Népújság, 2013. 10. szám

24
Info 9–16. oldal Most megúsztuk a s z l o v é n i a i m a g y a r o k h e t i l a p j a Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana 8. oldal 2–3. oldal A március eleji eső- zéssel, majd hóolvadással a Muravidéken is belvíz jelent meg a szántófölde- ken. A Lendva-vidéken Van esély a szentlászlói autóbuszjárat újbóli elindítására Szinte vita nélkül fogadták el az MMÖNK költségvetését „Beszélek magyarul, és a kollégáim kiválasztásánál is ügyelek majd erre” 2–3. oldal még egy hete igencsak ré- misztő helyzetkép viszont javulni látszik, annak elle- nére, hogy a mezőgazda- ságban még nem végezték el a felmérést, hogy milyen mértékű a földeken a kár. Az árvíz ezúttal nem oko- zott súlyos károkat, a meg- erősített gátaknak és az általános felkészültségnek köszönhetően a folyók és a patakok a megnöve- kedett vízmennyiséget el tudták vezetni anélkül, Lendva 2013. március 7. ISSN 0352-6569 1,00 EUR 57. évfolyam 10. szám hogy kiöntöttek volna. Most megúsztuk tehát… (Bővebben a 6. olda- lon.) kmj Misja Sanija, Lendva új közjegyzője: Most megúsztuk „Beszélek magyarul, és a kollégáim kiválasztásánál is ügyelek majd erre”

description

A szlovéniai magyarok hetilapja, 2013. 03. 07.

Transcript of Népújság, 2013. 10. szám

Page 1: Népújság, 2013. 10. szám

Info9–16.oldal

Most megúsztuka s z l o v é n i a i m a g y a r o k h e t i l a p j a

Poštnina plačana pri pošti1102 Ljubljana

8. oldal2–3. oldal

A március eleji eső-zéssel, majd hóolvadással a Muravidéken is belvíz jelent meg a szántófölde-ken. A Lendva-vidéken

Van esély a szentlászlói autóbuszjárat

újbóli elindítására

Szinte vita nélkül

fogadták el az MMÖNK

költségvetését

„Beszélek magyarul, és a kollégáim kiválasztásánál

is ügyelek majd erre”2–3. oldal

még egy hete igencsak ré-misztő helyzetkép viszont javulni látszik, annak elle-nére, hogy a mezőgazda-ságban még nem végezték

el a felmérést, hogy milyen mértékű a földeken a kár. Az árvíz ezúttal nem oko-zott súlyos károkat, a meg-erősített gátaknak és az

általános felkészültségnek köszönhetően a folyók és a patakok a megnöve-kedett vízmennyiséget el tudták vezetni anélkül,

Lendva2013. március 7. ISSN 0352-65691,00 EUR

57. évfolyam 10. szám

hogy kiöntöttek volna. Most megúsztuk tehát…

(Bővebben a 6. olda-lon.)

kmj

Misja Sanija, Lendva új közjegyzője:

Most megúsztuk

„Beszélek magyarul, és a kollégáim kiválasztásánál

is ügyelek majd erre”

Page 2: Népújság, 2013. 10. szám

2

Iránytű

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Slavoj Žižek világhírű filozófus legutóbbi interjújá-ban, melyet a szlovéniai politikai és általános társadalmi válság kapcsán adott, többek közt azt fejtette ki, hogy Szlovéniának nem a sokat hangoztatott és szinte már követelt egységre van szüksége, hanem a különbözőségek-re. Eredeti, autentikus különbözőségekre, mert csak ezek meghatározása – állítja Žižek – alkotja meg a tényleges egység alapját, bázisát.

A társadalmi folyamatok žižeki, mindig szándékosan kicsit provokatív elemzése, megközelítése valójában az intelligens egységteremtésre hív fel; a különbözőségek szembesítésére és ezek által az ésszerű kompromisszumra, a közösen megfogalmazott cél megkeresésére.

Lehet, hogy első pillantásra (túl) absztrakt „feladat-nak” tűnik a filozófiai lecke, de valójában a különböző-ségek által jöhetnek létre a legjobb megoldások. (Mindez persze magába foglalja – legalább – az egoizmus és az ellenségesség legyőzését, a társadalmi igazság és közös jólét előtérbe helyezését.)

Nekünk a nemzetiségileg vegyesen lakott területen a különbözőségek a „házunk táján” vannak, s tudjuk, hogy – habár szinte közhelynek számít a megfogalmazás – gaz-dagítanak bennünket. Tapasztalatban, látókörbővítésben, és van, amikor kompromisszumkeresésben is.

Ritka viszont az a példa, amikor a különbözőségeket – legyen az a többségi nemzet és a nemzeti kisebbség viszo-nyában, az anyaország és a kisebbség viszonyában, vagy akár a kisebbség berkein belül – úgy ki tudjuk használni, hogy bázist, szilárd alapot jelenthetnek az egységesség megalkotásában. A tényleges, nem csak az egy-egy szituá-ciónak megfelelő, látszólagos egységesség megalkotásában.

A közelgő márciusi ünnepek jegyében jó volna erről is elgondolkodni.

Különbözőség az egységességben

Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Szolarics Nađ Klára

Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia,Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – LendvaSzerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191,

E-mail: [email protected] Web: www.nepujsag.netÁra: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR

Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska SobotaA Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni.

A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg.Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

Király M. Jutka

Szolarics Nađ Klá[email protected]

Az MMÖNK 12. ülésé-nek procedurális elindítása után Kovács Attila tanács-tag egy dokumentáció-cso-magot nyújtott át Požonec Róbert tanácstagnak, aki egyben az RTV Nemze-tiségi Műsorai Program-bizottságának elnöke, s kérte, hogy az átnyújtott dokumentáció alapján a programbizottság alkosson véleményt Koren Štefan és Marjan Kardinar bírósági ügyében az MMR Rádió-

Ülésezett az MMÖNK

Szinte vita nélkül fogadták el a költségvetést A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Ta-nácsa a február 27-i ülésen lényegi vita nélkül elfogadta a 2013-as költségvetés 2. olvasatát, ami mintegy 396 ezer bevétellel és 361 ezer euró kiadással számol, s már nem tartalmazza a hivatásos elnöki poszttal járó kiadásokat.

ban elhangzott beszámo-lóról. Koren érintett félként sérelmezi, hogy a rádióban nem volt lehetősége az ügyről nyilvánosan szólni.

Az ülés folytatásá-ban Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke felvezette a nemzetiségi csúcsszer-vezet 2013-as költségveté-sének második olvasatát. A büdzsé bevételi oldalán 396 ezer, a kiadási olda-lon pedig 361 ezer euróval számolnak, s ez nem tar-talmazza a hivatásos elnök-léssel járó költségeket. A kapott támogatások tétele

89 ezer eurót tesz ki, ebben szerepelnek a tervezett anyaországi támogatások is, mint a Bethlen Gábor Alap pályázata a nemzeti programok kivitelezésére, illetve a Szent Flórián-szo-bor restaurálására a magyar külügyminisztérium pályá-zatán nyert 4,5 millió forint. A költségvetés összege a tavalyi szintet tartja. Tavalyi szinten maradt a szlovén ál-lami támogatás is (a 2013-as szerződést már megkötöt-ték), s minden bizonnyal a 2012-es szinten maradnak a magyarországi támogatá-

Tomka [email protected]

A kétnyelvű területe-ken tevékenykedő közjegy-zőségekkel, természetesen leginkább a lendvaival az újság hasábjain részlete-sen foglalkoztunk. Az év végéig a lendvai közjegy-zői posztot nyugdíjazás miatt elhagyó Zag-Győfi Mária helyére két jelölt is jelentkezett, a jelöltek között az illetékes tárca Misja Saniját, a Lendvai Járási Bíróság elnökét ta-lálta megfelelőnek, így január elsejétől határozat-ban ki is jelölte a posztra. A lendvai közjegyzői posztra jelentkező másik jelölt az említett határozat ellen

Március közepétől új közjegyző Lendván

„A lendvai közjegyzőnek tudnia kell a magyar nyelvet”Március közepétől az eddigi közjegyző helyiségeiben hivatalba lép az új lendvai közjegyző, Misja Sanija, aki eddig a Lendvai Járási Bíróság elnökeként tevékenykedett. Bírósági elnöki, bírói tevékenysége a közjegyzői funkcióval megszűnik.

közigazgatási pert indított, így eddig ideiglenesen a radgonai közjegyző végzett munkát Lendván, hetente kétszer. A közigazgatási per keretében az illetékes közigazgatási bíróság meg-erősítette a miniszter által kiadott határozatot, így Misja Sanija hivatalosan is – már január elsejétől – a lendvai közjegyző. A munka tényleges felvéte-léhez azonban tagságot kell nyernie a közjegyzői kamaránál, majd ezután közjegyzői esküt kell ten-nie. Elmondása szerint ez várhatóan a napokban meg is történik, így március 18-án elkezdheti közjegyzői munkáját Lendván. Az új közjegyző az eddigi

közjegyző helyiségeiben tevékenykedik majd a meg-szokott munkaidőben. „Új munkaerőt is keresek, a kétnyelvű területre tekin-tettel pedig kifejezetten ügyelek majd arra, hogy mindkettő hivatalos nyel-vet megfelelően bírják. Én is beszélek magyarul. Igaz, a magyar nyelvi tudásom, különösképpen a szakmai nyelvet illetően nem olyan szintű, mint az eddigi köz-jegyzőé, a mindennapi kommunikáció tekinteté-ben azonban nem várhatók gondok, ahogy nem voltak a bírói tevékenységem so-rán sem”. Az új lendvai közjegyző egyébként tá-mogatja a közjegyzőség-ről szóló törvénynek a

Szinte vita nélkül fogadták el a költségvetést

„A lendvai közjegyzőnek tudnia kell a magyar nyelvet”

Page 3: Népújság, 2013. 10. szám

3

Nemzetiség

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Szinte vita nélkül fogadták el a költségvetést sok is. A magyar miniszté-riumi jóváhagyás alapján a Vas és Zala megyékkel való

Az MMÖNK Tanácsa a tavalyi szinten maradó szlovéniai és magyarországi forrásokkal számolt 2013-ra.

Az Országgyűlés felkérte a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösséget, hogy vélemé-nyezze az országgyűlési választásokról szóló törvény módosításának javaslatát, hiszen a módosítások vonatkoznak a nemzeti kisebbségek országgyűlési képviselőinek megválasztására is. A törvénymódo-sítást a Pozitivna Slovenija párt kezdeményezte. A nemzetiség képviselőit eddig a bonyolult Borda-rendszer, azaz rangsorolás alapján választottuk meg. A módszer megváltoztatását az MMÖNK már többször javasolta.

A választási törvény módosítását, a klasszikus egykörös többségi választási rendszer bevezetését a csúcsszervezet tanácsa a legutóbbi ülésen támo-gatta. Eszerint az a nemzetiségi képviselőjelölt lesz a parlament tagja, aki elnyeri az érvényes szavazatok relatív többségét. A módosítással megváltozik a kép-viselő jelöléséhez eddig szükséges aláírások száma is (eddig 30 aláírás volt szükséges). A törvénymó-dosítás a választópolgárok 2 százalékát javasolja, ami nagyjából 160 aláírást jelent (hasonlóan, mint a polgármester-választásokon). Az MMÖNK Taná-csa a február 27-i ülésén rövidebb mérlegelés és véleménycsere után úgy döntött, azt javasolja, hogy a nemzetiségi választólistán bejegyzett választók 1 százaléka, azaz a jelenlegi állás szerint 70–80 aláírás legyen szükséges a jelöléshez.

Arra az esetre, ha a nemzetiségi képviselőnek megszűnik a mandátuma, időközi választásokat írnak ki.

Az országgyűlési választási törvény módosítási javaslatát csütörtökön, március 7-én a parlament nemzetiségi bizottsága is tárgyalni fogja.

Szolarics Nađ Klára

kapcsolattartásra 4 millió forintra számítanak, s to-vábbi 16 millióra a különbö-

ző nemzetiségi programok megvalósítására.

– Egy korábbi ülésen

megkértem a tanácstago-kat, tegyenek javaslatokat programok támogatására. Mivel egyetlen ilyen sem érkezett, a szakszolgálattal a tavalyi programokból kiindulva készítettünk né-hány javaslatot, melyek kö-zött van néhány új is, mint a művelődési egyesületek találkozója, vagy a magyar koncert… – mondta Hor-váth Ferenc elnök.

Az MMÖNK Sobočan Sabina helyére (tevékeny-ségeinek összeférhetet-

lensége miatt távozott a posztról) Matjašec Barba-rát delegálta a tanács Ellen-őrzőbizottságába. A tanács hosszabb vita nélkül úgy határozott, hogy a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI – Népújság) igazgatói munkahelyének betöltésére részmunkaidős pályázatot ír ki, de megje-gyezték: miért szükséges az MNTI igazgatói mun-kahelyének mindegyik ki-írásánál változtatni a teljes vagy félmunkaidős felté-telt? Az MMÖNK az MNTI Tanácsának javaslatát és érvelését a részmunkaidős kiírás mellett – miszerint a jelenlegi helyzetben a tel-jes munkaidős konstrukció pénzügyileg megvalósítha-tatlan lenne – elfogadta.

„A lendvai közjegyzőnek tudnia kell a magyar nyelvet”

közjegyzői kamara által támogatott módosítását, többek között azt is, hogy a kétnyelvű területeken tevékenykedő közjegyzők számára kötelezővé tennék a kisebbségi nyelvek isme-

munikációt, különöskép-pen, ha személyes, családi ügyek intézéséről van szó, ezekből pedig minden köz-jegyzőnél bőven akad. Tá-mogatja azt az elképzelést is, hogy az örökösödési ügyek a közjegyzőkhöz kerülnének át, fenntartásai vannak azonban a közjegy-zői hivatás liberalizációjá-val kapcsolatosan.

A hónap közepén hi-vatalba lépő új lendvai közjegyző 25 évig dolgo-zott bíróként, az utóbbi hat évben a Lendvai Járási Bíróság elnöki tisztségét is viselte. Bírói tevékenysé-gét sikeresnek tekinti, az elnöki tisztségen eltöltött éveket úgyszintén. A bírói, bírósági elnöki mindenna-pi munka mellett elmondá-sa szerint sikernek tekinti, hogy az évtizedekig elodá-zott felújítás, irattárrende-zés tekintetében is sikeres tudott lenni.

Március közepétől Misja Sanija az új lendvai közjegyző: „Támogatom a közjegyzői kamara javaslatát, amely a tör-vénymódosítással a kétnyelvű területeken tevékenykedő közjegyzőknek kötelezővé tenné mindkettő hivatalos nyelv ismeretét”.

retét. Véleménye szerint ez igencsak fontos, a kisebb-ségi, de hivatalos nyelve-ken kommunikáló ügyfelek ugyanis bírói tapasztalatai szerint is anyanyelvükön szeretik folytatni a kom-

A Borda-rendszer helyett egykörös választást javasolnak

Szinte vita nélkül fogadták el a költségvetést

„A lendvai közjegyzőnek tudnia kell a magyar nyelvet”

Page 4: Népújság, 2013. 10. szám

4

Muravidék

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

A B á n f f y - k á vé z ó -ban megtartott jól sike-rült könyvbemutatót a Kontrabant együttes kezd-te Bence Lajos készülő

versmegzenésítéseivel ma-gyar és szlovén nyelven. A CD Szomi Kralj Béla zene-karvezető szerint néhány hónap múlva megjelenik,

Három szlovén fordításkötetet mutattak be

Újabb mérföldkő az irodalmi kapcsolatokbanÍgy jellemezte Kepe Lili, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója a magyar szerzők szlovén nyelvű fordítás-irodalmának alakulását a csütörtöki hármas könyvbemutatón.

rajta Bence korai szerelmi verseivel, valamint néhány borversének megzenésí-tésével.

Kepe Lili köszöntőjé-

ben kifejtette: csak üdvö-zölni lehet a muraszombati kiadó kezdeményezését, mely az elmúlt három év-ben három muravidéki ma-

gyar költő – Zágorec-Csuka Judit, Bence Lajos és Ha-lász Albert – műveinek megjelentetését vette fel kiadói programjába a „Hi-

dak a hatá-ron” sorozat részeként.

A m ű -s o r b a n a z e m l í t e t t Kon trabant együttes mel-lett a Lend-vai Kétnyelvű Középiskola diákjai is fel-léptek, akik szemelvénye-ket olvastak fel a három szerző műve-iből.

F r a n c i Just, a 20 éves

jubileumát ünneplő Franc-Franc kiadó szerkesztője-irodalomtörténésze Feri Lainšček, a kiadó társki-adója és vezetője nevében

A zsúfolásig megtelt kávézóban három újabb kiadványt, a szlovéniai magyar költők fordításköteteit mutatták be.

is köszöntötte a jelenlé-vőket. Just kifejtette: az első együttműködés a két irodalmi csoportosulás között még a 70-es évek közepén Szúnyogh Sándor és Ernest Ružič kezdemé-nyezése nyomán jött létre a Naj-Leg kétnyelvű kötettel. Aztán az Összhang című közös antológia kivételével 2000-ig újabb kötet nem jelent meg. Zágorec-Csuka Judit érzett talán rá legin-kább az együttműködés fontosságára, akinek a Mu-ra-menti és a Rába-vidéki irodalomról fordításkötete jelent meg, továbbá két önálló verseskötete. Így

vele indult az új sorozat is, a „Hidak a határon”.

Ezt követően a három könyv rövid ismerteté-se következett az iroda-lomtörténész részéről. Milan Vincetič, a művek fordítója pedig ar ra a kérdésre, hogy mennyire sikerül(het)tek a szlovén nyelvre való átültetések, a fordításirodalom örök dilemmáját fogalmazta meg, de abban a remény-ben kívánt további sikeres együttműködést, hogy mégis sikerült közelebb hozni a szlovén olvasók-hoz a muravidéki magyar irodalom alkotásait.

A Petőfi Sándor Tanul-mányi Versenyre benevező diákok február végi iskolai fordulójában a 8–9. osztá-lyosok és a középiskolások írták meg dolgozataikat.

Iskolánként a dolgozat-írók száma a következő kis

A Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (Népújság) Tanácsa február 27-i ülésén második olvasatban egyhangúlag elfogadta az intézet 2013. évi költségvetését. A költségvetés a kétéves állami költségvetés tervezetén alapszik, s az elmúlt évekkel azonos összeggel, 296 ezer euró állami finanszírozás-sal számol. A szerződés az intézet és a Nemzetiségi Szolgálat közt január végén került aláírásra. Jelen-tősebb bevétel származik még az újság értékesíté-séből, a magyarországi és szlovéniai pályázatokból (beleértve az úgynevezett fix támogatást), illetve az alapítói és önkormányzati támogatásokból, s így a költségvetés tervezett összege 386,2 ezer eurót tesz ki. Hasonlóan a bevételekhez a kiadások is az előző évi kiadásokhoz hasonlíthatók. A legnagyobb tételek az alapbérek és a bérekhez köthető pótlékok, valamint a tiszteletdíjak, ezek összesen a bevételek közel 62 százalékát teszik ki. Hagyományosan magas tételnek számítanak a nyomdai költségek, illetve a postaköltségek (mintegy 77 ezer euró). A következő ülésre elkészül – a tanácstagok javaslatára – a tételek aprólékosabb lebontása is.

