Útikönyv az afs világába 2012
-
Upload
afs-jaszsag-matra-koerzet -
Category
Documents
-
view
215 -
download
1
description
Transcript of Útikönyv az afs világába 2012
2
TARTALOM
Előszó
1. Útnak indulunk az interkulturális tanulás labirintusába…
2. Mi, magyarok…
3. Kultúrák találkozása: a sztereotípiák és a valóság
4. Cserediákság
5. Diákok az iskolában
6. Önkéntesség
7. Az iroda
3
Előszó
Miért jó fogadócsaládnak lenni?
„Harmadik éve már, hogy az AFS Diákcsere Alapítvánnyal együttműködve különböző
országokból érkező gyermekeket fogadunk otthonunkba. Ami ehhez szükséges, az a család
minden tagjának a nyitottsága magára a fogadásra. Azt gondolom, családunk befogadó, toleráns,
nyitott. Úgy gondolom, sok család gondolja magáról ugyanezt.
Mindegyikőnkben, kinek-kinek megjelent a fantáziájában a kép arról, hogy milyen lesz a
találkozás, a hétköznapok… Izgalommal vártuk az első találkozást, az első benyomást.
Az mind a fogadócsaládban, mind a fogadott családtagban közös, hogy kapcsolatba akarnak
kerülni egymással, és azt szeretnék mindnyájan, ha ez a kapcsolat jól működne. Máris van egy
közös cél, ami kiindulópontja az együttélésnek.
Minden családnak van egy működési rendszere, dinamikája. A több éves működés során
kialakulnak olyan rutinszerű működések, ami bemerevíti a család működését. A benne élők
mivel érintettek, belül vannak, észre sem veszik. Egy relatív egyensúly áll be.
Természetesen a mi családunkban is jelen vannak ezek a mereven működő részek. Azt, hogy ezt
látni tudtuk, látni tudjuk az annak is köszönhető, hogy bekerült a családunkba Katharina, Luana,
Julia. Mindhárman más országból, családból, kultúrából. Hozták az adott ország kultúráját,
családjuk szokásrendjét és „kamasz énjüket”.
Máris az első állomás, egy feladat, amit meg kell oldani – integrálni saját személyiségükbe,
mindennapjaikba az adott ország és a család kultúráját, illeszkedni a szokásrendbe, a család
ritmusába. Nem kis kihívás ez az összes szereplő számára. Ha ezzel a családok számolnak, és
nemcsak egy ideális állapot lebeg a fantáziájukban, ez a szakasz meghozza eredményét. Hisz ez
az alapja a jól működő kapcsolatnak.
Ne gondolják, hogy ezek a hétköznapok konfliktusmentesek. Mi még olyan eredményt nem
láttunk, amely konfliktus nélküli.
Mi az eredmény?
Hogy csak néhány említsünk meg: a kapcsolatunk alakulása során kialakult konfliktusokat
hogyan oldjuk meg, hogyan jutunk nyerő-nyerő pozícióba. Ahogy figyelembe tudjuk egymás
érdekeit venni egymás határainak tiszteletben tartásával. Ezekből a helyzetekből mindnyájan
tanulunk és beépítjük a mindennapi működésünkbe.
Eszter lányunk zárkózottsága oldódott, a fogadott diákkal kialakított kapcsolatának köszönhetően
nyitottabbá vált. Spontán módon tanult angolul. Az iskolarendszerben elsajátított német
nyelvtudása kommunikációs készséggé, képességgé vált. A megoldások keresése közben rálátott
egy olyan működési módunkra, ami biztonságot jelentett számára. Ebben az erősítette meg,
ahogy kimondásra kerültek a dolgok. Korábban inkább az volt jellemző a családunkra, hogy
feltevések, vélekedések alapján és nem a konkrétan elhangzottak szerint működtünk. Most már
egész jól megtanultuk, hogyan kell kimondani dolgokat ahhoz, hogy egyértelművé váljon
mindenki számára.
4
Nem szeretnék családunk működéséről tanulmányt írni. Az volt a célom, hogy lehetőleg minél
rövidebben, egy folyamatot írjak le.
S még valami, szeretném megosztani azt az örömöt, amikor Karácsonykor együtt voltunk.
Fantasztikus élmény volt, amikor a családunk a könyvesboltban, angolul, olaszul, németül és
magyarul kommunikált egyszerre, aszerint használva a nyelveket, hogy melyikkel tudja a
legjobban megértetni magát a másikkal. A lányok készülődése a szilveszteri bulira… A nagy
beszélgetések a lét értelméről. Vidámság, nevetés, élmények. A konfliktusok újraértelmezése.
Sok-sok történetünk van, nehéz rövidre fogni. Ízelítőül ennyi. Kívánjuk minden leendő és
jelenleg is gyermeket fogadócsaládnak, hogy fedezze fel azt az örömöt, amit ez a program
tartogat.
A következő fogadott gyermekünk remélhetően egy marokkói lány lesz, aki Olaszországban
él…”
Mátis család, Szekszárd
5
1. Útnak indulunk az interkulturális tanulás labirintusába…
… kacskaringós, olykor meredek ösvényeken, amelyek csodálatos tájakra
vezetnek.
Kedves Fogadószülő!
Mindenek előtt szeretnénk megköszönni, hogy kezébe vette ezt a kis könyvecskét,
melyben a fogadás kalandjáról, annak szépségeiről és nehézségeiről lesz szó sokkal közvetlenebb
hangvételben, mint a Fogadócsaládok kézikönyvében, mivel az sokkal inkább a szabályokkal és
tényekkel foglalkozik.
Amikor otthonukba fogadnak egy messziről érkezett cserediákot, akkor egy meglehetősen
különleges szituáció keletkezik. Legtöbbször nem beszélik egymás nyelvét1, mások a
gesztusaik2, de mindezeken felül eltérőek a szokásaik, hagyományaik és az értékeik
3. A
cserediák, még ha sokat próbált is megtudni Magyarországról (könyvekből, Internetről, visszatért
diákoktól stb.), esetleg még a család bemutatkozó anyagát is alaposan áttanulmányozta, akkor
sem tudhatja pontosan, hogy hova érkezik és milyen feladatok várnak itt rá. Ön is bizonyára
hallott már ezt-azt a diák országáról, kultúrájáról. Azonban húsvér emberekkel találkozni, együtt
élni, megismerni egymást, megtanulni egymás szokásait, megélni, elfogadni, feldolgozni a
különbségeket, már korántsem minden esetben olyan könnyű. A cserediák személyisége,
reakciói részben mindenképpen, de olykor teljesen eltérnek az általunk normálisnak tartottól.
Ennek kezeléséhez nagy türelem, rengeteg beszélgetés, sok együtt eltöltött idő, és olykor az
önkéntesek vagy az iroda segítsége elengedhetetlen.
A konkrét példák előtt még szeretnénk egy nagyon fontos dolgot kihangsúlyozni: Önök a
fogadószülők, az AFS alapvető szabályain kívül a cserediák életének szabályait, korlátait,
lehetőségeit Önök szabják és teremtik meg! A cserediákok 15-18 éves tinédzserek, ennek
minden szépségével és nehézségével együtt, egyrészről felnőttek, érettek, sokat tudnak a világról
és önmagukról, másrészről gyerekek, akik sok esetben hoznak elhamarkodott döntéseket, naivak,
tévesen ítélnek meg dolgokat, huncutkodnak, füllentenek, lustálkodnak, lázadnak, mint az Önök
saját gyermekei.
1 verbális kommunikációs akadályok 2 nem verbális kommunikációs akadályok 3 kulturális különbségek
6
2. Mi, magyarok…
Amikor cserediákot fogadunk, nemcsak az ő kultúrájáról tudunk meg különleges,
csodálatos vagy éppen kiábrándító, esetenként akár zavarba ejtő újdonságokat, hanem
Önmagunkról, családunkról, sőt, rólunk magyarokról is. Következzen néhány gondolat4 a
magyar emberekről általánosságban, vagyis ahogy mások látnak minket.
