S Z A K D O L G O Z A T - University of Miskolcmidra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/... ·...
Transcript of S Z A K D O L G O Z A T - University of Miskolcmidra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/... ·...
S Z A K D O L G O Z A T
A jogos védelem és a végszükség a bírói gyakorlatban
Készítette: Horváth Attila Konzulens: Dr. Gula József
jogász hallgató egyetemi docens
Miskolc, 2013
Miskolci EgyetemMiskolci EgyetemMiskolci EgyetemMiskolci Egyetem Állam és Jogtudományi KarÁllam és Jogtudományi KarÁllam és Jogtudományi KarÁllam és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Kriminológiai TBüntetőjogi és Kriminológiai TBüntetőjogi és Kriminológiai TBüntetőjogi és Kriminológiai Tanszékanszékanszékanszék
2
T H E S I S
The legitimate defence and the necessity in the judicial practice
Written by : Attila Horváth Consultant: Dr. József Gula University student professor
Miskolc, 2013
The Faculty of Law at the University The Faculty of Law at the University The Faculty of Law at the University The Faculty of Law at the University of Miskolc Department of Penal of Miskolc Department of Penal of Miskolc Department of Penal of Miskolc Department of Penal Law and CriminologyLaw and CriminologyLaw and CriminologyLaw and Criminology
3
TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetés ...................................................................................................................5
1.1. A jogos védelem rendszerbeli helye a dolgozat keletkezésekor hatályos Büntető
Törvénykönyvben ......................................................................................................9
1.2. A Jogtalan támadás .............................................................................................10
1.2.1 A támadás közvetlensége, közvetlenül fenyegető jellege.................................18
1.2.2. A jogtalan támadás irányultsága ......................................................................19
1.3. A védelmi cselekmény........................................................................................25
1.3.1. A jogos védekezés ...........................................................................................26
1.3.2. A szükségesség ................................................................................................29
1.3.3. Az arányosság..................................................................................................32
1.3.4. A kitérési kötelezettség....................................................................................39
1.3.5. A túllépés .........................................................................................................42
1.4. A vélt jogos védelem ..........................................................................................46
1.5. A megelőző jogos védelem.................................................................................48
1.6. A jogos védelemmel kapcsolatos ügyek alakulása 2002.01.01-től 2012.12.31-ig
terjedő időszakban a Fehérgyarmati Városi Ügyészségen ........................................54
1.7. A kovariancia teória hatása a jogos védelemmel kapcsolatban kialakult társadalmi
felfogásra ...................................................................................................................69
1.8. A jogos védelem 2013. július 01-től hatályos szabályai és az állampolgári
generálklauzulák bemutatása .....................................................................................70
2. A végszükségről általában .....................................................................................81
2.1. A végszükség rendszerbeli helye a dolgozat keletkezésekor hatályos Büntető
Törvénykönyvben ......................................................................................................83
2.2. A “Mignonette Ügy”...........................................................................................84
2.3. A Veszélyhelyzet ................................................................................................86
2.3.1. A közvetlen veszély .........................................................................................86
2.3.2. A másként el nem háríthatóság........................................................................89
2.3.3. A veszély előidézésében való vétlenség kérdése.............................................91
2.4. Az elhárító cselekmény.......................................................................................92
2.4.1. Az arányosság kérdése.....................................................................................92
2.4.2. A veszély vállalása...........................................................................................95
3. A jogos védelem és a végszükség elhatárolása......................................................97
4. A végszükség a 2013. július 01-től hatályos Büntető Törvénykönyvben..............100
4
Összegzés...................................................................................................................104
Irodalomjegyzék ........................................................................................................109
Bírósági források jegyzéke ........................................................................................111
Hivatkozások jegyzéke ..............................................................................................113
5
BEVEZETÉS
„A bűnözés elleni hatékony fellépés nélkülözhetetlen előfeltétele a közbiztonság, illetve
az azt meghatározó bűnözés alakulásának, hosszabb távú tendenciáinak, továbbá a
tudomány mai állása szerint megismerhető okainak és elősegítő körülményeinek kellő
mélységű elemzése. Mindenekelőtt el kell fogadnunk, hogy a bűnözés és a bűnös
emberi magatartás a társadalom működésének és az emberi természetnek
szükségképpeni következménye, és mint ilyen, az emberiség történetének mindvégig
kísérője marad. A bűnözés alakulása nagymértékben függ attól is, hogy az egyes
társadalmakat irányító politikai tényezők felismerik-e a bűnözés törvényszerűségeit, és
képesek-e ennek megfelelően cselekedni.”1
Megítélésem szerint ezen feltételrendszer pozitív megfeleltetéseként értékelhetjük a
jogos védelem és a végszükség hazai szabályozása terén a törvényhozók által végzett, a
társadalom és a bűnözés összefüggéseit és ezen rendszerek egymásra gyakorolt hatásait,
valamint a kriminalitás dinamikáját is figyelembe vevő, és a tárgynál maradva
mindenekelőtt a jogos védelmi mechanizmusok kodifikálására irányuló jogalkotói
tevékenységét.
Ezen alapvetés indokolásaként elfogadhatjuk azt a tényt, hogy a jogos védelem és a
végszükség tárgyában végzett kitekintés során arról győződhetünk meg, hogy a
rendelkezések alapjaikban hasonlóak a többi európai ország szabályaihoz, tehát ilyen
tekintetben, legalábbis jogharmonizációs szempontból megfelelőek.
A jogos védelem és a végszükség jogintézményének kiemelkedő fontossága
véleményem szerint a bűnös tevékenység szankcionálása és az időbeliség közötti
koherenciával érzékeltethető, ugyanis az állam számára a büntetőhatalom gyakorlása és
így az elkövető megbüntetése csak egy utólagos, a társadalmi rendet ért támadást
követően lehetséges. A jogalkotó számára azonban fontosabb egy támadás megelőzése,
kivédése vagy következményeinek enyhítése, mint az utólagos beavatkozás.
1 Dr. Kacziba Antal: „Magyarország bűnügyi helyzete a század végén” (Police.hu. A Rendőrség hivatalos
honlapja, 2005.09.13.)
6
Az állam ezért lehetőséget ad állampolgárai számára, hogy az életüket, testi épségüket,
javaikat vagy a közérdeket ért jogtalan támadást visszaverjék vagy annak közvetlen
veszélyét elhárítsák.
Annak érdekében pedig, hogy a fenti lehetőség adott körülmények között egy jogalany,
külvilágban megjelenő konkrét cselekményének alapja, illetve ezen túlmenően
motivációja legyen, a törvényi feltételek mellett és keretek közt maradva a jogos
védelem és a végszükség a jogellenességet és egyben a társadalomra veszélyességet is
kizáró ok. Az azonban világos és egyértelmű, hogy a társadalom minden tagja előtt nem
lehet ismert a jogos védelem és a végszükség fogalma és annak jogi természete, mely
tény nagymértékben gátolja a jogintézmény rendeltetésétől remélt pozitív conclusiók
hatásfokát.
A fenti probléma megoldása, de legalábbis a „tudatlanság” csökkentése megítélésem
szerint az oktatási intézményrendszerre ró fundamentális feladatokat, hiszen miért is ne
lenne az kivitelezhető, hogy az óvodától az egyetemig alapvető, de mindenképpen
elégséges ismereteket szerezzenek az érintett társadalmi rétegek a jogos védelem és a
végszükség jogi természetével kapcsolatban.
Az ismereteket elsajátítva pedig azt a gyakorlatban is alkalmazzák, de legalábbis legyen
tudomásuk az általuk esetlegesen kockázatosnak vélt, de szükséges cselekmény
dekriminalizált voltának. Ezen felvetéshez kapcsolódóan a dolgozatomban egy külön
fejezetben fel szeretném hívni a figyelmet a jogszociológia terén ismeretes „kovariencia
teóriára,” amely a jogszabály és a jogi viselkedés közötti összefügés vizsgálatára
szolgál.
Szintén bevezető gondolatként kívánom felvetni azt a kérdést, hogy a jogos védelem
valójában alanyi, vagy származékos jog e? Ezen kérdésnek nyilvánvalóan azért van
nagy jelentősége, mert amennyiben a jogos védelmet alanyi jogként definiálhatjuk,
abban az esetben széleskörben alkalmazható és az alanyi jogok természetéből adódóan
„korlátozhatatlan, vele született” jogról van szó. Abban az esetben azonban, ha a jogos
védelem származékos jog, úgy az állam mint annak adományozója bizonyos keretek
között nyilvánvalóan korlátozhatja azt.
7
Álláspontom szerint a jogos védelem alanyi jog, tekintettel arra, hogy míg a Magyar
Köztársaság Alkotmányáról szóló, 2012.01.01-én hatályon kívül helyezett 1949. évi
XX. törvény erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, addig Magyarország
Alaptörvényének V. cikkében, tehát Alaptörvényi szinten megfogalmazásra került a
jogos védelem jogintézménye, az alábbiak szerint: „Mindenkinek joga van törvényben
meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket
közvetlenül fenyegetõ jogtalan támadás elhárításához.”2
2013. július elsején hatályba lép Magyarország új Büntető Törvénykönyve, a 2012. évi
C. törvény.
Az új kódexben a jogos védelem szabályai jelentős mértékben megreformálásra
kerültek, mely változások lényegét döntően a jogintézmény „alkalmazhatósági
esetköreinek” kiszélesítésében továbbá az azonnali veszély elhárítása érdekében a
büntetés mint állami monopólium, megtámadott személy részére történő
„átengedésében” és az új törvényben taxatíve meghatározott feltételek valamelyikének
fennállása esetén a védelmi mechanizmus okozataként akár a támadó halálát
eredményező cselekmény jogszerű magatartásként történő minősítésében
fogalmazhatjuk meg.
Dolgozatom témaválasztását többek között ezen körülmény indokolta, ugyanis a
vizsgált jogintézmények bemutatásán túlmenően szeretném megvilágítani a jelenlegi és
a 2013. július 01-től hatályos, tárgyra vonatkozó jogi szabályozás különbözőségeit is,
valamint az új szabályozással kapcsolatban az állampolgárok részéről jelenleg fennálló
tévhitek jellemzőit.
Szeretném továbbá megvilágítani azon „állampolgári generálklauzulákat” melyeket nem
a jogos védelmi helyzetet megalapozó valóságos helyzetek, hanem a téves felfogásból
adódó egyre „meredekebb” és a jogos védelmi helyzetre, mint minden agresszió
gyógyszerére történő, minden jogalapot nélkülöző hivatkozások, fikciók töltenek meg
tartalommal.
2 Magyarország Alaptörvénye V. cikk. (Magyar Közlöny 43. szám, 2011. április 25.)
8
A jogos védelem és a végszükség büntethetőségi akadályként történő hatékony
érvényesülése számomra azt a követelményt támasztja, hogy amennyiben annak
feltételrendszere megállapítható, „erőlködés nélkül” a nyomozást ügyészi szakban meg
kell szüntetni és nem pedig a bírósági szakban egyfajta „jogászkodás” eredményeként
kell felismerni.
Dolgozatomban ezért szeretném vizsgálni, hogy a jogos védelem és a végszükség mint
büntethetőséget kizáró ok, hogyan érvényesült a büntetőjogi felelősség megállapítása
terén az elmúlt 10 évben – 2002.01.01.-től 2012.12.31-ig terjedő időszak- a lakóhelyem
szerint illetékes Fehérgyarmat-i Városi Ügyészségen.
A kérdéskörre vonatkozó számadatok jelenleg még ismeretlenek számomra, mely
„tudáshiányt” kihasználva szeretnék egy hipotézist felállítani, miszerint a büntetőügyek
során a dolgozatom tárgyát képező büntethetőséget kizáró okok elenyésző számban
kerülnek megállapításra az ítélkezési gyakorlatban. A számadatok ismeretében,
dolgozatom végén az összegzés során ezen hipotézis beigazolódására ki fogok térni.
9
1.1. A jogos védelem rendszerbeli helye a dolgozat keletkezésekor hatályos Büntető
Törvénykönyvben
A jogos védelem a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény III.
fejezetének I. címe alatt, a büntetőjogi felelősségre vonás akadályai között, mint a
büntethetőséget kizáró okok egyike, a Btk. 22.§. f./ pontjának rendelkezéseként került
rögzítésre. Önállóan a Btk. 29.§. (1)-(3) bekezdéseiben, valamint a Btk.29/A. §.-ban
kerül részletezésre. Megállapítható továbbá, hogy az (1) bekezdésben foglaltak a
cselekmény társadalomra veszélyességét zárják ki, míg a (2) bekezdés normaszövege a
beszámítást kizáró okokat célozza.
A jelenleg hatályos normaszöveg a következő:
„Btk. 29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások
személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető
jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy
menthető felindulásból túllépi.
(3) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.
29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni
jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet
kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá
ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott
helyzetben elvárható volt.”3
A jogintézmény részleteiben történő vizsgálatát a legfontosabb fogalmi ismérvein
keresztül és súlyozottan 2 fogalomkör, nevezetesen mint a jogtalan támadás és az ezzel
szemben álló jogos védekezés mentén kívánom prezentálni.
3 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 29.§. (1)-(3) bekezdés valamint a 29/A.
rendelkezései.
10
1.2. A jogtalan támadás
A jogtalan támadás, a jogos védelem jogintézményével foglalkozó szinte valemennyi
értekezés, tanulmány és egyéb tudományos munka mint tisztázásra szoruló, kezdő
fogalmi eleme, hiszen jogos védelemről csak akkor beszélhetünk, ha jogtalan támadás
fenyegeti a különösrészi tényállásban védett jogi tárgyakat. A téma vizsgálata során a
jogtalan támadásra vonatkozólag számos álláspontot találhatunk, melyek lényegüket
tekintve egymással ekvivalensek azonban a sorok között olvasva azok különbözőségeire
is fény derül. Dolgozatom ezen részében szeretném bemutatni néhány neves, a témában
jártas és több publikációt készített jogász jogtalan támadással kapcsolatban kifejtett
álláspontját, majd azok ütköztetését követően saját indokaim alapján érvelni az általam
“helyesnek” vélt álláspont mellett.
Kiemelt hangsúlyt szeretnék fektetni annak vizsgálatára, hogy az egyes érvelések
alapján és saját megítélésem szerint a passzív magatartás hogyan keletkeztethet jogos
védelmi helyzetet, illetve a mulasztás hogyan illeszkedhet a jogos védelem rendszerébe.
Belovics Ervin, doktori értekezésében a jogtalan támadással kapcsolatban az alábbi
véleményének ad hangot: „Támadásnak a védett jogtárgyak ellen intézett, avagy ezeket
közvetlenül fenyegető jogellenes emberi cselekvőség minősül, amelynek egyébként
valamely bűncselekmény elkövetési magatartását kell megvalósítania. Támadás tehát
aktív magatartás és mulasztás egyaránt lehet, és vagy arra irányul, hogy bizonyos
fennálló állapotot megváltoztasson, vagy arra, hogy bizonyos állapotot fenntartson.
A jogtalanság azonban kizárólag a támadást jellemezheti, mert amennyiben a támadó és
megtámadott egyaránt jogellenesen jár el, jogos védelmi helyzetre egyikük sem
hivatkozhat eredményesen.”4 Újvári Ákos álláspontja szerint: „A jogos védelem
mindenekelőtt egy támadást feltételez, vagy legalább is az azzal való közvetlen
fenyegetést. Ennek a támadásnak vagy az azzal való közvetlen fenyegetésnek
jogtalannak kell lennie. A támadás jogtalansága objektív ismérv, a tetthez a tárgyi
oldalhoz tartozik, ezért nem foglalja magában a támadó büntethetőségét megalapozó
valamennyi feltétel meglétének szükségességét.
4 Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori
értekezés Tézisei (Pécs, 2007. 7-8.o.)
11
A jogos védelmi helyzet megállapítása szempontjából a jogtalan támadás fogalma alá
vonható a sértett részéről tanúsított olyan passzív magatartás is amely a jogellenes
állapot további fenntartását célozza.”5
A jogtalan támadással összefüggésben jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy mi a
helyzet abban az esetben, ha a jogtalanság talajára lépő, kocsmában kötekedő agresszív
személy verekedésre történő felhívását elfogadjuk. Ezzel vajon mi is a jogtalanság
talajára lépünk e vagy sem? Ebben a kérdésben töretlen az ítélkezési gyakorlat, ugyanis
számos bírói döntés született arra vonatkozólag, hogy nem állapítható meg jogos
védelem annak a javára, aki a kihívást elfogadja. (Lsd.: lentebb.) A kérdés
megválaszolásában segítségül hívhatjuk a 432/2011/6. számú határozatot, melyben a
következő történeti tényállás alapján tartotta hatályban a Legfelsőbb Bíróság az
ítélőtábla marasztaló határozatát:
„A terhelt 2007. július 28-án egy kávézóban barátaival szórakozott, közben italt
fogyasztott. Ugyanott tartózkodott az erősen ittas sértett, aki hangoskodott és a
vendégekkel szemben agresszívan lépett fel. Amikor belekötött a pultnál szórakozó
egyik vendégbe, a terhelt hozzájuk ment és szétszedte őket. Ezután a sértett odament a
terhelt asztalához és durván kötekedni kezdett a társaság tagjaival. A sértett azt mondta
a terheltnek, hogy menjen ki vele és beszéljenek. A terhelt elfogadta a kihívást, felállt az
asztaltól és a sértett után indult. A bejárati ajtó előtt a sértett, belenyúlt a zsebébe, majd a
kezét a zsebéből kivette, megfordult majd a terhelt felé ütött. Ekkor a terhelt elővette a
nála lévő tapétavágó kést, jobb kezének mutatóujjával kitolta pengéjét, majd a kést
maga elé tartva hadonászott, s eközben a sértettnek életveszélyes nyaki vágási sérülést
okozott.
A védelem álláspontja alapján a terhelt jogos védelmi helyzetben cselekedett, mivel a
sértett hirtelen megfordult, zsebébe nyúlt és - a terhelt következetes vallomása szerint -
kést vett elő és a sértett rendkívüli intenzitású agressziója, kirívóan durva magatartása
ellenében a terhelt ijedtségből, félelemből, felindultságból hadonászni kezdett, s így
vágta meg a sértettet.
5 Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (Doktori értekezés. Budapest, 2008. 47.o.)
12
A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve III. pontjában foglaltak értelmében a történés
folyamatának egészét figyelembe véve, a cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján
ítélhető meg, hogy véghezvitel időpontjában jogos védelmi helyzet fennállott-e. A jogos
védelem, illetve ezen a címen valamely - bűncselekményt megvalósító - magatartás
jogszerűségének kérdése akkor merülhet fel, ha az a megindult, folyamatban levő
jogtalan támadás (vagy időrendi előzménye, a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás)
elhárítására irányul. Általános fenyegetettség érzése, jogtalan támadás
bekövetkezhetőségének távoli veszélye jogos védelmi helyzetet nem alapoz meg. (BH
1995/685., 2002/212., 2003/50.)
A Legfelsőbb Bíróság hivatkozott döntésében rögzítette, hogy következetes ítélkezési
gyakorlat, hogy nem állapítható meg jogos védelmi helyzet annak javára, aki szándékos,
tettleges magatartásával előidézi (provokálja) a másik támadását (BJD 1004., 4680., BH
1984/135.), önként - méltányolható ok nélkül - bekapcsolódik a verekedésbe, illetve
kölcsönös résztvevője erőszaknak, mást egyidejűleg támad (BJD 2473., BH 2000/187.)
kihívást elfogadva, vagy kölcsönös szidalmazás, fenyegetőzés után tettlegességbe
bocsátkozik (BJD 152., 3626., BH 2002/171., 2004/93.)
A bíróság megállapította, hogy amikor a terhelt a sértett után elindult, tisztában volt
azzal, hogy köztük verekedés lesz, valójában önként bocsátkozott kölcsönös
tettlegességbe kihívójával, a sértettel. A kihívás elfogadása pillanatától pedig a
tettlegesség kezdete nem váratlan, legfeljebb hirtelen, ami azonban nem oka, kiváltója,
hanem (taktikai) része a verekedésnek, a kölcsönös közelharcnak. Kihívó és kihívást
elfogadó egyaránt jogtalanság talaján áll, ami azt jelenti, hogy kizárt bármelyikük javára
jogos védelmi helyzet megállapítása, tehát az büntetőjogi felelősségre vonás akadályát
sem képezi.”6
Amennyiben a fentebb írt tényállást tartjuk irányadónak, úgy álláspontom szerint a
tapéta vágó késsel védekező terhelt még nem lépett a jogtalanság talajára azzal a
cselekményével, amikor a hirtelen hátraforduló személy cselekményére vágóeszközzel
védekezett. Véleményem szerint a kihívás önmagában történő elfogadása
eredményezhet jogos védelmi helyeztet.
6 A Legfelsőbb Bíróság 432/2011/6. számú határozata. (Jogeset feldolgozás)
13
Ha például a fentebb írt példát túlvetítve, megállapítást nyert volna, hogy a X személy a
kihívást elfogadva a Y után megy majd Y hirtelen hátrafordulva egy lőfegyvert tart X
irányába, majd Y ezen cselekményére X a tapétavágó-késsel oly módon védekezik,
hogy Y –nak életveszélyes sérülést okoz. Ebből a példából tisztán felismerhető a jogos
védelem jogintézménye, hiszen maga „a jogtalan támadás megindításával nyílik meg
jogos védelem, mely addig tart amíg a fenyegető veszély fennáll.” 7
Szeretném továbbá hangsúlyozni, hogy bizonyos nézet szerint a jogtalan támadással
kapcsolatban megfogalmazásra került egy jogági követelmény is, miszerint: „A
támadással szemben támasztott követelmény az, hogy jogellenes, mégpedig büntetőjog-
ellenes legyen.”8 Belovics Ervin ugyanakkor rámutat, hogy: „Nem elszigetelt azonban
az a nézet, amely szerint azok a szabálysértések, amelyeknek a tényállását a Btk.
határozza meg, és a cselekmény minősülése adott esetben bizonyos értékhatárhoz
kötött, megalapozzák a büntetőjogi értelemben vett jogos védelem fennállását, míg a
többi szabálysértés esetén a szabálysértési törvény szerinti jogos védelem jöhet szóba.”9
Maradva a jogági problémánál meg szeretném említeni Tokaji Géza ezen kérdéskörhöz
kapcsolódó érvelését, miszerint: „Sőt, olyan vélemény is van, amely a büntetőjogi jogos
védelem szempontjából jogtalan támadásnak tekinti azt, ha a tulajdonos a jogszerű
birtokostól megpróbálja titokban visszavenni a saját dolgát.”10 Ezen álláspont érdekes
kérdéseket vet fel, ugyanis, ha végiggondoljuk, miért is lehet az jogtalan támadás, ha a
tulajdonában megfélített sértett, titokban vissza akarja venni a saját dolgát két
bűncselekmény gyanúja merülhet fel.
7 Bede Zsolt: A jogos védelem elméleti és gyakorlati kérdései. Belügyi Szemle 1988/26. 20 old. ( Lásd:
Törő Blanka: A Debreceni Ítélőtábla véleménye a vélt jogos védelemről. JeMa hallgatói különszám
2011.49. old. Url: jema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv8.pdf Letöltés időpontja 2013.02.15. napon
19:45) 8 Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános rész. BM.
Bp., 1980. 173. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 9 Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.
szám. (4-5. hivatkozási pont.) 10 Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984., Nagy Ferenc: A
magyar büntetőjog általános része. Korona. Bp., 2001 (Lsd.: Mészáros Ádám: A jogos védelem
szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám)
14
Az egyik nyilvánvalóan a lopás, mivel dolog elvételről, vagy legalábbis annak a
szándékáról van szó. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy lopásról a tételes jog szerint
csak akkor beszélhetünk, ha az elkövető által eltulajdonítani kívánt dolog számára
idegen ami ugye ebben az esetben nem igaz. Így tehát lopás gyanúja nem merülhet fel
és amennyiben a példánál maradva ez titokban, semmilyen büntetőjogilag értékelhető
egyéb cselekmény nélkül történik, úgy nem lehet szó jogtalan támadásról.
Az életszerűségnél maradva azonban, a joggyakorlatban számos ilyen és hasonló esettel
találkozunk amikor, -nevezzük egyik félnek- az egyik félnek a másik felé jogos, vagy
jogosnak vélt követelése van, mert a példánál maradva korábban ellopott tőle valamit és
ezen követelésének erőszakkal, vagy fenyegetéssel kíván érvényt szerezni. Ez esetben
azonban már beszélhetünk jogtalan támadásról, mely támadással az elkövető a Büntető
Törvénykönyvben szabályozott önbíráskodás bűntettét valósíthatja meg.
A fentiekben részletezett álláspontokat összegezve, kiemelt figyelemmel a legutóbbi
példára véleményem szerint álláspontom a jogtalan támadás igazi jogi természete, olyan
jogellenes tevékenységet, vagy mulasztást követel meg, amely valamely büntetőjogi
különös törvényi tényállásban megfogalmazott védett jogi tárgy ellen irányul. A jogi
tárgyak körét a jogos védelem törvényi tényállásának segítségével tovább szükíthetjük,
hiszen a tényállásból kitünik, hogy a támadásnak mások személye, javai vagy közérdek
ellen intézettnek kell lennie, illetőleg a védekező cselekmény ezeket közvetlenül
fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
A jogtalan támadás témakörének felvezetésekor utalást tettem arra vonatkozóan, hogy
véleményt kívánok formálni azzal kapcsolatban is, hogy a mulasztásban megnyilvánuló
különböző magatartások megalapozhatnak-e jogos védelmi helyzetet. Ezen kérdéssel
kapcsolatban Belovics Ervin fogalmaz legsarkalatosabban, amikor kijelenti, hogy
„tarthatatlan azon álláspont, amely szerint a mulasztás jogos védelmi helyzetet nem,
csak a végszükség fennállását alapozhatja meg. Ez a nézet ugyanis koherencia zavart
okoz, mert a két jogintézmény legalapvetőbb sajátosságaira sincs tekintettel.”11
11 Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori
értekezés Tézisei (Pécs, 2007. 8.o.)
15
Álláspontom szerint a jogos védelem „igazi jogi természete” a jogtalan támadás aktív
jellegét feltételezi. Véleményem szerint, ezen szituációkban áll fenn ugyanis a törvény
védelmezőinek jelenléte nélkül, a félelmével, és a támadó cselekmény jellegétől
függően esetleges bizonytalanságával, traumájával és kilátástalanságával magára maradt
és a törvény felhatalmazásánál fogva cselekvő, az állami monopóliumokat mintegy
időlegesen birtokló személy védekező cselekvőségének szükségessége és jogszerűsége.
Úgy gondolom, hogy a mulasztásban megnyilvánuló magatartásoknál ez az „akut”
helyzet hiányzik és ezen körülményből adódóan az összes ilyen szituációban lehetőség
van a büntetőhatalom, mint állami monopólium igénybevételére anélkül, hogy a védett
jogi tárgyak sérelmet szenvednének. A mulasztás által keletkeztetett jogos védelmi
helyzet mellett érvelők gyakran hivatkoznak például arra az esetre, amikor az anya
hosszú időn keresztül nem látja el a csecsemőjét, mely mulasztása következtében a
gyermek veszélybe kerül.
Ez a példa jól érzékelteti, hogy itt nem egy hirtelen fellépő, válságos helyzetről van szó,
-bár igaz, hogy a mulasztás jellegétől és időtartamától függően sajnos ennek lehetősége
sem zárható ki- hanem egy sajnálatos negligentiáról, mely állapot a magyar jogrendszer
e téren biztosított eszközeivel akár azonnal elhárítható, anélkül, hogy személyes
konfliktusba kerülnénk a mulasztóval.
Azt ugyanis hihetetlennek tartom, hogy a fenti mulasztás akár személyesen, akár
közvetetten történő észlelése során a Rendőrséghez, vagy a gyámhatósághoz intézett
bejelentés „süket fülekre” találna és a hatóságok nem intézkednének az ügyben, hiszen
büntetőjogilag minimum kiskorú veszélyeztetéséről van szó és, a gyermekek fokozott
büntetőjogi védelmet élveznek.12
Belovics Ervin doktori értékezésében a jogtalan támadás fogalmi ismérvének
elemzésekor a támadást definiálta. Álláspontja szerint ez olyan magatartás, amely
megvalósítja valamely bűncselekmény törvényi tényállásának objektív ismérveit.
12 Az ilyen esetkeben azonnalos rendőri intézkedések foganatosítása szükséges, melyek maradéktalanul
végrehajtásra kerülnek.
16
A támadás tehát aktív magatartás és mulasztás egyaránt lehet, és/vagy arra irányul, hogy
bizonyos fennálló állapotot megvalósítson, vagy arra, hogy bizonyos állapotot
fenntartson.13 Belovics Ervin a fentebb írt meghatározása mintaszerű, azonban a
jogtalan támadás fogalma azon kiegészítéssel ragadható meg, hogy álláspontom szerint
a mulasztással okozott támadás fogalmilag kizárt. Tokaji Géza véleménye szerint a
jogtalanság nem eredményez feltétlen diszpozíció szerű magatartást14, azonban a hazai
ítélkezési gyakorlatnak megfelelően saját véleményem az, hogy támadást csak aktív
fizikai cselekménnyel lehet kifejteni.
A fentebb írt álláspontomat teljesen igazolja a BH. 1997.512. számú Legfelsőbb
Bírósági egyedi ítélete, melynek történeti tényállása a következő: az orosz
állampolgárságú I. és II. rendű vádlottak több elkövető 1994. évben egy lakóház
helységében bilincsre verve személyi szabadságukban korlátoztak. Fogva tartásuk ideje
alatt őket bántalmazták, valamint az I. rendű vádlottat heroinnal adagolták. Volt olyan
alkalom, hogy az egyik nap kizárólag az egyik fogva tartó volt jelen, társai a lakóházat
elhagyták. Jelen lévő egy fő fogva tartó marok-lőfegyverrel biztosította a két fogva
tartott. I. és II. rendű vádlott – amikor a fogva-tartójuk éppen a televíziót nézte –
rátámadt a fegyverrel rendelkező későbbi sértettre, majd I. rendű vádlott egy hamutállal
fejbe verte, II. rendű vádlott pedig egy kést felkapva hátba szúrta őrzőjét.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy I. és II. rendű vádlottak az életveszélyes
fenyegetések folytán egyértelmű, hogy a vádlottak élete ellen közvetlenül fenyegető
jogtalan támadás irányult. a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlottak a
cselekmény elkövetésekor az őrzőik által megvalósított bűncselekmény
következményeként olyan közvetlenül fenyegető jogtalan támadás alatt álltak, mely más
módon elhárítható nem volt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság marasztaló
ítéletét megváltoztatta, és a vádlottakat a Btk. 29. §-ának (1) bekezdésében írtakra
figyelemmel - büntethetőséget megszüntető okból - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c)
pontja alapján az ellenük társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád
alól felmentette.
13 Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori értekezés Tézisei.
(Pécs, 2007.2.2.1) 14 Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban (1984.) 252.old.
17
Miről is van szó?: Tehát állításom szerint a támadás csak aktív fizikai magatartás lehet.
A fentebb írt esetben a megtámadott őrző aktív fizikai cselekményt nem tanúsított,
támadójukat a jogos védelemre hivatkozva még is felmentették. Joggal vetődik fel a
kérdés, hogy akkor van mulasztással elkövetett támadás is? Természetesen nincs. Az I.
és II. rendű vádlottakat a Btk. 29.§. – ra történő hivatkozással azért nyertek felmentést,
mert sérelmükre állapot-bűncselekményt követtek el, ez pedig addig tart, amíg az meg
nem szűnik, vagy meg nem szüntetik.
Egyetértek Ujvári Ákos álláspontjával, aki úgy fogalmazott, hogy teljes dogmatikai
képtelenség a passzív magatartást támadásként értékelni. A támadáshoz egyértelműen
az aktivitás képzetét fűzzük.15 A mulasztás által is keletkeztethető jogos védelem
mellett érvelőkkkel mindezektől függetlenül némileg egyet tudok érteni, hiszen az
okfejtésük dogmatikailag vitathatatlan, azonban feléjük kérdésként fogalmaznám meg,
hogy amennyiben a mulasztás a jogos védelmi helyzetet ugyanolyan kötőerővel
megalapozhatja, mint az aktívitásban megnyilvánuló jogellenes támadás, úgy ez miért
nem jelent meg a jogintézmény jelenlegi és 2013. július 01-től hatályos
normaszövegében sem.
A mulasztás kodifikálása esetén ugyanis nem kellene bonyolult dogmatikai
értelmezésbe bonyolódni, hiszen a normaszövegbe foglalással a jogalkotó egyértelművé
tenné, hogy a mulasztás mint valamely bűncselekményt megvalósító magatartás is
keletkeztethet jogos védelmi helyzetet. Ennek megfelelően a jelenleg hatályos jogos
védelem törvényi tényállásának (4) bekezdésében, míg az új törvényben az (5)
bekezdésben például az alábbi normaszöveget olvashatnánk: Nem büntethető továbbá az
sem, akinek cselekménye más személy mulasztásából adódó és saját magára, vagy
mások személyére, javaira veszélyt jelentő helyzet elhárítására irányul.