A tanács ismét megvitatta az MNTI igazgatói posztjára kiírandó pályázatot és egyhangúlag tá-mogatta a tanács tavaly júliusban hozott döntését, miszerint a félmunkaidős igazgatói munkakör meg-hirdetését javasolja az alapítónak. A részmunkaidőre kiírt munkahelyet elsősorban az intézet pénzügyi helyzetével, lehetőségeivel indokolja.

A tanács döntést hozott arról is, hogy elkezdi az MNTI Statútumának módosítási, valamint a tanács új ügyrendjének elkészítési folyamatát. (-)

MNTI: a költségvetés a félmunkaidős igazgatót bírja el

A Dobronak Közsé-gi Magyar Önkormány-zati Nemzeti Közösség (DKMÖNK) Tanácsa hét-fői rendkívüli ülésén dön-tött a 2012/13-as tanévre szóló ösztöndíj-kiegészítő pályázatra beérkezett kér-vények elbírálásáról. Mint Cár Anna, a tanács elnöke a zárt ülésrész után tájé-koztatta a nyilvánosságot,

Minden pályázó kap ösztöndíjata pályázatra jelentkezett összes pályázó (14) eleget tesz a feltételeknek, így mindannyian ösztöndíj-kiegészítő támogatásban részesülnek. Az önkor-mányzat évi szinten 9.000 eurót hagyott jóvá erre a célra, az ösztöndíj-ki-egészítőt nyert pályázók havonta – a pontozási rendszer alapján – 23,42

eurótól 81,96 euróig ter-jedő ösztöndíjban része-sülnek. A szerződések aláírása után az összeget októbertől visszamenőleg folyósítják.

A DKMÖNK a diákok támogatását a következő évben is folytatja, de a pá-lyázat más formában kerül megjelentetésre.

kmj

Elkezdődtek az iskolai versenyekstatisztikából derül ki: 1. Számú Lendvai KÁI 14 tanu-ló, Göntérházi KÁI 1 tanuló, Dobronaki KÁI 3 tanuló, a Lendvai KKI-ból pedig 26 diák jelentkezett írásra.

Mivel a 4–7. osztályo-sok korcsoportjának a feb-

ruári időpont nem felelt meg, ezért ők március 19-én adhatnak számot tudásukról.

Az országos forduló minden továbbjutott szá-mára április 6-án lesz.

-ce

Újabb mérföldkő az irodalmi kapcsolatokban

Page 5: Népújság, 2013. 10. szám

5

Muravidék

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Bence [email protected]

A megnyitó hangulatá-hoz a zenei aláfestést Tjaša Šimonka és Miha Kavaš adta meg, zsidó népdalo-kat adtak elő hegedűkísé-rettel. Majd Šimonka Tanja igazgatónő köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve, hogy az idei második kiál-lítás anyaga is a zsidóságról szól, arról a népcsoportról, akik a múlt században még lendvai lakosok voltak, de a rendszerek, valamint a leírt vagy le nem írt törvények és szabályok drasztikusan

Zsidónak lenni – fotókiállítás

Ahol az együttélésnek évtizedes hagyományai vannakPénteken a lendvai színház kiállítótermében megnyílt a Zsidó-nak lenni című fotókiállítás, melyet a Maribori Zsinagóga és a Ljubljanai Osztrák Nagykövetség bocsátott rendelkezésre.

beavatkoztak a lakosság számának alakulásába.

Maja Sršen a Ljublja-nai Osztrák Nagykövet-ség nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, a bécsi gyűj-temény anyaga 42 ember fotóját tartalmazza, a so-rozat pedig úgy állt föl, hogy maguk választották ki, kikkel vagy mikkel együtt szeretnének meg-jelenni. Ez az új hozzá-állás azért is köszönetet érdemel, mert a fiatalok, akiket ez a téma érdekel, gyakran kérdeznek rá, mire is tanított meg ben-

nünket a történelem, mit jelent a mai világban a tolerancia és a tisztelet, melyből még mindig túl kevés van. Ezért örömét fejezte ki, hogy ott állít-hatják ki a fotóanyagot, ahol az együttélésnek és a multikulturalizmusnak már évtizedekre visszave-zethető hagyománya van.

– Zsidónak lenni nem kiváltság, s bár a súlyos 20. századi történelmi tapasz-talat némaságra, az identi-tás eltitkolására szoktatta a zsidóságot, az identitás tovább él – mondta Marjan Toš, a Maribori Zsinagóga

Maja Sršen a megnyitón.

vezetője. Így például Lend-ván is él az emlékük, ahol példásan őrzik és ápolják azokat az objektumokat, a zsinagógát és a hosszúfalui zsidótemetőt, amelyek a zsidóság ittlétét igazolják. Ez nem mindenütt van így, hiszen a Maribori Zsina-

gógán és a tengermelléki, Rožna dolina-i zsidóteme-tőn kívül más helységben nincsenek zsidó emlékek. Ez a sor azonban nálunk tovább folytatódik a zsi-dókról elnevezett utcával, amely Lendván különösen esedékes.

Bence [email protected]

Otthonos környezet, barátságos személyzet fo-gad, amikor a múlt heti műsor sikerességéről ér-deklődöm a helyszínen. Tóth Melita, az egyik mun-katárs – Simona Ferčak „eszmei vezetőt” helyet-tesítendő – végigvezet a helyiségeken, ahol pil-lanatnyilag Nina Mulić munkatárs egy műsor iránt érdeklődőt tájékoztat.

– Ha később jön, va-lószínűleg több emberrel találkozik, bár a hétfői na-pot amolyan nyílt napnak szántuk – mentegetőzik, majd a nyitás óta eltelt időszak viszonylag tarka és zsúfolt programjára tér át.

– Az ötlet, hogy a kü-lönböző nemzedékeket valamilyen módon össze kell hozni, nem új keletű, Lendván viszont új. A tu-dásanyag átadásáról van

Generációk Háza nyílt Lendván

A természetes életmódon van a hangsúlyAz Ökokultúra Intézet keretében Lendván, a Fő utca 48. szám alatti épület emeleti részében a múlt héten kezdte el működé-sét a „Sofija” Generációk Háza.

szó, úgy a fiatalok (például a számítógépes ismeretek), mint az idősebbek részéről (tapasztalatok, régi dolgok gyűjtése). Azt akartuk, hogy legyen ehhez egy hely, mint régen voltak például a faluotthonok. A

másik az önkéntes mun-kának, az önkéntes tevé-kenységnek az ösztönzése, amelyért nem várunk sem-

miféle ellenszolgáltatást és hálát. Az adni jobb, mint kapni elv alapján úgyis jó érzés keríti hatalmába az embert. Örömünkre szol-gál, hogy éppen a fiatalok körében lett népszerű az önkéntes tevékenység és

mozgalom. Mi ezt minden generációra szeretnénk kiterjeszteni, s egyelőre kellemesen megleptek ben-

Konyha, előadó és az önkéntesek számára szálláshellyel felszerelt „otthon” várja az érdeklődőket a Fő utca 48. szám alatti helyiségekben.

nünket azzal, hogy már jöttek jelentkezők, hogy ők is bekapcsolódnának a munkába.

– Ki az üzemeltetője a háznak?

– Magánkezdemé-nyezésből indult a tevé-kenység, így jöttek létre a helyiségek és az infra-struktúra, s mindez Silvo és Simona Ferčak ötlete

alapján született meg, ők a tulajdonosok és a tevékenységek is magánfinanszírozás-ból valósulnak meg. A két alkalmazott, a munkatársnőm és én a közmunkák révén kerültünk ide.

Hétfőn a gyermek-jógával kezdtük, ked-den pedig az indiai és a vegetáriánus konyha kuriózumaiba veze-

tett el bennünket egy mesterszakács Hor-vátországból. Szerdán a „Játékos baglyocs-

ka” előadásunkra a 4–10 év közötti gyerekeknek és szüleiknek próbáltunk „szabad délutánt” szervez-

ni, ekkor a szülők dolgaik végzésére fordíthatták az időt, miközben mi a gyere-keiknek játékos időtöltést tartottunk. Csütörtökön az előadótermünk majdhogy-nem kicsinek bizonyult Recek Robert természetes anyagokból gyártott ház-építési módszerének bemu-tatóján. Pénteken a Laurus Pilates Stúdió jógatechni-kai miniműhelyére is szép számmal jöttek érdeklődők.

Tóth Melitától megtud-juk: e héten is folytatódnak a tevékenységek, így csü-törtökön egy goricskói fo-tóművész, pénteken ismét az egészséges étkezés és ételkészítés, az édességek – a nőnap tiszteletére ezúttal csak nők számára – sütés nélküli elkészítése szere-pel a műsoron. Elmondja továbbá, hogy meglepően sokan látogatták az elő-adásokat, a rendezvénye-ket. A műsorokról a [email protected] valamint a www.facebook/sofija.medgeneracijskahisa címen lehet információt szerezni.

A természetes életmódon van a hangsúly

Ahol az együttélésnek évtizedes hagyományai vannak

Page 6: Népújság, 2013. 10. szám

6

Muravidék

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Szolarics Nađ Klá[email protected]

A február végi, március eleji erőteljes esőzéssel kísért hóolvadás a Muravidéken is gondot okoz, belvíz jelent meg a szántóföldeken. A november óta tartó csapadékos időszak alatt a termőföld gyakorlatilag száz százalékban telítődött nedvességgel.

Az illetékes mezőgazdasági intézetek nem végez-tek felmérést, a régióban milyen nagyságú területeken jelent ez gondot, illetve milyen mértékű a vetések veszélyezettsége, úgyhogy konkrét adatokat nem tu-dunk közölni. Az időjárás jelenleg kedvező, az utóbbi héten nem volt újabb csapadék, és a meteorológusok előrejelzései szerint a közeljövőben nem is várható erőteljesebb csapadékhullám, tehát a különösképpen Lendva-vidéken még egy hete igencsak rémisztő helyzetkép javulni látszik. tt

Belvíz a földeken

A Mura vízállása Ra den-cinél 310, a Lendva-pataké Csenténél 298 centiméter volt, de tetőzött a Kebelei-

patak és a Dobronakot szelő Bakonaki-patak is. A víztározóknak (Kebelei-patak), a megerősített gátaknak (Mura) és az általános felkészültségnek köszönhetően a folyók és a patakok a megnövekedett vízmennyiséget el tud-ták vezetni anélkül, hogy kiöntöttek volna. A több napos eső és a hó olvadása azonban annyi újabb vizet hozott, hogy az árkok és a meliorációs árkok nem bírták el: a víz elöntötte a földeket. Megemelkedett a talajvíz szintje is, mely több esetben a családi há-zak pincéibe is betört, olyan helyekre is, ahol már régóta nem volt ilyenre pél-da. Ilyen esetekben a lakók a tűzoltókat és a polgári védelmet értesítették, ők

A hirtelen hóolvadás következményei

Nem kellett senkit sem kilakoltatniA múlt heti sok csapadék és az enyhülés miatti hóolvadás sú-lyos vízügyi gondokat okozott. A veszélyt és a gondokat ezúttal nem az árvíz, inkább a belvizek és a megemelkedett talajvíz okozta. A sok víz Radamosban és Petesházán váltott ki olyan helyzetet, mely fokozott odafigyelést és beavatkozást igényelt.

segítettek szivattyúkkal eltávolítani a vizet. Ott, ahol a vízszint emelkedé-se gyakrabban okoz gon-dokat, az emberek saját szivattyúkat szereztek be a gondok megoldására.

A csapadék nem oko-zott földcsuszamlást a ma-gyarlakta területen sem Goricskón, sem a Lendva-hegyen, a községi közmű-vek nem szenvedtek kárt. Bunderla Rudolf, Hodos Község polgármestere el-mondta, hogy a VGP Mura vízgazdálkodási céggel már terepszemlét tartottak, s az elmosott Kerka-partot a szakmai vélemény alap-ján szanálják. A megnö-vekedett vízmennyiség miatt kapcsolatot tartottak a tűzoltósággal is, de a beavatkozásukra nem volt szükség.

A Fekete-erdőből az olvadék- és talajvíz lezúdu-lása komolyan veszélyez-tette Radamost is. Mivel a „száraz Ginya” medre és a híd nem bírta el a vizet,

az átömléseket homok-zsákokkal szabályozták. Az erdő közelében lévő házakat szintén homok-zsákokkal védték meg.

– Komoly veszély volt nálunk, éjjeli ügyeletet is

tartottunk. Az emberek összefogtak, a tűzoltók ön-feláldozóan segítettek, így megakadályoztuk, meg-előztük a legrosszabbat. A

víz csak másfél nap után kezdett apadni. A meg-növekedett vízmennyiség rávilágít minden hiányos-ságra, amit az emberi nem-törődömség hagy maga után. Én mindenképp na-gyobb együttműködésre és jobb kommunikációra számítottam a a községi, regionális és más szervek-kel – jegyezte meg Rudas Magda, a Radamosi HK el-nöke a két-három álmatlan éjszaka után.

A megemelkedett víz-

szint többek közt Pe tes házán is több családi házat, udvart veszélyeztetett, a védelem során szintén homokzsá-kokat alkalmaztak. Az Öko-

Park Kft. már intézkedett, kitisztították és mélyítették az árkokat. Néhány családi ház azonban az árterületen épült, ezért különösképpen veszélyben van.

Az árkok Dobronakon is megteltek, a földeken tengernyi víz állt, a belvíz nagy területeket borított el. A hirtelen megnöveke-dett víz miatt lezárták a Dobronak–Turnišče utat, s homokzsákokkal védték meg a Csillag utcában az utolsó családi házat.

Kilakoltatásra egy tele-pülésen sem volt szükség. A helyzet néhány nap után javult, a földeken azonban még mindig áll a víz.

Radamosban a Fekete-erdőből lezúduló víz veszélyeztette a közeli házakat is.

Le kellett zárni a Dobronak–Turnišče közötti utat.

Nem kellett senkit sem kilakoltatni

Page 7: Népújság, 2013. 10. szám

7

Gazdaság

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . j a n u á r 3 1 .

Szolarics Nađ Klá[email protected]

A februárban induló projekt a 2007–2013 közötti humánerőforrás-fejlesztési operatív program keretében

valósul meg a fiatalok vállal-kozási kedve serkentésének, versenyképessége növelé-sének és a foglalkoztatás bővítése érdekében. A pro-jekt értéke országos szinten 3,9 millió euró, melynek

Vállalkozva a vállalkozás világába

Fiatalok vállalkozásösztönzése és segítéseAz RRA Mura Fejlesztési Ügynökségnél a „Vállalkozva a vállal-kozás világába” projekt keretében 10 fiatal kapott lehetőséget, hogy a program időtartama alatt gyakorlati tudást szerezhes-sen jövőbeli vállalkozásához.

85 százalékát az Európai Szociális Alap, 15 százalékát pedig a Munka-, Család- és Szociálügyi Minisztérium állja. A program kivitelezői a 12 régió fejlesztési ügynök-ségei, így a Muravidéken

ezt az RRA Mura Fejlesztési Ügynökség valósítja meg mintegy 300 ezer euróból. A fiatal, felsőfokú végzett-ségű munkanélkülieket felkaroló országos szintű projektet a sajtótájékoztatón

Danilo Krapec, az RRA Mura igazgatója, Roman Wolf és Cvetka Vitez Gomboši belső mentorok mutatták be. A külső mentor szerepét Branko Drvarič, a Kema cég igazgatója vállalta.

– Itt az idő, hogy ebben az országban most már az emberekbe is pénzt fektes-sünk, hiszen az eszközök túlnyomó részét, melyekről a Muravidéken dönthet-tünk, az infrastruktúra fej-

lesztésére fordítottuk. De a jók között a legjobbakkal foglalkozzunk – mondta Krapec igazgató, amikor be-mutatta azt az első 10 egye-temi végzettséggel rendel-kező fiatalt, munkanélkülit, akiket a decemberi pályázat alapján az 58 jelölt közül a vállalkozói ötleteik alapján választott ki a bizottság. A foglalkozások a program ke-retében 5 hónapig tartanak, addig a kiválasztott jelöltek az RRA Muránál vannak munkaviszonyban mini-málbér mellett. Az említett időtartam alatt a fiatalok

Franc Budija, a faipari tudo-mányok doktora Petesházáról:– Egyike a vagyok annak a 10 mun-kanélkülinek, akiket az elkövetkező néhány hónapban minden olyan tudással fel kívánnak vértezni, hogy a jövőben akár saját vállalkozással tudjuk folytatni utunkat. A jövőmet mint vállalkozó képzelem el, méhé-szeti felszerelést és gabonamalmokat kívánok gyár-tani fából. Korábban mint fiatal kutató dolgoztam a ljubljanai faipari intézetnél, majd fél évig munkanélküli voltam. A programon belül tetszik a munka, hiszen hasznos lesz megismerni az üzleti terv kidolgozásá-nak és a számvitelnek, a könyvelésnek az alapjait is. Egyébként tarka a társaságunk, de jól megértjük egymást. Egyaránt érkeztünk a természet- és a társadalomtudományok területéről, s olyan is van köztünk, aki például üzleti kihívásnak tartja sakkiskola alapítását minden generáció számára.

Az RRA Mura helyiségeiben kialakított irodában szerezhetnek új tudásokat a résztvevők.

megpróbálnak saját mun-kájuk mellett a mentorok segítségével olyan szintű üzleti és vállalkozási tudás-hoz jutni, hogy a jövőt saját vállalkozásukkal tudják folytatni, illetve sikeresen el tudjanak helyezkedni. A projekt akkor minősül ered-ményesnek, ha a program résztvevőinek 35 százaléka vállalkozást indít vagy elhe-lyezkedik.

Az RRA Mura ügynök-ségnél a májusban meghir-detésre kerülő pályázat alap-ján július 1-jével újabb 10 fős csapat kap lehetőséget.

Az Országgyűlés el-lenszavazat nélkül elfo-gadta az új munkaügyi törvényt. A szociális part-nerek féléves egyezte-tés után elfogadhatónak tartják az új jogszabály-gyűjteményt, mellyel nö-velhető a munkaerőpiac rugalmassága.

