Tótágas 2012-13/1.

13
TÓTÁGAS a Tóth Árpád Gimnázium diáklapja 2012/2013. 1. szám

description

Tóth Árpád Gimnázium iskolaújságja

Transcript of Tótágas 2012-13/1.

Page 1: Tótágas 2012-13/1.

T Ó TÁG A Sa Tóth Árpád Gimnázium diáklapja

2012/2013. 1. szám

Page 2: Tótágas 2012-13/1.

2 3

„Színpadon a Természettudomány”Szeptember 29-én a budapesti Csodák Palo-tájában rendezték meg a „Színpadon a Termé-szettudomány” (Science on Stage) természet-tudomány-tanítási fesztivált. Itt fizika, kémia és biológia szakos tanárok mutatták be, milyen módszerekkel próbálják érdekessé és izgal-massá tenni saját óráikat. A résztvevők között volt Baló Péter tanár úr is, aki a „Fizikaterápia, avagy kutyaharapást szőrivel” című előadá-sával bejutott a fesztivál jövőre Frankfurtban megrendezésre kerülő nemzetközi döntőjébe, ahol több, mint huszonöt ország több, mint 300 tanára szerepel majd. Tanár Úr sikeréhez ezúton is sok szeretettel gratulálunk!

Az élet házaSimon Erikának, iskolánk olasz és magyar szakos tanárnőjének nemrég jelent meg a regénye, és a teljes novelláskötete. Ezen alkalomból készítet-tek vele interjút a TÁG disputa körének tagjai.

Miért kezdett el Tanárnő írni?Miért ne…?

Na, de mégis, miért ragadott tollat Tanárnő?Gyerekkorom óta papírra vetek mindent, ami

megmozgatja a fantáziámat. Mindig is foglalkoz-tatott, hogy kapcsolatot tudjak létesíteni magam és a többi ember világa között. Az írás tökéletes eszköz erre, hisz akivel nincs személyes kapcsola-tom, azzal is lehetőségem nyílik kommunikálni.Milyenek általában a műveket érintő válasz-reakciók?

Sokrétűek. Eleinte zavartak a visszajelzések. Ám később megértettem, hogy mindenki azt lát bele egy írásba, ami őbenne él. Sok alko-tó megfogalmazta már ezt, úgy Babits, ahogy Csóri Sándor. Úgy vélem, hogy a visszajelzések között válogatni kell, bár tudom, van értelme a kritikának. Ezt a szöveghez mint egészhez ér-tőktől mindig is elfogadtam. Az írás esetén beszélhetünk Tanárnőnél for-dulópontról?

Természetesen. Volt egy novellám, amit be-küldtem egy pályázatra, hátha bekerül egy vá-logatáskötetbe. Jó ideig nem érkezett visszajel-zés az eredményről, bátorkodtam hát levelet írni a kiadónak, hiszen akkor is méltó az em-ber válaszlevélre, ha nem teszik bele a művét a könyvbe. A levélre Szecsődy Péter válaszolt, aki azonnal fölhívott Budapestre, a Lila köd ká-vézóba beszélgetni. Ez a Garbó kiadó íróinak törzshelye. Már az első találkozás alkalmával érzékeltem Péterben a művészre jellemző vi-selkedést: a legelső perctől tegeződtünk, szó-kimondása zavarba ejtő. Irodalmi kötődése el-lenére valódi „ami a szívén, az a száján” típus. A Ragyogás címet viselő novellám első sorát olvasva például megkérdezte: „Ilyen mondat egyáltalán létezik a magyar nyelvben?” Ilyen és ehhez hasonló diskurzusokat folytattunk az írásaimról. Csakhamar rájöttem, hogy az, amit Ő mond, nagyon is igaz és fontos: megmutat-ta, hogy kívülről hogyan látják az emberek a műveimet. Ezelőtt is félretettem egy időre, ha megírtam valamit, hogy később elolvassam úgy, mintha én lennék az olvasó. De a vele való munkát követően tudtam csak valóban más-ként, szövegként tekinteni a saját írásaimra. Pár óra leforgása alatt közösen hoztuk létre a no-vella végső formáját, s ez a néhány óra jelenti a

fordulópontot számomra. Megjelent az írás az antológiájukban, és őszinte elismeréssel gratu-lált nekem hozzá ő maga is. Azt hiszem, Péter célja az, hogy kihozza a művészből a legtöbbet – a saját hibáira történő rávilágítással. Belőlem sikerült. Megtanultam a szöveg struktúráját a saját műveim esetében is olvasói szemmel fi-gyelni. A vele történt találkozástól fogva képes-sé váltam arra, hogy kihúzzam a szemelvénye-imben a felesleges sorokat. Ez pedig lényeges, hiszen az írás alkotói folyamatát is fel lehet úgy fogni, ahogyan Michelangelo a szobrászat fo-lyamatát: a kődarabban már ott a szobor, csak el kell távolítani a felesleget. Arra törekszem, hogy az írás során, az ihlet óráiban születő „kő-darab”-ból utóbb letisztult, strukturált monda-nivalót formáljak.Mi a véleménye Tanárnőnek az író feladatá-ról és megítéléséről?

Meglátásom szerint az író olyan szerzet, aki elindítja az olvasót egy úton; aki ráirányítja a figyelmét a valóság egy jelenségére. Valaki, aki bekopog az ember lelkének kapuján, és a tör-ténet további sorsát magára az olvasóra bízza, hagyja, hadd gondolja tovább.

Nem szeretem, ha valaki olyan egysíkúan gondolkodik egy könyvről, miszerint az „jó”, vagy „rossz”. Összetett világban élünk, vala-mihez nem kizárólag „negatív” vagy „pozitív” élmények fűznek. Az írásaimnak egyik fontos célja a jelenségek átélésre való ösztönzés. Nem feltétlenül népszerű törekvés ma, amikor so-kan megelégszenek a megértéssel, s azt hiszik, az megtörténhet az intellektus egyoldalú fog-lalkoztatásával.Ha már itt tartunk, egy konkrétabb kérdés: Tanárnő hogyan fog hozzá valaminek a meg-írásához?

Mindenekelőtt nagyon fontosnak tartom az ihlet szerepét. Képtelen vagyok úgy írni, hogy előtte végiggondolom a tartalmat. Egyszerűen nem megy. Viszont! Fiatal koromban csak az ihletnek éltem, abban, hogy az adott pillanat-ban kell leírni, ami bennünk van, mert elszáll. Ez egyrészről igaz. De rá kellett jönnöm, hogy az ihlet csak egyfajta energia. És ez az energia rögtön csak részben alakítható közérdekűvé, információvá, olyanná, amit más is el tud kép-

zelni. Az alkotás során megtanultam gondola-tokká formálni az átéléseimet, majd szavakba önteni a gondolatokat, s végül strukturált szö-veggé teremteni az ihletben megélt valóságot.

És ennél a pontnál vissza is térhetünk az első kérdéshez: miért kezdtem el írni? Mert ezáltal tudok még teljesebb lenni, ezáltal tudok itt, a hétköznapokban teljesebb életet élni.Tanárnő inkább lírai alkat, vagy prózaked-velő?

Abszolút prózai. Diákéveim alatt próbálkoz-tam versekkel, de az írói énemet az epikában találtam meg. A teljesség kedvéért azonban megemlítem, hogy színműveket is írtam, írok. Ezek közül a színész beállítottságú tágosokkal színpadra is vittünk egyet: az Emese álmát.Milyen témák szerepelnek a műveiben?

Egyik kedvenc témám az emberi kapcsolatok. Ám kiemelkedő témakör a szerelem (amiről hi-szem, hogy az embert olyan utakra viszi, s tük-rök elé állítja, amelyek elől félelemből, önimá-datból vagy lustaságból elzárkózna), mondják, talán azért is, mert nő vagyok. De minden mű-vemet igyekszem olyanra formálni, hogy a sa-ját világszemléletemet tükrözze. Ez leginkább egyfajta keleti szemléletre emlékeztet: hiszem, hogy az ember nem csak fizikai lény, hanem a test, a szellem és a lélek egysége. Az, amit az ember lát, lényegében a belső valósága, min-den belőle indul ki. Ami leginkább foglalkoztat: mi az ember?

Az emberi tudat, lélek és szellem a legfonto-sabb kérdéskör életemben. Ezért is lettem ta-nár. Eszerint nevelek, oktatok (élek), így köze-lítek meg mindent. S itt a disputa körben is ez foglalkoztat minket.Hogyan jött létre a tágos disputa kör?

Még a 2010-es 9.e osztály tagjai vetették föl, hogy érdemes lenne egy olyan társaságot lét-rehozni az iskola berkein belül, amely mintegy „talkshow”-ként a világ eseményeivel, bármi-lyen témáról történő „vitázással” foglakozik. Leginkább az irodalomórán tanultak hatására fogalmazódott meg bennük egy kör alapítása. Más részről bennem is felmerült már egy ha-sonló „társulat” gondolata, aminek hangot is adtam a szertárban a „magyarosok” között. A disputa kör végül 2011 szeptemberében ült

Page 3: Tótágas 2012-13/1.

4 5

össze először, magját ma már leginkább tizen-egyedikesek és tizenkettedikesek adják. De minden kilencedikest, tizedikest és természe-tesen felsőbb évfolyamost ezúton is várunk szeretettel!Végül egy kis aktualitás: miként lehet szeren-csénk most két egyszerre megjelent Simon Erika-könyvet is a kezünkben tartani?

