Kidolgozta: Kaderábek Péter, Mgr.

1

Andód

Gúg Lék

Györök Nyárhíd

Érsekújvár története

Érsekújvár történelme már az őskorba nyúlik vissza. Egyaránt találtak újkőkori,

bronzkori és vaskori leleteket is (sírokat, kerámia edényeket). A római korszakból (i.e. 2.sz) is

maradtak fenn leletek. A középkorból a város délnyugati részén tárták fel a Kisalföld egyik

legnagyobb avar-szláv temetőjét a 7–9. századokból (528 sírt tártak fel, melyek közül 12

lovassír). A 9–10. században érkeztek a területre a honfoglaló magyarok. Települést

legkorábban a 11–13. században hoztak létre itt. Ezen korai települések közül négy feltártat és

történelmileg igazoltat találunk: Nyárhíd, Lék, Gúg, Györök. Ezen településeket 1691-ben

csatolták a városhoz.

Az érsekújvári erődítményt kétszer alapították. Az első vár 1545-1546 táján épült a Nyitra

folyó partján az esztergomi érsek léki birtokán – saját birtokai védelmében. A léki vár

alapítója Várday Pál (1483-1549) esztergomi érsek volt. A vár magyar módra épült,

négybástyás és két várkapus palánkvár (castellum) volt,

amely már elkészültekor is elavultnak számított, mivel

facölöpjei gyorsan rongálódtak.. Később Várday halála

után Oláh Miklós (1493-1568) esztergomi érsek a várat

tovább építette és megerősítette. Ezt a várat Castrum

Novumnak nevezték, illetve Oláhról nevezték el Oláh-

Újvárnak. E vár erőssége kb. 300 főt kitevő lovasságból

és gyalogságból állott. A vár feladata az volt, hogy

megakadályozza a hódoltság terjeszkedését, és védeni a

falvakat a török portyázásoktól.

Sajnos az erődítmény nagyobb katonai támadásnak

aligha tudott ellenállni, ezért 1571 nyarán Verancsics Antal (1504-1573) esztergomi érsek és

a király biztosai kijelölték az építendő új vár helyét a Nyitra folyó jobb partján elterülő

Györök érseki birtokon. Érsekújvár építői és tervezői az olasz Baldigara fivérek, Giulio és

Ottavio voltak. Zserotin Frigyes vezette az építkezéseket A legmodernebb hadászati elvek

alapján felépült szabályos hatszögletű vár csúcsait egy-egy korszerű új olasz rendszerű füles

bástya erősítette. A vár feladata nem csak az volt, hogy a közvetlen környéket védelmezze,

hanem megakadályozza az oszmán haderő Bécs felé irányuló előretörését. A részben égetett

téglából épített várfalak külső kerülete 3 km, a falak 10 m vastagságúak voltak, szélességük

18 m volt. Az erődítést övező 35 m széles és 4,5 m mély vizesárkot a Nyitra folyó vizével

töltötték fel.

A várnak hat bástyája (Forgách, Zserotin, Frigyes,

Császár, Ernő és Cseh) és két kapuja (az esztergomi és a

bécsi) volt. Az egyedüli bástya, ami megmaradt az utókor

számára a Forgách bástya. Az 1573-ban kezdődő Érsekújvár

építése 1580. október 2-én fejeződött be. A vár első

kapitánya Forgách Simon gróf lett. Az 1600-as években a

református templom mellett építettek fel egy kupolával

rendelkező épületet, amely a református kollégiumnak adott

otthont. 1584–1585 között épült az érsekújvári

plébániatemplom és a mögötte található plébániai iskola.

Pázmány Péter az 1620-as években, a főtér északi oldalán

egyemeletes érseki palotát építtetett és a reformáció

visszaszorítására ferencrendi szerzeteseket hívott a városba.

Érsekújvár a rendi felkelések ideje alatt is a

törökellenes harcok védelmi rendszerének központját képezte, tehát egy időben itt székelt a

Kidolgozta: Kaderábek Péter, Mgr.

