben lévő alakként, úgy mint a ka-zárokéban a székelyek szimbolikájában szintén szerepelt, deerről bővebben alább „Kazár” fejezetünkben kellend ismétszólanom.

A föntebb 1 számmal jelezett rajz Huszka József „MagyarOmamentika” című művéből másolva. (Ottan az itt a-val jele-zett a XI. képen 39. szám, az itten b-vel jelezett pedig ottan aXXX. képen a 4. szám.) E két szekfűalakról meg kell jegyez-nem hogy egyik sem származik szűcshímzésről.


34

A régi följegyezések szerint Szicilia szigete igen régi la-kói nem a szikulok voltak, hanem a szikánok. akiktől aszikelek, Dél-Itáliából átkelve, foglalták el. Miután ezek aföljegyezések szerint eredetileg valóban a mai Róma s az ettőldélre eső részeken laktak, lehetséges, hogy ez valóban ígytörtént, de lehetséges még más is. Amint láttuk, igen sok réginép, amely előzőleg nőelvi vagyis anyajogi (matriarchalis)volt, csak utóbb, idővel, alakult át hímelvűvé vagyis atyajogú-vá (patriarchalissá). Lehetséges tehát, hogy ez az ősiszikánoknál is igy ment végbe. Mindenesetre a szik-án névnőelvűségre vall, míg a szik-ur, mivel ennek zak-ur változatais volt, hímelvűségre utal, azért mert az ur vagy er szó férfit,hímséget szokott jelenteni. Eszerint azonban a szikánokszikulokká átalakulása nem kellett okvetlen fegyveres hódítástavagy leigázást jelentsen. Jelenthetett ez csak átalakulást is,amelyhez természetesen hozzájárulhatott az is, hogy a rómaiakalapelemét képezett harcias árja nép által legyőzött szikul okmind délebbre szoríttatva, mint többen menekültek át Szicíliá-ba is, de ezek akkoriban még kevésbé lévén harcias nép, nemleigázókként hanem mint testvérnép közé beköltöző békés te-lepülőkként. Ilyen békés megtelepedés pedig régen azért Is


35

könnyen megtörténhetett, mivel az akkor még gyér lakosságúFöldön mindenütt voltak nagy lakatlan területek is. A mindtöbb hímelvi szikul törzs betelepedése azután természetesenelősegítette az egész nemzet hímelvűvé válását, mire azután aszikán név el is tűnt és helyébe lépett a szikul. Ezenkívül ahímelvűség általánossá válásához járulhatott még az is, hogy aszigetnek különösen <)éli és keleti partjain megtelepedett ésott uralkodó görög gyarmatosok is mind már hímelvi társa-dalmúak voltak. De az átalakulás többé-kevésbé hasonlóképentörténhetett a magyarországi és erdélyi székelységnél is.

Herodotosz említ egy Tráciától északra élő szigin, azazszigün nevű népet, amelynek lakhelyét pontosabban meghatá-rozni azonban nem tudja, sőt mondja is, hogy e tájakról és la-kóiról vajmi keveset tudni. Ezen szigin avagy szigün név ha-sonlít a mi szegény szavunkra és nem lehetetlen tehát, hogy aszékely-kazár szócsoport szerint aszigin, szegün szóalaknakugyanazon értelme is volt mint a szemere-szarmata szócsoportszerint a szerény szavunknak; úgyhogy a szigün avagy sze-gény szó régen egy békés nép neve is lehetett, amelyet más,harcias nép könnyen leigázhatott és valóban „szegény”-nyé istehetett, ami folytán a szó mai értelmét is kapta. Úgyhogy enép csak utóbb, miután hímelvűvé lett, válott harciasabbá ésszűnt meg „szegény” lenni, habár kegyetlen, rabló népekkelszemben még így is vesztes maradhatott.

A neveken kívül találhatunk azonban néprajzi adatokat is,a melyek a szicíliai szikulok és a mi székelyeink azonosságamellett szólanak, annak dacára hogy a szicíliaiak a végénmégis római uralom alá kerülvén, nyelvileg ellatinosodtak.

Ilyen például az, hogy aki valaha látott díszesen faragottés kifestett székely kapukat, szekereket, jármokat, de látta va-lamikor az ugyanilyen díszesen faragott és kifestett híres szi-cíliai szekereket, annak a hasonlóság föl kellett tűnjön, dacáraannak is, hogy Erdélyben a nép ma többnyire csak négykere-kű, a szicíliai pedig csak kétkerekű szekereket használ.

Nyelvi adat az is, hogy úgy a székelyek mint a szicíliaiakkiejtésében észre vehető az r hangnak azon sajátságos kiejtése,amely ezt majdnem zs hangzásúvá teszi, amely sajátságoshang megvan például a cseh nyelvben is és amelyet a cseh


36

helyesírásban az r betűvel jelölnek. Nekünk pedig ezenkívülföltűnik még a cseh vagy csék névnek a szék-ely névvelihangtani azonossága, annál is inkább hogy vannak följegyezé-sek amelyek Bohemiában csehekről és szlávokról szólanak,ami szerint a csehek tehát eredetileg nem voltak szlávok de el-szlávosodtak, ugyanúgy mint például a boszniai besenyők.

Más igen föltűnő nyelvi sajátság az is, hogy Dél-Olasz-országban, de már Rómában is, ha valakit hívnak, megszólíta-nak, ha az illető neve, mondjuk, Giovanni, Pietro vagyGiuseppe (Dzsovanni, Piétro vagy Dzsuzéppé), akkor nemmondják ki az illető teljes nevét, hanem csak így hívják avagyszólítják: Giová!, Pié! és Giusé! (Dzsová!, Pié! Dzsuzé!)Ugyanígy ha valaki gazdáját szólítja, nem így szólítja hogy:Padrone! hanem csak úgy hogy: Padró! Ugyanígy ha gyermekanyját hívja vagy szólítja, nem azt kiáltja hogy: Mamma!vagy: Mamma mia! (anyám), hanem többnyire csak: Má!vagy: Mammá mi! De ugyanez szokás megszólító kérdő for-mában is, vagyis ha, mondjuk, valaki gazdáját valami felőlkérdezte vagy kérdezni akarja, akkor a kérdező e szócskát elő-re téve, így szól még: E padró? (padrone = gazda). De ugyan-így ha nevet mond is: E Pié? (Holott mi, ragozó nyelvünkszelleme szerint a kérdező e szócskát végül tesszük, például:Láttad-e? Nem kis meglepetésemre vettem észre ugyane saját-ságos szokást a székelyeknél is, de amit Kriza János „Vadró-zsák” című művében is már megirt a székelyekről, például:Sára!, Káta!, bátya! helyett: Sá!, Ka!, bá! stb.

Avagy nálunk ki nem hallott, avagy nem olvasott volna aszékelyek „ezermester” voltáról, amely képességükkel máso-kat ámulatba ejteni szoktak, éspedig úgy technikai találmá-nyaikkal mint száz más éleselméjűségükkel, furfangosságuk-kal. És ki nem olvasott Archimédeszről és ennek éles elméjűezermester voltáról? Márpedig hiszen Archimédesz szicíliai éstehát szikul volt, ha görög uralom alatt el is volt görögösödve.Hiszen tudjuk hogy az uralkodó nép és a meghódítottak kö-zött, különösen rabnők révén, mindig mily nagymérvű vérke-veredés szokott végbemenni.

Kétségtelen azonban, hogy ezen fölsorolt adatok homá-lyosak és – habár igen valószínűtlen hogy ennyi egyezés is


37

csak véletlenség játéka volna – így tehát abszolút bizonyítékotnem képeznek. Ezeken kívül van azonban egy abszolút bizo-nyíték is. Ez a híres székely kapuk és a római diadalívek kö-zötti azonosság, amelyet természetesen már mások is észrevettek, de fölületes megfigyelésből vagy pedig az ázsiázó el-mélet és politizálás miatt, némelyek a rómaiak egykori erdélyiuralmára vezettek vissza és tehát oláhoktól származóaknakvélték, vagy pedig a székely kapukat egyszerűen reneszánszkorbeli eredetűeknek mondották és tehát az erdélyi németek-től, a szászoktól átvetteknek állították, akik szerintük a rene-szánszkor műveltségét előbb sajátították el mint a magyarok,illetve a székelyek. A baj azonban e véleményeknél az volt,hogy oláhoknál ilyen kapukat sehol sem találhatni, illetve semily tökéletes szerkezetűeket, sőt kevés utánajárással és tanul-mányozással is könnyen megállapítható, hogy ahol oláhoknális székelykapu alakú kaput, igen ritkán, találhatni, ezek mindigsokkal gyarlóbb kivitelűek és ezeket, pénzért, székely ácsokkészítették jobbmódú oláh gazdák számára. Akadnak ugyanújabbkeletű kapuk, amelyeket már oláhok avagy eloláhosodottmagyarok készítettek, de az ilyenek még sokkal gyarlóbb ki-vitelűek, mert a régebbieket csak úgy-ahogy utánozzák. Deolyat oláhoknál, hogy egy egész falu minden kapuja, néhaszáznál is több, gyönyörű tökéllyel épült és szebbnél szebb fa-ragásokkal ékes volna – amint azt például Bőgöz székely falu-ban magam is láttam oláh falvakban sehol.

Írtam az eddigieket 1958-tól 1960. év végéig. Folytatomezentúl ez 1961. esztendőben. A megírás nem csak azért haladlassan mert hiszen időm más minden is elfoglalja, hanem azértis mert több időbe kerül az adatok összeállítása mint a szövegmegírása. Ezenkívül igen sok idő kell a rajzok megkészítésé-hez is, de amelyek nélkül sok amit megírok, alig is lenne meg-érthető.


38

mi pedig a reneszánsz azaz tehát a „német erede-tet” illetné, az ezt állitók baja szintén az, hogy semaz erdélyi szászoknál sem Németországban sehololy tökéletes szerkezetű és oly szép és ízléses,

gazdag díszítésű kaput nem láthatni mint a székelyeknél Mitöbb ilyesmi épen az erdélyi szászoknál egyáltalán nincsen ésami viszont Németországban ha itt-ott előfordul, az is szerke-zetileg gyarló, disz pedig vagy semmi sincsen rajta vagy az igyarló és sokszor szinte hihetetlenül ízléstelen. Ámít láthat-tunk például Viski Károly a „Néprajzi Értesítő”-ben megje-lent, a székely kapuról szóló cikkében is (1929. évfoly. 65-88.old). Bár Viski, az ázsiázó elmélet rém ural ma miatt, csak na-gyon is félénken mer írni, cikkét mégis e szavakkal fejezi be:„Ezek fejlesztették a székely kaput olyan magas színvonalra,hogy hozzá foghatót sehol Európában nem ismerünk.” Világo-san következik mindebből tehát, hogy ha ilyesmi Németor-szágban itt-ott elő is fordul, úgy ez ott egykori északi rokon-népeink után származott oda, vagy pedig későbben, Magyaror-szág európai nagyhatalom voltakor, például Mátyás király ko-rában, amikor a magyar ipar és művészet rendkívül magasszínvonalon állott és azt külföldön nem csak megbecsülték deutánozták is Mindenesetre, ha e kapualak akármikor és akár-hogyan került is Németországba, az a mi székely kapuinknakmár csak teljesen leromlott maradványa vagy gyarló és ízlés-telen utánzata. Ismét itt van tehát egy teljes képtelenség(absurdum), de amelyet minden magyar, avagy nem magyar,ázsiázó kénytelen elfogadni, ha ezt természetesen el is hall-gatja, hogy íme: „A vad, műveletlen, pusztai, lovagló, nomádmagyarok Európa művelt népeitől, az ezeknél még gyarló ésízléstelen kapuk építését eltanulták, de aztán ezt oly művészitökélyre fejlesztették, amihez hasonló egyetlen európai népnélsem található. Pedig e magyarság már 500 éve leigázott és el-nyomott nép.”

Csak megemlítem ítten: Régen például a magyar ötvös-művészet oly magas színvonalú s Európában oly keresett volt,hogy például az öreg Ajtós kivándorolt Németországba, aholfia fölnőlvén, nevét eleintén Türer-nek (= ajtós) majd Dürer-nek írta s Németország egyik legnagyobb művészévé lett.


39

De térjünk vissza aszékely kapukhoz. Azépítészeti és művésziszempontból a legérde-kesebbeket leírtam, va-lamint szerkezetüket isfontosabb részében is-mertettem „Magyar Épí-tőízlés” című művem-ben, viszont szerkezetüket részletesebben ismerteti a „NéprajziÉrtesítő”ben Szinte Gábor is. Itt tehát csak külön székelyszempontból a legérdekesebb alakjukról akarok szólani, vagyisaz úgynevezett „udvarhelyszékí” alakjukról, amely ez:

Ma az ilyen kapuknak már – szegény falusiak háza előtt –csak két nyílása van, egy kisebb, személyek számára, és egynagyobb, amelyen szekér avagy lovas járhat ki és be. Régeb-ben azonban, amikor még fejedelmek, nagy urak is házuk eléilyen kaput építettek, ezek még háromnyílásúak voltak, ugyan-úgy mint a nagy kínai kapuk, amelyeknek szintén egy középső

nagy és két oldalsó kisebbnyílásuk van Huszka József „A székely ház” című műve 63.oldalon írja hogy még látott egy fából épült de három nyílásosszékelykaput. Magam is láttam egyet, amely azonban már igenrossz állapotban volt. A háztól távolabbi kisnyilasának márcsak maradványai voltak még meg és ez is bedeszkázva, márcsak kerítésként szolgált. Mivel azonban a még

Székely kapu.Kínai kapu.


40

használatban lévő má-sik kisnyilasnak különteteje volt, ugyanúgyahogy an az ide mellé-kelt három székelykapu-fényképen is ezvan. ebből magátólértetődőleg követke-zik, hogy az elpusztultkisnyílásnak is különteteje volt; úgyhogyvalamikor, újkorában,a még egész nagykapuugyanolyan alakú voltmint a fönti kínainagykapu, amiért isolyanképen rekonstru-álom amilyennek aztaz előbbi rajzon mu-tatja. Igaz ugyan, hogyaz ide mellékelt háromfényképem kapuja már

késői, minden dísznélküli alakok, depéldául Huszka Jó-zsef is bemutat em-lített művében, aXXX. tábláján, Csík-Menaság faluból, egy1734-ből származógyönyörű, dísz estúlkörives kaput is,amelynek szintén

külön kisnyílás teteje van. (Ami az íveket illeti, erről részletesleírást adtam „Magyar Építőízlés” című művemben, de itt ismegjegyzem, hogy mivel ezek népünknél szerkezeti adottsá-gok révén keletkeznek, ezért például a szegdeltív csakis háromavagy öt beszegéssel fordul elő.).

Székely kapuk.


41

Hogy azonban akiskapunyilás különteteje nem csak ké-sőbbi hanyatlás ered-ménye, hanem hogyez már ősidőkben ismegvolt, bizonyítják akínai kapuk. Sőt el-

lenkezőleg az is követ-keztethető, hogy a nyílások egy tető aláí összefoglalása egykésőbbi, bár azért több ezre éves, egyszerűsítési szándékeredménye. Ezt látjuk a fentebb bemutatott udvarhelyszéki ka-putípuson, számtalan székelykapun, valamint a bemutatott ró-mai diadalíveken is.

Az itt bemutatott székelykapuk és a kínai kapuk közöttiszerkezeti különbség csak az hogy a székelykapuknak csakegy szemöldökfája szokott lenni (e rajzon a), a kínai kapukellenben két szemöldökfájúak(e rajzon b). Ámde a Brassómelletti hét magyar faluban,az úgynevezett Hétfaluban,két szemöldökfájú kaput isigen sokat láthatni és egyet ugyanilyet a szintén Brassó mel-letti Zernest faluban is láttam. Igaz ugyan hogy utóbbiak mindcsak úgynevezett „kiskapuk” (lássad ilyeneket Huszka ésMalonyai művében, valamint későbben itt is), amelyek nálunkegyébként szintén csak egy szemöldökfájúak szoktak lenni és

Septinius Severus diadalíve Ró-mában.

Conslantinus diadalíveRómában


42

Huszka művében két szemöldökfájúakat nem is mutat be,Malonyainál azonban látunk ilyeneket, is csakhogy ezeken akét szemöldökfa közül a fölsőt a fölső tetőzet födi el. Ismere-tes hogy a japáni „tori” nevű kapuk is mindig két szemöldök-fájúak, míg Indiában a híres Szancsi-i sztupa kapui háromszemöldökfájúak (e rajzon c), habár itt a fa-szerkezet már kő-ből utánozva; tudjuk azonban, hogy Udvarhely-megyében ne-künk is vannak a fakapukat utánozó kőkapuink. A több szem-öldökfa a kapu szilárdságát szolgálja, amit azonban nálunk azigen erős könyök kötések (a fönti rajzon d), csak egy szemöl-dökfa alkalmazása mellett is, tökéletesen elérnek.

A kínai és a mi kapuink közötti egy más – de lényegtelenkülönbség az, hogy amazokat császárok és gazdag és hatalmasurak építtetvén, a miéinket pedig csak egyszerű falusi embe-rek, ennélfogva amazok pompásabb, fényűzőbb kivitelűek,míg a miéink szerényebbek. Mindazonáltal, amint azt a fön-tebb lévő helyreállításomból (reconstructlomból) valamint a„Magyar Építőízlés” című művemben lévő rajzaimból is lát-hatjuk, a miéink, szerényebb voltuk mellett is sokszor úgyalakuk vonalaiban mint díszeikben a kínaiaknál is nemeseb-bek, ízlésesebbek.

Művében azonban Huszka nem csak azt említi hogy méglátott egy fából való háromnyílásos székelykaput, hanem be ismutat műve 63. oldalán egy háromnyílásos de kőből épültet,éspedig szintén a Brassó melletti magyar Hétfaluból, ennekHosszúfalu nevű falvából (Ilyen, kőből épültet, szintén Brassómellett, az eloláhosított Ó-Tohán nevű faluban egyet én is lát-tam, habár ez túlköríves, de csak kétnyilású volt. Képét lássada „Magyar Építőízlés” művem 49. tábláján.). Amint aztHuszka is kiemeli, ez, bár csak rendes székelykapu nagyságú sfaragott díszek nélküli, egyik kisnyilasa pedig, mivel már úgy-sem használják, befalazva, alakjával azonban tökéletesenegyezik a római diadalívekkel (lássad föntebb) és szerintemutal a római diadalívek eredetére is, vagyis arra, hogy ezek azitáliai szikuloktól származtak.

Azt hogy székelykapuink a római diadalíveknél sokkalrégibb eredetűek, egyéb adatokon kívül, kétségtelenné teszik arájuk ma már csak féldomborúan kifaragott oszlopaik (lássad


43

ezeket föntebbi rajzomon), amelyekről említett művében márHuszka is megállapította hogy ezek eredetileg a kapuk előttmég teljesen külön állották volt. Ezen egykori teljes különállá-suk pedig épen a római diadalíveken is megsejthető, mivelazokon ezen oszlopok valóban még nincsenek is kapu anyagá-ból kifaragva hanem csak a kapuhoz, bár igen közel de mégismég külön, fölállítva vannak. Egykori teljesen külön állottvoltukat nálunk viszont az bizonyítja hogy nálunk ugyanezenoszlopok még nem akarnak épületrészt tartó oszlopok lenni,hanem fönt még teljesen szabadon végződve, tetejükön egypálmácskát (palmettát) tartanak, amely utóbbi tehát bizonyárafontos jelkép volt, de valószínű hogy jelképes értelme voltmagának az oszlopnak is. Mivel azonban a rómaiak csak dia-dalívek építése szokását örökölték volt de ezek részeinek jel-képes értelmét már nem ismerték és így a külön álló oszlopokés tetejükön lévő pálmácska értelmét sem tudták. Náluk a dia-dalív, illetve kapu, előtt teljesen külön álló oszlopnak sem voltmár semmi értelme. Ők már a tetején pálmácskában végződőoszlopot nem is ismerték illetve oszlopokat inkább csak vala-mely épületrészt tartó tagként fogtak föl. Ezért a diadalívekelőtti oszlopokat is, hogy valamiképp megokolják, hogy vala-mit tartaniok adjanak: a diadalív fölső párkányzatából csinál-tak az oszlopok fölé, teljesen megokolatlan, kiszögelléseket(lássad ezt a fönti mindkét diadalíven). Miután azonban azilyen párkányzat is fölül lapos fölületű, nem tudván esikfölülettel mit csinálni: hát mindegyikre egy-egy szobrot állí-tottak (lássad ezt föntebb a Constantinus diadalívén). Hogyellenben a teljesen külön álló és fönt szabadon pálmácskábanvégződő oszlop a rómaiaknál és régebbi időkben, például a ré-gi görögöknél, még nem volt ismeretlen dolog, kétségtelennéteszik az alábbi ábrázolatok, amelyeken a 3. szám alatt is egy,tetején pálmácskát viselő oszlopot látunk görög vázafestmény-ről, amely oszlop valószínűleg síremlék (stela) volt. De látjukugyanazon a 4 és 5 számokkal jelzett két rajzon azt is, hogy azeredetileg szabadon álló, pálmácskát viselő oszlopból mikéntlett már a görögöknél is épületrészt tartó közönséges oszlop.Eleintén erőltetetten és ízléstelenül a pálmácskát lapították le(az alábbi rajzok közül 4, egy Leszbosz szigeti oszlopfő), míg


44

utóbb már a pálmácskát inkább csak kicsinyítették és a kétkacskaringós voluta (a kos-szarvak) közé egészen összeszorít-va, süllyesztették le (a rajzon 5; az athéni akropoliszi múze-umban látható oszlopfő), úgyhogy végül létre jött az amit ma„jón oszlopfő „nek nevezünk és amit itt a rajzon 6-os számmaljelöltem (A 3-6 rajzok, némileg egyszerűsítve a Woermann:„Geschichte der Kunst” cimű műve 1. kötetéből vévék).

Ha mármost mind-

ezeket összehasonlítjuk akorábban bemutatott ud-varhelyszéki kaputípu-sunk oszlopaival, ami-lyeneket egyébként elégsokat Huszka, Malonyaiés Szinte műveiben is áb-rázolva látunk, és látjukhogy ezek még nem sze-repelnek épületrészt tartó tagokként, hanem fönt szabadonvégződve, szabadon álló pálmácskát tartanak, akkor meg kellállapítanunk azt is, hogy tehát a mi székelykapuink alakja nema római diadalívek leszármazottja. hanem őse.

Hogy azonban a pálmácskát tartó, szabadon álló oszlopoka görög műveltségnél is menyivel régibb bizonyítja az, hogyIlyenek már az asszíroknál is voltak, amire vonatkozólag ideteszem az itt a-val jelzett asszír oszlopot ábrázoló rajzot,


45

amelyet Perrot és Chipiez nyomán már, összehasonlításul,Huszka is közölt.

Szabadon álló oszlopSzárgon asszír királypalotája egyik udva-ráról. Perrot etChpiez: „Historie de l’arts” II. kötet, 270. oldal

Hogy azonban a szóban lévő pálmácska tulajdonképpenmit jelképezett, sajnos, nem tudom, mivel annakidején, fiatalkoromban Erdélyben jártamkor, a néprajzi tudományban elég-gé képzett még nem lévén, nem gondoltam volt arra hogy fe-lőle a népnél kérdezősködjem, és amit, sajnos, még régebbenHuszka sem tett meg, mert különben erről könyvében említésvolna. Pedig bizonyos, hogy ahol ilyen kapuk sok ezerévelállanak s ahol mindig ugyanazon helyre ugyanazon pálmácskátannyi ezerszer kifaragták, ott ennek valamilyen neve és rólaszóló valamilyen hagyomány is élt. Egészen bizonyos, hogy epálmácska valamikor igen fontos jelkép volt, mivel hiszennem csak nálunk e kapukon, valamint népművészetükbenegyébütt is – amint látandjuk – van meg, hanem megvolt márszámtalan példányban az asszíroknál és görögöknél i? Hogyezt nálunk is mily fontos jelképnek tartották, abból is látszik,hogy azon kapukra is, amelyekről, anyag és munkamegtakarí-tásból, az erősen domborúoszlopokat már nem faragták ki (lás-sad elöbb, b), illetve már elhagyták, de a pálmácskát ugyan-azon helyre ahova az, az oszlop tetején állva került volna,mégis kifaragták (szintén elöbbi rajz, b, c, d, e, Huszka nyo-


46

mán a 77. és 27 oldalairól). Ugyanis a kapuk díszei, az oszlo-pokat kivéve, egészen laposak de az oszlopok ezeknél sokkal

domborúbbak; ezek kifaragása igen sok munkába és a sok le-faragandó faanyag miatt nagy anyagveszteségbe is került,amiért is újabban, a nép elszegényesedése miatt, az oszloposkapuk csak mind ritkábban készültek, ám a pálmácska a magahelyén továbbra is megmaradott. Műve 27. és 77. oldalánHuszka több ilyen pálmácskát mutat be, ezeket az asszíro-kéivel összehasonlítva.

Ezen, a mai kapuin kan már csak féldomborúan kifaragottbálványoszlopok tehát eredetileg egészen külön állottak a ka-puk előtt, jelképes értelmük is volt és valamikor nem csak fá-ból, majd kőből is, faragottak voltak, hanem, miként a tornác-oszlopok, rézből és bronzból is önttettek. Mégis, a kapuk előttállott bálványoszlopoknak, legrégibb őseredetükben még csu-pán gyakorlati céljuk volt, aminthogy a később jelképes értel-met is kapott dolgok eredetét a legtöbb esetben gyakorlati, cél-szerűségi okok hozták létre, jel képi és vallási értelmet pedigcsak sokkal későbben, habár már sok ezredévvel ezelőtt, kap-tak Őseink legegyszerűbb, kunyhószerű lakai előtt, ugyanúgymint mai népi kunyhóink, tanyaépületeink előtt is, amelyekmég nem voltak, és nincsenek ma sem, kerítéssel sem körül-véve, állott, és áll ma is, egy vagy két leásott avagy levert cö-löp, erősebb karó, amelyen ágcsonkokat is meghagynak, illet-ve meghagytak, hogy ide miegymást fölakaszthassanak, tejes-köcsögöket, kendőt, ruhafélét száradni tűzhessenek, akaszthas-sanak. Az ilyen cölöp neve ma többnyire; állófa, ágas fa, de


47

neveztethetett régen bálványnak is, mivel bálvány szavunkeredeti értelme is cölöp, oszlop volt. Az ilyen állófákba sok-szor még mesterségesen is erősítenek be pótágakat, hogy többholmi akasztathasson föl Az ilyen műágakat „vendégág”-aknak nevezik. Ezen bálványokhoz kötötték fejéskor az állato-kat, valamint később lovat is ha szüksége volt. A szent Áldo-zókertek kapuja előtt állott oszlopokról a rokonnépeink ősval-lását leíró tudósok is tesznek említést. A vogulok hitregéiben

szintén szó van arról, hogy az istenségeklaka (temploma) kapuja előtt ezüstoszlo-pok állanak, amelyekhez az érkezők lo-vaikat kötik. Utóbb azután, amint a la-kok, templomok, fejedelmek házai min-dig fényesebbek lettek és kerítést, kaputis kaptak, akkor a kapu előtt álló ezenbálványoszlopok is mind díszesebbeklettek, ezüst-, aranyvereteket is kaptak,majd egészen rézből, bronzból is öntve ésaranyozva is készültek, végül pedig a tu-lajdonos és az illető törzs jelképeivel is

ékesítve, az illető tulajdonos, fejedelem, törzs jelképeivé islettek. Táborban a főhadiszállás elé napjainkban is szokásbanvolt ezt az elébe tűzött magas póznán zászlóval jelezni. Bene-dek Elek és Gaál Gy magyar népmesegyűjteményében van egy„Csonka és Sánta pajtás” című. Ebben fordul elő, hogy egy ki-rály palotája előtt (értendő; istenség temploma előtt) háromaranyoszlop áll. Az olyan érkező aki bízik magában (magasrangú is érthető) az lovát az első oszlophoz köti, szerényebb amásodikhoz, egészen szerény a harmadikhoz. Ennek magyará-zata az, hogy a kapu előtt jobbkéz felőli, amely az úri bejárat

előtt állott: voltaz „első” oszlop,az ettől balra állóvolt a „második”és az ettől is balra

álló volt a „harmadik”, amelyhez szolgasorban lévő emberköthette lovát. A dolgot tehát e rajz szerint kell képzelnünk,vagyis hogy 1. egynyílásos kapu vagy ajtó két bálványoszlop-


48

pal, 2 kétnyílásos kapu három bálványoszloppal, 3. pedig há-romnyílásos kapu négy bálványoszloppal, amelyek közül min-dig a jobbfelőli „az első”.

Megemlíthetjük itt a Salamon király építette jeruzsálemitemplom előcsarnoka Jakin és Boasz nevű két bronzoszlopátis, amelyek Perrot és Chipicz helyreállítása (reconstructiója)szerint e tomplom előcsarnoka bejárata előtt kétoldalt szaba-don állottak. Igaz ugyan, hogy mások a dolgot úgy magyaráz-zák mintha e két oszlop a bejárat mennyezetét tartotta volna;azt hiszem azonban hogy igy csak azért vélekednek mert hi-szen ma ki gondol arra hogy bejárat előtt szabadon is állhatottvolna két oszlop! Ilyesmit ma természetesen bárki is céltalan-nak, hiábavalónak és értelmetlennek tartana. Véleményem sze-rint azonban mégis Perrot és Chipiez helyreállítását kell elfo-gadnunk, vagyis azt, hogy a két réz- avagy bronzoszlop tény-leg szabadon állott a bejárat előtt kétfelől. Mi ugyanis mártudjuk, hogy igy álló két oszlop jelenléte ősrégi hagyományonalapult, ha e hagyományt a zsidók már nem is Ismertek,aminthogy a Bibliában e két oszlop célja nincsen is megmond-va A hagyományt azonban ismerhették a föníciai Tirusz pún-utód lakói és művészei; azt pedig a Biblia is elmondja, hogy akét oszlop rézöntőjét Salamon Tiruszból hozatta volt. Azt istudjuk, hogy a Gibraltár tengerszoros, azaz a Földközi Tengerbejárata két partján egymással szemben álló két magas hegyeta föníciaiak, és tőlük átvéve a görögök és rómaiak is, „Herku-les Oszlopai” néven nevezték, ami szintén azon gondolatbólszármazott, hogy bejáratot két oszlop kell jelezzen A régiekhajósai ugyanis a Földközi Tenger e bejáratát az általuk ismertvilág bejáratának tekintették, amelyen kívül következik aVégtelenség vagyis az Oceán, vagy Okeán, amelynek csak in-nenső partja van de túlsó partja nincsen. És íme, nem meglepőegyezés-e hogy Salamon temploma szóban lévő két oszlopaJakin és Boasz nevét Szilárdság és Erőnek magyarázzák? Hi-szen Heraklesz valóban az erő megszemélyesítése volt, ikerfi-vére Ifiklesz pedig, amint azt mi már tudjuk, azonos voltAresz-Marsz hadistennel. De csak mi tudjuk azt is, hogy ittmár némi értelemeltolódás volt jelen, amennyiben Harakleszés Aresz tulajdonképpen a mi Magorunkkal és Hunorunkkal


49

azonos, akik pedig az alkotás és rombolás megszemélyesítéseivoltak. Mivel pedig a harc rombolást is jelent, így más népek-nél, Aresznél a tulajdonképpeni rombolás értelem feledésbement és ő már csak a harc istensége lett Vagyis tehát itt márnémi értelem-eltolódás jött létre. Azt viszont látjuk hogy azaresz névben már zavar is van jelen, mert viszont világos,hogy e név a mi erő, erős szavunkkal azonos, holott e név tu-lajdonképpen szintén Heraklesz (Arkal, Erkel) neve kellenelegyen, amely név első szótagja szintén csak a mi erő szavunkhehezetes kiejtése (amelyből a görög herosz = hős szó is szár-mazott) volt, amely név, illetve szó amint már tudjuk – egyút-tal hím és férfi értelmű is volt – (Török er = hím, férfi.). Ígyaztán végül a „rombolás” értelem végkép feledésbe menvén, ajakin név már csak „szilárd”-nak magyaráztatott, vagyis érte-lem-eltolódások révén a „romboló”-ból először „harcoló” lett,ebből „hős” és „erős” és ezekből további értelem-eltolódás ré-vén már „szilárd”. Pedig hiszen a Jakin névnek a szlávbanfönnmaradott ják, jáko = erős és jáki = az erős, szó teljes azo-nosa. E szláv szó viszont a gy-j ismert hangváltozás útján a migyak, gyakó, gyaka szavainkból származott (tudjuk hogy né-pünk például jó, javulni helyett ma is mondjuk hogy gyó,gyavulni, valamint kígyó helyett kijó). Ezen gyaka szavunknakma is van cövek, rúd, cölöp és hímtag értelme. Ugyanezengyaka szavunk viszont a szintén jól ismert gy-d hangváltozásrévén képezi dákó szavunkat, amely döfésre használt botot ésszúrásra használt tőrt is jelent. (Lássad Ballagi szótárában). Dehogy ugyane szónak volt hímtag és nemzés (a férfi cselekvése)értelme is, bizonyítja gyakni igénk és az olasz tacco (takko) =cövek és velencei tájszólásos tacunar(takunar) = a férfi nemzőcselekvése. De látjuk Ballaginál még azt is hogy gyak, gyaka,gyakáz szóalakunknak is van gyakdos azaz döf, döfköd, böködértelme is, ami tehát kétségtelenül a hím nemző cselekvését isjelentette, úgyhogy észre kell vennünk hogy gyakorol szavunkis innen származott. Nem kételkedhetünk tehát abban, hogy aszóban lévő oszlop Jakin neve sem lehetett eredetileg másmint: cölöp, oszlop, hímtag, férfi. Amivel szemben a másikoszlop boasz neve minden valószínűség szerint a bikának (ha-talmas, erős hím-állat) az árja nyelvekben meglévő bo, basz,


50

bovisz, bue nevéből, a szlávban meglévő bode = szúr, döf és azoromo bode = lándzsa, dákó szavakból származott és tehátközvetlen a mi bot szavunkkal van összefüggésben.

Továbbá, mi már tudjuk azt is, hogy minden üreges épü-let, valamint minden kapu, ajtó és bejárat: nőiségi jelkép volt,minden cölöp, oszlop pedig: hímségi. Amiszerint tehát oksze-rűen következik az is, hogy Salamon szóban lévő temploma isa nőiséget jelképezte, de a bejárata előtt álló két nagy oszlopviszont a hímséget.

Látjuk tehát itt is, hogy magyar néprajzunk, mythologiánkés nyelvünk segítségével miként fejtődnek meg oly dolgok,amelyek látszólag értelmetlenek, holott a valóságban mély ér-telmük van, de amely dolgokban a mi őseinktől származóvoltát sem mi, sem mások nem is sejthették.

Amikor, még ősidőkben, alakok, paloták, istenházak(templomok) és kapuk elé fölállított cölöpökre jelképes dísze-ket Is kezdtek volt alkalmazni, akkor juhtenyésztő törzseink,amilyenek a jászok, székelyek és kazárok voltak, ezen cölöpökre jelképes díszül kos-szarvakat kötöztek avagy tűztek voltföl, így azonban, a cölöpök amúgy is hímségi jelképek lévén,most a reájuk alkalmazott hímállat-szarvak révén, azok hímsé-gi jelképvolta még jobban kifejeződött és ezen cölöpök mind-inkább jelképes és vallási bálványokká fejlődvén, vallásostiszteletben is részesültek

Említettem hogy a székelyek tartottak kecskét is, de való-színű hogy tartottak olyan juhfélét is amelynek kacskaringó-vonalú szarvai vannak, vagyis nem olyan egyenesek mintamilyenek a cigájajuh szarvai Ami szerint azután a „jón” osz-

lopfő, amelynek csigaalakjaia kos szarvai ábrázolásábólkeletkeztek, lehet egyrésztjón, azaz jász, de egyúttalszékely és kazár is. A fön-tebbi oldalon látunk ábrázol-va egy szumer-asszír dom-borművet, amelyen SamásNapisten egy oszloposmennyezet alatt ül (1 szám).


51

Az e mennyezetet tartó oszlopok, amint azt a dombormű mu-tatja, pálmatörzsből valók voltak, de amelyekre úgy fönt osz-lopfőként, mint lent oszloplábként is két-két kos-szarv volt fölkötve. Ez ábrázolat mellé odatettem egy ugyanazon oszlopotvilágosabban föltüntető rajzot is (2 szám). Itt is azt látjuk te-hát, hogy az oszlopfő és az oszlopláb teljesen azonos alakú,ami a szumer-asszír művészetben különben is megvolt de amitteljesen ugyanígy láttunk a föntebb bemutatott udvarhelyszékiszékelykapu típuson valamint Huszka „A székely ház” címűkönyvében bemutatott kapuk közül nyolcan. Ez pedig azértrendkívül fontos tény, mert ez már sohasem volt így, illetve ezmár ismeretlen volt úgy a görögöknél mint a rómaiaknál vala-mint a görög és római építészeti indítékokat föltámasztó rene-szánsz és barokk építészetben. Itt az oszlopláb mindig egészenegyszerű (a dór ízlésben semmílyen oszlopláb sincsen), vagyisitt a kos-szarvak stilizálásából keletkezett csigaalakú volutákmár mindig és kizárólag csakis az oszlopfőkön voltak, illetvevannak meg. Ha tehát a mi székelykapuink oszlopain azugyanilyen csigaszerű voluták úgy fönt az oszlopfőn, mint lentaz oszloplábon is következetesen megvannak – ugyanúgy minta föntebb bemutatott szymer-asszír oszlopon akkor ebből min-den kétséget kizáróan kitűnik, hogy a mi szóban lévő oszlo-paink nem származhatnak sem a görögöktől, sem a rómaiaktól,avagy a reneszánsz ízlésből, hanem hogy a görögökéinél sok-kal régibb eredetűek. Származhattak volna, igaz a szumerektőlavagy asszíroktól is, mi azonban már jól tudjuk, hogy aszumer-asszír műveltség a mi kivándorolt őstörzseink művelt-ségéből származott.

Hogy a mi oszlopaink csigái (volutái) nem származhattakgörögöktől, rómaiaktól avagy reneszánsz vagy barokk előké-pekből, ezt már Huszka József is megállapítatta s meg is írta.Nem származhattak szerinte nem csak azért mert nálunk e csi-gák az oszlopfőn és oszloplábon egyaránt megvannak, hanemazért is mert a csigák nem lapos fölületűek hanem közepükön,némelyek csak keveset, de némelyek igen erősen kicsúcsosod-nak, ami a görög, római és reneszánsz volutákan soha sincsenígy, sőt az újabbkori oszlopfőkön, amint Huszka is megjegye-zi, még gömbalakká is egyszerűsödtek. Hozzá teszem még:


52

éspedig azért mert kihegyesedő de kacs-karingóvonalú tekercset, amilyenek szé-kelykapuinkon vannak, sokkal nehezebbés fáradságosabb kifaragni mint csiga-alakú de lapos valutát, olyat tehát ami-lyenek a görög és római oszlopfőkön ésezek származéka ín vannak. Ám ez ná-lunk azért van úgy mivel ezen alakulat eredetileg kos-szarvakat ábrázolt (kivéve a korintusi oszlopfő volutáit, ame-lyek növényi indát ábrázolnak); a kos szarvai pedig nem ké-peznek lapos volutát, hanem olyanok mint e rajzocskán a, sőt aracka- vagy cigája-kosé, olyanok mint b. Kétségtelen hogyilyen alakulatot kifaragni igen nehéz, sőt kőből lehetetlen,ezért ezt a faragó művészek úgy stilizálták, még fában is, hogykifaragása könnyebb, illetve lehetséges legyen, amely stilizá-lás a jón is kompozit a oszlopokon már sokkal előrehaladot-tabb, sokkal nagyobb fokú mint a miéinken (lássad ezeketalább), amiből azonban az is következik, hogy székeIyeinkmég néhány századdal ez előtt is tudták, hogy ama nehezen ki-faragható tekercsszerű alakulatok kos-szavakat ábrázolnak, deamit a görög és római művészek már ezredévekkel ezelőtt semtudtak, mivel ők ez indítékot ősnépeinktől csak örökölték deennek értelme ismerete nélkül, amiért az indítékot mindinkábbegyszerűsítették és elstilizálták.

Szólanom kell még udvarhelyszéki kapuink oly jellegze-tes indadíszeiről is, amelyeket Huszka említett művében min-den részletükben pontosan tanulmányozhatjuk, de amelyeketitt korábban is bemutatattam. Fölületes megfigyelők e díszeketis egyszerűen reneszánsz eredetűeknek, mások a rómaiak által

itthagyottaknak vélték (Sema-yer Wílibald.) Összehasonlítá-sul ide teszem ezen jellegzetesrómai díszítményt, amelyet, hagondosan tanulmányozunk,kétségtelen nek kell elismer-nünk, hogy a mi szóban lévőudvarhelymegyei kapuink in-dadíszei és ezen római – lé-


53

nyegükben szintén indákat képező – díszek közös eredetűek.Kérdés csak az marad hogy a miéink valóban a rómaiakébólszármaztak-e vagy csak ezekkel közös eredetűek? Vélemé-nyem, az eddigi sok egyéb adat révén, mindenesetre ez: a ró-maiak a Róma és vidé-ke őslakóitól a szike-lektől örökölték úgy adiadalíveket mint ezenindadíszeiket, amelyszikelek a mi székelytörzsünk Itáliába ki-vándorolt részei voltak,a szóban lévö Indadí-szek pedig e törzseinkdíszítményei közé tar-tozván, természeteshogy ezek a Magyaror-szág területén maradottszékely törzseknél isfönnmaradtak. Csak-hogy míg nálunkugyanezen indadíszek amár vagy 2000 esztendő óta majdnem mindig leigázottságbanés tehát szegénységben élő népünknél idővel, de főképp a Je-lenkor utolsó századaiban, mindinkább leegyszerűsödtek, azazelszegényesedtek, ellenben a gazdag és hatalmas római jómó-dú, jól fizetett és tehát gondatlan élő kőfaragók kezén ugyanedíszek idővel még gazdagabbakká, pompásabbakká is lettekmint eredetileg voltak. De mégis, mindemellett, a gondos meg-figyelőnek az azonosságok is okvetlen föl kell tűnjenek. Elő-ször is például az, hogy emezek is, amazok is kacskaringóba(spirálvonalba) futó indák ábrázolatai. Továbbá különösenföltűnő még az is, hogy úgy nálunk mint a rómaiaknál a kacs-karingóba futó indák eleintén csak sima kacsokba csavarodnakés csak fölső végük felé képeznek virágokat is és gömbölyűbogyókból álló csomókat (lássad ezt föntebb) A lényegi egye-zés és közös eredet tehát minden kétségen kívüli. Kérdésazonban még az is marad, hogy őseredetűekben e díszek mely

Mindegyiken, de különösen a kétbaloldalin, látjuk igen jól, hogy kö-zepükön a voluták erősen kicsúcso-sodnak.


54

növény ábrázolásából keletkeztek? Ezt meghatározni nem tu-dom, nem kételkedem azonban abban, hogy a növénytanbanmagát nálamnál jobban kiismerő szaktudós ezt is megálla-pítandhatja. Említém, hogy a székelyek egyik szent növénye aszőlő volt. Az e díszek sima kacsai és a bogyócskák minden-esetre utalhatnának a szőlőre is, ámde hogy itt szőlőről volnaszó, viszont úgy a mi mint a rómaiak indadíszei kizárják levél-alakjaikkal. Ezenkívül is a szőlő kapaszkodó kacsai kétágúak,itt ellenben a kacsok egyszerűek.

Igen valószínű azonban, hogy itt bogyótermő valamelyindázó solanum-félével van dolgunk. De gondolhatnánk agömbölyű bogyókat termő borostyánra is (Hedera), amelynekazonban levelei szintén egészen más alakúak, kapaszkodó ka-csai pedig nincsenek.

Ugyanezen kérdéses növényt látjuk ábrázolva a korintusioszlopfőkön is, amelyek úgy lehet valamely görögországi

szikel törzstől származnak(Homerosz énekeiben isvan említés szikei népről),amelyen az akantusznaknevezett leveleken kívül acsigavonalba kunkorodóugyanolyan kacsok ismegvannak, amilyenek arómai díszítményeken és a

mi udvarhelyszéki kapuinkon is láthatók, holott az akan-tusznak ilyen kacsai nincsenek, sem az akantusz nem kúszó,nem indázó növény.

Továbbá itt van még a római kompozita oszlopfő is,amelyen levelek és kosszarvak is vannak. Szerintem azonbanezen oszlopfő nem „composita”, bár nem kételkedem abban,hogy ezt a rómaiak ma-guk is „összetett” osz-lopfőnek hitték, illetvemeg voltak affelől győ-ződve, hogy ez a görögjón és korintusi oszlopfőösszetételéből áll, amely


55

meggyőződésükhöz azután ezen oszlopfőjüket még igyekeztekis hozzáidomítani. Mégis, véleményem az, hogy ez oszlopfőeredetileg egyáltalán nem volt „composita”, illetve, hogy nema görögök jón és korintusi oszlopfői összetételéből keletkezett,hanem ez a szikuloktól örökölt ősi oszlopfő volt, amely a miudvarhelyszéki kapuinkon is megvan és amelyen már eredeti-leg is ott voltak úgy a kosszarvak mint a szóban volt indázónövény (lássad fentebb), amely azonban nem akantusz volthanem valamely indázó és bogyótermő kúszó növény; úgy le-het solanum-féle: Véleményem szerint tehát, amint ezt e kétrajzon kísérlettem meg ábrázolni: jász, székely és kazártörzsekbeli őseink már az eredeti, a kapuk előtt állott és való-színűleg fenyőfa-törzsből való bálványokra is kötöztek volt följelképes díszül a szóban lévő növény indázó részeiből. Úgy-hogy, míg a kosszarvak valamint az egész cölöp maga is, hím-ségi jelképek voltak, de az illető növény a nőiséget jelképezte.Azonban bizonyosnak tarthatjuk azt is, hogy a kapuelőtti cölö-pök mintájára már ősnépeinknél is alakíttattak volt épületrésztartó oszlopok is

Van az udvarhelyszéki kapuknak még egy érdekes dísze,amely valamikor igen fontos is lehetett mert minden valószí-

nűség szerint a Na-pot ábrázolta azazjelképezte (e rajzona), amit abból kö-vetkeztethetni, hogyföltűnően hasonlít aszumer-asszír dom-borműveken lévő

napábrázolatokra, amelyek egyikét itt Perrot és Chipiez nyo-mán mutatom be. (A rajzon b). Az ékalakok, amelyek a körközepén csillagot képeznek, valószínűleg a Napból áradó hatóerőnyt, talán a fényt, világosságot jelképezik, a hullám vonalakpedig talán a hőt, meleget Ez utóbbiak a mieinkről hiányoz-nak, de régen talán megvoltak. Ellenben nálunk a korongot kö-rülvevő gömböcskék valószínűleg a Napból származó életpa-rányokat, életmagokat jelentik. E gömböcskék rendesen fehér-re festvék, míg a csillagalak ékei fölváltva zöldek és pírosak


56

Hogy e csillagalak a kapun mindig a legfőbb helyen volt (lás-sad korábban), ez azt mutatja, hogy a kapun lévő minden másdísznél, illetve jelképnél, fontosabbnak, tiszteletre méltóbbnaktartották. Igen sok változatban számtalan udvarhelyszékí ka-pun ott van, de hogy valamikor menyire fontosnak tartották,mutatja még az is, hogy újabban, valószínűleg a kereszténységhatása folytán, ahol elhagyják ott helyére vagy az illető családnemesi címere vagy pedig a magyar nemzeti címer került, amitHuszka könyvében is láthatunk.

Szólanom kell itten még, mint ősműveltségünk egy igenérdekes eleméről, székelykapuink galambdúcairól, vagyis akapuk teteje alatt többnyire meglévő galambházakról és ezek-kel összefüggőleg a galambokról magukról is Hogy azonban edologról összefüggő és érthető leírást adhassak, ismételnemkellend olyat is amiről már másutt is írtam.

Míndenek előtt fölhozom, hogy habár a római diadalívek-ről a galambház már hiányzott, illetve e diadalíveknek

galambokkali ösz-szefüggése a ró-maiaknál már telje-sen feledésbe mentvolt, de ugyanezendiadalívek fölső ré-szén az egykori ga-lambház maradvá-

nya mégis megvan még, amit ezen összehasonlító rajzon tün-tetek föl:

Ugyanis igen sokrégi székely kapunnem csak egy sor ga-lambdúc van hanemegymás fölött kettő(lássad Huszka emlí-tett művében is), úgy-hogy ezáltal a ga-lambház sokkal maga-sabbá válván, így akapu e része tökélete-


57

sen ugyanolyan lesz mint a római diadalívek felépítménye,amelyet a rómaiak nyilván már csakis hagyományból építettekmégis meg, mivel ennek ottan már semmilyen célja, meg-okoltsága vagy haszna sem volt, és a rómaiak nem is tudván adí ada lív e fölső részével mit csinálni, reá tehát föliratokattettek és némi faragványokkal, domborművekkel is díszítették.A galambház, illetve galambdúcok, emlékezete azonban ígentökéletesen megvan még például Perugia olasz (Toscana) vá-ros kapuja fölött, de amely várfalat és kaput még az etruszkoképítettek volt és e kapu tehát régibb a római kornál. Igazi ga-lambdúcok ugyan már itt sincsenek, de ott van még a kapufölött az ezeket tökéletesen utánozó dísz, ami azt látszik mu-tatni, hogy e városkapu építésekor a kapuk fölé való galamb-ház emlékezete még élt is. A mí székelykapuinkon gyakran,amint azt a föntebbi rajzon valamint Huszka könyvében is lát-juk, az egyes dúcnyílások közé egy-egy függőleges léc is erő-sítve Ugyanezt látjuk, de kőből kifaragva, eme toscanai et-ruszk kapun is. Itt ez is már csak dísz, szépítés, nálunk azon-ban bár a galambházat szépítette is, ámde gyakorlati célja volt,mivel e lécek erősítették a galambház deszkából való elülsőfalát, amelyet a sok dúclyuk nagyon meggyöngít, és tehát adeszka szétrepedés nek volna kitéve. Mi több, náluk is gyakori

dolog, hogy bár galambotmár nem tartanak de a ga-lambházat a kapura, ha csaktökéletlenül is de még fölépí-tik. Ilyenkor is a kerek luka-kat még kivágják ugyan, néha

ezek azonban már oly kicsinyek, hogy galamb rajtuk be semférne, sőt némelyütt az illető deszkába már csak díszül vágnakakármilyen alakú lyukakat, olyanféle-képen ahogy an ezt arajzocska mutatja vagy ahogy an azt Malonyaí „Székelyföld”című kötete 147-149. oldalain is láthatjuk.

Igen valószínű ugyan, hogy valamikor az ősszékelyek, azitáliai szikulok és az etruszkok is galambot eredetileg mégcsak húsa miatt tartottak volt, de később e madarakkal is gyö-nyörűköltői képzetek hozattak kapcsolatba. Tudjuk mindnyá-jan, hogy a galambok régen, sőt ma is, a béke és a szerelem


58

jelképei voltak de kevésbé ismeretes, hogy jelképei voltak aléleknek is, illetve a szerető léleknek. Azt azonban csakis mitudjuk, hogy a galamb nálunk neveztetett régen szalambó né-ven is amely neve száll, szállong igénkből származik, ugyan-úgy valamint a sólyom e neve is. Tudjuk azt is, hogy a lélekrevan nyelvünknek még egy szava, a szellem, de amely régibbnyelvünkben szellet alakban is előfordul, amely szavak tehátkétségtelenül a szél, szellő és száll, szállong, szállongó szava-inkkal függenek össze Bár eléggé ismeretes hogy a lelket azősök lehellet-félének, azaz tehát szellet-félének, képzelték, deazt is csak mi tudjuk, hogy a német Seele = lélek szó (olvas-sad: szélé) is a mi szél szavunkból származott. Ehhez párhu-zamul fölhozható, hogy görög-latin anemosz-anima is = szélés lélek, valamint hogy a szlávban is dah = lehellet és duh,dusa = szellem, lélek, de duhati = lehelleni, fújni. Viszont miis mondjuk hogy „lelkét kilehellte”. De azt is csak mi tudjuk,hogy a sémita nyelvek szelam, szalem = béke és áldás szavai isa mi szalambó = galamb ős-szavunkból származtak. Ámdehogy a galamb a lélek jelképe is volt, ennek nyoma még a ke-reszténységbe is eljutott, mert a Szentlélek jelképe még itt iskiterjesztett szárnyú azaz tehát szálló galamb, azaz: szalamb.Palermói olasz rege szerint Szent Oliva lelkét amikor a hitetle-nek lefejezték, fehér galamb képében látták az Égbe szállni.

A béke jelképeire pedig a galambok azért lettek mert ha-bár igaz hogy a hímgalambok néha össze is vesznek de végülmégis csak megmaradnak együtt és náluk az összeveszés so-hasem válik véres avagy halálos végű harccá. Mivel viszont agalambpár egymást a leggyöngédebben szereti sőt gyakranegymás csőréti is megfogva, mintegy az emberhez hasonlóan„csókolódzik” is ezért tehát a galamb méltán lett úgy a békemint a szerelem jelképévé is De jelképezheti a galamb még aszeretetet is – habár árja nyelvek ezt a szerelemtől nem is tud-ják megkülönböztetni – azért mert például a költés idején agalambpár egymást fölváltva ül a tojásokon, miközben a másiketeti az ülőt. Kevésbé ismeretes ugyan, de az élettantudósokelőtt ismeretes az is, hogy kikelő kicsinyeit, amíg ezek mégigen gyöngék, a galambpár a bögyükben lévő mirigyeik általkiválasztott tejszerű nedvükkel táplálják, amelyet azonban


59

nem ők adnak be kicsinyeiknek, hanem szájukat megnyitvaengedik hogy ezek a táplálékot valósággal szopják. Ezrét isvan a még fiatal galamboknak oly hosszú tsőrük, ami nálukcsak később fejlődik vissza. Ha tehát a szumer-asszír hitregeszerint Szemiramisz szerelemistennőt, amíg kicsi gyermekvolt, a neki hordott tejjel galambok nevelték föl, akkor ez tehátnem együgyű hanem igenis jelképes mese, amely azt jelenti,hogy a szumerek még tudták miszerint a galambok kicsinyei-ket eleintén bögyük tejével táplálják, valamint jelenti még aztis hogy Szemirámisz istennő maga is a galambok költői, em-beri meg személyesítése is. volt De jelenti ugyanez még azt ishogy a mi népmesénk Szemerőkéje vagy Hamupipőkéje semmás mint az ősvallás egykori Szerelem- és Galambistennője.

A lélek jelképévé pedig a galamb azért lett mert őseinknélkülönben is minden szálldosó, röpülő állat, miként különösena pillangó is, sőt harcias őstörzseinknél, amilyenek például akunok, kazárok és ős-törökök is voltak, még a ragadozó só-lyom és sas is, a léleknek és e réven az erőnynek (energiának)és a Napnak is, mint a földet megtermékenyítő erőnyforrásnak,jelképévé is lett

A kapuk fölötti galambházban élő galambok viszont aszerető, szerelmes lélek jelképei szintén voltak. Tudjuk hogy amezopotámiai ősműveltségekben is a Vénusszal azonos Sze-mirámisz istennő volt a nőiség és aszerelem istennője, valamint isme-retes az is, hogy úgy Mezopotámi-ában Szemiramisznak mint a gö-rögöknél és rómaiaknál Afrodíte-Venusnak szent állata a galambvolt. Schliemann is „Mykenae”cimű könyvében (Leipzig, 1878.,209. oldal) már megállapította,hogy ezen, Mykénében talált kicsiaranydísz Afrodite szerelemistennőt ábrázolja galambjaival Etárgy, bár aranylemezből kivágott és némileg domborított is deigen hanyag és durva kivitelű. A rajta látható két szögfő –amint ezt Schliemann is mondja – azt bizonyítja, hogy vala-mely más tárgyra volt díszül föl szögezve, de amely díszítésre


60

nem nagy gondot fordítottak, mert hiszen egyébként a kreta-műkénéi művészetből rendkívül szép és gondos kivitelű tár-gyakat is nagy számmal bírunk A tárgy azonban számunkraígy is igen fontos őstörténelmi, néprajzi adatot szolgáltat.

Szemirámisz szerelem istennő e neve nem tévesztendőössze egy történelmi asszír királyné nevével, amely névre azasszír nyelv szimi = galamb szava is utal.

Amennyire ezt annakidején Erdélyben a népnél kibírtamnyomozni, régen szokás volt látogatóba menéskor a kapu előtta galamboknak „szemet szórni” és ugyanezt tette a szerelmeslegény barátja is akit „leánykérő követ”-ként küldött a leányosházhoz („követ, követő” szavunknak régen: küldött és kérőértelme is volt). Ezután a házbeliek nyitottak előtte kaput, il-letve ajtót. A szemszórással tehát az érkező mindenkor békésszándékát jelentette. Tudjuk, hogy a szelíd galambok a szemetszóró érkezőnek még elébe is szállonganak sőt fejére, vállára,karjaira is szállanak és a szemet tenyeréből is szedegetik megis kell itt jegyeznem, hogy szelíd szavunk is a békét és galam-bot jelentő szelám, szálern stb. szavak csoportjába tartozik.

Régen általános szokás volt érkező kedves, szívesen lá-tott, tekintélyesebb személyiség elé minden ünnepélyesebb fo-gadtatáskor fehérbe öltözött, neki virágokat is átnyújtó leá-nyokat küldeni Priscus rhetor, a hunoknál járt bizánci követ, ismegírta, hogy a hosszabb távollét után hazatéró Atilla királytis elébe jövő és hún dalokat zengő kisleányok fogadták. Azt istudjuk, hogy e leányok mindig már a városon illetve a városkapuján kívül mentek az érkező személyiség elébe. Csak eszokás eredeti, ősi értelmét nem tudja manapság már senki,valamint azt sem hogy e szokás a mi ősnépeinktől származott,még kevésbé azt, hogy a székely kapuk fölötti galambház is eszokással volt összefüggésbe hozva. Senki sem tudja már elégrégóta, hogy az érkező kedves személyiség elébe jövő, fehérbeöltözött leányok őseinknél az érkező elébe szálló fehér galam-bok, illetve az érkező elébe szálló szerető lélek, jelképei vol-tak. Vagyis e szokás manapság már csak az volt amit a népraj-zi tudományban „survival” néven szoktunk nevezni, vagyisolyasmi ami túlélte azt, hogy tulajdonképpeni értelme és okamár feledve, már nincsen.


61

Nálunk a székelykapuk még mindig valóságos bejáratok,vagyis egy kerített udvar, ház és kert bejáratát képezik. Ilyenbejáratok voltak valamikor a fallal körülvett városok, várakkapui, illetve tényleges városkapuk, várkapuk voltak Ezzelszemben a római diadalívek már csak akárhol, akár valamelytér közepén is, kerítés nélkül, azaz tehát értelem nélkül voltakfölállítva, mert már csak annak emlékezete élt még, hogy ahosszú távollét után, győzedelmek után, diadalmasan hazaér-kező hadvezérnek, császárnak kapun is kell áthaladnia. Miazonban mind az elmondottakból már a megelőző fejézetekbenis láttuk, hogy őseinknél minden város (sokaság, számosság)és minden ajtó, kapu (nyílás) nőiségi jelkép is volt. Vagyis aváros tehát a hazaérkező hőst ugyanúgy szeretettel fogadja ahosszú távollét után hazatérőurát, aki elébe szerető lelke is márszállott volt. De jól tudjuk azt is, hogy az érkező ellenség előla városok vagy várak kapuja bezárult, valamint zárva a kapu anem szívesen látott idegen avagy rabló előtt is, illetve hogy azárt kaput csak durva erőszak törhette be. Tudjuk, hogy az ön-ként nem nyitott város- avagy várkaput régen az ellenség nagyés súlyos fatörzsből képezett és „kos”-nak nevezett, és sokszorvalóban bronzból avagy vasból való kosfővel is ellátott, ha-talmas gerendával szokták volt döngetni és betörni. Ilyenkosfővel pedig azért erősítették meg a gerenda végét mert en-nek gyakorlati célján kívül még jelképes értelme is volt, any-nyiban, hogy az egymással küzdő kosok, folyvást egymásnakugorva, addig ütik össze homlokukat amíg egyikük kábultan,avagy betört homlokkal holtan esik el. Azt pedig láttuk, hogyépen a székelyek és kazárok szent állatai a juh és kos voltak,valamint tudjuk azt is, hogy „kos” szavunk a székely és kazárszó csoportba tartozó szóalak Ha tehát a kapu nőiségi jelképvolt, akkor világos, hogy a fatörzsből való és még hozzákosfővel is ellátott gerenda a hímséget jelképezte. De ha azellenségnek sokszor sikerült is a város kapuját betörnie, deilyenkor nem is jöttek már elébe érkezésekor fehérbe öltözöttleányok, de a kapu fölötti galambház galambjai is a rettentőharci zaj és döngetés elől ijedten szállottak el messzire. Vagyisilyenkor „szerető lélek” nem volt ott. Láttuk föntebb, hogy arómaiaknál régibb etruszk kapukon a galambház nyoma még


62

máig is megmaradott. A latin nyelvű följegyzésből ismerjük aBotond-mondát, amely szerint Botond egy rettentő erejű „igazmagyar” (rectus Hungarus) hős volt, aki hatalmas baltájávalBizánc városa kapuját betörte, vagyis ezen akkora rést ütött,hogy ott „egy gyermek kiférhetett”. Világos, hogy ez csak re-ge, sőt mi, ősvallásunk szimbolikáját ismerve, azt is észrevesszük, hogy e regét besenyő törzsbeli valamely énekes köl-tötte, éspedig a „Bizác” vagy „Bizantion” városnév alapján.Hiszen mi már tudjuk hogy a besenyőknél Bizán, Bizana volt anőiséget megszemélyesitő istennő neve, valamint tudjuk hogyőseinknél minden város és minden kapu nőíségi jelkép volt Demi már tudjuk azt is hogy „bot” besenyő kultusz-szócsoport-beli szó és hogy a bot náluk a hímség jelképe volt láttuk pedig,hogy a besenyőknél Botund, Bátor, Patúr volt a Napisten azaza hímséget megszemélyesítő istenség neve. Viszont a bárdvagy balta besenyő neve az orosz topor = balta szóban máig isfönnmaradott. így pedig világossá válik a rege azon szavai ér-telme is amelyek szerint Botond (hímség) Bizac bezárt kapu-ján (nőiség, szüzesség) akkora rést ütött hogy ezen a „gyermekkijöhetett”.

A római diadalívekről a galambok már hiányoztak, mivelezek ottlétének költői és jelképes értelme már fe!edébe mentvolt, ellenben székelykapuinkon a galambház és a galamboknapjainkig is ott vannak még, amint ezt Huszka József „A szé-kely ház” című könyvében fényképfölvételein is látjuk.

Tudjuk azt is, hogy a kapukat betörő fatörzset kezdetlege-sebb fokon egy sor katona (férfi!) emelte és lökdöste vele abezárt kaput, későbben azonban, fejlettebb fokon, a kosfejesgerenda már tetőzetes, hatalmas állvány alatt volt kötelekkelavagy láncokkal úgy fölfüggesztve, hogy azt emelni is márnem kellett de a sor katona azt, vezényszóra, előre-hátra len-díthette, úgyhogy az ilyen „kos” már nem csak kaput. de falatis betörhetett, viszont a katonákat a védők nyilai és dobálásaellen a tetőzet biztosította, tűz ellen pedig a tetőzetet újonnannyúzott, nedves marhabőrökkel védték.

Mondottam, hogy a galamb, madár, őseinknél a lélek jel-képe is volt. És íme, egy a galambhoz hasonlító madár magyarneve lile, egy vízimadáré pedig lilik, liliik (Lássad: Ballagi: „A


63

magyar nyelv szótára”). Viszont a szerb-horvát nyelvben is agólya egyik neve leleg. Hogy mind e szavak a mi lélek, levegő,lebegés, libegés és lehellet, lég szavainkból származnak, ahhozkétség sem férhet. Láttuk pedig hogy e szavainkkal pontospárhuzamot képeznek a szél, szellő, szellet és az ebből szárma-zott magyar szellem és német Seele = szellem, lélek szavak. Amezopotámiai szumer nyelvben, amely leginkább a törökhözde némileg a magyarhoz is hasonlító ragozó nyelv volt, ésamelynek 5000 évvel ezelőtt már fejlett irodalma volt, ilila =lélek, viszont a napjainkig is élő észak-szibériai vogul rokon-népünk nyelvében lili = lélek. („Ethnographla” folyóirat, 1895évf. 364 old. Munkácsi Bernát), De a mondottak igazolásáramás adatok is vannak. Említettem, hogy ama fehérbe öltözöttleányok a kedves érkezőnek virágot nyújtottak át, amely vi-rágnyújtás, kedves, szeretett személyek számára ma is szokás-ban van, csak azt nem tudja már senki, hogy őseinknél az il-latos virág is illatával a lélek jelképe volt, aminthogy il, liavagy ili és lili is azonos szavak és emellett a lehellet, lihegésés lebegés, libegés szavakkal is hangtanilag azonosak; a virágillata pedig annak valóban lehe, lehellete; lehellő, lebegő leve-gője. És íme, egy jellegzetesen kellemes illatú virág latin nevelilium, amely név tehát egyrészt a magyar lélek és illat szavak-kal egyezik, de egyezik a szumer és vogul lilla és tili = lélekszavakkal is, úgyhogy joggal következtethető, miszerint liliomszavunk valamikor liliana, liliona alakú lehetett és csak a latinnyelv hatása folytán vette föl mai irodalmi alakját; amitegyébként igazol a szerbhorvát lijan = liliom. Ősnyelvünkbenama, ona, ené nő értelmű szó is volt. Fölhozható még hogy atörökben lalé = tulipán, az albánban lule = virág, amelyek te-hát kétségtelenül csak mélyhangzós változatai az illatot jelentőli, lih, leh szavaknak, de amelyek természetesen a lehel,leheliet szóból származtak, amely utóbbi kettő, hiszen méghangutánozó ős-szó. Világos az is hogy a latin halilus =lehellet szó sem más mint a leh szótő megfordított és mély-hangos kiejtése, ami megfejti a latin hallium, allium, etruszkalu, aluni = fokhagyma és hagyma értelmű szavakat, úgyhogya szerb-horvát luk = hagyma szó is valamikor luh hangzású le-hetett. Sőt mivel a hagyma és fokhagyma szaga nem kellemes,


64

ebből az is következtethető, hogy mindezen a szagra vonatko-zó szavak közül eredetileg az e és i magánhangzósak a jó, az a,u magánhangzósak pedig a kellemetlen szagot jelentették, hakésőbb, ezredévek alatt zavarok is keletkezhettek.

A liliomot illetőleg már itt is megemlíthetem, hogy ezpalóc (pelazg) őstörzseinknél ugyanúgy Tündér Ilona jelképesés szent virága volt mint a tulajdonképpeni magyaroknál agyöngyvirág, a székelyeknél pedig a szekfű. Hogy őseinkmythologiájában (ma már csak népmeséinkben) Tündér Ilonazonos a görög-római és a szumer-asszír mythologia Afrodite-Venus és Szemiramisz istennőjével, ezt már többször kimu-tattam, valamint említettem, hogy az Ilona, az egyiptomiaknálIluna, a görögöknél Helena, név ősi értelme élet-anya volt.Mivel azonban mindezen él, iii, li, tili szóalakok tulajdonkép-pen nem tartoznak a székely szócsoportba, azért e dolgokatmásutt kellend bővebben kifejtenem, itt tehát csak annyit em-lítek mégis meg, hogy az itt elmondottakkal ezen él, il stb.szóalakkal összefügg élet szavunk is, úgyhogy észre vehetjükmiszerint nyelvünknek itt egy óriási de okszerűen összefüggőszócsoportjával van dolgunk, amivel szemben a latinban alilium szóegymagában, elszigetelten áll, ami szerint ez a latin-ban idegen szó. Ahelyett tehát, hogy itt e szócsoportunk eszmekörét tovább ismertetném, visszatérek jelen tárgyunkhoz: aszékely kapukhoz.

Amint azt a fentebbi ábrán is látjuk, és különösen Csík-ban, a székelykapuk nyílásában vagyis az ajtószárnyon, gyak-ran a „fölkelő Nap” - ahogy an ezt a nép nevezte – ábrázolatavolt alkalmazva, kis deszkákból avagy lé-cekből gyönyörűen alakítva. Igaz ugyanhogy az ívek ilyen kitöltése egész Európá-ban mindenfelé előfordul, mert hiszen ezönmagától adódó szerkezeti megoldás is,csakhogy másutt mindenütt valóban csakszerkezeti megoldás; sem a Nappal össze-függésbe nem hozzák, sem vele semminemű mondai vagyvallási hagyomány kapcsolatban nincsen. Ámde székelyeink-nél a Napnak a kapuívbeni jelenléte nem csupán szerkezetimegoldásképpen van meg, hanem ennek régesrégi, ősvallás-


65

beli értelme is van, habár kezdetben itt is adódhatott szerkezet-belileg is, de mivel ősvallásunkban a Napnak kapuívbenimegjelenésének igen nagy szerepe volt, ezért ez szerkezetimegoldáskeresés nélkül is létrejöhetett, valamint a szerkezetimegoldásba okvetlen bele is magyaráztatott, valamint a szer-kezeti megoldástól önállósodott is Mindenesetre manapság akapukban Erdélyben, főképen Csíkmegyében, ez igen általá-nos, éspedig szerkezettől teljesen függetlenül is. A szerkezettőlteljesen független napábrázolatot láthattuk korábban, valamint

e két rajzon is, amelyek közül az 1 számúra még mondhatnihogy köze van szerkezeti megoldáshoz is, a 2. számú azonbanszerkezettel már semminemű vonatkozásban nincsen, vagyis,habár a készítő e kaput igen hanyagul állította is össze, aztazonban világosan látjuk, hogy a szárnyra, minden szerkezetiadottság nélkül is, határozottan Napot akart ábrázolni.

Sajnos azonban az idegen uralmaknak a magyarságot el-nyomó politikája és adókkali kizsákmányolása következtébena nép elszegényedvén, manapság szép napsugaras kapukat márnem készít., mivel pedig a kapuszárny mindig sokkal hama-rább romlik ej mint a szilárdabb kapu maga, így tehát a készí-téshez sokkal több munkát, időt és ügyességet kívánó kelőNap a székelykapukról mindinkább tünedezik és helyébe egy-szerű és minden dísz és ízlés nélküli deszkázat kerül, vagy pe-dig a lécekből, a nép nyelvén „levelekből” álló „leveles kapu-szárny”. Hogy azonban ez utóbbi is mily ősrégi s hogy mily


66

fontos szerepe is volt, alább mondandom el. Nem csekélymértékben hozzájárul azonban a pusztuláshoz, elszegényedés-hez és az ez utóbbival mindig együtt járó szellemi hanyatlás-hoz, a szép szeretete elveszéséhez, a mai világ minden ősi ha-gyományt irtó gép- és gyárműveltségei is. Az épülő vasutaknyomán megjelenik a falvakban olcsó de értéktelen és ízléste-len árujával az idegen kereskedő, pálinkájával az idegenkocsmáros, bekövetkezik az alkoholizmus és ezzel az eladóso-dás valamint a gondos, szeretetteljes munkára való képtelennéválás is. A ma még létező, szóban lévő napábrázolatok mindcsak fából valók, régen azonban, ősműveltségűnk azon fény-korában amikor, amint láttuk, még a tornácoszlopok is bronz-ból öntetettek, ezek is készültek rézből, bronzból; és gazdagok,fejedelmek, templomok kapuin aranyból avagy aranyozottan iskészülhettek. Az Ókorban úgy Magyarország mint Erdélyaranyban rendkivül gazdag volt. Az ilyen napábrázolatok ko-rongja tehát fényes és tükröző fölűletű is volt, vagyis valósá-gos tükörként is szolgált, sőt azon ősidőkben üvegtükör mégaligha is létezett. E tükrökben tehát minden érkező ésbeeresztést kérő, a saját arcát megláthatta, azért is annál köny-nyebben, mivel a korong mindig kissé domborúra készült volt,mivel a Nap hímségként volt fölfogva, ugyanúgy mint mindenplus, azaz minden domborulat is, amivel szemben mindenminus illetve minden homorúság is nőiség ként, aminthogyminden domború tükör a sugarakat szórja, minden homorú tü-kör ellenben azokat gyűjti; a szórás és adás pedig hímségi, agyűjtés, befogadás pedig nőiségi cselekedetként volt fölfogva.A gyalog érkező tehát a kiskapu szárnya tükrében, lóháton,avagy ősidőkben szarvas hátán, érkező pedig a nagykapuébanláthatta meg arcát, aminthogy a nagykapu nyílása utóbbiak,majd szekerek számára szolgált is „A lelkiismeret Arany tük-re” című művem ben bővebben kifejtettem őseink lelkiisme-ret-kultuszát és az ezzel kapcsolatban levő ősmagyar eszmé-ket. Itt minderről csak röviden akarok szólani de mégis megkell említenem, hogy őseink bölcselete (filozófiája) szerint anap az erőny (energia) forrásának tekinttetvén és náluk a lélekerőnynek lévén fölfogva, így tehát a lélek is a Napból szárma-zónak tarttatott és ugyanígy „a lélek szava” azaz a lelkiismeret


67

szava is. A lelkiismeret anyagtalan, csak erőny, tehát a Napbólszármazik, vagyis végeredményben a lelkiismeret szavát isjelképesen a Napisten, vagyis az emberek édesapja sugalmazószavának, szerető, oktató tanításának magyarázták. Ha a tü-körbe nézünk: önmagunkat látjuk, csakhogy e kép csupánfényjelenség: testnélküli, anyagilag nem létező, teste nincsen,tehát csak erőny, ugyanúgy mint a lélek, mint a gondolat, minta lelkiismeret. Ezenkívül egy kerek arany tükör a Nap ábrázo-lata, jelképe is, ugyanúgy tehát mint ahogy jelképezi a lelkiis-meretet is Ezért kerek

Arany tükör állott őseink Nap-templomai oltárán, ilyet al-kalmaztak a kapukra és ilyet, de természetesen kisebben, maizsebtükörhöz hasonlót viselt magánál minden magyar és min-den magyari, aminthogy különösen a dunántúli magyar, tar-solyában ilyet, gyönyörűen díszített, „tükrös”-nek nevezetttokban, ma is magánál tart. A kapukra pedig a tükröt azért isalkalmazták, hogy a belépő abba nézve, kérdezze meg lelkiis-meretét, minő szándékkal lép e házba? Ez eszmével állottakkapcsolatban a székelykapukon ezernyi változatban előfordulóés mintegy szintén a belépő lelkiismeretre hivatkozó ilyen föl-iratok: „Ha jó szíved, neved, e kapun bejöhetsz, de te álnok fölés alá elmehetsz.” Vagy pedig: „Jószándékkal bejöhetsz, go-noszsággal elmehetsz,”

A görögöknél a delfoi Apolló-templom ajtaján e föliratállott: „Gnoti seauton”. (Ismerd önmagad). Ráismerünk tehát eföliratban őseinknek a naptisztelettel összefüggő lelkiismeret-kultuszára és a székelykapuknak a lelkiismerethez szóló föl-irata ira, mert hiszen tudjuk hogy a görögök Apollója hyper-boreus eredetű istenség Logikusan következtethető tehát, hogyvalamikor e templom kapuján is ott volt a lelkiismeretet ésApollo Napistent jelképező Aranytükör, mi pedig tudjuk, hogyaz arany amúgy is a Nap és Apollo jelképe volt.

De volt kapuink napábrázolatának még egy más oka, ér-telme is, ami sokkal régibb. Ez szerintem a Kőkorszakból, és-pedig a megalitikus korból származik, vagyis azért mégisolyan időből már amikor a Sark már nem volt Magyarországterületén. Őseink ugyanis nem a napok számlálására alapítot-ták időszámításukat, ami hiszen mindig eltolódásokkal jár, ha-


68

nem közvetlen a Nap járására. A Nap ugyanis a téli napfordulóreggelétől kezdve minden reggel kissé északabbra kel föl ésmegy este le, egészen a nyári napfordulóig, amely pontot elér-vén, ettől kezdve minden nap kissé délebbre kel föl és megyle, úgyhogy nyáron magasabban jár az Égen, télen alacso-nyabban. Ennélfogva a Nap látszólagos nyári útja hosszabbmint a téli, sőt a téli napfordulókor ennélfogva a nappal olyrövid és az éjszaka oly hosszú, hogy szinte azt mondhatjuk mi-szerint alig lesz nappal, már esteledik is. A nyári és téli nap-fordulók között középen van a napéjegyenlőség pontja, amikoris a nappalok és éjszakák egyenlő hosszúak. E ponton a Napminden esztendőben kétszer van, illetve itt egyszer tavasszalés egyszer ősszel kel föl (az ellenkező, azaz nyugati oldalon,megy le). Őseinknek négy főünnepe volt. 1. A téli napforduló,azaz Karácsony, amelynek éjfele a Napisten születése volt,mivel ettől kezdve rövidülnek ismét az éjek és hosszabbodnaka nappalok. 2. A tavaszi napéjegyenlőség, a Napisten és Tün-dér Ilona násza napja. 3. A nyári napforduló, vagyis a Delelőünnep, a Napisten Dicsőség-ünnepe, amikor a Nap az Égen alegmagasabbra jut és amely nap delén a Földön úgyszólvánminden árnyék eltűnik mert a Nap függőlegesen süt le. 4 Azőszi napéjegyenlőség, azaz a Búcsú, azon szomorú ünnepamelyen a Napisten az emberektől búcsúzik, amely naptólkezdve már az éjszakák hosszabbodnak Igen régi ősidőkben,amikor a Sark még Magyarország területén volt, a Nap e szo-morú ünnep estéjén valóban letűnt a láthatár alá és csak ta-vasszal jelent ismét meg. Nos, ősrégi idők óta őseink e háromponton, az illető napfordulati és napéjegyenlőségin, úgy al-kottak jelt hogy mindegyikre egy-egy kaput, azaz tehát háromkaput, állítottak, éspedig ezt úgy hogy egy bizonyos pontróltekintve, amelyen rendesen az oltár állott, a Nap ezen ünnepekreggelén épen az illető kapu nyílásában jelenjen meg. Ha pe-dig az oltárpont a kapunyílásokhoz közel volt, akkor mind-hármat akár egy tető alá is lehetett venni, mivel egymáshozközel estek. Sőt bizonyosnak tartom, hogy ezeken kívül még anyugati oldalon is azon ponton, tehát amelyen a Nap az őszinapforduló estéjén lemegy, szintén állítottak egy kaput, azértmert ez a Búcsú szomorú ünnepe estéje lévén, ekkor a Nap tá-


69

vozása volt az ünnep főjelenete. Természetesen mindez azon-ban már csak azon időkben keletkezett amikor a Sark már nemvolt Magyarország területén, vagyis amikor ez innen mármindinkább távolodván, a Nap minden esztendőben már nemcsak egyszer kelt és egyszer ment le, hanem mind többször éstöbbször. Amíg ugyanis, miként erre népmeséink emlékeznek„egy nap volt egy esztendő”, addig a kelte és lemente helyétnem volt szükséges jelezni, az éjfelet és delet kapuval jeleznipedig nem is lehetett mert hiszen éjfélkor (téli napforduló) aNap nem volt látható, délben (nyári napforduló) pedig az Églegmagasabb pontján egy ideig egyhelyben állani látszott.(Delelőjén volt.) A Kőkorszakból maradott is fönn számosolyan megalitikus emlék, amelyet egy vagy több faragatlan éshatalmas nagyságú, avagy néha meg is faragott, kőtömb vagykőszál képez, valamint vannak olyanok is amelyeken fönt isvan egy nagy kő, úgyhogy már valóban kapuszerű építményalakul ki; habár hiszen már két egymás mellett álló kőszál isképezhet kaput. Az ilyen kapukkal kapcsolatban azután néha,szintén hatalmas kövekből képezett kör, azaz kerités-kökert, isvan. Ezek voltak őseink Szent Kertjei ősei, de természetesen akerítés készülhetett fából avagy eleven sövényből is.

Egy évi pontos megfigyelés is elég volt a kapuk elhelye-zése meghatározásához. Természetesen nem is volt szükségeshogy a kapuknak teteje is legyen, mert hiszen elég volt két kő-szál, azaz két „kapufél” fölállítása is. Sőt elég volt a már meg-határozott pontra két élőfácskát ültetni, amelyek fölső végét,ha összekötötték, ezek így növekedvén, szintén kaput képez-tek. Mi már tudjuk, hogy minden kapu nőiségi jelkép volt,úgyhogy a kapu nyílásában megjelenő Nap a hímséget kellettjelentse. Azt kell azonban következtetnünk, hogy a nőelvi ős-népek csak egy kőszálat, kőbálványt állítottak föl, illetve csakegy élő fát ültettek, avagy választottak ki, ami hímségi jelkép-ként szerepelt, amikor is az ennek tetején megjelenő Nap,amellett, hogy így az illető időpontot jelezte, nőiségként voltfölfogva. Azt pedig már a német „die Sonne”, valamint né-mely vogul ének szerint, valamint a japáni mythologiából istudjuk, hogy voltak olyan nőelvi népek is, amelyek a Napot isnőként fogták volt föl.


70

Lehetett ívezetes kaput még úgy is képezni, hogy a kétkőszálat fönt füzérrel kötötték össze, úgy ahogy an ezt az aláb-

bi képen rajzoltam meg, de lehetett még úgy is, hogy a két kő-szálra vagy bálványoszlopra egy-egy ágat kötöttek, amelyeketaztán egymás felé hajlítva, fönt összekötöttek (fönt, 6. és 7) Ezösszekötés mindkét módját székely kapuink íve szegélydísz-ében ábrázolva mai napig is észlelhetjük. (Lássad: „Magyarépítőízlés” című művemben).

Szilággsomlyó mellett van egy hegy, amelynek neve „Is-ten kelete”. Valószínű tehát, hogy itt „Isten” alatt régen aNapistent értették és hogy amikor bizonyos helyről tekintve(oltár helyéről) a Nap épen e hegy teteén látszott fölkelni, ak-kor volt egy bizonyos ősvallásunkbeli ünnep reggele. Más ha-sonló és nőelvi fölfogásbeli eredetet sejttető Erdélyben a „Fiúsziklája” regéje, amelynek lényege az, hogy egy ily nevűmegmászhatatlan kőszál tetejéről egy ifjúnak egy csak ott ter-mő növényt kell lehoznia. Fölmásznia sikerült, a növényt ott is


71

találta de elszédült, azzal kezében leesett és meghalt. Lehetsé-gesnek tartom, hogy itt eredetileg leányról volt szó, illetve akőszál tetején álló de nőként fölfogott Napról, de hogy idővel,a nőelvűségnek hímelvűséggé változásával, a leány helyébefiú került Viszont a finn Kalevalában világosan az is mondvahogy a Nap fenyőfa hegyére tétetik. (49. ének). Fölemlítemmég, hogy nagy események, nagy fejedelem valamely tette,avagy halála vagy valamely nagy győzelem emlékére is állí-tottak föl kőszálat illetve nagy sziklákból képezett kaput, és-pedig úgy hogy bizonyos pontról tekintve a Nap az illető ese-mény minden évfordulóján annak csúcsán állva, illetve annaknyílásában kelvén föl, jelezte az illető esemény pontos évfor-dulóját; vagyis: nem kellett az elmúló napokat számlálni. Eztehát az emlékkövek, emlékszobrok és diadalívek egyik ma-gyarázata is. Kezdetben például a fölállított kőszálat csak amaga természetes alakjában hagyták, utóbb azután meg is fa-ragták, hogy mintegy feje legyen, hogy hímtagra avagy emberialakra emlékeztessen, míg végül ebből az illető személyiségemlékszobra lett. A latin monumentum szó tulajdonképpeniértelme is emlékeztetés Később az ilyen emlék kövekre emlé-keztető jeleket, majd írást is róttak föl. Megjegyezhetem még,hogy ősnyelvünkben a mon, mony, men szónak hímtag értelmeis volt és hogy viszont a mon, mono és mons szónak a görög-ben, latinban még egység és hegy értelme is van, mi pedig mártudjuk, hogy őseinknél úgy az egység mint minden kiálló va-lami (positivum) és igy tehát a hegy is, hímségként volt föl-fogva Szibériában máig is áll egy simára faragott emlék-kőszálőstörök rovásírással teleróva. Ábrázolatát és a szöveg megfej-tését láthatjuk az „Ethnographia” folyóirat, Budapest 1904. év-folyama 293 oldalán.

De hiszen végtére a római Traján-oszlop sem más mintegy ilyen emlék-kőszál késői fejleménye, csakhogy a római-aknak már fogalmuk sem volt az ilyen oszlopok eredeti jelké-pes értelméről, sem ezeknek a napkeltéveli és évfordulati je-lentéséről.

Őseink minden tavaszi napéjegyenlőség előtt, különbözőjátékok, tornák, testi és szellemi versengések útján választottakmaguknak fejedelmet, azaz maguk közül a legkiválóbbat, hogy


72

aztán ez legyen „egy napig”, azaz egy évig, a Napisten vagyNapkirály földi helytartója, aki a Napisten nevében a nép illet-ve a törzs fölött uralkodjon és annak sorsát intézze. E szokásmaradványa élt népünknél napjainkig is a „pünkösdi királyvá-lasztás” szokásában, amelyhez hasonlót Európában másutt istalálunk, de főképp a Magyarországhoz még közel eső része-ken. A tavaszi napéjegyenlőség éjjelén, napkelte előtt, az ígymegválasztott ifjú már előre kiment azon irányba amelyből afölkelő Nap lesz majd látható, majd azon pillanatban amelybena Nap széle föltűnt, elindult a Szent Kert kapuja irányába,úgyhogy amikor a Nap a láthatár fölött teljesen fölragyogott, őakkor lépett be a Kert kapuján, ahol a lányok örömujjongása,éneke, valamint az azelőtti versenyeken a lányok közül ismegválasztott és Tündér Ilonát jelképező, gyönyörű arája isfogadta (lássad az alábbi rajzot). Mivel pedig a Szent Kertektöbbnyire szigeten voltak, ezért az ifjúnak a vízen kellett át-úsznia. Természetesen a dolgot úgy is képzelhetjük, hogy veleegyütt hajnal előtt a törzs többi ifja is kiment volt és hogy kis-sé később, illetve utána ezek is a kertbe érkeztek, ahol a törzsleányaival találkoztak. Azt már említettem, hogy őseink tava-szi Nászünnepe a tavaszi napéjegyenlőségkor és a gyöngyvi-rág nyílása kor volt és hogy őseinknél csakis ez volt a házas-ságkötés ideje, valamint hogy ezután pontosan kilenc hónapra,vagyis a téli napfordulókor, azaz Karácsonykor, volt a gyer-mekszületés szent ünnepe, amelyre azután a kereszténység isJézus születése napját tette.

A tulajdonképpeni magyar törzs háziállatként a szarvasttartotta, amelyen, mivel az ősszarvas igen nagy termetű volt,az ifjú, Illetve az ifjak, lovagolhattak is, valamint a szarvasok-ba kapaszkodva úszhattak át a vízen. Azt is említettem már,hogy a szigetre ősidőkben mindig a leányok mentek ki előbb,esetleg egy vagy több nappal is előre, ahol ételeket is késztet-tek lombkunyhókat építettek és ott zöld levelekből, virágból,fűből önmaguknak és az érkezendő legények számára a„nászinget” fűztek, fontak, aminthogy népünknél a menyasz-szony máig is nászinget varr, hímez és küldi ezt vőlegényének.De természetes tehát hogy ősidőkben a szigetre a leányok isszarvasokkal úsztak ki, viszont természetes az is, hogy későbbi


73

juhtenyésztő őstörzseinknél, amilyenek a székelyek is voltak,úgy a leányok mint az ifjak is a már szóban volt óriástermetűjuhféléken úsztak ki.

Viszont az őszinapfordulókor az emlí-tett nyugati kapun átszomorú gyászünnep-séggel búcsúztatták,szomorú siratóénekek-kel kisérték az egy éviguralkodott és most alemenő Napot jelképe-ző ifjút szarvasához il-letve kosához, avagy azezt jelképező csolnak-jához, amellyel nap-nyugati irányban távo-zott. Ilyenkor úgy őmint a nők az őszt, el-múlást jelképező sár-guló, vörösödő levelek-

ből azaz levélszallagokból tűzdelt ruhába voltak öltözve.Miután mindezeket így, népünk hagyományait kutatva és

tanulmányozva, már 1931-ben megtudtam és „Jegyzetek” fü-zeteimben majd később másutt is megírtam, 1954-ben kerültkezembe az amerikai „The National Geographic Magazine”című folyóirat szintén 1931. évi júliusi száma, amelyben,meglepetésemre találtam Sylvanus Griswold Morley cikkét,amelyben látjuk a maja indiánok ugyanolyan időmeghatározóépítménye leírását és képét, mint amelynek őseinknél valóegykori létezését és néprajzi tanulmányaim segítségével kikö-vetkeztettem. A cikkíró szerint a maják ezen építménye idő-számításunk 235. évében kellett keletkezzen. A különbségcsak az, hogy ott három kapu helyett három toronyszerű épületáll, amelyek a Nap keltévei a két napfordulót és két napéj-egyenlőséget jelezték. A helyszínén nagy ásatásokat végeztek,ami után a romokat tökéletesen olyanokká amilyenek voltak,újraépítették. Azon körülmény hogy ottan kapuk helyett tor-


74

nyok állottak, szerintem arra enged következtetni, hogy azépítők nőelviek voltak. A cikkíró, szerintem igen helyesen, aztis következteti, hogy a napfordulók és napéjegyenlőségekilyen meghatározása arra is szolgált, hogy a földművelés mű-velete it, szántást, vetést stb. eszerint intézzék, ami szerintemitt is igazolja azon föltevésem, hogy a vallásos és jelképes dol-gok eredete és magyarázata többnyire gyakorlati dolgokbankeresendő Valószínű tehát az, hogy a mi Szent Kertjeink szó-ban lévő kapuinak is voltak ilyen a földművelésseli kapcsola-tai.

A tudósok egy része Amerika indián őslakóit a Bering-tengerszoroson át Ázsiából átköltözöttnek véli, más része el-fogadja Atlantisz egykori létezését avagy azt hogy Amerikaősidőkben Európához és Afrikához még sokkal közelebb lé-vén, az átköltözés Európából és Afrikából is történhetett Úgylehet pedig, hogy ez történt emígy is, valamint a Bering-tengerszoroson át is.

De nem mindenütt és nem minden kapuszárnyon volt afölkelő Nap ábrázolata régen sem, hanem volt és van sokolyan is amelyen bár a kapuszárnyalsóbb része deszkából ké-szült, fölső része azonban függőlegesen álló lécekből van. Mi-vel népünk Erdélyben a léceket „levelek”-nek nevezi, ott azilyen kapuszárny is tehát: „leveles kapuszárny”. Legújabban, amai világ szellemi hanyatlása és a nép általános elszegényese-dése folytán a legtöbb kapuszárny már csak egyszerűen, min-den ízlés és szépség nélkül összeszögezett deszkából való, aleveles kapuszárny azonban szintén ősrégi eredetű, ugyanúgymint a fölkelő Napos is, csakhogy a leveles régen nem a Nap-pal hanem a Holddal van, azaz helyesebben csak volt, össze-függésben, .valamint volt még egy ma már feledésbe mentgyakorlati célja is, holott ma ennek már csak elhomályosultemlékezete él még. A lécek ugyanis holdnaptárat is képeztek,ahogy an azt az alábbi rajzon rekonstruálom, éspedig a követ-kező képen: Egy hold-nap (egy holdnyi nap) azaz egy hónap, aholdnaptárak szerint 28 napból áll, vagyis négy hétből. Ennekmegfelelőleg a nagykapuk szárnyán mindig pontosan 28 füg-gőleges léc volt (ma, az értelem feledésbe menése után, holtöbb, hol kevesebb van). Középen volt a legmagasabb léc,


75

amely a többinél szélesebb is volt és amely fönt a teliholdatjelentő kerek korongocskában végződött. Ettől jobbra és balraállottak a keskenyebb lécek, amelyek hegye kicsi holdkarajalakúra volt – és van sokszor még ma is – faragva Ezek jobb-ról balra haladva, ugyanúgy ahogy a régi magyar rovásírás so-rai is haladnak: a növekvő Holdat jelentették: , középen volta telihold: és ettől tovább balra a fogyó Hold: . A háromközépső léc azonhárom napot je-lentette amelyekena Hold teljes illetvemajdnem teljes.Ezzel ellentétben akapuszárny egyikszélén két léc voltamelyekre hold-sarló nem volt fa-ragva (a másikon egy, s ezek meg azon három napot, helye-sebben: azon három éjszakát, jelentették amelyeken a Holdnem látható). Ezen naptárat csakis jobbról balra lehetett olvas-ni, úgy mint a rovásírást, aminek oka azonban az volt hogycsak így következhetett ábrázolaton újhold után telihold és te-lihold után fogyó: , vagyis úgy mint a valóságban. De

természetesen e hold-naptár csak úgy szol-gálhatott ha azon min-den elmúlott éjszakátmeg is jelölték, amit aházigazda úgy tettahogy an azt az alábbirajzon a 6 szám alattlátjuk, vagyis mindennap egy-egy rovátkátvágott az egyik holdasléc egyik szélére, a kö-vetkező nap a jobbrólbalra következő lécre


76

ugyanúgy. Ennek felel meg az, hogy ma is naptárainkon azelmúlott napokat ceruzával avagy tollal töröljük. Minden hete-dik napot, azaz a vasárnapokat, kissé nagyobb rovátkával je-lölte. Négy hét képez egy holdnapot (hónapot), mivel 4 X 7 =28. Innen származott azután a hetes szám kultusza. Ha így alécek egyik oldala tele lett, akkor a jegyzést a lécek másik ol-dalán folytatta, ha meg a lécek itt is tele lettek, akkor a dolgotújra kezdte, fönt, a lécek egyik szélén de úgy hogy a mármeglévő rovátkák mellé tett egy jelecskét (a fönti rajzon: 7),majd ha az összes lécek ezzel is megtellettek, akkor ugyanodaahova eddig, amellé másik jelecskét tett (a rajzon 7), és így to-vább, úgyhogy ilyenképpen a lécek akár 50-60 évig is szolgál-hattak naptárul, ami után azok amúgy is korhadozván, újakkalcseréltettek föl. E holdnaptár előnye az is volt, hogy rajta min-dig előre ki lehetett számítani hogy valamely bizonyos napavagy ünnep hány nap múlva lesz avagy hány nappal ezelőttvolt Ugyanígy az évfordulókat is számon lehetett tartani. Va-gyis innen származik a latin „lunarum” = naptár szó is, mivelluna = Hold. Maí „naptár” szavunk egészen új műszó de a ke-reszténység előtt bizonyára volt ehelyett magyar szavunk is.Lássad a rajzon 6 alatt ezen jelecskéket: +, v. Vagyis: ilyenjelecskékkel jelölhették meg a „jeles napokat”, azaz ünnepe-ket, évfordulókat stb.

Természetesen e naptárat a kapuszárny belső, az-az udvar felőli oldalán vezették, hogy a házbeliekszeme előtt legyen és tájékoztatásukra szolgálhasson.

Lényegileg e naptár ugyanolyan volt mint ame-lyet a férfiak botjaik többszögletűre faragott fölső vé-gén víseltek (a fönti rajzon 1 és 3.) Itt ezen) vagy ezen> jel a növekvő Holdat, ez vagy ez a teli, ez (vagy ez < pedig a fogyó Holdat jelentette, viszont ez

vagy emez a holdhíányt. Ugyan is úgy a teliholdjegye mint a holdhiányé tulajdonképpen három jeibőlállott így: (.) vagy így: <.> és így >.<. Ezek azon há-rom éjt jelentették amelyeken a Hold telínek látszík,Illetve azon hármat amelyeken a Hold nem látható.

Föltűnő egyezés az hogy a rovásírásban e jel h a h betűnek fe-


77

lel meg (hiány?), ez ) az n betűnek, ez pedig a rovásírás ezenbetűire emlékeztet: vagy L = ly, és = f f

Az ilyen botnaptárokon az elmúlott napokat, azaz éjsza-kákat, szintén jelölték, éspedig így: és így tovább. Lássada fönti rajzon: 1, 3 és 4 számokat. Amint azt nekem egy öregszékely mondotta, az ilyen jelek: ) „körmölések”. Fiatal ko-romban még láttam idősebb embereket ezüstgömbös bottal akezükben, emlékezem hogy volt olyan is amelynek fölső végetöbbszögletűre volt vágva de hogy itt valamely jelek voltak-e,ere már nem emlékezem. Ellenben mivel vogul rokonainkénekeiben a mondatik, hogy Numi-Torem főistennek ilyenezüstgömbös botja van, ebből azt következtetem, hogy vala-mikor táltosainknak is ilyen botja volt, amelyen az ezüstgömbkétségtelenül a Holdat jelképezte. Miként a botnaptárokon,úgy azon naptárokon is amelyeket a nők ruháikon, ingeikenszegélyként hímezve viseltek, ugyanolyan jelekkel voltak anapok is jelezve, amely jelek tehát itt is növekvő, a teli és afogyó Holdat, illetve a holdhiányt jelentették. Itt az elmúlottnapokat, azaz éjszakákat, apró öltésekkel jelölgették meg. Lás-sad a fönti rajzon az 5 és 8 számot. A „jeles napokat”, ünnepe-ket stbit pedig, előre és utólag, píros, kék, ezüst avagy aranyfonállal. Nőknél ezen naptárak azért voltak különösen fonto-sak mert ezeken jegyezgették nemi életük eseményeit, a havi-baj bekövetkezendőségét, a terhesség napjait, heteit, valaminta szülés bekövetkezendő, előre kiszámított napját. Látjuk az 5és 8 számú rajzon, hogy így például ingek szegélyén asszo-nyaink, leányaink mily szép és Ízléses díszítő mintácskákathoztak létre, ősrégi idők óta. Azt pedig hogy a Hold szerintiidő mily közvetlen összefüggésben van a nő nemisége idősza-kaival, tudjuk. Az említett szép mintákat azonban ma már csakdíszként hímezgetik, mert ma már falusi házakban is vannyomtatott naptár, sőt a nők külön az említett célra kis nyom-tatott naptárfüzeteket is tartanak. Ingek szegélyén az ilyen, mamár értelmetlenné válott, hímzések is csak olyan helyeken ma-radtak még meg ahol az ősi népviseletek még ki nem vesztek,míg e minták naptár volta már ott is feledésbe ment, aminekkövetkeztében aztán a minták el is ferdülnek, romlanak, átala-kulnak, de így harmonikus szépségükből is veszítenek. Egész


78

magyar falvaknak az osztrák uralom alatti eloláhosodása általazután e minták az oláhokhoz is átkerültek, ahol azonban idő-vel méginkább eltorzultak. Természetesen e minták egykorinaptárvoltáról néprajztudósoknak sincsen tudomása, mert hi-szen ők nem éltek soha úgy a székely nép között mint én an-nakidején, katonakoromban, és a nép emberei vagy asszonyaiitt-ott elejtett szavaiból a rég már általuk is feledett dolgokatkikövetkeztetni már nem tudhatták. Pedig egy ilyen dolog voltpéldául az is amidőn egy székely asszony a hímzésminták ezenalakját „hold”-nak nevezte, holott hiszen ez így már aHoldra sehogy sem hasonlít. Ámde ha tudjuk hogy valamikora telihold jele ez volt, majd meg ez is lett, és hogy kiállótüskéi valamikor az elmúló napok, ünnepek stb. jegyezgetéseivoltak, akkor e „hold” elnevezést már nem fogjuk képtelen-ségnek tartani. Ugyanígy a kapuszárnyak holdacskáiról, habárezek a lécek hegyein ma is ott vannak még, de róluk sem sejtika néprajzi kutatók, hogy ezek valamikor naptár részei voltak,bár a nép ma is „holdacskák”-nak, néha „sariók”-nak is nevezi,avagy „szikék”-nek. Ámde mi jól tudjuk már, mi köze van asarlónak a Holddal és e réven a holdnaptárral is Vagyis haezen „holdacskák” ma a kapuszárnyakon már helytelenül van-nak is alkalmazva, de mind az itt elmondottakat tudva, eredetiértelmük mégis kikövetkeztethető, annak dacára is, hogy pél-dául néha a középső léctől kifelé fordulva állanak, vagyismegfordítva mint ahogy állaniok kellene, vagy pedig mindjobbra vagy mind balra fordulnak és a középső, szélesebb léc,a teliholddal, pedig már hiányozik, számuk sem 28 már hanemtöbb vagy kevesebb, sőt gyakran még a kiskapu nehány lécéreis holdacskákat faragnak, ahol semmi értelmük nem lehet ésnem is lehetet. Miként a napkapuk a Napnak azok nyílásábanvaló megjelenésével, valamint ahogy an a napkőszálak ár-nyékvetése is a földműves naptáraként szolgált, ugyanúgyszolgált tehát e célra is a holdnaptár szintén. Fölületes megfi-gyelőnek például babonának tűnhet föl azon néphitünk, hogykerti veteményeket első újholdkor kell vetni „mert a növekvőHold ezeket húzza s így gyorsabban növekednek”. Tény azon-ban, hogy az ekkor vetett, ültetett növények gyorsabban női-nek és fejlődnek, azért mert első növekedésük a világos, hol-


79

das, teliholdas éjszakákkal esik össze, vagyis igy ezek nemcsak nappal kapnak világosságot hanem éjszaka is tudjuk pe-dig hogy sötétségben a növények fejlődése csökken avagyszünetel is. Babonává e dolog tehát csak akkor hanyatlott ami-kor már azt kezdték hinni, hogy mindent csak újholdkor jókezdeni.

