Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a...

24
1 Nyílt levél a katolikus egyház püspökeihez 2019. húsvét hetében Eminenciás és Főtisztelendő Bíboros Urak! Őboldogsága! Excellenciás és Főtisztelendő Püspök Urak! Két okból fordulunk Önökhöz. Egyrészt az eretnekség kánonjogi vétségével vádoljuk Ferenc pápát, másrészt felkérjük Önöket, hogy tegyék meg az eretnek pápa súlyos helyzete által megkívánt lépéseket. Végső megoldásként folyamodunk ehhez az eszközhöz, hogy orvosoljuk mindazt a bajt, amelyet Ferenc pápa szavai és tettei – a katolikus egyház történetének egyik legsúlyosabb válságát előidézve – az évek során okoztak. Az eretnekség kánonjogi vétségével vádoljuk Ferenc pápát. Az eretnekség kánonjogi vétségéről két feltétel teljesülése esetén beszélhetünk: az illető nyilvánosság előtt mondott szavai és/vagy nyilvános tettei megkérdőjelezik, illetve tagadják a katolikus hit Isten által kinyilatkoztatott valamely olyan igazságát, amelyet az isteni és katolikus hit beleegyezésével kell hinnünk, és ennek a megkérdőjelezésnek, illetve tagadásnak makacs természetűnek kell lennie, vagyis annak tudatában kell történnie, hogy a megkérdőjelezett, illetve tagadott igazságot a katolikus egyház olyan, Isten által kinyilatkoztatott igazságként tanítja, amelyet a hit beleegyezésével kell hinnünk, továbbá a kételynek, illetve a tagadásnak állandónak kell lennie. A pápa eretnekséggel való megvádolása természetesen rendkívüli lépés, melynek biztos alapokon kell állnia, Ferenc pápa ugyanakkor mindkét fenti feltételt egyértelműen teljesítette. Nem azzal vádoljuk, hogy minden olyan esetben az eretnekség vétségét követte el, amikor nyilvánosan ellentmondott a hit valamely igazságának. Csak azokban az esetekben vádoljuk eretnekséggel, amikor nyilvánosan tagadta a hit valamely igazságát, majd pedig következetesen úgy járt el, hogy azzal azt bizonyította, hogy nem hisz ezekben az igazságokban, melyeket nyilvánosan tagadott. Nem azt állítjuk, hogy olyan megnyilatkozásokban tagadta a hit valamely igazságait, amelyek eleget tesznek a tévedhetetlen pápai tanítás feltételeinek. Ez nem is lenne lehetséges, hiszen ellentmondana azon hitbéli meggyőződésünknek, hogy az Egyházat a Szentlélek vezeti. Tagadjuk, hogy a bármely józan szemlélő számára erről az esetről lenne szó, hiszen Ferenc pápa soha nem nyilatkozott oly módon, amely megfelelne a tévedhetetlenség feltételeinek. Azzal vádoljuk Ferenc pápát, hogy szavaival és tetteivel nyilvánosan és makacsul tanúsítja, hogy hisz a következő állításokban, amelyek ellentmondanak az Isten által kinyilatkoztatott igazságnak. (Valamennyi állítás esetében feltüntetjük a Szentírás és a Tanítóhivatal tanítását, amely ezen állításokat az isteni kinyilatkoztatással ellentétesnek minősíti, és ezért elítéli. E hivatkozások bizonyító erejűek, ugyanakkor nem tartanak igényt a teljességre.) I. A megigazult embernek nincsen ereje ahhoz, hogy az Istentől kapott kegyelem segítségével teljesítse az isteni törvény objektív követelményeit, mintha Isten bármely parancsolata lehetetlent kívánna a megigazultaktól, vagy mintha Isten kegyelme – mikor az embert

Transcript of Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a...

Page 1: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

1

Nyíltlevélakatolikusegyházpüspökeihez

2019.húsvéthetébenEminenciás és Főtisztelendő Bíboros Urak! Őboldogsága! Excellenciás és FőtisztelendőPüspökUrak!KétokbólfordulunkÖnökhöz.EgyrésztazeretnekségkánonjogivétségévelvádoljukFerencpápát,másrészt felkérjük Önöket, hogy tegyékmeg az eretnek pápa súlyos helyzete általmegkívántlépéseket. Végső megoldásként folyamodunk ehhez az eszközhöz, hogy orvosoljuk mindazt abajt, amelyet Ferenc pápa szavai és tettei – a katolikus egyház történetének egyiklegsúlyosabbválságátelőidézve–azéveksoránokoztak. AzeretnekségkánonjogivétségévelvádoljukFerencpápát.Azeretnekségkánonjogivétségérőlkétfeltételteljesüléseeseténbeszélhetünk:azilletőnyilvánosságelőttmondottszavai és/vagy nyilvános tettei megkérdőjelezik, illetve tagadják a katolikus hit Isten általkinyilatkoztatottvalamelyolyanigazságát,amelyetazisteniéskatolikushitbeleegyezésévelkellhinnünk,ésennekamegkérdőjelezésnek,illetvetagadásnakmakacstermészetűnekkelllennie, vagyis annak tudatában kell történnie, hogy a megkérdőjelezett, illetve tagadottigazságotakatolikusegyházolyan,Istenáltalkinyilatkoztatottigazságkénttanítja,amelyetahitbeleegyezésévelkellhinnünk, továbbáakételynek, illetvea tagadásnakállandónakkelllennie. A pápa eretnekséggel való megvádolása természetesen rendkívüli lépés, melynekbiztos alapokon kell állnia, Ferenc pápa ugyanakkor mindkét fenti feltételt egyértelműenteljesítette.Nemazzalvádoljuk,hogymindenolyanesetbenazeretnekségvétségétkövetteel,amikornyilvánosanellentmondottahitvalamelyigazságának.Csakazokbanazesetekbenvádoljuk eretnekséggel, amikor nyilvánosan tagadta a hit valamely igazságát, majd pedigkövetkezetesen úgy járt el, hogy azzal azt bizonyította, hogy nem hisz ezekben azigazságokban, melyeket nyilvánosan tagadott. Nem azt állítjuk, hogy olyanmegnyilatkozásokban tagadta a hit valamely igazságait, amelyek eleget tesznek atévedhetetlenpápaitanításfeltételeinek.Eznemislennelehetséges,hiszenellentmondanaazon hitbéli meggyőződésünknek, hogy az Egyházat a Szentlélek vezeti. Tagadjuk, hogy abármely józan szemlélő számára erről az esetről lenne szó, hiszen Ferenc pápa soha nemnyilatkozottolymódon,amelymegfelelneatévedhetetlenségfeltételeinek. Azzal vádoljuk Ferenc pápát, hogy szavaival és tetteivel nyilvánosan és makacsultanúsítja, hogy hisz a következő állításokban, amelyek ellentmondanak az Isten általkinyilatkoztatott igazságnak. (Valamennyi állítás esetében feltüntetjük a Szentírás és aTanítóhivatal tanítását, amely ezen állításokat az isteni kinyilatkoztatással ellentétesnekminősíti,ésezértelítéli.Ehivatkozásokbizonyítóerejűek,ugyanakkornemtartanakigénytateljességre.)I.Amegigazultemberneknincsenerejeahhoz,hogyazIstentőlkapottkegyelemsegítségévelteljesítse az isteni törvény objektív követelményeit, mintha Isten bármely parancsolatalehetetlent kívánna a megigazultaktól, vagy mintha Isten kegyelme – mikor az embert

Page 2: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

2

megigazulttá teszi – nem idézné elő minden esetben önnön természetéből kifolyólag amegtéréstminden súlyos bűnből, és nem lenne elégséges ahhoz, hogy az embermindensúlyosbűnbőlmegtérjen.[Tridentizsinat,6.ülés,18.kánon:„Havalakiaztállítaná,hogyIstenparancsaitamegigazultés kegyelem állapotában lévő lelkeknek is lehetetlenmegtartani: legyen kiközösítve” (DH1568).Lásdmég:Ter4,7;MTörv30,11-19;Préd15,11-22;Mk8,38;Lk9,26;Zsid10,26-29;1Jn5,17;Zószimosz,15.(vagy16.század),karthágóizsinat,akegyelemrőlszóló3.kánon,DH225;III.Félix,másodikorange-izsinat,DH397;tridentizsinat,5.ülés,5.kánon;6.ülés,18-20.,22.,27és29.kánon;V.Piusz„Exomnibusafflictionibus”kezdetűbullája,MichaelduBaytévedéseiről, 54, DH 1954; X. Ince, Constitution Com occasione, Cornelius Janseniustévedéseiről, 1, DH 2001; XI. Kelemen, Constitution Unigenitus, Pasquier Quesneltévedéseiről, 71, DH 2471; II. János Pál Reconciliatio et paenitentia kezdetű apostolibuzdítása, 17: AAS 77 (1985): 222; Veritatis splendor 65-70: AAS 85 (1993): 1185-89, DH4964-67.]II. Elképzelhető, hogy a keresztényhívő teljesen tudatában van az isteni törvénynek, sajátakaratábólúgydönt,hogysúlyoskérdésbenmegszegiazt,ésetetténekkövetkezményekéntmégsincsahalálosbűnállapotában.[Tridentizsinat,6.ülés,20.kánon:„Havalakiaztállítaná,hogyamegigazultésakármilyenmértékbentökéletesemberneknemkellmegtartaniaIstenésazEgyházparancsait,hanemcsakhinniekell,minthabizonyazevangéliumazörökéletmindentőlfüggetlenésegyedüliígéretelenne,aparancsokbetartásánakfeltételenélkül:legyenkiközösítve”(DH1570).Lásdmég:Mk8,38;Lk9,26;Zsid10,26-29;1Jn5,17;tridentizsinat,6.ülés,19.és27.kánon;XI.Kelemen,ConstitutionUnigenitus,PasquierQuesneltévedéseiről,71,DH2471;II.JánosPálReconciliatioetpaenitentiakezdetűapostolibuzdítása17:AAS77(1985):222;Veritatissplendor,65-70:AAS85(1993):1185-89,DH4964-67.]III. Az ember képes Isten tiltó parancsának engedelmeskedni és az engedelmeskedésugyanazonaktusávalIstenellenvétkezni.[Zsolt18,8:„AzÚrnaktörvényetökéletes,megelevenítialelket.”Lásd még: Préd 15,21; tridenti zsinat, 6. ülés, 20. kánon; XI. Kelemen, ConstitutionUnigenitus,PasquierQuesneltévedéseiről,71,DH2471;XIII.Leó,Libertaspraestantissimum,ASS20 (1887-88):598(DH3248); II. JánosPál,Veritatissplendor,40:AAS85 (1993):1165(DH4953).]IV.Alelkiismerethelyesenésjogosanítélhetúgy,hogyolykorerkölcsileghelyes, Istenáltalkért, sőt parancsolt lehet a nemi aktus, amely olyan személyek között valósul meg, akikpolgári házasságot kötöttek egymással, de egyiküket vagy mindkettőjüket szentségiházasságukmáshozköti.

