Nagy István Attilamek.oszk.hu/08300/08359/08359.pdf · 10 11 NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT...
Transcript of Nagy István Attilamek.oszk.hu/08300/08359/08359.pdf · 10 11 NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT...
1.
Elfelejtettem vágyba futó öleléseid,ujjaid begyének érzéki muzsikáját,az utat kereső tekintetet,öled bátorító mozdulatait,ahogyan haladtunk egyre magasabbra,följebb és tovább,messze, aztán egyre közelebb,egymás szorításában fuldokolva,úszva testünk sós tengerében,várva a sirály hangos kiáltását, a kiszakadás fájdalmát,amint befon, ránk hurkolódikaz éjszaka hűvösében,vagy a nappal izzó katlanában.
Egyszer volt, hol nem volt. De volt.
3
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
A borító Szalay Lajos Szárnyas ló
című rajzának felhasználásával készült.
© Nagy István Attila, 2004
ISBN 963 430 907 0
1.
Elfelejtettem vágyba futó öleléseid,ujjaid begyének érzéki muzsikáját,az utat kereső tekintetet,öled bátorító mozdulatait,ahogyan haladtunk egyre magasabbra,följebb és tovább,messze, aztán egyre közelebb,egymás szorításában fuldokolva,úszva testünk sós tengerében,várva a sirály hangos kiáltását, a kiszakadás fájdalmát,amint befon, ránk hurkolódikaz éjszaka hűvösében,vagy a nappal izzó katlanában.
Egyszer volt, hol nem volt. De volt.
3
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
A borító Szalay Lajos Szárnyas ló
című rajzának felhasználásával készült.
© Nagy István Attila, 2004
ISBN 963 430 907 0
2.
Ma még azt hiszem,ha becsukódik mögötted az ajtó,s elhal a zaj a lépcsőházban,veled megy az élet, a látomás,sorsom sok-sok fintora és reménye,magaddal viszed a hangomat,megszülető örömeimet,s ami itt marad: hosszú hónapoknyugtatott éjszakái,amikor csak a belső árnyékok nőnek,kívül végképp elnémul a világ,nincs benne se fájdalom, se öröm,tudattalanul létezik,ahogy a hajnali fény,befészkeli magát a szemembe.
4 5
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
3.
Nem leszek más csak adategy kompjuter merevlemezén,TAJ-szám, adószám,a lejárt személyi igazolvány száma,nem név, nem arc, nem árnyéka sűrűsödő barázdákban,ahová nem ér el már a napfény,nem leszek se gondolat,se látomás,kikopik belőlem a döbbenet,a vágy, a szerelem éneke,mert nem leszek más csak adategy kompjuter merevlemezén:letörölhető, újra formázható.Egyszer volt, hol nem volt.
2.
Ma még azt hiszem,ha becsukódik mögötted az ajtó,s elhal a zaj a lépcsőházban,veled megy az élet, a látomás,sorsom sok-sok fintora és reménye,magaddal viszed a hangomat,megszülető örömeimet,s ami itt marad: hosszú hónapoknyugtatott éjszakái,amikor csak a belső árnyékok nőnek,kívül végképp elnémul a világ,nincs benne se fájdalom, se öröm,tudattalanul létezik,ahogy a hajnali fény,befészkeli magát a szemembe.
4 5
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
3.
Nem leszek más csak adategy kompjuter merevlemezén,TAJ-szám, adószám,a lejárt személyi igazolvány száma,nem név, nem arc, nem árnyéka sűrűsödő barázdákban,ahová nem ér el már a napfény,nem leszek se gondolat,se látomás,kikopik belőlem a döbbenet,a vágy, a szerelem éneke,mert nem leszek más csak adategy kompjuter merevlemezén:letörölhető, újra formázható.Egyszer volt, hol nem volt.
6 7
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
4.
De ma még kiáltok utánad,elengedlek, visszavárlak,megágyazok neked is,a párnát gyöngéden elsimítom,figyelem a neszeket,ahogy megáll a lift,s könnyű lábak lépkednek a szívemen,mintha te jönnél, fordulna a kulcs a zárban,de véget ér ez is, visszahullok a csendbe,arcra zuhan a szerelem,zokogás rázza a vállát,s az égbolt magasábanegyre jobban kerekedik a Hold.
5.
Jönnek a téren szemben velema színes szeretők,az örömben fürdő lázas boldogok,szinte mezítelenül,jönnek az ifjúság álmaiból,melleik a sóvárgó tekintetekbenlágyan ringatóznak,mint csónakok a folyón.
Jönnek a téren szemben velem,nézem őket, megtelek csodával,pedig már régen levetette szomorú jelmezét a realitás,mégis szinte elérem őket,olyan valóságosak, nem veszem észre,hogy egymásra úsznak a filmkockák,elmosódik ez a jelenet is.
6 7
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
4.
De ma még kiáltok utánad,elengedlek, visszavárlak,megágyazok neked is,a párnát gyöngéden elsimítom,figyelem a neszeket,ahogy megáll a lift,s könnyű lábak lépkednek a szívemen,mintha te jönnél, fordulna a kulcs a zárban,de véget ér ez is, visszahullok a csendbe,arcra zuhan a szerelem,zokogás rázza a vállát,s az égbolt magasábanegyre jobban kerekedik a Hold.
5.
Jönnek a téren szemben velema színes szeretők,az örömben fürdő lázas boldogok,szinte mezítelenül,jönnek az ifjúság álmaiból,melleik a sóvárgó tekintetekbenlágyan ringatóznak,mint csónakok a folyón.
Jönnek a téren szemben velem,nézem őket, megtelek csodával,pedig már régen levetette szomorú jelmezét a realitás,mégis szinte elérem őket,olyan valóságosak, nem veszem észre,hogy egymásra úsznak a filmkockák,elmosódik ez a jelenet is.
8 9
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
6.
Elvirágzott ez a pillanat is,de nem volt jó az illata,valami fanyar íz maradt utána,lemondó sóhaj, hogy kár voltsziromleveleket hajtani,kifordulni a Nap felé.
Valami bánatos íz maradt utána,fogadkozás, hogy sohasem lesz többéönmutogatás, kitárulkozás,nem lesz többé olyan pillanat,amely feláldozza önmagát,nekiszalad a metsző késnek.
Pedig van még tovább adható remény,vágyakozás, gazdagodható hit,hogy nem muszáj keresztbe feküdnia sínen, mert az a vonatmég nem indult elaz állomásról.
7.
Közeledik az este, felveszi a ruháját,megbújik a várakozás ráncaiban,rám les a tükörből, mintha azt akarná,hogy tegyek valamit magammal,ne várjam készülődő halálomat,hanem lépjek át a csend szakadékán,hiszen olyan könnyű elszaladni,s nem gondolni az itt maradókraaz első pillanatban.
Aztán mégis belépsz az ajtón,s előugrik sáncaiból a remény:ölembe ül a pillanat s mesél,mert ott járt, ahová egyedül nem mehet az ember –hát hallgatom, hiszena te hangodon szólal meg,ezért nem tehetek mást,ma este még veled maradok.
8 9
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
6.
Elvirágzott ez a pillanat is,de nem volt jó az illata,valami fanyar íz maradt utána,lemondó sóhaj, hogy kár voltsziromleveleket hajtani,kifordulni a Nap felé.
Valami bánatos íz maradt utána,fogadkozás, hogy sohasem lesz többéönmutogatás, kitárulkozás,nem lesz többé olyan pillanat,amely feláldozza önmagát,nekiszalad a metsző késnek.
Pedig van még tovább adható remény,vágyakozás, gazdagodható hit,hogy nem muszáj keresztbe feküdnia sínen, mert az a vonatmég nem indult elaz állomásról.
7.
Közeledik az este, felveszi a ruháját,megbújik a várakozás ráncaiban,rám les a tükörből, mintha azt akarná,hogy tegyek valamit magammal,ne várjam készülődő halálomat,hanem lépjek át a csend szakadékán,hiszen olyan könnyű elszaladni,s nem gondolni az itt maradókraaz első pillanatban.
Aztán mégis belépsz az ajtón,s előugrik sáncaiból a remény:ölembe ül a pillanat s mesél,mert ott járt, ahová egyedül nem mehet az ember –hát hallgatom, hiszena te hangodon szólal meg,ezért nem tehetek mást,ma este még veled maradok.
10 11
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
8.
Nem tudok se beszélni, sem írni,eltöredeztek bennem a mondatok,bukdácsolok a szavak között,nem tartanak összea lélegzetvételek,csak bóklászok ebben az időben,a késő tavaszi kora nyárban,s nem tudom, megvár-e az ősz,készülődik-e valahol az álmok mélyénvalaki, aki megvált végképpen,mert nem tudok én semmit,nem akarok semmit egymagam,csak annyi kellene, hogy megragadjon az éjszaka,s letegyen egy párnára,ahol a kedvesem pihen.
9.
Mindig az elmúlás, a végetsohasem érő vágyakozás.Ellentmondó pillanatok,amelyekben, mint valami tégelybenmegoldódnak a tegnapok.
Csak a tegnapot lehet megérteni,a jelenben nincs más, mintfelkavarodott szavak,izgatott vágyakozás,a reménytelenség igéi,a holnap pedig csupa rejtély.
Nem akarom már megfejtenia holnapot, mert hiányzikbelőle minden nagyszerűség,ami értelmet adhatnaaz elhatározásoknak.
10 11
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
8.
Nem tudok se beszélni, sem írni,eltöredeztek bennem a mondatok,bukdácsolok a szavak között,nem tartanak összea lélegzetvételek,csak bóklászok ebben az időben,a késő tavaszi kora nyárban,s nem tudom, megvár-e az ősz,készülődik-e valahol az álmok mélyénvalaki, aki megvált végképpen,mert nem tudok én semmit,nem akarok semmit egymagam,csak annyi kellene, hogy megragadjon az éjszaka,s letegyen egy párnára,ahol a kedvesem pihen.
9.
Mindig az elmúlás, a végetsohasem érő vágyakozás.Ellentmondó pillanatok,amelyekben, mint valami tégelybenmegoldódnak a tegnapok.
Csak a tegnapot lehet megérteni,a jelenben nincs más, mintfelkavarodott szavak,izgatott vágyakozás,a reménytelenség igéi,a holnap pedig csupa rejtély.
Nem akarom már megfejtenia holnapot, mert hiányzikbelőle minden nagyszerűség,ami értelmet adhatnaaz elhatározásoknak.
12 13
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
10.
Ne hagyjatok magamra emlékeim,ne vegyétek fel szürke álarcaitokat,még itt téblábolok ebben a zord időben,lassan rám rakódott a szenvedés,s én is elveszítem az arcomat,ha nem lesznek csak kifakult emlékeim, amelyekben nem látszik a múlt,pedig éppen öt évesek vagytok,gyermeki szívvel oktalanok,s nem tudjátok, mire való a tegnap,mert nincsen veletek még az idő.
Hát ne hagyjatok magamra ebbena kora nyári virradatban,amikor egyedül vergődik a szívem,mert nem akarja megtudni,hogy ennyi idő is elég a halálhoz.
11.
Nem jönnek a siratóasszonyok,a rokonok is messze elkerülnek,egyedül készülök a temetésre,sírok, amennyire az erőmből telik,de nem figyel rám senki.Hétköznapi veszteségek,egy múló szerelem fájdalma,kit érdekel?
Elszaladtak az álmok előlem,elfutottak egy távoli vidékre,ahol nincs nyoma esőfelhőknek,örökké süt a nap, s fiatal arcokmosolyognak az égre.
Így van ez jól. Már a szavak se jönnek,botladozó mássalhangzók,néma magánhangzók,nem kell ide beszéd,jobb megadón várnia feltámadást.
12 13
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
10.
Ne hagyjatok magamra emlékeim,ne vegyétek fel szürke álarcaitokat,még itt téblábolok ebben a zord időben,lassan rám rakódott a szenvedés,s én is elveszítem az arcomat,ha nem lesznek csak kifakult emlékeim, amelyekben nem látszik a múlt,pedig éppen öt évesek vagytok,gyermeki szívvel oktalanok,s nem tudjátok, mire való a tegnap,mert nincsen veletek még az idő.
Hát ne hagyjatok magamra ebbena kora nyári virradatban,amikor egyedül vergődik a szívem,mert nem akarja megtudni,hogy ennyi idő is elég a halálhoz.
11.
Nem jönnek a siratóasszonyok,a rokonok is messze elkerülnek,egyedül készülök a temetésre,sírok, amennyire az erőmből telik,de nem figyel rám senki.Hétköznapi veszteségek,egy múló szerelem fájdalma,kit érdekel?
Elszaladtak az álmok előlem,elfutottak egy távoli vidékre,ahol nincs nyoma esőfelhőknek,örökké süt a nap, s fiatal arcokmosolyognak az égre.
Így van ez jól. Már a szavak se jönnek,botladozó mássalhangzók,néma magánhangzók,nem kell ide beszéd,jobb megadón várnia feltámadást.
14 15
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
12.
Hónapok óta nem láttalak,már azt hittem, végképp eltűntélebben a harmatos tavaszban,amikor robbanni készülnek a rügyek, s a japán akác részegen szórja virágait.Aztán mégis itt vagy, s nem tudom,kívánom-e igazán a jelenedet,vagy inkább azt szeretném,hogy ne legyél többet.
Nem kell a szomjúság, se a túlcsorduló vágyakozás,nem kell az örömkönnyek gyászmeneteaz arc barázdáiban.Megölted bennem a verseket.
13.
Hirtelen rám szakadt a félelem,s most itt vagyok a gondolkodó,a tépelődő ember helyzetében.
Vajon mi vár éjszaka,amikor ablakomig érnek a csillagok,s az árnyékok végigfutnak a falakon,elzárják a menekülés minden útját,s nincs más lehetőség, mint önmagam?
Követem a csillagfényt, amint utat rajzolnaka tündöklő semmibe.
14 15
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
12.
Hónapok óta nem láttalak,már azt hittem, végképp eltűntélebben a harmatos tavaszban,amikor robbanni készülnek a rügyek, s a japán akác részegen szórja virágait.Aztán mégis itt vagy, s nem tudom,kívánom-e igazán a jelenedet,vagy inkább azt szeretném,hogy ne legyél többet.
Nem kell a szomjúság, se a túlcsorduló vágyakozás,nem kell az örömkönnyek gyászmeneteaz arc barázdáiban.Megölted bennem a verseket.
13.
Hirtelen rám szakadt a félelem,s most itt vagyok a gondolkodó,a tépelődő ember helyzetében.
Vajon mi vár éjszaka,amikor ablakomig érnek a csillagok,s az árnyékok végigfutnak a falakon,elzárják a menekülés minden útját,s nincs más lehetőség, mint önmagam?
Követem a csillagfényt, amint utat rajzolnaka tündöklő semmibe.
16 17
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
14.
Megérkezett a tavasz, kibuggyantak az első virágok,zenekarba rendeződnek a színes sziromlevelek.A nyírfa-menyasszonyok is öltözködnek.Senki sem hazudik.A fűszálak ágaskodnak, figyelnek,reggelre könnycseppeket hizlalnak.Jól van így. Ők sohasem hazudnak.Belőlük nem lesznek emberek.
De, ha végigfekszünk a folyóparton,s behunyt szemünk mögött megjelenikaz égbolt, talán kimondjuk,ami miatt gyötrődünk.
15.