Ezen vagy ehhez hasonló bekezdés azonban sem a hatályos, sem pedig a 2013. július
01-től hatályos Büntető Törvénykönyvben nem olvasható, így véleményem szerint a
mulasztás által keletkeztetett jogos védelmi helyzet még egy jó ideig megmarad a
jogászi elmékedés síkján.
15 Dr. Újvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései – doktori értekezés,
Budapest 2008. 50. old.
18
1.2.1. A támadás közvetlensége, közvetlenül fenyegető jellege
A jogos védelem megállapításának alapvető feltétele, hogy a jogtalan támadásnak
közvetlennek vagy közvetlenül fenyegetőnek kell lennie. „Közvetlennek akkor
nevezhetjük a támadást, ha a támadás tárgyára a külső, fizikai, az esetek többségében
erőszakos behatás megkezdődött és ez a védett jogtárgyak sérelmével fenyeget.” 16
Közvetlenül fenyegető a támadás akkar, ha a védelmi cselekményt kifejtő személy és a
jogtalan támadás térben és időben egymáshoz közel áll, és a megtámadottban azonnal
előidézi azon tudatállapotot, hogy veszélyben van és ezen veszélytől tart is, valamint a
tudatát áthatja az is, hogy ezen veszély sérelem bekövetkezésével is fenyeget. Annak
megítélése, hogy a támadás közvetlen vagy közvetlenül fenyegető jellegű, nem
egyszerű kérdés. Álláspontom szerint ebben a kérdésben csak az eset összes
körülményeinek mérlegelését követően lehet állástfoglalni, mely kérdéskör tisztázása
nyilvánvalóan nem a védelmi cselekményt kifejtő feladata, hiszen ő egy azonnali
cselekvést kívánó akut helyzetben van.
A támadás közvetlenségéhez, illetve annak közvetlenül fenyegető jellegéhez szorosan
kapcsolódó kérdés, hogy meddig tart a jogos védelmi helyzet keretei közé illesztett és
íly módon büntetlenül intézhető cselekvőség? Ezen kérdésre Varga Zoltán egyetlen,
félreérthetetlen és megítélésem szerint koogenciával felruházandó mondatát szeretném
segítségül hívni, miszerint: „A jogos védelmi helyzet addig tart, ameddig a támadás,
illetve annak közvetlen veszélye.17 Ezen alapvetésből értelemszerűen következik a
kérdés, amely arra keres választ, hogy meddig tart a támadás, illetve annak közvetlen
veszélye?
A támadás akkor befejezett, ha egyrészt rendelkezik a jogtalan támadás fentebb
részletezett ismérveivel, tehát alapvetőlegesen jogellenes, mégpedig büntetőjog-ellenes,
aktív és valamely védett jogi tárgy ellen irányul és az ilyen támadást a védelmi
cselekményt kifejtő személy ténylegesen visszaverte.
16 Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar Büntetőjog Általános Rész.
(Complex. Budapest, 2007.) 17 Varga Zoltán: A Büntetőjog Nagy Kézikönyve, 2007, Complex Kiadó Jogi és Üzleti
Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 100. old.
19
Véleményem szerint a közvetlen veszély fennállása esetén annak megszünése akkor
vélelmezhető, ha a körülmények alapján teljes bizonyossággal az a meggyőződés alakul
ki a védekező személyben, hogy a támadó fél a jogellenes cselekedetével felhagy, vagy
egyéb okból megalapozottan feltehető, hogy a támadása elmarad, és ezen körülmények
alapján összességében úgy értékeli, hogy már nem kell tartania a támadás folytatásától.
Nyilvánvalóan ezen meggyőződést kialakító vagy befolyásoló tényezőknek kellőképpen
egyértelműnek és félreérthetetlen jelzéseket kell továbbítaniuk ahhoz, hogy a védekező
cselekvőségét helyesen befolyásolják. A helyes felismerés kiváltására alkalmas
jelzéseket egy saját magam által kreált példával szeretném érzékeltetni: az utcán sétáló
házaspárt megtámadja az elkövető, majd dulakodást követően a tolvaj az egyik épület
falához nyomja a férfit és a pénzét követeli. Ekkor a férfi nagy nehézség árán ugyan, de
előveszi az önvédelmi fegyverét, és tolvaj ezt érzékelve azonnal felhagy a
cselekményével és elfut a helyszínről.
Ebben az esetben egyértelmű, hogy a tolvaj menekülésével mind a jogtalan támadás,
mind pedig annak közvetlen veszélye megszünt, így a jogos védelemre való
hivatkozással nem lövi le a menekülő tolvajt.
1.2.2. A jogtalan támadás irányultsága
A jogtalan támadás vagy annak veszélye irányulhat:
Személyek ellen.
Javak ellen.
Közérdek ellen.
A személy elleni támadás tipikusan az élet, egészség, testi épség, a nemi erkölcs,
valamint egyes személyhez fűződő jogok ellen irányul. Fontos hangsúlyozni, hogy
vannak nyilvánvalóan olyan deliktumok is, amelyek térben és időben egyszerre több
védett jogi tárgy ellen intézett jogtalan támadást rendelnek büntetni, ilyen pl.: a rablás,
amely egyszerre sérti a testi épséget és a más tulajdonát képező javak körét is.
Álláspontom szerint a joggyakorlatban a személyek és javak – vagy mint azt fentebb
említettem egyszerre mindkettő- elleni támadás válthat ki a legtöbb esetben jogos
védelmi helyzetet.
20
De hogyan alakul a jogos védelmi helyzetben való cselekvés lehetősége abban az
esetben, amikor a jogtalan támadás a személyhez fűződő jogok, pl.: a becsület ellen
irányul? A válasz a Legfelsőbb Bíróság álláspontja alapján egyértelműnek tűnik: „A
becsületsértő, rágalmazó kijelentés a kijelentéssel érintett személy részére jogos
védelmi helyzetet nem teremthet.”18
Belovics Ervin ezen kérdéskörhöz kapcsolódóan kifejti: „Az ezen tételen alapuló
ítélkezési gyakorlat feltétlenül felülvizsgálatra szorul azokban az esetekben, amikor
folyamatos rágalmazásokban, szitkozódásokban nyilvánul meg a jogellenes
cselekvőség, mert ilyenkor a védekezés lehetőségét a jogtalan támadással szemben
biztosítani kell, vagyis az ilyen tevékenységet a jogos védelem körébe tartozónak kell
tekinteni, amiből viszont az következik, hogy a „rágalmakat ontóval” szembeni fellépés
jogszerűsége miatt a rágalmazó, szitkozódó személy „viszontválasza” a jogos védelem
körén kívül esőnek minősül, tekintettel „a jogos védelemmel szembeni jogos védelem
kizárt” axiómára.”19 A fenti okfejtés alapján, tehát a rágalmazóval szembeni fellépés
jogos védelmi helyzetnek minősül, amellyel szemben a rágalmazó viszontválaszul már
nem cselekedhet jogos védelmi helyzetre való hivatkozással.
Ezen állásponttal merőben nem értek egyet, és itt visszautalnék a jogtalan támadás
általam elfogadottnak vélt jogi természetére, miszerint az mindenképpen egy támadó
jellegű, aktív magatartás, amely valamely a Büntető Törvénykönyvben pönalizált védett
jogi tárgy ellen irányul. Elgondolkodtató ugyanis, hogy jogos védelmi helyzetben való
cselekvésnek minősíthető-e azon rágalmazott cselekvősége, aki egyetlen vagy akár több
és folyamatosan eszközölt, általa rágalomként azonosított kifejezésre a rágalmazót
torkon ragadja és fojtogatni kezdi? Itt ugye a rágalmazó lesz az elszenvedője a jogtalan
támadásnak és a jogos védelemmel szembeni jogos védelem kizárt axióma miatt az ő
cselekvősége már nem lehet jogszerű, amennyiben az általa csupán verbálisan támadott
személy szorításából való menekülés céljából azt megdobja, melynek következtében az
hanyatt esik és 8 napon túl gyógyuló fejsérüléseket szenved.
18 LB. Bf. III. 1500/1977/3. 19 Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori
értekezés Tézisei (Pécs, 2007.19.o.)
21
A fentiekből következően, álláspontom szerint a személyhez fűződő jogok sérelme nem
adhat okot jogos védelmi helyzetben való cselekvésre, azonban nyilvánvaló, hogy a
fenti példához hasonlóan ezen jogtárgyak sérelme is keletkeztethet olyan szituációt,
ahol fennáll a jogos védelmi helyzetben való cselekvés lehetősége, azonban
véleményem szerint az eset körülményeinek vizsgálatakor nem szabad jelentőséget
tulajdonítani annak, hogy ki volt a rágalmazó és ki volt a rágalmazott, csak a kialakult
állapotot kell értékelni a fenti axióma negligálása mellett.
A fentiekkel kapcsolatban azonban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy milyen
mértékben változtat a becsületsértés-jogos védelem összefüggésén, ha a tettleges
becsületsértés kerül górcső alá? Ebben a kérdésben a Legfelsőbb Bíróság témába
illeszkedő egyik ítéletét20 tudjuk segítségül hívni, melyben a következő tényállást
állapították meg: a sértett és barátja között minden érdemi előzmény nélkül szóváltás
alakult ki.
A szóváltás során a sértett az asztalnál ülő terhelthez lépett, és a nyakánál megragadta a
terhelt ruháját. Ezt követően a terhelt az asztaltól felállt és ökölbe szorított kezeivel
erőteljesen felütött, mely ütés erejénél és hirtelenségénél fogva a terhelt kiszabadult a
sértett kezeinek szorításából, valamint ezen túlmenően az orra tájékán eltalálta a sértett
arcát, melynek következtében a sértett a földre esett.
A Legfelsőbb Bíróság hivatkozott ítéletének indokolása szerint a terhelt cselekvőségét
az indokolta, hogy őt jogtalan támadás érte, ugyanis a sértett a terhelt ruházatának
megragadásával védett jogi tárgy ellen intézett aktív, jogtalan támadást, mely a Büntető
Törvénykönyv keretei közé illetsztve a Btk. 180.§. (2) bekezdés szerinti tettleges
becsületsértésként értékelhető magatartásnak felel meg.
Ezen okfejtésre alapítva a terhelt az őt ért jogtalan támadást hárította el, amikor ökölbe
szorított kézzel felfelé ütött és ezzel kiszabadította magát a sértett szorításából, és
ugyanezen mozdulattal neki súlyos sérülést okozott. Nem tettem még említést a
közérdek ellen intézett, vagy azt veszélyeztető támadásról.
20 Bfv.I.536/2010/6.
22
Egyértelműnek tűnő, de megítélésem szerint a pontosság kedvéért mégis magyarázatra
szoruló meghatározás, a közérdek fogalma. „A közérdek a társadalom egészének a
közös érdeke, mely optimális esetben az egyének vagy a csoportok együttérzésen és
esélyegyenlőségen alapuló önkéntes megegyezése a társadalom működési szabályairól,
valamit az életfeltételek fenntartásával felmerülő gondok megoldásáról.
A közérdek akár egyéneiben, akár a társadalom különböző közösségeiben
megfogalmazva, a köz ügyéhez a legközelebb áll, de valami tagolatlan, körvonalazatlan,
sok szubjektív elemtől és pillanatnyi behatástól érintett értékelés. A társadalom által
hangoztatott közérdek eleve magánérdekképzetek összegeződéseiből születik meg.”21
A fenti fogalommeghatározáshoz illeszkedően: „Amikor a jog elismeri, hogy jogos
védelem alapja lehet a közérdek ellen intézett támadás, azzal elismeri a közösség
érdekeinek védelmét, mely alatt nem csupán a társadalom egészének érdekeit kell
érteni, hanem a társadalom egyes kisebb közösségeinek érdekeit is.”22
A javak ellen intézett támadás bírói gyakorlatban történő értékelésére többek között jó
példaként szolgál a következő büntető elvi határozat és a Kúria 1354/2011/5.számú
végzése, melyekben jól kivehetően érzékelhető a büntető és polgári jog szabályok
jogági átjárhatósága, illetve egymást átfedő jellege. „A Legfelsőbb Bíróság a
1584/2007. számú büntető elvi határozatában megállapította, hogy a birtokvédelem
körében alkalmazott önhatalom is megalapozhatja a jogos védelem megállapíthatóságát.
Ezen döntésre alapozott történeti tényállás a következőképpen szól:
B. B. terhelt és volt élettársa, S. R. annak 1994. évben bekövetkezett haláláig együtt
éltek S. R. házában. Ekkor a ház tulajdonjogát S. R. hozzátartozói, megörökölték.
Azonban azt a terhelt használta továbbra is. Az örökösök és a terhelt között öröklési per
indult, melynek tárgyában a bíróság ingatlanforgalmi szakértői bizonyítást rendelt el.
2004. december 18. napján a szakértő megjelent a terhelt és felesége által lakott házban
az ingóságok megtekintése érdekében. A lakóházhoz érkeztek az örökösök is.
21 http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%A9rdek (Letöltés ideje: 2013.02.11.21:08.) 22Nogel Mónika Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit, Török-Darai Richárd,
Kemenesi Attila: A jogos védelem problematikája a magyar büntetőjogban. (In.:Batthyány Lajos
Szakkollégium Tanulmánykötetet Győr, 2010. 63. o.)
23
A terhelt a lakóház egyik helységébe az ingatlanszakértőt beengedte, azonban az
örökösöket nem. A terhelt az ajtó elé állt, kezét a magasba emelve felszólította a vele
szemben álló sértettet, hogy a szobába nem jöhet be. Az egyik örökös felszólítás
ellenére megpróbált bebújni a terhelt mellett a szobába, B. B. azonban a karjánál fogva
visszahúzta, melynek eredménykent a sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű
sérülést szenvedett el. Sérelmére elkövetett bűncselekmény vonatkozásában
magánindítványt terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja az volt, hogy bár a
terhelt valóban megvalósította a könnyű testi sértés vétségének törvényi tényállási
elemeit, nem büntethető, mivel jogos védelmi helyzetben cselekedett. A lakás
használójaként megillette a birtokvédelem joga. Miután a magánvádló az ő kifejezett
tilalma ellenére akart a szobába bemenni, azt joga volt elhárítani, és az elhárítás mértéke
nem lépte túl a jogos védelem szükséges kereteit. Ezért a terheltet az ellene emelt vád
alól büntethetőséget kizáró okra, jogos védelemre hivatkozva felmentette.
A fellebbezések nyomán elrendelt felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróságnak abban
kellett állást foglalnia, hogy a szakértői vizsgálat során joga volt-e a terheltnek
megtiltani, majd megakadályozni a magánvádló belépését a szobába vagy sem. A
Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a kérdéses ingatlan birtokosa a cselekmény
elkövetésének időpontjában senki által nem vitatottan a terhelt volt, így jogosult volt
megszabni azt, hogy a házba, vagy annak bármely helyiségébe ki léphet be. Ennek
következtében joga volt megtiltani azt, hogy a magánvádló a szobába belépjen, és joga
volt a tilalom ellenére belépni kívánó magánvádlót abban megakadályozni.
A bírósági döntésre a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
(továbbiakban: Ptk. ) 188.§. (1) bekezdésben meghatározott normaszöveg értelmezése
ad magyarázatot, ugyanis e szerint birtokost megilleti a birtokvédelmi rendelkezés
alkalmazása, ha a birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában zavarják
(tilos önhatalom). A (2) bekezdés rendelkezése szerint a birtokost a birtokvédelem
mindenkivel szemben megilleti, annak a kivételével, akitől a birtokot tilos
önhatalommal szerezte meg.”23
23 A Legfelsőbb Bíróság a 1584/2007. számú büntető elvi határozata. (A határozat feldolgozása, melyben
szó szerint idézett részek is megtalálhatóak.)
24
A birtokvédelemhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatot kitűnően szemlélteti a Kúria
1354/2011/5.számú végzése, melyben önbíráskodás bűntett elkövetése miatt
marasztalták a terheltet a következő történeti tényállás alapján: „A terhelt és a sértett
házasságon kívüli életközösségben éltek, kapcsolatukat azonban megszakították. A
közös gyermeküket az anya gondozza. Együttélésük alatt egy gépjárműre tettek szert. A
gépkocsit - amelynek tulajdonosa a forgalmi engedély szerint a sértett volt - az
életközösség megszakadásakor a terhelt magával vitte, bár annak közterheit továbbra is
a sértett viselte; a sértett több alkalommal jelezte is, hogy a jármű használatára igényt
tart. Egy napon a járművel a sértett házához hajtott, hogy a közös gyermeküket láthatás
céljából magával vigye.
A terhelt indulás előtt beült a gépjármű vezető oldali ülésbe, a sértett azonban vezető
oldal melletti utas-ülésbe ült bele, és kihúzta a műszerfalból a gépkocsi indítókulcsát,
közölve a terhelttel, hogy a jármű használatára igényt tart. A terhelt annak érdekében,
hogy visszaszerezze az indítókulcsot megfogta a sértett karját, aki a kulcsot a kezéből
kiejtette, majd több alkalommal megütötte, illetve megrúgta a sértettet, aki a járműből
kiesett. Ezt követően a terhelt az autó ajtaját becsukva a helyszínről elhajtott.
A védelem álláspontja szerint a gépjármű birtokosa a terhelt volt, akit emiatt megilletett
a birtokvédelem, és ennek keretében - tekintettel a Ptk. 190. § (1) bekezdésére - az
önhatalom is; az, aki az önbíráskodás bűncselekményét elkövette, nem a terhelt, hanem
a sértett volt. A terhelt volt az, aki a sértetti jogtalan támadást jogos védelemmel
próbálta elhárítani, azonban az eljárt bíróságok elmulasztották a tényállás alapos,
hiánytalan és valóságnak megfelelő tisztázását.
A Ptk. 190. § (1) bekezdése felhatalmazza a birtokost, hogy a birtoka ellen irányuló
támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elhárítsa; a
(2) bekezdésre figyelemmel pedig joga van az elveszett birtok visszaszerzése érdekében
önhatalmúlag fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó
időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.
A Ptk. idézett két bekezdésének rendelkezése csak egymásra tekintettel értelmezhető
helyesen. Eképpen az elveszett birtok visszaszerzése érdekében (egyéb törvényi feltétel
megléte mellett is) csak a dolog birtokának visszaszerzéséhez szükséges mértékben
alkalmazható, az a birtok elvesztése miatti megtorlás, bosszú eszköze nem lehet.
25
Miután a kulcs birtokosa korábban az irányadó tényállás szerint is a terhelt volt, és őt a
sértett birtokától megfosztotta, így a fenti törvényi rendelkezések alapján megillette őt a
birtokvédelem, és jogosulttá vált önhatalmúlag is fellépni. Ez az önhatalom azonban a
fent idézett törvényi rendelkezés szerint nem terjedhetett túl a birtok megvédéséhez
szükséges mértéken, és nem alakulhatott át megtorlássá.
A terhelt azzal, hogy a sértett csuklóját megragadta, és a sértett a kulcsot a kezéből
kiejtette, már megvédte, visszaszerezte a birtokát. A terhelt azonban ököllel ütötte a
sértett fejét. Erre a bántalmazásra pedig az indítókulcs visszaszerzéséhez nyilvánvalóan
nem volt szükség; a sértett többszöri megütésével és megrúgásával a terhelt
messzemenően túllépte a birtokvédelemhez szükséges mértéket, így cselekményét
megtorlásnak és nem birtokvédelemnek kell tekinteni.”24
1.3. A védelmi cselekmény
A jogos védelem esetében a jogtalan támadással, a védelmi cselekmény áll szemben,
melynek több komponense van. Az egyes komponenseken keresztül a védelmi
cselekménnyel szemben a törvényesség számos kritériumot támaszt, melyeket a
későbbiekben kívánom részletezni. (szükségesség, arányosság stb.) Elöljáróban
fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a védelmi cselekmény csak jogtalan támadással
szemben lehet jogszerű, mely alapvetésből ugyanakkor egy másik axióma következik,
nevezetesen az, hogy jogszerű támadással szembeni jogos védekezés, fogalmilag kizárt.
Ezen axiómát egy nagyon egyszerű példával szeretném érzékeltetni. A jogszerű és
szakszerű rendőri kényszerintézkedést az intézkedés alá vont az ő szubjektív értékrendje
alapján a személye elleni jogtalan támadásnak ítélheti meg, és így ezen téves
felfogásból adódóan védekezhet, mondjuk a bilncshasználat ellen.
Ugyanakkor ezen intézkedés lévén törvényes és szakszerű, az ellene való védekezés
nem teremthet jogos védelmi helyzetet, sőt jogellenes állapotot teremt, melyet a rendőr
köteles megszüntetni.
24 A Kúria 1354/2011/5.számú végzése (jogesetfeldolgozás)
26
Rögzítve tehát a fenti axiómát: „Így nem lehet élni a jogos védelemmel vagy
végszükségi cselekménnyel szemben, miután mindkét esetben hiányzik a támadás
objektív jogellenessége.25 Ujvári Ákos álláspontja szerint: „a védelem, negatív
definíciót igénybe véve semmiképpen nem jelent agresszív kezdeményezést a passzív
alannyal szemben, akkor sem, ha az valamely létezett tényhelyzet visszaállítására,
valamely létezett jav visszaszerzésére megy. A védelem mint fogalom, agresszivitást a
másik oldalon tételez fel mint előzményt.
A törvény megfogalmazása szerint a jogtalan támadással vagy az azzal való közvetlen
fenyegetéssel szemben a védekezés a támadás elhárításához szükséges mértékig
megengedett. A fentiek figyelembevétele alapján védekezésről beszélnünk fogalmilag
kizárt akkor, ha a korábban megtámadott vagy támadással fenyegetett kezébe kerül az
agresszív kezdeményezés.”26 Ezen hivatkozást azért tartottam fontosnak kiemelni, mert
álláspontom szerint a jogban nem jártas emberek számára is egyértelmű üzenetet
közvetít a jogos védelem lényegi rendeltetésének megértéséhez az időbeliség, az
agresszív kezdeményezés és az arányosság fogalmán keresztül.
1.3.1. A jogos védekezés
Mint arra már fentebb hivatkoztam és leszögeztem, jogos védekezés csak jogtalan
támadás esetén merülhet fel. Azt is alapvetésként rögzítettem, hogy a jogtalan támadás
egyik ismérve, hogy büntetőjog-ellenes, tehát az esetek meghatározó többségében a
jogtalan támadó, cselekményével a Büntető Törvénykönyv különös részében
meghatározott valamely tényállást meríti ki. A fentieken túlmenően a jogos védekezés
kapcsán fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy a jogtalan támadást eszközlő személy
magatartásán túlmenően, az esetek meghatározó többségében a védelmi cselekményt
kifejtő személy is valamely különösrészi tényállást valósítja meg magatartásával,
azonban ezen cselekmény dekriminalizálódik az által, hogy a védekező egy befejezett,
vagy közvetlenül fenyegető jogtalan támadást hárít el.
25 Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar Büntetőjog Általános Rész :
Complex. Budapest, 2007. 179. old. 26 Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (doktori értekezés.
Budapest, 2008. 48. old.)
27
Fontos továbbá hangsúlyoznom, hogy álláspontom szerint a védelmi cselekmény
jellemzően tevékenységben nyilvánul meg, azonban az élet produkálhat olyan
szituációkat is, amikor a passzivitás is keletkeztethet védelmi cselekményt. A passzív
magatartás által keletkeztetett védelmi cselekményre jeles például szolgál az az eset,
amikor „a megtámadott nem hívja vissza a segítségére siető és a támadó ellen forduló
kutyáját.27 Ebben az esetben elképzelhető, hogy a kutya sokkal nagyobb sérelmet okoz
a támadónak, mint amilyen veszélynek a gazdája ki volt téve, de mivel a kutya gazdáját
jogtalan támadás érte, ő jogos védelmi helyzetben van és a védelmi cselekményt azon
passzivításával fejtette ki, hogy a kutyáját nem hívta vissza.
Alapvetésként kívánom továbbá rögzíteni, hogy álláspontom szerint a védelmi
cselekményt mindenképpen védelmi szándéknak kell vezérelnie. A védelmi szándék
megléte, vagy hiánya, illetve esetleges túllépése ugyanis olyan fontos kérdéseket vet fel
például, mint a szándékon való túlterjeszkedés és ezzel összefüggésben elkövetett
cselekményért való büntetőjogi felelősség, vagy ami még ennél is fontosabb, képes akár
kizárni is a jogos védelmi helyzetben való cselekvőség jogszerűségét.
Álláspontom szerint azonban nagyon nehéz megítélni azt, hogy a védelmi cselekményt
kifejtő személy magatartását a védelmi szándék vezérelte-e vagy sem, hiszen az nem is
várható el mindenkitől, hogy tisztában legyen a védelmi szándék jogi tartalmával és
annak korlátaival, tekintettel arra, hogy az esetek többségében egy pillanat tört része
alatt kell cselekedni. Lehetséges tehát, hogy cselekvőségét a védelmi szándék vezérli,
de azt adott esetben támadással, a törvény keretein túlterjeszkedve valósítja meg a
védekező személy. Ezen esetben felmerül a kérdés, hogy vajon mellőzni kell e a jogos
védelem védekező javára történő megállapítását?
Tokaji Géza példája szerint „a járdán szabálytalanul kerékpározó az utcasarkon
felbukkanó támadót elütve akadályoz meg egy élet elleni támadást.”28
27Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984. 253.p.
(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.
szám.) 28Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984. 253-
254.p.(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle
2011/1. szám.)
28
Belovics Ervin véleménye szerint az ilyen, és hasonló esetekben, figyelemmel a
bűncselekmény és a jogos védelem törvényi fogalmára, „rendeltetésére”, valójában
nincs ok arra, hogy elvessük a jogos védelem megállapítását a „védekező” javára.29
Ezzel ellentétes véleményt fogalmaz meg Ujvári Ákos, aki szerint „a védelmi szándék
hiánya vagy korlátozottsága esetén az objektíve arányos sérelmet okozó védekezés nem
tekinthető jogszerűnek.30 Ujvári Ákos érvelésével szemben, Belovics Ervin
álláspontjával értek egyet, hiszen a szándék a védekező részéről vélelmezhetően az,
hogy a jogtalan támadást elhárítsa és ezen túlmenően, hogy meddig tartott a védelmi
szándék és ezzel összefüggésben milyen sérelmet okozott nem anulálhatja nullára a
jogos védelem megállapíthatóságát. Fontos továbbá kiemelnünk a jogos védekezés
kapcsán a Büntető Törvénykönyv e téren bekövetkezett 2009-es változását is.
2009 előtt ugyanis a jogszabály, álláspontom szerint szűk teret engedett a
védekezésnek, ekkor azonban változott a szabályozás és például tágabb körben adott
lehetőséget a védekező kezébe az a módosítás, amely akár büntetlenséget biztosított
számára, illetve fel is menthette a tette alól, ha a jogos védelem határai közé illesztett
cselekvősége ijedtségből vagy menthető felindulásból tért el a vonatkozó jogi norma
kereteitől.
Tovább szélesítette a jogos védekezés lehetőségének határait azon szintén 2009-es
módosítás is, miszerint a megtámadott nem köteles kitérni a támadás elől.A védekezés
jogosságának megállapíthatósága követelményként támasztja azon elvárást is, hogy a
védelmi cselekménnyel nem kell megvárni a jogtalan támadás kezdetét, de ugyanakkor
nem is szabad azt elsietni. Erre jó példaként szolgálhat, hogy amennyiben valaki
gyanúsan sétálgat a kocsink környékén, attól még nem biztos, hogy azt el akarja
tulajdonítani, de ha megpróbálja feltörni a jármű ajtaját, attól kezdve megalapozottan
feltehető, hogy a javaink ellen intézett jogellenes támadást.
29Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori
értekezés tézisei. (Pécs, 2007.55-56. p.) .(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának
lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 30Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (doktori értekezés.
Budapest, 2008. 225.p.) .(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
29
Ez esetben fontos azonban hangsúlyozni, hogy amennyiben a cselekményt észleljük és
felszólításunkra a támadó elmenekül a helyszínről, ettől kezdve már nem lehet szó jogos
védekezésről. Amennyiben a menekülő személy után lövünk, vagy őt más módon
megsebesítjük, vagy bántalmazzuk abban az esetben még ha valamelyest mellettünk is
szólhat az „ijedtség, vagy a menthető felindulás” felelnünk kell tettünkért. Végül azt
kell kiemelni, hogy „a jogos védekezésre nem csak a saját személyt ért jogtalan támadás
esetén van lehetőség, hanem arra a mással szembeni, vagy a közérdek elleni jogtalan
támadás is alapot adhat.31 (A közérdek fogalmát az előző fejezetben már érintettem.)
1.3.2. A szükségesség
A jogos védelem rendszerében, a védelmi cselekmény egyik legfontosabb fogalmi
eleme a szükségesség és ezzel összefüggésben az arányosság kérdése. Ezen fogalmi
elemek egymáshoz szorosan kapcsolódnak ugyan, de álláspontom szerint különbséget
kell képeznünk közöttük, hiszen mindkét kategóriának megvannak a sajátos esszenciális
elemei.
A szükségesség Tokaji Géza szerint „a szembeszálláson belüli kettős korlát, amely
magában foglalja a legenyhébb elhárítási mód követelményét (amennyiben nyilvánvaló,
hogy többféle, egyaránt teljes biztonságot nyújtó elhárítási mód is rendelkezésre áll), és
bizonyos mérvű arányosságot.”32
Ezen áláspont tükröződik több, a Legfelsőbb Bíróság által közzétett eseti döntésben, így
például a BH 1996. 508. szerint a szükségesség fogalmilag magában foglalja azt, hogy
az elhárító tevékenység nem idézhet elő aránytalanul súlyosabb sérelmet, mint amelyet
a jogtalan támadás okozott volna.33
31 BH 2003. 175., BH 2002. 419. 32Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984.
255.p.(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle
2011/1. szám.) 33 Szintén úgy értelmezi a szükségességet, mint ami magában foglalja az arányosságot a BH 2003. 394.
sz. alatt közzé tett döntés is. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
30
Ezzel szemben a védekezés Békés Imre szerint akkor szükséges, ha a támadás jellege és
intenzitása ezt indokolja.34 A fentiekből következik, hogy szükségesség fogalmilag
nyilvánvalóan megelőzi az arányosság kérdését és így az arányosság kategóriájának
vizsgálata csak abban az esetben merülhet fel, ha a védelmi cselekmény szükséges volt.
Ezen alapvetést támasztja alá a BH 1996. 405. sz. alatt közzétett eseti döntés is, ahol a
Legfelsőbb Bíróság arra mutatott rá, hogy a jogtalan támadás elhárításához a kés
igénybevétele szükséges volt, majd ezt követően foglalkozott az arányosság
kérdésével.35 „A szükségesség szerepe végül abban is megjelenik, hogy a szükséges
mértéket meghaladó védekező cselekmény már nem tekinthető jogosnak.”36
A szükségesség követelményét legkézzelfoghatóbban és közérthetően a Btk. 29.§. (1)
bekezdése alapján közelíthetjük meg. A hivatkozott törvényhely szerint ugyanis: „Nem
büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy
közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás
elhárításához s z ü k s é g e s .”37
Jól érzékelhető a hivatkozott normaszövegből, hogy a szükségességet a jogalkotó
kógenciával ruházza fel és ezzel mintegy előrevetíti a védelmi cselekményt kifejtő
magatartásával szemben támasztott azon követelményét, hogy cselekedj, de csak abban
az esetben, ha az szükséges, mert egyébként nem mentesülsz a büntetés alól.
Ezen leegyszerűsített okfejtést továbbgondolva már csak az a kérdés, hogy mikor
szükséges védelmi cselekményt kifejteni, mely kérdésre szintén választ ad a
normaszöveg és a korábbiakban már részleteztük a jogtalan támadás és az ehhez
kapcsolódó közvetlen jellemzők körét. (a jogtalan támadás irányultsága, közvetlensége.)
34 Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános rész. BM.
Bp., 1980. 176-177. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 35 BH 1996. 405. 36 Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. (Osiris. Bp., 2006. 136. p.) (Lsd.:Mészáros Ádám:
A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 37 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 29.§. (1) bekezdése.
31
Ezen kategóriák jogászi szemmel egyértelműnek nevezhetőek és talán a laikus számára
sem tűnnek bonyolultnak, ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy egy jogtalan
támadást elszenvedő személy hogyan tudja eldönteni, hogy szükséges a védelmi
cselekmény, és ezen túlmenően hogyan tudja behatárolni az arányosság határait.
Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy ez abban az esetben nem lehet kérdés, ha a
jogtalan támadás az egyént közvetlenül éri, amennyiben azonban az mások ellen irányul
felmerülhet a kérdés abban a tekintetben, hogy szükséges e közbeavatkoznom, vagy
sem. Erre jó példaként szolgál, az a közéletből vett gyakori eset, amikor középiskolás
fiatalok a közterületen egymást bántalmazzák, legalább is ez a külvilág számára így
jelenik meg és emiatt felmerülhet a jogos védelem „mások személye ellen intézett”
fordulatának kerete, azonban jó esetben még a „beavatkozást” megelőzően fény derül
arra, hogy az érintettek esetében nem kölcsönös bántalmazásról, hanem csupán játékról
van szó.
A fentiektől függetlenül úgy gondolom, hogy az átlag szellemi képességekkel és
normál társadalmi attitűdökkel rendelkező személyek is képesek felismerni a
szükségesség fennállását és az esetek meghatározó többségében a jogalkotói elvárásnak
megfelelően viselkednek az adott helyzetben. Visszatérve a tudományos érvelésekhez,
a szükségesség Tokaji Géza szerint „a szembeszálláson belüli kettős korlát, amely
magában foglalja a legenyhébb elhárítási mód követelményét (amennyiben nyilvánvaló,
hogy többféle, egyaránt teljes biztonságot nyújtó elhárítási mód is rendelkezésre áll), és
bizonyos mérvű arányosságot. Tokaji szerint nem szükséges az, ami nem felel meg a
bizonyos mérvű arányosságnak.38
További részletezésbe bocsájtkozik Békési Imre amikor kijelenti, hogy „a jogtalan
támadással szembeni védekezés akkor szükséges, ha a támadás jellege és intenzitása ezt
indokolja.”39 Ezen állásponttal nem tudok azonosulni, ugyanis számomra egyre
magasabb falat épít a joggyakorlat és a jogelmélet között, hiszen vegyünk alapul egy
egyszerű jogesetet, amikor is járókelőként azt látjuk, hogy egy gyenge, védtelen nőt egy
alkalommal, kis erővel pofon üt egy férfi.
38 Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984 255-256 39 Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános rész.
BM.Bp.,1980.177. p.
32
Ebben az esetben talán meg kellene várni, hogy a férfi további pofonokkal bántalmazza
a hölgyet, vagy még egy alkalommal, olyan erővel üsse meg, hogy attól földre essen?
Álláspontom szerint ha a jelleget nem is, de az intenzitást mindenképpen negligálhatjuk
és úgy gondolom, hogy ilyen esetben, nyilvánvalóan az intelligens viselkedés szabályait
szem előtt tartva be kell avatkozni, hiszen a védelmi cselekményünkkel a mások
személye ellen intézett jogtalan támadás elhárítására törekszünk. Nyilvánvalóan
elképzelhető az a szituáció is, hogy felszólításunkra a cselekményt a bántalmazó férfi
abbahagyja, de ami még valószínűbb, hogy ránk fog támadni és így már közvetlenül
bennünket ér a jogtalan támadás. A fentebb írt szerzők tanulmányaikban úgy
fogalmaztak, hogy az a saját álláspontjuk.
A saját álláspont képviseletében az a szép, hogy vélemények egymástól eltérhetnek.
Eltérő megközelítésben pedig egyéni véleményem szerint a szükségesség
normaszövegbeli jelentése, nem kizárólag a védekezés szükségességét jelenti, hanem
kifejezi azt, hogy a támadást elhárító magatartás nem idézhet elő súlyosabb sérelmet,
mint amilyet a jogtalan támadás okozott volna, vagyis az elhárító magatartásnak
arányban kell állnia a jogtalan támadással.
1.3.3. Az arányosság
Az arányosság a jogos védelem törvényi tényállásában nem szereplő, mégis a bírói
gyakorlat által quazi tényállási elem szintjére emelt kategória. Tekintve a fent leírtakat
az arányosságra vonatkozó ismeretanyagot, nem a jogalkotó definiálta, hanem az a
Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelvében került meghatározásra.
A hivatkozott Irányelv az arányosság kérdéskörében az alábbi iránymutatást adja: „a
jogos védelmi cselekmény arányossága szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az
elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a
jogtalan támadás okozott volna. Az élet ellen irányuló támadás esetén azonban — a
védett jogtárgy egyenértékűsége folytán — az arányosság vizsgálata szükségtelen.
Más a helyzet, ha a támadás a testi épség ellen irányul. Ilyen esetben az elhárító
magatartásnak arányban kell állnia a támadással.
33
Nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését, ha az életveszélyes testi
sértés okozását célzó jogtalan támadás elhárítása a támadó halálát eredményezte.”40
Eszerint tehát a védekezés akkor arányos, ha a védelmi cselekmény nem okoz
aránytalanul súlyosabb sérelmet, mint amivel a támadás fenyegetett. Szintén egyszerű
alapvetésként rögzíti az Irányelv, hogy a testi épség ellen irányuló támadás esetén, az
elhárító magatartásnak arányban kell állnia a támadással.
A bírói gyakorlatban azonban ezen egyszerűnek tűnő összefüggés, konkrét ügyekre
történő leképezése nem egy matematikai műveletként felfogható és gépiesen működő
feladat, ugyanis ettől sokkal bonyolultabb, sokrétű feladatról van szó, melynek pontos,
hitelt érdemlő és ellentmondásmentes meghatározása nagymértékben kihat a bűnösségre
is. Az Irányelv rendelkezése folytán quazi privilégizált helyzetbe kerül az arányosság
vizsgálata során az a személy, akinek a jogtalan támadás az élete ellen irányul, hiszen
ebben az esetben az arányosság kérdése negligálódik, mivel a védett jogtárgy
egyenértékű, mondhatni az élet kerül mérlegre az élettel szemben.
Ugyanakkor, bennem felmerül a kérdés, hogy az adott jogtalan támadási szituációban, a
megtámadott személy, illetve később a nyomozóhatóság és az ügyészség mi alapján
tudja eldönteni, hogy a támadás az élet kioltására irányult-e vagy sem. A jelenlegi
jogalkalmazói gyakorlatban ezen kérdéskör eldöntéséhez szintén a 15-ös számú irányelv
nyújt segítséget, azonban így is nehéz elhatárolási kérdésekkel kerül szemben a
nyomozóhatóság, mint a bűnesettel először találkozó szerv.
Ezen kérdéskör fontosságát és nehézségeit jól érzékelteti a Fehérgyarmat
Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán egy a közelmúltban lefolytatott nyomozás,
melyben a történeti tényállása a következő volt: A sértettet egy többszörösen büntetett
előéletű személy, egy 3 cm pengehosszúságú ún.”börtönkéssel” - egy kb. 5 cm
hosszúságú penge 2 cm hosszan szigetelőszalaggal betekerve, így az szinte
észrevétlenül az ujjak közé fogható – előzetes szóváltást követően 3 alkalommal
mellkason, a szív tájékán megszúrta, melynek következtében a sértett összeesett, majd
kórházba került.
40 A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről (III. fejezet: a
jogos védelem kérdései, 4.pont: a jogos védelmi cselekmény arányossága.
34
A kórházi ellátás során a sértett műtéten esett át, mely beavatkozást követően a kórház
átadta a nyomozóhatóság részére a sérülések jellegével, illetve azok gyógytartamával
kapcsolatos iratokat. Az iratok tanúsága szerint a szúrások –nyilvánvalóan a rövid
pengehossz miatt- nem veszélyeztettek életfontosságú szerveket és azok gyógytartama 8
napon belüli. A nyomozás során a bűncselekmény elkövetőjével szemben a Btk. 170.§.
(1) bekezdésébe ütköző, de a (2) bekedés szerint minősülő –figyelemmel a Btk.16.§.-ra-
súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja került közlésre. Anélkül,
hogy az elhatárolási kérdések büntető anyagi jogi kérdéseit részletezném, egy egyszerű
kérdés merül fel bennem az ügy kapcsán.
Nevezetesen az, hogy a támadás során a sértett, aki nem jogász, a kialakult
stresszhelyzetben vajon meg tudta e állapítani, hogy a támadó célja az volt e vajon,
hogy sérelmére testi sértést okozzon, vagy pedig az, hogy az életét kioltsa. Az ügyet jól
ismerve, meg is válaszolom a kérdést. A sértettet a kialakult helyzetben egyetlen
szándék vezérelte, hogy a támadótól szabaduljon, ezért folyamatosan hátrált előle. Nos
ebben a helyzetben sem lehetősége, sem lélekjelenléte nem volt ahhoz, hogy értékelje a
támadó szándékát, aki egyébként a cselekvősége közben a sértett elmondása szerint
semmit sem mondott.
Az ügy jogos védelmi helyzetre vonatkoztatása esetén adja magát a kérdés, miszerint mi
lett volna a védelmi cselekmény büntetőjogi megítélése abban az esetben, ha a sértett a
támadóját megölte volna?
A hipotézist végiggondolva, a jogeset részletes elemzésétől eltekintve, segítségül hívjuk
a 15-ös számú irányelvet, amely ugye kategorikusan leszögezi, hogy az élet ellen
irányuló támadás esetén az arányosság vizsgálata szükségtelen. Számba vesszük a testi
sérülést, mint bekövetkezett eredményt, amely az orvosi iratok tanúsága szerint 8 napon
belül gyógyulóak, és így nyilvánvalóan nem áll fent életveszélyes állapot.
A hatályos jogszabályi keretekben, amennyiben a védekező a támadóját megölte volna,
megalapozottan feltehető, hogy a védekezés szükséges mértékének túllépése került
volna megállapításra, melynek okaként „jó esetben” az ijedtség, vagy a menthető
felindulás kerül megjelölésre, melynek joghatásaként az elkövető nem büntethető.
35
Az arányosság egyik legsarkalotosabb területe, amikor a jogtalan támadás kizárólag a
javakat érinti. „A testi épség forintra való átválthatóságának kérdése során Belovics a
polgári jogi nem vagyoni kártérítés szabályaira utal, és a jogrend egységének elvére
figyelemmel nem látja semmilyen dogmatikai akadályát ezen elv büntetőjog területén
való alkalmazásának.
A megtámadott vagyoni helyzetének, egzisztenciájának kérdését pedig azzal válaszolja
meg, hogy az nem releváns, mert nem dogmatikai érv, így cáfolni sem szükséges.
Ujvári a megoldást egyfajta teleologikus szemlélet érvényesítésében látja, mely szerint a
támadás elhárítás mint cél szabja meg a jogos védelem határát, ez jelöli ki a jogszerű
védekezés érvényességi területét.
Abból kiindulva, hogy a törvény nem nevesíti az arányosság követelményét, a támadás
elhárításának szükséges mértékét véleménye szerint két egymásba kapcsolódó kritérium
hordozza: a szükségesség és a támadás elhárítására irányuló védelmi szándék. Ujvári
szerint a védelmi szándék hiánya vagy korlátozottsága esetén az objektíve arányos
sérelmet okozó védekezés nem tekinthető jogszerűnek.”41
Fontosnak tartom kiemelni a BH 1996. 292. azon rendelkezését, miszerint: „az
arányosság nem jelenthet azonosságot, és a megtámadottnak nem kell kivárnia azt, hogy
a támadás teljesen kifejlődjék és egyértelműen világossá váljék, hogy mire irányul a
támadó szándéka: a testi épség ellen vagy az élet ellen, és ennek megfelelően mérje fel a
védelem módját, mert ebben az esetben a védekezés lehetősége is kizárt lenne.42
Az arányosság ezen aspektusból való szemlélésének esetleges dilemmáit a fenti
rendelkezés alapjául szolgáló jogesettől elrugaszkodva, ismételten a gyengébb nemet
érő, a témával kapcsolatban kialakult értékrendemben abszolút helyén való kérdésként
felmerülő, általam kreált jogesettel szeretném igazolni és egyúttal felhívni a figyelmet
annak veszélyére, hogy az arányosság nem szerepel a jogos védelmi helyzet
normaszövegében, mint tényállási elem.
41 Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. (Jogelméleti szemle 2011/1.
szám.) 42 BH 1996. 292.
36
Tegyük fel, hogy egy elvált nőt zaklat a volt férje és sokadjára, de előzetes egyeztetés
alapján keresi fel éjjel a lakásán, majd a volt férj a vita hevében hirtelen felindulásból,
de ölési szándék nélkül hogy a nőt lecsitítsa egy alkalommal, közepes erővel pofon üti,
aki az ütéstől a kanapéra esik. Ezt követően a kanapé párnáinak találkozása közötti
résből előrántja a már előre odakészített, engedéllyel tartott maroklőfegyverét és fejbe
lövi a volt férjét, aki azonnal meghal.
Az eset általam kreált ugyan, de sajnos az életben is bármikor megtörténhet és azáltal,
hogy a fegyver előre oda volt készítve és tudta, hogy a volt férje érkezni fog a jogos
védelem „védőburkától” elvonatkoztatva előre kitervelten elkövetett emberölés büntette
is megállapítható lehetne. Ugyanakkor tekintve a BH 1996. 292. vonatkozó és
fentiekben már ismertetett rendelkezését a jogos védelmi helyzet minden bizonnyal
megállapítható a nő javára esetlegesen azzal, hogy a szükséges mértéket ijedtségből,
vagy menthető felindulásból lépte túl.
Az ilyen és hasonló esetek álláspontom szerint megkövetelnék azt, hogy amennyiben a
védelmi cselekmény az élet kioltásával jár, csak abban az esetben hivatkozhat a
védekező jogos védelemre, ha a jogtalan támadónál szintén az élet kioltására alkalmas
eszköz volt, vagy a támadó erőfölénye miatt a védekezés eleve kilátástalan.
Ugyanakkor egyetértek a hivatkozott BH-val abban a tekintetben, hogy az esetek
meghatározó többségében nincs idő mérlegelésre és annak kivárására, hogy a támadó
szándéka egyértelművé váljon, de az arányosságot ettől függetlenül és egyúttal pontosan
emiatt tényállási elemmé emelném, annak reményében, hogy az élet kioltását előre
tervezők ne bújhassanak a jogos védelem „oltalma” alá. Természetesen más véleményt
képviselek abban az esetben, ha a jogtalan támadás az élet ellen irányul. A BH 1992.
566. értelmében: „az arányosság kérdése az általános felfogás szerint fel sem merülhet,
ha élet elleni támadásról van szó.43
Ezen rendelkezéssel egyetértek, azonban szintén olyan kérdések merülnek fel, amelyek
aggodalomra adnak okot. Példának okáért az a „támadó”, akit az ellensége magához
rendel és megöli, hogyan mondhatja el, hogy volt-e ölési szándéka, vagy sem.
43 BH 1992. 566.
37
Elmondja majd az őt megölő riválisa, aki miután lelőtte a kezébe tesz egy fedett
testrésznyomokkal borított beazonosíthatalan fegyvert és jó színész módjára elhazudja,
hogy azzal őt le akarta lőni, de ő megelőzte és korábban lőtt. Itt szeretném megjegyezni,
hogy nem értek egyet az Alkotmánybíróság azon korábbi álláspontjával, amikor az élet
elleni támadást elhárító cselekményét ölési jogként, illetve a „halálbüntetés
átengedéseként deffiniálták.
Sólyom László álláspontja szerint „ennek felvetése már csak azért is abszurd, mert a
jogos védelem körében kifejtett cselekmény nem lehet megtorlás, és valójában szó nincs
jogon kívüli állapotról sem. Védekezési jogról van szó: az állam a védekezés jogát adja
át a polgárnak abban az esetben, ha maga a védekezésről nem képes gondoskodni.”44A
testi épség elleni támadással szemben arányos védekezés vonatkozásában a bírói
gyakorlat korábban ingadozott. A testi épség elleni támadás elhárítását életveszélyt
okozó testi sértéssel néha túllépésnek,45 néha arányosnak46 tekintette. Az utóbbi
időszakban uralkodó joggyakorlatot tekintve azonban az állapítható meg, hogy a testi
épség elleni támadás alapvetően elhárítható a testi sértés bármely alap vagy minősített
esetével, így akár életveszélyt, akár halált okozó testi sértéssel is.
A vagyoni jogokat érő támadással kapcsolatban viszonylag kevés bírói döntés született
és ezen kis számú döntés is közel két évtizede került megfogalmazásra. A mai
viszonyok között általam helyesnek vélt álláspont, miszerint „a javak elleni támadás
elhárítható olyan módon, hogy a védekező a testi sértés alap- vagy bármely minősített
esetét valósítja meg.47 Kiemelten fontosnak tartom megjegyezni Belovics Ervin
álláspontját, miszerint „a védelmi cselekménynek csupán egyetlen korlátja van, a javak
ellen intézett támadás nem hárítható el a támadó életének szándékos kioltásával.48
44 Sólyom László párhuzamos véleménye 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz, 4. pont. 45 BH 1990. 8., BH 1993. 534. 46 BH 1990. 3., BH 1993. 75.
47 Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános rész.
BM. Bp., 1980. 156. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 48 Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori
értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 119.p.) (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának
lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
38
A szükségesség és arányosság kérdéskörében szeretném kiemelni Dr. Sólyom László
23/1990 AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményét, miszerint az élet ellen
irányuló támadások esetén, mikor a támadó életének kioltása sem jelenti a jogos
védelem kereteinek a túllépését, a védekező olyan hatalmat gyakorol, mellyel az állam
nem rendelkezik.
„Ezen elméleti probléma okán, Sólyom László az említett határozathoz fűzött
párhuzamos véleményében, a természeti állapot visszatérésének fikciójával, megújult
elméleti alapokra helyezi a kérdést.“ Ha a megtámadott megöli támadóját, a jogos
védelem biztosította büntethetetlenséggel a jog nem az élettől való megfosztás
jogszerűségét ismeri el, hanem annak a szituációnak a jogon kívüliségét, amelyben a
támadás elhárítása lezajlott.”49
Sólyom László véleménye szerint: „A jogos védelem helyzete csakis
akkor áll fenn, ha életek közötti választásról van szó, a halál újraelosztásáról, mert a
megtámadott élete csak a támadó élete árán maradhat meg. A halált azonban a jog
nem oszthatja el és nem oszthatja ki. Ebben a határhelyzetben a jog nem kötelezi
és nem jogosítja semmire a megtámadottat. Jogot a támadó megölésére nem adhat,
de ugyanazon okból azt sem írhatja elő, hogy a megtámadott tűrni köteles.”50
Sólyom László, véleményem szerint a ma még élő jogászok közül az egyik legnagyobb
gondolkodó, azonban mégis hangot kell adnom azon megjegyzésemnek, hogy nem
minden tekintetben értek egyet a véleményével. Tekintve ugyanis azon alapvetését,
miszerint a jogos védelem helyzete csakis akkor áll fenn, ha életek közötti választásról
van szó, álláspontom szerint vitatható. Ezen követelmény ugyanis véleményem szerint
irreálisan magas küszöbértékre emeli a jogos védelem jogintézményének jogalkotó által
kívánatos alkalmazási körét és mint ilyen, ellentétes mind a jelenlegi és méginkább az
új szabályozásban megfogalmazott jogalkotói célzattal.
49 Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleménye. (Lsd.: Dr. Újvári
Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (doktori értekezés. Budapest, 2008.
67.o.) 50 Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleménye.
39
Véleményem szerint ugyanis helyén való a kérdés, hogy egy igazán akut helyzetben,
amikor valakit jogtalan támadás ér, milyen tényezők alapján tudná eldönteni, hogy a
támadás tétje akár az ő élete is lehet. Véleményem szerint az ilyen helyzetekben
alapesetben nem állnak rendelkezésre olyan információk, ami alapján el tudná dönteni a
megtámadott, hogy élet és élet áll egymással szemben, tekintettel arra, hogy ezen
szituációk általában felfohkozott pszichikai állapotot eredményeznek.
Ugyanakkor meg kívánom jegyezni, hogy a párhuzamos vélemény alapján, álláspontom
szerint értelmét vesztené a jogos védelem számos fogalmi eleme, mint pl.: az
arányosság, ijedtség, menthető felindulás, ugyanis mi lehet a kimenetele annak, ha élet
áll szemben élettel és ezen tény mind a támadóban, mind pedig a megtámadottban
tudatosul.
Álláspontom szerint ez esetben mindkét felet egyetlen cél vezérelheti, mégpedig
egymás életének kioltása, mely ellentétes és nem kívánatos a jogos védelem
rendeltetésével és ellentétes Sólyom László párhuzamos véleményének azon
alapvetésével is, miszerint a halált azonban a jog nem oszthatja el és nem oszthatja
ki.
1.3.4. A kitérési kötelezettség
A 2009. évi LXXX. törvény jogos védelmet újraszabályozó rendelkezéseinek 2009.
augusztus 9-i hatályba lépését megelőzően a Legfelsőbb Bíróság 15. sz. irányelve a
főszabályként érvényesülő szembeszállási jog mellett kitérési kötelezettséget írt elő a
megtámadott részére bizonyos esetekben.
Az irányelv szerint büntetőjogilag közömbös elhárítási mód terheli a hozzátartozót a
felmenője, testvére vagy házastársa részéről ellene intézett/fenyegető támadás esetén,
illetve bárkit a súlyos fokban kóros elmeállapotú, szemmel láthatóan tudatzavarban lévő
személyek támadása esetén. 51
51 15. sz. irányelv III. 2. pont. (Lsd.: Berkes György: Legfelsőbb Bíróság büntetőjogi és büntető
eljárásjogi testületi állásfoglalásai. HVBORAC. Bp., 1996. 20. p.)
40
Az ítélkezési gyakorlat később az önhibájából eredő ittas támadóval szembeni kitérési
kötelezettséget nem követelte meg.52 A kitérési kötelezettség megkövetelése
alkotmányossági aggályokkal volt terhes. Ujvári Ákos arra mutat rá, hogy a kitérési
vagy menekülési kötelezettség alkotmányellenes azért, mert egy, a büntetőjogi
felelősségre vonást kizáró körülmény (jogos védelem) hatókörét törvényi felhatalmazás
nélkül a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve leszűkíti, ezáltal büntetőjogi
felelősséget alapít olyan helyzetekre is, amelyeket a jogalkotó a felelősséget kizáró
normaszöveg megalkotásakor kivett a kriminalizáció alól.53
Belovics Ervin – annak törvénysértő voltára tekintettel – szintén felhívja a figyelmet az
említett irányelven alapuló ítélkezési gyakorlat helytelenségére, mivel a jogos védelem
törvényi szabálya semmilyen formában nem említi a kitérési kötelezettséget.54 A már
említett érveket azzal egészíti ki, hogy az irányelv a támadó személyére tekintettel
konstituál büntetőjogi felelősséget, azaz jogszabályi háttér nélkül tesz különbséget
megtámadott és megtámadott között, melynek következtében az ugyanolyan jellegű
jogellenes magatartás az egyik esetben megalapozza a jogszerű védekezést, a másik
esetben ellenben nem.55
Végkövetkeztetése szintén az, hogy az irányelven alapuló jogalkalmazói gyakorlat
összeegyeztethetetlen a jogbiztonság alkotmányos elvével.56 A problémakört az említett
törvény végül megoldotta azzal, hogy előírta: a megtámadott nem köteles kitérni a
jogtalan támadás elől. Ennek indoka azonban egészen más volt, mint az előbb említett
alkotmányossági aggály. A törvény indokolása ugyanis kizárólag a megváltozott
társadalmi viszonyokra, a családon belüli erőszak megváltozott megítélésére utal.57
52 BH 2003. 140., 1998. 158. 53 Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (doktori értekezés.
Budapest, 2008. 4. o.) 54 Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori
értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 103.p.) 55 Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori
értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 105 és 206. p.) 56 Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori
értekezés tézisei. (Pécs, 2007.105.p.) 57 A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás 2. pontja.
41
A kitérési kötelezettséggel kapcsolatos saját véleményem: Először is szeretném
leszögezni, hogy a kitérési kötelezettség a törvényben korábban sem szerepelt. Az ezzel
kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróság 15-ös számú irányelve
alakította ki. Az irányelv ezzel kapcsolatos lényegi tartalma szerint a hozzátartozók,
elmebetegek, ittas vagy bódult állapotban lévő személyek támadása elől ki kell térni.
Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy ez a gyakorlatban hogyan vitelezhető ki.
Álláspontom szerint ezen követelmény megvalósulhat a verbális győzködéstől és
pszichikai ráhatástól kezdve egészen addig, hogy a kitérési kötelezettséggel érintett
személy nemes egyszerűséggel elfut a támadója elől.
Véleményem szerint azzal, hogy a jogalkotó a kitérési kötelezettséget negligálta,
növelte a jogos védelmi helyzetben lévő személy e tárgybeli lehetőségeit és még
egyértelműbbé tette, hogy a kockázatot a támadónak kell viselnie és a jogos védelem
megállapításának nem lehet feltétele a kitérési kötelezettségnek való megfelelés.
A kitérési kötelezettség negligálásának köznapi értelembe vett rövid üzenete tehát az
lehet, hogy amennyiben valakit jogtalan támadás ér ezáltal megnyilik számára a jogos
védelmi helyzet, így nem fog menekülni hanem meg fogja magát védeni, a támadó
pedig vállalja fel ennek kockázatát és lehetséges következményeit.
42
1.3.5. A túllépés
A túllépés kérdéskörének feldolgozását Székely János tárgyra vonatkozó álláspontjával
szeretném indítani, miszerint: „az elhárító tevékenység csak annyiban jogos,
amennyiben a konkrét támadás elhárításához szükséges. A szükséges mértéken túlmenő
védekezés már túllépés (excessus) és nem jogos védelem. A szükségesség tehát a
mértékre vonatkozik, nem pedig arra, hogy az elhárító cselekmény - mértékétől
függetlenül – jogos-e, időszerű- e (jogos védelmi helyzet fennállása), vagy hogy az
okozott hátrány arányos-e a támadás által okozni kívánt sérelemmel. 58 Ezen bevezető
gondolatokat követően alapvetésként kell rögzíteni, hogy a túllépésnek a jogos védelem
kapcsán két változatát kell megkülönböztetni.
Nevezetesen az időbeli és a szükséges mértékben való túllépést. „Az időbeliség
kapcsán azt kell kiemelni, hogy a jogos védelmi helyzet addig tart, amíg a jogtalan
támadás, vagy a támadás folyatatásának, felújításának közvetlen veszélye.59 A jogtalan
támadás, vagy annak közvetlen veszélye után, a védekező által kifejtett magatartás tehát
elsődlegesen időbeli túllépésként értékelendő, nyilvánvalóan az eredmény
bekövetkezésének függvényében.
Ezen kérdéskör kapcsán fontosnak tartom kiemelni továbbá a BH 2001. 310.
rendelkezését, miszerint: „amennyiben a jogos védelem időbeli túllépése utáni, immár
támadásba áthajló magatartás indoka a korábbi jogtalan támadás miatti erősen felindult
állapot, amely a belső egyensúly megbomlását és a tudat elhomályosulását idézi elő, az
ennek során kifejtett ölési cselekmény az erős felindulásban elkövetett emberölés (Btk.
167. §) szerint minősülhet.”60
A fentiekkel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy meddig tart tehát pontosan a
védekezés jogossága? Ezen kérdéskört már a jogtalan támadás kategóriája során
érintettem, de ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a védekezés jogossága akkor
szünik meg, amikor a támadó kétséget kizáróan felismerhetően felhagy a további
támadás szándékával.
58 Székely János: A jogos védelem. (Igazságügyi Minisztérium, 1983.) 213. old. 59 BH 2006. 239 60 BH 2001. 310.
43
Amennyiben azonban a jogtalan támadás folytatása, vagy ismétlődése fenyeget, a jogos
védelmi helyzet továbbra is fennáll. Ezen alapvetést jól érzékelteti az alábbi jogeset,
mely a túllépés kategóriáján túlmenően szükségességi és arányossági kérdéseket is érint.
„A Legfelsőbb Bíróság a 32/2009/5.számú ítéletében az alábbiak szerint rendelkezett:
2004. december 16. napon délelőtt 09 óra körüli időben az utcán egyedül, gyalogosan
közlekedő I. r. terhelt mellett gépkocsival megállt a III. r. terhelt három utasával. A
gépkocsiból kiszálló II. és III. r. terheltek szóváltást, majd dulakodást kezdeményeztek,
amelynek során az I. r. terheltre támadtak oly módon, hogy ököllel többször
megkísérelték megütni, a III. r. terhelt ütése el is találta. A II. és a III. r. terheltek
támadó fellépését megelőzően az I. r. terhelt magatartásában semmi nem utalt arra, hogy
verekedni akart volna.
Ilyen körülmények mellett a II. és a III. r. terhelt által együttesen az I. r. terhelt
személye ellen indított támadás jogtalan volt. Azzal szemben - a támadókkal együtt
érkező, további két személy esetleges beavatkozásától is tartó - I. r. terhelt jogosan
védekezett, amikor ököllel a II. és a III. r. terhelteket többször megütötte és a II. r.
terhelt arcába fejelt.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja az volt, hogy az I. r. terhelt javára jogos védelem
„annak ellenére nem állapítható meg, hogy valóban nem ő kezdte a dulakodást, a három
személy volt az, aki a szóváltást kezdte, amelyből dulakodás alakult ki. Azonban, mint
már fentebb utaltam rá, egységes és következetes az ítélkezési gyakorlat atekintetben,
hogy a kölcsönös, és egyidejű támadás, a kihívás elfogadása, a kölcsönös tettlegességbe
bocsátkozás a jogos védelem megállapítását valóban kizárja. Az irányadó tényállás
azonban ilyen következtetés levonására nem ad alapot.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy jelen esetben a terheltek között az ütéseket
követően folytatódó dulakodás során sem szűnt meg a jogos védelem szükségessége,
ugyanis a II. és a III. r. terhelt a további tettlegességgel nem hagyott fel, a dulakodást
nem fejezte be, távozási szándékot egyikőjük sem mutatott. Így az I. r. terhelt elleni
támadás és annak közvetlen veszélye továbbra is fennállt. A II. és a III. r. terhelt által
kezdeményezett jogtalan támadás miatt kialakult dulakodásban az I. r. terhelt nem lépett
a jogtalanság talajára.
44
A terhelt védekezése során nem vétett az arányosság követelménye ellen sem. A
jogtalan támadás és az elhárítás arányosságának vizsgálatánál a támadás és védekezés
szándékolt következményeit kell összevetni. Az elhárítás módja és következménye
tekintetében pedig a kockázatot a jogtalanul támadónak kell viselnie. Az elhárító
cselekmény a létszámfölényre és erőviszonyokra tekintettel szükséges és arányos volt.
A másodfokú bíróság álláspontjával szemben a jogos védelem megállapítását nem zárja
ki, hogy az I. r. terhelt jogszerű védekezése során többszörösen bántalmazta a
támadókat. Az I. r. terhelt elhárító tevékenysége a támadók magatartásához képest nem
volt feltűnően aránytalan, és nem okozott súlyosabb sérelmet, mint amely őt a II. és a
III. r. terheltek részéről fenyegette. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az I. r.
terheltet a - a Btk. 29.§.-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - az ellene
emelt vád alól felmentette.”61
A támadás időtartama kapcsán mindenképpen említést kell tennünk az ún. tartós vagy
állapot bűncselekményekről. Az ilyen bűncselekmények esetében a jogtalan támadás
addig kell intézettnek tekinteni, amíg a védett jogi tárgy sértése fennáll, így jogos
védelem ennek megszűnéséig mindvégig kifejthető.„A szükséges mérték túllépése
kapcsán két esetet kell megkülönböztetni. Ha a védekező az elhárítás szükséges
mértékét felismeri, azonban azt szándékosan haladja meg a védekezés során, ezért a
túllépésért büntetőjogi felelősséggel kell tartoznia.
A Debreceni Ítélőtábla 693/2008/6. számú ítéletének történeti tényállása az időbeli
túllépés felismerhetőségére ad magyarázatot. „I. r. vádlott a sértett kezéből kicsavarta a
kést, őt a földre vitte, és ráült a törzsére. A földön hanyatt fekvő sértett semmiféle
további támadó magatartást nem tanúsított, amikor I. r. vádlott közepes erővel ököllel a
sértett felső testére több, utóbb meg nem határozható számú ütést mért. Ennek folytán a
jogos védelmi helyzetre hivatkozásnak, illetőleg ezen büntethetőséget kizáró ok
megállapításának nincs alapja és jogi indoka, hiszen a jogtalan támadás, vagy annak
közvetlen veszélye mint feltétel hiányzik.
61 A Legfelsőbb Bíróság a 32/2009/5.számú ítélete. (jogesetfeldolgozás)
45
I. r. vádlott a reá kétszer késsel támadó sértettől elvette a kést, és a földön lévő sértettre
ráült. A sértett aktuális helyzete kizárta részéről a jogtalan támadás lehetőségét, s
nyilvánvalóan annak közvetlen veszélyét is. Az ítélőtábla határozatában rögzített, hogy
az időbeli túllépés kizárja a terhelt javára a jogos védelem megállapítását. „A jogos
védelem időbeli túllépése utáni, immár támadásba áthajló magatartás indoka a korábbi
jogtalan támadás miatti erősen felindult állapot,”62 mely már büntetéskiszabás kapcsán
rendelkezhet relevanciával.
