VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog...

12
2004. december 2004. december 2004. december 2004. december 2004. december VI. évfolyam VI. évfolyam VI. évfolyam VI. évfolyam VI. évfolyam 12. szám 12. szám 12. szám 12. szám 12. szám Boldog Új Évet! Boldog Új Évet! Boldog Új Évet! Boldog Új Évet! Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban min- den évbúcsúztató cikket azzal szoktunk kezdeni, hogy „ismét elmúlt egy év” és ehhez teszünk különféle jel- zõket, úgymint: páratlanul nehéz, dolgos, munkás, moz- galmas, stb. Úgyhogy ezt most nem írjuk, mert úgy is tudja min- denki. A pályavasutasok szempontjából az elmúlt év nagyon „sûrû”, eseményekkel tarkított volt (késõbb, még talán az is lehet, hogy sorsdöntõnek, vagy megha- tározónak fogjuk minõsíteni!). A tevékenység kihelyezés „mint áldozatát keresõ ragadozó madár” addig-addig körözgetett a MÁV mun- kavállalók feje felett, amíg végül a Pályavasútra csapott le. (lehet, hogy valakik súgtak neki?) Ugyanis döntõen PML-es, TEB-es és a forgalom, tehát a pályavasúti üz- letág dolgozóit érintette és sajnos érinti most is. Sajnos a vasutas szakszervezetek közötti kapcso- lat, és néhány gyenge és rosszul idõzített akció miatt, a tevékenység-kihelyezést nem lehetett megakadályoz- ni, így sikerünk csak arra korlátozódhatott, hogy -a tör- vény adta lehetõségekhez képest- a PVDSZ a legjobb feltételeket harcolta ki az érintett munkatársainknak! A dolgok jelenlegi állása szerint a be,- ki,- le,- fel,- meg,- el,- át,- rá,- ide,- oda,- szét,- össze,- vissza,- szer- vezéseknek még nem értünk a végére! Akinek eddig még nem volt világos, annak itt az ideje felismerni, hogy az egyéni ellenállás, zsörtölõ- dés, „jólmegmondás” bármilyen „tökös” dolog, nem vezet sehová, és fõleg nem eredményre! Érdekérvényesítésre, hatékony ellenállásra kizá- rólag a szakszervezeteken keresztül van mód és lehe- tõség! Adott esetben a szakszervezeten kívüliek is él- vezhetik a szakszervezeti munka gyümölcseit, de ve- lük nem szívesen cserélnénk el a lelkiismeretünket! Ha valaki komolyan gondolja, akkor azon a pár forint tagdíjon igazán nem múlhat! Mindenkinek joga van abban a szakszervezetben bíznia/avagy nem, hinnie/avagy nem, amelyikben csak akar/avagy nem, de legalább annyit érjen el, hogy az Õ általa választott érdekvédõk tényleg az Õ érdekeit védjék és ne a saját érdekeik, személyes sérelmeik alapján tárgyaljanak a munkavállalókat érintõ kérdé- sekben, mint azok, akik csak a szlogenek szintjén „har- cos érdekvédõk”! Mi, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete „szü- letésünk” óta mások által is elismerten ezt gyakorol- juk de ehhez társak is kellenek! Ahogy a népi mondás tartja, meggyõzõdésünk hogy: „a helyzet sz.r, de nem reménytelen”! Ehhez persze minél elõbb és minél szorosabban össze kell fogni! (és az elmúlt évek szomorú tapaszta- latai szerint lehet, hogy ez a legnehezebb!) Hiszen ez csak rajtunk/rajtatok, pályavasutasokon múlik!!! Megragadjuk a lehetõséget, és ezúton kívánunk min- den kedves olvasónknak, vasutas munkavállalónak és családjának jó egészséget, Kellemes Karácsonyi Ünne- peket és eredményekben gazdag Boldog Új Évet! Járási Ferenc & Szánthó Géza Lapunk rendszeres olvasói már megszokhatták, hogy az év végi szá- munkban (immár öt éve!) a pálya- vasút vezetõitõl kérünk évértéke- lést, illetve a következõ év, évek ter- veirõl érdeklõdünk. (A pályavasút vezetõi közül a for- galmi igazgatóságtól lapzártánkig sajnos nem érkezett válasz megkeresé- sünkre!) Így Dr. Mosóczi László Pályavas- úti fõigazgató, Szamos Alfonz PMLI igazgató és Jándi Péter TEBI igazgató (Azért sem írom ki! Mindenki magára vessen, aki nem ismeri szakmájának rövidítéseit!) értékelését olvashatjátok a 2004-es évrõl, illetve a tervezett intézkedésekrõl, a várható rövid és hosszabb távú elképzelésekrõl, ter- vekrõl! Minden vezetõnek ugyan- azokat a kérdéseket tettük fel! -a szerk.- A Pályavasút jelene és jövõje / a pályavasúti vezetõk szemével (a cikket lásd a 10-12. oldalon)

Transcript of VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog...

Page 1: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

2004. december2004. december2004. december2004. december2004. decemberVI. évfolyamVI. évfolyamVI. évfolyamVI. évfolyamVI. évfolyam

12. szám12. szám12. szám12. szám12. szám

Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban min-

den évbúcsúztató cikket azzal szoktunk kezdeni, hogy„ismét elmúlt egy év” és ehhez teszünk különféle jel-zõket, úgymint: páratlanul nehéz, dolgos, munkás, moz-galmas, stb.

Úgyhogy ezt most nem írjuk, mert úgy is tudja min-denki. A pályavasutasok szempontjából az elmúlt évnagyon „sûrû”, eseményekkel tarkított volt (késõbb,még talán az is lehet, hogy sorsdöntõnek, vagy megha-tározónak fogjuk minõsíteni!).

A tevékenység kihelyezés „mint áldozatát keresõragadozó madár” addig-addig körözgetett a MÁV mun-kavállalók feje felett, amíg végül a Pályavasútra csapottle. (lehet, hogy valakik súgtak neki?) Ugyanis döntõenPML-es, TEB-es és a forgalom, tehát a pályavasúti üz-letág dolgozóit érintette és sajnos érinti most is.

Sajnos a vasutas szakszervezetek közötti kapcso-lat, és néhány gyenge és rosszul idõzített akció miatt, atevékenység-kihelyezést nem lehetett megakadályoz-ni, így sikerünk csak arra korlátozódhatott, hogy -a tör-vény adta lehetõségekhez képest- a PVDSZ a legjobbfeltételeket harcolta ki az érintett munkatársainknak!

A dolgok jelenlegi állása szerint a be,- ki,- le,- fel,-meg,- el,- át,- rá,- ide,- oda,- szét,- össze,- vissza,- szer-vezéseknek még nem értünk a végére!

Akinek eddig még nem volt világos, annak itt azideje felismerni, hogy az egyéni ellenállás, zsörtölõ-dés, „jólmegmondás” bármilyen „tökös” dolog, nemvezet sehová, és fõleg nem eredményre!

Érdekérvényesítésre, hatékony ellenállásra kizá-rólag a szakszervezeteken keresztül van mód és lehe-

tõség! Adott esetben a szakszervezeten kívüliek is él-vezhetik a szakszervezeti munka gyümölcseit, de ve-lük nem szívesen cserélnénk el a lelkiismeretünket!Ha valaki komolyan gondolja, akkor azon a pár forinttagdíjon igazán nem múlhat!

Mindenkinek joga van abban a szakszervezetbenbíznia/avagy nem, hinnie/avagy nem, amelyikben csakakar/avagy nem, de legalább annyit érjen el, hogy azÕ általa választott érdekvédõk tényleg az Õ érdekeitvédjék és ne a saját érdekeik, személyes sérelmeikalapján tárgyaljanak a munkavállalókat érintõ kérdé-sekben, mint azok, akik csak a szlogenek szintjén „har-cos érdekvédõk”!

Mi, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete „szü-letésünk” óta mások által is elismerten ezt gyakorol-juk de ehhez társak is kellenek!

Ahogy a népi mondás tartja, meggyõzõdésünkhogy: „a helyzet sz.r, de nem reménytelen”!

Ehhez persze minél elõbb és minél szorosabbanössze kell fogni! (és az elmúlt évek szomorú tapaszta-latai szerint lehet, hogy ez a legnehezebb!)

Hiszen ez csak rajtunk/rajtatok, pályavasutasokonmúlik!!!

Megragadjuk a lehetõséget, és ezúton kívánunk min-den kedves olvasónknak, vasutas munkavállalónak éscsaládjának jó egészséget, Kellemes Karácsonyi Ünne-peket és eredményekben gazdag Boldog Új Évet!

Járási Ferenc & Szánthó Géza

Lapunk rendszeres olvasói mármegszokhatták, hogy az év végi szá-munkban (immár öt éve!) a pálya-vasút vezetõitõl kérünk évértéke-lést, illetve a következõ év, évek ter-veirõl érdeklõdünk.

(A pályavasút vezetõi közül a for-galmi igazgatóságtól lapzártánkig

sajnos nem érkezett válasz megkeresé-sünkre!)

Így Dr. Mosóczi László Pályavas-úti fõigazgató, Szamos Alfonz PMLIigazgató és Jándi Péter TEBI igazgató(Azért sem írom ki! Mindenki magáravessen, aki nem ismeri szakmájánakrövidítéseit!) értékelését olvashatjátok

a 2004-es évrõl, illetve a tervezettintézkedésekrõl, a várható rövid éshosszabb távú elképzelésekrõl, ter-vekrõl! Minden vezetõnek ugyan-azokat a kérdéseket tettük fel!

