KÖNYV Pesti Mûsor 55

KönyvJÚLIUS

— Program —10.28-ig

GP

Betűk kockajátéka – a párizsi Magyar Műhely öt évtizede Ottlik Géza-emlékkiállítás Minden megvan címmel Ottlik Géza születésének 100. évfordulójára emlékezik a PIM. A kiállítás címét az író egyik elbeszélése adta. A tárlat a mára kultuszregénnyé vált Iskola a határon szerzőjének életművét mutatja be. Az első teremben berendezett dolgozószoba valamennyi bútora és tárgya Ottlik Géza hagyatékából származik. A kiállítás fényképek, képzőművészeti alkotások és szemé-lyes dokumentumok segítségével tekinti át a pálya főbb állomásait. Ottlik visszatérő témáit, mint az emberi és írói tartást, az emlékezet és írás összefüggéseit, a nyelvi kife-jezhetőség határait, a matematika szerepét, a nőkhöz való viszonyát, az istenhit problematikáját, a sport és a bridzs jelentőségét, valamint az utazás szeretetét a hozzájuk szervesen illeszkedő relikviákkal és Ottlik szövegeiből vett részletekkel emelték ki a kiállítás szervezői. n

Petőfi Irodalmi Múzeum 2013. 01. 30-ig

Kistehén MelankóA PIM Nyári Fesztivál keretében irodal-mi és zenei „összművészeti” előadást láthatnak a nézők. A Kistehén zenekar korábban több színházban és fesztiválon (Katona, Trafó, Kapolcs) nagy sikerrel szerepelt Melankolikus estje idén nyáron a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható. Kollár-Klemencz László és együttese kü-lönleges, közös estre készül Lantos Iván-nal. A régi melankolikusok találkozása az új melankolikusokkal: Erdős Virág és Kemény István versei és személye is

hozzájárul, hogy az est a gyönyörű me-lankólia kádjában meríthesse el a közön-séget, fulladásig. n

Petőfi Irodalmi Múzeum07. 06., 20h

Az 1956-os forradalom leverése után Nyugat-Európába, az akkori szabad országokba emigrált fi atal értelmiségiek indították el a Magyar Műhely című lapot Párizsban. Habár az első szerkesztői névsorban még hatan szerepeltek, három „ősszerkesztőt” szokás emlegetni: Nagy Pált, Papp Tibort és Bujdosó Alpárt. A folyóirat 1990-től Magyarországon jelenik meg, de megtartotta kötődését Párizshoz és Bécshez is. A szerkesztést fokozatosan átvette az ifjabb generáció. A lap immár a 159. számnál tart. A Petőfi Irodalmi Múzeum a kiállítás mellett katalógussal, kétnapos konferenciával, performanszokkal és koncertekkel ünnepli a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó orgánuma fennállásának félszá-zados évfordulóját. n Petőfi Irodalmi Múzeum

56 Pesti Mûsor KÖNYV

— Kritika —

A tárgyaknak, minden egyes tárgynak ilyen-olyan, de valamilyen története van, ez kétségtelen. De vajon sorsa is? A tárgyakhoz történetek, emberi sorsfordulók, emlékezetes anekdoták

kötődhetnek, aztán más, új család, új tulaj-donos birtokába kerülve újabb szálakkal bő-vülhet a történet. Minél régebbi egy hasz-nálati tárgy, bútordarab, műtárgy, annál valószínűbb, hogy sok-sok gazdánál meg-fordulva sok izgalmas történetnek lehetett néma szemtanúja. Mementó. Az izgalmas kérdés éppen az, hogy szóra tudjuk-e bírni ezeket a tárgyakat, utána tudunk-e menni a történeteknek, fel tudjuk-e göngyölíteni

a szálakat, kibogozni a csomókat ahhoz, hogy ne csak a tárgy jelene, hanem valamennyi hozzá tapadó asszociá-ció és történeti lánc ismert legyen. Hogyan illeszkednek egymáshoz ehhez a képek? Hogyan kulcsolódnak össze pillanatokra az egymástól akár kapcsolatban, ismeretség-ben sem lévő emberek sorsai?