Page 3: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

3

[Tridenti zsinat, 6. ülés, 21. kánon: „Ha valaki azt állítaná, hogy Isten Jézus Krisztust azemberek Megváltójául adta, akiben bízniuk kell, de már nem törvényhozóul is, akinekengedelmeskedniükkell:legyenkiközösítve”(DH1571).Tridenti zsinat, 24. ülés, 2. kánon: „Ha valaki azt állítaná, hogy egy kereszténynek szabadegyidejűlegtöbbfeleségetisvenni,settőlsemmiistenitörvénynemtilt:legyenkiközösítve”(DH1802).Tridenti zsinat, 24. ülés, 5. kánon: „Ha valaki azt állítaná, hogy eretnekségbe-eséskor vagykínzóvá fajuló együttélés idején, vagy ha valaki vágyódik távol élni a hitvesétől,már fel islehetaházasságiköteléketbontani:legyenkiközösítve”(DH1805).Tridentizsinat,24.ülés,7.kánon:„Havalakiaztállítaná,hogytévedettazEgyház,amikorazttanította és tanítja evangéliumi és apostoli tan folyományaként (Mk 10; 1Kor 7), hogy azegyikhitvesházasságtöréseesetébensemszabadaházasságiköteléketfelbontani,segyiküksem,mégazártatlansem(akinemisadottokotaházasságtörésre),köthetamásikhitveséletébenmásik házasságot, sőt paráználkodik, aki elbocsátja a házasságtörőt, és más nőtvesz feleségül,megaz is, aki elbocsátvaaházasságtörő férjetmáshozmegyhozzá: legyenkiközösítve”(DH1807).Lásdmég:Zsolt5,5;Zsolt18,8-9;Préd15,21;Zsid10,26-29;Jak1,13;1Jn3,7;XI.Inceelítéltea „laxisták” tételeit, 62-63, DH 2162-63; XI. Kelemen, Constitution Unigenitus, PasquierQuesneltévedéseiről,71,DH2471;XIII.LeóLibertaspraestantissimumkezdetűenciklikája,ASS20(1887-88):598,DH3248;XII.Piusz,ASzentOfficiumdekrétumaaszituációsetikáról,DH3918;amásodikvatikánizsinatGaudiumetspeskezdetűlelkipásztorikonstitúciója,16;II. JánosPál, Veritatis splendor, 54:AAS85 (1993): 1177;AKatolikus EgyházKatekizmusa,1786-87.]V.Tévedésaztállítani,hogycsakazanemiaktusminősülfajtájaszerintjónakéserkölcsilegmegengedettnek,amelyférjésfeleségközöttvalósulmeg.[1Kor 6,9-10: „Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, semházasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, semátkozódó,semrablónemörökliIstenországát.”Júd1,7:„UgyanígySzodomaésGomorra,valamintaszomszédosvárosok,amelyekhozzájukhasonlóankicsapongóéletetéltek,éstermészetellenesgyönyörökethajhásztak,intőpéldákaszámunkra:azöröktűzlettabüntetésük.”Lásdmég: Róm1,26-32; Ef 5,3-5;Gal 5,19-21; IX. Piusz Casti connubii kezdetű enciklikája,10.,19-21.,73.;VI.Pál,Humanaevitae,11-14.;II.JánosPál,Evangeliumvitae,13-14.]VI. Az isteni kinyilatkoztatásban és a természettörvényben szereplő erkölcsi alapelvek éserkölcsi igazságok nem tartalmaznak olyan tiltó parancsokat, amelyek bizonyos fajtacselekedeteket minden körülmények között tiltanak, minthogy azok tárgyuk okán mindigsúlyosantörvénytelennekminősülnek.[II. János Pál, Veritatis splendor, 115.: „Valamennyien ismerjük annak a tanításnakjelentőségét, mely a jelen enciklika magvát képezi, s melyet most Péter utódánaktekintélyével terjesztek elő. Mindegyikünk érezheti a dolog súlyát, nemcsak az egyes

Page 4: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

4

személyek,hanemegésztársadalmakszámárais,amikormegerősítjükazerkölcsitörvényekegyetemességétésváltozhatatlanságát,különösenazokét,amelyekmindigéskivételnélkültiltjákabelsőlegrosszcselekedeteket.”(DH4971)Lásdmég: Róm 3,8; 1Kor 6,9-10; Gal 5,19-21; ApCsel 22,15; negyedik lateráni zsinat, 22.fejezet,DH815;konstanzizsinat,Interconctaskezdetűbulla,14,DH1254;VI.Pál,Humanaevitae,14:AAS60(1968)490-91;II.JánosPál,Veritatissplendor,83:AAS85(1993):1199,DH4970.]VII. Isten nemcsak megengedi, hanem kifejezetten akarja, hogy többféle vallás legyen,keresztényésnemkeresztényegyaránt.[Jn14,6:„Énvagyokazút,azigazságésazélet.SenkisemjuthatelazAtyához,csakáltalam.”ApCsel4,11-12:„Őazakő,amelyetti,azépítőkelvetettetek,mégisszegletkővélett.Nincsüdvösség senkimásban.Mertnemadatottmásnévaz ég alatt az embereknek, amelybenüdvözülhetnénk.”Lásdmég:Kiv22,20;Kiv23,24;2Krón34,25;Zsolt95,5;Jer10,11;1Kor8,5-6;XVI.Gergely,Mirari vos, 13-14; XI. Piusz, Qui pluribus, 15; Singulari quidem, 3-5; első vatikáni zsinat,hitvallás:XIII.Leó,Immortaledei,31;Satiscognitum,3-9;XI.Piusz,MortaliumAnimos,1-2,6].Ezek az eretnekségek összefüggnek egymással. A katolikus szexuális erkölcs azon alapszik,hogyanemitevékenységcéljaaházasságonbelültörténőutódnemzés,ésmindenesetben,amikortudatosanezenakörönkívülgyakorolják,erkölcsiszempontbólrossznakminősül.AIV. tétel részét képező állítás, miszerint azon személyek, akik polgárilag elváltak aházastársuktól, törvényesen folytathatnak nemi tevékenységet olyasvalakivel, aki nem aházastársuk,elvetieztazalapot.AIV.tételelfogadásatehátazt jelenti,hogyaházasságonkívüli nemi tevékenység számos egyéb fajtáját is törvényesítjük, nemcsak a polgáriházasságban élők nemi közösülését. Ferenc pápa a homoszexualitásukat aktívan megélőklerikusokatésahomoszexuálistevékenységklerikustámogatóitveszivédelmébeéshelyezimagasabbtisztségekbe,amiarrautal,hogyahomoszexuálistevékenységetnemtartjasúlyosbűnnek.EzekanézetekaV.pontbantettáltalánosmegállapításkörébetartoznak,miszerintnemigaz,hogymindennemiaktus,amelynemházastársakközöttvalósulmeg,erkölcsilegrossznak minősül. Az az állítás, miszerint „elképzelhető, hogy a keresztény hívő teljesentudatában van az isteni törvénynek, saját akaratából úgy dönt, hogy súlyos kérdésbenmegszegiazt,ésetetténekkövetkezményekéntmégsincsahalálosbűnállapotában”,azonalapul, hogy Ferenc pápa támogatja Luther álláspontját, miszerint az isteni törvénymegtartása nem szükséges a megigazuláshoz. Összefoglalóan annyit mondhatunk, hogy afenti nézetek arról árulkodnak, hogy a pápa elutasítjamindazt, amit a katolikus egyház aházasságról és a nemi tevékenységről, az erkölcsi törvény természetéről, valamint akegyelemrőlésamegigazulásróltanít.Milyenbizonyítékoktámasztjákalá,hogyFerencpápaazeretnekségbűnébeesett?

Page 5: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

5

Kétféle bizonyítékunk van: Ferenc pápa nyilvánosság előtt tett kijelentései és nyilvánoscselekedetei(azAmorislaetitiaalábbidézettkijelentéseitnemelszigeteltmegnyilatkozásnakkell venni, hanem a maguk valódi jelentésében, mely csak akkor tárul fel előttünk, ha adokumentum VIII. fejezetét elejétől végéig elolvassuk). A kétfajta bizonyíték összefüggegymással. A pápa nyilvános cselekedeteiből kiderül, hogy a nyilvánosság előtt tett alábbikijelentéseiteretnekmódonkívánjaértelmezni.1(A)Ferencpápanyilvánoskijelentései,melyekellentmondanakahitigazságainak

1. Amoris laetitia 295: „Szent II. János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a»fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedésegymást követő szakaszaiban ismeri, szereti és valósítja meg«. Nem a »törvényfokozatosságáról« van szó, hanem a szabad cselekedetek okosságon alapulógyakorlásának fokozatosságáról olyanok esetében, akik nincsenek abban azállapotban, hogy teljesen megérthetnék, értékelni és gyakorolni tudnák a törvényobjektívkövetelményeit.”(I.,II.,IV.)

2. Amoris laetitia 298: „Az új kapcsolatban élő elváltak például nagyon különböző

helyzetekben lehetnek, amelyeket nem szabad katalogizálni, vagy nagyon szigorúkijelentésekbe bezárni, nem hagyva teret a megfelelő lelkipásztori és személyesmegkülönböztetésnek. Egy dolog az időben megszilárdult második egység, újgyermekekkel, kipróbált hűséggel, nagylelkű odaadással, keresztényelkötelezettséggel, a saját helyzet szabálytalanságának tudatával, és annak nagynehézségével, hogy nem tudnának visszatérni a korábbi állapothoz anélkül, hogy alelkiismeretük ne jelezné: új bűnökbe esnek. Az Egyház ismer olyan helyzeteket,amelyekben»a férfi és anő, komolyokokmiatt –például a gyermekeknevelése–nemtudelegettenniaváláskötelezettségének«.[329.lábjegyzet:Ilyenhelyzetekbensokan, ismerve és elfogadva a lehetőséget, hogy »testvérként« éljenek egymásmellett, amit az Egyház felkínál nekik, elmondják, hogy ha hiányoznak az intimitásbizonyosmegnyilvánulásai»nemritkánveszélybekerülahűségéskártszenvedhetagyermekek java«.] Van olyan eset is, amikor az egyik fél mindent megtett az elsőházassága megmentéséért, és galádul elhagyták. Vagy »vannak, akik másodikházasságotkötöttekagyermekeknevelésemiatt,és lelkiismeretükbenmegvannakgyőződve arról, hogy a helyrehozhatatlanulmegromlott első házasság soha nem isvoltérvényes«.Ezzelszembenmásdologegynemrégbekövetkezettválástkövetőújkapcsolat, minden gyötrelmes és zavaros következményével együtt, amelyekgyermekeketésegészcsaládokatsújtanak;vagyazokhelyzete,akik ismételtennemtettek eleget családi kötelezettségeiknek. Világossá kell tenni, hogy ez nem az az

1 Az egyes kijelentésekkel, illetve cselekedetekkel alátámasztható eretnekséget, illetve eretnekségeket olymódonjelezzük,hogyzárójelbenfeltüntetjükazadotteretnekségfentifelsorolásbanszereplőrómaiszámát.