Ami az egymagában álló vagy mesterségesen fölállítottkőszálakat, illetve az őskor menhireit is illeti, még a követke-

zőket kell elmondanom: Említettem, hogy azobeliszkek is (habár ezek mindig párosávalállottak, de mai okát alább magyarázandom) anapsugarak, de ugyanakkor a hímség jelképeiis voltak. Állítólag némely obeliszk csúcsáraarany gömb illetőleg aranyozott golyó is volterősítve Azt is láttuk hogy a gömb őseinknél amag, tehát szintén hímség, jelképe volt De jel-képe volt a gömb a napnak is és annál inkábbha az aranyos is volt. Viszont kétségtelen,hogy szabad helyen álló kőszál kitűnően szol-

gálhatott a haladó idő jelzőjéül és akár napórául is. Mindenilyen kőszál árnyéka hegye minden nap – ha csak az Ég felhős

nem volt – egy görbe vonalat írt le a földön, ami, ha a területetszépen lesimították, sőt esetleg kőlapokkal is borították, körül-belül úgy történt ahogy an ezt az itt 1 és 2 számmal jelölt raj-zokon mutatom. Az 1 számú ábrát úgy rajzoltam mintha a kő-szál tetején gömböcske is volna, a 2 számút azonban ilyengömböcske nélkül Ilyen gömböcskét az obeliszk avagy a kő-szál csúcsára azért is helyezhettek, mivel ennek árnyéka azidőjelzést szemlélhetőbbé tette. Természetesen nyáron, amikora Nap magasabban jár, akkor a délidő körüli (Észak felé vető-dő) árnyékok igen rövidek (az Egyenlítőnél el is tűnnek), míg


80

télen, amikor a Nap alacsonyabban jár, akkor nem csak a reg-geli és esti árnyék hosszú, hanem a délidő körüli árnyék ismegnyúlik (2 számú ábra). Megjegyezem, hogy úgy az 1 és 2mint a 3 számú ábra is csak hozzávetőleges, azaz mérések nél-küli, vagyis csak magyarázatul szolgáló.

Mivel pedig a kőszál árnyéka hegye máskép jár télen,másképen tavasszal-ősszel és másképen nyáron, de az eltérésminden esztendőben pontosan ugyanolyan ennélfogva a kőszálnem csak a nap időpontjait jelezte hanem pontosan az évsza-kokat is, mivel az eltéréseket csak a földön, illetve a kiköve-zett területen, meg kellett jelölni, hogy a napéjegyenlőségeket,a nyári napfordulót, ünnepeket, évfordulókat számon lehessentartani. Hiba csak az volt, hogy borús Ég mellett árnyék nemlévén, az időpontokat csak a derült napok szerint lehetet mégiskiszámítani Mindenesetre azonban ez csak az újabb tízezred-évek óta lehetett Magyarország területén így, amely idők alatteltérés az árnyékjárásában csakjelentéktelenvolt, vagyis észrenem vehető,amely idők alatta Föld Sarkaihelyváltoztatásais ugyanilyen ke-vés volt. Egészenmásképen volnaazonban ez ma isa Föld mindkétSarkán, vagyisegészen máské-pen volt ez Ma-gyarország terü-letén is azon ős-érig időkben amelyekben az Északi Sark még itt volt, amire –amint említettem – népmeséink máig is emlékeznek, mondván,hogy „akkor még egy nap volt egy esztendő” és amikor mégTündér Ilona Aranykertjében (a Csallóköz szigete) „örök ta-


81

vasz volt” (a Föld önmelege folytán). Amikor eszerint, mint aSarkokon, egy nappal megfelelt egy nyárnak, egy éj pedig egytélnek, vagyis amikor a Nap egy esztendőben csak egyszer keltföl és csak egyszer ment le. Kora tavasszal a láthatáron elein-tén csak legszéle csillant föl és ez a láthatáron majdnem víz-szintesen haladva, csak keveset emelkedve, körben járva,szállott mégis mind magasabbra a most már mind ragyogóbbáváló napkorong és most már a láthatár fölött haladva körbenazaz kacskaringóvonalban (spirálvonalban) fölfelé az Égen,míg végre, nyár közepén fölérkezett a Delelőre (zenitre), va-gyis az Ég legmagasabb pontjára, ahol egy ideig megállani va-gyis pihenni, delelni, látszik, ami után ismét kacskaringóvo-nalban, de most ellenkező irányban, ereszkedik le a láthatárfelé (lássad a 3 számú ábrát), míg aztán a mai ősznek megfe-lelő időben, a láthatárt elérve, itt is körben keringve, lassanegészen letűnik, amivel elkezdődik a félévig tartó tél azaz afélévig tartó éj. Ősregéinkben azt hogy a nap – Napistenkéntmegszemélyesítve fölérkezett a Delelőre, őseink költőileg kü-lönfélekép fejezték ki, a voguloknál napjainkig is például úgyis, hogy aranyvadlúddá változva, keringve repülve szállott főlaz Ég magasságába apjához Numi-Toren Égistenhez, ennekottani lakába. Ugyanezt természetesen úgy is képzelhetjük,hogy aranysas, azaz arany turul képében. Fönt azután a vogulregék szerint, ismét emberi alakot öltve, apja tanácsait kéri kiaffelől hogy a földi világ fölött, azaz az emberek világa fölött,miképpen uralkodjon. Így minden esztendőben egyszer. Vi-szont ugyancsak őseink képzelete szerint ő minden esztendő-ben egyszer az Alvilágba is le kell szálljon, hogy ott a SötétségTengere mélyén a sötétség sárkányával, más változat szerinti asötétség ontó polippal, Iszonyával, a szumer rege szerintMumu Tiamattal, kell megküzdjön, gyermekei az emberekéletéért. Amikor tehát a regék szerint a Napisten az Alviláglegmélyén járt, ez felelt meg a mai téli napfordulónak. De ezekszerint tehát a kőszál árnyéka hegye nem egy kör részét képe-ző görbét irt le a földön, mint tenné azt Magyarországon ma is,hanem miként ez a Sarkakon ma is történne, kacskaringó vo-nalat, úgy ahogy an ezt a föntebbi 3 számú rajzon ábrázoltam.Vagyis a Napnak a láthatáron jártakor a kőszál árnyéka igen


82

hosszú volt, de mentül magasabban járt, annál rövidebb lett,míg amikor a Delelőre ért, vagyis amikor egészen függőlege-sen sütött le a földre, és egyhelyben megállani látszott, amikoris a földön minden árnyék eltűnvén, fényárban úszott minden.

Amely időpont tehát a mi nyári napfordulónknak feleltmeg. Ezután a Nap ismét lefelé ereszkedvén a kőszál árnyékais újból megjelent és folyton hosszabbodva járta a kőszálat kö-rül, most az ellenkező irányban, azaz most lefelé, nem felfeléhaladva, mindaddig míg a Nap a láthatár alá tűnvén, mindenhomályba borult. Tudjuk azt is, hogy némely népnél, mint pél-dául a rómaiaknál is, sokáig szokásban maradott a tavaszi év-kezdés. Bizonyos is, hogy ez volt a régibb, vagyis újévnekazon pillanat számított amelyben a Nap a láthatáron újra meg-jelent, vagyis a mai tavaszi napéjegyenlőségnek megfelelőidőpont. Hiszen azt hogy a Nap mikor volt az Alvilág legmé-lyebb pontján, azon ősidőkben amikor a Sark még Magyaror-szág területén volt, az általános sötétségben, nem lehetett egy-könnyen megállapítani vagy kiszámítani, a tavaszi évkezdéstehát ezen ősrégi időkből maradott volt fönn. Ma viszont a télinapforduló az amely a Nap járása szerint könnyebben észlel-hető.

Mivel a Sark Magyarország területén csak néhány száz-ezer évvel ezelőtt lehetett, amikor Alföldünkön tehát még ten-ger volt, föltehető hogy akkoriban itt még azon ősemberiségélt amelyről mondottam hogy még kétéltű, félig a vízben élővolt és amelytől az emlős emberiség műveltsége első alapjaitörökölte. Az is valószínű pedig, hogy a Sark e területről nemegyszerre távozott el, hanem csak fokozatosan, észrevétlenül,tízezredévek alatt változtatva helyét, amíg oda ért ahol mostvan. Úgyhogy a Magyarországtól északabbra fekvő tájakonegy kőszál árnyéka még mindig a szabályos kacskaringó vo-nalát írta le, ami szerint tehát nálunk a mai állapot csak többszázezer év alatt jött létre. Eszerint az északabbra költözöttőstörzseink még sok ezredévig láthatták a fölállított kőszálakkörül az árnyékot szabályos kacskaringóvonalat leírni, úgy-hogy ez magyarázza meg a tényt, hogy a tavaszi évkezdés ismég sokáig szokásban maradhatott.


83

Azt már láttuk, hogy a sziklának azaz a kőszálnak a szé-kelyek ősvallásában szerepe volt Valószínűnek tartom tehát,hogy már az ősszékelyek is állítottak eleintén faragatlanmenhireket, majd többé-kevésbé meg is faragott kőszálakat,azaz kőszegeket, nagy események emlékéül, nagy emberek sír-kövéül, amely kőszálak aztán egyúttal időjelzőül is szolgáltak.Ezek székely neve lehetett egyszerűen szeg, szek, szikla avagyszikár vagy sugár; avagy akár sudár is lehetett, habár a d hangnem is tartozik közvetlen a székely szócsoportba. De ennekdacára is itt mégis megemlítendő, hogy ezen sud szótag azo-nos a süt -(a Nap süt) igénkkel, tüz főnevünkkel valamint tűz,tűzni igénkkel is Mivel pedig az „obeliszk” szó a görögben„nyárs” értelmű, a nyárs pedig hosszú, hegyes és szúró valamiés tehát a sugár jelképe szintén lehet, ennélfogva az összefüg-gés itt is a legközvetlenebb, vagyis észre kell vennünk, hogy agörög „obeliszk” szó is valamely ős-szavunk fordítása

De láttuk ezt is, hogy a székelyek szimbolikájában a kacs-karingónak is szerepe volt, amely vonal viszont összefügg ajuhval illetve kossal, egyrészt ennek kacskaringós szarvai,másrészt göndör gyapja miatt is. Mindez pedig szempontunk-ból azért érdekes mert íme; összetalálkozik így a szikla, akacskaringó és a kos, amely mindhárom dolog a székelyekkultuszában szerepeit. Nem érdektelen összefüggés még az is,hogy a juhok délben következetesen abba szokták hagyni alegelést és a mendegélést, hogy egy sűrű csomóba összeverőd-nek, összeállanak és fejüket lehajtva, félóráig avagy egészóráig is így mozdulatlanul állva: delelnek, ahogy an ezt juhá-szaink mondják, és amely ídő alatt természetesen ők is pihen-nek, falatoznak, azaz tehát színén delelnek. Ugyanúgy tehátmint ahogy an ősrégi időkben a Sarkon, illetve az Ég Delelő-jén (a zeniten) a Nap, illetve a Napisten, is egy ideig egyhely-ben állani, azaz tehát delelni látszott.


84

Az egyiptomi templomok bejárata előtt mindig párosanálló obeliszkeket illetőleg: Elmondottam, hogy őseinknél min-den üreges épület nőiségi jelkép volt. Ilyen jelkép volt tehátminden templom és így az egyiptomi templomok is, ha talánaz egyiptomiaknál ez már feledésbe is ment volt. A nőelvi ésnőuralmi népeknél, miként némely tibeti törzsnél máig is, szo-kásban volt a többférjűség (polyandria). Ahol tehát a templo-

mok előtt avagy mellett két avagytöbb kőszál illetve torony állott, ezmindenkor az egykori anyajogi ésnőelvi (matriarchalis) társadalomemléke volt, még ha az értelem márrégen feledésbe is ment. Ezt látjuk aközépkori keresztény templomoknális, amelyeknek bár rendesen csakkét tornya van de némelyekneknégy is. Viszont a török mecsetek-nél néha nem csak négy hanem hátminaret is áll a mecset körül Mind-ezeket tudva értjük meg a Fölső-Magyarország keleti részében sokszázával álló olyan szénatartó épít-mények jelképes faragvánnyitamelyet egyet az alábbi rajzon lá-tunk. Ezek mindig egy négyszögle-tes, nagy kupakszerű tetőből ésnégy fenyőfából való magas cölöp-ből állanak. A tető négy sarkán

négy luk van, amelyeken áthatolnak a cölöpök, úgy hogy atető a széna mennyisége szerint följebb tolható vagy lejjebbereszthető. Világos, hogy itt is a négy cölöp hímségi jelkép-ként lehetett fölfogva, az egy de üreges tető ellenben nőiség-ként. És íme, a négy cölöp hegye ma is, kivétel nélkül, úgymegfaragva hogy a hímtag jelképe lehet, míg a tető csúcsán,szintén kivétel nélkül, egy liliom vagy tulipánalak van kifa-ragva, ami nőiségi jelkép lehet.


85

xion a görög hitrege szerint lovak által húzott tüzesszekerén vágtat az Égen, vagyis tehát HelioszNapistennel azonos. Mivel a rege szerint Herába.

Zeusz nejébe, lett szerelmes. ezért őt büntetésül Zeusz egynégyküllős, tüzes kerékre kötötte és az Ég legmagasabb helyén(azaz tehát a Delelőn, a zeniten) egyhelyben forogni helyezteE reg ére vonatkozólag lássad Cox György angol ró görögmythologiáját és ennek Komáromy Lajos „Görög regék” címűfordítását (Budapest. 1897. Franklin társulat kiadása) és ittKomáromy Cox nyomán írott Ixionra vonatkozó magyarázatát,amelyet itt idézek: „Siciliai Diodorosz IV. könyve ésRindarosz 2. Pythiája szerint: lxi on a déli Nap, amelynek,amint Pindarosz mondja: »négy küllős kereke« az égbolt kö-zepén forog. Hogy Ixion fölmegy Zeusz lakába s ott több ideigmarad, ez azt jelképezi, hogy a Nap midőn dél pontra hág,több ideig látszik az Ég legmagasabb pontján vesztegelni”.

E magyarázat helyes úton jár, illetve a helyes magyará-zatot megközelíti, pedig szerzője a teljes valóságot nem tudta.Ugyanis a Nap sem manapság sem a görögök idejében nemlátszik, illetve nem látszott, az Ég legmagasabb pontján semegyhelyben vesztegelni, sem saját tengelye körül egyhelybenforogni! Ma a Nap az Égen egyenletesen látszik egyenesenKeletről Nyugatra végighaladni. Kétségtelen tehát hogy e regevalamikori ősalakját nem költhették a görögök, hanem hogyők csak örökölték – ezt olyan ősnéptől – valamely a görög fél-szigetre avagy Kréta szigetére költözött ősnépünktől – amely-nek hagyományaiban még élt annak emlékezete, hogy valami-kor a Nap – Magyarország területén, amely egykor a Földészaki sarka volt körben keringve érkezett föl az Égnek való-ban a legmagasabb pontjára, ahol aztán egy ideig egyhelybenmaradva öntengelye körül forgott.

Az is természetes, hogy ha a Nap fölfelé haladtában mindkisebb és kisebb köröket látszott leírni, akkor a legmagasabbponton már csak önmaga körül forogni képzeltetett, de ami a


86

valóságra annyiban tényleg hasonlított is, hogy a Föld forgásakövetkeztében a Nap látszott önmaga körül forogni, amit azősök a napfoltok révén avagy valahogy másképen meg is álla-píthattak volt. A zeniten keréken forgó Ixion tehát kétségtele-nül a zeniten önmaga körül forgani látszó Napot jelenti. Azemlített magyarázat végén még ez is áll: „Az ixion szót aszanszkrit aksanah = kerékrekötött-el magyarázzák, amivelrokon a görög axon és a latin axis = tengely. Észrevehetjük,hogy ezen ak-, aksz- vagy ikszszótő, amellett hogy forgásten-gelyt avagy fogótengelyt jelentett, jelenthetett még körforgást,kerekség et és igy kereket is, ami szerint aztán a mi iga sza-vunkkal is összehasonlítható, amelynek eredeti értelme szinténkerekség, gyűrű volt (tal-iga, kar-ika). Másrészt, mivel a görögrege kiemeli hogy Ixion kereke négyküllős volt, ez eszünkbejuttathatja az iksz X betűt is, amelyről, ha körbe volt foglalvaígy: , azt fogjuk látni, hogy az avaroknál a Nap jelképe volt.

De észre kell itt vennünk még azt is, hogy ezen görög re-ge, amely Ixionnak, azaz tehát a Napnak, a zenitre helyezés-érői és ott időzéséről szól, azonosul vogul rokonaink azon re-géjével, amely szerint a Napisten aranylúd képében a magasbakeringve száll föl nyár közepén a zenitre, ahol, ismét ember-alakban, lép be Numi-Torem Égisten, vagyis édesapja lakába(a görögöknél Ixion Zeusz lakába), hogy atyja tanácsait meg-hallgatva, az emberek földi világa fölött ezek szerint uralkod-jon és az emberek sorsát, életét ezek szerint intézze. A különb-ség tehát csak az, hogy vogul rokonainknál még egy igazi ős-nép költőien szép de ártatlan és kedves regéjét találjuk, ellen-ben a görögöknél ugyane regében erkölcstelen vágyról és en-nek kegyetlen büntetéséről van szó Vagyis ez is a későbbi né-pek rege átalakításának egy jellegzetes példája, amely népekízlése szerint borzalmak nélkül egy rege nem lett volna elégérdekes.

Pór Antal „Róma története” (Budapest, 1873.) című mű-vében írja hogy a rómaiak a következő dolgokat vették át azetruszkoktól: lictorok, taga praetexta, sella curilis, a diadalme-net pompája, arany diadém, tunica palmata, taga picta,haruspiciumok, hímzés, valamint sok mindent a templom- ésműépítészét köréből, például az ívek építését is általában.


87

Hozzá tehetem, hogy a római számok is etruszk eredetűek, bárezeken utóbb a rómaiak némi változtatást is tettek, amiáltal eszámokon inkább rontottak mintjavítattak volna.

Spamer („Weltgeschichte” föntemlített kiadása III. kötete192-194 oldalain) írja, hogy a germán szakszák (németül:Sachse, többes: Sachsen) e nevüket a szkramaszaksz (skrama-sax) nevű rövid kardjukról vették volna. Miután azonbanSpamer még azt is mondja hogy Hadistenük (tehát a mi Nap-istenünknek megfelelő istenség) neve is Saxnot volt. eszerint anép neve a rövid kardéval csak összefüggésben volt de nevü-ket névadó regebeli ősapjuk és Nap- illetve Hadistenük utánviselték. (Hogy a „not” szótag mit jelentett, nem tudom.) Írjamég Spam er (III kötet 336. old), hogy ugyanez istenséget méger-nek is nevezték (a mythologusok szerint azonos Tyr azazTur vagy Tor harcias istenséggel is). Világos tehát, hogy azo-nos volt az erő istenségével is, azaz Herkules Arkal-Erkel ésaz ezzel ikertestvérként összefolyó görög Aresz (Marsz) had-istennel, azaz tehát Hunorral is, amely nevek megfejtésétazonban a magyar erő és a török er (utóbbi = hím, férfi) szavakadják. Azt is megemlíti Spamer, miszerint a szakszák főerődjétEersburg-nak, azaz Ervárának nevezték volt, lehet hogy az il-letőföljegyzések korában már el voltak germánosodva, a teljeselgermánosodás azonban szerintem csak a kereszténységre té-rítés után következett be. Vannak arról is följegyzések, hogynáluk volt úri osztály és leigázott őslakosság által képezettrabszolgák osztály (lássad például a „Meyers lexikon”-ban is).Szerintem az úri osztály voltak a hódító germánok, aleigázottak pedig a tulajdonképpeni, igazi szakszák, azaz szé-kelyek, akik műveltségét, mythologiáját és nevét is a hódítókátvették, ugyanúgy mint ahogy an ezt a Nibelung névnél ismár láttuk, ahol e nevet egy germán törzs örökölte, amely atulajdonképpeni Nibelungokat legyőzve és ezek vagyona bir-tokába jutva, a legyőzöttek nevét is fölvette. Ami viszont azEersburg név burg = vár részét illeti, látni fogjuk hogy e szóősavar eredetű és az avar vár, uariga = vár, erődítmény szóbólszármazott. Viszont a szkramaszaksz szót a tudósok úgy ma-gyarázzák hogy szkrama = rövid, szaksz pedig = kard. Amihezazonban tehető, hogy a szláv szkromno = szerény, ami tehát a


88

rövidség fogalmával összefüggésbe hozható, a szaksz szó pe-dig teljesen azonos a latin saxum (szakszum) = kőszóval, deigen valószinűnek tartom, hogy csák szavunkkal is összefügg,amelynek az ős-székelyek nyelvében kő értelme is Iehetett, demásrészt ez eszünkbe kell juttassa az ősi, még kő-szakából ké-szülő és szike nevű sarlót; az pedig ismeretes, hogy Abesszí-nában még a múlt században (XIX.) is készitettek sarlóalakúkardokat, amelyeknek tehát görbülete a görbe magyar és törökkarddal ellentétes volt. Annyi bizonyos hogy ezen szaksza szóösszehasonlítható a magyar szakóca = baltaféle, illetve tehát aszakni, szegni = vágni igével, amelynek a latin seco (széko) =vág, fűrészel és az olasz scure (szkúre) = balta is megfelel. Azthogy régen baltapenge kőből készült, igen jól tudjuk, de isme-retes hogy régen készültek fakardok is amelyek élét azonban afába erősített éles kovapikkelyek sora képezte s amilyen kar-dokat például Amerika őslakói még a spanyol hódítás korábanis késztettek. Az ilyen kard, különösen ha rövid volt még,amely rövidség et hiszen még a szkrama szó is kiemelte volt,tehát még nagyon közel állott a kőbaltához is. És íme,Herodotosz meg is írta, hogy a szkíták kétélű csatabárdjukatsagaris, (szagarisz)-nak nevezték, amely szó pedig aligha másmint a szekerce, szakóca szavunk, amelynek szakarca kiejtéseis létezhetett. Megjegyezhető egyébként, hogy a latinban issecuris (szekurisz) = szekerce. Hozzá teszem, hogy az arabnyelvben zikr viszont = fűrész. Ha mármost ezekhez még másszócsoportbeli párhuzamként hozzávesszük a magyar sarlószót, amely kétségtelenné teszi hogy kellett létezzen egysarlani = vágni, nyírni igénk is, amelyből mai sarabolni = fü-vet sarlóval sietve vágni, is származott. Mindezt tudva rá kelljönnünk, hogy az olasz sarchiel/o (szárkiello) = sarló, németSchere (seere) = olló és scheren (seeren) = nyírni szavak is ős-nyelvünkből kellett származzanak, annyival is inkább, hogyholott a megfordítás törvénye az árja nyelvekben ismeretlen,mégis ezek megfordítottja is megvan az olasz rasare, németrasiren (razáre, raziren) = borotválni, nyírni szavakban. Mind-ezekhez hozzátehető, hogy vogul rokonaink nyelvében is siri,szirej = kard sair = vágni, aminek viszont csak lágyult l han-gos kiejtése a magyar szelni = vágni. Szláv rezati = vágni.


89

Egyébként, aki meg akar affelől is győződni, hogy másokis rég megállapították már, miszerint a székelység valóban ős-régi nemzet, hogy nem csak holmi „határőrök”-ből lettek,hogy nevük sem „szláv-eredetű és erdőirtó értelmű”, amilye-neket némelyek rosszakaratból avagy fölületességből elhitetniszerettek volna, valamint ha arról is megakar győződni, hogy aszékelyek hunok sem voltak hanem csak a hunok rokonai ésszövetségesei voltak, továbbá, hogy valóban a Dunántúlrólköltöztek Erdélybe: az olvassa el az „Ethnographia” folyóirat1890 és 1898. évfolyamaiban Nagy Géza: „A székelyek és apannoniai magyarok”, Réthy László: „A székelyek és a ma-gyar honfoglalás”, továbbá Sebestyén Gyula: „Avarok-e a maiszékelyek” című cikkét, amelyben többek között idézi az1556-ban megjelent német „Des Khunigreichs Hungern” (= Amagyar királyságról) cinű ismertetés azon részét amely az ava-rokról és ezeknek Nagy Károly általi legyőzetéséről szól. Ittazon régi német szövegben a székelyek Czakel néven nevez-tetnek és róluk az is mondatik hogy az avar birodalom e buká-sa kor menekültek Pannoniából Erdélybe. Kétségtelen azonbanaz is, hogyha a németek régebben ugyanazon néven neveztékaz egyenes-szarvú ciágja juhfélét mint a székelyeket (Zackel-schaf; lássad: Meyers Lexikon 1897., „Schaf” cikk, régihelyesirás szerint Czakel), úgy ez amellett tanúskodik, hogy aszékelyek régen föképp e juhfélét tenyésztették volt, amiért ise juhfélét a németek székely-juhnak nevezték, azaz tehátcakel-juhnak, mivel régebben a székelyeket is cakeleknek ne-vezték. (Ma e juhfélét a más juhfélék azért szorították ki mivelezek gyapjúhozama kiválóbb, ma pedig ennek van nagyobbértéke, holott régebben a tej- és húshoz am volt fontosabb,amiben viszont a nagy termetű cigája juhnak volt nagyobb ho-zama).

Végül fölhozok itt Brehm nyomán még egy igen érdekesadatot: A szarvasfélék, ha akkor heréltetnek ki amikor szarvaikfönt vannak ezeket nem vetik el, viszont ha akkor amikor azo-kat már elveszítették; nem növesztenek többé újakat. Ha pedigcsak egyik heréjük vétetik ki, akkor csak a megfelelő oldalonmarad meg, illetve nem női újból szarvuk. Ma már tudjuk,hogy ez a herék hormon-kiválasztásával van összefüggésben,


90

amennyiben télen a nemi ösztön nyugvásakor a herék, avagyezekkel összefüggő mirigyek, olyan hormont termelnek amelya szarvak leválását, és elvetélését, okozza, viszont tavasszalmeg olyan hormont amely a szarvak újraképződését, növeke-dését indítja meg. Föltehető pedig, hogy ez igy érvényes a juh-félékre is, csakhogy ezek télen szarvaikat nem vetélik el, nyil-ván azért nem mivel náluk a szarvelvetélést okozó hormonki-választás hiányozik. Van ellenben náluk már egészen fiatalkorban is, már a nem érettséget megelőzően is, a szarvak nö-vését megindító hormonkiválasztódás. Ha tehát az ősök mind-ezt már tudták láttuk pedig hogy mily nagymérvű ismereteikvoltak – akkor elég volt az őskor óriástermetű, egyenesszarvúcigája kosoknak már ezeknek egészen fiatal korában, egyik he-réjét kivenniök hogy, a regékben máig is emlegetettegyszaruúakat tetszés szerint állíthassanak elő. Csak az a kér-dés tehát, hogy ez esetben az illető kos egy szarva már magá-tól is előremeredően nől-e, avagy ezt kötözéssel, például vala-hogy an a szarv mögé kötött deszkával, lehetett-e elérni? em-lítettem föntebb, hogy a székelyek szóban lévő juhfajtájának,miként a kecskének, szakála is van, valamint említettem hogya székelyeknél egész újabb időkig meg volt a hegyes szakálviselete, – holott ezzel ellentétben például a jászoknál az arcborotválása volt általános szokás – nem érdektelen tehát, hogyszakál szavunk (amely egyébként a törökben is teljesen azonosalakban és azonos értelemmel szintén megvan) a legtisztábbszékely szócsoportbeli szó. Szempontunkból tehát ugyanilyenérdekes az is, hogy az egyiptomiak, Sayee szerint, sakalasanéven nevezték a szicíliai szikeleket.

Szikra szavunkat illetőleg a már elmondottakhoz teszemmég az alábbiakat: A finn nyelvben szekene = szikra, szeihki =szikrázik Említettem hogy a magyar szökni, szökelleni, szök-kenni igének a szikra szavunkkali egyezése nem véletlenséghanem azon alapszik, hogy a szikrák valóban elszökellenek,elszökkennek, ami különösen a kovából kiütött szikráknál va-lamint a megtüzesített fémek kovácsolásakor szerte szökkenőszikráknál van így. Hogy viszont e szavaink mily ősrégiek, bi-zonyítja az is, hogy hiszen hangutánozó szavak is, mivel aszikrázásnál valamint a szikrák szökellésénél is mindig szikk


91

hang hallatszik irtam hogy az életszikrákat (másként: életpará-nyokat, életmagokat, lélekszikrákat) őseink a Napbólkisugározóaknak képzelték és hogy ennek megfelelőleg a nap-korongot szokták volt pontokból állónak, avagy pontokkal kö-rülvettnek ábrázolni, amit Fáy Elek nyomán az egyiptomi„mehi” és „apisz” nevű hieroglifákkal hasonlítottam össze,amelyek közül az arisz nevű (vessed össze apa szavunkkal)ugyan úgy van pontokkal körülvéve mint a mi udvarhelyszékiszékelykapuinkon amaz általam már szintén szóba hozott fehérgömböcskékkel körülvett napábrázolat. Természetes az is,hogy őseink a Nap sugarait is jelképezhették költőileg nemcsak nyilakkal avagy hajjal, hanem pontokból, azaz életszik-rákból álló sorokkal is.

Tudjuk hogy az egyiptomiaknál a Napisten általános neveRa, Re volt, amely név a már sokszor említett er, ar = hím, erőős-szavunknak csak megfordított kiejtése, de amellyel össze-hasonlítható a latin radius = sugár, valamint a magyar ragyogszó is, sőt Fáy Elek az összehasonlítást még raj szavunkkal ismegteszi, mivel az életszikrákat őseink – természetesen szin-tén csak költőileg – a Nap sugaraiban kirajzó méhekként isképzelték Chabas F. nyomán („Les pasteurs en Egypte”) említiFáy a nevezetes „Papirus-Sallier”-ben megnevezett SzekenenRa nevű egyiptomi királyt. Azt itt elmondottak után nekünkföltűnhet ezen Szekenen névnek a finn szekence = szikraszóvali azonossága. Ez egyiptomi király nevét a tudósok „Har-cos Nap”-nak magyarázzák, de vajon e magyarázat egészenpontos-e? Nincsen-e itten némi értelemeltolódás? Annyiban,hogy a Nap hiszen sugaraival a világűr sötétsége és hidegségeellen harcolónak képzeltetett, amely sugarak pedig szikrák so-rainak is képzeltettek. Úgyhogy eszerint a Szekenen-Ra névakár Szikrázó avagy Sugározó Napnak is magyarázható volna.

Végül: E fejezetünkben volt szó az obeliszkekről, az obe-liszk jele pedig az egyiptomi hieroglif írásban a men szótagotjelentette, azt pedig tudjuk hogy a men, man, mony szó értelmeúgy férfi mint hímtag is.


92

A Magyar Adorján által fölhasznált irodalomkivonatos jegyzéke

Székelyek (391-432. oldal)

Herodotos: Tráciától É-ra élő Szigün nép.Nagy Géza: „Ethnographia 1890. és 1898. évf. „A székelyek

pannoniai magyarok”.Réthy László „A székelyek és a magyar honfoglalás”.Sebestyén Gyula: „Avarok-e a mai székelyek”.1550-es német kiadás: „Das Khunigreichs Hungern” – a szé-

kelyeket Czakel-nek mondja a német szöveg, akik Panno-niából menekültek Erdélybe. A németek régebben a szé-kely cigája juhot Zackel-schaf-nak hívják. Meyers Lex.1897.

Sayce: szicíliai székelyek = sakalasa.Chabas F.: „Les paste urs en Egypt” alapján Fáy idézi a

„Papirus Sallier”-ben nevezett Szekennen-Ra nevű egyip-tomi királyt. Finn szekene = szikra – az obeliszkhieroglyphája = mén szótag.

Szicília őslakói a szikánok -nőelvű törzs.Viski Károly: „Néprajzi értesítő” 1925 évf. 65-88.old -a szé-

kely kapu székely eredete. Mátyás korában terjedt el nyu-gatra. A kapu ősi, letelepedett nép műveltségi terméke. Arómai diadalívek – székelykapuk meg nem értett másola-tai.

Pór Antal: „Róma története” Bp. 1873. -a rómaiak az etrusz-koktól vették át: lictorok, taga praetexta, sella curilis, dia-dalmenet pompája, arany diadém, tunica palmata, tagapicta, haruspex, hímzés, építészetben az ívek, számrovás(mindez értelem-elcsúszás miatt helytelenül alkalmazva).

Spamer: Weltgeschichte III.192-194. Szakszák hadistene Er =Ares = Hunor. Városuk Eersburg. szakszák (ősréteg) =székelyekkel.


93

iként a székelyeknek, úgy a kazároknak is legfőbbszent állata a juh illetve a kos volt, csakhogy a kazá-roké nem az egyenes szarvú racka vagy cigája nevűjuhféle, hanem a kacskaringó vonalú szarvakkal bí-ró, éspedig bizonyára egy olyan óriástermetű faj,amilyenek ma már csak Ázsiában élnek, vagyis akacskar és az argali. Természetes tehát hogy legfőbbháziállatuk is egy ilyen juhféle kellett legyen, amiért

is azt kell következtetnünk, hogy az őskazárok, valamikormindnyájuk ősmagyar törzséből kiválva, főkép állattenyésztőnemzetté lettek, akik igen régi ősidőkben a még vad juhféléknyájait, ezek természetes vándorlásaiban követték, nyáron föla hegyek közé, télen pedig a folyók völgyeibe vagy síkságok-ra, hogy így ez állatok tejét, húsát, bőrét, gyapját mindenkorhasználhassák. Majd pedig ugyanez állatokat valóságos házi-állataikká is tették de ők továbbra is nomád vagy félnomádéletet kellett éljenek, azért hogy nyájaiknak mindig elegendőlegelője lehessen. így pedig, miként minden állattenyésztő ésnomád népnek, harciasakká is kellett válaniok, hogy nyájaikateleintén csak ragadozó állatok ellen, majd más nomád ésszintén harcias emberek ellen is védelmezhessék. Természetesdolog hogy tisztán állattenyésztésből élő nép nagy nyájakatkénytelen tartani, amiért is elegendő legelő miatt vándorlásrakényszerül. Viszont mentül inkább földműveléssel is foglalko-zik valamely nép, annál kevesebb állatot kénytelen tartani, mi-


94

vel hiszen megélhetését a földművelés termékei is biztosítják;így pedig, kevesebb állatot tartva, kevesebbet kénytelen ván-dorolni, avagy vándorlásra egyáltalán nem is szorul.

Az ázsiai, óriástermetű kacskar vagy kusgar (Ovis polii)feje rajzát, Brehm nyomán, ide teszem, míg az alábbi két rajz aközönséges, de kacskaringós szarvú fejeiét ábrázolja, demindhárom a kosét, mivel a juh szarvai sokkal kisebbek.

Azok alapjánamit ősműveltsé-gükből eddig meg-ismertünk, úgy kép-zelhetjük, hogy aTejút megszemélye-sítése, vagyis az ős-anyag Istennőjétvagy Mindenség-Anyaistennőt a köl-tőileg megszemélye-sítő állat, a kazárok-nál tehát fehér avagyezüstszürke óriás-juh volt, az őserő isteneé fekete vagy sötét-kék kos, míg kettejük fiáé aranyszínű fiatal kos. De természe-tesen jelképezhették ugyanezen istenségeiket nő- illetve férfi-alakkal is, de amelynek juh-, illetve kos feje volt; amilyen is-tenségábrázolatok például az egyiptomiaknak is általánosakvoltak. Viszont mi már „Magyar” fejezetünkben láttuk, hogyállatálarcos emberek, valószínűleg szertartásokban, táncoknál,már a Kőkorszakban is szerepeltek: Viszont úgy nálunk mintpéldául a mongoloknál – de más népeknél is – szarvas vagymás állat-álarcos emberek ősi szertartások máig élő maradvá-nyaiban máig is szerepelnek. (Lássad például: SebestyénGyula: „A regösök.” Budapest, 1902.). Az viszont bizonyos,hogy az ilyen állatálarcos emberek képezték az állatfejes isten-ségábrázolatokhoz az eszmét megadó indokot.


95

A kazárok kultuszbeliszócsoportja tehát ugyanazon mássalhangzókbólállott mint a székelyeké deazon különbséggel, hogynáluk nem volt meg a ke-mény k ejtése iránti azonhajlandóság ami megvolt aszékelyeknél Vagyis a ka-zárok szócsoportját is a h,k, g, gy és a sziszegő sz, s,zs, z, c, cs hangok képez-ték, ami szerint tehát szó-csoportjuk alapszavául akos szót vehetjük, amelyszó a magyar nyelvben mais a kazárok legfőbb szentállata, a kos, neve, de

amely szóhoz természetesen, a fönti mássalhangzókból képe-zetten, még igen sok más rokonhangzású szó is csatlakozott.

A kos alapszónak megfelelőleg vallásos alapjelképük is akacskaringó vonal volt (az alábbi rajzon 2, 3, 4 számokkal je-lölve). A kacska-ringó vonalnakmegfelel a kazárokáltal főkép te-nyésztett juhféle,illetve ennek kosaszarvai alakja, amiegyúttal ez állat legföltűnőbb jellegzetessége is, amely szarvak– amint ezt a megelőző rajzokon láttuk – valóban kacskaringó– vagyis csigavonalúak. Tökéletesen ilyen vonalú mindeneset-re az említett kacsgar vagy kusgar nevű, tehénnagyságú, kosszarva. (Lássad Brehmnél is.)

Meglepő tények ezek szerint a következők: Belső-Ázsiában, ahol ezen óriástermetű juhféle él, van ma is Kasgarnevű város, tartomány és ebben ugyane nevű folyó. Ugyanittél a kirgiz nevű nép, amelyről Brehm írja hogy a már csak va-


96

don élő kacsgart vadássza. E nép nevében a k-r és a g-z szó-tagok csak megfordított rendben következnek, vagyis ellenke-zőleg mint kas-gat szóban, de ugyanazon elemek (szótagátve-tés). Ugyanezen kirgizek díszítményei egyik legfőbb alap-alakja máig is a kacskaringó vonal, sőt Almásy György tudós,belső-ázsiai utazónk szerint eredetileg más díszítő elemük aligis volt. (Lássad: Almásy Gy: „A kara-kirgizek ornamentikája”Néprajzi Értesítő, 1904. évf 165 -185 old. valamint 213-233.old.). A 167. oldalon írja: „A kirgiz ornamentika vonalveze-tésének kiindulása, a kifelé csavarodó csigavonal, kirgiz fölfo-gás szerint: kos-szarv, amelyről a tarka ékítményt »kacskaring

müzi« (kos-szarv)névvel illetik.” írjamég: „E végtelenegyszerű alapelem-ből szabályos stíluskeletkezett”. Alábbazonban látandjukhogy a kirgizeknekmás díszítőindíté-kaik is vannak, ha akacskaringó valóbana legfontosabb isAlmásy ezen adatai-ban szempontunkbólazonban rendkívül

fontos az hogy tehát a kirgizek máig is teljes tudatában vannakannak, hogy kacskaringódíszük a kos szarvát ábrázolja, vala-

mint hogy ezt máig is tiszta magyarszóból álló összetett szó, amely atörök nyelvből, amelyen a kirgizekma beszélnek, nem magyarázható.A magyarban viszont megvan egy-részt úgy a kacs mint a karing,karingás, karingani szó is, amely

utóbbi kerengést, azaz körben avagy spirálvonalban való hala-dást jelent. Másrészt e szóban az -ing végzés ugyanaz mintpéldául a kereng, kering, őrjöng, dühöng, dülöng, hajlong sza-


97

vainkban az -eng, -ing, -ong, -ong. Továbbá a kacs nyelvünk-ben olyan kampószerűen meggörbült valamit (például a növé-nyek kapaszkodó kacsait) avagy vonalat jelent, amely továbbfolytatva: kereng, azaz mély hangzókkal ejtve: karing. Értjükeszerint, hogy a fazekasok korong-jának is azért ez a nevemert az is gyorsan karing, azaz: korong. Úgyszintén világos,hogy kacs szavunkkal függ össze a legközvetlenebbül a kacsi,kacsó és kéz szavunk is, mivel kezeivel az ember fog és fo-gódzkodik, kapaszkodik, úgy mint kacsaival a növény E sza-vainknak felel meg vogul rokonaink khat = kéz szava is, mert,amint ezt már igen sokszor említettem: a sziszegő hangok,amilyenek a cs és z is, igen könnyen és gyakran változnak t-vé.Ballagi például a paragrafust: § is kacs-nak nevezi. Népünk vi-szont a görbelábú, a görbenyakú embert kacliábú-nak, kacska-nyakú-nak nevezi.

Világos tehát,hogy kacskaringavagy kacskaringószavunk háromtisztán magyarnyelvi elemből állóösszetett szavunk,amely elemeknekazonban egyikesincsen meg a tö-rök nyelvbenAlmásy is cikkevégén, bár megál-lapítja, hogy a kir-giz kacskaring szóúgy jelentésében mint szóalakjában tökéletesen azonos a ma-gyar kacskaring szóval, de a megfejtést illetőleg tanácstalanuláll, mivel világos hogy e szó a törökből nem magyarázhatómeg, őt azonban a valóság fölismerésében az ázsiázó elméletgátolja. Pedig világos hogy e tősgyökeres és három elembőlösszetett magyar szó csakis a magyar nyelvből kerülhetett akirgizekébe De hogy an kerülhetett e szó Ázsia közepébe?Kétségtelen hogy csakis úgy hogy vagy a kirgizek közé vala-


98

mikor magyar népelemek vegyültek, vagyis tehát hogy esze-rint nem mi „jöttünk Ázsiából”, hanem valamely törzsünk ős-időben vándorolt ki Ázsiába, vagy pedig úgy hogy maguk akirgizek, illetve ezek ősei, származtak ősidőkben Magyaror-szágból, vagyis hogy a kirgizek ősei beszéltek valamikor ma-gyarul, azaz a mai magyarhoz a töröknél sokkal közelebb állónyelven és csak utóbb törökösödtek el. Aminthogy a nyelvé-szek már meg is sejtették hogy a kirgizek valamikor még finn-ugor nyelven beszéltek de utóbb, miként több más ugorfajtanép, mint például a baskírok is, nyelvileg eltörökösödtek. Deha ez így van, akkor ez is megint csak amellett szól, hogy nem„mi jöttünk Ázsiából” hanem hogy őstörzseink vándoroltakigen régi időkben ki oda is. Nem lehetetlen tehát még az sem,hogy az óriástermetű kacskar juhfélét is a kirgizek ősei vittékvolt magukkal Ázsiába, amely ott ma már csak elvadulva él ahegyek között de megfonható gyapja nem lévén, nem tenyész-tik, Magyarországon pedig ugyanezen okból már rég kiveszett,illetve gyapjat is adó juhfélék által helyettesíttetett. Mindezazonban egyáltalán nem kell azt jelentse, hogy a kazárok azegyenes de gúzsolt szarvú rackajuhfélét is egyáltalán ne te-nyésztették volna. gúzs szavunk, amely csavart kötelet jelent,tisztán kazár szócsoportbeli szó. (Lássad a korábbi rajzon 4.számmal jelölve).

A fönt római 1. számú rajzontehát az 1 és 2-vel jelezett kacska-ringók Almásy szerint a kirgiz dí-szítőművészet alapelemei.Ugyanott a 3-al jelezett viszonttökéletesen azonos a „Székely”fejezetben általam bemutatott olykedves székely díszítménnyel,amelyet fenyőágak és kosszarvakábrázolatai képeznek és amelyígy tehát egyúttal a székelyek éskazárok közeli rokon volta mel-lett is tanúskodik, mert hiszen láttuk hogy a székelyek díszít-ményeiben a fenyőnek, fenyőágnak mily nagy szerepe van.Almásy közli e számozatlan rajzocska szép kirgiz fenyőág


99

mintáját is. Viszont az itt föntebb római 1. számú rajzon 6-aljelezett kirgiz mintácska meg tökéletesen azonos a korábbanlátható fenyőágas magyar díszítmé-nyünkkel. Az 1. számmal jelezett raj-zon 5 azon kacskaringókba stilizálthullám-mintát mutatja, amelyet a görö-gök művészetéből is jól ismerünk, de amely a görögöknél va-lószínűleg jón, azaz jász, eredetű, de ami tehát tökéletesen ígymegvan a kirgizeknél is. Hogy ugyanez nálunk is megvan,mutatja az alábbi számozatlan rajz (Huszka nyomán. „Magyarornamentika.” Budapest, 1898. XIV. kép, 22, 23 szám), csak-hogy nálunk a sok besenyő jellegű díszítmény között ma márez is erősen elbesenyősítve.

A római 1-essel jelzett rajzon a 7 számmal föltüntetett ke-resztalak amelynek végei két-két kacskaringóban csavarod-nak kifelé, úgy szögletesre sti-lizáltan mint kerekded kacska-ringókkal igen általános úgyÁzsiában mint Európában is.Lássad például a római II-veljelezett rajzon is 1 szám alatt.Viszont a római I-el jelezett rajz 8-as száma egyike azon leg-jellegzetesebb kirgiz díszítményeknek, amelyek valóban csupakacskaringóvonalból képezettek.

Bizonyosnak tarthatjuk hogy miként a jászok, úgy ős-időkben a kazárok is négy-nyolcas számrendszer szerint szá-moltak, ami mellett nem csak a keresztalak tanúskodhat, ha-nem még sokkal inkább az hogy, bár a kirgiz eknél nagyongyakori az olyan napábrázolat amilyent a római II rajz 2 valjelezett, valamint a római III számú rajz alakja is mutat, de eztsohasem képezi a hatágú rozetta, hanem mindig a nyolcágú(ami igy nyolc- avagy négyágúan a mi népművészetünkben ismegvan, de nem oly gyakori itt mint a hatágú), holott körzővela hatágú ilyen rozetta sokkal könnyebben alkotható, sőt önma-gától adódó is. Ha tehát a kirgizek ennek ellenére mégis ra-gaszkodnak a nyolcágú rozettához, ez csakis azért lehet mertez náluk ősi hagyományon alapszik. Egyezík evvel még az is,


100

hogy a négylevelű iszalagvirág-alakú dísz is a kirgizeknél igengyakori, amint ezt arómai II. számú rajzon3, 4, 5 és 7 alatt látjuk,amit Prinz Gyula tudó-sunk és ázsiai utazónknyomán mutatok be,amely virágaiak, hogya jászoknál is szere-pelt, már láttuk; mind-ez pedig a juhte-

nyésztő jászok és kazárok rokonsága mellett is szól. Megje-gyezhető hogy amint ezt nevezett keleti utazóink is említik -akirgizek még kazak néven is neveztetnek, amely név azonos azorosz kozákok, azaz orosz kiejtés szerint kazakok nevével, amiazt teszi valószínűvé, hogy ezek ősei is kazárok voltak dehogy, mivel nem mohamedán hanem keresztény vallásra tér-tek: elszlávosodtak.

A kirgizek említett sok négyszirmú virágábrázolatai szin-tén az egykori négy-nyolcas számrendszerre utalnak.

Igen meglepő a római II rajz 6-al jelezett dísze is, azértmert hajszálnyira azonos a mi népművészetünkben is általánosugyanilyen örvényszerű dísszel, amelyet különösen székelyka-puinkon láthatunk igen sokat, de amelynek jelképes értelmérőlalább szólandok.

Hogy a horgaskereszt, amit szintén jász-kazár eredetűnektarthatunk, nem csak a régi görögöknél volt meg hanem Kíná-ban is, napjainkig is, általános dísz, már láttuk, de sejthetjükhogy ennek eredete is, a kirgizeknél, valamint Belső-Ázsiábanmásutt is meglévő az itt a római IV. számmal jelölt rajzunkon,még kerekded kacsok által képezett és Ázsiában ma is általá-nos változata. Habár ugyanolyan általános ott a szögletesrestilizált horgaskereszt is. E jelképet mindenesetre magyaruligen helyesen kacsoskeresztnek is nevezhetjük, mivel kazárszóval kacs ugyanolyan alakot jelent mint körös szóval horog,kabar szóval kapocs, avagy kún szóval kamó (a latinban ha-mus = horog), tulajdonképpeni magyar szóval gamó.


101

Látjuk a szög-letessé stilizáltkacskaringókatgyönyörűen alkal-mazva a kirgizeknél(alábbi, római V.-elszámozott rajzonegy példa, amelynem más mint arómai 1. számú rajz 4-el jelezett alakja fejleménye) is, amilyetcikkében Almásy többet is, szebbnél szebbet közöl.

Föltűnő egyik sajátsága a kirgiz díszítményeknek még akövetkező is, amit Almásy is különösen kiemel:

Igen általános készítmény a kirgizeknél a gyapjúból valónemez, amelyből jurtjaikat (sátorszerű nomád lak) is alkotják.Nemezből, kivágás, fölvarrás és összevarrás (applikáció) útjánigen szép díszítmények készülnek. Hogy azonban anyaghulla-dék, illetve tehát anyagpazarlás ne legyen, ezért a díszítmé-

nyeket lehetőleg úgy készí-tik, hogy azok viszonosak(reciprokok) legyenek, va-gyis hogy a minta mindigsötét alapon világosan deegyúttal megfordítva: világosalapon sötéten is tökéletesenugyanaz is legyen. Ilyen

ugyanaz avagy viszonos minta már a római I rajz hullámmin-tája is, továbbá fönti kicsi fenyőágdísz is, valamint az V.-eljelezett igen szép, szögletesre stilizált kacskaringókból állóminta is. Ezen viszonos díszek előállításában a kirgizek, amintezt az Almásy által még bemutatott példákból láthatjuk, kivá-lómesterek, de amire példákat a magyarságnál is láthatunk. ígypéldául az itt VI, 1 alatti mintácska egy Almásy által bemuta-tott kirgiz, tökéletesen viszonos dísz, a VI. 2 alatti pedig UndiMariska által közölt magyar applikációs (népi elnevezésén:metéléses) díszítmény (Néprajzi Értesítő, 1927, 101. oldal),amelyen a kirgizekével való azonosság mellett még az is lát-szik, hogy valamikor szintén viszonos volt de már elfajult, va-


102

gyis a viszonosság már nem tö-kéletes. De az elfajulás tökéle-tesen ugyanilyen jelenségétmutatja ki Almásy Belső-Ázsiából is, habár a mintákpontos megfigyelése segítségé-vel ezek egykori viszonos voltamég megállapítható és rekonst-ruálható Szerintem ezen elfaju-lás legfőbb oka úgy ott mintnálunk is az új vallásokra való áttérés volt, ott a mohamedánavagy buddhista, nálunk pedig a keresztény vallás elfogadása,ami következtében e minták értelme és jelképi mivolta mind-inkább feledésbe ment.

A római VII. számmal jelezett két minta a szóban lévő elvszerinti saját tervezésem, illetőleg rekonstrukcióm.

Valószínű hogy kacskarin-góba csavarodó házuk miatt a ka-zároknak kultuszbeli állataikvoltak a csígák is, aminthogy csi-ga szavunk valóban a legtisztábbkazár szócsoportbeli szó

Annál inkább szerepe lehe-tett náluk az őskor tintahalainak aföldből némelyütt nagy számmalelőkerülő házainak, az ammoniteszeknek, amelyek kos-szar-

vakhoz némely faj-tánál a csigáknál issokkal inkább ha-sonlítanak, amiértis a mai tudomány-ban is az ammo-nitesz nevet kapták.

A juhfélék a-zonban nem csakkacskaringó vonalú

szarvaik miatt illenek a kazárok szimbolikájába, hanem mégmásért is. Ez állatok ébrénye (embrioja) eleintén, amikor ez


103

még hártyaszerű burkában van, e burkával együtt, alakjábanvalóságos kos-szarvra hasonlít.

Továbbá több juhféle szőre is erősen göndör, vagyis hahosszú akkor valóságos gúzsvona-lakba csavarodó, ha pedig rövidebbakkor mintegy csigákba göndörödő.(Göndör szavunk a kacskaringókún-magyar elnevezése volt,ugyanúgy mint a kondor és azezekből származott és gyapjúszerűanyagot jelentett kender szavunkis.)

A haj, a gyapjú vagy szőrkazár neve kóc vagy kusza alakúszó kellett legyen, amelyek ere-detileg szálat és göndörséget je-lentettek, amit kétségtelenné tesza szláv nyelvekben máig fönn-maradott kasza = haj, hajzat szó.Viszont ugyancsak a szerb-hor-vát kustravo göndörséget és kó-cosságot jelent. Fölemlíthető ittis a megfordított alakú cikornya(c-k) szavunk amelynek eredeti

értelme valószínűleg szintén göndörség és kacskaringó volt,továbbá megemlítendő csikarni igénk is, amelynek csavarniértelme lévén, eszerint a gúzzsal, gúzsolással szintén össze-függ. (Kétségtelen hogy viszont a csavar, megfordítva facsarszavunk valamikor a kacskaringóvonal besenyő szócsoportbelineve volt.) Bizonyosnak tartom, hogy tehát csikar szavunkcsak késői értelemeltolódás útján kapta mai irodalmi: kierő-szakolás értelmét.

Természetes, hogy ugyanúgy mint a székelyeknél, úgy akazároknál is a kacskaringó a Nap őskori kacskaringóvonalú,látszólagos égi pályáját is jelképezte s igy tehát utóbb a kazá-roknak magának a Napnak is egyik jelképévé válott.

Ammonites.


104

A fentebb 2 és 3 számmaljelezett örvényszerű rajz, amelyalakkal már „Jász” és „Székely”fejezetünkben is foglalkoznunkkellett, és amely alak lényegé-ben szintén kacskaringó: azégitestek keletkezését, kezdetét(e kezd igénk is kazár szóalak)jelképezte. Mi pedig tudjuk ma,hogy úgy a mi Napunk, valaminta végtelenség minden más Napjais, egy-egy örvényszerűen azaztehát „spirálisan” forgó, azazkevergő, kavarodó, kavargóködfolt volt, melynek közepében(közép főnevünk is kazár szóalak) mag, azaz geszt (szintén ka-zár szóalak) képződvén és ez megtüzesedvén, válott csakolyanná amelyen mai Napunk és amilyenek a világűr Napjai,azaz csillagai megszámlálhatatlan milliói is.

De ugyanilyen örvényszerű alakulatok a világvégtelenségősködei (a nebulosak) is, vagyis a kialakulófélben levő egész

világrendszerek is, amelyek egyike ami „Tejút”-unk és amelynek sok mil-lió Csillagai, azaz Napjai. egyike ami Napunk is. És íme e ködfoltok iskacskaringósan örvénylenek. Néme-lyek ugyan még egészen szabálytalanalakúak, míg mások, mint példáulegy a Hattyú csillagképében, márbámulatos szabályossággal adják

azon örvénylő alakzatot amelyet a korábbi rajzon 2 és 3 számalatt a kazárok vallásos alapjelképei között mutattam be (deamelyek ugyanilyen jelképei a jászoknak és székelyeknek is)Ez ábrázolatok, azaz jelképek, tehát csak egészen szabályosrastilizált képei a világok alakulásának vagyis a Kezdetnek.

Ezen kezdődő világködök eleintén tehát csak kuszálódnak(amely utóbbi szavunk hoz teendő kászálódik igénk is, amely:rendetlen, imilyen-amolyan szedelődzködő indulást jelent),

A központi Nap bolygói is máralakulnak.


105

ezután rendezettebb kacskaringókba alakulnak, majd közepük,azaz gesztjük is képződik. Mindez azonban még csak igen rit-ka állományú ködszerű anyag. E köd szavunk kún szócsoport-beli ugyan, de ennek kazár megfelelőjére ismerhetünk gőzszavunkban, amelynek megfelel a ma nemzetközi de ismeret-len eredetű gáz szó Kusza és kóc, kócos szavunkat viszont ösz-sze kell hasonlítanunk a mindnyájunk által ismert görög kaoszszóval, amely szintén a legtökéletesebben a kazár szócsoport-ba illő. Azt pedig tudjuk, hogy a görög bölcsek szerint vilá-gunk kialakulása előtt az anyag a kusza kaoszban volt, mégteljesen rendetlen, kialakulatlan állapotban.

Habár tehát az ide vonatkozó kazár szavakat itt-ott másnyelvekben fönnmaradva is megtaláljuk, de észre kell vennünkazt is hogy itt is megint csak a magyarban vannak meg oksze-rűen, értelemben és hangzásban együtt a kóc, kusza, kászáló-dik, kószál (ez utóbbi is rendetlen, azaz kusza haladást jelent),gőz, kacskaring, közép, geszt, kezd és megfordítva csikar és ci-kornya szavak, amely utóbbi megfordított alakú szavainkhozkell tennünk még szik szavunkat is, amely a tojás. sárgáját az-az tehát közepét jelenti, de amely szót népünk szék-nek is ejt,azt pedig tudjuk, hogy szék szavunknak is van közép, központsőt erdélyi azaz tehát székely nyelvjárásban, még szállás ér-telme is. Mi több, igen valószínű, miszerint sziget, régiesenszeget, szeged, szavunk is ide sorolandó.

Nem kételkedem tehát abban hogy az említett II. 6. számalatt bemutatott örvény-dísz, amely tökéletes azonossággalúgy a kirgizeknél mint nálunk a székely kapukon is megvan,őseinknél valóban nem volt más mint az ősköd, az ős-kaosz,azaz a Világkezdet ábrázolata, bár értelme ott a mohamedán,nálunk pedig a keresztény vallás elfogadása után már feledés-be is ment, ami után már egyszerűen csak megszokott díszít-ményként él tovább ma is. Nem kételkedem pedig abban sem,hogy mivel e dísz többé-kevésbé hasonlóan itt-ott más népek-nél is előfordul, ennek magyarázata részben az, hogy e díszt,értelem nélkül, más népek is átvették, eltanulták, másrészt ésfőképen pedig az, hogy e más népekhez e dísz úgy került,hogy egyes jász, székely és kazár őstörzseink nagyobb részeaz új vallás fölvétele után, avagy a harciasabb árja népek által


106

leigázva, elárjásodott, ami után szellemi értékeiket, műveltsé-güket a leigázó nép sajátította ki, de többnyire csak fölülete-sen, a mélyebb értelem ismerése nélkül. Ami pedig több tudósazon véleményét illeti, hogy azonos indítékok különböző né-peknél, egymástól távol és egymástól teljesen függetlenül islétrejöhettek, csak azt felelhetjük, hogy ez így állhat egysze-rűbb indítékokat illetőleg, de lehetetlenség az olyan összetett(komplikált) indítékoknál amilyen a szóban lévő, amelyen te-hát megvan középen a geszt, e körül az örvénylést ábrázolósok kacs, míg az egészet körülveszi, ugyanúgy mint a Napotábrázoló rozettát (lássad fentebb), a fényességet, fénykiáradástjelentő zegzug vonal, amely tehát, bár erősen stilizálva, de aminden irányba való kisugárzást ábrázolja. Ilyen, hajszálnyiraegymással azonos ábrázolat, csak úgy, minden értelem nélkülés egymástól oly távol, annyira más körülmények között, Bel-ső-Ázsiában és Magyarországon, csak véletlenségből, nemkeletkezhetett. De föltűnő egyezésként, ami a véletlenségetmindinkább kizárja, fölhozható még az is, hogy ezen örvénydísz nálunk is főképen kapukon van meg valamint a kirgizek-nél is, a megnevezett tudós utazók adatai szerint, ajtókon, és-pedig úgy nálunk mint a kirgizeknél is, mindig a Napot ábrá-zoló rozettával együtt, habár a kirgizeknél e rozetta mindignyolcágú, míg nálunk többnyire hatágú és csak ritkábbannégy- avagy nyolcágú. (Lássad például „Magyar építőízlés”című művemben).

Sőt, mivel a Mindenség Kezdete, azaz Oka, emberi ésszelugyanúgy föl nem fogható mint ahogy föl nem fogható semmaga a Végtelen ség, sem a létező Mindenség mozgásba valómegindításának Oka, azon ős-Oké, amelyet, megszemélyesít-ve, Istennek nevezünk (Is-ten = ős-tevő, ős-cselekvő, ős-alkotó), ennélfogva a szóban lévő jelkép tehát egyúttal az ős-istenség jelképe is lehetett, de csak jelképe, nem ábrázolata.Ismeretes hogy az abszolút materialisták mindent az anyagbólés az anyagok egymásra való hatásából magyaráznak, ámde ematerialisták sem tagadhatják hogy:


107

I. Ha az anyag öröktől fogva meg is volt, de emberi ésszel azÖrökkévalóság meg nem magyarázható, föl nem fogható,ugyanúgy mint a Végtelenség sem.

II. Semelyanyag meg nem mozdulhat ha valami meg nemmozdítja. – Mi volt tehát az ami a mozgást legelőszörmegindította?

III. Ha viszont a mozgás, azaz az erőny (energia) is öröktőlfogva megvolt, akkor ismét ott vagyunk: hogy az Örökké-valóság emberi ésszel meg nem magyarázható, föl nemfogható.

Valószínűnek tartom azt is, hogy ezen megfejthetetlen el-ső megindulást, a tulajdonképpeni Kezdetet jelképezte tehátazon örvénydísz amelynek központjában még nincsen mag az-az geszt, amelynek központja tehát a kiterjedéstelen, testnél-küli mértani pont, olyan örvényalakzat, amely népművésze-tünkben, különösen pedig a székely kapukon oly gyakori, ésamelyet korábban 2 szám alatt rajzoltam meg.

Végül a most elmondottakhoz tehető még, hogy valószí-nűleg minden őstörzsünknek volt szava illetve neve az ősköd-azaz a Kaosz- vagy Kusza-ra, ami nyomára, sejthető maradvá-nyaira, úgy a magyarban mint más nyelvekben is akadhatni.Hogy csak nehány példát hozzak föl:

Magyar: A magyarban: gomolyog.A szerb-horvátban: magla =köd.Abessziníai gim, gimet = köd.

Kún: A magyarban: köd, göndörödik, kondoro-dik

Besenyő A magyarban csavarog, zavarog; megfor-dítva: facsar.

Kabar: A magyarban: kavarog, kever, habar, kó-vályog.

Mivel már a ködnél vagyunk, fölhozom itt még az alábbi-akat is:


108

A „DerMensch und dieErde” című né-met mű (Berlin,1911.) V. kötete296. oldalánlátjuk egy 1557-

ből származó rajz másolatát, amelyen, egyebek mellett egy tűzis föltüntetve, amelyek füstje úgy kacskaringózik, ahogy an azte rajzon 1 szám alatt pontosan lerajzoltam. A barokk korból isszámos többé-kevésbé sti-lizált olyan felhőábrázolatmaradott ránk amilyet itt a2 szám mutat, viszont a kí-naiaknál meg általános azitt 3 alatt bemutatott erősen

stilizált felhődísz. Igaz ugyan, hogy a ter-mészetben ilyenképpen kacskaringózvagomolygó felhőt avagy füstöt nemigenláthatunk, de hogy a füstnek ilyen stilizá-lása mégsem egészen képtelenség, bizo-nyítja a következő dolog: Ha zárt és be-sötétített szobában, ahol a levegő teljesenmozdulatlan, például egy még égő ciga-rettát avagy más vékonyan füstölgő tár-gyat leteszünk, akkor a belőle függőlege-sen fölszálló füst ilyen igen szép alakzat-ban emelkedik, amelyen ilyen kacskaringóvonalak képződnek. Erről gyönyörű pilla-natfölvételt készíthetünk ha mögéje simafekete vagy sötét hátteret téve, magára a

füstre erős fényt vetítünk, amikor is a füst a fekete vagy sötétháttérre fehéren rajzolódand.

Nagyon érdekesek még ezen fönti ábrázolatok is. Ezekközül az a-val jelezettről, amely Kínában általános, régen aztolvastam valahol, hogy ez a kínaiaknál a világ-kialakulást jel-képez; éspedig úgy hogy a kacskaringóvonalban csavarodó


109

világos rész a hímséget, a sötét rész pedig a nőiséget jelenti.Szerintem ez azt is jelentheti, hogy a világos rész tulajdonkép-pen az erőny, a sötét pedig az anyag jelképeként fogható föl. Ab-vel jelezett alak az előbbivel mindenesetre rokon. Ez sokszorszabályos, máskor többé-kevésbé szabálytalan is. Nekünk ezábrázolatokban a következők tűnhetnek föl: A kacskaringózótömegek tulajdonképpen csöppalakúak és a dolog úgy is kép-zelhető hogy mindegyik csöppalaknak saját központja van így:.3, ami szerint tehát az egy központ hiányozna; azt pedig láttukhogy a csöppalak a besenyők főjelképe volt, hogy nőelviekvoltak és hogy a számosság őseinknél nőiségként volt fölfog-va. Vajon tehát ezen ábrázolatok nem voltak-e az ős-besenyőkvilágalakulás-jelképei? A valóságban azonban a ködfoltoknak(nebulosáknak) rendesen csak egy központja van. bár néme-lyiknek szélei felé mellékközpontjai is vannak (a leendő boly-gók), de elképzelhető hogy az úgynevezett ikercsillagok va-gyis ikernapok, valamikor, ősköd korukban, a fönti rajz aalakjához lehettek hasonlatosak, habár akkor is két világosrészből és nem egy világos és egy sötétből kellett állaniok.Annyit mindenesetre elfogadhatunk, hogy a besenyőknél acsauar, csauarog, zauarogés megforditva facsar alakú szava-ink a kacskaringónak, továbbá a körben haladás, örvénylés,keringés, de emellett a kuszaság, zavargás, nevei is lehettek,annál is inkább hogy nyelvünkben az ör, örü, ar szóalaknak isvolt kör és forgás értelme. Ezeknek, amint már láttuk is, a kúnszócsoport szerint tökéletesen megfeleltek a teke, tök = gömb,gömbölyű és a teker, tekereg = csavar, forgolódik szavaink,továbbá a tatárban, mongolban a tükerek, tőgörök = kerék sza-vak. Bizonyosnak tartom, hogy a fönti rajznak úgy a-val mintb-vek jelezett alakját illetőleg (utóbbi különösen Japánban ál-talános) a régi kínai tudományos irodalomban olyasvalaki, akiaz e művemben elmondottakat és a magyarnyelvet is behatóan ismeri, sok érdekesadatot találhatna.

Fölhozom itt még a XVI. századbelitemplomfestmények között a kupolákbanelőforduló, a Napnak ilyen sajátságos ábrá-zolásmódját, amely az általunk látható va-


110

lósággal sehogy sem okolható meg, de amely ábrázolás ho-mályos és zavaros emlékezete lehet annak, hogy az emberiségvalamikor tudta egyrészt azt, hogy aNap valóban forog éshogy örvényszerűen forgó ősködből képződött, másrészt, hogyvalamikor kacskaringóvonalban látszott a delelőre fölhaladni,ahol egy ideig önmaga körül forogni is képzeltethetett.

A föntebbi kirgiz, azaz kazár, díszítményekkel kapcsolat-ban is bemutattam már így ezekkel teljesen azonosuló magyarmetéléses (applicatios) díszítményt korábban, 2 szám alatt. Alegtisztább kazár díszítményeket azonban nálunk, amint ezt az1907-1911. esztendőken még magam is sokat láttam, tehátmég egészen napjainkig is, megtalálhattuk, úgy bőrből kivá-gottan és fölvarrva (applicálva), mint zsinórdíszítményekbenis. Különösen sok volt még a Tiszán túli, Erdély felé eső rész-ben, úgy metélésesben mint zsinórozásban.

Régi nép-rajzi gyűjtése-imből sok pon-tos rajzot adtamvolt a II. világ-háborúban elve-szett művem-ben, magukat adíszeket azon-ban emlékezet-ből ma is ismé-telni bírom. Kü-lönösen egynagy bőrköpenyvolt rendkívül

érdekes, azért mert oly tisztán kazár jellegű volt még minthaakár nehány ezredévvel ezelőtt készült volna, kazár törzsünkműveltsége virágozó korában. E köpenyen a díszek kizárólagbőrmetélésesek voltak. Azt már más néprajztudósaink is meg-állapították, hogy a bőrruhák díszei eredetileg csak bőrmetélé-sesek voltak, bőrből avagy belekből sodrott zsinórokkal ésbőrből avagy csontból való gombokkal, belül szőrmével, több-nyire a juh- vagy báránybőr saját szőrével, bélelve, valamint


111

szőrmeszegélyekkel is ellátva; amely szegélynek célja, hogy aszéleken a hideg behatolását, il-letve a meleg levegő kifutásátakadályozza, amely szegélyeketcsak utóbb kezdték díszül is, alegbecsesebb szőrmékből is, al-kalmazni A fönti köpenyt tehátcsak emlékezetből rajzoltam meg, úgy hogy azon részeit,amelyekre nem emlékezem pontosan, csak pontoztam. Azilyen bőrruhákra (köpenyek, subák, ködmönök, nadrágok) te-hát a hímzett (szerintem besenyő és szemere eredetű) díszekcsak újabb időkben kerültek. A szóban lévő majdnem bokáigérő nagy köpeny főbb díszei azok voltak amelyeket e fönti raj-zon látunk. Vonaton, télen utaztam volt Erdélyből haza Dal-máciába s az e köpenyt viselő férfit Bihar megyétől délre va-

lamely állomás várótermében láttam,ahol, már nem emlékezem miért, úgylehet átszállás miatt más vonatra, so-káig várnom kellett. Itt készítém kö-penyéről a vázlatokat, amelyeketazután otthon kidolgoztam, de ami aII. világháborúban elveszett. Amint afönti részletrajzon látható, a b- és c-vel jelezett kettő a legtökéletesebb

székely-kazár viszonos minta, olyan mint a kirgizekéi, az a-valjelezett pedig a két kos-szarv fölé helyezett pálmácska, ugyan-azon indíték amelyet mára székely kapuk oszlopaitetején valamint az osz-lopalapokon is ott láttunk,de amely, bár értelme fe-ledésbe menése mellett, arégi görögöknél igen ál-talános. (1) Jól ismert az itt 2-vel jelezett görög mintácska is,amely különösen vázákon gyakori s ezernyi változatban lát-ható, amelyben mindenkor egy pálmácska-alak váltakozik egytulipán- vagy liliomszerű alakkal. Míg azonban a görög pál-mácska alatti kacskaringók növényi indáknak is tekinthetők


112

(l.), addig a mi fönti pálmácskánk alatti kacskaringók azért ishatározottan kos-szarvaknak tekinthetők mert rajtuk még eszarvak rovátkái is jelezvék, ami nálunknem is ritkaság, mert hímezéseken pél-dául a Dunántúl sok ezernyi példákban ismegtalálható, (Lássad Malanyainál is „Amagyar nép művészete” a Dunántúlról

szóló kötetében.) amit e raj-zocskán is láthatunk.

A két csiga alakú kacska-ringó fölé helyezett palmettátláttuk már föntebb is, 3számmal jelezve, görög sír-oszlop (sztela) tetején vala-mint igen régi jón oszlopfő-kön is 4 és 5 jelezéssel. Ezazonban az oly érdekes ma-gyar zsinórdíszítmények kö-zött is megvan, aminek egyigen szép példáját mutatja afönti rajz is. (A) Az enneklegtetején látható kis alak,sejtelmem szerint tulajdon-képpen nem tartozik a kazá-rok, hanem egy más törzsünkzsinórdíszítményei közé.Ugyan helyen gyakori az ál-talam mellé rajzolt másik alakis, míg az előbbi csak azértválott manapság általánosabbámivel készítése egyszerűbb és

tehát könnyebb is. E szóban lévő kos-szarvas pálmácska igengyakori a balkáni viseletek törökös díszei között valamint kü-lönben is, Kis-Ázsiában, ahol ez szerintem szintén ős jász éskazár eredetű, ugyanúgy mint a régi görögöknél is. A mai tö-rök viseleteken az ilyen díszek mindig igen vékony, sodrottaranyzsinórból készülnek, legtöbbször piros posztóra vagy


113

bársonyra. Mivel azonban az ilyen aranyzsinór, ha bármily vé-kony is. a szöveten át nem ölthető, mert hiszen nem csak aka-dozna, hanem szét is feslene, ezért itt is, mint a magyar zsi-nórdíszeknél, az aranyzsinór csak fölületre varrva, de egy-másmellé olyan sűrűn, hogy ezáltal az olyan jellegű mintákkeletkeznek amilyent a B rajz is mutat. Az általam fiatal ko-romban gyűjtött magyar zsinórdíszek közül a C rajzon 1számmal jelezett szegélyminta azért igen érdekes mivelugyanazon indítékot képezi mint ezen szumer-asszír oszlopfő,aminek tehát valamikor jelképes értelme is kellett legyen,amelyről már föntebb, a székely kapukkal kapcsolatban is voltszó. Ellenben az ugyanitt 2-vel jelezett változat, úgy hiszem,már csak romlás, ami a minta jelképes értelme feledésévei ke-letkezett. Az ilyen kacskaringós, azaz csigavonal as díszeknekgyakori változata volt az is, amelyet itt a D rajz mutat, amely-nél a minta jóval sűrűbb; mivel azonban az ilyenhez igen sokzsinór kellett, ennélfogva az ilyet a szegénységben élőnépnemigen bírta megfizetni, úgyhogy főképen gazdagabb, városurak ruháin volt látható.

A C rajzon 3nem egyéb mint a –már szóban volt jász-kazár módra stilizálthullámdísz zsinóro-zásban kivitelezése.

Hogy az ezen,E-vel jelezett, rajzo-mon előforduló zsi-nórdíszeink azono-sak a föntebb szóbanvolt és ábrázolt gö-rög dísszel, ehhez

igazán kétség sem fér. E zsinórdíszünk nálunk is, ugyanúgymint a görögöknél amaz említett dísz, ezernyi változatban voltmeg, a különbség csak az volt hogy a görögöknél ez festettvolt avagy kőbe faragott, nálunk viszont zsinórozásból képez-ve, ruhák szegélyeit díszítette. Fiatal koromban szilágyságiak,bihariak, mezőségiek ruháin e minta (E rajz) számtalan szebb-


114

nél-szebb változatát (F rajz) láttam és gyűjtöttem, anélkülhogy már akkor is az említett görög mintávali azonos voltátészre vettem volna, azért mert mivel akkoriban még én isnemzetünk ázsiai eredetében hívén, mindig csak ázsiai díszít-ményekkel csináltam összehasonlításokat.

Almásy a kirgizek díszí-tőművészetéről írva, föntem-lített cikkében mondja hogy akirgizek festett nemezdí-szítményei főszínei a kék, apiros és a fehér, amelyeket ré-szemről is a kazárok szentszíneinek tartok, de ame-lyekhez bizonyára még a sár-ga vagyis az arany színe is já-rult. Éspedig azt hiszem hogyfőszínük a piros kellett le-gyen, mivel a törökben ma istisztán kazár szócsoportbeli

szóval kizil = piros, va-lamint szintén ilyen ka-zár szóval kajszar,kajszer = pirosra festettvékony bőr vagy kártya,vagyis az, amit ma, va-

lószínűleg arab eredetű szóval, karmazsin-nak szoktunk ne-vezni, amilyennel szűcseink máig is a föntemlített bőrruhákat„metéllés”-sel díszítik. Továbbá máig is beszélünk„császárvörös”-ről (németül: kaiser-rot), sőt tudjuk hogy úgy acsászári mint a királyi palást is mindig piros színű volt. Más-részt mindenesetre meglepő tény az is, hogy ezen kizil illetvekajszar, kajszer szavak a császárt jelentő caesar (cézár) ésKaiser (kájzer) szóval egyeznek, valamint egyeznek a kazárnemzetnévvel is. Igaz ugyan, hogy a latin caesar szót JuliusCaesar nevéből származtatják, csakhogy tudjuk egyrészt hogya rómaiak a k hang helyett szerettek c hangot ejteni (ami sze-rintem szabin, azaz tehát besenyő örökségük volt), másrészttudjuk azt is, hogy Caesar e neve nem személye hanem törzse,


115

illetve nemzetsége neve volt, annyiban hogy, a följegyezésekszerint, a caesar-ok nemzetsége a „gens Julia”, vagyis a „juliusnép” vagy nemzetség egyik ága volt. Vagyis eszerint ezen cé-zár szó csak utóbb, Julius Caesar után, lett uralkodó, illetveimperator és mai értelemben vett császár, a németben Kaiser,értelművé. Úgyhogy föltételezhető az is, hogy eredetileg e névvalamely kazár avagy székely (sicu)) őstörzsünk neve volt deamelyet a juliusok leigáztak, ami után ez utóbbiak egy tartozé-kát, ezek alattvalóit, képezték. De föltételezhető még az is,hogy kazár őstörzsünknél egy kazer avagy kazar, kazár alakúszónak már ősidők óta volt ember, férfi, hatalmas hím, apa éstehát uralkodó értelme is, ugyanúgy mint a magyaroknál amagyar névnek, a kunoknál a kún névnek, amely utóbbiból,amint láttuk, a régi német kunik, mai német König = király szóis származott, de míg a magyar névben a mag valóban magotjelentett, addig a kün vagy Hunor névben a kún jelentése hím,ék (conus, cuneus) és kutya (canis) azaz farkas, volt, viszont akazároknál a kaz szónak meg kos, azaz tehát szintén hatalmashím (az óriás kos) volt az eredeti értelme.

Azt ellenben igazán bizonyosnak tarthatjuk, hogy a törö-kök, még a belső-ázsiai kirgizek is, a kizil és kajszar = piros éspiros karmazsin bőr szavaikat nem a latin caesar avagy a né-met Kaiser = császár szavakból képezték.

De nem kételkedem abban sem, hogy a már annyit vitatotthuszár szavunk sem más mint a kazár nemzetnévegyik szár-mazéka, mert a khuzár, khuszár szó Vámbéry tanúsága szerinta törökben rabló lovag, kalandos levente értelemmel bír. Vi-szont ugyancsak Vámbéry szerint a keletiek a kazárokat (Krimfélszigeten és az Azovi Tenger partjain élt igen hatalmas nem-zet) kiválóan harcias, lovas, íjász népként írják le, de amelyezen kívül még ügyes és bátor tengerésznép is, perzsákkal, gö-rögökkel, arabokkal hajózás útján kereskedést űző. Hogyemellett kalózkodott is, bizonyítja az, hogy például a szerb-horvát nyelvben ma is guszár = kalóz. Régi képeken elegetláthatjuk hogy az aranyzsinórozással, sujtásozással díszítettmagyar dolmány és a feszes magyar nadrág mily gyakran pirosdolmány, piros nadrág és fehér mente volt, mindez gazdagaranyzsinórozással és sujtásozással. Ugyanígy a magyar hu-


116

szárság is napjainkig piros nadrágot, piros sapkát, kék dol-mányt, mentét viselt, mindezt a legénységnél sárga-, a tisztek-nél aranyzsinórozással ékítve. Csákója pedig ezredek szerintszintén piros avagy fehér vagy kék volt. Úgyhogy itt is min-denképpen együtt látjuk a kazárok színeit: elsősorban a piro-sat, azután a kéket, fehéret és sárgát, illetve az aranyat.

Tudjuk azt is hogy a huszáregyenruha csak a régi magyarnépviseletek egyike volt.

A kazárok és a magyar huszárságősi fövege a csákó volt, amely eredeti-leg csakis kos- illetve báránybőrből ké-szült, ami juhtenyésztő népnél termé-szetes dolog is. E föveg azért volt csák,azaz ék alakú, mert egyszerűen egyékalakúvá összevarrott bőrdarabból készült, úgy ahogy an ezta mellékelt kis rajzon látjuk ábrázolva, éspedig szőrével befeléfordítva, amikor is azonban a szőrök alul kissé ki is lógtak,ami hideg behatol-hatása ellen igen jólvédett. Ugyanez ok-ból, vagyis a szőrösszegély tökéletesíté-se céljából, szokásvolt az ilyen bőrfö-veg alsó szélét kisséúgy föl is hajlítaniahogy an ezt szinténa megelőző oldal kis rajzán látjuk föltűntetve, amikor is a csá-kó olyanná lett mint e rajzon 1. Amint azt számtalan képen ésfényképen látjuk, a kirgizek, valamint más belső-ázsiai népekis, az olyan sapkát amilyet e rajzon 2 mutat, napjainkban is vi-selnek, csakhogy ez már nem oly magas, amilyen régen volt,amikor ennek még jelképes értelme is volt, vagyis amikor méga hímség azaz tehát a kos hímtagja jelképének is számított,ugyanúgy mint a kunoknál a kutyáénak azaz a farkasénak. Azilyen csákó ékalakú része ugyanezen okból régen természete-sen mindig pirosra volt festve, habár ma, mivel a jelképes ér-telem rég feledve, például az orosz- és lengyelországi zsidók,


117

akik tudvalévőleg zsidó vallásra tért kazároktól származnak,ezt sötétkékre avagy feketére festve viselik, valamint csákja isegészen alacsony, szőrperemét pedig róka- avagy valamelymás állta értékesebb szőrméjéből készítik (a fönti rajzon 3-aljelölve). Nálunk is,a csákó jelképesértelme feledésbemenvén, már nemtörődtek azzalhogy hegye egye-nesen álljon fölfe-lé, hanem eleinténcsak természetsze-rűen hagyták lógnioldalt, szőrperemétpedig nemes szőr-mékből készítettek(a rajzon 4). Utóbbmár csákját is bár-sonyból szabták devolt kötött anyag-ból való is, amikoris a kötés szálvé-geiből hegyére kisbojt is került sőtehelyett külön ecélra készült a-ranybojt is. Ugyancsak az értékes szőrméből való perem ismind szélesebb és tehát magasabb lett, hogy a gazdaságotmutassa, viszont a piros csákot most már szándékosan is le-hajlítva, egészen laposra simították a föveg oldalára, úgyhogyaz egész olyan alakúvá lett mint a rajzon 5. A zsinórok ame-lyek e régi fövegeken voltak de az újabbakon már csak dísz-ként vannak még meg, eredetileg arra szolgáltak, hogy ha aföveg a lovas fejéről leesett is, de a földre mégse eshessen ha-nem csak a lovas mellére, vállára vagy hátára, sőt hogy példá-ul melegben vállára, hátára is akaszthassa s fejére valamelykönnyű föveget tehessen. A mai csákók jobboldalán is még


118

meglévő és zsinórfonadékból való két lapos korongocska (arajzon 5, 6 és 7) arra való volt, hogy ezek egyikét a vállzsinóralatt átdugván, a másikat pedig nem, ekét korongocskát egy-máson úgy átvetve (egyszer avagy kétszer), úgy ahogy ezt a 7számú rajz mutatja, a leeső föveget visszatartsa, mivel azegymáson átvetett korongocskák a vállzsinórtól nem szaba-dulhattak el. Viszont ha a lovas a két korongocskát egymásonát visszavetve, így a fövegzsinórt, minden kötözés-oldozásnélkül egy pillanat alatt a vállzsinórtól szabadítva, a fövegzsi-nórt csákójára visszaakaszthatta. Igaz ugyan hogy a föveg afejről leesvén, a rajta lévő kócsagtoll-bokréta könnyen meg issérülhetett, csakhogy ezt amúgy is csak díszben tűzték volt föl,amikor a föveg „rózsája” vagy boglára mögötti hüvelybe voltdugható, s onnan bármikor könnyen kihúzható is volt. A fö-veg- avagy csákózsinór csak azután válott fölöslegessé, illetvemaradott meg csak díszül, amikor a csákó már állazó-szíjat iskapott, ami aztán a csákó fejrőli leesését egészen kizárta.

Régi képeken láthatjuk hogy az olyan csákó viselése,amilyet rajzunkon a 4. szám mutat, Rákóczi Ferenc korában,azaz a kuruckorban, nálunk még egészen általános volt.

Utóbb aztán, már az osztrák uralom idejében a katonaicsákóról, a kiálló piros, hegyes, tulajdonképpeni csákó, azaz acsák, teljesen el is maradott és az egész föveg már egészenkemény, merev bőrből avagy posztóból készült és lapos tetejűlett, olyan amilyennek azt egy korábbi oldal huszárábrázolatánlátjuk. Ez újabb időben került azután a csákó ra a tollbokrétahelyébe is fehér vagy fekete, a kürtösőknél – hogy messzirőlfölismerhetők legyenek – pirosra festett, olcsó lószőr-bokréta;kazár szóval: csokor.

Miként pedig az ék kazár neve csák volt, úgy a csákó va-lamint a kucsma, továbbá a csuklya is tisztán kazár szócso-portbeli szavaink, habár kucsma alatt inkább csak a kívül-belülszőrmés de hegyes süveget szoktuk érteni, csuklya alatt pediga posztóból avagy más vízhatlan anyagból való, de szintén he-gyes, és hideg de esőellen Is használt fövegfélét. Egyébkéntpedig kazár szócsoportbeli szavaink a kócsag és a csokor is.

Azonban régen a huszárok – valamint még régebben bi-zonyára a kazárok is – nem csak csákót vagy kucsmát viseltek,


119

hanem harcban sisakot is, amilyen huszársisakokat úgy ma-gyar mint külföldi múzeumokban ma is láthatunk még. E sisa-kok lényegileg ugyanolyanok voltak mint a tulajdonképpenimagyarokéi, csak hogy fejrészük nem volt gömbölyű hanemfölfelé hegyesedő.Elöl rajtuk ugyan-úgy volt egy föl ésletol ható és csa-varral rögzíthető,de fölfelé teljesenki is húzható orr-védő mint a ma-gyar sisakokon. Esisakok mindig kócsag- avagy más madártollal is díszítvevoltak. A toll vagy tollcsokor, avagy virágcsokor, fölvételérenéha a sisak tetején volt hüvely (a fönti rajzon 1.), többnyireazonban baloldalt (a rajzon 2.), aminthogy magyarok kalapjuk-ra süvegükre tollat, avagy virágot, ma is mindig vagy elöl a

homlok fölé tűznek vagy pedig baloldal-ra, bár előfordul olyan sisak is amelyenhüvely hátul van. A sisak leesése ellenmindig az áll alatt megköthető zsinórszolgált. Belül a sisak szőrmével avagyposztóval volt bélelve, amely utóbbiazokban amelyeket láthattam (példáulMadarász Viktor festő, rokonom, műter-mében) mindig piros színű volt. Szem-pontunkból különösen azon sisakok na-gyon érdekesek amelyek fejrészén a sze-letek nem függőlegesek hanem örvény-szerűen csavarodnak (a rajzon 2.), ami-nek, amint már láttuk, őseinknél, de külö-nösen a kazároknál, jelképes értelme volt.Látandjuk azonban hogy úgy á kabarmint az ős-török törzseink sisakjai is

alakra ugyanilyenek kellett legyenek, illetve hogy a kazá-rokéitől csak díszítményeikben térhettek el. A sisak hegyesalakjának azonban haszna is volt, az ugyanis hogy róla minden


120

a fejre mért kardcsapás lesiklott a vállra ahol viszont a vállzsi-nór (e rajzon]) fogta föl teljesen. Ez, ha belé réz- avagy acélszálak is voltak fonva, avagy ha akár teljesen ilyenekből fonottvolt, a legerősebb kardcsapásnak is ellenállott. E vállzsinór,fölülről tekintve, olyan volt amilyennek e rajzom mutatja. Fo-nadékát mindig két kettősre visszahajlított zsinór képezte, va-gyis tehát négyesfonású volt. (A kazárok is, miként a jászok,négy nyolcas számrendszert használtak). E vállzsinór a vállnyakfelőli részén, két fülével gomb alávolt akasztva (a rajzon2.), míg másik vége, a négy kirojtosodó zsinórvég, egy véko-nyabb zsinórral volt lekötve, hogy tovább ne feselhessen, és aváll külső szélén a dolmány ujjvarratába levarrva (4). Látjuktehát itt igen világosan még azt is, hogy ez volt eredete a kü-lönböző katonai egyen ruhák úgynevezett „vállrojtjai”-nak(francia nevén: epaulette), amelyek eredete és célja azonbanmár teljesen feledésbe ment és már csak rangjelzés képen van-nak némelyütt még meg, éspedig úgy hogy a lényegét már aszertelen ul meg nagyított rojtok képezik, míg az egykori lé-nyegét, a zsinórfonadékot, ma már sokszor csak valamilyenezüstözött avagy aranyozott lapocska helyettesíti. Viszonttudjuk azt is hogy a régebbi huszáregyenruhákon a lapos gom-bok mindig olyan örvényalakúak voltak mint a fönti rajzon 2,a mellen levőek pedig olyanok mint 3.

A hegyes, azaz csúcsos sisakot és sisak szavunkat magátilletőleg is, még ezeket kell elmondanom: Tény hogy úgycsúcs mint sis-ak is egyenlő mássalhangzós szavunk, éspedigkét sziszegő mássalhangzóval képezetten, amiért is besenyő deugyanúgy kazár szócsoportbeli is, mivel a sziszegő hangokúgy a besenyő mint a kazár szócsoportnak is alkatrészei. Csúcsszavunkkal azonos úgy csecs, tájszólásos csöcs, csöcsű= emlő,valamint csűcsök szavunk is, de amely utóbbi még sisak sza-vunkkal is azonos alakú. Lehetett tehát a csecsalakú sisak akazároknál valóban a csecs azaz az emlő jelképe, csakhogyellentmond ennek az -ak végzés amelynek ősnyelvünkben in-kább hímségi értelme volt (magyar ük, török aga), úgyhogyinkább azt vélhetjük, hogy a sisak is a hímtag jelképeként lettfölfogva, ha-bár viszont lehettek a kazároknak is egyes nőelvitörzsei, amelyeknél aztán a sisak valóban az emlő jelképének


121

tekinttetett és ennek megfelelőleg sisán, sisan avagy valamelyilyen hasonló és tehát nőiséget is jelentő alakú neve lehetett.

Olvastam régebben valahol, hogy nálunk némely vidékenszokás volt hogy amikor a juhokat értékes gyapjuk miatt nyír-ták, a kosok halántékán növő gyapjat azonban éveken át ismeghagyták, úgyhogy ez itt, mintegy az állat díszéül, hosszú,göndörödő fürtben lógott kétoldalt alá 20-30 centiméternyienis. Föltűnő dolog, hogy ezzel egyezik a népünknél némelyüttnapjainkig élt azon valószínűleg székely kazár eredetű szokás,amely szerint a férfiak halántékukon szintén hosszú hajfürtöthagytak meg, amelyetha ez természettőlnem volt göndör, úgygöndörítettek ahogyan ezt az alábbi, a„Néprajzi Értesítő”folyóiratból másoltrajz mutatja. De tö-kéletesen ugyanilyenvolt mai napig is azorosz és lengyelorszá-gi zsidók hajviseleteis, a „pajesz” (ezenpajesz szó azonos ba-jusz szavunkkal),amelyet szintén gondosan szoktak volt göndörítgetni. Márpe-dig a történelemből jól tudjuk, hogyaz orosz és lengyel zsidók nagy több-sége zsidó vallásra tért kazároktólszármazott. Ezen keleti zsidóságot anyugatabbra élők „askenázim” zsi-dóknak nevezik, akik a „szefárd” zsi-dóktól nem csak külsőségekben ha-nem embertanilag is nagyon külön-böznek. Az askenázok ugyanis göm-bölyűkoponyájúak és nagy hajlott or-ruk van, amelynek révén arcélük föltűnően emlékeztet az ittenáltalam korábban megrajzolt kos-arcélhez, holott a főképp

Garay Ákos nyomán. Néprajzi érte-sítő, 1911.


122

Spanyolországból származott szefárdok hosszúkoponyájúak ésrészben az általánosan a Földközi Tenger partjain elterjedett,„földközi” emberfajnak is nevezett fajhoz is tartoznak, részbenpedig az igazi sémita arab vagy beduin fajra hasonlítanak, or-ruk pedig szinte kivétel nélkül egyenes. Ezek pajeszt sohasemviseltek, ami tehát amellett tanúskodik, hogy e hajviselet kazáreredetű. Továbbá az askenázok között gyakran láthatni nemcsak vörös hanem szőke hajzatú egyéneket is, ami a szefár-doknál nem fordul elő.

Tudjuk, hogy a kazároknak a Közép-Korban Krím szige-tén és az Azovi tenger partjaitól északra is, nagy és hatalmasbirodalmuk volt (A. N. Polják: „Kazárija” 1944, Tel Aviv). Ezország egyik királya, Bulán, a hozzá került zsidó kereskedőkés papok által zsidó vallásra térítve, ugyanúgy mint nálunkSzent István aki a kereszténységet fogadta el és a magyarságotfegyveres hatalommal térítette, úgy eme Bulán viszont kazárnépét térítette, szintén fegyveres hatalommal, a zsidó vallásra,ami legnagyobbrészt sikerült is neki, habár ennek folytán nálais, ugyanúgy mint nálunk, lázadások és belháborúk keletkez-tek, amelyek folytán az egész kazár birodalom széthullott defönnmaradott egy most már zsidó vallású népesség; a kazárságazon részei ellenben amelyek a zsidó vallást elfogadni nemakarták, elszéledtek és lehetséges hogy a belső-ázsiai kirgizekis ilyenek utódai, akik azonban utóbb a mohamedán vallás el-fogadása után nyelvileg eltörökösödtek. Tudjuk hogy nálunk isSzent István halála után csak 50 esztendővel az azelőtt hatal-mas Magyarország is már egy belvillongások által szánalma-san földúlt ország volt, amelynek egy idegen, görög származá-sú kalandor, Péter volt a királya, míg az Árpád nemzetségébőlszármazott Endre és Levente, akik a vérszerződés szerintegyedül lettek volna királyságra megválaszthatók, hogy a be-özönlött és már uralkodó idegenek által, miként Szent Istvánfia, Imre is, meg ne ölessenek, Lengyelországba kellett mene-küljenek.

Tudjuk azt is, hogy Péter az ellene lázongó Magyarorszá-got a német császárnak hűbériségbe fölajánlotta, amit ez ter-mészetesen el is fogadott és Péter védelmére egész hadat kül-dött az országba, egyúttal a maga fönnhatósága és adóbehajtá-


123

sa biztosítására is. Úgyhogy ha mindez ellen az egész magyar-ság föl nem lázad (a második nagy „pogánylázadás”) és Pétert,összes idegeneivel együtt, el nem űzi, Endrét és Leventét Len-gyelországból vissza nem hívja, Endrét mint idősebbet, kirá-lyául meg nem választja s így az ország függetlenségét helyrenem állítja, akkor ma sem Magyarország sem magyarság márnem létezne.

Tudjuk történelmünkből azt is, hogy Árpád idejében a ka-zár birodalomhoz tartozott kabar törzsek, bizonyára azért merta zsidó vallást elfogadni nem akarták, Árpád törzseihez csatla-koztak és ezekkel együtt Magyarországba jőve, itt mai magyarállamunk megalapításában részt vettek.

Említettem már az askenáz zsidók kazár süvegviseletét is,de föltűnhetett mindenkinek aki régebben az orosz és lengyelzsidókat ismerte, ezek fekete, hosszú „kaftán”-viselete. amelya jezsuitákéval volt teljesen azonos, sőt ugyanilyen föltűnővolt még az is, hogy viseltek volt még a jezsuitákéhoz teljesenhasonló széles karimájú fekete kalapot is, habár ennek szélecsak kerek volt, ugyanolyan mint a közönséges fekete és ke-rek, széles karimájú katholikus papi kalap. Az egyezés tehátígy is meglepő volt, ami megfejtése szerintem csakis az, hogymindez ősi jász örökség volt vagyis, hogy az askenázokhozezeket még Bulán király korában, vagyis a zsidó vallás beho-zatalakor, a Palesztinából bejött zsidók honosították volt meg.Ismertes, hogy Észak-Magyarországban, különösen Márama-rossziget városa környékén nagyszámú, egész falvakban lakó,Orosz- és Lengyelországból oda bejött, feketekaftános és pa-jeszviselő zsidóság élt, amelyet azonban az ottani magyar népnem zsidóknak, hanem kazárok-nak nevezett. 1912-benMáramarosszigeten jártomban egy általam ismert Valkovszkynevű magyar családnál akarván látogatást tenni, egy magyarparasztasszonytól megkérdeztem, nem tudná-e megmondaniValkovszkyék hol laknak? Mire így felele:

– Hogy ne tudnám! Ott van házuk a kazár templom mel-lett. És oda is vezetett. A zsidó zsinagógát tehát még kazártemplomnak nevezte, vagyis a magyar nép tudatában mégmindig élt annak emlékezete, hogy eme zsidók tulajdonképpenkazárok.


124

Ami a mai zsidóság faji összetételét illeti, eltekintve a kö-zéjük vegyült nem sok beházasodott és zsidó vallásra tért eu-rópai elemtől, nagyjában a következőket állapíthatjuk meg:Mai alapelemük, ha az askenázokat nem számítjuk, minden-esetre a sémita vagyis az arab-beduin, amely közé azonban sokszerecsen azaz negroid elem is vegyült, ami a náluk gyakorierősen göndör hajzatot is okozza, ami bár gyöngébb göndör-séggel, az askenázoknál is megvan, akiknél azonban ez szőke-ség mellett is előfordul. Az ilyen világos hajzatú zsidókat né-pünk ma is „szép zsidóknak” szokta nevezni, mivel még igenszép arcélűek is, ami szerintem a Palesztinából származott ésjász eredetű zsidók fajjellege, de akiket még ősidőkben az iga-zi, beduin eredetű, zsidók leigáztak és nyelvileg, vallásilag el-zsidósítottak. A szefardok a földközi fajtól (medíterran faj)alig különböznek, hosszúfejűek, barnák és egyenes orrúak,holott az askenázok hajlott orrúak és arcélük sokszor nagyon isemlékeztet a korábbi rajzom kos-arcélére. Tudjuk azonban,hogy példáulAbessziniábannagyszámmal él-nek tiszta szere-csen (néger) fajúzsidók is, aki bármagukat zsidók-nak tartják dekétségtelenülcsak a közéjükigen régen bevándorolt zsidóktól fogadták el mai zsidó vallá-sukat, de hosszú idő alatt a közéjük került semita-beduin faj-nak ma már nyoma sincsen náluk. Az ugyanis ma már teljesbizonyossággal megállapított embertani tény, hogy a ma sé-mitának nevezett faj (asszírok, arabok, zsidók) eredeti alapjátaz ősidők óta és még ma is, pusztai nomád életet folytató,részben állattenyésztésből, részben rablásból élő beduinok ké-pezték, akik szaporodásuk folytán, ezredéveken át ugyanúgyvoltak mindig kénytelenek a jobb megélhetést nyújtó terméke-nyebb avagy tengerparti tájakra terjeszkedni mint a szinténterméketlen hegyvidékek szintén állattenyésztő nomádjai is.


125

éspedig hol harcias, hódító, foglaló és leigázó hadakként, holpedig lassanként de századokon, ezredéveken át, szolgáló ésalantas egyének ként de szakadatlanul jővén a műveltebb né-pek közé a jobb megélhetést nyújtó tájakra, de mindkét módona művelt de kevésbé harcias őslakosságot mindinkább elborít-va és ennek késő maradványait utóbb ki is irtva de az ettől át-vett műveltséget a magáénak mondva sőt már a magáénak vél-ve is. Azt pedig igen jól tudjuk, hogy művelt népeknél a ter-mészetes szaporulat több okból folyólag mindig sokkal kisebbmint a műveletleneknél, valamint tudjuk azt is, hogy a termé-kenyebb avagy tengerparti tájak művelt lakossága közül sohasenki sem költözik föl a vad és terméketlen hegységek közéavagy ki a szintén terméketlen pusztákra, még akkor sem havalamely okból nyomorba is jutott. Azért nem mert egyrésztott már megélni amúgy is képtelen volna, másrészt az ottanivad és durva viszonyok között helyzete javulását nem is re-mélhetné, holott hazájában, ha szegénységre is jutva, de jobbjövőt Itt mégis remélgethet. És nem is csak ezért nem költözikföl a hegyek közé vagy a pusztákra, sivatagokra, hanem márazért sem mert hiszen okkal fél az ottani műveletlen embe-rektől akik a közéjük érkezőt az amúgy is nehéz megélhetésiviszonyok miatt meg sem tűrnék, hanem elűznék avagy elten-nék láb alól. Marad tehát hazájában még koldusként is, avagyha vándorlásra szánja magát, akkor is hazájához hasonló vagyennél jobb megélhetési viszonyokkal bíró tájakat, országokatkeres föl.

Ismeretes az is, hogy amíg a zsidó vallás behozatala utánis a kazár birodalom még állott, oda úgy Palesztinából mintAfrikából sőt még Spanyolországból is jöttek be zsidók, hogyitten vallásuk szerint szabadon élhessenek, amivel jól tudjukhogy a Közép-Korban és még azután is a zsidók vallásuk miattsok üldözésnek is voltak kitéve, úgy az arabok között mintnémely keresztény országban is. Nem csodálkozhatunk tehátazon ha így a zsidók közé negroid vér is került Az említett ül-dözések elől menekült például a szefárdok nagy része is a Bal-kánra, ahol a bár szintén mohamedán de török uralom alatt,nem üldöztettek, azért mivel a törökök miképp más turáni fajúnépek sem, a vallási fanatizmust nem ismerték.