-a szerk.-

A Pályavasút jelene és jövõje / a pályavasúti vezetõk szemével

(a cikket lásd a 10-12. oldalon)

Page 2: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

A Pályavasúti ÉrdekegyeztetõTanács (PÉT) 2004. november 30-i ésdecember 7-i ülésein az alábbi napi-rendi pontok szerepeltek:

Jutalom Karácsonyra

A VDSZSZ nem írta alá a pálya-vasutasok év végi jutalmazását

A Vasúti Érdekegyeztetõ Ta-nács (VÉT) hálózati szintû meg-állapodása értelmében az év vé-gén - üzletági szinteken megkötött- a jogosultak körét és az elosztáselveit tartalmazó megállapodásalapján kerülhetett volna sor avasutas munkavállalók jutalmazá-sára.

A jutalom forrása 472 millióforint volt.

A hálózati megállapodás értelmé-ben a Pályavasúti Üzletág 186 120 eFtlétszámarányosan leosztott keretössze-get kapott jutalmazásra.

A Pályavasúti ÉrdekegyeztetõTanács ( PÉT ) a többszöri egyeztetéstkövetõen a jutalomkeret felosztását il-letõen az alábbiakban állapodott meg:

a 6-11. munkaköri kategóriákbasorolt munkavállalók 10 eFt/fõ

a 12-13. munkaköri kategóriákbasorolt munkavállalók 10-15 eFt/fõ

a 14-17. munkaköri kategóriákbasorolt munkavállalók 10-50 eFt/fõ

jutalomban részesülhetnek.

Ez azt jelenti, hogy a maximális ju-talmazási lehetõség biztosítása esetén:

a 6-11. munkaköri kategóriákbasorolt munkavállalók 87%-a

a 12-13. munkaköri kategóriákbasorolt munkavállalók 58%-a

a 14-17. munkaköri kategóriákbasorolt munkavállalók 17%-a

részesülhet jutalomban.

Elfogadásra került – többek kö-zött – az a Pályavasúti DolgozókSzakszervezeti ( PVDSZ ) javaslat is,hogy a jutalom személyre szóló meg-állapítása során elõnyben kell részesí-teni azokat a jelenleg legfeljebb 13.munkaköri kategóriába ( MMK ) tar-tozó munkavállalókat, akik az év so-rán magasabb munkaköri kategóriá-ba tartozó munkakörbe soroltak, dealapbérük mértéke miatt - a vonatko-zó szabályok szerint - béremelésbennem részesültek.

Továbbá a jutalom személyre szó-ló megállapítása során javasoltukelõnyben részesíteni azokat akik:

a) legalább a 14.MMK-ba tarto-zó munkavállalókat, akik az év soránmagasabb munkaköri kategóriákbatartozó munkakörbe soroltak, de alap-bérük mértéke - a vonatkozó szabályokszerint – béremelésben nem részesül-tek.

b) a kereskedelmi tevékenysé-get is végzõ forgalmi szolgálattevõket,

c) akit a Gy. 177-194/2004. sz. -az egyes bérelemek megszüntetésévelkapcsolatos – utasítás hátrányosanérint

d) eddigi jó munkájuk elismeré-se, megköszönése érdekében a tevé-kenység–kihelyezésben érintettek.

A megállapodást egyedül aVasúti Dolgozók Szabad Szakszer-vezete (VDSZSZ) nem írta alá,ezzel veszélybe sodorva a pálya-vasutasok túlnyomó többségétérintõ év végi jutalom kifizetését!

Az aláíró szakszervezetek tá-mogatásával azonban a jutalomdecember 20-ig ki lesz fizetve azérintettek számára!

Tevékenység-kihelyezés

Mint az várható volt, a pályavas-úti üzletág vezetése arról tájékoztattaa szakszervezeteket, hogy a pályásoktevékenység-kihelyezésére –kis csú-szással– december 8/9-i fordulónappalkerül sor. Az ezzel kapcsolatos vállal-kozási szerzõdést november 30-án írtaalá a MÁV Rt. és az érintett Kft-k. Abudapesti, debreceni és miskolci régió534 fõ érintett munkavállalóinak a na-pokban kezdik meg az errõl szóló érte-sítések kiosztását.

Egyetértés volt abban, hogy amunkavállalónak nincs olyan kö-telezettsége, hogy bármiféle olyannyilatkozatot tegyen, hogy az in-tézkedéssel egyetért, vállalja vagynem vállalja, illetve tudomásulvette-e, avagy sem.

A szegedi és a szombathelyi régi-óba tartozó, és ebben érintett munka-társaink tevékenysége várhatóan2005. február 1.-vel, a pécsieké pedigvárhatóan április 1-vel kerül kihelye-zésre.

Eredményt hirdettek afelsõvezetékes tevékenység kihe-lyezésrõl is. Az északi régióbannem hirdettek nyertest, itt ismételtpályázat kiírására került sor. Akeleti és nyugati régióban a pályá-zatot a „VASÚTVILL” Kft nyer-te meg, így a MÁV tervei szerintaz érintettek, -mintegy 450 fõ- de-cember 31.-vel átkerül a Kft lét-számába.

A Kollektív Szerzõdéspályavasúti függeléke

A már letárgyalt, számos -a pálya-vasutas munkavállalók számára kifeje-zetten- elõnyt tartalmazó üzletági füg-gelék aláírása ismételten elmaradt, merta VDSZSZ ezt sem volt hajlandó másszakszervezetekkel együttesen aláírni.

Új vezetõk a területiközpotokban

A PÉT ülésen megjelent szakszer-vezetek tájékoztatást kaptak a jövõbenmegváltozott rendben mûködõ terüle-ti központok, pályázaton nyertes, újvezetõinek személyérõl:

Budapest Lukács György

Szombathely Kövesdi Szilárd

Pécs Veszprémi László

Miskolc Rónyai Gábor

Debrecen Orosi József

Szeged Kiss Károly

A szakmai helyettesek pályázata-iról december közepén várható döntés.

PÉT HÍREKPÉT HÍREKSzentgyörgyi Mihály

PMLI alelnök

2004. december2 HÉZAG NÉLKÜL

Page 3: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

Enzsöl Róbertérdekvédelmi alelnök

VÉT HÍREKVÉT HÍREK

Az év végi érdekegyeztetõ tárgya-lások központi témája, hogy a követ-kezõ évben hogyan emelkedik a vas-utasok keresete, milyenek lesznek afoglalkoztatás körülményei, és hogyanváltozik a kollektív szerzõdés.

Ez évben e klasszikus témák közéegy-egy olyan napirend is keveredett,mely nem kevésbé fontos és hosszútá-von komoly eredménnyel kecsegtet-het, illetve majd hathat.

A 2003-2006. évekre szóló Együtt-mûködési megállapodás munka ésegészségvédelmi fejezete tartalmazzaegy egészségmegõrzõ program beve-zetését elsõsorban a legveszélyeztetet-tebb munkakörökben foglalkoztatot-takra.

MÁV Rt. Egészség megõrzõprogramja.

A program – elsõ ütemben – a for-galmi szolgálattevõ, pályamester, pá-lyamunkás, váltókezelõ kocsirendezõ,tolatásvezetõ, vonalgondozó, TEB mû-vezetõ, szakmunkás, betanított munkás,mozdonyvezetõ, kocsivizsgáló, jármû-szerkezeti lakatos, jegyvizsgáló, nehéz-gépkezelõ, raktárnok, állomási betaní-tott munkás, áruátadó-átvevõ, darukö-tözõ, gurításvezetõ, sarus, váltótisztító,szállító és rakodómunkás munkakörök-ben foglalkoztatottakra vonatkozik.

A programba bevont munkaválla-lók számára a MÁV Rt. 2005-ben le-hetõséget nyújt arra, hogy aVasútegészségügyi Kht. Rehabilitáci-ós célú fekvõbeteg ellátást nyújtó in-tézményeiben (Héviz, Harkány, Bala-tonfüred) 7 napos ellátást vegyenekigénybe egészségmegõrzés céljából.Az ellátás mintegy 40.000 forintos költ-ségét a MÁV Rt. fizetné, a munkavál-lalók részvétele önkéntes és az évesrendes szabadság terhére történik. Ajelentkezõ munkavállalók havi üteme-zésben (250 fõ/hó) vehetnék igénybea szolgáltatást.

A szakszervezetek alapvetõen po-zitívan értékelték az elképzelést, pusz-tán a fizetett rendes szabadság igény-bevételét kifogásolták. A PályavasútiDolgozók Szakszervezete (PVDSZ)szerint a programot kísérleti jelleggel2005-ben be kell indítani, és a tapasz-talatok birtokában folyamatosan to-vább kell fejleszteni.

Az idõsebb (45. év feletti nõk,50. év feletti férfiak)

munkavállalók felmondási

A napirend tárgyalását azok aszakszervezeti tapasztalatok indokol-ták, melyek a foglalkoztatási megálla-podás idõsebbekre vonatkozó kitétel-ének gyakorlati érvényesülését elég-telennek mutatták.

A megállapodás kimondta,hogy a 45. életévét betöltött nõkés az 50. életévet betöltött férfiakmunkaviszonyát a MÁV Rt. csakkülönösen indokolt esetben, egye-di elbírálás alapján szüntethetimeg.

A tárgyalások során a szakszerve-tek azt állapították meg, hogy a mint-egy 700 fõ rendes felmondással távozóvasutas munkavállaló közel fele e „vé-dett” korosztályból kerül ki, amelyönmagában bizonyítja, hogy a gyakor-latban nem sikerül érvényt szerezni amegállapodásban foglaltaknak.

A PVDSZ azt javasolta, hogy aMÁV Rt. a végrehajtó humán szolgál-tatók felé adjon ki útmutatót arra, hogymi az egyedi elbírálás tartalma, milyenelvi lehetõségek vannak ennek gyakor-lati megvalósítására és minden terüle-ten (régió) legyen kijelölt felelõse a lét-számleépítéssel érintett idõsebbek mun-kavállalókkal történõ foglalkozásnak.

