monaldi sorti Salaì - Könyvmolyképző Márkabolt · Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2012 rita...

Salaì tojása

m o n a l d i &

s o rt i

• 3 •

Első kiadás

Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2012

r i t a m o n a l d i&

F r a n c e s c o s o r t i

Salaìtojása

Ama tolvaj, hazug, megátalkodott, feneketlen bendõjû Salaì vallomása, melyet a firenzei tömlöcben tett.

További hasznos és kellemetes tudnivalókkal arról,Miként fedezzük fel Amerikát,

Miként álljunk ellen a kínzásoknak És miként találjuk meg elveszett tojásainkat.

Salaì saját kezû javításaival, kelt az Úr 1508. esztendejében

• 5 •

Portugálián túl

Nincs károsabb és a fejlődés szempontjából negatívabb, mint az ál-landó siránkozás Európa amerikanizálódásáról. Előbb amerikaiak-ká kell válnunk, azután majd újra elgondolkozhatunk rajta, hogyan lehetnénk „jó európaiak”. Berlin épp ezért csodálatra méltó. Berlin egy új kultúra kamaszkorát éli; ezt a kultúrát még nem ismerjük, körvonalainak először is ki kell bontakozniuk.

Egon Friedell: Ecce Poeta (1912)

„…akkor, 1936 nyarán kezdődött a spanyol polgárháború. (…) A városházán Franco zászlaja lobogott, lent az utcán pedig fiatal parasztlegények várakoztak, papok vezetésével, helyi népviseletben. Láthatóan a szomszédos falvakból hozták őket (…) egy negyedóra múlva ezek a fiatalemberek teljesen átalakulva bukkantak elő a város-háza épületéből. Vadonatúj egyenruhában feszítettek, puskával, szu-ronnyal; és tisztek vezényelték őket ugyanilyen vadonatúj, csillogó-villogó autókra, melyekkel elszáguldottak, ki a városból. Megrémül-tem. Hol is láttam én már ilyesmit? Olaszországban, aztán meg Né-metországban! Mindkét helyütt ugyanilyen kifogástalan felszerelést,

• 6 •

autókat, géppuskákat. És megint gondolkodóba estem: Ki szállít-ja, ki fizeti ezt a sok hadi újdonságot, ki szervezi ezeket a koldus-szegény fiatalokat, ki viszi harcba őket a fennálló rend, a választott parlament, a nép törvényes képviselete ellen? Tudomásom szerint az államkincstár a törvényes kormány kezén volt, csakúgy a fegyverrak-tárak. Ezeket az autókat és fegyvereket tehát a külföld szállíthatta, s kétségtelenül Portugálián át kerültek az országba. De ki a szállító, ki a pénzelő?”

Stefan Zweig: A tegnap világa (1942)(Tandori Dezső fordítása)

• 7 •

ElÕszó

Jelen könyvünkkel büszkén nyújtunk át az olvasóknak és a tudósok-nak egy kivételesen érdekes, ám mindmáig ismeretlen történelmi do-kumentumot: azt a jegyzőkönyvet, amely a nagy Leonardo da Vinci nevelt fiának, Salaìnak (eredeti nevén Giangiacomo Caprotti, 1480–1526) bírósági tárgyalásán készült. A tárgyalás Firenzében zajlott, a város vezető tisztségviselői előtt, az 1508. év egy pontosan meg nem határozott napján.

A szerzők által Salaì kételyei címen közreadott dokumentumhoz hasonlóan ezúttal is olyan kéziratról van szó, amelyet a közelmúltban fedeztek fel Olaszországban, s amely egykor Salaì tulajdonában volt. A szöveg új fényt vet a kor eseményeire és közszereplőire, köztük Le-onardóra is. A figyelmes olvasó nyilván felismeri majd, milyen rend-kívüli történelmi jelentőségű írással állunk szemben.

Nem tudjuk, miként került Salaìhoz a jegyzőkönyv, hiszen ennek az iratnak minden valószínűség szerint nem a vádlottnál lett volna a helye, hanem az igazságügyi hatóságok birtokában kellett volna ma-radnia. Annyi bizonyos, hogy Salaì utóbb saját kezű javításokat esz-közölt a kötetünkben nyilvánosságra hozott szövegen. Ezek az ano-máliák feltehetőleg összefüggnek azokkal a rendkívüli körülmények-kel, amelyek – mint látni fogjuk – a kihallgatás során merültek fel.

• 8 •

Úgy döntöttünk, hogy a jelen kiadásban valamennyi latin nyelvű részt lefordítjuk, s a lehető legritkábban alkalmazunk lábjegyzete-ket, hogy ne nehezítsük az olvasó dolgát. Arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a kiadás alapjául nem az eredeti jegyzőkönyv szol-gált, hanem egy másolat, amelyből a másoló – a szöveg lerövidítése céljából – számos részletet kihagyott, köztük a jegyzőkönyvet vezető tisztségviselő nevét.

Az eredeti kézirat iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk a Milánó közeli Grugliatéban, a kéziratok fellelésének helyén nemrég rendezett „Salaì és kora” című konferencia könyv formájában ki-adott előadásait.

Monaldi & Sorti

• 9 •

Salaì tojása

• 11 •

In nomine Domini

JEGYzÕKÖNYV

melyben összefoglaljuk mindazt, amit a számos súlyos bűnnel vádolt, veszedelmes gonosztevő, Salaì mondott a firenzei tömlöcben, a bűn-ügyi jegyző kérdéseire válaszolva. Nevezettet Firenze város területén fogták el, a római pápai kormányzó kérésére.

Amint jelen iratból kitetszik, a vádlott végül vallomást tett, és beis-merte számos súlyos bűnét.

A mai napon elém, vagyis a bűnügyi jegyző stb. stb. elé, továbbá po-roszlóim és a jelen jegyzőkönyvet vezető titkár elé kísérték a fent ne-vezett Salaìt.

Először is felszólítjuk, hogy közölje nevét, születési helyét, életkorát, foglalkozását stb.

