SZT. FERENCRENDILELKIGYAKORLAT OS HÁZ. EGER.

P. ROHR ERICH 0. F. M.

FERENC ÉS IGNÁCÖSSZEHASONLÍTÓ

TANULMÁNY.

NÉMBTBÖL FORDÍTOTTA:

P. SIPOSS I. LÉNÁRT 0. F. M.

ÁR A 1 PENGŐ.

R SZERZŐ ENGEDÉLYÉVEL MAGYARUL KIADTA: SZT. FERENCRENDI LELKIGYAKORLATOS HÁZ.

EGER. 1926.

SZT. FERENCRENDILELKIGYAKORLATOS HÁZ. EGER.

P. ROHR ERICH 0. F. M.

FERENC ÉS IGNÁCÖSSZEHASONLÍTÓ

TANULMÁNY.

NÉMETBŐL FORDÍTOTTA:

P. SIPOSS I. LÉNÁRT 0. F. M.

Ar a i p e n g ő .

A SZERZŐ ENGEDÉLYÉVEL MAGYARUL KIADTA: SZT. FERENCRENDI LELKIGYAKORLATOS HÁZ.

EGER. 1926.

Nihil obstat.

Agriae, 10, Octobris, 1926.

P. Oswaldus Oslay, 0. F. M.censor provinciáé.

Imprimatur.

Budapestiül', 12. Octobris. 1926.

P. Antonius Unghváry,min- provlis.

Nihil obstat.

Dr. Stephanus Ambrus,censor.

4891/1926.

Imprimatur.

Agriae, die 29. m. Octobris a. 1926.

I

Ludovicus,archiepiscopus.

E g r i É r s e k i L í c e u m i N y o m d a . Ege r . 192 6.

(«<

nP■0 3 r\ ^ , ; c .e-V co’>e-!“ -

C .o ^e ^s

A FORDÍTÓ ELŐSZAVA.

Dr. Pfeiffer A. Ferenc Münchenben, „Zűr religiö-

sen Lage dér Gegenwart" címmel könyvsorozatot kez­

deményezett, melynek az a célja, hogy helyes útra

vezesse a jelen kor vallásilag nyugtalan lelkeit, az

egyes vallásosnak látszó jelenségek tudományos meg­

világításával.

E könyvsorozat irányítását dr. Schlund Erchard

0. F. M., a rendi theologiai főiskolának vallástudományi

és apologia tanára, vállalta. Eddig 14 önálló, önmagában

befejezett kiadvány jelent meg. — Előkészületen még

több. — Ez a magyarra fordított kiadvány a sorozat­

ban a 14.

Rendi elöljáróságunk intézkedésére azért válasz­

tottuk e kézbenlevőt, hogy tájékoztassuk a lelki-

gyakorlatot kedvelő egyházi és világi közönséget a

lelkigyakorlatok ferences módszeréről.

Tettük pedig XI. Pius Őszentségének 1924. május

1-én kiadott Unigenitus Del Filius encyklikája alapján.

Ez a fordítás egyben előfutárja az előkészületen

levő ferences lelkigyakorlatok Vezérkönyvének, amely a

P. Molnár Arkangyal 0. F. M. tollából most megjelent »A

ferences szellem« című munkával együtt, a jubiláló Assisi

szt. Ferenc világot átölelő, szerafikus lelkületéből táp­

lálkozik. A fordító.

5

R SZERZŐ ELŐSZAVA.

Jelen mű nem az iskolázott vallás-psychologus

felkészültségével Íródott. Készült azonban azzal a be­

csületes szándékkal, hogy megértesse a nagy ember

lényegét és a nagy mű értelmét; és annyi igyekezettel,

amennyi kitellett egy gyakorlati lelkipásztorkodásban

elfoglalt embertől. Kibővített alakja annak az előadás­

nak, melyet a szerző 1925 julius havában tartott szer­

zetestársainak, kik szintén a gyakorlat emberei.

Hogy ezen sorozatban mégis megjelenhet, az a

k iadó: Dr. Pfeiffer és ezen gyűjtemény vezetője: Dr.

Schland Edudrd O. F. M. jóságos előzékenységének

köszönhető, akinek a szerző sok áldásos útbaigazítá­

sért is hálával tartozik.

Nyilvánosságra bocsátva járuljon hozzá ez az

irás, hogy szent Ferencet boldog halálának jubileumi évé­

ben ne csak ünnepeljék, hanem jobban meg is értsék.

Sokan meg fogják benne találni a katholikus ember

typusát, amelyet kerestek, és amelyet szívesen követni

akarnak. Azonkívül legyen szerény előmozdítója a je­

lenkor lelkigyakorlatos mozgalmának.

Tölz-fürdő, Szt Ferencrendi zárda, 1926. március hó-

P. Rohr Erich O. F. M.

7

BEVEZETÉS.

P. Böminghaus Ernő S. J. a „Stimmen dér Zeit“

1925. február havi számában cikket közölt: „Szt. Ig­

nác lelkigyakorlatai és a jelenkor lelki-vallásos moz-

galmai“ címmel. (1) Szerző a cikkének második részé­

ben vizsgálat alá veszi a legjelentékenyebb belső ka­

tholikus mozgalmaknak a szt. Ignác-féle lelkigyakorlatok­

kal való összefüggését; igy először a liturgikus-bencés

mozgalmat, azután a ferences, majd az oratorianus, és

végül a szalezianus mozgalmat. Páter Böminghaus ter­

mészetesen határozottan sikra száll a szt. Ignác-féle

lelkigyakorlatokért. Azonban elég nagylelkűen elismeri

a más irányzatokban felfedezett jót is ; sőt kívánatos­

nak tartja, hogy a lelkigyakorlatok fordítsák azt saját

hasznukra. A ferences mozgalomra vonatkozólag ezt

írja : Ez sajátságos módon megragadta a mai kor kö­

zönségét. A lelkigyakorlatok azonban ezen, inkább

franciskánus szokás szerinti lármás felhívásokra sem

zavartatják magukat a lényegileg szt. Ignác-féle jelle­

gükben.

Épen ezen érzelmi áramlatok közepette kell, hogy

ezek szilárd támaszt nyújtsanak. Azután szószerint:

„Ha a franciskánusok saját lelkigyakorlatos nagygyűlé­

sükön (Werl, 1923) arra az eredményre jutottak, hogy

az Ignác-féle lelkigyakorlatos módszernek kell mindig

9

Ferenc és Ignác

alapul szolgálnia, úgy nincs semmi hozzátenni valónk,

elvenni valónk még kevésbé. Másrészt azonban az Ig­

nác-féle módszert követő lelkigyakorlatos mester is ta­

nulhat szt. Ferenctől, és kell is tanulnia. Rz Ignác-féle

gondolatok nehéz következetességét körül szabad venni

ezen szeretetreméltó Szent illatos virágaival annál is

inkább, mivel ezek a hegyi beszéd talaján és a Gol-

gothán nőttek. R keresztény nép ezért hálás lesz“. (2)

A szerző azután kifejti, hogy mindkettő, Ignác és

Ferenc, ha maguktartása egymástól különbözik is, mé­

gis ugyanazon szeretetnek és ugyanazon Szentléleknek

a gyermeke. :— És ezen szavakkal fejezi be: „így te­

hát egy franciskánus szellemtől érintett léleknek nem

kell félnie a lelkigyakorlatoktól, és a lelkigyakorlatot

vezető mester ne féljen attól, ha elmélkedéseiben át­

lenget valami fuvallatot a ferences szellemből. Éz még

nem távolítja őt el szent Ignáctól11.

Páter Böminghaus tehát azt állítja, hogy van egy

ferences sajátosság; elismeri, hogy annak értékes elő­

nyei vannak; és ő óhajtja, hogy ezen előnyök a lelki­

gyakorlatban értékesíttessenek és kiaknáztassanak. De

természetét illetőleg mégis csak Ignác-féle maradjon.

Ez ugyanis az Ignác-féle szellem gyümölcse és a leg­

fontosabb eszköz annak helyettesítésére és terjeszté­

sére. Lelkigyakorlatokat, melyek ferences szelleműek,

szt. Ignác tanítványa nem ismer; az ő előtte már nem

volna lelkigyakorlat.

Rz tehát a kérdés : Hogy mi franciskánusok mi­

lyen álláspontra helyezkedjünk? Tartsuk-e mi is a

lelkigyakorlatokat szt. Ignác szellemében és emellett a

10

összehasonlító tanulmány

ferences szellemet csak annyira érvényesítsük, hogy

ezáltal el ne távolodjunk szt. Ignáctól ? Vagy ferences

lelkigyakorlat lehetséges-e oly módon, hogy a lelkigya­

korlatoknak szt. Ignáctól átvett célját szt. Ferenc szel­

lemében értjük és szt. Ferenc szellemében tartjuk; és

emellett szt. Ignác lelkigyakorlatos könyvecskéjének

tanait és buzdításait érvényesítjük? Megkíséreljük,

hogy e kérdésekre megfeleljünk. Azért tárgyalni fog­

juk : I. szt. Ferenc szellemét, II. szt. Ignác szellemét a

lelkigyakorlatokban, III. a szt. Ferenc szellemében tar­

tott lelkigyakorlatokat.

11

Ferenc és Ignác

I. FEJEZET.

SZENT FERENC SZELLEME.

1. LÉLEK ANALYSIS.

Szent Ferenc szelleméről beszélve, az ő belső

életének azt a sajátosságát értjük, ami tulajdonképen

alapja volt az ő külső élete sajátosságának. Ezt külö­

nösen jellemzi; a szegénység, a vezeklés, a keresztre­

feszített Megváltó iránt érzett tisztelete, a vigadozó

lélek, a természet és minden más iránt érzett bizal­

mas viszony. Számunkra azonban azon sarkalatos

pont megtalálásáról van szó, melyből megérthetjük azt

a sajátos módot, ahogyan ő Istent és a világot, saját

életét és feladatát tekintette. Irányítást találunk erre a

régi ferences forrásokban, biztos alapot pedig szt. Ferenc

valódinak elismert irataiban.

Amivé szt. Ferenc lett, annak alapját tulajdonképen

Isten ajándékozta neki a veleszületett természetével.

Ennek jellegzetessége mindenekelőtt: Ferenc mindig

természetesnek mutatta magát, mindig olyannak, ami­

lyen valójában volt,-úgy, ahogy ő gondolta. Sohasem

tudott alakoskodni, vagy idegen toliakkal ékeskedni.

Minden képmutatás borzalom volt előtte, az ő

lényének idegen. Az egyeneslelkuség nemcsak mások-

12

összehasonlító tanulmány

kai szemben, de elsősorban önmagával szemben, min­

dennél előbbrevaló volt őnála. Még ha az embereknél

ellentmondást váltott is ki, vagy értelmetlenségükkel

találkozott is, ő ment zavartalanul a maga utján, amint

először a szórakozásokban, úgy később a bűnbánat­

ban és minden egyébben. Akár a nép előtt állott, akár

a pápa előtt; akár testvérei közepette, akár az úton-

állók és rablók között; akár Isten előtt imában elme­

rülve, vagy az emberek előtt képzelt hibáit bevallva;

akár ujjongva és énekelve, magát az örömöknek át­

engedve: ő mindig a „Ferenc testvér" volt, aki mindig

úgy beszélt és cselekedett, amint szive sugallta... „való­

ban ő volt a legtermészetesebb az összes szentek kö­

zött, akinek___volt bátorsága ahhoz, hogy az aláza­

tosságban és a lét örömeiben egyaránt érvényre jut­

tassa a saját természetét."

Nagyon is lehetséges, hogy némely dolgát mai

napság gyermekesnek és naivnak tartanók, különösen

ha nem vesszük kellőkép tekintetbe délvidéki szárma­

zását és századát, amelyben élt. De az ő naivitásá­

ban sohasem volt semmi elítélésreméltó, gyermekes,

vagy férfiatlan; mert mindig eredeti és minden gyerme­

kiesség mellett is mindig férfiasan komoly volt. Alap­

elve volt: „Nem akarok más lenni a rejtekben, mint

ami vagyok a nyilvánosság előtt." így nem akart ő

másnak, különösen az emberek előtt semmiesetre sem

akart jobbnak látszani, mint amilyen volt önmaga előtt.

Rajta minden valódi és emberileg igaz legyen.

Ez mindenesetre csakis olyan embernél lehetsé­

ges, aki bensőleg igazán jó és mindig csak az igazat

13

Ferenc és Ignác

akarja. Anyja valóban jól tudta, hogy Ferenc ilyen jó

ember; azt szokta ugyanis mondani: „Én látom, hogy

őnála még a mulatozásokban is a jellemnek nemessége

mutatkozik." (4.) Tényleg, az ő természetes sajátossá­

gának valóban a nemeslelküség és a lovagiasság volt a

másik kimagasló jellegzetes vonása.

Nem volt az véletlen, hogy fiatalságában nem is­

mert magasabb ideált a lovagiasságnál. De ez az ideál

őnála sokkal többet jelentett a kiváló harcratermett-

ségnél. Nem is hihetjük, hogy Ferenc a harcias mester­

ségben, mint ilyenben, örömet találhatott volna. R lo­

vag, mint amilyennek lennie kell, elsősorban is és

sokkal inkább a jellemszilárd nemes ember, vagy mint

ahogy akkoriban Németországban mondották: „a töké­

letes férfi." Bátor és rettenthetetlen hős, de egyszers­

mind hű és szelíd, szigorúan erkölcsös és tisztán sze­

rető férfi, aki minden nagy és szép dologért lelkese­

dik és erejét annak szenteli, de megértő tekintettel lát

meg és érző szívvel karol fel mindent, ami kicsiny,

gyönge és segítségre szorul.

Ezen lovagias erények megvoltak Ferencben ter­

mészeténél fogva. Merész elszántságban, bátorságban

és hősiességben nem engedte magát felülmúlni. De

fölényével soha vissza nem élt rosszra vagy gonoszra.

Erkölcsileg komoly kihágást soha senki sem tudott

neki felróni. Bár pazarló volt atyjának pénzével a szó­

rakozásaiban, de az volt a szegényekkel szemben is

R nemes lovagiasságnak ezen ismertető jellemvo­

násai későbbi életében még szembeötlőbbekké váltak,

miután „a testi fegyvereket a lelkiekkel, a világi hadi­

14

összehasonlító tanulmány

dicsőséget az isteni lovagrenddel felcserélve Isten lo­

vagja lett,“ amint Cél. Tamás mondja. (5.) Krisztus

leghűségesebb, legodaadóbb lovagja akar lenni, ez

most az ő ideálja. Ez teljesen hatalmába keríti egész

gondolatvilágát és életét. Rz emberileg elérhető legna­

gyobbat akarja megvalósítani, végrehajtani, a lehető

legutolsóját is fel akarja áldozni, oda akarja adni, és

mindezt csak Az iránt való szeretetből, Aki őt szolgá­

latára meghívta. Minden nehézség és minden vesze­

delem előtte csak arravaló, hogy hűségét kipróbálja

és háláját kimutassa. Azért ezek sohasem tudták elked­

vetleníteni; sőt ellenkezőleg: fokozták az örömet, ame­

lyet hivatásában talált. Önmaga iránt való minden szi­

gora dacára mindig megadta, és soha el nem vitatta, a

szívnek az örömhöz és vidámsághoz való jogát. Nem

szégyelte magát, mert szíve van, de nem is félt szívé­

nek szavára hallgatni!

Ehhez járul, mint harmadik, az, ami Ferencben

annyira jellegzetes: ezen rendkívül fenkölt lelkületű

emberben a jóságos szívvel csodálatosan tetterős aka­

rat párosult. Tudjuk azt, hogy őt, a polgár-kereskedő

fiát, fiatal korában, mint az ifjúság fejét, királyát a

nemesség körében is befogadták és ünnepelték. Ez

aligha történt volna meg, ha nem ismerték volna el az

ő magasabb-rendűségét. Aki vezér, annak valamit fel

kell mutatni, tehát akaratának kell lenni, amely nem­

csak, hogy vissza nem riad a nehézségektől, hanem

inkább megbirkózik velük.

És Ferencünknél így volt ez mindig, egész élete

végéig. Amint nemsokára megtérése után egy bélpok-

15

Ferenc és Ignác

lossal találkozva a régi undort újra érezte, megemlé­

kezett arról, — amint Szent Bonaventura mondja —

(6) „hogy ő tökéletességre törekszik és hogy először

önmagát kell legyőznie, hogy Krisztus lovagja lehessen;

tehát odasietett a szerencsétlen beteghez, és megcsó­

kolta gennyedéses sebhelyeit". — Celanoi Tamás hoz­

záteszi : (7) „Ettől kezdve önönmagát mindig jobban

és jobban megvetette, mig a Megváltó irgalmából el

nem jutott az önmaga fölött való győzelem teljes dia­

daláig".

Tényleg, Ferenc elérte, hogy akarata szinte kor­

látlan hatalommal rendelkezett a rosszrahajló termé­

szet mindenféle hajlama fölött. Élete vége felé saját maga

állítja ki testéről a bizonyítványt, hogy „mindenben en­

gedelmes volt". (8) Ez elég világosan megmondja ne­

künk, hogy ő épenséggel nem olyan volt, mint akit ra­

jongónak lehetne nevezni. Nem! nem! Ferenc való­

ban a tettnek erős akaratú embere volt, az akarat őt

valóságosan tettre sarkalta; és ha gondolatának meg­

valósítására utat nem látott, úgy minden akadályon ke­

resztül keresett és épített magának utat, lett légyen

szó akár a szülők ellenállásáról, akár az emberek szó­

beszédéről, akár a pápának aggodalmaskodásáról, vagy

saját társainak akaratosságáról vagy önkénykedéséről.

Mindazonáltal nem lehet azt mondani, hogy Ferenc

szívtelen, erőszakosan akaró ember lett volna, aki semmi

mást nem ismer, minthogy saját akaratát keresztül

erőszakolja. Akaratának minden szilárdsága mellett az

idegen jogokat nagy tiszteletben tudta tartani és ember­

társainak érzelmeit nagyon is szelíden meg tudta kímélni.

16

összehasonlító tanulmány

Szent Ferenc természetes sajátossága különösen

kiváló még abban a különlegesen sajátos nagy képes­

ségében, mellyel az ellentéteket oly gyönyörű összhang­

ban egybefoglalni, összeegyeztetni tudta; ilyenek : sima

természetesség és ihletett magas fenköltség; szeretete

a nagy és szeretete a kicsiny dolog iránt; az érzés

mélysége és melege s egyúttal az akarat kitartó tett­

ereje; a vérmérséklet szenvedélyessége s egyúttal az

akaraterős önuralom ; legszélsőségesebb szigor önmaga,

iránt s egyben nagyszivű szelídség és szeretetteméi -

tóság embertársai iránt. Alapvonásként tehát, amely

ifjúságától fogva irányt szabott egész életének, meg­

állapítható e három: természetesség, lovagiasság és

tetterős akarat.

Természetesen ebből még nem lehet az egész

Ferencet megmagyarázni és megérteni; ehhez járult

még az Isten kegyelme, mely ezen természetes előfel­

tételeket fel akarta használni, hogy Ferencet az is­

teni Gondviselés magasabb céljára kinevelje. Rz isteni

malaszt hatása alatt Ferenc felismerte, hogy nem földi

fejedelem, hanem maga a Legmagasabb legyen az ő

Ura és parancsolója. És rögtön kinyilvánította kész­

ségét, hogy az isteni hívást akarja követni: „Uram,

mit akarsz, hogy cselekedjem ?“ (9) . . . Mire az Isten

őt Jézus Krisztus Evangéliumához vezette.