Valahonnan rám tört a fáradtság,partra vergődött az erekből,s most nem tudom,talán lappang bennem valami,betegség vagy még rosszabb.
Kinek panaszoljam el, ha fáj,ha szívesen hajtanámvalakinek az ölébe a fejemet,s elmondani, félek,félek valamitől,ami itt ólálkodika szívem közelében.
Ha itt lennél mellettem,s melletted több lehetnék, mint vagyok,talán nem félnék senkitől sem,mert a tenyered sátorábankipihenném magamat.
16 17
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
14.
Megérkezett a tavasz, kibuggyantak az első virágok,zenekarba rendeződnek a színes sziromlevelek.A nyírfa-menyasszonyok is öltözködnek.Senki sem hazudik.A fűszálak ágaskodnak, figyelnek,reggelre könnycseppeket hizlalnak.Jól van így. Ők sohasem hazudnak.Belőlük nem lesznek emberek.
De, ha végigfekszünk a folyóparton,s behunyt szemünk mögött megjelenikaz égbolt, talán kimondjuk,ami miatt gyötrődünk.
15.
Valahonnan rám tört a fáradtság,partra vergődött az erekből,s most nem tudom,talán lappang bennem valami,betegség vagy még rosszabb.
Kinek panaszoljam el, ha fáj,ha szívesen hajtanámvalakinek az ölébe a fejemet,s elmondani, félek,félek valamitől,ami itt ólálkodika szívem közelében.
Ha itt lennél mellettem,s melletted több lehetnék, mint vagyok,talán nem félnék senkitől sem,mert a tenyered sátorábankipihenném magamat.
18 19
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
16.
megjelölt az elmúlásgöcsörtös ágak az ujjaimaz utolsó leveleket még dédelgetia korán érkezett ősz
még botorkálnak bennem a nedvekmint törzsben a tavaszi emlékde már el-eltéved a gondolats ha eltakar a télúj álomra nem lesz hitem
göcsörtös ágaim nem hoznaknapfényben fürdő levelekets az otromba szél nem kélversenyre velemmert megjelölt az elmúlásitt maradtam ezen a reménytelen óránvégképpen egyedül
17.
talán el kellene köszönni a fáktóla messziről figyelő hegyektőlaz árnyékban bukdácsoló pataktóls a szarkafészektőlamelyben gyerekként kutattamtojás után
még meg kellene kóstolni a kökényfanyar és húzós ízétmegsimogatni egy tűzpiros almátújra megfonni a búzavirág koszorútamelyet egy nyári délután átadtamvalakinekmeg kellene keresni a csúcsokatahonnan belátható ami menni készülönigazolásból koszorút fonnihitetlenül magamnak megbocsátanis bátran elindulniaz elhalványulók közéahol a semmi nem a létezők hiányanem is a csend és a fénytelenségnem a jóság és a gonoszságnem az értelmezhetetlen érzéscsak a fogalmakkalkörülkeríthetetlensemmi
18 19
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
16.
megjelölt az elmúlásgöcsörtös ágak az ujjaimaz utolsó leveleket még dédelgetia korán érkezett ősz
még botorkálnak bennem a nedvekmint törzsben a tavaszi emlékde már el-eltéved a gondolats ha eltakar a télúj álomra nem lesz hitem
göcsörtös ágaim nem hoznaknapfényben fürdő levelekets az otromba szél nem kélversenyre velemmert megjelölt az elmúlásitt maradtam ezen a reménytelen óránvégképpen egyedül
17.
talán el kellene köszönni a fáktóla messziről figyelő hegyektőlaz árnyékban bukdácsoló pataktóls a szarkafészektőlamelyben gyerekként kutattamtojás után
még meg kellene kóstolni a kökényfanyar és húzós ízétmegsimogatni egy tűzpiros almátújra megfonni a búzavirág koszorútamelyet egy nyári délután átadtamvalakinekmeg kellene keresni a csúcsokatahonnan belátható ami menni készülönigazolásból koszorút fonnihitetlenül magamnak megbocsátanis bátran elindulniaz elhalványulók közéahol a semmi nem a létezők hiányanem is a csend és a fénytelenségnem a jóság és a gonoszságnem az értelmezhetetlen érzéscsak a fogalmakkalkörülkeríthetetlensemmi
20 21
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
18.
amikor lezuhannak a szemhéjaimde az álom még messzire elkerülfigyelem magamban a vágyakatamint az ösvényes múltbankóborolnak
talán nem szerettem igazán a virágokata leszálló alkonyban a suttogásta mellemre zuhanó szőke fejets a felkínált sorsot semcsak izzottam izzítás nélkül
önzésem lángjában pörkölődteklányok és asszonyokszemérmesek és követelőzőkáldozni tudók és félénk áldozatokszenvedők és könnyen felkínálkozókvárakozók és egy órás szeretőksorsomat ölben hordozókkiszáradt szemmel búcsúzóknem akartam nekik rosszatcsak magamat szerettem volnaelveszíteni
19.
még tart a tinta a tollbana csöndben kivirágzik ez a vers is:tollait veszítő madárhalkan magában énekelget
felemelik fejüket a szavak:itt vagyunk találj meg minket ismielőtt betakar az éjszakaés senkit sem érdekel hol vagyunkmilyen az arcunk a hangunksimogatunk-e vagy megsebzünk valakit
szólítsd meg a szavakattiszta zenével őszinte ajakkalmint amikor mindegy márnincs helye a praktikáknaksemmi hasznod a hazug hallgatásbólsem a sikoltozásbólsem a félénk szavakbóla hízelgő igékbőla terpeszkedő nagyzoló jelzőkbőla határozatlanság szavaiból
légy határozott és kemény:nincs kihez szólni
20 21
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
18.
amikor lezuhannak a szemhéjaimde az álom még messzire elkerülfigyelem magamban a vágyakatamint az ösvényes múltbankóborolnak
talán nem szerettem igazán a virágokata leszálló alkonyban a suttogásta mellemre zuhanó szőke fejets a felkínált sorsot semcsak izzottam izzítás nélkül
önzésem lángjában pörkölődteklányok és asszonyokszemérmesek és követelőzőkáldozni tudók és félénk áldozatokszenvedők és könnyen felkínálkozókvárakozók és egy órás szeretőksorsomat ölben hordozókkiszáradt szemmel búcsúzóknem akartam nekik rosszatcsak magamat szerettem volnaelveszíteni
19.
még tart a tinta a tollbana csöndben kivirágzik ez a vers is:tollait veszítő madárhalkan magában énekelget
felemelik fejüket a szavak:itt vagyunk találj meg minket ismielőtt betakar az éjszakaés senkit sem érdekel hol vagyunkmilyen az arcunk a hangunksimogatunk-e vagy megsebzünk valakit
szólítsd meg a szavakattiszta zenével őszinte ajakkalmint amikor mindegy márnincs helye a praktikáknaksemmi hasznod a hazug hallgatásbólsem a sikoltozásbólsem a félénk szavakbóla hízelgő igékbőla terpeszkedő nagyzoló jelzőkbőla határozatlanság szavaiból
légy határozott és kemény:nincs kihez szólni
22 23
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
20.
látod ez a reggel is megtaláltpedig menekültél előlemagadra terítetted az éjszakátbelebújtál a fájdalombaés hallgattad az elveszettségvigasztaló nótáit
ragyogás ez a reggelde te nem vagy velemegy másik térben bolyongszs én ebben az időbenfuldoklom a magánytólpedig ragyog a reggelnémán álldogálnak a fáks röptére vigyáz a búcsúzkodó fecske ismesszire indulde érzi jövőre visszatérmegtalálja a fészkétamelyből a kicsik kirepültek
nézem ahogy megpihens újra maga alá gyűra bánat
21.
ez már az összegzés idejevagy még minden zavaross tele van félelemmel a nappal?
ha tudni lehetnehogy ez már az összegzés idejes az utolsó lélegzetvételrekészülődik a tüdős az agy elzárja az artériák csapjaitkiírja az arcra meg a tekintetre:záróravégigfut egy elkésett ingerület az izmokons mintha ez a töredék pillanatis csöndesen megszűnne
jó lenne ha tudnámhogy ez már az összegzés idejeillúzió csupán a lezárt dolgok örömehiszen ezután semmi új nem kezdődik
22 23
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
20.
látod ez a reggel is megtaláltpedig menekültél előlemagadra terítetted az éjszakátbelebújtál a fájdalombaés hallgattad az elveszettségvigasztaló nótáit
ragyogás ez a reggelde te nem vagy velemegy másik térben bolyongszs én ebben az időbenfuldoklom a magánytólpedig ragyog a reggelnémán álldogálnak a fáks röptére vigyáz a búcsúzkodó fecske ismesszire indulde érzi jövőre visszatérmegtalálja a fészkétamelyből a kicsik kirepültek
nézem ahogy megpihens újra maga alá gyűra bánat
21.
ez már az összegzés idejevagy még minden zavaross tele van félelemmel a nappal?
ha tudni lehetnehogy ez már az összegzés idejes az utolsó lélegzetvételrekészülődik a tüdős az agy elzárja az artériák csapjaitkiírja az arcra meg a tekintetre:záróravégigfut egy elkésett ingerület az izmokons mintha ez a töredék pillanatis csöndesen megszűnne
jó lenne ha tudnámhogy ez már az összegzés idejeillúzió csupán a lezárt dolgok örömehiszen ezután semmi új nem kezdődik
24 25
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
22.
elképzelem vagy meg is történik velem:arcomat szorítom melled vánkosáraimádkozom ahogy a hitetlenek képeseka test urához az öröm anyjáhozaz áldásosztó pillanathoz
könyörögve kérem: telepedjen le hozzámegy italra egy hallgatásnyi csöndreamíg elindul a képzeletems bejárja a még mindig titkos birodalmatamíg megérkezik a felmentő ítélet:mégis feltámadhatok újra élhetem a zaklatott csodáta gyomorremegéstaz ölbe búvó kiáltástmindent próbára tehetek:a gonoszságota hitetlenkedésta gyávaságotde a férfias áldozatvállalást is:
ezt az egyetlen pillanatot akaromhátralévő életemremelled vánkosán
23.
szeresd ezt a pillanatot isamelyik átsugárzik a bőrödöns feszessé varázsolja az emlékekethiszen ott ragyog benne az ölelésott remeg benne az óvatos félelemhogy jaj milyen irányt vesznek a dolgokpedig minden megtörténikamire vágyakoznak a sejtekamelyek hullámzanaks viszik magukkal a létezésöntudatlan akaratát
minden megtörténhetmég az is hogy csöndbenmegadod megad a halálnak
24 25
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
22.
elképzelem vagy meg is történik velem:arcomat szorítom melled vánkosáraimádkozom ahogy a hitetlenek képeseka test urához az öröm anyjáhozaz áldásosztó pillanathoz
könyörögve kérem: telepedjen le hozzámegy italra egy hallgatásnyi csöndreamíg elindul a képzeletems bejárja a még mindig titkos birodalmatamíg megérkezik a felmentő ítélet:mégis feltámadhatok újra élhetem a zaklatott csodáta gyomorremegéstaz ölbe búvó kiáltástmindent próbára tehetek:a gonoszságota hitetlenkedésta gyávaságotde a férfias áldozatvállalást is:
ezt az egyetlen pillanatot akaromhátralévő életemremelled vánkosán
23.
szeresd ezt a pillanatot isamelyik átsugárzik a bőrödöns feszessé varázsolja az emlékekethiszen ott ragyog benne az ölelésott remeg benne az óvatos félelemhogy jaj milyen irányt vesznek a dolgokpedig minden megtörténikamire vágyakoznak a sejtekamelyek hullámzanaks viszik magukkal a létezésöntudatlan akaratát
minden megtörténhetmég az is hogy csöndbenmegadod megad a halálnak
26 27
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
24.
valamikor sokat beszéltemnevet adtam a virágnak a szélnekaz arcon megbújó árnyékoknaka szív kalapáló mozdulatainaka szerelemnek amely kitakarjaa költőt
most a némaság a takaróma hallgatást borítja rám az éjszakaamikor hosszú útra indulnak a vágyaks elidőznek a csípők hajlataibanhogy eltűnjenek a gyönyör kútjában
mi történt nem tudomvalami kínos átmenetsajog a szívem körül
25.
most eljátszom hogy nem fontosami nélkül nem tudok élnimert elmaradt a gyomorremegésa hiábavaló várakozásaz önigazolás apró tettei:én is érek valamitengem is lehet szeretnis én is tudok szeretni
jó hogy mindez már a múltés nem vágyom a nyakadraa csípődre melled kupolájáraringató öledremert testetlenül szerethetleknincs bennem esztelen vágyakozásminden jó így az elcsitult örömökbüszke magányábanmert én is voltam valakivalaha én is tudtam valamit
de hát ez nem játék:hiányodtól reggelig szenvedek
26 27
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
24.
valamikor sokat beszéltemnevet adtam a virágnak a szélnekaz arcon megbújó árnyékoknaka szív kalapáló mozdulatainaka szerelemnek amely kitakarjaa költőt
most a némaság a takaróma hallgatást borítja rám az éjszakaamikor hosszú útra indulnak a vágyaks elidőznek a csípők hajlataibanhogy eltűnjenek a gyönyör kútjában
mi történt nem tudomvalami kínos átmenetsajog a szívem körül
25.
most eljátszom hogy nem fontosami nélkül nem tudok élnimert elmaradt a gyomorremegésa hiábavaló várakozásaz önigazolás apró tettei:én is érek valamitengem is lehet szeretnis én is tudok szeretni
jó hogy mindez már a múltés nem vágyom a nyakadraa csípődre melled kupolájáraringató öledremert testetlenül szerethetleknincs bennem esztelen vágyakozásminden jó így az elcsitult örömökbüszke magányábanmert én is voltam valakivalaha én is tudtam valamit
de hát ez nem játék:hiányodtól reggelig szenvedek
28 29
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
26.
nem tudok mást mint szorongva vároma szomorú szavú éjszakátamikor leereszkedik homlokomra a sötéts az idő-ráncokban megbújik a gondolat
forgolódok a párnánkeresem az illatodatvalahol elveszett ebben a zaklatott időbenahol nincs más csak hasztalan keresésa hunyorgó csillagok faggatásaakik többet látnak mint én
nem tudok mást mint szorongva váromhalk lépteidet az éjszakábans elképzelem: távol tart tőlem a félelemmert nem akarok semmi mástcsak szép arcodat a párnámonaz illatodat amely beteríts elkísér reggelig
27.
rám ereszkedett a magányfehérbe öltöztek az órákbekerültem a gyógyító gépezet magányába
kíváncsian faggat a nővér és az orvosmit keresek én itt ahol a reménytmagukra gombolják az embereks ahol a napsütés a legjobb gyógyszer?
útitársaim új kínok felé indulnakvalakit mentő visz másokat a rokonokcsodálnak türelmetlenül:meddig még? vajon meddig?
jönnek az esték és az éjszakák:befejezetlen verssorok
28 29
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
26.
nem tudok mást mint szorongva vároma szomorú szavú éjszakátamikor leereszkedik homlokomra a sötéts az idő-ráncokban megbújik a gondolat
forgolódok a párnánkeresem az illatodatvalahol elveszett ebben a zaklatott időbenahol nincs más csak hasztalan keresésa hunyorgó csillagok faggatásaakik többet látnak mint én
nem tudok mást mint szorongva váromhalk lépteidet az éjszakábans elképzelem: távol tart tőlem a félelemmert nem akarok semmi mástcsak szép arcodat a párnámonaz illatodat amely beteríts elkísér reggelig
27.
rám ereszkedett a magányfehérbe öltöztek az órákbekerültem a gyógyító gépezet magányába
kíváncsian faggat a nővér és az orvosmit keresek én itt ahol a reménytmagukra gombolják az embereks ahol a napsütés a legjobb gyógyszer?