A vádlott kijelenti, hogy a Salaì csupán ragadványnév, bár min-denki így szólítja, majd hozzáteszi, hogy valódi neve Giangiacomo Caprotti, 28 éves, Milánóban született, Leonardo da Vinci úr tanít-ványa és nevelt fia, s végezetül hűséges szolgája városunknak, Firen-zének, melyet az Isten áldjon, és Firenze nagy gonfalonieréjének, Pier Soderininek, aki oly bölcsen vezeti városát.

• 12 •

A vádlott elmondja, hogy mindössze tízéves volt, amikor szülő-atyja a nevezett da Vincire bízta, hogy etesse, oktassa és műhelyében segédként alkalmazza.

Salaì azonban azt állítja, hogy éppolyan tudatlan maradt, ami-lyen volt, mert da Vinci órái dögunalmasak voltak (szó szerinti idé-zet), s egynéhány év után a vádlott magától tanult meg írni-olvasni, ámbár csekély eredménnyel.

Ezek után hozzáteszi, hogy nevelőapja házában még többet éhe-zett, mint azelőtt, ám ma már nem térhet vissza az atyai házba, pedig ha megtehetné, naná, hogy visszatérne (szó szerinti idézet). Ekkor azt kérdezi, ki lehetne-e nyitni az ablakot, mert meleg van, és nem szeretne megizzadni, tekintve, hogy új ing van rajta, a kézelői pedig igen könnyen elpiszkolódnak.

Miután felolvastuk Salaìnak a vádpontokat, feltettük a kérdést, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja-e magát.

A vádlott megesküszik, hogy semmi köze a felsorolt tényekhez, sőt, amint mondja, a feljelentőjének minden bizonnyal attól ment el az esze, hogy a neje csekély hitvesi hűséget tanúsított iránta (más szóval „felszarvazta”).

Salaì figyelmeztetésben részesül, hogy tisztelettudóan beszéljen a hatóság színe előtt, és csak a kérdésekre válaszoljon, tartózkodjon a személyes megjegyzésektől. Ezek után felajánljuk neki, hogy nevezze meg az ügyvédjét.

Salaì nem hajlandó megnevezni jogi képviselőjét, mert, amint mondja, a fiskálisok mind csaló, pénzéhes gazfickók, és hülyét csi-nálnak az ügyfelükből, csak hogy minden vagyonát elszedjék, és a végén úgyis úgy táncolnak, ahogy a bíró fütyül, mert a bírók nagy hatalmú uraságok, az ügyfeleik viszont többnyire szerencsétlen ág-rólszakadtak (szó szerinti idézetek). Ezzel kapcsolatban hozzáteszi,

• 13 •

hogy ezt még nevelőapja, a fent nevezett Leonardo da Vinci is képes volna átlátni, aki pedig a vádlott szerint zavarodott elméjű és bete-gesen feledékeny.

A bíró tudomásul veszi, hogy a vádlott nem kíván ügyvédi se-gítséget igénybe venni, és megkezdi a kihallgatást. Első kérdés: mit csinált a vádlott az elmúlt hetek folyamán Rómában?

Salaì azt feleli, hogy valójában semmi kedve nem volt Rómába menni, csak azért utazott oda, hogy szívességet tegyen da Vincinek. Elmondása szerint nevelőapja arra kérte, hogy szerezzen meg neki egy kozmográfiai témájú könyvet, e tudomány ugyanis nagyon ér-dekli da Vincit, aki azonban nem tudott személyesen elmenni a szó-ban forgó könyvért. A vádlott mindazonáltal azt állítja, hogy tudo-mása szerint semmiféle törvénysértést nem követett el, s római uta-zásának egyetlen célja volt, mégpedig az, hogy da Vinci megbízását teljesítse. Miután a vádlott ezt elmondta, kijelenti, hogy a teremben túl meleg van, majd megállapítja, hogy immár minden kérdésre ki-merítő választ adott, köszönetet mond a bűnügyi jegyzőnek, és feláll, hogy elbúcsúzzon tőle.

A porkolábok visszanyomják a székére Salaìt, és újfent figyel-meztetik, hogy viselkedjen tisztelettudóan a hatóság színe előtt. A bűnügyi jegyző meginti a vádlottat, hogy az igazat és csakis az igazat mondja, s hozzáteszi, hogy súlyos vádak merültek fel ellene, melyek következtében akár tömlöcbe is zárhatják. Ekkor megmutat-ják Salaìnak egy saját kezűleg írt levele másolatát, melyet letartózta-tásakor találtak nála, egy gyöngécske szonettel egyetemben.

A levélben, melyet a vádlott nevelőatyjának, Leonardo da Vinci úrnak címzett, a következők állnak:

• 14 •

Kedves nevelõatyám,

a fene essék kegyelmedbe, minek kellett elküldenie Rómába azért az átkozott kozmográfiai könyvért, csak mert egyné-mely kérdéseken összevitatkozott Bencivel meg Vespuccival, most aztán kegyelmed meg a barátai tehetnek rólla hogy igen nagy kulimászba keveredtem. Atyámuram el se tudja képzelni micsoda kavarodás van itt Rómában ama fontos új felfedezések miatt melyekrõl annyit hablatyoltak a németek. Ámde ez igen nagy titok és most nem magyarázhatom el kegyelmednek mirõl van szó, mert lehet-séges hogy eme felfedezések ügyében hamarossan tán világra szóló botrány tör ki.

Maradok hûséges fia,Salaì

Felhívjuk a vádlott figyelmét, hogy a levél olyan tényeket tar-talmaz, melyeket mindezidáig elhallgatott a hatóság elől. Épp ezért felszólítjuk Salaìt, hogy magyarázza el, miről is szól a szóban forgó levél. Figyelmeztetésképpen megmutatjuk neki a korbácsot.

Salaì kijelenti, hogy ha jobban belegondol, nincs is olyan nagy meleg a teremben, sőt, kifejezetten kellemes a hőmérséklet, és ki-nyilvánítja, hogy kész itt maradni, már csak azért is, mert a bűnügyi jegyzőt igen rokonszenvesnek találja, továbbá kijelenti, hogy min-den, de tényleg minden felvilágosítást szívesen megad a hatóságnak.

Mindazonáltal azt kéri, hogy – mivel szeretné elrendezni a ténye-ket, és nem akar hibázni – adjanak neki néhány órát, hogy megírja

• 15 •

visszaemlékezését, melyben összefoglalja mindazt, ami római utazá-sa során esett meg vele.

