uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad...

24
A kedden, január 22-én megejtett Kneszet-választá- sok utáni reggelen, a szava- zatok 99 százalékának az ösz- szeszámlálása után a szavazók a következő megoszlásban juttatták a mandátumokat az egyes pártoknak: Likud – Jiszráél Béjténu: 31 /a jelenlegi jobboldali, konzer- vatív-liberális kormánypárt Jés Atid: 19 /centrista, középosztály-párti, hangsúlyosan világi Ávodá: 15 /szociáldemokrata, balközép Bájit háJehudi: 11 /nemzeti-vallásos, program- ja a „Területek” zsidók általi benépesítése SASZ: 11 /afroázsiai eredetű szefárd zsidók ultraortodox zsidó pártja Jáhádut háTorá: 7 /askenázi (európai) eredetű zsidók ultraortodox pártja HáTnuá: 6 /centrista, mérsékelt-balolda- li polgári Merec: 6 /szélsőségekre hajló baloldali polgári liberális Ráám-Táál: 5 /szélsőségekre hajló arab na- cionalista egységpárt Chádás: 4 /jobbára arab szavazókat tö- mörítő kommunista párt Balad: 3 /arab nemzeti párt Kadima: 2 /centrista, egykori kormánypárt A választási részvétel 66 százalékos volt, két százalék- kal több, mint a legutóbbi, 2009-es választásokon. A Cáhál, az Izraeli Hadse- reg katonáinak 80 százaléka szavazott, míg az arab szek- torban alacsony, 55 százalék körüli volt a választási rész- vétel. Közel negyed millióan olyan pártokra adták voksu- kat, amelyek nem érték el a választási küszöböt, ezáltal nyolc ülőhely számukra kárba veszett. Az összes szavazatok fenn- maradó egy százaléka, a bör- tönökben és a kórházakban leadott szavazatok megszám- lálása, vagyis a végleges, hiva- talos végeredmény csütörtök- re várható. FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió szerda reggeli közlése * * * A két nagy meglepetés a Likud – Jiszráél Béjténu gyenge szereplése (a tavaly őszi közös listás megegyezés után 40-42 mandátumot re- méltek), illetve a Jáir Lapid Jés Atid pártjának meteor- szerű feltörése. A Jés Atid a második helyre került, jócskán megelőzve a Likud „klasszi- kus” ellenfelét, az Ávodát. A jobboldali és az ultraortodox mandátumok, illetve a középutas, a baloldali és az arab pártok között dön- tetlen eredmény bontakozik ki. Egy ilyen koalíciós meg- osztást alapul véve ugyanis mindkét „pólus” 60-60 man- dátumot, azaz Kneszet-ülő- helyet szerzett. Ez a felté- telezés a Likud-Béjténu, a Bájit háJehudi, a SASZ és a Jáhádut háTorá koalícióját, il- letve a fennmaradó centrista, baloldali és arab pártok által létesített (egyébként a gya- korlatban kizárható) koalíci- ót veszi alapul. Természetesen más ala- pon szerveződő koalíció is elképzelhető. Ilyen lenne a Likud-Béjténu, a Jés Atid, a Kadima és a Bájit haJehudi koalíciója, amely összesen 63 ülésre támaszkodhatna az ultraortodox pártok kizárásá- val. Ez a kormányfőnek meg- takaríthatna rengeteg fölös- leges, koalíciós kényszerből adódó miniszteri, miniszter- helyettesi minisztériumi fő- és alosztályvezetői állást, és a különböző vallásos pártok állami dotálása is jóval szeré- nyebb lehetne. Egy ilyen koalíció nagy kérdése Jáir Lapid hajlandó- sága az erősen jobboldali, a „két állami megoldást” zsiger- ből ellenző nemzeti-vallásos többségű (de nem ultravallá- sos) Hábájit Hájehudi párt- tal politikai közösséget vál- lalni. Ez azonban korántsem biztos. Fentiekből már látható, hogy az egymásnak feszülő érdekellentétek igen nehézzé, esetleg lehetetlenné teszik a kormánykoalíció megalakítá- sát, és akár új választások ki- írása is szükségessé válhat. Halmos László FÜGGETLEN HETILAP ALAPÍTÓ FŐSZERKESZTŐ: DR. MARTON ERNŐ זייל24 oldal 12.00 sekel, Éjláton 10,50 sekel 20487. szám 2013. január 24. csütörtök 5773. svát 13. ÚJ KELET DECEMBER VÉGÉN LEJÁRTAK AZ ELŐFIZETÉSEK! KÉRJÜK ÚJÍT SÁK MEG MEGRENDELÉSEIKET! A LAP ÁRA FÉLÉVRE IZRAELBEN 450 sékel, EURÓPÁBAN 350 dollár, az EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN és KA NADÁBAN 410 dollár. Hirdetés és előfizetés ügyében keressék GEORG EDRI tulajdonost a 050-534-5041-es számon vagy postán a P.O.B. 2590 Javne címen. 2013. január 18-án elhunyt nagyon szeretett bátyám Katz Ervin Montreál, Kanada. Mély fájdalommal gyászolja húga Edit és annak családja Nahariáról. Erősödő zöld vonal Egy választások előtt ké- szült exkluzív felmérés sze- rint az izraeliek 71 %-a szeretné, ha az új kormány határozottabb környezetvé- delmi cselekvési programot dolgozna ki. A felmérésben résztvevők csupán negye- de elégedett az eddigi kör- nyezetvédelmi miniszterrel Gilad Erdannal. Szerda reggel, a szavazatok 99 százalékának a megszámlálása után: A KORMÁNYKOALÍCIÓ A VÁRTNÁL GYENGÉBBEN SZEREPELT, A JÉS ATID ÜSTÖKÖSKÉNT SZÁGULDOTT G.A.L. Marcovich ápolás, gondozás Magyarul és románul beszélő metapeletek legnagyobb közvetítő irodája Ápolónők Izraelből, Magyarországról és Erdélyből. Tel.: 035040052, 054/4465010

Transcript of uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad...

Page 1: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

A kedden, január 22-én megejtett Kneszet-választá--sok utáni reggelen, a szava--zatok 99 százalékának az ösz--szeszámlálása után a szavazók a következő megoszlásban juttatták a mandátumokat az egyes pártoknak:Likud – Jiszráél Béjténu: 31 /a jelenlegi jobboldali, konzer--vatív-liberális kormánypártJés Atid: 19 /centrista, középosztály-párti, hangsúlyosan világiÁvodá: 15 /szociáldemokrata, balközépBájit háJehudi: 11 /nemzeti-vallásos, program--ja a „Területek” zsidók általi benépesítéseSASZ: 11 /afroázsiai eredetű szefárd zsidók ultraortodox zsidó pártjaJáhádut háTorá: 7 /askenázi (európai) eredetű zsidók ultraortodox pártjaHáTnuá: 6 /centrista, mérsékelt-balolda--li polgáriMerec: 6 /szélsőségekre hajló baloldali polgári liberálisRáám-Táál: 5 /szélsőségekre hajló arab na--cionalista egységpártChádás: 4

/jobbára arab szavazókat tö--mörítő kommunista pártBalad: 3/arab nemzeti pártKadima: 2 /centrista, egykori kormánypárt

A választási részvétel 66 százalékos volt, két százalék--kal több, mint a legutóbbi, 2009-es választásokon.

A Cáhál, az Izraeli Hadse--reg katonáinak 80 százaléka szavazott, míg az arab szek--torban alacsony, 55 százalék körüli volt a választási rész--vétel. Közel negyed millióan olyan pártokra adták voksu--kat, amelyek nem érték el a választási küszöböt, ezáltal nyolc ülőhely számukra kárba veszett.

Az összes szavazatok fenn--maradó egy százaléka, a bör--tönökben és a kórházakban leadott szavazatok megszám--lálása, vagyis a végleges, hiva--talos végeredmény csütörtök--re várható.

FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió szerda reggeli

közlése* * *

A két nagy meglepetés a Likud – Jiszráél Béjténu gyenge szereplése (a tavaly

őszi közös listás megegyezés után 40-42 mandátumot re--méltek), illetve a Jáir Lapid Jés Atid pártjának meteor-szerű feltörése. A Jés Atid a második helyre került, jócskán megelőzve a Likud „klasszi--kus” ellenfelét, az Ávodát.

A jobboldali és az ultraortodox mandátumok, illetve a középutas, a baloldali és az arab pártok között dön--tetlen eredmény bontakozik ki. Egy ilyen koalíciós meg--osztást alapul véve ugyanis mindkét „pólus” 60-60 man--dátumot, azaz Kneszet-ülő--helyet szerzett. Ez a felté--telezés a Likud-Béjténu, a Bájit háJehudi, a SASZ és a Jáhádut háTorá koalícióját, il--letve a fennmaradó centrista, baloldali és arab pártok által létesített (egyébként a gya--korlatban kizárható) koalíci--ót veszi alapul.

Természetesen más ala--pon szerveződő koalíció is elképzelhető. Ilyen lenne a Likud-Béjténu, a Jés Atid, a Kadima és a Bájit haJehudi koalíciója, amely összesen 63 ülésre támaszkodhatna az ultraortodox pártok kizárásá--val. Ez a kormányfőnek meg--takaríthatna rengeteg fölös--leges, koalíciós kényszerből

adódó miniszteri, miniszter--helyettesi minisztériumi fő- és alosztályvezetői állást, és a különböző vallásos pártok állami dotálása is jóval szeré--nyebb lehetne.

Egy ilyen koalíció nagy kérdése Jáir Lapid hajlandó--sága az erősen jobboldali, a „két állami megoldást” zsiger--ből ellenző nemzeti-vallásos többségű (de nem ultravallá--

sos) Hábájit Hájehudi párt--tal politikai közösséget vál--lalni. Ez azonban korántsem biztos.

Fentiekből már látható, hogy az egymásnak feszülő érdekellentétek igen nehézzé, esetleg lehetetlenné teszik a kormánykoalíció megalakítá--sát, és akár új választások ki--írása is szükségessé válhat.

Halmos László

FÜGGETLEN HETILAP ALAPÍTÓ FŐSZERKESZTŐ: DR. MARTON ERNŐ זייל

24 oldal 12.00 sekel, Éjláton 10,50 sekel 20487. szám 2013. január 24. csütörtök 5773. svát 13.

ÚJ KELET

DECEMBER VÉGÉN LEJÁRTAK AZ ELŐFIZETÉSEK! KÉRJÜK ÚJÍTSÁK MEG MEGRENDELÉSEIKET! A LAP ÁRA FÉLÉVRE IZRAELBEN 450 sékel, EURÓPÁBAN 350 dollár, az EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN és KA

NADÁBAN 410 dollár. Hirdetés és előfizetés ügyében keressék GEORG EDRI tulajdonost a 050-534-5041-es számon vagy postán a P.O.B. 2590 Javne címen.

2013. január 18-án elhunyt nagyon szeretett bátyám

Katz ErvinMontreál, Kanada.

Mély fájdalommal gyászolja húga Edit és annak családja Nahariáról.

Erősödő  zöld  vonal

Egy választások előtt ké--szült exkluzív felmérés sze--rint az izraeliek 71 %-a szeretné, ha az új kormány határozottabb környezetvé--delmi cselekvési programot dolgozna ki. A felmérésben résztvevők csupán negye--de elégedett az eddigi kör--nyezetvédelmi miniszterrel Gilad Erdannal.

Szerda  reggel,  a  szavazatok  99  százalékának  a  megszámlálása  után:  

A KORMÁNYKOALÍCIÓ A VÁRTNÁL

GYENGÉBBEN  SZEREPELT,  A JÉS ATID ÜSTÖKÖSKÉNT

SZÁGULDOTT

G.A.L.  -­  Marcovich  ápolás,  gondozás

Magyarul  és  románul  beszélő  metapeletek

legnagyobb  közvetítő  irodájaÁpolónők  Izraelből,  Magyarországról  

és  Erdélyből.Tel.:  03-­5040052,  054/4465010

Page 2: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET2.oldal EZ TÖRTÉNT A HÉTEN

AKCIÓBAN A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGAz országos választási bizottság megakadályozta vasárnap este a jobb--közép Likud sajtótájékoztatójának közvetítését, amely Móse Kahlón volt miniszternek a földhivatal élére történt jelölését ismertette volna. A kö--zélett!l egy id!re visszavonult népszer" politikus váratlan kinevezésével a Likud a szociális okokból elégedetlenked!ket próbálta megnyerni a föld--hivatali reform, s az olcsóbb lakáshoz jutás ígéretével. A Netanjahu-kormány utóbbi négy évé--ben átlagosan negyvennyolc százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Izraelben. A bizottság szerint a sajtótájékoztató pro--pagandacélokat szolgált volna, de a kam--pánytörvény csak a hivatalosan rendelke--zésükre bocsájtott id!ben engedélyezik a pártoknak a reklámot. Hétf!n a választási bizottság a szociál--demokrata Munkapárt sajtótájékoztató--ját sem engedélyezte, mivel azon Móse Kahlón kinevezése miatt a Likudot osto--rozták volna.

Izrael a 7. leginnovatívabb országSzerdán kezd!dött a svájci Davosban az üzleti világ legfontosabb nemzet--közi konferenciája. A hét végéig tartó eseményen több mint 100 ország 2500 képvisel!je vesz részt, köztük 1500 vezet! üzletember és mintegy 50 kormány- vagy államf!. A nagyszabású rendezvény el!estéjén hozták nyil--vánosságra a GE Globális innovációs felmérés eredményeit. A kutatásban 25 ország (köztük Izrael) 3100 vezet! beosztású munkatársa vett részt. A felmérés szerint a világ leginnovatívabb országa az Egyesült Államok, !t követi Németország és Kína, de panaszra nincs okunk, ugyanis Izrael egy év alatt három hellyel jutott el!re. Nem csoda, hiszen országunk évek óta a GDP több mint 4 százalékát költi kutatásfejlesztésre. Az ötmilliárd eurót meghaladó állami támogatást kiegészítik a multinacionális vállalatok helyi K+F központjainak ráfordításai, illetve a katonai célú kutatások, amelyek--nek eredményei gyorsan megjelennek a polgári K+F-ben. A felmérés szerint az innováció továbbra is a munkahelyteremtés, a gazda--sági fellendülés és a jobb életmin!ség hajtóereje. Az izraeli vállalatvezet!k 92 százaléka kiemelked! jelent!ség"nek tartja az innovációt. A felmérésben résztvev!k 8-9 százaléka úgy véli a sikeres innováció alapja az ügyféligények jobb megértése, a piaci folyamatok jobb el!rejelzése. A világ csúcsvezet!inek alig fele gondolja úgy, hogy az egyetemekr!l és egyéb képzési helyekr!l kikerül! emberek megfelel!en innovatívak.

Megkezd!dött az oroszok evakuálása SzíriábanMiközben egy új demokratikus Szíria építése” érdekében ismét párbe--

szédre szólította fel az ellenzéket és a fegyveres felkel!ket az ország kor--mányf!je, az orosz kormány megkezdte állampolgárai szárazföldi úton való kimenekítését.

Vael Nadír al-Halaki kormányf! nyilatkozatában hangsúlyozta: „nem zár--kózunk el egyik politikai er!t!l sem, az itthon és külföldön m"köd! nemzeti ellenzéket, illetve a fegyveres felkel!ket is beleértve”. Mint mondta, utóbbiak esetében a dialógus feltételéül a fegyverletételt szabják. Az ellenzék a tárgya--lások kiindulópontjának Aszad távozását tekinti. A nyugati országok által a szíriai nép törvényes képvisel!jeként elismert Szíriai Nemzeti Koalíció ked--den Isztambulban meger!sítette: ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy a fel--szabadított területek irányítására hozzanak létre egy „átmeneti kormányt”.

Orosz források hétf!n közölték, hogy Libanonon keresztül szállítják el száz állampolgárukat, valószín"leg azért, mert a damaszkuszi repül!tér kör--nyékén kiújultak a harcok. #ket ezrek követhetik, köztük sok olyan orosz, akinek szíriai házastársa van. Kés!bb az evakuálás tengeri úton is folyta--tódhat. Ez az els! ilyen orosz kormányzati lépés a szíriai bels! konfliktus közel két évvel ezel!tti kezdete óta. Az AP amerikai hírügynökség szerint ez eddig a leger!sebb jele annak, hogy Oroszország kétségesnek tartja Bassár el-Aszad rendszerének fennmaradását.

Ellenzék nélküli választások Jordániában Jordániában szerdán megkezd!dtek az el!re hozott parlamenti választá--sok, amelyeket az ellenzéki, iszlamista pártok ismét bojkottálnak, ahogy a 2011-es választásokon is tették. A f! ellenzéki Iszlám Akció Front (FAI), amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított je--lölteket, és azért kéri híveit, hogy ne voksoljanak, mert a választási tör--vény valódi reformját, igazságossá tételét követelik. II. Abdalláh király változtatott ugyan a választási törvényen, és ez elvben az arányosság jobb érvényesülését szolgálja, valójában azonban azt segíti el!, hogy a monarchiát támogató törzsi területek felülreprezentáltak le--gyenek az olyan nagyvárosokkal szemben, mint Ammán vagy Ibrid, ahol a palesztinok többsége él. A FAI ezenkívül azt követeli, hogy a miniszterelnököt a választásokon gy!ztes párt adhassa, és ne az uralkodó jelölje ki. A bojkott miatt a tör--vényhozásba így csak törzsi vezet!k, a hatalomhoz közeli személyiségek és üzletemberek fognak bekerülni az elemz!k szerint. Labib Kamhávi politikai elemz! azt mondta: nem lesz jelent!s változás, és az ellenzék továbbra is békés tüntetéseket fog tartani, „ugyanoda jutunk vissza, ahol most vagyunk”.

Ron Nachman 1942 – 2013 Pénteken, január 18-án elhunyt Ron Nachman, Ariel város polgármestere és egyik alapítója. A Somron központjában újonnan alapított település tanácsá--nak az élére 1978-ban került, egy év múlva leköszönt, és csak 1985-ben tért vissza polgármesterként, amely funkciót élete utolsó napjáig megtartotta. Egy ideig a Likud párt képvisel!je volt a Kneszetben, de az élete értelmének tartott, mára közel 20 ezer lakosú város gondjait inkább a szívén viselte.Egy orvosi vizsgálat 2009-ben rákbetegséget állapított meg, amelyet 2010-ben sikerrel kezeltek, és ! változatlan er!bedobással folytatta az önkormány--zat teend!it.Régi álma vált valóra, amikor a kormány elismerte a város határában m"kö--d! f!iskolát, mint Izrael nyolcadik egyetemét. Ariel városa a „Nyugati Part” északi részében, Somronban fekszik, 17 kilométerrel az 1967-es „zöld vonal--tól” keletre, vagyis mélyen a palesztin többség által lakott térségben.Ron Nachman és Ariel lakóinak másik vágya mindmáig teljesületlen: ez pe--dig a várost a s"r"n lakott tengerparti sávval összeköt! vasútvonal. Tel Aviv, a t!le keletre fekv!, de még a „zöld vonalon” belüli városok (Petach Tikva, Ros Háájin) és Ariel között az 5. számú, kit"n!en megépített országút jelenti az összeköttetést. A vasútvonal megépítését azonban egy szakbizottság a közelmúltban túlságosan költségesnek ítélte, helyette egy, az 5. országúttal párhuzamosan haladó villamos vonalat javasolt.

AMMAN NEM FOGAD SZÍR MENEKÜLTEKET

Bassár el-Aszad elnök rendszerének összeomlása esetén Jordánia meg--akadályozza a szíriai menekültek tömeges beáramlását, ehelyett Szíriában hoz majd létre egy „biztos menedéket” a megvédelmezésükre.

Abdullah Enszur jordániai miniszterelnök kijelentése tükrözi a hásemita királyság aggodalmát. Jordánia eddig 285 ezer szíriai menekül--tet fogadott be, és ezzel máris túlzottan igénybe vette sz"kös egészség--ügyi, oktatási, víz- és energiaforrásait.

Jordánia amiatt is aggódik, hogy az Aszad bukását követ!en esetleg kialakuló törvénytelen állapotok és a káosz Szíria déli határán átlépve a Közel-Keleten nyugodt, biztonságos szigetnek számító Jordániába is behatol. „Ha a rendszer összeomlik, és újabb menekültáradat indul meg, megállítjuk, és az országukban tartjuk !ket” – mondta a kormányf! hiva--talában újságíróknak.

Enszur közölte: az újabb exodus fogadása helyett Jordánia inkább kü--lönleges er!ket küld Szíriába, hogy „biztos menedékeket” hozzanak létre a szíriaiak számára a saját országukon belül. A kormányf! azt nem közöl--te, hogy szerinte Aszad megbukik-e vagy sem, csak annyit mondott, hogy Jordánia az elmúlt hetekben nem állt kapcsolatban a szíriai rendszerrel.

Page 3: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET 3. oldalIZRAEL

Az alábbi portrét sokfélekép--pen lehetne kezdeni. Például: Gara Ticia, a magyar n!i sakkválogatott tagja, többszörös magyar bajnok, nemzetközi nagymester és olimpi--kon magánlátogatásra Izraelbe érke--zett. Ittléte során….

De nem err!l van szó. A titulu--sok ugyan egyt!l-egyig igazak, csak Ticiából hiányzik minden hivatalos--ság: ! nem látogat, hanem jött, saját számlájára, mert nagyon szeretett volna kis id!t eltölteni az országban, látni, belevetni magát a mindennapi életbe, minél több embert és helyet megismerni.

A mindössze 28 éves sakkozó n! nem el!ször jár itt. 12 éves volt, ami--kor szüleivel együtt eljöttek ország- és rokonlátogatásra. Azóta 16 év telt el, az emlékek elmosódtak, még a netanyai tengerpart, ahol pedig sok id!t töltöttek, sem emlékeztette semmire. Mostanra minden megvál--tozott, még direkt szerencse, hogy a tenger megmaradt a réginek…

Nehéz Ticiát látni, és hozzákép--zelni a sakktáblát, a sakkfigurákat, az izgalmakat, a versenyek feszültséggel teli légkörét, az id!mér!órát, az órá--kig tartó ülést, a vérre men! küzdel--met, a mindenáron gy!zni akarást. Pedig err!l van szó. Nem hiába for--dulnak el! olyan fogalmak a sakkban, hogy áldozat, ellencsel, fenyegetés, mérgezett gyalog, nehéztiszt, straté--gia, szárnytámadás, torlasz, t"zvonal, üteg, vezérszárny, végjáték. Olyan az egész, mit egy harc, egy háború, amelyet sakktáblán, sakkfigurákkal vívnak meg. Vér, sisak, páncéling és harcmez!. Ehelyett az ember egy szép, sz!ke, kékszem" fiatal n!t lát maga el!tt, aki állandóan mosolyog, mindenkivel szóba áll, pillanatok alatt barátkozik, és aztán fontosnak is tartja ezeket a barátságokat.

Nem szoktam sakkbajnokok tár--saságában forgolódni, olyan távol ál--lok a királyok játékától, mint Makó Jeruzsálemt!l, mégis, valahogy utja--ink összefutottak.

Mindketten a Popper-hív!k tá--borába tartozunk, akiket Popper Péter leny"gözött szellemiségével, hatalmas tudásával, emberségével és barátságával. Ticia is kapcsolatban állt a polihisztorral, sok esetben, az élet különböz! buktatóin – ki hinné, hogy az ilyen szép, fiatal és okos lá--

nyoknak is vannak nehéz pillanatai? – átsegítette !t tanácsaival. Ticia is azok egyike, mint jómagam, akik az élet kihívásaival szemben már azzal is felvértezve érezték magukat, hogy a háttérben ott állt Popper Péter alakja, emberségével, segíteni akará--sával, empátiájával.

Három évvel ezel!tt írt nekem Péter, és figyelmembe ajánlotta az i$ú hölgyet, aki Izraelbe készül, és csak arra kért, szükség esetén fordul--hasson hozzám. Mint írta, erre való--szín"leg nem kerül sor, mert a hölgy önellátó, beutazta egyedül a fél-, vagy a kétharmad világot, de mégis.

Az akkori látogatásból nem lett semmi, Péter is meghalt azóta. Még--is, egy decembervégi reggelen meg--szólalt a telefon. Gara Ticia a vonal másik felén, a Popper ajánlással. A Dizengo% 230. alatt lév! Michal ká--vézóban találkoztunk.

Komoly, kiegyensúlyozott, kicsit nehézkes embert vártam. A sakkal kapcsolatos „tudásom” eddig a sztere--otípiáig ért. Erre berobbant egy fiatal lány, arcán széles mosollyal, nevet! szemekkel. Ki tud ilyenkor sakkról beszélgetni. Azért megpróbáltam.

Kiderült, hogy már hat éves kora óta játszik. Sorsa kicsit hasonlít a Polgár-lányokéra. S!t, útjaik keresz--tezték egymást. Polgár Lászlónak, a világhíres Polgár-lányok apjának a papája szívbeteg volt. #t kezelte Ticia apja, Gara doktor úr. A két papa az orvosi vizsgálat után elbe--

szélgetett egymással. Polgáréknál a három lány akkor már sakkozott, Gara doktor úr két lánya még nem. De a szellem már kikandikált az apró copfok alól. Az iskola el!tt már tudtak írni és olvasni, aztán egy lo--gikai vizsgán ennél sokkal több is kiderült. Mindkét Gara lány sakkot kezdett tanulni, és - rövidre fogva a szót - ma mindketten, Ticia és Anita is nemzetközi sakknagymester. Fon--tos tanulság: az orvosnak is tudnia kell megválogatnia a betegét. A két család azóta is jóban van, összejár--nak. A Polgár lányok szétszóródtak a világban, egyik!jük, Zsófia Izraelben él, férje, gyerekei vannak. A két Gara lány Magyarország hírnevét öregbíti szerte a nagyvilágban.

Kérdezném sakkról, de nem aka--rok tudálékosnak látszani: a suszter maradjon a kaptafánál. Azért kide--rül, hogy Ticia játékfelfogása nem skatulyázható be. Az, hogy támadó, vagy védekez! taktikával játszik, függ az ellenfélt!l (is). Akire készül--ni kell, mert nem lehet csak úgy leül--ni valakivel sakkozni, legalábbis nem ezekben a szférákban. Van irodalom, adatbázis, ahol utána lehet nézni az ellenfél játékszokásainak, er!s olda--lának és gyengéinek. Ezzel csak az a baj, hogy a szemben ül! is rendel--kezik ezekkel a felkészülési lehet!--ségekkel. Az eredmény a tudáson kívül függ a pillanatnyi formától, koncentrálási képességt!l, stílustól és sok minden mástól is…

Nem könny". Ez egy olyan sport, amelyet sokan szeretnek, de kevesen m"velnek fels!fokon. Ticia egyike ezeknek.

A legutóbbi id!kben játszott In--diában, Mexikóban és Törökország--ban, Isztambulban is, ahol a sakk--olimpia volt.

És most Izrael. Itt nem nyitotta ki a sakktáblát, csak a szemét és a szí--vét nyitotta meg. Látni jött, megis--merni, ismerkedni. Nyelvi problémái nem voltak. Tud angolul és spanyo--lul, majdnem mindenkivel szót ért. És nem csak a nyelvtudása miatt. Minden lépésében, cselekedetében: ízig-vérig mai lány. Ebbe még az is belefér (láss csodát!), hogy estén--ként, az élményekkel telített napok után tanítója, Popper Péter írásait olvassa, és egy másik nagy szerelme, a magyar író, Márai Sándor m"veit falja.

Egy hétre jött. Neki annyi elég, hogy átlássa a dolgokat, mara--dandó ismereteket szerezzen. Járt Netanyán, Haifán, Rosh Hanikrán, Nahariyán, Zichron Yakovban, Je--ruzsálemben, Beer Shéván, a Holt-tengeren, Raananan, Herzlián, Gan-Yavnéban. És persze, Tel Avivban. A város, amelybe beleszeretett. Nem véletlen: a városnak is, Ticiának is huszonnégy óráig tart a nap.

Joggal kérdezhetné az olvasó: eny--nyi mindent egy hét alatt? Valóban, az egy hétb!l majdnem négy lett. Az elhatározás és a jegymódosítás egy pillanat m"ve volt. Maradt még, és maradt volna tovább is. Megszerette az országot. De egy verseny, egy két--napos németországi viadal hazavárta a válogatott játékost. Aki fegyelme--zett sportoló, és a játékban nem is--mer tréfát.