2. RZ EVANGÉLIUM.

Mi szent Ferencnek az Evangélium ? Nemcsak

az a könyv, melyen át az Isten az emberekhez szó­

17

Ferenc és Ignác

lőtt, hanem az a könyv, melyen át mihozzánk is szólni

akar, mindnyájunkhoz egyenként. Ferenc nem tudja

azt elképzelni, hogy az Isten, mint valami államfő,

„Népeimhez" egy felszólítást intéz; Ferenc eszköznek

tekinti az Evangéliumot, melyet Isten arra használ,

hogy általa kinyilatkoztassa magát az egyes ember­

nek és hogy abból az egyes ember az igazságot, az

Istennek szeretetét és akaratát — az Anyaszentegy-

háznak, mint „szerető édesanyánknak" (10) biztos ve­

zetése mellett — megismerje, épen úgy, mint azok a

gyermekek, kik édesatyjuknak levelét megkapták; mind­

egyik kézbeveszi ugyan, de a magyarázatot, a felvi­

lágosítást az édesanya adja meg nekik. Azért Ferenc

azt, amit az Evangéliumban, mint az Isten akaratának

tartalmát ismert fel, úgy veszi, mintha az neki, és

épenséggel különösen neki mondatott volna.

Ha már most egy könyve van neki, amelyből

maga az Isten szól hozzá, mi szüksége van még az­

után az emberek könyveire ? Nem szokott ő állott

vízzel megelégedni, ha Isten maga egy friss forrást

mutat. Ő örvend, hogy ezt a forrást ismeri és hogy

abból merítenie szabad. Merít először az Isten kedvé­

ért; az Isten igéjének bölcsessége és ereje ugyanis

annál dicsőségesebben fog őrajta megnyilvánulni, minél

kevésbé ékesíti őt emberi bölcsesség; de merít azu­

tán a saját maga érdekében is; nagyon jól tudja ugyanis,

hogy az Evangéliumban végtelenül magasabbat és szeb­

bet talál, mint a földkerekség összes tudósai és böl­

csei a saját tudományukban találhatnak. Isten igéje

ugyanis nem tartalmazhat semmi lesujtót, sem valami

18

összehasonlító tanulmány

a g g a s z t ó t ; Isten igéjének az Isten természetének a bé­

lyegét, a szeretetnek bélyegét kell magán hordania.

Valóságosan örvendetes híradásnak, örömhírnek kell

lennie, melynek elég ereje van, hogy az emberek szí­

vét vidámmá és egyben jóvá tegye.

így lesz az Evangélium szt. Ferenc szemében a

könyvek könyve. Ő maga mondja: „Az Evangélium

könyvét, aminek megtartását megfogadtuk, nem cse­

rélném el összes könyveidért." (11) És ezt úgy veszi,

ahogy van; egész jelentőségében, minden következmé

nyével együtt, és azt saját magára alkalmazza. Nem­

csak tájékozódni akar abban; nemcsak azt akarja meg­

tanulni abból, hogy mit kell neki hinnie, és mitől kell

félnie; vagy mit kell tennie, vagy elhagynia. Ő az

Evangéliumot a maga teljes egészében, szószerínt meg

akarja valósítani. Mindenekelőtt Istenről, az emberek­

ről és az egész világról úgy akar gondolkodni, amint

az Evangélium tanítja; és úgy akar élni, amint az Evan­

gélium mutatja; és végre a többi embert is példájával

és beszédeivel annak szeretné megnyerni, amit nekünk

az Evangélium nyújt és amire tanít. így jut arra, hogy

nagy lélekkel arra kötelezi önmagát és testvéreit, hogy

necsak „éljenek az Evangélium útmutatása szerint"

(12) hanem „a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumát

életükben valósággá tegyék". (13) És azért testvérei

legyenek az „Evangélium tanítványai" és az „Evangélium

férfiai". (14)

Tudjuk, hogy az Anyaszentegyház szt. Ferenc

vállalkozását, habár kezdetben bizonyos vonakodással

ugyan, de jóváhagyta és megáldotta. Szent Bonaven-

132*

Ferenc és Ignác

túra szerint erre János cardináiis magyarázatai voltak

döntő befolyással, aki kimondotta: „Ferenc csak jóvá*

hagyását kéri egy életformának, mely teljesen evangéli­

umi ; ha valaki azt mondja: hogy az evangéliumi töké­

letesség követésében és megfogadásában valami új,

vagy oktalan, vagy lehetetlen találtatnék, az nyilván­

valóan káromolná Jézus Krisztust, az Evangélium szer­

zőjét." (15)

Mi azt is tudjuk, hogy Ferenc hűségesen meg­

tartotta azt, amit megígért; az Anyaszentegyház ezt

ismételten kinyLvánította. Ha tehát szt. Ferencnek gon­

dolkodását és életét oly döntő módon az Evangélium

szabta meg, akkor szt. Ferenc az Evangélium nélkül

egyáltalán nem volna megérthető. Ennélfogva semmi

sem lehet ferences, ami nem felel meg az Evangélium­

nak. így lesz az Evangélium valóban útmutató szt.

Ferenc megértéséhez és az Evangélium tartalma bizo­

nyos értelemben annak mértéke, ami ferences.

A természetes sajátosság és az Evangélium az a

két elem, amely meghatározta szt. Ferenc szellemét.

Hogy megismerhessük a2t a módot, amelyen át ez

megtörtént, először is azt a benső viszonyt kell vizs­

gálnunk, amelyben ő Istennel és a világgal áilott.

3. ISTENFOGALOM

Hogyan gondolkodik Ferenc Istenről ? Főként szt.

Ferencet szólaltatom meg, hogy mindenki könnyen

önálló véleményt alkothasson. Az első Regula 22. feje­

zetében ez áll: „Tartsuk meg tehát a szavait, az éle-

20

összehasonlító tanulmány

1ét és a tanítását és a szent Evangéliumát Annak, Aki

k e g y e s k e d e t t nekünk az Atya nevét kinyilatkoztatni, ami­

kor azt mondja: „Atyám, én megismertettem a Te ne­

vedet azokkal, akiket nekem adtál." (16) Ezután követ­

kezik Szent Ján. 17, 6—26. egész szövege. Ferenc az

Istent nem ismeri másképen, csak ahogy az Üdvözítő

kinyilatkoztatta: — „Isten az Alya. Az Atya azon­

ban", mondja világos utalással Tim. I. 16, 16 -ra: „meg­

közelíthetetlen fényben lakozik és Isten Lélek." (17) És

soha senki sem látta az Istent.

Az Evangélium szerint Isten elsősorban Atya az

Istenségben, vagyis a háromszemélyű Istenségnek szár-

mazásnélküi való ősforrása. Ferenc soha meg nem kísérli

a hármas egységű Istenről szóló tan kifürkészését. Ő

hálával fogadja, mint adottságot és következetesen meg­

marad annak tudatában. A Három testvér legenda is­

mételten kiemeli, hogy szt. Ferenc a Szentháromság

igaz és tökéletes tisztelője. Ezen szavakat csak akkor

értjük igazán, ha iratait, reguláit, leveleit és intelmeit

olvassuk. Mindenütt, ahol még csak nem is gondol­

juk, utalást találunk a Szentháromságra. Isméteken és

mindig a legmélyebb hódolattal beszél Istenről, „aki

Háromság és Egység, az Atya, Fiú és Szentlélek."

(19) Ha imádkozik, ha Istent magasztalni akarja, vagy

Istennek hálát akar adni, „mindig a hatalmas, a ma-

gasságbelí, igaz, örök és élő Istenhez fordul, az ő

szerelmes Fiával, a mi Urunkkal és a vigasztaló Szent­

lélekkel," (20) vagy pedig „a legnagyobb, a legfensége­

sebb Istenhez, a Háromságban és Egységben, az Atyá­

hoz, a Fiúhoz és a Szentlélekhez, mindenek Teremtő-

21

Ferenc és Ignác

jéhez és azok Megváltójához, akik benne hisznek, re­

ménylenek és őt szeretik." (21)

És „mindenek fölött kívánja a maga számára az

Atyának, a Fiúnak és Szentléleknek isteni félelmét és

isteni bölcseségét és isteni szeretetet." (22) És „mi

állandóan készítsünk önmagunkban egy hajlékot Annak,

aki az Úr, a mindenható Isten, az Atya, Fiú és Szent­

lélek." (23) Amint tehát megismerte az Istent az Evan­

gélium nyomán ő, úgy tanulja megismerni a többi

ember is. Azért „hirdessék a testvérek az Isten igéjét,,

hogy az emberek higyjenek a mindenható Istenben,

az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben, mindenek

teremtőjében, megváltójában és üdvözítőjében." Mond­

ják az embereknek ezt: „Féljétek és tiszteljétek, dicsér­

jétek és áldjátok, adjatok hálát Neki és imádjátok az

Urat, a mindenható Istent, a Háromságban és Egység­

ben, az Atyát és a Fiút és a Szentléleket, mindenek­

nek Teremtőjét." (24).

A három egy Isten „előtte a Teremtő, Megváltó

és üdvözítő; még pediglen dogmatikus meghatározás

szerint, ahogyan az Atya mindent tesz a Fiú által a

Szentlélekben." Különösen kiemeli ezt az I. Regula 23.

fejezetének elragadó hymnusa: „Mindenható, legdicső­

ségesebb, szentséges és fenséges Isten, szent és igaz­

ságos Atya, ég és föld Ura és Királya, Teérted mon­

dunk Neked hálát, mert Te, a te szent akaratoddal és

egyetlen Fiaddal a Szentlélekben, minden szellemi és

anyagi dolgot a semmiből létrehoztál, és minket a Te

képedre és hasonlatosságodra teremtettél és a para­

dicsomba helyeztél . . . és hálát adunk Neked, mert

22

összehasonlító tanulmány

Te, amint megteremtettél minket a Te Fiad által,

hasonlókép a Te igaz és szent szereteted által, mely-

lyel szeretsz minket, megengedted, hogy Ö, az igaz

Isten és igaz ember, a mindenkoron dicsőséges, bol-

dogságos legszentebb Szűztől, Máriától szülessék; és

mert minket meg akartál váltani az ő keresztje és az

ő vére és az ő halála által a rabságból." (25) Krisztus

szenvedéséről szóló zsolozsma vecsernyéjében pedig

így ujjong: „A legszentségesebb Atya, a mi királyunk,

az ő szerelmes Fiát minden időknek előtte leküldőtte

az égből és a föld siralomvölgyében üdvöt teremtett.11 (26).

Úgy érzi, hogy ezekért különös és minden más

egyébnél előbbrevaló hálával és dicsérettel tartozik az

Atyának. Az Atyának szól a Naphymnus: „Magassá-

gos, mindenható, jóságos Uram! Neked szól minden

dicséret és dicsőség, tisztelet és minden dicsőítés egye­

dül Téged illet, és egy ember sem méltó arra, hogy

nevedet ajkára vegye.11 (27). Az Atyának szentelte a La-

udes Dei-t, amivel Leó testvér megjegyzése szerint a

sebhelyek megnyerése után mondott dicsőítő hálaéne­

ket: „Te vagy a Szent, az Úr, az egyetlen Isten, ki

csodákat művelsz. Te vagy az erős, Te vagy a nagy,

Te vagy a legmagasabb, Te vagy a mindenható ki­

rály, Te, legszentségesebb Atya, mennynek és földnek

királya, Te vagy a háromságos és az egy Úr és Isten.

Te vagy a jó, minden jóság, a legfőbb jóság, Ur és

Isten, aki élő és valóság vagy. Te vagy a Jóság,

a Szeretet . . . Te vagy a kimeríthetetlen gazdagság.

Te vagy a szépség, Te vagy a mi reményünk, Te vagy

minden édességünk.11 (28).

23

Ferenc és Ignác

Nem elégszik meg azonban az önmaga hálaa­

dásával. Azért Jézushoz menekül. Az 1. Regulába fel­

vett hymnusban igy imádkozik: „Mivel azonban mi

mindnyájan nyomorultak és bűnösök vagyunk, és není

méltók arra, hogy Téged megismerjünk, azért esdekelve

kérlek, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, a Te szereik,

mes Fiad, akiben Neked jókedved telik és aki által ve­

lünk oly sok jót tettél, a Szentlélekkel, a Vigasz­

talóval, Neked örökké hálát mondjon, ahogy Neked

és Nekik tetszik.11 (29).

Ferenc e helyen Istenről, mint Jézus Krisztus

Atyjáról beszél. De ez az Isten egyben a mi Atyánk

is. Ferenc ezt tudja és benső örvendezéssel hirdeti

övéinek és az egész világnak: „Mily megtisztelő az,

mily szent és felemelő, hogy Atyánk van az égben."

(30). „Szeressük tehát az Istent és imádjuk Őt tiszta

szívvel és tiszta kedéllyel. Dicsőítő énekekkel és imádsá­

gokkal üdvözöljük Őt éjjel és nappal, miközben mond­

juk: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben11 . . . (31). És

az I. Regulában azt mondja: „Egy a ti Atyátok, aki

a mennyekben van!11 (32). „Ha imádkoztok, mond­

játok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben! És imád­

juk Őt tiszta szívvel; mert mindenkor kell imádkozni és

soha meg nem szűnni, mert az Atya ilyen imádókat sze­

reti (33) Mivel az Isten a mi Atyánk, azért a testvé­

rek tartsák magukat a „mennyei Atya fiainak“ (34);

szt. Klára és az ő nővérei pedig magukat a legfensége­

sebb király, a mennyei Atya leányainak és szolgálóinak,

(35) és Ferenc azt akarja, hogy ezeknek jó híre-neve

24

összehasonlító tanulmány

és életmódja miatt az egész Anyaszentegyházban dicsőit-

tessék mennyei Atyánk (36).

De elég az idézetekből!

Isten, a háromságos egy Isten, Ferenc szemében

elsősorban Atya. Jézus Krisztusnak Atyja és a mi

Atyánk. És ezen tudatban Ferenc Isten Atya-nevé­

nek jelentőségétől mélyen át van hatva. Az Atya-név

előtte: egyrészt az Isten teremtő és életet adó hatalmá­

nak és dicsőségének szimbóluma, másrészt szimbóluma

az Isten teremtményei iránt való szeretetének. így az

Isten előtte a legnagyobb, a leghatalmasabb valóság,

akinek végtelen fensége előtt ő tehetetlen kis féregnek

érzi magát; de egyben a legszeretetreméltóbb való­

ság, aki őt az emberi kicsinység mélységéből önma­

gához emeli fel és Isten gyermekévé teszi; a Páter

immensae majestatis, a végtelen jóságu Atya, telve vég-

hetetlen méltósággal. Úgy találtuk, hogy Ferenc alig

tud betelni az Isten végtelen nagyságának magasz-

talásával; de ezt mindig úgy teszi, hogy látható öröm­

mel veti tekintetét az isteni működés azon megnyilvá­

nulásai felé, melyekben az Isten szeretete tapasztal­

ható, vagy helyesebben: ő Isten minden működését a

teremtésben és a megváltásban, szintúgy a gondviselés­

ben és az embereknek vezetésében az isteni szeretet

kinyilatkoztatásai gyanánt fogadja. És viszont: az is­

teni szeretet nyomait szemléli mindabban, ami van és

ami történik. Ez az Isten, aki nem csak megkönyörül

az emberen, hanem akinek természete maga a szeretet,

(37) ez az ő Istene és más Istent nem ismer. Ha az

Istenhez imádkozik, ha Istenről elmélkedik, ha Isten­

25

Ferenc és Ignác

ről az emberek előtt beszél — legyenek azok az ő

tanítványai, vagy a világ fiai — az az Isten mindig a

végtelen szeretet nagy Istene, aki körül az ő gondo­

lata és beszéde forog, soha az Ószöv. Jehovája, de

mindig az Újszövetség Alyja.

Istennek, mint a mindent művelő Szeretetnek

megismeréséből nyert Ferenc egész mély meggyőző­

dést Isten végtelen szeretetreméltó voltáról. Ferenc tel­

jesen tisztában van azzal: Isten megérdemli, hogy Öt

szeressük, jobban megérdemli, mint minden más; mert:

„Ő előbb szeretett minket11 (38) mondja az Apostoliak

Azért az Isten szeretetéről szóló parancs előtte nem

is annyira parancs, mint inkább annak megerősítése,

ami előtte magától értetődőnek tűnik fel az istenisme­

ret alapján.

4. A SZERETET.

Ferenc Istenhez való viszonyának alaphangja en­

nek megfelelően: a szeretet. „Szorgosan őrizkedjünk,

nehogy valami jutalomnak, vagy szórakozásnak, vagy

valamelyes előnynek ürügye alatt szellemünket és szi­

vünket elveszítsük és Istentől elfordítsuk; szeressük

inkább mindnyájan teljes szivünkből, teljes lelkűnkből,

teljes elménkből, teljes erőnkből és minden képessé­

günkkel az Urat, az Istent, aki mindnyájunknak az

egész testet, az egész leiket és az egész életet aján

dékozta és még most is ajándékozza, aki mindnyájunkat

teremtett és megváltott és megment minket meg nem

érdemlett irgalmasságával.“ [39)

26

összehasonlító tanulmány

Jellemző ezen mondása is : „Senkise dicsekedjék,

se ne hízelegjen önmagának olyasvalamivel, amit egy

bűnös is megtehet. A bűnös is imádkozhat, bőjtölhet,

sirhat, testét sanyargathatja, csak azt nem teheti, hogy

saját Urához hű maradjon.“ (40) Bárminek, amit teszünk,

Isten előtt csak annyi értéke van, amennyire közre­

működött abban az Isten iránt való szeretet Azért

elmélkedéseiben és prédikációiban mindig és újra arra

törekedett és soha el nem fáradt, hogy úgy önmaga,

mint a többi ember számára belsőleg közelebb hozza

a szeretette méltó Istent, és hogy abból találjon indo­

kokat az Isten iránt való szeretette. Szerencsésnek és

boldognak tartja azt a szerzetest, aki Istennek müvei

által vigan és örömmel tudja az embereket az Isten

szeretetéhez elvezetni. (41) És testvéreinek azt szokta

mondani: „Minden járásuk-kelésük olyan természetű

legyen, hogy mindenki, aki látja vagy halja, a mennyei

Atyát áhítattal dicsősítse". (42).

Az a szeretet tehát, amellyel Ferenc Isten felé

közeledik, mindenekelőtt a hódolatteljes tiszteletnek a

szeretete. Ferenc nem ismer a Végtelennel szemben

semmiféle méltatlan bizalmaskodást. Ő mindig megma­

rad az ember és Isten között lévő végtelen távolság­

nak és különösen saját méltatlanságának és bűnös vol­

tának tudatában; és mélységes szomorúsággal pana

szolja fel éppen ő azt a keserű igazságot; „Mi elbuk­

tunk saját hibánkból;" (43) „megromlottunk hibánk

miatt; nyomorultak és a jónak ellensége lettünk,

mindig hajlandók és gyorsan készek vagyunk azonban a rosszra*'. (4'4)

27

Ferenc és Ignác

Dg ő azért nem rejtőzik el gyáván az Isten előtt,

mert hisz a menyei Atya örvendetes híradásában. Ő

örvend az ő Istenének, mert azt mondthatja neki „édes

Atyám“, és mert minden emberi nyomorúsága ellenére

ő is, minf Istennek gyermeke, azon nagy, szent közös­

ségbe tartozhat, mely nem más „mint egy, egyetlenegy

család, Istennek,' minányájank közös Atyjának legfön-

ségesebb felsősége alatt". (45)

így ő a végtelen nagy Istenre egyáltalán nem tud

másképen, csak szeretettel gondolni. És Istennel min­

dig egyesülve akar maradni a szeretetben. Azért „nem

akar semmi mást kívánni, nem akar más után vágyódni,

nem akar semmiben tetszést, vagy felüdülést találni,

csak a mi Teremtőnkben, Megváltónkban és Üdvö­

zítőnkben, az egy igaz Istenben, aki a tökéletes jó, az

egész és teljes jó, az igaz és legnagyobb jó, aki

egyedül jó . . . ne válasszon, ne szakítson, ne távo-

lítson el Tőle minket semmi sem“. (46) Azért választja

az önkéntes szegénységet, hogy Isten lássa, mennyire

hisz az ő szeretetében; emellett meg van arról győ­

ződve, hogy az Isten szeretete gazdagabbá teheti őt

az egész világnál, (47) és hogy gondoskodni fog róla,

amint a Megváltó ezt az Evangéliumban megígérte.

