14

Szinte soha nem alszik, beszél,

pörög, szervez, nyüzsög, pillana­

ton ként más tevékenységbe fog

bele, néhány percen belül egy­

szer re próbál könyvet írni, képe­

ket fes teni, politizálni, és mel les­

leg meg váltani a világot. Máskor

meg le hangolt, örömtelen, étvágy­

talan, kép telen dolgoz ni, és meg

akar halni. Összefoglalóan így jel­

lemzi Bánki M. Csaba pszichiáter,

far makológus, a Debreceni Egye­

tem címze tes professzora a bi­

poláris zavarral küz dôk érzelmi

és han gu lati állapotait. A rég óta

ismert kór képnek sokáig mániás

dep resszió volt a neve, de a szak­

emberek az utóbbi évtizedekben

inkább „bipo láris zavarnak” mond­

ják, mert ez az elneve zés jobban

kifejezi a lé nyeget, egyér tel mûbb

és ponto sabb.

14

15

A korábbi elnevezés félrevezetô volt, mert ez

a kórkép nem a depresszió egyik („mániás”)

válfaja még akkor sem, ha bizonyos sza ka­

szait súlyos depresszió jellemzi. A bipoláris

zavar éppen azért bipoláris, mert — nagyon

leegyszerûsítve — az agyban a jókedv és a

rosszkedv szabályozása egyaránt elromlik,

ezért mindkét hangulati oldalon megjelennek

a szélsôségek. Olyan szélsôségek, ame lyek­

hez konkrét életesemények — gyász, lottó­

nyeremény stb. — nem köthetôk. A kórkép­

nek azonban sok formája van, és ez a tény a

diagnózist megnehezíti. Márpedig a helyes

diagnózis a sikeres kezelés szempontjából

döntô fontosságú.

Miért olyan nehéz a betegséget azo no sí­

tani? A felfokozott pozitív, illetve kórosan

negatív kedélyállapotok váltakoznak. Ez

nem egyértelmû?

Gyakran egyáltalán nem, mert az enyhe fel­

hangoltság sokszor rejtve marad. Egyes

vizsgálatok szerint a „csak” depressziósnak

diagnosztizált betegek közel 20 százaléka —

ez Magyarországon több tízezer ember —

igazából bipoláris zavarban szenved. A dep­

ressziót könnyû észrevenni, hiszen a tünetek

nyilvánvalóak. Ha az örömtelenség, lehan­

golt ság, alvászavar, enerváltság, étvágy za­

var, testi­lelki­szellemi meglassultság, mun­

ka képtelenség és öngyilkossági gondolatok

közül öt egyidejûleg fennáll, akkor beszélünk

depresszióról. Bipoláris rendellenességben

súlyos depressziós periódusok vannak. Van

azonban a betegségnek olyan típusa, amikor

a mániás tünetek nem olyan súlyosak, ezért

nem olyan egyértelmûek. Elkezd ugyan a

páciens pörögni, sokat és gyorsan beszélni,

szokatlan intenzitással intézkedni és „lá za­

san” tevékenykedni, de ez nem elvisel he tet­

len önmaga és a környezete számára. Min­

denki örül, hogy már nem szomorú, hogy

megjött az életkedve, és ezt a periódust mind

ô, mind a környezete inkább pozitív do log­

nak, nem pedig kórosnak éli meg. A beteg és

családtagjai ezekrôl a korszakokról az or vos­

nál nem is beszélnek, hiszen számukra ezek

pozitívumok, a gyógyulás és nem a betegség

jelei. Kórosságukat az adja, hogy az illetô

személyiségéhez képest van szó túlságos

felfokozottságról. Ez tehát az a forma, amikor

a depresszió mély, a mánia azonban enyhe

(ezért is hívjuk „hipo”­mániának). Létezik a

bipoláris zavarnak olyan formája is, amikor

mindkét kóros hangulati állapot csak ilyen

enyhébb formában jelentkezik. És van olyan

is, amikor mind a depresszió, mind a mániás

szakasz olyan súlyos, hogy nem lehet nem

felismerni: az ilyen mániás beteg önmaga és

környezete számára elviselhetetlen. Fékte­

lenné és gátlástalanná válhat, megszólítja az

utcán az embereket és felajánlja magát vagy

szolgálatait, minden pénzét felelôtlenül szét­

szórhatja, kockázatosan viselkedhet, gondol­

kodás nélkül vásárolhat, átrendezi a munka­

helyét, kioktatja a fônökét, szóval kritika és

kontroll nélkül cselekszik. Ilyenkor persze a

diagnózis nem nehéz, de az elôbbi két eset­

ben igen, és azok jóval gyakrabban fordul­

nak elô.