2

főkapitányság is. Az 1621. december 31-én megkötött nikolsburgi béke értelmében

Érsekújvár királyi erőd lett. Szerepet válat a Bocskai-féle felkelésben, illetve Bethlen Gábor

és csapatai is tartózkodtak a várban.

A török sereg 1663. augusztus 10-én tábort vert a Zsitva folyónál. A törökök létszáma kb.

52 000 fő volt. Újvár védő serege kb. 3000 gyalogos és 500 lovas katonából állt. A

főparancsnok Forgách Ádám volt. Az érsekújvári erőd 1663. szeptember 4-én török kézre

került. Érsekújvár 22 évi oszmán uralom után szabadult fel.

Érsekújvár hadi dicsősége az 1700-as években újra felragyogott, hiszen a Rákóczi-

szabadságharcnak az egyik legfontosabb katonai fellegvára lett. A város II. Rákóczi Ferenc

fejedelmet támogatta, sőt itt végezték ki az áruló Ocskay László brigadérost is, aki a kuruc

sereg egyik legkiválóbb hadvezére volt árulásáig. Érsekújvár feladásával 1710. szeptember

24-én a kuruc világ megszűnt a vármegyében. A kurucok szerencsecsillagának hanyatlásával

Érsekújvár hadi szerepe is megszűnt, hiszen osztozni kényszerült jó néhány magyarországi

vár sorsával, mert III. Károly császár 1724-ben elrendelte a vár lebontását. Ezzel véget ért

az erőd 150 éves története.

Gróf Széchényi György esztergomi hercegprímás Érsekújvárt 1691. október 29-én

kiváltságlevéllel városi rangra emelte. A városban az 1700-as évek elején pestis, 1831-ben

kolera pusztított.

Az 1848–49-es szabadságharcban Érsekújvár, mint nyílt város nem vett részt a

harcokban, de a különböző seregek gyakran keresztülvonultak rajta. 1848-ban a jobbágyság

megszüntetésével Érsekújvár önállósodott, megszűnt az esztergomi érsekhez fűződő hűbéri

viszony. Ettől kezdve a város élén polgármester állt. A 18. században Érsekújvár főleg

mezőgazdasági jellegű település volt. A 19. században került csak sor jelentősebb mértékben

a kézműipar elterjedésére. A kereskedelmet főleg betelepült idegenek (zsidók, szerbek,

görögök, olaszok és örmények) tartották a kezükben. Több iparegylet (szabó, kovács, kalapos,

cipész) keletkezett. Ezeken kívül jelentős volt még a malomipar és téglagyártás. 1883-tól

évente rendszeresen marha- és lóvásárokat tartottak. 1850-ben nyílt meg a forgalom előtt a

Párkánynána-Pozsony között a vasútvonal. Ezzel megteremtődött a vasúti összeköttetés Bécs

és Pest között, melynek egyik csomópontja Érsekújvár lett. 1850-től a városban lovasezred

állomásozott. 1893-ban felépítették a huszárkaszárnyát.

Az első világháborúban a település nem sérült meg különösebben. Érsekújvár

számára az első világháború vége új háborút hozott. A csehszlovák hadsereg (a mai Dél-

Szlovákiában gyakorlatilag kizárólag csehekből állt) megérkezését a városba megelőzte egy

rablóbanda, mely fosztogatott Érsekújvárott.

1938-ban Érsekújvár volt a Felvidék 4. legnagyobb városa Pozsony, Kassa és

Nagyszombat után. Az első bécsi döntés értelmében 1938. november 8-án Érsekújvár

visszakerült Magyarországhoz. Csapatainkat ünneplő tömeg fogadta a város főterén. A

bevonuló magyar csapatok ledöntötték a legionáriusok emlékművét. A Szent Jobbot szállító

aranyvonat 1939. április 30-án érkezett Érsekújvárra. Érsekújvár 1939. július 15-étől megyei

város lett.