Ilyesmi sorsmozaik felvázolására vállalkozik Nicole Krauss, aki nagyregénye középpontjába egy súlyos, tizen kilenc fió-kos íróasztalt helyezett. Hogy a történet izgal masabb le-gyen, az egyik fiók ráadásul kinyithatatlan, fel tör hetetlen. A regény egyes narrátorai nem ismerik, nem látják egy-mást, a rájuk osztott fejezetekben arról beszélnek közvet-lenül vagy közvetett módon, hogyan került hozzájuk ez az íróasztal, kitől és milyen körülmények között kapták, kinek, miért és hogyan adták tovább, akár huszonöt év-nyi használat után. A forgatag térben és időben egyaránt dobálva az olvasót, elvezet bennünket Pinochet Chiléjébe, a hetvenes évek New Yorkjának értelmiségi közegébe, Jeru zsálembe, egy elegáns londoni negyedbe és mindezek kiinduló pontjába: 1944 Budapestjére. Az íróasztal első, általunk megismert tulajdonosa a szobájában ül, dolgozik, és váratlanul, bár a történelmi közegtől egyáltalán nem meglepően, egy kő töri be mellette az ablakot, és a világ, amit addig ismerhettek, széttörik az ablaküveggel együtt. Innen indulunk, ez az origó. Rengeteg a talány, a kérdőjel ebben a valóban „regényes” történetben. Őszintén szólva, abban sem vagyok biztos, hogy végül is kiderül-e az olvasó számá-ra a rejtély kulcsa, vagy a végcél csak egy benyomás kialakítása, egy érzet átadása az emberi sorsok végtelen színességéről, az emberiség történetének borzongatóan

összetett, összefüggő, egy-más ra ható jelleméről. Nem tud nám felvázolni, hogy a sűrűn változó helyszínek, sze-replők és hosszú monológok erdejében hogyan is alakult évtizedről évtizedre ennek a monumentális, nyilvánva-lóan szimbolikus erővel bíró íróasztalnak a sorsa, hogyan vándorolt gazdától gazdáig, és az egyes tulajdonosok, bérben használók, érték megőrzők sorsa hogyan is fonódik egy-másba. Az legalább kiderül, hogy a tizenkilencedik, lezárt fiókban mi is rejtőzik. De nem árulom el. n ILLÉS MIHÁLY

Magvető Kiadó394 oldal, 3490 Ft

Kinél van a kulcs?Nicole Krauss

Nagy palota

Hogy a magyar fordításban hogyan is lett a hatalmas házból (erede-tileg „Great House”) Nagy palota, az rejtély, igaz, nem ez az egyet-len homályos pont Nicole Krauss amerikai írónő harmadik magyar nyel ven is megjelent regénye kapcsán.

KÖNYV Pesti Mûsor 57

Könyv

— Kritika —

ANIMUS

Andrew CaldwellTörténelmi legendák utolsó vacsorája

Nagyon jópofa ötlet áll Andrew Caldwell kötete hátterében: húsz híresség utolsónak vélt ét-kezését mutatja be, receptekkel együtt, ugyanakkor mégsem szakácskönyvvel állunk szem-ben. Inkább egy kis laza, színes, ismeretterjesztő könyvecske ez, amely hálás témákhoz nyúl hozzá. A gasztronómia manap-ság amúgy is trendi, mindent el lehet adni receptekkel, fogá-sokkal, és a húsz kiválasztott személyiség is – történelmi korszaktól függetlenül – folya-matosan foglalkoztatja az utó-dok fantáziáját. Cook kapitány (nomen est omen), Leonidász, Napóleon, Martin Luther King, John F. Kennedy, Elvis Presley, Diana hercegnő és a többiek éle-te és halála állandó témát jelent a történészeknek és a bulvárban utazó tollforgatóknak, szerkesz-tőknek egyaránt. A szerző néhány oldalon össze -foglalja mindazt, amit a kivá lasz-tott történelmi személyiségről dió héjban tudni érdemes, leírja életük utolsó napjának eseményéit, majd az utolsó ét-kezés va lós adatokon nyugvó

vagy éppen csak elképzelt, a korra jel lem ző fogásai következnek. Az átütő ötlet ellenére a könyv vala hogy nem igazán működik. Zava-ró a fordítás pongyolasága, a dátumok sem stimmelnek, nem passzolnak akár egy rövid fejezeten belül sem, ami totális szerkesztet-lenségre utal. És a szerző helyett is némi pírral az arcunkon olvasgatjuk a nyil ván való inszinuációkat, csúsz ta tá so kat, erőltetetten va ló sá gos nak beállí tott

