Új évf. 8. szám

8

Click here to load reader

description

2012. július 5.

Transcript of Új évf. 8. szám

Page 1: Új évf. 8. szám

Jászkürt ÚjságJászberény város lapja

Új folyam 8. szám (XXIV./13) 2012. JÚLIUS 5.

• Farkas Ferenc •

XVIII. Jász VilágtalálkozóA Jászságban élők és az innen elszár-mazottak találkozója idén érkezik záró ciklusához, amelyet Jászfelső-szentgyörgy Önkormányzata és a Já-szok Egyesülete közösen rendeznek.

A programsorozat július 6-án pénteken 10 órakor megemlékezéssel kezdődik a jászfelsőszentgyörgyi Általános Iskolá-ban, fennállásának 50. évfordulója al-kalmából, majd emléktábla avatás az is-kolában tanító pedagógusok emlékére. A találkozó ünnepélyes megnyitójára 13 órakor kerül sor a Művelődési Ház udvarán. 14 órától három helyszínen nyílnak képzőművészeti, helytörténe-ti kiállítások: a Művelődési Házban, a Kisiskolában és a Parókia épületében. Márta mamut őskori maradványait a Kisiskola épületében tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítások a ren-dezvény ideje alatt 8 órától 20 órá-ig látogathatók. Ezzel egy időben, a sportpályán csapnak össze a Jászsági polgármesterek, a Jászberényi rendőr válogatott, a Jászfelsőszentgyörgyi KSC és az FC Jászfelsőszentgyörgy csapatai. A fesztivál első napját néptánccal, majd 21 órakor a Csík zenekarral zárják.

Folytatás a 3. oldalon.

Polgárőrök vendégségben

Szombaton, június 23-án egész napos országos rendezvény tanúi és részesei lehettünk az Electrolux Szabadidő Központjában. Ekkor Országos Polgárőr Nap keretében találkoztak az ország polgárőrei, és együttműködési megálla-podást írt alá Hatala József országos rendőr-főkapitány, valamint Túrós And-rás, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. De a lényeg a találkozás volt.

Szorgos kezek tették alkalmassá a nagy rendezvény lebonyolítására az Elect-rolux Szabadidő Központját, hogy az ország minden részéből érkező hatezer polgárőrt befogadja. A szépen előké-szített hatalmas tér megtelt fehér for-maruhás polgárőrökkel, akik eljöttek a

Jászság fővárosába, hogy találkozzanak egymással.

Nagy színpad fogadta a meghívott jeles vendégeket. a rendezvény fővéd-nöke Pintér Sándor belügyminiszter, védnökei Túrós András, Lengyel Györ-gyi, Szabó Tamás, valamint Farkas József voltak. Szabó Tamás polgár-mester meleg szavakkal köszöntötte a

megjelenteket a város lakossága nevé-ben, majd Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke szólott az eredményekről és a növekvő feladatok-ról. Dr. Kocsis Máté, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke húzta alá a nap fontosságát és jelentőségét. Hangsúlyozta továbbá, hogy a minősé-gi bűnmegelőzés, az állhatatos szolgálat szorosan vett közérdek.

Pintér Sándor köszönetet mondott a városnak a rendezvény feltételeinek megteremtéséért. Kiemelte a megfelelő jogi háttér biztosításának fontosságát.

Folytatás a 4. oldalon.

Látogatás VechtábólNégyfős delegáció érkezett júni-us 13-án szerdán a németországi Vechtából, köztük Helmut Gels pol-gármester, Aloys Muhle, a vechtai kórház gazdasági igazgatója , Karl-Heinz Wehry a Jászberényi Baráti Egyesület vezetője és Frank Käthler testvérvárosi kapcsolatokért felelős főmunkatárs.

A német vendégek jászberényi látoga-tását két szempont vezérelte. Helmut Gels polgármester úr októberi megvá-lasztása óta szeretett volna Jászberény-be látogatni és személyesen is megis-merkedni városunk vezetésével. Bár korábban többször is járt nálunk, ak-kor még városigazgatóként. Ezzel egy időben formálódott a két város közti kapcsolat erősítésének gondolata, az öt éve működő Vechtai Baráti Egyesület tagjainak fejében. Az Egyesület Szabó Tamás javaslatára létesített kapcsolatot a vechtai kórházzal, így Aloys Muhle gazdasági igazgató is csatlakozott a de-legációhoz, hogy feltérképezze kórhá-zunk helyzetét.

A küldötteket szerda este a városháza dísztermében fogadta a hivatal vezeté-se és a képviselő testület több tagja is. Délután rövid városnézést tettek, köz-tük a Jász Múzeumba is ellátogattak. A két polgármester szóban megegyezett, hogy a 20 éve jól működő testvérvárosi kapcsolatokat tovább fogják ápolni.

Folytatás a 3. oldalon.

Lapzártakor, kedden a Parlament időkeret nélkül kezdte tárgyalni a 2013-as büdzsét megalapozó törvénymódosításokat. A költségvetési javaslatot a Tisz-telt Ház az előző héten összesen harminc órában tárgyalta, míg a részletes vi-tára nyolcórás időkeretet írtak elő a pénteki ülésnapra. Szabó Tamás, a Felső-Jászság parlamenti képviselője megosztotta szerkesztőségünkkel gondolatait.

• Halász Lajos •

• Nem tartalmi elemet érintő kérdés, de mégis hogy van ez: költségvetés ké-szül nyáron? Eddig az volt a megszo-kott, hogy egy karácsony előtti hajna-lon bólintottak rá a jövő évi büdzsére a képviselők.Valóban szokatlan ez az időpont. Euró-pában szinte egyedülállóan – az uniós elvárásokhoz igazodó módon – még a nyári ülésszakon elfogadhatjuk a jövő évi költségvetés sarokszámait. Akkor, amikor naponta érkeznek tragikus gaz-dasági hírek Európa számos országából, Magyarország jövő évi költségvetése

kiszámíthatóságot és stabilitást jelent, melynek szigorú betartásával az uniós gazdasági körülmények romlása esetén is biztos lábakon fog állni az ország.• Hogyan jellemezné olvasóinknak az ország jövő évi büdzséjét?A jövő évi költségvetésnek alapvetően két fő üzenete van. Az elhúzódó válság idején is a foglalkoztatás növelése és az adósság csökkentése élvez kiemelkedő prioritást. Az államadósság 78%-ról 76%-ra fog csökkenni. Újabb százezer fővel fog nőni a foglalkoztatottak száma.• A közfoglalkoztatottság bővül?A rendelkezésre állók adatok azt tá-masztják alá, hogy az elmúlt két év-

ben a foglalkoztatásban bekövetkezett nyolcvanezer fős növekedésben tizenöt-húszezer főt érint a közmunkaprogram, miközben a piaci szegmensben több mint hatvanezer új munkahely létesült. 2013-ban is hasonló arányú növekedés-re lehet számítani. Jelesül hozzávetőleg hetvenötezer új munkahely létesül a piaci szférában, miközben kb. huszon-ötezren fognak csatlakozni a Start mun-kaprogramhoz.• Mennyiben vethető össze a jövő évi tervezet a második Orbán-kormány előző költségvetéseivel?A jövő évi költségvetés is, csakúgy, mint az előző kettő, egy tudatos, előre meg-tervezett folyamat alapján készült. Csak röviden: 2010 az összefogás éve volt.Megteremtettük a változás, a posztkom-munista múlttal való végleges és vissza-vonhatatlan szakítás lehetőségét.

Folytatás a 2. oldalon.

A helyi ügyek felértékelődnekParlamenti sarok - Szabó Tamás az ország költségvetéséről

Átadta a város a víziközműveketJászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 29-én, pén-teken 9 órai kezdettel rendkívüli, nyílt ülést tartott, amelyen két napirendi pontot tárgyalt meg a jelenlévő 11 képviselő.

Először arról döntöttek, hogy az önkormányzat a tulajdonában álló települési víziközművek (ivóvíz- és szennyvíz-közművek) működtetése (üzemeltetése, fenntartása), az ivóvíz szolgáltatás és szennyvízkezelési szolgál-tatás teljesítésének szabályozása érdeké-ben bérleti-üzemeltetési szerződést köt 2027.12.31. napjáig terjedő határozott időtartamra a Magyar Állam kizáróla-gos, 100 %-os tulajdonában lévő, ivó-víz- és szennyvíz-szolgáltatás céljára, a víziközművek működtetésére létreho-zott Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság vízi-közmű szolgáltatóval.

Ezt követően a Lehel vezért tér 29. szám alatti nem lakás céljára szolgá-ló helyiséget haszonkölcsönbe adta a testület a Csángó Fesztivál szervezési munkálatainak céljára és időtartamára.

Fesztivál az ÉrpartonJúlius 6-8 között a Jász Világtalálkozóval párhuzamosan rendezik meg az Érparti Fesztivált is. Pénteken a Holtodiglan, az Ingyencirkusz, majd a 4-es Metró kon-certje csábítja a vendégeket.Szombaton reggeltől a sporté lesz a fő-szerep, 9 órakor már a II. Érparti Futó-verseny kezdődik. Hastánc, taekwon-do és délszláv táncok uralják a délutánt, az estét pedig 10 órakor Sípos F. Tamás koncertje. Vasárnap fél héttől kezdődik a III. Aranykanál Főzőverseny. Délelőtt 10 órakor Érpart Fórum lesz Szatmári Antalné és Nagy András képviselőkkel. Délután a zenéé a főszerep, este nyolctól pedig jönnek a koncertek: DYNAMÓ, ETNA, és zárásul Varga Miklós.

Megkerült a csorda

Pintér Csaba jászberényi mezőőr június 27-én délután a város határának peresi részéről Borsóhalma felé tartó gazdátlan szarvasmarhacsordát vett észre. Megállí-totta a 15 állatot, és a fülszámuk alapján felderítette a jászjákóhalmai tulajdonost, akinek öröme igencsak érthető. Az ál-latok persze nem kóborolnak csak úgy el, alighanem bűncselekményt hiúsított meg a mezőőr, akit megpillantva a tolva-jok inkább elinaltak.

Spirometriás Világnap A világnap céljáról dr. Karmazsin Márta főorvost, a Jászberényi Tüdőgondozó vezetőjét kérdeztük.

Interjú a 7. oldalon.

Diszkók és késdobálókMilyen szórakozási lehetőségeket kínál a

fiataloknak a jászberényi éjszaka?

Riport a 6. oldalon.

Összmagyar diákfociA vajdasági Ada csapata győzedelmeskedett

a nemzetközi bajnokságon.

Tudósítás a 8. oldalon.

Page 2: Új évf. 8. szám

2012. július 5.2. oldal Önkormányzat

Roma meghallgatás• f. f. •

Jászberény Város Roma Nemzetisé-gi Önkormányzata nemrég tartott véleménykérő összejövetelt hivatala helyiségében. A csaknem másfél ezer városunkban élő romából családnyian jelentek meg abban az irodában, ame-lyet Gy. Riba János festménye díszít. Bográcsozó romák tevékenykednek a kép egyik harmadában, illetve halászó embercsoport jeleníttetett meg a mási-kon. Mindez azt tanúsítja Rácz Tamás véleménye szerint, hogy a romáknak nem halat, hanem hálót kell juttatni, hogy megismerjék a munka örömét, lehető eredményeit.

Szóba került, hogy a cigányok kima-radtak, majd a rendszerváltás nyújtotta lehetőségekből. A cigányság ugyanak-

kor átélte a holokauszt fenyegetettségét. A szocializmus időszakában csak a feke-te vonat volt elérhető számukra, és tró-gerként alkalmazták őket. Mindennek következtében a rendszerváltás után soha nem látott munkanélküliség súj-totta a roma lakosságot. Városunkban 95 százalékos volt a roma munkanélkü-liség, amely a jelen pillanatban 65 szá-zalékra mérséklődött. A nyolcórás köz-munka fejében kapott összeg számos család helyzetét teszi elviselhetőbbé.

Megállapították, hogy számos romát nem érdekli a közösségért végzett tevé-kenység, és nehéz elérni, hogy az értük folytatandó tevékenység részesei lehes-senek.

Befejezésül emlékezetbe idéztük azo-kat a roma származású sportolókat, mű-vészeket és alkotókat, akik sokat tettek és tesznek hazánk hírnevéért.

Jászberény Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi lakások és nem lakás céljára szolgáló helyi-ségek értékesítésére:

Sorszám Cím Megnevezés Helyrajzi szám Pályázati induló ár

1.Nádor u. 2. I/19.