Őszintén szólva, pont az utóbbi évben alakult ki egy kötetkompozíció novellákból, és éppen időben jött az Aposztróf Kiadó ajánlata. Ko-rábban antológiákban jelentek meg írásaim, s

létezik még kiadatlan novelláskötetem, a Tü-körvilág, de a most megjelent két könyvnek na-gyon örülök. Ezek Az élet háza című regényem a Novum Pocket kiadásában és a Kaleidosz-kóp című novelláskötetem az Aposztróf Kiadó gondozásában. Az előbbi on-line terjesztésű (bookline, fokusz, novum pocket) illetve nálam megrendelhető, a másik hamarosan kapható lesz a Líra és az Alexandra könyvesboltokban, illetve nálam vagy a kiadó honlapján vásárol-ható meg.Köszönjük a beszélgetést!

A TÁG-os disputa-körről röviden

Jómagam 2011. szeptember 7-én értesültem Magócs Ádámtól a TÁG-os disputakör tervéről, és minden túlzás nélkül mondva szinte azonnal megfogott az ötlet, ugyanis kissé közhelyesen megfogalmazva azt próbálja meg pótolni, ami-ből egyre kevesebb van rohanó világunkban: a hosszabb, tartalmas élőben lefolytatott beszél-getésekre ad lehetőséget, kicsit kötöttebb (egy alkalommal egy témára próbálunk koncentrál-ni), de természetesen nem programhoz kötött módon. Érdekes lehet a kör szempontjából maga a „disputa” elnevezés, melynek erede-ti jelentése „vitatkozni”; ez alapján furcsának tűnhet a fenti leírás. Ennek is megvan a ma-gyarázata: az elnevezés kezdetben helytálló volt, mert az első néhány (még csak szárny-próbálgatásnak tekinthető) alkalommal (sőt, néhányszor visszatértünk erre a formátumra a közelmúltban is) a hangsúly a kulturált vitat-kozáshoz szükséges képességek elsajátításán és azok kipróbálásán volt. Nem volt alapvetően sikertelen az elképzelés, sok sikeresnek mond-ható vitát sikerült is lefolytatnunk, de körülbe-lül fél év alatt kiderült, hogy a szabad diskurzus az adott témáról sokkal élvezetesebb számunk-ra. Mivel Simon Erika tanárnő és Törő Norbert tanár úr kivételével mind biológia-kémia vagy matek-fizika tagozatos diákok vagyunk, szerin-tem belátható, hogy nem tudunk egy humános

szintjén érvelni (legalábbis nekem hosszabb előkészület kell hozzá, mint az általában egy-másfél óráig tartó alkalmak). Természetesen témát bárki felvethet és a hirtelen témaváltá-sok se zavarnak senkit, ha esetleg valami telje-sen kontextuson kívüliről lenne heuréka-pilla-nata valakinek. Zárásként annyit szeretnék írni, hogy tényleg mindenkit sok szeretettel várunk szerdánként délután háromnegyed 3-kor a ma-gyar szertár előtt ennek az iskola történetében viszonylag fiatal kezdeményezésnek a tovább-vitelére. Mivel a keménymag nyolcvan százalé-ka (köztük én is) májustól többé nem iskolánk tanulója, ez egyfajta kérés is diáktársaim felé, hogy vigyék tovább a disputakört. Mert ez egy olyan kezdeményezés, amit érdemes tovább-vinni.

Tóth Tamás, 12. d

Moldován Panna 10.d

A 2013/2014-es tanévtől, Debrecen Me-gyei Jogú Város Önkormányzatának szándé-ka szerint, a Tóth Árpád Gimnáziumban a Nemzetközi Érettségi Program (International Baccalaureate Organization Diploma Programme) képzési forma is beindul. Míg a programon belül a tanítás, az infrastruktúra és a koordináció helyszíne a Tóth Árpád Gim-názium lesz, Debrecen városa partneriskolák segítségével biztosítja, hogy a programot a lehető legmagasabb szakmai szintre emeljük. Ez azt jelenti, hogy az Ady Endre Gimnázium, a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépisko-la és Szakiskola, a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola, a Fazekas Mihály Gimnázium és a Vegyipari Szakkö-zépiskola tanárainak aktív közreműködésé-vel szándékozunk sikeresen megvalósítani a Nemzetközi Érettségi Programot.

Az International Baccalaureate (IB) célja, hogy felkészítse 16-19 éves diákjait az érett-ségi vizsgára, amelyet a legtöbb magyaror-szági és külföldi egyetemen elfogadnak fel-vételiként. A Diploma Program nemcsak az egyetemre készíti fel a diákokat, hanem az életre is. Ahogyan az IB küldetésnyilatko-zata állítja: „Az élet a 21. században minden tekintetben összekapcsolódó globalizált vi-lágban megköveteli a kritikus gondolkodásra való képességet, a nemzetközi gondolkodás-módot, olyasvalamit, amit az International Baccalaureate® (IB) Diploma Programme di-ákjai tudnak és megértenek”

A diákok két évet tanulhatnak a program ke-retein belül azért, hogy felvételt nyerhessenek a világ legkiválóbb egyetemeire.

Az IB diploma programban a diákoknak hat tantárgyat kell tanulniuk a hat tantárgycso-portból, ebből hármat középszinten (KSZ) és hármat emelt szinten (ESZ). A hat tan-tárgycsoport a következő:

International Baccalaureate Organization, Diploma Programme

From the school year of 2013/14 the City Council of the City of Debrecen wishes to in-troduce International Baccalaureate (IB) Or-ganization Diploma Programme in Tóth Árpád Secondary School. While teaching, infrastruc-ture and coordination of IB will be located in Tóth Árpád Secondary School, the city also appointed partner schools to help develop the program at the highest level possible. It means that teachers from local bilingual schools such as Ady Endre Secondary School, Bethlen Gábor Technical and Vocational School of Econom-ics, Dienes László Grammar and Vocational School, Fazekas Mihály Secondary School and Vegyipari Technical School will also be active-ly involved in the successful realization of the programme.

International Baccalaureate (IB) is aimed to prepare students, aged 16 to 19, for high school graduation exam which in IB Programme is equal with university entrance exams all over the world. The Diploma Programme prepares students not only for university but also for life. As the IB claims: “Life in the 21st cen-tury, in an interconnected, globalized world, requires critical-thinking skills and a sense of international-mindedness, something that International Baccalaureate® (IB) Diploma Programme students come to know and under-stand.”

Students are taught over two years in order to gain admission to the world's leading uni-versities.

In IB Diploma Programme students are re-quired to study six subjects from six subject groups, three at standard (SL) and three at higher level (HL). We offer the following sub-jects in the six subject groups are:

Page 4: Tótágas 2012-13/1.

6 7

1. Irodalmi és nyelvi tanulmányok (Language A: Literature – Magyar nyelv és irodalom)2. Idegen nyelv (Language B – Angol- csak ESZ, Német, Spanyol - csak KSZ és Olasz - csak KSZ)3. Egyén és társadalom (Földrajz, Történelem)4. Természettudományok (Biológia, Kémia)5. Matematika és Informatika - a Matematika kötelező, az Informatika választható.6. Művészeti tárgyak (Színház- csak KSZ)

A diákoknak egy tantárgyat kell választaniuk minden egyes csoportból 1-től 5-ig. A hatodik tantárgyat vagy a hatos csoport színház tárgya adja, vagy egy olyan tantárgy, amely az első 5 csoportból választható. Tehát bármelyik tan-tárggyal kiváltható a művészetek tárgycsoport.

Ezeken túl a Programnak három fő elvárá-sa van, amelynek célja, hogy a diákok tudását bővüljön és a tananyag megértése biztosítva legyen.

Az első az Extended Essay, vagyis a Hosszú Esszé, amely „elkötelezi a diákokat az önálló kutatás mellett, mégpedig úgy, hogy arra ösz-tönzi a diákokat, hogy az általuk tanult egyik tantárgyat mélyrehatóan tanulmányozzák.”

A második a Theory of Knowledge, vagyis Tu-dáselmélet az a tárgy, amely arra buzdítja a di-ákokat, hogy gondolkodjanak a tudás sajátos-ságain azzal a céllal, hogy a tudás különböző módjait (érzékeléshez kapcsolódó, érzelemi, nyelvi és ok-okozati) és a különböző tudásfaj-tákat (tudományos, művészeti, matematikai, történelmi) kritikus szemmel több oldalról is megvizsgálják.”

A harmadik a Creativity, action, service, vagyis a Kreativitás, sport, szociális munka „amely el-várja, hogy a diákok aktív módon, tantermen kívül tanuljanak, a valós világ által szolgáltatott feladatokon keresztül. A diákok összeköthetik a három komponenst, vagy olyan feladatokat hajthatnak végre, amelyek külön-külön érintik mind a három összetevőt.”

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormány-zata és a Tóth Árpád Gimnázium azon dolgo-zik, hogy az Érettségi Programot a tehetséges diákok számára ingyenessé tegye. Azonban a programba jelentkező diákoktól minimum 4,5-ös tanulmányi átlagot, felsőfokú angol nyelv-

tudást (amelyet nem kötelező nyelvvizsgával alátámasztani) várunk el. Mindemellett a diá-koknak írásbeli és szóbeli felvételi teszttel kell bizonyítaniuk alkalmasságukat mindazon tár-gyakból, melyeket a két év során emelt szinten szeretnének tanulni.