Kétségtelen, hogy az időbeli túllépést követően elkövetett cselekmény nem von maga
után büntetlenséget.”63 Azonban a fentebb írt példánál maradva a jogos védelmi helyzet
fennáll, akkor és abban az esetbe ha „ a megtámadott reálisan tarthat a támadás
folytatásától”64, például a földre kényszerített sértett egy kést ránt elő, és az ezzel
szemben védekező személy, csak a fejre mért ütéssel tudja a jogtalan támadást
elhárítani.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy időbeli túllépés esetén voltaképpen nem is
beszélhetünk a jogos védelem jogintézményéről, ugyanis a kés elvételének, és a sértett
földre-kényszerítésének – esetlegesen a további támadás megakadályozása érdekében
abban a pillanatában, amikor a sértettet megakadályozza a terhelt a mozgási
szabadságában, és persze a sértett nem visz véghez további támadó jellegű cselekményt
- a jogtalan támadás be is fejeződött.
Ha viszont a védekező az elhárítás szükséges mértékét ijedtsége vagy a támadás miatti
menthető felindulása miatt lépi túl, nem fog felelősséggel tartozni. Az arányosságbeli
túllépés szabályai azonban sajátosan alakulnak a 2009. évi LXXX. törvény hatályba
lépése után. A jelenleg hatályos törvény csupán annyit rögzít, hogy nem büntethető az
sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból
túllépi.
62 Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai (Jogelméleti szemle 2011/1.
szám.) 63 A Debreceni Ítélőtábla 693/2008/6. számú ítélete ( A jogesetfeldolgozás az ítéletből szó szerint idézett
részeket is tartalmaz ) 64 Belovics Ervin: A büntethetőséget kizáró okok. (HVG OARC Lap és Könyvkiadó Kft. Bp. 2009.) 90.
old.
46
A törvény miniszteri indokolása szerint az ijedtség/menthető felindulás továbbra is
büntethetőséget kizáró ok, amely a beszámítási képességre gyakorolt tényleges hatásától
függetlenül minden esetben kizárja a büntethetőséget.65
1.4. Vélt jogos védelem
Álláspontom szerint a vélt jogos védelem mintegy indikátorként szolgál annak
igazolására, hogy a jogos védelmi helyzet „jogosságának” megítélésére csak
valamennyi körülmény mérlegelését követően kerülhet sor, továbbá felveti a jogos
védelem jogintézményével kapcsolatos társadalomi tanulási folyamat szükségességét.
A súlyponti tényezők ismerete nélkül ugyanis könnyen előfordulhat bárkivel, hogy
jogos védelmi helyzet keretei közé illeszkedőnek tekinti a saját cselekvőségét,
ugyanakkor vélt jogos védelem az a szituáció amelyben a cselekménye zajlik. Ennek
elkerülése érdekében szeretnék rámutatni a vélt jogos védelem sarkallatos pontjaira.
A fentebb példaként hozott, egymást mesterkélten bántalmazó diákok esetében
előfordulhat például, hogy a résztvevők egyike, valamilyen okból kifolyólag nem ismeri
fel az igazi szándékot és magát jogtalan támadással érintettnek azonosítja és ezen
felismerés benne védekező magatartást vált ki, holott igazából csak tréfáról van szó,
tehát a tréfákozó cselekménye, jogi értelemben támadásként nem értékelhető.
Ebben az esetben a védekező javára nem állapítható meg a jogos védelmi helyzet és a
cselekménye szintén egy büntethetőséget kizáró okba torkollik, nevezetsen a tévedés
szabályainak megfelelően ítélendő meg.
A fenti szituáció jogi megítélésére a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve is
rámutatott, amikor az alábbiak szerint rendelkezik.
65 A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos
védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
47
„Ha az elkövető a valóságos helyzet téves felismerése folytán abban a tudatban
cselekszik, hogy ellene jogtalan támadást intéztek, vagy ilyennel közvetlenül
fenyegették (vélt jogos védelem), a tévedésre vonatkozó rendelkezéseket (Btk. 27. §)
kell alkalmazni.”66
Felmerül a kérdés, hogy a téves feltevésben lévő személy cselekvősége meddig minősül
vélt jogos védelemnek. Le kell szögeznünk, hogy a vélt jogos védelem addig tart,
ameddig a megtámadott a ténybeli tévedést fel nem ismeri. Ezen ponttól kezdve
azonban a tréfából támadó szándékától és így magatartásától függően a védekező
cselekménye változatlan szándék fennállása mellett már büntetőjogi kategóriának
minősül, hiszen minden bizonnyal kimeríti valamely különösrészi tényállás tárgyi
vonatkozású ismérveit.
Abban az esetben azonban, ha a jól színlelt és így a védekező által jogos védelmi
helyzetként értékelt játék során a tréfából támadó szándéka a védekezés agresszív
jellege vagy más ok miatt átmegy tényleges jogellenes támadásba, a korábban vélt jogos
védelmi helyzetben lévő személy tényleges jogos védelmi helyzetbe kerül.
Nyilvánvalóan ezen körülmények tisztázása komoly és alapos nyomozói munkát
igényel és szinte csak és kizárólag személyi vonatkozású bizonyítékokkal támasztható
alá.
Fontosnak tartom továbbá hangsúlyozni, hogy a vélt jogos védelemmel kapcsolatban a
joggyakorlatban két esetkör került megkülönböztetésre. „Az egyik setben arról van szó,
hogy a megtámadott helytelenül mérte fel a támadás jellegét és intenzitását, a másik
esetben pedig a jogos védelem előfeltételeinek téves megítéléséről van szó.
A bírói gyakorlatban is megfogalmazott vélt jogos védelmi helyzet két alkategóriája
között a döntő különbség, hogy míg az első esetben semmi objektív ténybeli alapja
nincs a védekezésnek, addig a másik esetben objektíve létrejön a jogos védelmi helyzet,
csak ijedtségtől, menthető felindultságtól mentesen az elhárítás szükséges mértékében
téved a védekező.
66 A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről (III. fejezet: a
jogos védelem kérdései, 7.pont: a jogos védelmi cselekmény arányossága.
48
Nyilvánvaló, hogy a jogtalan támadás okozta pszichés helyzetből eredően ez utóbbi
helyzet ritkábban áll elő, mint az elhárítás szükséges mértékének ijedtségből, menthető
felindulásból történő túllépése.67 Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy „nem függ a
támadás jogtalansága a támadó személy tulajdonságaitól sem. Így jogtalan annak a
személynek a támadása is, aki bűncselekmény alanya nem lehet, mivel például
gyermekkorú vagy kóros elmeállapotú.68
1.5. A megelőző jogos védelem
A jogintézmény kapcsán rövid felvezetésként szeretnék visszautalni dogozatom induló
gondolataként hivatkozott parlamenti felszólalásra, melyben Bohács Zsolt a megelőző
jogos védelem új Büntető Törvénykönyvbeli szabályozásának tervezetével kapcsolatban
az alábbiakat mondta el: „A javaslat a jogos védelem kriminálpolitikai céljának
hangsúlyosabb előtérbe állítása érdekében kifejezetten megengedi a saját vagy más
személy vagy javai ellen irányuló, esetleges jövőbeli támadás megelőzését szolgáló
védelmi cselekményeket is. A megelőző jogos védelem jogintézményét a 2009. évi
LXXX. törvény vezette be a Btk.-ba, így jelenleg törvényes lehetőség van a
védőberendezések, megelőző védelmi eszközök alkalmazására, és ezen a javaslat sem
változtat.
A megelőző védelmi eszközökkel szemben támasztott követelmény, hogy az nem lehet
az élet kioltására alkalmas, csak a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet, és a
védekezőnek a sérelem elkerülése érdekében mindent meg kell tennie, ami az adott
helyzetben elvárható. A megelőző jogos védelem akkor zárja ki a büntethetőséget, ha
olyan jogtalan támadás megelőzésére irányul, amely a jövőben a védekező vagy más
személye vagy javai ellen irányulhat.” 69
67 Dr. Ujvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései – doktori értekezés,
Budapest 2008. 92. old. 68 Nogel Mónika, Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit, Török- Darai Richárd,
Kemenesi Attila: A Jogos védelem problematikája a Magyar Büntetőjogban. (In.: Batthyány Lajos
Szakkollégium Tanulmánykötetet. Győr, 2010.) 69 Dr. Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.
(http://www.parlament.hu/naplo39/196/n196_0218.htm Bohács Zoslt / T/6958) Letöltve: 2013.02.16.00
óra 47 perc.
49
A hatályos büntető törvény 29/A. §. szerint: „Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a
mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi
eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan
támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében
mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.”70
Érdekességként kívánom megjegyezni, hogy a jogtalan támadás ismérvei megegyeznek
a jogos védelem esetében ismertetett jellemzőkkel, azonban kategorikusan le kell
szögezni, hogy a jogos védelem esetében részletezett szabályokat nem lehet
alkalmazni. A megelőző jogos védelem jogintézményének létrehozásával, meglátásom
szerint egy köztes állapotot hidalt át a jogalkotó, ugyanis a megelőző jogos védelem
alkalmazási hatóköre olyan helyzetekre terjed ki, ahol még nincs sem megindított, sem
pedig közvetlenül fenyegető támadás.
„A Legfelsőbb Bíróság szerint a formai ismérvek alapján bűncselekményt megvalósító
védekező tevékenység jogszerűsége kizárólag akkor vizsgálható, ha az már megindult,
folyamatban lévő jogtalan támadás, vagy jogellenes támadás közvetlenül fenyegető
veszélyének leküzdésére irányul.”71 Szintén a jogos védelem vetületében fontosnak
tartom megjegyezni, hogy a szükségességet, mint fogalmi elemet szintén nem tudjuk a
jogos védelem esetében részletezettek szerint értelmezni, hiszen a jogos védelem
esetében a jogtalan támadás elhárításához szükséges magatartásról beszélünk, a
megelőző jogos védelemnél pedig a támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszköz
kerül középpontba. Álláspontom szerint a részletezett jogintézmények differenciált
megközelítése során említést kell tennünk arról is, hogy a jogos védelemtől eltérően a
megelőző jogos védelem esetében az arányosság a normaszövegből kiolvasható, még
akkor is, ha csupán csak egy negatív fogalommeghatározással állunk szembe, amikor
csupán az élet kioltására alkalmas eszközök használatát tiltja meg. (Ezen rendelkezés az
arányosság követelményét mindenképpen közvetíti számomra.)
70 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 29/A.§. rendelkezése. 71 Mészáros Ádám – A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai II. fejezet (Jogelméleti szemle
2011/1. szám.)
50
A jogalkotó a „büntetlenség fejében” szigorú, hármas feltételt támaszt a védelmi eszköz
használójával szemben, mely kapcsolatára a konjunktívítás, azaz mindhárom feltétel
együttes fennállása szükséges, így a követelményből következően valamelyik feltétel
hiánya esetén a megelőző jogos védelem gyakorlójának cselekvősége nem illeszthető a
megelőző jogos védelem keretei közé.
Ezen feltételek a következők:
1. A védelmi eszköz alkalmazása nem lehet az élet kioltására alkalmas.
2. Csak a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet.
3. Végül, az eszközt alkalmazó személy az adott helyzetben minden tőle elvárhatót
megtett a sérelem elkerülése érdekében.
Az élet kioltására való alkalmasság álláspontom szerint különösebb magyarázatra
nem szorul és ezen kérdéskör körülírásához a bírói gyakorlat sem nyújtott széles körű
segítséget. „Az értelmezés alapvetően a Btk. 137.§. 4. pont b) alpontban szereplő
"felfegyverkezve" történő elkövetésből indul ki. A hivatkozott értelmező rendelkezés
szerint: „felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy
megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.”72
Az e tárgyban született bírói indokolások teljesen egyértelmű, a laikus számára is
egyértelműen értelmezhető „arzenált” nevesítenek, úgy mint: lőfegyver, vágó és szúró
fegyverek, magas feszültségű áram stb. A kialakult bírói gyakorlat szerint ilyen
eszköznek minősül gyakorlatilag bármi, amely objektív hatóképességénél fogva
alkalmas a passzív alany életének kioltására.
Ilyen eszköznek mondta ki a 26/2007. BK vélemény a gumibot, vagy a BH2003. 350.
az egyszerű farúdat is. Az e téren kívánatos fejlődésnek azonban egy abszurd kadályozó
tényezéjéről kell említést tennünk, nevezetesen arról, hogy amennyiben a tolvaj be akar
menni pl.: a gyümölcsösbe és őt megrázza a 220 V, abban az esetben biztosan nem fog
bejelentést tenni azért, hogy a lopás közben saját bőrén való érzékelés útján arra a
megállapításra jutott, hogy a védelmi eszköz az élet kioltására alkalmas, és mint ilyen
nem felel meg a vele szemben támasztott törvényességi kritériumoknak.
72 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 137.§. 4. pont b) alpont rendelkezése.
51
Sajnos ugye annak a lehetősége sem zárható ki, hogy a tolvaj az áramütéstől a
helyszínen meghal, mga után hagyva egy igazolást a védelmi eszköz élet kioltására való
alkalmasságára. Így tehát pontosan azok az átmeneti, köztes információk hiányoznak,
melyek a precízió irányába vihetnék el a védelmi eszközök kritériumoknak való
megfelelőségét.”73
A téma tárgyalása kapcsán elkerülhetetlen a Kesznyétenen, 2008 nyarán történt, a
közéletben elhíresült alábbi jogeset megemlítése. „Mint emlékezetes, a Kesznyétenen
élő idős ember 2008 júniusában a portáján belüli területet körbekerítette, a kerítésbe
áramot vezetett, hogy megvédje a veteményét a tolvajoktól. Az áram egy ember halálát
okozta, két másik behatoló pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a vádlottat emberölés
vétségében és testi sértés vétségében találta bűnösnek, ezért egy év fogházra ítélte, a
büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette – később azonban a Debreceni
Ítélőtábla ezt az ítéletet megváltoztatta: megrovásra enyhítve a 70 éves vádlott
büntetését.”74
Megjegyzem továbbá, hogy a média számos hasonló esetről számolt be, melyek közül
egy a fenti esethez hasonló, de szigorúbb büntetéssel „értékelte” a Debreceni Ítélőtábla
a megelőző jogos védelmi helyzetben cselekvő magatartását. „Két év börtönbüntetést
szabott ki hétfőn jogerősen a tiszalúci kihelyezett tárgyalásán a Debreceni Ítélőtábla arra
a férfira, aki a településen lévő házának kerítésébe 2009 szeptemberében áramot
vezetett, hogy a szomszéd gyerekek ne másszanak át a telkére.
A két hétéves gyermek azonban így is át akart mászni a kerítésen, de amikor megfogták
a kerítést, áramütés érte őket, a kezükön égési sérüléseket szenvedtek. A vádlottat több
emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés
bűntettének kísérletében találta bűnösnek a Debreceni Ítélőtábla.”75
73 legaleagles.blog.hu/.../a_jogos_vedelem_uj_szabalyai (Letöltés ideje: 2013.02.12.10:50., nem
szószerinti hivatkozás) 74 http://www.dehir.hu/belfold/jogos-onvedelem-most-mar-vezethetunk-aramot-a-keritesbe/2012/02/09/
(Letöltés ideje: 2013.02.12.11:11.) 75http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/aramot-vezetett-a-keritesbe-bortont-kapott-2077559
52
A fentiekből jól érzékelhető, hogy a védelmi eszközök életellenes jellege terén
támasztott követelményt az alkalmazást eszközlők nem minden esetben veszik
komolyan, sőt az esetek tanúsága szerint sajnos kijelenthető, hogy nem a megelőzés,
hanem inkább a megtorlás motiválja a védelmi eszközök alkalmazását.
A konjunktív feltételekhez visszatérve vizsgáljuk meg azon feltételt, miszerint: Csak a
jogtalan támadó szenvedhet sérelmet. „Ezen elvárásnak a legegyszerűbben úgy lehet
eleget tenni, ha a védelmi eszköz alkalmazója figyelmeztető táblákat helyez ki.
A feliratokat azonban a teljesség érdekében ki kellene egészíteni olyan egyértelmű
ábrákkal is, melyek felhívják a figyelmet a telepített eszközre, tekintettel arra, hogy a
védelmi eszköz hatókörébe kerülő potenciális személyek közül nem nbiztos, hogy
mindegyikük tud olvasni.
Fontos tehát kategorikusan leszögezni, hogy abban az esetben, ha nem a jogtalan
támadó szenved sérelmet, akkor csakúgy mint bármelyik más már részletezett
konjunktív feltétel hiányában nincs büntethetőséget kizáró ok, meg kell állapítani az
eszközt használó személy bűnösségét. A bűnösség megállapítását követően pedig
tisztázandő körülményként jelentkezik annak megállapítása is, hogy az eszközt használó
személy bűnössége szándékos, avagy gondatlan.
A fenti példánál maradva meg kell jegyezni, hogy a kerítésbe vezetett áram esetkörében
viszonylag egységesnek tűnik a bírói gyakorlat, figyelemel arra, hogy az esetek
meghatározó többségében, nyilván az eredménytől, valamint a passzív alanyok számától
függően emberölés, több emberen elkövetett emberölés illetve ezen bűntettek kísérlete
került megállapításra, mely cselekményt az elkövető eshetőleges szándékkal követett el.
Jól érzékelteti a fenti gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 537-es
döntése, miszerint: „Az emberölés bűntettének kísérlete több emberen elkövetettként
minősül, ha az elkövető a kertje bejárati ajtajának kilincsét áram alá helyezi, és ennek
következtében a kiskorú sértett meghal, és a segítségére siető édesapját is áramütés éri
Btk. 166. (2) bek. f, pont/."76
76 Legf. Bír. Bf. I. 520/1992. sz. Bírósági Határozatok 1993. évi 9. szám
53
Mindezt úgy, hogy a támadó akármelyik irányból is közelítse meg az ingatlant,
észlelhesse a figyelmeztetést, vagyis célszerű körbeplakátolni a kerítést. Erre úgy kell
sort keríteni, hogy lehetőleg ne fújja le az első szél, hiszen a figyelmeztetésnek a
támadás időpontjában kell ott lennie, az igazából mindegy, hogy mikor került oda. Az
elkövetés után nem árt dokumentálni a figyelmeztetések meglétét, mert én biztos arra
hivatkoznék, hogy nem volt semmi ilyen.
Azt persze nem lehet kizárni, hogy valaki előbb felszereli a táblákat, és csak után hívja
ki helyszínelni a rendőrséget, vagy hogy a betörő a figyelmeztetések leszerelése után lát
munkához, de ezekkel nem nagyon lehet mit kezdeni. Az utolsó konjunktív feltétel
szerint az eszközt alkalmazó személynek az adott helyzetben minden tőle elvárhatót
meg kell tennie a sérelem elkerülése érdekében.
Ezen kritérium talán a hosszú címének köszönhetően, álláspontom szerint magáért
beszél, s mint ilyen különösebb magyarázatra nem szorul. Ettől függetlenül szögezzük
le, hogy ezen „imperatív norma” azon követelményt támasztja a védelmi berendezést
használó személlyel szemben, hogy tényleges védelmi szándékkal és mindent tegyen
meg annak érdekében, hogy a támadó ne szenvedjen sérelmet.
Ugyanakkor fontosnak tartom tisztázni, hogy az esetleges anomáliáktól eltérően itt nem
egy gyors és lelkiesmeretes elsősegélynyújtásról, hanem azon intézkedések
megtételének a kötelezettségéről van szó, amelyek megakadályozzák azt, hogy a támadó
megsérüljön. Fontos tehát a cselekmény időbelisége, ami a védelem preventív jellegét
közvetíti.
A kérdéskört jól érzékelteti a fentebb hivatkozott Kesznyétenen élő idős ember esete,
mellyel kapcsolatban a Debreceni Ítélőtábla megállapította, hogy a sértett az áram alá
helyezett dróthuzal előtt 3 méterre kerítés húzódott, így vétlen személyek nem érhettek
hozzá. Sőt még táblával is szemléltette annak tényét, hogy a kerítés áram alatt van.
Ezen körülmények mérlegelése során az Ítélőtábla arra az álláspontra jutott, hogy a
terhelt egyrészt megtett mindent annak érdekében, hogy a támadó a védelmi
berendezést észlelve ne szenvedjen sérelmet, azonban hibát követett el akkor, amikor a
kerítésbe az élet kioltására alkalmas feszültségű áramot vezetett.
54
Ezzel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy amennyiben a kerítés alacsonyabb, az
emberi élet kioltására nem alkalmas feszültségű áram alá lett volna kapcsolva, úgy a
terhelt jogszerűen védte volna a birtokát és ezzel összefüggésben, részére a megelőző
jogos védelem fennállása megállapíthatóvá vált volna.
1.6. A jogos védelemmel kapcsolatos ügyek alakulása 2002.01.01.-től 2012.12.31.-ig
terjedő időszakban a Fehérgyarmati Városi Ügyészségen
Dolgozatomban alapvetésként rögzítettem, hogy a jogos védelem és a végszükség
büntethetőségi akadályként történő hatékony érvényesülése számomra azt a
követelményt támasztja, hogy amennyiben annak feltételrendszere megállapítható,
„erőlködés nélkül” a nyomozást ügyészi szakban meg kell szüntetni és nem pedig a
bírósági szakban egyfajta „jogászkodás” eredményeként kell felismerni.
Dolgozatomban ezért szeretném bemutatni, hogy a jogos védelem és a végszükség mint
büntethetőséget kizáró ok, hogyan érvényesült a büntetőjogi felelősség megállapítása
terén az elmúlt 10 évben – 2002.01.01.-től 2012.12.31-ig terjedő időszak- a lakóhelyem
szerint illetékes Fehérgyarmat-i Városi Ügyészségen. A kérdéskörre vonatkozó
számadatok a dolgozat bevezető részének megírásakor még ismeretlenek voltak
számomra, mely „tudáshiányt” kihasználva egy hipotézist állítottam fel, miszerint a
büntetőügyek során a dolgozatom tárgyát képező büntethetőséget kizáró okok elenyésző
számban kerülnek megállapításra az ítélkezési gyakorlatban.
A számadatok ismeretében most szeretném megvilágítani ezen hipotézis beigazolódását.
Azt már a kérdéskör érdemi feldolgozásának jelen első mondatában kijelenthetem, hogy
a hipotézisem igaznak bizonyult, ugyanis a vizsgált időszakban mindösszesen 7 esetben
kerül sor a nyomozás megszüntetésére jogos védelem miatt. Tekintettel arra, hogy az
alacsony arányon túlmenően az ügyek egyszerű megítélésüek, így röviden be szeretném
mutatni azok történeti tényállását és a megszüntető határozat indokolását. Ezen
fejezettel nem titkolt célom érvényesülését is szertném szolgálni, miszerint az esetleges
laikus olvasó érdeklődését is felkeltsem azáltal, hogy nemcsak bonyolult okfejtésekbe
torkolló munkával „untassam” hanem betekintést nyerhesen konkrét, az élet által kreált
és talán érdekes ügyek kimenetelébe és igazolva láthassa azt az örvendetes tényt, hogy
bár elenyésző számban ugyan, de „működik” a jogos védelem intézménye.
55
I. 2009. április 23-án a 49 éves családapa erősen ittas állapotban érkezett haza a
lakására, ahol a bejárati ajtó üvegét betörte, a konyhában lévő mikrohullámú sütőt
összetörte, majd hangosan kiabálva a konyhaszekrény fiókjából magához vett egy 23
cm pengehosszúságú kést, mellyel karjait és mallkastájékát megvagdalta. Cselekményét
látva, a szintén a családi házban tartózkodó fia felszóllította az édesapját, hogy
cselekményét hagyja abba, azonban ekkor a családapa a fiát kezdte el hangosan
kiabálva fenyegetni, miszerint a nála lévő késsel megszúrja, és elindult felé. Ekkor a fiú
az édesapját három alkalommal pofon ütötte, majd a lakásból kiment az udvarra,
azonban az apja követte őt a késsel.
Ezt észlelve a fiú szaladni kezdett a szomszédban lakó testvére ingatlana felé, ahol
beszaladt az udvarra. Az ingatlan kapujában tartózkodott az éppen akkor hazaérkező
testvére is, aki látva az édesapjuk cselekményét, szintén felszóllította őt, hogy
magatartását hagyja abba, azonban ennek az apa nem tett eleget, és a késsel továbbra is
az előzőekben üldözőbe vett fia felé tartott. Ekkor a megtámadott fiú testvére az
édesapjuk elé állt, azonban az apa ekkor már a tőle mintegy 1-1.5 méter távolságra lévő
mindkét gyermeke felé indult a késsel, majd négy alkalommal a testvére védelmére kelt
fia felé szúrt, melynek következtében őt kétszer jobb karján, illetve bal keze kisujján
megszúrta.
Ezt látva az elsőként megtámadott gyermek, hogy testvére további bántalmazását
megakadályozza, magához vett egy 90 cm hosszúságú tetőlécet, melyel az apjukat felső
testén, mellkasán, vállán többször megütötte, melynek következtében az apa kezéből a
kés kiesett, majd azt az őt bántalmazó fia a földről felvette és félredobta. Az
igazságügyi orvos-szakértői vélemény szerint a bántalmazás következtében, az apa a bal
vállon és a bal felkaron elhelyezkedő, ép hámfelszínnel bíró lágyrészzúzódásokat, a
jobb vállon, a jobb könyökön, a jobb csuklón elhelyezkedő vonalas jellegű
lágyrészzúzódásokat szenvedett el, mely sérülések gyógytartama nyolc napon belüli.
Az igazságügyi orvos-szakértői vélemény szerint továbbá, az apa által az elsőként
üldözőbe vett fia védelmére kelt másik fia irányába eszközölt bántalmazás
következtében, a fia a jobb alkar területén, a singcsonti felszínen elhelyezkedő egy
rendbeli, felületes szúrt sérülést szenvedett el, mely sérülések gyógytartama 8 napon
belüli.
56
Az apját tetőléccel bántalmazó fiút a nyomozóhatóság gyanúsítottként hallgatta ki, 1
rendbeli, a Btk. 170.§.(1) bekezdésében meghatározott, de a (2) bekezdés szerint
minősülő és büntetendő súlyos testi sértés bűntettének a Btk. 16.§.-a szerinti kísérlete
miatt. A gyanúsított, kihallgatása alkalmával elismerte a terhére rótt bűncselekmény
elkövetését és előadta, hogy amikor meglátta, hogy a felé és testvére felé támadó apja
megvágta a testvérét a késsel, felvette a tetőlécet, amivel az apját többször megütötte,
amitől annak kezéből kiesett a kés, majd azt ő felvette és eldobta messzebbre. Előadta
továbbá, hogy nagyon sajnálja a történteket, de ha az édesapja nem fenyegette volna
meg, hogy leszúrja és nem támadott volna rá és testvéré, akkor biztos, hogy nem veri
meg. A terhelt vallomását alá támasztották, a szintén gyanúsítottként kihallgatott apa és
az általa bántalmazott fia vallomása is.
Az ügyészségi a nyomozást megszüntető határozatot az alábbiak szerint indokolta
A Btk. 29. § (1) és (2) bekezdései szerintn nem büntethető, akinek a cselekménye a
saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket
közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Továbbá nem
büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt
ijedtségből, vagy menthető felindulásból képtelen felismerni. A nyomozás adatai
alapján a fiú gyanúsított cselekménye az ellene, illetve testvére ellen irányúló jogtalan
támadás elhárítására irányult, és a gyanúsított szándéka nem terjedt ki az apja
bántalmazásakor arra, hogy neki sérülést okozzon. A Btk. 22.§. f./ pontja szerint a
büntethetőséget kizárja a jogos védelem.
Mindezek alapján a nyomozást a rendelkező részben írt törvényhely alapján,
büntethetőséget kizáró okból, jogos védelem miatt az Ügyészség az apját tetőléccel
bántalmazó fiú ellen megszüntette.
Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Az indokolást rövidnek és sablonosnak
tartom. A rendelkezésre álló adatok alapján ugyanis megállapítást nyert, hogy az apját
tetőléccel bántalmazó gyanúsított a jogtalan támadónak testszerte sérüléseket okozott,
míg neki sérülése egyáltalán nem keletkezett és az is vitatható, hogy a közöttük lévő
fizikai távolság és a vérszerinti rokonsági fokra figyelemmel mennyire állt fenn a
jogtalan támadás közvetlen veszélye. Az azonban tény, hogy a gyanúsított testvére a
jogtalan támadótól sérüléseket szenvedett el.
57
A fentiekre tekintettel hiányérzetem van minimum az arányosság indokolásának
elmaradása miatt. Kifejezetten hiányolom a Legfelsőbb Bíróság Élet és Testi Épség
védelméről szóló 15-ös számú Irányelvére történő azon hivatkozást, miszerint „a jogos
védelmi cselekmény arányossága szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az elhárító
magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan
támadás okozott volna. Az élet ellen irányuló támadás esetén azonban — a védett
jogtárgy egyenértékősége folytán — az arányosság vizsgálata szükségtelen.”
Jelen esetben a történeti tényállás tanúsága szerint a jogtalan támadó egy az objektív
hatóképességében megkérdőjelezhetetlen eszközzel és azon szubjektív
akaratlagosságának hangot adva támad a fiára, hogy őt leszúrja. Ettől kezdve a támadás
élet ellen irányulónak tekintehető, melynek véleményem szerint mindenképpen
szükséges lett volna hangot adni.
Ehhez képest a határozat a sablonos formulán túl, mindössze annyira hivatkozik, hogy
„a gyanúsított szándéka nem terjedt ki az apja bántalmazásakor arra, hogy neki sérülést
okozzon.” Álláspontom szerint az eset esszenciája nem ezt a hivatkozást követeli meg
tekintettel arra, hogy nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését, ha az
életveszélyes testi sértés okozását célzó jogtalan támadás elhárítása akár a támadó
halálát eredményezi, mely eredményhez viszonyítva a testi sértés negligálható.
Az eset körülményeire figyelemmel pedig az nem lehet vita tárgya, hogy az eszköz
objektív hatóképességére és a jogtalan támadó szubjektív akaratlagosságára
figyelemmel az apa cselekvősége alkalmas arra, hogy azt életveszélyes testi sértés
okozását célzó jogtalan támadásként értékeljük. Az sem egyértelmű számomra, hogy a
jogtalan támadás már az első vagy a későbbi ütések hatására szüntek e meg.
Ugyanis úgy gondolom, hogy amennyiben az első ütéstől elejtette a támadó a kést,
abban az esetben a többi ütés a testi sértés okozására irányulhatott. Erre figyelemmel a
testi sértési szándék nem zárható ki, melynek következtében az elhárító magatartásnak
arányban kell állnia a támadással, tehát az arányosság kérdéskörét mindenképpen
érinteni kell.
58
II. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2010. október
hó 12-én megtartott tanácsülésén a következő ítéletet hozta:
„Az ittas járművezetés vétsége és más bűncselekmény elkövetése miatt I. rendű vádlott
és társa ellen indított büntetőügyben a Fehérgyarmati Városi Bíróság ítéletét az I. rendű
vádlottal szemben helybenhagyta azzal, hogy a terhére megállapított személy elleni
bűncselekmény helyes megnevezése: testi sértés bűntette. Az elsőfokú bíróság ítéletét a
II. rendű vádlott tekintetében megváltoztatja és a testi sértés bűntettének kísérlete miatt
emelt vád alól felmenti. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint:
I. rendű vádlott a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal,
hogy 2008. szeptember 26-án 22 óra 15 perckor Fehérgyarmat Mártírok u. 38. szám
alatt található Shell üzemanyagtöltő állomás területén az ott kútkezelő II. rendű
vádlottat előzetes szóváltást követően több esetben bántalmazta fejjel és ökölbe szorított
kézzel, aki védekezésre a kezében tartott fából készült autómosó kefével több esetben I.
rendű felé ütött.
Majd ezt követően az üzemanyagtöltő állomás shop részében folytatódott a dulakodás,
melynek következtében a nyitott állapotú bejárati ajtónak lökték egymást, melynek
hatására a bejárati ajtó belső kilincse a mögöttes hőszigetelt ablaküveget betörte. Az
előzetes orvosi vélemény alapján II. rendű vádlott 8 napon belül gyógyuló sérülést
szenvedett. Az I. rendű vádlott ezen cselekménye olyan kihívóan közösségellenes volt,
mely másokban megbotránkozást és riadalmat keltett.
A fentiek alapján I. rendű vádlott megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli, a Btk. 271. §
(1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő garázdaság vétségének, valamint 1
rendbeli a Btk. 170 § (1) bekezdésbe ütköző és aszerint minősülő könnyű testi sértés
vétség elkövetésével.
II. rendű vádlott tekintetében: II. rendű vádlott megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy
2008. szeptember 26-án 22 óra 15 perckor Fehérgyarmat Mártírok u. 38. szám alatt
található Shell üzemanyagtöltő állomás területén, I. rendű vádlottal előzetes szóváltást,
kiabálás követően egymást rángatták majd több esetben is egymást tettleg bántalmazták,
oly módon, hogy az II. rendű vádlott a nála lévő fából készült autómosó kefével
védekezett, azzal több esetben az I. rendű vádlott felé ütött.