Page 6: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

6

eszmény, amelyet az evangéliumállít a házasság és a család elé. A szinódusi atyákhangoztatták, hogy a lelkipásztori mérlegelést mindig »megfelelőmegkülönböztetéssel« kell meghozni, a helyzeteket jól megítélő szemmel. Tudjuk,hogynincsenek»egyszerűreceptek«.”(III.,IV.)

3. Amoris laetitia 299: „Magamévá teszem sok szinódusi atya megfontolását, akik ki

akarták fejezni, hogy »azokat a megkeresztelteket, akik polgárilag elváltak ésújraházasodtak, különféle lehetséges módokon jobban integrálni kell a keresztényközösségekbe, kerülve mindent, ami botrányt okozhatna. Lelkipásztori kísérésükkulcsa az integráció logikája: ne csak tudják, hogy Krisztus testéhez, vagyis azEgyházhoz tartoznak, hanem erről örömteli és termékeny tapasztalatuk is legyen.Meg vannak keresztelve, testvéreink és nővéreink ők, a Szentlélek elárasztja őketajándékaival és karizmáival mindenki javára. … Nemcsak nem kell kiközösítettnekérezniükmagukat, hanem az Egyház élő tagjaiként élhetnek és fejlődhetnek, olyananyaként megtapasztalva az Egyházat, aki mindig befogadja őket, szeretettelgondjukatviseliésbátorítjaőketazéletésazevangéliumútján.«”(II.IV.)

4. Amoris laetitia 301: „Ezért többé nem mondható, hogy mindazok, akik valamelyúgynevezett»szabálytalan«helyzetbenvannak,halálosbűnállapotábanélnek,megvannak fosztva a megszentelő kegyelemtől. A korlátok nem egyszerűen a törvényesetlegesnemtudásától függenek. Egy személynek,mégha jól ismeri is a törvényt,nehézséget okozhat »az erkölcsi törvényben rejlő értékek« felismerése, vagy lehetolyankonkrétkörülményekközepette,amelyeknemengedikmáskéntcselekedniésmásdöntésekethoznianélkül,hogyújabbbűntkövetneel.”(II.,III.,IV.)

5. Amorislaetitia303:„Deezalelkiismeretnemcsakaztismerhetifel,hogyegyhelyzetobjektívennemfelelmegazevangéliumáltalánosjavaslatának;hanemaztisőszinténés becsülettel felismerheti, hogy mi lenne most a nagylelkű válasz, amit Istennekfelkínálhatna,ésbizonyos fokúerkölcsibizonyossággal felfedezhetné,hogyezazazajándék,amit Istenvártőleakorlátaikonkrétösszetettségeközött, jóllehetezmégnemazideáliscél.”(II.,IV.,V.)

6. Amoris laetitia 304: „Nagyon kérem, hogy mindig emlékezzünk arra, amit AquinóiSzentTamástanít.Eztazelvetmegkelltanulnunkésalkalmaznunkkellalelkipásztorimegkülönböztetésnél: »Jóllehet az általános dolgokban van bizonyos bizonyosság,minélinkábbközeledünkarészlegesdolgokhoz,annálnagyobbahatározatlanság.(…)Agyakorlatszintjénnemazonosmindenkiszámáraagyakorlatiigazságvagyszabályakonkrétesetettekintve,smégazoknális,akikkonkrétesetekbenelfogadjákugyanazta gyakorlati szabályt, az ismeret nem azonosmindegyikükben. (…) És annál inkábbnövekszikahatározatlanság,minélinkábbhaladunklefeléarészlegesben.«Igaz,hogyazáltalánosnormákolyanjótképviselnek,amelyetsohanemszabadfigyelmenkívülhagynivagymellőzni,demegfogalmazásuknemölelhetifelmaradéktalanulazösszesegyedihelyzetet.”(VI.)

Page 7: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

7

7. 2016.szeptember5-énabuenosairesitérségpüspökeinyilatkozatottettekközzéazAmorislaetitiahelyesértelmezéséről,melybenkijelentik:

6) En otras circunstancias más complejas, y cuando no se pudo obtener unadeclaracióndenulidad,laopciónmencionadapuedenoserdehechofactible.Noobstante, igualmente es posible un camino de discernimiento. Si se llega areconocer que, en un caso concreto, hay limitaciones 6 que atenúan laresponsabilidad y la culpabilidad (vö. 301-302.), particularmente cuando unapersonaconsiderequecaeríaenunaulteriorfaltadañandoaloshijosdelanuevaunión, Amoris laetitia abre la posibilidad del acceso a los sacramentos de laReconciliaciónylaEucaristía(vö.336.és351.lábjegyzet).Estosasuvezdisponenalapersonaaseguirmadurandoycreciendoconlafuerzadelagracia.…9)Puedeserconvenientequeuneventualaccesoalossacramentosserealicedemanerareservada,sobretodocuandosepreveansituacionesconflictivas.Peroalmismotiemponohayquedejardeacompañaralacomunidadparaquecrezcaenunespíritudecomprensiónydeacogida,sinqueelloimpliquecrearconfusionesenlaenseñanzadelaIglesiaacercadelmatrimonioindisoluble.Lacomunidadesinstrumento de la misericordia que es «inmerecida, incondicional y gratuita»(297).10) El discernimiento no se cierra, porque «es dinámico y debe permanecersiempre abierto a nuevas etapas de crecimiento y a nuevas decisiones quepermitan realizar el ideal de manera más plena» (303), según la «ley degradualidad»(295)yconfiandoenlaayudadelagracia.…6)Más,bonyolultabbesetekbenésamikoraházasságérvénytelenségénekbíróikinyilvánítása nem lehetséges, előfordulhat, hogy az említett alternatíva nemválasztható. A megkülönböztetés útja azonban továbbra is nyitva áll előttünk.Amennyiben megszületik a felismerés, hogy az adott esetben olyan tényezőkállnak fenn, amelyek csökkentik a felelősséget és a bűnösséget (vö. 301-302),különösen akkor, ha az ember úgy gondolja, hogy mindezzel ártanának az újkapcsolatból származó gyermekeknek, és ezzel újabb bűnt követnének el, azAmoris laetitia megnyitja az utat a kiengesztelődés szentségéhez és aszentáldozáshoz(vö.336.és351. lábjegyzet).Ezekaszentségek lehetővéteszik,hogyakegyelemerejévelazilletőérettebbéváljonésfejlődjön.9) Indokolt lehet, hogy a szentségek esetleges kiszolgáltatása ezen személyekrészére zárt körben történjen, különösen akkor, ha konfliktushelyzetekre lehetszámítani. Tovább kell ugyanakkor kísérni a közösséget annak érdekében, hogynövekedjenamegértéséselfogadásszellemében,aminélkülfennállnaaveszély,hogyzavartkeltünkaházasságfelbonthatatlanságárólszóegyházitanításterén.Aközösségaz irgalomeszköze,az irgalompedig„kinemérdemelt, feltételnélküliésingyenes”(297).10) Amegkülönböztetés nem zárul le, hiszen az „dinamikus folyamat,melynekmindignyitottnakkellmaradniaanövekedésújszakaszaiésazújdöntésekiránt,amelyek lehetővé teszik az eszmény teljesebb megvalósítását” (303) a

Page 8: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

8

„fokozatosság törvénye” szerint (295) és a kegyelem segítségébe vetettbizalommal.

Mindez annyit jelent, hogy bár az Amoris laetitia nem tagadja a házasságfelbonthatatlanságát, az elvált újraházasodottakat is a szentségekhez engedi, és aztállítja,hogymiközbenezenállapotukhozmakacsulragaszkodnak,akegyelmisegítségbenisrészesülhetnek.FerencpápaugyanaznaphivatalosleveletírtSergioAlfredoFenoynak,SanMiguelpüspökének,akiazargentinpüspökikarbanabuenosairesitérségértfelel.ASzentatya megállapítja, hogy az Amoris laetitia csak úgy értelmezhető, ahogyan azt abuenosairesitérségpüspökeiteszik.

Queridohermano:Recibí el escrito de la Región Pastoral Buenos Aires «Criterios básicos para laaplicación del capítulo VIII de Amoris laetitia». Muchas gracias por habérmeloenviado;ylosfelicitoporeltrabajoquesehantomado:unverdaderoejemplodeacompañamiento a los sacerdotes... y todos sabemos cuánto es necesaria estacercanía del obíspo con su clero y del clero con el obispo . El prójimo «másprójimo»delobispoeselsacerdote,yelmandamientodeamaralprójimocomoasímismocomienzaparanosotrosobisposprecisamenteconnuestroscuras. ElescritoesmuybuenoyexplícitacabalmenteelsentidodelcapituloVIIIdeAmorisLaetitia.Nohayotrasinterpretaciones.

[Kedvestestvérem!Megkaptamabuenosairesi lelkipásztori térségdokumentumát,melyazAmorislaetitia nyolcadik fejezetének alkalmazására vonatkozó legfontosabbszempontokat mutatja be. Nagyon köszönöm, hogy elküldte! Köszönöm, hogyennyitdolgoztakrajta!Valódipéldájaezannak,hogyankellapüspöknekkísérniea papjait … mindannyian tudjuk, mennyire fontos, hogy a püspök ilyen közellegyen a papjaihoz, a papok pedig a püspökükhöz. A püspök legközelebbifelebarátjaapap,ésamikoraztaparancsothalljuk,hogy„szeresdfelebarátodat,mint önmagadat”, akkor nekünk, püspököknekmindenekelőtt a papjainkra kellgondolnunk. A dokumentumnagyon jó, és tökéletesen elmagyarázza azAmorislaetitiaVIII.fejezeténekértelmét.Ezazegyetlenlehetségesértelmezés.]

A buenos airesi térség püspökeinek írt fenti levelet ezután közzé is tették az ActaApostolicae Sedis2 2016. októberi számában azzal a megjegyzéssel, hogy Ferenc pápaelrendelte,hogyminthiteles tanítóhivatalimegnyilatkozásthozzáknyilvánosságra.Ezamegjegyzés nem azt jelenti, hogy az Amoris laetitia vagy a buenos airesi püspökökkijelentései hiteles tanítóhivatali megnyilatkozásnakminősülnének, csak azt mondja kitanítóhivatali tekintéllyel, hogy a buenos airesi püspökök helyesen értik, amit FerencpápaazAmorislaetitiábanmondaniakart.

2ASzentszékhivatalosközlönye(ford.megj.)

Page 9: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

9

Megkell jegyeznünk,hogyaszentáldozásmegtagadásaazelváltújraházasodottaktólésazegyüttélőpároktólolyantanítás,amelyaSzentírásonésazistenitörvényenalapszik.3Aki azt állítja, hogy az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulhatnak, azértelemszerűen a II. a IV. és az V. eretnekségben is hisz, vagy a házasságfelbonthatatlanságáravonatkozódogmáttagadja.48. 2016. június 16-án a római egyházmegye lelkipásztori kongresszusán Ferenc pápa

kijelentette,hogysok„együttélő”páraházasságkegyelmébenrészesül.(II.,IV.,V.)9. A2016.június26-isajtótájékoztatónFerencpápaígyfogalmazott:

Úgygondolom,hogyMartinLutherszándékainemnevezhetőktévesnek.Ahitetújítottameg. Lehet,hogybizonyosdolgokat rosszul közelítettmeg.…Mapedigmindannyian – evangélikusok, katolikusok, protestánsok – egyetértünk abban,mit jelent a megigazulás. Ebben a kérdésben, ami kiemelten fontos, nemtévedett.(I.)