Az új törvényben a munkáltatók számára kedvező újdonság a fel-mondási időszak lerövidí-tése a munkaévek függ-vényében (120 napról 80 napra 25 munkaév mel-

lett – a munkaadók egysé-gesen 30 napot javasoltak), a végkielégítés összegére vonatkozóan a munkaévek új figyelembe vétele (en-nek következtében némileg csökken a végkielégítés összege), a felmondási fo-lyamat egyszerűsítése, a védett dolgozók életkorá-nak megemelése (55-ről 58 évre), az időszakos nyug-díjas-alkalmazás lehetősé-ge, a közmunkaprogram lehetősége. Az új törvény szerint jár a végkielégítés a meghatározott időre fog-

lalkoztatottak számára is. A szakszervezet nem ellen-kezett a végkielégítések és a munkanélküliségi pótlék mértékének meghatározá-sa ellen (az első 3 hónap a fizetés 80 százaléka, a következő 9 hónapban 60 százalék, azt követően 50 százalék), továbbá a megha-tározott időre szóló munka korlátozása és többszö-ri meghosszabbításának megelőzése, a meghatáro-zott időszakra vonatkozó munkaszerződés oka meg-nevezésének kötelezővé té-

tele, az ügynökségi munka kvótájának (25 százalékos) meghatározása esetében sem, illetve megmarad a fizetett uzsonnaszünet és a munkaévek után járó fizetési pótlék is. Az új rendelkezé-sek szerint a munkaszerző-dések a próbaidőszakban is felbonthatók, s nagyobb számú munkaerő-felesleg elbocsátásakor vállalati szinten határozhatók meg a feltételek. A törvény leegy-szerűsíti a dolgozók belső áthelyezését, s többé nem teszi kötelezővé a szabad

Elfogadták az új munkatörvénytmunkahely bejelentését a munkaközvetítőnél. A kényszerszabadság alatt a pótlék a bérek 80 szá-zalékára csökken.

A munkaügyi törvényt az országgyűlés a keddi rendkívüli ülésen erősítet-te meg – 68-an szavaztak mellette a jelenlévő 77 képviselőből, ellenszava-zat nem volt. A Szlovén Kisipari és Vállalkozási Kamara nem csatlakozott támogató aláírásával az új törvényhez.

Szolarics Nađ Klára

Fiatalok vállalkozásösztönzése és segítése

Page 8: Népújság, 2013. 10. szám

8

Muravidék

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

A lendvai Varis Rt. mint a Gradbeno podjetje Grosuplje (GPG) hitelezői bizottságának vezetője követeli Melita Butara csődgondnok felmentését. A bizottság a határozatot már továbbította a Ljubljanai Körzeti Bírósághoz. A határozat indoklása: a csőd-gondnok a csődeljárás elindításától számított hat hónapban, a hitelezők bizottságának kinevezéséig nem a kellő professzionális gondossággal viszonyult az ügyhöz – áll a hitelezők bizottságának sajtóköz-leményében.

A Varis 24 másik alvállalkozóval a Lakásalap (Stanovanjski sklad) – mint később kiderült: siker-telen – projektjében vett részt, melynek keretében a lendvai cég a munkálatok kivitelezőjétől, a grosupljei GPG cégtől 2010 tavaszán a brdoi lakónegyed épí-tésére megrendelést kapott 396 kész fürdőszoba legyártására. A megrendelt mennyiségből a Varis 366 fürdőszobát le is szállított, de a vételárnak csak 5 százalékát fizették ki. A Varisnak így 2,2 millió eu-rós bevételkiesése keletkezett, amit azóta sem tud behajtani, hiszen a GPG cég szokatlan gyorsasággal csődbe jutott. A brdoi lakónegyed építésénél pórul járt cégek, alvállalkozók eddig a kormánynál is hiába keresték jogaikat, illetve nem hallgatta meg azon kez-deményezésüket Melita Butara csődgondnok, hogy indítson pert Boris Dolamič, a GPG igazgatója és tulajdonosa, valamint a Felügyelőtanács tagjai ellen.

Szolarics Nađ Klára

A csődgondnok leváltását követelik

Szolarics Nađ Klá[email protected]

A képviselő kérdésé-ben ezúttal az egyre több buszjárat megszüntetésé-

re világított rá, hiszen en-nek következtében éppen Goricskó, a demográfiailag veszélyeztetett határmenti terület marad összekötteté-sek nélkül. A Kobilje–Szent-

lászló–Kobilje járat meg-szüntetésével megszakadt az egyetlen kapcsolat Lend-va irányába, megszűnt az összeköttetés a Lendva-vi-déki nemzetiségi területtel,

Újabb képviselői kérdés

Van esély a buszjárat újraindítására SzentlászlónGöncz László nemzetiségi országgyűlési képviselő Zvonko Černač infrastrukturális és területrendezési miniszterhez kez-deményezést nyújtott be az utasszállítás mint közszolgáltatás minimális feltételeinek biztosítására Goricskón. Újra lehet járat Kobilje és Szentlászló között.

a lendvai munkahelyekkel és a Lendvai Kétnyelvű Kö-zépiskolával mint kétnyelvű középiskolai továbbtanu-lási lehetőséggel. A diákok és a dolgozók utaztatási gondjaira már korábban figyelmeztetett a lakosság és a nemzeti közösség is, mint ahogy arra is, hogy Szerdahelyre semmilyen buszjárat nincs már.

Az utasszállítási szol-gáltatást ezen a területen – többek közt Hodos, Šalovci és Moravske Toplice közsé-gek területén – koncesszió alapján a muraszomba-ti Avtobusni promet Rt. végzi. A cég az utasszám csökkenése miatt az elmúlt időszakban több járatot kénytelen volt megszün-tetni. Nem jövedelmező vonalnak bizonyult többek közt a Kobilje és Szent-lászló közötti járat is,

megszüntetése azonban a lakosságnak nagy visszalé-pést és elzártságot hozott. Göncz képviselő kifejtet-te: a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt a kérdést szélesebben, orszá-gos szinten kell kezelni. Az utasszállítási szolgáltatást a községek is segíthetik saját forrásaikból.

A szolgáltatást kivitele-ző Avtobusni promet Rt. a képviselői kérdésre biztató válasszal szolgált, ugyanis az illetékes minisztérium-nál folytatott tárgyalások után a cég a múlt héten újra benyújtotta a Kobilje–Szentlászló–Kobilje járatra regisztrációs igényét. Ha a regisztráció megtörténik, a járat április 1-jével újra-indulhat. A szolgáltatás kivitelezéséről és a menet-rendről értesítik majd a közvéleményt.

MeghívóA Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet és Lendva Község

tisztelettel meghívja Önt a

Lendva 820 éve – 820 let mesta Lendava című könyv bemutatójára,

amely hétfőn, 2013. március 11-én 18 órakor lesz

a Lendvai Zsinagógában (Alsó utca 5.).

Szeretettel várjuk!

Van esély a buszjárat újraindítására Szentlászlón

Page 9: Népújság, 2013. 10. szám

9

hétről hétre

Info

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Ljubljana – Március 2-től a Szlovén Néppártot (SLS – Slovenska ljudska stranka) Franc Bogovič, a volt Janša-kormány me-zőgazdasági minisztere vezeti. A párt kongresszusa – egyedüli jelöltként – dön-tő többséggel szavazta meg, miután a párt eddigi elnöke, a lendvai születésű Radovan Žerjav búcsút mondott a politikának. A párt alelnöke maradt Jože Tomšič és Olga Franca, míg új, harmadik alelnök-nek a muravidéki Jasmina Opecet választották meg.

Budapest – Március el-sejével megnyílt az Erkel Színház: három hazai ba-lett-társulat közös estje nyitotta meg a 2007 óta zárva tartó, közel 2 ezer főnyi közönséget befogadó budapesti Erkel Színhá-zat. A rekonstrukció első ütemének befejeztével, március 1-jétől június 9-ig várja a közönséget, a mű-

soron népszerű operák, dalestek lesznek. A szín-házat rendhagyó módon a Facebookon is reklá-mozzák.

Oslo – Rekordszámú, 259 jelölés érkezett a 2013-as Nobel-békedíjra, közöttük 209 magánszemély és 50 szervezet van. A díjazott nevét október 12-én teszik

közzé Osló -ban – közölte a norvég No-bel Bizottság. A bizottság 50

éve titokban tartja a jelöltek névsorát, de a jelölők nyil-vánosságra hozhatják az általuk jelöltek nevét. Az így ismertté vált jelöltek között szerepel az a 15 éves pa-kisztáni lány, akit iszlamista

fegyveresek sebesítettek meg tavaly ősszel, jelölték a Memorial orosz emberi jogvédő szervezetet és Bill Clinton volt amerikai elnö-köt. Szlovéniából Pedro Opeka Afrikában tevé-kenykedő misszionárius a jelölt. A 8 millió svéd koro-nával járó díjat december 10-én, Alfred Nobel halálá-nak évfordulóján adják át.

Bern – A svájciak a vasár-napi referendumon nagy arányban megszavazták a

hazai vagy külföldi tőzsdé-ken jegyzett svájci cégek vezetőinek mértéktelen javadalmazását tiltó népi kezdeményezést. A nép-szavazáson résztvevők csaknem 70 százaléka mondott igent a referen-

dum alapjául szolgáló ja-vaslatra: az igazgatótaná-csi tagok megbízatását korlátozzák egy évre, s tiltsanak meg bizonyos juttatásokat, a végkielégí-téseket és a cégvásárlá-sokért adott prémiumokat, továbbá az igazgatótanács és a vezetőség díjazását a részvényesek közgyűlése hagyja kötelezően jóvá, ahol a részvényesek éven-te szavazhatnak az igaz-gatótanács és a vezetés tagjainak rendelkezésére bocsátott összegekről.

Zürich – Nem született meglepetés az idei Év Autója-választáson: több ország szakújságírói sza-vazata alapján a Golf ha-talmas fölénnyel vitte el az aranyérmet, 414 pontot gyűjtött, miközben a má-sodik helyre került Toyota GT86 202 pontot szerzett. A Volvo V40-es kompakt a harmadik helyre futott be 189 ponttal. A negyedik

hely a Ford B-Maxé lett, ötö-dikként a Mercedes-Benz A osztály, hatodikként a Renault Clio, hetedikként a Peugeot 208 , míg nyol-cadikként a Hyundai i30 zárt. A Volkswagen utoljára 2010-ben lett Év Autója-győztes, akkor a Polóval.

USA – Tényleg elindul a Titanic 2: az első utat 2016 februárjára tervezik, a

jegyárakról egyelőre nincs konkrét információ. A Tita-nic 2 pontos mása lesz az eredetinek, megépítésének költsége a Blue Star cég becslése szerint 200 millió dollár körül lesz, ami nem is számít soknak a luxus-óce-ánjárók világában, a világ legnagyobb ilyen hajója, az Oasis of the Seas például 1,4 milliárd dollárba került.

Muraszombat szűkebb központjában, valamint a Muraszombati Kórház (Rakičan) sóderes parkolóján március 1-jétől fizetni kell a parkolásért. A parkolójegy minimum 1 órára váltható, ára 50 cent. (Két órára 1 euró, három órára 2 euró...). A városközpontban a Ljubljanai Bank és a posta előtti parkolóban (Trg Zmage) és a gyógyszertár előtt a Kocljeva utcában továbbra is 15 percig díjmentes marad a parkolás.

A parkolásért fizetni kell munkanapokon 7 és 16 óra között, valamint szombaton 7 és 13 óra között. Vasárnap és ünnepnap a parkolás díjmentes.

Február 26-án hivata-losan is elindult az idei mezőgazdasági támogatási kampány. A jogosultak május 6-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket le-vonás nélkül, utána minden munkanap késésért 1 szá-zalék levonással a kérelmek május 31-ig adhatók be.

A támogatási kérelmek a megszokott módon adha-tók le elektronikus úton, a http://e-kmetija.gov.si. weblapon keresztül. A weblapon regisztrálni kell, ehhez egy úgynevezett digitális bizonylat szük-ségeltetik. Amennyiben a jogosult nem rendelkezik internetes hozzáféréssel, illetve segítségre van szük-sége, továbbra is igénybe vehető a Mezőgazdasági Szaktanácsadó Szolgálat segítsége. A jogosult ebben

Elindult a mezőgazdasági támogatási kampány az esetben hivatalosan megbízza a szaktanácsadót a bevitelre, illetve aláírás-ra. Az említett weblapon egyébként megtalálha-tó minden szükséges a kérelmek kitöltéséhez, a KMG-MID számmal pedig minden szükséges adat is elérhető. A támogatásokat illetően az idei évre nin-csenek jelentős változások. Az illetékesek azonban

figyelmeztetik a jogosul-takat, hogy a GERK-eknek összhangban kell lenniük a természetben található ál-lapottal, így szükség esetén ezeket rendezni kell a köz-igazgatási egységnél. Min-denképpen ki kell emelni az új épületeket, utakat, az elhagyott területeket stb.

Az illetékes ügynökség figyelmezteti a jogosulta-kat arra is, hogy az állatok

Fizetni kell a parkolásért Muraszombatban

azonosításával és regiszt-rációjával kapcsolatos sza-bálytalanságok esetében mindenképp büntetésre kell számítani, ez akár az egész támogatás elveszté-sét is jelentheti. Bővebb információk az agrárpiaci

ügynökségnél kaphatók munkanapokon a (01) 580 77 92-es telefonszámon, illetve az MSZSZ irodáiban. A támogatási kérelmek az idén is csak elektronikai úton adhatók le.

tt

Page 10: Népújság, 2013. 10. szám

10

a mai napon... visszapillantó

nyelvről mindenkinek Gróf Annamária, a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének lektora

Info

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

1973. március 13-án, 10. szám

Március 7-én történt1530 A pápa visszautasította, hogy

felbontsa VIII. Henrik házassá-gát. Válaszul megalapították az anglikán egyházat.

1608 Hajdúinak segítségével trónra került Báthory Gábor erdélyi fejedelem.

1872 Megszületett Piet Mondrian holland festőművész.

1875 Megszületett Joseph Maurice Ravel francia zeneszerző (Bo-lero).

1876 Szabadalmat kapott Alexan-der Graham Bell a telefonra.

1902 Megszületett Timár József Kossuth-díjas színész, érde-mes és kiváló művész (Vörös tinta).

1906 Az államok közül elsőként Finnországban a nők is sza-vazati jogot kaptak.

1936 Megszületett Vázsonyi Bálint zongorista, író, politikai újság-író, zenetudós.

1943 Sztálint kinevezték a Szovjet-unió legfőbb marsalljává.

1946 Megszületett Koncz Zsuzsa énekesnő.

1957 Megtartották az első lottósor-solást Magyarországon.

1975 Megszületett Ábel Anita színész-nő, televíziós műsorvezető.

1987 Mike Tyson lett a legfiatalabb nehézsúlyú bokszbajnok.

„Ökológiai diszkrimináció Lendván”A „Narava Len-

dava” tiszta környe-zetért küzdő egye-sület nemrégiben az egyesület ülésén megfogalmazott, a sajtónak készített beszámolóján ke-resztül tájékoztat-ta a közvéleményt álláspontjáról a Brencl-üggyel kap-csolatban, valamint a Petrol által terve-zett égetőépítésről.

Az egyesület véleménye szerint Albin Brencl cége, az Albin Promotion közel-múltbeli bezárásakor a közvélemény egyoldalúan volt tájékoztatva, ezért az egészhez hosszá szerették volna fűzni álláspontjukat. E szerint tény, hogy az emlí-tett cég bezárásakor 20 rok-kant és négy egyéb dolgozó vesztette el a munkahelyét, de meg kell említeni, hogy a rokkantak ezáltal a mun-kaügyi hivatal lajstromába

Cécézted az e-mailt a rendszergazdának?A nyelv folyamatosan

változó jelrendszer, így az adott társadalom életének változása nyomon követ-hető a nyelvben is, főleg annak szókészletében. A szókincs bővülésének leg-gyakoribb módja a szóal-kotás és a jövevényszavak meghonosodása. Manap-ság a magyar standardra leginkább az angol szavak beszüremkedése jellemző. Ennek oka a technika gyors fejlődése, az angol nyelv közvetítő szerepe, illetve a divat, hiszen az amerikai kultúra pozitív megítélés-nek örvend.

A számítógépes világ hihetetlen gyorsasággal fejlődik, ezért itt a leg-

könnyebb tetten érni az új szavak (neologizmusok) bekerülését a nyelvünkbe. Olyan gyorsan veszünk használatba egy-egy új találmányt vagy fejlesztést, hogy a nyelvhasználók-nak a saját anyanyelvükön alig van idejük kitalálni az arra megfelelő szót. A jövevényszavak ezért vagy az angol kiejtés sze-rint magyar helyesírással honosodnak meg, vagy ritkábban a beszélők – akár nyelvész szakem-berek beavatkozásával is – előbb-utóbb találnak egy, a nyelvi rendszerbe jobban illő szót, kifejezést, és azt kezdik használni.

Bizonyosan már Önök

is hallották, sőt használják is az internetezik, bootol, klikkel, installál, lájkol igéket, akár már igekötővel is: beszkennel, kiprintel, belinkel, vagy a notebook, fájl, e-mail, szkenner, blog, webnapló, spam főneveket. A neologizmusokat a beszélőközösség vagy elfogadja és beilleszti a rendszerbe (internet, SMS), vagy talál helyet-tük egy jobbat (számító-gép, egér, kukac, közös-ségi háló), vagy egy ideig mindkét alakot használja: diszk/lemez, szkenner/képolvasó, klikkel/kattint, lájkol/tetszikel. Az angol courtes copy (CC) főnév -z igeképzős meghonosodása

kerültek, így életük végéig munkanélküli segélyben részesülnek. Véleményük szerint nem csak mese az eljárás, miszerint egy cég elegánsan úgy szabadulhat meg rokkant dolgozóitól, hogy ezeket ideiglenesen átirányítja egy rokkantak-nak létrehozott műhelybe, amely csődöt jelent, majd a dolgozók a munkaügyi hivatal listájára kerülnek.

a címben szereplő cécéz: az elektronikus levelezésben a címzetten kívül elküld-hetjük a levelet, illetve an-nak másolatát többeknek is, ekkor cécézzük a levelet.

A neologizmusok he-lyesírása mindig gondot okoz, hiszen a helyesírási rendszer nem tudja olyan gyorsan egységesíteni azok írásmódját, mint ahogyan keletkeznek. Probléma, hogy kötőjellel vagy anél-kül kell-e írni az egyes ala-kokat: DVD-lejátszó/DVD lejátszó, az eredeti írás-mód vagy a magyar kiejtés szerint jegyezzük-e le a szavakat (file/fájl, e-mail/ímél, domain/domén). A tendencia azt mutatja,

hogy törekszünk a ma-gyar helyesírási rendszert követni, ám ez nem min-den esetben sikeres vagy lehetséges: bútol (bootol), dzsojsztik (joystick).

A magyar is, mint min-den más nyelv, létezése során mindig új és új ha-tásoknak van és lesz is kitéve. Mindig a nyelv-használók döntik el, mi kerülhet be a rendszerbe, illetve mi válik idejétmúlt-tá. A határon túli területek magyar nyelvi beszélői sokkal többször tapasz-talhatják az idegen szavak meghonosodását, hiszen saját nyelvváltozatuk szer-ves részévé válhatnak az államnyelvi szavak is.

