Petőfi Sándor ÁMK Iskolájának bermutatása (Köznevelés: 67 évfolyam-14. szám)

OKTA

TÁSI

HÍR

MAGA

ZIN

Ára: 295 Ft www.koznev.hu 67. évfolyam 14. szám l 2011. április 15.

3

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

N yíregyházát elhagyva apró falvakon, kisebb városkákon át haladtunk

Csenger felé. A megszokott észak-kelet magyarországi környezetben nagy meg-lepetés éri az embert, amikor megpil-lantja az ötezer lelkes városka általános művelődési központját. Nem kellett ke-resnünk, a monumentális építmény fel-hívta magára a figyelmet. Egy régi, ám a maga korában is nagyméretűnek számí-tó színházteremre épült 1992-ben a mű-velődési központ, Makovecz Imre csa-patának munkája, amelyet Csernyus Lő-

rinc, Makovecz-tanítvány, a város főépíté-sze tervezett.

– A szabálytalan, aszimmetrikus for-májú, bálnához hasonlító épület a gon-dolatok szabad áramlását akarja kifejez-ni – tájékoztatott Mesterné Juhász Beá-

ta, az Általános Művelődési Központ ál-talános igazgatóhelyettese, a művelődési központ intézményegység-vezetője.

– Milyen módon kapcsolódik a művelődési központ a közoktatás területéhez?

– Az épület eleve többcélú intéz-ménynek készült, ahol a közművelődés, a közgyűjtemény és a közoktatás szférája együttműködve olyan közösségi teret al-kot, ahol a kultúrának ezzel a három szele-tével egyszerre találkozhat a gyerek. 2007-ben az addig önállóan működő és több feladatot is ellátó művelődési központot összevonták az általános iskolával, ami a kistérség legnagyobb alapfokú oktatá-si bázisa. Az így létrejött ÁMK-ba az álta-lános iskolán kívül óvoda tagóvodával és bölcsődével csatolódott be. Csenger in-tézményfenntartói társulásban egy falu-ban tagóvodát, két településen alsó tago-zatot működtet. Innen a felsősöket, a kis-térség három, iskolával nem rendelkező településéről pedig iskolabusszal hordja be a gyerekeket. Az ÁMK művelődési köz-pontja a kistérség tizenegy településén mozgókönyvtári ellátást biztosít, illetve közművelődési programokat szervez. A „Közkincs-kerekasztal” pályázattal nyert pénzből kistérségi közművelődési refe-renst alkalmazunk, aki 2008-tól generálja, koordinálja a különböző térségi progra-mokat. Ez nem jelenti azt, hogy a kolléga nem segít be a városi rendezvények elő-készítésébe, lebonyolításába a másik két szakképzett munkatársnak.

– Az említetten kívül milyen intézmény tarto-zik még önökhöz?

– Hozzánk tartozik még a Helytörté-

neti Múzeum, a Roma Közösségi Ház, a Városi Könyvtár, és itt működik a város havonta megjelenő lapjának szerkesztő-

sége, valamint a városi tévé stúdiója is. – Valamennyi diák elfér ebben az épületben?– Az ÁMK Ady utcai épületében a

művelődési házat egy ajtó választja el az iskolától, ami a felső tagozatnak nyújt helyet. Az alsósok a régi iskolaépület-ben tanulnak. A szép környezet neve-lő hatású is, vigyáznak rá a gyerekek – hangsúlyozta Mesterné Juhász Beáta, aki igazgatóhelyettesi munkája mellett magyar nyelvet és irodalmat is tanít az iskolásoknak.

Ha hiányzik valamilyen tér egy iskolai foglalkozáshoz, a művelődési ház emele-ti termeit használhatják a pedagógusok. Itt tartják például a hittanórák, a fejlesz-

tő foglalkozások egy részét, valamint az osztályok délutáni rendezvényeit. Töb-bek között helyszínt biztosítanak a te-

hetséggondozáshoz is. Ezen belül lehe-tőség van a mozgásfejlesztés különböző formáinak és az iskolai szabadidős fog-lalkozások megtartására.

A közművelődési rész 250 férőhelyes színháztermében bérletes rendszerben lépnek fel amatőr és profi társulatok, amelyek elsősorban az általános isko-lásoknak tartanak előadásokat. A 4–14 éves korosztályt szólítja meg minden tavasszal és ősszel a ház vers-, és mese-mondó versenye is, amelyre a határon túli iskolákból is érkeznek diákok. Mozi, filmvetítés csak ritkán van, mert a régi típusú vetítőgép és a

terem a mai multiplexekkel nem tudja felvenni a versenyt. A programok meg-szervezésénél nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrzésre, ezért sok téma-napot tartanak a téli, tavaszi ünnepkör-höz kapcsolódóan, a szatmári hagyomá-nyok ápolására és a nagy városi ünnep-ségeket is ők szervezik, így többek kö-zött a három napon át tartó turisztikai célú gasztrokulturális és sportfesztivált, a Csengeri Almanapokat, ahol a fősze-replő az alma és az abból készült ételek, italok.

– Igyekszünk óvodás kortól bevonni a gyerekeket a közművelődés alkalmai-ba, azért hogy felnőttként is majd vissza-járjanak és magukénak érezzék a műve-lődési központot, azon keresztül pedig ezt a szatmári kisvárost. Márcsak azért is a gyerekeknek kínáljuk a legtöbb prog-ramot, mert rajtuk keresztül tudjuk leg-inkább elérni a szülőket, akik az aktív munkavállalás mellett kevés időt tudnak a közművelődés tereiben eltölteni. Más-részt szívesen látogatják, szervezik életü-ket a házban a nyugdíjasok és a civilek. Az ő támogatásuk – pályázatokkal, hely-színekkel, programokkal – kiemelt he-lyen szerepel a helyi kulturális élet meg-szervezésében.

– Ha legszebb álmai megvalósulnának, mi változna meg az intézményben?

– Álmom, hogy a kultúra, a közműve-lődés természetes igény legyen az em-berek életében egy olyan térségben is,

ahol a mindennapi be-tevőért kell küzdeni.

Szeretném, ha a helyi közművelődés olyan inf-

rastrukturális, szakmai és anyagi hátteret tudna biz-

tosítani, amiből önszervező módon művészek, művészeti

csoportok, civil kezdeményezé-sek nőhetnének ki. Hogy olyan intézmény legyünk, ahová jó be-jönni fiatalnak és idősnek egy-aránt. Szeretném, ha olyan min-taértékű intézményként ismer-nének el bennünket, amelynek helye és szerepe van a város és a térség megtartó erejében.

2

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

A Nemzeti Erőforrás Mi nisz té ri um he ti lap ja,elôd je a Nép ta ní tók Lap ja, 1868–1945

Ala pí tot ta: EÖT VÖS JÓ ZSEF

A szer kesz tô ség mun ka tár sai:SZUNYOGH SZA BOLCS • fô szer kesz tôNOVÁK GÁ BOR • ro vat ve ze tô, fô mun ka társVAR GA STEL LA • mun ka társTETLÁK ESZ TER • fo tó ri por terBEZDOM IVÁN • mun ka társ

A szer kesz tô ség cí me:1117 Bu da pest,Mó ricz Zsig mond kör tér 16. III. 3.Le vél cím: 1518 Bu da pest, Pf. 95.Te le fon: 318-4787 (köz vet len)Te le fax: 318-7782

Hir de tés: [email protected]

A Köz ne ve lés honlapjának cí me:www.koznev.hu

E heti jelszó: innováció

Mun ka jo gi ta nács adás ked den ként,15–17 órá ig a 318-4304-es te le fon szá mon.

A Köz ne ve lés e-mail cí me:[email protected]

Kéz ira to kat nem ôr zünk meg és nem kül dünk vis sza. Meg nem rendelt cikkekért nem tu-dunk honoráriumot fizetni.

Ki ad ja a Szignet Ki adói és Nyom dai Kft. • Fe le-lôs ve ze tô: Hasz nos Emô ke ügy ve ze t ô • Ti pog-rá fia, tör de lés: Cik lon 2000 Kft. • Nyo más: Poster Press Kft. • Fe le lôs ve ze tô: a Kft. ügy ve- ze tô je • ISSN 0133-0969

Elô fi ze tés ben ter jesz ti:a Ma gyar Pos ta Zrt. Értékesítési Ágazati Igazgatóság, Hírlap Ter-jesz tési Központ, Értékesítési és Támogatási csoport (1089 Bu da pest, Or czy tér 1.)Elô fi zet he tô: az or szág bár mely pos tá ján, va la mint a hír la-pot kéz be sí tôk nél.e-mai len: [email protected]

To váb bi in for má ció: 06-80-444-444

Elô fi ze té si díj a 2011. év re: 12 100 Ft.Egyes pél dá nyok a szer kesz tô ség ben kap ha-tók na pon ta 9-tôl 14 órá ig.

Fel hív juk szer zô ink fi gyel mét, hogy a közbeszerzési szer zô dés alap ján a minisztéri-um jo go sult a Köz ne ve lés ben meg je lent cik ke-ket és fény kép fel vé te le ket köz zé ten ni ki ad vá-nya i ban és a hon lap ján.

A címlapon és a lap hasábjain: Tetlák Eszter fel-vételei.

67. évfolyam ß 14. szám ß 2011. április 15.

A Köznevelés két teljes lapszámot szentel a tehetséggondozás kérdésének a tavasz fo-lyamán, ebből az első összeállítást a mosta-ni számunk hasábjain olvashatják.

A felzárkóztatás és a tehetséggondozás ügye a hazai oktatásügy két kulcskérdése. Mindkét tevékenységről rendszeresen ír a Köznevelés. Ezúttal azonban azért fordí-tunk a megszokottnál jóval nagyobb terje-delmet egy projekt bemutatására, mert ez a kezdeményezés hazánk egyik hátrányos

helyzetű térségében zajlik.A csengeri iskolapélda számunkra ar-

ról szól, hogy adaptálva külföldi kutatá-sok eredményét, a helyi kezdeményezése-ket továbbfejlesztve, támaszkodva az ön-kormányzattal és a szülőkkel tartott jó kap-csolatra, de legfőképpen: bízva a tantestü-let pedagógiai hozzáértésében és emberi tartásában – a dinamikus, változtatni, fej-leszteni kívánó iskolavezetés még akkor is nagyszerű eredmények felé mutató pályá-ra állíthatja a helyi oktatásügyet, ha egyéb-ként a feltételek nem túl örömteliek.

Megpróbáltuk a kérdéskört a lehető legtöbb oldalról megvilágítani. Beszéltünk pedagógusokkal, polgármesterrel, igazga-tóval, jártunk kis és nagy iskolában, meg-látogattuk a helyi pedagógiai szakszolgá-latot, művészeti iskolát. Nem takargatjuk a nehézségeket, a problémákat sem, be-szélünk a helyi munkanélküliségről, a ne-velési gondokról. Ugyanakkor szeretnénk, ha a csengeri modell országszerte motivá-ló erő lenne, mert úgy találtuk, hogy min-den gond ellenére az oktatás-nevelés itteni szintje nem szakad le az országos átlagtól, sőt, több területen talán meg is haladja azt.

Ilyen terület például a tehetséggondo-zásé.

A projekt, amit bemutatunk, még nem bizonyíthatta be létjogát, hiszen ez az át-fogó vállalkozás csak szeptemberben kez-dődött meg Csengeren, noha – mint ez cikkeinkből ki is derül – volt mire épít-kezni, mert korábban is színvonalas peda-gógiai munka folyt ebben a térségben. Ri-port-összeállításunk tehát nem a „Hét szo-kás” című módszert propagálja, bár úgy tűnik számunkra, ígéretes kezdeménye-zésről van szó, de az idő majd eldönti, hogy mire jutnak a segítségével.

Összeállításunkban a csengeri együtt-működési modellt szeretnénk bemutatni.

Reméljük, ez a példa hozzásegíti hazánk más területein működő, kezdeményező, vállalkozó pedagógiai közösségeket, hogy átgondoltan, a szempontokat mérlegelve,

a helyi lehetőségeket, igényeket és szem-pontokat figyelembevéve, de belevágjanak az új kezdeményezésekbe.

Sajnos, nem olyan időket élünk, amikor bízhatnánk abban, hogy a tehetségek auto-matikusan érvényesülhetnek, sőt. Annak ellenére, hogy az internethasználat elter-jedése, vagy a nyugati tanulási lehetőségek kibővülése miatt a fiatalok előtt szélesebb út, járhatóbb pálya nyílik – vagy inkább: kellene, hogy nyíljon –, mint annak idején a mi nemzedékünk előtt, ma sem nélkülöz-

hetjük a pedagógiai alapossággal megter-

vezett tehetséggondozó munkát. A gyere-kek iránti felelősségtudattal végzett tehet-séggondozás, legyen szó bármilyen formá-járól, ma azért kiemelten fontos, mert nem-csak a lehetőségek nyitottabbak, a csapdák is mélyebbek, a fiatalokra nagyobb veszé-lyek leselkednek, mint korábban, az elkalló-dás talán fenyegetőbb, mint régebben volt.

Az okok elemzése messzire vezetne, nyilván szerepet játszik a családok meg-változott szerepétől kezdve a foglalkozta-tási kérdéseken és a favorizált pályákra va-ló bejutási nehézségeken át a fiatalok köré-ben gyakran megfigyelhető motiválatlansá-gig és az idejétmúlt pedagógiai kultúra he-lyenként szinte megdöbbentő erőltetéséig sok minden, számunkra a lényeg most el-sősorban az, hogy amennyiben az iskola

nem segít, akkor könnyen meglehet, hogy

senki sem segít. Nagyon sok a jó példa, na-gyon sok a nagyszerű eredmény, nagyon sok a lelkesítő tanári életmű – nélkülük az ország nem juthatna nemhogy ötről hatra, de kettőről háromra sem. Ugyanakkor azt is tudjuk, mennyire szükség van arra, hogy a jó példák közismertté váljanak, mozgósító erőként szolgáljanak.

Reméljük, a csengeri iskolapéldát be-mutató összeállítás hozzájárul ahhoz, hogy a tehetséggondozás terén megerősítsük a pedagógusokat munkájuk rendkívüli fon-

tosságának tudatában.

Szunyogh Szabolcs

Oktatás egy monumentális általános művelődési központban

Lapunk az Oktatásért Közalapítványés a Nemzeti Tehetség Program támogatásával jelent meg.

4 67. évfolyam ß 14. szám ß 2011. április 15.

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

csengeri kistérségből. Ebben a foglalkoz-tatóban 8-9 gondozó dolgozik majd, akik hat hónapon keresztül foglalkoznak ezek-kel az emberekkel. Hat hónap után ORSZI-minősítést kapva foglalkoztató műhellyé fog válni ez az intézmény. (ORSZI: Orszá-gos Rehabilitációs és Szociális Szakértői In-tézet.) Akkor már fizetést adhatunk nekik. Bővítjük később a feladatkörüket, munkát vállalhatnak a helyi cipőgyárban, vagy cse-répedény-készítéssel, virágkötészettel fog-lalkoznának, műanyagvirág összeszerelésé-vel. Így önfenntartóvá válna a foglalkozta-tó központ.

– Ez ötven ember a kétezer-ötszázból.– De a számuk növekszik. Csenger Vá-

ros Önkormányzata ugyanis vásárolt egy 250 négyzetméteres csarnokot. Itt a mun-kahelyet teremtőknek létrehozunk egy in-kubátor-házat. Sikerült egy Szatmárnémeti-ben levő varrodával felvenni a kapcsolatot, velük közösen egy 48 fős varrodát akarunk indítani. Ez a munka is ebben a csarnokban zajlik majd. Férfiöltönyöket gyártanak majd német és olasz piacra. Van egy spanyol kap-csolatunk is. Fabian Gonsales úr, egy spa-nyol vállalkozó napelem-összeszerelő üze-met kíván Csenger város segítségével léte-síteni itt. Azoknak a vállalkozóknak, akik ki-növik a csarnokot, de itt szeretnék működ-tetni a vállalkozásukat, ingyen földterüle-tet tudunk felajánlani. Ezért is nagyon fon-tos, hogy Románia minél hamarabb lépjen be a schengeni övezetbe, mert akkor nem leszünk kelet felől zártak, és el tudjuk kez-deni ott is a napelemek felszerelését, hogy legalább a melegvizet egész évben az alter-natív energia segítségével állítsuk elő. Sze-retnénk egy Magyarországon egyedülálló képzőközpontot létrehozni, ahol a csök-kent munkaképességűeket olyan szakmák-ra képeznénk ki, amelyekben szükség van rájuk. És innen közvetítenénk őket ki a tér-ség más településeire. Mivel ez Magyaror-szágon még nem gyakorlat, spanyol mintá-ra kívánjuk megszervezni. Erre most be is adunk egy pályázatot: spanyol, magyar és román kooperációban. Csengerben talál-ható Magyarország legnagyobb cipőgyára. Joseph Sieber úr üzemében 630 ember dol-gozik, de megnyertek egy pályázatot, ami lehetővé teszi nekik, hogy több mint egy-milliárdos beruházással egy új csarnokot építsenek, amelyben cipőtalpakat is tud-nak készíteni, mert jelenleg csak cipőfel-sőrész-készítéssel foglalkoznak. Ez is nö-veli majd az állások számát 90 fővel. A ci-pőgyár ügyvezető igazgatójával, Juhász Já-

nos úrral is jó az önkormányzat kapcsola-ta, talán fogalmazhatnék úgy, hogy kölcsö-nösen segítjük egymást. Mi sem jobb példa erre, mint az, hogy az igazgató úr a napok-ban átadásra kerülő Szociális Foglalkoztató

Központ fogyatékkal élő ellátottjai számára felajánlotta a bőrt mint nyersanyagot, ami-ből különböző használati tárgyakat tudnak majd készíteni.

