Nick Cutter a Falka Reszlet

8/18/2019 Nick Cutter a Falka Reszlet

http://slidepdf.com/reader/full/nick-cutter-a-falka-reszlet 1/45

„Utazás a élelem és elkeseredettség vad világába… Sokáig kísérteni ogja az olvasót.”Christopher Golden

„ A falká ban nincs megállás.Zseniális és mélyen elkavaró regény, amit nem lehet letenni.

Egyszerűen végig kell olvasni.” Jonathan Maberry

„Egyes thrillerektől borzongunk, másoktól libabőrösek leszünk. A falká tól kiugrunk a bőrünkből…

Cutter vizuális megoldásai súlyosan nyomasztóak és rendesen betalálnak.Nem szégyen csak jól megvilágított, orgalmas helyeken olvasni.”

Kirkus Reviews



A szerző eddig meg jelent műve az Agave Könyvek gondozásában:

Mélység



Fivéremnek, Grahamnek



„A elnőttek elavult gyerekek.” Dr. Seuss

„Ez a ej az állaté! Ajándék!” William Golding: A legyek ura

(Déry ibor ordítása)



ELSŐ RÉSZ

AZ ÉHES EMBER



11

A Hátborzongató Hírek Hálózata online kiadásának október 19-i címlapja:

EGY ÉHES EMBER A SZIGETEN

Szerző: Huntington Mulvaney

Félelmetes híreket hozunk, kedves olvasók, az egyik leg-magányosabb erődünkből, a Prince Edward-szigeti Alsó-Montague aprócska halászközösségéből. A szigetről, amialig több egy elhagyatott, baljós szikladarabnál az Atlanti-óceánban.

ökéletes helyszín valami ördögi tetthez, nem igaz? AzÖnök legnagyobb örömére mi mindent látunk és mindenthallunk.

Múlt éjjel az alsó-montague-i Diplomata vendéglő pin-cérnőjének, Sadie Adkinsnek legújabb Chevrolet típusú fur-gonját meglovasította egy természetellenesen lesoványodotttolvaj. Adkins tárcsázta ingyenesen hívható szerkesztőségi

vonalunkat, mivel panaszát a helyi közterület-felügyeletrendészei kegyetlen és galád módon visszadobták, miután– idézzük – „nevetségesnek” és „képtelenségnek” titulálták.

– udom, ki lopta el a rohadt urgonomat – mesélte la-punknak Adkins. – Az a Bélpoklos Béla.

Egy ismeretlen személyazonosságú, 38 és 44 év közötti,tüsire nyírt hajú, bő ruházatot viselő érfi lépett be a Diplo-matába este kilenckor. Adkins elmondása szerint a érfi az

alultápláltság kóros jeleit mutatta.



12

– Sovány volt! De annyira, hogy nem is hinnék el – ma-gyarázta igazságra szomjas, rettenthetetlen riportereinknekAdkins. – Soha életemben nem láttam még ennyire véznaembert. Viszont éhes volt.

Adkins elbeszélése alapján az ismeretlen személyazonos-ságú érfi elogyasztott öt tálca „Éhes érfi reggelije”-menüt– amely mindegyike négy tojást, három vajas palacsintát, ötcsík szalonnát, kolbászkákat és pirítóst tartalmaz.

– Kievett minket a tojásainkból – folytatta Adkins. – Csaktömte magába, és még többet kért. A hasa biztos megtelt,akár a duda. Mikor… szóval… mikor kivittem neki a har-madik vagy talán a negyedik tálcával, rajtakaptam, amint aszalvétákat eszi. Kitépkedte őket a szalvétatartóból, megrágta,és lenyelte őket.

Aztán az ismeretlen személyazonosságú érfi fizetett, éselment. A röviddel ezután szintén távozó Adkins a terep- járójának csupán hűlt helyét találta – micsoda rémséges ésméltatlan tett!

– Nem mondanám, hogy túlzottan meglepett – vonta mega vállát a pincérnő. – Ez a pasas annyira kétségbeejtőnek tűnt,amennyire csak lehetséges.

Majd hirtelen hallgatásba burkolózott, mielőtt hozzátette volna az utolsó, elborzasztó részletet:

– Hallottam valami hangot a belsejéből – úgy értem, abőre alól. udom, hogy hülyeségnek hangzik.

Az ismeretlen személyazonosságú érfi továbbra is sza-badlábon van. Ki lehet ő? Honnan jött? Azok, akik tudják – és hűséges olvasóink bizonyára sejtik, kikről beszélünk: akormány, a titkosszolgálat, a templomosok, az illuminatusrend, a szokásos, gyanús szervek –, nem rukkolnak elő sem-milyen információval… de mi átkutatjuk a bokrokat, tisztára



13

suvickoljuk a titkos aktákat, és minden hitelesnek tűnő tippetkivizsgálunk, amely orródrótunkon beérkezik.

Gonosz ólálkodik az álmos Prince Edward-szigeten. Senkiemberfia nem lehet ennyire éhes.

Ha tetszett a cikk, akkor önnek ajánljuk:

• SAJTBURGER ÖLTE MEG AZ ŰRLÉNYT!

• DÉMONI LEGYET FOGOTT A RADARPÓK IRAKBAN!

• ÁMOKFUTÁST RENDEZETT EGY KISBABA TUPELÓBAN!

• EGY PARKBAN SZÍVTA KI A CSÖPPSÉG VÉRÉT A CHUPACABRA!



15

mányos igazság? Ugyanakkor ez az érzés semmihez sem hasonlított, amit valaha is tapasztalt.

Akár egy vetítővásznon, úgy pörögtek a képsorok a ejében: a kedvencételei szemet gyönyörködtetően keringtek a szeme előtt, kívánatosan és pú-

pozva, túlságosan is tökéletesen, mintha csak a Bon Appétit gasztromagazincsillogó lapjairól tépték volna ki őket – az étkek perverz paródiájakénthatott mindez, ijesztően szexuálisan, túldíszítve és buján.

Cseresznyéket látott, amint egy omlós pitéből gördültek ki, mindegyikszédítően telt, akár egy tucat kikapott, bevérzett szemgolyó egy csúcsosodótejszínhabtoronyra ömlesztve…

Villanás.Egy szótárvastagságú finom bélszínszelet, a lábszárcsont kikacsint a

zsírtól márványos húsból, amit tökéletesen ropogósra sütöttek; egy lehe-letnyi űszeres vaj olvadozik a tetején, a hús már-már sóhajt, ahogy a késáthatol rajta, és az átsült hús olyan könnyen, olyan akadálytalanul nyílikmeg, mint egy rissen olajozott ajtó…

Villanás.Villanás.Villanás.Mit nem enne meg most? Sóvárgott azért a mosómedvéért. Ha most itt

lenne, letépné a megkeményedett inakat a koszlott bundájáról, széttörnéa koponyáját, és a szilánkokon keresztül kihámozná az agyát, ami olyanínycsiklandó lenne, akár egy gesztenye belseje.

Miért nem ette meg csak simán azt a kurva dögöt?Vajon felkutatják? Bizonyára. Elvégre kudarcuk tanúja és bizonyítéka

egyben – egy emberi bakiparádé –, ráadásul ismerte a titkukat is. Ésannyira, annyira mérgező volt. Legalábbis hallotta, ahogy ezt mondjákróla.

Senkit nem akart bántani. Összeszorult a szíve, ha arra gondolt, esetlegmár mégis megtette. Mit is mondott Edgerton?

Ha ez innen kikerül, akkor Tífuszos Mary hozzá képest olyan ártatlan lesz,

mint Mary Poppins.



16

Nem volt gonosz ember. Egyszerűen csak csapdába esett, és azt tette,amit bárki más is tett volna az ő helyzetében: elmenekült. De eljönnekérte. Vajon megpróbálják elfogni, és visszavinni Edgertonhoz? Eltűnődött,hogy meg mernék-e tenni ezek után.