A Tóth Árpád Gimnáziumnak, mint International Baccalaureate „Candidate” azaz „Jelölt” iskolának, abban a megtiszteltetés-ben van része, hogy egy olyan szervezet tag-jává válhat, amelyet 1968-ban alapítottak és amelynek jelenleg 143 országban 3463 iskolá-ja több mint 1.045.000 diákot számlál. A Tóth Árpád Gimnázium szeretné bevezetni diákjait az International Baccalaureate Organization körfogásába, hiszen, ahogy a IB küldetésnyilat-kozata állítja: „Az International Baccalaureate azt tűzte ki céljául, hogy olyan fiatalokká neveli diákjait, akik érdeklődőek, gondoskodóak és tudásközpontúak, akik a kultúrák közti megér-tés és az egymás iránti tisztelet révén segítenek egy jobb és békésebb világot létrehozni.”

Idézetek: www. ibo.orgKérdéseikkel forduljanak Maczkó Gréta prog-ramkoordinátorhozTelefonszám: +36 30 604 1120

Group 1: studies in language and literature (Lan-guage A: Literature - Hungarian Literature)Group 2: language acquisition (Language B – English HL only, German, Spanish- SL only, Ital-ian- SL only)Group 3: individuals and societies (Geography, History)Group 4: experimental sciences (Biology, Chem-istry)Group 5: mathematics and computer science (Mathematics, Computer Science) Mathematics is compulsory, Computer Science is optional.Group 6: the arts (Theatre- SL only)

Students must choose one subject from each of groups 1 to 5. The sixth subject may be an arts subject chosen from group 6, or the student may choose another subject from groups 1 to 5.

In addition to the above the Programme has three core requirements that are aimed to broaden the knowledge and understanding of students.

The first is the extended essay which is “a re-quirement for students to engage in independ-ent research through an in-depth study of a question relating to one of the subjects they are studying.”

The second is theory of knowledge which is “a course designed to encourage each student to reflect on the nature of knowledge by critically examining different ways of knowing (percep-tion, emotion, language and reason) and differ-ent kinds of knowledge (scientific, artistic, math-ematical and historical)”.

The third is creativity, action, service “which requires that students actively learn from the experience of doing real tasks beyond the class-room. Students can combine all three compo-nents or do activities related to each one of them separately”.

The Mayor’s Office of the City of Debrecen and Tóth Árpád Secondary School work hard togeth-er in order to make the Diploma Programme free for talented students. Diploma Programme stu-dents are required to have a minimum 4.5 av-erage and must have an advanced level Eng-lish language knowledge in order to be able to meet the requirements of the Diploma Pro-

gramme. In order to make sure that students are competent in all subjects which they would like to study at higher level, they will be required to write a test and prove their knowledge at an oral exam.

As an International Baccalaureate candidate school, Tóth Árpád Secondary School hopes to have the honour of becoming part of an organi-zation founded in 1968, which currently works with 3,463 schools in 143 countries, to over 1,045,000 students aged 3 to 19 years. Tóth Ár-pád Secondary School wishes to integrate their students into the circulation of International Baccalaureate Organization since as the Mission Statement of IB says: “The International Bacca-laureate aims to develop inquiring, knowledge-able and caring young people who help to create a better and more peaceful world through inter-cultural understanding and respect.”

Citations: www. ibo.orgContact: Maczkó Gréta – coordinator

Tel.: +36 30 604 1120

Kalmár Enikő, 12. f

Page 5: Tótágas 2012-13/1.

8 9

Riport Pósán Edina tanárnővelMióta foglalkozik Tanárnő a sporttal és me-lyik az a sport, amivel elkezdődött a mozgás iránti szeretete?

Már óvódás koromban kiderült, hogy nagyon mozgékony, sportos kislány vagyok, ezért a szüleim 5 évesen elvittek egy balett órára, ahonnan sajnos eltanácsoltak, mert nem tud-tam megcsinálni a spárgát, és a hidat.

Általános iskolai testnevelő tanárom Fejes Ferenc tanár úr volt, aki annak idején nagyon támogatott a versenyszerű sportolás elkezdé-sében, hiszen testnevelés tagozatra jártam. Mivel a fiúkkal már az óvodában sokat „vere-kedtem”, a judo (cselgáncs) edzés volt az ami tetszett, így azt kezdtem el, és több, mint 20 évig foglalkoztam vele. 1. Dan – os fekete öves vagyok, többszörös Magyar Bajnok, tagja vol-tam a Magyar Válogatottnak is.Hány éve tetszik gyógytornával foglal-kozni?

A Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium-ban érettségiztem testnevelés tagozaton, majd következett az Egyetem, testnevelés – gyógytestnevelés szakon.Hol tetszett ezelőtt tanítani?

Néhány évig tanítottam a vámospércsi Má-tyás Király Általános Iskolában, majd a Köny-nyűipari Szakközépiskolában.Mit csinál a Tanárnő szívesen szabadide-jében?

Szabadidőmben a gyermekeimmel (6 és 4 évesek) és a férjemmel vagyok. Emellett na-gyon sokat sportolok. Legszívesebben futok, TRX, Boot Camp és CrossFit edzéseken veszek részt és én is tartok is ilyen edzéseket.

A Boot Camp napjaink egyik legnépszerűbb és leghatékonyabb edzése a tengerentúlon.

Az amerikai hadsereg kiképző programjában alkalmazott fizikai módszerek segítségével le-hetővé teszi a hétköznapi ember számára azt a fittségi állapotot, mellyel megnövekedett teljesítőképességet érhet el.

Mit tart a legfontosabbnak a testnevelés-órákon?

A testnevelés óráimon szeretném azt elérni, hogy a diákok a későbbiekben, pl. az egyete-men ne csak azért sportoljanak, mert köte-lező, hanem a sport, a mozgás a mindennapi életük része legyen, és olyan egészséges és mozgást szerető felnőtt váljon a belőlük, aki tiszteli, szereti és elfogadja önmagát, és ez ál-tal az önbizalma is erősebb lesz!Milyen gyakran tetszik részt venni és milyen jellegű sporteseményeken, versenyeken?

A családommal együtt rendszeresen részt veszünk különböző sportrendezvényeken, fu-tófesztiválokon. Minden évben síelünk is.Láttam a Tanárnő képei között egy „túlélő-verseny” képeit. Ez milyen verseny volt pon-tosan és tervezi-e ilyen jellegű verseny nép-szerűsítését?

Augusztusban voltam a Fighter’s Run elne-vezésű versenyen, ahol 5 km futás közben 14 akadályt kellett teljesíteni pl: sárban kúszni, vizes árkon átkelni, szögesdrót alatt bújni, villanypásztorokon át futni…stb. Szükség volt erőre, állóképességre és gyorsaságra is.

2013. áprilisában lesz a következő ilyen ver-seny, ahová szeretnék majd az iskolából is csa-patot szervezni.

A család, a munka és a sport mellett nem sok mindenre jut időm, de nagyon szeretek főz-ni és enni. Kedvenceim az olasz ételek és az édesség minden mennyiségben!

Öltözködésem a munkából kifolyólag álta-lában sportos, de szeretem a csinosabb, női-esebb ruhákat is, élénk színekkel és modern formákkal.

Kállai Dóra 9. a

KÖSZI–program = Közösségi szolgálatiskolánkban

Gondolkodtál már azon, hogyan tudnál segí-teni társaidnak vagy a körülötted élőknek?Tanulmányaid négy vagy öt esztendeje alatt le-hetőséged nyílik arra, hogy osztálytársaiddal és iskolatársaiddal kipróbáld, milyen érzés az, amikor munkáddal segítesz a rászorulóknak. A jelenlegi törvények értelmében Neked 50 órányi közösségi szolgálati tevékenységet kell elvégezned ahhoz, hogy megkezdhesd érettsé-gi vizsgádat.

Mi az iskolai közösségi szolgálat?Közösségi szolgálat (community service):

az iskola pedagógiai programjában rögzített • módon kötelező,anyagi érdektől független,• a tanuló helyi közösségének javát szolgáló • tevékenység.

Milyen jellegű tevékenységeket végezhetsz a közösségi szolgálat keretei között?

Egészségügyi (pl. mesét olvashatsz beteg • gyerekeknek)szociális és jótékonysági (pl. idős emberekkel • beszélgethetsz rendhagyó történelem óra ke-retén belül)oktatási (pl. általános iskolásokat korrepetál-• hatsz)

kulturális, közösségi (pl. karácsonyi műsor • előadása otthonokban, dekorációkészítés)környezet- és természetvédelmi (pl. nemzeti • parkokban dolgozhatsz)óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyerme-• kekkel, tanulókkal, idős emberekkel közös sport- és szabadidős tevékenységek.

Mikor kell elvégezni az 50 órás közösségi szolgálatot?A középiskola 9-11. évfolyamán, lehetőség sze-rint arányosan elosztva.

Hogyan vehetsz részt közösségi szolgálati tevékenységben?Osztályfőnöki órán részt veszel felkészítő órá-kon, majd jelentkezési lapot kell kitöltened, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett he-lyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilat-kozatát.

Mire van szükség ahhoz, hogy mindez meg-valósuljon?LELKESEDÉSRE, EGYÜTTMŰKÖDÉSRE és KRE-ATIVITÁSRA.

Csordás Mária, CAS-koordinátor

Önkéntesként aMadárkórházban

A 2012-es év az önkéntesség éve volt az Euró-pai Unióban. Nem idén kezdtem az önkéntessé-get, már tavaly nyáron is egy hétig segítettem a Hortobágy Madárkórház munkáját. Így tettem az idén nyáron is. A jelentkezéssel egy kicsit megcsúsztam, de szerencsére jutott hely és fel-adat is számomra. Az évzáró utáni első délután már a madárparkban segítettem.