(48) Ezért bízza magát teljesen és alázatosan az isteni

gondviselésre és vezetésre.

A mennyei Atya szeretetében oly teljes bizton­

sággal megvédve érzi magát, mint egy gyermek az

édesanyja ölében, még életének látszólag legkilátásta-

lanabb körülményei között is. Ezért hatja át az az ér­

zés hogy Istennel szemben,, akitől minden jó ered“, (49)

28

összehasonlító tanulmány

a legmélyebb és legbensőbb hálára van kötelezve.

„Hadd viszonozzunk az Urnák, a mindenható és leg­

fenségesebb Istennek minden jót, és ismerjük el, hogy

minden, — de minden, ami jó — az Övé, és minden­

ért adjunk szívből hálát Őnéki, akitől minden jó ered.

És Ő, a fölséges és legfenségesebb, aki egyedül igaz

Isten, kapjon meg, vegyen át és tegyen magáévá min­

den tisztelet- és hódolatnyilvánitást, minden magaszta-

lást és áldást, minden hálaadást és dicsőséget, Ő, akié

minden jó és aki egyesegyediil jó.“ (50)

Ezért azután hálát ad Istennek mindenért, ami

éri, még a szenvedésekért is. Ő biztos abban, hogy Is­

tennek mindennel valami szeretetteljes szándéka és

célja van. „Isten, az Ur, úgy bánik veletek, mint a

saját gyermekeivel," mondja ő. (51) És alázatos öröm­

mel ismeri be : „Rz Ur, aki a szomorúakat megvi­

gasztalja, sohasem hagyott vigasz nélkül." (52)

Mi más ez, ha nem a szeretet, még pedig a tel­

jes szívből, a teljes lélekből, a teljes erőből való szeretet! ?

De akarja is teljes erejével szeretni az Istent. (53)

Azért kötelességének tartja: hogy „testét gyűlölje min­

den bűnével és gonoszságával együtt"; (54) és hogy

minden akadályt és nehézséget legyőzzön; és hogy

minden gondot, minden kedvezést félretegyen, csak­

hogy „a lehető legtökéletesebb módon, tiszta szívvel

és tiszta lélekkel szolgálhasson az Úrnak, szerethesse,

imádhassa és tisztelhesse Őt, mert ezt óhajtja min-

denekfelett". (55) „És mivel a világot elhagytuk, egyet­

lenegy kötelességünk maradt: azon szorgoskodni, hogy

29

Ferenc és Ignác

az Úr akaratának engedelmeskedjünk és az Ő ked­

vében járjunk1'. (56)

Már megtérésének legelső idejében teljes mene­

déket keresett az Evangéliumban, bízva, hogy annak

kinyitásával Jézus tudtára adja: mi van leginkább Is­

tennek a kedvére. (57) És Cél. Tamás határozott állí­

tása szerint (58), számára az volt a legfőbb dolog,

hogy „Istennek, az ö mennyei Atyjának akarata őrajta

irgalmasan beteljesedjék11. Ezen kívánságból folyt ama

törekvése is, hogy úgy hivatásának megválasztásában,

mint életének megformálásában, általában az „Isten

akaratát meg- és felismerje és ahhoz hasonuljon11. (59)

Egész életén át az volt legnagyobb gondja, hogy

„hogyan szolgálhat ő Istennek a legkedvesebben11, (60)

vagy mint Cél. Tamás mondja: „hogy Isten végzése

és akaratának tetszése szerint hogyan tapadhat ő leg-

tetszőbb módon az ő Istenéhez11. (61)

Éppen ezért „a jóságos Istenhez1', az „irgalom

Atyjához", a „minden vigasz Istenéhez11 intézett imád­

ságának ez volt mindig a legfőbb tartalma. (62)

Különösen jellemző a következő imádsága: „Min­

denható, örök, igazságos és irgalmas Isten, engedd

meg nekünk, nyomorultaknak, hogy a Te kedvedért

azt tehessük, amiről tudjuk, hogy azt Te akarod és

hogy mindig azt akarhassuk, ami Neked kedves11. (63)

Ő tudja, hogy Jézus azt mondotta: „Nem minden, aki

mondja: Uram, Uram, megyen be az Isten országába,

hanem aki az én Atyám akaratát cselekszi, Aki a

mennyekben vagyon11. (64) Az Úrnak ezen szavát

akarja követni, Es akarja pedig az „Isten kedvéért“

30

összehasonlító tanulmány

Ebben ismerhető fel világosan és határozottan

a szeretet álláspontja. A szeretet, „azt keresi, ami a

másiknak jó“, „a szeretet nem keresi a magáét11,

módja az Apostol. (65) így gondolkodik Ferenc Is­

tennel szemben. Nem annyira önmagáért és mennyei

üdvösségéért teszi azt, amit tesz, hanem azért, hogy

megadja Istennek, amit Isten megérdemel. És ő na­

gyon jól tudja, hogy Isten végtelenül többet érdemel,

mint amit ő nyújtani képes. Azért soha nem beszél ar­

ról, hogy mi a mennyországot kiérdemeljük. Ő, az

Evangélium tanítványa, nagyon jól tudja, hogy a me­

nyországot Krisztus érdemelte ki nekünk és hogy mi

csak oly mértékben találunk majd boldogságot az ég­

ben, amekkora volt szeretetünk Isten iránt és aho­

gyan tettre váltottuk ezt a szeretetet.

A jó gyermekek nem az érdem kedvéért, hanem

egyesegyedül az Atya kedvéért engedelmeskednek,

akit szeretnek és akinek örökösei. De aki Istent való­

ban és igazán szereti, az már itt a földön megízleli:

„milyen édes az Ur“. (66) Ferenc ezt saját tapasztala­

tából tudja. De mások is tapasztalják meg azt! Azért

az összes hívekhez intézett levelében ezen hasonlít­

hatatlanul gyönyörű szavakkal fordul az egész világ­

hoz: „Oh milyen szerencsések és áldottak azok, kik

az Urat szeretik és azt teszik, amit az Ur az Evangé­

liumban mond: Szeressed a te Uradat, Istenedet, tel­

jes szivedből, teljes lelkedböl és felebarátodat, mint

tenmagadat.“ „Szeressük tehát az Istent és Imádjuk Őt,

tiszta szívvel és tiszta lélekkel.11 (67)

Ha szt. Ferencnek Istenhez való viszonyát rövi­

31

Ferenc és Ignác

den jellemezni akarjuk, akkor azt legjobban saját sza­

vaival tehetjük: „Istenem és mindenem". Istenem: eb­

ben megcsillan az Atyagondolat. Mindenem: ez a sze­

retetnek mondása, még pedig azé a szereteté, mely

erős akarattal, gyökeresen átadja saját magát az Isten­

nek; ez a szeretet azonban önála nemcsak az akarat

ténye, hanem egyúttal szivének is legszentebb ügye —

mert eltekintve az isteni kegyelemtől — őbenne ez az

Isten szeretetének és szeretetreméltó voltának teljes és

mély felismerésén alapszik.

5. JÉZUS KRISZTUS.

Hogyan gondolkodott Ferenc a mi Urunkról,

Jézus Krisztusról? Röviden igy válaszolhatunk: sem­

miesetre sem másképen, mint ahogyan az Evangé­

lium tanít bennünket jézus Krisztusról való gondol­

kodásra. Krisztus istenségéről Ferenc természetesen

mélységesen meg volt győződve. Krisztus azonban neki

nem egyszerűen az isteni lényeg. Amint Krisztus maga

és az Apostolok, valamint az Anyaszentegyház és a

liturgia: úgy Ferenc is következetesen különbséget tett

a Fiú, aki küldetett, és az Atya között, aki Ót kül­

dötte. Ez a már eddig idézett helyekből eléggé kivilág­

lik. (68)

Krisztus azonban számára nem egyszerűen az Isten

fia, hanem az Istennek az a Fia, aki érettünk em­

berré lett. Nagyon jól tudja, hogy csak a Fiú lett em­

berré és nem az Atya és a Szentlélek is. Azért nem

is forog abban a veszedelemben, hogy Jézus Krisztus

32

összehasonlító tanulmány

mellett elfeledkezzék a menyei Atyáról, sőt ellenkezőleg

nagyon is figyelembe veszi jézus Krisztusnak a három-

egy Istenhez való viszonyát. „A legszentségesebb Atya,

a mi Királyunk, az égből leküldötte a saját Fiát," (69)

irja a mi Urunk kínszenvedéséről szóló zsolozsmában.

Az I. Regulában pedig: „az Atya adta, hogy megszü-

lessék“. (70) Ferenc ebben egyrészt az „Isten jósá­

gának és ember-szeretetének legdicsőbb megnyilat­

kozását" (71) látja, másrészt pedig az Isten Fiának

önmégalázkodása előtte döntő bizonyítéka az em­

berek iránt való szeretetének, s döntő bizonyíték az

Ő szeretetreméltó volta mellett. Ezért „ujjongjon az Úr­

ban karácsonykor mindenki és a szegényekkel, nem,

minden teremtménnyel tegyen jót Az iránt való sze-

retetből, aki nekünk ajándékozta önmagát". (72)

Amint Krisztusnak a három-egy Istenhez való

viszonyáról, úgy gondolkodik Ferenc Krisztusnak az

emberiséghez való viszonyáról is. „Onönmagát meg­

alázta, midőn a Szűznek méhébe szállt." (73). „Nem

átallotta emberségünk gyarló testét és gyöngeségeit

magára venni“. (74). Ezért szemében Krisztus a mi

testvérünk, „az Elsőszülött testvérei között". (75). Mi

pedig Jézusnak testvérei vagyunk. (76). És Cél. Tamás

azt is tudtunkra adja, hogy Ferenc Máriát éppen azért,

mert Krisztust nekünk testvérül adta, kimondhatatlan

szeretettel szerette. (77).

Természetesen, úgy mondja Ferenc, mi Jézust csak

úgy tekinthetjük testvérünknek, ha „az Ő Atyjának aka­

ratát teljesítjük, aki a mennyekben vagyon“.(78) Ferenc

ugyanis az Isten Fiának megtestesülését a legnagyobb

333

Ferenc és Ignác

kitüntetésnek tartja, ami nekünk embereknek csak osz­

tályrészül juthatott; (79) erre magunkat is méltók­

nak kell mutatnunk. Az embereknek ezt sokkal job­

ban és mélyebben meg kellene ismerniök. Ez az, ami

készteti őt, hogy az összes hívekhez szóló levelében

így írjon: »0h milyen szent és kedves, milyen jóleső

és felemelő, milyen békéltető, edes és szeretetreméltó

és mindenekfelett kívánatra méltó az a tudat, hogy

olyan testvérünk van, aki saját életét adta juhaiért és

aki értünk az Atyához így imádkozott: „Szent Atyám,

tartsd meg őket a Te nevedben" . . . stb. (Ján. 17.

6—24.) (80)

Ferenc teljesen átérzi, mit köszönhet ő az ő

nagy Testvérének. Jézus az, „aki által mindennel, az

égiekkel és a földiekkel, megengesztelődött a Minden­

ható Isten11, mondja ő majdnem szószerinti utalással

Kol. 1. 20. versére. (81) Erre a gondolatra szere­

tettel és gyakran visszatér irataiban. De természetesen

nem felejti el azt a megjegyzést sem: „Az Atya azt

akarja, hogy mi Ő általa üdvözüljünk" (82) „Az az

Atyának akarata, hogy az Ő áldott Fia önmagát felál­

dozza, nem önmagáért, aki által minden teremtetett,

hanem a mi bűneinkért". (83) És kevéssel halála előtt

így ír a káptalanban egybegyült testvéreihez: „A mi

Urunk Jézus Krisztus életét feláldozta, hogy le ne

térjen legszentségesebb Atyja iránt tartozó engedel­

messég útjáról". (84) A keresztrefeszített Megváltónak

ezen csodálatos és imádandó szeretetével szemben leg­

alább a testvérek ne legyenek közönyösek. „Testvé­

rek" inti őket „fordítsuk figyelmüket mindnyájan a jó

34

összehasonlító tanulmány

Pásztorra, aki elszenvedte a kereszt-halált, hogy meg­

mentse az ő bárányait." (85)

A szenvedő és keresztrefeszített Üdvözítőhöz való

saját, személyes viszonyáról azonban saját Írásai nagyon

keveset árulnak el. Csak végrendeletéből tudjuk, hogy

ezt szerette imádkozni: „Imádunk Téged, Urunk Jézus

Krisztus, itt és összes templomaidban, melyek a föld­

kerekségen vannak, és áldunk Téged, mert a Te szent

kereszted által megváltottad a világot." (86) Azonban

Cél. Tamás, a Három testvér legendája, Szent-Bona-

ventura és a későbbi irók elég kimerítően írnak erről*

Ezekből megtudjuk, hogy megtérésének kezdetén meg­

jelent neki a keresztrefeszített Üdvözítő, mely „je­

lenésnél olvadozott a lelke", s Jézus Krisztus kínszen­

vedésének emlékezete igen mélyen leikébe nyomódott.

Amint életének alkonyán bizalmas együttlétben elmon­

dotta : „ettől a pillanattól kezdve, valahányszor Krisz­

tus keresztrefeszítésére gondolt, könnyeit és sóhajait

alig tudta visszatartani." (87)

Életének utolsó éveiben, midőn egy alkalommal

„az Evangéliumtól tanácsot kérve, háromszor egymás­

után Jézus Krisztus kínszenvedéséről szóló résznél

nyitódott fel, megértette, hogy őneki, mielőtt a vilá­

got véglegesen itthagyja, Jézus Krisztushoz a szenve­

désekben és fájdalmakban is hasonlóvá kell lennie,

mint ahogyan követte Őt életében." (88) Természetes

egyéni sajátossága könnyen érthetővé teszi, hogy

Urának szenvedése őt nagyon közelről és nagyon

mélyen érintette. Ugyanis az tette lehetővé, hogy meg­

lássa és szeretettel és gyengédséggel lássa meg a kí-

•3*35

Ferenc és Ignác

csínyeket, a szegényeket és a segélyre szorulókat, már

pedig az üdvözítő a szenvedésben mutatkozott igazán

a legtrélyebben megalázottnak, segítségre szorulónak.

Ez késztette őt, hogy lovagias érzelemmel segítsen,,

vigasztaljon, amennyire csak tehette.

Ferenc Jézus Krisztus kínszenvedését olvasva,,

vagy a Keresztrefeszitettnek képeit látva, nem képes

mást tenni, mint önmagát Jézus Krisztus helyzetébe

képzelni; ő bensőleg együtt akarja megélni mindazt,

amit Jézus Krisztus szenvedett, amit szenvedett ő érette

és miérettünk. Egyben pedig az akarata is azonnal fel­

készül a tettre: Ő Jézus Krisztus kínszenvedésében

a valóságban részt akar venni, mert bűnrészesnek érzi

magát abban, hogy Jézusnak szenvednie kell. De azért:

nem egyedül „Jézus kínja11 az, ami mindig szeme előtt

lebegett; (89) valahányszor az ő Urának szétmarcangolt

testét szemléli, mindannyiszor belenéz a Megváltó

szivébe is. És az isteni sziv végtelen szerelmének

láttára az ő szivében is mind ujabb és nagyobb láng­

gal lobogott a szeretet.

Ha van valami a Fioretti-ben, ami szt. Ferenc

lelki és szellemi sajátosságának ismertető bélyegét ma­

gán hordja, úgy bizonyosan az az imádság az, amit

a Stigmatisatio-ról szóló ismertetéssel kapcsolatban

leközölnek. Ugyanis Ferenc a stigmatisatio előtt állító­

lag így imádkozott: „Oh! Uram, Jézus Krisztus! mi­

előtt meghalok, isteni kegyelmedhez két ajándék-ado­

mányért esedezem. Engedd meg nekem, ez az első

kérésem, hogy testemben és lelkemben — amennyire

lehetséges — átérezzem mindazt a fájdalmat, amit Te„

36

összehasonlító tanulmány

l e g s z e l í d e b b szivű jézus, keserű szenvedéseid köze­

pette kiállóitól; azután engedd meg kegyesen, — s

ez a második kérésem, — hogy én, amennyire lehet­

séges, érezzem szivemben azt a minden mértéket meg­

haladó szeretetet, amely Tebenned, oh Isten Fia, oly

isteni lánggal lobogott, és amely Téged arra ösztönzött,

hogy érettünk, bűnösökért önként oly kimondhatatlan

sokat szenvedj." (90)

Az a szeretet, amelyben Ferenc részesülni sze­

retne, az csak az engedelmes szeretet lehet, mellyel

Jézus az Atya, s az a szolgálatkész szeretet lehet,

mellyel Jézus az ő testvérei iránt viseltetik. Valóban!

azt, hogy ő a Megváltót megértette, és hogy ő a Meg­

váltót úgy szereti, ahogy a Megváltó szerettetni akar:

ennél jobban már nem fejezhette ki. Mert igy mon­

dotta mega az Ur: ,,Aki parancsaimat (Isten és fele­

barátaink iránt való parancs) birja és azokat meg­

tartja, az az, ki engem szeret". (91)

De Ferencnek a Jézus iránt való szeretet természe­

tesen sokkal több az ő parancsainak lelkiismeretes

megtartásánál; ez ismét szivének legszentebb szívügye,

mint az Atya iránt való szeretete. Azt, hogy ez a

szeretet szenvedélyes, túláradó lett volna, iratai nem

bizonyítják éppen ; ezek inkább telve vannak a három-

egy Istent és az Atyát lelkesen dicsérő, újjongó éne­

kekkel. De ha Ferenc szeretete Jézus iránt szenvedé­

lyes és túláradó volt — s erről nem is lehet kétel­

kedni — én ezt igen érthetőnek találom ; az ő termé­

szetére ugyanis feltétlenül más hatással volt a konkrét

valóságban előtte álló Istenember, mint az Isten, aki

37

Ferenc és Ignác

Lélek. Az Isten szeretetéért imádságos lélekkel hálát

tud rebegní, mert abban az Atyának meg nem érdemelt

ajándékát látja, jézus szeretetében azonban részt óhajt

venni; ez előtte a testvérnek szeretete. Isten szerete-

téről való elmélkedés őt lenyűgözi, de egyszersmind fel

is emeli, jézus Krisztus szeretetéről és az ő tengermély­

ségű szenvedéseiről való elmélkedés azonban meg­

rázza, hogy érzelemvilágának hatalmas ereje lángba-

borul és akarata őt a tényleges részvét tettére ragadja.

Ebből következőleg: szent Ferenc jézus iránt való

szeretetének szenvedélyessége nem a lelkének lényeges

és kiütköző vonása, hanem inkább, éppen úgy, mint a

szegénység hősies gyakorlása, a temperamentumának,

természetének sajátossága.

Lelkének sajátosságára ellenben jellemző a szen­

vedő Jézus szivének mélyére vetett tekintete; az

a tekintet, mely ott meglátja Jézus csodálatra méltó

szeretetét az Atya és az emberek iránt; és jellemző az

a komoly törekvése, hogy ezt a szeretetet hű, együtt­

szenvedő és együttszerető viszontszeretettel hálálja meg.

