Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

28
1 ZALAEGERSZEGI 7 NAP veszprémi nap 2015. április 17. • XXI. évfolyam 15. szám Ingyenes városi közéleti hetilap Az április 26-i turisztikai programjai a veszpreminfo.hu oldalon részletesen is olvashatók már Veszprém Város Vegyeskara és a Los Gringos együttes különleges hangulatú koncerten adta elő az Andok Mise című darabot hétfő este a Hangvillában. Nem először járt városunkban az együttes, egy nemzetközi kórustalálkozón koráb- ban Ariel Ramirez Kreol Mise című da- rabját adták elő együtt. Cikkünk a 14. oldalon. Dél-amerikai hangok a városban Hungarikumünnepnek ad otthont Vesz- prém belvárosa szombaton – jelentették be a szervezők, köztük dr. Horváth Zsolt szer- dán a Hangvillában. A Szent Imre téren tartott egésznapos rendezvényen termelői vásár, népzene és néptáncbemutató vala- mint gasztronómiai különlegességek is várják a veszprémieket. Cikkünk a 3. oldalon. Hungarikum nap lesz hétvégén Jövő vasárnap turisztikai szezonnyitó lesz Új fűnyírókat szereztek be Sorsa mintha csak példázná a közismert mondást, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. n 9. OLDAL ÖTÓRAI TEA Fákat ültetnek a zöldebb környezetért Kitartás, szorgalom, tisztesség A HÉT TÉMÁJA Faültetéssel kívánja felhívni a figyelmet a Föld Napjára Veszprém városvezetése, minden városrészben lesz- nek ilyen akciók a jövő héten – tájékoztatott Brányi Mária alpolgármester csütörtökön a városházán. n 6–7. OLDAL Meglévő gépállományuk mellett négy újonnan beszerzett fűnyíró traktorral és fűkaszával lát neki Veszprém város csaknem kétmillió négyzetméteres zöldvelületének karbantartásához a VKSZ Zrt – jelenették be kedden a belvárosban, ahol bemutatták az új gépeket is. Cikkünk a 3. oldalon SZÁMOS PRAKTIKUS TÁROLÓREKESZ BI-LINK HÁTSÓ FELFÜGGESZTÉS TRACTION+ 3 ÜLÉSES UTASKABIN ÚJ DOBLÒ CARGO. MINDEN ÖNNEL KEZDO ´´ DIK! ÚJ DOBLÒ CARGO. MÉG JOBBAN DOLGOZIK. AUTÓ-FORRÁS Kft. Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 8. Tel.: 06/88/576-770, fax: 06/88/576-790 [email protected] www.fiatveszprem.hu neTTÓ 3 190 000 FT 223399 Vállaljuk a lapok méretre szabását, éllezárását. Egyedi bútorgyártás látványterv-készítéssel.

description

© Maraton Lapcsoport

Transcript of Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 1: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

1ZalaegersZegi 7 nap

veszprémi nap2015. április 17. • XXI. évfolyam 15. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Az április 26-i turisztikai programjai a veszpreminfo.hu oldalon részletesen is olvashatók már

Veszprém Város Vegyeskara és a Los Gringos együttes különleges hangulatú koncerten adta elő az Andok Mise című darabot hétfő este a Hangvillában. Nem először járt városunkban az együttes, egy nemzetközi kórustalálkozón koráb-ban Ariel Ramirez Kreol Mise című da-rabját adták elő együtt.

Cikkünk a 14. oldalon.

Dél-amerikai hangok a városbanHungarikumünnepnek ad otthont Vesz-

prém belvárosa szombaton – jelentették be a szervezők, köztük dr. Horváth Zsolt szer-dán a Hangvillában. A Szent Imre téren tartott egésznapos rendezvényen termelői vásár, népzene és néptáncbemutató vala-mint gasztronómiai különlegességek is várják a veszprémieket.

Cikkünk a 3. oldalon.

Hungarikum nap lesz hétvégén

Jövő vasárnap turisztikai szezonnyitó lesz

Új fűnyírókat szereztek be

Sorsa mintha csak példázná a közismert mondást, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. n  9. oldal

ÖTÓRAI TEA

Fákat ültetnek a zöldebb környezetért

Kitartás, szorgalom, tisztesség

A héT TémájA

Faültetéssel kívánja felhívni a figyelmet a Föld Napjára Veszprém városvezetése, minden városrészben lesz-nek ilyen akciók a jövő héten – tájékoztatott Brányi Mária alpolgármester csütörtökön a városházán. n 6–7. oldal

Meglévő gépállományuk mellett négy újonnan beszerzett fűnyíró traktorral és fűkaszával lát neki Veszprém város csaknem kétmillió négyzetméteres zöldvelületének karbantartásához a VKSZ Zrt – jelenették be kedden a belvárosban, ahol bemutatták az új gépeket is. Cikkünk a 3. oldalon

SZÁMOSPRAKTIKUS

TÁROLÓREKESZ

BI-LINK HÁTSÓFELFÜGGESZTÉS

TRACTION+

3 ÜLÉSESUTASKABIN

ÚJ DOBLÒ CARGO.MINDEN ÖNNEL KEZDODIK!

ÚJ DOBLÒ CARGO. MÉG JOBBAN DOLGOZIK.

AUTÓ-FORRÁS Kft. Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 8.Tel.: 06/88/576-770, fax: 06/88/576-790 [email protected] www.fiatveszprem.hu

DOBLÒ CARGOTRIÓ neTTÓ 3 190 000 FTDoblóCargoTrió 90 LE-s 1.3Mjetmotorral, 3 személyes utaskabinnal és figyelemreméltó extrákkalFogyasztás: 6,5 / 4,2 / 5,0 L ( város/országút/vegyes ), károsanyag kibocsátás: 133g/km

A képen látható autó illusztráció. Az akció 2015. március 16-tól visszavonásig érvényes. Bruttó ár: 4 051 300 Ft.AAA tttááájjjééékkkooozzztttaaatttááásss nnneeemmm ttteeellljjjeeesss kkkööörrrűűű, aaa rrréééssszzzllleeettteeekkkrrrőőőlll ééérrrdddeeekkklllőőődddjjjööönnn aaa FFFiiiaaattt PPPrrrooofffeeessssssiiiooonnnaaalll mmmááárrrkkkaaakkkeeerrreeessskkkeeedddéééssseeekkkbbbeeennn.

22

33

99

AAAlllaaapppííítttvvvaaa 111999999222

Vállaljuk a lapokméretre szabását, éllezárását.

22

32

50

Egyedi bútorgyártás látványterv-készítéssel.

Mosogatók,csaptelepek

tolóajtós szekrényekegyedi méretben,5 év garanciával.

Veszprém, Mátyás u. 1.Mobil: 20/519-59-34

Tel.: 88/566-750 Fax: 88/566-751Nyitva: H.-P. 8-17-ig, Szo. [email protected] www.polcbolt.hu

Page 2: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

2 veszprémi 7 nap| 2015. április 17. | közélet

Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Ki adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőségi postacím: Veszprémi 7 Nap 8201 Veszprém, Pf. 553 e-mail: [email protected] Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: [email protected]. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 015/2015 • A lap ingyenes • Megjelenik 27 198 példányban. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • ISSN 1219-0748

Az Országgyűlés elfo-gadta a Quaestor-ká-rosultak kárrendezését felgyorsító törvényt, amelyet Kész Zoltán, a térség független országgyűlési képvi-selője nem szavazott meg – jelentette ki csütörtökön Ovádi Péter Veszprémben.

A Fidesz–KDNP veszprémi frakció-

jának vezetője elmondta, már-cius 31-én az Országgyűlés elfogadta, és április 8-án élet-be lépett a Fidesz által kezde-ményezett vagyonzárolásról szóló törvény, amelynek alap-ján zárolni lehet a brókerbot-rányban érintett cégvezetők vagyonát. Ez lehetővé tette, hogy az áldozatok kártalaní-tásába bevonják a brókercé-

gek vezetőinél és kapcsolt vál-lalkozásainál fellelhető va-gyont. Ezt a törvényt 157 kép-viselő támogatta, 12 – köztük Kész Zoltán országgyűlési képviselő – ellenezte. Ovádi Péter hangsúlyozta: a törvény célja, hogy a felelősök ne me-nekíthessék ki vagyonukat.

Arról is beszélt, kedden a Quaestor-károsultak kárren-dezéséről szóló javaslatot is

elfogadta a parlament. Ennek értelmében létrejön egy, a ká-rosultak kárrendezését biz-tosító követeléskezelő alap, amely 30 millió forintig kár-pótolja az ügyfeleket. A 30 milliót meg nem haladó köve-teléseket tőkeértéken, a köt-vényeket pedig névértéken kell figyelembe venni – mond-ta. Rámutatott: ez az arány lényegesen magasabb, mint

amihez egyedi perben vagy felszámolási eljárásban hoz-zájutnának és így várható-an július végéig pénzükhöz juthatnak az emberek. A kár-talanítást május 6. és június 5. között kell kérelmezni. A törvényt 185 igen mellett öt képviselő nem támogatta. Nem szavazatot nyomott a törvényjavaslatra Kész Zol-tán is.

Ovádi Péter azt mondta: Kész Zoltán választási kam-pányában arra tett ígéretet, hogy minden olyan törvényt megszavaz, ami a veszprémi-eknek és a lakosságnak fon-tos. „Az újabb nemmel történő szavazásával ismét becsapta szavazóit, hiszen a megoldá-sok és a kártalanítás előmoz-dítása helyett ő inkább félre-vezető, kifogásokat kereső érvelésével támasztja alá, mi-ért nem szavaz a kárrende-zést felgyorsító törvény mel-lett” – jelentette ki.

n MátyuS tAMáS

Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője beszél Fotó: mátyus

Az ellenzék abban érdekelt, hogy az uszoda is legyen si-kertörténet, mint az Aréna – jelentette ki Hartmann Fe-renc, a Demokraták a váro-sért frakció vezetője szerdán az Óváros téren. Hozzátette, ehhez azonban szakmailag megalapozott, megfelelően elő-készített és ütemezett döntés-re: többek közt a megvalósítha-tósági tanulmányra, tervpá-lyázatra, közbeszerzésre, üte-mezési kézikönyvre és az üze-meltető személyének megneve-zésére is szükség van.

Katanics Sándor a márciu-si közgyűlésen feltett kérdésé-

re 15 nap alatt írásbeli választ kapott Némedi Lajos alpol-gármestertől, ám ezt informá-ciószegénynek nevezte. – Fél-millió forintért kiküldték a nyomtatványokat közel 28 ezer háztartásba, amelyből 1948 kérdőív érkezett vissza, nem egészen 7 százalék – mondta. Véleménye szerint kampányo-lás volt a felmérés célja az idő-közi választás előtt. Rámuta-tott, a válaszadók közül 14-en jelezték, hogy szeretnének strandot. Ez, mint mondta, egy-értelműen jelzi, hogy van ilyes-fajta igény.

n MátyuS

Hartmann Ferenc és Katanics Sándor az Óváros téren Fotó: mátyus

Nyáron a pénzükhöz juthatnak

A Jobbik lett a befutó TapolcánRig Lajos (Jobbik) nyer-

te a mandátumot a vasár-nap tartott tapolcai időközi országgyűlési választáson – nyilatkozta az országgyű-lési egyéni választókerületi választási iroda vezetője az MTI-nek csütörtökön, mi-után megszámolták a sza-vazatokat abban a szavazó-körben, amelyben bevárták a külföldön leadott vokso-kat. A végleges eredmény szerint nem változott meg a vasárnap kialakult sor-rend: Fenyvesi Zoltán (Fi-desz–KDNP) lett a máso-dik, Pad Ferenc (MSZP–DK) a harmadik.

Ughy Jenőné elmondta, hogy a választási bizottság csütörtöki határozata alap-ján a mandátumot 10 608 szavazattal Rig Lajos kapta.

Rig Lajos a szavazatok 35,49 százalékát szerezte meg, Fenyvesi Zoltán 34,27 százalékot, Pad Ferenc 26,2 százalékot, Sallee Barbara (LMP) 2,02 százalékot ka-pott. Több jelölt nem érte el az 1 százalékot. 

A tapolcai időközi válasz-táson a névjegyzékben 71 883-an szerepeltek, ebből 30 031-en szavaztak, ebből 29 891 voks volt érvényes. 

n MtI

Vona Gábor, a párt elnöke gratulál Rig Lajosnak Fotó: mti

FogadóóraStigelmaier Józsefné, a

3-as sz. választókerület ön-kormányzati képviselője fogadóórát tart április 20-án 17–18 óráig a Báthory iskolában.

Dr. Strenner Zoltán, az 5. sz. választókerület önkormány-zati képviselője fogadóórát tart április 20-án, hétfőn 17 órakor az EKMK Március 15. úti Könyvtárában.

Critical MassA hagyományoknak

megfelelően idén tavasszal is megrendezik a Critical Mass elnevezésű kerékpáros felvonulást április 18-án, szombaton 16 órától. Gyüle-kezés a Dózsa téren, majd a kerékpárosok a Dózsa tér–Táncsics utca–Pápai út–Via-dukt (itt csoportos bicikli-emelés lesz)–Harmat utca–Szél utca–Kiskőrösi utca–Jó-zsef Attila utca–Egyetem utca–Iskola utca–Óváry utca–Brusznyai utca–Buda-pest út–Jutasi út–Munkácsy utca–Haszkovó utca–Hold utca–Cholnoky utca–Simon István utca–Almádi út–Bu-dapest út–Brusznyai utca–Szabadság tér érintésével érkeznek az Óváros térre, ahol kerékpáremeléssel zá-rul a menet.

IdőjárásEgy péntek délután eső-

vel érkező markáns hideg-front vet véget a kellemes tavaszi időnek. A hétvégén szombaton több, vasárnap kevesebb felhőre van kilátás, ekkor már csapadék nélkül. Gyakran fúj élénk, időnként erős északnyugati szél. A csúcshőmérséklet alig ha-ladja meg a 10 °C-ot. A jövő hét nagy részében is marad a hűvös, szeles idő.

rÖviD HÍreK

Sikertörténet legyen az uszoda

3veszprémi 7 nap közélet | 2015. április 17. |

n Mátyus taMás

Mosolyogj sokat, hisz a mosoly egy olyan görbe, ami mindent kiegyenesít – hang-zott el a közelmúlt-ban egy előadáson Veszprémben. Egy egyszerű közhely ez, amit egy élet-m ó d - t a n á c s a d ó osztott meg közön-ségével, viszont ha belegondolunk, sok igazság van benne. Hazánkban ugyanis egy felmé-rés szerint szinte minden har-madik ember depressziós, vagy hajlamos arra, és ezzel együtt a legborúlátóbb nemzetek egyi-kébe tartozunk. Emellett sokan hajlamosak vagyunk arra is, hogy a bolhából elefántot csi-náljunk, vagy fordítva: ha vala-mi komoly probléma van, azt is próbáljuk leplezni, és hagyjuk, hogy hadd duzzadjon a képze-letbeli lepedő alatt.

Ám szerintem hosszú távon egyik út sem vezet sehová. Is-métlem, hosszú távon. Mert sze-rintem rövidtávon nem igazán

érdemes gondol-kodni.Amit viszont érde-mes lehet tenni, az nem más, mint emelt fővel előrete-kinteni és szembe-nézni a dolgokkal. És ha a tükörbe néz-ve tisztában va-gyunk azzal, hogy

mit, miért és hogyan csinálunk, előbb-utóbb megtanuljuk rea-lisztikusan nézni a világot.Mindent és mindenkit a helyén kezelve. Mert ha minden és min-denki a helyén van, akkor az egy nyugalmi pozíció. A nyugalom pedig feltölt és erőt ad ahhoz, hogy szembenézhessünk a kihí-vásokkal. És nyugodt állapotban az a bi-zonyos egyenes is gyakrabban és könnyebben görbül meg…

véLeménY

Mindennapi feszültségeinkÁtadták a Cholnoky-díjakatDr. Gécs Sándor és dr. Moldoványi István főor-vosok valamint Tamás Gizella műtős munkáját díjazták Csolnoky-emlékéremmel csütörtökön a megyei kórházban.

A megjelenteket – köztük a család

képviseletében megjelent Illényi Gábornét – dr. Fulcz Ágnes köszöntötte a szerve-zők nevében. Felelevenítette a kórház első főigazgatója, Csolnoky Ferenc életútját, aki 1926-ig volt a kórház ve-zetője. Nevét 1990-ben vette fel az intézmény.

Cholnoky-emlékéremmel díjazták Tamás Gizella mű-tős tevékenységét aki a sze-mészeti, sebészeti és trau-matológiai osztályon folyta-tott munkája után jelenleg a fül-orr-gégészet vezető mű-tőse.

Szintén Cholnoky-em lék-érmet vehetett át dr. Mol-doványi István főorvos, aki pályája kezdete óta a

traumatológiai, ortopédiai és szájsebészeti mátrix osztályon dolgozik, és 2009 óra az ortopédiai osztály vezetője.

Cholnoky emlékérmet ve-hetett át dr. Gécs Sándor

főorvos, aki 1984 óta a kór-ház dolgozója és 2006 óta az urológiai osztály vezetője.

A díjátadót követő tudo-mányos ülésen dr.Lakatos László főorvos az orvos di-lemmái a 21. század elején címmel, míg Pleiviesz Kata-lin szülésznő a nőgyógy-ászati onkológiai műtéten átesett betegek ellátásáról tartott előadást.

n MátyuS tAMáS

Gécs Sándor, Tamás Gizella és Moldoványi István Fotó: mátyus

Hungarikumok és jótékonykodásHungarikumünnepnek ad otthont Veszprém belvárosa szomba-ton – jelentették be a szervezők szerdán a Hangvillában.

A Szent Imre téren tartott egész napos rendezvényen termelői vásár, népzene és néptáncbemutató, valamint gasztronómiai különleges-ségek is várják a veszprémi-eket.

Sövényházi Balázs, a Pannon Értékteremtők és Hagyományőrzők Közössé-ge Egyesület elnöke felidéz-te, a közelmúltban előadás-sorozaton mutatták be a hungarikumok egy részét, a Bakony Expón pedig több mint hatezren vettek részt.

Dr. Horváth Zsolt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapít-vány elnöke hangsúlyozta, a városi és a megyei értéktár is bemutatkozik, egy önálló hungarikum információs pontot is működtetnek majd.

A rendezvényen a kárpát-aljai magyaroknak szervez-

nek gyűjtést, amelyben veszprémi háziasszonyok által sütött süteményeket le-het kóstolni pénzadományo-kért cserébe. A befolyt ösz-szeget a Kárpátaljai Népfőis-kola Egyesület segítségével osztják szét.

n MátyuS

Emlékezés a bajtársakraAz 1941. április 12-én légibalesetben el-hunyt repülősökre és ejtőernyősökre emlé-keztek múlt pénteken Jutaspusztán.

A veszprémi jutaspusztai repülőtérről felszálló és délvidékre tartó repülőgép – fedélzetén öt fő repülőka-tonával és 23 ejtőernyőssel – ezen a napon zuhant le felszállás közben.

A Veterán Repülők és Ej-tőernyősök Eg yesülete szervezésében 26. alkalom-mal megrendezett megem-lékezésen Soós Lajos egye-sületi elnök köszöntötte a résztvevőket. Felidézte, a

balesetben hunyt el a zász-lóalj parancsnoka, Vitéz Bertalan Árpád őrnagy, a fedélzeten tartózkodók kö-zül csak nyolcan élték túl a zuhanást. A balesetben el-hunyt Horváth Gyula, Kere-kes Imre, Koscsó Lajos, Auth Károly, Molnár And-rás, Németh János, Szabó György, Czakó Mihály, Fe-jes József, Horváth Mihály, Pados Géza, Pomázi Imre, Radványi Mihály, Sándor Sándor és Varga Gyula.

A megemlékezésen dr. Boda József vezérőrnagy, a Magyar Ejtőernyősök Baj-társi Szövetségének elnöke ezüst díszjelvényével tün-tette ki M. Nagy Józsefet, az emlékmű készítőjét.

n MátyuS

Bajtársaikra emlékeznek a katonák Jutaspusztánál Fotó:ZWiCKER

(Folytatás az 1.oldalról.)A VKSZ Zrt. vezetésének

szándékai szerint idén Veszp-rémben alvállalkozók bevo-nása nélkül, kizárólag a tár-saság saját erőforrásaira tá-maszkodva végzik a fűnyí-rást, amely rugalmasabb, ösz-szehangoltabb munkaszerve-zést tesz lehetővé, így gondo-

sabb, egységes minőségű végeredményhez vezet. A vál-tozásoktól magasabb lakos-sági elégedettséget várnak.

A munkák felelős átgondo-lása és újragombolása az újonnan beszerzett gépek mellett a kertészetei csapat kibővítését is érintette, de ugyanígy a lakosság jobb tájé-

koztatását is célozza, amely-nek kapcsán a VKSZ Zrt. hon-lapjára új tájékoztató modul készül, ahol a látogatók napra és utcákra lebontva tájéko-zódhatnak majd a munkavég-zések üteméről, azaz arról, hol, mikor kell fűnyírásra szá-mítani – közölte a társaság.

n MátyuS

Új fűnyírókat szereztek be a VKSZ Zrt-nél

Sövényházi Balázs és Horváth Zsolt a sajtótájékoztatón Fotó: mátyus

Page 3: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 4: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Herenden tartotta éves küldöttgyűlését a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség szombaton.

Kovács Imre, a szövetség elnöke

beszámolójában nagyra ér-tékelte a megye polgárőrei-nek tevékenységét. Kiemelte, a legnagyobb bűnmegelőző maga a lakosság, amely óvja, védi a saját és embertársai ér-tékeit, a legolcsóbb ráfordítás pedig a megelőzés. Ennek ér-dekében a társadalmi összefo-gásban van a legnagyobb erő – mondta.

A polgárőrség kiemelke-dő partnere a rendőrségnek, az együttműködés több évti-zedes példaértékű múltra te-kint vissza. A megyei főkapi-tányság infrastruktúrával és gépjármű-biztosítással segíti a helyi, illetve az országos rendezvényeken való megje-lenést.

Dr. Töreki Sándor rend-őrfőkapitány méltatta a pol-gárőrség helyét és szerepét a bűnmegelőzés tekintetében, és kiemelte az önkéntesség fontosságát. A rendőrség és a polgárőrség együttműködését szintén rendezettnek és példa-értékűnek ítélte meg.

Németh Tamás kataszt-rófavédelmi igazgató a szo-rosabb együttműködés remé-

nyében kérte a polgárőröket, hogy a lehetőség függvényé-ben akár a tűzeseteknél, akár időjárási viszontagságok kö-zepette továbbra is segítsék a lakosság védekezését.

− Folytatni kell a polgár-őrségnek a külterületek biz-tonságát célzó programot, illetve a Szomszédok Egymá-sért Mozgalom kiszélesítését. Ennek a programnak a vég-

rehajtására korra, nemre való tekintet nélkül minden állam-polgár alkalmas – mondta el az idei tervekről Kovács Imre.

Az eseményen Némedi La-jos, a megyeszékhely alpol-gármestere Veszprém Város Év Polgárőre elismerést ado-mányozott Farkas László-nak, a gyulafirátóti egyesület vezetőjének.

n Németh meliNda

4 | 2015. április 17. | közélet veszprémi 7 nap

Veszprém Kárpátaljáért – Jótékonysági koncert a Petőfi Színházban

A Veszprém a Keresz-ténységért Alapítvány jó-tékonysági koncertet tart a Veszprémi Petőfi Szín-házban május 17-én, va-sárnap 18 órakor, melynek teljes bevételét a kárpát-aljai magyarok és az ott élő rászorulók megsegíté-sére ajánlják fel. A koncert védnökei dr. Márfi Gyula veszprémi érsek, valamint Steinbach József reformá-tus püspök. A koncerten közreműködik Veszprém Város Vegyeskara, az MH Légierő Zenekar, a Swing-swing Együttes, Szeles Jó-zsef, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, a Hallgatók a Művésze-tért Egyesület zenekara, a HaMűv Band, valamint a Szilágyi Néptánc-együttes.

Jutasi vándorIdén is megrendezik

a Jutasi Hagyománytisz-telő Vándor 30/10/6 kilo-méteres teljesítménytú-rát Veszprémben április 18-án, szombaton 8 órá-tól. A 30 kilométeres túra a vasútállomásról indul, majd érinti a Rab Má-ria-forrást, a levéltárat, a Fenyves utcát, a várat, a Benedek-hegyet, majd a Séd-völgyben halad a Laczkó-forráson túl az Ördögrágta kő felé. A Tekeres-völgyből a Csa-tárhegyi kápolnához, majd a barlanghoz halad és a felüljárón kereszte-zi a 8-as főutat hogy a murvabánya, a kisiklott vagon és az ejtőernyősök emlékműve mellett visz-szaérjen a vasútállomás-ra. A tíz kilométeres túra a Laczkó-forrástól indul a Tekeres-völgyön át a Csatárhegyre és vissza, míg a hat kilométeresen a Laczkó-forrástól a Gulya-dombig gyalogolhatnak az érdeklődők. A túra ne-vezési díjas.

A helyes mozgásról és tartásról beszélt Ovádi Vivien gyógy­tornász, sport fi zio te­ra peuta kedd délután a Március 15. úti Könyvtárban.

A Természetes otthon so-rozat részeként megvalósult programra főként kisma-mák, kisgyermekes szülők érkeztek a környékből és a város számos pontjáról. E természetes életmód és az egészségcentrikus minden-napok iránt érdeklődők hall-

hattak a szülés utáni kondíció visszaszerzésének módjairól, de tanácsokat kaphattak a reumatikus, ízületi problé-máikra is. A középpontban a mozgás fontossága és a helyes tartás állt. Olyan otthon, vi-szonylag könnyen elvégezhető gyakorlatokra is kaphattak tippeket, amelyeket maguk is egyszerűen beépíthetnek min-dennapjaikba, ezáltal is javít-va életkörülményeiken.