– Milyen az oktatási intézmények helyzete? Van-e elég pedagógus, megfelelő-e a szakos ellá-tottság?

– Az igazgató úr segítségével úgy tud-tuk megszervezni a város oktatási hálóza-tát, hogy szakmai problémánk egyáltalán nincs. Minden területen megvannak a szak-emberek, teljes a szakos ellátott-ságunk. Ha szükséges logopédust, angoltanárt vagy bármilyen olyan szakembert hozni, akit jelenleg nem tudunk Csengerben megta-lálni, akkor az önkormányzat úgy segít az oktatási intézményeknek, hogy a szükséges szakembernek bérlakást biztosít. Letelepedés-hez szintén támogatást adunk: in-gatlanvásárláshoz, vagy ház építé-sére is tudunk támogatási össze-get biztosítani.

– Sok helyen az okozza a problé-mát, hogy a gyereklétszám csökkenése miatt emelkednek az oktatás fajlagos költségei. Mi a helyzet Csengerben?

– 667 gyerek jár a csengeri általá nos iskolába, két tagiskolánk van Csen ger-újfaluban és Urában. Az iskolavezetés min-den pályázati lehetőséget kihasznál, most nyertek egy olyan programot, amelynek segítségével interaktív-táblákat helye-

zünk ki az iskolákba. Nemcsak a csengeri iskolába, hanem a tagiskolákba is. Nyertek egy másik pályázaton is, aminek a segítsé-gével 300 laptophoz jutott a csengeri is-kola. Abban látjuk a jövőt, hogy minél job-ban felkészült, minél magasabb szakmai képesítéssel rendelkező, minél elhivatot-tabb pedagógusok oktassák, szocializálják a gyerekeket.

– Mennyire terheli meg az önkormányzat költségvetését az iskolarendszer fenntartása?

– Nálunk is óriási költségbe kerül az oktatás, de mi azt mondjuk, hogy mi ezen nem akarunk szűkíteni semmit. Például felmerült a gondolat, hogy télen be kellene zárnunk a sportcsarnokot, mert a csengeri sportcsarnok téli időszakban a magas fű-tésszámla miatt kb. 13 millió forint mí-nuszt termel. De nem zárjuk be, mert a gyerekeknek kell a mozgás, kell a sport. Ezért a közoktatásra odaadjuk a normatív támogatáson felül azt az összeget saját erő-ből, amire szükség van. Egy gyerek képzé-si költségeinek nálunk 70 százalékát fede-zi az állami normatíva, és 30 százalék az, amit Csenger Város Önkormányzata bizto-sít a számukra.

– Milyen fejlesztési kilátásaik vannak?– Tavaly ősszel felvettük a kapcsolatot

egy német alapítvánnyal. Az ő segítségük-kel létre kívánunk hozni egy tanuszodát, egy gyógyfürdőt, és egy wellnes-fürdőt. Je-lenleg sajnos nincs uszoda a városban, re-méljük, hogy a német alapítvány segítsé-gével az úszásoktatás problémáját is meg-oldhatjuk. A németek ezt ingyen megépí-tenék számunkra, aztán üzemeltetésre át-adnák a városnak.

– Mi az oka annak, hogy a németek támogat-ják a várost? Él itt német nyelvű kisebbség?

– Nem, itt soha nem élt német kisebb-ség, viszont német cégek dolgoznak a vá-rosban. Van egy németországi testvérvá-rosunk is: Hauenstein. Ez egészen a fran-cia határ mellett található. Hauenstein szintén kisváros, mint Csenger, ugyanúgy ott is van egy cipőgyár, nekik viszont már van uszodájuk. Szeretnénk elérni, hogy csereüdültetés jöjjön létre. Még el kell döntenünk, hogy melyik osztályt vigyük csereüdültetésre, a hetedikest vagy a nyolcadikost, de azt szeretnénk, hogy et-től az évtől kezdve a mieink rendszeresen utazzanak Németországba és a német gye-rekek is látogassanak el hozzánk. A hátrá-nyos helyzetű gyerekek számára lehetővé kívánjuk tenni, hogy ingyen vehessenek részt a csereüdültetésben. Romániában is van több testvérvárosunk.

– Azt látom, hogy a polgármester iskolaba-rát, de mi a helyzet az önkormányzati testület-tel? Ezeket a helyi oktatásügy számára kedve-ző döntéseket könnyű volt elfogadtatni a testü-leti ülésen, vagy a képviselők inkább járdaépítés-re, vízműfejlesztésre, más szintén fontos dolog-ra fordítanák a rendelkezésre álló összegeket?

– Azt mondhatom, szerencsére ebben az ügyben teljes az egyetértés. Én is hallottam arról, hogy más hazai településeken feszült-ség van a polgármester és a testület között, nálunk nem ez a helyzet, munkánkat jó együttműködés jellemzi. Egyébként is arról számolhatok be, hogy iskolaügyben nagyon hasonlóan gondolkozunk valamennyien, a jó minőségű oktatásban látjuk a jövőt.

– Polgármester úr, tulajdonképpen mi okozza a legnagyobb gondot Csengerben?

– Valóban rengeteg a gond, a problé-ma, a megoldandó feladat. A legnagyobb baj az, hogy kelet felől teljesen le vagyunk zárva, mivel a trianoni határ itt húzódik né-hány kilométerre. Nagyon várjuk, hogy Ro-mánia is bekerüljön a schengeni övezetbe, és a régi, a Trianon előtti gazdasági-társa-dalmi kapcsolatokat fel tudjuk eleveníteni, Szatmárral és Szatmárnémetivel össze tud-junk dolgozni. 5200 ember él Csengerben. Sajnos Csenger hátrányos helyzetű telepü-lésnek tekinthető, ami pedig a környeze-tét illeti, a leghátrányosabb helyzetű kis-térségek közé tartozunk. A csengeri kistér-ség 11 településből áll, összességében 13 ezer lakos tartozik ide. Az álláskeresők szá-ma 2500. Csenger városában a munkanél-küliségi ráta 35 százalékos.

– Nyilvánvaló, hogy sokat segíthetne, ha a környékbeli nagyvárosokkal újraéledne a régi gaz-dasági kapcsolat, de mivel úgy néz ki, reménye-inkkel ellentétben idén tavasszal még nem kerül sor arra, hogy Románia és Magyarország között éppen olyan átjárhatóvá váljon a határ, mint példá-ul Ausztria és Magyarország között, önök milyen lépéseket kívánnak tenni a helyzet megoldására?

– Elsődleges céljaink között szerepelt a munkanélküliség visszaszorítása, a mun-

kahelyteremtés. Ehhez feltétlenül szük-ség volt a vasúti közlekedés újraindítá-

sára. Magyarország legkeletibb kisvárosa nem engedheti meg magának, hogy a vas-úti közlekedéstől teljesen el legyen zárva. A tavalyi év során számos lépést tettünk en-nek érdekében, hogy a korábbi kormányzat alatt megszüntetett vasúti közlekedést újra-

indítsuk, és most nagy örömünkre újra visz-szakaptuk ezt a lehetőséget. A vasúti köz-lekedés újraindítása lehetőséget teremt az embereknek arra, hogy dolgozzanak vala-hol, de mi azt szeretnénk, ha itt, a mi város-unkban, a mi térségünkben több munka-lehetőség adódna. Amikor polgármester-ként a választásokon elindultam, utánajár-tam, hogy milyen lehetőségekkel tudnánk az embereket az elsődleges munkaerőpi-acra visszacsábítani. Azt akartam, hogy ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, ha-nem az elsődleges munkaerőpiacon találja-nak maguknak kereseti lehetőséget. Nem-csak az aktív munkaképes korú embereket vizsgáltuk meg, hanem a fogyatékkal élő-

ket is, mert ők is teljes életet akarnak élni a településen, de ezt megakadályozza, hogy nincs munkalehetőség a számukra. Célunk egy foglalkoztató központ megvalósítása. Negyven ember jelentkezett rá, az egész

Csenger város polgármestere fiatal ember. Forján Zsoltot 32 évesen választották meg tavaly ősszel a település vezetőjének. Nincs köny-nyű helyzetben, hiszen halmozottan hátrányos helyzetű térségben vállalt irányító feladatot. A helyzet érzékeltetésére talán elég, ha annyit mondunk, a városban és környékén 35 százalékos a munka-nélküliség. Ilyen helyzetben mennyi ereje jut az önkormányzatnak az oktatásügy támogatására?

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

67. évfolyam ß 14. szám ß 2011. április 15. 5

Beszélgetés Forján Zsolt polgármesterrel


TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP


– Kérem, mutassa be pár szóval az intéz-ményt. A nevéből következtetve nagy oktatá-si-művelődési komplexumról van szó.

– Valójában, ebbe a mamutintézmény-be az általános iskolán kívül beletartozik a csengeri óvoda, a szamosbecsi óvoda, a csengerújfalui és az urai tagiskola is. Hoz-zánk integrálódott még a helyi bölcsőde és a Városi Művelődési Központ és Könyv-tár. Középiskolai tagozatunk nincsen, a vá-rosban van ugyan középiskola, de az me-gyei fenntartású. Az általános iskola része még a Pedagógiai Szakszolgálat és a Művé-szeti Iskola amelyik már minősített alap-fokú művészeti intézmény. Jelen pillanat-ban csak zongoraoktatás folyik a művé-szeti képzésben, de működik néptánc és mazsorett csoportunk is.

– Hány gyerek jár ide összesen?– 667 gyermek tanul az intézmé-

nyünkben, ebből 222 bejáró.– Nekik nem lehet könnyű. A polgármester

úr említette, maga Csenger városa is csak most kapta vissza a vasútvonalat, gondolom, a falvak-ba csak autóbusszal lehet eljutni, és a buszjárat ritkán igazodik az iskola menetrendjéhez.

– Bejáró gyermekeinket a Gazdasági El-látó Szervezet üzemeltetésében lévő saját iskolabuszunkkal hozzuk-visszük minden

reggel és délután. Egész pontosan az ön-kormányzat tulajdonában van az a két da-rab – Ikarus és Temsa-Opalin típusú – 45 és 42 személyes iskolabusz, amellyel a gye-rekeket szállítjuk.

– Amikor a Budapesttől talán legtávolabb fekvő magyarországi városba elindultunk, ne-héz anyagi helyzetben lévő településre és sú-lyos pénzügyi gondokkal küzdő iskolára számí-tottunk. A gyönyörű iskolaépület már sejtette, hogy itt valójában egész más a helyzet, de hogy az iskolának több tízmillós értékű autóbuszai le-gyenek arra igazán nem számítottunk. Szakos el-látottság terén mi a helyzet? Van-e tanárhiány?

– Megpróbáltuk optimalizálni a létszá-mot, ami azt jelenti, hogy egy szükségszerű létszámleépítésen vagyunk túl, ezért most

a pedagógusok száma csupán 53 fő. Há-rom kolléga a Pedagógiai Szakszolgálaton, kettő a Művészeti Iskolában, a többi 48 pe-dig az általános iskolában és a tagiskolák-ban dolgozik. Nincs se szaktanárhiány, se gyerekhiány (osztályaink az összevonások miatt magas létszámúak, 25–30 fő), bár az tény, hogy a tagiskolában egyébként 1–2. és 3–4. évfolyamon összevont osztályaink vannak.

– Mint intézményvezetőnek, milyen sajátos feladatokkal kell önnek szembenéznie?

– Már a 2004-es igazgatói pályázatom-ban is fontos szerepet töltött be a mene-

dzser-szemléletű iskolavezetés kialakítá-sa. Azt gondolom, hogy a piac törvényei az iskolába is betörtek, és a magyar köz-oktatásban megjelentek olyan, régebben iskolaidegennek tekintett kifejezések, mint a produktivitás, hatékonyság, me-nedzsment, PR-tevékenység. Mivel min-den változik, az iskolának is változnia kell. Felénk az egyik legelterjedtebb növény az akác, és azt szoktuk mondani, hogy az akácfa a szél kihívásaira a gyökerei ka-paszkodásával válaszol, tehát ehhez ha-sonlóan mi is megpróbálunk a kihívások-ra a magunk módján alkalmazkodással vá-laszolni, sőt sok esetben a kihívások elé is mentünk. Igaz ugyan, hogy itt Csengerben csak ez az egy iskola van, és emiatt a tanu-lókért nem kell „harcolnunk”, de harcol-nunk kell a minél jobb anyagi lehetősé-gek megteremtéséért, hogy ebben az or-szág egyik leghátrányosabb térségében, itt Csengerben megpróbáljunk a gyerekeink-nek ugyanolyan jó lehetőségeket biztosíta-ni, mint amit azok a gyerekek élvezhetnek, akik szerencsésebb gazdasági vagy földraj-zi körülmények közé születtek. Nagyon-na-gyon büszke vagyok arra, hogy olyan lehe-tőségeket tudunk itt helyben teremteni, amit talán még a tőlünk frekventáltabb vá-rosok tanulói is, de akár még a budapesti-ek is megirigyelhetnek.

– Hogyan sikerült ehhez az anyagi fedezetet megteremteni?

– A fenntartó önkormányzatunk az el-múlt években, és most is, mindig partner az iskola kezdeményezéseiben. A pályáza-tokat vagy az önkormányzat nyújtotta be, vagy az intézmény pályázott. Jelenleg is van mind a kettőre példa. A menedzsertí-pusú iskolavezetés továbbá azt is jelenti az én olvasatomban, hogy meg tudjuk terem-teni az alkalmazotti közösség, a fenntartó önkormányzat, a pedagógusok és az isko-lába járó diákok és szüleik között az össz-hangot, hogy mind az öt partner megtalál-ja a számításait. Számomra a szülő és a gye-rek – és ezt a szó jó értelmében mondom – mint fogyasztó jelenik meg. Az iskolave-zetés az ő érdekeiket tartja a legfontosabb-

nak. Célunk az ő minél szélesebb körű ki-szolgálásuk.

Nagyon sikeresek vagyunk a sport te-rületén. Két országos bajnokcsapatunk mellett számtalan egyéni, országos, me-gyei és regionális bajnokkal is büszkél-kedhetünk. Csenger a diáksport terüle-tén országos második helyezést ért el ez évben a diákolimpián. A korosztályos lab-darúgó csapatunk a 2009/2010-es tanév-ben országos bajnok lett. De a tanulmányi munkában sem kell szégyenkeznünk. Eb-ben a tanévben az egyik tehetséges tanu-lónk mind a két országos biológiaversenyt megnyerte. Én mindig nagyon nagy hang-súlyt fordítottam arra, hogy a gyerek és a pedagógus az iskolában egyaránt jól érez-ze magát. Alapvető fontosságú számunk-ra, hogy mindenki szívesen jöjjön a mun-kahelyére, mert a pedagógus csak akkor képes hatékony ismeretátadásra és tud nyugodtan dolgozni, ha az iskolában egy olyan alkotó légkör uralkodik, amit legin-kább a pedagógiai programunkban meg-fogalmazott küldetésnyilatkozattal tud-nék érzékeltetni. Ez így hangzik: „szere-tettel és szakértelemmel tanítani”. Kivá-ló felkészültségű pedagógusközösségünk van, amit az is bizonyít, hogy az országos kompetenciamérésen mindig az országos átlagnak megfelelő vagy a feletti eredmé-nyeket érünk el. Szintén objektív mérő-eszköznek tekinthető az is, hogy a nyol-cadikos továbbtanuló gyerekeink milyen eredménnyel írják meg a központi felvéte-liket. Számos olyan gyerekünk van, aki az elérhető 50 pontból 43–47 pontot teljesí-tett, matematikából és magyarból.

– Milyenek a lemorzsolódási és a továbbta-nulási arányok önöknél?

– Természetesen, mint minden más is-kola a térségben, mi is bekapcsolódtunk az

IPR-es programba (IPR: Integrált Pedagó-giai Rendszer). Keretei között a halmozot-tan hátrányos helyzetű tanulóinkat igyek-szünk olyan helyzetbe hozni, hogy minél kevesebben morzsolódjanak le közülük, s minél többet tudjanak elsajátítani az egyes tantárgyak ismeretanyagaiból. Ennek ered-ményeként az iskolából – tanulmányi ok-

ból – kimaradó gyerekünk egyáltalán

nincs. Nagyon kevés az évismétlő diákunk.– Mint néhány magyarországi városban, az

esetleg lemaradó, szociokulturálisan hátrányos helyzetben élő diákok számára önök is külön fel-zárkóztató osztályokat nyitnak?

– Éppen ellenkezőleg, 2004-ben, amikor igazgató lettem, az úgynevezett szegregált osztályainkat azonnal megszüntettük. Egy olyan modell segítségével, amire eddig ha-zánkban nem nagyon volt példa: az SNI-s tanulókat a válogatott, jó képességű gyere-kek közé helyeztük. Érdekes módon sem-mi probléma nem adódott ebből a változta-tásból. Most is vannak integráltan oktatott SNI-s tanulóink, az ő ellátásukra megfelelő létszámú és kellően kiképzett gyógypeda-gógus szakembergárda áll rendelkezésre.

Nagyon fontosnak tartom, hogy peda-

gógusaink képesek legyenek örülni egy-

más sikereinek. Sok más iskolában nem ezt tapasztalom, és nálunk sem ez a szem-lélet uralkodott régen. Azt szeretném tuda-tosítani a kollégáimban, hogy ha egymás si-kereinek őszintén tudunk örülni, akkor az az iskolának óriási hasznára lehet. Széche-nyi gondolata nagyon idekívánkozik, ő azt mondta: „Együtt, egymásért!” Személyes célom egy, a „nagy család” szimbólummal fémjelzett közösség kialakítása.