A madárparkban egy nap igencsak gyorsan és szorgosan telik el. Reggel hétkor kezdődik a nap. Az idősebbek és a tapasztaltabbak el-kezdik kitakarítani a kórtermeket. A takarítást alaposan és minél gyorsabban és óvatosabban kell végezni, nehogy a madarak megijedjenek és összetörjék magukat. Ez a munka elég sok folttal jár a nadrág szárán, és rengeteg érdekes élménnyel, a madarakkal való közvetlen kon-taktus miatt. Többször megfigyelhettem, hogy a felmosófejtől megijedt erdei fülesbagoly fió-kák hogy sátoroznak: ekkor szárnyaikat szét-

Page 6: Tótágas 2012-13/1.

10 11

tárják, tollaikat felmeresztik, és így háromszor akkorának látszanak, mint valójában. Eközben a fiatalabb önkéntesek a fiókák körüli teen-dőket végzik el. Megetetik őket lisztkukaccal, majd pipettával meg is itatják őket. A kis ma-darak többsége elveszi önként a felé nyújtott élelmet, ám egyik-másik madarat tömni kell. Ez úgy néz ki, hogy egy ember fogja a madarat a társa pedig a nyelőcsövéig tolja a falatot, innen már a madár lenyeli reflexesen. Ez a beavat-kozás brutálisnak hangozhat, de sok madarat csak így lehet meg menteni a pusztulástól. A kis testű énekeseket óránként, a nagyobb gólyafi-ókákat naponta háromszor kell megetetni. Az etetésről el sem lehet felejtkezni, mert a gólya fiak furcsa nyöszörgéssel, a kis szarkák izgatott „csörgéssel”, a fecske fiókák pedig csiviteléssel adják tudtul mennyire éhesek. A takarítást el-végezve már lassan kilenc óra felé járunk: ek-kor nyit ki a Madárkórház a látogatók számára. Ezután a külső röpdékben és volierekben élő madarak előtt cseréljük ki a vizet. Ez nagyon fontos, mert több madár például a gólyák és a nyári ludak hihetetlenül, összepiszkolják a vi-züket és a hortobágyi forróságba csak a koszos vízzel tudnák szomjukat. Valamint az itatókban megtelepedő baktériumok és algák mérgező anyagokat termelve és elszaporodva betegsé-geket is okozhatnak. Délben az ebédet vagy mi főzzük meg önkéntesek vagy a Hortobágyi Nonprofit Kft. éttermében fogyasztjuk el. A nap hátra lévő részében csatlakozhatunk a sérült madarak ellátásba is mely során, bemehetünk a látvány műtőbe, ahol dr. Déri János hasznos tanácsokkal egybe kötve magyarázza el az ér-

deklődőknek mit is tesz éppen. Részt vehetünk a bejelentett sérült madarak mentésében, mely során láthatjuk, miként zajlik a mentés, és az autóban gyönyörködhetünk a virágzó hortobá-gyi tájban melyen szürkemarhák legelésznek.

Számomra a legnagyobb örömöt az jelentet-te mikor a felgyógyult, felnőtt madarakat elen-gedtük. Az önkéntességem alatt azt találtam a legérdekesebbnek, milyen gyorsan nőnek a fi-ókák. Mikor megérkeztem aznap hoztak be két csupasz alig tokos molnárfecske fiókát és mikor elmentem már a repülést is, gyakorolták. A vö-rös vércse fiókák pedig egy hét alatt lecserélték pehelytollaikat. A legnagyobb élmény, ünnep a kórházban, amikor elengedjük a meggyógyult madarakat. A kórházban idén szabadon ereszt-hettem két erdei fülesbaglyot, egy kuvikot, egy füsti fecskét és egy tücsökmadarat.

A madárkórházban töltött idő alatt sok új ismertre tettem szert, és meg tanultam több olyan dolgot mellyel segíteni tudok sérült ma-darakon és más állatokon is. Ilyen sok állat je-lenlétében meg tanultam felelősséget vállalni értük és ellátni őket szükségleteiknek megfele-lően. A solymászatba is egy csöppet beletanul-tam.

Nos végezetül azt szántam, hogy ha sikerült kedvet szereznem egy kis önkéntességhez a madárkórházban, akkor bátran jelentkezzetek ezen az e-mail címen [email protected]. Sok sikert hozzá! Ha pedig sérült madarat találtok, hívjátok fel a Madárparkot a 06 30 943 5494 és a 06 52 369 181 telefonszámokon.

Ábrók Sándor, 11.d

Megéri az önkéntesség:Debrecen történetének egyiklegnagyobb sporteseménye

önkéntes szemmel

A 2012–es úszó Európa bajnokság szerve-zését a tényleges kezdés előtt két – három hó-nappal kezdte el a város. Tapasztalata már volt benne, hiszen legutóbb 2007–ben már vendé-gül látta a rövidpályás EB–t.

Ez alkalommal – a szűkre szabott idő miatt – az önkéntesek gyűjtése tűnt az egyik legna-gyobb feladatnak. A rendezőket azonban kelle-mes meglepetés érte: több száz ember jelent-kezett segítőnek az ország minden pontjáról, minden korosztályból. Megkezdődhetett az igazi munka: mindenkit oda osztottak be, ahol legtöbbet tehetett a sikerért: ki nyelvtudását, ki számítógépes tehetségét kamatoztatta. A sok-színű elfoglaltságon túl egyedülálló élménye-ket éltünk át: sport testközelből, szórakozás,

és új barátságok. Munkánk közben ingyen néz-hettük a versenyeket, szurkolhattunk kedven-ceinknek, vagy gyűjthettük az aláírásokat.

Önkéntesként mindenki találkozott Európa legjobb úszóival. Beszélgetéseink során kide-rült, ugyanolyan emberek, mint mi, barátságo-sak, közvetlenek, örülnek a jelenlétünknek. Az egész hét így telt, az iskolai feladatok alól men-tesülve, és rengeteg tapasztalatot szerezve, amik – ki tudja – lehet, hozzásegítenek majd, hogy munkát találjunk felnőttként, de ahhoz mindenképpen, hogy még emlékezetesebbé te-gyék a gimnáziumi éveket.

Könnyebb lenne a nyelvvizsga, ha egy önkén-tes munka közben gyakorolni tudnád a nyelvet? Jól mutatnának az önéletrajzodban a diákként elért eredményeid? Jó érzés lenne a barátok-nak megmutatni az aláírásokat, közös fotókat a kontinens legjobb sportolóival? Az ilyen lehe-tőségek sokkal több előnnyel járnak, mint gon-dolnád. Az ötven kötelező önkéntes óra, ami a módosítás miatt minden mostani és leendő kilencedikesnek szükséges az érettségijéhez, pillanat alatt kipipálható. Ráadásul úgy érzed

a végén, mintha nem is dolgoztál volna, és saj-nálod, amikor a végéhez érkeztél. Az önkén-tes munka már azelőtt nagyon népszerű volt, hogy kötelezővé tették volna, nem ok nélkül! A „piac” zsúfolásig telített önkéntes ajánlatokkal, talán pont ez teszi nehézzé, hogy megtaláld a neked legmegfelelőbbet.

Saját tapasztalataim szerint az önkéntesség a sportesemények alatt a legérdekesebb, s Deb-recen ezekből szinte minden évben rendez or-szágos vagy kontinentális versenyeket. Ha más érdekel, például természetvédelem, vagy mar-keting, ezeken a területeken is találhatsz lehe-tőségeket. Van elég időd, legalább négy éved, semmiképp se siesd el a döntést, elvégre itt egy érdekes, hasznos plusz feladatot keresel, nem unalmas, szürke munkákat!

Ha ráérzel az önkéntesség ízére, folytasd a tapasztalatszerzést! Jelentkezz új, más mun-kákra, próbálj ki új dolgokat! Így máris több tapasztalatod lesz, helyzeti előnybe kerülsz azokkal szemben, akik kevésbé szorgalmasak nálad!

Kovács Márton Benedek, 12. d

Meseolvasása könyvtárban– önkéntesként

TÁG – os gólyaként teljesen elvarázsol az is-kola. Remek érzés ide járni. Humán tagozatos-ként szívesen vállalok könyvtári feladatokat, ezért úgy döntöttem, hogy délutáni mesefel-olvasást tartok alsós gyerekek számára. Eljött az első alkalom. Nagyon izgatott voltam előtte: vajon milyenek lehetnek a kicsik, hogy fog sike-rülni, tetszeni fog nekik a mese? Amikor meg-láttam a kis hallgatóimat, máris észrevettem a kíváncsiságot és a huncutságot az arcukon. A foglalkozás elkezdtével nagyon belelkesedtek és ez nekem is nagy megkönnyebbülést oko-zott. Olvasás közben, amikor egyszer-egyszer felpillantottam láttam a szemükben a csillogást és biztos voltam benne, hogy tetszik nekik a

mesém. A végén eljátszottuk a mese tartalmát és már egész felszabadultan viselkedtek és be-szélgettek velem. Már most nagyon várom a legközelebbi mesedélutánt. Meseolvasóként pedig csatlakoztam a HUNRA egyesület Olvasó –Társ programjához.

Bodnár Vivien, 9. f

Varga Dóra, 12. d

Page 7: Tótágas 2012-13/1.

12 13

RoboTAG a Kutatók Éjszakáján

Iskolánkban immár harmadik éve működik az NI Hungary kft. által támogatott Lego-robot szakkör. A szakkör keretein belül lehetőségünk nyílt a robotok programozásának és építésé-nek megismerésére, sőt tavaly a Lego Mentor Programot népszerűsítő kisfilmet is készítettek velünk. Idén is lehetőséget kaptunk arra, hogy megmérettethessük képességeinket a Kutatók Éjszakáján megrendezett versenyen.