útitársaim új kínok felé indulnakvalakit mentő visz másokat a rokonokcsodálnak türelmetlenül:meddig még? vajon meddig?
jönnek az esték és az éjszakák:befejezetlen verssorok
30 31
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
28.
elmennek a látogatók:látom rajtuk az örömötami kiviszi őket ebből az épületbőlahol csörrennek a szikékés hűvösen fénylik a gondolat
látom rajtuk a menekülés örömétmert nem ők vannak a rettenetbenaz elmúlás előszobájábanaz injekciós tűk árnyékábannem őket dobják oldalra besorozva
ők kinyitják majd becsukjákmaguk mögött az ajtót
elviszik a reményt is
29.
nem kellene még összeszámolnihány darabból áll a múltmelyik sörnek volt jobb az íze
nem kellene még a csókokat visszaidéznisem a kamaszkor izzító gyötrelmeitaz örömöt kedvesem ölében
Évát Marit Ilonát
hagyni kellene őket a múltban kóborolniamikor még itt van a felfedezhető világkarjai között az életemamely lehetett volna más isde én ugyanaz maradtam:az elmúlás előszobájában
30 31
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
28.
elmennek a látogatók:látom rajtuk az örömötami kiviszi őket ebből az épületbőlahol csörrennek a szikékés hűvösen fénylik a gondolat
látom rajtuk a menekülés örömétmert nem ők vannak a rettenetbenaz elmúlás előszobájábanaz injekciós tűk árnyékábannem őket dobják oldalra besorozva
ők kinyitják majd becsukjákmaguk mögött az ajtót
elviszik a reményt is
29.
nem kellene még összeszámolnihány darabból áll a múltmelyik sörnek volt jobb az íze
nem kellene még a csókokat visszaidéznisem a kamaszkor izzító gyötrelmeitaz örömöt kedvesem ölében
Évát Marit Ilonát
hagyni kellene őket a múltban kóborolniamikor még itt van a felfedezhető világkarjai között az életemamely lehetett volna más isde én ugyanaz maradtam:az elmúlás előszobájában
32 33
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
30.
romokban is csodálható ez az épületa homlokzat a boltozat egy-egy ívea belátható panorámaamelyben egyszerre van együtt múlt és jelen
olykor még elámulokhogy meghat a Mars látványas kitüntetettnek érzem magam:hatvanezer évig várt rám az idős most szemembe zárom a pillanatot
nem lesz még egyszerahogy én is elmúlokegy óvatlan pillanatbancsodálkozás és rémület nélkül:ezt érdemeltem
31.
de jó lenne most bejárnigőgös melled csábító halmaits elmerülni szíveink dobbanásaiban
jó lenne nem hallani a vergődéstaz otthonát nem lelő vágybanmire kell ez a csend?mire jó ez a vers?
sorban kitéped a facsemetéketa lehullott leveleket elzavarta a széls a törzsek mint fekete felkiáltójelekkiáltoznak a jó ízű éjszakábanamikor alámerülnek a szerelmesekegymás húsában és idegeiben
32 33
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
30.
romokban is csodálható ez az épületa homlokzat a boltozat egy-egy ívea belátható panorámaamelyben egyszerre van együtt múlt és jelen
olykor még elámulokhogy meghat a Mars látványas kitüntetettnek érzem magam:hatvanezer évig várt rám az idős most szemembe zárom a pillanatot
nem lesz még egyszerahogy én is elmúlokegy óvatlan pillanatbancsodálkozás és rémület nélkül:ezt érdemeltem
31.
de jó lenne most bejárnigőgös melled csábító halmaits elmerülni szíveink dobbanásaiban
jó lenne nem hallani a vergődéstaz otthonát nem lelő vágybanmire kell ez a csend?mire jó ez a vers?
sorban kitéped a facsemetéketa lehullott leveleket elzavarta a széls a törzsek mint fekete felkiáltójelekkiáltoznak a jó ízű éjszakábanamikor alámerülnek a szerelmesekegymás húsában és idegeiben
34 35
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
32.
fölöttem egy falevél hullani készülaztán az ölemben lassú véget érfigyelmeztet talánhogy volt s aztán semmivé lett?
régóta tudom de olykor tiltakozoma nemlét parancsa ellenpedig nincs róla tapasztalatomse rossz se jóakár az életről amelyben a viszonyításokrabjai vagyunk csupán
kóstolgatjuk a pillanatokatmint kedvesünk ajkáts azt hisszük nincs annál jobba halálban sem
33.
egy hatalmas bükkfa leveleitmohón kóstolgatja a feltámadt szélelsodorja a szeptember végi szép időtamely még a kórházi szobában is vigasztal
aranyát vesztegeti a bükks mellette a terpeszkedő gyertyánszétszórja a nyarat meg a tavaszta viharnak feszülő ág öröméta nyári fürdőzésts a villámok előli menekülést
még néhány hét s talpaim alattsikoltozó táncba fognakaz összetöpörödött levelek
34 35
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
32.
fölöttem egy falevél hullani készülaztán az ölemben lassú véget érfigyelmeztet talánhogy volt s aztán semmivé lett?
régóta tudom de olykor tiltakozoma nemlét parancsa ellenpedig nincs róla tapasztalatomse rossz se jóakár az életről amelyben a viszonyításokrabjai vagyunk csupán
kóstolgatjuk a pillanatokatmint kedvesünk ajkáts azt hisszük nincs annál jobba halálban sem
33.
egy hatalmas bükkfa leveleitmohón kóstolgatja a feltámadt szélelsodorja a szeptember végi szép időtamely még a kórházi szobában is vigasztal
aranyát vesztegeti a bükks mellette a terpeszkedő gyertyánszétszórja a nyarat meg a tavaszta viharnak feszülő ág öröméta nyári fürdőzésts a villámok előli menekülést
még néhány hét s talpaim alattsikoltozó táncba fognakaz összetöpörödött levelek
36 37
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
34.
nem szerettem soha szerelmesebbenarcod hűvösében a fénylő csodákatmint most amikor távozni készüla hódító indulat:szívem Niagarája
már csak büszke emléktábortűz melletti mesés indulat:átöleltélnem volt szavam a repülés örömérede magam alatt láttam a világotminden finom rezdülését moccanásátnappalait és éjszakáitszülető gyermekeit – téged
35.
most nem fojtogat a sírásmessze van már amit elhagytampedig kinyújtott kezem szinte eléride nem akarok utánanyúlni senkinekbeleélek ebbe az őszi csendbea fák suttogó beszédébea madárszó nélküli némaságba
csak a vonalak vezetik a tekintetemeta félbetört sorokaz elhagyott gondolatokahonnan nem lehet már bejárniaz elsüllyedő világ határaitkegyelmet kérni a nem létezőtől: benned sem hiszek
36 37
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
34.
nem szerettem soha szerelmesebbenarcod hűvösében a fénylő csodákatmint most amikor távozni készüla hódító indulat:szívem Niagarája
már csak büszke emléktábortűz melletti mesés indulat:átöleltélnem volt szavam a repülés örömérede magam alatt láttam a világotminden finom rezdülését moccanásátnappalait és éjszakáitszülető gyermekeit – téged
35.
most nem fojtogat a sírásmessze van már amit elhagytampedig kinyújtott kezem szinte eléride nem akarok utánanyúlni senkinekbeleélek ebbe az őszi csendbea fák suttogó beszédébea madárszó nélküli némaságba
csak a vonalak vezetik a tekintetemeta félbetört sorokaz elhagyott gondolatokahonnan nem lehet már bejárniaz elsüllyedő világ határaitkegyelmet kérni a nem létezőtől: benned sem hiszek
38 39
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
36.
a zsombékos területrőlkiemelkedik egy talpalatnyi szigetamely bizonytalanságával is megtartott
önmagát kereső kamasz szívemtéged talált Ilonacsóktalanul öleléstelenül
szavaid kereszttüzében olykor megsemmisültemde akartál engemet ahogy én iste is nyugtalan kereső voltáls kioltottuk egymástmielőtt megadta volna magát a lélek
látod ma is azzal a kamasz vággyalszeretlek
37.
nyakamba zúdult a rossz időeső veri az ablakotdobálja a szél a lassan múló órákatbeteríti a park ösvényeitahol rád várt minden gondolat
lestem a kaput hátha megvillanaz alakod a simogató fénybende elmaradtálahogyan az őszi napsütés iscsupán a szél borzolja a fákatkergeti az elszáradt leveleket
micsoda idő ez mondd?
sirat a nappal és az este:egy vagyok velük
38 39
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
36.
a zsombékos területrőlkiemelkedik egy talpalatnyi szigetamely bizonytalanságával is megtartott
önmagát kereső kamasz szívemtéged talált Ilonacsóktalanul öleléstelenül
szavaid kereszttüzében olykor megsemmisültemde akartál engemet ahogy én iste is nyugtalan kereső voltáls kioltottuk egymástmielőtt megadta volna magát a lélek
látod ma is azzal a kamasz vággyalszeretlek
37.
nyakamba zúdult a rossz időeső veri az ablakotdobálja a szél a lassan múló órákatbeteríti a park ösvényeitahol rád várt minden gondolat
lestem a kaput hátha megvillanaz alakod a simogató fénybende elmaradtálahogyan az őszi napsütés iscsupán a szél borzolja a fákatkergeti az elszáradt leveleket
micsoda idő ez mondd?
sirat a nappal és az este:egy vagyok velük
40 41
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
38.
lassan karikába görbülnek az ujjaimegymás után gyűrűt formáznaks eltűnik belőlük a parázscsak botladoznakkeresgélnek a papíron
emléket vadásznakamikor még csodákról meséltekvégigfutottak a gerinc meredélyéns újra rajzolták a lány arcokatvagy megpihentek a csípők kerületén
beszédes ujjaimmeghajoltatok az időnekelhagytatok nem tudtalakvisszatartanibenneteket
39.
ennyi kell csak hogy térdre kényszerüljeks megadja magát bennem a vágyelég ha felhő takarja az égboltots ritkás eső veri az arcomat?
elég ha fehér falak közé szorít a magánys elmarad az egyetlen hívásmert én sem akarom máramiért egyszer kifordítottam a bőrömet?
vegyületek vegyszerek áramlatok játékaminden ami bennem lassuló hullámokat vers a többi csak illúzió?
vagy ez is az injekció maradékaami elmúlik s magamra hagyaz ágyon
40 41
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
38.
lassan karikába görbülnek az ujjaimegymás után gyűrűt formáznaks eltűnik belőlük a parázscsak botladoznakkeresgélnek a papíron
emléket vadásznakamikor még csodákról meséltekvégigfutottak a gerinc meredélyéns újra rajzolták a lány arcokatvagy megpihentek a csípők kerületén
beszédes ujjaimmeghajoltatok az időnekelhagytatok nem tudtalakvisszatartanibenneteket
39.
ennyi kell csak hogy térdre kényszerüljeks megadja magát bennem a vágyelég ha felhő takarja az égboltots ritkás eső veri az arcomat?
elég ha fehér falak közé szorít a magánys elmarad az egyetlen hívásmert én sem akarom máramiért egyszer kifordítottam a bőrömet?
vegyületek vegyszerek áramlatok játékaminden ami bennem lassuló hullámokat vers a többi csak illúzió?
vagy ez is az injekció maradékaami elmúlik s magamra hagyaz ágyon
42 43
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
40.
jaj dehogy kívánomhogy kihajtson benned a halálomelfogyjak mint az ünnepi gyertyaaz asztalon hagyva ellobogvatűzre sose várvahitetlenül a feltámadásra
az is minek ha nem vagy velemha elkerülöd az életemha nem muzsikálsz a lázadó csendbenha kihajózhatok a végtelenbe
jaj dehogy kívánomhogy kihajtson benned a halálomhadd álldogáljak még előtted:nézd a fényeket a homlokomon
41.
tarkómat veri a déli napsugárde nem akarok fellázadnisorsod hiányod ellen
most nem vagy ittde valahol a közelemben lélegzelhallom néha a hangodats azt hiszem: mégis van reménylám veri a tarkómat a napsugárs megtelek hittel ragyogással
szárnyait emelgeti az öröms egy pillanatra elfelejtem:útra készülök én isahogyan a többiek is akiknek a tarkójátveri a déli napsugár
42 43
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
40.
jaj dehogy kívánomhogy kihajtson benned a halálomelfogyjak mint az ünnepi gyertyaaz asztalon hagyva ellobogvatűzre sose várvahitetlenül a feltámadásra
az is minek ha nem vagy velemha elkerülöd az életemha nem muzsikálsz a lázadó csendbenha kihajózhatok a végtelenbe
jaj dehogy kívánomhogy kihajtson benned a halálomhadd álldogáljak még előtted:nézd a fényeket a homlokomon
41.
tarkómat veri a déli napsugárde nem akarok fellázadnisorsod hiányod ellen
most nem vagy ittde valahol a közelemben lélegzelhallom néha a hangodats azt hiszem: mégis van reménylám veri a tarkómat a napsugárs megtelek hittel ragyogással
szárnyait emelgeti az öröms egy pillanatra elfelejtem:útra készülök én isahogyan a többiek is akiknek a tarkójátveri a déli napsugár
44 45
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
42.
nem akarok mást csak amit szeretnék:megfürdetni arcomat a fénybencsodálni a játékota pazarló örömöts magammal vinni ezt a látomást:
mert velem hal az én világoma félelmem és a vágyakozásoma hiúságom és az öntelt szerepjátszásoma jóságom és az ölelésema sok-sok név amit a szerelemnek adtam
nem lehet más:ez voltam én az egyetlen vendégaki utakat keresettde nem talált
43.
olyan csend lett mintha a túlsó partonnéznék körüls megriasztana az alkonyat
egyszerre eltűnt a fényegybeolvadtak a fákláthatatlan lett a madarak repülésede a hold még megbújt a felhők mögötta lomha mozdulatokelcsendesültek
nem láttam semmit de belülre vetítetta nem szűnő gondolatamely élesen kimetsz az időbőla félelemből és a hallgatásbóls tenyerére vesz a vágyminden éjszaka
44 45
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
42.
nem akarok mást csak amit szeretnék:megfürdetni arcomat a fénybencsodálni a játékota pazarló örömöts magammal vinni ezt a látomást:
mert velem hal az én világoma félelmem és a vágyakozásoma hiúságom és az öntelt szerepjátszásoma jóságom és az ölelésema sok-sok név amit a szerelemnek adtam
nem lehet más:ez voltam én az egyetlen vendégaki utakat keresettde nem talált
43.
olyan csend lett mintha a túlsó partonnéznék körüls megriasztana az alkonyat
egyszerre eltűnt a fényegybeolvadtak a fákláthatatlan lett a madarak repülésede a hold még megbújt a felhők mögötta lomha mozdulatokelcsendesültek
nem láttam semmit de belülre vetítetta nem szűnő gondolatamely élesen kimetsz az időbőla félelemből és a hallgatásbóls tenyerére vesz a vágyminden éjszaka
46 47
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
44.
de jó lenne reggelenteelmerülni a végtelenbende jó lenne estelenteelmerülni a rengetegben
fűvel takaróznékcsillagok fényében arcomat megfürösztenémbejárnám a sűrű titkotmegfejteném a régi titkotszéthajtanám az ágakats megkeresném a fényes tisztástahol tündér lányok álmokat szövögetnekamelyeket felkap a széls lebegnek a kék égbolton –amíg el nem alszom
45.