Rendkívül hasznosak – pedagógusaink számára – a tanórán kívüli közös tevékeny-ségek. Odafigyelünk rá, hogy ezeken a dél-utáni, esti összejöveteleken ne csak a kol-

A csengeri Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat és az Általános Iskola igazgatója matemati-ka–fizika szakos pedagógus, Kazamér Tibor, aki – mint elmondta – tős-gyökeres csengeri. Itt született, édesapja és édesanyja is pedagógu-sok, ők is a helyi iskolában tanítottak. A diploma megszerzése után Kazamér Tibor a Csengertől mintegy tíz kilométerre fekvő Porcsalmán kezdett tanítani.

– 1992-ben teljesült a nagy álmom és visszakerülhettem szeretett városomba, Csengerbe, sőt az a megtiszteltetés ért, hogy édesapámmal és édesanyámmal is együtt taníthattam, egy tantestületben – beszél pá-lyakezdéséről Kazamér Tibor, aki 2004-től tölti be az igazgatói tisztsé-get. 2009-ben újra megválasztották, és most már a második ciklusát tölti igazgatóként. A helyi oktató-nevelő munka valóságát családtagjai is jól ismerik, ugyanis felesége és sógora is pedagógus az iskolában.

Beszélgetés Kazamér Tibor igazgatóval

Tetlák Esz ter fel vé te lei


TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP


nulónk kint töltött egy hetet Romániában. Családoknál laktak a gyerekek, délelőtt is-kolába jártak az ottani diákokkal együtt, majd délután szabadidős programokon vettek részt. Májusban a romániai cseredi-ákok érkeznek hozzánk. Van egy német vá-ros is, Hauenstein, ahová szintén sikerült cserediák programot szerveznünk.

De ha már a kapcsolatoknál tartunk, el szeretném mondani, hogy a történelmi

egyházakkal is nagyon jó az iskolánk kap-csolata.

Az a megtiszteltetés ért, hogy a reformá-tus egyház presbitere lehetek. Csenger öt-ezer-kétszáz lakosából négyezer reformá-tus vallású. A Csengerben működő törté-nelmi egyházak lelkipásztorai meghatáro-zó szerepet töltenek be az iskola életében. Minden tanévünk kezdetén egy történelmi egyház lelkipásztora megáldja a tanévet. Minden év utolsó tanítási napján 11 órától úgynevezett „szeretetnapot” tartunk, ami-kor valamelyik felekezet helyi képviselő-je beszél a karácsonyról, a szeretetről, egy-más megajándékozásának öröméről. Érde-kesség még, hogy több évfolyamon a hit-tanórákat beépítettük az órarendbe. A ta-pasztalataink nagyon kedvezőek.

– Ez nem vet fel problémákat? Mi lesz azok-kal a gyerekekkel, akik nem akarnak hittanórá-ra járni?

– Nincs ilyen problémánk, mert az érin-tett tanulók foglakoztatását pedagógiai asz-

szisztensekkel megoldjuk. A fenntartó ön-kormányzat évek óta biztosítja a szüksé-ges anyagiakat, 4–5 fő pedagógiai asszisz-tens foglakoztatásához – közmunka kereté-ben. Ők már végzett, vagy diploma előtt ál-ló pedagógusok. Jelenlétük számunkra na-gyon nagy segítség, évente több millió fo-rint megtakarítást eredményez. Ha bármi-lyen probléma, családi ok, vagy betegség miatt hiányzik egy pedagógus, akkor a tan-órán őket megfelelő végzettségű pedagó-giai asszisztens pótolja.

– Egyébként mekkora a létszáma azoknak a gyerekeknek, akik nem akarnak hittanórára járni?

– Nagyon kevesen vannak, sőt inkább azt mondhatom, hogy nálunk is ökumeni-kus szemlélet érvényesül, szeretnek hittan-órára járni, gyakran még egy másik feleke-zet óráira is belátogatnak.

– Most, hogy sikerült képet kapnunk arról, milyen körülmények, milyen feltételek között zaj-lik itt a nevelő-oktató munka, térjünk rá jövete-lünk lényegére. Kérem, ismertesse az önök te-hetséggondozó munkáját, különös tekintettel ar-ra a projektre, amelyet Magyarországon kizáróla-gosan önök végeznek.

– A magyar közoktatás az elmúlt évti-zedekben főképpen a felzárkóztatásról, a hátrány kompenzációról szólt. Van egy olyan terület, amelyik háttérbe szorult,

ez pedig nem más, mint a tehetséggon-

dozás. Hiszem és vallom, hogy Magyaror-szág felemelkedéséhez, a válságból való kilábalásához nélkülözhetetlen a „kimű-velt emberfők” minél nagyobb sokasága. A már említett IPR-es program arról szól, hogy egy évfolyamon belül a halmozot-tan hátrányos helyzetű gyerekek arányá-nak közel azonosnak kell lenni minden osztályban. Magyarul: nem lehetett létre-hozni sem szegregátumokat, sem váloga-tott osztályokat. Kerestük, kutattuk azt a megoldást, amelynek segítségével a hát-rányokat is kompenzálhatjuk, a lemara-dóknak is segíthetünk a felzárkózásban, de egyszerre támogathatjuk a tehetsége-inket is. Ezért volt számunkra nagyon ked-vező a TÁMOP 3.4.3 felhívás. „Esélynöve-lő tehetséggondozás Csenger városában és Csengersima településen” címmel adtuk be pályázatunkat – és hála Istennek meg is nyertük! A pályázat egy teljes körű, jel-lemfejlesztést elősegítő keretprogramot integrál a már meglévő tananyagba. Prog-ramunknak itt Csengerben a következő a metodikája. Első–második, harmadi–ne-gyedik, ötödik–hatodik és hetedik–nyol-cadik évfolyampárokon, négy, ún. men-

torcsoportot hoztunk létre pedagógusok-ból és gyerekekből. A kiválasztott tanu-lókból nívócsoportokat és kontrollcso-portokat alkottunk reál- és humán terü-leten egyaránt. Összesen öt pedagógus dolgozik egy-egy mentorcsoportban. Pél-da a megvalósításra első-második évfolya-mon: kiválasztásra került tíz kiemelkedő képességű első–második osztályos gye-rek reálterületen és tíz kiemelkedő képes-ségű gyerek humán területen is (egy-egy évfolyamon három osztályunk van, közü-lük választjuk ki a legtehetségesebb gye-rekeket), valamint ezekhez a nívócsopor-tokhoz humán és reálterületen társítunk egy-egy kontrollcsoportot. Ebbe a kont-rollcsoportba bevonjuk a hátrányos hely-zetű, halmozottan hátrányos helyzetű és az SNI-s gyerekeket is. A négy 10 fős cso-portnak külön-külön csoportvezető taná-rai, témaszakértői vannak. Tartozik hoz-zájuk még egy „7 szokásos” pedagógus is.

– A „7 szokásos” pedagógus az önök által honosított tengerentúli projektet valósítja meg?

– A programot a bevont pedagógu-sok közösen valósítják meg és együtt ala-kítanak ki jellembeli és életvezetési kom-petenciákat a diákjaiknál. Ez egy olyan le-hetőség, amit eddig Magyarországon még nem használtak, de a tengerentúlon, Ame-rikában és Nyugat-Európában nagyon jól működik. A program összekapcsolja a fel-zárkóztatást a tehetséggondozással. Arról szól, hogy minden gyerekben van tehet-ség, csak ezt a tehetséget ki kell bontakoz-

tatni. A feladatokat, a nevelési programot, az egész előrehaladási útvonalat az érintet-tek szintjéhez igazítva kell kialakítani. Így fordulhatott elő az, hogy a középszintű ta-nulmányi eredményt felmutató gyerekek között is, akik éppen a kontrollcsoportban dolgoztak, egyre több szunnyadó tehetség bontogatja szárnyait.

– Azt értem, hogy a „7 szokásos” projekt si-keresebbé tette az önök által már korábban is végzett tehetséggondozó tevékenységet, de ma-ga az amerikai projekt tartalmát még nem értem. Bemutatná néhány szóban, tulajdonképpen mi-ben áll a lényege?

– A Franklin Covey cég magyarorszá-

gi képviselője az FC Pannon Tanácsadó

Kft. adaptált egy amerikai szerzőtől, Steven

Covey-től származó – „A kiemelkedően si-keres emberek 7 szokása” című – könyvre épülő programot (amit saját szánk ízére át-alakítva) átvettünk. A hét szokás a követke-ző: Légy proaktív!; Döntsd el hová akarsz eljutni!; Vedd előre a fontos teendődet!; Gondolkodj nyer-nyerben!; Először érts, aztán értesd meg magad!; Teremts sziner-giát! és Élezd meg a fűrészt!

– A proaktivitás talán valami olyasmit jelent, hogy próbáljunk az események elébe menni, már akkor készüljünk fel a reagálásra, amikor az ese-mény még be sem következett. A szinergia ér-telme, tartalma az együttműködés. De mit jelent, hogy gondolkodj „nyer-nyer”-ben? Illetve a leg-fontosabb kérdés az, hogy a projektben résztve-vő tanárok minderről honnan tájékozódhatnak?

– A proaktivitás annyit tesz, hogy elő-relátóan cselekszünk, önmagunkért fele-lősséget vállalva hozunk döntéseket. A szi-nergiateremtés az interakciónak az a fo-lyamata, amikor a felek új, mindenki szá-mára előnyös lehetőségeket fedeznek fel. A „nyer-nyer”-ben való gondolkodás azt je-lenti, hogy nem arra kell törekednem min-den kapcsolatban – legyen az akár üzle-ti, tudományos vagy emberi kapcsolat –

légák legyenek jelen, hanem a házastársa-ik is. Minden évben tartunk egy hagyomá-nyos óévbúcsúztatót. Erre a zenés ünnep-ségre a férjeket és a feleségeket is szeretet-tel várjuk. További hagyományunk az álta-lános művelődési központ dolgozói gyere-keinek a Mikulás-ünnepsége.

Abból a célból, hogy a tanulóink ne csak megismerjék, hanem meg is becsül-jék nemzeti értékeinket, a hazaszeretet megerősítésére olyan programot szervez-tünk, amelyben a magyarsághoz tartozás megélhetővé vált számukra. Mi úgy gon-doljuk, hogy az identitás kibontakoztatása, megóvása ma Magyarországon nem mű-ködik jól. Mi szeretnénk tenni a változá-sért, szeretnénk ezt a munkát színvonala-sabban végezni. Ennek egyik eszköze pél-dául az, hogy minden hónap első napjá-nak reggelén háromnegyed nyolckor az is-kola aulájában zászlófelvonást tartunk. A zászlófelvonásra forgószínpad-szerűen ké-szülnek fel az osztályok. Ötödiktől nyol-cadikig mindig egy másik osztály hátrá-nyos helyzetű tanulói adnak elő rövid mű-sort. Ők olyan gyerekek, akik egyébként az életük során soha nem állhatnának ki 450 gyerek elé, soha nem mondhatnának el egy verset, soha nem viselkedhetnének úgy, mint akik példaadó tagjai a közösség-nek. Ezeken az összejöveteleken a gyere-kek a nemzeti jelképeinkről beszélnek, ne-vezetesen hogy mit szimbolizál a piros-fe-hér-zöld szín a nemzeti lobogónkon, vagy miért harangoznak minden délben, vagy miért fontos nekik március 15. üzenete stb. Ezt követően három-négy gyerek kö-zösen elszaval egy-egy témához kapcsoló-dó verset. Itt értékeljük az előző hónapot, kiemeljük azokat a diákokat, akik nagyon jól teljesítenek, de beszélünk a problémás helyzetekről is. A rendezvény végén közö-sen elénekeljük a Himnuszt. Ugyanez a ko-reográfia megismétlődik a hónap utolsó

napján, a nagyszünetben, amikor ünnepé-lyes keretek között levonjuk a zászlót. Ek-kor egy másik osztály készül fel egy másik eseményből, szintén elhangzik egy vers, és itt a Szózatot énekeljük. Végre elértük azt, hogy a gyerekek hangosan, átéléssel ének-lik nemzeti imádságainkat.

– Milyen súlyú fegyelmezési problémák me-rülnek fel az iskolában?

– Én magam is tanítok heti négy órában, és azt mondhatom, hogy nincsenek ná-lunk súlyos fegyelmezési problémák. Nagy büszkeség számunkra, hogy az elmúlt hat évben komolyabb magatartási problémá-val intézményeinkben nem kellett szem-benézni. Ezt annak tulajdonítom, hogy fo-lyamatosan odafigyelünk a problémás gye-rekekre. Azt gondoljuk, hogy szeretettel és szakértelemmel nevelve őket nagyon szép eredményeket érhetünk el. Ahogyan azt Thomas Gordon, amerikai pszichológus megállapította: „A tanítás a szeretet és a

gondoskodás egyik formája.” Ezt a gondo-latot szem előtt tartva következetesen oda-figyelünk tanulóink tanulmányi előmene-telére. A TÁMOP 3.3.2 pályázat keretei kö-zött három főből álló mentorcsoportokat hoztunk létre. Az alsó tagozatos és az óvo-dás gyerekek esetében egy tanítónő, egy óvónő, és a kisebbségi önkormányzatnak egy képviselője együtt mentorálnak hat gyereket, akik zömmel nagyon nehéz anya-gi körülmények között élnek. Ez a prog-ram egy családlátogatással indult, amely-nek során a pedagógusok is meggyőződ-hettek arról, hogy milyen családi környe-zetben élnek a rájuk bízott gyerekek. Na-gyon súlyos szociális problémákra derül néha ilyenkor fény. Nem csupán a gyereke-ket tudjuk e program segítségével jobb ta-nulmányi eredményre sarkallni, nemcsak a beilleszkedésüket tehetjük sikeresebbé, hanem a családsegítő központnak jelez-ve a gondokat, a szülői háznak is tudunk

segítséget nyújtani. A pályázat keretei kö-zött működtetjük az úgynevezett ,,Szülők

Iskoláját”, ahol a programba bevont gye-rekek szülei számára havonta egyszer in-teraktív előadást tartunk. Legutóbb példá-ul a Nyíregyházi Főiskola Pszichológia Tan-székének vezetője, dr. Figula Erika tartott kitűnő előadást. Melynek végén a szülők is elmondhatták, hogy nekik milyen gond-jaik támadnak a gyerekneveléssel kapcso-latban. A pszichológus asszony válaszában megoldási alternatívákat javasolt.

– Hol tanulnak tovább az önöknél végzett di-ákok?

– A továbbtanulási arányunk százszáza-lékos. Nagy örömünkre szolgál, hogy általá-ban jó hírű iskolákat preferálnak diákjaink Debrecenben, Nyíregyházán, Mátészalkán, Fehérgyarmaton, de sok diákunk választja a csengeri gimnáziumot, ahol a szülők lá-tókörében maradva kaphatnak életre szó-ló útravalót.

– Mi a helyzet azokkal a roma gyerekekkel, akik itt önöknél ha jól értem, egyfajta bura alatt nevelkednek, s aztán a középfokú intézményben esetleg érdesebb valóság várja őket. Befejezik a tanulmányaikat vagy feladják a küzdelmet és morzsolódnak?

– Nem az a tapasztalatom, hogy vala-mennyi roma gyerek, aki beiratkozott vala-milyen középfokú intézménybe, sikeresen el is végzi azt. De elmondható, hogy egy-re többen eljutnak az érettségiig. Nagyon szeretném, ha dolgozna kisebbségi peda-gógus is nálunk, aki az életvitelével is min-taértékű lehetne itt Csengerben, a többi-ek számára. A takarítók, a karbantartók és a pedagógiai asszisztensek között is van-nak roma származásúak, akik jó példával járnak elől a közösségükben. A roma gye-rekek azt érezhetik, hogy közülük is beke-rülhet igyekvő társuk az iskola tágabb érte-lemben vett munkaközösségébe.

– Vannak-e az iskolának külföldi kapcsola-tai?

– Az elmúlt években nagyon nagy fi-gyelmet fordítottunk arra, hogy széles kö-rű, határon átnyúló, iskolai kapcsolatokat építsünk ki, mert azt gondoljuk, hogy fon-tos, hogy a gyerekeink megismerjék egy más ország kultúráját, közoktatását. Élő testvériskolai kapcsolatot ápolunk a szat-márnémeti 10. Számú Alapfokú Iskolával, valamint Óvári és Vetés települések közös általános iskolájával. Folyamatosan dolgo-zunk azon is, hogy ne csak romániai, ha-nem egy ukrajnai, egész pontosan bereg-szászi iskolával is sikerüljön felvenni a kap-csolatot. Ez azért is fontos nekünk, mert mind a romániai, mind pedig az ukrajnai iskolába vegyesen járnak magyar és román, illetve ukrán gyerekek. Éppen az elmúlt hónap egyik fontos eseménye, hogy 12 ta-


TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

– A 160 csengeri gyerek, akik részt vesznek ebben a „7 szokásos” programban csak ezeken a délutáni órákon találkozik ezzel a pedagógiával vagy pedig az némiképpen beépült a délelőtti is-kolai munkába is?

– Mivel a pedagógusaink nagy része el-sajátította a programot, így a szemléletfej-lesztés a hagyományos tanórai keretek kö-zött is tart. A tanórán kívüli tevékenysé-gek a valóságban nem szakadnak el az is-kolai munkától, mert ahol versmondó ver-senyre készülnek a gyerekek, ott azt tanít-ják nekik – e pedagógia segítségével, ahol matematikaversenyre készülnek, ott a pe-dig a matematikai képességeiket fejlesz-tik a „7 szokás” segítségével stb. A további, tisztán csak „7 szokásos” órákon célirányo-san – gyakorlati példákon keresztül – bon-takoztatják ki a bennük rejlő vezetőt.

– Van valamilyen felmérésük arról, milyen eredményeket hoz ez a módszer?

– Szeptemberben kezdtük el a munkát, így korai volna mérleget vonni, de úgy gon-dolom, az igazi jelentőségét akkor tudjuk majd felmérni, ha eltelik néhány év. Ennek a projektnek az időtartama ugyanis öt év.