Kik is vagyunk tehát? A magyar kultúra alapvetően Nyugat és Közép-Kelet Európai
kultúrkör része, azonban különleges formában keverednek benne a nyugati és a keleti kultúra
jellemzői: mi nagyon fontosnak tartjuk például az emberi kapcsolatokat, céljainkat ezeken
keresztül valósítjuk meg, ugyanakkor meglehetősen önfejűek, és önállóak vagyunk, ritkán
fogadjuk meg mások tanácsát, nehezen tudunk kompromisszumokat kötni vagy csoportban
együttműködni. Gyakran átvitt értelemben fogalmazzuk meg mondanivalónkat, íratlan
illemszabályok, maguktól értetődő (legalábbis számunkra, akik itt nőttek fel) viselkedésformák
szabják meg mindennapi kapcsolatainkat a társadalom különböző csoportjaival, rétegeivel.
Erőteljesen fejezzük ki érzelmeinket, olykor pedig eltitkoljuk őket. Nemzeti szabadságunkat
gyakran korlátozták a történelem viharai során, de személyes szabadság igényünk sokkal
nagyobb, mint más kultúrákban.
Híresek vagyunk vendégszeretetünkről, könnyen befogadjuk az idegeneket,
kötelességünknek érezzük, hogy kiszolgáljuk őket, gyakran erőnkön felül, és a legritkább esetben
kritizáljuk vendégeinket. Amikor azonban cserediákot fogadunk, a családok meg akarnak az első
néhány hétben vagy hónapban mindent mutatni, és tökéletesnek látszani, mintha néhány napra
látnának vendégül valakit. Az AFS programjai azonban hosszúak (három hónap, fél év, 11
hónap) ahhoz, hogy a nap 24 órájában a „vendégünknek” éljünk. Emiatt nagyon sok
fogadócsalád elfárad az elején, a felhalmozódott negatív tapasztalatokat a „vendég” iránti
szolidaritásból nem osztja meg sem vele, de még az önkéntesekkel sem, őrlődik, és végül betelik
a pohár. A cserediák csak azt tudhatja biztosan, és annak az elvárásnak tud megfelelni, amit
sokszor elmondunk neki, ami szerint mi magunk is élünk.
Nagyon ellentmondásos népnek tűnhetünk az ideérkező külföldiek számára, akik gyakran
értenek minket félre, és hosszabb idő után is nehezen igazodnak ki rajtunk. Ezért is fontos, hogy
Önök, mint fogadócsalád türelmesek legyenek a diákokhoz nehéz szituációkban és
kezdeményezzenek többször, mint azt eddig megszokták, mert a diák bizonytalan, elveszhet az
íratlan szabályok tengerében, és magyarázatokra, megerősítésre, ismétlésekre van szüksége. Ez
gyakran fárasztó a család számára, főleg egy munkanap után, de az együtt eltöltött idő nagyon
fontos a cserediák beilleszkedése szempontjából.
4 kulturális különbségekkel foglalkozó tudósoktól, gondolkodóktól
7
A magyar szülők nagyon sokat idegeskednek a munkájuk miatt, a magyar diákok pedig a
külföldiek számára érthetetlenül sok időt töltenek tanulással, másrészről viszont eléggé el tudják
magukat engedni, amikor lazítanak. Nemcsak a tinédzserek buliznak sokat, de sok felnőtt is
meglehetősen ki tud rúgni a hámból például esküvőkön, szüreten, disznóvágáson, szilveszterkor
vagy egyéb baráti összejövetelen. Ez gyakran megtéveszti a cserediákokat, és ők is
természetesen a könnyebbik utat választanák szívesebben.
A magyar humor nehezen érthető mások számára, cinikus és pesszimista. Vicceink
gyakran szólnak arról, hogy aki optimista, az egyszerűen csak alulinformált. Gyakran mondják
rólunk, hogy talpraesettek, túlélők vagyunk. Ezeket a dolgokat nem várhatjuk el azonban az ide
érkezőktől. A cserediák gyakran tűnik esetlennek, tudatlannak, de segítségünkkel ő is meg tudja
tanulni a szükséges dolgokat.
Nemzeti büszkeségünk meglehetősen nagy, hiszen van mire, illetve kikre büszkének
lennünk. Annak ellenére, hogy kis ország a miénk, rengeteg híres ember és feltaláló származik
hazánkból. Az intellektualitást, a tudást mint értéket sokra tartjuk, ugyanakkor a
mindennapokban kevésbé vagyunk kreatívak, gyakorlatiasak. A történelmünkre is nagyon
büszkék vagyunk, a politika pedig sokkal fontosabb helyen áll mindennapi életünkben, mint más
népeknél. Fontos, hogy értékeinket ne másokkal szemben, őket lekicsinyítve mutassuk meg,
hanem sokkal inkább tanítva. Legyünk nyitottak a miénktől eltérő megoldásokra, lehetőségekre.
Ha ítélkezünk a cserediák kultúrája, szokásai, véleménye felett, akkor nemcsak nagyon
megbánthatjuk őt, hanem önmagunkat is megfosztjuk az új dolgok kipróbálásának lehetőségétől.
Előfordulhat, hogy a sok újdonság és furcsaság hatására a cserediák (vagy akár a fogadócsalád)
telítődik, elfárad. Ez teljesen normális, ilyenkor segíthetnek az önkéntesek, akik többnyire átélték
már ezeket az élményeket és hasznos tanácsokkal szolgálhatnak mind a család, mind a diák
számára.
A hozzáértő tudósokon kívül az elmúlt években itt élő cserediákok is beszámoltak
érdekes tapasztalatokról, ebből következzen most néhány példa: a cserediákoknak nagyon
tetszik, hogy a fogadócsaládok sokat foglalkoznak velük. Ilyen mértékű kényelem nem általános
a legtöbb kultúrában. A magyar anyukák kiszolgálják, babusgatják őket (tízórai csomagolás,
takarítás, főzés, ajándékok), ugyanakkor ezt néha terhesnek élték meg, főleg amikor két tányér
leves után a háziasszony még mindig sértődöttnek látszik, ha nem esznek még többet. Az
étkezéseket általában nagy és nehéz feladatként emlegetik, mivel folyamatosan kínálják őket, és
ha nem ízlik az étel nekik, akkor ez a családnak gyakran nagyon rosszul esik. Azt is mondják a
cserediákok, hogy a magyar családok keveset kirándulnak, ritkán szórakoznak, sportolnak vagy
8
vásárolnak. Gyakran a kikapcsolódást a TV nézés vagy olvasás jelenti. Ennek megértésében és
elfogadásában a fogadócsaládnak kell segítenie a diákot. Nyugodtan meg lehet őszintén mondani
a diáknak, hogy ennek anyagi okai vannak, vagy egyszerűen ezek a család szokásai, és neki
alkalmazkodni kell.
Egy másik érdekes probléma az iskolában jelentkezik. A magyar diákok ugyanis nem
igazán foglalkoznak az új osztálytársakkal és nehezen fogadnak be cserediákot baráti köreikbe.
Ezt gyakran azzal indokolják, hogy úgyis elmennek egy év után. Ezzel összefüggően felmerül
egy másik probléma is, miszerint a magyar diákok általában nem segítőkészek a tanulásban,
türelmetlenek és nem szokták meg, hogy valaki nehezen érthető akcentussal szól hozzájuk. Vagy
angolul beszélnek a cserediákhoz, vagy egyáltalán nem is beszélnek hozzá. Ez egy jelentős
probléma, általában a tanárok segítenek a cserediákoknak, de ez sem mindenhol van így. Ezért
ebben is fontos a fogadócsalád segítsége, támogatása, bátorítása, mind a magyar barátok
szerzésében, mind pedig a magyar nyelv tanulásában és használatában.