50 m² alapterületű

lakás6383/10/A/13 hrsz 5.600.000 Ft

2. Holló A. u. 4. I/2. 46 m2 alapterületű lakás 3923/A/24 hrsz 7.200.000 Ft

3. Szövetkezet u. 9. IV/14.

48 m2 alapterületű lakás 3948/9/A/34 hrsz 4.400.000 Ft

4. Rákóczi u. 104. fsz.1.

50 m2 alapterületű lakás 5894/A/1 hrsz 6.600.000 Ft

Sorszám Cím Megnevezés Helyrajzi szám Pályázati induló ár

1. Berekfürdő, Vadvirág u.16. üdülőépület 1162 hrsz 4.300.000.-Ft

A részletes pályázati kiírás megtekinthető Jászberény Város honlapján ( www.jaszbereny.hu ), a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, illetve felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodáján (Jászberény, Lehel vezér tér 18. I./33. szoba, telefon: 57-505-700/199 )

Meghívó körzetbejárásra és lakossági fórumra

Tisztelettel hívom a 7. sz. választókerület polgárait körzetbejárásra és lakossági fórumra július 18-án szerdán. A körzetbejárás gyalogosan az Érparton, a Ko-dály Zoltán utcában kezdődik 16 órakor. Onnan a Batthyány utcán keresztül a Messzelátó u. – Lövész u. – Nádverő u. – Hableány u. – Kapás u. érintésével érkezünk a Sün Sámuel óvodába (Lajosmizse u. 1), ahol 18 órakor kezdődik a lakossági fórum. Meghívott vendégek Szabó Tamás pol-gármester, Tamás Zoltán, a városüze-meltetési és fejlesztési bizottság elnöke, Alvári Csaba városi főépítész, Horgosi Zsolt, a VVZrt. vezérigazgatója, Halmai Ferenc rendőrkapitány, Lányi László vá-rosüzemeltetési irodavezető, Tóth Endre, a Berénykom Kft. ügyvezetője. Kérem, tiszteljen meg bennünket a kör-zetbejáráson és a lakossági fórumon is.

Tisztelettel Szatmári Antalné

7. sz. választókerület képviselője, a Humán erőforrás Bizottság elnöke

Gyászhírek, megemlékezések szeretteinkről

Jászberény város lapjában

Jászberény, Fürdő utca 5-7. (a Malom mellett)

30/351-26-22, 57/502-622

„Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet,egy símogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet.Bennünk él egy múlt, egy végtelen szeretet.Nélküled szomorú az élet,és még most sem hisszük el,hogy többé nem látunk Téged.”Szívünkben örökké élsz: Szerető Feleséged, Lányod és Unokád.

Fájó szívvel emlékezünkKiss Pál

(1930-2009)halálának 3. évfordulójára

„Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet,egy símogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet.

Bennünk él egy múlt, egy végtelen szeretet.Nélküled szomorú az élet,és még most sem hisszük el,

hogy többé nem látunk Téged.”Szívünkben örökké élsz:

Szerető Családod.

Fájó szívvel emlékezünkNagy Mihály(1953-2011)

halálának 1. évfordulójára Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak,

akik Szeretett Halottunk,Bujdosó Antal(1933-2012)

temetésén megjelentek,koszorúikkal, virágaikkal,részvétnyilvánításukkal

fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek.A gyászoló család.

Folytatás az 1. oldalról. Az év második felében számos, költség-vetést is érintő intézkedéssel a kormány megmentette az országot a csődtől. 2011 a megújulás éve volt. Megvalósult Magyarország alkotmányos és intézmé-nyi (oktatás, állam, önkormányzat) át-szervezése. 2012 a stabilitás éve, mikoris Magyarország visszanyerte az egyensúlyi helyzetét, az államháztartási hiány tar-tósan 3 százalék alatt marad, ezt már az EU is elismeri; elfogadtuk a Széll Kál-mán Tervre épülő konvergencia progra-mot; az államadósság csökkenő pályára állt, a foglalkoztatottság két év alatt 80 ezer fővel növekedett.• Elég érdekes olvasata ez az általunk is átélt korábbi költségvetéseknek. Végülis milyen lesz a jövő évi?2013 az emelkedés éve lesz. Mindenki számára látható lesz, hogy Magyarország megindul felfelé. A jövő évi költségve-tés biztosítja a kormány azon vállalásait, amelyek továbbra is lehetővé teszik a sta-bilitás megőrzését, egyben fokozatosan érezhető változásokat eredményeznek az emberek és a vállalkozások mindennapi életében. • Vannak erre nézve garanciák a költ-ségvetési törvényben?Ezt a stabilitást garantálja a 2013-as költségvetés tartalékkerete, amely a szo-kásos tartalékkereteken túl tartalmaz egy 200 milliárd forintot meghaladó, rendkívüli helyzetben felhasználható keretet. Az Európai Uniós források ese-tében jövőre 1600-1800 milliárd forin-tos uniós pályázati forrással számol a költségvetés, ami jelentős növekedés az idei 1400 milliárd, illetve a tavalyi 900 milliárd forintos lehíváshoz képest. De nem csak pénzről van szó: például a rugalmas munkaerő-piaci feltételek az ország külső versenyképességét javítják, ami a termelés szerkezetében hosszú távú átrendeződést eredményez az ex-portszektor javára. • A kormányzati kommunikáció az ország eladósodottságát jelölte meg a nehézségek fő forrásának. Hogy ál-lunk a jövő évi adósságszolgálattal?2013-ban összesen 1,4 milliárd euró devizakötvény, valamint a Nemzetközi Valutaalaptól lehívott 3,7 milliárd euró hitel visszafizetése esedékes. A központi kormányzat hiányának finanszírozását a tervek szerint forint kibocsátások bizto-sítják. A nettó forint kibocsátáson belül meghatározó a hosszú forrást jelentő államkötvények értékesítése. A disz-kontkincstárjegyek szerepe továbbra is az átmeneti likviditási igény biztosítása. A finanszírozási célok között szerepel a közvetlenül a lakosságnak értékesített speciális állampapírok értékesítésének további erősítése, ezen belül elsősorban a hosszú futamidejű Prémium Magyar Államkötvények fokozott értékesítése. • A parlamenti ellenzék vehemensen támadja a törvényt és az előterjesztő gazdasági minisztert, de a kormány-koalíció pártjai is egyeztetést sürget-tek. Mennyire áll a miniszter mögött a frakció?

A Fidesz-frakció készen áll a szigorú költségvetési politika elfogadására, a hi-ány betartására, ugyanakkor bizonyos területekre nagyobb hangsúlyt kíván fektetni. A frakció a munka világát érintő pozitív változásokat, a munka-helyteremtést és -megőrzést szolgáló intézkedéseket vár a kormánytól a jövő évi költségvetésben és az adójogszabá-lyokban. • Néhány konkrét példát említene képviselő úr?A képviselőcsoport védelmet kér az 55 év feletti, a 25 év alatti és a képzettsé-get nem igénylő munkakörben dolgo-zóknak, valamint a munkába visszatérő édesanyáknak, mégpedig úgy, hogy az őket foglalkoztató vállalkozások része-süljenek érdemi tehercsökkentésben, és kapjanak adókedvezményt. Tehercsök-kentést, valamint az adózás leegyszerű-sítését sürgeti a Fidesz-frakció a jellem-zően ötmillió forint alatti bevételt elérő – körülbelül 410 ezer – önfoglalkoztató mikro vállalkozásnak. Ez utóbbi újdonság, az érintetteknek nyilván olyan, mint a friss levegő…Magyarországon azok a kisvállalkozá-sok, amelyek 3-25 embert foglalkoz-tatnak, a magyar munkahelyteremtés szempontjából nagyon fontosak, ugyan-is a teljes magán-munkavállalói körben dolgozók csaknem harmadát ezek alkal-mazzák. A frakció azt kéri a kormánytól, hogy a 25 főnél kevesebbet foglalkozta-tó kisvállalkozások életét tegye lénye-gesen egyszerűbbé. Azt is szeretnénk, hogy a kormány érvényesítsen területi elvet a beruházási adókedvezmények megfogalmazásakor, vagyis a nehezebb helyzetben lévő régiók esetében adjon ilyen típusú kedvezményeket. A Fidesz-frakció a kabinettől azt várja, hogy te-remtse meg ezen lépések forrásoldalát a költségvetésben. • Ön polgármester is egy személyben. Milyen lesz az önkormányzatok hely-zete jövőre? Kezdjük elvi szinten…Jövőre jelentősen, rendszerszinten át-alakul az önkormányzati feladatellátás, és ezzel együtt a finanszírozási rendszer is. Az új rendszer átlátható, biztonsá-gos, feladattal arányos lesz. Egyértelmű viszonyokat teremt a helyi önkormány-zatok és az állami feladatok közötti el-osztásban és azok finanszírozásában. Az államigazgatási feladatok nagy része a 2013. január 1-jétől létrejövő járási kormányhivatalokhoz kerül, ezáltal az önkormányzatok tehermentesítése meg-történik. • Jászberény sokak által irigyelt hely-zetben van, de számos település itt a Jászságban is nyakig eladósodott. Rajtuk tud segíteni az állam?Az önkormányzatok 2012-ben elindul-tak az adósságcsapdából való kilábalás útján, ez a kedvező folyamat 2013-ban az új finanszírozási modellnek köszön-hetően felgyorsulhat. 2012-ben a drasz-tikusan eladósodott önkormányzati kór-házakat az állam átvette. 2013-ban az állam újabb jelentős tehertől szabadítja meg az önkormányzatokat az iskolai

oktatás területén, hiszen a pedagógusok bérét teljes egészében átvállalja. Az is-kolaépület üzemeltetése (rezsi, felújítás, technikai személyzet bére) a tulajdonos önkormányzatot terheli. A megmaradt oktatási feladatok közül az önkormány-zatok fő feladata lesz az óvodai ellátás biztosítása, az állam azonban az óvodai pedagógusok illetményét és az intézmé-nyek működtetését is támogatja.• Az Ön értelmezése szerint átalakul vagy leértékelődik az önkormányza-tok tevékenysége?Az önkormányzatoknál maradó felada-tok nagyobb részét a klasszikus érte-lemben vett önkormányzati feladatok – településüzemeltetés, közvilágítás, he-lyi adóztatás –, teszik majd ki, ezáltal a helyi ügyek felértékelődnek. Az önkor-mányzatok önállóságának tiszteletben tartása és feladatainak maradéktalan ellátásának biztosítása érdekében a helyi adók – köztük az az iparűzési adó rend-szerét a finanszírozás átalakítása nem fogja érinteni. Továbbra is önkormány-zati feladat marad a gyermekétkeztetés, ezt a költségvetés külön támogatja, fi-gyelemmel a rászoruló gyermekek szo-ciális helyzetére is. • Legsanyarúbb helyzetben a kultúra van talán, ahol a maradék elv érvénye-sül időtlen idők óta. Itt lesz változás?Az önkormányzatok kulturális felada-tainak – a kulturális javak védelme, a muzeális intézmények, közművelődés és a nyilvános könyvtári ellátás – bizto-sítására a költségvetés külön keretet fog biztosítani. A helyi közügyek ellátását egy általános jellegű támogatás fogja segíteni. Az állam kiegészítő támogatást lehetővé tevő komoly forrást, a közfel-adatok változásaiból eredő, előre nem tervezhető kiadásokra pedig jelentős szerkezetátalakítási tartalékot biztosít. A helyi önkormányzatokat feladataik ellá-tásában a központi költségvetés 2013-ban 647 milliárd forinttal támogatja. A vis maior keret 8 milliárd forint lesz. • Mikor lesz Jászberény lakói számára is elérthető, helyi szintre is lebontott költségvetése az országnak?Most a sarokszámok rögzítése történik meg. Ezt követően társadalmi vitára bo-csájtják a törvénytervezetet, amelynek a részletes vitája szeptemberben kezdőd-het el. Sok vita, feladat van még hátra, de meggyőződésem, hogy helyes úton járunk.

A helyi ügyek felértékelődnekParlamenti sarok - Szabó Tamás az ország költségvetéséről

Page 3: Új évf. 8. szám

2012. július 5. 3. oldalInterjú

Folytatás az 1. oldalról.Szombaton 9 órától főpapi szentmi-sét celebrál dr. Ternyák Csaba egri érsek, a római katolikus templom-ban. A hagyományos jász települések felvonulása10.30-tól kezdődik, majd déltől a Jászkürt hangjára díszünnep-séggel folytatódik a program, a Műve-lődési Ház udvarán. Köszöntőt mond dr. Áder János, köztársasági elnök. A Jászságért díjat dr. Dobos László, a Já-szok Egyesületének ügyvivője adja át, majd a Kapitányok Tanácsa előtt beiktatják a Jászkapitányt. Délután bemutatkoznak a jászsági települések művészeti csoportjai, lesz íjászbemu-tató, lovasbemutató, hagyományőrző gyermekprogramok a parókia udva-rán, majd veterán autók felvonulása. A templomban 18 órakor kezdődik a Déryné Vegyeskar hangversenye. A nagyszínpadon könnyűzenei koncer-tekkel, 21 órától pedig Bikini koncert-tel várják az érdeklődőket. Késő este látványos tűzijáték és hajnalig tartó utcabál lesz. Vasárnap 10 órától a Jász Lovas Bandérium huszárbemutatóját tekinthetik meg a Lőtéren. A Gosz-tonyi kastély kápolnájában 13 órakor istentisztelettel és emléktábla avatással idézik a Gosztonyi család emlékét. A világtalálkozót 20 órától tábortűzzel, majd diszkóval zárják.

