Fordította: Ruzsa Ferenc (1995)

Szanszkritul: http://www.academia.edu/3284832/Sadanandas_Vedanta-Sara

Szadánanda: A védánta veleje

Lét-tudat-gyönyör ő, teljes; szó vagy elme nem éri el;

mindent befoglaló lélek: támaszáért fohászkodom.

Köszöntve mesterem – tényleg Egy-üdvű ő, ki túljutott

a látszaton –, a védánta velejét most kifejtem én.

1. ‘Védánta’: ismeretforrása az upanisadok, kiegészítőleg a Brahma-szútra és mások.

2. Mivel ez védánta-értekezés, annak velejáróit – ilyenségük bizonyításán túl – nem kell

vizsgálnia.

3. Itt a ‘velejárók’: a jelölt, a tárgy, a viszony és a cél.

4. ‘Jelölt’ pedig az, aki előírásosan tanulmányozta a Védát és magyarázó irodalmát,

így egyszerre megértette az egész Véda értelmét, mostani vagy egy másik születésében, a

kívánságszerinti és a tilalmas dolgok kerülésével, valamint a rendszeres, alkalmi,

engesztelő és hódoló szertartások megtartásával minden szennytől megszabadulván

különösen tiszta szívű, rendelkezik a négy beteljesedéssel, s így törekszik a helyes

megismerésre.

5. ‘Kívánságszerintiek’ azok a tevékenységek, melyek a menny és más efféle

kívánatos dolgok elérésére vezetnek, mint a fény-dicsőítés áldozat.

6. ‘Tilalmas dolgok’ azok, amelyek a pokolba és más efféle nemkívánt

következményekre vezetnek, mint a papgyilkosság.

7. ‘Rendszeres szertartások’ azok, amelyek elhagyása bűnre vezet, mint a

reggeli és esti imádság.

8. ‘Alkalmi szertartások’ affélék, mint a fiú születésekor bemutatott születési

áldozat.

9. ‘Engesztelő szertartások’ azok, amelyek csupán a vétkek fogyatkozására

vezetnek, mint a holdváltozás szerinti böjt.

10. A ‘hódolat’ lelki tevékenység, melynek tárgya a minőségekkel meghatározott

Brahman; ilyen Sándilja látomása (Cshándógja-upanisad III.14).

11. Ezeknek – a rendszeres és a többi szertartásoknak – a fő célja a szellem

megtisztítása; a hódolat fő célja viszont annak összpontosítása.

12. A kinyilatkoztatás szerint: „A Védát tanulva, Őt akarják megismerni a

papok, áldozva, …” (Brihadáranjaka-upanisad IV.4.22). A szenthagyomány szerint:

„Vezekléssel elpusztítja a szennyet, tudással halhatatlanságra jut” (Manu

törvénykönyve XII.104).

13. A rendszeres és alkalmi szertartásoknak, valamint a hódolatnak más a

gyümölcse is: az atyák világába, illetve az igazság világába juttatnak. A

kinyilatkoztatás szerint: „… az atyák világa tettekkel, az istenek világa tudással.”

(Brihadáranjaka-upanisad I.5.16)

14. A ‘beteljesedések’: az örök és múlandó dolgok megkülönböztetése, közöny az

itteni s túlnani gyümölcsök élvezetével szemben, siker a csitultság, önuralom stb.

terén, megváltásvágy.

2

15. ‘Az örök és múlandó dolgok megkülönböztetését’ illetőleg: csak Brahman

örök dolog, minden más kivétel nélkül múlandó.

16. Miként a koszorú, szantál és más efféle evilági dolgok élvezete múlandó,

hiszen tettekből fakadnak – ugyanígy a túlnani dolgok (mint az istenek nektárja)

élvezete is múlandó; ezért mindezeket végleg elhagyjuk: ez a ‘közöny az itteni s

túlnani gyümölcsök élvezetével szemben’.

17. A ‘csitultság, önuralom stb.’ pedig csitultság, önuralom, tartózkodás, tűrés,

összeszedettség, hit.

18. Közülük a ‘csitultság’ az elme visszafogása a tanuláson stb. kívüli

dolgoktól.

19. Az ‘önuralom’ az érzékek elfordítása a fentieken kívüli dolgoktól.

20. Az érzékek elfordítása után azok távolmaradása a fentieken kívüli

dolgoktól a ‘tartózkodás’; avagy az előírt cselekmények előírásos elhagyása.

21. A ‘tűrés’ az ellentétpárok, mint hideg–meleg, elviselése.

22. A visszafogott elme összpontosítása tanuláskor stb. az annak megfelelő

tárgyra az ‘összeszedettség’.

23. Bizalom a mester, a védánta és más hasonlók szavában a ‘hit’.

24. A ‘megváltásvágy’ a szabadulás kívánása.

25. Az ilyen ember, aki a megismerésre tör: jelölt.

26. A kinyilatkoztatás szerint: „… csitult, önuralommal bír, …” (Brihadáranjaka-

upanisad IV.4.23).

27. Úgy mondják:

Erényes, érzékein úr, nyugodt szivű,

hibáit elhagyta és engedelmes is,

a forgatagból szabadulni vágyik - ezt

ilyennek add át, aki mesteréhez hű.

(Upadésa-száhaszrí 324.=16.72)

28. ‘Tárgy’ a megismerendő: a lélek és Brahman egysége, mint tiszta tudat – hiszen

éppen ez a védánták legfőbb lényege.

29. A ‘viszony’ pedig ezen megismerendő egység és az ezt alátámasztó upanisadok

(mint ismeretforrás) kapcsolata, melynek jellege: felfogandó – megvilágító.

30. A ‘cél’ ezen megismerendő egységre vonatkozó nemtudás megszűnte és az erre az

állapotra jellemző gyönyörűség elnyerése.

31. A kinyilatkoztatás szerint: „Túljut a fájdalmon, ki a lelket ismeri” (Cshándógja-

upanisad VII.1.3), továbbá „… Brahmant ismeri, Brahmanná lesz maga” (Mundaka-

upanisad III.2.9).

32. Mint kinek feje lángol, s víztükörhöz fut, úgy menekül a Védát ismerő, Brahmanba

fordult mesterhez e jelölt: megperzselte a születéssel-halállal terhes létforgatag tüze.

Kezében ajándékkal, hozzá folyamodik. A kinyilatkoztatás szerint: „… rőzsével kezében, a

Védát ismerő, Brahmanba fordult mesterhez.” (Mundaka-upanisad I.2.12)

33. Az, végtelen könyörületességében, tanítja őt, a rávetítés elvetésének módszerével. A

kinyilatkoztatás szerint: „A bölcs így szólt hozzá, ki őt felkereste …” (Mundaka-upanisad

I.2.13).

34. ‘Rávetítéskor’ a tényleges dologra vetítjük a nem-ténylegeset, mint ahogyan a

kötélcsomóra (mely nem alakult kígyóvá) a kígyó képzetét.

