torok katalogus 2011_188-223 (kemer)

18
Elhelyezkedés A város a Taurus-hegység lábánál, Antalyától 50 km-re fekszik. Kemer első számú vonzereje a természeti szépségeiben rejlik. Tenger, erdők és hegyek találkoznak itt, zöld pineaerdők, széles homokos és kavicsos strandok, me- sébe illő öblök várják az ideutazókat. Néhány éve még csak kis halászfalu volt, ma már Antalya-val vetekszik a látogatottsága. Az egyik legjelentő- sebb kikötőváros, rengeteg luxusjacht található az öblökben. Ma már szinte hihetetlen, hogy a nyugodt strandok egykor forgalmas kikötőknek adtak helyet, a festői romok a part közelében pedig egy 2500 évvel ezelőtt virágzó nagyváros maradványai. Történet Kemer történelme nem jegyez semmi jelentőset az 1910-es évekig. Ekkor még a települést Eski Köy-nek (öreg falunak) hívták. Ezekben az időkben gyakori volt az áradás a faluban, melyeket a hegyekről érkező víz okozott, és rendszeresen mocsaras vidékké változtatta a területet. Ennek megakadá- lyozására Kemer lakói egy 23 km hosszú kőfalat emeltek a hegy lábához. E fal megépítése után kezdték a várost Kemernek hívni, mely törökül boltívet jelent. Remekül kiépített infrastruktúrájának köszönhetően Kemer modern várossá fejlődött, ideális hely egy kényelmes és nyugodt nyaraláshoz. Látnivalók Ha Kemerben nyaralunk, mindenképpen el kell látogatnunk Demrébe, ahol megtekinthetjük Szent Miklós Bazilikáját, mely a ma ismert Mikulás szár- mazási helye. A környék kihagyhatatlan látnivalói közé tartoznak még Myra sziklasírjai és amfiteátruma, melyek 2500 éves múltra tekintenek vissza. Va- lamint szintén az ókori város kikötőjéből indul az egyik legtartalmasabb ha- jókirándulás, mely Kekova ősi, vízbe süllyedt városa mellett halad el. Kemertől kb. 10 km-re magasodik a Nyugat-Taurus legmagasabb csúcsa, a 2365 m magas Tahtali hegy (a hellén mitológiában Olymposként szerepel), ahova sífelvonóval könnyedén eljuthatunk. Kemer 30 km-es körzetében találunk még két ókori kikötővárost, Phaselis és Olympos maradványait is, melyek a titokzatos lyciai birodalomhoz tartoztak, manapság pedig nem- csak a történelem, hanem a természet szerelmeseinek is páratlan élményt nyújtanak. A Yoruk Parkot sem hagyhatjuk ki, mely bemutatja, hogyan él- tek a törökök több száz éven keresztül. A város központjában található egy delfinárium, ahol a környéken páratlan programként kínálják a delfinekkel való együtt lubickolást. Szórakozás Kedvelt üdülőváros szállodái, éttermei, kávézói és nem utolsó sorban a tér- ség legnagyobb jachtkikötője miatt. A langyos nyári estéken a szabadtéri diszkók és bárok kínálnak kellemes időtöltést. Az utcák zsúfoltak az étter- mektől, melyek késő éjszakáig várják a vendégeket. A szállodák, melyek Beldibiben, Göynükben, Kirisben és Camyuvaban találhatók, gyönyörű, nyugodt, zöldövezetben fekszenek, általában csak néhány étterem és egy bazársor található a környékükön. Strandok A felkapott tengerparti strandok mesés hátterét a Taurus hegység vonu- latai alkotják. Kemer városának 2 strandja van, az egyik a szállodasor előtt elterülő kavicsos strand, melyen a gyermekek számára fürdőcipő használata javasolt. A kikötő másik oldalán fekvő strand, a híres Moonlight Beach, amit aprókavicsos homokos partjáért és hangulatos környezetéért kedvelnek a turisták. A Kemer környékén fekvő üdülőfalvak partjai felváltva homokos - aprókavicsos és kavicsos jellegűek, de a környéken sok ötcsillagos szálloda feltöltette partját homokkal. 188 www.greentravel.hu Bevezető kemer

description

188 Látnivalók Ha Kemerben nyaralunk, mindenképpen el kell látogatnunk Demrébe, ahol megtekinthetjük Szent Miklós Bazilikáját, mely a ma ismert Mikulás szár- mazási helye. A környék kihagyhatatlan látnivalói közé tartoznak még Myra sziklasírjai és amfiteátruma, melyek 2500 éves múltra tekintenek vissza. Va- lamint szintén az ókori város kikötőjéből indul az egyik legtartalmasabb ha- jókirándulás, mely Kekova ősi, vízbe süllyedt városa mellett halad el.

Transcript of torok katalogus 2011_188-223 (kemer)

ElhelyezkedésA város a Taurus-hegység lábánál, Antalyától 50 km-re fekszik. Kemer első számú vonzereje a természeti szépségeiben rejlik. Tenger, erdők és hegyek találkoznak itt, zöld pineaerdők, széles homokos és kavicsos strandok, me-sébe illő öblök várják az ideutazókat. Néhány éve még csak kis halászfalu volt, ma már Antalya-val vetekszik a látogatottsága. Az egyik legjelentő-sebb kikötőváros, rengeteg luxusjacht található az öblökben. Ma már szinte hihetetlen, hogy a nyugodt strandok egykor forgalmas kikötőknek adtak helyet, a festői romok a part közelében pedig egy 2500 évvel ezelőtt virágzó nagyváros maradványai.

Történet Kemer történelme nem jegyez semmi jelentőset az 1910-es évekig. Ekkor még a települést Eski Köy-nek (öreg falunak) hívták. Ezekben az időkben gyakori volt az áradás a faluban, melyeket a hegyekről érkező víz okozott, és rendszeresen mocsaras vidékké változtatta a területet. Ennek megakadá-lyozására Kemer lakói egy 23 km hosszú kőfalat emeltek a hegy lábához. E fal megépítése után kezdték a várost Kemernek hívni, mely törökül boltívet jelent. Remekül kiépített infrastruktúrájának köszönhetően Kemer modern várossá fejlődött, ideális hely egy kényelmes és nyugodt nyaraláshoz.

LátnivalókHa Kemerben nyaralunk, mindenképpen el kell látogatnunk Demrébe, ahol megtekinthetjük Szent Miklós Bazilikáját, mely a ma ismert Mikulás szár-mazási helye. A környék kihagyhatatlan látnivalói közé tartoznak még Myra sziklasírjai és amfiteátruma, melyek 2500 éves múltra tekintenek vissza. Va-lamint szintén az ókori város kikötőjéből indul az egyik legtartalmasabb ha-jókirándulás, mely Kekova ősi, vízbe süllyedt városa mellett halad el.

Kemertől kb. 10 km-re magasodik a Nyugat-Taurus legmagasabb csúcsa, a 2365 m magas Tahtali hegy (a hellén mitológiában Olymposként szerepel), ahova sífelvonóval könnyedén eljuthatunk. Kemer 30 km-es körzetében találunk még két ókori kikötővárost, Phaselis és Olympos maradványait is, melyek a titokzatos lyciai birodalomhoz tartoztak, manapság pedig nem-csak a történelem, hanem a természet szerelmeseinek is páratlan élményt nyújtanak. A Yoruk Parkot sem hagyhatjuk ki, mely bemutatja, hogyan él-tek a törökök több száz éven keresztül. A város központjában található egy delfinárium, ahol a környéken páratlan programként kínálják a delfinekkel való együtt lubickolást. SzórakozásKedvelt üdülőváros szállodái, éttermei, kávézói és nem utolsó sorban a tér-ség legnagyobb jachtkikötője miatt. A langyos nyári estéken a szabadtéri diszkók és bárok kínálnak kellemes időtöltést. Az utcák zsúfoltak az étter-mektől, melyek késő éjszakáig várják a vendégeket. A szállodák, melyek Beldibiben, Göynükben, Kirisben és Camyuvaban találhatók, gyönyörű, nyugodt, zöldövezetben fekszenek, általában csak néhány étterem és egy bazársor található a környékükön.

StrandokA felkapott tengerparti strandok mesés hátterét a Taurus hegység vonu-latai alkotják. Kemer városának 2 strandja van, az egyik a szállodasor előtt elterülő kavicsos strand, melyen a gyermekek számára fürdőcipő használata javasolt. A kikötő másik oldalán fekvő strand, a híres Moonlight Beach, amit aprókavicsos homokos partjáért és hangulatos környezetéért kedvelnek a turisták. A Kemer környékén fekvő üdülőfalvak partjai felváltva homokos - aprókavicsos és kavicsos jellegűek, de a környéken sok ötcsillagos szálloda feltöltette partját homokkal.

188

www.greentravel.hu

Bevezetőkemer

Hotel Elhelyezkedés: a szálloda Beldibi üdülőfaluban, Kemertől 15 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 50 km-re fekszik. A 2005-ben, 250.000 nm-en épült luxusszálloda minden igényt kielé-gítő színvonalas szolgáltatásokat nyújt. A környező városokba taxival vagy helyi járatú busszal (dolmus) juthatunk el. Strand: a szálloda közvetlenül a tengerparton fekszik. Saját, 700 m hosszú, homokos-kavicsos strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: ultra all inclusive (all exclusive - all inclusive): reggeli (2 különböző étteremben), ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, éjszakai büfé, sokféle snack napközben, minden he-lyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (10:00 és 24:00 között). Térítés ellenében: néhány import ital, különleges italok, 10 a’la carte étterem, szobaszerviz.Szolgáltatások: 10 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark 10 csúszdával, 2 bel-ső medence, 11 étterem, 18 bár, vízilabda, asztalitenisz, strandröplabda, kosárlabda, mini foci-pálya, aerobic, darts, íjászat, lövészet, szörf és katamarán (csak engedéllyel), vízibicikli, boccia, fitneszterem, minigolf, tenisz, teniszpálya-világítás, nappali és esti animációs programok, mozi, diszkó, partik (különböző témával), jacuzzi, szauna, törökfürdő, gőzfürdő, relaxációs szoba, wifi kapcsolat a közös helyiségekben. Térítés ellenében: mosoda, motoros vízi sportok, tenisz-felszerelés, teniszleckék, búváriskola, bowling, biliárd, széles körű konferencia-szolgáltatások, különféle masszázsok, Internet-kávézó, spa szolgáltatások, gyermekfelügyelet, fodrászat, or-vos, üzletek, játékterem.Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, gyermekbár és étterem, miniklub (4-13 éves korig), 20.000 nm-es gyermekpark csúszdákkal, egész napos programokkal (profi animátorok fel-ügyeletével) stb., gyermek mozi, judo, mini diszkó, játszótér.Szobák: a szálloda több mint 1000, modern és kényelmes szobájának mindegyike rendelkezik telefonnal, minibárral, hajszárítóval, széffel, műholdas tv-vel, Internet kapcsolattal (letét elle-nében) és központi légkondicionálóval.