XVIII. Jász Világtalálkozó

Folytatás az 1. oldalról. Csütörtökön délelőtt a kórház bemuta-tása során minden osztályra ellátogat-tak, és információt kaptak a szervezeti felépítésről és működésről. Ebéd köz-ben, amelyhez dr. Szabó Tamás pol-gármester is csatlakozott, elmondták, hogy pozitív benyomást tett rájuk a jól szervezett kórház. Az együttműködés konkrét lehetőségeiről dr. Bálint Péter-rel, a Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjével és Pász-tor István cégvezetővel szűkebb körben

Látogatás Vechtából

A helyi ügyek felértékelődnekJászberény befektetőbarát településVízválasztó idő ez a Neszűrben

• halász •

• A törvény változása miatt a jövőben szabálysértési tényállásokat önkor-mányzati rendelet nem állapíthat meg, sőt az erre vonatkozó korábbi rendeleteit is hatályon kívül kellett helyeznie május utolsó napjáig. Nem lett volna egyszerűbb hagyni az egé-szet?A korábbi szabályozási kör rendkívül sokrétű volt, olyan magatartásokat sza-bályozott, melyek szankcionálatlansá-ga komolyan veszélyeztetné városunk közrendjét, az itt élő, illetve tartózkodó polgárok nyugalmát. Ezért a szabály-sértési szankciók kiesését követően mindenképpen szükséges más formá-ban gondoskodni a szabályozásról. A jogalkotó nem hagyta eszköz nélkül az önkormányzatokat, a helyi önkor-mányzat képviselő-testülete önkor-mányzati rendeletben meghatározhat tiltott, közösségellenes magatartásokat. • Hogyan foglalná össze a rendelet lényegét olvasóinknak?Minden közösség életében vannak olyan cselekmények, magatartások, melyek ellentétesek az adott kisebb-nagyobb közösség normáival, a kiala-kult közmegegyezéssel. A jászberényiek körében is létezik az a közmegegyezés, mely alapján mindenki el tudja dönte-ni, hogy mely magatartás normális és melyik nem az.Az a cselekmény minősül tiltott, kirí-vóan közösségellenes magatartásnak, amelyet törvény nem minősít bűncse-lekménynek vagy szabálysértésnek, de a közösségi együttélés szabályaival ellen-tétes. Mondhatni, hogy mindennapi kisebb-nagyobb bosszúságainkról van szó. Ami összvárosi szinten apróság, az egyénnek vagy egy kisebb közösségnek, egy utcai lakóinak lehet több éves meg-oldatlan jelentős probléma.• A rendelet részletesen felsorolja az egyes tiltott, kirívóan közösség-ellenes magatartásokat. Erről előző számunkban már tudósítottunk. Jó hosszúra sikeredett a felsorolás a te-metőktől a játszótereken, parkokon át közvetlen lakókörnyezetünkig. Ennyire rendetlenek lennénk?Megfordítanám a kérdést. Ennyire vágyunk arra, hogy Jászberény rende-zett, gondozott, tiszta és nyugalmas város legyen. Tanulási folyamat ez mindannyiunknak. Az elmúlt húsz év-ben megszoktuk, hogy szinte következ-mények nélkül lehet például szemetel-ni, tilosban parkolni. Ennek most vége. A Margit-szigeten néhány hét követke-zetes ellenőrzés és büntetés után látvá-nyosan visszaesett a tilosban parkolás. Persze a büntetés nem lehet cél, csak eszköz. Mindenki jobban örülne, ha nem kellene szankciókat alkalmazni.• A testületi ülés vitájában többen szóvá tették a rendelet szigorúságát: A két korábbi polgármester, Magyar Levente és Gedei József nemmel sza-vazott.A többi képviselő pedig pártszínektől függetlenül támogatta, és ez bizako-dásra ad okot. Itt aztán tetten érhető a nézetek különbözősége. Az ő pol-gármesterségük liberális, megengedő szemlélete is vezetett a jelenlegi, ide-álisnak nem nevezhető állapotokhoz. Virágozzék minden virág, aztán „majd lesz valami”. A túlzott szigorúságról csak annyit, hogy a közigazgatási bír-ság kiszabása helyett figyelmeztetés al-kalmazható, ha a cselekmény csekély súlyú és az elkövető személyi körülmé-nyeire is figyelemmel a figyelmeztetés-

től is kellő visszatartó hatás várható. Az 5-150 ezer forintig terjedő közigazga-tási bírság, illetve az 50 ezer forintig terjedhető helyszíni bírság kellő mér-legelési lehetőséget ad. Semmi alapja nincs annak az ellenzéki rémisztgetés-nek, hogy a gyerekeinket láncon viszik el, ha átfutnak a főtéri vízsugarak alatt. Ráadásul ez nem is lesz büntethető. Ahogy a riport elején is említettem, a helyi közmegegyezés vezette a képvise-lők kezét.• Egy rendelet annyit ér, amennyit betartanak, illetve betartatnak belő-le.Ez így van, ezért megerősítettük a köz-terület-felügyeletet. Kaptak csoportve-zetőt, egy modern E-KÖZTÉR nevű programot, okos telefonokat, ame-lyekkel fényképezni lehet és azonnali kapcsolatot létesíteni a BM rendszeré-vel. Az irodában így pillanatok alatt elkészülnek a papírmunkával, több idejük lesz a „terepen” lenni. Látható közterület-felügyeletet akarunk, és azt szeretnénk, ha a ciklus végé-re minden két körzetre jutna egy-egy felügyelő. A központból a GPS-en keresztül állan-dóan nyomon követhető lesz a felügyelők mozgása ,

így hatékonyabban lehet adott esetben irányítani őket.• Jól értem, hogy nem újabb adóról van szó?Ez nem adó és nem pénzbehajtás. A pénz valóban befolyik a városhoz, be-kerül a költségvetésbe, tehát nyilvános a felhasználása. Visszaforgatjuk a köz-területre, van éppen elég megoldandó feladat, amire kell a pénz. Jászberény eddig sem arról volt híres, hogy túlzott büntetések születtek volna. A közterü-let-felügyelők itt élnek, nem a Holdról jöttek, érzékelik a realitásokat. Követ-kezetességet várunk el tőlük, aktív köz-területi jelenlétet. • Ha elrugaszkodunk a belső város-magtól, a rendelet vonatkozik példá-ul a Neszűrre is. Ott mire számíthat-nak a nyugalomra vágyók?Kezdenek rendszerbe összeállni az ed-digi intézkedéseink. A megerősített közterület-felügyelet, a mezőőri rend-szer, a biztosított technika és a helyi rendelet együtt immár hatékony eszkö-zök a kezünkben. Vízválasztó idő ez a Neszűrben. Már mindent tudunk, hol ki él és milyen jogcímen, vagy anélkül, milyenek a családi viszonyok, térképen fel van tüntetve, hogy melyik helyrajzi számon hányféle ügyben van kapcsola-tunk az ott élőkkel. Ezért köszönettel is tartozunk mindenkinek, aki idejét, energiáját adta a munkához. Most az a kérdés, hogy továbbra is jegyezgetünk, csóváljuk a fejünket, kóbor kutyákra vadászunk, vagy teszünk is valami ér-demit.• Mintha csak Budai képviselő úr akcióira ismernénk ebből a felsoro-lásból…

egyeztettek. Következő lépésben Szabó Tamás vezetésével, a berényi küldöttség látogat augusztus közepén Vechtába, a több mint négy évszázados múltra visz-szatekintő Stoppelmark, azaz aratóün-nep idején.

A delegáció rövid tartózkodása alatt szívesen látogatott el a „Naplemente” és a Szent Klára Idősek Otthonába, illetve az Állatkertbe is. A nap végén a Vechtai Baráti Egyesülete kellemes búcsúvacsorával fogadta a küldötteket a zeneiskolában.

A képviselő úr lelkes és elkötelezett az ügyben, ez nem vitás. Az más kér-dés, hogy az általa emlegetett érpataki modell a Neszűrben kivitelezhetetlen. Először is azért, mert a Neszűrben nem egy kis település homogén közösségéről beszélünk, ahol a törvényeken túl erős a társadalmi közmegegyezés visszatartó ereje. Másodszor pedig azért, mert tör-vényen túli akciókat nem lehet meg-tenni egy jogállamban. A jogállamiság keretei közt is van megoldás, csak nehe-zebb, körülményesebb, több munkával jár. 10-20 család okozza a problémák jelentős részét, nem szabad mindenkit megbélyegezni, mert ez vezetett oda, hogy a Neszűr szó szitokszóvá vált a közvélemény szemében. Többek kö-zött neszűri lakhelyű közmunkások számolják fel az ottani illegális hulla-déklerakókat és többször előfordult,

hogy illegális szemetelőktől védték meg az eredményüket. Miután

Budai képviselő úr és párttársai kritizálják majd minden fóru-mon a közmunkásokat, csak odaálltak egy ilyen felszámolt illegális lerakó mellé fényké-

pet készíteni azzal, hogy rendet tesznek a

Neszűrben. Ezt jobb helyeken politikai ön-fényezésnek

hívják.

Ha a politikai haszonszerzés fontosab-bá válik, mint a tényleges probléma-megoldás igénye, akkor a nem politikai szereplők könnyen elveszíthetik a tenni akarásukat. Remélem, ez a fenti akció csak egy egyszeri politikai túlkapás volt és nem válik pártossá az egész ügy. Egy szűkebb területre fogunk koncent-rálni, ez a 3-4-es dűlő első harmada. Növeljük a kényszerbontások számát, az illegális építkezéseket – ha kell – visszabontatjuk, vásárolunk, telkeket vonunk össze. Ezentúl pedig az a sze-mélyes véleményem, aki máshonnan jött és nem akarja, nem tudja elfogadni a játékszabályokat, annak innen men-nie kell! Aki valahonnan idejött más tulajdonát elfoglalni, annak vissza is lesz útja a Neszűrből! • Talán élesnek tűnik a váltás: félnek Önök az emberektől? Az ellenzék egyik-másik képviselője ezt vallja a hivatal beléptető rendszere kapcsán. Bezárkózást emlegetnek…A beléptető rendszer az egész világon elterjedt, kulturált módja a hivatali munkaszervezésnek. Nem tudok egyet-len olyan esetről sem, amikor valaki a beléptető rendszer miatt nem tudta elintézni az ügyeit. A korábbinál rugal-masabb és nagyobb időintervallumban fogadjuk az ügyfeleket, teljes megelége-désükre. A készséges portaszolgálatról szinte csak dicsérő szavakat hallottam eddig. A bezárkózásról csak annyit, hogy mi vezettük be a bejárások rend-szerét, ami korábban nem volt. Meg-fordítom ezt a dolgot: az ellenzéki kép-viselők – egy kivétellel – nem járnak a havi bejárásokra, szinte nem tartanak fórumokat, és a városi rendezvényeket is alig látogatják. Ezekről úgy monda-nak véleményt, hogy nem is ismerik a történteket. Jó példa erre a Nemzeti Emlékezés Napja, amelyet úgy támad-tak meg, hogy ott sem voltak.• A fórumok jellemzően alulnézeti-ek. Ritkán kerekedik fel valaki, hogy jól megy dolga, és el szeretné monda-ni a képviselőjének…Ehhez a politikusoknak hozzá kell

FESTÉKEKkül- és beltérre

lazúrok*zománcfestékek*

ecsetek*takarófóliák*

létrák*és minden ami a

festéshez szükséges

BARKÁCSÁRUHÁZ OÁZIS KERTÉSZETés

399,- 499,-

Festőhenger szett

2990,-/2,5l 4217,-

Dulux belső falfesték

95,-/től

Ecsetek

2329,-/20kg149,-/kg

Beltéri glettgipsz

1390,-/0,25l

Hammerite fémfesték

2490,-/5l

Kerítéslazúr

1590,-/0,75l

Időjárás álló olajfesték

szokniuk. Én a feladatok megoldásá-ra szeretek koncentrálni, ez motivál. Alpolgármesterként megtapasztalom, hogy jellemzően nem helyi problémák-kal keresnek meg, hanem az adósság-válsággal és a jelzáloghitellel kapcsolat-ban.• Apropó, válság! A bankok is meg-keresik az önkormányzatot?Eddig még nem kerestek meg bennün-ket. Annyit érzékelünk, hogy a koráb-binál sokkal több papír, igazolás, plusz testületi határozat kell a bankoknak. Egyre bürokratikusabbnak és lassabb-nak tűnnek. Régebben inkább a ma-gánszemélyeknek kellett sok-sok papírt aláírni, amelyekkel aztán becsapottnak érzik magukat. A bankok imádják a piacgazdaságot, aztán, ha baj van, sür-getnék az államot, hogy közpénzen avatkozzon be, majd újra folytatnák elölről az egészet. Amolyan együtt sí-runk, egyedül nevetek hozzáállás jel-lemző rájuk.• Ha nincs bank, nincs fejlesztés. Jászberény ebben a tekintetben nem panaszkodhat.Ilyen még valóban nem volt Jászbe-rény történetében. Egyszerre rengeteg helyen folyik építkezés. Úgy gondo-lom, hogy ha elkészülnek, az emberek többségének tetszeni fog a promenád, a megújult főtér, a Zagyva-sétány, a Víz utcai néptánc-székház és a többi beru-házás. Persze van, aki már most bontás közben fanyalog, hogy hova lett a zöld? Ezt a nagy beruházási boomot országo-san is észrevették, múlt héten hétfőn kaptuk meg a befektetőbarát település címet a Nemzeti Külgazdasági Hivatal-tól. Külföldi befektetők érdeklődnek városunk iránt, de hazai, sőt berényi cégek beruházási terveiről is van tudo-másunk. Ez elengedhetetlenül fontos a munkahelyteremtéshez, hisz munkahe-lyek kellenek a családok biztonságához. Munkahelyeket pedig a versenyszférá-ban kell teremteni, mert ha ezt a köz-szférában tennénk, akkor csak becsap-nánk önmagunkat. Remélem ez a cím is segíti ezirányú törekvéseinket.