35. ‘Tényleges dolog’ Brahman: lét, tudat, gyönyörűség, egyetlen.

36. ‘Nem-tényleges’ minden élettelen dolog összessége, kezdve a nemtudáson.

3

37. A ‘nemtudás’ nem fejezhető ki a lét és nemlét fogalmával. Lényegénél fogva

hármas minőségű. Ellenfele a tudás. Mindaz, úgy mondják, aminek természete a

változás.

38. Tapasztalatunk szerint magunk is tudatlanok vagyunk. A kinyilatkoztatás

szerint is, „… az isteni lélek képességét, melyet önnön minőségei rejtenek.”

(Svétásvatara-upanisad I.3)

39. E nemtudás tekinthető egynek vagy soknak, aszerint, hogy összességként avagy

elkülönülten fogjuk fel.

40. Mégpedig: ha összességként fogjuk fel a fákat, egységük megnevezése az

erdő. Avagy a cseppek, összességként felfogva: víztömeg. Ugyanígy, ha az egyes

egyéni lelkekben elkülönülten megjelenő nemtudásokat összességként fogjuk fel,

egységük megnevezhető.

41. A kinyilatkoztatás szerint „Az egyetlen, nem-született …” (Svétásvatara-

upanisad IV.5)

42. Ezen összességben, hiszen a legmagasabb határozmányokkal bír,

túlsúlyos a legtisztább való.

43. A tőle meghatározott tudat mindentudó, mindenek ura, mindenek

kormányzója, így megnevezései: Úr, Világ Oka, Belső Kormányzó, Megnyilvá-

nulatlan.

44. Mindentudó, hiszen a nemtudás teljességét bevilágítja. A kinyilatkoztatás

szerint „Ki mindentudó, mindent ismerő …” (Mundaka-upanisad I.1.9)

45. A fenti összesség, lévén mindeneknek oka, az Ő ok-teste.

46. Ez a gyönyör-burok, mivel gyönyörűségben bővelkedik s burokként

beborítja.

47. Ez a mélyálom, mivel mindennek megszűnte.

48. Ugyanezért mondják a durva és finom anyagi jelenségek magába-

olvasztójának is.

49. Ha elkülönülten fogjuk fel az erdőt, többességének megnevezései a fák.

Avagy a víztömeg elkülönült felfogása a cseppek. Ugyanígy a nemtudást

elkülönülten felfogva, többessége megnevezhető.

50. A kinyilatkoztatás szerint

„Varázzsal Indra sok alakba rejtezik …”

(Brihadáranjaka-upanisad II.5.19 = Rig-véda VI.47.18c)

51. Itt aszerint nevezzük elkülönülésnek, illetve összességnek, hogy az

elkülönülteket avagy az összességüket hatja át.

52. Ezen elkülönülésben, hiszen alantas határozmányokkal bír, túlsúlyos a

szennyezett való.

53. A tőle meghatározott tudat csekély tudású, nem uralkodik, így

megnevezése: megértő, hiszen egyetlen nemtudást világít be.

54. Azért megértő, mert nem túl ragyogó és határozmánya homályos.

55. A fenti, lévén az én-tudat és egyebek oka, neki is ok-teste.

56. Ez a gyönyör-burok, mivel gyönyörűségben bővelkedik s burokként

beborítja.

57. Ez a mélyálom, mivel mindennek megszűnte.

58. Ugyanezért mondják a durva és finom test magábaolvasztójának is.

59. Akkor az Úr és a megértő gyönyörűséget tapasztalnak, mivel a tudat a nemtudás

rendkívül finom állapotait világítja meg.

4

60. A kinyilatkoztatás szerint „… gyönyörűséget fogyasztó, tudat-szájú megértő

…” (Mándúkja-upanisad 5). Továbbá előfordul, hogy felkelés után így emlékszik

vissza az ember: „jól aludtam, semmiről sem tudtam.”

61. Ezen összesség és elkülönülés éppúgy nem válik el egymástól, mint az erdő és a

fák avagy a víztömeg és cseppjei.

62. Továbbá az általuk meghatározott Úr és megértő sem válik el egymástól; mint

ahogy az erdő, illetve fái által behatárolt tér sem különül el, avagy a vízen, illetve

cseppjein tükröződő ég sem.

63. A kinyilatkoztatás szerint „… Ez mindenek Ura …” (Mándúkja-upanisad 6).

64. Az erdő, illetve fái által behatárolt teret magábafoglalja a nem-meghatározott

tér; a vízben, illetve cseppjeiben tükröződő ég benne foglaltatik a nem-meghatározott

égben. Ugyanígy, e nemtudások által meghatározott tudatokat is magába foglalja a

nem-meghatározott tudat; ezt nevezik negyediknek. A kinyilatkoztatás szerint „a

negyedik, úgy tudni, békés, kegyes, kettősség nélküli …” (Mándúkja-upanisad 5).

65. Még e negyedik, a tiszta tudat sem különül el a nemtudástól és

fejleményeitől, valamint az általuk meghatározott tudatoktól, miként az izzó

vasgolyótól a tűz sem. Ez a nagy mondat szó szerinti jelentése; célzott értelme

pedig az, amikor elkülönül.

66. E nemtudásnak van két képessége, az elfedés és a kivetítés.

67. Először az ‘elfedés’ képességéről. Egy kicsiny felhő is, ha a szemlélő

látószögét fedi, látszólag eltakarja a számos mérföld átmérőjű napkorongot;

ugyanígy a nemtudás, bár határolt, a létforgatagon kívüli, határtalan lelket látszólag

eltakarja, a szemlélő felfogásának elfedése révén. Ilyen képesség ez.

68. Erről mondják:

Csak árny hull szemére, de hinné a balga:

a felhő-takart Nap veszítette fényét.

Az ént balga szemmel kötöttnek tekinted,

a lelket, amelynek valója, hogy észlel.

(Hasztámalaka 10.)

69. Így válik lehetővé a létforgatag megjelenése, melyben az e képesség által

elfedett lélek cselekszik, tapasztal, boldog és szenved: ahogyan a kígyó

megjelenhet a kötélcsomóból, ha azt mibenlétének nemtudása elfedi.

70. A kivetítés képessége pedig ez: Ha nem tudjuk, hogy csupán kötélcsomót

látunk, ez a nemtudás elfedi a kötelet, majd önerejéből megjelenít helyette egy

kígyót. Ugyanígy a nemtudás is elfedi a lelket, majd önerejéből megjeleníti

helyette az eget és a többi anyagi jelenséget. Ilyen képesség ez.

71. Erről mondják:

A világot legszéléig ez az erő teremti meg.

(Vákjaszudhá 13.)

72. Az e két képességgel bíró nemtudástól meghatározott tudat, ha maga felől

nézzük, ható ok, ha a határozmánya felől, akkor anyagi ok is. Miként a pók, hálója

tekintetében, ha maga felől nézzük, ható ok, ha a teste felől, anyagi ok is.