Egyébként meg igen. Veretes hu--mora van. Talán az !sök jogán is. Egyik anyaági felmen!je Tabi Lász--ló, a népszer" humorista, az egykori Ludas Matyi f!szerkeszt!je, színházi szerz!, e sorok írójának példaképe. A szálak összefutnak.

Mit hoz a jöv!? Mi lesz a követ--kez! lépés? Ki tudja? Kiszámíthatat--lan, mint a sakk. Mindazonáltal Je--ruzsálemben, a Kotel köveinek rései között a sok fohász, kívánság között ott van egy magyarul írt cédula is.

Peer Gideon

MAGYAR SAKKOLIMPIKON AZ ÍGÉRET FÖLDJÉN

Page 4: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET4. oldal KÖZEL-KELET

2013. június 14-én fogják tartani az elnökválasztást Iránban. Vajon jelent, illetve jelenthet-e ez bármilyen válto--zást az iráni politikában? Létezik-e olyan „forgatókönyv”, olyan jelölt, aki--nek a programja meg tudja változtatni a jelenlegi Irán arculatát.

Az Iráni Iszlám Köztársaság nuk--leáris politikája miatt már jó ideje a világ figyelmének középpontjában áll. Jelenleg az egész Közel- Keleten ha--talmas változások zajlanak le, de Irán atomhatalommá válása egy pillanat alatt felboríthatja a térség amúgy is ingatag stabilitását. A nemzetközi kö--zösség már több ízben súlyos szank--ciókkal sújtotta az országot, mint pél--dául gázembargó, pénzügyi blokád, fém- és olajtermékek kereskedelmé--nek tilalma. A tárgyalások során az úgynevezett „twin-track approach”-ot, azaz kett!s megközelítést alkalmaz--zák, mely szerint egyrészt a szankci--ók szigorításával nyomást gyakorol--nak a rezsimre, másrészt tárgyalásos úton próbálják elérni, hogy Teherán hagyjon fel az urándúsítással. Eddig sikertelenül.

Bahrein, Szaúd- Arábia és az Egye--sült Arab Emirátus mellett az izraeli kormány is azt hangoztatja, hogy még azel!tt megel!z! csapást kell mérni Iránra, miel!tt atomfegyvert fejleszte--ne ki, vagy olyan el!rehaladott állapot állna be, hogy bármikor rövid id!n be--lül képes lenne annak kifejlesztésére. Benjamin Nethanjau miniszterelnök többször kinyilvánította szándékát, miszerint ha kell, akár amerikai segít--ség nélkül is megtámadja Iránt, hiszen a zsidó állam fennmaradása a tét. Az állampolgárok egy része egyetért ez--zel, míg sokak szerint kampánycélok állnak ezen kijelentések mögött, és egy mesterségesen felnagyított ellen--ségképpel próbálja a kormány elterelni a figyelmet Izrael belpolitikai problé--máiról. Habár Irán tagadja, hogy hadi célokra használná atomtechnológiá--ját, de politikai berendezkedése miatt semmi nem garantálhatja azt, hogy valóban nem fog bekövetkezni.

Amikor iráni elnökválasztásról be--szélünk, nem szabad megfeledkez--nünk arról, hogy egy mer!ben más fajta „választás” ez, mint amihez egy nyugati típusú demokratikus ország--ban él! ember hozzászokott. Illetve maga a választás ugyanaz, mindenki beledobja a preferált személy nevét tartalmazó borítékot az urnába. Csak

a leadott szavazat értéke az egész rendszer szempontjából nem bír ak--kora jelent!séggel, mint ahogy ezt gondolnánk.

A megkett!zött intézmények

A Khomeini ajatollah vezet--te 1979-es forradalmat követ!en ne--vezték át az országot Iráni Iszlám Köztársasággá, mellyel Irán államfor--mája teokratikus (iszlám) köztársa--sággá alakult.

Vannak a demokratikus elemek a politikai rendszerben, de az iráni po--litikai berendezkedést leginkább a „klientalizmus” fogalommal lehet jel--lemezni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tisztségek odaítélése az adott vezet!höz való lojalitás alapján d!l el. Iránban a demokratikus intézmények mellett több, felülr!l létrehozott és irányított antidemokratikus intéz--mény m"ködik, melyek fenntartják a jelenlegi rendszert.

A Pasdaran, az Iráni Forradalmi Gárda a regionális hadsereg mellett jött létre. Eredeti rendeltetése az isz--lám köztársaság védelme, de a való--jában ez egy magántest!rség, ami a

vezet! legitimációját „segíti el!”, aki cserébe tagjait jövedelmez! üzletek--hez, pozíciókhoz juttatja.

A nemzeti jövedelem jelent!s ré--szével pedig a különböz! vallási ala--pítványok, az úgynevezett bonjádok rendelkeznek, és csak a vezet!knek tar--toznak elszámolási kötelezettséggel.

Az elnökválasztáson minden 18. életévét betöltött iráni állampolgár szavazhat (2007-ig ez a korhatár 15 év volt). Az elnököt közvetlenül választ--ják. A jelölteket az úgynevezett "rök Tanácsa vizsgálja felül. Ez egy 12 tagú testület, 6 egyházi tagot a Leg--fels!bb Vezet! választ ki, 6 jogtudós tagját a Bírói Testület delegálja a Par--lament jóváhagyásával. Ez a szervezet tulajdonképpen az iráni parlament ellensúlyaként m"ködik. Olyan, mint egy Fels! Ház, ami egyben az Alkot--mánybíróság szerepét is betölti.

Antidemokratikus fékek

A közmédia államilag felügyelt, a rendszer-kritikus médiumok pedig csak fél vagy teljes illegalitásban m"--ködhetnek (bizonyos oldalakat még az interneten is államilag blokkolnak).

Az igazságszolgáltatás nincs elvá--lasztva a törvényhozástól és a vallás--tól. A Sharia, azaz a muszlim bünte--t!jog mai napig részét képezi az iráni jogrendszernek.

Az emberi jogok biztosításáról pe--dig addig nem lehet beszélni, amíg a mai napig halálra ítélhetnek valakit politikai meggy!z!dése, vagy nemi identitása miatt. Az pedig, hogy a n!k is szavazójoggal bírnak, sajnos még koránt sem jelenti, hogy akár megkö--zelít!leg is egyenjogúak lennének a férfiakkal.

Ali Khamenei ajatollah, az ország Legfels! Vezet!je. Az # jogkörébe tartozik a háború és béke kérdésében való döntés joga, valamint # a had--sereg f!parancsnoka. # senkinek nem tartozik elszámolással, és akárki nyer is az elnökválasztást, csak második helyet kaphat egy felülr!l elrendezett játszmában.

Nem látok olyan személyiséget, akinek a programja mer!ben eltérne a másiktól, és radikális változást hozna a gazdasági problémákkal küzd! Irán életébe. Ha lenne is ilyen, talán nem is indulhatna a posztért.

Forradalom viszont nem lesz, és nem is lehet. A rezsim-ellenes mozgalmak rengeteg, gyakran ösz--szeegyeztethetetlen érdekek mentén szervez!dnek, nagy a széthúzás, kevés a pénz, az id!vel az elszántság is meg--fogyatkozik, karizmatikus-vezet! hí--ján pedig elképzelhetetlen, hogy a sok kis csoport egyként kiállna egy közös érdekért, ami jelenleg még meg sincs fogalmazva.

Tehát ahhoz, hogy az elkövetke--zend!, vagy bármelyik jöv!beni vá--lasztás jelentsen valamit, nem új el--nököt, hanem új államformát kellene választani.

Rebeke Raphaela Drory Újságíró Iskola növendéke

IRÁNI VÁLASZTÁSOK:

CSEBERBŐL  VEDERBE?

AZ ELNÖKJELÖLTEKMohammad-Bagher Ghalibaf, konzervatív politikus, akir!l a nemzetközi

sajtó úgy ír, mint „aki még Ahmadinedzsádnál is rosszabb lenne”. Jelenleg Te--herán város f!polgármestere, valamint a rend!rség vezet!je. F!leg Holokauszt- tagadó és homofób kijelentései tették hírhedté.

Manouchehr Mottaki Kül-és Biztonságpolitikai miniszter. Az iráni atom--program kapcsán kijelentette, hogy országának nem célja atomfegyverek létre--hozása, de egyidej"leg elutasította az ENSZ felügyeletét. Az izraeli kormányt egyik beszédében cionista rezsimnek nevezte, és azt mondta, hogy „irán !rül--tekkel néz szembe, akit egy !rült ember vezet”.

Hooshang Amirahmadi független jelölt, politikai elemz!, az Iráni-Amerikai Tanács alapítója és vezet!je. Nemzetközi szinten elismert Irán- szakért!, már 2005-ben is indulni akart az elnökválasztáson, de akkor az #rök Tanácsa disz--kvalifikálta amerikai állampolgársága és demokratikus publikációi miatt. Azt, hogy idén indulhat- e egyenl!re nem tudhatjuk.

Esfandiar Rahim Mashaei Ahmadinedzsád f!tanácsosa. Úgy emlegetik, mint nacionalistát, mert nagy hangsúlyt helyez az iszlám el!tti Irán hagyomá--nyaira. Szociális, kulturális és társadalmi kérdésekben mérsékelten konzerva--tív, ezért gyakran összet"zésbe került a konzervatív és az iszlámista pártokkal. Mivel Ahmadinedzsád már nem indulhat többször az elnöki posztért, érthet! módon teljes mellszélességgel támogatja Mashaei-t.

Ali Ardashir Larijani konzervatív politikus, a teheráni egyetemen dokto--rált nyugati filozófiából. A Mousavi kormány idején Munkaügyi- és Szociális miniszter volt, Rafsanjani elnök megválasztása után pedig Kommunikációért felel!s tárcát vezette. A 2005-ös választásokon is indult, akkor 5.94%-ot szer--zett. Jelenleg Ali Khamenei ajatollah biztonsági tanácsadója, ! volt az egyik f! tárgyaló az ENSZ-el a nukleáris program kapcsán.

Természetesen még nem zárult le a jelölési ciklus, úgyhogy ez a paletta még b!vülhet, vagy éppen sz"külhet, ha az #rök Tanácsa úgy ítéli meg.

Page 5: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET 5. oldalEGYESÜLT ÁLLAMOK

El!ször Joe Biden alelnök, majd Barack Obama elnök is letette hivata--li esküjét a washingtoni kongresszus lépcs!jén magyar id! szerint hétf!n délután. Obama több százezer ember el!tt elmondott beiktatási beszédében arról beszélt, hogy az amerikaiak mos--tani generációja megpróbáltatott és bi--zonyította, hogy kitartó.

Az eseményre több százezren voltak kíváncsiak a helyszínen. Az ünnepé--lyes bevonulásokat követ!en Charles E. Schuler szenátor és egy meggyil--kolt fekete polgárjogi harcos, Medgar Evers özvegye mondta el megnyitó--beszédeit. Ezt követ!en el!bb Sonia Sotomayor, a Legfels!bb Bíróság el--nökhelyettese felvezetésére Joe Biden alelnök, majd a Legfels!bb Bíróság elnökének, John G. Robertsnek a fel--vezetésére Barack Obama elnök is le--tette hivatali esküjét.

Az elnök a nyilvános ceremónián az eskü szövegét mondva egyszer--re két szentírásra helyezte kezét: a legendás polgárjogi harcos, Martin Luther King, valamint egyik saját hivatali el!dje, a rabszolga-felszaba--dító Abraham Lincoln bibliájára es--küdött fel. Az els!vel King tiszteletes történelmi jelent!ség" „washingtoni menetelése” 50., míg a másodikkal a feketék egyenjogúságát kimondó proklamáció 150. évfordulója el!tt tisztelgett. Különleges egybeesés az idén, hogy a ceremoniális beiktatás éppen Martin Luther King születés--napjára esett. Obama négy évvel ez--el!tt szintén Lincoln bibliájára tett fogadalmat.

A beiktatási ünnepségen jelen volt az Egyesült Államok két korábbi de--mokrata párti elnöke, Jimmy Carter és Bill Clinton. A még él! négy ex--elnök közül a másik kett!, Obama közvetlen hivatali el!dje, George W. Bush és annak apja, George H. W. Bush a várakozások ellenére nem volt jelen. Az id!sebb Bush gyengélkedik, nemrég engedték ki a kórházból.

Ezt követ!en Obama megkezdte mintegy tízperces beiktatási beszédét, melyben az összefogásról, a közösség erejér!l, az amerikaiak kitartásáról, a válságról és a következ! évekr!l is be--szélt. Az elnök kit"zte következ! cik--lusának terveit is és meglep!en sok--szor idézte a „mi, a nép” szófordulatot az amerikai alkotmányból. Elmondta, országa alapítói olyan alapelveket fek--tettek le, amik ma is érvényesek, ezek a szabadsághoz és a boldogság kere--séséhez való jogok, amikhez minden

amerikainak joga van. Az amerikaiak mostani generációja

megpróbáltatott és bizonyította, hogy kitartó, mondta az elnök, aki szerint mindennél fontosabb most az össze--fogás. „Ennek a próbának még nincs vége”- jelentette ki. Majd rátért arra, hogy a gazdasági fellendülés már el--kezd!dött országa számára.

Obama szerint Amerika lehet!--ségei korlátlanok, hiszen egy nyitott, sokszín" világban élünk. A másod--jára is megválasztott elnök szerint azonban nemzete nem boldogulhat, ha csak egy sz"k réteg boldogulását biztosítja, ezért a középosztály széles rétegeinek válla alá kell nyúlni.

A következ! évek céljairól szólva elmondta, „szükségünk van iskolai re--formra és adóreformra is, hogy a ke--ményen dolgozók számára biztosítsuk a lehet!ségeket”. Beszélt az egész--ségügy átalakításáról, a deficitcsök--kentésr!l és a biztonságpolitikáról is, megemlítette a háborúk befejezését is. Síkraszállt a vízkészletek, természeti értékek meg!rzése, új energiaforrás--ok felkutatása mellett. Az elnök szót emelt a szegények, elesettek, perifé--riára szorítottak segítéséért és kiállt a homoszexuálisok jogai mellett is. Kijelentette: az Egyesült Államok tá--mogatni fogja a demokráciát az egész világon, Ázsiától Afrikáig, Ameriká--tól a Közel-Keletig.

Obama elmondta, ugyanazt az es--küt mondta el, mint el!dei és ugyan--arra esküdött fel, amiért szerte a vi--lágon amerikai katonák küzdenek az amerikai zászlók alatt, mondta. Az elnök beszéde végén köszönetet mon--dott mindenkinek és Isten áldását kí--

vánta az amerikaiakra.Az Egyesült Államok els!

afroamerikai elnöke idén azért tette le kétszer a hivatali esküt, mert els! el--nök ciklusa az alkotmány értelmében január 20-án délben járt le, ez azon--ban az idén éppen vasárnapra esett, és a hétnek ezen a napján a hagyo--mányok szerint nem szokás beikta--tási ünnepséget rendezni. A hivatalos fogadalomtételt ezért már vasárnap, sz"k körben, de a televízió nyilvános--sága el!tt megejtették a Fehér Ház--ban, hétf!n pedig azt népünnepély keretében megismételték. (Hasonló, megismételt eskütétel legutóbb 1985-ben történt, Ronald Reagan második elnökségének kezdetén.)

David Gergen, a CNN vezet! po--litikai kommentátora Obama eddi--gi legfontosabb beszédének nevezte az újraválasztott elnök szónoklatát, amelyben !szintén vallott hitér!l és alapértékeir!l, világosan beszélt a kihívásokról és a következ! négy év lehet!ségeir!l. A BBC News meg--hívott szakért!je úgy fogalmazott, Obama realistább beszédet mondott, mint négy évvel ezel!tti beiktatá--sakor, józan hangon szólt egyebek között a fegyverszabályozási reform--ról és az államadósság kezelésének szükségességér!l.

Átalakul a kormány

Obama jelent!s kormányátalakí--tással kezdi meg második elnöki cik--lusát, beiktatása után rögtön aláírta a jelölést kabinetjének több posztjára. A külügyminisztérium élére Hillary Clinton helyére John Kerryt, a sze--

nátus külügyi bizottságának demok--rata elnökét javasolja, a Pentagon vezet!je pedig Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátor le--het Leon Panetta helyett, ha a szená--tus jóváhagyja az elnök választottját. Timothy Geithner pénzügyminisz--tert Jack Lew, a Fehér Ház távozó ka--binetf!nöke válthatja, akinek helyére viszont az elnöki jelenlegi helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója, Denis R. McDonough kerül.

Az elnök, mint az amerikai fegyve--res er!k f!parancsnoka, a Capitolium lépcs!jér!l megtekintette a fegyver--nemek díszalakulatainak felvonulását, amelyben 59 alakulat képviseletében összesen 8800-an vettek részt.

Örömünnep a Pennsylvania Avenue-n

A díszszemle után gépkocsi konvo-jával elindult a kongresszustól a Fehér Ház felé. Az elnöki pár a várakozá--soknak megfelel!en a Pennsylvania Avenue-n kiszállt a páncélozott limu--zinból, és az !t többórás várakozást után tomboló örömmel fogadó néz!k sorfala között egy szakaszon gyalog haladt az államf!i rezidencia felé. A rajongók „ráadást” is kaptak, mert Obama elnök és a first lady a Fehér Ház el!tti utolsó néhány száz méter erejéig is elhagyta a gépkocsit.

Az „els! pár” vonulása gyakorlatilag a felvezetése volt a beiktatás napi pa--rádénak, amelynek útvonala szintén a Capitoliumtól a Fehér Házig tart. Az ünnepi menetet az elnök, az alelnök és sz"kebb környezetük egy a Fehér Ház el!tt erre az alkalomra megépí--tett, golyóálló üveggel védett tribün--r!l tekintették meg. Az este folyamán Barack és Michelle Obama két beik--tatási bálon vettek részt.

17-en jutottak el idáig

Az Egyesült Államokban 57. alka--lommal iktattak be elnököt. Amerikai elnökök közül eddig 17-en jutottak el a második hivatali ciklusig. Barack Obamát, aki 2008-ban John McCain arizonai szenátort, 2012-ben pedig Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót gy!zte le a Republikánus Párt részér!l a Fehér Házért folyta--tott küzdelemben, az amerikai alkot--mány értelmében 2016-ban, egymás után harmadik alkalommal már nem választhatják meg hivatalába.

atv.hu

„Mi a nép...”

Barack Obama letette hivatali esküjét

Page 6: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET6. oldal MAGYARORSZÁG

Moszkvát felháborította a washingtoni szövetségi bí--róság döntése, amely szerint az orosz kormánynak súlyos pénzbüntetést kellene fizetnie, amíg nem juttat vissza egy értékes könyvgy"jteményt az amerikai Chábád Lubavics zsidó mozgalomnak – reagált az orosz külügyminisztérium.

A bostoni székhely" ameri--kai Chábád Lubavics Mozga--lom néhai vezet!je, Menachem Mendel Schneerson rabbi könyvtárát követeli Oroszor--szágtól. A vita több évre nyú--lik vissza. Oroszország szerint az amerikai bíróságnak nincs joghatósága az ügyben.

A washingtoni szövetsé--gi bíróság 2010. augusztus 6-án ismerte el a mozgalom igényének jogosultságát a Schneerson-gy" j temény--re, amelyet a döntés szerint törvényellenesen tartanak az orosz állami könyvtárban és a védelmi minisztérium ar--chívumában. Mivel Moszk--

va nem teljesítette az akkori döntést, nem adta vissza a szent könyveket, a washing--toni bíróság most napi ötven--ezer dolláros büntetést rótt ki az orosz kormányra.

Az orosz külügyminisztéri--um teljes mértékben jogtalan--nak és provokatívnak tekinti a bíróság ítéletét, amely sze--rinte ellentétes a nemzetközi joggal, így érvénytelen. Az ITAR-TASZSZ hírügynök--ség idézte a washingtoni orosz nagykövetség közleményét, amely szerint a Schneerson-gy"jtemény az orosz kulturális örökség része, és azt nem szol--gáltatják vissza. Moszkva nem ismeri el a Chábád Lubavics Mozgalmat a gy"jtemény törvényes tulajdonosának.

Schneerson rabbi a mai Uk--rajnában lév! Mikolajivben született, a harmincas években Nyugat-Európába emigrált, majd a náci megszállás el!l 1941 júniusában New York--ba menekült, ahol újra életre

keltette a hászid judaizmus Chábád Lubavics mozgalmát, és annak tekintélyes vezet!jé--vé vált.

Az 1994-ben elhunyt zsidó vallási vezet! gy"jteménye több ezer oldalnyi kéziratot és számos értékes könyvet tar--talmaz, amelyeket a 18. század végén a mozgalomhoz tartozó fehérorosz rabbik adtak össze. Ma vallási relikviának számít.

1918-ban a gy"jtemény egy részét a proletárhatalom ki--sajátította, és az orosz állami könyvtárban helyezte el. A többit Schneerson rabbi ma--gával vitte a Szovjetunióból.

Mintegy 25 ezer oldalnyi kézirat a nácik kezébe került, amelyet a szovjet hadsereg visszaszerzett, és az értékes anyagot az orosz állami kato--nai archívumban helyezték el.

A Lubavics Mozgalom az 1980-as évek végén nyilvá--nította ki igényét az értékes vallási relikviákra. Egyes for--rások szerint Borisz Jelcin né--

hai orosz államf! még James Baker amerikai külügymi--niszternek tett ígéretet arra,

hogy a Schneerson-gy"jte--ményt visszaadják.

MTI/bpi.hu

Kardos Péter zuglói f!rabbi szerint szép lenne, ha a kormány a kéthar--mad birtokában valami olyat tenne, ami után a magyar zsidók azt kiált--hatnák a világ felé, hogy Magyaror--szágon “fasiszti kaputt”. Igaz, akkor nem lenne kikt!l megvédeni bennün--ket – fogalmazott az egyházi vezet! a budapesti gettó felszabadulásának 68. évfordulóján tartott istentiszteleten pénteken Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában.

A Budapesti Zsidó Hitközség ren--dezvényén a f!rabbi kiemelte: arról a pillanatról emlékeznek meg, amikor a szovjet Vörös Hadsereg felszabadítot--ta a budapesti gettót, mert számukra !k hozták el az életet, ezért “legyen áldás a mártírok és az érettünk elesett felszabadítók emlékén”.

Mint mondta, a túlél!k maguk--kal viszik a gyászt, a fájdalmat, az in--dokolt vagy indokolatlan üldözöttségi érzést, de az igazi örömöt és vigaszt, valamint a gyermek, az unoka, a déd--unoka világszemléletét is, akiknek “a vagon szó már semmit nem jelent”.

Kardos Péter szólt arról, hogy a

második világháború alatt az ostromló fegyverek torkolattüzéb!l próbáltak következtetni arra, mekkora távolság--ra lehetnek t!lük a szovjet katonák, “mert már kevés volt az élelem és sok volt a halott”. Megemlítette, hogy látta a gettó ledöntött kerítését, amikor egy szovjet tiszt azt mondta nekik, “zsidó testvéreim, szabadok vagytok”.

Elmondta, nem tudták, hogy hoz--

zátartozóik Auschwitzból parancsot teljesítve írták azt magukról, hogy jól vannak, és még a feladás címe is Waldsee volt, holott valójában a ha--láltáborból adták fel a leveleket. Kitért arra, miután Eichmann (a magyar--országi deportálások vezet!je) meg--nyugtatta !ket biztonságukat illet!en, nem hitték el egyebek mellett azt a hírt sem, hogy a görögországi zsidó--

sággal megvetették a vonatjegyet, a szerelvény azonban a treblinkai halál--táborba vitte !ket.

Az esemény végén a résztvev!k mé--cseseket és a megemlékezés köveit he--lyezték el a zsinagóga melletti udvaron, a H!sök kertjében, majd Oroszország nagykövetségének képvisel!je helyez--te el koszorúját a zsinagóga Wesselé--nyi utcai emléktáblájánál.

A rendezvényen megjelent mások mellett Horovitz Tamás a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke, Tordai Pé--ter a BZSH elnöke, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezetet! igazgatója, Szabo György (mazsök),Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Rogán An--tal, a Fidesz és Schi%er András, az LMP parlamenti frakcióvezet!je, Gyurcsány Ferenc volt miniszterel--nök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Pál%y István, a KDNP országgy"lési képvisel!je, Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, országgy"lési képvisel!, Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és a diplomáciai testület több tagja.

MTI/bpi.hu

ISTENTISZTELET A BUDAPESTI GETTÓ FELSZABADULÁSÁNAK

68. ÉVFORDULÓJÁN

Az elpusztult munkaszolgálatosokra emlékeztek Budapesten a doni áttörés 70. évfordulója alkalmából január 13-án, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban (HDKE). A rendez!k a Honvédelmi Minisztérium, a Tábori Rabbinátus, a Munka--szolgálatosok Országos Egyesülete, a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete és a Holokauszt Emlékközpont voltak. Az ünnepélyes megemlékezés alkalmával emléktáblát avattak és virtuális kiállítást rendeztek „A Lapátos Hadsereg” címmel. Az utóbbi a HDKE honlapján elérhet! interneten.

A bevezet!t Prof. Szita Szabolcs HDKE igazgató, a megem--lékezést Hende Csaba Honvédelmi Miniszter, és Sessler György a Muszos Egyesület elnöke tartották, míg a vallási megemléke--zést és zsoltárokat Dr. Köves Slomó tábori f!rabbi, &ota Péter Joel tábori rabbi, Bíró László Katolikus Tábori Püspök és Jákob Jónás Protestáns Tábori Püspök tartották.

Hende Honvédelmi Miniszter tanulságos és egyenes beszé--déb!l idézek: „Sokkal tartozunk a Don-kanyart megjárt mun--kaszolgálatosoknak, sokkal tartozunk azoknak, akik áldozattá lettek, mindenek el!tt azzal, hogy soha, semmilyen körülmények között nem mentegetjük a gyilkosokat, azzal, hogy minden kö--rülmények között h"ek maradunk emlékükhöz... Meg kell is--merni a történelmet és a magyar állam felel!sségét az ügyben, hiszen nem védte meg polgárait, emberi méltóságukban meg--alázta !ket, és része volt abban, hogy százezrek életét elvegyék egy ordas eszme nevében”.

Áldott legyen a Munkaszolgálatosok emléke. ז“לDr. Kende György

Emlékezés a Muszosokra

ÚJABB BÍRÓSÁGI DÖNTÉS A SCHNEERSON -KÖNYVTÁR ÜGYÉBEN

Page 7: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET

Bayer Zsolt (becenév Zsoca) publicista, író és új--ságíró Budapesten született 1963-ban. Atyja neve Ottmar, és következtetvén család és apja nevéb!l, elmagyarosodott sváb. Egyetemen magyar és történe--lem szakos hallgató és egyike volt azon 38 egyetemi hallgatónak, akik 1988-ban megalakították a Centrá--lis Er!tér (FIDESZ) mozgalmat és az el!kel! ötös számú pártigazolvány tulajdonosa. Orbán Viktor mi--niszterelnök kebelbarátja és osztatlan bizalmát élvezi.

Publicista karrierjét a Mai Lapnál kezdte, aztán Kurír, majd 1993-94-ben a Népszabadság f!munka--társa. Párhuzamosan, a FIDESZ alapításától kezdve a párt sajtóf!nöke, öt évig a Magyar Nemzet munka--társa, majd és mindmáig a Magyar Hírlap f!munka--társa. Egyúttal a magyar TV-nél igazgató helyettes, majd Hír TV és jelenleg az Echo TV munkatársa. Egy tucat regényt és néhány filmet írt.

Kinézete a nürnbergi törvények alaptételeire és a Stürmerre alapozva nem kissé zsidós, mi több, neve és képe díszhelyen jelenik meg a Metapédia nev" veszett antiszemita portálban, mint „zsidógyanús a magyar közéletben”. Mi sem természetesebb, hogy a jobbik is minden sz@rban kanál és a „zsidó Bayer hazugságai” dics!ít! titulusát adományozta neki. Ez gyakori úzus a magyar jobb köreiben, aki nem velünk az bizonyára zsidó, vagy zsidóbérenc.