Az említett cég vezetője az egyesület szerint nem tudja megérteni, hogy ve-szélyes, környezetünkre nézve káros tevékenységgel foglalkozik. Szerencsére ezt megértették az illetékes minisztériumban, így janu-ár végén megtiltották a cég további tevékenységét. Ez nem furcsa, mivel a törvé-nyi rendelkezések szerint a használt gumik hőkezeléses

feldolgozását azo-nosan ítélik meg, mint a veszélyes hulladékok égeté-sét. A gumik hő-kezeléses feldolgo-zásánál ugyanis a PVC-ből dioxin ke-letkezik, ez pedig az emberek és az állatok zsírszövete-iben raktározódik.

Az egyesület szerint hasonló ve-szély vár a vidékre a Petrol oldaláról is. Ahogy a beszámoló közli, az olajcég

igazgatásának vezetője, Janez Lotrič az utóbbi idő-ben több gyűlést hívott össze Muraszombatban, ezeken pedig lendvai fá-radtolaj-égetőről beszélt. Az egyesület reméli, hogy az égetőről nem a Mura-szombati Gazdasági Ka-maránál döntenek, mert az elfogadhatatlan lenne, nem derülne ki ugyanis minden az üzemről.

Page 11: Népújság, 2013. 10. szám

11

Közmédia-javallat

Info

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Dióssy Klári heti ajánlója

Dióssy Klári a Csa-lád-barát népszerű munkatársa. A maga-zinok hangulatához szokott riporter-mű-sorvezető az ajánlóban is a változatosságra törekedett.

Énektagozatos kö-zépiskolába jártam, s nagyon szeretem a klasz-szikus zenét; ha időm engedi, a Bartók Rádiót hallgatom. Különösen érdekes számomra, hogy az adó nemcsak muzsi-kát, hanem zenei ismere-teket is közkinccsé tesz. Szerencsére a televízió-nézőkre is gondol a köz-média; hétfőn a Híres

zeneszerzők nyomában című sorozat a neves francia zeneszerzővel, Hector Berli-ozzal foglalkozik. A mester vélhetően legnépszerűbb műve, a Rákóczi-induló is felcsendül (Duna 7.35).

Kedden, ha fenn tudok maradni, mindenképpen megnézem a Kultikont. Iga-zán akkor kedveltem meg a

kulturális magazint, amikor az egyik adásban Szobotka Tibor életpályájával foglalko-zott. Az író felesége, Szabó Magda árnyékában gazda-gíthatta a magyar irodalmat. Szobotka nem volt egyedül, a Kultikon nagyon sok, mél-tatlanul háttérbe szorított alkotóval foglalkozik (Duna 23.10).

Szerdán a Mesélő cégtáblákat „vettem cél-ba”. Korábban Szegeden dolgoztam, s mikor felke-rültem a fővárosba, sok mindenre rácsodálkoztam. Megszemléltem a házak gyönyörű homlokzatát, a múlt egykori emlékeit. A Mesélő cégtáblák ezeket mutatja be a nézőknek, hogy ők is megállhassanak a nagy rohanásban egy-egy homlokzatnál, szebb kőfara-gásnál (Duna 15.55).

Farkas Erika műsora, A

Hely mindig megragadja a fantáziámat. Akkor fedeztem fel, amikor a Megyeri híd hídmesterét szólaltatta meg. Olyan szemléletesen mutat-ta be az épületet és őrzőjét,

hogy a hallgató szinte ott érezte magát a Duna felett. Erika Szegeden az MTV szinkronstúdiójában is járt, s élvezettel hallgattam, ho-gyan látja a külső szemlélő a munkánkat (csütörtök, Kossuth Rádió 11.06).

Március 15-én, pénte-ken mi mást ajánlhatnék, mint A kőszívű ember fiai című filmet, Várkonyi Zoltán alkotását. A mozi az általá-nos iskola utolsó évére em-lékeztet, amikor a tanárunk inkább Jókai másik híres regényét, az Aranyembert

adta fel kötelező olvas-mánynak. Így az 1848–49-es szabadságharc eposzát először filmen láttam, s mikor később elolvastam, megértettem,

miért döntött így a taná-rom (M1 16.40).

Szombat es te a MüpArt-ban Gryllus Dá-niel és barátai szere-pelnek. A Művészetek völgyében éveken ke-resztül együtt dolgoztam Danival, s barátságunk megmaradt. Akármikor kérem fel egy interjúra, mindig készségesen se-gít. Egy közös fellépést is terveztünk, mikor ő a zenéjével, én pedig ver-sekkel állnék színpadra (Duna 23.10).

praktika

RózsakvarcEz a rózsaszínű kristály

a szerelem, a szeretet köve, mivel a szívcsakra műkö-désére van pozitív hatással. Éppen ezért mindenre jó, ami szívünkhöz kapcsoló-dik: segíti a megbocsátást, elűzi a depressziót, harmó-niát teremt.

CitrinA legtöbb ezoteri -

kus boltban fellelhető, a zöme mégis hamis. A napfonatcsakrát támogatja és véd a negatív energiák ellen. A bőség kövének is nevezik, mivel segít meg-teremteni az anyagi jólétet, hozzájárul az ember sike-réhez. Ékszerként hordva

Jótevő kristályok és hatásaikTudta-e, hogy a különböző kristályok más-más hatással ren-delkeznek? Az ezoterikus hiedelmek szerint segíthetnek a szerelmi életben, megerősíthetik az önbizalmat, sőt, némelyik még a fájdalmat is csillapítja!

elűzi a fáradtságot, energi-ával tölt fel és beindítja az anyagcserét, gyorsítja az emésztést, ezért a fogyókú-rázóknak gyakran ajánlják.

TigrisszemA túlzások ellen hat,

csillapítja az idegességet, az agressziót, a nagy ha-ragot, sőt, megóv a túl-zott költekezés ellen is! Jó hatással van az agyra, a koncentrációt kitűnően fejleszti. Emellett segít a légúti panaszok leküzdésé-ben, általa az allergiás hó-napokat is átvészelhetjük.

BorostyánKisgyerekeknek sok-

szor szokták ajándékozni karkötőként keresztelőkor, mivel a népi hiedelem sze-rint lenyugtatja a picit és

így átalussza az éjszakát. Ezen kívül természetes melegsége miatt harmóniát teremt, megszünteti a félel-met és javítja a depressziót. Ekcémára, korpásodásra is gyógyír lehet, mivel erőtel-jesen tisztít mind belsőleg, mind külsőleg.

HoldkőA nők legfontosabb

köve, ugyanis pozitívan hat a hormonháztartásra és segíti a termékenysé-get. Ezen kívül oldja a menstruációs görcsöket és mérsékli a klimaxos tü-neteket. Lelki szinten a tu-datalattinkra hat, éjszaka, ha a párnánk alá tesszük, talán rájöhetünk egy régi problémánk megoldására vagy meghallhatjuk lel-künk üzenetét.

AmetisztAz ametiszt a meditá-

lók köve, magas rezgésé-nek köszönhetően segít az ellazulásban, a tökéletes nyugalmi állapot elérésé-

ben. Nyugtató hatása révén csillapítja a hiperaktivitást és a szenvedélybetegséget. Marokkőként fizikai szin-ten jó hatással van a fej- és a torokfájásra, valamint a légúti betegségekre.

ÓnixAz ónix letisztítja a

gondolatokat, elűzi a felü-

letességet, a hazugságokat és megmutatja az igazat. Segít a döntéshozatalban, valamint az emberismeret-ben, csillapítja a bánatot (a gyász kövének is nevezik).

HegyikristályA legkülönlegesebb,

legsokoldalúbb az összes közül, mivel az egész szer-vezetre hat, valamint erősíti a többi kő hatását. Feloldja a lelki/testi blokkokat, hoz-zájárul a megfelelő energia-áramláshoz, ezért is tartják gyógyító kristálynak. Kitű-nő fájdalomcsillapító.

Page 12: Népújság, 2013. 10. szám

12

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: [email protected], A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában.

március 8. péntek március 9. szombat március 11. hétfő március 10. vasárnap

Info

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:25 A Hét, ism., 14:20 Helyes ötlet!, ism., 14:50 Idegenforgalmi műsor,

ism., 15:15 Al-pok–Duna–Adria, 15:50 A szlovének egészsége, ism., 16:25 Á l l a to k ró l , emberekről, 17:00 Hírek, 17:15 A kert-

ben, 17:40 Jeges Föld – angol dok. sorozat, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villaná-sok, 20:00 Az én Szlovéniám – kvíz, 21:30 Albatrosz – angol film, 23:05 Hírek, 23:35 Reklámőrültek – am. sorozat, 0:25 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 6:40 Az időn át, 7:05 Szlovénia nézetei, ism., 8:25 Opus, 9:00 Kranjska Gora: Óriás műlesiklás, férfiak, 1. futam, 10:25 Ofterschwang: Óriás műlesiklás, nők, 1. futam, 12:00 Kranjska Gora: Óriás műlesiklás, férfiak, 2. futam, 13:25 Ofterschwang: Óriás műlesiklás, nők, 2. futam, 14:30 Szocsi: Biatlon, 17:20 Lahti: Síugrás, csoportos, 18:45 Lahti: Sífutás, 20:00 Apósok akci-óban – am. fim, 21:30 33/45 – zenés műsor, 22:25 Aranyfüst, 22:55 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:30–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:05 Summa, 12:35 Történetek a nagyvilágból, 13:05 Elle – Modern Hamupipőke – am. film, 14:45 Rövidpályás gyorskorcsolya vb, 16:20 Séf – kínai film, 16:45 Doc Martin – angol sorozat, 17:35 Gasztroangyal, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:15 Dan és a szerelem – am. film, 21:55 MR2 Akusztik+ a Müpából – magyar film, 23:10 Válaszcsapás – angol sorozat.

RTL Klub7:00 Kölyökklub, 10:00 Trendmánia, 10:40 Asztro show, 11:35 XXI. század, 12:05 Házon kívül, 12:40 Au-

tómánia, 13:15 Az utazó – am. sorozat, 14:20 A zöld íjász – am. sorozat, 15:20 Cobra 11 – német sorozat, 16:25 Szívem csücs-kei – am. film,

18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 Nagy durra-nás – am. film, 21:20 Hitman – A bérgyilkos – am. film, 23:15 Szemtől szemben – am. film.

TV2 6:25 TV2-matiné, 12:00 Babavilág, 12:30 Tűsarok, 13:00 Herkules – am. sorozat, 14:00 Autóguru, 14:30 Psych – Dilis detektívek – am. sorozat, 15:30 Monk – Flúgos nyomozó – am. sorozat, 16:30 Kettős ügynök – am. sorozat, 17:30 Irigy Hónaljmirigy Show, 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:30 A múmia – am. film, 21:55 Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér – am. film, 23:55 Földrengés – am. film, 2:10 Astro-Világ Éjjel.

Duna Tévé6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:15 Kedves titkár-nőm – am. film, 14:00 Labdarúgó-mérkőzés, 16:00 Hagyaték – magyar sorozat, 16:30 Szováthy Éva – magyar film, 18:00 Híradó, 18:35 Hogy volt!?, 19:30 Futótűz – am.–kanadai sorozat, 20:20 Volt egyszer egy másik Amerika – am. film, 22:15 Dunasport, 22:30 Törzsasztal, 23:25 MüpArt, 1:10 Koncertek az A38 hajón.

Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 12:00 Ami szent és a világ, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Roma nemzetiségi műsor, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:05 Ifjúsági műsor, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Egészségünkre!, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:00 Jó óra, 11:20 Jó reggelt, 13:45 Komolyzene, 14:35 Hallgassunk a csöndre, 14:55 Látogatóban, 15:25 Szlovén magazin, 15:50 Érdekel a könyv, 16:20 Hidak, ism., 16:50 Labdarúgó-összefoglaló, 17:45 Amerikai puccs – am. dok. műsor, ism., 18:35 A nyolcadik nap, 19:10 A pont, 20:00 70 perccel a cunami előtt – japán dok. műsor, 20:50 Miranda – angol sorozat, 21:20 Scott és Bailey – angol sorozat, 22:05 Alice Creed eltűnése – angol film, 23:45 Ismétlés.

Magyar Tévé5:20–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok,

12:55 Esély, 13:25 Rövidpályás gyors-korcsolya vb, 15:10 A kúra – am. film, 15:35 Bakiparádé, 16 : 0 5 B o s t o n Legal – am. so-rozat, 16:50 Acu hercegnő – japán

sorozat, 17:35 Jövő időben, 17:40 Híradó, 17:50 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 18:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Kalandorok – magyar film, 22:10 Az Este, 22:45 A nagy fehérség – német–kanadai–új-zélandi–am. film, 0:30 Híradó, 0:40 Ismétlések.

RTL Klub 8:15 Reggeli, 11:40 Asztro Show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Autómánia, 13:40 Éjjel-nappal Buda-pest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:05 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 A zöld íjász – am. sorozat, 22:25 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:25 Az egység – am. sorozat, 0:25 Reflek-tor, 0:40 Gasztrotúra, 1:05 Autómánia.

TV26:25 Tények reggel, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 17:00 Doktor House – am. sorozat, 17:55 Update Konyha, 18:00 Aktív, 18:30 Tények, 19:15 Családi titkok – reality-show, 20:15 A 40 milliós játszma, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:35 Ha igaz volna... – am. film, 23:30 Kettős ügynök – am. sorozat, 0:35 Tények este.

Duna Tévé5:25–8:30 Virradóra, 8:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:15 Szálka hal nélkül – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Zodiákus – dok. sorozat, 15:30 Magyar elsők – magyar sorozat, 15:50 Budapest, nőváros – magyar film, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Közbeszéd, 19:00 Labdarúgó-mérkőzés, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Csil-lagjegyek – francia sorozat, 22:10 És mégis mozog a föld – magyar film, 2. rész, 23:05 Kultikon, 23:25 Wallander – angol–svéd–am.–német sorozat, 0:55 Koncertek az A38 hajón, 2:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgaz-dasági műsor, 13:00 Hírek, 13:30 Éjféli klub, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 A játék művészete, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 0:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II.7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 13:50 A pont, 14:45 Idegenforgalmi műsor, ism., 15:20 Interjú, ism., 16:10 Roma nemzetiségi műsor, ism., 16:30 70 perccel a cunami előtt – japán dok. műsor, ism., 17:30 Jó napot, Koroška!, 18:00 Helyes ötlet!, 18:30 Ez lesz a szakmám, 19:00 A pont, 19:50 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Karen Blixen: Az én világom – dán dok. műsor, 21:00 A Kígyófarok barlangja – francia sorozat, 22:45 Ismétlések.

Magyar Tévé5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti mű-sor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:55 Magyarlakta vi-dékek krónikája, 14:50 Gyerekjáték a számító-gép, 15:00 Fejjel a Faj-nak – magyar sorozat, 15:10 Humoróra, 16:00 Boston Legal – am. soro-zat, 16:50 Acu hercegnő

– japán sorozat, 17:30 Jövő időben, 17:40 Híradó, 17:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 18:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 21:10 Kékfény, 22:10 Az este, 22:40 Kortárs, 23:10 Aranymetszés, 0:10 Híradó, 0:20 Ismétlések.

RTL Klub8:15 Reggeli, 10:00 Top Shop, 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Fókusz plusz, 13:40 Éj-jel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Dr. Csont – am. sorozat, 22:30 A főnök – am. sorozat, 23:35 A hatalom hálójában – am. sorozat, 0:35 Reflektor, 0:50 Terminátor – Sarah Connor krónikája – am. sorozat.

TV26:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:30 Astro-Világ, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 17:00 Doktor House – am. sorozat, 17:55 Update Konyha, 18:00 Aktív, 18:30 Tények, 19:15 A 40 milliós játszma, 20:00 Családi titkok – reality-show, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:35 NCIS – am. sorozat, 22:35 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:35 A médium – am. sorozat, 0:35 Update Konyha, 1:15 Astro-Világ Éjjel.

Duna Tévé5:40–9:00 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:00 Angyali érintés – am. sorozat, 19:50 A 78-as körzet – magyar sorozat, 20:30 Hírek, 20:35 Dunasport, 20:40 A hatalom cinizmusa – magyar dok. film, 22:30 Kultikon, 22:50 Sportaréna, 23:20 Koncertek az A38 hajón, 0:20 Ismétlések.

Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 10:40 Hallgassunk a csöndre, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mező-gazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Egészségünkre!, ism., 15:25 El Cid – a legenda – spanyol rajzfilm, 17:00 Hírek, 17:15 Dekameron – szlovén sorozat, 17:55 Színészek álarc nélkül, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Ki mer vacsorára menni?, 21:00 Interjú: Radovan Žerjav, 21:50 A szlovének egészsége – dok. sorozat, 22:25 Hírek, 22:55 Luther – angol sorozat, 23:55 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 6:50 Az időn át, 7:00 Gló-busz, 7:30 Alpok–Duna–Adria, ism., 8:10 Zenés matiné, 8:45 Kranjska Gora: Műlesiklás, férfiak, 1. futam, 10:25 Ofterschwang: Műlesiklás, nők, 1. futam, 12:00 Kranjska Gora: Mű-lesiklás, férfiak, 2. futam, 13:25 Ofterschwang: Műle-siklás, nők, 2. futam, 14:20 Lahti: Síugrás, 15:35 Szocsi:

Biatlon, 16:55 Ljubljana: Olimpija – Maribor, labda-rúgó-mérkőzés, 18:50 Sportkihívás, 19:20 Szlovének világszerte, 19:50 Lottó, 20:00 A kis nagyvilág – angol sorozat, 20:50 Robanov Joža – dok. film, 21:20 Kor-szakváltó napok: IV. Henrik meggyilkolása – francia dok. sorozat, 22:50 Kisfilmek.

Magyar Tévé6:00 Esély, 9:00 Vallási műsorok, 12:15 Hírek, 12:20 Világ+Kép, 12:50 Séf – kínai film, 13:10 Telesport, 13:45 Rövidpályás gyorskorcsolya vb, 14:45 For-ma–1, 15:20 Rövidpályás gyorskorcsolya vb, 16:25 Telesport, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó este, 20:15 Kegyetlen bánásmód – am. film, 21:55 Zongoralecke – ausztrál film, 0:00 MüpArt classic.

RTL Klub7:00 Kölyökklub, 10:00 Egészségkalauz, 10:35 Teleshop, 11:30 Gasztrotúra, 11:55 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek, 12:35 Havazin, 13:05 Kézilabda-mérkőzés, 14:50 Nagy durranás – am. film, 16:30 Hazárd megye lordjai: Irány Hollywood! – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 A Fantasztikus Négyes és az ezüst utazó – am. film, 21:50 Törés – am. film, 0:10 Portré, 0:40 Kaméleon – am. sorozat.