Béren kívüli javadalmazásokrendszere

Ismeretes, hogy ez évben – aVDSZSZ egyetértése hiányában – aMÁV Rt. a három reprezentatív szak-szervezet támogatásával kiadott uta-sítás alapján biztosította a vasutasokszámára a biztosítási, a rendkívüli élet-helyzethez kapcsolódó szolgáltatáso-

kat és a Választható Béren Kívüli Jut-tatások (VBKJ) rendszerét. Vala-mennyi tárgyaló fél egyetértett abban,hogy 2005-ben ezt el kellene kerülni.

Szakszervezetünk javasolta, hogya jövõ évi vasutas jövedelmekrõl szó-ló tárgyalások elsõ napirendi pontja abéren kívüli javadalmazások rendsze-rének továbbfejlesztése legyen. Tettükezt azért, mert reménykedtünk abban,hogy ennek során a VDSZSZ is meg-gyõzhetõ lesz és a tavalyi megállapo-dáshoz történõ csatlakozásával a Kol-lektív Szerzõdés részeként stabilizáló-dik a VBKJ rendszer. (Ez különösen atevékenység-kihelyezésben érintettekszámára döntõ jelentõségû, hiszen aKollektív Szerzõdést viszik magukkala jogutódlás keretében.)

Nos a VDSZSZ december 3-án csatlakozott a - többiek általtavaly decemberben aláírt! – meg-állapodáshoz. (késõn érõ típus).

Miután a 2004. évet a fentiek sze-rint sikerült elrendezni, láthattunk hoz-zá a 2005. évi módosítások megtárgya-lásához. A tárgyalások eredményekénta MÁV és a szakszervezetek az alábbimódosításokkal értettek egyet:

• A munkavállaló nem balesetihalála esetére fizetett összeg560.000 forintra emelkedik.

• A rendkívüli élethelyzethezkapcsolódó juttatások (segély) ke-retösszege 80 millió forintra nõ.

• A közeli hozzátartozóját elte-mettetõ (temetési segély) 30.000forintot kaphat.

Várható változások aVálasztható Béren KívüliJavadalmazásban (VBKJ)

• A keretösszeg 165.000 fo-rintra nõ.

• A választható elemek köre bõ-vül a 3-szor 5.700 forintos ajándékés az egyszer 20.000 forintos kul-túra utalvány választásának lehe-tõségével

• Néhány egyéb apró – de ked-vezõ – szabály megváltozik, így acsomagban történõ nyilatkozat le-hetõsége megszûnik, rendes fel-mondás esetén a már kiadott java-

védelme

3HÉZAG NÉLKÜL2004. december

Page 4: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

dalmazás visszavételétõl eltekin-tenek és változik néhány elem ki-osztásának rendje is.

A tárgyaló felek egyetértésük je-leként a 2005. január 1-vel hatályosváltozásokat tartalmazó megállapodásszövegét leszignálták és kijelentették,hogy amennyiben az egyéb kérdések-ben (béremelés, kollektív szerzõdés,stb.) megállapodnak ez már nem leszakadálya az év végi megállapodásokmegkötésének.

Tevékenység-kihelyezésselérintett munkavállalók

Novemberi számunkban részlete-sen ismertettük, hogy a tárgyalásokeredményeként milyen megállapodás-ba foglalt feltételeket sikerült kiharcol-ni a kiszervezett dolgozók juttatásaitekintetében. Akkor még a megálla-podás aláírásáról nem tudtunk beszá-molni és most is csak részleges siker-rõl szólhat tudósítás. A megállapodásta MÁV Rt. a Mozdonyvezetõk Szak-szervezete, a VDSZSZ és a PVDSZlátta el kézjegyével. A VasutasokSzakszervezete a megállapodást nemírta alá, mert értelmezésében az egyetjelentene a tevékenység-kihelyezéstámogatásával és nem látja garantált-nak az érintettek vasúti szabadjegyét.

A megállapodás aláírása hozzájá-rult ahhoz is, hogy a VDSZSZ kényte-len volt csatlakozni a tavalyi, a választ-ható béren kívüli juttatások bevezeté-sét rögzítõ megállapodáshoz.

Ezzel a VBKJ a Kollektív Szerzõ-dés részévé vált és így megszûnhet azáldatlan vita arról, hogy a kiszervezet-tek számára milyen formában legyenbiztosítva e munkavállalói jövedelem.

Kollektív Szerzõdés.Új vagy módosított?

A MÁV Rt. ebben az évben is kí-sérletet tett a MÁV Rt. Kollektív Szer-zõdésének szerkezeti átalakítására.Javaslata értelmében a MÁV Rt. tár-sasági szintû Kollektív Szerzõdése egykeret szabályokat tartalmazó – az ed-digieknél szûkebb terjedelmû – doku-mentum lenne, amit tartalommal azüzletági szintû kollektív szerzõdésektöltenének meg.

Emellett javaslatukban számos„barátságtalan” szabálymódosítást ismegfogalmaztak. (Csak a példa ked-véért: négyhavi munkaidõkeret lehe-tõsége, túlórakeret felemelése, túlórapótlékolás átalakítása, készenléti díjcsökkentése,stb.)

A szakszervezetek egybehangzóálláspontja - bár eltérõ indokok alap-ján -az volt, hogy nem kívánnak az ed-digieknél nagyobb teret adni az üzlet-ági szintû megállapodásoknak. A szük-séges módosításokat a jelenleg hatá-lyos kollektív szerzõdésen kell végre-hajtani.

A PVDSZ arra figyelmeztettetárgyaló partnereit, hogy a kollek-tív szerzõdés hatálya december31-én lejár, idõ hiányában márnincs lehetõség a jelenlegi KSZ na-gyobb léptékû átalakítására, kér-te, hogy a módosító javaslatokmegtétele során mindenki tanúsít-son önkorlátozást.

Ennek szellemében tettük meg miis javaslatunkat, amely

• a kollektív szerzõdés határo-zatlan idejûvé tételére,

• a munkaidõ mértékének továb-bi 0,1 órával történõ csökkentésé-re,

• A középtávú megállapodásalapján az atipikus foglalkoztatásiformák (részmunkaidõ) KSZ sza-bályaira

´ a fix összegû pótlékok és jutta-tások karbantartására (inflációkö-vetés),

• kereskedelmi tevékenységet

ellátó forgalmi szolgálattevõk dí-jazására vonatkozott.

A parttalan vitákból arra lehet kö-vetkeztetni, hogy a Kollektív Szerzõ-dés – minimális módosításokkal – is-mét meghosszabbításra kerül.

A jövõ évi vasutas bérekrõl

Múlt havi számunkban tettük köz-zé a MÁV Rt. 2005. évi bérpolitikáravonatkozó javaslatát és jeleztük, hogyaz a tárgyalások hatására nyilvánva-lóan változni, finomodni fog.

A tárgyalások során megtették ja-vaslatukat a szakszervezetek is. APVDSZ az alábbiakat hozta tárgyalópartnerei tudomására:

Szakszervezetünk javaslatait aMÁV Rt és a reprezentatív szak-szervezetek között 2002. december20-án létrejött együttmûködésimegállapodásban foglaltak és akorábbi évek során szerzett tapasz-talatok határozták meg.

A bérnövekedés mértéke:

A középtávú megállapodás értel-mében a MÁV Rt-nél megvalósulóéves bérnövekedést az adott évre vo-natkozó OÉT bérajánlás és a reformprémium adott évre vonatkozó száza-lékos mértéke határozza meg:

2005. évre az OÉT ajánlás:

6,00 százalék2005. évi reformprémium:

3,50 százalék

Lapzártánkig nem születettegyezség a személy és számadópénztárosi feladatokat eredeti mun-kakörük ellátása mellett ellátó for-galmi szolgálattevõk díjazásáról.Mint ismeretes szakszervezetünkegész évben folyamatos erõfeszíté-seket tett az érintett forgalmistákatért méltánytalanság megszüntetéseérdekében. Tény, hogy a MÁV-naksoha nem sikerült egységes és meg-nyugtató megoldást találni e tevé-kenységre, de a nyár óta megfogal-mazott álláspontja – miszerint „bele-fér a munkaidejükbe és kapják a 2 %jutalékot” – tarthatatlanságára talán

rádöbbentették a szakszervezetifelszólamlások.

Sajnálatos, hogy félév óta csakmost, december közepén hajlandószámba venni a forgalmisták általkezelt pénztárak bevételét és meg-oldást keresni egy elfogadhatójutalékolási rendszerre.

A PVDSZ álláspontja, hogy azérintetteknek személyi alapbérük10-15 százalékának megfelelõ több-letdíjazásban kellene részesülniük.A megoldás megtalálásában szak-szerveztünk kész az együttmûkö-désre.

Enzsöl

Jegyeladó forgalmisták

helyzete

4 HÉZAG NÉLKÜL 2004. december

( folytatás a 3. oldalról)

Page 5: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

Mindezek alapján 2005. évben aMÁV Rt-nél megvalósuló éves bérnö-vekedés minimális mértékére vonat-kozó javaslatunk:

9,50 százalék.

A minimális mértéket meghaladóbérnövekedés biztosítását az alábbiakindokolhatják:

• Az EU-s csatlakozás igényel-te bérfelzárkóztatás megállapo-dásba foglalása

• A nemzetgazdasági átlagbér-tõl való elmaradás felszámolása

• Az új bértarifa-rendszer mini-mum értékeire történõ ráállás mi-elõbbi biztosítása

Az alapbérek növekedése és a mun-kaköri kategóriákhoz tartozó bérmini-mumok korrekciója:

A személyi alapbérek növekedé-sének mértéke haladja meg az át-lagbér-növekedés mértékét.