Mindezen említettek ellenére nincs semmi valós bizonyíték Bayer zsidóságára és újságírói m"ködése és irományai alapján meger!ltetés nélkül nevezhetjük közönséges, mindennapi antiszemitának és rasszistá--nak. Bayer, állandó vitában a jobbikkal és megjegy--zend! egy szellemes bemondása Dr. Morvai Krisztina jobbik parlamenter és EU tanácstaggal kapcsolatban. Morvai, állítólagos „jogvéd!”, de f!leg antiszemita. „Mióta kényes Morvai a metszett farkincákra?” Mor--vainak két férje volt, mindkett!, zsidó – szép karrier.

Bayer Zsolt újságírói karrierje hemzseg az oktalan antiszemitizmustól és rasszizmustól. 2008 március 18-án a Magyar Hírlapban egy cikke jelent meg, „A medence és környéke”, anonim szerepl!kkel, mikoron állítólag egy neves, de meg nem nevezett neves ma--gyar (zsidó) író orrát az úszómedence vizébe fújta és mikor figyelmeztették, hogy tartózkodjon ett!l, körbe rohangálva a medencét azt ordítozta, hogy itt inzul--tálják a zsidókat. Ha egyáltalán igaz a mese, akkor a zsidó író hanyag volt, ugyanis a zöm akkor fújja orrát a vízbe, mikor alámerül. Az is köztudomású, hogy senki sem vizel a medencébe kintr!l vagy az ugródeszkáról, hanem kizárólag, víz alatt. Az említett epizód csak allegorikus el!játék a „Medence és Környéke” omi--nózus cikkhez, melyben Bayer figyelmeztet, hogy ne fújják az „ellenségek” orraikat a magyar medencébe, mármint a magyar nemzet medencéjébe, és ne vizel--jenek bele. Hogy egy ilyen cikkhez, mi szükség van antiszemita bevezetésre, meg kell kérdezni Bayert, de lehet, hogy szerinte minden cikkbe jó belekeverni egy kis antiszemitizmust, talán így többen olvassák és jobban lelkesednek. A cikk, lehet, hogy sikeres volt bizonyos kétes nívójú antiszemita olvasótáborban, de nem ment át simán. Több mint száz FIDESZ-es értelmiségi nyílt levélben tiltakozott, Dávid Ibolya MDF elnökn! „elképeszt!, botrányos, felháborító és visszautasítandó jelz!kkel” illette és bocsánatot kért (Bayer helyett, mert ! ilyesmit nem tesz) a zsidóktól és a nem zsidó honfitársaktól. Demszky Gábor Buda--pest f!polgármestere lemondta a Magyar Hírlapot és bejelentette, hogy nem hajlandó nyilatkozni a lapnak. Mindamellett Bayer szárazon megúszta.

Schi% András Magyarországról emigrált, Lon--donban él!, kiváló zeneszerz!, zeneszakért! és kar--mester, Bach, Mozart és Schubert magyarázó. Schi%

2011 január elsején cikket írt a Washington Postban, melyben megkérd!jelezte, hogy Magyarország ké--pes és megfelel! e a soros Európai Uniós elnökségre, mely pozíciót Orbán Viktor gyakorlatilag el is fog--lalt. Schi% kételyeit azzal indokolta, hogy a „rassziz--mus, cigányok megkülönböztetése, antiszemitizmus, xenophóbia, sovinizmus és reakciós nacionalizmus” mindennapiak Magyarországon. Schi% Január 17-én magát persona non gratanak deklarálta szül!földjén és az el!bb említett vádakat egy nyílt levél formájában tiltakozásképpen közzétette, miután hat további ne--ves magyar intellektuállal aláíratta. Bayer nem veszte--getett id!t. A két közlemény között, már január 4.-én reagált egy legvadabb antiszemita förmedvényében. „Magyarországról b"z árad - írja valami Cohen név--re hallgató b"zl! végtermék valahonnét Angliából. Cohen, Cohen Bendit (valaha vörös diáklázadó vezér, ma az Európai Parlament tagja) meg Schi%. A Nép--szava pedig a nagy kalapácsos embervörös figurájával jelentkezik és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Bátorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erd!ben”. (Az orgoványi erd!ben 1919-ben a Horthy-féle tiszti fehér terror alakulatok Héjjas Iván és Francia Kiss Mihály vezetésével meggyilkol--tak 60 személyt -környékbeli köznapi magyarokat és köztük egynéhány zsidót. Erre céloz a nagy h!s Bayer, szerinte nem gyilkoltak le eleget akkoron, tehát Bayer gyilkosságra uszít, vért akar látni, másét. Felhajtás és tiltakozás volt mit szokott, mindamellett, Bayer szá--razon megúszta.

További Bayer féle antiszemita és homofób gyöngyszemek: Egy alkalommal Bayer nyilvánosan sajnálkozott, hogy a fehér terror szabadcsapatai nem l!ttek le (értsd gyilkoltak le) több zsidót és balolda--lit (hogy ezek se maradjanak ki a buliból). Magyar Hírlap 2008 november 7.-e „Lepke szárnya” cikk „a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Street yuppiek mérhetetlen pénzsóvárgásának, telhetetlenségének és felel!tlenségének” bizonyára célozván a magyar és nemzetközi gazdasági válság okaira. A Magyar Hír--lap, 2010 január 6.-a „Vérdíj”-ból idézet. „aggastyá--nok ülnek tolókocsikban és folyik a nyáluk”. A célzás a Holokauszt túlél!k. Vajon Bayer azt gondolja, hogy a jöv!ben jómaga nem fog megfelelni az említett meghatározásoknak? Mindhárom homofób antisze--mita förmedvény esetet, Bayer szárazon megúszta.

Cozma Marian román válogatott kézilabdázó Ma--gyarországon játszott a Veszprém KC csapatában. Négy évvel ezel!tt, egy veszprémi bárban megkéselték és megölték. Nemrégiben az eset megismétl!dött és két magyar ifi sportolót késeltek meg egy szilveszteri mulatságon verekedés alkalmával. Mindkét esetben a tettesek cigányok voltak. Ilyen történések valóban a legmesszemen!bb formában elítélend!k, a tettesek személyileg felel!ségre vonandók és büntetend!k tör--vényileg, de az egyetemes magyar cigánysággal a leírt esetek okozati kapcsolatban, nincsenek.

Vajon magyar polgárok nem késelnek és gyilkol--nak Magyarországon? Akkor kinek jut eszébe, hogy az egyetemes magyarságot vádolja? Mikor a jobbik gyilkosai lel!tték az öt éves menekül! cigánygyereket, valaki is vádolta a magyarságot? Ez pontosan, amit Bayer tett, a Magyar Hírlap folyó év január 5.-i hasáb--jain megjelent „Ki ne legyen” cikkében. A b"nösöket azonosította a roma nemzetiséggel, vagyis közönsé--ges rasszista. „A cigányság jelent!s rész nem alkalmas együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat és állatként viselke--dik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát.

Ha ellenállásba ütközik gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberi kommunikációra képtelen. Leginkább tago--latlan hangok törnek el! állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebb!l a nyomorult világból, az az er!szak. Mindeközben a cigányság ezen állattá vált fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja. Nézze meg mindenki, hogyan pózolnak a Facebookon, ke--zükben fegyverrel, nyakukon félkilós aranylánccal, po--fájukon a „bármikor kicsinállak, te hülye magyar pa--raszt” kifejezéssel a „megélhetési b"nöz!k”. Nézzétek meg a Sávoly Gerg!t leszúró patkányt és haverjait a Facebookon: látni fogjátok, hogy mindhárom poten--ciális gyilkos. Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan”.

Nem tudom, hogy van-e itt-ott szégyenérzete Bayernek, például mikor a FIDESZ tag és parlamenti képvisel! Farkas Flóriánnal találkozik, aki roma szár--mazású, de nagy általánosságban az ilyenek pofáján nincs b!r. Ha sarokba szorítják, Bayer megijed és hamar beköp egy hamis cáfolatot, hogy !, mármint Bayer, nem akarja likvidálni a cigányságot, sem egyet--len cigányt. Igen megható, szép t!le.

Bayer firkálásának minden szava min!síthetetlen, erkölcstelen és galád gondolatmenet kifejezése. „Jelen--t!s rész”, „cigányság állattá lett fele”, aljas általánosítás egy olyan tettnek, melyet Bayer írása szerint hárman követtek el. B"nöket tolerálni vagy megérteni nem kell, de nem megtorolni kell, hanem törvény szerint büntetni. Végeredményben Magyarország, még Bayer szerint is, jogállam. Cigányok jellemzése, mint „álla--ti koponya”, „tagolatlan hangok” „üzekedés” „ürítési szokások” szimpla hazugságok és min!síthetetlen és aljas rágalmak. Ha Bayer azt hiszi, hogy az ! genetikai adottságai mások mint a cigányoké, vagy zsidóké, ala--posan téved és ezen a téren tudása lyukas és gyatra, s!t szégyenletes. A Bayer elleni cikkek külföldön is meg--jelentek, a Die Presse jellemzése; „kitüntetett fekália antiszemita”. A megszokott feljelentések ezúttal sem késtek. Többek között Dr. Mayer István MTA tag is a feljelent!k között volt, de a NMHH (Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság) a folyamodványokat villám--gyorsan elutasította. Bayer, mint rendesen, ezúttal is szárazon megúszta.

Az ilyen Bayer-féle „gondolkodóval” kapcsolatban meg kell említem, hogy az ominózus cikkének címe „Ki ne legyen” egy szimpla plagizáció és megtévesztés. „Ki ne legyen” egy Erd!s Virág nev" írón! „Na most akkor...” cím" versének refrénszer"en ismétl!d! alap--motívuma. A sziporkázóan szellemes és mélytartalmú vers, melynek sok igaz, emberi mondanivalója van, a rasszizmusról is. E remekm"b!l idézek hat sort:

... kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány,kinek jusson másfélbála angol-pólya adomány,kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány,kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány,na most akkor mondjátok meg nagy okosok, mi legyen,ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen. A közmondás, mely szerint „addig jár a korsó a

kútra, míg el nem törik” egyenl!re nem alkalmazha--tó Bayer Zsolt esetében. Minden valószín"ség szerint sérthetetlensége Orbán miniszterelnök barátságából ered, tehát inkább egy másik közmondás passzol: „ki--nek Krisztus, annak minden szentek”.

7. oldalKENDESZKÓPIA

Dr. Kende György:

Ne szólj szám, nem fáj fejem

Page 8: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET8. oldal CELEBVILÁG

Épségben hazatért az afganisztáni frontról Harry herceg. A brit uralkodó unokája szolgálata végeztével alig bur--koltan meger!sítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, hogy afganisztáni be--vetései során tálib lázadókkal végzett.

Harry - Károly trónörökös és a néhai

Diana hercegn! másodszülött fia, aki édesapja és bátyja, Vilmos herceg után a harmadik a brit trónutódlási sorban - szeptember óta teljesített szolgála--tot az afganisztáni t"zvonalban. Bázi--sa a brit expedíciós kontingens Camp Bastion nev" helyi központi támasz--pontja volt.

Az idén 29 éves katonaherceg 2008-2009-ben már megjárta az afganisztáni frontot, részt vett gyalogsági hadm"--veletekben és jár!rözéseken, emellett el!retolt hadszíntéri légiirányítóként légi csapásokat vezényelt tálib állások ellen.

Els! frontszolgálatáról azonban id! el!tt, alig hetven nap után hazahívták, mivel jelenlétének híre kiszivárgott.

A brit sajtó helyszíni tudósítói ak--koriban tudtak róla, hogy Harry Afga--nisztánban van, de a brit kormány ké--résére vállalták, hogy err!l nem adnak hírt mindaddig, amíg a herceg front--szolgálata le nem jár. A hírt viszont külföldi - els!sorban ausztrál és ame--rikai - hírportálok megszell!ztették, és ezután Harryt biztonsági megfontolá--

sokból azonnal hazarendelték. Ebbe a herceg annak idején igen

nehezen tör!dött bele, és rendszeresen hangoztatta, hogy mindenképpen visz--sza akar térni az afganisztáni frontra.

Ezt végül tavaly engedélyezték is számára. Harry - aki a legtekinté--lyesebb brit tisztképz! akadémián, Sandhurstben végzett - ezúttal száza--dosi rangban, katonai helikopterpiló--taként kezdett újabb frontszolgálatot Afganisztánban, miután a brit hadsereg legkorszer"bb és legnagyobb t"zerej" helikoptertípusának, az Apache-nak a vezetésére és fegyvereinek kezelésére kapott kiképzést.

Kivezényléséb!l most nem csináltak titkot, a brit védelmi minisztérium csak annyit kért az Afganisztánban dolgozó brit újságíróktól, hogy a herceg beveté--seinek részleteir!l a szolgálat végéig ne közöljenek részletek.

Annyi azonban mégis kiszivárgott a múlt hónap végén, hogy egyik beveté--se során Harry végzett az afganisztáni tálib er!k egyik parancsnokával.

A &e Sun - a legnagyobb példány--számú brit napilap - bennfentes katonai forrásait idézve pár hete azt írta, hogy a herceg szárazföldi egységeket támoga--tó helikopteres rajtaütésben vett részt a déli Hilmend tartományban.

A szárazföldi jár!r egy tálib pa--rancsnokot keresett, és amikor a nyo--mára bukkant, segítséget kért a brit hadsereg helikopteres egységeit!l. A bevetésre a &e Sunnak beszámoló katonai források szerint Harry herce--get vezényelték, és az általa irányított Apache helikopter Hellfire rakétákkal, valamint fedélzeti géppuskáival sem--misítette meg a keresett - a források által meg nem nevezett - tálib parancs--nok harcálláspontját.

Harry herceg, aki afganisztáni szol--gálata végeztével nyilatkozott a brit sajtónak, a BBC által a hazatérés be--jelentése után, péntek este sugárzott interjúban ilyen részletességgel nem er!sítette meg az értesülést. Arra az újságírói kérdésre ugyanakkor, hogy bevetései során l!tt-e az ellenségre, és esetleg ölt-e embert, Harry azt mond--ta, hogy „igen, ugyanúgy, mint sokan mások”.

„Lövünk, amikor arra van szük--ség, életeket oltunk ki, hogy élete--ket menthessünk, szerepünk azon--ban mindenekel!tt az elrettentetés” - fogalmazott.

Légi századának másik kulcsfontos--ságú feladata a sérült katonák kimen--tése volt a hadszínterekr!l. „Ha ez azt jelenti, hogy l!ni kell valakire, aki l! (a sérült brit katonákra), akkor ezt tesz--szük” - mondta a herceg.

mti

OBSITOT KAPOTT HARRY HERCEGVéget ért az afganisztáni szolgálat

Az idén 76 születésnapját ünnepl! Dustin Ho#man els! saját rendezés" filmjét „A Kvartett – A nagy négyes” címmel év elején mutatták be az ameri--kai mozikban.

A kétszeres Oscar-díjas Dustin Ho%man a mai napig tisztán emlékszik arra a percre, mikor egykori kollégája John de Borman rendez! el!állt az ötlet--tel, mi lenne, ha a kamera másik oldalán is kipróbál--ná magát.

„Egyszer felhívott telefonon. El!ször boldog új évet kívánt, majd mintegy lezárásképp csak úgy mellékesen odavetette: Apropó, vállalhatnál egy szkriptet, amit én szeretnék fényképezni, és itt sze--retném fényképezni, mert szeretem Londont, és van egy házunk itt.” - mesélte barátja ötletét Ho%man.

A színész elmondása szerint eleinte ódzkodott a dologtól, de miután elolvasta a forgatókönyvet egy--

szer"en nem tudott nemet mondani a felkérésre. „Emlékszem, repül!n olvastam el és mikor befe--jeztem, a feleségem rám nézett, látta a könnyeimet, és megkérdezte, miért sírok. Annyit mondtam: Ezt muszáj elolvasnod! Sosem sírok mostanában; elég szigorú kritikus vagyok.” – magyarázta a színész.

Mikor megkezd!dtek a forgatások, Ho%mannak egyáltalán nem volt könny" dolga, de mint mondta,

a film végül rávezette mit is kell csinálnia. „Fogal--mam sem volt, hogy a producer és a rendez! kö--zelében elhelyezett gépnek köze nincs ahhoz, amit a vásznon látsz.” – idézte fel élményeit, majd hoz--zátette: „Nem te fejezed be a saját filmed, az fejez be téged. Nem hiszem, hogy zsigerileg megértettem volna mindezt, ha nem kerülök ebbe a pozícióba.”

femcafe.hu

Dustin  Hoffman  rendezőként  debütált

Lady  Gaga  filmszerepben

Egyes értesülések szerint a díva szeretne be--törni a filmiparba és öt éven belül Oscar-díjas színésszé válni. Ennek érdekében Gaga elkezdett színészetet tanulni, hogy minél jobban elsajátítsa a filmezés csínját-bínját.

A különleges stílusú énekesn! egyik bels! kö--réhez tartozó informátora elmondta, hogy Lady Gaganak új kihívásokra van szüksége és minden elkövet azért, hogy öt éven belül egy Oscar-díj boldog tulajdonosa legyen.

Természetesen miért ne sikerülne Gaganak, hi--szen Rihanna és Justin Timberlake is mepróbálta, és ha nekik sikerült, akkor az extravagáns éne--kesn!nek miért ne? A 26 éves Gaga nagyon bi--zakodó, hiszen egyszer már kapott egy kisebb szerepet a Men In Black - Sötét zsaruk 3 cím"

filmben. Azonban most f!szerepre éhes, amit meg is kapott.

Lady Gaga Quentin Tarantino egyik mun--katársának, Robert Rodrigueznek a filmjében, a „Machete Kills”-ben fog szerepelni. Egy dögös fegyverforgatót fog alakítani, olyan filmcsillagok mellett, mint Jessica Alba, Mel Gibson és Amber Heard.

www.femcafe.hu

Page 9: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET

A csöröge fánk zsíros illata leng körül, a kido--bott karácsonyfák életunt búskomorát überolja a szénszünet örömteljes vége. Eljött hát a farsang ideje, ránk tört a bálszezon. Vízkereszttel kezd!--dött január 6-án, és ha jól megy, eltart hamvazó szerdáig, azaz ebben az évben február 13-ig. Bál bál hátán, középiskolai szalagavatók, batyusbálok, rongyosbálok, utcabálok. Ha a kormányzó úr és a magas udvar is úgy akarja, akár még Operabál is lesz. Bár lehet, hogy a kegyes és éppen deklasszáló--dó nép nem venné túl jó néven, következésképpen agit.pol.prop-szempontból nem célravezet!. Múlt évben is elmaradt. Tehát akkor mégsem lesz. Aki operabálozni akar, és szégyelli, hogy teli van lével, vagy szorong az adóhivatal végett, az kering!z--zön Bécsben másfél milkáért. Lelke rája. Minden szempontból jobban hat viszont, egy kiadós, és úgy a Mindenhatónak, mint a népnek tetsz! böjt. Vé--gül is, csak err!l szól a farsang, legalább is a szintén népszer" karnevál szó etimológiája szerint. „Pá, hús!” szabad fordításban, bár az igazi kemény böjt csak a hamvazó szerda után jön, a következ! negy--vennapos turnus, a húsvét el!tt.

A böjt, a modern orvostudományok szerint, egészséges dolog, ha egyébként az ember dagi. Ez--zel a negyvennapos böjttel viszont, Istenhez igyek--szik közelebb férk!zni az ember, nem a szépségide--álhoz. Emlékeztet!ül: Mózes is 40 napi böjt után kaphatta meg a Táblákat, ahogy Jézus is 40 sivatagi böjtnap után kezdte meg melamed-tevékenységét. A tanítás szerint a test-lélek-szellem hármas egy--sége tisztul ekkor, nem véletlen, hogy alig van val--lás, melyik ezt a holtbiztosnak t"n! lélek-pucerájt ne alkalmazná valamilyen formában. Mondanom sem kell, ez itt mifelénk keresztény polgártársa--ink ünnepe, közülük is els!sorban a katolikusoké. Azért a puritánabb evangélikusok, reformátusok sem restek, igaz kevésbé a böjtök, annál inkább a vigasságok területén. Nem csupán keresztény vagy zsidó találmány a farsang; mint minden zsidó vagy keresztény ünnepnek meg van ennek is az ókori, s!t !skori pogány ered!je. Pogány szempontból nyilvánvaló a formula: már az !sember is utálta a telet, mert hideg, sötét és nyirkos volt a barlang, friss gyümölcsök, zöldségek sem voltak, ezzel szemben kalóriadúsabb élelem után volt kénytelen a kardfogú tigris is nézni, és ennek a kritérium--nak !seink sajnálatos módon remekül megfeleltek. Nyilván pórul járt jópár tigrincs is, a lényeg viszont kettejük közös tavaszvárása lehetett, a tél közös te--metése és a kikelet eljövetelének sürgetése.

Kárpát-medenceszerte számtalan farsangi szo--kás él, h"en leképezve a legalább 20 jelenlév! nép hagyományait. Én els!sorban a már múló törté--nelemnek számító NDK-ban ismerhettem meg a valódi elszabadult farsangi mulatságot, annak min--den konzekvenciáival. Az egyébként fegyelmezett és testvéri észak-keletnémet nép fékeit vesztette ilyenkor, s ennek meg is lett a böjtje. A farsang után szinte már menetrendszer"en rúgták ki a túl szaba--dosan élcel!d! „farsangi bolondokat” az akadémiá--ról. Kés!bbi magyar viszonylatban, a házibuli-szer"

batyusbálokon volt szerencsém álcát ölteni, ponto--sabban egyszer korhely neandervölgyinek, máskor az üdvhadsereg tisztjének öltözni. Egy „unzerejne-benfentes” bulin kénytelen voltam az egyszer"en megoldható csodarabbit alakítani, mert az általam vásárolt m"anyag Ronald Reagan-maszkkal vagy hárman megel!ztek. A batyus jelz! azt kívánta jelképezni, hogy aki jön lesz, aki hoz, esz. Azaz, az van, amit a farsangolók hoznak, ne számítsanak különösebb kínálásra és traktára. A böjt ilyenkor felfüggesztve… F!, kérem, a hagyományápolás… pikuáh nefes! Hisz az igazságos Mátyás királyunk is nagy súlyt fektetett, a máshol is bevált hagyo--mányok, f!leg az olasz kultúra terjesztésére. Sok választása persze nemigen volt neje Beatrix, a ná--polyi királylány mellett. #k ketten hozták be végül is az álarcos mulatságokat. Biztos nagyot néztek a magyar f!urak, minek is öltözzenek? Ezen mas--karabálok kés!i lenyomata ma inkább már csak az óvodákban és az iskolák alsóbb osztályaiban szok--ványos. Jól emlékszem az ébreszt!órának öltözött kislányra, aki utcahosszal verte az egész mez!nyt a jelmezversenyen. Pedig volt egy nagy derültséget kelt! banánjelmez is, ami majdnemhogy provoká--ciónak számított, az igen csak banángyér hatvanas években. Méhecskék, tündérkék medvék, cicák, ka--lózok voltak a sztandart kosztümök. Én annakide--jén, a társadalompolitika felé mentem el, mert Ro--bin Hoodnak öltöztem, a rákövetekez! évben meg Tell Vilmosnak. Az id! tájt mentek ezek a soroza--tok a tévében és mi hétvégeken a sóssüteményekkel és a hokedlikkel átvonultunk Miki bácsiékhoz, a nagybátyámékhoz, nekik volt a lakótelepen a leg--közelebbi fekete-fehér tévéjük. A lakótelep minden második csemetéje íjászkodott a sorozat hatására, nem kevés balesetet okozva. A magyar TV követ--kez! évében már, az osztályharc magasab tudati és szervezettségi fokán álló Tell Vilmos védte meg az elnyomott svájci népet, Gesslert!l, a magyarokat is sanyargató Habsburg házból. Mi sem természete--sebb, Tellnek öltöztem ugyanazzal a gúnyában bár, de ezennel nem íjjal, hanem számszeríllyal. Ösz--szesen tizenkét Tell volt az azévi felhozatal, egy-két elkésett Robin Hooddal. Már megint nem én nyertem természetesen.

Farsangi busót is kell egyszer egy életben járni egy urbánus egyednek, és én ennek a honfiúi kö--telességemnek eleget is tettem a hetvenes évek Mohácsán. Sokác busómaszkos legénycsapatok járták a várost, az arra érdemes hölgyeket riogatva. Én, egy látogató német barátommal tekintettem meg, némi törkölypálinkás bágyadtsággal a nagy riogatást, szem el!tt tartva a tényt, hogy ez a spek--tákulum már a világ kulturális örökségének része. Ma persze már bérbusók ijesztgetik az odasereglett turistákat a molyrágta busójelmezekben, a hangja kopott kerepl!kkel. Nem kifejezetten Brazilia te--hát Magyarország a karnevál tekintetében, de hát ki akar itt télvíz idején úgy nekivetk!zni, mint azok a kizsákmányolt, tropikus mesztic hölgyek. Itália, az megint más. Ott tudják, mit!l döglik télen is a légy. A lagúna áztatta Velence belvárosa csúcsra

járatja a bazári misztikumot. A sikátorok mélyé--r!l szemléli együtt rémülten a valós hagyomány és az ízlés az olcsó giccsparádét. Szirupos jelmezek hömpölyögnek, a történelmi háttér el!tt, ripacs képeslapokká összeragadva. A hasonlóképp sziru--pos turisták meg, sorba állnak ugyan azt a masz--kot lefényképezni, aznapi ezredikként. Karnevál… „hagyjad a húst!”– végül is böjt van, kérem szépen. Móka és kacagás legyen, bizonnyal, de kívánalom a magába fordulás és a megtisztulás is, a felkészülés az évi nagy tavaszi selejtez!re, a természet meg--újulására, mikor majd „minden madár pá-há-árt választ, virágom, vi-hi-rágom..”. Már csak ezért is ildomos a báli szezonban így vagy úgy megis--merkedni egy elfogadható „! az igazi”-val, még ha nem is egy egész életre, de lehet!leg a következ! bálig. Használjuk hát ki ezt a ragyogó alkalmat az önfeledt ismerkedésre és kapcsolatépítésre, de semmi szín alatt ne felkészületlenül! Ismerjük meg el!tte a báli protokollt: Az illend! pontos érkezés után, a hölgyr!l lesegítjük a kabátot, neadjisten a nercbundát, nehogy rámelegedjen. Nem marokra fogjuk a nercet, hanem a hüvelyk, a mutató és a gy"r"sujj segítségével tartjuk, eközben kisujjunkat kicsit eltartjuk. A hölgy táskája a lehet! legrövi--debb ideig van kezünkben, akkor is testünkt!l el--fele, már csak a hüvelyk és mutatóujj segítségével. Mi ezek utána vetk!zhetünk. Arcunkon felh!tlen mosollyal, rugózó léptekkel lépünk be. Ne a%ektál--juk, hajlongjunk. Attit"dünk könnyed és fesztelen. T"njünk ki, de óvakodjunk az olcsó felt"nést!l. Der"s arccal állunk a helyzet magaslatán. Az okos és óvatos bálozó felt"nés nélkül, még teljesen józan állapotban felderíti a terepet, van-e erkély, eldugott sarkok nagy virágcserepekkel vagy vázákkal. En--nek, a kés!bbiekben fontos szerepe lehet. A n!ket felkérik, mi sem tehetünk kivételt. Ne csináljunk úgy, mintha nem akarnának táncolni. S!t! A férfi--nak illik az összes az asztalnál ül! hölgyet felkérni. Nota bene!! Tánc közben nincs lekérés! Ellenkez! esetben ne csodálkozzunk a beinduló pofongépen. Fogadjuk a felénk irányuló kedves bókokat, és vi--szonozzuk !ket. Mindenek el!tt, ne zabáljuk le a nyakkend!nket, ezzel szemben felszabadultan tán--coljuk át az éjszakát! Éjfél el!tt ugyanis nem illik távozni a bálból.

Ha minden kötél szakad… ne felejtsük az akció kezdetén felderített kínai vázát!

9. oldalMAGAZIN

Surányi J. András:

Lekérés nincs!

Page 10: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET

…akik elkötelezték magukat népünk tragédiájá--nak megörökítésére, az emlékezésre és emlékezte--tésre. Akik azért élik életüket, hogy a nagy tragédia, a Soá kisebb történéseit is átmenekítsék a következ! nemzedékek számára.

A Jeruzsálemben él! Larry Pfe%er is ezt teszi hosszú évek óta, annak dacára, hogy ! maga nem tudatosan élte át azokat az id!ket, mert éppen a Holokausztidején született Bonyhádon. Szülei vá--rosa külön szívügye lett.