Page 4: Új évf. 8. szám

2012. július 5.4. oldal Fórum

ElőretekintőFelhívás parlagfű elleni védekezésre Jászberény Város Önkormányza jegy-zője felhívja az érintettek figyelmét, hogy – az élelmiszerláncról és hatósá-gi felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17.§ (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az adott év jú-nius 30. napjáig az ingatlanon a par-lagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és azt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Ha megállapítást nyer a védekezési kötelezettség elmulasztása – s ameny-nyiben ez indokolt –, „közérdekű véde-kezést” kell elrendelni, mely azt jelenti, hogy a hatóság és az önkormányzat által megbízott vállalkozó az ingatlan-tulajdonos hozzájárulása és előzetes értesítése nélkül is jogosult az érintett területre bemenni, és ott a szükséges parlagfű-mentesítési munkálatokat elvégezni. A munkálatok, valamint az

egész eljárás költségei az ingatlan hasz-nálóját terhelik.

A helyszíni ellenőrzés hivatalból vagy bejelentés alapján történik. A belte-rületi ingatlanok vonatkozásában az önkormányzati jegyzője és Jász-Nagy-kun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi igazgatósága – az ügyfél előzetes értesítése nélkül – végezhet helyszíni ellenőrzést (parlagfű felderítést), a közérdekű védekezés el-rendelésére csak a jegyző jogosult.

A fentieken túl lényeges tudni, hogy a fertőzött terület nagyságától és a gyomborítottság mértékétől függően a növényvédelmi bírság vonatkozásá-ban a jegyző nem mérlegelhet, és nem gyakorolhat méltányosságot, azt ki kell szabnia. A bírság összege – belterületen – 15.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjed-het. A bírság és a közérdekű védekezés összegét, meg nem fizetése esetén az ál-

lami adóhatóság hajtja be. Kérjük az érintetteket, hogy a véde-

kezési kötelezettségüket – mindannyi-unk egészségének megóvása érdekében – önként teljesítsék.

A parlagfűvel szennyezett területeket Jászberény Város Közterület-felügyele-te rendszeresen ellenőrzi.

Ez a felhívás azért készült, hogy min-den ingatlantulajdonos és földhasználó ismerje meg kötelezettségeit. Mivel az előírások szigorúak, és a védekezési kö-telezettség megszegése esetén a rendkí-vül súlyos jogkövetkezményeket külön – előzetes – értesítése nélkül alkalmazni kell, ezért nyomatékkal kérjük telepü-lésünk ingatlantulajdonosait, ill. hasz-nálóit, hogy különösen nagy figyelmet fordítsanak a parlagfű mentesítésre vonatkozó kötelezettségük teljesítésére.

Dr. Gottdiener Lajos jegyző

Magyar Levente elégedetlen a város vezetésévelKedden, július 3-án l3 órai kezdettel sajtótájékoztatót tartott Magyar Leven-te, az Egy Jobb Jászberényért Egyesület elnöke. Bevezetőjében megállapította, hogy az önkormányzat vezetősége nem tájékoztatja eléggé tagjait és a város lakosságát. Szóba hozta a víziközmű vagyont, amely kikerült a város ható-köréből. Az államosítás feltételei sem ismeretesek véleménye szerint, pedig elkerülhetetlen lett volna a megfelelő információk közzététele. Ugyancsak fontos lett volna tájékoztatni a lakos-ságot és az érdeklődőket a Székely Mihály tagintézmény helyzetéről, lehe-tőségeiről. A jelenlegi helyzetben meg-takarítás aligha lesz. Megemlítette az

egyéb iskolák gondjait is. Jó lenne tud-ni, mi lesz a tanítóképzővel. Ugyancsak problematikusnak vélte a sportpályázat helyzetét is. Nehezményezte, hogy a város csaknem százmilliós támogatás-ban részesítette a kosarasokat.

Magyar Levente szerint az iskolák egyházi kezelésbe juttatása sem egészen célszerűen zajlott. A Liska a megye gondozásába került, majd átadták az egyháznak. Szóba került, hogy vannak jászberényi vállalkozók, akik ki tudnák aknázni a huszárlaktanya adta lehető-ségeket. Kifejtette: mód nyílna arra is, hogy a több hektáros (sic!) természet-védelmi tavat hasznosítsák.

A városszépítő tevékenységgel kap-

Folytatás az 1. oldalról. A korábbi megállapodások érvényesíté-sével születik meg a mostani együttmű-ködési megállapodás, amely továbbra is erősíti a rendőrség és a polgárőrség együttműködését, tevékenységének hatékonyságát. Összegzésül megállapí-totta:

– Nem engedünk azoknak a szerve-zeteknek, amelyek rendcsinálás ürügyén rendetlenséget és anarchiát szítanak az országban. Mindehhez szükséges a pol-gárőrség anyagi biztonságának a meg-erősítése. 2ol4-ben az évi hétszázmilliós támogatást egymilliárdra emeljük.

Hatala József és Túrós András ün-nepélyesen aláírta az együttműködési megállapodást a közönség tetszésnyil-vánítása kíséretében. Ezt követően sor került a vándorzászló átadására. Város-unk Polgárőrváros címet kapott, és bel-ügyminiszteri dicséretben részesült Tóth István, a Neszűri Polgárőrség vezetője.

Az ünnepség az új polgárőrök fogada-lomtétele. Kérdésünkre Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy most aláírandó együttműködési megállapo-dás a 2006. évi törvényre épül, azt telje-síti ki. Nyilvánvaló, hogy a polgárőrség stratégiai partner a rendőrség számára.

Túrós András megállapította, hogy hálával tartozunk a mintegy nyolcvan-ezer polgárőrnek, akik igen jelentősen segítik hazánk közbiztonságának sta-bilitását. kifejezte ama meggyőződését, hogy a polgárőri szolgálat a hazafiság egyik alapvető vonása. 2012. február elsejétől új törvény szabályozza a civil szervezet munkáját. Fontos az 1800 egyesület, amelynek tagjai nagy erőt jelentenek a magyar lakosság védelme

szempontjából.Az ünnepségen részt vett Habsburg

György úr is. Szívesen válaszolt kérdé-sünkre: Mit üzen a jászoknak, a jászbe-rényieknek?

– Nagyon örülök, hogy részt vehetek ezen a rendezvényen, hiszen felidézhe-tem azt a pillanatot, amikor édesapám átvehette Jászberény város díszpolgára címet. A nem távoli jövőben újra ellá-togatok Jászberénybe.

Szabó Tamás a következőképp véle-kedett a monstre rendezvényről: Nagy öröm, hogy a nagy múltú egyesület színvonalas, mintaértékű összejövetele számára adhattunk otthont úgy, hogy kuriózumszerű rendezvény elemekkel sikerült élményszerűvé tenni az egész napos rendezvényt. Fontos mozzanata volt ennek a jeles napnak. hogy az egyes közösségek kapcsolatot teremthettek

egymás között, és az állandó átjárás hi-telesíthette az együttlétet.

Az ünnepi pillanatok után a jeles nap juniálissá, baráti találkozóvá szelídült. A színpadi programok között válogathat-tunk. Néptánc, Mága Zoltán, magyar nóták, Nádas György, Jászmagyarok egyaránt rangos szórakozást kínált. Ez a műsorrész tárogató hangjával zárult.

Véradás, vetélkedők teremtettek han-gulatot, de számos kiállítás is élményt kínált az érdeklődőknek. Rendőrségi eszközökkel is ismerkedhettünk, sőt a modellező rendőrök produkcióiban is gyönyörködhettünk. Állatkert, vidám-park, lovaglás, sétakocsikázás, ingyenes autóbuszos városnézés sok más egyéb mellett hozhatta közelebb akár a távo-li vendégeket is városunk kulturális és művészeti életéhez, eredményeihez.

Polgárőrök vendégségben

NYÁRI FORRÓSÁG,HŰSÍTŐ ÁRAK!

strand kiegészítőkhűtőtáskák

kerti kellékekparti kellékek

poharakgrillező kiegészítők

fáklyákkerti mécsesek

*JÚLIUS 6-7-8-án minden növény árából annyi % kedvezményt kap, ahány Celsiust a hőmérő mutat.

BARKÁCSÁRUHÁZ OÁZIS KERTÉSZETés

Jászberény, Nagykáta i út 17. Telefon: 57/415-070

49.990,- 54.950,-

DIONE kertibútor szett

9.990,- 11.990,-

Napernyő 2x2m

1.990,-/től 2.190,-

Műanyag székek

7.990 Grillező

499,-/től 699,-

Ülőpárna

csolatban is voltak ellenvetései. A kő-burkolás az időjárás függvényében gondot okozhat. Hangsúlyozta továb-bá a vashíd és a promenád helyzete sem megnyugtató. Kifogásolta, hogy három ember irányítja a várost, és en-nek következménye, hogy nem kapnak megfelelő nyilvánosságot a különböző intézkedések.

Nagy gond, hogy a lakossági véle-mények nem jutnak el a város vezető-ihez, és ennek következtében a közös vélemény megfogalmazása nem kap helyet a település irányításában. Má-jus elején már lehetett tudni, mi lesz a kórházunkkal, de ez meglátása szerint nem jutott el a legérintettebbekhez, a lakossághoz.

Ezúttal szakítunk a visszate-kintéssel, annyi előretekin-teni érdemes témánk van. A fejlesztések egy részének képeit vesszük sorba, hogy lelki szemeinkkel elkép-zeljük a néhány hét, vagy hónap múltán látható kész műveket. Lapzártakor így nézett ki az LVG tömbje. Mintha ez lenne a fotó-sunk kedvence.

A szerkesztőségbe menet időn-ként halljuk a táncos lábú Jász-ság Népi Együttes próbáinak zaját, kiszűrődik ideiglenes he-lyükről. Bizakodóak lehetünk, mert az építők lecserélése elle-nére állnak a falak és formáló-dik a tető.

Ha már a téglát em-lítettük, itt, a mozi előtti szakaszon járó-felületként jut meg-különböztetett sze-rephez. Szép színe így összecsiszolás közben utolérhetetlen.

Sétánkról hazatérve a szerkesztőségben pi-henünk meg. Össze nem vethető változás, de fontos olvasóink-nak is, hogy immár cégtábla után tájé-kozódhatnak, ha ke-resnek bennünket a Malomnál.

Találgatják a járókelők, hogy a templomkert előt-ti falrész kimarad a nagy felújításból? Így menet-közben látszik, hogy sú-lyos hiba lenne ezt a pa-tinás részt az enyészetnek hagyni.

Page 5: Új évf. 8. szám

2012. július 5. 5. oldalVáros

Terepszemle a NeszűrbenJúnius 9-én, szombaton reggel jó harmincan gyűltek össze városvezetők és hivatali dolgozók, mezőőrök, polgárőrök és rendőrök kíséretében, hogy álta-lános állapotfelmérést tartsanak a Neszűrben.

Szabó Tamás polgármester köszöntötte az első és a második dűlő bejáratánál a kollégákat, és eligazítást tartott az útvonalat illetően. Elsősorban a legkri-tikusabb, szociális és közrendi problé-mákkal küzdő területeket igyekeztek bejárni. A terepszemle célja a valós helyzet és az emberek aktuális problé-máinak felmérése a Neszűrben.

Az első dűlőúton elhaladtunk egy ro-mos házikó mellett, aminek az előkert-je és az udvara szokatlanul rendezett volt a házhoz képest. A polgármester úr szerint az ilyen családokon kell első-sorban segíteni, akik hajlandóak tenni saját magukért.

Áthaladva a 3-4. dűlőbe, többen fel-idézték a régi szép időket, amikor még komoly vetélkedés folyt, hogy kinek szebb és rendezettebb a telke. És mi történt azóta? Alig maradt néhány gaz-da, akik a lopások és rongálások ellené-re ma is művelik földjeiket.