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 50 kmLegközelebbi város 15 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 10Gyermekmedence 2Csúszda 10Miniklub van

A csodálatos hegyekkel körülvett Kemer közelében fekvő, 7 csillagos hotelként számon tartott grandiózus luxusszálloda gyönyörű környezetével és kiemelkedően igényes szolgáltatásaival csalo-gatja az igazi pihenésre vágyó nyaralókat. A szálloda különleges spa centere minden oda látoga-tót lenyűgöz, megszámlálhatatlan masszázsfajtája biztosítja a teljes testi és lelki regenerálódást. A gyermekes családoknak is tartogat meglepetést a luxusresort: 20.000 nm-en elterülő gyer-mekparkjában a kisállatkerttől a csúszdaparkig, a delfináriumtól a vidámparkig mindent meg-találunk, amiről gyermekeink álmodnak. Ha igazán kényeztető luxusra vágyik, a Rixos Sungate Resort Hotel tárt karokkal várja Önt!

Rixos Sungate Resort

190 191

www.greentravel.hu

ULTR

A ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

www.rixos.comBeldibi

kemer kemer

Hotel Elhelyezkedés: a gyönyörű természeti környezetben fekvő szálloda az antalyai repülőtértől 73 km-re, Kemertől 17 km-re található, Tekirova bevásárlónegyedét 10 percnyi sétával elérhetjük. A hotel 95.000 nm-en terül el saját öblében, fenyőerdőkkel körülvéve, a szikrázó kék tenger és a környező hegyek között. Strand: a szálloda közvetlenül a kavicsos tengerpart mellett található. A szálloda saját strand-ján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, villásreggeli (hét-végén), különféle snackek napközben, török édességek, délután kávé/tea/sütemény, fagylalt, 4 a’la carte étterem (előzetes foglalással, foglalási díj ellenében), helyi és néhány import alko-holos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), éjféli büfé, minibár (üdítők és sör), palackozott borok az éttermekben. Térítés ellenében: prémium italok, néhány import ital, bizonyos menük az a’la carte éttermekben, szivar bár, szobaszerviz.Szolgáltatások: 2 nagy medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 4 csúsz-da, 5 étterem, 6 bár, teniszpálya-világítással, asztalitenisz, strandröplabda, futball, kosárlab-da, darts, aerobic, vízitorna, vízilabda, légpuskás lövészet, íjászat, boccia, fitneszterem, szörf (csak engedéllyel és letét ellenében), kenu, vízibicikli, biliárd, főzőtanfolyam, mozi, gálaestek, strand-partik, diszkó, élő zene, szauna, törökfürdő, relaxációs szoba. Térítés ellenében: tenisz-leckék, teniszfelszerelés, bowling, motoros vízi sportok, búvárkodás, masszázs, szépségszalon, törökfürdő kezelései, fodrászat, orvosi ellátás, mosoda, vízipipa, gyermekfelügyelet, Internet-kávézó, videó és elektronikus játékok, vidámpark, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, gyermekétterem, Rixy gyermekklub 4-12 évig, mini mozi, mini diszkó, játszótér. Szobák: a két blokkból és bungalókból álló hotel összesen 600 szobája minibárral, műholdas tv-vel, bérelhető széffel, telefonnal, légkondicionálóval, erkéllyel és hajszárítóval rendelkezik.

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 73 kmLegközelebbi város 17 km

Strand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda 4Miniklub van

A Rixos szállodalánc tekirovai tagja tökéletes kikapcsolódást ígér kicsiknek és nagyoknak egy-aránt. Ha szeretne családjával néhány napra elmenekülni a világ zajától, épp Önnek való ez a paradicsomi hely. Az all inclusive ellátás biztosítja, hogy a család minden tagja maradéktala-nul elégedett legyen, és minden kívánsága valóra váljon. A kényelmes szobák, a gyönyörű ten-gerpart, a széleskörű szórakozási lehetőségek, az ízletes török ételkülönlegességek, a kényezte-tő wellness szolgáltatások garantálják a tökéletes kikapcsolódást minden korosztálynak. Élvezze Ön is a gondtalan nyaralást ebben az ötcsillagos, minden igényt kielégítő szállodában. Ha pedig nyüzsgésre vágyna, dolmussal vagy taxival könnyen megközelíthető Kemer központja.

Rixos Tekirova

192 193

www.greentravel.huAL

L INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

www.rixos.comTekirova

kemer kemer

Hotel Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 75 kmLegközelebbi város 17 km

Strand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda 27Miniklub van

Elhelyezkedés: ez a 200.000 nm-en elterülő luxusszálloda Tekirova település központjában fek-szik, 17 km-re Kemer városától és 75 km-re a repülőtértől. Strand: a szálloda közvetlenül saját, 470 m hosszú, kavicsos tengerpartján fekszik, ahol a nap-ernyők, matracok, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: premier all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, éjszakai étterem (21:00 és 07:00 között), fagylalt, minibár (üdítők), minden helyi alkoholos és alkohol-mentes ital (24 órában). Térítés ellenében: a’la carte étterem (előzetes foglalással), import és prémium italok, frissen facsart gyümölcslevek.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 27 csúszdás aquapark, 3 étte-rem, 6 bár, profi nappali és esti animációs programok, törökfürdő, szauna, strandröplabda, vízilabda, asztalitenisz, boccia, darts, táblásjátékok, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: gyer-mekfelügyelet, babakocsi bérlés, 3.500 nm-es professzionális „Quu” Spa központ szolgálta-tásai, masszázs, teniszcentrum 6 pályával, Internet-kávézó, teniszfelszerelés, pályavilágítás és oktatás, orvosi ellátás, üzletek, mosoda, fodrászat, vízipipa, vízi sportok, biliárd, elektronikus játékok.Gyermekeknek: gyermekmedence, bébi strand az aquapark területén, 3.600 nm-es miniklub (4-12 évig), külső és belső játszótér, hálóterem, TV-DVD szoba, 2 gyermek teniszpálya.Szobák: a szálloda 583 szobájának mindegyike fel van szerelve műholdas tv-vel, telefonnal, széffel, légkondicionálóval, minibárral, kávé-/teafőzővel, hajszárítóval, vezetékes Internettel (térítés ellenében), fürdőköpennyel és erkéllyel. A deluxe családi szobák 89 nm-esek, két tágas szobával, egy fürdőszobával és LCD tv-vel rendelkeznek. A deluxe családi pool szobák felsze-reltsége megegyezik a deluxe családi szobákéval, valamint közvetlen medencekapcsolatúak. A deluxe pool szobákból szintén közvetlenül megközelíthető a medence. A superior családi szobák felszereltsége megegyezik a deluxe családi szobákéval, de két fürdőszobával rendel-keznek.

Csodás természeti környezetben, a Taurus hegység, a dús, zöld erdők és a szikrázó tenger öle-lésében várja vendégeit ez a több, 2-3 emeletes épületből álló, 5 csillagos hotel. A vendégek kikapcsolódásáról többek között egy hatalmas, 22.000 négyzetméteren elterülő vízi birodalom gondoskodik. A hotel számos szolgáltatása és kitűnő adottságai minden korosztály számára teljes kikapcsolódást kínálnak. Érdemes a közeli városba dolmussal vagy taxival ellátogatni. Kemer központjában megszámlálhatatlan bolt, étterem, diszkó és bár várja az oda látogatókat. Leg-alább egyszer érdemes ellátogatni a központba, és felfedezni a város látványosságait, vásárolgat-ni, elmerülni a bazár forgatagában.

Güral Club Premiere Tekirova

194 195

www.greentravel.hu

kemerkemer

ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

www.guralpremier.com Tekirova

Hotel Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 45 kmLegközelebbi város 9 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda 8Miniklub van

Elhelyezkedés: a hotel a repülőtértől 45 km-re, Kemertől csupán 9 km-re helyezkedik el, Göynük településen. A környező városokat könnyedén el lehet érni taxival, vagy helyi járatú busszal (dolmussal). Strand: a szálloda közvetlenül a tengerparton található, 700 m hosszú, homokos-kavicsos strand-ján a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe.Ellátás: ultra all inclusive: üdvözlő ital érkezéskor, reggeli, ebéd, vacsorához büférendszerben, éj-féli büfé, snackek, hamburger és szendvicsek, saláták, gözleme, sütemények, diétás menü, gyer-mekmenü, frissen facsart narancslé, fogyasztás a minibárból (üdítőkkel, sörrel, vízzel, chipsszel naponta újratöltve), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: prémium italok, különleges borok, szobaszerviz, 6 a’la carte étterem (előzetes foglalással), italok a diszkóban.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, jacuzzi, 6 csúszda, főétterem, 11 bár, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, diszkó, 3 teniszpálya, teniszfelszerelés, mini futballpálya, strandröplabda, asztalitenisz, íjászat és lövészet, karaoke, tol-laslabda, darts, fitneszterem, aerobic, könyvtár, szauna, törökfürdő, mozi, nem motorizált vízi sportok. Térítés ellenében: motorizált vízi sportok, teniszpálya-világítás, bowling, biliárd, play station, spa és wellness szolgáltatások, Internet-kávézó, VIP pavilon a strandon, gyermekfel-ügyelet.Gyermekeknek: gyermekmedence 2 csúszdával, belső gyermekmedence, miniklub (4-6 éves ko-rig), maxiklub (7-9 éves korig), kölyökklub (10-12 éves korig), tinédzser klub (13-15 éves korig), mini diszkó, ugrószőnyeg, mini mozi, játszótér, játszószoba, alvó szoba, bébi sarok az étterem-ben, vidámpark.Szobák: a hotel 366 szobával és 40 villával rendelkezik, melyek mindegyike részben vagy teljesen tengerre néz. A szobák erkéllyel, széffel, minibárral, LCD tv-vel, telefonnal, wifi kapcsolattal és központi légkondicionálással rendelkeznek.