TV26:25 TV2-matiné, 10:00 Astro-Világ, 11:05 Egész-ségmánia, 11:35 Stahl konyhája, 12:05 Több mint

TestŐr, 12:35 13-as raktár – am. sorozat, 13:30 Zsaruvér – am. sorozat, 14:25 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 15:20 Lángoló Chi-cago – am. sorozat, 16:15 A múmia – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:00

Halálos iramban: Tokiói hajsza – am. film, 22:05 Taplógáz: Ricky Bobby legendája – am. film, 0:05 Kö-zönséges bűnözők – am. film, 2:10 Astro-Világ Éjjel.

Duna Tévé6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:15 Ízőrzők, 12:50 Elveszett paradicsom – magyar film, 14:20 Szerelmes földrajz – magyar sorozat, 15:00 Hazajáró, 15:30 Hogy volt!?, 16:30 Férjet keresek – magyar film, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Heti Hírmondó, 19:00 Önök kérték!, 20:00 A dunai hajós – magyar film, 1.rész, 21:00 Két félidő a pokolban – magyar film, 23:05 Klubszoba, 0:00 Dunasport, 1:50 Ismétlések.

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Pén-tek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örök-ségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkíván-ság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Is-meretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárna-pig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – is-métlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

22:45 A nagy fehérség

21:30 Albatrosz

21:20 Hitman – A bérgyilkos

20:50 Robanov Joža

20:00 Halálos iramban: Tokiói hajsza

22:40 Kortárs

Page 13: Népújság, 2013. 10. szám

13A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

műsorajánló

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: [email protected], A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában.

műsorajánlómárcius 14. csütörtökmárcius 12. kedd március 13. szerda

Info

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 12:00 A hitelminősítő ügynökségek hatalma – holland dok. műsor, ism., 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:20 Glóbusz, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:05 Jó óra, 18:35 Rajz-film, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 A hét filmje, 22:00 Visszhangok, 23:05 Tizenkettő: Rebecca Horn, 0:10 Zenés est, 0:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 9:25 Lenzerheide: Lesiklás, férfiak, 11:25 Lenzerheide: Lesiklás, nők, 12:45

Jó óra, 14:45 Színészek álarc nélkül, 15:15 Ez lesz a szakmám, 15:50 Európai magazin, 16:10 Drammen: Sífutás, 18:00 Állatokról, emberekről, 18:25 A kertben, 19:00 A pont, 19:50 Lottó, 20:00 Sportkihívás, 20:30

Lenzerheide: Lesiklás, ism., 22:00 Aranyfüst, 22:30 Tengri – német–francia–kirgiz film, 0:05 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Arisztokraták – angol sorozat, 14:20 Fejjel a Fajnak – magyar sorozat, 14:30 Ízőrzők, 15:05 Humoróra, 16:00 Boston Legal – am. sorozat, 16:45 Acu hercegnő – japán sorozat, 17:30 Jövő időben, 17:40 Híradó, 17:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 18:35 Rex felügyelő – német sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Bosszú – am. sorozat, 21:05 Géniusz, az alkimista – magyar sorozat, 22:00 Az Este, 22:35 Summa, 23:05 Történetek a nagyvilágból, 23:35 Híradó, 23:45 Ismétlések.

RTL Klub8:15 Reggeli 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Trendmánia, 13:40 Éjjel-nappal Buda-pest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Szulejmán – török sorozat, 22:40 Házon kívül, 23:10 Reflektor, 23:30 A klánok háborúja – kínai film.

TV26:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 17:00 Doktor House – am. sorozat, 17:55 Up-date Konyha, 18:00 Aktív, 18:30 Tények, 19:15 A 40 milliós játsz-ma, 20:00 Családi titkok, 21:00

Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:35 Sherlock és Watson – am. sorozat, 22:35 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:50 Én is karcsú vagyok – magyar film, 0:20 Áldott jó nyomozó – am. sorozat, 1:20 Update Konyha, 1:25 Tények este, 2:00 Astro-Világ Éjjel.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Hungária Kávéház – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 A világ metrói – dok. sorozat, 15:55 Mesélő cégtáblák, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Glóbusz – magyar sorozat, 20:50 Hírek, 20:55 Dunasport, 21:05 A Wendell Baker balhé – am. film, 22:40 Kultikon, 22:55 A Guernica-nemzedék – spanyol film, 0:05 Koncertek az A38 hajón, 1:10 Ismétlések.

Szlovén Tévé7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Állatokról, emberekről, ism., 12:25 A kertben, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Nyíltan, ism., 14:20 Szlovének Olaszországban, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Súlypont, 15:50 Gyerekmű-sor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Szlovénia nézetei, 21:30 Helyes ötlet!, 22:00 Vissz-hangok, 23:05 A nyolcadik nap, 23:35 Panoptikum, 0:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II.7:00 Gyerekműsor, 9:25 Lenzerheide: Szuper G, nők, 11:25 Lenzerheide: Szuper G, nők, 13:10 Hanti-Manszijszk: Biatlon, nők, 14:40 Ki mer vacsorára menni?, ism., 15:40 Ezazene – szlovén sorozat, ism., 16:10 Jeges Föld – angol dok. sorozat, ism., 17:10 Lenzerheide: Szuper G, ism., 19:00 A pont, 19:50 A ló-here, 20:00 Sport, 21:30 Korszerű család – am. sorozat, 21:55 Marchlands – angol sorozat, 22:40 Ismétlés.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok,

13:25 Gasztroangyal, 14:20 Gyerekjáték a számítógép – dok. so-rozat, 14:35 Beugró, 15:30 Acu hercegnő – japán sorozat, 17:25 Szerencse Híradó, 17:35 Híradó, 17:45 A szenvedélyek láng-jai – am.–kolumbiai

sorozat, 18:35 Rex felügyelő – német sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Fábry, 21:35 Munkaügyek – IrReality Show – magyar sorozat, 22:05 Az Este, 22:40 Nemzeti Nagyvizit, 23:10 Barangolások öt kontinensen, 23:40 Híradó, 23:55 Ismétlések.

RTL Klub8:15 Reggeli, 11:40 Asztro Show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Havazin, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Igazságosztók – am. sorozat, 22:35 A rejtély – am. sorozat, 23:35 Brandmánia, 0:10 Reflektor, 0:30 Totál szívás – am. sorozat, 1:30 Infománia.

TV26:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:00 Tit-kok hálójában – mexikói sorozat, 13:00 Doki – am. so-

rozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 17:00 Doktor House – am. sorozat, 17:55 Update Konyha, 18:00 Aktív, 18:30 Tények, 19:15 A 40 milliós játszma, 20:00 Családi titkok, 21:00 Jóban

Rosszban – magyar sorozat, 21:35 Félholt – német film, 23:35 Zűrös szerelmek – am. sorozat, 0:35 Update Konyha, 0:40 Tények Este, 1:15 Astro-Világ Éjjel.

Duna Tévé5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:30 Hungária Kávéház, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Látni vagy nem látni – spanyol film, 16:00 ARCpoétika – magyar sorozat, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:00 Angyali érintés – am. sorozat, 19:50 Angyalbőrben – magyar sorozat, 20:50 Hírek, 20:55 Dunasport, 21:05 A tanítványok – magyar film, 22:40 Kultikon, 23:00 MüpArt Classic, 0:45 Ismétlések.

Szlovén Tévé6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekmű-sor, 12:20 A játék művészete, ism., 13:00 Hírek, 13:30

Studio city, 14:20 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó,

19:30 Szlovén krónika, 20:00 Nyíltan, 21:00 A hitelmi-nősítő ügynökségek hatalma – holland dok. műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Ismétlések.

Szlovén Tévé II.7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 14:10 Az én Szlovéniám – kvíz, 15:45 A hírnök, 16:25 Hidak: Barangolások, ism., 16:50 A szlovének egészsége – dok. sorozat, ism., 17:20 A szlovén vízkör, 17:55 Kuopio: Síugrás, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:00 Ezazene – szlovén sorozat, 20:30 Zenés műsor, 21:30 A bűnösség vélelme – francia–belga film, 23:05 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Kékfény, 14:20 Gyerekjáték a számítógép – dok. sorozat, 14:30 Forrás-befoglalás – dok. sorozat, 14:35 Ízőrzők, 15:10 Nevetni kell, ennyi az egész, 16:05 Bos-ton Legal – am. sorozat, 16:50 Acu hercegnő – japán sorozat, 17:35 Híradó, 17:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 18:30 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 21:05 Camelot – am. sorozat, 22:00 Az Este, 22:35 Cambridge-i kémek – angol sorozat, 23:40 Hírek, 23:55 Ismétlések.

RTL Klub8:15 Reggeli, 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Gasztrotúra, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói soro-zat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest

– magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 A mentalista – am. sorozat, 22:30 A Grace klinika – am. sorozat, 23:35 XXI. század, 0:10 Reflektor, 0:25 Ments meg! – am. sorozat.

TV26:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:30 Astro-Világ, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:00 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 17:00 Doktor House – am. sorozat, 17:55 Update Konyha, 18:00 Aktív, 18:30 Tények, 19:15 A 40 milliós játszma, 20:00 Családi titkok, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:35 A mesterlövész – am. film, 23:30 Hősök – am. sorozat, 0:30 Update Konyha, 0:35 Tények Este, 1:10 Astro-Világ Éjjel.

Duna Tévé5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 Mesélő cégtáblák – magyar sorozat, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 19:00 Angyali érintés – am. sorozat, 19:50 Kiskirályok – magyar film, 21:10 Hírek, 21:25 Büszkeség – német film, 23:10 Kultikon, 23:25 Porrá leszünk – angol sorozat, 1:15 Koncertek az A38 hajón, 2:15 Ismétlések.

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – is-métlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terep-járó – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdá-sok 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

Március 7-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Vendégem: Horváth Margit népi iparművész(az ismétlés elmarad)

Március 8-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: aktuális összeállítás, benne a Szülőföldön magyarul pályázat részletei(ismétlés: pénteken 16.20-kor a Szlovén TV II. csatornáján)

Március 12-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Barangolások: Stockholmi magyar közösségek (a Duna Televízió produkciója)(ismétlés: kedden 16.25-kor a Szlovén TV II. csatornáján)

Március 13-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornájánHidak: aktuális összeállítás, benne ismét jelentkezik egészségügyi rovatunk, témája a rákkal való szembesülés(az ismétlés elmarad)

Március 14-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornájánSúlypont: stúdióbeszélgetés a közbiztonságról és a közlekedésbiztonságról (az ismétlés elmarad)

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

21:00 A hitelminősítő ügynökségek hatalma

0:25 Ments meg!

22:30 Tengri

16:00 Amit a szív diktál

20:15 Fábry

21:05 A tanítványok

Page 14: Népújság, 2013. 10. szám

14

Info

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2013. március 5-én a következő munkahelyet hirdették meg:

Pékáru-eladóRotopek d.o.o., Hetés 3., Hosszúfalu, Lendva(2 munkahely, magyar és szlovén nyelvtudás, meg-határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2013. március 8.)

Segédmunkás Dogša szobafestő d.o.o., Prešeren utca 6., Lendva(1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentke-zési határidő: 2013. március 13.)

Tehergépkocsi-vezető Prevozi Žižek d.o.o., Gornja Bistrica 116B., Črenšovci(1 munkahely, tapasztalat nemzetközi forgalomban, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2013. május 27.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

Újdonságok a Lendvai Könyvtárban

• Mohay Tamás: Acsíksomlyóipünkösdibúcsújárás: történet,eredet,hagyomány• Szendrei János: Amagyarviselettörténetifejlődése• Kányádi Sándor:Világlátottegérke• Krasznahorkai László:Azellenállásmelankóliája• Szabó Anna:Villany• Vargas Llosa, Mario:Akeltaálma

Lassanittatavasz,vidámancsiripelnekamadarakésmeleg-szikazidőis.Deilyenkornemcsakatermészetébredezik,hanemgyakranazemberekérzelmei is.Érzelemdúsleszamárciusimeseóránelhangzómeseis,hiszenagyerekeknekegyolyanszerelmeskirályfitmutatunkbe,akimindentmeg-tenneazért,hogyelnyerjeválasztottjánakszívét.Gondcsakegyetlenegyvan:akirályficsúnya,aválasztottjapedigegygyönyörűszépkirálykisasszony.Sikerül-eacsúnyakirályfinakelkápráztatniaakirálykisasszonytcsúnyaságaellenéreis?Ezkiderül,haeljöttökamagyarmeseórárakedden,2013.március12-én16.30-kor.

Meseóra a Lendvai Könyvtárban: Bemutatunk egy szerelmes királyfit

névnapsorolóMárcius 8-tól 14-igPéntek – ZoltánSzombat – FranciskaVasárnap – IldikóHétfő – SzilárdKedd – GergelySzerda – KrisztiánCsütörtök – Matild

figyelmükbe•Március 7., csütörtök 18.00 óra, •Lendvai Könyvtár Nők az irodalom birodalmában című irodalmi est

•Március 8., péntek 17.00 óra, •dobronaki kultúrotthon A Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola és az Óvoda rendezvénye a nők napja alkalmából

•Március 8., péntek 18.00 óra, •lendvai várgaléria•A Pandur Lajcsi festőművész emlékére rendezett kiállítás megnyitója

•Március 9., szombat 14.00 óra, •gyertyánosi faluotthon •A szlovén kultúrünnep, a nőnap és a magyar nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepi műsor

•Március 12., kedd 18.00 óra, •Hegyvidék Galéria, Budapest•Dubravko Baumgartner festőművész kiállításának megnyitója

Lendvai Könyvtár

apróhirdetés

időjárás

•Eladók hazai, tisztított csir-kék. Ára: 2,70 euró/kg. Ingye-nes házhoz szállítás. Érdeklőd-ni: tel. 051-790-036.

•Eladó ágy (90x200 cm, kerettel, ráccsal és bio-matraccal). Irányár: 90 euró (részletes lefizetés is lehet). Érdeklődni: tel. 051-358-687.

•Pellet eladó. Érdeklődni: tel. 0036/20-399-5891.

•Novigradban (Isztria, Horvát-ország) eladó két apartman szép kilátással a tengerre. A tengerpart, a városközpont és a kikötő a közelben. A földszinti apartman (36 m2), terasz (22 m2), valamint kert és parko-

A hét végére részben borult, melegebb idő várható.

C.I.Y. REPUBLIC – mobil művészeti projekt-laboratóriumba, mely Né-metországból halad Spanyolország felé, és útközben, március 15–17-ig Lendván is megáll.Hogy mi is ez valójában? Kísérleti workshopok a zene, a film és a képzőművészet (szitanyomat) területén. Az esemény eredményeképpen létrejön egy egyedi művé-szi alkotás, mely performanszként kerül majd digitális formában filmre. Ezek után egy csoportos kiállítás, könyv és online publikáció lesz mindazok számára elérhető, akik ötlettel vagy művészi tevékenységgel részt vettek a végeredmény létrehozásában. A workshopokon való részvétel ingyenes. A szervezők ételről is gondoskodnak.Kezdés 2013. 03. 15-én 18 órakor Lendván, a Fő utca 52-ben. Minden fiatalt és szívében fiatalt szeretettel várunk!

A D´CLINIC studios szeretettel meghívja Önt a

ÉrtesítésMárcius 15-én autóbusz indul Hodosról Lendvára

a központi ünnepségre. Az autóbusz a következő állomásokon fog megállni:

– 15.45 Hodos (kultúrotthon)– 16.00 Domonkosfa (autóbusz-megálló)– 16.15 Szerdahely (autóbusz-megálló)– 16.25 Pártosfalva (autóbusz-megálló)– 16.35 Szentlászló (autóbusz-megálló).

A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!

lóhely (17 m2) ára 87.000 euró. Az első emeleti apartman (58 m2) és parkolóhely ára 115.000 euró. Kívánságra e-mailben elküldjük a laká-sok alaprajzait és fényképeit. Érdeklődni: tel. 00386/40-840-290 vagy e-mail: [email protected].

•Száraz, gyalult, padlózatnak, lépcsőnek, díszkorlátnak al-kalmas kőrisdeszka eladó. Érdeklődni: a 031-547-543-as számon.

•Vágásérett éger-, tölgy-, akácerdőt vásárolok készpén-zes fizetéssel. Érdeklődni: tel. 0036/70-419-5401.

•Forgalomból kivont autó-kat, gépeket vásárolok kor-rekt áron. Érdeklődni: tel. 0036/70-419-5401.

•Tölgy aprított tűzifa rendel-hető ingyenes szállítással. Érdeklődni: tel. 0036/30-479-7435.

Page 15: Népújság, 2013. 10. szám

15

Info

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Köszönet mindazoknak, akik emlékét velünk együtt továbbra is a szívükben őrzik.

Szerettei

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSMEGEMLÉKEZÉS

Graj Ivan(1946–2003)

A múltra visszatekintve valami fáj,Valakit keresünk, aki nincs már.Gazdagabb az életünk emlékezve rád,Örök pihenés öleljen téged át.

A múltba visszanézve valami fáj,valakit keresünk, aki nincs már.Hiába várunk, nem jössz már,jóságos szíved örökre pihen,nehéz az életet élni nélküled,feledni téged soha nem lehet.

Március 4-én múlt el tíz szomorú év, hogy örökre itt hagyott bennünket egy jó férj és szerető édesapa,

gyertyafény

Március 7-e és 13-a között

temetésén részt vettek, koszorú-, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisékre, az oltárra és a kapcai kápolnára adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk dr. Vass Vilmos kezelőorvosnak önfeláldozó mun-kájáért, Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, a kapcai imádkozó- és énekesasszonyoknak az elmondott imákért és a megható gyászénekekért, a Fticsar-Horvát családnak a segítségért, valamint a Kiš temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért.

Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. A gyászoló család

Lendvai PlébániaPénteken keresztúti ájtatosság 17.30-kor, fél órával az esti szentmise előtt.A következő vasárnap nagyböjt negyedik vasárnapja.Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Szombaton 16.00 órakor Völgyifaluban, 17.00 órakor Petesházán lesz szentmise. Lendván 18.00 órakor a hittanosok és a családok szentmiséje lesz.

Dobronaki PlébániaHétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek, kivéve szerdán, amikor a szentmisére 7.30-kor kerül sor.Pénteken 17.00 órakor keresztúti ájtatosság, 18.00 órakor Szentmise Dobronakon.Szombaton 16.00 órakor szentmise Göntérházán, 18.00 órakor imádko-zás a klarisszáknál. Vasárnap a szentmisék 8.00 és 10.00 órakor lesznek Dobronakon, 11.30-kor Radamosban.

Evangélikus EgyházLendván minden első és harmadik vasárnap van istentisztelet.

Református EgyházMárcius 10-én 10.00 órakor Szent-lászlón lesz istentisztelet. Szószék-cserés szolgálat, igét hirdet: Major Lehel, őriszentpéteri református lelkipásztor.