A magyar emberekről általában azt mondják, hogy először nagyon nehéz velük,
távolságtartóak, titkolóznak, de később megnyílnak, és az év második felében már jól érzik
magukat a diákok, mert beilleszkedtek és már kiismerték a lehetőségeket és a szabályokat.
Nagyon érdekes megállapításuk, hogy szerintük a magyar emberek nagyon ellentmondásosan
élik meg magyarságukat. Egyrészt borzasztóan büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk
és könnyen megsértődünk, ha valaki kritizál minket, másrészt viszont mi magunk között nem
tartjuk sokra országunkat, a magyar termékeket, a lehetőségeket. Ez megtéveszti őket, és gyakran
kerülnek konfliktusba magyarokkal, amikor véleményt mondanak rólunk.
9
Ki mit gondol a magyarokról?
És mi mit gondolunk arról, amit mások gondolnak rólunk?
- idézetek kultúraközi kommunikáció köréből –
1. Mitől talpra a magyar? - A magyar kultúra jellegzetességei
„A magyar kevert, és állandóan keveredő nép. Szent István óta, s egész bizonyosan már azelőtt
is. Vajon mit nevezhetnénk itt jogosan alapszínnek, legrégibb rétegnek, ősmagyarnak? S azonos-
e ez még azzal, amit ma magyarnak ismerünk? Legalábbis nem árnyalódott és gazdagodott-e
azóta a felismerhetetlenségig?”
Babits Mihály
„A magyarok okosak, műveltek, nagyon európaiak, és nem szeretik, ha lekezelően bánnak
velük.”
„...a magyarok mindent eltúloznak.”
„...önpusztítóan maximalisták, le kell győzniük minden akadályt, még ha tönkre is mennek bele.”
Yale Richmond
A magyarok „olyan kemények, mint az amerikaiak, olyan romantikusak, mint a szlávok, olyan
kíváncsiak, mint a japánok, és olyan ravaszak, mint az arabok.”
Georg Kőváry (Hill, 1997)
„A magyarok elragadó emberek: ugyanolyan szorgalmasak, intelligensek, ügyesek, mint más
népek tagjai. Különösen érzékenyek, szubjektívek, empatikusak, büszkék (túl büszkék ahhoz,
hogy másokat meghallgassanak, mondja egy skót üzletember), végtelenül emocionálisak és
esetenként hisztérikusak. Kimondottan individualisták, kultúrájuk erősen kapcsolatorientált és
10
magas kontextusú. A mediterránokkal versenyre kelhetnek az érintés finomságában,
bensőségességében, és becéző szavakban...”
Richard Hill (Hill, 1999)
„A Szovjetunió vezetője kommunista csúcstalálkozót hív össze, és minden küldött székére egy
rajzszöget tesz, hogy lássa, ki hogy reagál. A cseh leül, elhúzza a száját, de hallgat. A lengyel
leül, majd üvöltve felordít. A magyar, aki alapvetően bizalmatlan, először megnézi a széket,
titokban lesöpri a rajzszöget, leül, majd felordít.”
Flora Lewis
„Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek!”
magyar szülő figyelmeztetése magyar gyereknek
(Nem minden kultúrában szokás egymás szemébe nézni, főleg nem olyan hosszan és mélyen,
ahogy a magyarok szoktak. Ne gondoljuk rögtön, hogy a cserediák sunyi, ha nem néz a
szemünkbe…)
„A magyarok vendégszerető, barátságos emberek, sok gyakorlatiassággal, olykor
türelmetlenséggel. Érzelmeiket többnyire kimutatják, vagy rosszul palástolják. Nagy jelentőséget
tulajdonítanak a rangoknak és a címeknek, kivagyiságuk miatt nemritkán jóval erejükön felül is
igyekszenek bizonyítani. Többségük a hiúságán keresztül meglágyítható. A magyar fél általában
puha partner. Nem tud, nem akar nemet mondani, amiben szerepet játszhat sokuknak a nyugati
szervezettség, technika, a nyugati emberrel szemben megmutatkozó kisebbrendűségi érzése és a
keleties alkudozásban való járatlansága. A külföldieket többre tartja saját honfitársainál. Többet
beszél a hibákról, mint az erényekről. A jóakarat és az előrelátás jegyében nem az elérhető
hasznot, hanem az esetleges veszteséget tartja szem előtt. Attól is fél, hogy bírálhatják, kinevetik.
Kevéssé gyakorlott a konfliktusok kezelésében, némi gúny és lekezelés könnyen indulatossá
teszi.”
Máté János (Máté 1995)
2. Nyelv és gondolkodás
„Nehezen tagadható, hogy a magyarok jól beszélnek: egy ilyen bonyolult nyelv esetében nincs is
más választásuk. Aki már találkozott igazi élő magyarral, arra is felfigyelhetett, hogy
megdöbbentően analitikus elméjük van, amelyet néha tényleg erre a célra használnak. ... Politikai
szakértők szerint viszont ez inkább annak köszönhető, hogy a magyarokat sokszor tépte a
balsors, ezért megtanulták használni az eszüket.”
Richard Hill (Hill, 1997)
3. Önérzet - Megtörhetetlen büszkeség? Vesztett önbecsülés?
„A magyarok szenvedélyesen büszkék magyarságukra.”
Yale Richmond
„A magyarok látszólag elvesztették önbecsülésüket, de mélyen belül nagyon-nagyon büszkék.
Ezt a büszkeséget nem lehet megtörni. Nagyon fontos, hogy a magyarokkal foglalkozó
külföldiek megértsék ezt. Ha azt hiszik, hogy a magyarok nem önérzetesek, ahogyan esetleg a
felszínen látszik, és alsóbbrendűként bánnak velük, el fogják veszíteni a velük való kapcsolatot.
Paradoxonnak tűnik, de minél kevesebb a felszínen az önbecsülés kimutatása, annál erősebb a
személyiség önérzete.”
Honti Margit magyar pszichológus (Branfman, 1996)
11
(Vigyázzunk, ne sértődjünk meg, ha a cserediák véleményt mond rólunk, ő nem ismerheti ezt az
alapszabályt…)
„Voltak, akik a náciknak, mások az oroszoknak, és megint mások a törököknek, vagy a
Habsburgoknak hódoltak. A jellem plaszticitása a túlélésért folytatott harc során alakult ki. Ezért
rejtették el a magyarok a büszkeségüket. Úgy érezték, alacsonyabb rendűnek kell mutatniuk
magukat a hódítók felé a túlélés érdekében.” „Tönkretette a nemzetet, a stressz érzést, az
öngyilkossági arányt, a szívinfarktusok számát fokozta, és magas vérnyomáshoz vezetett.”
Honti László (Branfman, 1996)
4. Borongós életszemlélet
„Egy panaszkodó nemzet, és külön képességük van rá, hogy a pozitívumokat is negatívumként
tüntessék fel, és ezt még élvezik is.” „Azt mondják, a magyar panaszkodik, ha a fagylaltja
hideg.”
Yale Richmond
(A cserediákok ezt a nagyfokú pesszimizmust gyakran nem értik, akár magukra is vehetik, vagy
unalmasnak láthatják a családot.)
„A melankólia az eufóriának nem ellentéte, hanem természetes kiegészítője – mondja egy
magyar diplomata.”
Hill, 1997
„...nincs stabilitás, és nem egyértelműek az értékek: a szenvedés egyenlő a becsületességgel.”
Dr. Simon Lenke szociológus (Hill, 1997)
5. Túlélési taktikák
„A nyugat-európai és amerikai menedzserek többsége nehezményezi, hogy a magyarok mindig
meglelik a módját, hogy ne csináljanak meg valamit, amit nem akarnak.”