Nem og visszamenni. Elrejtőzik és megbújik.Előrebukott, és majdnem átesett a csónak peremén, miközben az éhség-

tőrök kitartóan marcangolták a torkát. Kipislogott néhány könnycseppeta szeméből, és meglátott egy táncoló énypontot a horizonton.

Egy sziget? Egy tábortűz?



17

KANADA TERMÉSZETI ERŐFORRÁSAINAKFÖLDRAJZI FELMÉRÉSE

BeszámolóFalstaff-sziget, Prince Edward-sziget

izenöt kilométerre található a szárazöld legészakibb ki-szögellésétől. Legmagasabb pontja: 452 méter a tengerszintelett. Kerülete: 10,4 kilométer.

Két óceánpart: egy a nyugatra néző kiszögellésen, egy pe-dig az északkeleti sziklaszirten. Gránitszikla uralja az északipartot, mely kétszáz méter magasan fekszik egy meredélyek-kel tarkított öböl ölött.

A területen honos növények a hidegtűrő perjeélék, cser- jék, a csattanó maszlag, eceták és az alöldi ekete áonya.A sziget víztáblájának magas sótartalma miatt a vegetációcsenevész. A talaj edőrétegét erős szél és üledék koptatja.

Számos madárfélének, tengeri állatnak, emlősnek, hüllőnekés rovarnak ad otthont. Pelikánok, sirályok és más tengerpartimadárkolóniák tanyáznak az északi sziklaszirteken. A őhalállományt lazac, tőkehal, keszeg és arkassügér alkotják.Nyáron oroszlánókák időznek a szigeten, kardszárnyú del-fineket vonzva maguk után. Kis számban található a keménytermészeti viszonyokat is jól tűrő mosómedve-populáció,bűzös borz, sül és prérifarkas. Ezek a példányok szintúgy



18

apróbb termetűek és vékonyabbak, mint a kontinensen élőajtársaik.

Egyetlen téliesített lakóház áll a szigeten, amely az önkor-mányzat tulajdonában van, valamint annak elügyelete alatt

áll, és vészhelyzeti menedékként szolgál, vagy időről időretanulmányi kirándulások számára biztosít szállást.

A szigeten nincs állandó emberi jelenlét.



19

2

Tim „Őrsparancsnok” Riggs – ahogy a cserkész titulusa megkövetelte– átvágott a aház nappaliján a konyha elé, hogy kivegyen egy bögrét aszerkényből. A hátizsákját kicipzárazva megtalálta az üveg Glenlivetet.

A srácok már ágyban voltak – nem aludtak, persze; fél éjszakán átfennmaradtak rémtörténeteket mesélni, ha megengedte nekik. És gyakranmegengedte. Senki ne mondja rá, hogy ünneprontó! Meg egyébként is,ez volt az éves vakációhoz legközelebb álló dolog, amin a fiúk valaha isrészt vettek. im szintúgy nyaralásként gondolt rá.

Öntött magának egy jókora, gerincmerevítő adag whiskyt, majd kilé-pett a verandára. Falstaff szigete békés mozdulatlanságban pihent az éjleple alatt. ajtékos hullámok csapódtak a sziklaszirtnek kétszáz méterrellejjebb, az enyhe lejtőn; a vízostrom hangja olyan volt, mint egy öldhözláncolt mennydörgés.

Szúnyogok zizegtek a hálóval védett veranda ajtaja előtt. Molylepkék verdesték poros testüket az egyetlen elérhető villanykörtéhez. A hűvöséjszakában a holdfény átsütött a ritkás ágak kerítésein. Egyik fa sem volt túl nagy – a sziget alapkőzetét az óceánból elszínre nyomott, nyersszikla alkotta, melyet vékony rétegben borított csak öld. A ák sajátosantorzultak, mint egy gipszágyba nyomorított gyermek.

im megorgatta a whiskyt a szájában. Mivel ő volt az egyetlen orvosa Prince Edward-sziget északi partján, nem lett volna szerencsés, hanyilvános alkohologyasztáson kapják. De itt, méröldekre a munkájátólés a vele járó kötelezettségektől egy ital természetesen, jobban mondva

szükségszerűen adta magát.



20

Rajongott ezért az éves táborért. Egyesek talán urcsállták, miért: nem volt már így is eléggé elszigetelt, egyedül a zord cape-i házában? De ezmáséle elszigeteltség volt. Ő meg a fiúk három napig egyedül lehettek.Egy aház, néhány ösvény. Egy csónak rakta ki őket az ellátmányukkal

ma délután, ami vasárnap éjszaka tér majd vissza.Egy hajszálon múlt, hogy leújják. A hétvégi időjárás-jelentés vihart

ígért; az előrejelzések szerint az északi vizekről tartott beelé, és egyike volt azoknak a viharfelhő-szörnyetegeknek, melyek olykor végigsöpörneka szigeten – élig vihar, élig tornádó, ami letépi a zsindelytetőt a házakról,és acsemetéket szór a öldútra. De a legutóbbi Doppler-térkép szerintirányt változtatott kelet elé, az Atlanti-óceáni térség irányába, ahol majdkieresztheti haragját a hatalmas, üres víztömegen.

im elővigyázatosságból ellenőrizte, hogy a hajózási sávú adóvevőjükteljesen töltve van-e; ha az ég képe fenyegetővé válna, rádión felhívnáa őszigetet, hogy előbb jöjjenek értük. Az igazat megvallva, nem örült

volna ennek a lehetőségnek. Szigorú szabályokat vezetett be ugyaniserre a kirándulásra. Se teleon, se hordozható játékok. im kiüríttette asrácok zsebeit a North Point-i dokknál, hogy megbizonyosodjon róla:egyikük sem hozott magával olyan készüléket, ami összekapcsolhatnáőket a őszigettel.

De az időjárást figyelembe véve a rövidhullámú rádió bizony szükségesrossz volt. Ahogy a cserkészek jelmondata is elhívja rá a figyelmet: Légyrésen!

Ugatásszerű nevetés hangzott el az emeletes ágyakkal teli hálóhelyi-ségből. Kent? Ephraim? im hagyta, hadd nevessenek. Ebben a korbana fiúk iszonyatos energiával rendelkező lények voltak: tesztoszterontólés nyers adrenalintól űtött gépek. Beronthatna, pisszeghetne, és meg-róhatná őket, figyelmeztethetné a csapatot az előttük álló hosszú napra– de minek? Jól szórakoznak, és az energia sosem volt alacsony szintenebben a csapatban.

Az igazság az, hogy imnek ugyanannyira szüksége volt erre a túrára,

mint a rábízott fiúknak.



21

Egyedülálló és gyermektelen volt – hozzá negyvenkét éves és egy olyankisváros lakója, ahol alig horgonyzott pár randipozitív partner; nem várta,hogy ez a helyzet meg og változni. Ontarióban nőtt el, és a gyakornok-sága után pár évvel költözött a Prince Edward-szigetre. Vett egy házat

Cape-ben, megtanulta, hogy kell kifeszíteni egy homárcsapdát – Látjátok? Igazán próbálkozom! –, és elvette a szigetlakók ritmusát. A enébe is, méga hanglejtése is hozzáidomult a helyi beszéd dallamához! Ám tudta jól,így is örökre úgy fognak tekinteni rá, mint egy „gyüttmentre”. Az emberekkifogástalanul barátságosak voltak vele, és tisztelték a tudását, de az ereibenkontinentális vér csörgedezett: Toronto bélyegét viselte, a „füstös város”-ét,a sznobok gazdagságát a szigetlakók kérges tenyerű szegénységéhez képest.Errefelé a kinek a fia-borja vagy ugyanannyira fontos, mint a honnan valósivagy: a vérvonalak erősek, és a sziget megtartotta magának a sajátjait.