Összeköttetésbe került, majd barátságot kötött a Soá-kutató bonyhádi Illés Évával, aki mintegy há--rom éve könyvet szerkesztett az elpusztított bony--hádi zsidók emlékére. Azonban nem állt meg itt és tovább kutat, újabb és újabb adatokra lel, bonyhá--di zsidókkal találkozik itt Izraelben és most éppen Amerikában. Innen küldöm neki jókívánságaimat, bátorításomat, hálámat és a Teremt! áldását kérem munkájára.

* * *A fenti bevezet! további elmélkedésekre nyújt

alkalmat: #sid!k óta voltak és vannak, remélhet!en lesznek is jó emberek. A Soá idején azonban a jó és rossz emberek aránya felborított minden addigi és azutáni egyensúlyt – elég összehasonlítanunk két sokatmondó számot: a hatmillió áldozatot azzal a néhány tízezer megmentettel, akiket jó emberek se--gítettek a nehéz id!kben. A Jád Vásém kitüntetése mindannyiunk háláját fejezi ki, hiszen írva vagyon: „Aki csupán egy embert, egy lelket ment meg, annyi mintha az egész világot mentette volna meg.”

A világon ma ismét dúl az antiszemitizmus. Ma--gyarország ismét az élvonalban van, er!söd! széls!--jobboldali pártjával, a betiltott, de újjáéled! gárdá--val, a sokasodó Holocaust-tagadókkal. Ugyanakkor a friss ismer!sök között örömmel hallok fiatal, nem zsidó történészekr!l, akik szívvel, lélekkel és nagy er!feszítéssel kutatják a nehéz múltat, hogy köny--nyebbé, emberibbé tehessék a jöv!t. Egyikük – mint már említettem – tankönyvet szerkesztett a Soá té--májában, amit közvetlenül a megjelenése után be is mutattam olvasóimnak.

Mintegy három éve egy Bonyhádról ideérkezett tanárn!t ismertem meg, aki két hónapot töltött az országban, a Vészkorszak kutatásával kapcsolatos tanulmányúton. A mindössze 38 éves hölgy neve Il--lés Éva. Találkozásunkat Larry Pfe%er Soá-szakért! szervezte meg, Éva Izraelben való tartózkodásának utolsó napjaiban. Éva otthonomban keresett fel, és meghitt beszélgetésünknek számtalan megható pil--lanata volt.

Megtudtam, hogy minden szabadidejét a Soá ta--nulmányozásának szenteli. Az Izraelben töltött he--tekben is sok-sok órát szánt a Bonyhádról származó zsidókkal kapcsolatos dokumentumok kutatására a Jád Vásémben. Szomorúan jegyzi meg, hogy a vala--mikor Bonyhádon élt 1173 zsidóból csupán 173 tért vissza. Tudtommal a mintegy ezer zsidó mártírnak (még) nem emeltek emlékm"vet.

Elnézem ezt a nagyon rokonszenves nem zsidó n!t, és szívem megtelik hálával. Ilyen embereket ke--reshetett Ábrahám !sapánk, amikor a Teremt! tíz

igaz embert kért, de kés!bb kevesebbért is megke--gyelmezett volna Szodomának és Gomorának…

Éva megajándékozott szerkeszt!i-kutatói mun--kája gyümölcsével: ritka szép, komoly és szomorú könyv, címe: Bonyhád - Egy elpusztított zsidó kö--zösség. Szerz!je az Amerikában él! Blau László. Az el!szót Randolph L. Braham, a New-York-i Egye--tem kiváló, érdemes politológia professzora írta.

Kiadta az a bonyhádi alapítvány, amelynek léte felér nem egy, hanem több emlékm"vel. Neve: „Soha többé Soá! Alapítvány”. Már az is megható, hogy ilyen nev" alapítvány létezik Magyarországon. A kuratórium tagjai között vendégem, Illés Éva is szerepel. Természetesen a könyv magyar fordításá--nak kiadását is ! gondozta.

A kötetet szül!városom szomszédságában, Kecs--keméten nyomtatták. A megjelenését támogatók között: Bonyhád város polgármestere, vezet! cégei, vallási felekezetei, kulturális létesítményei és számos magánember.

A város közösségének összefogása a könyvben megvalósított nemes cél érdekében valóban példa--érték". Így vált Blau László m"ve Bonyhád zsidósá--gának maradandó, soha le nem dönthet! emlékm"--vévé. A kötet borítójának fülszövegéb!l idézek:

„A könyv 1994-ben, a magyarországi holokauszt 50. évfordulójára jelent meg el!ször az Egyesült Ál--lamokban, angol nyelven. Második, magyar nyelv" kiadása jól beleillik a 65. évforduló alkalmából meg--rendezett megemlékezések sorába; egy számszer"en kicsi, de ismert zsidó közösség, vagyis a bonyhádi magyar zsidóság történetét vizsgálja.

A személyes visszaemlékezésekre, a történelmi dokumentumokra és a túlél!kkel folytatott beszél--getésekre épül! m" részletes képet ad a holokauszt el!tt – a két világháború között – a bonyhádi zsidó--ság sokszín", hagyományokat megtartó életér!l. A szerz!, Blau László, visszatekintést ad Bonyhád ko--rai történetére, bemutatja a zsidóság szellemi vezet!--it, részletesen foglalkozik a háború utáni id!szakkal, amikor az a kevés túlél!, aki visszatért Bonyhádra, megkísérelte az újrakezdést a sok megpróbáltatás után, és ebben, a kedvez!tlen körülmények miatt, kudarcra volt ítélve.

Részletesen kitér arra is, hogy a bonyhádi túl--él!k hol telepedtek le és miként találtak otthonra az 1956-os forradalom után. A könyv a holokauszt idején mártírhalált halt bonyhádi zsidók Yizkor-lis--tájával fejez!dik be.

Noha a szerz! egy adott kisváros történetét dol--gozza fel, feltárja azokat az eseményeket, amelyek a vidéki Magyarországon a zsidóság kiirtásához vezettek. Sir Martin Gilbert: „A History oh the Twentieth Century (A huszadik század történelme) cím" könyvének II. kötetében a magyar vidéki zsi--dóság tragédiáját Blau László jelen könyvéb!l vett idézettel festi le.”

A fülszöveg tartalmazza a szerz! életrajzi adatait is:

„Blau László Budapesten született. Középiskolai tanulmányait a budapesti zsidó gimnáziumban vé--gezte 1931 és 1939 között. 1934 szeptemberét!l két

tanévet a bonyhádi gimnáziumban töltött. Tanul--mányait a budapesti Zsidó Szervezet Szabadegye--temén folytatta 1940-41-ben. 1943-ban behívták munkaszolgálatra. Miután édesapját elvesztette, 1944 !szén politikai menedékjogot kért a maga és édesanyja számára a budapesti Svájci Konzulátuson (Üvegház). Itt volt !rségben, amikor visszanyerte szabadságát 1945. január 18-án. 1945-ben vissza--ment Bonyhádra. Ott kötött házasságot Kuttner Sárával, és ott éltek az 1956-os forradalomig. Az Egyesült Államokba emigráltak, New Yorkban tele--pedtek le. Blau László a 90-es évek elejét kutatásai--nak szentelte, hogy az utókor számára megörökítse a valaha virágzó, de mára gyakorlatilag teljesen el--pusztított bonyhádi közösséget.”

A szerz! és jeles személyiségek ajánlásai, valamint Randolph L. Braham professzor bevezet!je nyitja meg a nemcsak hézagpótló, de minden sorában ta--nulságos könyv olvasói el!tt a valamikori bonyhádi zsidó krónikát. Idéznék néhány sort az ajánlásokból, a m" elemzését, b!vebb ismertetését most mell!zni szeretném.

Blau László a következ! megható szavakkal ajánlja munkáját olvasóinak, az utókornak:

„Könyvemmel emléket szeretnék állítani tágabb családom tíz bonyhádi tagjának, akik mártírhalált szenvedtek a holokauszt idején, továbbá feleségem családjának: szeretett édesapjának, Kuttner Mik--sának a híres ortodox tanárnak, és mártíromságot szenvedett családjának, valamint mindazoknak a bonyhádi mártíroknak (Kedoshim), férfiaknak, n!knek és gyermekeknek, akik meghaltak a Min--denhatóért (Kiddush Hashem).

Potápi Árpád János, Bonyhád város polgármes--tere ezt írja:

„Az az ember, ki nem ismeri múltját, nem tudja megérteni jelenét, s nem tudja tervezni jöv!jét sem. Így van ez egy település életében is. Bonyhád 18-20. századi történetéhez szervesen hozzátartoztak az itt él! és tevékenyked! zsidó közösségek, melyek gyökeresen megváltoztatták a település életét. Mi, mai bonyhádiak is hálával tartozunk nekik munká--jukért, szorgalmukért! Emlékük ápolása ezt a célt is szolgálja.”

Dr. Sós Csaba közgazdász – egyike a könyv tá--mogatóinak –, ajánlásában az alábbi szavakkal be--szél a bonyhádi zsidó közösségr!l:

„1200 bonyhádi lélek. Tompán konganak szívem--ben a nevek. A szomszédjaink, a barátaink, közeli és távoli ismer!sök, néhányunk családja. Itt születtek, itt szerettek, itt álmodtak, itt daloltak. Éltek és tették a dolgukat, aztán 1944 tavaszán-nyarán mindennek vége lett számukra. Hogyan élt és hogyan pusz--tult el Bonyhád zsidó közössége – ezt tudjuk meg a túlél!, Blau László megrázóan szép, fájdalmasan emlékeztet! könyvéb!l. Ne feledjük !ket, bonyhádi testvéreinket, hogy a borzalom soha, senkivel ne is--métl!dhessen meg.”

Köszönet a szerkeszt!nek, Illés Évának, a Soha többé Soá! Alapítványnak és a bonyhádi összefo--gásnak ezért a páratlan élményt nyújtó könyvért és örömmel, izgatottan várjuk a folytatást.

10. oldal MAGAZIN

SCHNAPP  LEA

Vannak emberek...

Page 11: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET

Három elbeszélést olvashatunk a hetiszakaszban, melynek középpontjában a Vörös-tengeren való átkelés, és a Tenger Éneke („Sirát Hájám”) áll. Az elbeszélések h!se Mózes, a vezet!, és az Egyip--tomból kivonult nép. A nép joggal esett kétségbe a Vörös-tenger partján, amikor hátuk mögött köze--ledett az !ket üldöz! egyiptomi sereg. Sem az Is--ten, sem Mózes nem rótták meg a népet az akkori zúgolódásáért. „Hát nincs elég sírhely Egyiptom--ban; hogy kihoztál minket elpusztulni a sivatag--ban?” (Ex. 24/13) - így szólt Mózeshez.

A vezet! nyugtatta a népet: „Isten harcol érte--tek, ti hallgassatok!” (u.o./13.)

De a nép nemcsak ijedtében zúgolódott. Amikor kishit"ségében ételért vagy vízért kellett a pusztá--ban Istenhez fordulnia, elfelejtette az érte tett cso--dákat és így fakadt ki: „Bár ölt volna meg minket Isten Egyiptomban, amikor a húsosfazék mellett ültünk!” (Ex. 15/3).

Isten a mannát adta Izráel fiainak eledelül; de hogy el!készítse a népet a Tóra elfogadására, a manna nemcsak fizikai szükségletet elégített ki, hanem próbára tette Izráel hitét is az Istenben.

Három parancsolat hangzott el a mannával kapcsolatban:

1 .) Ki-ki étvágya szerint szedjen;2.) Senki ne hagyjon bel!le másnapra;3.) Szombaton ne szedjenek.

Az els! pont arra irányult, hogy elégedjék meg az ember szükségletével, és ne halmozzon. A második azt célozta, hogy ne gondoljunk a holnapra, hanem bízzunk Istenben, hogy holnap is tör!dik velünk. A harmadik a szombat szentségét akarta a nép--pel megértetni, hiszen el!z! nap kétszeres adagot kapott az égb!l. („Lechem misné - a mai szokás, hogy péntek este két kalácsra mondunk áldást!) A nép egy pontban sem állta meg a próbát...

A következ! elbeszélés a vízhiánnyal kapcsola--tos: Röfidimben nem volt víz, és a nép haragosan kiáltott: Mit igyunk?! Mózes el!bb így válaszolt: „Mit perlekedtek velem, miért teszitek próbára Is--tent? (Ex. 17/2). De a nép folytatta: „Miért vezettél ki minket Egyiptomból, hogy minket, gyermeke--inket és nyájainkat szomjhalálba küldj?!” (u.o./3.)

A harmadik elbeszélés az Ámálék elleni harc--ról szól. Az esemény színhelye Röfidim. A Midrás szerint a hely neve szimbolizálja a széthúzást Izráelben. (Ráfod = Perüd, szétválás!) A nép nem élt „békében” sem Istennel, sem önmagával. Életét a haszonlesés, a hit hiánya és a szombattal együtt minden szentség elvetése jellemezte. Ezért mondja a Tóra az ámáléki harccal kapcsolatban:

„Te pedig fáradt és kimerült voltál” (Deut. 28/18). Ilyen volt a nép „utolsó a szolgaságban, és els! a megváltásban”. (Bialik: „A puszta halottai”)

Mózesnek, a vezet!k mintaképének sok minden--nel kellett megküzdenie a nép kishit"ségén kívül is. Többször nyilatkozott a halála el!tt elhangzott mondathoz hasonlóan: „Hogy viselhetem egyedül terheteket, vitáitokat, perlekedéseteket?” (Deut. 1/12). A vízért kiáltó nép panaszára így fakadt ki: „Mit csináljak e néppel, kis híján megköveznek?!” (Ex. 17/4). Az összes nehézség ellenére a vezet!k

mintaképe helytállt. Három tulajdonság jellemez--te: hit; könyörület és er!.

A Vörös-tenger el!tt átvitte saját hitét az isteni segítségben a népre is. „És hitt (a nép) Istenben és az # szolgájában, Mózesben” (u.o. 14/31).

Az eleségért kiáltó népért megkönyörült „és kö--nyörgött Istenhez” (u.o. 15/25). Ugyanakkor felel!s volt Isten el!tt a nép cselekedeteiért. Amikor a nép megszegte a mannával kapcsolatos parancsolatokat, Isten így szólt Mózeshez: „Hát meddig vonakod--tok meg!rizni parancsaimat és tanításomat?! (Ex. 16/28): Isten felel!ssé tette Mózest és Áháront a nép b"neiért (miniszteriális felel!sség?).

A hit és könyörület Mózes alakjában megsegí--tette a népet a veszély óráiban. Az Amálék elleni harcban „felemelte kezét” (az Ég felé mutatott), és akkor Izráel úrrá lett ellenségén.

A Midrás szerint Mózes minden nemzedékben „feltámad” és él Izráel népéért. Bár lennénk méltók rá, hogy minket is vezessen

Részlet Menáchem Meron: Az él! Biblia cím" könyvéb!l

11. oldalSZIDRA

A dal szombatja. A fáraó megbánta, hogy elengedte Izrael gyermekeit, in--gyen dolgozóit Egyiptom országából.

A héberek eljutottak a Vörös (Sás) tengerig. 600 harci szekérrel utánuk eredt a király, utol is érte a menekü--l!ket. Csoda történt, szétvált a nagy tenger, a hullámok mint a fal mered--tek jobb- és baloldalon. A magya--rázat szerint a tenger akkor hasadt meg, amikor Áron sógora, Náchson, Áminádáv fia Áron feleségének Elisébának testvére bátran belépett a vízbe. Már-már a feje fölött átcsaptak a hullámok, de akkor a partra érkez--tek, akik József földi maradványait szállították és akkor történt a csoda. Mármint hogy száraz lábbal kelhet--tek át a túlpartra.

József koporsóját az !satya kívánsá--ga szerint: ha kiszabadultok, vigyétek

Egyiptomba magatokkal és temessé--tek el a szent földön - Mózes most teljesítette ezt a végakaratot, ezért ki--érdemelte, hogy az Örökkévaló maga gondoskodott Mózes temetésér!l, ezért nem ismerjük a sír helyét.

Amikor a héberek átértek a túl--partra, az üldöz!ket elborította a víz és harci szekerekkel együtt ottvesztek. Ekkor énekelte Mózes és Izrael gyer--mekeinek serege a híres hála-dalt, amely a mindennapi reggeli ima ré--sze. Mert az egyiptomi kivonulásról minden nap meg kell emlékezni.

Mirjam az asszonyok élén dobot ragadott és táncolt, a hagyomány szerint az angyalok is vele akartak táncolni, de a Teremt! leintette !ket. „Teremtményeim pusztultak el, nincs ok az örömre”.

Pészach els! és két napja kivételével

e meggondolásból mondunk csak fél hálaadó Hálel imát, mert számunkra sem mindegy, hogy emberek - még ha üldöz!k is voltak, - elpusztultak.

Az örömteljes hangulatot felvál--totta az elégedetlenség. Keser" vizet találtak, amit nem tudtak meginni. Egy fát jelölt a Teremt!, vízbe dob--ták és iható lett. Majd húst követelt a nép. Kaptak fürjeket. De rendszeres eledelül megkapták a mindennap le--hullott hófehér mannát, a csodake--nyeret, amely elfogyasztása közben arra az ételre gondolhattak, amelyet megkívántak. Mindenki egy adagot szedhetett, a szombatra tekintettel pénteken kétszeres adagot. Majd újra vízért zúgolódtak. Ilyenkor mindig a régi szlogen jött el!, bezzeg Egyip--tomban ilyen gond nem volt. Kaptak vizet, és Mirjam érdemeire tekintet--

tel egy kút kísérte a tábort egészen Mirjam haláláig.

A hetiszakasz befejez! részében hírt kapunk arról, hogy orvul, hátul--ról a lemaradó öregeket és gyerekeket nem kímélve, megtámadta a fáradtan vonuló izraeli népet amálék vad serege. Mózes Józsuét küldte a harcba a kato--nák élén. De az ütközetben Mózes--nek is részt kellett venni, ameddig az égre emelte a kezeit, gy!zött Izrael, de ha leengedte karját, az amálékok tör--tek el!re. Elnehezültek Mózes karjai, leült egy k!re, Áron és Hur tartották a karját. Izrael gy!zedelmeskedett, de az amálékok orvtámadását nem sza--bad elfelejteni. Ma már amáléknak nevezik azon gonosz er!ket, amelyek a zsidó népre támadnak.

Deutsch Gábor

BÖSÁLÁCH - ELBOCSÁTOTTA

A NÉP

A mai napot az „ének szombatjának” nevezik, mert; hetiszakasz tartalmazza a Tenger Énekét. Ezt az éneket Mózes és Izrael fiai énekelték az, egyipto--mi hadseregnek a tengerbe ve--szése alkalmából.

A hetiszakasz azzal kezd!--dik, hogy Isten nem akarta, hogy Izrael fiai a tengerparthoz a filiszteusok földjén keresztül vonuljanak. Mert ha a felsza--badult rabszolgák háborúba keverednének, esetleg visszatér--nének Egyiptomba. A nép így a pusztaságon át eljutott a Vö--rös-tengerhez. Itt részesült Iz--rael történelmének legnagyobb csodájában. Mikor a héberek a tengerhez értek; ijedten látták, hogy közeledik az !ket üldöz!

egyiptomi hadsereg. Ijedtükben nekitámadtak Mózesnek, miért vezette ki !ket Egyiptomból. Mózes megnyugtatta !ket: „Is--ten harcol majd értetek, ti csak hallgassatok.” (Ex. 14/13) Isten ekkor kettéválasztotta a Vörös-tengert és Izral fiai száraz lábbal mentek át a tenger medrének közepén. De mikor az egyipto--miak utánuk eredtek, a víz visz--szatért medrébe és elborította az egyiptomi sereget.

E kett!s csoda láttán Mózes is Izrael fiai elénekelték a Tenger Énekét.

A Tenger Éneke Istent di--cs!íti, aki „lovat és 1ovasát a tengerbe vetette.” (Ex. 15/1) A népet meg sem említi az ének, mert teljesen passzív volt. Isten

egyedül harcolt az ellenséggel, aki g!gjében már el!re elosztot--ta a képzelt zsákmányt Az ének leírja, hogy a tenger vize mint két fal vette körül a szárazon vo--nuló Izraelt. A szomszédos né--pek, a filiszteusok, az edomiták, a moabiták és kánaániták, mind megrémültek az egyiptomi ki--vonulás hallatára. Az ének azzal fejez!dik be, hogy Isten elviszi népét a hegyen lév! szentélybe.

A Tenger Enekében a nép passzív volt, csodára várt, hogy Isten harcoljon helyette. A Talmud döntvénye, hogy nem szabad csodára várni. Meg kell tennünk a magunkét, utána vár--hatjuk az égi segítséget.

Menáchem Meron

Sábát  Sírá  Bősálách

Page 12: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET12. oldal MAGAZIN

Motke elt"n!dött egy id!re. Egy éve, hogy megörökölte apja után a házasságközvetít! irodát. Nem ment a bolt nagyon, és már azon gondol--kodott túl ad rajta. Igen ám de apja végakarata szerint erre nem volt mód. Az öreg Herschel hith" ember volt és a vallásos közösség egyik „oszlopos” tagja volt. Motke csak ímmel-ámmal járt a zsinagógába mert noha vallásos környezetben n!tt, fel nem nagyon ér--dekelte a vallás.

- Nem nekem van ez kitalálva - panaszkodott egy nap barátjának. Az emberek inkább válnak manapság mint házasodnak. Már minden má--sodik hirdetés házasságközvetítéssel foglalkozik. Párkapcsolatok, ismeret--ségek és ehhez hasonlók. Hol tudok én így üzletet csinálni?

- Miért nem próbálkozol az internet nyújtotta segítségeket kihasználni?

- Ugyan már, hova gondolsz? Az én kuncsaftköröm csupa vallásos ember, nem néznek azok számítógépet.

- Próbálkozni azért lehet. Vegyél egy számítógépet és én segítek neked.

- Köszönöm el!re is majd meggondolom.

Miközben így törte a fejit, megszó--lat a telefonja.

- Herschel házasságközvetít! - szólt unottan a készülékbe.

- Üdvözlöm! Szeretnék önnel sze--mélyesen beszélni mikor kereshetem fel?

- Amikor csak gondolja. Kihez van szerencsém?

- Natan Hirschmann vagyok a sza--lámi nagykeresked! fia. Megkérném ha lehet, hogy apámat ne értesítse ar--ról, hogy megkerestem önt.

- Természetesen számíthat a titok--tartásomra és a diszkréciómra. Mit szólna hozzá ha ma délután idejön--ne hozzám az irodába úgy három óra után?

- Remek. Ott leszek, és köszönöm el!re is a segítségét.

Motke lerakta a telefont és elgon--dolkodott. Ki ez a Hirschmann fiú, aki a szalámi nagykeresked! fia? A Hirschmann féle szalámit ismerte hiszen úton útfélen tele volt a város a hirdetéseivel. Meglátjuk, de nem f"--zök hozzá nagy reményeket. Az ilyen úri fiúk mindég lehetetlen kérésekkel állnak el!. Legyen csinos, legyen gaz--dag, legyen mindene ami manapság kell egy fiatal asszonynak. Aztán meg nem kell nekik. Inkább választanak egy rondát egy süketet egy bolondot, akinek van nagy hozománya. A fene sem érti ezeket. Izgatottan készült a délutáni találkozóra amikor ismét

megszólalt a telefonja. De nagy a forgalom máma - és most

vidáman szólt bele a készülékbe:- Itt Hirschmann Benjamin beszél.

Szeretném felkeresni önt minél hama--rabb. Mikor tudna fogadni?

- Ha szabadna kérdeznem, ak--kor a szalámi nagykeresked!höz van szerencsém?

- Igen, én vagyok az.H" ha, ez nem semmi. Egy pár

órája a fia most meg az apja. Itt még üzlet lesz talán - konstatálta a dolgo--kat Motke.

- Tisztelt uram remélem kitudom elégíteni szerény szolgáltatásaimmal az igényeit. Megfelelne önnek az id!--pont, amit a nagy elfoglaltságom miatt csak délután ötre tudok adni önnek?

- Rendben van. Akkor délután öt--kor ott leszek önnél. Remélem nem kell figyelmeztetnem a diszkrécióra. Nekem nevem van és kényes vagyok rá.

- Ugyan már uram, indiszkréciótól nem kell tartania. Engem is kötelez a név.

Már lassan három felé járt az id!. Gyorsan rendbe hozta magát és az irodát is. Egy csomó aktát helyezett az asztalra a látszat kedvéért, mint aki nagyon el van foglalva. Pontban há--romkor megérkezett a Hirschmann fiú Natan.

- Foglaljon helyet. Elnézést, hogy nem tudtam el!bb fogadni, de láthat--ja, -és azzal körbe mutatott az akta kupacra-, de elvagyok nagyon fog--lalva. Ha megengedi akkor rögtön a tárgyra is térhetnénk. Azonnal hozom a fénykép kollekciót a hozzá tartozó referenciákkal.

- Csak hagyja azokat. Én most nem leszek egy megszokott kuncsaft. Én

mást kérek magától. Valami szokat--lant. Nézze egy elég jól men! üzeme van az apámnak itt a városban. Fél Tel Aviv t!le rendel és még Jeruzsálembe is vannak lerakatai. Tehát egy parti--képes fiatalember vagyok. Viszont én nem akarok senkit sem feleségnek. Nekem van választottam és az apám meg a családom akár mit akar, én !t fogom eljegyezni és feleségül venni.

- Na de uram, én mit tudok akkor önnek nyújtani? Milyen szolgáltatást akar t!lem ha már van választottja?

- Na itt lesz az újítás. Az apám fel--fogja hívni és találkozót akar majd ön--t!l ajánlatokkal, referenciákkal. Ma--gának azt a n!t kell az apámnak és a családnak beajánlania, aki eleve az én választottam is. Tudom, hogy nehéz lesz, de én dupla honoráriumot fize--tek önnek, mint a normális. Itt a lány képe az összes referencia és minden, ami csak kell. Itt a névjegyem is hogy hol vagyok elérhet!. Számítok önre.

Azzal amilyen gyorsan jött, ugyan úgy el is t"nt,

Ajvé! Mi megy itten? Hozott áru--val még soha sem foglalkoztam, Most mi lesz ebb!l? - mormogta maga elé Motke, s azzal belemerült a „hozott áru” tanulmányozásába. A leányzó egy amerikai egyetemista volt. A család Amerikában élt, de nem voltak val--lásosak. Igazolások voltak az ottani rabbinátustól, hogy zsidók és be is vannak jegyezve egy ottani hitközsé--gen. Tehát mindent összegezve nem „trefnit” árulok csak nem biztos, hogy eladható. Gyorsan kijegyzetelte ma--gának a fontos adatokat és nyitott egy aktát és besüllyesztette az „ajánlatok” közé. Ötkor megérkezett a kedves papa is. Nem sokat írta körül a dolgo--kat rögtön a tárgyra tért.

- Figyeljen ide Herschel úr! Is--mertem az apját és teljes mértékben megbízom önben. A fiamról lenne szó. Most 26 éves. Nehéz dolga lesz, el!re figyelmeztetem. Kétszer is meg--próbáltuk a „sidukot”, de soha sem jött össze. Egyszer el is szökött, de visszajött.

- Nézze, én nem tudok önnek ígér--ni semmit sem, de ajánlani azt annál inkább. Ajánlanám például ezt a höl--gyet- azzal Hirsmann papa elé tolta az el!z!leg már gondosan összeállított aktát, amit el!z!leg kapott. Kiváló referenciák. Csinos, tanult, relatív te--het!s család.

Hirsmann átvette az aktát és belemerült.

- Ezt akarja nekem ajánlani? Ez egy „trefni”. Hogy gondolja az én fiamnak egy ilyen n!t? Ez nem ortodox? Már--pedig mi ortodox-ok vagyunk.

- Drága Hirschmann úr. A Merce--des az ugye Mercedes, akkor is ha nem luxus klassze. Még is csak Mercedesz.

- Nekem ne példálózzon ilyennel. Ajánljon olyat, aki hasonló mint mi. Tudja a tradíció az nagyon fontos dolog.

- Hirschmann úr. Lassan szakítani kellene a régi dolgokkal. A 21. század--ban élünk, kicsit fel kell zárkózni, nem maradhatunk a 19. században.