73. Ha a tudatot olyan nemtudás határozza meg, melynek kivetítőképességében

túlsúlyos a sötét, ég keletkezik; az égből szél, a szélből tűz, a tűzből víz, a vízből föld.

74. A kinyilatkoztatás szerint „Abból, éppen ebből a lélekből jött létre az ég”

(Taittiríja-upanisad II.1.1).

75. Mivel ezeket alapvetően élettelennek látjuk: okukban túlsúlyos volt a sötét.

76. Akkor a való, a homály és a sötét olyan arányban keletkezett az égben és a

többi elemben, amilyen mértékben az okukban megvoltak e minőségek.

5

77. Ezeket hívják finomelemeknek, csakazoknak és megötszörözetleneknek.

78. Belőlük keletkeznek a finomtestek és a durvaelemek.

79. A finomtestek a tizenhéttagú jel-testek.

80. ‘Tagjai’ pedig az öt érzékelőerő, az értelem és az elme, az öt cselekvőerő

és az öt szél.

81. Az ‘érzékelőerők’ megnevezése: fül, bőr, szem, nyelv, szaglás.

82. Ezek viszont az ég és külön-külön a többi finomelem valós

részeiből keletkeznek sorra.

83. Az ‘értelem’ a belső szerv azon tevékenysége, melynek lényege az

ítélet.

84. Az ‘elme’ a belső szerv azon tevékenysége, melynek lényege az akarat

és a habozás.

85. E kettőben az ész és az én-tudat is bennfoglaltatik.

86. Ezek viszont az ég és a többi finomelem valós részeinek össze-

kapcsolódásából keletkeznek.

87. Mivel lényegük a megvilágítás, okuk a valós részekben keresendő.

88. Az értelem az érzékelőerőkkel együtt képezi a megismerés-burkot.

89. Ez az, aki cselekszik, tapasztal, magára veszi a dolgokat: így jár itt

és a túlvilágon; közönségesen ezt hívják életszellemnek.

90. Az elme a cselekvőerőkkel együtt képezi az elme-burkot.

91. A ‘cselekvőerők’ megnevezése: szó, kéz, láb, végbél, öl.

92. Ezek viszont az ég és külön-külön a többi finomelem homály

részeiből keletkeznek sorra.

93. Az öt szél a lélegzet, az ellég, a kilég, a fellég, az összelég.

94. A ‘lélegzet’ előre tart, helye az orrhegy környéke.

95. Az ‘ellég’ lefelé tart, helye a végbél és hasonlók környéke.

96. A ‘kilég’ mindenfelé tart, helye az egész test.

97. A ‘fellég’ a torokhoz tartozik, felfelé tart, a távozás szele.

98. Az ‘összelég’ a test közepében jár, a megevett-megivott táplálék-

féleségek áthasonítását végzi.

99. Némelyek azonban úgy mondják, van öt másik szél is,

megnevezésük: kobra, teknőc, fogoly, Istenadta, Díjnyertes.

100. Itt a ‘kobra’ a hányást okozza,

101. a ‘teknőc’ a pislogást,

102. a ‘fogoly’ az éhséget,

103. az ‘Istenadta’ az ásítást,

104. a ‘Díjnyertes’ a táplálkozást.

105. Némelyek szerint ezek benne foglaltatnak az előzőekben, ezért csak

az az öt van, a lélegzet és társai.

106. Ez az öt szél az ég és a többi finomelem homály részeinek össze-

kapcsolódásából keletkezik.

107. Ez az öt szél a cselekvőerőkkel együtt képezi a lélegzet-burkot.

108. Mivel lényege a cselekvés, oka a homály-részekben keresendő.

109. E burkok közül a megismerés-burok, a tudás képességével rendelkezvén,

a cselekvőhöz hasonlítható;

110. az elme-burok a vágy képességével rendelkezvén, mintegy ok;

111. a lélegzet-burok a cselekvés képességével rendelkezvén, mintegy

következmény.

112. Ezen felosztás úgymond azon alapul, melyik mire való.

6

113. Ezen három burok összekapcsolódását nevezik finomtestnek.

114. Itt is, az összes finomtest – amennyiben egyetlen értelem tárgya – egy

összességet képez, mint az erdő és a víztömeg. Amennyiben több értelem

tárgya, elkülönül, mint a fák és a vízcseppek.

115. Az ezen összesség által meghatározott tudatot nevezik Fonál-léleknek,

Aranycsírának és Lélegzetnek, mert mindeneket összefűz és határozmányai a

tudás, a vágy és a cselekvés képességével rendelkeznek.

116. Ezt az összességet nevezik az Ő finomtestének, a durva anyagi

jelenségekhez viszonyított finomsága miatt; hármas (megismerés- stb.)

burkának; álomnak, mivel az ébrenlétkori benyomásokból áll. Ugyanezért

a durva anyagi jelenségek magábaolvasztójának is mondják.

117. Az elkülönültségük által meghatározott tudat lesz az izzó, mivel a

ragyogó belső szerv a határozmánya.

118. Ezt az elkülönültséget nevezik az ő finomtestének, a durvatesthez

viszonyított finomsága miatt; hármas (megismerés- stb.) burkának;

álomnak, mivel az ébrenlétkori benyomásokból áll. Ugyanezért a

durvatest magábaolvasztójának is mondják.

119. A Fonál-lélek és az izzó akkor az elme finom állapotai révén finom

tárgyakat tapasztalnak.

120. A kinyilatkoztatás szerint „… válogatottat fogyaszt az izzó …”

(Mándúkja-upanisad 4.).

121. Itt is, ezen összesség és elkülönülés, továbbá az általuk meghatározott

Fonál-lélek és izzó éppúgy nem válik el egymástól, mint az erdő és a fák,

továbbá az általuk behatárolt tér sem különülnek el; avagy a víztömeg és

cseppjei, továbbá a rajtuk tükröződő ég sem.

122. Így keletkezik a finomtest.

123. A durvaelemek ötszörözöttek.

124. A ‘megötszörözés’ pedig a következő: az öt finomelem mindegyikét két

egyenlő részre osztva, ezen tíz rész közül az első öt mindegyikét négy egyforma

részre osztjuk. Ezen négy-négy rész a saját másik részétől elválva, a többi

részhez kapcsolódik.

125. Erről mondják:

Mindet elosztva két részre, felüket újra négyfelé,

S hozzátesszük egy-egy másik félhez: mindegyik ötszörös.

(Vidjáranja: Panycsadasí 1.27.)

126. A kétely, miszerint erre nincs bizonyság, nem helyénvaló. A kinyilat-

koztatásban (Cshándógja-upanisad VI.3.2-4) szereplő megháromszorozás

ugyanis a megötszörözésre is vonatkozik.