Falkné dr. Bánó Klára (Falk-Bánó, 2001)
(Ne csodálkozzunk, ha a cserediákok ezt a tulajdonságunkat akár nem tudatosan is felismerve,
elkezdik alkalmazni…)
„Ha falba ütköznek, mindig át tudnak jutni a túloldalra: körbe, felül, alul, de valahogy átjutnak.”
egy régóta Magyarországon dolgozó ír üzleti tanácsadó (Hill, 1997)
„Egyes külföldiek – főként osztrák szomszédjaik, de az amerikaiak is – azt állítják, hogy még ha
sikerül is valakinek bejutni a forgóajtón egy magyar előtt, ő elég találékony ahhoz, hogy előbb
jöjjön ki onnan.”
Richard Hill (Hill, 1997)
„A cigány elad egy lovat a parasztnak. Néhány nap múlva a paraszt összefut a cigánnyal a
lóvásáron és kéri vissza a pénzét.
– Ez a ló vak, folyton nekimegy a falnak! – siránkozik.
– Ugyan már! – feleli a cigány – Nem vak az, hanem vakmerő!”
Dr. Simon Lenke szociológus (Hill, 1997)
12
6. Szelektív udvariasság
A magyarok „a hivatalban és otthon kedvesek, szívélyesek, de az utcán igen civilizálatlanul
tudnak egymással viselkedni.”
Yale Richmond
„A hivatali kollégák, és az otthonba befogadott vendég „insider”, tehát „belső” ember, aki az
ember kapcsolathálózatához tartozik. A többi ember az utcán „outsider”, vagyis idegen, akihez
semmi köze az embernek.”
Falkné dr. Bánó Klára (Falk-Bánó, 2001)
7. A jövőtől való idegenkedés, valamint az europesszimizmus
„Magyarországon a legtöbb ember támogatja az unióhoz való csatlakozást, csakhogy ennek oka
nem eszmei jellegű, hanem nagyon is praktikus: a lakosság abban bízik, közelebb kerülünk a
nyugati jóléti államokhoz, s gazdaságilag is az egyén is felemelkedhet mostani helyzetéhez
képest. De az európai egység eszmei és történeti hátterét – azt tudni illik, hogy a kontinens
népeinek hosszú évszázadok csatározásai után sikerül olyan közös Európát létrehozniuk,
melyben a nemzeti identitás és az európai gondolat megfér egymás mellett – nem veszik
komolyan Magyarországon. ... Talán, mert az a történelmi ismeretanyag, mely nálunk
felhalmozódott, komplexussá vált. Egy kis ország félelmévé: ha bekerülünk a nagy Európába,
akkor is magunkra maradunk. Vagyis a magyar közvélemény, számos elemző, s a média is
fenntartásokkal közelít Európához.”
Hegedűs István, 168 óra, 1997. (Falk-Bánó, 1997a.)
8. Vélemények Magyarország európaiságáról
„Egyik ország sem állíthatja magáról jogosabban, hogy közép-európai. Földrajzilag pontosan
Európa közepén helyezkedik el, míg kulturális szempontból hídként szolgál Oroszország és a
kelet, illetve a nyugat között. Másrészt az északkelet-európai történelmileg meghatározó
országok és a déli bizonytalan balkáni országok között húzódó választóvonalat is jelzi. Ezek
közül a földrajzi és politikai régiók közül bármelyikhez tartozónak vallhatja magát, és különböző
okokból kötődik mindegyikhez.”
Misha Glenny, a BBC World Service közép-európai tudósítója
„Ázsiai eredetük ellenére a magyarok ezer éve európaiak.” „Amikor István király 1000-ben
megkapta koronáját a pápától, elindult a magyar nemzet kereszténnyé válásának folyamata, és
ennél fogva a nyugati világ részévé vált.”
Yale Richmond
9. Az oktatási és tanulási stílus bizonytalanságkerülő jellege
„A tanítási stílus nagyon eltér attól, amit otthon megszoktunk. Itt megmondják pontosan, mit és
hogyan csinálj. Elvárják, hogy mindent megtanulj, amit a tanár mond. Ugyanígy van
Németországban is, mikor ott tanultam, pont így volt.”
egy brit egyetemi hallgató - (Falk-Bánó, 1999)
„Az angol diákok nem veszik a tanulást komolyan. Csak éppen át akarnak menni a vizsgákon.”
magyar hallgatói panasz - (Falk-Bánó, 2001)
13
„Amikor együtt tanítottam brit és magyar diákokat, az angol, pragmatikusabb, és a magyar,
teoretikusabb attitüd világosan észlelhető volt. Ha tényekre, tanult modellekre kérdeztem rá, a
magyarok kitűnőek voltak, a britek finoman szólva nem remekeltek. Viszont mikor gyakorlati
feladat következett, ... a britek ügyes tervei 10 perc alatt elkészültek, a magyarok kuncogtak, és
fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek a feladattal.”
Falkné dr. Bánó Klára (Falk-Bánó, 2001)
10. Individualizmus és kollektivizmus a magyar iskolában
„A magyar kultúra egyre fokozódóan individualista, főleg a fiatal generáció, és inkább a
nagyvárosokban. Vizsgák alatti kooperáció, ill. puskázás tekintetében azonban a magyar diák ma
is meglehetősen kollektivista nézeteket vall. Az is igaz, hogy a magyar felsőoktatási intézmények
adminisztrációja lényegesen szigorúbb, mint ... a japán, puskázáson ért hallgatót súlyosabb
esetben el is tilthatnak tanulmányai folytatásától.”
Falkné dr. Bánó Klára (Falk-Bánó, 2001)
(A cserediákok nagy része olyan kultúrából jön, ahol a puskázás sokkal nagyobb bűn, mint a
tudatlanság, ők inkább megbuknak, mint hogy csaljanak…)
11. Hatalmi távolság a magyar iskolában
„Úgy gondolom, a rendszer itt formálisabb, mint a brit. Mi az egyetemen keresztnevükön
szólítottuk a fiatalabb tanárokat, itt a tanár úr, tanárnő a megszólítás.”
brit oktató, aki már 8 éve tanít Magyarországon (Falk-Bánó, 2001)
(Ezt az iskolai formalitást mindenképpen magyarázzuk el a cserediáknak, mert nagyon könnyen
megsértheti a tanárokat az iskolában, és akkor már nyilvávalóan nem lesznek vele olyan
segítőkészek…)
12. Hatalmi, illetve státusbeli konfliktusok
„Még mindig nem értik, milyen bántó és sértő, hogy nem egyenlően bánnak velünk, illetve az
14
angolokkal. Például meghirdetnek egy állást, és ha egy angol tölti be, háromszor annyi fizetést
kap, mint egy ugyanolyan beosztású magyar.”
egy brit-magyar szervezet magyar alkalmazottja – (Falk-Bánó, 2001)
„A fizetések közti nagy különbségek feszültségeket okoznak” ...”ezt a kérdést rendezni kell” ...”a
nyugati alkalmazottak többet keresnek, de nem mindig teljesítenek többet.”