Az Eötvös Károly Me-gyei Könyvtár Március 15. úti könyvtárában rendezett egészséges életmóddal foglal-kozó programok a jövőben is folytatódnak majd.

n mátyus

Rendszeresek lesznek az életmódprogramok Fotó: Mátyus

Dolgos évet zártak a polgárőrök

Egészséges életmódra nevelnek a mozgással

rÖviD HÍreK

Harmadik alkalommal rendezett tavaszváró gálaműsort múlt pénteken a Bóbita óvoda, amelynek bevételét jótékony célra fordítják.

A Deák iskola tornatermé-ben megtartott rendezvényen több mint 220 óvodás lépett fel a Bóbita óvodából és tag-óvodájából, a Hársfa óvodá-ból. Hegyiné Horváth Éva intézményvezető felidézte, 3 éve az intézmény gyermek-védelmi munkaközösség ve-zetője, Kalocsai Csabáné

kezdeményezte a gála meg-rendezését.

Némedi Lajos köszöntőjé-ben arról beszélt, a gyerekek a legnagyobb figyelmet érdem-lők, ezért köszönetet mondott a Deák iskolának is, amely befogadta a műsort, és torna-csarnokában helyszínt biztosí-tott az óvodások számára.

A jótékony gála közel há-romszázezer forintos bevéte-léből kirándulást szerveznek, valamint támogatják az óvo-dába járó egyik beteg kisfiú gyógyulását. Emellett az ün-nepek környékén a rászoruló családok gyermekeit is meg-ajándékozzák. A gálaműsoron a Military Girls Együttes is fel-lépett. n mátyus

Tavaszváró gála volt

A Deák iskola tornatermében léptek fel az óvodások Fotó: zwicker

A küldöttközgyűlésen részletesen beszámoltak az elvégzett munkáról Fotó: néMeth

5fókuszban | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

Véradásáprilis 20., hétfő Gastroker 13.30–16.30 óraVérellátó Állomás 8–15 óraáprilis 21., keddÉrseki Hittudományi 9.30–11 óraPannon Egyetem 13–18 óraVérellátó Állomás 8–15 óraáprilis 22., szerda Vérellátó Állomás 8–18 óraáprilis 23., csütörtökVérellátó Állomás 8–15 óraáprilis 24., péntek Táncsics SZKI 8.30–12.30 óraVérellátó Állomás 8–12 óra

Szombaton az első charter landolásával hivatalosan is megkezdődött a főszezon a Hévíz–Balaton Airporton. A Frankfurtból indult Lufthansa­gép fedélzetén 77 utas érkezett a Zala megyei Sármellékre.

A Canadair Jet CL 900 típu-sú repülőgép a Mutsch Ungarn Reisen Kft. szervezésében jött a hévízi önkormányzat által üzemeltetett reptérre, a német területekről érkező vendégek szállítását koordináló társaság idén immár 14. charterszezon-ját kezdi meg a Hévíz–Bala-ton Airporton. Frankfurtból egyébként a repülési szezon vé-géig, azaz október 17-ig hetente érkeznek járatok. Mint Papp Gábor, Hévíz polgármestere elmondta: tavaly összesen 33 ezer utas fordult meg a repté-ren, a cél ennek megtartása, de lehetőség szerint néhány ezer fővel növelni szeretnék az ered-ményt. Hozzátette: a német vendégforgalom több mint 11 ezer főt tett ki, s a Hévíz–Bala-ton Airport tavaly jelentős, több mint 16 ezer fős orosz utasfor-galmat bonyolított. Az orosz kül- és belpolitikai helyzet mi-att azonban az Utair légitársa-ság előzetesen törölte a szezon közepéig a járatokat. Az újrain-dulásról jelenleg is folynak az egyeztetések. A vendégek Sár-melléken keresztül a nyugat-dunántúli fürdőhelyekre, így Hévíz, Zalakaros, Sárvár, Bük gyógy- és wellness szállodáiba érkeznek.

– Talán majd elérkezünk ahhoz a pillanathoz is – fo-galmazott ezzel kapcsolatban Papp Gábor –, hogy a Hévíz–Balaton Airport támogatásá-ban nemcsak a hévízi szol-gáltatók, a Mutsch Ungarn Reisen és a Magyar Turizmus Zrt. vesz részt, hanem azok a települések és az azokon mű-ködő, turisztikával foglalko-zó vállalkozások is, amelyek

profitálnak a reptér létéből. A szezon folyamán több német városból, Frankfurtból, Ham-burgból, Berlinből, Düsseldorf-ból, Friedrichshafenből és a svájci Zürichből jönnek gépek a Hévíz–Balaton Airportra,

júniustól pedig a törökországi Antalyába indítanak járatokat, amelyek telítettsége már most nagyon kedvező. A foglalási adatok alapján lesznek utasok például Gödöllőről, Sopronból, Szombathelyről, Kőszegről, s van egy család, amelynek egyik fele a debreceni reptér-ről, a másik fele pedig Sármel-lékről utazik Törökországba.

Mindezeken túl folyama-tosak a tárgyalások az újabb desztinációk bekapcsolása érdekében, szó van egyebek mellett egy prágai járatról, s már idén indulhatnak a skan-dináv térségből, Svédország-ból és Norvégiából charterek, a napokban pedig az egyiptomi

légitársaság magyarországi vezetőjével egyeztettek a vá-rosvezetők a Sínai-félsziget és Sármellék között indítandó te-her- és személyszállító repülő-gépekről.

n Varga líVia

Megkezdődött a repülési szezona Hévíz–Balaton Airporton

A Lufthansa üzemeltetésében álló repülőgép fedélzetén 77 utassal landolt a Hévíz–Balaton Airporton

22

26

29

2232

92

Akció az EgyetemGyógyszertárbanVEszprém, EGyEtEm u. 7.(Egyetem aulával szemben, saját parkolóval)

Gyógyszertárunkban kedvezményesen vásárolhataz év minden péntekén!

Valamennyi étrend-kiegészítő éskozmetikai termékünk egységesen

10% kEdVEzménnyEl kAphAtó!

Gluténmentes készítmények kaphatók.Babamérleg és légzésfigyelő bérelhető!

Tel: 06-88-783-504 • Nyitva: h-p: 8–20Az akció visszavonásig érvényes!www.egyetemgyogyszertar.hu

www.facebook.com/egyetemgyogyszertar

Porzsák szakÉrTŐ8200 Veszprém, radnóti tér 2.,

(radnóti irodaház) ny.: H–P.: 8–17, szo.: 8–12Tel.: 20/392-9070

22

27

9992

Ne keressen tovább,nálunk biztosan megtalálja!

Porzsákokgyári és utángyártott minőségben

(papír, gyapjú, ipari)

2227

89

Házhozmenő lomtalanításVeszprémben– fél évenkeresztül kérhető

További információk: www.vhkn.hu

Veszprémváros területénaVHKNKft.minden lakosságiügyfele ré-szére, éventeegyalkalommal,május1-jétől október31-ig, díjmen-tesenbiztosítja aházhozmenő lomtalanítást.

Az igények bejelentésére – szerda kivételével hétköznapokon –

a0680949849-es, ingyenesenhívhatózöldszámonnyílik lehetőség, ahol egyeztethető a lomhulladék típusa, mennyisége,azok kívánt elszállítási időpontja és elszállíttatójának elérhetősége.A szállítás pontos időpontjának meghatározása a fentiek és a szolgálta-tó belső fuvartervének tükrében történik, amelynek során a rakodássalmegbízott kollégák közvetlenül az ingatlanokról szállítják el a lomhulla-dékot.További tájékoztatás aVHKNKft. honlapján: www.vhkn.hu/lomtalanitas

Page 5: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 6: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

6 | 2015. április 17. | a hét témája veszprémi 7 nap

HirdetményVeszprém Megyei Jogú

Város egy intermodális – tehát több különböző közlekedési szolgálta-tást egységes nyújtó – közlekedési csomópont kialakításának tervezé-séhez látott hozzá. A koncepció megalapozott-sága érdekében átfogó felmérés indul, amely érinti a gépjárművezetők és a közösségi közleke-désben részt vevőket is. A felmérések 2015. ápri-

lis 13-ai héten fognak kezdődni, és előrelátha-tólag 2 héten keresztül tartanak majd.

A gépjárműforgalom vizsgálata 2 napon át, rendőri segítséggel, vala-mint 55 diák bevonásával reggel 6.30–10.30 és dél-után 14.00–18.00 között fog zajlani.

A közösségi közlekedés vizsgálatánál a személy-szállító buszokon (helyi és távolsági) forgalomszám-

láló diákok fogják felmér-ni az utasok számát.

A felmérés teljessége megkívánja egy telefonos home interjú lebonyolítá-sát is, amely szintén 2 hé-ten át fog tartani 15.00–19.30 között.

Ezúton is kérjük a lakos-ságot, hogy a minél ponto-sabb adatgyűjtés érdeké-ben válaszukkal és türel-mükkel segítsék a felmé-résben közreműködő kol-légák munkáját.

Hatályos hirdetményekPályázati felhívás a Veszprémben mű-

ködő nyugdíjasszervezetek (klubok, egye-sületek, alapítványok) számára 2015. évi programjaik és működésük támogatásá-ra. A támogatási keret 2 500 000 Ft. A pá-lyázatot kizárólag a „NYUGDÍJAS SZER-VEZETEK” feliratú pályázati űrlapon le-het benyújtani, ezek átvehetők a Polgár-mesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján. Postára adási határidő: április 17. A hir-detmény megjelent lapunk március 6-ai számának 6. oldalán.

Javaslatkérés Perlaky-díj adományozá-sára. Határidő április 30., Veszprém jegy-zőjének címezve. A hirdetmény megjelent lapunk április 3-ai számának 6. oldalán.

Pályázati felhívás az Intézményi Szol-gáltató Szervezet gazdasági vezető beosz-tására. Határidő április 17., Veszprém pol-gármestere számára benyújtva. A hirdet-mény megjelent lapunk április 3-ai számának 13. oldalán.

Pályázati hirdetmény a Veszprém, Ipar utca 1950/7 hrsz. alatti ingatlan ½-ed tu-lajdoni hányadának elidegenítése céljá-ból. Határidő április 27., beadható a VKSZ Zrt. székhelyén. A hirdetmény meg jelent lapunk április 10-ei számá-nak 6. oldalán.

A Településrendezési terv módosítá-sával kapcsolatos véleményezési doku-mentáció – Veszprém, Déli Intézmény-területen a 4781/77, 78, 79, 80 hrsz-ú in-gatlanok, Északi Iparterületen a 1948/4; 1948/7; 1945/47; 1945/54 hrsz-ú ingatla-nok, Fenyves utca – Séd patak által ha-tárolt területen az Lke-02 és Lke-04 övezetű ingatlanok Cholnoky utca mel-letti területen a 4193/16 hrsz-ú ingatlan – megtekinthető Veszprém város hon-lapján, valamint kifüggesztésre kerül Veszprém Polgármesteri Hivatal Aulá-jában 2015. április 1-jétől 2015. május 1-jéig.

Meghibásodott a VKSZ ágaprító gépeAz immár hat hete sike-

resen zajló zöldhulladékok gyűjtésének tervezett me-netrendjét, leegyeztetett időpontjait sajnálatos mó-don hátrányosan érinti a VKSZ Zrt. ágaprító gépé-nek nem várt meghibáso-dása.

A lakossági regisztráci-ókban szereplő zsákos zöldhulladékot a VHKN Kft. továbbra is igyekszik a körzetekhez meghirde-tett, hétvégi időpontokban

elszállítani, de az eredeti-leg is hétköznapokra időzí-tett nagy mennyiségű faág és gally aprí té ko lá sá ra, a hátralévő időkben csak ké-séssel kerül majd sor.

A cég tájékoztatása sze-rint a tavasszal első alka-lommal meghirdetett akci-óban, eddig is tapasztal-tak kisebb-közepes hala-dási fennakadásokat, la-kossági bejelentések nyo-mán; azok azonban jobbá-ra a jelzettnél nagyobb

mennyiségek feldolgozása miatt következtek be, illet-ve amiatt, hogy a szolgál-tatás üg yfélszolgálati megrendelései sokszor csak az utolsó pillanatok-ban futottak be.

A VKSZ Zrt. szakembe-rei már dolgoznak a fenn-álló probléma kijavításán, hogy vállalt feladatukat mihamarabb elvégezhes-sék, de a köztes időre ké-rik a lakosság türelmét és megértését!

Autót nyerhet a legjobb

Az Országos Rendőr-fő-kapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizott-ság és partnerei idén is megrendezik a Közlekedik a család közlekedésbizton-sági vetélkedőt, amelynek fődíja egy Skoda Fabia Combi személygépkocsi. A Veszprém megyei döntőt május 30-án 9–14 óra közt tartják a megyei főkapi-tányság udvarán. Jelent-kezni május 20-ig a [email protected] címen lehet.

Film az 1989-es határnyitásról

A magyar történelem iz-galmas, egyben tragikus és felemelő időszakát dolgoz-ta fel Rácz Erzsébet és alko-tótársa, a dán Anders Ostergaard a Határon 1989 című dokumentumfilm-ben, amelyet április 20-án 18 órakor vetítenek a VMK-ban. Magyarország minisz-terelnöke egy fiatal közgaz-dász, Németh Miklós volt ekkor, és a film bemutatja, milyen szerepe volt szemé-lyiségének és döntéseinek abban, hogy sor került a köztársaság kikiáltására, és további halálos áldozatok nélkül megnyílhatott a vas-függöny. A filmben meg-szólal a magyar határon utolsóként lelőtt fiatal né-met férfi családja is. A vetí-tés a KineDok kortárs euró-pai dokumentumfilmeket bemutató nemzetközi programsorozat része. A vetítés után közönségtalál-kozó lesz a film rendezőivel, Rácz Erzsébettel és Anders Ostergaarddal.

Érkezik a Don Pasquale

Gaetani Donizetti Don Pasquale című vígoperája, a Magyar Állami Operaház vendégjátéka látható a Veszprémi Petőfi Színház-ban a Gördülő Opera prog-ramsorozat keretén belül április 20-án.

rÖviD HÍreK

Faültetéssel kívánja felhívni a figyelmet a Föld napjára Veszprém városvezetése, minden városrészben lesznek ilyen akciók a jövő héten – tájékoztatott Brányi Mária alpolgár-mester csütörtökön a városházán.

Az alpolgármes-ter elmondta, a

város egyéni önkormányzati képviselői és helyi civil szer-vezetek, közösségek bevoná-sával Veszprém 12 pontján helyeznek ki facsemetéket figyelemfelhívó céllal és a zöldebb városkép kialakítá-sa érdekében.

A fék beszerzését a VKSZ Zrt.-vel közösen végezték, a helyszínek is a parkfenntar-tókkal egyeztetve lettek ki-jelölve úgy, hogy mindenho-vá a környezetbe illeszkedő és az adott viszonyokat jól tűrő fajták kerüljenek. A fák egytől egyig megfelelően előnevelt, többszörösen isko-lázott növények lesznek, ül-tetéskor drénnel és karók-kal is ellátják őket.

Brányi Mária arról is be-szélt, az ültetés ötletét egy környezetvédő aktivista, Kovács Áron vetette fel, a városvezetés pedig örömmel állt a kezdeményezés mellé. A legnagyobb közösségi por-tálon ugyanis egy kezdemé-nyezés indult Adjunk a Föld-

Fákat ültetnek a zöldebb környezetért

Sérelmek a pszichiátriánAlapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jog-segélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelé-sük során. Ha ön vagy is-merőse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelez-ze az alábbi elérhetősége-ken: Állampolgári Bizott-ság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-mail: [email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!

Page 7: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

7a hét témája | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

Hibabejelentés

Veszprém, Gyulafirátót, Ká-dárta közvilágítási hibabeje-lentő: 06/30/ 487-2853. Észak-dunántúli Áramszol-gáltató Zrt. központi hibabe-jelentés: telefonon: call cen-ter műszaki hibabejelentő: 06/80/205-020, 06/80/533-533, 06/20/459-9666, 06/30/459-9666, 06/70/459-9666, elektronikusan: http://e-iroda.eon-hungaria.com: lakossági ügyfelek – hibabe-jelentés – közvilágítási hiba-bejelentés. VMJV Polgármes-teri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: 8200 Veszp-rém, Óváros tér 9., e-mail: [email protected] fax: 88/421-418, telefon: 88/549-100, zöldszám: 88/401-104 (a nap 24 órájában hívható).

Telefonos segítség nehéz helyzetbenA Veszprémi Lelki Elsőse-gély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthe-tünk, várjuk hívását a 116-123 és a 88, illetve a 87-es inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 te-lefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség!,,…hogy beszéljünk egy-mással.”

veszprém meGYei JOGÚ vÁrOs KÖzpOnTi OrvOsi ÜGYeLeT mŰKÖDési renDJe, eLérHeTŐséGe:

FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);

HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE:Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);

KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik 2014. május 1-jétől!)

FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE 8200 VESZPRÉM, HALLE U. 5/E. Telefon: (88) 425-228

Kizárólag: hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-273

Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. sz. Tel: (88) 424-472

Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9. tel: (88) 549-273.

Szlávik Szabolcsszínházi díszítőMár régóta szelektíven gyűjtjük a szemetet, ez szerintem alapvető dolog a környezetvédelemben. Arra is odafigyelek, hogy utcán nem szemetelek. Amit lehet, a szá-mítógépen olvasok el és nem nyomtatom ki, így papírt spórolok és a környezetemet is óvom.

Vágó LászlókamionosCsaládi házban lakom, ott sok terü-let adódik a környezetvédelemre. Hasznos az is, hogy gyűjtjük az eső-vizet, amit sokoldalúan hasznosí-tunk és még spórolunk is vele. A fa nyesedéket pedig nem égetjük, hanem kirakjuk a ház elé a VKSZ pe-dig felaprítja és elviszi.

Tas Tamásegyetemi hallgatóKollégista vagyok, és ott eleve sze-lektíven kell gyűjteni a szemetet. Egyre több területen van lehetőség e-számla kérésére és én ezzel is élni szoktam. Sajnos a számítógép előtt hamar megfájdul a fejem, ezért kénytelen vagyok sok anyagot ki-nyomtatni.

Horváth- Bertók Kata gyesen lévő anyukaSzerintem az már alapvető dolog, hogy szelektíven gyűjtjük a szeme-tet. Egyre több szolgáltató ajánlja fel az e-számlát és mi ezzel is élni szoktunk. A kertünkben a zöld hul-ladékot komposztáljuk, így keve-sebb a szemét és még a talajt is gazdagítjuk vele. fotók: zwicker

Önnek mennyire fontos a környezetvédelem?

meGKérDezTÜKFákat ültetnek a zöldebb környezetért

nek – Egymilliárd növény ültetése a Föld napján elne-vezéssel.

A városrészekben az ülte-tési időpontok az alábbiak szerint alakulnak: április 21-én, kedden 9 órakor Halmay György, a 11. sz. választóke-rület képviselője a Kiskőrösi úti ABC előtt, 9.30-kor Hege-dűs Barbara, a 12. sz. vá-lasztókerület képviselője az Árpád úti játszótér mellett, 10 órakor Stigelmaier József-né, a 3. sz. választókerület képviselője a Barátság parki sporteszközöknél, 10.30-kor Némedi Lajos, a 10. sz. vá-lasztókerület képviselője a Bagolyvári utcai nyugdíjas-

ház előtt, 11 órakor Takács László, a 2. sz. választókerü-let képviselője a Haszkovó utca 37. melletti zöldterüle-ten, 11.30-kor Ovádi Péter, a 8. sz. választókerület képvi-selője a Kalmár tér 16. és a játszótér között, 12 órakor Brányi Mária, a 6. sz. válasz-tókerület képviselője a Sólyi úton a sporteszközöknél, Tóth Györgyi, a 7. sz. válasz-tókerület képviselője pedig a Nagy László utcai játszótér mellett ültet fát. Április 22-én, szerdán 8 órakor dr. Strenner Zoltán, az 5. sz. vá-lasztókerület képviselője a Március 15. úti sporteszkö-zöknél, 9 órakor Baumgart-

ner Lajos, a 9. sz. választóke-rület képviselője a Stadion úti kerékpárút mentén, 10 órakor Czaun János, az 1. sz. választókerület képviselője a gyualfirátóti Vízi utcában, 11 órakor Némethné Károlyi Jolán, a 4. sz. választókerü-let képviselője pedig a Strom-feld utca 7. melletti játszótér-nél ültet fát.

A Föld napját 1970 óta tart-ják, mára 175 ország csatla-kozott, köztük Magyaror-szág 1990-ben. Az ENSZ hi-vatalosan 2009-ben döntött arról, hogy április 22-ét a Földanya nemzetközi napjá-vá nyilvánítják.

n MÁTYuS TaMÁS

Brányi Mária alpolgármester hangsúlyozta, a zöldebb városkép kialakítása a cél fotó: mátyus

Page 8: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

kultúrtipp

8 | 2015. április 17. | programajánló veszprémi 7 nap

vmk filmklubÁprilis 20., hétfő 18 óraHatáron 1989 – magyar–dán doku-

mentumfilm, 2014 (12) a vetítés után közönségtalálkozó a film ren-dezőivel, Rácz Erzsébettel és Anders Ostergaarddal (helyszín a VMK Dózsa György úti épületének színházterme)

színházakPetőfi SzínházÁprilis 17., péntek 19 óra Kulcskeresők

– Sík Sándor-bérletÁprilis 18., szombat 19 óra Kulcskere-

sők – Gárdonyi-bérletÁprilis 20., hétfő 19 óra Don Pasquale

– bérletszünetÁprilis 21., kedd 15 óra A vadkacsa –

bérletszünetÁprilis 22., szerda 15 óra A fizikusok –

Padányi-bérletÁprilis 23., csütörtök 19 óra Chicago –

bérletszünetÁprilis 24., péntek 19 óra A fizikusok –

Kossuth Zsuzsanna-bérletÁprilis 25., szombat 19 óra A fizikusok

– Bujtor István-bérletÁprilis 26., vasárnap 17 óra A fizikusok

– Őszikék-bérlet

Latinovits–Bujtor JátékszínÁprilis 22., szerda 19 óra

SzínházJegyetem 2.0 – bérletszü-net

Április 24., péntek 19 óra A pestis – 5. bérlet

Április 25., szombat 19 óra A pestis – 2. bérlet

Pannon VárszínházÁprilis 18., szombat 19 óra Starfactory

– Premier-bérlet

Sport- és egészségnap

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, a Veszprémi Rendőr Sport-egyesület, valamint a Pannon Egyetem Testne-velési és Sport Intézete április 17-én a sportolni vágyókat programokkal várja a Honvéd-pályán.

Dr. Töreki Sándor Veszprém megyei rend-őrfőkapitány köszöntője után 9 órától rendészeti meghívásos labdarúgó-kupa, futóverseny, súly-lökés, kerékpártúra, zumba, kangoo, harc-művészet és önvédelem, lábtenisz, airsoft, aero-bik, pilates, gerinctor-na, tenisz, evező ergo-méter, petanque, vala-mint fegyverzet-techni-kai és szolgálati jármű-bemutató lesz, valamint egészségügyi állapot-felmérés várja az érdek-lődőket. A gyerekeknek lesz ugrálóvár és tram-bulin, a rendezvényen büfé is üzemel.� n MT

Benkóék játszottak az egyetem aulájában

A jazz a XX. század zenekultúrájában című előadások keretében lépett fel ismét Veszprémben a Pannon Egyetem aulájában a Benkó Dixieland Band kedd este n MT

Rendhagyó kon-certtel készül ven-dégeivel a Kiscsillag zenekar, akik április 25-én, pénteken este nyolctól a Hangvillá-ban lépnek fel

Az Idáig tudom a történe-tet koncerteken a Kiscsillag zenekar és vendégeik – Né-meth Juci, Császári Gergely, Vedres Csaba – a dalok kö-zött és dalokban mesélnek el különböző történeteket, verseket, novellákat, olya-nokat, amikből dalok szü-lettek, vagy olyanokat, amik dalokról jutottak eszükbe. Kezdetben Lovasi Papp Sándor Zsigmond írót kérte fel alkotótársnak, hogy írja meg a dalokat összefűző szerelmi három-szögről szóló keretet, majd később Lovasi továbbírta azt. A frontember Papp ál-tal írt kedvenc könyve

alapján kapott kedvet a da-lokhoz írt történetekhez, amelyek hétköznapi embe-rek, hétköznapi édes-keserű és főleg szerelmi életéről szól.

A koncert zenei program-ja jórészt a tavaly március-ban megjelent Szeles album szerkesztését követi. Az est irodalmi szövegei mellé így a legújabb Kiscsillag-lemez dalai kapcsolódnak. A Hang-villában április 25-én, 20 óra-kor kezdődő rendhagyó ze-

nei est legfontosabb újdon-sága, hogy a teljesen át-hangszerelt dalok mellett a zenekar olyan előadást dol-gozott ki a már jól ismert csendes-ülős műsorából, amely az irodalmi stand-up comedy műfaji sajátosságai-ból is merít és építkezik.

A lemezről Erdős Virág köl-tő a következőket írta: „Ezzel az őrületesen zseniális szö-veggel egy baj van. Hogy nem én írtam.”

n MÁTyuS TaMÁS

Tvrtko VeszprémbenKétórás előadással érkezik Veszprémbe április 22-én

Vujity Tvrtko, aki az est beharangozó sajtótájékoztatóján azt mondta: az utolsó tíz perc teljes sötétségben zajlik majd.

A Pokoli és Angyali Történetek szerzője úgy fogalmazott: egy lebilincselő, kalandos utazásra várja a közönséget, amelyben sokkal több lesz az öröm, mint a könny. Beszél a világ legmulatságosabb diktatúrájáról, Csernobil valósá-gáról, Fekete-Afrika misztikumáról, Észak-Korea hétpecsé-tes titkairól, a világ legerősebb emberéről és az ölelés ha-talmáról is.

Hangsúlyozta, ő hétköznapi hősöket, példaképeket sze-retne felmutatni közönségének, mint a siketen született szépségkirálynőt, vagy a kezek és lábak nélkül élő férfit.