127. Bár ötükben közös az öt rész, megnevezésük mégis ég stb., ezen

szabály alapján: „A kiemelkedő szerint nevezzük meg.” (Brahma-szútra

II.4.22.)

128. Akkor az égben megnyilvánul a hang; a szélben a hang és a tapintás; a

tűzben a hang, a tapintás és a szín; a vízben a hang, a tapintás, a szín és az íz; a

földben a hang, a tapintás, a szín az íz és a szag.

129. A megötszörözött elemekből jön létre mindez: a Föld, Lég, Menny, Dics,

Nemzetség, Hevület, Igazság nevű, egyre fentebbi világok; az Alap, Alaptalan,

Alapos, Nedv-alapú, Alap-alaptalan, Nagyalapú, Pokol nevű, egyre lentebbi

világok, azaz Brahmá tojása, benne a négyfajta durvatest és az étel-ital félék.

7

130. A ‘testek’ neve pedig méhből-, tojásból-, izzadmányból- és hajtásból-

születő.

131. A méhből-születők méhből születtek, mint az ember és a barmok.

132. A tojásból-születők tojásból születtek, mint a madarak és a kígyók.

133. Az izzadmányból-születők izzadmányból születtek, mint a tetvek és

szúnyogok.

134. A hajtásból-születők a földből kihajtva születtek, mint a füvek és a

fák.

135. Itt is, a négyfajta durvatest – amennyiben egyetlen, illetve több értelem

tárgya – egy összességet képez, mint az erdő és a víztömeg, illetve, el is

különül, mint a fák és a vízcseppek.

136. Az ezen összesség által meghatározott tudatot nevezik

Mindenemberinek és Szétsugárzónak, mert minden embert magáénak vesz és

különféleképp sugárzik.

137. Ezt az összességet nevezik az Ő durvatestének; mivel az étel

módosulata, étel-burkának; ébrenlétnek, mivel a durva tapasztalatok

alapja.

138. Az elkülönültségük által meghatározott tudatot nevezik egésznek,

mivel a finomtestet nem elhagyva költözik a durvatestbe.

139. Ezt az elkülönültséget nevezik szintén az ő durvatestének;

ugyanúgy, mivel az étel módosulata, étel-burkának; ébrenlétnek, mivel a

durva tapasztalatok alapja.

140. Az egész és a Mindenemberi akkor megtapasztalják mindeme durva

tárgyakat:

– hang, tapintás, szín, íz, szag (a fül és a többi négy erő révén, melyek rendre a

Tér, a Szél, a Nap, a Figyelmes és a Lovasok uralma alatt állnak);

– beszéd, elvétel, járás, kibocsátás, gyönyör (a szó és a többi négy erő révén,

melyek rendre a Tűz, Indra, Al-Indra, Jama és az Utódok Ura uralma alatt

állnak);

– akarat, ítélet, én-tudatosság, gondolat (az elme, értelem, én-tudat és ész nevű

négy belső erő révén, melyek rendre a Hold, a Négyarcú, az Áldásos és a

Rendületlen uralma alatt állnak).

A kinyilatkoztatás szerint: „Helye az ébrenlét, tudata kifelé irányul …”

(Mándúkja-upanisad 3.)

141. Itt is, mint az előbb, ezen durva elkülönülés és összesség, továbbá az

általuk meghatározott egész és Mindenemberi éppúgy nem válik el egymástól,

mint a fák és az erdő, továbbá az általuk behatárolt tér sem különülnek el; avagy

a cseppek és a víztömeg, továbbá a rajtuk tükröződő ég sem.

142. Eképp keletkezik a durva jelenségvilág a megötszörözött öt elemből.

143. Ezen durva-, finom- és ok-testek, illetve -jelenségvilágok összessége egyetlen

nagy jelenségvilágot képez (ahogyan kisebb erdők összessége egyetlen nagy

erdőséget, avagy kisebb víztömegek összessége egyetlen nagy vizet). Az általa

meghatározott tudat – a Mindenemberitől kezdve az Úrral bezárólag – is egyetlen egy,

miképp a kisebb erdők által behatárolt tér és a kisebb víztömegekben tükröződő ég is

egy.

144. E nagy jelenségvilágtól és az általa meghatározott tudattól – mint az izzó

vasgolyótól a tűz – el nem különülő nem-meghatározott tudat a „Mindez valójában

Brahman” (Cshándógja-upanisad III.14.1) nagy mondat szó szerinti jelentése;

célzott értelme pedig az, amikor elkülönül.

8

145. Ezzel a rávetítést, mellyel a tényleges dologra vetítjük a nem-ténylegeset,

általánosságban bemutattuk.

146. Most pedig külön-külön mondjuk el, hogy ki mit vetít rá a belső lélekre, igazi

önmagára.

147. A felettébb egyszeri ember pedig úgy mondja, ‘a fiam: én magam’. Ugyanis

a kinyilatkoztatás szerint „Önlelke születik meg fiában” (~ Kausítaki-bráhmana-

upanisad II. 11). Továbbá látjuk, hogy az ember úgy szereti a fiát, mint önmagát.

És tapasztalatunk szerint ha a fiunk gyarapodik vagy tönkremegy, magunk is

gyarapodunk vagy tönkremegyünk.

148. Csárváka követője pedig úgy mondja, önmagunk nem más, mint a

durvatestünk. Ugyanis a kinyilatkoztatás szerint „Hiszen emez ember ételből és

nedvből áll …” (Taittiríja-upanisad II.1). Továbbá látjuk, hogy az égő házból még

a fiát hátrahagyva is kimenekül az ember. És tapasztaljuk, hogy kövérek, soványak

vagy effélék vagyunk.

149. Csárváka egy másik követője úgy mondja, igazi önmagunk nem más, mint az

érzékeink. Ugyanis a kinyilatkoztatás szerint „A lélegzetek az Utódok Urához, az

Atyához menve, így beszéltek…” (Cshándógja-upanisad V.1.7). Továbbá az

érzékek nélkül a test sem mozdul. És tapasztaljuk, hogy félszeműek, süketek vagy

más effélék vagyunk.

150. Csárváka egy másik követője úgy mondja, igazi önmagunk nem más, mint a

lélegzet. Ugyanis a kinyilatkoztatás szerint „… másik, belsőbb önmagunk

lélegzetből áll.” (Taittiríja-upanisad II.2). Továbbá a lélegzet nélkül az érzékek

mozgásképtelenek. És tapasztaljuk, hogy éhesek, szomjasak vagy más effélék

vagyunk.

151. Csárváka egy további követője úgy mondja, igazi önmagunk nem más, mint

az elme. Ugyanis a kinyilatkoztatás szerint „… másik, belsőbb önmagunk elméből

áll.” (Taittiríja-upanisad II.3). Továbbá ha az elme alszik, nincsen lélegzet, sem

egyéb életerők. És tapasztaljuk, hogy akarunk, habozunk meg más efféle.