Szerencsére a cserkészei nem törődtek vele, hogy „messziről jött”. Meg-testesített mindent, amit egy vezetőtől valaha is kívánhattak: nagy tudásúés nyugodt, magabiztosságot áraszt magából, miközben az övékét is növeli.Ismeri a helyi flórát és aunát, tudja, hogy kell rántóhurkos csapdát készí-teni és egygyuás tüzet gyújtani, de ami a leglényegesebb, hogy tisztelettelbánt velük. Habár a fiúk nem voltak kiejezetten egy súlycsoportban vele,

Tim folyton azt a benyomást keltette, hogy partnernek tekinti őket, miutánátestek a szükséges érfias rituálékon. A szüleik bíztak imben; a srácokcsaládjai mind az ő körletébe tartozó betegek voltak North Pointban.

A fiúk között szoros kötelék alakult ki, összetartoztak. Mind az ötenegyütt jöttek még arkaskölykökként, majd kiscserkészekként, és mostcserkészekként, mint egy igazi alka. im már az első őhadiszállásbelitalálkozás óta ismerte őket: egy ötévesekből álló kvintett, akik tétovánszavalják a kiscserkész ígéretet: Ígérem, hogy Isten segítségével a jóra törek-szem.

De ez lesz az utolsó hajrájuk. im értette, miért. A cserkészet, hát…ciki volt. A mostani generáció fiataljai nem akartak bézsszínű uniormis-ban eszíteni, csomóra kötött kendőt hordani és kitüntetéseket szerezni.

A jelenlegi mozgalom tömve volt társadalmi beilleszkedésre képtelen



22

kis szarjankókkal vagy azokkal a buzgómócsingokkal, akiknek az ingétgirlandként borították be az érdemrendek.

De ez az öt srác Tim felügyelete alatt azért maradt cserkész, mertegyszerűen azok akartak maradni. Kent az egyik legnépszerűbb srác az

iskolában. Ephraimet és Maxet is szerették. Shelley ura madár, az biztos,de senki nem nyugtalankodott miatta.

És Newton… na igen, Newt kocka volt. Jó srác, hihetetlenül okos srác,de nézzünk szembe a ténnyel: egy ivarérett kocka volt.

Nem csupán a fiú túlsúlyossága volt az oka, az legyőzhető szociá-lis akadály, nem rosszabb, mint nyúlszájúnak lenni, vagy pattanásosnak, vagy béna ruhákat hordani. Nem, szegény Newt kockasága veleszületettrendellenesség volt. Ha im ott lett volna, már a várószobában megérezte volna: megoghatatlan esszencia, láthatatlan, de mégis mélyen érződik,ahogy eromonként kiáramlik az újszülött testéből. im látta maga előtta szülészorvost, amint lemondó ejingatások kíséretében átadja Newtontkimerült anyjának.

Gratulálok, Ms. Tornton, egészséges kockababának adott életet. Fantasztikus férfi lesz belőle, ha felnő, de a belátható jövőt tekintve első osztályú okostojáslesz, egy strébergyárból szalajtott pedálgép.

Tim fölismerte a fiúkból kiáramló illatok fajtáit, és noha ezek nemkizárólagosan jellemezték hordozójukat, intenzív kisugárzásuk mégis átha-totta minden érzékét. Például ott volt a bunyósszag: savas és adrenalinnaltelt, az a metsző szagelhő, ami egy kupac régi autóakkuból árad. Vagy asportosszag: lenyírt fű, szétmorzsolt kréta és az edzőmatrachalmok kiáram-ló bukéja az öltözőből. Kent Jenks hullámokban bocsátotta ki magábóla sportosszagot, de a többi fiút, például Maxet és Ephraimet nehezebb volt meghatározni – Ephraim gyakran olyan illatot árasztott, mint egymagaseszültségű kerítés; egy viharban elrobbanó transzormátor.

És Shelley… Tim elgondolkozott a whiskyt kortyolgatva, majd rá-döbbent, hogy a fiúnak egyáltalán nincs szaga – ha mégis valami, akkoregy sterilizált szoba párás, megfoghatatlan aromája egy olyan házban,

amelyben régóta nem él senki sem.



23

Ellenben Newton hetedik mennyországbeli kockaszagtól bűzlött: attóla csípős és összetéveszthetetlen esszenciától, amiben levegőtlen alagsorokés dohos könyvtársarkok keveredtek az egyszemélyes lakhatásra építettaerődökkel, egy személyi számítógép gyomrában kavargó porral, az aszt-

mapumpa medvecukorbukéja és a finoman narkotikus hatású modellra-gasztó – az elszigeteltség és a visszaogott magány leírhatatlan aromája.Idővel a fiú teste is hozzáidomul: a vállai összerogynak, hogy tulajdonosukmég észrevehetetlenebb legyen, ahogy a védtelen állatok megváltoztatjáka külsejüket a ragadozók elkerülése érdekében, miközben a szemeik zak-latottan, üldözötten járnak üregükben.

Newton nem tehetett róla. Ez a tulajdonság bele volt kódolva a DNS-ébe, és kimetszhetetlen volt a többi erénye közül – amiből sok volt neki,állapította meg keserűen Tim, de egyik sem értékes az ő korában. Newtona végletekig kedves és udvarias volt, könyveket olvasott, és nyilvánva-ló igyekezetet tett, hogy jobb legyen – olyan hatékonyan, mintha egylégiriasztó sziréna szétharsogná a csöndes szomszédságban: Kockariadóóó!Kockariadóóó! Tim mindig védelmezőn lépett fel Newtonnal kapcsolatban,és szomorú volt, hogy képtelen segíteni neki. Ha egy elnőtt a szárnyaialá vesz egy fiút, a srác csak újabb élcek céltáblája lesz.

im lelépett a verandáról, hogy lekapcsolja a generátort. A szúnyo-gok azonnal támadásba lendültek; érezte, ahogy a tarkóját ostromol- ják, mint egy csapat részeg, akik mohón próbálják oltani szomjukat.Lecsapott egypárat, miközben a aház hátulja elé igyekezett, az ujjaiegyensúlyt keresve a gerendaalat súrolták – túl gyorsan itta meg azta whiskyt…

És már jöttek is az újabb vérszívók, rátelepedtek minden centi fedetlenülhagyott bőrfelületre, hogy belemélyesszék szívókáikat, és viszketést okozómérget fecskendezzenek belé. Nekiütközött a generátornak, bevágta asípcsontját a émházba, és vakon tapogatózott a kapcsolóért, miközbencsapkodta és hessegette a kis élősködőket; majd egy hihetetlenül őrjítőkeresgélést követően – meg kellett állnia, hogy szétoszlasson egy légiónyi

szúnyogtámadást – lekapcsolta.



24

A tornác énye kialudt. Az újonnan jött sötétségben, úgy tűnt, a szú-nyogok exponenciálisan megszaporodtak; Tim mindenhol érezte őket,a vértelen lábaikat, ahogy a bőrén táncolnak, és papírszerű szárnyaiktébolyító vijjogása betöltötte a ülét. Vadul csapkodott, és alig tudta el-

ojtani a torkába gyűlő káromkodást. Félig szilárd al képződött mindenoldalon – zümmögő, csípő, mérges takaró. Ott voltak a ülében, az orrátcsiklandozták, a szeme szélét ingerelték.

– Átkozott vérszívók… im vakon rákulcsolta a kezét a tornácajtóra, eltépte, és beviharzott a

szúnyoghálók adta biztonságba. Úgy söpörte le magát, akár egy cowboy,miután ledobta magáról a ló, megszabadítva magát az élettelen szúnyog-testek morzsáitól.

Dühösen kifújta a levegőt, majd örömtelenül elnevette magát. A tenyereragacsos volt a péppé lapított rovaroktól. Gulliverre gondolt, ahogy kisemberek ezrei lekötözik – egészen mostanáig nem ijesztette meg ez a jelenet. De valójában az az eshetőség, hogy ezer vagy millió apró támadószorongatja az embert, tulajdonképpen meglehetősen borzalmas.

Az új keletű csöndben meghallott egy propellert, amint ütemesen or-gatja a vizet – egy kívülre szerelt csónakmotor hangját. Vészhelyzet aőszigeten? Nem. Először rádión hívta volna el valaki.

Bement a házba és ellenőrizte a rövidhullámú készüléket. A rádióbóláradó mély búgás tanúsága szerint a rekvencia szabad volt. A távolban amotor berregése elerősödött.