126

Hogy viszont az askenázok általános nyelve egy német-héber keveréknyelvjárás lett, ennek oka tudvalévőleg az, hogya németországi zsidóüldözések miatt egyidőben számos zsidómenekült volt Lengyelországba az ottani kazár-zsidók közé. Emenekülteknek pedig akkor már fejlett német nyelű de vallá-sos zsidó irodalmuk volt, akik közül különösen a papok, köny-veiket is magukkal hozták volt, úgyhogy e réven a németnyelvet az ottani kazár sőt részben tatár eredetű askenázok kö-zött is elterjesztették, de ismeretes hogy máig is él még ezekegy töredéke, az úgynevezett karaita zsidók, akik még mindigtatár nyelven beszélnek, bár ezek is kezdik már a német-zsidónyelvet, a „jiddis”-t elfogadni.

A régiek szerint az egyiptomiak műveltsége Kus ország-ból (a mai egyiptomi Szudán) származott, amivel szemben amai tudósok inkább azon véleményen vannak, hogy ez meg-fordítva történt, vagyis hogy Egyiptom műveltsége terjedettföl Szudánig és Etiópiáig is, valamint hogy az egyiptomi mű-veltséget megalapító nép a Szinai félszigeten át Ázsiából ha-tolt Egyiptomba. Véleményem szerint valószínű ugyan hogyEgyiptomba már ősrégi időkben ez úton is érkeztek műveltsé-get is hozó ősnépek, ami azonban nem kell azt jelentse, hogyazon hagyományokat figyelmen kívül kelljen hagynunk ame-lyek szerint Etiópia és Szudán, majd Egyiptom műveltségét is,az Arab-Félsziget déli részéről a Vörös-Tengeren át beköltözőnépek hozták magukkal Etiópiába, Szudánba és innen Egyip-tomba, ha csak részben is. Ami viszont azt sem zárja ki hogyutóbb a magas műveltséget elért és nagy hatalomra jutottEgyiptom műveltsége ne hatott volna vissza Szudánra, azazKusra és Etiópiára is. Sőt azt sem szabad figyelmen kívülhagynunk hogy vannak olyan hagyományok is, amelyek sze-rint azt is következtethetjük, hogy még Elő-Ázsia műveltségeis Kusból vagy Etiópiából származott. Szerintem pedig lehet-séges is hogy már ősidők óta történtek költözködések úgy azArab-Félszigetről Afrikába mint ellenkező irányba, vagyis Af-rikából az Arab-Félszigetre, sőt a Szinai-Félszigeten át Pa-lesztinába is. Mindez azonban semmit sem változtat annak le-hetőségén, hogy az emberiség és az emberi műveltség ősha-zája Európában éspedig a Kárpát-Medencében keresendő,


127

aminthogy ezt legújabban például Weinert és Schwantes ismár állitják,

régiek szerint Kus ország legfőbb temploma azAmon-Ra Napistené volt, egy Nap vagy Napatanevű városban. (Lássad: François Lenormant:„Histoire ancienne de l’Orient.” II. kötet, 330 oldalIX. kiadás Párizs, 1885). Fáy Elek pedig műve 93.oldalán irja: „a kussiták vagy ethiopok kettős álla-ma egyikének Nap vagy Napata nevében, amelyet

ennek fővárosa is viselt”. Alább, de ugyanezen oldalon, írja:„Ebből tehát megérthető a Napnak, mint nemzőősnek atyáulfogadása, amit az ország- és városnév egészen tisztán tanúsít”.Vagyis tehát Nap-ata = Nap-atya. Az Amon-Ra napistenségneve értelme: kos-Nap. Csakhogy így ez istenséget nem akusiták hanem az egyiptomiak nevezték Miután azonban mimár „Kún” fejezetünkből tudjuk, hogy az Amon név értelme: amén, de hogy a mén vagy mony szavunk ősnyelvünkben nemcsak mén-lóra vonatkozott, hanem hímet, férfit egyáltalán isjelentett (ugyanúgy mint ahogy például a németben Mann mais férfit jelent) és miután tudjuk azt is, hogy az egyiptomiAmon-Ra Napisten kossal jelképeztetett, tehát már ebből iskitűnik hogy az amon (azaz helyesebben: a mon) szó értelmeitt valóban kos volt, azaz: a kos. Hogy az amon szó értelme:kos, ez a tudósok előtt pedig különben is eléggé ismeretes. Deismeretes az is, hogy az egyiptomi nyelvben Ra = Nap, amivilágosan bizonyítja, miszerint ezen Amon-Ra Napistent tisz-telő Napata városa neve értelme sem lehetett más mint Nap-Atya, mivel tudjuk hogy ősnépeink a Napot ősapjukként fog-ták volt föl. Ezek szerint azt is kell következtetnünk, hogy Kusország lakói, a kusiták, tehát valamely kazár őstörzsünk vol-tak, akik Napistenüket valamely akkor még talán ott is élt óri-ástermetű argali- vagy kacskar-féle kossal jelképezték volt.Világossá válik ezek szerint még az is hogy Amon-Ra neve akusiták nyelvében egyrészt Nap-ata, azaz Nap Atya, másrésztKos-Nap avagy Kos-ata is kellett legyen.


128

Gyárfás Istvánnál („A jász-kunok története” 1. köt. 24.old) olvashatjuk: „A jeles Rawlinson nyíltan kimondja, hogyBabilóniában az első sémi birodalom Kr. e. 2234-ben alapít-tatott; előbb e tartománya scytha népnek, amely kuschit (kusit)nevet is viselt, volt uralma alatt. E nép csaknem az egész vilá-gon, India, Arábia, Syria és Kis-Ázsiában sőt Európában ésAfrikában is elterjedett volt, úgyhogy létezése nyomai nem-csak az achamenidák háromnyelvű föliratai középső szövegé-ben, hanem India szanszkrit előtti nyelvei ben (Rawlinson itt ama is még élő és sok milliónyi nép által beszélt dravida-félenyelveket érti), sőt az iberek, baszkok (a spanyol félszigetenazaz Iberiában), berberek (Észak-Afrikában) stb. nyelveiben,ezenkívül a himjári és cyprioti föliratokban is föltalálhatók éstöbbnyire úgy hogy ezen scytha népréteg sémi vagy árja nép-ség által szoríttatott avagy boríttatott el, de azért e turániakműveltsége el nem enyészett, hanem átment az új hódítókra;annyi bizonyos, hogy az asszíraiak műveltsége alapja és kez-dete egy régibb turáni néptől származik.”

Ha tehát az angol Rawlinson ezt így már 1871-ben tudtaés megírta (Rawlinson M A. Georg: „The five great monar-chies of the ancient eastern world.” Három kötetes mű. Lon-don, 1871.) – ugyanazt tehát amit én is állítok akkor mennyiszándékos elhallgatás és mennyi csűrés-csavarás (Halevy, akimindenáron tagadni akarta a szumerek létezettségét is, továbbáaz angolból németté lett Chamberlain és mások szinte hihetet-len csűrés-csavarásal) kellett ahhoz, hogy mindez a köztudat-ban máig se legyen még meg, holott az ásatások, a nyelvészet,a néprajz és az embertan azóta – majdnem 100 esztendő! –ezernyi bizonyítékát nyújtották még annak, hogy mindez me-nyire igaz, vagyís hogy az emberi műveltség első alapjait a miősnépeink teremtették meg.

A biblia Nemródot, vagy Nímródot, kinek birodalma Bá-bel, Erek, Akkád és Káine, Kám fiától Kus-tól származtatja.Lenormant szerint Babilóniát az őskorban is együtt bírták aszumerek és a kusiták. Annyi eléggé ismeretes is, hogy aszumerektől északra ősidő ben egy Kosz, Hommel szerint Kos,nép lakott.


129

Ha mármost visszagondolunk a korábban bemutatott dom-borműre, amelyen az ülő Napisten fölött kos-szarvas oszlopo-kon nyugvómennyezet van, előtte pedig kos-szarvak közéhe-lyezett napkorong áll, és most meg ezen mezopotámiai kusita,kosz, koszeus avagy kos nevű népről olvasunk, akkor elfogad-hatjuk, hogy ezen kos-szarvas indítékok valóban valamely ka-zár őstörzsünktől kellett származzanak.

Ha viszont a Bibliát nem is lehet biztos történelmi forrás-műnek vennünk, annyit azonban mégis elfogadhatunk, hogymegírói még ismertek egy hagyományt, amely szerint a kus –vagyis a kazár – nemzet egy kám – vagy kún – nevű nemzetszármazéka volt, vagyis hogy, megszemélyesítve, Kus ősapaegy Kám nevű ősapától származott. Mi pedig már láttuk, hogyKám azonos Hunorral, vagyis a kunok és hunok regebeli ős-apjával, valamint láttuk azt is, hogy őseink mythologiája sze-rint az egymással tulajdonképpen azonos Magor és Hunor(ikertestvérek) voltak az emberiség ősapái (a Napisten).

Igen valószínűnek tarthatjuk tehát azt is, hogy az állatte-nyésztő és harcias kazárok a szintén harcias kunok-hunoktólszármaztak és nem a békés és földműves tulajdonképpeni ma-gyaroktól, illetve nem közvetlenül ezektől, hanem hogy ezek-től származtak előbb a kunok és csak ez utóbbiaktól később akazárok is.

Őstörzseink egymástóli leszármazását, ha csak körülbelülis, de e rajz szerint vélem ábrázolhatni Észrevehetjük itt, hogya „magyar” és a „kún” együtt megfelelne a bibliai Kám-nak, a


130

„szemere” a bibliai Szem-nek, a „jász” pedig a bibliai Jáfet-nek, amely utóbbitól, mint mythikus ősatyától a jellegzetesenállattenyésztő őstörzseink, a jászok, székelyek, kazárok, kaba-rok és törökök származtathatók.

Anonimusz Magyarország területén is említ egy kazár or-szágot, amelynek Árpád honfoglalásakor Mén-Marót uralko-dóját nevezi meg. Némely történelemkutatónk ezt Anonimusztévedésének véli, illetve azt tartja, hogy ez alatt tulajdonkép-pen a Fekete-Tenger mellett volt Kazárországot kell értenünk,de amivel Anonimusz már nem volt tisztában. Magam azon-ban nem tartom lehetetlenségnek, hogy, habár Magyarországterülete akkoriban különböző idegen népek, mint frankok,morvák, bolgárok uralma alatt állott, de hogy a bihari hegysé-gek területén állhatott azon kazároknak egy önálló országocs-kája, akik Magyarország területéről még sohasem vándoroltakvolt ki. Egyébként pedig följegyeztetett, hogy Árpád honfog-lalói között is volt egy Kaza nevű törzs.

Elizeusz, örmény történész szerint a hunok kus-oknak isneveztettek, ami szerintem azonban csak arra mutat, hogyAtilla népei között is voltak kazár azaz tehát kus törzsek.

Székelyudvarhelytől Északra van egy Dömös-Kazár nevűhegy. Szatmár-megyében létezik Kozárd nevű puszta, Szol-nokban pedig Kazárvár ma falu (Lássad Gyártás I.: „A jászku-nok története”. II.).

Meg kell azonban jegyeznem a következőket: Népünk ré-gebben kosár, kozár néven nevezte azon sövényfonadékos il-letve kosár-fonáshoz hasonlóan, vesszőfonadékból készülőcserényeket (más néven: karámokat), amelyek állati, de főképa juhok, menedékéül de arra is szolgáltak, hogy ezek éjszakael ne széledhessenek (Lássad: Herman Ottó: „A magyar pász-torok nyelvkincse” Budapest, 1914.; Néprajzi Értesítő 1912,196-7. oldal.). Mivel pedig fala mindig befelé is hajlott, esőellen is védett, úgy állatot mint embert. Úgyhogy a fönti hely-ségneveket, habár lehet valamely kazár törzsünk nevére isvisszavezetnünk de lehet egy valamikor ott létezett kosáravagy kozár nevű cserényre is. Mi több, nevezték az ilyen cse-rényeket még egyszerűen kas avagy kos néven is; annál érde-kesebb tehát hogy voltak ilyen alaprajzúak is, amelyekbe a ju-


131

hok igen könnyen terelhetők voltak és amelyekben, ha a szélbármely irányból fújt is, ezek ellene védve voltak, viszont ha ajuhászkutyák a bejáratban háltak, a juhok ezek által is biztosít-va voltak, viszont ha a cserényfal külső vége elmozdítható

volt, ezzel a bejárat, mint ajtóval, mégelzárható is volt. Másrészt ezen kas vagykosár nevű enyhely vagy menedék nevé-nek a mai köznyelvünkben is általánosanhasználatos kas vagy kosár szóvali azo-nossága is igen természetes, mert hiszen

a kosarak napjainkig isfőkép vesszőfonadékbólkészültek, éspedig, amintezt minden ilyen vessző-fonadékból készült kosárfenekén láthatjuk, ezekfonadéka kacskaringóvo-nalban fut Ezt mutatja erajzunkon a is, de az ért-hetőség céljából egyszerűsítve és a fonadék ritkítottan föltün-tetve. Ezenkívül a kosár némely szélén valamint karján (fo-gantyúján) még a vesszőből készült gúzs-t is ott látjuk. (a raj-zon b).

Tudjuk pedig hogy itt-ott nálunk is, mai napig is, kezdet-legesebb népeknél pedig egészen általánosan ma is nagy-számmal készülnek lakások, kunyhók, házak vesszőfonadék-ból (földbeszúrt karókra) amelyek tehát lényegileg egyeznek anéha már födött cserényekkel, és amelyek vesszőfonadékanémelykor oly tökéletes és sűrű, hogy azon sem szél sem víznem hatolhat át, vagy pedig ganajjal avagy valamely gyantásanyaggal, nálunk többnyire csak sárral, van betapasztva, lesi-mítva s ezután szép fehérre meszelve. Mi más pedig ház sza-vunk, valamint a német Haus, olasz casa, szláv kucsa és hizsa(haúz, káza) = ház, mint tiszta kazár szócsoportbeli szó, ame-lyek tehát mind a kas szóval azonosulnak, amely pedig erede-tileg vesszőfonadékos, azaz kosárszerűen vesszőfonadékbólkészült lakóházat is jelentett, sót hiszen népünk a kosarat máig


132

is nevezi kas-nak, viszont a juhok említett menhelyét – és ré-gen bizonyára a vesszőfonadékos házat is – kosár-nak.

A Dunántúl, Göcsejben, kástú a neve egy ma már csak fá-ból, de régen bizonyára vesszőfonadékból is, készült és több-nyire emeletes, toronyhoz is hasonlító építménynek, amelynekemeletén főkép gabonát de más élelmiszert is tartanak a ház-beliek, amelynek földszintében pedig földművelő eszközöket,szerszámokat, és amely földszintét a házigazda műhelyül ishasználja, amelyben tehát többek között fűr-farag is. Az alábbirajzon egy ilyen kástút mutatok be de amelyet a Néprajzi Érte-sítő 1905. évfolyama 288. oldalán is láthatunk ábrázolva egy-nehányat Tetejük régen mindig szalmából való volt, ma több-nyire zsindelyes, al-só részük pedig néhatéglából avagy kő-ből is épült. Emele-tére csak létrán me-hetni föl Mindig aház udvarán áll, úgyhogy a szoba abla-kából jól szemmel istartható legyen Ezenkástú, kásté vagykástél szavunkat tu-dósaink, mint pél-dául a Néprajzi Ér-tesítő említett he-lyén Gönczí Ferencis, természetesen, anémetből származtatják, éspedig a Kasten, Kisste, Kastchen,tájszólásos Kastel (kaszten, kiszte, keszthen, kasztel) = szek-rény, láda, ládácska szavakból, de elhallgatják, hogy mivel ittépülettel és nem ládával, ládácskával van dolgunk, ennélfogvatehát a kástú, kásté, kástél szavunkat jogosan a latin castellum(kasztellum) = kisebb vár, megerősített lak, szóval lehet ösz-szehasonlítanunk. Tudjuk, hogy a régi kastélyok is rendesenmagasak, tornyosak is voltak, sokszor valamely magaslat te-tején is állottak. De eszünkbe kell jusson még a latin castrum


133

(kasztrum) szó is, amely körülkerített, megerősített táborhelyjelentésű s tehát bennünket azonnal még a kosár és kas szava-inkra is emlékeztet, amelyeknek –-a mint láttuk – kerítésselkörülvett és a juhok menedékéül szolgáló hely jelentése isvolt, illetve népünknél van még ma is. Továbbá Ballagi ma-gyar szótárában találjuk még azt is, hogy kástyé = kincstár.

Márpedig aföldműves népneklegfőbb kincsemindenkor a télireeltett gabonája segyéb élelmiszerevolt, amitől hiszenélete függött. Va-gyis tehát e kástyévagy kástú szókincstár értelme isteljesen okszerű.Avagy a latincastellum, castrumszót, továbbá azarab kaszba éskaszr = kastély,megerősitett lak,erős kerítéssel kö-rülvett falu, szava-kat is mind a né-met Kasten, Kiste= szekrény, ládaszavakból szár-maztassuk-e? Nemvalószínűbb-e, hogy az emlitett magyar, latin és arab szavak isősrégi eredetűek, vagyis hogy Európa és Észak-Afrikafajunkbeli ősműveltségéből, éspedig épen a székely-kazár ős-törzseinktől származtak, éspedig oly ősrégi időkből amelyek-ben ezek még nem válottak volt egészen állattenyésztó népek-ké, hanem ugyanúgy meg főkeppen földműveléssel foglal-koztak mint a magyar és szemere törzsek, avagy mint a du-


134

nántúli Göcsej vidéke népe ma is. Igen valószínű tehát az is,hogy a kaszba és kaszr szavak az arabok nyelvé be is az észak-afrikai de fajunkbeli eredetű, úgynevezett berber, arabelőttiősnépektől kerültek, amelyek régen, a sémita arabok általileigáztatásuk előtt még olyan, ma is még nagyrészt álló, nagy-szerű és magas kastélyokat, azaz kazbákat, is építettek, ami-lyeneket az itt bemutatott képeken látunk. A tudósok is sokatcsodálkoztak azon bá-mulatos egyezésen amiezen marokkói és dél-arábiai hatalmas vályog-épületek között van. Ezeképítési technikája lénye-gileg ugyanaz mint a maibetonépítkezéseké, csak-hogy cement helyettagyagos földet, vas he-lyett fát, kavics helyettpedig polyvát, szalmatö-reket, összetört rőzséthasználnak, amit az itteni 1. számú képen látható befejezetlenépítményen is igen jól észlelhetünk. Alföldi magyar népünkugyanígy mai napig is építi még házait, csakhogy ezen, száza-dok óta leigázottságban, szegénységben, idegen uralom alattélő nép, csak kicsi és szegényes házait nem mint ősidőkben,

amikor még hatalmas fe-jedelmei is építették ígynagyszerű kastélyaikat. Ittis megjegyezem már,hogy a sárból való,vertfalú építkezést példáulGyörffy István is részlete-sen leírja a Néprajzi Érte-sítő 1908. évfolyama] 62-3. oldalain és kiemelihogy az így, sárból és rő-zsékből levert fal mily

erős. Minderről azonban majd alább, másutt kellend bővebben


135

írnom. Itt most maradjunk előbbi tárgyunknál Tudom, hogy azolasz caserma (kázérma) szót amelyből a német Kaserne ~ ka-szárnya szó is származott (amelyet mi valóban a németbőlvettük át), egy föltételezett „casa d’ armi” = fegyverek házaelnevezésből származtatják. Ámde, az elmondottak után, való-színűbbnek tartható, hogy e szó is egy olyan, még vesszőfona-dékos kerítéssel bíró, megerősített táborhelyet jelentett, ami-lyenek a római castrumok is voltak, amilyenek egyrészt a ju-hok menedékhelyei, másrészt az erősítés és védelem céljábóltövises sövényfonadékkal is körülvett falvak is voltak ésamelyeket nálunk kosár, kozárvár néven is neveztek.(Látandjuk hogy vár szavunk eredeti értelme is csak kör,köralakú kerítés és karika volt.) Továbbá csak az kell mégeszünkbe jusson, hogy hiszen népünk nyelvén kasornya is =kosár, valamint hogy így nevezték azon régi nagy és nehézszekereket, amelyek minden vasalás és vasalkatrész nélkül ké-szültek, oldalaik pedig vesszőfonadékból valóak, tehát kosár-szerűek, voltak. Miután tehát ezen kasornya szó tulajdonkép-peni értelme is: vesszőfonadék, ebből következtethető, hogy afrancia caserne (kazern) német Kaserne (kazerne) és az olaszcaserma szó is eredetileg vesszőfonadékkal körülvett katonaitáborhelyet jelentett, olyanfélét is tehát amilyenek a rómaiakcastrum-ai voltak és amílyenek még ma is az arabok megerő-sített falvai azaz kaszr-jai. Ismeretes, hogy az arab nyelv a szóvégéből szokta a magánhangzókat kihagyogatni; példáulterner = datolya helyett temr, vagy Egyiptom régi Maszar,Miszir neve helyett Maszr, Miszr, ami szerint ezen mai arabkaszr szó is régen kétségtelenül kaszar avagy kaszer volt.Mindebből azután jogosan következtethető, hogy a franciacaserne, német Kaserne valamint az olasz caserma (kazern,kazerne, kazerma) = kaszárnya szóba is az említett „fegyverekháza” értelem csak belemagyaráztatott, amely értelem amúgyis csak föltételezett, vagyis jogosan következtethető hogy eszavak ősalakja tehát egy kasornya alakú szó volt. Mindenesetre utána kellene járni, hogy az olasz régiségekben a szócaserna alakban (azaz m hang helyett n hanggal) előfordul-e?


136

Amit viszont afrancia caserne szóamúgy is igen va-lószínűre tesz.Viski Károly a„Néprajzi Értesítő”1929 évfolyama70-73 oldalain iramagyarországinagyszámú régisövényvárakról,amelyek sövény-fonadék-fallal kö-rülvett várak, fal-vak, városok vol-tak, sokszor bizo-nyára földből hányt bástyák és sáncok tetejébe levert karókközé fonott fűz avagy más fa vesszőiből való sövénnyel Több-ször említi a „huszárvaros” és a 73 oldalon a „huszárvár” szótis, e szavakat azzal magyarázva, hogy bennük főkép lovasságtáborozhatott. Szerintem azonban e magyarázat, ha talán nemis csak tőle származik, de mégis téves, illetőleg e szó igazi ér-telme kosáruár kosár-város azaz sövényvár kellett legyen.Viski Károly is közli egy német könyv nyomán a régi Ma-gyarországhoz tartozott egykori Macsói Bánság (a ma szerbiaiMacsva), régi magyar, azaz besenyő, nevén Szabács (maSabac) városa fönti képét, amelyen a várost körülvevő kosár-falat (besenyő szóval: sövényfalat) igen világosan ábrázolvalátjuk viski is megjegyezi azonban, hogy az akkori rajzolók (akönyvek illusztrátorai) az illető várost többnyire sohasem islátták, vagyis rajzaikat rendesen csak elmondások szerint ké-szítették. Hogy e rajz készítője sem látta soha Szabácsot, bizo-nyítja az, hogy beléje a jellegzetes német házakat rajzolta,azért mert bizonyára másféle házakat életében sem látott még.Rajza szerint tehát csak annyi bizonyos, hogy Szabács akkori-ban sövényfallal volt megerősítve, de hogy e sövényfal való-ban ugyanolyan kezdetleges is volt amilyennek ő rajzolta, ezmár kétséges Igen érdekes a rajzon a sövényfalak tövénél ki-


137

felé meredő sok hegyes valami. Hogy ezek micsodák a rajzbólmeg nem állapítható és valószínűleg maga a rajzoló sem tudta,illetve csak annyit tudott, hogy ott valamilyen kifelé meredőhegyes dolgok is voltak, amelyek a sővényfalak megközelít-hetését és megmászását gátolták. Szerintem ezek mindenesetrehegyes fa- vagy vaskarók voltak, amelyeknek még nyílhegymódjára szakái, tövisei is lehettek, hogy a támadót ne csak vé-

gük hegyével veszélyeztessék, hanem hogy a közéjük nyo-mulóba még akadjanak is és ezt meg is fogják, úgyhogy a vé-dők könnyen nyilazhassák, kövekkel is agyondobálhassák

Az amerikai „The national geographic magazine” címűfolyóirat egy régi számában láttam egy ilyen abesszíniai sö-vényvár-rendszer ábrázolatát. Elképzelhető azonban ugyanezúgy is, hogy a támasztókarók valamint ezek kifelé meredő he-gyei vasból valók legyenek Sövényvárak legnagyobb vesze-delme mindenesetre a tüzes kanócot vivő nyilak voltak, de amiellen állandó őrséggel és víz készentartásával lehetett véde-kezni.

Őseink mythologiai fölfogása szerint Nap, tűz, erőny, tá-madás hímségek, ellenben Föld, víz, vár, sövény, szálak soka-sága, védelem nőiségek.


138

A római Antonin Oszlopon (a Piazza Colonna téren), arajta lévő domborművek között látható egy sövényfonadékosvár ábrázolata, ami után készült az alábbi rajzom is, bár róla,egyszerűsítés céljából az ostromol ó római katonákat és a kö-veket dobáló, lándzsákkal szúró védőket elhagytam. Hogy erómai ábrázolat mennyire természethű, nem tudhatjuk, de bi-zonyos annyi, hogyaz egész vár erősenkicsinyítve föltün-tetve, amint az osz-lop más részein is azábrázolt épületek azemberalakok nagy-ságához képest min-dig erősen kicsinyít-ve tüntetvék föl,amit úgy a rómaimint még a közép-kori művészek is, térmegtakarítás céljábólmindig így cselekedtek, vagyis e vár is a valóságban bizonyárasokkal nagyszerűbb volt, mint amilyennek az oszlop dombor-műve mutatja. Annyit azonban ez ábrázolat révén mégis meg-állapíthatunk hogy a vár legfölső része kosárfonásos volt(kasornya, kaszr, caserne, kaszárnya), hogy középrésze földbőlvaló föltöltés volt, de ez rézsút fektetett hasábokkal (vastagdeszkák) volt leomlás és eső általi lemosás ellen borítva,amely hasábok vesszőből font gúzsokkal voltak lerögzítve. Ahasábok pedig azért voltak rézsút fektetve, mert ha vízszinte-sek lettek volna, úgy közeik miatt az eső víz nehezen folytvolna le róluk és a közöknél befolyt volna a föltöltés földjébe,ha meg függőlegesek lettek volna, akkor közeikben a víz igengyorsan folyt volna le s földet is vitt volna le, ha ellenben ré-zsút feküdtek, akkor a víz, bár akadálytalan lefolyhatott denem oly sebesen hogy földet is mosott volna magával.

Láttuk hogy a kásté, kástyészavunknak kincstár értelme isvolt. Mivel pedig a kincset biztos de lehetőleg rejtett helyen isszokták tartani, ebből okszerűen következtethető, hogy némiértelemtolódással e szóból keletkezett a francia cache (kas) =rejtekhely és cacher (kassé) = elrejteni szó is.


139

Továbbá A vesszőfonadékosősi kunyhók, lakok, hajlékok,amilyenek például Afrikában, Óce-ániában ma is ezrével készülnek, denálunk is még előfordulnak (ami-lyeneket Herman Ottó is bemutat),a leggyakrabban ilyen alakúak, va-

gyis, ha kicsinyek is de kupola-alakúak, azaz – ha ennél vi-szont nagyobbak is-de a vízen úszó hólyagra is hasonlítanak.Ha pedig tudjuk, hogy a finn nyelvben kupla, a régi magyar-ban pedig kupolag = hólyag (Ballagi), akkor észre kell ven-nünk, hogy a latin cupala szó is ősnyelvünkből kellett szár-mazzon, mivel hiszen kupolag szavunk, valamint a finn kuplaszó is, még természeti dolgot jelentő ős-szavak, holott a latincupola, embercsinálta dolgot jelentvén, már műveltségi sző;márpedig csak műveltségi szó származhat természeti ős-szóból, sohasem megfordítva. Mivel azonban e szavak, vala-mint kúp szavunk is, kabar szócsoportbeliek, ezek kel bőveb-ben a maga helyén kellend foglalkoznunk. Viszont kazár szó-csoportbeli ház szavunkkal kapcsolatban meg kell említenem,hogy mivel tehát kazár őstörzseink is készítettek vesszőfona-dékos, tehát kupolaszerű hajlé kokat, eszerint ház szavunk két-ségtelenül összefügg a hézag = üreg szavunkkal, amelynek lé-tezhetett még házag, hózag mélyhangzós alakja is, ami hiszenkörös szócsoportunkbeli hólyag és kabar szócsoportunkbelikupak szavainknak csak párhuzamát képezte. Kétségtelennekis tartom hogy a kupolaszerű őshajlékokat kazár törzseink va-lamikor hézag, házag, néven is nevezték, aminek nyomára is-merhetünk a szláv hizsa = ház szőban is Ha pedig tudjuk hogyBallagi a hézag szavunknak még hizag, hizak, változatait isfölsorolja, akkor azt is észre kell ven-nünk, hogy hiszen hízik, hízás, hízottszavaink is idetartozóak és hogy eszerinteredetileg a gömbölyded hólyagra, bu-borékra és minden fölfújt, földagadtdologra s tehát kupolaszerű valamire iskellett vonatkozzanak

Hozzátehető még az elmondottak-


140

hoz kas szavunk méhkas értelme, mivel a régi méhkasok (ka-bar szóval kaptár) ilyenek voltak, szalmakötélből, de kosármódjára kacskaringóvonalban fölépítve, amelyek tetejét néhamég falevelekkel is födték, hogy esővíz behatolása ellen ezál-tal is biztosítva legyenek. Egyúttal eszünkbe juthat itt még ka-zal, szalmakazal szavunk is.

A régi méhkasok tehát kicsinyek, de kacskaringóvonalbanfölépültek voltak Ezzel szemben a Mezopotámiában, romok-ban ugyan, de még ma is látható tornyok óriásiak voltak, ami-

lyen a Bibliában is emlegetett „Babilon tornya is volt. Ezekettudósaink: valószínűleg a szumer avagy az asszír nyelvből vettszóval, ma is a cikurat, cikkurat avagy ciggurat néven nevezik(Lássad Woermann: „Geschichte der Kunst” Leipzig, 1925 1.114. old és Woolley „Vor 5000 Jahren.” 86-87. old.). Ez óri-ástornyok szintén főkép vályogból épültek és bár négyszögle-tesek voltak (alakjuk e rajzokon a alatt, falaik díszítése b alatt)de többnyire csiga vagy kos-szarv módjára, egyenletesen csa-varodóan emelkedtek a magasba. És íme, mi más ezen cikuratavagy cigurat szó mint csiga vagy pedig csikart = csavart sza-vunk, hiszen tudjuk: csikarni igénk (székely-kazár szóval) tu-lajdonképpen ugyanazt jelenti mint csavarni vagy facsarni(besenyő szóval) avagy tekerni (kún szóval), de tudjuk azt ishogy a csiga valóban csikart, csavart, tekert alakú. Csikartszavunkból (valószínűleg idegen hatás folytán), ugyanúgymint sok más szavunkból is, ma már egy magánhangzókimaradott, holott a cikurat szóban ez még megvan. Ámde né-pünk, különösen Erdélyben, ma sem mondja hogy „fúrt luk”avagy „írt törvény” hanem „fúrott luk” és „írott törvény”, va-lamint nem „szépen varrt ruha” hanem „szépen varrott ruha”, sinnen származik bizonyos erdélyi hímzések „varrottas” neve


141

is. Sőt irodalmi nyelvünkben sem mondjuk ma sem hogy„mélyre ást gödör” hanem „mélyre ásott gödör”, sem pedignem mondjuk hogy „az ajtó kinyílt” hanem „kinyílott”, – hacsak nyelv és szépérzékünket idegen hatások teljesen el nemferdítették már. Annyi bizonyos, hogy a magánhangzók elha-gyogatása a nyelv kellemes hangázása és szépsége kárára van.

Ezek szerint bizonyos tehát, hogy csikart szavunk is régenmég csikarott-nak hangzott.

A Tigrisz folyó melletti Szamara nevű mai városban (maarab lakosságú Mezopotámia) áll ma is egy olyan csigaalakúancsavart torony amelyet (Woermann nyomán) alábbi rajzunkábrázol és amelyet Woermann is („Geschichte der Kunst” I.köt. 382 old) a cikkuratok késői, a mohamedán korbeli, le-származottjának tart. Ma ez is már csak rom. A mecset,amelynek ez minaretje volt, már teljesen elpusztult, holott a to-rony, csodálatosképpen ma is áll még Ez pedig nem négy-

szögletes, mint a szu-mer-asszír cikuratok,ciguratok, hanem kerek,és szerintem ez volt is arégibb alak, amely acsigára vagy a kos szar-vára hasonlatosabb is.Részemről nem is azttartom, hogy az egykorinégyszögletes cikuratokleszármazottja, hanemhogy azoknak tulajdon-képpen: őse. Vagyis azttartom, hogy habár eminaretként szolgált to-rony ezredévekkel ké-sőbben épült is mint a

cikuratok, de közvetlen és még élő néphagyomány szerint, va-gyis hogy már a szumer őskorban is épített a nép ilyen, de acikuratoknál sokkal kisebb, szerényebb és tehát még kerekalaprajzú tornyokat, ha ezek maradványai napjainkat nem isérték meg. Csakhogy a mezopotámiai nép körében ilyenek


142

építése ezredéveken át hagyományban maradhatott. Céljukkülönböző lehetett, például messzelátó őrtorony, áldozó hely,amelynek tetején oltár, tűz, szentély azaz templom is lehetettés ahol nőelvi népeknél, amint láttuk, a házasságkötés és nászszent helye volt, ami Mezopotámia síkságán, ahol hegyek nemvoltak, megmaradhatott egészen a nyelvi elsémiesedés, elara-bosodás koráig is. Az ilyen torony a síkságokon gyakori árvi-zek előli menedékül is szolgálhatott, amivel a hagyomány aBabilon tornyát is kapcsolatba hozza.

Ezen kívül ilyen tornyok tetején víz ellen az élelmiszerkészletek is biztonságban voltak, vagyis e tornyok tehát kástukis voltak. Ha csak vert földből avagy vályogtéglából épültek isde sűrű vesszőfonadékkal, sűrűn egymásmellé vert karózással,lekötözött palánkolással (deszkákkal, hasábokkal) víz ellenvédhetők voltak, aminthogy gátakat árvíz kimosása ellen ígyma is védelmeznek. Másrészt ilyen torony ellenség támadásaellen is meglehetősen védhető volt, mivel keskeny följáróju-kon mindig egy-két ember harcolhatott egy-két ember ellen,viszont a följebbi menetről a védők a támadókat folyvást nyi-lazhatták, dobálhatták, úgyhogy ezen tornyok védhető kasté-lyok, castellumok is voltak.

Láttuk hogy följegyezés van arról, hogy Mezopotámiábanősidőkben a szumereken kívül kusiták is laktak.

Vissza kell azonban térnünk még egyszer a marokkói ésdél-arábiai épületeikhez. Előbbiek is a ma hamitának nevezett,azaz tehát fajunkbeli eredetű, nem sémita, nem szerecsen semnem arab, hanem az arabok által utóbb leigázott berberektőlszármaznak Ilyen a fönti képek közül az 1 számmal jelölt gyö-nyörű kastély is. Utóbbiak, a 2, 3 és 4 számmal jelöltek, ellen-ben a dél-arábiai, szintén nem arab hanem ott még ma is élő éssaját nyelvét használó aditák építményei, akikről föntebb márvolt szó s akik szintén fajunkbeli eredetűek, illetve az egykoriszumerek és kusiták még élő, de az arabok által leigázott, ro-konai. A Marokkóban élő és az arabok általi leigázottságukbanelhanyatlott berberektől származó, az 1 számmal jelölt kastélyképét, ha alaposabban szemléljük, úgy ez is világosan beszél.Látjuk rajta a tornyokon, valamint a homlokzaton is, a nagy ésmagas ablakokat, amelyek azonban ma befalazottak. Ezek va-


143

lamikor a tornyokban és homlokzatban volt nyílt, tornácszerű,bizonyára virágokkal is díszes, szellős, napfényes helyiségekszabad avagy legföljebb elfüggönyözhető, avagy színes üve-gekből készült és eltolható ablakszárnyakkal zárható, nagyablaknyílások voltak. Hogy ez az épület külső szépségét vala-mint a benne lévő lakások szépségét is és kellemes voltátmennyire növelhette, ezt a képet nézve elképzelhetjük. Utóbbazonban e nagy nyílások befalaztattak, hogy a kastélyba költö-zött de már szegénységbe süllyedett népség e helyeket is amaga nyomorúságos lakásává alakíthassa. Látjuk a képen,hogy a befalazásban apró, négyszögletes avagy hosszúkásnyílásokat hagytak, azért hogy ezeken át a helyiségek mégisvilágosságot és levegőt kaphassanak. Ugyanilyen, világosságotés levegőt adó lukakat fúrtak például a tornyok fölső részébeis, ahol vala mikor padlásszerű, raktárakul szolgáló, helyisé-gek lehettek. Miután azonban a nyomorba jutott nép ide is lak-ni költözött be, a falakba itt is, minden rend és szabály nélkülszintén lukakat fúrt, mégpedig, amint ezt a képen jól látni, méga tornyok sarkaiba is, azzal semmit sem törődve, hogy ez azépületet elcsúfítja-e vagy nem. Ugyanilyen lukak, minden rendés szabály nélkül, az épületen másutt is mindenfelé láthatók,sőt a tornyokon még a szóban volt, csúcsban fönt végeződőívek csúcsába is, ezáltal ezeket is elcsúfítva. Ez csak a képenjobbfelől lévő torony egyik ívén nincsen így, valamint nincsena homlokzat ívsorán sem. Azt is látjuk, hogy a képen középenlévő torony két nagy íve közé is egy négyszögletes ablaklyukatvágtak, de ami hogy csak későbbi rútság, mutatja az is, hogyilyen luk a másik (a balfelőli) tornyon nincsen. Bizonyos pe-dig, hogy a kiváló szépérzékkel bíró építész, aki valamikor ekastélyt alkotta, ily ízléstelen ferdeséget nem csinált. Mi több,bizonyos az is, hogy az eső és szennyvizek levezetésére egyilyen palotának valamikor bizonyára rendes, nem látható,csatornázata is volt, e célra szolgáló födött pöcegödrökbe. Mi-után azonban a kastélyba a szegény nép sokasága költözött,minden helyiséget lakássá változtatva, e levezetések márelégtelenné lettek, valamint gondatlanság folytán el is dugul-hattak E bajon tehát a nép úgy segített, hogy a fúrott ablako-kon csöveket avagy félcsöveket dugtak ki s a szennyvizet eze-


144

ken csurgatták ki és le, egyszerűen az épület köré. Ilyen kidu-gott csövet e kép közepén lévő tornyon kettőt is látunk, egyetegészen fönt, egyet pedig lejjebb a két befalazott nagy ablakívközé vágott ablaklukon át kidugva. E kidugott csöveknek anapfény által vetett árnyéka a falon ferde vonalként látszik Bi-zonyos az is, hogy sem a kastély valamikori építője sem ennekrégi fejedelmi lakói ily rútságot el nem követtek. Hogy azépítőnek mily fejlett ízlése kellett legyen, ezt nem csak azegész épület szépsége teszi kétségtelenné, hanem az annak fa-lain látható díszítés is, amely tökéletesen anyagszerű s akár amai betonépítkezés anyagának és technikájának is megfelelővolna, mert ez a fal anyaga leverésekor használt deszkavázbavolt pozitíven megkészítve úgy hogy a kész falon igen szépenárnyékolódóan, negatívén maradott meg.

Ide teszemmég e másik, bár azelőbbinél valamivelkevésbé szép ilyenmarokkói (Atlaszhegység) berber fe-jedelmi kastély ké-pét (a „Berlinerlllustrierte Zei-tung”-ból), azértmert ezen a kidu-gott szennyvízcsö-vek sokkal jobbanláthatók.

Írtam, hogy atudósok – és természetesen a nem tudósok is – sokat csodál-koztak azon hogy ezen marokkói magas épületek mennyirehasonlítanak a dél-arábiai ugyanilyen épületekhez. Mi azon-ban, tudva, hogy hajdan, az arab hódítások előtt, úgy egészÉszak- és Északnyugat-Afrika, Etiópia, Szudán és a SzomálFélsziget lakói és urai a ma hamita-nak nevezett nép volt,amelyhez az általunk, nyelve miatt már sokszor említett oromovagy galla is tartozik, és amely a szumernek és a dél-arábiaiaditával rokon, akkor e hasonlóságon egyáltalán nem csodál-


145

kozunk, hanem ezt igen természetesnek is kell találnunk, merthiszen magától értetődő, hogy azonos eredetű nép azonos ter-mészeti és éghajlati viszonyok között, azonos anyagból, azo-nos módon építkezett is, ha földrajzilag egymástól bármily tá-vol telepedett is meg.

Hogy a dél-arábiai adita vagy kusita eredetű ősnép építői-nek is milyen fejlett szépérzéke kellett legyen, ezt eléggé bi-zonyítják például a fönti képek közül a 3 és 4 számmal jele-zettek. De hogy ma már ezen épületekben is szegénység ésműveletlenség honol és hogy már itt is minden helyiség szegé-nyek lakásául szolgál, ezt világosan bizonyítja például a 4számú képen az is, hogy az egykori nagy ablaknyílások már ittis befalazvák és a befalazásba kicsi ablaklyukak hagyvák, va-lamint még az is, hogy itt ez ablaklyukak hagyvák, valamintmég az is, hogy itt ez ablaklyukakon kidugott csövek szolgál-nak a szennyvizek eltávolítására. Hogy ilyesmi az épület körülmily rondaságot és bűzt okozhat, fejtegetnünk fölösleges. Akép szerint úgy lehet csak a 3. számmal jelezett épületbe nemköltözött, nem telepedett még be a nyomorúság, azért mert ezépület körül még pálmás kertet látunk, az ablakokban pedigmég nincsenek ott a kidugott szennyvízlevezetők, amelyek azépületet is elcsúfítják, ennek környékét pedig piszkítják.

Tudjuk hogy a dél-arábiai ősi adita és szabeus műveltsé-get a félsziget belseje pusztáin élő nomád, rabló nép a bedui-nok - az asszírok, arabok, azaz tehát a ma sémitának nevezettfaj őseleme – tette tönkre. E nomádok, terméketlen és nagyobbszámú népességet táplálni nem képes hazájukból, ezredévekenát, folyvást, vagy csak egyénenként vagy sokszor a tengerpartiművelt városokra támadó, harcias rajokban, folyton áradta, ar-ra amerre könnyebb és jobb megélhetési lehetőségeket talál-tak. Ez a mai Arab-Félszigeten ugyanúgy ment végbe mint ré-gebben Mezopotámiában, ott is mindenütt műveltebb népetigázva k, irtva ki de átvéve, örökölve, ha csak fölületesen is,ennek műveltségét, amelyet aztán a magáénak mondott sőt hittis. Mezopotámiában a sémita asszírok már sok ezredévvel ez-előtt vitték véghez ezt, míg a dél-arábiai Hadramaut tarto-mányban és Áden városa környékén e folyamat még ma is tart,csakhogy itt a rablásokat, pusztításokat, a művelt őslakosság


146

lemészárlását a közbejött angol uralom gátolja, amiért is itt afolyamat lassúbb, és amiért itt oly szép és jó karban lévő épü-letek is még létezhetnek amilyet a 3 számmal jelezett képenlátunk. Annyi azonban bizonyos, hogy ha itt az angol uralomés műveltség közbe nem jött volna, úgy a beduinok az ősla-kosság utolsó maradványait is már régen kiirtották volna.

Az is természetes dolog, hogy amely épület ben lezüllött,műveletlen nép lakik, akörül már nincsen kert, hanem puszta-ság (4 számú kép), mert ily nép virágok gondozásával nem tö-rődik, fák pedig, ha voltak is, már nincsenek, mert azokat tü-zelőnek használta el.

Vámbéry, összegyűjtött történelmi adatai alapján az Ó- ésKözépkorban a mai Dél-Oroszország területén nagy szerepetjátszott kazárokról azt mondja, hogy kiváló harcosok, lovasokés nyilazók voltak de hogy a műveltség magas fokán is állot-tak. Diplomáciai összeköttetésben voltak a perzsákkal, ara-bokkal és görögökkel, sőt egy kazár fejedelem még az akkori-ban Spanyolország fölött uralkodott mórokkal is. Városaikvoltak, bátor és ügyes tengerészek, és kereskedők is, voltakvalamint foglalkoztak iparral is. Gyárfás szerint e kazár biro-dalom hanyatlását belviszály és harcos szellem helyébe lépettfényűzés okozta, szerintem azonban főkép a belviszály, amelya királyuk által erőszakkal bevezetett zsidó vallás következ-ménye lett, annyiban, hogy ez ellen lázadások keletkeztek,ugyanúgy mint nálunk amidőn Szent István német fegyvereserőszakkal a kereszténységet vezette be, ami Koppány és népeleveretése után máris német uralmat hozott az országra. A ka-zároknál az idegen vallás behozatala egyik súlyos következ-ménye lett az is, hogy a birodalmukhoz tartozott kabarok, azsidó vallásra térni nem akarván, Árpád törzseihez csatlakoz-tak, vagyis tehát a birodalomból eltávoztak. Hogy nálunkKoppány leveretése és fölnégyeltetése után következett, a be-hozott és uralomra jutott német hadak bosszúja elől mennyimagyarság menekült ki a balkáni és moldovai kunokhoz és be-senyőkhöz, erről följegyzések nincsenek, de elképzelhetjük,amely kivándorlások következménye lett azután a sok külön-féle idegen, de természetesen keresztény, betelepítése is. Sőterre vezethető vissza Szent István, saját fiának adott azon


147

képtelenül téves tanítása, hogy: „egynyelvű ország gyönge éstörékeny.” Neki ugyanis idegenekre azért volt szüksége, hogyezek segítségével az erőszak és elnyomás ellen lázongó ma-gyarságot leverhesse. Viszont kitűnik e kijelentéséből, hogyazon időben Magyarország tehát igenis egynyelvű volt, vagyisteljesen magyar, ami lehetetlenség lett volna ha nem a magyarlett volna őslakossága. Egy csak férfiakból álló hódító hadse-reg ezt nem csak századok alatt sem érhette volna el, hanemegy ezredév alatt sem, mivel hiszen nyelve már a másodiknemzedékben elenyészett.

A régiek a kis-ázsiai Caisarea városnevet görögül Kai-sarea (Kaiszarea) néven, arabul pedig Al-Kazar néven is emlí-tik, amiből következik, hogy a spanyolországi Alkazár palotaneve értelme sem más mint a kastély, mivel e kastélyt az ara-bok építették és mivel az arabban al: névelő. Ami pedig a csá-szár szót illeti, tudjuk hogy a Caesar név eredetileg egy rómairégi nemzetség neve volt de amely név eredete vagy értelme atudósok előtt ismeretlen. Ami azonban nem zárja ki azt, hogye család- vagy nemzetség név szikul vagy kazár származású islehetett. Valamint nem zárja ki azt sem, hogy a kazároknál akazár szónak már régen is volt, valamely kiejtésében, egyúttalember és fejedelem értelme is, ugyanúgy mint ahogy an a ma-gyar törzseknél a magyar szónak is volt ember és fejedelemértelme is, valamint volt a kunoknál is a kún szónak ezen két-féle értelme, amely utóbbiból származott azután a kán, kunigés König = király szó is. Ezek szerint lehetséges az is, hogy arómaiak, majd a rómaiak műveltségét örökölő nyugati népek,a hasonló hangzás miatt a római császárok caesar címét azo-nosítottá az ősi kazár = fejedelem címmel.


148

öntebb már szó volt a kazár hajviseletről, amihezmég hozzáteszem, hogy némely vidéken a magyar-ság körében napjainkig élt olyan hajviselet is,amelynél az egész hajzat volt a halántékról kétoldaltlecsüngő tincsbe sodorva, amitkétségtelenül szintén kazáreredetű hajviseletnek tartha-tunk 1907-8 esztendőkben,

katonakoromban, Erdélyben Maros-Torda megyei legényektől többször hal-lottam említeni, hogy az ottani Mezőség(ez egy nagy kiterjedésű fennsík neve)oláh férfiai hajukat ma is kétoldalt pánt-likával befonva viselik

A „pántlika” (szallag) célja az, hogy a tincs avagy fonatvége vele megköthető legyen, vagyis hogy ne bomolhasson AMezőség tudvalévőleg hajdan tiszta magyar lakosságú volt éscsak később oláhosodott el; annyi azonban bizonyos hogy ehajviselet az oláhok nem a rómaiaktól hanem a nyelvileg el-oláhosított magyaroktól örökölték. Fölemlíthető még, hogyhorvát nyelven is kecska = hajfonat, hajtincs, kecsa pedig =göndör hajcsiga. Viszont ezen kecs szótő nem is más mint acsiga szó megfordított alakja. Hogy pedig magyar kecs sza-vunknak még szépség, báj értelme is van, ennek oka az, hogyaz ősök a fényességet, csillogást a szépséggel is azonosították,amit Ballagi szótárában a kecse szónál is észrevehetünk. Ke-csének ugyanis régen olyan hadiköpenyt, kacagányt neveztekamelyre fényes ezüst- avagy aranycsillagok s holdkaraj voltakföl varrva Ballagi is idézi régi följegyezésből hogy „fénylik akecse hátukon”. Magam is láttam Erdélyben még olyan köd-mönöket amelyek bőrébe sok apró tükör volt bevarrva, ame-lyek a napfényben csillogtak-villogtak, ami valóban igen szépvolt. Csillog szavunknak tehát kazár szócsoportunk szerintkecseg felel meg. Hogy csillog szavunk is tulajdonképpen


149

csillogást jelent, tudjuk, csakhogy ez szarmata-szolim őstör-zsünk szócsoportjabeli szó. Olvastam is Vámbéry valamelykönyvében, hogy a törökben köcsöb is csillag jelentésű szó.Mindezekről már föntebb is szólottam, valamint láttuk már aztis, hogy a kecsege hal e neve is csillagalakú is csillogó pikke-lyeiről származik valamint hogy e halfélék német Stirl, Stör,Sternhausen neve is a német Stern = csillag szóval függ össze,de amivel ugyane halfélék latin sturio neve is összefügg. Miazt is tudjuk már, hogy őseink a csillagokat költőileg szép leá-nyokként személyesítették volt meg, különösen pedig a leg-szebbet és legnagyobbat, az Esthajnal Csillagot, vagyis aVenus-t, tartották Tündér Ilona jelképének, valamint hiszenmég ma is nevezi népünk a szép leányt „csillag”-nak, kedveséta legény „csillagom”-nak, „ragyogó csillagom”-nak, ugyanúgyahogy az igen szép és kiválószínésznőt világszerte ma is azangol „star” = csillag szóval nevezik illetve tüntetik ki. Láttuk.hogy magyar mythologiánk – a mai regéink, meséink – szerintTündér Ilona azonos Venus-Semiramis-szal, akit Elő-ÁzsiábanIstár név alatt is tiszteltek, amely név pedig tudjuk, az aszter,star, Stern = csillag szóval azonos; tudjuk pedig azt is, hogy ezistennő a nőiség és a szerelem megszemélyesítése is volt. Vi-szont láttuk azt is, miszerint tündér szavunk nem más mint atündököl, tündörög= csillog, fénylik kún szócsoportbeli igénkszármazéka, ugyanúgy mint ahogy an a szláv vila = tündér szóa mi palóc szócsoportunkbeli világos, villog, villózik szavainkszármazéka s ahogy an az olasz fala = tündér és az oláh fala =leány szónak megfelel a görög foleinosz, amely szó fényessé-get jelent. De megjegyezhetjük itt még azt is, hogy az említettszláv vila szónak pontos megfelelője a régi magyarban villővolt, amely szó Sebestyén Gyula által „A regösök” című műve(Budapest, 1902) 267. oldalán, egy Kelecsényi József nyománközölt palóc népi énekben is „Villő! Villő!” fölkiáltásban mar-adott fönn. Sebestyén fejtegetéseiből a 269 oldalán az is kitű-nik, hogy itt valamikor a világosságot megszemélyesítő nőalakküzdelméről volt szó, egy a sötétséget megszemélyesítő másiknőalakkal, aki ma csúf, vén boszorkányszerű nőként szerepel.Amihez hozzátehető, hogy a dalmáciai szlávok képzeletében atündérek, azaz vilák, vakítóan fényes, fehér ruhában járnak


150

(Lássad „Zborcik” horvát néprajzi folyóirat Zagráb, 1917. év-folyam, 302. oldal) Vagyis: ismét és ismét összefüggésekszinte végnélküli láncolataira akadunk, amelyeket azonban amagyar nyelv és néprajz figyelembe vétele és alapos ismerésenélkül észre venni nem lehet.

Valamikor a magyar diákoknak szigorúan meg tiltatotthogy hajukat befonják és fülökre csavarva viseljék, mint akatonák Mivel pedig azon időben a magyarságból igen kevésgyalogos katona került volt, itt hát „katona” alatt tulajdonkép-pen huszár értendő A régi huszárok pedig tudvalevőleg haju-kat varkocsokba fonva viselték. Ismert tény, hogy ezen hajvi-selet a XIV. Lajos francia király magyar huszárai a francia ud-varnál is divatossá tették, ahol is ez egészen Napoleon konzul-ság a idejéig tartotta magát, amikor Magyarországon ez az úriosztálynál már rég nem volt divatban (Lássad: A. W Grube„Geographische Charakterbilder.” 1. köt 180. old Leipzig1897).

Láttuk hogy a hímséget jelképező ék neve a kazároknálcsák is volt, ami azonban nem kell azt jelentse hogy azegymássalhangzós ék, vagy ák szót ék értelemmel ne használ-ták volna Tudjuk hogy a latinban is acus, acutus (ákusz,akútusz) = tő, hegyes. De viszont csák = ék szavunkra veze-tendő vissza a horvát cako (csáko) = atya és az olasz ciacco(csákko) = kan disznó.

A magyar csók szónak a német Kuss (kussz) csak megfor-dított alakja de jelentése ugyanaz. A horvát nyelvben is kusac= ízlelni, kóstolni; nem fontos tehát hogy ezen „kóstolni”igénket csak újabban a németből vettük-e, mivel minde szavakkazár szócsoportbeli eredetűek. Az oroszban viszont kusat =enni.

Föltűnhetett az olvasónak a kőrös szócsoportunkbeli hó-lyag szavunk kazár párhuzamát képező hézag – illetve hózag,hizak – szavunk hasonlósága a német Hose (hóze) = nadrágszóval. Ez is pedig szerintem aligha véletlen egyezés. Habár azolyan nadrágnak amilyet ma viselünk, valamint a feszes ma-gyar nadrágnak is, szabása igen bonyolult (komplikált) amiértis az ilyen semmisesetre sem lehetett már meg kezdetleges ős-korban – de nadrág egyik ősalakja azon bő fajtája kellett le-


151

gyen amelyet a Keleten, különösen a törököknél, de még né-hány tizedévvel avagy félszázaddal ezelőtt a Balkán nagyrészén is, általánosanláthattunk. E nad-rágalak szabása igenegyszerű volt. Egyhosszú négyzetalakúszövet- avagy vá-szondarabból készült úgy, hogy ezt először kétrét összehajtot-ták (ahogy an ezt a fönti rajzon a mutatja), ami után széleit kétvégén, valamint lent is összevarrták, de lent úgy hogy a kétsarkon a két láb kidughatására egy-egy nyílást meghagytak (arajzon b). Ezután a fölső szélet kissé visszahajtva, ide szíjavagy zsinór befűzhetésére, korcot varrtak. Ha mármost azilyen nadrágot fölöltöt-ték és a korcba fűzöttszíjat avagy zsinórt ösz-szehúzva, megcsatoltákilletve kötötték, akkoraz ismert bő török nad-rágot kapták. Mi több,meg kell jegyeznünk,miszerint tökéletesenugyanilyen volt a né-metalföldi (hollandiai)férfi-népviselet nad-rágja is (a rajzon c); azpedig, hogy egymástól oly távol ugyanolyan alakban fordulelő, nagy régiség mellett tanúskodik, vagyis amellett, hogyvalamikor általános elterjedettségű volt. Kétségtelen az ishogy az ilyen bő nadrágalakról származik népies bugyogó =nadrág elnevezésünk, azért mert az valóban hólyagszerű és já-rás közben valóban ide-oda bugyog is ami tehát a kazár szó-csoport szerint tényleg hózag-nak is neveztethetett. A törö-köknél és a Balkánon az ilyen bugyogó előfordult rövid alak-ban, vagyis csak térden alul érően (a fönti rajzon c) valaminthosszúan, illetve bokáig érően, úgy férfi mint női viseletként(eme rajzon d), de volt ennek egy fejlettebb alakja is, amely-


152

nél, hogy ez a járást ne akadályozza, az alsó rész egészen fe-szesre volt alakítva, amilyen nadrágot azonban csak férfiak vi-seltek (e rajzon e).

görög küklosz szónak megfelel a latin cyclus (cikluszvagy cüklusz), és tudjuk, a latinban a görög k hang-nak sokszor c hang felel meg, amely mindkét szóértelme: kör, kerület, magába visszatérő kör. Sejtel-mem szerint ezen ciklusz szó eredete valóban egycsüklő, csukló = csukló és kör, székely-kazár kiejté-

sű szó (c-k vagy cs-k) kellett legyen, amelynek, úgy lehet,kúnos kiejtéséből származott a görög küklosz, habár, amintláttuk, a kunoknál a kerekség egy más neve a teke, tök, tekerszóalak volt, amelynek megfelel a törökmongol tükerek,tögörök = kerék, amelyről világosan észrevehetjük, hogy teke-reg = forog kún szócsoportbeli igénkből származott, de amelyszó megfordított alakjai a szerb-horvát kotács, kotúr, koturati= kerék, henger, hengeredni szavakban maradott fönn. Viszonta kazár szócsoportnak a körre volt még egy más szava is és eza koszorú szavunk. Tudjuk, hogy örű, orú (romlottan: örv) réginyelvünkben karika értelmű volt. Hogy koszorú szavunk iseredetileg kört, karikát jelentett, ezt nem csak a koszorú kerek,karikaszerű volta bizonyíthatja hanem az is, hogy neve a latin-ban, olaszban corona (koróna), vagyis ez nemcsak királyi, csá-szári koronát jelentett, hanem fejre való virágkoszorút is.Egyébként pedig voltak egyszerű, karika alakú koronák is,amilyen például a híres vaskorona is. Hogy minden kör és ka-rika nőiségi jelkép volt, ez eléggé érthető, de hogy nőiségi jel-képként valóban szerepelt is, bizonyítja a korona szó -onavégzése is, mert hiszen, hogy az ona, ana, enna szó jelentése:nő, amúgy is tudjuk. Másrészt a latin, olasz annus, anno = év,esztendő; év szavunk viszont egy visszatérő időszakot jelent,amellyel öv szavunk egyezik, amely még a kör, kerekség fo-galmát is jelenti, de amely utóbbi kettőnek meg az idő és kor,korszak jelentésű latin-olasz aevum (évum) és evo (evo) felel


153

meg a legtökéletesebben. De anulus – anello meg = karika,gyűrű.

Az olaszban ghirlanda (girlanda) is a fejre való virágko-szorú, de amelyben a gir szótő ismét nem egyéb mint kör sza-vunk lágyult kiejtése s amelynek megfelel a magyar gyűrű szóvalamint az oromo gerdzsa vagy gergya = karperec, karika.

Hogy azonban mindezen k-r, g-r alakú kőrös szócsopor-tunkbeli szavak mennyire nem lehetnek árja eredetűek, eléggévilágosan mutatja a török és mongol kőrün és küria (Vámbéry)kört, gyűrűt jelentő két szó, valamint a szu mer girés gur = ko-rona és kör, keríteni szavak is.

Hogy csukló szavunknak ős nyelvünkben úgy kerekségetmint csukódást, zárulást is kellett jelentenie, erre vonatkozólagfölhozható a szanszkrit, de bizonyára a dravida őslakóktól át-vett csakra = kör, karika szó is. Csukló szavunk mai köznyel-vünkben ugyan már csak kezünk, karunk avagy lábunk izületeihajlatát jelenti, de ezen meghajlítás a csukódással természete-sen függ össze, azért mert a kinyújtott tag az izületben meg-hajlítva, ezáltal a törzshöz közeledik, vagyis: visszacsukódik,összecsuklik. Másrészt az ősi „kosár” nevű cserények kerítéselegkülső, kinyújtott végének is –amint láttuk – volt csuklója,amelynél e legkülső rész behajlít-ható, azaz a cserény teste felévisszacsuklatható volt vagyis teháta cserény bejárata becsukására is szolgált. Viszont a csuklószavunk kör jelentésére utalnak a következők:

Mivel területet kerítéssel avagy fallal a lehető legkeve-sebb anyaggal és munkával köralakban keríthetni, ennélfogvaaz ősök cserényei, karámai, kertjei, várai, városai is többé-kevésbé kör alakúan voltak kerítve. Világos hogy innen szár-mazik a latin orbis = kör, kerület és urbs = város szavak azo-nossága is; az pedig hogy az orbis szónak még világ értelme isvan onnan, hogy az ősök a világot is kereknek képzelték, ami-ről már „Kún” fejezetemben az Okeanosz névvel kapcsolatbanis szó volt. Valamint említettem már örű (romlottan örv) sza-vunkat, amelynek a régi magyarban szintén gyűrű, karika ér-telme is volt. Hozzáteszem itt is újból az ősök az örökkévaló-


154

ságot is körrel, azaz önmagába visszatérő körrel, köralakbarajzolt farkába harapó kígyóval is jelképezték volt; ámde csaka magyarban egyezik egymással az örd és az örök szó.

Visszatérve csukló szavunkra és a bekerítés fogalmára,folytatom Gyárfás István „A jász. kunok története” című mártöbbször említett műve I. kötete 478-480 oldalain a székelyekErdélybe telepedéséről írva, többek között mondja: „Némelyíró, ez eseményt előadván, mondja, hogy ezek előszörCyglamezőn szállottak meg, de itt az irántuk ellenséges néze-tektől magukat biztonságban nem érezvén, ekkor vonultak Er-délybe; a Cyglamezőt némelyek Cegléd-nek magyarázzák. Enév az íróknál különböző alakban fordul elő Kézai chigle, po-zsonyi krónika Sig/a, budai ch iglad mezei, Turóczy czigla,Verancz Chikmező szegleli-ről emlékeznek”.

Mind ebből annyit következtethetünk, hogy Cegléd vá-rosunk e nevét vagy egy valamikor ott volt nagy és nevezetescserényről, karámról vette, vagy pedig, ami valószínűbb, hogyitt egy sövénnyel megerősített táborhely, falu vagy város ál-lott, amelynek mai Cegléd városunk utóda. Mások azonbanezen „Cyglamező” név alatt a mai erdélyi Csík-mezőt vélik,amely valóban magas hegységek között fekvő sík terület,amelyet tehát a rajta megtelepedők sövénykerítéssel zárhattak,azaz csukhattak, körül. A csíkmegyei e mezőséget ma is tisztaszékelység lakja Részemről tehát hajlandó vagyok azt hinni,hogy a székelyek valamikor, akár Atilla birodalma bukásaután, akár máskor, de valóban a dunántúli Göcsej nevű ősha-zájukból kiköltözve vagy menekülve, először Ceglédnél tele-pedtek meg, de magukat ellenségeik miatt itt sem érezvénbiztonságban, Erdély hegység ei közé vonultak, ahol egy ré-szük a mai Udvarhelyszék, mások Csíkszék és még mások Há-romszék területén telepedtek meg végleg.

Ami viszont a Csik vagy Csigla névnek, azaz szónak, azárást, zárulást, záródást jelentő csuk, csukni igénkkeli össze-függését illeti, nem hagyhatom megemlítés nélkül a latin-olaszsigilium és sigillo (szigillum és szidzillo) = jel, záró, lezáró jel,továbbá sigla (szigla) = valamit végkép befejező jel, aláírás,monogramm szavakat. Habár a latinban e szavak zárás, lezárásértelme nem is tűnik ki oly határozottan mint az olaszban, de


155

ezt illetőleg megjegyezhető hogy az olasz nyelv némely ősisé-get is megőrizett, ami valószínűleg már a rómaiak idejében iscsak a népnyelvben élt de az irodalmi latinban lehomályosultígy e szavak is az olaszban sokkal határozottabban jelentenekzárást, lezárást, lepecsételést mint a latinban.

Fölemlíthető még az Égei-Tengerben lévő Cykladok(Cikládok vagy Cükládok) neve, amely név görög kiejtéseKükládesz, amely szigeteket tudvalévőleg azért neveztek így,mert ezek a szent Délosz szigetét körülveszik (küklosz = kör).Kitűnik ez elnevezéséből is, hogy a görög -ad, -id végzésugyanaz volt mint a mi oly számos helységünk nevében ésszavunkban is meglévő -ed, -od, -ad végzés; például: Cegléd,Arad, Hunyad, Sik/ád, Borsád, Várad, továbbá a lized, harmadadónemek e nevében, úgyszintén az ezredév, század (= ezerév, ezernyi év, száz év; a katonaságnál száz emberből álló csa-pat), sokadalom = sok ember tömege. A Cykladok is sokan lé-vén szigetek sokadalmát is képezik, amely mintha Déloszszent kultuszhelye köré gyűlt volna Nagyon kiemelendő teháta fönti „Chiglad mező” (Csiglád) név, amelyben tehát ezen -advégzés szintén megvan, ugyanúgy mint a Cegléd névben is.

Az ősegyszerű vadfogó, madárfogó eszközök egyike: ahurok Ehhez többnyire még csalétek sem köll, mivel elég ra-vaszul úgy és olyan helyre tenni ahol az állatok amúgy is járniszoktak. A madarak közül különösen a vízimadarak fogásárahasználják igen eredményesen, például úgy hogy sűrűbb nádasközötti olyan nyíltabb csapásokba helyezik amelyek a vízenúszó madarak átjárói, járatai. A hurok, miként kerek avagy ke-rék is, tisztán kőrös szócsoportunkbeli szó és jelent tehát körtis, mivel a hurok szála (vagy ahogy népünk még nevezi: ina)mindig köralakban, karikaszerűen állítva, de egyezik e hurokszavunk húr szavunkkal is, mivel szála, azaz húlja állati be-lekből, azaz helyesebb magyar szóval állati húrokból készült(bél, belek szavunk eredetileg az összes belső részeket, szívet,májat stb. is jelentette), habár készült még állati inakból, ló-szőrből is, és úgy is meg emígy is rendkívül erős, elszakít-hatlan volt. A hurok lényege tehát mindig a köralakban függővagy fekvő szál – vastagabb avagy vékonyabb, aszerint hogynagyobb avagy kisebb állat fogására szolgál – amelybe az ál-


156

dozat fejével megy, avagy lábával hág bele, mire a hurok anyakára vagy derekára, illetve lábára szorul; annál erősebbenmentül jobban rángatódzik. Kovács Aladár a „Néprajzi Érte-sítő” 1904. évfolyama 50-56. oldalain és ugyane folyóirat1905. évfolyama 179-184 oldalain ez eszköz különböző alak-jait és használati módját részletesen leírja és rajzokban is be-mutatja, valamint fölhozza népi neveit is és ezek között acsikle, csiklő, csigle neveket is, amelyek pedig, amint látjuk, ahurok kazár-székely szócsoportunkbeli elnevezései (cs-k, cs-g)és amelyek pontosan egyezneka görög-latin kükloszcyclus(ciklusz) kört jelentő szavak-kal. A hurok e fönti magyarneveit a tudósok, valamint anépetimológia is, különféleképmagyarázzák, de természetesenépen e görög-latin szóra még senki sem gondolt. Mi azonbannem csak ezt kell megtegyük, hanem ezen csikle szót még acsuk, csukni igénkkel is összehasonlítjuk, mivel a csikle való-ban csukódó azaz összecsukló valami, ami csukódása, azazmás kazár szóval szükülése által fogja meg és fojtja is esetlegmeg a belé szoruló áldozatot, amihez hozzátehető még az is,hogy minden ilyen csikle, mivel még fő vagy lomb közé,avagy víznél nád közé, is szokták rejteni: igen gonosz, alatto-mos, kaján eszköz. Márkus Mihály a „Néprajzi Értesítő 1937évfolyama 346-348 oldalain olyan hurkot is leír amellyel őzetsőt szarvast is foghatni; az ilyet pedig ez állatok csapásaiban(járó útjaiban) úgy is szokták elhelyezni, hogy azt a lomb islehetőleg álcázza.

Őseinknél a kígyó a gonoszság, kajánság, tőrbecsalás, ál-nokság jelképének volt fölfogva. Tudjuk pedig azt is, hogy anagyobb fajta kígyók a patkányt, nyulat, sőt az óriáskígyók anagyobb állatot is fogva, hosszú testükkel valóságos kacska-ringókba (spirálokba) csavarodnak áldozatukra és ezt ígytöbbszörösen körül zárva, halálra szorítják, megfojtják sőtcsontjait is, különösen mellkasát, összetörik, és csak ezutánnyelik az állatot el. És íme: a magyar zár és szorít, valamint alatin-olasz serra = zár és szorít igék pontosan megfelelnek a


157

latin-olasz serpens-serpente, serpe = kígyó szónak. A kígyó-hosszú teste kötélhez hasonló. Eme sz-r kiejtésű szavaknak lá-gyult l-es kiejtéssel a magyar szál szó felel meg, de láttukhogy ugyanennek c-es kiejtése is van: szár. Viszont a magyarszál szónak pontosan megfelel a német Seile (szájle, száile) =kötél; ennek meg a német Schlange (slange) = kígyó, de amihogy csak árja magánhangzókihagyásos, vagyis kopott szó, bi-zonyítja a magyar szallag és sallang, népiesen sallangó szó. Aszallag és a magyar lószerszámok sallangjain a hosszú szálaksallongó, azaz hullámzó mozgása ugyanolyan mint a kígyóé.Folytathatnám e szóösszehasonlításokat a végtelenségbe, deelég ennyi is; csak azt hozom mégis még föl, hogy németülSchlange = kígyó, Schlinge = hurok (slange, slinge).

Ennyiből is világosan kitűnt tehát, hogy a szálból, húrbólképezett hurkot, azaz a csiklét, mint összeszorító, gonosz, ka-ján, alattomos eszközt: kígyó hoz hasonlitatták, Ami hogymennyire igaz, minden kétségen fölülinek teszi az afrikai aro-ma nyelv kio = hurok, kelepce szava, mivel tudjuk hogy né-pünk vidékek szerint kígyó szavunkat ma is ejti kiónak,kujónak. A már sokszor említett olasz-aroma-olasz szótár ezenaroma szót chio, kuyo (kio, kijo)-nak írja s laccio (laccso) =hurok és insidia (inszídía) = kelepce, alattomosan készülő,megrontó vagy gyilkos csel, de elmondottam már „Kún” feje-zetünkben, miszerint a régi görögök a világot körülvevő Óce-ánt, azaz Okeanoszt örökkön körben haladó folyóvíznek kép-zelték és a világot körülvevő óriási kígyóval jelképezték volt,de hogy mindez a mi őseink hagyományaiból kellett származ-zon, ezt épen az Okeanosz, azaz Okean szó bizonyítja, amelynem más mint egy ősnyelvünkből származott ó-keán, azaz ős-kaján = ős-kígyó, ős-folyó elnevezés, mivel ősnyelvünkben akígyót keján, kaján, küon néven is nevezték és mivel a kúnszócsoport szerint ezen kion, küon szónak még folyó és csúszóértelme is volt; a kígyó mozgása pedig valóban: folyó, csúszóDe említettem azt is, hogy a kún kion, kió szavunk szemere ésbesenyő kiejtés szerint: sió, és Sió nevű folyónk ma is van (aBalaton lefolyása).

Végül megtoldhatom még ez elmondottakat azzal, hogy agörögből vett latin cyclus (ciklusz) szót egy bizonyos önmagá-


158

ba visszatérő, azaz ismétlődő időtartam értelemben ma ishasználjuk.

zicília szigetén áll ma is Siracusa (Szirakúza), réginevén Syracus (Szürakusz) városa, Szicíliától pe-dig dél-nyugatra van Pantelleria, régi nevénCossyra (Kosszűra) nevű sziget. E két név azo-nossága föltűnő, különbség csak az, hogy – sze-rintem – az egyikben a jelző a jelzett előtt a má-

sikban a jelzett után következik, mert véleményem ugyanis –ha e neveket ma akárhogy an magyarázzák is – az, hogy ér-telmük: ezüst-kos vagy ezüstös-kos, amely állat a Hold, illetvea Holdisten, jelképe volt.

Vagyis szerintem szűra itt = ezüst, kosz = kos; ez elneve-zés, ha akár a jászoktól, szikuloktól avagy valamely kazáróstörzsünktől származott is. Míg ugyanis őseink az aranyatszár, szarany, lágyultan zalany néven is nevezték, aminek ma-radványa a szláv zoloto és árja magánhangzókihagyásosanzlato = arany, viszont az ezüstöt nevezték szir, szűr, szőre né-ven is, aminek szintén magánhangzókihagyásos maradványa aszláv szrebro, szribro, lágyultan pedig a német Silber (szilber)= ezüst. De innen származik az is, hogy népünk, különösenErdélyben, például a tiszta fehér lovat is következetesen„szürke ló”-nak, „a szürke”-nek nevezi; ami szerint tehát aszürke szónak régen ezüstös és fehér értelme is kellett legyen.Egyébként pedig a fehér színű ezüst, ha oxidálódik, valóbanszürke színűvé lesz; ami bizonyára a fehér és szürke színelne-vezés egymássali ily összevegyülése oka is, habár valószínűmég az is, hogy igen régi ősidőben az ember látóérzéke a fehé-ret és a világosabb szürkét egymástól még nem tudta megkü-lönböztetni, valamint például a sötétebb szürkét sem a kéktőlés az igen sötétkéket sem a feketétől, aminthogy szürke tár-gyakat népünk által sokszor hallottam is „kék”-nek mondani.Azt viszont, hogy őseink az ezüstöt még ardel, argir, argyil,argal alakú szóval is nevezték, abból is következtethetni, hogy


159

a latinban és görögben argentum és arqürosz = ezüst, valaminthogy viszont – amint már láttuk – a belső-ázsiai törökök azottan még élő óriástermetű fehér vagy ezüstszürke színű juh-félét ma is argali néven nevezik, amely szóval meg a mi nép-mesénk Argyirus avagy Argyilus királyfija neve egyezik.Amely névnek azonban Heraklesz régi elő-ázsiai Arkal és Er-kel névváltozata is megfelel. Láttuk hogy a megszemélyesítettNap, azaz Napisten, helyett igen régi ősidőkben még a meg-személyesített Hold, azaz Holdisten, szerepelt, amely istenségcsak idővel alakíttatott át napistenséggé. De láttuk azt is, hogyeme napistenség mellett azért egy holdistenség továbbra isszerepelt, úgyhogy a kettő neve, kultusza s a velük kapcsolatoshitregék (mythoszok) is az ezredévek alatt többször össze isvegyültek. Láttuk, hogy például Kréta szigetén és Egyiptom-ban Min, Men vagy Mend Holdisten kossal jelképeztetett, ésláttuk hogy e neve a Hold Men, Mon, Mond neveivel függ ösz-sze, de hogy e szó hímet, hímséget is jelentett aminthogy anémetben, angolban Mann, man = férfi alakban ma is él de él amagyar Mén szóban is, habár ez mai nyelvünkben már csakhím-lovat jelent, de jelenthetett régen hímet általában is. Lát-tuk azt is, hogy ugyanezen men, mend szóalak összefügg amagyar mén = megy, halad, szóval valamint a magyarmendelecs, möndőlecs = juh szóval is, amely nevük egyrészt ajuhok örök vándorlását, mendegélését, de a Hold őrök ván-dorlását is jelenti, aminthogy viszont Hold szavunk, azaz ne-vünk, meg ugyanígy függ össze a halad igénkkel, de amelyösszefüggéseket csakis a magyar nyelv segítségével, illetve amagyar nyelv ígen jó ismerete segítségével, vehetjük észre.Továbbá, lám, a fönti Arkal, Erkel, Argyirus nevek egyúttalmég a magyar járni, járkálni, továbbá eredni = járni, menni,indulni igénkkel is összefügg, amivel kapcsolatban különösenkiemelendő az erélyi tájszólások eregélni igéje, amelynek ér-telme tökéletesen ugyanaz, mint a mendegélni igénké s ame-lyet népünk különösen a juhok mendegélésére használ. Vi-szont hiszen ezen eredni, eregélni igénk nek még a latin-olaszerrare = bolyongani és ire = menni igék is teljesen megfelel-nek, de amihez tehető még, hogy a finnben irtolaise = csavar-gó, bolyongó ember, ura = út, pálya, az oromoban pedig


160

arredu = futni, amely utóbbi szó is tehát eredni igénkkel azo-nosul. De eszünkbe kell jusson ismét az argali vagy arkar juh-féle neve is, amely név, jésítéssel a mi járkál, járkáló, jésítésnélkül pedig eregél, szavainkra hasonlít Csodálkoznunk kelltehát mindezen összefüggéseken, amelyek egy-egy szóalaknakegymástól látszólag idegen értelmet is adnak de amely értel-mek, hogy egymással még is összefüggésben vannak, aztmythologiánk megismerésével, íme, észrevesszük. Említettemis egyszer már, hogy ősnyelvünk egyik sajátsága volt épen az,hogy szavai sokszor, csak igen csekély kiejtésbeli különbség-gel, más-más, de egymással mégis összefüggésben lévő értel-meket kapnak.

Viszont tény, hogy népmeséink szerint Árgyilus vagyArgyirus királyfi is igen so-káig és messzire kell utaz-zon, bolyongjon kedvese,Tündér Ilona, azaz Venus,keresésére, míg végre veletalálkozhat. Ha mármosttudjuk, hogy Árgyirus aHold is, Tündér Ilona pediga Hajnalcsillag, azaz a Vénus is, akkor azt is észre vesszük,miszerint e jel (a) is e találkozást jelképezi, de amely a török-ség, valamint a mohamedán vallás egyik legfőbb jelképe mais, de amely a régi magyarok fövegét díszítő forgón is ott voltés amely ezen kívül Erdély címereként is szerepelt (b).

Az elő-ázsiai régi népeknél, különösen a föníciaiaknál,tisztelt Bál vagy Bél nevű istenség a tudósok véleménye sze-rint Napisten volt, mi azonban már tudjuk, valamint ezt nagy-részt a tudósok is megállapították, hogy a Napisten gyakranegy régebbi holdistenség helyébe lépett volt. Ismeretes az is,hogy ezen Bál vagy Bél névnek az ottani sémita nyelvekben úrértelme is volt. Hogy a Bál-Sammen név értelme Ég Ura, aBál-Csór értelem Tirusz-Ura volt, mivel Tirusz városa ottanineve Csór volt. Ebből azután Fáy Elek „A magyarok őshona”című műve (Budapest, 1910) 233. oldalán azt következteti,hogy ugyanezen istenség Bal-lton neve értelme Idő-Ura kellettlegyen, illetve hogy itten ugyanezen istenség idő-istenségi


161

megnyilvánulásával van dolgunk Tény hogy úgy a Hold mint aNap számunkra ősidők óta időmérőként is szerepelt. Hogy Fáye következtetése nem önkényes, bizonyítja az hogy F. Movers„Die Phönizier” című művében ugyane nevet örök és idős ér-telműnek fejti meg, holott ő nem tudott magyarul és fejtegeté-seinél a magyar nyelvre természetesen nem is gondolhatott,vagyis ezen Ilon nevet a magyar idő szóval össze nem hason-líthatta. Nekünk azonban itt az is eszünkbe kell jusson, hogy amai magyar -ő képző régebbi alakja -on volt (például ugróhelyett: ugron), de amely képzőnek -un kiejtése is létezhetett.Valamint írtam már azt is, hogy őseink egykori (sémita és árjaelőtti) magas szellemi műveltsége idején, az istenségeket mégnem képzelték tényleg létező személyeknek, hanem hogy ezekcsak költői megszemélyesítések voltak. Például a Nap, a Hold,a Föld, a Hajnalcsillag, a Tejút, a Víz, az Idő stb. megszemé-lyesítései, és hogy ennélfogva a még szabad regeköltés korá-ban minden költőnek lehetett ezeket tetszése szerint megsze-mélyesítenie úgy férfi vagy nőalakkal avagy akár valamelyállatalakkal is. Kétségtelen tehát, hogy amikor ezen istensége-ket már tényleg létező s emberszerű, vagy akár állatszerű lé-nyeknek kezdték képzelni: ez már nagyfokú’ szellemi hanyat-lás jele volt. Másrészt természetes az is, hogy, habár őseinkszellemi műveltségét az akkoriban igen harcias de műveletlensémiták örökölték is, de csak fölületesen, a jelképezések mé-lyebb értelem teljes elhomályosulásával. Elképzelhetjük tehát,hogy ha például egy magas műveltségű egykori városban –mondjuk Aden környékén avagy Hadramaut tartományban – aharcias és vad beduinok lettek úrrá s az ottani művelt őslakos-ságot részben legyilkolták, részben pedig rabszolgákként amaguk számára dolgoztatták, akkor az ott talált jelképes isten-ség-ábrázolatokról, nem voltak képesek azt fölfogni hogy ezekjelképes ábrázolatok, hanem ezeket tényleg létező személyesistenségek ábrázolatainak vélték, valamint az ezen istenségek-ről szóló, jelképes értelmű, és a leigázottaktól hallott mytho-szokat, regéket is csak szószerint voltak képesek fölfogni. Ma-gától értetődő az is, hogy a hódítók és leigázók az őslakosság-nak mindig éppen a művelt és vezető úri osztályát gyilkoltákle, míg ennek alacsonyabb rétegét, azaz nehéz és szolgai mun-


162

kára alkalmasabb részét tartották meg a maguk számára rab-szolgákul. Amely őslakosság ez alacsonyabb rétege esetlegmaga sem tudta az istenségek és az ezekről szóló regék jelké-pes voltát, illetve ez maga is az istenségeket létező személyek-nek, a regéket szószerintieknek vélte. A jelképezéshez, vala-minek jelképes volta fölfoghatásához már igen magas szellemifejlettség szükséges, ami azonban durva, műveletlen és vadembereknél nincsen meg. Vagyis egykori ősnépeink magasszellemi színvonalú műveltsége így hanyatlott újabb népek el-szaporodásával és elhatalmasodásával mind mélyebbre, majdválott az emberiség általános elszaporodásával szükségszerűenmindinkább anyagivá, technikaivá s magas fejlettségű gépmű-veltséggé, de a szellemiek terén durvábbá, gonoszabbá s tehátalacsonyabb színvonalúbbá.

Hogy idő szavunk, illetve ennek régi iton avagy idunalakja tulajdonképpeni értelme menő, haladó kellett legyen,tanúsítja egyrészt indul igénk valamint inda (növényi kúszóinda) főnevünk, valamint az ezeknek megfelelő latin-olaszandare = menni, haladni, továbbá a szláv ide = megy, haladszó is, amely utóbbiak, hogy nem árja eredetűek, bizonyítja azafrikai, kámi eredetű oromo nyelv ademu = menni, haladni,indulni és adma = utazás szó. Hogy pedig az örökké, de sza-bályosan időszakok szerint haladó, utazó Nap és Hold szá-munkra az ősi időmérő volt, ez kétségtelen, úgyhogy ennél-fogva régebben a Hold, utóbb pedig a nap, költőileg, az időurának, azaz Idő-Urának, is neveztethetett.

Idő szavunkkali egyezésként fölemlítem itt a latin-olaszaelas (étász) -etá = kor, időszak szót.

Végül pedig összeállítom itten táblázatszerűen az alábbimagyar és nemmagyar szavakat, illetve neveket:

1) Egymássalhangzósan magyar Örű, örök.Kétmássalhangzósan: magyar: kör, kerek, kerék, kor, kor-szak. A görögöknél az Időisten neve Kronosz volt Görögülhronosz, kronosz = idő. De Kronoszt nevezték még Kor ésKorosz néven is, amint ezt Ritter nyomán (Karl Ritter:„Die Vorhalle europaischer Völkergeschichten.” Berlin,1820.1/1. kötet, 175 oldal) Fáy Elek is fölhozza


163

2) Latin annus = esztendő, kor, anulus= gyűrű, karika.3) Magyar év, öv Latin-olasz aevum (évum), evo (évo) = kor,

idő, örökkévalóság Német ewig (évig) = örökké.4) Magyar: idő. Bál-Iton és Idum időistenségek. latin-olasz

aetas (étász), etá = kor, idő. Latin-olasz aeternitas(etemitász), eternitá = örökkévalóság

Mindezek, igaz, nem kazár szócsoportbeli szavak, de nemtartom valószínűnek, hogy a kör, idő és örökkévalóság meg-nevezésére a kazárok nak is ne lettek volna saját szócsoport-jukbeli szavai, amelyek közül azonban csak a magyar csikie,Cegléd, Csiklád és a göröglatin küklosz-ciclus szót tudtam ittfölhozni, de a többi is valószínűleg föltalálható volna. Sajnosazonban, nem ismerem eléggé, illetve nem ismerem egyálta-lán, a szumer, asszír, héber, egyiptomi, örmény és arab nyel-vet.

Föntebb említettem a szicíliai Szürakuza nevű várost és aSzicíliától Dél-Nyugatra fekvő Kosszűra sziget nevét. Kérdés,hogy e nevek kazároktól avagy székelyektől származtak-e? Deírtam arról is, hogy a székelyek és kazárok egymásnak milyközeli rokonai voltak, hogy hiszen még kultuszbeli szócso-portjuk is ugyanaz volt, ami szerint – eltekintve attól hogymagyari őstörzseink egymásnak amúgy is mind rokonai voltak– de a székelyeket és kazárokat így úgyszólván egyazon nem-zet két ágának is tarthatjuk. Ámde van még más is ami a szé-kelyeket Szicíliával hozza kapcsolatba. Említettem már, hogya székelyek őshazája a Dunántúl Göcsej vidéke volt, amit a tu-dósok nyelvi és néprajzi alapon már megsejtettek Leghelye-sebbnek tartom itten egyszerűen Idéznem Fáy Elek alábbi(105. old.) sorait:

„Mind emellett Freemann a szikelek őshonát a Keleten iskeresi, és föltűnik neki Athene közelében egy Szikelia nevűhalom. A szikelek őshonát Maspero és Sayce derítik föl, ami-dőn eredetük kulcsát ama sakalasa és sekulsa neveikben lát-ják, amelyek alatt ők a Menefta és III. Ramzesz fáraók korá-ban Egyiptom ellen intézett támadások részeseiként szerepel-nek az egyiptomi emlékeken. A sakalasa név ugyanis megle-pően azonosan hangzik a szolimek országa a későbbi Pizidia


164

Szagalaszusz városa és mezeje nevével, amelyet Liviusz ismegemlit.”. (Lib 38). Alább, 107. oldalán így ír még Fáy„Freemannak szintén föltűnik székelyeink és a szikelek nevehasonlósága (Edward A. Freemann: „The history of Sicily”Oxford 1891. I. 130 old) s csodálkozik azon, hogy a magyarkrónikákban semmi nyomát sem leli a székelyek sziciliai ere-detének” Hozzáteszi azonban Fáy, miszerint Freemannak isföltűnt a régi pannóniai Segesta (Szegeszta), ma a Somogyme-gyei Segesd, városa neve azonossága a régi siciliai szinténSegesta nevével. Amihez magam még hozzátehetem, hogy hi-szen Erdélyben is van Segesvár nevű város és ennek közelébenSegesd nevű falu, de amelynek neve mai szász lakossága nyel-ven Sász lett Viszont az Odüszszea 24 énekében, Itaka szigeté-ről (A JoniTenger egyik szigete) lévén szó, kétszer is említszikei cseléd nőt. Miután igen valószínűtlen hogy a kicsi Itakasziget görög lakói a messzi és nagy Szicilia szigetéről hozhat-tak volna maguknak szolganőket, inkább az tehető föl hogy aJóni-Tenger szigetein a jászok mellett szikelek is éltek, akikazonban utóbb a tulajdonképpeni görögök által, ugyanúgymint a Görög Félsziget és Kréta régebbi lakói, leigáztattak.Ugyancsak Fáy Elek irja a „Pesti Hirlap” 1914. március 29-iszámában: „Szicilia történetírója Freemann is közös eredetű-nek tartja székelyeinket Szicília őslakóival.” Az egyiptomiakáltal emlitett sakalasák avagy sakarsák különben Sayce szerintis azonosak az egykori kis-ázsiai zakkur nevű néppel. Márpe-dig -Kézai mester szerinta húnok maradékai hazánkban zakulnév alatt éltek tovább.

inden tojás avagy pete a maga egész alkatában,megtermékenyülése után is, sejthez annyibanhasonlít, hogy sárgája a sejtmagnak, a sárgájátkörülvevő fehérje pedig a sejtmagot körülvevősejtanyagnak felel meg. A tojássárgáját azon-

ban népünk még szék avagy szik (tojás-széke, tojás-szike) né-ven is nevezi Ezen szék szavunk megfordítva közép szavunk-


165

kal is kapcsolatba hozható, amelynek központ és székhely je-lentése is lehet de amelynek még megtelepedési hely, állandótartózkodási hely értelme is van, mint például a székelységnéla Csikszék, Udvarhelyszék, Sepsiszék stb. helységelnevezé-seknek. Kétségtelen, hogy ezzel rokon a sziget, régi nyelvünk-ben szeget, szeged szavunk is, amely egy víz által körülvettföldet jelent, amely tehát, habár csak kétdimenziósan, de úgyvan viz között mint a tojás szike vagy széke a fehérje, avagymint a sejtmag (azaz a sejtszék) a sejtanyag között. Deeszünkbe juthat még szikra szavunk is, mivel láttuk hogy őse-ink a szikrát tűzmagként is fogták volt föl, valamint életszikrajelképének is tekintették. Márpedig való igaz, hogy a sejt lé-nyege a kicsi sejtmag, amely nélkül a sejt nem életképes, va-lamint tudjuk azt is, hogy a mozdulatlan női petesejtet életrekeltő, megtermékenyítő, sebesen mozgó, előre törekvő hímondószálacska tulajdonképpen nem más mint egy sejtanyagnélküli kicsi sejtmag, amely tehát valóságos életszikraként,erőnyszikraként, is fogható föl. írtam hogy Erdélyben szikrakicsit is jelent.

De láttuk azt is, hogy a kialakulásban lévő világok, a köd-foltok (kőd szavunknak a kazárszékely szócsoportban gőz sza-vunk és a más nyelvekben fönnmaradott ház szó felelt meg),vagyis a nebulózák, bár eleintén alaktalanok (kuszák, kócosak:kaosz), de utóbb egy központjuk, azaz tehát székük vagy szikükképződik, amely központjuk azonban kezdetben még csak egytestetlen mértani pont, de amely pontban utóbb valóban mag,azaz szék vagy szik képződik (megfordított szóval: közép, ésgeszt, újabb műszóval: központ). Tudjuk, hogy az ilyen világ-ködök ekkor egyúttal örvénylő forgásnak is indulnak, amelyörvénylés központjában képződő magot magyar, azaz kazár,szóval góc (műszóval gócpont) néven is nevezhetünk. Kieme-lendő, hogy népünknél ezen góc szó alatt a konyha tűzhelyétnevezik, vagyis a konyha és az egész lak igazi központját. Ittég a tűz, itt főznek, az ősegyszerű lakokban itt esznek is. Ittmondják el egymásnak az elmondandókat, itt tanácskoznak.Télen ide gyűlnek melegedni, sötét este itt van világosság, ittfolyik a regélés, elbeszélés, mesél és, énekmondás, valamintaz ősegyszerű lakokban itt, a tűz körül, háltak is. Láttuk hogy


166

a legősibb lakok gömbölyded kupolaszerű, avagy hegyes kúp-alakú kunyhók is voltak, amelyek kazár neve ház, házag isvolt. Ezeknek pedig mindig közepében, vagyis tehát valóság-gal is központjában, volt a tűzhely, vagyis a tűz, amely fölött akunyhó legtetejében volt a luk, az ók vagy óg, amelyen át afüst elszállhatott. Eszerint tehát góc szavunknak is központértelem ugyanúgy megokolt mint ahogy megokolt, habár másalapon, a szék szavunk székhely és központ értelme is.

De tűz szavunknak magának iskellett legyen központ értelme is,aminthogy a latinban fönn is maradott akabar szócsoportbeli locus (fókusz) szó,amelynek úgy tűz mint központ értelmevan. (Megjegyezhető, hogy tűz sza-vunk, két sziszegőmássalhangzós szólévén, úgy kazár mint szemere és besenyő szócsoportbeli szóulis vehető).

Láttuk hogy népművészetünkben ma is általános az alábbirajz a alakja, vagyis a világkezdő ősköd stilizált ábrázolata.

Ezért számunkrameglepő tény te-hát az, hogy, a-mint ez ismeretes,és amit példáulHreblay Emil is„Tyúktenyésztés”

című művében(Budapest, 1902.)

leír, a tojás fehérje a tojás székét több rétegben, szintén kacs-karingósan rétegeződően veszi körül, amit metszetben úgy áb-rázolhatunk, ahogy an azt e rajzon b mutatja s amit példáulkeményre főzött tojás fehérjét gondosan meg figyelve, észre isvehetünk. Kétségtelen mindenesetre, hogy az ilyen örvénysze-rű alakulat csakis forgás következtében jöhet létre. Lehetséges,hogy a tojássárgája a peteszékből valókiindulása után a pete-vezetékben való útja közben önmaga körül többször megfor-dulva halad előre s hogy a petevezeték mirigyek által kivá-lasztott tojásfehérje ezért rakódik rája ilyen kacskaringós réte-


167

gekben. Ámde tudvalévő az is, miszerint a tojássárgája a márkész és megtojt tojásban is képes forogni, mert ugyanis, ha afekvő tojást akárhányszor meg is fordítjuk, a tojássárga fölüle-tén lévő kicsi, fehéres, lencseszerű csirakorong (nevezik „ka-kashágás”-nak is), amelyből költéskor lesz a fejlődésnek in-duló ébrény, mindenkor hamarosan fölül kerül. Sőt tudjuk aztis, hogy a költőkészülékben költött tojásokat is többször megkell forgatni, mivel a bennük fejlődő ébrény is csak igy képeserőteljesen fejlődni, mert a kotló tyúk is maga alatt a tojásokatforgatni is szokta. Márpedig, ha a csirakorongocska mindigfölül kerül, vagyis ha a sárgája a tojásban forog is, akkor ez isokolja a fehérje kuszálódását vagyis örvényszerű alakulását,amely alakulata azután hasonlít a világködök, azaz nebulosákörvényszerűségére.

Amint azt a fönti rajzon látjuk, népi díszünk és a tojásszóban lévő alakulata között a lényegesebb különbség csak az,hogy amaznál a középső mag, vagyis a szik kisebb, a tojásnálpedig nagyobb. Azonban nem is valószínű, hogy ezen ábrá-zoltakhoz őseink épen a tyúktojást vették volna alapul, hanemsokkal valószínűbb hogy a világködökről tudván és ezekalakját is ismervén, e díszükhöz, illetve jelképükhöz, emezekszolgáltak volt alapul, habár emellett tudomásuk lehetett a to-jás ilyen alakzatáról is. Egyébként pedig, ha egy világködbeneleintén a közép, vagyis a kezdet, valóban csak egy mértani,azaz testetlen pont is, amely azonban amellett hogy forog,milliomod évek alatt folyton növekedik és sűrűsödik, majd tü-zesedik is, úgyhogy a központ és tűzpont itt is ugyanaz lesz ésamit a latinban fönnmaradott kabar szócsoportbeli focus szó kiis fejez.

Kétségtelen azonban, hogy mindaz, amit itt most elmon-dottam, még csak sejtelem de ami további tanulmányok, ta-pasztalatok és megfejtések segítségével a jövőben tökéletesít-hető lesz.

Csak egy megjegyzést kell azon-ban itt még megtennem: A tojássárgacsirakorongját „kakashágás”-nak isnevezik, ami úgy lehet csak a német„Hahnentritt” fordítása, de ami annyi-


168

ban helytelen is, hogy e csirakorong a meg nem termékenyítetttojáson is megvan, csupán nem fejlődésképes Annyi viszonttény, hogy minden tojás illetve pete, kialakulása legelején mégcsak egyetlen, egyszerű sejt. Továbbá, a tojássárga külső hár-tyájához tapadóan, innen a tojás o két vége felé a zsinórszerű-en csavarodó két úgynevezett „jégzsinór” indul ki. Jelenlétükoka, illetve célja, biztosan megállapítva még nincsen. Ezekszempontunkból azért érdekesek, mivel láttuk hogy őseinkszimbolikájában a gúzso vagyis a kötél azaz zsinór módjáracsavart alak szintén szerepelt. Hogy tulajdonképpen mit jelké-pezett, nem tudom, bár lehet hogy a köldökzsinórt is (E kér-dés, azaz a gúzs avagy csavart kötél alakú jelkép megfejtésétlássad e kéziraton az évekkel későbben találtam és betoldottamcikkekben.).

Hogy a gúzs mégaz asszíroknál is jel-képként szerepelt,mutatja ezen asszírábrázolat is. Amelyenegyúttal azon, a boga-rakat avagy lepkéketjelképező négyszár-nyú nemtőket is lát-juk, amelyekről márföntebb is írtam, ame-lyek a hímport közvetitve, a virágok megtermékenyítését isvégezték.

ár korábban is írtam az élet ősanyagát jelképe-zett polipról és bemutattam, Huszka József és afrancia Perrot és Chipiez nyomán, kréta-mykénéi műveltségből származó azon polipáb-rázolatot, amely tehát a minden élőlény erede-tét, ősanyagát képező protoplazma jelképe volt.Úgy Perrot és Chipiez, valamint Huszka is te-

Perrot et Chipiez nyomán „Historiede l’ art.” II. 771. old.


169

hát azon véleményen voltak, miszerint ezen pitanebeli váza-festmény stilizált polipalakja a minden élőlény őskeletkezésétakarja ábrázolni avagy helyesebben szólva: jelképezni. A maitudomány szerint is minden élőlény, illetve minden élő sejt,ősalapanyaga a kocsonyaszerű protoplazma. Láttuk föntebb aszintén a kréta-mykénéi műveltségből fönnmaradott többolyan polipábrázolatot amelyeken rendesen, ha többé vagy ke-véssé határozottan is, de ott van a kacskaringóvonal. Ez a va-lóságnak annyiban meg is felel, hogy a nyugodtan ülő közön-séges polip (Octopus vulgaris) indái végét valóban szoktakacskaringóvonalba is szedni (lássad a vonatkozó oldalak raj-zain), amit jász, székely és kazár törzseink, akiknél a kacska-ringó vallásos jelkép is volt, ősidőkben, polipábrázolataikonstilizálva és erősen túlozva tüntettek föl Láttuk azt is, hogy acsupa kacs- avagy kacskaringóvonalból álló amaz örvényszerűábrázolat a tényleg örvényszerűen azaz kacskaringósan mozgóősködöt, a világködöt, őseinknél ez ábrázolat jelképzete. Itt vi-szont megsejthetjük, hogy valamikor – mielőtt ősműveltsé-günk elhanyatlásával sok minden összezavarodott volna -teháta polippal inkább az élőlények vízben való őskezdetét jelké-pezték volt Láttuk föntebb azon krétamykénéi és keresztény-ség előtti és jelenkori magyar szívalakú díszítményeket, ame-lyek jellegzetes alakját itt, leegyszerűsítve ismételem (a ősma-gyar sírokból, b kréta-mykénéi, c mai magyar zsinórdíszít-mény). Láttuk, hogy az itt c-vel jelezett de föntebb több válto-zatában is bemutatott díszt népünk ma „csukafő”-nek nevezi.E csuka halnevünk tisz-tán kazár szócsoportbeliszó írtam azt is, hogymiután a csuka vízi ál-lat, ennélfogva e dísz ílyelnevezése még a vízzelilletve a tengerrel is, hamár egészen elhomályosultan is, de még fönntartani látszik akapcsolatot, vagyis lehetséges az is, hogy a csuka szó valami-kor a polip egyik kazár-székely neve volt. Megjegyezhető ittmég az is, hogy e csuka halfélét jelentő szavunk nem is állegymagában mert Erdélyben például a pisztrángot ma is


170

csüge-nek nevezik és ott Csügés nevü patak is van, amelyet azoláhok ma Csuges-nek neveznek (Pisztráng szavunk viszontlehet hogy a latin piscis [piszcisz] szóátvétele, habár e latin szókétségtelenül ősbesenyő s valószínűleg szabin eredetű s így alatin pisztrix = tengeri szörny szóval is összefügg.). Továbbáaz olaszban ma is acciuga (accsúga) a neve egy apróbb tengerihalfélének, amely olasz szó eredete aligha más mint névelővela csüge.