Egyébként Szentünk írásai és a régi források

eléggé világosan tanúsítják, hogy Ferenc az Urat nem

kizárólag mint a szenvedő Megváltót ismeri. Ő ismeri

— az Evangéliumnak megfelelően — úgyis, mint köz­

benjárónkat az Atyánál. Azt már hallottuk, hogy ho­

gyan fordul Jézus Kriszushoz, hogy helyette az Atyá­

nak köszönetét és hálát mondjon. Ismételten rámutat

arra, hogy „Jézus kegyeskedett érettünk az Atyát kérni“ ;

(92) és ott is, ahol minden hívőkhöz ír : „Óh milyen

szent és kedves, édes és szeretetreméltó az, hogy olyan

38

összehasonlító tanulmány

testvérünk van, aki saját életét adja juhaiért és aki ér­

tünk az Atyához imádkozott". És a testvéreinek, mi­

után kioktatta őket, hogy az Atyához imádkozzanak,

azt mondja: „keressünk azonban oltalmat és menedé­

ket Annál, aki pásztora és püspöke a mi lelkűnknek és

aki azt mondta: „Én vagyok a jó Pásztor és legelte­

tem az én juhaimat". (9)

így minden körülmény között Jézusban van az Ő

bizodalma, mert tudja, hogy senkisem jöhet az Atyához,

csakis Ő általa, (94) a mi Urunk Jézus Krisztus által,

aki az Evangélium szerint „az út az Atyához", aki

„a mi közbenjárónk az Atyánál" és aki „mindenkor él,

hogy érettünk közbelépjen és minket megszabadítson".

(95) Ennek teljesen megfelel a Három testvér legen­

dájának ismételten említett mondása: „Ő felfegyve­

rezte magát a Jézus Krisztusba helyezett bizalom fegy­

vereivel", „a Megválióba vetett reményben és bizoda-

lomban napról-napra gyarapodott". (96)

Ha szent Ferencnek Jézus Krisztushoz való viszo­

nyát meg akarjuk határozni, akkor ezt a pontot nem

szabad mellőzni; ez a vonás épp oly jellemző szent

Ferenc szellemére, mint a Megfeszített iránt való sze­

retete. És vájjon miért szereti és miért tiszteli Jézus

Krisztust, mint a mi közbenjárónkat, olyan nagyon?

Nem a saját maga érdekében, nem saját lelkének meg­

mentése reményében, hanem egyedül Jézus kedvéért.

Jézus megérdemli azt! Ferenc, az ő sajátságos, biz­

tos tekintetével felismeri azt, hogy csakis a szeretet

az, ami Jézus Krisztust, a mi Urunkat, mintegy arra

rendeli, hogy az Atyánál közbenjárónk és szószólónk

39

Ferenc és Ignác

legyen. Az ilyen szeretetet azonban nem lehet más­

képen, csakis úgy meghálálni, ha mi bízunk Benne

és minden ügyünket a bizalomnak határtalan teljes­

ségével helyezzük Közbenjárónk kezeibe.

Krisztus azután szent Ferencnek egész különös

módon tanítómestere. Végeredményben ugyan minden

szent biztosan Krisztust vallja tanítómesterének ; de

nem tudom, van-e még egy, aki az Úrnak eme sza­

vait: „Egy a ti Mesteretek: Krisztus", (97) oly tökéletes,

szinte halálos komolysággal vette volna, mint Ferenc.

Őnéki Krisztus nemcsak a legnagyobb tanítómester, ha­

nem valóban: az egyedüli tanítómester; és nemcsak

általánosságban tanítómestere az embereknek, hanem

különösen és kiváló módon az ő és testvéreinek tanító-

mestere.

Kifejezetten inti testvéreit az I. Regulában : „Ne

neveztessétek magatokat mestereknek; mert egy a ti

Mesteretek : Krisztus, aki a mennyekben vagyon". (98)

Hálatelt szívvel dicsőíti Őt, mert „Ő kegyeskedett

nekünk az Atya nevét kinyilatkoztatni". (99) Vájjon ez

nem volt-e ismét csupa szeretet ? Ferencnél ezt jelenti.

Azért oly szent előtte jézus szava és azért érzi azok

kötelező erejét jobban, mint bármi másét a világon.

Ismételten megkívánja, még pedig „nyomatékosan

Krisztusban", hogy testvérei, bárhol találják is Isten

szavait leírva, azt a lehetőség szerint tiszteljék, és

amennyiben tehetik, szedjék össze, őrizzék meg, hogy

szavaiban tiszteljék az Urat, aki azokat kimondotta".

(100) Ő maga úgy Regulájában, mint oktato irataiban

és leveleiben nem tud betelni azzal, hogy állandóan az

40

összehasonlító tanulmány

Urat szólaltassa meg. Folyton-folyvást: amint az Úr

mondja; amint Krisztus parancsolja; Krisztus így szól;

és így tovább Azt akarja éppen, „hogy mi Őbenne

és az Ő szava mibennünk maradjon". (101) És „azt,

amit tanultunk, szavainkkal és példánkkal adjuk visz-

sza felséges Urunknak, akitől minden jó ered“. (102)

Mily jellegzetes mondás!

Ferenc helyesen értelmezi az „Evangélium" szótl

„Örvendetes híradás“ az neki, amit az Isten az ő

szent Fia által küld nekünk; az az isteni szeretetnek

ajándéka és kinyilatkoztatása. Azért utal oly nagy

szeretettel arra, hogy Jézus igája gyönyörűséges és

az Ő terhe könnyű. (103) Azért inti az összes híve­

ket oly kedvesen: „Fogadják a mi Urunk Jézus Krisz­

tusnak kellemesen hangzó és jóillatú szavait alázatos

szeretettel, kövessék azt készségesen és tartsák meg

tökéletesen11. (104) És a káptalanban összegyűlt test­

véreihez azért írja: „Fordítsátok szívetek halló érzé­

keit az Úr szavaira és engedelmeskedjetek az Isten

Fiának! Tartsátok meg teljes szívvel az Ő parancsait

és tökéletes odaadással teljesítsétek az Ő tanácsait;

magasztaljátok Őt, mert Ö jó “. (105) így leljük meg

ebben is a szeretetre irányzott éles tekintetét és azt

a lovagias törekvést, hogy az isteni Tanítómester ezen

szeretetének minden óhaját nagylelkűen teljesítse.

Ferenc azonban még tovább megy. Krisztus

az ő számára nemcsak tanítómester, hanem előkép

•s egyszersmind. És nem kételkedik abban, hogy Krisz­

tus maga is az akar lenni. Ugyanis ezt mondja: „Az

Isten egyszülött Fia az emberek üdvéért szállt le az

41

Ferenc és Ignde

Atya kebeléből a földre; Ő példát akart adni a világ­

nak és az Üdv igéjét hirdetni", (106) stb. Ezen fel­

hívást: „Jer és kövess engem", Ferenc így fogta fel.

(107) Ő nem tud azzal megelégedni, hogy Jézust csak

hallgassa, neki Jézus példáját kell megfigyelni, és úgy

érzi, hogy az ő kötelessége Jézus nyomdokaiba lépni

és „mindent az ő példája szerint cselekedni", (108)

vagy pedig, ahogy az 1. Regulában kifejezetten elő­

írja: „a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és élet­

módját követni". (109)

Ugyan hogy értette Ferenc Jézus követését? Az

bizonyos, hogy semmi sem volt tőle távolabb, mint

Jézus életmódjának csupán külsőségekben való után­

zása. Nagyon jól tudja és ismételten utal is arra: „A

szellem az, ami éltet". (110) Azért legelső sorban Jézus

szelleme, lelkülete s Jézus érzülete és gondolkodás-

módja az, amiben ő Jézushoz hasonlítani akar, tehát

mindenekelőtt az Ő és a mi mennyei Atyánk iránt

való szeretetben. Az Úr ugyanis azt mondja magáról:

„Nem keresem az én akaratomat, hanem annak aka­

ratát, ki engem küldött" (111) „Az én étkem az, hogy

Annak akaratát cselekedjem, ki engem küldött".

(112) „Mindenkor azt cselekszem, ami az Atyának

kedves". (113) És szent Péter mindnyájunkat int:

„Mivel Krisztus testben szenvedett, ti is ugyanazon

érzülettel fegyverkezzetek fel, hogy éljetek Isten aka­

rata szerint". (114)

Tehát Ferenc éppen ezt akarja minden egyéb

előtt: Jézus érzületével Isten akarata szerint élni. Azért

kéri, amint már hallottuk, azt a kegyelmet, hogy az

42

összehasonlító tanulmány

Úr szeretettben ő is részt vehessen; azért kéri az

Istentől ugyanazt a kegyelmet: „Mindenható, örök,

igazságos és irgalmas Isten! Rád meg nekünk, sze­

gény nyomorultaknak, hogy a Te kedvedért azt te-

hessük, amiről tudjuk, hogy Te akarod, és hogy mindig

azt akarjuk, ami Neked tetszik: hogy így bensőleg meg­

tisztulva és megvilágosítva és a Szentlélek tüzétől he­

vítve, a Te Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak

nyomdokait követhessük és Tehozzdd, oh legszentsé-

gesebb Isten, kegyelmed segítségével eljuthassunk". (115)

Isten kedvéért azt tenni, amiről tudja, hogy azt

az Isten akarja és azt akarni, ami Istennek tetszik: ez

a tulajdonképpeni lélek Ferenc Krisztus követésében.

Minden más egyéb ennek az egyetlen egynek, az Is­

ten iránt való szeretetnek áll szolgálatában, a szegény­

ség, az alázatosság, az önsanyargatás, a víg, jóke­

dély stb., Mindezeket azonban szintén Jézustól akarja

megtanulni és ezekben is Jézushoz akar hasonlóvá

lenni. Mint Jézus, úgy ő is a „mindenek Teremtője

iránt való“ szeretetből (116) akar önkéntes szegény­

ségben élni, „mert az Úr ezen a világon miérettünk

lett szegénnyé"; (117) mint Jézus, úgy ő is alázatos akar

lenni és türelmes és szelíd ; szelid az emberek iránt,

így akar vezekelni és szenvedni; mint Jézus, úgy ő

sem akar „egyedül önmagának élni, hanem a testvé­

reknek szolgálni", (118) mert „nemcsak az Isten iránt

való szerafikus szeretet lángja lobogott az ő szívében,

hanem, mint a megfeszített Jézus, ő is égetően szom-

juhozta az emberek lelkének üdvét". (119)

Igen, Jézushoz akar ö tehát hasonlítani, sőt egy-

43

Ferenc és Ignác

forrna akar Vele lenni, mert az Isten Fia az ő megtes­

tesülésével hozzánk, emberekhez lett hasonlóvá. De

Jézussal való ezen hasonlóság nála nem öncél, hanem

inkább csak eszköz, hogy J-ézus példája nyomán ön­

magát a szent önzetlenségre szoktatva és abban meg­

erősödve, a legtökéletesebb módon tudja kimutatni

szeretetét, bizalmát, engedelmességét Isten iránt és íg y

a bűnbánatnak méltó gyümölcseit teremhesse. Mert

minél hasonlóbbá lesz Jézushoz az Isten iránt való sze-

retetben, az életmódban és szenvedésben, annál biz­

tosabb abban, hogy Isten akaratát teljesíti és hogy

az Ő kegyelmével Istenhez, a Legfenségesebbhez el­

jut. De megfordítva: azt is tudja, hogy ő az édes

Jézus iránt érzett szeretetét és háláját éppen azáltal

tudja legjobban bebizonyítani, ha Jézus tanítása és az

Általa mutatott előkép nyomán igyekszik Isten aka­

rata és tetszése szerint élni.

így mutatkozik itt is a szeretetre irányzott éles

tekintete és a viszontszeretetre kész hősi akarata, mint

szent Ferenc szellemének igazi, sajátos és sajátságos

ismertető jele. Hogy az Oltáriszentségben jelenlevő üd ­

vözítőhöz való viszonyában ugyanez a szellem nyilvá­

nult meg: azt itt csak megemlítjük. (120)

6. KZ EMBER ÉS A TEREMTMÉNYEK.

Elérkeztünk az utolsó ponthoz: szent Ferenc vi­

szonya az emberekhez és a többi teremtményhez. Ezt

az Evangéliumnak ama nagy főigazsága határozza meg,

amely tulajdonképen uralkodik szt. Ferenc egész jám­

44

összehasonlító tanulmány

borságán: „egy Istenünk vagyon, az Atya, akitől min­

denek vannak és akiért vagyunk mi is; és egy Úr, ki

által mindenek vannak, és mi is Őáltala vagyunk." (121)

Minden, ami van, az ember és minden teremtmény,

az egy Istentől van; ez az egy Isten azonban, aki­

től minden van, ez az Atya, ez a mi Atyánk. Azért

Ferenc minden teremtményben különösen azt a vonást

keresi ki, amit az isteni Atya szeretetének nyomaként

jelölhet meg, ilyenek: szépségük, célszerűségük. Való­

ban úgy van, amint Cél. Tamás mondja: „Istent nézve

a világ neki Isten Jóságának tükre volt." (122) Fela­

data, célja pedig az, hogy nyilvánvaló jelességeivel

az Isten atyai szeretetére, — mely minket meg akar

örvendeztetni, — valamint Isten szépségére és bölcses­

ségére emlékeztessen és minket arra szólítson fel,

hogy Istennek ezért dicséretet mondjunk. (123)

Mivel minden teremtmény, éppen úgy, mint az

ember, az Istentől, az Atyától van, azért szt. Ferenc­

hez belsőleg minden, de minden oly közelségben van,

mintha testvére, fivére és nővére volna. Ő a teremt­

ményekkel összetartozónak és értük felelősnek érzi

magát a közös Teremtő és Atya előtt. Azért őrzi,

ápolja és védi azokat annyi gyöngédséggel és sze­

retettel. Bármi legyen az, ami Istentől van, az előtte

tiszta és ezért szeretetére méltó ; különösen a kicsiny,

a másoktól megvetett, legyen az az út porának fér-

ge, vagy egy letépett virágocska, vagy bármi más. Eb­

ben ismét világosan felismerhető az ő lovagias érzülete.

Minden teremtmény között természetesen legkö­

zelebb áll hozzá az ember. „Gondold meg óh ember",

45

Ferenc és Ignác

írja Intelmeiben: „azt a méltóságot, amelyre az Úr té­

ged fölemelt; ugyanis testedet tekintve: az Ő szerel­

mes Fiának képére teremtett és alkotott téged; értel­

medet tekintve pedig: a saját képét és hasonlatosságát

kölcsönözte neked.“ (124) Az embert csak Isten szere­

tete emelte illő magasságra; ugyanis arra méltatta,

„hogy Isten gyermekei legyenek és annak hivassanak".

És mivel mindenki Isten gyermeke, vagy legalább is

arra hivatva, hogy az legyen, azért Ferenc senkiben sem

tud mást, mint testvért látni és mint ilyent szeretni.

„Ti mindnyájan11 mondja övéinek „legyetek testvérek;

és a földön senkit se nevezzetek atyának, mert egy

a ti Atyátok, aki a mennyekben vagyon11. (126) Mi em­

berek, mindnyájan kivétel nélkül, „Isten házinépének,

egy nagy, igen nagy család tagjainak kell, hogy érez­

zük magunkat, mely családnak az élén, mint fő, mint

mindenről gondoskodó Atya, maga az Isten áll, mert

az Isten azért teremtette az embert, hogy Atyánk

lehessen, és hogy mindazokat, akik az ő gyermekei

akarnak lenni, magához vonja és az ő végtelen sze-

retetének gazdagságában és saját dicsőségében részel­

tesse. (128) így tanuíja ezt Jézus örömhíradásából.

Azért hálásan, hivő szívvel fogadja el; szivének leg­

mélyebb és legforróbb érzelmével örvend azon: Isten

az ő Atyja és ő Isten gyermeke. Ő és mindenki más.

Azt a méltóságot, hogy Isten gyermeke lehet,

többre becsüli minden más méltóságnál. Ebből érthető^

hogy ő minden emberrel, még a nagyokkal, sőt a világ

legnagyobbjaival szemben is megfoghatatlan és utánoz­

hatatlan természetességgel és meglepő közvetlenséggel

46

összehasonlító tanulmány

tud fellépni, másrészt azonban minden emberben, még a szegényekben is elismerte és tisztelte „az Isten gyer­mekeinek szabadságát", (129) szabad önrendelkezési jogát, de különösen elismerte és tisztelte mindenkinek azt a jogát, melynél fogva mindenki joggal számíthat az ő külön egyéni, szellemi és testi képességeinek nagy­lelkű tekintetbe vételére. „Minden ember tartozik az ő saját természetére tekintettel lenni" mondá ő. (130) De ne emelkedjék egyik sem a másik fölé. „Én óv®m és intem őket, hogy ne vessék meg és ne ítéljék meg azokat az embereket, akikről látják, hogy lágy és dí­szes ruhákban járnak, vagy finomat esznek és isz­nak; sokkal inkább vesse meg ki-ki önmagát; (131) mert éppen Ferenc szerint mindenkinek azt kell önm a­gáról gondolnia: „Nem vagyok méltó arra, hogy Isten gyermeke legyek".

Ferenc önmagában és másokban egyaránt mély tisztelettel övezte azt a méltóságot, amit „az Isten gyermeke'1 jelentett, és ez a tisztelet volt őnála a sze­retet gyakorlásának alapja. Mily mélyen áthatotta őt a felebaráti szeretet parancsának tartalma és jelentősége! Lépten-nyomon utal arra. Az összes hívekhez szóló levélben olyan szépen írja: „Szeressük felebarátainkat úgy, mint önmagunkat. És aki nem akarja, vagy nem tudja úgy szeretni, mint önmagát, az legalább fáj­dalmat ne okozzon nekik, sőt inkább tegyen velük jót" (132) És Intelmeiben: „Boldog az a testvér, aki távol­levő testvérét éppen úgy szereti és tiszteli, mintha k ö ­zelében, mellette v o ln a ; és a háta mögött semmi olyast nem mond, amit jelenlétében szeretettel nem m ond­

47

Ferenc és Ignác

hatna." (133) „Boldog, aki felebarátját gyöngeségei- vel együtt úgy tudja elviselni, ahogy hasonló esetben önmagának kívánná". (134)

Az embernek tiszteletre és szeretetre való köte­lezettségét Ferenc legjobban, érzi a kicsinyekkel, a szegényekkel, az elnyomottakkal és szenvedőkkel szem­ben. Itt mutatkozik újra gyönyörűen az ő nagylelkű lovagias természete. A szegények jogainak, szociális értelemben, félelmet nem ismerő védője, leghívebb b a ­rátja és segítője. És ha a nyomort nem is tudja min­dig enyhíteni, legalább vígasztal, mert lovagiasan érző szivének ez szükséglete. A francískánus forrásokban nagyon gyakran előforduló „vigasz" „vigasztalás" szó igen jellemző a ferences szellemre. Az első Regulában azt kívánja testvéreitől: „Örömmel foglalkozzanak és érintkezzenek a megvetett és lenézett emberekkel, a szegényekkel és gyöngékkel, a betegekkel és bélpok- losokkal és azokkal, akik az útfélen koldulgatnak (135)

Az ő szemében a lelkileg szegények, a lelkileg betegek szorulnak legjobban a segélyre és a vigasz­talásra. Mivel látja, hogy akár körülményeinek, akár bűneinek következtében annyi ember nem tudja „mily édes az Ur“ , (136) — és ő ezt nagyon jól látja — hatalmas részvét gerjed szívében, és a zavartalan m a­gányban való életmódnak önzetlen feláldozásával vál­lalkozik arra, hogy áldozatra- és vértanúságrakész apostol s a pogányoknak hithirdetője legyen. Aláza­tos álhatatossággal fáradozik azon, hogy erre megbí­zást és áldást az Anyaszentegyháztól nyerjen, mely­nek magasztos és természetfeletti mivoltát és hivatá-

48

összehasonlító tanulmány

sát mélyen átérzi. Csakis az Egyházzal összeköttetés­ben és az egyházi hatóságnak alárendelten — nem másképpen — akarja ő az apostolkodást gyakorolni. És örvend annak, hogy őneki szabad az Egyház szol­gájává lennie.