152. A buddhista pedig úgy mondja, igazi önmagunk az értelem. Ugyanis a

kinyilatkoztatás szerint „… másik, belsőbb önmagunk megértésből áll.” (Taittiríja-

upanisad II.4). Továbbá alany (cselekvő) nélkül cselekvőképesség sincsen. És

tapasztaljuk, hogy cselekszünk, szenvedünk meg más efféle.

153. Prabhákara követője és a logikus úgy mondják, igazi önmagunk a nemtudás.

Ugyanis a kinyilatkoztatás szerint „… másik, belsőbb önmagunk gyönyörből áll.”

(Taittiríja-upanisad II.5). Továbbá látjuk, hogy az értelem és a többi beleolvadnak

a nemtudásba. És tapasztaljuk, hogy tudatlanok, tudósok vagy más effélék

vagyunk.

154. Bhatta követője pedig úgy mondja, igazi önmagunk a nemtudástól

meghatározott tudat. Ugyanis a kinyilatkoztatás szerint „… csupán tudás-felhő,

gyönyörből áll a lélek” (~ Mándúkja-upanisad 5). Továbbá a mélyálomban létezik

ragyogás és fénytelenség is. És tapasztaljuk, hogy nem ismerjük önmagunkat, meg

más effélét.

155. Egy másik buddhista úgy mondja, igazi önmagunk az üresség. Ugyanis a

kinyilatkoztatás szerint „Kezdetben csupán a nemlétező volt” (Cshándógja-

upanisad III.19.1). Továbbá a mélyálomban semmi sincsen. És felkelés után

tapasztaljuk: ‘mélyálomban én sem léteztem’ – ennek tárgya önnön nemlétünk

megragadása.

156. Most pedig elmondjuk, hogy mindezek, a fiútól az ürességig, miért nem

azonosak a lélekkel, igazi önmagunkkal.

9

157. Teljesen nyilvánvaló, hogy a fiú meg a többi, amit ezek – a felettébb egyszeri

ember meg a többi beszélő – mondtak, nem azonos a lélekkel, bár látszólag

kinyilatkoztatással, érvvel és tapasztalattal is alátámasztották tanukat. Látjuk

ugyanis, hogy a korábbi látszólagos kinyilatkoztatást, érvet és tapasztalatot rendre

megcáfolja a következő látszólagos kinyilatkoztatás, érv és tapasztalat.

158. Ezenfelül: a fiútól kezdve az ürességgel bezárólag mindahányan nem

azonosak a lélekkel. Ugyanis ellentmondanak a legfontosabb

kinyilatkoztatásoknak, mint „belső” (Katha-upanisad II.1.1), „nem durva”

(Brihadáranjaka-upanisad III.8.8), „szemetlen” (Mundaka-upanisad I.1.6), „lélegzet

és elme nélküli” (Mundaka-upanisad II.1.2), „nem-cselekvő” (Svétásvatara-

upanisad I.9), „tudat” (Maitrí-upanisad VI.10), „csupán tudat” (Kaivalja-upanisad

18) és „létező” (Cshándógja-upanisad VI.2.1). Továbbá a fiútól az ürességig

mindezek élettelenek, a tudat kell, hogy bevilágítsa őket – így múlandóak, mint

egy edény. És a bölcsek tapasztalata, miszerint ‘én Brahman vagyok’, nagyobb

súllyal bír. Valamint mindegyik látszólagos kinyilatkoztatás, érv és tapasztalat meg

lett cáfolva.

159. Ezért a védánta ismerőinek tapasztalata, hogy önmagunk igazi valója a

mindezeket bevilágító belső tudat, mely lényege szerint örökké tiszta, bölcs, szabad és

igaz.

160. Ilyen a rávetítés.

161. ‘Elvetése’ a következő: miként a kötélcsomóból előtűnő kígyó valójában csupán kötél

– a tényleges dologból előtűnő nem-tényleges jelenségvilág, a nemtudástól kezdve,

valójában csupán a tényleges dolog.

162. Erről mondják:

Az változásnak mondható, ha mássá lesz a lényeg is;

előtünés, ha más lesz, ám nem módosult a lényege.

163. Ugyanis: A tapasztalás színhelye, a négyféle durvatest; a tapasztalás tárgya, mint

étel-ital; a mindezeket befogadó tizennégy világ (Föld stb.); és az ezeket befogadó

Brahmá tojása – mindez valójában nem más, mint a megötszörözött elemek (amelyek

mindezek okai).

Ezek a megötszörözött elemek, melyeket a hang és a többi érzéktárgy kísér, valamint

a finomtestek – mindez valójában nem más, mint a megötszörözetlen elemek (amelyek

mindezek okai).

Ez az öt megötszörözetlen elem, melyet a való és a többi minőség kísér, keletkezésük

megfordítása szerint valójában nem más, mint okuk, a nemtudástól meghatározott tudat.

Ezen nemtudás, és a nemtudástól meghatározott tudat (az Úr és a többi) valójában

nem más, mint a mindezt magába foglaló, nem-meghatározott tudat, a negyedik,

Brahman.

164. Ezen rávetítés és elvetés segítségével az „Az” és „te” szavak értelme is

meghatározható.

165. Mégpedig: A nemtudás és fejleményei, összességként; az általa meghatározott,

mindentudó stb. tudat; és az általa nem meghatározott: ez a három, az izzó vasgolyóhoz

hasonlatosan egységként megjelenve, az „Az” szó szó szerinti jelentése.

Az ezen határozmányoktól meghatározottakat befogadó, nem meghatározott tudat az

„Az” szó célzott értelme.

Valamely elkülönült nemtudás és fejleményei; az általa meghatározott, csekély tudású

stb. tudat; és az általa nem meghatározott: ez a három, az izzó vasgolyóhoz hasonlatosan

egységként megjelenve, a „te” szó szó szerinti jelentése.

10

Az ezen határozmányoktól meghatározottakat befogadó, nem meghatározott tudat,

belső gyönyörűség, a negyedik: ez a „te” szó célzott értelme.

166. Most pedig kifejtjük a nagy mondat értelmét.

167. Ez a mondat – „Az vagy te” (Cshándógja-upanisad VI.8.7, 9.4, 10-16.3) – három

viszonyban világítja meg az ‘osztatlan teljesség’ értelmét.

168. A ‘három viszony’ a következő: a szavak közös jelölete; értelmük jelző-jelzett

kapcsolata; értelmük és a belső lélek viszonya, mint utalás – célzott értelem kapcsolat.

169. Erről mondják:

Jelöletük közössége; jelző-jelzett viszonylatuk;

értelmük és a lélek közt ‘utalás s tárgya’ kapcsolat.