öledben rózsaszirmok pihenneksimogatom a sziromleveleket:ujjaim között ringatóznakillatuk rátelepszik az arcomrabeleszédülök a vágybaa rózsaillatú álmodozásba
amikor megérkezik az éjszakahanyatt vetem magam az ágyons arcomra hullnak a rózsaszirmokazt hiszem tenger vagyokamelyen himbálóznak a levelekde valamilyen sűrű köd támadnem látok nem hallokcsak az illatodat érzem
46 47
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
44.
de jó lenne reggelenteelmerülni a végtelenbende jó lenne estelenteelmerülni a rengetegben
fűvel takaróznékcsillagok fényében arcomat megfürösztenémbejárnám a sűrű titkotmegfejteném a régi titkotszéthajtanám az ágakats megkeresném a fényes tisztástahol tündér lányok álmokat szövögetnekamelyeket felkap a széls lebegnek a kék égbolton –amíg el nem alszom
45.
öledben rózsaszirmok pihenneksimogatom a sziromleveleket:ujjaim között ringatóznakillatuk rátelepszik az arcomrabeleszédülök a vágybaa rózsaillatú álmodozásba
amikor megérkezik az éjszakahanyatt vetem magam az ágyons arcomra hullnak a rózsaszirmokazt hiszem tenger vagyokamelyen himbálóznak a levelekde valamilyen sűrű köd támadnem látok nem hallokcsak az illatodat érzem
47.
nem akarom hogy így legyen:nehezen mozgó ujjaim belebotlanaka simogatásbakikopik belőlem az indulatmár csak a politika köszvénye fájs a szoknyák fellibbenő viharaelől menekülök
nem akarom hogy így legyena csípőd játéka a legszebb dallams koncertet ad minden mozdulatodamikor megállsz a fénybenilyenkor átvilágít rajtad a múltams én is az vagyokakinek egyszer szerettél
46.
kacag a bőröd kacag a száds ebben a jóízű nevetésbenmeghalni készül a fájdalom
feszülő bimbóid között egyensúlyozokmint valami kötéltáncoséletre-halálra egyetlen diadalra
férfi önzésem ünnepet akarpedig tovatűnt a napsütésfelhajtja a szél a felhőketvillámok cikáznak az őszi tájban
itt maradtam elárvultancsak a csendben keresgélekhátha megtalálom ma méga hangodat
48 49
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
47.
nem akarom hogy így legyen:nehezen mozgó ujjaim belebotlanaka simogatásbakikopik belőlem az indulatmár csak a politika köszvénye fájs a szoknyák fellibbenő viharaelől menekülök
nem akarom hogy így legyena csípőd játéka a legszebb dallams koncertet ad minden mozdulatodamikor megállsz a fénybenilyenkor átvilágít rajtad a múltams én is az vagyokakinek egyszer szerettél
46.
kacag a bőröd kacag a száds ebben a jóízű nevetésbenmeghalni készül a fájdalom
feszülő bimbóid között egyensúlyozokmint valami kötéltáncoséletre-halálra egyetlen diadalra
férfi önzésem ünnepet akarpedig tovatűnt a napsütésfelhajtja a szél a felhőketvillámok cikáznak az őszi tájban
itt maradtam elárvultancsak a csendben keresgélekhátha megtalálom ma méga hangodat
48 49
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
49.
visszafelé vezet ez az útelhagyott fenyvesekbea Mátra zúgó szakadékaibaaz alattam elterülő végtelenbe
visszafelé vezet ez az úta szerelmes éjszakákbaa gyötrődő vallomásokbaaz önigazolások fájdalmaibaa feltáruló ölek izzásábaamikor remegő testtel vártama megsemmisülés örömétmert nem akartam mástmint hallani a sejtekhangos harsonáját
48.
ahogy emelkedik a fénya látóhatár pereméns előbújnak a fákon a leveleka madarak széthasítjáka csend komor vásznátegyre pontosabban látom:
valami bánat készülődik a tájbanvalami fájdalmas otthontalanságegyre növekszik a hiánys a nap is eltakarja az arcátmert amit láthatnase nem szép se nem ünnepi:szürke ruhás katonák vonulnaka közeledő éjszakába
50 51
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
49.
visszafelé vezet ez az útelhagyott fenyvesekbea Mátra zúgó szakadékaibaaz alattam elterülő végtelenbe
visszafelé vezet ez az úta szerelmes éjszakákbaa gyötrődő vallomásokbaaz önigazolások fájdalmaibaa feltáruló ölek izzásábaamikor remegő testtel vártama megsemmisülés örömétmert nem akartam mástmint hallani a sejtekhangos harsonáját
48.
ahogy emelkedik a fénya látóhatár pereméns előbújnak a fákon a leveleka madarak széthasítjáka csend komor vásznátegyre pontosabban látom:
valami bánat készülődik a tájbanvalami fájdalmas otthontalanságegyre növekszik a hiánys a nap is eltakarja az arcátmert amit láthatnase nem szép se nem ünnepi:szürke ruhás katonák vonulnaka közeledő éjszakába
50 51
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
51.
ez most már mindig így lesznem marad más mint az egymásracsodálkozó falaks egy berepülő méhecske lassú verdesésefigyelmeztet sorsom erővonalaira?
hallgatnak a képekmár azt sem mondják el hol készültekmilyen városok kis utcácskáibanálltam meg remegő szívvela felismerés csodálatával
de ez az elsárguló harangtoronymár megadta magát az időneklassan utolsót kongataz óra is
50.
fekete zászlóként lobog az ismerősömszótlanul sír mit mondhatnaaz elmúlás égboltja alattaki megízlelte a halál fájdalmát
nem akarok még elmennielőttem itt hever a jegyzetfüzets még annyi mindenamit kijavíthat a képzelets mérlegre teheti az idő
szép lehet a várakozás isamikor kedvesünk arca fölöttfelnyíló pillantására szomjazunkmert elférünk bennehalálig
52 53
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
51.
ez most már mindig így lesznem marad más mint az egymásracsodálkozó falaks egy berepülő méhecske lassú verdesésefigyelmeztet sorsom erővonalaira?
hallgatnak a képekmár azt sem mondják el hol készültekmilyen városok kis utcácskáibanálltam meg remegő szívvela felismerés csodálatával
de ez az elsárguló harangtoronymár megadta magát az időneklassan utolsót kongataz óra is
50.
fekete zászlóként lobog az ismerősömszótlanul sír mit mondhatnaaz elmúlás égboltja alattaki megízlelte a halál fájdalmát
nem akarok még elmennielőttem itt hever a jegyzetfüzets még annyi mindenamit kijavíthat a képzelets mérlegre teheti az idő
szép lehet a várakozás isamikor kedvesünk arca fölöttfelnyíló pillantására szomjazunkmert elférünk bennehalálig
52 53
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
53.
a radiátorban pattog a közeledő télde a csontjaim is szorgosan jeleznekaz utolsó levelek lebegnek a szélbenmint akik tétováznaktiltakoznak
a felhők lassan felkúsznak az égres napokig ott maradnaka napfényt tablettával pótoljukaz erdei gyümölcsöket vitamin porokkalmindenre talál pótlékot az elmedobozban jön a nagyvilágs csodálkozva felemeli fejét a gyermek:lehunyja kék szemét az ég – nem értem nem értem
52.
a fényérzékeny lemezennem bomlik tovább az életemde most már digitálisan is megmaradha megússza karcolás nélküls lesz benned kíváncsiságráhajolni az arcomrakifaggatni a barázdáimatmegkeresni magad ebben az igen-neminformációs áradatbanhiszen ott állok az Eiffel-torony tetejéns előttem hömpölyög a Szajnaarrébb a Saint Michel ballaga Notre-Dame-ba egy csöndesfohászra
54 55
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
53.
a radiátorban pattog a közeledő télde a csontjaim is szorgosan jeleznekaz utolsó levelek lebegnek a szélbenmint akik tétováznaktiltakoznak
a felhők lassan felkúsznak az égres napokig ott maradnaka napfényt tablettával pótoljukaz erdei gyümölcsöket vitamin porokkalmindenre talál pótlékot az elmedobozban jön a nagyvilágs csodálkozva felemeli fejét a gyermek:lehunyja kék szemét az ég – nem értem nem értem
52.
a fényérzékeny lemezennem bomlik tovább az életemde most már digitálisan is megmaradha megússza karcolás nélküls lesz benned kíváncsiságráhajolni az arcomrakifaggatni a barázdáimatmegkeresni magad ebben az igen-neminformációs áradatbanhiszen ott állok az Eiffel-torony tetejéns előttem hömpölyög a Szajnaarrébb a Saint Michel ballaga Notre-Dame-ba egy csöndesfohászra
54 55
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
55.
amikor a reggeli remény a tükör előtt megállítlátom egy ránccal gyarapodtammert nem voltál velem éjszaka
körülkerítetted a szíveds nem volt erőm kihúzni a karókatamelyek birodalmad határaitkonok hittel megjelölték
ezért nyitott szemmel vártam a csodáta hajnalt amint elhúzza a függönyts beárad a szobába a fény:álmodoztam aztán hangosan rám szólta vekker
54.
tiltakozásomat a szomszéd se hallja:a fejhallgatóból ostoba zene szólvagy ismétlődő zörej ez inkábbideges rángás a feszült izmokban
jaj elhagyott az asszonyidegen mezőkön virágot tépkedkora őszi köd ereszkedik az arcára
keresi a réten az ösvénytmíg fecsegő szarka repül fölöttede alig találja a fészketkönnycsepp fut le a szemébőls összekeveredika köddel meg a harmattal:
nem talál haza sohasem
56 57
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
55.
amikor a reggeli remény a tükör előtt megállítlátom egy ránccal gyarapodtammert nem voltál velem éjszaka
körülkerítetted a szíveds nem volt erőm kihúzni a karókatamelyek birodalmad határaitkonok hittel megjelölték
ezért nyitott szemmel vártam a csodáta hajnalt amint elhúzza a függönyts beárad a szobába a fény:álmodoztam aztán hangosan rám szólta vekker
54.
tiltakozásomat a szomszéd se hallja:a fejhallgatóból ostoba zene szólvagy ismétlődő zörej ez inkábbideges rángás a feszült izmokban
jaj elhagyott az asszonyidegen mezőkön virágot tépkedkora őszi köd ereszkedik az arcára
keresi a réten az ösvénytmíg fecsegő szarka repül fölöttede alig találja a fészketkönnycsepp fut le a szemébőls összekeveredika köddel meg a harmattal:
nem talál haza sohasem
56 57
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
57.
sajog nyilall vagy csak tompán fájfigyelmeztet a létezésremeg arra is hogy fájdalmas búcsút intaz a néhány évtizedamit magam mögött hagytam
szívem rejtelmes zugaibanolykor feltámadnak a régi mozdulatoks megtelik zenével az élet
kacagásban fürdik az októberazt várom hogy egyszer megállítkedvesem mosolyaegymásra nézünk s ebben a pillanatbanarcra borul a bánat
sajnálomsajnálom
56.
talán szólni kellene a reményrőla lassan vonuló felhőkrőlamelyek a reggeli kávéra ülnek
az álmodozásrólmelleid igézetérőla bátorító ölelésről
de fogva tart a képzeletnem menekülhetek a szóképeka makrancos igék közé
magamra maradtamtapsolhat körülöttem aki bánts én már-már megadom a kegyelemdöfésta pillanatnak
58 59
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
57.
sajog nyilall vagy csak tompán fájfigyelmeztet a létezésremeg arra is hogy fájdalmas búcsút intaz a néhány évtizedamit magam mögött hagytam
szívem rejtelmes zugaibanolykor feltámadnak a régi mozdulatoks megtelik zenével az élet
kacagásban fürdik az októberazt várom hogy egyszer megállítkedvesem mosolyaegymásra nézünk s ebben a pillanatbanarcra borul a bánat
sajnálomsajnálom
56.
talán szólni kellene a reményrőla lassan vonuló felhőkrőlamelyek a reggeli kávéra ülnek
az álmodozásrólmelleid igézetérőla bátorító ölelésről
de fogva tart a képzeletnem menekülhetek a szóképeka makrancos igék közé
magamra maradtamtapsolhat körülöttem aki bánts én már-már megadom a kegyelemdöfésta pillanatnak
58 59
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
59.
nem vagyok azonos a virággalsem az őszi elmúlássalsem a ház falán emelkedő sötéttelnem érzem az elszáradó fű fájdalmátsem a fák roppanó gerincét
inkább vagyok halk tűnődéshelyét kereső gondolatfutó fény kedvesem homlokánmadárröpte a huzatos éjszakábanaz egybefolyó harmat a szélvédőnvagy a fagyba dermedő idő
inkább vagyok a kacagása könnyű paplan alattölelés előtt
58.
még ma vagy talán holnapkigombolt inggel a kora őszi csöndbenamikor az árvácskák szemébenpuha könnycseppek remegnek
talán holnaputánnekilódulok az éjszakánaks megkeresem a kiégett álmokata padon várakozó pillanatokat:
egymás vállához simulnak a vágyaks amíg földre csorog a Tejút fényeelindulnak a múltbaahol volt még jövő is nem csak jelenmutatta meg szép arcát
itt hagylak
60 61
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
59.
nem vagyok azonos a virággalsem az őszi elmúlássalsem a ház falán emelkedő sötéttelnem érzem az elszáradó fű fájdalmátsem a fák roppanó gerincét
inkább vagyok halk tűnődéshelyét kereső gondolatfutó fény kedvesem homlokánmadárröpte a huzatos éjszakábanaz egybefolyó harmat a szélvédőnvagy a fagyba dermedő idő
inkább vagyok a kacagása könnyű paplan alattölelés előtt
58.
még ma vagy talán holnapkigombolt inggel a kora őszi csöndbenamikor az árvácskák szemébenpuha könnycseppek remegnek
talán holnaputánnekilódulok az éjszakánaks megkeresem a kiégett álmokata padon várakozó pillanatokat:
egymás vállához simulnak a vágyaks amíg földre csorog a Tejút fényeelindulnak a múltbaahol volt még jövő is nem csak jelenmutatta meg szép arcát
itt hagylak
60 61
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
61.
hallgatnak a mozdulataimahogy ebben a ködös őszbenmegbújik a napfény is
mintha mély álomra készülődnéneka gondolatokezek a konok legényekakiknek az arca könnyel fut teleha rátalálnak egy mosolyraamelyik messziről közeledik az éjszakábóls egyre nagyobb lesz
megnő mint a reménymint az álmodozás árnyékaszobám falán amikor hiába váromhogy megérkezz
60.
ágaskodó paripa szárnyas lógyőzni és szabadulni akaró ménnem igáz le csak a gondolata formába kényszerített vágyakozása metaforák konok hűségea verslábak ütemes zakatolása
csak nyújtózkodom a zabla utánerőtlen karral görcsös ujjakkals csak abban bízhatokhogy megszelídül ez a paripas mint egykor gyermekkorombana hátára enged – lassan elrepül velem
felszabadítja a képzeletem
62 63
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
61.
hallgatnak a mozdulataimahogy ebben a ködös őszbenmegbújik a napfény is
mintha mély álomra készülődnéneka gondolatokezek a konok legényekakiknek az arca könnyel fut teleha rátalálnak egy mosolyraamelyik messziről közeledik az éjszakábóls egyre nagyobb lesz
megnő mint a reménymint az álmodozás árnyékaszobám falán amikor hiába váromhogy megérkezz
60.