– Milyen kapcsolatban áll az iskola a „7 szo-kásos” pedagógiát kidolgozó amerikai alapít-vánnyal?

– Rendszeresen járnak hozzánk és coachingokat tartanak. Abban igyekez-nek segíteni, hogy miként lehet ezt a pe-dagógiát a tanórákba beépíteni. Rengeteg videófelvételünk és fényképünk készült, amelyekkel dokumentáljuk, hogy honnan hova jutottunk. Azt látjuk, hogy a gyerekek

ennek a projektnek a hatására motiváltab-

bá válnak. Nagyon jól illeszkedik a prog-ram a kompetenciaalapú oktatás bevetésé-hez, mert lényegében ez a hét szokás is, hét kompetencia csak egy gyermekcentrikus köntösbe öltöztetve. Azért tartjuk fontos-nak a kompetenciaalapú oktatást, mert mint ezt itthon és külföldön számtalan pél-da igazolja, nem azok az emberek a legsike-resebbek az életben, akik a legjobb tanulók voltak az iskolában. Az lesz sikeres, akinek megvannak a társas kompetenciái, kom-munikációs kompetenciái, amelyek segít-ségével szakmailag és emberileg is sokkal kevesebb ráfordítással többre képes, mint a többiek.

– A hátrányos helyzetű gyerekek, a szegény gyerekek, a másképpen szocializálódott gyere-kek hogyan viszonyulnak ehhez az új típusú pe-dagógiához?

– Náluk talán még látványosabb a fej-lődés. A halmozottan hátrányos helyze-tű gyerekek számára például nagyon fon-tos, hogy ezeken a foglalkozásokon mindig

pozitív élményekhez jutnak. Nem éri őket kudarc. Azok a feladatok, amelyek az adap-tált munkafüzetekben vannak, hasonlíta-nak az országos kompetenciamérés felada-taira. A 2005/2006-os tanévben az orszá-gos kompetenciamérések terén elég gyen-ge eredményt értünk el, és akkor összeül-tünk a kollégákkal és megbeszéltük, hogy változtatni kell a módszerünkön. Kifejezet-ten olyan típusú feladatokat gyakoroltunk az elmúlt években, mint amilyeneket az országos kompetenciaméréseken diákja-inkon számon kérnek. A rengeteg gyakor-lásnak meglett az eredménye, mert a kom-petenciaméréseken az eredményeink kife-jezetten javultak. Így fordulhatott elő az a csoda, hogy azok a HHH-s gyerekek, akik a hagyományos oktatásban esetleg csak rosszabb osztályzatokat tudtak szerezni, a kompetenciaméréseken a jók között telje-sítenek. Ez megerősíti bennük az elhatáro-zást, hogy érdemes tanulni.

– A szülők hogy fogadják ezt a dolgot? Örül-nek neki, vagy azt mondják, hogy ők inkább egy hagyományos típusú oktatást szeretnének, ahol olyan lexikális ismereteket kapnak a gyerekeik, amelyek segítségével eredményesen felvételiz-hetnek középfokú intézményekbe?

– A szülők elsősorban azért partnerek

ebben, mert látják, hogy gyerekeik a dél-utánokat is hasznosan töltik. A pedagógu-sok odafigyelnek a gyerekekre, úgy fejlesz-tik őket, hogy ez sem a szülőnek, sem az iskolának semmilyen többletkiadást nem jelent, hiszen a teljes projektet pályáza-ti pénzből finanszírozzuk. A témaszakér-tők számára is hasznosak ezek a délutá-ni foglalkozások, kitűnő kollégáim vállal-ták, hogy a következő években pénz nél-

kül is szívesen végzik a fejlesztést, mert megtalálták a programban a gyerekek jellembeli és életvezeté-si fejlesztésének lehetőségét. Mind-ezeknek a hozadéka jelentkezik a tanórai munkában is, hiszen sok-kal jobb kapcsolatot lehet így a gye-rekekkel kiépíteni. A szülők pedig azért is támogatnak bennünket, mert látják, hogy az iskola továbbta-

nulási mutatói továbbra is nagyon

jók. Összességében a program által harmonikusabbá válik a szülő–di-ák–pedagógus viszony, meghono-sodhat egy új, a tanulói együttmű-ködésen alapuló oktatási forma, ha-marabb összehangolódhat a tanu-lók fizikai–érzelmi–értelmi fejlő-dése. Egy kirívó dolog azonban már hét hónap után is megfigyelhető, hogy nagyságrendekkel nőtt a be-vont tanulók önbizalma.

– A manualitásra, a kétkezi tevékeny-ségre irányuló fejlesztés kap valamilyen szerepet az önök tehetséggondozó mun-kájában? Említette, hogy alapelvük, minden gye-rek tehetséges valamiben, a pedagógus dol-ga, hogy felfedezze, miben. A roma gyerekek, a mélyszegénységben élő, szociokulturálisan hát-rányos helyzetben lévő gyerekek számára az a verbálisan feldolgozott műveltség, amit az is-kolai osztályzat általában jutalmaz, nehezebben megközelíthető, mint az, amelyben a manualitás is szerephez jut, hiszen otthon nemhogy íróasz-taluk, saját könyvtáruk, de gyakran még egy kis békés zug sincs, ahol leckét írhatnának, könyvet olvashatnának. A kétkezi tevékenység iskolai ér-tékelése ezért számukra nagyon fontos, önbe-csülés és kibontakozás szempontjából egyaránt.

– Jómagam is azt tapasztalom, a mai ma-gyar közoktatás elhanyagolja a munkára

nevelést – és ami ennél sokkal-sokkal sú-lyosabb, hogy a szülői ház sem preferálja azt. Sem a család, sem az iskola nem fog-lalkozik azzal, hogy a gyerekek megismer-jék a kétkezi munka szépségét. Ezért mi azt találtuk ki, hogy 30 órás modulok keretei között lányoknak és fiúknak olyan délutá-ni szabadidős tevékenységeket ajánljunk, ahol szaktanár segítségével ismerkedhet-nek meg egy-egy fizikai munkával. Szabás-varrás, kötés-horgolás, valamint a háztartá-si ismeretek lányok esetében, a fiúk ese-tében a kerékpár-szerelési és KRESZ, va-lamint növénytermésztési, állattenyészté-si ismeretek szerepelnek a modulok kíná-latában. Azok a gyerekek, akik részt vesz-nek a délutáni 30 órás modulokban, a min-dennapi tanulásban gyakran nem találják meg a sikert. Az iskolai értékelés ezért szá-mukra gyakran egyenlő a kudarc átélésé-vel. Amikor azonban ez a gyerek befejez-te a 15 héten át tartó, heti két órában zaj-

hogy csak én nyerjek, hanem hogy a part-

nerem is nyerjen, mert tulajdonképpen én is csak akkor juthatok igazi nyereség-hez. Azaz találjunk olyan megoldást amely mindkettőnk számára megfelelő. Hogy a pedagógusok honnan tájékozódhat-tak? A tanácsadó cég 60 és 120 órás kép-zéseket tartott a programba bevont kollé-gáknak, közülük kerültek ki a témaszak-értők. Mentorálásukkal a csengeri iskolá-ban összesen 160, a csengersimaiban pe-dig 40 gyerek lehet részese e különleges tehetséggondozásnak. Ők hetente két al-kalommal tehetséggondozó foglalkozáso-kon vesznek részt, amelyből az egyik óra reál, illetve humán orientációs tehetség-gondozó tevékenység, míg a másik foglal-kozás úgynevezett „7 szokásos” óra. A cél az, hogy a pedagógus kollégáink hozzáse-gítsék a gyerekeket ahhoz, hogy a „7 szo-

kást” a gyakorlatban alkalmazni tudják, oly módon, hogy az alapelveket saját, egye-di igényeiknek és céljaiknak megfelelően integrálják a már meglévő iskolai munká-jukba. A „7 szokásos” pedagógusaink, a cég által biztosított munkafüzet segítségével, hetente egyszer jellembeli életvezetési és interperszonális kompetenciák elsajátítta-tására és kiegyensúlyozott gyakorlására al-kalmas órákat tartanak.

– Ezeken a délutáni foglalkozásokon olyan feladatokat kapnak a diákok, amelyeket csak ak-kor tudnak megoldani, ha együtt dolgoznak a partnerükkel a közös sikerért?

– Úgy állítják össze a pedagógusok a „7 szokásos” órák tematikáját, hogy a tanul-

takat a gyakorlatba átültetve tudják a gye-rekek felhasználni. Olyan feladatokat kap-nak a diákok, amelyek során megbizonyo-sodnak arról, hogy miért jó ez a program, miért fontos, hogy így próbáljanak meg gondolkodni. Amikor a pályázatot elkezd-tük, összehívtuk a szülőket és ismertettük a programot és együttgondolkodásra kér-tük őket. A szülők is rendkívüli dolognak tekintik ezt a Magyarországon eddig általá-nos iskolai szinten egyedülálló programot. (Viszont nemcsak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, hanem például az olyan fejlett oktatási rendszerekkel rendel-kező országokban, mint amilyen Szinga-púr, ez a „7 szokásos” pedagógia évek óta bevett gyakorlat. És ha megnézzük a külön-böző nemzetközi felmérések eredménye-it, azt találjuk, hogy a szingapúri gyerekek a legjobbak között végeznek!) A szülők na-gyon fogékonyak voltak erre a vállalkozás-ra és sikerült elérnünk, hogy most már szü-lő, pedagógus, gyerek egy közös nyelvet beszél ebben az ügyben is. Az én nyolcéves másodikos kisfiam, amikor egy alkalommal hazajött az iskolából azt mondta a nagyma-májának: „Mama, legyél te is proaktív!” A nagymamája is pedagógus, úgyhogy nem sértődött meg, hanem arra kérte az uno-káját, hogy magyarázza el neki, hogy mit is jelent az, hogy proaktív. És az unoka el-magyarázta, hogy az előrelátó, felelősség-teljes cselekvésről van szó. Örültem ennek a megnyilvánulásnak, mert nem szavakat akarunk bemagoltatni, hanem gondolko-dásmódot kívánunk kialakítani.

ló modult, akkor ünnepélyes körülmények között, 400 gyerek előtt az iskola vezetői-től átveheti az oklevelet, ami tanúsítja hogy az adott modult sikeresen elvégezte. Ek-kor ez a gyerek végtelenül büszke magára. Olyan rendkívüli lehetőségünk adódott, hogy egy LHH-s pályázaton a csengeri kis-térség 400 millió forintot nyert, amiből az oktatásügy 50–60 milliót kaphat. E projekt keretei között egy mintafarmot fogunk kialakítani a csengerújfalui tagiskola mel-lett, ahol állattenyésztési ismereteket okta-tunk majd. A 30 órás modult úgynevezett példaadó személyekkel való találkozások-kal, munkásságuk megismertetésével fog-juk kiegészíteni, mert azt gondolom, hogy még a pedagógusnál is hitelesebb, ha a vá-rosban vagy a térségben tekintélyt szer-zett szakember maga mondja el, hogy mi-ért vált ő sikeressé, és még a leghátrányo-sabb helyzetű, legszegényebb gyereknek is továbbítja azt az üzenetet, hogy belőle is le-het valaki, ő is sokra viheti.

– Milyen a visszhangja az önök tehetséggon-dozó vállalkozásának a megyei pedagógiai köz-véleményben?

– Van felénk egy mondás, miszerint a jó kakasnak nemcsak kapirgálnia kell, hanem kukorékolnia is. Ezért a szaktanárok is és az iskolavezetés is arra törekszik, hogy a ta-pasztalatainkat megpróbálják publikálni, közreadni. A Köznevelés riportja is azért nagyon fontos a számunkra, hogy el tudjuk mondani, hogy mi olyasmit teszünk a te-hetséggondozás terén, amiben úttörők va-gyunk, és amitől azt reméljük, hogy más is-koláknak is átadhatjuk példaértékű tapasz-talatainkat.TEH

ETSÉG

GOND

OZÁS

– M

ÁSKÉ

PP


TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP


– De igen, ám most, a programban tuda-tosabbá tesszük a gyerekek számára a hét szokást. Pontosabban külön-külön meg-ismertettük velük, majd különböző fel-adatok, cselekvések, játékok közben meg-mondják ki, melyik pont alapján cseleke-dett jól, illetve melyiket nem vette figyelem-be. Így, lassan tudatosul bennük a hét pont, mondhatnám szokásukká válik annak meg-felelően élni, dolgozni, viselkedni.

– Meddig tart a program?– Öt évre szól. Első szakasza december-

ben kezdődött és április végén fejeződik be.

– A hét szokás némelyikének leírásában ide-gen szó van. Jelentését ismerik a gyerekek?

– Ez nem az elsősök tanterme. Az én tantermemben – amelyben elsősök tanul-nak – a falra kitett szövegben magyar meg-felelővel helyettesítettük a szakszavakat.

Gulácsiné Bacsó Lídia éppen „A ki-emelkedően sikeres emberek 7 szoká-sa” projekt keretében tehetséggondo-zó foglalkozást tart, amikor bekopo-gunk az osztályba. Arra gondoltam, az utolsó padból figyelem majd az eseményeket, de itt nem volt utolsó pad, mert egymással szembefordítot-ták a székeket és az asztalokat, a gye-rekek nem háttal ültek egymásnak.

– A hétszokásos pedagógia keretében a tehetséges gyerekeknek heti egy órában szoktunk foglalkozást tartani – mondta Gulácsiné Bacsó Lídia. – Olyan feladato-kat oldunk meg, amelyekre a tanítási órák keretében nem nagyon jut idő. Arra, hogy a versenyfeladatokat célirányosan meg-oldjuk, csak ilyenkor van lehetőség.

– Most éppen mivel foglalkoznak a gyere-kek?

– Most anyanyelvi versenyre készü-lünk szövegértési feladatokkal. Van egy szöveg, van egy ahhoz kapcsolódó feladat-sor és egy feleletválasztásos teszt. A gye-rekeknek ezt önállóan kellene megolda-niuk. Először a gyerekek megpróbálkoz-nak a szöveggel egyedül, és amikor látom, hogy nem boldogulnak szinergiát teremt-ve, közösen megbeszéljék a dolgot és meg-találjuk a megoldást.

– Csak szövegértési feladatokkal foglalkoz-nak ezeken az órákon?

– Matematikából is van egy ilyen cso-port és helyesírásból is van felkészítő fog-lalkozásunk.

Miközben beszélgetünk, az egyébként is oldott hangvételű foglalkozás kezd ját-szótéri zsibongássá átalakulni, de ameny-

nyire a hangzavarból ki tudom venni, már nem csak a témával kapcsolatban beszél-getnek egymással a gyerekek. A tanárnő közbelép, kedvesen visszatereli őket a fel-adataikhoz.

– Mikor jut erre tehetségfejlesztő munkára a mai túlzsúfolt tanrendben idő?

– Amíg a többiek ebédelnek, ezek a gye-rekek a hétszokásos foglalkozáson vesznek részt, aztán óra után gyorsan leszaladnak enni, és utána mennek szabadfoglalkozás-ra.

– Kötelező jelleggel vesznek részt ezeken a foglalkozásokon?

– Egy részüket kijelöli az osztályfőnök, a többiek önként jönnek. Gyerekek! Tegye fel a kezét az, aki mindig szokott hétszo-kásos foglalkozásra jönni! (A csoportnak

mintegy háromnegyede jelentkezeik.) Gyerekek! Tegye fel a kezét az, aki már in-dult versmondó versenyen! (A csoport fe-

le jelentkezik.) Most az tegye fel a kezét, aki versmondó versenyen is indult! (Ez-

úttal a csoport másik fele teszi föl a ke-

zét.) Ezen kívül volt még énekversenyünk és rajzversenyünk is. És a legtöbb gyere-künk nyert valamilyen díjat ezeken a ver-senyeken. Kifejezetten ügyes kis társaság jött össze.

– Mit értett ön azon, hogy van olyan gye-rek, akit kijelölnek, és van aki önként jön erre az órára?

– Az elsős és másodikos osztályokból két-két gyerek szokott jönni, őket az osz-tályfőnök jelöli ki. Időnként kibővítem a csoportot és beengedünk olyan gyere-keket is, akik önkéntes alapon, szeretné-nek részt venni a foglalkozásokon, hogy ők is tudjanak ilyen feladatokkal foglalkoz-ni. Nekem igazán nem okoz gondot, hogy nem 10, hanem 15 tanulóval foglalkozom. Örülök neki, ha minél többen érdeklőd-nek, nagyon fontosnak tartom ezt a fajta tehetséggondozást.

– Mire elég ez a heti egy óra?– Bizony elég kevés ez az idő, de az itt

elsajátított szellemiséget a gyerekek to-vábbviszik, alkalmazzák a délelőtti, tan-rend szerinti foglalkozásokon is, a pedagó-gus kollégák pedig segítenek is a tanórá-kon, hogy eszerint gondolkozzanak.