Ezt egyrészt a 2004. évben szemé-lyenként fizetett reformprémium (3,5%) és alapbér kiegészítés (4,0 %),másrészt a 2004. év végén (bérmegta-karítás) jutalomként kifizetett összegalapbéresítésével lehet biztosítani.

Az alapbérek karbantartását amunkaköri kategóriákhoz tartozó mi-nimális bérek infláció követõ emelé-sével is biztosítani kell.

A személyi alapbéremelésvégrehajtásának módja:

• A 2004. évi reformprémium ésa bérkiegészítés kerüljön alapbé-resítésre oly módon, hogy pótlék-vonzatként csak a mûszakpótlékkerülhet figyelembe vételre.

• Az alapbéresítést követõen va-lamennyi 9 hónapnál hosszabbMÁV munkaviszonnyal rendelke-zõ munkavállaló személyi alapbér-ét 3,00 százalékkal javasoljukmegemelni.

• A fentiek szerint alanyi jogonbiztosított béremelés végrehajtá-

sát követõen vizsgálni kell a mun-kavállaló személyi alapbérénekelmaradását a fenti – korrigált –kategóriánkénti minimálbérekhezés azon dolgozók alapbérét kelltovább emelni, akik személyi alap-bére nem éri el a kategória alsóhatárát. E dolgozók esetében – atovábbi 3,0 százalékos átlagos alap-béremelés által meghatározottbértömeg felhasználásánál - aztkell érvényre juttatni, hogy a mun-kavállaló százalékos mértékbenannál nagyobb béremelést kapjon,minél inkább elmarad a kategóri-ája szerinti minimumtól.

Reformprémium biztosítása2005. évben

A munkavállalók alanyi jogon a2004. évi átlagbérük 3,5 százalékánakmegfelelõ összegû reformprémiumbanrészesülnek az elmúlt években meg-szokott szisztéma szerint.

A tárgyalások során a munkálta-tói és a szakszervezeti javaslatokösszehasonlításának eredményekéntmegállapítható volt, hogy az álláspont-ok nem állnak olyan távol egymástól,mint az a korábbi években volt tapasz-talható.

Egyetértés van abban, hogy2005. évben a vasutas bérek 9,5százalékkal nõnek, ebbõl 3,5 szá-zalék a 2004. évi keresetek alap-ján folyósított reformprémium.

Alapbéresítésre kerül a 2004. év-ben fizetett reformprémium, így azalapbérek növekedésének üteme vár-hatóan meg fogja haladni ezt a mér-téket. A béremelés egy meghatáro-zott hányadát alanyi jogon, a másikrészét az új kategória határokhoz tör-ténõ ráállás jegyében kapják meg amunkavállalók. Ebbõl adódóan azok,akiknek személyi alapbére 2004. év-ben nem érte el a kategória alsó hatá-rát magasabb alapbéremelésre szá-míthatnak.

Az egyes munkaköri kategóriák-hoz tartozó minimumok még változ-

hatnak, de jelenleg az alábbi javaslatfekszik a Vasúti Érdekegyeztetõ Ta-nács asztalán:

Vita van még abban, hogy abérfejlesztés mekkora hányadajárjon alanyi jogon, és mekkorahányada szolgálja az alsó határok-ra történõ ráállást. Az összefüggésnyilvánvaló a tárgyalópartnerekelõtt, hogy minél nagyobb az ala-nyi jogú béremelésre fordított há-nyad, úgy csökkenek a kategórián-kénti minimális bérek értékei. Vitatárgya, hogy a szolgálati fõnökökkapjanak-e differenciálási lehetõ-séget vagy sem.

Szándék van a bérkiegészítés, atelephelyen kívül végzett munka költ-ségtérítése, a csoportvezetõi pótlék, afelsõvezeték-szerelõk jármûvezetõipótléka, a 30 órán túli foglalkoztatáspótléka, a fûtési pótlék okmánykeze-lési pótlék, az építõipari különélésipótlék, a pótkocsi-vontatási, rakodásiés autódarus pótlék alapbéresítésére is.Ezek megítélése és az alapbéresítésmódja az egyes szervezetek részérõleltérõ.

Mindenesetre elképzelhetõ – ésa PVDSZ mindent elkövet annakérdekében – hogy talán már a ka-rácsonyfa alá oda lehet helyezni a2005. évre vonatkozó bérmegálla-podást. is.

Enzsöl Róbertérdekvédelmi alelnök

5HÉZAG NÉLKÜL2004. december

PÖKKÖPFelvilágosítás munkanapokon 900 és 1400 között az alábbi telefonszámokon:

városi: 1-270-28-83; vasúti: 01+81-95(üz.rögz./fax); 01+86-52

Page 6: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

7HÉZAG NÉLKÜL2004. december 7HÉZAG NÉLKÜL2004. december

A munkabér adójának, adóelõle-gének kiszámítása azonos a 2004. éviszámítással.

A 2004. évben a személyi jövedel-mek adókulcsai és adósávjai kedvezõb-bek a 2004. évben alkalmazottaknál.

Az adó mértéke, ha a jövedelemösszege:1.500.000,- Ft 18 %1.500.001,- Ft-tól 270.000,- Ftés az 1.500.000,- Ft-on felüli rész 38 %-a.

A számított adó és az összevontadó alapja.

Csökkenti az adóalapot aszakszervezeti tagdíj, amely aközponti levonásnál azonnal ér-vényesül.

Alkalmazotti kedvezmény:A számított adó 18 százalékkal, leg-

feljebb havi 9.000,- Ft-tal csökken1.350.000,- Ft összjövedelemig. Ha azösszjövedelem az 1.350.000,- Ft-ot meg-haladja, de nem éri el az 1.950.000,- Ft-ot akkor az 1.350.000,- forintot megha-ladó rész után a fenti kedvezmény fo-lyamatosan csökkenõ mértékben vehe-tõ igénybe. A havi 9.000,- Ft-ot (évi108.000,- Ft-ot) csökkenteni kell az1.350.000,- forint feletti rész 18%-ával.

Például: 1.650.000,- Ft összjöve-delem esetén csak havi 4.500,- Ft (évi54.000,- Ft) kedvezmény vehetõ igény-be.

A 9.000,- forintot havi 1.260,- forint-tal ki kell egészíteni 1.000.000,- Ft éveskeresetig.

Az 1.000.000,- Ft-ot meghaladó deaz 1.302.000,- Ft-t el nem érõ éves ke-reseteknél az 1.000.000,- Ft-ot megha-ladó rész 5 százalékával csökkentenikell az 1.260,- Ft-ot.

Az adókedvezmény csak abban ahónapban illeti meg az adózót, amelyhónapban bér illette meg.

Nagyon lényeges, hogy a mun-káltatónak úgy kell az adóelõle-get kiszámítania, mintha az adó-jóváírás nem illetné meg a dolgo-zót, bármekkora is a jövedelme,kivéve, ha õ maga kéri annakmegállapítását.

Súlyos fogyatékosság adókedvez-ménye:

Aki ilyen orvosi igazolással ren-delkezik, a havi minimálbér 5 % -ával

egyenlõ összeggel kell csökkenteni amegfizetendõ adót. A jelenlegi teljesmunkaidõs minimálbér összege57.000,- Ft.

A havi adókedvezmény így a 2004.évben igénybe vehetõ 2.000,- Ft-rólhavi 2.850,- Ft-ra emelkedett.

Önkéntes biztosító pénztárba befi-zetés kedvezménye (nem változott):

Az önkéntes kölcsönös nyugdíj-pénztárba az adóévben magánszemélytag befizetése után évi 100.000,- Ft, ha2020 január 1. elõtt tölti be a nyugdíj-korhatárt akkor 130.000,- Ft .

Az önkéntes kölcsönös egészség-pénztárba és az önsegélyezõ pénztá-rakba az adóévben magánszemély tagbefizetése után évi 100.000,- Ft, ha 2020január 1. elõtt tölti be a nyugdíjkorha-tárt akkor 130.000,- Ft .

Az összes igénybevett (mind há-rom pénztárra vonatkozóan) adóked-vezmény ezen a címen nem lehet több,mint évi 120 ezer forint, ha 2020 janu-ár 1. elõtt tölti be a nyugdíjkorhatártakkor 150.000,-Ft.

Az összevont adóalap adóját csök-kenti az önkéntes kölcsönös egészség-pénztár tag egyéni számláján lévõ pén-zének legalább 24 hónapra történõ le-kötése estén, a lekötés évében, lekö-tött összeg 10 százaléka. Amennyibena pénztártag a lekötés idõtartama alatta lekötött pénzbõl akár részben isigénybe vesz, 20 % adót kell az egészlekötés után megfizetnie.

Amennyiben az egészségpénztártag a külön kormányrendeletben meg-határozott prevenciós szolgáltatástvesz igénybe az egészségpénztáronkeresztül, a pénztár által kifizetettösszeg 10 százaléka adókedvezmény-ként vehetõ igénybe. Az új kedvez-mények nem növelik a 100.000,- illet-ve 130.000,- Ft-os igénybe vehetõ ked-vezményeket.

Nem képez adóköteles jövedel-met a munkáltató által a dolgozó ré-szére az önkéntes kölcsönös biztosító-pénztárakba befizetett munkáltatóihozzájárulás. A munkáltató által azönkéntes kölcsönös biztosítópénztárak-ba együttesen befizetett összeg adó-mentes határa havonta a minimálbér130 százalékával egyenlõ, ezt az össze-get meghaladó rész jövedelemnek szá-mít és adót, TB járulékot és munka-vállalói járulékot kell fizetni utána.