Építési tilalom van érvényben, mégis engedély nélkül hozzátesznek vagy el-vesznek egyik-másik házból. Ha talál-nak egy téglát, egy ablakot, akkor azt beépítik. A hármas-négyes dűlőben találunk az udvaron egy családot, akik nincsenek bejelentve azon a helyrajzi számon, amit otthonuknak neveznek. A ház tulajdonosa pedig nem lakik ott. A szakemberek azt mondják, hogy sokan egyik házból a másikba költöz-ködnek, lepusztultból kevésbé annak tűnőbe, esetleg onnan megint tovább. Egy másik házban az okoz fejtörést, hogy több tucatnyian vannak bejelent-ve egy lakcímre. Nagy problémát jelent az udvarokban felhalmozott szemét:

használt pelenka, fél pár cipő, matrac-darab, üvegszilánkok, törött cserepek. Ennek felszámolására, kísérleti jelleggel telepítenek majd konténert, hogy ki-ki bele tudja hordani a portáján felgyü-lemlett hulladékot. Erre Juhász Dáni-el alpolgármester tett ígéretet az egyik érdeklődő lakosnak, amiről azóta már konkrét döntés született. A kivitelezés pontos dátumát még nem lehet tudni.

Több veszélyes, megrongált épület-tel is találkoztunk: eltűntek a vasbeton gerendák, cserepek, ablakok. Amikor kérdezik a szomszédoktól, hogy hal-lottak-e valamit, általában nemmel fe-lelnek. A károsultak pedig sok esetben nem mernek segítséget kérni a rend-őröktől vagy a polgárőröktől. Az ehhez hasonló esetek felszámolására a tetten-érés lehet célravezető. Több telket meg sem kísérelnek áruba bocsátani, egysze-rűen felajánlják az önkormányzatnak.

A nagy hőségben éppen locsoló te-lektulajdonos mesélte az őt megszólító polgármesternek, hogy érik őket ugyan csalódások, de próbálnak védekezni a lopások ellen. Azt mondja, a sövény a legjobb kerítés, így legalább nem hasz-nálják átjárónak a saroktelkét. Fontos az összetartás a szomszédokkal, így gyakran felügyelni tudják egymás kert-jét is. Problémák azonban nemcsak a dűlőkben vannak. A kerékpárút is igen elhasználódott, megrepedezett az évek során, így igen döcögős, és helyenként veszélyes is rajta végighaladni.

A városvezetés egy szűkebb területet jelöl ki a Neszűrben, mert a tapaszta-latok szerint nem lehet az egészet egy-szerre rendbe tenni.

Az anyák megmentőjére emlékeztekPénteken, június 29-én l4 órai kezdettel emlékünnep kezdődött a Szent Er-zsébet Kórház ebédlőjében. A Semmelweis Ignácra emlékező összejövetelen jelen volt az intézmény sok dolgozója, igazgatója, dr. Bálint Péter, Pócs János országgyűlési képviselő, valamint Pásztor István cégvezető.

• F. F.. •

Az igazgató úr köszöntő szavai után Pócs János idézte a kórházzal, az egész-ségüggyel kapcsolatos emlékeit, derű-sen, kedvesen. Hangsúlyozta, hogy az orvos és az egészségügy valamennyi dolgozója óvja mindannyiunk egészsé-gét, lelki épségét a megfellebbezhetet-len bizalom jegyében. Végezetül szív-ből jövő köszönetet mondott a gondos ápolásért, a lelki segítségért. Isten áldá-sát kérte a kórházra.

Dr. Besenyi Orsolya fül-, orr-, gége-gyógyász tartott emlékezetes előadást Semmelweis Ignác életéről, orvosi,

tudósi pályájáról. A kórház igazgatója kitüntetéseket adott át. Szép méltatást követően vehettek át kitüntetést:

Bánföldi Józsefné élelmezési osztály-vezető, Mezőné Mizsei Tünde főnővér, Nagy Zoltánné főnővér, dr. Budainé Mészáros Szilvia fizioterápiás cso-portvezető, Magyar Csilla asszisztens, Seregley Gabriella asszisztens, Kiss Kál-mánné ápoló, Fenyvesi Gabriella, a hi-giénés munkacsoport vezetője.

Főorvosi kinevezésben részesült dr. Besenyei Orsolya, a Magyar Egészség-ügyi Kamara Jászsági Szervezete által kitüntetett dolgozó: Magyar Ildikó osz-tályvezető.

Vegyen mély lélegzetet!Spirometriás Világnap

A krónikus hörgőszűkülettel járó lég-zőszervi betegség (COPD – Krónikus Obstruktív Tüdőbetegség) igen nagy számban fordul elő világszerte. Jelenleg Magyarországon az ötödik vezető ha-lálok. Ha a világstatisztikákat nézzük, minden órában meghal egy COPD-s beteg valahol a világon. A betegség visz-szaszorítása érdekében rendezik meg évente a spirometriás világnapot, mely-nek keretein belül Magyarországon is számos tüdőgondozó intézet tárta ki ka-puit. Ezúttal előjegyzés és beutaló nélkül fogadták a szűrésre érkezőket. A kezde-ményezés céljáról, fontosságáról, vala-mint aktualitásáról dr. Karmazsin Márta tüdőgyógyász főorvossal, a Jászberényi Tüdőgondozó vezetőjével beszélgettem, két vizsgálat között.• Mire szolgál ez a vizsgálat?A légzésfunkció a tüdőkapacitás és más egyéb tüdőfunkciók mérésére szolgáló, nagyon egyszerű vizsgáló módszer. Ér-dekes azonban, hogy amennyire a bete-gek tisztában vannak a vérnyomásukkal, koleszterin szintjükkel, gyakorlatilag fogalmuk sincs arról, hogy milyen tüdő-kapacitással rendelkeznek. • Miért fontos a légzésfunkció mérése?Jelenleg Magyarországon körülbelül ötszázezer légzőszervi beteg él, akik-nek egy harmada, de becslések szerint ennél is kevesebb, akik felismerésre kerülnek. Ezek a betegek két nagy cso-portba tartoznak. Az egyik a közismert COPD, ami krónikus hörgőszűkülettel járó légúti betegség, illetve az asztma bronchiale. Célunk, hogy minél ko-rábbi stádiumba fedezzük fel ezeket a betegeket a légzésfunkciós vizsgálatok segítségével. Ugyanis a kisléguti hörgő-szűkületek kezelése esetén sokkal jobb eredményeket tudunk elérni.

Az Európai Tüdőgyógyász Társaság és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság idén június 27-re, szerdára hirdette meg világszerte a spirometriás, azaz a légzés-funkciós világnapot, melyhez a Jászberényi Tüdőgondozó is csatlakozott. A nap folyamán harmincketten jelentkeztek szűrésre, a résztvevők 50%-át je-gyezték elő további kivizsgálásra!

• Miből lehet következtetni a megbe-tegedésre?A légzésfunkciós vizsgálatok abban se-gítenek, hogy a minél korábbi stádium-ban felismerjük ezeket a betegségeket. Ez azért fontos, mert tüneteket csak nagyon későn okoz. A tüdőnek akkora úgynevezett reserv (tartalék) kapacitása van, hogy legalább 20-25%-os csökke-nésnél okoz érezhető tüneteket, illetve panaszokat. Fontos, hogy a lakosság panaszmentesen is részt vegyen a szűré-seken!• Mi lehet az oka, ha valakinek rossz eredményt mutat a légzésfunkciós görbéje?A legfontosabb kiváltó tényező a do-hányzás. Ide azonban nemcsak az aktív dohányosok, hanem azok is tartoznak, akik dohányfüstös környezetben dol-goznak. Irodalmi adatok azt mutatják, hogy a passzív dohányzás talán ártal-masabb az aktív dohányzásnál. Másik fontos kiváltó ok a légszennyezettség. Ebben a kérdésben sarkalatos pont az úgynevezett szálló por mennyisége. A szálló por az, amin minden piszok, pol-len és egyéb szennyeződés megtapad. Ezek szemcsemérettől függően jutnak le a légutakba. Egy dolgot azonban érde-mes tudni! Ami egyszer a tüdőbe jut, az ott is marad. Ugyanis olyan levegőcsap-dák működnek, melyek befelé nyitnak, de kifelé zárnak. A pici, pár mikronos korom vagy pollen tehát ott marad, és ezáltal nagy terhet ró a légzőszerv későb-bi működésére.• Aki szeretne leszokni a dohányzás-ról, milyen segítséget kaphat?Működik nálunk az úgynevezett do-hányzásról való leszoktatási program, ahol folyamatosan fogadjuk a betegeket. A megfelelő terápia bevezetése mellett igyekszünk mindenkit bevonni a prog-ramba, és különböző tájékoztató anya-

Kiadó összközművel, egyedi számlálókkal ellátott, 15 m2-es üzlethelyiség, utcai bejá-rattal Jászberényben, a Zirzen Janka u. 3. alatt. Parkoló van. Tel.: 06-30-364-7370.

Apróhirdetések

Úszómester végzettséggel munkavállalót keresünk a Stand- és Termálfürdőbe (Jász-berény, Hatvani út 5.), részmunkaidőben. Jelentkezni a [email protected] címen, érdeklődni a 06-30-497-0507-es számon lehet.

gokkal is segítünk. De én azt gondolom, hogy egy orvosi, vagy szakasszisztensi beszélgetés is nagyon sokat jelent. • A diagnosztizált betegeknek milyen kezelést tudnak nyújtani?A kivizsgálást követően a lehető legmo-dernebb, világviszonylatban is legkor-szerűbb terápiát alkalmazzuk. Az alap-terápia mindenféleképpen gyógyszeres beállítás, a betegség súlyossági fokától függően. A másik a dohányzásról való leszoktatás, mint egészségnevelés. A harmadik kiegészítő eszköz az úgyneve-zett inhalációs kezelés, amely során gépi inhalátor segítségével gyógyszer illetve sóoldat jut a légutakba, könnyítve a váladék kiürülését. A tüdőgondozóban légzőtorna kezeléseket is végezünk, ahol a különböző légzőszervi betegek, illetve műtött betegek is részt vesznek. Fontos megemlítenem az évek óta színvonala-san működő jászberényi Asztma Klu-bot, ami folyamatosan jó látogatottság-gal bír. A Klub alapítója és vezetője Sósné Guba Katalin, a Tüdőgondozó vezető szakasszisztense. Áldozatos munkája mellett, nyáron szabadidejében asztmás gyerekeknek szervez nyári úszótábort.• Mit tehetünk a betegség megelőzé-séért?Elsősorban a levegőszennyezettség csök-kentésével és a dohányzás visszaszorítá-sával kell komolyabban foglalkoznunk. Mióta betiltották a zárt térben való do-hányzást, azóta az egész ország gyakor-latilag kint füstöl a járdákon. Ugyanaz történik, csak nem beltérben, hanem kültérben. Persze fontos volt ezt a ren-deletet meghozni, mert amikor egy ét-teremben az ember ebédel, ne fújják az arcába a füstöt. Ezzel azonban a kültéri levegő szennyezettségét fokoztuk. Fon-tos a földrajzi elhelyezkedés is, ha pél-dául magaslati helyen élnénk, 1000 m fölött, ahol nincs pollen, nincs nagy gépjármű forgalom, és az emberek any-nyira kulturáltak, hogy nem dohányoz-nak, akkor ott a légzőszervi betegek szá-ma is csekély lenne. • Véglegesen gyógyíthatók ezek a be-tegségek?Itt gyakorlatilag a célunk az, hogy a romlást meg tudjuk állítani, és javítani tudjunk a légzésfunkciós értékeken, és a betegek életminőségén. Az a hörgő-rendszer, ami egyszer a COPD-s beteg-nél beszűkül, már nem lesz olyan, mint egészséges korába. Ezzel szemben, az asztmás betegnek teljesen normális le-het a légzésfunkciója, ha a kezelése jól van beállítva, és rendszeresen jár kont-roll vizsgálatokra. Az asztmás rohamot azonban még egy jól beállított betegnél is kiválthatja egy nagy pollenterhelés, vagy egy időjárási front, de akár egy na-gyobb fizikai megterhelés is.Remélem, hogy a későbbiekben minél több alkalommal lesz lehetőségünk itt, a Jászságban légzésfunkciós szűrővizsgá-latok elvégzésére, és ezeken minél több lakos fog részt venni, egészsége megőr-zése érdekében!