Mégis, midőn apostolkodásának gyakorlásában az emberek előtt áll, tulajdonképpen nem az Egyház szol­gájaként érzi magát; olyankor nem akar más lenni, csak Ferenc testvér, az ő testvérük, aki szereti őket, aki érti őket, és aki segíteni akar rajtuk. Azért nem is úgy szól hozzájuk, mint hivatalos személy, hanem tisztán mint ember, de az Evangélium nevében. Ö is, mint Mestere, csak azért jött, hogy nekik szolgál­jon. (137) Azért minden prédikációjának kezdetén a béke hirdetésével köszöntötte a népet: „Az Ur adjon nektek békességet". (138) „Azután hirdette nekik az Isten országát". (139) „Féljék és tiszteljék, dicsérjék és áldják és imádják az emberek az Urat, az Istent, a Mindenhatót, a Háromságban és Egységben, és adja­nak hálát Neki; tartsanak bünbánatot és teremjék a bünbánatnak méltó gyümölcseit; adjanak, hogy ők is kaphassanak; bocsássanak meg egymásnak, hogy ők is bocsánatot nyerjenek". (140) így akarja Ferenc a saját, Istentől kapott ismerete, és tapasztalata szerint az emberek előtt megélni és nekik megmondani, hogy az Isten akarata — Jézus krisztusnak, a mi M egvál­tónknak parancsai — az Anyaszentegyháznak, a mi „édesanyánknak" rendeletei szerint mit kell nekik elfo- gadniok és követniök. A szeretet viszi őt erre.

4 9

Ferenc és Ignác

7. A SAJÁTOSSÁG.

De most már kérdjük: miben áll tehát szent Ferenc szellemének sajátossága ? Úgy mondják, hogy a szeretetben. Ferencben ugyanis különösen feltűnő volt az ő nagy szeretete. P. Schneiderwirth Máté O. F. M. (141) ezen felfogás ellenében helyesen jegyzi meg, hogy hiszen a kath. Anyaszentegyház szentjei között egyetlen egy sem akad, aki az Isten iránt való szeretetet szintén kiváló módon nem gyakorolta és nem ápolta volna. A szeretetnek milyen erősen kife­jezett akarata található pl. Szt. Pálban, vagy Szt. T eréz­ben, vagy Szalézi szent Ferencben, és milyen cso­dálatos nagyok voltak ezek a szeretet gyakorlásában! És ezeket a szenteket mégsem nevezhetjük ference­seknek.

Schneiderwirth azután maga vállalkozott arra, hogy a kérdésre feleletet találjon. És a következő ered­ményt állapítja m eg: „A ferences lényeg: lángész és szenvedély, lovagiasság és trubadurosság, miszticizmus és krisztusittasság, és mindennek a legmélyebb, meg- rendithetetlen alapja: a Krisztus iránt való szeretet" ; (142) és továbbá: „A ferencesség a Jézus Krisztus iránt való szeretetnek vallása, még pediglen a láng- elméjü, a szenvedélyes, a misztikus, a lovagias, a tru- baduros szeretetnek vallása". (143)

Minden esetre köszönetét és hálát mondunk P. Schneiderwirhtnek a szép és mély gondolatok ezen gazdag bőségéért.

Nincs kétség tehát, hogy szent Ferencnek Jézus

50

összehasonlító tanulmány

Krisztus iránt való szeretete, az ő mélységével, erejé­vel, valamint kifejezésmódjaival egészen egyénileg sa ­játságos, sőt egyedülálló volt. Ezért jelent a szeretet ennek a mi Szentünknek a képében egy biztos, külön­álló, lényeges vonást.

De én azt ké rd em : miért nem találjuk ezt a lénye­ges vonást ott, ahol az ő benső élete közvetlenül nyilvánul meg előttünk, pl. a Regulában, az ő leve­leiben, a Naphymnusban, vagy Isten azon dicsőítései­ben, melyeket Ferenc a stigmatisatío után költőileg szerzett? Ezeket a tanúságokat semmiesetre sem sz a ­bad figyelmen kívül hagyni ott, ahol ezen Szent szel­lemi és lelki sajátosságának meghatározásáról van szó.

Vájjon nem hallottuk-e, hogy szent Ferencnek alázatos jámborságát az Atya iránt való szeretet uralja, Jézus Krisztus iránt való minden szeretete mellett? M ég a testvér-gondolat is, mellyel el van telve szíve, végeredményben szintén az Atya-gondolatra vezet vissza. Krisztus által az Atyához: így tanulta ő az Evangéliumból. A ferencességet tehát, mint a Jézus Krisztus iránt való szeretet vallását tekinteni, véleményem szerint semmi esetre sem felel meg annak a felfogásnak, amit Ferenc az Evangéliumról vallott.

Végül még azt is vallom, hogy ez a felfogás semmiképpen sem magyaráz meg egy nagyon fontos jelenséget, t. i. azt a tényt, hogy szent Ferenc szemé­lyisége még mai nap is oly nagy, titokteljes vonzerőt gyakorol, a legszélesebb körökben, még az Anyaszent- egyházon kívül állókra is. Szentünknek Jézus Krisztus iránt való csodálatos szeretete előtt minden gondol­

4*51

Ferenc és Ignác

kodó tisztelettel és ámulattal áll meg. Ez a szeretet tényleg hívatott volt arra, hogy a jámborságot és a művészetet megtermékenyítse. Ami azonban a többi szent­nél közelebb hozzá őt az emberekhez; ami újból és újból leláncolja a kutatókat az ő személyiségé­hez : az aligha egyedül a Jézus Krisztus iránt való szeretete, hanem inkább más, nagyobb hatalom, m ely­hez az ő Jézus iránt való szeretete olyan viszonyban van, mint a gyümölcs a fa éltető nedvéhez.

Szent Ferenc szellemi és lelki sajátosságát kö ze ­lebbről meg akarván határozni, nem szabad életének egyik vagy másik oldalát különösen kiemelni. Hanem ki kell keresnünk azt a lelki sajátosságot, mely alapjául szolgál élete mindenegyes részletmegnyilvánulásának. Szent Ferenc szellemének ilyen általános ismertető sajátosságaként a következőket sorolnám fe l :

1. Szt. Ferenc szelleme mindenekelőtt az Evan­gélium szelleme. Bölcsességét egyedül az Evangélium­ból m eríti; ő nem csak élni akar az Evangélium sze ­rint, hanem mindenekelőtt az Evangélium szellemében gondolkodni; ő Jézus egész Evangéliumát meg akarja tartani; az Evangéliumot: annak nemcsak erkölcsi követelményeit, hanem annak vallási igazságait is, a mennyei Atyáról szóló örömhírével együtt.

Tény, hogy az a szellem, mely az Evangélium­ból mindnyájunkra ránk árad, rendkívül tiszta és esz­ményi megszemélyesítőre talált szent Ferencben, amint azt már szt. Bonaventura is hangoztatja: „Valóban, az Evangélium szellemét nyerte ajándékul az irgalmasság Anyjának érdemeiért." (144.)

összehasonlító tanulmány

2. Ezzel összefügg a második sa já to sság : Szt. Ferenc szellemében nincs semmi szűkkeblűség, világot átölelő az, mint az Evangélium, különösképpen világot átölelő, mint az Evangélium Isten-fogalma. Isten, a világmindenség végtelenül fenséges teremtője, egyúttal a szeretetben hozzánk oly közel, hogy mi Őbenne élünk és Ő mibennünk. Ennek megfelelően Szt. Fe­renc szellemének megvan az a különleges képessége, hogy megragadja az egész nagyot és egyszersmind az egész kicsinyt, és harmonikusan összeköti. A nagy Istennel való legbensőbb egybekötöttségében is gondja van Ferencnek a kis teremtményekre, jézus mély ön­megalázkodása, az ő emberi mivolta éppen úgy m eg­hatja őt, mint isteni méltósága. Rendkívüli isteni ad o ­mányainak birtokában és tudatában bár teljesen úgy gondolkodik és él, mint Isten gyermeke, de mégsem szűnik meg emberileg érezni, minden emberit emberileg megérteni és még a legnagyobb bűnössel szemben is magát testvérként érezni. Nagyon jól ismeri az emberek szánalomraméltó kicsinységét, nyomorúságát és gyámol­talanságát; de egyben nyomatékosan kiemeli az ember­nek, még a legmegvetettebbnek is, mint Isten gyerme­kének, nagyságát, méltóságát és jogait.

3. Tekintete azonban mindenekfölött a szeretetre irányul. Neki az Isten m ind ig : a Szeretet, a Jóság, az egyedüli jó, akitől minden jó e red ; az Evangélium Istene, az Atya, aki minket előbb szeretett, aki velünk Jézus Krisztus által oly sok jót tett és minket szeretet- ből gyermekeivé fogadott. Krisztus előtte a nem ismert Szeretet, akit nem szeretnek eléggé; a testvér, a ki

53

Ferenc és Ignác

szeretetből leereszkedett hozzánk és feláldozta önmagát. A világ az ő szemében az isteni jóság szeretelének tüköré. És bármi legyen a világban, vagy az életben,, ami az isteni szeretet megnyilvánulásának vagy nyo­mának tekinthető, azt ő példátlan biztossággal megleli és erősen tartja. Ez az ő szellemi sajátosságának tu­lajdonképpeni magva.

4. És hogyan viselkedik Ferenc a megismert szeretet iránt? Rz Evangéliumnak és egyéni termé­szetes sajátosságának megfelelően. Ő örül a szeretet­nek, mint ahogy örülünk az éltető nap sugarainak. És szíve, az ő elfogulatlan, nyílt természetességében, hálatelt érzelmekkel felujjong, mert ez a Szeretet őérette éppen úgy lobog, mint minden teremtményért. Igen, az Isten ezen atyai szeretetét, mint életünk legnagyobb szerencséjét, annál mélységesebb hálával érzi és tapasz­talja, mert jól tudja, hogy mi, mint Ádám bűnös gyer­mekei, arra méltatlanok, érdemetlenek vagyunk. Élete immár állandóan az Isten szeretetére és szeretetre- méltóságára való gondolatban folyik; ezért van szí­vében mindig annyi ö rö m ; ezért kívánja övéitől is a derült kedélyt; ezért beszél oly szívesen a szeretetről ezért nem fárad bele annak m agasztalásába és az egész világ előtt való beismerésébe ; ezért van az isteni gondviselés és kegyelem iránt való bizalommal oly annyira eltelve.

Megismervén Ferenc a Szeretetet, meg kellett ismernie annak szeretetreméltó voltát is. Ferenc előtt semmi sem oly kézzelfogható, semmi sem oly magától értetődő, mint ez : Istennek joga van a mi szeretetünkre;

54

összehasonlító tanulmány

Isten megérdemli a mi legelső és legnagyobb, ami teljes szere te tünket; és amint az Isten, úgy Jézus is, az emberré lett Isten Fia. És mindaz, amit I s te n : az Atya, és Jézus Krisztus: a Fiú szeret, mindaz méltó a mi szeretetönkre is, úgymint: Isten igéje, Isten Anyaszent- egyháza, Isten teremtményei, legelsősorban Isten gyer­mekei : az emberek, főkép a szegények, a betegek, a segítségre szorulók, kik nehéz sorsukban Jézushoz leg­jobban hasonlítanak és az ő szivéhez különösen közel állanak.

Amit azonban Ferenc szeretetreméltónak ismert meg, azt akarja is — sőt kell is neki szeretnie. Azért mindene neki az ő Istene. — És lelkének egész ben- sőségével és erejével szereti is az Istent. Ez a szeretet az ő életében és gondolatvilágában a legfőbb. Sőt, ismét az Evangélium szerint, első is, az ősi Az Isten iránt való szeretet alapja törekvésének, nem pedig célja; a cél: e szeretetben való növekedés. Azért akar bünbánatot tartani, azért akarja testét szigorú fegyelem­ben tartani, azért törekszik Isten akaratának minél tö ­kéletesebb megismerésére és teljesítésére: mert szereti az Istent; „azért érzi kötelességének, hogy a világon mindent szeressen, ami szeretetet érdemel; de egész különösen szeresse, aminek szeretetre van szüksége.

Az Isten iránt való szeretete azonban oly nagy, hogy szeretné, ha az Atyát és embertestvéreit olyan szeretettel tudná szeretni, mint Jézus, „Akiben az Atyá­nak jó kedve telik". (145) Mivel Isten akaratának min­denben és teljesen megfelelni óhajtott, azért kívánt ő Krisztushoz hasonló lenni a szenvedésben is. (146).

55

Ferenc és Ignác

5. Ferenc szeretete néha áradozónak és szenve­délyesnek látszik. De még akkor is lelkének legmély­ségesebb mélyéből fa k a d ; mindig igaz, mindig valódi, nem látszólagos érzelem, és az ő lovagias jellemének mindig megfelelő, mély kedélyű és kedélyétől színe­zett, nem puha, nem érzelgős, hanem komoly, férfias, tettre és áldozatra mindig kész szeretet.

8. ÖSSZEFOGLALÁS.

Az eddig mondottakat foglaljuk össze: Határozott, az Evangélium világával megélesített

biztos tekintet Isten végtelen, mindent átölelő atyai sze- retetére, és ezen szeretetnek a világban, a történelem­ben és az életben látható minden megnyilatkozására;

az életnek, az egész lelkiiletnek ezen szeretetre való határozott beállítása;

az a komoly vágyakozás, hogy szakadatlan biinbá- nattal és föltétlen önátadással adjon hálát és szol­gáljon ezen szeretetért;

ebből kifolyóan: az alázatosan és gyermekiesen bizó szeretet a mennyei Atya iránt, és derült öröm minden fölött, amin kiárad az Isten szeretete;

az a hűséges és magasztos érzület a Jézus Krisz­tus iránt való szeretetben és Jézus követésében, kü­lönösen a szegénységben, az alázatosságban és önsa­nyargatásban ;

az a hatalmas, szinte ellenálhatatlan törekvés, hogy az emberekkel, mint testvéreivel, az Isten szeretetét megismertesse és az embereket Isten, mint közös Atyánk-

56

összehasonlító tanulmány

és Anyaszentegyháza, mint közös anyánk iránt való szeretetnek megnyerje;

és végül: az a szívből eredő együttérzés és ön­zetlenül segítésrekész elszántság mindenki iránt, külö­nösen embertársainak szociális bajaiban: mindez együt­tesen alkotja szent Ferenc lelki, szellemi sajátosságát.

Ferenc a katholikus ember kiváló typusa. Izíg-vé- rig katholikus és egyházias; következetesen az E v an ­gélium szelleme szerint keresztényileg gondolkodik és él. Külső életének sajátságos jelleget legfőképen az a rendkívül nagy szigor adott, amellyel a szegény­ségben, az alázatosságban és az önsanyargatásban a M egváltóhoz akar hasonlítani.

A szellem azonban, amely őt minden szigora mellett lelkesítette, az örömnek és a szeretetnek a szelleme volt. Benső lényének vezérlője ugyanis nem a szegénységet, az alázatosságot, az önsanyargatást, mint ilyent kereső akarat volt, hanem az Isten szere- tetéről való eleven öntudata és az az akaiat, hogy Istent tökéletesen szeresse. Jézus példájából megismerte, hogy mire képes az igazi szeretet; azért az ő sze re­tete sem ismer legyőzhetetlen korlátokat és akadályo­kat; oly nagy és tiszta akar lenni, hogy Isten meg nem érdemelt, végtelen szeretetének kedvéért mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél és mindent elszenved. (147)

Minden önmaga iránt való szigorúsága ennek a s z e ­retetnek a folyománya és ennek a szeretetnek a szolgá­lója. De tanítványait ismételten óvta a külső sz igorú­ságnak úgy túlzásaitól, mint azoknak túlbecsülésétől, (148)

57

Ferenc és Ignác

mert, mondá ő az önsanyargatás gyakorlataira m u­tatva: „a bűnös ember is megteheti mindezt".

Sőt a nép előtt egyáltalában nem állította elő­térbe a szegénység és vezeklés követelését. Amit ő úgy övéitől, mint a néptől megkívánt, az a bűnbánat volt, abban az értelemben, hogy komoly életválto­zás leg y en ; az a jó keresztény katolikus élet fogalmá­nak megfelelő „bűnbánatnak méltó gyümölcse" v o l t ; (149) az a véteknek leküzdése és az erénynek gyakorlása volt; (150) különösen: hódolatteljes tisztelet Isten iránt, bizalom Istenben, szeretet Isten iránt; adakozó és megbocsátó szeretet a felebarát iránt. Ez amit kí­vánt ; ennél nagyobbat adott a n ép n e k ; hirdette ugyanis az örömhírt az Atya szeretetéről gyermekei i r á n t ; a Meg­váltó szeretetét testvérei iránt; hirdette az Egyháznak, a mi Édesanyánknak magasztos méltóságát, az Isten gyermekeinek dicsőségét és a saját életének példájával meggyőzően és megnyerően szemléltette, hogy az Is­ten országa valóban „igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben“. (151)

Ebben rejlik szent Ferenc hasonlíthatatlanul nagy vonzó erejének tulajdonképeni alapja, amivel ő az em­berek szívét magával ragadja. Ferenc, bár bűnbánó volt, és bűnbánatot hirdetett ugyan, sőt mi több, ő mintaképe és egyben tanítója volt az Isten és az em ­berek iránt való szeretetnek; de minaemellett: mindig az Isten irántunk való szeretetének mély alázatosság­ban örömujjongó hírnöke.

58

összehasonlító tanulmány

9. A FERENCES SZELLEM.

Szent Ferenc a Regulában ezt írja: „Azoknak, akik erre az életre vállalkoznak, mondják meg a test­vérek az Evangélium igéjét, hogy elmenvén, adják el mindenüket és legyen gondjuk, hogy a szegények kö­zött osszák e l“. (152) Ferenc itt csak a ferences élet­ről beszél, aminek első ismertető jele legyen a sze­génység ; de nem a szegénység magában, mint sze­génység, hanem az Evangélium értelmében vett sze­génység, az a szegénység, ahogy ő értette és gya­korolta. Amit elsőként tett, ugyanazt tegyék tanítvá­nyai is, és tegyék azt olyan lelkülettel, mint ő.

Hogy Ferenc inkább a ferences életet hangoz­tatja, ez minden bizonnyal csak azért van, mert a szellemet, a ferences szellemet feltételezi; „a szellem az, ami megelevenít". (153) A hozzá csatlakozni akaró először tettel tartozott bebizonyítani, hogy gondolko­dásban, szeretetben és törekvésben egy ő vele. E s akiknek volt szívük és erejük, hogy minden tulajdo­nukat a szegények között szétosszák, ezek éppen ez ­zel mutatták meg, hogy Ferencet megértették, és hogy őbennük ugyanaz a szellem munkálkodik, mint a Szent­b en ; ugyanis csak azért tudták magukat ezen min­denről való hősies lemondásra elhatározni, mert őket is magával ragadta a hit az Isten végtelen atyai sze- retetében és a bizalom az ő atyai gondvise lésében ; és mert erre vitte őket a szeretet az Isten — a sze­génységben élő Megváltó — valamint a szűkölködő emberek iránt. (154)

59

Ferenc és Ignác

Még azokban is, akik testvéreivé lettek, Szentünk élete végéig különösen a szegénységet tekintette min­dig a ferences szellem próbakövének. Aki a szegény­ség ellen vétett, éppen ezáltal tért el, Szentünk felfo­gása szerint az I. Regula szabályától.: „semmi mást kívánni, vagy más után vágyódni, semmi másban tet­szést vagy gyönyörűséget találni, csak a mi Teremtönk­ben, Megváltónkban és Üdvözítőnkben, az egy igaz Istenben, aki egyedül jó“. (155)

A szegénység megsértése — és ugyanezt ta r ­totta az alázatosságról, sőt még az örvendezésről is— az ő szemében nem annyira az erkölcsi, mint in­kább az ő vallási eszményképétől való eltántorodás volt.