Fájdalomtól megtört szív-vel mondunk hálás köszö-netet mindazoknak a roko-noknak, szomszédoknak, komáknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, anyósunk, nagy-anyánk és dédanyánk,

GYERMEKFOGLALKOZÁS A MAGYAR NEMZETI ÜNNEP ALKALMÁBÓL

SZÍNEZŐ (huszár, XIX. századi hölgy)

PÁLCIKABÁB-KÉSZÍTÉS ZÁSZLÓKÉSZÍTÉSPÁRTAKÉSZÍTÉS HUSZÁRCSÁKÓ-KÉSZÍTÉS

A tavaly augusztusi gyermekfoglalkozás-hoz hasonlóan 2013. március 15-én, pénteken is szeretettel várjuk a legkisebbeket egy kis közös alkotásra, amelynek témája a huszárság és a XIX. századi magyaros női viselet lesz.

Időpont: a koszorúzás után, kb. 17.30 órától a fogadásigHelyszín: a Színház- és Hangversenyterem emeleti előtere

A gyermekfoglalkozás tervét készítették és a foglalkozást vezetik: Kepéné dr. Bihar Mária, dr. Kepe Zoltán és Tivadar Éva.

Magyar Nemzetiségi Művelődési IntézetZavod za kulturo madžarske narodnosti

Imre Mária(1918–2013)

A Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet Alapító Okirata 8. cikkelye alapján a Muravidé-ki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség pályázatot hirdet a Magyar Nemzetiségi Tájé-koztatási Intézet

IGAZGATÓImunkakörének betöltésére, 5 évre, 4 órás részmun-kaidőben, ismételt kinevezési lehetőséggel.

A pályázóknak a törvényekben meghatározott álta-lános feltételek mellett a következő feltételeknek kell eleget tenniük:• egyetemi végzettség, • öt év szakmai gyakorlat, ebből legalább kétéves

vezetői gyakorlat, • a magyar és a szlovén nyelv aktív ismerete,• kívánatos valamely világnyelv ismerete.

A pályázatnak tartalmaznia kell:• a kérvényt,• a pályázó iskolai végzettségét tanúsító okiratok

másolatát,• a pályázó munkatapasztalatát tanúsító okiratok

másolatát,• a pályázó részletes szakmai önéletrajzát,• a pályázónak az igazgatói munkakörben elvég-

zendő feladatokról szóló vízióját és programját.

A pályázatokat zárt borítékban 2011. március 20-ig (a postára adás dátuma a mérvadó) a következő címre kell elküldeni: Muravidéki Magyar Önkor-mányzati Nemzeti Közösség – Pomurska madžarska samoupravna narodna skupnost, Fő utca – Glavna ulica 124., 9220 Lendva – Lendava. A borítékon kérjük feltüntetni: „MNTI IGAZGATÓI PÁLYÁZAT – Tilos felnyitni a bontási időpont előtt.” A határidőn túl beérkezett, illetve a hiányos pályázatok nem kerülnek elbírálásra. A pályázókat a pályázat meghirdetésé-től számított 30 napos határidőn belül értesítjük a döntésről.

Page 16: Népújság, 2013. 10. szám

16

Info

Hum

or

Humor Horoszkóp

kulcslyuk

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Kos Már. 21. – ápr. 20.Egy új kihívás jó alkalom arra,

hogy megismerje saját személyisé-ge egy teljesen új oldalát.

Bika Ápr. 21. – máj. 20Olyan sokat dolgozik mos-

tanában, hogy elhanyagol min-dent, ami az élet napos oldalához tartozik.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21.Bárki, aki ránéz Önre, lát-

ja, hogy nehéz megszerezni. Ez persze sokakban felébreszti a vadászösztönt.

Rák Jún. 22. - júl. 22.Minden kritikus gondolatát

először gondolja végig. Ha őszinte önmagához, sok felismerésre juthat!

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23.Hajlamos rá, hogy elkapkodja

a dolgokat, de most inkább elő-ször gondolkodjon és csak úgy cselekedjen.

Szűz Aug. 24. – szept. 23.Az idegeire megy most min-

denki, aki túl sokat beszél, és ezt a határt jelenleg elég alacsonyan húzta meg.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23.Kedvese nincs simulékony

hangulatban. Tudja meg, mi bántja, és ne menjen bele semmiféle játszmázásba!

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Igaz, hogy változtatásokra

készül, de az élet akkor adja meg, amire vágyunk, amikor nem is számítunk rá.

Nyilas Nov. 23. – dec. 22.Ön már rég eldöntötte, hogy

mit fog csinálni, és ez valószínűleg nem fog tetszeni a kedvesének.

Bak Dec. 23. – jan. 20.Bár máskor mindig tekin-

tettel van mások igényeire, most azonban nem hajlandó kompro-misszumokat kötni.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19.Rengeteg energiája van,

ezért képes végre olyasmivel fog-lalkozni, ami az igazi életfeladata.

Halak Febr. 20. – már. 20.Próbáljon rendet teremteni

önmaga körül, ez sokszor segít abban, hogy belül is minden helyre kerüljön.

– Doktor úr, a fogaim nem férnek el – szól a fogorvos-nak a betege.– Nem értem, pedig tízszer ellenőriztem.– Akkor sem férnek el.– Rendben. Tegye be a szájába, és megint megné-zem őket!– A számban nincs is gond, a poharamba nem fér!

Két ufonauta beszélget:– Képzeld, nyílt egy frankó kis vendéglő a Holdon!– Nocsak! És milyen?– Egész jó, a kaja kiváló, a zene is tűrhető, csak vala-hogy hiányzik az a légkör...

A vezérigazgató behívatja Céklát, az alkalmazottját, és szigorúan mondja:– Azt mesélik a kollégái, hogy maga a tegnapi ban-kett után egy talicskát tolva járta a várost. Az ilyen csele-kedetek nem csak a maga jó hírét rontják, hanem a mi cégünkét is.– Igaza van, vezérigazgató úr – feleli Cékla –, de késő éjszaka volt, és nem talál-tam Önnek taxit.

Két vénkisasszony talál-kozik.– Képzeld el, tegnap este egyedül voltam az utcán, észrevettem, hogy egy férfi feltűnően figyel. Futásnak eredtem, szaladtam, ahogy csak bírtam...– Na és utolérted?

A francia házaspár megreg-gelizik együtt szombaton, majd Marie elküldi Pierre-t csigát szedni az ebédhez. El is megy a férj, gyorsan szed egy kosárral, aztán el-ugrik a barátnőjéhez és jól eltöltik az időt. A kellemes fáradtságtól elalszanak, és csak késő délután éb-rednek föl. Pierre rémülten rohan haza, és mielőtt a bejárati ajtót kinyitná, szét-szórja a csigákat a lépcsőn. A kulcs hangjára persze ott terem Marie, és már kezde-né is a balhét, mikor Pierre rászól a csigákra– Mozgás, fiúk, mindjárt otthon vagyunk!

Bacsi Mónika, a völgyifalui turisztikai egylet vezetőjeAz ideális férfi? • Ha létezne, akkor a nők sosem őszülné-nek meg... és talán fordítva is így működik.Álomutazás? • New York, de megpróbálom minden utazásomat felejthetetlenné tenni. Álomszakma? • Amelyikkel hozzásegítek Lendva fejlődé-séhez idegenforgalmi szempontból. Ha sport, akkor... • Zumba és aerobic.Ha lazítás, akkor... • Pihenés a párommal gyertyafény mellett.Ha étel, akkor… • Sajt és tengeri ételek.Ha ital, akkor... • Kávé, víz és finom völgyifalui áfonya-pálinka.Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Milka csokoládé. Kedvenc ruhadarab? • Szoknya és leggings, azaz cicanadrág. Kedvenc író, könyv? • Candace Bushnell. Melyik a kedvenc rajzfilmje?

• Tom & Jerry, Jégkorszak.Kabala, amulett? • Csakis a vonzás törvénye hoz sikert, szerencsét és boldogságot. Legjobb tulajdonsága? • Kommunikatív, jóindulatú, megbízható. Legrosszabb tulajdonsága? • Gyorsan haragos leszek.Ha tehetné, a világban eltörölné... • A rosszindulatú embereket.A leghasznosabb tárgya? • A számítógépem és a jegyzetfüzetem.Amit a legjobban szeret hallani:• A családom nevetését.

Életerős, dinamikus

Kutya

Angol nagyváros

lakója

Páros szer!

Házat eltüntet

Hosszú élettar-tamút

Növény illatos része

Savanykás szára

csemege

Sugár jele

Részben tót!

Nitrogén

Vissza: gyakori lónév

Csökkent-hető a

hangereje

Mint, németül

Nagyobb léptékűvé

válikCsomópont

Szülő meg-szólítása

Gánt betűi keverve!

Félté!

Newton

Vonal, lénia

Római 101

Epe része!

Akármely személy

Veszprémi patak

Szín-vonalat megítélKötőszó

Tiltás

Női név

Origó

-ra párjaRontás, rossz-

kívánság

Keverni kezd!

Z. Y.

Páros zéró!

Majdnem erre!

Azonos betűk

Méter

Bűnös kereskedők

Rádiusz

Gallium

Szintén

Doku-mentum

Z

OAz MNMI kirándulása 2013. május 15–20.

Részletes program és jelentkezés a Bánffy Központban

2

2

1

331

Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Lencsevégen a Szent Korona hiteles másolata. A szerencse Laco Nina hodosi olvasónknak kedvezett. Az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje március 18. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!

Page 17: Népújság, 2013. 10. szám

17

Közlemény

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS

1. cikk Jelen rendelet szabályozza az MMÖNK 2013-as évi költségvetését és a költségvetés megvalósítási eljárásait.

2. A KÖLTSÉGVETÉS ÁLTALÁNOS RÉSZÉNEK MÉRTÉKE ÉS A KÖLTSÉGVETÉS KÜLÖN RÉSZÉNEK FELÉPÍTÉSE

2. cikkA költségvetés általános részének számla-alcsoport szintjén az alábbi összegek kerülnek meghatározásra: A. MÉRLEGEGYENLEG:Számlacsoport/ alcsoport - euróban I. BEVÉTELEK ÖSSZESEN (71+73+74) 395.567 FOLYAMATOS BEVÉTELEK 71 NEM ADÓJELLEGŰ BEVÉTELEK 8.070 710 Nyereségrészesedés és vagyonjövedelmek 70 713 Áruk és szolgáltatások értékesítési bevételei 8.00073 KAPOTT TÁMOGATÁSOK 89.000731 Külföldről kapott támogatások 89.00074 ÁTVEZETÉSI BEVÉTELEK 298.497 740 Egyéb közfinanszírozási intézményektől kapott átvezetések 298.497 II. KIADÁSOK ÖSSZESEN (40+41+42) 360.56740 FOLYAMATOS KIADÁSOK 298.360 400 Bérköltségek 120.880 401 Munkáltató társadalombiztosítási járuléka 19.710 402 Áruk és szolgáltatások költségei 157.030 403 Belföldi kamatok költségei 74041 FOLYAMATOS ÁTVEZETÉSEK 58.437 412 Non-profit szervezeteknek és intézményeknek történő átvezetések 58.43742 BERUHÁZÁSI KIADÁSOK 3.770 420 Eszközök vásárlása és építése 3.770

III. KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET 35.000

B. A PÉNZÜGYI KÖVETELÉSEK ÉS BEFEKTETÉSEK SZÁMLÁJA 0

C. A FINANSZÍROZÁS SZÁMLÁJA: IV. HITELFELVÉTEL (50) 050 HITELFELVÉTEL 0 500 Belföldi hitelfelvétel 0 V. HITEL TÖRLESZTÉSE (55) 35.00055 HITEL TÖRLESZTÉSE 35.000 550 Belföldi hitel törlesztése 35.000 VI. PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK ÉRTÉKNÖVEKEDÉSE / CSÖKKENÉSE 0 A jelen költségvetés külön része költségvetési tételekre – alszámla-szintig lebontva a jelen költségvetés függelékét képezi, és az MMÖNK honlapján kerül közzétételre.

3. KÖLTSÉGVETÉSI MEGVALÓSÍTÁSI ELJÁRÁSOK

3. cikkA költségvetés megvalósítása költségvetési tételek – alszámla alapján történik.

4. cikkA felhasználási jogok átcsoportosítási alapját a legutóbb elfogadott költségvetés, a költségvetés módosítása, illetve a pótköltségvetés képezi.

Az elnöknek jogában áll az MMÖNK költségvetése kiadási mérlegegyenlegének általános részében a források átcsoportosítása, amennyiben megállapítja, hogy az adott naptári évben egy adott tétel objektív okok miatt nem teljesül teljesen egészében. Az átcsopor-tosításokról az elnök tájékoztatja a Tanácsot.

5. cikkAmennyiben a jelen rendelet elfogadását követően nem tervezett és a jelen költség-vetésben nem szereplő, illetve nem teljes összeggel szereplő, azonos összegű kiadást megkövetelő célbevétel kerül befizetésre, a tényleges bevétel összegéig meg kell növelni a költségvetési fogyasztó kiadási kereteit, illetve a célkiadás tételét. A célkiadások átcsoportosításáról az elnök dönt.

4. ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉS

6. cikkJelen rendelet az MMÖNK Tanácsának elfogadási határozatával lép hatályba, és 2013. január 1-jétől alkalmazandó.

A Közfinanszírozási Törvény (SZK Hivatalos Lapja 11/2011 szám) alapján a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (a továbbiakban: MMÖNK) Tanácsának 2013. február 27-i, 12. rendszeres ülésén elfogadásra került az

MMÖNK 2013-AS ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓRENDELET

Lendva, Horváth Ferenc, 2013. február 28. az MMÖNK Tanácsának elnöke

Nemzeti zarándoklat a Csíksomlyói búcsúba2013. május 15–20. (6 nap / 5 éjszaka)Szervező: MisszióToursUtazásiIroda(azMNMIközvetítésével)Szállás: falusivendéglátóházakéspanziókTibódonésOroszhegyen(2ágyasszobákfürdőszoba-használattal)Ellátás: félpanzió(reggeliésvacsora)Utazás: autóbusszalafelvidéki(szlovákiai)Párkányzarándokaivalbudapesticsatlakozással. Budapestreszervezünkkisbusztvagyegyénilegisellehetjutni.Résztvételi díj:230EUR+aBudapestreutazásköltsége

RészletesprogramésjelentkezésaBánffyKözpontban(Lendva,Főutca32).

Page 18: Népújság, 2013. 10. szám

18

Muravidék

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Tomka [email protected]

Először is mindenkép-pen szükséges leszögezni, hogy a vadkár a vad nor-mális életvitelének, a táp-lálkozásnak, a mozgásnak, a búvóhely készítésének következménye, az ennek során okozott gazdasági kár a mezőgazdaságilag művelt földeken vagy er-dőterületeken. Az erdő-művelőt jelentős anyagi kár érheti a növekedési erő

és a minőség csökkenése miatt, mint ahogy amiatt is, hogy nem tudja elvégezni a tervezett erdőfelújítást. A mezőgazdaságban keletke-ző károkat nem szükséges taglalni. Mind a mezőgaz-dasági termelők, mind az erdőgazdálkodók gyakran hangoztatják, hogy a nagy-vadállomány túltartott, azaz meghaladja a terület vadeltartó képességének felső határát. Ezzel a vad-gazdálkodást folytató szak-emberek vitatkoznak, a probléma fő oka szerintük nem a vad magas létszáma, hanem a vad általi inten-zív területhasználat, ami

számos okra vezethető vissza, elsősorban a nem megfelelő erdőgazdálko-dásra. Sajnos, ha megvizs-gáljuk erdeinket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a vad számára optimális magasságban csak szegé-nyes cserjeszint található vagy az egyáltalán nincs is meg. Ebből következhet az a megállapítás, hogy a vad-nak nincs miért az erdők-ben táplálékot keresgélni, hisz ott nem vagy csak alig találnak számukra meg-

felelőt. Addig megy, amíg nem talál valami számára alkalmas forrást. Sajnos ezek leggyakrabban a fia-tal, nagy nedvességtartal-mú és magas ásványi- és tápanyagtartalmú erdősí-tések, ha pedig azok sem, akkor a mezőgazdasági kultúrák. Mielőtt igazságot próbálnánk tenni a szem-benálló szakmák között, mindenképpen szükséges leszögezni, hogy az erdő egy olyan ökoszisztéma, ahol a vadnak éppúgy he-lye és szerepe van, mint a többi élőlénynek. A vad nélküli erdő nem működ-het, minden szempontból

természetellenes. Szóval ha a vadgazdálkodásnak kedvezünk, satnyul az erdő, ha az erdőgazdálkodásnak, akkor pusztul a vad.

Ennek tükrében kell tekinteni a goricskói és más területeken jelentkező vad-kárra is, és igazából nem kell csodálkozni, hogy az állam már jóformán két év-tizede nem tud megfelelő megoldást találni, és azon sem, hogy a parlament mezőgazdasági bizottságá-nak Goricskóra kihelyezett múlt heti, éppen ebben a témában tervezett bizottsá-gi ülése határozatlan időre elnapoltatott.

A vadak által okozott kár évről évre nagyobb az erdőkben és a mező-gazdaságban is, közben a vadállományt többek között gyéríteni hivatott vadászok, vadászegye-sületek között is sajnos áll a bál. Az állam által a vadászati koncessziókat intéző Erdészeti Intézet, illetve ennek muraszom-bati kirendeltsége ugyanis januártól megvonta az en-gedélyt a goricskói „Kerka” Vadászegylettől. Informá-cióink szerint ezt azért tették, mert az említett vadászegylettel kötött meg-állapodás előnytelen volt, az egylet nem teljesítette a szerződésben aláírt vál-lalásait sem a vadkilövést, sem a vadgazdálkodást illetően. Az egyletnek egy új megállapodást kínáltak, de ezt az egylet nem tartot-ta elfogadhatónak, többek között azért sem, mert a szerződés leszögezné, a „Kerka” céljai között nem szerepelhet a külön stá-tussal rendelkező, egyéb-ként peskovci székhelyű

A vadkár egyre nagyobb gondokat okoz

A vadállomány egyre szaporább?vadászterületen közben megalakult egylet meg-szüntetése. A „Kerka” ille-tékesei határozottan eluta-sítják a felhozott vádakat, szerintük a gondok okait még 1967-ben kell keresni, amikor három goricskói vadászegylet egyesítésével létrehozták a különleges státusú „Kompas” vadász-területet, amely a legújabb vadászati törvény alapján még 2007-ben megszűnt létezni, feladatait pedig a már említett Erdészeti Intézet vette át. Vélemé-nyük szerint a különleges státusú egyletre, intézetre nincs szükség, maguk is

kordában tudják tartani a vadállományt, illetve a vadkár ügyét. Ez azon-ban igencsak kérdéses, mivel az intézet mögött ott áll az állam, és csak 2012-ben 131 ezer eurónyi kártalanítást fizettek a gaz-dáknak (többek között a prémiumvadak kilövéséből származó bevételekből). Vajon ezt meg tudná tenni a helyi egy vagy több egy-let is? Igencsak kérdéses, ahogy egyre inkább az egész vadgazdálkodási, kártalanítási kérdés is, amelynek legalább a meg-oldási irányvonalait le kel-lene már fektetni.