Monks Parnership – Coopers & Lybrand felmérése, 1993-94 (Falk-Bánó 2001)
„Egy brit menedzser elmagyarázta nekem, hogy a nyugati megítélés szerint annak, amit mi az
elmúlt kommunista rendszer negyven esztendeje alatt tanultunk és tanítottunk, semmi köze a
való élethez az üzleti élet szempontjából. Ha mi elmondjuk a véleményünket, legalább még egy
nyugati véleményt is meghallgatnak. Nem tudják elképzelni, hogy nekünk is lehet igazunk, és
amiről ők hiszik, hogy helyes, esetleg nem érvényes erre az országra.”
egy brit-magyar vegyesvállalat magyar igazgatója - (Falk-Bánó, 2001)
„Drága asszonyom! Mindnyájan tudjuk, hogy ez egy gyarmat; piac vagyunk, és olcsó
munkaerőforrás!”
egy brit-magyar cég magyar vezetője - (Falk-Bánó, 2001)
(A hatalom, a státusz értelmezése kultúránként nagyon eltérő, ami nekünk felháborító, az máshol
normális, elfogadott, vagy éppen fordítva… Példa: Próbáltuk meggyőzni kolumbiai kislányunkat
(Isabelt), hogy ha együtt takarít a család, akkor hamarabb végzünk. Ha segít nekünk, akkor
hamarabb tudunk menni kirándulni. De értetlenül állt a takarítás kényszere előtt, majd közölte,
hogy Kolumbiában a házi cseléd olcsó. Neki ugyanis nagyon lealacsonyító érzés lett volna a
takarítás. Ez nagyon kemény kijelentés egy mai magyar családban, persze 100 évvel ezelőtt ez
nálunk is egy teljesen normális kijelentés lett volna. Miután ezt végig gondoltuk, elmagyaráztuk
neki, hogy pedig ez nálunk így működik, és megtanítottuk mosogatni, rendet rakni. Neki ugyanis
soha életében nem kellett ilyen dolgokat csinálni. De a tudás szerzés öröme minden gyerekben
ott van, csak meg kell őket győzni a megszerezhető tudás hasznosságáról. Például, hamar rájött
Isabel, hogy ha spontán elmosogat, akkor örömet szerez nekünk, és könnyebben engedjük el
bulizni…)
13. Kulturális kontextusbeli eltérések kiváltotta konfliktusok
„Azt hiszik, mindenki idióta, aki nem amerikai, és ha még ráadásul az illető történetesen a
korábbi vasfüggöny mögül jön, valószínűleg nem tud se írni, se olvasni. Talán az angolok nem
így gondolják, de még az ő számunkra is mi egy más kategória vagyunk. Mi vagyunk a
bennszülöttek. Emlékszem, mikor néhány éve érettségivel nem rendelkező amerikaiak jöttek és
elmondták egy százéves, világhírű magyar gyár mérnökeinek, hogyan kell ... [egy bizonyos
terméket] gyártani. Egyszerűen röhejes és felháborító volt.” „...de még az angolok is néha túl
nyilvánvaló dolgokat magyarázgatnak nekünk.”
egy brit-magyar cég alkalmazottja, aki korábban három amerikai-magyar vállalatnál is dolgozott
– (Falk-Bánó, 1997a.)
(A cserediák is büszke a saját országára, népére, és mi magyarok is. Ez vezethet konfliktushoz,
ha be akarja valamelyik fél bizonyítani, hogy az ő kultúrája jobb. A család mindenképpen kerülje
ezt. Ha a diák, lázongó, hirtelen temperamentumú tinédzserként tesz ilyen tartalmú kijelentést,
hogy az ő országa sokkal jobb, mint Magyarország, akkor magyarázzuk el neki türelmesen, hogy
nem jobb vagy rosszabb, csak más…)
15
14. Nyugati szervezeti vezetők legfőbb panaszai a magyarokról
„A magyarok lassan intézik az ügyeket, nem dolgoznak hatékonyan, a felelősségérzet hiánya
jellemző, bár többen egyetértenek azzal a brit szervezeti vezetővel, aki rámutatott, hogy nagy
különbség áll fenn a 30-35 éves kor alattiak, és az idősebbek között. Az előbbiek ambiciózusak,
szívesen vállalnak felelősséget és kockázatot, az idősebbek rugalmatlanok.”
„Nincs meg az emberek munkájában a részletes tervezés. Nálunk a munkaköri leírások is az
alkalmazottakkal részleteiben egyeztetve történnek, pl. hogy minden beérkezett posta a címzett
asztalára kerüljön a beérkezéstől számított két órán belül.”
„Magyarországon a személyes kapcsolatok és az érzelmi kötődések döntő fontosságúak, ... a
határidők betartása nehéz.”
„Nem elég udvarias a kiszolgálás az üzletekben. Mikor Budapesten elmész egy szupermarketbe,
úgy viselkednek veled, mintha szívességet tennének, hogy kiszolgálnak. Pedig hálásnak kéne
lenniük, hogy abba a boltba, és nem egy másikba mentél vásárolni.”
Falk-Bánó, 2001
(Ezek tipikusan olyan dolgok, amiket a cserediákok hamar észrevehetnek, és ha ők mondják ki,
akkor mi nagyon könnyen megsértődünk. Ehelyett inkább próbáljuk nekik elmagyarázni, hogyan
következhetnek eme tulajdonságaink a történelmünkből…)
15. Kölcsönös tájékozatlanság
„Gyakran az érkező külföldiek egyáltalán nem, vagy alig ismerik a térséget. ...néhányan a
felsőbbrendűség érzésével jönnek, még ha nem ismerik be saját maguknak sem. Ez a kolonialista
magatartás azonnal felháborítja a helybelieket.”
Lővey Imre a Concordia Szervezet és Vezetésfejlesztési Kft. vezetője, 1996 (Falk-Bánó, 2001)
„A Francia Tagozatos hallgatók igencsak meglepődtek, amikor az egyik Budapestre érkező
francia egyetemi oktató több rekesz Evian ásványvízzel érkezett egyhónapos budapesti
tartózkodására. Vajon mit szólt a tanár, amikor az első szupermarketben legalább hatféle
ásványvizet, köztük Eviant is látott a polcokon? „
16
Falk-Bánó, 2001
„Az Angol Tagozat diákcsere programjának keretében 1998-ban Magyarországra érkező brit
hallgató elmondta, hogy társaival együtt azt gondolták, hogy Budapesten az élelmiszerboltok
előtt sorban állnak, nincs elég áru, választék alig van, sőt egyikük azt hallotta otthon, hogy
Magyarországon jegyre adják a húst. „
Falk-Bánó, 2001
„Egy amerikai cég magas beosztású magyar vezetője néhány éve mesélte, hogy amerikai
kollégája, a cég amerikai vezetője említette feleségének, hogy vele jöhet Magyarországra. Az
asszony első kérdése ez volt: Magyarországon van WC?”
Falk-Bánó, 2001
„1992 nyarán történt: egy francia szakos magyar diák egy franciaországi kisvárosba utazott
francia nyelvtudásának gyarapítása céljából. Házigazdáit előzőleg nem ismerte. Mikor
megérkezett, látta, hogy a kertben egy sátor van felállítva, és megkérdezte, miért. A szinte
hihetetlen válasz az volt, hogy a sátrat a magyar lány számára kedvességből és figyelmességből
állították fel, hogy otthonosan érezze magát. „
Falk-Bánó, 2001
„Nyilvános helyen a magyarok nagyon csöndesek és visszahúzódóak, nem úgy, mint az
amerikaiak. Az utcán soha nem köszönnek egymásnak, és nem mosolyognak olyan emberre, akit
nem ismernek. Ez a kommunista múltjukból fakad, amikor állandóan az attól való félelemben
éltek, hogy valami rosszat találnak mondani a kormányról.”
J. H. „rövidtávú misszionárius”
(Nemcsak a cserediák lehet esetenként tájékozatlan velünk kapcsolatban, hanem mi is vele
kapcsolatban. Az amerikai, ausztrál vagy új-zélandi kultúrákban például a történelem egyeltalán
nem olyan fontos, mint nálunk. Ezekből az országokból érkező diákok gyakran tűnhetnek
tudatlannak, tanulatlannak a magyar ember számára. De a történelmen kívül rengeteg más fontos
dolog lehet, amit mi tanulhatunk meg tőlük…)
16. Mindenki magyar
„George Mikes, a neves brit-magyar humorista az ötvenes évek elején egy este izgatottan jött
haza, és meglepő hírt közölt a feleségével:
– Képzeld, Leo Amery (Churchill államminisztere és a birodalmi eszme büszke képviselője)
anyja magyar volt! Ez áll a nekrológban! – mire Mikes felesége felnézett a könyvből,
amelyet éppen olvasott, és szárazon visszakérdezett:
– Na és?