Idézem itten mégegyszer Huszka és Perrot és Chipiez utána következő sorokat: „Szerinte (Perrot szerint) az ábrázolategy csöppet sem naturalisztikus. A polip hosszú karjai (értsed:indái) között látható halak, ludak, flamingók, pillangó, tövis-disznó, ló és ázalagok (értsed puhányok) nem véletlenül, tér-kitöltésül kerültek oda. (Megjegyezem: hogy mennyire nem,bizonyítja az is, hogy némelyik állatalak lábai a polip indáitkeresztezik is, tehát nem csupán térkitöltésül lettek odatéve,hanem a meglévő szük térbe erőltetve is lettek, azért mert áb-rázolásukat a festő szükségesnek tudta) E kép az ősnemződésábrázolása, mely által azon kor embere az élő lények eredetétés keletkezését akarta megmagyarázni, a szemlélő elé vará-zsolni. Itt a polip a mindenféle állattá átváltozó anyag jelképe-ként szerepel. A polip lábainak (értsed indáinak) végét és tes-tét körülvevő görbék jelezik a nemző kiáramlást, a kavargást,amely beszív és termékenyítés után kilök. Ez a teremtés, avagyinkább átalakulás a polip által létrehozott tölcsérben (értsed:forgatagban) és örvényben történik. A tengeri sün, a csikóhal anégylábúvá változás útján vannak. Sajátságos a polip lábai vé-gén alkalmazott négyküllős köralak, amely az európai bronz-kor leletei között gyakran szerepel.” (E jelről bővebben„Avar” fejezetünkben kellend foglalkoznunk).

Ha mármost tudjuk, hogy az élőlények, illetve az élő sej-tek alapanyaga a protoplazma, amely még alaktalan, nyálka-azaz kocsonyaszerű anyag, és ha tudjuk, hogy őseinknél azéletkezdő ősanyag, a minden élet, minden élőlény eredete apolippal – tehát egy csonttalan puhánnyal (habár a valóságbanrendkívül szívós anyagú) – is jelképeztetett, amely állat egészteste nyálkás is, akkor azt is föltételezhetjük, hogy a szinténilyen testű és nyálkás csiga is jelképezhette ugyanezt, – amely


171

csiga szó hiszen a csuka és csüge, kazár szócsoportbeli sza-vakkal teljesen azonos, de amely szóazonosságot a legtökéle-tesebben megokolja azon tény hogy a csigának kacskaringóbacsavarodó háza van de hogy tökéletesen ugyanilyen háza voltaz őskor ammonitesz-polipjainak és van ma is ezek elég közelirokonainak a nautilus polipoknak is. (lássad fentebb). Mindezek tehát egymással azért egyező dolgok mert, hiszen láttuk,a kazárok legfőbb vallási alapjelképe a kacskaringó- vagyis acsigavonal (spirál) volt, a csiga, csüge, csuka pedig kazár szó-csoportbeli szavak. Úgyhogy jogosan föltételezhető, miszerintvalamikor a polip egyik kazár neve egy csige, csüke, csüge,csuga alakú szó lehetett. Azt pedig hogy „egyik”, azért mon-dom, mivel más, szintén kazár nevét sejthetjük a kocsonyaszavunkban is. Mivel pedig a kocsonya (németül Sulz, olaszulgelatina) a protoplazmához hasonlítható, ezért azt is sejthetjük,hogy őseink a protoplazmát és ennélfogva az ezt jelképezőpolipot is, kocsonya néven is nevezhették Amely föltevés an-nál valószínűbb, hogy a szó -onya része anya szavunkkal azo-nos, őseinknél pedig az anyag nőiségként volt fölfogva, amiszerint tehát a protoplazma és az ezt jelképező polip is, költő-ileg, az élet ős anyjának volt fölfogható. Igaz ugyan, hogy maianyag szavunk az anya szóból származik, csakhogy ez a latinmater= anya és materia = anyag, szavak nyelvújításkori for-dítása, ámde e latin mater és materia szavak azonossága azt bi-zonyítja, hogy az anyagnak életlétrehozó ősanyaként fölfogásaősrégi eredetű eszme. Mivel viszont a mi ősműveltségünk úgya rómainál mint a görögnél is sokkal régibb, eszerint okszerű-en föltételezhető, hogy ez eszme is ősműveltségünk egyik ha-gyatéka.

áttuk az eddigiekből, hogy a jászok, székelyek éskazárok egymásnak közelebbi rokon őstörzseinkvoltak. Korábban jeleztem volt már, hogy a jászokalapjelképei ezek (valamint a négy- vagy nyolcágúcsillagalak) voltak láttuk azután, hogy a kacskarin-


172

gó vonal a kazároknak meg épen legfőbb jelképe volt. De lát-tuk azt is, hogy úgy a jászoknak, mint a székelyeknek, mint akazároknak közös jelképe volt úgy a szögletes mint az ennélvalószínűleg régibb, még nem szögletes horgaskereszt is. (lás-sad lejjebb.) Az itt jelezett alak régimagyar hímzésről való, a b-vel jele-zett a kréta-mykénéi ősműveltségből.a c-vel jelezett pedig kelet-turkesz-táni. E nehány alakot itt a könnyebb összehasonlíthatás miattismételtem. Mondottam ugyanis föntebb, hogy ősnépeink jel-képei nem voltak holmi csak úgy kitalált mondvacsinált jelké-pek, hanem hogy ezek a Ter-mészet örök törvényein ala-pulva, okszerűen alakultakki. Ez állításom bizonyítjákezen itt bemutatott, a fénychromatikus polarisatioja által keletkező öt kép is (itt színeknélkül lefényképezve), amelyek tehát nem embercsinálta ké-pek, hanem a Természet törvényei szerint keletkeznek (lássadezeket színesen a Meyers lexikon „Polarisation des Lichtes”

cikkében) .Ez alaku-latok közül az itt 2, 3,4, és 5 számmal jele-zettek körében a já-szok négyszirmú vi-rágalakját látjuk (arajzocskán: 1.), az 1és 2 számmal meg-jelöltön a jászok be-szegett szélű négy-zetét (a rajzocskán:3), sőt a 4 számmaljelezetten a horgas-kereszt közepén ottlátjuk még a besze-

gett szélű jász négyzetalakot is, ugyanúgy mint a föntebb; raj-zon a b-vel megjelölt, a kréta-mykénéi műveltségből származóhorgaskereszt-alak közepén is. De nem kevésbé érdekes az itt


173

5 számmal jelezett alakzat annyiban is, hogy ezen meg a fön-tebb már bemutatott ezen jelképre emlékeztet, amelyről emlí-tettem, hogy Kínában általános, és amelyegyébként Korea régi nemzeti címere is ésamelyről föntebb láttuk, hogy úgy kazár mintbesenyő jelképnek is tekinthető, mivel kacska-ringóban örvénylő csöppalakokból áll. A kü-lönbség itt csak annyi, hogy e jelképben a két

csöppalak közül az egyik világos, a másik sötétszínű és hogy a két csöppalak között nincsenköz, ellenben a polarizált fény által létrehozottalakzatnál mindkét csöppalak világos színű ésközöttük sötét köz van. Mégis ezen nehányfénykép is már azon sejtelmet keltheti bennünk,

hogy őseinknek a fény chromatíkus polarisatiója által létreho-zott képekről is már tudomása lehetett. Mindenesetre azonbana tény hogy ősműveltségünk jelképei és természeti dolgok kö-zött ilyen csodálatos egyezések vannak, azt is megsejtethetivelünk, hogy ősműveltségünk irányában még mennyi továbbikutatást kellene végeznünk és hogy ezáltal mennyi mindentfödözhetnénk még föl.

rdemes írnom még a kocsiról illetve a szekérről isHogy a régi, rugós kocsi magyar találmány és hogyez csak a XV. században terjedett el Európa szerte,eléggé ismeretes, nevét pedig a Kocs, Komárom-megyei magyar falu nevétől származtatják, ahol azelső „kocsi”-kat föltalálták volna, (Lássad: Meyer-

féle német Lexikon „Kutsche” cikkét, valamint: Spamers:„Weltgeschichte”, VI köt. 67. old. Leipzig, 1894.)

Hogy a kocsi, más magyar nevén a hintó. valóban Ma-gyarországból származott, előbb Ausztriába s innen tovább,nem kétlem; nem hiszem azonban hogy ez csak újabb, XVszázadbeli találmány volna, ha azelőtt Magyarországon kívülnem is volt ismeretes, sem azt nem hiszem, hogy nevét Kocsfalu után kapta volna, s e névszármaztatást amolyan „népeti-


174

mológia”-félének tartom, még ha urak találták is ki. Szerintemaz ilyen hintó, vagy ahogy népünk még nevezte „hintószekér”(hintázó-szekér) kocsi nevét kacs alakú rugóiról kapta, amelykacsokat régen hajlékony faágakból, utóbb pedig rézből,bronzból, majd vasból és acéllemezekből készitették. Miutánpedig ezen kacs, vagy kocs székely-kazár szócsoportunkbeliszó, ennek magyar-kún megfelelője gamó, kampó; a latinbanhamus = horog, kőrös megfelelője: horog, görbe, latinbancurvus (kurvusz) = görbe, eszerint a kocsi szó is ősrégi. Hogypedig kacs szavunknak kacs, kocsú, kocsi kiejtése is létezett,

kétségtelennéteszi az, hogykacska = görbeszavunknak né-pünknél kocskaváltozata is él(lássad Ballagiszótárában). Azolyan ősi ko-csiknak tehát,amelyek alakját

leegyszerűsítettvázlatban e raj-zon tünteti föl,fontos alkatré-szei kacsalakúrugóik voltak,amelyek előnye

az volt, hogy a bennülésre vagy teherviselésre való részükmintegy hintázóan függött és igya bennülő embert avagy abelerakott terhet tehát nem rázta, úgy mint azt legkisebbegyenlőtlenség ei miatt is, minden rugótlan szekér bizony ráz-za. Az ilyen rugós kocsikat, amint ezt Spamer is megemlíti,1558-ban, Braunschweigban (Németország) a használatból ki-tiltották, azon megokolással, hogy elpuhulást okoznak!

Látjuk tehát, hogy az ilyen kocsik hintó elnevezése is ru-gós voltukról származott. Hintó, hinta, hintázik szavaink roko-nai a hehezetnélküli ingó, ingas, inog, továbbá a hehezetes


175

himbál, himbálódzik = inog, függő helyzetben ide-oda mozog,valamint a tájszólásos hingái = hintál (Ballagi: és a hinkhánklegény kifejezésünk. amely ide-oda kószáló, semmittevő, léhalegényt jelent (Ballagi). Úgyhogy a német hinken = inogni éshenken, hangen = akasztani, függeni, lógni igék ősnyelvünk-bőli származását is észre kell vennünk.

Ismeretes, hogy kocsi szavunk Kutsche (kuccse) kiejtéssela németbe is átment és innen különböző változatokban másnyelvekbe is, természetesen mindig a rugós kocsi megismeré-sével és használatával együtt.

Még gyermekkoromban hallottam volt Marosvásárhelyenavagy Segesváron, vagy talán Albertfalván (Buda mellett) ar-ról beszélni, hogy régen, holott a „pünkösdi király” lovonment a falun végig, de utána a „pünkösdi királyné” hintóbanjött (megválasztatásuk után dísz- és diadalmenetükben), deamely hintót nem lovak hanem legények és leányok húztak Ehintót pedig mindig külön ez alkalomra készítették volt, csakfából és vesszőből, csak kötözéssel, mert abban semmi vasbólvalónak lennie nem volt szabad. A „kasa” is csak vesszőbőlvaló volt, teteje zöld lombbal födve, a királyné pedig lomb-ágyon félig fekve ült, csupa virág között és virágkoszorúsan.Fönti leegyszerűsített rajzomon a lombfödést valamint a lomb-ágyat is azért hagytam el, hogy a hintó szerkezete látható ma-radjon. A rajzon a alatt e hintót oldalnézetben, b alatt pedigfölülnézetben tüntetem föl. Látjuk e rajzokon azt is, hogy ittminden kötözés segítségével és nehány facövek alkalmazásá-val készült, úgyhogy a vasalkatrészek alkalmazása tilalmátokvetlen az emberiség azon őskora, bár öntudatlan, emlékénekkell tartanunk, amelyben az ember, az egy lágy aranyon kívül,más fémet még nem ismert.

Az olyan kerékagyat amilyet c alatt rajzoltam meg, ősegy-szerű vízemelő kerekeken (a földek öntözése céljából készül-teken) még nemrég folyók mentén, a folyóvíz által hajtva, lát-hattunk Az ilyen kerékagyak is tehát csak fából, kötözéssel,vas nélkül készültek. Igaz, úgy ezek, valamint a fatengelyekvége is, nem volt nagyon tartós, de könnyen cserélhetők voltakés semmibe sem kerültek


176

Szintén kizárólag hajlékony vesszőből, és kötözéssel, ké-szültek a kerekek is (a rajzon d és e). Természetesen ezek semvoltak nagyon tartósak, de semmibe sem kerültek és tartalék-kerekeket mindenki vihetett magával, valamint ilyen kerékutazás közben is készíthető volt. A kerekeknek a tengelyrőlileesése ellen fából való cövek („kerékszög”) szolgált (a rajzonc).

A d rajzon a kerékagyat is odarajzoltam, az e rajzon nemA keréktalpat kopás ellen köröskörül rákötözött, szintén csakhajlékony vesszőből fonott vagy csavart gúzs védte (a rajzond).

Az ilyen kerekeknek, miután hajlékony vesszőkből ké-szültek volt, nagy előnye az volt, hogy merev küllőik nem lé-vén, ennek folytán sem voltak rázósak, vagyis hogy a tengely,illetve a kerékagy és a keréktalp között is rugalmasak lévén, ahintó kasában ülők ennél is kevesebb rázást éreztek. (Ilyen ru-galmas küllőket, acéllemezekből valókat, merev küllők he-lyett, ma is alkalmazhatnánk). Teljesen avagy majdnem telje-sen merev az ilyen kerekeknek csak karikája (talpa) lehetett,vastagabb, erősebb és egymásmellé kötözött három vagy négy,körbe hajlított vesszőből, botból készülten.

Ha tehát az ilyen kocsik, vagy hintók, körülbelül száz évelőttig és csak a pünkösdi királyválasztás népszokásában ma-radtak is fönn, de nem kell kételkednünk abban, hogy őseinkmár ezredévekkel ezelőtt is ugyanilyeneket utazásra is hasz-náltak.

A hátsó kerékpár villaalakú rúdja, amint azt a b rajzonláttuk, hegyével az első kerékpár tengelyéhez volt kötve, vagy

pedig kampóval és cövekkel is biz-tosítva (a rajzon f). Ennek előnyemindkét esetben meg az volt, hogykanyarodásnál a két első kerékten-gelye oldalt elhajolhatott, úgy ahogyan azt e rajzocska mutatja, ami által

a kocsisokkal könnyebben kanyarodhat, fordulhat; aminthogyez ma is minden szekéren és kocsin is így van, csak hogy vas-alkatrészek segítségével


177

A szanszkrit nyelvben csakra, csakara = kerék, kör, kari-ka, amely szó, amellett hogy kazár szócsoportbelí, ami szekérszavunknak csak mélyhangzós kiejtése. Bizonyos pedig, hogyszekér szavunk (tájszólásos szeker) eredetileg szintén csak ke-rék, karika, kör értelmű volt, vagyis kazár szócsoport szerintszekér ugyanaz mint kún szócsoport szerint teker és tekereg(avar szócsoport szerínt forog, besenyő szócsoport szerint csa-var vagy facsar) Láttuk már, hogy a törökben, mongolban te-kereg, tögörök, tükerek = kerék. Amihez tehető, hogy a szerb-horvátban csekrk = föl húzó, vontató csiga (német nevénWinde, a magyar folyami hajókon gugora), aminek lényegevízszintesen avagy függőlegesen álló henger (nevezik a henge-rét „dob”-jának is) amire a vontatásra, húzásra vagy súlyemelésére szolgáló kötél avagy lánc fölcsavarodik. Látjuk te-hát, hogy ezen szláv csekrk szó nem egyéb mint tekereg sza-vunk kazár csekereg vagy szekereg kiejtésének kopott,magánhangzókihagyásos alakja.

Ha azonban voltak kacsalakú rugók (e rajzon 1, kazár ésszékely) hintókon, ko-csikon használatbanmég egy-két századdalezelőtt is, de voltakbizonyára régen másalakúak is. Olyat minte rajzon 2 (szemere)kocsikon, szekereken ma is látunk, ma természetesen nemvesszőből hanem acéllemezekből készülve, az olyanok léte-zettsége mint 3 és 4 (besenyő és kabar) pedig sejthető.

Miután itt a szekerekről és kocsikról kellett szlanom hoz-záteszek itt nehány szót a szekér és kocsi eredetéről is:

Aminthogy napjainkig is van könnyű szekér valamint in-kább csak személyszállításra való kocsi, de van csak igen ne-héz terhek szállítására szolgáló úgynevezett társzekér is, úgyrégen is e kettő egymástól különálló valami volt, sőt e kettő-nek egymástól különálló, egészen más eredete is volt, habárutóbb, az ezredévek folyamán e kettő egymással össze is ve-gyült, más szóval, a kettő között átmeneti alakulatok is létre-jöttek.


178

A két különálló eredet pedig a következő:Már az ősember is, ha valamely olyan terhet akart tova-

szállítani, amelyetvállán távolabbravinnie igen nehézlett volna, úgy se-gített magán, hogyágat tört avagy vá-gott magának, két-vagy három-villásagút, amelyre a ter-het kötözte (e raj-zon pontozott vo-nallal jelölve) s azegészet így húzta

maga után, avagy nagyobb súly esetén valamely háziállatával,húzatta. Ez így különböző népeknél ma is előfordul még, va-lamint megvan ez még magyarnépünknél is annyiban, hogypéldául széna hazahordásánálhasználnak ilyen eszközt is,amely azonban már sokkal tö-kéletesebb, annyiban hogy reákeresztben tengely kötve, en-nek két végére pedig egyszerű fakorongból való kerekekalkalmazvák. Világos, hogy mivel ez már a kerék ismeréséveljár, ha sok ezer éves is, de már későbbi fejlemény és hogy afönt szóban volt ágakból, vesszőből font hintóval lehet körül-belül egyidős. Nálunk ma csakis állatokkal húzatják Mikorazután, hogy nagyobb mennyiségű terhet (szénát avagy bármimást) is szállíthassanak, két ilyen villát kötöztek egymásután,ugyanúgy ahogy an azt itt fentebb megrajzoltam, akkor már akönnyű magyar lőcsösszekér őse is kialakulva volt, de ugyan-így a kocsi és hintó őse is.

Egészen más volt azonban a nagy terheket is szállítani ké-pes, irodalmilag ma hibásan „társzekér”-nek nevezett nehézszekér eredete, amelyet népünk ma is igen helyesen tálszekérnéven nevez, azért mert ennek kerekei ősidőben küllőtlen és


179

nagy, kerek fakorongok voltak. Göncöl szavunk régibb nyelviadatok szerint, főnévként, valamilyen tengelyszerű dolgot je-lentett, de ige ként: göncöl, göncölni, valamilyen gurulást, for-gást, hengeredést. Ki is emelhető, hogy göncölög és hengeregegymásnak hangtani rokona is: g-n és h-n. (Kún szócsoport).De jelentenie kellett ezenkívül e szónak még hímséget is, ami-vel Ballagi szerint Göncöl férfi név is volt és a Konrád névmegfelelöjeként is használtatott. Ma e szó, illetve név, nyel-vünkben már csak aNagy- és Kis-Göncöl-szekere ismert két csil-lagkép nevében fordulmég elő, de amelyetnépünk némelyütt, kü-lönösen Szegeden éskörnyékén Döncöl- ésDöncör szekere névenis nevez. Kétségtelenmindenesetre, hogyezen gönc- vagy dönc-szótő régen kerekségetés tulajdonképpen hen-geredést, hömpölygéstjelentett, amit bizonyít göndör szavunk is, amelyből göndörö-dik igénk is származott és amelynek úgy értelemben mint han-ga lakban a kunkorodik és kunkorog is rokona (g-n és k-n)

Szempontunkból igen fontos adat, hogy a Göncölszekereta népi hagyomány igen nehéznek tartja Kandra Kabosmythologusunk („Magy. mythol.”, 394. old.) idézi is azon népimondásunkat, hogy: „Olyan nehéz mint a Göncölszekere.” Ésmegtaláljuk népi hagyományunkban a Göncölszekere nehézvolta igen természetes magyarázatát is: Azért mert villámok-kal, azaz „istennyilakkal” vagyis „mennykövekkel” megra-kottnak képzelték. Hogy a villámokat és mennyköveket (me-teorokat) őseink csak jelképesen, később a tudás hanyatlásá-val, valósággal is, Isten nyilainak hitték, valamint tóbb nép eztma is hiszi még, tudjuk, valamint tudjuk azt is, hogy a régi gö-rögök is azt hitték, hogy a villámok Zeusz nyilai. Mi több, a


180

tudatlanság fokozódásával, már a villámokat és a mennyköve-ket, azaz meteorokat, is azonosaknak vélték és vélik ma is,annyira, hogy az itt-ott talált kőkorszakbeli kőbaltákat is már,ugyanúgy mint a belemniteket (őskori polipfélék házarészekövülete it) is „istennyilak”-nak kezdték tartani (a belemnit el-nevezés is a görög bélosz = nyíl szóból származik). Minden-esetre azonban, mivel a kő nehéz, ennélfogva: kövekkel meg-rakott szekér is magától értetődőleg nehéznek kellett képzel-tessen Másrészt nagy kőrakományt csak erős és nehéz „tálsze-kér” bírhat el. Tény viszont az is, hogy a Kőkorszakban kőből,főképp kovakőből, nyílhegy készült is.

De kétségtelen az is, hogy már ősidőkben is, ugyanúgymint napjainkban, nagy terhek, különösen nagy kőtömbök to-vaszállításához fából való hengereket (hengereg, henteregIgéink) használtak, illetve használnak manapság is. (Lássad afönti rajzon a alatt), amelyek tehát a nagy súly alatt gurulnak(kőrös szóval), illetve hengeregnek, hömpölyögnek (kún sza-vakkal), de amire tehát (szintén kún szavakkal) azt is mond-hatjuk hogy göncölögnek avagy döncölögnek, döncörögnek.

Így szállítatták tehát őseink már a megalithikus öskorbanis, hengerek segítségével, az óriási kőtömböket. Vagyis ezenhengerek képezték a kerék ősét (amelynek a kún teke = gömbszó rokonát képező teker, tekereg szó volt kún neve), deegyúttal a tengelyét is, amely szó viszont a döncöl szóval azo-nosul (t-n, d-n).

Látjuk tehát, hogy a tengely legrégibb őse tehát még magagurult, azaz tengelgett, döncölgött. Annyi is bizonyos azonban,hogy a nagy kőtömbök szállítására szolgáló hengerfák nem le-hettek vékonyak, hanem, hogy meglehetős vastag fatörzsekbőlkellett készülniök. És íme, népünk az ilyen fatörzsből valóhengert ma is nevezi tönk néven, amely szó szintén kún alakúés a tengely, valamint a dőncől szóval hangtanilag rokon.Úgyhogy föltételeznünk kell miszerint tengely szavunknak iskellett létezzen töngöl kiejtése is Itt megemlítem újra, hogyőseinknél minden rúdszerű dolog hímségi jelkép is volt.

Hogy pedig itt oly sok kún szócsoportbeli szóra akadunk,ez minden valószínűség szerint azért van mert hiszen a kunok,amint láttuk, eredetileg hegylakók voltak, ahol sok kő van,


181

náluk kőkultusz volt, a nagy megalitikus kőtömbök pedig tehátkövek voltak.

Természetes dolog, hogy nagyobb súlyú teher hengerekenvaló vontatása és tolása (a fönti rajzon a) könnyebben ment haa hengerek nem voltak nagyon vékonyak, hanem a szállítandóteher, avagy mondjuk kőtömb, nagysá-gához arányítva eléggé vastagok. Determészetes az is, hogy teher haladásközbeni oldalgása (az egyes iránybólioldalt eltérése) úgy volt a legkönnyeb-ben elkerülhető ha a hengerek – azaztehát a göncölök – lehetőleg hosszabbak voltak a teher széles-ségénél, így: Ennek viszont következménye, hogy folytono-sabb használatban a hengerek középső részükön – ahol a teherezeket nyomja -a teher és föld között a hengerek nagyobbsúrlódásnak kitévék, amiért is ezek kopása is itt a legnagyobbmérvű, sokkal nagyobb mint két végükön. Úgyhogy folytonoshasználatban a hengerek olyanokká lesznek mint a fönti rajzonb-n és c-n látható. Ha vastag hengereknél e kopás fokozódik,akkor idővel az is megtörténik, hogy a hengereknek már csakkét vége érinti a földet, így viszont a földöni súrlódás, tapadásnagyon csökkenvén: a teher vontatása, tolása sokkal könnyeb-bé válik, amit az emberek kétségtelenül már ősidőkben is észrevettek. Ezért a hengereket elkezdték középső részükön szán-dékosan is vékonyabbra faragni. Mivel viszont a hengerek vé-gei is használatban folytonos kopásnak voltak kitéve, e bajonsegítendők, a hengerek két végére vastag fakorongokat vertekföl (a föntebbi rajzon d). Ezeket eleintén igyekeztek mentülszilárdabban a hengerekre erősíteni, nehogy meglazulva, lees-senek. Természetesen azonban a nagy teher nyomása shengergés folytán néha mégis megtörtént hogy a hengerek vé-geire fölvert ezen fakorongok meglazultak és a hengereken fo-rogni kezdtek. Ennek óriási előnyét is pedig hamarosan észrekellett venniök. Hiszen ha a korongok a hengereken forogtak,akkor a hengerek nem maradtak a teher alól hátul oly hamar kis ennélfogva nem kellett ezeket oly gyakran hátulról előre vin-ni, hogy ismét a teher alá helyezhessék. Sőt ha a teher, példáula kőtömb, alsó fölülete nem volt egészen sima, akkor a henge-


182

rek – illetve most már tengelyek – az egyenetlenségekben sok-szor el is akadoztak, úgyhogy hosszabb ideig egy helyen ma-radva, ezeket néha már egyáltalán nem is kellett hátulrólminduntalan előre vinni, mert hiszen nem maradtak hátul ki.(A föntebbi rajzon e). Mikor tehát az ősök ezt is így észre vet-ték és megállapították, ezzel már meg kellett szülessen a kerékőse: a fakorongból való küllőtlen kerék. De megszületettugyanakkor a nehéz társzekér őse is, vagyis az olyan kezdetle-ges alkotmány amilyen a fönti rajzon f alatt rekonstruálva,amelyen ugyanis már szekérszerű váz is van és amelynek márforgó de még küllőtlen kerekei voltak, amelyeket, hogy a ten-gelyről le ne eshessenek, cövekkel, vagyis tengelyszöggelbiztosítottak, úgy ahogy an a rajzon g mutatja. Az ilyen igenerős és nehéz alkotmánynak azonban nagy hátránya az volt,hogy teljesen merev szerkezetűek lévén, igen nehezen kanya-rodhattak, úgyhogy idővel létre kellett jöjjön, ezen alkotmányés a könnyű kocsi szerkezete egyesítésével, a mai társzekér,amely habár erős és nehéz, és ennélfogva igen nehéz rako-mány szállítására is alkalmas de szerkezete már nem merev,hanem elülső tengelye, ugyanúgy mint a kocsié, már elhajol-ható s ennélfogva az ilyen társzekér is ugyanolyan könnyenkanyarodik mint a könnyű kocsi s a könnyű szekér is, valaminttermészetesen ma kerekei sem küllőtlen fakorongok, illetveküllősek ugyan de a kocsi és a könnyű szekérénél sokkal zö-mökebbek, erősebbek, teherbíróbbak.

Mondottam föntebb hogy irodalmi „társzekér” szavunknem helyes. Népünk az igen nehéz terhek szállítására valószekeret nem is így hanem tálszekér néven nevezi s kétségte-len is hogy népünknek van igaza, mivel e szavában még annakemléke maradott fönn, hogy az egykori nagy, küllőtlen fako-

rong-kerekek neve tálvolt, mivel őstörök tör-zseink szó csoportja sze-rint a korong neve való-ban tál volt. E szavunk alaposabb, kerek de nemmagas szélű edények tátnevében ma is él. Világos


183

tehát, hogy a német Teller = tányér szó is innen származik,aminthogy népünk tányér szavunkat ma is tángyér-nak ejti,ami nem más mint az egykori tálgyér romlása de aminek to-vábbi romlása mai tányér szavunk. Erdélyben ma is készülnekegyszerű, lapos fakorongból való „fatányérok” és ott fiatalko-romban előkelő vendéglőben is lehetett „fatányéros”-t (sülthúst, a mai angol beefsteak-nak megfelelőt) rendelni. Az ere-deti, ősi fatányérok természetesen még csak fiatalabb fa tör-zséből vágott egyszerű kerek lemezek voltak, míg mai fejlettalakjukat e rajz mutatja. Ámde az elmondottak fejtik meg nemcsak a német Teller szót hanem a dollár szót is, amely erede-tileg nagy, kerek ezüstpénzet jelentett és tallér-nak is nevez-ték, amely szó a német Teller = tányér szóval teljesen azonos.Sőt mindez fejti meg taliga szavunkat is, amelynek eredeti je-lentése épen úgy csak kerék volt mint ahogy eredetileg aszeker, szekér szavunk is csak kerék értelmű volt. Míg a föntiszavakban a tal-, tel-, toll-, doll- rész eredeti jelentése inkábbcsak lap, lapos valami volt, a gyer, -ger, -er, -ar végzés a ke-rekséget fejezte ki. Láttuk azt is hogy ősnyelvünkben az igaszó is kerekséget fejezett ki; ami szerint tehát taliga is ugyan-azt jelentett mint a tallér szó, vagyis kerek lapot, azaz küllőtlenkereket.

A megalitikus őskorban hengereken szállított nagy kő-tömböket őseink természetesen nem csupán húzták, hanemtolták is egyúttal. Ezért rendkívül fontos adat népünk azon –ma keresztényesített – hagyománya, amely szerint a nagyonnehéz Göncöl-Szekeret Illés próféta húzza, Jónás pedig tolja shogy így dörögnek végig az Égen, illetve az Ég Országútján(más nevén Hadak Útján, Csaba Útján, azaz a Tejúton). Lás-sad e hagyományt Kandra Kabos „Magyar Mythologia”-ja394. oldalán. Ebben tehát annak emlékezete maradott fönn,hogy a megalitikus korban a nagy kősziklákat, kőtömböketvalóban húzták és tolták. Ami azonban ez adatban különösenmeglepő, az hogy a szekeret nem állat húzza hanem emberhúzza és tolja! Ami pedig szintén oly ősrégi időre utal amely-ben az embernek még vontatásra is használt háziállata nemvolt (Megalithicum, Neolithicum). Egészen bizonyosan tart-hatjuk azt is, hogy a kereszténykor előtt e mondában Illés és


184

Jónás helyett még olyan istenség-testvérpár szerepelt, mintnálunk Magor és Hunor, az észteknél Nagy Toll és Leiger.Hogy pedig e szekér a viharban az Égen dörögve-dübörögvehalad, ezt ismét igen világosan a villámlással és mennydörgés-sel hozza kapcsolatba, láttuk pedig, hogy néphitünk szerint eszekér mennykövekkel megrakott.. Továbbá: azt képzelni,hogy a viharban e szekér az Égen dübörög, azért lehetett merthiszen villámlani és dörögni valóban viharban szokott, amikorpedig, úgy nappal mint éjjel, az Eget felhő boritja s tehát nemlátni hogy a Göncöl-Szekere bizony egyhelyben marad!

Végül fölemlítek itt még egy érdekes magyar népi mon-dást amelyet gyermekkoromban többször hallottam: Ha vala-mely igen nagy és súlyos tárgy tovaszállításáról volt szó,ilyenkor mókásan néha azt mondották „No, majd borsót szó-runk alája s úgy toljuk!”. E mondásból okszerűen következik,hogy valamikor az ősök teherszállításhoz nem csak hengerekethanem fából avagy kőből való golyókat is használhattak. Tényhogy így a súrlódás sokkal kevesebb lévén mint a hengereknél,a teher elmozdulása vagyis tolása, húzása sokkal könnyebb,habár csakis igen szilárd alapon, mivel lágyabban a golyók be-süppednének. Különben is pedig, mivel golyók készítése sok-kal nehezebb mint hengereké, ezért az ilyen szállításmód issokkal későbbi lehetett a hengerekkel valónál, mi több, a teheroldalt való irányeltérését, félrecsúszását a golyók nem akadá-lyozzák, ami nagy hátrány. Mégis, tudjuk hogy a mai golyóscsapágyak a golyók oly kevés súrlódási felületén alapulnak,habár ezeknél, mivel a golyók vályúban vannak, oldalgás nemlehetséges.

Visszatérve még egyszer a Göncölszekérnek az Égen dü-börögve való haladása gondolatára, megjegyezem hogy – amitegyébként mi már tudunk – az ami ma már szószerint vett népihiedelem, az régen, magas szellemi ősműveltségünk idején,csak költészet volt, amit akkor még senki sem vett szószerint,vagyis akkoriban még nem képezett hiedelmet.


185

A Magyar Adorján által fölhasznált irodalomkivonatos jegyzéke

Kazárok (432-476. oldal)

Lenormant: „Histoire ancienne de l’Orient” II. 330. o. (IX. ki-adás Paris, 1885.) Kus országa Amon Ra napistené, vá-rosa Nap, ill. Napata.

Gyártás István „A Jász-Kunok Története” 1:24 és Rawlinson –Babilonia „kushit” nevet is viselt, szkíta tartomány. E népelterjedt az egész világon – India, Arábia, Syria, KisÁzsia, Európa területén, presanskrit nyelvüek az iberek,baszkok, berberek – a himjári és cyprioti feliratokon fel-lelhető – u.e. az Achmenidák 3 nyelvű feliratának középsőszövegében. Mindez a mai napig tagadva.

Biblia: Bábel, Erek, Akkád és Kálna Kustól származik.Hommel: Szumertől északra Kos nép lakott.Anonymus: KM-ben említ egy Kazar országot, melynek Mén-

Marót volt az uralkodója. A bihari hegység vidéke volt akazárok őshazája, amit teljesen soha el nem hagytak.

Elizeus örmény történész: a hunok kusoknak is neveztetnekSzékelyudvarhelytől É-ra van egy Dömös-Kazar hegy. Szat-

már vm.-ben Kozárd puszta, Szolnokon Kazárvár – mafalu (Gyártás 1.)

Kirgizek Kazak néven is ismeretesek. A kozakok is kazaralapelemre épültek.

Viski Károly – Magyar Népr. Ért. 1929. évf. 70-73. o. régimagyar sövényvárak = huszárvárak = kosár-vár. IlyenSzabács vára a régi Macsói Bánság területén. Ház -hézag= kazár üreg szóval. A csavart alakú kazár méhkas és asumir ziggurat szerkezete u.a. (Woermann „Geschichteder Kuns!”, Leipzig, 1925), u.i. A Tigris folyó mellettiSzamarra város zigguratja nem szögletes, hanem kos-szarv csavarodású. Ezen ősi, szerényebb építmény maradtfenn a minaretekben. E terület ősi lakói kusiták.


186

alamint a kus vagy kazár őstörzseink a világte-remtő őserőt, illetve ennek megszemélyesítésétaz Égistent és ennek fiaként fölfogott Napot,illetve Napistent is, kossal, mint legfőbb szentállatukkal, jelképezték, ugyanúgy a kabaroknálezek jelképe a kecskebak lett, éspedig a NagyÉgistené bizonyára fekete, avagy kéknek kép-

zelt kecskebak, a Napistené ellenben vörös, vagy pedig arany-színűnek képzelt. Úgy fekete mint vörös szőrű kecskefajtákvalóban léteznek. Igen természetes viszont, hogy ezek szerinta kabaroknál az ős-Anyagistennő (a Tejút) valamint a Földis-tennő jelképe meg nősténykecske kellett legyen; az ős-Anyagistennőé, mindenesetre fehér színű. A kabaroknak ugya-nis legfőbb háziállata s ennélfogva kultuszbeli szent állata is akecske volt. Habár ezen kívül náluk nagy szerepe volt még abagolynak, különösen pedig a fülesbagolynak, a gepárdnak(egy párducféle), valamint a bogaraknak és ezek között legin-kább a nagy galacsinhajtónak, vagyis a szkarabeusznak.

Valószínűnek tarthatjuk, hogy miként voltak és vannakma is óriástermetű, ökörnagyságú juhfélék, úgy voltak ősidők-ben ugyanilyen óriástermetű kecskefélék is Indiában ma is élegy ökörnagyságú antilopfajta, a nilgan vagy nilgar. Habár eznem kecskefaj de a kecskére úgy testalkatában mint szarva;


187

alakjával is emlékeztet, habár utóbbiak a test nagyságához ké-pest a kecskéénél sokkal kisebbek (Portax pictus).

A kabarok vallásos alapjelképeiazok voltak, amelyeket az alábbirajzon a és b ábrázol. Az első akecske, helyesebben a kecskebak,szarvai vonalával azonos (a bakszarvai ugyanis mindig jóval na-gyobban a nőstényéinél) és hímségi jelkép volt, a második (b)ellenben nőiségi, mivel az emlőt is ábrázolta láttuk hogy őse-inknél az egység hímségként a párosság és számosság pedignőiségként volt fölfogva; tény pedig hogy itt az a egy vonal, ab alak ellenben körvonalaiban két olyan vonalat mutat mintamilyen a, vagyis úgy képződik ahogyan azt c tünteti föl.Tudjuk pedig, hogy a vonalnak mértani értelemben csak hosz-sza van, csak hosszúságot jelent, akár egyenes akár nem ésakár csak egyik ponttól a másikig halad-e, akár a végtelenség-ből jőve a végtelenségbe megy is. Jelképezheti tehát a vonal ahaladást, a menést is láttuk pedig, hogy mén szavunknak úgyhaladás mint hímség értelme is van. A haladás vagy menés:mozgás; a mozgás pedig erőny (energia), ami őseinknél hím-ségként volt fölfogva, ellentétben a nőiségként fölfogottanyaggal (amit a latinban s a mater anya és materia = anyagszavak fejeznek ki). A mozgás, hala dás erőny, de az anyag, haerőny meg nem mozdítja: mozdulatlan. Ezzel egyezik az, hogyaz életben is a hím ondószálacskák, ondóállatkák (spermato-zoa), embernél, állatnál, sőt még a növényeknél is, igen moz-gékonyak, holott a női petesejt mozdulatlan, mi több, ember-nél, állatnál is rendesen a nő és a nőnemű állat van, marad in-kább egyhelyben, jár kevesebbet, míg a férfi avagy a hím állatjár-kel, igyekezik, lót-fut, sokszor hiába, és ő keresi föl a nőtavagy nős tényt. Sőt többnyire így marad ez még azután is anő marad inkább helyben, otthon, míg a férfi jár-kel avagyutazik is a világban. Hasonlóképpen van ez egyébként még anövényeknél is, mert itt is a termő nővirág van és marad egy-helyben, holott a hímpor száll szelek, madarak, rovarok szár-nyán, néha csak közelebbre de néha igen nagy távolságokra is


188

míg nővirágot érhet, de itt is a hímporszemek milliói hiába sközülük csak igen kevés érhet célt.

Ha kabar őseinknek itt b-vel jelezett jelképét – amely azemlőre hasonlít és tehát nőiségi jelkép – csak lapalakúnakképzeljük is, akkor is nőiség, mivel, amint láttuk őseinknél alap is nőiségi jelkép volt. De képzelhetjük ez alakot három-dimensiósnak is vagyis ekkor tehát anyaginak, tömegnek, test-nek, illetve olyannak tehát amilyen az emlő a valóságban Azemlő a nőiség jelképe azért mert ez a nő tápláló szerve, a táp-lálék pedig: anyag.

A kabarok vallásos szócsoportját a b, p, f, v és a k, h, g, gymássalhangzók, illetve az ezen mássalhangzók által képezettegytagú szavak képezték, de amely egytagú szavakhoz termé-szetesen – ugyanúgy mint más törzseinknél is más szórészek istoldódhattak. A mai magyar nyelv segítségével is még megál-lapítható, hogy a magyarban de más nyelvekben is még meg-lévő nyomok szerint e szócsoportban a b, p, l, v hangokkalkezdődő egytagú szavak, amilyen például a magyar bak szó is,hímség jelentésűek voltak, míg a megfordított alakúak, ami-lyen például a magyar kabala (kab-ala) = nőstény ló, nőiségetjelentettek Ezt illetőleg fölhozható az itt következő nehányszó; legjellemzőbbként:

Magyar bak, amely szót a nép, különösen Erélyben, nemcsupán a kecske hím ére alkalmazza, hanem például a madara-kéira is, ami tehát azt jelenti, hogy e szó a kabar szócsoportbaneredetileg hímet egyáltalán is jelentett. Ellenben olasz becco,német Bock (bekko, bokk) csakis kecskebak értelmű lévén,ebből az következik, hogy e szó ezen árja nyelvekbe későbbenés már csak bakkecske értelemmel ment át De hogy ezen b-kmássalhangzós szó eredetileg hímet egyáltalán is jelentett, bi-zonyítja bika szavunk, amelynek megfelelője a szerb-horvátbik = bika.

Az egyiptomi Ízisz istennő, akit tehénfejűnek avagy csakfején tehénszarvakkal szokták volt ábrázolni, Nyugat-Egyip-tomban és Libában egy ottani tehenu nevű népnél oly nagy ésodaadó tiszteletben részesült, hogy hívei ez istennő jelképét, atehenet; testükre tetováltatták. Ez istennővel szemben azonbana hímséget egy Bak, más nevén Pakis és Pika nevű hímisten-


189

ség képviselte. Lássad Brugsch Henrik: „Religion undMythologie der alten aegypter” (Leipzig, 1885) című műve117, 122, 131, 342, 347, 469 és 667 oldalain. Megjegyezendőhogy Brugsch nem tudott magyarul és így természetesen aztsem tudta, hogy a magyarban úgy a tehén mint a bika szó mais tehén és bika értelemmel meg van ő valószínűleg csak any-nyit tudott, hogy az olaszban becco, a németben Bock = bak-kecske.

Fölhozom ittenmég Baccus (bakkusz)nevét és azt, hogy ezistenséget kecskebak-kal is jelképezték voltés hogy tiszteletérekecskebakot szoktakáldozni, bár áldoztakneki bikát is. Baccuskultuszának – akit agörögök Dionyzosznakis neveztek – mintegynőiségi megfelelőjevolt az elő-ázsiai ere-detű Kybele (Kübele,latinosítva Cybele)kultusza. Ez istennőneve, akit szobrainszámtalan emlővel áb-rázoltak, tökéletesenegyezik kebel és köbölszavunkkal, továbbá akabala és capella nős-tényállatok nevével, aszumer kablu = emlő, valamint a német Kübel = vödör szóval;mi pedig már tudjuk, hogy minden edény őseinknél nőiségijelkép volt. És íme, köböl szavunk, amely tehát a kebel szóvalazonos, gabonafélék mérésére szolgáló edényt, űrmértéket isjelent (Ballagi szótára), amelyet másként véka néven is nevez-nek. Cseremisz kuba = nő. A magyar kabala = nőstény ló szó-


190

nak pontosan megfelel a szláv kobila szó, amely ugyanazt je-lenti. De a régi magyarban kapra is = nőstény kecske (Népraj-zi Értesítő, 1929, 347. oldal), a latinban is pedig capra éscapella (káprá, kapella) szintén = nőstény kecske, míg a latin-olasz caper, capro = bakkecske. Az emlőnek egyik magyarneve a fönt említett kebel szó, amely tehát egyezik a sokem-lőjű Kübele istennő nevével. De e szó a magyarban jelentheti akét emlőt együtt is, valamint ugyanezen kebel szavunk jelent-heti a két emlő közét is, vagyis tehát tulajdonképpen mélye-dést, belsőt, űrt. És íme, Ballagi föl is hozza e mondásokat; „Aföld kebelében sok kincs rejlik” valamint: „Kizárni az Egyházkebeléből”. Vagyis tehát e szavunknak határozottan belső éseszerint üreg értelme is van. Meglepő tehát, hogy öböl sza-vunk, amely a köböl szónak csak kezdő k hang nélküli alakja,nem csak valaminek öblét, befogadni, tartalmazni képes üregétjelenti, hanem valamely vízfelület szárazföldbe nyúló részét,például tengeröblöt is, de amit megfordítva is értelmezhetniúgy hogy a szárazföldnek van bemélyedése, azaz öble, amely-be vízfelület nyúlik, sőt mivel hiszen e víznek mélysége isvan, eszerint a földnek is van itt öble is. De ami még megle-pőbb, az hogy hiszen népünk, például Göcsejben, a nő emlőjétannak öblének is nevezi, vagyis hogy öböl = emlő! (Lássad:Ethnographia folyóirat, 1902, 70 oldal.). Azonban hogy e népiöböl = emlő vagy kebel szavunknak nyelvünkben még tenger-öböl értelme is van, ez semmi esetre sem véletlenség; bizo-nyítja az hogy hiszen a latinban is, olaszban is; sinus, semo(szemere szócsoport) egyaránt jelent emlőt, keblet valaminttengeröblöt is. De ugyanígy a németben is Busen avagyMeerbusen = tengeröböl. Azt föltételezni pedig hogy ezt miígy a latinból avagy a németből fordítottuk volna magyarra,azért lehetetlen mert a nép sem latinul sem németül nem tud,az öböl szavunk emlő és kebel értelemmel pedig csak népi táj-szólásban van meg, az irodalmi magyarban pedig ismeretlen.De föl kell itten hoznom még további csodálatos egyezéseketis; A mongol nyelvben öbür, a szumerban uburis = emlő. Ho-lott a latinban is uber egyaránt jelent emlőt, de termékenységetés bőséget is, míg a szerb-horvátban obilato = bőség, bőséges.Márpedig mi más a bő, bőség szavunk mint az ob, öböl sza-


191

vunk megfordított kiejtése? Holott hiszen e megfordítás törvé-nye az árja nyelvekben ismeretlen. Mi több, hiszen ezen bőszavunk a tágsággal lévén azonos jelentésű, ez tehát az űr,üreg fogalmára is visszavezet, ami meg, amint láttuk, nőiségként volt fölfogva. Emlitém köből = űrmérték szavunkat,amelynek megfelel a német Kübel és a szerb-horvát kabla =vödör szó, de föl hozható a finn kappa = csöbör szó, azonmegjegyezéssel, hogy a finn nyelvnek b hangja nem lévén, ezkabba-nak is vehető. Hogy öb, öböl szavunknak kezdő k han-gos kiejtése már ősnyelvünkben is meg kellett legyen, vagyishogy köböl, kebel szavunk nem holmi újabb képződmény, két-ségtelenné teszi az 5-6000 évvel ezelőtt élt szumer nyelv,amelyben kablu = emlő. Ehhez tehető, hogy a nyugat-afrikaihausza nyelvben (a kámi nyelvek egyike) gaba = emlő, míg azoromo kopa szót az olasz szótár a seno = kebel szóval fordítja.

Mindenesetre, láttuk, hogy kebel, köböl, öböl szavainknakmily sok hasonló hangzású és jelentésű rokona van, holott anémetben és a szerb-horvátban a Kübel és kabla = vödör sza-vakkal ez nincsen így, sem pedig e szavaik az emlő re és ten-geröbölre nem vonatkoztathatók, mivel ezekre egészen másszavaik vannak. Nem vonatkoztathatók tehát e szavaik Kübeleistennőre sem, holott ennek sok emlője a magyar nyelv föntiszavaival tanúsít kapcsolatot.

Mivel a b és v hang egymásnak közvetlen rokona s a ka-bar szócsoportban mindkettő meg is volt, ennélfogva a vékaszavunkat, űrmértékként szolgáló ezen edény nevét is, ide so-rolhatjuk, amely szavunknak egyébként a finn vakka = űrmér-ték szó is megfelel. Ezek azonban már műveltségi szavak lé-vén, csakis a Ballagi által is fölsorolt magyar vék = űr, üreg,luk természeti ős-szavunkból származhatnak, amely kabarszavunk pontos kőrös szócsoporti párhuzamát lék szavunk ké-pezi, amely szintén űr, üreg és luk értelmű. Ha azonban ezenvék és véka valamint a finn vakka is saját ősi szavaink, honnanszármaznak akkor a latin vaco, vacuum ürességet, űrt jelentőszavak? Viszont ha lék, luk, lyuk szavunknak ma is van likváltozata, akkor valószínű hogy vék szavunknak is volt vik, vikkiejtése is, úgyhogy ez fejti meg az északi germán nyelvek vik= tengeröböl szavát, amely számos tengeröböl és ebben fekvő


192

város, illetve kikötő, neve is (például Westervik, Laurvik,Reikjavik), sőt ez fejti meg a német Winkel = kuckó, sarokszót is, habár ebben a k hang nk orrhangos kiejtésűre válott.

Már „Kún” fejezetünkben fejtettem ki részletesebben azüreget, hiányt, telni vágyást, hívást, ihosságot (szomjúságot) éséhességet jelentő hí és megfordítva ih és éh ős-szótövünket,amelynek egyik származéka a latin hiatus = hiány és űr szó is.Láttuk hogy e szótő hij továbbfejlődései a kún szócsoportbatartoznak, de láttuk azt is hogy ugyanannak héz (hézag) kazár,hiu továbbfejlődései pedig kabar alakulatok. Utóbbiak meg-fordítottja vík vagy vék lévén, ennélfogva az is következtethetőhogy úgy a szláv vikat = kiáltani, hívni, mint latin voco,vocare (vóko, vokáré) és vox = hívni, kiáltani és hang, szavakis őskabar eredetűek, ugyanúgy mint a latin vacuum = űr szóis. Fölhozható még vak szavunk is, mivel ez a vék űr jelentésűszónak csak mélyhangzós változata, valamint azért is mert avakság többnyire a szemgolyó hiányával és ennélfogva a szemhelyének mélyebb, gödörszerű süppedettségével jár, amiért isföltehető, hogy ezen vak szavunk eredeti értelme is űr volt,ugyanúgy mint a latin vacuum szónak.

Az eddig elmondottak azonban korántsem merítik kimindazt ami az emlő kabar kab avagy ket szótövű nevével, il-letve a kabarok által magával az emlővel is összefüggésbe ho-zatott. Meg is jegyezhető, hogy mivel a kabaroknál az emlő-nek ily nagy szerepe volt, ebből az következtethető, hogy nő-elviek voltak, ha nem is mind de valószínűleg nagyobb részük,ha pedig voltak hímelvű törzseik is, ezek azonban úgy lehettakar nevet viseltek.

Kifejtettem már fön-tebb, hogy nyelvünk hupo-lag szava és a finn kuplaszó (= hólyag) természetidogot jelent és eszerint ős-szó lévén, a latin cupolaszónak csak őse, nem le-származottja lehet, mivelutóbbi már ember csináltadolgot jelentvén, már nem


193

ős-szó hanem műveltségi sző. Sőt ezen kívül is, ezen magyarés finn szó teljesen azonos a magyar kebel és a szumer kablu =emlő szóval, amelyek pedig szintén természeti ős-szavak, azemlő pedig alakjával kupolához valóban hasonlítható, különö-sen pedig az ismert keleti, emlőalakú, szerintem ős-kabar íz-lésből származó kupolákhoz.

De egyeznek ezen kabar szócsoportbeli kebel, kablu,hupolag szavak még az elő-ázsiai, sokemlőjű Kübele istennőnevével is. Mind e szavakban, amint látjuk, a mássalhangzókegyeznek, azt pedig minden nyelvész tudja, hogy ezek képezika szóalak lényegét, míg az igen könnyen változó magánhang-zók lényegtelenebbek. Láttuk hogy mind e szavak üreget isjelenthetnek, de jelenthetik az üreget körülzáró hüvelyet, azüreget magába foglaló burkot is, aminthogy például hólyagszavunk alatt is kevésbé a hólyag űrét mint inkább ennek bur-kát értjük. Ugyanígy van ez az úgynevezett hüvelyeseknél, va-gyis a bab- és borsóféléknél s, továbbá a már műveltségi szótképező karhüvelynél is. E hüvely szavunk pedig szintén tisztakabar szó és hangtanilag a kebel szóval azonosul, mivel a h ésk hang egymástól alig különbözik, ugyanúgy mint egymástól av és b hang. Tudjuk, hogy a női nemi rész is neveztetik hü-velynek, lévén ez valóban hüvelyszerű. Ugyanezt latinul is ne-vezik vagina-nak és a latin vagina szó ezenkívül bármely ter-mészeti vagy mesterségesen készült hüvelyet is jelent, úgy-mint például kés avagy kard hüvelyét is. E latin szó vag kezdőszótagja pedig, amellett hogy kabar szócsoportbeli, egyezik alatin vacuum = űr szó első szótagjával valamint a magyar vék= luk és üreg szóval is. Mivel azonban itt a szótő megfordított(nem k-v hanem v-k, illetve v-g), hogy mégis nőiségivé legyen,hozzátéve az -ina végzés, amely a nő, ené, ünő, anya nőt, női-séget jelentő ős-szavunknak csak változata.

Ballagi, szótárában még a magyar kupolag szót is fölso-rolja, amelynek értelme daganat, amely szót azonban csak né-pünk használja, míg irodalmi nyelvünkben ismeretlen. Ezenkupolag szó pedig teljesen egyezik hupolag szavunkkal egy-részt és a latin cupola szóval másrészt. Márpedig a nő, különö-sen a még fiatal nő, emlője, nemcsak hogy ama kabar alakúkupolákhoz hasonlítható (a fönti rajzon a), de lényegileg nem


194

is más mint daganat, mert hiszen a tejmirigyeknek a bőr alattimegnövekedése dagadozása következtében képződik. A fönti akabar alakú kupola; b, c kabar alakú ívek, d és e szemere ésbesenyő alakú kupola és ív.

Kúp szavunkat illetőleg Ballagi írja: „nádkévéket kúpbarakni” és: kúp = „kerekded alakú, csúcsban végeződő tárgy.”.Vagyis olyan tehát amilyen a nő emlője. Igaz ugyan, hogy azemlő csücske annyira, mint e rajzon a-nál, csak érintésre, pél-dául a kisded szopásakor, csucsorodik ki. Igaz az is, hogy aKübele szobrokon is az emlők olyanoknak ábrázolvák mint erajzomon b, vagyis nem kabar (a) hanem szemere vagy bese-nyő alakúaknak, de tény az is, hogy ama Kübele-szobrot is,amelyet a fönti fényképen mutatok be, már nem ősnépeink fa-

ragták, hanem amytohologiánkat átvettárják. Az emlő ilyen ala-kúnak ábrázolva tehát mára szemere vagy besenyőjelképekkel azonosul.

Eszerint azonban az istennő neve sem Kybele, Kübele kénelegyen hanem Szemere (Szemirámisz), Zemenyő vagy pedigBesenyő, Bizonya (Vizanya) vagy Szebene, Szabina. Csak-hogy viszont a szemeréknél, besenyőknél nem volt az emlőnekoly nagy kultusza mint a kabaroknál, amiért az sem valószínűhogy istennőjüket úgy, oly sokemlősen ábrázolták volna. Dehogy a mythologiánkat átvevő, kultuszainkat utánozó újabbnépek már sok mindennel nem voltak tisztában, ez természe-tes.

Kúp szavunk származékai a kupak és kupac szavaink is.Kupak alatt valamely födő befödő de belül inkább homorú,üreges valamit értünk, igy kupac alatt, amint Ballagi is írja, ra-kást, kúpalakba halmozott halmocskát értünk. Ha tehát példáula cseh nyelvben is kopes = domb, halom, akkor már a fönteb-biekből is eléggé kitűnik, hogy e szó ősnyelvünkből szárma-zott a csehbe, de bizonyíthatja ezt még az is hogy a törökbenkübbe = kupola, kabarikli = domború, kapamak = betakarni, azoromoban pedig kobi = kalap és kisebb kupola (az olasz szótárszerint: cupoletta). Világos tehát, hogy a szerb-horvát kuba =


195

kupola a törökből, továbbá hogy a különböző árja nyelvekbenmeglévő kapa, kepi, capello = sapka, kalap, szavak is ősnyel-vünkből származtak, ugyanúgy mint az olasz coprire,coperchio és coppi (koprire, koperiko, koppi) = födni, födél,háztető, továbbá capanna, cappa = kunyhó, kupak. Nem ké-telkedem abban hogy kápolna szavunkat csak a keresztény-ségben, valószínűleg az olasz capella = kápolna szóbólszármazólag, vettük át, ami azonban nem változtat azon, hogyez olasz szó valamely egykori itáliai ősnépünk nyelvéből mar-adott az olasz nyelvre.

Ami az olasz capanna szó; illeti, ide teszek a Néprajziértesítő 1912 évfolyama 209és 210 oldaláról alföldi ma-gyar kunyhók fényképföl-vétele után készült két rajzot(1 és 2) valamint a folyóiratugyanazon évfolyama 329.oldaláról egy afrikai (Kame-run) kunyhó rajzát is (3),amely kunyhókon a kabarosemlőalakot láthatjuk ésamely kunyhóalak szerintemtehát az emlőalakú kupolákőse is volt. Tudjuk, hogy azilyen kunyhóknak rendesenelőbb hajlékony vesszőkbőlvázát készítették meg, amiután e vázat fűvel, szalmá-val, sással, náddal avagy fa-lombbal borították Kétség-telennek tartom, hogy ha-sonlóképen már a Réz ésBronzkorban is készültekkupolás nagy épületek is,vesszőből avagy rézrudakbólvaló kerek vázra, rézelemekkel borítva Nem kételkedem tehátabban sem, hogy a régi moszkvai bazilika is, ha akárki építetteis, ősi kabar hagyományok szerint, illetve ilyenek fölhasználá-

A moszkvai bazilika.


196

sával, épült. Úgyszintén bizonyosnaktartom azt is, hogy a vessző-, illetverézrúd- avagy rézcsőváz olyan rendszerszerint állíttatott össze amilyennek ezt efönti rajzocskán tünteti föl. Ez termé-

szetesen e kabar dolgot a kazárokkal is kapcsolatba hozza(kacskaringó és örvénylés), de az kétségtelen is, hogy a kaba-rok és kazárok egymásnak igen közeli rokonai is voltak,ugyanúgy mint ahogy legfőbb szent állataik is, a kecske és ajuh, egymásnak igenközeli rokonai. Tényhogy a moszkvai ba-zilikán az idomokerős túlozását látjuk,ami a jó ízléssel el-lenkezik, ami itt aztis jelenti, hogy épí-tésze bár kabaravagy talán kazár –hagyományokat örökölt, de nála az ilyen túlozásokba gyakraneső árja ízlés is már érvényesült Ami viszont nincsen így pél-dául a Tadzs Mahalnál (Agra, India), amely ennélfogva amoszkvai bazilikánál sokkal szebb is.

A kabar alakú kupoláknak természetesen az olyan ívekfelelnek meg amilyet föntebb b-vel jelöltem meg és amilyet aKeleten, különösen Indiában, sokat láthatni,habár épen a Tadzs Mahal ívein a nyugodtvonalharmónia kedvéért az ívek kabaros vo-nala erősen csökkentve, alig észrevehetőenvan csak meg. Viszont a szemere és besenyőjelképeknek megfelelően úgy a kupolák mintaz ívek olyanok kellett legyenek mint ugyanazon rajzomon dés c, amilyeneket a Keleten az úgynevezett mohamedán épí-tőízlésben szintén mindenfelé láthatunk. De Indiában igen ál-talános az olyan iv is amilyet c-vel jelölve vázoltam. Ez, külö-nösen ha nem túlzott, igen szép, sok változatban fordul elő, demindig az jellegzetessége, hogy fönt, csúcsa, a kabar emlőalak

Az agrai Tadzs Mahal.


197

vonalait mutatja, lent pedig mindkét oldalán a kecskeszarv vo-nalát.

Ha a moszkvai bazilikát és a Tadzs Mahalt összehason-lítjuk, azt látjuk hogy mindkettő ízlése (stílusa) ugyanaz, de azelső építésze, bár az öröklött hagyományokhoz híven, de csaknagyot és pompázót akart és bírt alkotni, vonalharmóniáhozazonban érzéke nem volt, holott a Tadzs Mahal építésze, bárszintén az öröklött hagyományhoz híven, valamint nagyot éspompásat alkotott de ezenkívül igen fejlett szépség- és vonal-harmónia érzéke is volt.

E megállapításaink után észre fogjuk venni azt is, hogytehát az olyan stilizált szívalak amilyen e rajzocskán a, ennekszemere és besenyő módja, ellen-ben az olyan mint b, a kabar ízlé-sű. A kabar jellegű díszítmények-ről, amelyek részint népünknélmáig fönnmaradtak, de megvan-nak kereszténységelőtti sír- ésegyéb lelettárgyainkon is, sőtfölismerhetők a mai úgynevezett arabeszk avagy mohamedándíszítő elemek között is, kimerítőbben alább szándékozomszólani.

kecske tehát kabar őstörzseink legfőbb szent-,kultusz- és háziállata volt és, amint ezt az alábbirajzokon látjuk, ez állat teste minden vonalával akabar vonal ritmust mutatja, vagyis a korábbanföltüntetett két alapalakot. Ami bennünket ismétarra emlékeztethet, hogy őseink vallási jelképeinem mondvacsináltak voltak, hanem a természetiörök törvényeken alapultak. Itt csak még azt kellmegjegyeznem, hogy ama két alak között mintegyátmenetet képez ezen alak, de amely, mivel egyút-tal hajlott csöppalaknak is tekinthető, tehát a kaba-rok és besenyők közötti rokonságot Is érzékeltet-


198

heti. Láttuk ugyanis hogy ezen hajlott csöppalak a besenyő dí-szítmények levélke alakjának felel meg és ilyenként azokbanáltalános. Azt pedig mi már szintén tudjuk, hogy összes őstör-zseink, habár egymástól különböztek is, de mind közös ősere-detűek lévén, azért mégis egymás rokonai voltak és egymás-hoz sokban hasonlatosak is A kabar kat, küt, ket stb. alakú a-lapszavak is, ha valamely sziszegő hanggal ejtjük, akkor a be-senyő csab, csüb, sep stbalakú alapszavakat kapjuk,amelyek közül a csúp akáraz emlő neve is lehetne,ugyanúgy mint a kabar kat,kúp, ket sőt ha azonos más-salhangzósan csecs avagyszisz, cuc szavakat képe-zünk, akkor meg épenemlő és szopás jelentésű ésközös kabar-besenyő-kazárszavakat kapunk. (A ma-gyarban csecs és cici, aszlávban szisza = emlő.).De igen közeli rokonaivoltak a kecsketenyésztőkabarok a juhtenyésztő ka-zároknak és székelyeknekis, amiért is semmi esetresem véletlen, hogy a kecs-kének a régi magyar karranevén kívül nyelvünkben,valamint más nyelvekbenis, számos kazár-székely

szócsoportbeli neve is maradott fönn.Ilyenek maga a kecske és a török kecsi,továbbá a szláv kozaés a német Geiss(gájsz), tájszólásosan Goass (goász) =kecske. Az árja nyelvek az egytagú sza-vak megfordíthatási törvényét nem isme-rik; világos tehát, hogy a német Ziege


199

(cige) szó, amely a Geiss szónak csak megfordított kiejtése sszintén kecskét jelent, a mi ősnyelvünkből kellett származzon,ugyanúgy mint, természetesen, a Geiss szó is, annál is inkább,hogy hiszen e német Ziege szó a mi cigá ja-juhunk e nevévelis teljesen azonos, azt pedig láttuk, hogy a cigája juhféle kecs-kére valóban meglehetősen hasonlít, sőt hogy, mint a kecské-nek, még hegyes „kecskeszakála” is van. Hozzáteszem Né-pünknél „cege-cege!” ma is kecskehívogató szó. Másként „bi-ge, cige!” és „Cigela” (Lássad Hermann Ottó: „A nagy pászto-rok szókincse” 540 old), valamint megfordítva: „Gica, gical”is, tehát megfordított kiejtéssel.

Láttuk azt is, hogy aszekfű, bár a székelyek szentvirága volt, de levelei a leg-tisztábban kabar vonalúak (erajzon 1). Mi több a koráb-ban bemutatott szekfűs hím-zés oszlopain az oszlopfőkönis kos-szarvak helyett kecs-keszarvak vannak (itt 2).Úgyhogy e hímzés is tanú-sítja a kabaroknak a kazárokés székelyekkeli közeli ro-konságát.

De föl kell itten említe-nem még a zergét is, vala-mint a vadkecskét (Capellarupicapra és ilex; utóbbi né-met neve Steinbock). Ez ál-

latok határozottan kecskelakúak, de szarvaik csak kacsalakú-ak, sem kacskaringóba nem mennek, sem nem kétgörbületűek,mint a kecske szarvai Tudjuk hogy kacs kampó jelentésű sza-vunk kazár szócsoportbeli, valamint tudjuk azt is, hogy nyel-vünkben kacska = görbe, kampószerű. Innen: kecske szavunk.


200

Ide teszem még ezen angol katona és bakkecskéje, azazezred-„maskot”-ja képét (maszkot), amelyen a bak különösenszép nagy szarvai igen jól láthatók. Ismeretes hogy az angolkatonaságnál babonás szokásból minden ezrednek valamelymascotállata van; a jelen esetben tehát egy hatalmas szarvúbak szerepel, amelynek azonban szarvai hegyére itt valamilyengömböcskéket erősítettek díszül, valamint homlokán is vanvalamilyen dísz avagy jelvény. Az ilyen mascotokat az ango-lok szerencsehozónak és bajelhárítónak tartják. Ugyanilyenbabonás mascotokat, de amelyek csak mesterségesen készültember- avagy állatalakú küIönféle kicsi bábuk, babák, az an-golok szekereken, kocsikon, manapság pedig gépkocsikon isalkalmaznak, többnyire a hátulsó ablakra, belülről, függesztve,amely szokás, az angolokat utánozóan, ma világszerte iselterjedett. E szokás pedig nem egyéb mint a fetisizmus élő-maradványa Amiről azonban megjegyezhetjük, hogy ilyesmiéppen a magyar népnél nincsen. Ellenben tudjuk, hogy példáula voguloknak is voltak ilyen hasonló, szerencsehozó s bajtólóvó kicsi házibálványaik, de voltak ilyeneik más kezdetlegesnépeknek is, sőt a régi rómaiaknak is (La res et flenates),amelyek náluk többnyire csak fából faragott szobrocskák vol-tak és egy számukra a lakásban készített kápolnácskaszerűfülkében voltak fölállitva. Minden házban a maguk házibál-ványának áldozatokat is szoktak volt bemutatni, mivel azt tar-


201

tották hogy az, ezérti hálából és jóindulatból, a házat és lakóitbajtól oltalmazza, valamint szerencsét is hoz. Tökéletesenugyanígy volt ez a voguloknál is, akiknél az ilyen bálványocs-ka neve pupi Viszont ismeretes az is, hogy kezdetleges népek-nél, ha azután az illető házat, családot mégis baj érte, akkor,azt tartván, hogy bábujuk, azaz házibálványuk, tehát „nem jó”,ezt bántalmazták, eldobták, avagy eltüzelték és helyébe másttettek.

Különösen katholikus családoknál napjainkig is szokásvolt Mária, néha Jézus avagy valamely szent szobrocskáját egyennek szánt helyre állítva, esetleg egy a lakás falában levő fül-kében tartani, előtte mécsest égetni, előtte avagy kétoldalt,vízben virágokat is elhelyezni, valamint e szobrocska előttimádkozni is. Ez pedig mind nem egyéb mint az egykoriházibálványok tartása szokása a kereszténységbe is átvitt em-lékezete Görög-keleti vallásúaknak, mivel e vallás szentszob-rok készítését tiltja, ezeket csak szentképek, az „ikonok”, he-lyettesítik, amelyek ugyanolyan tiszteletben részesülnek, de ittezeknek még a házat óvó jó hatást is tulajdonítanak.

Az említett vogul pupi szó megfelel a magyar báb, bábu,baba szavaknak, valamint világos hogy a vogul pupi szó volt anémet Puppe = baba s az olasz pupazzo, pupazetto szó őse,amely utóbbi kettő kezdetlegesen készített emberalakocskátjelent, míg puppa = baba Vísz ont az ugyancsak olasz bambola= baba, éppen a mi baba szavunknak felel meg.

Kétségtelennek tartom azt is, hogy babona szavunk is ababa es a vogul pupi szavak származéka, illetve, hogy különö-sen nőelvi népeknél a bálványszobrok valamint a kicsiházibálványok főképpen nőalakoknak képzeltettek, nőistennő-ket ábrázoltak, amiért is a bab, baba szóhoz a nőiséget, anyátjelentő ona szó is hozzá tétetett. Nem lehetetlen tovább, hogyBábolna helységnevünk egy valamikor ottan létezett bálványután maradott meg.

Szerintem bizonyos az is, hogy az ásatások által előkerülőoly sok, kezdetlegesen, neha gondosabban is, készített apró,állat- vagy emberalakú, csontból, égetett agyagból, sőt sokszorbronzból öntött, avagy ezüstből, aranyból is készített szob-rocskák sem készíttettek céltalanul, hanem házibálványok


202

avagy más célból alkalmazott bálványocskák, például csapatokáltal harcba is magukkal vitt „mascot”-ok voltak Tudjuk, hogya régi rómaiak minden egyes hadának is volt „signum”-a, azazhadijelvénye egy rúd amelyre különböző jelképeken kívül,legfölül rendesen sas, farkas avagy valamilyen más állat szob-rocskája volt alkalmazva, amely jelvény nélkül harcba soha-sem Indultak. Tudjuk hogy a rég í törökök ugyanilyen harcijelvénye volt a „mundzuk”, a lófarkas rúd, amelyen leg fölülezüstből való holdkaraj állott. Bizonyos, hogy a mai ezred-zászlók, nemzeti, városi, családi címerek, jelvények sem má-sak mint az eredetileg szerencsét hozó, bajtól óvó „mascot”-okszármazékai.

Visszatérve a kecskéhez és az emlőhöz, meg kell jegyez-nünk, hogy a kecske tőgye kétcsücskű s olyan kabar vonalrit-musú amilyennekezt az alábbi rajzona betűvel jelezvelátjuk; említettempedig, hogy a pá-rosság és számos-ság, ellentétben azegységgel, őseink-nél nőiségként voltfölfogva. Meglepődolog tehát, hogybár ritkábban, deeurópai nőknél iselőfordul a kecs-kéire emlékeztetően, az emlők olyan alakja, amilyet a ma aSzent-Pétervári Múzeum, azaz új nevén Lenyingrádi Múzeum,gyűjteményében lévő régi görög vázafestmény nőalakján lá-tunk ábrázolva (E rajzon b. Lássad: Maximilian Ahem: „DasWeib in der antíken Kunst” Verlag Eugen Diederich. Jena,1904., 70. oldal). Képeken ábrázolva láttam, hogy melanézek-nél az ilyen emlő gyakoribb, ami Eickstedtnek („Rassenkun-de” Stuttgart, 1934 Verlag Ferdinand Enke, 657 oldal) is föl-tűnik, ezt képen is bemutatja (itt e rajzon c) és az ilyen emlőt„Knospenbrust”-nak (bimbóemlő) nevezi. Az ilyen emlőpár


203

azonban nem csak a kecske tőgyére hasonlít, hanem az egyesilyen emlő alakja ezenkívül töké-letesen azonos a kabaktökével (afönti rajzon d) Szintén meglepőtehát, hogy épen ezen tökfaj nevenyelvünkben kabak, ami hiszenismét egy kabar szócsoportbeliszó Amely dologgal később kel-lend bővebben foglalkoznunk. Deföltűnik szintén Eickstedtnek mégaz is, hogy a melanézek közöttigen gyakori a jellegzetesen zsi-dós arcél (Eickst. 657 old.), amit ő„pseudojüdisch”-nek (= álzsidó) nevez és amit képben is be-mutat. Ugyanilyen vastagajkú, vastag s hajlottorrú, tökéletesenzsidóarcú melanéz főnök (Bena-bena törzs) fényképét mutatjabe Hugo-Adolf Bernatzik is „Südsee” (Berlin, 1934) ciműművében Új-Guineából. Ismeretes, hogy a melanézek igensötétbőrűek és erősen hullámos hajúak. Szerintem azonban a

melanézek ilyen arcjellegenem is pseudo-zsidó, azaz nemis álzsidó, hanem igazi és va-lóságos, helyesebben: igazihéber, azaz kabar, arcjelleg.Hiszen ezen héber szó nemmás mint a kabar szó, avagynév, felhangos kiejtése. Isme-retes az is, hogy a melanézekhosszúkoponyájúak. Szerintemsötétbőrűségük oka is csak az,hogy sok ezredév óta melegéghajlat alatt élve erősenpigmentálódtak. Föltételezemtehát, hogy a melanézek ilyenfaji jellegű része ős-kabar ere-detű, illetve, hogy tehát azilyen arcjelleg tulajdonképpen

kazár és kabar egyaránt, aminthogy az ilyen arcjelleg a koséra


204

és kecskéjére valóban emlékeztet is Azt hiszem tehát, hogy amelanézek ősei még igen régi ősidőkben, még hosszúkopo-nyájúan, vándoroltak Keletre, ahol azután a továbbfejlődésbenelmaradtak sőt vissza is fejlődtek, ugyan úgy mint az ausztra-lidák és a neandertaloidok. Elképzelhető, sőt valószinű, hogyigen régi ősidókben Új-Guinea és más szigetek még Ázsia szá-razföldjével össze is fűggöttek. Úgy lehet tehát, hogy mialattvalamely kabar őstörzsünk messze Keletre vándorolt, egyesrészei azonban Palesztinában, valamint elő-Ázsiában másuttis, megmaradtak, megtelepedtek és hogy egy ilyen rész utánmaradott fönn a zsidók héber neve is, úgyszintén a zsidók kö-zött a szóban lévő faji jelleg.

Azt pedig hogy a kabarok és kazárok arcjellege ilyennélett, vagyis hogy a kecskéére és a koséra hasonlított, megokol-hatja egyrészt az, hogy ez állatokkal együtt és azonos életkö-rülmények között élve, az ezredévek alatt természetszerűleg is,testük ezekéhez hasonló jel-legeket kezdett ölteni, más-részt, az ilyen arcjelleg vál-ván szépségeszményükké is,szerelmi kiválasztódás útjánis, náluk ez arcjelleg szapo-rodhatott leginkább el. Ha-sonló dolgot, de a kutyájávalés farkassali kapcsolatban,már a kunoknál is láttunk.Ami azonban a zsidókat ésmelanézeket illeti, eltérést itta vastag ajkak képeznek, amisemely emlősállatnál nincsenígy, annál kevésbé a hüllők-nél vagy a kétéltűeknél, sőt tudvalévőleg a fölvetett ajkak egykizárólagosan emberi sajátságot képeznek, amelyet túlfejlődvea forróéghajlat alatt élő, feketebőrű fajoknál látunk. Tény min-denesetre annyi, hogy azt amit mi zsidó arcjellegnek ismerünk,minden tekintetben az asszíroknál is megtaláljuk, amint ezfönnmaradott domborműveiken látható, de a vastag ajkak nél-kül. Kiemelhető az asszír domborművek arcain, valamint az itt


205

bemutatotton is, az hogy a száj két sarka kissé magasabbanvan a szájnyílás közepénél, valamint az hogy a szemek úgy afölső mint az alsószempilla által erősen körvonalazottak, amitaz európai askenáz, azaz kazár és részben valószínűleg kabareredetű, zsidóknál is gyakran észlelhetünk. Ezen kívül ez áb-rázolaton nekünk föltűnhet a szemöldök és a bajusz ilyen jelkabar vonalú stilizáltsága is.

Hogy az Eufrát és Tigrisz vidékén valamikor, az asszírokelőtt, de utóbb ezek által leigázva, kabarok is élhettek, emellettaz Eufrát egyik mellékfolyója Habur, másként Khabor, neve istanúskodhat, de látandjuk ennek alább még egyéb nyomát is.Megjegyzem: Fáy Elek fölhozza, hogy Zemplén-megyében isvan Habura nevű patak és falu. Valamint föl hozható misze-rint Lídiában (Kis-Ázsia) is volt Kabalia nevű tartomány ésennek fővárosa Kibira. (Spamer: „Weltgeschichte.” I. köt 311.old. Leipzig, 1893 évi kiadás).

Ismét fölemlítem itten az elő-ázsiai, sokemlőjű Kübeleistennő nevét, valamint azt, hogy szentélyei eredetileg hegy-csúcsokon voltak. Láttuk, hogy nőelvi népeknél a szentélyekhegycsúcsokon voltak és hogy a hegyek náluk a hímség jelké-pei voltak. Bizonyos azonban hogy némely hegyet az emlőjelképeként fogva föl, Kübele szentélyét éppen ezért helyeztékilyen hegycsúcsra. E föltevést pontosan igazolja, az hogy pél-dául az arab nyelvben gebel, gibil = hegy.

Megjegyezem azonban még a következőket is: Vélemé-nyem szerint az igazi, hódító asszírok valamely beduinféle,műveletlen de igen harcias törzs lehettek, akik mindvégigilyenek is maradtak A fönnmaratott adatokból ismeretes, hogyhadjárataik alkalmával a legyőzöttekkel mily borzalmas ke-gyetlenséggel jártak el, de amivel ékirataikban maguk dicse-kednek.

Ezen asszírok eleintén valamely őskabar törzset igáztakle, ami után ennek egész műveltséget átvették, örökölték, any-nyira hogy még szépségeszményük is ezeké lett, ami az asszírdomborműveken is megnyilvánul. De bizonyos még az is hogyez asszírok a maguk számára a leigázottakkal, mint rabszol-gákkal dolgoztattak, – mert hiszen harcias és uralkodó népcsak uralkodni és parancsolni szokott, de sohasem dolgozni –


206

ugyanúgy mint ahogy an ez a kréta-mykénéi műveltségben ahódító görögöknél, valamint a régi germánoknál is volt. Esze-rint pedig bizonyos az is, hogy az asszír domborműveket semmaguk a harcos és uralkodó asszírok alkották, hanem paran-csaik szerint a leigázott rabszolgák, akiknek tehát azt kellettábrázolniok, amit uraik akartak, például a mellkasukan átkaróra fölszúrt foglyokat (Spamer „Welt geschichte” I köt. 233old) avagy például az olyan visszataszítóan rút jelenet, ame-lyen az asszír király személyesen szurkálja ki a hadifoglyokszemeit, amit egy khorszabadi domborművön látunk ábrázolva(Spamer: „Weltgeschíchte” I. köt 350 old.). A domborművönhárom fogoly látszik, mindegyiknek alsó ajkán át zsinór vanfűzve s a három zsinór végét a király balkezében tartja, hogy eszerencsétlenek fejüket vissza ne húzhassák, míg a jobb kezé-ben tartott hegyes gerellyel szemeiket szúrja ki.

Úgy hiszem tehát hogy az asszírok eleintén csak az Eufrátés Tigrisz északibb része partjain élt kabarokat igázták le sezek műveltségét vették volt át, – aminek nyomairól alább leszszó – a szumereket pedig csak később, amikor már ezeket is,az Eufrát és Tigrisz déli partja mellett, is leigázták.

Ide teszem szószerint amit Spam er az említett mű I. kö-tete 354. oldalán az asszírokról ír „Die gesamte Kultur, dieReligion, wie die Schrift und das ganze Staatsieben haben dieAssyrer von Balylonien übernommen. Sie waren ein kriegeri-sches Volk, dem die geistige Produktivitat vollstandig fehlte”Magyarul „Az egész műveltséget, vallást, írást, valamint azegész államéletet is az asszírok Babilóniából vették át. Harciasnép voltak, szellemi termelőképességnek teljesen híján.”Spamernak természetesen egy kabar ősműveltségről is, mégsejtelme sem lehetett.

Már föntebb adtam rajzokat a régi huszársisakokról,amelyek hiszen emlőalakúak, úgyhogy okszerűen következtet-hetjük, hogy nem csak a kazárokéi hanem a kabarokéi is ilye-nek voltak, vagyis hogy ezek a kazárokéitől csak sejthető dí-szek ben különbözhettek, vagyis hogy hát a kabar sisakotilyenképpen rekonstruálhatni.


207

És íme, épen az asszírok dom-borművein – akiknél kabar nyomokraakadtunk és akiknél alább még többilyen nyomot is látandunk – vannakábrázolva igen általánosan olyan em-lőalakú és kabar vonalú sisakok ami-lyeneket a fönti rajzon 1 és 2 mutat(Spamer „Weltgesch” I. köt 232 és233. old) sőt olyat is mint 3 (Spam-mer „Weltg.” I. 347.). Továbbá a régi oroszoknál, akiknél te-hát oly általánosak a föntebb bemutatott emlőalakú, és eszerintkazár avagy kabar őseredetű, kupolák, voltak általánosak azugyanilyen alakú sisakok is, azt pedig a történelemből amúgy

is tudjuk hogy a mai eu-rópai Dél-Oroszország-ban volt a kazároknakegy nagy és hatalmas bi-rodalma, viszont Bíbor-banszületett Constantinuscsászár azt is megírta, bi-zonyára valamely hallotthagyomány szerint, hogya kabarok a kazároktólszármaztak, amely kazár-országi kabarok akkori-ban Árpád honfoglalói-hoz csatlakoztak. Cons-tantinus azonban való-színűleg csak azt nemtudta hogy a kabarokkazároktóli származásanem akkoriban nemrégentörtént, hanem sok ezred-évvel azelőtt Ami nemzárja ki azt, hogy vala-mely kabar törzs azonidőkben is a velük rokon

akkori kazárok birodalmában élt volt. Nagyon is valószínű te-

Orosz harcosok X. század beli raj-zon. (Spamer nyomán).


208

hát, hogy a hatalomra jutott szláv oroszok a náluknál sokkalmagasabb és régibb műveltségű kabaroktól és kazároktól épí-tészetet, viseleteket és fegyverzetet is tanultak, örököltek volt.(Ilyen sisakokat oroszoknál lássad: Spamer: „Weltgesch” 1896III kötet, 549, 640 és 651 old).

Horvátország tengerfelőli részében van a Nagy- és Kis-Kapela nevű hegy, amely név azt kell eszünkbe juttassa hogyhiszen, amint máremlítettem, az arabnyelvben ma isgebel = hegy. Ahorvát tengerparton,valamint Dalmáciá-ban vannak ilyenhelység- és sziget-nevek mint Kapri,Kupari s megfor-dítva Pago és Bakarvagy Buccar (buk-kari). Valamint etájakon tartozottmég néhány tizedévvel ezelőtt is azáltalános népvise-lethez az olyan sap-ka mint a fönti raj-zon 4, (lássad pél-dául: „Die österr-ung Monarchie in

Wort uBiid” Wien, 1892. „Daimatien” kö-tete 119. oldalán dalmát férfi képét), ame-lyet a dalmáciai olaszok, piros színe miatt„pomidora” (= paradicsom) néven gúnyol-tak. Ámde ennek ősalakja kétségtelenül az

volt amilyet még 1914-ben egy ottani öreg paraszton láttam,amely sokkal magasabb volt (a fönti rajzon 5.), vagyis tökéle-tesen ugyanolyan alakú mint az asszír sisakok, amelyek hautóbb készültek rézből, vasból is, de ősük bizonyára, mint eme


209

sapkák, posztóból, valamint bőrből való volt Ez öreg embersapkája is, bár már kopott, de szintén piros volt, alsó széle fe-kete szallaggal beszegve, ugyanúgy mint a laposabbaké, ésrajta ugyanúgy mint azokon némi kevés, szintén fekete, híme-zett dísz is. Mindenesetre úgy ezen sapkák horvát kapa neve,mint a német általában sapkát jelentő Kappe szó is, habár,amint látandjuk, a fej kobalc, koporlya, latin coput (káput),német Kopl; továbbá az olasz coprire és török kapamak = be-födni szavakkal is összefügg, de ugyanígy összefügg a magyarkebel és szumer kablu = emlő szavakkal is.

Ugyancsak a Horvát- Tengerparton és Észak Dalmáciábanvolt még nehány tizedévvel ezelőtt is általános egy a magyardolmányhoz hasonló kabátféle viselet, amelynek ottani nevekoporan volt, ami szintén kabar szó, ugyanúgy mint egyébkénta magyar kabát, köpeny, köpönyeg, szerb-horvát kabanica ésaz olasz capotto = kabát, köpeny szavak is. Ezen koporan nevűkabátféle egyik jellegzetes dísze volt azon, sejthetőleg a kecs-keszarv stilizált ábrázolatából kel=tkezett kétkampójú, vagyisS alakú ékítmény, amelyet az alábbi fényképen valamint egyetHavass Rezső: „Dalmácia” című művében a 78. oldal utánitáblán is láthatunk.

Igaz, föltételezhető, hogy amiként a kunoknál a kún süvega hímtagot jelképezte, ugyanúgy a szóban lévő sapkák és sisa-kok is jelképezhették ugyanezt. Mivel azonban a kecskebakhímtagja hegye nemilyen, hanem olyan minta korábbi rajzocskán áb-rázolt alak, amelyegyébként a keleti dí-szítményekben is olyáltalános és úgy lehetéppen a kabarok kultu-szában szerepelt vala-mely növény valamelyrésze stilizált ábrázola-tából keletkezett Eszerint pedig hímtag jelképének inkább csakaz úgynevezett „frigiai” sapkát tarthatjuk, amely szintén pirosszínű. Ennek régi görög és római ábrázolatokon olyan válto-


210

zatait látjuk mint a fönti raj-zon a és b, néha pedig stili-záltan olyat is mint c, amilyenez egy régi görög domborműAttist föltüntető férfialak fe-jén is látható (Spamer:„Weltgeschichte.” II. köt.508. old). Fiatalkoromban pe-dig Rómában láttam egyszárdiniai vagy szicíliai pa-rasztot aki sapkája – olyanvolt mint e rajzon d -és úgyvolt föl sodorva mint e rajzone, csakhogy e sapka sötétkékszínű volt, nem piros.

Szempontunkból igen ér-dekes a régi egyiptomi koro-na. A hagyomány szerint ezkét részből állott. Az alsó az-az külső rész piros volt, a föl-ső azaz belső rész pedig fehér.Az egyiket Alsó-Egyiptom, amásikat Fölső-Egyiptom ki-rálya viselte, míg mindkettőt csak az viselhette egyesítve aki

mindkét országrész ura és ki-rálya volt Látjuk hogy a bel-ső rész vagyis a fehér, hatá-rozottan emlőalakú. Szerin-tem tehát e korona – azazsapka – nem „összetett” ha-nem tulajdonképpen és ere-detileg: egy volt, és csakutóbb, az említett értelmezéskedvéért választatott a mon-dott két részre. Vagyis sze-rintem ez eredetileg ugyan-olyan fölhajlított de le is haj-lítható szélű föveg volt ami-


211

lyen volt a kúnsüveg is, csakhogy míg amaz hímtagot, emezemlőt jelképezett, ami egyezik azzal, hogy az egyiptomiaknálősidőkben nőelvűség és nőuralom kellett legyen, mivel náluk akésőbbi időkben is a család gyermekei nem apjuk hanem any-juk neve után neveztettek, ami tehát náluk a férfiuralom be-álltával is megmaradott. Ha tehát azt képzeljük, hogy e süvegvalamikor az emlőt jelképezte, akkor természetes, hogy a sü-veg külső fölszine fehér volt, amilyen az emlő külső bőre, deha e süveg szélét fölhajlítjuk, akkor a süvegnek itt belsőfölülete került kívülre, amely fölület természetesen pirosnakképzelendő. Ami pedig a fölhajlított szélű föveg hátul maga-san fölálló karima részét illeti, ez meg nem más mintha föve-gek azon hátsó része amely, lehajlítva, a nyakat eső ellen védi,illetve a fövegről lefolyó víznek a nyaknál ruha alá folyásátgátolja meg. De természetes, hogy az ilyen fövegnek királyikoronává válásával, az ilyen gyakorlati célok, ezredévek alattfeledésbe mentek, ami következtében a föveg alakja is némieltorzulást is szenvedett, a készítők már nem tudván hogymely rész eredetileg mire szolgált. Mi pedig már „Magyar”fejezetünkből is tudjuk miszerint némely korona is eredetilegcsak sapka volt, vagyis hogy sapka alakjából fejlődött idővelkoronává. Szempontunkból igen érdekes még az ezen egyip-tomi korona alsó részéből kiálló, végén kacskaringóba csava-rodó, görbe, pálcaszerű valami, aminek célját jelenléte okátnem tudom. Ez határozottan kabar vonalú, vagyis kecskeszarvvonalának felel meg. (Lássad például I. Szeti fáraó ábrázolatánegy karnaki domborművön. Itt föntebb Kőrösi László nyo-mán.). Nem lehetetlen tehát, hogy míg maga a korona a nőisé-get jelképezte de egykor, mielőtt értelme feledésbe ment, ezenvalami a hímség jelképe volt, vagyis hogy ezen vonalat – je-lentette, amelyet már korábban a alatt a hímség kabar alapjel-képeként láttunk.

A kabarok egy másik szent állata volt a bagoly, éspedigfőképpen a fülesbagoly, amelyet népünk még buhú néven isnevez (Lássad Lázár István „Alsófehér vármegye magyar né-pe.” Nagyenyed, 1896. 120 oldal) Úgy a bagoly mint ezenbuhú szó is pedig tisztán kabar szócsoportbeli. De megjegyez-


212

hetjük, hogy Brehm a fülesbagolynak német Buhu, Uhu ésGautneveit is fölhozza. (Olasz guto = fülesbagoly; g-f, ami ab-g megfordítása). Tény hogy a fülesbagoly uhú, huhú, buhúhangon szól amiért is hangját „huhogás”-nak szoktuk is ne-vezni. Az uhú mindenesetreegymássalhangzós kabarszónak is tekinthető (kezdőb hang nélkül) a huhú szópedig azonos mássalhang-zós kabar szónak (két hhanggal). Pongrác: Sándordr „A magyarság keletkezé-se és őshazája” című művé-ben (Budapest, 1901.) a42.oldalon írja, hogy a tö-rök-tatár nyelvekben ug,ugu, uhu = bagoly (Pon-grácz Sándor dr.: „A ma-gyarság keletkezése.” Bu-dapest, 1901, 42. oldal).Hozzá teszi hogy a kasmírinyelvben ráta mogul = ba-goly, mivel rát az ottaninyelven = éjszaka, úgyhogyszerinte e mogul szó bagoly értelmű kell legyen. Tudjuk pedig,hogy a mogul szónak Indiában király értelem is volt („nagymogul” uralkodók), úgyhogy sejthetjük miszerint e mogulszónak a magyar szócsoport szerint kellett legyen fejedelem,király értelme, ugyanúgy mint ahogy a kún szócsoport szerinta kún, kunig szónak volt király értelme, az pedig kétségtelenhogy a magyar szócsoport a kabarnak közvetlen rokona,aminthogy a b és m is egymással majdnem azonos ajakhang.Eszerint pedig e magul szó a magyar avagy Magor névnekcsupán lágyult l-hangos kiejtése. Tény hogy a nagy uhú-fülesbaglyot Brehm (1900. évi kiadás) ez állatok legtökélete-sebbikének („die vollendetste Ohreule”) és „az éjszaka kirá-lyá”-nak is („König der Nacht”) nevezi. Mindenesetre bizo-nyos, hogy úgy a buhú mint a bagoly szók hímségi szóként


213

volt fölfogva, mivel a bak és bika szavainkkal azonosak. Abak, német Bock (bokk) szóval tökéletesen egyezik a szanszk-rit tag és a szláv bog = isten szó, de egyezik ez az égi főisten-ség vagyis Zeusz frigiai Bagaisz nevével ez az égi főistenségvagyis Zeusz frigiai Bagaiosz nevével (Spamer: „Weltge-schichte.” Leipzig 1893 I. 306. old.), a Bakkusz Istenség nevé-vel, valamint az oromo Vak és vakaio = Isten szóval is. Hogy aBagaiosz szóban osz csak görögösített végzés, valószínűnektarható, ami szerint a név eredeti alakja tehát Bagai = bagoly(tájszólásainkban tago)) kellett legyen. Ami pedig az oromoVak, Vakajo = Isten szót illeti: a b és v hang egymásnakugyanúgy közvetlen rokona mint ahogy egymásnak ugyan-ilyen közvetlen rokona a g és k hang is. Ami szerint tehát aVakajo szót is bagoly szavunkra vezethetjük vissza. Ha pedigmi már tudjuk, hogy magyar őstörzseink a Nagy Égistent óri-ástermetű, fekete szarvassal (avagy sötétkék színűvel is) jelké-pezték volt, akkor igen természetesnek tarthatjuk, hogy eztmeg a kabarok óriástermetű fekete fülesbagollyal is jelképez-hették. Ami hogy valóban így is volt, alább látandjuk. Haazonban a feketének képzelt Csodaszarvas, illetve ugyanilyen-nek képzelt óriás-bagoly, azaz a valóságban is sötét színezetűés éjjeli életmódú bagoly, a Mindenség Nagy Istene jelképévététetett, akkor kitűnik az is miszerint őseink tudták, hogy avégtelen világűr: fekete, vagyis sötét.

De ha az éjjeli életmódú, sötét színezetű fülesbagoly asötét világűr és egyúttal az ős Nagy Istenség jelképének te-kintetett, de miként képzelhető hogy e Nagy Isten fiaként föl-fogott Napisten is bagollyal jelképeztetett volna? Pedig hiszenAttisszal, Adonnal azonosítható Bakkusz kabaros nevű isten-ség is eredetileg minden valószínűség szerint, egyaránt a má-sik kettővel, Napisten volt. Nem létezhetett-e tehát valamely, abagolyhoz többé-kevésbé hasonlító de nappali és inkább sasavagy sólyom féle madár, amely a kabaroknál a Nap jelképelett? Megemlítem itten azon bagolyfélét amelynek német neveHabergeis (= Zabkecske), amely nevet azért kapta mert hangjaa kecske mekegéséhez hasonló. (Lássad Brehmnél A„Habergeis” népszokásról alább kellend szólanom). Habár la-tin neve Syrnium uralense, de csak azért mert az Urál hegység


214

táján különösen gyakori, de él, amint Brehm is mondja, Né-metországban valamint Magyarországban is van azonban mais egy sólyomféle madár, amelynek magyar neve kata amelyszónak megfelel a szláv kobac és a német Habicht (habiht) =ölyű (romlottan ölyv, a nép nyelvén ölű, ülű = ölő, gyilkoló).Csakhogy ezen k-b, azaz tehát nőiséget jelentő szavak, habárkabar szócsoportbeliek, de nem lehettek a férfiként fölfogottNapisten nevei; nem lehetetlen azonban az sem, hogy ezred-évek alatt fölcserélődés, azaz tehát zavar, romlás történt. Vanazonban más valami: ez a latin-olasz-német falco (falco),Falke = sólyom szó, de amelyet a latin nyelv sas értelemmel ishasznált (lássad Brehmnél is). Vajon e szóban nem ugyan-

olyan l-betoldás van-e csak jelen mint pél-dául a tátos, csónak és táltos, csalnak sza-vak esetében? Erre nézve nem csak való-színűséget hanem bizonyítékát is hozha-tunk föl: Mi a sólyomféle madarak jelleg-zetes színe? Azon szürke és barna közöttiszín, amely az alföldi magyar ló jellegzetes

színe is és amely több árnyalatban a nála melegebb barna s anála hidegebb szürke kö-zött van. E szín magyarneve: fakó nevével debelőle hiányozván az lhang, egyezik a bak hím-ségi kabar szóval, mivelaz f és a b hang egymásrokona, de emellett a fakóvalóban a sólyomféle snémely sasféle madárszíne is. A dél-szlávokköltészetében régebbenigen nagy szerepet ját-szott a sólyom, amelymadárral kapcsolatban ál-talános mondás volt „szí-vi szaka” vagy „szokoleszívi”, amelynek értelme „szürke sólyom” (szívo = szürke,


215

szaka vagy szokol = sólyom), de itt a szürkét jelentő szót csakazért kénytelenek használni, mivel a szerb-horvát nyelvnek afakó szint megnevező szava nincsen. (A németben e szín neve:falb). Viszont tény, hogy nálunk a fakó, kifakult kifejezéstolyasmire is használjuk ami eredetileg más színű volt de kopásmiatt válott fakó színűvé. Amihez azonban még az is megje-gyezhető, hogy kopás, szavunk meg a fakó szó megfordítottalakja, mivel hiszen a p és az f hang egymástól alig különbö-zik. Megvan egyébként nyelvünkben ezen fakó szavunk 1-eskiejtéssel is, amennyiben régibb nyelvünkben valkó igen sző-két jelentett, sőt jelenthetett albinót is, általában azonban csakaz olyan egészen világos szőkét amilyen keletbalti fajú, azaztehát tulajdonképpeni magyar fajú, egyéneknél igen gyakori.

Mindez itt elmondottakból végül még az is következik,hogy a régi magyar nyelvben, illetőleg a kabar szócsoportban,a sólyomnak fakó, majd utóbb falkó neve is kellett létezzen éshogy ez utóbbi már l-es kiejtésű szóalak ment át az árja ős-nyelvbe szintén sólyom jelentéssel.

Ha tehát a kabarok a Nagy Égistent nagy, fekete vagy sö-tétkék színűnek képzelt fülesbagollyal, avagy sassal is jelké-pezték volt és az egymássalhangzós Uhú, Ug, Agg stb. alakúneveken nevezték, de viszont ennek fiát, a Napot, vagyis aNapistent, jelképezhették ugyanilyen bagollyal, esetleg sas-avagy sólyomféle madárral is, de amelyet aranyszínűnekavagy vörösnek képzeltek: vörösnek talán azért, mivel a föl-kelő, vagyis a „fiatal” Nap, vörös színűnek látszik. Hogy a ka-barok szent érce a réz kellett legyen, amely hiszen vörös színű,– s nyelvünkben „rézvörös” ma is szokásos kifejezés – vala-mint hogy a Napisten neve a kabaroknál kétmássalhangzósBak, Bag, Bakar alakú név kellett legyen, emellett szól a rézkülönböző nyelvekben meglévő kabar neve, habár ennek amagyarban ilyen neve nem is maradott fönn. A réz neve a tö-rökben ugyanis bakir, a szerb-horvátban bakar, a latinban ésnémetben pedig megfordítva cuprum (kuprum) és Kupfer, azangolban copper (kopper). Az Ókorban Ciprus szigete az otta-ni rézbányákról valamint réziparáról, rézművességéről volt hí-res. E sziget neve pedig csak ellatinosítottan Ciprus, régibbneve Küpro, Küprosz. A réz mai árja neveit (cuprum, Kupfer)


216

e sziget neve után származottnak vélik, aminek azonban el-lentmond az hogy a törökben megfordítva bakir és úgy lehetennek átvételével a szerbhorvátban bakar = réz. Úgyhogy én edolgot inkább megfordítva történtnek tartom, vagyis szerintema sziget neve származhatott a rézről, amely szó, a küpro vagykupro = réz, a sziget nevénél sokkal régibb és őskabar eredetű.De föltehető még az is, hogy a sziget e neve egy ottan egykorélt ősrégi kabar törzsről származott, mivel igen valószínű,hogy miként ősidőkben a besenyők olyan helyeken is szerettekmegtelepedni amelyek vasércben voltak gazdagok, ugyanúgy akabar törzsek olyan helyeken is amelyeken rézérceket találtak.

Van azonban arra is adat, hogy a bagoly nőiségi megsze-mélyesítő is volt, ami utóvégre már csak azért is természetesdolog, mert hiszen nőstény-bagoly is van. Az említett németgauf továbbá az olasz gufo = bagoly is a nőiségi kabar kab-gabalakú szavak közé tartozik.

Föltűnhet nekünk már az is, hogy, habár egészen más szó-csoport szerint, de egymással teljesen azonosak a latinban astrix = bagoly és striga = boszorkány szavak. Tudjuk pedig,hogy a görögök Athene istennője szent és jelképes állata is abagoly volt Athenét tekintették a görögök a bölcsesség és tu-domány istenségének, márpedig őt még Tana és Tanít néven isnevezték (Movers F: „Die Phönicier.” 1 köt., 628 old) Amelynevek a mi tanít, tanul, tan szavainkkal is azonosak. Másrészt,párhuzamként fölhozható, hogy a szerb-horvát nyelvbenvjestica = boszorkány, holott vjest meg = ügyes, gyakorlott éstudó, amely szavak vi- töve a német wissen és Wissen (visz-szen) = tudni és tudás, továbbá a cseh vi = tud szóval is azono-sul A nép pedig a boszorkányokat valóban „tudós asszony”-oknak is szokta nevezni, ami szerint a boszorkány és a tudás,tudomány kerül egymással közvetlen kapcsolatba, viszont aboszorkányt és a baglyot meg népmeséink hozzák ugyanilyenközvetlen kapcsolatba, mivel ezekben meg fülesbagollyá át-változó és vissza változó boszorkányról van szó, ami szerinttehát e népmesénkbeli boszorkány Athene istennővel azono-sul.