A versenyen 8 csapat vett részt, az iskolánk csapata, a RoboTAG (melynek tagjai: Brazlik Dóra Szimonetta, Nagy Rita, Alekszejenkó Le-vente, Ugrin Dániel és Pongó Tivadar voltak) második helyezést ért el, szoros küzdelemben.

A verseny feladata az Olimpiához kapcsoló-dott. Először egy kutatómunkát kellett végez-nünk, mely a tudomány és sport kapcsolatát mutatta be. Ezután a robotok mérkőzése követ-kezett. Az „olimpiai pálya” egy tiszteletkörrel kezdődött, ezt egy gátfutás követte, majd egy súlylökés és végül elfoglalhattuk helyünket a dobogón, melyen sikeresen „leparkoltunk”.

A versenyre sok érdeklődő ellátogatott, akik érdeklődtek, kérdezgettek munkánkról.

Kellemes élmény volt számunkra a verseny. Izgalmas volt, és remek tapasztalatszerző alka-lomnak bizonyult. Reméljük jövőre is legalább ilyen szép eredményt ér el iskolánk csapata.

Alekszejenkó Levente, 10. g Brazlik Dóra Szimonetta, Nagy Rita, 11.h

TÁG Elektronika Szakkör (TESZ)

A 2011/2012-es tanévben Hotzi Tibor tanár úr felmérte az általa tanított osztályokban, hogy lenne-e érdeklődés az elektronika iránt. A 9. e osztályos tanulók voltak a leglelkesebbek. Így szeptemberben nyolc fővel elindult a szakkör.

Első munkánk egy kis sziréna és egy villogó volt. Ötletként merült fel, hogy építhetnénk erősítőt, amit meg is valósítottunk. Nagyon jó hangulatban teltek a szakköri foglalkozások. Az osztályban hamar híre ment ennek.

A szakkörön az alkatrészek árát, mi magunk álljuk, ennek ellenére a 2012/2013-as tanév-ben már közel negyvenen jelentkeztek. Jelen-leg is az anyagköltséget mi magunk fedezzük, nincs támogatónk, de szeretnénk majd szpon-zorokat is találni.

Idei tervek: alkatrészismeret, egyszerű áram-körök működési elve, nyomtatott áramkör ter-vezés, készítés, elektronikai alapkapcsolások, erősítőépítés, hangfal építés, faipari alapműve-letek és a végén labortápegység, hogy a nyáron az érdeklődőbbek már otthon tudják folytatni a barkácsolást.

Kéthetente délután 15-tól 17-ig van szakkör. Azért jelentkeztem erre a szakköre, mert vil-lamosmérnöki pályára készülök és nagyon jó gyakorlati tapasztalatot ad. Már kisebb korom-ban is érdekelt az elektronika. Nagyon örülök, hogy új ismereteket szerzek a szakkör által. Ta-nár úr nyitott az ötleteinkre és segít azok meg-valósításában.

Apagyi Antal 10. e

Csákó Ágnes, 12. a

SzalagavatóLegyünk közhelyesek! – végtelennek tűnő

ruhapróbák, hosszú táncórák, egyeztetések és döntések (vagy döntésképtelenség) után idén is megrendeztük a szalagavatót.

Közhely, de végül is igaz; ezek előzték meg a várva várt szalagavatót, ahol nem csak tánctu-dásunkról, de figyelmünkről (egymás iránt, a patetikusság iránt), illetve a menetelés képes-ségünkről is számot kellett adnunk.

Minden egyes évben a szalagavatót figyelve azt gondoltam milyen felnőttesnek, idősnek, életrevalónak néznek ki a lent fegyelemmel álló emberek. Ezzel szemben, amikor én álltam ott, nem éreztem semmi hasonlót (nem mintha nem rendelkeznénk a felsorolt tulajdonságok-kal). Minden egyes évben unatkoztam a nevek felsorolása alatt, mert nem vártam senkire, nem vártam, hogy valamelyik bizonyos ember-nek elhangozzon a neve.

De nem most! Izgatottan vártam, hogy el-hangozzon a saját nevem a sok név között, mi-közben éreztem az osztálytársaim tenyerének izzadságát, amint ’pacsizva’ végig futottak kö-zöttünk. Annyira rövid ideig tartott, annyira hamar vége lett, el sem hiszem.

A tánc, minden várakozásunkat felül múlta. Míg a szalagavató előtti főpróbán próbáltuk

megszokni a nagy helyet addig szombatra már nem is okozott gondot az agyon ismételt mondat: „Tartsuk a sorokat!” Sokan annyira jól éreztük magunkat tánc közben, hogy sze-rettük volna megismételni, BB(bárhol, bár-mikor).

A szalag, a TÁG-os szalag nem csak azt mutat-ja, hogy végzősök vagyunk, készen az érettségi-re, hanem egy hagyományt idéz fel.

A szalagavatás szertartása hosszú múltra te-kint vissza.

Ez a ceremónia is Selmecbányáról származik, mint megannyi diákélettel kapcsolatos szokás. A diákok tanulmányuk utolsó félévén váltak jogosulttá, hogy viseljék a szalagot. Ugyanúgy, mint mostanában, ők is egy ünnepség keretei közt kapták meg a szalagokat. A rendezvény menete se különbözik olyan mértékben. Régen szalagszenteléssel kezdődött a műsor, ami egy sötétülő teremben zajlott, és a diákok tűzték fel maguknak a szalagokat. Ezek általában te-nyérnyi nagyságú, zöldes árnyalatú, selyemből készült szalagok voltak.

Remélem mindenki kipihente a szalagavató fáradságait, hogy megköszönjék a szalagavató egyik kedvenc mondatát: Gratulálok, sok sikert az érettségihez! :)

Nagy Barbara, 12. a

Page 8: Tótágas 2012-13/1.

14 15

Z Ö L D H Í R E K Beszámoló a Földi János diákkonferenciánkról

BIOCÉN Klubunk szervezésében 2012. június 4-én tartottuk meg iskolánkban a hagyományos Földi János Környezet- és Egészségvédelmi Di-ákkonferenciát, ahol nemcsak az iskola diákjai adhattak elő olyan magasan kvalifikált szemé-lyeknek, mint iskolánk igazgatója Szilágyi Sza-bolcs, dr. Kozák Lajos, egyetemi adjunktus és dr. Szűcsné Kerti Anita szaktanár, hanem más iskolából is érkeztek „vendégelőadók”.

Elsőként dr. Budayné dr. Kálóczi Ildikó tanár-nő tartott bevezető előadást környezetünk és egészségünk viszonyáról, szoros összefüggése-iről, mintegy példát adva a komplexitásnak.

Ezután Vass Máté mutatott rá előadásában a meszes vázú tengeri állatok és a globális felme-legedés összefüggéseire, az emberi felelősség-re. Árva Hédi az én technikai segítségemmel mutatta be a madarak repüléséről szerzett is-mereteit. Látszott rajta, hogy nagyon érdekelte a téma, hiszen igazán átszellemülten beszélt róla.

Utána az általános iskolások következtek, akik annyira lelkesen és jól adtak elő, szinte mint egy profi előadó. A Kiskossuthos Kása Emese a városban élő galambokról és az együttélés nehézségeiről beszélt. Beszámolt saját családi tapasztalatairól, küzdelmeiről, hogy a galam-bok bántása nélkül hogyan tudták lakásuktól elűzni őket. Papdeák Viktória érdekes előadása a Przewalski-lovakról szólt, és bemutatta saját megfigyeléseit, amit a nemzeti park egy külföl-di származású dolgozójának segítségével és ve-zetésével tett meg.

Ezután következtünk mi öten (Balla Dorottya - Bölcskei Dóra - Fekete Máté - Katonai Gellért - Kovács Edina), akik a Ne Habozz! Csatlakozz a fenntarthatóságért gondolkodókhoz! elnevezé-sű projektünket mutattuk be, amely tevékeny-ségünkkel és az előadással területi 2. helyezést értünk el „A körözd le hulladékot!” című orszá-gos versenyben.

A konferencia következő részében néhány érettségi projektmunkákat hallgattunk meg. Az első Jármi Péter előadása volt, aki a Sport és a kávé szívre gyakorolt hatásait vizsgálta. Be-mutatta a szív működését, majd saját kutatási eredményeket közölt velünk. A másik érett-ségi munka Szalai Teodórájé volt, akit a saját családjában előforduló a betegség inspirált: a tethered cord.

A következő előadások a Curie Környezetvé-delmi Emlékverseny országos döntőjére ké-szültek. Először egy nagyon egyedi előadást hallhattunk a Balogh Eszter, Fegyverneki Ben-ce és Hotzi Judit triótól, majd Szabó Lilla, Szar-ka Tamás és Vincze Timea adták elő második helyezett előadásukat a hulladékkal kapcsolat-ban. Az ő kutatásukba az egész BIOCÉN Klub beszállt, és közösen szerveztünk egy nagy isko-lai projektet sok-sok érdekes résztevékenység-gel. Ennek bemutatásával bizonyították, hogy lehet tenni sokat a szemét mennyiségének csökkentéséért.

Végül egyik osztály- és csapattársam, Kovács Edina mutatta be a nagyerdei terepgyakorla-tunk eredményeit, ezzel zárva a sort. „Jobban védted a Nagyerdőt, mint egy született cívis!” mondta előadásáról dr. Kozák Lajos. Edina ugyan nem debreceni, de legalább olyan jól be-mutatta az erdő értékeit, napjaink veszélyfor-rásait, mint amit egy igazi debreceni polgártól elvárnánk.