ágaskodó paripa szárnyas lógyőzni és szabadulni akaró ménnem igáz le csak a gondolata formába kényszerített vágyakozása metaforák konok hűségea verslábak ütemes zakatolása
csak nyújtózkodom a zabla utánerőtlen karral görcsös ujjakkals csak abban bízhatokhogy megszelídül ez a paripas mint egykor gyermekkorombana hátára enged – lassan elrepül velem
felszabadítja a képzeletem
62 63
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
63.
a hosszú hallgatás után megszólaloka számban otthonra lelnek a mondatokízlelem őket mint a múlt jó ízeitelmeszesedett testüket ropogtatom:együtt tornázom velüka kiáltásnyi csendbens a virrasztó órák türelmetlen dobbanásaiban
mindent megteszekmert szükségem van erre a tudományrahátha szólhatok a falnakamelyik körülvesz ledönthetetlenüls az éjszakának:engedje a napfényt szemhéjaid aláhátha mégis megismersz
62.
szavak: magányos álmodozókszavak: szerelemre szomjasakszavak: gyönyör után futkosók éjszakaszavak: kijózanító hűvös nappali igékszavak: izzadt tenyerekszavak: ölbe bújó félelmekszavak: önhitt látomások egyedülszavak: felparázsló vágyak az ágyban
szavak: nem tudtok megmenteni mégsemebben a lázas alkonyatbanamikor fölizzanak a levelek a fákons dermedten vacog a pillanathol vagytok hűséges szavaims ti elkódorgó mondataim?
64 65
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
63.
a hosszú hallgatás után megszólaloka számban otthonra lelnek a mondatokízlelem őket mint a múlt jó ízeitelmeszesedett testüket ropogtatom:együtt tornázom velüka kiáltásnyi csendbens a virrasztó órák türelmetlen dobbanásaiban
mindent megteszekmert szükségem van erre a tudományrahátha szólhatok a falnakamelyik körülvesz ledönthetetlenüls az éjszakának:engedje a napfényt szemhéjaid aláhátha mégis megismersz
62.
szavak: magányos álmodozókszavak: szerelemre szomjasakszavak: gyönyör után futkosók éjszakaszavak: kijózanító hűvös nappali igékszavak: izzadt tenyerekszavak: ölbe bújó félelmekszavak: önhitt látomások egyedülszavak: felparázsló vágyak az ágyban
szavak: nem tudtok megmenteni mégsemebben a lázas alkonyatbanamikor fölizzanak a levelek a fákons dermedten vacog a pillanathol vagytok hűséges szavaims ti elkódorgó mondataim?
64 65
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
65.
szerelem szerelemte voltál az életemszerelem szerelemátvágtattál az életen
megmártóztam a tekintetedbens elgyávultam tőlemegérintettél: ma is éget az ujjad begyehozzám bújtál: ma is izzad a tenyerem
ha egyszer-egyszer megöleltéljó volt nem lenni akkorde ma csak a darabjait keresema kifordító indulatnak
eltévedtem ebben a hatalmas erdőben – falánk vadak étke leszek
64.
talán az utolsó napsütés veri az ablakots aztán köd ereszkedik a vállunkranyögnek a levelek a talpunk alatta kökény sírósra húzza a szánkat
egy-egy elkésett virág még szirmot bontde lassan fagy-kaszát suhint a novembers a kórház ablakán kibámulvamegfogyatkozik bennünk a remény is
beledermedünk az elmúlásbalelassulnak a tiltakozó mozdulatokegy hetes hírek leszünk a fájdalombans utána mindenki várakozika tavaszra
66 67
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
65.
szerelem szerelemte voltál az életemszerelem szerelemátvágtattál az életen
megmártóztam a tekintetedbens elgyávultam tőlemegérintettél: ma is éget az ujjad begyehozzám bújtál: ma is izzad a tenyerem
ha egyszer-egyszer megöleltéljó volt nem lenni akkorde ma csak a darabjait keresema kifordító indulatnak
eltévedtem ebben a hatalmas erdőben – falánk vadak étke leszek
64.
talán az utolsó napsütés veri az ablakots aztán köd ereszkedik a vállunkranyögnek a levelek a talpunk alatta kökény sírósra húzza a szánkat
egy-egy elkésett virág még szirmot bontde lassan fagy-kaszát suhint a novembers a kórház ablakán kibámulvamegfogyatkozik bennünk a remény is
beledermedünk az elmúlásbalelassulnak a tiltakozó mozdulatokegy hetes hírek leszünk a fájdalombans utána mindenki várakozika tavaszra
66 67
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
67.
talán csak ez a sóhajtás maradtkikopott belőlem a lendületeltűnt a hit hogy a világ jóra változiks nemcsak az izmok feszülteka nedvek keringtek eszeveszettenhanem az értékek is magasra nőttek
aztán céltalan hangyaboly lett az életegymást kioltó indulatokreménytelen vágyakozáshogy még összerakhatók a cserepek
de nem lehet
végképp elengedett a képzeletnem akarok már utánad se menni:kiszáradt az emlékezetem
66.
egyszer abbamarad a sírásnézek a pillanat után könnytelenüls úgy teszek mintha nem fájnamint aki engedtehogy lassan kifossza az idő
ülök egy erdei padonsimogatom a haldokló virágokats magányomat tartom magam föléhogy meg ne ázzak
elkocog mellettem egy férfiliheg mint aki az út végére értpedig csak most kezdődik minden:a szembesülés szomorúsága
68 69
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
67.
talán csak ez a sóhajtás maradtkikopott belőlem a lendületeltűnt a hit hogy a világ jóra változiks nemcsak az izmok feszülteka nedvek keringtek eszeveszettenhanem az értékek is magasra nőttek
aztán céltalan hangyaboly lett az életegymást kioltó indulatokreménytelen vágyakozáshogy még összerakhatók a cserepek
de nem lehet
végképp elengedett a képzeletnem akarok már utánad se menni:kiszáradt az emlékezetem
66.
egyszer abbamarad a sírásnézek a pillanat után könnytelenüls úgy teszek mintha nem fájnamint aki engedtehogy lassan kifossza az idő
ülök egy erdei padonsimogatom a haldokló virágokats magányomat tartom magam föléhogy meg ne ázzak
elkocog mellettem egy férfiliheg mint aki az út végére értpedig csak most kezdődik minden:a szembesülés szomorúsága
68 69
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
69.
a napok nem követik egymástnem ölelkezik a kedd és a szerdaátcsapnak a parti sziklák fölöttmint a viharos tenger hullámai
valahonnan messziről indul a hétfős máris szíven talál a szombatamikor siet velem az ösvény ishogy a kedvesemhez mielőbb elérjek
aztán gyászba öltözik a vasárnapszerdáig suttogom a szavakata talányos igéketamelyek messze lökneks negyven év távolábólkeresem a partot
68.
elszivárognak a napokmint a víz a nyári homokonegy pillanat alatt tovatűnikami az előbb még úgy hevítetta reményt takarta fölibémhogy a bánat alatt meg ne ázzak
elszivárognak a napokkiszáradt torkú emlékek köröznek fölöttemszótlanok mint bennem a keserűségcsak keresem az igéketamelyek megdöngethetikszíved konok börtönét
70 71
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
69.
a napok nem követik egymástnem ölelkezik a kedd és a szerdaátcsapnak a parti sziklák fölöttmint a viharos tenger hullámai
valahonnan messziről indul a hétfős máris szíven talál a szombatamikor siet velem az ösvény ishogy a kedvesemhez mielőbb elérjek
aztán gyászba öltözik a vasárnapszerdáig suttogom a szavakata talányos igéketamelyek messze lökneks negyven év távolábólkeresem a partot
68.
elszivárognak a napokmint a víz a nyári homokonegy pillanat alatt tovatűnikami az előbb még úgy hevítetta reményt takarta fölibémhogy a bánat alatt meg ne ázzak
elszivárognak a napokkiszáradt torkú emlékek köröznek fölöttemszótlanok mint bennem a keserűségcsak keresem az igéketamelyek megdöngethetikszíved konok börtönét
70 71
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
71.
elköszönök tőledmosolygó szavú kamasz illatú Ilonamesszire szaladtálelrejtőztél a négy évtized erdejében
nem talállak csak félárnyékos arcodébresztget éjjelenteszigorú szemedben ha néha megálltamláthatatlan ellenféllel viaskodtammert nem tudtam: elég vagyok önmagam
csak az kell nekedha erővel megtartom a te hitedets nem temet maga alá az önsajnálatmert van élet azon is túl – talán
70.
most sorban el kellene köszönni tőletekszívem szögletében álmodozókremegő gyomorral vágyakozóknyitott tenyereket egymásba préselők
ott ülünk a mozik hátsó sorábans útjára indul a remegésmegszédülünk de kutatjuk a ruha ráncaitbelebotlunk a blúz buckáibas megrettenünk amikor tenyerünkönmegérezzük a kedves szívverését
mert az ő teste is kiabál a csendbena mozgó s villódzó fénysugárbanmozdulatlanul biztat:járjuk be végig az utat
72 73
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
71.
elköszönök tőledmosolygó szavú kamasz illatú Ilonamesszire szaladtálelrejtőztél a négy évtized erdejében
nem talállak csak félárnyékos arcodébresztget éjjelenteszigorú szemedben ha néha megálltamláthatatlan ellenféllel viaskodtammert nem tudtam: elég vagyok önmagam
csak az kell nekedha erővel megtartom a te hitedets nem temet maga alá az önsajnálatmert van élet azon is túl – talán
70.
most sorban el kellene köszönni tőletekszívem szögletében álmodozókremegő gyomorral vágyakozóknyitott tenyereket egymásba préselők
ott ülünk a mozik hátsó sorábans útjára indul a remegésmegszédülünk de kutatjuk a ruha ráncaitbelebotlunk a blúz buckáibas megrettenünk amikor tenyerünkönmegérezzük a kedves szívverését
mert az ő teste is kiabál a csendbena mozgó s villódzó fénysugárbanmozdulatlanul biztat:járjuk be végig az utat
72 73
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
73.
nem lehetett másképpencsak úgy hogy gyermekek gyűrűjébenlassan elért hozzám a mosolyodmint aki védekezikmert udvarias szavakat szólhatén pedig izzadt tenyeremet gyűrögettemhátam mögött a múlt minden tévedése
nem tehettem mást: lélekben térdre hulltams engedtem magam záporban fürödnide Ilona ellépett tőlemnem a földön jártszívemen taposott játszi könnyűséggel
akkor megindultak a hegyek:temetetlen éjszakáim
72.
levelekben az eltűnt ifjúság – mint valami öreg nyomolvasókeresem a múltategy betű meglepő hajlatátfaggatom a színes rajzokategy-egy idegen nyelv töredékeitaz olvasmányok kikandikáló hőseitakik leültek az ágyam széléres velem együtt hangosan mondták:Ilona és Cyr!
ti befelé álmodozókerőtlen szerelmesekakiknek már csak a múlt maradtvárjatok még!
74 75
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
73.
nem lehetett másképpencsak úgy hogy gyermekek gyűrűjébenlassan elért hozzám a mosolyodmint aki védekezikmert udvarias szavakat szólhatén pedig izzadt tenyeremet gyűrögettemhátam mögött a múlt minden tévedése
nem tehettem mást: lélekben térdre hulltams engedtem magam záporban fürödnide Ilona ellépett tőlemnem a földön jártszívemen taposott játszi könnyűséggel
akkor megindultak a hegyek:temetetlen éjszakáim
72.
levelekben az eltűnt ifjúság – mint valami öreg nyomolvasókeresem a múltategy betű meglepő hajlatátfaggatom a színes rajzokategy-egy idegen nyelv töredékeitaz olvasmányok kikandikáló hőseitakik leültek az ágyam széléres velem együtt hangosan mondták:Ilona és Cyr!
ti befelé álmodozókerőtlen szerelmesekakiknek már csak a múlt maradtvárjatok még!
74 75
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
75.
hol van már a fiatal testek suhanásaa megrebbenő vágyamely mégis ölbe téved
a feszülő mellbimbók magasábólbeláthatatlan volt az életcsak a névtelen vágyakozása halni készülő dobbanása vér szinte kicsapott az erekbőls elterült a medence árterületein
fejed hátrahanyatlottszemedben bágyadt könyörgés:indulj hát felfedező útra
engemet is vár a tengersós ízű könny az arcomon
74.
aztán jöttek sűrű sorbanszatmári erdőkben álmodozóka Tiszát könnyes szemmel bámulókamikor elindult a holdfénys megfürödtek a csillagok
üldögéltünk a mérce lépcsőincsodáltuk a harcsa versenyfutásátmegérintette arcunkat egy madár szárnyavagy csak a hajad simogatott
egybefolyt itt minden:kalapáló szívedöled fájdalmas lüktetése
olykor mégis elmenekültema Tejút egyik ösvényén kóboroltam
76 77
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
75.
hol van már a fiatal testek suhanásaa megrebbenő vágyamely mégis ölbe téved
a feszülő mellbimbók magasábólbeláthatatlan volt az életcsak a névtelen vágyakozása halni készülő dobbanása vér szinte kicsapott az erekbőls elterült a medence árterületein
fejed hátrahanyatlottszemedben bágyadt könyörgés:indulj hát felfedező útra
engemet is vár a tengersós ízű könny az arcomon
74.
aztán jöttek sűrű sorbanszatmári erdőkben álmodozóka Tiszát könnyes szemmel bámulókamikor elindult a holdfénys megfürödtek a csillagok
üldögéltünk a mérce lépcsőincsodáltuk a harcsa versenyfutásátmegérintette arcunkat egy madár szárnyavagy csak a hajad simogatott
egybefolyt itt minden:kalapáló szívedöled fájdalmas lüktetése
olykor mégis elmenekültema Tejút egyik ösvényén kóboroltam
76 77
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
77.
ha így marad talán én is elhiszemhogy van még láz ebben a mozdulatbanmesszire futhat a félelemmert egyetlen ujjad érintésezúgó erdőt varázsol az őszbeahol hatalmas fák közöttfiatal szelek kergetőznek
talán még azt is elhiszemhogy érintésemre megfeszül a testedvigyázzba állnak a sejteks türelmetlenül sürget a kapitány
hagyjuk el ezt a néma kikötőt:üvöltsünk bele az éjszakába
76.
szótlan szóval pereskedek értedkiabáló csenddel imádkozomhogy ne hagyjon el a félelem
várakoznak a szavak a számbanalámerülök a sós ízű nyárbanamikor meglibbennek a szoknyákés szárnya nő a blúzodnakberepüli a kicsi szobáteltakarja az arcomat
illatoddal takarózomnyelvem hegyén készül a mozdulatajkaid között mégis megpihens aztán minden mindegy már:rohamot dobol a vágy
78 79
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
77.
ha így marad talán én is elhiszemhogy van még láz ebben a mozdulatbanmesszire futhat a félelemmert egyetlen ujjad érintésezúgó erdőt varázsol az őszbeahol hatalmas fák közöttfiatal szelek kergetőznek
talán még azt is elhiszemhogy érintésemre megfeszül a testedvigyázzba állnak a sejteks türelmetlenül sürget a kapitány
hagyjuk el ezt a néma kikötőt:üvöltsünk bele az éjszakába
76.