Lámpást gyújtott, és kiült a tornácra. Megvakarta a kiehéredett puk-likat a nyakán, a csuklóján és a kezén. Hideg utott végig a lábától eleléegészen fájdalmasan összeszoruló torkáig, miközben a karja libabőrös lett.Idegesen elnevetett, és végigsimított narancshéjként dudorodó bőrén.A húgyhólyagja vizelettől telve megfeszült, miközben a nagyszerű whiskyíze megkeseredett a szájában.

Tagadhatatlan tény, hogy mások gonoszsága önnön gonoszságunkká válik,mert meggyújt valami pokolit a szívünkben.



25

Carl Jung. Alapszakos pszichológia. im később megállapította róla,hogy ennhéjázó mániákus volt, és egyébként is, az elméleteinek elég cse-kély haszna van egy kisvárosi háziorvos számára, akinek a napi rutinjábainfluenza elleni védőoltások beadása és széltől cserzett arcú halászok benőtt

nagylábujjkörmeinek eltávolítása tartozott. Mint ilyen, im elelejtette,melyik Jung-könyvből való, és a professzora nevét is, aki tanította neki – deaz idézet a maga teljességében jutott az eszébe, ahogy a szavak előmásztakemlékezete valamely sötét zugából.

Mások gonoszsága önnön gonoszságunkká válik… im Riggs ott ült a szúnyoghálós verandán, valami leírhatatlan okból

akadó, tétova rosszérzéssel – a szél metsző süvítéssel újt át a betegesák között, míg egy másik, kevésbé meghatározható zaj araszolt elé azóceánpartról – és várta, hogy az ismeretlen gonoszság megérkezzen.



26

3

EGYÉL, EGYÉL…Sötétség. Végtelen sötétség.Üresség.Korábban a ényt követte. Ahogy az éjjeli lepkéket vonzza magához apisklákoló tüzek lángja. És a ény most eltűnt. Csak ez a tébolyító, üresszemgödörnyi sötétség… és az éhség.

A érfi elmászott a köves part meredélyén, csúszkált a víztől simávácsiszolt kavicsokon. A sziklák nyálkásak voltak a hideg, takonyszerű al-gától. Felmarkolta, és belapátolta a szájába, úgy szívta be ajkai között azöld onalakat, mint egy cérnametéltet szürcsölő gyerek.

Valami mozog ott! A kitinváza megcsillant a holdfényben, ahogy végig-iramodott a köveken. Egy rák. A marka rázárult – a rák óceáni hidegeátszivárgott a bőrén –, és bealta. Érezte, amint szőröcskés lábaival mo-toz a nyelvén. Beleharapott. Sós ragaccsal telt meg a szája. Haldoklásaközben a rák ollójával kétségbeesetten belecsípett a nyelve hegyébe, ami-nek következtében a vér émes ízét is megérezhette; görcsösen lenyeltea rángatózó testrészeket. A tüskés kitinpáncél végigsebezte a torkát.Annyira vékonynak érződött már, semmi más, csak egy hússal bevontleolyó maradt a nyelőcsöve helyén, amin krepp-papírként pattanásigeszült a nyálkahártya.

Kitaposott ösvényt vett észre a derékmagas fűben. Egy fekete pókücsörgött az egyik űszál tetején. Ujjai közé csippentette, mielőtt elme-nekülhetett volna, és bealta. Remek, igazán remek! Lédús.



27

Felsandított. A hegyoldalban valami szögletes alakzat követelt ma-gának figyelmet, árnyéka jócskán elütött az éjszaka ormátlan sötétjétől. úlságosan is tökéletes volt ahhoz, hogy ne ember alkotta dolog legyen.

Halovány énysugár világlott el benne.



28

4

– Srácok, hallottatok már a gurkhákról?Ephraim Elliot arcát úgy világította meg az elemlámpa fénye, hogy akkénthatott, mint a gömbjük ölé hajoló vásári jósok testetlen jelenése. A többifiú a könyökére támaszkodva eküdt és eszülten figyelt.

– Ők azok a különleges katonák Nepálból, vágjátok? Kis fickók, aligmásél méter magasak. Gyakorlatilag törpék. Eszelős aszik. Csecsemő-korukban kezdik meg a kiképzésüket, csupán egy dolgra tanítják megőket, de azt tökélyre ejlesztve – az ölésre. A gurkhák igazi mesterlövészek,hajszálpontosan céloznak. Száz méterről lekapják egy poszméh seggérőla pollent. A kherkivel is mesterien bánnak – az egy hosszú, görbe kés,amit brutálisan megéleznek. Ketté tudnak hasítani vele egy hajszálat is…pontosabban: háromba.

– Komolyan, Efi? – kérdezte a párnától kócos ejű Newton Tornton.– Elhiheted – válaszolta komolyan Ephraim. – De amit nagyon kevesen

tudnak, az az, hogy egy repülőgépnyi gurkha harcos lezuhant a partnál.Egy nagyon húzós küldetés után tartottak hazaelé – lövészárok-hábo-rú, nyársra tűzött fejek meg ilyenek. Ezek a fickók félőrültek voltak a vérszomjtól, vágod? A nepáli kormány valszeg megpróbálta elzárni őket valami ura helyre, hogy ne ölhessenek és csonkíthassanak meg senkit,de… soha nem értek haza. A repülőjük belezuhant az óceánba, pont itta közelben.

Shelley Longpre eszülten figyelt. Szemének megszokott szürkesége– ami általában koszos jégdarabkának tetszett – most megkeményedett,

és érdeklődéstől csillogott.



29

Ephraim olytatta:– Akár… itt is lehetnek. Ezen a szigeten. Elzárt, csendes. Alig jön

bárki a Falstaff-szigetre, leszámítva a ura halászt vagy hát… minket. Azötvenkettes számú cserkészőrs arkasait.

Max Kirkwood három ujját eltartva magasba emelte jobbját, és ün-nepélyesen elszavalta:

– Fogadom, hogy mindig a legjobbra törekszem, hogy híven teljesítemkötelességeimet, amelyekkel Istennek és a királynőnek tartozom, és min-denkor betartom a Sas őrs törvényeit.

– Soha nem találták meg a holttestüket – olytatta Maxre mosolyogvaEphraim. – Ha még mindig élnek, akkor mostanra totál mániákus őrülteklehetnek. De még ha itt is lennének, ezen a szigeten leselkednének, vanegy módszer, hogy megmenekülj. A gurkhák az éj leple alatt támadnak,

vágod? Mindig. Síri csöndben belopóznak a szobádba. Az ágyad föléhajolnak, miután kitapogatták a cipőűződet a bakancsodon, és ha alulról van beűzve… – itt Ephraim torokelmetsző mozdulattal végighúzta a hü- velykujját a nyakán. – De ha egyenesen van befűzve, ahogy a gurkhák fűzika sajátjukat, akkor életben hagynak. – A fiú ásított. – Hát, jó éjt, srácok!

Az elemlámpa énye kialudt. Röviddel ezután valami tompán puffanta padlón. Ephraim zseblámpájának újravillanó erős énye glóriát rajzoltNewton köré, aki a bakancsa mellett kuporgott.

Ephraim lecsapott: – udtam, hogy meg ogsz törni, Newt!Newton a térdeit dörzsölgetve, zavartan felült. Az elemlámpa adta

világosságban a szokásosnál is kipirultabb volt az arca: a malacrózsaszínárnyalatát öltötte magára.

– Jesszus, hát… – Newton lehajtotta a fejét és megdörzsölte a szemét. –Szégyellhetnéd magad, Efi, hogy ilyen hátborzongató sztorikat mesélsz…

Kent Jenks elordított: – Newt, te ágyba pisilős!Shelley alig figyelt oda. Bagolyszerű volt a tekintete, ahogy sárgás

árnyalatú szemei kikémleltek arca tejehér oválisából. Nem mosolygott vagy nevetett a többiekkel – egy kitöltetlen tesztarc, amin nem igazán

tükröződött semmi sem.