Örültem, hogy részese lehettem ennek a konfe-renciának, és hogy jövőre is részt vehetek rajta!

Katonai Gellért, 10. d

A Hulladékcsökkentés Heteprojektünk bemutatása

2012. április 11 – április 18. (plusz a ráadás)

A Föld Napja közeledtével a BIOCÉN Környe-zet- és Természetvédelmi Diákklub tagjai úgy gondolták, hogy idén is szerveznek valami hasznosat. Bolygónk ünnepének közeledtére egy iskolai projektet terveztünk egy mindig aktuális kérdésben, a hulladékcsökkentésben. Terveink szerint a nagy program április 11-én kezdődött és 18-án zárult volna, de végül az eredményhirdetés, vagyis a király kihirdetése 25-én következett be. Persze természetesen ez az intenzív program csak az iskola életét érin-tette ilyen rövid ideig, számunkra az előkészü-

letek és a zárófeladatok tágították az időinter-vallumot. Szerencsére az iskola tantestülete is áldását adta a programra.

Ötletelésünk során rengeteg lehetőség felme-rült, de idő és energia híján szelektálnunk kel-lett. Talán egyfajta hagyománynak is mondhat-nám azt, hogy a totó készítése első feladataink közé tartozott, majd a biológia szakos tanáraink segítségével kerülnek megoldásra. Igyekeztünk olyan kérdéseket belerakni, amelyeknek az

információit különböző módokban osztottuk meg diáktársainkkal. Ilyen információközlő pl.: az A szárny első emeletén található Fenntart-hatósági Híradónk és az erre kifüggesztett, általunk írt dokumentum, melynek a „Hulla-dékcsökkentés 12 pontja” címet adtuk. Ez 12 hasznos tippet tartalmazott a hulladékcsökken-tés lehetőségeiről. Emellett egy héten keresztül a nagyszünetben, az iskolarádión keresztül információkat juttattunk az éterbe. Felkértük az osztályfőnököket, hogy vetítsenek le osztály-főnöki óra keretében egy hulladékkal kapcso-latos prezentációt (6 osztály ismerhette ezt meg április 22-ig). Az A szárny földszintjére egy olyan kiállítást állítottunk össze, amelyben különböző hulladékcsökkentési és újrahasz-nosítási praktikákat ajánlottunk, és példákat szemléltettük a szelektív hulladékgyűjtési lehe-tőségeket (az ősszel nyert készlet most jó szol-gálatot tett). A totó 20 osztályt, több mint 510 diákot érintve került megíratásra.

Az egész hetet úgy terveztük, hogy ne csak hasznos, hanem érdekes is legyen diáktár-saink számára. A különböző programokon való részvétellel pontokat gyűjthettünk. A Hulla-dékcsökkentés királya és királynője va-lamint hercegi udvara címet azok a diákok kaphatták meg, akik a legtöbb pontot össze-gyűjtötték. Ők oklevelet kaptak, amit mi ké-szítettünk nekik. Ez nem csak ranggal, hanem a főhercegi szintig igazgatói dicsérettel (és né-hány tanár felajánlásaként ötössel) is járt. Ezek az „ajándékok” még több ember érdeklődését felkeltették.

A hét folyamán a különböző pontgyűjtő le-hetőségek között szerepelt:

A totó megírása (elért pontszám)• Ha a diákok részt vettek a prezentáció levetí-• tésén, az osztályfőnöki órán (15 pont)A hét egyik nagyszünetében filmvetítést szer-• veztünk (72 fő) a hulladékcsökkentés, a kom-posztálás témákban (jelenlétért 10 pont)

Page 9: Tótágas 2012-13/1.

16 17

Kvíz-feladatokat írhattak a diákok (3 fő), a jó-• nak ítélt feladatokért 5-5 pont járt. A tanár-nő által összeállított (válogatott) feladatsor megoldásáért is pont járt (3-3 pont), itt 27 fő gondolkodott. Tippelős játék is volt, amit a Fenntarthatósá-• gi híradón elhelyezett borítékba tudtak rak-ni: a diákok azt tippelték meg, hogy mennyi az iskolánk éves hulladékszállítási költsége (segítség: egy konténert 13500 Ft-ért szállí-tanak el). 107 db TIPP érkezett, voltak köztük nagyon vadak és a reális 500-600 ezer közé esők is. Volt egy 566 600-as tipp (jó megoldás 567 000); de nem írt rá nevet a pályázó, így a második legjobb tipp (580.000 Ft) kapta a 20 pontot, két 15 pontos, 4 db 10 pontos (540 000 Ft-os) tipp volt.A legnagyobb programunk a ZERO-Hulladék

Akciónap volt 18-án. Ezzel a nappal azt szeret-tük volna elérni, hogy iskolánkban kevesebb hulladék keletkezzen, és mindenki több figyel-met fordítson a környezetére. Itt két irányt is szorgalmaztunk: minél kevesebb hulladékot vásároljon valaki, illetve a felszín szintjén: amit termelt, vigye el, s vagy dobja az útközben lát-ható szelektív gyűjtőbe, vagy vigye haza, s ott-hon dobja ki.

A hét végezetével nekünk még időt kellett fordítanunk a kiértékelésre, az osztályfőnöki órák jelenléti íveinek begyűjtésére, a pontok számítására. Rengeteg diák neve került be a táblázatunkba. Ám a legtöbb pontot mégis csak a legfigyelmesebb és legkörnyezettudatosabb diákok érték el. Ez alapján a következő hét elején eredményt hirdettünk, s kiosztottuk a mostani alkalomra alkotott Okleveleket.

Ugyanilyet a segítőknek, diáknak és tanárnak készítettünk.

Közben a Curie Környezetvédelmi Emlék-versenyen is jól sikerült az előadás: a kategó-riájukban második helyezést értek el, s ezzel valószínűleg a projektet is értékelte az ottani a zsűri. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azt ta-pasztaltuk, hogy többen csúfolták is a projektet, néhányan Szemétkirály címre vágytak, de nekik is üzenjük, hogy ma már a környezettudatos élet a trendi! Azt kívánjuk, hogy minél hama-rabb érintse meg őket is annak az öröme, hogy tettek a Földért valamit. Mindegy, milyen indít-tatásból, egyszer majdcsak tudatossá válik.

A BIOCÉN-esek gondolatait összerendezte:Kovács Edina, 10. d

Zalán a Király!

Együttműködés a Csokonai SzínházzalGimnáziumunk több évtizede komoly hang-

súlyt fektet arra, hogy diákjainak felhívja a fi-gyelmét a színházi előadásokra, az azokban rejlő művészi értékközvetítésekre. A Csokonai Színház művészei rendszeresen tartanak elő-adásokat, kreatív foglalkozásokat az érdeklő-dő osztályoknak rendhagyó órák keretében, diáknapokon, szakköri foglalkozásokon. Ven-dégünk volt Kiss Csaba, író, rendező, aki a Ka-méliás hölgy című drámán keresztül beszélt a kortárs drámákról. Kozma András - dramaturg - a munkájáról, a dramaturgia szerepéről be-szélt. Laczó Zsuzsa által bepillantást kaphat-tunk a koreográfus színházi tevékenységébe. Vranyecz Artúr színművész évek óta rendsze-resen vendégünk. Többször vezetett mini kur-zusokat, ahol - játék szavakkal, mozgásokkal, zenével - képességfejlesztő drámajátékokat ta-nított nekünk, valamint zsűrizett szavalóverse-nyeinken, beszélgetett a színházművészetről. Emlékezetesek maradtak azok a beszélgetések

is, amelyeken vendégeink voltak: Bakota Ár-pád, Mészáros Tibor, Mercs János, Szente Vajk, Szűcs Nelli, Trill Zsolt és Tóth László.

2011-ben az Ádámok és Évák ünnepén nyolc középiskola 220 színjátszója Az ember tragédi-áját adta elő a debreceni teátrum nagyszínpa-dán. A gimnáziumunk diákjait Biczóné Porcsin Judit és Törő Norbert készítette fel a harmadik szín előadására.

2012-ben Arany János balladáit vitték színre kilenc középiskola diákjai. Gimnáziumunk TÁG PÓDIUM színjátszó köre a Tengeri-hántás című balladát mutatta be; rendező: Lakó Zsigmond; dramaturg: Gyermánné Huga Ibolya.

2013-ban a Weöres Sándor évforduló alkal-mából a Csokonai Színház ismét lehetőséget ad a középiskolásoknak a szereplésre. A TÁG PÓ-DIUM a költő verseiből összeállított előadással készül, amelyre minden jelentkezőt szeretettel várunk! Érdeklődjetek a könyvtárban!

Kiss Milán, 11. e

Vranyecz Artúr Bakota Árpád

Page 10: Tótágas 2012-13/1.

18 19

Moly.hu – Könyvek + közösség, avagy a könyves játszótér

Moly.hu. Egy szó, mely négy évvel ezelőtt - 2008 decemberében - még nem bírt semmilyen jelentéssel, csakúgy mint a molyolni, a karcol-ni vagy éppen a molyitás. Viszont akkor Nagy

Bence megálmodta és létrehozta ezt: a moly.hu-t, Magyarország legnépszerűbb könyves közösségi oldalát, mely azóta is vonzza a ma-gyar olvasóközösséget. A felület a kezdetektől fogva folyamatosan fejlődött, és fejlődik még ma is, a felhasználók egyre bővülő igényeinek megfelelően.