A csodás környezetben elhelyezkedő luxushotel 140.000 nm-en terül el, Göynük településen, Kemer belvárosától 9 kilométerre. A Taurus-hegység vonulata és a csodás kék tenger találko-zásánál fekvő szálloda egy pompás mediterrán kertben fekszik. A 366 szobából álló, modern, ötcsillagos Vogue Avantgarde Hotel a repülőtértől 45 km-re található. Kellemes pihenésre és tartalmas kikapcsolódásra vágyó utasainknak egyaránt ajánljuk ezt a szállodát. Legyen szó akár sport- vagy szórakoztató programokról, spa szolgáltatásokról vagy gasztronómiáról, mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő szolgáltatásokat. Ha itt nyaralnak, feltétlenül látogassák meg Kemer hangulatos belvárosát, ahol kedvükre vásárolgathatnak.

Vogue Avantgarde

196 197

www.greentravel.hu

kemerkemer

ULTR

A ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

www.avantgardevoguehotel.comGöynük

Resort & Spa Elhelyezkedés: a Földközi-tenger kristálytiszta vízéről elnevezett szállodalánc kemeri, 2008-ban nyílt tagja a központhoz közel, az antalyai repülőtértől 56 km-re, Antalya központjától 38 km-re fekszik. Antalyába helyi buszjárattal vagy taxival is eljuthatunk. Strand: a szálloda kb. 150 méterre fekszik saját, kavicsos strandjától, mely egy úton és egy parkon át közelíthető meg. A napernyők, napozóágyak ingyenesen, a strandtörölközők letét ellenében vehetők igénybe. Ellátás: ultimate all inclusive: üdvözlőital, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései kon-tinentális reggeli, a’la carte reggeli (előzetes foglalással), fagylalt, különféle snack-ek, süte-mények, tea, 3 a’la carte étterem (mexikói, olasz, török, előzetes foglalással, tartózkodás alatt egyszer), üdítők a minibárból (naponta töltve), minden helyi és néhány import alkoholos ital és üdítő (napi 24 órában), éjjeli snack-ek. Térítés ellenében: néhány import ital, különleges italok, palackozott italok, frissen facsart gyümölcslé, szobaszerviz.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark, belső meden-ce, 4 étterem, 3 bár, diszkóbár, kávézó, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, jacuzzi, teniszpálya, fitneszterem, darts, aerobic, vízilabda, kosárlabda pálya, asztalitenisz, nappali animációs prog-ramok, show-műsorok, diszkó, élő zene, wifi (korlátozottan), mozi. Térítés ellenében: fodrászat, üzletek, spa és szépségkezelések, masszázs, bőrradírozás, törökfürdő kezelései, orvosi ellátás, mosoda, Internet-kávézó (előzetes foglalással), teniszfelszerelés és pályavilágítás, jet-ski, ba-nán, parasailing, motoros és motor nélküli vízi sportok, szörf, bowling, biliárd, Play Station, asztali foci.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 évig), belső gyermekmedence, játszótér.Szobák: a szálloda 356 szobájának mindegyike rendelkezik padlószőnyeggel, központi lég-kondicionálóval, laptop méretű széffel, műholdas tv-vel, zenecsatornával, minibárral, telefon-nal, hajszárítóval, erkéllyel és kis sebességű Internet kapcsolattal.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 56 kmLegközelebbi város 0 m

Strand táv. 150 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

Crystal De Luxe KemerSzéleskörű, 5 csillagos szolgáltatások, kitűnő nemzetközi és török konyha, modern építésze-ti megoldások és barátságos személyzet, ez jellemzi a híres Crystal Hotels kemeri tagját, mely pompás helyen, a város szívében fekszik, lépésekre a bevásárló és szórakoztató negyedtől. Ha itt tölti nyaralását, megtudhatja, hogy milyen a török vendégszeretet és megismerheti a tö-rök hagyományokat és ízeket is. Esténként sétáljon egyet Kemer szépen felújított központjá-ban, ahol számos szórakozási lehetőséget találhat, a bárok, éttermek és szórakozóhelyek mellett szuvenírboltok százai között válogathat. Ne hagyja ki a központban található delfináriumot sem!

198 199

www.greentravel.hu

kemerkemer

ULTR

A ALL INCLUSIVE

www.crystalhotels.com.trKemer

Resort

A hangulatos, csodás természeti környezetben fekvő hotel minden korosztály számára tökéletes választás. Az 5 csillagos szálloda, mely hatalmas területen, egy csodás kertben helyezkedik el, inkább klubjellegével vonzza a vendégeket, számtalan szórakozási és sportlehetőséget kínálva az ide érkezőknek. A hotel a méltán népszerű Crystal szállodalánc tagja, mely az Európai turisták kedvelt célpontja. Pihenje ki egész éves fáradalmait a Török Riviérán, a Taurus lábánál, a hűsítő medence partján vagy tegye próbára magát egy kis tengeri kajakozással, miközben gyermekei a miniklubban szórakoznak.

Elhelyezkedés: ez az 53.000 nm-en elterülő, 1997-ben épült és 2010-ben teljesen felújított, különböző építészeti stílusokat felvonultató szálloda az antalyai repülőtértől 35 km-re, Antalya központjától pedig 25 km-re található, Beldibiben. A klubhotel háromszintes bungalóépületei a hatalmas kertben elszórva helyezkednek el. Strand: a szálloda közvetlenül a kavicsos tengerparton fekszik, saját, 900 m hosszú strandján a napernyők, napozóágyak és matracok ingyenesen, a strandtörölközők letét ellenében vehetők igénybe. Ellátás: ultimate all inclusive: üdvözlőital, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reg-geli, a’la carte reggeli (előzetes foglalással), a’la carte éttermek: mexikói, hal, mediterrán, távol-keleti, barbecue (vacsoraidőben egyszer egy héten és előzetes foglalással), helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár (naponta töltve üdítőkkel), délutáni snackek, kávé/tea/sütemény, fagylalt, éjféli snack, éjszakai snack (01:00 és 07:00 kö-zött), italok a diszkóban. Térítés ellenében: szobaszerviz, vízipipa-kávézó, frissen facsart gyü-mölcslevek, prémium italok, bizonyos import italok.Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 6 étterem, 6 bár, aquapark, tö-rökfürdő, szauna, gőzfürdő, teniszpálya, fitneszterem, darts, boccia, strandröplabda, aerobic, víziaerobic, vízilabda, kosárlabda, asztalitenisz, kenu, vízibicikli, szörf (csak engedéllyel), nappali és esti animációs programok, élő zene (bizonyos napokon), diszkó, vezeték nélküli Internet a lobbyban (korlátozottan). Térítés ellenében: fodrászat, üzletek, masszázs, orvos, mosoda, Internet sarok, gyermekfelügyelet, teniszpálya-világítás, teniszfelszerelés, jet-ski, banánozás, parasailing, vízi sportok, bowling, biliárd, Play Station, asztali foci, játékszoba.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, gyermekmenü ebédnél, miniklub (4-12 év között).Szobák: az 507 szoba mindegyike rendelkezik egyénileg szabályozható légkondicionálással, széffel, műholdas LCD tv-vel, minibárral, telefonnal, fürdőszobával, hajszárítóval és erkéllyel vagy terasszal.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 35 kmLegközelebbi város 25 km

Strand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 4Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

Crystal Flora Beach

200 201

www.greentravel.hu

kemer kemer

www.crystalhotels.com.trBeldibi

ULTR

A ALL INCLUSIVE

Hotel Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 45 kmLegközelebbi város 15 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda 3Miniklub van

Elhelyezkedés: az 5 csillagos, 500 szobás szálloda 45 km-re fekszik az antalyai repülőtértől, 15 km-re Kemertől, Beldibi üdülőhelyen. A hotel 4 külön épületből áll és 90.000 nm-en terül el. Strand: a hotel közvetlenül a homokos-kavicsos tengerpart mellett található. Saját strandján a napernyők és napozóágyak ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, diétás éte-lek, reggelinél narancslé, többféle snack napközben, tea/kávé/sütemény, fagylalt, éjféli snack, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (08:00–24:00 között), minibár (naponta újratöltve). Térítés ellenében: egyes import italok, prémium italok, helyi és import különleges borok, pezsgő, palackozott italok, energiaitalok, frissen facsart gyümölcslevek, 4 a’la carte étterem (előzetes foglalással), szobaszerviz (24 órás).Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, étterem, 3 csúsz-da, 7 bár, strandröplabda, röplabda, kosárlabda, mozi, élő zene, fitneszterem, törökfürdő, sza-una (előzetes foglalással), gőzfürdő, jacuzzi, teniszpálya, teniszfelszerelés, asztalitenisz, tollas-labda, darts, boccia, néhány motor nélküli vízi sport, vitorlázás és szörf (engedély szükséges) széleskörű nappali és esti animációs programok, diszkó (23:00 és 02:30 között), biliárd, wifi kapcsolat a lobbyban. Térítés ellenében: teniszpálya-világítás, teniszoktatás, mosoda, fodrá-szat, orvosi ellátás, motoros vízi sportok, masszázs, törökfürdő és spa központ szolgáltatásai, üzletek, búvároktatás, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: gyermekmedence, belső gyermekmedence, miniklub (4-7 éves korig), midi-klub (8-12 éves korig), játszótér, széleskörű gyermekprogramok, gyermek diszkó, gyermek-büfé, bébi menü.Szobák: a kényelmes szobák mindegyike padlószőnyeggel burkolt, erkéllyel, hajszárítóval, te-lefonnal, minibárral, wifi kapcsolattal, széffel, műholdas tv-vel és központi légkondicionálóval rendelkezik.

Az Antedon De Luxe Hotel az Akka szállodalánc egyik tagja, mely Beldibiben található, Antalyahoz közel, a Taurus-hegység és a csodásan kéklő tenger találkozásánál. Számos gyerme-kekre szabott szolgáltatása és az antalyai repülőtérhez való közelsége miatt kedvelik a hotelt a kisgyermekes családok. Az utasaink körében nagy népszerűségnek örvendő szálloda a felnőttek számára is számos szolgáltatást nyújt: legyen szó akár a sportprogramokról, az animációs fog-lalkozásokról vagy a spa és törökfürdő kezeléseiről, a hotelben mindenki megtalálja a számítá-sát. Fogyasszon el egy hűs koktélt a 7 bár egyikében és hallgassa a tenger morajlását, ez az igazi nyaralás!