– Hogyhogy na és? – Mikest láthatólag zavarba hozta, hogy szenzációs közlése nem érte el a
várt hatást.
– Hát miért ne lenne magyar? – kérdezte tovább a felesége. – Mindenki magyar.”
Paul Lendvai (Lendvai, 1999)
„Ha az utazóról külföldön kiderül, hogy magyar (hiszen különleges kiejtésünket egy bizonyos
életkoron túl nem tudjuk levetkőzni), majdnem mindig fölteszik a kérdést:
– Hogy lehet, hogy egy ilyen kicsiny ország annyi intellektuálisan kimagasló tudóst adott az
emberiségnek?
Vannak olyan magyarok, akik erre megpróbáltak felelni. Magam részéről nem tudok választ
adni, de valamit azért megemlítek. Amikor Svájcban éltem, ott minden békés volt, nyugodt és
17
biztonságos. Magyarországon más az élet. Mindnyájan folyamatos harcot vívtunk majd’
mindenért, amit el kívántunk érni. Volt, amikor nyertünk, volt, hogy vesztettünk, de végül is
túléltük. Nem vetett véget életünknek, legalábbis az én esetemben nem. Az embereknek
szükségük van az ilyen kihívásokra, és ez mindig megadatott Magyarország hosszú történelme
során.”
Békésy György, orvostudományi Nobel-díjas (Lendvai, 1999)
18
"Minden általánosítás
veszélyes, még ez is."
Alexandre Dumas
3. Kultúrák találkozása: a sztereotípiák és a valóság
Ha kultúrákról beszélünk, nagyon gyakran általánosításokat használunk, ami megkönnyíti
a különbségek megfogalmazását, ugyanakkor leegyszerűsíti a valóságot. Sokan gondolják úgy,
hogy egy világ létezik, amiben élünk, itt és most. Azonban mi emberek ennek a hatalmas
világnak csak egy-egy apró szeletét ismerhetjük meg időbeli és térbeli korlátaink miatt, így sok-
sok kicsi világrészlet, nézőpont létezik.
Egy közismert anekdota jól összefoglalja azt, hogy ki miként láthatja ezt a világot: négy
vak embert megkérnek, hogy mondják el, milyen az elefánt. Odavezetik őket egy elefánthoz, és a
vak emberek megérintik az állatot, hogy megtudják milyen. Az egyikük az ormányát fogja meg
először és gyorsan felkiált, hogy szerinte az elefánt olyan mint egy hosszú cső. A másik az
elefánt fülét fogja meg elsőre, és kineveti a másikat, majd kijavítja, hogy az elefánt nem olyan
mint egy cső, sokkal inkább olyan mint egy lepedő. A harmadik mérgesen mondja, hogy hiszen
az elefánt olyan, mint egy erős oszlop, miközben a lábát fogja. A negyedik, aki a farkát ragadta
meg, már nagyon mérges, és ráripakodik a többire, mivel az elefánt olyan, mint egy kötél, nem
pedig cső, vagy lepedő vagy oszlop. A végére pedig nagyon összevesznek. A kulturális
különbségek megélésekor
gyakran hasznos lehet erre a
kis történetre gondolni. A
sztereotípiák olyanok mintha
csak az elefánt ormányát,
fülét, lábát vagy farkát
látnánk, és nem az egész
elefántot.
19
Nagyon fontos, hogy fogadócsaládként tisztában
legyünk azzal, hogy mi többet tudunk a saját
környezetünkről, mi itt biztonságban vagyunk, mert
ismerjük mindennapjainkat. A cserediák, amikor
megérkezik Magyarországra, gyakran megijed a
rengeteg ismeretlen dologtól, a nyelvtől, az épületektől,
a szokásoktól. Ezért amikor konfliktus helyzet van, ők
sokkal kiszolgáltatottabbak, mint mi. Egyedül vannak,
távol a megszokott környezetüktől, távol a saját
családjuktól. Támadások, veszekedések és
vádaskodások, kiabálások helyett inkább beszéljünk
meg vele mindent, magyarázzuk el neki (vagy nyelvi
nehézségek esetén kérjünk meg egy önkéntest vagy
irodai munkatársat, akiben megbízunk, hogy fordítson),
hogy mit csinált rosszul. Ezt gyakran többször is meg
kell tenni, mert nem biztos, hogy amit elmagyaráztunk,
azt ő úgy értelmezte, ahogy mi szántuk.
20
4. Cserediákság
Minden országban, kultúrában és minden embernek mást jelent a külföldi út, valakinek
presztízs, másoknak kaland, egyeseknek tanulási lehetőség, mások ajándékba kapják, sőt olyan
eset is lehetséges, hogy kiváló menekülési mód valami elől.
A cserediákok 15-18 év közötti tinédzserek, akiknek egy része saját elhatározásból vág
bele az AFS kalandba, és van akit a szülei, rokonai, barátai, tanárai bátorítanak, sőt olyanra is
akad példa, hogy kényszerítenek. Cserediáknak lenni nem könnyű feladat. Nemcsak a kulturális
különbségek miatt, hanem a tinédzser lét és annak nehézségei, bonyodalmai miatt.
A cserediákok sokféleképpen reagálhatnak a saját országukhoz képest Magyarországon
lévő kulturális különbségekre. Lehet, hogy lelkesen, minden lehetőséget felkutatva, segítséget
kérve állandóan próbálkoznak beilleszkedni az iskolába, a családba, egy baráti körbe. Az is lehet,
hogy néha kevésbé lelkesek, mondjuk egy-egy kudarc után, és ilyenkor bátorításra van
szükségük, hogy újra vidáman vegyék az akadályokat. Viszont az is előfordulhat, hogy egy
akkora kudarc éri, hogy leblokkol, bezárkózik, és nem hajlandó, vagy nem is tud már nyitni.
Ilyenkor depressziósak lehetnek, a tévé előtt ülhetnek naphosszat, vagy kizárólag a többi
cserediákkal beszélnek és találkoznak.
Ez utóbbi lehetőséget meg lehet előzni, vagy korán fel lehet ismerni. Amikor a
cserediáknak „nincs kedve” az osztálytársaival találkozni, lehet, hogy iskolába sem szívesen jár,
rosszkedvű, sokat internetezik, lusta, nem érdeklik a dolgok, stb. Nagyon fontos, hogy a
cserediákoknak legyen elég elfoglaltságuk délutánonként, amikor a fogadószülők dolgoznak, a
fogadótestvérek pedig tanulnak. Ilyenek lehetnek például: zeneiskola, sportolás, színjátszó kör,
akár valamilyen nyelvi klub. Ha nem ismerünk ilyen lehetőségeket környezetünkben, akkor
próbáljunk keresni. Önök, mint fogadócsalád ebben nagyon nagy segítséget nyújthatnak a
cserediáknak. Ő ugyanis nem ismerheti a lehetőségeket Magyarországon, és főleg nem az adott
régióban. Az nem feltétlenül jó megoldás, hogy a többi cserediákkal lóg valamelyik bevásárló
központban vagy kávézóban minden nap. Alkalmanként fontos, hogy találkozhassanak
egymással, és beszélgessenek, de ha minden délutánt együtt töltenek, és közben semmi építő
jellegűt nem csinálnak, az nagyon rossz hatással lehet rájuk, ráadásul alig van olyan család, aki
ezt jó szemmel nézné.