Az induláskor a párszáz felhasználó még csak azt tudta bejelölni, hogy milyen könyvet olvas éppen, valamint alapvető állapotjelzé-

seket tudott közzétenni. Mára a felhasználók száma többszörösére duzzadt és velük együtt sokasodtak a hasznosabbnál hasznosabb funkciók is. Jelenleg a Molynak több mint 56 ezer tagja van, mely naponta számos újjal bő-vül. Ma már az újonnan regisztráltak egy jól kialakított rendszerbe csöppennek bele ahol az aktuális olvasmányaik bejelölése mellett le-hetőségük van polcokat, kívánság- és várólis-tát létrehozni, idézeteket felvinni, tartalmakat kedvencelni és főleg kommunikálni. A moly elsődleges funkciója és fő feladata ugyanis a kommunikáció megteremtése az olvasók kö-zött. Megoszthatják egymással élményeiket, kedvenc részeiket egy-egy könyvből és eszmét cserélhetnek az irodalmi élet legújabb törté-néseiről. A könyveket, csakúgy, mint a szerző-ket, lehet kedvencelni és ezáltal könnyebben akadhatunk hasonló ízlésű tagokra.

A moly.hu a közösség szempontjából is egy kivételes oldal. A tagok rendszeresen találkoz-nak, összejöveteleket szerveznek, klubokat alapítanak, ami által a profilkép és a nicknév mögé bújt tagok hús-vér emberekké válnak. Ekkor egyszerűen egy sör, süti vagy éppen egy fagyi mellett megvitatják egymással a legfris-sebb könyvélményeiket, és általában ekkor alakulnak ki az igazi barátságok is a molyok között, amire számtalan példát sorolhatnék. Jó példa erre például a Jane Austen Könyvklub valamint a Debreceni Molyklub is, melyek már számos, nagy létszámú találkozón túl vannak és mely utóbbi a saját pecsétje elkészítése után már pólókkal és a molyos közösségen be-lüli hírnevével is büszkélkedhet.

A könyvszeretők itteni csoportjának ereje többször abban is jól megmutatkozott, amikor egy nehéz sorsú könyvtárnak gyűjtöttek össze és ajánlottak fel rengeteg könyvet, vagy rászo-ruló társaikat segítették mind anyagi, esetleg könyvadomány formában, mind pedig lelki biztatással. A moly szintén részt vett a Japánt sújtó katasztrófák utáni gyorssegélyezésben is felajánlva a Japánról szóló könyvekből szár-mazó bevételt, azokat akik pedig hozzájárultak könyvvásárlással ehhez a kampányhoz, saját molyos-japános könyvjelzővel jutalmazták.

Akárhogy is, az élet nap mint nap pezseg a moly.hu-n: sorra jelennek meg az úgynevezett kihívások, melyeknek célja, hogy a jelentkezők egy adott szerzőtől vagy egy adott műfajban olvassanak a megadott határidőn belül, és ha ezt sikeresen teljesítik kitüntetést - népsze-rűbb nevén plecsnit - kapnak róla a profilolda-lukra. Ezenkívül percről percre jelennek meg az új idézetek, értékelések, karcok és polcok, valamint a tagok ezekhez tartozó, gyakran ta-nulságos eszmecseréje. Ezek a tartalmak az oldal egyik központi részén, a Frissben jelen-nek meg, ahol az ismerőseink által közzétett dolgokat látjuk. Csak hogy érzékeltetni lehes-sen az aktivitás nagyságát: az oldal indulása óta idén idén októberig, több mint 149 ezer karc, 176 ezer idézet, és szöveges könyvérté-kelés is több mint 179 ezer született.

Az oldal ugyanakkor közvetlenebb kapcsola-tot teremt az olvasók és az írók valamint a ki-adók között is. Számos híres és kezdő író van a molyon és sokuk aktívan használja azt. A we-boldal többüknek is segített már reklámozni a könyvét, melyek ezután népszerűek is lettek. A rendszeresen megjelenő, változatos játékokon pedig a partnerkiadóktól nyerhetnek könyve-ket a játékos kedvűek és a szerencsésebbek. A Moly ezenkívül különféle kampányokkal és eseményekkel csábítja, és hozza közelebb magához a tagokat. Jó példák erre a nemrég lezajlott játékos megmérettetések, melyek so-rán számos könyvet nyerhettek a résztvevők a moly.hu és különböző kiadók közös játékain. (Fumax, Grafoman, Agave vagy éppen Halász Margit felajánlásával.) De említhetjük a Moly első három szülinapját, ahol saját tortával, sa-ját zenekarral és sok -sok lelkes mollyal ünne-pelték az oldal alapításának évfordulóit; vagy éppen a pusztán szórakoztató célból megren-dezett Nemzetközi Kalóznapot, ahol a moly „legénysége” egyik percről a másikra vedlett rumkövetelő és kalózbeszédű bandává.

A könyves események, mint például a Nem-zetközi Könyvfesztivál és a Könyvhét sem ma-radhatnak ki azon helyek felsorolásából, ahol a Moly aktívan részt vett. A Könyvfesztiválon egy több mint negyven fős csapat verődött

Page 11: Tótágas 2012-13/1.

20 21

össze a lelkes tagokból és járt együtt a dediká-lásokra, míg az utóbbi rendezvényen az oldal a saját standjánál várta az érdeklődőket és aján-lott nekik az ízlésükhöz megfelelő köteteket.

Csak, hogy még pár szót ejtsünk a Molyról, magáról: a weboldal bővítésében mindenki részt vehet, vagyis tölthet fel könyveket, bo-rítókat és fülszövegeket, adhat a kötetekhez címkéket, de a 17 önkéntes szerkesztő ellen-őrzi és javítja ezeket, valamint jutalmazza a hibabejelentéseket némi pro-tagsággal. Ez a rendszer láthatóan sikeresen működik, tekint-ve a 150 ezerhez közelítő számú könyvet és az azokhoz tartozó több mint 178 ezer borítót és 121 ezer fülszöveget. Ha pedig könyvre fáj valakinek a foga, megveheti a Moly saját köny-vesboltjában (tagok számára akciósan), vagy egy másik molytól, de cserélhet és kölcsön is kérhet, mivel ezekhez mind mind segítsé-get nyújt az oldal felülete. Ha valakinek épp az járna a fejében, hogy egy ilyen nagy köny-ves adatbázis milyen hasznos lehet, bizony igaza van. Felfedezték ezt a rukkola.hu nevű könyvcseréldés oldal alapítói is: a hetente egyre nagyobb népszerűségnek örvendő oldal ugyanis a moly könyves adatbázisán nyugszik, tovább segítve ezzel a könyvszeretők életét. Egy másik „felhasználási módja” az adatoknak a moly.hu-n belül nemrég indított új funkció, az Enciklopédia. Az idézetekhez csatolt szó-cikkek rendszerbe szedik a különböző szerep-lőket, helyszíneket, időpontokat és még sok minden mást megteremtve ezzel egy könyvek közötti globális hálózatot, mely egyszerűbbé teszi a böngészést. Az oldal természetesen ezeken kívül még számos lehetőséget rejteget: könyvpárbajt, szavazásokat, piacteret, vagy épp a havonta megjelenő, legértékesebb mo-lyos tartalmakat összefoglaló Merítést.

Na és hát most látom, hogy egészen belejöt-tem az oldal leírásába és el is szaladtam egy kissé hivatalosabb, leíró stílusba, de talán nem is baj, ezáltal remélem legalább sikerült pontos képet adnom a működéséről és hangulatáról. Az oldal lelkes tagjaként, és az egyik szerkesz-tőjeként bizonyára némileg elfogult voltam, de higgyétek el minden okom megvolt rá.

Szerkesztőként talán sikerül jobban belelát-nom a fejlődésébe és az újításokba, amik ösz-szességében - mind rövid- és hosszútávon - rengeteg hasznos dologgal bővítették az ol-dalt, akár látványos, kinézeti, akár adatbázis-beli újításról van szó.

A moly.hu-nak a regisztrálásomtól kezdve csodálatos pillanatokat köszönhetek: a köny-veim, olvasmányaim ezúttal rendszerezve van-nak, figyelmesebben, hozzáértőbben olvasom a könyveimet, eljuthattam könyves rendezvé-nyekre és nem utolsó sorban nagyon sok em-bert ismerhettem meg rajta keresztül, akiknek számos kellemes élményt köszönhetek. Az ol-dal hatására változott az értékrendem is az olvasmányaimban. Új, eddig számomra isme-retlen írókat és köteteket fedeztem fel, melyek számos kellemes percet szereztek olvasásuk során.

A moly.hu-t ajánlom minden könyvszerető és olvasó embernek, mert garantáltan meg-találja a kedvére való elfoglaltságokat, funk-ciókat és hasonló ízlésű tagokban sem lesz hiány. A mostani generációk, és a ma fiataljai nem olvasnak sokat, de remélem, hogy nekik legalább egy internetes oldal, a moly.hu elhoz-hatja az olvasás szeretetét.

Akinek felkeltettem az érdeklődését ne le-gyen rest, szaladjon a számítógéphez és re-gisztráljon, aki pedig még kétségek közt ma-radt annak felteszem a kérdést: Könyvmoly vagy vagy vadmeggymag vagy?

Csukás Barnabás, 12. b

Í G Y Í R U N K M IA csukló szörny

Viszonylag hideg, nyirkos, kísérteties kora őszi délután volt. A felszálló pára egészen beburkolta a tábort, ahová az osztállyal igyekeztünk. Nem tudtuk milyen körülmények között leszünk elszál-lásolva, ám ami fogadott arra igazán nem számítottunk. A vezető rejtélyes mosollyal köszöntött minket, mi pedig a kulcsok átadása után rögtön a mosdó felől érdeklődtünk.