170. Először a ‘közös jelölet’ viszonya.

Miként ebben a mondatban: ‘Ez az Istenadta volt az’, az ‘az’ szónak, mely az

akkori Istenadtát nevezi meg; illetve az ‘ez’ szónak, mely a mostani Istenadtát

nevezi meg, a viszonya az, hogy ugyanarra a testre vonatkoznak –

hasonlóképpen abban a mondatban is: „Az vagy te”, az „Az” szónak, mely az

érzékfölötti stb. tudatot nevezi meg; illetve a „te” szónak, mely a tapasztalati stb.

tudatot nevezi meg, a viszonya az, hogy ugyanarra a tudatra vonatkoznak.

171. Azután a ‘jelző-jelzett’ viszony.

Miként a fenti mondatban az ‘az’ szó értelme (az akkori Istenadta), illetve az

‘ez’ szó értelme (a mostani Istenadta) – különbözésük kizárása révén – jelző-

jelzett viszonyban áll;

hasonlóképpen emebben a mondatban is az „Az” szó értelme (az érzékfölötti

stb. tudat), illetve a „te” szó értelme (a tapasztalati stb. tudat) – különbözésük

kizárása révén – jelző-jelzett viszonyban áll.

172. Azután az ‘utalás – célzott értelem’ viszony.

Miként a fenti mondatban az ‘az’ és ‘ez’ szó, illetve értelme – elhagyva az

ellentmondó akkori-mostani jelzőt – az ellentmondásmentes Istenadtával ‘utalás –

célzott értelem’ viszonyban áll;

hasonlóképpen emebben a mondatban is az „Az” és a „te” szó, illetve értelme –

elhagyva az ellentmondó érzékfölötti-tapasztalati stb. jelzőt – az ellentmondás-

mentes tudattal ‘utalás – célzott értelem’ viszonyban áll.

Éppen ezt mondjuk részleges utalásnak.

173. Ehhez a mondathoz a szó szerinti jelentése nem illik úgy, mint ‘A lótusz

kék’ mondathoz.

174. Ott ugyanis a ‘kék’ szó értelme, a kék minőség, illetve a ‘lótusz’ szó

értelme, a lótusz tárgy – a fehérség, szövet stb. kizárása révén – akár jelző-

jelzett viszonyban kapcsolódik egymáshoz, akár a meghatározott azonos a

meghatározóval: bármelyiket vesszük jelentésnek, más ismeretforrással nincs

ellentmondásban, így ideillik a szó szerinti jelentés.

175. Itt viszont az „Az” szó értelme (az érzékfölötti stb. tudat), illetve a „te”

szó értelme (a tapasztalati stb. tudat) – különbözésük kizárása révén – akár

jelző-jelzett viszonyban kapcsolódik, akár a meghatározott azonos a

meghatározóval: bármelyiket vesszük jelentésnek, az ellentmondásban áll a

többi ismeretforrással (tapasztalat stb.), így a szó szerinti jelentés nem illik

ide.

176. De az elhagyó utalás sem illik ide (mint abban a mondatban, hogy ‘Van a

Gangeszen egy pásztorszállás’).

11

177. Ott a Gangesz és a pásztorszállás befogadó-befogadott viszonya

teljességgel ellentmondásos, ezért szó szerinti jelentését teljesen elhagyva, a

vele összefüggő partra utalhat; így az elhagyó utalás ideillő.

178. Itt azonban, ahol a szó szerinti jelentés az érzékfölötti és a tapasztalati

tudat azonossága, s ez csak részben ellentmondásos, nem utalhat valami

másra (hiszen akkor a másik részt is elhagyná); így az elhagyó utalás nem

illik ide.

179. Nem mondható az sem, hogy

„Ahogy a ‘Gangesz’ szó, saját értelmét elhagyva, a ‘part’ szó értelmére utal –

ugyanúgy az „Az” szó (vagy a „te” szó), saját értelmét elhagyva, utaljon a

„te” szó értelmére (illetve az „Az” szó értelmére). Akkor miért nem illik ide

az elhagyó utalás?”

180. Ugyanis ott, mivel a ‘part’ szót nem hallva, értelme sem merül fel, így

várható, hogy az utalás révén majd felmerül; ám mivel az „Az” és a „te” szót

halljuk, értelmüket is felfogjuk, nem várható, hogy az utalás révén az egyik

szó alapján a másik értelme merüljön fel.

181. A megőrző utalás sem illik ide (mint abban a mondatban, hogy ‘Fut a

pej’).

182. Ott, mivel a szó szerinti értelem ellentmondásos: a pej minőség

mozgását jelentené, ám – azt megőrizve – a hordozójára (ló stb.) való

utalással az ellentmondás elkerülhető; így létrejön a megőrző utalás.

183. Itt azonban, bár a szó szerinti értelem ellentmondásos: az érzékfölötti

és a tapasztalati tudat azonosságát jelentené, ám – azt megőrizve – semmiféle

vele kapcsolatos dologra való utalással nem kerülhető el az ellentmondás, így

nem lehetséges a megőrző utalás.

184. Nem mondható az sem, hogy

„az „Az” szó (vagy a „te” szó), saját értelmének ellentmondásos részét

elhagyva, utaljon – másik részével együtt – a „te” szó értelmére (illetve az

„Az” szó értelmére). Akkor hogyan vehető ez, új típusként, részleges

utalásnak?”

185. Ugyanis egy szó nem utalhat egyszerre saját értelme egy részére és egy

másik szó értelmére; továbbá, ha egy másik szóval annak értelmét felfogjuk,

nem várható, hogy az utalás révén az újra felmerüljön.

186. Ezért,

ahogyan e mondat: ‘Ez az Istenadta volt az’, illetve jelentése – az akkori és mostani

Istenadtát kifejező szó szerinti értelem részbeni ellentmondásossága miatt, az

ellentmondó akkoriság-mostaniság részt elhagyva – csupán az ellentmondásmentes

Istenadta részre utal;

ugyanúgy e mondat: „Az vagy te”, illetve jelentése – az érzékfölötti és tapasztalati

tudat azonosságát kifejező szó szerinti értelem részbeni ellentmondásossága miatt, az

ellentmondó érzékfölöttiség-tapasztalatiság részt elhagyva – csupán az ellentmondás-

mentes osztatlan tudatra utal.

187. Most pedig kifejtjük azon tapasztalás szó szerinti értelmét, miszerint ‘én Brahman

vagyok’.

188. Mikor mestere a rávetítés és elvetése révén az „Az” és a „te” szavak értelmét

tisztázta, s így megvilágosodik előtte, hogy a mondat értelme az osztatlan teljesség – a

jelöltben felbukkan az osztatlanságtól meghatározott tudatállapot: ‘Én a lényege szerint

örökké tiszta, bölcs, szabad és igaz, gyönyörűséggel teli, végtelen, páratlan Brahman

vagyok’.

12

189. Ha ez az eszme (mely a tükörképhez kapcsolódik) a belsőtől nem különböző,

ismeretlen [= ‘nem-tudott’] legfőbb Brahmant veszi tárgyául, a hozzá kötődő nemtudást

is megsemmisíti.