- Ezt hogy érti? - Maga ismerte az arát, a kedves fe--

leségét, miel!tt elvette feleségül?- Nem! De bemutatták miel!tt

hozzám adták. - Én sem árulok zsákba macskát

láthatja. Itt a választék, válasszon ha akar, de a fiának is kell valami bete--kintést engednie. Biztosan eddig azért nem jött össze egy kísérlet sem, mert maguk csak az utolsó pillanatban akarták bemutatni a kiválasztottat.

- Mondja maga zsidó egyáltalán? Ha nem ismertem volna az apját már most kifordulnák az irodájából.

- Még mindég megteheti, de ha rám hallgat akkor hagyja, hogy én ve--zessem végig az egészet.

Motke vagy másfél órát gy!zköd--te az id!sebbik Hirschmannt. Vé--gül is zöldágra verg!dtek. S!t. Pár hét alatt nyélbe is ütötték az esküv!t és az egész üzletet. Motke duplán is kasszírozott. Egyrészr!l az id!sebbik Hirschmanntól, és utána a fiától, aki szavához h"en duplán fizetett. Mikor felkereste a barátja Motkét és ajánla--tott tett ismét a számítógépre Motke elzárkózott.

- Maradok a régi jól bevált üzlet--menetnél. Nem árulok én „zsákba macskát”!

Avi ben Giora:

Herschel úr irodája

Page 13: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET 13. oldalMAGAZIN

Részlet Fuchs Ávrám „Barangolás a szép Izraelben” cím", Izrael észa--ki tájait ismertet! kötetéb!l, amely a magyarországi Szochnut kiadásában jelent meg. A kötetet Egervári Vera rendezte sajtó alá.

--- Napjainkban egy zsidó és há--rom drúz település van a Chermonon. Az els! és egyetlen zsidó település Növé Átib szövetkezeti falu, amelyet a Háovéd Hácioni telepítési mozgal--ma létesített 1968-ban, Dzsubátá á-Béjt volt falu helyén, Rámát Sálom néven.

Az els! telepesek európai és ame--rikai hazavándorlók és izraeliek vol--tak. Rámát Sálom egy évvel kés!bb feloszlott, és 1971-ben a jelenlegi helyén újjáépült azzal az elgondolás--sal, hogy az itt él! 35 család, mintegy 160 lélek megélhetési alapja a téli és a nyári turisztika lesz. Növé Átib 11 ezer dunámra kiterjed! határid! nél--küli koncessziót kapott turisztika fej--lesztési célra. Ez volt a ma nemzetközi nívón álló vállalkozás alapja.

Növé Átibot a Szájeret Egoz kom--mandó alakulat leszerelt katonái ala--pították másodszor. A falu nevét négy h!si halott bajtársuk nevének kezd!--bet"ib!l állították össze (Ávrahám, Tuvija, Jáir és Binjámin). Tavasztól !szig alma- és cseresznyetermesztés--sel, illetve vendéglátóipari tevékeny--séggel foglalkozik a falu. A családi

házak mellett vendégszobákat, kés!bb a falu szélén üdül!telepet és modern szállodát építettek, amelyet most egy amerikai vállalat üzemeltet télen is.

A Chermon délkeleti nyúlványán, 1150 méter magasságban épült fel 350 évvel ezel!tt Mádzsdál Sámsz drúz falu, amelyet a Dzsábál Drúz körzet--b!l idemenekült családok létesítettek. A falu északi része a II.-III. századból származó romokra épült. Egyes he--lyen még láthatók az évszázados épü--letmaradványok. A falu melletti !si sírbarlangokat a helyi lakosság “kobur ál-jáhud”-nak (a zsidó síroknak) ne--vezi, utalva a hely !si múltjára.

A falu központjában Szultán ál-Átrás Pasa kivont kardú, impozáns lovas szobra emlékeztet arra, hogy a lakosság 1925-ben csatlakozott a franciák elleni nagy drúz felkeléshez. A kudarc nyomán kitelepítették !ket, de a totális fegyverletétel után meg--engedték visszatérésüket. A falu közel 8 ezer lakosa között egy keresztény család van. Télen innen indulnak a chermoni síterephez.

Mádzsdál Sámsztól délre a 2900 la--kosú Mászádá drúz falu fontos közle--kedési gócpont. Mászádában okvetle--nül álljunk meg, és keressük fel a Birket

Rám tavat. Még nem állapították meg véglegesen a szakért!k, hogy kialudt t"zhányó torkában lév! tengerszem, vagy évmilliók el!tti földmozgás által képz!dött 8-10 méter mély medence, amelynek vizét a tófenéken lév! for--rások táplálnak. Josephus Flavius sze--rint a Birket Rám vize táplálta a dél--keletre tisztes távolban lév! Chermon (Bánjász) patak forrásait. Ezt a tézist ma kétségbe vonják. A Chermon lej--t!jén 940 méter magasságban lév! tó ovális alakú, 900 méter hosszú és 600 méter széles, befogadóképessége 3 millió köbméter víz. Partján gyümöl--csösök és ligetek sora.

Mászádától északra az út a Száár patak mentén meredeken ereszkedik le nyugati irányba, és fest!i vidéket át--

szelve elvezet bennünket a Chermon

természeti rezervátum (a Bánjász) mellett, és a Dán természeti rezervá--tum érintésével Kirját Smonánál dél felé, Tel Aviv irányába fordul.

Mászádá után mintegy három ki--lométerre a hegyoldalban felt"nnek az 1600 lakosú Éjn Kinija drúz falu elszórt házai. A faluban lév! !si sír--ban van eltemetve a drúz legenda sze--rint Nebi Suájeb ( Jitró f!pap, Mózes apósa) n!vére. Nebi Suájeb a drúzok szentként tisztelt prófétája.

A falu közepén lév! domb a kora-kánaánita korban, majd a Misná és a Talmud idején lakott volt. A falutól délre, a Száár patakon új hidat épí--tettek az izraeliek a szírek által fel--robbantott híd helyén, amely télen az egyetlen kapcsolat a falu és az országút között. “Geser Hájödidut”, a ( Jó ba--rátság hídja) a neve, amely az izraeliek és a drúzok közötti jó kapcsolatokat szimbolizálja.

Folytatása következik

FUCHS ÁVRÁM:

A SOKARCÚ CHERMON

Ha elég hosszú ideig élsz, látni fogod, hogy minden gy!zelem végül vereséggé változik.

Mi tagadás izraeli létemet én is takarítással ala--poztam meg anno, nem is olyan régen. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy mindennapjaimat a fel--mosás és megint a felmosás, a töredezett körmök, az elmaradhatatlan hátfájás és mindig ugyanaz töltse ki. Hálás voltam amikor sokat megélt klien--seim meséltek életükr!l, mintha olvastam volna, a történelem elevenedett meg és még hálásabb vol--tam, amikor könyveikr!l törölhettem a port. Látva a könyvespolcon !rzött kincseket, ismeretlenül is tudtam, hogy kik élnek ott. Így akadtam rá, a há--ború után született izraeli m"vész/értelmiségi n!k polcán kedvencemre Simone de Beauvoire-ra, ere--deti francia nyelven vagy héber és francia angol for--dításban. A jóházból való úrilány magánéleti z"r--zavarai ellenére is kiérdemelte helyét az igényesebb olvasók polcán, annak a generációnak példaképe máig, amelyik nagyon sokat kapott és még többet várt az egzisztencializmustól.

A Mandarinok alapm", m"faját tekintve egye--di, fejl!désregény, de nem egy szerepl! hanem egy csoport, a háború utáni író-értelmiségi csoport fej--l!désregénye. Az ellenállásban egymás mellett har--colók a gy!zelem után értelemszer"en ideológiailag is felszabadultak. A nehezen kiharcolt békében, a bajtársiasság már nem kötelez! érvény", az ideo--lógiai szabadság sokszor politikai elszakadást je--lent, kérdés, hogy az ilyen átalakulás következtében megmaradnak-e a barátságok, akár az emberi kap--csolatok, szerelemek. A regény filozófiai éleslátásról tanúskodik, részrehajlás nélkül mondhatni férfias

írói munka, a különböz! szerelmi érzelemdús szál azonban árulkodik arról, hogy mégiscsak n! írta. A Mandarinok nagy sikert aratott az egész vilá--gon, otthon 1954-ben Goncuort díjat kapott, majd 1975-ben az izraeli közönség hatalmas tapsviharral kísérte a pulpitusra, amikor átvette a könyvkiállítá--son a Jeruzsálem Díjat.

Simone de Beauvoire antipuritanizmusa, nyitott szemlélete és viharos szerelmi élete ellenére, amiért a tanítástól is eltiltották, utólag visszatekintve az a n! volt, aki minden sikeres férfi mögött áll. Neve egybefonódott a nagy filozófuséval, Jean Paul Sarte-val, mint élet- és alkotótárs. Rossz nyelvek szerint sokszor besegített írásaiba, bár szerelmi téren tel--jesen hidegen hagyták egymást mégis egy életre elválaszthatatlanok maradtak. A nagy szerelemet a chicagói nyomor zsidó származású, hallgatag króni--kása, Nelson Algren jelentette, bár kapcsolatuk eleve halálra ítéltetett. A Ja%a kiadó kiadásában megjelent egy érdekes könyv, Amerikai szerelem címmel, ket--t!jük levelezése 1947-1964 között. Egymásnak írt leveleik tartották életben kapcsolatukat hiszen ta--lálkozni csak ritkán, néhány napra tudtak. A könyv--ben megelevened! vallomások túlmutatnak egy hétköznapi levelezésen, két teljesen más kultúrában

él! ember szerelemének krónikája, emellett a könyv Simone életének, filozófiájának és a korabeli Párizs hiteles lenyomata. A lapokon újból megelevenedik a háború utáni francia író, értelmiségi élet és f!sze--repl!i, Boris Vian, Albert Camus Arthur Koestler, Truman Capote, Charlie Chaplin, Orson Welles, Edith Piaf. Louis Armstrong. Beauvoire fontosnak tartotta, hogy bevezesse Algrent a korabeli Euró--pai értelmiségi társasági életébe, így maradhattak fenn egyedülálló kommentárjai. Simone Algren korszakában olyan volt mint egy sabre lány, kívül tüskés, de belül mézédes. Parttalan szerelmük cs!d--jéért mindketten egyformán megdolgoztak: Olyan fárasztó gy"lölni valakit, akit szeret az ember, írja Simone, de élete végéig hordta azt a karikagy"r"t, amelyet Algrent!l kapott.

Nagy Gabriella

A könyv megvásárolható vagy kölcsönözhet! a Drory Izraeli Magyar Könyvtárban. A könyvtár elérhet!sége a világhálón www.dkabala.com honlap, a Facebookon: Drory Izraeli Magyar Könyvtár. A könyvtár címe: Givatayim, Enzo Sireni 20. III/10.Telefon: 054/391-1831.

A DRORY HETI AJÁNLATA Simone de Beauvoire:

Amerikai szerelem

Page 14: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET14. oldal TUDOMÁNY

Ha tizenöt feln!tt elmegy egy kis esti összejövetelre és a társalgás az egészség és a betegség témájára tere--l!dik, biztosak lehetünk abban, hogy 99 százalékuk arról számol be, hogy van valamiféle krónikus betegsége. Egyikük sem fogja azt mondani, hogy egészséges. Elmesélik egymás--nak, hogy milyen injekciókat kapnak, milyen gyógyszert szednek és hogy milyen m"tétjük volt vagy lesz.

Olyan nyugodt lélekkel bólinta--nak rá, hogy igenis vannak memória problémáik, mintha ez ebben a kor--ban a legtermészetesebb dolog lenne.

Minél tovább él egy feln!tt az úgy--nevezett „civilizált” étrenden, annál inkább romlik fizikai és szellemi ál--lapota. A szanatóriumok tele vannak szenilis, gyengélked!, feledékeny és szánalomra méltó, korán megörege--dett emberekkel.

Mit gondolsz, ez az az út, amit Is--ten és a Természet számunkra kije--lölt, és muszáj így végezni életünket? Ha fontos tápanyagokban hiányos étrenden élsz és hagyod, hogy tes--tedben mérgek rakódjanak le, akkor a válasz: igen.

Abból, hogy éveink száma kor--látozott, még nem következik, hogy testileg és lelkileg le kellene romla--nunk. Mivel agyunkat tisztán fizikai folyamatok tartják m"ködésben, nem nehéz felismerni az összefüggést az elfogyasztott étel és szellemi állapo--tunk között.

Az emberiség története során mennyi-mennyi csodás felfedezés, találmány és alkotás született, és még mennyi születhetne, ha ismernénk a helyes táplálkozás gondolkodásjavító hatását!

A görög filozófusok tanítványaikat szigorú és egészséges étrendre szok--tatták. Epikurosz, Szókratész, Platón és még sokan mások nagy figyelmet fordítottak a helyes étkezésre, mivel felismerték annak az agym"ködésre tett hatását. Filozófiájuk sok száz év elmúltával is széles kör" megbecsü--lésnek és tiszteletnek örvend. Bölcs gondolataik és intelmeik ma is aktu--álisak és rengeteg tanulságot hordoz--nak számunkra.

Egy beteg testnek beteg gondola--tai vannak és ez fordítva is igaz, ép testben ép lélek lakozik. A tiszta és logikus gondolkodás az agy és végs! soron az egész szervezet megfelel! táplálásának eredménye.

A felemel! nagy dolgokat mindig azok vitték véghez, akiknek a telje--sítmény többet jelentett a múlandó örömöknél. Érdekes, hogy közöttük nem találni falánk vagy el!re gyár--tott, tápanyagszegény étrenden él! embereket.

A helyes táplálkozás külön tudo--mány és annak is kellene maradnia, hiszen mindannyiunkat érint!, lét--fontosságú dolog. Ett!l függ egészsé--günk, boldogságunk, teljesít!képes--ségünk és e Földön leélt éveink száma is. Épp ezért már a gyermekkorban, a tanulmányok megkezdésekor meg kellene ismertetni az ésszer" étrend rendkívüli fontosságát.

Tizenegy sz"k hónap alatt tested teljesen megújul, fiatal és egészséges lesz, mivel a böjt leépíti félig halott, egészségtelen sejtjeidet, hogy majd a helyes táplálkozás során ezek helyé--be új sejtek léphessenek. Ez az élet nagy titka. A Természet nem gyor--san gyógyít. Emészt!rendszerednek és más, fontos bels! szerveidnek id! kell, hogy leszokjanak a megszokott ételekr!l.

Természetesen azt nem lehet csi--nálni, hogy egyik nap friss, vegyes salátát eszel, másnap pedig keményí--t!vel teli spagettit. Nem ehetsz ma gyümölcssalátát és holnap pedig hot-dogot és fánkot.

A táplálkozásnak mindig követke--zetesnek kell lennie. Hadd mondjak néhány példát: húst hetente maxi--mum háromszor lehet enni, tojást meg legfeljebb négyszer. A tejet és a tejtermékeket pedig fokozatosan ki kell iktatni étrendedb!l. Az ember az egyedüli él!lény, aki csecsszopó kora után is ragaszkodik a tejhez, annak ellenére, hogy a bolti tej egy sor káros anyagot is tartalmaz.

A helyes étrendet fokozatosan kell kialakítani. Els! lépésként ki kell ik--tatni az el!re gyártott, tápértékt!l megfosztott, szervezeted számára ká--ros ételeket. Ilyenek például a tea, a kávé, az alkohol, az üdít!k és az állati termékek. Ezzel párhuzamosan egyre több nyers zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztani mindaddig, amíg ezek ki nem teszik étrended 50-60 százalékát. A legtöbb ember egész életében túlnyomóan savas kémha--tású ételeken él, amelyek mérgezik a szervezetet és rengeteg fájdalom--nak és problémának az okozói. Ha eddig te is f!tt ételeken, húson, pro--teinen, tojáson, kenyéren, tésztán és süteményen éltél, akkor csak nagyon lassan és fokozatosan szabad átállnod a helyes étrendre. Ha rendszeresen, hetente böjtölsz, akkor egyre jobban fogja szervezeted kívánni és élvezni a nyers zöldséget és gyümölcsöt.

A helyes táplálkozás olyan mint egy lánc, amelynek szemeit a külön--féle fontos tápanyagok jelentik. Ha a lánc gyönge vagy valahol megtörik, akkor az egész összeomlik. Ha 40 fontos tápanyag szükséges a helyes étrendhez és ebb!l egy hiányzik, az olyan, mintha a fele hiányozna, mert az eredmény ugyanaz. Egy fontos tápanyag teljes hiányzásából betegség és végs! soron még halál is származ--hat. Ha pedig nem elegend!, akkor a sejtek és a szövetek károsodása is el!fordulhat.

Természetesen nem szükséges, hogy mindegyik tápanyagból min--dennap fogyasszunk, mert testünknek mindig vannak tartalékai. A baj akkor következik be, ha tartalékaink er!sen megcsappannak vagy kimerülnek.

Legközelebb azzal fogok foglal--kozni, hogy melyek azok az ételek, melyekb!l föl tudod építeni étrende--det. Ehetsz egy nap csak egyszer, de akár kétszer vagy háromszor is, nem ez a lényeg.

Végül Szókratészt idézném, aki azt mondta: A helyes táplálkozás azt je--lenti, hogy olyan ételeket eszünk és olyan italokat iszunk, amelyek nem testünk és lelkünk ellenségei. Csak azok táplálkoznak helyesen, akik mértéktartóan élnek.

Unti Ildikó

A helyes táplálkozás késlelteti a fizikai  és  szellemi  leépülést

A mozgás gyógyszer (Exercise is Medicine) nev" amerikai életmód- és kutatási program célja, hogy a megel!zésnek, valamint a krónikus betegségek kezelésének egyre inkább része legyen a mozgás. Arra biztatják a programba bekap--csolódó orvosokat, hogy gyógyszer és táplálékkiegészít! mel--lett mozgást is írjanak „receptre” betegeiknek. A kezdeményezéshez csatlakozók vállalják, hogy betartják a fizikai aktivitásra vonatkozó hi--vatalos amerikai ajánlást: azaz vagy heti 150 perc mérsékelt, közepesen intenzív, aerobic jelleg" mozgást végeznek (ide sorolható például a dinamikus gyalog--lás, a tánc vagy a kertészkedés), vagy heti 75 percen át kifejezetten intenzív mozgást végeznek, például kerékpároznak, futnak vagy úsznak. A program eddigi leger!sebb állítása, hogy a mozgás a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát 40 százalékkal csökkenti - annyival, mint a széles körben elterjedt ko--leszterincsökkent! gyógyszerek, a sztatinok. A mozgás ugyanis élénkíti a keringést, fellazítja és segít eltávolíta--ni az érfalakon lerakódott zsírréteget, és kitágítja a kisebb

ereket, amelyek elzáródása egyébként szívinfarktushoz vagy stroke-hoz vezethet. A program egy másik fajsúlyos eredménye, hogy már a mérsékelt intenzitású mozgás is 58 százalékkal csökken--ti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, azaz kétszer hatékonyabb, mint a kórkép megel!zésére leggyakrabban felírt gyógyszer.

A mozgás tehát képes megállítani az elhízást és korai szakaszban visszafordítani a cu--

korbetegséget, s!t az eddigi vizsgálatok szerint csökkenti a daganatos beteg--ségek kialakulásának kockázatát is. A program statisztikái szerint azoknál,

akik heti 150 percet mozognak, 50 szá--zalékkal alacsonyabb volt az eml!rák, és

60 százalékkal alacsonyabb a béldaganatok kialakulásának kockázata, mint a keveset mozgók

körében. Ez körülbelül az a hatás, ami a kisdózisú aszpirin napi szedésével elérhet!. Ismert az is, hogy a mozgás a béldaganatokat megel!z! polipok kialakulása ellen is véd. E jótékony hatások mellett a mozgás lassítja a szellemi hanyatlást, az idegrendszer leépülését is.

origo.hu

Napi legalább fél óra mozgás a legjobb út a hosszú élethez

Page 15: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET 15. oldalMAGAZIN

Kezembe került dr. Gergely András kiváló ma--gyar-zsidó orvos önéletrajzát, illetve 462 ugyancsak kiváló magyar-zsidó orvos életrajzát tartalmazó kö--tete. A könyv 2001-ben látott napvilágot Haifán és Budapesten. A haifai magyar jisuv tisztelettel, szere--tettel emlegeti napjainkban is a nagy népszer"ségnek örvend! n!gyógyászt valamint szülészn! feleségét, Editet, akik a város lakosaiként bebizonyították, hogy az igazi tehetségek nemcsak hivatásuk magas--latán t"nnek ki, de emberséges tetteikkel a civil élet--ben is példamutatóak.

Dr. Gergely András elmondása szerint Csengeri Imrét!l, a Magyar Zsidók Világszövetsége elnökét!l, kapta a megbízatást a Jeles Magyar Zsidó Orvosok Lexikona összeállítására. Amikor elvállalta a megbí--zatást, nem gondolt a sok nehézségre, amelyek a könyv megírása közben felmerültek. Csak fokozatosan jutott hozzá - a témában illetékes barátai segítségével - az alapvet! forrásmunkákhoz. Megjegyzi továbbá, hogy a biográfiák csak olyan jeles orvosok életútját ismer--tetik, akik már eltávoztak az él!k sorából. A felsorolás nem terjed ki olyan jeles magyar-zsidó orvosokra, akiknek életpályája még nem zárult le.

A könyv születésének hátterér!l így nyilatkozik: „Problémát jelentett a lexikonba sorolandó személyek kiválogatása. Magyarországon, a középkortól kezdve, több ezer hírneves zsidó orvos m"ködött. Ismeretes például, hogy II. Ulászló király orvosa, 1510-ben, a pozsonyi születés" Zakariás volt, Apafi Mihály fe--jedelmet szintén zsidó orvos, Juda kezelte és gyógyí--totta meg.

A magyarországi orvosképzés megindulása le--het!vé tette a zsidók számára is az egyetemi tanul--mányokat. II. József uralkodása alatt (1780-1790) Österreicher József Manes kiharcolta részükre a doktori cím megszerzésének jogát is. Ett!l kezdve sok kiváló zsidó orvos szolgálta mind az egészség--ügyet, mind a gyógyászattal kapcsolatos tudományos kutatást...”

Az orvosi lexikon alkotó munkája komoly sz"--rést igényelt: a megannyi kiváló orvos közül a legki--emelked!bbeknek kellett bekerülniük a rangos lexi--konba. Olyan közismerten kiváló orvosoknak, akik haláluk után méltóak a feledésb!l való kiemelésre. És olyanoknak is be kellett kerülniük a válogatásba, akik az orvosi diploma megszerzése után nemcsak a gyógyászat terén váltak ismertté, de íróként is híre--sek lettek.

Dr. Gergely András beszámolójában kitér a kö--vetkez!kre is: „Nagy és összetett kérdést jelentett a „magyar-zsidó” fogalmának meghatározása. Vol--tak orvosok már a 19. században is, akik különböz! okokból külföldön találtak otthonra (például Gruby Dávid, Kaposi Mór), de a 20. század üldöztetései tömegesen kényszerítették a zsidó orvosokat szül!--hazájuk elhagyására. Az emigrációba kényszerült, illetve az !si vallást elhagyók nemzedékét még lexi--konunk határai közé sorolandónak tekintettük, a má--sodik nemzedéket már nem. Köszönettel emlékezem meg azokról, akiknek jelent!s közrem"ködése nélkül ez a könyv nem készülhetett volna el. Els!ként emlí--tem dr. Csillag Istvánt, akinek több évtizedes orvos--történeti munkássága számomra példaként szolgált a magyar-zsidók orvostörténeti szerepének megisme--

résében. Ugyancsak köszönetet mondok dr. Rózsa Györgynek, dr. Keszler Pálnak és nejének, London Évának, Réz Pálnak és Ben Amnon Slomo - Klein Sándornak, akik a könyv megírásában támogattak. Köszönettel tartozom a kézirat kiegészítésében se--gítséget nyújtó barátaimnak, kollégáimnak. És nem tehetem le a tollat anélkül, hogy ne nyilvánítsak há--lás köszönetet a kolozsvári és külföldi tanáraimnak, valamint a nagyváradi Zsidó Kórház egykori f!nö--keimnek: dr. Molnár Vilmos igazgató orvosnak, dr. Markovits Pálnak és dr. Kupfer Miksa (Ra%y Ádám) szülész-n!gyógyászainak, akik hozzájárultak orvosi képzésemhez, illetve továbbképzésemhez, hogy meg--álljam helyemet az élet kemény megpróbáltatásai kö--zött is.”

A továbbiakban dr. Gergely András kitér önélet--rajzának ismertetésére.

„Nagyváradon születtem -írja -, 1912. augusztus 27-én, hagyományos polgári zsidó család egyetlen gyermekeként. Iskolai tanulmányaimat a helybeli or--todox elemiben, majd a kecskeméti zsidó gimnázi--umban végeztem. 1930-ban érettségiztem.

Orvostudományi tanulmányaimat a franciaorszá--gi Tours-i egyetemen kezdtem, majd a kolozsvári egyetemen fejeztem be. 1938 tavaszán doktoráltam. 1938-tól 1944-ig a nagyváradi Zsidó kórház orvosa voltam. Közben elvégeztem a bukaresti egészségügyi tiszti kurzust, amely f!hadnagyi ranghoz juttatott, Helyettes f!orvosi kinevezéshez emelkedtem, így ne--kem jutott a szomorú feladat, hogy a kórházat átad--jam a Wermach parancsnokának. Kés!bb légvédelmi orvosnak osztottak be.

1944. május 5-én házasságot kötöttem Kenéz Edit szülészn!vel. Június elején gettóba vittek bennünket. Édesanyámmal együtt Auschwitzba deportáltak. Má--jus 9-i felszabadulásunk után a lágerben megszervez--tem egy rögtönzött kórházat a helyi és a környékbeli lágerek végelgyengülésben és különböz! betegségben

szenved!k részére. A csehországi Brno városának állomásán, 56 hét

után találkoztam feleségemmel. Nagyváradi lakásun--kat kifosztottan találtuk...”

Dr. Gergely András önéletrajzának további ese--ményei tömören összefoglalva így szólnak: Vissza--térve Nagyváradra, n!gyógyászati rendel!t nyitott, megszervezte és vezette az anya- és csecsem!védel--met. Közben politikai ténykedésbe is belevetette ma--gát. Társaival együtt megalapították az Ichud cionista egyesületet, amelynek vezet!ségi tagja lett.1947. de--cember 5-én, megszervezték a nagy aliját: a bulgáriai Burgazból két hajó, több száz utasával a fedélzetén útnak indult a Szentföldre. Az angolok elfogták a hajókat, utasait Ciprusra hurcolták. Nagy nehézségek után végül megérkeztek Erec Izraelbe. Dr. Gergely András jelentkezett a Hágáná katonai egységnél, az állam megalakulását követ!en pedig a rendes hadse--regbe. Leszerelése után feleségével és Robert fiúkkal (aki kés!bb szintén n!gyógyász lett) Haifára költöz--tek. Ott megszervezte a Meuchedet betegsegélyz! rendel!intézetét, melynek 1989 június végéig n!--gyógyász f!orvosa volt. Magánrendel!jét feleségével, Edittel együtt vezették. Az id!közben felépült Elisá magánkórház f!orvosa lett. 1951-ben alapító elnöke volt a Bné Brit magyar nyelv" Kibuc Galujot, Kauders Páholyának, történetét 1991-ben megírta. Az évek folyamán több tucat tudományos tanulmánya, mo--nográfiája, hajdani századok történelmi kiértékelése került könyv formában kiadásra.

* * *A fentebb elmondottak hiányosan példázzák dr.

Gergely András évtizedeken át folytatott világhír" orvostudományi, illetve történelemtudományi aktivi--tását. Pótlásként f"zöm hozzá az interneten napjaink--ban megjelen!, professzor, dr. Gergely András hazai és nemzetközi sikert arató alkotói tevékenységének, köztük a Jeles Magyar-Zsidó Orvosok Lexikona megjelenésének méltatását. Így szól:

„A közelmúltban elhunyt, nagyváradi születés" izraeli orvos, professzor dr. Gergely András, a kolozs--vári Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet--tudományi Karának végzettje volt. Kés!bb egyetemi el!adó tanár, a történelemtudományok doktora. Meg--jelent tanulmányai között említend!k: Magyarország története a 19. században; Forradalom és önvédelmi akció; A kiegyezés els! negyedszázada (1867-1890); az Eötvös Loránd Tudományegyetem története; a Széchenyi Akadémia el!adássorozatában gróf Szé--chenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából „Az író Széchenyi” címmel tartott színvonalas el!--adása, stb.