Az nem remélhető, hogy mindnyájan, akik éle­tében és az azt követő évszázadokban a Szenthez csatlakoztak, az ő szellemi sajátosságát olyan tökéle­tességben tudják kialakítani, mint Ferenc maga. Még ha valamennyien lelkesednek is a ferences élet esz­ményképéért, a természet- és rendkívüli kegyelmek- adta előnyök alig egy-kettőnek jutottak oly bőven osz­tályrészül, mint szt. Ferencnek.

Nem szabad tehát csodálkozni, ha a ferences történelmen végigmenve azt látjuk, hogy egyiknél ez, a másiknál más lép e lő térbe ; majd a szegénység és vezeklés életszigora, majd az alázatosság és a szent örvendezés, vagy az irgalmasság cselekedeteit gyakorló szeretet; majd a szószéken, majd a tanszéken kifej­tett működés. A közelebbi vizsgálatnál azonban kitű­nik, hogy mindeme különféleség mellett is — ami me­gint jellemző ferences sajátosság --- szent Ferenc fiai

60

összehasonlító tanulmány

és leányai a szent Rendalapítóval bizonyos, el nem tagadható szellemi rokonságban vannak.

Ugyanis franciskánus személyek életében, imád­ságaiban és mondásaiban, prédikációiban és irataiban, még theológiai és filozófiai téren is, (156) lépten-nyo- mon, többé-kevésbé szembetűnően rábukkanunk azokra az általános alapvonásokra, melyek szent Ferenc szel­lemének ismertető jelei. Ebben nyilvánul meg, hogy az ő szelleme, mint ferences szellem, tovább él az Egyházban és a történelemben.

És az volna még csak hálás fe la d a t : részletbe- menően kimutatni, hogy a ferences életben és mun­kásságban, mindenütt a világon, hogyan nyilvánul meg az a jellegzetes vonás, amely a leglényegesebb szent Ferenc szellemében, úgymint: az egész egyéniségnek többé vagy kevésbé öntudatos, az Evangéliumból nyert hálás és tettrekész beállítása az Isten végtelen atyai szeretet éré, Jézus Krisztus csodálatos testvéri szerete- tére és mindarra, ami szeretet, ami szeretetet érdemel, és ami szeretetre szorul.

61

Ferenc és Ignác

II. FEJEZET.

SZENT IGNÁC SZELLEME A LELKIGYAKORLATOKBAN.

1. ELŐZETES MEGJEGYZÉSEK.

Visszatérünk kiindulási pontunkra és a második kérdést fogjuk közelebbről m egvizsgálni: Mi szt. Ig­nác szellemének ismertető jellege a lelkigyakorlatokban a ferences szellemmel szem ben?

Vizsgálódásunkban mérvadó természetesen az a könyvecske lesz, melyben szt. Ignác az ő lelkigya­korlatainak alapvonalait lefektette. Ebben a lelkigyakor­latok lényegét igy határozza m e g : „A lelkigyakorlat az az eljárás, mely a lelket előkészíti és képessé teszí, hogy minden rendetlen hajlamát letegye és megtalálja az isteni akaratot saját életének lelke üdvére való sza ­bályozásában1' (157).

2. A LELKIGYAKORLATOS KÖNYV CÉLJA.

A lelkigyakorlatok végső célja eszerint a lélek üdvének biztosítása és ezáltal Isten dicsőségének elő­mozdítása. Ez teljesen megfelel szt. Ignác nagylelkű alapelvének: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére

62

összehasonlító tanulmány

Eszközül, mely Isten nagyobb dicsőségét előmozdítja, az emberek részéről Isten akaratának teljesítését tekinti szt. Ignác. Ezért lelkigyakorlataiban azt a praktikus (távolabbi) célt akarja elérni, hogy az embereket Isten szent akaratának megismerésére, és arra az elhatáro­zásra vezesse, hogy életüket ezentúl aszerint intéz­zék és rendezzék be, még pedig úgy követendő hiva­tásukra, mint állapotuk követelményeire való tekin­tettel. Ilyen értelemben azonban az nem szolgálhat Is­tennek, aki a bűnt szereti, vagy rendetlen szenvedé­lyének járma alatt nyög. tízért szt Ignác a lelkigya­korlatok első (előkészítő) céljának azt tartja, hogy a lé­lekből a bűnt eltávolítsuk és a gonosz szenvedélyeket az önlegyőzés útján megfékezzük. Szí. Ignác a köze­lebbi és távolabbi célt igy foglalja egybe: a lelkigya­korlatok célja, „hogy az ember önmagát legyőzze és életét rendezze, anélkül azonban, hogy ebben őt vala­mely rendetlen hajlam befolyásolja" (158).

Hogy ezan cél elérhető legyen, a lelkigyakorlat négy hete alatt a lelket „arra elő kell készíteni és alkal­massá tenni'1, még pedig a szorosan tervszerű elmél­kedéseknek, a lelkiismeret-vizsgálatnak, az imádságok­nak és az akarat gyakorlatainak segítségével. Kiinduló pont a „Fundamentum11 ezen mondafa: „Rz ember azért van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, Őneki hódolatát bmutassa, Őneki szolgáljon és igy lelke üdvösségén munkálkodjék". (159) Rz ember is­merje el, „hogy Isten az ő legfőbb Ura és hogy köteles Istennek, szent akarata iránt való engedelmességből szolgálni". Hogy Isten akarata mit kíván tőlünk, azt

63

Ferenc és Ignác

megtanulhatjuk és meg is kell tanulnunk az Isten és az Anyaszentegyház parancsaiból, állásunk kötelmeiből és a nyert sugallatokból.

Szt. Ignác végcélunk komolyságából közvetlenül azt a követelményt vonja le, hogy akaratunk és é r­zelmünk a teremtett dolgok iránt mindaddig közöm­bös legyen, mig meg nem ismertük, hogy „minő viszony­ban vannak végcélunkkal'1 (160). Azután tovább vezet a halálos bűnről szóló elmélkedéshez, „hogy lelkünk legmélyebb megszégyenülésével teljünk el, látva, hogy egyetlenegy halálos bűn miatt hányan kárhoztak el és hogy bűneink miatt mi hányszor érdemeltük meg az örök kárhozatot" (161).

Azután, hogy a bűnbánat fájdalmának fájó érzését felgerjeszthessük, elmélkedésünk tárgyává kell tennünk saját bűneinket ocsmányságuk és gonoszságuk sze r in t ; továbbá útálatraméltó nyomorultságunk jeleit és végre Isten tulajdonságait, úgymint: bölcsességét, mindenható­ságát, igazságosságát és jóságát, az utóbbit, mint a mi gonoszságunk ellentétét.

Az igy nyert ismeretek és benyomásuk elmélyí­tését szolgálják az ezután következő elmélkedések a pokolról és a bűnbánatról. Az első hét gyümölcse az az elhatározás: kerülni a bűnt és legyőzni a gonosz szenvedélyeket.

A második héttől kezdve szt. Ignác Krisztushoz vezet bennünket, hogy az Ő életéről és személyéről szóló elmélkedéssel Isten akaratát mindig jobban meg­ismerjük és képessé legyünk Krisztus utánzásával azt teljesíteni.

64

összehasonlító tanulmány

Krisztus úgy lép fel, mint „az örök király", aki minden egyest meghiv és igy s z ó l : „Az én akaratom az, hogy az egész világot és minden ellenségemet le­győzzem s igy bemenjek az én Atyám dicsőségébe. Aki tehát velem akar jönni, annak velem kell fáradoz­nia, hogy ő, ahogy követett a fáradozásban, úgy kö ­vessen a dicsőségben." (162)

A megtestesülésről szóló elmélkedésnek „az Ur mélységesen bensőséges megismeréséhez" kell minket vezetnie, aki értem lett emberré, hogy Őt mindig job­ban és jobban szeressem és kövessem. (163)

Az erre következő, a „választásról" szóló elmél­kedések azután a végérvényes, Krisztus által megkí­vánt elhatározásra indítják az akaratot, hogy állapo­tunkat úgy válasszuk, vagy úgy változtassuk meg, amint azt Isten dicsősége és saját lelkünk üdve m eg­kívánja. Krisztus kínszenvedéséről szóló elmélkedés legfőképpen bánatérzésünket újítja fel és akaratunkat részvétre indítja, hogy lelkünk azután „a feltámadott Ur dicsősége és öröme fölött bensőségesen örüljön és örvendezzen". (164)

Végül következik „a szeretet elnyeresének szem- lélete“ ; szt. Ignác szerint azonban a szeretet „két­oldalú, kölcsönös adakozásban áll, amennyiben ugyanis a szerető a szeretettnek azt adja és vele azt m eg­osztja, amije van, vagy ad, amire k é p e s ; és éppen igy megfordítva, a szeretett a szeretőnek". (165) Ennek megfelelően itt azt kell elmélkedés tárgyává tenni, hogy egyrészt „mennyit tett Isten, a mi Urunk, énéret-

65

Ferenc és Ignác

tem “, és másrészt, hogy én mit tartozom az isteni Méltó­ságnak felajánlani és adni „a belátás és igazság szerint11.

3. fi KÉT SZENT ÖSSZEHfiSONLÍTÁSfi.

Szent Ignác le kigyakorlatainak szelleme és szt. Ferenc szelleme között levő mélyreható különbségek félre nem ismerhetők. Páter Böminghaus jól mondja és igaza van : mindkettő ugyanannak a szeretetnek, ugyanannak a Szentléleknek a gyermeke, azért a végső cél mindkettőjüknél ugyanaz. Ha szent Ignác alapelvé­hez : „Mindent Isten nagyobb dicsőségére" következe­tesen és hűen él és cselekszik, ez csak azért van, mert Isten őneki is mindene. Igen, Ignác is mindenekfelett szereti az Istent, de ő másképpen szereti az Istent, mint Ferenc, mert hiszen az ő természetes sajátossága egészen más volt, mint szt. Ferencé. De meg az Isten őt egészen más feladatokra rendelte és azért máskép is vezette.

Ferencnél mindenben az ő lovagias természete érvényesül, Ignác ellenben következetesen mint katona él és cselekszik. Előtte, magasan és tündökölve, min­dig a kötelesség lebeg, fi kötelesség engedelmességet követel. Hogy azonban engedelmeskedhessék, nem kell más, csak az, hogy ismerje kötelességét és legyen meg az akarata, hogy azt teljesítse, fi szív szavára a ka­tona nem szokott hallgatni. Ez ránézve veszedelmes lehet. így szt. Ignác szemében maga a szeretet is különös­képpen kötelesség, az a kötelesség, hogy amije van, m egossza azzal, akit szeret. így érthető, hogy az Isten

66

összehasonlító tanulmány

iránt való szeretetről szóló elmélkedést a lelkigyakor­latok végére hagyja.

A lelkigyakorlatok feladata, hogy „előkészíttessünk és képessé tétessünk" az Isten iránt való sze re te t re ; vagyis az értelmet meg kell arról győzni, hogy mi Is­tent szeretni tartozunk, az akaratot pedig gyakorolni és arra szorítani, hogy Isten iránt való szeretetét tettel bizonyítsa, úgymint: a bűn eltávolításával és kerülé­sével, a rossz hajlamok legyőzésével, és Isten szent akarata iránt való engedelmességgel. A szeretet tehát előtte is a legfőbb, azonban nem annyira a legelső is. Ő előtte nem annyira indító ok, mint inkább cél, amelyhez „az önmegtagadás iskolája vezesse az embert". Jól­lehet ,,a lelkigyakorlatozóban, valahol a lelke legmé­lyebb rejtekhelyén, a nagy szeretetet, vagy legalább az arra való képességet, vagy az utána való sóvárgást feltételezi'1, amint P. Böminghaus mondja. (166) De a lelkigyakorlatok tartama alatt tulajdonképpen nem ve­zérlő lelke a vallásos érzületű életnek, hanem inkább koronája, mint ahogy P. Dantscher 1923-ban az Ins- bruckban tartott lelkigyakorlat-nagygyűlésén kimondotta: „Istennek, mint Teremtődnek szolgálni tartozol. Isten­nek, mint Uradnak engedelmeskedni tartozol ; azután szabad neked, mint gyermeknek az Atyját, szeretni és az Ő szellemében megnyugodni1'. (167) És szt. Ignác maga m o n d ja : „Bár Istennek, a mi Urunknak tisztán szeretetből szolgáim, mindenekfelett értékes — mégis isteni fensége előtt való félelem nagyon dicsé­rendő; ugyanis: nemcsak a gyermeki félelem valami nagyon jámbor és szent, hanem a szolgai félelem is“ , (168)

5* 67

Ferenc és Ignác

amennyiben ugyanis remélhető, hogy általa az aka­rat lassanként a gyermeki félelemig, és végül a sze- retetig juthat el.

Magától értetődik, hogy szt. Ignác is ismerte a mennyei Atya örömhírét, valamint a Róm. 8. 15. szó ­za tá t: „Mert nem vettétek ismét a szolgaság lelkét félelemre, hanem a fogadott fiák lelkét vettétek, mely­ben kiáltjuk: Abba! (Atyánk)." És szt. János fenséges szavait: „Lássátok, minő szeretetet mutatott hozzánk az Atya, hogy Isten fiainak neveztessünk és azok le­gyünk". „És a mi társaságunk legyen az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. És ezeket írjuk nektek, hogy örüljetek és a ti örömetek teljes legyen" (169) Azonban a lelkigyakorlataiban az Evangélium ezen uj igazságainak hangsúlyozását elkerüli. Azt tartja ugyanis, hogy „az örömnek és az örvendezésnek minden gon­dolata hátrányos a bűnbánat belső fájdalmára és a bű ­nök megsiratására". (170).

Azért tartózkodó az Isten kegyelmébe vetett bizalom hangoztatásával is. Előtte az a fontos és arra van gondja, hogy az akaratot a teljesítőképesség leg­magasabb határáig felhajtsa és alkalmassá tegye. „Ezért— mondja ő — a kegyelemről nem szabad oly bősé­gesen és külön hangsúllyal beszélni, nehogy annak a tévtannak mérgét hintsük el, mely az akarat szabadsá­gát megszüntethetné" ; neki legfőbb gondja, hogy a „jócselekedetek és a szabad akarat kárt ne szenved­jenek és le ne becsülfessenek". (171).

Különösen kétségtelen azonban, hogy a „mennyei Atya", az irgalmasság Atyja és a „vigasztalás Istene"

68

összehasonlító tanulmány

az ő gondolat- és érzelemvilágához nem áll olyan közelségben, mint szent Ferencnél. Ignác azt akarja, hogy a lelkigyakorlatokban a „Teremtő a teremtmény­nyel és a teremtmény a Teremtővel kölcsönösen érint­kezzenek". (172) Ő előtte Isten legfőképpen tehát a Teremtő és az Úr. Mint ilyennek ősi és legszen­tebb joga van reánk, életünkre és szolgálatunkra. Isten ezen jogának a mi oldalunkról kötelességek felelnek meg, amelyeket mi a földön teljesíteni tartozunk. így a mi életünk az ő szemében egy szolgálati viszony, egy számadás Isten szent akaratával szemben. Krisztus pedig őneki, mintegy a megtestesült isteni akarat, s ennek legfőbb képviselője és véde lm ező je ; tehát ke­vésbé a Megváltó, akiben az „Istenszeretet nyilvánvalóvá vált" ; (173) kevésbé „az elsőszülött a testvérek kö­zött", aki a bűnösöket szereti és keresi, hanem in­kább a „legfenségesebb és igazi hadvezér" (174) a Kor. I. 15. 25. értelmében: „Uralkodnia kell pedig Neki, mig minden ellenségét lábai elé teszi".

Ennek megfelelően távol van tőle Isten, a mi Atyánk nagy családjának a gondolata is, amelyhez

mint a mi flnyaszentegyházunk tagjai — Jézus Krisztus kegyelméből mi is tartozunk. Annál k ö ze ­lebb áll azonban hozzá az Anyaszentegyházért, mint Krisztus földi uralmának megtestesítéseért való szo r­goskodás, amely iránt mi hódolattal és feltétlen en g e­delmességgel tartozunk. (175) És az ő, valamint fiainak feladatát legfőképpen abban látja, hogy „Krisztusnak ellenségeit" — és ilyennek tart mindenkit, aki még bűnben van — „az isteni uraságnak teljesen aláves-

69

Ferenc és Ignác

sék “, (176) és az „Isten törvénye" iránt való enge­delmességre, valamint az Anyaszentegyház tekintélyé­nek elismerésére rávezessék. E cél elérésére legkivá­lóbb eszköz: a lelkigyakorlat.

Szent Ignác sajátosságát röviden jellemezni akar­ván, legjobban szent Atyánknak, XI. Piusnak, 1922 december 3-án kelt szavaival tehetjük. (177) „Ha szent Ignác életét szemléljük, csodálatunkat mindenekelőtt az ő nemeslelküsége ragadja meg, amellyel ő Isten dicső­ségét soha meg nem pihenő buzgósággal kereste . . .

De ha még mélyebbre tekintünk, megismerjük, hogy legelsősorban az engedelmesség szelleme volt az,, amiben ő kitűnt, és az ő tulajdonképeni küldetése, amit Istentől nyert, az volt, hogy az embereket éppen ezen erény buzgó ápolására serkentse".

70

összehasonlító tanulmány

III. FEJEZET.

LELKIGYAKORLATOK SZENT FERENC SZELLEMÉBEN.

I. ALAPVETÉS.

Abban semmi k é tség : amit szt. Ignác mint (prak­tikus) gyakoriati célt a lelkigyakorlatokkal elérni óhajt, ugyanazt akarja a mi szt. Ferenc atyánk is; azt kell nekünk, ferenceseknek is akarnunk, v ag y is : az embe­reket „előkészítsük és képessé tegyük1', hogy Isten akaratát megismerjék és életüket aszerint ren d ezz ék ; tehát az embereket rávenni, hogy a bűnt eltávolítsák,, hogy a bűnt kerüljék és hogy gonosz hajlamaikat le­győzzék, hogy Jézust kövessék, hogy Istent szeressék és az Anyaszentegyháznak engedelmeskedjenek. Ezt ne tévesszük szem e lő l ! Valami nagy, szerfelett nagy feladat az, amit teljesítenünk kell, hogy Jézus Krisz­tus művét tovább folytassuk; és erre a nagy feladaton való közreműködésre mi, kisebb atyafiak, éppen úgy hivatalosak vagyunk, mint szt. Ignác fiai. A kérdés azonban a z : vájjon ezt a feladatot csak a szt. Ignác- mutatta úton lehet-e teljesíteni? Vagy e cél szolgála­tában elérjük-e ugyan azt az eredményt, ha szt. Ignác módszerétől eltérve, szt. Ferenc szellemét követjük?

71

Ferenc és Ignác

Előre meg kell jegyeznünk, hogy azoknál a lelki- gyakorlatoknál, amiket tartanunk kell, aligha lesz szó valaha is a szt. Ignác lelkigyakorlataiban említett nagy, 4 hetes időtartamról, hanem csak a kisebb, 5 —8 n a ­pos lelkigyakorlatokról. így már külső okok miatt sem jutunk abba a helyzetbe, hogy szt. Ignác módszerét, minden egyes részletével, különösen az önmegtagadás tekintetében megtarthassuk.