190. Ekkor – miként a szövet is elég, ha okát, a fonalat elégetjük –, mivel

megsemmisült a minden okozatot okozó nemtudás, annak minden okozata is

megsemmisült: s közöttük az osztatlanságtól meghatározott tudatállapot is.

191. Amint a mécs világa képtelen a napfényt megvilágítani, mert az fölülmúlja,

ugyanúgy a tükrözött tudat sem alkalmas arra, hogy megvilágítsa az önfényével ragyogó,

a belsőtől nem különböző legfőbb Brahmant, mert az fölülmúlja. Ám amikor

határozmánya, az ‘osztatlanság-állapot’ is megsemmisült, csupán a belsőtől nem

különböző legfőbb Brahman marad – mint tükör nélkül az arc tükörképéből is csupán az

arc marad.

192. Eképpen nincs ellentmondás ezen kinyilatkoztatások között: „Mit csak az elme

szemlélhet” (Brihadáranjaka-upanisad IV.4.19), illetve „Mit elmével nem foghat fel …”

(Kéna-upanisad I.6): elfogadva, hogy a tevékenység elérhető, tagadják, hogy eredménye

is az.

193. Úgy mondják:

A tan-szerzők tagadják, hogy az eredmény elérhető:

a Brahman-nemtudást irtó tevékenység viszont igen.

(Panycsadasí 7.90c~d, 92ab)

Továbbá:

Ami ragyog saját fénnyel,megvilágíthatatlan az.

(Panycsadasí 7.92~cd)

194. Másképpen áll a helyzet, ha a tudatállapotot élettelen tárgy határozza meg.

195. Mégpedig. Ha a tudatállapotot egy fazék határozza meg: ‘ez egy fazék’,

ilyenkor az a nem-ismert fazekat tárgyául véve, a hozzá tartozó nemtudást elűzve,

saját tudat-fényével az élettelen edényt is megvilágítja. Miképpen a lámpás

fényköre, ha a sötétben lévő edény-féle a ‘tárgyává’ lesz, a hozzá tartozó sötétséget

elűzve, saját ragyogásával azt is megvilágítja.

196. Mielőtt az ember eképpen megtapasztalná a tudatot saját tulajdonképpeni alakjában,

szükséges számára a tanulmány, átgondolás, elmélkedés és összpontosítás végzése; ezért

ezeket is bemutatjuk.

197. A ‘tanulmány’ annak elemzése a hat ismérv alapján, hogy az összes védánta

központi témája az egyetlen tényleges dolog.

198. Az ‘ismérvek’ elnevezése: megnyitás-lezárás, ismétlés, újdonság, gyümölcs,

értékelés és alátámasztás.

199. Erről mondják:

A megnyitás-lezárás, meg ismétlés, nóvum és gyümölcs,

értékelés s segédérvek elemzéskor az eszközök.

200. Itt az adott fejezetben elemzendő tárgy megemlítése az elején és a végén a

‘megnyitás-lezárás’. Mint a Cshándógja hatodik olvasmányában az elemzendő

egyetlen tényleges dolog leszögezése az elején: „… egyes-egyedül, páratlanul”

(VI.2.1) és a végén: „Mindennek ez a lényege …” (16.3).

201. A fejezetben elemzésre kerülő dolog újra meg újra leszögezése a közepén az

‘ismétlés’. Mint a fenti helyen az egyetlen tényleges dolog kilencszeri leszögezése

a közepén: „Az vagy te” (Cshándógja-upanisad VI.8.7, 9.4, 10-16.3).

202. Az ‘újdonság’ az, hogy a fejezetben elemzésre kerülő dolog nem tárgya más

ismeretforrásnak. Mint az a fenti helyen szereplő egyetlen tényleges dolog sem

tárgya más forrásnak.

13

203. Amennyiben a fejezetben elemzésre kerül a lelki lényeg felismerése, vagy az

arra való törekvés: ha ennek célja ugyanott szerepel, ez a ‘gyümölcs’. Mint a fenti

helyen szerepel, hogy az egyetlen tényleges dolog megismerésének célja, hogy oda

eljussunk: „az ember, kinek mestere van, tudja tőle: ‘még eddig tart, míg meg nem

szabadulok – azután eljutok Őbele’” (Cshándógja-upanisad VI.14.2).

204. A fejezetben elemzésre kerülő tárgy dicsőítése ugyanott az ‘értékelés’. Mint

ahogy a fenti helyen így dicsőítik az egyetlen tényleges dolgot: „Avagy

megkérdezted-e azt a tanítást, amely révén hallottá lesz a nem-hallott, elgondolttá a

nem-gondolt, ismeretessé az ismeretlen?” (Cshándógja-upanisad VI.1.3).

205. A fejezetben elemzésre kerülő tárgy bizonyítására ugyanott szereplő érv az

‘alátámasztás’. Mint a fenti helyen szereplő érv, miszerint az elváltozás csupán

beszéddel való megragadás, bizonyítja az egyetlen tényleges dolgot: „Ahogyan,

kedvesem, egyetlen agyagrög alapján minden agyagból való ismeretes lesz – a

beszéddel az elváltozást ragadjuk meg, ám az igaz megnevezés csakis az agyag.”

(Cshándógja-upanisad VI.1.4).

206. Az ‘átgondolás’ a védánta szerinti érvek alapján való szüntelen töprengés a

hallottakról, vagyis az egyetlen tényleges dologról.

207. A tőle meghatározott értelem áramlása az egyetlen tényleges dolog körül (saját

fogalmaival, a másfajú fogalmak, mint test, nélkül): ez az ‘elmélkedés’.

208. Az ‘összpontosítás’ kétféle: elkülönülő és elkülönületlen.

209. Az ‘elkülönülő’ az, amikor a tőle meghatározott tudatállapot úgy időz az

egyetlen tényleges dologban, hogy nem törekszik a tudó-tudás féle különbségek

feloldására. Ekkor, mint ahogy ha agyagelefántnak mutatkozik is, az agyag

mutatkozik – ha kettőzöttnek mutatkozik is, a kettősség nélküli tényleges dolog

tündököl.

210. Erről mondják a hozzáértők:

A tiszta látó, odafent, miképp az ég,

örök világ; nem született, nem múlik el;

nem éri szenny, bárhova eljut, egy: biz ő

magam vagyok, megszabadult örökre. ÓM!

A tiszta látó vagyok én, nem változó

ki nincs se megkötve, de meg se váltható .

(Upadésa-száhaszrí 73-74.=10.1,2a~b = Muktiká-upanisad II.73-74.)

211. Az ‘elkülönületlen’ az, amikor a tőle meghatározott tudatállapot úgy időz az

egyetlen tényleges dologban, hogy törekszik a tudó-tudás féle különbségek

feloldására, vele még jobban eggyéválva. Ekkor, mint ahogy a víztől ‘meghatározott’

só nem tűnik fel, csupán a víz – az egyetlen tényleges dologtól meghatározott

tudatállapot sem tűnik elő, csupán az egyetlen tényleges dolog.