Hosszú éveken át gy"jtötte a magyar-zsidó or--vosokra vontkozó életrajzi és orvostörténeti adatait, amíg a Jeles Magyar Zsidó Orvosok Lexikona cím" remekm" összeállítása elkészült. M"ve jól érzékel--teti a magyarsághoz, a zsidósághoz s az egyetemes tudományhoz való szoros elkötelezettséget. A könyv egyeseknek meglepetést okozhat, hiszen oly kevesen tudják, milyen komoly részt vállalt magára a hazai zsidóság a gyógyítás területén. Professzor dr. Ger--gely András arra törekedett, hogy felkeltse a neves magyar-zsidó orvosok iránti érdekl!dést, valamint a megérdemelt elismerésüket.

RÓNA ÉVA

AMIRŐL  KEVESEN  TUDNAK

Page 16: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET

Mikor harmadszor poha--rat emeltünk, a pohár alján csak pici borocska lötyögött. Nevetgélések repültek a leve--g!ben. Csaba bátyánk ép egy történetet mesélt az egykori Budapestr!l.

- Szóval az úgy volt, Iván öcsém - kezdte komoly arc--izmokkal, hogy negyvennégy vége felé kopogtak pici sza--bóüzemem ajtaján. Ádlerné, megrezzent, és félénken rám nézett.

- No csak nyugalom - mondtam, de magam is fél--tem ki lehet az ajtóban. A többi elrejtett zsidóasszony folytatta a munkáját, ráhajol--va a varrógépre, mintha sem--mi sem történt volna.

Pedig történt. Kinyitottam

az ajtót, a küszöbön egy per--zsabundás hölgy állt. Kezei--vel szívéhez szorította drága krokodil retiküljét. Karcsú lá--bai nehezen tartották, pedig jól le volt fogyva. Haját nem látta fodrász régen, szemei feketék voltak, mint a bunda.

- Kovács úr - mondta, ami--kor meglátott.

- Igen, engem így hívnak.- Azt mesélik a városban,

hogy maga munkaer!t ke--res, én pedig tudok egy kicsit varrni, talán itt maradhatok.

Költ!i lelke volt Csabának. Már kilencven hányadik évét taposta, de jósága ott tündö--költ arcán. Bár voltak mások is, akik rejtegettek zsidókat, de # egy különleges példa.

- Szóval, leültettem a hölgyet egy varrógép mellé.

Hamar kitudódott, hogy bár szép lábai voltak, de varrni nem tudott. De mit tehettem volna? Kint a hullahegyek n!ttek, a Dunába embertete--mek úsztak. Adtam a kezébe egy söpr"t, és a hölgy boldo--gan, (talán el!ször életében) söpörni kezdett. Kés!bb, amikor orosz T 34-es tankok dübörögtek, hát már hogyan engedhettem volna ki az ut--cára? Elvitték volna azonnal „krumplit hámozni.” Az--tán, az igazság kedvéért azt is bevallom, bele szerettem a perzsabundás madárká--ba. # viszonyozta ezt és hát szerelmes pár lett bel!lünk. Mire kitavaszodott, mada--rak csipogtak a leveg!ben, az én pacsirtám elszállt. Sokáig nem láttam. Kint vörös zász--

lók repültek a leveg!ben, a hullahegyeket eltávolították, ott siettem az újonnan elne--vezett Bajcsy Zsilinszki úton, valahol a Bazilika közelében, hirtelen találkoztam egy n!--vel, aki babakocsit tolt, maga el!tt. Arcáról azonnal felis--mertem, hogy ! az én perzsa--bundás szerelmem.

- Csaba - kiáltott fel, - nézd meg a fiadat!’

Akkor már én, Elvirával, meg Micivel jártam felváltva, mégis örültem a találkának.

- Az én fiam? Honnan ve--szed?

- Hát már nem emlékszel?- De hát vigyáztunk, nem?- De én így akartam!- Szóval, ha az én fiam,

jogom is van hozzá. Most ki neveli? Kinek a térdén fog lo--

vagolni?- Nekem férjem van Csa--

ba. Visszajött a munkatábor--ból.

- Akkor mit akarsz tenni?- Semmit, Csaba.És valóban így is történt

nem tettünk semmit, tovább--mentünk.

Így végz!dött Csaba törté--nete. Valamit mondtam neki, hogy járna neki kitüntetés az izraeli Jád vö’shémt!l, de ! csak mosolygott.

- Nem azért tettem, hogy kitüntetést kapjak. Meg akar--tam menteni egy pár embert. Hála Isten sikerült, és ez az én legszebb ajándékom az életben.

Csaba meghalt közben. Emléke legyen áldott.

Mindörökké ámen.

A PERZSABUNDÁS HÖLGYÍrta: Arje Singer

Valamikor régen Julius Caesar orvul történ! megöletésekor, a nagy Cézár meglátván Brutust az elkövet!k között (B. távoli rokona, közeli barátja, pártfogoltja volt), kiáltott föl fájdalmasan : „Te is fiam Brutus?”

E mondat - mert Shakespeare drámában megörökítette, szállóigévé nemesült a történelem sodronyán. („Túdom, túdom”, hogy „sodrában” de az olyan szokványos, és ha van sodra, nyilván sodronya is van a történelemnek). Egymásnak is mondogattuk annak idején, amikor még mondogattunk egymásnak, ha valaki, valami nem túl szépet követett el ellenünkben. Tudtuk mit!l döglik a légy. Azt viszont kevesen tudják, hogy Julius, a nagy Caesar ugyane mondatot már használta élete során, csak nem kérd!-felkiáltón, hanem kijelent!n (úgy látszik szerette mondani), mid!n ez hangzott el felséges ajkairól: „Te is fiam Gluteus” Ezzel arra célzott, hogy egyszer majd, ha nagy lesz, ez a bizonyos Gluteus is Maximus lesz, azaz nagy és hatalmas császár (cézár), mint az édesatyja. Gluteus ugyanis a nagy Cézár házasságon kívüli, s!t minden kapcsolaton kívüli, titokban fogadott gyermeke volt, akib!l császár nem vált, neve mégis fönnmaradt, és fönn fog maradni az id!k végezetéig, legalábbis az emberiség létezésének határáig, vagy amíg az emberiség anatómiát tanul, mint nagyon nagyon szerény személyem. Az anatómia tanulása során tettem szert arra az ismeretre, miszerint a Gluteus Maximus nem egy elfeledett római császár porladó emléke (azt kitaláltam), hanem a nagy farizom latin elnevezése. Héberül „srír ha akúz ha gadol”. Amit most m"velek, nevezik a tudás fitogtatásának, ami nem szép dolog, f!leg, hogy leginkább a nemtudásomat

fitogtatom, amire mindjárt fény derül, és én ezt szem el!tt tartom, de tegyük föl, hogy ez a jelen esetbeni fitogtatás hasznos az emberiség számára, mert fontos ismereteket tartalmaz.

Egy másik történet is kering az elnevezéssel kapcsolatban, nevezetesen az, hogy a második szentély lerombolásában (i.sz. 70) résztvev! vad-barbár római seregek legvadabb és legbarbárabb vezére - Titus alvezére -, egy bizonyos Gluteus Maximus járt a rombolás élén, és vett részt a fosztogatásban és dúlásban a legádázabbul. Ezért amikor feltalálták és elkezdték m"velni az anatómia tudományát, büntetésb!l róla nevezték el hátsórészünk izmát, hogy a gy"lölt név, mely oly sok szenvedést okozott a zsidó népnek, az önmagához „méltó” helyre kerüljön. Az elnevezést zsidó tudósok és filoszemiták szavazták meg természetesen. Minden népnek joga volt ahhoz, hogy neveket adjon testünk részeinek. Latinul. Lett például Sternocleidomastoid, ami elég szörny" - megtanulhatóság szempontjából -, héberül „srír mafné ha ros”; Szépséges és érthet! anyanyelvünkön fejfordító izom. Nem tévesztend! össze a fejbiccent! izommal, ami a Platysma („srír jeriat ha cavar”), de léteznek olyan rémes nev" izmok, mint Flexor Hallucis Longus, Flexor Digitorum Longus, és Gastrocnemicus, és ezek mind az alsó lábszárunk hátsó felén tartózkodnak, vádli formájában, és nem elég, hogy ezeket kívülr!l kell tudni, és még sokan másokat, mégpedig latinul is és, héberül is, nem árt ha magyarul IS hogy egyáltalán tudjam mir!l van szó ..., de tudni kell hol erednek és hol tapadnak, és hogyan és mit!l m"ködnek ... nem gondoltam én át alaposan ezt a tanfolyam ügyet, ezért inkább jutnak eszembe Julius Caesar és egyéb római hadvezérek

és diktátorok, mialatt az osztályban ülünk és ... egyébként lelkesen csüggök fiatal tanárn!nk szavain. Tanárn!nk nemcsak csodálatos el!adó, de kedves és csinos, és karcsú, mintegy él! bizonyítékként szemléltetve azt, hogyha nem fogyasztunk undorító telített zsírokat és haszontalan finomított fehér lisztb!l készült még haszontalanabbá váló, ám az ördög hangjaival csábító ábrándosan gyönyör", porcukortól fehéren csillogó süteményeket, amik álom-édesen omolnak szét fogaink lágy !rlésében ... jaj hova kanyarodom amikor tanárn!nk csillogó szemekkel épp a neurotranszmittorokról magyaráz, amik ingerületátviv! anyagok, pl. Noradrenalin, Dopamin, Acetilcholin, Szerotonin és a dallamos hangzású Gamma Amino Butiryc Acid néven futnak, és, hogy a Szinapszis egy találkahely, méghozzá az idegsejté és a célsejté, de valami azt súgja, hogy jobb ha nem feszítem tovább a húrt, azaz az olvasó idegszálait, és ennél a pontnál lezárom anatómiai ismereteim fitogtatását. Meger!sítésképpen mégegyszer elmondom, hogy Gluteus Maximus nem volt római császár, se nem Julius Caesar fogadott fia, mégcsak Titus alvezére sem a második szentély lerombolásakor, hanem egyszer"en testünk egyik izmának a neve, olyan helyen amir!l nem mindig és nem mindenhol illend! beszélni, de az anatómia órán id!nként kötelez!.

Ha már a tanulásról van szó: Gyakran olvashatunk róla, hogy milyen hasznos, frissen tartja elménket, élénkíti az agyat, megvéd az Alzheimer kórtól. Hozzáteszem, hogy dolgozatírásnál (az egyéb kellemetlen tényez!ket figyelmen kívül hagyva), visszahozza a Fiatalság páratlan érzését és az mindent megér.

SÁNDOR JUDIT:

A Gluteus Maximus történetei (és  a  fitogtató)

16. oldal 17. oldalMAGAZINMAGAZIN

Page 17: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELETA regény folytatása

– Igazán jól vagytok? Nem történt baj nálatok? Senkivel sem a családban? – záporoztak aggódó kér--dései.

– Hála a Teremt!nek, senkivel. Nyugodj meg drága testvérkém, minden rendben.

Alig tudtam meggy!zni, hogy valóban így van.– Írj azonnal! – mondta, miel!tt elköszöntünk

egymástól. – Írj meg mindent, hol voltatok akkor, mi történt veletek!

– Jó, megírom – ígértem. – Máris írok, ahogy be--fejeztük a beszélgetést. – Éreztem, még mindig két--kedik a szavaimban. – Nyugodj meg – ismételtem, nálunk minden rendben.

– Megnyugodtam, de várom a leveled!Kés!bb tudtam meg, továbbra is nyugtalanko--

dott miattunk. A testvérem persze nem mondta Matyinak mennyire nyugtalankodott miattunk, hogy ne idegesítse !t is. Csak magában viaskodott a rémképek ellen, amelyek egyre ott táncoltak lelki szemei el!tt, míg meg nem érkezett a levelem mind--annyiunk aláírásával és a gyerekek fényképével.

Hogy itt ki hogyan reagált a tragédiára, részben temperamentum, részben civilizált magatartás kér--dése volt. Némelyek !rjöngtek megsemmisült érték--tárgyaik miatt, másokat csak az életük megmentése érdekelte. Voltak, akik lopásra, rablásra vetemedtek, mások meleg ételt vittek a hajléktalanná vált embe--reknek. De hát, szerencsére az id! múlása volt erre is a legjobb gyógyszer. Lassan újjáépültek a romba d!lt házak, s az élet a megszokott medrében folydo--gált tovább...

Nagy nehezen eljött az id!, hogy kérelmezhettük a nyugdíjaztatásunkat. Akkoriban a férfiak 60, a n!k 55 éves korukban saját kérésükre nyugállományba vonulhattak Romániában, amennyiben a munka--könyvükben bejegyzett ledolgozott évek túllépték a hivatalosan megállapított határt. Mindketten ebbe a kategóriába tartoztunk. Tehát nyugdíjasok lettünk. Latolgattuk, mikor rukkoljunk ki alijjázási tervünk--kel. S ekkor közbelépett a Sors...

1989 decembere volt. Bukarestben új év el!tti ünnepi hangulat. Az üzletekben b!ségesebb volt az árufelhozatal, így is a legtöbb árucikkért hosszú so--rok kígyóztak. Az ajándéktárgyakat árusító boltok--ban is megn!tt a forgalom. Az emberek próbálták függetleníteni magukat a nyomasztó gondoktól: mit hoz a holnap?

Az optimistábbak azt mondták:– Ceausescu kifizette az ország külföldi adósságát

(pár milliárd dollárt), mindenképpen jobban fogunk élni ezután. Nagy dolog, amit csinált... Nincs még egy ilyen adósságmentes ország...

A pesszimistábbak azt mondták:– Kiböjtöltük, összébb húztuk a nadrágszíjat,

hogy Ceausescu kifizethesse a dollármilliárdokat, de semmi változás azóta az életszínvonalunkban. Ugyanúgy konganak az élelmiszerüzletek polcai az ürességt!l, mint azel!tt, az utcák épp olyan sötétek, a lakások épp olyan f"tetlenek. Meddig t"rjük még?

A méltatlankodások eljutottak a magas kor--mánykörökbe is. Ceausescu népgy"lést szervezett a Palota-téren. Százezres tömeg el!tt tartotta meg a jól ismert frázisokkal t"zdelt expozéját az ország nagyszer" távlati terveir!l, a várható szebb jöv!r!l, a kilátásban lév! jólétr!l, s így tovább.

Ki hitte volna, hogy az “aranykor géniuszát”, a párt f!titkárát tapsorkánnal köszönt!, éljenz! tö--meg másnap “Halál a diktátorra!” ordítozással a fejét követeli? Hogy órákon belül fellángol a forradalom, a hadsereg átáll a felkel!k oldalára, tízezres tömeg

özönlik az utcákra, párt és kormányellenes jelszava--kat üvölt!, az ország címerét!l megfosztott nemzeti zászlókat lobogtató fiatalokkal zsúfolt teherautók, lánctalpas harckocsik, tüzelésre kész tankok dübö--rögnek az utcákon, tereken. S egyre jönnek, tömött sorokban vonulnak az emberek a f!város központjá--ba. Akik még nincsenek az utcán, a házak ablakaiból integetnek, tapsolnak a felkel!knek. Örömmámor--ban úszik a tömeg és dördül a fegyver. Az utcát már halottak és sebesültek borítják.

A forradalmárok átvették a hatalmat. Hírek terjengenek, hogy elfogták Ceausescut és felesé--gét, miközben helikopterrel próbáltak menekülni a megvadult lincsel!k el!l. A hírt féktelen ujjongás követte: “Halál a diktátorra! Halál Elenára!” – ordí--totta a hatalmas tömeg.

A letartóztatott Ceausescu házaspárt rögtönítél! katonai bíróság elé állították, amely azonnali hatály--lyal végrehajtotta a halálos ítéletet. Ugyanakkor a vidéki városokban, Temesváron, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Váradon, Szebenben és sok más he--lyen megkezd!dött a gyanúsnak vélt emberek üldö--zése. A széls!séges nacionalisták vadállati kegyet--lenkedése.

Süt! András, neves erdélyi író, a Romániában él! nemzeti kisebbségek – köztük a zsidók – jogainak kivívásáért szüntelenül küzd! nagy humanista is szenved! alanya lett a véres bosszúnak. Az 1990-es magyarok elleni pogrom Marosvásárhelyen érte el tet!fokát. Süt! András Szemet Szemért cím" nagy--lélegzet" dokumentumregényének Naplójegyzetek

cím" fejezetében megrázóan számol be az RMDSZ (Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége) székházának vandál módon történt feldúlásáról, a román nacionalista cs!cselék által valamennyi ott tartózkodó – köztük Süt! András – kegyetlen meg--kínzásáról, illetve sokak legyilkolásáról.

Íme, néhány drámai részlet. “A székház foglyai lettünk. Összesen százvalahányan. Öregek és n!k is voltak köztünk.

– Innen már nem lehet kimenni – mondta vala--ki, ám ennek ellenére jó néhányan csodával határos módon eltávozhattak. Hogy miként: nem figyelhet--tem meg. Az önvédelmi el!készületek foglalkoztat--tak engem is. És kiket még? Az olvasó megértését kérem. Neveket nem fogok említeni. A pogrom utá--ni magyarvadászat, megannyi ártatlan áldozatával, látszólag befejez!dött, de bármikor újra kezdhetik. Ezért senkit sem akarok a koncepciós perek szerve--z!inek érdekl!dési körébe juttatni.

Tehát: valaki fölfedezte azt az ajtót, amely a székháznak vaskerítéssel övezett kertjére nyílt. Úgy gondoltuk, azon át ki lehetne menekülni. Az épület bérl!i ezt az ajtót nem használták. Ahhoz, hogy ki--nyissuk, limlomot kellett eltakarítani.

Aztán – már nem tudom, hányan – kiléphettünk a szabadba, az épület háta mögé, ahol még csak há--rom rend!r rostokolt.

– Ki lehet itt menni? – kérdezte közülünk valaki.A rend!rök a vállukat vonogatták. Egyikük szét--

tárta karjait, jelezvén, hogy aki mehet, menjen, aki nem: maradjon. Azt majd a hodákiak megnyúzzák, megfojtják, agyonverik. Csapatunk fiatalabb tagjai gyorsan, könnyedén vetették át magukat a kerítésen és t"ntek el a csöndes utcákon.Különösebb er!fe--szítés nélkül követhettem volna !ket. Biztattak is. “Süt! úr, meneküljön!” Egy pillanatra el is kapott a kísértés, fölléptem hát a vaskerítés betonpántjára, de megszólalt mellettem egy asszony: „Jaj Istenem, nem bírok én itt keresztül mászni!”

Ajka remegett, a tekintete csupa könyörgés volt.Közben aki tehette, elmenekült már. Szegény asz--szonyt úgysem segíthettük volna át a kerítésen, ha többen is megemeljük. Legföljebb átdobni lehetett volna. A rend!rökhöz fordulva csak kézzel jelez--tem: segítsenek. A vállukat vonogatták újból kö--zönyösen. A legcsekélyebb segít! szándék sem volt meg bennük.

– Mi lesz velünk? – rebegte az asszony.– Ne féljen – mondtam. – Visszamegyünk a szék--

házba. Hiszen ha sokáig id!zünk itt, fölfedeznek és agyonvernek. A rend!rök nem fognak megvédel--mezni.

Karon ragadtam az asszonyt, és visszabaktattunk a székházba. A kertre nyíló ajtó szerencsére még nyitva volt. Visszatértünk után elbarikádoztuk.

A f!bejárati ajtókat már fejszével csapdosták, az ablakokat nagyrészt betörték, hatalmas kövekkel kezdtek ostromolni. Valaki rábukkant a sz!nyeg--rögzít! vékony, hajlékony fémpálcákra. Szétosztott néhányat közöttünk.

Pár percig magam is egy ilyen pálcikával jöttem-mentem a szobákban. Olyan hajlékony volt, mint egy mogyoróvessz!. Nevetve suhogtattunk velük, aztán elhajítottuk !ket. A pogrom szervez!i ebb!l ihlet!dve kürtölték világgá az UDÉMÉRISTÁK (RMDSZ-esek) galád módon elkövetett “lándzsás támadásának” meséjét. Sokan elhitték, hogy a Bolyai téren “békésen tüntet!” románokat, az ittas agresz--szorokat, a túler!ben lév!ket kövekkel és lándzsák--kal dobáltuk meg...

Folytatása következik

Róna Éva

Mi az ikrek...Életképek fényben

és árnyékbanII. kötet

16. oldal 17. oldalMAGAZINMAGAZIN

Róna Éva most megjelent

NŐI  OLDAL című  könyve  megrendelhető  a  szerzőnél,  

az alábbi címen: Róna Éva Rehov Shay Agnon 13/12

55602 KIRIAT ONO Ára 50 sekel + postaköltség 5 sekel

Telefon: 03-5343853 Külföldi hívás esetén: 972-3-5343853

Page 18: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET18. oldal 19. oldalEGYMÁS KÖZTTÜNDÉR A KONYHÁBAN

Narancsos-mazsolás csirkemellHozzávalók: 2 nagy csirkemell, olaj, 2 kisebb alma, 50g mazsola, 2 narancs, fél citrom, liszt, só, szegf"szeg, babérlevél.Elkészítése: A melleket a rostjaikra mer!legesen s"r"n bevagdaljuk, megkenjük olajjal. A nyílások--ra egy- egy almaszeletet nyomunk, a maradékot a hús köré rakjuk. A hússzeleteket tepsibe fektetjük, a darabos f"szereket mellédobjuk. Alufóliával le--fedjük, a süt!ben el!ször átforrósítjuk, majd puhá--ra pároljuk. Utána a fóliát levesszük, a húst kissé megsózzuk. A lé háromnegyed részét átöntjük egy másik tálba. A pecsenyét a süt!be visszatoljuk, megpirítjuk. A pecsenyelevet a liszttel simára ke--verjük, hozzáadjuk a mazsolát, és 4-5 percig forral--juk, majd citromlével ízesítjük. A húst forró tálra fektetjük, a mártást melléöntjük.

Déligyümölcsös-salátaHozzávalók: 2 narancs, 2 mandarin, 2 banán, 4 kivi, 1 ananász, 2dl joghurt, 1dl narancsszörp, 1dl narancslik!r, 1 teáskanál reszelt narancshéj, a díszí--téshez 2dl tejszínb!l vert kemény hab.Elkészítése: 1 narancs héját finom reszel!n lere--szelünk, de figyeljünk arra, hogy csak a sárga héja kerüljön a reszelékbe. A gyümölcsöket meghámoz--zuk, és kis kockákra vágjuk. Mély tálba tesszük. A narancsszörpöt a narancslik!rrel, a joghurttal és a narancshéjjal összekeverjük, majd a gyümölcsökre rálocsoljuk a joghurtos öntetet és összekeverjük. Tejszínhabbal tálaljuk.

Egzotikus gyümölcssalátaHozzávalók: 2 db papaya, 3 db mangó, 4 db banán, 4 db kiwi, 500 g narancs, 100g licsi, 1 db citrom, 100g zöld napraforgómag, 1 db ananász, citromf", cukor, 2dl tejszín.Elkészítése: A gyümölcsöket megmossuk, lecse--pegtetjük, meghámozzuk. Tetszés szerinti, nagyobb darabokra vágjuk. Megöntözzük sz"rt citromlével. Meghintjük porcukorral, majd lazán átkeverjük. Felhasználásig h"t!ben tartjuk. El!h"tött gyü--mölcsös-kehelyben tálaljuk, tejszínhabbal, pirított napraforgómaggal díszítjük.

FügesalátaHozzávalók: 5 friss füge, 1 alma, 2 banán, 2 na--rancs, 20g mazsola, 2 dl tejszín, 60g cukor.Elkészítése: A gyümölcsöket szeleteljük, aprítjuk, a 40g cukorral összekeverve leh"tjük. A tejszínt 20g cukorral összekeverve habbá verjük és ezzel tálaljuk.

Epres narancssalátaHozzávalók: 1/2 kg narancs, 1/2 kg eper, 2 dl muskotályos bor, 250g cukor.Elkészítése: A megtisztított narancsot vékony ka--rikára vágjuk, és 150g cukorral hintve rétegesen egy üvegtál fenekére és oldalára rakjuk. Ráhelyezzük a kell!en megmosott, megtisztított, érett egyforma

nagy eper szemeket. A bort a megmaradt 100g cukorral langyosítva feloldjuk, és amikor kih"lt, a tálon lev! gyümölcsre öntjük.

Sz!l!salátaHozzávalók: 50g rukkola, 1 db nagyobb alma, 100g dióbél, 350g sz!l!, 50g sajt, 50g magozott, zöld olajbogyó, pár csepp citromlé, 5 teáskanál tökmagolaj.

Elkészítése: A diót durvára törjük, majd szá--raz serpeny!ben megpirítjuk. A rukkola leveleket megmossuk, lecsöpögtetjük. Tányérra halmozzuk. Az almát kettévágjuk, eltávolítjuk a magházát, és vékonyan felszeleteljük. Kör alakban elrendezzük a salátán. Az almagerezdekre citromlevet csepeg--tetünk, hogy ne barnuljon meg. A rukkolás-almás ágyra ráhalmozzuk a diót. A sz!l!t szemeire szed--ve a tányéron körberakjuk vele a dió halmokat. A sajtot felkockázzuk, és rászórjuk a dióra. Az olaj--bogyókat felkarikázzuk és a sajtkockák közé tesz--szük és rácsepegtetjük tökmagolajat.

Mézes gyümölcssalátaHozzávalók: Egy kevés sz!l!, 1 piros alma, 2 ba--nán, 1/2 citrom reszelt héja és leve, és kb. 1,5 ev!--kanálnyi méz. Elkészítése: Az almát és banánt kiskockára vágjuk, a sz!l!szemeket hozzáadva összekeverjük a mézzel és a citromhéjával. 1 órára h"t!be tesszük.

Fügetorta Hozzávalók: 120g porcukor, 1 tasak süt!por , 250g liszt, 180g vaj, 1 csomag vaníliás cukor, kevés reszelt citromhéj, 3 tojás , 5 ev!kanál tej, 5-6 db friss füge Elkészítés: Szétválasztjuk a tojás fehérjét és fel--verjük, a sárgáját addig félretesszük. A porcukrot és a lisztet átszitáljuk, majd belekeverjük a süt!port, majd mindezt óvatosan hozzáadjuk a felvert fehér--jéhez, a sárgáját is felverjük és azt is beletesszük és a tésztát szép simára keverjük, kivajazott, lisztezett tortaformába öntjük. A végén a fügéket (méretük--t!l függ!en) 4-8 szeletre vágjuk, és szépen elren--dezzük a torta tetején, majd 180°fokon 25 percig sütjük.

Friss fügesaláta Hozzávalók: 4 db friss füge, 2 egész édeskömény, 150 g sajt, 2 ek. olaj, fél citrom leve, só, bors, fekete olívabogyó. Elkészítés: Mossuk meg és vágjuk négybe a fü--géket. Az édesköményt szedjük levelekre, mossuk meg, majd vágjuk !ket 2x2 cm-es darabokra. Ke--verjük össze tálban az olajat, a sót, és a citromlevet. Keverjük hozzá a köményt is, hagyjuk állni egy pár percet, addig kockázzuk fel a sajtot. Tegyünk a tá--nyérra a köményb!l majd rá a fügét, és végül jöhet a sajt és az olívabogyó.

Gyümölcsös kockaHozzávalók: 100-100g narancs, banán, eper, alma, ananász, 5 tojás, 150g cukor, 50g liszt, 1dl lik!r.Elkészítés: A gyümölcsöket apró kockára vágjuk, ráöntjük a lik!rt, összekeverjük, és t"zálló tálba tesszük. A tojás sárgákat a cukor kétharmadával simára keverjük. A maradék cukorral a tojásfe--hérjéb!l kemény habot verünk, majd beletesszük a lisztet, és a tojás sárgákhoz keverjük. A masszát a gyümölcsökre öntjük, elsimítjuk, és közepes h!--mérséklet" süt!ben aranysárgára sütjük. Porcukor--ral megszórjuk, kockákra vágjuk, forrón tálaljuk.