Estjéről annyit elárult, az utolsó 10 percben teljes sötét-ség lesz, és megígérte: nem haknizás lesz, mert ez a leg-őszintébb műfaj.

Vujity Tvrtko április 22-én fél hétkor lép színpadra Veszp-rémben.

n MÁTyuS

Mesébe komponált dalok

Április 19., vasárnap 17 óra Starfactory – Agárdy-bérlet

Április 20., hétfő 19 óra Starfactory – Arany-bérlet

Április 21., kedd 14.30 és 17 óra Starfactory – ifjúsági előadás

Április 23., csütörtök 15 óra Starfactory – ifjúsági előadás

Április 26., vasárnap 17 óra Starfactory – Vörösmarty-bérlet

Kabóca BábszínházÁprilis 17., péntek 15 és 19 óra Jean

Cocteau: Orpheusz

Április 19., vasárnap 10 óra A királykis-asszony, akinek nem volt birodalma

Április 21., kedd 10 óra A királykisasz-szony, akinek nem volt birodalma – Pepita-bérlet

Április 23., csütörtök 10 óra MiauÁprilis 26., vasárnap 10 óra Óz, a nagy

varázsló (Táborállás park)Április 26., vasárnap 14 óra

Farkasbarkas és Rókakoma (Tábor-állás park)

Április 26., vasárnap 17 óra Helka, a Balaton tündére (Táborállás park)

(Folytatás a 10. oldalon.)

Sorsa mintha csak példázná a közismert mon-dást, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájá-ban. Tiszttartó Tibor vívóedző, aki számos ered-ményes versenyzőt, országos és világbajnokokat nevelt ki, Mexikóban kitüntetésekkel ismerték el eredményes munkáját, Irakban és Szaúd-Ará-biában vívói az elsők lettek az arab világban és Ázsiában megrendezett versenyeken.

Itthon nem folytathatta edzői munkáját, mivel a párt-állam idején, a megye első számú pártvezetői felesleges-nek ítélték, és elsorvasztották a veszprémi vívósportot. Tiszttartó Tibor mégis mindig visszatért Veszprémbe, hiszen itt a hazája, imádja ezt a vá-rost, s most nemzeti ünnepün-kön különösen jóleső érzéssel és nagy örömmel vette át a Pro Urbe-díjat Porga Gyula pol-gármestertől, amellyel – úgy

érzi – nemcsak személye ka-pott elismerést, de a vívósport rehabilitációja is megtörtént.

Tiszttartó Tibor sportkar-rierje tulajdonképpen a veszp-rémi vívás történetével azo-nos, tízéves korában az akko-ri Lombik Sportegyesületnél kezdte, Bors Ágoston vezeté-se alatt, s ennek jogutód egye-sületeinél, a Veszprémi Hala-dás és a Bakony Vegyész Tor-na Clubnál volt aktív verseny-ző, majd edző, míg a vívó szak-osztállyal együtt meg nem szűnt állása is.

– Bors Ágoston, Guszti bá-csi fantasztikus ember volt, szigorúan megkövetelte a munkát, nála csak jónak lehe-tett lenni, edzőként és ember-ként is nagyon tiszteltem, a példaképemnek tekintettem. Nagyszerű csapat jött össze a vezetése alatt, eljutottunk az ob II. második helyéig, de va-lójában soha nem tudtuk át-törni azt a falat, amely akkor a sportban a vidék és a fővá-ros között húzódott. Eredeti-

leg orvosnak készültem, s érettségi után egy évig műtős-ként is dolgoztam, de aztán jött a lehetőség és a Testneve-lési Főiskolára vívó szakedzői szakra jelentkeztem, s ami-kor végeztem, visszakerültem a régi klubomhoz edzőnek, s 1964-ben átvettem a vívó szakosztály vezetését.

– Sok szép eredményt ér-tünk el, bekerültünk az ob I-be, s hosszú ideig Szolnok után a második legjobb vidéki szakosztály voltunk. Akkor úgy gondoltam, hogy elkez-

dünk olyan fegyvernemmel is foglalkozni, ami addig nem volt nálunk, a párbajtőrrel és a női tőrrel. Összeszedtem te-hetséges gyerekeket, elkezd-tem velük foglalkozni, és olyan eredmények születtek, amikre felfigyeltek. Kétszer országos bajnokok lettünk a junior magyar bajnokságon női tőrvívásban, s lányaink bekerültek a válogatott keret-be, a férfi csapatunk pedig megnyerte a kard országos bajnokságot. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, ki-váló emberek s nemcsak a sportban, de munkájukban is nagy sikereket értek el. Ko-vács Edit világbajnokságot nyert, vagy Kovács György, aki négyszeres magyar baj-nok lett, Szépvölgyi János akadémikus is mint első osz-tályú vívó szakosztályunk-ban tevékenykedett, s feltétle-nül meg kell említenem Imreh Lászlót, aki a mai napig ama-tőr alapon csinálja a vívást, s aki a veterán Európa- és vi-lágbajnokságokon érmeket szerzett, rá különösen nagyon büszke vagyok. Ez a közösség bomlott meg és ezt borzasztó-an sajnáltam.

Tiszttartó Tibor tagja volt a Magyar Vívó Szövetség edző-bizottságának, megkapta az év nevelője díjat, s edzői mun-kájával nemzetközi hírnevet is szerzett magának. Meghívták az akkori Német Szövetségi Köztársaságba edzőnek, de a megyei pártbizottság közbelé-pett, s kiutazását nem engedé-lyezték. 1978–1980-ig három évig Mexikóban a vívóváloga-tott vezetőedzője, s Portillo köztársasági elnök vívómes-tere, majd Irakban és Szaúd-Arábiában az ottani váloga-tott edzője volt. Azután, hogy 1985-ben a vívó szakosztályt Veszprémben megszüntették, általános iskolában tanított testnevelést, s ezt a munkáját ugyanazzal az alapossággal és szeretettel végezte. Ver-senyzői múltja, edzői sikerei, kitüntetései és díjai mellett sportpedagógiai munkájára talán a legbüszkébb, a foglal-kozást a gyerekekkel tartotta mindig a legfontosabbnak.

– Gyerekcentrikus vagyok. A sportnevelői munka alapos

felkészültséget igényel, s ha valaki szakértelem nélkül vág bele, nagyon sok kárt tud ten-ni. Egy gyerek, aki bekerül egy közösségbe, és valamit szeretne kezdeni magával, an-nak egy élete van. Ha ezt nem veszem komolyan, akkor ez a lehetőség elszáll, és ebből a gyerekből, ha nem tisztesség-gel állok hozzá, nem lesz spor-toló. S ez bűn. Az volt az ars poeticám, hogy minden gyere-ket úgy tekintettem, mintha a sajátom lenne, akit segíteni kell, meg kell teremteni szá-mára az esélyegyenlőséget. Mindenkihez másként kell kö-zelíteni, van, akivel kemé-nyen, s van, akivel szelíden kell bánni, egy pedagógusnak

éreznie kell, hogy a gyereknek mire van szüksége. Sajnos a mai világban megváltozott a sport filozófiája. A sportnak az volt a célja, hogy fizikailag és szellemileg egészséges ifjú-ságot neveljen, kialakítani olyan tulajdonságokat, ami-ket igazából csak a sport tud megadni. A kitartás, a szorga-lom, a tisztesség. Ma az edzők a vívásban is nagyon gyors eredményt akarnak elérni. Azt hiszem, hogy sikerült jó alapokat adnom a gyerekek-nek, amire lehetett építeni. Nagy szeretettel gondolok vissza a tanítványaimra, s so-kukkal mind a mai napig kap-csolatban állok.

n LÁSzLó PéTer

Tiszttartó Tibor 1941-ben született Veszprémben, s 1960-ban a Lovassy László Gimnáziumban érettségizett. 1964-ben a Testnevelési Főiskolán vívó szakedzői szakon szerzett diplomát, s Veszprémben a vívó szakosztály vezetőedzője lett egészen 1985-ig, amikor a szakosztályt megszüntették. 1978-tól 1980-ig a mexikói vívóválogatott vezetőedzője, J. L. Portillo köztársasági elnök vívómestere. Az irak–iráni hábo-rú idején Bagdadban az iraki vívóválogatott edzője, majd Szaúd-Arábiában végzett négy éven át sikeres edzői mun-kát. Amikor itthon megszűnt edzői munkája, a Béke téri, a szentkirályszabadjai és a nemesvámosi általános iskolákban testnevelést tanított. Tagja volt a Magyar Vívó Szövetség edzőbizottságának, s az év nevelője díjat kapott. Három sa-ját fia van, s kettő, akiket sajátjaként nevelt fel. Titusz a Class FM Rádió programigazgatója, Márk a budapesti Szent Mar-git Gimnázium igazgatóhelyettese, Dávid a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Tagintézményében hittanár, Nagy Géza és Bálint katonatiszt és kertészmérnök.

névJeGY

Tiszttartó Tibor kiváló edzői munkát végzett itthon és külföldön Fotó: Zwicker

Beszélgetés Tiszttartó Tibor Pro Urbe-díjjal kitüntetett vívó mesteredzővel

Jó alapokkal látta ela rá bízott gyerekeket

9ötórai tea | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

Keresse írásunkat a szombati Naplóban!

Varga Józsefnek a patináspápai Türr Istvt án Gimnáziumvolt az elsô és egyg etlenmunkahelye, ahol több mint40 éven át tanított.

Idén szeptemberben lesz80 esztendôs a szigorúpedagógus. Március 15-ealkalmából Áder Jánosköztársasági elnök a MagyarÉrdemrend Lovagkeresztje(polgári tagozat) kitüntetéstadományozta a tanár úrnak. Arangos állami elismerést BalogZoltán, az emberi erôforrásokminisztere adta át. Amint az

a laudációban elhangzott:a pápai Türr gimnáziumlegendás matematika–fizikaszakos tanára több évtizedeskimagasló oktatói munkájaelismeréseként érdemelte kia kitüntetést.

Legendás pápai tanár

Page 9: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 10: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

10 | 2015. április 17. | programajánló veszprémi 7 nap

A VESZPRÉM TELEVíZIÓ MűSORA 8200 Veszprém, József Attila u. 96. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 E-mail: [email protected] Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu

Április 17., péntek8:00 Kilátó kulturális magazin 8:30 Kukkantó gyermekmagazin 9:00 Hír-adás 9:20 Egészségpercek. Funkcioná-lis mozgásminta szűrés 9:30 Balasport magazin 10:00 Híradás 10:20 Egyetemi híradó 10:30 Üzleti Negyed gazdasági magazin 11:00 Sorsvonal. Portréfilm Ókovács Szilveszterről 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Mintagazda mezőgazdasági magazin 18:30 Fejeze-tek Magyarország közlekedéstörténe-téből. Vasutat százat, „ezeret” 19:00 Híradás 19:20 Egészségpercek. Dietetikai szaktanácsadás az Egész-ségfejlesztési Irodán 19:30 Balasport magazin 20:00 Híradás 20:20 Krisztus vándorai. A jég hátán New Yorkban 21:00 Üzleti Negyed gazdasági maga-zin 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Április 18., szombat8:00 Mintagazda mezőgazdasági magazin 8:30 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből. Vasutat szá-zat, „ezeret” 9:00 Híradás 9:20 Egész-ségpercek. Dietetikai szaktanácsadás az Egészségfejlesztési Irodán 9:30 Balasport magazin 10:00 Híradás 10:20 Krisztus vándorai. A jég hátán New Yorkban 11:00 Üzleti Negyed gazdasá-gi magazin 11:30 Híradás 12:00 Képúj-ság 18:00 Kukkantó gyermekmagazin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Kedvenc kisállat magazin 19:30 Navi-gátor magazin 20:00 Bortrender 20:30 Nyitott egyetem. Zoboki Gábor: Zengő terek a világban 21:00 Praktikák otthonteremtő magazin 21:30 Látoga-tó. Tájházak 22:00 Képújság

Április 19., vasárnap8:00 Kukkantó gyermekmagazin 8:30 Kilátó kulturális magazin 9:00 Kedvenc kisállat magazin 9:30 Navigátor maga-zin 10:00 Bortrender 10:30 Nyitott egyetem. Zoboki Gábor: Zengő terek a világban 11:00 Praktikák otthonterem-tő magazin 11:30 Látogató. Tájházak 12:00 Képújság 18:00 Lovassy Esték. Van-e élet az olaj után? 19:00 Üzleti Negyed gazdasági magazin 19:30 Katolikus krónika 20:00 VeszpremFest 2014 20:45 Erzsébet út 1. rész 21:30 Régi mesterségek. A fazekasság 22:00 Képújság

Április 20., hétfő8:00 Lovassy Esték. Van-e élet az olaj után? 9:00 Üzleti Negyed gazdasági magazin 9:30 Katolikus krónika 10:00 VeszpremFest 2014 10:45 Erzsébet út 1. rész 11:30 Régi mesterségek. A faze-kasság 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmagazin 18:30 Kilátó kulturá-lis magazin 19:00 Híradás 19:20 Veszp-

rémi közéleti magazin 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi sporthíradó 20:35 I. Veszprémi Futsal Club–Berettyóújfalu NB I-es férfi futsalmérkőzés. A szünet-ben: Híradás 22:00 Képújság

Április 21., kedd8:00 Kukkantó gyermekmagazin 8:30 Kilátó kulturális magazin 9:00 Híradás 9:20 Veszprémi közéleti magazin 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi sporthíradó 10:35 I. Veszprémi Futsal Club–Berety-tyóújfalu NB I-es férfi futsalmérkőzés. A szünetben: Híradás 12:00 Képújság 18:00 Bencze show. Vendég Szekeres Adrienn 1. rész 18:30 Balasport maga-zin 19:00 Híradás 19:20 Egészségper-cek. Bemutatkozik a veszprémi Egész-ségfejlesztési Iroda 19:30 Kalendári-um. Húsvét, pünkösd 20:00 Híradás 20:20 Egyetemi híradó 20:30 Katolikus krónika 21:00 Praktikák otthonterem-tő magazin 21:30 Híradás 22:00 Képúj-ság

Április 22., szerda8:00 Bencze show. Vendég Szekeres Adrienn 1. rész 8:30 Balasport magazin 9:00 Híradás 9:20 Egészségpercek. Bemutatkozik a veszprémi Egészség-fejlesztési Iroda 9:30 Kalendárium. Húsvét, pünkösd 10:00 Híradás 10:20 Egyetemi híradó 10:30 Katolikus króni-ka 11:00 Praktikák otthonteremtő magazin 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Hol vagyon a földnek közepe? 4. rész 18:30 Nyitott egyetem. Zoboki Gábor: Zengő terek a világban 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Nők a tudomány szolgálatában. Zsuposné Oláh Ágnes 20:00 Híradás 20:20 Veszp-rémi sporthíradó 20:30 Székely kony-ha – főzzünk együtt erdélyi ételeket 21:00 Bortrender 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Április 23., csütörtök8:00 Hol vagyon a földnek közepe? 4. rész 8:30 Nyitott egyetem. Zoboki Gábor: Zengő terek a világban 9:00 Híradás 9:20 Klippercek 9:30 Nők a tudomány szolgálatában. Zsuposné Oláh Ágnes 10:00 Híradás 10:20 Veszp-rémi sporthíradó 10:30 Székely kony-ha – főzzünk együtt erdélyi ételeket 11:00 Bortrender 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó kulturális maga-zin 18:30 Kukkantó gyermekmagazin 19:00 Híradás 19:20 Egészségpercek. Funkcionális mozgásminta szűrés 19:30 Balasport magazin 20:00 Híradás 20:20 Egyetemi híradó 20:30 Üzleti Negyed gazdasági magazin 21:00 Sorsvonal. Portréfilm Márfi Gyula érsekről 21:30 Híradás 22:00 Képújság

(Folytatás a 8. oldalról.)

kiállítások Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum „Tiszta életöröm” – Sass Brunner Erzsé-

bet és Brunner Erzsébet festészete című kamarakiállítás, április 26-ig

Költészet a múzeumban című kamarakiállítás, április 26-ig

„A Lenin ligettől az Erzsébet sétányig – rendszerváltás 25 éve” című kiállítás, május 31-ig

Veszprémiek az I. világháborúban, az I. világháború Veszprémben, szept-ember 27-ig

„Összefirkált térkép” – Kutasi Kovács Lajos életútja: Veszprém, Amerika, indiánok című kiállítás, december 20-ig

eötvös Károly Megyei KönyvtárFülöp Lajos festőművész kiállítása a kis-

galériában, április 25-ig

Művészetek HázaLevelek a szülőföldre – válogatás Vass

László gyűjteményéből, április 26-igA Petőfi Irodalmi Múzeum 2012-es

Magyar Műhely kiállításának anya-gából rendezett tárlat, április 26-ig

Párizsi barátság – magyarok Párizsban címmel Beöthy István és Martyn Ferenc műveiből rendezett kiállítás a Várgalériában, május 17-ig

Boros Viola Future Lab–Jövő Labor című kiállítása a Csikász Galériában, június 6-ig

SzaléziánumBódi Magdi, ahogy ÉN látom – kiállítás

Bódi Mária Magdolna tiszteletére, szeptember 30-ig

Az utazó Mindszenty – kamarakiállítás

Pannon egyetemA Pannon Egyetem Fényképészköré-

nek kiállítása az egyetem Folyosóga-lériáján (A épület 1. emelet), május 31-ig

Március 15. úti könyvtárSzín-fónia címmel Borscs Ljubomér fes-

tőművész kiállítása, április 22-ig

Dózsavárosi könyvtárFehérné Turi Mária festőművész Idő-

utazás képekben című kiállítása, április 30-ig

Gyulafirátóti Művelődési Ház„Évszakok”: A természetről képben, lírá-

ban és dalban címmel Kreiner Attila természetfotó-kiállítása, május 31-ig

Bejelentkezés:Veszprém, Szeglethy u. 1.Belvárosi Üzletház, fsz.

Tel.: 88 329 037

HALLÓKÉSZÜLÉKEK

30 dBvásárlása eseTén

1530 FtmegtakarításAz akció időtartama április 3–május 3-ig vagy a készlet erejéig.

IngyeneshallásvIzsgálaT!

H-Ear Kft.

22

27

04

www.hallokeszulek.hu

Kedvező árú elemeK

22

27

88

8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!

Hétfő 04.20.8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élőkapcsolásokkal 18.00 Középkori várak 8. rész:Pusztapalota – ismeretterjesztő sorozat 18.15Közéleti Kávéház: Vendég: Litkey Farkas – vitor-lázó18.50IsmerjemegaBalatonlegjobbpincé-szeteit!–Koltaipincészet19.05Kapospont–hír-műsor19.20Sportmagazin 19.35Azezeréveshatárnál:„Tűzbenvoltunk” – ismeretterjesztő film20.15Queeni 1. rész – amerikaifilmdráma, Fsz.:MiaSara, KirkDouglas (12) 21.55Éjszakaipano-ráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Kedd 04.21.8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Portréfilm Öttevényi Lászlóról 18.35 Közéleti Kávéház:Vendég:Dr.MagyarGyörgy–ügyvéd19.10Kapospont–hírmű-sor 19.30 Sportmagazin 19.45 Utazás a Balaton körül 8. rész –ismeretterjesztő sorozat 20.20 Tűzoltók 21. rész – ausztrál film-sorozat21.10Queeni2. rész -amerikai filmdráma,Fsz.:MiaSara,KirkDouglas (12)22.25Éjszakaipanoráma(benne:estiműsora-ink ismétlése)

Szerda 04.22.8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből 8. rész– ismeretterjesztő sorozat 18.30 Közéleti Kávéház: Vendég:Katus Attila – személyi edző, életmód-tanácsadó 19.15Kapospont–hírműsor19.35Sportmagazin19.50MindentudásEgyeteme: „Gyógyszereink és a szimmetria” – ismeretterjesztőelőadás 20.50 Queeni 3. rész – amerikai filmdráma, Fsz.: MiaSara, Kirk Douglas (12) 22.15 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Csütörtök 04.23.8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Kertszépítők 1. rész – kertészeti magazin 18.30 Balatoniprogramajánló 18.45 Ismerjemeg a Balaton legjobb pincésze-teit! – Szent Anna Borház 19.05 Kapospont – hírműsor 19.25Sportmagazin 19.40 Nyitott Egyetem – ismeretterjesztő elő-adás 20.15 Közéleti Kávéház: Vendég: Lakatos Antal – Kinizsi

Bank elnöke 21.00 Bűnös szándék – bűnügyidráma, Fsz.: Tupac Shakur, James Belushi (16)22.50 Éjszakai panoráma (benne: estiműsora-ink ismétlése)

Péntek 04.24.8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élőkapcsolásokkal 18.00 Géniusz – kulturális

magazin18.35Balatoniprogramajánló18.50Kézművesperceka Moccantó Játszodával 19.05 Kapospont – hírműsor 19.20Sportmagazin 19.35 Korzó – közéleti magazin 20.50 Halálosmerülés–amerikaikrimi,Fsz.:MichaelDudikoff (16)22.20Éjsza-kai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Szombat 04.25.8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal14.00BencZenészek–beszélgetés és zenélés ismert zenészek-kel 14.35 Nagyítás: vendég: Iványi Dalma – kosárlabdázó 15.10Szőlőhegyi kápolnák – ismeretterjesztő film 16.15 KözéletiKávéház: Vendég: Obádovics J. Gyula – matematika tudomá-nyok kandidátusa 17.25 Orsolya-Fashion-Line Mozgásművé-szetiEgyesület–ÉvadzáróGála19.35KözéletiKávéház:Vendég:Kositzky Attila – ny. altábornagy, vadászpilóta 20.15Stresszkezelésamunkahelyen1.rész–oktatófilm20.45Szuper-hekuskutyabőrben–amerikai akcióvígjáték, Fsz.: ChuckNorris(12)22.20Éjszakaipanoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Vasárnap 04.26.8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal14.00 Stresszkezelés a munkahelyen 1. rész – oktatófilm 14.30Közéleti Kávéház: Vendég: Obádovics J. Gyula – matematikatudományok kandidátusa 15.40 Szőlőhegyi kápolnák – isme-retterjesztőfilm16.45KözéletiKávéház:Vendég:KositzkyAttila– ny. altábornagy, vadászpilóta 17.25 Nagyítás: vendég: IványiDalma – kosárlabdázó 18.00 BencZenészek – beszélgetés észenélés ismert zenészekkel 18.35 Orsolya-Fashion-Line Moz-gásművészeti Egyesület – Évadzáró Gála 20.45 Szuperhekuskutyabőrben – amerikai akcióvígjáték, Fsz.: Chuck Norris (12)22.00Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése) 22

2038

TUI Utazási KözpontEuro Contour Utazási Iroda

Veszprém, Ady Endre u. 7/B2. em. Levendula üzletház.

Telefon: 88-427-789, fax: 88-404-085www.tuiveszprem.hu • [email protected]

Nyitva tartás: h–p.: 8.30–17.00Nyilv. tart. sz.: 00119/1992/1999

22

27

90

MSC HAJÓÚT96 órás akcióa 2014.04.21–24. közöttlefoglalt utazásokra

Rendkívül kedvező áRaka nyári és őszi szünet idejére

már 399 eUR/fő ártólBővebb információért érdeklődjön irodánkban!

2216

89

Akirálykisasszony,akineknemvoltbirodalmaBábelőadás a Hangvillábanáprilis 19-én 10 órakor

k bó áb í há b é illáb á á lh ókJegyek a Kabóca Bábszínházban és a Hangvillában vásárolhatók.

www.kabocababszinhaz.hu • Telefon: 06/20/215-1906

V M K

www.faceb

ook.co

m/vmkv

eszp

rem

Április 20., 18 óra

Filmklub:1989 HatáronMagyar–dán dokumentumfilm, 2014 Korhatár 12 év

Április 22., 17.30

„Dózsavárosi Esték”az EKMK Dózsavárosi KönyvtárábanVendégek: Kováts Péter és Bendik Ágota

Április 24., 16 óra

Szent György-napi Sárkányos Napaz EKMKDózsavárosi Könyvtárában

221

77

0

Page 11: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Kádártai FaluházSelyemutam – kiállítás Török Lajosné

selyemképeiből, május 4-ig

egyébÁprilis 17–19., péntek-vasárnap7. Országos Angol Nyelvű Drámafeszti-

vál a Latinovits–Bujtor Játékszínben

Április 18., szombat 10–20 óraHungarikum ünnep a belvárosban, a

Hotel mögött

Április 20., hétfő 10 óraCsak egy éjszakára – Hit, humor és hall-

gatás a XX. század első felének magyar irodalmában címmel rend-hagyó irodalomóra a VMK színház-termében, előadók: Takaró Mihály irodalomtörténész, Gados Béla, Juhász Róza és Oberfrank Pál szín-művészek (a részvétel előzetes jelentkezéshez kötött)

Április 20., hétfő 15 óraMesélő kövek – Sárdy Julianna geotúra

vezető előadása a kádártai faluház-ban, a Föld napja alkalmából

Április 20., hétfő 16 óraTermészetgyógyászati képzés Horváth

Zoltán vezetésével, a Long C’uan Tao Kung Fu Iskola programja a Diósy M. u. 2/E-ben

Április 21., kedd 14 óraVáltozások az arab világban címmel dr.

Csicsmann László előadása a Pan-

programajánló | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap 11

Honvéd Együttes Honvéd Férfikara Charlie Szalonna és Bandája Pankastic! Csemer Boglárka “BOGGIE” MagyarVista Social Club Kovácsovics Fruzsina Kiskalász zenekar Iszkiri zenekar Népművészeti Kirakodóvásár Pegazus Játéktér Gájer Bálint Kéknyúl ... még sok minden más

TOVÁBBI RÉSZLETEK A WWW.VESZPREM.HU OLDALON

KÍNÁLUNK :• HÍRLAPOKAT,• PÉKÁRUT, SÜTEMÉNYEKET• FRISS HÁZI TEJET

• KÁVÉT, CAPUCCINÓT• ÉLELMISZERT ÉS

VEGYI ÁRUT

CÍMÜNK: Veszprém Egyetem u. 19/21 (szemben a kollégiummal)nyitva tartás: h-p.: 6.00–18.00-ig, szo.: 7.00–17.30-ig

VASÁRNAP: 9–14.30-ig • tel.: 30-542-7343, 30-959-7825

E yetem úti ÓZÓNK

VASÁRNAP IS I VA!