Miután a bűnügyi jegyző áttekintette a megfelelő törvénycikke-ket, és rövid tanácskozást folytatott a titkárral, eleget tesz a vádlott kérésének, vagyis úgy rendelkezik, hogy Salaìt kísérjék vissza a cellá-jába, s bocsássanak rendelkezésére papírt, tollat és tintát; ezek után pedig figyelmezteti a vádlottat, hogy visszaemlékezésében az igazat és csakis az igazat írja meg, továbbá sorolja fel mindazon helyeket, ahol megfordult utazása során.

A jegyző mindezeken túl úgy rendelkezik, hogy holnap reggel hozzák el Salaì visszaemlékezését, és vegyék jegyzőkönyvbe. Az eset súlyosságára való tekintettel három írnoknak kell nagy sietve dol-goznia a másolaton, hogy a bűnügyi jegyző mielőbb elolvashassa.

Salaì kihallgatását holnap reggelre napolják el, közvetlenül azutánra, hogy a jegyző elolvasta a vádlott által ígért visszaemléke-zést.

A tárgyalást 11 órakor berekesztik.

• 17 •

IGAz És BECsÜlETEs VIsszAEMlÉKEzÉs AMA RóMAI ÚTRól

MElYET sAlAÌ TETT NEVElÕATYJA lIONARDOA JElEs PIKTOR És INzsEllÉR MEGBÍzÁsÁBól

Mindama tényekkel melyek megismerésre érdemesek a fenti utazással kapcsolatban,

kihagyván azonban ama fölösleges és unalmas részleteket melyekkel a Jegyzõ úr csak az idejét vesztegetné.

• 19 •

Jóságos és igen tiszteletreméltó Jegyző uram,

elősször is megköszönöm hogy bedugtak eme szép cellába mely igazán roppant barátságos és kényelmes, már csak azért is mert idebenn egy fia korbács sincsen, márpedig engemet nem tudom mért de a korbács látványa valahogy mindig felzaklat.

Bocsássa meg uraságod ha írás közben egynémely hibát ej-tek de tudnivaló hogy én az egyszerű nép körébűl származom, és egynehány éve immár Lionardo okításában sem részesülök, elősször is mert az írás keserves dolog és mindig pörsenéseket ka-pok tőlle, másodszor pedig mert mikor odakint szép idő van ak-kor én bizony jobban szeretek sétálgatni és nézegetni a mi kedves Fiorenzánk fáit meg napsütését meg palotáit, hogy az Isten áld-ja meg a mi városunkat és a nagy gonfalonierét Pier Soderinit ki oly bölcsen kormányozza, no meg szeretek elgyönyörködni az utcán járó-kelő fehérnépekben, nevelőatyám viszont folyvást csak otthon kuksol és olvas meg rajzol meg képeket pingál meg tanul meg gyakorolja a jobbról balra való írást meg a röpülő gé-pezetein töri a fejét melyek hajítófát sem érnek.

Hát akkor most töviről hegyire elmagyarázom uraságodnak mi is volt ez a római utazás, így aztán gyorsan a végére érünk eme históriának és rögvest kiengednek a tömlöcből, mert tömérdek sür-gős dolgom volna, példának okáért meg kéne öntöznöm a tojást az erkélyen, külömben még a végén kiszárad.

• 20 •

Amint uraságod is láthatta, a levél melyet nállam találtak a zsandárok megerősíti hogy Lionardo megbízásából egy köny-vért mentem Rómába ahogy azt már az elején is elmondtam uraságodnak, merthogy ott áll feketén-fehéren hogy ” a fene essék kegyelmedbe minek kellett elküldenie Rómába azért az átko-zott kozmográfiai könyvért”, hát láthassa uraságod hogy nem hazudtam ugyebár?

Az a helyzet tudniillik hogy nevelőatyám szeret össze-gyűjteni mindenféle könyveket melyekről maga se tudja mi a rosseb áll bennük, mert sok könyvet latin nyelven írtak ő meg akármennyire szégyelli is az az igasság hogy sosem volt képes megtanulni a deáki nyelvet. De aztán mikor látoga-tói vannak és látják ama sok könyvet a polcokon, mert csak-ugyan rengeteg van belőllük, példának okáért Crescentius írása a földmívelésről, Livius történeti munkái, Frezzi Quadriregiója1, meg még annyi hogy ha mindet fel akarnám sorolni hát ítéletnapig ülhetnék a cellámban, ám amint em-lítettem ezt nem tehetem mert még kiszárad a tojásom az ab-lakpárkányon.

Egyszóval mikor az emberek meglátják ama sok könyvet azt gondolják Nahát eme Lionardo tényleg lángész lehet ha ennyi könyvet elolvasott az asztrológiáról kozmográfiáról geometriáról hajózásról etcetera, pedig egy közönséges em-bernek már attól is görögdinnye nagyságúra dagadnának a golyói ha csak hozzáérne eme rengeteg könyvhöz.

1 Ebből és egyéb részletekből nyilvánvalóan kitűnik Salaì kéziratának hitelessége: a felsorolt könyvek (Piero de Crescenzi: De Agricultura, Titus Livius: A római nép története, Federico Frezzi: Quadriregio) csakugyan ott voltak Leonardo könyvtárában. Vö. G. D´Adda: Leonardo de Vinci e la sua libreria. Note di un bibliofilo, Milano 1873.

e l s õ v i s s z a e m l é k e z é s

• 21 •

Nos tehát ott tartottam hogy Lionardo gyakorta beszélget efféle könyvekről a barátaival, köztük példának okáért Giovan-ni Bencivel meg Vespuccival, kiket kiváltképpen a kozmográfiai könyvek érdekelnek vagyis azok melyek az egész világ geográfiá-ját tárgyalják, hát így került az én levelembe Benci meg Vespuc-ci, és ez is azt bizonyítja hogy nem hordtam én össze hetet-havat uraságod előtt nem igaz?