10. 2016. október 31-én Lund (Svédország) evangélikus székesegyházában tartott

szentbeszédébenFerencpápakijelentette:

Martin Luther lelki tapasztalata arra irányítja figyelmünket, hogy Isten nélkülsemmit sem tehetünk. „Hogyan jutok a könyörülő Istenhez?” Ez a kérdésfoglalkoztatta Luthert. Az Istennel való helyes kapcsolat valóban életünklegfontosabbkérdése.Minttudjuk,LuthereztakönyörülőIstentamegtestesült,meghalt és feltámadt Jézus Krisztus örömhírében találta meg. Az „egyedül akegyelem által” tanával arra emlékeztet minket, hogy mindig Isten akezdeményezőfél,mielőttazemberbármitisválaszolna,sőtazemberválaszaisIsten ösztönzésére születik meg. A megigazulás tanában tehát az Istennelszembeniemberilétlényegefejeződikki.(I.)

11. 2016. október 31-én Ferenc pápa a reformáció emléknapján rendezett katolikus-

evangélikusmegemlékezésalkalmábólközösnyilatkozatotírtalá,amelybenazalábbi

3Vö.Familiarisconsortio84.Lásdmég:DichiarazionedelPontificioConsiglioperiTestiLegislativi:Circal’ammissibilità alla Santa Comunione dei divorziati risposati (L’Osservatore Romano, 2000. július 7., 1. old.;Communicationes,32[2000]).4Vö.G.Müllerbíboros,in:RiccardoCascioli,“VoglionofartacereBenedettoperchédicelaverità”,LaNuovaBussola quotidiana: http://www.lanuovabq.it/it/vogliono-far-tacere-benedetto-xvi-perche-dice-la-verita: „Egykiérdemesültpüspöknek,akimisétmutatbe,nemdeazigazságotkellhirdetnieaszentbeszédben?Csakazértne beszéljen a házasság felbonthatatlanságáról,mertmás, aktív püspökök olyan új szabályokat vezettek be,amelyekellentétesekazistenitörvénnyel?Azaktívpüspökökneksincshatalmukarra,hogymegváltoztassákazisteni törvényt az Egyházban.Nincs joguk ahhoz, hogy aztmondják egy papnak, hogy ki kell szolgáltatnia azOltáriszentséget olyasvalakinek, aki nincs teljes közösségben a katolikus egyházzal. Senki sem változtathatjameg ezt az isteni törvényt. Aki mégis megteszi, az eretnek, illetve szakadár.” Vö.http://magister.blogautore.espresso.repubblica.it/2019/04/17/between-the-two-popes-there-is-E2%80%9Cfracture-%E2%80%9D-the-silence-of-francis-against-benedict/

Page 10: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

10

állítás is szerepel: „Mélységesen hálásak vagyunk mindazért a lelki és teológiaiadományért,amelyetareformációáltalkaptunk.”(I.)

12. 2019.február4-énFerencpápaésAhmadAl-Tayyeb,azal-Azharmecsetnagyimámja

közösnyilatkozatotírtalá„Dokumentumazemberitestvériségről”címmel,melybenakövetkezőkijelentéseketolvashatjuk:

A szabadsághoz minden embernek joga van: a hit, a gondolat, a kifejezés éscselekvésszabadságamindenkitmegillet.Avallások,abőrszínek,anemek,afajokés a nyelvek sokfélesége és különbözősége az isteni bölcs akarat rendelkezése,amellyelIstenazembereketteremtette.Avallásszabadsághozésakülönbözőségszabadságáhozvalójogiserreazistenibölcsességrevezethetővissza.5(VII.)

(B) Ferenc pápa nyilvános cselekedetei, amelyek a hit igazságainak elutasításáróltanúskodnakA legnyilvánvalóbb értelmezés szerint a fenti kijelentések eretnekek. A Gyermekikorrekció(FilialCorrection)ésazAmorislaetitiateológiaibírálataitöbbilyenrehívtákfela figyelmet (az előbbit Ferenc pápának küldték meg, az utóbbit pedig a bíborosikollégiumnak juttatta el 45 katolikus tudós). Az Egyház jórészt eretnek értelembenértelmezte őket, és arra használta fel őket, hogy olyan nézeteket és cselekedeteketigazoljon velük, amelyekmegfelelnek nekik. Ferenc pápa senkit sem feddett meg, akiezeket az állításokat anyilvánosságelőtt eretnekmódonértelmezte, akkor sem,ha azeretnekértelmezésttámogatószemélypüspökvagybíborosvolt. Ugyanakkornemcsakezekakijelentésekbizonyítják,hogyFerencpápaanyilvánosságelőtt ragaszkodik azeretnekséghez.Hogy valakihisz-eegyadott tanban, aznemcsakaszavaival bizonyítható, hanem a cselekedeteivel is. Az egyházjogászok mindig is úgytartották, hogy szavak nélkül, pusztán a cselekedetek alapján is bizonyítható azeretnekség.PéldáulhavalakinemhajlandóletérdelniazOltáriszentségelőtt,azannakajele, hogy nem hisz Krisztus valóságos jelenlétében a kenyér és a bor színe alatt. Acselekedetekönmagukbanvévevagyaszóbeliés írásbelimegnyilatkozásokkalegyütt isutalhatnak az eretnekségben való hitre. Az utóbbi esetben olyan összefüggésrendszertalkotnak, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az adott szóbeli és írásbelimegnyilatkozást eretnek értelemben kell venni. Ferenc pápa számos nyilvánoscselekedetetanúsítja ígyvagyúgy,hogyhiszafentieretnekségekben.Ecselekedeteketösszefoglalóan, a teljesség igénye nélkül alább közöljük. Nincs is szükség rá, hogy azösszesetfelsoroljuk,hiszenhaFerencpápafentebbjelzettkijelentéseivelegyüttvesszükőket,akkorazalábbfelsorolttettekgyakoriságaéssúlyaelegendőahhoz,hogyminden

5Ferencpápatöbbalkalommalmegpróbáltvalamiféle informálismagyarázatotadni,deezekközülegyiksemolyan, amely egyértelműenmegfelelne a katolikus hitnek. Amagyarázat soránmindenképpen tisztázni kell,hogy Istenkifejezettencsakakeresztényvallástakarja.Mivelanyilatkozatotanagyimámmalegyütt írtaalá,olyan magyarázat nem adható, amelyet a nagyimám ne fogadna el. Mivel azt az álláspontot, hogy Istenkifejezettencsakakeresztényvallástakarja,anagyimámnemfogadjael,ezértanyilatkozatotnemlehetúgyértelmezni,hogyazösszhangbanlegyenahitünkkel.Alegnyilvánvalóbbértelembenkelltehátvennünk,vagyisolyannak,amitagadjaakatolikushitigazságát.

Page 11: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

11

kétséget kizáróan megállapítsuk, hogy Ferenc pápa nyilvánosan tanúsítja, hogy hiszazokbanazeretnekségekben,amelyekkelvádoljuk. Ferenc pápa cselekedetei többféleképpen tanúsítják, hogy hisz a fentnevezetteretnekségekben.Etettekközétartozikazis,amikorolyanklerikusokatésvilágiakatveszvédelmébe, helyez magasabb tisztségbe és dicsér, akik egyértelműen kinyilvánították,hogyhisznekezekbenazeretnekségekben,vagyolyanokat,akikkövetkezetesenazokkalazigazságokkalellentétesencselekszenek,amelyeketezekazeretnekségektagadnak.Azegyházjogászokmindigisúgytartották,hogyazeretnekekvédelmezése,előléptetéseéstámogatásamaga isazeretnekségbizonyítékánaktekinthető.MikorFerencpápaolyanklerikusokat és világiakat dicsér, akik ezeket az eretnekségeket támogatják, vagyilyeneketnevezkibefolyásostisztségekbe,vagyvédmegbüntetéstőlvagylefokozástól,miutánazoksúlyosanerkölcstelen tetteketvagybűncselekményeketkövettekel,akkoreretnek nézeteik terjesztésében segédkezik. Mikor a római kúria legfontosabbtisztségeibeeretnek főpapokatválaszt,arróla szándékáról tesz tanúságot,hogyezeketaz eretnekségeket az egész Egyházban el kívánja terjeszteni. Mikor olyan klerikusokatvesz védelmébe, akik bűncselekménynek minősülő erkölcstelen szexuális tetteketkövettek el, és ezzel súlyos botrányt okoz az Egyházban, a polgári hatóságok pedigvégzetes intézkedéseketkénytelenek foganatosítaniazEgyházellen,azt tanúsítja,hogynemhiszanemierkölcsrevonatkozókatolikustanításban,éshogyazeretnekésbűnözőklerikusok támogatása fontosabb számára az Egyház javánál. Mikor olyan egyéneketdicsér nyilvánosan, akik egész életüket annak szentelték, hogy szembeszálljanak azEgyház tanításával és a katolikus hittel, és olyan bűncselekményeket támogassanak éskövessenekel,amelyeketazistenikinyilatkoztatásésatermészettörvényegyarántelítél,aztüzeni,hogyezenegyéneknézeteités cselekedeteithelyénvalónakésdicséretesnektartja. Érdemes megfigyelni, hogy nagyon is megválogatja, kiket értékel és dicsérnyilvánosan.Azokatakatolikusokat,akikrőltudnilehet,hogymaradéktalanulhűségesekahit tanításához, ritkándicséri,ésaz ilyenkatolikusokmagatartását ritkánállítjaelénkkövetendőpéldául.Továbbáaztisláthattuk,hogyanfokozzale,illetveállítjapartvonalraazokat,akikragaszkodnakazEgyházhitéhez. Azalábbiakbanolyancselekedeteketmutatunkbe,amelyekarrautalnak,hogyFerencpápahiszafentieretnekségekben.DomenicoCalcagnobíboros Calcagno bíborosról azt lehet tudni, hogy még Ferenc pápa megválasztása előttvédelmébevetteNelloGiraudót,aztapapot,akiegykiskorú fiút zaklatott szexuálisan.Ferenc pápa meghagyta tisztségében mint az Apostoli Szék Vagyonkezelőségénekelnökétegészenaddig,amíg2017-benelérteanyugdíjkort.(II.,V.)FrancescoCoccopalmeriobíboros 2014-ben Coccopalmerio bíboros nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a katolikusvezetőknek hangsúlyozniuk kell a homoszexuális kapcsolatok pozitív elemeit, és hogybizonyos körülmények között helytelen lennemegtagadni a szentáldozást azoktól, akikházasságtörőkapcsolatbanélnek,ésaztkívánnitőlük,hogylépjenekkiakapcsolatukból.