BARKÁCSÁRUHÁZ OÁZIS KERTÉSZETés

VILLANYSZERELÉSlámpák*

kapcsolók*

otthonra és profiknak

világítótestek**vezetékek

*megszakítók, relékés minden ami a

világossághoz szükséges

4490,- 5990,-

Álló ventillátor

6490,- 7990,-

Ventilátor

5990,- 7490,-

Myra álló lámpa

4699,-/6db 6990,-

Sola lámpa (6-os szett)

3990,- 4990,-

Asztali ventilátor

BARKÁCSGÉPEK

csavarozók*

barkács és iparialkalmazásra

fúrók**beszúró- kör-és láncfűrészek

szivattyúk*és minden ami a szereléshez szükséges

BARKÁCSÁRUHÁZ OÁZIS KERTÉSZETés

29.990,- 32.990,-

BOSCH akk.bokor- és fűszegélynyíró

220,-/tól Barkácslécek

84.990,- 119.900,-

Benzinmotorosönjáró fűnyíró

10.990,- 12.990,-

FERM AGM1041sarokcsiszoló

9990,- 11490,-

FERM CDM1080 akkum.csavarbehajtó

290,-

Szúnyog- és rovarháló

Jászberényi kertes házra cserélném buda-pesti, József Attila lakótelepi, Pöttyös utcai metrómegállónál lévő kétszobás lakásomat. Értékesebb ingatlan esetén szóba jöhet deb-receni Egyetem sugárúti első emeleti kétszo-bás lakás is. Tel.: 30/375-3353

• Gergely Csilla •

Page 6: Új évf. 8. szám

2012. július 5.6. oldal Szabadidő

hétfőn 10-15; kedden 10-17; pénteken 10-14Nyitvatartás: Elérhetőségek:

Jászberény, Fürdő utca 5-7.(a Malom mellett)[email protected]; 30/351-26-22, 57/502-622

A szerkesztőség a korábbiaknál és a helyben megszokottnál alacsonyabb díjakkal számol, hogy kölcsönösen előnyös kapcsolatot alakíthasson ki partnereivel. A kiszámíthatóságra és a tartós kapcsolatra alapozva alakítottuk ki könnyen áttekinthető kedvezmény-rendszerünket, amelyben egyetlen elem, a megjelenés gyakorisága szerepel. Már három – szerződésben vállalt – megjelenés esetén kedvezményes megjelenést biztosítunk. A kedvezmény sávosan bővül, és nem feltétele a közvetlenül egymást követő megjelenés.

Keressen bennünket, megtaláljuk az Önnek leginkább megfelelő keretes hirdetést vagy akár pr-megjelenési formát.Családi események hírelésében is állunk rendelkezésére.

Jászkürt ÚjságJászberény város lapja

Hirdessen a város lapjában!

Eseménydús évvége az ApponyibanTagintézményünkben hagyomány, hogy alsós diákjaink május és júniusban erdei iskolai programot szerveznek. Termé-szet közelben zajlik a tananyag feldolgo-zása. Volt, aki Jászberényt választotta e program helyszínéül, ezt inkább az első-sök, a többiek azonban Salgótarjánban, illetve Sarród – Kócsagváron töltötte el a ezeket a napokat. Köszönet érte a szülőknek a támogatásért és a sok-sok munkáért.

A tanév utolsó heteiben szép ered-mények születtek. Mészáros Réka (4.a) 4; Vincze Ákos (3.b) 9 és György Ba-lázs Ákos (3.b) 13. helyezést ért el a Hermann Ottó Országos Környezetis-mereti versenyen. Felkészítőik: Lantos Istvánné, Füzesiné Béres Margit. Gratu-lálunk a szép eredményekhez!

Június 15-én 81 tanuló részére elis-merő okleveleket nyújtott át Szatmári Antalné, Jászberény Város Önkor-mányzat HEB elnöke, gratulált azon gyerekeknek, felkészítő nevelőiknek és szüleiknek egyaránt, akik a legkiemel-kedőbb eredményeket érték el a tanév folyamán.

Diákjaink pályázati forrásból eljutot-tak az Operaházba, a Diákönkormány-zat támogatásával pedig a legtöbb ötöst gyűjtő tanulóink a Csoki Múzeumba látogattak.

A nyári napközis tábor jól sikerült, gazdag programok segítették a gyerekek kikapcsolódását.A nyári táborozók pe-dig a Balaton mellett töltik a szünidőt.Jó Vakációt kívánunk!

Lantos Istvánné

Mennyire elégedett az ifjúság a jászberényi szórakozási lehetőségekkel?

Diszkók és késdobálókVégre megkezdődött a nyári szünet, az érettségizők és az egyetemisták is túl vannak már a vizsgáikon. A diákok számára eljött a szórakozás ideje, de mi-lyen lehetőségeik vannak erre Jászberényben? Erről és szórakozási szokásaik-ról kérdeztünk meg 55 jászberényi fiatalt egy online kérdőívben.

• Sándor Eliza •

A fiatalok kétharmada évközben csak Jászberényben jár szórakozni, a többiek viszont elmennek máshová is – több-nyire Budapestre és Szolnokra. Nyáron pedig szinte minden válaszadó más városba megy, ha szórakozni akar: a legtöbben zenei fesztiválokra és kon-certekre, de a különböző sportprogra-mok is népszerűek. A megkérdezettek túlnyomó többsége részt vesz a Csán-gó Fesztiválon és több más jászberé-nyi rendezvényen is, ám ezeket sokuk unalmasnak találja, meglátásuk szerint „minden évben ugyanolyan”. Nagyon sokan több koncertet szeretnének, sze-rintük a városban fellépők a fiatalok számára sokszor érdektelenek, ezért több országos szinten ismert, a fiatalok körében is népszerű zenekart, előadót kéne meghívni, illetve több lehetősé-get adni a helyi zenekaroknak. Sokak szerint továbbá a koncertek megfizet-hetetlenek.

A város szórakozóhelyeit illetően a többség elégedetlen. A válaszadók há-romnegyede gyakrabban járna szóra-kozni, ha lennének számára megfelelő szórakozási lehetőségek. Szerintük „si-lány a választék” és „ami van, az kri-tikán aluli”. S míg a kocsma, koncert és a házibuli mindkét korosztály 80%-ának szórakozási formái közt jelen van, addig a diszkó a tizenéveseknél örvend csak ekkora népszerűségnek, a meg-kérdezett huszonéveseknek már csak a harmadánál.

Ezeknek a szórakozási formáknak megvannak a maguk jellegzetességei. A kitöltők kb. fele számára a „csajozás” vagy „pasizás” része a szórakozásnak; harmaduk egyébként a fiatalkorúak kö-zül kerül ki. A kitöltők 20%-a mondta azt, hogy csak buli alkalmával dohány-zik, ez több mint a saját bevallásuk sze-rint rendszeresen dohányozók száma. A megkérdezettek közül hárman val-lották be, hogy bulik alkalmával élnek marihuánával, illetve öten azt, hogy ki-próbáltak már valamilyen kábítószert. Sokan voltak azok is, akik e miatt pa-naszkodtak: „Undorító, hogy minden szórakozóhelyen nyíltan megy a drog használata, adás-vétele”; „egyes helyek-re nem is megyek be inkább, nehogy akaratomon kívül bedrogozzanak”.

A fiatalkorúak alkohollal történő kiszolgálását tiltó törvény betartatása is visszatérő probléma. Azonban ez a 18 év felettieket is zavarja. Sokan pa-naszkodtak amiatt, hogy „a szórakozó-helyek tele vannak 13-15 éves részeg csitrikkel”; „mindenkinek kiadják az alkoholt, tökrészeg mindenki, a fiata-lok nem tudnak kulturáltan szórakoz-ni”; „rettentő gusztustalanok, minden szórakozóhely tele van dobálva csik-kekkel, össze-vissza köpködnek, és a járdán meg a bicikliúton törik össze a sörösüveget.” Többen megjegyezték: „Nincs lehetősége a középiskolásnál idősebb korosztálynak a kulturált szó-rakozásra.” Ezt mutatja az is, hogy míg a tizenévesek fele elégedett a jelenlegi lehetőségekkel is, addig a huszonévesek közül csak két fő. Sokan gondolják úgy, hogy szükség lenne olyan korhatáros helyekre, ahol ez a korosztály jól tudná érezni magát, azonban szükséges lenne olyan szórakozóhelyekre is, amelyek ki-fejezetten a fiatalkorúakra koncentrál-nak, és az ő igényeiknek felelnek meg – a törvényi előírás betartása mellett.

Egyes válaszadók szerint nem az a baj, hogy „csak késdobálók és diszkók vannak Jászberényben”, hanem hogy a fiataloknak erre van igényük. Azon-ban az általam megkérdezett több mint ötven fő válaszaiból másra lehet következtetni. Bár az alkoholfogyasz-tást a válaszadók többsége a szórakozás lényeges elemének tekinti, a megkér-dezett tizenévesek fele, a huszonéve-seknek a negyede egyáltalán nem tartja ezt szükségesnek. Egy másik válaszadó így fogalmazott: „A kocsmázás, berú-gás annyira nem jó, hogy sokszor kell-jen csinálni, de más nem nagyon van.” Sokan szeretnének olyan helyet is, ahol nem csak inni, hanem enni is lehet: „éhen lehet halni éjszaka Jászberény-ben!” – írja egy kitöltő.

Szinte minden megkérdezett számá-ra a szórakozás együtt jár a zenével. An-nak ellenére, hogy ilyen fontos szerepe van, sokan panaszkodtak arra, hogy „Nincs olyan hely, ahol nekem való zene szól.” Különösen az alternatív, il-letve retrozenék kedvelői vannak nehéz helyzetben. Hiányolják az olyan helye-ket is, ahol csak halk zene szól. Ez az igény érthető, hiszen ugyanennyi em-ber mondta, hogy számára a szórakozás

együtt jár a beszélgetéssel is. Számuk lé-nyegesen nagyobb, mint akik számára a tánc a szórakozás szerves részét képezi, noha ez is jelentős: a megkérdezettek háromnegyede. Az ilyen, halk zenét szolgáltató, „beülős” helyeket hiányo-lók meglátása szerint egy teaház vagy egy igényes pub jelentene megoldást. A jelenlegi lehetőségek közül a kávézók, cukrászdák állnak ehhez a legközelebb, ám ezek túl korán bezárnak, valamint túl drágának is tartják őket. Az anya-gi szempont sokszor előkerült a pana-szok között. A kitöltők szerint olcsóbb, mégis igényes helyekre lenne szükség, és több ingyenes programra.

Meglepően sokan hiányolják a szín-vonalas kulturális programokat Jászbe-rény életéből. Szeretnék, ha több kiállí-tást, színi előadást rendeznének, illetve ha lennének nívós filmek a moziban, többen pedig egy kertmozi felállítását szorgalmaznák. A tizenéves korosz-tály egy negyede, a huszonéveseknek pedig egy harmada mondta azt, hogy számára a szórakozás együtt jár valami-lyen művészeti élménnyel. A huszon-éveseknek körülbelül a fele volt már a Malom Színházban és a későbbiekben is szeretne menni. A tizenéves korosz-tálynak a háromnegyedéről mondható ez el, akiknek a fele rendszeresen jár az előadásaikra. Negyedük a kiállítást is szórakozási formái közt említette.

A sportolási lehetőségek hiányolói is sokan vannak. Szerintük több ingye-nes és jó állapotú sportpályára lenne szükség, egy kajak/kenu kölcsönzőre, valamint több tömegsportrendezvényt szeretnének, kerékpár túrákat, deszkás versenyeket. Egyikük javasolta egy ext-rém sportpark létesítését a jelenleg az utcákra szoruló gördeszkások és BMX-esek számára.

Természetesen a kérdőív nem számít reprezentatívnak, messzemenő követ-keztetéseket nem lehet belőle levonni. Annyi azonban megállapítható, hogy lenne igény Jászberényben más jellegű szórakozásra is, mint ami jelenleg adott a fiatalok számára.

Gyerünk a szabadba!A jászberényi Családsegítő és Gyer-mekjóléti Szolgálat szakmai feladata-inak keretében egyik alapfeladatunk preventív célú szabadidős programok szervezése, melynek keretében rend-szeresen, évente több alkalommal szer-vezünk játszóházakat, családi napokat, változatos szabadidős programokat klienskörünk (hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyermekek és családja-ik) részére. Bár intézményünknek nem alapfeladata a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítása, mégis a helyi szükségletekhez igazodóan tevékenysé-geink sorában előkelő helyet foglal el a szinte már hagyományos Nyári Napkö-zis Táborunk, melyet ez évben immár hetedik alkalommal valósítottunk meg.

Az egyhetes tábornak, mint már a kezdetektől, most is a SZIE ABPK Gyakorló Általános Iskola adott ott-hont június 18 és 22 között. Az idei évben is sokféle színes programban ve-hettek részt a hátrányos helyzetű gyer-mekek. „Gyerünk a szabadba!” – hang-zott el reggelente táborunk jelszava,

amikor a kisiskolásokkal minden nap útra keltünk az aznapi programokra: volt környezetvédelmi vetélkedő, „ha-las” nap a Vasas Horgásztónál, sport-ágakkal való ismerkedés a Szántai Kert-ben, vízhez szoktatás és úszás a Lehel Sport és Szabadidő Központ strandján, KRESZ-nap a Jászberény Rendőrkapi-tányság bevonásával, kirándulás Salgó-tarjánban.

Ebben az évben legnagyobb hang-súlyt a környezeti nevelésnek szántunk. A kisiskolás gyermekek a tanév folya-mán ismereteik nagy részét elsősorban a könyvek „írott” világából merítik. Táborunk programja lehetőséget biz-tosított számukra arra, hogy az élő- és épített környezetüket testközelből is megszemlélhessék, ily módon is bővít-ve tapasztalataikat. A felhőtlen játék és kikapcsolódás, a változatos és színvona-las programok után a gyerekek és a tá-borban dolgozó kollégák is egyaránt el-mondhatták, hogy TÁBOROZNI JÓ!