A nagy fülesbagoly, amelynek – amint láttuk – neve úgy amagyarban mint a németben uhú is, e nevét hangadása miatt


217

kapta, amely valóban uhú, huhú vagy buhú. Neve tehát, hang-utánzó szó lévén, természeti ős- szó, amely ez állat saját és olyjellegzetes hangját utánozza. De ugyanilyen és különösen föl-tűnő sajátsága ez állatnak a „fülei”, amiért „fülesbagoly”, né-metül „Ohreule” nevét is kapta. Ezeket a fején kétoldalt lévőtollcsokrocskái képezik, amelyek alakukkal tökéletesen azemlősállatok füleire hasonlitanak Nem lehetséges tehát, hogy aszerb-horvát uho = fül szónak az uhú szóvali ily egyezése csakvéletlenség volna, valamint nem lehetséges az sem, hogy ezállat uhú nevét a szláv uho = fül szó után kapta volna, mivelhiszen uhú neve e bagoly hangját utánozó ősszó. Vagyiskénytelenek vagyunk az ellenkezőt következtetni, vagyis azt,hogy a szerb-horvát uho = fül szó képeztetett a fülesbagolyuhú neve után, épen azért mert ez állat fülei ennek oly föltűnősajátságai Igaz ugyan hogy a testrészek nevei is természeti ős-szavak, mégis kétségtelen hogy a hangutánozó szavak mégezeknél is sokkal régibb, még kezdetlegesebb szavak.

Megemlítem itt még azon sejtelmem, hogy a fülesbagolyszóban lévő „fülei” valóban szolgálhatnak is hangfogóul, va-gyis hogy nem holmi céltalan képződmények csak, hanemhogy tényleg a hangrezgések fölfogására s ezeknek az állatfülnyílásaihoz való közvetítésére szolgának. Mi több, mivel afülesbagoly éjjeli állat, amely ezenkívül főképp sűrű erdősé-gekben él, ahol zsákmánya után sötétben s még hozzá az ágak,lombok sűrűjében kell röpködnie, ezen toll-fülei ugyanolyanérzékei is lehetnek amilyenek a denevér oly nagy és rendkívülérzékeny fülei is. A tudósok már eddig is számos kísérletbenmegállapították hogy ha a denevérnek; amúgy is elkorcsosult,szemeit valamivel le is ragasztják, avagy ki is szúrják, azért azállat homályos szobában is, amelyben még számos fekete cér-naszálat is kifeszítettek, mégis teljes biztonsággal röpköd,anélkül hogy bármibe, vagy egy ilyen cérnaszálba is, ütközne.Mindebből tehát azt következtetik, hogy a denevérek nagy fü-lein sőt orrán is lévő bőrképződmények olyan rendkívül finomérzékek amelyek segítségével nem csupán az igen magashangrezgéseket is, mint például az igen kicsi szúnyog- és légy-félék emberi fül által nem hallható zümmögését is hallják, ha-nem a denevér saját szárnyai által röpülés közben támasztott


218

légrezgéseket, illetve légnyomás visszaverődését, így a tár-gyakról valamint a szóban lévő cérnaszálakról is, érezi, úgy-hogy mindezt röptében, sötétben és látás nélkül is, teljes biz-tonsággal kikerüli. Tény hogy hasonló érzéke, ha csak igenfejletlen is, az ember homlokbőrében is van. Fiatalabb korom-ban ugyanis önmagamon is észleltem, hogy ha teljesen sötétszobában nem gyorsan járva, homlokom hoz valamely bútoravagy fal 20-30 centiméternyire közel került, akkor ezt meg-éreztem. Azt hiszem tehát hogy teljes okszerűséggel követ-keztethetem, miszerint a fülesbagoly tollfülei sem egyebekmint hangrezgéseket az állat fülnyílásába, légrezgéseket, illet-ve légnyomás-visszaverődést, fejbőrére közvetítő eszközök.

A kabarok egy másik állata volt a gepárd. Az állat e nevevalószínűleg valamely keleti nyelvből vétetett át, de amintszóalakja mutatja, kabar eredetű kell legyen A törökben nevemég kapiam is, de amely nevet a vele rokon és pettyes voltá-ban hozzá hasonlító párducra is alkalmaznak. A gepárd alap-színe a fakó, míg az egész testét borító foltjai vagy pöttyei fe-keték, avagy sötétbarnák. Testalkataszerint mintegy át-menetet képez amacska- és a kutya-félék között, holott apárduc testalkatatisztán macskaszerű.Ezzel szemben a gepárd magas lábai is egészen agárszerűek. Alétező leggyorsabb futó állat Nincsen olyan sebes futású anti-lop avagy gazella amelyet könnyűszerrel utol ne érne. Amiértis, megszelídítve, vadászatra is használják. Körmei nem húz-hatók vissza, mint a macskafélékéi, amiért is körmei hegyei,mint a kutyáknál, lekopnak, úgyhogy fára mászni nem bír.Habár húsevő, ragadozó állat, de egyáltalán nem vérengzőtermészetű, vagyis csak annyit öl amennyire okvetlen szüksé-ge van és ha nem éhes, tyúk avagy nyúl is nyugodtan járkálhatmellette; ha pedig jóllakott, két-három napig sem eszik. Igenkönnyen megszelídíthető még már fölnőtt korában is. Megsze-


219

lídítve rendkívül ba-rátságossá és jóindu-latúvá válik, gazdájá-hoz egészen kutyamódjára szeretettel éshűséggel ragaszkodik,a gyermekeket külö-nösen szereti, úgy-hogy ezeket őrizetéreis bízhatni. Igen ér-telmes. Feje, bár test-nagyságához mértenkicsi (testhossza, a fa-rok nélkül, másfélméter, magassága 70-80 cm, de ábrázolatokszerint régen nagyob-bak is lehettek), deigen domború homloka fejlett agyvelő re vall, amelynekaránylagi kicsi voltát bizonyára a csavarulatok fejlettebb voltapótolja, ugyanúgy mint a delfinnél Régen, párosával, köny-nyebb kocsiba is szokták volt fogni, a nagyobbakon pedig, áb-rázolatok szerint, nők lovagoltak is Miután némely válfajahímjének az oroszlánéra emlékeztető, bár sokkal kisebb és rö-videbb szőrű sörénye is van, ezért késői római ábrázolatokonaz oroszlánnal a művészek össze is tévesztették (lássadSpamer: „Weltgeschiche” 1893. I. kötet, 306. oldal), holott ré-gibb görög ábrázolatokon igen helyesen félig macska- féligkutyaszerű testalkattal és pöttyösen tüntetve föl. Amely ösz-szetévesztés fő oka az lehetett, hogy az illető római művészeka gepárdról igen keveset avagy semmit sem tudtak, mivel azcsak Délnyugat-Azsiában és Északkelet-Afrikában él. (Habárszerintem ősrégi időben élt Európában is). A föntebb ábrázoltrómai érmen is Kybelet egy akár gepárdnak akár oroszlánnakis nevezhető állaton ülve látjuk, míg Spamer műve ugyanazonoldalán a kép mellett Kybele Istennőt egy másik képen szeké-ren ülve is látjuk, amely szekeret két határozottabban oroszlán-ra hasonlító állat húz, de amelyek szerintem tulajdonképpen


220

gepárdok kellene legyenek Kübele Istenn őt hiszen már e ka-bar neve js összeköti a szintén kabar nevű gepárddal, más né-ven kaplammal.

Mivel a kocsivonó állatok talpa, ujjai vagy patái nagyonkopnak es emiatt lábukhamar ki is sebesedik,ezért lovat, ökröt patkol-ni kell, ami azonban csaka patás állatoknál lehet-séges. Ezért a gepárd lá-baira bőrcsizmákat szok-tak volt húzni. Úgyhogya gazdája iránt oly sze-retettel lévő gepárd ké-pezte a „Csizmáskan-dúr”-mese eredetét, a-mely mese bár ma világ-szerte elterjedve de ezeneredete nem ismeretes.Ezt már a II. világháború

előtt és azután is megírtam és be is küldtem többször, de seholsem közölték, hanem valószínű, hogy azóta már mások el isplagizálták.

A szóban lévő gepárd és kaplam szavakra vonatkozólagmég a következőket kell elmondanom: Nyelvünkben a bese-nyő szócsoportbeli csöpp avagy csepp szónak nemcsak víz,folyadék csöppje értelme van, hanem jelent kicsit, igen kicsitáltalában is Például: csöppség = igen kicsi gyermek, avagy haazt mondjuk „Egy csöppet sem törődik ilyesmivel.” ilyenkor acsöpp szó csak kicsiség értelmű de folyadékra egyáltalán nemvonatkozik. Láttuk hogy ugyanígy a székely-kazár szikra sza-vunk tűz szikrája jelentésén kívül Erdélyben még kicsi, igenkicsi értelemmel is bír, sőt láttuk azt is, hogy a kicsi szavunksem más mint a szikra szó első szótagja megfordított kiejtése,valamint láttuk még azt is, hogy viszont az olasz-spanyol cicco(csikko) = kicsi. Mind ebből tehát okkal következtethető, hogya besenyő csepp, csöpp = vízcsöpp, és megfordítva pötty, petty= foltocska szavainknak a kabar szócsoportban gep, kap alakú


221

párhuzama kelleti létezzen, szintén vízcsöpp, kicsi és foltocskaértelemmel, úgyhogy a gepárd és kaplam szavak első szótagjais tulajdonképpen ez állat pöttyös, foltocskás voltára vonatko-zott. Nyelvi bizonyítékok Finn kipina (kipine), oromokapszisza = szikra, szerbhorvát káp = csöpp, de van e szónakmég kicsiség értelme is. Megfordítva szerb-horvát piknya =pont, kis folt. Olasz piccolo (pikkolo) = kicsi, finn paikku =folt. Továbbá szerb-horvát pega, pjega is = folt, ami szerinttehát az is sejthető, hogy a csupa foltocskás gepárd neve is tu-lajdonképpen gep-párd kellene legyen, illetve hogy ez volt.

Habár arra, hogy a béka a kabarok egyik szent állata volt,kevés adatot tudok fölhozni, de tény hogy a béke szó kabaralakú. Továbbá kétségtelen annyi, hogy ez állatnak őseinknél,általában, elég nagy mythologiai és jelképi szerepe ténylegvolt. Bár mai nyelvünkben csak hímségi alakú (b-k) neve él, eznem kell azt jelentse hogy nem létezhetett régen k-b, g-b avagyg-v alakú neve is Béka szavunk mindenesetre hangutánozó szóis lehet és a békák bekeke (németesen brekeke, a régebbi ma-gyar nyelv ugyanis nem tűrt két avagy több mássalhangozóvalkezdődő szavakat) hangját utánozza, vagy legalábbis kapcso-latban van vele. Népünk a kecske hangját is, a mekeg-en kivül,beked-nek is mondja (Ballagi). A békák bekegő hangjának fe-lel meg a rómaitájszólás bacaja(bákájá) = lármá-san beszél, jár aszája, és a finnpakaja = beszél,cseveg szó. Sze-rintem ugyanis,amint ez népme-séinkből és egyébnéprajzi adatok-ból is kitűnik, abéka őseinknél anőiség ésa víz egyik jelképe és költői megszemélyesítője volt.Sőt jelképezte egyenesen a nő anyaméhét is, mivel alakjaezéhez valóban hasonlítható (a fönti rajzon 1 és 2).


222

Hipokrátesz és Pláto is, bizonyára népi hiedelmek alapján. aztállították, hogy az anyaméh a nőben önálló állatként él. A ma-gyar nép némelyütt az anyaméhet ma is „az asszony békájá-nak” nevezi. Általános néphit az is, hogy a hisztéria az anya-méh megvadulása, illetve éhessége, mivelhogy táplálékát azondó képezi. A tiroliak néphite szerint a nő némely más beteg-ségét is az anyaméh okozza, de hogy ez az alvó nőből ki isbújik és elmegy valamely vízbe fürödni. mire a nő meggyógy-ul. Világos. hogy a vízbe fürdeni menés az anyaméhnekbékávali összehasonlításával függ össze. De van olyan elválto-zott néphit is, amely szerint az anyaméh teknősbéka. Nem ér-dektelen az sem, hogy a németben a Frosch (fross) = béka ésFrau = asszony szavak is hasonlítanak egymásra. (Lássad pél-dául Benedek Elek: Magyar mese- és monda világ. „Béka ki-rálykisasszony”). Magától értetődő, hogy a föntiekben több-nyire oly babonás hittel van dolgunk, ami ősműveltségünk le-romlása, kiveszte után az egykori tudás és természetismeretszánalmas maradványa, de aminek eredete az volt, hogy őse-ink igen jól tudták, hogy az anyaméhnek a nő életére milynagy befolyása van, valamint tudták azt is hogy ha a nő nem éla természet törvényei szerint, illetve természetellenes életmód-ra kényszerül, ennek nála beteges lelki sőt sokszor betegestesti következményei is vannak. Említettem már azt is, hogy aBerosus, Hyginus és Heiadius által följegyezett mondák, va-lamint népmeséink alapján az következtethető, hogy a maiemberiséget egy békaszerű, kétéltű ősemberiség előzte voltmeg.

Már „Besenyő” és „Kazár” fejezetűnkben is láttuk, hogy amagyar zsinórdíszítmények indítékai (motivumai) mily érde-kes adatokat tartalmaznak – ami felőlmajd alább még többször is meggyő-ződendünk. Itt csak a föntebb 3 számmaljelezett, látszólag oly jelentéktelen indí-tékot mutatom be, amely különösen dol-mányok, menték ujja elején szokott voltelőfordulni, másutt ritkábban, de amelyérdekessé azért válik mert a nép „béka” néven nevezte.


223

Mivel tudom hogy fövegek alakjának őseinknél jelképesértelme is volt, továbbá mivel észre vettem, hogy az egyiptomikirályi korona is a nő emlőjét jelképezte volt, – ha ez a későiegyiptomi műveltségben már feledésbe is ment – ennélfogvasokszor gondolkodtam azon, mi jelképes értelme lehetett azegyiptomi fáraók (királyok) azon oly különös alakú másik fö-vegének, amelyet a föntebbi rajzon a 4 szám mutat elölről ésoldalnézetben? Míg rájöttem hogy ez, mint ahogy a másik fö-veg az emlőt, ez viszont az anyaméhet kellett jelképezze, haezt az egyiptomiak már szintén feledték is volt, mivel hiszen,amint azt már több tudós is észrevette, az általunk jobban is-mert egyiptomiak egy másik sokkal régibb egyiptomi ősmű-veltség örökösei voltak csupán, akik ez ősműveltség népét le-igázva, ennek műveltséget csak örökölték volt. Mi már tudjukhogy ugyanígy történt ez Itáliában, ahol a rómaiak Itália ma-gas műveltségű ősnépeitől etruszkoktól, szikuloktól, szabi-noktól, akiket leigáztak, vették át műveltségüket. Tudjuk hogyugyanígy történt ez Kréta szigetén és Görögország félszigetén,ahol a hódító görögök a régibb jász, pelazg és más ottani ős-törzseinktől, ezeket leigázva, örökölték műveltségüket. Tudjukhogy ugyanígy történt ez Mezopotámiában, ahol egy ősrégiföldművelő szemere törzsünket egy harciasabb törökös fajú ésnyelvű törzs igázta le, majd ezt utóbb a még harciasabb ésborzalmasan vérengző asszírok, de midig átvéve s örökölve azottani ősműveltséget. Tudjuk hogy ugyanez történt Indiában is,ahol az ősi műveltségű dravidákat, azaz egy szintén fajunkbeliősnépet az északi hegységek közül századokon át folyton le-ereszkedő árja hinduk igázták le, de átvéve a dravidák művelt-ségét, és tudjuk hogy ugyanez ment végbe Palesztinában ésSzíriában, ahol meg a pusztákról, sivatagokról szakadatlanulbeszivárgó beduinféle és sémiták igázták le a fajunkbelikanaánitákat de szintén átvéve ezek műveltségét. Mi már tud-juk azt is hogy északi szabír-besenyő törzseinket a germánnormannok igázták le, de átvették ezeknek műveltségét, nemcsupán, hanem ezeknek még fegyverzetét is valamint eltanulvatőlük a hajózást is, amit azután borzalmasan vérengző módonkalózkodásra használtak föl. Úgyszintén Dalmáciában is, ma-napság szemünk láttára, nyomta el a hegyek közül leereszkedő


224

szlávság a tengerparti, művelt városok római és velencei szár-mazású olaszságát, de átvéve ennek egész műveltségét vala-mint a latinbetűs írást és a katholíkus vallást is. Tudjuk, hogyaz itteni már szláv lakosság nyelve is telidesteli volt olasz sza-vakkal, (Srdan Music Romanizmi u severo-zapodnoj BokiKotorskoj Beograd, 1972.) amit csak legújabban irodalmi útonés iskolai tanítás segítségéve! sikerül mindinkább kiküszöböl-ni, az olasz szavakat műszavakkal vagy pedig más szláv nyel-vekből sőt sokszor még a törökből is vett szavakkal pótolva.

Csak a tudomány haladásától függ tehát, hogy ősművelt-ségünk megismerése segítségével a valóság is ismertté váljon.

Hogy a kabaroknak, ha csak későbbi időkben is, egyikállata lehetett a ló, erre utalhat ez állatnak a latinban, olaszbanmeglévő caballus, cauallo (kaballus, kavallo), sőt még az afri-kai hauza nyelvben is kibia = ló neve. Valamint a magyar és aszerb-horvát kabala, kobila = nőstény ló. A görögben hipposz,a finnben hepo = ló, amely szavak tehát mind kabar szócso-portbeliek. Igaz ugyan hogy ennyi még annak nem teljes bizo-nyítéka hogy a ló a kabarok egyik szent állata lett volna, demégis valószínűvé teszi. Annyit mindenesetre kétségtelennektarthatunk, hogy sem az afrikai hauzák (egy kámíta nyelvűnemzet), sem Észak-Európában a finnek a ló nevét nem a gö-rögből (hipposz) vették, hanem hogy inkább azt kell föltéte-leznünk, hogy úgy a görög szó, valamint mind ezen fölsoroltló-jelentésű szavak ősi kabar törzseinktől származtak. Haazonban a ló a kabarok egyik állata volt, akkor ez bizonyáranem a fehér színű volt, mint a kunoknál, hanem a vörös színű,ami különben is a ló legáltalánosabb színe, vagyis a réz-színű,mivel a réz a kabarok érce volt; miután pedig a fölkelő és alemenő Nap is vörös színű, ennélfogva a ló a kabaroknál aNapisten jelképeként is szerepelhetett Lehetséges azonbanhogy szerepelt náluk még a fakó színű magyar alföldi lófajta,amelynek egyik jellegzetessége igen világos, majdnem fehérsörénye és farka. Színes ábrázolatát lássad: Meyers Lexikon.1897. „Pferd”. I tábla, „Ungarisches Pferd.” Valamint lássad aszíneket föntebb.

A ló fölsorolt nevei kétségtelenül összefüggenek az ugrástjelentő számos nyelvben meglévő hipp-hopp, hupp, a német-


225

ben is hüpfen, a finnben hüppi ugrást, ugrálást jelentő szavak-kal. Meg kell tehát állapítanunk azt is, hogy mivel a ló nemcsak kiválóan jó futó de kiválóan jó ugró állat is, föltűnik te-hát, hogy a kabarok e három állatának közös sajátsága azaz abékának, kecskének és lónak, a kiválóan ugróképessége. Amia kecskét illeti, ma is népi mondásunk hogy: „Ugrál mint akecskebak”, amely mondást szótárában Ballagi is fölemlíti.Viszont a németek a sokat ugráló gyermekre mondják hogy„Springbock” (springbokk) = ugróbak. Szempontunkból érde-kes tény tehát, hogy e három állat, a béka, a kecske és a ló, ha-bár élettanilag egymástól oly távol álló, mégís egymással kétdologban oly föltűnően egyezik, vagyis egyrészt ugrásában,ugrálásában, másrészt hangadása sajátos szaggatottságában,vagyis hogy a béka hangja: bekekeke, a kecskéé: mekekeke, alóé pedig nyihahaha. Megjegyezhető még az is, hogy a vágta-futás (galopp) tulajdonképpen nem más mint nagy ugrásokfolytatódó sora. Igen érdekes az is, hogy a finnben hyppää(hüppee) nem csak ugrálást hanem egyúttal táncot is jelent,amiből okszerűen következtethető hogy tehát, mivel itt kabarszóval van dolgunk, a kabarok táncmódja is ugrálást, valószí-nűleg a kecske ugrálását utánozó, kellett legyen. Annyi bizo-nyos hogy magyar ugrik igénk úgy magyar mint kabaregymássalhangzós szónak is vehető, de az „ugrál-bugrál” és„ugri-bugri” ikerszavaink második részében tehát a kecske bakés a béka nevével azonosuló szóalakot képez, ami tehát nemlehet véletlenség Mi több, tény az is, hogy az osztrák néme-teknek is van egy lényegében ugrálásból álló tánca, amelyettöbbé-kevésbé mókásan hoppszasza-nak szoktak nevezni.(Mellesleg megjegyezem, hogy ezen -szasza végzés semegyéb mint a magyar népi nyelv -sza vagy gyakorítva -szaszabiztatás jelentésű ragja. Például nézze meg = biztatás hogyvalamit nézzél meg. Így: adsza biztatás, hogy adja ide; gyako-rítva: adszasza: gyakorítva hogy adogatná ide. Viszont a neszebiztatva kínáló szó irodalmi nyelvünkben is megvan. „Hopp-szasza” tehát = ugráljál. A finnben hüpszi jelent úgy ugrálástmint táncot is.) Továbbá, föle=lithető itt még a montenegrói éshercegovinai szerbek ugráló tánca is: A közönség körbe áll,mire egy legény és egy leány az így képezett kerek térre kilép-


226

ve egymással szembe áll és elkezd eleintén csak egyhelybenugrálni oly magasra amennyire csak bír, majd egyúttal körbe ishaladva de mindig egymással szemben maradva folytatják azugrálást. Történik pedig ez minden zene vagy énekszó kíséretenélkül. Mikor a pár kifáradott, egymást átölelik és megcsó-kolják, a nézők pedig tapssal üdvözölik őket és fejezik ki ezzela pár ugrálása iránti elismerésüket. Ezután a legény a nézőkközül egy leányt, a leány pedig egy legényt csókol meg, mireezek kötelesek a körbe kilépni s az ugráló táncot ugyanúgyfolytatni. És íme, a szerbeknél még az én fiatalkoromban isismeretlen volt a csak utóbb a horvátoktól átvett plész = táncszó, vagyis náluk az igrali szó jelentett táncot, bár egyúttal ját-szást is, igranka pedig táncmulatságot. Márpedig ezen igraliige hiszen azonos a magyar ugrani, ugrálni, régiesen ugordaniigével, amelynek kétségtelenül származéka is. EllenbenBallagi az ugrás = ugrós táncot is említi, amelyben tehát szin-tén nagyokat ugrálnak, és ami azt jelenti, hogy ilyen táncfajrégen nálunk is létezett, és szerintem úgy lehet éppen kabareredetű volt. Hogy viszont a dél-szlávoknak az ilyen tánc ka-bar eredetű lehetett, emellett szólhat az hogy e népek ősidőkóta nagy mértékben midig kecsketenyésztéssel foglalkoztak éslehet tehát hogy ezt, ama tánccal együtt, valamely kecsketartókabar őstörzstől örökölték. Külön kiemelendő azonban, hogyezen délszlávok nyelvében az igrali és igranka szónak bár táncértelme van de ugrani, ugrálás értelem meg nincsen, annak da-cára sem hogy ilyen ugráló tánc meg van, ami tehát okszerűt-lenséget (logikátlanságot) árul el, holott ha nálunk volt ugrá-lásból álló tánc és ennek neve ugrás volt, akkor a név és a táncjellege egymással okszerű összefüggésben van. Az ugrás, ug-rálás elnevezése ugyanis a szerb-horvátban szkocsili, szkakali,ami hiszen a mi szökni, szökelleni, szökdösni szavunknakmagánhangzókihagyásos azaz elárjásított kiejtése. Úgyhogykövetkeztethető hogy mivel a székelyek és kazárok a juhon kí-vül kecskét is tartottak, ennélfogva ugráló táncuk is létezhetett.Hogy kecskét a kazárok is tartottak, emellett egyéb adat mel-lett szál az is hogy máig fönnmaradott nálunk a kazár szóalakú„Cege, cege!” vagy „Cige, cige!” már föntebb is említett kecs-kehívó szó. Hogy viszont a szökni igénknek még megszökni,


227

mondjuk fogságbóli elszökés, értelme is van, ez természetes,mivel emez is igen gyors, sokszor ugrással is járó, hirtelenhelyváltoztatást is jelent. Ugyanígy ezért az ugrani igéből isképződött a megugrani = elszökni, megszökni értelmű ige. Deemlékeztetnem kell itten a szökni, szökelleni szavunkkal kap-csolatban a szökellő szikra e magyar nevére s arra, hogy aszikra szökellésénél valóban szikk hang hallatszik, ami ismétnyelvünk szavainak a természetteli összefüggését is bizonyítja.

Hogy éppen a székelyeknél is ugrál ó tánc napjainkig isfönnmaradott, tanúsítja egy gyakori „táncszavunk” (táncolásközben szokásos fölkiáltások), amelyet már Kriza János is„Vadrózsák” című ismert művében, a sok között, följegyezett:

Kicsi nekem ez a ház,Majd kiugrom a padlást!

(A „ház” szó alatt a nép sokszor szobát ért.)Párhuzamként az elmondottakhoz tehető hogy latinul is

saltus (száltusz) = ugrás, de saltatio (száltátio) = tánc. Az ola-szoknak ma is van egy, különösen Róma környékén dívó ug-ráló tánca amelynek neve saltarello = ugrócska, a régi római-aknak pedig voltak salii nevű papjaik, akiket ugrálásos szer-tartáson táncuk miatt neveztek így.

Hogy a kabarok egyik állata a róka is kellett legyen, kö-vetkeztethető az alábbiakból: Neve az oromoban és az abesz-színiai amhara nyelvben kabaro, kaberu, amely szó első szó-tagja, megfordítva, a német Fuchs (fuhsz, fuksz) = róka szótadja. Láttuk, hogy a kabarok szent érce a réz volt, amely vörösszínű s amely szín a róka jellemző színe is, annyira hogy amagyar nép a rókát költőileg többnyire „vörös róka”-nak isnevezi valamint a vörös hajú embert meg „róká”-nak mondjailletve gúnyolja. Kétségtelen is, hogy ezen fáka szavunk(őstörök szócsoport) azonos egyrészt a magyar rőt és a németrot, olasz rosso, tájszólásos rusco (ruso) = vörös, piros sza-vakkal, vagyis sejthető, hogy régen rátka kiejtése is volt. Dehogy ez egyúttal a ravasz szavunkkal is összefügg, alábblátandjuk. De a rókát a legtöbb nép a ravaszsággal összefüg-gésbe is hozza, azért mert más hozzá többé-kevésbé hasonló


228

állatoknál valóban eszesebb, okosabb is. Úgyhogy itt is azonjelenséget kell észrevennünk, hogy ősnyelvünkben sokszoregyazon szónak, csak igen kevés kiejtésbeli különbséggel,más-más értelem is volt, Láttuk pedig azt is, hogy a réz neve atörökben bakir, a latinban pedig megfordítva cuprum volt,amely szavak pedig úgy a róka említett kabaro nevével, vala-mint a kabar nemzetnévvel is tökéletesen egyezik, ami ismétnem lehet véletlen. De utal arra hogy a róka a kabarok egyikállata volt, még más is: Tudjuk, hogy például tulajdonképpenimagyar őstörzseink vezető és szent állata a szarvas, illetve aCsodaszarvas, volt, amely az ifjakat és a leányokat egymáshozvezeti, vagyis hogy egyúttal házasságszervezőként is szerepelt,valamint láttuk azt is, hogy a kabarok egyik más állata a ge-párd volt, amelyről már említettem, hogy a „Csizmáskandúr”eredetét képezte, ez pedig a közismert mesében szintén házas-ságszerezőként szerepel. Meglepő egyezést, de rókával, képeztehát e kínai mese:

Egy Csung nevű fiatalember a vetések között sétált. Ahullámozó búza közül egy vörös róka ugrott elő, Csungot ne-vén szólítja és csalogatja, mondván: „Gyere velem, gyere utá-nam!”. A róka fut előtte Néha eltűnik és Csung már azt hiszi,nyomát veszítette, de ismét előtűnik, ugrál előtte s ismét hívja:„Gyere velem, gyere velem!” Egyszer azután egy tóhoz érnek.A tavon sok kicsiny csolnak lebegett, és mindegyikben egy-egy szép leány evezgetett ide-oda. Azt mondotta Csungnak aróka: „Ezek közül a legszebb legyen a feleséged!” Csung találegy üres csolnakot is, a tóra kievez és egy gyönyörű szép ésrózsaszín ruhájú leány után evez. Ez eltűnik előle, egy széprózsaszínű lótuszvirággá változva. Csung ezt leszakítja, haza-viszi s otthon vízbe teszi. Mindez alkonyatkor történt. És, íme,otthon a virág visszaváltozott a szép leánnyá, Csung nejévélett és neki gyermekeket is szült. Őt Csung Lótusz-sziromnaknevezte. De idővel a nő, a tóhoz nagyon visszavágyódván, odavisszaszökött, Csung sírt, bánkódott utána de végül gyerme-keiben vigaszát lelte. Ezenkívül Lótusz-szirom, mikor meg-szökött egy szép rózsaszínű ametiszt drágakövet is hagyottCsung számára a szobában, (Lássad: S. Forster-Streffleur:„Was Li-Pao- Ting erzahlt” című művét, Wien).


229

Világosan látható, hogy itt Csodaszarvasregénk egy a ka-baroktól származott változatával van dolgunk, amelyben tehátszarvas helyett róka szerepelt, bár elképzelhetjük, hogy meg-volt e rege a kabaroknál ezenkívül kecskével avagy gepárddalis. Tudvalévő hogy a kecske igen buja természetű állat, amiértis a régieknél a buja természetűnek képzelt szatírokat féligember- félig kecskealakúaknak ábrázolták volt. De hogy e kí-nai mesében is a róka azt mondja hogy „Gyere velem!” avagy,hogy „Kövessél!” ez azonnal a gnú, illetőleg a Csodaszarvasmár szóban volt „Velem”! kiáltását kell eszünkbe juttassa. Mimár tudjuk, hogy a csillagos Csodaszarvas csak este tűnik elő,éjjel látszik, hajnalban eltűnik. A kínai mesében is a róka eltű-nik, majd ismét előtűnik, csak a csillagok a rókáról már hiá-nyoznak, ezek pedig itt azért kellett feledésbe menjenek, merthiszen a rókának nincsenek teher foltocskái, mint a szarvasnak

De mi tudjuk azt is, hogy a Csodaszarvas egyúttal a sze-relem vágy jelképe is volt, valamint jól tudjuk hogy e vágy isfőképpen este s éjjel jelentkezik. Tény még, hogy a kínai mesenem csak azt mondja meg hogy a róka alkonyatkor csalogatjaCsungot (az hogy több napon át, mindig alkonyatkor és éjjel,már feledésbe ment), hanem megmondja meg azt is, hogy aróka ugrál, holott az ugrálás a rókának kevesbé sajátsága,úgyhogy azt kell föltételeznünk, hogy az ős-kabarok e regébenaz ős-magyarok szarvasát eredetileg kecskével helyettesítettekvolt, amely állat valóban ugrál, ugra-bugrál, bakkol, de hogyutóbb ennek helyébe náluk róka is tetetett, éspedig valószínű-leg azon nőelvi kabar törzseknél, amelyek már nem élteksziklás hegységek között, a kecskefélék igazi hazájában, ahol akabaroknak inkább csak hímelvű törzsei éltek, hanem inkábbvíz ben bővelkedő lapályosabb helyeken, avagy völgyekben,úgyhogy a kecske már nem játszott eletükben oly nagy szere-pet. Ellenben kiemeli a kínai mese a róka vörös voltát, ami aróka jellegzetes színe, habár van vörös színű kecske is, sőt adalmáciai es montenegrói szerbek azt tartják, hogy az ilyenfajta a legjobb, mivel ez tejel a legjobban. A kínai rege szerintCsungot a róka tóhoz vezeti, míg a mi dunántúli regös éneke-inkben is a Csodaszarvas tóban, folyóvíz melletti „Tóállás”-ban gázol és ottan a tavaszi sarjadozó gyönge sásocskát legel


230

eszi. Mi már tudjuk hogy e tóállás a Tejút vagyis az égi Dunamelletti Vízöntő. a Vizitáj csillag képe, amelyben a félig kecs-ke félig hal, vagyis a Csodaszarvas helyébe került Bak csillag-kepe, azaz a rómaiak Capricornus-a, úszik. Vagyis a szarvasutódaként itt még kecske szerepel, nem róka. Viszont sejthető,hogy a kabaroknál a kecske helyébe nem is mindig róka tete-tett hanem gepárd is sőt ezt a „Csizmáskandúr”-ról szóló mesebizonyítja is. Ez utóbbi mesében megmaradott meg az is, hogya mesehős maga is vízbe kell menjen, vízbe kényszerül. Mipedig már tudjuk azt, hogy őseinknél a nász szigeten történt,viszont e mesében is a Csizmás kandúr (valamint a Csodaszar-vas is), házasságszerező. A szigetre őseredetileg a vízben gá-zolva vagy úszva vagy pedig szarvas hátán kellett átkelni,utóbb pedig állatbőrből készültek, aminthogy tömlők például aBalkánon ma is kizárólag kecskebőrből készülnek, csak igenritkán juhbőrből is, ami tehát bennünket ismét a kecskéhez isvisszavezet. Másreszt hallottam, avagy olvastam valamit arról,hogy a finneknél régen szokás volt csolnak orrtőkéjétszarvasfő-alakúra kifaragni. A szarvasok is minden tavasszal,párosodásukhoz, folyó vagy tó avagy tenger szigetére gyűltekes ugyanígy őseinknél a leányok es az ifjak is, ahol táncok esmindenfele játékok közben a párok alakultak es a házasság-kötés megtörtént. A kínai mesében, annak dacára is, hogy ittmár rókáról van szó, a víz es a vízen való átkelés emléke ab-ban meg el, hogy a leányok csolnakokban vannak, tavon, escsolnakban evez utánuk Csung is. Csakhogy jelképezik itten acsolnakok, illetve aleányok meg a vízenúszó lótuszvirágokatis ugyanúgy, illetveezekkel jelképesen esköltőileg azonosíttat-nak. Nem érdektelen tehát szempontunkból meg az sem, hogya rózsaszínű lótuszvirág (a kínai mese mondja hogy a leánynakrózsaszín ruhája van!) szirmai valóban igen szépen stilizálha-tók kabar vonalritmus szerint (e rajzon a), habár stilizálhatókugyanilyen szépen besenyő vonalritmus szerint is (a rajzon b),amit a Keleten különösen buddhista ábrázolatokon mindkét


231

módon elég sokat láthatunk is. Sajnos, nem tudom, hogy a ló-tusz magja milyen alakú, sejthető azon-ban, hogy azon lótuszfajtáknak amelyekszirma kabar vonalritmusú, azoknak mag-vai is ilyenek. Annyi viszont eléggé isme-retes, hogy a lótuszfélék magvai, valamintgyökere igen tápláló eledelt is képeztek,

ugyanúgy mint a sulyomfélék magvai is, ami szerint követ-keztethető, hogy a kabarok, illetve legalábbis ezek nőelvi tör-zsei, vizek mellett elve úgy lótus mint sulyomféléket tápnövé-nyeikként termeltek is. Annyi bizonyos hogy némely sulyom-féle termése meglepően kabar vonalritmusú, amit e rajz ismutat.

Visszatérve a szatírokra es a kecskére, amely, mint igenbuja természetű állat, sejtelmünk szerint a kabaroknál teháteredetileg a Csodaszarvas helyett, házasságra vezető állatkentis szerepelt, föl kell említenem, hogy a görögöknél és római-aknál a kis-ázsiai népektől, valószínűleg tehát valamely kabarőstörzstől, átvett Kybele-kultuszban, e kabar nevű istennőtiszteletére rendezett szertartásokban az istennőpapjai ugráló,azaz tehát „bakkoló”, táncokat jártak. Ezen korybant-oknaknevezett papok sokban szatíroknak es Bakkusz szilénekneknevezett papjainak feleltek meg, a kecskéket jelképezték éskecskebőr palástot viseltek.

Ami a sulyomfélék termelését illeti, magától értetődőnektekinthetjük, hogy a jászok inkább azon fajtát kedvelték éstermelték, amelyről már föntebb is volt szó, amelyet ma is ne-veznek „jezsuíta dió”-nak és belőle imádkozó füzéreket ké-szítenek. Viszont érthető, hogy a kabarok inkább azon fajtáttermelték amelynek magva rajzát itt ismételtem.

Azt hiszem azonban, miszerint annak hogy bizonyos tör-zsek a maguk kultuszának alakban, vonalakban megfelelő ál-latokat és növényeket kedvelték, ennek nem csupán holmifölületes előszeretet, kedvtelés volt oka, hanem szellemi ve-zetőik, táltosaik (tátosaik = tudósaik és egyúttal papjaik) tu-datos intézkedése, mivel ezek tudatában voltak annak, hogyamikor és ahol minden természetes, szép és teljes összhangban(harmoniában) van, ennek általános előnye, haszna, jó hatása


232

is kell legyen, holott az összhangtalanság (disharmonia), azűrzavar, okvetlen káros hatással van. Úgy lehet tehát, hogyőseink egykori táltosai tudatosan gondját viselték annak, hogyaz illető törzsnél, nemzetnél mindig minden, amennyire lehet-séges, a természeti törvényekkel, azaz Isteni Törvényekkel,összhangban legyen. E fölfogás nyomát, maradványát ismer-hetjük föl népünk ma már babonává hanyatlott és sokszor márteljesen tévesen is alkalmazott olyan hiedelmeiben – de amiegykor a Természet örök törvényein alapuló tudás volt – hogybizonyos dolgok, tárgyak valakire, „szerencsések” lehetnek,míg másvalakire nem, avagy hogy bizonyos cselekedetek csakígy avagy amúgy bizonyos időben lehetnek „szerencsések”,míg másképp avagy máskor nem.

A kabarok egyik kultuszbeli állata volt a bogár is, csak-hogy, holott a magyar törzseknél a ma katica-bogárnak neve-zett piros és gömbölyded testű bogárkának volt szerepe, ehe-lyett a kabaroknál a szintén gömbölyded testű de fekete színűnagy galacsinhajtó bogár szerepelt, aminthogy erre mutat abogár, tisztán kabar alakú szavunk is, amelyben hiszen az elsőszótag megfordításával a kabar nevet is kaphatjuk. Az olasznyelvben baco (báko), az angolban bug ma is = bogár és féreg,továbbá a velencei tájszólásban, valamint a dalmáciai olaszoknyelvében is bacolo (bakolo)-nak nevezik a fekete svábboga-rat. De ezenkívül a dél-olaszban, különösen pedig a római táj-szólásban, amint ezt magam is számtalanszor hallottambagarozzo (bagarocco) = bogár. E szót, mivel tájszó, szótárak-ban nemigen találjuk meg, de pontosan bagarozzo-nak írva,valamint az ehhez hasonlító bucarone és buggero (bukaróne ésbuddzsero) = bogár szavakat is, megtaláljuk ezen olasz folyó-iratban „Archi vi o per 10 studio delle radizioni popolari.” Pa-lermo, ] 884. II. füzet, 189-192. oldalon, Giacomo Lombroso:„Scarafaggi e candeluzze” című cikkében.

Ezen bagarozzo szóbeli ozzo (-occo) rag, amely különbenaz olasz nyelvben még uccio (-uccso) alakban is megvan (pél-dául: cavallo és cavalluccio = ló és lovacska), mindig kicsi-nyítő rag és tehát tökéletesen azonos a magyar -acs, ecs, icskicsinyítő raggal, például: kő, régi ka: kövecs, kavics: bogár:bogaracska; gubó: gubacs; gomb, gömb: gombóc, gömböc;


233

labda: labdacs stb. Csakhogy, mivel a mai magyar nyelvbenennek kicsinyítő rag volta már kezd elhomályosul ni, ezértsokszor még egy másik kicsinyítő ragot is toldunk utána, mintpéldául a lovacs-ka és bogaracs-ka esetében is. De amely ra-gunkra ismerhetünk a szláv -ics, ecs, másrészt a görög idkicsinyitő ragban is, habár ez utóbbi ismét a már oly sokszoremlített c, cs, s, -t, d hangváltozást mutatja. De másrészt meg-van ugyanezen rag a török -ecs, .ics és ik kicsinyítő ragban is.Ami pedig az említett buggero (buddzsero) = bogár szót illeti,mivel az olasz nyelvnek gy hangja nincsen, természetes hogyott a gy helyett dzs hangot ejtenek, aminthogy ez más, gyhanggal nem bíró nyelvekben is így van, amelyekben, mintpéldául a szerbhorvátban és törökben is magyar nemzetnevün-ket is madzsar-nak ejtik. Márpedig, ha ez így van, akkor a tö-rök bödzsek = bogár szó is valamikor, kabar őstörzsünknél isbögyek-nek kellett hangozzon, gömbölyűséget jelentett ésnyelvünk kabar szócsoportbeli bőgy, buggy, buggyos, bogyó,bog, buga, boglya és megfordítva göb, gubó, gubanc mindiggömbölyded valamit jelentő szavaiból kellett származzon. Dekövetkezik mindebből még az is, hogy tehát a kabar szócso-port szerint egy bog, bög és megfordítva gob, göb szóalakkellett a mag és a gömb, gömbölyűség neve legyen. Tény to-vábbá, hogy az mb-s kiejtésű gömb, gomb, gömbölyű,gömbölyeg, gombolyag, gomba szavaink tehát magyar-kabarátmeneti szavaink, amelyek tehát úgy magyar mint kabar szó-csoportbelieknek is tekinthetők Az angolban is bug = bogár.

Kétféle nagy és szénfekete színű galacsinhajtó bogár van;az egyik fedőszárnyai gyöngén vonalkázottak (Ateuchossacer), a másiknak úgy tora mint fedőszárnyain kis pontszerűbemélyedései vannak, amely pöttyögetett-sége bennünket a gepárdéra emlékeztethet(Ateuchos variolosus). E mindkét bogárnak,megkülönböztetés nélkül, az egyiptomiak-nál nagy kultusza volt, vagyis ekét bogárfajképezte az egyiptomiak szent szkarabeuszát(Meyers Lexikon. Kafer). Ha e rajzot szem-ügyre vesszük, feje, két első lába és tora alakulatában azonnalészre vesszük a kabar vonalritmust, vagyis a kabaroknál a


234

hímséget jelképező ezen vonalat. De hogy az egyiptomiak akabar szimbolikáról már aligha tudhattak valamit, sejthető ab-ból, hogy szkarabeusz ábrázolataik stilizálásában e vonalat ki-emelni nem igyekeztek sőt ellenkezőleg ábrázolataikon e vo-nal rendesen egészen el is tűnik. Egyébként azonban tény,hogy ez állat egészteste gömbölyded ala-kú, galacsinhajtó bo-gárnak pedig azért ne-vezik mert valóbangalacsinokat, azazgömböket gurít, va-gyis az általa állati vagy emberi ürülékből képezett golyókathajtja, amiért is népünk még ganajtúró- avagy szarbogárnak isnevezi. Ezen általa képezett gömbök e két nagy bogárfélénélnéha biliárdgolyó nagyságúak is. E bogarak a földbe mélylyukat vájnak, minden galacsinukba a nőstény egy-egy petéttojik, ami után a galacsint egy ilyen lyukba gurítják, majd alyukat betemetik. A kikelő pajor a golyó anyagából táplálkoz-va fejlődik és a következő esztendőben a földből kész bogár-ként bújik elő. A golyót néha csak az egyik bogár, többnyireazonban a bogárpár együtt gurítja, úgy hogy azt az egyik fejé-vel tolja, a másik pedig két hátulsó lábával maga után, húzzaés irányítja. Az így a földön nagy sietséggel golyóját gurítóbogárpár oly föltűnő jelensége okolja meg azt is hogy népünke bogarat még csodabogár néven is elnevezte.

Az oromo nyelvben dzsifara = hímes, tarka szövet, amelyszóban szerintem cifra szavunkra kell ismernünk, sőt kétség-telennek tartom, hogy a valóban igen cifra zebra és az ehhezhasonló dauv (lássad mindkettőt Brehmnél) lófélék ilyen neveis e szavunkra vezetendő vissza, amely zebra szó tehát vala-mely afrikai kámi fajú, azaz tehát őseredetében fajunkbeli népnyelvéből kellett származzon. A magyar cifra szót eddig a la-tin cifra szóból származtatták, amely betűt, különösen pedig anulla jegyét jelentette. (Horger Antal „Magyar szavak törté-nete” Budapest, 1924) Miután azonban a magyar cifra szónyelvünkben nem áll elszigetelten hanem összefügg a cafra,cafrang, csafring szavakkal, amelyek cifraságon kívül még


235

ágasbogasságot, cafatosságot, sőt rojtot is jelentenek, ez mármagában is kizárja azt hogy mind e szavak, amint Horger An-tal állította, a nulla jegyét jelentő latin cifra szóból származ-hatnának, eltekintve az oromo dzifara szótól. Márpedig e ma-gyar és a latin szó között összefüggés kétségtelenül van, csak-hogy megfordítva mint ahogy Horger Antal vélte, aki az „ázsi-ai eredet és nomádság” elmélete alapján, a bevett szokás sze-rint, minden olyan szót amely a magyarban valamely európainyelv szavával egyezik, azt okvetlen onnan vettnek állítandó-nak tartotta. A latinban azonban a cifra szónak nem csaknullajegy, hanem számjegy, betű, írott bármily jegy jelentéseis van és éppen e jelentése áll a magyar cifra szóhoz közelebb,mert azonosul ákombákom szavunk jelentésével. Nekünk pe-dig azonnal föl kell tűnjön a bákom szórész kabar volta és mégaz olasz baco (báko) = bogár, féreg szóvali egyezése. Igen ám,de az olaszban az ákombákom (papirosra írott cifra jelek) nevescarabocchio (szakrabokkio), ami a szkarabeusz bogárnévremeglepően hasonlít.

Márpedig ezen szkarabeusz szó először is a magyar cse-rebogár, régiesen és népiesen cserebó, cserebok, cserebűly(lássad Ballaginál is) stb. szavainkra hasonlít, másodszor azolaszban scarabocchio és scarafaggio (szkáráfáddzso), a dal-máciai szlávban szkarambécs, nem csak ákombákomot, hanembogarat is jelent. Másrészt a bogár szót a scara-bocchio(bokkio) szóban éppúgy megtaláljuk mint a már említettbagarozzo és bucarone (bagarocco és bukaróne) olasz szavak-ban is. Mi lehetett tehát ezen „szkarabeusz” szó őseredete?szerintem nem más mint kara-bog vagy kara-tok = fekete bo-gár, mert hiszen tudjuk hogy a törökben ma is kara = fekete,aminek egyébként a régi magyar gara = fekete is megfelel.

Vannak a galacsinhajtó bogaraknak kisebb fajtái is, ame-lyek sokszor golyóikat nem is maguk készítik hanem kecskékamúgy is golyócskaszerű ürül ékét használják föl, ami őket akabarok e másik állatával közvetlen is összehozza.

A megsejtett karabok szót illetőleg azonban ott van a ma-gyar cserebok és cserebogár szó is, amelyben a kezdő d hanghelyett cs hang áll. A nyelvészetben ismeretes a k hangnakgyakori c avagy cs hanggá változása, ami különösen a latinban


236

is általános volt (szerintem szabin besenyő hatás), amiért is agörögből átvett kürkosz, küklopsz, kentaurosz, Kybele szava-kat is circus, ciklops, centaurus, Cybele kiejtésű re változtattákE jelenség természetesen őstörzseink némelyikénél, mintszemeréknél és besenyőknél is létre jöhetett, úgyhogy akarabok, karabogár szavainak cserebok, cserebogár változatais keletkezhettek. A cserebogár sárgásbarna színű, de népünk„sárga” cserebogárnak is nevezi. Ide teszem e népdalunkat:

Cserebogár, sárga cserebogár!Nem kérdem én tőled mikor lesz nyár,Azt sem kérdem sokáig élek-e,Csak azt mond meg babámé leszek-e?

A cserebogár ugyanis májusban jelenik meg és ezáltal anyár közeli bekövetkeztét jelenti, de kitűnik e népdalból az is,hogy e bogárnak egyéb jósképességet is tulajdonítottak. Úgy-hogy, ha létezett valamikor valóban sárgább avagy aranyszínűtavaszi bogár is, akkor egyúttal azt is képzelhetjük, hogy acsere- szórésznek zere- vagy zara- kiejtése is volt, arany je-lentéssel, aminthogy Erdélyben még napjainkig is volt azaranynak zarany, szarany kiejtésű neve is és aminthogy a vo-gulban is szárnú = arany, amely szavak világosan sárga sza-vunkkal vannak közvetlen összefüggésben, és amely szavak-nak csak lágyult kiejtése az orosz zoloto = arany (r helyett 1).

Van egy kisebb fajta de szintén feketeszínű galacsinhajtó bogár, a Sisyphus Schaf-feri, amelynek jellegzetességét igen hosszúlábai képezik. Ha pedig ezt, vagy akár a nagyszkarabeusz-bogarat is papirosra rajzoljuk,ügy az ilyen ágas-bogas, lábasjószág mi másmint ákom-bákom? Avagy olasz szóval:scarabocchio = ákom-bákom. Nem világos-e tehát hogy azősök a fehér papirusz-hártyára, nyírfa-hártyára vagy perga-mentre fekete gubacs-tintával írott jeleket (íme: nem meglepő-e, hogy ügy fekete mint gubacs szavunk is kabar szócsoport-beli: f-k és g-b), betűket akár mókásan, akár komolyan, feketebogarakhoz hasonlították? Nem csodálatos egyezés-e tehát,


237

hogy a németben Käfer, a horvátban cseper, kebar, kabar =Iégy, bogár, bögöly? Holott e szavak egyrészt a cifra, cafra,cafrang szavainkra hasonlítanak, másrészt kabar őstörzsünknevével meg teljesen azonosak? De mennyivel inkább megle-pő még az is, hogy az egyiptomiaknál a galacsinhajtó bogárneve keperu, keper, az éjszakai vagyis az Alvilágban járóNapistené, akit a galacsinhajtó szent szkarabeusz bogárral jel-képeztek, szintén Keper avagy Khepera (Lássad például:Mahler Ede: „Ókori Egyiptom” Budapest, 1909. Az Akadémiakiadása. 139 és 221-225. oldal.). És nem érdekes-e még az is,hogyha ezen Khepera, kebar, kabar, Käfer szavak – amelyekhiszen mind bogár jelentésűek – első szótagját megfordítjuk,akkor meg a magyar bogár szót kapjuk. Kiemeltem, hogy anagy galacsinhajtó bogár szénfekete színű, láttuk, hogy a papi-rosra irt fekete jelek, betűk neve még ma is ákom-bákom,scara-bocch-io; tudjuk hogy a régi magyarban bakacsingyászt, feketét, esetleg sötétkéket, jelentett. És íme: ha ezenKeper, Khepera és Käfer (kéfer) szavak első szótagját megfor-dítjuk, akkor meg fekete szavunk első szótagját is kapjuk. Haazonban talán valaki ezen egyezésekben véletlent akarna látni,annak fölhozzuk. Hogy a latin scarabeus szóban a kezdő sz-hang csak az árja nyelvekben gyakori sz hanggali szókezdőtoldás, hozzáadás, ezt kétségtelenné teszi az hogy a latinbanugyane szó ezen sz hang nélkül is megvan, mert ugyanis latincarabus (karabusz) = bogár És íme: e szó kara része a török-ben mi is = fekete. És ismét véletlen-e, hogy a horvát nyelvbenis gar = korom, valamint hogy a magyar korom szó is a karaszónak csak változata, de amelynek megfelel még a latincarbon = szén szó is. És ha ezen kar- szótőt megfordítjuk?Akkor ez rák. Márpedig hiszen szemléletre a rák bogártólsemmiben sem különbözik, sőt az édesvízi rák valamint a ten-gerek szélén milliószámra, félig a vízben és félig a szárazonélő farkatlan rákok, amint ide-oda szaladoznak, bogarakra méginkább hasonlítanak, éspedig ezek is fekete színűek. Mi többha meg ezen rák szavunkat ismét vissza fordítjuk, akkor megismét a latin-olasz-német ganchio, Krabbe, Krebs szavakatkapjuk, amelyek rákot és különösen az említett, bogármódra aszárazon is szaladgáló rákot jelentik, és amely szavakból hi-


238

szen csak az árja nyelvérzék hagyogatta ki a magánhangzókat,de amelyek valamikor kétségtelenül garan, karab, kereb ala-kúak voltak és amelyek így tehát ismét a szóban volt carabusés scarabeus = bogár szavakhoz vezetnek vissza! Nem nevet-séges erőlködés volna-e mégis a magyar rák szót egyszerűen aszlávból általunk átvettnek vélni? holott ez állítás a mai „Ázsi-ai eredetünk” miatt általános, mert hiszen szerb-horvát rák =rák.

Továbbá, hiszen csak meg kell néznünk a föntebbi rajzo-kon a ganajtúró bogarak két első lábát, hogy megállapíthassukmiszerint ezek a földben kaparva való vájásra, ásásra a legtö-kéletesebben szolgáló szervekké alakulvák, ugyanígy mint alótetűnek nevezett nagy szöcskeféle két első lába is, de ugyan-úgy mint egy emlősállatnak, a vakondnak, óriásilag megnöve-kedett két első lába talpa is. (És ismét csak véletlenség-e hogyezen ily aránytalanul nagytalpú állat latin-olasz neve: talpa?).És íme: kapar szavunk nem betű szerint azonos-e az említettkabar, Kheper, Käfer bogár jelentésű szavakkal? Viszont lát-tuk, hogy a szerb-horvát nyelvben cseper is rovarfélét jelent,holott ugyancsak e nyelvben cseperlyati = kaparászni, ami sze-rint tehát e szavak a kapar szavunknak csak magashangú kiej-tésű megfelelője. Mi tudjuk, hogy őseink rovásírásuk betűit azigen régi időkben csak fába, majd kőbe is rótták, karcolták ésutóbb vésték is. A karcolás pedig ugyanaz mint a kaparás,csakhogy kabar szócsoportunkbeli csak ez utóbbi szó. Mit je-lent tehát mindez? Azt, hogy az írott, festett, karcolt avagy ka-part jelek, betűk, jelképek ősidők óta bogarakhoz hasonlíttat-tak, annál inkább, hogy a fába avagy szaruanyagba karcoltbetűket avagy díszeket zsírral elegy korommal feketítették be,hogy így láthatóbbakká váljanak, amit népünk az így karcoltdíszítményei valamint fölirataiban (ma természetesen már csaklatin betűkkel) ma is így csinál. (Lássad: Madarassy László dr.„Vésett pásztortülkök.” Budapest, 1925 A Néprajzi Múzeumkiadása Valamint: Malonyai Dezső: „A magyar nép művésze-te.” Budapest, 1911 III. kötet, 104 old) Ma is szokás kőbe vé-sett föl irat betűit feketére festeni.

Végül föl hozható még az is, hogy csak a magyarban vanmeg a bogár, fekete, kapar, ákom-bákom és cifra szó, vala-


239

mennyi mind kabar szócsoportbeli szó, így együtt, holott másnyelvekben ezek közül csak egyik-másik található, amiből ok-szerűen következtethet, hogy ezek eredete is ősnyelvünkbenkeresendő.

Láttuk hogy az egyiptomiaknál a Alvilágban járó, Napis-ten neve Kepera volt és hogy öt a galacsinhajtó bogárral jelké-pezték, valamint hogy náluk e bogár is keper, heper néven ne-veztetett. Hogy miért lett e rovar épen az éjjeli, az Alvilágbanjáró Nap jelképévé, ez eléggé érthető, mivel hiszen e bogármély földalatti lyukakat fúr és az ide lerakott petékből kel ki,de ezután, amint ismeretes, csak este s éjszaka röpül A föntemlített olasz néprajzi folyóiratban a már megnevezett cikkíróismertet egy szempontunkból rendkívül érdekes dél-olasz nép-szokást. Elmondja, hogy több helyen a nép azt tartja, hogy azördög fekete bogár képében is szokott megjelenni. Szerintem ehiedelem eredetét is az ezen éjjel röpülő fekete bogárral jelké-pezett alvilági istenségnek a kereszténységben egészen magá-tól értetődőleg a nép által ördöggé átalakított személyében kelfölismernünk. Szerző elmondja, hogy például Rocchette isSabina nevű községben Mária Mennybemenetele (Ascensione)ünnepe előestéjén gyermekek szokása volt „Scardaone” nevűbogarat (szkárdaóne) fogni, hátára kis gyertyácskát ragasztanis ezt meggyújtva a város terén, ilyet, mentül többet, futnihagyni, miközben ezt kiabálták: „Fuggi, fuggi scardaorle, Chedomani é l’Ascensione!” (Fuddzsi, fuddzsi szakardaone,Kedomani e l’ Asenzione!) = Fussál, fussál szkardaone, Mertholnap van Fölszállás!” (Mellesleg megjegyezhető hogy itt azolasz fuggire, ejtsed fuddzsire = futni, menekülni igének a ma-gyar futni igéveli hasonlósága föltűnő, ami aligha véletlen,mert az afrikai oromo nyelvben is futazza = futamodni, siklani,amely szót a már említett olasz szótár scorrere, sdruccíolareolasz szavakkal fordítja). Olaszországban általánosan használ-nak egészen vékony, madzagvastagságú gyertyákat, sőt ilye-neket, rövideket és gyújtófejecskével ellátva, gyufa ként„ceriní” név alatt, szintén használnak. (Olaszul cera, ejtsed:cséra, = viasz). Elmondja még a nevezett cikkíró, hogy e szo-kás megvolt még San Benedetto, Civitanova, Grottammare ésSan Giorgio községekben is, amelyekben e szokást „Corsa dei


240

bagarozzi” = Bogarak szaladása, néven nevezték, ahol azon-ban így kiabáltak: „Fuggi, fuggi buggero, Che domani e l’Ascensió!”. Láttuk már föntebb, hogy az olaszban a buddze-rone szó is bogarat jelent. Továbbá ugyanazon cikkíró el-mondja még, hogy az Abruzzo hegység Montenero di Bisaccianevű községében ilyen szokás szintén van, de azon különbség-gel hogy itt a gyertyácskás bogarakat „a halottak emlékére”(valószínűleg tehát Halottak Napja estéjén, éjjelén) a templomföldjén, azaz kőpadlóján, futtatják. Hozzá teszi hogy itt sze-rinte e bogarak „a holtak birodalmára utalnak” (accennano alregna dei morti), vagyis tehát szerintem az Alvilágra, míg azégő gyertyácskákat a lelkek jelképének tartja. Hozzáteszi még,hogy hasonló szokás Senigalia városában is van.

Mindenesetre kétség sem férhet ahhoz, hogy itt keresz-ténység előtti szokás maradványával van dolgunk, vagyis,hogy mindez az Alvilágban járó éjjeli Nappal, azaz Napisten-nel és az egyiptomiak Oziriszével is összefüggésben volt,amely istenség az egyiptomiaknál (az egyiptomi mythologi-ában) a halottak lelke fölötti ítélkező biróként is szerepelt. Demeg kel! itt jegyeznem azt is, hogy mivel itten kegyetlen állat-kínozó szokásról van szó, ez ilyen alakban semmi esetre semszármazhatott a mi még tisztafajú őseinktől, akikről, vagyis ahyperboreusokról, a görögök is följegyezték, hogy békés, bűnt,harcot, háborút nem ismerő nép voltak. Ilyen szokás ellenbenlétre jöhetett, habár a mi őseink mythologiája alapjából kiin-dulva, de csak a már elsémiesedő egyiptomiaknál, ahonnanazután ez a már elárjásodó dél-itáliai népekhez is átkerülhetett.

Hogy a kabaroknál, miként a székelyeknél és kazároknális, a szőlőnek szintén szerepe lehetett, abból sejthetni, hogy eztöbb adat szerint a kecskével, rókával kerül kapcsolatba. A ró-kával az ismert állatmesében ügy hogy a róka, mivel a magas-ra fölfutott szőlő fürtjeit el nem érheti, magát azzal vigasztaljahogy hiszen az úgyis még savanyú.. (habár már érett!) A kecs-kével az hozza kapcsolatba, hogy az is, miként a kecske: szik-lás helyeket kedvel. Továbbá, van egy bizonyos szőlőfajamelynek neve bakator, nevezik bakra-nak is, (Ballagi) vala-mint van egy hosszúkás, kissé görbe, szemeket termó faj is,amelynek magyar neve meg kecskecsecs szőlő. Föntebb emlí-


241

tettem, hogy a magyar szócsoportbeli mag szónak, amely ma-got és gömbölyűséget jelent, a ka bar szócsoport szerint bag,bog, bogyó alakú szavak feleltek meg és fölhoztam ennekszámos bőg, buga stb, valamint megfordítva gőb, gubő stbmegfelelőjét, amihez itten abakatar szőlőnévvel kapcsolatbanmeg kell említenem a latin-olasz bacca (bakka) = bogyó szót,mivel hiszen a szőlő jellegzetessége sokbogyójú fürtjei, vi-szont megjegyezendő, hogy e szónak a latinban, olaszban ér-telembeli rokonai az olasz boccolo (bokkolo) = bimbó, rügy,szón kívül nincsenek.

Ami azonban a szőlőt a kabarokkal szintén összeköti, ez arégiek Bacchus, Bakkusz istensége, amelynek neve eredetilegBak, Bakar, Bakor is kellett legyen és akit a görögök és római-ak is kecskebakkal jelképeztek, neki kecskéket áldoztak és őt abor és ennélfogva a szőlő istenségeként is tisztelték. De emlí-tettem azt is, hogy a kecske még a nemi ösztön, nemi vágy ésbujaság jelképe is volt, viszont tudjuk, hogy alkoholos ital anemi vágyat fokozza, amiért is Bakkusz egyik legfőbb jelképeés bálványa, még a rómaiaknál is, fából faragott nagy, állóhímtag volt, amilyet Bakkusz ünnepein a baccanaliák dorbé-zoló, ivással és nemi kicsapongásokkal egybekötött szertartá-sain szoktak volt körülhordozni, de amilyenek főképpen azelő-ázsiai sémita népeknél voltak csak szokásban, míg példáula rómaiaknál az ilyesmibe az akkori hatóság is tiltólak avatko-zott bele, míg őseinknél az ilyesmi, ha meg is volt, de csakszerény és szemérmes természetesség határain belül, úgyahogy an erről már a „szilaj ló” és „kis kert”-tel kapcsolatbanmár írtam. Tény hogy nyelvünkben is bakik, baktat, bakziknemzést, nemi ösztönt, túlságba menő nemi vágyat jelentőszavak, amelyek, amint a szóalak is mutatja egyúttal a kecske-bakkal is kapcsolatba hozathatnak, de épen ezért világosanészrevehetően még természeti ős-szavak. Holott a latinban aqacchatus= szilaj, őrjöngő és bacchor, bacchat/o = őrjöngés,zaj, részegség, mintha inkább csak Bakkusz és a bakkanáliaszavak származékai volnának, annyival is inkább, hogy hiszena latinban a bakkecske neve hircus, bár nevezik caper-nak is,csakhogy ez utóbbiban a bak szavunk megfordított alakja vanmeg, holott a latinban a megforditás törvénye nincsen meg,


242

ami szerint tehát ott ügy a caper mint a capra szó is ősnyel-vünkből örökölt elem kell legyen, ugyanúgy egyébként mintaz olasz becco = bak. Említettem már, hogy az olaszban né-mely olyan ős-szavunk is megmaradott, amely a latinból hiá-nyozik, amilyenek például a szóban volt bagarozzo, buggeraés bucarone = bogár szavak is.

zilády Zoltán dr a Néprajzi Értesítő 1909 évfolyama13 oldalán mutat be Torockóról (Erdély) egy, már rit-kaságszámba menő boglyakemece-típust, a „füleske-mencé”-t (az alábbi rajzon 1). Cikkíró is megjegyezi,hogy ilyet már csak hármat látott. Hogy a kenyérsütő

kemencére (ugyanazon anyagból amelyből maga a kemence iskészül) ilyen füleketalkalmaztak, enneksemminemű gya-korlati haszna vagycélja nem lehetvén –amint a cikkíró issejti – ennek csakjelképes, mytholo-giai értelme, eredetelehetett, vagyis, hogy az ilyen boglya kemence – ahogy általá-nosan nevezik – állatfőt kellett jelképezzen Egy ugyanilyenfüleskemencét Malonyai Dezső „A magyar nép művészete”cimű műve „Székelyföld” kötetében is bemutat egyet, de, saj-nos, úgy Szilády mint Malonya; is elmulasztotta az ilyenfüleskemencékre vonatkozó esetleg még élő rege, hiedelem,magyarázat avagy babona után nyomozni, amiből azután kö-vetkeztetéseket lehetne levonnunk Én e boglyakemencetípustmár csak emlőalakú volta miatt is kabar eredetűnek sejtem,mert egyébként az ilyen kemencék többnyire sima félgömb-alakúak (a fönti rajzon 4), avagy legföljebb olyan szemere-besenyő alakúak mint a rajzon 5 Ellenben cikkíró, szinténErélyből (Torda-Aranyos megye, Hidas nevű község) bemutatmég két emlőalakú de fületlen boglyakemencét is, amelyek


243

közül az egyik olyan mint a fönti rajzon 2, a másik pedig mint3, amely utóbbin még az emlő csecsbimbója is kialakítva. Ka-bar eredetre utal még maga a boglya szó is, amely szinténtisztán kabar szócsoportbeli szó, de ma természetesen nem kellazt is jelentse hogy minden boglya kemence kabar eredetűvolna, hanem csak annyit, hogy mai magyar nyelvünkben eszó válott általánossá Ám hogy a kenyér, illetve kenyérsütés akabaroknál is már igen régen meg kellett legyen, ezt nem csaka „boglyakemence” szó tanúsíthatja, hanem például a gabonaszavunk is, amely ismét kabar alakú szó, a kenyérmagféléketjelenti s amely szó eredeti értelme aligha volt más mint anya-emlője, anya-adománya, vagy adó-anya, tápláló-anya, illetvetehát a Földanya vagy esetleg Víz anya által adott legfőbbtáplálékok egyikét jelentette, s amit azután természetesen azanya tápláló emlőjével egyrészt, de a kabarok tejelő állatával akecskével is jelképezhettek Fölhozható itt a német gabe =adás, adomány szó, amely a kabar kebel. és a szumer nyelvbelikablu = emlő szavakkal egyezik, valamint fölhozható még azalbán buk = kenyér szó, amely habár kabar alakú de megfor-dított, hímségi szó. Egyébként azonban az sem valószínű,hogy eredetileg a kabarok a gabona szó alatt valóban a maikenyérmagvakat, a búzát, rozsot, árpát, értették, hanem inkábba lótusz és a sulyomféléket, amelyek hogy kabar vonalritmu-súak is, már föntebb láttuk, és amiből mi egyenesen azt is kö-vetkeztethetjük, hogy a lótusz és sulyomfélék, illetve ezekmagvai, a kabaroknál gabona néven neveztettek, amely szócsak utóbb, ami nyelvünkben lőn a mostani kenyérmagvakraátvivé. Tény, hogy régen a sulyomfélékből kiváló kenyérlisztetis őröltek, de amelyek a mai gabonafélék mellett azért szorul-tak teljesen háttérbe, mert hiszen, vízi növények lévén, nemállanak rendelkezésükre oly nagy területek mint a mai gabona-féléknek, termelésük eddig sokkal körülményesebb mint a maigabonaféléké Viszont a sziklás hegységek között, amilyen tá-jakon a kecsketartó őskabarok éltek, ma; gabonaféléket ter-melni nem is lehet, holott a hegyi tavakban a sulyomfélék ma-guktól is megteremnek Másrészt kenyérliszt készíthető a csi-cseriborsóból is, ha kevésbé jó minőségű is Olaszországban,.ahol e borsófajt nagyban termelík, ebből, valamint más borsó-


244

féléből is, készítenek lisztet. E borsófaj magva ilyen: vagyisemlőalakú (népünk csecs szavunkat ejticsics, csöcs, csücsnek is ejti). Mivel azolaszban e borsófaj neve cece (csecse),holott az olaszban, latinban az emlő nevemamella, mamilla, mamma és uber, ennél-fogva kétségtelen, hogy e borsófaj ilyen neve itáliai ősnépe-inktől származott az olaszba.

Kérdés maradhat azonban, hogy a szóban lévő füles bog-lya kemence két füle tulajdonképpen mit utánozott? a fülesba-goly füleit-e vagy a kecskéjét? Szerintem valószínűbb, hogynősténykecske füleit, egyrészt azért mert hiszen a nőstény-kecske a tejelő, tehát táplálékadó, másrészt azért is mert tényhogy több kecskefaj nőstényének szarvai egyáltalán nincsenekcsak elálló füle;

Amit itt még a rákról és pókról el kell mondanom, tulaj-donképpen föntebb a szakarabeuszszal, bogárral folytatólago-san kellett volna elmondanom, de elmondhatom ezeket ígyutólag is:

A szkarabeusz szóban tehát a kezdő sz hang csak hozzá-toldás, amit bizonyít az, hogy a latinban carabus is = bogár,amely szóhoz tehát a kezdő sz hang még nincsen hozzátoldvaFöntebb ezen skarabeusz-carabus (kárábusz) szó vezetett ben-nünket a karcol és kapar szavunkhoz, amelyek közül a karcolkőrös szócsoportbeli, míg a kapar kabar szócsoportbeli szó.Az olasz graffiare, görög grafeo és a német kratzen (kraccen),mindhárom csak árja magánhangzókihagyásos változata a mikarcol igénknek, de megvan azoknak kezdő sz hangos alakja alatin-olasz scarificare-sgraffiare (szkarificare-zgraffiare) =karcolni, kaparni szavakban, ugyanúgy tehát mint a szkarabe-usz szóban is. Ám; azután, mivel az ősi rovásírást karcolták, ezmagyarázza meg a latin-olasz scribere-scrluere (szkribere-szkrivere) = írni (kezdő sz-hanggal) és görög grafein szintén =írni (de kezdő sz hang nélkül) szavakat. De ez magyarázzameg a grafit fekete ásvány nevét is, amely ezt azért kapta mertírásra alkalmas és amelyből a feketén író ceruzák ma is ké-szülnek láttuk, hogy a fönt megnevezett olasz tudós, aki amazéjjeli bogárfuttatást leírja, említi, miszerint az olasz nép a fut-


245

tatott éji bogarat nem csak bagarozzonak hanem scardaone-nak is nevezi (szkardaóne), amely utóbbi szó – amint ezt acikkíró is mondja – megfelel a latin scarites (szkaritesz) ittBrehm nyomán általam bemutatott bogárfaj nevének és amely

szóból következtethető, hogy e bogár-futtatáshoz nem csak a nagy galacsin-hajtó bog arat, hanem az ennél nem sok-kal kisebb eme scaritest is használták, bi-zonyára aszerint hogy éppen milyeneketsikerült fogniok. Márpedig szempon-tunkból ez utóbbi is úgy nevét mint a bogarat magát illetőleg is, nem kevésbé ér-dekes mint a galacsinhajtó, mivel ugyan-úgy tisztán koromfekete színű, lerajzolva

pedig a cifra, cafra, ákombákom és az olasz scarabocchio =ákombákom szavakat juttatja eszünkbe E bogár is ugyanúgyéjjel járó, csak éjjel röpülő mint a galacsinhajtó, sőt testvona-laiban a kabar vonalritmust a galacsinhajtónál még inkábbmutatja, azaz e vonalritmusba inkább stilizálható Erős és tövi-ses első lábpára kaparás/a szintén alkalmas, aminthogy magavájta földalatti lyukaiból csakis éjjel bújik elő.Csupán hogy sem ő sem pajorja nem táplálko-zik ganajjal, hanem ragadozó állat, amit hatal-mas állkapcsai is tanúsítanak. Ami pedig nevétilleti, a szkar- szótő egyezik egyrészt a szkara-beusz szóval, másrészt a latin és olaszscarificare – sgraffiare = karcolni, kaparni szó-val és így tehát a kara = fekete és a karcai szavakkal is. Hoz-záteszem ez elmondottakhoz itt, hogy ide tartozik a németKelte és Kerbtier = bogár, rovar szó is, amely mindkettőnekmegfelel a német kerben = karcolni, róni, rovátkolni, továbbáa szintén német kritzein = kaparászni és firkálni, irkafirkálni,de amivel meg a szerb-horvát skripi ige vetendő össze, amelya karcolás hangját fejezi ki, de amely utóbbi meg pontosan alatin scribere olasz scriuere (szkribere, szkrivere) = írni szó-nak felel meg, de a kezdő sz hang elhagyásával a németkritzein (kricceln) szóval is azonos. Hogy pedig a magyarnyelv karcai igéjének is kellett létezzen kircel kiejtése, tanú-


246

sítja egyrészt a kircel-karcol ikerszavunk, másrészt valószínű-vé teszi kercel. hangutánozó igénk is, amely jelenti úgy a va-lamely száraz dolog rágcsálásakor képződő hangot, valamint ahím kacsa, azaz gácsér, recsegő hangadását is (Ballagi) Amelyhangra egyébként réce = kacsa szavunk is hasonlít, amely szóúgy lehet, valamikor csak a hímet jelentette.

Tudjuk, hogy az ősi, fába, csontba, kőbe karcolt, vésettrovásbetűket, hogy láthatóbbak, olvashatóbbak legyenek, ko-rommal, illetve koromból és zsírból, avagy olajból, kevert fe-kete festékkel szokták volt befeketíteni, de amit temetők sír-kövein valamint különböző egyéb, kőbe vésett föliratokan mais eleget láthatunk, és amint ma is az irott avagy nyomtatottbetűk rendesen feketék, sőt ma is általános szólás: „fekete fe-héren” = írás, irat. A szóban lévő szkar-, kar, gar- szótövek,láttuk karcolást de egyúttal írást és fekete szint is jelentenek,vagyis a magyar-török gara, korom és kara szavakkal is együ-vé tartozóak. Amihez tehető, hogy holott mindezen szavakkőrös szócsoportbeliek, ellenben a magyar fekete viszont kabarszócsoportbeli szó, amely utóbbi ismét eszünkbe juttatja azugyancsak fekete betűket, írást és a befeketített rovást. Ámdemeg kell jegyeznünk még azt is, hogy ha fekete szavunk tövétmegfordítjuk, akkor ismét a Keper nevet és a keper, kepera,Käfer = bogár, galacsinhajtó bogár, valamint a magyar kaparszavakat kapjuk. Holott hiszen kapar szavunk ismét megfor-dítva: vakar, és ugyanazt jelenti. Azt pedig már láttuk, hogy aszóban volt fekete bogarak sajátsága hogy kaparnak, valaminthogy a rovásírás is karcolva, kaparva készült és hogy feketítvelett láttuk azt is, hogy a magyar karcol ige árja, magánhangzó-kihagyásos megfelelője, származéka a német kratzen (kraccen)és az olasz graffiare = karcolni, valamint láttuk hogy e szavaka feketeség magyar-török gara-karakarom szavakkal is azono-sulnak. Kétségtelen tehát hogy az írásra oly alkalmas és feketegrafit ásvány e neve is, mielőtt belőle az árja nyelvérzék az el-ső magánhangzót kihagy ta garat; karat; garap alakú szó kel-lett legyen: vagyis látjuk hogy a grafit szó is ősnyelvünkbőlkellett származzon. Tudjuk azt is, hogy az írásra használt, fe-ketén író ceruzák ma is grafitból készülnek. Nem érdektelenfölhoznunk, hogy a fésű őseredetében egyúttal kaparó azaz


247

vakaró eszköz is volt, amit ma is tanúsít a szerb-horvát nyelvcsesaty = fésű és csesiyati = fésülni és vakarni szó. Ugyanígyaz aroma nyelvben is hoka = fésű, hoku = vakarni Csakhogyaz aroma nyelvben fakki is = fésű, amely szó töve azonos a fe-kete szavunkkal, amelyek viszont megfordítva kefe szavunkatadják Az abesszíniai Kaffa tartományt, amelyben ősidők ótakiváló minőségű kávét termelnek, némelyek a kávé növény ésital őshazájának is tartják. A kávé más nevei Kaffee, kafe,kafa. Ez ital jellegzetessége fekete színe, annyira, hogy a régimagyarok amikor ezt a törökök révén megismerték volt: „fe-kete leves”-nek nevezték. K-f megfordítva f-k.

Láttuk tehát eddig is a bogárral kapcsolatban fölhozott sokszó réven az összefüggések szinte végtelen sorát, de amelyekfölismerése a magyar nyelv és ennek szómegfordítási törvénye

segítsége nélkül nem lehetséges;aminthogy a magyar nyelv mellő-zése miatt mindez eddig ismeret-len is maradott. Pedig az össze-függések az eddigiekben még ko-ránt sincsenek mind elmondva.Folytatom tehát. Láttuk, hogy azegytagú szavak és szótövek meg-

fordíthatása ősnyelvünknek mily fontos törvénye volt. És íme,ha a magyar-török gara kara szót megfordítjuk akkor a ma-gyar rák szót kapjuk. Márpedig a rákok külső megjelenésük-ben, testalkatukban bogarakra nagyon hasonlítanak, eltekintveattól, hogy hiszen természetrajzilag, élettanilag is egymásnakelég közel rokonai. Bogarakra azonban, más rákféléknél is in-kább, azon farkatlan (helyesebben visszafejlődött farkú) rák-félék hasonlítanak legjobban, amelyek olasz neve grancihio,tehát az első magánhangzó kihagyásával. de amely szóban en-nek dacára is gara ős-szavunkra ismerhetünk. És íme. a ten-gerpartokon ezen félig a vízben; félig a szárazon élő és boga-rakként szaladgáló rákok szintén feketék (csak a még fiatalokszürkék, valamint a más. egészen a vízben élő fajtákba mákavagy fakó színűek), amint hogy fekete az édesvízi rák is. Anémet Krebs, bár szintén rákot jelentő és magánhangzókiha-gyásos szó, de mégis azonnal fölismerhetjük benne a latin


248

carabus = bogár szót. illetve ennek ősnyelvünkbeli karabug =fekete bogár avagy fekete állat. szót; merthogy a bogarat őse-ink nevezték egyszerűen bug-nak is. bizonyítja az angol nyelv.amelyben máig fönnmaradott: bug= bogár. Viszont a görögkárisz és karikinosz = rák szavak nem magánhangzókihagyá-osak és szótövük csak a mi rák szavunk pontos megfordítása.

Mindenesetre igaz hogy ezek is mind kőrös szócsoportbeliszavak de megtaláljuk ezen bogárszerű. farkatlan és bogárkénta szárazon is szaladgáló rákok kabar nevét is. mert éppen ezeklatin neve pagurusz. amely szóban hiszen ismét bogár szavun-kat kell fölismernünk, sőt ugyane latin szó hangtanilag feketeszavunkkal is egyezik, mert hangtanilag p-g és f-k azonosul.Vagyis: világos. hogy a latin és olasz nyelv ezen pagurus-paguro szavát is egykori itáliai ősnépeinktől kellett örökölje. -ha ugyan nem ígazolódand b,e az. hogy a latinok ősei valami-kor az Otrantói Tengerszoroson át (amely ősidőkben keske-nyebb is lehetett mint ma) költöztek Itáliába.

Ámde folytassuk az összefüggések fölsorolását. Ezen bo-gárszerű. fekete és pagúrusz nevű rák úgy futásában, testalka-tában valamint fekete színével bár bogárra is hasonlít, de méginkább pókra. Márpedig ezen pagurusz szó pag töve hiszenpók szavunkkal (amelyet népünk még ponk, pank és pánkalakban is ejt; lássad Ballaginál is) teljesen egyezik. Viszonttény hogy a pók neve a szerb-horvát nyelvben is pauk; amiértis az ázsiázó elmélet miatt, természetesen pók szavunkat is in-nen általunk átvettnek származtattá,. mi azonban az eddigmegismertek alapján ennek is ellenkezőjét kell következtes-sük.

A pók neve a görögben arakne, a latinban aranea, azolaszban ellenben kezdő a hang nélkül ragno (rannyo).Ugyanúgy egy bizonyos fajta tengeri rák neve az olaszban úgyaragosta mint ragasta is, úgyhogy mindezen a kezdetű sza-vakban is – amint ezt már másutt is láttuk a névelőnkre kellismernünk Ami szerint tehát úgy az arakne mint az aragostaszó is rák szavunkra vezethető vissza. De az eddig megismer-tek alapján tehát rák szavunkat sem lehet a szerb-horvát rákszóból származtatnunk, hanem a dolgot itt is megfordítva, és-


249

pedig igen régen. valószínűleg a szláv nyelvek keletkezéseidejében történtnek. kell tartanunk.

Holott pók szavunk tisztán kabar és egytagú ős-szó. ellen-ben a fönti pók és rák értelmű szavak kőrös szócsoportbeliek.mert hiszen kétségtelen hogy az olasz rag no, ha marannyonak ejtik is, de eredetileg. ugyanúgy mint a latin aracea= pók. szintén aragno, a/akno vagy ragno, rákno, rákne kiej-tésű volt. Hozzátehető ezekhez. hogy az oromoban kerarit =pók. amely szó. bár szintén kőrös szócsoporti. de megfordítottalakú: r-k helyett k-r. De tudvalévőleg a skorpió is a pókfélékközé tartozik, habár ollói miatt a rákokra inkább hasonlít.Rendkívül érdekes az oromo karkabbo = skorpió, amely tehátegy kőrös és egy kabar szótag összetételéből képezett szó.Másrészt, meglepetésünkre, hiszen a skorpió, scorpion szóbanismét a szkarabeusz szóra kell ismernünk, vagyis ennek egyváltozatára: szkrb-szkrp. Ha viszont tudjuk hogy a skorpió igenmérges szúrású állat, akkor megértjük, hogy egy töviseivelszintén mérgesen szúró hal neve is az olaszban scarpena(szkarpéna).

Tény az is, hogy a pókok többnyire sötét színezetűek, sőta föld lyukaiban, falak réseiben lakó és hálót nem is fonó pók-félék egészen feketék is és ezek rejtekhelyeikből csakis éjsza-ka bújnak elő, hogy valósággal farkasokként járjanak kisebbrovarok után, hogy azokat nem csak kiszívják de teljesen föl isfalják

Megjegyezhető még az is, hogy a skorpióis sötétbarna vagy egészen fekete színű, szin-tén éjjeli ragadozó, teste vonalai meglehetősenkabarosak, méregfullánkja pedig, amely farkaleghegyét képezi, a legtisztábban kabar alakú.

Ki gondolna ma nevetés nélkül arra, hogymég az olyan szavaknak is mint az általunk csak újabban anémetből átvett pakk és pakkolni (németül Pack és packen) =csomag, csomagolni, ősműveltségünkben valamilyen szerepelehetett? Amely szavukat hiszen a németek is az olasz-franciapacco, bagaglio, bagage (pakko, bagalyo, bagázs) = csomag,batyu, csomagolni, szavak átvételével képezték. Ki gondolnaarra, hogy még az ilyen szavak eredetét is ősnyelvünkben ke-


250

reshetjük? Avagy kinek is jutna eszébe, hogy egy ilyen szómár ősműveltségünk eszmekörévei is valamilyen összefüggés-ben lehetett? Pedig, ha e dolognak is nyelvészetileg, élettani-lag és néprajzilag utána járunk, úgy igen meglepő és érdekesmegállapításokat tehetünk

Először is, meg kell jegyeznünk, hogy a görög fakelosz =csomag, batyu, teher szó (f-k, p-k). De ezekkel rokon az olaszbagaglio és a francia bagage Továbbá, mivel az olasz nyelv-ből a h hang ma már teljesen kikopott, eszerint az olasz baule= bőrönd, koffer, bőrtömlő szót is valamikori bauhule vagybahule alakúnak sejthetjük. Ismeretes, hogy régebben bőr-tömlő be csomagolni igen általános volt és hogy az ilyen bőr-tömlők képezték a mai bőröndök, kofferek, bőrtáskák, háti-zsákok ősét is. Viszont hiszen a koffer vagy kufter szó is, hami újabban vettük is át, akár a németből avagy a franciából,azért kof- vagy kuf- szótövében mi más mint a pakk szó meg-fordított alakja, avagy még inkább a görög fakelosz szóé?Gondolkodóba kell azonban ejtsen bennünket az angol bag(kiejtése is: bag!) = pakk, csomag, batyu szó, amely egytagú ésígy valószínűleg ősrégi, de amely emellett egyezik = magyarpók és a szerb-horvát pauk = pók szóval; amely utóbbi hiszennem is más mint a pók szó diftongizált palócos kiejtése ó-au.Ámde mi köze lehet a póknak a pakkhoz, batyuhoz, csomag-hoz, csomagoláshoz!? Pedig bizony ezeknek egymáshoz sokköze van! Először is hiszen magának a póknak is potroha, azazhasa is egy puha pakk, tömlőszerű valami, amiért is nyelvünk-ben a nagy és kidülledett hasú embert „pókhasúnak” mondjuk.A németek természetesen nem is sejtik hogy mi köze a Bauch(bauh) = has szavuknak a magyar – azaz kabar – pók és puhavalamint a diftongizált pauk = pók szavakhoz. De megjegyez-zük, hogy a finnben is pahka = csomó, gumó, dudorodás éshogy mi is a ló lábán támadó kóros, gömbölyded csomókatdudorodásokat pók-oknak nevezzük.

Mind ezek azonban még csak homályos összefüggések.Csodálatosak ellenben a következők: Aki, mint jómagam, so-kat járt a szabad természetben és erdőn-mezőn, az gyakran lát-hatta, megfigyelhette hogy mit csinál a pók, az ágak között olyszépen és tökéletes célszerűséggel szőtt, kötött hálójában meg-


251

fogódzott léggyel, lepkével, avagy a nála sokszor jóval erő-sebb és veszedelmesen harapó, szúró bogárral, méhvel, da-rázzsal: A potroha végéből eresztett ragadós fonalát két lábá-val roppant ügyesen és nagy gyorsasággal veti, hányja a meg-fogódzott állatra, nehogy ez esetleg még kiszabadulhasson,avagy őt megharaphassa vagy megszúrhassa. Foglyához kö-zelebb jön ha ez még jól behálózva, mozdulatlanná téve ésmintegy fehér vászonba, szövetbe van pakkolva, azaz bugyol-lálva. (Lám: bugyolálni is kabar szócsoportbeli ige. Tudvalévőaz is, hogy a pók a szövés jelképe is volt; arachnem ésArachne). Csak ezután lép a pók foglyához még közelebb ésmost, mialatt ezt más lábaival folyton forgatja, eközben két lá-bával még mindig veti rá a szálat, hogy az állatot borító szövetoly tökéletes és erős burokká legyen, hogy a fogoly amikor őezt mérget tartalmazó állkapcsai hegyével megharapja, mégvégső erőfeszítésével se bírja fölszakítani, sem mozogni. Csakezután vesz; áldozatát a pók lába; közé, harapja meg és kezdiannak nedveit nyugodtan szívni. Ami után, több óra múlva, azáldozat nagysága szerint, mikor az már teljesen száraz, hogy ahálóban alkalmatlan ne legyen, tépi, harapja el az azt tartó há-lószálakat, mire az a földre esik, ő pedig a hálóban esett kárt,szakadozást kijavítja. Sőt van több olyan pókfajta is, amely ateljesen bepakkolt áldozatát nem is megfogódzása helyénszívja ki, hanem valamely falevél alatti rejtekhelyébe magávalviszi s hálóját, miután áldozatát kiszívta, csak azután javítja ki.

De még ez sem minden. Több olyan pókfaj is van, amely-nek nősténye tojásait is a szálából szőtt fehér vászonszerű bu-rokba pakkolja, miután e gömbölyű csomagját azaz pakkjátvagy battyát, potrohára veszi s ezt egy hétig is így magávalhordozza, mindaddig míg a tojásokból a kis pókok ki nem búj-nak és magukat a batyuból ki nem rágják.

Vagyis a pók tehát nemcsak „pókhasú”, hanem valósággalpakkoló, sőt pakkot hordozóállat is! Más szóval a ráknak éspakknak valóban nagyon is van egymáshoz köze! Mi pedigmár többször láttuk hogy, az egykor még kevés lakosságú Föl-dön, a Természet ölén élő őseinknek mily beható természetis-mereteik voltak.


252

Hozzá teszem; Említettem a bár nem a kabar szócsoportbatartozó dudor szavunkat. A duda hangszert azért nevezték elígy mert lényege a többnyire kecske bőréből készülő fölfúj-ható, duzzadó, földudorított tömlő. De a németek nem tudják,miért nevezik a dudát Dudelsacknak (dudelzakk), azaz duda-zsák néven. Sem az angolok nem sejtik, hogy bagpipe = dudaszavuk nemcsak a bag = csomag, batyu, tömlő szóval hanemmég a magyar pók de egyúttal még a bak (kecskebak) szóval isösszefügg, csak annyit tudnak hogy bag csomagot, batyut,tömlőt is jelentett míg a pipe (amelyet ők ma pájpnak ejtenek)pipát, csövet és furulyát, flótát is jelent. Említettem pedig,hogy a duda tömlője főképp kecske- azaz bakbőrből készült;márpedig, hiszen a kecske a kabarok legfőbb kultusz. állatavolt. És íme, népünk a duda tömlője nyakára napjainkig, fábólfaragott kecskefőt alkalmaz díszül és a duda sípja (furulyája,furuglyája) mindig ennek szájából jön ki, mintha tehát az állatmaga szólana A bőr egyik első lábából indul ki a fölfúvó cső,amelynek szelepei is van, hogy a tömlőbe fújt levegő vissza nemehessen. A tömlő másik első lábából viszont a bordó, bördő,gordó vagy büggő nevű hosszabb kürt indul ki. Ez egy mindigcsak egyazon hangon szóló, mélyhangú kürt. Ha azt akarjákhogy ne szóljon, csak meg kell csavarni, mire a tömlő bőrelábrésze is megcsavarodván, a kürtbe levegőt nem enged és azelhallgat. Mivel egész állat bőre dudatömlő számára túl nagyvolna, a bőr hátsó részét, a két hátsó lábbal együtt, levágják ésa tömlőt itt lekötik. Készült, igaz duda sokszor bárány illetve

fiatal kos bőréből is és az ilyenrerendesen kecskefő helyett kosfőtfaragtak. Amiből mi azt követ-keztethetjük, hogy a duda a szé-kelyek és kazárok hangszere isvolt, sőt következtethető, hogy ké-szítettek például a besenyők is,mondjuk malacbőrből, a kunokpedig kutya- vagy farkasbőrből isdudát. Annyi bizonyos, hogy a du-da ősrégi hangszer, amely bizo-nyára már akókorszakban is meg-


253

volt. Valószínű azonban, hogy a kabaroknál e hangszernekbag- vagy bak- alakú avagy így kezdődő neve is volt, amire azangol „bag pipe” is következtethetni enged Volt nálunk régenolyan duda is amelynek egyike a dallamot, másika a kíséretetadta.

Habár ez tárgyunkhoz nem tartozik, mégis elmondom itt apakkhordozó pókokróli egy megfigyelésem Mikor a pókanyakicsinyei a petékből már kikelve, magukat a burkon át már ki-rágták, anyjuktól még nem távoznak, hanem ennek potrohánülve maradnak, ezt teljesen ellepik és táplalékukat ennek egészfölületén anyjuk testéből szívják. Ennek következtében anyjukpotroha, annak dacára is, hogy anyjuk néha zsákmányt is ejt,mind kisebb és kisebb lesz, majd egészen el is szárad, mire apókanya megdöglik. Eddigre azonban kicsinyei mar önállóéletre is képesültek és ezután el is szélednek. Mi más pedig ezmint az emlősöknél és az embernél is meglévő szoptatás durvaősalakja? Csakhogy míg ott ez még vadul és kegyetlenül azanya életébe kerül az emlősöknél és az embernél ez szelídült,nemesedett, mondhatjuk eszményiesült alakban van meg,amennyiben itt már külön az ivadék táplálása számára keletke-zett mirigyek vannak: a tejmirigyek, illetve az ezekből alakulóemlők, amelyek, bár szintén az anya testéből adják a tápanya-got de már nem az anya kárára, sem ennek élete föláldozásá-val. Tudjuk hogy hasonlóképpen alakult ez ki például a béka-féléknél is, amelyeknél szintén léteznek tejszerű tápanyagottermelő mirigyek, amelyek szintén szolgálnak az ivadék táp-lálására, vala. mint hogy léteznek ilyen mirigyek a galambokbögyében is, úgyhogy eleintén kicsinyeiket a galambok is ezeksegítségével táplálják. És mindenesetre bizonyos az is, hogyilyesmi kialakulásához millió és millió évek kellettek.

Föntebb már szó volt az anyaméhről is és ennek néphie-delemben békához való hasonlításáról. Ehhez itt még Fr.Kahn, „Das Leben des Menschen.” (Stuttgart „Kosmos”, 1931.V. kötet, 194 old) című műve nyomán az alábbiakat teszemhozzá.

Fölhozza Kahn, hogy néphit szerint az anyaméh valóságosbéka, amely a nő alsótestében összehúzódva ül. Említi hogyPlató szerint, valamint Aretacus ókori orvos szerint is, az


254

anyaméh a nőben élő eleven állat. Ami szerintem mindeneset-re csak késői népek elhanyatlott természetismerete következ-tében keletkezett babona, amelyre azonban az vezetett, hogyaz egyén bekövetkezett hirtelen halála után a test nem mindenrésze élet jelenségei szűnnek azonnal meg. Ismeretes, hogypéldául a leölt állat izomrészei, ha az állatot közvetlenül a le-ölés után föl is darabolják, de annak izomrészei még ezután is,míg ki nem hűltek, kissé rezegnek. Úgyszintén ha a leölt állatszívét közvetlen a leölés után kiveszik, ez egy kis ideig méglüktet. Állítólag pedig a halott ember körmei a bekövetkezetthalál után még nehány napig is, növekednek Igen valószínűtehát, hogy az anyaméh is a nőben nem csupán némi önállómozgásra, azaz lüktetésre képes, hanem hogy a nő halála utánis egy ideig még képes erre. Kahn példaként a következő ese-tet hozza föl: Spanyolországban a karlista polgárháború idejé-ben egy terhes nőt kivégeztek de ez halála után teljes négyórával megszülte gyermekét, habár ez már halott volt, illetvemeg volt fulladva De mindenesetre ez azt jelenti, hogy anyaméhe a nő 4 órával azelőtt bekövetkezett halála után is mégcontractio képes volt.

ár „Kún” fejezetemben szólottam a kún hiány =űr, üresség szavunkról. Ajánlom is az olvasónak,hogy mi” előtt itt tovább mennének, az ott el-mondottakat még egyszer olvasna át. Láttuk te-hát ott, hogy ezen hiány szavunk megfordítottszótöve az éh és ih: éhességet és szomjúságot;tehát szintén ürességet, hiányt és egyúttal telni

vágyást, azaz hívást, hüvelyt fejez ki, vagyis eszerint megfelelannak amit latin szavakkal minus-nak és negativum-nak ne-veznek; mi pedig azt már tudjuk, hogy őseink fölfogása szerintezek nőiségek voltak. Említettem ott, hogy a hiány szavunkpontos megfelelője a latin hiatus = hiány vagy/és üreg, amihezmegjegyezhető, hogy a latinban e szó teljesen egyedül áll, ro-kontalanul, mint ahogy a nyelvekben az idegenből átvett sza-


255

vak állani szoktak, holott láttuk, hogy a magyar hiányzik, hi-ány szónak mily sok hasonló hangzású és rokon-értelmű meg-felelői vannak. Említve volt hogy a magyar heanyozik, táj-szólásos hiányozik, valaminek híján van, szavunknak népünk-nél megfelel a megfordított éha szó, amelynek értelme „vala-minek éha” = valaminek ürege, üresdége, lyuka.

Kún fejezetemben szólottam már a kún hiány = űr, üres-ség értelmű szavunkról, amelyek megfordított szótöve az eh ésih: éhességet, szomjúságot, tehát szintén ürességet, hiányt ésegyúttal telni vágyást, azaz hívást valamint hüvelyt (h-v: kabarszóalak) jelentenek, vagyis amit latin szavakkal a minus ésnegativum két szóval is szoktunk kifejezni. Mi pedig mártudjuk, hogy őseink fölfogása szerint minden üreg, vagyis hi-ány nőiség ként volt képzelve. Említettem hogy hiány sza-vunknak pontosan megfelel a latin hiatus = hiány és űr, vala-mint említettem, hogy Erdélyben a tető alatti padlásüreg neveis hijú, hiú, hivú, hévú, amiért is ott azt mondják hogy „a hiú-ban”, holott másutt azt mondjuk hogy „a padlás-on”, azértmert a „padlás”, azaz padolás szó értelme deszkázás, deszká-zat, lévén hogy régibb nyelvünkben pad = deszka (a deszka aszlávból származó szó). Világos tehát, hogy az űrt, üreget je-lentő hiú, hivú, hévú szavunk a hívással, hévással okszerű ösz-szefüggésben van. Ahhoz azonban, hogy egy népnél a nyelv-ben ilyen bölcsészeti (filozófiai) eszmék kifejeztessenek, azillető népnél rendkívül fejlett gondolkodási képességnek kel-lett meglennie Más szóval itt is azt látjuk, hogy őseinknek va-lamikor egy igen magas szellemi műveltsége kellett létezzen.

(Tévedésből itt több dolgot ismételve irtam meg).Kiemelendő, miszerint a latinban a hiatus szó egyedül áll,

vagyis nincsenek oly széleskörű összefüggései mint a magyarhiány szónak. Említettem már azt is, hogy a magyar hiány, hi-ányozik, tájszólásos héány, heányozik, szavunknak megfelel anépünk nyelvében még élő, megfordított, éha = valaminekéha, valaminek ürege, üres, lukas része. Népünk viszont „fog-híjas”-nak mondja az olyan embert akinek egy avagy több fo-ga hiányozik, valamint ugyanígy „fokhíjas”-nak az olyan ge-reblyét is amelynek egy avagy több foka hiányozik; ami a mégfából készülő gereblyéknél gyakran előforduló dolog volt. De


256

kitűnik ebből még az is, hogy miként az ék neve a kazároknálcsák, csákó volt, úgy a kabaroknálmeg fok, fog kellett legyen. Más-részt igaz ugyan, hogy nyelvünkszerint a létrának is „fokai” van-nak, holott ezek nem ékalakúak, deitt a fok szó jelenléte magyarázataaz hogy az ősi létra fiatal fa törzsé-ből készült úgy, hogy rajta ágcson-kokat hagytak meg és ezenkívüloda, ahol elegendő ág nem volt, atörzsbe vágtak fokokat, fogakat,valamint készültek olyan létrák isamelynek csakis bevágott fokai voltak. Ezen ágcsonkokat ésbevágásokat nevezték tehát fokoknak; az ilyen létra neve pe-dig még nem is létra, lajtorja hanem hágcsó volt..

A szóban volt, kún szócsoportbeli hiány és hiatus szavak-nak a kőrös szócsoportban nyelvünk héla = üres és megfordít-va léha, léhes, léhás = üres, hüvelyes és könnyű, belül üreges(Ballagi) szavaink felelnek meg, valamint megfelelnek még alék, lik, iuk szavaink is, de amelyek származékai a német hohl(hól) = üres, üreges, és Höhle, Hohle = üreg, barlang; megfor-dítva Loch, Leck, Lücke (lohh, lekk, lükke) = luk, lék hiány,továbbá még leicht (lájht) = könnyű is. (Az üresség és könnyű-ség összefüggése természetes és magától értetődő.) Viszont arégi magyarban is hőle, hüle, hülye ürességet és hüvelyet je-lentett, amely szavainkból azután a német Hülse (hüize) = hü-vely és Hülle = burok, szavak is származtak, de amelyekneknyelvünkben pontos kabar megfelelője is megvan, és ez a hü-vely, tájszólásos hively szavunk, amely egyrészt a szintén ka-bar kebel, öböl szóhoz a Kybelenévhez, valamint a németKübel = vödör, a magyar kupolag, finn kupla = hólyag és a la-tin cupola (kupola) szavakhoz vezetnek vissza, mind ame-lyekben az üreg, üregesség, üresség értelem is bennük, demásrészt visszavezetnek ezek a szintén kabar kiejtésű hív, hív-ni igénkhez is, amelyben meg a telni vágyás értelem is benne.