1944. július 13-án az újvári zsidóságot koncentrációs táborba szállították. A 4800

zsidóból 4386 meghalt Auschwitzban. A zsidókat az Érsekújvár-környéki falvakból és

Szencről is Érsekújvárott gyűjtötték össze, ahonnan azután a koncentrációs táborba

szállították őket.

A második világháborúban a mai szlovákiai városok közül Érsekújvár volt a

legbombázottabb város. Angol és amerikai gépek összesen három alkalommal bombázták a

várost ebben az időben. Két bombázás volt 1944 őszén: 1944. október 7-én és 14-én. Október

Kidolgozta: Kaderábek Péter, Mgr.

3

14-én szőnyegbombázással a vasútállomás teljes környékét megsemmisítették. A

legtragikusabb a harmadik bombázás volt 1945. március 14-én (két héttel az oroszok

bevonulása előtt), amikor az angol-amerikai repülők 700 bombát dobtak a városra. A város

kétharmad része elpusztult, a bombázások következtében 4000 lakos halt meg, 6 000 lakos

maradt fedél nélkül, 3 394 házból 2 023 lakóház pusztult el. A legtöbb történelmi épület

elpusztult, vagy 1945 után lebontották őket. Az eltűnt épületek közé tartozik a városháza, az

Arany Oroszlán Szálló, a várkapitány háza, az érseki kastély (mely a török pasák és II.

Rákóczi Ferenc székhelye volt), a neológ zsinagóga 1858-ból, a Zserotin téri zsidó polgári

iskola épülete. A Fő tér régi épületei közül csak a két templom és a ferences kolostor maradt

meg. 1945. március 29-én a II. ukrán front elérte a várost, így Érsekújvárott befejeződött a

második világháború.

1945 után sem köszöntött Érsekújvárra a béke. Az önkormányzatot megszüntették, majd

helyette egy főleg idegenekből álló Közigazgatási Bizottságot hoztak létre, melyet a Szlovák

Nemzeti Tanács nevezett ki. 1947–48-ra megérett a helyzet a magyar lakosság kitelepítésére

is. Mivel erre Beneš a németek kitelepítésével ellentétben nem kapott nemzetközi

jóváhagyást, ezért csak lakosságcseréről lehetett szó. A csehszlovák-magyar lakosságcsere

elsősorban a tehetősebb polgárokat érintette. 1946-ban felállították Újvárban a Körzeti

Betelepedési Hivatalt, amely az Érsekújvári, Ógyallai és Verebélyi járásokban bírt

joghatósággal. Magyarországra 252 családot telepítettek ki, melyből 132 család birtokolta az

újvári határ 45%-át. Helyükre 244 család (1500 személy) érkezett Békéscsabáról. Az

érkezőket anyagi jólétről biztosították, melyet meg is kaptak. Ez később konfliktus-forrás lett,

mivel az újonnan érkezettek nem értettek a földműveléshez, felélték a nagy házakat, majd

általában a földekkel együtt drága pénzen továbbadták őket. Így a mezőgazdasági termelés

visszaesett. Míg a kitelepítettek római katolikusok voltak, a betelepülők evangélikusok. A

reszlovakizáció emellett folyamatosan zajlott. A hivatalos állami ideológia szerint

Szlovákiában nem éltek magyarok, csak az 1000 éves elnyomás alatt elmagyarosított

szlovákok. Így a helyi lakosságot arra bírták rá, hogy vallják magukat szlováknak. Aki ezt

vonakodott megtenni, azt kényszermunkára és kitelepítésre ítélték a Szudétavidékre. Az első

reszlovakizációs dekrétumot 1948. január 11-én adták ki.

Képgaléria:

Kidolgozta: Kaderábek Péter, Mgr.

4

Nagy-templom a

főtéren

Vasútállomás – az

akkori Európa

legnagyobb vasúti

gócpontja

Czuczor Gergely

Alapiskola

Kidolgozta: Kaderábek Péter, Mgr.

5

Gimnázium

A régi városháza

A város

bombázása –

háttérben a Nagy-

templom tornya