59
Majd ezt követően bent az üzemanyagtöltő állomás shop részében a dulakodás közben a
nyitott állapotú bejárati ajtónak lökték egymást, melynek hatására a bejárati ajtó belső
kilincse a mögöttes hőszigetelt ablaküveget betörte. Az előzetes orvosi véleményben
foglaltak szerint I. rendű vádlott kivonta magát az orvosi vizsgálat alól. Cselekményével
olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, mely alkalmas arra, hogy
másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen. A fentiek alapján II. rendű vádlott
megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli, a Btk. 271. § (1) bekezdésébe ütköző és
aszerint minősülő garázdaság vétségének elkövetésével. A Fehérgyarmati Városi
Bíróság I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki 1 renbeli ittas járművezetés vétségében,
valamint 1 rendbeli aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében.
Ezért a bíróság halmazati büntetésül 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte,
mellékbüntetésül 2 évre a közügyek gyakorlásától, valamint 3 év 6 hónapra a közúti
járművezetéstől eltiltotta. A II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki súlyos testi sértés
bűntettének kísérletében. Ezért 250 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, a pénzbüntetés egy
napi tételének összegét 150 forintban állapította meg. Az ítélet ellen a II. rendű vádlott
és védője jogos védelmi helyzetre hivatkozva felmentésre irányuló fellebezését
fenntartotta. A Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság II. rendű vádlott fellebbezését
alaposnak találta. Az ítélet indokolása szerint a II. rendű vádlott a Btk. 29.§. (1) és (3)
bekezdésében meghatározott jogos védelmi helyzetben volt, amikor I. rendű vádlott
rátámadt, azért mert egy korábbi ügyben számára kedvezőtlen tartalmú vallomást tett.
A 2009. augusztus 9. napjától hatályos Btk. 29.§. (1) bekezdése szerint a megtámadott
nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. II. rendű vádlott a testi sértés okozására
irányuló közvetlen támadást testi sértésre irányuló cselekménnyel hárította el, amivel az
arányosság követelményét sem sértette meg. A Btk. 2.§.-ban foglaltakra figyelemmel
az elsőfokú bíróságnak az ítélet meghozatala során alkalmaznia kellett volna a Btk.29.§.
(1) és (3) bekezdésében foglaltakat, ami a Btk. 22.§. f.) pontja szerint büntethetőséget
kizáró ok, ami a Be. 6.§. (3) bekezdés c.) pontjára figyelemmel a II. rendű vádlott
felmentését eredményezi.”77
77 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2010. október hó 12-én megtartott
tanácsülésén hozott ítéletete.
60
Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Anélkül, hogy az ügyészség munkájának
bírálójaként stigmatizálnám magam, álláspontom szerint a II. fokú bíróság általam
teljeskörű tényállásmegállapításának tartott ítéletét tekintve a II. rendű vádlott
cselekvőségének jogos védelmi helyzet általi irányítottságának már az ügyészségi
szakban ki kellett volna derülnie.
Az ítélet indokolásával kapcsolatban azonban mégis csak meg kell jegyeznem egy
hiányosságot, tekintetel arra, hogy az I. rendű vádlottat jogalkalmazóként ismerem és
így hiányolom a II. rendű vádlott felmentésének indokaként annak, az I. rendű vádlott
vonatkozásában fennálló körülménynek a megemlítését, miszerint I. rendű vádlott
többszörös visszaesőnek számít a személy elleni erőszakos bűncselekmények
tekintetében, mely „brutális” testalkatának és ehhez párosuló agresszív természetének
köszönhető.
III. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2005.
november 29. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő ítéletet:
„A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt I. rendű vádlott
és társa ellen indított büntetőügyben a Fehérgyarmati Városi Bíróság 2005. április 6.
napján kihirdetett ítéletét megváltoztatja. A II. rendű vádlottat az ellene emelt
maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmenti. Az
elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint: Az I. rendű vádlott súlyos sérülés
okozására alkalmas zsírkavaró kanállal az édesapját ért sérelem miatti felelősségrevonás
végett verte meg II. rendű vádlottat és okozva ezzel testszerte sérüléseket.
Az I. rendű vádlott vallomásában elmondta, hogy őt II. rendű vádlott térden rúgta,
azonban II. rendű vádlott ezt tagadta. A II. rendű vádlott állítását, miszerint I. rendű
vádlott sérülése azáltal keletkezett, hogy a II. rendű vádlott, I. rendű vádlott nyakát
megfogta és őt a földre rántotta, a tanúvallomások is alátámasztották.
A II. rendű vádlott és védője felmentésre irányuló fellebbezést nyújtott be, mely
fellenbbezés a II. fokú bíróság álláspontja szerint alapos. A Btk. 29.§. szerint: „Nem
büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy
közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás
elhárításához szükséges.”
61
A jogos védelem két alapvető jellemzője a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás és az
ezzel szembeni védekezés. Közvetlenül fenyegető a támadás akkor, ha a támadástól -
annak megkezdésétől – azonnal, vagy igen rövid időn belül tartani lehet és annak
kifejtésének akadálya nincs.
A jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott reálisan tarthat a
támadás megkezdésétől, avagy folytatásától. (Dr. Belovics Ervin, Dr. Békés Imre, Dr.
Busch Béla, Dr. Molnár Gábor, Dr. Sinku Pál, Dr. Tóth Mihály: Büntetőjog Általános
rész, 153. oldal.) A jogos védelem viszonylatában jogtalanság áll szemben joggal. A
jogtalanság azonban kizárólag a támadást jellemezheti. „A támadás jogtalan, ha a
támadó megvalósítja valamely bűncselekmény törvényi tényállását.” (Dr. Berkes
György, Dr. Julis Mihály, Dr. Kiss Zsigmond, Dr. Kónya István, Dr. Rabóczki Ede:
Magyar Büntetőjog kommentár a gyakorlat számára 73.o.)
A védelmi cselekménynek elhárító jellegűnek kell lenni, mely úgy mint a jogtalan
támadás, szintén valamelyik bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg, a
támadó ellen irányul és a kifejtésére a védekezés keretei között kerül sor. (Dr. Belovics
Ervin, Dr. Békés Imre, Dr. Busch Béla, Dr. Molnár Gábor, Dr. Sinku Pál, Dr. Tóth
Mihály: Büntetőjog Általános rész, 154. oldal.)
A közvetlen és jogtalan támadást elhárító cselekmény ismérve a szükségesség és
arányosság. A szükségesség azt jelenti, hogy a megtámadott személy akkor jár el
jogosan, ha a cselekménye a jogtalan támadás elhárításához szükséges. Jogosult
szembeszállni a támadással, és kitérési kötelezettség is csak néhány esetben terheli. Az
arányosság pedig azt jelenti, hogy az elhárító magatartás nem okozhat aránytalanul
nagyobb hátrányt, mint amit a támadó magatartás okozott volna.
Az I. rendű vádlott támadása közvetlenül fenyegető, és jogtalan volt, amikor a
zsírkavaró kanállal többször II. rendű vádlott felé ütött és ezzel testszerte sérülést is
okozott neki. A II. rendű vádlott által kifjtett elhárító, védekező magatartás szükséges és
arányos volt. Az I. rendű vádlott szándéka – az eszközre és II. rendű vádlott sérüléseire
figyelemmel – súlyos testi sérülés okozására irányult, ugyanakkor II. rendű vádlott a
védekező magatartás kifejtése során I. rendű vádlottnak maradandó fogyatékosságot
okozott.
62
A támadással és az elhárítással okozott sérelemnek azonban nem kell teljesen
azonosnak lennie, csak az aránytalanul nagyobb sérelem okozása sérti az arányosság
követelményét (Dr. Berkes György, Dr. Julis Mihály, Dr. Kiss Zsigmond, Dr. Kónya
István, Dr. Rabóczki Ede: Magyar Büntetőjog kommentár a gyakorlat számára 73.o.)
Így nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését, ha a súlyos testi sértés
okozását célzó jogtalan támadás elhárítása következtében a támadó maradandó
fogyatékosságot szenved.
Ebből kifolyólag a II. rendű vádlott által megvalósított magatartás nem idézett elő
aránytalanul negyobb hátrányt, mint amit az I. rendű vádlott által kifejtett támadó
magatartás eredményezett volna. A Btk. 22.§. f.) pont alapján: „A büntethetőséget
kizárja a jogos védelem.” A megyei bíróság a Btk. 22.§.f.) pontja szerinti
büntethetőséget kizáró okból a Be.331.§. (1) és (3) bekezdése alapján felmentette a II.
rendű vádlottat a maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt ellene
emelt vád alól.”78
Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Örvendetes tényként értékelem, hogy az
ítélet indokoló része a jogos védelmi helyzettel foglalkozó igazi „Ászok” által
lefektetett érvelésekre hivatkozik, jól érzékeltetve ezzel a tudományos munka és a bírói
gyakorlat mint halmazok között létező metszetet.
IV. A 64 éves gyanúsított a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan
gyanúsítható azzal, hogy 2011. augusztus 03-án 12 óra körüli időben, X településen
található lakóház udvarán előzetes szóváltást követően az ügyben szintén gyanúsított 56
éves személlyel. Dulakodni kezdtek, mely cselekményük során egy 120 cm hosszúságú
karóba mindketten belekapaszkodtak és próbálták egymást a földre nyomni. Az 56 éves
gyanúsított a dulakodás közben a jobb kéz V. ( kisujji ) kézközépcsont törését szenvedte
el, mely sérülés a bevont iü. orvosszakértő véleménye alapján 8 napon túl gyógyuló.A
fentiek alapján a 64 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli a Btk. 170. §
(2) bekezdésébe ütköző súlyos testi sértés bűntett elkövetésével.
78 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2005. november 29. napján tartott
nyilvános ülésen hozott ítéletete.
63
Az 56 éves gyanúsított a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható
azzal hogy 2011. augusztus 03-án 12 óra körüli időben, X településen található lakóház
udvarán előzetes szóváltást követően Ő és a 64 éves ellenérdekű gyanúsított dulakodni
kezdtek. Az 56 éves terhelt egy seprűvel fejtetőn ütötte a 64 éves gyanúsítottat, aminek
következtében, az 8 napon belüli sérülést szenvedett.
A bevont iü. orvosszakértő véleménye alapján az eszközzel történt ütés következtében
annak a méretéből, tömegéből, jellemzőiből adódóan nagy erőbehatás, azaz nagy ívű
lendítés, erőteljes ütés esetén súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülést, jelen esetben
koponyacsont törést is bekövetkezhetett vona.
A fentiek alapján a gyanúsítottal szemben 1 rendbeli a Btk. 170. § (1) bekezdésébe
ütköző, de (2) bekezdés szerint minősülő - figyelemmel a Btk. 16. §-ra - súlyos testi
sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja került közlésre. A Fehérgyarmati
Városi Ügyészség a 64 éves terhelttel szemben a nyomozást a Be. 190.§. (1) bekezdés
d.) pontja alapján – figyelemmel a Btk. 22.§. f.) pontjában, illetve a Btk. 29.§. (1)
bekezdésében meghatározott büntethetőséget kizáró okra - 2011. december 28-án az
alábbi indokok alapján megszüntette.
A Btk. 29.§. szerint: „Nem büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a
mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül
fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.” A Btk. 29.§. (3) bekezdése
rögzíti, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.
A gyanúsítottak által kifejtett cselekménysor összefüggő vizsgálata során kétséget
kizáróan megállapítható, hogy a 64 éves gyanúsított vonatkozásában cselekménye
véghezvitelének időpontjában a jogos védelmi helyzet fennállt. Az 56 éves terhelt által a
64 éves gyanúsított személyét egy fa rúddal közvetlenül fenyegető jogtalan támadás
elhárítása volt a 64 éves gyanúsított célja, melynek érdekében az 56 éves gyanúsított
által ütésre emelt farudat megfogta és igyekezett azt az 56 éves terhelt kezéből
kicsavarni.
A dulakodás közben kerültek a gyanúsítottak az 56 éves terhelt tulajdonát képező
lakóház lépcsőjére, ahol az 56 éves terhelt a jobb kéz kisujji középcsont törését
szenvedte el.
64
A 64 éves gyanúsított cselekménye elengedhetetlenül szükséges volt a testi épségét
közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához, továbbá időbeni tartamát és
súlyát tekintve arányban állt a támadással és az elhárítás szükséges mértékét nem lépte
túl. A fentiekre tekintettel az ügyészség a 64 éves gyanúsítottal szemben a súlyos testi
sértés bűntette miatt folytatott nyomozást jogos védelem, mint büntethetőséget kizáró
ok miatt megszüntette.
Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Nem világos számomra, hogy az 56 éves
terhelt a jobb kéz kisujji középcsont törését hogyan, minek következtében szenvedte el.
Egyébiránt a jogos védelmi tényállás megállapítása szempontjából ez a körülmény
irreleváns és maximálisan egyetértek az ügyben hozott döntéssel, azzal kapcsolatban
megjegyzésem nincs.
V. A Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon 2006. április 17. napján indult hivatalból
büntetőeljárás bejelentés alapján. A nyomozás adatai alapján az alábbi tényállás volt
megállapítható: 2006. április 17. napján 16 óra körüli időpontban egy az ügyben
gyanúsítottként kihallgatott „X”személy „Y” településen összeszólalkozott egy „Z”
személlyel és annak nevelőapjával „V” gyanúsítottal.
A gyanúsítottak között rövidesen hangos szóváltás alakult ki, melynek során „V”
gyanúsított ököllel több ízben arcon ütötte „X” gyanúsítottat.„X” gyanúsított ekkor
elmenekült, majd „Y” település felé indult, és útközben telefonon kérte „ZS” személyt,
hogy személygépkocsijával jöjjön érte, és segítsen. „ZS” személy további két személy
társaságában érkezett meg.
(„J” és „K”) és felvették „X” gyanúsítottat. „X” gyanúsított társaival visszament a
cselekmény helyszínére és ott látva „V” gyanúsítottat kiabált, hogy „most gyertek, ne
akkor amikor egyedül vagyok.” Ezt követően „V” gyanúsított egy bottal a kezében
odalépett „X” gyanúsítotthoz és bántalmazni kezdte, majd ebbe 2 társa is
bekapcsolódott és mindannyian bántalmazták „X” gyanúsítottat. Ezt látva „S”
gyanúsított –aki egy hölgy – „X” gyanúsított segítségére sietett és egy fabottal egy
ízben „V” gyanaúsított karjára ütött, aki így elejtette a kezében lévő botot. Ezt
kihasználva „X” gyanúsított gyomorszájon rúgta „V” gyanúsítottat.
65
Az ügyészség „S” hölggyel szemben a garázdaság bűntette miatt folytatott nyomozást a
Be. 190.§. (1) bekezdés d.) pontja alapján –figyelemmel a Btk. 22.§. f.) pontjára,
büntethetőséget kizáró okból, jogos védelem miatt, az alábbi indokok alapján
megszüntette: A Btk.22.§. f.) pontja alapján a büntethetőséget kizárja a jogos védelem.
A Btk.29.§. (1) bekezdése szerint nem büntethető, akinek cselekménye a saját, illetőeleg
a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül
fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
A nyomozás adatai alapján „S” gyanúsított cselekménye nem a köznyugalom
megzavarására irányult. „S” gyanúsított „X” gyanúsítottat próbálta védeni az őt
eszközzel is támadó három gyanúsítottal szemben. Cselekménye szükséges volt és az
arányosságot sem lépte túl, mivel a kezében lévő bottal csupán azért ütött egy ízben a
szintén bottal felfegyverkezett „V” karjára, hogy Őt lefegyverezze. Mindezek alapján
„S” gyanúsított vonatkozásában a jogos védelem, mint büntethetőséget kizáró ok
megállapítható, így vele szemben a nyomozás megszüntetésére került sor.
Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Az indokolásból hiányolom a jogos védelmi
helyzetre hivatkozással felmentett terhelt és az általa védelmezett fél közötti viszony
jellegének meghatározását. Ennek hiányában ugyanis életszerűtlen számomra, hogy egy
olyan csoportos garázdaságba, ahol 3-4 férfi botokkal felfegyverkezve kölcsönösen
bántalmazza egymást, abba egy nő hogyan, miként kapcsolódhat be. Ezt csak úgy
tartom elképzelhetőnek, ha a védelmező és bántalmazott feleket egymáshoz valamilyen
kötelék füzi.
Ezzel kapcsolatban megjegyzem továbbá, hogy ilyen alapon valamennyi garázdaságban
hivatkozhatna az elkövető jogos védelmi helyzetre, tekintettel arra, hogy szinte
valamennyi garázda cselekmény úgy kezdődik, hogy valakit jogtalan és sajnos sok
esetben teljesen motiválatlan támadás ér, amellyel szemben jogos védekezésnek lenne
helye.
VI . A Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon 2009. október 12. napján nyomozás
elrendelésére került sor, súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt. A
nyomozás adatai alapján az alábbi tényállás volt megállapítható: „X” és „Y” gyanúsított
testvérek.
66
Az igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény szerint „X” gyanúsított idültté vált,
hasadásos elmebetegségben szenved. 2009. október 09-én 18 óra körüli időben „X”
gyanúsított „Z” településen az italboltban italozott.
Tekintettel arra, hogy már erősen ittas állapotban volt, nem szolgálták ki, ami miatt ő
garázda magatartást tanúsított, kiabált és az italbolt előtt egy ott lévő kerékpárt felemelt
és az előtető oszlopát ütötte. Ezt követően elindult haza és útközben még egy parkoló
személygépkocsiba is belerugdosott. Ekkor érkezett meg „X” gyanúsított testvére „Y”
gyanúsított, akit „X” gyanúsított szidalmazni kezdett, majd több alkalommal ököllel
megütötte. Ezt követően „Y” gyanúsított egy alkalommal arcon ütötte, majd lenyomta a
földre és a rendőrök kiérkezéséig ott tartotta a dühöngő „X” gyanúsítottat. A nyomozás
során beszerzett orvosi vélemény szerint „X” gyanúsított a testvérétől kapott ütés
következtében arccsontzúzódást és orrcsonttörést szenvedett el, melyek együttes
gyógytartama 21 napra tehető.
A nyomozás megszüntetése során az ügyészség az alábbi jogi tényekre hivatkozott:
A Btk. 29.§. szerint: „Nem büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a
mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül
fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.” Továbbá nem büntethető az sem,
aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető
felindulásból képtelen felismerni. A nyomozás adatai alapján „Y” gyanúsított
cselekménye az ellene a helyszínen tartózkodó további személyek, illetve
vagyontárgyak ellen irányuló jogtalan támadás elhárítására irányult. A gyanúsított
szándéka nem terjedt ki „X” gyanúsított bántalmazásakor sérülés okozására.
Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Álláspontom szerint ebben az esetben a
terhelt cselekvősége nem adhat okot legalábbis egy klaszzikus jogos védelmi helyzet
megállapítására. Vegyük számba a cselekmény súlyponti részleteit. A tudathasadással
küzdő gyanúsított a helyi italboltban és az az előtti közterületen garázda módon
viselkedik, nevezetsen kiabál és a vendégekkel kötözködik. Ez eddig ugye egy
garázdaság szabálysértés. Ezt követően a cselekvősége átmegy garázdaság vétségébe,
mivel a magatartása erőszakkal, nevezetsen dolog ellen irányuló erőszakkal párosul.
67
Álláspontom szerint ezen cselekményével összefüggésben a vele szemben alkalmazott
erőszak aránytalan, tekintve azt, hogy a testvére által eszközölt bántalmazás folytán
arccsontzúzódást és orrcsonttörést szenvedett el. Az is kétséges számomra, hogy
egyetlen ütéstől hogyan lehet ilyen sérüléseket elszenvedni, de ettől függetlenül, ami a
legfontosabb aggályom az üggyel kapcsolatban az, hogy álláspontom szerint aránytalan
volt a védelmi cselekmény. Aránytalan, de még az is elképzelhető, hogy szükségtelen,
hiszen vegyük számba a tényeket: Hogyan tarthatott a bántalmazó testvér jogtalan és
közvetlen támadástól, amikor egyetlen ütéssel leütötte és hosszú perceken a földön
tartotta a garázda gyanúsítottat. Erre csak és kizárólag egyetlen magyarázat lehetséges,
nevezetsen az, hogy lényeges erőfölényben volt a „védekező” személy a garázda
gyanúsítottnál, amiből az következik, hogy jogtalan és főként közvetlen támadástól nem
kellett tartania.
VII. 2008. július 13-án a Fehérgyarmat Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályán
nyomozás elrendelésére került sor, a Btk. 271. §. (1) bekezdésbe ütköző de a (2)
bekezdés a./ pontja szerint minősülő csoportosan elkövetett garázdaság bűntett
elkövetése miatt, az alábbi indokok alapján: „X” személy „Y”-„Z” települések közötti
útszakaszon az általa vezetett személygépkocsijával haladva előzés közben vitatható
forgalmi helyzetbe keveredett egy másik személygépkocsi vezetőjével „ZS” személy,
román állampolgárral.
Az úton tovább haladva „X” személy „J” község utáni útszakaszon érte utol az Őt,
megítélése szerint szabálytalanul előző járművet és előzési szándékát jelezve próbált
meg mellette elhaladni. Mivel ezt „ZS” személy megakadályozta oly módon, hogy
járművével az út közepére húzódva „X” gyanúsítottat feltartotta, ezért fényszóróval
jelzett számára, hogy álljon félre és beszéljék meg a történteket.
„X” gyanúsított és „ZS” személy (aki szintén gyanúsított) a kocsikból kiszállva a két
jármű közötti területen találkoztak egymással, ahol előzetes szóváltást követően „ZS”
gyanúsított román állampolgárral, valamint az általa vezetett jármű utasai közül további
3 személlyel egymást kölcsönösen tettleg bántalmazták. „X” gyanúsított is több
alkalommal ütött feléjük, valamint meg is ütötte az említett személyeket, melynek
következtében „ZS” gyanúsított a nyakán, a többi személy pedig az orrán, a száján, és
az arcán, „X” pedig a bal lábszárán, bal vállán és a mellkasán is 8 napon belül gyógyuló
sérüléseket szenvedett el.
68
A fentiek alapján „X” személy megalapozottan gyanúsítható 1 rb. a Btk. 271. szakasz
(1). bek. - be ütköző, de a ( 2 ). bek. a. pontja szerint minősülő garázdaság bűntett,
valamint „ZS” gyanúsított és társai által előterjesztett magánindítványra figyelemmel, 1
rb. a Btk. 170. szakasz ( 1 ). bek. - be ütköző, aszerint minősülő testi sértés vétség
elkövetésével.
A nyomozás megszüntetése során az ügyészség az alábbi jogi tényekre hivatkozott:
A Btk.22.§. f.) pontja alapján a büntethetőséget kizárja a jogos védelem. A Btk. 29.§.
szerint: „Nem büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye,
javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan
támadás elhárításához szükséges.”
A nyomozás adatai alapján „X” gyanúsított cselekménye nem a köznyugalom
megzavarására, hanem az ellene számbeli fölényben fellépő gyanúsítottak jogtalan
támadásának elhárítáésára irányult, cselekménye szükséges volt és az arányosságot sem
lépte túl. Mindezekre tekintettel „X” gyanúsított vonatkozásában a jogos védelem, mint
büntethetőséget kizáró ok megállapítható, így vele szemben a nyomozást garázdaság
bűntette vonatkozásában az ügyészség megszüntette.
Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Maradva a „bírálói szerepkörben” az
ügyészség döntését tiszteletben tartva ugyan, de ezen ügy hordozza számomra a
legkevésbé a jogos védelmi helyzet megállapíthatóságának lehetőségét. Álláspontom
szerint a nyomozás megszüntetéssel érintett terhelt volt az, aki jogtalan támadóként
lépett fel, hiszen mintegy megállásra kényszerítette azon közlekedő személyeket, akik
megítélése szerint őt szabálytalanul előzték meg.
Nem gondolom azt, hogy a jogalkotó az ilyen és hasonló ügyek miatt alkotta meg a
jogos védelem intézményét. Az ügyből jól érzékelhető a nyomozás megszüntetéssel
érintett terhelt agresszív magatartása, mely az Én értékrendemben támadói szerepkörbe
emeli. Az a körülmény, hogy az általa megállításra kényszeritett személyek csupán
többen voltak nála és így ő a testi épségét mentette, véleményem szerint semmiként sem
értékelhető a jogos védelmi helyzet indokaként.
69
1.7. A kovariancia teória hatása a jogos védelemmel kapcsolatban kialakult
társadalmi felfogásra
„A jogismeret és a viselkedés közötti pozitív korreláció kialakulásában sokkal nagyobb
szerepe van az egyenrangú társak véleményének. A jogszabály létének valamint
tartalmának ismerete, és ezek hatása az emberek magatartására még érdekesebb a
büntetőjogi normák kapcsán, hiszen itt sokkal nagyobb szerepe lehet az erkölcsi
megítélésnek.
A jog és erkölcs kapcsolatát, egymásra gyakorolt hatását többféle irányból is vizsgálták:
ha tudjuk, hogy egy magatartást a jog büntetni rendel, akkor ennek hatására erkölcsileg
is elítéljük-e az adott magatartást; ha a jogi szabályozás nem esik egybe az erkölcsi
megfontolásainkkal, melyiknek engedelmeskedünk; méltányolható-e, ha erkölcsi
elvekre hivatkozva nem tartunk be egy jogszabályt, stb.
Ennek az összefüggésnek a leírására, a jogszabályok és a jogi viselkedés közti egyezés
izsgálatára használja a szakirodalom a kovariancia teóriát. A kovariancia teóriát a
kutatások két irányból vizsgálták: egyrészt azt próbálták feltárni, hogy milyen
mértékben fogadják el az emberek önmagában azt a tényt, hogy bizonyos
cselekedeteket a jog büntetni rendel, másrészt milyen mértékben esik egybe a bűntettek
jogi értelemben vett súlyossága a közvélemény megítélésével.
Természetesen mindig is voltak olyan magatartások, melyeket az emberek véleménye
szerint nem kellene büntetni, ennél érdekesebb azonban az a kérdés, hogy ennek mi az
oka. A kovariancia hiányát a szakirodalom a következő okokkal magyarázza.
Ezek közül a témához illeszkedően legfontosabb ok, miszerint: új törvények esetében
gyakran előfordul, hogy a jogi szabályozás és a közvélemény közti különbséget az
okozza, hogy egy adott magatartás bűntetté nyilvánításának még nem sikerült
megváltoztatnia a közvéleményt, mert nem telt el elég idő a törvény hatálybalépést
követően.”79
79 Bence Mátyás: Jogelmélet és jogszociológia (Miskolc, 2006.)
70
Az új Büntető Törvénykönyv elfogadása és hatályba lépése közötti időintervallumot
jómagam elégségesnek tartom, azonban tekintve a jogos védelemmel kapcsolatos
változások társadalmi jelentőségét elfogadhatatlannak tartom az e téren végzett, az új
szabályok társadalmi tudatba való beépülésének elősegítését.
Itt gyakorlatilag elégtelennek minősülnek a kovariancia teória hatókörei, hiszen
lényegében ez a teória az adott cselekmény kriminalizációja és annak konkrét
jogszabályban történő hatálybalépése közötti idő szűkösségére koncentrál.
Mégis úgy gondolom, hogy az általam felvetett problémakört jól érzékelteti, noha Én
egy sajátos kovariancia teóriát fogalmaznék meg, ami az időtényezőn kívül rámutat arra
is, hogy a kriminalizáció és a hatálybalépés közötti szakasz nem csak az eltelt idő
fontosságát hangsúlyozza, hanem azt is, hogy ez alatt az idő alatt a jogalkotó mit tesz
annak érdekében, hogy az új jogszabály zökkenőmentesen kerüljön át a köztudatba és
ami a legfontosabb, hogy rendeltetésének megfelelően alkalmazzák annak címzettjei.
Ezzel kapcsolatban úgy gondolom, hogy a különböző sajtóorgánumokban és
hírműsorokban nagyon sok olyan riport, illetve cikk jelent meg, melyek igen komoly
félreértésekre adhatnak okot a jogos védelemmel kapcsolatos új szabályokkal
kapcsolatban. Szükségesnek tartanám a jogalkotó részéről egy rövid és közérthető
tájékoztatás megfogalmazását, melyet mint azt a választások idején a különböző
politikai indittatású propaganda iratokat eljuttatni valamennyi háztartásba, hogy az
tanulmányozható és ezáltal a jogos védelem új szabályai mindenki számára tudatosan és
biztonsággal alkalmazhatóak legyenek.
1.8. A jogos védelelem 2013. július 01-től hatályos szabályai és az „állampolgári
generálklauzulák” bemutatása.
Az új szabályok felvezetéseként szeretném a jogos védelem intézményében
bekövetkezett változások kriminálpolitikai oldalát bevezetőként megvilágítani mely
feladathoz, Bohács Zsolt országgyűlési képviselő, az új Büntető Törvénykönyv
javaslatához fűzött alábbi felszólalását tartom a legalkalmasabbnak.
„A javaslat a súlyos erőszakos bűncselekmények elleni hatékony fellépés biztosítására a
jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, illetve ezt egy kicsit átformálja.
71
A jogos védelemmel a Btk.-ban két szakasz foglalkozik, amelynek szükségességéről az
alábbiakat szeretném elmondani, illetve előadni. A jogellenes cselekmények elhárítására
az állami szervek jogosultak és kötelesek. Minden olyan esetben, amikor az állami
szervek a kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a megtámadott részére biztosítani kell
a védekezés jogát.
A jogos védelemmel a törvény ennek a védekezésnek a jogát biztosítja. A jogszerűen
védekező ezért valójában nemcsak a saját, hanem a társadalom érdekében is cselekszik.
A javaslat azt tekintette kriminálpolitikailag kiindulópontnak a jogos védelem
megfogalmazásánál, hogy a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a jogtalan
támadónak kell viselnie, és a megtámadott elhárító cselekményét méltányosan kell
megítélnie.”80
A 2013. július 01-től hatályos normaszöveg:
21. § Nem büntetendõ annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy
javai elleni jogtalan támadás megelõzése céljából telepített, az élet kioltására nem
alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a
védekezõ mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az
általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
22. § (1) Nem büntetendõ az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások
személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegetõ
jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekezõ életének kioltására is
irányult volna, ha
a) azt személy ellen
aa) éjjel,
ab) fegyveresen,
ac) felfegyverkezve vagy
ad) csoportosan követik el,
80 Dr. Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.
(http://www.parlament.hu/naplo39/196/n196_0218.htm Bohács Zoslt / T/6958) Letöltve: 2013.02.16.00
óra 47 perc.
72
b) az a lakásba
ba) éjjel,
bb) fegyveresen,
bc) felfegyverkezve vagy
bd) csoportosan
történõ jogtalan behatolás, vagy
c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történõ jogtalan behatolás.
(3) Nem büntethetõ, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségbõl vagy menthetõ
felindulásból lépi túl.
(4) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elõl.
Az új szabályozással kapcsolatban azt hiszem helyén való a kérdés, hogy milyen
tényezők, illetve körülmények indokolták azon jogalkotói döntését, hogy a jogos
védelem körében változtatásokra van szükség. Úgy gondolom, hogy ezen kérdés
megválaszolása tárgyában akkor járunk el helyesen, ha segítségül hívjuk az új Btk.
jogos védelemre vonatkozó részletes indokolását.
A 21.§.-hoz fűzött részletes indokolás szerint: „A jogellenes cselekmények elhárítására
az állami szervek jogosultak és kötelesek. Minden olyan esetben, amikor az állami
szervek e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a megtámadott részére biztosítani kell
a védekezés jogát. A jogos védelemmel a törvény ennek a védekezésnek a jogát
biztosítja. A jogszerűen védekező ezért valójában nemcsak a saját, hanem a társadalom
érdekében is cselekszik. A törvény azt tekintette kriminálpolitikai kiindulópontnak a
jogos védelem megfogalmazásánál, hogy a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a
jogtalan támadónak kell viselnie, és a megtámadott elhárító cselekményét méltányosan
kell megítélni.
A 22.§.-hoz fűzött részletes indokolás szerint: „Jogos védelem esetén a jogtalan
támadással szemben jogos védekezés áll. A támadás rendszerint erőszakos magatartás,
többnyire személy ellen irányul, de javak ellen is irányulhat. A megtámadott személy
akkor jár el jogosan, ha cselekménye a támadás elhárításához szükséges.
73
A jogellenes cselekmény következményeit a támadónak, azaz a jogellenes magatartást
kifejtőnek kell viselnie. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a támadót valamilyen sérelem
éri, annak következményeiért a védekező nem tehető felelőssé. Így nem tehető felelőssé
a jogellenes támadást elhárító személy, ha a védekezéssel gondatlanul okoz bármilyen
sérelmet, vagy szándékosan okoz kisebb vagy azonos sérelmet.”81
A részletes indokolásból véleményem szerint azon konzekvens konklúzió vonható le,
hogy az új jogi szabályozás szélesebb teret enged a jogtalan támadások elleni védekezés
terén és ezzel összefüggésben még méltányosabb elbírálást kíván biztosatani a védelmi
cselekményt kifejtő számára.