A kún szócsoport szerint a halál neve dög, dök volt,aminthogy például az albán nyelvben is dek halált jelent. Egy


257

népmesénkben („A király szép leánya”) a sárkány elrabolja aszép leányt és az Alvilágba viszi, a mesehős oda utánuk megy,a sárkányt megöli és viszi vissza a leányt, de őket most a sár-kány édesanyja, egy vén boszorkány, iszonyú, nagy fekete gö-dénymadárrá változva veszi üldözőbe. Ez már kitátja rémségesnagy száját, hogy kettejüket elnyelje, de a mesehősnek az utol-só pillanatban eszébe jut egy nála lévő bűvös kendő, ezt a gö-dény felé lebegteti, mire ez a kendő szelétől elerőtlenedik, ösz-szeesik, már csak hápogni bír, a mesehős pedig a leánnyal aFelvilágba visszatér. Föltűnhet itt a hápog szónak kabar voltaés a kap, bekap továbbá a kaffant és megfordítva vakkantigéinkkeli rokon volta. Fontosabb azonban, hogy hiszen a gö-dény szavunk első szótagja nem más mint a halált jelentő dögszavunk megfordított alakja. Ismeretes pedig a pelikán,amelynek magyar neve gödény, igen nagy madár, de amelynektestnagyságához képest is roppant nagy szája és bő torka van,úgyhogy igen nagy halakat is képes elnyelni. (Az alábbi rajzon1). Brehm is írja e madárról, hogy torka aránytalanul bő vala-mint hogy oly falánk, hogy kisebb vízimadarakat is elnyel.Említett mesénkben, amikor az még vallási rege (mythosz)volt, az ifjú mesehős és a leány az Élet jelképe, a gödény, va-gyis a vén boszorkány pedig az Életet megsemmisíteni akaróHalált és a sötét, a fekete világűrt jelenti. Ugyanazt tehát akineve az indiai (de a dravidáktól származott) mythologiábanKáli, a fekete és iszonyatos, a saját gyermekeit is föl faló Ha-lál-istennő, aki neve tehát úgy a halál szavunkkal mint a ma-gyar-török gara-kara szóval is egyezik Ismeretes, hogy a ger-mán mythologia halál-istennője neve is Halja, Heia, Ne-Halennia. Láttuk, hogy őseink fölfogásában minden űr női-ségként képzeltetett, amiért is a Világűr nőként volt megsze-mélyesítve. Azt is említettem már, hogy a fekete szín is női-ségként volt fölfogva, mert ahol világosság, azaz fény – amihiszen erőny (energia, tehát hímség) – nincsen, vagyis hiányo-zik, ott csak sötétség, azaz feketeség lehet. A gödény tehátiszonyú nagy száját és torkát tátja ki, (tátongő űr!), hogy azÉletet bekapja, elnyelje, megsemmisítse. Besenyő őstörzsünka Halált költőileg iszonyatos nagy szájú, a Világtenger mélyé-ben levő hallal, valamint iszonyú polippal (tintahal) is jelké-


258

pezte, amely állat tudjuk, fekete tíntáját föcskendve a tenger-ben maga körül sötétséget terjeszt. Hal és halál szavunk egy-

mással azonos, azpedig ismeretes,hogy a tengerekigen nagy mélysé-geikben élő halakfeketék, valaminthogy aránytalanulnagy szájuk van,sőt vannak olyanokis amelyek jófor-mán csak egy nagyszájból állanak éshogy még önma-

guknál is nagyobb állatot is képesek bekapni. Ilyen például azugynevezett pelikánhal (Eurypharynx pelikanoides; a fönti raj-zon 2), továbbá Melanocetus Johnsoni (a rajzon 3.) és aLophius piscatorius (a rajzon 4). A 3-al jelzettnek aránytalanulnagy böndője van, amely, ha kell, még tágulhat is, a 4-el jel-zett pedig a szája fölötti kinövését mozgatva, kis halakat csalmagához és mihelyt egy közelébe jön, bekapja, amit könnyitneki a hirtelen föltátott nagy szájába csapódó víz húzó ereje is.

A fölhozott kőrös szócsoportbeli szavaknak, valamint amegragad és a har-ap szavunknak megfelel a kabar kap, be-kap, el-kap. Tudjuk a kopó kutya ezen neve tulajdonképpeniértelme is kapó, azaz megfogó. A kutyára mondjuk azt is hogykaffant avagy megfordítva: vakkant, amihez száját nyitja. Ezutóbbi szavunk egyúttal hangadást is jelent, aminek latin meg-felelője vox (voksz) = hang és vocare = hívni, hangot adni.

Nem érdektelen dolog, hogy kap, kapni igénk nek nemcsupán aktív, hanem egyúttal passzív értelme is van. Aktívamikor megfog, megragad értelemben használjuk, de passzívamikor a másvalaki által adott valamit fogadó értelembenhasználjuk (amit a latin nyelv a recipere, a német a bekommenigével fejez ki). De még érdekesebb a dolog azért mert hiszenamikor bekap értelemmel használjuk, akkor bár aktív cselek-vést nevezünk meg, de amely emellett azért mégis nőiségi is


259

mert mégis valaminek ekkor a bekapó egyén testébe való be-fogadását is jelenti, vagyis befogadás is történik. Egyenesenmeglepő tehát, hogy hiszen ez a kap ige megfordított alakjá-val, a fog igével is hasonlóképen van, amennyiben megfogniaktív cselekedet ugyan, de fogadni, befogadni viszont passzív.Másrészt ha valamit megfogunk, akkor is szájunkat avagy ke-zünket előbb nyitjuk, hogy a megfogandót fogainkkal, illetveujjainkkal, szájunkba illetve kezünkbe vehessük. Ugyanilyenaz eset a nyit és nyílik igénkkel is. Mindkettő nyi töve azonos,de a nyit aktív, nyílik, habár hiszen szintén cselekedet de mégisnőiségi. De pontosan így van ez az őstörök szócsoportbeli tárigénk kel is, amely, ha tárul értelemmel használjuk akkor női-ségi, ha pedig tár (= valaki valamit tárít), akkor hímségi.

Mi lehet azonban mind ennek oka? Eszünkbe juthatnak anőelvi őstörzsek, melyeknél aktív nőiség is létezhetett, ame-lyeknél a nő volt a kezdeményező, avagy a közösülést kiesz-közlő. Számos népmesénkben meg is van azon sajátságos in-díték, amely szerint a szerelmes nő ébresztgeti, költögeti, ele-intén hiába, az alvó szeretett férfit, aki azonban csak harmadikéjszaka is ismétlődő költögetésre ébred föl, mikor azután ket-tejük szerelmi boldogsága beteljesül.

Ennek eredete szerintem tehát az, hogy ősidőkben az em-bernél is, miként számos állatfajnál ma is, a nemi ösztön csaktavasszal jelentkezett, de a férfinál az erectio ekkor is csak bi-zonyos előjátékok, izgató táncok stb., valamint szerelmeskedé-sek segítségével következett be. Láttuk, hogy volt olyan ab-szolút nőelvűség is, amelyben még a Nap is nőként volt meg-személyesítve, aminek maradványa a német „die Sonne”. Va-gyis eszünkbe kell jussanak az amazonok, továbbá az, hogy arégi görögök is följegyezték, miszerint némely népnél közö-süléskor is csakis a nő volt fölül, mivel náluk is, mint az ama-zonoknál, a nők uralkodtak a férfiak fölött. Tény pedig hogyma is él némely szalamandra-féle, amelynél a nőstények olyaktívak, hogy ezek teperik le a hímet és szívják ki nemi ré-szükkel, amely még ki is dudorodik, az ondót.

Miután pedig a szalamandrák kétéltűek, vagyis békafélék,ezek pedig az emlősök ősei, ebből az következik, hogy ezek-ben is egykori ősállapot maradott fönn És íme, tehát a magyar


260

nyelv kap, fog, tár, nyit igéinek kettős, azaz aktív és passzív,vagyis hímségi és nőiségi jelentésében, a természet e jelensé-ge, vagyis az aktív nőiség létezése, vagy létezettsége, is kifeje-ződik. Vagyis azt kell következtetnünk hogy a magyar nyelvezek szerint is, a Természetnek valósággal hangokbani kifeje-ződése, más szóval, hogy tehát ősidőkön át egyrészt a Termé-szet törvényei szerint képződött, de másrészt, szerintem egyvalamikor létezett magas szellemi műveltségünk ben, a termé-szeti jelenségek szerint tudatosan alakíttatott is.

Említettem föntebb kopó szavunkat, amely nek eredeti ki-ejtése még kapó volt és megkapót, megfogót jelentett. Fog,megfog szavunk pedig a kap = megragad szónak csak megfor-dított kiejtése. Viszont ezen fog igénk meg teljesen azonos afogfőnevünkkel; márpedig a kopó az üldözött állatot valóbanfogával fogja meg

Azt pedig már láttuk, hogy fog szavunk azonos a fok sza-vunkkal, amely az ék kabar neve volt. (Egyébként pedig ékszavunk vehető ügy kún mint kabar vagy kazár egymással-hangzós szónak is, mivel hiszen a k hang úgy a kún mint a ka-bar és kazár szócsoportnak is alkatrésze.). Csakhogy a magyarkap = megfog, megragad szónak pontosan megfelel a latincapio, capare (kápio, kápere), olasz chiappare (kiáppáre) =megfogni, megragadni. Míg viszont a kap igénk megfordítottalakja a fog, megfog (k-p, f-g) igénk meg a német fangen éspacken (pakken) = megfogni megragadni igével azonos. Ho-lott a latinban a capio szó nem felel meg sem a kopó latin-olasz canis leporinus-veltro, sem a kapocs fububa, tibbia ne-vének. Sem a német fangen, packen nem felel meg a németZahn (caan) = fog (főnév) szónak, sem pedig a német Sitze =fok’ szónak. Mégis az ázsiázó elmélet szerint kényszerűség el-fogadni, hogy tehát kapni, kopó és kapocs szavaink a latincapere = fogni, kapni szóból; fogni, fok és fog szavaink pediga német fangen és packen igékből származtak! Annak dacára,hogy mind a szavak nálunk egy szorosan összefüggő okszerű,kiterjedett szócsoportot képeznek, egyazon nyelvben, míg nemmagyar megfelelőik latinban, olaszban, németben elszórtan,összefüggések nélkül találhatók csak.


261

A ragadozó állatok nagy része áldozatát nem csak hegyesfogaival hanem görbe, horgas karmaival is ragadja meg, ezértitt is fölsorolom ezen tisztán kőrös szócsoportbeli és egymás-sal a legszorosabban összefüggő szavakat: kör-karika-karaj-görbe-horog-karom-köröm, és megfordítva ragad, szavainkat.Amelyekhez, ha valaki kételkedne e szavak okszerű összefüg-gésében, vagyis egymásbóli származásában, annak pontospárhuzam ként ide teszem a latin uncus (unkusz) és németangel = horog és latin ungula = köröm szót.

Az elmondottakból valamint a magyar kap, kapar, kapocsvalamint az oromo kabdu = harapófogó szavakból azt is kellkövetkeztetnünk, hogy a körömnek, karomnak kellett legyenegy kapó alakú kabar neve is.

H a azonban a kapás, kapni szavunknak nőiségi értelmétvesszük, vagyis üreg, kupolag (cupola), telni, befogadni vágyóűr, hiány, határozottan a nőiségnek megfelelő jelentését vesz-szük, akkor az éh , ih és megfordítva hé, hívást jelentő szava-inkat nemcsak kún hanem kabar szócsoportbeli egymással-hangzós szavaknak is tekinthetjük, mivel hiszen a h hang isúgy a kún mint a kabar szócsoport egyik hangja. Másrészt ha akap szó tűr jelentésével vesszük, akkor ez a végtelen, sötét, fe-kete világűr kabar elnevezéseül is megfelelő szó így viszontismét eszünkbe kell jusson ezen kap szó megfordítását képezőfekete szavunk, illetve ennek fek töve, amely szótő viszont alatin uacuum (vákuum) = űr, hiány szóval is egyezik, deegyezikvak, vakság szavunkkal is, márpedig éppen csak ma-gyarul szoktunk „vak sötétség”-ről beszélni. Mindenesetre te-hát látjuk, hogy a kap szónak megfordított alakját képező ezenlatin vacuum szó szintén kabar őseredetű kell legyen. Megle-pően bizonyítja pedig ez elmondottakat a germán mytholo-giában a sötét világűr Ginunga Gap neve, amely, habár a ha-lálos, sötét világűrt nevezi meg, de amelyben, e mythologiaszerint, élő világunk keletkezett, létre jött, ami hiszen a való-ságnak meg is felel. A Ginunga szót a tudósok a német„gähnend” (génend) = ásító, tátongó, szóból magyarázzák.Tény azonban, hogy főképp a magyarban fejezik ki a legtöké-letesebben a tátongó űrt az ásit és tátong szavak, mert az ásí-tásnál szájunkat valóban tátjuk és egyúttal á hangot ejtünk;


262

„tátongó űr”-ről, „tátongó mélység”-ről pedig éppen a ma-gyarban szoktunk beszélni, úgy hogy a Ginunga szót az ősma-gyar nyelvből vett fordításnak vehetjük. A Gap szót a némettudósok „Kluft” = üreg, mélység-nek értelmezik. Úgyhogy eztcsakis a magyar, azaz kabar szócsoportunkbeli, kap = bekap ésűr, üreg szavunk fejti meg tökéletesen, amely szó azután ismétaz említett népmesénkben az óriási, fekete és tátongó szájú éstorkú gödényt, vagyis a fekete Halálistennőt juttatja eszünkbe.(A ma ismeretes gödény, a pelikán, ugyan fehér, de aminthogyAusztráliában ma is él fekete hattyú, úgy ősidőkben létezhetettfekete gödény is. Tény hogy az illető mesében nekem DaróciJános nevű Maros-Gernyeszeg nevű községbe való ember[Mezőség] „fekete, rettenetes nagy gödény”-ről beszélt). Is-métlem itt is, hogy úgy ezen Gap mint a magyar kap szó iscsak a latin uacuum = űr, hiány és a magyar uak szó megfor-dított kiejtése.

Az emlitett népmesénk gödény ének és a GunungaGapnak pontosan megfelel a szumer-asszír mythologíában aMarduk Világosság- és Napistenről és a rémes nőalakban va-gyis Mummu-Tiamatban megszemélyesített ős-világtengerrőlszóló hitrege, amelynek lényege Marduk és Mummu-Tiamatküzdelme: Mummu- Tiamat már kitátja iszonyatos nagy szájáthogy Mardukot bekapja, ez azonban úgy győz, hogy szájábabűvös erejű szelet küld, amelytől a rém száját többé nem képeszárni, majd Marduk e rém teste részeiből alkotja meg az élővilágot. Lehetséges hogy e rege szumer majd asszír leírói, en-nek jelképes értelmét már nem is tudták, mi azonban meg kelljegyezzük a következő csodálatos dolgokat: Először is tény,hogy hiszen a Nap a Föld légkörében támasztott hőmérséklet-különbségekkel szeleket valóban támaszt. Másodszor, ezenmai népmesénkben is a gödényt a lebegtetett kendő szele erőt-leníti el. Harmadszor Világunk valóban a sötét világőrbenmeglévő örök anyagból képződött, a földi életet pedig valóbana Napnak a Föld anyagára való hatása kelti. Ha tehát e rege,illetve népmese, annyi ezredéven át tartott megnemértés kö-vetkeztében meg is romlott, el is torzult, de mi, íme, fölismer-jük ennek is egykori ősműveltségünkbőli származottságát,


263

amely őskorban a valóságot, habár költőileg jelképezve, de bi-zonyára helyesebben fejezte volt ki.

Láttuk hogy a besenyőknél az ős-világtenger megszemé-lyesítője az iszonyatos polip volt, de amelyet egyúttal az élő-lények létrehozójának is tekintettek Ez pedig csak látszólagellentmondás mert a valóság tényleg az, hogy habár a világűrminden élőlény számára halálos de viszonyt tény az is, hogy avilág és minden élet is a világűrben lévő örök ősanyagból ve-szi kezdetét. Ami pedig a Mummu- Tiamat nevet illeti, hiszena finn nyelvben még ma is mummu = öreg anyó, nagyanya(Lássad: Szinnyei József: „Finn-magyar szójegyzék.” III. ki-adás. Budapest, 1926). A Tiamat névrész úgy lehet „tenger”értelmű volt.

Mi már tudjuk, hogy őseinknél az űr, üresség nőiségként,negatívumként volt fölfogva. De tudjuk azt is, hogy ugyancsakőseink fölfogása szerint az üresség telni vágyik; kabar szócso-port szerinti szóval kifejezve tehát magába hív, besenyő szó-csoport szerintivel pedig szív, avagy ahogy népünk mondja:szíp; tudjuk pedig hogy a polipnak is tulajdonsága a szívás.De hiszen igen jól tudjuk azt is hogy a légürességnek milyhatalmas szívó ereje van. Ha pedig az űr valóban magába szív,akkor azt is észre kell vegyük, hogy íme: a magyarban a hív,hiány, hívás, szívás: űrt de egyúttal szívást is jelentő szavakrévén e természeti jelenség is kifejeződik. Amiből azután okszerűen kell azt is következtetnünk, hogy őseinknek e termé-szeti jelenségről is tudomása volt.

Ámde jogosan ellenvethető, hogy itt tulajdonképpen nyo-más, légnyomás, a légkör nyomása van jelen. Amire felelhető,hogy hiszen éppen e tény a legtökéletesebb bizonyítéka őseinkhelyes fölfogásának, mert ők az űr hatalmas szívóerejét vagyisa mínusz szívását, telni akarását negatívumként, azaz nőiség-ként fogták volt föl, amivel ellentétben a nyomás, vagyis aplusz tehát pozitívum, azaz tehát hímségként fogandó föl,amely tökéletesen ugyanannyira akar, vágyik terjeszkedni, ki-tölteni és ugyanannyira nyom, mint amennyire a negatívum, azűr, vagyis a nőiség, magába hív, magába szív. Sőt láttuk azt is,hogy a nyom, nyomni hímségi szavunk csak megfordítottalakja a nyelvünkben meglévő mony szónak, amelyről már


264

láttuk a mén, monyas, mángorló magyar és a német Mann =férfi szavak révén, hogy eredetileg bot, rúd és hímtag értelművolt. Hogy azután a szívás és nyomás törvénye a végtelen vi-lágűrben is miképp érvényesül, ezt a jövőben a világűr meg-ismerése fogja megmutat hatni Annyi azonban kétségtelen,hogy minden természeti törvény ott is érvényesül.

Mi már láttuk azt is, hogy a hiány, azaz űr, mint ami telnivágyik, az éh-séggel és eszerint az él-vággyal, evéssel deegyúttal a vággyal egyáltalán is magától értetődőleg össze-függ. Meg kell tehát értenünk, hogy a nőiség bibliai megsze-mélyesítője Éva e nevének is az éhség és evés (befogadás, úgya táplálkozást mint a nemi vonatkozást illetőleg is) szavaink-kal kapcsolatban kell lennie, valamint természetesen a nőiségimínusszal, a hiánnyal és így a hívással is. Láttuk, hogy az éhszavunk megfordított kiejtése a hé! hívó, hévó szavunkat adja.Továbbá láttuk, hogy az Éva névnek volt Héva változata is.Márpedig ezek szerint ezen Éva, Héva névben tisztán kabarszócsoportbeli nevet kell fölismernünk, vagyis az Éva válto-zatban egymássalhangzós, a Héva változatban pedig kétmás-salhangzósat. Azt pedig hogy a régi zsidóknál a nőiség e meg-személyesítésének miért maradott fönn épen kabar elnevezése,tökéletesen megfejti az, hogy, amint föntebb már láttuk, a zsi-dók héber neve valamely kabar eredetű törzse nevéből szár-mazott, amit igazol az is, hogy a kecskére hasonlító, ma zsi-dósnak nevezett, de tulajdonképpen kabar, arcjelleg is nálunkvan meg máig is.

Föl kell itten hoznom, hogy vágy szavunk is a legtisztábbkabar szó, de ugyanígy kíván szavunk is, amely utóbbi a hív ésa nőt, nőiséget jelentő án szavak összetételéből áll. Viszont avágy szavunkkal pontosan egyezik a latin vagina szó, amelyhüvelyet jelent, vagyis tehát üreget, telni vágyó, telni kívánóüreget, de jelenti különösen a női nemi rész üregét, aminthogyezt hüvely-nek magyarul is nevezzük, habár úgy a latin vagina,mint a magyar hüvely szó általános jelentésű is, mert például abab avagy borsófélék valamint a kard hüvelyét is jelenti. Ki-emelhető itt még a latin vagina és a magyar vágy szónak a la-tin vacuum = űr és hiány, szóvali azonossága is. Mi több, hi-szen a latin vagire, vagitus is = kiáltani, hívni, kiáltás, hívás,


265

de amely szót régen a latin, ma az olasz nyelv különösen azéhes, szopni vágyó csecsemő oly jellegzetes kiáltozó sírásáraalkalmaz

Viszont a magyar kiált szavunk ki töve azonos a hívás hítövével, másrészt a szerb-horvát vikati = kiáltani és vika = ki-áltozás, mi más mint a magyar hívás szó megfordított alakja?De ugyanúgy a magyar vék = lék, luk, üreg (lássad Ballaginális) ezen szláv vika és megfordítva magyar kíván, népiesenkéván, szóval azonos tökéletesen! Mi több, hiszen ezen ma-gyar vék = úr szó még a latin vacuum = űr szóval is azonos. Azpedig kétségtelen, hogy a magyar véka szó, amely űrmértékülszolgáló edényt jelent, szintén a vék = űr szavunk származéka.A magyar káva szó Ballagi szótára szerint is = általában fábólvaló köralakú széle valaminek, mint például a szita kávájavagy a kút kávája, habár utóbbié, ha fából való, ma többnyirenégyszögletes és csak ha kőből avagy téglából való, akkor ke-rek. A régi „bodonkutak” avagy „bödönkutak” azonban (ame-lyekbe, hogy be ne dűlhessenek, kivájt, azaz belül üres fatör-zset bocsátottak le, de ennek fölső végét a földből kiállanihagyták) szintén kerek kávájúak voltak. Márpedig ezen ma-gyar káva szóval pontosan azonos a latin-olasz cavum-cavo =luk, üreg szó, amelyek viszont a latin vacuum = üreg és hiány,szónak csak megfordított kiejtései, de ugyanígy a magyar vék= űr és véka űrmérték szavaknak is.

A száj mi más mint szintén luk? És íme: az olaszban va-lóban buco, buca = luk, bocca pedig = száj. Csakhogy ezek isa legtisztább kabar szócsoportbeli szavak és a magyar vék =lék, luk szóval is azonosulnak, mert hiszen, amint már több-ször említettem, a b és v hangtanilag szinte azonos és egymás-sal számtalanszor fölcserélődik. Mivel pedig hangtanilag a v ésf hang is egymással e szintén majdnem azonos, ez vezet tehátrá a latin faux (fauksz) = torok szóra, illetve ennek is kabareredetére, valamint ugyanez vezet rá a görög fag-szótő erede-tére is, amelynek értelme: eszik, fölfal, elnyel.

De visszatérve még egyszer az Éva névre, amelyet evőértelműnek sejtettünk, megjegyezhetjük, hogy e sejtelmünképpen a bibliai hagyomány is igazolja, amely szerint Éva volt,aki a tiltott almából először evett. Ha pedig Éva ezen először


266

evő szerepét tekintetbe vesszük, akkor eszünkbe kell jusson azősi nőelvűség, amelyben a nő volt az erélyesebb és az uralko-dó s ami szerint tehát a szerelemben is a kezdeményező. Va-lamint eszünkbe kell jusson az is, hogy a magyar hagyomány-nyomok szerint is a Nász Szigetére is a leányok gyűltek előbb,akiket a később érkező legények tehát már ott találnak, dehogy még itten is a nőknek az ifjakat, népmeséink költői ésjelképes beszéde szerint, előbb „költögetniök” kellett.

Láttuk föntebb, hogy a kétmássalhangzós kebel keblet ésemlőt egyaránt jelentő ezen kabar szavunk miként függ összeaz egymássalhangzós öb-öl öblöt és öblösséget jelentő sza-vunkkal, aminek – amint láttuk – pontos párhuzama a német(azaz besenyő) Busen (búzen) szó, amely szintén jelent öblötés keblet, valamint a latin (azaz szemere) sinus (szinusz)amely ugyanúgy kebel és öböl jelentésű. Láttuk hogy ezek amagyar hupolag, finn kupla = hólyag, és a latin cupola (kupo-la) szavakkal összefüggőleg egyúttal üreges valamit is jelent-hetnek, amit a német Kübel = vödör és a magyar köböl szó isigazol, amely utóbbi: öblös edény jelentésű. (Ballagi szerintital valamint gabona mérésére is szolgáló edény).

Hapedig mindez így van, akkor okszerűen következtet-hetjük, hogy a tisztán a kabar szócsoportba illő német Haff =öböl és Hafen = kikötő-öböl is valóban kabar őseredetű sza-vak, amelyek egy kab- szótőből úgy keletkeztek hogy bennüka b hang idővel a vele rokon f hanggá változott.

z olvasó bizonyára már észrevette, hogy többszörismétlésekbe is esem. Például hogy az itt most el-mondottak nagy részét is már korábban is elmon-dottam. Ennek oka mindenesetre az is, hogy e mű-vem megírását különböző okok miatt néha hóna-

pokig is meg kell szakítanom, úgyhogy sokszor ezért is fele-dem és csak utóbb veszem észre, hogy valamint hiszen mármegírtam, de ami a számtalan sok adat miatt nem is csoda.Másrészt az ilyen ismétlések inkább hasznosak is mint fölös-


267

legesek, mert éppen az adatok nagy száma miatt és a szinteszédületes távlatokat megnyitó volta miatt is, hogy az olvasóaz áttekintést ne veszítse, illetve egyes adatokat ne feledjen,valóban hasznossá is válik a már föl is sorolt adatok itt-ott va-lóismétlése.

ún fejezetünkben láttuk, hogy a gömb kún szó-csoportbeli neve teke volt, a hogy an a gömbötrégibb magyar nyelvünkben még általánosannevezték is. E szóval van összefüggésben tökszavunk is, mivel a tök jellegzetesen gömbö-lyű, tekealakú gyümölcs. A tök neve a szerb-horvát nyelvben is likva ugyan, csakhogy mi-vel e nyelvben a gömbnek hasonló alakú neve

nincsen, vagyis ottan ezen tikva szó rokontalanul áll, ebbőlvilágosan az tűnik ki hogy e szó is a szlávba a mi ősnyelvünk-ből került. Továbbá, mivel a szómegfordítás törvénye a szláv-ban nincsen meg, holott a szerb-horvát koturati mégis = hen-geredni, ezen ige kat töve meg nem más mint a tök, teke sza-vunk megfordítottja, ebből ugyanolyan világosan kitűnik,hogy a koturati ige is ősnyelvünkből kell származzon, amitazonban még határozottabban bizonyít a magyar tekereg, tekerige, mert ez a gömbölyűség, kerekség magyar – azaz kún – te-ke szavunkból származó ige, valamint az említett szerb-horvátkoturati, azaz kat-ur (ati) sem más mint a mi tek-er (eg) sza-vunk igető-megfordításos változata. Láttuk pedig még azt is,hogy a török-mongol tükerek-tögörök = kerék szó is tehát a mitekereg – kún szóval = forog – igénkből kellett származzon,ugyanúgy mint tükör szavunk is, mivel az ősi tükör mindig ke-rek volt.

Ennyit ismételek itt a gömbölyűség és a gömb valamint akerekség kún szócsoportbeli megnevezéseiről, azért hogy azolvasót ez összefüggésekre emlékeztessem. ellenben már az498. oldalon is említve volt, miszerint a gömb tiszta kabar ne-ve valamely göb, gab, gubó, gubacs avagy kab és megfordítva


268

bög, bog, buga alakú szó kellett legyen, amiből azután az iskövetkezik, hogy a gömb, gomb, gömbölyű, gombolyag, gom-ba, gombóc stb. szóalakok a gömbnek magyar-kabar átmeneti,azaz tehát m-b-s kiejtésű elnevezései voltak, mivel hiszen lát-tuk, hogy a tulajdonképpeni magyar törzs kultusz-szócsoportjaalaphangjai az m és a g voltak és hogy vallási s nemzeti alap-jelképük is a gömb volt, amiből folyólag nemzeti nevünk ismagyar, vagyis a mag és az er (utóbbi = ember, férfi) szavakösszetétele. Tudjuk ugyanis, hogy e nevünk régen magor,moger, megere változatokban is élt. Például egy a XVI. szá-zadból való „legenda”-ban még „magerol” = magyarul; vala-mint a lengyelországi „Kronika Wegierska na poczatkuwideku XII. Warszawie” (1823-ban kiadva) áll az előszóban„Magerones, hoc est Hungari,” Továbbá a XVI. századbólvaló „Szent Margit élete” című műben több helyen „Mager ki-rály” olvasható.

Így tehát kitűnik hogy a tulajdonképpeni magyar szócso-port szerint a tök is, gyümölcsként, gumi, gyümő, gümő alakúszóval nevezett volt. De íme ennek megfelelőleg a g-m vagym-g mássalhangzóknak a kabaroknál b-k vagy k-b felelt meg,aminthogy épen a kabarok kultuszbeli tökfajtája neve a ma-gyarban ma is kabak vagy kobak-tök, amelyről és ennek kabarvonalritmusú, valamint a kabar emlőalakra ha-sonlító voltáról már fentebb írtam. Hozzáte-szem ezekhez itt még azt is, hogy a törökbenma is kabak = tök, de a fajta megkülönböztetésenélkül; úgyhogy, mivel a tök általános alakja agömbalak, tehát ebből is az tűnik ki, hogy agömb tisztán kabar neve kab, gab, gab alakúszó kellett legyen, sőt hogy a magyar szócsoportbeli mag sza-vunknak is gab avagy megfordítva bag, bog szóalak feleltmeg. Ide tartozik tehát mindenesetre gabona szavunk is, amelyalatt ma is a kenyérmagvakat értjük, de melyek közé a kaba-roknál bizonyára a lótusz, a sulyomfélék és a csicseriborsó istartozott.

Nyelvünkben azonban nem csak a kabar alakú tök nevekabak, kobak hanem kobak és koponya az emberi, es”tleg azállati, fej neve is, azért mert hiszen az emberi fej alakja, külö-


269

nösen a fejlettebb emberfajoknál, valóban gömbölyű. Csak-hogy utóbb, vallásoskultuszukban, alakjamiatt, a kabarok kü-lönösen a szóban lévőkabar alakú tökfélétszerepeltették. Ami-nek azonban, amintaz őseinknél lenniszokott, nem is csupán vallási hanem gyakorlati oka is volt,azért mivel a tökfélék, és így a kabak tök is, ehetők is, vala-mint magvaikból olaj is készül, de ezenkívül a kabak héja igenkemény, vízhatlan és emellett mégis vékony és könnyű, úgy-hogy különfélekép vágva, belőle különféle edény valamintmég föveg, kalap is készült.

E rajzomon 1. szám alatt mutatjahogy miként készült a kabaktökből a kö-zönséges víztartó korsó, valamint ezmutatja azt is, hogy ez volt az oly jelleg-zetes keleti kancsók eredete is. A ma-gyarságnál ma is használatos víztartó ka-baknak természetesen csak leghegyevágva le s a nyílás fadugóval zárható. Azolyan kabakot népünk gyönyörűen dí-szítette, nyakára pedig zsinórt köt, amelynek egyik vége a du-gót biztosítja, hogy el ne vesszen, másik végén pedig som-gomb van, amelynél fogva a kabakot az övhöz avagy a balol-dalt viselt tarsolyhoz, táskához akaszthatni, ahol őseink mindigcsészéjüket, szilkéjüket is viselték. A keleti kancsók nyílásavalamivel nagyobb és fedőkupakjuk van, aminek eredetét akabaktök levágott fölső vége képezte. Az ilyen keleti kancsókma is rendesen rézből készülnek (a kabarok érce!) és belül arézrozsda mérgező hatása ellen cinezettek. Ritkábban készül-nek ezüstből, aranyból is. A rajzon 2 és 3 a kabaktökből ké-szülő egyéb edények alakját mutatja, a 4 pedig a kalap alakját.Megjegyezendő, hogy a 2 számúnak, ha nyakát rövidebbrevágják akkor félgömbalakú sapka; edényként pedig bögre áll


270

elő. Az ilyen köpcös edényt, ha kisebb, bögrénk, ha nagyobb,bogrács-nak nevezzük. Úgy a bögre mint a bogrács, tisztán

kabar szó, de egyébkéntkabar szó a köpcös is,amely utóbbinak kazárszóval hasas felel meg.A hasas bögre és a bog-rács eszünkbe juttatja anémet Bauch (baúh) =has szót. Viszont ugyan-ezen bogrács szó,

amelynek a törökben bakracs felel meg, mivel rendesen rézbőlkészülő edényt nevez meg, a réz bakir, bakar török és szerbnevét is eszünkbe kell juttassa. Megjegyezendő még, hogy akancsó török ibrik neve sem más mint a kebel, illetve emlő,magyar népi öböl, mongol öbür egymássalhangzós névválto-zata (kezdő k-hang nélküli) de az -ik kicsinyítő raggal meg-toldva. Ezen itt fönti rajzomon viszont a a magyar fazekasok(más nevükön: tálasok) által készített és sokszor gyönyörűenfestve díszített, ahogy ők mondják: „virágozott”, köcsögöt áb-rázolja. Ez ma kizárólag csak agyagból készülő, úgynevezett„cserépedény”. Köcsög neve, bár kazár, de különösen Erdély-ben, ma is nevezik elég általánosan, tiszta kabar szóval kupanéven is, ami viszont az olasz coppa = kupa, nagyobb pohár,szónak felel meg. Nálunk az olyan köpcösebbet és nagyobbat,öblösebbet, amilyen a rajzon b, fazéknak nevezik és bennefőznek is. Ezek készítése után származik a „fazekas” vagy„fazakas” mesterség ez elnevezése is. A rajzon c a keleti ibrikalakja, d pedig az olaszországi Abruzzo hegységben általános,kizárólag rézből készülő és conca (konka) nevű vízhordó ésvíztartó edény. Ellenben e a már üstszerű bogrács, amely aKeleten is általános, továbbá fa rézből, ezüstből, aranyból iskészülő keleti bögre, de amelynek kupakja is van, bár van né-ha a mi agyagból való bögréinknek is. Igen érdekes a g-veljelezett edény, amely Olaszországban és Dalmáciában általá-nos, kizárólag rézből készül, kupakjával együtt pedig tökélete-sen fönntartotta a kabaktök alakját, neve pedig cocóma(kókoma), ami azért érdekes mert hiszen latinul cucurbita,


271

cucumus= tök, tököcske, ugorka, olaszul vidékek és tájszólás-ok szerint cocomero, cucumaro, cucuxza, cuguzza (kokómeró,kukúmaro, kukúcca, kugúcca) = dinnye, ugorka, tököcske.

Mindezen edények pedig,amint azt itt a rajzokon islátjuk, többé-kevésbé fönn-tartják a kabaktök alakját,részben abban is, hogy a ka-baktök fölső, kisebb öblét ismég föltüntetik (például c ésg), míg mások csak annyibanhogy testük lefelé öblösödik,hasasodik, fölfele pedig szű-kül, ami a magyar népi edé-nyeknél is általános, holottpéldául a görög vázák testeépen ellenkezőleg, mindiglefelé szűkül és fölfelé öblö-södik, amely utóbbi alak amagyar népi edények közöttis előfordul ugyan, de rit-kábban. A lefelé öblösödőedényeket tehát kabar jelle-gűeknek tekinthetjük, deezen kívül az ilyen magyarvalamint az ilyen keleti edé-nyek füle is többnyire ezen 1

kabar vonalat mutatja, vagyis az edény tehát még ebben is ka-bar jellegű.

Az ilyen edények födele, amint azt a fön-tebbi két rajzon 1 számmal és c, t: g, betűkkeljelezett ábrázolatokon látjuk, tulajdonképpen akabaktök legfölső levágott részéből, csúcsábólkeletkezett. Az ilyen üreges födél neve nyel-vünkben ma is kabar szóval kupak, törökülkapak. Érthető tehát hogy az ilyen kupakkali befödést törökülkapamak-nak mondják. Meglepő azonban hogy hiszen olaszukis coprire (koprire), franciául couurir (kuvrir) = födni, beföd-


272

ni, beta. karni, ami-ből az olasz coperta,francia couuerte(koperta, kuveer) isszármazott. De ezenkívül észak-olasztájszólásokban coppi(koppi) = háztető,ami világos, hogy szintén a kup-, kop födelet, betakarást je-lentő szótőből származott. Az pedig bizonyos, hogy sem a ma-gyarok, sem a törökök kupak, kapak, kapamak szavaikat semaz olaszból, sem a franciából nem vették, vagyis bizonyos,hogy ez olasz szó is itáliai ősnépeinktől maradott meg az olasznépnyelvbe s onnan a franciába, mivel hiszen megfelelője alatinban nincsen Mi több, hiszen föntebb említettem a kupolaszót is valamint azt, hogy a kunyhó neve az olaszban capanna;úgy a kupola mint a kunyhó is pedig befödő valami; csak hogya magyar kunyhó szó kún szócsoportbeli, a kabar szócsoport-beli pedig mai nyelvünkben, tudtommal, már nincsen meg, ha-bár a méhkas kaptár nevében nyoma még él; fönntartja ellen-ben az olasz capanna (kápánná) = kunyhó szó „Kún” fejeze-tünkben bemutattam népünk azon szabályos ékalakú, azaz te-hát kún alakú, kunyhóit, valamint az oly jellegzetesen kabaralakú magyar és afrikai kunyhók alakját, amihez itt e föntebbirajzon hozzáteszem az „Illustrazione Vaticana” folyóirat, Ro-ma, 1936. évfolyama 17. száma 807-8. oldali fényképfölvé-telei nyomán, az Agro Romano nevű mezőségről való ezen kétolasz kunyhót, amelyek szinte hajszálnyira azonosak azugyanilyen magyar kunyhókkal.

Úgyszintén olaszul a kandalló füstfogó kupakja neve iscappa (kappa), és „la cappa del camino”-nak mondják. Ame-lyet azonban a magyar nép is nevez még ma is tiszta kabar

szóval gób-nak is (Néprajzi Értesitő.,1930.,117. oldal)

Nagyon jól emlékezem, hogy gyermek-koromban volt konyhánkban egy bögrénk(bőgre-nek is neveztük), amelyből mindigtejet kaptam volt inni, amely ilyen alakú


273

volt, teljesen különálló fődéllel. Habár úgy a bögre mint födeleis már porcellánból való volt, de úgy az egyik mint a másik,íme, teljesen kabar vonalritmusú, sőt kupakszerű alakja volt afödelének is.

De minden sapka, süveg, kalap és csuklya is befödő va-lami. És íme, holott a latinban ilyen szó nincsen, mégis azolaszban cappuccio (kappuccso), ebből a németben Kapuze(kapuce), és ebből újabban a városias rossz magyarban, a né-metből: kapucni, = csuklya. Ugyancsak az olaszban cappeilo =kalap, a németben Kappe, a szerb-horvátban kapa = sapka.Egészen bizonyos tehát, hogy mind e szavak az őskabar kupak,kabak szóból kellett származzanak, amelynek tehát az ős-kabarok nyelvében befödés, betakarás értelme is volt, de köz-vetlen összefüggenek mind e szavak tehát a kupa edénnyel,valamint a kabak-tökkel is, amelyből már az ember őskorábanis készült úgy víztartó mint ivóedény, valamint cső és napfényellen védő sapka és kalap is. A valóban kabar alakú fövegekrőlpedig már előbben volt szó.

Mi több, hiszen köpeny, köpönyeg és kabát szavaink is idesorolandók, amelyek szintén betakaró ruhadarabok nevei. Ésíme, a szerbhorvátban kaput, koporan, a csehben kabat, azolaszban cappotto (kapotto) = köpeny és kabát. Finn kappa =köpeny.

Kétségtelennek tarthatjuk mindezek után hogy tehát amagyar kupa = ivó edény szó azonos eredetű a kabak vagy ko-

bak = tök szóval, de aminek pontosanmegfelel az olasz coppa (koppa) = ivó-edény szó, valamint, habár megfordítottana boccaie (bokkale) szó is, amely utóbbiugyan a bocca (bokka) = száj szóbólszármaztatják de valószínűleg tévesen,mivel belőle inni nem szoktak, ivókupánáljóval nagyobb is és a korsó szerepét tölti

be sőt a velencei tájszólás egész területén az egészen más célraszolgáló öblös edény neve is bocal (bokal). Egyébként ilyenkorsók nevéül a bokái vagy bokály szót némelyütt a magyarnép is ismeri. Ez edény alakja is tisztán kabar. Ámde mivel mais népünk úgy a kupa mint a kobak szót az ember és az állat


274

feje neveként is használja, ugyanúgy mint a koponya, kaponyaszót is, eszerint kétségtelen, hogy a kupa edényt, a tököt és azemberi főt már az ősök is összehasonlíthatták, mivel hiszenúgy az emberi mint az állati koponya valóban kupára is többé-kevésbé hasonlító üreges valami. Ki is emelendő pedig, hogy alatinban, olaszban, németben caput, caro (káput, kápo) Kopt:tájszóiásos Kopp = fej. Tudjuk, hogy régen vad vagy vér-szomjas, gonosz indulatú népek nem csupán állati hanem em-beri koponyából is készítettek ivóserleget, valamint történelmiföljegyezések is szólanak arról, hogy némelyek a legyőzött ésmegölt ellenségük koponyájából csináltattak maguknak ivóku-pát. Valószínű tehát, hogy a vadászó, húsevő, állatbőrbe öltö-ző, vad neandertali-féle ősemberek is használtak úgy állatimint emberi koponyából való edényeket. Csakhogy mivel –amint láttuk – ezek mégsem voltak igazi ősemberek, hanemcsak elvadult, elállatiasodott fajok, holott az ezeknél sokkalrégibb igazi ősember még növényevő, békés, gyilkolást, öl-döklést még nem ismerő, vagyis még „paradicsomi” ártatlanlény volt (Csallóköz!), eszerint tehát az ember okvetlen előbbismerte meg a kabaktök héjából való kupát és csak utóbb azelvadult, degenerált fajok kezdtek állati, majd emberi kopo-nyából edényt, ivóedényt is készíteni, de ily visszataszító do-logtól már úgy az igazi ősember is iszonyodott volna, mintahogy undorodna minden jóérzésű ember ma is. Az is bizo-nyos viszont, hogy a magyar kabaktök vagy kobaktök, kupa,koponya, kobak és a török kabak szavak nem a latinból és nema németből származtak, hanem hogy megfordítva, az ős-árjanyelv már keletkezésekor e szavakat valamely őskabar törzstőlkészen örökölte. Hogy e szavakat a magyar avagy a töröknyelv valamely árja nyelvből vette volna, már csak azért semlehetséges, mert hiszen ez esetben e szavaink nem volnánakközvetlen összefüggésben a gömböt jelentő említett kabar göb,gubó és megfordítva bög, bog, buga szavakkal, aminthogy aszóban volt árja szavak az árja nyelvekben az ezekben göm-böt, gömbölyűséget jelentő szavakkal nincsenek is összefüg-gésben. Holott mi láttuk, hogy nyelvünk ezen gömböt jelentőkabar szócsoportbeli szavai közvetlenül még a magyarkabarátmeneti gömb, gomb, gömbölyű, gomba, gombolyag szavak-


275

kal is összefüggenek, és e réven a gömböt jelentő tisztán ma-gyar szócsoportbeli gumó, gümő, gyümölcs és megfordítvamag, meggy szavakkal is Vagyis holott nálunk óriási kiterjedé-sű de logikusan összefüggő szócsoportot találunk, ezzel szem-ben ilyen az árja nyelvekben nincsen Ismét és ismét azt kelltehát megállapítanunk, hogy nyelvünk csakis ősidőkön át atermészet törvényei szerint kialakult nyelv lehet, de amelyetutóbb, egy letűnt magas szellemi műveltségben, századokonavagy ezredéveken át, de mindig a természeti törvények sze-rint, tudatosan is fejlesztettek. Amely egykori műveltség le-tűnte után, bár e nyelvben nagy hanyatlás is következett be, deazért előbbeni csodálatos tökéletességű alkata nyomai űgynyelvünkben magában mint az ezredéveken át hatása alá kerültmás nyelvekben, íme, máig is észlelhetők.

sszehasonlitások érdekében ide teszem az alábbi táb-lázatot:

Magyar Olasz Német

mag. Some sememeggy.. Weichsel visciolamogyoró Haselnuss nocciola

Megfordítva

gumó. Knollen tubercologümő . Knötchen tubrecolucciogyümölcs. Obst fruttogomolya Knollen scamorzogomolyag Qualm aggomitolamento


276

Magyar-kabar átmenet

gömb Kugel globogomb Knopf bottonegomba Pilz fungogombóc. Knödel gnoccogomoly ag Knaule... gomitologömbölyű run.. rotondo

Kabar szócsoport

göb Schrot noducciogubó Knaule. cocconekobak Schädel craniokobak Flaschenkürbis cuguzzakoponya Schädel teschiokupak Deckel capocchiakúpKegel conohupolag Biase balla

Megfordítva

bog Knoten nodobög Knötchen noducciobuga. Knäule cocconebogyó Beere bacca

E táblázatból is jól látjuk, hogy a magyar nyelv szavaiegymással úgy jelentésben mint hangalakban, mily csodálatosösszefüggésben vannak, pedig hiszen itt a magyar, magyar-kabar és kabar idevonatkozó legfőbb szavakat soroltam csakföl, mellőzve a kevésbé közvetlenül a gömbölyűség re, göm-bölydedségre vonatkozóakat. Viszont a magyar nyelvbőlugyanilyen, illetve ugyanígy különböző de határozott össze-függéseket kimutató táblázatokat tizével húszával állíthatniössze, más-más őstörzsünk kultuszbeli szócsoportjából, mintahogy egyet például a magyar és a szemere törzseinkéből vé-ve, már föntebb bemutattam. Ilyesmi keverék-nyelvben lehe-


277

tetlenség, aminthogy más nyelvekben ez nem is, avagy csakalig, lehetséges.

Láttuk itt, hogy például a németben a Knollen, Knoten,Knötchen, Knödel, Knaule, Knopf, ha kisebb számút is demégis határozottan szóalak és jelentésbeli szócsoportot képez,ámde hiszen ezen magánhangzókihagyásos k-n és k-nt mással-hangzókból képződő és gömbölyűséget jelentő szócsoport nemmás mint a mi magyar kún g-m, vagy k-m szócsoportunk ré-sze, hiszen láttuk, hogy az m és n hang egymással mily köny-nyen cserélődik föl. Hogy pedig ugyanúgy mint ahogy a szem,szum, szavunknak is volt szen, szun, kiejtése, úgy a gom, göm,kom szóalaknak g-n, k-n kiejtésú változatai szintén voltak, eztelég sok maradvány bizonyitja. Ilyenek például a konty, kan-dúr, kender szavaink, valamint a német Hund = kutya szó is.Különösen kiemelhető pedig a latin-olasz cantus-canto(kántusz-kánto) = ének szó, amelynek megfelel a finn kanteleszó, amely egy lantszerű húros hangszer, a finnek nemzetihangszere neve, amellyel a finn énekesek éneküket kisérték.De ilyen kún, és a gömbölydedségre is vonatkozó szavak amár említett konty, továbbá a kondor és göndör, kondorít,göndörít, a göngyöl, göngyöleg (utóbbi kettő = csomagol,csomag, és amelyekben a második gy hang valószínűleg dhangból lett). Ballagi szerint gönye = gömbölyű, fekete bo-gyókat termő folyondár, könyi pedig = kerek, fehér répaféle.Vagyis vannak tehát olyan kún-magyar szócsoportbeli szava-ink is amelyekben a t vagy d hang nt avagy nd hanggá válto-zott, valamint vannak gömbölyűséget is jelentő k-nt, k-nd, g-nd, g-n és k-n alakú szavaink is.

A fönti táblázatból kihagytam például a bögre, megfordít-va göbre = golyócska valamint a gobocs (Ballagi) = göbecsszavainkat, már csak azért is, mert ezekre pontos német, avagyolasz megfelelőt találni amúgy sem lehet. De fölhozhatom ittmég ezen tisztán kabar alakú szavakat az aroma nyelvből:gobbate = csésze, vödör, geba = csésze, valamint a gubba =tető, dombocska, valaminek csúcsa (tetto, culmine, piccolacollina), amely utóbbi aroma szó meg a finn kupla, magyarhupolag = hólyag és a latin cupola szónak felel meg.


278

Mindezen magyar gobocs, göpecs, hupolag és oromogubba gömbölyded, domború valamit jelentő kabar szóalakokazonban eszünkbe kell juttassák az olasz gabba és a latingibbus = púp szót, amely kettő hogy nem árja eredetű szó bi-zonyítja már az is, hogy a németben a pontos megfordítottja:Buckel (bukkel) = púp szó van meg, holott a szómegfordítástörvénye csak a mi ős nyelvünkben volt meg; de bizonyítja eztmég meglepőbben az hogy az olasz gabba = púp és a magyargobocs = gömbölyded valami szavaknak pontosan megfelel azafrikai aroma nyelvben gaba = púp szó. A magyar gobocsszóban is pedig hiszen az -ocs szótag csak kicsinyítő rag, va-gyis a tulajdonképpeni főnév gob; viszont ez meg csak a bogszavunk megfordított alakja, a bog pedig szinten gömbölydedvalami. Ezekhez teendő meg, hogy az olasz szótár szerint azoromi gaba szónak még padiglione, azaz pavillon, értelme isvan, ezek pedig lugas- azaz gömbölyded kunyhószerű épületetjelentenek, ami a boglya, szénaboglya szavunkat juttatjaeszünkbe, valamint azt hogy az ősi, legkezdetlegesebb kuny-hók boglyaszerűek voltak, valamint hogy eső vagy hideg előlszénaboglyába bújni ma is szoktak. Amiazonban mindezekkel összefüggőleg olyérdekes: az, hogy hiszen a galacsinhajtószkarabeusz bogár, vagyis tehát a kaba-rok egyik szent állata pajorja (álcája)jellegzetessége az hogy púpos! Tényhogy más bogarak pajorjai is hajlottak,vagyis görbék, de nem púposak. Ami pedig a hajlottság es pú-posság természetes összefüggését illeti, fölhozandó, hogy apúposhátú ember valóban görbe is mivel gerince meggörbülve.Görbe szavunk kétségtelenül a kör, kerek, karaj, gyűrű, gyű-rött kőrös szó csoportbeli szavaink közé tartozik. És íme, aszerb-horvát nyelvben grba = púp, vagyis látjuk tehát, hogy eszláv szó nem egyéb mint fönti görbe szavunk szlávosmagánhangzókihagyásos ejtése. Ezeknek megfelelő szó a ma-gyarban, de szinten kőrös szó csoport szerint a görnyedt,gőrnyed, amely görbültséget, púposságszerűséget jelent, míg akabar szócsoport szerint az azonosmássalhangzós púp szónakmegfelel egyrészt a kabar, de az olaszban és Afrikában az


279

aroma nyelvben is fönnmaradott gabba es gaba = púp szó,másrészt a magyar gubó, göb es megfordítva bog, bög, buga,másreszt a gobbaszt, gubbaszt szavunk is, amely szintenösszegörnyedest, összegörnyedett valamit jelent. De megfelel-nek még a szintén kabar göbbed, gibbed, göbörödik (Ballagi),valamint a gebbed es gebe szavaink is. A gebbedés ugyan-olyan ertelmű mint a görnyedes es gubbasztás, míg a gebe szómai nyelvünkben már csak az igen vén avagy beteg, kimúlás-hoz közeli lóra használatos, de világos hogy eredetileg a gub-basztással azonos értelmű szó volt, mert hiszen a beteg, meg-dögléshez közel álló tyúk avagy más állat is szokott gömböly-dedre összehúzódni, amire azt mondjuk, hogy „gubbaszt”.(Mindebből az is észrevehető hogy gémberedik = hideg avagymás miatt összegörnyed, a magyar-kabar átmeneti gőmb,gőmbölyű mb-s kiejtésű szó származéka s hogy a zsugorodikszavunk pedig ezeknek kazár szócsoportunkbeli megfelelője).

Tény hogy minden púpos ember, éppen gerince görbevolta miatt: zsugorodott is, más embernél alacsonyabb, kisebbis. Úgyhogy ez eszünkbe juttatja egyrészt a köpcös, szinténkabar szavunkat valamint az Erdélyben általános köpec = tör-pe, szót is, amely utóbbihoz tehető még a szerb-horvát kepec =törpe szó, azon megjegyezéssel hogy ha ezt mi vettük volna aszerb-horvát nyelvből, úgy bennünket semmi sem gátolna ab-ban hogy mi is kepec-nek ejtsük, holott, mivel a szerb-horvátnyelvnek ő hangja nincsen, abban a köpec szó okvetln kepec-cé kellett változzon. (Egyébként a finnben is kepiö = törpe)

A törpéket azonban a kabar dolgokkal nem csupán ezenköpec nevünk köti össze hanem még sok más is.

Népünk hiedelme szerint a törpék nőinekcsodálatosan nagy és hosszú emlői vannak(Kandra Kabos: „Magyar Mythologia” 175. ol-dal), mi pedig már tudjuk, hogy a kabarokszimbolikájában az emlőnek mily nagy szerepevolt, sőt hogy ezen emlőalak egyik alapjelké-püket is képezte. Emlékeztetek itt még Kübele természetanya-istennő ezen kabar nevére és sokemlőjű ábrázolataira is.

A törpékről a legkülönbözőbb népeknek is igen sok me-séje, regéje, mondája van, ami igen határozott bizonyítéka an-


280

nak, hogy mind a hagyományok ősrégiek, az emberiség ősko-rából számazóak, vagyis, hogy nem alaptalan, költött dolgok.Igen sok a törpékről szóló mondája van úgy a magyar mint anémet bányászoknak is, amiért is eddig, természetesen, a vé-lemény az volt, hogy mindezt mi vettük át a németektől, amihogy csak az ázsiázó és nomádsági eimélet következménye,alább ismét észreveendjük.

Néphitünk szerint e törpék nagy erdőségekben, barlan-gokban, bányákban élnek, sőt ugyancsak a néphit szerint egészföldalatti országuk is van. Nagy arany, ezüst és ékkövekbőlálló kincsek birtokában vannak. Emlékeztetnem kell arra,hogy a Nibelung énekben is a germán Nibelungok a törpékvagyis az igazi, földalatti Nibelungok, azaz az igaziHomályfiak, földalatti lakaiban őrzött kincseit rabolják el, deamely kincsek elrablóira – akik az igazi Nibelungok nevétcsak fölvették volt – szerencsétlenséget és halált hoz. A minéphitünk szerint is, aki valamely törpe kincsét elrabolja, azt atörpék megátkozzák, illetve a törpék már előre elmondottátokkal védelmezik kincseiket, úgyhogy aki kincseikből bár-mit is ellop avagy elrabol, azon az átok megfogamzik és rászerencsétlenséget, halált hoz. Amely hiedelem egyszerű ma-gyarázata azonban nem más mint az hogy arany, ezüst, ék kö-vek utáni bányászás oka tulajdonképpen a kapzsiság, ez pedig:bűn, amelyet az örök Igazság meg is büntet. Igaz azonbanhogy például a réznek már ősidők óta gyakorlati haszna volt;ennek bányászása is, ezért kevésbé okolható meg csupán kap-zsisággal. Mi pedig már tudjuk, hogy a réz a kabarok szent ér-ce volt; természetes tehát, hogy ők a rezet ősidők óta bá-nyászták is. Másrészt, mivel a mai világban az ember a rezetkevésbé tartja értékesnek, sem ennek semminemű kultuszasincsen, ennélfogva úgy a történelmi Ókorban mint a Közép-korban, a regékben, mesékben is többnyire arany, ezüst, gyé-mánt téve a réz helyébe, habár azért éppen a magyar mesékbenmég sokszor van szó rézvárakról, rézszérűről valamint rézsar-kantyúról is.

Hogy a törpéknek különösen kabar törzseinknél valamikormennyire szerepük kellett legyen, mutatja az, hogy a magyar-ban és szerbhorvátban meglévő köpec-kepec nevükön kívül a


281

magyar nép őket még kópé, a német pedig Kobold néven isnevezi, amely német szó kétségtelenül a magyar kópé és a finnkőpele = törpe származéka. Ezek is pedig mind kabar szócso-portbeli szavak, ugyanúgy mint a görög és latin pygmeus(pügmeusz) = törpe, habár a görögben még a szintén kabaralakú kobalosz szó is incselkedő törpe ember jelentésű szó.

Ámde egyenesen bámulatos egyezés az hogy az oromonyelvben meg gababa és kepperra = púpos és törpe! Úgyhogye két szónak egyrészt a magyar gebbedt, gebedett= összezsu-gorodott és az olasz gobbo és oromo goto = púpos szavakka liazonosságát kell megállapítanunk, de eszünkbe kell jusson azis, hogy hiszen ezen oromo keperra szó betűszerint egyezik azegyiptomi Kepera illetve kepera névvel illetve szóval, amelyhiszen az Alvilágban járó Napisten és az őt jelképező gala-csinhajtó bogár neve volt, de amely név egyezik a német Killer= bogár szóval de mind amely szavakról föntebb megsejtettükhogy minden valószínűség szerint a magyar kapar igére veze-tendők vissza, amelynek ugyanúgy lehetett felhangos kiejtéseis, mint ahogy meggy a mag szónak, megyer vagy megere amagyar nevünknek, kerék a karika, stb, szavunknak csak fel-hangos változata; láttuk pedig, hogy a galacsinhajtó bogárvalóban jellegzetesen kaparó bogár, amelynek két első lába istökéletesen a kaparásra van specializálódva. De láttuk még aztis, hogy e bogár pajorja púpos is, úgyhogy ezen pajor sza-vunknak léteznie kellett pagor kabar kiejtésének is, miveltudjuk, hogy a j és g hang egymással mily könnyen váltako-zik, aminthogy népünk a jó, javítani, jönni szavainkat ejti gyó,gyavítaní, gyönni vagy gyünni-nek is így pedig ezen pagorszavunk egyrészt bogár szavunkkal is egyezik, de egyezik tö-kéletesen a latin pagurus szóval is, amely ama már szóbanvolt, bogárszerűen a szárazon is szaladgáló rák latin neve,amely rákféle farka elkorcsosulva, teste alá van görbülve, azazgémberedve, úgyhogy ezen pagor-pagurus szó tulajdonképpe-ni értelme is gémberedett, meggörbült és púpos lehetett. Sőtmegjegyezhető még az is, hogy maga a galacsinhajtó bogár isgömbölyded alakú, amilyen a púp is, amely alakot a tisztánkabar kiejtésű bog, buga, gubó, bögre és göbre szavaink ismegneveznek.


282

Kandra Kabos „Magyar mythologia”-jában igen sokat ír akópéknak nevezett törpékről; megírja hogy földalatti orszá-gukban élnek, az emberekkel szeretnek incselkedni ami a kopészó incselkedő, huncutkodó értelmű volta oka is. Népünk ha-gyományai szerint az ilyen törpék, más nevükön manók, bárinkább rosszindulatúaknak tartatnak, akikkel nem jó találkoznis hogy ezek az ellenük akár szándékosan, akár véletlenségbőlelkövetett sérelmet kegyetlenül megbosszulják, de hogy vi-szont, ha épen kedvük tartja, jót is cselekednek, sőt hogy aszenvedő vagy a valaki által igazságtalanul bántott, elnyomottembereken segítenek is. Sokszor vala-mely igen szegény bányászt sok aranyhozavagy ékkövekhez juttatnak és így gaz-daggá tesznek, viszont a szegény embere-ket elnyomókat meg is büntetik. ÍrjaKandra, valamint írják ezt mások is, hogya törpéknek hosszú szakáluk és hegyes sapkájuk van. Tény,hogy a régi bányászok ilyen hegyes sapkát viseltek, valaminthogy a törpéket, manókat is mindig ilyenféle hegyes sapkávalszokás ábrázolni. Írja még Kandra, hogy a kópék csúnya arcú-

ak, arcuk néha feketeis és hogy megjelené-sükben mindig ijesz-tőek. Sapkájuk, avagyruhájuk is vörös (a rézszíne!). Mi több, em-lékezem, valamelynépmesében még az ismondatik, hogy egyilyen törpe ember avízre ugrik és eltűnik,mert lakása a víz alattvan, ami tehát ilyen-képpen a dolgot a vízi

emberekkel vagyis a Szőrős Büfögőkkel is kapcsolatba hozza.Az ilyen víz alatti – azaz tulajdonképpen mégis csak földalatti– lakást olyannak képzelhetjük ahogyan ezt e lennebbi rajzo-mon tüntetem föl és amilyen vízi életmódú állatokéiként létez-


283

het is, akár a természet általlétrehozottan, valamint az állat,avagy ember által, például agyagos partba vájva. Az ilyen fé-szeknek, barlangnak bejárata tehát valósággal a víz alatt vande lakáshelye mégis a víz színe fölött, a meredek partban pe-dig levegőt és világosságot adó, mintegy ablakszerű, nyilassalis bír. A Cattarói Öböl (Boka Kotorska, Bocche di Cattaro.Dél-Dalmácia) bejáratától nem messze Keletre, a nyílt tengersziklás partjában magam is ismerek egy tökéletesen ilyen, determészetalkotta kis barlangot, amelybe a víz alá bukva, én ésfiaim többször beúsztunk és amelynek levegőző és világosságadó szűk nyílása a víz színe fölött szintén van.

Mind az itt elmondottak azonban a mesebeli törpéket ösz-szekötik még az Afrikában ma is élő törpe és gyermekszerűtestalkatú busman és hotentotta (koiszan) emberfajokkal is,habár ezek nem is vízi életmódúak hanem erdőségekben élnek,barlangokban, fák odvában és magukkészítette de igen kez-detleges kunyhókban laknak. A busmanok e neve a boerok(búrok) hollandi nyelven bosjemans – erdőemberek elnevezé-séből származik. Tény azonban, hogy a régi görögök ez em-berfajt – amely régen Afrikában sokkal elterjedettebb voltmint ma – pygmaioi, később a rómaiak pedig pygmaei névennevezték, amely elnevezés első szótagját ha akár püg-, akárpig-nek is olvassuk, ezt mindenképen ismét szintén kabar szó-alakúvá teszik. Tudjuk pedig hogy a görögben pyge (püge) =far, segg, de viszont pygme (pügme) = ököl, amely utóbbi szó-nak megfelel a latin pugnus = ököl. Úgyhogy észre kell ven-nünk miszerint ezen görög és latin püg-, pug- szótő a mi buga,bög, bog gömböt és gömbölydeden kidudorodó valamit jelentőszavainkkal, valamint a német Buckel (bikkel), tájszólásosPugel = púp, púpszerűen kidudorodó valami jelentésű szóvalazonosul. Ami hogy mind mennyire nem véletlenség, az aláb-biakban látandjuk:

Ez emberfaj említett görög-latin neve ezek szerint nemcsupán nagyfarú-nak hanem még öklömnyi-nek, azaz tehátigen kistermetű-nek is magyarázható, amely utóbbi magyará-zat a mi népmeséink Hüvelyk-Matyiját és BabszemavagyBorsszem-Jankóját is eszünkbe kell juttassa. A szóban lévő af-rikai törpe népség, habár nem púpos, de föltűnő jellegzetessé-


284

gük a valóságos két púpként kidudorodó nagy faruk. Miutánpedig ez különösen nőiknél van így ésmiután ez tisztán csak zsiradékból áll, il-letve tehát valóságos szalonna, ebből azis következik, hogy ez ilyen őskezdet-leges, gyűjtött élelem semminemű tárolá-sát, későbbre eltevését még nem ismerő sennélfogva sokszor éhező embereknéltermészetes tápanyagtartalékot képez,ugyanúgy mint a teve és a zebu-tehénpúpja, valamint a disznó szalonnája. Is-meretes, hogy a teve, a zebu és a disznómás állatoknál sokkal hosszabb ideigbírja a koplalást, amikor is azonban púpjalefogy a disznó pedig lesoványodik.Hogy pedig ezen emberfajnál a szóbanlévő két zsírpúp különösen a nőknél igen fejlett, ennek oka az,hogy éhezés kor, ha e tápanyagtartalékuk nem volna, a gyer-mekes anyák teje elapadna, mire kisdedeik éhen halnának.

Vagyis tehát: púpról, ha a test egészen más részén lévőrőlis, és nem kóros eredetűről is, itt is tényleg van szó, úgyhogyez a pygmeus nevet a púpalap bog, buga, Buckel, Pugel, meg-fordítva göb, gubó, gobba, gobo föntemlített ez elnevezéseivelis összehozza. Fölhozom itt, hogy Erdélyben az olyan vén ésbeteges lovakat, amelyek lábain kóros, gömbölyded kidudoro-dások (mogyoró és dió nagyságúak) vannak, „bogoslábú”-aknak mondják, amikor is tehát a bog szó határozottan göm-bölyded kidudorodást jelent.

Az európai sziklabarlangok falain lévő őskori festett éskarcolt képek között vannak olyan emberábrázolatok is, ame-lyeken szintén ilyen nagyfarúságot látunk, de amivel a leg-meglepőbben egyezik az, hogy ugyanilyen ábrázolatokat bar-langokban, sziklafalakon, az afrikai busmanok ma is készíte-nek, és amelyek az őskori európaiakhoz a megtéveszthetésighasonlítanak. Úgyhogy a tudósok ebből okszerűen következ-tetik, miszerint a szóban lévő emberfaj ősrégi időkben Euró-pában is élt, amit egyébként csontleletek is bizonyítanak, ésami tehát még amellett is tanúskodik, hogy a törpékről szóló


285

népmesék és népi hiedelmek ezen emberfajra vezetendők visz-sza Tény az is, hogy a mai busmanok szintén barlangokban,kiálló sziklák alatt (abri) vagy pedig igen kezdetlegesen tákoltkunyhókban laknak. Bizonyos pedig, hogy a más, erősebb fa-jok által folyton üldözve sirtva, teljes kihalásuk Afrikában ishamarosan bekövetkezend.

Az elmondottakhoz tehető hogy oromo fagura, olaszulpedig chiappa (kiappa) = emberi far, farcimpa; e mindkét szópedig szintén kabar alakú.

Végül megjegyezhetem: A mai busmanok bőr színe sötétsárgás, arcjellegük némileg mongolos, bár egyúttal gyermekszerű is, de korán ráncosodó és rút, hajuk pedig fekete Ilyensötét színezetük azonban a sok ezredév ót” meleg éghajlatalatti életüknek tulajdonítható. Azt tartom, hogy ősidőkbentöbb különböző ilyen törpe emberfaj is létezett, valamint hogylétezhetett olyan is”, amelynek valóban földigérő hosszúszakála is volt, valamint létezhetett olyan is, amelynek zsír-púpja, miként tevének, zebunak, tényleg a hátán volt Lehetsé-ges, sőt valószínű, hogy a mai „keletbalti”-nak nevezett, azaz atulajdonképpeni ősmagyar faj legrégibb elődei is a mainál issokkal kisebb és még inkább gyermekszerű testalkatúak demég teljesen szőkék, hosszú hajzatúak de kevés szakálúakvoltak. Púpjuk pedig azért nem volt, mert az egykori Csalló-köz paradicsomi, örök tavaszú éghajlata alatt élvén, testüköntápanyagtartalékra eredetileg sem volt szükségük, utóbb pedige faj a szellemi fejlettség magas színvonalára a legkorábbanemelkedvén, élelemtartalékokat már tudott gyűjteni, úgyhogynála testi tápanyag fölhalmozódás sohasem is kellett keletkez-zen.

Mindahhoz amit föntebb a törpeségre és púposságra vo-natkozólag elmondottam, teszem még hogy: az oromobangababa = törpe, holott láttuk hogy ugyancsak az oromobangobo = púp, gémberedett, zsugorodott ember, de ugyane szójelent daganatot is, holott az olaszban is gobba = púp, gobbo =púpos ember

Említette, hogy mind e szavak a mi gubó, gomb, gubacs,továbbá a gubbaszt, gebbed, gebe és gémberedik szavainkkalazonosulnak Egyébként pedig a finnben is keprisztu = össze-


286

gémberedik, összezsugorodik, és miután a finn nyelvnek nin-csen g hangja, eszerint kétségtelen, hogy e finn szó azonos ami gebe, gebbedt és gémberedett szavainkkal; csakhogy ezutóbbi már mb-s kiejtésű magyar-kabar átmeneti szó.

Másrészt azonban ugyanilyen kétségtelen az is, hogy ezenfinn keprisztu szó összefügg az egyiptomi kepera vagy keperu= galacsinhajtó bogár, szkarabeusz és a német Kafer = bogárszóval. Viszont ez állat maga is gömbölyded gömb, gomb, gu-bó, göbecs, gobocs- (e legutóbbi szót lássad Ballaginál) alakú,sőt láttuk hogy pajorja még púpos, azaz gobos is.

Ide teszem e törpeábrázolatot, amelyen egy törpét olyan-nak rajzoltam meg amilyeneknek őket a mai magyar népmesékszerint képzelhetni.

Már föntebb is írtam arról, hogy a kicsiséget valamint atűz szikráját megnevező szó a kabar szócsoportban egy pikk,avagy megfordítva kipp alakú szó kellett legyen, aminthogy azolaszban ma is piccoio (pikkolo) = kicsi. Viszont ugyancsak akicsiség és a szikra neve atulajdonképpeni magyarszócsoport szerinti a görögmikro = kicsi, szóban mar-adott fönn, aminek ellentétea görög makro, szanszkritmaha = nagy, a magyar nagyés a némi értelemeltolódásosmagas szavunk, amibőlazután az is következik,hogy a tulajdonképpeni ma-gyar szó csoport szerint a tűzszikrája neve is nikra, nyikravagy mikkra kellett legyen,sőt következik még az is,hogy az egymássalhangzósikra szavunk is (mik- helyettcsak ik-) valamikor nemcsak a halak igen kicsi tojá-sait, azaz ikráit, vagyis élet-magvait, élet-szikráit, ne-


287

vezte volt meg, hanem kicsiséget egyáltalán, és tehát szíkrát isjelentett. Ugyanigyakicsinység és a szikra neve a besenyőknéla sziporka és még egy sejthető szipra szavunk volt, de ame-lyeknek náluk, mint víztisztelő és nő elvű népnél, a csepp,csöpp és egy sejthető csipp szó is megfelelt, amelyeknek,amint láttuk, megfordított alakját a finn piszara = viz csepp ésa szerbhorvát biszer= gyöngy képezi. Továbbá, láttuk, hogy aszékely-kazár szócsoportbeli kics szavunk megfordított alakjaaz olasz abruzzoi tájszólásbeli cicco (csikko) és a spanyol cico(csiko) = kicsi, valamint láttuk hogy a mai magyar szikra szó-nak. Erdélyben ma is van kicsi értelme is. Úgyhogy mindezekszerint kétségtelenné válik hogy a kabar szócsoport szerint akicsiség és a tűz szikrája neve egy pikra vagy egy nőelvűségipikna, pikina alakú szó kellett legyen, amit igazol, habár meg-fordított alakban, a finn kipina = szikra, és az oromo kapsziszu,amely szintén szikrát jelent, habár a hangosan, de amellyelegyezik viszont a szerb-horvát kap = vízcsöpp szó Fölhozhatóazonban itt ismét az olasz piccoio = kicsi és a szerb-horvátpiknya = pont szó.

Ismeretes azonban, hogy Dél-Afrika belsejében, a márszóban volt busmanokon és hotentottákon kívül még több kis-termetű népfaj is él, amelyek között némelyik még azoknál issokkal kisebb termetűek, vagy is egy méternyinél nem sokkalmagasabbak. Ezeka tulajdonképpenipygmeusok, vagyisaz igazi törpék,akik viszont szin-tén két különbözőfajra oszlanak,úgymint akkák-raés m’kabbák-ra,amely utóbbiakrólpéldául FriedenthalAlbert („Das Weibim leben der Völker.” Berlin, 1910) még azt is megírja hogybőrszínük világos sárgásvörös (heil gelblichrot) , márpedig hi-szen a vörös a réz színe, nevükben pedig a kabba rész tisztán


288

kabar szóalak, csak az a kérdés, e név mit jelent és melynyelvből vétetett? Ami azonban embertani szempontból igenérdekes adat volna, az hogy holott különben mindezen törpeemberfajok fejalkata hosszú (dolichocephal), vagyis fejletle-nebb de Friendenthal szerint az akkák gömbölyűkoponyájúak(brachicephal) vagyis fejlettebb fejalkatúak, („Der Kopf mitkugeligem Schadel ist ausser Verhaltnis gross.”) és hogy fejükrendkívül nagy. Ha mindez így igaz, vagyis ha Friedenthal ér-tesülése vagy megfigyelése nem téves, akkor itt egy nagyonérdekes ősemberfaj még élő maradványával volna dolgunk.Mivel ugyanis a kisgyermek feje is a testnagysághoz arányítvaigen nagy, e törpe emberfajok pedig egész testalkatukban mégamúgy is gyermekszerűek, úgy az ontogenesis törvénye szerintitt tehát egy igazi ősemberfaj van jelen, mégpedig egy olyanamely valamikor, ősrégi időkben, a szellemi fejlettség magasfokát, vagyis a gömbölyűfejűség magaslatát is elérte volt.Hogy pedig ma e nép, vagy faj, is, miként rokonai, a szóbanvolt más törpe fajok, a legnagyobb nyomorban és elhanyatlott-ságban, őserdőkben rejtőzködve él csak, ennek természetesoka az, hogy a nálánál testileg sokkal nagyobb, erősebb ésharciasabb, de azért szellemileg alacsonyabb fejlődési fokonálló vad, emberevő fajok által üldözve, gyilkolva és irtva, mainyomorúságában ugyanúgy leromlott, elhanyatlott mint példá-ul északi rokonnépeink közül a lappok, vogulok, és osztjákok.Ide tettem föntebb Friedenthal nyomán egy öreg busman asz-szony (c) és egy fiatal pygmeus)eány (b) arcél rajzát. Mind-kettőn világosan látjuk a gyermekszerűséget, azaz majomszerűszemöldök csont dudoroknak pedig teljes hiányát; ami tehátazt bizonyítja, hogy az ilyen dudorok késői, majomszerű éshanyatlási specializálódást képeznek, amely az éles látástszolgálta, de amelyek csak a kalapviselést meg nem ismert,avagy ezt hanyatlás folytán feledett, állatoknál illetve embe-reknél fejlődtek ki. Összehasonlításul nézzük meg a föntebb,Eischstedt nyomán bemutatott ausztrálida férfi és emezausztrálida nő (a) oly erősen prognát és szemöldökcsontosarcélét (emez is Friedenthal fényképfölvétele nyomán). Az,


289

hogy ez utóbbin a szemöldökdudor még-sem oly erős mint ama férfin, ez azértvan mert a nőknél =Italában is mindenspecializálódás kevésbé szokott fejlettlenni, másrészt itt ez az ontogenesis tör-vénye szerint azt bizonyítja, hogy tehát aszemöldökdudor csakis késői specializá-lódás lehet, vagyis hogy mindazon em-berfajok amelyeknél ilyenek kifejlődtek,az őseredeti gyermekszerűségből, többé-kevésbé a hanyatlás irányába is elindul-tak volt, mint például a neandertaloidok,az ausztrálidák és kisebb mértékben azészaki faj is.

Ide teszem Friedenthal fényképföl-vétele után pontosan másolva ezen tulaj-donképpeni pygmeus nő teljes képét is.

Látjuk emlőiről, hogy a kép teljesen felnőtt, fejlett nőt ábrázol,

de amelynek emellett arca, feje s egész testalkata is 7-8 éves


290

gyermekével teljesen azonos. Viszont az alábbi érdekes testal-kat-összehasonlító rajzot meg A. Kosztics „Zsena-pol, zsena-csovek” (Beograd, 1936.) nyomán teszem ide. Föltűnnek é raj-zon az afrikai törpe nő majomszerűén hosszú karjai, holottFriedenthal eme pyfimeus nőjé karjai teljesen rendes hosszú-ságúak csupán. Ami szerintem azt jelenti, hogy ezen afrikaitörpe fajok között vannak olyanok amelyek némely tekintetbenszintén a majomszerűség irányába specializálódtak; ez esetbena hosszúkarúságot illetőleg, az erdei és fáramászkáló életmódfolytán. Ami pedig azt illeti, hogy ezen afrikai törpe fajok töb-bé-kevésbé sötétbőrűek és fekete hajúak, ez szerintem csak aztjelenti, hogy talán már százezer éve is Afrika meleg éjhajlataalatt élvén, már pigmentálódtak, habár éppen erdei életmódjukfolytán mégsem annyira mint más afrikai fajok. Ami azonbannem történt meg azon egykori ugyanilyen kistermetű európaitörpe ősemberfajoknál, amelyekről a mai, a törpékről szóló re-gék emlékeznek és amelyeknek közvetlen és igen keveset el-változott és ma is szőke származéka a keletbaltinak nevezettfaj, vagyis a tulajdonképpeni magyar.

a magot, kicsiséget, szikrát és központot jelentő szavakra sezek értelemeltolódásaira vonatkozóan.

Magyar szócsoport. Alap-szóalak: m-g.

Mag, jelenthet növényi, állati, emberi magot (ondót), továbbáúgy magmiro magzat alakjában gyermeket is, ami a kicsifogalmával is összeköti De jelent ezen kívül még lényeget,központot is.

Mák; jellegzetesen, közmondásosan kicsi mag. Megvan a gö-rögben és szerb-horvátban is: mékan, mak = mák. Mivel agörögben mikrosz = kicsi, ebből következik hogy a ma-


291

gyar szócsoport szerint is a kicsiség megnevezése mik,mikra kellett legyen, amit különben kétségtelenné tesz ikraszavunk, amely a halak jellegzetesen kicsi tojásait jelenti,de jelent ezenkívül igen apró szemcséket is, például ikrás= apró szemcsés Mindebből következik teljesen okszerűenmég az is, hogy a magyar szócsoportban a tűz szikrája ne-ve is mikra kellett legyen, mivel hiszen a szikra valóbankicsiny; mintegy tűz-mag. Ikra szavunk, mivel egymással-hangzós szó, eszerint úgy a magyar-kún mint a székely-kazár és a kabar szócsoport alkatrésze is lehet.

Makra = kicsit is jelent, bár tulajdonképpeni értelme inkábbbüszke, kötekedő, harcias.

Szemere szócsoport Alap-szóalak sz-m

Szem = mag, de van kicsiség értelme is. Olasz meschino(meszkino) = igen kicsi, kevés értékű; misero (mizero) =teljesen jelentéktelen, nyomorúságos; scintilla (sintilla) =szikra; mezzo (medzo) = közép, bár jelent fejet is Az araberedetű zenit szó az Ég legmagasabb pontját, tehát mintegyközpontját is jelenti.

Szemcse szavunk csakis kicsi magot, valamint apró, bármelyanyagból álló szeme cs kéket jelent. Orosz zemcsuk =gyöngy. Görög mézon = közép, amely szónak z-t, d hang-változásos kiejtése a német Milteés a latin medius = közép;amely utóbbi származéka a latin medulius, olasz midolio =csontvelő és növényi szár lágy bele.

Besenyő szócsoport Alap-szóalak b-sz

Csepp, csöpp szavunk jelenti víz, folyadék csöppjét de kicsi-séget is, ugyanúgy mint csipet szavunk is Finn piszara =csöpp, aminek származéka a szerb-horvát biszer = gyöngy.Pici = kicsi. Latin pisum (pízum) = borsó, amely latin –azaz tehát besenyő! – szó eredeti értelme magocska és ki-csi, apró kellett legyen.


292

Sziporka szavunk, amelynek bizonyára volt szipra alakja is,atűz szikrája besenyő neve. E szip szónak csak megfordítottkiejtése a pici =kicsi szavunk.

Zab és megfordítva búza szavunk nem más mint a szemereszam, szum, szem = mag szó besenyő kiejtése, vagyis mhelyett b-vel ejtve.

Jász-székely-kazár szócsoport. Alap-szóalakok: j-sz, k-sz

Geszt, gesztenye szavainknak a jászoknál: mag és valaminekközepe értelme is volt. Ezek rokona a közép szavunk va-lamint a közle vagy közötte is. A geszt szónak a jászoknáltermészetesen jeszt sőt jeszg, jezg kiejtése is volt, mivel ajászoknál a g avagy gy hang helyett rendesen j ejttetett.Ezért maradott fönn a szerb-horvát nyelvben jezgro = kö-zép, lényeg, azaz tehát geszt.

Szék, szik tisztán székely-kazár szócsoportbeli szavunknakszintén van közép és egyhelybeni megállapodáshelye ér-telme, amit bizonyít még az is, hogy egyezik vele a sziget,régiesen szeget, szeged szavunk, amelynek régen középértelme is volt, ugyanúgy mint a szik avagy szék szavunk-nak is De világos hogy ez utóbbi kettőnek is kellett méglegyen mag és kicsi értelme is, ami azután a szikra sza-vunkra vezet át. Népünk a tojás sárgáját nevezi annak szi-kének, székének, viszont a szikra valóban kicsiny tűzmag-nak fogható föl Erdélyben szikra szavunkat általánosanhasználják kicsi értelemmel; kicsi szavunk viszont a szikraszavunk tövének csak megfordított alakja. Egyébként pe-dig a spanyolban és az olasz abruzzoi tájszólásban cico,cicco (csíko, csikko) = kicsi. Viszont góc szavunk is jelentközpontot.

Kabar szócsoport Alap-szóalak k-b.

A magyar szócsoportbeli mag szónak itt a bog, bög, buga ésmegfordítva göb, gubó szavaink is megfeleltek, amelyek-nek bizonyára, ugyanúgy mint a székely-kazár és jászszék, szik, góc és geszt szavainknak, még közép, központ


293

értelme is volt. Mivel az (hang a kabar szócsoport egyikhangja, eszerint a latin: focus = tűz szó is ide sorolható,azért is mivel ennek még központ értelme is vall. Valószí-nű, hogy a tűz e latin nevével függ össze a latin (ax, (acula(faksz, fakula) is, ami fáklya jelentésű- E fáklya szavunkvalószínűleg irodalmi latin eredetű; megjegyezendő azon-ban a következő dolog: Népünk egyik őskezdetleges vilá-gító szere a fokla volt, amelynek e magyar neve o magán-hangzója miatt a latin focus = tűz szóhoz közelebb áll minta facuia és az ebből származott német Fackel (fakkel) szó-hoz. E világító fokla úgy készült, hogy fűz, fenyő vagymás fanem fiatal lehetőleg egyenes galyát, avagy kender-szárat, kővel, bunkóval vagy kalapáccsal addig veregettékamíg annak csak szálai maradták meg. Ezt tűz mellett jólmegszárították, ezután néha még viasszal avagy fagyúvalis bekenték, ami után igen jól világító s keveset füstölőfokla lett belőle. Igaz hogy -ula a latinban kicsinyítő rag,csakhogy ilyen kicsinyítő ragja a magyar nyelvnek is volt,aminek maradványai például a szél—szellő, cipő—cipellő,idétlen—idilló. Úgyhogy az is következtethető, miszerint atűz avagy a láng neve a kabar szócsoportban valamely fokkalakú szó lehetett, amely valamely itáliai őstörzsünk nyel-véből származhatott a latinba. Mindenesetre a fokla oly ösijellegű dolog, hogy ezt és nevét népünk aligha vehette átcsak kereszténységre téríttetése után, vagyis latin hatásfolytán. Hogy a székely-kazár kicsi szavunknak, amely atörökben is megvan, ahol kücsük = kicsi, de ami a besenyőszócsoport szerint pici, de amely szavaknak a kabar szó-csoportban kipi vagy piki kellett megfeleljen, ezt bizo-nyítja az olasz piccolo (pikkolo) = kicsi, valamint a horvátpiknya = pont szó. Mivel pedig láttuk, hogy a székely-kazár szikra szónak tűz szikrája jelentésén kívül még kicsiértelme is van, eszerint következtethető, hogy a kabar ala-kú finn kipuna szónak is van, avagy volt, nem csupán szik-ra de kicsi értelme is. Ma a finn irodalmi nyelvben ugyaniskipuna csak szikra értelmű szó. De mi valószínűnek tart-hatjuk még azt is, hogy kabar őseink szócsoportja szerint aszikrának még pikra vagy kipra alakú neve is létezett.


294

Végül megemlíthető már itt is, hogy törpe szavunkőstörök törzsünk szócsoportjába tartozik és hogy pontos pár-huzama a kőrös szócsoportbeli görbe, görbedt, valamint a ka-bar göbbedt, gubbadt szavainknak, amelyek tehát gémbere-dettséget, zsugorodottságot jelentenek, de jelenthetnek púpos-ságot is. A latinban is tortus = görbe, görbült. turgidus pedigdagadottat jelent, ami a púppal, púpossággal is rokon valami.

i az eddigiekből már jól tudjuk, hogy az emlőnekkabar őstörzsünk vallásában milyen nagy szerepevolt, amiért is föltűnhetik nekünk a magyar néppénzgyűjtő perselye. Ez kizárólag égetett anyagbólkészül és általában emlő- de néha kövér disznóalakú

is. Többnyire a család gyermekeinek szentelve s ahány gyer-mek annyi persely szokott lenni. Bele a gyermekek magukvalamint néha a szülők, nagyszülők, komák is szoktak pénzetdobni, hogy azután, amikor a persely már annyira tele, hogybele többet nem dobhatni, valamely ünnepélyes alkalomkorföltörik és a pénzet fölhasználják. Gyermekkorunkban nekemés nővéremnek is volt egy-egy ilyen perselyünk és ezek disz-nócska alakúak voltak de aranyozottak Mi gyermekek csakrézkrajcárokat dobtunk bele de egyik nagyanyánk néhaaranypénzet is, ami akkoriban nem is volt valami nagy dolog.Hogy azonban mi lett a perselyekkel, nem tudom, mivel elke-rültem Erdélybe egy szász családhoz, ahol II. elemibe jártam,azután pedig Fiuméba, egy olasz családhoz, ahol meg harma-dik elemibe jártam.

Idézem itt ez alábbi sorokat a „Néprajzi Értesítő” 1905.évfolyama 322. oldaláról: „Szicíliában és Dél-OlaszhonbanSzent Ágota a szoptatók anyák védőszentje. Mártíromságaemlői megcsonkításában és levágásában állott. Úgy ábrázol-ják, hogy levágott emlői tányérra tévék. Beteg emlőjű asszo-nyok Ágota napján manapság (Február 5-én), de néha máskor


295

is, viaszból, ezüstből vagy aranyozott ezüstből készült után-zatokat ajánlanak föl a szent szűznek. Szegény sorsú asszo-nyok rá festik saját sebhelyeiket és a viaszutánzatokat tányé-ron hordják körül, annyi pénzet koldulva, hogy Ágotának mi-sét mondathassanak avagy gyertyát szentelhessenek Itt tehátmegvan az emlőveli pénzgyűjtés, anélkül azonban hogy azemlőből persely válanék. Ennek eredete tehát csak valószínűvétéve de nincsen még bizonyítva. Azt gyanítják, hogy cataniaiSzent Ágota valamely sokkal régibb, már az ókorban szerepeltistenségnek, valószínűleg pedig Bona Dea-nak utódja BonaDea – mellékneve nutrix = tápláló – ünnepén két igen nagyemlőutánzatot hordoztak volt körül, az Anyatermészet jelké-peként Bona Dea a termékenység istennője lévén, őt Demeter-rel és Kybelével egy sorban tisztelték”. (Mi már tudjuk Kübeleistennő e neve és a magyar kebel, köböl, öböl, mongol öbür,szumer kablu = emlő értelmű szavak összefüggését) „Proser-pinával, a Föld, tehát a termékenység személyesítőjével isazonosították Rómában az anyák és csecsemők védőjekéntmás istenséget is tiszteltek: Rumiliát. Nevét ruma-ra, a nőiemlő egyik latin nevére vezethetni vissza. A neki bemutatottáldozatoknál bor helyét tej foglalta el Szent fája a ficusrurninalis:a fügefa, volt, amely tej nedvet tartalmaz Rumiliatehát valószínűleg Bona Dea-nak Rómában nagy tiszteletnekörvendett helyí változata volt. Későbben, amin’! ez Juvenalszatíráiból kitűnik, Bona Dea tisztelete elfajult és ősi misztéri-umaiból sivár orgiák lettek”.

Eddig a cikk. Ehhez fűzöm a következő megjegyzéseimet:Kabar őseinknél – akik tehát Földünket valamint a vizet isKübele, Köbel, Gabal a nevű istennőjükben személyesítettékvolt meg – a Bona Deával (bona = jó), Demeter és Proserpinagabonaistennőkkel valamint Kybelével is azonos, istennőjükünnepei valamikor kétségtelenül az anyai szeretet és a táplálóanyaság szép és kedves ünnepei is voltak, de amelyek későbbi,már nem fajunkbeli népeknél egyrészt értelmüket is veszítet-ték, másrészt véres és borzalmas dolgokkal is vegyültek, va-lamint aljas orgiákká is fajultak, mivel ilyesmik nélkül vad in-dulatú és szellemileg alacsonyabb színvonalú népeknél csak


296

szép és kedves dolgokból álló ünnepség nem lett volna elég„érdekes”.

A latin nyelvben rurna is emlőt jelent. Az emlőnek, mintdomborulatnak a halmok, hegyek is jelképeí lettek, ezért vol-tak Kybele istennő szenthelyei, templomai halmok,hegyek tetején, mintahogy Máriának és SzentAnnának szentelt kápol-nákat régebben főképendomb tetejére volt szokásépíteni. Montenegro ten-gerpartján van egy magashegy amelynek neveRurnija. Viszont az arabnyelvben meg gebel, gibil= hegy, amely szó amiemlőt jelentő kebel, amongol őbür és a magyar tájszólásos öböl = emlő szavakkalegyezik. A cikkben is említve, hogy a rómaiaknál egy Rumilianevű és Kübelével azonos istennő, szent fája a fügefa volt.Tény hogy a fügegyümölcs a leghatározottabban kabaros emlőalakú (a fönti rajzon a és b), sőt ha azt még nem tökéleteséretten szakítjuk le, akkor szárrészéből, azaz tehát csücskéből,csecséből, tejre tökéletesen hasonlító fehér lé is csöpög. Úgy-hogy nem is lehet véletlen miszerint e fa és gyümölcse nevelatinul olaszul ficus, fico, figa, magyarul pedig füge. Annálmeglepőbb tehát, hogy a fügefa úgy leveleivel (a rajzon c)mint ágai alakjával (d) oly csodálatosan illik a kabar vonalrit-musba. Mi több, minden egyes ág leghegyén a rügy ama másikkabar alakot mutatja amely meg hímségi jelkép volt (a rajzone). Az sem lehet véletlen hogy a füge e tisztán kabar szóalakúneve a magyar függ igével azonos, mivel hiszen minden egyesfüge-gyümölcs, különösen amikor már teljesen érett és lággyáválott, csücskénél fogva az ágról valóban mintegy függ. Dél-Magyarországon a fügefa ma is megél még, ősidőben pedig,amikor Magyarország területe még sokkal melegebb éghajlatú


297

volt, itt e fa általános is lehetett. (A d rajzon a fügefa vonalaitúlozvák.)

Alább ide teszem a Néprajzi Értesítő 1905 évfolyama 322oldaláról az 1-el jelezett emlőalakú pénzgyűjtő persely ábrá-zolatát, ugyanazon folyóirat 1915 évfolyama 65. oldaláról pe-dig a 2-vel jelezettet Az ilyen emlő alakú perselyek különösenMagyarországon és Olaszországban voltak igen általánosak,

de hogy általánosak vol-tak, az emlőalakú edé-nyek különben is, eztmutatja az e rajzon c-veljelezett pálinkás butykosis, amelynek szűk nyílásacsücskében van (holott apénzgyűjtő pörsölyöknekmás nyílása mint a pénzbedobálására szolgálórész, nincsen). Kétségte-lennek tarthatjuk azt is,

hogy az ilyen alakú edény régen nem pálinka hanem víz vagytej tartására szolgált, mivel hiszen a pálinkát az ősnépek mégnem is ismerték, aminthogy ezt a világon az európaiak csakújabban terjesztették el. Ezzel számos kezdetlegesebb népetteljesen tönkre is téve. Valamikor tehát az ilyen edény köny-nyen eldugaszolható kis nyílásából a vizet avagy a tejetugyanúgy „szopták” mint ma a pálinkát, sőt valószínű, hogykisebb gyermekek tejjeli táplálására is használták volt. Viszonta részeg emberre ma is szokás azt mondani hogy „leszoptamagát”, amely kifejezés eredetileg semmi esetre sem vonat-kozhatott a pohárbóli ivásra, hanem a butykosbóli valóságosszopásra, túl sok szopogatásra.

De nevezi butykosnak népünk még az olyan, szintén igenkis nyílású s mindenütt Magyarországszerte ezrével láthatóvíz- és bortartó korsókat is, amilyet a fönti rajzon d-vel jelöl-tem, de amelyek a pálinkás butykosoknál sokkal nagyobbak.Kétségtelen az is, hogy butykos csak romlott kiejtésű szavunk,amely tulajdonképpen bugykos kellene legyen, aminthogyszótárában Ballagi így is írja s hozzáteszi: „szűk nyakú, hasas


298

korsócska”. Ugyancsak bugyog igénkre vonatkozólag írja:„folyadék szűk nyíláson ömlik ki. Szűknyakú edény bugy-félehangot ad midőn folyadék ömlik ki belőle”. Hasonlókép ma-gyarázza bugyborékos igénket is. Mi pedig kiemeljük, hogyezen bugy avagy buggy szavunk tisztán kabar szóalak, amelyeredetileg a tej avagy víz tartására szolgáló és még bőrből valótömlő kabar neve is lehetett.

Meg kell azonban fejtenünk még azt is, hogy a pörsölyökemlőalakja honnan származott, vagyis hogy mi lehetett okaannak, hogy e pénzgyűjtő pörsölyöket épen emlőalakúra ké-szítették. Ennek megfejtését a tisztán kabar alakú gabona sza-vunk adja meg. Mivel hiszen mi más a gabona mint az Anya-föld nekünk nyújtott adománya, vagyis legfőbb táplálékainkegyike; a tárolás pedig amúgy is okszerűen hozatott kapcsolat-ba az emlővel, lévén ez a táplálás legtermészetesebb jelképe is.

A gab szótő egyrészt már maga is azonosul amagyar kebel, szumer kablu = emlő szóval,másrészt ezen kab, gab, keb szótő, habár maimagyar nyelvünkben adomány értelemmelmár nincsen is meg, de megsejthető a szumerpa-kab = adományozni szóban (Kimnach

Ödön „Magyar-szumir szótár.” Karcag, 1905) és megvan mais a német Gabe, geben = adomány, adni szavakban. Föltehetőtehát az is, hogy gabona szavunk tulajdonképpeni értelme:„adta az anya, anyai adomány” volt, ami szerint az emlő és azadás, táplálék itt egymással okszerűen kapcsolódik.

Csakhogy szerintem a kabarok gabonája kevésbé a búza,árpa, rozs volt, mint inkább a sulyomfélék és a már szinténszóban volt csicseri borsó – olasz nevén cece (csecse) – amelyutóbbit például Olaszországban ma is nagyban termelik, sőtbelőle lisztet is őrölnek, és amelynek min-den egyes szeme tökéletesen kabar vonalúemlő alakú, úgyhogy az emlő a gabonávalmég e réven is közvetlen kapcsolatba ke-rül. És íme, a Néprajzi Értesítő folyóirat1903. évfolyama 311 -317. oldalain„Boglyakemencealakú gabonások” címalatt Bátkay Zsigmond leírja a Magyar Al-


299

földön még napjainkig is szokásban volt gabonás-okat(némelyütt élés is a nevük, mivel némelyütt egyéb élelmet istartanak bennük). Cikkében Bátky ilyenekről több fényképet isközöl, legjellegzetesebb alakjukról azonban ezen alábbi met-szetrajzot adja. Szegényebb család udvarán csak egy. tehető-sebbén kettő vagy három is áll Mindig kissé föltöltött helyreépítik, vályogból, falát kívül-belül jól lesimítják, belül szal-matűzzel, miután megszáradott, még jól ki is pörzsölik, kívül-ről pedig gondosan bemeszelik. Magasságuk rendesen ember-magasság kétszerese, úgyhogy nyílásukhoz létrán juthatni csakföl, amely nyilasuk mindig akkora hogy az ember éppen hogybe- és kibújhatik rajta. E nyílást gondosan. vízhatlanul„előte”vel. azaz födéllel zárják el.

Miután az ilyen ősi gabonás (ez is kabar szó!) nyílásaugyanott van ahol a pénzgyűjtő perselyé is. eszerint okszerűenkövetkeztethető, hogy a pénzgyűjtő perselyek sem egyebekmint a gabonások kicsibeni utánzatai és ez okolja meg a per-selyek emlőalakját is, mivel hiszen e gabonások is emlőalakú-ak voltak, illetve a táplálóemlőt jelképezték is, Igaz ugyanhogy az ismertetett gabonások nem kabar hanem szemere-besenyő vonalú emlőalakúak, de jogosan következtethető.hogy miként voltak boglyakemencék is úgy félgömb-. azaz te-hát magyar. alakúak, valamint szemere-besenyő, de föntcsücskös kabar alakúak is (amilyenekről föntebb már volt isszó), ugyanúgy ilyen gabonások is létezhettek csücskös, tehátkabar alakúak is.

A pörsölyökről szóló fönt említett értekezésben szerző aztis mondja hogy ezek nem lehetnek igen régi eredetűek. Pedigha csak olyan régiek volnának is mint maga a pénz, akkor isvagy 3000 esztendősek lehetnének. Ámde létezhettekpörsölyök ennél régebben is, amikor az ember még csak azaranyszemcséket, aranygyömrőket gyűjtötte. Ezek ugyan nemlapos pénzalakúak, amiért is az akkori pörsölyök nyílása semlehetett volna oly keskeny rés mint a maiaké (aminthogy a ga-bonások nyílása is, holott ma többnyire négyszögletes, de ré-gen bizonyára kerek avagy ovális volt). Ámde, ha a pörsölyöknyílása valóban kerek avagy kerekded lett volna, akkor a bele-dobott aranyszemcséket, aranygyömrőket a pörsölyből igen


300

könnyen ismét ki is lehetett volna rázni, ami a lapos, kerekpénzeknél lehetetlen. Csakhogy az aranyszemcsét, aranygyöm-rőt, a tiszta arany lágy volta miatt, kevés kalapálással igenkönnyen lapos, kerek pénzalakúra lehetett verni, úgyhogy agyűjtő pörsölyök nyílása már azon ősidőkben is lehetettugyanolyan keskeny mint a maiaké, amiért is a beléjük dobottaranyhoz már akkor is csak a pörsöly összetörésével lehetettjutni. Ez pedig így azért érdekes mert a kerek és lapos pénzekkeletkezését is sejtetheti.

A Néprajzi Értesítő 1915. évi 65. oldalán látjuk ábrázolvaezen alábbi népi magyar, de disznóalakú pénzgyűjtő perselytis. Nem hiszem hogy a perselyek elég gyakori ilyen alakja

csak újabb és értelmetlen véletlenségvolna. Másnak ugyane persely alakjasemmit sem mond, nekünk azonbanföltűnik hogy hiszen itt a disznó egészalakja határozottan kabar vonalúcsöpp- illetve emlőalakú, sőt hogyilyenekké képezettek fülei is. Igen le-

hetséges tehát, hogy az ilyen alakítás. ha ma öntudatlanul is,de ősi hagyományon alapszik, vagyis lehetséges hogy a disz-nó, minként a feketekunoknak és besenyőknek, úgy a kaba-roknak is egyik kultuszbeli állata volt, mivel sokemlőjű voltamiatt a szintén sok emlőjűnek képzelt és ábrázolt világtáplálóKübele istennő vel volt kapcsolatba hozható s amely istennő-nek még a rómaiak korában is disznókat szoktak volt áldozni.A disznó a jellegzetesen kövér állat, a kövérség pedig, ugyan-úgy mint maga a zsír is, őseinknél nőiségként volt fölfogva.Tény az is hogy a nő kövéredésre a férfinál sokkal hajlamo-sabb, valamint tény, hogy izmai közeit rendesen is némi zsírle-rakódás tölti ki, ami teste vonalait lágyítja, őseinknél pedigminden lágyság is, akár valóságos akár képletes, szintén női-ségként fogatott föl, ellentétben a hímségként fölfogott ke-ménységgel. Természetes is, hogy a nőnek, aki kisdedeitszoptatással kell táplálja, a zsír által képezett élelem-, azaztápanyagtartalékra szüksége is van. Viszont ismeretesek a Kő-korszakból fönnmaradott, a torzságig kövér nőket ábrázoló fa-


301

ragványok. Még a régebbi arabok-nál, valamint a zsidóknál is, csakaz igen kövér nőt tartották szépnek.