Körasztalnál ülve, kezükben tollal szöveg-értési feladaton dolgoznak az elsős és a másodikos gyerekek. Azt kell kitalálniuk, hogy egy-egy szövegrész mely ponthoz köthető? Szembe velük, a tábla melletti fal-ra, hatalmas, nagy lombú, zöld fát ábrázo-ló plakátot ragasztottak. A fa mellett, a ko-ronától lefelé haladva olvasható az ameri-kai eredetű, Hét szokás program lényegé-nek hét pontja. A terem végéből is jól lát-ható, nagy betűkkel írva. Miként a húsz

esztendeje itt tanító Magas Lászlóné al-sós munkaközösség-vezetőtől megtudom a TÁMOP 3.4.3. program keretében fog-lalkoznak a hét szokással. Arra iparkodnak megtanítani a kicsiket, hogy váljon szoká-sukká a tervezés, az előkészítés, a cél kije-lölése, az együttműködés, a felelősség vál-lalása, a fontosnak a kevéssé fontostól va-ló elválasztása, a közös sikerre, a nyerésre törekvés minden szellemi és fizikai feladat vállalásakor és végzésekor. Hogy soha ne tévesszék szem elöl, a tanterem másik fa-lára is kiírták a hét pontot, így akár a tábla felé, akár oldalra néz a gyerek, mindig előt-te van az a hét szokás, amelynek a program végére be kell épülnie a gyerek személyi-ségébe, amelynek irányítani kell a gondol-kodását, a cselekedeteit. Mindjárt példa is adódik a hét pont alkalmazására, ugyan-is az egyik gyerek a három feladat közül a legfontosabbat, a nehezet akarja a végé-re hagyni. A hét pont alapján a tanárnő a gyerekekkel együtt figyelmezteti, mindig a fontossal, a nehézzel kezdjük, a kevéssé fontosat, a könnyebbet hagyjuk a végére.

– Eddig nem így dolgoztak? – kérdezem Magas Lászlónét.

„Nem is olyan nehéz ez a feladat”

Hét szokás

Kooperatív magyaróraFarkasné Tarkovács Judit magyar tantárgyat oktató tanárnő a legtehet-ségesebb tanulók csoportjával fog-lalkozott éppen, amikor betoppan-tunk. (A kontrollcsoportban felzár-kóztatás folyik.)

A harmadik és negyedik osztá-lyosok összetolt asztaloknál ültek négyesével. Speciális feladatlapokat osztott szét a tanárnő anyanyelvi ta-pasztalatszerzés témában, amely so-rán szinergiához szeretnének eljut-ni. A háttérben látható volt a Hét

szokás fa, amely mutatja a gyökere-ket, azt, mit kell erősítenie a gyerek-nek magában, a koronát, ahol a kö-zösségépítő szokások találhatók, a fa tetején van a pihenés, ami a feltöl-tődést szolgálja. A tanárnő a koope-

ratív magyarórát a szokásokra épí-ti, a felmerülő szokást megbeszélik, és megerősítik ennek a szokásnak az alkalmazását.

A tanárnő többi óráján is alkal-mazza a kooperatív módszert, csak ott nem biztos, hogy a hét szokás megjelenik. A délutáni foglalkozá-sok nem szorosan kapcsolódnak a tananyaghoz, és sokkal játékosabbak, mint a délelőtti tanórák.

Seres Erzsébet Eleonóra pszichológus, a pedagógiai szakszolgálat munkatársaként végzi a munkáját Csengeren és a kistérség egyéb településein, jó rálátása van tehát az aktuális problémákra, ezekről kérdeztük.

– Mennyire fogadják el a pszichológus segít-ségét a gyerekek?

– Zömében magatartási, a tanulási ne-hézségek a jellemzőek, ez utóbbin belül is a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, vala-mint a hiperaktivitás, és egyre gyakoribb az autizmus is. Általánosan elmondható, hogy a magatartási nehézségeket a tanu-lási nehézségek okozzák. Amikor rossz a szülői háttér, nagyon nehéz a dolgunk. De nemcsak a gyerekek elutasítóak néha, hanem a szülők sok esetben megbélyeg-

zésnek tekintik, ha pszichológushoz jár a gyerekük. Gyakori a vádló mondat: „miért pont az enyém, amikor a padtársa ugyan-olyan rossz?” A rendezetlen családi háttér

mellett igen jellemző hiba még a túlféltő, túlaggódó szülői magatartás is. Ez gyak-ran szorongáshoz, pszichoszomatikus be-tegségek, tünetek kialakulásához vezet, ilyen például a hasfájás vagy a fejfájás. So-kan túlzott elvárásokat támasztanak gyer-mekükkel szemben, az elhanyagolt gyer-mekek pedig azért rosszak, mert igyekez-nek minden eszközzel felhívni magukra a figyelmet. Sokszor maguk a gyerekek is szégyellik, hogy pszichológushoz járnak, ráadásul a többiek rendszerint gúnyolják őket emiatt.

– Hogyan viszonyulnak a tanárok a pszicho-lógushoz?

– A legtöbben együttműködőek, de van, aki nem látja értelmét a pszichológus tevékenykedésének, és akad olyan is, aki éppen ellenkezőleg, olyan gondokat is át-hárít ránk, amelyeket neki magának kelle-ne megoldania.

Gyerek, tanár, pszichológus


TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

15

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP


A nyíregyházi főiskola történelem–népművelés szakán diplomát szerzett Odrobéna Magdolna tíz esztendeje tanít történelmet a csengeri általános iskolá-ban. Úgy látja, tanítványai egy részét kü-lönösen érdekli a história, ezért a legte-hetségesebbeket két versenyen is elindít-ja. Az egyiket a Tudományos Ismeretter-

jesztő Társulat szervezi, és Nyíregyhá-

zán tartják, ahol legutóbb huszonegy ta-nítványa vett részt a megmérettetésben, a másikat a Báthory István Gimnázium-

ban, Nyírbátorban, ahol májusban lesz a következő vetélkedő. Megszokták már a csengeri tanulók, hogy az első öt között végeznek mindkét helyszínen. Miképpen azt is, hogy a továbbtanulók megállják a helyüket a megye legjobb gimnáziumai-ban, szakközépiskoláiban is. És nem csak történelemből! A tanárnőt a gyerekeknek a történelemben mutatott tehetségéről kérdeztem.

– Régimódi, ha úgy tetszik, konzerva-

tív tanár vagyok. Ragaszkodom a rendhez, a fegyelemhez, a tananyag megtanulásá-hoz, a feleltetéshez. Tapasztalatom szerint a csoportos vagy kooperatív tanulás köz-ben rendszerint egy vagy két gyerek csi-nál mindent, a többi őket másolja. Ezt any-nyira megszokják, hogy később alig tud-nak felszólításra felelni, önállóan dolgoz-ni. Hozzáteszem a tanár stílusa nem biz-tos, hogy az osztály minden tanulójának tetszik. Nyílván az enyémmel se elége-dett mindegyik. De amelyik igen, az meg-szeretheti a történelmet, versenyeken in-dulhat, akár tehetséges lehet ezen a terü-leten.

– Hogyan szeretteti meg a tantárgyát? – A tankönyvön kívül számos kiegé-

szítő forrásmunkát használok, sok filmet, filmrészletet mutatok a gyerekeknek, szak könyvekből, internetes szövegekből mazsolázok nekik. Továbbá minden órán íratok vázlatot külön lapokra, melyeket a szakkörre magukkal hozhatnak a tanu-lók, és gyakoroltatom velük különböző történelmi témájú feladatlapok kitöltését is, hogy ebben rutinjuk legyen, ugyanis a versenyeken van ilyen feladat. Egyébként az lenne jó, ha már alsó tagozatban hozzá-szoktatnák a gyerekeket a szóbeli felelés-hez, megnyilatkozáshoz, ha kihasználnák a memoriterben rejlő lehetőségeket, ha

minden napra kapnának valamilyen szó-beli vagy írásbeli feladatot, hogy ötödik-ben önállóbbak lehessenek.

– Ön szerint mit kell tenni ahhoz, hogy kibon-takoztathassuk egy diák tehetségét?

– A tehetség tanár- és gyerekfüggő. Sok múlik a pedagóguson, képes-e elfo-gadtatni magát a tanítványaival, tudja-e olyan érdekesen tanítani azt, amit kell, hogy a gyereket lekösse? Ha igen, akkor az érdeklődő, szorgalmas gyerek tehet-séggé válhat. Ehhez azonban sok plusz munka kell mind a tanuló, mind a ta-nár részéről. Heti két óra nagyon kevés, nem elég ahhoz, hogy a tanultakat kész-ség szinten tudja alkalmazni a gyerek.

– Segíthet a szakkör?– Heti egy szakkör jószerint a szakkö-

rösöknek is kevés. Versenyek előtt szin-te minden délután (szombaton és vasár-nap is) az indulók felkészítésével foglalko-zom. Sok esetben azért torlódnak a tenni-valóink, mert például a jó képességű gye-rek nemcsak történelemből, hanem rend-szerint több más tantárgyból is jó, így sok versenyen indul.

– Vannak levelező versenyek is, melyekre ta-lán könnyebb a felkészülés. Ezeken indulnak a tanítványai?

– Nem kedvelem a levelezős versenye-ket, ugyanis nem tükrözi híven a gyerekek tudását. Jobban szeretem a szóbeli megmé-rettetést. Örömmel mondom, hogy a má-jusi, nyírbátori versenyre tíz nyolcadikos is vállalta a felkészülést. Sokszor eszembe jutott már, hogy országos versenyen indít-sam a gyerekeket. Jövőre, talán erre is sor kerül.

– A tehetséggondozás szemszögéből fon-tos-e hogy fiatal vagy idősebb a pedagógus?

– Kortól független tevékenységről van szó. Inkább a habitus számít, a tanár gon-dolkodásának, szemléletének frissessége. A fiatal, ambiciózus, ötletekkel teli, sugár-zó személyiségű, sok minden iránt érdek-lődő tanár, tanítványa tehetségének ép-pen olyan jó gondozója lehet, mint az eb-ben a munkában nagy tapasztalatokat szer-zett, idősebb kollégája. Ismeretes, hogy a tanítás, a tehetséggondozás kétirányú fo-lyamat, éppen úgy szolgálja a pedagógus, mint a gyerek javát.

„A habitus számít,a tanár gondolkodásának, szemléletének frissessége”

A „zászlós” tanárnőDiákszokás ragadványnevet adni egy-egy tanárnak. Különösebb fantázia nem kellett ahhoz, hogy a csengeri tanulók „zászlós” tanár néninek nevezzék Élesné Zolcsák

Krisztinát, ugyanis két évvel ezelőtt őt bíz-ta meg Kazamér Tibor igazgató a nemzeti zászló fel- és levonásához fűződő kulturális program megszervezésével.

Arról van szó, hogy miképpen a legtöbb iskolába, ide is járnak keveset szereplő, gyengébb képességű, sajátos nevelési igé-nyű gyerekek. Nekik teremt bemutatkozá-si, szereplési lehetőséget a zászló felvoná-sához és leengedéséhez kapcsolódó prog-ram.

– Intézményünk tágas aulájában min-den hónap első hétfőjén, reggel három-negyed nyolckor van a zászlófelvonási ün-nepség a Himnusz, zenével kísért éneklé-se közben – mondta Élesné Zolcsák Krisz-tina. – Ekkor ismerteti az igazgató úr az

intézmény életét, működését befolyásoló, a gyerekeket, a pedagógusokat, az egyéb dolgozókat egyaránt érintő, fontos infor-mációkat. A zászlófelvonás témája rend-szerint kötődik valamelyik ünnepünkhöz (állami, helyi, költők, írók, jeles művészek különböző évfordulóihoz, történelmi ese-mények stb.), hagyományainkhoz. A téma ismeretében jelölöm ki a verset, prózát, táncot, jelenetet stb. Osztályról osztályra járva kérek önkéntes jelentkezőket a mű-sorba. Ha egy gyereknek hosszú a vers, a novella, akkor két, három gyerek vállalja az elmondását. Lényeg, hogy a sport- és ta-nulmányi versenyeken, az iskolai rendez-vényeken nem vagy csak nagyon ritkán szereplő gyerekek vállalkozzanak rá.

– És vállalkoznak?– Egyre könnyebben, és egyre töb-

ben. Bevált ez a kezdeményezés. Gondol-ja meg, hogy a gyengébb képességű, hátrá-nyos helyzetű gyerekek feláldozzák a sza-bad idejüket, a délutánjaikat, hogy készül-jenek a bemutatóra. Kitartóan addig ta-nulják a szöveget, amíg hibátlanul el nem mondják. És amikor eljön az ideje, bátran kiállnak az iskola közössége elé verset, pró-zát mondani.

– Hogyan kapcsolódik ehhez a zászló?– Részben a nemzeti öntudat, a hova-

tartozás erősítése is a cél, illetve a zászló-nak, mint nemzeti szimbólumnak az is-mertetése. Honnan ered, mit jelképez, mi-lyen volt a szerepe nemzetük történelme során stb.

– Jól értem, hogy több harmincórás program is van egy tanévben?

– Igen. Egy harminc órás modul álta-lában fél év alatt befejeződik. Egyébként a zászló leengedése is ünnepi keretekben történik a Szózat éneklésének közepette. Megjegyzem, német–magyar szakos tanár-ként nagyon vonzódom a népművészet-hez, a népi hagyományokhoz, igyekszem ebből valamennyit tükröztetni a progra-mokban. Tapasztalatom szerint a hátrá-nyos helyzetű, amúgy keveset szereplő gyerekek kifejezetten szeretik a hagyomá-nyokat.

– Meddig marad a ragadványnév?– Számomra kedves ez a név. Főként

az első évben szólítottak „zászlós” tanár-nőnek a gyerekek. Most, a második évben mintha kevesebben neveznének így, mert megjegyezték a valódi nevemet még azok is, akiket nem tanítok.

– Van valamilyen nevelési hozadéka a zász-lós programnak?

– A sok közül egyet megemlítek, a prog-ram közösségformáló erejét. Hihetetlenül összekovácsolja a szereplőket, az osztályo-kat, az iskola tanulóit. Egy kicsit talán büsz-kévé is teszi őket.

Minden esztendőben rangsorba állítja és díjazza a Magyar Diáksport Szövetség az előző tanévi diákolimpiai országos dön-tőkön kiemelkedően teljesítő oktatási in-tézményeket. Nos a 2009/2010-es tanév-ben a magyarországi általános iskolák ver-senyében a csengeri Petőfi Sándor Általá-

nos Művelődési Központ Általános Isko-

lája második helyezést ért el. A siker ková-csa Papp Szilárd testnevelés–biológia sza-kos tanár. A szigorú tekintetű, erős akara-tú, határozott ember benyomását keltő ta-nár úr tizenegy évvel ezelőtt, a sportosz-tály indításának hírére jött a városba. No meg azért, mert úgy érezte, ebben az in-tézményben nagy támogatottsága van a sportnak, és a labdajátékok mellett jó le-hetőség kínálkozik az atlétika megsze-rettetésére is a gyerekekkel. A futásra, a duatlonra, a triatlonra és a fekvenyomásra helyezte a hangsúlyt.

– A futás egyszerű, hiszen trikón és cipőn kí-vül nem kell hozzá felszerelés. Igaz kitartás annál inkább. A két másik sportághoz viszont nélkülöz-hetetlen a kerékpár. Hogyan jutott hozzá?

– Nem akármilyen módon. A Németor-szágból behozott bicikliket gyűjtöttem. Ez azt jelentette, hogy a saját pénzemen vet-tem meg. Helyi és kisebb versenyeken el lehetett indulni velük, de országoson re-mény sem volt a sikerre. Átalakítgattam a gyerekeknek, aztán ide kerülve az intéz-mény vett jó néhányat pályázaton nyert pénzből. Ennek köszönhető, hogy tavaly iskolánk lett az első az országos versenyen országúti kerékpár kategóriában.

– Sok versenyt nyertek, így adódtak össze a második helyet jelentő pontok, és ehhez Önnek nem lenne köze?

– A szakmai, felkészítői munka valóban az enyém, de ez kevés lenne a szülők se-gítsége, a gyerekek lelkesedése nélkül. A sportosztályosokkal reggel nyolctól dél-után négyig szinte együtt vagyunk. Tan-órák, edzések egyaránt kötelezőek. Szeren-csére kiválóak a körülmények, hiszen ek-kora sportcsarnok, mint a mienk, kevés vá-rosban van. Igaz, súlyzónk nincs, de a gim-náziumban van, ott tartjuk a 7. és 8. osztá-lyosok fekvenyomó edzéseit. Legtöbb el-szántság a távfutáshoz kell, hiszen nem túl

szórakoztató ezer métereket futni, csupán az idővel küzdeni. Szerencsére vannak el-szánt gyerekek.

– A mai szülők zöme a testedzésnél fonto-sabbnak tartja az idegen nyelvek vagy az infor-matika tanulását. Ez nem jelent gondot Önnek?

– Nem, mert a sportosztályokba is van elég jelentkező. Úgy látszik azoknak a szü-lőknek a száma sem kevés, akik az ép test-ben ép lélek pártján állnak. A gyerekek pe-dig szeretnek mozogni, versenyezni, győz-ni és ebből kifogyhatatlan a kínálat a test-nevelésórán, az edzésen, a megméretteté-seken.

– Sok helyütt azért maradnak le a verse-nyekről a gyerekek, mert nincs pénz a hét végi utazásra. Itt is a szülő nyúl zsebbe?

– Pénz miatt még egyetlen versenyről sem maradtunk távol. Az persze itt is elő-fordul, hogy a szülőnek is segíteni kell, már csak azért is, mert nem mindenhova tudunk busszal vagy vonattal eljutni.

– A sportolás miképpen hat a gyerekek ta-nulására?

– Tapasztalatom szerint a sportban kiválóan teljesítők többnyire jó és kiváló eredményeket érnek el a tanulásban is. A lusta vagy kevéssé tehetséges sportolók a tanulásban sem viszik sokra. Egyébként kemény munka nélkül semmilyen terü-leten se lehet sikert elérni. Én is azért vagyok szigorú, mert tudom, hogy rend, fegyelem kell a kitartó munkához, ami meghozza a gyümölcsét. És azért is, mert a sport balesetveszélyes, minden mozdu-latra ügyelni kell.

– A határozottság, az erő tiszteletet ébreszt az ember iránt a gyerekekben?