A vadkár mindenütt, de különösképpen a nagyobb erdőterüle-tekkel borított goricskói tájon évről évre nagyobb gondot okoz. Az állam annak ellenére, hogy többször próbálkozott a megol-dással, határon innen és túl is, nem talál megfelelő megoldást. A problémák egyre súlyosabbak, ez igaz magára a vadkárra, de lassacskán az emberek, az egyesületek közötti viszonyokra is.

Elszármazottak találkozója lesz Szerdahelyen

A szerdahelyi Antal Ferenc Művelődési és Turisz-tikai Egyesület vasárnap tartotta meg éves közgyű-lését. Az egyesület elnöke, Šanca Silvija beszámolt a tavalyi munkáról, illetve felvázolta az egyesület tervezett programjait a 2013-as évre is. – Az egyesület annak ellenére, hogy nem rendelkezik énekkarral vagy hímzőszakkörrel, mégis képviselni tudja a ha-gyományőrzést és gondoskodik a helyiek kulturális életének színesítéséről – mondta Bacsi Zsuzsanna, az MNMI munkatársa, aki az intézet támogatásáról biztosította az egyesületet.

Az egyesület a tavalyi évben számos programot valósított meg sikerrel. Megszervezték a tollfosztás és tökmagköpesztés hagyományának felelevenítését, farsangi mulatságot, gyalogtúrát tartottak. Májusfát állítottak, Magyarszombatfán, illetve Kercaszomoron is részt vettek a főzőversenyen, Szerdahelyen elültet-ték a Nemzet Fáját és az évet adventi rendezvénnyel zárták. Szavalóik számos rendezvényen szerepeltek.

Az egyesület az év folyamán pályázott a Bethlen Gábor Alapnál, ahol sikerrel jártak, így a kultúrházba új függönyöket vásárolhattak.

A 2013-as évre tervezett munka – az elnök asz-szony szavaival élve – hasonlóan fog alakulni az egyesületben, mint az elmúlt évben, a programok jórészt ugyanazok maradnak. Egy új rendezvénnyel kívánják bővíteni az idei terveket: már júniusban meg-szervezik a Szerdahelyről elvándoroltak találkozóját. A nagyobb szabású rendezvény forrásait pályázati úton kívánják biztosítani.

A.K.

A vadállomány egyre szaporább?

A vadak Goricskón, de más vidékeken is már a falvak területére is bemerészkednek. A képen látható silót Hodoson a házak közvetlen környékén túrták fel.

Page 19: Népújság, 2013. 10. szám

19

Muravidék

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Mivel nagyjából már ol-vad a hó, és sokan szeret-tünk volna legalább egy napot tölteni a téli idillben, a Völgyifalui Turisztikai Egyesület egynapos síelést szervezett a szomszédos Ausztriába, a weinebenei sípályára. A síelésre szom-baton, március 2-án került sor, és egy kisbusznyi síelő gyűlt össze. Útközben nem mutatkozott rózsásnak az idő, hiszen felhő és köd kísért bennünket. Amikor 1850 méterre emelkedtünk, mindannyiunk arcára mo-soly rajzolódott, hiszen a nap már korán reggel

Síelésen a völgyifaluiak

Horváth [email protected]

Bojan Korošec kórház-igazgató szerint a többlet-bevétel a prospektív prog-ramokból, a rákbetegek kezelésének megnöveke-dett programjából, a taka-rékossági intézkedések kö-vetkezményeként és a piaci bevételek növekedésének megvalósításából szárma-zik. A betegellátást illetően a tervet 100,6 százalék-ban teljesítették, összesen 94.349 betegellátási napot jegyeztek be, az átlagos kórházban tartózkodási idő pedig 5,6-ról tavaly 5,1 napra csökkent.

Muraszombati Általános Kórház

Pozitív eredménnyel zárták az évetA kimutatás szerint a kórház 2012-ben 327.585 euró többletbe-vételre tett szert. A bevételek 2011-hez képest 3,2 százalékkal növekedtek, 44.686.702 euróra.

A szakrendelőkben összesen 168.840 beteget láttak el, ebből 164.336 pá-cienst a betegbiztosítóval kötött szerződés értelmé-ben. A szám 7.007 beteg-gel haladja meg a 2011-es értéket. A prospektív programban 5.263 műtétet hajtottak végre, ez a szám a tervezetthez képest 27 százalékos növekedést mu-tat, összesen pedig 14.444 beteg feküdt kés alá, egy százalékkal több, mint 2011-ben. A kórházi keze-lést követő program 99,4 százalékban teljesült, a betegellátó részlegen pedig a tervet 100,4 százalék-

ban teljesítették, összesen 10.599 esetben került sor betegellátásra. A nőgyógyá-szati (109,4) és a fiziote-rápiás rendelőben (101,8) szintén túlteljesítették a tervet, a 11.079 vizsgálattal 3 százalékos növekedést produkáltak összesen 38,9 millió euró értékben.

A 2012-es esztendő-ben a kórház teljesítette a legtöbb célkitűzést. Az év végén 913 alkalmazottal rendelkeztek, ami ugyan egy százalékkal kevesebb, mint 2011 végén, de az orvosok száma 125-re nőtt (2009-hez képest ez 33-mal több orvost jelent).

A kórház tavaly mint-egy 3,7 millió eurót fordí-tott beruházásokra, ebből 1,8 milliót egészségügyi eszközök beszerzésére. Ta-valy befejeződött a kórház energetikai felújítása.

A kórházban új keletű problémaként jelentkezett,

hogy nem minden beteg rendelkezett rendezett egészségügyi biztosítással, így a kórháznak éves szin-ten 29.346 euró költsége keletkezett. Az idei évben az egészségbiztosítótól 1,2 millió euróval kisebb bevételre számítanak.

szépen ragyogott. Síelés közben a sípálya melletti sörözőben pihentünk meg, ahol a nap jól lebarnította néhányunk arcát. Éhsé-günket néhány helyi jellegű finomsággal, házikolbász-szal csillapítottuk. Délután mindannyian kimerülten érkeztünk a kisbuszhoz, de hamar elmúlt a fárad-ság, hiszen vidám ének mellett fogyott a hazafelé vezető út. A kirándulásunk hangulatából ítélve biztos sikernek ígérkezik a követ-kező kalandunk is, amelyre augusztusban Belgrádban kerül sor. B. M.

Pozitív eredménnyel zárták az évet

Page 20: Népújság, 2013. 10. szám

20

Horizont

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

2013. március 19. (kedd), 19 óraLendva, Színház- és Hangversenyterem

MAGYAR SZÍNHÁZI BÉRLET

Hodosi Őrség ME: folytatódnak a hagyományos rendezvények

A hodosi Őrség Művelődési Egyesület pénteken tartott éves közgyűlésén a beszámolók mellett elfo-gadták a 2013-as évi munkatervet, illetve felmerült egy újabb szekció megalapításának ötlete. Az Őrség ME három szekcióval működik: a népdalkör mellett a kézimunkakör és az Árgyélus gyermek–néptánccso-port is sikeresen működik. A 2012-es év folyamán is eleget tettek küldetésüknek, sikeresen ápolták a magyar nyelvet, kultúrát, valamint a kapcsolatokat az anyaországgal. A 2013-as évben, hasonlóan a tavalyihoz, a hagyományos rendezvényekre kerül a hangsúly, mondta Totić Rozalija elnök. Ezek mellett az egyesület színielőadást szervez az ősz folyamán, az énekkar részt kíván venni a Horváth Károly népzenei találkozón és a bükki Aratónapokon. A hímzők első kiállítása virágvasárnap lesz a bajánsenyei húsvéti kiállításon. Az elhangzott pénzügyi beszámolókból kiderült, hogy az egyesület jól gazdálkodott az anyagi forrásokkal, így az idei évet 4000 euró megtakarítás-sal kezdik.

Az MNMI munkatársa, Bacsi Zsuzsanna méltatta az egyesület munkáját, külön megemlítve Könye Andrást, aki a kosárfonás mestere cím birtokosa.

A különféléknél a helyi MNÖK elnöke, Abraham Boris egy új turisztikai szekció létrehozását javasolta a tanácsnak, ami a fiatalok toborzásában is fontos szerepet tölthet be. A tanács elfogadta a javaslatot.

AK

Bence [email protected]

Göncz Vaupotič Elvira, a művelődési egyesület és a HK elnöke elmondta: a Lendván megtartott ha-sonló tematikájú műhely után úgy döntöttek, hogy a falvaknak is felkínálják a lehetőséget, melynek

Húsvéti műhelymunkák Gyertyánosban

A gyermekek gyorsan eltanulták a díszkészítéstA gyertyánosi Hajnal Művelődési Egyesület szervezésében pénteken és szombaton „Húsvéti műhelymunkák” cím alatt csalogatták az érdeklődőket a húsvéti ünnepkörhöz kapcso-lódó díszek fortélyainak eltanulására.

keretében megismertetik a műanyagból készült tojás díszítésének és a tavaszhoz kapcsolódó díszek készí-tésének alapjait. Az ötlet az internetről származik, a hozzávaló kellékeket pedig boltban is meg lehet vásárolni, a legfontosab-bak a műanyagtojás, a ragasztó, a díszzsinórok, a

vatta, a karton, a színezők. Az ezekből készült tojá-sok, báránykák, pillangók, méhecskék a gyermekek kedvencei, s az eljárás is egyszerű, így szívesen foglalkoznak azok elké-szítésével.

Sok szép kis dísz készült, főleg báránykák és tavaszi színekbe öltöztetett pillangók.

A pénteki kétórás fog-lalkozás során, melyen a gyerekek mellett a szülők is részt vettek, sok szép kecses,

játékos mű született. A gyer-tyánosi faluotthonban sorra kerülő szombati műhelyre még több látogatót várnak.

A gyermekek gyorsan eltanulták a díszkészítést

Page 21: Népújság, 2013. 10. szám

21

Nektek!

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Nektek!A Népújságban ezentúl havonta egyszer, a hónap ele-jén jelentkezik az ifjúsági oldal, melyet a középiskolás diákokkal együtt készítünk – Nektek! Az oldal társszer-kesztője Šabjan Rebeka.

Képzeletem szüleményeHosszú barna haja a földig ért. Arca jobb oldala meseszép volt, akár egy

tündéré, a bal oldala pedig félelmetes, akár a sötét éj. Testét csúnya, mély sebek borították. A sebek körül a megszáradt vért csúszómászók szívták megállíthatatlanul. A teremtmény sikoltott, majd a földre rogyott. Ha nem lenne az a csillogó szempár, a szörnyűség megtestesítőjét látnám benne. De könnyeiben, amelyek hang nélkül folytak az arcán, mint a záporeső, mérhetetlen fájdalmat éreztem. Az ujjhegyein valamilyen éles késhez ha-sonló tárgyak voltak, amelyek semmiképp sem voltak hasonlíthatók az ember körméhez.

Talán a testén lévő sebhelyeket is maga okozta? De miért akarna egy lény ekkora szenvedést okozni önmagának?

A láncok, amelyek a lény egész testét a földhöz csatolták, minden mozdulatán uralkodtak. Teste felett elveszítette az irányítást, s lelkéből is már csak egy darabka maradt. Egy pillantás elég ahhoz, hogy rájöjjek, feladta a harcot.

Ahogy közelebb lépek hozzá, újra felvisít. Rám néz két csodálatos sze-mével, amelyek elárulják, mekkora fájdalmat okozok neki minden egyes lépésemmel. Így lábujjhegyen folytatom utamat, de nem tágítok attól a céltól, hogy a közvetlen közelébe férkőzzek. Néhány sikoltás árán, de ott álltam lehajtott arca előtt. Úgy bámulta a kiszáradt földet, mintha életet remélne tőle, pedig e talaj a lábam alatt még élettelenebb volt, mint ő. Lehajoltam hozzá, s csak ekkor vettem észre, hogy a lánc a földbe gyökerezett, mintha örökös szenvedésre lenne ítélve. Ettől a perctől kezdve minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabadítsam. A lény eleinte értetlenül nézett, majd amikor megfogtam a láncot s gyengéden meghúztam, hangosan felordított. Hatalmas késformájú körmét felém fordította, s már csak azt észleltem, hogy egy nagy, mély seb van az oldalamon. Meghátráltam, s elsötétült előttem minden.

Néhány másodperc múlva egy erdőben találtam magam. Szédültem, nem tudtam talpra állni. Egy közeli fatörzs felé nyúltam, de nem bírtam megfogni, ugyanis a kezem belemélyedt a fába. A félelem, amit akkor érez-tem, kézzelfogható volt. Csak az járt a fejemben, hogy az ember csak akkor láthatatlan, ha szellem, az pedig csak akkor lehet, ha halott.

– De én nem halhattam meg…S ekkor villámként hasított át egy emlék a fejemen. Az utolsó dolog,

amit azelőtt láttam, mielőtt elsötétedett minden. A lény vállán volt egy jel. A bőrébe vésett W betű. Beleborzongtam a gondolatba, hogy a W – mint witch – boszorkányt jelenthet. Hirtelen rengeteg megválaszolatlan kérdés keringett a fejemben, de nem értem rá ezeken gondolkodni, ugyanis valaki megállíthatatlanul közeledett.

Egy páncélos lovag kétségbeesetten rohant a fák között, de nem jutott messzire, ugyanis mintha valami hatalmas mágnes vonzaná, térdre bo-rult, s bizonyos Kalipsia névre hatalmasakat káromkodott. Amint kiejtette e nevet, meg-jelent egy nő, aki puszta tekintetével égési sebeket hagyott a férfi testén. Amint ezt megtette, egy gyönyörű lány jelent meg a semmiből, késsel rátámadt a nőre, aki a támadásra láthatóan fel volt már készülve, s így a lány tőre egy sziklába vájódott.

– Ne légy bolond, Kebra! Ő az utolsó lovag, aki kell ahhoz, hogy kiirthassuk ellenfeleinket. Ne is próbálj megakadályozni ebben, mert úgy végzed, mint a többiek!

A lány arcán látszódott, hogy tudja, miről van szó. De nem adta fel. Puszta kézzel is végezni próbált Kalipsiával, hogy megmentse az utolsó lovag életét…

Hogy mi történt? Olvasd tovább a nepujsag.net oldalon!

Šabjan Rebeka

Az légy, aki vagy: táncolj!!!A világ tele van emberekkel, akik imádnak táncolni. Én is közéjük

tartozom, és a táncban nem csak egy ide-oda ugrálást vagy a fölösleges energiám levezetését látom, hanem valami különös eszközt, ami erőt ad. Szerintem ezzel sokan így vannak, és biztos nem én vagyok az egyetlen, aki a táncot feszültségoldóként is alkalmazza.

A tánc egyébként, ha professzionálisan akarom kifejezni magam, egy művészeti ág, amely a test jellemzően ritmikus, zenére történő mozgásá-val fejez ki érzelmeket. Lehet, hogy valaki az érzelmek kimutatásának lehetőségét a táncban eddig észre sem vette. De gondoljunk csak vissza a múlt századokba. Akkoriban a férfi és a nő nem ismerkedhetett meg másképp is közelebbről egymással, az egyetlen lehetőség erre a tánc volt. Ezt a társadalom sem vette rossz néven, mint ahogy manapság néhányan elítélik a kamaszok egymással való ismerkedési formáit. A lány ilyenkor alkalmazhatta a csáberejét és a férfi is gyengéd szavakat intézhetett a szebbik nem tagja felé. Abban az időben tehát ebből kö-vetkezően érdemes volt megtanulni táncolni, sőt jól táncolni, hiszen ez segíthetett a társkeresésben.

Nos, fiúk, ha eddig ez a fajta művészet távol állt tőletek, most érdemes kihasználni a lehetőséget. Perdüljetek táncra és hódítsátok meg a női szíveket! Szerintem minden csaj örül annak, ha a pasija nem szégyell kiállni vele a parkettre.

Ha már a tánctanulásról beszélünk, érdemes a táncházakba is ellá-togatni. Ha részt veszünk egy-egy ilyen rendezvényen, rengeteget tudha-tunk meg a népek kultúrájáról, a szokásaikról. Mindezt tánc közben, ugyanis a szakvezetők általában mesélnek ilyen dolgokról az érdeklődő résztvevőknek. Nem úgy kell ezt elképzelni, mint valami kemény edzést. Ez egy relaxáció. Esetleg aki nem szeret sportolni és egy kis mozgásra lenne szüksége, ajánlom, vegye fel a tánccipőit. A néptánc egyébként megint aktuális. Egyre több azoknak a száma, akiket magával ragad.

A táncnak ugyanis nem lehet ellenállni. Ha már a zenétől felforr a véred, nincs menekvés. Bárhol, bármikor táncra perdülne az ember. Persze ezt nem tesszük, mert ugyan mit gondolnának rólunk? De nem ez az egyetlen akadálya, hogy valaki cselekedjen, ha táncra vágyik. Biztosan rengetegen vagytok, akik azért nem mertek a nyilvánosság előtt táncolni, mert úgy érzitek, nem vagytok elég jók. Hát, ha te is így vagy ezzel, csak egy ajánlatom lenne. Tedd ezt otthon a szobádban vagy más helyen, ahol kedved tartja és ahol jól érzed magad. Nem lát senki, nem ítélhetnek el, te pedig élvezheted a saját koreográfiád megalkotását.

Apropó, koreográfia, ha netán nagyon érdekel a tánc, még koreográfus is válhat be-lőled. Megválthatod a világot. Csak képzeld el, mennyi hírességgel dolgozhat-nál együtt. Ilyen szempontból érdemes lenne megfontolni a dolgokat. Hírnév, pénz… De addig is élvezzük az életet a tánc szárnyain!

Süč Katarina

Page 22: Népújság, 2013. 10. szám

22

Sport

minisport

A Nafta előkészületi meccsei

TáblázaT

TáblázaT

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

A Nafta a muraszombati ligás Lipát látta vendégül, s aratott magabiztos győzelmet. A lendvai csapat az egész mérkőzésen jobb volt, de az első félidőben csupán egy alkalommal sikerült betalálniuk: a gólt egy jobb oldali beadást követően Biro szerezte. A második félidőben mindkét edző alaposan felfris-sítette csapatát. A második gól szerzője Bedő volt, a harmadik találatot pedig a teljes csatársor szép akcióját követően Luka Ivanič szerezte. A végeredményt Dejan Smej állította be, amikor kapáslövéssel 14 méterről vette be a vendégek kapuját. A vendégeknek is volt néhány helyzetük, de Litrop kapuja előtt rendszerint hi-báztak. Hosszabb sérülése után Vörös Patrik visszatért a Naftába. A Naftában Litrop, Ošlaj, Levačič, Antonovič, Žlebič, M. Ivanič, L. Ivanič, Biro, Duh, Bunderla és Bedő kezdett, a folytatásban pedig R. Horvat, Doma, Vida, Gerencsér, De. Smej, D. Smej, Pozsgai, Vörös, R. Smej és Št. Horvat lépett pályára. Mintegy 50 néző előtt a meccset a Gönc Ludvik, Robert Horvat és Kristjan Černela bírói hármas vezette. feri.h.m.