– Arra, a bokrok mögött – mutatott egy kisebb fenyőfacsoport felé, mely mögül konténerszerű épület látszott ki. – Aztán vigyázzatok a szörnnyel, már nagyon éhes – nevetett, mégis volt benne valami, szinte ördögi és bár irreálisnak látszott a szörny esete, az esti félhomályban nem is tűnt olyan lehetetlennek. A rögtönzött mellékhelyiségnek tűnő épület kivilágítatlanul árválkodott a sö-tétben, a szél fütyült a viskóban.

Anita, az osztály legbátrabb lánya belépett és felkapcsolta a villanyt, ám az abban a pillanatban ki is égett. Csapatunk ijedten hátrált ki. Ekkorra már mindenkinek inába szállt a bátorsága.

– Nem érdekel, nekem akkor is használnom kell a WC-t – indult el egy másik lány, tervét azonban ő sem vitte véghez. Hirtelen borzalmas hang tört elő az épületből. Sikítozva rohantunk el onnan. A szívem hevesen kalimpált az agyam pedig a lehetséges magyarázatokon kattogott.

– Talán tényleg valami torzszülött lény rejtőzködik ott, és a tulaj nem viccelt… – suttogtam re-megő hangon.

– Nem tudom, de ki kell derítenünk – határozta el Anita.– Megőrültél?Mielőtt válaszolhatott volna sikoltásszerű hang hallatszott. Majd kis idő múlva dörömbölés és

kétségbeesett kiáltások: „Segítség, itt ragadtam, valaki, segítség”. Egy darabig folytatódott, majd ismét beállt a csönd, csak a falevelek zajongtak, mintha tiltakoznának ez ellen a csendes merénylet ellen. Mi meg csak álltunk ott dermedten.

– Ki kell, hogy szabadítsuk – rukkolt elő Anita újabb merész ötletével.– Komolyan? Te nem vagy normális!– Nem hagyhatjuk cserben a lányt!– És ha már felfalta a szörny, vagy csak a holttestére akadunk? – beleborzongtam a diáktársam

által felvázolt lehetőségbe.– Nyugi van, nem lesz gond.– Te nem félsz?– Dehogyisnem. Viszont hajt a küldetéstudat, és hiszem, hogy sikerülni fog – Anita egészen olyan-

nak tűnt, mint egy regény hőse, aki szerencsétlen bajtársa megmentésére siet.A lányok egy része – köztük én is – arra jutott, hogy ki kell deríteni, mi történt vagy tenni a tra-

gédia ellen, amíg még nem késő. Ahogy közelebb értünk csuklásszerű hangra lettünk figyelmesek.– Te jó ég! Most már tényleg megette – Anita a szájához kapta a kezét. Erre aztán a maradék lány

is eliszkolt, csak Anita és én maradtam ott az éjszakában, azon tanakodva, mitévők legyünk.– Most már mindegy, én bemegyek oda, felrántom az ajtót és megnézem, mi van ott. Ha pedig egy

szörny, úgy kicsinálom, mint a pinty – döntötte el végül.Bár félelmem szinte leblokkolt, mégis ott motoszkált bennem egy érthetetlen beteges kíváncsi-

ság, hogy megismerjem az igazságot bármi áron. Így hát vele tartottam. Nesztelenül lopództunk oda, a csuklás félelmes visszhangjával a fülünkben. Először a falhoz lapultunk, majd Anita nagy levegőt vett és nekifeszült a rozoga ajtónak. A zár egy reccsenéssel kiugrott a helyéről és feltárult előttünk a látvány. A kis fülkében egy lány álldogált.

– Hála az égnek, hát mégsem evett meg a szörny – ölelte át Anita, de a lány teste átsiklott az övén és dúdolva távozott.

Varga Dóra, 12. d

Page 12: Tótágas 2012-13/1.

22 23

PéterPéter kivitte a macskát a kertbe. Milyen más is lett most, kopaszak, szürkék a fák.. Csönd. Már olyan régóra vágyott rá. Nem csak a szülinapi gyertyák utáni kívánságok száma (17), de az

egyéb alkalmakkor (11:11, 12: 12) való további hülye vágyálmok számának összegét sem tudta meghatározni. Pedig matek faktra járt.

Nehéz volt otthon egyedül, majd a kollégiumban 5 percre a sulitól. Mégis..,ott szert tett pár ba-rátra - jobb híján- barátra. Mégsem érezte, hogy megértenék. Megértenék.. megértenék? - Ő maga sem érti. Elszeparálódás, izoláció, magány.

Indul. Kopasz I. utca - István vagy Imre Oly mindegy. Doboz. Otthagyott. Alom. Vár. Fekete. Rejteget. Enged.Sohasem gondolta volna, hogy ilyen közel fog kerülni hozzá, hogy ennyire vágyik a szeretetre –

önmegértés – level1.Hiányzik, de megértés – hahaaa, lejárt lemez – közhely. Október 31 - November 1. Halloween, édesanyja töklámpást készít – buta amerikai filmek –még ez is új. Felesleges gyertyák tömkelege az asztalon. Teraszon. Kertben. Csengetnek. Ajtó.

Szomszédkisfiú – szellem. Felfordulás. Valami nincs rendben. Hiány. Száraz szem.Holnap...- kert.

Nagy Barbara, 12. a

éjfél utánLéted ez az élet,életed a léted.Benne ott a méreg,tébolyító képzet.

Érzed, kéred, tetézed,hol marad az ítélet?Benned mint a féreg,rágja magát éned.

Előre meg hátra,körülötted máglya.Ez az élet lánca,magához köt póráza.

Szerte széjjel szakad,nincsen többé madzag.Mi kötött téged arra,örökre el hala.

Ennyi volt a korlát,elpusztult a szobád,ez a végzet korbács,nincs neked több dobás.

Tán nem is látsz többé mást,mint bukást meg pusztulást,értelmetlen lázadást,eljövendő kárhozást.

Végre minden tiszta,ez már nem a krishna.Eltűnt minden inda,kéne a Biblia.

Biblia mi örök,Vele én feltörök...Ez tehát a börtön,miben folyt őrlődöm.

Immáron elszállok,vadregényes álom...Szívemen lyuk tátong,emlékemben mámor.

Örökös kettősség,ha lehetne egyezség,nem lenne több kétség,Bennem, csak reménység.

Magócs Ádám, 12. d

a konformitás szajhájaEz a világ vandál,mondja neked: szajhám.Tönkreteszi, mi benned kincs,egyéniséged többet nincs.

Körbenézel bambán,és nem látsz többé tisztán,mitől lettél ily balgán,semmi más, mint Arány.

Arány,mi mindenkit megszab,Arány,mi belül elporlaszt.

Nem érzed, de nem is érted.Neked immár ez az élet.

Mi szürke volt, s conform,mostanra lett modor.

Könnyen jött boldogság, s szabad érzet,mi véled, hogy betölti szíved.De csak bilincs, mi leköti éned,s örökre elszívja színed.

Még mindig nem látod?Nem több ez, mint vászon,mely egyszer feketén takar, s fátyol,másszor fénytől vakít, s alabástrom.

A lényeg, hogy takarja azt mi vagy,s ez által gátolja szabadságodat.

Magócs Ádám, 12. d

All hope is goneWith the chances all your hope is gone awayThere's nothing in this world that want to make you stayIn the evenings I can often see you cryTell me, do you really want to die?

It's always getting harder as you growYou're nothing in this life, and this is what you knowThis is what you think that your life is a lieTell me, do you often think 'bout that you die?

You know that you're useful for nobodyAll your hope has already broke your heart, honeyDid you think that you deserve a paradise?Can you go after your dream world as it... dies?

Amy BlueDiós Bella, 12.f

Page 13: Tótágas 2012-13/1.

Tantárgyi versenyek nyolcadikosoknakÁltalános iskolás tanulók számára tanulmányi versenyeket szervezünk a szóbeli felvételi

vizsgatárgyakból. A versenyen való részvétel amellett, hogy segíti a sikeres felkészülést a leg-eredményesebb tanulók számára mentességet is ad a szóbeli vizsga alól. A következő oldalakon az egyes tantárgyi versenyek felhívása olvasható:

http://www.tagdebr.sulinet.hu/hu/nyolcadikosoknak/verseny-8osok/verseny-felhivas

Szakköri foglalkozások nyolcadikosoknakhttp://www.tagdebr.sulinet.hu/hu/nyolcadikosoknak/szakkoeroek

Tantárgyak Versenyek időpontjai Szakköri foglalkozások időpontjai

angol 2012. november 21. 15.00 óra -

biológia 2013. február 2.11.00 óra

2012. november 28. 2012. december 12.

2013. január 23.15.00 óra

fizika 2013. január 30.15.00 óra

2012. november 21 2012. december 12.

2013. január 16.2013. január 30.

15.00 óra

kémia 2013. február 2.10.00 óra

2012. november 28. 2012. december 12.

2013. január 23.15.00 óra

magyar 2012. november 21. 15.00 óra 2012. november 16. 15.00 óra

matematika 2012. december 8.14.00 óra

2012. november 28. 2013. január 9.2013. február 6.

15.00 óranémet 2012. november 26. 15.00 óra -

történelem 2012. november 28. 15.00 óra -

informatika -2012. november 14.2012. december 5.

15.00 óra

A Debreceni Tóth Árpád Gimnázium diáklapjaFelelős szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, igazgató

Szerkesztő: Gyermánné Huga IbolyaA címlap Varga Dóra, 12 d osztályos tanuló munkája

Lapzárta: 2012. október 17.