De tény az is, hogy a köb szó-tövünkből származó kövér szavunkis tisztán kabar alakú, úgyhogy azarab kebir = erős szót is ide kell so-rolnunk, amelynek az angol pig =disznó szó csak megfordítása,ugyanúgy mint a latin pinguis,pinguedo = kövér, zsír, kövérség;habár ez utóbbi ng.s kiejtésévelmár kabar-pannon átmeneti szótképez.

erney „Keleti utazás”-a II. kötete 151. oldalán talál-juk: „Magyar rabok kiváltásáért a tatárok közé menttrinitáriusok (szerzetesek) – írja Rainaud – a hegyekközött némi terjedelmes juhnyájat legeltető pásztorrabukkantak, kinek homlokán két bakszaru látszott.Megszólták tatárul de ő latinul válaszolt, bevallvánmagyarországi származását, egykoroni püspöki hi-

vatását valamint rabságba jutása által ily kínos sorsban tengő-dését. A bakszarvakra pedig akképp nyilatkozott, hogy miutánhitét elhagyni nem akará, homlokbőrét a tatárok levonák éshelyébe egy bak levett szarvait meleg véresen boríták, odakö-tözve míg oda nem nyőlt”. Ma tudjuk hogy ilyesmi nem lehet-séges, amiért is bizonyos, hogy Rainaudnak valaki csak mesétmondott el. Tudjuk ugyanis, hogy különböző vér egymásraméregként hat, sőt hogy egyénről más egyénre való bőrátülte-tés sikertelenségét az okozza, hogy’ a szervezet az idegenelemet, még ha ez emberi is, elveti, nem hasonítja (nemassimilálja). Ezenkívül is a szarvakkal bíró állatok szarvait akoponyacsontból kiálló erős cövekszerű csúpok tartják, ame-


302

lyek kecskénél is a szarvak belsejéig is hatolvák, mivel ezeknélkül a bőr magában a szarvak súlyát el nem bírná, kivéve haez utóbbiak csak egészen kicsinyek volnának. Emberi kopo-nyán azonban ilyen csontcsúpok nincsenek. E meséhez tehátcsak az adhatott alapot, hogy régen bizonyos alkalmakkor,vallásos, szertartásos táncoknál, mint némely kezdetleges nép-nél ma is, szokás volt a fejre állatot, esetleg tehát kecskét is,ábrázoló álarcot, avagy csak fövegre alkalmazott, vagy pedigközvetlen a fejre fölkötözött szarvakat viselni; kos, kecske, bi-kaszarvakkal, aszerint hogy mely törzs kultuszában mely állatszerepelt. Ismeretes miszerint a régi germánoknál bikaszarva-kat sisakra alkalmazni volt szokás. Itt megjegyezhetem, hogy abika az őstörökök szent állata volt, de amely állatot ők tur, tor,tour néven neveztek, mivel őstörök, azaz tehát turuk törzsünkvallási szócsoportja alapját a I-r és megfordítva r-t alakú sza-vak képezték. Azt pedig a történelemből tudjuk, hogy Germá-niában turciling nevű törzs is szerepelt, aminthogy Németor-szágban ma is van Turingia vagy Türingia nevű tartomány,illetve vannak luringok vagy lüringek, ha ezek az ismert törté-nelmi időkben, valószínűleg leigáztatva, majd kereszténységreis térve, elgermánosíttattak is.

Anatómiailag az is teljesen téves, hogy a régi görögök afaunokat, szatírokat úgy ábrázolták mintha kecskeszarvaikhomlokuk fölött volnának (alábbi rajzon a), amilyeneknekegyébként, bizo-nyára a szatírokilyen ábrázolásihagyománya nyo-mán, ma a keresz-ténységben az ör-dögöket szokás áb-rázolni Természe-tesen ugyanilyen helytelen az is, hogy a számos görög ábrá-zolaton olyan emberfejeket js látunk föltűntetve amelyekhomloka fölött kos-szarvak vannak (alábbi rajzon b). Valószí-nű azonban, hogy a valóságban ezek is csak föl kötöttek vol-tak, ha a hajzat a kötést el is takarta. A szarvak az állatoknálsincsenek sohasem a homlok csonton és csak látszólag vannak


303

a homlok fölött Az állatok szarvai a hátsó koponyacsontonvannak és azért látszanak a homlok fö-lött lenni, mivel a szóban lévő állatokagyveleje fejletlen volta miatt homlo-kuk nem domború, illetve oly lapos,hogy tulajdonképpen nincsen is Ehhezjárul azután még, hogy viszont állkap-csaik meg nagyok és erősen előreálló-ak. Úgy a fej homlokrésze hiányát mintaz áll kapcsok előreállását e rajzonalatt a pontozott vonal mutatja.

Szó volt arról, hogy a kunok arc-jellege a kutyáéhoz vagyis a farkasé-hoz, a kazároké pedig a koshoz hason-lított, ami szerint következtethető, hogya kabaroké meg kecskére hasonlítha-tott, aminek oka egyrészt életmódjuk lehetett, valamint az is,hogy kecsketenyésztők lévén, ez állatokkal állandóan együttélvén, ez természetükre és tehát arcjellegükre is hatással volt,sőt ez válván szépségeszményükké is, ez arcjelleget, kivá-lasztódás útján is mindinkább fokozhatták E kabar arcjellegettehát ezen föntebbi rajzok szerint vélem rekonstruálhatónak.Ez is mindenesetre zsidós is, de megsejtettük már, hogy vala-mikor valamely kabar törzsünk is beolvadhatott, a Mózes-vallás elfogadásával, a zsidóságba, ami mellett a héber név istanúskodhat, amely hiszen nem más mint a kabar név felhan-gos megfelelője.

abár a Rézkor természetesen régibb a Bronzkomál,de valószínűnek tarthatjuk, hogy miként számoshagyomány sokkal későbbi korban is még folyta-tódni szokott, úgyhogy a Bronzkor népeinél a Réz-korból származó hagyományok is folytatódhattak.


304

Láttuk, hogy a réz kabar őstörzseink érce volt, amiért is sejt-hető miszerint a rézművesség föltalálói, azaz helyesebbenszólva: kezdői is ők voltak. Bölsche közli (Viktor Gross nyo-mán) ezen bronzkori késeket (ezen alábbi rajzon a és b).Mindkettő igen hatá-rozottan kabar vonalúannyiban hogy pen-géjük vonala a kecs-keszarv alakjának fe-lel meg. Különösen aza-val jelezett pengéjealakja tökéletesenegyezik a mai törökhandzsárok és jatagá-nok pengéje alakjával,habár ezek némelyikesokszor majdnemkardnagyságú és pen-géjük ma természete-sen acélból készült.(Lássad alább a nagyobbik rajzot.). Viszont a föntebbi b-veljelezett bronzkori kés meg a magyar úgynevezett bugylibics-kával egyező, azon különbséggel, hogy utóbbi pengéje csuk-ható-nyitható, pengéjük pedig szintén acélból való. Ilyen bi-

csakok képét, egész sorozatot MalonyaiDezső „A magyar nép művészete” címűműve „Balatonvidéke” kötetében mutat be,különböző és igen szép díszítésűeket.Tény, hogy a bugyli szó, ha akárhonnanszármazik is, b-gy hangalakjával, tökéleteskabar szó. A Dunántúl azonban az ilyenkéseket kusztora néven nevezik, ami vi-szont kazár szócsoportbeli szó. Láttukhogy a kecskének sok a kazár szócsoportbatartozó neve is van, amilyen a magyarkecske és török kecsi, a szláv koza, vala-mint a német Gais és megfordítva Ziege is;úgyhogy ezen kusztora szót kecskeszarv


305

értelműnek is tekinthetjük, mivel a régi magyarban, és tájszó-lásokban ma is, türök, török lágyultan tülök = szarv. Fiatal ko-romban Albániában sok ilyen (föntebbi kisebbik rajz) késtláttam, de sajnos, ottani nevükre nem emlékezem. Ezek a ma-gyar bugyli” bicskáknál valamivel nagyobbak voltak, nyelükpedig valóban kecskeszarv anyagából való volt Ismeretes,hogy a szaruanyag forró vízben megpuhul és alakítható. Hatehát melegen és lágyan valamilyen alakúra szorítva, így hevülki, akkor hidegen olyan alakú is marad. E késnyelek szaru-anyaga sárgásfakó színű, fényesre csiszolt és kissé áttetsző isvolt.

régi magyarban a bakó szó bot, do rong, bunkósbotértelmű volt (Barlagi). Innen származott a szinténrégi magyar bakó = hóhér szó is (a hóhér szó né-met eredetű), mivel őseinknél testi büntetés alig is

létezvén, a botbüntetés volt a legsúlyosabb és csak igen ritkánalkalmaztatott, igen súlyos esetekben, és akkor is csak az ide-gen befolyás alá került hatóságok általi halálbüntetés pedigteljesen ismeretlen volt, illetve nálunk ezt is csak idegen hatás,utóbb pedig idegen uralom, hozta be. (Lássad: Szendrey Ákos:„Népi büntetőszokások” Az „Ethnographia” folyóirat 1936.évfolyama 65-71 oldalán.).

Csakhogy a görögben is bakhosz = bot, valamint a latin-ban meg baculum (bákulum) = bot, dorong. Mivel pedig –amint már láttuk – a bot egyúttal a hímtag és általában a hím-ség jelképe is volt, eszerint kétségtelen, hogy ezen tisztán ka-bar szócsoportbeli bakó szó a szintén kabar és szintén hímsé-get jelentő bak szavunkkal is összefügg, valamint a kabar ere-detűnek bizonyítható Bak azaz Baccus (Bakkusz), Bog,Bagaiosz és Vakajo istenségnevekkel is. Láttuk hogy BaccusNap-, szőlő- és boristenség szent állata a kecskebak volt, va-lamint láttuk, hogy a kecske volt a kabarok legfőbb kultuszál-lata is. Mivel – amint ezt már többször is láttuk ősnyelvünkszavai egymással, úgy alakjukban mint az illető szavak által


306

megnevezett eszmék, tárgyak avagy élőlények révén, a legok-szerűbb összefüggésben voltak; eszerint tehát szinte magátólértetődő, hogy ezen bak és bakó szavak a bagollyal is valami-képp összefügghetnek, annál inkább, hogy kabar őstörzsünkszimbolikájában ez állatban is volt szerepe. Ez itt mondottak-hoz tehető egyébként még az is hogy ezen bot jelentésű bakvagy bakó szónak pontos besenyő párhuzama a magyar botszó, továbbá a szerb-horvát bat és az olasz bastone (basztóne)= bot is.

Magyarországon talált de az akkori osztrák uralomfolytán Bécsbe szállított és „Attila kincs” elnevezésaiatt ismert aranylelet nagy aranykorsóin a füles-baglyot, óriástermetűnek föltüntetve, kétszer is ábrá-

zolva látjuk, Tudjuk, hogy az őskorban óriástermetű madarakvalóban éltek, milyen például a mai strutcnál is sokkal na-gyobb moa is volt. Újzeelandban amelyet csakújabban az ember irtott ki teljesen. Az említettmindkét ábrázolaton az óriás-fülesbagoly emberialakot visz magával a magasba Ez aranykorsók, habár kitudjahányszor cseréltek gazdát – amiről a beléjük vert és karcoltkülönböző fölíratok tanúskodnak – de szerintem kabar készít-mények, mivel egyrészt már alakjuk is kabar, azaz lefelé öblö-södő, vagyis a kabaktokból készült ősedények utánzatai, más-részt azért is, mert díszítményeikben határozott kabar vonások

is vannak. Továbbáhogy rajtuk gepárdnakis tekinthető állatot islátunk, amelyen férfilovagol. Az egyik ábrá-zolaton pedig a lóhátonülő lándzsás férfialakarca is határozottan ka-baros, mert hegyeskecskeszakála van,szemei pedig ilyen ka-

baros alakúra stilizálvák. Sajnos, mint azon ábrázolatokat


307

amelyek a lelet aranyedényein vannak, a második világhábo-rúban eltűnt első kéziratommal együtt elveszítettem és ittZelenikán, a mai világban, nem bírtam újból megszerezni. Deazért az itt bemutatott alábbi képeken is ott látjuk az óriás-fülesbaglyot. Az általa vitt emberalakot illetőleg, kétségeshogy ez férfi- vagy nőalak-e, mivel teste derékrésze olyanmintha ezen Kübele sok emlője volna föltüntetve, lehetségesazonban, hogy ez férfialak kellene legyen és hogy csak dere-kán a bordázat van túlzottan és igen ügyetlenül ábrázolva,amely föltevést az is igazolni látszik, hogy ugyanazon arany-edényen egy béka is majdnem ily túlzottan ábrázoltbordázattaltüntetve föl. Hogy ez emberalak mégis férfi, azértis gondolhatjuk, mert egy másikképpen az óriás-fülesbagolyegy tisztán és világosan nőnek fölismerhető emberalakot visz,amelynek csak rendes két emlője van, igen jól, éspedig határo-zottan kabar alakúan ábrázolva. Mivel e képet nem bírtam mégegyszer megszerezni azért eztalább inkább csak emlékezetbőlmegrajzolva ismételem. De ezen isott látjuk az óriás-fülesbaglyot,amely röpülve, nőt visz magával.A másik képpen a férfinek vélhetőalak hajzata rövidnek látszikugyan, de mivel nyakéke van, eznőies. Viszont, ha jól emlékezem,a másik, határozottan nőalakonsem látszik hosszú haj. Tényazonban, hogy eme, férfinak vél-hető alakon sincsen hímtag föltüntetve. Az alábbi,emlékezetbőli rajzhoz még egy rekonstrukciót is mellékelek,amelyen azt akarom föltüntetni, hogy ezen ábrázolat milyenlehetett sokkal régebben, még ősműveltségünk elhanyatlásaelőtti ősidőkben.

Ezen aranyedények összes díszei és ábrázolatai kiválóanpontos kivitelű rajzokban láthatók például Milleker Bódog„Dél-Magyarország régiségleletei” című kiadványa (Temes-vár, 1899.) II. részében.


308

Föntebb is ki-emeltem már az elő-ázsiai Kübele istennőnevének a magyar ke-bel és a szu mer kabli= emlő szavakkaliazonosságát, valamintemlítettem a nőiségetjelentő magyar kabalaés szerb-horvát kobiia= nőstény ló, továbbáa latin capella(kapella) = nősténykecske szavakat, amely szavak hímségi ellentétei a megfordí-tott magyar bak és bika, továbbá a német Bock (bokk) és azolasz becco, amely utóbbi kettő = kecskebak, de említettem aBak vagy Baccus (Bakkusz), továbbá a Bagaiosz és Vakajaistenségneveket, úgyszintén ezekkel összefüggőleg a magyarbagoly, népi bagoj és a fülesbagoly jelentésű buhú és buhulszavakat is.

Tudjuk, hogy Bac-cust a görögök Dioni-zosznak is nevezték,vagyis tehát a regebeli„Niza Mezeje” Istené-nek, urának vagy kirá-lyának, amely regebelimezőről mi már tudjuk,hogy ez a mi népmesé-ink „Selyemrét”-jévelazonos, ami szerintDionizosz meg a miSzépmezőszárnya nevűmesehősünkkel azono-sul, mert népmeséink szerint e hős a Selyemrét aranybúzájátőrizi, viszont a szárny itt csak romlott szó a régi szárnyú he-lyett, amely aranyos, de egyúttal király értelmű is volt ésamelyből a zsarnok szavunk is képződött, amely utóbbi erede-


309

tileg szintén csak király, fejedelem értelmű volt, ugyanúgymint ahogy a tirannus és despota szavak is eredetileg csak ki-rály és fejedelem értelműek voltak,és zsarnok jelentésük ké-sőbbi fejlemény.

Azt is észrevettük már, hogy későbbi időkben, amikormythologiánk részei, többé-kevésbé megértetlenül, más, ide-gen népekhez is átkerültek, akkor például az ős-Anyaisten-séget, vagyis az ősanyag megszemélyesítését, sokszor a Föld-anya-Istennővel tévesztették össze, aminek természetes követ-kezménye lőn, hogy ekét nőistenség különböző neveit is egy-mással összevissza cserélték. Mi már tudjuk, hogy az ősisten-ségek, vagyis a főistenségek, nevei eredetileg mindig egymás-salhangzós szavak voltak, vagyis hogy eszerint például a kabarszócsoportban az ős-Anyaistennő Ub, Öb néven neveztethe-tett, amely alapnévhez azonban hozzátoldások is jöhettek ésígy képződhetett például az Ubul avagy Öböl, Öbür, Uberavagy Obana név is. Láttuk, hogy népünk az emlőt némelyüttma is nevezi öböl-nek, valamint hogy a mongolban szinténöbür = emlő. Ezzel szemben az ös-Hímistenség (az ös-erőnymegszemélyesítése, az Égisten, vagyis a főistenség) a kaba-roknál Uh, Ug, Uk, Ag, Ok, hozzátoldásokkal Uhú, Ugú,Ugota, Ugor stb. neveken neveztetett. Viszont, mivel a fiú-vagy leányistenség neve két mássalhangzós szó kellett legyen,ennélfogva a kabaroknál a Napisten neve (a legrégibb ősidők-ben még a Holdistené) tehát Buh, Bug, Bog, Bak, megtoldvaBuhú, Bagó, Bagar, Bagol, Bogata; a leányistennőé (Föld-,Víz-, Légistennő) pedig megfordítva: Keb, Kób, Gub, meg-toldva Kebel, Kübele, Kubán stb. volt.

Tudjuk, hogy Bacust a görögök a Nizai Mezőség vagyis aSelyemrét istenségeként is tesztelték, de mi már tudjuk azt is,hogy e Nizzai Mező azonos a szintén regebeli Elisium-mal,valamint láttuk már azt is hogy mindez mely összefüggésbenvan a női nemi résszel.

Ha azonban a Kübele név alatt későbbi népek tévesen máraz ős-Anyaistennőt vagyis a Tejút megszemélyesítését is kez-dették érteni, akkor természetes hogy e tévedésük következté-ben aztán ez istennő fiának tekintették Baccust, holott ez bár


310

valóban a tejűt istennője fia, csakhogy ez istennőt nem Kübelehanem Übele néven kellett volna nevezniök.

Ha meg ezek Bak istenség a Nagy ős-Nőistenség fiakéntvolt fölfogva, akkor magától értetődik, hogy apja meg a Nagyőserőny (ősenergia) megszemélyesítése, vagyis istensége kel-lett legyen, akit tehát a kabarok kultuszában egyaránt jelké-pezhetett óriási fekete bak, óriási fekete fülesbagoly avagyakár óriási fekete mén is, mert láttuk hogy ezek a kabarokkultuszbeli állatai voltak. Spamer Világtörténelmében (Spa-mers „Weltgeschichte” Wien, 1893 évi kiadás, I kötet, 306 ol-dal) olvashatjuk is, hogy Elő-Ázsiában a Zeüsszal (tehát a fő-istennel) azonos Égisten Bagaiosz néven neveztetett (amelynév tulajdonképpen Bagaj avagy Bagoj = bagoly, lehetett, mi-vel az -osz úgy lehet csak görögös végzés, habár ez az egykorinévutó, vagyis a mai az névelőnk szóvégén álló megfelelője islehetett, ami szerint tehát Bagaiosz tulajdonképpen = AzBagaj). Ismételem: az oromoban Vakajo, a szlávban Bog, aszanszkritban Bag = Isten. Mi azonban már tudjuk hogy e névhelyesen csak a Fiú-Isten (a Nap vagy Hold) neve lehetett vol-na, míg a Zeüsszel azonos istenség, helyesen, a kezdő b hangnélkül Agaj, Agoj néven kellett volna neveztessen, aminthogya törökben ma is aga = tiszteletreméltó idős férfi, tiszteletre-méltó öreg apa, amely török szónak egyébként megfelel a ma-gyar agg és agastyán szó; azt pedig tudjuk, hogy a főistensé-get, az Ég vagy Mindenség örök ősistenségét minden nép idős,méltóságos férfinak képzelte, miként ma a kereszténység is,azaz helyesebben szólva: ilyen férfialakkal jelképezte. Egyéb-ként is pedig agastyán szavunkban amúgy is az Agg-Isten, bárma elfeledett értelmét sejthetjük

Az arab „1001 éj” meséiben is megtaláljuk, habár mindenmythoszi jellegtől már megfosztva, azon indítékot amely sze-rint óriási madár, keselyű vagy sas, mély szakadékból embertvisz föl, illetve szabadít meg. De megvan ugyanezen indítéknépmesénk Fehérlófia nevű hősével kapcsolatban is, éspedigitt mythikus eredete még annyiban fölismerhető, hogy itt azóriásmadár Fehérlófiát még az Alvilágból szabadítja meg, il-letve viszi föl a Felvilágba. E mese szerint a hőst három társagonoszul cserben hagyta s így az Alvilágból nem bírt volna


311

szabadulni. Szóban lévő mesénk egyik igen fontos adata az is,hogy a hős azért neveztetik Fehérlófiának merthogy édesanyjavalóban egy fehér ló volt, ami szintén mythikus maradvány.Hogy pedig e hősünk valóban a Napisten kellett legyen, bizo-nyítja az is, hogy miként Toldi Miklós: emberfölötti nagye-rejű, vagyis tehát a görög Heraklesszel is azonos és eszerint aNapnak erőnyforráskénti megszemélyesítése volt. Ha azonbana Tejút itt fehérlóként személyesítve meg, akkor ezen Fehérló-fia név eszünkbe kell juttassa a szerbek Milos Obilics, más-ként Milos Kobilics, szintén nagyerejű regékbeli hősét, akirőlszintén az mondatik, hogy édesanyja ló volt, csupán annyiment itt már mégis feledésbe, hogy e kanca fehér volt. Miveltehát a magyarban kabala, a szerbben kobila = kanca, vagyisnőstény ló, eszerint Kobilics = kancafi. Meglepően helyes, ősimaradvány tehát, hogy a szerbek, bár nevezik regebeliMilosukat Kobilicsnek is, de sokkal általánosabban Obllics-nek. Márpedig ha e kanca – amelyről nálunk még az is mon-datik, hogy fehér – a Tejút megszemélyesítése, vagyis ő tehátaz ős-Anyagistennő kell legyen, akkor hiszen, amint éppen azelőbb láttuk, a kezdő k hangnélküli név a helyes, vagyis azObilics = Obil-fia, obil-fi vagy bül-fi, mert hiszen a kabarok-nál az ősistennő neve valóban Öbül, Ubul kellett legyen, éscsak a Föld- és Vízistennőé lehetett Kobila, Kebele, Kübele.

Érdekes indíték e népmesénkben még az is, hogy röpülé-sük közben (mialatt az óriásmadár a mesehőst az Alvilágbólviszi föl) Fehérlófiának a madarat etetnie kell – amint monda-tik ha a madár fejét jobbra fordítja: egy oldal szalonnát, ha bal-ra egy cipő kenyeret kell szájába tennie. Habár a mesében ezindíték már eldurvult, elromlott, de egykori szebb és bizonyáramythikus és jelképes eredetét sejtteti, ha értelmét nem is tud-juk még, éppen a szóban lévő aranykorsók azon két képeamelyen az emberi alakot vivő óriás fülesbagoly szerepel.Ezen indíték az „Ezeregy éj” idevonatkozó meséjéből márteljesen hiányozik, az aranykorsók azon képén ellenben ame-lyen a madár sejthetőleg férfit visz, ez egyik kezében nagyobbcsészeszerű edényt tart a madár szájához, míg másik kezébenvalamilyen (meglehetősen kabar vonalú) növényt emel, illetvetart a madár számára készen. Ellenben azon másik ábrán


312

amelyen a madár határozottan nőalakot visz, ott e nő mindkétkezében azonos és határozottabban kabar jellegű növényt vagyvirágfélét nyújt a madárnak. Tehát itt is ezáltal mintegy az fe-jeződik ki, hogy röpülése közben a madár fejét egyszer egyik,egyszer másik felé fordítja, amikor is mindkétszer neki valamitnyújtani kell. Az eredeti hitrege szerint a csészében bizonyáraital kellett legyen, míg a növénynél kérdéses lehet, hogy ezétekként szolgált-e vagy csak illatával szerepelt? Mi már azoly kellemes illatú gyöngyvirág és szekfűvel kapcsolatban isészre vettük hogy őseink mythologiájában az illatnak, a lélekköltői jelképeként, szerepe volt Székely-kazár szekfű szavunka szintén székely-kazár szag szavunkkal hangtanilag ugyanúgyazonosul mint a palóc (azaz pelazg) szócsoport szerint az illat,lélek, lehellet és a liliom szavak (utóbbi helyesebb kiejtéselilion, liliana volt és csak a latin lililum szó hatása következté-ben változott liliom alakúvá), de erről részletesebben „Palóc”fejezetemben szólandok. Úgyhogy valószínűnek tarthatjuk,miszerint a szóban lévő ábrázolatokon ama növény, illetve vi-rág, ott illata miatt szerepel. Ha az említett ital és növény tu-lajdonképpeni értelmét nem is tudjuk, de valószínűnek tartom,hogy népünk, valamint rokonnépeink hagyományaiból ez mégkikövetkeztethető lehetne. Emellett szólhat az is, hogy orosz-országi sírokból több olyan amulett került elő mint amilyene-ket az itt alább következő két rajz mutat. Ha ezek a fönti, em-beralakot vivő óriásbagoly-ábrázolatoknak csak végtelenül le-egyszerűsített és teljesen elkorcsosult másal is, de ezek mégisazt jelentik, hogy ezen mythosz vagy rege valamikor nagyonáltalános volt. Amiért is nagyon valószínű, hogy oroszországinépeknél, akár szlávoknál vagy elszlávosítottaknál, akár ottanimég élő rokonnépeinknél, e mythoszból származott regét, me-sét, babonát még találhatnánk.

Láttuk hogy a kabaroknál a lónak (latin caballus, olaszcaballo = ló) is szerepe volt. Ha tehát az egykor mythikus hős,ma csak mesehős, Fehérlófia anyjaként egy fehér ló (azaz aTejút) szerepelhetett, akkor atyjaként magától értetődőleg azőserőny és az Ég megszemélyesítőjeként nagy, fekete mén iskellett szerepeljen. Tudjuk, hogy az Ég csak Földünk légkör-ében látszik kéknek de hogy a légkörön kívül, vagyis a való-


313

ságban, a végtelen Mindenség fekete. A szóban lévő aranykor-sókon azonbanfülesbaglyot lá-tunk, ami azt je-lenti hogy a kaba-rok egészen sza-badon jelképez-ték istenségeiketakár lóval, ba-gollyal avagy

más állattal lehetséges az is, hogy ős-hímséget ábrázoló füles-baglyot feketének képzelték ezüstös foltocskákkal azaz csilla-gokkal, az ős-nőiséget ábrázolót pedig fehérnek de szinténezüstös csillagokkal. Tény mindenesetre, hogy az aranykorsó-kon látható baglyok testfölülete apró foltocskákkal borított.

Sejthetjük még azt is hogy a nőiséget jelképező s tehátnőneműnek képzelt fülesbagoly a görögök Athenéjével is azo-nosítható volt, mivel Athénének, a tudomány istennőjeként, agörögöknél a bagoly volt jelképe, habár nem is okvetlen a fü-lesbagoly. Északi tájakon ma is él egy fehér bagolyfajta(Nyctea scandiaca). Tény azonban hogy van olyan népmesénkis amelyekben a boszorkány fülesbagoly képében jelenik megés „Huhú, fázom!” kiáltással szól a tűz mellett ülő mesehőshözés miután ez meghívja hogy hát jöjjön le melegedni, a fáról le-száll és boszorkánnyá visszaváltozik. A „huhú” szó nyelvünk-ben valóban a hidegség és a fázás kifejezése, de egyúttal a fü-lesbagoly hangja tökéletes utánozását is képezi, aminthogy anépmese itt e szót azért is használja. Másrészt utánozható afülesbagoly hangja az uhú és buhú szavakkal is, és különbözőnyelvekben a fülesbagoly valóban neveztetik így is, de nemkevésbé érdekes tény, hogy a latinban strix (sztriksz) = bagoly,holott striga = boszorkány, amely két szó ily hasonlóságabaglyot és boszorkányt ugyanolyan közvetlenül köti összemint az említett magyar népmese. Viszont a boszorkányt né-pünk „tudós asszony”-nak is szokta nevezni, ami meg ezt, éstehát szintén a baglyot is, megint Athénével, a tudomány is-tennőjével kapcsolja össze.


314

Sas által amagasba vitt férfi,illetőleg ifjú, indí-tékát a görög mi-thologiában ismegtaláljuk Ez aGanimedesz-rege,amely szerintZeüsz, vagyis tehátitt is az égi főisten-ség, de itt nem ba-goly hanem sasképében, viszi amagasba az ifjút.A sas, azaz a turul,tőrök őstörzsünk-nél ugyanazon mythikus és jelképes szerepet töltötte be mintkabar őstörzsünknél a fülesbagoly, azaz a buhul. Eszerint istehát ugyanúgy mint „Fehérlófia” népmesénk szerint is, a szó-ban volt aranykorsók egyik ábrázolatán is nem nőt hanem fér-fit kell föltételeznünk. A görög rege szerint Ganymedesz cso-dásan szép ifjú volt, akit leüsz azért vitt föl magához az Égbe,hogy asztalánál italtöltögetőjeként szolgáljon. Ezért a görögökGanymedest korsóval vagy csészével kezében is szokták voltábrázolni sőt őt a Vízöntő csillagképévei is azonosították,amely csillagképet edényből vizet öntő ifjú férfialak képez.Úgyhogy tehát ez is egyezik azzal, hogy aranykorsónkon a fér-fialak a Nagy Égistent jelképező óriás-fülesbagoly szájáhozcsészeszerű edényt tart. Egészen kétségtelennek tartom tehát,hogy valamikor, ősidőkben kabar őstörzsünk mythologiájábanúgy az óriásbagolynak nyújtott italnak mint a bizonyára illatosnövénynek avagy virágnak is még valamilyen költői jelképesértelme is volt, ami mellett még az is szólhat, hogy ez röpülé-sük közben történik, de amely értelem már úgy a mai magyarFehérlófia-mesében mint a görög Ganymédesz hitregében fe-ledésbe menvén, ezekben közönséges étel- és italadássá kor-csosult. Megjegyezendő még az, hogy az régi görögöknél,mint erkölcsileg már nagyon elhanyatlott népnél, ami egész


315

mythologiájukból egyébként is lépten-nyomon észrevehető, ahomosexualitás sem tekinttetett elitélendő vagy természetelle-nes valaminek, annyira nem, hogy ilyen hajlamot mégleüsznek vagyis főistenüknek is tulajdonítottak és tehát a szépGanímédesz nevű ifjú elrablását is Zeusz ilyen hajlamánakmagyarázták. Vagyis az eredetileg szép és nemes tartalmú re-gék -ez esetben az hogy édesapa tulajdon édes fiát (az Égistena Napistent) szabadítja meg az Alvilágból – így züllöttek újabbnépeknél néha visszataszítóan rút tartalmú elbeszélésekké

Ide tettem föntebb Ganymédesz egy görög ábrázolatát(Leocharesz bronzszobra). Ezen azt látjuk, hogy holott a sasoly aránytalanul kicsi hogy ennek teljes lehetetlenség volna azifjúval fölrepülnie, holott aranyedényeinken az óriás fülesba-goly és az emberalak nagyságaránya helyes. Viszont a görögszobron az ifjú alakja igen szép, mivel emberalak ábrázolásá-ban a görög művészet minden más népét felülmúlta, ellenben ami aranyedényeinken éppen az emberábrázolatok eléggégyarlóak, aminthogy mindig faji sajátságunk volt, hogy dí-szítmények szép és ízléses megalkotásában váltunk ki, mígemberalakok ábrázolásában gyöngébbek maradtunk, amiegyébként népművészetünkben ma is így van.

Fehérlófia mesénkben máig is az mondva, hogy az óriás-madár a mesehőst az Alvilágból viszi föl a Felvilágba, amiértis azt kell következtetnünk, hogy a rege ősalakja szerint is aNagy Égisten a Napistent, azaz édesfiát, szabaditja meg az Al-világból, ahová ez a Sötétséget és Telet megszemélyesítő Sár-kánnyal – miként népmeséinkben ma is – megküzdenie kellettlemenjen. Azt is kétségtelennek tarthatjuk, hogy itt a Sötétségés a Tél még egymással azonosnak volt fölfogva, vagyis hogye rege még azon ősidőben keletkezett, amikor az Északi Sarkmég Magyarország területén volt, vagyis – amint ezt még mainépmeséink is mondják: amikor még „egy nap volt egy esz-tendő”.

Aranykorsóink egyik képén azonban a fülesbagoly nőala-kot is visz. Kétségtelennek tarthatjuk, hogy itt a madár általjelképezett ősistenség a Tejutat megszemélyesítő nőistenségetviszi. Fehérlófia-mesénkben ellenben a nőalakot vivő madárindítéka teljesen hiányozik, míg a királykisasszonyokat, azaz


316

tehát nőket, a mesehős szabadította volt meg, és akik úgy le-het, a Sötétségből és Télből kimentett Föld, Víz és Növényzetmegszemélyesítései voltak. Igen lehetséges tehát hogy itt tu-lajdonképpen két külön rege létezet.

Az aranykorsón a fülesbagoly által vitt nőalak fején mint-ha hajzat egyáltalán nem vala föltüntetve, amiből arra követ-keztethetni, hogy a kabaroknál is megvolt azon szokás, amelyszerint násza után a nő köteles volt hajzatát lenyírni, amelyszokásról föntebb már részletesen is írtam és amely az ortodoxlengyel és orosz zsidóknál máig is megvan. Lehetséges tehát,hogy ezeknél e szokás éppen valamely utóbb zsidó vallástéritett kabar, vagy kazár, törzstől maradott meg de említettemmár kabar és a héber név azonosságát is, úgyhogy itt esetlegmég sokkal régibb összefüggés is van. Mindenesetre, ameny-nyiben a fülesbagoly által vitt nőalak valóban nyírott fejű, úgyebből az is következtethető, hogy a madár képében megjelenőistenség nem szüzet, nem leányt rabol, hanem saját feleségétviszi vagy szerezi vissza, amint ez mai népmeséinkben is elő-fordul és amint ez Homerosz Iliászában Szép Helenéval is ígytörténik, akit ugyanis férjétől elraboltak de ez utóbb vissza-kapta. Másrészt a mi Fehérlófia mesénkben is a három király-kisasszony-testvért egy-egy sárkány rabolta el, akiket Fehérló-fia (a fiú-istenség) szabadít meg. Igaz ugyan hogy e mai mesé-ben nincsen szó arról, hogy ezek előbb már Fehérlófia nejeilettek volna (némely őstörzsünknél többnejűség is volt), dekitudja, e mesében is a kereszténységben, amelyben többnejű-ség is tilos, mennyi változtatás történt?

Hogy az aranykorsókon levő képeken valóban fülesbagolyföltüntetve, ahhoz fülei miatt kétség nem fBr, sőt ott ennekmég szakála is van, amije mai baglyoknak nincsen, de lehetettaz őskor óriás-fülesbaglyának. Az ábrázolatokon a bagolytestét borító sok apró pont kétségtelenül a Csillagokat jelen-tette, (E pontok, illetve foltocskák a föntebb bemutatott orosz-országi amulettek madara egyikén is megvannak), ugyanúgymiként a tulajdonképpeni magyar törzseknél a Csodaszarvastestét borító foltocskák is. Ami azonban az ábrázolatokon mégkülönösen érdekes, ez a következő: A mai baglyok mint raga-dozó, húsevőállatok lévén, ennélfogva, ugyanúgy mint a sas-


317

féléknek is, lábaikon nagy és igen hegyes karmaik vannak.Ilyen karmos madárnak, ha ez bármily nagy is, lehetetlen vol-na nehéz embert, méghozzá meztelenet, a levegőbe emelnieanélkül, hogy azt súlyosan meg ne sebezné! És íme, aranykor-sóink ábrázolatain a bagolynak nincsenek is ragadozómadár-karmai, hanem csak egyszerű körmei. Ami szerintem azt je-lenti, hogy őseink emlékezete szerint is az őskorok óriásbag-lyai még nem is voltak ragadozó állatok hanem növény- illetvegyümölcsevők, és hogy ennélfogva ragadozó karmaik semvoltak. Csak a mai oly hegyes és ragadozó karmú de embernélsokkal kisebb termetű fülesbaglyokra vagy sasokra gondolva,a szóban levő regeindíték sohasem jött volna létre, vagy másszóval: e regeindíték csak olyan ősidőben keletkezhetettamelyben ily óriási de még nem ragadozó madarak még Euró-pában éltek, avagy legalábbis ilyenek emlékezete ősnépeinknélmég megvolt.

Horger Antal közöl egy magyar népmesét („Hétfalusicsángó népmesék.” Budapest, 1908.) amelynek címe: Buhú.Ami hiszen a fülesbagoly hangja, sőt egyik neve is, nem csak amagyarban hanem a németben is (Brehm: „Tierleben.” Leipzigu. Wien, ]900 évi kiadás.). A mese szerint ez volt egy leánytanítómestere neve. A mese egyébként zavaros indítékhalmaz,számunkra azonban az egésznek lényege mégis igen érdekes,egyrészt már a Buhú név miatt is, másrészt azért is mivel ezenBuhúról még az is mondatik, hogy tanító volt, valamint hogy aleányon erőszakot akart elkövetni, habár ez neki nem is sike-rült. Úgy hiszem tehát hogy ez is a fülesbagoly képében meg-jelenő istenségről és nejéről szóló ősi hitrege már teljesen el-rontott maradványa. Valószínű, hogy itt is, miként erre szám-talan példa van (például a „Belraggio és Bianchina” olasz me-sében az egykori Neptunus tengeristen „gonosz tengeriszörny”-nyé lett), az ősi istenség itt is csak a kereszténységidejében lett gonosz lénnyé süllyesztve, habár eredetét a Buhúnév ma is elárulja még. De elárulja még az is, hogy tanító isvolt. A bagoly a tudomány jelképe volt és mint ilyen, szere-pelhetett az Égisten bölcsessége szimbólumaként is, mert hi-szen a Nagy Isten úgy régen mint manapság is a bölcsességlegmagasabb tökélyének is tekintetik.


318

Különösen meglephetnek azonban bennünket a követke-zők: Brehm említett évi kiadása a madarakról szóló II. kötete177. oldalán írja a közönséges kis bagolyról (latin nevénCarine glaux vagy Athene glaux) betűszerint, hogy kiáltása:Kebel! Kebel! Mi más pedig ez mint Kübele vagy Kebel Isten-nő neve? És mivel itten nem a fülesbagolyról, a mai baglyoklegnagyobbikáról, hanem a sokkal kisebb, közönséges bagoly-ról van szó, amely tehát a fiú-istenség, vagyis a Nap- avagyHoldistenség jelképe kellett legyen, természetes hogy kedvesevagy neje – akit tehát hívogat – Kebel-nek képzeltethetett,holott láttuk, hogy a Nagy Főisten neje neve kezdő k-hangnélküli Ebel, Öböl vagy Ubul lehetett. Úgyhogy az okszerűségalapján azt is képzelhetjük, miszerint az őskori óriás fülesba-goly hangja is a buhú vagy huhú kiejtésűn kívül még ubú,ubul, ebelis lehetett. Brehm hozza továbbá még föl, hogy aszóban levő közönséges baglyot németül még Wichtl (vihtl)-nek is nevezik, valamint hogy ennek más kiáltásai még: Bu,Bu! Kuvitt, kuvitt! és Hof, hof! is Márpedig úgy a uih mint abu, a kuu és a ho{hangadások is, ugyanúgy mint a magyar ba-goly szó bag szótagja is avagy az olasz gufó és a német Gauf =fülesbagoly mind kabar alakúak Úgyhogy mindezekben is, dekülönösen a bagoly ezen „Kebel, kebel!” kiáltásában, ősmű-veltségünknek és ősvallásunknak az örök Természetteli cso-dálatos összefüggésére akadtunk

Brehm föntemlített kötete 196-197. oldalain közöl egyházban tartott, szelídített fülesbagolyról egy bennünket külö-nösen érdekelő leírást: E fülesbaglyot egy házaspár 17 évigtartotta magánál. Miután az asszony az állattal igen kevesetfoglalkozott és ennek gondját csak a férfi viselte, valamint en-nie is mindig a férfi adott, ennélfogva természetes hogy abgoly a férfit szerette jobban A dolog azonban minden tavasz-szal, vagyis e madarak párzási ideje alatt, nagyon megválto-zott. Ilyenkor valahányszor a nő azon szobába lépett amelybena baglyot tartották, ez ennek valósággal udvarolni kezdett, ug-rálással, szárnylebegtetéssel, nézéssel, még „huhuhu” hang-adással, ami közben szárnyait mindig lebegtette, sőt a kapotthúsdarabok közül a javát fölszedve, ilyenekkel a nőt még etet-ni is akarta, vagyis ezeket a nő szájába akarta volna tenni.


319

Amiből tehát kétségtelenül látszott, hogy ilyenkor a ba-goly az asszonyba tényleg szerelmes volt, holott a férfivelszemben ezen idő alatt dühösen és támadólag viselkedett, úgy-hogy világosan látható volt, hogy őt ellenségnek, azaz vetély-társnak tekintette. Kétségtelen tehát hogy az emberek közül isigen jól meg tudta különböztetni, ki nő és ki férfi. Úgyhogy azíró csodálkozva jegyezi meg, hogy hát ezt a madár honnantudhatta, miképp ismerhette föl egyikükben a nőt a másikban aférfit?

Mi pedig a föntebb és most itt elmondottakat tudva, nemkételkedhetünk abban sem, hogy az őskorok óriásfülesbaglyaitehát emberi nőbe is szintén szerelmesek lehettek és hogy óri-ásnagyságúak lévén, nőt valósággal el is ragadhattak. Itteszünkbe juthat még a görög mythología Lédája is.

A karácsonyi vagy újévi, vagyis az ősi téli napfordulatiünnep Csodaszarvas a helyett több népnél ma kecske szerepel,ami tehát a mi őseink ugyanazon népszokás a kabarváltozatá-ból származik. Sebestyén Gyula „A regösök” című könyvében(Budapest, 1906) a 225-236. oldalakon bőven ir e téli-napfordulati kecskének különböző európai népeknéli mai elő-fordulásáról. Nekünk föltűnő, hogy e kecskebak, illetve akecskeálarcos ember, mindenütt szalmával kerül összefüggés-be, úgy hogy valóban szalmaköpenyt is visel, vagy pedig maielnevezése révén csupán. Említettem hogy a Dunántúl vidékemagyar Csodaszarvasa, vagyis a csodaszarvas-álarcos regös,és társai, eredetileg zabszalmaköpenyt viseltek és hogy habárma ilyet már nem is viselnek, de énekeikben még elmondvahogy „zabszalma a köpenyünk, nyírfakéreg nadrágunk, tökcserép a kalapunk” Sebestyén részletesen is ir a németek, kü-lönösen az osztrák németek, vagyis a magyarság közvetlenszomszédainál, máig is szerepelő Habergeiss-ról (Hafergeiss =zabkecske). Érdekes tehát, hogy itt a zabot jelentő és tisztánkabar szócsoportbeli német Ha{er, népi Haber szó közvetlenösszekerül a kecskebakkal (láttuk hogy latinul caper= kecske-bak), vagyis a kabarok legfőbb kultuszállatával Annyi bizo-nyos, hogy a mai magyar nyelvünkbeli, de besenyő kiejtésűzab szavunk a már jól ismert sz-h hangcsere révén (sziszegősz, s vagy z és h például a szal és hal, halsz = só és tenger) tu-


320

lajdonképpen azonos a német Haf-er vagy Hab-er = zab szóval. Vi-szont tény az is, hogy míg a búza-

szem olyan mint e rajzon 1, de az árpa- és a zabszem megolyan mint 2 és 3, úgyhogy ez utóbbi kettő vonalaiban, azazalakjában kabaros is és szerepelhettek tehát a kabarok kultusz-növényei között is.

Említi Sebestyén ezen a Csodaszarvas helyében ma ismég előforduló kecskebak – hogy úgy nevezzem: Csodakecs-ke – kísérője több helyen medve, azaz medveálarcos ember,úgyhogy szerintem ez nem is más mint a mi CsodaszarvasunkBözön Bika-kisérője megfelelője. Lehetséges hogy a medvecsak késői romlás, vagyis a Bözön Bika átalakulása, delehetsége= hogy a kabaroknál a Csodakecske kí-sérőjéül már eredetileg is medve szerepelt, mi-vel hiszen az Égen ma is van két „Medve”-nekis nevezett csillagkép, aminthogy ugyanott aCsodaszarvas helyett is ott a Bak csillag képe(Capricornus), közvetlen a Vízöntő, vagy Vízitáj, mellett.

Mi pedig mártudjuk, hogy őse-ink mythologiá-jukat a csillagké-pekben mintegy il-lusztrálták A med-veálarcosról Se-bestyén még azt isföljegyezte, hogy anémetek némelyüttezt Erbsenbar (Erb-szenbeer) = borsómedve-nek nevezik, azért mert köpenyétborsószalmából készítik. Mi már tudjuk azt is, hogy a ma ál-talánosabb (mert jobb minőségű) borsó fajok helyett régen amár többször említett csicseri-borsót termelték volt igen sokat,amelyet Olaszországban ma is elég sokat termelik még, aholneve cece (csecse) és amelynek szemei ilyenek, vagyis tehátkabarosan emlőalakúak.


321

Sebestyén képben is bemutat két német Habergeiss-t(zabkecskét), amelyeket alább én is ismételek. Nevezik ezeketa németek még Klapperbock-nak is (Klapperbokk), ami ma-gyarul kelepelő bak volna így pedig azért nevezik mert szájaúgy készül, hogy alsó állkapcsa egy zsinór húzogatásávalmozgatható, vagyis kelepeltethető legyen, mintha az elmon-dott éneket ő énekelné, ami megfelel annak, hogy a mi ősiCsodaszarvasunkat jelképező szarvasálarcos ember is szokottvolt önmagáról, a Csodaszarvasról és jötte céljáról, áldás és„új öröm” hozásáról, első személyben énekelni, de ami meg-felel még annak is, hogy északi rokonnépeink énekeiben is ahősök és istenségek gyakran beszélnek, illetve énekelnek elsőszemélyben, és ugyanúgy mint ahogy nálunk még ma is a „si-rató asszonyok” énekeikben a halottat első személyben szó-latják, vagyis úgy mintha az maga búcsúzna hozzátartozóitól,kérné őket hogy hibáit bocsátanák meg és őt ne felednék el.

A fönti rajzon azonban már azt is látjuk, hogy a palástvagy köpeny már nincsen szalmából, ami emlékét tehát márcsak a Haber szó tartja fönn, valamint azt is hogy e Haber-geiss-ok már nem is képeznek valóságos álarcot, hanem hogyközülük az egyik csak kecskefő, amelyet a regös annak a raj-zon is látható nyelénél fogva maga előtt tart és mondókája el-énekelése alatt a zsinórnál fogva a kecskefő száját kelepelteti,sőt csattogtatja (németül klappern = keiepeini), mintha tehát amondó kát e Csodakecske énekelné el. A másik ilyen kecske-alak egész kecskét akar ábrázolni, lábai is vannak, habár csakhárom, úgyhogy a regös mellette, mögötte avagy akár alábújvais énekelhet és húzogathatja a zsinórt.

A mai, hosszúszőrű kecskefajok szőre színe egyenletes(fehér, fekete, rézvörös vagy sárgásvörös), ami azonban nemkell kizárja azt, hogy létezhetett régen rövidebb szőrű kecske-vagy kecskeszerű antilopfaj is, amelynek, ugyanúgy mint né-mely szarvasfajtának, foltocskái is voltak, amelyek aztán aCsillagok jelképeiként voltak föl foghatók E föltevésemmelegyezik az, hogy annak ellenére is hogy ma foltocskás kecskenincsen, mégis ezen, Sebestyén által bemutatott egyik kecske-alak palástjára foltok festvék. Ami tehát csak hagyományonalapulhat és összefüggésben van, habár ma kétségtelenül már


322

csak teljesen öntudatlanul, egyrészt Zeusz Égisten égiszével,amelyről már tudjuk, hogy a régi görögök szerint kecskebőrpalást, későbbi hagyomány szerint kecskebőrös pajzs volt, ésaz Eget jelképezte, másrészt összefügg a mi régi kacagánya-inkkal is, amelyekre fénylő, ragyogó ezüst- és aranycsillagokés ezüst-holdkaraj voltak fölvarrva. Készültek e kacagányokfarkas- vagy párducbőrből is, a kabaroknál azonban őserede-tileg bizonyára főkép feketeszőrű kecske bőréből mert hiszen arávarrott fényes csillagokkal és holddal ez jelképezhette azEget a legjobban De hogy a kabarok eredeti kacagánya feketekecskebőr volt, bizonyíthatja az is, hogy a magyar subák hátánmég manapság is kivétel nélkül mindig fiatal fekete kecskevagy bárány teljes szőrmésbőréből készülő kacagány van,amelynek négy lábán a körmöket is megszokták hagyni ésamelyről ma csak a csillagok és a holdkaraj hiányoznak már.Mindenesetre a mi csillagos és holdkarajos kacagányainkszintén az Ég jelképei is voltak, ugyanúgy, mint Zeusz kecs-kebőr kacagánya azaz égisz-e. Tudjuk hogy Zeusz Égistent agörögök még égi-ohosz néven is nevezték, vagyis egisz-viselő,vagyis kecskebőr-viselő néven is; mert hiszen görögül égosz =kecske, holott egyúttal églé, égléisz = fényes, világos ragyogó;aminthogy hiszen az ezüst- és aranycsillagokkal, ezüstholddalékes kacagány is fényes és ragyogó volt, de csillagragyogásosaz Ég is. Fölhozható, hogy a mi gida és gödölye = fiatal kecs-ke szavaink is sejthetőleg egy régebbi égida, egidölye szóazáltali kopásából származtak, hogy róluk a kezdő é vagy ehang elmaradott. Viszont az ég- szótő egyaránt vehető egy-mássalhangzós tulajdonképpeni magyar szócsoportbeli szónakvalamint egymássalhangzós kabar szócsoportbelinek is, amelyszótőből tehát magyar szócsoport szerint a kezdő m hang hiá-nyozik, a kabar szó csoport szerint ellenben a b hang; az pedigtény hogy az m és a b egymásnak közeli rokona, mivel mind-kettő ajakhang. Mindenesetre azonban a magyar Ég szó nyel-vünkben nem áll egyedül, mert hangzásilag azonos, jelentési-leg pedig közeli rokona az ég, égő szavunk, illetve igénk,amely nemcsak tűz, forró, tüzes értelmű hanem fényességet isjelenthet, aminthogy Ballagi is fölhozza az égő szem = fényes,


323

ragyogószem kifejezést. Viszont pedig a görögben is églé,égléisz = fényes, világos, ragyogó.

Ha tehát a fönti rajz 2-vel jelezett kecske utánzata palást-ján ott látjuk a foltokat: holott ma foltos szőrméjű kecske nin-csen, ez más nem lehet mint annak mégis fönnmaradott emlé-kezete, hogy ez állat testfölülete foltos kellett legyen, hogy eztehát egy: Csodakecske. (Olyan foltocskás, azaz csillagos minta Csodaszarvas!). A foltocskák eszerint mindenképpeneszünkbe juttatják, hogy ezek a Csillagokat jelképezték, vala-mint eszünkbe jutnak egykori csillagos kacagányaink, amelye-ket – amint láttuk – a székelyek és kazárok kecse néven ne-veztek, amely tehát szintén székely-kazár szóval, kecsegő =csillogó volt, de amely kecse szó viszont a kecske szóval isazonos, míg a kacagány szó ezeknek csak mélyhangzós kiejté-se. Láttuk azt is, hogy csillogó kacagányaink meg azonosulnaka görög mythologia égisz nevű kecskebőr-palástjával, úgyhogyismételnünk kell, miszerint görögül égosz = kecske, égie,égleisz = fényes, csillog; amely görög szavak pedig az Ég ma-gyar nevével és ég magyar igénkkel egyeznek teijesen Egé-szen bizonyosnak tekinthetjük tehát, hogy Zeusz égisz-nek ne-vezett palástja, amely az Ég jelképe is volt, annak emlékéttartja fönn, hogy kabar törzsbeli őseink, ősrégi időkben éltolyan kecske bőréből való palástot viseltek amely állat rövid-szőrű, fekete színű de világos színű foltocskákkal ékes volt.Bár a következő szavak nem kabar hanem szarmata (más ne-vükön: szolim) őstörzsünk szócsoportjába tartoznak, mégispárhuzamként itt is fölhozom, hogy hiszen csillog és Csillagszavaink egymással teljesen azonosak, a Csillagok pedig való-ban csillognak E szavainknak az afrikai oromo nyelv csalinka= csillogás szava csak mélyhangzós kiejtése. Úgyhogy nemkételkedhetünk abban, hogy a német schillern (sillern) = csil-logni és csillog igénkből származott, ugyanúgy mint a Schil-ling (silling) szó is, amely utóbbi csillogó ezüst- vagyaranypénzet jelent.

Tökéletesen olyan kelepelő de nyel én él tartott (a nyél al-só végét a földre támasztva), szarvasfejes és kelepeltetve éne-kelő oláh regöst (1908-ban Erdélyben) mint amilyen kecske-fejet a fönti rajzon az 1-es szám mutat, én is láttam. Viszont


324

Sebestyén Gyula említett könyvében bemutat egyet, amelyet afej, még a bő palástot is viselő és énekelő regösnek valóságosálarca, de ennek zsinór segítség évei kelepeltethető szája isvan. Csakhogy ennek szarvasagancsai vannak és ezek csön-gettyűkkel is fölszerelvék. Hiányoznak viszont már a palástróla foltok vagy csillagok és az agancsokról a gyertyák. Holottazon amelyet én láttam még, csöngőkön kívül, két gyertya iségett. Mi már tudjuk hogy az égő gyertyák a Csillagok jelképeivoltak, amelyekről a mi dunántúli regöseink még azt is éne-kelték hogy „gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak”, amint-hogy az égi Csillagok is esténként kigyulladnak, reggelenkéntkialusznak. Láttuk „Magyar” fejezetünkben azt is, hogy a tu-lajdonképpeni magyar szócsoport szerint a szem igi, égi névenis neveztetett, amely szónak tehát fénylő, ragyogó, csillogóértelme is volt. Népköltészetünkben, északi rokonnépeinkköltészetében, valamint más népeknél is, a szemek költőilegszámtalanszor hasonlíttatnak Csillagokhoz .Márpedig elalvás-kor szemeink lehunyjuk, ami annak oka, hogy a fény megszű-nését is annak elalvásának, kialvásának nevezzük. De nevez-zük ugyanezt annak oltásának is, márpedig az olt és álom, alu-szik szavaink csupán hehezettelen kiejtései a holl és halál sza-vainknak. Viszont a halál és az álom a görögök mythologiájá-ban egymás testvére ként volt fölfogva, amit egyébként a mifönti szavainkkal párhuzamban az árja nyelvekben is meglévőmor-szótő (palóc, azaz pelazg, szócsoport) is tanúsít, amelyegyaránt jelenthet álmot mint halált is, aminthogy Morfeusz azálom mythologiai megszemélyesítője volt, Morsz pedig a ha-lálé. Annyi élettanilag is kétségtelen, hogy az álom, különösenpedig a letargikus, például a téli álmukat aluvó állatoknál azéletműködés részleges, illetve nagyobb fokú szünetelése, míga halál minden életműködés teljes megszűnése Látjuk tehát,hogy az oltás-álom és holt-halál szavaink (körös szócsoport)egymáshozi hasonlósága (hehezettelen és hehezetes volta)egyáltalán nem holmi véletlenség.

Érdemes ide tennem Sebestyén azon szavait amelyekben acsodaszarvasos téli népszokás elterjedéséről ír: „az óriási te-rületnek Magyarország körülbelül középpontja volt. A magya-rok bejövetele előtt a Csodaszarvast és társát (a Bözön Bikát)


325

itt már igen jól ismerhették a bolgárok, szlovének és a szlá-vokkal, germánokkal kevert avar néptöredékek”. Észre veszitehát, hogy ezen egész népszokás kiinduló és kisugározó köz-pontja Magyarország területe volt, de a végén mégis csakszlávokról, germánokról beszél és az avarokat is éppen csakhogy meg meri említeni, mint akik tehát „a magyarok bejöve-tele” előtt is itt voltak már. A végkövetkeztetést azonban, saj-nos, még sem volt képes, illetve ezt nem is merhette, levonni:azt hogy ez egész népszokás ősnépeinktől származik, akik ittvoltak nem csak a „magyarok bejövetele” (azaz Árpád eltörö-kösödött magyarjai bejövetele) előtt is, hanem itt voltak ősidőkóta, még az árja népek keletkezése s elterjedése előtti idők ótais. E végkövetkeztetést levonnia akadályozta főkép az ázsiai-ság és nomádság elmélete, valamint az is, hogy mythologián-kat még nem ismerte. Holott ha az ázsiázást is csak, egyszerű-en elvetette volna, már akkor is a valóságot elég világosan ész-re vehette volna azt hogy ezen népszokás ősnépeink alkotása shogy ez legszebben nálunk maradott fönn, de részekbenfönnmaradott átvevő más népeknél is valamint a nyelvileg el-árjásított de fajunkbeli népeknél, de másutt mindenütt márcsak sokkal értelmetlenebbé válott töredékekben mint nálunk.

Értesültem, hogy Ljubljanaban (Laibach), a Múzeumbannem csak egy (föntebb egyet leírtam), hanem több olyan szal-ma-suba is van, amilyet az alábbi rajzon (de az ottani Múze-umban készült fénykép nyomán amelyen egy kalap is látható)mutatok be. Értesülésem szerint Krajná-ban ilyen subát a szlo-vének (vendek) általánosan még nehány tized évvel ezelőtt isviseltek. Ezek ott készültek sásból, a hárs szálas kéregrostjá-ból, valamint egy hosszúszálú fűnemböl is, amelynek ott„trava plastenka” = palástfű a neve. Ami nem kell azt jelentse,hogy nem készülhetett zabszalmából is, aminthogy a mi du-nántúli regösénekeinkben „zabszalma köpeny”-ről van szó.Ugyancsak értesülésem szerint J. D. Florianic 1744-ből szár-mazó, Krajna térképén egy ilyen szalma köpenyes ember képeis látható. Ismeretes egyébként, hogy hasonló szalmaköpenye-ket a japáni földművesek valamint dél-amerikai indiánok is vi-selnek.


326

Suba = bundaszerűbőrköpeny, szavunk be-senyő szócsoportbeli és azab szavunkkal azonosít-ható, habár a mai subamár csakis juh vagy bá-ránybőrből készül, fehérszínű, ritkábban sötétbar-nára avagy feketére fest-ve. Ezen suba szavunk-nak azonban pontos kabarmegfelelője a guba sza-vunk. A guba is juh- vagykecskebőrből készül, dekizárólag fekete szőrméjéből. Megjegyezhető egyébként, hogyköpeny, köpönyeg, kabát, továbbá az észak-dalmáciai koporan= kabát szó, továbbá az általános szerb-horvát kabanica = kö-peny szó is mind kabar szócsoportbeli s tehát valószínűlegmind a szalmából vagy kecskebőrből készülő köpeny- és ka-bátszerű ruhafélékre vezetendő vissza. Aminthogy suba sza-vunk a zab szónak felel meg, ugyanúgy megfelel a guba sza-vunk a gabona szavunknak, amely utóbbi vonatkozhatott va-lamikor inkább csak a kabarok által termelt és hosszúszalmájúzabra és árpára.

Megsejtettük azt is már, hogy a gob, gub, gubó, megfor-dítva bög, bog, buga alakú szavak valamelyike a kabaroknálmag értelmű is kellett legyen, de amely tehát nem csak a zabraés árpára vonatkozhatott hanem ama már többször említett – akabarok által bizonyára szintén termelt – kabarosan emlőalakúborsófélére sőt a már szintén említett sulyomfélékre is; azt pe-dig itt föntebb láttuk, hogy borsószalmaköpeny is valószínűleglétezett (Erbsenbar), mivel némely hosszúszalmájú borsó errealkalmas is volt. A guba, legalábbis a mai, valamivel rövidebba subánál, mindig fekete, régen pedig igen fényűzően is ké-szült az úgynevezett „fürtös guba” Ennek bár alapanyagatöbbnyire bőr, de sokszor fekete posztó is volt, Külsejére gon-dosan megválogatott szép fekete gyapjúfürtöket, természete-sen csakis feketéket, varrtak sűrűn föl, úgy mintha az juh-


327

avagy kecskebőr természetes szőrméje volna, de így ez sokkalegyenletesebb, szebb lett. (Egy gubás férfi ábrázolatát lássad:„A magyar nép művészete” Budapest, 1928.) A guba régenkészült igen fényűzően is. Eleje két széle piros posztóvalavagy bársonnyal volt beszegve, nyakán pedig ezüst vagyaranykapcsolója ékkövekkel is volt díszítve, sőt volt olyan gu-ba amelynek elején minden egyes fürtre egy-egy igazgyöngyis volt fölvarrva Holott a subát inkább csak hidegben és ennél-fogva szőrével befelé fordítva szokták volt viselni, ellenben agubát inkább szőrével kifelé viselték, szőrével befelé pedigcsak nagyobb hidegben. A gubának ujjai sohasem voltak, a ré-gi subáknak azonban, habár ujjai szintén nem voltak, de azúgynevezett „válltányér”-ukon kétoldalt egy-egy függőleges,be és kikapcsolható hasítékuk volt, amelyeken a karokat, haakarták, ki is dughatták; az újabb subákon azonban e nyílásmár csak díszként még jelezve volt, de tényleg nyitható márnem volt.

Azt már láttuk, hogy egyrészt a -köpeny, köpönyeg és ka-bát, koporan, másrészt a kapa, cappa, capello (kappa, kapello)= sapka és kalap, szavak a befödés, betakarás fogalmával isugyanúgy összefüggenek mint az olasz capanna és az olasz-latin cupola (kupola) szavak is, amit a magyar kupak szó, to-vábbá a török kapamak és az olasz coprire (koprire) = befödni,betakarni szavak is világosan tanúsítanak. Viszont itt most aztis láttuk, hogy a gabonaszalmából készült ősi köpeny e neve,valamint az eredetileg bizonyára kecskebőrből is készülő ka-bát, kabanica, koporan, capott szavak tehát nem csupán a be-takarás, befödés fogalmával függenek össze, hanem magával agabonával, azaz ennek kabar nevével is, mivel hiszen gabona-szalmából is készültek, de összefüggenek magával a kecské-vel, azaz ennek kabar kapra, kaper nevével is, mivel kecske-bőrből szintén készültek volt. Amihez megjegyezhetjük, hogyrégen a nősténykecskének minden valószínűség szerint voltvalamilyen kaban, kabán alakú neve is. Vagyis: itt is észlel-hetjük azon már említett jelenséget, amely szerint ősnyelvünkszavai – sejthetőleg csupán árnyalati kiejtésbeli különbségek-kel – egymással ugyanúgy és legokszerűbben, sőt mondhatjuka legcsodálatosabban, csoportosulnak és egymással hangzási-


328

lag összefüggenek mint ahogy an az általuk jelentett dolgok avalóságban is összefüggenek.

Hogy valamikor a Dunántúl, a Balaton környékén is éltekkabarok (sőt valószínűleg itt is keletkeztek), ezt nem csak aBalaton táján lévő föltűnően sok kabaros név bizonyítja, mintpéldául a Bakony hegység és erdőség neve, e hegység déli ré-sze kimagasló csúcsa (601 méter) a Kab-hegy neve, továbbá aBakonyban lévő Kapo/cs helység, a Bakonytól Nyugatra:Bagod, Pakod, Fáka, Kapornak, a Bakonytól és a Balatontóldélre pedig Bog/ár, Kapoly, Koppány és Kaposvár, hanem bi-zonyítja az ottani máig is előforduló határozottan kabar jellegűnépi és elég gyakori díszítmény is, de amelyekről alább leszszó. Közvetlen a kabarokra utal egy balatonvidéki népi rege is,amely röviden, a következő: Régen egyszer egy leánynak – akiszerintem eredetileg Kübele vagy is Kebel istennő volt – sokgyönyörű, fehér kecskéje volt.

Ezek nyáját a Balaton mentén szokta volt legeltetni. Egy-szer azonban rettenetes vihar támadott (szél!), a kecskék meg-rémülve, vadul futni kezdtek, a Balatonba rohantak és mindodavesztek. – Van a Balaton környékén a földben egy őskori,ásatag kagylófaj (Congeria), amelyet a víz gyakran kimossa sa hullámok a tómentén a partra kivetik. E kagylók kecskekör-mökhöz hasonlítanak, amiért a nép „kecskekörmök”-nek isnevezi s azt tartja, hogy ezek az akkor a Balatonba veszettkecskéktől származnak. Ámde meglepő egyezés még az is,hogy a balatonvidéki nép a hullámokat nem így, hanem kecs-kék-nek nevezi. Ez székely-kazár szó ugyan, de való, hogy ré-gibb irodalmi nyelvünk valamint népünk több tájon a hullámotmég hab-nak, Erdélyben hob-nak is nevezi. Ez fejti megegyébként habozik = ide-oda gondolkodik, ingadozva magátvalamire elhatározni nem birja, amely szavunk tehát a legtö-kéletesebben azon természeti tényt is kifejezi, hogy a hullámzóvíz egyhelyben marad és csak inog, vagyis hogy a hullámzás,azaz a habozás tehát csak ide-oda ingás de nem igazi, csak lát-szólagos futás. Tény, hogy a Balaton táján a nép nem ismondja hogy „a Balaton hullámzik” hanem „a Balaton kecs-kézik”. Emlékeztetem pedig az olvasót arra hogy kecske sza-vunk a kacs szóval azonosul és hogy úgy a régi görögök mint


329

a magyar nép, valamint a belső-ázsiai kirgizek díszítményeiközött is gyakori a kacsok sorából képezett ezen alábbi hul-lámdísz:

De láttuk már, hogy e székely-kazár kacs szónak megfelel akabar szócsoportunkbeli kap, elkap, kapkod, kapaszkodik ige,a kapocs és kapa főnév, megfordítva fog, megfog főnév és ige,és a kún-kabar átmeneti szó a kampó valamint a görögkampülosz = kampós, horgas, holott ezeknek tisztán magyar éskún megfelelője meg a gamó és kamó, valamint a latin hamusés hama tus = kampos és horog. Viszont a maga helyénlátandjuk, hogy horog, horgas, Erdélyben harog, hargas, latinharpago = horog, ugyanezek kőrös szócsoportunkbeli megfe-lelői

isszzatérve mégegyszer hab szavunkra. Miu-tán e szavunk nem csak hullámot hanem ha-bot (latin spuma, olasz schiuma, görög

afrosz) is jelent, eszerint magától értetődő, hogy e szavunk aszélben, szélviharban rohanó hullámok habzó, tajtékzó tarajai-ra avagy sörényeire is vonatkozik, a hullámsörény pedig min-dig fehér. Eszerint tehát a viharban rohanó és fehéren habzóhullámok és a rege szerint a viharban a Balatonba rohanó fehérkecskék, őseinknél valamikor szép, költői hasonlatot képeztek,amely hasonlat képezte a rege eredetét is. Szó volt már arról,hogy az olaszok a hullámot, szintén kabar szóval cavallone-nak is nevezik, holott olaszul cavaIlo = ló, aminek megfelel alatin caballus, valamint a magyar kabala szó is, azt pedigszintén tudjuk már, hogy a ló is a kabarok egyik állata volt,valamint ismeretes, hogy a görög-római mythologiában Pozei-don-Neptun víziszekerét a tenger színén rohanó lovak húzzák,


330

amelyeknek azonban csak teste előrésze lóé, hátsó része ellen-ben halfarokban végeződik. E képzeletbeli állatok tehát,ugyanúgy mint a kecskék, szintén a hullámok jelképei voltak,illetve hogy tehát a hippokampok sörénye a hullámok habsö-rényét jelentette. E dolgokról már részletesebben korábban ír-tam, amiért is mindazon csodálatos szóösszefüggéseket is nemismételem, de meg kell említenem az általam Erdélyben hallott„Szépmezőszárnya” című népmesénk azon gyönyörű indítékátamely szerint „az aranyszőrű, ezüstsörényű vadménes” átúszika Vörös Tengeren. Egészen bizonyos tehát hogy itt a „vad ménés a száz vadkan ca” a szélben hullámzó tenger hullámait isjelképezte (Szépmezőszárnya = Szép mező királya).

föntebb már szóban volt és kabareredetűnek bizonyult aranykor-sókról írva, már érintettem a ka-

bar díszítőízlést (díszítő stílust), de amirőlmost itten bővebben is kell szólanom. Miként tehát a tulajdon-képpeni ősmagyarok díszítményei alapalakja a gömb, a kuno-ké az ék, a besenyők é a csöppalak volt, úgy a kabarokéi alap-ját a kecskebak szarvaihoz hasonlító hajlott vonal (1) és azemlőalak (2) képezte. Azt mi már tudjuk, hogy őseink fölfogá-sában a vonal, amelynek mértani értelemben teste, azaz anya-ga nincsen, hímség volt, a kúp vagy köb (kebel, vagyis azemlőalak), viszont nőiség, mivel ez már anyag, tömeg, teháttest is. Valamint láttuk, hogy az olyan alak mint itt 2, ha aztsíkban (lap; szintén nőiségi jelkép) képzeljük (két dimensio),akkor az két olyan vonalból áll mint 1 míg végtelen számúugyanilyen vonalból ha azt tömegnek (három dimensio) kép-zeljük. Tudjuk pedig mi már azt is, hogy őseink fölfogásábanaz egység hímség volt, a kettő és a sokaság pedig nőiség.


331

Fentebb megemlitettem már, hogy a szóban volt arany-korsókon határozottan kabar vonalú díszítmények fordulnakelő. Habár vannak rajtuk határozatlan avagy nem kabar jellegűdíszek is Aminek oka az lehet, hogy ez edények késői korbólvalóak, készítőjük tehát, ha kabar volt is, de művészetébenmár különböző idegen hatások is érvényesülhettek Korábbanazt is megemlítettem, hogy a nőalak által az óriás fülesbagoly-nak nyújtott virág, avagy talán növény termése, szintén kaba-ros jellegű. Tény továbbá, hogy a bagoly fülei és szárnyai iskabarosan stilizáltak Föltűnik még a szárnyak fölső szélénama, szintén kabar vonalú, zsinórféle, ami hogy mit ábrázol,nem tudom;annyi azonbanbizonyos hogymai madarakszárnyán ilyes-mi nincsen. Vi-szont régi, ke-reszténység e-lőtti sírjainkbólszámos olyanarany- vagyezüst-ékszer ésdíszített tárgy került elő amelyeken a díszítmények egészentisztán kabar vonalmenetűek. Ezek közül alább mutatok be egysorozatot.

Tarsolylemezről. (Galgócz)


332

Az itt 1-es számmaljelölt rajz a sírokból elő-került tarsolylemezekegyik legszebbike fölsőrészletét mutatja, habárnem csupán ez hanem atöbbi is valamennyi nem-csak hogy a legfejlettebbszépérzékről és helyes íz-lésről tanúskodik, hanemarról is, hogy őstörzseink-nek már kereszténykoruk,majd a bekövetkezettleigáztatásuk és elnyoma-tásuk előtt míly kiváló öt-vösművészetük volt. Úgyaz 1 mint a 3 számmal je-lölt tarsolylap dísze azért is igen érdekes mert ezeken azonsulyomféle vízi növények egyikét amelyekről már tudjuk,hogy a kabarok által gabonaként termeltek voltak, még igentermészetszerűen(naturalisztikusan), vagyis igen keveset stili-záltan, látjuk ábrázolva.

Ismeretes hogy külö-nösen a Dunántúl, de má-sutt is, népünk általánosanvisel tarisznyát avagy ki-sebb tarsolyt, nagyobbatmindig a jobbvállról füg-gően de baloldalt, akiseb-ben szintén baloldalt desokszor övről függően is.Tudjuk, hogy katonáink,különösen pedig a lovasok,szintén baloldalt, övrőlfüggően, kardjuk mellett,még nemrégen is kis tar-solyt viseltek, amelynek tökéletesen olyan, ezüstből avagyrézből való külső lemezborítéka volt amilyenek az itt bemuta-

Ezüst tarsolylemez.

Ezüst tarsolylemez Tarcalról.


333

tott 1, 2, 3, 4 és 7 számok alatt láthatók. A feszes magyar nad-rágnak, dolmánynak ugyanis zsebei nem voltak (kivéve né-mely dolmány sarokzsebét), illetve nem is igen lehettek, merthiszen kidudorodásukkal nagyon csúfítottak volna. Ezért tehát

a régi magyarok pénzüket, akerek tükröcskét, fésűt, mi-egymás apróságukat ilyen tarsolyban; juhászok, kondások stb.,némi élelemmel együtt, nagyobb tarisznyában tartották. De ez

utóbbiaknak is, akik régencsak télen viseltek nadrágot és dolmányt is, nyáron pedig csakbő és fehér ingben, gatyában jártak, amely gatyán zseb is le-hetett volna, de rajta mégsem volt soha, azért mert inge és ga-tyája tiszta s fehér voltára a magyar mindig nagyon vigyázott,zsebbenyúlkálás miatt pedig az illető hely piszkolódása elke-rülhetetlen lett volna. Sőt ismeretes, hogy régebben mindenférfi baloldalt, szélével övébe dugva, de többé-kevésbé ki-csüngően, viselte „keszkenő”-jét (kéz-kendő-jét), amelybe ke-zét bármikor törülhette E kendőjéről szól igya régi népdalunkis:

Tarsolylemez. (Boldogvécse) Szabolcs megyei leletből (Baloldalon) Csontlemez faragottdísze részlete. (Szolyvaí lelet)

Díszített korong. (Anarcs)Tarsolylemezről (Huszka J.nyomán.)


334

Szőke legény, ejhaj! szennyes a kendője!Talán bizony nincsen kendnek szeretője?Adja ide, ejhaj! kimosom tisztára,Leszek magának hűséges babája

Csakhogy, mivel a szá-zadokig tartott török hábo-rúk alatt elgyöngült Ma-gyarország végül osztrákuralom alá került, e tarso-lyokra többé nem törzsivagy nemzeti jelképek ke-rültek, hanem az osztrákcsászári kétfejű sas, a hu-szárságot utánozó másországokbeli lovasok tarso-lyára pedig a más országok,államok, uralkodók címerekerült (Lássad ilyen tarsolyokat például: Szendrei János dr.:„A magy. viseletek történelmi fejlődése.” 165, 167, 169, 172,181, 188, 190,205 és 206. oldalon)

Ha régi sírjainkból előkerült más tarsolylemezeken a dísznem is mutatja a sulyomféle növényt oly természetesen mint aföntebbi 1 és 3. számú rajzon, hanem erősebben, stilizálva, deazért az valamennyin szebbnél szebb és kiváló ízlésre vallóstilizáltságú. Hogy pedig mindannyin valamely sulyomfélenövényt kell fölismernünk, ezt kétségtelenné teszi az, hogy enövényeknek miként például a svájci tavakban is gyakori. tu-dományos nevén Vallisneria spiralis-nak is (népi nevét nemismerem). úgy mint az itt 1 és 3 számmal jelezett díszeken áb-rázolva látjuk: hosszú indái vannak. Bár a Vallisneria spiralistöve is a több méter mély víz fenekén van a földben, de nővi-rágai hosszú indájukon a víz színére nőlnek föl, aholkinyílanak, míg a hímvirágok, szintén még bimbóalakban, atőnél teremnek, de ezek szárukról leválva a víz színére buknakföl és csak itt, szabadon úszva, nyúlanak ki s igy a szél által avízen ide-oda hajtva, érintik meg a nővirágokat, úgyhogy ki-álló porzóikkal azokat megtermékenyítik. Ezután a nővirágok

Díszkorong Dunaszekcsőről.


335

a. Díszes pítyke. Huszka nyomán. b. Sárgaréz csatt. Biharmegyei sírból.

hosszú,indaszára kacskaringósan (spiráli-san, amiről nevét is kapta a növény) ösz-szecsavarodik és így a virág ismét a tőhözhúzódik le, ahol magot érlel, amely azu-tán a víz fenekére esik

Nem bizonyos hogy mindezen dí-szítmények ugyanazon növényfélét ábrá-zolnák, mert hiszen például a 8 számmal

jelezett a többitől meglehetősen eltérő jellegű, bizonyos azon-ban annyi, hogy valamennyi kabar vonalritmusú s hogy tehát akabarok szimbolikájában ezért is szerephez jutott, eltekintvetápnövény voltától A 6 szám bár csontfaragást ábrázol, vagyiscsontba mélyített díszt, és tehát nem is tarsolyről valő, de hogya többi fémdísszel azonos és kabar jellegű, azonnal világosanfölismerhető. Az 5 számú díszt viszont csak azért tettem idemert oly tökéletesen tünteti föl a kabar vonalvezetés szerintstilizált szívalakot. (Lássadamit erre vonatkozóan koráb-ban már írtam).

Habár a föntebb szóbanvolt aranykorsókon ábrázoltdolgok a kabar mythologiába


336

tartoznak, de e korsőkon a stilizálás kabar vonalritmusa nemmindenütt következetes, illetve ott erre kevesebb gond fordít-va. Például az ott előforduló olyan négyszirmú virágalakokmint ezen lentebbi rajzon a azért van ottan jelen mert szerin-tem a kabarok is eredetileg négy-nyolcas számrendszer szerintszámoltak. Ezért látjuk díszítményeikben mindenütt a négy-szirmú virágalakokat, valamint láttuk föntebb azt is, hogy azoly határozottan kabar alakú sulyommag is négycsücskűCsakhogy a korsókon lévő négyszirmú virágalak olyan mintitten a, vagyis nincsen kabarosra stilizálva, mert ha úgy volna,akkor olyannak kellene lennie mint b.

Ezzel szemben az itt föntebb bemutatott rajzsorozaton akabar vonalvezetés sokkal következetesebb. Például a 9. szá-mú díszkorong közepén az ugyanilyen négyszirmú virágalakhatározottan kabar vonalvezetésű, vagyis tényleg olyan mintitten b Igaz ugyan, hogy némely sulyomféle, ha ábrázoljuk,alakjával, szinte kényszerit a kabar vonalvezetésre, ámde vanszámos olyan, határozottan kabar jellegű díszünk is (az itt be-mutatottak ezeknek csak igen kis részét képezik), amelyekensem növény sem semmi más nincsen ami kabaros vonalveze-tésre kényszeríthetne, vagy ami ezt csak valamiképpen ismegokolhatná. És mégis, például a II számú rajzon a b-vel je-lezett csatt a lehető leghatározottabban kabar vonalvezetésű,holott rajta semmi sincsen ami ezt megokolná, mint az hogy itta készítőnek a kabar vonalvezetés szinte a vérében volt, illetvehogy hagyományból és tudatosan is betartotta azt.

Igaz, hogy a mai magyar népművészet ben amint láttuk -abesenyő díszítőízlés, már idestova száz éve, uralkodóvá lett,mégis láttuk már azt is,hogy más törzseink dí-szítőízlése sem veszettazért még ki egészen. ígymegtaláljuk még a kabarokét is, nemcsak a régiségek ben ha-nem népművészetünkben is Föltűnhet például, hogy a föntebb9. számmal jelezett díszlemezen a négy sulyomszerű dísz kö-zépső része nem olyan mint e rajzocskán a, ami az általáno-sabb, hanem olyan mint b. Hogy ez miért van így, nem tudom,bár lehetséges hogy ennek oka csupán az hogy különböző su-


337

lyomfélék is vannak,avagy voltak Annálmeglepőbb tehát,hogy a mai, még olyhatározottan kabarosdunántúli díszeinkben, illetve népművé-szetünkben fönn-maradott nem csupánaz itt a-val jelezettváltozat – amely nép-művészetünkben is a gyakoribb – hanem a b-vel jelezett válto-zat is.

Például eme föntebbi rajzon az a és b-vel jelezett díszenúgy a hegyesen mint a gömbölydedes végeződő közép is meg-

van (Madarassy László „A magyar pásztor-művészetről” Budapest, 1932.), míg a c-veljelezetten csakis a gömbölyded közepűt lát-juk. („Magyar Népművészet.” Budapest,1928, 195 oldal). Mindkettő a Dunántúlrólvaló Az a és b ugyanazon (marhaszarúból ké-szült) sótartón, a c-vel jelezett ellenben ivó-

edényül használt kabaktökön van. (Mindkét tárgy a budapestiNéprajzi Múzeum gyűjteményében látható) E díszítményindí-ték azonban nálunk nem csak ilyen tárgyakon van meg, hanemmásutt is, és pedig elég gyakorian. Például ugyanezen 12 szá-mú rajzon d alatt láthatunk egy faragott díszt (magyar népi tü-körkeretről. Gróh István „Ungarische dekorative Kunst.” Bu-dapest, évszám nincs föltüntetve) Lehetséges hogy ez is su-lyomtermést akart stilizálva föltüntetni, valószínűbb azonban,hogy két kecskeszarvat, mert a fölületükbe kupás vésővel ki-ütött mélyedések inkább a kecskeszarvak rovátkái emlékezetelehetnek. Miként ugyanis a jón oszlop egyik ősénél vagyis aszumer-asszír ilyoszlopfőnél már láttuk, hogy a jászok, kazá-rok, székelyek a hímséget jelképező karókra, bálványokra,oszlopokra kosszarvakat szoktak volt fölkötni, ugyanúgy azok-ra a kabarok természetesen kecskeszarvakat kötöztek föl. De

Kabar jellegű magyar népművészetidíszítmények.


338

ugyanezen kecskeszarvas indítékot népünknél napjainkig ismegtaláljuk széltére más faragványokon is. Például az itt alábba 13 számú rajzona Néprajzi Értesítő1901 évi 227. ol-daláról, háztetőkúgynevezett „ve-résdeszkái” megfa-ragását látjuk,amelyeknél az a,b, c és d-vel jele-zetteknél kétségsem férhet ahhoz, hogy faragójuk képzelete előtt még olyanminta állott amilyenföntebb a 14, számúrajz mutat, vagyis ere-detileg két-két kecske-szarv, amelyek alattkét-két visszahajló levél-két látunk. A 13 rajzon b,c és d a fokozatos leegy-szerűsödést, vagyis a ha-nyatlást, mutatja, míg aze, bár egy igen egyszerűde határozottan a kecskeszarv vonalát ismételő szegélydísz, deamelyet nemcsak everébdeszkákonláthatjuk, hanemamely általánosmindenfelé régimagyar faragvá-nyokon, különösenpedig bútorokon,fogasokon és polcokon, főkép a széleken, leginkább azon kétváltozatban amelyeket itt a 15, számú rajzon ismételek. Ezeketaz jellemezi, hogy a kifaragás éle is lemetszve, ami az egészetnagyon szépíti. Ilyenkor a keskeny csíkot más színűre festettékmint a mellette lévő fölületet A régi magyar bútorok, ha puha-


339

fából valóak voltak, rendesen pirosra voltak festve, a lemet-szés keskeny csíkja pedig kékre.

Csakhogy e kecskeszarvas dísz nálunk nemcsak faragáso-kon általános hanem még általánosabb viseleteken, zsinóro-zásban. Annakidején Szatmár- és Szilágy-megyéből származó

férfiak ruháiról sokat rajzoltam le. Továbbá a Budai Színkörruhatárában, ahol magyardarabok előadására igensok szebbnél szebb igazinépi, magyar ruhát tartottakvolt. Itt még fiatal korom-ban, az akkor igazgató en-gedélyével ott igen sok hímezett díszt, valamint zsinórozást israjzoltam le. Az itt bemutatott zsinórozott díszeken világosanláthatjuk, hogy ezek azonos jellegűek a már ismertetett kazárzsinórdíszekkel, de azon különbséggel, hogy kosszarvak he-lyett itten kecskevagy bakszarvak szerepelnek. Ilyenek pél-dául az itt 16 és 17. számú rajzokon bemutatottak is. A 16. aszámú esetleg a sulyom terméséhez is hasonlítható, de márpéldául a 16 rajzon b és a 17. rajzon a, mivel itt a két kecske-szarv-alak között a pálmácska van ott, ezért tehát itt kétségenkívül csakis kecskeszarvakra gondolhatunk, éspedig azért ismert e dísz pontos mását, pálmácskával nem csak a görögökilyen, de kosszarvas díszeiben találtuk már meg, hanem meg-találjuk még ugyanezt, de szintén kecskeszarvakkal, szintén agörögöknél is. Ilyen például az itt 18. szám alatt látható ismertgörög dísz, amelyen a két kecskeszarv egymáshoz kötését is


340

ábrázolva látjuk, a két kecskeszarv között pedig ott van a pal-metta, ugyanúgy mint például a 16., b és 17., a zsinórdíszen is.Ezen 17., a zsinórdíszünk a legcsodálatosabban egyezik a 18.rajz görög díszével, amely utóbbi azonban kőbe faragott, ami-nek fönnmaradását is köszönheti, de amely valószínűleg nemis görög hanem még a görög előtti ősműveltségből származóemlék. E kőbe faragott dísz és a 17. a magyar zsinórdísz kö-zötti lényeges különbség csak az, hogy a magyar dísznél a kétkecske szarv tövénél két kis zsinórkarika is látható, aminekmegfelelője a görög díszről hiányozik. E karikácskák eredetétcsak akkor értjük meg ha ezt összehasonlítjuk egyrészt az 18,12 rajzok határozottan növényt ábrázoló díszén a sulyomter-mések tövénél lát-ható két-két visz-szahajló levélké-vel; de amelyhezhasonló levél kékettehát valamikor akét kecskeszarvbólképezett dísz, illet-ve jelkép, tövéhezis oda szoktak voltkötni, aminek em-léke a két zsinór-karikácska, de amitbámulatosan iga-zolnak az itt alább 19. és 20 számok alatt bemutatott és sokváltozatban előforduló asszír, kecskeszarvas pálmácskák,amelyek némelyikéről e lehajló levél kék ugyan szintén hiá-nyoznak (19, a), többnyire azonban ott vannak (19, b, c, d és20.). Mi több, a 19., c palmettán a kecskeszarvak rovátkoltvolta, ha bármennyire elstilizáltan is, de mégis föltüntetve.Azon kötés is pedig, amely a két kecskeszarvat összetartja,majdnem mindig látszik. Például a 19. rajz mint a négy pal-mettáján.

A legcsodálatosabban egyezik azonban ezen asszír pal-mettákkal a 21. számú rajzon látható, magyar zsinórozott éshímezett mellény hátáról származó dísz, amelyen még a né-


341

mely asszír palmetta levelei közül kinövően ábrázolt bogyók,gyümölcsök avagy tobozok is ott vannak. Ami hogy nem lehetholmi véletlenség, igazolja az is, hogy ugyanez eléggé hason-lóképpen megvan a székelykapuk már szóban volt palmettájátis. Lássad korábban. Ezen, a 21. szám alatt bemutatott pal-

mettán a máigeltellett vagy4000 esztendőután sem látunkegyéb hibát mintazt, hogy rajta kétpár egymásföléhelyezett kecske-szarv van, – ha-bár nem lehetet-len, hogy volt ta-lán régen olyanjelkép is amelyen

valóbanigyegymásfölé

kötött, egy kisebbés egy nagyobb,szarvpár szere-pelt. Látjuk a ma;díszen még azt is,hogy a szarvpáratösszekötő kötés isföltüntetve. Ami

azonban még szintén nagyhon föltűnő, hogy a palmetta leveleifölülete, az asszíroknál zománccal, nálunk hímzéssel, egészenhasonlóan töltve ki, éspedig úgy az asszíroknál mint néha ittenfehér és kék színben, ami ismét nem lehet véletlenség.

Annakidején amikor a 17. számú rajzon v-vel jelezettszatmár-megyei zsinórdíszt lerajzoltam, azt hittem, hogy ezena kecskeszarvak helyén lévő rész csak elstilizálás, romlásfolytán veszítette el azt, hogy miként az igazi kecskeszarv is,tövénél szélesebb, hegye felé pedig vékonyodik (lássad példá-ul ugyanazon 17 számú rajzon is az a-val jelezett díszt). Míg

Perrot és Chipiez nyomán.


342

utóbb, meglepetésemre, találtam meg a híres, görög „Françoisváza”-n az itt 22.-vel jelezett rajzon ismételt díszt, amely teháte 17. számú rajz magyar zsinórdíszével éppen ebben az töké-letesen egyezik,ami minden két-séget affelől ki-zár, hogy ez in-dítékon a szóbanlévő rész nem el-stilizálás avagyromlás követ-keztében lett vé-gig egyenlő szé-lességűvé, hanemhogy azért ilyen,mert itt nemkecskeszarvakábrázolatával vandolgunk, hanemugyanolyan, hosszú indákéval, mint ami ilyenek a föntebbitarsolylemez-díszek kettején is láthatók.Hasonló volt az eset,amikor nehány olyan zsinórdíszt rajzoltam volt le mint amilyetitt ezen 23 számú rajzocskán mutatok. Eleintén azt gondoltam,

hogy a kecskeszarvakat jelentőkét ágon a zsinór csak a készítőszeszélyéből keresztezi egymást,míg utóbb észrevettem, hogy hi-szen ez tulajdonképpen, igenhelyesen, a kecskeszarvak csava-ros voltát akarja kifejezni, deami csak azért lett mégis ritkábbamivel esztétikailag hat kevésbészépen mint ahol a zsinórvona-lak egymás mellett maradnak.

De rá kell térjünk itt még a földíszített és kecskeszarvasasszír bálványfákra (asera-fákra), vagy ahogy an ezeketHuszka József nevezte volt istenfákra, is, valamint ezeknekpontos magyar, azaz tulajdonképpen kabar, megfelelőire. Egy


343

ilyen asszír bálványfát már korábban is bemutattam, de ide isteszek egyet (24. számú rajz). Még fiatalkoromban, 1911-benMáramarosban jártamkor, láttam az ottani nép bőrmellényeihátán igen sokat ilyen díszt amilyet itt a 25. számú rajzon lá-tunk. E dísz ott igen sok változatban volt meg, de amely válto-zatok nem voltakeltérőek. A bőr-mellény alapszínemindig fehér volt,míg maga a díszkivétel nélkül pi-rosra festett hártyabőrből kivágott ésaz alapra fölvarrottvolt (Applicatio;magyar népi nevénmetéléses.). Meg-jelentek ugyan edíszek mellett aszépségük kel ná-lunk mindenütt,úgy magyaroknálmint oláhoknál,németeknél, tó-toknál, szerbeknélés horvátoknál is hódító, terjedő besenyő hímezett virágdíszekitt is, de e bőrmellényeken még igen világosan észrevehetően,teljesen szervetlenül és megokolatlanul odatett gazdagítás,szépítésként. Természetesen a részletekben ezen „istenfák”, azasszírokéivel már nem egyenek egészen, de az látható még mais, hogy a szerkezet, az összeállítás (compositio) még mindigteljesen azonos. Ilyen komplikált és egészen sajátságos össze-állítás pedig egymássali összefüggés nélkül kétszer ésezredévekkeli időtávolságban, egymástól oly messze eső kéttájon mint Magyarország és Asszíria, csupa véletlenségből lét-re nem jöhetett. Ha tehát a részletekben már különbségek isvannak, de látszik hogy úgy a miéink mint az asszír „istenfák”,vagy aserafák, tehát közös, éspedig kabar, eredetűeknek kell


344

legyenek és hogy valamikor egy kecskeszarvakkal, szalagok-kal, szalagcsokrokkal, virágokkal és bogyókkal (bogyó sza-vunk, ugyanúgy mint a latin bacca = bogyó, tisztán kabar szó-csoportbeli szavak)földíszített pálmaala-kú természetes avagymesterségesen ké-szített bálványfákkellett legyenek. Egykorábban föltüntetettilyen asszír bálvány-fa-ábrázolaton hárompár kecskeszarvatlátunk, eme 24 szá-mún ellenben csakkettőt, egy nagyobbpárat lent egy kiseb-bet pedig fönt, holotta mieinken csakisfönt látunk még néhaolyan alakulatot amelyben többé-kevésbé fölismerhetően mégaz egykor ott ábrázolt kecskeszarvakat sejthetjük, míg lentezeknek már nyoma sincsen, vagyis itt ezeknek minden nyomais feledésbe ment; pedig mi már tudjuk, hogy valamikor úgy ajón oszlop ősén a kos-szarvak, mint a kecskeszarvas oszloponis, a szarvpár mindig megvolt nem csak az oszlopfőn hanem azoszloplábon is. Valószínű mindenesetre, hogy elváltozásokatezen istenfa már az asszíroknál is szenvedett, hiszen e jelképetbizonyára nem maguk a sémita asszír hódítók alkották meg,hanem hogy ezt oda ezredévekkel régebben a magyarországiőshazából kivándarlott valamely kabar őstörzsünk vitte volt kis honosította ott meg. Úgyszintén e jelkép, értelme a keresz-ténységben feledésbe menvén, bizonyára nálunk is szenvedettelváltozásokat Annál csodálatosabb tehát, hogy a kettő, a mi-énk és az asszíriai, mégis legalább szerkezetében, teljesenazonos maradott, holott hiszen időben a kettő között ezredévekvannak. Igaz hogy amikor még fiatal koromban Máramaros-ban jártam, ott ilyen bőrmellényt magyarokon már alig


345

nehányat láttam, sokat ellenben oláhokon, de ismeretes, hogy aműveltségben elmaradott oláhság mindenütt az illető vidék ré-gibb magyar viseletet tartotta fönn. Sőt az általam ott látottoláhok nagy része teljes szőkesége számomra már akkor is el-árulta, hogy azok főképpen az osztrák uralom alatt eloláhosí-tott magyarok voltak, de amit elárult még az általuk viseltmindig tiszta fehér, bő ujjú ing valamint az ugyanilyen bő,rojtos gatya, továbbá a jobbvállról baloldalra függesztett dí-szes tarsolyuk is, mind amit kétségtelenül nem „a rómaiaktólörököltek”. Egyébként is pedig, amint másutt is, a szűcsök ittis kizárólag magyarok voltak, akik tehát a szóban lévő bőr-mellényeket is készítették. Sőt sejthetjük azt is, hogy a törté-nelemből ma már jól ismert asszírok, e harcias, kegyetlenülleigázó, rabló és uralkodó katonanemzet, nem foglalkozott so-ha kőfaragással, téglaégetéssel és téglazománcolással, hanem– miként a régi görögök és a régi germánok is – minden ilyenmunkát az általuk elfoglalt és róluk Asszírországnak elneve-zett föld régibb de leigázott lakói által végeztetett. Akiktől ezasszírok, úgy mint a szintén leigázott szumerektől is, egészműveltségüket örökölték, amelyet ma természetesen „asszír”műveltségnek nevezünk. Jól tudjuk még az újabb történelem-ből is, valamint akár a mai társadalmi életből, hogy a hivatásoskatona, a „tiszt úr” nem csak nem dolgozik, nem csak a testimunkát, mint mondjuk kőfaragást, téglaégetést, lealázónaktartja, hanem hogy az ilyen munka végezését neki följebbvaló-sága a legszigorúbban tiltja, sőt hogy „tiszt úrnak” az utcánmég kissé nagyobb csomagot vinnie sem szabad, mivel úri te-kintélyét ez is lealacsonyítaná. Fiatal koromban magam is lát-tam például egész Montenegróban, különösen pedig főváros-ukban Cetinjében, hogy a harcias és csakis állattenyésztésselfoglalkozó montenegróiak csupa díszes és gazdag aranysujtá-sozású viseletben jártak, de hogy a népi szabók, akik e gyö-nyörű ruhákat és szebbnél szebb aranyzsinórozásból való vi-rágdíszeket készítették, kizárólag a montenegróiak által leigá-zott albánok voltak, de miként nálunk a szűrszabók vagy szű-csök, sohasem nők hanem csakis férfiak.

Mikor pedig e dologról montenegróiak előtt szólottam, aválasz, megvető mosollyal, csak az volt, hogy ilyen munka


346

nem férfinak való s hogy ilyesmire éppen jók az albánok. Ezenrégi, gazdagon aranyzsinórozásos viseleteket már csak jugo-szláv múzeumokban láthatjuk, „montenegrói viseletek”-kéntés a montenegrói nép „népművészete emlékei”-ként, de hogymindezt kizárólag mohamedán albánok készítették, arról em-lítés nincsen. Annál fontosabb tehát azon tényt megállapíta-nunk, hogy viszont nálunk nemcsak a díszes ruhák viselői ha-nem ezek készítői is kizárólag magyarok és amely magyarszabók és szűcsök még oláhok számára is dolgoznak Emellettazonban a magyar nép körében szűrszabó, szűcs avagy bár-mely iparos is, mint aki tudásával és becsületes munkájávalkeres í meg kenyerét, teljes tiszteletben részesül. Sőt ellenke-zőleg, az ilyen fiatalember aki katonai szolgálati ideje letelteután, fizetésért, továbbra is katona marad, „továbbszolgáló”,vagyis hivatásos katona lesz, az úgy a népnél mint a többi ka-tona között, a nem megtisztelő, sőt gúnyos „zupás” elnevezéstkapja, mert azt tartják róla, hogy csak azért maradott vissza„zupásnak” mert „semmire se’ való”. Minden közkatona féltőle s hatalmától, de nem tiszteli.

Ami pedig az oly harcias, régi germánokat illeti, csakemlékeztetek még egyszer, amit róluk Tacitus megírt: hogymegvetették azt aki amire szüksége van, munkával és nem„vérrel”, (azaz tehát harccal és rablással) szerezi meg.

Asszír domborműveken azt is látjuk, hogy a szóban voltpalmetták mellett kétoldalt kecskék, azaz inkább zergeszerűkecskefélék ábrázolvák (az alábbi 26 számú rajzon a), ame-lyeknek, amint erről már írtam, nincsen kétgörbületű szavuk,mint a mi magyarországi közönséges kecskéinknek (a rajzonc), hanem csak egygörbületű kacs-, egyszerű kampó-, vagyishorogalakú Holott az asszír palmettákon mégis mindig a két-görbületű kecskeszarvakat látjuk. Ennek magyarázata, azt hi-szem, a következő: A palmettákon ősi hagyományból megma-radott volt a kétgörbületű kecskeszarvak ábrázolása, amint-hogy ősrégi időkben az ide beköltözött őskabarok (emlékezte-tek itt az Eufrát Habur vagy Kabor mellékfolyója e nevére,amely folyó Asszíriában van, valamint emlékeztetek a zsidókhéber nevére is) magyarországi őshazájukból bizonyára hoztakvolt magukkal kétgörbületű szarvú kecskéket; mivel azonban


347

Asszíria hegyvidékén az egyhajlatú szarvú kecskefélék voltakáltalánosak, ami-lyeneket asszírdombor és szo-borműveken lá-tunk ábrázolva (afönti rajzon a ésb), ennélfogvaidővel a behozottkéthajlatú szarvúkecskefaj ott kive-szett, de megma-radván a hagyo-mányban az, hogya palmettával,mint ősi jelképpel,a kecske van ösz-

szefüggésben, utóbb, mivel a kétgörbületű szarvú kecskefélétmár nem is ismerték, tehát a palmetta mellé az általuk ismertegyhajlatú szarvú kecskefélét ábrázolták. Lehetséges azonbanaz is, hogy mai magyar nyelvünk kecske szava is eredetilegcsak az egyhajlatú szarvakkal bíró kecske- és zergefélék nevevolt (a kéthajlatosaké pedig kata, kapra) mivel hiszen nálunk ahegyekben ilyenek napjainkig is élnek. Tudjuk pedig, hogynyelvünkben kacs = kampó, kacska pedig = görbe (Ballagiszótára). Márpedig kecske szavunk ezen kacska szavunknakcsak félhangos kiejtésű pontos megfelelője.

A bőrmetéléssel előállított ruhadíszek igen gyakran, sőttöbbnyire, igen föltűnően mutatják a kabar vonalvezetést,amilyenek például alább a 27. számú rajzon is látható bőr-ködmön-díszek, amelyeket Fábián Gyula (Népr. Értesítő Bu-dapest, 1911. évfoly. 19-23. old) nyomán mutatok be. Az ilyendíszek, ha részarányosak (szimmetrikusak), akkor kétrétrehajlított irhabőrből (hártyabőrből) metéltetnek ki, amit ha az-tán kiterítenek, kész a pontosan részarányos dísz, amelyet abőrruhára csak föl kell varrni. Az éles késsel a vékony irha-bőrből minták kimetélése pedig szinte egészen önmagátólkésztet a kabar vonalvezetés követésére. Azonban habár szű-


348

cseink sok ilyen kabar jellegű díszt készítettek, de készítetteknémelyek, amint már láttuk is, kazár bőr- azaz irhametélésesdíszeket is, tudniillik azok, akik inkább kazár hagyományokatörököltek volt. Ilyet, kettőt, éspedig a legtökéletesebbenviszonosat (amelynek a két színű ellentéte egymás tökéletesenkiegészíti), alább Bihar-megyéből, a Népr Ért. 1929 évfolyama105-106 oldaláról véve, a 28 számú rajzon látunk. A 27 számú

rajzon levőket FábiánGyula Fölső-Magyar-országból, az Ipolyfolyó mentéről gyűj-tötte, de cikkében ehármon kívül mégegész sorozat hasonlóirhametéléseset (ésmég több hímezettdíszt) sorol föl E dí-szekről írja, hogy jel-legük ben „erősenkeletiek, az araboshajlásokra föltűnően

emlékeztetnek”. Amely megjegyezése a tényleg meglevő ha-sonlatosság alapján,teljesen jogos is. Nemmondja ugyan ki, hogymi ezt törököktől avagyéppen araboktól vettükvolna át, de említettmegjegyezéséből sejt-hető, hogy ilyesmiregondolt, mivel hiszen manapság már úgyszólván nem is sza-bad olyat mondani, hogy valamit a magyarság nem másoktólvett volna át, hogy azt önmaga hozhatta volna létre! Hogyazonban e magyar – azaz kabar – díszek miért hasonlítanakannyira az „arabeszk”-ek vonalaira, ezt alább magyarázandommeg. Fábián természetesen még semmit sem tudhatott kabarvonalvezetésről, még kevésbé tudhatta, hogy a kabarok díszít-ményeinek mi köze a kecskéhez, a kecske szarvaihoz és em-


349

lőjéhez avagy az emlőhöz egyáltalában, ugyanígy semmit semtudhatott a kabarok vallásos jelképeiről. Ha ellenben tudhattais, hogy állattenyésztő népeknél a bőrruha s az ezen oly termé-szetes bőrékítmény szinte magától értetődő valami volt, desem azt nem tudhatta, hogy a kabarok is állat- éspedig éppenkecsketenyésztők voltak és hogy szimbolikájuk és tehát dí-szítményeik is a kecskével függöttek össze. Hiszen ő a kaba-rokról más mint ezek nevét még nem tudhatta, aminthogy ró-luk ma mást senki sem is tud.