30

– Srácok… hé! Most már elég lesz. – Riggy őrsparancsnok lépett aszobába. – Minden vicces meg buli, amíg valaki ki nem esik az ágyából.Úgyhogy eddig tartott az este, fiúk, rendben?

Newton még mindig a szemét dörzsölgetve elállt, és ellökte magát

az emeletes ágyra – de azért előtte még ellenőrizte, hogy a cipőfűzőimegelelően vannak-e beűzve.

– Aludjatok, skacok! – mondta Riggs őrsparancsnok, és Newton úgylátta, mintha az arca megrándult volna: enyhén pánikszerű vonás költözötta szemébe. – Holnap hosszú napunk lesz.

Az ajtó becsukódott. Szél söpört át a vízeken, és végigsüvített a aházoldalánál. A deszkák olyan melankolikus hangon nyögtek, mint egy ha-bokon hánykolódó, régi spanyol gálya. A fiúk mély sóhajtásokat hallatvaeküdtek az ágyukban. Ephraim még azért elsuttogta:

– A gurkhák el ognak kapni, Newt.



31

5

im hallotta a érfit, mielőtt odaért volna. Hallotta, ahogy gyötrelmescsoszogással halad elé, akár a téli álmából ébredő, tájékozódását vesztettmedve.

im nyugalmából kizökkenthetetlen ember volt – értékes tulajdonságez egy doktor esetében, akinek a napja egy szimpla kanyarós kisfiú meg-nyugtatásától és kezelésétől kezdve könnyen ajulhat egy méhcsípéstőlanafilaxiás sokkba került lány légcsövének felszabadításáig egy torkán ledu-gott csővel. Közel egy évet töltött Aganisztánban, az Orvosok HatárokNélkül segélyszervezet tagjaként – ha ijedős lett volna, nincs az a hatalom,ami ilyen hosszan maradásra bírta volna. Elméje ösztönösen a leg valószínűbbokokat eltételezte mindig, majd ezekből kiindulva hűvös logikával tártaöl a lehetséges következményeket.

Első számú tény: kikötött egy csónak. alán az egyik srác szülei lehet-nek – Newton otthon elejtette volna az asztmapipáját? Nem valószínű,minthogy Newton ritkán felejtett el bármit is. Esetleg elsüllyedt egyhajó – például egy vonóhálós halászhajó borult el, miközben tőkehala-kat húztak öl az erős nyugati széllel szántott vízen? –, és a csónakban amegtépázott túlélők ültek.

im agya azonnal egészségügyi osztályozásba csapott át: ha ez a hely-zet, akkor azonnali orvosi ellátásra szorulnak; amennyiben szükséges,akár a parton stabilizálná őket, majd rádión kérné, hogy küldjenek egysebesültszállító helikoptert.

Vagy lehet, hogy valami iszákos csónakázott ide a őszigetről, aki az

éjszakai horgászás közben elvétette az irányt. Míg im szülővárosában



32

a részegek kufircolni mentek, miután bezártak a bárok, addig erreelé a jó öreg harcosok vízre szálltak ilyenkor. Egy nyitott motoros szkiffenhánykolódtak az óceánon, és úgy bőgtek, mint a bikák, mikor a hullámokmegdobták őket. Vagy ezt csinálták, vagy békés nyugalomban, alacsonyan

járatva a motort kivetették a halászhálójukat. Pár éve a borvirágos orrúszeszkazánt, bizonyos Lester Hammst jégbe fagyva találták a csónakjában; Jeff Jenks, North Point rendőrfőkapitánya fedezte fel hét mérföldre Cape-től. A bőre kristályos volt a agytól, akár egy darab kicsomagolatlan hús aagyasztóban, a eneke hozzáagyott az üléshez, és egy pár jégcsap meredtki az orrlyukaiból. Lester csónakja még ekkor is haladt a vízen; nem kellettsok hozzá, hogy kiérjen a dagállyal a nyílt vízre – im elképzelte, amint amegagyott holttest Grönland partjainál hányódik a csónakban, akár egyhátborzongató uszadéka, és egy jegesmedve kíváncsian megszaglássza.

Akárki is volt, im biztosra vette, hogy az érkező érfi vagy nő aligha jelent veszélyt… kilencvenkilenc százalékig biztos volt benne.

Kettes számú tény: ő és a fiúk egy szigeten voltak, egyórányira hazulról.A késeiken kívül semmilyen egyverük nem volt – a pengéjük alig hosz-szabb nyolc centinél, ahogy a Cserkész kézikönyv kiköti –, csupán egy jelzőpisztolyuk. Éjszaka volt. Maguk voltak.

im kitolta a veranda ajtaját a bakancsával. Az ajtó vékonyan nyikor-gott – ííííí-íí-ííí –, mintha egy rozsdás szöget húznának ki egy nedvesdeszkából.

orkában zakatoló szívvel körbejárta a aházat. Szúnyogok lubickoltakgyöngyöző izzadságában. Magával hozhatta volna a lámpát, de mélyen atúlélésért elelős hüllőagyában egy sziréna azt harsogta: Semmi fény. Ne fedd fel magad!

Kirántotta a zsebkését, és szorosan a combjához szorította – amire a józan esze azt mondta: ez nevetséges; tök hülye vagy, teljesen paranoiás. De atudatalattijából feltörő elemi, ösztönös késztetés csupán ész nélkül zúgott,akár egy méhkasnyi arikanizált méh.

Szél söpört végig talajszinten, egy hangot sodorva magával a sziklák

és a nyakigláb ák között: mély, motyogó hangot, akár egy kút mélyén



33

suttogó remetéé. A hangtól im lábán elállt a szőr, belsejét megagyasz-totta. A asor elé hunyorgott, és érezte, ahogy az árnyékok súlyt kapva ésrendíthetetlenül összetömörülnek.

Egy alak bontakozott ki a lombos fák kusza erdejéből. Tim mély levegőt

vett. A szokatlanul ragyogó holdényben egy olyan lényt pillantott meg,ami minden ízében a legsötétebb gyermekkori rémálmából lépett elő: egytengerből kimászó, oszladozó szörnyet.

Nem volt több, mint egy víz áztatta, izmokkal átkötözött csontváz,amiről szürke, csipkeszélű cafatokban lógott a bőr. Értelmetlenül magábanmotyogva vánszorgott elé. im lába a öldbe gyökerezett a határtalanrémülettől.

Ez a valami átcsoszogott a magas űszálak közt táncoló, erős holdsugá-ron: a fényben a rémálom átalakult azzá, ami igazából volt – egy olyannyiraiszonyatosan sovány férfi közeledett felé, hogy kész csoda, hogy mégéletben volt.

im az ösztönös segítségnyújtástól indíttatva, gondolkodás nélkül ki-lépett a rejtekéből.

– Hahó! Minden rendben?A férfi odafordította tűzben izzó tekintetét. A pillantásában az ész

nélküli iszonyat és a kétségbeesett sóvárgás keveredett, de amitől igazánkirázta Timet a hideg, az tekintetének lézerirányzékszerű összpontosítása volt: ez a érfi nyilvánvalóan akart valamit. Szüksége volt valamire.

Az idegen közelebb botladozott, végigtapogatta az ingén a gombokat,és remegő kézzel átsimított zsíros, letapadt haján. im hirtelen megér-tette: a érfi jelképes erőeszítéseket tesz, hogy szalonképessé varázsoljamagát.

– Van valamije… étel?– Öhm… talán igen – elelte im. – Egyedül van itt?A érfi bólintott. Nyál csüngött alá az ajkáról, majd lecsöppent. A bőre

úgy eszült a koponyáján, akár a krepp-papír. opográfiai térkép patakja-iként utottak végig a hajszálerek az orrán, széltében az arcán és a nyakán

leelé. A karjai úgy meredtek ki a pólójából, mint a hurkapálcikák. Az



34

orsócsontja és a singcsontja körül összetöpörödött a bőr, amitől a könyökeúgy estett, akár egy kötélcsomó.