– Valószínűleg. A gyerek örül, ha bizton-ságban érzi magát, és a pedagógusnak ezt a biztonságot kell nyújtania. Testnevelőnek különösen, hiszen mi felelünk a tanulók testi épségéért is. Más a mi kapcsolatunk a gyerekkel, mint például a magyar vagy ma-tematika tanáré. Nem azt mondom, hogy jobb, esetleg különb, hanem azt, hogy más. A viszonyunk más az előttünk tornaruhá-ban álló diákhoz, akinek nem csak a maga-tartásáért, a testi és szellemi higiénéjéért, egészséges életmódjáért is felelősek va-gyunk.

„Kemény munka nélkül semmilyen területen sem lehet

sikert elérni”A csengeri sportsikerek kovácsa



TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

K átyúkat kerülgetve, lassan tesszük meg a néhány kilométeres utat Csen-

gertől Csengerújfaluig. Beérve a mintegy nyolcszáz lelkes településre, szemünk oda-tapad a takaros, tornácos házakra, a szat-mári népi építészet gyöngyszemeire. Egyik szebb, mint a másik, pedig az idő kikezd-te némelyik tető cserepét, ereszét, az ám-bitusok fából faragott oszlopait. Nem szá-mítunk túl jóra, hiszen a tagiskolák általá-ban mostohagyermekei az anyaiskolának. De nem ebben a faluban! Csengerújfalun ugyanis kívül-belül rendbe tették az isko-lát tavaly. Öröm belépni a kicsinosított épületbe.

Huszonhét 1–4. osztályos gyerek tanul itt. A készségtantárgyak óráin együtt van-nak a gyerekek, de a közismereti tantárgyat osztályokra bontva tanulják. A nagyobbak a tornateremben vannak, a kicsik techni-kafoglalkozáson a tanári melletti tanterem-ben, ahol Apáti Ignácné tanítónő irányí-tásával papírt hajtogatnak. Munka közben szívesen válaszolnak kérdéseimre a jól öl-tözött gyerekek. Ki nem hozott otthonról tízórait? Kérdésemre először senki sem emeli fel a kezét, majd ketten mégis megte-szik. Ki nem reggelizett otthon? Most csak egy kéz emelkedik a magasba. Kedvenc étele a legtöbb gyereknek a spagetti és a hamburger. Mi lesz a vacsora otthon? Ezt csupán egy gyerek tudta megmondani, ná-luk paszuly (bab) fő estére. Az iskolai ebéd-del mindegyikük elégedett.

A tagiskola vezetője Katona Mária azt mondja, nem ilyen rózsás a kép ami a gye-rekek rendszeres étkezését illeti. Hétfőn reggel látni igazán, hol nem futotta elég ételre otthon, mert a gyerek már tíz órakor az ebédet kéri. Nem csoda, mert ahol a hét-végén nem volt megfelelő az étkezés, ott tí-zórai sem kerül a gyerek táskájába hétfőn. Gyakran kedden, szerdán sem.

– Hány családra jellemző, hogy reggeli nélkül küldi iskolába a gyerekét, vagy hiányosan táplál-ja hétvégén? – kérdezem a tagintézmény-vezetőt.

– Két-három, segélyből élő családról van szó. Náluk általában a hónap vége előtt el-fogy a pénz. A gyerekeik néha agresszíveb-bek, rosszabbul viselkednek. Talán azért, mert éhesek, hiányos az iskolai felszerelé-sük, vagy azért, mert otthon zűrös volt az éjszaka, a hétvége. Hozzáteszem, ne gon-doljon komoly viselkedési problémákra, hiszen eddig minden agresszív kitörésnek elejét tudtuk venni. Mi már akkor látjuk, hogy gond lesz a gyerekkel, amikor bejön az iskolába: nincs kimosva a ruhája, fáradtnak látszik, álmos stb. Ilyenkor igyekszünk a gye-rek segítségére lenni. Én 1988 óta tanítok itt, van egy kis tapasztalatom a tanulókkal való bánásban, gondjaik felismerésében.

– Minthogy a faluban lakik, feltételezem, is-meri jól a gyerekek szüleit is. Jelent ez valami-lyen előnyt a nevelés szempontjából?

– Nagyon sokat, hiszen legtöbbjü-ket tanítottam annak idején. Boltban, ut-cán gyakran összefutok velük, és a szü-lők nyolcvan százaléka eljön a szülői ér-tekezletre is. Minden nap elküldik, elhoz-

zák gyerekeiket az iskolába. Tavaly előfor-dult néhányszor, hogy el kellett menni az otthon maradt gyerekért, vagy a szülőnek szólni, hogy másnap küldje, ne maradjon le a többiek mögött a tanulásban. Az idén még senkit se kellett figyelmeztetni iskolá-ba járási kötelezettségére. Úgy látszik, a se-gély megvonásának lehetősége megnövel-

– A 2004-es évtől, a Csenger Többcé-lú Kistérségi Társulás megalakulásával, in-tézményünk kistérségi feladatokat is el-lát pedagógiai szakszolgálat vonatkozásá-ban úgymint: nevelési tanácsadás, logopé-diai ellátás, továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás. Ezt a szakfeladatot képzett fej-lesztő és gyógypedagógusok, logopédusok és főállású pszichológus végzi.

A pedagógiai szakszolgálat tevékeny-sége nagyrészt a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek problémáit öleli fel, de a rendszerben megjelennek a jómódú szü-

lők gyermekei is, akiknek a legnagyobb gondjuk általában csak az, hogy nincs ide-jük eleget foglalkozni gyermekükkel. Ez pedig tanulási, magatartási, beilleszkedé-si problémákkal jár, melyek megoldásán dolgoznak szakembereink. Egyre több az autista gyerek, akiknek az ellátása igen ne-héz, mert a kollégák (egy pszichológus, két logopédus és két fejlesztő pedagógus) rendkívül leterheltek – mondja Erdősné Papp Judit.

– Hány településre terjed ki a szolgáltatás?– A kistérségben 11 település érintett.

Amikor a szolgálat 1998-ban megalakult, akkor még a kistérségi közigazgatási egy-ség nem létezett (ez 2004-ben jött létre), de a szomszédos településekről már ak-

kor is fogadtunk gyerekeket. Rendelke-zünk egy saját autóval, amivel a szakembe-rek kijárnak az iskolákba, óvodákba a fel-merülő igények szerint. A szolgálat tevé-kenységének nagy részét a gesztor intéz-ményben, a csengeri iskolában látja el. A pedagógiai szakszolgálat működése elen-gedhetetlen a gyermekek egészséges lel-ki fejlődéséhez. Csak úgy válhat egészsé-ges, sikeres felnőtt a gyermekből, ha a sa-ját intézményében (óvoda, iskola) a meg-szokott környezetében egyéni, neki szóló fejlesztésben részesülhet.

– Mi a jellemző erre a kistérségre?– Elsősorban a munkanélküliség. A te-

lepülések nagy része mezőgazdaságból él, sokan napszámosok, idénymunkások vagy közfoglalkoztatottak. Elmondhatjuk, hogy a nagy létszámú romák között sincs településünkön, de más helyen sem éhe-ző gyerek. Az alapvető szükségleteket – ha segítséggel is – megkapják a gyerekek a szülőktől. Sok család szorul segítségre,

de a jelzőrendszeri tagok munkájának kö-szönhetően a problémák eljutnak az óvo-dából, iskolából az illetékesekhez, akik se-gítségére sietnek a családnak. Egy gyerek sem „vész el.”

– Ön hogyan látja a tehetséggondozó prog-ramot?

– A tehetséggondozásra az elmúlt évek-ben nem jutott túl sok idő, hiszen hivata-losan csak heti egy óra állt rendelkezésre, igaz, az elhivatott tanárok akkor is igyekez-tek minél többet foglalkozni a jó képessé-gű diákokkal. Nagyon szép országos ered-ményeink vannak tanulmányi és sport te-rületen, melyre büszkék vagyunk. Ez a mostani program viszont nem a versenyez-tetésről szól. A programba igyekeztünk azokat a gyerekeket is előnyben részesíte-ni, akiket az integrációs, esélyegyenlőségi programunkba nem vonhatunk be. Termé-szetesen halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek is bekapcsolódtak a projektbe. Jól tanuló, szorgalmas diákokat választot-tunk ki, akikkel megismertetjük és a min-

dennapi életbe beépítjük a kiemelkedően sikeres emberek 7 szokását.

Tehát ez nem egy hagyományos tehet-

séggondozó program, amelynek során ál-talában versenyekre készítjük fel a gyereke-ket, hanem szemléletet igyekszünk tudato-sítani a tanulókban, hogy ismerjék meg ön-magukat, a képességeiket, hozzák ki a leg-többet magukból. Igyekszünk megtanítani nekik azt is, hogy kellő önismerettel min-denki lehet sikeres. A program a gyerekek-nek nagy segítséget ad napjaik megtervezé-sében, abban, hogyan osszák be az idejüket, hogy a tanulást ne az utolsó pillanatra hagy-ják. A különböző munkafüzetek, példák, szi-tuációs játékok is a módszer eszköztárát szí-nesítik, a gyerekek nagyon élvezik e prog-ram újszerűségét, változatosságát.

– Elemezték már a projektet?– Úgy gondolom egy év mindenképpen

kell, hogy kiértékeljük a módszert, igaz, tisztában vagyunk azzal, hogy akár évekbe is telhet, mire ezeket a szokásokat minden gyerek beépíti az életébe, mindennapjai-ba. A szülők visszajelzései nagyon jók, lel-kesen mesélik, hogyan alkalmazzák otthon a gyerekek a 7 szokást. Pedagógusok, szü-lők közösen abban bíznak, hogy felismer-jük fiataljaink értékességeit, képességeit. Véleményem szerint ez a vezetés és a taní-tás lényege.

„Szemléletet igyekszünk tudatosítani

a gyerekekben”Mit tehet a pedagógiai szakszolgálat a tehetségekért?

Erdősné Papp Judit, a pedagógiai szakszolgálat koordinátora, az is-kola szakmai vezetője. Őt először arról kérdeztük, hogy konkrétan milyen feladatai vannak Csengerben a pedagógiai szakszolgálatnak?

„Sok mai gyerekből hiányzik a motiváció”Esélyteremtésben jeleskedő tagiskolák


TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

kodni a családok. Sokat mond, hogy a hu-szonnyolc tanuló közül csupán hét számít halmozottan hátrányos helyzetűnek. Azaz ennyi család kap gyermekvédelmi támo-gatást, és ennyi családban nincs nyolcosz-tályos végzettsége az anyának, az apának. Túlkoros tanítványunk nincs, ám sajátos nevelési igényű kettő is. (Egyikük autista gyanús, egy percre se lehet magára hagy-ni.) Velük az anyaiskolából kijáró szakem-ber foglalkozik.

– Valóban szeretnek tanulni a gyerekek?– Nincs a tanulásban kiemelkedően tel-

jesítő gyerekünk. Sok mai gyerekből hi-

ányzik a motiváció. Megérthető, hiszen a huszonnyolc tanuló szülei közül csupán kettő diplomás. Régen a gyerekek egyhar-madára rúgott ez az arány. Az iskolázott szülő értékelte a tanulást, figyelt a gyerek iskolai előmenetelére, ösztönözte a tanu-lásra. Ma azt látja a gyerek, hogy tanulás nélkül is meg le-

het élni, és ezt a mintát mutatja neki a szü-lő is. Úgy érzem, a szociokulturális háttér változott meg, ennek nyomán csappant meg a gyerekek tanulási motivációja.

– Amúgy volna lehetőség a tehetségek fej-lesztésére?

– Kiválóak a lehetőségek. Magam har-minc éve tanítok két diplomával, a kol-léganőm három diplomás, a két pedagó-giai asszisztens pedig tanítóképzőt vég-zett fiatal pedagógus. Önálló osztályt bíz-tam rájuk, a napköziben pedig magam is dolgozom. Láthatja, itt magasan képezett emberek állnak a katedrán, foglalkoz-nak a gyerekekkel tanítási időben és dél-után a napköziben is. Ráadásul az integ-ráció keretében heti egy óra külön fog-lalkozásra, az esélyegyenlőségi program

keretében pedig heti két óra felzárkózta-tó foglalkozásra van lehetőségünk. Az is-kola felszereltsége is nagyon jó, ami eset-leg hiányzik (fénymásoló papír, tintapat-ron stb.), annak pótlásáról rögtön gon-doskodik a polgármesteri hivatal. Szó-val minden együtt van a tehetségek fej-lesztéséhez, mégis azt kell mondanom, nincs kiugró tehetség a huszonnyolc gye-rek között. Nincs baj az alapokkal, hi-szen itt jól megtanulnak írni, olvasni, szá-molni, és a szövegértésük is megfelelő. Viszont hiányzik az a plusz, amit a csa-

lád tehet hozzá. Azzal, hogy vannak ott-hon könyvek, lexikonok, van számítógép internettel, és van iskolázott szülő, aki se-gíti a gyerek előrehaladását. Majd elfeled-tem, sporttehetsége van az iskolának. Há-rom diákunk olyan jól focizik, hogy he-tente háromszor Csengerbe jár edzésre.

– Az összevont osztályok nem jelentenek hátrányt?

– Egyáltalán nem. Inkább előnyösek sok szempontból. Különben is, csak a készség-tárgyakat tanítjuk összevontan.

– Lehetőség nyílt a kisiskolák önállósodásá-ra. Élnek vele?

– A felső tagozatosok évek óta Csen ger-ben tanulnak. Egyes szülők szerint ez elő-nyös, mások szerint nem. Nehéz megmon-dani, mi lesz az érintett szülők és a fenn-tartó álláspontja az önállósodás ügyében. Egy biztos, az urai iskolából továbbkerülő gyerekek alapkészségeire bizton építhet a felső tagozatban minden tanár.

te minden szülő felelősségét az iskolába já-rás iránt.

– Van-e túlkoros a gyerekek között?– Van egy értelmi fogyatékos, két év-

vel túlkoros tanulónk és egy nagyon gyen-ge képességű, aki másodszor járja az el-ső osztályt. A többiek tanulásával, haladá-sával nincs baj. A huszonhét gyerek közül tíz, tizenkettő kifejezetten jó tanuló, te-hetséges. Nézze, nálunk alacsonyak a lét-számok, több idő, törődés, odafigyelés jut egy gyerekre. Következésképpen jobban is fejlődnek, gyorsabban ledolgozzák a vá-rosi gyerekekkel szembeni hátrányaikat. Ez minden évben kiderül, hiszen innen a csengeri anyaiskola felső tagozatára men-nek a gyerekek, ahol ritkán rontanak az ér-demjegyeiken. Megjegyzem annak, akinek az otthonában se könyvtár, se számítógép, se iskolázott szülő nincs, nem könnyű a lé-péstartás a városi, jó körülmények között élő tanulókkal.

– A hátrányos és halmozottan hátrányos te-hetséges gyerekek fejlesztéséhez milyen lehető-ségeik vannak?

– Például a szép, nagy, jól felszerelt tor-naterem. Tudom, ennyi gyereknek túl nagy, de a termet a falubeliek is használják, fő-ként a hétvégén fociznak, kézilabdáznak, kosárlabdáznak. Igen, a fűtés, a világítás pénzbe kerül, de eddig még ki tudta fizetni a helyi önkormányzat, melynek a dologiak-ról való gondoskodás a feladata a kistérségi együttműködésben. Van informatikai tan-

termünk is, nyolc új, internetes kapcsolatú számítógéppel, és van néhány régi számí-tógépünk, amit elsősorban játékra használ-nak a napközisek. Láthatta, nem vagyunk szűkében papírnak, szövetnek, krétának és semminek, ami a jó tanításhoz, a tehetség-ápoláshoz kell. Egyébként a dologi kiadá-sokat a csengerújfalui önkormányzat állja, a tanításhoz szükséges dolgokról pedig a csengeriek gondoskodnak.

– Az esélyegyenlőség, a tehetséggondozás része a világlátás szélesítése, a falutól távolab-bi világ megismertetése is. Ilyesmire nyílik-e le-hetőségük?

– Nagyon fontosnak tartjuk az ország, a világ megismerését, a kimozdulást. Sok tanítványunk iskolai kiránduláson ült elő-ször vonaton. Amíg pályázni lehetett a költségekre, elmentünk néhány napra, egy hétre erdei iskolába. Voltunk Pálházán,

Szilvásváradon, és elvittük a gyereke-ket a nyíregyházi Vadasparkba. Egyiket jobban élvezték, mint a másikat. Kará-csony előtt mindig megrendezzük a Sze-

retet napját, amikor iskolánk volt tanulói-tól adományozott használt játékokkal, ru-hákkal, néha üdítőkkel, kekszekkel ajándé-kozzuk meg tanulóinkat. Az ajándékozás-ból kiveszi részét az önkormányzat is. Lát-ná, hogyan örülnek a gyerekek a sok aján-déknak! Jó néhányuk nem kaphat effélét a szüleitől. Nem futja rá. Farsangkor is kap-

nak ajándékokat a gye-rekek, és ilyenkor szin-te az egész falu az isko-lában van, részt vesz a mulatságban.

– Ne akartam hin-ni amikor azt mondták, hogy innen, a magyar-ro-mán határ mellől eljutot-tak a hátrányos, halmo-zottan hátrányos helyzetű gyerekek Lichtensteinbe. Hogyan történt?

– Eddig háromszor három hetet töltött ott tizenhat gyerek négy felnőttel, ugyan-is kétévente egyszer utazunk. Egy innen el-

származott férfi a Máltai Szeretetszolgá-

lat közbenjárásával hozott minket kapcso-latba egy lichtensteini gyermekotthonnal. Nagyszerű élmény ott lenni gyereknek, fel-nőttnek egyaránt. Minden napra progra-mot szerveznek nekünk, kirándulni visz-nek bennünket, a gyerekeket ellátják ru-hákkal, csokoládéval, játékokkal. Hatalmas pakkokkal térnek haza minden alkalom-mal.