15

Bánki M. Csaba

16

A helyes diagnózis felállítása azért fontos,

mert a bipoláris zavar — éppen mert a jó­ és

a rosszkedv szabályozása egyaránt elromlik

— depressziós állapotban sem kezelhetô jól

antidepresszív gyógyszerekkel, sôt azok ná­

luk újabb problémákat (például depresszió­

ból mániába váltást) okozhatnak.

A bipoláris zavar kétféle tünetcsoportja nem

csupán különbözô súlyossággal jelentkez­

het, hanem a kettô váltakozása is szabály­

talan, kiszámíthatatlan. Sok betegnek kezdet­

ben egymás után több depressziós perió­

dusa lehet, és az elsô mánia csak évek

múlva jelentkezik (a fordítottja is megesik, de

az ritkaság). A súlyos depresszióban szen­

vedô, öngyilkossági gondolatokkal küzdô,

örömtelen fiatal betegeknél, különösen ha

antidepresszív terápiára nem reagálnak, min­

dig gondolnunk kell bipoláris zavarra — tehát

arra, hogy a mániás tünetcsoport még nem

jelentkezett, vagy olyan enyhe volt, hogy sen­

ki nem vette észre. A bipoláris zavar fiatal

korban szokott kezdôdni, az elsô depresszió

(vagy ritkábban az elsô mánia) többnyire a

20. életév elôtt már megjelenik.

Mivel bipoláris zavarban az agy mindkét

irányú hangulatszabályozási rendszere hibá­

san mûködik, ezért a kétféle tünetcsoport

bizonyos értelemben egymástól független

életet él. Ezért fordulhat elô — nem is túl rit­

kán — hogy a hiperaktivitás és a depresszió

egyszerre, egyidejûleg jelentkezik. Elsô hal­

lásra ez szokatlannak tûnik, de a mánia és a

depresszió két külön rendellenesség, nem

pedig egymást kizáró ellentétek. Ilyen „kevert

epizódban” a beteg étvágytalan, pesszimista,

nincs kedve élni, sôt a halálra készül, más­

felôl ezzel egyidôben kórosan aktív, fel gyor­

sult, szervez, nyugtalan és sokat beszél. Ez

az egyik legkínosabb állapot, ilyenkor fordul

elô a legtöbb öngyilkossági kísérlet. Részben

talán azért is, mert ezeknek a betegeknek a

levertség mellett van elég erejük és ener­

giájuk hozzá, míg a „tisztán” depressziós

beteg meglassultsága és magatehetetlen­

sége néha még az önpusztító gondolatok

valóra váltását is lehetetlenné teszi.

A „mániás” fázisban hogyan érzik ma gu­

kat a betegek? Kellemes, vagy kelle met­

len számukra ez a felfokozott állapot?

Az enyhe forma, tehát a hipománia lehet

kellemes, fôleg egy súlyos depressziós sza­

kaszhoz viszonyítva, de szó sincs róla, hogy

a mánia mindig örömteli. Súlyos formája a

környezet számára rendszerint elviselhe tet­

len, de az állandó cselekvési kényszer, a

gondolatok szüntelen tolongása — ami miatt

megállás nélkül gyorsan és állandóan be­

szélni kell — valamint az érzések és kész­

tetések pihenés nélküli „pörgése” a beteg­

nek is gyötrelmes lehet. Belülrôl ilyenkor a

külvilág lassított felvételnek tûnik, mintha

minden és mindenki szándékosan akadá­

lyozná az ô életét, tehetségét, lendületét — ez

pedig dühöt, ingerültséget válthat ki.

16

17

Régóta megfigyelték, hogy a bipoláris beteg­

ség a véletlennél gyakrabban társul kreatív

tehetséggel. Sikeres alkotómûvészek: írók,

költôk, festôk — sôt a közeli hozzátartozóik is

— jóval gyakrabban szenvednek bipoláris

zavarban, mint az egészséges átlagnépes­

ség. Fordítva ez kevésbé látványos, a ren­

delôben látott bipoláris betegek között csak

kevés a kreatív alkotómûvész.

Milyen szerekkel és mennyire sikeresen

lehet ezt a kórképet kezelni? Egyáltalán,

mindig kell kezelni? Hiszen a „norma li zá­

lás” nyilván a kreativitás kárára válik.