– Ön egyedül van? – kérdezte a érfi.Biztonságosabb volt az idegent ebben a hitben hagyni.

– Igen, bizonyos öldtani méréseket végzek.A érfi elmarkolt egy kupac nyers öldet, és a szájába tömte. imnek

úgy tűnt, olyan önkéntelen reflexként teszi, ahogy az ember pislog egyet.– Hóó! Hé, figyeljen, nem kell… nem kell ezt ennie – nyögte Tim,

nyugalmat erőltetve a hangjába. – Van ennivalóm.A érfi elmosolyodott. Egy halálej grimasza. Két vértelen szalag volt

az ajkai helyén. Az ínye olyannyira visszahúzódott, hogy a ogai sárgásagyarakként csapódtak össze a szájában, sötét ölddel a résekben.

– Étel… igen. Nagyon kedves. Köszönöm.Orvosként Tim az emberi test összes visszataszító formájával találkozott

már. Ürített sztómazsákokat. Látta, ahogy lüktető tumort vesznek ki egygyomorból. De ez az ember… ez a érfi olyan természetellenes módon

volt beteg, amilyet Tim még sosem látott. A színtiszta rettegés futott végig a gerincoszlopán.

Tisztátalan, rikácsolta magában. Ez az ember tisztátalan…A férfi bűze elárasztotta az orrát. Édes, gyümölcsös rothadás ammóniás

jegyekkel. Ketózis. A férfi szervezete elégeti a zsírsavait utolsó, elkeseredetterőlködésben, hogy a létfontosságú szerveket működtesse. Mikor elégnek,a keton gyomororgatóan édes szaggal távozik – a saját magát elemésztőtest reményvesztett bűze. A érfi szájából kiáramló bűz olyan volt, mintegy kosár napon elejtett, rohadó barack szaga.

im próbált nem levegőt venni, mivel biztos volt benne, hogy azonnalműködésbe lépne a garatreflexe; ám a férfi egyensúlyát vesztve megtántoro-dott, Tim pedig gondolkodás nélkül átkarolta a derekát, hogy megtartsa…

Hátrahőkölt. Mikor a keze a érfi inge alá csúszott, a gyomra ölöttmozgást érzett. Valami gomolygott a bőre alatt.

Ez abszurd, mondta magának. Csak gáz volt. Vagy talán egy lágyékgyűrű

sérve a hasfalban. Isten csak a megmondhatója, mi a baja ennek az embernek…



35

A racionális érvek ellenére sem tudott szabadulni az érzéstől. Ott maradtaz ujjbegyein: egy alattomos rándulás a bőr alatt, mintha valami reagált volna az érintésére, majd újra elnyugodott.

A érfi a aház és az égő lámpa elé csoszogott, éjjeli molylepkeszerű

elszántsággal. A holdfényben megcsillanó szempár két kiégett izzóraemlékeztetett, ahogy belefúródott arca hústalan maszkjába. Tim nyersösztöntől vezérelve tenyérrel előre kinyújtotta a kezét.

Nem akarta, hogy ez a érfi a aházban legyen a fiúkkal. Még nem – vagy talán egyáltalán nem.

– Várjon egy percet, hátrább az agarakkal! – Tim úgy címezte a férfinaka szavait, mintha egy hiperaktív gyerekhez beszélne. – Eltévedt? udjaegyáltalán, hogy hol van? Soha nem láttam még erreelé.

A érfi im tenyerének nyomta a testét, és finoman ringott, ahogy anyomás erősebb lett, enyhült, majd megint erősödött. Tim úgy érezte, hogya érfi tudja, mennyire visszataszítónak tartja őt – az ingadozó érintés, aérfi olajosan csurgó izzadsága, ami olyan volt, akár egy ősöreg orgattyúsházon a űtőolaj. im elnevetett, mintha ez az egész egy vicc lenne, va-lami urcsa élreértés; de a hangjába vegyült agyos, üveges csilingeléstőltébolyult vihogásként hangzott.

– Eltévedtem – suttogta a férfi –, eltévedtem és… nem vagyok jól. Csakegy éjszakát. Reggel elmegyek. Kérem… etessen meg!

– Van családja? – Tim nem tudta megmagyarázni, miért érezte lét-ontosságúnak, hogy tudja: hiányzik-e bárkinek ez az ember? – Keresiönt valaki?

A érfi újra megismételte a mondandóját: – Csak egy éjszakára. Ételt!Kérem.

Tim fontolóra vette, hogy magára hagyja. Ki tudna hozni élelmet, hagy-ná, hogy megegye az erdőben (a szóválasztása zavarba hozta imet, habár jogosnak érződött: ez nem olyan ember volt, aki be akart kapni valamit– ezt az embert meg kellett etetni ). im akár beparancsolhatná a fiúkata körletükbe, és minden kapcsolatot kizár. A hippokratészi eskü majd’

minden tanának ellentmondott volna, hogy kint hagyja ezt az embert, de



36

a jó orvoslás egyik aspektusa a helyes ontossági sorrend megállapítása.Nem lehet mindenkit megmenteni. Az élet szomorú igazsága. Úgyhogya fiatalokat kell megmenteni, vagy azokat, akiknek a legnagyobbak atúlélési esélyeik.

– Kérem.A érfi legnyomorultabb mosolyát villantotta. Kint tudná egyáltalán

hagyni egyedül, éhezve, pár méterre a aháztól? Együtt tudna élni ezzela bélyeggel a lelkén?

Nem. Könnyen rájött erre. Minden szükséges óvintézkedést meg kelltennie, de menni og. A érfi továbbra is kísérteties mosollyal nézett rá.Ez valamiéle im számára ismeretlen kór lehet – egy sorvadásos rend-ellenesség? Vagy csak egy tipikus betegség ámokutása?

– Pontosan azt teszi, amit mondok – utasította a érfit „nincs mellébe-szélés, én vagyok a háziorvos” hangján.

– ’gen – dünnyögte a érfi.– Ha nem, akkor nem jöhet be.A férfi testét Tim tenyerének döntötte – a vékony bőrön át érződő

csontok keménysége egy ponyva alatt nyugvó, szétzúzott téglatörmelékképzetét idézte.

– Akkor jöjjön velem!



37

6

im utasította a érfit, hogy eküdjön le a molyrágta bőrkanapéra, és elvette a lámpát a verandáról.

A érfi még rosszabbul estett a lámpaényben. Semmi pigment nemmaradt a bőrében. im agya urcsa képet vetített elé: olyan volt, mint egyműanyag poharas jégkása alján az utolsó kortyok, amikből mind kiszívtáka színt, és csak az íztelen jégkristályok maradtak.

A fickó nadrágját leírhatatlanul szorosra fogott, narancssárga hosz-szabbító zsinór tartotta. Mennyit nyomhatott egykor? im kiordítottaa pólója nyakát. XL, állt a címkén. Jézus. A ruha, úgy estett, egy kupacmikádópálcikát takar, ami nagyjából emberi ormává állt össze.

A pólója alja felgyűrődött. A hasán egymásra ráncolódtak a bőrrétegek,amiről imnek a shar peiek, a kínai harcikutyák jutottak eszébe. Azok azemberek néztek ki így, akiken drasztikus súlyveszteség után laparoszkóposműtétet hajtottak végre. Az ilyen beavatkozás után gyakran bőreszesítőeljárást javasolnak, amely során egy plasztikai sebész kimetsz a közép-részről egy mosogatórongynyi bőrelületet, majd összevarrja a végeket.

Halk suttogás a hálóból. A fiúk bizonyára elébredtek. imnek kézbenkellett tartania a helyzetet; nem volt kedvére való az ötlet, hogy öt álom-ittas fiú kidörzsölje a csipát a szeméből, miközben rámerednek a kanapénekvő emberi csontkollekcióra.

– Fiúk, figyeljetek ide! – kezdte, miközben nyugodtan kinyitotta azajtót, majd ürgén becsukta maga mögött, hogy megtartsa a határvona-lat. – Valami történt. Semmi komoly – ugye? –, de az lesz a legjobb, ha itt

maradtok az ágyaitokban.