22

32

39

22

32

81

2015. április 25. VeszprémM hí ó kií á

Regisztráció: AMini Távon a részvétel INGYENES!

Időpont: 2015.04.25. (szombat) 9.30 – 12.00Helyszín: STOP.SHOP Bevásárló Park,

Veszprém, Dornyai Béla u. 4.Program:

3000 méter teljesítménykör6000 méter versenytáv

Lebonyolítás:8.30-9.15. Regisztráció9.20. Közös bemelegítés9.30. Mini Táv rajt (3 km)10.15. Futóverseny (6 km)11.00. Tombola 1. rész11.15. Eredményhirdetés, díjátadás11.30. Tombola 2. rész11.45. Programzárás

Meghívó, versenykiírás

Regisztráció: AMini Távon a részvétel INGYENES!A 6 km –es távon a nevezési díj 1.000 Ft/fő. Ha egy családban több fő nevez, akkor a további nevezés 500 Ft/fő. A versenyre egyéni,helyszíni nevezés van, mely a kijelölt helyen (regisztrációs sátrak) történik. Minden induló a jelentkezésnél ingyenesen megkapja arendezvény pólóját, a beérkezésnél pedig egy tombolaszelvényt,melyet az iskolája nevével ellátott gyûjtőládába kell bedobni, így vesznekrészt az iskolák közötti versenyben és a tombolasorsoláson egyaránt. Figyelem!Nem csak diákok, tanárok, hanem szülők, barátok, pártolótagok is gyarapíthatják az iskola szelvényeinek számát.Futás (3 km): egy nagy lakótelep körTervezett útvonal: Kijelölt és biztosított pályán kell a távot teljesíteni. Veszprém, STOP. SHOP Bevásárló Park – Lóczy Lajos u. - Vilonyaiu. – Cholnoky Jenő u. –Lóczy Lajos u. - STOP. SHOP Bevásárló ParkDíjazás: egyéni díjazás nincsFutás (6 km) ( 2 km-es kis lakótelep körön 3 kör)Tervezett útvonal: Kijelölt és biztosított pályán kell a távokat teljesíteni.Veszprém, STOP. SHOP Bevásárló Park – Lóczy Lajos u. –Ady Endre utca– Cholnoky Jenő u. – Lóczy Lajos u. - STOP. SHOP Bevásárló ParkDíjazás: 6 km-es futóverseny

- abszolút 1-3. helyezett és női és férfi résztvevõk Asics-Intersport vásárlási utalvány díjazásban részesülnek- U 20 (1996- ban és késõbb született) 1-3. helyezett női–férfi versenyzők ajándékcsomag díjazásban részesülnek.- 1980–ban és előbb született 1-3. helyezett női–férfi versenyzők ajándékcsomag díjazásban részesülnek.

Eredményhirdetés:A 3 km-es távon az összesített karszalagok alapján hirdetjük ki a legsportosabb iskolák sorrendjét. Díjazásban részesül a legtöbb taggalrésztvevő (diák, tanárok, pártoló résztvevők, szülők, ismerősök, barátok) első 3 iskola 50.000 – 30.000 – 20.000 Ft értékű Intersportvásárlási utalvánnyal. A 6 km távon a fent említett módon hirdetünk eredményt. Mindenki csak egy kategóriában lehet díjazott (szá-mára kedvezőbben). A rendezvényen mindenki a saját felelősségére vesz részt!

11.45. Programzárás

Az esemény fõvédnöke: Porga Gyula VMJV polgármestere

Információ: Tóthné Stupián Anikó 30/638-7055, [email protected]

2226

94

Page 12: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

12 | 2015. április 17. | programajánló veszprémi 7 nap

non Egyetem Könyvtár és Levéltár I. em. Kováts-teremben

Április 21., kedd 17–19.30 óraEgészséges táplálkozás az olajozottabb

ízületekért, erős csontozatért cím-mel Poór Balázs kínai belgyógyász, életmód-tanácsadó előadása a Már-cius 15. úti könyvtárban

Április 21., kedd 18 óraAz Ex Symposion Alapítvány és a Pan-

non Egyetem Irodalom- és Kultúra-

tudományi Intézete szervezésében a Trialógusok beszélgetéssorozat rendezvénye a Vár u. 39. 105-ös teremben, vendég Sebők Zoltán esszéíró, kérdezők: Bozsik Péter és Ladányi István

Április 21., kedd 19.30 óraA Vasvári String Trio modern jazz kon-

certje az egyetem E épület kamara-termében, a Világzenei Estek kereté-ben

Április 22., szerda 10 óra

Szülők köre a kádártai faluházban,

játékszőnyeg a kicsiknek, kézműves

foglalkozás a felnőtteknek a Föld

napja alkalmából

Április 22., szerda 17.30 óra

Dózsavárosi Esték a dózsavárosi könyv-

tárban – dr. Herth Viktória vendégei:

Kováts Péter és Bendik Ágota

Április 23., csütörtök 16 óraA Nagy Háború filmeken című rendez-

vénysorozat első vetítése a Veszp-rém Megyei Levéltár dísztermében: Gulyás Gyula–Gulyás János: Én is jár-tam Isonzónál; a vetítést követően az alkotókkal Nagy Szabolcs főlevéltáros beszélget

Április 23., csütörtök 16.30 óra Két magyar művész Indiában – Sass

Brunner Erzsébet és Brunner Erzsé-bet élete és munkássága címmel dr. Lázár Imre, a Delhi Magyar Tájékozta-tási és Kulturális Központ volt igazga-tójának előadása a Laczkó Dezső Múzeumban, az előadáshoz kapcso-lódóan ingyenesen látogatható a TISZTA ÉLETÖRÖM – Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet festé-szete című kamarakiállítás

Április 23., csütörtök 16.30 óraRetro Computer Club a Március 15. úti

könyvtárban, amelyre várják a retro informatika kedvelőit, régi számító-gépek gyűjtőit, a téma iránt érdeklő-dőket

Április 23., csütörtök 17.30 óraSoós Arnold egzotikus multi inst ru men-

talista ütőhangszeres zenész kon-certje a megyei könyvtár Kisfaludy-termében

Április 24., péntek 16 óraEleven kert – a Föld napjához kapcsoló-

dó vetélkedők, játékok, ugrálóvár a kádártai faluházban; 19 órakor „Fák beszéde” – táncszínházi perfor-mance a Föld napjára Kosztolányi Dezső verséből, Horváth Csilla és csoportja előadásában; 20 órakor az Instant Flow Acoustic zenekar kon-certje feldolgozásokból, „Nirvanatól Calvin Harrisig” fiataloknak

Április 24., péntek 16 óraSzent György-napi Sárkányos nap a

dózsavárosi könyvtárban

Április 25., szombat 19 óraGálaműsor a tánc világnapja alkalmából

a VMK színháztermében, közremű-ködnek: Kis-Bakony Táncegyüttes, Kurázsi Táncegyüttes, Veszprémi Ifjúsági Táncegyüttes, Veszp rém-Bakony Táncegyüttes, a gálaműsor után táncház Vastag Ricsi vezetésé-vel

Április 26., vasárnap 10–18 óraTurisztikai szezonnyitó a Veszp-

rémvölgyben és a várban

GyerekeknekÁprilis 17., péntek 16 óraDiafilmvetítés és rajzfoglalkozás a VÁR-

LAK gyermekfoglalkoztatóban, a Várkapu Bolt emeletén, mesél: Kiss Dávid színész

Április 17., péntek 16 óraVarázserő: játékos sportfoglalkozás gye-

rekeknek a dózsavárosi könyvtárban

Április 18., szombat 15 óraTavaszi ötletek – kézműves foglalkozás

gyerekeknek a Cholnoky könyvtár-ban; tavaszi díszek készítése papírból és gyöngyből

Április 21., kedd 15 óraMesélő kövek – előadás és játékos

kőzetvizsgálat a kádártai faluházban

Április 21., kedd 16 óraÉletvezetési és tanulásmódszertani fog-

lalkozások fiataloknak a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskolában

Április 22., szerda 10 óraSzülők köre a kádártai faluházban, játék-

szőnyeg kicsiknek, kézműves foglal-kozás felnőtteknek

Április 24., péntek 17 óraNapraforgó-meseforgó mesedélután a

Március 15. úti könyvtárban, A sze-gény asszony gyermekei című mese meghallgatása után képkeret készí-tése faspatulából

sportÁprilis 18., szombat 16 óraCritical Mass Veszprém, gyülekező a

Dózsa téren

Április 24., péntek 17 óraA Long C’uan Tao Kung Fu Iskola sport-

bemutatója a Március 15. úti könyv-tár előtti parkban

nyugdíjasklubokVMK60-as Nyugdíjasok: 21-én 15 órakor klub-

foglalkozás (helyszín az EKMK Márci-us 15. úti könyvtára), majd séta az egészségért

Balluff: 22-én 16 órakor klubfoglalkozásCserhát: 23-án 14 órakor klubfoglalko-

zásDózsa György: 20-án kirándulás Herend-

re, a Porcelánmanufaktúra megte-kintése

Fegyveres Erők: 22-én 14 órától klubfog-lalkozás (helyszín a Hadkieg. előadó-terme), 25-én borverseny és bográ-csozás Csopakon

Laczkó Dezső: 21-én a balácai villagazda-ság megtekintése

Munkaügyes: 24-én kirándulás Várpalo-tára, a Thury vár és a Trianon Múze-um megtekintése

Pannonker: 20-án kirándulás Bakony-bélbe, a csillagvizsgáló és a monos-tor megtekintése és med ve hagy ma-szedés

ady e. 71/aCholnoky: 21-én 15 órakor a Nyugdíja-

sok Érdekképviseleti Egyesülete munkáját bemutatja Török Lajos, elnök

Gizella: 22-én kirándulás Magyarpolány-ba

Távközlési: 23-án 15 órakor terefere

veszprémi nap

2013. november 22. • XIX. évfolyam 46. szám

Ingyenes városiközéleti hetilap

pSzarvasok szövetsége aKabóca színpadán

A nemrég bemutatott drámajátékkal elsősorban a középiskolásokat célozzákmeg 16–17. oldalA hatékonyabbbetegellátásért

A HÉT TÉMÁJAHúszéves lett a német tagozat

Ballagók szépe 2014versenyünk résztvevői

Középiskolás vagyés idén ballagsz?Küldd el a tablóképed, ésmi április 24-énmegjelentetjük lapunkban

A névvel, címmel, telefonszámmal és az iskola megjelölésével ellátott fotókat 2015. április 22., szerdáigaz alábbi címekre várjuk levélben: Veszprémi 7 Nap, 8200 Veszprém, Házgyári út 12., vagy e-mailen:[email protected] (üzenet tárgya: Ballagó)

l jük l kb

Tavalyi nyertesünk,Malasics Kinga

Legyél idén Te a ballagók szépe, és

nyerdmeg értékesajándékaink egyikét!

1. helyezett: Gizella ékszerüzletarany ékszere

2. helyezett: TopGymFitness Club10 alkalmas szolibérlete

3. helyezett: Ing stúdió férfi nyakkendőjeKülöndíj:A Ballagók Szépe választáskülöndíjasát egy C-osztályosMercedes-Benz személygépkocsivalvisszük a bankettvacsorája helyszínére!

Bálint ÁronÁ Balogh ÁrminÁ Bánkuti JánosAlföldi Fanny Bettes BoglárkaAradi Vanessza

Király EditKarker JenniferJánosi Barbara Kónya Imre DávidGróf DávidGömöri Ágnes VivienÁ

Borsos Eszter Dezső Bettina Eisenreich Erik Füredi IstvánFaludi Viktória Fehér Titanilla Anita

Te lehetsza következő

nyertes!

megújuló újságok, megújuló lehetőségek

ABallagókSzépe választás hivatalos szállítójaa Jász-PlasztikAutócentrumKft.Veszprém,aMercedes-Benz felhatalmazott képviselője.

13magazin | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

Felelős állattartás Örökbefogadható kutyák

A kutyusokról az alábbi telefonszámon lehet érdeklődni:

70/337-3816

LEA

2–3 éves, kistermetű szuka kutyus

Leát a Csatárhegyen fogták be, ahol magányosan kó-borolt. Kicsi termete miatt lakásban is tartható.Barátságos, élénk kiskutya, aki minden bizonnyal vidám érdeklődéssel ugrálná körbe új gazdiját.

KLOÉ

1–2 éves aprócska, szuka kutyus

Kloé, egy aprócska, alig 5–6 kilós kiskutya, aki nagyon riadtan érkezett a gyep-mesteri telepre. Lakásban is tartható, félénk kicsi eb, aki boldogan bújna leendő gazdija ölébe.

SHERLOCK

1,5 éves ivartalanított kan kutyus

Sherlock egy nagyon já-tékos, érdeklődő kutyus. Rendkívül ragaszkodó és imád sétálni. Jelzőkutyának is tökéletes. Kinti és benti tartással fogadható örökbe.

Ebben a részben visszatérünk a kutyusokhoz és a manapság oly gyakran használt szocializáció témakörét feszegetjük, elsősorban kölyökku-tyák esetében.

A szocializáció nem más, mint az állat hozzászoktatá-sa az őt körülvevő ingerekhez, beleértve az embere-ket, állatokat, hangokat stb.A kiskutyák számára kezdetben minden, a környe-zetéből érkező inger újdonság, amivel szemben ösztönösen egyszerre bizalmatlan, potenciális ve-szélyforrásként érzékel, illetve egyszerre kíváncsi is. Szocializáció szempontjából a 4–16 hetes kor az az időszakasz, amikor a kutyus a legfogékonyabb az őt érő külső és belső ingerekre. Ezt nevezzük szenzibilis kornak. Ezt követően a kifejlett agy és idegrendszer már nem képes olyan mennyiségű inger feldolgozá-sára. Fontos, hogy a tanulási képesség nem összeke-verendő a szocializáció folyamatával, mivel a tanulás egészen más hatásmechanizmuson keresztül tör-ténik. Ebből következően a kutya idősebb korban is megtanítható új dolgokra, ugyan kevésbé hatéko-nyan, mint fiatalabb életkorban. A kutyát érő ingereket két csoportra oszthatjuk: 1. saját szűk környezetéből származó ingerek: beleérte a gazdit és a vele együtt élő embereket, illetve a tar-tási helyet jellemző ingerek (zajok, szagok stb.), 2. a lakókörnyezeten kívüli ingerek, például más kutyák, emberek, a tágabb környezetet jellemző zajok és egyéb hatások.Az első időszakban mindenképpen kerüljük azokat a helyzeteket, hatásokat, amelyek megijeszthetik a ku-tyát, mert a rossz tapasztalat a szocializációs időszak-ban a kutya egész életére kihathat. A kiskutya számá-ra az első perctől kezdve fontos a szoros, biztonságon alapuló kapcsolat a gazdival. Tanítsunk meg neki né-

hány alapvető parancsot (pl.: ül, áll, fekszik stb.), illetve ismertessük meg vele az összes mindennapi rutint, amikkel szűk környezetén belül találkozhat (pl.: por-szívó zaja stb.), lehetőleg minél több embert ismerjen meg 12 hetes kora előtt. A fokozatosság elvet a szo-cializáció folyamata során nagyon fontos betartani.Az oltási program befejeztével a kutyát már kivihet-jük a szabadba, találkozhat autókkal, kerékpárosok-kal, illetve más kutyákkal is. A más kutyákkal való összeszoktatás a szocializáció szempontjából szintén nagyon fontos és nagyban meghatározza a gazdi és a kutya hétköznapjait. Két kutya találkozásakor nagyon fontos, hogy megszagolják egymást, hiszen a szagingerek segítségével van lehetőségük megis-merni egymást, megállapítani a másik kutya nemét és felállítani a rangsort. Ha az első találkozáskor po-zitív élmény volt a kutyus számára a másik kutyával való találkozás, akkor a következő találkozáskor is barátságosan fog közeledni a másik kutyához, ami-ben nem szabad, hogy gátoljuk, mert ez a kiskutyát félrevezetheti, illetve ezt a másik kutya is rosszul értel-mezheti és lehet, hogy ekkor nem fog barátságosan közeledni a kölyökkutyához. Minden a cselekvéshez, jelen esetben másik kutyával történő találkozáshoz kapcsolódó negatív vagy kellemetlen inger (lehet az testbeszéd vagy mozgáskorlátozás, esetleg hangos szó) ellenséges, negatív asszociációt válthat ki, ami megakadályozhatja azt, hogy a kutya normális kap-csolatba kerülhessen fajtársaival.A jól felépített, következetes és helyes szocializá-ció eredménye egy kiegyensúlyozott viselkedésű, stresszel szemben ellenálló, az újdonságokra nyitott kutyus, akinek az új emberekkel, állatokkal való vi-szonya problémamentes, illetve jelentősen csökken a félelemből adódó agresszióból származó balesetek aránya is.

Hegedűs D. Géza vendégjátéka a veszprémi játékszínben

A Latinovits–Bujtor Játék-szín bérletsorozatában lát-hatja a veszprémi közönség Hegedűs D. Géza előadásá-ban a nagy sikerű, több mint 400 előadást megért A pestis című monodrámát.

Albert Camus azonos című regényét Francis Huster al-kalmazta színpadra, s első bemutatóján ő maga is ren-dezte és játszotta el a mono-drámát. Annak idején sokan bírálták a művet, de a kriti-kusokra rácáfolt a közön-ségsiker és az a milliós pél-dányszám, amelyben megje-lent. A pestis allegorikus el-beszélés, Camus több mint öt évig dolgozott rajta, s abban az időszakban született, amikor Franciország nagy része német megszállás alatt állt. Természetes hát, hogy a pestis a totalitariz-must jelenti, de Camus arra törekedett, hogy könyvének több lehetséges olvasata is legyen. Példázata nem veszí-tett aktualitásából. Gondol-kodásra készteti a nézőket, napjainkban is érzékeljük, hogy a pestis bacilus társa-

dalmi, mentális, szellemi szinten jelenvalóság és a fer-tőzés veszélye itt van közöt-tünk – mondta Hegedűs D. Géza az előadás kapcsán.

A történet az algériai Oranban játszódik a fenye-gető járvány idején, és főhő-se Rieux, aki felveszi a har-cot a kórral, Camus huma-nista ideálja, s valójában őt magát képviseli.

Hegedűs D. Géza hatalmas feladatot vállalt magára, amikor egyedül állva a szín-padon, húsznál is több sze-replőt megszemélyesítve adja elő a monodrámába sű-rített regényt. Egyedüli tá-masza Márkos Albert, aki csellójátékával kíséri az elő-adást. – Nagy felelősséget, szellemi és fizikai megpró-báltatást is jelent fenntarta-ni a drámai feszültéget, hogy a megfogalmazott gondola-tok érvényre jussanak – nyitlakozta a művész.

A pestist legközelebb ápri-lis 24-én és 25-én láthatja a közönség a Latinovits–Buj-tor Játékszínben.� n LÁSzLó PéTer

Orvosok tanácskoztak a VEAB-székházban

Daganatos betegségek ellátásának aktualitásairól tartottak orvosszakmai konferenciát és workshopot múlt pénteken Veszprémben, a várban, a VEAB-székházban n MT

A fény napja alkalmából szerveznek programotA Fény címmel múzeumpe-

dagógiai foglalkozást tarta-nak a Dubniczay-palotában április 18-án, szombaton 10 órától. A Fény Nemzetközi Évének tiszteletére rendezett programon a Dubniczay-palota – László Károly Gyűj-teményében vehetnek részt az érdeklődők.

Mi a fény, mit jelent az, hogy fényt hoz az életünk-

be, a szeretet hogyan kap-csolódik a fényhez? Hogyan jelenik meg korábbi ábrázo-lásokon? Ezekre a kérdé-sekre is választ kaphatnak az érdeklődők, a foglalko-zás kiindulópontja a László Károly Gyűjtemény legszí-nesebb alkotása: Tröster Vera Horoszkóp című műve.

Itt minden lehetséges, mindenki átadhatja magát

az alkotás örömének a leg-kisebbektől az idősebbekig. A fény kalauzolást és alko-tást Környei Ágota és He-gyeshalmi László képző-művészek vezetik.

A program a VKSZ Zrt. társadalmi felelősségvál-lalás programjaként való-sul meg. A foglalkozás díj-talan.

n MÁTyuS

Page 13: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 14: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

14 | 2015. április 17. | kultúra veszprémi 7 nap

Reményik Sándorra emlékeztek szerda este Veszprémben a Padányi Gimnáziumban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége ren-dezvényén.

A Csendes cso-dák – Reményik

Sándor című irodalmi esten Lőwey Lilla irodalomkutató, az azonos című mű szöveg-írója mutatta be a Reményik Sándorról szóló irodalmi fo-tóalbumot is. A rendezvényen

közreműködött Soós Andrea előadóművész és megjelent Váradi Péter Pál, a könyv fo-tográfusa is.

A kolozsvári születésű Reményik Sándor (1890–1941) a két világháború közti idő-szak egyik legkiemelkedőbb

magyar lírikusa volt. Költé-szetét – politikai döntések útján – a rendszerváltásig száműzték a magyar iroda-lomtanításból. 1921-ben az ő szerkesztésében készült az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz, amelyet a legne-hezebb időkben is szerkesz-tett. Körülötte és a Pásztortűz körül alakult ki a két világhá-ború közti erdélyi irodalom.

A rendezvényen a fotóal-bum is megvásárolható volt.

n Mátyus

A Mozaik Egyesület szer-vezésében dr. Lánszki Imre ökológus Fehérvárak, avagy a metszetek hitelessége cím-mel tartott előadást a honfog-lalás kori ős Buda váráról a Padányi iskolában hétfőn.

Lánszki Imre arról szá-molt be, hogy levéltári ada-tok alapján Győrffy György az Árpád-házi királyok pilisi hagyatékából 52 létesítményt nevesített és nekik ebből 23-at sikerült eddig beazonosítani. A feltárást több mint húsz éve végzik, amelyben a tatárjárá-sig regnáló városfal maradvá-nyait, s ezen belül az ősi Buda várát kutatják.

A hely a Pilisben találha-tó, Óbuda fölött, Budakalász alatt, Fehéregyháza néven, ahol egykor a királyi fővá-ros volt egészen II. Andrásig. Több jel utal arra, hogy Ár-pád vezér és Attila sírja is e területen található. Érdekes-ség, hogy ezt a királyi várost egymástól függetlenül német és francia katonai térképek is ugyanarra a helyre jelölik és a bizonyítékok mellett kér-dés, hogy a magyar történe-lem mindezt miért nem említi. Csak az 1700-as évek végére pusztították el teljesen ezt az ősi királyi várost.

n Hauzler

A MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága által szervezett Tudósklub keretében Dendro-mánia, Magyarország nagy fái címmel tar-tott előadást dr. Pósfai György biológus a VEAB-székházban szerdán.

Pósfai György el-sőként az azonos

címmel írott könyvét mutat-ta be. Elmondta, az ország nagy fáit hobbi szinten keresi fel, illetve dokumentálja, és öt év gyűjtőmunkája került bele könyvébe. Külön is ki-hangsúlyozta, hogy nem egy tudományos műről van szó, a szenvedélyét kívánta csak bemutatni a saját rendszere-zése alapján.

Nagy fák alatt nem az öreg fákat értik, hanem a nagy törzskerületűeket. Ha egy fára azt mondják, hogy ötszázas fa, akkor az azt je-lenti, hogy legalább ötszáz centiméter a kerülete, kb. 130 cm magasságban. Egyes fa-fajtákat 500 cm-től jegyzik, de a nyárfát csak 600 cm fö-lött. Elsősorban a tölgyek, hársak, szelídgesztenyék, platánok, nyárfák, füzek érik el ezt a méretet. Nem ritka ha-

zánkban az ezres fa sem, ami azt jelenti, hogy több mint tíz méter a fa kerülete. Az előadó által bemutatott legnagyobb fa egy kislevelű hárs volt, ami Szőkedencsen található és 1120 cm a kerülete.

A nagy fák felkutatásá-ról több érdekes történetet

is mesélt, egyik ilyen volt, amikor a Szigetközben csak a Duna egyik mellékágá-nak az átúszásával jutottak el egy fához. Eddig mint-egy 2000 fát jegyzett fel az országban az előadó és ez a szám évente közel két-százzal gyarapszik. Európa más országaiban is vannak dendromániások, 2010-ben volt az első nemzetközi talál-kozójuk. Aki többet szeretne tudni ezekről a nagy fák-ról, az keresse honlapjukat: www.dendromania.hu.

n Hauzler

Gém Zoltán Starfactory című musicaljének be-mutatóját szombaton este tartja a Pannon Várszínház a Hangvil-lában, majd április 29-én és 30-án az ugyanezen címen meghirdetett tehetségkutató verseny két középdöntőjére kerül sor.

A Starfactory a tv-s tehetségkutató ver-

senyek világát mutatja be, be-pillantást engedve a kulisszák mögötti eseményekbe is. A kü-lönböző társadalmi közegből érkező, különböző adottságú versenyzők hogyan illeszked-nek be a számukra szokatlan világba, s reflektorfénybe ke-rülve hogyan képesek feldol-gozni a sikert vagy a sikerte-lenséget, hogyan hat mindez magánéletükre, kapcsolataik-ra, s van-e visszaút régi min-dennapi életükbe.