Akka Antedon De Luxe

202 203

www.greentravel.hu

kemer kemer

ULTR

A ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

www.akkahotels.comBeldibi

Hotel Elhelyezkedés: az 1995-ben nyílt, 410 szobás, 5 csillagos, 32.000 nm-en elterülő, modern hotel az antalyai repülőtértől 65 km-re, Antalya központjától 44 km-re, Kemer belvárosától 7 km-re fekszik, Kiris településen. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-kavicsos tengerparton épült, a parton a napernyők, napozóágyak és törölközők ingyenesen használhatók.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snackek, gözleme, palacsinta, fagylalt bizonyos órákban, kávé/tea/sütemények, téma estek az étteremben, gyermekmenü, éjféli snackek, minibár, néhány import és minden helyi alkoholos ital és üdítő 09:00 és 02:30 között. Térítés ellenében: a’la carte étterem (előzetes foglalással, foglalási díj ellenében), szobaszerviz, török kávézó, import és prémium italok, speciális borok, pezsgők, palackozott és üveges italok, energia italok, frissen facsart gyümölcslevek.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel, napozóágyakkal és csúszdákkal, belső medence, lobby bár, medence bár, beach bár, diszkó, élő zene alkalmanként, csendes animáció egész nap, esti show-műsorok, wifi kapcsolat a lobbyban, tv sarok, fitneszterem, törökfürdő és sza-una (előzetes foglalással), jacuzzi, strandröplabda, 2 teniszpálya felszereléssel, asztalitenisz, darts, tollaslabda, vízibicikli, kenu, szörf és vitorlás (engedéllyel 30 perc ingyenes). Térítés el-lenében: mosoda, business center, üzletek, orvosi ellátás, fodrászat, gyermekfelügyelet, masz-százs, törökfürdő kezelései, spa kezelései, teniszpálya-világítás, biliárd, motoros vízi sportok, búvároktatás.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-7 éves korig) és midiklub (8-12 éves korig) 05.15 és 10.31 között.Szobák: a standard szobák a melléképületekben fekszenek, 22 és 25 nm közöttiek, padlósző-nyeggel burkoltak, erkéllyel, hajszárítóval, telefonnal, műholdas tv-vel, minibárral, ingyenes széffel, wifi kapcsolattal (térítés ellenében) és központi légkondicionálással rendelkeznek.

Az Akka szállodalánc Kirisben található tagja egy főépületből, egy négyszintes és két három-szintes melléképületből áll. Különlegesen szép elhelyezkedésének köszönhetően a turisták egyik kedvenc hotele. Az egész nap fergeteges szórakozást kínáló animátor csapat gondoskodik arról, hogy senki se unatkozzon, legyen kicsi vagy nagy. A szálloda csodás spa részlegében kényeztethe-ti testét egy jó masszázzsal vagy a számos testkezelés egyikével, vagy csak feküdjön ki a napra és szívja magába a napsugarak pozitív energiáját. A közeli városokat könnyen meg lehet közelíteni a nagyjából 20 percenként közlekedő helyi járatú busszal (dolmus) vagy taxival.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 65 kmLegközelebbi város 7 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

Akka Alinda

204 205

www.greentravel.hu

kemer kemer

CSAL

ÁDBARÁTULTR

A ALL INCLUSIVE

www.akkahotels.comKiris

Hotel Elhelyezkedés: a több blokkból álló, 5 csillagos épületkomplexum 75 kilométerre fekszik az antalyai repülőtértől, 60 kilométerre Antalya városközpontjától, 6 kilométerre Kemer pezsgő városától, Kiris üdülőhelyen. A környező városokba taxival vagy dolmussal juthatunk el. Az elegáns szálloda a népszerű Limak hotellánc tagja. Csodás narancsfákkal és pálmákkal szegé-lyezett, rendezett kertje tökéletes kikapcsolódást ígér az ide érkező nyaralóknak. A hotel egy főépületből és 3 melléképületből áll. Magas színvonalú hotel, mely évek óta a magyar utasok egyik kedvence. Strand: közvetlenül a homokos-kavicsos tengerparton található a szálloda, a napernyők és napozóágyak ingyenesen igénybe vehetők. A parton számos vízi sportlehetőség közül válo-gathat, a banántól a parasailingen át a kajakig.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, különféle snackek, tea/kávé/sütemény, fagylalt, éjféli leves és snack, minden helyi és néhány import alko-holos és alkoholmentes ital (10:00 és 02:00 között), minibár naponta feltöltve (üdítők, sör és víz), japán-, török- és hal a’la carte éttermek, italok a diszkóban. Térítés ellenében: palackozott italok, frissen facsart narancslé, olasz-, barbeque-, mexikói- és kínai a’la carte éttermek, szobaszerviz.Szolgáltatások: 5 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 8 étterem, 5 bár, futballpályák, 2 teniszpálya, amfiteátrum, aquapark, motor nélküli vízi sportok, törökfürdő, szauna, squash, fitneszterem, animációs programok, mozi, wifi. Térítés ellenében: orvos, moso-da, teniszleckék, teniszfelszerelés, teniszpálya-világítás, wellness center, motoros vízi sportok, búváriskola, masszázs és spa, játékterem, fodrászat.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub, mini diszkó.Szobák: a szobák mindegyike központi légkondicionálóval, telefonnal, hajszárítóval, műholdas tv-vel, minibárral, wifivel, széffel és erkéllyel rendelkezik. A családi szobák két légterűek.

Gyermekkedvezmény 14,99 éves korigRepülőtér 75 kmLegközelebbi város 6 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 5Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

Merüljön el a türkiz tenger hűs habjaiban, miközben a Taurus hegy gerincében gyönyörködik, száradjon meg a napon, majd igyon egy frissítő török teát. Legyen Ön is részese annak az 5 csillagos luxusnak, amit a Limak Limra Hotel kínál. A szálloda megannyi igényes szolgáltatásá-val, igazi török vendégszeretetével és csodás környezetével megtestesíti mindazt, amit a fáradt turista kíván. Válasszon ki egyet a 6 medencéből és csak kényeztesse magát egész nap, lubic-koljon és szórakozzon kedvére! A hotel tökéletes választás mind családosok, mind párok, mind egyedülálló utasok részére. A hotelt minden évben - nem véletlenül - a visszajáró utasok töltik meg, idejében kell foglalni, ha itt szeretné tölteni nyaralását.

Limak Limra

206 207

www.greentravel.huUL

TR

A ALL INCLUSIVE

www.limakhotels.comKiris

kemerkemer

Hotel Elhelyezkedés: a hangulatos, négyemeletes, félköríves szálloda az antalyai repülőtértől 60 km-re, Antalya városközpontjától 50 km-re, Kemertől 7 km-re, Camyuva üdülőhelyen fekszik. Az 1999-ben épült ötcsillagos hotelt 2004-ben teljesen felújították. Ha Kemer környékén nyara-lunk, mindenképpen el kell látogatnunk Demrébe, ahol megtekinthetjük Szent Miklós Bazi-likáját, mely a ma ismert Mikulás származási helye. A környék kihagyhatatlan látnivalói közé tartoznak még Myra sziklasírjai és amfiteátruma, melyek 2500 éves múltra tekintenek vissza, valamint Kekova ősi, vízbe süllyedt városa.Strand: közvetlenül a tengerparton helyezkedik el a szálloda, mely saját, kavicsos stranddal rendelkezik. A napernyők, strandtörölközők és a napozóágyak ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, a’la carte ebéd, különféle snackek, éjféli snack, kávé/tea/sütemény, minden helyi és néhány import ital (napi 24 órában), a’la carte éttermek (tengeri, mediterrán és török, előzetes foglalás ellené-ben), minibár fogyasztás (üdítők, sör, naponta töltve). Térítés ellenében: néhány import ital, prémium italok, különleges borok.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 csúszda, strandröplabda, 6 étterem, 4 bár, diszkó, tenisz, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, minifoci, minigolf, néhány motor nélküli vízisport, aerobic, fitneszterem, nappali és esti animációs prog-ramok, kábel nélküli Internet a hallban, törökfürdő, szauna, 2 tárgyalóterem. Térítés ellenében: motoros vízi sportok, orvosi ellátás, mosoda, vízipipa, gyermekfelügyelet, fodrászat, spa keze-lések, masszázs, bőrradírozás, biliárd, szobaszerviz, teniszleckék.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), játszótér.Szobák: a szálloda 179 szobájának mindegyike központilag szabályozott légkondicionálóval, telefonnal, műholdas tv-vel, hajszárítóval, fürdőköpennyel és papuccsal, minibárral, széffel és erkéllyel rendelkezik. A szobák mérete átlagosan 22 nm, padlójuk parkettával borított.

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 60 kmLegközelebbi város 7 km

Strand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence vanCsúszda 3Miniklub van

A híresen magas színvonalú Barut szállodalánc Camyuvában található tagja hű marad a név-hez és a többi Barut hotelhez hasonlóan kiemelkedő szolgáltatásokkal várja az igényes pihenésre vágyó utazókat. Ha nyugodt nyaralásra vágyik kellemes környezetben egy kisebb szállodában, megannyi szórakozási lehetőséggel, közel a városhoz, de mégis békés körülmények között, a Barut Labada Hotel tökéletes választás az Ön számára. Nyúljon el a tengerparton egy kok-téllal a kezében, legeltesse szemét a csodás türkiz tengeren és pihenje ki éves fáradalmait. Ha pedig aktív pihenésre vágyik, próbálja ki a számtalan vízi sport egyikét, vagy vegyen részt az animátorcsapat egyik játékán, biztosan jól fog szórakozni.