szótlan szóval pereskedek értedkiabáló csenddel imádkozomhogy ne hagyjon el a félelem
várakoznak a szavak a számbanalámerülök a sós ízű nyárbanamikor meglibbennek a szoknyákés szárnya nő a blúzodnakberepüli a kicsi szobáteltakarja az arcomat
illatoddal takarózomnyelvem hegyén készül a mozdulatajkaid között mégis megpihens aztán minden mindegy már:rohamot dobol a vágy
78 79
NAGY ISTVÁN ATTILA A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
79.
fekete fekete fekete az édenzizzenve repül a melltartós a bugyi árnyékos hűvösébenvárakozik a vágy
leoltom a villanytcsak a tested világít az ágyon
lassan elindul egy árnyékragyogó vonal lett a tested
mellbimbóid küldik a morze jeleket:itt vagyunk itt vagyunks én nem tudom már mi ezébrenlét vagy kínzó álomrohanok hozzád de azt hallom:
tik-tak tik-tak tik-tak
81
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
78.
ne hagyj magamra képzeletamikor szívem naponként lázadhiába uszít rám ez az őszmegfejthetetlen üzeneteket
én nem tudom még olvasniaz izmok kacskaringós hieroglifáita ráncokban megbújó öregségmég jól álcázza magát
engedd meg hogy megszólítsalakte nyomomban szaglászó vágyakozásde mondd meg a nevedmert nem ismerek rád a sötétbens az illatod is régótaelkerül
80
NAGY ISTVÁN ATTILA
79.
fekete fekete fekete az édenzizzenve repül a melltartós a bugyi árnyékos hűvösébenvárakozik a vágy
leoltom a villanytcsak a tested világít az ágyon
lassan elindul egy árnyékragyogó vonal lett a tested
mellbimbóid küldik a morze jeleket:itt vagyunk itt vagyunks én nem tudom már mi ezébrenlét vagy kínzó álomrohanok hozzád de azt hallom:
tik-tak tik-tak tik-tak
81
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
78.
ne hagyj magamra képzeletamikor szívem naponként lázadhiába uszít rám ez az őszmegfejthetetlen üzeneteket
én nem tudom még olvasniaz izmok kacskaringós hieroglifáita ráncokban megbújó öregségmég jól álcázza magát
engedd meg hogy megszólítsalakte nyomomban szaglászó vágyakozásde mondd meg a nevedmert nem ismerek rád a sötétbens az illatod is régótaelkerül
80
NAGY ISTVÁN ATTILA
81.
belehalok az illatodbabelehalok a pillanatbaálmomban lassan vetkőzölkibújsz a ruhábóla szomorú hétköznapokbóla rohanásból a veszekedésből
földet ér a melltartó isvégül megállsz előttems mintha ez volna az első pillanat:elfogy a levegő fuldokló ölelések jönnek hallom az erek dobolásátátcsap fölöttem ez a ritmus
s már azt se tudom meghaltamvagy megszülettem
83
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
80.
utánam is így ragyog az őszahogy most a fényt veri az ablakotmegvillan egy madár szárnyas lebegve landol a falevél
terített szőnyegen lépkedekkörülvesz az elmúlásde: sárga vérvörös óarany és lilaélni akaró virágok színeiamelyek most gyászba öltöztetnek
majd akkor is így zuhog a szépségkiragyog a bánatbóls én visszaszivárgok a földből:megbújok egy szép lányvérvörös rózsájában
82
NAGY ISTVÁN ATTILA
81.
belehalok az illatodbabelehalok a pillanatbaálmomban lassan vetkőzölkibújsz a ruhábóla szomorú hétköznapokbóla rohanásból a veszekedésből
földet ér a melltartó isvégül megállsz előttems mintha ez volna az első pillanat:elfogy a levegő fuldokló ölelések jönnek hallom az erek dobolásátátcsap fölöttem ez a ritmus
s már azt se tudom meghaltamvagy megszülettem
83
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
80.
utánam is így ragyog az őszahogy most a fényt veri az ablakotmegvillan egy madár szárnyas lebegve landol a falevél
terített szőnyegen lépkedekkörülvesz az elmúlásde: sárga vérvörös óarany és lilaélni akaró virágok színeiamelyek most gyászba öltöztetnek
majd akkor is így zuhog a szépségkiragyog a bánatbóls én visszaszivárgok a földből:megbújok egy szép lányvérvörös rózsájában
82
NAGY ISTVÁN ATTILA
83.
Erzsikében még én is jó voltam:lángra lobbantott áloma titok tiltott csendjeami betakarja az emberthiába menekül nappal és éjszaka
a ráismerés izgalma voltamismeretlen szavak jöttek a számbólfelfedező névszók cselekvő igék
megnevezhetetlen vágyak születtekvégigcikáztak az esti égboltons egyikünk se tudta márlesz-e még ami voltegy kitakart szívűéjszakán
85
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
82.
szépek voltak az asszonyokmegszerettek aztán eltemetteka síromnál csókokat lihegtek
megvásárolták a következő kosztümötújra szépek voltak és vágyakozókmellükön megcsúszott a fényfeszes hasukon ágyat vetettekamikor szobájukba kúszott a holds álmodoztak az igaz szerelemről
aztán mindennek tegnapi lett az ízenéha az utcán egymásra köszöntünkhogy vagy? futottak továbbvárakoztak a ráncoksáncai mögött
84
NAGY ISTVÁN ATTILA
83.
Erzsikében még én is jó voltam:lángra lobbantott áloma titok tiltott csendjeami betakarja az emberthiába menekül nappal és éjszaka
a ráismerés izgalma voltamismeretlen szavak jöttek a számbólfelfedező névszók cselekvő igék
megnevezhetetlen vágyak születtekvégigcikáztak az esti égboltons egyikünk se tudta márlesz-e még ami voltegy kitakart szívűéjszakán
85
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
82.
szépek voltak az asszonyokmegszerettek aztán eltemetteka síromnál csókokat lihegtek
megvásárolták a következő kosztümötújra szépek voltak és vágyakozókmellükön megcsúszott a fényfeszes hasukon ágyat vetettekamikor szobájukba kúszott a holds álmodoztak az igaz szerelemről
aztán mindennek tegnapi lett az ízenéha az utcán egymásra köszöntünkhogy vagy? futottak továbbvárakoztak a ráncoksáncai mögött
84
NAGY ISTVÁN ATTILA
85.
ma már nem csak egy fájós foga fésűben maradt hajszálvagy az olvasószemüveg figyelmeztet
megbotlanak a szavaimingerülten kavarognak a mondatokhiányzik a fiatalság legyintő türelme
kinézek az ablakon: hegyeket látokmint kamasz korombanamikor nem volt árnyéka a csendnekcsak az összebújó hallgatásnakaz elsietett csókoknak
mert minden út hozzád vezetettmegkerültem a Földet isIlona
87
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
84.
szerelem szerelem szerelemkeresem az életema legelső pillanatotamit az álom nekem adott
de egymásra rakódik a sok félelema menekülés a szégyenemde nincsen már ami visszatartanajózanság vagy a hit hatalmacsak foltok az őszülő vadonbana korán érkező sűrű alkonyatban
húzós kökény szárad az ágonkitakart a szívem hiába lángoltelmegyek elmegyekne várjatok
86
NAGY ISTVÁN ATTILA
85.
ma már nem csak egy fájós foga fésűben maradt hajszálvagy az olvasószemüveg figyelmeztet
megbotlanak a szavaimingerülten kavarognak a mondatokhiányzik a fiatalság legyintő türelme
kinézek az ablakon: hegyeket látokmint kamasz korombanamikor nem volt árnyéka a csendnekcsak az összebújó hallgatásnakaz elsietett csókoknak
mert minden út hozzád vezetettmegkerültem a Földet isIlona
87
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
84.
szerelem szerelem szerelemkeresem az életema legelső pillanatotamit az álom nekem adott
de egymásra rakódik a sok félelema menekülés a szégyenemde nincsen már ami visszatartanajózanság vagy a hit hatalmacsak foltok az őszülő vadonbana korán érkező sűrű alkonyatban
húzós kökény szárad az ágonkitakart a szívem hiába lángoltelmegyek elmegyekne várjatok
86
NAGY ISTVÁN ATTILA
87.
novemberi délután: korán esteledikmaga alá temet az égboltde a csillagok is elbújtak a felhők mögött
megyek egyik szobából a másikbaszeretnék még ébren maradnide lezuhanó szemhéjaim mögöttlassan kialszik a fény
fekszem a küszöböns lassan felkapaszkodom a mélybőlegy varjú károg az ablakpárkányonpedig a hófelhők még csak készülődnekén is fekete ruhába öltözömünneplem önmagamhalálát
89
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
86.
most még pontos az emlékezetemalig van foszlány ami után kutat az elmemost még őrzöm a nyár lenyomataita csendes őszök romantikus mélabújáta decemberi fázós ujjak hűvösétaz összebújó magára hagyott órákatamikor a lefüggönyözött szobábanhallgattuk a tűzifa pattogásátmiközben átölelt a fájdalmas zene:menni kéne menni kéne
betakartál a hajaddalsuttogtál pedig befalazott kint a télizzott a leheleted:eltűntél az időben
88
NAGY ISTVÁN ATTILA
87.
novemberi délután: korán esteledikmaga alá temet az égboltde a csillagok is elbújtak a felhők mögött
megyek egyik szobából a másikbaszeretnék még ébren maradnide lezuhanó szemhéjaim mögöttlassan kialszik a fény
fekszem a küszöböns lassan felkapaszkodom a mélybőlegy varjú károg az ablakpárkányonpedig a hófelhők még csak készülődnekén is fekete ruhába öltözömünneplem önmagamhalálát
89
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
86.
most még pontos az emlékezetemalig van foszlány ami után kutat az elmemost még őrzöm a nyár lenyomataita csendes őszök romantikus mélabújáta decemberi fázós ujjak hűvösétaz összebújó magára hagyott órákatamikor a lefüggönyözött szobábanhallgattuk a tűzifa pattogásátmiközben átölelt a fájdalmas zene:menni kéne menni kéne
betakartál a hajaddalsuttogtál pedig befalazott kint a télizzott a leheleted:eltűntél az időben
88
NAGY ISTVÁN ATTILA
89.
nem tudlak megfejteni: szerelemannyi arcod van amennyit a képzeletamennyit semmilyen lázas látomásfutó vagy maradó betegségfélrevert tudatú pillanataiban megrajzolni sem tud
nem akarlak megfejteni: szerelemfolyó vagy amit mindig néztelekamikor rám ereszkedett a sötéts elfutott a könnyű szél is
ilyenkor nem csak a könnyű párafürdette meg a tájataz arcomat elleptea könny is
91
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
88.
Katit mindenkinél jobban szerettemészrevétlen volt mint a könnyű álomvitt magával át minden határonszerelmével csendesen betakartaz árnyékban állt mint egy óvatos gondolats közben összezárt szájjal izzotthangtalanul akár a nyári napsütés
nem tudtam őt megszólítanicsak hallgattam én is csendbenelfogadtam a némaságátbecéző ujjaittestének szelíd vallomását
kiabálnom kellett volna:én is szeretlek
90
NAGY ISTVÁN ATTILA
89.
nem tudlak megfejteni: szerelemannyi arcod van amennyit a képzeletamennyit semmilyen lázas látomásfutó vagy maradó betegségfélrevert tudatú pillanataiban megrajzolni sem tud
nem akarlak megfejteni: szerelemfolyó vagy amit mindig néztelekamikor rám ereszkedett a sötéts elfutott a könnyű szél is
ilyenkor nem csak a könnyű párafürdette meg a tájataz arcomat elleptea könny is
91
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
88.
Katit mindenkinél jobban szerettemészrevétlen volt mint a könnyű álomvitt magával át minden határonszerelmével csendesen betakartaz árnyékban állt mint egy óvatos gondolats közben összezárt szájjal izzotthangtalanul akár a nyári napsütés
nem tudtam őt megszólítanicsak hallgattam én is csendbenelfogadtam a némaságátbecéző ujjaittestének szelíd vallomását
kiabálnom kellett volna:én is szeretlek
90
NAGY ISTVÁN ATTILA
91.
magam elé nézeks vonz a szédítő mélységamelynek szélein emlékek ragyognakfeltoluló megelevenedő pillanatokamikor még jó volt élnimert sohasem volt éjszaka csak látomásamelybe bele is halhat az ember
most itt van előttem a mélységérzem a lüktetésétcsábít az öngyilkos zuhanásraamely után csak a remény emeli fel a fejems amikor előre dőlökbehunyt szemmel is magamon érzema mélység tekintetét
93
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
90.
magamra maradtamvagy észrevétlen kikopott belőlem a világ?
nagy szavak
nem lehet mit kezdeni velükmert a szavak nem csillapítják a lázatnem szüntetik a gyomorremegéstnem hozzák vissza az elkódorolt társatnem takarják be látomássalcsak az ész érvei kopognak:elmúlt vége nincs többé
ezért választom a némaságota jelzők a metaforák nélküli gondolatotelment a kedvesem:kitépte a nyelvemet
92
NAGY ISTVÁN ATTILA
91.
magam elé nézeks vonz a szédítő mélységamelynek szélein emlékek ragyognakfeltoluló megelevenedő pillanatokamikor még jó volt élnimert sohasem volt éjszaka csak látomásamelybe bele is halhat az ember
most itt van előttem a mélységérzem a lüktetésétcsábít az öngyilkos zuhanásraamely után csak a remény emeli fel a fejems amikor előre dőlökbehunyt szemmel is magamon érzema mélység tekintetét
93
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
90.
magamra maradtamvagy észrevétlen kikopott belőlem a világ?
nagy szavak
nem lehet mit kezdeni velükmert a szavak nem csillapítják a lázatnem szüntetik a gyomorremegéstnem hozzák vissza az elkódorolt társatnem takarják be látomássalcsak az ész érvei kopognak:elmúlt vége nincs többé
ezért választom a némaságota jelzők a metaforák nélküli gondolatotelment a kedvesem:kitépte a nyelvemet
92
NAGY ISTVÁN ATTILA
93.
mellbimbóid: szőlőszemek íze a számbana test és a lélek szüreti vidámságavendégszobák kényelmetlen matracainamikor kizártuk a külvilágots ruhátlanul álltál az ablak elé:glóriába öltözött a tested
fáradt zarándokkéntadakozó kedvedért könyörögtemelhalmoztál ajándékokkalnapokig rajtam maradt a simogatásoda győztes lovas vágtató örömes a titok amelyben megmerültem
tavasz volt meg nyárátázott az ősz – aztán elsodort a téli förgeteg
95
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
92.
amikor végigzuhantunk az ágyonnem a szavakat kerestükbehunyt szemmel elvonultunka sejtek díszsorfala előttaztán egymás szájába adtuk az igéket –
elbűvölő asszonyom voltál aki tudta: végtelen a vágyamelyik elhalad a sejtek sorfala előttde nem hallja a vezényszavakat
a szobában a bámészkodó függönyöka fény felé forduló virágoktalán felnevettek magukbanamikor berepült az ablakonegy vörös rózsacsokor
94
NAGY ISTVÁN ATTILA
93.