38

– Mi a baj, im?Kenttől érkezett a kérdés, aki mostanában Timnek kezdte hívni, elhagy-

va az őrsparancsnok titulust is. Kent az ágya szélén ült karjait összeonva,a vállait úgy görbítette, mint egy birkózó, aki várja, hogy a szőnyegre

hívják. Kent – már a névben volt valami tolakodó, agresszív elhang. Egyalfahím keresztneve, a Tanner és Chet, valamint Brodie családból, az olyannevek sorából, amiket a szülők azért ragasztanak a fiukra, mert már előreelképzelték, hogy védőügyvédek vagy lacrosse-edzők lesznek. Egy szülősem dédelget vágyálmokat egy érzékeny, művészlelkű gyermekről, ha azta gyereket Kentnek kereszteli.

– Egy érfi az – magyarázta az őrsparancsnok. – Nem idevalósi, sohanem láttam még. Egyszer csak ölbukkant.

– Van sátra? – kérdezte Newt, állával végigszántva a matracon. – Kirán-duló, vagy ilyesmi – egy kalandor?

– Nem mondanám. – im a fiúk alkotta körbe térdelt. – Ő… betegnektűnik.

– Mi a baja? – suttogta Ephraim. im elgondolkodva az ajkát szívta.– Valami lázban szenved, vagy effélében. Nagyon vékony. Ételt kért.– alán egy gurkha – találgatott Shelley, a ogai között sziszegve.– Nem gurkha – válaszolt im megeszült állkapoccsal, hogy vissza-

ojtsa a rátörő émelygést – a érfi bűze átszivárgott az ajtó alatt, rohadó-barackszaggal körbelocsolva a szobát. – Ez a érfi… nagyon sok mindenlehetséges, rendben? Járhatott egy idegen országban, mondjuk a világ egytávoli szegletében, ahol elkaphatott egy vírust, és magával hozta.

– Fel kéne hívnunk a őszigetet, im – mondta Kent. Tim olyan keményen összeszorította a zápfogait, hogy megnyikordultak

a ogínyükben.– Igen, Kent. Gondoltam rá, és igen, el ogom hívni. Addig is szeret-

ném, ha itt maradnátok, srácok. Világos?– Nem kell segítség?



39

– Nem, Kent, nincs szükségem rá. – Nem törődött a fiú őrjítően kétkedőarckiejezésével, hanem tovább olytatta: – Orvos vagyok, értem? Jelen pil-lanatban én jelentem ennek az embernek a legnagyobb esélyt. De még nemtudjuk, mi a baj, így az lesz a legbiztonságosabb számotokra, ha itt maradtok.

Tim kinyitotta az ajtót. A lámpás halvány fénye egy feszült, idegesarckiejezésű kvartettet világított meg – Shelley közömbösen pásztázta apókhálók alkotta baldachint a plafonon. Az őrsparancsnok becsukta az ajtót,egy pillanatig tétovázott, majd odatolt egy széket, és beékelte a kilincs alá.

Átvágott a nappalin a rövidhullámú rádióhoz, és a rekvenciák közöttkapcsolgatva kereste a ősziget vészhelyzeti sávját. Összesen egy kicico-mázott elsősegélyládája volt, pár trükkös extrával jobban elszerelve, mintegy sztenderd erdei túlélőcsomag – a saját, személyes készletéből elhozottdarabok. De ha rádión odaszólna, elküldenének egy mentőhelikoptertCharlottetownból és…

– Rííííííáááágh! A érfi elpattant, és úgy dülöngélt im elé, akár egy viharban hány-

kolódó hajó matróza. Egyetlen mozdulattal kitépte a rádiót az asztalialjzatából, a eje ölé kapta, és öldhöz vágta: hangos csörömpölés kísére-tében tört darabokra. Szikrák cikáztak végig a szétrobbant dobozon, majdüstszag bűze kezdett terjengeni.

A érfi őrült erővel ugrálni kezdett a maradványokon. im előrevetettemagát, hogy megállítsa, közben azonban leverte a lámpást, és kioltottaa lángját.

Dulakodni kezdtek a vaksötétben. Olyan volt, mint egy zsák kígyóval vagy zsírral bevont acélkábelekkel birkózni: hideg, csúszós-ragacsos és visszataszító.

– Az istenit, hagyja abba!A érfi vicsorgott; kegyetlen, acélos hangja úgy metszette át a sötétséget,

mint egy fűrészpenge. Valamit felköhögött; nedves melegség fröccsent Timarcába. im alig hallhatóan elnyüszített – nem tudta visszaojtani –, ésdühödten megtörölte az arcát.



40

A érfi teste hirtelen elernyedt. im erős késztetést érzett, hogy hagyjaa öldre zuhanni, ahogy egy zsírral bemaszatolt, heveskedő próbababátejtene el az ember.

Tisztátalan! TISZTÁTALAN!

A hálószoba kilincse megnyikordult, majd az ajtónak támasztott szék veszett ugrálásba kezdett. im látta maga előtt Kentet, ahogy vállával azajtónak rugaszkodva próbálja darabokra szedni.

– im! im, nyissa ki az ajtót!A sötétben esetlenül tájékozódva im visszavezette a érfit a kanapé-

hoz. Kitapogatta a közelben a lámpást, és újra meggyújtotta. Elővette amentőládáját. Feltépett pár csomag sterilizálókendőt, és eszelősen dör-zsölni kezdte magát mindenütt, ahol csak a érfi hozzáért; különösen azarcát. Akármit is öklendezett el, rajtamaradt im bőrén – érezte, ahogyszétterjed az arcán, ami olyan vörösre gyúlt, mintha elpoozták volna.

– im! – bömbölte Kent. – Azonnal nyissa ki ezt az ajtót!– Maradjatok bent! – ordította, vagyis inkább rikácsolta Tim, ahogy

a hangja egy vízorraló sípolásának magasságába emelkedett. – Próbáldmeg csak még egyszer kinyitni azt az ajtót Kent Jenks, és az apád hallaniog rólad néhány dolgot, arról kezeskedem.

Kent sértődött léptei hangzottak el; az ágyrugók elnyögtek, ahogy visszabújt a takaró alá.

im megtöltött egy ecskendőt száz milligramm doxylaminnal. A érfiereit egyszerű volt megtalálni: kék csövekként kígyóztak mindkét könyök-hajlatában. Az injekció után az idegen légzése stabilizálódott.

Zöldes anyag csurgott le a szája oldalán. Ezt öklendezte el? ényleg asziklákról habzsolta el azt a nyálkát?

Alga. Oké, ez csak alga. Az alga nem fertőző. Az alga csak… gusztustalan. im keze a érfi hasához ért – és megint érezte. A finom mozgást – egy

észkében tekergőző kígyó mozdulatai.Csak perisztaltikus mozgás. A férfinak súlyos torlódás alakult ki a beleiben;

amit érzel, az csak a húzódó izom, amint próbálja továbbjuttatni azt az

akármit, ami elzárja az útját.



41

Tim heréi görcsösen megfeszültek. Szinte elalélt a hirtelen rátörő, meg-magyarázhatatlan élelemtől, a gyomra jeges gombóccá ugrott össze. Kivolt ez a érfi? Mi az isten baja van? Mégis mi a rancért gondolta, hogyhelyesen cselekszik, vagy hogy jó ötlet beengedni ide? A magánkórházak

megtagadhatják a kezelést, ha egy ember állapota potenciális veszélyforrást jelent másokra nézve – az isten szerelmére, mit tett, miért változtatott egymagányos szigeten álló aházat traumás kórteremmé?

Szörnyű megérzéstől vezérelve a érfi pólója elé nyúlt: el kell húzni.De még a morbid kíváncsiság is visszakozott benne. Nem akarta látni,most, éjszaka, egyedül ebben a sötétben, nem!

Vagyis egyedül talán még csak-csak, de így,velük, még kevésbé jó ötlet,nem igaz? A hálószoba ajtaja elé lengette a lámpást.