CSALÁDI KEDVEZMÉNY

Az összevont adóalap adójábólnem kell megfizetni a családi kedvez-ményt, melyet az eltartott gyermekekután havonta lehet érvényesíteni.

Egy gyermek esetén 3.000 FtKettõ gyermek esetén 8.000 FtHárom gyermek esetén 30.000 FtHa három gyermeknél több jogosulttámogatásra, minden további gyermekután 10.000,- forintadókedvezményt jelent.

A kedvezmény abban a hónapbanjár, amelyben a gyermek után családipótlék, rokkantságijáradék, folyósítás-ra kerül.

Magzat esetében abban a hónap-ban jár az adókedvezmény, amelybena várandósság, orvosi igazolás alapjánlegalább egy napig fenn áll, kivéve azta hónapot, amikor a megszületett gyer-mek után a családi pótlékra való jogo-sultság megnyílik.

Az adókedvezményt az a szülõ ve-heti igénybe, akinek a nevére a csalá-di pótlékot folyósítják, magzat eseté-ben a várandós nõ és a vele közös ház-tartásban élõ házastársa.

Amennyiben az adókedvezménytannál a szülõnél érvényesítik, akinekaz adója nem éri el a családi kedvez-mény mértékét, a vele közös háztartás-ban élõ házastársa, élettársa vehetiigénybe a fennmaradó részt, az adóévvégén. Ebben az esetben a megosztás-ról az adóbevallásukban (munkálta-tói elszámolásukban) nyilatkozatotadnak és egymás adóazonosító jelét fel-tüntetik.

A fenti kedvezményeket az adó-elõleg számításnál figyelembe kellvenni.

A személyi jövedelemadó törvénya fentiektõl eltérõen többféle adóked-vezményt is ad. Ilyen az élet- és nyug-díjbiztosítás kedvezménye, a lakáscé-lú kedvezmények a közcélú adomá-nyok kedvezménye stb. Ezeknek azadókedvezményeknek közös jellemzõ-je, hogy csak az éves ( a bevallásbanvagy a munkáltatóval történõ elszámo-láskor) adóelszámolásnál érvényesíthe-tõk, ezek az adóelõleg összegét nembefolyásolják.

A kedvezmények korlátozása:A családi kedvezmény teljes

összege évi 8.000.000 alatti öszszes

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ 2005-BEN

Page 7: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

2004. december8 HÉZAG NÉLKÜL

keresetnél vehetõ igénybe. A8.000.000,- Ft feletti kereseteknél a8.000.000,- Ft feletti résznek legfeljebba 20 %-a.

A következõ öt féle kedvezményegyüttesen nem haladhatja meg azúgynevezett 100.000,- Ft évi adóked-vezményt:

– a tandíj kedvezménye (36.§),– a felnõttképzés díjának, valamint

a magánszemély számítógép,számítástechnikai eszköz meg-szerzésére fordított egyes kiadá-sainak kedvezménye (36./A§),

– tevékenységi kedvezmények(39.§),

– közcélú adományok kedvezmé-nye (41.§),

– biztosítások kedvezménye (42.§)

A 100.000,- Ft adókedvezmény afenti esetekben teljes egészében csakévi 6.000.000,- Ft keresetig vehetõigénybe. A 6.000.000,- és 6.500.000,-Ft közötti évi keresetnél a 6.000.000,-Ft feletti rész 20 százaléka, 6.500.000,-Ft felett nem vehetõ igénybe kedvez-mény

A munkabér adóelõlegének kiszá-mítása a következõképpen történik:

A munkavállaló munkabérénektizenkétszeresére esõ éves adó egy ti-zenketted részét kell adóelõlegkéntszámításba venni. Ez az adóelõleg alevonás elõtt csak a törvény által kife-jezetten engedett kedvezménnyel csök-kenthetõ.

A nem rendszeres bér kifizetéseesetén meg kell határozni a várható adóösszegét ezen kifizetés nélkül, valamintennek figyelembevételével, és a kétadóösszeg különbözetét kell levonni anem rendszeres bér összegébõl.

Az adóelõleg számításnál havon-ta a tárgyév eltelt idõszakára vonatko-zóan a bérszámfejtõk a számfejtésiprogram segítségével ellenõrzik ésmódosítják az adóelõleget a keresetingadozása szerint. Ezért nincs az évvégén adóelmaradásunk, vagy adótúl-fizetésünk. A levonási táblázat SZJAelõleg rovatban lévõ adat ezért kismértékben eltérhet.

A levonási táblázat összeállításá-nál nem vettem figyelembe a családikedvezményt.

Fizetésünket természetesen az adó-elõlegen kívül más állandó jellegû le-vonások is terhelik, ezek a következõk:

- nyugdíjjárulék* 8,5 %- egészségügyi járulék 4,0 %

- munkavállalói járulék 1,0 %Összesen: 13,5 %

*A magánnyugdíj pénztártagok-nál 2005-ben a 8,5 % -ból 8 %-ot amagánnyugdíjpénztárba, 0,5-ot tbalapba utalja a munkáltató.

A 200.000,- Ft feletti kereseteknélminden 1.000,-ból 485,- Ft nettó ma-rad a dolgozónak!

A levonási táblázat oszlopai:1. Bruttó kereset2. SZJA elõleg3. A fenti állandó levonások

(13,5 % )4. Nettó kereset (a családi ked-

vezmény figyelembevétele nélkül).

PihenjenHorvátországban

vagyMontenegróban!

Horvátország, Zadar egész év-ben üzemelõ jó felszerelt új apart-manok, a tengerparttól 700m-revasútállomástól 5 km-re találhatók.(lásd a fényképet!)

Árak:Elõszezon: 1.800,- Ft/fõ /éjFõszezon: 2.700,- Ft /fõ/éj

Montenegró Bár (a város kert-városában) egész évben üzemelõ,jól felszerelt apartmanok tenger-parttól 800m-re vasútállomástól 3km-re.

Árak:Elõszezon: 1.000,- Ft/fõ/napFõszezon: 1.500,- Ft/fõ/nap

Mind a fõszezonban, mind azelõszezonban 7 év alatti gyerme-keknek 50% kedvezmény van.

A Horvátországi és a Monte-negrói apartmanok tulajdonosai be-szélnek magyarul.

További információk, érdeklõdés:Kádár Antal: 70/292-78-64vagy MÁV telefonon: 06+23-85E-mail cím:[email protected]

Összeállította:Remete Miklós

Page 8: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

10 HÉZAG NÉLKÜL 2004. december

Dr. Mosóczi LászlóPályavasúti fõigazgató

Hogyan értékeli a 2004. évet, azátszervezések illetve tevékenység-kihe-lyezés eddigi hatásait?

A Pályavasúti Üzletághoz tartozószakmai igazgatóságok a MÁV Rt. át-alakítási programjában megfogalma-zottaknak megfelelõen, ebben az év-ben is folytatták a megkezdett szerve-zet-átalakítási, hatékonyság növelésifeladatokat. A PMLI területén csök-kentettük az osztálymérnökségek szá-mát, a TEB-nél szakaszokat vontunkössze, a forgalmi területeken pedig ra-cionalizáltuk a csomópontokat és ahozzájuk tartozó állomások számát. Acsomópont racionalizálás nem feltét-len jelent csak megszüntetést, hiszen atúlterhelt dombóvári és nagykanizsaicsomópontok tehermentesítése érde-kében Dombóváron újat hozunk létrea napokban. A hegyeshalmi és a gyõri,illetve a szolnoki és a ceglédi csomó-pontok viszont összevonásra kerülnek.Így biztosítjuk, hogy az összes csomó-pont átlagos terhelésû legyen.

A Pályavasút átszervezését ered-ményezõ H4 projekt célja az egysze-rûbb szervezet, az egységes pályavas-úti szemlélet és a hatékonyabb mun-kavégzés. Több kollégám rengetegmunkája fekszik ebben a projektben.Igazgatósági és vezetõi értekezletekhatározatai alapján el lett fogadva azúj szervezeti struktúra, a besorolások,az MSzSz és a DHL. Kiválasztottuk azúj területi vezetõket. Biztos vagyokbenne, hogy eredményesen fogunk te-vékenykedni ebben a formában 2005januártól.

A tevékenység kihelyezés volt aPályavasút legfontosabb projektje eb-ben az évben. A pálya- és mérnöki lé-tesítmények tervezhetõ karbantartásaés felújítása, a felsõvezeték karbantar-tás és hibaelhárítás, a kisvillamos te-vékenység és a takarítási feladatokkerültek át más – esetenként külsõ –vállalkozásokhoz. A projektet nemtudtuk ebben az évben teljesen befe-jezni, mivel voltak olyan területekvagy feladatok, melyek esetében nemtudtunk eredményt hirdetni. Ezeken ahelyeken megismételjük a kiírásokat.A mostani állapot szerint 2005 június30-ig befejezzük az összes tervezetttevékenység kihelyezést. A kihelyezé-

sek gazdasági hatása csak 2005-tõl je-lentkezik, hiszen döntõ többségben2004 végén hajtottuk végre az átadá-sokat. A Pályavasúti Üzletág 2005-benés a késõbbiekben évenként mintegymásfél milliárd forint megtakarítástvár a mûködtetés ezen új formájával.

Milyen intézkedések, és milyen üte-mezésben várhatóak a Pályavasút te-rületén a 2005. évben?

Az outsourcing, mint említettemfolyamatosan történik június 30-ig. Ter-veink szerint ekkor helyezzük ki a táv-közlési karbantartási és hibaelhárításifeladatokat ellátó egységeket és adjukát a dolgozókat. A PMLI és a TEBI töb-bi kihelyezési projektjei – melyek azez évben megkezdettek folytatásai –január és április között fejezõdnek be.Ezek közel 900 dolgozót érintenek, atávközlés pedig 750-et.