mellbimbóid: szőlőszemek íze a számbana test és a lélek szüreti vidámságavendégszobák kényelmetlen matracainamikor kizártuk a külvilágots ruhátlanul álltál az ablak elé:glóriába öltözött a tested
fáradt zarándokkéntadakozó kedvedért könyörögtemelhalmoztál ajándékokkalnapokig rajtam maradt a simogatásoda győztes lovas vágtató örömes a titok amelyben megmerültem
tavasz volt meg nyárátázott az ősz – aztán elsodort a téli förgeteg
95
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
92.
amikor végigzuhantunk az ágyonnem a szavakat kerestükbehunyt szemmel elvonultunka sejtek díszsorfala előttaztán egymás szájába adtuk az igéket –
elbűvölő asszonyom voltál aki tudta: végtelen a vágyamelyik elhalad a sejtek sorfala előttde nem hallja a vezényszavakat
a szobában a bámészkodó függönyöka fény felé forduló virágoktalán felnevettek magukbanamikor berepült az ablakonegy vörös rózsacsokor
94
NAGY ISTVÁN ATTILA
95.
a szobában körben a falakonversidézetek: érintésről szerelemrőlvágyakozásról ölelésről
még fel sem ocsúdtamamikor pattanva nyíltak a gomboks áldásra várón előttem térdepelt
hirtelen mint aki azt se tudjatörténik-e mindez vagy csak az álomnagyítja fel a képzeletetlehuppantam a székres nyögve kerestem a réstamelyen megszökhet még az elmede csak tavasz illatú csöndbóklászott a kertben
97
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
94.
tíz szó közül kiválasztottalakés nem menekülhettem előledkacagtak körben a könyvekamikor vergődni láttak
felfaltál szenvedélyed katlanába dobtálfortyogott az üst egész délutánzászlóid lobogtakén pedig szolgáltamahogy férfi ember tud
mert kellett ez a sok-sok halálmelleidre testedre szomjaztammaga alá temetett a vágysirató énekemetmár te sem hallod
96
NAGY ISTVÁN ATTILA
95.
a szobában körben a falakonversidézetek: érintésről szerelemrőlvágyakozásról ölelésről
még fel sem ocsúdtamamikor pattanva nyíltak a gomboks áldásra várón előttem térdepelt
hirtelen mint aki azt se tudjatörténik-e mindez vagy csak az álomnagyítja fel a képzeletetlehuppantam a székres nyögve kerestem a réstamelyen megszökhet még az elmede csak tavasz illatú csöndbóklászott a kertben
97
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
94.
tíz szó közül kiválasztottalakés nem menekülhettem előledkacagtak körben a könyvekamikor vergődni láttak
felfaltál szenvedélyed katlanába dobtálfortyogott az üst egész délutánzászlóid lobogtakén pedig szolgáltamahogy férfi ember tud
mert kellett ez a sok-sok halálmelleidre testedre szomjaztammaga alá temetett a vágysirató énekemetmár te sem hallod
96
NAGY ISTVÁN ATTILA
97.
mindig ez az erőtlen bánatszorítja össze a torkomatújra csak az elveszettséga menekülés szégyene
pedig futnék ma is újra veledugyanúgy mint azon a nyáronamikor a szobáig meg se álltunk
csak néztük egymást a sápadt fénybenegy pihe a melledre szálltsiettem de te nem nevettélmegágyaztál magad mellettén azóta sem alszomcsak várom kimeredt szemmelazt a forró délutánt
99
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
96.
hány év hány nap még az életemamíg testet ölthet bennem az igeamikor a szándék nem hal meg a születéskors visszatérhetek a harc után
a türelem ma még megalázlassan érkezik a csendesek nyugalmalázadó testemet csitítgatoms kezed arcomon ha végigsimíthánykolódik a véremmegfeszül a testem
futnék a habzó tengernekde nem lehet de nem lehetma este is arca bukika képzelet
98
NAGY ISTVÁN ATTILA
97.
mindig ez az erőtlen bánatszorítja össze a torkomatújra csak az elveszettséga menekülés szégyene
pedig futnék ma is újra veledugyanúgy mint azon a nyáronamikor a szobáig meg se álltunk
csak néztük egymást a sápadt fénybenegy pihe a melledre szálltsiettem de te nem nevettélmegágyaztál magad mellettén azóta sem alszomcsak várom kimeredt szemmelazt a forró délutánt
99
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
96.
hány év hány nap még az életemamíg testet ölthet bennem az igeamikor a szándék nem hal meg a születéskors visszatérhetek a harc után
a türelem ma még megalázlassan érkezik a csendesek nyugalmalázadó testemet csitítgatoms kezed arcomon ha végigsimíthánykolódik a véremmegfeszül a testem
futnék a habzó tengernekde nem lehet de nem lehetma este is arca bukika képzelet
98
NAGY ISTVÁN ATTILA
99.
összeszorítom az ajkaimat:ne gyötörjön úgy a fájdalomlenyelem a kiáltásokat
a sejtek lázadó agóniájátfanyar mosollyal takargatom
egyszer még eltévedszezekben a kusza mondatokbans nem tudod összekapcsolódnak-e a szavakvagy csak kibuknak az ajkak réseinelhalnak mielőtt rájuk találna valakiaki évek óta csavarog az éjszakábankódolt üzenetre várami csak neki szól:elmarad a feltámadás
101
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
98.
közelebb van a múlt mint a jövőami nemcsak a recsegő csontokerősödő üzenetei miatt reménytelenhanem eltűntek az értékek is
a szavakban megbújó örömökaz összeszorított mellkasok izgalmaiamikor útjára indult a vágys égtünk mint villám sújtotta fenyőfaa csillagfényes éjszakában
de engedtük hogy beborítson a lángmert ezt a tüzet a lélek tápláltate voltál én s én magamban hordtalakpedig mindenki megtagadott
100
NAGY ISTVÁN ATTILA
99.
összeszorítom az ajkaimat:ne gyötörjön úgy a fájdalomlenyelem a kiáltásokat
a sejtek lázadó agóniájátfanyar mosollyal takargatom
egyszer még eltévedszezekben a kusza mondatokbans nem tudod összekapcsolódnak-e a szavakvagy csak kibuknak az ajkak réseinelhalnak mielőtt rájuk találna valakiaki évek óta csavarog az éjszakábankódolt üzenetre várami csak neki szól:elmarad a feltámadás
101
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
98.
közelebb van a múlt mint a jövőami nemcsak a recsegő csontokerősödő üzenetei miatt reménytelenhanem eltűntek az értékek is
a szavakban megbújó örömökaz összeszorított mellkasok izgalmaiamikor útjára indult a vágys égtünk mint villám sújtotta fenyőfaa csillagfényes éjszakában
de engedtük hogy beborítson a lángmert ezt a tüzet a lélek tápláltate voltál én s én magamban hordtalakpedig mindenki megtagadott
100
NAGY ISTVÁN ATTILA
101.
előttem egy régi fénykép:sétálunk a végtelen térbenamelyben csak az idő fenyeget
felfedező útra indulunkegyütt egymásért önmagunkért
most még távol vannak az ujjainkde hamarosan függöny ereszkedika kicsiny szobárasuhog a fehér lepedős csak feszülő bőröd imádkozikmert nincs már se tér se időcsak száguldás az itt hagyottpillanatban – ne hagyj magamra képzelet
103
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
100.
távol még de már egyre közelebb – ma Katalin nevétől hangos a naptárpedig némán feküdt mellettemaz ünnepi áhítatbanamikor az ujjbegyek üzeneteit figyeltüks vártuk hogy lefedjék egymást az utakamelyek messziről jöttek
tenyereink kereszteződésébena titokzatos sötét hajlatokbanmegpihentünkmegitattál a könnyeiddelmagadhoz öleltél hogy ne fájjonami most már végképpenelveszett
102
NAGY ISTVÁN ATTILA
101.
előttem egy régi fénykép:sétálunk a végtelen térbenamelyben csak az idő fenyeget
felfedező útra indulunkegyütt egymásért önmagunkért
most még távol vannak az ujjainkde hamarosan függöny ereszkedika kicsiny szobárasuhog a fehér lepedős csak feszülő bőröd imádkozikmert nincs már se tér se időcsak száguldás az itt hagyottpillanatban – ne hagyj magamra képzelet
103
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
100.
távol még de már egyre közelebb – ma Katalin nevétől hangos a naptárpedig némán feküdt mellettemaz ünnepi áhítatbanamikor az ujjbegyek üzeneteit figyeltüks vártuk hogy lefedjék egymást az utakamelyek messziről jöttek
tenyereink kereszteződésébena titokzatos sötét hajlatokbanmegpihentünkmegitattál a könnyeiddelmagadhoz öleltél hogy ne fájjonami most már végképpenelveszett
102
NAGY ISTVÁN ATTILA
103.
szerelem szerelemte vagy az életemlátomás indulatparázsló szép szavak
szerelem szerelemelhagyott életemelhamvadt szép szavakkitakart indulat
szerelem szerelemlegyél az életemkorbácsolj indulatlázadó szép szavak
megállítsz félelem?lepergett életem?
105
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
102.
jobb talán elfogadnihogy az elfutó utak fájdalma itt maradszívemet szorítja ezen a magányos éjszakán
a lepréselt pillanatoklassan kihullanak az emlékezetből:valami jó voltmegremegett tőle a hangomhol vagy már te világot felfedezőszerelem?
talán a Dunántúlon vagy a Tisza partjánfaggatod az időt amelyik magára hagyottebben a lombhullató őszbenamikor csak egy eltévedt varjú tollászkodikaz erkély rácsán
104
NAGY ISTVÁN ATTILA
103.
szerelem szerelemte vagy az életemlátomás indulatparázsló szép szavak
szerelem szerelemelhagyott életemelhamvadt szép szavakkitakart indulat
szerelem szerelemlegyél az életemkorbácsolj indulatlázadó szép szavak
megállítsz félelem?lepergett életem?
105
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
102.
jobb talán elfogadnihogy az elfutó utak fájdalma itt maradszívemet szorítja ezen a magányos éjszakán
a lepréselt pillanatoklassan kihullanak az emlékezetből:valami jó voltmegremegett tőle a hangomhol vagy már te világot felfedezőszerelem?
talán a Dunántúlon vagy a Tisza partjánfaggatod az időt amelyik magára hagyottebben a lombhullató őszbenamikor csak egy eltévedt varjú tollászkodikaz erkély rácsán
104
NAGY ISTVÁN ATTILA
105.
szinte minden nap rajzolgatokabbamaradt vonalak az összegyűrt papíronszavakba gubancolódott betűkszédelgő sorok amelyek sorsukat keresik
fájós ujjakkal tartanám meg a múltatde nem lehet márlassan rám köszönt a decembers nem szökhetnek meg a gondolatok
lehet hogy én sem akaromnem akarom ölembe venni a tavasztelvéreztek bennem a vágyaks az üres ösvényekentöpörödött faleveleketgörget a szél
107
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
104.
most még messze vagy tőlemde szorgos ujjaim már vetkőztetnekóvatos útra indul a blúzmegadja magát a melltartó kapcsa
hirtelen elfogy a levegőszemem előtt táncolnak a melleidnem tudom megállítani a pillanatot:lehullik rólad a szoknya
kibújsz lassan a külvilágbóls mint aki csak győztes lehetfölém magasodszhimbálódzó testtel vezényelszamíg bele nem fulladoka csendbe
106
NAGY ISTVÁN ATTILA
105.
szinte minden nap rajzolgatokabbamaradt vonalak az összegyűrt papíronszavakba gubancolódott betűkszédelgő sorok amelyek sorsukat keresik
fájós ujjakkal tartanám meg a múltatde nem lehet márlassan rám köszönt a decembers nem szökhetnek meg a gondolatok
lehet hogy én sem akaromnem akarom ölembe venni a tavasztelvéreztek bennem a vágyaks az üres ösvényekentöpörödött faleveleketgörget a szél
107
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
104.
most még messze vagy tőlemde szorgos ujjaim már vetkőztetnekóvatos útra indul a blúzmegadja magát a melltartó kapcsa
hirtelen elfogy a levegőszemem előtt táncolnak a melleidnem tudom megállítani a pillanatot:lehullik rólad a szoknya
kibújsz lassan a külvilágbóls mint aki csak győztes lehetfölém magasodszhimbálódzó testtel vezényelszamíg bele nem fulladoka csendbe
106
NAGY ISTVÁN ATTILA
107.
várom hogy egyszer megtelekbölcselkedő szeretettels nem dühít amiről már lemaradoknem gyűlölöm a fürgébbet a tetterősetnem tudnék megölni egyetlen létezőt sem
csak nézem az elsuhanó fákata piros tetejű házakatvárom a leereszkedő sötétetamely titkokkal öleli át a kis szobátahol halk zenére dúdolgat a magánys melegítenek a fényképalbumok is –
hullámokra vár a kedvesemnevetésétől sós vízlepi el az arcom
109
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
106.
valahonnan halk zene szóllassan megkocogtatja az ablakomatvalami lassú éji zene:a botladozó gondolatok fáradt melankóliájamegsimogatja az arcomat felülök az ágyban:hát eljöttél értem?
már feladtam a várakozásthogy egyszer megérinti az ablakotvalami halk éji zenes kerekre nyílt szemmel álmodommert fürge ujjaitokkal veritek a ritmustpedig csendes halált ígértetek:nem mehetek
nem mehetek
108
NAGY ISTVÁN ATTILA
107.
várom hogy egyszer megtelekbölcselkedő szeretettels nem dühít amiről már lemaradoknem gyűlölöm a fürgébbet a tetterősetnem tudnék megölni egyetlen létezőt sem
csak nézem az elsuhanó fákata piros tetejű házakatvárom a leereszkedő sötétetamely titkokkal öleli át a kis szobátahol halk zenére dúdolgat a magánys melegítenek a fényképalbumok is –
hullámokra vár a kedvesemnevetésétől sós vízlepi el az arcom
109
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
106.
valahonnan halk zene szóllassan megkocogtatja az ablakomatvalami lassú éji zene:a botladozó gondolatok fáradt melankóliájamegsimogatja az arcomat felülök az ágyban:hát eljöttél értem?
már feladtam a várakozásthogy egyszer megérinti az ablakotvalami halk éji zenes kerekre nyílt szemmel álmodommert fürge ujjaitokkal veritek a ritmustpedig csendes halált ígértetek:nem mehetek
nem mehetek
108
NAGY ISTVÁN ATTILA
109.
elmerülök a rengetegbenbizonytalan fény mutatja csak az utatde menni kell előrehív a vágy hiába taszít az útmert fáradt megsemmisülés vármégis elmerülök a rengetegbenegész testemmel nekifeszülöksietek hogy mielőbb oda érjekahonnan nincs többé visszafeléa megérkezés után nincs újrakezdéscsak elapadt tüzű lángolás:simítsd el a ráncaimatazokban bujkál a rettenetnappal és éjszaka
111
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
108.
talán te tudodtovatűnik társtalanságoms tékozló téblábolássaltik-tak tik-tak tik-taktüntetek el titokzatos tegnapokattalányaimat tégedtengereket tenyerekettávoli tudást tudatlanságottúlkiabálom a turbékoló tegnapokattovatűnő tenmagadattulajdonnevedet tulajdonnevemettik-tak tik-tak tik-taktalán te tudod
az életem se volt a tulajdonom
110
NAGY ISTVÁN ATTILA
109.