A musicalt a Thália Szín-ház mutatta be első ízben pár évvel ezelőtt, mégis szinte ős-bemutatónak számít a veszp-rémi előadás, hiszen a szerző, Gém Zoltán, amikor rendel-kezésre bocsátotta a darabot, teljesen szabad kezet adott a Pannon Várszínháznak, hogy úgy alakítson rajta, ahogyan az adottságainak és elképze-léseinek a legjobban megfelel. Vándorfi László rendező és a

Reményik Sándorra emlékeztek

Szenvedélye a fák kereséseAz ősi Buda történetéről Lőwey Lilla mutatta be a Reményik Sándorról szóló irodalmi fotóalbumot Fotó: mátyus

Dr. Lánszki Imre ökológus a Padányi iskolában Fotó: hauzler Dr. Pósfai György biológus bemutatta a könyvét Fotó: hauzler

Musical és tehetségkutató verseny

A Starfactory a tv-s tehetségkutató versenyek világát mutatja be, bepillantva a kulisszák mögé Fotó: mátyus

Page 15: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

15kultúra | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

társulat élt is ezzel a lehető-séggel, s új karakterek és új jelenetek kerültek a darabba, s a zenei anyagban is történ-tek változások. A musicalben huszonegy zeneszám hang-zik el, köztük Molnár Ervin és Punk Balázs Szabadok vagyunk című szerzeménye, s maga a szerző, Gém Zoltán egy új dalt is írt az előadás-hoz, amelynek koreográfiáját Krámer György készítette.

A főbb szerepekben Pánics Lilla, Keresztesi László, Pap Lívia, Szente Árpád Csaba, Kovács Ágnes Magdolna, Szelle Dávid, Lenchés Már-ton, Molnár Ervin, Farkas-Csányi Attila, Jakab Punk Péter lépnek fel, s meglepetés-ként Aysha szerepét Nemcsók Nóra alakítja, akit a televízió-ból már jól ismer a közönség.

A musicalben elképzelt ve-télkedő mintegy folytatódik a

valóságban, s a Pannon Vár-színház által meghirdetett te-hetségkutató verseny két kö-zépdöntője immár élesben tíz nap múlva lesz látható, hall-ható a Hangvillában. A közel száz jelentkezőből harminc-két versenyző, közöttük négy veszprémi mérheti össze te-hetségét a szakmai zsűri előtt, amelynek tagjai Gazdag Ti-bor színművész, Ladányi And-rea Liszt- és Harangozó-díjas táncművész, Krámer György Harangozó-díjas koreográfus, Jávori Ferenc Kossuth-dí-jas zeneszerző, Novák Péter színész és Vándorfi László, a színház igazgatója lesz.

A tehetségkutató verseny arca és műsorvezetője Szelle Dávid színművész, aki a mu-sicalben Vlad alakját megfor-málva valójában ugyanezt a szerepet, feladatot tölti be. A középdöntőbe bekerült ver-senyzők közül tizenegyen kisebb szerepeket kaptak a Starfactory musicalben is, mint a képzeletbeli vetélkedő résztvevői. Így nő össze játék és valóság.

n lászló Péter

Veszprém Város Vegyeskara és a Los Gringos együttes különleges hangulatú koncerten adta elő az Andok Mise című darabot hétfő este a Hangvillában.

Nem először járt váro sunkban az

együttes, egy nemzetközi kó-rustalálkozón korábban Ari-el Ramirez Kreol Mise című darabját adták elő együtt. Az Andok mise egy chilei ze-neszerző, Mauricio Vicencio szerzeménye, amelynek kot-táit hosszas kutatómunká-val szerezték meg. Hétfő este

álltak színpadra a közös produkció val, amelynek első részében a vegyeskar és az együttes is önálló dél-ameri-kai blokkot adott elő. Ebben a részben fellépett Vörös Eszter is, aki egy különleges hang-szeren, bandoneonon játszott és egy autentikus argentin tangót is előadott. n Mátyus

Több próba után közös fellépés a Hangvillában Fotó: mátyus

Dél-amerikai hangok a megyeszékhelyenMusical és tehetségkutató verseny

A Starfactory a tv-s tehetségkutató versenyek világát mutatja be, bepillantva a kulisszák mögé Fotó: mátyus

Jövő labor a képekenBoros Viola alkotásaiból

nyílt kiállítás múlt szom-baton a Művészetek Háza Csikász Galériájában. A hosszú éveken át Német-országban alkotó, s 2007 óta ismét Magyarországon, Kunszentmiklóson élő mű-vész, aki elsősorban instal-lációi révén vált ismertté, ezúttal táblaképeivel, s kü-lönleges, a kollázs techni-kát is alkalmazó textíliákra készült műveivel mutatko-zik be a Jövő labor címet vi-selő kiállításán.

Az erős színeket, hang-súlyos kontúrokat alkal-mazó, részletekben is gaz-dag művei erős expresszív hatásukkal zaklatott nyug-talanságot keltenek. Bo-ros Viola mai világunk fe-szültségei iránt érzékeny művész, konceptuális tu-datosság jellemzi, ahogy Készman József művészet-történész is hangsúlyozta megnyitójában, s ez nem csak a megfogalmazott gondolatokban, de művei-nek szigorú megkomponált-ságában is jelentkezik. A technikák, az anyagok vál-

tozatosságában, a motívu-mok néha zsúfolt gazdag-ságában a koncepciónak alárendelt rend teremti meg az eligazodást, s teszi le-hetővé, hogy az érzelmeket felkavaró első benyomás után a néző eljut az elgon-dolkoztató mélységekig.

Az elvont színkompozí-ciókba ágyazott figurális részletek, motívumok és feliratok, sőt adott esetben tárgyak, mint a Lampedusa című alkotás esetében, ahol a foszforeszkáló fényben a mű tovább folytatódik a térben, úgy alkotnak zárt egységet, hogy nem válnak megközelíthetetlenné, ha-nem érzelmi töltésükkel vi-lágukba vonzzanak és fog-va tartanak.

A megnyitón Hegyeshal-mi László, a Művészetek Háza igazgatója köszön-tötte a vendégeket, s fűzött néhány gondolatot a kiál-lításhoz, Oberfrank Pál Jászai-díjas színművész, a Petőfi Színház igazgatója pedig József Attila Óda című költeményét mondta el.

n lászló Péter

Veszprém az I. világháborúbanA Múzeumi Szabadegyetem keretében Kákonyi Anna történész Veszprém élete az I. világháború alatt címmel tartott előadást a Laczkó Dezső Múzeumban kedden.

Kákonyi Anna elmondta, az 1912–

13-as balkáni háború nem megnyugtató lezárása miatt már ekkor háborús készülő-dés jellemezte az országot és Veszprémet. Megkezdődött a haderőbővítés, melynek kereté-ben 1913 tavaszán megalakult a veszprémi 7. Honvéd Tábori Ágyús Ezred és a 31. Honvéd Gyalogezred. 1914 év elején pe-dig önkéntes ápolónői tanfolya-mot szerveztek a lehetséges há-ború sérültjeinek ellátására dr. Csolnoky Ferenc vezetésével.

A háborús készülődés elle-nére meglepetés volt a szaraje-vói merénylet, amire Veszprém-ben is külön gyászrendeletet alkotott a város. Majd jött a hadüzenet, amit a sajtó is min-denütt leközölt. Ezt követően kezdődtek a mozgósítások és ezzel párhuzamosan a gazda-sági óvintézkedések bevezeté-se. Augusztus 18-án a 7., majd

19-én a 31-es ezredet búcsúz-tatta a város nagy ünneplés közepette. Ekkor még lelkesed-tek az emberek, mert minden-ki gyors győzelemre számít. Itt méltatta az előadó dr. Komjáthy László polgármester érdemeit is, aki 1911–1929 között állt a város élén.

Bár Veszprémet közvetle nül nem érintette az I. világháború, de a férfiak nélkül maradt csa-ládok, az egyre fokozódó be-szolgáltatási kényszer, s ezáltal az egyre nagyobb nélkülözés az itt élők helyzetét is nagyon megnehezítette. Már 1916-tól megkezdődött a fejadag és a jegyrendszer, mert mindent a hadi céloknak rendeltek alá. Ugyanakkor az egyesületek tevékenysége is szinte csak a háborús jótékonysági rendez-vényekre szorítkozott.

n Hauzler lászló

Kákonyi Anna történész tartott előadást Fotó: hauzler

Page 16: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

hírháló

Itthon le kell győzni a franciákatAz elmúlt évhez hasonlóan ismét összesorsolták a két kézilabdacsapatot a BL-ben a nyolc között.

Vasárnap a fran-cia fővárosban

játszották az első mérkőzést a csapatok, amelyre nagyon jól felkészültek a bakonyiak. Mikler Roland parádésan védett, a vendégek szinte vé-gig vezettek a mérkőzésen. A második félidő közepén már ötgólos előnyben voltak Nagy Lászlóék (16:21), de a hazai-ak nem adták fel és a végére némi szerencsével megsegít-ve kiharcolták a döntetlent.

PSG Handball–MKB-MVM Veszprém 24:24 (10:12). Legjobb vendég gólszerzők: Momir Ilic (8/2), Iváncsik Gergő (4), Gulyás Péter és Nagy László (3-3). A veszp-rémiek úgy érték el ezt az eredményt, hogy a mérkő-zésen 10 percig játszottak emberhátrányban, míg a hazaiak csak egy kétperces kiállítást kaptak. Kedden már bajnoki mérkőzést ját-

szottak Sulicék a Balaton partján. BKSE–Veszprém 31:33 (17:19). A fáradtan mozgó vendégek ellen, akik hétfő hajnalban értek haza Párizsból, majdnem megle-petést okoztak a füredi fia-talok. Vasárnap az év egyik legfontosabb BL-mérkőzését játssza az MKB-MVM. Fél hatkor kezdődik a PSG elle-ni visszavágó, ahol minden-képpen győzniük kell, hogy eljussanak a május végén

rendezendő kölni négyes döntőbe. Akinek nem jutott jegy, megnézheti a mérkő-zést az aréna előtti téren felállított kivetítőn. A veszp-rémi mérkőzés után közös szurkolás is lesz a szegedi-eknek, a németországi visz-szavágót is kivetítőn nézhe-tik az MKB-MVM szurkolói. Kedden este 6-kor pedig is-mét bajnoki lesz, a Tatabá-nya jön Veszprémbe.

n Mosonyi József

KézilabdaAz NB I/B nyugati csoport-

jában veszprémi győzelem született. Győr–MKB-MVM Veszprém U23 26:29 (12:14). Április 18-án Szentendrén vendégeskednek.

Az NB II-es bajnokság északnyugati csoportjában férfi városi derbit rendeztek. MKB-MVM Veszprém II–VESC 23:33 (9:15). Ezúttal Tombor Csaba, a fiatalok edzője sa-ját csapata ellen meccselt. A nőknél hazai vereség: VESC–Mosonszolnok 17:23 (9:12).

Április 18-án az MKB-s fia-talok a Tarján csapatánál sze-repelnek, míg a VESC férfi csa-pata két mérkőzést is játszik a héten, előbb Pápán, majd szombaton Érden lépnek pá-lyára. A női csapat szombaton Körmenden játszik.

KosárlabdaA megyei bajnokság 6. já-

téknapját rendezték a Belvá-rosi Sportcsarnokban. Ered-mények: Pápa KC–Fűzfői AK 64:40 és –Pápai Kosárlabda Alapítvány 63:56.

Petőfi SE-OOK Press–Pá-pai Kos- Alap. 78:31 és –FAK-Várpalota KK 88:53.

Tapolca SE–Ajka KE 44:49 és –FAK-Várpalota KK 48:66.

Fűzfői AK–Ajka KE 47:44. A

bajnoki helyosztók első for-dulóját április 25-én, Pápán rendezik, a visszavágók május 11-én lesznek Veszprémben, a Belvárosi Sportcsarnokban.

FloorballAz U15-ös bajnokság mér-

kőzését Gödön játszották. Cso-konai Floorball Team–Lizards Floorball Team Veszprém 2-14 (0-2, 2-4, 0-8). A csapat sike-

resen megőrizte előző heti formáját. Nem vártak nagy izgalmakat a sokkal fiatalabb gyerekekkel felálló gödi alaku-lat ellen. Edző: Kiss Zoltán.

ÚszásGyőrben rendezték meg

az idei rövidpályás szenior úszó bajnokságot. A veszp-rémi úszók (Bartha, Bartalus, Vattai, Varga összeállításban) bajnokok lettek a 4x50 mé-teres gyorsváltó II-es korcso-portjában. Bajnok lett Vattai András, a Veszprémi Úszó Klub edzője 100 m gyorsúszás I. korcsoportjában. Varga és Vattai összesen még 5 ezüs-töt és 2 bronzérmet szerzett az igen erős mezőnyben. A csapat az ob-t egy bronz-éremmel zárta a 4x50 m-es vegyes váltóban. A szeniorok folytatják edzéseiket, hiszen júniusban Kecskeméten vesz-nek részt a nemzetközi Duna Kupán a közép- és kelet euró-pai szenior úszóegyesületek versenyén, amely egyben a magyar bajnokság is lesz. A csapathoz akkorra csatlakozik a volt veszprémi úszó Kádár Lajos és Hudi Zsanett is.

AsztaliteniszSándor Kinga, a Balaton-

füredi FC versenyzője nyerte

a Budapesten megrende-zett Reménységek Országos Versenyét. Kinga meggyőző játékkal és nagy fölénnyel aratott győzelmet, még a döntőben sem hagyott esélyt soproni ellenfelének. Edzője Felleg Gábor.

A BFC asztalitenisz szak-osztálya júliustól Veszprémi Asztalitenisz SE néven fog működni.

n Mosonyi József

Futsalrangadó itthon a berettyóiakkalDunaújvárosi győzelme után is az 5. helyen áll az NB I rájátszásában az 1. Futsal Club Veszprém csapata, amely hétfőn este fél hétkor ran-gadót játszik itthon a bajnoki címvédő Berettyóújfaluval.

Éppen csak elkez-dődött a rájátszás

az élvonalbeli futsal baj nok-ság ban – a veszprémiek itthon óriási csatában maradtak alul az éllovas győriekkel szem-ben –, amikor hosszú szünet következett a válogatott kö-telezettségei miatt. Móron edzőtáborozott, majd a mace-dóniai Szkopjéban játszott Eu-rópa-bajnoki selejtezőt nemze-ti gárdánk, amelynek volt egy veszprémi tagja is – Németh Péter. Válogatottunk az első meccsen 3:3-ra végzett a há-zigazda macedónokkal, majd 5:0-ra kikapott a világ élvona-

lához tartozó spanyoloktól, a harmadik csoporttalálkozón pedig 8:2-re nyert Svájc ellen. Utóbbi mérkőzésen Németh Péter is betalált az ellenfél ka-pujába. Ezzel a magyar csapat másodikként végzett a cso-portjában, kiharcolva a jogot a szeptemberi pótselejtező-re, ahol végérvényesen eldől, hogy ott lehetünk-e a 2016. évi szerbiai kontinensviadalon.

Ingyeneselőadások

Sportszakembereknek szervez előadás-sorozatot három témában a VEDAC, a Pannon Egyetem Test-nevelési és Sport Intéze-te, valamint a Tálentum Centrum Alapítvány, ame-lyen területük országosan elismert szaktekintélyei tájékoztatják az érdeklő-dőket.

Április 15-én dr. Petrekanics Máté Kivá-lasztás, felkészítés, bevá-lás a teljesítmény-élettani vizsgálatok tükrében cím-mel a terheléssel kapcsola-tos ismereteit fogja átadni a hallgatóságnak. Május 6-án dr. Lénárt Ágota Gya-korlati sportpszichológia, alkalmazható módszerek címen ad tanácsokat, ame-lyeket nem csak a sport-ban lehet hasznosítani. Jú-nius 3-án Silye Gabriella a sporttáplálkozásról és a teljesítményoptimalizálás lehetőségeiről fog beszélni.

Valamennyi előadás 16.30 órakor a Pannon Egye tem Polinszky-ter-mé ben lesz. n Di

Sándor Kinga nyerte a reménységek versenyét fotó: szervezők

Szükség lesz a német Christian Zeitz góljaira is fotó: zwicker

16 | 2015. április 17. | sport veszprémi 7 nap

Közel két hónapja játszott utoljára itthon az 1. Futsal Club Veszprém, hétfő este újra a pályára lépnek fotó: zwicker

Page 17: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

n Darcsi istván

Se szeri, se száma a közelmúlt balhéinak a világ labdarúgá-sában. Egy orosz bajnoki meccs közben a vendégdrukkerek a kordont áttörve támadtak a hazai szurkolókra, a rendőrök alig tud-tak rendet rakni. Brazíliában ro-hamosztagok be-vetésére volt szük-ség, akik csak gu-milövedékek bevetésével tud-ták szétoszlatni a tömeget a stadion előtt. A Marseille–Pa-ris Saint-Germain francia rangadó előtt golflabdákkal dobálták meg a fővárosiak autóbuszát a meccs előtt, utána pedig kövekkel. Könny-gázzal oszlatták szét a töme-get a rendőrök, akik közül nyolcan megsérültek. Török-országban automata fegy-verrel rálőttek a Fenerbahce buszára. Ennek következté-ben egy hétre felfüggesztet-ték a török bajnokságot.Nem csekély lista, és mindez

pár nap alatt történt. Nem túlzás kijelenteni: világszerte tombol a futball huliganiz-mus! Szerencsére ez most nem gyűrűzött be hozzánk,

pedig a múlt hét-végén rendezték a F r a d i – Ú j p e s t rangadót, amely ritkán ér véget rendbontás nél-kül. Ezúttal is volt némi rongálás, ki-lenc embert előál-lítottak garázda-ság miatt, de leg-

alább nem volt kődobálás meg lövöldözés, mint a fran-ciáknál és a törököknél. Logikus felvetés, hogy vala-mit tenni kellene a futballhu-ligánok megfékezésére. A nemzetközi szövetségek csak akkor hajlandók foglalkozni a dologgal, ha a stadionon belül történik atrocitás, ha azon kívül, akkor a rendfenn-tartó erőkre mutogatnak. En-nek előbb-utóbb a foci issza meg a levét, ugyanis ha így folytatódik, egy idő után jóér-zésű ember ki se lép a lakásá-ból, amikor meccs van.

ZIccer

Futballhuligánok

Idén is megrendezik a korábbi részvételi adatok alapján a megye legnépszerűbb futónapját Veszprémben, a Stop.Shop-futást.

Április 25-én, szombaton 8.30 órakor kezdődik a prog-ram a Dornyai Béla utcai Stop.Shop bevásárlóparkban. Közös bemelegítés követi a regisztrációt, majd pontosan fél tízkor elrajtol a három kilométeres táv mezőnye. Itt ingyenes a részvétel, a jelentkezésnél mindenki kap egy pólót, a befutónál pedig egy tombolajegyet. Egyéni díja-zás nincs, a legtöbb futót mozgósítók, azaz a három leg-sportosabb iskola (amelynek képviseletében nemcsak a diákok és a tanárok, hanem szülők és barátok is indul-hatnak) 50, 30, illetve 20 ezer forint értékű Intersport vá-sárlási utalványt nyer.

Negyed tizenegykor lesz a hat kilométeres verseny-táv rajtja. Erre ezer forint a nevezési díj, családi nevezés esetén személyenként ötszáz. Az első három helyezett férfi és nő Asics-Intersport vásárlási utalványt kap, az U20-as korosztály, valamint az 1980-ban és előbb szüle-tettek 1–3. helyezettje pedig ajándékcsomagot vehet át. Tizenegy órakor kezdődik a tombolasorsolás, amelyen értékes díjakat lehet nyerni, és közben tartják meg az eredményhirdetéseket is.

Koronczai Péter főszervező elmondta, hogy mint-egy háromezer résztvevőre számítanak a hagyományos futónapon. Mindkét távot kijelölt és biztosított pályán teljesíthetik a résztvevők. A részletekkel kapcsolatban Tóthné Stupián Anikó versenyigazgató ad részletes felvilágosítást a 30/638-7055 számú telefonon vagy a [email protected] e-mail címen.

n Darcsi istván

Futsalrangadó itthon a berettyóiakkal

Több mint egy hónapos szünet után folytatódott a bajnokság. A köztes idő-szakban az 1.FCV fennállá-sa legnagyobb sikerét elérve ezüstérmet nyert a Magyar Kupában. Épp ezért jött hi-deg zuhanyként a 7:2-es szombathelyi vereség a Hala-dás ellen. Pedig az első félidő után még a vendégek vezet-tek 1:0-ra.

– Nagyon jól játszottunk az első játékrészben, sok ziccert teremtettünk, amelyek azon-ban kimaradtak. Semmi nem utalt arra az összeomlásra, ami egy egyéni hiba után be-következett – beszélt a tör-téntekről Madarász János vezetőedző. – Ilyet még nem tapasztaltam, amióta Veszp-rémben dolgozom, és azóta sem sikerült megfejteni az

okát. Arra kértem játékosai-mat, felejtsék el a történteket, lépjünk tovább, koncentrál-junk az előttünk álló felada-tokra.

Így utaztak el Dunaújvá-rosba, ahol remek játékkal rukkoltak elő az első félidő-ben, amely 5:1-es vezetésükkel zárult. Ugyan a folytatásban felére csökkent az előny, így is magabiztosnak nevezhető a 6:4-es győzelem.

– Osztálynyi különbség volt az első félidőben a két csapat között. Szünet után kockáz-tattak az újvárosiak: végig öt a négy ellen támadtak, ami-nek meg is lett az eredménye. Győzelmünk azonban egy pil-lanatig sem forgott veszély-ben. Úgy érzem, ezen a mecs-csen sikerült visszaszerezni a Szombathelyen megtépázott önbizalmunkat – értékelte a legutóbbi összecsapást Mada-rász János.

Szükség is lesz az önbiza-lomra, no meg a szurkolók tá-mogatására a Berettyóújfalu elleni rangadón hétfőn este a Március 15. utcai sportcsar-nokban.

n Darcsi istván

17veszprémi 7 nap sport | 2015. április 17. |

Valamennyi mérkőzését megnyerte a női röplabda NB II rájátszásában a Veszprémi Egyetem SC, amely így az első helyről várja a folytatást.

Itthon a Haladást simán 3:0-ra, idegenben a nagy ri-vális másik szombathelyi csa-patot, a Vasi Sport Akadémiát 3:1 verték a veszprémiek, majd Ikrényben is győztek 3:0-ra. Így várták a budapesti Köz-gáz elleni rangadót, amely-re új szerelést készíttettek a VESC-es lányok. Nagyon „di-zájnos” a rózsaszín mez, és a csapategységet mutatja, hogy Mustos István, a hölgyek edzője sem akart kiríni a sor-ból, ezért rózsaszín ingben di-rigált a kispadról.

Simán, 11-re nyerték az első játszmát a veszprémiek, ám a folytatásban a közgázo-sok is megmutatták, hogy mi-ért is állnak előkelő helyen a bajnoki táblázaton. Többször váltottak vezetést a csapatok, a második játszma hajrájá-ig izgalmasan alakultak az események, de a végjátékban pontosabban röplabdáztak a

hazaiak, így 22-re hozták a szettet. Hasonló forgatókönyv szerint zajlott a harmadik is: 9:6-ról, 12:17, innen 19:17, az-után 19:20 volt az állás. Ám a vége újra a veszprémieké volt, akik 20-ra nyerték a játszmát, így 3:0-ra a mérkőzést. A juni-

orok sem akartak lemaradni, ők is 3:0-ra verték a Közgázt.

– Ügyesen voltak a lányok. Nyitásainkat nem nagyon tudta megfogni az ellenfél, ugyanakkor jobb nyitásfoga-dásunknak köszönhetjük a győzelmet, mert ezekből ered-ményesen tudtunk támadni – értékelt a meccs után Mustos István.

Április 19-én, vasárnap 16 órakor ismét itthon játszik a VESC, ezúttal a Pécs ellen.

n Darcsi istván

Újabb rangadón győzött a VeSc

Közel két hónapja játszott utoljára itthon az 1. Futsal Club Veszprém, hétfő este újra a pályára lépnek fotó: zwicker

Biztosan verték a Közgázt a veszprémiek fotó: zwicker

háromezer futót várnak

Page 18: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

18 | 2015. április 17. | sport veszprémi 7 nap

Heti recept

Hozzávalóka csirkéhez: 1200 g csirkemell (egész, filé). a páchoz: 1 db citrom leve, 1 dl olívaolaj – extra szűz, 2 evőkanál mustár – magos, 2 evőkanál méz – akác, só, bors – fekete (őrölt). a tésztához: 500 g tészta – penne (száraz). a szószhoz: 100 g vaj, 1 db citrom (héja és leve), 80 g sajt – cheddar (reszelt), 100 g sajt – parmezán, 400 ml főzőtejszín (15–20%-os), 4 teáskanál bazsalikom (friss vagy szárított), só, bors – fekete (őrölt)

ElkészítésA páchoz összekeverjük az olívaolajat, citromlevet, sót, borsot, mézet és mustárt. A csirkemellet megmossuk, egy edénybe tesszük és ráöntjük a pácot. Legalább 2 órára hűtőbe tesszük. A pácolási idő eltelte után egy serpenyőben elkezdjük sütni a csirkemellet. Alacsonyabb lángon süs-

sük, hogy ne égjen meg, hanem szépen süljön át. Miközben sül a hús, elkezdjük összeállítani a tésztát. Egy edényben vizet rakunk fel főni, majd amikor forr, belerakjuk a tésztát és egy-két csipet sót. Ha megol-vadt a sajt is, akkor hozzáadjuk a tejszínt és a bazsalikomot. Sózzuk, borsozzuk és pár percig forraljuk a szószt, majd hozzákeverjük a tész-tához. A megsült húst felszeleteljük és tejszínes tésztával tálaljuk.

Csirkemell, bazsalikomos-citromos tésztával

Remek eredményekkel ünnepelték klubjuk meg-alakulásának 12. évfordulóját a Winners Verseny-tánc Egyesület tagjai.

Idén először vettek részt a Magyar Látványtánc Szö-vetség versenysorozatán, melynek első állomásán, Bu-dapesten tíz érmet nyertek (hat aranyat, három ezüstöt és egy bronzot) a tánctermi táncok, valamint az ének és tánc kategóriákban. Ezzel megszerezték az indulási jo-got a májusban megrende-zendő magyar bajnokságra. Céljaikban ennél is mesz-szebbre tekintenek, ugyanis a magyar bajnokság kvalifi-kál az Európa-bajnokságra, melyet Balatonfüreden fog-nak lebonyolítani júniusban. A Winners VTE versenyzői jó eredményekkel szeretnék képviselni Magyarországot.