Barut Labada

208 209

www.greentravel.hu

ULTR

A ALL INCLUSIVE

www.baruthotels.comCamyuva

kemerkemer

Hotel

1. osztályú üdüló́ falu

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 45 kmLegközelebbi város 5 kmStrand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda 2Miniklub van

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 70 kmLegközelebbi város 15 kmStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

Elhelyezkedés: az egy főépületből és egy mel-léképületből álló hotel Tekirova szívében he-lyezkedik el, 70 km-re a repülőtértől, 15 km-re Kemer városától. Strand: a szálloda közvetlenül a kavicsos tenger-parton terül el. A parton a napernyők, napozó-ágyak és strandtörölközők ingyenesen használ-hatók.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd, vacsora büférendszerben, éjszakai büfé, snackek, tea/sütemény, jégkrém, egyes import és minden helyi alkoholos, alkoholmentes ital korlátlan fogyasztása (09:00 és 02:00 között), a’la carte éttermek (egy alkalommal, előzetes foglalással); minibár (heti 1 alkalommal töltve). Térítés ellenében: palackozott italok, egyes im-port és prémium italok, koktélok, frissen facsart gyümölcslevek. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, belső medence, 6 étterem, 5 bár, animáció, csúszdák, diszkó, teniszpálya, fitneszterem, asztalitenisz, röplabda, vízi spor-tok, strandröplabda, vízilabda, törökfürdő, szauna, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: szo-baszerviz, bowling, biliárd, asztali foci, Internet, mosoda, üzletek, fodrászat, motoros vízi spor-tok, karaoke, italfogyasztás a rose bárban, spa.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub, ját-szótér, gyermekprogramok, mini diszkó.Szobák: az összesen 503 modern szoba mind-egyike rendelkezik erkéllyel, műholdas tv-vel, zenecsatornával, telefonnal, minibárral, központi légkondicionálással, hajszárítóval és széffel.

Elhelyezkedés: az üdülőfalu Göynük településtől 2 km-re, Kemertől 5 km-re, a repülőtértől pedig 45 km-re fekszik. Strand: a szálloda közvetlenül a 700 m hosszú homokos-kavicsos tengerparton fekszik, ahol a napernyők, a matracok, a napozóágyak és a strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései regge-li, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snack, kávé/tea/sütemények, fagylalt bizonyos időpontokban, gözleme, éjféli büfé, 4 a’la car-te étterem (előzetes foglalással), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár. Térítés ellenében: frissen facsart gyümölcslevek, prémium és bizo-nyos import italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, 2 csúszda, 5 étterem, 6 bár, ani-máció, diszkó, kosárlabda, strandröplabda, asz-talitenisz, minigolf, teniszpálya, szauna, jacuzzi, gőzfürdő, törökfürdő, fitneszterem, motor nélküli vízi sportok, wifi. Térítés ellenében: te-niszpálya-világítása, teniszfelszerelés, motoros vízi sportok, masszázs, törökfürdő kezelései, Spa központ szolgáltatásai, Internet, játékterem, fodrász, üzletek, orvos.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 évig), mini diszkó, játékok, játszótér.Szobák: a szálloda 497 szobájának mindegyi-ke rendelkezik műholdas tv-vel, telefonnal, minibárral, egyénileg szabályozható légkondici-onálóval, hajszárítóval, erkéllyel és széffel.

www.clubphaselis.comGöynük

Club Phaselis

www.phaselisrose.comTekirova

Phaselis Rose

Elhelyezkedés: az eddig Otium Art Hotel néven működő, 5 csillagos szálloda az antalyai repülőtértől 45 km-re, Kemertől 8 km-re, Göynükben helyezkedik el, 193 főépületi erkélyes, 88 főépületi erkély nélküli szobával, és 56 erkélyes és 56 teraszos bunga-lóval, valamint 4 lakosztállyal rendelkezik. Kemer városa a Taurus-hegység lábánál, Antalyától 50 km-re fekszik. Kemer első számú vonzereje a természeti szépségeiben rejlik. Tenger, erdők és hegyek találkoznak itt, zöld pineaerdők, széles homokos és kavicsos strandok, mesébe illő öblök várják az ideutazókat. Az egyik legjelentősebb kikötőváros, rengeteg luxusjacht található az öblökben.Strand: a hotel közvetlenül a homokos-kavicsos part mellett fekszik. Napernyők, napo-zóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen használhatók.Ellátás: all inclusive plus: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, snackek, kávé/tea/sütemény, éjféli leves, 2 a’la carte étterem (előzetes foglalással, a tartózkodás alatt egyszer), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (10:00 és 02:00 között), víz és üdítő a minibárból (naponta töltve), diétás büfé, fagy-lalt délután (háromszor egy héten). Térítés ellenében: néhány import ital, palackozott italok, frissen facsart gyümölcslé, hal a’la carte étterem, szobaszerviz.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 3 csúszda, belső meden-ce, 4 étterem, 3 bár, diszkó, törökfürdő, szauna, fitneszterem, 4 teniszpálya, asztalite-nisz, strandröplabda, animáció, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: fodrászat, jacuzzi, masszázs, bőrradírozás, törökfürdő kezelései, internet, orvos, teniszpálya-világítás és felszerelés, biliárd, motoros vízi sportok.Gyermekeknek: gyermekmedence csúszdával, mini klub (4-12 éves korig), mini diszkó, játszótér.Szobák: minden szoba rendelkezik telefonnal, műholdas tv-vel, minibárral, hajszárító-val és bérelhető széffel. A hotelszobákban központi, a bungalókban egyénileg szabá-lyozható légkondicionáló működik.

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 45 kmLegközelebbi város 8 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-aprókavicsos

Medence 2Gyermekmedence 1Csúszda 3Miniklub van

La Mer ArtHotel

210 211

www.greentravel.hu

kemerkemer

www.hotellamer.comGöynük

ULTR

A ALL INCLUSIVE

ULTR

A ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

CSAL

ÁDBARÁT

ALL INCLUSIVE

Elhelyezkedés: a 36.000 nm-en elterülő komplexum az antalyai repülőtértől 70 km-re, Antalya városától 57 km-re, Kemertől pedig 18 km-re található, Tekirovában. Minden korosztály számára ajánljuk ezt a csodálatos fekvésű mesebeli hegyekkel, és ősi vá-rosokkal határolt üdülőfalut. A kristálytiszta tenger, a fenyőerdők és a Taurus hegység találkozásánál mindenki megtalálja a kényelmet, nyugalmat és a szórakozást egyaránt. Minden itt nyaralónak ajánljuk, hogy látogasson el Demrébe, ahol megtekintheti Szent Miklós Bazilikáját, mely a ma ismert Mikulás származási helye. Ha pedig még többre vágyik, kiránduljon el Antalya-ba és merüljön el a török forgatagban, vásárolgasson kedvére és sétáljon a pezsgő tengerparti sétányon.Strand: a szálloda közvetlenül a kavicsos tengerparton fekszik, a saját strandján a na-pozóágyak, napernyők és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, dél-utáni snackek, gözleme, vacsora heti 3 alkalommal a 4 a’la carte étterem egyikében (hal, kebab, török, olasz), délutáni tea, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (10.00 és 02.00 között). Térítés ellenében: import italok.Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 6 étterem, 4 bár, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, diszkó, szauna, gőzfürdő, törökfürdő, fitneszterem, biliárd, asztalitenisz, teniszpálya (előzetes foglalással), standröplabda, szörf. Térítés ellenében: motorizált vízi sportok, masszázs, szépségápolási kezelések, Internet-kávézó, orvos, mosoda, törökfürdő kezelései, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, 2 csúszda, miniklub (4-10 évig), tiniklub (11-16 évig), játszótér, gyermekbüfé az ebédnél.Szobák: a kétszintes – pálmafákkal, és zöld kerttel körülölelt – bungaló épületekben 268 szoba található, melyek mindegyike légkondicionált, műholdas tv-vel, minibárral, széffel, telefonnal, hajszárítóval és erkéllyel rendelkezik.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 70 kmLegközelebbi város 18 km

Strand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 3Gyermekmedence 1Csúszda 2Miniklub van

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 65 kmLegközelebbi város 10 km

Strand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda 3Miniklub van

Elhelyezkedés: az 56 hektáron, pínea fenyők között elterülő, 5 csillagos szállo-da Kemertől 10 km-re, az antalyai repülőtértől 65 km-re fekszik. Kelet felé 5 km-re Phaselis és 25 km-re Olympos ókori romvárosait találjuk. Strand: a szálloda közvetlenül a kavicsos strandon helyezkedik el. A strand kristálytiszta vize „Kék Zászló” minősítést kapott. A napernyők, napozóágyak, matracok és strandtö-rölközők ingyenesen vehetők igénybe.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, dél-utáni snack, éjféli büfé, gözleme, török pizza, fagylalt, tea/kávé/sütemény, frissen fa-csart narancslé a reggelinél, helyi alkoholos és alkoholmentes italok, néhány import ital (09:00 és 24:00 között), minibár (naponta vízzel, sörrel és üdítővel töltve), előzetes foglalással vacsora az egyik a’la carte étteremben, egy héten egyszer (kínai, olasz, tö-rök, hal). Térítés ellenében: prémium italok, minibár, szobaszerviz.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 csúsz-da, 2 főétterem, 4 a’la carte étterem, 4 bár, diszkó, nappali és esti animációs progra-mok, 2 teniszpálya, teniszfelszerelés, játékterem, búváriskola, egészség klub (szauna, törökfürdő, jacuzzi), fitneszterem, Internet-kávézó, asztalitenisz, biliárd, szörf (enge-déllyel), vízibicikli, kenu, wifi kapcsolat a közös helyiségekben. Térítés ellenében: üzle-tek, teniszoktatás, pályavilágítás, videojátékok, bowling, mosoda, vasalás, gyermekfel-ügyelet, motorizált vízi sportok, 24 órás orvosi ellátás, masszázs, fodrászat, szolárium, szépségszalon.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-11 évig), tiniklub, játszótér, gyermek-büfé, mini diszkó, videojátékok.Szobák: a 261 kényelmesen berendezett standard szoba mindegyike rendelkezik köz-ponti légkondicionálóval, telefonnal, műholdas tv-vel, minibárral, hajszárítóval, fürdő-köpennyel és papuccsal, széffel. Mozgáskorlátozott vendégek részére 3 szoba áll ren-delkezésre. A szobák egy része rendelkezik erkéllyel vagy franciaerkéllyel.