Így tehát elindultam Rómába, útba ejtvén Treghit, Ponte de le Vanét, Bastardót, Castiglion Fiorentinót, Ossaiát, Castiglion del Lagót, Castel de la Pievét, Ponte Carnaiolót, Orvieto váro- sát hol igen jó lanthúrokat csinálnak, Capracciát, Montefiascone és Viterbo városát, Ronciglione várát, Monterosiót, Baccanót, aztán La Stortát és legvégül megérkeztem Róma városába, vagyis összessen 18 postaállomáson fordultam meg.2

A levelemben ezenkívül szó esik a germániai németekről is, mindjárt elmagyarázom uraságodnak mért. Mikor Rómában megtaláltam végre a könyvet melyet Lionardo keresett, véletlen-ségből összetalálkoztam egy leánnyal kit hét évnek előtte ismertem meg midőn első ízben jártam Rómában, nevelőatyám kíséretében.

Eme Dorothea nevű leány német, és hozzá kell tennem hogy igen különleges leányról van szó mert ilyen csinos fehérnéppel én még nem találkoztam, vagyis hogy a foga hófehér a haja szőke a combja hosszú a szeme kék a bőre meg rózsás mint egy csecs-szopóé, egyszóval efféle fehérszemélyt nemigen látni a mi kedves Fiorenzánkban melyet Isten áldjon, meg a nagy gonfalonierét Pier Soderinit is ki oly bölcsen kormányozza, és mindehhez

2 Salaì elbeszélésének hitelességét támasztja alá az a tény is, hogy a Firenze és Róma közti út állomásainak nevét ugyanilyen formában egészen a XVII. századig megtalálhatjuk a korabeli útleírásokban. Vö. pl. O. Codogno: Nuovo itinerario delle poste per tutto il mondo, Venezia 1676.


• 22 •

ráadásul (csak hogy világossan lássa uraságod) olyan szép nagy gömbölyű melle van hogy majd kidurran, és mikor az utcán jár-kel oly csodálattal és bámulattal néznek rá a férfinépek hogy tátva marad a szájuk és majd’ kiesik a szemük a helyéből.

El se tudom hát mondani Jegyző uram micsoda kellemes meglepetés ért mikor Rómában összetalálkoztam Dorotheával, elősször is mert énszerintem egy ilyen takaros leányzó látványa még a holtak arcára is mosolyt csalna, másodlagossan pedig azért mert én abban a hitben voltam hogy Dorothea végleg ha-zatért Németföldre, pedig az igasság az hogy valahol Itáliában húzódott meg az apjával, ám azt nem mondta hogy pontossan hol, azután meg visszajött Rómába.

Így aztán nagyon megörültem neki õ meg nekem, mert a pontosság kedvéért el kell mondanom hogy annak idején jó sok időt eltöltöttünk együtt, nappal is meg éjjel is, de éjszakánként nem aludtunk hanem egyéb dolgokkal foglalatoskodtunk, hadd beszéljek úgy uraságoddal mint férfi a férfival nyilván érti mire célzok nem igaz? Csakhogy amint mondtam Rómában ott volt Dorotheával az apja is meg még más németek kik úgy utálják az olaszokat mint a szart, és nem akarták hogy Dorothea találkoz-zon velem, az egyéb dolgokról nem is beszélve.

A végén aztán a németek felfedezték hogy Dorotheával össze-járunk éjnek évadján (hát ezért van szó a levélben felfedezések-ről) és azt mondták nekem Kedves Salaì mi lenne ha szednéd a sátorfádat és eltávoznál a te kedves Fiorenzádba? Én lényegében megértem őket és a végén csakugyan távoztam is, és mivelhogy az asszonyszemélyek miatti perpatvart igen csúf és ízetlen dolog-nak tartom, inkább hozzá sem fogok hogy elmeséljem uraságod-nak a részleteket mert nem ér annyit az egész história nem igaz?


• 23 •

Ezenközben már a verebek is azt csiripelték hogy ama fér-fiú kivel a német Dorothea botrányos viszonyt folytat nem más mint Salaì, hát ezért áll a levélben hogy ” ezen felfedezések ügyében hamarossan tán világra szóló botrány tör ki”.

Igen mert Ekcelenciás uram nem szeretnék bekéb beképez egyszóval olyannak tűnni aki folyton dicsekszik de tény hogy elég jól tudok bánni a fehérnépekkel, és a Dorothea-ügynek hála egy idő után Rómában már mindenki tudta hogy mikor Salaì közeledik kötéllel kell megkötni az asszonyt mint a kutyát, mert külömben még eltűnik egy-két órácskára Salaìval a bokor mö-gött, aztán széttépett alsóneművel és boldogságtól ragyogó arccal kerül elő. De ezt csak a németek terjesztették kik túl sok em-bernek meséltek a köztem és Dorothea között lévő barátságról, hát ezért áll a levélben hogy a ” fontos új felfedezések melyekről annyit hablatyoltak a németek” mert a németek a fene essék be-léjük felfedezték mit mívelünk Dorotheával, aztán fűnek-fának elmesélték.

Így aztán egy idő után úgy döntöttem hogy elhagyom Rómát és hazatértem a mi kedves Fiorenzánkba, és mivelhogy ezt kérte uraságod elmondom hogy útba ejtettem La Stortát, Baccanót, Monterosiót, Ronciglione várát, Viterbo és Montefiascone vá-rosát, Capracciát, Orvieto városát hol igen jó lanthúrokat csi-nálnak, Ponte Carnaiolót, Castel de la Pievét, Castiglion del Lagót, Ossaiát, Castiglion Fiorentinót, Bastardót, Ponte de le Vanét, Treghit és végül megérkeztem Fiorenza városába, vagyis összessen 18 postaállomáson fordultam meg.

Na jól van szerintem most már minden világos, és akár azon nyomban ki is engedhet uraságod eme tömlöcből, mely persze igen szép és nagyon szívessen itt maradnék hogy akár napokig


• 24 •

is elbeszélgessek uraságoddal meg a fogdmegekkel, csak az a problemma hogy odahaza tömérdek dolgom van, mert elősször is meg kell öntöznöm a tojást az ablakpárkányon külömben még kiszárad nekem, aztán meg egy kicsit aggódom a tökkelütött ne-velőatyám Lionardo miatt, aki ha egymaga van még a saját lá-bában is megbotlik és mikor nem vagyok mellette mindig vala-mi kalamaly kalamala ejnye már hogy a francba írják egyszóval valami bonyodalomba keveredik.