Page 12: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

12

Számtalan módon jelezte azt is, hogy helyesli a homoszexuális tevékenységet. Ferencpápatöbbfontostisztségbenevezteki,többekközöttabbaamunkacsoportbais,amelyaházasságérvénytelenítésénekbíróikinyilvánításátvolthivatottmeggyorsítani,valamintaHittani Kongregáció keretén belül működő vizsgáló bizottságba, amely azon papokfellebbezésével foglalkozik, akiket kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazásvétségébentaláltakbűnösnek(II.,IV.,V.).BlaseCupichbíboros A 2015-ös családszinóduson Cupich bíboros támogatta azokat az előterjesztéseket,hogyaházasságtörőkapcsolatbanélőkésaszexuálisanaktívhomoszexuálisokbizonyoskörülmények között jó lelkiismerettel járulhassanak szentáldozáshoz. 2014-ben FerencpápaChicagoérsekéneknevezteki,2016-banbíborosnak,majdaPüspökiKongregációésaKatolikusNevelésKongregációjánaktagjának.(II.,IV.,V.)GodfriedDanneelsbíboros 1997-benés1998-banfelkértékDanneelsbíborost,hogyintézkedjenaRoeachcíműhittankönyvvel kapcsolatban, amelyetaző jóváhagyásávalhasználtakBelgiumban.Ezahittankönyvolyannemi felvilágosítással rontottamegakiskorúakat,amelyellentétesakatolikus alapelvekkel, arra tanítva őket, hogy bármilyen módon kereshetik a nemiélvezetet: magányosan, ellenkező nemű vagy azonos nemű társsal. Azokat a szokásospropagandisztikus érveket használta, amelyekkel a serdülőkor előtt álló gyermekekszexuáliszaklatásátszoktákigazolni.Danneelsbíborosvédelmébevetteahittankönyvet,ésnemvolthajlandósemmegváltoztatni,semkivonniaforgalomból,akkorsem,mikoratiltakozóbelgaszülőkmegjegyezték,hogyakönyvapedofíliárabuzdít.Védelmébevettetovábbá Roger Vangheluwe pedofil püspököt, miután nyilvánosságra került, hogyVangheluweasajátunokaöccsétzaklattaszexuálisan,agyermekötéveskorátólkezdve.Mikor az immár felnőttunokaöccs arra kérteDanneelst, hogy intézkedjenVangheluweügyében, Danneels nemet mondott, és felszólította, hogy hallgasson a zaklatásról, ésismerje el saját bűnösségét. 2010-ben mindez már köztudott volt. Danneels bíborosFerenc pápamellett állt a Szent Péter tér erkélyén,mikormegválasztása után előszörmutatkozott a nyilvánosság előtt. A 2015-ös családszinódusra Ferenc pápakülönmegbízottnak nevezte ki. Mikor 2019-ben meghalt, Ferenc pápa „buzgólelkipásztornak”nevezte,aki„odaadólélekkelszolgáltaazEgyházat”.(II.,IV.,V.)JohnDewbíboros AzEucharisztiával foglalkozó2005-összinódusonDewbíborosaházasságtörőpárokszentáldozáshozengedésemellettérvelt.2015-benFerencpápabíborosnakésa2015-öscsaládszinóduskülönmegbízottjánaknevezteki.(II.,IV.,V.)KevinFarrellbíboros Farrell bíboros támogatta azt a javaslatot, hogy az elvált újraházasodottakszentáldozáshozjárulhassanak.FerencpápaaVilágiak,aCsaládésazÉletDikasztériumanevűújonnan létrehozott testületprefektusánaknevezteki,bíborosi rangraemelte,ésbíboroskamarássá(camerlengo)tette.(II.,IV.,V.)

Page 13: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

13

OswaldGraciasbíboros Graciasbíborosnyilvánosságelőttkijelentette,hogyahomoszexualitásvalószínűlegolyan irányultság, amelyet Isten jelöl ki az ember számára. Ferenc pápa a szexuálisvisszaélésekről rendezett 2019. februári vatikáni csúcstalálkozó egyik szervezőjéneknevezteki.(II.,IV.,V.)JozefdeKeselbíboros 2014-bendeKeselbíboros,BrugesakkoripüspökeazutánadottTomFlamezatyánaklelkipásztori megbízatást, hogy azt szexuális visszaélés miatt elítélték. Antoon Stragieratyát egészen 2015-ig nem mentette fel a szolgálata alól, noha az egyházmegye már2004-bentudottStragierbűncselekményeiről.2015novemberébenFerencpápadeKeselpüspököt Mechelen-Brüsszel érsekének választotta, 2016 novemberében pedigbíborosnaknevezteki.(II.,IV.,V.)RodriguezMaradigabíboros A Dallasi Egyetemen tartott 2013-as beszédében Maradiaga bíboros kijelentette,hogy amásodik vatikáni zsinat „véget kívánt vetni az Egyház és az első vatikáni zsinatáltalelítéltmodernizmusviszonyátjellemzőellenségeskedésnek”,majdhozzátette,hogy„amodernizmusjobbáranemegyéb,mintválaszaszemélyméltóságátésjogaitcsorbítóigazságtalanságokraés visszaélésekre”.Hangsúlyozta, hogyaz Egyháznépénbelül nemoszthatókakeresztényekkét lényegilegkülönbözőcsoportra,világiakraéspapokra”,éshogy „ha helyesen akarunk fogalmazni, akkor nem papokról és világiakról kellenebeszélnünk, hanem közösségről és szolgálatról”. Kijelentette, hogy „maga Krisztus semönmagát hirdette, hanem Isten országát. Az Egyháznak – Krisztus tanítványának ésszolgájának–isugyaneztkelltennie.” Maradiagabíborosnemtettsemmit,mikorJoseJuanPinedaFasquellét,Tegucigalpasegédpüspökét azzal vádolták, hogy szexuális visszaélést követett el papnövendékekellenéssikkasztott.AlcidesJorgePedroCasarettopüspökazérttettapostolilátogatástazegyházmegyében,hogykivizsgáljaezeketavádakat,majda jelentését2017májusábanátnyújtottaFerencpápának.Fasquellepüspök2018júliusában,57éveskorábanmondottle hivataláról. Mikor a hondurasi szemináriumban tanuló 180 papnövendékből 48-anhomoszexuális visszaélésről panaszkodtak, Maradiaga nem volt hajlandó kivizsgálni apanaszukat,ésapanasztevőkettámadta.Ferencpápaazonkilencbíborosbólállótanácstagjáváéskoordinátorávánevezteki,amelyet2013-banhozottlétre,hogyazegyetemesegyházkormányzásábantanácsaivaltámogassa.(II.,IV.,V.)TheodoreMcCarrickvoltbíboros Számos szavahihető vádló szerint McCarrick volt bíboros arra kényszerítette apapnövendékeket,hogyhomoszexuáliskapcsolatralépjenekvele.ASzentszékmár2002-ben tudott ezekről a vádakról. 2005 és 2007 között a metucheni egyházmegye és anewarki érsekség kártérítést fizetett két papnak, aki szexuális visszaéléssel vádoltaMcCarricket.2013-banFerencpápátszemélyesentájékoztattákerrőlaviselkedésről,ésazt is közölték vele, hogy Benedek pápa szankciókat léptetett életbe McCarrickkel

Page 14: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

14

szemben. Ferenc pápa feloldotta a szankciókat, és számos fontos feladatot bízott rá,többekközöttaSzentszékképviselőjeként Izraelbe,Örményországba,Kínába, IránbaésKubába küldte, valamint vele együtt látogatott el Izraelbe és Kubába. Mikor 2018augusztusában Carlos Maria Viganò érsek azzal állt elő, hogy Ferenc pápa 2013 ótatudott arról, hogy McCarrick sorozatosan követett el szexuális bűncselekményeket, apápa nem reagált a vádra. 2019 februárjában a bíborost laicizálták. A volt bíborosmagatartása ellenére a felnőttek – és különösen a szeminaristák – ellen elkövetettszexuális visszaélések témája nem szerepelt a szexuális visszaélésekkel foglalkozócsúcstalálkozón,amelyreugyanezenhónapbanRómábankerültsor.(II.,IV.,V.)DonaldWuerlbíboros Wuerl bíboros annak tudatában hagyta, hogy George Zirwas atya folytassa papiszolgálatát,hogyazszámtalanszexuálisvisszaéléstkövetettel.Wuerlazutánmondottlewashingtoni érseki hivataláról, hogy a pennsylvaniai vádesküdtszék bírálta az eljárásátebbenazügybenésaszexuáliszaklatásegyébeseteiben.MikorWuerlezenmulasztásaimiatt lemondott, Ferenc pápa megdicsérte nemesszívűségéért, és mint apostolikormányzót megtartotta a washingtoni érsekség élén, és a püspöki kongregációbanbetöltötttagságátismegerősítette.(II.,IV.,V.)MarioEnricoDelpiniérsek Mint amilánói érsekségáltalánoshelynökeDelpini azutánhelyeztemásplébániáraMauroGalliatyát,hogytudomástszerzettróla,hogyGalliszexuálisvisszaéléstkövetettelegyfiatalemberellen.Abíróságelőtttett2014-esvallomásábanDelpinielisismerteezt.A Szentszéket is tájékoztatták róla. 2017-ban Ferenc pápa mégis Milánó érsekéneknevezteki.(II.,IV.,V.)JuanBarrosMadridpüspök BarroseltussoltaFernandoKaradimaatyasúlyosszexuálisbűncselekményeit,akitazegyházibíróság2011-benítéltelszexuáliszaklatásmiatt.2015-benFerencpápaahívekerőteljes tiltakozása ellenére Osorno püspökének nevezte ki, a kritikusait pedigrágalmazással vádolta. 2018-ban Barros püspök elismerte a felelősségét és lemondott,miutánFerencpápaelismerte,hogyazügy kezelése során „súlyoshibákat” vétett. (II.,IV.,V.)JuanCarlosMaccaronepüspök Maccarone az argentínai Santiago del Estero püspöke és a Buenos Airesi PápaiEgyetemteológiaikaránakdékánjavolt.2005-bennyilvánosságrakerültegyvideó,amelyMaccaronét mutatta, amint homoszexuális aktust folytat egy taxisofőrrel. Későbbnyugdíjba ment. Az eset után a Bergoglio érsek vezette argentin püspöki konferencianyilatkozatotadottki,melybenszolidaritásárólbiztosítottaMaccaronét.(II.,IV.,V.)JoséTolentinoMendonçapüspök 2013-ban Mendonça Terese Forcades nővér teológiáját dicsérte, aki szerint ahomoszexuális aktus erkölcsileg elfogadható, az abortuszhoz mindenkinek joga van, a