összeeskü vés-elméleteket (pél-dául Marilyn Monroe vagy Rasz putyin esetében). Az utolsó étkezések is sokszor csak elkép-zeltek, mesterkél tek, azon kívül antilop hús hoz is csak ritkán jut ha tunk hozzá… Ezzel együtt mégis szórakoztató olvas mány a Történelmi le gen dák utolsó vacsorája; sok-sok anekdotával, meg kopó történelmi ismerete-ink felelevenítésével, izgalmas, sorsfordító üt kö ze tek részletes leírá sá val. Könnyű tavaszi ol-vasmány, nem túl jó, de nem is rossz. n IM

Athenaeum Kiadó248 oldal, 2990 Ft

Ujj ZsuzsiVersek és dalok

„És jöttek az évek, aztán az ének, / Az-tán képek, utána ének, / aztán megint évek … / A sorrendet nem tudom.” Talán nem is véletlen, hogy ez a vers (Zsan na vagyok és szép) azon kevesek közé tartozik, amelyek alatt nem látunk évszám-megjelölést Ujj Zsuzsi verses, dalszöveges kötetében. A szerző a zenei és képzőművészeti underground kultikus fi gurája, ez a néhány sor pedig zanzásítva (Zsannásítva) el is beszéli azt a röpke néhány évtizedet, amely művészi bemutatkozása óta eltelt. Az első vers 1981-ből való, az utolsó 2010 decemberéből. Szűk harminc év. Közben volt – sikeres, de hamar abba-hagyott – fotóművészeti munkássága is, korabeli képeiből épp a hetekben tartottak tárlatot nálunk és Bécsben is. A képekből – jelen kötettel párban – vékony képzőművészeti album is meg-jelent a MissionArt Galéria gondozá-sá ban. A fotók nagyjából ugyannyira

nyugtalanítóak, borzongatóak, mint a szikár, szókimondó versek. Nem tit kolnak, nem lepleznek el semmit. Kép sze rűek és megrázóak. Persze a sze re lem ről, vagy minek is nevezzük ezt. Megcsalásról, elhagyásról, elhagy-va levésről. Szenvedésről. Nagy néha szen ve délyről. Nem könnyű olvasmány. A szövegek egy részét a ma már felosz-lott Csókolom együttes műsorából is-merhetjük, amelyben Ujj Zsuzsi karcos, lemondó, megrázóan érzelemmentes, neutrális előadásában hallhattuk, míg a zene szándékos kontrasztban vidám, néhol fl amencós tánczene-hátteret teremtett a szövegeknek. A Versek és dalok hófehér, lecsupa-szított, minimál dizájnú kötet. Képek nincsenek. Zene nincs. Nem lányre-gény. n IM

MissionArt Galéria82 oldal, 2500 Ft

58 Pesti Mûsor KÖNYV

— Kritika —

Kővári OrsolyaÁrnyékvilág

Tarr Béla-retrospektív

Az elmúlt esztendőben a kortárs ha zai kultúra területén – persze szub-jektív ítéletem szerint – két dolog-nak lehetett igazán, tiszta szívből örül ni. Hétről hétre, gyermeki öröm-mel várni, egymásnak küldözgetni, idézni, újra és újra olvasni. Az egyik ilyen Nyáry Krisztián irodalmi arc-képcsarnoka, amelyet a Facebookon

közöl tízezernyi rajongója legnagyobb örömére. A másik pedig Parti Nagy Lajos magyar meséi, amelyeknek az Élet és Irodalom biztosít helyet, de tán még többen ismerik aztán a szerző előadá-sá ban a Klubrádióból, és persze számos interne-tes fórumról, blogról. Ha online felületen ez értelmezhető lenne: kézről kézre adják ezeket az írásokat, mint az egykori szamizdat legbecsesebb darabjait. Valamit nagyon eltalált mindkét szerző, amire mint falat kenyérre éhezett az értelmiségi közönség. Mindketten mű-fajt teremtettek: Nyáry a múltba és félmúltba te-kintve ismert alkotók kevéssé ismert szerelmi af-férjait, kapcsolatait tárja elénk, Parti Nagy pedig meséket ír, hétről hétre, bő humorral. Mindkét sikerműfaj tulajdonképpen menekülés. Az irodal-mi arcképcsarnok a múltba és semleges területre menekül a rideg valóságból. Parti Nagy meséi a humorba menekülnek a fullasztó közeg elől.A mesékből egy év (az első év) után végre köte-tet szerkesztett a Magvető, így megint újra lehet olvasni a felszabadító, üdítő kis groteszkeket, amelyek segítenek kinevetni azt a bornírt politi-kai közeget, amely minden gondolkodónak nyo-masztóan terhes. A humor az egyetlen gyógyír, az egyetlen szérum, ami segít „kibírni”, erre a történelemben, a magyar történelemben pedig már különösen sokszor rájöttek. Parti Nagy írt már a politikára reflektáló kötetet, a Hősöm tere az első Orbán-kurzus alatt jelent meg, és pamfletszerűségében nem is igen tűnik tartósnak, időtállónak. A mesékkel nem tudom, mi lesz a helyzet. Konkrét, heti eseményekkel