Maradok mélységes tisztelettel,Salaì


• 25 •

Salaì visszaemlékezésének felolvasása után folytatódik a tárgyalás.Belép az első tanú, és szembesítik a vádlottal.A titkár által szólított tanú elmondja, hogy a neve Andrea Del

Carretto, huszonkilenc éves, Firenzében született és ott is lakik. Foglalkozására nézve váltólovakat biztosít a Róma és Firenze kö-zött működő postaszolgálatnak. Megerősíti, hogy évek óta ismeri Salaìt.

A jegyző azt kérdezi, megfelel-e a valóságnak, hogy pár nappal ez-előtt, amint a jelen bírósághoz tartozó törvényszolgák is megállapí-tották, a tanú Rómában tartózkodott, és Salaì lovat bérelt tőle, hogy sürgősen visszatérhessen Rómából Firenzébe. Del Carretto azt feleli: igen, valóban kölcsönadott egy lovat Salaìnak, aki azt ígérte, hogy amint újra találkoznak Firenzében, kifizeti a bérleti díjat, és vissza-szolgáltatja az állatot. A tanú szerint azonban Salaì ezek után eltűnt, a lóról pedig nem tudni, mi lett vele, habár Del Carretto azt hallotta a barátaitól, hogy a vádlott minden valószínűség szerint eladta, mert egy pistoiai kereskedő a napokban egy, az övéhez megtévesztésig ha-sonló lovat vásárolt a firenzei piacon.

A jegyző azt kérdezi a tanútól, miképpen magyarázta Salaì, hogy sürgősen vissza kellett térnie Rómából Firenzébe.

Del Carretto azt feleli: a vádlott bevallotta neki, hogy nagyon fél, mert valakik égre-földre keresik őt, és talán ki akarják nyuvasztani (szó szerinti idézet), mert szörnyű titkokra derített fényt, és az üldö-zői valakit már el is intéztek, ráadásul titokzatos módon ellopták azt

• 26 •

a roppant nagy értékű könyvet, amelyért nevelőapja, Leonardo da Vinci úr küldte Rómába, és Salaì mindezen okok miatt alig várta, hogy kiszabaduljon szorult helyzetéből, amelybe nevelőapja miatt keveredett, hogy a fene essék bele (szó szerinti idézet).

Ezek után a tanú Salaìhoz fordul, és szemére veti, hogy nem adta vissza neki a lovat, majd tolvajnak, csalónak és hűtlen barátnak nevezi.

A bíró megkérdezi Salaìtól, mit válaszol a tanúnak. Salaì a Del Carrettóhoz fűződő barátságára hivatkozik, majd

hozzáteszi: nem érti, miért akarja befeketíteni a tanú a hatóság előtt, talán bosszút akar állni rajta, amiért megdugta (szó szerinti idézet) Del Carretto feleségét, amikor a tanú a városon kívül tartózkodott.

Del Carretto erre azt feleli, hogy Salaì csaló gazember (szó szerin-ti idézet), és a lóval kapcsolatos história mellett ezért a hitványságá-ért is fizetni fog, majd számos további fenyegetéssel és sértő kifejezés-sel él, melyekről a jegyző úgy rendelkezik, hogy ne kerüljenek jegy-zőkönyvbe. Salaì hasonló hangnemben válaszol a tanúnak, továbbá szélhámossággal és esküszegéssel vádolja.

A tanú feláll a székéről, és leköpi a vádlottat, mire az leveszi a cipőjét, és nagy erővel a tanú felé hajítja, súlyosan megsebezve Del Carretto jobb szemét. Közbelépnek a porkolábok, és lefogják a két vitázó felet. A jegyző nagy nehezen túlkiabálja a vádlottat és a tanút, súlyos büntetéseket helyez kilátásba, végül megkérdezi a tanút, kí-ván-e még valamit hozzátenni az eddig elmondottakhoz.

Del Carretto azt kéri, hogy a mocskos tolvaj és gazember Salaìt (szó szerinti idézet) tartóztassák le csalás miatt, és a vádlott adja visz-sza neki a pénzt, amelyre a ló eladásával tett szert, ezenkívül tépjék le a körmeit, vágják ki a nyelvét, és vessék tömlöcbe legalább húsz évre.

A jegyző elrendeli, hogy a tanúvallomást Salaì válaszaival együtt vegyék jegyzőkönyvbe.

• 27 •

Del Carrettót ezután a porkolábok a kijárathoz kísérik, hogy ellássák a sérült szemét. A jegyző elrendeli, hogy a tanút a későb-biekben újra idézzék be, hogy elindíthassa a csalás és a ló jogtalan eltulajdonítása miatti peres eljárást Salaì ellen.

Salaì szót kér. A jegyző nem adja meg a szót, ehelyett felhívja a figyelmét, hogy vallomásából sok fontos részletet kihagyott: nem említette, hogy tudomására jutott egy gyilkosság, hogy ellopták tőle a nevelőapja megbízásából vásárolt könyvet, továbbá hogy elmene-kült Rómából, méghozzá oly módon, hogy eközben súlyos károkat okozott egy firenzei honfitársának.

Miután úgy tűnik, hogy a vádlott szándékosan hallgatta el mind-ezen tényeket, a jegyző tizenöt korbácsütést ró ki rá, és megparan-csolja a porkoláboknak, hogy vigyék a szomszédos helyiségbe. A ró-mai inkvizíciónál is alkalmazott szabályok szerint amennyiben Salaì kiállja a próbát, nyilvánvalóan jóhiszeműen cselekedett, és szabadon kell bocsátani. Ellenkező esetben a kihallgatás addig folytatódik, amíg a vádlott mindent be nem vall.

A vádlott megpróbál kiszabadulni a porkolábok szorításából, azok azonban lefogják, és a kínzókamrába viszik. A vádlott eköz-ben azt kiabálja, hogy „Salaì semmitől se fél, majd meglátják, hogyan tűri a fájdalmakat egy igazi férfi” és hasonlókat.