Page 15: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

15

NázáretiJézuspedignemadottsemmiféletörvényt.2018-banFerencpápaérsekkéésaVatikániTitkosLevéltárvezetőjévétette,ésőtkértefel,hogyvezesseapápaésamagasrangúkúriaitisztviselőknagyböjtilelkigyakorlatát.(II.,IV.,V.,VI.)GustavoÓscarZanchettapüspök 2013-ban Ferenc pápa az argentínai Oran püspökévé nevezte ki Zanchettát.Zanchetta homoszexuális bűncselekményeket követett el, többek közt szexuálisanzaklatott papnövendékeket. A fényképes bizonyítékokat 2015-ben átadták aSzentszéknek. 2017 decemberében Ferenc pápa az Apostoli Szék Vagyonkezelőségtanácsosávánevezteki.(II.,IV.,V.)Mgr.BattistaMarioSalvatoreRicca BattistaRiccasúlyoshomoszexuálisvétségeketkövetettelmintazuruguayiapostolinunciatúraalkalmazottja.Egyszerpéldáulegyférfiprostituálttalegyüttragadtbealiftbe,ahonnan a tűzoltóságnak kellett kimentenie. Miután ezek a botrányok nyilvánosságrakerültek,Ferencpápaarezidenciája(SzentMártaHáz)igazgatójánakésaVallásiMűvekIntézete(IstitutodelleOperediReligione)prelátusánaknevezteki.(II.,IV.,V.)JulioGrassiatya Grassit 2009-ben egy serdülőkorú fiú szexuális zaklatásáért ítélték el. A Bergogliobíboros vezette argentin püspöki konferencia mindent elkövetett azért, hogymegakadályozza Grassi elítélését. A püspöki konferencia egy négykötetes könyvet iskiadott,melybenGrassiáldozataitrágalmazták.Grassielmondta,hogyBergoglioérsekazegészpersorán„fogtaakezét”.(II.,IV.,V.)MauroInzoliatya Inzoli atyát a Hittani Kongregáció kiskorúak ellen elkövetett szexuális zaklatásértítélteel2012-ben.Elsőfokonlaicizálta,demiutánfellebbezett,ezenítéletvégrehajtásátfelfüggesztette. 2014-ben Ferenc pápa a büntetést jelentősen enyhítve visszavonultéletrekötelezte.2016-banazolaszbíróság letartóztattaéselítélte. Ferencpápacsakavilágibíróságítéleteutánlaicizálta.(II.,IV.,V.)JamesMartinjezsuitaatya Martin a homoszexuális kapcsolatok és a homoszexuális tevékenységelfogadtatásának közismert támogatója. 2017-ben Ferenc pápa a SzentszékKommunikációsTitkárságatanácsadójánaknevezteki.(II.,IV.,V.)TimothyRadcliffedomonkosatya 2013-ban Radcliffe kijelentette, hogy a homoszexuális tevékenységben Krisztusönátadása fejeződhet ki. 2015májusában Ferenc pápa az Igazságosság és Béke PápaiTanácsatanácsadójánaknevezteki.(II.,IV.,V.)EmmaBonino

Page 16: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

16

Emma Bonino az abortusz és az eutanázia legfőbb politikai támogatójaOlaszországban, aki azzal dicsekedett, hogy maga is sok abortuszt végzett. 2015-benFerenc pápa fogadta a Vatikánban, 2016-ban pedig Olaszország „elfeledett nagyjai”közöttméltatta.(II.,IV.,V.,VI.)PápaiÉletvédőAkadémia 2016-banFerencpápaazÉletvédőPápaiAkadémiaminda132tagjátelbocsátotta,éseltörölte azt az előírást, hogy az Akadémia tagjainak eskü alatt kell vállalniuk, hogy azemberiéletrevonatkozókatolikus tanítás szerint járnakel,ésnemvesznek résztolyankutatásban,amelyártalmaslehetazembrióra,illetveamagzatra,továbbánemvégezneksemabortuszt,semeutanáziát.AzAkadémia45újtagjaközött,akitőnevezettki,többolyanisvan,akikelutasítjaakatolikuserkölcsitanítást.MaurizioChiodiatyaazételésazital megvonását az eutanázia elfogadható formájának tartja, a fogamzásgátláserkölcstelenségére vonatkozó katolikus tanítást pedig elutasítja. Alain Thomasset atyaúgy gondolja, hogy nem léteznek belsőleg – vagyis a lényegüknél fogva – rosszcselekedetek, és kijelentette, hogy bizonyos esetekben a homoszexuális kapcsolat iselvezethetazéletszentségre.HumbertoMiguelYanezatyabizonyoskörülményekközöttmegengedhetőnek tartja a fogamzásgátlást. Marie-Jo Thiel professzor elutasítja azt akatolikus tanítást, hogy a homoszexuális aktus a lényegénél fogva rossz, és hogy afogamzásgátláserkölcsiszempontbólelfogadhatatlan.NigellBiggarprofesszorszerintazabortuszmegengedhetőaterhesség18.hetéig,azeutanáziapedigbizonyosesetekbenindokolható.(II.,IV.,V.,VI.)Azelváltújraházasodottakszentáldozásánaktámogatása Ferenc pápa következetesen támogatja, hogy azok, akik polgárilag elváltakházastársuktól, és mással folytatnak nemi kapcsolatot, bizonyos körülmények közöttszentáldozáshoz járulhassanak. A buenos airesi püspököknek írt fentebb idézettlevelébennyíltaneztagyakorlatottámogatja.Mikora2014-escsaládszinódus„Vitautánijelentését” (Relatio post disceptationem) fogalmazták, Ferencpápa személyesen lépettközbe. A Vita utáni jelentéshez fűzött megjegyzésében azt javasolta, hogy az elváltújraházasodottak szentáldozásra való bocsátását „eseti alapon” engedélyezzék, alelkipásztorok pedig azon életformák „pozitív elemeit” hangsúlyozzák, amelyeket azEgyház súlyosan bűnösnek mond, beleértve a válás utáni polgári házasságot és aházasságelőttiegyüttéléstis.EzekazajánlásokazőösztönzésérekerültekbeaVitautánijelentésbe, annak ellenére, hogy nem kaptak kétharmados többséget, amely nélkül aszinódusszabályaiszerintegyetlenajánlássemkerülhetbeaVitautánijelentésbe.Olyanirányelvekettettközzéarómaiegyházmegyében,amelyekbizonyoskörülményekközöttengedélyezik, hogy azok az elvált újraházasodottak, akik új partnerükkel házastársmódjára (more uxorio) élnek együtt, szentáldozáshoz járuljanak. Ezek a tanítások éscselekedetekönmagukbanistámadástjelentenekahitellen,hiszenazatanítás,hogyazakatolikus,akinekéletbenvanaházastársa,ésennekellenéreegyüttélvalakimással,nem részesülhet az Eucharisztiából, legalábbis olyan igazság, amely az Egyháztévedhetetlenségénekmásodlagostárgyátképezi.Mindenképpenolyanigazság,melynekelfogadása szükséges ahhoz, hogy a hitletéteményt hatékonyan védelmezzük és

Page 17: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

17

megfelelő tekintéllyel terjesszük elő. Nem tagadjuk, hogy része az Isten általkinyilatkoztatottszenthagyománynak.EnnektagadásátazértnemtüntettükfelaFerencpápa által támogatott eretnekségek között, mert egyes tiszteletreméltó katolikusteológusok szerint nem tartozik az Isten által kinyilatkoztatott hitletéteményhez. EzenigazságtagadásaafentemlítettIV.ésV.eretnekségeterősíti.Egyébjelek 2014.június9-énFerencpápafogadtaaVatikánbanahomoszexualitáselfogadtatásamellett harcosan kampányoló Tupac Amaru szervezetet Argentínából, ésmegáldotta akokalevelüket, hogy azt a maguk pogány vallási szertartásaikban használják, ahol akokacserjétszentnövénykénttisztelik.(II.,IV.,V.,VII.) Ferenc pápa egyetlen szóval sem támogatta azokat a kezdeményezéseket,amelyekkel a katolikus országokat próbálták megvédeni az abortusztól és ahomoszexualitástól,példáulmikor2018májusábanazabortuszbevezetéséről tartottaknépszavazástÍrországban.(II.,IV.,V.,VI.) A2018-as ifjúságiszinódusnyitómiséjénFerencpápaolyankülönlegespásztorbototviselt,amelyahhozatárgyhozhasonlított,amelyetasátánirituálékonszoktakhasználni.(VI.,VII.) A2018-asifjúságiszinódusonFerencpápaegyszivárványszínű,torzkeresztetviselt,aszivárványpedigköztudottanahomoszexuálismozgalomjelképe.(II.,IV.,V.) FerencpápaolyanmegállapodástkötöttKínával,amelylehetővéteszi,hogyazországkatolikuspüspökeitakínaikormányválasszameg, továbbáelrendelte,hogytöbbhithűkatolikus püspök olyan püspököknek engedje át az egyházmegyéjét, akiket az államnevezett ki. Kína ateista állam, amely üldözi a keresztényeket, és olyan erkölcstelennépesedési politikát erőltet rájuk, amely hatalmas méretekben támogatja afogamzásgátlástéskényszerítiabortuszraanőket.Ezanépesedésipolitikakiemeltcélakínaikormányszámára,éseddigisfelmérhetetlenkárokatokozott.HaazEgyházakínaikormányellenőrzésealákerül,nemleszképesellenállniennekapolitikának.(II.,VI.) Ferenc pápa nem tagadta, hogy az Amoris laetitia a fentnevezett IV., V. és VI.eretnekségeket tanítja, mikor Brandmüller, Burke, Caffarra és Meisner bíboros 2016szeptemberében a dubiában erre kérte. Ez a dubia néven nevezi azt a súlyoszavarodottságot,amelybenazAmoris laetitiamiattsokhívőtaláljamagáthitéserkölcskérdésében.Mivelahagyománynakteljesenmegfelelő,rendeseljárás,hogyapüspökökdubiát nyújtsanak be, és kérdéseikre választ is kapjanak, a válaszmegtagadása Ferencpáparészérőlátgondoltésmegfontoltdöntésnektekinthető.