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai

Page 7: Új évf. 8. szám

Programajánlatunk

2012. július 5. 7. oldalAjánló

Múzeumok és iskolák partnerségeA szentendrei Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) kezdemé-nyezésére és a szolnoki Damjanich János Múzeum (DJM) támogatásával múzeumpedagógiai fórum zajlott múlt pénteken a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria székhelyén. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a közgyűjteményeknek mielőbb alkalmazkodniuk kell a jelenkori társadalom életritmusához.

• g. i. •

Bár a megbeszélést a vártnál nagyobb érdeklődés kísérte, a rendezvény első számú meghívottjai és címzettjei, a pe-dagógusok kisebbséget alkottak. A fó-rumot a MOKK ugyanis azzal a céllal kezdeményezte, hogy a tanügyi és köz-gyűjteményi dolgozóknak bemutassa a

szentendrei Szabadtéri Néprajzi Mú-zeum mellett működő felnőttképzési központ tanfolyamkínálatát.

A megjelenteket Góg Zoltán, a ven-déglátó Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria vezetője köszöntötte, majd Pató Mária, a DJM múzeumpedagó-gusa, megyei koordinátor szólt arról, milyen szerepet tölt be a MOKK a tanárok, tanítok és muzeológusok to-vábbképzésében, illetve hogy a meg-szerzett kompetenciáknak, a múzeu-mok és iskolák partnerségének melyek

lehetnek a biztos pozitív hozadékai. Szabó Erzsébet rajztanár a kismú-

zeumban immár sokadik éve folyó Optikaland elnevezésű foglalkozás-sorozatot, saját munkamódszereit és az elért eredményeket ismertette. Úgy vélte, munkájának már beérett a gyü-mölcse, ám ez nem jelenti azt, hogy oka van a teljes elégedettségre. Nehez-

ményezte például, hogy a múzeum és az Optikaland híre még mindig nem jutott el minden jászberényihez.

Az intézmény állandó és szemi-permanens kiállításairól, valamint az egyes gyűjteményekről Gurzó Klári Enikő művészettörténész beszélt, aki megjegyezte: pont azok hiányoznak a találkozóról, akiknek a kezében van a jövendőbeli múzeumbarátok kinevelé-se. Ez azzal magyarázható, hogy a rideg és mogorva régiségtárakhoz szokott felnőttek zöme még mindig kötelező-

nek, sőt, terhesnek érzi a múzeumláto-gatást, ahelyett, hogy felfedezné, ez ma már többnyire egy kellemes kikapcso-lódás, és belátná, mennyire hasznos, szükséges. Nagyobb odafigyeléssel, törődéssel az ő hozzáállásukon, téves meggyőződésükön kellene elsősorban változtatni.

Mielőtt Jakab Lászlóné, a MOKK re-ferense beszámolt volna a képzési lehe-tőségekről, kisebb eszmecsere alakult ki arról, miért ódzkodik manapság a közember mindattól, ami által önnön műveltségét gyarapíthatná, ám ez ré-széről kisebb szellemi erőfeszítést és némi időt igényel. A jelenlévők egyön-tetűen arra a következtetésre jutottak, hogy a lakosság távolmaradása az egyes múzeumoknak, valamint múzeumi alkalmazottaknak is köszönhető, akik nem hajlandók nyitni a modern tár-sadalom felé. Abban is egyetértettek, hogy a mai kor embere, kiváltképp a szülő általában azért érdektelen a valós kulturális értékek iránt, mert tájéko-zatlan, ez pedig azt valószínűsíti, hogy hibás a vele való kommunikáció. A tanácskozók végül megállapították: a magyar múzeumoknak szükségük van a folyamatos megújulásra ahhoz, hogy küldetésüket teljesíthessék.

A Múzeumok Mindenkinek elne-vezésű program egy TÁMOP-pályázat keretében valósul meg, feladata a mú-zeumok oktatási szerepének erősítése – mondta záró értekezésében Jakab Lász-lóné. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy az utolsó ingyenes tanfolyam az idén indul, jövőre már fizetniük kell a jelentkezőknek. Hangsúlyozta azt is, hogy a képző akkreditált, a megszerzett oklevelet országszerte elismerik, ám a kiscsoportokban való foglalkozások miatt a szervezőknek szükséges megvá-logatniuk hallgatóikat.

Táborzáró koncertJúlius 7-én szombaton 15 órakor mindenkit szeretettel várnak a Le-hel Film-Színházban, a Palotásy János Zeneiskola AMI gitártáborának záró-hangversenyére.

Lökhajtásos szerelemJúlius 7-én szombaton Leszállás Párizsban! Marc Camoletti három fel-vonásos vígjátékát 20.30 órától tekinthetik meg a szabadtéri színpadon, a Nagykáta Színjátszó Egyesület előadásában.

Nemzetközi kórustalálkozóJúlius 7-én szombaton a Székely Mihály Kórus Közművelődési Alapít-vány 18 órától Nemzetközi Kórustalálkozót szervez a Déryné Rendezvény-házban. A műsorban fellép a Jászsági ÁFÉSZ Székely Mihály Kórusa, a fran-cia Chorale La Malepére Kórusa és a szlovák Societas Cantica Kórusa.

Makovecz Imre épített világaJúlius 12-én 17 órakor a városi könyvtár kamaratermében várják az érdeklő-dőket Makovecz Imre Kossuth és Ybl díjas építész munkáiból rendezett fotó-kiállítás megnyitójára. Az építészt és munkáit több szempontból bemutatja: Szántó József címzetes apát, Alvári Csaba Jászberény város főépítésze és Turi Attila építész, Makovecz Imre tanítványa. A keresztény vándorkiállítás július 27-ig látogatható, a könyvtár nyitvatartási idejében.

Tíz év Július 13-án pénteken 18 órától A 110 éves Szolnoki Művésztelep legújabb korszaka címmel kiállítás nyílik a Városi Bíróság dísztermében.

TELSTAR koncertJúlius 13-án pénteken 22.30 órakor a TELSTAR Guitar Band ingyenes koncertjére hívják az érdeklődőket a Margit-szigetre.

Nyáresti szerenádJúlius 14-én szombaton 22 órától a Déryné Vegyeskar Nyáresti szerenádját hallhatják az érdeklődők, a Margit-szigeten. Vezényel: Ferencz Sándor.

Kistérségi Rock �n� Roll Július 14-én szombaton este a Kör-Te Kísérleti Műhely rendezésében, a Jász-kürt Fogadó udvarán a Nexxt zenekarról szóló Kistérségi Rock �n� Roll című film kerül vetítésre. A film után a rendező mesél a forgatás bonyodalmairól, érdekes részleteiről, majd akusztikus minikoncertet ad a Nexxt zenekar.

Rock CsütörtökJúlius 19-én csütörtökön a Margit-szigeten 20 órától bemutatkozik a Hend-rix Reload Zenekar, majd 22 órától a Dynamo Zenekar.

Page 8: Új évf. 8. szám

Jászberény város közéleti lapjaFőszerkesztő: Halász Lajos

Tel.: 36/30/9330-159, email: [email protected]ársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor

Fotó: Sárközi János; Tördelés: boommédia Kft.Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7.

Hirdetések: [email protected]ó: JVV Zrt.

Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgatóNyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse

Megjelenik kéthetente csütörtökön.

Új telefonszámunk: 57/502-622

Ügyeletek

2012. július 5.8. oldal Sport/Ügyeletek

Jászkürt ÚjságJászberény város lapja

A Jász Trió TV műsora

Gyógyszertárakjúlius 5. csütörtökKígyó GyógyszertárJb. Kossuth u. 33.Tel.: 502-655július 6. péntekKossuth GyógyszertárJb. Kossuth út 92.Tel.: 411-368július 7. szombatThököly GyógyszertárJb. Thököly út 14.Tel.: 405-667július 8. vasárnapElixír Gyógyszertára TESCO-banjúlius 9. hétfőMérleg GyógyszertárJb. Bercsényi út 10.Tel.: 410-834július 10. keddKőhíd GyógyszertárJb., Hold u. 2.Tel.: 411-181július 11. szerdaZöldkereszt Gyógy-szertárJb. Gyöngyösi út 44.

Tel.: 413-382július 12. csütörtökSzentháromság GyógyszertárJb. Lehel vezér tér 14. Tel.: 502-635július 13. péntekElixír Gyógyszertára TESCO-banjúlius 14. szombatKossuth Gyógyszertárjúlius 15. vasárnapKígyó Gyógyszertárjúlius 16. hétfőThököly Gyógyszertárjúlius 17. keddKígyó Gyógyszertárjúlius 18. szerdaKossuth Gyógyszertárjúlius 19. csütörtökMérleg GyógyszertárKözponti felnőtt és gyermekorvosi ügyelet:Jb. Thököly út 13. Hétköz-nap: 18-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304.Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig (24 órában) Tel.: 0656/ 221-304

Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304Ambuláns gyermekellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304Fogászati ügyeletHeti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. (tel: 56/210-130) szám alatti rendelőben.Gyermekorvosi ügyelet szom-bat, vasárnap a Thököly úti

rendelőben 8-tól 18 óráig lesz.Állatorvosi ügyeletjúlius 7-8.I. körzet: Dr. Csabai TiborTel.: 06-20-912-1598II. körzet: Szalókiné dr. Petróczki IldikóTel.: 06-30-501-4997július 14-15.I. körzet: Dr. Urbán IstvánTel.: 06-30-269-6788II. körzet: Dr. Rozsi GáborTel.: 06-30-205-3234

Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diák Labdarúgó-bajnokság

Ada mindent vitt…Immár 9. alkalommal rendezték Magyarországon a Kárpát-medencei Össz-magyar Nemzeti Diák Labdarúgó Bajnokság döntőjét. Jászberényben pedig második alkalommal került sor az egyik elődöntőre.

• Ács Tibor •

Az elmúlt héten, kedden délelőtt 9 óra-kor a jászberényi futballpályán Horgosi Zsolt, a Jászberényi VVZrt. vezérigazga-tója társaságában Juhász Dániel Jászbe-rény alpolgármestere köszöntötte a fel-vonult csapatokat. Dr. Fenyvesi Máté, a rendező Aranycsapat Alapítvány képvi-selője nyitotta meg a rendezvényt, majd miután Demeter Mátyás megáldotta a labdarúgópályát, elkezdődött az öt na-pon át tartó küzdelemsorozat.

Az első meccs már a 16. percben eldőlt, amikor az erdélyi fiatalok be-találtak a felvidékiek kapujába: Borsi – Kolozsvár 0-1. A másik összecsapáson nagyon tartott egymástól a két csapat, óvatosan játszottak, és így nem esett gól. Nyárádszereda – Rimaszombat 0-0.

Szerdán viszont már potyogtak a gó-lok mindkét meccsen. Úgy látszik az első napot kihagyó délvidéki fiatalok igencsak kipihenték magukat, hiszen sima győzelmet arattak Felvidék gárdája ellen: Ada – Borsi 4-0. A második össze-csapáson, ismét három pontot szereztek a kolozsvári srácok, miután 2-1 arány-ban győztek a kétszeres kupagyőztes - szintén erdélyi fiatalok ellen: Kolozsvár – Nyárádszereda 2-1.

Csütörtökön, az első meccsen Délvi-dék csapata, Ada 2-1 arányban legyőzte Rimaszombatot, és – gólaránnyal – át-vette a vezetést Kolozsvártól, akik sza-badnaposak voltak aznap. A másik ta-lálkozón ismét kikapott Nyárádszereda, ezúttal a felvidékiektől.

Pénteken győzött a két esélyes: Ko-lozsvár – Rimaszombat 2-1 és Ada – Nyárádszereda 5-0. Így az elsőség kér-dése szombaton délelőtt dőlt el, az Ada – Kolozsvár összecsapáson. A Vajdaságot képviselő Ada csapatának a döntetlen is elegendő lett volna, ám ők biztosra mentek és a mesterhármast jegyző Búza Attila vezérletével 6-0 arányban diadal-maskodtak az erdélyi gárda ellen.

A mérkőzés után kiderült, hogy az adai Búza Attila lett a gólkirály.

– Ez egyéni cím, de a csapattársaim-nak köszönhetem, hiszen ők teremtet-tek számomra olyan lehetőséget, hogy ötször is eredményes legyek – mondta az újdonsült gólkirály.

A hét második felében a jászberényi fiatalok is csatlakoztak Kárpád-meden-ce csapataihoz, természetesen csak ba-rátságos mérkőzések formájában. Mint azt Eszes Kornél, a berényi srácok edzője elmondta, nagyon ügyes, képzett fiatal játékosok harcoltak az elsőségért Jászbe-rényben, akik küzdeni tudásból is jelesre vizsgáztak, hiszen amikor a hazai srácok több góllal is vezettek ellenük, akkor sem adták fel. A JSE edzője elmondta még, hogy ugyan minden csapatot legyőztek (Borsit 1-0, Rimaszombatot 3-0, Ko-

lozsvárt 7-1, Adát 1-0 és Nyárádszeredát 3-0 arányban), de ebből messzemenő következtetést nem kell levonni, mert barátságos meccsekről volt szó, továbbá a vendég alakulatok a tétmeccsekre kon-centráltak inkább.