foglalkozik, legtöbbjüket, sze-ren csére, már el is felejtet tük egy-két hónap alatt. A me-sék azonban mégis „ülnek”, viszonylagossá, zárójelessé teszik azt az erőltetett menetet, amelyben akarva-akaratlanul részesek, alakítók és elszenve-dők vagyunk. A játékosan archaizáló mesei nyelvezet stílusbravúrjaira egyszerűen nincsenek jelzők. Olvasni kell és nevetni, jóízűen, félelem nélkül. És várni aztán a meséket hétről hétre. Így lesz az egésznek jó vége, fussanak el végre. n IM

Magvető Kiadó115 oldal, 2490 Ft

Nehéz, legalábbis valószínű-leg nehéz könyvet írni egy fi lmren dező élet művéről. Na gyon ér zé keny terület

meg találni a ké pek és a szöveg kö zötti harmonikus egyensúlyt, tud-ván azt, hogy az olvasók a rendező fi lm jeire kí ván csiak, azt szeretik, azt szeretnék újraélni. Még ha könyv ben is. Kővári Orsolya szín-ház- és fi lmtör téneti szakíró szé-pen eltalálja ebben a ritmust, hagy teret a képeknek, de nem engedi át az uralmat nekik a kötetben. Aki az Árnyékvilágból a fi lmek hangu-latát szeretné megidézni, könnyű dolga van: Tarrnak bármelyik képe visszaadja a fi lmet, mint cseppben a tenger újraélhető minden mozza-nat, ráadá sul jól szemezgetett a szer ző a rendelkezésre álló, bősé-ges képanyagból. Az az olvasó, aki nem csak a képe-ket szeretné néze get ni, az értő szö-veg segítségével ismét belehelyez-ked het a történetbe, az elemzői igényű írások ki tá gít ják a horizon-tot, olyan új elemeket hoznak be az értelmezési tartományba, amelyek-re „önerőből” talán nem is gondol-nánk. A szöveg és kép jól működő szimbiózisa tehát alkalmassá teszi

a kötetet arra, hogy sűrűn forgatva, elő-elő véve felidézzük magunkban a Tarr Béla-életművet, amely a ren-dező bevallása szerint új darabbal már aligha fog bővülni. Kővári Orsolya sajátos rendezési elvként visszafele mutatja be Tarr fi lmjeit, a legfrissebb darabtól, A torinói lótól indulunk, hogy a kro no-ló giá ban visszafelé haladva eljus-sunk a főiskolai, illetve még ko-rábbi amatőr fi lmekig. Az elképze-lés illeszkedik magának A torinói ló nak a szerkezetéhez, amely ugyan csak „visszafelé” mutatja be a teremtés folyamatát. A szerkesz-tési elvet külön izgalmassá teszi, hogy az újabb darabokat nyilván arányaiban jóval töb ben látták, mint a kezdeti, ma már sehol sem meg ta lál ha tó, nem játszott, DVD-n nem elérhető, ko rai műveket. Így a kezdeti, ismerős élmények áta-la kul nak, egyre bizonytalanabbak le he tünk az élet mű ben hátrafele me ne tel ve, és persze erősen szo-mor ko dunk amiatt, hogy szinte bi zo nyo san nem lesz módunk „ret ro spektív” ala pon végignézni a tel jes fi lmes kor szakot. n IM

Sprint Kiadó172 oldal, 3000 Ft

Parti Nagy Lajos

Fülkefor és vidéke

KÖNYV Pesti Mûsor 59

Könyv

Závada PéterAhol megszakad

Első kötetet kézbe venni, olvasni különleges izgalom: mi-lyen az új, ismeretlen hang, hozzám szól-e, megérint-e, igazi költő indulásának vagyunk-e tanúja? Zá va da Péter első kötetének már első verse, a Boldog óra meggyőz ar-ról, hogy itt igazi költő indul útjára, vala hol Buda pesten, Újbudán, a Bartók Béla úton, a Hadik közeléből, ahol feltehetően Kosztolányival szokott találkozni. Kosztolá-nyi szívesen beszélgethet az ifjú kollégával, akinek egyik versében (Jövőre harminc) saját félsorát is felfedezheti, egy másiknak (Mecset a Bar tók Bélán) pedig egyenesen ez az alcíme: Hommage à Kosz to lányi.