Álláspontom szerint, a jogalkotót nyilvánvalóan és egyben sajnos a jogfejlesztő
jogalkalmazás követelménye predesztinálta ezen változtatások eszközlésére, hiszen
sajnálattal detektálhatjuk, hogy mind a gazdasági válság, mind pedig egyéb gazdasági,
társadalmi és kriminálpolitikai tényezők hatására az elmúlt évekhez viszonyítva
országos szinten progresszív növekedést mutat a bűnözés volumene.
Még sajnálatosabb tény, hogy a bűnügyi statisztikában egyre előkelőbb helyet foglalnak
el a személy elleni, erőszakos bűncselekmények. A 21.§.-hoz fűzött indokolás második
mondata, remélhetőleg fogalmazási problémából adódóan egyfajta polémiát teremt,
hiszen rendőrként nem tartom szerencsésnek olyasfajta indokra hivatkozást, miszerint
„minden olyan esetben, amikor az állami szervek e kötelezettségüknek nem tesznek
eleget.”
Ezen kijelentés azt az üzenetet közvetíti számomra, hogy törvényben jelenik meg az,
hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor az állami szervek az egyébként más törvényben
előírt kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Nyilvánvalóan ez jogállamban nem
fordulhat elő, ha pedig valamilyen oknál fogva ilyen körülmény merül fel, az szankciót
von maga után.
81 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény részletes indokolása. (Complex Jogtár
Expressz/indokolás/2012. évi C. törvény indokolása a Büntető Törvénykönyvről. Letöltés ideje:
2013.02.16. 01 óra 32 perc.)
74
Úgy gondolom tehát mindenképpen kifogásolható, hogy a fenti mondat egyfajta
alapvetésként, nem pedig eshetőleges körülményként került megfogalmazásra,
erőteljesen hangsúlyozva ezzel az állampolgárok cselekvési kötelezettségét, mintha a
Rendőrség adott helyzetekben eleve nem lenne képes őket megvédeni.
A 22.§.-hoz fűzött részletes indokolás, véleményem szerint a laikus számára is átfogó
képet ad a jogos védelem alapvető lényegére vonatkozóan azáltal, hogy a fogalmi
elemeit röviden és közérthetően megvilágítja.
Dolgozatom ezen fejezetében szeretném bemutatni a fentiekben hivatkozott, 2013.
július 01-től hatályos jogi szabályozással kapcsolatos aggályaimat, az állampolgárok
részéről jelenleg fennálló tévhitek jellemzőit és azon „állampolgári generálklauzulákat”
melyeket nem a jogos védelmi helyzetet megalapozó valóságos helyzetek, hanem a
téves felfogásból adódó egyre „meredekebb” és a jogos védelmi helyzetre, mint minden
agresszió gyógyszerére történő, minden jogalapot nélkülöző hivatkozások, fikciók
töltenek meg tartalommal.
A jogos védelemmel kapcsolatban keletkezett tudományos munkákat számba véve,
azok értékrendbe állítása nélkül, de mégis közülük kiemelve és zseniális jelzővel illetve
szólnék Tóth Mihály professzor „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló
vitához” című tanulmányáról.
A szerző témaindítása már önmagában is felkelti az érdeklődést és az első mondat
elolvasása is elegendő ahhoz, hogy érzékelhessük, érdekes és kritikus okfejtés
következik: „Az új Btk. elfogadásának előestéjén a büntethetőségi akadályok rendszere
is forrong.” A büntethetőségi akadályok rendszerével kapcsolatban a szerző leszögezi:
„Nem csupán elméleti csoportosításuk lehetősége, hanem hatókörük, esetleges
pontosításuk, kiegészítésük, átértelmezésük kérdései is naponta felmerülnek. Mindezt
különösen igazolják a jogos védelem kapcsán folyamatosan napirenden lévő polémiák.”
Megítélésem szerint Tóth Mihály professzor fentiekben hivatkozott mondatai
félreérthetetlenül érzékeltetik azt a problémakört, melyre dolgozatomban jómagam is ki
szeretnék térni. Nevezetesen arra, hogy a jogintézmény újrakodifikálása számos
problémát vet fel, melyek visszaélésekhez, a jogos védelmi helyzet eredeti, jogszerinti
rendeltetésétől eltérő alkalmazásához vezethetnek.
75
A szerző munkájából, - amely a jelenleg már elfogadott és hatályba lépésre váró új
normaszöveg elfogadása előtt keletkezett- jelen fejezet problémafelvetésére
koncentrálva az alábbi részt szeretném idézni: „A jogtalan támadást úgy kell tekinteni,
mintha az élet kioltására irányult volna ha:
a) azt személy ellen éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el,
b) az a lakásba, éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő jogtalan
behatolás,
c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen vagy felfegyverkezve történő
jogtalan behatolás.”
A Javaslat veszélyes módon kiterjesztette, parttalanná tette a feljogosított személy
cselekvési lehetőségeit („objektivizálva” az azokat megalapozható körülményeket).
Diszfunkcionális következmények lehetőségét teremtette meg, ott, ahol korábban a
bíróságok az éjjel, fegyveresen vagy csoportosan behatolók esetében – ha ennek
feltételei fennálltak – (tehát funkcionálisan) a védekezés legvégső határait eddig is el-
ismerték.
Csakhogy az a vizsgálat, amelyet eddig a bíróság a körülmények alapos, gondos
mérlegelése, az egyedi sajátosságok szakértő szemmel történő elemzése alapján végzett,
a Javaslat szerint szükségtelenné válna. Elég bizonyos objektív körülmények
igazolhatósága, s ekkor a jogosult „törvényesített feltételezései” alapot adhatnak az élet
kioltására is.
Kérdés, ki dönti, ki dönthetné meg az élet kioltásának szándékára nézve felállított
vélelmet? A kerítésen átmászó agyonvert baracktolvaj, akinél alkalmasint volt egy az
ágak lehúzása céljából magához vett kampósvégű bot (a felfegyverkezve elkövetés
eszköze) is? Az esti szürkületben az útja lerövidítése céljából a kerítés drótjai között
puskájával átbújó, s ezért a tulajdonos által szitává lőtt vadász? A körülmények egyedi,
individuális mérlegelésétől – amitől ez a vélelem a jogalkalmazót megfosztja – tehát
nem lehet eltekinteni.
Az absztrakt törvényi előírások a „cselekménysor összefüggő vizsgálatát”
nyilvánvalóan kizárják.
76
Pedig a támadó által viselt kockázat elvének erősítése nem jelentheti egyszersmind a
„védekező” abszolút kockázatmentességét előíró vélelmek felállítását. Kérdés továbbá,
hogyan kellene értelmeznünk az idézett törvényszövegben a „jogtalan támadásnak”
minősülő „jogtalan behatolást”? [b) és c) pont]. Pontosan mire jogosítja fel a jogosultat
a vélelem?
Ha az élet kioltására irányultság vélelmezése a jogtalan támadáshoz kapcsolódó további
kritériumok függvénye, milyen mértékű, terjedelmű kötelezettség terheli a jogosultat, a
támadás jogtalansága megállapításának körében? Különösen a c) pontban szereplő
esetkör volt problematikus. A „felfegyverkezve elkövetés” a Btk (nem változó)
fogalomrendszerében azt jelenti, hogy az elkövető „az ellenállás leküzdése vagy
megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál”.
A vélelem itt vonatkozik arra is, hogy a „bekerített helyre jogtalanul behatoló” egy az
erőszak szempontjából esetleg teljesen atipikusnak minősíthető (ám ölésre objektíve
alkalmas) eszközt ellenállás leküzdése érdekében tartott magánál? A „nyilvános hely”
beiktatása, vagy a bekerített helyre felfegyverkezve behatolás kiiktatása csak az esetleg
legkirívóbb diszfunkcionális esetek lehetőségét szünteti meg.
E változások bizonyos körülmények között továbbra is lehetővé teszik vagyon elleni
(esetleges) támadások esetén a támadó életének kioltását, ami jogállamban
igazolhatatlan.Az értelmezési nehézségek nem szűntek meg, sőt tovább bővültek.
Vélelem útján mindig csak deklarált tényből, másik tényre következtethetünk.
Dogmatikailag ezért nem lehet mit kezdeni azzal, hogy „élet kioltására irányul az a
támadás”, amely esetében „személy elleni támadás lehetősége is fennáll”. Ha a fegyver
önmagában nem ad alapot erre a feltevésre (mert nem ad), kérdés, mi szükséges még?
A megtámadott félelemérzetének magasabb foka? A támadó részéről megállapítható
körülmény, pl. verbális fenyegetés? Netán a fegyver kibiztosítása? Ezekben az
esetekben a bíróságnak nem kell vizsgálnia a szükséges mérték kérdését – írja az
indokolás, ami ijesztő.
77
Éppenséggel ilyen esetekben van az alapos bírói vizsgálatnak mellőzhetetlen szerepe, s
éppen ilyen esetekben nem szabadna minden lehetséges változatot ráadásul általános
vélelem formájában a törvény betűibe gyömöszölni.”82
A fenti tanulmányból jól érzékelhetőek a szerző, álláspontom szerint jogos aggályai,
melyre leginkább a feljogosított személy cselekvési lehetőségeinek kiszélesítése, a
körülmények bíróságok által történő alapos, gondos mérlegelésének negligálása és az
élet kioltására irányuló szándék igazi okának tisztázatlansága adhat okot.
Álláspontom szerint kíváló példával szolgál a szerző, amikor felveti annak a
lehetőségét, hogy a kerítésen átmászó baracktolvajt jogos védelemtől indíttatva agyon
lehet verni, csak azért, mert volt a kezében egy kampós bot, amit a barack
eltulajdonítására akart ugyan használni, de az ágak takarásában azt a tulajdonos
„felfegyverkezve” jogi minősítsre alkalmas eszköznek ítélte meg.
Ezen példában egy tolvajról van szó, akinek a cselekvősége jogellenes, tehát
mindenképpen kriminalizálható, azonban a tulajdonos általi „azonnali megbüntetése”
számomra a jogos védelemmel való visszaélés esetkörébe tartozik Még nagyobb
aggodalomra ad okot az abszolút jogellenesség nélkül cselekvő, az esti szürkületben az
útja lerövidítése céljából a kerítés drótjai között puskájával átbújó, s ezért a tulajdonos
által szitává lőtt vadász esete.
Sajnos ez is megtörténhet a valóságban, hiszen a tulajdonos úgy ítélheti meg, hogy a
tulajdonát, vagy esetlegesen a személyét fegyverrel támadó személyről van szó, és
annélkül, hogy a körülményekről meggyőződne, „jogos védelemből” szitává lő egy
olyan embert, akinek semmilyen jogellenes célzata nem volt, ez azonban utólag
nyilvánvalóan nem derül ki. A továbiakban a teljesség igénye nélkül fel szeretném hívni
a figyelmet azokra, a lakosság körében kialakult tévhitekre, amelyek a leginkább okot
adnak az aggodalomra.
82 Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. (Büntetőjogi Szemle 2012/1.
HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó.)
78
A Rendőrség által megtartott lakossági fórumokon a jogos védelemről szóló új
szabályok hatályba lépésének küszöbén egyre több kérdés merüll fel az
állampolgárokban, hogy mi az amit megtehetnek az új jogszabályi környezetben a
„jogos védelemtől vezéreltetve.”
Ezen előadásokon jól érzékelhető, hogy a lakosság képviselői olyan helyzeteket találnak
ki és próbálnak „ráültetni” a jogos védelemre, ami enyhén szólva félelemre adhat okot a
jogszabály hatályba lépéséig hátralévő idő rövidségét tekintve.
Elhangzó kérdések pl.:
1. Ha valaki bejön az udvaromra és Én nem akarom, hogy ott legyen, akkor
felszóllítom, hogy menjen ki, és ha nem távozik, akkor ásóval zavarhatom ki?
2. Ha éjszaka, bejön a portámra Én gondolkodás nélkül belevágom a kisbaltát, még
azelőtt, hogy rám emelhetné a kezét. (Majd hozzá teszi: „nekem a kisbalta
mindig oda van készítva az ajtó sarkához.”)
A megelőző jogos védelem sajátos lakossági értelmezése pedig: „belevezetem a
kerítésbe a 220-at, nem érdekel ha ott azonnal elpusztul is a tolvaj.”
Ebben az indulatoktól felfokozott társadalmi légkörben várjuk az új jogszabály hatályba
lépését. Megjegyzem továbbá, hogy a lakossági okfejtések egyes esetekben bonyolult
„jogászkodásba” mennek át és a legnagyobb probléma az, hogy szent meggyőződésük,
hogy az általuk kitalált és elméletben összerakott esettel kapcsolatban maximálisan jól
érvelnek.
Úgy gondolják, a jogos védelmi helyzet büntetlenséget biztosít minden olyan esetben,
amikor ők azt a szubjektivitásuktól vezérelve, jogosnak tartják. Ezt nagyon aggályosnak
tartom és ezzel kapcsolatban megoldás lehetne, a korábbi fejezetben kifejtett egyszerű,
közérthető és példákkal illusztrált tájékoztatók elkészítése és eljuttatása valamennyi
otthonba. A „hétköznapi átlagpogárok” tévhitetitől azonban, álláspontom szerint még
súlyosabb veszélyt jelent az, hogy a szervezett bűnözői körök meglátják a jogos
védelemben a konkurensekkel, illetve ellenségekkel való leszámolás „legális
lehetőségét.”
79
Itt arra gondolok például, hogy két konkurens bűnözői csoport közül az egyik vezetője
meghívja magához a másik „bamdavezért” mondván, hogy béküljenek ki, mert nem
vezet sehova az ellenségeskedés és esetlegesen együtt hatékonyabban tunának
érvényesülni.
Szervezett bűnözői körökben közismert, hogy a „bandavezér” soha nem jár egyedül,
legalább 2-3 testőre van, így vele együtt minimum hárman lesznek, akik a „baráti
meghívásnak” eleget tesznek a konkurens „főnök” lakóházánál. Azt is lehet boritékolni,
hogy ezen személyek fegyverrel, de minimum felfegyverkezve fognak érkezni a
találkozóra, hiszen jól ismerik egymást, így számolniuk kell egy esetleges támadás
veszélyével is.
Nos immár el is érkeztünk, ahhoz a ponthoz, hogy egy rivális bűnbanda 3-4 tagja éjjel,
csoportosan és fegyveresen jelenik meg egy másik bűnöző házánál és mondjuk a
meghívó fél által szándékosan nyitott állapotú kisajtón besétálnak és bebocsátásért
csengetmek a bejárati ajtónál. Ekkor mint jogkövető állampolgár, a jogos védelem
szabályaiból jól felkészült vendéglátó a Büntető Törvénykönyvből előre „kiszemelt”
klauzulához nyúl, miszerint „ a jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az élet
kioltására irányult volna ha, azt személy ellen éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy
csoportosan követik el.
A jogból jól felkészült emberünk azt is tudja, hogy csoportos elkövetésről akkor
beszélünk, ha az elkövetésben legalább 3 személy vesz részt és nyilván azt is tudja,
hogy este van, hiszen ezt ő időzített így és minimum vélelmezi, hogy ellenfeleinél
fegyver van. Ettől kezdve a tetőtéri ablakból kihajolva az engedéllyel tartott
vadászpuskájával lemészárolja a váratlan, de valójában általa meghívott személyeket.
Összegezve tehát, a jogos védelem 2013. július 01-től hatályos szabályai, azon
túlmenően, hogy valóban szélesebb teret engednek a jogtalan támadás elleni
védekezésre, számos visszaélésre adnak lehetőséget. Fontosnak tartom hangsúlyozni,
hogy összességében szükségesnek és indokoltnak tartom az e téren megfogalmazódott
jogalkotói akaratot, azonban álláspontom szerint a legnagyobb probléma az
arányossággal van.
80
Ez alatt az arányosság alatt nem a tényállásbeli arányosságot, mint fogalmi ismérvet,
hanem annak a fokozatosságnak és a változtatás dinamikájának az arányosság téren
jelentkező hiányát értem, ami megakadályozta volna a fenti és hasonló félelmek
esetleges bekövetkezését.
A társadalmi tudatba ugyanis lassan és fokozatosan kellett volna beépíteni ezen
módosításokat és egy-egy módosítás társadalmi reakcióit „megvárva”, a jogfejlesztő
jogalkotás elvét követve, a tapasztalatokat beépítve és e jelentkező hibákat kiküszöbölve
lehetett volna eljutni az ehhez képest mérhetetlen változásokat jelentő és a lehetőségek
végtelen tárházát kinyító normaszövegig.
81
2. A végszükségről általában
„A végszükség olyan szükséghelyzet, amelyben két, egyaránt társadalmilag értékes és
jogos érdek ütközik és az egyiket nem lehet más módon megmenteni, mint a másik
jogos érdek megsértésével. A végszükség az ember önfenntartási jogának elismerése és
ennyiben rokon a jogos védelemmel.”83
A végszükség a jogos védelmhez hasonló, de attól élesen elhatárolható olyan
büntetőjogi kategória, ahol a jogintézmény megállapításának feltételeként támasztott
tényezők pozitív megfeleltetése esetén jogszerűnek tekinthető az egyébként
bűncselekménynek minősülő magatartás. A végszükség esetében valójában arról van
szó, hogy annak külső keretét egy veszélyhelyzet teremti meg.
A veszélyhelyzet forrása lehet emberi magatartás, mellyel kapcsolatban fontos
hangsúlyozni, hogy az semmiképpen nem lehet jogtalan, ugyanis a jogtalan támadás,
mint azt a fentiekben már kifejtettem jogos védelmi helyzetet generál. Lehet továbbá
veszélyforrás külső, objektív természeti erő, mint pl.: tornádó, árvíz, szökőár, stb., mely
veszélyhelyzetben cselekvő személy a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait
közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében
így jár el. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy a végszükségben való cselekvés
megállapíthatóságának egyik alapvető feltétele a veszéllyel összefüggésben, hogy annak
előidézése nem róható a cselekvő terhére.
Fontos hangsúlyozni, hogy a végszükségben történő cselekvőség, csak a meghatározott
feltételek együttes teljesülése esetén lehet büntetlen. Azt is alapvetésként kell rögzíteni,
hogy annak megállapítása, miszerint valaki végszükségben cselekedett-e, vagy sem
mindig az adott esetre vonatkozó, valamennyi szituációs ismérv együttes és egyben
utólagos mérlegelésével lehetséges, hiszen a másodperc törtrésze alatt igényelt
cselekvés során a mérlegelésre nincs, vagy legalább is nem áll rendelkezésre kellő idő.
83 Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha Ferenc–Váradi Erika:
Magyar büntetőjog általános rész, Complex Kiadó, Budapest, 2007) 187.o.
82
Ezen nehézségből adódhat az, hogy a végszükségi helyzetben cselekvő ijedségből vagy
menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát és akkora vagy nagyobb
sérelmet okoz mint amelynek elhárítására törekedett. Ezen körülmények fennállása
esetén a végszükségi cselekvőség szintén megállapítható és a törvény büntetlenséget
biztosít. Érdekességként kívánom megemlíteni Mészáros Ádám Zoltán végszükséggel
kapcsolatos alábbi megközelítését: „A jogtudomány két fajta végszükségi helyzetet tart
számon a veszélyközösséget és a veszélyáthárítást. Előbbi esetben két jog oly módon
forog veszélyben, hogy vagy mindkettő megsemmisül vagy az egyik a másik árán
megmenekül, tehát azonos sérelem okozása mellett óvja meg saját vagy más jogát.”84
Álláspontom szerint ez a megközelítés a jogintézmény iránti érdeklődés felkeltésére
alkalmas filozófiai, jogi illetve kritikusnak nevezhető etikai kérdést vet fel. Ugyanis itt
gyakorlatilag arról van szó, hogy a végszükségi helyzetben lévő személy cselekvősége
lehet-e jogos abban az esetben is, ha saját életét más személy életének árán menti. Ezzel
kapcsolatos álláspontom, hogy a jog nem dönthet élet és élet között.
Gondoljunk csak például „a Cicero által megjelenített képre, amikor is két hajótörött
egy deszkán lebeg a tengeren és csak az egyik életének feláldozásával menekülhet meg
a másik. Máig a végszükség erkölcsi megítélésének legellentmondásosabb helyzetét
teremtette meg és a legnagyobb filozófiai kérdéssé vált a büntetőjogon belül is.
Álláspontja szerint, ha az egyik a másikat nem löki bele a tengerbe és ez által mindkét
személy odaveszik, igazságosan cselekszik, de egyben ostoba is.”85
Ehhez hasonló példát olvashatunk Nagy Ferenc tanulmányában, „amikor a léghajóból
az egyik személy a másikat a lezuhanás elkerülése végett kidobja és így, mivel a túlsúly
már megszűnt megmenekül a biztos haláltól.”86
84Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.
jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.) 85Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.
jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.) 86 Nagy Ferenc: A végszükségről európai kitekintéssel, In: Györgyi Kálmán ünnepi kötet, KJK,
Budapest, 2004.,438.o. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása,
tekintettel az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.)
83
Hasonló esetet említ Finkey Ferenc is, „amikor a folyó közepén felboruló csónakba
ketten belekapaszkodnak, de az csak egyiküket bírja el. Az életek mennyiségi, azaz
dologias megközelítése vagy összevetése ellenkezik az erkölcsi értékrenddel, de hatása
a jogtudományra már a római jogban megjelent és jelen korunkban is ez próbál utat
törni magának, szemben a középkor etikai értékszemléletével.”87 Ezen rövid, a
jogintézmény jogi természetére vonatkozó bevezető után részletesen szeretném kifejteni
annak jellemzőit a fogalmi elemein keresztül.
2.1. A végszükség rendszerbeli helye a dolgozat keletkezésekor hatályos Büntető
Törvénykönyvben
A végszükség a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény III. fejezetének I.
címe alatt, a büntetőjogi felelősségre vonás akadályai között, mint a büntethetőséget
kizáró okok egyike, a Btk. 22.§. g./ pontjának rendelkezéseként került rögzítésre.
Önállóan a Btk. 30.§. (1)-(4) bekezdéseiben kerül részletezésre.
„30. § (1) Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen
és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el,
feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb
sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett.
(2) Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint
amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen
felismerni a sérelem nagyságát.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az
elkövetőt korlátozza a sérelem nagyságának felismerésében.
(4) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély vállalása
hivatásánál fogva kötelessége.”88
87Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve, Politzer, Budapest, 1902., 200.o. (Lsd.: Mészáros
Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.
jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.) 88 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 30.§. (1)-(4) bekezdés rendelkezései.
84
2.2.„Mignonette ügy”
A téma feldolgozását egy klasszikusnak mondható szomorú, de tanulságos jogesettel
szeretném indítani, amely az ún. „Mignonette ügy” néven vonult be a jogirodalomban
és a 19. század elején megtörtént, alábbi esetről szól:
A „Mignonette” matrózai, hajótörés után egy csónakban menekültek és több napon át
nem jutva élelemhez, az eszméletlenül fekvő matrózinast megölték és annak húsából
táplálkoztak. Végül egy hajó megmentette őket és egy angol kikötőbe partraszálltak.
Miután a végszükség intézményét az angol jog nem ismerte, a bíróság a matrózokat
emberölés miatt halálra ítélte, de méltányosságból a királynő a büntetésüket fél év
fogházra változtatta.
A „Mignonette” ügy álláspontom szerint jól példázza, hogy a jogos védelemhez
viszonyítva a végszükség jogintézményét a korai időkben a jogrendszerek nem
ismerték, tehát ezen jogintézmény csak a későbbiekben került be a jogrendszerekbe. Az
üggyel kapcsolatban felmerül bennem a kérdés, hogy mi lett volna az ügy kimenetele,
abban az esetben, ha annak megítélése a Magyarországon jelenleg hatályos végszükségi
szabályok alapján történik.
Vegyük sorra az eset, büntetőjogi szempontból releváns tényezőit: az biztosan
kijelenthető, hogy a hajótörést szenvedett matrózok élete az éhhalál közvetlen
veszélyének volt kitéve.
Az is valószínűsíthető, hogy ez a veszély másként nem volt elhárítható, hiszen
amennyiben ez nem így lett volna, abban az esetben az ember, mint alapjában véve
humánus lény vélelmezhetően nem folyamodik egy ilyen „megoldáshoz.” Ezen
körülmény végszükségi tényállási megfelelője: a saját, illetőleg a mások személyét vagy
javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti.
Itt a vizsgálódás kissé pontosításra szorul, ugyanis nem értékeltünk egy fontos
körülményt, nevezetesen a közvetlenség követelményét.
85
Ezen ágens értelmezéséhez ismételten Belovics Ervin érvelését hívjuk segítségül, mely
szerint: „a veszély akkor közvetlen, ha térben és időben behatárolt, azaz már
meghatározható az a személyi kör, illetve a javaknak az a csoportja, amelyet a sérelem
azonnali, vagy rendkívül rövid időn belüli bekövetkezése fenyeget.”89
A fenti érvelésből következően tehát a közvetlenség a fenyegető veszély és a
fenyegetésnek kitett alanyok közötti kapcsolat jellegét, nevezetsen az időbeliséget
célozza meg és a közvetlenség megállapíthatósága megköveteli, hogy egyrészt
behatárolható legyen a fenyegetett személyek, vagy javak köre, másrészt pedig a
sérelem azonnali vagy rövid időn belüli bekövetkezésének veszélye álljon fenn.
Visszatérve a „Mignonette” ügyre, a fentiek alapján vélelmezhető, hogy az „elkövetők”
tekintetében a közvetlenség is fennállt, mely vélelem arra alapítható, hogy az érintettek
nem bírták már tovább az éhezést és amennyiben nem jutottak volna élelemhez, rövid
időn belül mindannyian meghaltak volna. A végszükség törvényi tényállásából egyetlen
követelményt szükséges még értékelnünk, mégpedig azon feltételt, miszerint a
büntetlenség feltétele az is, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a
cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett.
Ezen követelmény „Mignonette” ügyre történő megfeleltetése során, a rendelkezésre
álló adatok alapján minden kétséget kizáró bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a
veszély előidézése a csónakban tartózkodó hajótöröttek valamelyikének felróható-e
vagy sem, hiszen nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy a hajótöröttek között a
kapitány is jelen van, és a tragédiát esetlegesen az ő figyelmetlensége vagy egyéb
cselekvősége, illetve mulasztása okozta, melynek következtében az ő esetében biztosan
nem áll fenn a végszükség esetköre.
Abban az esetben ha a hajótörést egy külső, objektív tényező, pl.: vihar okozta és ez az
időjárási tényadatok és kihallgatások alapján ellentmondásmentesen megállapítható,
úgy álláspontom szerint a kapitány esetében is megállapítható a végszükség, egyéb
esetben csak a többi matróz javára.
89 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.150.o.
86
Úgy gondolom tehát, hogy a mai hatályos Magyar Bűntetőjogban a fenti esetben
minden körülmény alapos mérlegelését követően megállapítható lehetne a matrózok
végszükségben való cselekvősége. Nézzünk egy másik példát, a középkorból, melynél
szintén az éhezés került középpontba. „A végszükség esetét a római jog és a középkori
jogok csak egyes kivételes esetekben említették. Így például a Carolina90 az éheségben
elkövetett lopást a jogtudósok tanácsa elé utasította.
A francia 1810. évi Code Penal91 nem ismerte a végszükség intézményét, hanem eseteit
„az ellenálhatatlan erő” fogalmi körében tartotta elbírálhatónak.” Az érdeklődés
felkeltésére talán alkalmas felvezetés után vegyük végig a végszükség legfontosabb
jellemzőit. A végszükség bemutatását a jogintézmény fogalmi elemein keresztül
kívánom prezentálni.
2.3. A Veszélyhelyzet
2.3.1. A Közvetlen veszély
A tényállás kezdő mondataival - nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét
vagy javait …– nem kívánok foglalkozni, hiszen különösebb elemzést és magyarázatot
nem igényelnek, álláspontom szerint a közérthető kategóriába tartoznak. Annál inkább
értelmezésre szorul a veszélyhelyzet és ezen túlmenően a közvetlen veszély fogalma.
Belovics Ervin álláspontja szerint: „A végszükségi veszélyhelyzet több módon is
kialakulhat, létrehozhatja természeti csapás (földrengés, árvíz, tűzvész), állat támadása,
baleset bekövetkezése, emberi cselekmény. Ez utóbbi veszélyhelyzet eredhet
tevékenységből, illetve mulasztásból is.”92
90 Constitutio Criminalis Carolina (CCC) Ez az 1532-es, büntető anyagi és eljárási szabályokat egyesítő
törvénykönyv északolasz és német városi előzményekből táplálkozott, közvetlen előkészítőjének a
Constitutio Criminalis Bambergiensis tekinthető. Johann von Schwarzenberg munkája, a Carolina a
tényállásokat próbálta rögzíteni, szabályozta az inkvizitórius eljárást, keretek közé próbálta szorítani a
tortúrát. Hatása egyes területeken egészen a 19. század elejéig volt kimutatható.
91 1810. évi Francia Büntető Törvénykönyv 92 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.149.o.
87
A fenti érvelés alapján egyértelművé válik számunkra a veszélyhelyzet fogalma és a
laikus olvasó számára is könnyen megérthető, hogy az a veszély amiről itt szó van
keletkezhet egyfajta külső, akaratunktól független objektív hatás eredményeként, ami
ugye megnyilvánulhat pl. árvíz vagy földrengés és egyéb természeti katasztrófa
formájában, azonban ezen túlmenően a végszükségi veszélyhelyzetet emberi magatartás
is generálhatja, amely mind tevékenység, mind mulasztás következménye lehet.
A fentieken túlmenően fontos tisztáznunk a közvetlen veszély fogalmát. Ismételten
Belovics Ervin érvelésére hivatkozva, ezzel kapcsolatban a szerző leszögezi, hogy: „a
veszély akkor közvetlen, ha térben és időben behatárolt, azaz már meghatározható az a
személyi kör, illetve a javaknak az a csoportja, amelyet a sérelem azonnali, vagy
rendkívül rövid időn belüli bekövetkezése fenyeget.”93
A közvetlen veszély megítélésének kérdésében szintén jó példaként szogál a Legfelsőbb
Bíróság Bfv.II.1155/2008/5.számú határozata. „A terhelt az adott napon 15 óráig
szeszes italt fogyasztott. Őt, a vele haragos viszonyban lévő személyek 21 óra körüli
időben életveszélyesen megfenyegették azzal, hogy fél óra múlva a lakásán felkeresik.
Ennek okán a terhelt a gépkocsiba ült, majd azzal enyhe alkoholos befolyásoltság alatt,
és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt egy belterületi közúton közlekedett a
megengedett 50 km/h helyett 71 km/h sebességgel.
A terhelt egy útkanyarulatban elgázolta a közúton a kerékpárját toló sértettet, aki az
ütődés hatására koponyatörést szenvedett el és meghalt. Az ütközést követően a terhelt
az úttesten fekvő sértettet kikerülve segítségnyújtás nélkül elhajtott.
Az I. és II. fokú hatóságok a terheltet halált okozó ittas járművezetés bűntett és
segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében marasztalta. A bíróság a büntethetőséget
kizáró okok (jogos védelem Btk. 29. §, végszükség Btk. 30. §) hiányával
összefüggésben rögzítette, hogy a terhelttel szemben - ki nem zárhatóan - kilátásba
helyezett fenyegetés a végszükség megállapításának alapjául nem szolgálhat, a mintegy
félóra múlva várható támadás pedig lakott környezetben közvetlennek nem tekinthető.
93 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.150.o.
88
A Legfelsőbb Bíróság osztotta az alapügyben eljárt bíróságok e körben kifejtett jogi
álláspontját: a terheltnek az eredmény tekintetében a gondatlansága negligencia
formájában fennáll. A balesetet követően a terhelt a helyszínről - anélkül, hogy tőle
elvárható segítséget nyújtott volna sérült, vagy olyan személynek, akinek az élete vagy
testi épsége közvetlen veszélyben van - a járművével a sértettet kikerülve elhajtott.”94
A fenti érvelésekkel kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a veszélyhelyzet
bár következhet emberi magatartás eredményeként, azonban ezen magatartás jellemzője
semmiképpen nem lehet a jogos védelem esetében részletezett jogtalan támadás,
ugyanis ilyen támadás fennállása esetén a védelmi cselekményt nem végszükségként,
hanem jogos védelmi helyzetként kellene értékelni, nyilvánvalóan az egyéb
körülmények függvényében.