A H4 keretein belül adunk át dol-gozókat más üzletágaknak, a maradófeladatokhoz szükséges létszám a mû-ködési struktúrát is figyelembe véve2005 elsõ negyedévében véglegesítõ-dik.

Minden pályavasúti üzletágnak átkell gondolni és át kell dolgozni, felülkell vizsgálni utasításaikat, norma-rendszereiket. A forgalmi területenmegvizsgáljuk az éjszakai üzemszüne-tek szélesítésének a lehetõségeit. A2004-ben megkezdett mûszaki fejlesz-tésekkel (mechanikus sorompók auto-matizálása, telefonközpontok korsze-rûsítése, KÖFI és távvezérlések bõví-tése) szintén racionalizálni kívánjuklétszámunkat 2005 második felében.Az EU Twinning programjának kere-tében a spanyol vasutak szakértõi ad-nak számunkra tanácsokat feladatainkelvégzéséhez és átadják otthoni ta-pasztalataikat, melyekkel az elmúltévekben saját vasútjuk hatékonyságátis komoly mértékben javították.

Ezek a változások milyen hatás-sal lesznek az irányítása alatt álló szer-vezet munkavállalóira?

A Társaság 2005. évi foglalkoz-tatási terve még nincs véglegesítve,ezért a Pályavasút sem alakította kimég a jövõ évi pontos akcióterveit.Nem ismerjük még pontosan az államhozzájárulását a terveinkhez. A fen-tebb említett fõ projektek hatásaként(tevékenység kihelyezés, H4, utasítá-

sok, normarendszerek ésszerûsítése,stb) csökkenni fog a Pályavasút létszá-ma. Azon dolgozunk, hogy a kiszerve-zések folyamán dolgozóink jó körülmé-nyek közé kerüljenek, keresetük ésegyéb juttatásaik ne csökkenjenek. Tö-rekszünk arra is, hogy feladatokat ésdolgozókat adjunk át más üzletágaknak.

Megköszönve valamennyi munka-társam 2004. évben végzett munkáját,kívánok kellemes karácsonyi ünnepe-ket, jó egészséget, nyugodt, sikerekbengazdag újévet.

Szamos AlfonzPálya és Mérnöki LétesítményekIgazgatóságaigazgató

Hogyan értékeli a 2004. évet, azátszervezések illetve tevékenység-kihe-lyezés eddigi hatásait?

A Pálya és Mérnöki Létesítmé-nyek Igazgatóság a MÁV Rt. átalakí-tási programjában megfogalmazottak-nak megfelelõen, folyó évben is foly-tatta 2003. évben megkezdett szerve-zet-átalakítási, hatékonyság növelésifeladatait.

Az elmúlt évben kidolgozott, azüzleti megvalósítás szintjén elhelyez-kedõ, szervezeti egységeket érintõszervezet-átalakítás II. ütem alapján2004. január 1-jén 18 osztálymérnök-séggel kezdtük meg tevékenységünket.

A MÁV Rt. 2004. február 16-i ve-zetõi értekezletén döntés született ar-ról, hogy a MÁV Rt. területi központ-jaihoz (minden szervezeti egység szá-mára) földrajzilag, ugyanazon szolgá-lati helyek tartozzanak. Vezetõi dön-tés alapján szükséges módosításokatvégrehajtottuk, amely munkavállaló-inkat csak a munkáltatói jogkör gya-korlójának változását jelentette, fel-adataikban, tevékenységük végzésé-ben változást nem eredményezett.

A MÁV Rt. Igazgatóság 2004.márciusi értekezletének határozataalapján a „MÁV Rt. Pálya és MérnökiLétesítmények Igazgatóság által kezeltközforgalmú vasúti hálózat és tartozé-kai karbantartási és felújítási tevékeny-ségének ellátása” tárgyában nyílt köz-beszerzési eljárást kellett lefolytatni..

A pályázati kiírást megelõzõengazdasági számításokat, elemzéseket

A Pályavasút jelene és jövõje / a pályavasúti vezetõk szemével

Page 9: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

11HÉZAG NÉLKÜL2004. december

végeztünk, meghatároztuk a kihelyez-hetõ tevékenységek körét, a maradó fel-adatok – felügyelet, hiba- és zavarelhá-rítás, gondozás – elvégzéséhez szüksé-ges normatív létszámot.

A pályavasút pályafenntartási te-vékenységének átalakítására az átala-kítás peremfeltételeire készült elõter-jesztést a MÁV Rt. vezetõi értekezlete2004. június 21-én elfogadta.

Az ajánlati felhívás megjelenésétmegelõzõen az érdekképviseleti szer-vezetek részére írásos anyagot adtunkát és PÉT ülés keretében a konzultáció-kat lefolytattuk.

Az ajánlati felhívás leglényege-sebb feltételei között, mint érvényessé-gi feltétel szerepelt, hogy a nyertes adokumentációban rögzített létszámnakmegfelelõ munkaerõt, munkajogi jog-utódlással, egy évig alkalmaz. Nyertesajánlattevõ a Munka törvénykönyvérõlszóló 1992. évi XXII. Törvény 40/A, 85/A és 85/B pontjai szerint jogutódlás sza-bályai szerint jár el. AjánlattevõnekKSZ-el kell rendelkeznie.

A beérkezett ajánlatok értékelésétkövetõen Budapest 1, Budapest 2, Mis-kolc, illetve Debrecen területére tud-tunk eredményt hirdetni, illetve a gyõz-tes pályázókkal szerzõdést kötni.

Az eredményhirdetést követõenkezdõdtek meg a tevékenység kihelye-zésben érintett területeken az érdekkép-viseletek, munkavállalók tájékoztatá-sa, az átadandó (a tényleges létszám ésa maradó tevékenységhez szükségesnormatív létszám közötti különbség), il-letve maradó létszám kiválasztása.

A helyi tájékoztatókon a jogutódszervezetek minden esetben megjelen-tek, a felmerült kérdésekre választ ad-tak, illetve ismertették a jövõre vonat-kozó elképzeléseiket.

A tevékenység kihelyezési folya-mat jelen szakaszában, mintegy 500 fõkerül jogutód munkáltatóhoz.

A szegedi, szombathelyi és pécsirégiókra új ajánlati felhívást adtunk ki.Terveink szerint, amennyiben érvényesajánlat érkezik, szegedi és szombathe-lyi területen 2005. február elején, pécsiterületen I. negyedév végén valósulmeg a tényleges tevékenység kihelye-zés.

Milyen intézkedések, és milyen üte-mezésben várhatóak a Pályavasút te-rületén a 2005. évben?

A PMLI területén, nagyobb mun-kavállalói csoportot érintõ intézkedés,

az épület üzemeltetési feladatok elke-rülésével az általános, betanított és se-gédmunkás munkakörökben volt. Azemlített munkakörökben foglalkozta-tottak a MÁV IK Kft-vel kötött megál-lapodás alapján jogutódlással kerülteka feladatot jövõben végzõ szervezethez.

A megkötött megállapodással több,mint 170 fõ továbbfoglalkoztatását tud-tuk rendezni.

2004. évben, a már említett két pro-jekten kívül, kiemelt projektként kellszólni a Pályavasúti Üzletág irányításiszervezetének, valamint az integrált te-rületi központok kialakításának kon-cepcióját kidolgozó, a „H4” munkacso-port tevékenységérõl, illetve annak be-vezetését követõ hatásról.

A koncepció szerint az integrált pá-lyavasúti területi központok közvetle-nül az üzletág vezetõ irányítása alattmûködnek, ezáltal megváltoznak az irá-nyítási funkciók, a szervezeti egységekfeladat, felelõsség és hatásköre.

Az új irányítási szervezet 2005. ja-nuár 1-jétõl kezdi mûködését, az ehhezszükséges létszám meghatározása je-lenleg folyamatban van. Ennek szám-szerû hatása még pontosítást igényel.Az integrált területi központok megala-kulásával párhuzamosan a végrehajtá-si szervezetet is változtatni szükséges.

Ezek a változások milyen hatássallesznek az irányítása alatt álló szerve-zet munkavállalóira?

A jelenlegi osztálymérnökségekmegszûnnek, feladataik egy része a te-rületi központokhoz, más részük a vég-rehajtási szervezetekhez, illetve a he-lyükre lépõ mérnöki szakaszokhoz ke-rülnek.

2005. év elsõ hónapjaira az alapte-vékenység zavartalan végzésén túlme-nõen az új szervezet véglegesítése, il-letve a tevékenység kihelyezés lezárá-sa alapvetõen determinálják feladata-inkat.

Az elõzõekben ismertetett, nem kisvolumenû és jelentõségû változás ke-zelése az irányítási rend módosításánakeredményes végrehajtása csak lelkiis-meretes, felelõsségteljes, fegyelmezettmunkával valósulhat meg.

Megköszönve valamennyi munka-társam 2004. évben végzett áldozatosmunkáját, kívánok jó egészséget, nyu-godt, sikerekben gazdag újéve

Jándi PéterTávközlõ, Erõsáramú és Biztosító-berendezési Igazgatóságigazgató

Hogyan értékeli a 2004. évet, azátszervezések, illetve tevékenység-ki-helyezés eddigi hatásait?

Az idei év a 2003-ban kialakítotttársasági és üzletági stratégia megva-lósításának elsõ teljes éve volt. A társ-üzletágakkal összhangban egységesítet-tük a területi irányítás határait, ehhezkapcsolódóan megszûntettük a szajolierõsáramú osztálymérnökséget. Fel-adatait részben a budapesti, részben aszegedi területi központ erõsáramú osz-tálymérnökségei vették át. Csökkentet-tük a szakaszaink számát, és befejeztüka tiszta profilú karbantartó, hibaelhárí-tó szervezetek kialakítását.