Egyet azonban a kis lelkigyakorlatok javára is meg kel! tanulnunk szt. Ignáctól: a világos és határo­zott célbeállítást, amit a lelkigyakorlattal elérni óhajtunk és a céltudatos munkát a lelkigyakorlat alatt. Az ilyen céltudatos munkához a lelkigyakorlatok hasonlíthatat­lanul kedvező alkalmat nyújtanak. Talán éppen ebben rejlik a lelkigyakorlatok főértéke és a lelkigyakorlatos mozgalom kecsegtető kilátásának főalapja. Akinek te ­hát megvan a képessége, hogy a lelkigyakorlatokat szent Ignác értelmében jó eredménnyel tudja tartani, ám te g y e ! De ha mihozzánk közelebb áll szt. Ferenc szelleme, mint szt. Ignácé, akkor a mi lelkigyakorla­tainkban a határozatlanság és következetlenség szemmel- látható veszedelmeit csak úgy kerülhetjük el, ha mi az elmélkedéseken nemcsak „átlengetünk valami fuva- latot" a ferences szellemből, hanem a lelkigyakorlatokat teljességgel szt. Ferenc szellemében fogjuk fel és tartjuk.

2. IGAZODÁS AZ EVANGÉLIUM SZERINT.

A ferences lelkigyakorlatok legelőször is az E van­gélium szerint igazodnak. Szt. Ferenc azt m ond ja : „Mi­

72

összehasonlító tanulmány

vei én mindenek szolgája vagyok, az a kötelességem, hogy mindenkinek szolgáljak, és mindenkinek az én Uram Ízletes igéjét adjam". (178) És Cél. Tam ás tud­tunkra adja: „Ferenc a legutóbbi napokban, mint egy új evangélista, az egész földet paradicsomi árfolyamat­ként öntözte meg az Evangélium árjával, és az Isten Fiának, valamint az igazi tannak útját saját tetteivel prédikálta". (179)

Ha ugyan be is kell vallanunk, hogy mi bár é le­tünkkel nem vagyunk képesek oly hathatósan prédikálni, mint szt. Ferenc, de követnünk kell és követhetjük is példáját legalább Urunk Jézus Krisztus örömhírének hir­detésével. M ert hát még mai napság is ugyanaz áll, amit a 16. században egyik testvérünk, Herborn (f l535) a prédikálóknak odakiáltott: „Kezedben vannak az apos­tolok! Vedd elő az Evangéliumokat! Ugyan mi értéke­sebb, mint azok? Szépségben felülmúlnak mindent, amit emberi ész kigondolt, vagy emberi száj kimondott! " (180) És éppen úgy igaz az, amit ugyancsak Herborn egy másik helyen m ond: „A kereszténységnek nagyon nagy hasznára válnék, ha Krisztus Evangéliumát úgy az iskolában, mint a szószéken hűebben és tisztáb­ban tanítanák". (181)

Ugyan hányan akadnak híveink között, még a „jámborok" között is, akik az Evangéliumot, mint „Örömhírt" tanulták értelmezni, és akik oly hálás szív­vel élték volna, mint az apostolok, vagy az első ke­resztények, vagy szt. Ferenc, vagy Krescencia, aki állandóan ujjongani tu d o t t : „Istenem — én A tyám ; Is­tenem — én Atyám; mily édes szó!" (182)

73

Ferenc és Ignác

R zoknak azonban, akik hozzánk jönnek lelkigya­korlatra, annál inkább joguk van ahhoz, hogy az Örömhír értelmét megismerjék, megkedveljék, és áldá­sát megnyerjék, mivel éppen a lelkigyakorlaton való részvétellel megmutatják, hogy ők már éppenséggel nem „ellenségei Krisztusnak", és nem is akarnak többé azzá lenni. Én nem kételkedem, hogy ezek az em be­rek akkor azután fogékonyabbak lesznek az Evangé­lium komoly követésére, amelyből a legcsekélyeb­bet sem szabad meggyengíteni; és hogy őket annál könnyebben meg lehet nyerni és rá lehet bírni, hogy az Anyaszentegyházzal való egyességüknek tudatában, mint Isten gyermekei, Iránta hű engedelmességgel re n ­dezzék életüket az Evangélium szerint.

3. KITERJESZKEDÉS R LÉLEK ÖSSZES ERŐIRE.

R ferences lelkigyakorlatok azután a lélek összes erőit szolgálatukba állítják. Rz emlékezet igénybevé­telével nemcsak az értelemhez és az akarathoz szól­nak, hanem együttműködésre hívják az érzelmeket, a szívet is, hogy az embert a lelkigyakorlatok céljának elérésére „előkészítsék és alkalmassá tegyék". R z egész embert meg akarják ragadni, és ezt annál is inkább, mivel az akarat elhatározására és szilárdságára ép ­pen az érzelem oly nagy jelentőségű.

Ezzel azonban éppenséggel nem akar érzelmi ellágyulást és elpuhultságot elősegíteni! Csak semmi érzelgősség a lelkigyakorlatokban! Azonban hallgatóink puszta meggyőzésével nem szabad megelégednünk,.

74

összehasonlító tanulmány

hanem amit nekik mondani akarunk, azt úgy tárgyaljuk, hogy ne csak meggyőzzük, hanem szívük legmélyén meg is ragadjuk őket. Vájjon nem úgy gondolkodunk-e mindnyájan és velünk sokan, a lelki gyakorlatot t a r ­tók közül igen sokan, mint azt Porto Mauritio-i szt. Leonard önmagáról beismerte, — m o n d v án : Sohasem tudna csupán szemlélődő jámborsággal megelégedni, jóllehet a hitnek az értelemben kell gyökereznie; ellen­kezőleg: mindig az Istennel való eleven közösséget,, a tett és s z í v jámborságát akarja ápolni. (183)

Azért nekünk, a lekigyakorlat-vezetőknek sem szabad csupán az értelmet szóhoz juttatni, hanem el­lenkezőleg mindig szívből kell beszélni. „Szívből!‘‘ Csak hasson a s z ív re ! Beethoven ezen szavai szerint tart­suk a lelkigyakorlatot! Az Evangéliumhoz való szo ­ros, benső ragaszkodás ebből a szempontból is h asz ­nunkra válik. Ha az Evangéliummal való gyakori fog­lalkozás következtében először is mi magunk éreztük az Evangélium bensőséges érzelem-teljességének jó té­kony hatását, csak akkor értjük meg, hogy az édes Üdvözítő és az apostolok még ezirányban is meny­nyire követendő példaképeink lehetnek a lelkípásztori működésben.

Szent Ferenc az ő nyomdokaikat követte. Iratai minden komolyságuk mellett is összehasonlíthatatlanul mély kedélyüek. Nagyon is megszívlelendőnek tartjuk, éppen a lelkigyakorlatok szempontjából, egy p ro ­testáns írónak, a norvég Lie B ernének gyönyörű sza­vait: „Az ő iratai megérdemlik azt, hogy az oktatás alapját képezzék. Az assisi Seraph művei kimeríthetet­

75

Ferenc és Ignác

len kút, amelyből a végtelenségig lehet meríteni anél­kül, hogy kiapadna. Ezen szegény szerzetes művei­nél magasztosabbat, felségesebbet soha nem olvas­tam. Micsoda szelleme volt ennek az embernek!". (184)

4. SZEN T FERENC ISTEN-FOGALM A MINT ALAP.

A ferences lelkigyakorlatnak ezután egész terje­delmében és következetesen kifejezésre kell juttatnia és érvényesítenie szt. Ferenc Isten-fogalmát. „Isten a szeretet", ami tulajdonképpen magja az Evangélium uj isteni kinyilatkoztatásának, folytatása az Isten, mint Teremtő és legfenségesebb Ur ó-szövetségi kinyilat­koztatásainak. Mint Ferenc, úgy mi is kitartóan erre a pontra szegezzük tekintetünket és a lelkigyakorlatot úgy vezetjük, hogy a résztvevők az Evangélium lsten- kinyilatkoztatásával alaposan megismerkedjenek.

Ezért a Szentháromság titkának hű figyelembevé­telével és hangoztatásával főképpen úgy fogunk Isten­ről beszélni, mint a mi mennyei Atyánkról, ahogy azt Jézus Krisztus tanította; arra azonban mindig figye­lemmel vagyunk, hogy az Atya-név nemcsak a sze­retetnek, hanem Isten nagyságának, fenségének és ha­talmának is szimbóluma.

Mi tudjuk azt, hogy Ferenc milyen szeretettel és örömmel beszélt arról, hogy Jézus kegyeskedett nekünk az Atya nevét kinyilatkoztatni, és hogy milyen m eg­ható igyekezettel iparkodott az embereket az Atya szeretetéről meggyőzni. Lehet-e ennél szebb és Isten­

76

összehasonlító tanulmány

nek tetszőbb feladatot képzelni, mint a mai emberekre ezzel a szellemmel, Ferenc szellemével hatással lenni?

Azonban szükséges is, hogy ezen feladaton cél­tudatosan dolgozzunk; a tapasztalat ugyanis azt mu­tatja, hogy a Szentháromság helyes értelmezése és ezzel a mi mennyei Atyánk helyes ismerete a lelkigyakorlatot tartók közül soknál elveszett. Az Atya-gondolatot tehát kövezetesen és úgy kell az egészen átvezetni, hogy állandóan ez legyen a lelkigyakorlatokban a vezető eszme isten a mi Atyánk, még akkor is, ha büntet­nie kell; Isten az Atya; Atyja még azoknak is, akik még most nem szeretik. Ha mi ezt kellő módon juttat­juk érvényre, úgy a lelkigyakorlatok nemcsak egységes­ségben fognak nyerni és ezáltal felvilágosítólag és fel- emelőleg hatni, hanem az akarat megindításához a szi­vet is könnyebben meg fogjuk nyerni szövetséges társnak.

5. KRISZTUS-FOGALOM.

A ferences lelkigyakorlat jézus Krisztusban nem­csak az istenséget, hanem az emberséget is va l l ja ; nemcsak hozzánk, emberekhez való viszonyaira van tekintettel, hanem a Szentháromsághoz való viszonyaira i s ; az Ő megváltói működésének nemcsak egy, hanem valamennyi oldalát érvényre juttatja, még pedig úgy, hogy mindaz az Atya és testvérei iránt való szerete- tének végtelen bőségéből folyik. A mi lelkigyakorla­taink résztvevőinek Urunk nemcsak egyes szavait kell hallaniok, életének nemcsak egyes jeleneteit kell kép­

77

Ferenc és Ignác

zeletben látniok, hanem a lelkigyakorlat folyamán meg­győző összbenyomást kell nyerniök arról, hogy ki ne­künk Jézus, és mit akar Jézus az ő tanítványaival.

Különösen meg kell nyerniök a lelkigyakorlatok befejezéséig azt az eieven öntudatot, hogy mi Krisz­tussal egységben vagyunk, és hogy Krisztus által az Atyával összeiartozunk. (Szentségek, Egyház) Így lesz, a kegyelem segítségével, Jézusnak irántunk való sze­retete, és Vele való egységünk öntudata, Jézus köve­tésének a leghathatósabb indító oka.

6. KEGYELEM ÉS SZABADSÁG.

A ferences lelkigyakorlat elmélkedéseiben sem az isteni kegyelem részét, sem az emberi akarat részét egyoldalúlag nem hangsúlyozza, hanem igenis nyom a­tékosan kiemeli mindkét tényező harmonikus össze- működésének szükségességét. Ferenc nem kisebb jelen­tőségű mintaképe a komoly és szigorú akarat-fegyel­mezettségnek, mint szt. Ignác. És tanítómesterünk lesz, ha megszívleljük Intelmeiben írt szavait: „Mindenki magával hordja ellenségét, a testét ugyanis, amelyik­kel vétkezik. Azért szerencsés az, aki az ilyen ellen­séget fennhatósága alatt fogva tartja és előtte bölcsen vigyáz magára. Akkor más, látható vagy láthatatlan ellenség sem árthat neki". (185)

A rendszeres „önmegtagadás iskolája" termé­szetesen ismeretlen volt Ferenc előtt. Az ő iskolája az élet volt sokféle bajaival és kisértéseivel, tanítómestere pedig a szeretet Ez megtanította őt arra, hogy az ön­

78

összehasonlító tanulmány

megtagadás alkalmait felismerje és a bűnbánat szelle­mében kihasználja, Krisztus szavai szerint: „Ha ki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és kövessen engem". (186)

Azonban tanítómestere nem egyedül a szeretet volt, hanem egyben az isteni kegyelem is, amitől min­den jót és eredményt remélt. Föntebb idézett imád­ságában nem habozott így könyörögni: „. . . hogy mi. . . egyedül a Te kegyelmeddel Hozzád, óh Legfensége­sebb, eljuthassunk". Testvéreihez intézett intő levelé­ben ezt írja: „Megígérem, hogy mindezt gondosan megtartom, amikép az Úr a kegyelmet megadja hozzá". (187) Az I. Regulában pedig így inti a testvéreket: „Alázzák meg magukat és ne dicsekedjenek, sem ön- tetszelgők ne legyenek, sem belsejükben fel ne fuval- kodjanak jó szavaik, vagy tetteik miatt, egyáltalában semmi jó miatt, melyet az Isten bennük vagy általuk mond vagy tesz". (188)

Ferenc természetesen a legtávolabbról nem gon­dol arra, hogy valahogy az akarat szabadságát érintse. Ő ebben is az Evangélium tanítványa, aki ismeri az Apostol s z a v á t : ,,Isten az, aki bennetek mind a szán­dékot, mind a véghezvitelt munkálja a jó akarat sze­rint". (189) Az isteni kegyelem működésében ő ismét csak Isten szeretetének és az emberek iránt táplált barátságos jóindulatának megnyilatkozását látja. Ezért az Isten iránt való tartozásnak véli, hogy minden egyéb előtt alázatosan higyjen az Ő szeretetében és bízzék az Ő kegyelmében. Az Isten kegyelmétől való függé­sünk hangsúlyozása egyben az ő Isten iránt való gyer­

79

Ferenc és Ignác

mekded hálájának is kifejezője és az alázatosságra való nevelés eszköze. Ferenc önmagával szemben min­dig férfi, a végtelen Istennel, a mi mennyei Atyánk­kal szemben pedig mindig csak gyermek akar len n i ; így tanulta az Evangéliumból. Találóan jellemzi dr. Imle a ferences álláspontot ezen szavakkal: (191) „A fran- ciskánusok, különösen Bonaventura, kitünően értik: hogyan kell a legelfogulatlanabb természetességet meg­őrizni, fel egész az erkölcs legmagasabb szintájáig, sőt a legfinomabb rendi aszkézisig és misztikáig, és m ás­részről : hogyan kell a természetben és az emberi lélekben a természetes terület minden foltocskáját az Isteni kegyelem világosságával elárasztani".

7. R SZERETET GYAKORLATAI.

A ferences lelkigyakorlatok végül kimondottan a szeretet lelkigyakorlatai lesznek, olyan lelkigyakorlatok, melyek az Isten és felebarát szeretetéről szóló főpa­rancsnak, mint a gyakorlati keresztény élet legnagyobb és legelső parancsának teljesítését teszik elmélkedés és törekvés tárgyává.

Az a jelentőség, melyet szt. Ignác a nagy lelki­gyakorlatoknak, mint az „önmegtagadás iskolájának", (192) tulajdonít, semmi módon sem kicsinylendő le. A kisebb, a megrövidített lelkigyakorlatok azonban, még ha szt. Ignác szellemében tartatnak is, ebből a szem ­pontból aligha igényelhetnek ilyen jelentőséget; ezek­ben a főcél mindig az marad, hogy a résztvevőkben az Isten törvénye előtt való meghódolás szellemét, az

80

összehasonlító tanulmány

engedelmesség szellemét felébresszék és megerősítsék. Ez kétségkívül nagyon jó, nagyon érdemszerző

A ferences lelkigyakorlatok azonban mindenek­előtt nagyobb súlyt helyeznek arra, hogy a résztvevők az Isten és a mi Megváltónk szeretetét és szeretetre­méltó voltukat megismerjék; a szeretetről szóló p a ran ­csot helyesen megértsék, és az akaratot a szeretetre megindítsák. A lelkigyakorlatokat éltesse, és rajtuk uralkodjék az Istenre való tekintet és az Isten iránt való szeretet szelleme, úgy azonban, hogy maga a szeretet mint indító ok működhessék és a vallásos élet főfeladatának a szeretet elmélyítése tekintessék.

A ferences lelkigyakorlat tehát mindig pozitív irány­ban halad. Szent Pál szavához tartja magát: „Győz­zétek le a rosszat a jóval11. Midenek előtt ugyanis a jó szellemmel, a szeretetnek, az alázatosságnak, a tisztaságnak, a mértékletességnek szellemével, amit az Atya mindenkinek megad, aki azt Tőle kéri, aki öntuda­tosan, kifejezetten, állhatatosan és kitartóan kéri. (193)

A jó szellemért eredménnyel imádkozni azonban nemcsak akkor lehet, amikor már minden gonosz haj­lamot „eltávolítottunk és ártalmatlanná tettünk", hanem már akkor is, amikor azokat le akarjuk győzni; n em ­csak akkor, amikor már „igazaknak11 látszunk, hanem már akkor is, amidőn őszintén „éhezzük és szomju- hozzuk az igazságot11. (194)

Szent Ferenc a mi lelkigyakorlatainkra nagyon értékes oktatást ad, mondván : „Hol szeretet és bölcses­ség van, ott nincs sem félelem, sem tudatlanság. Hol türelem és alázatosság terem, ott nem kap erőre sem

6SÍ

Ferenc és Ignác

harag,, sem megzavarodás. Hol a szegénységhez öröm kapcsolódik, ott nincs sem kapzsiság, sem fösvénység. Hol nyugalom és megfontolás, ott nincs sem gond, sem szórakozottság. Hol az Isten félelme őrködik a házon, ott az ellenség nem lel utat a bemenetelre. Hol irgalom és mértékletesség uralkodik, óit nincs sem b ő ­ség, sem keményszivűség". (195.)

8. ELMÉLKEDÉSI TERVEZET.

Ha ilyen szellemben óhajtjuk megtartani a lelkigya­korlatokat — mindig csak a megrövidített, kisebbek­ről van szó — a gyakorlati kivitel szempontjából nem nagy jelentőségű kérdés, hogy az elmélkedések terve­zete szt. Ignác lelkigyakorlatos könyvecskéjének alap­ján épül-e fel, mely könyvecske a nagyon is értékes buzdítások gazdag bőségét nyújtja, vagy pedig a cél­nak megfelelő módosításokkal. Ez utóbbi különösen az olyan, szent Ignác által is előrelátott esetekben ajánlatos, midőn „az életnek, vagy saját állapotának megjavítási és átalakítási mikéntje nem a szabad el­határozástól függ, hanem annak rendje és módja elő van írva", (196) tehát az évenként megújítandó kolos­tori lelki gyakorlatokban.

Itt mégis csak csupán a ferences szabadságot védjük, nem azonban az önkényeskedést A mi lelki- gyakorlatainkat is határozott terv szerint kell felépí­teni és lefolytatni Az elmélkedéseknek egymással olyan belső összefüggésben kell államok, hogy a lelkigya­korlatot tartó minden egyes elmélkedéssel közelebb

82

összehasonlító tanulmány

jusson a végső célhoz. A mi lelkigyakorlataink prak­tikus célja is az élet megreformálása Isten szent aka­rata sze r in t ; mi azonban ezt a reformot az E vangé­liumnak, a szeretetnek szellemében óhajtjuk elérni. Ennek megfelelően a mi lelkigyakorlataink közelebbi célját abban látjuk, hogy a lelkeket arra készítsük elő és arra tegyük képessé, hogy — Herborn szavaival élve — „az Istent mindig közelebbről megismerjék és az Iránta való szeretetben folyvást növekedjenek". (197)

Az Isten közelebbi megismerése céljából nemcsak a lelkigyakorlatok végén fogunk azon „fáradozni, hogy Istenről egy nagy fogalmat alkossunk", (198) hanem inkább már a lelkigyakorlatok kezdetén, még pedig a végtelen nagy Isten szeretetének céltudatos hangsúlyo­zásával.

