IV.Sicelides Musae, paulo maiora canamus!Non omnis arbusta iuvant humilesque myricae;si canimus silvas, silvae sint consule dignae.Ultima Cumaei venit iam carminis aetas;

magnus ab integro saeclorum nascitur ordo:iam redit et Virgo, redeunt Saturnia regna;iam nova progenies caelo demittitur alto.Tu modo nascenti puero, quo ferrea primumdesinet ac toto surget gens aurea mundo,

casta fave Lucina: tuus iam regnat Apollo.Teque adeo decus hoc aevi te consule inibit,Pollio, et incipient magni procedere menses.te duce, si qua manent sceleris vestigia nostri,inrita perpetua solvent formidine terras.

ille deum vitam accipiet, divisque videbitpermixtos heroas, et ipse videbitur illis,pacatumque reget patriis virtutibus orbem.At tibi prima, puer, nullo munuscula cultuerrantis hederas passim cum baccare tellus

mixtaque ridenti colocasia fundet acantho.Ipsae lacte domum referent distenta capellaeubera, nec magnos metuent armenta leones;ipsa tibi blandos fundent cunabula flores,occidet et serpens, et fallax herba veneni

occidet, Assyrium volgo nascetur amomum.at simul heroum laudes et facta parentisiam legere et quae sit poteris cognoscere virtus,molli paulatim flavescet campus arista,incultisque rubens pendebit sentibus uva,

et durae quercus sudabunt roscida mellaPauca tamen suberunt priscae vestigia fraudis,quae temptare Thetim ratibus, quae cingere murisoppida, quae iubeant telluri infindere sulcos:alter erit tum Tiphys, et altera quae vehat Argo

delectos Heroas+; erunt etiam altera bella,atque iterum ad Troiam magnus mittetur Achilles.Hinc, ubi iam firmata virum te fecerit aetas,cedet et ipse mari vector, nec nautica pinusmutabit merces: omnis feret omnia tellus:

non rastros patietur humus, non vinea falcem;robustus quoque iam tauris iuga solvet arator;nec varios discet mentiri lana colores:ipse sed in pratis aries iam suave rubentimurice, iam croceo mutabit vellera luto;

sponte sua sandyx pascentis vestiet agnos.Talia saecla, suis dixerunt, currite, fusisconcordes stabili fatorum numine Parcae.Adgredere o magnos--aderit iam tempus--honores,cara deum suboles, magnum Iovis incrementum!

Aspice convexo nutantem pondere mundum,terrasque tractusque maris caelumque profundum!Aspice, venturo laetentur ut omnia saeclo!O mihi tam longae maneat pars ultima vitae,spiritus et quantum sat erit tua dicere facta!

Non me carminibus vincet nec Thracius Orpheus,nec Linus, huic mater quamvis atque huic pater adsit,Orphei Calliopea, Lino formosus Apollo,Pan etiam, Arcadia mecum si iudice certet,Pan etiam Arcadia dicat se iudice victum.

Incipe, parve puer, risu cognoscere matrem,matri longa decem tulerunt fastidia menses.Incipe, parve puer, cui non risere parentes,nec deus hunc mensa, dea nec dignata cubili est.

VERGILIUS IV. ecloga

Eljött már az idõ, mit a jósnõ szent szava hirdet, újraszületve az évszázak nagy rendje megépül. Már megtérhet a Szûz, meg az õsi saturnusi korszak, már új sarjat küld le a földre az ég a magasból. Csak te a most születõ gyermekre, ki hozza a vaskor végét, és akivel beköszönt az aranykor a földre, szûz Lucina, vigyázz: bátyád országol, Apollo. És te leszel consul, te, midõn eljõ e dicsõ kor, Pollio, és a világév nagy hónap-sora indul, és te vezér, amidõn, ha maradt még bûn nyoma rajtunk, eltûnik, s az örök remegés elhagyja a földet. Õ pedig isteni életet él és isteni körben látja a héroszokat meg, s õt is látni közöttük, s kormányoz megbékélt földön az õsi erénnyel. S néked, gyermek, a föld maga elsõ áldozatul hoz gazdagon omló repkénnyel keveredve gyökönkét, és vizi rózsát ont s vele együtt tarka akantuszt. Önként tér meg a kecske fejésre, duzzad a tõgye, s többé már nem féli a nyáj a hatalmas oroszlánt. Illatosan, szeliden bölcsõd maga szirmokat áraszt. Elbukik a kígyó, meg a mérges csalfa növény is elbukik, és az aszír balzsam beborítja a földet. Majd, amidõn hõsök nagy tetteit és az atyádét már olvasni tudod, s mi a férfi erénye, megérted, lassan, lágyan a búzakalász nõ szõke mezõkön, tüske között a vadonban a szõlõ fürtje piroslik, és a kemény tölgy törzse arany mézharmatot izzad. Mégis, a régi csalárdság magva megmarad itt-ott, az hajt gyenge hajón tengert kísérteni istent, fallal övezi a várost, földbe hasítni barázdát. Lesz új Tiphys is akkor, s hordani messzire Argo választott hõsök seregét, új harcok is esnek, és elküldetik újra a trójai sikra Achilles. Attól kezdve, hogy emberré érleltek az évek, kalmár hagyja hajóit, nem hord büszke fenyõszál - mindenhol minden terem - át a tengeren árut. Föld a kapától nem szenved, szõlõ a kacortól: barna paraszt az igát is eloldja bikái nyakától, és a juhok gyapját se hazugság festi szinesre. Bíbor gyapjat a rét maga ád a rajt legelészõ kosnak, majd a szinét sáfrány-sárgára cseréli, és a bodor bárány maga öltözik enyhe pirosba. "Már ily századokat pergess", szólnak guzsalyukhoz végzetes egy akarattal a sors õrzõi, a Párkák. Hív méltó hivatal, vállald, az idõ neked érik, isteni szent gyermek, nagy magzata nagy Jupiternek! Nézd, minden meginog, boltívei rengnek az ûrnek, benne a föld és ég, meg a tengerek árja morajlik, nézd, ujjong a világ a jövendõ korszak elébe! Hosszú élet után bár addig tartana bennem a lélek s az erõ, hogy zengjem tetteidet még: zengõ szómat a thrák Orpheus sem gyõzi le dallal, sem Linus, anyja amazt bár, ezt pedig atyja segítse, Orpheust Calliopea, Linust szépséges Apollo. Pánt is, hallja egész Arcadia, hallja, s itéljen, Pánt is, hallja egész Arcadia, dalba legyõzöm. Kezdd, kicsi gyermek, kezdj nevetést, ismerd fel anyádat, hosszú volt a nehéz tíz hónap az édes anyának, és aki nem nevetett bölcsõben már szülejére, istenek asztala, istennõ nászágya se várja. TRENCSÉNYI-WALDAPFEL IMRE FORDÍTÁSA