Kárpád-medence diákcsapatai tehát egy hetet töltöttek a Jászság főváros-ában. Csiki Sándor, a tavalyi győztes Nyárádszereda vezetője elmondta, hogy ezúttal ugyan szerényen szerepeltek, de ennek ellenére elégedett „fiai” játékával. Hangsúlyozta még, hogy kifejezetten tetszett nekik a jászberényiek vendégsze-retete, otthon érezték magukat, mert a székelyekre is ugyanez a barátságos ven-déglátás a jellemző. Az erdélyi fiatalok

általában kisebb települések csapataiban játszanak, így óriási élmény volt szá-mukra a minden tekintetben nagyszerű berényi stadionban játszani. Ugyanezt erősítette meg két erdélyi fiú Forrai Le-vente és Dávid Norbert is, és még hoz-zátették, hogy a Malom Filmszínházban nagy élmény volt a mozivászonra vetített Európai Bajnoki meccseket nézniük.

A barátságos vendéglátást dicsér-te Sándor József, a borsiak vezetője is. Minden szempontból elégedett volt, különösen az étkezést és a szállás körül-ményeit emelte ki. Csízi Zoltán, Rima-szombat edzője második alkalommal volt itt Jászberényben és most is felső-fokon beszélt a körülményekről, olyany-nyira, hogyha tehetik jövőre is szeretné-nek a Jászság fővárosában futballozni. Érthető módon kicsit szomorú volt a 2. helyezett kolozsvári csapat edzője, Kákes Lóránt. Elmondta, hogy nagyon szeret-tek volna győzni, de tanultak hibájuk-ból, és jövőre újra megpróbálják. Ám remek körülményeket Ő sem hagyta szó nélkül. Természetesen a legboldogabb a győztes Ada játékosai és vezetői voltak. Volford Tibor edző szerint fiai azt játszot-ták, amit előre elterveztek, és így nem maradt el a siker.

Koós Árpád csapatvezető pedig, a ven-déglátók maximális segítségét emelte ki.

Ezt a következő példával is illusztrálta: – Elfelejtettünk otthonról labdát

hozni, és ezt elmondtuk a jászberényi focisták edzőjének, Eszes Kornélnak, aki azonnal intézkedett labda ügyben. Mint mondta, bármit kértek mindenre pozitív intézkedés született jászberényi részről az egész hét folyamán. Viszont egy bírálatot is elmondott, mégpedig a sípmesterekkel kapcsolatban.

– Én a győztes csapat vezetője vagyok, így nyugodtan beszélhetek a játékveze-tők ténykedéséről. Negatív benyomást keltett bennem a hozzáállásuk, és a ve-zetés minősége is kívánnivalót hagyott maga után. Nem támogatták a támadó futballt, egyszóval elvesztek a pályán egy kicsit – közölte Koós Árpád.

Természetesen ezek a negatív benyo-mások feloldódtak benne a záróünnep-ség alatt, hiszen Ada szinte mindent vitt. Ekkor került sor az ünnepélyes zárásra a polgármesteri hivatal dísztermében, ami teljesen megtelt szombaton délben. Szatmári Antalné, az önkormányzat

humánerőforrás bizottságának elnöke köszöntötte a megjelent sportolókat, vezetőket és a vendégeket. Majd Kű La-jos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke kért szót, és megköszönte Szabó Tamás Jászberény polgármesterének és „csapa-tának” azt a kitűnő munkát, amit egy héten át tanúsítottak. Ezután vehették át a csapatok az elismeréseket. Ada kap-ta a győztesnek járó kupát és természete-sen minden játékos nyakába aranyérem került. Az ezüstérmet a kolozsvári, a bronzot pedig a rimaszombati fiatalok vihették haza. A különdíjak átadására már csak az adai focisták sétáltak ki az emelvényre. A gólkirály Búza Attila, a legjobb kapus Lackó Attila és a legjobb játékos Zsoldos Ákos lett. A kulturális vetélkedőn „csak” a 2. helyet sikerült megszerezniük, hiszen a rimaszombati fiatalok megelőzték őket.

A jászberényi elődöntőben győztes Ada legénysége vasárnap a Fradi pályán, – a Pápán elsőséget szerzett – Dunaszer-dahely csapatával játszotta a döntőt, és 4-1 arányú vereséget szenvedtek a fel-vidéki fiataloktól. Ezzel együtt is bizo-nyára nagyon sokáig fognak a Vajdaság mintegy 10.000 lakost számláló telepü-lésének Jászberényben járt fiatal focistái városunkra emlékezni, ahol 2012 június utolsó hetében sikert sikerre halmoztak.

Kocza István duplázottKocza István, aki Magyarország egyik legjobb versenyzője, ezúttal Németor-szágba utazott, ahol az Aachenben ren-dezett Summer Open 2012 nevet viselő bűvöskocka bajnokságon vett részt.

Kocza Istvánról tudvalévő, hogy a va-kon kirakás a kedvenc száma, és általá-ban ezekben ér el sikereket. Így történt ez Aachenben is, ahol a több kocka va-kon kirakását nyerte meg. Legjobbnak

Sportesemények

• II. Érpart Futóverseny július 7. szombatRajt: Bajnok – Batthyány u. sarok: 9 órakorUgyanitt ötpróba: 8. – 16. – ig

• III. Érpart Kupa – kispályás focitorna július 7. szombatSzínhely: Érpart Rendezvénytér 9 órától

bizonyult a vak versenyszámok közül a legrangosabbikban, a 3x3-as vakon ki-rakásában is. A döntőbe ugyan a 2. he-lyen jutott be, de ott rátett egy lapáttal, és így ismét neki gratulálhattak külföldi versenytársai.

A két arany dupla után ezüstérem is került Kocza István nyakába, mégpedig 4x4-es és 5x5-ös kockák vakon kiraká-sában ért el 2. helyezést.

Július 5. (Csütörtök)06.00-07.00 Magyar Kultúra Napja07.00-08.00 Pájer Antal emléknap08.00-08.30 Értékőrző08.30-17.30 Képújság17.00-18.30 Mindentudás Egyeteme18.30-19.00 Épí- tech19.00-20.00 Anno - Jászberényi Nyár 200320.00-21.00 2011. Csángó Fesztivál Gála21.00-22.00 Kívánság Batyu22.00-23.00 Jászság Népi Együttes – Boldog lelkek Tánca a MüpábanJúlius 6. (Péntek)06.00-08.00 Anno - Jászberényi Nyár 200308.00-09.30 Újvilági Portré09.00-18.30 Képújság 18.30-19.00 Gyimeseken át Moldváig 19.00-20.30 Fényszaruról jelentjük20.30-21.30 Anno - Jászberényi Nyár 200321.30-22.00 Rock magazin22.00-23.00 Fényszaruról jelentjükJúlius 7. (Szombat)06.00-07.00 2011. Csángó Fesztivál Gála07.00-08.30 Fényszaruról jelentjük08.30-09.00 Gyimeseken át Moldváig09.00-10.00 Egy tőről10.00-16.00 Képújság16.00-16.30 Gyimeseken át Moldváig16.30-17.30 2011. Csángó Fesztivál Gála 3.17.30-18.30 Kívánság Batyu18.30-19.00 Gyimeseken át Moldváig19.00-20.00 Apáti Pillanatok- Széche-nyi Gimi centenáriumi ünnepség20.00-21.00 Jászság Népi Együttes – Boldog lelkek Tánca a Müpában 21.00-21.30 Rock magazin21.30-22.00 Klip Mix22.00-22.30 Fényszaruról jelentjükJúlius 8. (Vasárnap)06.00-07.00 Jászság Népi Együttes – Boldog lelkek Tánca a Müpában07.00-08.00 Apáti Pillanatok- Pájer Antal emléknap08.00-09.00 Fényszaruról jelentjük09.00-10.00 Gyimeseken át Moldváig10.00-10.30 Értékőrző 10.30-16.00 Képújság16.00-16.30 Értékőrző 16.30-17.30 Gyimeseken át Moldváig17.30-18.30 Kívánság Batyu18.30-19.00 Gyimeseken át Moldváig19.00-20.00 Egy tőről20.00-20.30 Gyimeseken át Moldváig20.30-21.00 Értékőrző 21.00-21.30 Rock magazinJúlius 9. (Hétfő)06.00-07.00 2011. Csángó Fesztivál Gála07.00-08.00 Gyimeseken át Moldváig08.00-08.30 Értékőrző

08.30-18.30 Képújság18.30-19.00 Épí-tech19.00-20.00 Egy tőről21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.30 Berényi HírmondóJúlius 10. (Kedd)06.00-07.30 Berényi Pillanatok07.30-08.00 Épí-tech08.00-08.30 Kulturális magazin 08.30-18.00 Képújság18.00-19.00 Újvilági Portré19.00-20.00 Mindentudás Egyeteme20.00-20.30 Épí-tech20.30-21.00 Klip Mix21.00-22.30 Berényi PillanatokJúlius 11. (Szerda)06.00-08.00 Apáti Hírmondó08.00-08.30 Értékőrző08.30-18.00 Képújság15.00-18.00 Jászberény Város Képviselő-testületének soros ülése ÉLŐBEN18.00-19.00 Kívánság Batyu19.00-20.30 Apáti Hírmondó20.30-21.00 Értékőrző21.00-22.00 Kívánság Batyu22.00-22.30 Apáti HírmondóJúlius 12. (Csütörtök)06.00-08.00 Apáti Hírmondó08.00-08.30 Értékőrző08.30-17.30 Képújság17.30-18.30 Mindentudás Egyeteme18.30-19.00 Értékőrző19.00-20.00 Berényi Hírmondó20.00-21.00 Berényi Hírmondó21.00-22.00 Kívánság Batyu22.00-23.00 Berényi HírmondóJúlius 13. (Péntek)06.00-08.00 Berényi Hírmondó08.00-09.30 Újvilági Portré09.00-18.30 Képújság 18.30-19.00 Kultusz19.00-20.30 Fényszaruról jelentjük20.30-21.30 Berényi Hírmondó21.30-24.00 Jászberény Város Képviselő-testületének soros ülése felvételrőJúlius 14. (Szombat)06.00-07.00 Berényi Hírmondó07.00-08.30 Fényszaruról jelentjük08.30-09.00 Kultusz 09.00-10.00 Berényi Hírmondó10.00-14.00 Jászberény Város Képviselő-testületének soros ülése felvételről14.00-16.00 Képújság16.00-16.30 Kultusz 16.30-17.30 Berényi Hírmondó17.30-18.30 Kívánság Batyu18.30-19.00 Kultusz 19.00-20.00 Berényi Hírmondó20.00-21.00 Apáti Hírmondó21.00-21.30 Rock magazin21.30-22.00 Klip Mix22.00-22.30 Fényszaruról jelentjük

Július 15. (Vasárnap)06.00-07.00 Berényi Hírmondó07.00-08.00 Apáti Hírmondó08.00-09.00 Fényszaruról jelentjük 09.00-10.00 Kultusz10.00-10.30 Értékőrző10.30-16.00 Képújság16.00-16.30 Értékőrző16.30-17.30 Berényi Hírmondó17.30-18.30 Kívánság Batyu18.30-19.00 Kultusz19.00-20.00 Berényi Hírmondó20.00-20.30 Kultusz20.30-21.00 Értékőrző21.00-21.30 Rock magazin Július 16. (Hétfő)06.00-07.00 Berényi Hírmondó07.00-08.00 Kultusz 08.00-08.30 Értékőrző08.30-18.30 Képújság18.30-19.00 Épí-tech19.00-20.30 Berényi Pillanatok: Ifjúsági Néptánc találkozó20.30-21.00 Berényi Pillanatok: Város Napja 21.00-21.30 Rock magazin 21.30-22.30 Berényi HírmondóJúlius 17. (Kedd)06.00-07.30 Berényi Pillanatok: Ifjúsági Néptánc találkozó07.30-08.00 Épí-tech08.00-08.30 Kultusz 08.30-18.00 Képújság18.00-19.00 Újvilági Portré19.00-19.30 DÖNTÉS UTÁN19.30-20.30 Mindentudás Egyeteme20.30-21.00 Épí-tech21.00-22.30 Berényi Pillanatok: Város Napja Július 18. (Szerda)06.00-08.00 Apáti Hírmondó08.00-08.30 DÖNTÉS UTÁN08.30-18.00 Képújság18.00-19.00 Kívánság Batyu19.00-20.30 Apáti Hírmondó20.30-21.00 DÖNTÉS UTÁN21.00-22.00 Kívánság Batyu22.00-22.30 Apáti Hírmondó

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Műsorainkat megnézheti a www.jttv.hu weboldalon is!

Bővebb információ a képújságban és a Teletext 300. oldalán!

Lájkold facebook oldalunkat! www.facebook.com/jasztriotv

Műsorunkkal kapcsolatban hívja az (57) 655-555-ös telefonszámot,vagy küldjön e-mailt az [email protected] címre.