Resort Hotel

Fantasia De Luxe

212

www.greentravel.hu

213

ULTR

A ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

www.piratesbeach.com.trTekirova

ULTR

A ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

www.fantasia.com.trCamyuva

kemer kemer

Pirate's Beach Club1. osztályú üdüló́ falu

Hotel

Hotel

Hotel

Hotel

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 65 kmLegközelebbi város 10 kmStrand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda 2Miniklub nincs

www.asdembeach.com.trCamyuva

Elhelyezkedés: a 186 szobás szálloda a repülő-tértől 65 km-re, Kemer központjától 10 km-re, Camyuva bevásárló negyedétől 1 km-re fekszik. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos–ka-vicsos strandon terül el, a napernyők, napozó-ágyak és törölközők ingyenesen állnak rendel-kezésre.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, kései reggeli, délutáni snackek, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:00 között), a’la carte étterem (előzetes fogla-lással, 05.20 és 09.20 között), diszkó bár 23:30 és 01:30 között, egy üveg víz a minibárban ér-kezéskor. Térítés ellenében: vitamin bár, további minibár fogyasztás, szobaszerviz, palackozott italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, belső medence, 2 bár, diszkó, wifi a lobbyban, animáció, strandröplabda, asztalite-nisz, fitneszterem, törökfürdő, szauna, tenisz-pálya, kenu, vízibicikli. Térítés ellenében: Inter-net, masszázs, fodrászat, törökfürdő kezelései, teniszpálya-világítás, teniszfelszerelés, orvos, motoros vízi sportok, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, belső gyer-mekmedence, aquapark 2 csúszdával, miniklub (4-12 éves korig), játszótér.Szobák: a standard szobák 25-28 nm-esek, központi légkondicionálással, műholdas tv-vel, bérelhető széffel, telefonnal, franciaerkéllyel, hajszárítóval és minibárral rendelkeznek, nagy részük tengerre néz.

Elhelyezkedés: a szálloda az antalyai repülőtértől 70 km-re, Kemertől 18 km-re, Tekirovától 2 km-re terül el. Strand: a hotel közvetlenül a kavicsos tengerpart mellett fekszik, a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és va-csora büférendszerben, kései reggeli, snackek, fagylalt, kávé/sütemény, 3 a’la carte étterem (előzetes foglalással), éjszakai büfé, minden he-lyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (09:00 és 24:00 között), minibár érkezéskor töltve. Térítés ellenében: bizonyos import italok, frissen facsart gyümölcslevek, prémium italok, 4 a’la carte étterem, minibár töltése.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, belső medence, 6 étterem, 9 bár, 3 csúszda, animáció, kosárlabda, strandröplab-da, aerobic, jóga, darts, diszkó, fitneszterem, törökfürdő, szauna, asztalitenisz, tenisz, kenu, vízibicikli, szörf. Térítés ellenében: gyermekfel-ügyelet, fodrászat, masszázs, törökfürdő keze-lései, biliárd, teniszfelszerelés, oktatás, pályavilá-gítás, vízi sportok, búváriskola, üzletek, mosoda, orvosi ellátás, vízipipa.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 évig), mini diszkó, mini mozi, játszótér, gyer-mekmenü vacsoránál.Szobák: minden szoba központi légkondici-onálóval, hajszárítóval, telefonnal, minibárral, bérelhető széffel és műholdas tv-vel felszerelt, néhány szoba erkéllyel is rendelkezik.

www.corinthia.com.tr Tekirova

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 70 kmLegközelebbi város 18 kmStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda 3Miniklub van

L'Oceanica

Asdem Beach

Corinthia Tekirova

Elhelyezkedés: a 228 szobás hotel a repülőtértől 65 kilométerre, Kemertől 8 km-re fekszik. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-apró-kavicsos tengerparton fekszik. A napernyők és napozóágyak ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd, vacsora büférendszerben, a’la carte étte-rem (előzetes foglalással, heti egyszer), minden helyi és néhány import alkoholos és alkohol-mentes ital (10:00 és 24:00) között, minibár (víz-zel töltve). Térítés ellenében: import italok, fris-sen facsart gyümölcslevek, szobaszerviz (24:00 és 07:00) között. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, belső medence, csúszda, 2 étterem, 2 a’la carte étterem előzetes foglalással, animá-ció, show-műsorok, 4 bár, törökfürdő, szauna, fitneszterem, diszkó, asztalitenisz, strandröplab-da, vízilabda, teniszpálya, biliárd, szörfözés (en-gedéllyel). Térítés ellenében: masszázs, török-fürdő kezelései, szépségszalon szolgáltatásai, fodrászat, üzletek, orvos, vízi sportok, teniszpá-lya-világítás, Internet, szobaszerviz. Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), gyermekprogramok, játszótér.Szobák: minden szoba rendelkezik erkéllyel, központi légkondicionálóval, hajszárítóval, tele-fonnal, műholdas tv-vel, minibárral és bérelhető széffel. A főépületi szobák 25 nm-esek, tengerre nézőek és padlószőnyeggel burkoltak. A mel-léképületben a szobák 22 nm-esek, parkettásak, tengerre vagy kertre néznek.

www.elizebeachresort.comCamyuva

Elize Beach Resort

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 60 kmLegközelebbi város 5 kmStrand táv. 50 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda 2Miniklub van

Elhelyezkedés: a 2007-ben nyílt szálloda 5 kilo-méterre fekszik Kemertől és 60 kilométerre az antalyai repülőtértől, Camyuvában, egy kis üdü-lőfaluban a szikrázóan kék tenger és a Taurus hegygerince között, egy 4.500 nm–es területen. Strand: a kavicsos strand a szállodától kb. 50 méterre található. A napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, délutáni snack, tea/kávé/sütemény, török a’la carte étterem (előzetes foglalással, egyszer egy héten, kb. 20 USD foglalási díj ellenében), helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:30 között), minibár (1,5 l ásványvízzel töltve naponta). Té-rítés ellenében: vitamin bár, frissen facsart gyü-mölcslevek, fagylalt, import italok, palackozott italok.Szolgáltatások: medence napozóágyakkal és napernyőkkel, étterem, 6 bár, 2 csúszda, török-fürdő, szauna, fitneszterem, darts, sakk, asztali-tenisz, minigolf, strandröplabda, animáció, wifi a hallban. Térítés ellenében: masszázs, fodrász, szépségszalon, orvosi ellátás, vízi sportok, bili-árd, mosoda, gyermekfelügyelet, Internet, spa, üzletek, törökfürdő kezelései.Gyermekeknek: miniklub (4-12 évig), gyermek-medence, játszótér.Szobák: a 137 szoba mindegyike rendelke-zik erkéllyel, telefonnal, műholdas LCD tv-vel, egyénileg szabályozható légkondicionálóval, minibárral, hajszárítóval, Internet-csatlakozással és bérelhető széffel.

www.loceanicahotel.comCamyuva

214 215

www.greentravel.hu

kemerkemer

ALL INCLUSIVE

ULTR

A ALL INCLUSIVE

ULTR

A ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 65 kmLegközelebbi város 8 kmStrand táv. 0 mStrand típus homokos-aprókavicsosMedence 3Gyermekmedence 1Csúszda 2Miniklub van

ALL INCLUSIVE

Hotel

Hotel

Hotel

Hotel

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 55 kmLegközelebbi város 0 mStrand táv. 100 mStrand típus homokos-aprókavicsosMedence 2Gyermekmedence 2Csúszda 6Miniklub van

Elhelyezkedés: az antalyai repülőtértől 55 km-re, Kemer központjától 500 méterre fekszik a 271 szobás hotel, mely az üdülőhely egyik legrégeb-bi szállodája.Strand: a homokos-aprókavicsos strandtól 100 méterre található a szálloda, a parton a naper-nyőket, napozóágyakat, matracokat és a strand-törölközőket ingyenesen igénybe lehet venni.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, kései reggeli, délutáni snack-ek, délutáni kávé és sütemény, éjféli leves, helyi al-koholos és alkoholmentes italok (10:00 és 01:00 között), naponta víz a minibárból. Térítés ellené-ben: import italok, fagylalt, frissen facsart gyü-mölcslevek, palackozott italok, pezsgő, minibár fogyasztás, szobaszerviz, fogyasztás a Lobby bárban.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, 6 csúszda, belső medence, 3 ét-terem, 4 bár, törökfürdő, szauna, fitneszterem, asztalitenisz, darts, nappali és esti animáció, aerobic, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: masszázs, bőrradírozás, törökfürdő kezelései, jacuzzi, mosoda, orvos, biliárd, fodrász, tenisz, vízi sportok a parton, Internet-kávézó, gyermek-felügyelet, üzletek. Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, aquapark, miniklub 4-12 éves korig, gyermekbüfé vacso-ránál, mini diszkó.Szobák: a szobák központilag légkondicionáltak, mindegyik rendelkezik műholdas tv-vel, telefon-nal, minibárral, bérelhető széffel, hajszárítóval és erkéllyel. A családi szobák egy légterűek és tágasak.

www.ozkaymakotels.comKemer

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 55 kmLegközelebbi város 250 mStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

Elhelyezkedés: a szálloda az antalyai repülőtértől 55 km-re fekszik, Kemer központját negyedórá-nyi sétával érhetjük el. Strand: közvetlenül a keskeny, kavicsos tenger-parton fekszik a hotel, fürdőcipő használata gyermekek számára javasolt. A napernyők és napozóágyak ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacso-ra büférendszerben, késői reggeli, éjféli snack, különböző snackek, kávé/tea/sütemények, né-hány import és minden helyi alkoholos és alko-holmentes ital (napi 24 órában); a'la carte étter-mek (hetente egy alkalommal), délután fagylalt, minibár naponta feltöltve (üdítővel, vízzel és 1 sörrel). Térítés ellenében: palackozott és dobozos italok, egyes import és prémium italok, a’la carte étterem.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, belső medence, 10 étterem, 6 bár, esti show-műsorok, törökfürdő, szauna, fitneszterem, asztalitenisz, strandröplabda, ví-zilabda, diszkó, animációs programok, Internet. Térítés ellenében: orvosi ellátás, mosoda, üzle-tek, fodrászat, masszázs és spa szolgáltatások, bowling, biliárd, játékterem, motoros vízi spor-tok, törökfürdő kezelései.Gyermekeknek: miniklub (4-12 évig), animáció, gyermekmedence, csúszda, játszótér. Szobák: a 488, részben francia erkélyes, részben erkély nélküli szoba bérelhető széffel, telefonnal, műholdas tv-vel, központi légkondicionálóval, hajszárítóval és minibárral rendelkezik.