U ra olyan közel van Csen ger új falu-hoz, mint Újfalu Csengerhez. Az

út is kátyús, de kezdünk hozzászokni. A szép, jellegzetes szatmári stílusú házak-hoz is. A templom mellett, a főutcán ta-láljuk a több épületből álló iskolát. Figyel-mes, jó gazdája lehet, mert mindegyik épület állaga kifogástalan, látszik rajta, hogy gondos kezek nyomán újult meg. Udvara futballpálya nagyságú, tornater-me inkább csarnok, de nem használják,

huszonnyolc 1–4. osztályosnak elég a tor-naszoba, a tantermek jól felszereltek, van kivetítő a digitális táblához és számítógép internetes kapcsolattal. Egyéb szemlélte-tőeszközökben sincs hiány, s ha mégis, ak-kor elég szólni az önkormányzat illetéke-sének, hogy pótolják.

Szétnézve az iskolában, már tudom, mi-ért nézett rám furcsán Kanyó Tibor Ta-

más tagintézmény-vezető, amikor kézfo-gás közben „Csenger mostohájának” ne-veztem az iskoláját. Igaza van, ha ilyen a mostoha sorsa, ki érti a mesebeli Hamu-pipőkét? Még a gyerekek is jól öltözöt-tek, akik egyébként éppen énekórán van-nak. Vidám hangjuk betölti a termet, kifut-nak a folyosóra, az udvarra. Mikor elhalkul-tak, arról érdeklődöm, az otthoni vagy az iskolai koszt ízlik-e jobban nekik? Hezitál-nak egy keveset, majd miután két fiú meg-adja a jelt, szinte mindegyikük az iskolaira szavaz. El nem tudom képzelni, hogy nin-csenek otthon az ízek világában a szatmá-ri szülők, hiszen annak idején országos si-kere volt Végh Antal: Száz szatmári pa-

rasztétel című könyvének. Csakhogy ezek a gyerekek az iskolában minden nap meleg ételt esznek, az itteni fűszerezéshez szok-tak. (Háborgó lelkem akkor nyugszik meg, amikor a kedvenc ételre rákérdezve egyön-tetűen a rántott húsra szavaznak. Termé-szetesen az anyuka által készítettre.)

Nem tudom, hitelt adjak-e szavuknak, de állítják, tanulni szeretnek. Ha így van, bizonyára kellemes beszélgetésre számít-hatok a tagintézmény vezetővel, akinek az édesapja is pedagógus volt.

– Mint a magyar családtörténetekben oly sokszor, apáról fiúra szállt a mesterség?

– Beleszülettem, és amikor ott volt az ideje, főiskolai diplomát szereztem Nyír-egyházán, majd egyetemit Debrecenben. Itt kezdtem tanítani akkor még önálló isko-lánkban. Akkoriban volt munkája minden-kinek, aki dolgozni akart. Most a huszon-nyolc tanítványom szüleinek egyharmada kereső, a többi különböző segélyekből él, illetve uborkatermesztésből.

– Pedig széles a határ, jutna mindenkinek föld. Nem kell?

– Az a helyzet, hogy néhány helybeli fel-vásárolta, ők adnak munkát. Minden ház-hoz tartozik kisebb-nagyobb kert is, abban megtermelhető a legszükségesebb zöld-ség, gyümölcs. Mármint annak, aki akar dolgozni. Sokan nem akarnak. Elkényel-mesedtek. Boltból veszik meg a zöldséget, nem a kiskertjükből.

– Azt mondja, sok a munkanélküli, én mégis jól öltözött és kellően táplált gyerekeket látok az iskolában. Hogyan van ez?

– Jó ruhák is olcsón beszerezhetők, az ételről pedig úgy látszik, képesek gondos-


TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

21

TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP


Esélyteremtés – óvodábanA csengeri óvodába lépve jó kedvre derü-lünk, és ennek nem csak az éledező márci-usi napsütés az oka. Az épület ízléses kiala-kítású, dominálnak a barna fafelületek, az ajtók, ablakok fából készültek, akárcsak az a nagy boltív az aulában, amely a tetőt tart-ja. Föntről, a tetőablakokon át is fény tör be az épületbe. A csoporttermekben szép rendben sorakoznak a kis asztalok, néme-lyikben egy kicsi galéria is izgalmas várat, kuckót jelent a gyerekeknek, akik az egy-mást érő ablakokon át figyelhetik a termé-szet változásait: nemrég még hó esett a kertben, most pedig már a fű nő. Az óvo-da a Petőfi Sándor Általános Művelődési

Központ tagintézménye. – Miben áll az óvodai esélynövelő program

lényege?– Vegyes csoportszervezési formában

valósítjuk meg az integrált óvodai neve-lést.

A csoportok kialakításakor arra törek-szünk, hogy a halmozottan hátrányos gyer-mekeket azonos arányban osszuk el. A program célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részképességeinek fej lesztése, egyáltalán: a halmozottan hát-rányos helyzetű gyermekek 3 éves kortól történő beóvodázása. Az egyéni fejlesztést megalapozó képességmérés és differenci-ált fejlesztés. Az óvoda-iskola átmenet segí-tése. Nyitott óvodai programok működte-tése. Az egészségügyi és szociális szolgál-tatók és az óvodák közötti szakmai együtt-működés megteremtése. A program megva-lósításában az iskola tanítói, tanárai mellett 13 óvodapedagógus vesz részt , valamint a cigány önkormányzat tagjai. Ők együtt ala-kították ki a 18 úgynevezett mentorcsopor-tot, amelyek az óvodából összesen 60 hátrá-nyos gyereknek segítenek a felzárkóztatás-ban – tudom meg Katona Gyulánétól, az óvoda intézményegység vezetőjétől.

A projekt során a pedagógusok meglá-togatták a családokat, megismerték az óvo-dásgyermekek otthoni környezetét, felvet-ték a kapcsolatot a családsegítő központ-tal, felmérték a gyerekek fejlesztési szint-jét. Mindebben nagy segítséget nyújtottak a cigány kisebbségi önkormányzat tagjai. Minden gyermeket az egyéni fejlődési üte-me szerint fejlesztenek, képességfejlesztő játékok alkalmazásával.

– Milyen problémákkal küzdenek a gyere-kek? – kérdezem Katona Gyulánét.

– A halmozottan hátrányos gyerme-keknek szegényes a szókincsük. Gátláso-sak, csak szavakkal fejezik ki mondaniva-lójukat. Ezért is kiemelt feladatnak tekint-jük az anyanyelvi képességeik fejlesztését. Számfogalmuk nagyon alacsony szintű. Nem ismerik fel az ok-okozati összefüg-géseket, hiányosak ismereteik. Figyelmük rövid ideig tartó, szétszórt. Nem ismerik a színárnyalatokat, a finommotorikájuk nem kellően fejlett, nem tudják például jól fogni a ceruzát. Gond van a megértő-képességükkel és a kitartásukkal is. Igen nagy a mozgásigényük, sokan egyálta-lán nem tudnak ülő tevékenységet végez-ni. Ezért kezdjük mindig játékkal, labdá-zással a programot. Nálunk a halmozot-tan hátrányos helyzetű gyerekek többsé-ge roma családokból jön, a szülők alulis-kolázottak, több generáció lakik együtt, nagyon rossz anyagi körülmények között. Nincsenek otthon fejlesztő játékok, és a tisztálkodással is sokszor problémák van-nak. Az esélyegyenlőségi programnak eb-ből a szempontból is már most érződik a hatása, a gyerekek tisztán és rendszere-sen jönnek hozzánk. Az indokolatlan óvo-dai hiányzások csökkentek.

– Milyen a kapcsolat a szülőkkel?– Szerencsére a szülőkben sikerült ol-

dani a görcsöket, félelmeket, egyre inkább belátják, hogy az óvoda jót tesz a gyerekek-nek, a rendszeres étkezésről nem is beszél-ve. A gyerekek képességfejlesztésén túl ép-pen ezért a szülőket is igyekszünk trení-

rozni. A családsegítő részéről szakember, pszichológus tart rendszeresen előadáso-kat nekik. A szülők a hónapok során egyre bátrabbak lettek, most már gyakran hozzá-szólnak, kérdéseket tesznek fel, beismerik a hibáikat, részt vesznek a közösségi ese-ményekben. Ez óriási eredmény!

Egyre több nyílt napot tartunk, ame-lyeken a másság elfogadását hangoztatjuk, és igyekszünk egyre több, az etnikumhoz tartozó szülőt meghívni az SZMK-ba. Erre szükség is van, hiszen a gyerekeknek ma

már a 35 százaléka roma. A szülőket fo-lyamatosan tájékoztatjuk a gyermeke fejlő-déséről. A tájékoztatást negyed évente alá-írásával is dokumentálja, hogy megtörtént a fejlesztés. A szülőkkel való mindennapi találkozást kihasználjuk, ezáltal naponta akár két alkalommal is van lehetőségünk velük néhány percet beszélni a fejlődésről (amikor hozzák, és amikor viszik a gyere-keket).

– Milyen egyéb eredményei vannak az esély-egyenlőségi programnak?

– A gyerekek sokat fejlődtek, és még ha-tékonyabban erősödik a másság elfogadá-sa mindenkiben. A pedagógusoknak is so-

kat használ a projekt, ugyanis amikor el-mennek a környezettanulmányokra, sok-kal elfogadóbbakká válnak. A szülőkre is nagy hatással van az óvoda világa, a higié-nia – ahogy említettem –, gondot jelentett, de nagyon sokat javultak a gyerekeik hatá-sára, hiszen nem szeretnék, ha a gyerekük-nek esetleg szégyenkeznie kellene.

A csengeri Petőfi Sándor ÁMK az egyetlen olyan intézmény Ma-gyarországon, amelyik az esély-egyenlőség segítésére egy külön-leges programot alkalmaz, amely-nek keretében a tanárok délutá-nonként, heti rendszerességgel, kötött időpontokban különbö-ző, a mindennapokban is jól al-kalmazható tevékenységekre ok-tatják a felsős diákokat. A gye-rekek saját elhatározásuk sze-rint sajátíthatják el a szabás-var-rás; a kötés-horgolás; a virágkö-tészet; a gépírás és a háztartás-tan kezdő lépéseit, illetve csín-ját-bínját. A programok, azon kí-vül, hogy kellemes délutáni elfog-

laltságot jelentenek, és bent tart-ják a kamaszodó gyerekeket az in-tézmény falai között, hasznos is-

mereteket nyújtanak, és talán a későbbi pályaválasztást is segítik. A diákok a har-minc modul végén tanúsítványt kapnak.

– Ön szerint mi ennek a harminc órás modul-nak a legfőbb haszna?

– Ezeken a foglalkozásokon a gyereke-ket munkára neveljük. Olyan tudással is-mertetjük meg őket, amellyel nem talál-koznak a tanítás keretein belül. Kiemel-ten kezeljük a készségek, képességek fej-lesztését, hangsúlyt fektetünk az egészsé-ges életmódra, környezetvédelemre, szoci-

ális és esztétikai nevelésre – mondta Szücs

Miklósné, aki eredetileg matematika–mű-szaki ismeretek és gyakorlatok tanár.

– Ön gépírást tanít, ami nem kapcsolódik pe-dagógiai végzettségéhez, talán a helyzet kény-szere vitte rá, hogy a gépírást olyan szinten meg-tanulja, hogy azt oktatni is tudja?

– Nem, a választott szakmám mellett sok mást is megtanultam az életemben. Igyekeztem a kínálkozó lehetőségeket megragadni. Még 1992-ben elvégeztem egy háromszáz órás gépíró tanfolyamot,

sőt, virágkötő szakmunkás vizsgám is van, és letettem az ECDL Start vizsgát.

– A technika oktatásához valamikor hozzá-tartozott a háztartástan is.

– Abban az időben fiúkat is tanítottam, ezért a fa- és fémmunkákhoz is értek egy kicsit. A szabás-varrást középiskolában ta-nultam, és ma is én varrom a ma már fel-nőtt lányom egyedi ruháit.

– Ehhez a sok tevékenységhez belső igény kell.

– Valóban. A modulokat is azok a gye-rekek csinálják szívvel-lélekkel, akikben ez az igény megvan. Úgy gondolom, felhatal-mazva érezhetem magam arra, hogy a gye-rekeket biztassam, minél nagyobb szám-ban vegyenek részt ezeken a foglalkozáso-kon, mert az induló „tőkét” itt megkapják és az életben nagy hasznát vehetik.

A tanárnő a hatodik évfolyamot válasz-totta ki arra, hogy megtanítsa nekik a gép-írást. Azért őket, mert már elég nagyok, de még nincs annyi új tantárgyuk, így több idejük marad a gyakorlásra. Tíz-tizenkét fős csoportok jönnek össze évente, és Er-zsike néni vállalta, hogy a fizetett harminc modulon túl a tanév többi részében is ta-nítja ezt a tevékenységet, mert véleménye szerint csak úgy lehet jól elsajátítani. Nem

hagy ki egy alkalmat sem, és kö-vetkezetes a gyerekekkel. A gye-rekeket jó példákkal motivál-ja. Saját családjából hozott törté-netekkel tudja nyomatékosítani, mennyire jó a tízujjas vakírás és milyen haszna van felnőtt kor-ban. A gyerekek szívesen járnak a foglalkozásokra. Ez a generáció jól tudja, hogy ma már mindenki-nek értenie kell a számítógéphez, bármilyen szakmában dolgozik valaki. Vannak köztük jó és gyen-gébb tanulók, hátrányos helyze-tű családokban élők. A tanárnő egyik nehéz sorban élő tanítvá-nyának, akiknél nincsen számí-tógép, adott egy klaviatúrát, hogy azon gyakoroljon.

A tehetséggondozásra sok más módon is figyel a tanárnő: több diákja tanul nyíregyházi közép-

iskolák Arany János Programjában. Idén Útravaló ösztöndíjra jelentkezett négy ta-nulóval, és bár nem nyertek, ő egész tan-éven át foglalkozik velük. Régi diákjai is há-lásak neki, mert sok olyanra tanította meg őket, aminek hasznát veszik az életben.

Szücs Miklósné már hatévesen tudta, hogy pedagógus lesz.

– Azt vallom, az embernek mindig le-gyenek céljai, amelyeket meg akar valósí-tani, mert ez élteti, viszi előre. Ezt adja to-vább tanítványainak is.

Pályaválasztást segítő, a mindennapokban is

hasznos ismeretek

„Sikerült oldani a görcsöket”

Virágkötészeti modulMester Ferencné a virágkötészetet tanítja a gyerekeknek. Orosz-pedagógia szakosként az alsós napközisekkel foglalkozik, hét év-vel ezelőtt végezte el a virágkötészet szak-munkásképző tanfolyamot. Csengerben in-dult a tanfolyam, amit kedvtelésből végzett el. Akkor még nem gondolta, hogy egyszer az iskolában is hasznosíthatja tudását.

Vannak olyan tanárok, akik számára ezek a foglalkozások biztosítják azt, hogy meglegyen a kötelező óraszámuk, mások-nak túlórát jelent ez a munka. A virágköté-szet ebben a tanévben indult, és 12 negye-dikes, ötödikes és hatodikos jelentkezett, köztük egy fiú. Ebben a korban még azért jelentkeznek erre a foglalkozásra, mert tet-

szik nekik, nem gondolják, hogy később kenyérkereső tevékenység is lehet. A szü-lők is nagyon szeretik, este is szívesen vi-szik vissza a gyerekeket a programra. Né-hány anyuka néha ott is marad és segít. Ők már tudják, hogy ez akár a szakmája is le-het a gyereknek, ráadásul több virágüzlet is van a városban.

Egy kisebb teremben foglalatoskodik a tanárnő a gyerekkel. A dolgukat nehezíti, hogy nagyon költségigényes ez a terület. Főként szárazvirággal dolgoznak, a növé-nyeket maguk gyűjtik és szárítják. A gyűj-tésben a szülők is gyakran segítenek.

– A virágkötészet célja, hogy az embe-rek ünnepeit, az emberi sorsfordulókat

(születés, esküvő, névnap, temetés, ad-vent, karácsony) szebbé, ünnepélyeseb-bé tegye. Ezzel a hagyományok tiszteleté-re, a környezet szebbé tételére is nevelünk. A virágkötők, így a gyerekek is a saját kör-nyezetükben élők ízlését formálják – fogal-mazott a tanárnő. – A virágkötészet a mun-kára, a munka szeretetére, tiszteletére is nevel. Aki ebben a tevékenységben részt vesz, az alkotás örömét is megismeri. Amíg egy virágkötő a séma szerint dolgozik, ad-dig kézműves, amikor bele viszi saját ma-gát, ötleteit, fantáziáját, és ezzel ki akar va-lamit fejezni, akkor már művész. A foglal-kozások során a gyerekek önismerete, ön-becsülése és önbizalma is sokat fejlődik, si-kerélményhez jutnak, elfoglalják magukat.

A természet apró csodáit megismerik a gyűjtés során. A családi ünnepekre ők ma-guk készítenek díszeket.

A szárított virág most tél végére már el-fogyott, a foglakozások azonban nem tel-tek unalmasan, a keresztszemes hímzést tanulták meg a tanárnőtől. De hamarosan újabb gyűjtés indul, a tavaszi virágokat ke-resik meg és fedezik fel. A rendelkezésük-re álló tízezer forintból a ragasztókat, ko-szorú alapokat, száraz bázist tudják csak beszerezni.

A csoportból öten a Karácsonyi gyertya-fény elnevezésű kistérségi pályázaton vet-tek részt, egy másodikos kislány el is hozta az első díjat egy ajtókopogtatóval, a többi-ek kisebb nyereményekkel tértek haza.