212. És ezért indokolatlan a kétely, hogy ez nem különbözne a mélyálomtól.

Ugyanis, noha közös bennük, hogy tudattevékenység nem mutatkozik, ám

annyiban különböznek, hogy az megvan-e bennük.

213. Ennek alárendelt tagjai: korlát, szabály, ülés, lélegzetszabályozás, visszavonás,

megtartás, elmélyülés, összpontosítás. (~Jóga-szútra II.29.)

214. Itt a ‘korlátok’ a bántani nem akarás, az igazmondás, nem-lopás, szüzesség,

birtoktalanság. (Jóga-szútra II.30.)

215. Tisztaság, elégedettség, önkínzás, szövegmondás, az Úrhoz fordulás a

‘szabályok’. (Jóga-szútra II.32.)

14

216. A kéz, láb és a többi testrész elhelyezkedésének különbségei jelzik az egyes

‘üléseket’ (mint lótuszülés, szerencsekereszt-ülés).

217. A kilégzés, belégzés és benntartás jelzik a ‘lélegzetszabályozásokat’, melyek

eszköze a lélegzet visszatartása.

218. Az egyes érzékek elfordítása saját tárgyuktól a ‘visszavonás’.

219. A belső érzék rögzítése az egyetlen tényleges dologra a ‘megtartás’.

220. A belső érzék állapotának áramlása ezen egyetlen tényleges dolog körül az

‘elmélyülés’.

221. Az ‘összpontosítás’ pedig a már kifejtett ‘elkülönülő’.

222. Az ezek fölé rendelt ‘elkülönületlen’ előtt négy akadály áll, melyek jelzői:

kihunyás, hánykolódás, elszíneződés, ízlelgetés.

223. Először is a ‘kihunyás’ a tudat álmos állapota (mivel nem támaszkodik az

osztatlan tényleges dologra).

224. A tudat másra támaszkodó állapota (mivel nem támaszkodik az osztatlan

tényleges dologra) a ‘hánykolódás’.

225. Ha kihunyás és hánykolódás nincs is, ám a tudatállapot a szenvedélyek és

egyéb hajlamok miatt megmerevedvén nem támaszkodik az osztatlan tényleges

dologra, ez az ‘elszíneződés’.

226. Ha a tudatállapot (bár nem támaszkodik az osztatlan tényleges dologra) az

‘elkülönülő’ gyönyörűségét élvezi, ez az ‘ízlelgetés’; avagy az összpontosítás

kezdetekor az ‘elkülönülő’ gyönyörűségének élvezete.

227. Amikor a tudat e négy akadály nélkül, mint a széltől óvott lámpás,

mozdulatlanul áll, mint osztatlan, tiszta tudatosság, akkor ezt ‘elkülönületlen

összpontosításnak’ nevezzük.

228. Erről mondják:

Ha kihúnyt, tudatod keltsd fel, ha hánykódik, csitítsad el.

Ismerd fel, hogyha ‘színes’ lett, s ne bolygasd meg, ha elcsitult.

Ne ‘ízlelgess’: e vágyadtól a belátó tudás megóv.

(Mándúkja-káriká III.44-45.)

Továbbá:

Régi kép ez: a mécs fénye széltől védve nem imbolyog.

(Bhagavad-gítá VI.19.)

229. Most pedig a megszabadultan élő leírása következik.

230. ‘Megszabadultan élőnek’ azt nevezzük, aki megismerte a saját lényegét alkotó

osztatlan Brahmant, nemtudásának megsemmisítése révén. A saját lényegét alkotó

osztatlan Brahman közvetlen szemlélése révén megsemmisítve a nemtudást és okozatait

is (mint felhalmozott tettek, kételkedés, tévedés), megszabadult minden köteléktől és

Brahmanba fordult.

231. A kinyilatkoztatás szerint:

„Elpattan a csomó szívén, minden kétsége eltünik;

hurcolt tettei elfogynak, látva közel a távolit.”

(Mundaka-upanisad II.2.9)

232. Ő e felkélés idején testével (mely hús, vér, húgy, trágya osztályosa), érzékei

csapatával (melyek vakság, lassúság, ügyetlenség osztályosai) és pszichéjével (mely

éhség, szomjúság, kín és tévelygés osztályosa), mindegyikük korábbi hajlamainak

megfelelő, a tudásnak nem ellentmondó cselekvéseket és szenvedéseket tapasztal ugyan

(a tettek gyümölcseinek beérése szerint), ám igazándiból nem tapasztal: hiszen

mindezeket megsemmisítette. Miképp aki tudja, hogy amit lát, csupán varázslat

káprázata: látja ugyan, de nem látja igazinak.

15

233. A kinyilatkoztatás szerint: „Szeme van, de mintha nem volna, füle van, de

mintha nem volna.”

234. Úgy mondják:

Ki, mint az alvó, noha éber, mégse lát,

hiába néz sokra – az Egybe olvadott;

talán tevékenykedik, ámde nem tevő:

A Lelket ő ismeri; nem, ki másmilyen.

(Upadésa-száhaszrí 85.=10.13)

235. Miképpen továbbra is – mint a tudás előtt – eszik és jár, ugyanígy hatnak rá

korábbi hajlamai közül a jók; avagy jó s rossz iránt közömbössé válik.

236. Erről mondják:

Ha megtehet akármit, ki az egy valóra ébredett :

mi különbség való-látók s szennyet faló kutyák között?

(Szurésvara: Naiskarmja-sziddhi 4.62.)

Brahman-tudás; ezt elhagyva, csak ő a lélekismerő.

237. Ekkor a szerénység és effélék, amelyek a tudásra vezettek, valamint az erények,

mint megbocsátás, megmaradnak ékességként.

238. Erről mondják:

Ki a lélekre ráébredt – nem is kell törekednie –

Erényben dús, haragtól ment; bár ebből semmi haszna sincs.

(Naiskarmja-sziddhi 4.69.)

239. Mire a sok szó? Megtapasztalván mindazt a jót és szenvedést, ami tetteinek már

beérett gyümölcse (csak annyit, mit a test fenntartása megkövetel, akár kívánta, akár

nem, akár más kívánta), megvilágítva, ami pszichéjében megjelenik – mindezt

elvégezvén, lélegzete feloldódik a belső gyönyörűségben, a legfőbb Brahmanban. Ekkor

elpusztul a nemtudás és okozatai, a létesülés-csírák is, így tökéletes elszigeteltségben,

csak gyönyört ízlelve, a minden különbség látszatától megszabadult osztatlan

Brahmanban lakozik.

240. A kinyilatkoztatás szerint „Lélegzetei nem hagyják el, még itt feloldódnak, a

megszabadult megszabadul” (~Nriszinha-uttaratápaníja-upanisad 7.5 = Brihad-

áranjaka-upanisad IV.4.6 + III.2.11 + Katha-upanisad II.2.1).