• 28 •

A vádlott kihallgatása körülbelül húsz perccel később folytatódik a jegyző, a titkár és három poroszló jelenlétében. A jegyző meg-kérdezi, milyen eredménnyel zárult a korbácspróba. A porkolábok jelentik, hogy Salaì bátran és derűsen nézett a kínzás elébe, de csak az első korbácscsapásig. A második csapástól kezdve mindvégig így kiabált: „Jaj, Istenem, segítség, Szűzanyám, elég volt, elég volt, jól van, beszélek, elmondom a teljes igazságot, csak hagyják már abba”.

A jegyző megkérdezi Salaìt, kíván-e változtatni a viselkedésén, és hajlandó-e őszintén válaszolni a hatóság kérdéseire.

A vádlott azt feleli, hogy a tizenöt korbácsütés jótékony hatá-sára váratlanul felbukkant az agyában egynémely, mindeddig lap-pangó emlék, s immár tisztán emlékszik a történtekre.

Ennek megfelelően elismeri, hogy Rómában kölcsönkérte Del Carrettótól az iménti vita tárgyát képező lovat, de szándékában állt, hogy visszaadja a jószágot, amint találkoznak Firenzében. Ám miután a vádlott hazatért, azt gondolta, hogy Del Carretto talán jobban járna a pénzzel, amit kényelmesen zsebre vághat, mint egy böhöm nagy lóval, amelynek istálló, víz és abrak kell, vagyis csak a baj van vele. Amikor tehát találkozott egy pistoiai kereskedővel, aki jó árat fizetett az állatért, jóhiszeműen elfogadta a pénzt, azzal a szándékkal, hogy néhány napon belül feltétlenül eljuttatja Del Carrettónak.

• 29 •

A jegyző felhívja a vádlott figyelmét, hogy más jelentős ténye-ket (a könyv ellopását, egy gyilkosságot) is elhallgatott, és magya-rázatot kér tőle.

Salaì ekkor egy kis időt kér, hogy pontos és kimerítő választ adhasson a jegyző kérdéseire, már csak azért is, mert jelen pillanat-ban a hátában érzett fájdalom következtében nem képes megfele-lően összpontosítani, s azt kéri, hogy újabb visszaemlékezést írhas-son, amelyben pontosíthatja és kiegészítheti a korábban leírtakat.

A jegyző rövid tanácskozást folytat a titkárral, majd engedélyt ad Salaìnak az újabb visszaemlékezés elkészítésére, amelyet holnap reggel 6 óráig bezárólag kell benyújtania, s amely az igazságon kívül mást nem tartalmazhat, kivéve mindazon helyek felsorolá-sát, ahol Salaì megfordult utazása során.

Ezen írás elolvasása után dönti majd el a jegyző, miként folyta-tódjon a kihallgatás.


• 31 •

ÚJ, Az ElÉBBINÉl PONTOsABB VIsszAEMlÉKEzÉs sAlAÌ RóMAI UTAzÁsÁRól

MElYNEK sORÁN EGY KÖNYVET KEllETT BEszEREzNIE lIONARDO ÚR RÉszÉRE

Ezúttal valamennyi olyan részlettelmelyekre igényt tart a Jegyzõ úr,

sõt a biztonság kedvéért olyanokkal is melyekre a Jegyzõ úrnak tán nincs is szüksége.

• 33 •

Mélyen tisztelt és nemes Jegyző úr,

elősször is köszönetet mondok és csókolom a kezét-lábát amiért megengedte hogy tisztázzam a dolgokat és pontossabban adjam elő mindazt mi Rómában történt velem, mert ha ezt meg nem engedte volna még a végén hazugnak hitték volna Salaìt, pedig csak egy-két apróságról feledkeztem meg, ami már csak azért is érthető mert csupán pár napig voltam Rómában nem időztem ott sokáig, de most megígérem hogy nem leszek többé feledékeny.

E pillanatban rohadtul fáj a hátam, ott hol a korbácsütések érték, de szerencsére a fájdalom ma éjjel segít hogy fennmarad-jak, főleg mikor ledőlnék a szalmazsákomra és olyan kín hasít belém hogy a csillagokat látom, úgyhogy énszerintem holnap reggelre biztossan elkészülök a jóságos és igen tiszteletreméltó Jegyző úrnak szánt visszaemlékezéssel. Így aztán kiengednek végre a tömlöcből, mert odahaza egy csomó sürgős teendő vár, példának okáért meg kell locsolnom a tojást az erkélyen mert külömben kiszárad de ezt tán említettem is már uraságodnak.

Na szóval amint uraságod bizonyára emlékszik rá, a könyv melyért nevelőatyám Lionardo Rómába küldött egy kozmo-gráfiai könyv, vagyis lényegében az egész világ geográfiájáról szól azaz a szárazföldekről a tengerekről a tavakról a folyók-ról a hegyekről sőt még a nemrég megismert országokról is. Lionardónak pedig azért van szüksége eme könyvre mert olyan

• 34 •

új világtérképet akar csinálni amelyen nem három hanem négy kontinens vagyis világrész van mert Európán Ázsián és Afrikán kívül ott van rajta Amerika is vagyis azok az új földek melye-ket a híres Amerigo Vespucci fedezett föl.

Hát ezért szerepel a levelemben Benci és Vespucci neve, kikkel nevelőatyám gyakorta vitázik matematikai fizikai meg kozmográfiai kérdésekről. Bencinek már van is egy nagy világ-térképe amit Lionardo csinált neki, Vespucci meg ugyanabból a családból származik mint ama híres Amerigo Vespucci kiről mindenki tudja hogy ő fedezte föl Amerikát ezért is nevezték el rólla ama földrészt.3

Vespucci és Benci az elmúlt hónapokban gyakorta megláto-gatták Lionardót és sokszor beszélgettek vele ama újonnan felfe-dezett földekről melyek az óceánon túl terülnek el. Különössen jól emlékezem az utolsó beszélgetésükre melyen én is jelen vol-tam de csak titokban az ajtó mögött, mert Jegyző uram be kell vallanom hogy szeretek hallgatózni mikor a nevelőatyám hetet-havat összehord a vendégeinek hogy lenyűgözze őket, aztán a kellő pillanatban az orra alá dörgölöm amit hallottam, őt meg majd’ szétveti a méreg. Merthogy az a helyzet hogy Lionardo éppolyan tuskó mint a földijei a Vinci faluba való parasztok, de szereti többnek mutatni magát, példának okáért kieszelte hogy ha a vendégeivel van mindig komoly képet vág, egyszó-val úgy ül ott mintha a fejében tömérdek nagyszerű és titkos