21
5. Diákok az iskolában
A külföldi diákok is magyar középiskolába járnak. Az iskolák önkéntes alapon fogadják a
diákokat és bizony a beíratás sokszor nem olyan egyszerű adminisztrációs folyamat. Ennek
ellenére, évről évre egyre nyitottabbak az iskolaigazgatók és a pedagógusok a külföldi diákok
befogadásával kapcsolatban. Igaz, ami igaz, a külföldi diák integrálása a tanórákon és a magyar
diákok közösségébe sokszor fejtörést okoz a pedagógusok számára. Egyrészt a diákok alig
értenek pár szót magyarul, amikor megérkeznek Magyarországra, másrészt sokuknak
teljességgel idegen és ismeretlen a magyar tanítási rendszer. A tanárok számára mindenképpen
plusz idő és energia ráfordítást jelent egy külföldi tanuló jelenléte az osztályban. Azonban a
kultúra egyik esőszámú közvetítőjeként az iskola szerepe hatalmas az AFS programja során,
ezen túl pedig keretet ad a diák napjainak, élményekkel gazdagítja a diákot és segít a
beilleszkedésbe, a barátok megismerésében, a nyelvtanulásban.
A fogadócsaládnak is el kell magyaráznia ezt az alap felállást a diáknak, hogy értse,
tisztában legyen az iskolába járás fontosságával. Tinédzserként nem meglepő, ha a könnyebbik
utat akarja választani a diák, és szívesen tölti a magyar vagy történelem órát a könyvtárban,
hiszen itt nem kell folyton azzal szembesülnie, hogy egy kukkot sem ért még mindig a magyar
órákon. Viszont fontos megértenie, hogy idővel könnyebb lesz a magyar nyelv számára is, de
ehhez folyton ezt kell hallania, részt kell vennie az órákon, bármennyire is unalmasnak tűnnek.
Máskülönben nem indul be a nyelvtanulás, ellenben az idő csak telik.
Ha a fogadócsalád is folyamatosan tartja a kapcsolatot a diákot felkaroló tanárral
(osztályfőnök, nyelvtanár…), akkor a pedagógusok is komolyabban odafigyelnek a diákra. A
figyelmet és a segítséget minden diák meghálálja és kölcsönösen szép pillanatokat szerezhetnek
egymásnak az iskolai közösség tagjai.
A diák iskolai integrálása ráadásul nemcsak a diák érdeke. Hatalmas lehetőségeket
tartogat a többi diáktárs, illetve a pedagógusok és az egész iskolaközösség számára.
Bizonyítékul álljon itt egy levél egyik lelkes AFS-es pedagógusunktól, a fehérvári diákok
Vali nénijétől:
22
Egyre barátságosabb térkép
Nekem nevetnek a csillagok. Mert a világ számomra ismert és ismeretlen országaiból jártak itt
cserediákok, akik kíváncsiak voltak a világra, mint a kis herceg. Hozzák népük kultúráját,
személyes életüket, örömüket, bánatukat, érzékenységüket. Ránk kíváncsiak, magyarokra, a mi
nyelvünket akarják megtanulni. A székesfehérvári Lánczos Gimnázium diákjainak ismerős a
szituáció: szeptemberben az évnyitón már közöttük áll az iskola egyenruhájában két-három
külföldi diák. Aztán van, akinek osztálytársai lesznek, mások csak az aulában megtartott
magyarórákba próbálnak benyomulni, hogy kérdezhessenek valamit róluk, aztán tőlük. Hallani
szeretnék, hogyan mondanak ki magyar szavakat, de az anyanyelvükön is be kell mutatkozniuk,
aztán azt kérik tőlük, hogy írják le a magyar neveket thaiul, japánul, kínaiul, s persze azt is, hogy
„szeretlek”.
Rácsodálkozunk egymásra
Éljük az életünket, s azt hisszük, csak így lehet gondolkodni, ahogy mi gondolkodunk. Minden
télen megnáthásodnak a keletiek, szipognak. - Miért nem fújják ki az orrukat? Fujj!- ez a
magyarok reakciója. Miért? Mert nekik az az undorító, amit mi csinálunk, hogy papírba fújjuk az
orrunkat. Hogy mi normális, mi nem, ez csak szokás kérdése, tehát megtanulható más viselkedés,
és elfogadható – megéljük a különbséget. Az anyanyelvünk ismerete természetes, mégis többet
tudunk róla, mióta Kazu nem értette a „magyarázni” szót: „ Japánozni nem lehet?”- kérdezte.
Azóta tudjuk, amit érthetővé akarunk tenni, azt magyarul mondjuk: magyar/ázzuk. Neslinek, a
török lánynak elénekelték a „Katalinka szállj el...”-t, s amikor elmesélte, még mindig könnybe
lábadt a szeme. Ilyen gonosznak tartják a
törököket? Megölelgettük. Hol van már az
a 150 év….
Xiaolin (Kína) nem értett valamit, hiába
magyaráztunk, Keyaki (Japán) próbált
segíteni neki, kandzsikat rajzolt, amik a
kínai nyelvből kerültek a japánba. Hol
számít a politika? Milyen évszak van most
Thaiföldön? – Tél. –Hány fok van most? -
Huszonkettő. Igen, mondjuk az azonos
szavakat, és mást jelentenek. „A”
(Thaiföld) megfigyelte a diákok
beszédében a süti, buli, szülinap szavakat,
aztán alkotott. A viszontlátásra helyett azt
mondta nevetve: Viszli! Egy tanév alatt
meg lehet tanulni magyarul – hihetetlennek
tűnik. A nyelvi környezet, a család, az
iskola az alakuló osztálytársi, baráti
kapcsolatok mind építik a nyelvtudást. Jó
érzés ennek részesévé lenni. Az iskola
faliújságján képeslapok, üdvözlőlapok
hirdetik, hogy még évek múlva is gondolnak ránk, az iskolára a cserediákok. Mi pedig nézzük az
egyre barátságosabbá váló térképet, hiszen Japán Kazut, Keyakit és Saerit jelenti, Kolumbiában
ott lakik valahol Lina és Anna-Maria, Thaiföldön Por, Joop, A, Nat, Ploy, Amy és Tingtang,
Németországban Dávid, Cris, Johanna, Katrin, Theresa, Portugáliában Sergo, Olaszországban
Antonio, Kínában Xiaolin…
Lovranitsné Ollerinyi Valéria – tanár
23
6. Önkéntesség
Az önkéntesek olyan diákok és felnőttek/szülők, akik már valamilyen formában részt
vettek AFS programon (kiutaztak külföldre, fogadtak cserediákot, esetleg mindkettő), vagy
hosszabb-rövidebb kapcsolatba kerültek a szervezettel. Az önkéntesek nem kapnak pénzbeli
fizetséget munkájukért. Mindenki logikusan teszi fel ilyenkor a kérdést, hogy akkor miért
dolgoznak? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, és elsősorban csak a saját önkénteseink
beszámolóira tudunk támaszkodni. Íme egy őszinte vallomás:
1998-ban kerültem először kapcsolatba az AFS-szel, amikor egy osztálytársam újságolta,
hogy részt vesz egy programéven Ausztráliában. Kérdezgettem tőle, hogy hogyan, milyen úton-
módon találta ezt a lehetőséget, mire ő megadta meg az AFS helyi körzetvezetőjének
elérhetőségeit. Izgatottan, félve hívtam fel ezt a telefonszámot. A vonal másik végén egy kedves
hang válaszolt, aki rögtön elhívott egy helyi találkozóra.
Szüleim örültek, hogy ilyen nagyratörő terveim vannak, de azonnal azt a praktikus
kérdést tették fel, hogy mennyibe fog ez nekünk kerülni. Elmentünk arra az összejövetelre, ahol
találkoztunk volt fogadócsaládokkal, érdeklődőkkel, visszatért diákokkal, cserediákokkal és
választ kaptunk sok kérdésünkre. Meséltek az élményeikről, próbáltak nekünk segíteni dönteni.