www.orangecounty.com.tr Kemer

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 55 kmLegközelebbi város 0 mStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda 3Miniklub van

www.kemerresort.comKemerElhelyezkedés: az 5 csillagos, 357 szobás, 30.000 nm-es területen elhelyezkedő hotel a repülőtér-től 55 km-re, Kemer központjától 600 méterre fekszik. Strand: a szálloda közvetlenül a kavicsos stran-don fekszik, ahol a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen állnak rendelke-zésre.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacso-ra büférendszerben, kései reggeli, délutáni és éjjeli snackek, gyermekmenü, jégkrém, gözleme, ötórai tea, minden helyi és néhány import al-koholos és alkoholmentes ital (10:00 és 24:00 között), minibár naponta töltve üdítőkkel, a’la carte éttermek (heti 2 alkalommal, előzetes fog-lalással). Térítés ellenében: néhány import ital, speciális borok, fogyasztás a fondu és barbeque étteremben, szobaszerviz.Szolgáltatások: 1100 nm-es medence naper-nyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, éttermek, bárok, diszkó, fitneszterem, aerobic, minigolf, tenisz, squash, strandröplabda, darts, asztalitenisz, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, jacuzzi. Térítés ellenében: fodrászat és szépség-szalon, üzletek, vízi sportok, wifi a lobbyban, törökfürdő kezelései, orvosi ellátás, bowling, biliárd, mosoda, spa és kezelései, teniszpálya-világítás. Gyermekeknek: miniklub (4-12 éves korig), aquapark 3 csúszdával. Szobák: minden padlószőnyeggel borított szo-ba rendelkezik központi légkondicionálással, te-lefonnal, műholdas tv-vel, minibárral, bérelhető széffel és erkéllyel.

Catamaran Resort

Özkaymak Kemer Marina

Orange County

Kemer Resort

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 45 kmLegközelebbi város 10 kmStrand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

www.catamaranhotel.com.trBeldibi

Elhelyezkedés: a 223 szobás hotel a repülőtértől 45 km-re, Kemertől 10 km-re fekszik. Strand: a hotel közvetlenül a homokos–kavicsos tengerparton található, a parton a napernyők és napozóágyak ingyenesen, a törölközők letét el-lenében vehetők igénybe.Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és va-csora büférendszerben, kései reggeli, délutáni snackek, fagylalt, éjszakai snackek, heti egyszer előzetes foglalással vacsora az egyik a’la carte étteremben, néhány import és minden helyi al-koholos és alkoholmentes ital (10:00 és 02:00 között), meleg italok és üdítők (02:00 és 10:00 között), minibár ékezéskor feltöltve. Térítés elle-nében: frissen facsart gyümölcslevek, üveges és palackozott italok, prémium és import italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, belső medence, 6 bár, 3 a’la carte étterem, wifi a lobbyban, fitneszterem, asztali-tenisz, teniszpálya, minigolf, kosárlabda, strand-röplabda, vízilabda, törökfürdő, szauna, gőzfür-dő. Térítés ellenében: fodrászat, orvosi ellátás, teniszfelszerelés, vízi sportok, teniszpálya-világí-tás, masszázsok és egyéb spa kezelések, jacuzzi, törökfürdő kezelései, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, csúszdák, miniklub (4-7 éves korig), junior klub (8-12 éves korig).Szobák: a standard szobák 28 nm-esek, padló-szőnyeggel, erkéllyel, hajszárítóval, telefonnal, széffel, központi légkondicionálással és műhol-das tv-vel rendelkeznek.

216 217

www.greentravel.hu

kemerkemer

CSAL

ÁDBARÁT

ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

ULTR

A ALL INCLUSIVE

ULTR

A ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

ULTR

A ALL INCLUSIVE

Hotel

Hotel

Hotel

1. osztályú üdülo”falu

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 40 kmLegközelebbi város 10 kmStrand táv. 90 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda 3Miniklub van

www.famehotels.comGöynük

Elhelyezkedés: a szálloda az antalyai repülőtér-től 40 km-re, Kemer városközpontjától 10 km-re, Göynük üdülőhelyen helyezkedik el. Strand: a hotel 90 m-re fekszik a kavicsos strand-tól, ahol a napernyők, a matracok, a napozó-ágyak és a strandtörölközők ingyenesen igény-be vehetők.Ellátás: fame style all inclusive: reggeli, kései reg-geli, ebéd és vacsora büférendszerben, ebédnél és vacsoránál diétás büfé, éjféli leves, snackek, kávé és sütemények, gözleme, minden helyi al-koholos és alkoholmentes ital (10:00 és 23:00 között), szobaszerviz (00:00 és 06:00 között), víz a minibárból, 2 a’la carte étterem (foglalási díj ellenében, előzetes foglalással). Térítés ellené-ben: import italok, frissen facsart gyümölcsle-vek, palackozott italok.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 csúszda, 3 étterem, 4 bár, nappali és esti animációs progra-mok, fitneszterem, szauna, törökfürdő, 2 jacuzzi, asztalitenisz, tenisz. Térítés ellenében: masszázs, törökfürdő kezelései, teniszpálya-világítása, fod-rász, biliárd, orvosi ellátás, mosoda, üzletek, vízi sportok.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 évig), játszótér, gyermekbüfé ebédnél és vacsoránál.Szobák: a szálloda 163, modern stílusban be-rendezett szobájának mindegyike rendelkezik padlószőnyeggel, hajszárítóval, telefonnal, mű-holdas tv-vel, minibárral, központi légkondicio-nálóval és bérelhető széffel. Többségük erkéllyel rendelkezik.

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 50 kmLegközelebbi város 0 mStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub van

Elhelyezkedés: a szálloda Kemerben található, 50 km-re fekszik az antalyai repülőtértől, és 40 km-re Antalya városközpontjától. Strand: a hotel közvetlenül a kavicsos tengerpar-ton helyezkedik el, a napernyők, napozóágyak, strandtörölközők és matracok ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: fame style all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, snackek, gözleme, kávé/tea/sütemény, fagylalt és gyü-mölcs bizonyos időpontban, a’la carte éttermek (előzetes foglalással, egyszer egy héten), diétás és vegetáriánus büfé, éjféli leves, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:00 között), víz a minibárból, szobaszerviz. Térítés ellenében: import italok, frissen facsart gyümölcslevek, italok a diszkóban, palackozott italok, italok a minibárból.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, belső medence, 2 étterem, 3 bár, fitneszterem, animáció, törökfürdő, szauna, asztalitenisz, wifi a főépületi hallban. Térítés el-lenében: vízi sportok, biliárd, gyermekfelügyelet, orvosi ellátás, masszázs, törökfürdő kezelései, szépségszalon, üzletek, fodrász, Internet.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), gyermekbüfé.Szobák: a szálloda 246 szobájának mindegyi-ke padlószőnyeggel, telefonnal, hajszárítóval, minibárral, bérelhető széffel, műholdas tv-vel, zenecsatornával és központilag szabályozott légkondicionálóval felszerelt. A szobák többsé-ge erkélyes.

www.famehotels.com Kemer

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 45 kmLegközelebbi város 13 kmStrand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

www.clubsalima.com.trBeldibiElhelyezkedés: a 2009-ben felújított, 410 szobás hotel 45 km-re fekszik a repülőtértől, 13 km-re Kemer belvárosától, Beldibi településen. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos–kavi-csos strandon fekszik, ahol a napozóágyak, nap-ernyők és strandtörölközők ingyenesen állnak a vendégek rendelkezésére. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, kései reggeli, délutáni snackek, minden helyi alkoholos ital és üdítő (09:00 és 01:00 között), víz a minibárból. Térítés ellenében: további italok a minibárból, frissen facsart na-rancslé (kivéve reggelinél), kávéfélék, fagylalt, alkoholos italok a diszkóban, a’la carte étterem, Mediteraneo bár, import italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, csúszda, étterem, 3 bár, 4 tenisz-pálya, törökfürdő, szauna, nappali animáció, esti show-műsorok, fitneszterem, asztalitenisz, strandröplabda, diszkó, darts, biliárd. Térítés ellenében: mosoda, vízi sportok, masszázs, a’la carte étterem, teniszpálya-világítás, felszerelés és oktatás, törökfürdő kezelései, masszázs, vízi sportok a parton, búvároktatás, orvosi ellátás, fodrászat, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, miniklub (4-11 éves korig), junior klub (12-17 éves korig), gyermekbüfé.Szobák: minden szoba kőpadlós, rendelkezik telefonnal, műholdas tv-vel, minibárral, erkély-lyel, hajszárítóval, ingyenes széffel és egyénileg szabályozható légkondicionálóval.

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 45 km Legközelebbi város 9 kmStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 3Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

Elhelyezkedés: a hotel Göynük üdülőfaluban, Kemertől 9 km-re, a repülőtértől pedig 45 km-re fekszik. Strand: a szálloda közvetlenül a kavicsos stran-don terül el, ahol a napernyők, napozóágyak, matracok és a strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései regge-li, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snack, kávé/tea/sütemény, fagylalt bizonyos időpontokban, gözleme, éjféli leves, éjszakai szendvicsek (24:00-07:00 között), minden helyi alkoholos és alkoholmentes ital (24 órában), né-hány import alkoholos ital (10:00-02:00 között), italok a diszkóban (23:00-02:00 között), érkezés napján víz és üdítők a minibárban. Térítés ellené-ben: import italok, palackozott italok, 3 a’la carte étterem (olasz, hal, török; előzetes foglalással, 5 Eur/fő a foglalási díj), szobaszerviz.Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, csúszdák, 5 étterem, 7 bár, nappali és esti animációs prog-ramok, strandröplabda, vízilabda, minigolf, boccia, asztalitenisz, törökfürdő, szauna, jacuzzi, fitneszterem, diszkó. Térítés ellenében: masz-százs, fodrászat, biliárd, üzletek, 7 teniszpálya, orvos, vízi sportok, törökfürdő kezelései.Gyermekeknek: külső és belső gyermekmeden-ce, miniklub(4- 12 évig).Szobák: a hotel 542 szobájának mindegyike rendelkezik minibárral, légkondicionálóval, mű-holdas tv-vel, széffel, hajszárítóval, telefonnal és erkéllyel.