3 A XVI. század elején Európa-szerte nyomtatásban terjedtek azok a levelek, amelyekben Amerigo Vespucci azt állította, hogy többször is járt az új kontinensen. E leveleknek köszönhetően vált közismert személlyé a firenzei üzletember. Giorgio Antonio Vespucci (1453–1512), Leonardo barátja, Amerigo Vespucci nagybátyja volt. Leonardo kézirataiból (Codice Atlantico, f. 331 r, és Codice Arundel, f. 190 v) tudjuk, hogy Giovanni Bencinek csakugyan a tulajdonában volt egy Le-onardo által készített világtérkép, és gyakran cserélt könyveket a nagy művésszel. Leonardo sokat foglalkozott térképrajzolással, ezt tanúsítja a Codice Atlantico másik rajzsorozata (f. 178 verso a, 279 recto a, 191 recto b. Vö. E. Carusi: I disegni geografici di Leonardo da Vinci, Roma 1941).

m á s o d i k v i s s z a e m l é k e z é s

• 35 •

gondolat járna, így aztán mindenki azt gondolja hogy Hát lehet hogy Lionardónak eggyetlen értelmes szava sincs, de nyil- ván azért van így mert afféle lángész lévén igen zárkózott ember, pedig az az igasság hogy Lionardo majd’ kiugrik a bőré-ből örömében mikor a vendégei mögött becsukódik az ajtó, és megkönnyebbülten sóhajt fel hogy megint csak sikerült eltitkol-nia a tudatlanságát.

Hol a francba is tartottam ja igen, szóval ama bizonyos látogatás során Benci meg Vespucci folyton azt mondogatták hogy Ah micsoda nagy hős volt az én unokaöcsém Amerigo Vespucci ki felfedezte Amerikát, Ah minő dicső hazafi, Hát igen ő aztán tényleg örök dicsőséget szerzett Fiorenzának mert akár azt is mondhatjuk hogy Amerikát Fiorenza fedezte fel, és Fiorenza a földrajzi felfedezések királynője. Még Lionardo is azt mondta hogy Hát igen kedves barátaim csakugyan igazatok van, de valahogy nem sok meggyőződés csengett ki a hangjából.

Olyannyira így van ez, folytatta Benci meg Vespucci4, hogy Ptolemaioszt vagyis az ókor legkivállóbb geográfusát hosszú évszázadokra elfeledték, aztán a firenzei Palla Strozzi fedezte fel újra, a műveit pedig az a Manuel Khrüszolorasz fordította le görögből ki éppen minállunk Fiorenzában tanított görög nyelvet. Ptolemaiosznak az ősrégi görög kódexekben megbúvó térképeit az újabb időkben két fiorenzai, Francesco de Lapacino és Domenico de Lionardo Buoninsegna adta ki, és ugyancsak a mi városunkban került sor a Ptolemaiosz és mások által készí-tett ókori világtérképek kijavítására pontosítására majd csinos

4 Salaì elbeszélésének hitelességét támasztja alá az a tény is, hogy a következő sorokban olvas-ható, történeti tárgyú megállapítások mind helytállóak, s abban a korban széles körben ismertek voltak. Vö. R. Almagià: Il primato di Firenze negli studi geografici durante i secoli XV e XVI, Fi-renze 1963.


• 36 •

formában való kinyomtatására. Hát igen kedves Benci bará-tom, Hát igen kedves Vespucci barátom, Milyen nagyszerű hely a mi hazánk, Hát igen igaza van, bólogatott a két barát miközben nevelőatyám hallgatott mint a sült hal, és mikor ily sokáig egy szó sem jön ki a száján, tudom mert ismerem mint a tenyeremet hogy majd’ megeszi a sárga irigység amiért valaki másról szépeket mondanak őelőtte, mert Lionardo nagy művésznek tartja magát de örökössen üres a zsebe, és a dicsőség is mindig másoknak jut kik pedig nem is tudnak rendessen raj-zolni meg olyan takaros fehérszemélyeket pingálni mint ő (bár énszerintem Jegyző uram, a Lionardo által pingált nőszemé-lyek kissé olyanok mintha karót nyeltek volna, és úgy ránézésre eggyikről se gondolnám hogy jól tud bánni a fütykössel már megbocsásson uraságod az erős kifejezésért).

Egyszóval ott tartottam hogy miközben Lionardo a bará-taival beszélget de odabent csak úgy rágja az irigység, valami morgás hallatszik a szobában, Lionardo ugyanis kezdi nehezen szedni a levegőt merthogy elkezdett viszketni a segge lika (én már régóta vele lakom Jegyző uram és jól ismerem eme dolgot mert panaszkodott is rólla), mert ugyebár efféle viszketést mi is érezhetünk mikor olyasmit mondanak nekünk ami nagyon nincs ínyünkre de mégsem küldhetjük el a jó édesanyjába az illetőt.

Na szóval ott tartottunk hogy Bencinek meg Vespuccinak fogalma se volt rólla milyen sötét kedvében van a nevelőatyám és csak folytatták a fecsegést hogy Hát igen kedves Benci bará-tom, Hát igen kedves Vespucci barátom, Belegondolt már kedves Benci barátom micsoda nagy hős volt a mi honfitár-sunk Pietro de Massajo ki elkészítette Toscana Itália Hispánia Francúzföld Etiópia sőt még a Szentföld térképét is? És maga