Eredményes utánpótlás-nevelő munka folyik az egye-sületben, ennek köszönhető-en a fiatalok remekül szere-pelnek a rangos megmérette-téseken. Aranyérmet nyertek

az Anasztázia és a Boom Boom formációjukkal az Ör-kényben megrendezett Cziff-ra-kupa országos táncisko-lás versenyen, emellett pá-rosban Baranyai Marcell és Kulics Vivien (ifjúsági kor-osztályban, haladó kategóri-ában) első, Biró Márton és Szurma Dorina (gyerek, ha-ladó) második, Németh Ál­mos és Szabó Flóra (junior, haladó) harmadik, Németh Álmos és Kovács Borka (ju-nior, kezdő) negyedik helye-zést ért el, egyéniben pedig Bánó Viktória (gyerek, kez-dő) harmadik lett. További érdekesség, hogy Winners csapatának tagja, Balikó Gergely budapesti partneré-vel, Csermák Klaudiával négy versenyen különböző kategóriában összesen négy-négy arany- és ezüst-, vala-mint két bronzérmet nyert.

n Darcsi istván

Szép sikereket értek el a Veszprémi Centrum SE fiatal birkózói és szumósai a közel-múltban megrendezett verse-nyeken.

Kilenc egyesület közel 100 szabadfogású versenyzője – a gyermek korcsoportostól az U23-asokig – lépett sző-

nyegre a saját rendezésű Centrum-kupán, amelyen összesen 15 érmet (nyolc ara-nyat, öt ezüstöt, két bronzot nyertek a házigazdák. Tech-nikás birkózásával kiemel-kedett a mezőnyből Jónás Valentina, Minyó Bence és Mátyás Balázs.

Turi Péter szakosztályve-zető tájékoztatása szerint szumóban is helytállnak a veszprémi birkózók. Három centrumos indult el az U14-es korosztály országos bajnok-ságán, ami egyben Európa-bajnoki válogató volt. Vala-mennyien érmet nyertek: Lackó Benedek aranyat, Bal­ta Milán ezüstöt, Schvarcin­ger Zsolt pedig bronzot. Ha a következő megmérettetésen is sikeresen fognak szerepel-ni, akkor esélyük van kijutni az észtországi Eb-re.

A Centrum SE a Kossuth iskolában tartja az edzései-ket, ahová várják a birkózás és a szumó iránt kedvet érző, 10 évnél idősebb fiúkat és lá-nyokat.

n Darcsi

Kisszállás környékén ren-dezték meg a tájékozódási fu-tók hosszú távú országos baj-nokságát, amelyen szenior korcsoportban szép veszpré-mi siker született.

Wieder Ilona, a Veszpré-mi Honvéd SE sportolója re-mekül felmérte a homokbuc-kás alföldi erdő változatosan futható terepét. Nagyfokú odafigyelést igényelt a pá-lya, amely légvonalban meg-haladta az öt kilométert. Ka-tegóriájában, a hatvanéves nők mezőnyében óriási fö-lénnyel (10 perc 45 másod-perc) győzött Wieder Ilona, megszerezve ezzel az idei első országos bajnoki címét.

Az eredményes téli alapo-zást igazolja ez az arany-érem, hiszen a Veszprémi Honvéd tájfutója folytatja a 2014-es sikersorozatát, s to-vábbra is kiváló formában versenyez.

A bajnokság technikai ér-dekessége volt, hogy az után-pótlás korúak és a felnőttek mellett a szeniorok is tömeg-rajttal indultak, ami speciális kihívást jelentett. Egyelőre tesztelik ezt a sok vitát kivál-tott startformát, s a gyakorla-ti tapasztalatok birtokában döntenek majd arról, hogy végérvényesen bevezetik vagy elvetik.

n Darcsi

Jól szerepelnek a táncosok

A Winners VTE kvalifikációt nyert csapatának tagjai (balról jobbra): Szabó Réka, Szabó Flóra, Németh Álmos, Piller Luca, Baranyai Mar-cell, Kulics Vivien, Lakatos Bence, Vajda Dóra, Vajda Ádám, Bánó Viktória, Kovács Borka, Biró Márton, Szurma Dorina, Németh Lehel, Németh Anna Fotó: SZERVEZŐK

Érmek birkózásban és szumóban

Tizenöt érmet nyertek a veszprémiek Fotó: SZERVEZŐK

Wieder Ilona szenior magyar bajnok

Wieder Ilona a dobogó tetején Fotó: SZERVEZŐK

19magazin | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

Az Új ŠKODA Fabia Combia ŠKODA Piedlnél!

Az új Fabia Combi megjelenésé­től garantáltan mindenkinek el­áll a lélegzete, ugyanis nemcsaklenyűgöző új külsejével, hanemkiemelkedő térkínálatával, egyé­ni kialakítási lehetőségeivel ésfejlett, legkorszerűbb technoló­giáival hívja fel magára a figyel­met. Az új Fabia Combi igazántágas csomagtérrel büszkélked­het: alaphelyzetben 530 liter, azüléseket ledöntve pedig 1395literes csomagteret kapunk.Ezzel idális választás mind­azoknak, akiknek sokszor vagycsak alkalomadtán van szüksé­gük a nagy térre. Biztonsági

felszereltségével is kiemelkedika mezőnyből az új Fabia Combi.Hiszen az 5 csillagos töréstesztmellett olyan, a mindennapok­ban is rendkívül hasznos biz­tonsági rendszereket kínál, mintpl. a Front Assistant (szériaAmbition felszereltségtől),amely az autó állóra fékezésé­vel, megakadályozza a ráfutásosbaleseteket a városi forgalom­ban. Az új ŠKODA Fabia Combimegérdemli a figyelmet. Jöjjön,és egy ingyenes tesztúton pró­bálja ki a ŠKODA Piedlnél. Je­lentkezzen be telefonon most:(88) 576 500 (X)

22

28

94

Megérkezett az Autó Piedlhez!

ÚJ ŠKODA Fabia CombiÚÚÚJJJ ŠŠŠKKKOOODDDAAA FFFaaabbbiiiaaa CCCooommmbbbiii

ŠKODA Auto PiedlVeszprém, Gladsaxe u. 4.Telefeon: (88) 576 500E-mail: [email protected]

facebook.com/piedl.skoda

Sokszor vagy csak néha van szükséged nagycsomagtartóra? Mindegy is, hiszen az új ŠKODAFabia Combi hatalmas, 530 literes csomagterévelés figyelemfelkeltő külsejével az egyik legjobbválasztás most a piacon. Gyere és próbáld kinálunk!

Már 3 291 000 forinttól!

ŠKODA Fabia Combi kombinált átlagfogyasztás: 3,4–4,8 l/100 km, CO2-kibocsátás: 88–110 g/kmA feltüntetett ár a ŠKODA Fabia Combi akciós ajánlott kiskereskedelmi ára. Az akció 2015. éprilis 1. és június 30. között érvényes. A képen látható autó illusztráció, feláras extra felszereltségettartalmaz. Az üzemanyag-fogyasztási és CO2-kibocsátási értékek az előírt szabvány (715/2007/EK rendelet) jelenleg érvényes változata szerint kerültek meghatározásra. Ezek az értékekösszehasonítási alapként szolgálnak más járműtípusokkal szemben, nem szavatolják a jármű valós üzemanyag-fogyasztását. Jelen hirdetés nemminősül ajánlattételnek, kötelezettségvállalástnem jelent. Konkrét ajánlatért forduljon hozzánk, a fent megadott elérhetőségeink egyikén.

22

28

88

NAGYOBB TERET AZ ÉLMÉNYEKNEK!NISSAN VÁROSI MODELLEKMOST MEGLEPŐEN KEDVEZŐ ÁRON!

NISSAN NOTEEGY LÉPÉSSEL A VÁRATLAN ELŐTT

2 990 000 FT-Tól

ÚJ NISSAN PUlSARTÖKÉLETES ÖSSZHANGBAN ÖNNEL

3 990 000 FT-Tólwww.nissan.hu

22

274

3

FOGlAlJON TESZTVEZETÉST MÉG MA!Császár Autószerviz Kft. – 8200 Veszprém, Mártírok útja 7. Tel.: 06 20 410 35 19e-mail: [email protected] • www.nissancsaszar.hu

A feltüntetett árak kezdőárak; Nissan Note 1.2 Visia és Nissan Pulsar 1.2 DIG-T Visia modellekre vonatkoznak. A képek illusztrációk. Jelen hirdetésben közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek,nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. Az ajánlat a 2015. április 1-től 2015. május 30-ig megkötött vevői szerződésekre érvényes. Nissan Note: kombinált üzemanyagfogyasztás: 3,5-5,1 l/100 km,kombinált CO2-kibocsátás: 90-119 g/km, Nissan Pulsar: kombinált üzemanyagfogyasztás: 3,6 – 5,9 l/100 km, kombinált CO2-kibocsátás: 94-138 g/km.

22

32

66

A Császár Autószerviz Kft. a Dunántúl egyik meghatározó Renault, Dacia és Nissan már-kakereskedése, amely 3 me-gyében, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében 15 éve foglalkozik Renault, Da-cia és Nissan modellek értéke-sítésével, szervizelésével, illet-ve használtautó-kereskede-lemmel. A Császár Kft. 2006-ban Veszprém megye szívében, Veszprémben alakította ki a Nissan értékesítés és szak-szervizelés feltételeit. A teljes modellpaletta az elmúlt 2 év-ben újult meg. A legismertebb közülük a Qashqai, valamint a legújabb modell, a Pulsar. A Császár Autószerviz Kft. veszprémi szalonjában különö-

sen jó érzés betoppanni. Csalá-dias hangulat fogad bennün-ket. Az értékesítő már a sza-lonba lépve készségesen üdvö-zöl bennünket. Pár perc be-szélgetés után, a kiállított au-tók közül bemutatja az igénye-inken megfelelő autót. A szak-mailag is jól felkészült munka-társ katalógust ad kezünkbe, azzal segítve döntésünket, szí-nek, extrák kiválasztásában.

A Császár Kft. számára a legfontosabb az ügyfelek igé-nyeinek minél maximálisabb módon történő teljesítése, az ügyfelek, illetve a családias jel-leg megtartása és jó hangula-tú, baráti munkakörnyezet megteremtése.

(X)

Családias hangulat a Nissannál

Teljesen megújult a Nissan modellpalettája Fotó: REdnÁgEl

veszprémi nap2013. november 22. • XIX. évfolyam 46. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Szarvasok szövetsége a Kabóca színpadánA nemrég bemutatott drámajátékkal elsősorban a középiskolásokat célozzák meg 16–17. oldal

Idén kilencedik alkalommal adták át a Veszprém Megyei Príma Díjakat pén-tek este a megyeházán, ahol Perlusz László és Gazsi Attila, a VOSZ országos és helyi vezetői köszöntötték a megjelen-teket. Az elismeréseket Tamás Ákos, Ruttkay Gyula építész, Trócsányi Ger-gely és prof. dr. Veress Gábor vehette át. Cikkünk a 4. oldalon.

Megválasztották a megye prímáit

Harmincöt éves fennállását ünne-pelte gálaműsorral múlt pénteken a veszprémi Bóbita Óvoda a Városi Mű-velődési Központ színháztermében. Hegyiné Horváth Éva óvodavezető köszöntője után Némedi Lajos alpol-gármester üdvözölte a születésnapi rendezvényen megjelenteket. Cikkünk a 3. oldalon.

Jubilált a veszprémi Bóbita óvoda

Kisné Lovasi Mária negyven évet töltött a szociális ellá-tásban, s mint az Egyesített Szociális Intézmény vezető-je ment nyugdíjba május-ban. Munkáját Hornig-díjjal ismerte el Veszprém Megyei Jogú Város Önkormámyza-ta, amelyet Porga Gyula pol-gármestertől vehetett át a városházán. 11. oldal

ÖTÓRAI TEA

A hatékonyabb betegellátásért

Empátia kell és kreativitás

A HÉT TÉMÁJA

A hatékonyabb betegellátá-si rendszer biztosítása ér-dekében kötött megállapo-dást az Országos Mentőszol-gálat és a megyeszékhely önkormányzata. Felhívják a lakosság figyel-mét, hogy 2013. december 1-jétől a központi orvosi ügyelet az Országos Mentő-szolgálat közös diszpécser-irányításával működik, ezért a felnőtt háziorvosi és a házi gyermekorvosi ügyelet egy-séges hívószáma a

(88) 412-104 telefonszámra változik. 8–9. oldal

Az MKB–MVM Veszprém KC november 23-án, szombaton 18.45-kor a szlovén RK Celje PL ellen lép pályára a Veszprém Arénában. 20. oldal

SPORT

A Celjét fogadja az MKB–MVM

A Lovassy László Gimnáziumban húsz éve működik német nemzetiségi tagozat, ahol múlt csütörtökön avatták fel az újjáalakított

Valéria Koch-termet, és bemutatták a jubileumra készített DVD-t. Cikkünk a 2. oldalon.

Húszéves lett a német tagozat

Fotó: Mátyus

08

09

774

9

Tervezés 3D technológia segítségévelProfesszionális kivitelezésselTovábbi információkért, referenciákért, kérem látogassa meg honlapomat a www.bodisbutor.hu címen, illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon!

BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397

HOGY AZ

ELképZELésvaLÓSággáváLjOn!

08

09

76

88

Fotó: Mátyus

f aceb o ok .com / ves zpremi7nap

Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba

már a facebookon is!

Page 19: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 20: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

20 | 2015. április 17. | melléklet veszprémi 7 nap

Történelmi Mercedes-sikerTörténetének legjobb már-

ciusi és első negyedévi eladá-sait tudhatja maga mögött a Mercedes-Benz – írta az AutomobilWoche hírportál.

Márciusban a Mercedes 183 ezer autót értékesített, 15,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első negyedévben pedig 429 ezer autót, 14,8 százalékkal többet, mint 2014 első ne-gyedévében. Az eladási szá-mok mindkét esetben a leg-magasabbak a cég történeté-

ben az adott periódusra vo-natkozóan.

Ola Källenius, a Daimler AG. igazgatóságának a tag-ja, a Mercedes-Benz Cars értékesítési és marketing-igazgatója szerint az eladá-sok kétszámjegyű növekedé-se elsősorban a kompakt modellek és sportos terepjá-ró modellek értékesítési si-kerének, a konszern új mo-delloffenzívájának volt kö-szönhető.

n MTI

Nagy bulin mutatkoztak be a VEN jelöltjei

KörnyezetünK szolgálatában!www.vkszrt.hu

BAGOLYVÁRIPARKOLÓHÁZHa gépjárművét óvni, védeni szeretnéé,parkoljon a nonstop nyitva tartássalüzemelő parkolóházban.Veszprémben, a Bagolyvári u. 1. szám alatt fogadja autóját 6szintes, 190 db gépjármű befogadására alkalmas parkolóház.

a parKolóház előnyeia Közterületi parKolóKKal szemben:• kamerarendszerrel felügyelt, fedett helyen parkol autója• nincs parkolási időkorlát• csak 100 Ft/óra a parkolási díja• télen nem kell havat takarítania. 2

224

87

www.mencomp.hu

SSzzáámmííttóóggééppeekk ééss nnootteebbooookkookk sszzeerrvvrvr iizzee mmáárr 2200 éévvee!!

• Dell Optiplex 780 torony 34.000 FtDual Core 2×2.7 GHz, 4G DDR3 RAM, 160GB HDD, DVD RW

• HP torony 30.000 FtDual core 2x3,2 GHz, 2.5G RAM, 80G HDD, DVD olvasó

• Használt DELL 6400 notebook 40.000 FtCore 2 Duo P8700 2x2.5 GHz, 2G RAM, 160G, DVD író

22

25

03

TavaSzi akció! (03.27–04.15)

PinCe Stúdió

NáluNk Nem csak akc ió vaN, áru i s !

MATRACDEPÓ VESZPRÉMVeszprém, Házgyári u. 1. • www.matracdepo.hu

Telefon: 06(88)325-767, 06(70)953-7260

Minden ágykeret

25%kedvezménnyel!

Az akció április 1–30. között érvényes!

22

20

40

8200 Veszprém, József Attila u. 9 | +36-88-591-100 | www.infornax.hu

● Kapacitása:10400mAh● Bemenet: 5V/2A● Kimenet: DC 5V/2A és 5V/1A● 4 visszajelző LED, beépített LED lámpa● 2 USB porton történő egyidejű töltés: 1 Micro USB port, 2 USB 2.0 port

● Csatoló felület : MicroSDHC● Kapacitás : 16,00 GB● Sebességosztály : Class 10● Csomag tartalma : SD átalakító, USB átalakító

4 440,- Ft

8 880,- Ft

Akkumulátor/Powerbank okos telefonhoz, tablethez

Kingston 16GB SDmicro memória kártya adapterrel

22

26

95

21melléklet | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

KiállításA zirci III. Béla Gimnázi-

um, Művészeti Szakközép-iskola és Alapfokú Művé-szeti Iskola fiatal alkotói munkáikból jótékonysági kiállítást szerveznek III. Béla...is...A ZONGORÁÉRT címmel, melynek megnyi-tóját április 18-án 18 órakor a Hangvilla 1. emeleti galé-riájában tartják. A tárlat május 7-ig tekinthető meg, a kiállított képek megvásá-rolhatók, az eladásukból befolyó összeget a veszp-rémi hangversenyzongora beszerzésére fordítják.

Turisztikaiszezonnyitó

Második alkalommal rendezi meg a Veszprémi Turisztikai Egyesület a Veszprémi Turisztikai Köz-hasznú Nonprofit Kft.-vel, valamint számos városi partnerrel együttműköd-ve az ingyenes Turisztikai Szezonnyitó rendez-vényt, amelynek célja a turizmus és Veszprém mint turisztikai célpont népszerűsítése a turisták és a helyi lakosság köré-ben. A programok a Veszprémvölgyben, a Ko-lostorok és Kertek ren-dezvényhelyszínen, vala-mint a Patak Party Ren-dezvénykertben zajlanak majd április 26-án, vasár-nap 10 és 18 óra között.

TalálkozóA volt MÁFKI dolgozóit

várják kötetlen hangulatú találkozóra április 25-én, szombaton délután órakor a Gourmandia Étterembe. Jelentkezni Stumpfhauser Józsefnénál a 20/8232673-as telefonszámon lehet.

Hungarikum ünnep

A Pannon Értékterem-tők és Hagyományőrzők Közössége Egyesület a Pannon Térség Fejlődésé-ért Alapítvány együttmű-ködésével április 18-án, szombaton Hungarikum Ünnepet szervez Veszp-rém belvárosában.

rÖviD HÍreK

Telekom üzlet Veszprém Kossuth u. 3.Elastic’91 Kft. Veszprém Kossuth u. 10.

2224

96

Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok a belvárosbanMagyarország átfogó

egészségügyi szűrőprog-ramját rendezik meg április 18-án, szombaton a hotellal szembeni parkolóban (Buda-pest út 6.) 8–16 óra között, ahol 35-féle vizsgálat várja a lakosságot egy helyen, egy

időben, ingyenesen. A prog-ramot ajánlják mindazok-nak, akik szeretnének egy átfogó vizsgálatot egészségi állapotukról és szeretnék megismerni az egészséges életmóddal kapcsolatos lehe-tőségeket.

Látványos anatómiai be-mutató segítségével megis-merhetik az emberi test mű-ködését és felépítését, vala-mint elsajátíthatják az újra-élesztés technikáját. Újdon-ság a virtuális 3D anatómiai mozisátor, ahol 20 perces

előadás-sorozatot tekinthet-nek meg 3D egyedi látvány- és hangelemekkel a látoga-tók. A program mindenki számára biztosít egy 168 ol-dalas Egészség könyvet és egy ajándék információs prevenciós csomagot.

Page 21: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 22: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

22 | 2015. április 17. | melléklet veszprémi 7 nap

A munkahelyteremtés a célA munkahelyteremtést, a

kis- és középvállalkozások támogatását és az iparfej-lesztést nevezte a követke-ző időszak legfontosabb fel-adatainak a Nemzetgazda-sági Minisztérium európai uniós források felhasználá-sáért felelős államtitkára szerdai veszprémi sajtótá-jékoztatóján.

Rákossy Balázs közölte, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós fejlesztési ciklusban az eddiginél több, összesen 12 ezermilliárd forint fej-lesztési forráshoz jut Ma-gyarország, amelynek 60 százalékát közvetlenül gaz-daságfejlesztésre, azaz munkahelyteremtésre, a

kis- és középvállalkozások fejlesztésére, valamint az iparfejlesztésre fordítja a kormány.

Hozzátette: az uniós for-rásokkal a kormány mint befektetéssel bánik, a cél a jelenlegi 7 százalékos mun-kanélküliségi ráta 3 száza-lékra szorítása, illetve 2020-ig a teljes foglalkozta-tás megvalósítása, annak elérése, hogy aki dolgozni szeretne, az találjon magá-nak munkát. Prioritás a kis- és középvállalkozások további támogatása is, ame-lyek a munkahelyek 70–80 százalékát adják – fejtette ki az államtitkár.

n MTI

Európai SzociálisAlap

Pannon EgyetemMűszaki inforMatikai kar

sajtóközleMényA Pannon Egyetem Műszaki informatikai kara „Energia Fórumnak”adott otthont Veszprémben a VEAB székházban 2015. március 19-én.

Az „energia ellátó és hasznosító rendszerek korszerűsítésénekés hatékonyabb üzemeltetésének tervezése és optimalizálásamegújuló energiaforrások és infokommunikációs technológiákfelhasználásával” című TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0072 azo-nosítószámú projekt rendezvényén a rendszer- és számítástudo-mányi tanszék irányításával megvalósuló három alprojekt szakmaieredményeit mutatták be az alábbi témákban:

o Fenntartható energiaellátó rendszerekkoncepcionális tervezése

o Intelligens mérőrendszerek alkalmazásaenergiahatékonyság növelésére

o Elosztott informatikai rendszerekenergia-optimális tervezése

A BOURNS Kft. egy amerikai családi tulajdonú, autóelektronikai termékeket (szenzorok, potenci-ométerek, üzemanyagszint-érzékelők) gyártó 550 fős vállalat. Ajkai vállalatunk a cégcsoport leg-nagyobb autóelektronikai gyártó üzeme. Új projektek érkezése létszámbővítést indokol, ezért az

alábbi munkakörökbe várjuk pályázók jelentkezését:

Folyamatmérnök

Fröccsöntő Folyamatmérnök

Projekt koordinátor

tesztlabor mérnök

smt-mérnök

sqa-mérnök

logisztikai csoPortvezetőstratégiai/Projekt beszerző

gyártósori technikus

smt-technikusMérnöki pozíciók esetén műszaki felsőfokú képzettség és/vagy tapasztalat, angol nyelv

magabiztos kommunikációs szintű ismerete elvárás. Gyártókörnyezetben szerzett tapasztalat(elsősorban autóiparban) előnyt jelent.

Technikusi pozíciók esetén középfokú műszaki végzettség és/vagy tapasztalat szükséges.Angol nyelvismeret előny.

BOURNS is a family owned company that serves a broad range of markets, including automotive,telecommunications, computer, industrial, instrumentation, consumer, audio, and medical.Bourns Inc. with headquarters in Riverside, California has continued growing through acquisitionsand start-ups. Our EMEA Customer Service Centre, located in Ajka is looking for candidates for the

following positions:

customer service rePresentative

insides sales rePresentative

distribution data administrator

shiP&debit/samPle coordinator

Economical or commercial education is required, fluent English knowledgeplus another Europeanlanguage (German, Russian, French, etc…) is expected. A very customer oriented personality and

exceptional communication skills are a must.

Részletes információ a munkakörökről az alábbi fórumokon érhető el:www.bourns.hu/karrier

Jelentkezéseket és érdeklődéseket MOLNOS KATA HR-szakértő várjaa [email protected] vagy a 88/520-268-s telefonszámon.

22

27

34

22

27

93

MunkalehetőségAZONNALI KEZDÉSSEL

Livita-Dorta Kft.(KEM/01/1484-1/2014)

Multinacionális gyártópartner számára keres

munkatársat Nemesvámosragyártósori operátor

munkakörbe.

Feladatok: termékek, gépek,berendezések összeszerelése.Elvárások: 8 általános iskolaivégzettség, önálló munkavégzés.

Amit kínálunk:– 110.000–120.000 Ft nettó havi bér

– egy- vagy többműszakosmunkarend

– hosszú távú munkalehetőség,bérlet térítése.

Elsősorban férfiakjelentkezését várjuk!Telefonos elérhetőség:06 70 948-705606 70 397-4541

E-mail: [email protected]

Veming Kft.8200Veszprém, Pillér u. 11. Pf. 726•Tel./fax: (88)560-970mobil: 06(30)631-8518•e-mail: [email protected]

Veszprémbelvárosában,

Óváros téren, felújítottműemlék épületben33–104 m2-es lakások

eladÓk

Veszprémbelvárosában,

Szabadság téren,300 m2-es

üzlethelyiség irodávaleladÓ

22

32

80

2232

76

Page 23: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

23melléklet | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

Az IMF javította a GDP-prognózist

A Nemzetközi Valuta-alap (IMF) javította az idei magyar GDP-növeke-dési prognózisát tavaszi előrejelzésében: az IMF kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentés-ben azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2015-ben 2,7 százalékkal bő-vülhet a tavalyi 3,6 száza-lék után, majd jövőre a bővülés üteme 2,3 száza-lékra mérséklődik.