A 29 számú, alább következő rajzon szintén tisztán kabarvonalvezetésű és hártyabőrből, azaz irhából, metélt és bőr-

mellényekről valódíszítményeket mu-tatok be MalonyaiDezső nyomán (Ma-lonyai D: „A magyarnép művészete” cí-

mű műve „Kalotaszeg” című kötete IX. táblájáról) amely dí-szek tehát Erdélyből származóak. Ezek közül a piros, b pedig,feketére festett irhából vágott. A kalotaszegi szűcsök is mármajdnem kizárólag besenyő hímzéssel készítenek (ahogy an anép mondja: virágoznak), itt-ott azonban, különösen a széle-ken, szegélyként, ma is megvan még náluk az irhametélésesdísz is.

Leginkább érdekesebb az alább a 30 számú rajzonGyőrffy nyomán bemutatott subahímzések (Győrffy István dr:„Jászsági szűcshímzések” Budapest, 1924.) Ezeken, habár azirhametéléses, a némi szegélyeket leszámítva, már teljesen elis tűnt és helyébe a besenyős hímezés lépett, de viszont maguka hímzések tartottak fönn minden elbesenyősödés mellett is,meglepő hűséggel, némely kabar indítékot is. A néprajztudó-sok előtt pedig ismeretes azon jelenség, hogy ősrégi dolgokritkán maradnak fönn egyazon helyen teljes egészükben, ha-nem hogy azoknak egy-egy részét más-más vidéken találjukcsak meg (survival-ként); amely maradványokból azonban, akia néprajzi tudományban járatos, az illető ősrégi dolgot szintematematikai pontossággal képes helyreállitani (rekonstruálni).


350

A 30 számúrajzon a és b akecskeszarvaspalmettát mutatjatökéletesen fönn-maradottan, c, d,e ugyanezt mégeléggé fölismer-hetően. Viszont ag és h a kabar in-dítékok között iselőforduló kos-szarvas palmettátis; ami tehát ha-gyományvegyülés jele, amely ve-gyülés akkorkellett megtör-ténjen amikor még kizárólag irhametéléses díszítést alkal-

maztak bőrruhákon. Mipedig már tudjuk, hogy akabarok és kazárok egymásközeli rokonai voltak. Az{és i a besenyő díszítmé-nyekben oly általános le-vélkék között még e szűcs-hímzésekben több táblánelőforduló, a kecskeszar-vakat utánoz ó de azértmégis már levélkékkéntfölfogott részecskéket ismutatja Viszont a d megegy irhametéléses „subatá-nyér” közepéről véve,amelyen egy irha csík még

emlékeztet azon függőleges hasítékra amelyen át a suba vise-lője karját kidughatta volt Győrffy a suba egykori irha bőr dí-szeit már éppen csak hogy: megemlíti.

Györffy nyomán. a, b, g I-I, c III, d IV, e V,f XXI, h XIV. táblán, i pedig több táblán is

látható.


351

Végül álljon itt még Huszka József nyomán („Magyar Or-namentika” Budapest, 1898) e 31 rajzon a és b alatt e két ér-dekes és határozottan kabar jellegű, szintén subákról való sze-gélydísz, és c alatt e szintén tökéletes kabar vonalvezetésű ir-habőr metéléses ködmöndísz.

Az elmondottakhoz teszem még ide Győrffy e szavait „Aszűcs mesterség annyira magyar volt, hogy nemzetiségeink(értsed: a régi Magyarország idegen nyelvű lakói), sőtszomszédaink (a külföld) hasonló bőrruhát is, többnyire ma-gyar szűcsök csinálták”. Továbbá, például Kiss Lajos „Hód-mezővásárhelyi szűcs mesterség” című műve (Karcag; évszámnélkül) 31, oldalán elmondja, hogy a szűcsök a magyar népnélrégen mily nagy tiszteletben voltak.

Itt kell még szólanom a fölületesebben gondolkodók azonsejthető véleménye ellen, mint a kereszténység előtti sírjainkismertetett tarsolydíszei, valamint a magyar népművészetbenma is előforduló úgynevezetten „keleties” jellegű díszei az„arabeszkek”, vagyis a mohamedán ízlés díszítményei átvételevolnának, akár a még kereszténység előtti korunkból, akár atörök hódoltságunk idejéből származólag. Hogy e véleményteljesen téves voltát kimutathassuk, szükséges mindenekelőttaz arabeszkek nehány jellemző példáját, összehasonlítás céljá-ból, ide tennem. Ámde a való tényállás megállapíthatásáhozarabeszkek látásán kívül szükségünk van némi néprajzi isme-retekre, de még sokkal inkább teljes tárgyilagosságra is. Min-denki, aki ízléstannal (stilistica-val) és díszítő. művészettel(ornamentica-val) csak valamennyire is foglalkozott, jól tudja,hogy növényi díszítmények bizonyos növények ábrázolataibólkeletkeztek. Ha ugyanis a művész az illető növényt avagy nö-vényeket díszként sokszor ábrázolta, idővel az ábrázolatokonaz illető növényt a lényegtelen és a nem föltűnő részek nélkülkezdte másolni. Ezenkívül igyekezett a díszítményeket mentülszebbekké, harmonikusabb vonalvezetésűekké tenni, amikor isaztán már mind kevesebb gondot fordított arra, hogy az illetőnövény természetszerűen legyen föltüntetve, mert a cél is mindkevésbé a növény pontos másolása lett, mint inkább a díszít-mény szépsége. Ami mellett természetesen igyekeztek arra is,hogy a dísz, amelyet hiszen oly sokszor ismételniök kellett,


352

mentül könnyeb-ben előállítható islegyen, hogy tehátvonalai bár szépekis de egyszerűbbekis legyenek. Ígykeletkezett végülaz amit ma stilizá-lás-nak nevezünk.De ez elmondot-takból következikaz is – amit mindenstilisticával is fog-lalkozó művész,valamint minden

ethnographus is tud – hogy a valamely növény ábrázolatábólszármazott díszek közül ere-detibb mindig az amely azilletőnövény még meglehe-tős természetszerűen (natu-ralisticusan), vagyis tehátmég keveset stilizáltan mu-tatja. Más szóval: példáulegy a rózsát természetszerű-en avagy még meglehetős természetszerűen ábrázoló dísz nemszármazhatott egy a rózsát erősen stilizáltan föltüntető díszbőlígy a föntebbi rajzon is úgy az a-t mint a b-t nevezhetjük ró-zsának, de tárgyilagos ítélettel sohasem fogjuk azt állíthatni,hogy a származott b-ből, hanem csak is, hogy b az a-nak elsti-lizált származéka, mert hiszen a a rózsának még meglehetősentermészetes, természethű képe.

A stilizálás azután, amint ez ismeretes, sokszor annyira isment, hogy az eredetileg még növényt (avagy állatot, embert)ábrázoló díszben az illető növényalak (állat- avagy emberalak)már ilyenül fölismerhető sem volt, hanem egészen mértanialakzattá egyszerűsödött le. Ámde az elmondottak tökéletesenérvényesek a mi, általam kabar eredetűeknek állított, díszeink-re is. Vegyük elfogulatlanul, tárgyilagosan szemügyre mind-


353

azon magyarországi, vagy nem magyarországi díszeket, ame-lyeket föntebb találunk, és hasonlítsuk össze a későbbi oldalak

arabeszkjeivel, avagy az akárhol másuttlátható hasonló arabeszkekkel, mirekénytelenek leszünk megállapítani,hogy mindezen régi és mostani díszekés az arabeszkek közötti hasonlóságigen nagy, és pedig úgy a részletek

némelyikében mint az általános jellegben is; mint ami nem le-het véletlen. De amely hasonlóság igazi okát és alapját csak miállapítjuk meg egészen világosan Ennek oka, alapja az, hogy –amit különben már föntebb is érintettem – mindezen díszekbenuralkodó a két kabar alapjelkép, vagyis a kabarok hímség- ésnőiség-jelképe: a kecskeszarv vonala és az emlő alakja.

Ha azonban tárgyilagosak akarunk maradni, akkor mégazon rendkívül fontos tényt is meg kell állapítanunk, hogy aföntebbi, a, b és c-vel jelezett, díszeinkben még határozottanfölismerhető, sőt a tarsolyokon még alig egy keveset stilizáltanis látható valamely indás vízinövény: valószínűleg valamelysulyomféle.

Holott, vegyük szemügyre az arabeszkeket. Mely növényábrázolatai ezek? Látjuk igen jól, hogy habár ezek is kétség-telenül növényi eredetű díszítmények de bennük a valamikormintaképül szolgált növényt fölismernünk már nem lehet, va-gyis látjuk, hogy itt az elstilizálás már sokkal nagyobb fokúmint nálunk, éspedig nem csupán mint a régi tarsolylemeze-ken, hanem mint a mai dunántúli sótartó és kabaktök föntebbbemutatott díszén is. Amiből pedig vaserős okszerűséggel kö-vetkezik, hogy a mi kabar jellegű díszítményeink nem szár-mazhatnak az arabeszkekből, vagyis hogy a dolog csakis meg-fordítva történhetett, hogy ugyanis csak az arabeszk-ízlésű dí-szítmények származhattak tőlünk, illetve a kabaroktól. Mivelképtelenség volna azt állítani, hogy az egész mohamedán világarabeszk díszítményei a mi népművészetünkből avagy akár azezer évvel ezelőtt Árpád hadaihoz csatlakozott kabaroktól is,származhattak volna, ezért a dolgot máskép nem magyaráz-hatjuk mint úgy hogy tehát az arabeszk ízlés valamely, márősidőkben a Keletre kivándorolt kabar, hab ur, kabor avagy


354

héber nevet viselt és utóbb nyelvileg elsémiesedett, elaraboso-dott törzsünkből származott. Hogy Asszíria területén élhettekkabarok, ezt már a szóban volt istenfák után és a Habur folyó-név után is megsejtettük. Éltek azonban kabarok minden való-színűség szerint Ciprusz, régibb nevén Küpro, Küprosz szige-tén is, amit e sziget nevéből valamint az egykori ottani nagyréziparból is következtethetni, mivel mi már tudjuk, hogy a réza kabarok szent érce volt. Igaz ugyan, hogy ezek csak sejtések,vagyis hogy az arabeszk ízlésnek a kabaroktóli az arabokhozés a mohamedán világba hol, mikor és miként való származá-sát kimutatni nem tudjuk, de ami nem kell azt jelentse, hogynéprajzi és régészeti kutatások és jövőbeli ásatások ezt is kinem derítendhetik.

Láttuk hogy a Keleten, különösen a mohamedánművelt-ség területén úgyszólván miden rézedény kabar idomú, dehogy a rézedények gyakran másutt is, mint például az olaszor-

szági Abruzzo vidékén is, mily tisztán kabaralakúak, valamint láttuk, hogy a bronzkori ké-sek a kecskeszarvak alakjára hasonlítanak.Mind ami amellett tanúskodik, hogy a kabarokősidőkben a rézipar kialakulására igen nagy be-folyással kellett legyenek. Továbbá az arabeszk

díszek is különösen általánosak a keleti rézedényeken. A réz-edények, úgymint sok más edény kabar alakja – amint láttuk –a kabaktök természetes alakjá-ra, mint ősrégi edényre, veze-tendő vissza. Vannak azonbanedények, úgy a Keleten mintnálunk, amelyek bár szinténkabar alakúak de ez alakjuknem a kabaktökéből származottIlyenek például a már említettpénzgyűjtő perselyek is. Egyilyen alakú, török eredetű réz-edényke birtokomban is van, amely szintén igen szép arabesz-kekkel ékes. Rajzát itt alább mutatom be. (Födélkéje leemel-hető.) .Fölemlíthető pedig itt, hogy hiszen a hagyma neve a la-tinban coepa, coepula, a horvátban kapula (bár van a horvát-


355

ban más neve is), az olaszban pedig cipolla (köpa, köpula,csipolla), amely szavak tehát szintén kabar szócsoportbeliek,kivéve az olaszt, de amely talán csak átalakult besenyő (sza-bin) kiejtésűvé Igaz hogy e latin szó a latin caput (káput) = fő,fej szóval is azonosul és ezzel összefüggésben is van, de mimár tudjuk, hogy a magyar kobak és koponya is fejet jelent, sőthogy a kupa szó Erdélyben egyaránt jelent ivóedényt valamintfejet, kobakot, koponyát is.

Kimutattam volt, hogy a mai nemzeti lobogók tulajdon-képpen arra vezetendők vissza, hogy régen őstörzseink mind-egyikének szent színei is voltak, amelyek azonban nem voltakcsak amúgy kitaláltak, önkényesen összeállítottak, mint a mainemzeti lobogók színei, hanem mindig az illető őstörzs, avagymondjuk; nemzet, kultuszában szerepelő dolgok természetesszínei szerint jöttek volt létre. A kabarok színe tehát szerintema rézvörös és a kék avagy a zöldeskék kellett legyenek, azértmert a réz valóban vörös színű, de van vörös színű kecske is,sőt például Dél-Dalmáciában a nép között többször hallottamállítani, hogy vörös kecske a legjobb mivel az ilyen adja alegtöbb tejet. Jellegzetesen, sőt közmondásos an vörös színű aróka; a ló legjellegzetesebb, legáltalánosabb színe is a vörös;vöröses-barna a fülesbagoly valamint a gepárd is, mind amelyállatokról mi már tudjuk hogy a kabarok kultuszában szerepükvolt. Viszont a rézrozsda zöldes-kék színű s igen szép kék szí-nű a mindnyájunk által jól ismert rézgálic is. Úgyhogy az semlehet véletlenség, hogy a szép kék festőanyagot adó ásványkobalt neve is kabar szóalakú. Mi több, népünk az igen élénkkék szint hupi-kék-nek szokta nevezni. Igaz hogy ezen hup,vagy hopp szótő valamint a német hűpfen ige az ugrásra, ug-rálásra is visszavezethető, de mi már tudjuk, hogy a kecske ésa béka bakkolása, ugrálása révén e szavak a kabarok ugrálótáncával is összefüggésben vannak. Említette, hogy a szerbnyelvben igrati és igranka = táncolni és tánc, amely szavak ami ugrani s ugrándozás szavainkkal egyeznek.


356

rok itt a régi női övekről. Övet, bőrből valamint másanyagból valót is, férfiak, nők ősidők óta a legkü-lönbözőbb népeknél is viseltek és viselnek, de mivelebben is találtam egy érdekes, minden valószínűségszerint kabar, avagy legalábbis főképpen kabar vo-natkozást, azért itt ezt és ezzel összefüggőleg a nőiövekre vonatkozó általam megismert és kikövet-keztetett érdekes dolgokat is itt mondom el.

Láttuk már, hogy a kabarok a szemet kör-vonalaiban ilyennek szokták volt ábrázolni, ha-bár amihez megjegyezendő, hogy amint fön-tebb is már láttuk – ez igya jászoknál és a kazá-roknál is előfordult, ha talán nem is miden időkben és nem isoly általánosan mint a kabaroknál.

Fiatalabb koromban láttam hogy a nők Hercegovina dé-libb részeiben olyan bőrövet viseltek amelynek kapcsolás átelöl két olyan kabaros szemalakú csattlemez képezte amilye-neket itt föntebb látunk. E két csattlemez valamint az ezeketösszekötő boglárocska is többnyire ezüstből volt, de előfordultfából való is. (c). Az ilyen utóbbi azonban többnyire fekete


357

vagy sötétkék bársonnyal volt bevonva és majdnem az egészfölületén gyönggyel és ékkövekkel díszítve. A szembogár(szemcsillag; pupilla) nem volt mindig, avagy nem volt eléggéhatározottan föltüntetve (b és c), nyilván azért, mivel az hogye csattlemezek szemeket ábrázolnak, már feledésbe mehetettvolt Mégis például a szarajevói Néprajzi Múzeumban még aszembogár (ugyanilyet lássad: Gopcevic Spriridion „Makedo-nien und Alt-Serbien.” Wien. 1889; 95. és 105. oldal), úgymint a fönti rajzon a alatt, valamint a szóban volt adriai régivitorláshajók elején, két köralakú dísszel igen határozottanmegvolt. E szarajevói csattlemezpár teljesen gyöngyházbólvaló volt és úgy a szembog arat jelentó körön belül, mint azonkívül is, metszett faragásokkal volt gazdagon díszítve, de amititt a rajzon (a) el kellett hagynom, mivel ezekre már nem em-lékezem, de ami szempontunkból amúgy sem fontos. Hogy acsattlemezek miképpen voltak a bőrövre erősítve és egymás-hoz miképpen kapcsolódtak, azt a rajzon d mutatja.

Hogy a lemezek közepén előforduló kör avagy rozettavalamikor a szembogarat (szemcsillagos) akarta volt föltüntet-ni, mi már abból is tudjuk, hogy a szóban volt adriai vitorlásokugyanilyen alakú „szemei” közepén körlakú dísz sohasem hiá-nyozott és hogy ebben csillagábrázolat is volt, amely szem-csillag összefüggését a „Csillagszemű Juhász” mesehősünkkelmi már megismertük

De mi lehetett annak értelme, hogy a nők övén elöl kétszem volt föltüntetve? Szerintem nem más mint az őrizet, őri-zés gondolata. Mi pedig már tudjuk azt is, hogy a jó vagy júszó ősnyelvünkben még egyaránt jelenthetett juhot és tehenetis, mivel tulajdonképpeni értelme: jószág azaz vagyon, kincsvolt. A görög hitregében Argusz, a százszemű, „argusz-szemekkel” őriz; a tehénné változtatott ló vagy Jó nevű nőt.Viszont a mi népmesénkben a Csillagszemű Juhász őrizi az„aranyszőrű bárányt”. Habár más hitregékben az aranyszőrűbárány tulajdonképpen a kos és tehát a -Nap, illetve a Napistenjelképeként szerepel, itt azonban ez tehát határozottan nő, va-gyis a nőiség, sőt a női nemi rész jelképeként fogandó föl; amiszerint viszont a szóban lévő öv szemei tehát egy regebeliArgusz, illetve Csillagszemű Juhász nevű őr jelképei voltak és


358

amelyek a nőt vagyis ennek nemi részét illetve a lány szüzes-ségét és utóbb az asszony hitvesi hűségét őrizik. Hogy itt az„aranyszőrű bárány” alatt valóban a nő, vagyis ennek nemi ré-sze, értendő, ezt igazolja még az is, hogy népmesénkben aCsillagszemű Juhász, miután a királykisasszony már az övévolt, ezt mondja „Az aranyszőrű bárányt egy még szebbaranyszőrű báránnyal elcseréltem.” Ami szerint tehát az arany-szőrű bárány és a leány tehát egymással mintegy azonosíttat-nak.

Eddig tehát ami a fönti csattlemezek szem alakja révén akabarokkal is összefüggésbe hozható, de ha már a női övekrőlszólottam, elmondom itt még azt is amit ezekről kikövetkez-tetnem sikerült: „Csillagszemű Juhász”-unkról népmesénkbencsak annyi mondva, hogy szemei Csillagok voltak, de nemhogy kettőnél több szeme is lett volna, ami egyezik azzal,hogy a szóban volt öveken is csak egy „szempár” van. A gö-rög hitrege szerint azonban Argoszról az mondatik hogy igensok, hogy száz szeme volt, hogy tehát ő „csupa szem” volt(Argosz Panoptesz). És íme ezzel egyezik az, hogy balkáninépeknél olyan női bőrövek is szokásban voltak (ma már csakmúzeumokban láthatók), amelyeken valóban szemek jelképei-ként fölfogható tojásdad alakú (ovális), azaz tehát szem- avagysomalakú, habár lapos felületű díszek voltak, éspedig gyakranszám szerint harminc, de néha ennél is több, Ilyen övek rajzátitt mutatom be alább.

a. A teljes öv rajza, erősen kicsinyítve.e. Egy kő a valóságos nagyságban.f, g, h, i, j Részletek, némileg kicsinyítveb. Azt mutatja, hogy az öv itt két réteg bőrből képezve,

holott másutt három rétegből is áll. Ugyancsak itt b alatt lát-juk, hogy az öv rézlemezei (összesen nyolc) miképp erősítvékoda a két bőrrétegen át.

c. Egy kis kampó, de amelynek célját nem tudtam megál-lapítani


359

d. Az öv azon leghajlékonyabb vége, amely csak egy bőr-ből való.

f,. g, h alatt a rézlapokat látjuk. Ezek kissé hajlottak, hogyaz öv derékkörüli hajlásának megfelelhessenek.g alatt látunkegy láncot is, amely valószínűleg az övnek i alatt látható kap-csa által elöl való összekapcsolására szolgált

h. A hát közepére eső két rézlapba erősített két függő ka-rika, amelyekből régen láncok csüngöttek

i A kapocs, amelynek fölületét is egy kő díszítij. Ugyanezen kapocs oldalnézetbenk. Két fül amelyekbe valamikor valószínűleg láncok vol-

tak akasztva.


360

Valamennyi kő körül, valamint az öv szélén is gyöngyöksorai vannak.

z ilyen övek szemalakjai mindig valamely rózsa-színű, néha fehér, és kifényesített kőből valókvoltak (talán achát vagy karneol?), de lehetségeshogy egy igen vastaghéjú osztrigafaj porcellán-szerű kagylójából készültek E kagyló anyaga fe-

hér de legkülső fölületén píros, kissé mélyebben pedig rózsa-színű. Ha legkülső, igen ripacsos felületét simára lereszeljükakkor igen szép, kissé márványos, rózsaszínű és kifényesíthetőfölül etet kapunk. Mivel pedig a kagyló meglehetős nagy, ezértegy-egy héjból akár négy-öt olyan „szem”-alak is kifaragható.Ez övek sok, kissé hosszúkás ilyen ékítménye tehát „sze-mek”ként is volt fölfogható és költőileg a regebeli Argus sok –itt a szüzességre és hitvesi hűségre – őrködő szemével is azo-nosítható volt

Az ilyen öveken lévőláncok utóbb szintén a szü-zesség és a hitvesi hűségmegőrzendőségével kerül-tek összefüggésbe, habárjelenlétük eredeti oka egy-általán nem ez volt. Azalábbi két képen albán asz-szonyokat látunk a föntihezmeglehetősen hasonlító öv-vel, amelyen a láncok, illet-ve az azelőtt a láncokat tar-tott karikák még tisztán lát-hatók. E láncok magyará-zatát az adja meg, hogy,amint ez ismeretes, a Kö-zépkorban, de még későb-ben is, némelyütt, de külö-


361

nösen Olaszországban és Németországban szokásban volt nőkáltal olyan övet is viseltetni amely a szüzesség illetve hitvesihűség biztosításra isszolgálhatott. Az illetőízléstelen és durva szo-kás szerint az öv láncaiegy hosszúkás. tehátszemalakú, ezüstla-pocskát tartottak, elölés hátul az övhöz lán-coltan, amely lapocskaa nő nemi részét telje-sen födve, a közösüléstlehetetlenné tette; az övcsatolása pedig lakatrajárt, amely lakat kulcsapedig az anyánál, illet-ve a férjnél lévén, az öva lakat kinyitása nélküllevehető nem volt.Hogy pedig ez valóbanígy volt, a következőadtok teszik kétségtelenné. Egy igen lapos, szinte falevélszerűtengeri halfajta tudományos latin nevén Pleuronestes solea,olasz nevén sogliola (szolyola; de nevezik sfoglia [szfollya]néven is, mivel falevélre [foglia: follya, = falevél] is emlékez-tet) német nevén Scholien (sollen). De ugyanezen halfaj neve adalmáciai horvát halászoknál „pizdin pokrivács” = pinafödő,amely név itt vagy valamely azonos értelmű olasz avagy ma-gyar elnevezés fordítása lehet. Ugyanis egy hasonló, szintén

igen lapos édesvízi hal neve amagyar halászoknál is pinafödő.(Lássad: Herman Ottó: „A ma-gyar halászat könyve”-ben a

Cyprinus brama, más neve in Abramus brama és Abramusargyreus halfaj népi magyar nevét.) A tengeri Pleuronectessolea hal alakja ez. Mivel mindig a tenger homokos fenekénfeküszik, ezért mindkét szeme feje fölső felületén van, teste


362

fölső felülete pedig szürkés homokszínű, némi sötétebb és vi-lágosabb foltocskákkal, míg teste alsó fölülete ezüstösen fehér,amiről valószínűleg argyreus = ezüstös nevét is kapta. Két-ségtelennek kell tehát tartanunk, hogy a szóban lévő övek lán-cai ezüstlapocskája is olyan alakú kellett legyen amilyennekazt alábbi rajzom mutatja, sőt valószínű hogy ezeken a vizeletkönnyebb elfolyhatása céljából a hal pöttyös voltára emlékez-tetően, apró lukacskák is voltak. Létezhetett olyan lapocska

amelynek hátrafelé csak egylánca volt (a rajzon a), vala-mint olyan is amelynekhátafelé is ketteje volt – e: (arajzon b). Miként a szóbanlévő halfajok teste mindkétszélén lágy és tehát könnyenhajló uszonya van, igy való-

színűleg az ezüstlapocska két széle is kissé lefelé hajlított volt,hogy a nőt járása, mozgása közben éleivel ne sértse (a rajzonc). Természetesen készülhetett az ilyen – valószínűleg szollanevet is viselt – lapocska bőrből is. Igaz, az ilyen, késselkönnyen elvág ható volt, de hiszen végtére a láncocskák is fo-góval könnyen elcsíphetők voltak! Csakhogy”, ez esetekben atilalom megszegése sem volt tagadható. Tudjuk pedig, hogydurvább lelkületű népeknél úgy a leány bukását, mint asszonyhűtlenségét halállal is büntették. Például a régi zsidóknál meg-kövezéssel, a régi germánoknál pedig deszkára kötözötten mo-csárba süllyesztéssel.. (Itt is megemlítem már, hogy szarmataazaz szolim őstörzsünknél a lap neve lasz és megfordítva szal,szol, szolla volt).

Az ilyen szüzesség- és hűségvédő szolla viseltetését az ismegkönnyíthette, hogy nőknél régen igen általános volt azolyan szoknya amely elöl teljesen nyitva volt. vagyis a derékracsak hátulról kötötték volt föl, de amely nyílást a kötény ta-karta el teljesen. Úgyhogy a láncocskák hátul a szoknya alatt,elől pedig a nyíláson át mehettek le a szolláig. Ilyen elöl nyi-tott szoknyát viseltek napjainkig is a nők egész Kalotaszegen(Erdély) és ilyen volt a régi magyar viseleteket mindenbenutánozó oláhok, illetve oláh nők katrincá-ja (elöl nyitott szok-


363

nya) is. De tökéletesen ugyanilyen a belső-ázsiai kirgiz-törökasszonyok beldimesi nevű, szintén elöl nyitott szoknyája is,amilyet egyet, igen díszeset, Prinz Gyula a „Néprajzi Értesítő”1908 évfolyama 85 oldalán fényképben is bemutat. Ugyancsakhasonló, elöl nyitott szoknyát viselnek a délkelet-ázsiaiBirmánia (más nevén Burma) ország asszonyai is, továbbá ré-gebben a dalmáciai Konavle (régibb olasz nevén Canale) Ra-gusa melletti hosszú völgy jász eredetű, ma horvát, nép asszo-nyai is, akiknél a szoknya elöl való nyílását mindig a köténytakarta. Föltűnő egyezés még az is, hogy úgy a kalotaszegimagyar, mint az ázsiai kirgiz és a konavlei horvát asszonyokilyen szoknyája, ha van is rajta színes dísz, de kivétel nélkülmindig fekete szövetből való. Láttam ilyen elöl nyitott, de fe-hér színű, szoknyát Hercegovinában is.

Föl kell itt még említenem a Montenegróban (Crnagora),Dél-Hercegovinában és a Cattarói Öbölben (Boka Katorska,Bocche di Cattaro) a nők által régebben általánosan viseltezüstöveket is. Ezek itteni neve csemel; amely elnevezés a tö-rök kemer, kjemer = öv szóból származott. Föntebb láttuk,hogy ama sokszemű bőrövekre díszül négyszögletes rézleme-zek is voltak fölerősítve. Ezen montenegrói öveken a lemezektöbbnyire ezüstből valók és ezek már az öv lényegét is képe-zik, mivel az alattuk lévő bőrövet, azaz már csak egy szélesszíjjat, teljesen eltakarják, úgyhogy ebből semmi vagy csakhátul egy kevés látszik. Ezenkívül elöl a középső ezüstlemez atöbbinél valamivel magasabb is szokott lenni. A lemezek szá-ma mindig öt avagy hét. Valamennyi gazdagon díszített, demivel e díszei a legtöbbnek tisztán renaissance ízlésű, ebből azkövetkezik, hogy ez övek nagyobb része, nem török gyárt-mány, hanem, miként sok más ipartermék is, még Velencehatalmas korában, külön Montenegro és a Balkán számára, azitten szokásban lévő alakúra ugyan, de Velencében készült.Ma ezen öveken a láncok már mindig teljesen megokolatlanul,díszül vannak még jelen, amint ezt az alábbi rajzon látjuk. Aközépső, a többinél magasabb ezüstlemezen, gazdag díszítmé-nyek között majdnem kivétel nélkül látható egy szárnyas an-gyal ábrázolata, kivont karddal a kezében. Egy catatarói öreg-asszonytól annakidején, kérdésemre, azt hallottam volt, hogy


364

ez Mihály arkangyal képe. De hogy ez miért van ottan, meg-mondani nem tudta, vagy talán megmondani szégyenlette.Tudjuk azonban,hogy a régi zsidók-nál úgy Mihály mintGábor (Michael ésGabriel) arkangyal(főangyal, angyal-fejedelem) még azsidóság, azaz Izra-el, védelmezője-, őreként szerepeit, míg ugyanezen arkangya-lok a már nemzetközivé lett kereszténységben már csak azEgyház védelmezői- és őrizőiként lettek fölfoghatók, de sejt-hető, hogy az „őrangyalok”-ról szóló hiedelem emez őrző an-gyalokra vezetendő vissza, ezek pedig egy még régibbÁrguszféle mythologiai személyre. Ismeretes, hogy a régi zsi-dók, (miként a régi görögök is) a valahonnan átvett, örököltneveket szokták volt kissé át is alakítani, azért hogy ezekbe amaguk nyelve szerinti valamely értelmet erőltethessenek Min-denesetre azonban megjegyezhető, hogy a Gabriel avagy Gá-bor név határozottan kabar hangzású.

Azon körülmény viszont, hogy a kivont kardú őrangyaléppen a szüzességet és hitvesi hűséget is őriző övön és elöl áb-rázoltatott, azt kell eszünkbe juttassa, hogy hiszen egy nemzetfaji tisztasága és tehát igazi fönnmaradhatása elsősorban is le-ányai, asszonyai törhetlen erkölcsösségén alapszik. Ezért telje-sen megokolt tehát, hogy egyrészt a zsidók a nevezett arkan-gyalokat Izrael őreinek, de tehát nemi alapon, tartották, más-részt hogy később az erkölcsőrző övekre éppen elöl, tehát a nőnemi része fölé, ekét arkangyal valamelyike, kezében kivontkarddal, ábrázoltatott. Ha viszont ezen öveken manapság aláncok már csak megokolatlanul és díszül vannak is még jelen,ez csupán azért van, mivel a szokások szelidülésével a nőkláncokkal és szollávali leláncolása mindinkább elmaradott ésezután a nők a láncokat övükön elöl fölfüggesztve tüntetőlegannak jeléül viselték csupán, hogy mindenki láthassa, misze-rint íme, ők már nincsenek leláncolva; míg utóbb e láncok je-lenléte oka is feledésbe ment.


365

Az elmondottakhoz teendő azonban még az is, hogy ép-pen ez elmondottak alapján egy ideig a női öv a női erkölcsös-ség, szüzesség és szemérmetesség jelképévé is válott volt. Fölkell tehát nekünk még tűnjön ezen török kemer, kjemer ésszerb csemer szónak a szemere = szemérmetes, szerény, to-vábbá szemérem = szégyenlősség és nemi rész, főképp női,szavainkkali egyezése, de amelyekkel, amint láttuk, egyezik afinn hamara (hemere), a német Dammerung (demmerung) =homály, szürkület és az olasz cenere (csenere) = hamu szó is.Láttuk pedig azt is hogy a hamu és a szürke szín a szerénységjelképe is volt. „Szemere” fejezetünkből pedig azt is tudjukhogy mi összefüggésben van mindez a nőiség, a szerelem ésszemérmetesség Istennője (Venus, Afrodite) első-ázsiai Szemi-rámisz-Szemiramét-Szamuramar nevével.

Érdemes itt még ezenalábbi rajzon ezen női öveklegvégső fejleményét is be-mutatnom, amelyeknek mársemmi egyéb céljuk nem voltmint kizárólag a nő közösül-hetése lehetetlenné tevése,amelyet már csak titkosan, aruházat alatt viseltek és amelyövek lakatja kulcsa a leányanyjánál, illetve az asszony uránál volt. Ilyen övet kettőt mutatbe Kosztics A. „Zsenapol, zsenatsovek” című művében(Beigrad, 1936. Gregorics D nyomda.).

Az azonban bizonyos, hogy az eddig itt általam bemuta-tott övalakok egyike sem az ami a női övek eredeti ősalakjavolt. Ilyen durva és többé-kevésbé kínozó eszközök semmiesetre sem keletkezhettek békés földművelő és eszerint főképpnövényevő ősnépeknél, mert ezeknél egyrészt az erkölcsök ésmindenkor magasabb színvonalúak voltak és ezeknél az embe-rek szelídebb indulatúak lévén, ilyesmi eszükbe sem jutott,másrészt meg itt a családok úgy otthon mint kerti vagy mezeimunkájukban is rendesen együtt maradván, avagy csak a napnehány óráján át lévén férfiak és nők egymástól távolabb, ígyazután nők elleni erőszakra vagy hűtlenségre mindez okoknál


366

fogva sor nem is igen kerülhetett, amiért azután ilyesmi ellenvédekezni sem válott szükségessé és amennyiben az ilyen vé-delem gondolata náluk mégis fölvetődött, ez csak jelképesen,minden durvaság nélkül jutott kifejeződésre. Láttuk már, hogyhiszen az őskabarok is, bár már állattenyésztéssel is foglal-koztak volt, de szelídebb lelkületű fajhoz tartozván, még csakaz olyan „kétszemű” öveket kezdették alkalmazni amelyekentehát az őrködés még csak a szemek által, jelképesen fejező-dött ki. Máskép volt ez viszont a tisztán állattenyésztő és en-nélfogva teljesen húsevő és mind harciasabbá váló népeknél,amelyeknél a férfiaknak, nyájaikkal járván, vándorolván, va-lamint rabló hadjárataikon is, sokszor hetekig, hónapokig iskellett családjaiktól távol lenniök. Az ilyen, mind harciasabbás ennélfogva eldurvuló és kíméletlenebbé is váló férfiak aztántermészetszerűleg saját nőikkel szemben is kíméletlenebbekkélettek.

És íme, a finn Kalevalában sokszor van szó leányokezüst-, cin-, réz-övéről, sőt szó van ez övek láncairól is, de se-hol arról, hogy ez övek, láncok szüzesség avagy hűség meg-őrizésével is valamilyen kapcsolatban lettek volna Említtetikpéldául (lássad például Vikár Béla magyar Kalevala-fordításában, Budapest, 1909), a

IV énekben. Lányok aranyöve a 23, 24, 25 oldalon.Rézöve a 26. oldalon.

X. énekben Ugyanazon övet a 61. oldalon egyszer réz-,másszor aranyövnek mondja.

XI. énekben. A 68. oldalon: cin-öv.XX. énekben. A 139. oldalon: réz-öv.XXXVIII. énekben. Rézöv.

Ami szerint az öv tehát eredetileg semmi másra nem szol-gált mint a ruházat derékbani összefogására, habár utóbb minddíszesebbé, ékesebbé is lett, majd ezüstből, rézből avagy másfémekből való pántokat, lemezeket is kapott, holott eredetilegbizonyára csak egyszerű zsinórból, szövetből, majd bőrből iskészült volt. Hogy pedig ez övek utóbb láncokat is kaptak, ezta Kalevala szintén bizonyítja:


367

XVIII. énekben, a 119. és 120. oldalon van szó övláncról.Vi kar Béla fordításában így áll: „öt-hatövláncot övembe” (készítsen). Barna Fer-dinánd régebbi Kalevala-fordításaban (Bu-dapest,1871.) ugyanezt e szavakkal mond-ja: „hat lánc övkötő.”

A láncoknak az övöni jelenléte eredeti ősokát alábbmagyarázandom meg.

Továbbá, a Kalevala XVIII., XXXV és L. (50.) énekébenmég „cinmellű” és „cinkeblű” leányok-ról is van szó, ami szerint fémből ké-szült emlővédők, bizonyára csésze-alakúak, is kellett létezzenek. Érdekestehát, hogy például régebbi németor-szági bélyegeken a Németországotmegszemélyesítő Germania nőalakmellén is fémből való emlővédőkábrázolvák. Lehet ugyan hogy ez csakvalamely festő képzeletszüleménye, ámde ha német tudósok-nak talán tényleg tudomása van a régi germán nők ilyen emlő-védőiről, akkor bizonyos hogy a régí germánok ezt a régebbiműveltségű fajunkbeli ősnépektől vették volt át, illetve örö-költék a leigázott és nyelvileg elgermánosított őslakóktól.

Végül szólanom kell még enői övek eredeti és még hasznoscélú alakjáról is. Mint annyi másdolognak, úgy ennek megfejtésétis Magyarországon, illetve ma-gyarországi néprajzi adatokbantaláljuk meg.

Ide teszem alább legelőszöris ezen erdélyi, hétfalusi csángó-magyar leány képét, amelyenövet és ezen egy csüngő láncvé-get is ott látunk. A fölületes és


368

csak kereskedelmicélokra készült le-velezőlap-színezésa leány övét ugyansárgára festette ki,ami azonban té-ves, mivel itt ezövek mindigezüstből valók.Téves a hosszúfátyol pirosra fes-tettsége is, mivelez mindig fehér ABarcaság síksága,Brassó (helyesebbnépi magyar né-ven Barassó) vá-rosa melletti Hét-falu női viseleté-hez tartozott tehátaz ilyen ezüst-pántos, ezüstlán-cos öv is. Mivelazonban a brassaiés brassóvidékiszász nők isugyanilyen öveket viseltek, ezért a fölületes és magyarellenessovinizmus azonnal kész volt az állítással, hogy ezt a magya-rok tehát a szászoktól tanulták el. Amivel szemben hiszen nép-rajztudósaink előtt már eléggé ismeretes tény, hogy Magyaror-szág összes nemmagyar nemzetiségei – főképp Mátyás királykora óta, illetve Magyarország akkori nagyhatalom és a mű-veltségben is mérvadó kora óta – mindenben, de különösen aviseletekben, tökéletesen a magyarságot utánozták és őrizték eviseleteket meg, ha többnyire már el is torzított alakban, mégújabb időkig is, olyankor tehát amikor a külfölddel, külvilág-gal a náluknál sokkal többet érintkező magyarság e régi vise-leteket és egyéb


369

néprajzi sajátságokat már mind-inkább elhagyogatta A brassai ésszebeni szászok csizmáikat, fe-szes, magyar abaposztó nadrág-jukat, hímezett bőrködmönüket,tökéletes magyar gombolású,zsinórból való gombházas, zsi-nórdíszes köpenyüket (őkdalemung-nak nevezik, ami a ré-gi magyar dolomány = dolmányszóból származik; lássad képétés nevét a Néprajzi Értesítő1913. évfolyama 113. és 118. ol-dalán) minden bizonnyal nemhozták sem Németországból semFlandriából, hanem az itteni ma-

gyarságtól, székelységtőlvették át még századévekkelezelőtt. Be is mutatok alábbmég egy fiatal szász me-nyecskét is, akinek nemcsupán az ottani magyarnőkével azonos ezüstövevan, hanem még fején is ottvan a fiatal (még gyermeketnem szült) kalotaszegi ma-gyar menyecskék „bíbor-vég” nevű fátyola Mivelpedig Kalotaszeg messzevan úgy Brassótól mintNagy-Szebentől, környékénpedig szászok sohasemvoltak, sem ma nincsenek,ebből is igen világosan kö-vetkezik, hogy az ilyen, alányok, menyasszonyok és

menyecskék által a fejre csavart fátyol viselése régen egészErdélyben általános kellett legyen, amit aztán a szászok is át-

Fiatal csángó házaspár Hétfa-luból


370

vettek. (Lássad amit e fátyol ról már az 129130. oldalakon ír-tam, ahol egyúttal azt is bebizonyítottam, hogy régi nyelvünk-ben a „bíbor” szó még hófehéret jelentett Ez ide mellékelt képcsángó menyecskéjén is ilyen fátyol van, csakhogy itt afölületes és csupán üzleti szempontú levelezőlap színező e fá-tyolt a fejen sárgásra, a hátul lelógó két végét pedig pirosrafestette.

Az alábbi rajzocskán is szépen látjuk azezüstöv- és ezüstlánc viseletet, amely rajzota Néprajzi Értesítő 1913 évfolyama 111 ol-dalán lévő, brassai szász nőt ábrázolófényképfölvétel nyomán készítettem.

Érdekes az ezen csángó és szász nők mellén viselt nagy,kerek és díszes boglár is. Hogy eredetét őseink egykori kerekmelltükre képezte-e, amelyre utóbb, törzsek szerint virág-,csillag-, avagy, mint például az avarok, egyenlőszárú kereszt-alakot is szoktak volt bekarcolni, avagy hogy eredete az egy-kori két, fémből készülő. emlőfödő volt-e, nem tudom, de le-hetséges, hogy a kettő helyett egy csak a keresztenységben ke-rült, mivel hiszen a keresztény egyháziak bizonyára ellenevoltak annak, hogy a női emlők ehelyett hogy lehetőleg elrej-tessenek, még olyan emlőtartókkal is, amilyenekről a finnKalevalában is szó van, kihangsúlyoztassanak. Lehetséges te-hát, hogy a régi szokás és az új vallási követelmény között,mintegy kiegyezéskent, meg lőn engedve középen csak egynagy boglár viselése, de eppen az emlők lehetőleges elpalás-tolása mellett Sok krétai es mykénéi nőábrázolatról tudjuk,hogy ott is, a görögelőtti ősidőben a nők, bár rendkívül dísze-sen öltözködtek, de emlőiket födetlenül, teljesen meztelenülhagyva. Miután pedig az emlők rendesen csak egészen fiatalszüzeknél maradnak meg szépen előreálló helyzetben, igenvalószínű tehát, hogy már akkor is készültek volt különbözőemlőtartók, úgyhogy nem lehetetlen miszerint ez volt a fémbőlkészülő, utóbb mind díszesebbe is váló, gyönggyel, ékkövek-kel is rakott emlőtartóknak, valamint a Kalevalában is emle-getett „cinmell”-nek.


371

De mondottam, hogy, mint annyi másnak, úgy a női övekrégi hasznos célját, magyarázatát is Magyarországon találjuk

meg. Láttuk a föntebb; képeken, miszerinte magyarországi női öveken nem csupánlánc is van, hanem hogy azok kelleténélhosszabbak is, hogy elöl két végük egy-másfölé ér. Miért hát mindez? Erdélyinépmesékből is kitűnik a nő és ennek ter-hességének az övveli összefüggése. Bizo-nyos tehát, hogy ez övek azért olyan hosz-szúak, hogy amikor majd viselőjük terhes

lesz, akkor is testüket körülérhesse, sőt még a lánccal, illetveláncokkal, is meghosszabbítható legyen, olyanféleképpenahogy an azt ezen alábbi rajzocska mutatja. Ma is a teherbenlévő nők, amikor ez már szükségessé válik, szokták a ruháza-tuk’ alatt hasukat vászonból, szövetből való kötéssel fönntar-tani, hogy az súlyánál fogva túlságosan lecsüngővé ne legyen.Világos tehát, hogy az ilyen ezüstövek is szolgálták ugyanecélt, csakhogy akkoriban még a ruházat fölött, ha ezalatt mégszövetkötést is viseltek Ez tehát az ilyen övek láncai jelenléteigazi ősoka, amelyek csak később kapták a föntemlített egé-szen más rendeltetést is, majd válottak még utóbb egészes fö-lösleges dísszé is. (Lássad: Horger Antal: „Hetfalusi csángónépmesék.” Budapest, 1908. A 119 oldalon „a derekára szépezüst övet, mert terhes volt”).

Ez övekkel kapcsolatban befejezésül szólanom kell megaz Urál hegységről is. Ez körülbelül egyenlő magasságúan ésszélességűen Észak-Dél irányban vonuló hegység. Vogul ésmás északi rokonnépeink regéiben is szerepe van; a vogulokszerint ez a Föld ezüstöve, vagyis eszerint tehát a Földanya,azaz Tündér Ilona öve is. Es íme, azonkívül, hogy ott Északonhótól borítottan is sokat fehérlik, még ezüstben, aranyban, réz-ben sőt vasban is igen gazdag. Ez érceit már az ősnépek is bá-nyászták Mindez fejti tehát meg azt is, hogy az Urált régi latinszövegek es térképek Cingulus Mundi = Világőve-nek neve-zik, amely latin elnevezés tehát nem is más mint fordítás, merthiszen például a tatár nyelvben ma is ural = öv. Amely urszótőről ml már tudjuk, hogy ur avagy urú kiejtésben a későb-


372

bi őr, örű (romlottan örv) = öv, karika, szavunknak felelt meg.Tudjuk pedig mi már azt is, hogy ezen őr, örű szavunkbólszármazott örök szavunk, ugyanúgy mint a latin orbis és urbs= kerekség és város szó is, mivel az őr, örü vagyis a kör azörökkévalóság, azaz kezdet- és vegnélküliség jelképe is volt.Viszont öv szavunk (r helyett v) csak besenyő és kabar kiejtésea kőrös szócsoportbeli őr szavunknak; az öv szónak pedig körértelme szintén van, de amely öv szavunkból a körpályát je-lentő év szavunk, továbbá a latin-olasz aevum es evokor sza-vak és a nemet ewig (évig) = örök szó is származott, míg vi-szont kor = idő szavunk sem más mint a kör szavunk egyik ki-ejtésváltozata.

Föntebb is szó volt már a kabar díszítményekről, ame-lyekhez teszem itt még az alábbi, saját magam által összetette-ket. (1, 2 és 3.) Igaz hogy ilyeneket már nem volt sehol alkal-mam látni, de nem kételkedem abban, hogy ős műveltségünkvirágzása korában, sok ezer változatban is, léteztek, sőt hogylétezhettek nálunk még egy-két századdal ezelőtt is, amíg azidegen hatások áradata a magunkét mindinkább pusztítani nemkezdte és a XIX. század végén és a XX. század elején kezdődőhanyatlás annyi szép és nemes vesztét nem okozta.

Láttuk, hogy a viszonos (reciproc) minták a kazár eredetű,bár ma török nyelvű, kirgizeknél, és itt-ott még nálunk is a ka-zár, kosszarvas díszítmények, kacskaringóvonalakból (spirál-


373

vonalakból) képezetten, máig is megvannak még, úgyhogymár ebből is oksze-rűen következtet-hető, hogy ugyan-ilyen viszonos, de

természetesenkecskeszarvasan

képezett, díszek te-hát a kabaroknál iskellett legyenek. Itttehát az 1 és 2

szám alatt ilyeneket rekonstruáltam, míg a 3. számú rajz zsinó-rozásos dísz lehetne, de, bár magam terveztem, de a föntebbbemutatott általam valóbanlátott és gyűjtött zsinórdíszekalapján.

Hogy azután e kabar in-dítékok miképpen volnánakmég tovább fejleszthetők, azt e 4. számú rajzom mutatja,amely szintén teljesen a magam összeállítása, de amelyhezfölhasználtam a sulyomfélék hosszú indái által nyújtott indíté-kot is, aminthogy ez így van a lentebbi kabar tarsolylemezekenis. Igaz ugyan, hogy a mohamedánság arabeszk-ízlése is két-ségtelenül kabar eredetű, csakhogy mivel itt a tudatos kabarvonalvezetés már hiányzik ezért itt az igazi kabar vonalritmusis csak zavarosan van még meg, ami természetesen a szépségkárára is van.

A középkortól kezdve mind napjainkig a heraldikábanigen nagy szerepetjátszott az íriszlili-om, amelynek kék,fehér és sárga fajtáiis vannak. Ugyan-csak a Középkor-ból fönnmaradottanma is jól ismerjük az aranykoronák olyan alakját mint amilyenezen föntebbi rajzon a. Aminek eredete szerintem nem lehetett


374

más mint az, hogy kabar őstörzseinknél valamikor szokásbanvolt ilyen íriszliliomokból koronát, azaz koszorút, úgy képez-

ni ahogy an azt e rajzonb mutatja, vagyis úgyhogy egy fűfonadékból,hajlékony nyírfakéreg-ből avagy valamilyenmás anyagból a fejre il-lően képezett abroncs-szerű karikára valami-képpen íriszliliomokatés íriszbimbókat tűz-deltek köröskörül föl,úgy ahogy an ezt a raj-zon b ábrázolja. Éspedig

valószínűleg kék színűeket, mivel, amint mi már tudjuk, ezvolt a kabarok egyik nemzeti színe. Igaz ugyan, hogy az írisz-liliomfélék teljesen kinyílott állapotukban a kabar vonalritmustmár kevésbé tartják meg (a föntebbi rajzon b), de viszont ép-pen fesledező, nyiladozó állapotukban ez rajtuk a legmegle-pőbb tökéletességben megvan (a föntebbi rajzon a, ahol e vi-rágot két nézetben ábrázolom); tény pedig hogy a liliomos ko-ronák is éppen ez alakzatot tüntetik föl Mindebből tehát oksze-rűen következtethető az is, hogy miképpen a magyaroknál agyöngyvirág, a jászoknál az iszalag és a jázmin, a kazároknálés székelyeknél a szekfű, úgy a kabaroknál a kék íriszliliomvolt Tündér Ilona – akit ők Kübele néven is neveztek volt –egyik jelképe s egyik szent virága is, amely virágnak azután,mivel ez is tavasszal nyílik, náluk is a tavaszi Nászünnepbenkellett nagy szerepe legyen.

Van azonban még egy növény amelyet az oly föltűnőenkabar vonalú jellege miatt érdemes itt fölemlítenem, valamintmég azért is mivel ez is amellett tanúskodik, hogy őseinkszimbolikája valóban a Természet törvénye in alapult. E nö-vény hazája Ausztrália, ahova kabar őstörzseink valószínűlegsohasem jutottak volt el. Ez az ausztráliai nagy eukaliptusz fákegyik fajtája. Ennek törzse és összes ágai gúzs- azaz kötélkép-pen csavarodottak. (Az alábbi rajzon e alatt e csavarodottság


375

szándékosan kissé túlzottan föltüntetve). Mivel pedig a gúzs-alak, amint láttuk, a kazároknál is, mint a spirálvonal egyikváltozata, jelképként szerepelt, föltehető, hogy szerepelt a ka-

zárok legközvet-lenebb rokonainála kabaroknál is,annyival is in-kább, hogy hi-szen mindengúzs- azaz min-den kötél szerűencsavart alak ol-dalnézetben tu-lajdonképpen –amint ezt a rajzon

e alatt is látjuk – a kétkampójú kabar vonal-sorozatát képezi.Ezenkívül azonban ugyanezen növény levele meg a kabarszemalakkal egyező alakú, habár igen elnyújtottan. (a rajzona). Igen érdekes e növény termése is, amely kicsinyedényszerűs amelynek tetején a legtisztábban kabar emlőalakú csücsökvan (a rajzon b) Ez edénykének, amikor már virágozásra meg-érett, teteje, azaz valóságos födélkéje, leválik (a rajzon c) ésleesik, mire a fehér szálacskákból álló virág kinyílik (a rajzond).

Láttuk hogy az alakulófélben levő világok ködfoltjait(nebulosákat) kazár őstörzseink a kusza szóval, illetve ennekvalamely változatával, nevezték, ami megfelel a görög kaoszszónak, valamint az ezzel rokon szintén görög khaite = hajzatés kóasz = gyapjú szavaknak. Ámde ezeknek a magyarban ismegfelel a kuszaságot és szálasságot egyaránt jelentő kócéskócos szavunk, aminthogy a kenderből nyerhető fehér, boly-hos, szálas anyagot népünk kenderkóc-nak avagy egyszerűenkóc-nak is nevezi. Világos tehát: hogy ezen kóc és kusz sza-vainkból származott a szláv kosza = haj, hajzat szóis. De láttukazt is, hogy mind e szavaink egy további fejleménye, rokona akósza, kószál szavunk, amely íme: rendetlenül, kuszán való já-rást, járkálást jelent, amely szavunk megfelelői azonban azárja nyelvekből hiányozván e szócsoport ott tehát kisebb mint


376

nálunk. Észre vettük továbbá már azt is, hogy őseink a kócotvagyis a még rendezetlen gyapjat, kócot a köddel is összeha-sonlították (köd szavunk kún szócsoportunkbeli, amelynekpontosan megfelel a szláv kudelya = kenderkód és kudrauo =kócos), amely összehasonlításuk ismét a még rendezetlen éskialakulófélben levő világok ködfoltjait, a nebulosákat, a mégszálak-szerűen kuszálódó kuszákat: kaoszokat kell eszünkbejuttassa.

Mi már tudjuk, jól megértjük azt is, hogy e kazár szavak-nak például szemere szócsoportunk szerinti, a ma már csaktájszólásainkban élő, söndörít, söndörget = sodorít, csavargatszavunk képezi egyik párhuzamát. De amelynek viszont pon-tos párhuzamát meg e kún göndör, göndörít, kondor, kondor-gat, továbbá a kender = kócanyagot, kún szóval kanatot, adónövény, szavak szintén képezik, mert ezek is mind szálas,kondorodó, bolyhos, gyapjas anyagot jelentenek. Észre kelltehát vennünk azt is, hogy a besenyő szócsoportunkbeli zavar,csauar (megfordítva: facsar) szavaink is a föntiek párhuzamai,ugyanúgy mint a csavarog és csauargó a kószál és kósza sza-vainknak. De mind amelyeknek meg íme a tisztán kabarszócsoportunkbeli kavar, kavarog, habar, kóborog, háborog,kever, kevereg szavaink a pontos megfelelői. Hiszen például akvályog szavunk a világködök őrvénylő mozgását is kifejez-heti még a kóborog pontosan megfelel a kószál és csavarog-nak, sőt tudjuk, hogy például „háborodott eszű” kifejezésünk:megzavarodott eszűt, bolondot jelent; kabar szóval: hóbortos-at.

Teljesen okszerű következtetés tehát, hogy mivel a min-denféle bolyhos, kanatos, gyapjas anyag, valamint a kenderkócis fehér, de fehérek a világködök, valamint fehér a földi köd is,ezek tehát egymással jelképesen össze is hasonlíttattak, annyi-val is inkább, hogy megjelenésükben egymásra különben ishasonlítanak. Ugyanígy pedig nyelvileg az is okszerűen kö-vetkeztethető hogy tehát a világködök kabar neve valamelykavar, habar, hábor szóalak lehetett, ugyanúgy mint ahogybesenyő neve: zavar is.

De a fönti kabar szavak mellé sorolhatók még a szinténkabar szócsoportbeli gyap, gyapat, gyapot, gyapjú, sőt a gyep


377

szavunk is, amelyek tehát mind szálszerű és többé-kevésbé ku-sza anyagot neveznek meg; a gy vagy g hang pedig a h és khang közvetlen rokona. Mi több, ezen gyep szavunk közvetlenrokona gyepű, amely élő sövényt, sűrű bokrokból képezett ke-rítést, határvonalat jelent, tehát besenyő kiejtésű megfelelőjecsepű = szálas, kócos, kusza anyag lévén pedig hogy őseink azilyen bolyhos anyagot a köddel is összehasonlították volt,eszerint tehát a világköd neve még akár gyapú vagy gyapar islehetett.

Még egy fehér színű virágfaj is van, amely a kabaroknálbizonyára szintén Tündér Ilona, azaz Kübele Istennő, egyikszent virága volt. Ez a gyopár, avagyhavasi gyopár, amely tehát a magas,sziklás hegységek között, többnyirecsak igen nehezen hozzáférhető he-lyeken, vagyis tehát a kecskefélék – akabarok e legfőbb kultuszállatai –igazi hazájában terem. Magyar nevevajon miért gyopár, ami hiszen ismétkabar szócsoportunkbeli szó? Világoshogy azért mert levelei fölső felületétkivéve, mindenütt sűrű, finom, fehérgyapjúszerű szőr boritja. De ezen kí-vül minden egyes szirma, habár lapos,de tökéletesen a kabar vonalú emlő-alakot ismételi, amely okokból tehát jogosan következtethet-jük, hogy e virág a kabarok szimbolikájában szerepelt Köz-kedveltsége mai német Edelweis = nemesfehér, elnevezésébőlis kitűnik.

Arról is írtam már, hogy őseinknek ősrégi időkben nemvolt szükségük sem ember szemeikre sem műszerekre ahhoz,hogy a Holdat, Napot avagy más égitestet tetszésük szerintitávolságról lássák avagy ezek részeit akár „mikroszkopikusvizsgálat” alá is vegyék, hogy akár Földünk belsejét avagyemberi, állati vagy növényi test belső részeit nézzék Mert kö-zöttük mindig voltak „látók” akik még az agyvelő tobozmiri-gye segítségével voltak képesek igen jól látni. Mivel ezen ki-csiny agyvelőrész nem más mint az egykori harmadik szem


378

agyvelőközpontja, amely igen régen még fejlett volt és csakma elkorcsosulva. Amely harmadik szem a mai „fejel ágy”helyén volt és amely nem a fény hanem a villanyosság segít-ségével látott és tehát sokkal áthatóbb látású is volt mai sze-meinknél. Nekik tehát nem volt arra szükségük, hogy a Holdravagy bármely más égitestre testileg is eljussanak ahhoz, hogyminden ottlevőről pontos tudomást szerezhessenek És nekikelég is volt tudásukat gyarapíthatniok, minden létezőről tudo-mást szerezniök. Nem volt még semmi szükségük holmi hó-dításokra, elfoglalásokra, esetleg ottani ásványok, nyersanyag-ok birtokbavétel ére és ipari vagy hadi célokra való fölhasz-nálására, miként nekünk ma. A Föld óriási területei akkoribanmég lakatlanok voltak, mivel Földünkön akkor még igen kevésember élt és ez még egyszerű, boldog és természetbeli életetélvén, az akkori melegebb éghajlat alatt még semmiben szük-séget nem szenvedett; háborút, harcot nem ismert, aminthogyennek emlékét a görög hyperboreus-mondák és a mi a csalló-közi Aranykorról szóló mondáink is fönntartották. Igen jólmegismerték tehát őseink a világvégtelenség ködfoltjait ésCsillagait is, tudva hogy amazok kialakulófélben levő világok– mivel hiszen valamennyit megfigyelhették – emezek pedigNapok, a maguk lakott avagy nem lakott bolygóikkal. Sem akisebb avagy bármily nagy távolságok megfigyeléseiket ille-tőleg semminemű befolyással nem voltak, semminemű aka-dályt nem képeztek. Hiszen számos népmesénkben máig is élmég ennek emlékezete, abban amikor a táltos ló kérdi gazdáját„Édes gazdám, hogy vigyelek? Mint a szél, mint a villám vagymint a gondolat?” E kérdés csak látszólag amolyan mesebeli segyügyű, azért mert elszoktunk a jelképes beszédektől, jelké-pekben való gondolkodásmódtól A szél gyorsasága nálunktöbb szólásmódban kerül megemlítésre, mint például: „Szélse-bességgel”. Különösen pedig az igen gyors lovat szoktuk szél-hez hasonlítani. És íme, a latinban is celer = gyors és könnyű,aminthogy mi is mondjuk: „könnyűlábú mint a szél”. Viszonta régi rómaiak celeres-eknek nevezték a lovas katonaságot is.Ámde tudományos tény, hogy a villanyos áram és a fény gyor-sasága ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb; a Csillagos óri-ási távolságait pedig „fényévek”-kel mérjük, vagyis távolság-


379

egységül a szinte fölfoghatatlanul nagy távolságot vesszükamennyit a fény egy év alatt fut be. És mégis, mindennél is agondolat még sokkal de sokkal gyorsabb, vagyis világos tehát,hogy a gondolat valóban a leggyorsabb, mivel ennél nem teszidőtartamban különbséget, hogy csak a szomszédházba kell-eeljusson, avagy a Holdba, Napba vagy pedig száz avagy ezerfényévnyi távolságban levő valamely Csillagra. Pillanat alattott van akár a Szíriuszon, akár az Androméda ködfoltjában is.Észre vesszük tehát. hogy a fönti mesebeli kérdés egyáltalánnem együgyű hanem hogy az is ős műveltségünk egyik ma-radványa.

Nem volt tehát őseinknek még sem röppentyűkre (raké-tákra) sem sugárhajtású űrhajókra szükségük ahhoz hogy aVilágvégtelenség titkait megismerhessék, de sem arra nemvolt még szükségük, hogy e titkos megismeréséből anyagihasznot húzzanak és ezt mások kárára, leigázására fölhasznál-ják.

rtam már arról hogy a húros hangszerek őse akifeszített idegű íj volt, amelyre, hogy hang-zatosabb legyen (rezonálóul), üres tökhéjat (arégi görögöknél teknősbékahéjat is) erősítet-tek volt föl. Említettem azt is, hogy hegedűszavunkat Csíkban következetesen hedegűnek

ejtik, amit azért sejthetünk helyesebbnek mert sejthető az ishogy ideg szavunknak hehezetes hedeg kiejtése is volt.

Az úgynevezett lopótök – a kabak-tök közelirokona – amelynek héja szintén igen kemény,belétől kiürítve, igen alkalmas volt arra is hogytehát hangosítóul, hangzatositóul a pengetett,avagy vonóval, vagyis egy másik íjjal, megszó-laltatott íjra kötöztessen. Alakjával e tökfajta amandolinra, tamburára vagy a balkáni egyhúrúhegedűre is nagyon emlékeztet. A kiürített ésmegszárított lopótök héja fehér, avagy szürkés-


380

fehér színű. A mandolin, a tambura is mindig fehér színű, hama fából készül is, de sejthető hogy valamikor készült egysze-rűen lopótökből is. Láttuk pedig, hogy a fehér volt a kunokegyik színe, valamint láttuk azt is, hogy tök szavunk kún szó-csoportbeli s a teke = gömb szavunk rokona, ugyanúgy mint ateker, tekereg kerekséget, forgást és kereket jelentő szavaink.A lopótöknek pedig kerek, gömb- azaz tehát teke-alakú „hasa”van, ugyanúgy mint a mandolinnak; tény pedig az is, hogy amand-olin szó is kún alakú: m-nd. (Lássad amit föntebb a teke-tök és a köt szavainkról írtam, éspedig a kunok állatával a ku-tyával kapcsolatban, amelynek hímtagja, kicsiben, erectiokortökéletesen ugyanolyan alakú mint a lopótök, vagyis tövénéltekéje van, amellyel: köt).

Lopótöknek a szóban lévő tökfélét azért nevezzük mert hahosszú, nyélszerű végén hegyét kissé levágjuk, hagyott belse-jébe nyíló kis luk legyen és ugyanígy tekéje csücskét is, úgy-hogy itt is ugyanolyan kis luk legyen (amelyeken át a kiszárí-tott lopótök bele kikaparható), akkor vele a hordóból, ennekfönt lévő nyílásán a bort, kiszívhatni, kiemelhetni, mert a föl-szívott bor a tökhéj tekéjébe gyűlik föl, a hosszú, nyélszerűnyak segítségével pedig a hordóban lévő bor akkor is elérhetőha az nincsen is egészen tele. Ilyenképpen tehát a hordóbólbort lopni is lehetett, anélkül hogy azt csapra kellett volna ütni,mert elég volt a hordó domborulatáni lukból a dugót kiszedni,de amelyet a lopás után könnyű volt ismét beverni. Manapságugyanilyen borszívó eszközöt üvegből is készítenek

Egészen más-képpen van azonbanminden a hegedűnél,amely hangszert ka-bar eredetűnek tar-tok és amelynek ősikabar neve kobozkellett legyen, amelyszó tulajdonképpeniértelme pedig tökvolt, de vonatkozotta kabaroknál főképp


381

a nálunk kultuszbeli szerepet is játszott a kabak- vagy kobak-tök re, amely koboz szó nem is más mint egy kobor-alakú szór-z hangváltozásos alakja. És íme, a kemény héjú kabaktök(rajzon a) is igen alkalmas volt arra, hogy hangosítóul az írjaköttessen, e tökfajta pedig vöröses-fakószínű, de rézvörös szí-nűre pácolják hagyományosan minden hegedű fáját is; mi pe-dig már tudjuk hogy a vörös színű réz volt a kabarok szent ér-ce s ezzel összefüggőleg a vörös egyik szent színe is. A leg-meglepőbb azonban az, hogy vonalaiban a hegedű mindmáigis nem csak hogy a kabaktökére hasonlít (a rajzon c), de mégrészleteiben is kabaros jellegű. Amint azt régi képeken ábrá-zolva látjuk, a régebbi hegedűk kabakra a maiaknál is inkábbhasonlítottak (a rajzon b). Sőt a hegedű csavarodó fej része,amint ezt a rajzon d mutatja, amellett hogy a legtisztábban ka-bar vonalú, egyenesen kecskeszarv alakú is. Ami azonban mégennél is csodálatosabb egyezés: az, hogy holott a más húroshangszereknek kerek avagy kissé tojásdad hangnyílása van,ezzel ellentétben a hegedű két hangnyílása tökéletes kétkam-pójú kabar görbéjű, vagyis szintén a kecskeszarvak vonalávalegyező alakú (a rajzon e).

Ennyi s ily föltűnő egyezés semmi esetre sem lehet vélet-lenség, vagyis megkell állapítanunk, hogy a kabarok ősi hang-szere a hegedű volt, amelynek kabar jellegét a hagyomány, hateljesen öntudatlanul is, de mindmáig megőrizte, hogy eredetétaz íjra kötözött kabaktök képezte s hogy neve is valamikor ko-boz, kobuz, kobor, kobúr szóalak kellett legyen, de amely névidővel a húros de nem vonós hangszerekre is átment, ami azértis meg kellett történjen mert hiszen kabaktököt nemvonóshangszerekre is hangzatosítóul alkalmazhattak. Másrészt, ügya vonós !mint a csak pengetett kabar hangszerek őse bizonyáraaz olyan, határozottan kabar alakú ij volt, amilyet régi ábrázo-latokon számtalanszor láthatunk föltüntetve s amely valamikorminden valószínűség szerint kecskeszarvakból is készült. Is-meretes hogy régen íj nem csak fából készült; hanem szaru-

anyagból vágott vékony ésruganyos, egymásra rakott ésezután bőrrel bevont leme-zekből is. Nem érdektelen te-


382

hát itt megemlítenem hogy a német Bogen = íj és biegen(bigen) = hajlítani szavak a német Bock (bokk) = kecskebakszóra hasonlítanak, holott a mi hajol, hajlít és kajla szavaink akígyó kún kijó, haijó nevéből származtak.

Írtam föntebb az emlőalakú sapkákról. Hogy ilyenek a ré-gi görögöknél sem voltak ismeretlenek, mutatja ezen alábbiOdysseus-fő, de amihez tehető, hogy néha Hephaisztoszt is áb-rázolták ugyanilyen sapkával.

A régi magyarban a kép szó tulajdonképpen szobor értel-mű volt, aminek megfelel, hogy a törökben is kep, ket, a jakut-törökben pedig kieb = szobor. Amelyszavakból származott tehát a szerb-horvát kip = szobor. Világosan kitű-nik tehát ebből, hogy a nőelvi kaba-roknál a sziklák és a hegyek is azemlőkhöz hasonlíttattak, amit külön-ben az arab gebel, gibil = hegy szó istanúsít. Holott láttuk, hogy hímelviőstörzseink a sziklákat, hegyeket in-kább a hímtag hoz szokták volt ha-sonlítani, amit mutat például a latin-olasz mons-monte = hegy, a dél-olasztájszólásos minchia (minkia) = hím-tag, a magyar mén = hím-ló, mony = scrotum és hímtag (meg-fordítva: nyom, nyomni) és a német Mann = férfi, továbbá azolasz montone = kos szavak egymássali egyezése. Mind amiazért mégsem kell azt jelentse, hogy a nyúlánkabb, inkább kő-szál, azaz oszlopszerű kősziklák, valamint a rudak is a nőelvű-eknél is ne hasonlítottak volna a hímtaghoz, míg az emlőkhözinkább csak a kevésbé rúd- avagy oszlopalakú domborulatokhasonlítottak. Ami viszont a rúdszerű dolgok kabar szócso-portbeli nevét illeti, fölhozható, hogy a görögben bakhosz, alatinban baculus= bot, ami egyrészt a mi bak = hím, de külö-nösen kecskebakra vonatkozólag és a bögyörő = hímtag sza-vainkat juttatja eszünkbe, de ezenkívül még a Baccus istensége nevét is, amely istenségnek, amint ez ismeretes, bakkecské-ket és bikákat szoktak volt áldozni.


383

A régi magyarban bakó nagy bot jelentésű szó volt, deugyane szónak büntetést végrehajtó (német eredetű szóval:hóhér) értelme is volt, azért mert a bot e kabar szócsoportbelinevét átvitték a botozást, botbüntetést végrehajtó emberre is.De természetesen a bakó = bot szónak hímtag értelme is volt,amiből azután a nemzést jelentő kabar bakni, bakzani, bagzani,megbaklani igék keletkeztek.

A kecskének, de különösen a baknak, igen erős szaga van,amely szagot valamint az ehhez hasonló állati szagokat is, né-pünk közönségesen bakbűz-nek nevezi. Eszerint következtet-hető az is, hogy a szag, a bűz kabar neve hag vagy bagó szó-alak kellett legyen, amit igazolnak a következők Bagaria a ne-ve egy durva, igen erős szagú bőrnek. Bagó az igen erős szagúrágódohány neve. Az ilyen dohányt valamint az ezt rágni szo-kott embert is bagórágó-nak nevezik.

Beszéltem föntebb a bögre „has”-áról; népünk azonbanugyanezt a bögre, vagy korsó, begyek-ének, bögyökének avagybuggy-ának is szokta mondani, valamint beszélünk a tyúkokbögy-éről avagy begy-éről is. Világos tehát, hogy mind e szóegyüvé tartozik a föntebb már szintén tárgyalt bugyogó szóval,vagyis hogy mind e kabar szó a hólyag sejthető kabar buggyavagy bugyag, bogyag nevével függ össze. Viszont láttuk márazt is, hogy a hólyag kazár neve hózag, házag, hézag szóalakkellett legyen (Hólyag szavunk kőrös szócsoportbeli s róla an-nak helyén leend szó).

A németben úgy az íj vagy ív (fegyver) mint az ív (ívelt:hajlított valami, építészeti ív) neve Bogen, míg biegen,gebogen hajlítást, hajlítottságot jelent. Ugyane szóalak azon-ban megvan a magyarban is, amennyiben bókolni = meghajol-ni, bókony pedig a mindig görbe hajó- vagy csolnakbordák ne-ve. (Amivel kapcsolatban fölhozható hogy a bókony olasz ne-ve carba [karba], amely szó viszont görbe szavunkkal egyezikteljesen.) Úgyhogy sejthető miszerint a kabar ősnyelvben bókavagy bóg szóalak egyrészt az íj valamint a hajlítottság, görbe-ség elnevezése lehetett, de hogy ugyanilyen szóalak kellett le-gyen a szarv, különösen pedig a kecske illetőleg a nőstényénélmindig sokkal nagyobb bak szarva neve; a bak ily nagy szar-vai pedig mindég görbék, illetve faj szerint egy vagy két gör-


384

bületűek. Azt pedig tudjuk, hogy íjak szaruanyagból is ké-szültek, a kabaroknál tehát bizonyára bakszarvakból, sőt meg-sejtettük hogy a két-kecskeszarvalakú íj kabar eredetű is lehe-tett. Miután azonban szarvaik az állatoknak döfőfegyverük is,ennélfogva ugyanezen bók avagy bőg szóalak, ha azt rövidmagánhangzóval ejtjük, akkor a bök = döf, szúr szavunkra isátvezet, de amelyet Erdélyben máig is ejtenek megfordítva isgöb, göbőd = döf, szúr, szurkál, döfköd. Megvan e szó példáulaz 1706-ból származó „Kerekes Izsák” című népi balladánk-ban így: „mindaddig göbődik” = mindaddig döfködik (dárdák-kal) Lássad Endrődi Sándor „A magyar költészet kincseshá-za.” 939 oldal.

Már a dudával, „pakk”-kal (csomaggal), pókkal, „pók-has”-sal és puhasággal kapcsolatban fölhozott és csomag, bő-rönd, tömlő értelmű görög fakeiosz = csomag, német, olaszPack (pakk), bagaglio (bágállyo), angol hag = csomag, málha,továbbá a finn pahka = csomó, gumó, dudor, valamint az an-gol bagpipe (bagpájp) = duda szavakkal összefüggésben meg-sejthettük, hogy egy hag, bug avagy buggy szóalaknak is kel-lett az őskabar nyelvben hólyag értelműnek lennie. Amelyszavakhoz tehető még a német Pauke= dob szó, amely a németBauch és szláv pauk = has és pók szavakhoz hasonlít, de hozzátehető még az olasz fagotto = csomag, batyu szó is, amelyutóbbi azonban egyúttal még egy fújóhangszer neve is. Ez ér-telmét, ha akármiképp magyarázzák is, de szerintem kétségte-lenül az állati és fölfújható bőrből azaz tehát tömlőből készülőduda kabar nevéből kellett származzon.

Minden hólyagnak pedig, valamint minden hólyag szerű-en fölfújt valaminek is azonban sajátsága, hogy nemcsak puha(kabar szó!), hanem hogy túlerős nyomástól avagy egyszerűszúrástól (bökéstől) is el-pukkad, ki-fakad; amely utóbbi kétszó is tisztán kabar szócsoportbeli.

A németben Pocken a himlő-betegség neve, am; az elein-tén hólyagokszerűen a bőrt borító kiütésekről származott elne-vezés. „Kiütés” szavunk a német „Ausschlag” szó fordításacsupán és helyette népünk ma is a fakadék szót használja.Úgyhogy fekély szavunkat szerintem tévesen származtatjuk a


385

fekete szavunkból, mert az is a fakad igénk, magashangú,származéka.

Említettem még „Besenyő” fejezetemben, hogy a latinsaburra = homok szó, szapora sokaságot és sokasodást jelentőszavunkból származott. Ha azonban valaki azt gondolná, hogyez megfordítva is történhetett, e véleménye ellen fölhozható,hogy e szapola szónak nyelvünkben pontos kabar megfelelőjenapjainkig is él mert Ballagi szótárában gyapora, gyaporodik= szapora, szaporodik. Ezenkívül a latinban a saburra szóegymagában áll, rokontalanul, holott nálunk ezen gyaporaszónak közvetlen rokonai is vannak Ilyenek a szálak sokaságátjelentő gyapjú, gyapot, gyapat, továbbá a gyep = fűvel benőttterület és gyepű = eleven sövény, vagyis sűrű bokrokból, tehátszintén szálak sokaságából álló kerítés. Láttuk, hogy a bese-nyőknél a zsúr, zsúfol, csóva, sővény, szövevény szavak ismind szálak sokaságát jelentik. Ezen besenyő zs-p, zs-t. cs-v,s-v, sz-v alakú szavak pedig a kabar gy-p szóalak pontos pár-huzamai, amennyiben ebben a sziszegő zs, cs, s, sz hangokhelyett a gy hang áll. De láttuk már azt is, hogy ezen gyapjú,gyapot, gyapat szónak nyelvünkben pontos kún párhuzama ismegvan, a kanal szóban. Annak helyén pedig foglalkoznunkkellend ezek szintén pontos de pannon őstörzsünk szócsoport-jabeli párhuzamával, a pamat, pamut, pemet szavunkkal is. Sőta gyapat, gyapot szavunknak még további rokonai is vannak.Ilyen például a gyapni = húzni, megrántani, amelyből a gyep-lőfőnevünk is származott Gyeplő a neve azon kötél- avagyszíjpárnak amellyel a befogott lovakat igazgatják, illetve meg-állítják, azáltal hogy az egyik avagy a másik gyeplőszárat,avagy mindkettőt egyszerre húzzák meg. De láttuk föntebb aztis, hogy a gyopár avagy gyapár virág is e nevét finoman sző-rös azaz gyapjas voltáról kapta. Ez vezet azután rá a népi „tü-zet gyappantani” = tüzet gyújtani kifejezésünkre, azért mertrégebben az acéllal és kovával szikrát ütés általi tűzgyújtáshozszáraz és finom gyapotszerű, vattaszerű, azaz tehát finomanszőrös, bolyhos és tehát könnyen gyúló anyagot is ugyanúgyszoktak volt használni mint száraz taplót. Ez igénketgyapontani alakban = tüzet gerjeszteni, gyúlasztani, valamintfölhevíteni értelemmel Ballagi szótárában is megtaláljuk.


386

Említettem föntebb, hogy az ősköd vagyis a kialakulófél-ben levő világ székely-kazár kusz, kuszálódik, kósza, kószál éskaosz szavainak a kabar szócsoport szerint a kőboros és kővá-lyog = kóborog ige is áll. Ugyancsak Ballagi fölhoz egykobolya főnevet is amelyet így értelmez: „áradat által a folyampartján vájt mély üreg, mely azután is telve marad vízzel, mi-dőn az áradás megszűn és a víz medrébe visszamegy.” Sze-rintem tehát az ilyen gödröt a víz örvénylése okozván, akabolya, vagy egy ehhez hasonló szó, eredetileg magát az ör-vényt, örvénylést jelentő kabar szó is kellett legyen.

áttuk hogy a kún teke = gömb szó közvetlen össze-függ a tők szóval valamint a szintén kerekséget je-lentő teker igénkkel is, amely utóbbinak viszont

származékai a török-mongol tükerek, tőgörök = kerék, szavakis, vagyis hogy eszerint a gömbölyűség és kerekség, kerekded-ség közvetlen rokon volt a kún szócsoportban pontosan kifeje-ződik. De ennek ugyanilyen pontos párhuzamát a kabar szó-csoport szerint is még az oromo nyelvben is megtaláljuk, mertebben például hokié = tök, holott toku = gömb, golyó, mígbokoku = dagadt, puffadt. Amely szavaknak megfelel a ma-gyar bog, bög, guba és megfordítva gőb, gubő, de megfelelmég a tulajdonképpeni magyar szócsoportba átmenő gőmb,gomb gömbőlyű, gomolyag szó is.

Lenormant szerint (François Lenormant „Histoireancienne de l’Orient.” Paris, 1885 I. kötet, 184 old.) a bányá-szat és ércművesség terén a turáni népek minden mást meg-előztek és ércműveik később is az egész ókoron át hírnevüketmegtartották, írja szintén Lenormant nyomán, Fáy Elek („Amagyarok őshona.” Budapest, 1910., 140. old.). Mi több,Lenormant a bronz föltalálását is a turániaknak tulajdonítja.Mi pedig már azt is tudjuk ma, hogy bronzkori leletekben Ma-gyarország a világ leggazdagabb helye. Igaz, úgy látszik, Ma-gyarország területén ón nem volt található, eszerint a bronzké-szítéshez e szükséges ércet vagy kereskedelmi úton kellett sze-


387

rezni vagy pedig azon régi időkben ón mégis volt találhatóMagyarországon is.

Magyar ón szavunk egyezik a szumer ana = ón szóval(Szilágyi Ede: „Szumirok és magyarok” Budapest, 1903, 212.oldal), de egyezik az asszír, és bizonyára a szumerből szárma-zott, anaku = ón szóval is (Winckler Hugo „AItorientalischeForschungen” Leipzig, 1897., I. Reihe., 163. oldal.), amelybena ku szótag kő szavunk régi kú = kő szavunkkal azonos ésamelynek eszerint régen tehát ásvány (mineral) értelme iskellett legyen.

Frigiában létezett Kabali nevű tartomány, amelynek e ka-bar szóalakú nevével egyezik az hogy e tartomány fővárosaneve meg Kibira volt. Említettem, miszerint Frigiában Kübeleistennőnek volt nagy kultusza, akivel szemben a hímséget, agörögök tanúsága szerint, Bagaiosz nevű istenség képviselte.Látható tehát itt is – amit különben már ki is fejtettem – hogy aküt, kat (kebel) szóalak a kabar szócsoport szerint nőiséget, abak, bak szóalak pedig hímséget jelentett, amely utóbbi szó-alakból azután a szanszkrit hag, szláv bog = Isten szavakszármaztak, de amelyek meg az őskabar bak hímség jelentésűszóra vezetendők vissza, de amelyből egyrészt bagoly sza-vunk, valamint a frig Bagaiosz istenségnév, valamint az aromavakaio = Isten szó is származott.

Ez elmondottakhoz teszem még, hogy Frigiával Kappa-docia tartomány volt határos, ezekkel szemben meg a tenger-ben van, régibb nevén Küpro, ma latinosan Ciprus szigete,amely rézbányáiról és rézművességéről volt híres.

Vámbérynál találjuk: Baka, magyar személynév 1146-ból,Beke, Bek, személynevek 1277-ből, Bak, helység és személy-név 1262-ből, Bukudés Bukulszemélynevek 1237-ből, Kabaszemélynév 1292-ből. Hajdú-megyében Kaba helységnév mais létezik. Zemplén-megyében pedig van Habura nevű patakvalamint emellett az ez után elnevezett ugyanily nevű helységis, amely név pedig betűszerint azonos az Eufrát már említettmellékfolyója Habur régi nevével.


388

rtam már arról, hogy a kecskefélék különösenpedig bakjaiknak átható szaga van (caprilszag), amit népünk bakbűz-nek nevez, de hogya kabar szócsoportban, a kazár szag szónak

megfelelőleg hag avagy baga vagy bagó neve is kellett le-gyen. Sejthető ezek szerint még az is, hogy a szagoknak, illa-toknak a kabar kultuszban egyáltalán is szerepe lehetett. Erremutat mindenesetre a kapor, szagos növénye tisztán kabar ne-ve is, amelyet fűszerként magyar háziasszonya-ink ma is közönségesen használnak. De erre mu-tat még az ismert capri (kápri) növény ezen olaszneve is, amelynek meg ilyen, tisztán kabar alakú,besavanyított bimbóit használják fűszer- és cse-megeként.

Említettem az olasz Abruzzo-hegység rézedényiparát ésaz ottani, tisztán kabar alakú conca (konka) nevű jellegzetesrézedényeket. (Csakis tiszta vörösrézből, belül cinezve, ké-szülnek). Holott olaszul a réz neve rame, de e hegység tájszó-lásában azt cavalle (kavalle) néven nevezik. Amely szó,

amellett hogy tisztán kabar alakú, egyrésztegyezik kebel = emlő, az arab gebel =hegy és a latin-olasz caballus-cavallo = lószóval, másrészt hiszen láttuk hogy a lónaka kabaroknál szerepének szintén kellettlennie, éspedig természetesen a jellegzete-sen vörös, azaz tehát a rézszínű lónak. Mi-

vel a ló a futást, haladást is jelképező állat, ezért valószínű,hogy a ló neve régen tulajdonképpen lóh volt, ami egyezik amagyar lohol = gyorsasággal, sietséggel fut, valamint a németlaufen és tájszólásos lófen = futni igével, de mind amely sza-vak megfordítása meg halad szavunkat adja. Mivel Három-székben a kemencét és a gócot kabala néven is szokták nevez-ni, amely szó hiszen azonos a magyar kabala, szláv kobila =nőstény ló szóval, ebből árra is következtethetünk, hogy a máremlített erdélyi „füleskemencék” tulajdonképpen lófőt akartakábrázolni. Tény hogy régen, és a tatároknál ma is, a kabalákatfejték is, létezhetett pedig bővebben tejelő lóféle is, úgyhogy


389

ez állat, miként ma a kecske, régebben a táplálás fogalmával isössze. függésben volt, ugyanúgymint a kenyérsütő kemence. Tudva-lévő, hogy a j és a g hang egymássalkönnyen váltakozik. Herman Ottó „Amagyar pásztorok szókincse” címűművében, a 345 és az 1296, 1324,1335, 1337,1345,1357 és 1403.évekből származó régi oklevelekbőlidézve fölhozza, hogy ezekben reg, pegh, peeg, peyg = pej,amely reg szó tehát tisztán kabar szócsoportbeli. Említi, hogynémelyek – amint ez már szokás – a reg szót a szláv pjeg,pega = folt szóból származtatják, de amit ő is hibáztat, mivel amagyar pej szó éppen minden foltosságot, tarkaságot kizár(egyenletesen vörös színű lóra alkalmazható csak). Mi pedigmár tudjuk. hogy ellenkezőleg. a szláv pega, pjega = folt szószármazott ősnyelvünkből, illetve a kabar pik, pikk, pikra ki-csiséget, pontot és szikrát jelentő szóból, és láttuk, hogy a hor-vátban piknya is = pont, az olaszban pedig piccola (pikkolo) =kicsi.

Említettem, hogy gyep = füves terület és gyepű = élő sö-vény szavaink tulajdonképpeni értelme: szálak sokasága,ugyanúgy mint gyapjú szavunknak is, amely szavaink besenyőpárhuzamát a csepű, csupa és zsúp szavaink képezik. Hozzáte-szem itt, hogy a moldovai csángó magyarok nyelvében gyepű= gyapjú.

Nem érdektelen itt, kabar szóalakja miatt, a magyar halá-szok fágy, fágyni, szálfágyni igéjét fölhoznunk, amelynek ér-telme: halászzsinórt, fenékhorog szálát (parangalo), avagykötelet a vízből, utóbbi esetleg a partról is, avagy a horgony(vasmacska) kötelét avagy láncát, a csolnakba vagy hajóbahűlni, bevonni, fö!vonni. Vagyis ez igénk értelme teljesenugyanaz mint az olasz saipare (száipáré) igéé. Föltűnhet méghogy ez igénk azonosul a vágy szavunkkal is, lévén az rés a vhang egymással úgyszólván azonos (fágy-vágy). E vágy sza-vunk eredetileg tisztán nőiségi azaz: fogadni, befogadni, telnivágyni, magához vonzani értelmű volt; ahogy hiszen ma is be-szélünk a „vágy beteljesülése-ről, „vágyak teljeülése”-ről.


390

Úgyhogy a telni vágyás tulajdonképpen az űr értelmét, fogal-mát is jelenti, ami azután a latin vacuum = űr szóval ezen vágyés fágy szavainkat szintén azonosítja, de ugyanúgy a latin va-gina,; hüvely és női nemi rész szóval is. Látjuk tehát hogyezen kabar vágy és fágy szavaink a kunos, de kabarnak is ve-hető, hív, hívás és kíván, továbbá hiány és a latin hiatus = űr,hiány szavaknak felelnek meg a legpontosabban.

Mi már megtudtuk, hogy őseink fölfogása szerint mi ösz-szefüggésbe hozatott az űr, vagyis tehát a befogadva tárulniképes űr és a nyílás a nőiséggel. Tudjuk azt is már, hogy a ka-bar szócsoport szerint a k-p, k-b, g-p szóalakok nőiségi jelenté-sűek és a befogadást is kifejezhették. Láttuk hogy a sötét vi-lágűr neve a germán mythologiában is a Ginunga Gap = ÁsitóŰr, helyesebben: Tátongó Űr volt. Igen érdekes tény tehát,hogy a székely kapuk mily föltűnően emlékeztetnek egy kitá-tott, mintegy tehát bekapni akaró szájra. Márpedig hiszen akapu szó, amelynek értelme kapó, bekapó is lehet. a kabarszócsoportba tartozik és itt befogadó, táruló nyílást, vagyisnőiséget jelenthet. A székely kapuk ívén Huszka József általpálcatagok-nak elne-vezett fokok pedigegyenesen a száj fo-gaira emlékeztetnek.(Úgy a fok mint a fogszavunk is kabar ala-kú.) Székely kapukatilyen fokokkal vagypálcatagokkal látha-tunk. Huszka „A szé-kely ház” című művé-ben valamint „Magyarépítőízlés” című, je-lenleg csak kéziratbanmeglévő saját művemben is. Ilyet mutat itteni rajzom is. A kapuívek fölött kétoldalttöbbnyire ott lévő két rozetta a két szemként fogható föl, míg atetőzet, amely régen gyakran szalmából való is volt, a fej haj-zatát jelenthette. Igaz ma szalmatetejű kapu már ritkaság de


391

láthatjuk egy ilyen fényképét például a Néprajzi Értesitőfolyőirat 1914. évi 115. oldalán.

Említettem hogy a fülesbagoly általános olasz neve gufo,ami kabar szócsoportbeli szó. Azonban a „Storia illustrata delregno animale” című művében Pokorny L (Olasz fordítás Casaeditrice Ermanno Loescher. Torino, 1910) a 83. oldalon, a fü-lesbagolyról lévén sző, írja, hogy ezt az általános gufo nevénkívül különböző tájszólásban még nevezik duca (dúka) névenis; mivel azonban ezen olasz szónak még vezér értelme is van,ebből következtethető, hogy valamikor ez állatnak is voltolyanféle vezetőállat szerepe a kabaroknál mint a rókának és agepárdnak, a magyar törzseknél pedig a szarvasnak. Mi mártudjuk, hogy e vezető szerep házasságszerzéssel is össze voltkötve. Az említett mű 83 oldalán áll még az is, hogy a füles-baglyot velencei tájszólásban még beghel (begel) néven is ne-vezik, amely szó hiszen nem más mint a mi bagoly szavunkfelhangos kiejtése. Azt pedig jól tudjuk, hogy éppen a magyarnyelv egyik sajátsága, hogy számos szónak van benne úgymélyhangos mint felhangos alakja is Például: magyar—me-gyer, forgatag—fergeteg, luk—lék, barack—beleck, hóbor-tos—hőbörtös, stb. (Lássad Ballagi szótárában is.). Másrésztláttuk, hogy egy bagolyfajta kiáltása: Kebel! Kebei! Úgyhogyezen olasz beghel szó megfelel a kebel szónak, de az első szó-tag megfordításával; ami ismét ősnyelvünk egyik sajátsága.

Viszont a Strix flammea latin nevű bagolyfajról még aztírja Pokorny, hogy Piemonteban dona és dama néven nevezik.Miután pedig e két szónak asszony és hölgy értelme van, ezeszünkbe juttatja egyrészt azt, hogy a bagoly Athene istennő sígy a tudomány jelképe is volt, másrészt, hogy népünk a bo-szorkányokat „tudós asszonyoknak” is szokta nevezni, amivelegyezik, hogy a latinban strix = bagoly, latin-olasz striga-strega pedig = boszorkány. De egyezik mindezzel még az is,hogy népmeséinkben a boszorkány hol bagollyá változik, holboszorkánnyá vissza. Bagoly képében, éjjel fa ágán ülve szól amese hőséhez: „huhú, fázom!”, majd leszáll ennek tüzéhezmelegedni de boszorkánnyá visszaváltozva. Tény hogy a fü-lesbagoly hangja huhú, de tény az is, hogy a magyar ember ha


392

fázik, szokott „Huhú!”-t mondani. Németül Uhu = fülesba-goly.

agyar legeltetőink (pásztoraink), amidőn állataik-kal lakott helyektől távolabb járnak, eledelüketrézből való nagy bogrács-ban (kabar szó: más neveüst) főzik, amelynek profilját ezen a rajzon b mu-tatja, és amelynek szélébe akasztják a keverő, la-

pos fakanalat. Ennek jel-legzetes alakja e rajzon a,amilyet láthatunk: GróhIstván: „Ungarische de-korative Kunst.” Buda-pest, 33. tábla, valamintMalonyai már többszöremlített művében, kettőtpedig a Nemzeti Múze-um „Magyar népművé-szet” című kiadványában.Föltűnő, hogy e kavarókfölső része egyrészt akecskeszarvas palmettá-ra, másrészt szekfűre isemlékeztet, holott az üstszélébe olyan egyszerűkampóval is akaszthatóvolna mint e rajzon c és

d. Úgyhogy a díszes alakot joggal kabar eredetű hagyományravezetjük vissza.


393

Magyar Adorján által fölhasznált irodalom ki-vonatos jegyzéke

Kabarok (391-432, oldal)

Ballagi A kebel és kupola szavak kapcsolata.Ethnographia folyóirat 1902. évfolyam. Az öböl és a kebel

szavak kapcsolata (70. old.).Hermann Ottó: „A magyar pásztorok szókincse” Vadkecskék-

kel kapcsolatos közlések (540. old.). Maximilian Ahrem:„Das Weib in der Antiken Kuns!”. Jena 1904. Emlőtípu-sok (70.old.).

Eickstedt.Hugo Adolf Bernatzik: ,,Südsee” Berlin, 1934. Az Új-Guinea-i

bena-bena törzs jellegzetességei a kabar arcjelleggel kap-csolatban

Fáy Elek: „A magyarok őshona”. Budapest, 1910. Zemplénmegyei Habura helység és patak. Spamer:„Weltgeschichte” 1893-i kiadás, Leipzig. Kisázsiai Kabilatartomány és Kibira nevű fővárosa 1. 31:

Asszírok kegyetlenkedései (I. 233. és 350. old.). Asszírokkultúra alapításra képtelenek, s mindent Babiloniából örö-költek (I. 354. old.). Kabar vonalvezetésű sisakok (1. 232-233. old)

Spamer: „Weltgeschichte” 1896. Leipzig Kazar és kabar hatásaz orosz építkezésben, viseletben és fegyverzetben.(III.549., 640. és 651. old.).

„Die Österreich-Ungarische Monarchie in Wort und Bild”.Wien, 1892 Dalmát férj öltözetének őskabar kapcsolatai.(„Dalmatien” kötet 119. old.).

Havas Dezső: „Dalmácia”. Kabar ,,8” alakú ékességgel ellátottviseletek (78 old.).

Spamer: „Weltgeschichte” 1893 Leipzig. Attis kabar sisakja(II. 508. old.).

Körösi László nyomán: 1. Seti fárao kabar fejdísze a karnakidomborművön.


394

Pongrácz Sándor: „A Magyarság Keletkezése...”. A mogul ésmagyar szavak kapcsolatai.

Spamer: „Weltgeschichte”. Leipzig, 1893.Bacchus és az oromo Vak, Vakaio Isten szó kabar kapcsolatai

(1. 306. old).Movers F.: „Die Phönizier”. Athene Tana és Tanit néven is

ismert (1. 628. old.).Spamer: „Weltgeschichte” 1893., Leipzig. A sörényes gepárd.

Kybele. (1. 306. old.).Meyers Lexicon 1897. „Pferd” 1. tábla. „Ungarisches Pferd”.

A magyar fakó lófajta.Kriza János; „Vadrózsák”. A „ház” szó szoba értelemmel.„Archivio per la studio delle tradizioni popolari” folyóirat,

Palermo 1887. Giacomo Lombroso ,,Scarafaggi ecandeluzze” -a bogár szó kapcsolatai (II. füzet 189-192.old.).

Meyers Lexicon: „Kiifer” fejezet. Scarabeusok.Mahler Ede: „Ókori Egyiptom”. Budapest, 1909. Az Akadé-

mia Kiadása. A khepera, kebar kapcsolatai (139. és 221-225. old.).

Madarasi László dr.: „Vésett pásztortülkök”. Budapest 1925 ANéprajzi Múzeum kiadása.

Malonyai Dezső: „A magyar nép művészete”. Budapest 1911III. 104. old.

Ballagi: A kecskecsöcsű szőlő „Bakar” neve.Sziládi Zoltán dr.: „Néprajzi Értesítő” 1909. évf. Torockói

füleskemence (13 old.).Malonyai Dezső: „A magyar nép művészete”. Budapest 1911.

,,Székelyföld” kötete. FüleskemenceFr. Kahn: „Das Leben des Menschen”. Stuttgart, Kosmos ki-

adás. 1931. Az anyaméh és a béka néphiedelmi kapcsola-tai (V. 194. old.).

Ballagi szótára: A héla (üres) és léha, léhes, léhás (üres, hü-velyes) szavak kapcsolatai

Szinnyei József: „Finn-magyar szójegyzék”. III.kiadás. Buda-pest, 1926

Ballagi: A „vék” = lék, luk, üreg szó kapcsolatai.


395

„Illustrazione Vaticana” folyóirat. Róma, 1936. évf. 17. sz. AzAgro Roma(lo mezőség kunyhói (807-8 old) „NéprajziErtesítő” 1930. „Göb” szavunk (117. old.).

Ballagi:”Göbecs” szavunk.Kandra Kabos: „Magyar Mythologia”. Törpék. (175. old.).Friedenthal Albert: „Das Weib im Leben der Völker”. Berlin,

1910. Az akkák és kabbákTáblázat a „Mag” szó valamennyi őstörzsi kapcsolatáról.”Néprajzi Értesítő” 1905. évf. „Sziciliában szt. Ágota a szop-

tatós anyák védőszentje” – Kybelével kapcsolatos nép-szokások. Emlőalakú pénzgyűjtő perselyek (322. old.)

„Néprajzi Értesítő” 1915. évf. Emlőalakú perselyek. A malac-alakú perselyek eredete. (65. old.).

Jerney: „Keleti utazás” II. kötet 151. old.Bölsche, Victor Gross nyomán – Bronzkori leletek – kések.Szendrey Ákos: „Népi büntetőszokások”. Ethnographia folyó-

irat 1936 évf. Testi büntetések teljes hiánya a régi magyartársadalomban (65-71 old.).

MillekerBódog: „Dél magyarország Régiségleletei”. Temes-vár, 1899. Az Atilla kincse – arany tárgyak kabar diszei(II. rész).

Spamer: „Weltgeschichte”. Wien 1893. Előázsia ZeusánakBagaios neve (1. 306 old.).

Horger Antal: „Hétfalusi csángó népmesék”. Budapest, 1908.Buhú a fülesbagoly egyik neve.

Brehm: „Tierleben”. Leipzig und Wien 1900. o.Buhu -Sebestyén Gyula: „Regösök” Budapest, 1902. A téli

napforduló ünnepének kecske szereplője (225-36. old.).Ljubljanai múzeum: Szalma subák.J. D. Florianic: Krajna térképe 1744-ből. Szalmasubás ember

képe.Tarsolylemez díszek képei – kabar vonalvezetés. Galgóci,

tarcali, boldogvécsei, Szabolcs megyei leletek.Kabar mintájú faragott csontlemez Szolyváról.Kabar mintájú díszített korongok Anarcs és DunaszekcsőrőlSzendrei János dr.: „A magyar viseletek történelmi fejlődése”.

Kabar elemek. (165., 167., 172., 181., 188., 190., 205.,206. old.)


396

Madarassy László „A magyar pásztorművészet”. Budapest”1932.

„Magyar Népművészet”. Budapest, 1928. Sótartó kabar min-tája (195. old.).

„Néprajzi Értesítő” 1901. „Faragott „verébdeszka” kabar vo-nalvezetése (227. old.).

Perrot és Chipiez:. Assyr palmetták. A görög „Francois” váza.Magyar hímzett mellények.

Magyar Adorján tanulmánya 1912.: Az Assyr „asera fák”,Huszka József istenfái és a mármarosi bőrmellények dí-szei.

Fábián Gyula: „Néprajzi Értesítő”, Budapest, 1911. Bőrköd-mön díszek (19-23 old.).

„Néprajzi Értesítő”, 1926. Irha metélléses díszek (105-106.old.)

Malonyai Dezső: „A magyar nép művészete”. Budapest, 1911.„Kalotaszeg” kötet. Bőrmellény-díszek (IX. tábla).

Győrffy István dr.: „Jászsági szűrhímzések”. Budapest, 1924.A szűcsmesterség magyar mesterség Huszka József: „Ma-gyar ornamentika”. Budapest, 1898.

Kiss Lajos: „Hódmezővásárhelyi szűcs mesterség”. Karcag. .Gopievic Spiridion: „Makedonien und Alt-Serbien.” Wien,

1889 95., 103. old.Barna Ferdinánd Kalevala fordítása 1871.„Néprajzi Értesítő” 1913. évf A dolmány és az ezt jelentő szó

európai útja (113.,118. old.).Horger Antal „Hétfalusi csángó népmesék” Budapest, 1908.

Állapotos nők ezüst öve (119 old.).Vogul hiedelem: Az Ural a Földanya ezüst öve.Franr;ois Lenormant: „Histoire ancienne de l’Orient”. Párizs,

1885 A bányászat és ércművesség turáni kezdetei (1. 184.old.).

Fáy Elek: „A magyarok őshona”. Budapest, 1910. L. fentieket(140 old.).

Hermann Ottó: „A magyar pásztorok szókincse”. A pej és pegszavak magyar eredete (345. old.).

Huszka József: „Magyar ornamentika”. Budapest, 1898. „Aszékely ház”. A székely kapu „fokai”.


397

„Néprajzi Értesítő”, 1914 évf. Székely kapu (115. old.).Gróh István: „Ungarische Decorative Kunst”. Budapest. Kabar

vonalvezetésű kavarók (33. tábla).

Összeállította: Tomory Zoltánné

VÁLTOZTATOTT, JOGTALAN - magyaradorjan.com · futkosó játéka, cikáz = játszva ide oda futkos...

Documents

Transcript of VÁLTOZTATOTT, JOGTALAN - magyaradorjan.com · futkosó játéka, cikáz = játszva ide oda futkos...