Sok minden rokonítja Zá-vadát Kosztolányival, a Budapest-szeretettől (Pesti sampon) a játékos rímekig (hat fok–ad hoc, parado-xon–hagyatkoznom, merő-leges–erőleves, pillanatban–pillepaplan), leginkább a lét-érzékenység, pontosabban a létérzékenység módja, a mindenkori pillanat, az élet szépségének és mulandósá-gának állandóan jelenlévő gyönyörűséges és fájdalmas

tudata: a Film helyett megidézi az Ezek a fákat, a Jövőre harminc vagy a Tőlünk jobbra mögött ott a Most harminckét éves vagyok, a Boldog, szomorú dal: „Lesz ver-seskönyvem, feleségem, autóm, / s találok végül valamit, amit / éppen csak hagyni kell, nem kell akarnom: / mert maga a steril, vegytiszta hit.” Szó nincs azonban arról, hogy Závada Kosztolá-nyi-epigon lenne (a Bar-

tók Újbudán keresztezi a Kosztolányit, de túlfut rajta). Nem másolja Kosz to lányit, „csak” szereti. Költeménye-iben saját élményeiről, saját hangon szól. „Befekszel az ölembe, / mintha a bölcsőd lenne. / Megmarko-lod a farkam. / Együtt szorongunk halkan.” – ezért Kosztolányi tán meg is róná (bár a Kis bordélyház…). „A szembogár el-elidőz / lágy kurzorként képer nyő-ablakomban…” – ezt pedig nem is értené (a számító gép is inkább Karinthyt érdekelné). A 13+10+13+9 vers ből álló ciklusokat egy-egy Csak addig című, üdítően ironikus önszemléletű, kesernyés vers zárja, az egész kötetet pedig a Konkáv (egy boldogtalan, homorú dal). Szigorúan tervezett összeállítás, ami egészében egy jelentősnek ígérkező költői (és prózaírói?) pálya igen erős kezdete. n D. MAGYARI IMRE

Popper Gábor

Képzeld, apuApám, emlékeim

Vonzó személyiségű, szimpatikus, művelt, kulturált em-ber portréja bontakozik ki Popper Gábor ön-interjúiból, apjához írott leveleiből. Egy olyan emberé, aki látott már ezt-azt, átment már sok mindenen, de ki nem kortársai közül? Jó, jó, de mi közöm van mindehhez – teszi fel magának a kérdést az olvasó az első néhány oldal után. Amitől közérdekűen érdekessé válhatnak Popper Gábor emlékei, az az apa, a két éve elhunyt, legendásan bölcs, körülrajongott pszichológus, Popper Péter. „…nem lettem pszichológus. Így is terhes volt gyakran a név, a híres ember fiának lenni, most képzeld el, ha még a szakmánk is ugyanaz. Én nagyon szerettem volna önmagam, Popper Gábor lenni. Félre ne értsd: mindig na-gyon büszke voltam apura, és az vagyok ma is.” – olvas-ható a kötetben. Őszinte vallomás ez, amely végighúzó-

dik a könyvön, legyen szó a szerző három-éves korában elvált szüleiről, az új csalá-dokról, a felmenőkről, barátokról, szerelmek-ről, mesterekről, hiva-tásról, munkáról. Pop-per Gábor ugyanilyen természetes őszinte-séggel idézi fel apa és fiú intimitásokat sem nélkülöző, hullámzó kapcsolatát, azt a Pop-per Pétert, akit sokan ismerhettek, és azt is,

aki az ő édesapja volt. „Kapcsolatunk töretlen volt. Lehet, hogy nem találkoztunk néhány hétig, sőt volt úgy, hogy ennél hosszabb ideig sem, de tudtunk egymásról – noha még nem volt mobiltelefon, internet –, éreztük egymást. Egyet tudtam: ha baj van, mindig számíthatok rá.” Bónuszként még két novella is helyet kapott a kötetben, s mivel a szerző, mint írja, belelendült a novellaírásba, reméli, lesz még folytatása. n TV

Saxum Kiadó180 oldal, 2500 Ft

Libri Kiadó72 oldal, 1490 Ft

— Kritika —