– Minden rendben – im halkan belépett a fiúk körletébe. – Kérlek,eküdjetek vissza aludni!

– Ki ez? – Kent hangjából kiveszett az indulat: a kérdést egy olyan fiútette el, aki élt, és túl messze volt hazulról.

– Ahogy mondtam – egy idegen. Valaki, akinek segítségre van szüksé-ge, úgyhogy megadom neki. Nem tudom, honnan jött. Még a nevét semmondta meg. Alig tud beszélni. Most alszik.

im látta, hogy a válaszával csak újabb tápot adott az aggodalmuk-nak, de képtelenségnek érezte, hogy bármi konkrétabbat is mondjonennél. Olyan volt az egész, mint azok az orvosos tévésorozatok, amikbenrejtélyes betegségekkel tolják be a pácienseket a klinikára – a hirtelen-szőke hajú fiú, aki vércseppeket sír; a gimis bálkirálynő, akinek a ejestrandlabda méretűvé duzzadt –, és csak a briliáns, gyógyszerfüggődoki tudja kibogozni a talányt: egy hajszálvékony repedés a szemgo-lyó csarnokvizében; egy parazita ikertestvér maradványa, ami mélyena talamusz redői között pihen. A probléma az, hogy im csupán egykisvárosi orvos volt, mindenféle rendkívüli képesség nélkül, és úgyáltalában kevés ambícióval, amik nélkül remekül megvolt – egészenmostanáig.

– És mennyire beteg? – kérdezte Max.



42

im nehezen tudott belenézni a gyanakvó és ijedt szemekbe, ugyanisogalma sem volt, mit is válaszolhatna erre. De ő volt itt a elnőtt, a te-kintély – morál és egyéb –, és az ő elelőssége volt mondani nekik valamit,amivel egy kicsit is csillapíthatja a élelmüket, még akkor is, ha a sajátja

eközben sűrűn gomolygott a lelkében.– Kezelhetőnek tűnik, srácok. Már láttam rosszabbat – olyan simán

csúszott ki a száján ez a hazugság, hogy őt magát is megdöbbentette. –Eljuttatjuk egy kórházba, és ott majd oglalkoznak vele.

– És a rádió?– Most még nem tudom – ordult Ephraimhez im. – alán tönkre-

ment.Kent elkiáltott:– Hogyan történt? Ez az egyetlen…– Egy csónakon jött ide, rendben? Ha vissza kellene mennünk a őszi-

getre, akkor kölcsönvesszük. Most pedig irány… az ágy. im sarkon ordult, és becsukta az ajtót. A érfi kínkeservesen vette a

levegőt. Az arca földöntúli fénnyel világított, mintha foszfor folyt volna azereiben. A vonásai olyan beteges ényben ürödtek, akár a szigetek nedvesbarlangjaiban növő mérgező gombák.

Egy kép úszott be im szeme elé emlékezete legmélyebb rejtekéből.Egy férfi arca egy mélygarázsban. Az anyja magával vitte bevásárolni.Ötéves volt. Az alagsori parkoló szinte üres volt. Elhaladtak egy hatalmasbetonoszlop mellett, amely súlytartó szerkezeti támasztékként szolgált, ésmegóvta a szupermarketet az összeomlástól, hogy ne temessék maguk aláa vásárlókat a kukoricasalátákkal és a Frosted Flakes gabonapelyhekkelteli polcok. Egy sziluett nehezedett neki. alán egy szemeteszsák, amimegszívta magát vízzel? A kupac megremegett, oldalra mozdult, és egyarc bontakozott ki belőle. im azt mondta magának – a mai napig eztmondta magának –, hogy a érfi bizonyára közhelyes okok miatt süllyedtle, ivás, drogok és betegségek… de ifonti szeme kisfiúként valami teljesenmást látott.



43

A érfi arca ekete volt, de nyilvánvalóan nem születésétől ogva: egygyümölcsöskosár alján elejtett banán üszkös, onnyadt, elrohadt ekete-sége volt ez. im biztosra vette, hogy ha megérintené az arcot, az ujjaibelesüllyednének. Az orra úgy estett, mintha hatalmas nyomásnak lett

volna kitéve, vagy épp valami kiette volna: egy húsba vájt üreg volt csupána repedezett, elpüffedt és elismerhetetlen anyaggal bevont ajkai ölött. im lélegzete elakadt, elkapta a tekintetét, és az anyjára pillantott, akinyilvánvalóan szintén megijedt, és ez még inkább növelte a saját élelmét.

A érfi olyanormán volt beteg, ami nem tűnt lehetségesnek – semmiezen a Földön, se járvány vagy vírus, se a természeti elemek, se egy másikember nem tehette ezt vele. Olyan volt, mintha egy bosszúszomjas öl-dönkívüli aj elrabolta volna, borzalmas dolgokat tett volna vele, valamielmondhatatlan módon megcsonkította, majd visszahozta volna a Földre,hogy megnézze, ajának többi tagja hogyan reagál rá.

Megjárta a poklot, gondolta im gyermeki ejjel.A legrosszabb a érfi szeme volt – mindig a szemek, nem igaz? Nyu-

godtan figyelő barna szempár, és ami a legszörnyűbb, hogy még mindig volt bennük valami élet – mert normál esetben semmi nem marad, ugye?Legyőzötten, ködösen és értelem nélkül merednének, hasonulva a test-hez. De ezekben a szemekben intellektus, tudatosság lakozott. Ez volta legijesztőbb: ennek az embernek szembe kellett néznie saját testénekpusztulásával. Tudatában volt önnön elenyészésének. Hogyan tudott egy-általán megbirkózni ezzel?

A érfi nem kéregetett. Egyszerűen csak nézett, az egykori arca helyénlévő tragikus maszkba ágyazott, hidegen vizsgálódó szemekkel, amíg elnem hajtották.

Ahogy elidézte a jelenetet, a imre boruló nyugtalanság átyla ellib-bent, és valami iszonyatos nézett vissza a másik oldalról – a élelem riadt, jajveszékelő arca. Annak a érfinak a rémálomszerű arca. Aztán eltűnt.

Tim nyugtalan álomba szenderült. Valamikor hajnal előtt, anélkül, hogyigazán elogná, mit tesz, elkelt a székből, és a szekrények elé botorkált.



44

Hírhasáb a Montague-i (Prince Edward-sziget) Szigeti Hírmondó október 21-i számában:

KORDONOKKAL ZÁRTÁK LEA NORTH POINT-I RAKPARTOT,REPÜLÉSI ÉS VÍZRE SZÁLLÁSI

TILALMAT RENDELTEK EL

Ma kora reggel a hadsereg megszállta a mindössze 5766lelket számláló apró települést, North Pointot. A lakosokarra ébredtek, hogy álmos utcáik csendjét páncélozott szállítóharci járművek dübörgése veri el.

– Végigszántották az egész járdát – panaszkodik PeggyStills, a Main Street-i Sziget kávézó tulajdonosa. – Az utcatelis-tele van lyukakkal.

A konvoj célja a North Point-i kikötő volt. Nyombansorompót állítottak öl, lezárták a vízi útvonalakat, valaminta környező területeket. Jó pár Apache helikoptert is láttaktöbben, amint végigsöpörnek North Point vizei elett.

Röviddel délelőtt tíz óra után hivatalos közleményt ad-tak közre, miszerint a szigettől északra a vízi közlekedésszigorúan tilos. Az üzenetet vészhelyzeti hajózási rádióscsatornákon is elküldték, figyelmeztetve a vízi járműveket;a North Pointtól távolabbi vizeken kereskedelmi halászhajókés időnként óceánjárók közlekednek.



A kihelyezett katonai alakulat vezetője minden továbbiinormáció közlését visszautasította. A Hírmondó megpró-bált kapcsolatba lépni a hadsereg sajtószóvivőjével, ám idáignem válaszoltak riporterünk hívásaira.

Nick Cutter a Falka Reszlet

Documents

Transcript of Nick Cutter a Falka Reszlet