A veszélyhelyzetet keletkeztető veszéllyel kapcsolatban további fontos követelmény,
hogy „a veszély csak tényleges lehet. A tévesen feltételezett veszélyben cselekvő
magatartását a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés szabályai
{Btk.27.§. (2)-(3) bekezdés}szerint kell értékelni.” 95
Érdekességként kívánom megemlíteni Mészáros Ásdám Zoltán96 alábbi okfejtését a
„köz érdekében” való fellépésre vonatkozóan. „A kodifikáció során készült olyan
javaslat97, amely szerint a közérdek elleni támadás mindig végszükségi helyzetet
teremtene, jogos védelmet sohasem, így csak kisebb mértékű elhárítás lenne
megengedett.
Ezek szerint jogtalan támadással szemben senki sem járhatna el a közérdek védelmében,
csakis végszükségi veszély fennforgása esetén.
94 A Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.1155/2008/5.számú határozata. 95 Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó,
Budapest 2007.) 238.o. 711.p. 96Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.
jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.) 97 Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1. Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről. (Lsd.: Mészáros Ádám
Zoltán. im.)
89
Elhibázott gondolkodásnak tartom azt, hogy nem veszik figyelembe a két kizáró ok
eltérő rendeltetését, tekintettel arra, hogy a legtöbb köznyugalom elleni bűncselekmény
sérti a közérdeket és jogos védelem címén való fellépés indokolt. A hatályos Btk.
előkészítése során is felmerült a kérdés, hogy lehet-e fogalmilag menteni a közérdeket
illetve, hogy szükséges-e fentartani, vagy tulajdonképpen mit is jelent maga a fogalom.
Földvári József meghatározása szerint ide vonható a közrend, közbiztonság,
köznyugalom, államigazgatás, igazságszolgáltatás zavartan működése, a politikai
közhangulat98. Véleményem szerint a közérdek fogalma több személyek és javak
összességénél99 , ha ez így lenne, a közérdek egy üres fogalom lenne. A közérdek alkotó
elemei a személyek és javak, azonban a veszély itt egy akkora kört ölel át, ami nem
azonosítható pusztán egyéni érdekekkel, továbbá az elhárítás érdekében egy közösségi
cél lebeg, mely cél más megoldási módozatot követel (pl. egy gátszakadás esetén).”
2.3.2. A másként el nem háríthatóság
„A végszükségi helyzet alapjául szolgáló veszélynek további ismérve, hogy ne legyen
másként elhárítható. Ez a fogalmi ismérv is élesen szembeállítja egymással a jogos
védelem és a végszükség intézményét. Míg ugyanis a jogos védelmi helyzetben mindig
fennáll annak lehetősége, hogy a megtámadott személy más módon menekül a reá nézve
veszélyes támadás elől elfut, bezárkózik, lebeszéli támadóját a támadás folytatásáról-
végszükségi helyzetben a menekülőnek ilyen lehetőségei nincsenek.
Választása oda szükül, hogy elszenvedi a veszélyhelyzetből keletkező jogsérelmet (élet,
testi épség sérelme, vagyoni kár, stb.) vagy szembeszegül a veszélyhelyzettel és ezzel
másnak okoz jogsérelmet.”100
98 Földvári József: Magyar Büntetőjog Általános rész, Osiris, Budapest, 1997. 127. o. (Lsd.: Mészáros
Ádám Zoltán. im.) 99 Róth Miklós: Végszükségben a közérdek, Magyar Jog, 1991. 4. számában a közérdeket a személyek és
javak összességének tekinti, így nullára redukálva a közérdek fogalmának tartalmát. (Lsd.: Mészáros
Ádám Zoltán. im.) 100 Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha Ferenc–Váradi Erika:
Magyar büntetőjog általános rész. (Complex Kiadó, Budapest) 2007. 190.o.
90
Belovics Ervin álláspontja szerint: „A másként el nem háríthatóság azt fejezi ki, hogy a
végszükségben cselekvő Különös Részi törvényi tényállást kimerítő magatartására
szükség van, mert a veszély csupán úgy hárítható el, vagy bár lehetséges az elhárítás
más módja is, annak eredményessége azonban rendkívül kétséges.”101
Ezen érvelés alapján leszögezhetjük, hogy a másként el nem háríthatóság azt jelenti,
hogy a végszükségben cselekvő a veszélyhelyzet maximális elhárítása érdekében az
esetek meghatározó többségében a Büntető Törvénykönyvben szabályozott valamely
deliktumot kell, hogy megvalósítsa, ami miatt a szükséges körülmények fennállása
esetén nem büntethető.
Blaskó Béla leszögezi: „A veszélyhelyzet másik ismérve az, hogy másként el nem
hárítható, azaz csak valamely bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósításával
lehet megszüntetni. A veszély előidézésében az elhárító személynek vétlennek kell
lenni, sem szándékosság, sem gondatlanság nem terhelheti a veszélyhelyzet
létrehozásában.”102
„Például végszükségre hivatkozással mentette fel a bíróság azt az elkövetőt, aki - súlyos
sérüléssel járó és azonnali műtét elvégzését igénylő, balesetet szenvedett –
hozzátartozóját más lehetőség hiányában gépkocsiját szeszes italtól befolyásolt
állapotban vezetve, kórházba szállította.”103
Finkey Ferenc érvelése szerint: „A Csemegi Kódex az életveszélyes helyzetekre
korlátozta a végszükségben kifejthető magatartások körét. Az ilyen minőségű
veszélynek ezen felül is közvetlennek kellett lennie. A másként el nem háríthatóság alatt
ekkor is azt kellett érteni, hogy a veszélyhelyzet más módon, mint a büntetendő
cselekmény megvalósítása által nem hárítható el.
101 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.150.o. 102 Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó,
Budapest 2007.) 238.o. 712.p. 103 Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Bf.667/1992. számú ítélete. (Lsd.: Blaskó Béla: Magyar
Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 238.o.
91
Ha más menekülési mód van, azt kell igénybe venni, a diszpozíciószerű magatartás
kifejtéséhez csak a legvégső esetben szabad folyamodni.”104 Finkey Ferenc
álláspontjából jól érzékelhető egyfajta fokozatosság, amely megköveteli a
végszükségben cselekvő részéről, a lehetséges alternatívák között történő a
büntetendőséget megalapozó helyzetek elkerülését és a tényállásszerű magatartásokat
csak akkor tartja helyesnek, ha legvégső esetben már nincs mihez folyamodni.
Ezen állásponttal kapcsolatban megjegyzem, hogy a társadalom és a bűnözés
dinamikája terén megfigyelhető változások generálta jogfejlődés során „elavulttá” vált,
hiszen a végszükségi helyzetek meghatározó többségében a cselekvőnek nincs
opcionális lehetősége és még ha lenne is, valószínűtlennek tartom, hogy azon
gondolkodjon, hogy magatartása deliktális jellegű e vagy sem.
A kérdéskörrel kapcsolatban, szeretném leszögezni, hogy Belovics Ervin álláspontjával
tudok maximálisan egyetérteni, tekintettel arra, hogy a jelenlegi kriminalitás jellemzőit
is figyelembe véve, mint azt már fentebb hangsúlyoztam megítélésem szerint a másként
el nem háríthatóság azt jelenti, hogy a végszükségben cselekvő a veszélyhelyzet
maximális elhárítása érdekében az esetek meghatározó többségében a Büntető
Törvénykönyvben szabályozott valamely deliktumot kell, hogy megvalósítsa, ami miatt
a szükséges körülmények fennállása esetén nem büntethető.
2.3.3. A veszély előidézésében való vétlenség kérdése
Itt nyilvánvalóan arról van szó, hogy a végszükségi helyzetben cselekvő személy
cselekvősége és a veszély előidézése között nincs ok-okozati kapcsolat. Ezen
alapvetésből következik, hogy amennyiben az ügy körülményeinek vizsgálata során az
nyer megállapítást, hogy a veszély előidézésében az elkövető bármilyen formában
közrehatott, úgy az ő vonatkozásában, noha védekező cselekményt fejtett ki, a
végszükség semmiképpen nem állapítható meg.
104 Finkey Ferenc: A Magyar Büntetőjog Tankönyve (Budapest, 1914. Grill.) (Lsd.: Dr. Ujvári Ákos – A
jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései – doktori értekezés, Budapest 2008. 52. old.)
92
Jól példázza ezen kitételt a BH1981/ 303., mely szerint: „Végszükség nem állapítható
meg, ha a veszélyhelyzetet az elkövető szándékos magatartásával, öncsonkítási célzattal
maga idézte elő.”105 A fenti BH. alapját képező megállapított tényállás szerint nem
büntethető az a fogvatartott, aki lázas állapotára hivatkozva a börtönőrtől kért egy
lázmérőt, majd azt a szájába véve megkérdezte, hogy amennyiben azt kettéharapja a
magánelzárását félbeszakítanák-e?
Ekkor a börtönőr tartva attól, hogy az elítélt az üvegtörmeléktől és a köztudottan káros
higanytól sérülést szenved, illetve megbetegszik megfogta annak torkát és szorítani
kezdte, melyre a vádlott őt jobb kezével, kisebb erővel 3 alkalommal gyomor és oldal-
tájékon megütötte. „A megyei bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a
terhelt végszükségben cselekedett, mivel a terhelt egészsége akkor volt közvetlen
veszélyben, amikor a törött lázmérő higannyal telt végét abból a célból vette a szájába,
hogy követelésének nem teljesítése esetén azt lenyeli.
A bv. törzsőrmester éppen a terhelt által létesített veszélyhelyzet elhárítására törekedett,
azért szorította meg a terhelt nyakát, hogy a hőmérő darabját és a köztudottan mérgező
hatású higanyt kiköptesse vele. Az irányadó tényállás alapján egyértelműen
megállapítható, hogy a veszélyhelyzetet szándékos magatartásával a terhelt idézte
elő.”106
2.4. Az elhárító cselekmémy
2.4.1. Az arányosság kérdése
„A végszükségi helyzet veszélhelyzet. Olyan helyzet, amely meghatározott az adott
tárgyak számára kár, sérelem beállásának valószínűségét foglalja magában. Ezek a
jogtárgyak ugyanazok, mint a jogos védelem esetében, azaz a menekülő vagy más
személy élete vagy javai, illetve a közérdek. A jogos védelemhez hasonlóan a
végszükség jogossága is megkövetel bizonyos fokú arányosságot a veszélyhelyzet és az
elhárító cselekmény között. Abban a kérdésben, hogy a végszükségi helyzetben okozott
sérelem nagyobb, azonos vagy kisebb, mint a fenyegető sérelem, a vagyoni értékek
egybevetésével világosan tisztázni lehet a sérelem fokát.
105 BH1981/ 303 106 Újvári Ákos: A Jogos Védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései (Budapest, 2008. 59.o.)
93
Ha pedig a végveszély elhárításával okozott sérelem kisebb, mint a fenyegető veszély
okozta sérelem lett volna, a cselekmény jogszerű a törvény szerint.107 Belovics Ervi
álláspontja szerint: „Az ember testi épségét fenyegető veszélyhelyzetben a mentés
ugyancsak akkor arányos, amennyiben az okozott testi sérülés csekélyebb, mint amivel
a másként el nem hárítható veszély fenyegetett.”108 Így végszükség okából nem
büntethető a gépkocsi utasa, ha vezető szabálytalansága miatt fenyegető frontálist
ütközést a kormány félrerántásával hárítja el, és ennek során az előzött
motorkerékpárost az úttestről leszorítja. (BH. 1978.227)
A vagyoni javak körében az értékminősítés alapján lehet állást foglalni az arányosság
kérdésében. Végszükség címén mentette fel a rongálás miatt emelt vád alól a bírósága
azt a terheltet, aki sürgősségi orvosi ellátás érdekében a saját személygépkocsijával
szállította kórházba az édesanyját, majd az objektív lehetőségek hiányában ki nem
egyenlíthető belépési díj ki nem fizetése miatt a belépést akadályozó sorompót áttörve
okozott 16.000 forint kárt. (BH. 2006.1)”109
A fentiek alapján megállapítható, hogy a végszükség megállapíthatóságának feltétele,
hogy a végszükségben cselekvő személy cselekvősége kisebb sérelmet okozzon, mint
amilyen sérelmet a cselekvőségi szükségességének felismerésekor el akart hárítani.
Megállapítható továbbá, hogy csakúgy mint a jogos védelem esetében, a végszükség
jogintézményénél is megállapítható a túllépés, abban az esetben ha a cselekvő az
elhárítás során azonos, vagy nagyobb sérelmet okozott, mint aminek az elhárítására
törekedett.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a végszükség esetében a túllépés
megállapításához elegendő az azonos sérelem okozása is, amelyből az következik, hogy
a jogalkotói elvárás, az arányosság kérdésében az elhárítani kívánt sérelemtől a kisebb
mértékű sérelem okozása.
107 Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha Ferenc–Váradi Erika:
Magyar büntetőjog általános rész, Complex Kiadó, Budapest, 2007 108 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.151.o. 109 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.157-
158.o.)
94
Ezen követelmény bírói gyakorlatban történő érvényesülését jól érzékrltrti többek
között a Székesfehérvári Megyei Bíróság alábbi ítélete: „A személygépkocsit az I.
rendű vádlott vezette, mellette, mint utas ült II. rendű vádlott. Az I. rendű vádlott
folyamatosan előzte az út jobb szélétől 60-70 cm-re haladó motorkerékpárt. Az
előzéshez szükséges teljes távolságot az I. rendű vádlott nem látta be, mert előttük egy
ismeretlen személygépkocsi előzött egy tehergépkocsit. Ezen felül még jobbra ívelő
enyhe kanyar is volt.
Az I. rendű vádlott az előzés közben nem tért át teljesen a bal oldalra, a motorkerékpárt
még nem érte el a járműve, amikor előttük az előzés már lezajlott és feltűnt egy
szembejövő személygépkocsi. A II. rendű vádlott a szembeütközés veszélyétől tartva a
vezetésbe beavatkozott, a kormányt megrántotta, amitől a gépkocsi jobbra tért, utolérte
a motorkerékpárt és az árokba lökte. Annak vezetője 8 napon belül, utasa pedig 8 napon
túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A felmentő ítélet indokolása szerint a II. rendű vádlott a saját, illetve más személy életét
közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből mentette. A veszélyhelyzetet nem ő
idézte elő, hanem az I. rendű vádlott, és a cselekménnyel kisebb sérelmet okozott, mint
amelynek elhárítására törekedett. A cselekményt tehát végszükségben követte el,
ennélfogva nem büntethető a Btk. 30.§.-ának (1) bekezdése értelmében.”110
Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy az elhárítani kívánt sérelemmel azonos,
vagy attól nagyobb sérelmet okozó terhelt mentesül a büntetés alól, ha ijedtségből vagy
menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát.A Belovics Ervin által
felhozott példák egyike szerint „a saját életét mentő személy más életét kioltva
menekült a veszélyhelyzetből, tehát a magyar jogi szabályozás szerint az ilyen jellegű
cselekvőség a túllépés keretei között értékelhető, és mivel akkora sérelmet okozott, mint
aminek az elhárítására törekedett, a büntetőjogi felelősség alól csak akkor mentesülhet,
ha ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen volt felismerni a sérelem
nagyságát.”111
110 Székesfehérvári Megyei Bíróság Bf.661/1997.sz. ítélete. (Lsd.: Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog
Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest. 2007.) 239.o. 111 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.153.o.
95
2.4.2. A veszély vállalása.
A végszükségi tényállás (4) bekezdése értelmében: “ Nem állapítható meg végszükség
annak javára, akinek a veszély vállalása hivatásánál fogva kötelessége.”112 Itt
nyilvánvalóan végig kell vennünk azon hivatásokat, melyek jellegéből adódóan annak
gyakorlója veszélyhelyzettel és ezen túlmenően a végszükség esszenciális feltételeit is
hordozó veszélyhelyzettel találhatja szemben magát. Álláspontom szerint ezen
hivatások közül a leginkább ezen feltételes, illetve potenciális feltételrendszernek
leginkább megfelelő a rendőri hivatás.
A kérdéskör problematikája kapcsán Szatmári Csaba tanulmányát szeretném segítségül
hívni. Szatmári Csaba hivatkozott tanulmányában113 problematikus témának tartja a
hivatalos személy lőfegyver-használati jogosultságát. A rendőr, ezen kényszerintő
eszköz alkalmazásának szabályait, esetköreit, és a használat módját, megengedhetőségét
a jelenleg hatályos a Rendőrségről szóló 1994. XXXIV. Törvény ( továbbiakban: Rtv.)
52.§.-tól 57.§.-ig, valamint ezzel tartalmilag szinte megegyező jogszabályi
rendelkezéseket tartalmazó a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX.
22.) BM rendelet 46.§.-tól - 50. §.-ig tartalmaz normaszabályozást.
Az Rtv. 54.§. (1) bekezdésében a jogalkotó tíz pontban sorolta fel azokat az eseteket,
melynek alkalmával a rendőr jogosult lőfegyverének használatára. „A felsorolás pontos,
precíz, azonban a jogalkotó élt azzal a lehetőséggel, hogy ha véletlenül nem sorolna ide
olyan élethelyzetet, amikor is indokolt lenne a lőfegyverhasználat, ne hagyja magára a
rendőrt.”114 Ebből adódóan az Rtv. 52.§. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „a rendőrt
a lőfegyverhasználati jog — a jogos védelem és a végszükség esetein kívül — az e
törvényben foglaltak szerint illeti meg.”115
112 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 30.§. (4) bekezdés rendelkezése. 113 Szatmári Csaba: Jogos védelem és végszükség, avagy ellentmondások a lőfegyver-használati jog
körül. (Belügyi Szemle 2004/4) 107-111. old. 114 Szatmári Csaba i.m.:107. old. 115 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető
intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. Törvény 56.§. (3) bekezdésének rendelkezéseiben is megtalálható
a jogos védelem és a végszükség kifejezés.
96
Az Rtv. 53. §. (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy „Lőfegyverhasználatnak csak a
szándékosan, személyre leadott lövés minősül.” Szatmári Csaba anomáliát vélt
felfedezni a rendőr lőfegyverhasználatát szabályzó rendőrségi törvényben. A jogalkotói
problematikát az Rtv. 53.§. (1) bekezdés, valamint a 52.§. (1) bekezdés összevetéséből
adódó „furcsaságban” látta. A szerző a tanulmányában a dologra – tárgyra - leadott és
az állatra leadott lövés, mint a végszükség esetkörébe sorolandó példaként említette. 116
Ha az állat támadását az állatra leadott lövéssel hárítjuk el, vagy a fuldokló személy
megközelítését dolog elleni erőszak alkalmazása révén valósítsuk meg, akkor mivel „ a
veszélyt tárgyra, vagy állatra leadott lövéssel hárítjuk el, az jogi szempontból nem
számít lőfegyverhasználatnak….a példa látszólag megfelel a végszükségi
lőfegyverhasználat követelményeinek,”117 azonban a törvényi szöveg sorait értelmezve
megállapítható, hogy az állatra, vagy egy dologra leadott lövés nem fegyverhasználat.
Szatmári a megoldást az Rtv. 52.§. (1) bekezdésének módosításában látja, „ ki kellene
hagyni a megfogalmazásból a végszükséget”118 Szatmári Csaba ezen jogszabály
módosítási javaslatát nem tartom helytállónak, mivel a fentebb már hivatkozott
törvényhely, - mely taxációs jelleggel felsorolja a lőfegyverhasználat esetköreit –, annak
szinte valamennyi pontja – adott szituációban - a végszükség jogintézmény
alkalmazhatóságát tartalmazza. Nézőpontom mellett érvelve - a teljesség igénye nélkül
- álláspontomat alátámasztja a lőfegyverhasználat megengedhetőségét tartalmazó azon
rendelkezés, mely szerint „A rendőr lőfegyvert használhat: az élet elleni közvetlen
fenyegetés vagy támadás elhárítására”119, „a testi épséget súlyosan veszélyeztető
közvetlen támadás elhárítására”120, „a saját élete, testi épsége, személyes szabadsága
ellen intézett támadás elhárítására.”121
116 Szatmári Csaba i.m.:111. old. 1. jogeset: „ szolgálatom teljesítése során arra leszek figyelmes, hogy
egy megvadult kutya egy kisgyermeket támadott meg. Ekkor a megtámadott kisgyermek segítségére
sietek és a harapva támadó kutyát több lövéssel ártalmatlanítom”. 2. jogeset: „ egy fuldoklót igyekszem a
folyóból kimenteni úgy, hogy a közeli csónakházba dolog elleni erőszakkal hatolok be. Lelövöm az ajtón
lévő lakatot, és az ott lévő motorcsónakot használom fel a mentéshez.” 117 Szatmári Csaba i.m.:111. old. 118 Szatmári Csaba i.m.:111. old. 119 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés a.) pont 120 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés b.) pont 121 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés k.) pont
97
Tehát ha a rendőrt a szolgálati feladatai ellátása során lőfegyverrel végrehajtott támadás
éri, akkor ezt lőfegyverrel jogosult elhárítani. A „jogos védelem” helytálló a
rendőrségről szóló törvény hivatkozott rendelkezéseiben, ugyanis a támadás kifejezés
előtt nem szerepel a jogtalanság kifejezés.122 így a jogbiztonság megköveteli a „jogos
védelem … esetein kívül” megjelölést. De ugyanez a helyzet a végszükség
vonatkozásában is, ugyanis adódhatnak olyan élethelyzetek, melyeket esetlegesen nem
sorolt fel a jogalkotó a fegyverhasználat esetei között.
A Szatmári Csaba által körülírt problematika feloldása tehát, nem a végszükség
jogintézményének rendőrségi törvényből történő kiiktatása, hanem a lőfegyverhasználat
fogalmának meghatározásában rejlik. Így tehát kodifikációs javaslatom az Rtv. 53.§. (1)
bekezdésének azon módosítása, mely úgy rendelkezne, hogy : „Lőfegyverhasználatnak
csak a szándékosan leadott lövés minősül.”
3. A Jogos védelem és a Végszükség elhatárolása
Alapvető külöbség a két jogintézmény között, hogy míg a jogos védelem esetén jogtalan
támadás elleni védekezésről beszélünk, addig a végszükség esetében közvetlen, másként
el nem hárítható veszélyről van szó. A fentiek alaján kategorikus alapvetésként
rögzíthetjük, hogy a jogos védelemnél a jog áll szemben a jogtalansággal, míg a
végszükségnél a jog áll szemben a joggal.
Mint azt már a végszükség bevezetéseként szánt résznél rögzítettem, ezen jogintézmény
kereteit egy veszélyhelyzet alapozza meg, melynek a forrása lehet emberi magatartás,
mellyel kapcsolatban ismételten hangsúlyozni kell, hogy itt csak és kizárólag olyan
emberi magatarásról beszélhetünk, ami nem minősül jogtalan támadásnak, hiszen
jogtalan támadással szemben jogos védelem megálapításának lehet helye, nem pedig
végszükségnek.
122 A jogos védelem jogintézmény megállapíthatóságának objektív tényállási eleme a támadás
jogtalansága. A Btk. 29.§. (1) bekezdésének rendelkezése, a jogtalanság szó hiányában az teljes anarchiát
és a demokratikus jogállamiság kudarcát eredményezné. Gondoljuk arra a példára, amikor a rendőr
jogszerűen használja lőfegyverét azzal az elkövetővel szemben, aki a rendőri lőfegyverhasználattal
megegyező pillanatban késsel kioltotta a sértett életét. Jogtalanság fogalma nélkül pedig
felelősségmentesen lőhetné le a rendőrt az a személy, aki érzékeli a rendőri lőfegyverhasználatot.
98
A végszükségi helyzetben cselekvő ugyanis csak a más terhére róható veszéllyel
találkozik, míg a jogos védelem esetében a védelmi cselekményt kifejtő személy
közvetlenül a jogtalan támadóval áll szemben. Ilyen, végszükséget keletkeztető emberi
magatartás lehet például, ha felgyújtjuk másnak a házát.
A jogos védelem és a végszükség vonatkozásában további elhatárolási alapot nyújt az
arányosság, mint fogalmi elem. A végszükségi arányosság ugyanis lényegesen eltér a
jogos védelemnél részletezett arányosság ismérveitől. Ugyanis amíg a jogos védelem
esetében a jogalkotó azt a követelményt támasztja, hogy ne okozzunk aránytalanul
nagyobb sérelmet, mint aminek az elhárítására törekszünk, addig a végszükségi
tényállás megköveteli, hogy annál csak kisebb sérelem okozása megengedettet, mint
amit el akarunk hárítani.
Ezen feltételből következően, már az azonos sérelem okozása is büntetőjogi
felelősségrevonást eredményezhet, amennyiben az ezt anuláló feltételek valamelyike
nem áll fenn. (ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem
nagyságát.) „A végszükségben elkövetett cselekmény tehát a jogalkotó szerint csak
akkor nélkülözi a társadalomra veszélyességet, ha kisebb sérelmet okoz, mint amelynek
elhárítására törekedett az elkövető. Látható, hogy a végszükségi helyzetben a Büntető
Törvénykönyv szűkebb körben vonja meg az elhárító cselekménnyel kapcsolatos
mozgásteret, ezzel szigorúbb arányossági követelményeket támaszt a végszükségben
cselekvővel szemben, mint a jogos védelem esetén.”123
Az arányosság kapcsán fontos továbbá hangsúlyozni, hogy míg a jogos védelemnél azt
a tényállás nem tartalmazza, addig a végszükség esetében az arányosság követelményét
a jogalkotó a fentiekben hivatkozott követelménnyel és a másként el nem háríthatóság
kitételével beleépítette a törvényi tényállásba. Jól érzékelhető ugyanis, hogy a másként
el nem háríthatóság valójában azt jelenti, hogy ha van egyéb büntetőjogilag közömbös
elhárítási mód, akkor azt kell választani, anélkül hogy sérelmet okoznánk. A két
jogintézmény azonos, vagy hasonló fogalmi elemeként értékelhető a túllépés, hiszen a
szabályozás logikája mindkét jogintézmény esetében azonos, csak más mérvű.
123 Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó,
Budapest 2007.) 239.o. 715.p.
99
Alapvető azonosságként kell továbbá megemlítenünk, hogy mindkét jogintézmény a
büntethetőséget kizáró okok rendszerébe tartozik és a cselekmény társadalomra
veszélyességét zárják ki, továbbá a menthető életviszonyok is azonosságot mutatnak.
A két jogintézmény elhatárolását Kovács Levente az alábbi felfogások mentén fejtette
ki: „A végszükség is a jogos védelemhez hasonlóan érdekek összeütközése. A kettő
közül a lényegi különbség az, hogy „míg a jogos védelem a jog és a jogellenesség,
addig a végszükség szabályozása a jogos érdekek összeütközését oldja meg.
Végszükségről nem lehet szó, ha az összeütköző cselekvések egyike jogtalan”124
Mivel a jogos érdekek ütköznek végszükség esetén, a veszélyhelyzetbe került személy
olyasvalaki rovására menekül ebből, aki teljesen vétlen a veszély létrejöttében vagy ő
maga is ugyanabban a veszélyhelyzetben van ( veszélyközösség) „ A menekülés csakis
embertársainak jogainak megsértése által eszközölhető.”125„A szakirodalomban máig
vitatott a végszükség jogi alapja, azaz, hogy a végszükségben elkövetett cselekmény
jogos vagy jogtalan. Binding szerint „a végszükségi cselekmény nem jogszerű, de
eltiltva nincs”126 „Frank, Oetker és Hippel is a végszükségi cselekmények objektív
jogellenességét vallják.
Ezzel szemben Welzer, Mezger, valamint a hazai irodalomban Kádár Miklós, Kálmán
György, Irk Albert, Kautz Gusztáv szerint a végszükségi cselekmény nem jogellenes és
ezért jogtalanságot, mai terminológiával élve társadalomra veszélyességet kizáró okot
lát benne.”127
124 Kádár Miklós –Kálmán György: A Büntetőjog általános tanai. Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
1966. 334. old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar
Jog. 1994.9.szám. 547.o) 125 Kautz Gusztáv: A magyar büntetőjog tankönyve ( Bp. Eggerberger-féle Könyvkereskedés, 1881.) 250.
old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog.
1994.9.szám. 547.o) 126 Karl Binding: Handbuch des Strafrechts I.Band ( Leipzig, Duncker und Humblot 1985. 765-766. old. (
Székely János: A jogos védelem. Tanulmánykötet Bp. IM Tudományos és Tájékoztatási Főosztály, 1983.)
187. old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog.
1994.9.szám. 547.o) 127 Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám.
547.o)
100
„Végül a harmadik felfogás – amelyet J. Goldschmindt dolgozott ki és hazai jogunkban
Hacker Ervin képviselt – a végszükséget a bűnösséget kizáró okok közé sorolja. E
felfogás szerint két baj között szükségállapotban a ránk nézve kedvezőbbet választjuk,
és ha ezt sérti is mások jogait.”128 „Ez az eljárás emberi önfenntartási ösztönünk
folyománya és ezért mentendő és következésképpen bűnösnek nem minősíthető”129
4. Végszükség a 2013. július 01-től hatályos Büntető Törvénykönyvben
„23. § (1) Nem büntetendõ annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy
javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélybõl menti, vagy a közérdek
védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet,
mint amelynek elhárítására törekedett.
(2) Nem büntethetõ, aki azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására
törekedett, mert ijedtségbõl vagy menthetõ felindulásból nem ismeri fel a sérelem
nagyságát.
(3) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély elõidézése
felróható, vagy akinek a veszély vállalása foglalkozásánál fogva kötelessége.”130
Ezen kérdéskört a jogos védelem új szabályozásának részletezéséhez hasonlóan az új
Btk. részletes indokolásával szeretném indítani. Az indokolás bevezető részében átfogó
képet kaphatunk a jogos védelem jogi természetére vonatkozóan, illetve megvilágítja a
jogos védelem és a végszükség közötti alapvető hasonlóságokat és különbségeket az
alábbiak szerint: „A végszükség - a jogos védelemmel szemben - két jogilag védett
érdeknek az összeütközése, ahol az egyiknek a védelme csak a másiknak a
megsértésével lehetséges.
128 Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám.
547.o) 129 Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve ( Miskolc, Ludvig István Könyvkiadó, 1936.) 182. old.
(Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog.
1994.9.szám. 547.o) 130 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.C. tv. 23.§. (1)-(3) rendelkezései.
101
Ebből a szempontból a végszükség hasonló a jogos védelemhez. Különbség azonban,
hogy míg a jogos védelemnél jogtalan támadással szemben védekezik valaki, addig a
végszükségben cselekvő személy véletlenül keletkezett, vagy más személy által
teremtett veszélyt hárít el. A veszély elhárításának joga mindenkit megillet
szükséghelyzetben, valamint gondatlan bűncselekménnyel szemben.
A törvény 23. § (1) bekezdése a társadalomra veszélyességet kizáró végszükséget
határozza meg. Világosan kitűnik az (1) bekezdés meghatározásából az is, hogy
végszükségről csak valamilyen veszélyhelyzetben lehet szó. A (2) bekezdés a
bűnösséget kizáró végszükséget határozza meg. A (2) bekezdésből félreérthetetlenül
kitűnik, hogy a veszélyhelyzetben cselekvő személy büntethetőségét az ijedtség vagy
menthető felindulás a beszámítási képességre gyakorolt tényleges hatásától függetlenül
minden esetben kizárja.
Így nem büntethető az elkövető, ha ijedtségből vagy menthető felindulásból okoz
nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. A törvény ezzel az új
rendelkezéssel a veszélyhelyzetben lévő személy cselekményének méltányosabb
megítélését kívánja előmozdítani, mivel - a jogos védelemhez hasonlóan - itt is mellőzi
a korlátlan enyhítés lehetőségét. További változtatás a hatályos Btk.-hoz képest az,
hogy a törvény a veszélyt előidéző személy felelősségét nem az arányosság keretében
vizsgálja, ezért kiveszi az első bekezdésből a veszély előidézőjére vonatkozó
rendelkezést.
Természetesen nem állapítható meg végszükség annak a javára, aki a veszélyt
felróhatóan maga idézte elő. Ezért a törvény a végszükség megállapítását kizáró (3)
bekezdésben helyezi el a veszély előidézőjének a felelősségére vonatkozó rendelkezést.
A törvény továbbá ugyanitt rendelkezik az egyébként a hatályos Btk.-ban is szereplő
azon szabályról, amely szerint nem állapítható meg végszükség annak a javára sem,
akinek a veszély vállalása a foglalkozásánál fogva a kötelessége.”131
131 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény részletes indokolása. (Complex Jogtár
Expressz/indokolás/2012. évi C. törvény indokolása a Büntető Törvénykönyvről. Letöltés ideje:
2013.02.16. 01 óra 32 perc.)
102
Az új jogszabály értelmezése során a bűnösség végszükségi rendszerével kapcsolatban
egy új jogdogmatikai megoldásra lehetünk figyelmesek, hiszen a jelenlegi normához
képest az új törvény már a szabályozás szintjén különválasztotta a társadalomra
veszélyességet, illetve a bűnösséget kizáró végszükségi cselekvőséget.