TEHETS

ÉGGO

NDOZ

ÁS –

MÁS

KÉPP

ARDAINÉ TÓTH ZITA: A projekt célja a gye-rekek gyakorlatiasságának fejlesztése, a kompetenciák erősítése, a készségek fej-lesztése. Mi két évfolyamonként soroltuk csoportokba a gyerekeket, és a két évfolya-mot összekapcsolva öten foglalkozunk ve-lük, mi „hétszokásos pedagógusok”. Igyek-szünk az alapvető életvezetési kompeten-

ciákat fejleszteni. Hetedik-nyolcadikban már a kollégák ezt a szemléletet a tantár-gyak oktatása során is felhasználják.

– Mit jelent ez konkrétan? Van például egy olyan feladat, amit team-munkában lehet meg-oldani?

– Van egy nagyon jó munkafüzetünk, ta-nári segédkönyvünk és ezek segítségével dolgozzuk fel a konkrét témákat. Én hete-dikes és nyolcadikos gyerekekkel foglalko-zom. A drámapedagógia segítségével játé-kos formában különböző szituációkat dol-gozunk fel. Hogyan próbáljuk elérni pél-dául azt, hogy a gyerekek proaktívak le-gyenek? Bevittem a foglalkozásra egy üveg szénsavmentes ásványvizet és egy üveg szénsavas üdítőitalt. Akkor megráztam a kólás üveget és megkérdeztem a gyerekek-től, ha én ezt most kibontom, akkor szerin-tetek mi fog történni? Rögtön mondták, hogy spriccelni fog. Utána megráztam a szénsavmentes ásványvíz üvegét is, és ak-kor mondták a gyerekek, hogy nyugodtan kinyithatja tanárnő, semmi baj nem fog történni. Ezzel a bevezetéssel jutottam el odáig a gyerekekkel, hogy ne azonnal re-agáljanak a dolgokra, hanem először pró-báljanak gondolkodni azon, hogy mi fog történni, milyen lépéstől milyen következ-mény várható. Ennek a példának a segít-ségével is azt tanítom: „Számolj el magad-ban tízig!” – és csak azután reagálj bármi-re, hogy átgondoltad, milyen következmé-nyekkel járhatnak a tetteid. Ennek követ-keztében megjavul a gyerek stílusa, szeb-ben kezd beszélni, kulturált kifejezetése-ket használ, sőt egymással is figyelmeseb-bek lesznek, ahogy ebben a projektben mondjuk: szünergiát tudnak teremteni.

– Hogy zajlik le egy foglalkozás?VASSNÉ LENGYEL KATALIN: A foglalkozás-

ra járó nagyven gyerek közül tíz tartozik hozzám. Ők alkotják a reál kontrollcso-

portot. Ide átlagos vagy gyengébb képes-ségű, gyakran hátrányos helyzetű tanulók járnak. Amikor ők általánosságban megta-nulják ezeket a szokásokat, akkor mi eze-ket a szokásokat a délutáni tehetséggondo-zó foglalkozásokon alkalmazzuk. Van olyan pedagógus, aki az igazán nagyon tehetsé-ges gyerekekkel foglalkozik, és van egy má-sik, aki a kontrollcsoporttal, és majd év vé-gén összehasonlítjuk az eredményeiket. Az év elején végeztünk egy bemeneti mérést és év végén újra sor kerül egy kimeneti

mérésre mind a két csoportban. Ezzel a tíz gyerekkel mi a tantárgyi tananyag feldolgo-zásába integráljuk ezt a hét szokást, ezeket az életvezetési kompetenciákat.

– Hogyan érvényesülnek ezek a kompetenci-ák a matematikaoktatásban?

– A proaktivitás például úgy, hogy meg-próbálom elérni a gyerekeknél, ha kérde-zek valamit, ne jelentkezzenek rögtön, csak akkor, amikor már megfogalmazták magukban a választ, és tudják, mit is akar-nak tulajdonképpen mondani. A hét szo-kás közül a második így hangzik: tervez-zünk előre. Mi ezt a matematikai példák megoldásánál úgy alkalmazzuk, hogy mie-lőtt elkezdenénk megoldani egy feladatot, végiggondoljuk, hogy mit is tehetünk. El kell választanunk egymástól a szükségest és feleslegest, a sürgőst és azt, ami várhat, a fontosat, és a kevésbé jelentőségteljeset. Egy szöveges feladat megoldásánál elő-ször tervet készítünk, majd levezetjük lé-pésről lépésre, hogy áttekinthető legyen a feladatmegoldás menete.

– Mennyiben tér el ez egy hagyományos, át-lagos matematikaórától?

– Látszatra semmiben, de mi tudatosít-

juk a tanulókban ezeket a szokásokat, eze-ket a megoldási utakat. Itt van például a ko-operatív csoportmunka. Ezt eddig is hasz-náltuk, de most tudatosítjuk, hogy egyrészt mindenki felelős a saját döntéseiért, más-részt érdekelt vagyok abban, hogy a tár-sam is jó döntést hozzon. Ezáltal a csoport szünenergiát teremt. Mi úgy fogalmazzuk meg, hogy „nyer-nyer helyzetet”. Úgy tanít-juk ezt a gyerekeknek, hogy a csoport több, mint a csoportot alkotó tagok összege. Fej-lődik a gyerekek önértékelése, és képessé válnak arra is, hogy különböző nézőpont-okból vizsgálják, értékeljék a dolgokat.

ARDAINÉ TÓTH ZITA: Nekem harmadikos tanulóim vannak, és úgy tanítom például a nyerj-nyerjben gondolkozást, hogy felol-

vasom nekik a rókáról és a farkasról szóló mesét és azt mondom nekik: gondolkodja-tok el azon, hogy a róka is csak úgy érte el a célját, hogy segített a farkasnak.

– Szívesen járnak a gyerekek ezekre a fog-lalkozásokra?

– Az osztályfőnök javaslata alapján 2–3 főt választottak ki osztályonként, hogy jár-janak ezekbe a csoportokba és szívesen is jönnek. A szeptember óta eltelt idő ta-pasztalata azt mutatja, hogy érdemes ezt a projektet minél kisebb életkorban elkezdi, mert a nagyok nem biztos, hogy szeretnék az idejüket ezzel tölteni.

– Önök hogyan ítélik meg a felzárkóztatás-te-hetséggondozás helyzetét? Mennyire szorulnak rá a gyerekek arra, hogy egy ilyen típusú motivá-ció segítse őket?

VASSNÉ LENGYEL KATALIN: Nagyon nagy szükségük van erre a motivációra, de meg is hálálják a foglalkozást, mert ezekben a csoportokban vannak nagyon hátrányos helyzetű gyerekek is, akiket be kell vonni a közös munkába, másképpen lemaradná-nak. Eddig is törődtünk a lemaradó gyere-kekkel, csak talán nem volt ennyire tuda-tosan körülhatárolva a tevékenységünk. Most már a gyerekek is használják ezeket a kifejezéseket a mindennapjaikban is.

– Kikkel könnyebb dolgozni: harmadikosok-kal vagy a nyolcadikosokkal?

VASSNÉ LENGYEL KATALIN: Én jobban sze-retem a nagyobbakat, könnyebben tudok velük kommunikálni.

– A szülőkkel vannak-e kapcsolatok? ARDAINÉ TÓTH ZITA: Szülője válogatja.

Természetesen rendszeresen járunk csa-ládlátogatásra, környezettanulmányokat végzünk, minden hónapban szervezünk találkozót a szülőkkel, és nagyon sokan el-jönnek ezekre a találkozókra. Természete-sen vannak közömbös szülők is, de általá-ban a szülők örülnek a tehetséggondozó foglalkozásoknak.

Barcsayné Ványi Tünde alsó tagozatos igazgatóhelyettestől, a művészeti nevelés vezetőjétől megtudom, hogy a művészeti oktatás nagy hagyománnyal rendelkezik az iskolában: a ’70-es évektől zajlik zongo-raoktatás e falak között, 2001-ben zeneis-kola, 2003-ban alapfokú művészeti iskola titulust kaptak, 2007-ben pedig a kötelező minősítést is megszerezték a zongora tan-szakra. Emellett néptánc, furulya, hege-dű, citera, báb, dráma, grafika szakkörök működnek, amelyek remekül kiegészítik az iskola profilját.

– Mi is benne vagyunk az integrációs, az esélyegyenlőségi és a tehetséggondozási programokban. Ez utóbbi szempontjából azért is játszik fontos szerepet a művészeti nevelés, mert nagyon sokat jelenthet azok-nak a gyerekeknek, akik ugyan nem tanul-

nak jól, de a táncban, zenében rendkívül ügyesek – mondja Barcsayné Ványi Tünde. – A roma gyerekek például nagyon jó rit-musérzékkel rendelkeznek, jól táncolnak, ügyesen zenélnek. Fellépnek, versenyekre mennek, fontosnak érzik magukat, és a si-ker érzése áttevődik a többi tantárgyra is. Ez nagyon sokban hozzájárul a sikeres in-tegrációjukhoz. A hét fa módszere nálunk is jól működik, azt tapasztaljuk, hogy nem-csak a nagyon tehetséges gyerekeknél, ha-nem az átlagos képességűeknél is, belőlük is próbáljuk a legtöbbet kihozni.

– Szép számmal jelentkeznek tanulók a művészeti nevelésre? Hogyan zajlik a kiválasztás?

– Az ének szakos kollégák felmérik a gyerekeket, és a tehetségeseknek javasol-

ják, hogy jelentkezzenek a művészeti kép-zésre. Jelentkezési lapot töltetnek ki ve-lük, és felveszik a kapcsolatot a szülőkkel is, hogyha szükséges, őket is meggyőzzék. A zongora szakra negyvenen járnak, egyé-ni órákon, csoportosan zajlik a tanítás, és természetesen szolfézst is tartunk a gye-rekeknek. Két rendkívül képzett zongora-tanárnő dolgozik nálunk, ők Ukrajnából érkeztek, de nagyon hamar megtanulták a magyar nyelvet.

Egyikük, Szveta éppen zongoraórát tart az egyik földszinti zeneteremben. Benyi-tunk, két kislány ül a zongoránál, ők még tanulmányaik elején járnak, ám a másik helyiségből gyönyörű muzsika hallatszik, igencsak meglepődünk, amikor egy hato-

dikos kisdiákot pillantunk meg a pianino mögött. Horváth Gábor ugyan még csak három éve kezdett zongorázni, de a kotta-tartón mégis egy Rachmanyinov-prelűdre leszünk figyelmesek, amelynek eljátszásá-hoz általában hat-hét évnyi tanulásra van szükség. Gábor az interjú alatt nagyon iz-gul, de a billentyűk fölött már nem remeg a keze, irigylésre méltó biztonsággal pör-geti ki a harmóniákat.

– Nagyapám prímás volt, a családban többen is zenélnek, velük sok mindent meg tudok beszélni – mondja Gábor, aki-hez hasonló tehetséget minden évben fel-fedeznek az iskolában. Az énekes, táncos, zenész gyerekek az iskola alapjaival álta-lában sikeresen veszik az akadályokat az életben, jó iskolákba (például a debrece-ni Ady Endre Gimnáziumba) mennek to-vábbtanulni.

– Én is zenei középiskolába szeretnék menni, aztán pedig a Zeneakadémiára, Pestre! – mondja büszkén és kissé már fel-oldódva Gábor, akinek – képességeit, te-hetségét tekintve – erre minden esélye

meg is van.– Nagy hagyományai vannak az ének-

karunknak is, a városi ünnepségeken az is-kolának központi szerepe van: az énekkar mellett néptáncosaink, zongoristáink is fellépnek – mondja ismét Barcsayné Ványi Tünde, akitől azt is megtudom, hogy a hát-rányos helyzetű tanulók nem fizetnek a képzésért, de a „normál” gyerekeknek is 20 százalékkal csökkentik a tandíját, amennyi-ben jó jegyeket hoznak.

– A népzene oktatásánál fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a népi kultúrá-val, hagyományokkal is megismerked-jenek, ezért játékokkal, mondókákkal, a népnyelv megismerésével kezdjük a kép-zést. Beépítjük a tananyagba a helyi, szat-mári népdalokat, motívumokat is – teszi hozzá a tanárnő.

„Cél a Zeneakadémia”Művészeti nevelés és tehetséggondozás

Tehetséggondozás –a pedagógus szemszögéből

Ardainé Tóth Zita tanító, drámapedagógus, informatikus, szakvizsgá-zott pedagógus, Vassné Lengyel Katalin matematika, kémia, informa-tika szakos pedagógus – mindketten részt vesznek a tehetséggondozó projekt munkájában. Őket arról kérdeztük: tulajdonképpen mit jelent a hétszokásos pedagógia a gyakorlatban?


Mondhatni, hogy egy véletlennek kö-szönhetően cserélte a programozó ma-tematikus szakmáját trénerségre, csa-ládgondozásra dr. Gerberné Farkas Zsu-

zsanna. Történt ugyanis, hogy férje mun-kája révén néhány évig Amerikában élt a hattagú család, ahol egy lapozható kézi naptárban érdekességre akadt Zsuzsan-na asszony. Az írás szerzője családi kül-detési nyilatkozat készítésére biztatta az olvasót. Találkozott már megfogalmazott küldetésekkel, cégek, egyesületek épü-letei homlokzatán és a honlapjaikra, de hogy egy családnak is legyen ilyesmi, er-re, addig nem gondolt. Mindjárt összeál-lított egy tesztet, amelyben ilyen, és eh-hez hasonló kérdések szerepeltek: Miért jó nekünk együtt lenni? Mit szeretnénk együtt csinálni? Mit várunk egymástól? Mennyi időt töltsünk el együtt? Nos a családtagok válaszai alapján elkészült a küldetési nyilatkozat egy háromdimenzi-ósra rajzolt, gerbera virág szirmaira írva.. Ennek jó tíz esztendeje már. Időközben hazatértek Amerikából, de az együttélés modern tíz parancsolata, a virágba vésett nyilatkozat ma is ott virít budapesti ott-honuk nappalijában.

– Ennyire megtetszett a hét szokás?– A küldetési nyilatkozat elkészíté-

se a naptárban megfogalmazott hét szo-kás közül a második volt, de a többivel is megismerkedtem. Ugyanis a naptárt ki-adó Franklin Covey cégtől megrendel-tem „A kiemelkedően eredményes kama-szok 7 szokása” című könyvet. Utazások

során ebből olvastam fel a gyerekeimnek, akik eleinte tiltakoztak, ám idővel egé-szen érdekesnek találták.

– És hazatérve Amerikából, ön lett a hét szo-kás program hazai mentora?

– Itthon rákattintottam a Franklin Covey magyar nyelvű honlapjára, ahon-nan megtudtam, hogy tanítják is a hét szo-kást. Én is szívesen tanítanám – állapítot-tam meg magamban, mivel érdeklődésem az évek során egyre inkább a humán szfé-ra felé fordult. Felvettek, elvégeztem a trénerképzőt, megszereztem a mentálhi-giénés szakember diplomát és a családte-rapeuta szakképesítést, és eleinte felnőt-teknek tartottam tréningeket. Idővel felis-mertük, hogy akkor lesz igazán sikeres az attitűd és készségfejlesztés, ha minél fiata-labb életkorban kezdünk a munkához, és lassan, megfontolva, apránként haladunk. „A bennem rejlő vezető” iskolafejleszté-si program a 7 szokásra alapozva lett ki-dolgozva. Először felkészítjük a pedagó-gusokat, majd ők fejlesztik a gyerekekben a hét szokáshoz kapcsolódó készségeket.

– Tulajdonképpen mi a program lényege?– Egy új paradigmát ad, amelyben

minden gyerek lehet vezető. Mégpedig olyan formán, hogy „Vezetem önmagam, amikor helyesen döntök és cselekszem.” És „Vezetem a társaimat, amikor példát mutatok a helyes döntéseimmel.” A prog-ram során tudatosítjuk a gyerekekben az eredményességhez vezető szokásokat, megismertetjük és begyakoroltatjuk ve-lük azokat az életvezetési modelleket, szociális kompetenciákat, melyekkel va-lóban sikeresek lehetnek életük során. A munkaadók által leggyakrabban óhajtott azon jellemvonások kialakítására törek-szünk, melyek egyben a XXI. századi fi-atalok boldogulásának nélkülözhetetlen eszköztára is: mielőtt valamihez hozzá-fog, készítsen tervet, gondolkodásában vezérelve legyen a másokkal való együtt-működés, a csapatmunka, a társak segí-tése, és a munka végeztével ne maradjon el a pihenés, a feltöltődés sem. Ha a hét szokást a tanterem, a folyosó falán min-dig olvashatja, láthatja a gyerek, akkor gyakrabban gondol rá, jobban beépül a gondolkodásába, cselekvéseibe.

– Hol tart most a program?– Egy esztendeje az ország száznál

több igazgatójával ismertettük meg a hét szokásra épülő programot a hozzá tarto-

zó forrás- és segédanyagokkal együtt. Néhány oktatási intézményben pedig már elindult az iskolafejlesztési folya-mat. Csengerben iskolai tehetséggon-dozó pályázat keretein belül valósít-juk meg a programot. Úgy gondoljuk, hogy azok lesznek a referencia iskolá-

ink, amelyekkel először kezdjük meg a közös munkát.

– Csak a kisgyerekeknek le-het a hét szokást megtanítani?

A programot tanítani?– Nem, hiszen min-

den évfolyamra ki van dolgozva a program, de érthetően más-más

tartalommal, mindig a gyerekek életkori

sajátosságaihoz igazítva.

A kiadvány összes felvételét Tetlák Eszter

készítette

Petőfi Sándor ÁMK Iskolájának bermutatása (Köznevelés: 67 évfolyam-14. szám)

Documents

Transcript of Petőfi Sándor ÁMK Iskolájának bermutatása (Köznevelés: 67 évfolyam-14. szám)