FINOMSÁGOK TU BISVÁT ÜNNEPÉNBALÁZS IBI HETI RECEPTAJÁNLATA

Page 19: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET

Mi lehet izgalmasabb téma manap--ság, mint a Viagra (tessék, én is nagy--bet"vel írom). Az egész világ ezzel fog--lalkozik, miért ne legyek én is „in”, azaz divatos, ha nem is nagyon tájékozott. Könny" nekem „in” lenni, ugyanakkor tökéletesen együtt érzek azzal a renge--teg „out”-tal is.

Egy ismer!söm mesélte a napok--ban, hogy ! is megpróbálkozott a csodaszerrel.

- Nos - érdekl!dtem -, és volt eredmény?

- De mennyire, csak nem egészen úgy, ahogy megígérték.

- Hogy-hogy?- Akár hiszi, akár nem, de egyszerre

azon vettem észre magam, hogy meg--n!ttek a füleim, az orrom szélesebb lett, s!t az ujjaim is megnyúltak.

- És? - faggattam tovább izgatottan -, és?

- És semmi, nem állt be semmiféle változás ott, ahol kellett volna.

Munkabaleset, vagy minek is nevez--zem. Elfelejtettem megkérdezni, hogy mi történt azután az elváltozott testré--szeivel, miközben igen gazdag fantázi--ám m"ködni kezdett.

Gondolom, végül is a természet tör--vényei szerint minden normalizálódott, vagyis helyrejött, azaz helyrement. Hogy is volt mindez a Viagra-éra el!tt?

Változnak az id!k „tempora mutantur” - mondták !seink és akarva, nem akar--va, „nos mutamur in illis” - kénytelenek vagyunk haladni az id!vel. A „Dana International korszakban” nem is meg--lep! a következ! párbeszéd:

Egy kíváncsi i$ú így fordul a

kedveséhez:- Mondja Cipike, maga sosem szere--

tett volna férfi lenni?- Nem Dani, és maga?...De mit gúnyolódunk, hiszen mind--

annyian érdekelt felek vagyunk töb--bé-kevésbé. Ezek szerint semmi okunk sincs arra, hogy ironizáljunk, vagy szati--rizáljunk (ezt most találtam ki).

Tulajdonképpen mi is az a szatíra? Gondolom, az egy olyan tükör, amelybe ha belenézünk, mindenki arcát felismer--jük, kivéve a saját magunkét.

De térjünk csak vissza a f!témára. VIAGRA (szörny", most már ez egé--szet nagybet"vel írom). Milyen átüt! siker, pedig ez még csak a kezdet.

Vajon a viagra-!rület fog egy kis helyet hagyni a romantikának, egy kis id!t az igazi, szép, régimódi kapcsola--

toknak és mindarra, ami el!tte és utána van (vagy már csak volt?), vagy minden idegszál egy dologra összpontosul és „zbeng ve gámárnu”?!

Na és az örökös bizonytalanság: hat, nem hat, késik a n! a randevúról, oda a drága Viagra, és cs!döt mond a cs!dör?

Nem kell izgulni fiúk, egy kis türelem és az egész Viagra-!rület a múlt emléke lesz.

Ki fognak találni valami mini-kom--puterféleséget, amit beplántálnak oda, ahova kell, és egy egyszer" gombnyo--másra az illet!nek minden haja szála az égnek áll a meglepetést!l.

Remélem, nem fogják visszasírni a régi, „primitív” id!ket, amikor csak úgy, magától, minden különleges segédesz--köz igénybevétele nélkül majdnem min--dig állt a bál.

18. oldal 19. oldalEGYMÁS KÖZTTÜNDÉR A KONYHÁBAN

Olvastam az Új Keletben a hírt, hogy végre a bécsi Zsidó Múzeum és megkezdi a nácik által elkobzott, és a múzeumban !rzött tárgyak visszaszolgáltatását. En--nek kapcsán szeretnék néhány pontosítást tenni, mint bécsi zsidó hitközség tagja.

El!ször is szögezzünk le valamit. Mi zsidók sem va--gyunk teljesen egyformák, mint ahogy két egyforma to--jás sem létezik, csupán csak látszatra. Ez a bécsi hitköz--ség egy nagyon fura khila. Amolyan „vegyesfelvágott”. Többségben volt magyarok illetve orosz izraeliek és erdélyi meg felvidéki zsidók. Ebb!l kifolyólag min--denkinek van egy érdekközössége. Egyik a másikkal nem áll szóba, például a baharasi nagyívben kikerüli az orosz vagy ukrán zsidót. Volt anno egy program, aminek keretében az oroszországi zsidókat Izraelb!l ide akarták csábítani. Na persze nem az egyszeri két--kezi munkásokat, akik a jobb megélhetés reményében idejöttek. #k egy bizonyos id! után, miután belátták, hogy nekik nincsen nyitott kapu, vagy visszamentek Izraelbe vagy Oroszországba.

A mai magyarországi zsidók most a f! „áldozatok”. A magyarországi, f!leg fiatal értelmiségieket, szó sze--rint kibolondítják. Hangzatos beszédeket tartanak, hogy tudják Magyarországon nagy az antiszemitizmus (érdekes módon sokan és pont zsidók cáfolják ezt a tényt). Hiába jönnek ki, munkát nem kapnak, mert az itt sincsen. Akik idejönnek és nincsen pénzük, azok az--tán csalódottan visszamennek vagy továbbállnak más országba.

A bécsi Zsidó Múzeum igazgatója Daniella Sperra, volt televíziós bemondón!. Édesanyja a mai napig az osztrák tévé munkatársa. Még abban az id!ben, ami--kor a Gemende (hitközség) elnöke Ariel Muzicant volt, felmerült sok múzeumi tárgy valódi tulajdonosá--nak kiderítése. Egy olyan esemény indította el ezt a folyamatot, amin sokan meglep!dtek. A híres osztrák fest! Egon Schille képeinek jó része egy zsidó család tulajdonát képezi. A háború idején ezek a képek oszt--rák (náci) tulajdonba kerültek. A család Amerikában él! tagjai hosszú ideig próbálták visszakapni ezeket. Eredménytelenül, mivel azok a fest! leghíresebb ké--pei. Aztán megtört a jég és a jogos tulajdonos vissza--kaphatta. Az osztrák állam egy horribilis összeget akart kifizetni a képekért de a tulajdonos nem volt hajlandó erre. Egyfajta kompromisszum jött létre. A képeket, mert több képr!l volt szó, hosszú id!re kiállították a Belveder palotában. A kép alján lev! kis táblán viszont ki volt írva, hogy magángy"jt! tulajdona. Ezután a képeket sok más európai múzeum id!szaki kiállításán is bemutatták. Egyes zsidók itt Ausztriában ezen fel--lelkesülve követelni kezdték a háborúban eltulajdoní--tott értékeiket. Az osztrák állam ha teljes mértékben bizonyítottnak látta a tulajdonos valódiságát, a képet

vagy értékes tárgyat nem a jogos tulajdonosnak jut--tatta vissza, hanem a Zsidó Múzeum kezére játszotta. Mind a mai napig sok olyan tárgy van a Zsidó Múze--um birtokában, melynek tulajdonosa vagy örököse még életben van. Már többen is figyelmeztették a múzeum igazgatóját, és perrel is fenyeget!ztek. A bevett gyakor--lat sajnos mind a mai napig az, hogy nem visszaadni a jogos tulajdonosnak az értéket, hanem addig húzni az id!t, amíg az örökösök illetve a követel!k kihalnak. Sajnos az itteni Hitközség és maga a Zsidó Múzeum is sok kívánni valót hagy maga után.

Gustav Klimt képei ennél sokkal nagyobb port ver--tek fel mint Schilléé. Klimt modelje Adél egy zsidó származású n! volt. Eleve Klimt valami miatt nagyon is vonzódott a zsidókhoz. Vannak akik azt hangoztat--ják, hogy volt hozzá némi köze. Lényeg ami lényeg, hogy az Adélról festett képek amely egy sorozat képei is, manapság pénzben nem kifejezhet! értéket képvi--selnek. Az úgynevezett osztrák „kártalanítás” alapján a jogos tulajdonos utódai (Adél rokonai) visszakapták a képet. Az itteni osztrák és zsidó sajtó teljesen félre tájékoztatta az embereket. Egymást keverték bele dol--gokba. Az osztrákok azt mondták, hogy a tulajdonos az itteni zsidó hitközségre szeretné taksálni a képeket, és Ausztria ezeket nemzeti kincsnek tekinti és neki is az lenne a legjobb megoldás, ha a képek maradná--nak Ausztriában. Az akkori hitközségi elnök Ariel Muzicant felismerte azonnal az ügyben rejl! politikai bombát. Mert arról lett volna szó, hogy az osztrák ál--lam megtartotta volna a képeket és valami kis anyagi ellenértéket adott volna. Az eredeti tulajdonos meg ragaszkodott a képekhez és azokat Amerikába akar--ta vitetni. Nem zárkózott el attól a lehet!ségt!l, hogy id!szaki kiállításokon, a Zsidó Múzeumban Bécs--ben bemutathassák. Miután Muzicant tájékoztatta a dolgokról, jobbnak látta azonnal elvitetni a képeket Amerikába. Mai napig azzal vádolják Muzicantot aki lemondott tisztségér!l, hogy ken!pénzt kapott a tulaj--donostól, hogy minél el!bb kikerülhessenek a képek Ausztriából.

A pikáns az a dologban, hogy pont az osztrák tehe--t!s zsidók rétege támadta meg. Ugyan is sokan szeret--ték volna visszaszerezni holmijukat az államtól illetve a zsidó múzeumtól. Valahol meglehet !ket érteni, csak egy bökken!je van a dolognak. Éspedig az, hogy ez--által újra még jobban magukra szabadították volna az itteni nacionalistákat. Ha úgy akarják vissza, hogy azt nem Ausztriában akarták volna tárolni és mutogatni, az egy dolog. És a hangsúly az utóbbin van.

Rendeztek egy kiállítást az itteni Modern M"vésze--tek Múzeumában ahol olyan tárgyak voltak kiállítva melyeknek tulajdonosai zsidók voltak. Provokatív mó--don a kiállítás címe is az volt, hogy az eltulajdonított zsidó értékek kiállítása. Kiverte persze a biztosítékot. Botrány botrányt követet és nem átalkodtak el! jön--ni olyan hamis vagy mesterségesen gyártott iratokkal melyben bizonyítani akarták, hogy ezek már régen el--lettek adva német vagy osztrák tulajdonosoknak.

Persze nagy többségük ezeknek az irományoknak a háború kitörését megel!z!en születtek az Anschluss után. Az itteni neonácik vezére aki most már alulról szaglássza az ibolyát Jörg Heider. mikor azzal vádolták, hogy Berentall zsidó tulajdon volt, büszkén lobogtatott egy papírt amelyben benne volt, hogy azt megvették egy bagatell összegért. Miután a szemére hányták, hogy ez nem a rendes vételára, hanem egy jelképes összeg csak, keresett valakit, aki kiadta magát a tulajdonos örökösének és lefotóztatta magát vele hogy ! kifizette a mai értékének egy bizonyos hányadát és természete--sen majd még fizet neki. Persze a halála után kiderült az igazság, hogy csupán csak egy szerencsétlen orosz zsidót vett rá valamivel erre a csalásra.

Ilyen volt Sifrovszki is aki osztrák újságíróként (zsidó !sökkel) Heider egyik jobbkeze volt. A „f!nök” halála után azzal gyanúsították meg, hogy a Mosad embere volt és azért volt Heider mellett, mert adatokat gy"jtött Heider arab kapcsolatairól f!leg az akkori Ira--ki elnökr!l és családjáról Saddam Husszeinról.

Sorolhatnám itt a gyönyör"bbnél gyönyör"bb „diszzsidók” névsorát, mert sajnos van bel!lük. Még csak egyet írnék ide. Ahmadinezsád anno lefotóztatta magát egy itteni zsidó rabbival, aki meglátogatta Irán--ban, mint régi barátot. (A neve, ha nem változtatta meg a sajtó, akkor Friedman rabbi.) Az itteni zsidóságnak csak egy kis része volt felháborodva. A „szentélet"” rabbi azóta ki tudja, hol merre van. T!le származik az a feltételezés, ami nagy port vert fel világszerte. Azt állította, hogy Ahmadinezsád maga is zsidó volt ötéves koráig, a család csak betért muszlimnak.

Avi Bécsb!l

Jordán  Renée  Ennek  a  fele  sem  tréfa  című  humoreszk  gyűjteményéből

VIAGRA... VAGYIS ÁLL A BÁL

Bécsi „apróságok”

Helembay  Stefan árverésre bocsátja prófétikus képsorozatát,

amely Ezékiel próféta látomása alapján  készült  Izrael  új  Szentélyéről.  

A  képek  megtekinthetők  az  interneten  a :www.axioart.com /vásárlás, online aukció, festmény a 11. oldalon/ vagy a festő  lakásán  Tel-­Aviv,  reh.  Tchlenov  39.  

Tel.:052/6711812.

Page 20: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET20. oldal AGYTORNA

Kérdések:

1. Ki volt a magyar rabbi, aki már a tizenkilence--dik század közepén említést tett a független zsidó államról?2. A Ludwig Múzeum (1095 Budapest, M"vésze--tek Palotája, Komor Marcell u.1.) alapításának éve 1989. Kir!l kapta a nevét a kiállítóhely?3. Ki a nyomdai sztereotípiának, a további kiadások alapjául is szolgáló szedésnek a meghonosítója?4. Ki a világszerte ismert karmester, aki a Német-Jiddis Kantáta szerz!je ?5. Mikor fededezte fel Cook kapitány a Hawaii-szigeteket?6. Hol található Ein Kerem, a fest!i szépség" tele--pülés?7. Mikor választották John F. Kennedy-t az USA elnökévé?8. Mikor indították az els! Concorde járatokat Pá--rizs és Rio de Janeiro között?9. A lifthasználat helyetti lépcs!zés meghosszabbít--hatja az életet. Mib!l vonható le ez a következte--tés?

Válaszok:

1. Natonek József (1813-1892) rabbi, akinek cionis--ta gondolkodásmódja sok évvel el!zte meg Herzelét. Moshe Montefiorival és a török birodalom számos kiemelked! alakjával tárgyalt a zsidók !shazába való visszatérésének módjáról. Úgy ismert, mint az els! politikai cionista.

2. Peter és Irene Ludwig 70 nemzetközi kortárs m"tárgyat ajándékozott a Nemzeti Galériának. Ez--zel létrejött az alapja egy kortárs m"vészeti múze--umnak, amelynek el!ször az ajándékozó m"gy"jt! házaspár tiszteletére a Ludwig Múzeum Budapest nevet adták.3. Falka Sámuel nyomdász. 1796-ban jelent meg az általa metszett bet"kkel nyomott els! könyv, Teleki Sámuel marosvásárhelyi könyvtárának katalógusa. Els!sorban klasszicista antikvái voltak népszer"ek.4. Fischer Iván, vezet! karmester, a Budapesti Fesz--tiválzenekar zeneigazgatója. Sokat dolgozott külföl-dön, 1984-t!l a kenti operában, majd a Cincinnati Szimfonikus Zenekar vezet!jeként. Kés!bb a Phi--lips exkluzív szerz!dtetett karmestere, majd a Lyo--ni Nemzeti Opera zenei igazgatója volt. 2007-t!l a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar élén ismerhette meg a közönség. 5.1778. január 18-án. A Csendes-óceánban fekv! szigetcsoport Hawaii néven 1959. augusztus 21-t!l az Egyesült Államok 50. tagállama.6. Ein Kerem a Jeruzsálemt!l nyugatra található erd!s hegyek közt fekv! kis falu, ma már Jeruzsá--lem közigazgatási határán belül (megközelíthet! az 1-es útról is, Jeruzsálem el!tt kell jobbra letér--ni a Hadassah Kórház felé). A helységet a Tanach kétszer is említi ( Jeremias 6:1 és Nehemia 3:14). Lakossága körülbelül 2000 f!, de nyaranta látogató--inak száma eléri a három milliót is.

7. John F. Kennedy 1961. január 20-án lett az Egye--sült Államok elnöke. Negyvennégy évével eddig a legfiatalabb elnök a hivatalban. Kennedy csekély fölénnyel nyerte meg a választásokat. Választási jel--szava ez volt: „Pezsdüljön újra az élet ebben az or--szágban”.8. Az Air France és a British Airways közös vállal--kozásában m"köd! szuperszonikus utasszállító re--pül!gép, a Concorde 1976. január 21-én tette meg els! útját Párizs és Rio de Janeiro között. A techni--kai csodának számító gépekb!l összesen 16 készült el, de gazdaságtalanságuk miatt 1995-ben már csak 13 volt használatban. 2003-ban a világ egyetlen szu--perszonikus utasszállító repül!gépe befejezte a me--netrendszer" közlekedést.9. A lift- és a mozgólépcs! használatának mell!zése jobb er!nléthez, kevesebb testzsírhoz, karcsúbb de--rékhoz és a vérnyomás csökkentéséhez vezetett egy célzott felmérés során.

TANÁR ÚR KÉREM

Helyes  megfejtést  küldtek  be:  

Bányász Andor – Kirját Átá

Bonta  Zsófia  -­  Kibuc  JavneBüte  Katalin  -­  AskelonDauer  Bandi  és  Mónika  -­  AshkelonEzri  Edit  és  Pista  -­  NatanjaFarkas  Feri  -­  NetanjaFisch  Éva  -­  Gan  JavneFridmann  Idus  -­  Kirját  Bialik  Hár  Koháv  Lili  –  Ramat  GanHartai  Georg  -­  HodHasharonHorovitz  Imre  -­  HaifaJákobi  Aranka  -­  Bné  BrákKocsis  Mária  -­  JeruzsálemKreisler  Gábor  -­  DebrecenNavon  Sarah  és  Shmuel  -­  AradSárga  Olga  -­  HaifaSchenk  Grete  -­  Bné  BrákSonnenschein  Öcsi  -­  NetanjaZer  Veronika  és  Györgyi  -­  Jeruzsálem

Kérjük  megfejtéseiket  postán  az  Új  Ke-­-­let,  49472  Petah  Tikva,  Rehov  Ahad  Haam  11.  címre  küldjék  el.  Faxon  a  077/7282750-­es  számon  várjuk  a  jó  meg-­-­oldást.  Email  címünk:  [email protected]

Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Nem  kaphatnék  én  is  egy  

kortyocskát,  gazda?

10  perc  lépcsőzés  mínusz  200  kalória

Page 21: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET 21. oldalFEUERSTEIN GYURI - [email protected]

... Azok, akik a jól végzett napi munkájuk után ha--zatérnek a szeret! családjuk körébe és míg a lányaik haját simogatják, azon gondolkoznak, hogy a zsidó n!k haját a gáz el!tt vagy után érdemes leborotválni. És mindezek egyszer", mindennapi emberek voltak. Ami itt megfélemlít!, az a gonoszság szürke mindennapisá--ga. Nem a gonoszság, hanem a mindennapiság. De ne beszéljük err!l, mert ez a gondolatmenet az !rültséghez vezet. Nem, fröken Ulle, nem mentjük fel a németeket a gyilkosság és a b"nrészesség vádja alól.

- Tetszett nekem, amit a munkádról írtál, hogy dacá--ra a kényszermunkának és a t"rhetetlen viszonyoknak, örültél az elismerésnek és büszke voltál arra, hogy mint „fugenmeister” szép falakat adtál át.

- Igen, ez ugyan elég bután hangzik, de még ilyen körülmények között is van az emberben szakmai büsz--keség és abban is, hogy az ember önálló, maga szabja meg a munkája menetét, anélkül, hogy zavarnák. Nem szabad persze elfelejteni, hogy itt is az egyre növekv! éhség folyton háttérben van. De így is, az érzés, hogy az ember meg tudja oldani a problémákat, fontos.

- Szerencséd volt, hogy megtaláltad ezt a városbeli orvost, Józsit.

- Igen, ! sokat segített. A vitamin tablettái nélkül nagy kérdés, hogy a bokámon lév! sebekkel meg tudtam volna-e birkózni. Általában, mindig volt valaki, aki se--gített talpra állni, miután a sors két vállra fektetett. Ez is az oka annak, hogy a könyvem neve Keljfeljancsi.

- Te is sokat segítettél magadon, például amikor el--szöktél a fiatalok csoportjából, akiket kiszelektáltak.

- Persze, megtettem amit tudtam, hogy életben ma--radjak. De ne felejtsük el, hogy helyettem vettek valaki mást. A németek százötven embert akartak és miután én elszöktem, nem vittek kevesebbet. Az én szerencsém talán valaki más pusztulása volt.

- Írsz arról az esetr!l, amikor a táborparancsnok a füleidre ütött a gumics!vel. Hogy merted az mondani neki, hogy nincs igaza? Hiszen ott helyben agyonüthe--tett volna?!

- Tessék elhinni fröken Ulle, hogy sok nem hiányzott hozzá. Ami ott történt, az hogy a nagy szám, amely ál--talában bajokat okoz nekem, ezúttal megmentett, mert ha engem is végigvernek, mint az els!t, nem valószín", hogy életben maradok. A hallásom viszont nem javul, ellenkez!leg rosszabbodik, f!leg ha valami háttérzaj van vagy a legkisebb hangtorzulás, nem értek meg egy árva szót sem. Ez nagyon zavar engem például a tele--

fonálásnál. Egy orvos azt mondta, hogy a dobhártyám az ütés után megrepedt és azután összeforrt és a sebhely miatt nem rezeg úgy, ahogy kell. Egy másik orvos azt mondta, hogy nem látszik semmi, és nem hitt az egész történetben. ha csak egy emberrel beszélek ez nem is za--vara annyira, de ha többen beszélnek, akkor egy jó id!--be telik, amíg megértem, hogy honnan jön a hang. De ahogy mondják, sose legyen rosszabb.

- O.K. Jéorj, már sötétedik és nekem mennem kell. Viszontlátásra, holnap majd újra találkozunk. Látom, hogy a sok beszéd közben egy pár sütemény megmaradt. Itt hagyom !ket és remélem a hasznukat veszed.

- Mindent el fogok követni fröken Ulle, a kedvéért. A viszontlátásra és jóéjszakát.

Tizenharmadik fejezet

A wüstegiersdorfi kórházba valóm utazás el!tt elvitték a ruháinkat és csak a nyári alsónadrágot hagyták meg. Ez október végén, november elején volt, nem volt még hó, de a szüntelen ólmos es!, hópelyhekkel volt keverve, a hideg szél a csontokat is megfagyasztotta. Német logika! Meggyógyulni küldenek, de gondoskodnak arról, hogy félig meg--dögöljünk, amíg odaérünk. Összeölelkeztünk és összebújtunk, hogy megmelegedjünk és azok, akik nem tudtak megmozdulni, még jobban szenvedtek. Egy munkácsi fiú, aki két hónappal azel!tt volt már a kórházban, a hidegen kívül a félelemt!l is reme--gett. Mesélte, hogy a kórházparancsnok, egy Horst nev" SS törzs!rmester azzal fenyeget!zött, hogy aki másodszor tér vissza oda, nem sokáig marad majd életben. Ennek a Horstnak volt egy szokása, a fiú szavai szerint. Veréssel egybekötött tornagyakorlat--okkal fogadta az újakat, hogy megállapítsa, érde--mes-e drága orvosságokat befektetni a kezelésükbe - nem mintha lettek volna drága orvosságok.

Az egész utazás nem tartott egy fél óránál tovább, de egy örökkévalóságnak t"nt. Végre megérkeztünk a lágerek központi kórházába, Wüstegiersdorfba. A bokámon lév! sebek miatt az utolsók között voltam a leszállásnál. Egy haeftling ruhás, de fehérköpe--nyes fiú segített nekem. Ránéztem és nem hittem a szemeimnek:

- Dzsoni, ez te vagy?!Els! percb en nem ismert meg és meg kellett

mondanom neki, hogy Feuerstein Gyuri vagyok. Id!be tellett, amíg magához tért, és intett nekem, hogy maradjak utolsónak. Ez a Dzsoni, akinek any--nyira örültem, egy osztrák zsidó menekült volt, aki 1938-ban érkezett Kassára, miután Hitler elfoglalta Ausztriát. A szomszédunk, Kürthy posztó üzletében kapott állást, akinek valamilyen rokona volt és apám segített neki az összeköttetései révén, hogy meg--kapja az ott tartózkodási engedélyt és ezért nagyon jó kapcsolatban voltunk. # is a „rémhírterjeszt!k” közé tartozott, aki figyelmeztetett, hogy mi itt Ma--gyarországon a hülyék mennyországában élünk és keresnünk kell sürg!sen valami módot a menekülés--re, addig, amíg lehet. Egy id! után ezt abbahagyta, mert az értésére adták, hogy nem akarnak ilyesmit hallani. Úgy látszik, hogy ezek a figyelmeztetések neki magának sem segítettek, mert elkapták velünk együtt. Mivel német anyanyelv" volt és német is--kolát végzett, írnok „Lagerschreiber” lett az összes kórházakra felügyel! SS tiszttel való kapcsolata által, aki a földije volt. Ez csak ritkán látogatott a kórházba, de Horst a kórházparancsnok is félt t!le. Mindezt kés!bb tudtam meg, az els! találkozásnál csak megértette velem, hogy ne mutassam, hogy ismerjük egymást. A számba nyomott egy vitamin

tablettát és az ágyhoz vezetett. Az els! benyomásom a kórházról nem volt rossz.

A nagy terem szép világos volt, vagy harminc vala--mennyi ággyal, a leped!k valamikor fehérek voltak, a személyzet is fehér köpenyeket hordott az orvo--sok zsebében sztetoszkóp volt, régi modell" ugyan, de mégis. Két beteg feküdt ugyan minden ágyban, de nem lehet minden együtt. Dzsoni engem a kis szobába vezetett, ahol csak öt ágy volt és amely nem volt olyan világos, de viszont sokkal csendesebb. Egy id!sebb ember mellé fektetett, aki alig volt csont és b!r és megnyugtatott, hogy az illet! meg fog halni holnap, holnapután, ami úgy is volt.

Ebben a szobában voltam legalább egy hóna--pig, még négy és id!nként még hét másik emberrel együtt. A kassai doktor Józsi levelét mindjárt más--nap átadtam a f!orvosnak, aki szó nélkül zsebre vág--ta, de ha senki nem volt a környéken néha a kezembe nyomott egy-két vitamint, vagy egy jobb ken!csöt a sebeimre. Ezeknek a sebeknek a neve flegmone, az okuk vitaminhiány, gennyesednek és a csontig hatolhatnak és veszélyesek. Amíg ott voltam, nyolc ember halt meg, közöttük egy, akit vakbélre ope--ráltak, helyi érzéstelenítéssel és zsilett késekkel. Az operáció sikerült ugyan, de másnapra az SS !rmester megtiltotta, hogy fájdalomcsillapítót adjanak a sze--rencsétlennek, aki üvöltött egész nap kínjában, amíg az ápoló és Dzsoni befejezték a lehetetlen állapo--tot. Nem volt más kiútjuk, mert az orvos elhatároz--ta, hogy a parancs ellenére is ad neki orvosságot, és semmi kétség nem volt arról, hogy akkor Horst ott helyben lelövi. Érdekes, hogy az összes ember közül, akik velem egy szobában feküdtek, nem emlékszem senkire a világon, dacára annak, hogy a napok folya--mán valószín"leg beszélgettem velük. Azt hiszem, hogy az id! nagy részét átaludtam. A sebeim nem fájtak, hála az ápolásnak és az éhség sem volt olyan rémes. Ez f!leg Dzsoninak volt köszönhet!, aki töb--bek között az ételt is osztotta, és ezt a nagy teremben kezdte el, úgyhogy hozzánk a kondér s"r" alja érke--zett és én az utolsók között voltam és mindig egy jó adagot kaptam. Kenyeret nem adhatott nekem, mert félni kellett a besúgóktól, de úgy igyekezett, hogy a kenyér végét, a serclit kapjam. Háromszor egy hé--ten volt pótadag is, margarin, lekvár vagy szalámi és mindig voltak haldoklók, akiknek erre már nem volt szükségük. Tudatában voltam annak, hogy ez a kórházi id!szak és f!leg Dzsoni, megmentették az életemet és a Keljfeljancsi újra talpra állt.

De mindennek el kell múlnia egyszer. Ez is el--múlt. Egy este Dzsoni megmondta, hogy másnap reggel nyolckor a kórház parancsnok irodájába kell lennem, még öt emberrel és átvisznek bennünket egy munkáslágerbe. Nekem elmesélte azt is, hogy azért választotta ezt az id!pontot, mert az SS érdekl!dött, hogy kik azok, akik már több mint két hete vannak a kórházba és mivel tudta, hogy ez a transzport a helyi, szomszédos lágerbe, amely jó lágernek volt el--ismerve, beadta az én nevemet is. Ez 1944. december elején volt.