A bipoláris betegek életének átlagosan egy­

harmadát depressziós epizódok teszik ki,

míg a mániás szakaszok legfeljebb hat­nyolc

százalékot — ami voltaképpen nagyon igaz­

ságtalan. Akárcsak az, hogy legfeljebb életük

felét töltik valahol a kettô között egészséges

(orvosi szóval „eutímiás”) hangulatban. Gon­

dolja csak végig, milyen keserves lehet min­

den harmadik napot örömtelenül, kedélyte­

lenül, leverten, álmatlanul és étvágytalanul

tölteni. Ennek ellenére néha vannak esetek,

amikor a kezelés során valóban mérlegel­

nem kell, hogy mi az ára a rendellenes

hangulati epizódok normalizálásának. Egyéb­

ként erre a mérlegelésre a bipoláris betegek

nap mint nap rá is kényszerítenek bennünket,

hiszen köztudottan ôk a legkevésbé lelkes és

hûséges gyógyszerszedôk. Pedig érdemes

volna: tartós és folyamatos gyógyszereléssel

nagy többségük egészséges hangulatba

juttatható, és legalább kétharmaduk hosszú

éveken át tünetmentes is maradhat, más­

szóval szenvedés nélküli teljes életet élhet.

17

18

Ennek ellenére gyakran nem veszik be a

gyógyszereket. Hol a mellékhatások miatt,

hol pedig mert a mániás szakaszok elma­

radását gondolkodásuk meglassulásaként,

kreativitásuk csökkenéseként, örömforrásaik

elvesztéseként élik meg (amiben lélektanilag

van némi igazság). Egyes gyógyszerek pél­

dául a libidót is csökkenthetik, amit a betegek

érthetôen rosszul viselnek.

A bipoláris zavar egyik leghatásosabb gyógy ­

szere mindmáig az évtizedek óta is mert és

használt lítium. A lítium stabilizálja a hangulati

életet, megszünteti a mániát, és tartósan

szedve képes megelôzni mind a mánia, mind

a depresszió visszatérését. Rá adásul meg­

gyôzô statisztikai adatok szerint a lítium az

egyik leghatékonyabb antiszuicid (öngyil­

kosság­megelôzô) szer. Ugyanakkor tény,

hogy lehetnek kellemetlen és zavaró mel­

lékhatásai; másik hátránya az, hogy a ke ze­

lés során a vér lítiumszintjét rendsze resen

ellenôrizni kell, mivel a hatásos és a mérgezô

dózis elég közel van egymáshoz. A bipoláris

betegségben hatásos gyógyszerek másik

csoportját az ún. antikonvulzív han gulat sta­

bilizálók alkotják, mint az eredetileg anti­

epileptikumként használt karmazepin, a val­

proinsav sói, vagy a lamotrigin. Ezek a

gyógyszerek majdnem olyan hatásosak, mint

a lítium, ugyanúgy stabilizálják a hangulatot,

szintén ki tudják védeni az újabb mániás

vagy depressziós epizódokat, de ezek vér­

szintjét nem kell folyamatosan mérni. Mellék­

hatásoktól sajnos ezek a szerek sem men­

tesek. A valproinsav története egyébként

érdekes: Franciaországban új antiepilep ti­

kumok fejlesztése során azt vették észre,

hogy az egyik laboratóriumban minden szer

hatásos volt, míg egy másikban ugyanazok a

szerek inaktívnak bizonyultak. Az utánajárás

során derült ki, hogy a hatást igazából az a —

folyékony — valproinsav fejti ki, amit az egyik

helyen a kísérleti molekulák oldószereként

használtak.

A bipoláris betegség gyógyszereinek har­

madik családját a második generációs anti­

pszichotikumok (aripiprazol, olanzapin, que­

tia pin, risperidon, ziprasidon stb) jelentik.

Ezek a szerek hatásosan gyógyítják a mániát,

ugyanakkor a régi, elsô generációs anti­

pszichotikumokkal szemben nem provokál­

nak depressziót. Éppen ellenkezôleg, a bi­

poláris betegség depressziós epizódjait is

hatásosan szüntetik. Ilyen kezeléssel tehát

úgy múlik el a mániás, esetleg a „hipomán” —

vagy éppen a „kevert” — állapot, hogy a

helyükben nem alakul ki depresszió. Néha

ezeket a gyógyszereket lítiummal vagy

valproáttal kombinálva érjük el a legjobb

eredményt, a tartós tünetmentességet és a

visszaesések megelôzését.

Vannak tehát eszközeink arra, hogy bi po láris

betegeinknek jó életminôséget biz to sítsunk.

A gyógyszereket szedését azon ban mai is­

mereteink szerint hosszú távon, rend szerint

éveken keresztül folytatni kell, enélkül a be­

tegség majdnem biztosan vis szatér.

Bakos Júlia

18