Page 18: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

18

(C)Ferencpápamakacsragaszkodásaazeretnektanokhoz Ferencpápaelvégezteaszenteléshezszükségesteológiaitanulmányokat,filozófiábólésteológiábóllicenciátusifokozatotszerzett,majdaFacultadesdeFilosofíayTeologíadeSan Miguel nevű argentin jezsuita egyetemen és papneveldében a teológia egyetemitanára lett. Később ugyanezeken a karokon rektor. A Familiaris consortio kezdetűapostoli buzdítás és aVeritatis splendor kezdetű enciklika, amely a fenti eretnekségekközül többet is elítél, akkor jelent meg, amikor pap, illetve püspök volt. A Familiarisconsortiótmagais idézte írásaiban,továbbárésztvettaVeritatissplendorralfoglalkozó2004-esteológiaikonferencián,aholfelisszólalt,ésafenti(VI.)eretnekségáltaltagadotttanítás mellett foglalt állást. A fent említett dubia, amelyet 2016 szeptemberébenbizalmasan küldtek el Ferenc pápának, majd ugyanazon év novemberébennyilvánosságra hoztak, utal a Veritatis splendor és a Familiaris consortio vonatkozórészeire. Feltételezhetjük tehát, hogy Ferenc pápa megfelelően ismeri a katolikustanítást,ígyaztistudniakell,hogyazáltalavallotteretnekségekellentétesekakatolikustanokkal. Eretnek voltukra az a Gyermeki Korrekció (Filial Correction) is rámutatott,amellyelkatolikustudósokkerestékmeg2017augusztusában,ésamelyetugyanazonévszeptemberébenhoztaknyilvánosságra.6AkövetkezőkérésselfordulunkÖnökhöz,püspökökhöz Arra kérjük Főtisztelendő Bíboros és Püspök Urakat, hogy sürgősen foglalkozzanakazzalahelyzettel,amitazjelent,hogyFerencpápanyilvánosankitartazeretnekségben.Hálásan vesszük tudomásul, hogy Önök közül többen is megerősítették azokat azigazságokat, amelyek ellentétesek a fentnevezett eretnekségekkel, illetvefigyelmeztettekazokraasúlyosveszélyekre,amelyekezalattapápaságalattfenyegetikazEgyházat.Emlékeztetünkpéldáularra,hogyŐeminenciájaBurkebíborosúrmár2014októberében kijelentette, hogy az Egyház irányvesztett hajónak tűnik, ésŐeminenciájaPujatsbíborosúrral,anéhaiCaffarrabíborosúrraléstöbbmáspüspökkelegyüttírásbelinyilatkozatot tett 2016 szeptemberében, hogy hűséges lesz az Egyház házasságravonatkozó változhatatlan tanításához. Utalunk továbbá Őeminenciája Eijk bíboros úrtavalymájusi kijelentésére,miszerint a tanítás hűséges átadásának jelenlegi kudarca aSzent Péter utódjával egységben levő püspökök részéről az utolsó napok előremegjövendölt nagy megtévesztését idézi emlékezetünkbe, valamint azokra amegjegyzésekre, amelyeket Őeminenciája Gerhard Müller bíboros úr „Hitünkmegvallása” című nyilatkozatában nemrégiben olvashattunk. Hálát adunk Istennekezekért és a bíborosok és püspökök más hasonló állásfoglalásaiért, amelyek bizonyosmértékbenmegnyugtattákahíveket. Aztgondoljukugyanakkor,hogyazilyensúlyoséspéldanélkülállóválsághelyzetbennem elegendő többé elméleti szinten tanítani az igazságot vagy általánosan elítélni az

6Lásdhttp:www.correctiofilialis.orgAszervezőkazajánlottirodalmatisközzétették,amelyalátámasztjaanyíltlevélbenkifejtettálláspontjukatFerencpápaeretnekségeivelkapcsolatban.

Page 19: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

19

Egyházban tapasztalható zűrzavart. A katolikusok ugyanis aligha fogják elhinni, hogy apápaahitettámadja,hacsaknemmondjukkinyíltan.Hacsakelméletiszintenítéljükelazűrzavart,akkorFerencpápatovábbhaladhatcéljamegvalósításában. Azon bizonyítékok ellenére, amelyeket jelen levelünkben Önök elé tártunk,elismerjük,hogynemamifeladatunkeretnekneknyilvánítaniapápátolymódon,hogyannakakatolikusokszámáraegyházjogikövetkezményeiislegyenek.ÚgyfordulunkezértÖnökhöz,mint lelkiatyáinkhoz,mintakikamaguk illetékességi területénbelülKrisztustképviselik, nem pedig a római pápát, és arra kérjük Önöket, hogy nyilvánosanfigyelmeztessékFerencpápát,hogytagadjamegazáltalavallotteretnekségeket.Méghaattólakérdéstől,hogyőmagamennyireragaszkodikezekhezazeretneknézetekhez,elisvonatkoztatunk, a pápa magatartása azon hét tétel tekintetében, melyekellentmondanakazIstenáltalkinyilatkoztatottigazságnak,ésamelyeketlevelünkelejénemlítettünk, indokolja, hogy az eretnekség vétségével vádoljuk. Ezekkel kapcsolatbanmindenkétségetkizáróaneretneknézeteket támogatéshirdet.Havalakieretnekségettámogat és hirdet, az önmagában elegendő ahhoz, hogy az eretnekség vétségévelvádoljuk. A püspököknek tehát bőséges okuk van rá, hogy komolyan vegyék azeretnekségvádját,ésmegpróbáljákorvosolniahelyzetet. Mivel Ferenc pápa mind a cselekedeteivel, mind a szavaival bizonyságot tetteretnekségéről, az eretnekség megtagadása során jóvá is kell tennie ezeket acselekedeteket, azon püspökök és bíborosok kinevezésének visszavonását is beleértve,akik szavaikkal, illetve cselekedeteikkel ezen eretnekségeket támogatják. Az effélefigyelmeztetést a pápa iránti testvéri szeretet indokolja, de az Egyháznak is tartoznakvele.Ha–amitőlIstenőrizzen!–Ferencpápaezenfigyelmeztetésekhatásárasemtermiaz igazbűnbánat gyümölcsét, kérjük, teljesítsékhivatalbeli kötelességüket, ésmondjákki, hogy az eretnekség kánonjogi vétségét követte el, és hogy viselnie kell e bűntettkánonjogikövetkezményeit. Nem szükséges, hogy a katolikus egyház valamennyi püspöke így tegyen, sőt, atöbbségüksemkellhozzá.Elég,haazEgyházhithűpüspökeinekjelentősésreprezentatívrészevállalkozikerre.TekintettelFerencpápaeretnekségéneknyílt,általánoséspusztítótermészetére, a katolikus egyház hithű püspöke ma nem tehet mást, mint hogynyilvánosanfigyelmeztetiFerencpápátazeretnekségmiatt. Ez az eljárás összhangban van az Egyház jogával és hagyományával, amelykifejezettenmegisköveteliazt.Azalábbiakbanakánonjogiésteológiaialapjátmutatjukberöviden. Kérjük a Szentháromságot, hogy világosítsa meg Ferenc pápát, hogy utasítson elminden eretnekséget, amely szembenáll az egészséges tanítással. Könyörgünk, hogy aBoldogságos Szűz Mária, az Egyház anyja esdje ki Önöknek Istennél a krisztusi hitvédelméhez szükséges világosságot és erőt. Engedjék meg, hogy egészen nyíltankimondjuk,hogyamennyibenígytesznek,nemkellmajdanhallaniukazÚrszemrehányószavait:„Nemálltatokbearésbe,nemépítettetekfalatIzraelházaszámára,hogyerősentartsamagátaharcbanazÚrnapján”(Ez13,5). Alázatosankérjük,hogyáldjanakmegminket.BiztosítjukÖnöket,hogyimádkozunkaszolgálatukértésazEgyházért.

Page 20: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

20

ŐszintehívükKrisztusban:GeorgesBuscemi,aCampagneQuébec-Vieelnöke,azEmberiÉletésaCsaládII.János

PálrólelnevezettAkadémiájánaktagja

RobertCassidySTL

ThomasCreanOPatya

Matteod’Amico,atörténelemésafilozófiaprofesszora,AnconaiGimnázium

NickDonnellyMAdiakónus

MariaGuariniSTB,SeraphicumPápaiEgyetem,Róma;aChiesaepostconciliohonlapszerkesztője

Prof.RobertHicksonPhD,azirodalomésa„stratégiaikultúra”címűtantárgy

nyugalmazottprofesszora

JohnHunwickeatya,volttudományosfőmunkatárs,PuseyHouse,Oxford

PeterKwasniewskiPhD

JohnLamontDPhil(Oxon.)

BrianM.McCall,ajogtudományOrphaésMauriceMerrillrőlelnevezettprofesszora;aCatholicFamilyNewsfőszerkesztője

CorMennenJCLatya,a’s-Hertogenbosch(Hollandia)egyházmegyepapja,a

székesegyházikáptalankanonokja,a‘s-Hertogenboschegyházmegyeiszemináriumtanára

StéphaneMercier,STB,PhD,aLouvainiKatolikusEgyetemvoltoktatója

AidanNicholsOPatya

PaoloPasqualuccifilozófiaprofesszor(nyugalmazott),PerugiaiEgyetem

DrClaudioPierantoni,aközépkorifilozófiaprofesszora,ChileiEgyetem;az

egyháztörténetésapatrisztikavoltprofesszora,ChileiPápaiKatolikusEgyetem

JohnRistprofesszor

DrAnnaSilvas,tudományosfőmunkatárs,aNewEnglandiEgyetemBölcsészkara

Page 21: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

21

Prof.dr.W.J.Witteman,fizikus,kiérdemesültprofesszor,Twente-iEgyetem

Mitmondazegyházjogésakatolikusteológiaazeretnekpápahelyzetévelkapcsolatban? Akatolikusteológusokrégótavitatkoznakarról,mitkell tenniabbanazesetben,haegy pápa eretnekségbe esik. A kérdés akkor került előtérbe,mikor a konstantinápolyiharmadik egyetemes zsinat 681-ben elítélte a monotheletizmus eretnekségét, halálautánpedigkiátkoztaazezeneretnekségettámogatóHonoriuspápát.Honoriustazsinataktáit jóváhagyó Szent II. Leó pápa is elítélte. Ettől kezdve a katolikus teológusok ésegyházjogászoktöbblényegespontbanegyetértésrejutottakatekintetben,hogymitkelltenni,haegypápaeretnekségbeesik.Atovábbiakbanezeketmutatjukberöviden. Általánosegyetértésmutatkozikatekintetben,hogyegyetlenpápasemtámogathateretnekséget, mikor úgy tanít, hogy az megfelel a tévedhetetlen tanítóhivatalimegnyilatkozás feltételeinek. Ez a kitétel nem jelenti azt, hogy a pápa nem eshet azeretnekség bűnébe, hiszen a pápák számos olyan kijelentést tehetnek és tesznek is anyilvánosságelőtt,amelynemtévedhetetlen,sokpápapedigsohanemterjesztelőolyantanítást,amelyetahivatalánálfogvatévedhetetlennekszán. Általános egyetértés mutatkozik a tekintetben, hogy az Egyház nem rendelkezikjoghatósággalapápafelett, ígyolyanhatalommalsem,amellyelapápátelmozdíthatnáhivatalából,akkorsem,haazazeretnekségbűnébeesik. Általános egyetértés mutatkozik a tekintetben, hogy az eretnek pápa oly nagyveszedelem, hogy nem szabad eltűrni semmiféle állítólagosan nagyobb jó érdekében.Suarezakövetkezőképpenfogalmazzamegeztakonszenzust:„RendkívülimódonártanaazEgyháznak,hailyenpásztoralenne,éshanemlenneképesmegvédenimagátilynagyveszélytől, és az Egyházméltóságát is csorbítaná, ha úgy lenne az eretnek pápa irántiengedelmességrekötelezve,hogymindeközbenképtelen lennekivetnimagából,hiszenamilyenafejedelemésapap,olyananépis.”BellarminSzentRóbertkijelenti:„Siralmasis lenne az Egyház állapota, ha olyan pásztort kellene követnie, aki nyilvánvalóanfarkaskéntviselkedik”(Hitviták,3.hitvita,2.könyv,30.fejezet). Általános egyetértés mutatkozik a tekintetben, hogy az egyházi hatóságoknakmindentmegkelltenniükazért,hogyorvosoljákazeretnekpápaveszedelmét.Alegtöbbteológusazonazálláspontonvan,hogyebbenazesetbenazEgyházpüspökeitestesítikmeg azt a hatóságot, amelynek legfőbb kötelessége, hogy egymással összhangbancselekedveeztaveszedelmetelhárítsák.