www.miradahotels.com Göynük

Fame Residence Göynük

Fame Residence Kemer

Club Salima

Mirada Del Mar

CSAL

ÁDBARÁT

218 219

www.greentravel.hu

kemerkemer

ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

ALL INCLUSIVE

ALL INCLUSIVE

ULTR

A ALL INCLUSIVE

Hotel

Hotel

Hotel

Hotel

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 55 kmLegközelebbi város 1 kmStrand táv. 1,1 kmStrand típus kavicsosMedence 3Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

www.hotelgardenresort.com Kemer

Elhelyezkedés: a 235 szobás hotel a repülőtértől 55 km-re fekszik, a festői Kemer városában, a központtól 1 km-re. Strand: a hoteltól kb. 1100 méterre fekszik a tengerpart, ahova ingyenes buszjárat közlekedik 30 percenként. A parton a napernyők és napo-zóágyak ingyenesen vehetők igénybe a szálloda vendégei részére. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, kései reggeli, délutáni snackek, 5 órai kávé, egyszer vacsora az a’la carte étte-remben (előzetes foglalással), minden helyi al-koholos és alkoholmentes ital (10:00 és 24:00 között), fogyasztás a parton. Térítés ellenében: import italok, italok a diszkóban, frissen facsart narancslé, török kávé.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, csendes medence (csak 16 éven felülieknek), medence csúszdákkal, hárem bár, medence bár, Tropical medence bár, animáció, diszkó, fitneszterem, teniszpálya, strandröplab-da, kenu, vízibicikli. Térítés ellenében: szauna, tö-rökfürdő és kezelései, jacuzzi, masszázs, vitamin bár, biliárd, teniszpálya-világítás, üzletek, moto-ros vízi sportok, orvosi ellátás, mosoda. Gyermekeknek: elkerített gyermekmedence rész, miniklub (4-12 éves korig), mini diszkó. Szobák: minden szoba rendelkezik bérelhető széffel, minibárral, egyénileg szabályozható lég-kondicionálással, műholdas tv-vel, telefonnal, hajszárítóval és erkéllyel.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 55 kmLegközelebbi város 600 mStrand táv. 200 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

www.kemerdreamhotel.netKemer

Elhelyezkedés: a 180 szobás, 4 csillagos hotel az antalyai repülőtértől 55 km-re, Antalya vá-rosközpontjától 45 km-re, Kemer belvárosától pedig kb. 600 méterre fekszik, a Taurus-hegység lábánál. Kemer első számú vonzereje a termé-szeti szépségeiben rejlik. Tenger, erdők és he-gyek találkoznak itt, zöld pineaerdők, mesébe illő öblök várják az ideutazókat. A langyos nyári estéken a szabadtéri diszkók és bárok kínálnak kellemes időtöltést. Az utcák zsúfoltak az étter-mektől, melyek késő éjszakáig várják a vendé-geket.Strand: a szálloda 200 méterre fekszik a kavicsos parttól, ahol a napernyők és napozóágyak térí-tés ellenében használhatók.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, ötórai tea/kávé/sütemények, minden helyi alkoholos és alkoholmentes ital (10:00 és 24:00 között). Térítés ellenében: import italok, frissen facsart narancslé, fogyasztás a parton.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, belső medence, étterem nemzetközi és török fogásokkal, bár, tv-szoba, asztalitenisz, fitneszterem, darts. Térítés ellenében: törökfürdő és kezelései, szauna, masszázs, üzletek, orvosi ellátás, mosoda.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótérSzobák: minden padlószőnyeggel borított, egy-szerűen berendezett szoba rendelkezik egyéni-leg szabályozható légkondicionálással, erkély-lyel, telefonnal, hajszárítóval, műholdas tv-vel, minibárral és bérelhető széffel.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 65 kmLegközelebbi város 6 kmStrand táv. 150 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda 2Miniklub van

www.hotelcamyuvabeach.com CamyuvaElhelyezkedés: az egy épületből álló, 4 emeletes szálloda Camyuva üdülőhelyen fekszik a kris-tálytiszta tenger és a zöldellő hegyvonulatok között, 6 km-re Kemertől, 65 km-re az antalyai repülőtértől és 55 km-re Antalya központjától. A környező városokba, Antalyába vagy Kemerbe taxival vagy dolmussal juthatunk el. Érdemes legalább egyszer ellátogatni egy igazi bazárba, ahol gyönyörű textíliák, ínycsiklandó fűszerek közül válogathatunk, alkudni kötelező!Strand: a szálloda 150 méterre fekszik a kavicsos strandtól. A parton a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snackek, kávé/tea/sütemény, helyi alkoholos és alkohol-mentes italok (10:00 és 23:00 között), minibár (1,5 l ásványvízzel feltöltve). Térítés ellenében: import italok, fagylalt, frissen facsart gyümölcs-levek, a beach bárban minden ital 20:00 után.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, 2 étterem, lobby bár, medence bár, beach bár, 2 csúszda, darts, asztalitenisz, szauna, törökfürdő, fitneszterem, animáció. Térítés ellenében: biliárd, asztali foci, masszázs, fodrászat, mosoda.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig).Szobák: a 179 szoba mindegyike erkéllyel, mű-holdas tv-vel, minibárral, légkondicionálóval, telefonnal, hajszárítóval és bérelhető széffel ren-delkezik.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 65 kmLegközelebbi város 6 kmStrand táv. 200 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda 1Miniklub nincs

www.pinehousehotel.com CamyuvaElhelyezkedés: az egyszerű, helyi besorolás sze-rint négycsillagos szálloda Camyuva üdülőte-rület központjától 500 méterre helyezkedik el, az antalyai repülőtértől 65, Kemer központjától pedig kb. 6 km-re.Strand: a szálloda kb. 200 méterre fekszik a ka-vicsos strandtól, melyet egy kellemes sétával könnyedén megközelíthetünk. A parton a nap-ernyők, napozóágyak és strandtörölközők in-gyenesen igénybe vehetők.Ellátás: all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snack a strandbárban, alkoholmentes italok a strandon, délutáni tea/kávé/sütemény, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10.00 és 23.00 között), török kávé (22.00 és 23.00 között). Térítés ellené-ben: import italok, minibár fogyasztás.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, étterem, lobby bár, medence bár, strandbár, napközben animációs progra-mok, aerobic, strandröplabda, asztalitenisz, boccia, darts, vízilabda, törökfürdő, szauna, fitneszterem, sakk, török est vagy élő zene két-hetente, meeting terem. Térítés ellenében: orvosi ellátás, mosoda, masszázs, bőrradírozás, török-fürdő kezelései, vízi sportok.Gyermekeknek: gyermekmedence csúszdávalSzobák: a 119 szoba mindegyike minibárral, műholdas tv-vel, telefonnal, egyénileg szabá-lyozható légkondicionálóval, bérelhető széffel, hajszárítóval és erkéllyel rendelkezik. A standard szobák 18 nm-esek.

Garden Resort Bergamot

Kemer Dream

Camyuva Beach

Pine House

220 221

www.greentravel.hu

kemer kemer

ALL INCLUSIVE

ALL INCLUSIVE

ALL INCLUSIVE

ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

Hotel

Hotel

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 55 kmLegközelebbi város 9 kmStrand táv. 300 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda 5Miniklub van

Elhelyezkedés: a szálloda a repülőtértől 55 km-re, Kemer-től 9 km-re található, Göynük telepü-lésen. Strand: a homokos-kavicsos parttól a hotel kö-rülbelül 300 méterre fekszik. A napernyők, na-pozóágyak és matracok, valamint a strandtöröl-közők használata ingyenes, a strandtörölközők cseréje térítés ellenében lehetséges.Ellátás: all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni és éjféli snackek, kávé/tea/sütemény, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 24:00 között). Té-rítés ellenében: a’la carte étterem, frissen facsart gyümölcslé, italok a diszkóban, import italok, palackozott italok, minibár fogyasztás, szoba-szerviz.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, 5 csúszda, animáció, 2 étterem, 5 bár, szauna, törökfürdő, fitneszterem, kosárlab-da, strandröplabda, asztalitenisz, tenisz, aerobic, darts, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: Internet, biliárd, játékterem, teniszpálya-világítás, vízi sportok, masszázs, szépségszalon, mosoda, or-vos, fodrászat, gyermekfelügyelet, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (5-12 évig). Szobák: a 265 komfortosan berendezett szoba mindegyike rendelkezik műholdas tv-vel, zene-csatornával, telefonnal, központi légkondicioná-lóval (időszakos üzemeléssel), minibárral, bérel-hető széffel, hajszárítóval és erkéllyel. A családi szobák 35 nm-esek és két légterűek.

www.greenwoodresort.comGöynük

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 55 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 100 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

www.asdempark.comKemerElhelyezkedés: ez a két, 4 emeletes épületből álló hotel az antalyai reptértől 55 km-re, Kemer központjában található. A csodás Taurus-hegy-ség és a türkizkék tenger között fekvő Kemer tökéletes kikapcsolódást nyújt az ide látogató turistáknak.Strand: a szálloda kb. 100 méterre fekszik a kavi-csos strandtól, ahol a napernyők, a matracok és a napozóágyak ingyenesen, a strandtörölközők pedig térítés ellenében vehetők igénybe.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacso-ra büférendszerben, kései reggeli, török le-pény (gözleme), délutáni kávé/tea/sütemény, snackek, minden helyi alkoholos és alkoholmen-tes ital (11:00 és 23:00 között). Térítés ellenében: import italok, minibár.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, 2 étterem, 3 bár, darts, asztali foci, asztalitenisz, strandröplabda, fitneszterem, sakk, nappali és esti animációs programok, wifi kap-csolat. Térítés ellenében: masszázs, törökfürdő, szauna, jacuzzi, törökfürdő kezelései, fodrászat, biliárd, Internet-kávézó, vízi sportok, üzletek, or-vosi ellátás, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér. Szobák: a szálloda 111 standard és 60 családi szobájának mindegyike rendelkezik hajszárító-val, telefonnal, műholdas tv-vel, minibárral, lég-kondicionálóval, bérelhető széffel és erkéllyel. A standard szobákban zuhanyzó, az egy légterű családi szobákban fürdőkád található.

Greenwood Resort

Asdem Park

222 kemer

ALL INCLUSIVE

ALL INCLUSIVE