Hogy azonban az Isten megismerésében és sze- retetében való növekedést a gyakorlati élet javára gyü- mölcsöztetni tudjuk, már előre is vonatkozásba kell hozni az emberi élettel, először életünk jelentőségével, azután életünknek a vétkezésre való visszaélésével és végül életünk megjobbításával. Mindennek praktikus eredménye legyen : az élő hit Isten végtelen szerete-

tében, az „Istenről nagyot és kedveset gondolni", és az őszinte bánat, a bűnbánatra való készséggel. Ezt kövesse az életnek új elrendezése: az Isten iránt való szeretet folytonos növekedése.

Itt kell megnyerni a lelkeket a Jézushoz való feltétlen csatlakozásra, akihez az életben hasonlítaniok kell, mint ahogy már egyesültek vele a kegyelemben. Meg kell érteniök és meg kell valósítaniok Jézus k ö ­

6* 83

Ferenc és Ignác

vetését az ő kérlelhetetlen, de Isten szeretete által: megihletett és átmagasztosult komolyságával.

Rendkívül fontos, hogy Jézus példáján és tanítá­sán mutassuk be: hogyan lehet és hogyan kell ísten iránt való szeretetünket, mint személyes viszonyt ápolni.— És csak ezután tárgyalandó Jézus követésének a gyakorlati életre való további kihatása. Rz azután a lelkigyakorlatot tartók élet-, állapot- és műveltségi vi­szonyától függ, hogy a gyakorlati élet melyik oldala veendő figyelembe.

R ferences lelkigyakorlatokból azonban egyet sohasem szabad kihagyni: a felebaráti szeretetet; még pediglen úgy a jóakaró és tűrő, mint a segítő és szol­gálatkész keresztény felebaráti szeretet jelentőségé­nek és gyakorlásának megismertetését. Necsak parancs­nak, hanem az isteni malaszt előfeltételének és Jézus igazi tanítványa ismertető jelének tartsák a résztvevők a felebaráti sze re te te t ; és igy kedvet kapjanak a szere­tet csendes, de szerfölött szükséges és áldásos apos­tolkodására.

R záró elmélkedésben végül arra törekszünk, hogy a résztvevőkben az „új élet" (199) természet­fölötti szépségéről és végtelen értékéről nyert meg­győződésüket elmélyítsük és megerősítsük. Rz „új élet" célja, jutalma és p ró b á ja : a béke. Ennek megőrzése az Isten iránt való szeretetben és Jézus követésében, kitartást kíván.

összehasonlító tanulmány

ZÁRÓSZÓ.

Ha ilyen szellemben tartjuk a kis lelkigyakorla­tokat — és ez bizonyosan számtalanszor megtörtént már — egészen világos, hogy szt. Ignáctól úgy kül­sőleg, mint belsőleg nagyon is eltérünk. Ez azonban nem ok arra, hogy szt. Ignác maradandó érdemeit hálásan el ne ismerjük; ugyanis nem Ferenc, hanem Ignác volt az, aki, mint XI. Pius m ondja: (200) „első­nek talált tervet és utat arra: hogyan lehet a keresz­tényt a lelkigyakorlatok által csodálatos módon ráve­zetni, hogy bűneit elhagyja és életét a- mi Urunk jézus Krisztus példája szerint rendezze". Azért szt. Ignác a lelkigyakorlatokban nekünk is tanítómesterünk marad-

De mi emellett nem akarjuk elfeledni, hogy Fe­renc a mi Atyánk. Neki tartozunk azzal, hogy szelle­mét sem az életben, sem a működésben meg ne ta ­gadjuk. R szentek nem ismernek féltékenységet; a szentek jó barátságban vannak egymással. És örülnek a jónak, bárkitől jön. Miért ne lehetne ez igy a szen­tek fiai között is? „Csak minden módon hirdettessék a K risz tu s! Én örülök azon", mondja szt. Pál. (201)

Hogy a lelkigyakorlatok, még ha szt. Ferenc szellemében tartatnak is, nagyon is alkalmasak arra, hogy az emberek számára az áldás bő forrásai legye­nek, az Egyház szolgálatában pedig értékes hivatást teljesítsenek: ugyan ki vonja ezt kétségbe?

Egyébként azonban tudjuk azt, hogy a lelkigyakor­latok eszméjét és gyakorlatát maga szt. Ferenc is jól

85

Ferenc és Ignác

ismerte. Ha szt. Ignác, ki szt. Ferencet szerfelett tisz­

telte — állítólag harmadik rendű is volt — Cél. Ta­

más Vita Secunda-ját olvasta, úgy ott a lelkigyakorla­

tok alapvonalait megtalálhatta: visszavonulás a ma­

gányba, elmélkedés, lelkiismeretvizsgálat, bánat, vezek-

lés, még pedig a lélek megtisztításának és az élet

új elrendezésének világos célzatával.

Ferenc kiinduló pontja azonban az a beismerés

volt: „Én nem ismertem igazában az én Istenemet".

Tamás ugyanis elmondja, hogy Ferenc egy alkalorn-

mal azt a kívánságát fejezte ki, hogy az, aki a világ­

ból az ő rendjébe akar lépni, először ezzel a kérés­

sel forduljon hozzá: „Látod testvér, én sokáig éltem

a világban és igazában nem ismertem az én Istene­

met. Kérlek, jelölj ki nekem egy helyet, a világ za­

jától távol, ahol az én életemet fájdalommal átgon­

dolhatom, ahol az én elszórakozott szivemet összeszed­

hetem, és lelkemet megjavulásra vezethetem". „Mit

gondoltok" kérdé Ferenc, „beválik-e, aki így kezdi?

R láncaitól megszabadított oroszlán biztosan elég erős

lesz mindenre, és a szent gyümölcs, amit belépésekor

nyert, folytonosan növekedni fog benne. így az ige

szolgálatára alkalmazva, biztosan azt fogja hirdetni,

amivel ő maga el van telve".

„Ez valóban" folytatja Tamás, „szent tanítás!

Ugyanis annak, aki a világból jön, mi is lehet szüksé­

gesebb, mint a sok időn át elpuhult és meggyökere­

sedett hajlamokat alázatos lelkigyakorlatokkal kipusz­

títani és elhagyni? Az a tökéletesség iskolájában a tö­

kéletességet nyeri el, aki így lép a rendbe". 202.

86

összehasonlító tanulmány

JEGYZETEK.

1. Stimmen dér Zeit. 55. (1925) 333—348.— 2. U. 0.342.

3. Imle F. Geist des hl. Franziskus und seiner Stif-

tung. Mergentheim, 1921, 167.

4. Cherancé, Dér hl. Franz v. R. Einsiedeln. 1884 5 36.

5. Celanoi Tamás, Vita II. Roma, 1880, p. I. c. 2. 1.

9. — P. Eduard. Alonc. kiadása könyvkereske­

désben már nem volt megszerezhető. — V. ö.

Felder Hilar 0. Cap. Die Ideale des hl. Franz v.

R. Paderborn, 1923 26. kk.

6. Menge G. 0. F. M. Franziskus v. R. Dargestelit

v. d. hl. Kirchenlehrer Bonaventura. Német fordí­

tás. Paderborn, 1921 10

7. Cél. Tam. Vita I. Róma. Della Pace, 1880, o. 7.

21. V. ö. Schmid Ph. német fordítását is: Das

Leben des hl. Franziskus, Basel, 1921 2 14.

8. Cél. Tam. II. p. 3. c. 137. 134. V. ö. Menge 100.

9. Legenda 3 sociorum. Hamburger S. német fordí­

tása. München. 1923, 13.

10. Hamburger, 84, Cél. Tam. II. c. 16, 21 o. Schön-

höffer, Spiegel dér Vollkommenheit, Freiburg, 1922.

26. Opusc. ed. Lemmens 23. Felder 83.

11. Cél. Tam. II. p. 3. c. 8. 46. o.

12. Rederstorff M. 0. F. M. Die Schriften des hl.

Franz v. R. Német fordítás, Regensburg, 1910. 85.

13. U. o. 71. — 14. Menge 23, Hamburger 91.

87

15. Menge 23. 16. Rederstorff 64. — 17. U. o. 100.18. Hamburger 58, 107. — 19. Rederstorff 70, 89,

133, 136, 145, 164. 1.20. U. o. 67. — 21. U. o. 69, 53. — 22. U. o. 56. —

23. U. o. 63. — 24. U. o. 59.25. Rederstorff, 66. — 26. U. o. 186. — 27. U.o. 174. —

28. U. o. 16. — 29. U. o. 67. - 30. U. o. 129. — 31. U. o. 125. — 32. U. o. 64. — 33. U. o. 63. 1.

34. U. o. 129, Cél. Tam. I. c. 3, p. 15. előadja: „Saját­ságosán különleges, uj érzelem hatásától meginduva rejtekben Atyjához könyörgött“. — 35. U. o. 92.

36. Hamburger 51.37. V. ö. Rederstorff, 55, 63, 133: „fi szeretet,

amelyik itt Isten".38. Ján. I. 4. 19. V. ö. Cél. Tam. II. p. 3. c. 125. o. 125.39. Rederstorff, 63, 68.40. Cél. Tam. II. p. 3. c. 74. o. 89. Menge 43.41. Rederstorff, 112. — 42. Hamburger 103. — 43.

Rederstorff, 66. — 44. U. o. 60 k.45. XIII. Leó „fiuspicato" encyklikája. 1882. szept. 17.46. Rederstorff, 69.47. Cél. Tam. I. c. 16. o. 38. Menge, 14. Rederstorff 170.48. Cél. Tam. I. c. 20 o. 45., I. c. 12, o. 29. Hamburger

89 kk. Menge 21, 55. Cél. Tam. I. c. 12, 29. o.49. Rederstorff 57. 107.50. U. o. 57. V. ö. Cél. Tam. I. p. 2. c. 6. o. 76; II.

p. c. 10. o. 32.51. Rederstorff 137; 48 k. 56.52. Cél. Tan. II. p. 3. c. 66. o. 85.53. V. ö. Holzapfel H. O. F. M. »Franciskus Legen-

88

den« Kempten, 1911, XII. bek. Ugyanaz: „Leitung des dritten Ordens, München 1925, 30 kk. Schlund Erh. O. F. M. »Idee und Ideál im h!. Franciskus, Mergentheim, 1925. 11. kk.

54. Rederstorff. 56, 60, 108, 128, 131. M enge 35. Bűn­bánat, mely az elégtételt Inkább jogilag felfogva ér­telmezi, szt. Ferenc gondolkodásától még távol állott.

55. U. o. 63. — 56. U. o. 61. — 57. M enge 95.5 8 .1. p. 2, c. 2, u. o. 69. — 59. Menge 95. — 60, U. o. 88.61. I. p. 2, c. 2, o. 68. 62. Ü. o. 69; Kor. II. 1. 3.63. Rederstorff 144. — 64. U. o. 129. M áté 12. 50-65. Kor. I. 10. 24, 13. 5. V. ö. Schlund E. O. F. M. Rede

64. Katholikentag in Stuttgart Festblatt auf dem 1925. 3. 10. o.

66. Rederstorff 124. — 67. U. o. 125.68. V. ö. Redersdorff 137, 141 és 178— 198, az Ür

kínszenvedésének zsolozsmája69. U. o. 197. — 70. U. o. 66. — 71. Tit. 3, 4 ; Ján. 1. 4, 9.72. H o lzap fe l : Franciskuslegenden 140. — 73. Reders­

torff 102,74. U. o. 123. — 75. Róm. 8, 29. — 76. Zsid. 2, 17. V.

ö. Schlund, Idee und Ideál 15. K.77. II. p. 3, c. 127, o. 126. — 78. Rederstorff 129. —

79. U. o. 105.80. U. o. 129 K. — 81. U. o. 137. — 82. U. o.

124. 83. U. o. 124. — 84. U. o. 143.85. U. o. 106. — 86. U. o. 83. V. ö. Cél. Tam. I. c.

17, 0, 39: Ha imádkoztok, mondjátok : Mi Atyánk és Imádunk Téged Krisztus!

89

87. M enge 10, Hamburger 30. — 88. M enge 95. — 89 Del. Tam. II. c. 6, o. 13.

90. Fioretti 3a Consideraz delle Istimm. Felder után 46.91. Ján. 14. 21. — 92. Rederstorff 64, 129. — 93-

U. o. 64. — 94. U. o. 100. Ján. 14, 6.95. ján. I. 2, 1. Róm. 8, 34. Zsid. 7, 25, 9, 24.96. Hamburger 37, 80. 94. — 97. Mát. 23. 10. — 98

—99. Rederstorff 64.100. U. o. 142, 84, 153.101. U. o. 64. Cél. Tam. II. p. 3, c. 45, o. 70 m eg­

jegyzi: Ö biztosított, hogy az jut el könnyen az Isten ismeretére, aki a Szentírással alázatosan és

. nem a kifürkészés önhittségével foglalkozik.102. Rederstorff 107, 57. — 103. U. o. 124. Máté 11, 30- 104. Rederstorff 133, 123. — 105. U. o. 137. — 106.

Menge 87 k. — 107. Máté 19, 21; 16, 24; Rederstorff 33.108. M ánge 88. — 109 Rederstorff 33. — 110. U. o. 100, 106.

111. Ján. 5, 30. — 112. Ján. 4, 34. — 113. Ján. 8t 28. — 114. Péter I. 4, 1.

115. Rederstorff 144. — 116. Menge 56. — 117.Rederstorff 76.

118. Officium S. francisci. — 119. Menge 100.120. V. ö. Rederstorff 59, 102, 117 K. 137 kk. 152,

163. Felder 50 kk.121. Kor. 8, 6. — 122 II. p. 3. c. 101. o. 106.123. V. ö. Felder 513 Kk. — 124. Rederstorff 1 0 5 .—

125. Ján. I. 3, 1.126. Rederstorff 64. — 127. Efez. 2, 19.

90

128. V. ö. Schlund, Festblatt zűr 64. Generalversam mlung dér Katholiken Deutschlands in Stuttgart 1925. N. 3.o. 10.

129. Rom. 8, 21 ; Gál. 5, 13.130. Cél. Tam. II. c. 15 o. 20. II. p. 3 c. 69. o. 86.131. Rederstorff 73. — 132. U. o. 126. — 133. U. o.

113. 134. U. o. 111.135. Rederstorff 46. — 136. U. o. 124.

137. V. ö. Hamburger 103.Rederstorff 123. - 138.U .0 .54139. U. o. 95. M enge 27.140. Rederstorff 59. V. ö. Hamburger 70 p., R testvérek

hirdették a békét mindenfelé és mindenkit intet­tek, hogy féljék és szeressék az ég és föld Te­remtőjét és parancsait tartsák m eg “.

141. Ordensdirektor, Innsbruck 1925, 15. F ranciska- ' nisches W esen .

142. U. o. 19. — 143. U. o. 48. — 144. Menge 18. 145. Rederstorff 67. — 146. Menge 94, 96. — 147

Kor. I. 13, 5.148. Rederstorff 109. Cél. Tam. II. p. 3. c. 69, o. 86;

II. p. 3. c. 74. o. 89, Hamburger 104; M enge 37149. Rederstorff 59. — 150. U. 0.78. — 151. Rom. 14, 18.’ 152. Rederstorff 72. — 153. U. o. 106.154. M enge 56. „flus Liebe zum Schöpfer aller Dinge“.

155. Rederstorff 69.156. V. ö. Imle, Dér Geist des hl. Franciscus und

seiner Stiftung“ 153 Kk.157. M eschler—Sierp S. J. Das Exercitienbuch des.

hl. Ignatius, v. H. Freiburg 1925, 29. — 158. U. o. 69

91

159. U. o. 73. — 160. U. o. 79. — 161. U. o. 107.— 162 U. o. 157.

163. U. o. 165. — 164. U. o. 251. — 165. U. o. 261. k.166. Stimmen dér Zeit 55. (1925). 342. V. ö. Meschler -

Sierp 255. Regei 1.167. Harrasser G. S. J. Exerzitienleitung II. Bánd.

Innsbruck 1924. 52.168. Meschler— Sierp 342. k. —• 169. Ján. I. 3. 1. ;1, 3. 170. Meschler— Sierp 132.-171. U. 0.342. - 172. U.o. 33. 173. Ján.1.4, 9 .-174. Meschler-Sierp 195 .- 175 U .o .339- 176. XI. Pius i. k. 7. — 177. U. o. 5. — 178. Rederstorff 123. 179. Felder 377. - 180. Imle 83. — 181. U. o. 69.182. Jeiler J. 0 . f. m. Leben dér hl. Kreszencia Höss,

Diilmen 1893 4 145.183. Imle 15. — 184. Karfreitag W . 0 . F. M. után,

dér Terciar des hl. Franciskus,Kevelaer, 1922/4 21.—185. Rederstorff 108.186. Máté, 16,241. Rederstorff 56. — 187. Rederstorff 143.188. U. o. 55.189. Filipp. 2, 13. — 190. Máté 18, 1, K. — 191. R.

a. 0 . 261.192. M eschler— Sierp. 353. — 193. Luk. 11, 13. —

194. M áté 5, 6.195. Rederstorff 114. — 196. Meschler— Sierp 230. 197. Imle a. a. O. 53. — 198. Meschler— Sierp 267. 199. Róm. 6; 4. — 200. Meschler— Sierp 1. — 201.

Fii. 1, 18.202. Cél. Tam. II. p. 3, c. 123, o. 124.

92

T A R T A L O M J E G Y Z É K :

Oldal

A fordító e l ő s z a v a ....................................................... 5.A szerző e l ő s z a v a ....................................................... 7.B e v e z e t é s .......................................................................... 9.I. fejezet. Szent Ferenc s z e l l e m e ............................ 12.

1. L é l e k a n a ly s i s ................................................... 12.2. Az E v a n g é l i u m .............................................. 17.3. I s t e n f o g a l o m ................................................... 20.4. A s z e r e t e t ....................................................... 26.5. Jézus K risz tu s ................................................... 32.6. Az ember és a te rem tm ények ................... 44.7. A s a j á t o s s á g ................................................... 50.8. Ö s s z e fo g la lá s ................................................... 56.9. A Ferences s z e l l e m ..................................... 59.

II. fejezet. Szent Ignác szelleme a lelkigyakorla­tokban ..................................................................... 62.1. Előzetes m eg jegy zések ................................. 62.2. A lelkigyakorlatos könyv célja . . . . 62.3. A két szent ö sszeh aso n lí tá sa ................... 66.

III. Fejezet. Lelkigyakorlatok szt. Ferenc szelle­mében ..................................................................... 71.1. A lap v e té s ............................................................ 71.2. Igazodás az Evangélium szerint . . . . 72.3. Kiterjeszkedés a lélek összes erőire . . 74.

93

4. Szt. Ferenc Isten-fogalma mint alap . . 76.5. Krisztus fo g a lo m ...................................................77.6. Kegyelem és s z a b a d s á g ........................... .....78.7. A szeretet g y a k o r l a t a i ............................... ..... 808. Elmélkedési t e r v e z e t .................................... .....82.

Z á r ó s z ó .............................................................................. .....85.J e g y z e t e k ......................................................................... ..... 87.

ÉRSEK I LÍCEUMI NYOMDA EG ÉR . 1926.