Az IMF mostani becs-lése szerint Magyaror-szágon idén nem lesz inf-láció, a fogyasztói árak nem változnak tavalyhoz képest. Jövőre 2,3 száza-lékos magyarországi inf-lációt vár az IMF, miután tavaly 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. A valutaalap sze-rint fokozatosan mérsék-lődik a magyarorszá-gi  munkanélküliség. A ráta a tavalyi 7,8 száza-lékról idén 7,6 százalék-ra, jövőre 7,4 százalékra csökken. n MTI

Folyamatosan csökken a munkanélküliség az Európai Unióban, azonban az állásta-lanok több mint fele tartósan, egy éven túl nem talál munkát és továbbra is nagyok a kü-lönbségek a tagállamok között – derült ki az Európai Bizott-ság (EB) hétfőn közzétett, a szociális és foglalkoztatási helyzetről szóló negyedéves jelentéséből.

A közlemény idézi Marianne Thyssen foglalkoztatáspoliti-káért felelős uniós biztost, aki elmondta: bátorító jeleket mu-tat a jelentés, azonban tovább-ra is 23,8 millió munkanélküli van az Európai Unióban, és minden ötödik fiatal állástalan.

Uniós szinten 9,8 százalék volt a munkanélküliség idén februárban, ami 2011 ősze óta a legalacsonyabb érték. A tagál-lamok között jelentős eltérések vannak, 23 és 26 százalékos a munkanélküliség Spanyol-országban és Görögországban, míg Ausztriában és Németor-szágban 5 százalék körüli.

A jelentés szerint a tar-tós munkanélküliség 2009 óta először csökkent a tavalyi har-madik negyedévben, amikor 4,9 százalékon állt a ráta. Az

egy éven túl munkát keresők száma továbbra is jelentős, 12,4 millió, valamint hatmillió-an több mint két éve nem talál-nak munkát az unióban.

A 15–24 éves fiatalok mun-kanélküliségi rátája 2013 óta csökken, azonban még mindig 21,1 százalék. A 2015 februári adatok szerint Görögország-ban 51,2, Spanyolországban

50,7 százalék az arányuk, 5 és 3,3 százalékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ma-gyarországon a fiatalok 18,8 százaléka munkanélküli, ami 3,4 százalékos csökkenés 2014 februárhoz képest. A legala-csonyabb értéket Németor-szágban mérték, ahol 7,2 szá-zalékon állt a ráta.

n MTI

Csökken a munkanélküliség

Az amerikai tulajdonú multi-nacionális nagyvállalat, azAlcoa nemesvámosi üzemében

fő tevékenységünkaFÉMMEGMUNKÁLÁS,emellett üzemünkben a szerszámgyártás,valamint a különleges ötvözetek hőkezeléseismegtalálható.REPÜLŐGÉPIPARI és egyéb iparifelhasználásra készülő termékeinket – titánszegecsek, valamint kívül-belül menetesmeneterősítő betétek több fajtája – számoskülönleges anyagból (szénacél, rozsda-mentes acél, titán, illetve speciálisötvözetek) és különleges technológiávalgyártjuk.Gépparkunkban főkéntesztergák,köszörűk, présgépek, menethengerek ésegyéb célgépek találhatók.Az üzem jelenleg 200 fővel működik, detovábbi bővítéseket tervezünk mindtermékkörben,mindpedig létszámban.

ELVÁRÁSOK:• Gépi forgácsoló vagy géplakatos végzettség• Egyetemes- vagy félautomata

esztergagépen, csúcsnélküli köszörűnszerzett tapasztalat

• Többműszakos, folyamatos munkarendvállalása

FELADATOK:• Termelősoron lévő gépek (eszterga, köszörű)

üzemeltetése; gépek beállítása, kezelése• Minőségi önellenőrzés elvégzése (SPC)• Gépek, eszközök napi karbantartása

ELŐNYT JELENT:• Tömegtermelésben szerzett többéves

tapasztalat

AMIT KÍNÁLUNK:• Szakmai kihívás, fejlődési lehetőség• Versenyképes juttatások• Hosszú távú, stabil foglalkoztatás

Magas minőségű termékeink gyártásáhozmunkatársakat keresünk

GÉPBEÁLLÍTÓmunkakörbe

ELVÁRÁSOK:• Gépi forgácsoló vagy géplakatosvégzettség• Egyetemes- vagy félautomataesztergagépen, vagy csúcsnélküliköszörűn, vagy présgépen szerzetttapasztalat• Többműszakos, folyamatos munkarendvállalása

FELADATOK:• Termelősoron lévő gépek (eszterga,köszörű) üzemeltetése; gépek beállítása,kezelése• Minőségi önellenőrzés elvégzése (SPC)• Gépek, eszközök napi karbantartása

ELŐNYT JELENT:• Sorozatgyártásban szerzett többévestapasztalat

AMIT KÍNÁLUNK:• Szakmai kihívás, fejlődési lehetőség• Versenyképes juttatások• Hosszú távú, stabil foglalkoztatás

Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését,kérjük, hogy önéletrajzát küldje el az alábbi címre:

Alcoa-Köfém Kft. HR Szervezet8248 Nemesvámos, Dózsa György u. 2/A.

E-mail: [email protected]

2232

83

Az amerikai tulajdonú multi-nacionális nagyvállalat, azAlcoa nemesvámosi üzemében

fő tevékenységünkaFÉMMEGMUNKÁLÁS,emellett üzemünkben a szerszámgyártás,valamint a különleges ötvözetek hőkezeléseismegtalálható.REPÜLŐGÉPIPARI és egyéb iparifelhasználásra készülő termékeinket – titánszegecsek, valamint kívül-belül menetesmeneterősítő betétek több fajtája – számoskülönleges anyagból (szénacél, rozsda-mentes acél, titán, illetve speciálisötvözetek) és különleges technológiávalgyártjuk.Gépparkunkban főkéntesztergák,köszörűk, présgépek, menethengerek ésegyéb célgépek találhatók.Az üzem jelenleg 200 fővel működik, detovábbi bővítéseket tervezünk mindtermékkörben,mindpedig létszámban.

ELVÁRÁSOK:• Gépi forgácsoló vagy géplakatos végzettség• Egyetemes- vagy félautomata

esztergagépen, csúcsnélküli köszörűnszerzett tapasztalat

• Többműszakos, folyamatos munkarendvállalása

FELADATOK:• Termelősoron lévő gépek (eszterga, köszörű)

üzemeltetése; gépek beállítása, kezelése• Minőségi önellenőrzés elvégzése (SPC)• Gépek, eszközök napi karbantartása

ELŐNYT JELENT:• Tömegtermelésben szerzett többéves

tapasztalat

AMIT KÍNÁLUNK:• Szakmai kihívás, fejlődési lehetőség• Versenyképes juttatások• Hosszú távú, stabil foglalkoztatás

Munkatársakat keresünk

GÉPÉSZ / ELEKTROMOSKARBANTARTÓ

munkakörbe

FELADATOK:• A megelőző karbantartási tervekben szereplő gépész/ villamos jellegű feladatok végrehajtása

• Hibaelhárítási, javítási tevékenység elvégzése agyártóberendezéseken

• Részvétel új gyártóberendezések telepítésében,beüzemelésében

• Zavartalan gyártási folyamat biztosítása• Karbantartási dokumentációk vezetése• Épület-karbantartással kapcsolatos feladatokelvégzése

ELVÁRÁSOK:• Szakirányú gépész, vagy géplakatos / villanyszerelő,vagy műszerész végzettség

• Hidraulika, pneumatika ismeretek• Min. 5 éves hasonló munkakörben szerzett tapasztalat• Jó műszakirajz-olvasási készség• Önálló és felelősségteljes munkavégzés• Jó problémamegoldó készség

ELŐNYT JELENT:• Felhasználói szintű számítógépes ismeret• Könnyűgépkezelői jogosítvány• Gépésznek hegesztő és tűzvédelmi szakvizsga

AMIT KÍNÁLUNK:• Szakmai kihívás, fejlődési lehetőség• Versenyképes juttatások• Hosszú távú, stabil foglalkoztatás

Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését,kérjük, hogy önéletrajzát küldje el az alábbi címre:

Alcoa-Köfém Kft. HR Szervezet8248 Nemesvámos, Dózsa György u. 2/A.

E-mail: [email protected]

Állásbörze volt Veszprémben

A megyei munkaügyi központhátrányos helyzetűek foglal-koztatásának javítását célzóeurópai uniós projektje ke-retében állásbörzét tartottakkedden Veszprémben a PannonEgyetemen.

Az intézmény felső kampuszán38 munkáltató több mint 600ajánlattal várta az érdeklődő-ket. A megyében a negyedik ál-lásbörzét szervezte már idén amunkaügyi központ, korábban Ba-latonfüreden, Ajkán és Tapolcántartottak hasonló rendezvényt.Dr. Vajda Viktória, a megyei kor-mányhivatal főigazgatója elmond-

ta, az állásbörze legfőbb célja amegyében és a járásokban isnövelni a foglalkoztatási arányt.Kijelentette, Veszprém megyébenaz elmúlt egy évet tekintve javulta munkaerő-piaci helyzet, mostmintegy 151 ezer fő dolgozik, amiközel 13 százalékkal magasabb azegy évvel ezelőttinél. Legjobbana feldolgozóiparban, a gépjár-műiparban és a kereskedelembennőtt a foglalkoztatottak száma.Troják László, a kormányhivatalfoglalkoztatási főosztályvezetőjehozzátette, szinte minden iskolaivégzettséggel rendelkező számá-ra kínáltak munkalehetőséget.

(X)

Page 24: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

24 veszprémi 7 nap| 2015. április 17. | apróhirdetések

Építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó cégveszprémi munkahelyre

értékesítői munkakörbeközépfokú építőipari végzettséggel, építőanyag

ismerettel rendelkező munkatársat keres.

Jelentkezni fényképes önéletrajzzala [email protected] e-mail címen lehet.

22

32

63

Pannontej Zrt.veszprémi üzemébe munkatársakat keres

az alábbi munkakörbe:

csomagoló gyártástechnológiai utasítások ismerete

és betartása a minőségügyi rendszer előírásainak

maradéktalan betartása 8 általános iskolai végzettség 12 órás munkavégzés vállalása megbízhatóság, együttműködés,

felelősségérzet, terhelhetőség precizitás, rugalmasság, erős fizikum

Pályakezdők jelentkezését is várjuk.

A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni:

Pannontej Zrt. 8200 Veszprém, Kistó u. 9.vagy [email protected]

22

23

97

2226

84

Jelentkezzen könnyű fizikaimunkára:

• Operátor• Gyártósori összeszerelő• Betanított munkás• Gépkezelő

Jelentkezés:Telefonon: +36 70 6655 251, +36 70 440 3574, +36 88 326 196Ha nem tudjuk felvenni, visszahívjuk! Jelentkezését SMS-ben is várjuk!

22

314

8

ÁLLÁST KÍNÁL

Munkaerő-kölcsönzői ny. sz.: 37961/2001-0100

ÁLLÁSLEHETŐSÉGVESZPRÉMBEN ÉS KÖRNYÉKÉN!

Pályakezdők jelentkezését is várjuk!

Betanított munkásÖsszeszerelő operátorRaktáros/Targoncás

SMT gépkezelőCNC programozó

Csomagoló HegesztőSzakmunkás KarbantartóMinőségbiztosítási munkatárs

Banki adminisztrátorBővebb információ és jelentkezésVeszprém, Ady E. u. 8.+36 88/567-325, +36 20/[email protected]

Hanemcsakállást keresel,

haneméletformát:az ország leginnovatívabb

ingatlanhálózatának Veszprémmegyeiképviseletei értékesítő csapataikat bővítik.

Jelentkezőket várunk veszprémi,balatonfüredi és balatonalmádi

Openhouse Ingatlanirodáinkba.Fényképes önéletrajzod

a következő e-mail címre várjuk:[email protected] 2

224

92

Veszprémi székhelyű cég ag-rárkereskedelmi feladatokellátására angol nyelvtudás-sal, felsőfokú végzettséggelrendelkező munkatársat ke-res. Pályázatokat [email protected] címrevárunk.

Veszprém, Aradi V. u. Kézi Autómo-sóba fiatal férfi munkatársakmellékeresünk önállóan dolgozni tudóveszprémi férfi munkatársat hosz-szú távra. Jelentkezés: 16 órátólTel.: 06-20-9-330-3392

23

39

8

Balatonfüredi campingbe fiatallányokat keresek hot-dog árusí-táshoz füredi vagy veszprémilakhellyel. Fényképes önéletraj-zot: e-mail:[email protected]:70-534-0098

Játékbolt szakképzett eladót ke-res pénztárgép kezelői és fel-használói szintű office ismere-tekkel. Fényképes önéletrajzo-kat [email protected] címrekérjük.

Balatonakali gyermeküdülőbekeresünk szakácsot, főző-asszonyt, takarítónőt. Jelentke-zés öné[email protected] vagy 0620/9221 581

Kőművest, útépítésben jártasmunkásokat, darus-billencs te-herautóra sofőrt, rakodógépre,forgó-kotrógépre gépkezelőtkeresünk Veszprém és környé-kéről. +36703426167

Veszprémimunkahelyre autósze-relőt keresünk autóvillamossá-gi gyakorlattal. Jelentkezni ön-életrajzzal:[email protected]

Fodrászüzletben fodrásznak,kozmetikusnak és pedikűr ésműkörmösnek hely kiadó. 06-30-501-0650

Nemzetközi gépkocsivezetőketkeresünk rövid magyar-németfuvarokra CE jogosítvánnyal. Ér-deklődni: 06-70-370-2040

Veszprémi vásárcsarnokba zöld-ség-gyümölcs üzletbe eladómunkatársat keresek. +36-20-215-7520

Csomagolásra, árufeltöltésremunkatársat keresünk. Önélet-rajzot: [email protected] -rakérjük.

Pizzafutárt keresünk veszprémipizzériába kis fogyasztású gép-járművel. Érd.: 06-30/8135916

Gyakorlattal rendelkező futártkeresünk saját autóval a CézárPizzériába. 20-231-7295

Pizza készítésben jártas szakácsotkeresünk veszprémi étterembe.70-943-5929

Ruháspiacra veszprémi női mun-katársat keresek hosszú távra+36-70-379-3600

HOSSZÚ TÁVÚbetanított munkaVeszprémben

Tel.: 20/92-92-430Man at Work M.

NY.SZ

1237/2

001;A

.NY.SZ:NAIH

-3440/20

14

194432-i

22

27

03

M-K.R.Sz.:3440/2001,A.Ny.Sz.:NA

IH-73314/2014.

ÁLLÁST KERES

Megbízható, munkájára precíz,gyakorlattal rendelkező leinfor-málható 65éves hölgy, takarí-tást, idősember segítését, gon-dozását vállalná, szükség ese-tén 24órában is ottlakással. Hív-jon bizalommal. 06-70-202-2309

Betegápolást vállalok szakápolóivégzettséggel. Hétfőn és csü-törtökön délután 3-3órát,szombaton egész nap. 70-374-1330

45éves kedves veszprémi hölgykeres nappali recepciós, szezo-nális strandi munkát, vagyasszisztensi munkát. Várom hí-vását. 30-209-9955

KIADÓ INGATLAN

DUNAHOUSEwww.dh.hu/veszprem

Veszprém, Munkácsy M. u. 3/B.88/780-850

22

221

8

Belvárosi 100nm-es ingatlan iro-dának kiadó. Tel 30-9462-851,88-405-380

NYARALÓ

Balatonalmádi-Káptalanfüre-den strandtól 1500m-re, 35nm-es hőszigetelt faház 700nm tel-ken eladó. 5,8M 06-20-364-0178

Felsőörs Kishegyen 428négyszö-göl zártkerti hétvégi ház beke-rítve, szép panorámával, víz, vil-lany van. Érd:06-30-622-5595

Balatonfűzfőn panorámás 60nm-es nyaraló 250négyszögöl tel-ken teljes közművel eladó. 06-20-402-4813

CSALÁDI HÁZ

MikolasekPéter

Tel.: 06/70/211-0215T./fax: 88/410-785

Kedvezõ árakkal

költöztetés

2217

32

25veszprémi 7 nap apróhirdetések | 2015. április 17. |

Keresek Veszprémben eladó 1vagy 1,5 szobás, egyedi gázfű-tésű tégla lakást, csak jó he-lyen, a 2. emeletig. 20-770-8910

Keresünk-kínálunkingatlanoKat

70/3-800-323www.nivoingatlan.hu

2217

09

CSALÁDI HÁZ

Balatonalmádi-Vörösberény-ben 700nm gyümölcsös kispincével eladó. Víz, villany van.30-9140-387

www.immoveszprem.hu Keres-kínál eladó-kiadó ingatlanokat.Koczkás Ingatlan Veszprém 70-311-5649

Ajka belvárosában 80 nm.- esműhely eladó vagy kiadó.

Tel:06/20 9550077

GARÁZS

Garázst vásárolnék Veszprém-ben. 06-30-235-5910

KÖNYV OUTLET 22

20

32

a csavaros fagyizó mögöttKossuth u. 21. , Lordok házaIskolák, óvodák… mi készülünk, elérhető áron könyvek ballagásra,jutalomra… Ne feledjék… Nálunk egy szép könyv már 700 Ft-tól kaphatóA Szalay könyvkiadó nagy választéka…

ADJA FEL APRÓHIRDETÉSÉT OTTHONÁBÓL!

KÉRJE AJÁNLATUNKAT [email protected]

veszprémi | M

Továbbvinni a fűzfői f

Dr. Szlivka János nevét vette f l b

aa

lapusánamásodmadik Kközt pevégzett az

PLUSZ

MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP

2013. május 10., péntek

XiV. évfolyam, 18. szám

Zfőorvos em

i fesztiválon Veszp­

rémben.

NM

Kovács Petra le

a ballagók szép

a veszprémi Kovács Petra

unk Ballagók szépe szava

ak összesített győztese

dik Horváth Eszter, a h

Király Edina lett, a

edig Horváth Gerg

z élen.

Máty

nünket is gazdagítanak

– mondta Halász Ján

kultúráért felelő

titkár vasáistvá

Fotó: Mátyus

nünket is

veszprémi nap

2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám

ingyenes városi

közéleti hetilap

Magyarul köszönti Sebastian Vette

AveszprémiCzvetkóNikolett úgyérzi,megtalálta ahelyét a száguldócirkusz világában 16.oldal

KiK tüntetéseketis átadtak

A HÉT TÉMÁJAti fesztivál

V

n

nünket is

El ezdődtek a v zsgák

ó

Petra letta ballagókszépe idéna veszprémi Kovács

Petra lett lapunk Balla­

gók szépe szavazásá­

nak összzeesssó ííteetttt ggyő tt

ÁPRILISI APRÓHIRDETÉSI AKCIÓAmennyibenHÉTFőN adja fel apróhirdetését,

1-etfizet,+2megjelenést kapEgyéb napokon 1-et fizet, +1megjelenést kap

HIRDETÉSIAJÁNLATAINK:

2221

55

Zircen erdőszéli szép környezet-ben 160nm-es tetőtérbeépíté-sű családi ház rendezett udvar-ral, bútorozva is eladó. Irány-ár:15,6MFt Tel 30-318-0929, 06-30-366-5513

110nm-es egy lakószintes, szige-telt, részben felújított, 3szobáscsaládi ház parkosított udva-ron, 1262nm-es telken Szent-gálon eladó. Tel: +36-30-464-7689

Veszprém Zápor utcában 4szo-bás, nagyon szép állapotú sor-házrész új nyílászárókkal, kívül-ről hőszigetelve 23.000.000Ft-os irányáron eladó. 06-20-2149-555

Vilonyán, paradicsomi környezet-ben stílusos, parasztház jellegű,40%készültségi fokú , szerke-zetkész családi ház 2000 nm-estelken eladó. Ár: 13,3 MFt Tel.:20/3434-351

Balatonalmádiban a Buda tavaistrand közelében 160nm-es át-lagos állapotú családi ház ela-dó. Két lakás is kialakítható. Be-fektetésnek is kiváló! Iá:24,9MFt06-20-294-7813

Veszprém, Erzsébet ligetben3szoba étkezős, 3pincehelyi-séggel, garázzsal, kerttel, csen-des környezetben családi házeladó. Érd:+36-30-285-6557,+36-30-591-6480

MISTY Ingatlanirodawww.misty.hu

eladó/kiadó ingatlant keres20/97-80-880 2

22

791

Felsőörsön összközműves kertescsaládi ház 2szoba, garázs,150négyszögöl telekkel gáz,cserépkályhafűtéssel eladó. 87-477-053

Veszprémben, egyetemi város-részben eladó nappali 3félszo-bás családi ház. Irányár:26,3MFt Érd: 16.00 után Tel: 06-20-450-4131

Balatonalmádiban 140nm-esnappali+4szobás garázsos csa-ládi ház 727nm telken piactér-től 600m-re eladó. 29,9M 06-20-364-0178

Herenden kívül-belül felújításraváró 70 nm-es 2 szobás ház1545 nm-es telken új gazdáravár! Irányár: 6,6, MFT Tel.: 20/3434-351

Litéren eladó egy pofásan felújí-tott sorház szép nagy kerttel!Nappali+3 szoba, konyha, cse-réptető. Iá: 19MFt. Tel.: 20/437-7034

www.kulcs2000.hu Ingatlan-iroda. Keresünk-kínálunk20-9784-860

Veszprém, Dózsavárosban há-romszobás 597nm-en fekvőcsaládi ház eladó. Irányár:25Millió 06-20-514-0693

Veszprémben Dózsavárosban476nm telken két különállócsaládi ház eladó. Irány-ár:16.250.000.-06-20-466-2734

Kádártán felújításra szoruló csa-ládi ház 1560nm-es területeneladó. Irányár: 12MFt 30-680-5750

Veszprémben, Füredi dombontulajdonostól eladó 140nm-es,ötszobás, szép állapotú sorház.06-20-621-0620

Veszprém, Cholnoky városrész-ben, 140nm-es, ötszobás átri-umház, gyönyörűen felújítvaeladó. 06-20-2149-555

Veszprém 30km-es körzetébenügyfeleink részére eladó ingat-lanokat keresünk. Profil2000Kft., 70-361-5959

Veszprémben az Arany J. utcá-ban, csendes helyen 100nmcsaládi ház garázzsal 740 nm-en eladó. 06-30-376-5820

Veszprémben fsz+tetőteres zárt-sorú családi ház 200nm-es tel-ken megegyezéssel eladó. 06-30-403-1698

Háromszobás családi ház Veszp-rémben a Victor Hugo utcábaneladó. Érd: 06-20-291-6216 dél-előtt.

Szentgálon eladó 83+12nm csa-ládi ház 700nm telken. Veszpré-mi lakást beszámítok. 06-30-978-0124

Veszprém temetőhegyen kertescsaládi ház, garázs, műhely el-adó. Iá.23,5M 30-574-0128

Veszprém, Dugovics u. családiház 100nm , 1szintes, négyszo-bás eladó 70-423-9422

Veszprémben átriumos sorházeladó nagy telekkel garázzsal!Érd.:20/2606262

Kádártán 3szobás rendezett csa-ládi ház melléképületekkel el-adó. Tel: 70-512-1495

TELEK

Veszprémben, a Jeruzsálem-he-gyen, csendes zsákutca végén,közel a belvároshoz 790nm épí-tési telek eladó. Veszprémivagy balatonfüredi ingatlant,panellakást, nyaralót érték-egyeztetéssel beszámítok. 20-9754-050

Szentkirályszabadján 2db,1045négyzetméteres, közmű-vesítetlen belterületi telek ela-dó. 2.6M Ft/db Érd.:30/519-70-69

Csatáron, Rigó utcában telek el-adó: 734nm villany, ciszterna,garázs, gyümölcsfák, konyha,szoba, fürdő. 06-30-736-0313

Eladó Veszprémben a Sósköves-ben 1300nm bekerített telek.Irányár:650.000.-Ft Érd:06-30-300-1961

Jó pénzbefektetés, ha nagy,2000nm összközműves építésitelket vesz 2 részletben, beépí-tett utcában. 70-705-0240

Gyulafirátóton, Haraszt u. 10-ben szép, csendes helyen1100nm telek eladó. Érd: 88-781-520

Eladó Csatáron 1000nm-es telekgyümölcsössel, lakható faház-zal, ciszternával. Tel: 06-20-477-9720

Felsőörsön 730nm közművesépítési telek megkezdett épít-kezéssel eladó. Érd: 30-413-9541

Csatárhegyen 2 db telek eladókülön-külön. Érd: 06-30-6927-696

LAKÁS

Egyetem környékén szigeteltépületben felújított 1-2szobástéglalakást vennék tulajdonos-tól első vagy második emele-ten. Fényképes ajánlatokat ár-megjelöléssel [email protected]ímre kérek.