Page 22: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

22

Általános egyetértés mutatkozik a tekintetben, hogy az a pápa, aki az eretnekségbűnébeesik, és eretneknézeteibenmakacsul ki is tart, nemmaradhat többépápa.7Ateológusok és az egyházjogászok ezt a kérdést a pápai hivatal elvesztésének tágabbösszefüggésrendszerén belül vizsgálják. A pápai hivatal szerintük halál, lemondás éseretnekségmiattveszíthetőel.Ezakonszenzusajózanparasztiésznekismegfelel:pápacsakkatolikusemberlehet.Ezazálláspontarraépül,amitapatrisztikushagyományésafundamentális teológia tanít az egyházi hivatalról, az eretnekségről és az egyháztagságfeltételeiről.8Azegyházatyáktagadták,hogyazeretnekbármiféleegyházijoghatósággalrendelkezhetne. Az Egyház későbbi doktorai szerint ez a tanítás olyan nyilvánoseretnekségre vonatkozik, amely egyházjogi büntető szankciót von maga után, és úgygondolták,hogyazazistenitörvényen,nempedigazegyházpozitívtörvényénalapszik.Aztállították,hogyazilyeneretneknemgyakorolhatsemmifélejoghatóságot,hiszenazeretnekségeelválasztjaazEgyháztól, és senki semgyakorolhathatalmatazEgyházban,akionnankivanzárva.9 Az Egyház kánonjoga alátámasztja ezt a teológiai konszenzust. Az első olyankánonnal,amelyapápaeretnekségéneklehetőségévelkifejezettenfoglalkozik,GratianusDekrétumában találkozunk. ADekrétum6. kánonjának XI.distinkciójában azt olvassuk,hogysenkisemmondhatítéletetapápafelett,kivéveakkor,haazeltérazigazhittől:

Cunctosipseiudicaturusanemineestiudicandus,nisideprehendaturafidedevius(„őt,akimindenkitmegítél,senkisemítélhetmeg,kivéve,haeltérahittől.”)

Úgytűnik,afentimondatmegfogalmazásátHumbertbíborosDesanctaRomanaecclesiacímű1053-asműve ihlette,aholaztolvassuk,hogysenki semmondhat ítéletetapápafelett,csakhitbelikérdésekben:„anemineestiudicandusnisifortedeprehendaturafidedevius.” A kánonban szereplő állítás Nagy Szent Gergely pápa következő mondatátpontosítja: „a rossz főpapokat alattvalóiknak el kell viselniük, amennyiben mindezlehetséges a hit sérelme nélkül (Moralia XXV c. 16: „Subditi praelatos etiam malostolerant,sisalvafidepossint…”).

7 Lásd pl. Thomas de Vio Cajetan, De Comparatione auctoritatis papae et concilii cum Apologia eiusdemtractatus(Róma:Angelicum,1936);MelchiorCano,DeLocistheologicis,6.könyv,8.fejezet;Bañez,InIIaIIaeq.1a.10;SzentTamásrólnevezett János,Cursustheologici II-II,DeauctoritateSummiPontificis,d.8,ad.3,Dedepositionepapae;Suarez,Defide,disp.10;BellarminSzentRóbert,DeRomanoPontifice,2.könyv;Billuart,Cursustheologiae,II-II.rész;LiguoriSzentAlfonz,VindiciaeprosupremaPontificispotestateadversusIustinumFebronium;CardinalCharlesJournet,L'ÉgliseduVerbeIncarné,1.köt.:l'hiérarchieapostolique(ÉditionsSaint-Augustin,1998),980-83.old.8 Lásd pl. Szent Ágoston, 181. szentbeszéd; IX. Piusz pápa Ineffabilis Deus kezdetű bullája, melyben aSzeplőtelenFogantatástanáthatározzameg.9 Bellarmin Szent Róbert (DeRomanoPontifice, 2. könyv, 30. fejezet) ezt az elvet alkalmazza arra az esetre,amikorapápaeretnekségmiattveszítielhivatalát.Akésőbbiszerzőkannyibanfinomítottákeztakijelentést,hogy az eretnek klerikus bizonyos rendkívüli körülmények között gyakorolhat joghatóságot, hiszen azt azEgyháztólkapja.Ugyanakkoregyik ilyenszerzősemvalljaazt,hogyapápa,akinekeretnekségenyilvánvalóváválikésbebizonyosodik,pápaijoghatósággalrendelkezikésaztgyakorolhatja.ApápaugyanisnemazEgyháztólkapjaajoghatóságát,azeretnekpápapedignemruházhatjafelönmagátezzelajoghatósággal.

Page 23: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

23

Azakánonjogikijelentés,miszerinteretnekségeseténítéletetlehetmondaniapápafelett,azonkánonjogialapelvreépül,hogyapápafölöttsenkisemmondhat ítéletet.Akánonbanszereplőállításegybizonyoskiváltságkihirdetése:apápaalehetőlegnagyobbmértékbenmentességetélvezazalól,hogymásokítéletetmondjanakfelette. Ezt a kánont– csakúgy,mintGratianusDekrétumának többi részét–aCorpus iuriscanonicibe foglalták, amely egészen 1917-ig a latin egyházi jog alapját képezte. Atekintélyétmagaapápatekintélyealapozzameg,hiszenazegyházjogapápatekintélyéreépül. III. Ince pápa hirdette ki, aki a pápa beiktatásáról szóló szentbeszédében aztmondja, hogy „egyéb bűneinek egyedüli bírája Isten, az Egyház csak azon bűnei felettmondhatítéletet,amelyeketahitellenkövetel”[“Intantumenimfidesmihinecessariaest,utcumdecaeterispeccatissolumDeumiudiciumhabeam,proptersolumpeccatumquod in fide committitur possem ab Ecclesia judicari.”] A kánon elutasítása aDekrétumban magának a pápai primátusnak a kánonjogi alapját ásná alá, hiszenegyházjogiértelembenrészbenezakánonazalapjaannakazelvnek,hogyapápafölöttsenkisemmondhatítéletet. ADekrétumösszeállításaésközzétételeutánakánontazegészEgyházelfogadta.Azazeretnekség,amelyreezakánonutal,gyakorlatilagazösszesszerzőszerintakülsőlegmegnyilvánulóeretnekségetjelenti(aztanézetet,hogyapápaatisztánbelsőeretnekségmiatt iselveszítihivatalát,JuandeTorquemadaOPképviselte,azótaazonbanazösszesegyházjogász és teológusmeggyőzően cáfolta és elutasította). Semaz1917-es, semaz1983-as Egyházi Törvénykönyv nem helyezi hatályon kívül azt az alapelvet, hogy azeretnekpápaelveszítihivatalát.Etörvénykönyvekvalamennyimagyarázójaígyvélekedik,ésegyetisértenekezzelazelvvel.10 A korai kánonjogi hagyomány szerint eretnek pápa esetén a pápát többszörfigyelmeztetni kell, és csak akkor tekinthető eretneknek, ha a figyelmeztetésekeredménytelennek bizonyulnak. Rufinus Summájában, a Summa antiquitate ettemporében(1170utánról)ésJohannesFaventiusSummájában(1171utánról)egyarántaztolvassuk,hogyapápátháromszorkellfigyelmeztetni,hogyálljonelazeretnekségtől,és csak utána lehet eretneknek tekinteni. Huguccio Summája megállapítja, hogy csakazutánlehetapápáteretnekneknyilvánítani,miutánfigyelmeztették,hogyhagyjonfelazeretnekséggel,ésefigyelmeztetésdacáramakacsulatévedésétvédelmezi. A szedavakantista szerzők szerint a pápa automatikusan elveszíti pápai hivatalát anyilvános eretnekség következtében, és ezért az Egyháznaknemkell és nem is szabadközbelépnie. Ez az álláspont nem felelmeg a katolikus hagyománynak és teológiának,ezértelkellutasítanunk.Haelfogadnánk–jegyzimegszámosteológus–,hatalmaskáoszkeletkezne az Egyházban, amennyiben a pápa eretnekséget kezd hirdetni. Maguk azegyeskeresztényekdöntenékugyanisel,hogyapápaeretneknekmondható-e,éshogyelveszítette-e hivatalát. Ehelyett el kell fogadnunk, hogy az Egyház püspökeinek

10Lásdpl.JusCanonicumadCodicisNormamExactum,FranciscusWernzandPetrusVidal(Gregorianum,1924-1949), II (1928),n.453; Introductio inCodicem,3.kiad.,UdalricusBeste, (Collegeville:St John’sAbbeyPress,1946),221.kánon;NewCommentaryontheCodeofCanonLaw,JohnP.Beal,JamesA.Coriden,andThomasJ.Greenszerk.(NewYork:Paulist,2000),1618.old.

Page 24: Nyilt level a katolikus egyház püspökeihez · János Pál pápa ebben az értelemben javasolta a »fokozatosság törvényét«, tudván, hogy az ember »az erkölcsi jót a növekedés

24

közbelépése nélkül a pápa nem eshet ki hivatalából.11 Az ilyen közbelépéshez az ishozzátartozik, hogy legalább kétszer felszólítják a pápát, hogy utasítsa el az általatámogatott összes eretnekséget, ha pedig nem hajlandó erre, akkor közölni kell ahívekkel, hogy az eretnekség bűnébe esett. Az eretnek pápa azért veszíti el hivatalát,mertazeretnekségösszeférhetetlenazegyháztagsággal.Apápaeretnekségeattól leszhivatalvesztéssel járó jogi tény, hogy az Egyház megállapítja a pápa eretnekségét, azEgyházpüspökeipedigkihirdetik,hogyapápaeretnek. Akatolikusteológusokközöttkisebbvéleménykülönbségekállnakfennatekintetben,hogymilyenlépéseketkelltennieazEgyháznakazeretnekpápávalszemben.KajetánésSzentTamásrólnevezett János iskolája szerintakkorveszítielapápaahivatalát,haazEgyház –miutánmegállapította és kihirdette a pápa eretnekségét –megparancsolja ahíveknek,hogyeretnekségemiattkerüljék.BellarminSzentRóbertiskolájanemutasítjaelazt,hogymegkellparancsolniahíveknek,hogyeretnekségemiattkerüljékapápát,denemgondoljaúgy,hogymindezelőfeltételelenneannak,hogyapápaeretnekségmiattelveszítse hivatalát. Mindkét iskolának a mai napig vannak követői. E vitatottkérdésekben,melyekeldöntéseazEgyházpüspökeinekadolga,nemfoglalunkállást.

11 Nemzárjukkiazta lehetőséget,hogyapápa,akinyilvánosanmegtagadjaakatolikushitet,ésnyilvánosanvalamelynemkeresztényvallásratérát,elveszítipápaihivatalát,deezazelméletiesetnemhasonlítajelenlegihelyzetre.