Másnap els! voltam az irodában, mihamarabb szerettem volna eltávolodni ennek a vadállatnak a lá--tóköréb!l. Mint Dzsonitól megtudtam, egy egyszer" ápoló volt a hadseregben, jelentkezett az SS-be, ahol kiélhette a szadista hajlamait, hatalmaskodhatott az orvosok felett és élet-halál ura lett. Belépett az iro--dába és látta, hogy még ketten hiányoznak. Az egyik pont utána lépett be és kapott egy pofont, amely a falhoz repítette, a másik még nem volt ott.

Folytatása következik

Page 22: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET22. oldal

Január 24. csütörtök

TV116:50 Hírek angol nyelven16:59 Oktatási m"sorok17:34 Jó estét Izrael!19:00 Sporthétvége19:25 Heti hírösszefoglaló19:52 Mábát 20:30 Ráadás21:00 A terrorizmus története22:00 Kelj fel!22:30 Úton23:00 Törvény és rend23:45 HírekTV206:00 A reggel09:00 Életmód magazin10:00 Szül!i értekezlet11:00 Egészség magazin12:00 Jogi ügyek13:00 Bevezetés a ...14:15 Charlie és Lola14:30 Huszonhárom perc15:00 Biztos recept15:30 Err!l beszélünk16:45 Els! kézb!l17:30 Média18:00 Hatórás vendégünk...18:50 Felfedez!k klubja19:58 Híradó21:00 Választások 201322:15 A nemzet állapota23:00 Felfedez!k klubja23:30 Nyomtalanul00:00 Hírek

DUNA TV06:40 Híradó07:00 Kárpát Expressz07:35 Horvát krónika08:05 Ecranul Norstru08:34 Angyali érintés09:35 Szám"zött irodalom10:05 Közbeszéd10:30 A szén11:05 Üzenem az otthoni hegyeknek...11:45 Kerekek és lépések12:30 Mesél! cégtáblák13:00 Híradó13:25 Öregberény14:00 Kívánságkosár16:00 Közlekedéstörténet16:25 Magyar Teátrum díjátadó gála 201217:30 Térkép18:05 MacGayver19:00 Híradó19:35 Közbeszéd20:05 Angyali érintés20:55 Angyalb!rben21:50 Híradó22:05 Köntörfalak23:25 Kultikon

Január 25. péntekTV115:00 Kérdezd a rabbit15:30 Kezdetben vala...16:00 Oktatási m"sorok

16:30 Heti hírösszefoglaló16:57 Pénteken ötkor18:00 Simpson család18:30 Szombatfogadás Dov Elbaummal 19:00 Péntek esti találkozások19:57 Napló21:15 Sarit Hadad22:05 Fény a népeknek23:15 Törvény és rend23:45 Tíz apróság00:00 Hírek

TV206:30 A reggel09:00 Szül!i értekezlet10:00 Kulturális m"sor10:30 Zárszámadás11:00 Izraeli építészet11:30 A doktorn!12:00 Micsoda nap!12:30 Izraeli arabok13:30 A hét14:00 Sabati vendégek15:00 Hírek15:30 Biztos recept16:05 Err!l beszélünk...17:30 Színpadon18:00 Gil Hovav show18:35 Sai Li otthona19:15 Édes titkok19:57 Péntek esti stúdió21:30 Aranyketrec22:45 Pszicho 23:20 Komédia bár 23:50 Segev konyhája DUNA TV06:40 Híradó07:00 Kárpát Expressz07:35 Rondo08:34 Angyali érintés09:35 Talpalatnyi zöld10:05 Közbeszéd10:30 Erdélyi történetek11:25 Balatoni utazás12:00 Angyalb!rben13:00 Híradó13:20 Öregberény 14:00 Kívánságkosár16:00 A világ metrói16:49 Zodiákus17:30 Térkép18:05 MacGyver19:00 Híradó19:35 Közbeszéd20:05 Angyali érintés20:55 Csillagjegyek21:50 Híradó22:00 Egy tiszta n!23:15 Kultikon Január 26. szombat

TV107:30 Gyerekm"sorok10:00 Zenész portrék10:30 Szombati klasszikusok11:20 Mesemondó fesztivál12:05 Mábát seni13:10 Becstelen brigantik

14:05 Ingrid elrablása15:05 Egyenesen át16:00 Glóbusz17:00 Heti hírösszefoglaló17:30 Telecinema18:00 Helyi zene18:30 A kulisszák mögött19:00 Pénteki találkozások20:00 Heti hírek20:30 A lélek érintése21:00 Világhíradó22:00 A zsidó otthon22:30 Filmiskola23:00 Daltown kastély23:50 Tíz apróság00:00 Hírek

TV206:00 Itt Izraelben07:00 A reggel11:00 Vákuum11:30 Izrael felfedezése 12:00 Média12:30 98-as megálló13:00 Jogi kérdés14:00 Sai Li otthona14:30 Err!l beszélünk 15:30 &e Voice 216:50 Világrend17:30 Hogy m"ködik?18:00 Sajtópáholy19:10 Megújult háztartás19:58 Híradó21:00 &e Voice 222:30 Visszafordíthatatlan23:15 Megújult háztartás00:00 Hírek DUNA TV 06:25 Él! népzene07:00 Gazdakör07:30 Szentföldi szent helyek üzenete07:50 Jelentem versben08:25Századfordító magyarok09:20 Él! egyház09:45 Isten kezében10:14 Kerekek és lépések11:05 Zodiákus12:10 Együtt a család13:00 Híradó13:15 Magyar els!k13:35 Szemben az er!szakkal15:45 Hagyaték16:15 Pireneusok a leveg!b!l16:45 Önök kérték17:45 Sári bíró A volt bíró ambíciózus felesége fia kin!sítésével ismét a hatalom köze- lébe kerül. 19:00 Híradó 19:35 Hogy volt?!20:30 Szórád-ház22:20 A nagy fehérség Paulnak kapóra jön, hogy egy hullát talál a szemetesben. Régóta elt"nt öccse után így végre felveheti a bizto- sítási pénzt.

Január 27. vasárnap

TV116:50 Hírek angol nyelven16:59 Oktatási m"sorok17:34 Jó estét Izrael!18:55 Út Candelfordba19:52 Mábát 20:30 Futball mérk!zés23:00 Rúgások23:45 Hírek

TV206:30 Új nap09:00 Dana reggele10:00 Hírcsatorna11:00 Masterchef 3.12:15 Élelem ajándékba12:30 Vitás terület13:00 Együtt vagy külön13:30 Központi játszma14:00 Atyai bölcsesség14:30 A doktorn!15:00 Hírcsatorna15:45 Hírek16:00 Választási m"sor16:45 Els! kézb!l17:30 Rendet teszünk18:00 Hatórás vendégünk...18:50 Jó barátok19:58 Híradó21:00 Masterchef 3.22:30 Jó barátok23:00 Seidenfeld

DUNA TV06:25 Él! népzene07:00 Gazdakör07:30 Szentföldi szent helyek üzenete07:50 Hol volt, hol nem volt08:05 Életem Afrika08:34 Világ-nézet09:30 Él! egyház10:00 Hagyaték10:30 Akadálytalanul11:00 Lyukasóra11:30 Határtalanul magyar12:00 Szentmise13:00 Híradó13:10 Íz!rz!k13:40 Veri az ördög a fele- ségét15:20 Szerelmes földrajz16:00 Hazajáró16:35 Hogy volt?!17:29 Pénz áll a házhoz19:00 Híradó19:35 Heti hírmondó20:05 Önök kérték21:00 Abigél22:20 Angi Vera23:55 Klubszoba

Január 28. hétf!

TV116:50 Hírek angol nyelven16:59 Oktatási m"sorok17:34 Jó estét Izrael!19:00 Választási m"sor19:52 Mábát

20:30 Ráadás21:00 Igaz történet22:00 Moshe Lahav23:00 Törvény és rend23:45 Hírek

TV206:30 Új nap09:00 Dana reggele10:00 Hírcsatorna11:00 Helyi fiatalok11:45 Étel ajándékba12:00 Ízek12:30 Repül! chéf13:00 Kneszet14:00 Atyai bölcsesség14:30 Doktorn!15:00 Hírcsatorna16:00 Választási m"sor16:45 Els! kézb!l17:30 Rendet teszünk18:00 Hatórás vendégünk19:58 Hírek21:00 Tények 201321:45 Kedves ország22:30 Zeneiskola23:00 Jó barátok23:30 Seidenfeld

DUNA TV 06:40 Híradó07:00 Kárpát Expressz07:35 Heti hírmondó08:05 Hagyaték08:34 Angyali érintés09:35 Székely kapu10:05 Közbeszéd10:30 Él! egyház11:00 Isten kezében11:30 Új nemzedék12:00 Klubszoba13:05 Híradó13:20 Öregberény14:00 Kívánságkosár16:00 Mesél! cégtáblák16:30 Híres zeneszerz!k 17:30 Térkép18:05 MacGyver19:00 Híradó 19:35 Közbeszéd20:05 Angyali érintés20:55 A 78-as körzet21:45 Ott a messzi Donnál 22:35 Idegen ég alatt Kényszermunkások nyomában az Urálban23:05 Kultikon23:25 Sportaréna

Január 29. keddTV116:50 Hírek angol nyelven16:59 Oktatási m"sorok 17:34 Jó estét Izrael18:55 Út Candelfordba19:52 Mábát20:30 Ráadás21:00 Politika O. Saharral22:00 Hatvan perc23:00 Törvény és rend23:45 Híradó

TELEVÍZIÓ  MŰSOR

Page 23: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET 23. oldalTV206:00 Izraeli dallamok06:30 Új nap09:00 Dana reggele10:00 Hírcsatorna11:00 Masterchef 3.12:15 Helyi fiatalok13:00 Politika13:30 Tengeralattjáró14:00 Atyai bölcsesség14:30 Doktorn!15:00 Hírcsatorna16:00 Választási m"sor16:45 Els! kézb!l17:30 Rendet teszünk18:00 Hatórás vendégünk18:50 Jó barátok19:30 Híradó21:00 Masterchef 323:15 Lanchester23:40 SeidenfeldDUNA TV06:40 Híradó07:00 Kárpát Expressz07:35 Roma magazin08:05 Domovina08:34 Angyali érintés09:35 Hazajáró10:05 Közbeszéd10:30 Közlekedéstörténet11:10 Századfordítók12:00 Made in Taiwan13:00 Híradó13:15 Öregberény14:00 Kívánságkosár16:00 Utazás ínyenceknek16:35 A madárment! pusztadoktor17:30 Térkép18:05 MacGyver19:00 Híradó 19:35 Közbeszéd20:05 Angyali érintés20:55 Mire megvénülünk Baljós átok ül az Áron#y családon.22:05 Védd magad! Amerika leghosszabb ma$aperének története00:05 Kultikon Január 30. szerda

TV116:50 Hírek angol nyelven16:59 Oktatási m"sorok 18:00 Jó estét Izrael 18:55 Út Candeldorfba19:52 Mábát20:30 Ráadás

21:00 Mábát seni22:00 Keljetek fel22:30 Helyi zene23:00 Törvény és rend23:45 HírekTV206:00 A reggel09:00 Életmód magazin10:00 Szül!i értekezlet11:00 Egészség magazin12:00 Jogi ügyek13:00 Bevezetés a ...14:15 Charlie és Lola14:30 Doktorn!15:00 Err!l beszélünk16:00 Els! kézb!l17:30 Rendet teszünk18:00 Hatórás vendégünk...18:50 Felfedez!k klubja19:58 Híradó21:15 &e Voice 2.22:40 A nemzet állapota23:15 Felfedez!k klubja23:50 NyomtalanulDUNA TV06:40 Híradó

07:00 Kárpát expressz07:30 Híradó07:35 Unser Bildschirm08:00 Srpski Ekran08:34 Angyali érintés09:35 Határtalanul magyar10:05 Közbeszéd10:30 Napok, évek, századok11:25 M"hold-karbantartás12:10 Utak az éjféli nap alatt12:40 Arcképcsarnok13:05 Híradó13:20 Öregberény14:00 Kívánságkosár16:00 Utazás ínyenceknek16:30 Vidékségek17:00 A genetikai módosítás a tévhitek árnyékában és a tények tükrében17:30 Térkép18:05 MacGyver19:00 Híradó19:35 Közbeszéd20:05 Angyali érintés 20:55 Eszmélet-Epizódok József Attila életéb!l22:05 Illumináció23:30 Kultikon23:50 Varsói gondolatok

Heti

csillagjóslás

Kos (03.21.-04.20.)Ne rágódjon olyan munkakapcsolaton, ami már elmúlt. Ahogy a munkájában, úgy most a magánéletben is a sta--bilitás hoz most boldogságot. Még akkor is, ha a kalandok csábítóak. A kedvese ugyan elnéz!, de a kapott sebeket ne--hezen felejti. Ezt tartsa szem el!tt. Bika (04.21.-05.21.)Talán az segíthetne az ön helyzetén leginkább, ha végre belátná, hogy nagyon is a szerencse fia. A pénzügyi lehe--t!ségeit most jó eséllyel b!vítheti, de ehhez egy kicsit vál--toztatnia kellene a stílusán. F!leg, ha eddig túlságosan a háttérbe vonulva, csendben dolgozott. Ikrek (05.22.-06.21.)A hónap végén kerül olyan helyzetbe, hogy berúgja a gy!z--tes gólt. Addig tehát alkalmazkodjon a nehézkessé váló körülményekhez, és tervei, valamint kapcsolatai közül, se--lejtezze ki azokat, melyek fölött már eljárt az id!. Anyagi ügyekben szabjon határt fantáziájának.Rák (06.22.-07.22.)A héten az alaposan el!készített ügyek intézése is késedel--met szenvedhet. Ami ezekben a napokban a tudomására jut, új megvilágításba helyezi a dolgokat, rájön az összefüg--gések láncolatára, megért egy sor dolgot, ami a közelmúlt--ban még teljesen átláthatatlan volt ön el!tt. Oroszlán (07.23.-08.22.) Kapcsolatainak próbaköve a pénz, és annak ellenére, hogy valaki a segítségére siet, a kollégái többségét elsodorják a következ! napok megpróbáltatásai. Ez az id!szak, minden er!feszítése ellenére is csak szerény eredményt ígért, for--dulatra csak hónap végén számíthat. Sz#z (08.23.-09.22.)Szinte egész hónapban sok örömben lesz része szerelmi té--ren. Ha friss kelet", épp csak most bontakozó a kapcsolata, számíthat rá, hogy ebb!l még tartós együttlét is kereked--het, ha nem rohanja le kedvesét. Mérleg (09.23.-10. 22.)Kapcsolatában felizzik a szenvedély, és ez akár házasság--gal is végz!dhet. Ha régebb óta együtt él a kedvesével, alighanem mélyebb történésre számíthat: felvet!dik önök között a gyermekvállalás kérdése. Skorpió (10.23.-11. 21.)A szokásosnál nagyobb er!feszítésre kényszerülhet a mun--kahelyén. Az el!jelek szerint sikerül erején felül helytállnia, úgy, hogy ne menjen ez a családja rovására. A hét közepén, elégedettsége tet!fokán, vállalkozásával kapcsolatban szi--porkázó ötletei születhetnek. Nyilas (11.22.-12.20.)Szenvedélyesen keresi a boldogságot, de mást vár, mint ami a realitás, így könnyen elmehet mellette. Nyissa ki jobban a szemét! Bak (12.21.-01.19.)Szakítania kell a múlttal! Önt az élet minden területén ki--tartás és odaadás jellemzi, de a múlthoz való görcsös ra--gaszkodás most már hátrányára lesz. F!leg, ha az exér!l van szó. Vízönt! (01.20.-02.18.)Felszabadultabb, gondmentes id!szak következik a szerel--mi életében. Ami nemrég még átláthatatlan problémának t"nt, most könnyen megoldható lesz. Kedvez! id!szak ez a szerelemre. Küszöbön a boldogság. Halak (02.19.–03.20.)Rengeteg a tennivalója, de legalább a pénzügyi lehet!ségei is kedvez!ek. A még nagyobb haszon kedvéért sem tanácsos olyan feladatot elvállalnia, amivel kapcsolatban utaznia kell. Egy kínos tárgyalásokon képviselnie kell a munkatársait, ez kicsit megtépázza önbizalmát.

A  TELEVÍZIÓK  MŰSORSZERKESZTŐSÉGEI  FENNTARTJÁK  A  JOGOT,  HOGY  ELŐZETES  BEJELENTÉS  NÉLKÜL  VÁLTOZTASSANAK  MŰSORRENDJÜKÖN!A Kol  Jiszráel  magyar  adását  élőben  izraeli  idő  szerint  21  óra  45  perctől  22  óráig  sugá-­-­rozzák  a  héber  nyelvű  „Reka”  adón  a  legjobb  minőségben.  Meghallgatható  a  rádióké-­-­szülékek  ultrarövidhullámú  (FM)  sávjában,  az  alábbi  frekvenciákon:  Észak  és  Középső  Galilea  -­  FM  88.5,  Észak-­Izrael  és  Cfát  környéke  -­  FM  94.4,  Haifa  peremvidéke  -­  FM  88.8,  Haifa  belvárosa  -­  FM  93.7,  Haifától  délre  -­  FM  101.3,  Netanja  és  a  Jordán  völgye  -­  FM  104.8,  Tel  Aviv  és  körzete  -­  FM  101.3,  Jeruzsálem  -­  FM  101.3,  Beér  Seva  -­  FM  107.3.Az  adás  interneten  is  követhető:  a  http://www.intkolisrael.com  címen.  A  kábeltelevíziós  hálózatokon  is  meghallgatható:  HOT  312-­es  csatorna,  YES  748-­as  csatorna.

TELEVÍZIÓ  MŰSOR

A Határok nélkül szerkeszt!-m"sorvezet!jének életét átszövi a rádiózás, és a külhoni magyarság életének hiteles bemutatá--sa. E m"sorajánlóban sem tud elszakadni munkájától.

Hétf!n két m"soron is megakadt a szemem. Délutánról, a Mesél! cégtáblák adását ajánlom, mivel nagyon kedves szá--momra e sorozat. Ebben a részben a szerkeszt!k Zsolnay Vilmossal foglalkoznak, a csütörtöki epizódot pedig a Tör--ley családnak szentelik. Mindketten messzi földre vitték a magyar ipar jó hírét: a Zsolnay porcelán világhír" volt, s a Törley pezsg!t Franciaországban, a nemes ital hazájában is nagyra tartották (Duna 15.00, csütörtök 10.40). Az „Ott a messzi Donnál…” cím" dokumentumfilm január 12-ére, a doni áttörés 70. évfordulójára emlékezik. A film egyik alko--tója kedves barátom. Debreceni Mihály, a Kárpát Expressz kiemelt szerkeszt!je - kárpátaljai lévén - szívét-lelkét be--

letette az alkotásba, s e film--mel méltó emléket állított az orosz fronton elesetteknek, sebesülteknek, s a hadifog--lyoknak (Duna 20.45). Kedden a Századfordító ma--gyarok sorozat László Gyu--lát mutatja be. Az erdélyi származású történész kutatá--si eredményeit a kommuniz--mus éveiben elhallgatták, mi--vel az akkori korifeusoknak nem tetszett a tudós kett!s honfoglalás elmélete (Duna 10.10).

Fotó:  Zih  Zsolt

Page 24: uj kelet 24 jan 1 - hirolvaso.com · amely a Muzulmán Testvériség mozgalom pártja, és az Ahmad Obeidat volt miniszterelnök vezette Nemzeti Reformfront, azért nem állított

2013. január 24. CSÜTÖRTÖK 5773. SVÁT 13.

ÚJ KELET

Egy amerikai tudós szerint a fosszíliákból nyert DNS-b!l klónozással életre lehet kelte--ni a neandervölgyi embert: a faj feltámasz--tása számos betegség, köztük a rák és a HIV-fert!zés gyógyítását szolgálhatná. Sikerült elegend! mennyiség" örökít!anyagot kivonni a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis) csontmaradványaiból, hogy rekonstruáljuk a 33 ezer éve kipusztult faj DNS-ét - hangoztatta George Church, a Harvard Egyetem genetika professzora. Az emberi géntérkép létrehozásának egyik kezdeményez!je a Der Spiegel cím" né--met hetilapnak adott interjújában abból az alkalomból nyilatkozott, hogy megjelent új könyve, Regenesis: How Synthetic Biology Will Reinvent Nature and Ourselves (Újjá--születés: miként fogja megújítani a szinte--tikus biológia a természetet és az embert) címmel. A professzor elmondta: képes arra, hogy a neandervölgyi ember örökít!anyagát emberi !ssejtekbe juttassa laboratóriumi körülmé--nyek között, és klónozással létrehozzon egy olyan magzatot, amelyet azután egy „vállal--

kozó kedv" n!” méhébe ültetnének. „Számos állatot képesek vagyunk már klónozni, és nagyon valószín", hogy emberklónozására is képesek vagyunk” - hangsúlyozta a professzor, aki szerint a ne--andervölgyi !s a hiedelmekkel ellentétben nem brutális és primitív, hanem intelligens lény volt. „A neandervölgyiek valószín"leg máskép gondolkodtak, mint mi. Tudjuk, hogy na--gyobb volt a koponyájuk. Még az is lehet, hogy intelligensebbek voltak nálunk... Ami--kor eljön az id!, hogy megküzdjünk egy jár--vánnyal, vagy esetleg el kell hagyni a boly--gónkat, gondolkodásának módja nagyon hasznos lehet számunka... Az újjászület! ne--andervölgyi ember létrehozhat egy új neo-neandevölgyi kultúrát, amely politikai er!vé is válhat” - fejtegette. A professzor az interjúban kizárta, hogy korábbi ember!söket vagy dinoszauruszo--kat keltsenek életre, mint például a Jurassic Park-filmekben, mivel közlése szerint a hasznos DNS korhatára körülbelül egymil--lió évre tehet!.

múlt-kor.hu

Egy eddig ismeretlen, vöröses hamuréteg--be ágyazódott törött agyagkorsó tehet pontot a Siló városát i. e. 1050-ben ért pusztítással kapcsolatos kérdések végére.

Az Izrael központjának számító városban – amely 370 éven keresztül volt a zsidó ál--lam szellemi központja – a bírák korában a Tízparancsolatot is tartalmazó frigyládát !rizték. A Biblia nem ad információt Siló lerombolásának történetér!l. Sámuel Köny--véb!l ismerhetjük meg a filiszteusok és az izraeliták közötti csatát, amelyben végül az el!bbiek diadalmaskodtak, majd elragadták a Frigyládát. Miután Éli f!pap, Izrael vezet!je egy hírnök révén értesült a csata kimenete--lér!l, ahol két fia is odaveszett, összeesett és meghalt – de ez minden, amit Sámuel Köny--ve elmond a vereségr!l.

Röviddel az eseményeket követ!en Siló városa elpusztult, Jeremiás Könyvéb!l pedig azt is megtudhatjuk, hogy ezért a filiszteusok okolhatók. A legújabb régészeti felfedezések pedig arról tanúskodnak, hogyan követke--zett be a vég. Az Even Ha’ezel melletti csatát követ!en, amely a mai Ros haAyin település mellett zajlott le, a filiszteusok bevonultak a zsidó központba, s feldúlták a várost. Az i. e. 1050-re datálható agyagkorsó id!ben meg--

feleltethet! a Sámuel Könyvében leírt ese--mények id!pontjával.

Avital Selah, a silói régészeti helyszín vezet! régésze a Tazpit News Agency-nek elmondta, a leleteket egy nagy ásatási pro--jekt részeként fedezték fel, amelyben közel ezer fiatal önkéntes segédkezett szerte Izrael területér!l. Hasonló leleteket már 30 évvel ezel!tt is találtak, többek között élelmiszer maradványokat, amelyek szintén i. e.1050 körülre keltezhet!k, de csak a nemrég felfe--dezett hamuréteg tette teljessé Siló bukásá--nak történetét.

A felfedezés nyilvánosságra kerülését kö--vet!en ismeretlen tettesek ellopták az agyag--korsót egy részét az addig !rizetlen ásatási területr!l. Avital Selah vezet! régész meg--döbbenve nyilatkozott az esetr!l:

- Nem értem mi haszna származik a tolvaj--nak az esetb!l. A törött agyagkorsó antikvi--tásként nem képvisel különösen nagy értéket, a leletnek inkább történelmi jelent!sége van. Nem hiszem, hogy profi m"kincs tolvajokról van szó, inkább arra gyanakszom, hogy valaki egy rossz gondolattól vezérelve heccb!l vitte el ezt a leletet. Bízom benne, hogy a tettes hamarosan visszaszolgáltatja.

munkatársunktól

24. oldal

Változásra érettA politika iránt kicsit is ér--dekl!d! izraeliek és a kül--földön él! zsidók milliói várták kedd este a választá--sok végeredményét. Ahogyan az a szavazás el!tti utolsó felmérésekb!l kiderült, a kormánykoalíció meggyen--gült és ezt bizony a voksolás is visszaigazolta. Bár a 19. Kneszet szavazáson többen vettek részt mint az utolsó négy választáson, azért a tá--volmaradók 30 százalék fe--letti aránya jelzi, hogy sokan úgy gondolták nincs valós alternatíva. A televíziós tár--saságok által megszólaltatott állampolgárok egy része arra való hivatkozással kerülte el a szavazást, hogy bár elégedet--len a mostani kormánnyal, de nem lát Bibivel szemben egy hasonlóan er!s, koalíció épí--tésre alkalmas ellenjelöltet. Mások éppen az elégedett--ség okán maradtak távol az urnáktól, számukra az er!s nacionalizmus Izrael létének valós biztosítéka. Pedig úgy t"nik éppen ez az túlzott nacionalizmus, a nemzetközi elszigetel!dést!l való félelem ösztönözte a bal--oldali és közép-pártok szava--zóit, hogy véleményt nyilvá--nítsanak. A szavazás alapján kialakult tékó-közeli állapot mindenképpen figyelmezte--tés Netanjáhu számára, hogy bárkit is választ koalíciós partneréül, az eddig képviselt irányon némileg módosítani kell. Izgalmas napok várnak ránk, alkalmunk lesz megtudni, va--jon a választóknak tett ígére--tek, az elvh"ség mire kötelezi az immár biztos Kneszet-tag képvisel!inket. Illúzióink most se legyenek. Láttuk már mire képes a hatalom ígérete.

Er!s-Hajdu Szilvia

Ha bármely városban nem talál Új Keletet hívja a BÁR céget, ahol megmondják

HOL KAPHATÓ AZ ÚJSÁGTelefon: 03-607-0707

SZOMBATI NAPTÁR2013. január 25.

péntek5773. svát 14.

Gyertyagyújtás:Jeruzsálem 16:31Tel-Aviv 16:45Haifa 16:35A szombat kimenete:

2013. január 26.szombat

5773. svát 15.Jeruzsálem 17:47 Tel-Aviv 17:48Haifa 17:46

BÖSÁLÁCH

ÚJ KELETFÜGGETLEN HETILAP

F!szerkeszt!:Er!s-Hajdu SzilviaTiszteletbeli f!szerkeszt!: Dan Ofry

Munkatársak:Balázs IbiBonta MiklósEgervári VeraEr!s IlonaDr. Kende GyörgyDr. Meron MenachemHalmos LászlóLévai GyörgyNechemia ben AvrahamPeer GideonRóna ÉvaSándor JuditSchnapp LeaSinger IvánTar MiriamUnti IldikóTördelés: Sly DesignA szerkeszt!ség címe:49472 Petah TikvaAhad Haam 11.Tel/fax: 077/7282-750e-mail: [email protected]

Hirdetés és el!fizetés:050/534-5041Nyomda: Hádfusz Hechádás Ltd. A szerkeszt!ség nem felel a hirdetések tartalmáért. Kéz--iratokat nem !rzünk meg és nem küldünk vissza.

USA dollár 3,7380 sekelEuro 4,9764 sekelAngol font 5,9366 sekelSvájci frank 4,0107 sekel

VALUTAÁRFOLYAMOK

Klónozással keltenék életre a neandervölgyi embert

Régészeti bizonyíték Silo lerombolására