Veszprém belvárosában, az Óvá-ros-tér mellett eladó egy 65m2-es, 1. emeleti, déli fekvésű,napfényes, 2 szobás, felújítotttéglalakás. Iá:14.99MFt. Tel: 20/3236398

Veszprémben, a Füredi domboneladó egy közel 60m2 hasznosalapterületű, nappali + háló-szobás, fiatalosan felújított te-tőtéri téglalakás. Iá: 12.49 MFt.Tel.: 20/3236398

Veszprémben, Egyetem város-részben, 136nm-es, 4+2 félszo-bás, 2.emeleti, cirkófűtéses, ki-fogástalan állapotú téglalakásakciós áron 18.900.000Ft-ért el-adó. 06-20-2149-555

Veszprém, Egry városrészbenkétszobás, új nyílászárós, cirkó-fűtéses, igényesen felújítottmagasföldszinti téglalakás hő-szigetelt épületben eladó. 06-20-214-9555

Veszprémben, Halle utcábanmásfélszobás, szép állapotú,3.emeleti, D-i fekvésű panella-kás hőszigetelt épületben el-adó. Irányár: 7.600.000Ft 06-20-2149-555

Egyetemi városrészben, Ördög-árok utcában 4.emeleti, 1szoba,étkezős alacsony rezsijű lakástulajdonostól eladó. 06-70-342-1208

Stadion u. 3-ban eladó IV.emeleti1szoba étkezős, hőszigetelt,műanyag nyílászárós, felújítotttéglalakás alacsony rezsivel.Ár:8MFt 30-462-4213

Veszprémben, Takácskertben há-romszobás, 72nm-es, kertkap-csolatos, 7éves, még soha nemlakott téglalakás garázzsal el-adó. 06-20-2149-555

Veszprém, Egry városrészben2+1szobás, felújított, cirkófűté-ses, erkélyes téglalakás hőszi-getelt épületben eladó. 06-20-214-9555

Újszerű I.emeleti erkélyes 1+2fél-szobás azonnal beköltözhetőcirkófűtésű lakás eladó. 70-311-5649

Veszprémben, Vécsey utcábanháromszobás, erkélyes, 73nm-es II.emeleti lakás eladó 15,9M20-215-9567

1,5 szobás, Damjanich u. felújí-tott, erkélyes lakás eladó ren-dezett házban. 7,5Millió Tel: 30-974-4569

Veszprémben, Cholnoky lakóte-lepen 1,5szobás II.em-i gyönyö-rűen felújított panellakás eladó.20-2149-555

Cholnokyn erkélyes, másfélszo-bás, 2. emeleti lakás szigeteltliftes házban eladó. Iá: 8,6MFt06-30-317-5883

Veszprémben, Cserhát lakótele-pen 43nm-es téglalakás eladó.Irányár: 9,5MFt Érd: 06-20-363-9192

Egry lakótelepen, egyedifűtésű,1,5szoba+étkezős, felújítotttéglalakás eladó. Érdeklődni:06-30-545-4938

Magánszemély egyszobás gar-zont keres tulajdonostól Veszp-rémben. Cholnoky előnyben.30-234-3744

www.veszpremi-ingatlanok.huwww.balatoni-ingatlanok.com06-30-218-0000; 06-88-406-888

22

27

86

Eladó Veszprémben, a Batthyányutcában 54nm, kétszobás föld-szinti lakás. 06-30-6927-696

Eladó lakást keresek Veszprém-ben 15MFt-ig! Kérem hívjon hatud ilyenről! 20/437-7034

Garzon lakás eladó. Érd.:0620/2606262

Cserháton 40nm-es földszinti la-kás eladó. 9Millió 30-216-2450

ALBÉRLET KÍNÁLAT

Veszprémi egyetem mellettalacsony rezsijű 1 szobáslakás kiadó.

35 E Ft/hó Tel.: 70/4557309

22

33

52

Balatonalmádi Budataván150nm-es kertes családi házhosszú távra kiadó. 70-611-6090

Cédrus lakóparkban, Sorompó u.4.sz. lépcsőházban lakás ga-rázzsal és tárolóval kiadó. Érd:30-310-3028

Veszprémben lány részére szobakiadó konyha- és fürdőhaszná-lattal. 20-9856-998

ALBÉRLET KERESÉS

Egry ltp.-en albérletet keresek.06-70-584-6273

AUTÓ/MOTOR

Eladó 4db 205/55R16(91A) NexenCP661 a nyárigumi. Elcserélhe-tő 4db 215/65/R16-os téligumi-ra Irányár: 42000.- 06-20-539-6271

Toyota Michelin nyári gumi 4dbRadial 185/60 R15 (Made inSpain) Érd: 06-30-622-5889

ÜZLET, IRODA

Veszprémben a Belvárosi Üzletház2. emeletén 45 m2-es üzlet, korrekt

feltételekkel, hosszú távra június 1-jétől

irodának is kiadóÉrd.: 06-30-306-6282

22

27

87

Veszprém belvárosban első eme-leti 29 m2-es üzlethelyiség tu-lajdonostól 11,5 mFt-ért eladó.Jól kiadható. Tel: 06-30-896-0122

ÜZLET

Veszprémben, belvárosban, Do-lomit üzletházban 43nm-es üz-lethelyiség kiadó, eladó. Veszp-rémben, Dózsavárosban 70nm-es üzlethelyiség kiadó, eladó30-4830-412

INGATLAN

Eladó Balatonalmádi Megyehe-gyen Veszprém és Almádi asz-faltos út melletti ingatlan. Be-kerített terület 1675nm, melytartalmaz szőlőt, cabarnet tanc,zweigelt 550 tő, és gyümölcsfá-kat 30db. Pince tégla donga-boltozat és teljes felszerelésseleladó. Érdeklődni:06-30-3877-291

A Bakony szívében 150nm-es, 6szobás vadászház, dupla ga-rázzsal és kb. 70nm terasszal el-adó. Magán személynek és be-fektetésnek is kiváló! Iá:26,5MFt06-20-294-7813

Page 25: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 26: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

26 veszprémi 7 nap| 2015. április 17. | apróhirdetések

Hobbi futócsoport alakultFutócsoport alakult a Gyulafirátóti Köz­hasznú Egyesület keretein belül a kö­zelmúltban – közölték a szervezők.

A „FUTARÁTÓT” nevű szerveződés jelenleg 26 tagot számlál, céljuk, hogy minél több gyermeket és felnőttet rászoktassanak a rendsze­res mozgásra, hogy ezáltal megtapasztalhassák a spor­tolás nyújtotta előnyöket és példát mutassanak az ifjú­

ságnak. Hétvégente közös futásokat szerveznek és túl vannak már az első megmé­rettetésünkön is. Április 12­én Vérteskozmán a Rock ’n’ Roll futóversenyen képvisel­ték a városrészt, 5, illetve 15 kilométeren.

A csoport legfiatalabb tagja, a 11 éves Sefcsik Il­dikó Vivien a női abszolút kategóriában győzött. A díj­átadók közt volt a három­szoros olimpiai bajnok öttu­sázó, 10­szeres világbajnok, 2004­ben a nemzet sportolója Balczó András is.

n Mátyus

FUTARÁTÓT néven alakult a helyi futócsoport fotó: szervezők

Fényhíd három hegy közöttA Lovassy gimnázium is csatlakozott a Fény nemzetközi éve kapcsán az Eötvös Loránd Fizikai Társulat április 18-ra meghirdetett, A fizika mindenkié elnevezésű országos ren-dezvényhez – tájékoztatott Németh Gabriella intézményvezető-helyettes.

Elmondta, szombat délelőtt az iskolában 9 órától dr. Gelen­csér András Éghajlatváltozás és emberi tevékenység, Farkas Alexandra pedig Légköri jégkristályok fényjátékai címmel tart előadást. 13 órától Horváth Balázs alternatív energiaforrások­ról, napelemekről beszél, 14 órától Sarkadi Tamás a lézerfény titkába avatja be az érdeklődőket, 15 órától pedig Hilbert Ádám és Agócs Tamás elektromágneses hullámokról tart előadást, bemutatva saját készítésű Tesla­transzformátorukat. Este há­rom túrát szerveznek, amelyek során fényhidat hoznak létre a csatárhegyi, a márkói és a papodi kilátó közt. A márkói túra 16 órakor indul a gimnázium elől Jutaspuszta és Márkó érintésé­vel, majd a fényhíd létrehozása után Márkóról vonattal érkez­nek 22.30­ra a veszprémi vasútállomásra. A papodi Vitéz Ber­talan Károly kilátóba 16.15­kor indul a túra a gimnázium elől, busszal Márkóig, majd gyalog a hegyre és gyalog haza a veszp­rémi vasútállomásra. A harmadik túra fél ötkor indul a gimná­zium elől a Séd­völgyben, az Ördögszikla érintésével a Csatár­hegyi kilátóhoz, majd a Pápai úton vissza a gimnázium elé. A három helyszínen fél kilenckor hozzák létre a fényhidat.

A Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott programbizottság felkérésére a Lovassy László Gimnázi­um 22 további magyarországi középiskolának, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Programbizottságá­nak partneriskolája lett 2015­ben, a Fény nemzetközi évében.

AUTÓÜVEG

AUTÓÜVEGAzonnali cascos üvegkárfelvétel!Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)www.autouvegveszprem.hu

tel.: 06-30-39-36-200222484

Veszprémben kiadó garázst kere-sek. Sürgős! 06-70-224-2371

Egry ltp.-en kiadó garázst kere-sek. 06-70-584-6273

VEGYES

Óváros Antik Galéria vásárol régi-séget (hagyaték, ezüst, fest-mény, porcelán stb.) Veszprém,Óváros tér 26. [email protected], 06-20-9463-359

Eltartási szerződést kötnék egye-dülálló emberrel. Megbízható,megegyezéssel, anyagi támo-gatás. Veszprém és környéke06-70-242-3741

Schimmel (Braunschweig) Pianí-nó igényesnek áron alul eladó.Tökéletesen működő, új állapo-tú, szép hangú. Tel: 70-423-9422

ZÁRJAVÍTÁS

Garázsvásár! 2015 április 18-án,szombaton 10-17 óráig Veszp-rémben, Móricz utca 24. alatt.Ruhaneműk, könyvek, dísztár-gyak.

ZÁRSZERELÉSBIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR,

HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOKBIZTONSÁGI RÁCSOK

30/9595-482, 88/412-143 22

216

2

Gázbojler, ágybetétek, paplanok,plédek, gumírozott sötétítők,függönyök, könyvek, bundák,bőröndök, gyerekheverő eladó.06-88-423-359

Életvezetési-Egészség CoachingVeszprémben, akár szabadonválasztott tarifával is. 06-70-360-2117

Várjuk veszprémi 70év felettinyugdíjasok jelentkezését, akikingyenes háztartási segítségetigényelnek. Tel:88-412-652

Balatonalmádi Öreghegyen ter-mőföldet 10m3-ig átveszek.Tel.: +36-20-345-6543

Keveset használt igazi Jáde kövesCeragem ágy eladó. 06-20-2954-774

Herendit, ezüstöt, régiséget vásá-rolok. Dr. Sági. 06-30-956-1188

VÁLLALKOZÁS

Sebészeti magánrendelés

Professzionálissebkezelés

Ápolási megoldások

Tanácsssadááss

Szűrés

TanácsadásTanácsadásTanácsadásTanácsadásTanácsadásTanácsadásTanácsadás

8200Veszprém, Kossuth Lajos u. 9.Rendelési idő: hétfő: 9,00–12.00,15.00–19.00 kedd: 9.00-12.00

bejelentkezés alapján

Bejelentkezés: +36 30/997-7610minden nap 8-16 óráig

WWW.SEBÁPOLÁS.HU

SEBKEZELÉSIÉS ÁPOLÁSI CENTRUM

22

324

7

Vendéglátóipari gépek el-adók: gőzpároló, grillsütő,rusztikus tölgyfa székek, vá-kumfóliázó, üzemi villany-tűzhely, elektronikus ajtó:2x77x226cm komplett. Azeszközök újszerű állapotú-ak. 06-70-9408-516

Érrendszeri szűrővizsgálatkeddenként 14-18 óráig. Dí-ja: 1.500 Ft. Jelentkezzen bemost! Veszprém, Budapestút 8. SZMT 06-30/426-2994Érterápia Centrum

Fakivágás-visszavágás, bozótir-tás, fűkaszálás 06-20-957-2444,www.kk-ev.hu

OKTATÁS

22

26

87

Akupresszúrás pontokonkopogtató AFT-tanfolyam

lesz április 30- május 3. (4 nap),BIOENERGETIKA

tanfolyammájusban,

AKUPRESSZÚRA júniusban(kreditpontos, ill. szakképzés),

CSALÁDÁLLÍTÓ tanfolyamjúniusban

Várjuk előzetes jelentkezését!Érd.: 20/9440984

www.mariannatourist.hu,[email protected]

Németoktatás Veszprém: 325-147

TÁRSKERESÉSAKCIÓS ÖLTÖNYÖK 9 900 Ft tól. • 06 88 400 300, 06 70 540 03 03

22

27

02

www.oltonyszalon.hu

60éves, józanéletű, lakással ren-delkező nyugdíjas úr állatszere-tő, kedves, házias, korban hoz-záillő hölgyet keres. 06-30-2408-285

181/81/51özvegy, tanult, gyer-mektelen, katolikus férfi (kertesházzal), keres 44-50éves höl-gyet mindörökre. RészletesSMS:06-20-451-7710

34éves veszprémi fiatalember ke-resi társát hölgy személyébenkomoly kapcsolatra 25-40éveskorig. 1gyerek nem akadály 06-30-546-6077

33 éves, független, diplomás férfikeresi párjá[email protected]

58éves leszázalékolt férfi keresibecsületes párját, akihez hoz-záköltözhetne. 06-30-373-6964

Szol­gál­ta­tóika­ta­l­ógus

22

215

2

AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:

Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.

(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]

08

09

78

65

Érd.: 88/561-770,www.schvederoktatas.hu

Schvéder Oktatási Központ 22

26

82

Targoncavezető,Emelőgép-,

Földmunkagépkezelőtanfolyam indulVVeesszzpprréémmbbeenn.

Kezdés: 2015. 04. 22. 14.00

(Fnysz.:19-0200-05;A

L-0390)

GUMISZERVIZDongó Gumiszerviz

Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazásaGépjármû és motorkerékpár

gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javításaVeszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733

Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig

FOLYAMATOS AKCIÓK!Részletekaszervizben.

22

26

93

AKKUMULÁTOR

AKKUMULÁTOR06-20-334-44308200 Veszprém, Tüzér u. 73.

22

32

84

ÜVEGES

hõszigetelt üveg rövid határidõvelparaméterek: K 1.1, K 1.4

síküveg, drótüveg, katedrálüvegek,tükör kis és nagy tételben.

Méretre szabás azonnal is!Veszprém-Kádárta, Gyõri u. 8.

Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457

Bakony Glas Kft.

2232

51

Balatonfüreden nyílóvendéglátó egységünkbe keresünk

szakácsot,főzőasszonyt,

konyhai kisegítőt,pultost ésfelszolgálót

Önéletrajzokat e-mailben várjuk [email protected] címre.

22

36

53

27veszprémi 7 nap magazin | 2015. április 17. |

Ellenőrzések huszonnégy órán átAz Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL április 16-án 6 órától április 17-én 6 óráig, 24 órás összeurópai sebességellenőrzést hajtott végre.

Veszprémben a városi kapitányság és a megyei kapitányság járművei is végeztek ellenőrzéseket. Reggel 6 és 8 óra közt a Haszkovó utca 11 előtt, 8.15 és 9.30 közt a Szél utcá­ban, majd 10.30­tól 12.45­ig a Táncsics utcában, majd egészen este 20.45­ig a vá­ros körül a 8­as és 82­es utakon, valamint Gyula­firátóton a Zirci utcában mért sebességet az egyik traffipax. Emellett reggel 6 és 7.30 közt a Görgey Artúr és Gábor Áron utcák ke­reszteződésében, valamint 9.30 és 11 óra közt a Juta­si úton is megjelentek az egyenruhások.

A rendőrség a helyszínek választásakor a lakosság javaslatait is figyelembe

vette, a felhívására számos állampolgári javaslat érke­zett a rendőrségre. Ezen jel­

zések és a helyi adottságok, valamint a közlekedésren­dészeti elemző munkaisme­retében a megyei rendőr­fő­kapitányságok jelölték ki az ellenőrzések helyszíneit és az időpontokat, amelyeket a www.police.hu oldalon elő­re közzé is tettek.

n Mátyus taMás

Veszprémben, a Jutasi úton dolgozik a traffipax fotó: MÁtYUs

Alkalmi munkából származó jövedelmek bevallásaAz alkalmi munkából származó bevételből a magánszemélynek nem kell jövedelmet megállapítania, feltéve, ha az ebből származó bevétele nem haladja meg a mentesített keretösszeget – tájékoztatott a NAV Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.

Mint írták, a mentesített keretösszeget úgy állapítják meg, hogy a foglalkoztatás napjainak számát megszorozzák a kötelező legkisebb munkabér, azaz a minimálbér vagy kö­zépfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzett­séget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetén a garantált bérminimum napibérként meghatározott összegével. Ez 2014­ben 4670 forint/nap, illetve 5430 forint/nap volt.

A NAV tájékoztatása szerint a minimálbér alapulvételé­vel számított mentesített keretösszeget az alábbi számítási példa szemlélteti:

Foglalkoztatás napjainak száma: 14 napKapott jövedelem: 68 500 FtMentesített keretösszeg: 14 nap x 4670 Ft= 65 380 Ft68 500 Ft – 65 380 Ft = 3120 FtAz adóbevallás 1. sorában szereplő összeg: 3120 FtEmellett nem kell jövedelmet megállapítani, ha a 3711

FEOR számmal azonosított filmipari statiszta alkalmi mun­kából származó napi nettó jövedelme nem haladhatja meg a 12 000 forintot – írták.

Figyelmeztettek: a mentesített keretösszeget meghaladó jövedelmet akkor is szerepeltetni kell az adóbevallásban, ha a magánszemélynek más bevallási kötelezettség alá eső jö­vedelme nem volt 2014­ben. Amennyiben a magánszemély­nek az adóévben nem keletkezett adóköteles jövedelme és az alkalmi munkából is csak a mentesített keretösszeget el nem érő összeget szerezte, akkor bevallást sem kell benyúj­tania.

További információk a NAV Általános Tájékoztató Rend­szerén (TCC) keresztül kérhetők a 06­40/42­42­42 számon.

n Mátyus taMás

Felhívás A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület jubile­

umi megemlékezései során a Gizella­napi rendezvények keretein belül „Alkotó Nők Veszp­rémben” címmel kiállítást rendez.

Kérjük azokat a veszprémi hölgyeket, akik a képző­ vagy iparművészet valamely ágát hi­vatásszerűen vagy amatőrként színvonalasan művelik, és méltó körülmények között szíve­sen megmutatnák alkotásaikat, jelentkezzenek április 25­ig az egyesület Facebook­oldalán vagy az alábbi elérhetőségeken: [email protected] ; +36­20­3456286

Az alkotások leadásának időpontja: ápr. 29–30. A kiállítás művészeti vezetője Hegedűs B. Piros művész­tanár.

Ruhaneműket loptakA Veszprémi Járási Ügyészség lo-

pás vétsége miatt emelt vádat egy család három tagja ellen, akik áruházi lopásokkal, így ruhaneműk eltulaj-donításával, majd azok eladásával akartak maguknak pénzt szerezni – tájékoztatott a Veszprém Megyei Főügyészség. Közleményükben azt is írták, a család egy másik hozzá-tartozójának a lopott ruhák elrejtése miatt, bűnpártolás vétségéért kell fe-lelnie.

A vádirat szerint az ügy 61 éves vádlottja korábban is rendszeresen követett el áruházi lopásokat, s a megszerzett ruhaneműket értékesít-ve jutott pénzhez. Az asszony a bűn-cselekmények elkövetésébe időköz-ben az egyik fiát és annak feleségét is bevonta. A vádlottak gépkocsival mentek a kiszemelt helyszínekre, a lopások elkövetéséhez pedig speci-ális táskát készítettek, illetve csípőfo-gót és ollót is vittek magukkal. A jár-

művet az asszony fia vezette, aki így biztosította, hogy édesanyja és fele-sége a bűncselekmény helyszínéről mihamarabb távozhasson.

Az elkövetők tavaly szeptem-ber elején az egyik székesfehérvá-ri bevásárlóközpontban mintegy 18 ezer forint értékű árura tettek szert, majd közvetlenül utána egy veszprémi sportruházati áruházba mentek. A boltban az eladó felfi-gyelt rájuk, s nem engedte, hogy a két nő háromnál több ruhadarabot a próbafülkébe vigyen. A vádlottak látszólag eleget is tettek a felszólí-tásnak, azonban a 61 éves asszony több ruhaneműt a táskájába rejtett, amelyek címkéit a próbafülkében bevagdosták, az áruvédelmi esz-közt pedig levágták róluk. Az üzlet eladója azonban észlelte a lopási kísérletet, és a két asszonyt a rend-őrök kiérkezéséig a helyszínen visz-szatartotta.

A gépkocsival várakozó társuk mindeközben látta, hogy hozzátarto-

zóit elfogták, ezért gyorsan Fejér me-gyei lakóhelyükre hajtott, ahol a ko-csiban lévő lopott ruhát átrakta egy másik autóba, meghagyva öccsének, hogy azokat tüntesse el. Az ügy IV. rendű vádlottja a kérésnek eleget tett, így a lopott árut a házkutatás so-rán a rendőrök már nem találták meg.

Garázdaság a diszkóban

Egy 22 éves hajmáskéri férfit fog-tak el és állítottak elő a veszprémi rendőrök garázdaság miatt az elmúlt hétvégén. L. N. hajmáskéri lakos ápri-lis 12-én a hajnali órákban egy helyi szórakozóhely másik vendégébe kö-tött bele, akit aztán tettleg is bántal-mazott. Amikor az esetről értesített rendőrök a helyszínen megjelentek, L. N. megpróbált futva elmenekülni előlük. Ez azonban nem járt sikerrel, az egyenruhások elfogták a férfit és előállították a kapitányságra, ahol ga-

rázdaság vétség elkövetésének meg-alapozott gyanúja miatt feljelentést tettek ellene.

Kicserélték a rendszámot

Egy kamion sofőrjét fogták el a veszprémi rendőrök április 11-én, aki olyan járművet vezetett, amelyen nem az arra kiadott forgalmi rend-szám volt felszerelve. Egy 66 éves esz-tergomi kamionvezetőt igazoltattak a veszprémi rendőrök a 8-as számú főút veszprémi szakaszán április 11-én kora délután. Az ellenőrzés során járművéről kiderült, hogy azon nem az arra eredetileg kiadott és nyilván-tartott hatósági jelzés, hanem egy „P” betűjeles rendszám található. Á. Á-t előállították a Veszprémi Rendőr-kapitányságra, ahol egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elköveté-sének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

112 krónika

Page 27: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

Page 28: Veszprémi 7 Nap - 2015. 04. 17.

28 | 2015. április 17. | veszprémi 7 nap

Székesfehérvári neves autóiparipartnerünkhöz keresünk

OOOPPPEEERRRÁÁÁTTTOOORRROOOKKKAAATTTAmit kínálunk:

- biztos munkalehetőség- versenyképes bérezés

- cafeteria- ingyenes vállalati buszjáratok50 km-es körzetben minden

irányból!JJJelentkezés:

06 40 / 343 343wwwwwwwwww.pannonjob.huKölcsönzést-közvetítést engedélyezőnyilvántartási szám: 4376-4./2003.

Rövidáru Méteráru Lakástextil Kézimunka

VESZPRÉM:Hétfő–péntek 9.00–17.30Szombat 9.00–12.00

Stromfeld Aurél u. 1.Tel./fax: (+36) 88 425 743

Kossuth Lajos u. 6.(félemelet)Tel./fax: (+36) 88 442 939

BALATONFÜRED:Hétfő–szombat 9.00–20.00

TESCO üzletsorMobil: (+36) 70 428 3009

[email protected]

Ú

RŐFÖSTextilház

Újdonság!

Amerik

ai éss ho

lland

patchw

orkvás

znak

érkzte

k!

Füredi és veszprémi Kossuth utcai üzleteinkbenmintakollekciós választék található.

22

248

2

Balance, Rapido és Optimakerámia cserepekhezajándék„UNO” (120 g/m2)páraáteresztő tetőfólia

80–150m2 vásárlása esetén – 1 tekercs (75m2)150–250m2 – 2 tekercs (összesen 150m2)250m2 felett – 3 tekercs (összesen 225m2)

Az akcióra regisztrálni 2015. április 10. ésmájus 22.között lehet. A kiszállítási határidő2015.május 31.

Részletek:

www.akcio.creaton.hu •www.creaton.huVárja Önt a Creaton a Construma„A”pavilon 211/B standján!

22

08

34

Ve szprémCserhátltp.(aVáráruházmögö

tel.: 88/442-3

m ,. 2.ött)

48

kedvezmény

kedvezmény10%10%

22

32

57

A kedvezmény a kuponfelmutatásával

április 17–24-ig érvényes.(egy kupon, egy termék)

AKCIÓ!222

222333

222777444

Római P5 1/1 cserép 5 színben409,- Ft/db helyett 219,- Ft/db

6 raklap fölött díjtalan szállítással.

Balance, Rapido és Optimacserepek 80 m2 felett

m2-től függőajándék UNO fóliával

rendelhetők.

Azakció04.10–05.23-igtart.

22

324

0

áápriilliis 20. 16 óóraápprilis 29. 16 óramájus 9. 9 óramájus 16. 9 óra

E-lEarning lEhEtőség!

délután:HétVéGén:

Mégsem passzol a bútor?Van megoldás!Biztos sokan jártak már úgy, hogy bele-szerettek egy kanapéba, fotelba vagy akáregy étkezőgarnitúrába. Az elhamarkodottdöntés azonban sokszor kellemetlen ta-pasztalatot szül, amikor a hőn áhított bú-tordarabról kiderül, mégsem passzol azotthon színeihez, formáihoz. Mit tehetünkilyenkor?

A KAP bútoráruházban tudják a megoldást. Ha akiválasztott bútordarab mégsem megfelelő az ott­honába, 41 napon belül lehetősége van visszahozni.A KAP Házgyári úti áruházában mindenféle indoklásnélkül visszaveszik a vásárolt terméket és a vétel­áron felül még a szállítási költséget is visszaadják.

Ezt a lehetőséget azonban nem szabad összetévesz­teni a minőségi garanciával. Hogy mi ebben az üzlet?– Alapvetően a becsületesség, ami minket motivál– mondja Konrád Attila kereskedelmi vezető. – Bár­kivel előfordulhat, hogy a kiválasztott darab mégsemfér be a lakásba, esetleg a színe nem megy a falhoz,nem érzi kényelmesnek és még sorolhatnám az oko­kat. Mi nem akarjuk, hogy vásárlóink egy félreértésmiatt százezres tételeket dobjanak ki az ablakon,ezért kínáljuk nekik ezt a lehetőséget – hangsúlyoztaa kereskedelmi vezető.Konrád Attila azt is hozzátette, kezdeményezésükországosan is egyedülálló, hiszen sehol máshol nincslehetőség a kipróbált, de valamilyen okból mégsemmegfelelő bútor visszavásároltatására.

(X)

22

32

59

22

29

79

Angol, német,olasz, spanyol,

francianyelvtanfolyamok

április 24-től

[email protected]

(88) 568-580

2239

21

e. sz: E-000114/2014