Végül belevágtunk, és kiutaztam az Amerikai Egyesült Államokba. Először fantasztikus
volt, mint egy filmben vagy mint egy nyári táborban. Mindenki kedves volt, érdeklődő. A
családom is nagyon jónak, segítőkésznek tűnt.
Aztán néhány hét múlva megmagyarázhatatlan dolgok kezdtek történni. Az akkori
élettapasztalatommal és tudásommal nem tudtam rájönni, hogy miért lettek az emberek egyik
pillanatról a másikra olyan furcsák, idegenek, nem voltak már kedvesek. Elvesztem, rossz
kedvem volt, nem tudtam, hogy mit csináljak.
Az
iskolám már
sokszor fogadott
cserediákokat,
és volt ott egy
tanár, a spanyol
tanárom, aki
látta, hogy
milyen
rosszkedvű
vagyok.
Megkérdezte,
hogy mi a baj,
de nem tudtam
pontosan
megmondani,
csak elkezdtem
sírni. Azt
mondta, hogy
semmi gond,
menjek el a
spanyol klubba délután és ott majd beszélgetünk. El is mentem. Sok más cserediák is volt ott, és
számos amerikai diák. Leültünk és beszélgettünk mindenféléről, persze problémákról egy szó sem
esett. Jó kedvűen mentem haza, és ezután minden könnyebbnek látszott.
24
Az évem sokszor volt nehéz, de tele volt fantasztikus pillanatokkal is. Az akadályokból
tanultam, a boldog pillanatoknak örültem és erőt adtak. A fogadóanyukámmal volt (és azóta is) a
legjobb a kapcsolatom. Esténként együtt vittük a kutyákat sétálni az erdőbe, hatalmasakat
beszélgettünk, javította az angolomat, és rengeteget meséltünk egymásnak a saját életünkről.
Aztán haza kellett jönni, ami nagyon nehéz volt. Persze jó volt újra látni az itthoniakat, de
elképesztően nehéz volt és fájt otthagyni az amerikai családot, barátokat és az iskolát.
Hazajöttem, és azt éreztem, hogy ezeket a fantasztikus dolgokat másoknak is át kell élni.
Mindenkinek meséltem róla, de nem tűnt úgy, hogy igazán megértenek. Hazautazás után néhány
héttel az AFS szervezett egy tábort a visszatért diákoknak. Ott mindenki megértett, és mindenki
nagyon hasonlókat mesélt. Ott az önkéntesek megkérdezték, hogy van-e kedvünk segíteni, átadni
ezt a tudást másoknak. PERSZE, erre nem is lehetett mást válaszolni.
Azóta önkénteskedem. Ez is hol könnyebb, hol nehezebb. Voltam már magyar tanára a
cserediákoknak, körzetvezető helyettes. Vettem már részt a helyi és országos felkészítésben,
táborban, találkozón. És mindig ez az érzés jön vissza. Mindig egy kicsit magamat látom
azokban, akik szeretnének kiutazni, vagy fogadni, és mindig egy kicsit a spanyol tanárom
szeretnék lenni, amikor felhívnak telefonon azok, akiknek problémájuk van. Gyakran sok
szabadidőmet veszi el, van amikor egész délutánokat, estéket, vagy egész hétvégéket. De nagyon
megéri, amikor a cserediákok megszólalnak magyarul, amikor a fogadócsaládok sírva válnak el
a diáktól, amikor újabb és újabb diákok térnek vissza és szeretnének segíteni…
Az önkéntesektől lehet tehát segítséget kérni. Nem biztos, hogy mindig minden esetben
ráérnek, de biztos, hogy megpróbálnak segíteni, vagy keresnek valakit, aki többet tudhat az adott
problémáról, és ő segít.
Valaki attól lesz önkéntes, hogy szeretne segíteni, és regisztráltatja magát a budapesti
AFS irodában. Az önkéntesek között nincs igazán hierarchia, inkább az a fontos, hogy akihez
Önök fordulnak jó tanácsért, segítségért, abban megbízzanak. Minden körzetben van egy
körzetvezető, aki összefogja az önkénteseket, akin keresztül a fontosabb információk futnak, és
aki az irodával tartja a kapcsolatot. Ha úgy érzik, hogy nincs olyan önkéntes a közelükben, aki
tudna Önöknek segíteni, akkor az irodát is lehet hívni, ahol a fogadásért felelős
programkoordinátort kell keresni.
25
7. Az iroda
Az AFS Magyarország irodája Budapesten található. Az irodában 6 állandó munkatárs
dolgozik, és vannak önkéntesek is, akik bent segítenek. Az irodát a nemzeti igazgató vezeti, ő
tartja a kapcsolatot a nemzetközi partnerirodákkal.
A programigazgató a magyarországi programokat szervezi, felügyeli, dönt a
programszámokról, és segíti a fogadásért és a küldésért felelős munkatársakat.
A fogadásért felelős programkoordinátor a Magyarországon lévő cserediákokkal és a
fogadócsaládokkal foglalkozik, ezen belül családkereséssel, adminisztrációval, a táborok
szervezésével, a szabályok betartatásával és a segít a komolyabb problémák megoldásában is.
A küldésért felelős program koordinátor a kiutazókkal és családjaikkal, valamint a partner
országokkal való kapcsolattartással foglalkozik, ezen belül adminisztrál, segít a kiutazással és a
kinn tartózkodással kapcsolatos ügyintézésben.
A szervezetfejlesztésért felelős program koordinátor az önkéntesekkel foglalkozik,
nyilvántartásukkal, találkozókat szervez, és ellátja őket a munkájukhoz szükséges
információkkal, eszközökkel.
Az irodában dolgozik egy pénzügyekért felelős irodatitkár is, aki a szervezet
adminisztrációs ügyeit intézi. Az irodai munkatársak hétköznap 9-17 óráig tudnak segíteni.
Vészhelyzet esetén pedig munkaidőn kívül az AFS mobilon (30-922-3457) lehet elérni az éppen
akkor ügyeletben lévő munkatársat.
Mi tartozik az iroda felelősségi és döntési körébe? Mivel a cserediákok AFS programon
vesznek részt, amennyiben megsértik valamelyik AFS alapszabályt, az iroda dönt a továbbiakról.
Lehetséges, hogy csak figyelmeztetést kap a diák, de lehet, hogy meg kell szakítania a programot
és haza kell utaznia (ez droghasználat vagy terhesség esetén például azonnali hazautazás).
Az iroda dönt továbbá a külföldi utazások engedélyezéséről. A diákok saját
fogadócsaládjukkal és saját iskolájukkal utazhatnak külföldre, amennyiben természetes szüleik,
az itteni körzetelnök és a partnerszervezet beleegyezik. Egyedül semmilyen körülmények között
nem utazhatnak külföldre. Azonban minden eset egyéni elbírálás alá esik, így ha bármilyen
utazási szándék felmerül, akkor kérjük, hogy az utazás előtt legalább 2 héttel vegyék fel
telefonon a kapcsolatot a fogadásért felelős munkatárssal, és egyeztessenek vele. Erre elsősorban
biztonsági okokból van szükség, másrészt viszont a partnerországok egy része sem támogatja,
hogy a diák túl sokat tartózkodjon külföldön.
Az iroda tehát elsősorban adminisztrál, tartja a kapcsolatot a nemzetközi partnerekkel,
segíti az önkénteseket munkájukban és betartatja az alapszabályokat, melyek megsértése esetén
egyéni elbírálás alapján dönt mérlegelve a körülményeket, meghallgatja a cserediákot és bevonja
a fogadócsaládot. Szerencsére olyan esetekre, amikor a diákot haza kell küldeni, nagyon ritkán
kerül sor.