Nafta 1903 – Lipa 4:0 (1:0)

Munkatársunk, Franc Horvat Meštrovič tolla alól egy újabb könyv látott napvilágot, a szerző ezút-tal a lendvai kosárlabda múltját feltáró könyvét mutatta be a közönségnek. A kötetben, mint ahogy azt a címe is elárulja, 60 évet dolgoz fel a szerző az 1948-as kezdetektől egészen 2008-ig. A könyv a kosárlabda történelmé-vel kezdődik a világban, kitérve a szlovén, illetve a muravidéki kosárlabda múltjára. A lendvai kezdet Boško Marinič nevéhez fűződik, érdekességként többek közt olvasható, hogy először még focilab-dával űzték az új sportot. A lendvai csapat Nafta néven az 1948/49-es esztendőben az első szlovén osztályban szerepelt. Következtek ke-vésbé fényes időszakok is, így például az 1965 és 1970 közötti időszakról gya-korlatilag semmilyen adat nem maradt fenn a sport-ágat illetően. A Lindau aztán 1977. április 4-én alakult meg, a könyvben az alapítók szándéknyilat-kozata is szerepel. A csapat az 1986–1990-es időszak-

Könyvbemutató a lendvai kosárlabda 60 évéről

Franc Horvat Meštrovič ezúttal a helyi kosárlabda-történelmet tárta elénk.

ban a muraközi ligában szerepelt, majd az önálló Szlovéniában a legmaga-sabb szinten a 3. ligában szerepeltek, de általában a muravidéki ligának voltak a meghatározó szereplői.

Horváth F.

A lendvai Judo Klub az idén is megszervezte a már hagyományos Lend-va Kupát cselgáncsban, amelynek 21 klubból ösz-szesen 194 résztvevője volt U–12-es, U–14-es, kadét és ifjúsági korosztályban.

Az if istáknál Nagy Marko (KBV, 90 kg) a dobo-gó alsó fokán végzett, akár-csak Gönc Melita (KBV, +78 kg). A kadétoknál Niko Gorjan (JK Lendava, 81 kg) valamennyi ellenfelét két vállra fektette, mint ahogy Ema Markoja (JK Lendava, 36 kg) és Maja Adanič is (JK Lendava, 48 kg), míg Aljaž Farkaš (JK Lendava, 42 kg), Nagy Peter (KBV Lendava, 50 kg) bronzér-met nyert.

A 14 éveseknél Mitja Ferencek (JK Lendava, 34 kg) és Timi Markoja (KBV Lendava, 38 kg), valamint Aljaž Kovač (JK Lendava, 50 kg) és Gašper Zadravec (JK Lendava, 38 kg) nya-kába akasztottak bronzér-met. A lányoknál Tamara Ferencek (JK Lendava, 32 kg) és Eva Lepoša (KBV Lendava, 36 kg) győzte le

Sikeres szervezés, sikeres szereplés

minden vetélytársát, Ajša Mahić (JK Lendava, 32 kg) és Pia Perc (KBV Lendava, 36 kg) pedig a döntőben szenvedett vereséget.

A 12 éveseknél Nino Imre (JK Lendava, 36 kg) és Aljaž Kovač (JK Lendava, 52 kg) első, Luka Podgorelec (KBV Lendava, 27 kg) második, Alex Srečo (JK Lendava, 32 kg) pedig harmadik lett. A lányoknál Tamara Ferencek (JK Lendava, 31 kg) és Anja Škafar (KBV Lendava, 41 kg) végzett az élen, Mihaela Lešnjak (JK Lendava, 31 kg), Monika Lešnjak (JK Lendava, 31 kg) és Nika Pal (KBV Lendava, 36 kg) bronzér-met nyert.

Az összesítést 18 érem-mel a JK Bežigrad nyer-te a Judo klub Murska Sobota (14 érem) és a ki-válóan szereplő Judo Klub Lendava előtt: a házigaz-dák 7 aranyat, 1 ezüstöt és 7 bronzérmet nyertek. A KBV Lendava 11 éremmel (2, 3, 6) a 10. helyen zárta a versenyt.

HF

Helytállt a fiatal csapatAz Ormožban megrendezett 6. tornával befejeződött a bajnok-ság a 3. céllövőliga északkeleti csoportjában. A fiatal csapattal szereplő Varstroj a 10. helyen fejezte be a versenyt. Ezúttal az SD Štefan Kovač Turnišče 1112 körrel nyerte a csapatver-senyt, a dobronaki Jezero 1073 körrel a 8., míg a Varstroj 1018 körrel a 10. helyen fejezte be a küzdelmet. Egyéniben 376 körrel Aljoša Draškovič nyert. A varstrojosok eredményei: 29. Feher 346, 35. Lars Somi 336, 36. Jure Lackovič 336 kör. Az összesítésben 6709 körrel és 78 ponttal a Štefan Kovač Turnišče végzett az élen, a Coal (6490, 39) 7., a Dobronak (5803, 36) 8., míg a Varstroj (5365, 19) 10. lett. Egyéniben Kaja Raščan (MI Pomurka) 2289 körrel és 152 ponttal vég-zett az élen. A legjobb lendvai Feher Erik lett, aki 2018 körrel és 2 ponttal a 38. helyen zárta a versenyt. feri.h.m.

Búcsú a másodikkörbenMülheimben került megszerve-zésre a „Yonex German Open” nemzetközi német tollaslab-datorna. Utroša Iztok az első fordulóban hatalmas csatában kétszer 22:20-ra győzte le a malajziai Wei Sheng Lont. A má-sodik fordulóban a kínai Hsuan Yi Hsuen viszont 2:0-ra (21:13-ra és 21:10-re) diadalmaskodott fölötte. F. B.

Ötödikek lettekLjutomerben befejeződött a 12 évesek regionális labdarúgó-baj-noksága. Az utolsó játéknapon a Nafta gólnélküli döntetlent ért el a Mura ellen, valamint kikapott 1:0-ra a Rakičantól, 2:0-ra pedig a Gančanitól, így az 5. helyért játszotta a rájátszást: a Čarda elleni meccsen 2:1-es siker szü-letett. HF

Nincs változásA lendvai bowlingliga 12. forduló-jában mindössze 8 játékos lépett pályára. A legjobb eredményt ezúttal is Radakovič érte el 448 fával a 432 fás Könye Tibor és a 395 fás Könye Jožica előtt. Az összesítésben Rada ko vič 4413 fával fölényesen vezeti a mezőnyt Könye Tibor (4194) és Tomažič (4107 fa) előtt. feri.h.m.

22. forduló

Pécs – MTK 2:1 (2:1)Eger – Diósgyőr 0:1 (0:1)Kecskemét – Debrecen 0:0Haladás – Siófok 2:1 (0:1)Újpest – Paks 0:6 (0:3)Kaposvár – Győr 1:2 (0:0)Pápa – Ferencváros 0:3 (0:2)Honvéd – Videoton 0:4 (0:3)

1. Győr 18 12 5 1 37:16 412. MTK 18 9 5 4 29:20 323. Debrecen 18 9 2 7 24:18 294. Videoton 18 8 5 5 25:15 295. Ferencváros 18 7 7 4 29:23 286. Diósgyőr 18 7 6 5 18:19 277. Paks 18 6 8 4 30:19 268. Honvéd 18 7 4 7 27:29 259. Haladás 18 6 6 6 24:19 2410. Kaposvár 18 6 5 7 18:22 2311. Újpest 18 5 7 6 25:28 2212. Pécs 18 5 7 6 19:22 2213. Kecskemét 18 5 6 7 21:26 2114. Pápa 18 5 5 8 16:28 2015. Eger 18 2 5 11 15:31 1116. Siófok 18 2 3 13 16:38 9

18. forduló

1. Maribor 21 16 3 2 49:15 512. Olimpija 21 12 3 6 41:22 393. Domžale 22 11 3 8 27:22 364. Koper 22 9 7 6 27:24 345. Celje 22 7 9 6 20:20 306. Triglav 22 6 6 10 22:29 247. Rudar 21 6 6 9 21:32 248. Gorica 22 6 6 10 28:41 249. Aluminij 22 6 3 13 20:39 2110. Mura 05 21 5 2 14 28:39 17

Gorica – Celje 0:0Maribor – Triglav 4:1 (3:0) Berić 5., Cvijanović 30., Tavares 38., Milec 48.; Đurković 59.Domžale – Koper 1:1 (1:0) Zec 8.; Pučko 67.Rudar – Aluminij 3:0 (1:0) Eterović 1., 69., Firer 64.Mura 05 – Olimpija – elmaradt

A 23. forduló párosítása 2013. március 9-én: Olimpija – Maribor, Celje – Mura 05, Aluminij – Gorica, Koper – Rudar, Triglav – Domžale.

A 19. forduló párosítása 2013. március 8-a és 10-e között: Paks – Honvéd, Kaposvár – Kecskemét, Diósgyőr – Haladás, Eger – Videoton, MTK – Pápa, Győr – Siófok, Ferencváros – Újpest, Debrecen – Pécs.

Page 23: Népújság, 2013. 10. szám

23

Sport

Muravidéki Kosárlabdaliga

N É P Ú J S Á G 2 0 1 3 . m á r c i u s 7 .

Barátságosmérkőzések

Dobronak – Bistrica 1:1 (0:0)

A magasabb osztályban ját-szó Bistrica ellen elért dön-tetlen mindenképp hízelgő a Dobronakra nézve. A dobronaki gólt Horvat R., a bistricai talála-tot Žugelj szerezte.

Nafta 1903 (ifi) – Olimpija 5:0 (4:0)

A Nafta fiataljai már az első félidőben eldöntötték a meccs kimenetelét, amikor négyszer is bevették a hosszúfaluiak kapuját. A gólokat Š. Horvat (2), Bence, Zágorec és R. Horvat lőtte.

Kobilje – Ižakovci 2:4 (2:2)

A vendégeknek a második félidőben sikerült megtörniük a kebeleiek ellenállását. A hazai gólokat Soós és Graber lőtte, a vendégeknél pedig mind a négy alkalommal Kosi talált a hálóba.

Dobronak – Gornji Mihajlovac 3:2 (2:1)

A dobronakiak Rajko Horvat (2) és Horváth Róbert góljaival győzték le horvát ellenfelüket, akiknél Miljančić és Horvat volt eredményes.

Lovászi – Zvezda 1:0 (1:0)

A völgyifaluiak a szoros vereség ellenére jó benyomást keltettek, több helyzetet is kihagytak, ráadásul a második félidőben egy tizenegyest sem sikerült ér-tékesíteniük. A meccset eldöntő találatot András Csaba lőtte.

Panonija – Donji Koncovščak 3:3 (2:2)Változatos és fordulatos mecs-csen a két csapat nem bírt egymással. A Panonija játékosai rengeteg helyzetet kihagytak. A hazai gólokat Kavaš, J. Hozjan és Prendl, míg a vendégekét Horvat (2) és Skuhala lőtte.

Mura 05 – Beltinci 3:0 (2:0)

A Fazanerija rossz állapota miatt a Mura nem tudott pályára lépni a bajnokságban, így az egykori nagy rangadót felelevenítve a Beltincivel mérkőzött meg. Šimić, Sačer és Vass góljaival a muraszombatiak nyertek.

F.h.m., F. B.

A Lindau Ljutomerben Dominko R., Horvatič S., Žalig M. és Trstenjak D. nélkül lépett pályára, ám ennek ellenére a lendvaiak az első pillanatoktól ural-ták a mérkőzést, hiszen gyorsan 13:0-s előnyre tettek szert. A második negyedben is folytatódott a vendéguralom, így a pihenőre már 23 pontos különbséggel tértek a csa-patok. A második félidő sem hozott különösebb változást, a lendvaiak elő-nye pedig 36 pontra nőtt az utolsó játékrész előtt, amelyben már valamennyi-re esett a megnyert meccs tudatában a Lindua kosara-

KD Ljutomer – KK Lindau 57:96 (18:30, 14:25, 6:19, 19:22)

sainak összpontosítása, így a negyedet csupán 3 pont előnnyel zárták.

A Lindau pontszerzői: D. Balažic 21, R. No vak 14, D. Zrna 12, T. Mag da-lenič 12, T. Hozjan 10, G. Horvatič és T. Balaž 8, S. Pamič 7, valamint K. Svet-ko 3 pont.

A forduló többi ered-ménye: PŠK Ljutomer 3 – KK Radenci 55:81 (8:25, 20:21, 14:17, 13:18), Lenart – PŠK Ljutomer 2 82:78 (14:17, 14:31, 24:22, 30:8), KK GMT Beltinci – KD Sobota 64:61 (18:13, 12:11, 11:16, 23:21). A listavezető KK Paloma szabad volt.

HF

A Mavrica Aeroklub éves közgyűlésén a 25 tag közül 15 volt jelen. Lebar Mirko elnök beszámolójá-ból kiderült, hogy rendkívül sikeres évet tudnak maguk mögött, hiszen a hídvégi reptér környékén sok mun-kálatot végeztek el: többek közt kijelölték a pályát, rendbe hozták a környéket, regisztráltak egy sárkányre-pülőt, beszerezték a repü-léshez szükséges papírokat.

Az egyesület tagjai több rendezvényen jelen voltak (Cerkvenjak, Veržej). Az Öko-park Kft. megbízásá-ból elvégezték a 10 temető lefotózását a községben. Az elmaradt programok között szerepel az egyesület tagjainak találkozója, az idő-járási viszontagságok miatt elmaradt az ultrakönnyű repülősök találkozója, s a repülési órák számát sem sikerült növelniük.

Az elnöki beszámolót élénk vita követte, amelynek során a tagok kifejtették, hogy a jövőben többet szeretnék

az egyesület munkáját vi-szontlátni a sajtóban, repülős akrobatikai verseny megszer-vezése iránt fejezték ki óhaju-kat, valamint meg szeretnék ismételni a rendkívül sikeres ejtőernyős találkozót.

A 2013-as esztendő munkatervei között sze-repel egy technikai nap, amelynek keretében sze-retnék rendbe tenni a rep-teret és környékét, továbbá üzembe akarják helyezni a klubrepülőt, meg kívánják szervezni az ultrakönnyű repülők pilótáinak találko-zóját, a nyílt napot és az ejtőernyős napokat. Szak-mai látogatást terveznek Prelogra, Nagykanizsára és Zalaegerszegre, képzést sze-retnének rendezni a pilóták számára, aktiválni kívánják a modellezőket és meg akar-ják újítani a tagságot a szlo-vén repülős szövetségben, s amennyiben az anyagiak lehetővé teszik, akkor kilá-togatnak a repülős vásárra Németországba.

feri.h.m.

Közgyűlés a Mavricánál

A Lendvai Sportszövet-ség megtartotta éves, ezút-tal tisztújító közgyűlését, amelyen 18 sportklub kép-viseltette magát. A szövetség munkájáról Bruno Pintarič számolt be, aki többek közt elmondta, hogy a múltban nagy munkát végeztek el. Sok energiát fordítottak a sportszövetség népszerű-sítésére, azaz hogy megis-mertessék tevékenységüket a rekreatív sportolás szemszö-géből is. S mivel az általuk szervezett községi játékokon egyre nagyobb a részvétel, ez arra utal, hogy a munka eredményes volt – nyilatkoz-ta az elnök. Pintarič szintén sikerként emlegette a Lend-va, Zalaegerszeg és Varasd közötti együttműködést az ifjúság terén, megemlítette több sikeres sportrendez-vény megszervezését salak-motorban, labdarúgásban, tollaslabdában és más sport-ágakban is. A szövetség to-vábbra is támogatni kívánja a fiatalok olimpiai játékait, akárcsak a klubok regioná-lis együttműködését, külön hangsúllyal Zala megyére.

Új vezetőséget választottak

A tisztújítás az elnöki poszton nem hozott vál-tozást, hiszen a követke-ző mandátumra is Bruno Pintaričot választották meg a tagok. A vég re hajtó-bizottságba az elnök mellé még Štefan Kozak, Ivan Koncut, Bojan Sekereš, Du-šan Varga, Kopinja József, Andrej Matjašec és Franc Horvat Meštrovič került. Az ellenőrzőbizottságba Igor Šendlingert, Živko Staničot és Marjan Šalamont szavaz-ták be, míg a fegyelmi bizott-ságot Persa Bruno, Horváth Attila és Franc Tomažič alkotja.

Az újonnan megválasz-tott elnök megköszönve a bizalmat a jövőbeli ter-vek között kiemelte a Zala megyével folytatott nem-zetközi együttműködést, amely jövőre ünnepli 50 éves évfordulóját, s ez külön felkészülést követel. Az idén 110 éves lesz a szervezett lendvai labdarúgás, a május-ban esedékes ünnepségből a sportszövetség is ki kívánja venni a részét.

feri.h.m.

A Kungota Tollaslab-daklub szervezte meg a bajnokság következő fordulóját. A Mladostnak nem sikerült bejutnia a play offba, de harcban maradtak a második liga első helyéért. A hétvé-gén lejátszott két fordu-lóban először szoros ve-reséget szenvedtek 3:2-re az Idrijától (a két pontot Bianca Žitnik egyéniben,

Harcban az első helyértilletve a Žitnik/Magyar női páros érte el). A második meccsen viszont 3:2-es siker született a BK Ljub-ljana Konex ellen: Činč Rok, a Magyar/Žitnik és a Činč/Žitnik vegyespáros szerezte a három pontot.

A Mladost az utolsó fordulóban megnyerheti a második osztály verseny-kiírását.

F. B.

A Jezero a nemrég meg-nyitott lövöldében rendezte meg légpisztollyal a 2. liga északkeleti csoportjának 5. tornáját. A csapatversenyt az SK Ptuj II. nyerte 1086 körrel az SD Juršinci II. (1078 kör), az SD Kidričevo (1070 kör) és a Jezero (1016 kör) előtt. Egyéniben Zlatko Kostanjevec (Ptuj II) végzett az élen 375 körrel, Horvat Avgust pedig 5 körrel le-

Horvat második lettmaradva a második lett. A Jezero többi tagjának ered-ménye: 11. Nyakas Leon 336, 12. Mitja Babič 310 körrel.

Az összesítésben a Ptuj II vezet 48 ponttal (5432 kör), a Jezero 25 ponttal (4768 kör) a negyedik, egyé-niben pedig Kostanjevec 140 ponttal, 1863 körrel vezet Horvat (122, 1840) előtt.

F. B.

Page 24: Népújság, 2013. 10. szám

Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség