Nagykanizsai Maraton

12
nagykanizsai maraton Ingyenes városi és város környéki hetilap 2015. január 30. • XX. évfolyam, 4. szám Születésnapi köszöntő Munkatársai és barátai köszöntötték 70. születésnapja alkalmából dr. Horváth Lászlót. 2. oldal Báli este örömzenével és látványtánccal Sorrendben 22. alkalommal rendezte meg alapítványi bálját a Batthyány gimnázium. Az idén fennállásának 250. jubileumát ünnep- lő intézmény a sormási István Hotelben tartotta meg rendezvényét. A bál bevételének segítségével az alapítvány az iskola tanuló- inak tanulmányútjait, a tehetséggondozást, valamint az eszközfejlesztést támogatja. Beszámolónkat a 3. oldalon olvashatják. Fotó: Benedek Bálint A TARTALOMBÓL: Legyen Ön is felelős állattartó! Az Élettér Állat- és Termé- szetvédő Egyesület német állatvédő társszervezetének támogatásával Nagykani- zsán és a környező települé- seken újból ivartalanítási akciót hirdet. 3.o. A magyar kultúra napján A nagykanizsai közművelő- dési és közgyűjteményi in- tézmények idén is számos programra várták a kultúra- kedvelőket, hogy együtt emlékezzenek meg a ma- gyar kultúra napjáról. 3.o. A vízipar „fővárosa” A Hidrofilt Kft., a Pannon Egyetem és a nagykanizsai önkormányzat együttmű- ködésében megvalósított Soós Ernő Víztechnológiai Kutatóközpont megnyitó- ján Szijjártó Péter külgazda- sági és külügyminiszter azt mondta: a magyarországi vízipar, a vízkutatás "fővá- rosának" lehet nevezni Nagykanizsát. 4.o. Látogatóközpont a Csónakázó-tó partján A Magyarország-Horvátor- szág IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásának jóvoltából bruttó 56 millió forintból épült kerékpáros látogató- központ a Csónakázó-tó partján. 5.o. Flóra ezüstérme A Dél-zalai Vízmű SE iú te- hetsége, Molnár Flóra Ant- werpenben, nemzetközi pénzdíjas versenyen 50 mé- ter gyorsúszásban, kiváló teljesítménnyel a dobogó második fokára állhatott fel. 8.o. 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 164. Tel.: (93) 310 347 Fax: (93) 536 279 Nyitva tartás: hétfõ–péntek 7–15 óráig. Munkáinkat rövid határidõre vállaljuk! Szolgáltatásaink: Targoncák értékesítése Targoncák és emelõgépek karbantartása és javítása Targoncák felújítása Bértargoncázás igény szerint Targoncák bérbe adása Szervizszolgáltatás Targonca alkatrészek értékesítése NyT: 20-0193-04, AL: 0263 Nagykanizsa, Arany János u. 8. Telefon: (93) 325 973, +36 (30) 435 1875 Oktatási Kft. SZEMÉLYGÉPKOCSI-, MOTORVEZETŐI tanfolyam indul szimulátoros oktatással Febr. 11-én 16:00 (H-SZ-P 16:00-20:00) Febr. 14-én 08:00 (Szo-V 08:00-12:00) vagy válaszd e-learning képzésünket vagy a kettőt együtt! GKI - ADR tanfolyam Jelentkezési határidő: 02.12. (csütörtök) 12:00 Vizsga: 02.21. (szombat) 9:30 Desigual Héviz, Passage Butik, Erzsébet Királyné u. 2. (a 2 sétálóutca közötti átjáróban) Nyitva: mindennap 10-18-ig. -50 % minden termékre, téli kiárusítás a készlet erejéig ! fogyasztás alakformálás rehabilitáció erő-állóképesség fejlesztés heti 2×20 percben! Időpont-egyeztetés: Szép-kártya elfogadóhely! + 36 70 596 95 90 3 alkalmas próbabérlet 8000 Ft Havi bérletek 24 900–29 900 Ft*-ig * Hetente kettő edzés ajánlott, havonta max. kilencet tartalmaz a bérlet! BÍBOR BUSINESS CENTER II.EMELET Egész testes izomstimulációs edzés Személyre szabva, ízületi terhelés nélkül Első edzését ajándékba adjuk! www.nagykanizsa.xbody.hu-facebook-Xbody-nagykanizsa

description

2015. 01. 30.

Transcript of Nagykanizsai Maraton

Page 1: Nagykanizsai Maraton

nagykanizsai

maratonIngyenes városi és város környéki hetilap2015. január 30. • XX. évfolyam, 4. szám

Születésnapi köszöntőMunkatársai és barátai köszöntötték 70. születésnapja alkalmából dr. Horváth Lászlót. 2. oldal

Báli este örömzenével és látványtánccal

Sorrendben 22. alkalommal rendezte meg alapítványi bálját a Batthyány gimnázium. Az idén fennállásának 250. jubileumát ünnep-lő intézmény a sormási István Hotelben tartotta meg rendezvényét. A bál bevételének segítségével az alapítvány az iskola tanuló-inak tanulmányútjait, a tehetséggondozást, valamint az eszközfejlesztést támogatja. Beszámolónkat a 3. oldalon olvashatják.

Fotó: Benedek Bálint

A TARTALOMBÓL:

Legyen Ön is felelős állattartó!Az Élettér Állat- és Termé-szetvédő Egyesület német állatvédő társszervezetének támogatásával Nagykani-zsán és a környező települé-seken újból ivartalanítási akciót hirdet. 3.o.

A magyar kultúra napjánA nagykanizsai közművelő-dési és közgyűjteményi in-tézmények idén is számos programra várták a kultúra-kedvelőket, hogy együtt emlékezzenek meg a ma-gyar kultúra napjáról. 3.o.

A vízipar „fővárosa”A Hidrofilt Kft., a Pannon Egyetem és a nagykanizsai önkormányzat együttmű-ködésében megvalósított Soós Ernő Víztechnológiai Kutatóközpont megnyitó-ján Szijjártó Péter külgazda-sági és külügyminiszter azt mondta: a magyarországi vízipar, a vízkutatás "fővá-rosának" lehet nevezni Nagykanizsát. 4.o.

Látogatóközpont a Csónakázó-tó partjánA Magyarország-Horvátor-szág IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásának jóvoltából bruttó 56 millió forintból épült kerékpáros látogató-központ a Csónakázó-tó partján. 5.o.

Flóra ezüstérmeA Dél-zalai Vízmű SE ifjú te-hetsége, Molnár Flóra Ant-werpenben, nemzetközi pénzdíjas versenyen 50 mé-ter gyorsúszásban, kiváló teljesítménnyel a dobogó második fokára állhatott fel. 8.o.

8800 Nagykanizsa,Magyar u. 164.Tel.: (93) 310 347Fax: (93) 536 279Nyitva tartás:hétfõ–péntek 7–15 óráig.

Munkáinkat rövid határidõre vállaljuk!

Szolgáltatásaink: Targoncák értékesítése Targoncák és

emelõgépek karbantartása és javítása

Targoncák felújítása Bértargoncázás

igény szerint Targoncák bérbe adása Szervizszolgáltatás Targonca alkatrészek

értékesítése

9839

590

NyT: 20-0193-04, AL: 0263

Nagykanizsa, Arany János u. 8.Telefon:(93) 325 973, +36 (30) 435 1875

Oktatási Kft.

SZEMÉLYGÉPKOCSITANTERMI képzés

vagy válaszd e-learning képzésünketvagy a kettőt együtt!

Jan. 14-énFebr. 9-én

16 órakor8 órakor

GYORSÍTOTTHÉTVÉGI

HÉTKÖZI

TEHERGÉPKOCSIkamion, busz

Febr. 6-án 17 órakor

ÁRUFUVAROZÓautóbuszvezető GKI

Jelentkezési határidő: 01.23. (szerda) 12:00Vizsga: 2013. február 1.

SZEMÉLYGÉPKOCSI-, MOTORVEZETŐI tanfolyam indul szimulátoros oktatássalFebr. 11-én 16:00 (H-SZ-P 16:00-20:00)

Febr. 14-én 08:00 (Szo-V 08:00-12:00)

vagy válaszde-learning képzésünket vagy a kettőt együtt!

GKI - ADR tanfolyamJelentkezési határidő: 02.12. (csütörtök) 12:00Vizsga: 02.21. (szombat) 9:30

Desigual Héviz, Passage Butik, Erzsébet Királyné u. 2. (a 2 sétálóutca közötti átjáróban)

Nyitva: mindennap 10-18-ig.

-50 % minden termékre, téli kiárusítás a készlet erejéig !

fogyasztás alakformálás rehabilitáció erő-állóképesség fejlesztés

heti 2×20 percben!

Időpont-egyeztetés: Szép-kártya elfogadóhely!+ 36 70 596 95 90

3 alkalmaspróbabérlet 8000 Ft

Havi bérletek 24 900–29 900 Ft*-ig

* Hetente kettő edzés ajánlott, havonta

max. kilencet tartalmaz a bérlet!

BÍBOR BUSINESS CENTER II.EMELETEgész testes izomstimulációs edzés

Személyre szabva, ízületi terhelés nélkülElső edzését a jándékba adjuk!www.nagykanizsa.xbody.hu-facebook-Xbody-nagykanizsa

Page 2: Nagykanizsai Maraton

nagykanizsai

maratonA MARATON LAPCSOPORT TAGJA

Szerkesztőség, hirdetés felvétel: Nagykanizsa, Ady Endre út 12. Tel./fax: (93) 516 120, e-mail: [email protected]ó: Jeszenői Judit • Főszerkesztő: Heffler György • Felelős szerkesztő: Lendvai Béla • Kiadó: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók • A lap 2015. év 4. számát szerkesztette: Lendvai Béla http://www.maraton.hu • E-mail: [email protected] • http://issuu.com/maraton • Tel.: (88) 583 266; Fax: (88) 583 264; Maraton Lapcsoport Kft. Veszprém, Házgyári út 12. Nyomdai munkák: Danubia Web Kft. 2015. január 30. • Megrendelés száma: N04/2015 • A lap megjelenik 26.000 példányban • A lap ingyenes Terjeszti a Savaria Post Kft. Terjesztési területek: Nagykanizsa, Letenye, Zalakaros, valamint 17 környékbeli településen. • ISSN 1789-7149

2015. január 30.Kultúra - programajánló maraton

VÁroSI ÉS VÁroS KörNyÉKI HETILAPA MArAtoN LApcSoport tAgjA

Filmajánló

A siker és hírnév ára

Olvasóink figyelmébe ezúttal a Whiplash című amerikai drámát ajánljuk, amelyet a Cinema Nagy-kanizsában február 5-11-ig vetítenek.

Andrew (Miles Teller) a világ egyik leghíresebb zeneiskolájába, a Shaffer Konzervatóriumba jár. Dobolni tanul, rengeteget gyakorol, és mindenre képes volna a siker érdekében. Találkozik egy ta-nárral (J. K. Simmons), aki abban hisz, hogy a te-hetséget mindenáron fel kell szabadítani, és ami bujkál, azt ki kell préselni a tanulókból. Akkor is, ha kínlódnak, ha sírnak vagy belehalnak. A kezdő zenész és a sokat látott veterán egymásnak feszül. A tanár felveszi a kezdő dobost a zenekarába, de az első örömöt nagyon sok keserűség követi.

2

JátékMilyen hangszeren tanul Andrew?Válaszoljon helyesen a kérdésre, és nyerjen belépőjegyet a film nagykanizsai vetítésére! Megfejtéseiket február 2-án éjfélig várjuk a [email protected] címre. Kér-jük, az e-mailben tüntessék fel nevüket és te-lefonos elérhetőségüket is! A helyes megfej-tést beküldők között két darab mozijegyet sorsolunk ki, ezek február 11-ig a film bárme-lyik vetítésére érvényesek a Cinema Nagykani-zsában.Előző heti játékunk nyertese pusztai Bettina és Szabó Melinda. Nyereményük egy-egy mozijegy, amely február 4-ig, a Mancs című film bármely vetítésére érvényes. A jegyeket a Cinema Nagykanizsa pénztárában vehetik át.

MOziMűSORCinema Nagykanizsa – 8800 Nagykanizsa Európa T. u. 2. (Kanizsa Plaza épületében)jan. 29- febr. 4 14.30 MORTDECAI () Kh.: 12szinkr., amerikai akció-filmvígjáték Fsz.: Johnny Deppjan. 29- febr. 4 15.45, 20.00 BLACKHAT () Kh.: 16szinkr., amerikai akció-krimi jan. 29- febr. 4 16.30 MANCS (’92) Kh.: 6magyar kalandfilmjan. 29- febr. 4 17.45 ANNIE (’118) Kh.: 6szinkr., amerikai filmvígjáték Fsz.: Cameron Diazjan. 29- febr. 4 18.15 A MINDENSÉG ELMÉLETE (’123) Kh.: 12 szinkr., angol film Fsz.: Eddie redmaynejan. 29- febr. 4 20.30 JoKEr (’92) Kh.: szinkr., amerikai thriller Fsz.: Jason Stathamjan. 31- febr. 1 16.00 BoGyÓ ÉS BABÓCA 3 (’70) Korhatár nélkülimagyar animációs film Egységes helyár: 850 Ft

A farsang jegyébenMóricz Zsigmond

Művelődési HázJanuár 31.16.30 Kerekítő foglalkozás

(3 éves korig)17.00 Gyermek táncház18.00 Kézműves foglalko-

zás19.00 Felnőtt táncház

Hevesi Sándor Művelődési

KözpontFebruár 7., 15.00Farsangi kézműves játszó-

ház - farsangi dekoráció és álarc készítése papírból.

SzínházHevesi Sándor Művelődési

KözpontFebruár 2., 19.00Mese habbal - vígjáték, a

budapesti Körúti Színház előadása (Bródy-bérlet).

Világjárók klubjaHevesi Sándor Művelődési

KözpontFebruár 5., 17.30Irán, a négy évszak országa

- Böröcz Zsolt vetített képes útiélmény-beszá-molója.

Köszöntőt Müller Ró-bert régész, a Balatoni Mú-zeum nyugalmazott igaz-gatója mondott, aki 1959 óta ismeri az ünnepeltet. Véleménye szerint dr. Hor-váth László számára a ré-gészet nem szakma, ha-nem hivatás. Munkáját

mindig szenvedéllyel vé-gezte, végigjárta a rang-lépcső minden fokát, míg eljutott a doktori cím és a nemzetközi ismertség megszerzéséig. Számos ásatás fűződik nevéhez, így sok más mellett a magyarszerdahelyi kelta

és római temető feltárása, amelyről doktoriját is írta.

- Hosszú harc után sikerült megérnem a 70 évet, az el-múlt 1-2 évtizedben sok egészségügyi problémám volt - mondta az ünnepségen dr. Horváth László, aki meg-köszönte feleségének, hogy mindig mellette állt és biztos családi hátteret teremtett számára. A nyugalmazott múzeumigazgató végül hu-morosan megjegyezte, iga-zán akkor lesz idős az ember, ha a gyertyák többe kerül-nek, mint maga a torta. M

Fotó: Hohl László

Születésnapi köszöntőMunkatársai és barátai köszöntötték 70. születésnapja alkalmából dr. Horváth László régészt, nyugalmazott múzeumigazgatót. A Magyar Plakát Házban tartott ünnepségre nemcsak a megyéből, hanem a fővárosból, sőt Szlovéniából is érkeztek egykori kollégák.

Page 3: Nagykanizsai Maraton

2015. január 30.maraton 3volt és lesz

Sorrendben 22. alka-lommal rendezte meg ala-pítványi bálját a Batthyá-ny gimnázium. Az idén fennállásának 250. jubile-umát ünneplő intézmény a sormási István Hotel-ben tartotta meg rendez-vényét. Dénes Sándor polgármester szerint a 250 éves g imnáziumot ünnepelni öröm, ráadá-sul nemcsak a régió, de a Dunántúl egyik legjobb intézménye a kanizsai, amelyet tanulmányi, kul-turális és sport téren is az előkelők között tarta-nak számon.

A nívós estén a Zalai P r í m a - d í j a s O r f f Ütőegyüttes adott rövid koncertet. Bücs Angéla zenekarvezető és zömé-ben batthyá-nyosok alkotta csapata ismét élvezetes reper-toárt állított ösz-sze. Az örömteli pi l lanatok hoz hónapokig ta-nult, alapo-san kidolgo-zott, látvá-nyos tán-cukkal a diákok is

hozzájárultak. A jeles al-kalomra Gaál Mercédesz, az iskola pedagógusa, és Kósa Roland fővárosi tánctanár számos látvá-

nyos koreográfiát ta-nított a fiatalok-nak.

A bál bevételének segítségével az ala-

pítvány az iskola tanulóinak kül-földi és belföl-

di tanulmányút-jait, a tehetség-gondozást, va-lamint az esz-

közfejlesztést támogatja. BB

Kakaskukorékolás és papagájfütty. A VOKE Ko-dály Zoltán Művelődési Házban tartotta a Nagyka-nizsai Galambtenyésztő Egyesület több mint 250 állatot bemutató hagyomá-nyos galamb- és díszba-romfi-kiállítását. Vincze Gyula, az egyesület veze-tője elmondta: száz papa-gájt és egyéb díszmadarat láthatott a közönség. Ezen kívül zalai és somogyi te-nyésztők jóvoltából még húsz fajtából közel kétszáz galambot, sőt a gyermekek nagy örömére nyolc nyulat is meg lehetett nézni. A kosorrú nyúl mellett külföl-dön keresett a dalmát ki-rály fajta, amelyből préme-ket készítenek, míg a ki-lenckilós német óriásért

érthetően főleg az ízletes húsa miatt rajonganak.

A fiatalok között a legna-gyobb sikerük kétség kívül a különféle színekben pompá-zó négylábúaknak volt, de a csak német nyelven beszélő papagáj és a flamingó színű

kakadu is felkeltette a láto-gatók érdeklődését. Aki le-maradt a kiállításról, annak sem kell csüggednie, mert legközelebb február 14-15-én, Balatonmagyaródon ötödik alkalommal szerveznek ha-sonló seregszemlét. BB

Az Élettér Állat- és Ter-mészetvédő Egyesület né-met állatvédő társszerve-zetének támogatásával Nagykanizsán és a kör-nyező településeken újból ivartalanítási akciót hir-det. Február elejétől vár-ják a szuka kutyák és nős-tény macskák gazdáinak jelentkezését.

- Fontos és hasznos az ivartalanítás, amelynek segítségével nemcsak a nem kívánt szaporulat előzhető meg - hangsú-lyozta Maros Sándorné. Az Élettér titkára hozzá-

tette: a műtéten átesett kutyák, macskák hosz-szabb életűek lesznek, megszűnik egyes súlyos betegségek kialakulásá-nak lehetősége, és nem zavarják az állatot az ivarzási ciklusok, ösztö-nök, ezáltal pedig telje-sebb életet élhetnek. Ma-ros Sándorné bízik abban, hogy mindezt felismerve egyre több gazdi válik fe-lelős állattartóvá, és elvé-gezteti kedvence ivartala-nítását.

Az akció önköltséges, kutyák esetében a 25 ezer

forintos műtéthez 8 ezer forinttal, a macskáknál pedig a 15 ezer forintos be-avatkozáshoz 5 ezer forint-tal kell hozzájárulnia a gazdiknak. A fennmaradó összeget a Tierheimleben In Not szervezet vállalja át.

Az Élettér titkára kéri, amennyiben valakinek környezetében tudomása van olyan kutyáról vagy macskáról, amelyet gaz-dája rendszeresen hagy szaporodni, a kölykök sor-sával pedig nem foglalko-zik, értesítse az állatott-hont. M

A nagykanizsai közműve-lődési és közgyűjteményi in-tézmények idén is számos programra várták a kultúra-kedvelőket, hogy együtt em-lékezzenek meg a magyar kultúra napjáról. A városi rendezvénysorozat a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban kezdődött, ahol a há-zigazda intézmény igazgató-ja köszöntötte a közönséget. Kámánné Szép Terézia sze-rint ez az ünnep alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyel-met szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyöke-reinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, valamint fel-mutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

- Nem feledhetjük, hogy amikor 1823. január 22-én, Csekén Kölcsey Ferenc befe-jezte a Himnuszt, a magyar kultúra és gondolkodás talán

legerősebb és legjelentősebb hatású művét alkotta meg, ami mindmáig kifejezi a vi-lághoz, a hazához és a közös-séghez kötődő identitásunk és érzéseink lényegét - ezt már Dénes Sándor mondta az ünnepségen. A polgár-mester szerint a Himnusz a magyar látásmód magja, amely összegzi mindazt, ahogy mi magunk értelmez-zük a világ eseményeit és tör-ténéseit, és magát a történel-met. A Himnusz megszületé-se így a modern nemzet és a nemzeti tudat megszületését is jelenti, megújítva 1000 éves históriánkat.

Az ünnepi gondolatokat kulturális műsor követte, színpadra lépett a Mamik Hagyományőrző Dalkör, a Pántlika néptánccsoport, a Kodály Zoltán Énekkar és dr. Vass Veronika vers-mondó. M

A mozgás jegyében telt a Péterfy iskola ovi-suli prog-ramsorozatának hétvégi, első állomása. A rendezvényre a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket várták, akik sorver-senyeken mérhették össze ügyességüket.

A programon Horváth Ti-borné intézményegység-ve-zető elmondta, testnevelés tagozatos iskolaként fontos-nak tartják az egészséges életmód megismertetését és a sport megszerettetését. A régi hagyományokra építve a kézilabda, a foci és az atlétika mellett újabb sportágakat, így például a szivacskézilab-

dát és a duatlont is beépítik a gyerekek mindennapjaiba. Az oktatási intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a kompetenciák fejlesztésére, a tehetséggondozásra, az egyé-ni bánásmódra is, és töreked-nek arra, hogy környezettu-datos fiatalokat neveljenek.

Az iskolaválasztást segítő rendezvénysorozat követke-ző állomása február végén lesz, akkor a szülők részlete-sebben is megismerkedhet-nek a Péterfy pedagógiai programjával, és bemutat-koznak majd a szeptember-ben induló első osztályok ta-nítói is. M

Friss hó és ragyogó nap-sütés fogadta azt a 30 hevesis diákot, aki nemrég Karintiá-ban töltött négy napot síelés-sel. A fiatalok Ausztria egyik rendkívül kedvelt síterepén iskolájuk sikeres pályázatá-nak jóvoltából hódolhattak a téli sportnak, szüleiknek csak az egyéni biztosítást és a sífelszerelés bérlését kel-lett kifizetnie. Egyfajta juta-lomút volt ez a diákok szá-mára, hiszen mindannyian jó tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek.

- Szakképzett oktatók fog-lalkoztak a gyerekekkel, akik fegyelmezetten, a sza-bályokra odafigyelve síeltek, mert tudják, ez az extrém sport rendkívül veszélyes - mondta Szabó Erzsébet. Az iskola igazgatója hozzátette: a mozgás mellett a közösség-építésről is szólt ez a pár nap, esténként társasjáté-koztak, kártyáztak a diá-kok, akik élményekkel gaz-dagon tértek haza, s ha te-hetnék, már holnap indulná-nak vissza a sípályára. M

Legyen Ön is felelős állattartó!

Szárnyasok és nyulakA magyar kultúra napján

Báli este örömzenével és látványtánccal

Sítáborban a hevesisek

Ovi-suli a Péterfyben

Page 4: Nagykanizsai Maraton

maraton4 otthon2015. január 30.

Generálkivitelezés, műszakivezetés, tervezés, dugulás-,

csőtörés elhárítása éjjel-nappal.

Kanizsa Gumi Kft.8800 Nagykanizsa, Vár u. 12/b.

Tel.: (93) 950-748, 06 (70) 629-8800

Gumiabroncsok értékesítése, javítása,futóműbeállítás, alu-és lemezfelnik

értékesítéseMOBIL AUTÓMENTÉS.

Kanizsa Gumi Kft.8800 Nagykanizsa, Vár u. 12/b.

Tel.: (93) 950-748, 06 (70) 629-8800

Gumiabroncsok értékesítése, javítása,futóműbeállítás, alu-és lemezfelnik

értékesítéseMOBIL AUTÓMENTÉS.

Gumiabroncsok értékesítése, javítása,futómű-beállítás, alu- és lemezfelnik

értékesítése

Megyes Ernő Tel.: 06 30/9460-704

Vállaljuk:• szövetek, bőrök, irhák, gyapjúk, alkalmi ruhák,

szőnyegek tisztítását• méretre igazítását, cipzárcserét

Állandó akciók!A jelenlegi a megjelenéstől február 28-ig tart: minden tisztításra

leadott 3 ruhadarab közül egy tisztítása INGYENES!További TÖRZSVÁSÁRLÓI KEDVEZMÉNYEKÉRT érdeklődjön az üzletben.

Tartozzon Ön is a NYERTESEK közé!Jöjjön el hozzánk Nagykanizsa, Kanizsa Centrum,

Táborhely u. 4. (az Intersparral szemben)

TISZTÍTÓSZALON üzletünkbe

NYITVA: H-SZO: 8-19-IG V: 10-18 ÓRÁIG

TELEFON: 06-30-708-3242

A vízipar ilyen terület, "a felhalmozott szaktu-dás, tapasztalatok és ha-gyományok predesztinál-nak arra, hogy a világ víziparának egyik vezető országa legyünk", s a víz-ipar hazai fővárosa Nagy-kanizsa lehet - jelentette ki Szijjártó Péter. A kül-gazdasági és külügymi-niszter a Hidrofilt Kft., a Pannon Eg yetem és a nag ykanizsa i önkor -mányzat együttműködé-sében megvalósított Soós Ernő Víztechnológiai Ku-tatóközpont megnyitóján beszélt minderről.

Meglátása szerint azért lehet a magyarországi vízipar, a vízkutatás "fő-városának" nevezni Nagy-kanizsát, mert a 25 éves vízkezelési tapasztala-tokkal rendelkező Hidro-

filt Kft., a város és az egyetem összefogásával országosan egyedülálló víztechnológiai központot hoztak létre. Az egykori nag ykanizsai veg yész-mérnökről, számos szaba-dalom kidolgozójáról, Soós Ernőről elnevezett kutatóközpont révén sza-badalmakkal és technoló-giai megoldásokkal járul-nak hozzá "a vízbiztonság növeléséhez, a vízipar, és ezzel a magyar innovatív ágazatok exportképessé-gének növeléséhez".

Cseresnyés Péter or-szágg yűlési képv iselő ugyancsak azt hangsú-lyozta, hogy az életet adó és azt fenntartó víz lehet-ne Nagykanizsa és a kis-régió jelképe. A városban működő, vízzel és vízke-zeléssel foglalkozó cégek

révén olyan speciális tu-dás halmozódott fel ezen a területen, amelyik már számos külföldi ország-ban is elismerést szerzett. Emlékeztetett arra, hogy a Soós Ernő Víztechnoló-giai Kutatóközpont létre-hozásához a Hidrofi lt szakmai tradíciójával és innovációs képességével, az egyetem az elméleti tu-dással és a tudásfejlesz-téssel, az önkormányzat pedig a támogató környe-zettel járult hozzá.

Borsos Ferenc, a 25 éve működő és több mint 100 dolgozót foglalkoztató cég ügyvezetője felidézte, hogy vízkezelő rendsze-reiket használja többek között a Richter Gedeon g yóg yszerg yár, a Mol százhalombattai és po-zsonyi olajfinomítója, a General Electric több ma-g yarország i g yára, a Borsodchem és a paksi atomerőmű, de további 16 országba szá l l ítottak már eddig berendezése-ikből.

M

Egyelőre Magyarszer-dahely és Felsőrajk kö-zött, 14 kilométer hosszú szakaszon kezdődött meg az elmúlt időszakban ko-moly kiöntést okozó Prin-cipális-csatorna meder-kotrása és a mederbe nőtt növényzet eltávolítása. (Képünkön a szeptemberi áradás.) A Nyugat-dunán-túli Vízügyi Igazgatóság közlése szerint a kotrási munkálatok mintegy 34 millió forintba kerülnek.

Elkészültek már a tervek a Bajcsa és Kiskanizsa közötti 9 kilométeres alsó szakasz tisztítására is, s amint a szükséges, 100 millió forintot meghaladó összeget jóváhagyják, azt követően elindulnak itt is a kotrógépek. A v íz -ügyi igazgatóság emlé-keztetett arra, hogy az el-múlt években önkormány-zatoktól és gazdálkodók-tól számos panasz érke-zett a kiöntések miatt, s a

feladat sürgőssé, halaszt-hatatlanná vált. A problé-mát az okozza, hogy a Principális medrét benőt-te a növényzet, a meder iszapossá vált, de hiá-nyoznak a védművek is a csatorna mentén. A kotrá-si és növényzetirtási fel-adatok elvégzése után a P r i n c i p á l i s - c s a t o r n a mindkét szakaszán bizto-sítani lehet az árvizek za-vartalan levonulását.

M

A vízipar „fővárosa”

Már kotorják a Principálist

A világpiaci kihívások miatt a gazdaság va-lamennyi szegmensében óriási verseny van, és ebben úgy állhat helyt Magyarország, ha kiválasztja azt az iparágat, ahol tudása, tapasztalata alapján versenyelőnye lehet.

A Zala Megyei Kormány-hivatal Munkaügyi Köz-pontja által megvalósuló, a hátrányos helyzetűek foglal-koztathatóságának javítá-sát szolgáló TÁMOP-projekt keretében 3767 álláskereső valósíthatja meg elképzelé-seit. A Zala Megyei Kor-mányhivatal Munkaügyi Központjának tájékoztatása szerint a program végrehaj-tására 2,9 milliárd forint áll rendelkezésre a megyében.

Az április 30-án záruló projekt keretében 3767 em-bernek biztosítanak egyéni igényekre szabott mun-kaerőpiaci szolgáltatásokat és támogatásokat. A célcso-

portok létszámát a megyei statisztikai adatok és a gaz-dasági helyzet figyelembe vételével tervezték meg. Az európai uniós támogatás segítségével 455 roma mun-kavállaló számára kínál-nak lehetőséget az érvénye-sülésre. A legfeljebb 8-10. osztállyal rendelkezők 552-en voltak, pályakezdők 1085-en, 50 év felettiek 831-en, GYES-ről, GYED-ről, ápolási díjról visszatérők 133-an, foglalkoztatást he-lyettesítő támogatásban ré-szesülők 377-en, míg tartó-san munkanélküliek 789-en voltak a programban részt-vevők között. LB

Esélyek a munkaerőpiacon

Page 5: Nagykanizsai Maraton

52015. január 30.maraton magazin

A Magyarország-Hor-vátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásának jóvoltából bruttó 56 millió forintból épült kerékpá-ros látogatóközpont a Csónakázó-tó partján. A két épületből álló impo-záns létesítményt a hozzá tartozó, szintén felújított pihenőövezettel együtt ünnepélyes keretek kö-zött avatták fel. A pályá-zat jóvoltából 300 kilomé-ter kerékpárutat jelöltek ki, néhány kilométernyi újat építettek, s minden-nek köszönhetően két or-szág négy városát kötöt-ték össze.

- Reményeink szerint nemsokára élettel telik meg a látogatóközpont, ahol olyan kerékpáros csapatok pihennek meg, amelyek Kaproncáról vagy Csáktornyáról ér-

kezve és Zalakarost érintve a Balatont veszik célba - mondta Cseres-nyés Péter országgyűlési képviselő. - Ha ez meg-történik, akkor a város elindul az ismertség út-ján, s ebből később akár más területek is profitál-hatnak.

Szavaival Dénes Sán-dor polgármester is egyetértett, szerinte a Csónakázó-tó a város ék-szerdoboza, s megérdem-li az ilyen nagy ívű fej-lesztéseket.

- Kerékpárosbarát tele-pülésként elindultunk egy olyan úton, amit érde-mes fejleszteni, s a jövő-beni terveink között új kerékpárutak megépítése szerepel. A látogatóköz-pont nemcsak a turistáké, hanem a kanizsaiaké is, akik pihenni szeretné-nek, s itt biztosan megta-

lálják a számításukat - zárta gondolatait.

A fogadóépület 41 né-gyezetméteres, amelyben tároló is helyet kapott, míg a másik szárnyban a szociális helyiségek és az öltözők szolgálják a pi-henni szándékozók ké-nyelmét. Teljesen meg-újult a tópart is, térburko-lat és új, stabil stég várja a látogatókat. Mint azt megtudtuk, 53 millió fo-rintból szennyvízcsator-nát is kialakítottak. Ez nemcsak a létesítmények érdekében készült, a Csó-nakázó-tó későbbi bővíté-si lehetőségei miatt is, hi-szen gyakori probléma oldódott meg az átemelő-berendezés elkészültével. Innentől kezdve bármi-lyen további fejlesztés megtalálhatja a helyét, sőt a terület közvilágítási tervei is elkészültek. BB

Legkésőbb február 2-ig nyilatkozhatnak a mun-kavállalók arról, kérik-e munkáltatójukat a sze -mélyjövedelemadó-beval-lás elkészítésére, azaz a munká ltatói adómeg-állapításra. A nyugat-du-nántúli régióban tavaly 59 ezer adózó szja-beval-lását a munkáltatója ké-szítette el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhi-vatal.

Hasonlóan az elmúlt évhez, azok a magánsze-

mélyek, akik nem egyéni vállalkozók és nem tar-toznak az áfa-körbe, idén is kétféle bevallási mód közü l vá laszthatna k: munká ltatói adómeg-állapítást kérnek vag y önadózással teljesítik a bevallási kötelezettségü-ket. Ez utóbbi lehetséges módjai - az egyszerűsített bevallás, az adónyilatko-zat, illetve a teljes vagy csökkentett adattartal-mú szja-bevallás - nem változtak.

Munkáltatói adómeg-állapítást akkor kérhet valaki, ha a személyi jö-vedelemadóról szóló tör-vényben foglalt feltéte -leknek megfelel és a mun-káltatója is vállalja a be-vallása elkészítését. A munkáltatót a 14NY29-es nyilatkozatban kérhetik az adózók az szja-beval-lás elkészítésére 2015. február 2-ig. Akik mun-káltatói adómegállapítást kérnek és családi kedvez-ményt is érvényesíteni kívánnak, érdemes az NY29CSK jelű nyilatkoza-tot is kitölteniük, és azt minél korábban, de legké-sőbb 2015. március 20-ig (a többi, kedvezményre jog osító i g a zolássa l együtt) a munkáltatónak átadni.

Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, erről is ny i latkozn ia kel l a 14NY30 jelű nyilatkoza-ton. Ha a munkáltató úgy

dönt, hogy a bevallás el-készítésében nem kíván közreműködni, akkor az szja-törvényben előírt tartalommal köteles tájé-koztatni a magánsze -mélyt az adónyilatkozat vag y az eg yszerűsített bevallás választásának a lehetőségéről.

Fontos, hogy ha a ma-gánszemély a munkálta-tói adómegállapítást vá-lasztja, személyijövede -lemadó-beval lást más formában ne nyújtson be. A többszörös kötelezett-ség tel jesítés további eg yeztetések sorozatát indíthatja el, a bevallás feldolgozását és a vissza-járó adó kiutalását is kés-leltetheti.

Bármely bevallási mó-dot választják is az adó-zók, mindenképpen meg kell kapniuk a kifizetők igazolását (14M30) febru-ár 2-ig a tavalyi jövede-lemről és az év közben levont adóelőlegről. Ez az

igazolás tar ta lmazza ugyanis az szja-bevallás alapinformációit. Az iga-zoláson szerepel az is, ha valaki a NAV közreműkö-dését kérheti az egysze-rűsített bevallás elkészí-tésében. A munkáltatói adómegál lapításról az adózók április 30-ig iga-zolást kapnak és ezután nincs egyéb teendőjük a bevallással. M

Már csak pár napig lehet választani

Látogatóközpont a Csónakázó-tó partján

50%-osKISÖPRÉS2015.01.30-2015.01.31-ig

A KEDVEZMÉNY AZ AKCIÓSTERMÉKEKRE NEMVONATKOZIK ÉS MÁS AKCIÓVALÖSSZE NEM VONHATÓ.

Rákóczi F. u. 154. - 9900 Körmend - Hungary

ItaliaR

Olip Hungary Outlet

Tel: +36 94592620 - www.facebook.com/olipmintabolt

Page 6: Nagykanizsai Maraton

2015. január 30.maraton6 téli felüdülés

Engedje, hogy Nagyatád Önt is elvarázsolja!

A részvételi díj a belépők árát nem tartalmazza. (500 Ft/fő)IFA: 400 Ft/fő/éj ( 18 év felett fiztendő), Egyágyas felár: 2.000 Ft/éj

Hotel Solar Nagyatád, 82/504-135, 30/697-2668, [email protected]

Dráva menti barangolás2015. 02. 21-23 –ig

A csomag tartalma:- 2 éjszaka szállás a nagyatádi Hotel Solarban- Svédasztalos félpanziós ellátás- Zenés-táncos est a szállodában- Kirándulás különjárattal, idegenvezetővel Barcsra, ott városnézés, majd továbbutazás Drávaszentesre, a Dráva élővilágát bemutató ökocentrumba.

Részvételi díj: 12.900 Ft/fő + IFA

H o t e l A q u a m a r i n fi fi fi , a g y ó g y í t ó p i h e n é s o t t h o n a

Hotel Aquamarinfififi • 8380 Hévíz , Honvéd u. 14. • Tel . : +36 83 / 545 979www.hote laquamarin.hu • [email protected]

Hotel Aquamarinfififi • 8380 Hévíz , Honvéd u. 14. • Tel . : +36 83 / 545 979

Tavaszi Zsongás Hévízen!Tavaszi megújulás az egészség jegyében!

Relaxáljon Hévízen, és élvezze a termálvíz jótékony hatását most kedvezőbb áron!

4 nap / 3 éjszaka szállás félpanziós ellátással • termálvizes fürdőrészleg korlátlan használata • közérzetjavító szolgáltatások (sószoba, fi tneszterem, fi nn, infraszauna) • személyenként 1 db 3 órás belépőjegy a hévízi Tófürdőbe • negyedórás frissítő masszázs • negyedórás oxigénterápia • Wi-Fi, fürdőköpeny, parkolás

34 350 Ft / fő / 3 éjszaka** min. 2 fő esetén egy kétágyas szobában a „B” épületrészben A 20%-os előfoglalási kedvezmény 2015. február 28-ig történő foglalás esetén érvényes.

Felhasználható: 2015. március 6. és 2015. május 31. között (kivéve kiemelt időszakok!)Foglaló szükséges! • A kiajánlott ár az ÁFA-t tartalmazza, az IFA külön fi zetendő, összege: 450 Ft / fő / éj (18 év felett)

A marhahús kiválóan erősíti az izomrend-szert. A benne található fehérjék fő feladata az izomrostok felépítése, de a marhahús emellett pél-dául a vas, a cink, a réz és a B12-vitamin forrása is.

A zöldtea jótékony hatá-sai már régóta ismertek. A benne található polife-noloknak, azaz az örege-dési folyamatot lassító an-tioxidánsoknak köszönhe-tően általános erősítő ha-tással bír. Fogyasszon be-lőle napi 3-4 csészével!

A fokhagyma nemcsak fokozza az ételek jó ízét, hanem a benne található kénalapú vegyületeknek köszönhetően javítja a vér-keringést is.

Emellett kalcium, vas, magnézi-um, B- és C-vitamin-forrás is. Napi eg y gerezd fok-hagyma sa-látában, főtt zöldségekkel vagy hússal fogyasztva már érezteti jótékony ha-tását.

A kiegyensúlyozottság fenntartásának és a téli időszakok lehangoltsága

elleni küzdelemnek eg y ik leg jobb

módja az ét-csokoládé fo-

gyasztása. A n t i d e p -r e s s z á n s és hangu-l a t f o k o z ó

hatása van, nyugtató és szorongást csökkentő, valamint a magnézium, a foszfor, a vas és a kálium forrása.

A tojássárgája foszfor-ban és aminosavakban gazdag zsírt tartalmaz, amely optimalizálja az idegrendszeri impulzusok továbbításáért felelős, úgynevezett neurotransz-mitterek működését. A to-jásban ezen kívül talál-ható vas, kalcium, vala-mint A-, B- és D-vitamin. Fogyasszon 2-3 tojást he-tente!

M

Szervezetünk üzemanyagaiTojás, fokhagyma, zöldtea. Egyes éte-lek természetes tulajdonságaik révén fokozzák fizikai és szellemi teljesítő-képességünket, valamint segítenek problémamentesen átvészelni a téli időszakot.

Page 7: Nagykanizsai Maraton

72015. január 30.maraton utazás-gasztronómia

ipari parK

2014. 11. 30. KÓBOR PINCE KFT.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

PÁLYAKEZDŐK ALKALMAZÁSA TÁMOGATÁSSAL A KÓBOR PINCE KFT.-NÉL

A Kóbor Pince Kft. 2013-ban sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv keretében kiírásra került „Gyakornoki program a tanulószerződés ke-retében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban” című konstrukcióra. A több mint 7,5 millió forint összköltségű projekt közel 100 %-os vissza nem térítendő támogatással valósult meg.

A gyakornoki program célja a munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés haszno-sulásának elősegítése, a pályakezdők korai munkahelyi tapasztalat-hoz jutásának segítése, ezzel pedig a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése volt. Jelen konstrukció keretében a Kóbor Pince Kft. kilenc hónapon keresztül 3 fő 25 év alatti fiatal, középszintű szakképesí-téssel rendelkező pályakezdő bér- és járuléktámogatására, a fiatalok fejlődését segítő mentorok bérpótlékára és az új munkahely tárgyi feltételeinek kialakítására fordította az elnyert támogatást. A kettő fő cukrász és egy fő szakács végzettségű munkavállaló alkalmazása 2014 márciusában kezdődött meg, és a Dödölle Kisvendéglő és a Placc vendéglátó egységek konyhájának munkáját segítik.

A Kóbor Pince Kft.-nél megalakulása óta, azaz 2010 óta folyik szak-mai gyakorlati oktatás, a náluk tanuló diákok sikeresen hasznosítják tudásukat a munkaerőpiacon. A vállalkozás célja, hogy a pályakezdők minél mélyrehatóbban sajátítsák el a konyhatechnológiai alapműve-leteket, valamint az egyes modern eszközök, gépek és berendezések használatát. A cég számára fontos, hogy a munkavégzés során hasz-nált eszközök jó állapotúak és korszerűek legyenek, így a pályakezdők megismerkedhessenek az elérhető új technológiákkal. Ennek érdeké-ben egy modern hűtőkamra és egy tányérmosogató-gép beszer-zésére került sor a munkavégzéshez kapcsolódó tárgyi feltételek biztosításához.

A „Szakképesítéssel rendelkező gyakornokok alkalmazása a Kóbor Pince Kft.-nél” című, TÁMOP-2.3.4.A-13/1-2013-0257 azonosítószámú projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg.

A fokhagyma egyike a legfontosabb fűszernövé-nyeknek, a magyaros éte-lek elengedhetetlen ízesí-tője. Nem magyar speciali-tás azonban, mert az egész világon termelik és fo-gyasztják, helyenként na-gyobb mértékben és kiter-jedtebben, mint nálunk.

A korszerű orvostudo-mány elismeri, hogy a fok-hagyma rendszeres fo-gyasztása eredményesen csökkenti a magas vérnyo-mást, segít megelőzni az érelmeszesedést, fokozza az emésztőrendszer, az epe és a máj működését, fertőtleníti a bélrendszert. Ismeretes a fokhagyma baktériumölő hatása. Tu-

dományosan igazolt gyógyhatásai mel-

lett széles kör-ben használ-ták varázs-szerként. Az ókori népek a n y a k u k b a n

viseltek egy gerezd fokhagy-

mát amulettként, és azt tartották róla,

hogy az megvédi őket a szemmel verés és a beteg-ségek ellen.

Mindent azonban még a tudósok se tudnak erről a titokzatos növényről. Azt például csak nemrég álla-pították meg, hogy nagyon erős hatása van a környe-

zetében élő növényekre, il-letve a növényeken élőskö-dő kártevőkre és kóroko-zókra. A növény Kirgízia sztyeppéiről származik, de már az ókorban eljutott az akkor virágkorukat élő, nagy hatalmú mediterrán országokba; az egyiptomi-ak, a görögök és a rómaiak rendszeresen fogyasztot-ták, és persze termesztet-ték is. Nálunk viszonylag kis területen termelik, fő-ként a kiskertekben. Jelen-tősége mégis kitüntetett, mert szinte mindennap szüksége van a háziasszo-nyoknak egy-egy gerezd fokhagymára. BB

Gesztenyés répagolyó, ré-pás rakott palacsinta ragu-val, vajban karamellizált ré-pával töltött csirkecomb, vala-mint kerekrépa szarvas gom-bás vadnyúlraguval. A felso-rolásból kiderül, hogy a miklósfai 15. Répafőző Feszti-válra jelentkező versenyzők ismét kitettek magukért, s kreatív ételekkel készültek.

A Mindenki Házában tar-tott fesztiválra az előző évek-hez képest a zsűri kicserélő-dött, egyetlen dolog nem vál-tozott az eltelt tizenöt év alatt: a savanyított kerekré-pa. Bár a zöldségtermesztés-sel foglalkozó zsűritag, Vad-kerti-Tóth Jánosné, Mari-ann elárulta, a tavalyi renge-teg csapadék a - szélsőséges időjárási körülményeket ugyan jól tűrő - kerekrépá-nak is megártott, a gumók nem fejlődtek ki teljesen, ap-róbbak maradtak. A miklósfaiakat azonban nem kell félteni, a speciálisan, tit-kos recept alapján savanyí-tott répa felhasználásával

több háztartásban is készül-tek finomságok.

A fesztivált szervező Mik-lósfai Közművelődési és Vá-rosszépítő Egyesület viadalá-ra ezúttal hagyományos sava-nyított répából készült étellel, répából készült különlegessé-gekkel, valamint répás rétes és répás édességek kategóri-ájában lehetett nevezni. A zsűri több szempont alapján vette górcső alá az ételeket, nézték, hogy mennyire felelt meg a hagyományos jelleg-nek, de az íz, az illat, a karak-ter, és persze az összbenyo-más is rendkívül fontos volt. Az ítészek elnöki tisztségét Rákhely Árpád szakács lát-ta el, mellette a korábbi viada-lokon jól szereplő Dancsó Károlyné, Berke Zoltánné, a városrész iskolájának szaká-csa, Varga Tünde szakács-mester, Pálfi Zsuzsanna mestercukrász, Vadkerti-Tóth Jánosné kerekrépa-sa-vanyító mester és Kóbor Béla vendéglős igyekezett értékel-ni az asztalra tett mintákat.

Eredmények, hagyomá-nyos répás étel: 1. Palini Álta-lános Iskola (füstölt csülkös babos répa), 2. Miklósfai Min-denki Háza (húsos babos répa), 3. Miklósfai Kertbarát Kör (húsos babos répa). Ré-pás ételkülönlegesség: 1. Pannon Egyetem Nagykani-zsa (füstölt csülök, tejfölös tárkonyos árpagyöngyös húsgombóccal), 2. Imrei Zsu-zsanna (répás rakott pala-csinta raguval), 3. MI-Nők Klub (húsos, habart savanyú répa). Répás desszertek: 1. Miklósfai Mindenki Háza (ré-pás áfonyás rétes), 2. Lesták Eszter és Lesták András (ré-pás kehely), 3. Miklósfai Min-denki Háza (répás szilvás ré-tes). Szakmai különdíj: Lesták Eszter és Lesták And-rás körtés, diós répaleves. Közönségdíj: Pensio Kft. füs-tölt csülkös babos répa. A szervező egyesülettől a via-dalon kezdetektől résztvevő Drávecz Józsefné külön aján-dékot kapott.

BB

Finom ételek kerekrépából

Csodálatos fokhagyma

Erdélyi fokhagymaleveshozzávalók: 40 dkg ser-

téscomb, 1 ek. zsír, 4-5 nagy gerezd fokhagyma, 1 ek. liszt, 1 pohár tejföl, só, ecet, cukor, darabka citromhéj.

elkészítés: A húst csíkokra vágjuk,

majd a zsírban hirtelen ki-sütjük. Megszórjuk az apró-

ra vágott fokhagymával, majd felengedjük másfél li-ternyi vízzel. Majdnem pu-hára főzzük, sózzuk, ecettel, citromhéjjal ízesítjük. Ami-kor a hús teljesen puha, a le-vesünket behabarjuk a lisz-tes tejföllel. Újra felforraljuk, szükség esetén ízesítjük.

Erdélyi fokhagymaleves

A belföldön szállást kere-sők között Budapest, a kül-földön keresők körében pe-dig Róma volt a legnépsze-rűbb úti cél 2014-ben - leg-alábbis a szállásárakat összehasonlító trivago.hu adatai szerint. A portál ta-valyi utazási trendekről szóló összefoglalójából ki-derül, hogy a magyar für-dővárosok 2014-ben is nép-szerűek voltak, ám a leg-többen, a belföldi szállás-keresők 16 százaléka a fő-várost tűzte ki úti célul. Siófok szálláshelyei között az utazók 12 százaléka vá-

logatott, s a balatoni tele-pülések közül Balatonfü-red volt még népszerű. A külföldre vágyók közül az olasz, a cseh, valamint az osztrák fővárosba szeret-tek volna legtöbben utazni.

A szálláshely keresésé-nél az ár volt az elsődleges szempont a magyar utazók 12 százalékánál. Tavaly a legtöbben, az utazók 31 százaléka négycsillagos szálláshelyet keresett, ám az ötcsillagos hotelek is népszerűek voltak, a kere-sők majdnem negyede ezekre kattintott. M

Budapest és Róma a legnépszerűbb

Page 8: Nagykanizsai Maraton

2015. január 30.maraton8 sport

A fiatalon, szívmegállás következtében otthonában elhunyt labdarúgó, Deme Ri-chárd emlékére rendeztek immár hatodik alkalommal emlékkupát a Zsigmondy-csarnokban. A tornát a tava-lyi címvédő FC Oportó alaku-lata nyerte meg.

Az elhunyt focista korábbi nagypályás labdarúgócsapa-tai, a Bagola és a Belezna mellett a városi kispályás pontvadászatban érdekelt együttesek is parkettre lép-tek. A 12 nevező két hatos csoportban izgalmas, sport-szerű mérkőzésen csapott össze. Az egyik ágon a Zá-

kány nyert, megelőzve az DPSE Nagykanizsa Olajbá-nyász, valamint a Bagola együtteseit, míg a másik cso-portban FC Oportó, Olajbá-nyász és Calcio Jovis sor-rendben végeztek a csapatok. A kiesetteknek sem kellett befejezniük a játékot, a vi-gaszkupára kerültek. A har-madik helyért a Tintahal 3-1-re legyőzte az Istiván Autó gárdáját, az első helyért pe-dig a Calcio Jovis 5-1-re átgá-zolt a Bagolán. A nagy döntő-ben a bronzéremért zajló küzdelemben a DPSE 4-1-re nyert az Olajbányász ellen. A végső diadalért az FC Oportó

a Zákánnyal meccselt, s vé-gül előbbi nyert 2-0-ra.

Ezúttal is osztottak ki kü-löndíjakat. A legjobb góllövő-nek Szakmeiszter Jánost (FC Oportó) választották, míg a legjobb kapus Beke Bence (Zákány) lett. A legjobb játékos címet László Roland (DPSE Nagykanizsa) kapta, a legsportszerűbb csapatnak pedig a Belezna egységét vá-lasztották. A torna végered-ménye: 1. FC Oportó, 2. Zá-kány, 3. DPSE Olajbányász, 4. Olajbányász, 5. Calcio Jovis, 6. Bagola SE, 7. Tintahal HK, 8. Istiván Autó. BB

A Dél-zalai Vízmű SE ifjú tehetsége, Molnár Fló-ra Antwerpenben, nem-zetközi pénzdíjas verse-nyen 50 méter gyorsúszás-ban, kiváló teljesítménnyel a dobogó második fokára állhatott fel. A verseny ní-vójára jellemző, hogy több

magyar válogatott és olim-pikon is rajtkőre állt, töb-bek között Gyurta Dániel, Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka. A kani-zsai úszó lendületben van, legközelebb két hét múlva Németországban szerepel.

BB

Az amatőr női NB I-es ko-sárlabda-bajnokság 12. for-dulójában a tabellán har-madik Kanizsai Vadmacs-kák csapata hazai pályán 105-37-re verte az utolsó előtti helyen álló SMAFC-NYME Sopron együttesét.

A soproniak találtak be először, ám legközelebb csak a 8. percben tudtak pontot dobni. A kanizsaiak kiváló játékkal, remek tá-madásokkal és jó védeke-zéssel hatalmas előnyre tettek szert. Az óriási len-

dület a folytatásra is meg-maradt: Fekete és Herman hárompontos dobásaival fo-kozatosan nőtt a különbség a két csapat között. A fordu-lást követően Fekete és Fuisz volt eredményes gyors lerohanás után, így a negyed közepén már 40 ponttal is vezettek a Vad-macskák. A záró játékrész-ben is jól működött a Zsámár Krisztián edző vezette együttes védekezé-se, a megszerzett labdákból gyors, könnyű kosarakat

tudtak dobni. A idei év má-sodik hazai meccsén köny-nyed diadalt szereztek a kanizsaiak.

Kanizsai Vadmacskák SE - SMAFC-NYME Sopron 105-37 (29-6, 25-12, 21-12, 30-7). Jv.: Mintál Cs., Bálind A. Kanizsa: Fuisz (20), Herman (13/3), Kardos (10), Fekete (24/6), Hegyi (11/6). Csere: Horváth (10), Bernáth (4), Nagy (8), Buti (2), Székely (3), Karancz (-). Edző: Zsámár Krisztián.

BB

Szentesen rendezték az egyköteles kötélugró or-szágos magyar bajnoksá-got, ami egyben az Európa-bajnokságra is válogatta a versenyzőket. A viadalon 103 egyéni, 37 páros és 14 formáció indult. A Szan-Dia Fitness SC ezúttal ti-zenegy versenyzővel képvi-seltette magát, míg az egyesület edzője, Vágó Di-ána bíróként szerepelt. A szan-diások közül a Ko-vács Emese, Gerlinger Laura, Hegedűs Zsófia, Szabó Péter és Kovács Bence összeállítású ve-gyes csapat negyedik he-lyével kvalifikálta magát a nyári németországi Euró-pa-bajnokságra. Hegedűs Zsófiára, Kovács Bencére és Szabó Péterre vár még két kör egyéni válogató, de a fiúk már most jó pontokat

szereztek, így nagy esé-lyük lehet majd a kijutásra. A kanizsai klubban elége-dettek a gyerekekkel, ugyanis a gyorsasági ver-senyszámban többen túl-teljesítették az elváráso-kat, és a gyakorlatokban is csak kisebb hibákat vétet-tek. A gyerekek már gőz-erővel készülnek a március 7-8-ai, szolnoki országos

diákolimpiára, ahol szin-tén fényes érmek megszer-zésében bíznak.

Eredmények. Dobogó-sok, egyéni, gyerek fiú kor-csoport, 30 mp. gyorsasági: 2. Horváth Patrik (64 lé-pés), 3. Dezső Ádám (63 lé-pés). 90 mp. futás: 2. Dezső Ádám (161 lépés), 3. Hor-váth Patrik (153 lépés). Szabadon választott gya-korlat: 1. Horváth Patrik. Összetett: 2. Horváth Pat-rik, 3. Dezső Ádám. Serdü-lő fiú korcsoport, 30 mp. gyorsasági: 1. Szabó Péter (80 lépés), 2. Kovács Bence (75 lépés). 180 mp. futás: 1. Szabó Péter (390 lépés), 3. Kovács Bence (376 lépés). Szabadon választott gya-korlat: 2. Szabó Péter. Ösz-szetett: 1. Szabó Péter, 3. Kovács Bence.

BB

A Zala Megyei Asztalite-nisz Szövetség és a Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sör-gyár SE rendezte a legrango-sabb és legszínvonalasabb megyei asztalitenisz-ver-senyt, a férfi TOP-12 bajnok-ságot. A versenynaptár zsú-foltsága miatt a verseny a ta-valyi évről került át január-ra.

A viadalra Zala megye leg-jobb 12 versenyzőjét hívták meg. A mezőnyt két hatos csoport alkotta, ahol körmér-kőzéses formában döntöttek a helyezésekről. Az A cso-portban Nyírő József veret-lenül nyert a csoportjában

Barabás Balázs előtt, míg a másik ágon Berdár Norbert győzött Kahotek Kristóf előtt. A döntőbe jutásért Nyí-rő Kahotekkel, Berdár pedig Barabással játszott. Mindkét mérkőzésen a két esélyes di-adalmaskodott, az aranyére-mért Berdár Norbert és Nyí-rő József játszott, végül a ka-nizsai magabiztosan verte hévízi vetélytársát.

Eredmények: 1. Berdár Norbert (Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE), 2. Nyí-rő József (Hévíz), 3. Kahotek Kristóf (Gejzír-Kanizsa), 5. Szuhanyik József (Gejzír-Kanizsa). BB

Az NB I-es sakkcsapat-bajnokság 5. fordulójában a címvédő, tabellavezető Aquaprofit NTSK csapata a Halis könyvtárban, maga-biztos játékkal 10:2 arány-ban győzte le a budapesti Pénzügyőr együttesét. Egy osztállyal lejjebb, az NB I B-ben az Aquaprofit NTSK II együttese alsóházi rang-adón 7:5-re győzte le a Bia-torbágy egységét. A diadal-lal a második számú kani-zsai együttes az utolsó hely-ről elkerülve 22,5 ponttal már a nyolcadik.

A kanizsaiak - azért, hogy maguk mögött tart-sák a nagy rivális Paks csapatát - nagyarányú győ-zelemre készültek, így több nagymestert is asztalhoz ültettek. Az Aquaprofit gárdája kiválóan harcolt, így a várakozásoknak megfelelő sikert könyvel-hetett el. Pintér Józsefnek ellenfele felajánlotta a dön-tetlent, ám ő ezt nem fogad-ta el, tovább küzdött, de

végül kikapott. Ettől füg-getlenül szenzációs csatá-ban diadalmaskodott a gárda, így jelenleg két ponttal előzi meg a tolnai ellenfelet. Az Aquaprofit egysége legközelebb febru-ár 8-án az ötödik helyen álló Makó otthonában sze-repel.

A második számú kani-zsai csapat különösen kon-centrált a találkozóra, ezt mutatja, hogy az első számú csapatból dr. Flumbort és Galyas is asztalhoz ült. A mérkőzés nagyobb arányú győzelemmel is zárulhatott volna, ám ketten nyert ál-lásból veszítettek. Győzött viszont Zsirai, Havanecz, Kobán és Biskopics. Dön-tetlent ért el dr. Flumbort, Galyas, Bodó, Orsó, Ladá-nyi és Papp. A második számú kanizsai együttes célja a bennmaradás, s eh-hez február 8-án a sereghaj-tó, 19 pontos Győr otthoná-ban csak a győzelem elkép-zelhető. BB

Kettős győzelem az ötödik fordulóban

Deme Richárdra emlékeztek

Negyedik hellyel a kontinensviadalra

Könnyed győzelem hazai pályán

Flóra ezüstérme

Sörgyári az élen

Page 9: Nagykanizsai Maraton

92015. január 30.

apróhirdetésmaraton

ÁLLAT - NÖVÉNY

Elöregedett fenyőállományt ésminden lábon álló fa fajtát vá-sárolnék. Érd: 06-30-467-0151

HOMOKTÖVIS LAKÓPARKBAN új építésű, cirkófűtéses, erkélyes lakások 44-83 m2-ig, 2015. I. félévi átadással, kedvező áron eladók! Részletes informá-ciók, tervdokumentációk megtekintése: PANORÁMA INGATLANKÖZVETÍTŐIRODA, NAGYKANIZSA, CSENGERY U. 10., TEL: 06-30-957-3104, 93-310-504

AKKUMULÁTOR

LAKÁS

ÉK-i városrészben cirkófűtéses1+3 félszobás, erkélyes, kitű-nő állapotú, 84 m2 bruttó, 75m2 nettó alapterületű 3. eme-leti lakás egyedi fa ajtókkal,klímával, igény szerint ga-rázzsal eladó. Iár: 12,5MFt+garázs 1,5 MFt Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Városkapu körúton igényesenfelújított 1+2 félszobás 56 m2-es, 3. em. hőmennyiségmérőslakás új ablakokkal, panelpro-gramos házban eladó. Közösk. 25000 Ft, panelprogram le-járata után csak 15000 Ft! Iár:6,3 MFt + garázs 1,5 MFt L/3815 Tel: 06-30-957-3104

2. em. 1+2 félszobás lakásból át-alakított 2 szobás kp. fűtéses55 m2-es jó állapotú lakás ela-dó. A két félszoba egybe nyi-tásával tágas helyiség jött lét-re, mely nappaliként, vagyhálóként is használható. Iár:4,6 MFt L/3832 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

1. em. erkélyes 1 szobás 41 m2-es Teleki utcai közp. fűtéseshőmennyiségmérős lakás ela-dó, vagy Eötvös tér – Husztitér környéki 1+2 félszobás cir-kósra cserélhető értékegyez-tetéssel. Iár: 3,9 MFt L/3826Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Nagyváthy utcában 1. emeleticirkófűtéses amerikai kony-hás nappalis + 2 szobás nagyerkélyes 75 m2 felújított lakásgarázzsal, készpénzfizetésseleladó. Iár: 11,9 MFt + garázs1,9 MFt L/3886 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Munkás utcában 1,5 szobás 50m2-es egyedi gázos nagy ét-kezőkonyhás jó állapotú 4.em. lakás külön nyíló parket-tás szobákkal, új konyhabú-torral, felújított fürdővel ela-dó. Iár: 4,95 MFt L/3863 Tel:06-30-957-3104, 93-310-504

1. em. 2+1 félszoba + étkezős78 m2-es erkélyes cirkófűté-ses jó állapotú lakás új abla-kokkal, saját tárolóval, 20 m2-es garázzsal eladó a Péterfaiutcában. Iár: 11,9 MFt + ga-rázs 2 MFt L/3828 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

2. emeleti 2+1 félszobás erké-lyes 62 m2-es jó állapotúazonnal beköltözhető közp.fűtéses lakás eladó a Városka-pu körúton. Panelprogram,műanyag ablakok. Iár: 5,95MFt L/3760 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Új építésű házban 1 szobás 32m2-es cirkófűtéses lakás fe-dett terasszal, saját parkoló-hellyel eladó a belváros köze-lében. Iár: 5,65 MFt L/3860Tel: 06-30-9573-104, 93-310-504

Nagykanizsa Garay utcában 54m2-es, 2 szobás, 4. emeleti,egyedi gázfűtéses, erkélyeslakás azonnal költözhetőeneladó. Közös költség 6600 Ft/hó. Iár: 4,4 MFt. Érd: 06-30-438-9096

1. em. 2 szobás, erkélyes 54 m2-es közp.fűtéses lakás eladóa Keleti városrészben hőszi-getelt homlokzatú, felújítottnégyemeletesben. Iár: 4,3MFt L/3852 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Szent Imre utcában 2 szobás 67m2-es egyedi gázos jó állapo-tú udvari házrész eladó elő-kerttel, garázzsal, pincével éspadlásrésszel. Iár: 5,4 MFt L/3842 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

1. emeleti cirkófűtéses 3 szobás75 m2-es igényes kialakításúK-Ny-i lakás hőszigetelt üv.faablakokkal, saját parkolóvaleladó. Iár: 9,9 MFt L/3889 Tel:06-30-957-3104, 93-310-504

Postakert utcában 3 szobás 76m2-es erkélyes jó állapotú cir-kófűtéses földszinti lakás ela-dó. Közös k. csak 4000 Ft/hó.Iár: 10,4 MFt L/3776 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

KÖNYVELÉS

Balaskó Gyöngyiüzemgazdász-adótanácsadó

Tel.: (93)310 154, + 36 (20) 4500 827

Nagykanizsa, Postakert utcá-ban födszinti, 56 m2-es, 1,5szobás, tehermentes lakás újkazánnal eladó. Iár: 7,2 MFt.Érd: 06-20-232-8356

Teleki utcában 2 szobás erké-lyes közp.fűtéses hőmennyi-ségmérős 4. em. lakás eladó.Iár: 4,5 MFt L/3470 Tel: 06-30-9573-104, 93-310-504

Teleki utcában 1. emeleti erké-lyes 3 szobás 72 m2-es egyedigázos lakás eladó. Iár: 6,2 MFtL/3342 Tel: 06-30-9573-104,93-310-504

WWW.PANORAMA.INGATLAN.HU

CSALÁDI HÁZ

Kiskanizsán 3 szoba+hallos 2fürdőszobás 140 m2 összalap-területű családi ház melléké-pülettel garázzsal eladó. Újhomlokzati hőszigetelés, újműanyag ablakok 1426 m2-estelek. Iár: 14,9 MFt CS/1564Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Katonaréten 5 szoba+nappali-hallos 156 m2-es padlófűtéses+ cserépkályhás családi háznagy terasszal, 1db 54 m2-es4 férőhelyes, 1 db 45 m2-es 2férőhelyes garázzsal, 57 m2-esiroda-műhellyel, 1056 m2-estelekkel eladó. Iár: 23 MFt CS/1566 Tel: 06-30-9573-104

27,8 MFt helyett 22,9 MFt irány-áron eladó Nagykanizsán 3szoba + nappalis 98 m2-esegyszintes családi ház vállal-kozásra alkalmas 76 m2 alap-területű melléképülettel, ga-rázzsal, 114 m2-es fedett táro-ló területtel. CS/1448 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

11,7 MFt helyett 9,7 MFt irányá-ron eladó belvároshoz közel,1,5 szoba + étkezős 64 m2-es,kitűnő állapotú családi házgarázzsal, parkosított udvar-ral, üzletnek is használhatókülönálló helyiséggel. CS/1627 Tel: 06-30-9573-104, 93-310-504

Igényes, elegáns családi ház el-adó! Belvárosban 6 szoba +nappalis 2 fürdőszobás nagyétkezős cirkófűtéses + cse-répkályhás 150 m2-es családiház garázzsal, pincével eladó.Iár: 23,5 MFt CS/1591 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

14,9 MFt helyett 12,9 MFt irány-áron eladó Kiskanizsán 2+2félszobás 130 m2-es jó mű-szaki állapotú családi ház 20m2-es zárt terasszal, garázs-műhellyel szép telekkel. CS/1382 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Gyakorlattal rendelkezőnemzetközi

gépkocsivezetőketkeresünk 24 t fix, nyergesszerelvényre, gabonázásra.Hétvégi itthon tartózkodás,pontos, magas bérezésű

jövedelem.

Érdeklődni:06-20/983-3511

Északi városrészben 2,5 szoba +nappalis 81 m2-es jó állapotúcsaládi ház garázzsal, 450 m2-es telekkel eladó. Iár: 14 MFtCS/1609 Tel: 06-30-957-3104,93-310-504

Nagykanizsa-Bajcsán 4 szo-ba+nappalis családi ház, ipariárammal, gazdasági épüle-tekkel eladó. Iár: 10,8 MFt.Érd: 06-30-255-6764, este 06-93-316-701

VEGYES

7,3 MFt helyett 5,9 MFt irányá-ron eladó Kiskanizsán 3 szo-bás 75 m2-es családi ház felú-jított fürdővel, 513 m2-es te-lekkel. CS/1576 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Szakképzett szociális gondozóés ápoló idősgondozást,gyermekfelügyeletet vállalna.Érd: 06-30-275-2012

Nagykanizsa-Bajcsán, 100 m2-es, 4 szobás családi ház mel-léképületekkel, nagy telekkeleladó. Iár: 9,3 MFt Érd: 06-30-398-6065

Kisebb kőműves munkákat, ja-vításokat vállalok. Érd: 06-20-919-3791

Katonaréten 3 szobás 90 m2-esfelújítandó családi ház 450m2-es telekkel eladó. Iár: 8,5MFt CS/1614 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Túl vagyunk a karácso-nyon, benne a farsangi idő-szakban, hideg van, a disz-nóvágásból maradt fülek, farkak, csülkök tökéletes helyet kapnak egy-egy nagy tál kocsonyában.

A kocsonya készítése nem olyan nagy ördöngösség, bár ha valaki Dobos C. József szakácskönyve (1881) alap-ján szeretne kocsonyát ké-szíteni, akkor nem is lenne olyan egyszerű. Dobos sze-rint a kocsonyába kell nyúl-hús, borjúláb, tyúk, sonka és ökörhús. Manapság viszont ennél egyszerűbb hozzáva-lókból készül a kocsonya. S még nagyon azon sem kell gondolkodni, mit is vegyünk hozzá, hiszen sok helyen ve-hetünk előre csomagolt ko-csonyacsomagot.

A kocsonyáról az első írá-sos emlékek a XIV. század-ból származnak. A Le Viandier-ben, a középkori konyháról szóló receptgyűj-teményben szerepel először a húsból készíthető kocso-

nya. A kocsonyát eredetileg az étel eltarthatóságának növelésére használták, hi-szen akkoriban igen nehéz-kesen lehetett tárolni a rom-landó ételeket. A kocsonyalével leöntött alap-anyagokat viszont elvágták az oxigéntől, így néhány nappal tovább eltarthatóak voltak.

A kocsonyába elengedhe-tetlen a csont és a bőr, hiszen az ezekben rejlő zselírozó anyagoktól lesz majd reme-gős a kocsonyánk. Az „ahány ház, annyi szokás” a kocso-nyára is igaz. Vannak, akik - főleg a férfiak - fület, farkat, körmöt szeretnek a tálban látni, vannak, akik viszont csak a lé előállításához hasz-nálják ezeket az alkotóele-meket, a tálban viszont in-kább főtt zöldségeket, csü-lökről való húst, sonkát, főtt tojást helyeznek el, és erre öntik rá az aszpikot. Egye-sek ecettel vagy friss tormá-val, mások fűszerpaprikával megszórva fogyasztják. M

A remegő étel

A hétvégén ötödik alka-lommal rendezett süte-ményfesztivált a Zalaszent-balázsi Fiatalok Egyesülete. A rendezvényen 44 féle fi-nomságot kóstolhattak a zsűritagok és a programra ellátogatók.

- Több mint harmincan ne-veztek a versenyre otthon készített édes-sós sütemé-nyeikkel, tortáikkal. Nagy örömünkre ezúttal is sike-rült minden korosztályt moz-gósítanunk, 11 gyerek is megmérette magát - mondta Horváthné Bereczki Krisz-tina. A megalakulásának 15.

évfordulóját idén ünneplő egyesület elnöke hozzátette: az öt fesztiválon összesen 272 féle süteményt, tortát kóstolhattak az érdeklődők, a finomságok közül több a cukrászdák pultjaiban is megállná a helyét.

A fesztivált évről-évre az-zal a nem titkolt szándékkal rendezik meg, hogy a helyiek és a környékbeliek kicserél-jék süteményreceptjeiket. A szervezők igyekeznek össze-gyűjteni az olykor generáci-ókról generációkra szálló re-cepteket, amelyeket köz-kinccsé próbálnak tenni. M

Édes-sós csábítások

Page 10: Nagykanizsai Maraton

2015. január 30.életmód maraton10

ATLASPROFILAXR

dr. Varga ImreAtlasprofspecialista

Nagykanizsa

Király u.29.Bejelentkezés:

06-30/959-3080

Több ezer társkereső a megyéből

TALÁLD MEGA TÁRSAD!

Randizz online

Jóga Tanfolyam indula HSMK-ban 2013. november 18-án, 18.00 órakor

(Cím: HSMK 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.)

A 10 alkalomból álló heti 1x2 órás (hétfőnként)tanfolyam ára 17.900 Ft.

Beiratkozás az első foglalkozáson.Érdeklődni a

06 (20) 4524 564-es telefonon.A tanfolyamot vezeti Dr. Deák Krisztina

a Természetgyógyász Magazin főmunkatársa

a HEMO-ban 2015. február 4-én, 18 órakorJógatanfolyam indul

19.900 Ft.

(Cím: Honvéd Kaszinó 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 7.)(szerdánként)

A civilizációs ártal-mak, mint a túlterhelt-ség, az ideges feszültsé-gek munkahelyen és ott-hon, a helytelen táplál-kozás, a túlevések mind-mind fiatalságunk ellen-

ségei. Ne akarjunk idő előtt megöregedni, meg-fáradtnak és elgyötört-nek látszani túlsúlyok-kal tetézve! A JÓGA a leg tökéletesebb mód-szer, hogy testünket, ön-

értékelésünket helyesen irányítsuk. Vegyük fel a harcot a betegségek el-len, és várjuk a tavaszt szépségben, fiatalság-ban, életerőben!

Dr. Deák Krisztina

Fiatal akarsz maradni? JÓGÁzz! Minden szülő tudja, mek-kora kihívás elfogadtatni a gyerekekkel a főzelékeket, zöldséges ételeket, holott a fejlődő szervezetnek szük-sége van a bennük találha-tó vitaminokra, rostokra.

Nem kell ragaszkod-nunk a régi, megszokott főzelékreceptekhez. A zöldségeket készíthetjük gabonával, vagy párosít-hatjuk más zöldségekkel, fűszerekkel is. A gyere-kekkel fokozatosan fogad-tassuk el az új ízeket, bár nem árt, ha kezdetektől fogva nyitottak az újdon-ságokra.

Néha kénytelenek va-gyunk a konyhában egy

kis fortélyhoz folyamodni annak érdekében, hogy a gyerekek elé tényleg táplá-ló, de egészséges étel ke-rüljön. Ami nincs szem előtt, nem felismerhető, azt nem utasítják vissza a gyerekek. Keverjük, rejt-sük a többi alapanyag közé a „nem szeretem” zöldsé-ges falatokat! Krémleve-sekben, rakott ételekben pillanatok alatt eltüntet-hetők a kérdéses zöldsé-gek, a krumplipüré is iz-galmas színt kap a sárga-répától vagy a belekevert brokkolitól, sőt a húspogá-csa is jótékonyan magába rejti a belereszelt zöldsé-geket. M

Kos: Sok munkája lesz az elkövetkező napok-ban. Idejét okosan osztja be, ezért nem

csúszik ki a határidőkből. Úgy érzi, kapcsolata kezd ellaposod-ni. Üljön le kedvesével, próbál-ják meg tisztázni a dolgokat!

Bika: Munkája egyben a hobbija is. Éppen ezért hajlandó túlóráz-ni még akkor is, ha

nem kap érte plusz pénzt. Ma-gánéletében nyugalomra és gyengédségre vágyik.

Ikrek: Szeret jóban lenni a kollégáival. Arra azonban vigyázzon, hogy magánéletét ne

ossza meg mindegyik munkatár-sával! Előfordulhat ugyanis, hogy a pletykák céltáblája lesz.

rák: Vitáktól hangos otthona. Szinte min-dig apróságokon rob-ban ki a veszekedés,

amelyet később kedvese és ön is megbán. öntsenek tiszta vizet a pohárba, beszéljenek őszintén érzéseikről, gondolataikról!

oroszlán: Úgy érzi, mostanában sok ter-het raktak munkahe-lyén a vállára. Lazítani

szeretne, de nem teheti, mert sürgetik a határidők. Végre sike-rül kibékülnie egy régi barátjával.

Szűz: Pozitív vissza-jelzéseket kap mun-kájáról. Szüksége volt a dicsérő szavakra,

már kezdte kétségbe vonni szakmai hozzáértését. A hétvé-gére szervezzen családi prog-ramot! Töltődjenek fel egymás társaságában!

Mérleg: A tárgyaláso-kon határozottan kép-viseli álláspontját. So-kan irigylik magabiz-

tossága, sőt szakmai tudása mi-att is. Magánélete harmonikus, otthonában minden feltétel adott, hogy kipihenje magát.

Skorpió: Minden erő-tartalékára szüksége lesz, ha át akarja vészel-ni az elkövetkező na-

pokat munkahelyén. Nemcsak fáradt, hanem türelmetlen is.

Nyilas: Ne hanyagol-ja el barátait! Ők azok, akik eddig még egy-szer sem hagyták

cserben. Kedvesét az őrületbe kergeti féltékenységével. Vi-gyázzon, mert sok kapcsolat ment már emiatt tönkre!

Bak: Semmi kedve hozzá, ám mégis mu-száj alkalmazkodnia munkatársaihoz. Szí-

ve szerint egyedül oldaná meg a feladatokat, még ha túlóráznia is kell. Nem tudja tolerálni kedvese rossz szokásait.

Vízöntő: Ha komoly célokért küzd munka-helyén, szüksége lesz kollégái támogatására.

Könnyedén meggyőzi őket saját álláspontjáról, mert mindannyi-an elismerik szakmai tudását.

Halak: Legyen nap-rakész! Elképzelhető, hogy ezen múlik elő-léptetése, amelyre

olyan régóta vágyik. Ha meg-felel a követelményeknek, al-kalmasnak találhatják arra is, hogy kollégáit irányítsa. Pi-henjen a hétvégén!

Egészséges és finom főzelékek

Page 11: Nagykanizsai Maraton

2015. január 30.maraton 11gyógyászat

Gyógyszertári ügyeletek

2015. január 31. Zsálya2015. február 1. Aranyszarvas2015. február 2. Belvárosi2015. február 3. Fagyöngy2015. február 4. Katonaréti2015. február 5. Keleti2015. február 6. Király

BELGYÓGYÁSZAT

dr. Bazsó Juditbelgyógyász, kardiológus főorvosRendel: Bíbor Business Center

(Petőfi u. 1., földszint)Rendelési idő: H: 16.00-19.00,

P: 15.30-18.00Tel.: 06 (20) 481 6029

dr. Pataki Zsoltbelgyógyász szakorvos

Nagykanizsa, Honvéd u. 29.Tel.: 06 (30) 3610 311

Rendelési idő:H: 16.30-18.30-ig, Sze: 16.30-18.30-ig.

FOGÁSZAT

dr. Mádé Andrásfogszakorvos

8800 Nagykanizsa Csengery u. 8. 1. em.Ingyen hívható Tel.: (93) 318 887

Mobil: 06 (30) 9467 922,06 (30) 339 1289

www.madedent.come-mail: [email protected]ászat altatásban,

fogbeültetés,laserkezelés, esztétikus

fogpótlások,CT diagnosztika.

Dr. Igazi ErikaFogszakorvvvr os főorvvvr os

Jogi szakokleveles orvvvr osRendelési idő: H.: 15.00-17.00-igBejelentkezés: 70/304-3471

Nagykanizsa, Király u. 31/EAutóbusz-pályaudvarral szemben

dr. Buzási FerencFogszakorvos

Rendelési helye:Nagykanizsa, Fő út 10.Bejelentkezés: (93) 321 151Rendel: H-Sz-Cs 15-18-ig, K-P 9-12-ig

dr. Kuzma Ibolyafog- és szájbetegségek szakorvosa

Rendeléshelye:Nagykanizsa,AdyE.u.4.I. em. (Vasemberház-Árkádok)

Bejelentkezés:(93) 321 026, 06 (30) 9395 600

Dr. Kovács Anita ErzsébetKonzerváló fogászat és fogpótlástan

szakorvosaTelefon: 06-30/367-1660

Rendel: Surd, Kanizsai utca 60.Bejelentkezés alapján:hétfőtől szombatig

FOGLALKOZÁS- EGÉSZSÉGÜGY

Rendel: Nagykanizsa, Kisberki 9.E-mail: [email protected].: (93) 516 475, 06 (30) 9584432

Rendelési idő: H-K-Cs-P: 7.30-12 Sze.: 7.30-10, 14-17Várom páciensek és cégek jelentkezését!

dr. Rácz ErzsébetHázi- és foglalkozás-egészségügyi szakorvos

Hivatásos jogosítványhoz orvosi alkalmassági vizsgálat

FOGYÓKÚRÁS RENDELÉS

dr. Simon AttilaBelgyógyászati és fogyókúrás magánrendelés

túlsúlyos anyagcsere betegeknek.

NEMZETKÖZI VÉDŐOLTÁSOK BEADÁSA.www.premiumhealth.hu

Bejelentkezés: 06 (30) 3530 166

FÜL-ORR-GÉGÉSZET

Dr. Gál Helgafőorvos

Fül-orr-gégész audiológus szakorvosRendelési idő: csütörtök 16-17-ig.Helye: Kórház, Fül-orr-gége osztály,

ambulanciaBejelentkezés: (93) 502 010.

Fül-orr-gégészet,allergiavizsgálat.

Rendelési idő: kedd 16.00-18.00-ig8800Nagykanizsa, Szekeres J. u. 2-8.Tel:06(30)2273931;(93)502010

dr. Mihalecz Károly

GASZTROENTEROLÓGIA

dr. Bárány LászlóGasztroenterológus, belgyógyász főorvosGyomor- és vastagbéltükrözés

fájdalommentesen.Rendelés:

Helye: Bíbor Business Center8800 Nagykanizsa,Petőfi u. 1. sz. II. em.

Ideje: kedd és csütörtök17 h – 18 h-ig

Telefon: 06 (30) 6132 970

GYÓGYCENTRUM

Perfect MedGyógycentrumNagykanizsa, Erzsébet tér 8.

Tel.: +36 93 311 718, +36 30 594 2312E-mail: [email protected]

Honlap: www.perfectmed.hu20 szakrendelés

és egynapos sebészetiműtétek,

ÚJ influenza oltópont,utazási védőoltás beadásEgészségpénztári és SZÉP-kártya elfogadóhely

KÉZSEBÉSZET

dr. Peterka Csabakézsebész főorvos

Rendelés helye: Nagykanizsa KórházRendelőintézet I. emelet, 19 ajtó

Rendelési idő: Cs: 16-17-igBejelentkezés: 06 (30) 2310 729

NEUROLÓGIA

dr. Vass Leventeneurológus szakorvos, elektrofiziológia

(ENG, EMG)Bejelentkezés: 06 (20) 4152 089

Ideje: szerda 16-17óraHelye:KórházRendelőintézetNeurológia

szakrendelés(27/aajtó)

dr. Varga ZsuzsannaNeurológus adjunktus

Rendel:kedd15,30-16,30-igHelye:NagykanizsaKórházNeurológia

Szakrendelő I.Bejelentkezés:06(30)3510266

dr. Gerócs Zsuzsannaneurológus főorvos

elektromos ideg-izom vizsgálatBejelentkezés: 06 (30)8299 100

Szerda: 16 órátólHelye: Bíbor Business Center

Nagykanizsa, Petőfi u. 1.

ORTOPÉDIA

dr. Moll Károly MarcelA Zala Megyei Kórház ortopédia szakorvosa

Rendel: Nagykanizsa, Király u. 29.Minden csütörtökön 16.30-18.00 h között

Időpont-egyeztetés telefonon: 06 (30) 2631 457

PSZICHOLÓGIA

ÉLETVEZETÉSITANÁCSADÁSéletútbeli elakadások esetén

PAPP ERIKAcoach

Bejelentkezés:06(20)357 9853www.zalaicoach.hu

Decemberben és januárbanaz első konzultáció ingyenes.

Gyógyászati Katalógus

Cs. Sipos EditKlinikai gyermek-

és ifjusági szakpszichológusRendel:

Bíbor Business CenterNagykanizsa, Petőfi u. 1.

Bejelentkezés:

06 (30) 4604 499

Tüske Ágnespedagógiai szakpszichológus

Tehetségszűrés, tehetséges gyerekekfejlesztése.

Szülőknek életvezetési, nevelési tanácsadás.30/216-9104,

www.mitcsinaljakagyerekkel.hu

REUMATOLÓGIA

dr. Kertész Mónikareumatológus, geriáterHétfő 16-18 óráig

Helye:Bíbor Business CenterNagykanizsa, Petőfi u. 1.

Telefon:06(30)4688353

dr. Gaál Katalinreumatológus szakorvos

Nagykanizsa, Honvéd u. 29

Telefon: 06 (30) 3610 311Rendelési Idő:

kedd-csütörtök 17,00-19,00-ig

dr. Fliszár Máriareumatológus osztályvezető főorvos

Időpont: szerda 15.30-17.30-igHelye: Vital Stúdió

8800 Nagykanizsam Kórház út 2.Telefon: 06 (30)9768 201

SEBÉSZET

dr. BertusMihályplasztikai sebész főorvosRendelés: csütörtök

15-17 óráig Nagykanizsa, Csengery út 13.Bejelentkezés: 06 (30) 9274 256

www.plasztikabertus.hu

dr. KOLONICS GYULAáltalános és plasztikai sebész adjunktus

Helye: Nagykanizsa, KórházRendelőintézet, Általános Sebészet

(21. ajtó);Ideje: kedd: 16–17 óra

Bejelentkezés: 06 (20) 4551 100

SHIATSU-GYÓGYÁSZAT

Bejelentkezés:

Shiatsu-gyógyászNagy Tünde

06 (30) 2699 9869839

730

masszázsteráppia

SZEMÉSZET

8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 23.Tel.: 06 (93) 310 434 és 06 (30) 4645 065

A vizsgálóban rendel:DR. SZALÓCZYNATÁLIAszemész adjunktus, gyermekszemészcsütörtök: 15-17Konzulens orvos:DR. PRÓKAY EDITszemész főorvos, gyermekszemész(bejelentkezéssel)Látszerész mester: SZŐKE SZILVIA

A vizsgálóban rendel:DR. SZALÓCZY NATÁLIAszemész főorvos, gyermekszeméscsütörtök: 15-17DR. PRÓKAY EDITszemész főorvos, gyermekszemésszerda: bejelentkezéssel

dr. Takács Ibolya

dr. Szalóczy Natália

dr. Kiss Annamária

szemész főorvos

TERMÉSZETGYÓGYÁSZ

dr. Fekete ÁgostonnéBIO CO. DOKTOR KFT.

több diplomás eü. szakember,természetgyógyász

FitoterapeutaBiopatika (Vasemberház)

Tel.: 06 (93) 336 010Vásárcsarnok

Tel.:06 (93) 310 619

UROLÓGIA

dr. Flórián Zoltánfőorvos

prosztataszűrés (PSA mérés)Helye: Nagykanizsai Kórház Rende-

lőintézeteIdeje: Hétfő 17.00-18.00;

Tel.: 06 (30) 3858 830

dr. Kolonics Juditurológus, klinikai onkológus főorvos

Rendel: Király Gyógyító CentrumNagykanizsa, Király út 29.

Bejelentkezés: 06 70 7011 595

ULTRAHANG

dr. HómanMártaradiológus főorvos

3D, 4D UH babavizsgálatGyermek, újszülött, UH vizsgálat

Hasi, alhasi, lágyrész(pajzsmirigy, nyirokcsomó)

Izületi UH, végtagi vénás rendszerekNagykanizsa, Csengery út 13.

Rendelés:K:15.00-18.00, Sz: 16.00-19.00, P: 15.30-18.00

Bejelentkezés:06 (30) 5283 339,06 (30) 9698 175

dr. Vargovics Eszterradiológus adjunktus

Hasi, lágyrész, nyak, emlő,végtagi vénás UH vizsgálatokNagykanizsa, Kórház Rendelőintézet

I. em. 25-ös ajtóIdeje: Szerda 16.00 – 17.30

Időpont-egyeztetés:06 (30) 288 5757

dr. Nagy Évaradiológus főorvos

3D, 4DUHbabavizsgálatHasi, lágyrész, nyak, emlő, izületi,

végtagi vénásUH vizsgálatok.

Nagykanizsa,Kórház u. 2.Ideje: kedd – csütörtök – péntek

Bejelentkezés alapján:

06 (30) 5265 944

Dr. ADEL RASHEDRadiológus főorvos

Ultrahang magánrendeléshasi, alhasi, lágyrész,

(pajzsmirigy, nyirokcsomó, ízületi)vénák, artériák vizsgálata.

Helye: Bíbor Bussines Center,Nagykanizsa, Petőfi u.1.

Bejelentkezés:06 (30) 4652 467

Page 12: Nagykanizsai Maraton

2015. január 30.maraton12

aholtervei valóraválhatnakaholvállalkozni jó

-ingyenes Wi-Fi-korszerű biztonsági rendszer-rezsi egyedi mérők alapján-ingyenes parkolás

Elérhetőségeink:Cím: Nagykanizsa, Buda Ernő u. 19.Telefon: (06) 93 510 137E-mail: [email protected]: www.inkubatornk.hu

Hírek, információk

Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ

Bérleti lehetőség és szolgáltatások- irodák bérlete, bútorozottan is- 0-24 órás munkavégzés lehetősége- egy cég egy asztal konstrukció- terem- és tárgyalóbérlet- irodai szolgáltatások- rendezvényszervezés- személyes és on-line tanácsadás

BALASSAGR NIT

Telephely:8866 Becsehely, Kossuth u. 90.Tel.: (93) 351 140; Mobil: (30) 204 9059;www.balassagranit.hu

Telefonos egyeztetés alapján!

Síremlékek, lépcsők,konyhabútorok, könyöklőkkészítése műkőből,márványból, gránitból.

Gyógyászati segédeszköz bolt

Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.Nyitvatartás: H-P 9-17-ig, Szo.: 9-12-ig

Egészségkártya elfogadóhely,TB vények beválthatók.www.elony.hu/gyogybolt

Számítógép segítségével állapítjuk meg lábának elváltozásait. A lábbetegségek nagy része megelőzhető és gyógyítható

EGYEDI TALPBETÉTTEL!

Érdeklődni: 06 30 5069 309

SZÁMÍTÓGÉPES TALPVIZSGÁLAT

Nagykanizsa, Király u. 20.(Zrínyi utca felől, a körforgalomnál, az emeleten.)

www.jelmeztar.hunyitva tartás:

hétfő-péntek: 9-12, 13-18 szombat: 9-12

Telefon: 06 (30) 4015099Bejelentkezés:

06 30 858 9767

NÉMETH CSILLA fodrász

Nagykanizsa, Rákóczi u. 20.

Bejelentkezés:06 30 858 9767

SZŐNYEGTISZTÍTÁSháztól-házig

TAKARÍTÁSlépcsőház-, iroda-, lakástakarítás

06 (20) 4696 526

BEFEKTETÉS A JÖVŐBE!

SZEREZZEN KÉPESÍTÉST TANFOLYAMAINKON!

INDULÓ KÉPZÉSEK:

TARGONCAVEZETŐ, EMELŐGÉP-KEZELŐ,

FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐ,TŰZVÉDELMI SZAKVIZSGA

Jelentkezés és regisztráció: TIT Egyesület

Zalaegerszeg, Dísz tér 7.Tel./Fax: 92/510-159,

Mobil: 30/588-1069, 30/477-6070, E-mail: [email protected],

Honlap: www.titzala.huNyilvántartási szám:

E-000803/2014

Lezárult a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. TÁMOP-os pro-jektje. Az elnyert 73,3 millió forintot a Zala megyében élő, hátrányos helyzetű álláskere-sők foglalkoztathatóságának javítására, fejlesztésére fordí-tották.

A projektben harmincan vettek részt, közülük tízen életvezetési tanácsokat kap-tak és álláskeresési techni-kákkal ismerkedtek meg, hú-szan pedig a munkaerőpiaci helyzet, illetve a munkáltatói igények felmérését követően OKJ-s pékképzésen vettek részt. Az elméleti vizsga után

a gyakorlati oktatás a Kani-zsa Pékség nagykanizsai és zalaegerszegi üzemében zaj-lott, ahol a projektnek köszön-hetően új szakmát szerzők ál-láslehetőséget is kaptak.

Az európai unió által támo-gatott program céljaként fo-galmazódott meg a munka-erőpiac aktivizálása, a célcso-portot támogató kapcsolati háló megerősítése, a hátrá-nyos helyzetű rétegek reintegrációs esélyeinek növe-lése, valamint a munkába ál-lást segítő, közösségi felada-tokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci szolgáltatások kiterjesz-tése, minőségének és haté-konyságának javítása. M

Süssünk munkát!