Ugyanis a törvényszövegből egyértelműen következik, hogy amennyiben a veszély
elhárítása kisebb sérelem okozásával történik, mint amivel az fenyegetett, a cselekmény
nem veszélyes a társadalomra. Abban az esetben azonban, ha a veszélybe került jogi
tárgy védelmére azonos mértékű, vagy nagyobb sérelem okozásával kerül sor, mint
aminek elhárítására a védekező törekedett, abban az esetben már az elhárító
cselekményt kifejtő személy bűnösségének kizárása kerülhet szóba.
A hatályba lépés előtt álló új Büntető Törvénykönyv 23.§. (1) bekezdése a védett jogi
tárgyak körét a jelenlegi szabályozás ezen tartalmi elemét érintetlenül hagyva a
társadalomra veszélyességet kizáró végszükséget határozza meg. A jelenlegi
normaszöveghez képest nem jelent változást, az (1) bekezdés azon rendelkezése sem,
melyből egyértelműen kitűnik, hogy végszükség megállapítására csak valamilyen
veszélyhelyzet fennállása esetén kerülhet sor. (Közvetlen és másként el nem hárítható
veszélyből menti…)
A (2) bekezdés rendelkezéseit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az új törvény, csak úgy
mint a jelenlegi szabályozás, a veszélyhelyzetben cselekvő személy büntethetőségét az
ijedtség vagy menthető felindulás bizonyíthatósága esetén, minden esetben kizárja. Így
nem büntethető az elkövető, ha ijedtségből vagy menthető felindulásból okoz akkora
vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.
Ezen bekezdés kapcsán fel szeretném hívni a figyelmet a jelenlegi szabályozástól eltérő
azon lényeges változásra, miszerint jelenleg a jogalkotó az elhárító cselekmény kapcsán
azon arányossági követelményt támasztja, hogy az akkora, esetleg nagyobb sérelem
okozásával járjon, mint amelynek elhárítására a védekező törekedett, ezzel szemben
azonban az új törvény már nem említi az „akkora” sérelem kategóriáját, hanem ezt
negligálva a „nagyobb” sérelem okozása esetén is büntetlenséget biztosít az ijedtség,
vagy menhető felindulás fennállása esetén.
103
Álláspontom szerint, az új törvény ezzel a rendelkezéssel a veszélyhelyzetben lévő
személy cselekményének méltányosabb megítélését kívánja előmozdítani, és egyfajta
biztonságot kölcsönöz a végszükségi helyzetben cselekvő és a szükséges mérték
megítélésére nem alkalmas személy számára.
További, az arányosság terén megfigyelhető változás, hogy a hatályos Btk.-hoz képest
az, hogy az új Btk.-ban rögzített vékszükségi tényállás a veszélyt előidéző személy
büntetőjogi felelősségét nem az arányosság tükrében vizsgálja, ezért kiveszi az első
bekezdésből a veszély előidézésével kapcsolatos rendelkezést.
Ettől függetlenül az nyilvánvalóan nem állapítható meg végszükség annak a javára, aki
a veszélyt felróható magatartásával maga idézte elő. Az új szabályozás a végszükség
megállapítását kizáró (3) bekezdésben helyezi el a veszély előidézőjének a felelősségére
vonatkozó rendelkezést. Továbbá ugyanitt rendelkezik az egyébként a hatályos Btk.-ban
is szereplő azon szabályról, miszerint nem állapítható meg végszükség annak a javára
sem, akinek a veszély vállalása a foglalkozásánál fogva a kötelessége.
104
Ö S S Z E G Z É S
Dolgozatomban igyekeztem bemutatni és vizsgálat alá vonni a büntethetőséget kizáró
okok közül a jogos védelem és a végszükség jogintézményét, döntően azok fogalmi
elemein keresztül. Törekedtem arra, hogy a száraz jogi elemzésen túlmenően
közérthetően, az érdeklődést felkeltve és számos bírói döntéssel alátámasztva
„bizonyítsam” azt, hogy a vizsgált jogintézmények, még ha annak megállapításától
esetenként „idegenkedik” is a bírói gyakorlat a feltételek fennállása esetén
büntetlenséget biztosítanak azok hatókörében cselekvő személyek részére.
A jogintézmények bemutatásánál mind elméleti, mind pedig a gyakorlati szempontból
igyekeztem a jogértelmezési nehézségek elemzésére koncentrálni és figyelemmel
voltam a laikus olvasóra is, annak érdekében, hogy a vizsgált jogintézmények még
inkább közérthetőek legyenek.
Ennek jegyében szeretném leszögezni, hogy a bemutatott jogintézmények a társadalom
egyre szélesebb köreiben véleményem szerint kizárólag akkor tudnak érvényesülni, ha a
jogban tájékozatlan „megtámadott” is tisztában van a jogos védelem és a végszükség
alapvető jogi természetével, hiszen az szerintem megkérdőjelezhetetlen tény, hogy
bárkit érhet jogtalan támadás.
Éppen azért van kiemelt jelentősége annak, hogy pl. az utcán békésen sétáló, majd
hirtelen megtámadott személy tudatában jelenjen meg az a tényfelismerés, hogy őt
jogtalan támadás érte, mellyel szemben jogos védekezésnek van helye és cselekvőségét
az vezérelje, hogy el lehet és el kell hárítania a jogtalan támadást akkor is, ha ezzel
bűncselekményt követ el, mert a jogos védelmi helyzet fennállására figyelemmel
elkerülheti a felelősségre vonást.
Úgy gondolom, hogy ezen tényfelismeréshez legalább annyi szükséges, hogy tisztában
legyünk azzal, hogy a személyünket jogtalan támadás érte, mely körülmény mindenféle
„jogászkodás” nélkül is egyértelműen megítélhető, azonban már nem mindenki számára
egyértelmű, hogy ezen helyzetben hogyan és miként cselekdhetünk. Ebben a kérdésben,
álláspontom szerint csak és kizárólag a széles körű társadalmi tájékoztatás eszközével, a
jogalkotó „közbenjárásával” éshető el javulás.
105
Azt ugyanus be kell vallanunk, hogy sok esetben a jogi kereteken belül nehéz
eligazodni, és egy olyan a jogos védelem szempontjából alapvető kategória, mint a
szükségesség, vagy arányosság nehezen ítélhető meg. Az leszögezhető, hogy a tárgyalt
jogintézmény legfontosabb kulcsfogalma a jogtalan támadás, melynek elemzésében
különböző szakirodalmi tanulmányokban egységes megfogalmazások olvashatóak,
azonban az ítélkezési gyakorlatban ezektől – egyes esetekben - eltérően érvényesül.
Részletesen bemutattam a jogos védelem és a végszükség fogalmi elemeit, azok
diferencia specifikáit, annélkül hogy azok között bárminemű értékrendet állítottam
volna fel.
Álláspontom szerint ugyanis valamennyi fogalmi elem egyformán fontos és egyben
egymás létét feltételező rendszerben működik, hiszen amennyiben pl.nincs jogtalan
támadás, nem lehet vizsgálni pl.: az arányosság kérdését, figyelemmel arra, hogy a
jogos védelem rendszerében illeszkedő védelmi cselekményről, csak jogtalan támadás
esetén lehet szó, az arányosság pedig a védelmi cselekmény egyik fogalmi eleme.
A jogtalan támadásnál maradva azon véleményemnek adtam hangot, miszerint a jogos
védelem „igazi jogi természete” a jogtalan támadás aktív jellegét feltételezi.
Véleményem szerint, ezen szituációkban áll fenn ugyanis a törvény védelmezőinek
jelenléte nélkül, a félelmével, és a támadó cselekmény jellegétől függően esetleges
bizonytalanságával, traumájával és kilátástalanságával magára maradt és a törvény
felhatalmazásánál fogva cselekvő, az állami monopóliumokat mintegy időlegesen
birtokló személy védekező cselekvőségének szükségessége és jogszerűsége.
Úgy gondolom, hogy a mulasztásban megnyilvánuló magatartásoknál ez az „akut”
helyzet hiányzik és ezen körülményből adódóan az összes ilyen szituációban lehetőség
van a büntetőhatalom, mint állami monopólium igénybevételére anélkül, hogy a védett
jogi tárgyak sérelmet szenvednének. Álláspontom szerint, jelen dolgozatban hivatkozott
szerzők sem terjesztették ki figyelmüket kellőképpen a jogtalan támadás – mint
kulcsfogalmi elem - definiálására.
Ennek ellenére mélységesen egyetértek Belovics Ervin megfogalmazásával, aki – bár a
jogtalan támadást nem értékelte - a támadást azonban közvetlenül fenyegető jogellenes
emberi cselekményként határozta meg.
106
Ezen problémakörben azonban a hivatkozott szerzők között egyfajta egyetértésként
értékelhető, az az alapvetés, miszerint a jogtalan támadás irányultsága körében kiemelt
figyelmet érdemelnek az egyes személyhez fűződő jogok ellen intézett támadások, e
körön belül is elsődlegesen az emberi méltóság, a becsület jogos védelmének a kérdése.
Feltétlen újragondolásra szorul a jelenlegi ítélkezési gyakorlat, abban az esetben
ugyanis, ha a folyamatos rágalmazásokban, szitkozódásokban megnyilvánuló
cselekvőséget jogtalan támadásnak tekintjük, úgy az ez elleni fellépésnek a jogos
védelem körébe kell esnie. A jogtalanság azonban kizárólag a támadást jellemezheti,
mert mennyiben a támadó és megtámadott egyaránt jogellenesen jár el, jogos védelmi
helyzetre egyikük sem hivatkozhat eredményesen.
A jelenlegi ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a szóbeli sértegetés, rágalmazás az
érintett személy részére jogos védelmi helyzetet nem eredményez . (Legfelsőbb Bíróság
Bf. III. 1500/1977/3. számú ítélete). Sőt a jogalkalmazói gyakorlat szerint a szóbeli
becsületsértés, rágalmazás nem fosztja meg az emiatt tettleg megtámadottat a védekezés
jogától. (BJD 4680.)
A fentiek alapján álláspontom szerint a jogtalan támadás fogalma a jövőbeni jogalkotási
tevékenységre nézve normaszövegben, egzakt, ugyanakkor közérthető módon, akár
taxatív példák mentén, mintegy „fordulatok” formájában is megfogalmazásra kell, hogy
kerüljön. Ennek hiányában ugyanis véleményem szerint nem kerülhető el az egyszerű
ember számára történő „jogintézményi fel nem ismerés” problémája és ezen
körülményből adódóan a jogos védelem jogrendszerbeli céljai teljes értékű
érvényesülésének sérelme.
Dolgozatomban felállítottam egy hipotézist, miszerint a jogos védelemmel és a
végszükséggel kapcsolatos ügyek száma a lakóhelyem szerint illetékes Fehérgyarmati
Járási Ügyészségen az elmúlt 10 év távlatában vizsgálódva elenyészőnek mondharó.
Ezen hipotézis beigazolódásra került, figyelemmel arra, hogy 2002.01.01-től
2012.12.31-ig terjedő időszakban, mindössze 5 alkalommal került sor ügyészi szakban
és 2 alkalomal másodfokú bírósági eljárásban a jogos védelmi helyzet, mint
büntethetőséget kizáró ok fennállásának a megállapítására és így a nyomozás
megszüntetésére, illetve a vádlott felmentésére, végszükségi helyztebben való
cselekvőség megállapítására pedig egyetlen egy alkalommal sem került sor.
107
A fenti számadatok, álláspontom szerint jól tükrözik azon korábban tett alapvetésemet,
miszerint az ügyészségek és a bíróságok is, számomra valami érthetetlen ok miatt
idegenkednek a jogos védelem és a végszükség jogintézményének alkalmazásától, mely
kialakult joggyakorlatot abszurdnak tartom. Álláspontom szerint ugyanis 10 év alatt
sokkal nagyobb számban lehetett, vagy kellett volna a vizsgált jogintézmények
hatókörébe illeszkedő eseteket megállapítani, figyelemmel például arrra az egyszerű
tényre, hogy egy olyan viszonylag nagy számban előforduló bűncselekmény mint a
garázdaság a legtöbb esetben azzal indul, hogy valakit jogtalan támadás ér.
Meggyőződésem azonban, hogy az új Btk. hatályba lépését követően ezen tendenciába
javulás várható, sőt „áteshetünk a ló másik oldalára” és egyre több védő fog arra
hivatkozni, hogy a terhelt a bűncselekmény elkövetése során jogos védelmi helyzetben
cselekedett. Erre irányuló „próbálkozásokat” már jelenleg is tapasztalhatunk attól
függetlenül, hogy az új törvény még nem lépett hatályba.
Dolgozatom során bemutattam a jogos védelem és a végszükség jelenleg hatályos és új.
Btk.-ban rögzített tényállása közötti különbözőségeket, azok esetleges pozitív és negatív
hatásait és ezzel összefüggésben példákkal illusztráltam azon társadalmi tévhitek
veszélyeit, melyek az új törvény hatályba lépését követően, véleményem szerint komoly
problémákat okozhatnak.
Szintén az új Btk. kapcsán hívtam segítségül, a jogszociológiából ismert kovariancia
teória intézményét és ezen keresztül próbáltam rávilágítani arra, hogy egy ilyen fontos,
a társadalom minden tagját potenciális alanyként érintő jogintézmény hatókörénrk
kiszélesítésénél, a jogalkotónak sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania az új
jogszabály társadalmi tudatba való beépülésének elősegítésére.
Dolgozatom záró gondolataként azon véleményemnek szeretnék hangot adni, hogy a
jogos védelem és a végszükség terén az új Büntető Törvénykönyvben rögzített
változások szükségesek és indokoltak voltak és abban is biztos vagyok, hogy „mintegy
fegyverként” növelni fogják a társadalom tagjainak biztonságérzetét, azzal azonban
merőben nem értek egyet, ahogyan ezen változásokat a jogalkotó mintegy
„hidegzuhanyként” rázudította a társadalomra.
108
Ezzel kapcsolatban ugyanis hiányolom azt az átmenetet és fokozatosságot, amely a
magyar társadalmi viszonyokat is figyelembe véve terjeszetette volna ki a vizsgált
jogintézmények alkalmazásának hatókörét, biztosítva ezzel a jogtudat kialakulását és
megelőzve a tudatlanságból adódó tragédiákat, vagy ami még rosszabb a tudatosság
által vezérelt, a jogos védelemet és a végszükséget mintegy „védőpajzsként” alkalmazó
visszaéléseket.
109
IRODALOMJEGYZÉK
Bede Zsolt: A jogos védelem elméleti és gyakorlati kérdései. (Belügyi Szemle 1988/26.)
Bence Mátyás: Jogelmélet és jogszociológia (Miskolc, 2006.)
Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok
című doktori értekezés Tézisei. (Pécs, 2007.)
Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok. (HVG OARC Lap és Könyvkiadó Kft.
Bp. 2009.)
Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog.
Általános rész. (BM. Bp., 1980.)
Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel
Kiadó, Budapest 2007.)
Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.
Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1. Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről.
Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. (Politzer, Budapest, 1902.)
Finkey Ferenc: A Magyar Büntetőjog Tankönyve. (Budapest, 1914. Grill.)
Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. (Osiris. Bp., 2006.)
Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar Büntetőjog
Általános Rész. (Complex. Budapest, 2007.)
Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve. ( Miskolc, Ludvig István Könyvkiadó,
1936.)
Kacziba Antal: Magyarország bűnügyi helyzete a század végén.(Police.hu. Rendőrség
hivatalos honlapja, 2005.09.13.)
Karl Binding: Handbuch des Strafrechts I.Band. (Leipzig, Duncker und Humblot 1985.)
Kautz Gusztáv: A magyar büntetőjog tankönyve.(Bp.Eggerberger-féle
Könyvkereskedés, 1881.)
Kádár Miklós –Kálmán György: A Büntetőjog általános tanai. (Bp. Közgazdasági és
Jogi Könyvkiadó, 1966.)
Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. (Magyar Jog.
1994.9.szám)
Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. (Jogelméleti
szemle 2011/1. szám.)
Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. (Korona. Bp., 2001)
110
Nagy Ferenc: A végszükségről európai kitekintéssel. Györgyi Kálmán ünnepi kötet.
(KJK.Budapest)
Nogel Mónika, Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit, Török- Darai
Richárd, Kemenesi Attila: A Jogos védelem problematikája a Magyar Büntetőjogban. (In.:
Batthyány Lajos Szakkollégium Tanulmánykötetet. Győr, 2010.)
Róth Miklós: Végszükségben a közérdek. (Magyar Jog, 1991. 4. szám.)
Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleménye.
Szatmári Csaba: Jogos védelem és végszükség, avagy ellentmondások a lőfegyver-
használati jog körül. (Belügyi Szemle 2004/4)
Székely János: A jogos védelem. (Igazságügyi Minisztérium, 1983.)
Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. (KJK. Bp., 1984.)
Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. (Büntetőjogi
Szemle 2012/1. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó.)
Törő Blanka: A Debreceni Ítélőtábla véleménye a vélt jogos védelemről. JeMa hallgatói
különszám.
Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (Doktori
értekezés. Budapest, 2008.)
Varga Zoltán: A Büntetőjog Nagy Kézikönyve. (Complex Kiadó Jogi és Üzleti
Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007)
111
BÍRÓSÁGI FORRÁSOK JEGYZÉKE
(BH., BJD., IRÁNYELV, ÍTÉLET)
A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi
védelméről.
A Legfelsőbb Bíróság 432/2011/6. sz. határozata.
A Legfelsőbb Bíróság a 1584/2007. számú büntető elvi határozata.
A Legfelsőbb Bíróság a 32/2009/5.számú ítélete.
Legf. Bír. Bf. I. 520/1992. sz. ítélete.
A Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.1155/2008/5.számú határozata.
LB. Bf. III. 1500/1977/3.
Bfv.I.536/2010/6.
A Kúria 1354/2011/5.számú végzése.
A Debreceni Ítélőtábla 693/2008/6. számú ítélete.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2010. október hó
12-én megtartott tanácsülésén hozott ítélete.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2005. november
29. napján tartott nyilvános ülésen hozott ítélete.
Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Bf.667/1992. számú ítélete.
23/1990 AB határozat.
BH 1995.685.
BH 2002.212.
BH 2003.50.
BJD 1004.
BJD 4680.
BH 1984.135.
BJD 2473.
BH 2000.187.
BJD 152.
BJD 3626.
BH 2002.171.
BH 2004.93.
BH 1996.508.
BH 2003. 175.
112
BH 2002. 419.
BH 1996. 405
BH 1996. 292.
BH 1992. 566.
BH 1990. 8.
BH 1993. 534.
BH 1990. 3.
BH 1993. 75.
BH 2003. 140.
BH 1998. 158.
BH 2006. 239
BH 2001. 310.
BH 1981.303.
BH 1978.227.
BH 2006.1.
113
HIVATKOZÁSOK JEGYZÉKE
1. Dr. Kacziba Antal: „Magyarország bűnügyi helyzete a század végén”
(Police.hu. A Rendőrség hivatalos honlapja, 2005.09.13.)
2. Magyarország Alaptörvénye V. cikk. (Magyar Közlöny 43. szám, 2011. április
25.)
3. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 29.§. (1)-(3) bekezdés
valamint a 29/A. rendelkezései.
4. Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget
kizáró okok című doktori értekezés Tézisei (Pécs, 2007. 7-8.o.)
5. Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései.
(Doktori értekezés. Budapest, 2008. 47.o.)
6. A Legfelsőbb Bíróság 432/2011/6. számú határozata. (Jogeset feldolgozás)
7. Bede Zsolt: A jogos védelem elméleti és gyakorlati kérdései. Belügyi Szemle
1988/26. 20 old. ( Lásd: Törő Blanka: A Debreceni Ítélőtábla véleménye a vélt
jogos védelemről. JeMa hallgatói különszám 2011.49. old. Url:
jema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv8.pdf Letöltés időpontja 2013.02.15.
napon 19:45)
8. Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar
büntetőjog. Általános rész. BM. Bp., 1980. 173. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A
jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.
szám.)
9. Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám. (4-5. hivatkozási pont.)
10. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,
1984., Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Korona. Bp., 2001
(Lsd.: Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám)
11. Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget
kizáró okok című doktori értekezés Tézisei (Pécs, 2007. 8.o.)
12. Az ilyen esetkeben azonnalos rendőri intézkedések foganatosítása szükséges,
melyek maradéktalanul végrehajtásra kerülnek.
13. Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című
doktori értekezés Tézisei. (Pécs, 2007.2.2.1)
114
14. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban (1984.)
252.old.
15. Dr. Újvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései –
doktori értekezés, Budapest 2008. 50. old.
16. Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar
Büntetőjog Általános Rész. (Complex. Budapest, 2007.)
17. Varga Zoltán: A Büntetőjog Nagy Kézikönyve, 2007, Complex Kiadó Jogi és
Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 100. old.
18. LB. Bf. III. 1500/1977/3.
19. Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget
kizáró okok című doktori értekezés Tézisei (Pécs, 2007.19.o.)
20. Bfv.I.536/2010/6.
21. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%A9rdek(Letöltésideje:
2013.02.11.21:08.)
22. Nogel Mónika Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit,
Török-Darai Richárd, Kemenesi Attila: A jogos védelem problematikája a
magyar büntetőjogban. (In.:Batthyány Lajos Szakkollégium Tanulmánykötetet
Győr, 2010. 63. o.)
23. A Legfelsőbb Bíróság a 1584/2007. számú büntető elvi határozata. (A
határozat feldolgozása, melyben szó szerint idézett részek is megtalálhatóak.)
24. A Kúria 1354/2011/5.számú végzése (jogesetfeldolgozás)
25. Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar
Büntetőjog Általános Rész : Complex. Budapest, 2007. 179. old.
26. Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései.
(doktori értekezés. Budapest, 2008. 48. old.)
27. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,
1984. 253.p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának
lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
28. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,
1984. 253-254.p.(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának
lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
29. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró
okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007.55-56. p.) .(Lsd.:Mészáros
Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti
szemle 2011/1. szám.)
115
30. Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései.
(doktori értekezés. Budapest, 2008. 225.p.) .(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos
védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.
szám.)
31. BH 2003. 175., BH 2002. 419.
32. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,
1984. 255.p.(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának
lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
33. Szintén úgy értelmezi a szükségességet, mint ami magában foglalja az
arányosságot a BH 2003. 394. sz. alatt közzé tett döntés is. (Lsd.:Mészáros
Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti
szemle 2011/1. szám.)
34. Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar
büntetőjog. Általános rész. BM. Bp., 1980. 176-177. p. (Lsd.:Mészáros Ádám:
A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle
2011/1. szám.)
35. BH 1996. 405.
36. Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. (Osiris. Bp., 2006. 136. p.)
(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
37. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 29.§. (1) bekezdése.
38. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,
1984 255-256
39. Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar
büntetőjog. Általános rész. BM.Bp.,1980.177. p.
40. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi
védelméről (III. fejezet: a jogos védelem kérdései, 4.pont: a jogos védelmi
cselekmény arányossága.
41. Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
(Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
42. BH 1996. 292.
43. BH 1992. 566.
44. Sólyom László párhuzamos véleménye 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz, 4.
pont.
45. BH 1990. 8., BH 1993. 534.
116
46. BH 1990. 3., BH 1993. 75.
47. Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar
büntetőjog. Általános rész. BM. Bp., 1980. 156. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A
jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.
szám.)
48. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró
okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 119.p.) (Lsd.:Mészáros
Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti
szemle 2011/1. szám.)
49. Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos
véleménye. (Lsd.: Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és
gyakorlati kérdései. (doktori értekezés. Budapest, 2008. 67.o.)
50. Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos
véleménye.
51. 15. sz. irányelv III. 2. pont. (Lsd.: Berkes György: Legfelsőbb Bíróság
büntetőjogi és büntető eljárásjogi testületi állásfoglalásai. HVBORAC. Bp.,
1996. 20. p.)
52. BH 2003. 140., 1998. 158.
53. Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései.
(doktori értekezés. Budapest, 2008. 4. o.)
54. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró
okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 103.p.)
55. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró
okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 105 és 206. p.)
56. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró
okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007.105.p.)
57. A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás 2. pontja.
58. Székely János: A jogos védelem. (Igazságügyi Minisztérium, 1983.) 213. old.
59. BH 2006. 239
60. BH 2001. 310.
61. A Legfelsőbb Bíróság a 32/2009/5.számú ítélete. (jogesetfeldolgozás)
62. Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai
(Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
63. A Debreceni Ítélőtábla 693/2008/6. számú ítélete ( A jogesetfeldolgozás az
ítéletből szó szerint idézett részeket is tartalmaz )
117
64. Belovics Ervin: A büntethetőséget kizáró okok. (HVG OARC Lap és
Könyvkiadó Kft. Bp. 2009.) 90. old.
65. A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás.
(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.
Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
66. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi
védelméről (III. fejezet: a jogos védelem kérdései, 7.pont: a jogos védelmi
cselekmény arányossága.
67. Dr. Ujvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései –
doktori értekezés, Budapest 2008. 92. old.
68. Nogel Mónika, Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit,
Török- Darai Richárd, Kemenesi Attila: A Jogos védelem problematikája a
Magyar Büntetőjogban. (In.: Batthyány Lajos Szakkollégium
Tanulmánykötetet. Győr, 2010.)
69. Dr. Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.
(http://www.parlament.hu/naplo39/196/n196_0218.htm Bohács Zoslt / T/6958)
Letöltve: 2013.02.16.00 óra 47 perc.
70. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 29/A.§. rendelkezése.
71. Mészáros Ádám – A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai II.
fejezet (Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)
72. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 137.§. 4. pont b) alpont
rendelkezése.
73. legaleagles.blog.hu/.../a_jogos_vedelem_uj_szabalyai (Letöltés ideje:
2013.02.12.10:50., nem szószerinti hivatkozás)
74. http://www.dehir.hu/belfold/jogos-onvedelem-most-mar-vezethetunk-aramot-
a-keritesbe/2012/02/09/ (Letöltés ideje: 2013.02.12.11:11.)
75. http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/aramot-vezetett-a-keritesbe-bortont-kapott-
2077559
76. Legf. Bír. Bf. I. 520/1992. sz. Bírósági Határozatok 1993. évi 9. szám
77. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2010.
október hó 12-én megtartott tanácsülésén hozott ítéletete.
78. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2005.
november 29. napján tartott nyilvános ülésen hozott ítéletete.
79. Bence Mátyás: Jogelmélet és jogszociológia (Miskolc, 2006.)
118
80. Dr. Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.
(http://www.parlament.hu/naplo39/196/n196_0218.htm Bohács Zoslt / T/6958)
Letöltve: 2013.02.16.00 óra 47 perc.
81. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény részletes indokolása.
(Complex Jogtár Expressz/indokolás/2012. évi C. törvény indokolása a Büntető
Törvénykönyvről. Letöltés ideje: 2013.02.16. 01 óra 32 perc.)
82. Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához.
(Büntetőjogi Szemle 2012/1. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó.)
83. Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha
Ferenc–Váradi Erika: Magyar büntetőjog általános rész, Complex Kiadó,
Budapest, 2007) 187.o.
84. Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel
az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23
óra 43 perc.)
85. Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel
az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23
óra 43 perc.)
86. Nagy Ferenc: A végszükségről európai kitekintéssel, In: Györgyi Kálmán
ünnepi kötet, KJK, Budapest, 2004.,438.o. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán: A
végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.
jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.)
87. Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve, Politzer, Budapest, 1902.,
200.o. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának
alakulása, tekintettel az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés
ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.)
88. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 30.§. (1)-(4) bekezdés
rendelkezései.
89. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és
Könyvkiadó Kft.150.o.
90. Constitutio Criminalis Carolina (CCC) Ez az 1532-es, büntető anyagi és
eljárási szabályokat egyesítő törvénykönyv északolasz és német városi
előzményekből táplálkozott, közvetlen előkészítőjének a Constitutio Criminalis
Bambergiensis tekinthető. Johann von Schwarzenberg munkája, a Carolina a
tényállásokat próbálta rögzíteni, szabályozta az inkvizitórius eljárást, keretek
119
közé próbálta szorítani a tortúrát. Hatása egyes területeken egészen a 19.
század elejéig volt kimutatható.
91. 1810. évi Francia Büntető Törvénykönyv
92. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és
Könyvkiadó Kft.149.o.
93. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és
Könyvkiadó Kft.150.o.
94. A Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.1155/2008/5.számú határozata.
95. Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott
kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 238.o. 711.p.
96. Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel
az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23
óra 43 perc.)
97. Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1. Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről.
(Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán. im.)
98. Földvári József: Magyar Büntetőjog Általános rész, Osiris, Budapest, 1997.
127. o. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán. im.)
99. Róth Miklós: Végszükségben a közérdek, Magyar Jog, 1991. 4. számában a
közérdeket a személyek és javak összességének tekinti, így nullára redukálva a
közérdek fogalmának tartalmát. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán. im.)
100. Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha
Ferenc–Váradi Erika: Magyar büntetőjog általános rész. (Complex Kiadó,
Budapest) 2007. 190.o.
101. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és
Könyvkiadó Kft.150.o.
102. Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott
kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 238.o. 712.p.
103. Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Bf.667/1992. számú ítélete. (Lsd.:
Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott
kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 238.o.
104. Finkey Ferenc: A Magyar Büntetőjog Tankönyve (Budapest, 1914. Grill.)
(Lsd.: Dr. Ujvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati
kérdései – doktori értekezés, Budapest 2008. 52. old.)
105. BH1981/ 303
120
106. Újvári Ákos: A Jogos Védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései
(Budapest, 2008. 59.o.)
107. Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha
Ferenc–Váradi Erika: Magyar büntetőjog általános rész, Complex Kiadó,
Budapest, 2007
108. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és
Könyvkiadó Kft.151.o.
109. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és
Könyvkiadó Kft.157-158.o.)
110. Székesfehérvári Megyei Bíróság Bf.661/1997.sz. ítélete. (Lsd.: Blaskó Béla:
Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel
Kiadó, Budapest. 2007.) 239.o.
111. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és
Könyvkiadó Kft.153.o.
112. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 30.§. (4) bekezdés
rendelkezése.
113. Szatmári Csaba: Jogos védelem és végszükség, avagy ellentmondások a
lőfegyver-használati jog körül. (Belügyi Szemle 2004/4) 107-111. old.
114. Szatmári Csaba i.m.:107. old.
115. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges
jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. Törvény 56.§.
(3) bekezdésének rendelkezéseiben is megtalálható a jogos védelem és a
végszükség kifejezés.
116. Szatmári Csaba i.m.:111. old. 1. jogeset: „ szolgálatom teljesítése során arra
leszek figyelmes, hogy egy megvadult kutya egy kisgyermeket támadott meg.
Ekkor a megtámadott kisgyermek segítségére sietek és a harapva támadó
kutyát több lövéssel ártalmatlanítom”. 2. jogeset: „ egy fuldoklót igyekszem a
folyóból kimenteni úgy, hogy a közeli csónakházba dolog elleni erőszakkal
hatolok be. Lelövöm az ajtón lévő lakatot, és az ott lévő motorcsónakot
használom fel a mentéshez.”
117. Szatmári Csaba i.m.:111. old.
118. Szatmári Csaba i.m.:111. old.
119. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés a.) pont
120. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés b.) pont
121. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés k.) pont
121
122. A jogos védelem jogintézmény megállapíthatóságának objektív tényállási
eleme a támadás jogtalansága. A Btk. 29.§. (1) bekezdésének rendelkezése, a
jogtalanság szó hiányában az teljes anarchiát és a demokratikus jogállamiság
kudarcát eredményezné. Gondoljuk arra a példára, amikor a rendőr jogszerűen
használja lőfegyverét azzal az elkövetővel szemben, aki a rendőri
lőfegyverhasználattal megegyező pillanatban késsel kioltotta a sértett életét.
Jogtalanság fogalma nélkül pedig felelősségmentesen lőhetné le a rendőrt az a
személy, aki érzékeli a rendőri lőfegyverhasználatot.
123. Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott
kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 239.o. 715.p.
124. Kádár Miklós–Kálmán György: A Büntetőjog általános tanai. Bp.
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1966. 334. old. (Lsd.: Kovács Levente: A
végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog.
1994.9.szám. 547.o)
125. Kautz Gusztáv: A magyar büntetőjog tankönyve ( Bp. Eggerberger-féle
Könyvkereskedés, 1881.) 250. old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség
magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)
126. Karl Binding: Handbuch des Strafrechts I.Band ( Leipzig, Duncker und
Humblot 1985. 765-766. old. ( Székely János: A jogos védelem.
Tanulmánykötet Bp. IM Tudományos és Tájékoztatási Főosztály, 1983.) 187.
old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának
ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)
127. Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai.
Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)
128. Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai.
Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)
129. Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve ( Miskolc, Ludvig István
Könyvkiadó, 1936.) 182. old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar
szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)
130. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.C. tv. 23.§. (1)-(3) rendelkezései.
131. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény részletes indokolása.
(Complex Jogtár Expressz/indokolás/2012. évi C. törvény indokolása a Büntető
Törvénykönyvről. Letöltés ideje: 2013.02.16. 01 óra 32 perc.)