elmerülök a rengetegbenbizonytalan fény mutatja csak az utatde menni kell előrehív a vágy hiába taszít az útmert fáradt megsemmisülés vármégis elmerülök a rengetegbenegész testemmel nekifeszülöksietek hogy mielőbb oda érjekahonnan nincs többé visszafeléa megérkezés után nincs újrakezdéscsak elapadt tüzű lángolás:simítsd el a ráncaimatazokban bujkál a rettenetnappal és éjszaka
111
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
108.
talán te tudodtovatűnik társtalanságoms tékozló téblábolássaltik-tak tik-tak tik-taktüntetek el titokzatos tegnapokattalányaimat tégedtengereket tenyerekettávoli tudást tudatlanságottúlkiabálom a turbékoló tegnapokattovatűnő tenmagadattulajdonnevedet tulajdonnevemettik-tak tik-tak tik-taktalán te tudod
az életem se volt a tulajdonom
110
NAGY ISTVÁN ATTILA
111.
még tízszer veszem kezembe a tollats metaforákkal parolázomszófüzérekbe kapaszkodom
szobámban ül a rettenetpezsgőt isznak a magánnyalmert ünnepel ez a decemberi délutánesőt kavar a viharos szélnem nótát dúdol mint valahaamikor a Tisza fövenyén álldogáltunks néztük egymás szemében a tegnapota kacagással teli éjszakáta reggel ünnepi pillanatait
meg azt hogy nem lehet nevet adniaz elválásnak
113
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
110.
hova s meddig taszít a képzeletvágyak után vágyakozvamegbámulom a lemenő napot:s azt mondom: csupa vérnem utoljára felparázsló tűzhanem vérbe borult látomás
hiába minden próbálkozás:elveszett amit megtartani igyekeztemnem voltam elég jóvagy csak én nem kellettem
szelek sodorják a tiszta álmokatföldig hajolnak a fákrecsegő gerinccelrám nem vár a küzdelem
112
NAGY ISTVÁN ATTILA
111.
még tízszer veszem kezembe a tollats metaforákkal parolázomszófüzérekbe kapaszkodom
szobámban ül a rettenetpezsgőt isznak a magánnyalmert ünnepel ez a decemberi délutánesőt kavar a viharos szélnem nótát dúdol mint valahaamikor a Tisza fövenyén álldogáltunks néztük egymás szemében a tegnapota kacagással teli éjszakáta reggel ünnepi pillanatait
meg azt hogy nem lehet nevet adniaz elválásnak
113
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
110.
hova s meddig taszít a képzeletvágyak után vágyakozvamegbámulom a lemenő napot:s azt mondom: csupa vérnem utoljára felparázsló tűzhanem vérbe borult látomás
hiába minden próbálkozás:elveszett amit megtartani igyekeztemnem voltam elég jóvagy csak én nem kellettem
szelek sodorják a tiszta álmokatföldig hajolnak a fákrecsegő gerinccelrám nem vár a küzdelem
112
NAGY ISTVÁN ATTILA
113.
elvérzett a szerelemsebesült pillanatok maradtak a nyomábanlassú sírás a vágy döbbent némasága
elvérzett a szerelemjúliusban született decemberben meghaltévek évszakok köntösébenimádkozott: vége sohase legyenamíg csak a zuhogó vér nem csillapszikvagy medréből ki nem tér
elvérzett a szerelemsebet ejtett rajta a reménytelenségillatos vagy még ma isöledbe hajtanám fejemötvenhat évesen
115
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
112.
nyakadba csókoltam a vágyats örökös foglyod maradtamódivatúan olykor nevetségesenfelfedező voltam mert testedre vágyakozvamagamat is megismertemnemcsak akartam hanem mertem isegy életre megszeretni
de jaj mostoha a sorsommenekülsz előlem mint aki a szabadságátaz örömét féltis nem nyújtja át többé a virágotsem a sóhajokatmert minek az márha a világ is szétesett
114
NAGY ISTVÁN ATTILA
113.
elvérzett a szerelemsebesült pillanatok maradtak a nyomábanlassú sírás a vágy döbbent némasága
elvérzett a szerelemjúliusban született decemberben meghaltévek évszakok köntösébenimádkozott: vége sohase legyenamíg csak a zuhogó vér nem csillapszikvagy medréből ki nem tér
elvérzett a szerelemsebet ejtett rajta a reménytelenségillatos vagy még ma isöledbe hajtanám fejemötvenhat évesen
115
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
112.
nyakadba csókoltam a vágyats örökös foglyod maradtamódivatúan olykor nevetségesenfelfedező voltam mert testedre vágyakozvamagamat is megismertemnemcsak akartam hanem mertem isegy életre megszeretni
de jaj mostoha a sorsommenekülsz előlem mint aki a szabadságátaz örömét féltis nem nyújtja át többé a virágotsem a sóhajokatmert minek az márha a világ is szétesett
114
NAGY ISTVÁN ATTILA
115.
kell örülni az örömnekmegkönnyezni a múló vidámságotbelekóstolni a mások sikerébe
szükséges minden úton végighaladniahol számolgatják a derű pillanataits összeverődnek a friss tenyerek
a tengerparton a sirályok fénylő röpte utána katedrálisok ámulásra csábító zugaibana nagy kövek fájdalmaibankell örülni az örömnekha megbicsaklott ez az élets csak a nedves árnyékokba húzódikahonnan a fecske már idejébenelköltözött
117
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
114.
elköszönök mindattólami vigasz nélkül megvigasztalrám ejti a könnyű felhőkets elsodorja őket a napsütés elől
elköszönök arcodtólcsípőd játékos mozdulataitólhívó és elküldő szavaidtóltested tökéletes muzsikájátólamely karmesterré avatott
elköszönök csöndedtőlnéma alázásaidtóls megállok egy virradatbanamikor elindul a napa sötét felhők mögött
116
NAGY ISTVÁN ATTILA
115.
kell örülni az örömnekmegkönnyezni a múló vidámságotbelekóstolni a mások sikerébe
szükséges minden úton végighaladniahol számolgatják a derű pillanataits összeverődnek a friss tenyerek
a tengerparton a sirályok fénylő röpte utána katedrálisok ámulásra csábító zugaibana nagy kövek fájdalmaibankell örülni az örömnekha megbicsaklott ez az élets csak a nedves árnyékokba húzódikahonnan a fecske már idejébenelköltözött
117
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
114.
elköszönök mindattólami vigasz nélkül megvigasztalrám ejti a könnyű felhőkets elsodorja őket a napsütés elől
elköszönök arcodtólcsípőd játékos mozdulataitólhívó és elküldő szavaidtóltested tökéletes muzsikájátólamely karmesterré avatott
elköszönök csöndedtőlnéma alázásaidtóls megállok egy virradatbanamikor elindul a napa sötét felhők mögött
116
NAGY ISTVÁN ATTILA
117.
még mindig mentegetlekpedig önzésed lassan elborítfuldoklom alattamint egykor a Tiszában elfogyott a levegős akkor a hosszúra nyúlt pillanatbantudtam már hogy végecsak bosszantott: így lesz meg a halálom
nem akartam küzdeni elleneszámoltam magamban a métereketegyszer hátha földet érekbámultak körülöttem mint most tijátszik csak nevettekde a megdermedt pillanatértnem halok meg mégsem
119
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
116.
mindig volt még egy esélybátortanul megcsörrenő telefonszomorú suttogása hiány óvatos mondatai
mindig volt még egy esélya névszóké az igéké a tőmondatokéaztán elfelejtettükhogy elárvultak a tenyereink
magunkkal visszük a hangunkata lázas igéket a titokzatos mondatokatmagunkkal visszük az éjszakábas nem akarunk álmodnisem a szerelemről sem a vágyról
túl vagyunk a temetésen
118
NAGY ISTVÁN ATTILA
117.
még mindig mentegetlekpedig önzésed lassan elborítfuldoklom alattamint egykor a Tiszában elfogyott a levegős akkor a hosszúra nyúlt pillanatbantudtam már hogy végecsak bosszantott: így lesz meg a halálom
nem akartam küzdeni elleneszámoltam magamban a métereketegyszer hátha földet érekbámultak körülöttem mint most tijátszik csak nevettekde a megdermedt pillanatértnem halok meg mégsem
119
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
116.
mindig volt még egy esélybátortanul megcsörrenő telefonszomorú suttogása hiány óvatos mondatai
mindig volt még egy esélya névszóké az igéké a tőmondatokéaztán elfelejtettükhogy elárvultak a tenyereink
magunkkal visszük a hangunkata lázas igéket a titokzatos mondatokatmagunkkal visszük az éjszakábas nem akarunk álmodnisem a szerelemről sem a vágyról
túl vagyunk a temetésen
118
NAGY ISTVÁN ATTILA
119.
habzó víz helyett homokkal telik meg a számkiáltásom is szétfoszlik a levegőbenbennem marad az utolsó lélegzetvételamely még tiltakozás voltvalamilyen öntudatlan lázadás
de nem méregetem már az időtnem tűnődöm ha rám mosolyog valakia nyári napsütésbenki volt s vajon miért zárt szemhéjai aláakarta-e a hangomat hallani
amikor lassan eltűnik a napfénya házak homlokáról istáskámba pakolom a múltamats elindulok hazafelé
121
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
118.
napokban mérem a hiányomategymásba kapaszkodik a hétfő meg a keddkihúzza magát a szerdaa csütörtök meggyújtja a villanytpénteken nem hallatszik már:pedig annyira hiányzols rohantam volna hozzád szombatonvasárnap nem gyújtottuk mega harmadik gyertyát
ezután már mindig így maradkeresem még a mentségeket:azért maradtál meg talán és nehéz voltannyi a gond maga alá temet a munkade én is tudomnem hallod szerelmes énekem
120
NAGY ISTVÁN ATTILA
119.
habzó víz helyett homokkal telik meg a számkiáltásom is szétfoszlik a levegőbenbennem marad az utolsó lélegzetvételamely még tiltakozás voltvalamilyen öntudatlan lázadás
de nem méregetem már az időtnem tűnődöm ha rám mosolyog valakia nyári napsütésbenki volt s vajon miért zárt szemhéjai aláakarta-e a hangomat hallani
amikor lassan eltűnik a napfénya házak homlokáról istáskámba pakolom a múltamats elindulok hazafelé
121
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
118.
napokban mérem a hiányomategymásba kapaszkodik a hétfő meg a keddkihúzza magát a szerdaa csütörtök meggyújtja a villanytpénteken nem hallatszik már:pedig annyira hiányzols rohantam volna hozzád szombatonvasárnap nem gyújtottuk mega harmadik gyertyát
ezután már mindig így maradkeresem még a mentségeket:azért maradtál meg talán és nehéz voltannyi a gond maga alá temet a munkade én is tudomnem hallod szerelmes énekem
120
NAGY ISTVÁN ATTILA
A kötet megjelenését támogatták
Nyír-Kartográfia 2000 Földmérő és Térképész Kft., NyíregyházaHungaro Chemicals Kft., NyíregyházaMikó Dániel, Nyíregyháza Megyei Jogú VárosalpolgármestereTeam Will, NyíregyházaVárosi Galéria, NyíregyházaPro Rehabilitáció Kft., Nyíregyháza Oktaéder – 96 Kft., DebrecenSZÜV Nyírség Kft., NyíregyházaTomaplast Kft., NyíregyházaThermo-Market Kft., NyíregyházaNATEX, Nyíregyháza
123
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
E-mail: [email protected]
120.
ez hát az utolsótávol tőled menekülő szégyenemmelbezáruló lélekkel
csak a napi munka unalma marada fogva tartott látomásoka megzabolázott képzeleta kín és a gyönyörűség
hajnali vágtáim elvadult utakonpihenők a szerelem vánkosánsikoltozó örömök fájdalmai
ne hagyj magamra időtávozz tőlem festett mosolyú tavaszhalott emlék bokája kivillanfehér volt sárga lett aztán fekete
122
NAGY ISTVÁN ATTILA
A kötet megjelenését támogatták
Nyír-Kartográfia 2000 Földmérő és Térképész Kft., NyíregyházaHungaro Chemicals Kft., NyíregyházaMikó Dániel, Nyíregyháza Megyei Jogú VárosalpolgármestereTeam Will, NyíregyházaVárosi Galéria, NyíregyházaPro Rehabilitáció Kft., Nyíregyháza Oktaéder – 96 Kft., DebrecenSZÜV Nyírség Kft., NyíregyházaTomaplast Kft., NyíregyházaThermo-Market Kft., NyíregyházaNATEX, Nyíregyháza
123
A FOGVA TARTOTT KÉPZELET
E-mail: [email protected]
120.
ez hát az utolsótávol tőled menekülő szégyenemmelbezáruló lélekkel
csak a napi munka unalma marada fogva tartott látomásoka megzabolázott képzeleta kín és a gyönyörűség
hajnali vágtáim elvadult utakonpihenők a szerelem vánkosánsikoltozó örömök fájdalmai
ne hagyj magamra időtávozz tőlem festett mosolyú tavaszhalott emlék bokája kivillanfehér volt sárga lett aztán fekete
122
NAGY ISTVÁN ATTILA
125
Nagy István Attila
A fogva tartott képzelet
Nem leszek más csak adategy kompjuter merevlemezén,TAJ-szám, adószám,a lejárt személyi igazolvány száma,nem név, nem arc, nem árnyéka sűrűsödő barázdákban,ahová nem ér el már a napfény,nem leszek se gondolat,se látomás,kikopik belőlem a döbbenet,a vágy, a szerelem éneke,mert nem leszek más csak adategy kompjuter merevlemezén:letörölhető, újra formázható.Egyszer volt, hol nem volt.
124
9634309070ISBN 963 430 907 0
126Nag
y Is
tván
Atti
la
A fo
gva
tarto
tt ké
pzel
et
Megjelent kötetek:
Társadul szegődöm(versek, 1983)Arcok és művek (tanulmányok, kritikák, 1986)Arcod félhomálya (versek, 1991)Gyönyörű álom (novellák, 1991)Szavak foglya (versek, prózai írások, 1993)Századvégi időfutás(publicisztikai írások, 1994)A csoda szomjúsága(válogatott versek, 1995)A szóra bírt mindenség(tanulmányok, 1996)A szerelem szigete (regény, 1996)Érettségi témakörök iro-dalomból (1996)Összezárt szárnyak(versek, 1997)Levelekben az eltűntifjúság (levélgyűjtemény, 1998)Érettségi bankett (novellák, 1999)Kegyelemre ítélve (versek, 2000)Parázsló szavak(versek, 2001)Megrendezett pillanatok(írások a színházról, 2001)Egy lépéssel közelebb(műértelmezések, 2001)
Az ötvenhaton túl, de alétezés utáni csendeninnen, számadásféle eza gyűjtemény.
1947-ben születtemDebrecenben, de úgyhozta a sors, hogy eddi-gi életem több mint fe-lét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében éltemle. Tíz évig a fehérgyar-mati gimnáziumban ta-nítottam, aztán a me-gyei tanács művelődésiosztályára kerültem.Színházi ügyekkel fog-lalkoztam, ezért (is) el-végeztem a Színház- ésFilmművészeti Főisko-lát. Egy rövid ideig aVárosi Televíziót irá-nyítottam, majd isméttanítás következett aSzéchenyi István Köz-gazdasági Szakközépis-kolában.
1989 szeptembere ótaa Kelet-Magyarországszerkesztőségében dol-gozom.
Az írás számomra ajelenlét egyik eszköze,e megmaradt világbanaz igazi társakra valótalálás talán egyetlenlehetősége: térben ésidőben.