A tavasz folyamán a távközlési ésaz erõsáramú tevékenység-kihelyezéselõkészítése végett gazdasági számí-tásokat, elemzéseket végeztünk, meg-határoztuk a kihelyezhetõ tevékenysé-gek körét, illetve a tartósan MÁV Rt-nbelül elvégzendõ feladatokat.

A tevékenység-kihelyezésrõl szó-ló pályavasúti elõterjesztést a MÁV Rtvezetõi értekezlete 2004. június 21-énfogadta el.

Augusztusban megjelent a távköz-lõ végberendezések és a felsõ-vezetékkarbantartásra és hibaelhárításra vo-natkozó közbeszerzési kiírásunk. A fel-sõ-vezeték esetében nyugati, északi éskeleti régióra osztottuk az országot, ésrégiónként pályáztattuk.

A felsõ-vezeték karbantartásáravonatkozó pályázatok értékelése utána keleti és a nyugati régióban szerzõ-dést kötöttünk, mivel érvényes és üz-letileg elõnyös ajánlatot kaptunk. Azészaki régióban nem kaptunk érvényesajánlatot, ezért itt érvénytelennek nyil-vánítottuk az eljárást.

A távközlõ végberendezésekre ki-írt pályázatunkra nem érkezett értékel-hetõ ajánlat.

Az õsz folyamán az elsõ nagyobbmunkavállalói kört érintõ intézkedé-sünk az ingatlanüzemeltetéssel foglal-kozó munkatársaink (takarítók és fûtõ-portások) IK Kft-hez történõ áthelye-zése volt.

Az év végétõl a kisfeszültségû üze-meltetést végzõ kollégáink szintén azIK Kft-ben folytatják tevékenységüket.Munkájukra immár megrendelõkéntés nem munkáltatóként továbbra is tar-tósan számítunk.

Page 10: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

12 HÉZAG NÉLKÜL 2004. december

Milyen intézkedések, és milyen üte-mezésben várhatóak a Pályavasút te-rületén a 2005. évben?

A következõ évben folytatódik afelsõ-vezeték karbantartás és hibael-hárítás tevékenység-kihelyezése. Rö-vid idõn belül ismét kiírjuk az idén si-kertelenül pályáztatott északi régiót,amelyre vonatkozó szerzõdést márci-us 31-ig meg kívánjuk kötni.

A távközlés területén a tevékeny-ség-kihelyezés határideje június 30. Azidei tapasztalatokat felhasználva a há-lózati elemek és a végberendezésekkarbantartását, hibaelhárítását nemválasztjuk ketté, a tevékenységet egy-ben kívánjuk kihelyezni.

Szintén a távközlést érinti a váci,szolnoki, hatvani, nyíregyházi és bé-késcsabai telefonközpontok, valaminta hozzájuk tartozó mellékközpontokrekonstrukciója. A pályázat kiírásamegtörtént, január 5-én bontjuk azajánlatokat. A beruházás sikeres lezá-rása után nem csak a szolgáltatási szín-vonal emelkedik jelentõsen, hanem alétszám-hatékonyság is javul, hiszen azemlített térségekben a korszerû, kar-bantartást szinte nem igénylõ beren-dezések mintegy húsz kollégánk mun-káját váltják ki.

Jövõre lendületet vesz az állomá-sok visszaminõsítése, és a mechanikussorompók automatizálása is, a haté-konyságjavulás azonban elsõsorban aforgalmi területen jelentkezik.

A tevékenység-kihelyezés és a ha-

tékonyság javító beruházások folyta-tása mellett a következõ év legnagyobbkihívása a H4-es projekt. Január else-jétõl mûködnek az integrált pályavas-úti területi központok, amelyek számosfeladatuk mellett a forrásfelhasználásregionális optimumát hivatottak meg-teremteni.

Ezek a változások milyen hatás-sal lesznek az irányítása alatt álló szer-vezet munkavállalóira?

A fentebb említett tevékenység-kihelyezés és a H4-es projekt kereté-ben végrehajtott szervezeti átalakításegy irányban hat. A korábbi közvetlenutasításos kapcsolatot felváltja egy pi-aci, vagy piaci jellegû kapcsolat. Piacikapcsolatként értékelem a tevékeny-ség-kihelyezést utáni szerzõdéses kap-csolatot, piaci jellegûként az üzemel-tetési és a karbantartási osztály közöttlévõ megrendelõ – teljesítõ viszonyt.A H4-es projektben megfogalmazottszervezeti átalakítás következtében aTEB Igazgatóság irányítói funkciójamegszûnik, azonban felerõsödik a sza-bályozói tevékenység, amelynek kere-tében az idõnként fájóan elavult vagyteljesen hiányzó mûszaki utasításain-kat, normatíváinkat kell megújítanunk,és napra készen tartanunk a TEB Tech-nológiai Központ hathatós támogatá-sával.

Végezetül engedjék meg, hogy aTEB szakszolgálat, a pályavasút és aMagyar Államvasutak minden munka-társának kellemes karácsonyi ünnepe-ket és boldog újesztendõt kívánjak.

Az alapítvány célja, hogy az – amúgy isnehéz anyagi körülmények között élõ –pályavasúti munkavállalókat a rendkívüliélethelyzetekben támogassa!

Az alapítvány támogatásáért elsõsorbanPVDSZ tagok pályázhatnak.

Az alapítvány kuratóriuma három havon-ként tartott ülésein bírálja el a beérkezettkérelmeket, pályázatokat.

Alapítvány a PályavasutasokértMottó: „Aki kapni akar,

tanuljon meg adni!”Lao-Ce

Az alapítvány számlaszáma: OTP Bank Rt 11706016-20803599Az alapítvány címe: 1062 Bp. Bulcsú utca 8-10 –Telefon: városi: 06-1-432-45-35; vasútüzemi: 01+81-94

A benyújtott pályázatnak az alábbiakat kelltartalmaznia:

– a kérelmezõ adatait– a kérelem rövid indoklását, valamint az

indoklást alátámasztó dokumentumokat– a munkáltató kereseti igazolását (házas-

illetve élettárs kereset igazolását is!)– az igényelt összeget

A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSZ)2000-ben megalapította, az„Alapítvány a Pályavasutasokért” alapítványt.

ÜT választás!A Magyar Államvasutak Rt.

Balparti BiztosítóberendezésiOsztálymérnökségén, 2005. janu-ár 18-19-20-én egyszerre zajlanakle az Üzemi Tanács és a Munka-védelmi Képviselõ választások.

Pályavasutas Kolleganõk ésKollegák!

Szavazataitokkal támogassá-tok a Pályavasúti Dolgozók Szak-szervezetének jelöltjeit!

Hegedûs IstvánTEB alelnök

Továbbra is !Köztudott, hogy a Kisfeszült-

ségû szakaszok, már 2004. novem-berében, az Erõsáramú Osztály-mérnökségek Keleti és Nyugatirégiói pedig 2004. decemberébenkiszervezésre kerültek.

Ha már megakadályozni nemtudtuk, legalább a feltételek javí-tását sikerült elérnünk. A további-akban is számítunk a kiszervezettkollegák PVDSZ tagságára, mivelaz alapszabályunk ezt lehetõvéteszi!

Hegedûs IstvánTEB alelnök

(folytatás a 11. oldalról)

Page 11: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

Ezt is jól elintéztük!MÁV Rt. VezérigazgatóságKompenzációs Fõosztály

Apavári Józseffõosztályvezetõ1062 BudapestAndrássy út 73-75

Tisztelt Fõosztályvezetõ Úr!

Gerencsér Csaba, a Biztosítóbe-rendezési Osztálymérnökség Pécsmunkavállalója a mellékelt levélbenkereste meg szakszervezetünket.

A dolgozó panaszolja, hogy - an-nak ellenére, hogy 2004. április 1-velúj munkakörbe (biztosítóberendezé-si lakatosból biztosítóberendezésimûszerész) került - nem kapta meg amegállapodásaink szerint és a vonat-kozó vezérigazgató-helyettesi utasí-tás szerint járó személyi alapbért.

Tekintettel arra, hogy álláspon-tunk és a vonatkozó utasítások értel-mében a munkavállaló részére újmunkakörbe történõ beiktatástól jár

a 11. MÁV munkaköri kategória sze-rinti bér minimuma (78.000,-Ft/hó),telefoni egyeztetést folytattunk azosztálymérnökség vezetõjével. Azosztálymérnökség vezetõjével sike-rült álláspontunkat elfogadtatni, dehatáskör hiányában pusztán csak amellékelt (Gy. 634-286/2004.) levélszerinti engedély megkérésére volt le-hetõsége.

Mivel a becsatolt dokumentumokalapján minden kétséget kizáróan jo-gos a munkavállaló panasza és tekin-tettel arra, hogy ügyét fél éve nem si-került megoldani kérjük T. Fõosz-tályvezetõ Úr szíves soron kívüli in-tézkedését a munkavállaló bérénekvisszamenõleges rendezésére.

Intézkedését elõre is és ezúton ismegköszönöm.

Budapest, 2004. október 28.

Tisztelettel: Járási Ferenc elnök

És a válasz...

Tisztelt Elnök Úr!

Hivatkozva a 91/2004. számú le-velében foglaltakra, az alábbiakróltájékoztatom.

Gerencsér Csaba munkavállalóta munkáltató 2004. március 1-tõl biz-tosítóberendezési mûszerész munka-körbe helyezte, változatlan személyialapbérrel, mely a munkakörhöz tar-tozó minimális személyi alapbértnem érte el.

Munkaszerzõdés módosítás amunkavállalóval nem történt, azon-ban a munkáltatói jogkör gyakorló-ja a munkavállaló átsorolására vo-

natkozóan (Gy.634-286/2004. szá-mú levél) írásban nyilatkozatot tett,ezért a hatályos 4/2004. (III.26. MÁVÉrt.13. ) HVH. sz. utasításnak meg-felelõen, visszamenõleg, 2004. már-cius 1-tõl a munkavállaló részére78.000.-Ft személyi alapbért kellmegállapítani. Ennek oka, hogy Ge-rencsér Csaba 2004. január 1. utánkerült új munkakörbe, mely esetbena kategória minimum személyi alap-bér megállapítása kötelezõ.

A személyi alapbér különbözetvisszamenõlegesen történõ kifizeté-se, valamint a munkaszerzõdés mó-dosítás haladéktalan megkötése érde-kében e levelemmel egyidejûleg in-tézkedtem a Pályavasúti Üzletág hu-mán partner szervezet vezetõjénél, ésa munkáltatói jogkör gyakorlónál.

Budapest, 2004. november 12.Üdvözlettel:

Apavári József

Pályavasúti DolgozókSzakszervezete

Járási Ferenc úr,elnökBudapestBulcsú utca 8-10.

FELHÍVÁSFELHÍVÁSFELHÍVÁSFELHÍVÁSFELHÍVÁSTisztelt Pályavasúti Kollégák!

Jegyvizsgálóként dolgozó vasutaskollega vagyok. Munka mellett a Sze-gedi Tudományegyetem informatikakönyvtár szakára járok, ahol ez az utol-só évem. Szakdolgozat és államvizsgaelõtt állok. Készülõ szakdolgozatomhoznagy szükségem lenne a Sínek Világa c.pályavasúti folyóirat 1980-as évekbeliszámaira. Az összesre! Jelenleg a MÁVDokumentációs Központ és Könyvtár-ban (Bp. Múzeum ut. 8) dolgozom felezeket, de nagy baj, hogy én szegedivagyok és sajnos kevés a szabadidõmoda feljárkálni. Kérek mindenkit, aki-nek megvan egy-két évfolyam, vagyakár csak egy-két szám ebbõl az idõ-szakból és képes volna rövid idõre meg-válni tõle, az jutassa el hozzám, vagyértesítsen, és akár a világ végére is el-megyek érte! Aki nem tud, vagy nemakar megválni ezektõl a számoktól vi-szont van szkennere az néhány számbeszken-nelésével tudna nekem segí-teni. Nagyon fontos lenne, és nagyonmegköszönném!

Üdvözlettel: Monoki AttilaCím: 6782 Mórahalom Szántóút 1/a

tel.: 0620/2133935email: [email protected]

NO COMMENT!MÁV Rt. VezérigazgatóságKözponti Humánszolgáltató SzervezetNeushl Gyula, igazgatóBudapest, Andrássy u. 73-75

Tisztelt Igazgató Úr!

Tájékozatom, hogy a PVDSZ tiszt-ségviselõi nem kívánják felvenni az évvégi jutalmat, azt a nehéz élethelyzet-be került pályavasutasok megsegítésé-re ajánlják fel.

Ezért arra kérem Önt, hogy a 2004.évi végi jutalom - szakszervezetünktisztségviselõi számára biztosított - ke-retösszegét az „Alapítvány a Pályavas-utasokért” elnevezésû alapítvány szám-lájára átutaltatni szíveskedjék.

Az alapítvány számlaszáma:OTP Bank Rt. 11706016-20803599

Szíves közremûködését elõre ésezúton is köszönöm!Budapest, 2004. december 13.

Tisztelettel:Járási Ferenc elnök

13HÉZAG NÉLKÜL2004. december

Page 12: VI. évfolyam 12. szám Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet!Boldog Új Évet! Évek óta, a „Nyílt vonal” címû újságunkban

2004. december14 HÉZAG NÉLKÜL

A pályavasúti szakszervezet (PVDSz) hozta létre a vasutas mun-kavállalók segélyezésére, megsegítésére és önsegélyezésére aPÖKKÖP-öt, amely - szakszervezeti hovatartozás nélkül - a vasutasmunkavállalók nagy megelégedésére már több éve egyre nagyobbnépszerûséggel mûködik.

Hogy miért népszerû? Köszönhetõ mindez annak, hogy:– a PÖKKÖP havi tagdíja mindössze 4.500,- Ft, mely a VBKJ

165.000,- Ft keretösszegébõl, éves szinten csupán 54.000,- Ft igény-bevételét jelenti a munkavállaló számára

– a PÖKKÖP tagsági viszony létesítése továbbra sem szakszer-vezetfüggõ!!!

– a PÖKKÖP szolgáltatásainak igénybevételéhez szükséges vá-rakozási idõ:

• az elõre tervezhetõ eseményeknél 9 hónap!• az elõre nem tervezhetõ eseményeknél mindössze 5 hónap!(kivéve a pénztártag egyéni számláján lévõ összeg, ugyanis itt a

várakozási idõ 4 hónap)– a PÖKKÖP igen sok jogcímen nyújt segélyt, így önmagában a

VBKJ összevont igénybevételére is lehetõséget nyújt (beiskolázási-,felnõttképzési-, üdülési-támogatás, stb.)

Miért pont a PÖKKÖP? Azért, mert…– ha már PÖKKÖP tag vagy, ne hagyd elveszni a korábbi tagsá-

gi viszonyodból származó elõnyöket!

P Ö K K Ö P– a PÖKKÖP tagság adómentes, így az éves VBKJ keretbõl

igénybevett összeget nem terheli sem adó sem pedig különféle járu-lék, tehát mindenki a megjelölt összeget adómentesen felhasználhat-ja!

– a PÖKKÖP által nyújtott segélyek segíthetnek a nehéz élet-helyzetbe került tagjainkon (betegség, kórházi ápolás, haláleset, mun-kaképesség csökkenés, stb.) és nem csak az általuk befizetett tagdíjukerejéig, hanem a szolidaritási alapból az igényelt segély teljes össze-gét felvehetik!

– több segély összegét jelentõsen megemelte és bõvítette aPÖKKÖP

– egyéni tagdíjfizetés esetén, a befizetett tagdíj után adóked-vezmény vehetõ igénybe

– az egységes tagdíjon felüli többletbefizetés 100 %-a az egyénirészbe kerül, és mivel ebbõl a PÖKKÖP nem von kezelési költséget,így a tagdíjon felül, egyénileg befizetett

TELJES ÖSSZEG FELVEHETÕ !

Hogyan lehet belépni a PÖKKÖP-be?

A munkavállaló a PÖKKÖP „Belépési Nyilatkozat” kettõ kitöltöttés aláírt példányát eljuttatja a pénztár címére.A belépéshez, illetve az átlépéshez szükséges nyomtatványokat min-den szolgálati helyre térítésmentesen megküldjük!

A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének havi lapja – Kiadja a Pályavasúti Dolgozók Szak-szervezete – Felelõs kiadó: Járási Ferenc elnök, – Fõszerkesztõ: Szánthó Géza (tel.: 01+11-69)Tervezõszerkesztõ: Györgyné Pekár Éva, – Szerkesztõség: 1062 Budapest Bulcsú u. 8-10.

Telefon/fax: városi: 06-1-432-45-35, Üzemi: 01+81-94, E-mail: [email protected], és [email protected], Internet: www.pvdsz.huMeg nem rendelt kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza, az anyagok rövidítésének jogát fenntartjuk!

Nyomás: B.V.B. Nyomda Eger, Fadrusz u. 4. Tel.: 36/518-413

Segély formája Segély összege Segély összege 2004. 2005.

Születési segély 80 000 Ft 80 000 Ft

Munkaképesség–csökkenési segély

(legalább 50 %-ot elérõ munkaképesség csökkenés esetén) 80 000 Ft *120 000 Ft

Rokkantsági segély

(legalább 67 %-ot elérõ munkaképesség csökkenés esetén) 150 000 Ft *200 000 Ft

Beiskolázási segély 10 000 Ft 10 000 Ft

Házasságkötési segély 50 000 Ft 50 000 Ft

Felnõttképzési segély (befejezett félévenként) 20 000 Ft 20 000 Ft

Temetési segély – tag halála esetén 180 000 Ft 80 000 Ft

– eltartott, közeli hozzátartozó esetén 180 000 Ft 80 000 Ft

Egyszeri árvasági segély 150 000 Ft *200 000 Ft

Betegségi segély (naponta) 500 Ft 500 Ft

Kórházi, szanatóriumi segély elsõ 30 napra 1 000 Ft 1 000 Ft

a 31. naptól - *1 500 Ft

Munkanélkülivé válási segély 20 000 Ft *50 000 Ft

Gyermek üdülési segély 7 000 Ft 7 000 Ft

Átmeneti kiegészítõ segély egyéni rész egyéni rész

– Lakhatási támogatás egyenlege, egyenlege,

– Gyermeknevelési támogatás amely amely

– Ápolási 4 havonta 4 havonta

– Fenyõ igényelhetõ igényelhetõ

A PÖKKÖP ügyfélfogadási napokat KIZÁRÓLAG hétfõn és pénteken 10 és 13 óra között tart a pénztár székhelyén:

1062 Budapest, Bulcsú u. 8-10.

Felvilágosítást munkanapokon 9 és 14 óra között a 01+86-52 és a 01+81-95 (üzenetrögzítõ, fax)vasútüzemi, valamint a 06-1-270-28-83 tel/fax (üzenetrögzítõ) Matáv telefonszámokon lehet kérni és kapni.