• 37 •

kedves Vespucci barátom belegondolt-é hogy a mi honfitársunk Cristoforo Buondelmonti nyolc teljes éven át járta a hellén szi-geteket az Égei-tengeren, és egytől egyig mindet megrajzolta egy szép térképen, így aztán már nem fenyegeti az eltévedés veszé-lye azokat kik mostanában arrafelé hajóznak? Hát ez pompás, Micsoda nagyszerű ember! Nem beszélve a fiorenzai Paolo del Pozzo Toscanelliről, Kolumbusz Kristóf barátjáról, minden idők eggyik legkivállóbb geográfusáról, vagy Benedetto Deiről ki beutazta az egész Keletet meg egész Afrikát és úgy ismeri eme földeket mint a tenyerét. És ne feledkezzünk meg Giovanni da Empoliról, ki eljutott Indiába meg Kínába, meg persze Piero de Andrea Strozziról se ki keresztül-kasul bejárta Ázsiát. Hát igen barátaim, mondta ekkor Benci és felemelte a borospoha-rát, koccintsunk a geográfia királynője és császárnője, Fiorenza dicsőségére, és koccintsunk a mi nagy gonfalonierénk, Pier Sode- rini egészségére. Koccintsunk! csatlakozott hozzá Lionardo és Vespucci, és odakintről az ajtó mögül hallottam ahogy össze-koccannak a poharak aztán a három barát nagyokat nyeldesve lehajtja a bort, de ezenközben énnekem már azon járt az eszem hogy menten vége lesz Lionardo türelmének.

E pillanatban nevelőatyám, aki miközben a barátai dics-himnuszokat zengtek mindenféle ismeretlen alakokról egy nagy nullának érezte magát kit le se szarnak, nem bírta tovább és ünnepélyes hangon így szólt a másik kettőhöz: Kedves Benci barátom, kedves Vespucci barátom nem akartam közbeszólni de szép és nemes szavaik hallatán kénytelen vagyok megszó-lalni és bevallani kegyelmeteknek, hogy nemrégiben úgy dön-töttem magam is hozzájárulok a fiorenzai földrajztudomány dicsőségéhez. Csaaaakugyan? kérdezte a két barát kíváncsian


• 38 •

és csodálkozva, mert ők nem ismerik elég jól Lionardót, és sejtelmük se volt ama kis viszketésről melyet más fiorenzaiak magasztalása okozott nálla. Hát igen mondta Lionardo, egy új világtérképen dolgozom mely szebb és pontossabb lesz min-den korábbinál melyet csak emberi szem látott, és amint elké-szül megmutatom kegyelmeteknek és biztos vagyok benne hogy kedvükre lészen mert itt fog megmutatkozni elősször hogy nem csupán három világrész van vagyis Európa Ázsia meg Afrika hanem négy mert rajta lesz Amerika is. Ekképpen pedig ked-ves barátaim, mindenki azt mondja majd, hogy nem elég hogy Amerikát egy fiorenzai fedezte föl, méghozzá a kegyel-med Amerigo unokaöccse kedves Vespucci barátom, de még a legszebb és legújabb és legjelentősebb világtérképet is Fiorenza városának eggyik hűséges szolgája készítette vagyis szerény személyem.

Azok ketten persze mi mást mondhattak volna erre mint hogy Nahát micsoda nagyszerű hír, Micsoda remek ötlet, Gra-tulálok Lionardo uram, és nevelőatyám csak ekkor kezdett megint nyugodtan lélegezni vagyis már nem kapkodta úgy a levegőt mint mikor megtámadja ama bizonyos viszketés. Ezek után a két barát nagy vidáman távozott, Lionardo meg kis híjján rájuk csapta az ajtót mert a segge lika megint viszketni kezdett, és ez még jobban felidegesítette mint az imént: ha ugyanis igazra akarja fordítani ama hazugságot melyet csak azért ötlött ki hogy hencegjen vele Benci meg Vespucci előtt most sürgőssen ki kell eszelnie valamit mert külömben alapossan benne van a pácban, na de mit?

Az a helyzet Jegyző uram hogy ama világtérkép megcsiná-lásához melyről Bencinek meg Vespuccinak beszélt, feltétlenül


• 39 •

szüksége volt Lionardónak valami segítségre, mert ő mindig úgy tesz mintha mindent tudna pedig valójában folyton a mások könyveit meg rajzait másolja, de ha beszél vele uraságod nagyon kérem ne említse hogy ezt mondtam.

Pár nappal a Bencivel meg Vespuccival folytatott beszélge-tést követően Lionardo behúzott egy sarokba és a fülembe súgta hogy tavaly Németföldön kiadott valaki egy igen jól sikerült világtérképet, mely egy Ptolemaiosz nevezetű görög geográfus ősrégi térképén alapszik, de azonfelül rajta vannak mindama hatalmas új földek is melyeket Amerigo Vespucci fedezett föl, és ennek okáért el kéne mennem Rómába hogy megszerezzem eme német könyvet, mert Fiorenzában senkinek sincsen meg, Rómában viszont minden bizonnyal megtalálható.

Én erre azt feleltem Megbocsásson atyámuram, de mért nem keresi eme könyvet valamely másik városban hol olyan barátai laknak kik mesterei az efféle tudományos dolgoknak, ahelyett hogy a szegény Salaìt szalasztaná érte Rómába?

Erre ő azt mondta Te hálátlan kutya, akárhányszor kérek tőlled valamit sosem segítesz nekem, téged csak az érdekel hogy az én pénzemen jól teletömhesd a hasadat meg a fehérnépekkel szórakozzál, és még a festményeimet is lemásolod.

Ami igaz is Jegyző uram, de elősször is nem becstelenségből másolom én Lionardo rajzait meg képeit, hanem csak azért hogy a fehérnépek lássák nem akárkivel akadtak össze, így aztán mikor meghívom őket hogy nézzék meg a képeimet úgy meglepődnek és meghatódnak a művészetemtől hogy általában egy fertályóráig se kell győzködnöm őket és máris az ágyamba bújnak, mert a művészet meg az érzelmek emlegetésével jó ürügyet szolgáltatok nekik egy kis hancúrozásra, márpedig a


• 40 •

fehérnépek valójában másra sem vágynak de ha nem találnak valami alkalmatos ürügyet hát annyit kéretik magukat hogy az ember az életét is elunja mikor pedig netán sürgős dolga volna.

Szóval hol is tartottam ja igen, tehát így feleltem Lionardónak: Kedves atyámuram, én valahogy úgy látom hogy kegyelmedtől sem idegen a másolás, hiszen most is éppen azért küld Rómába hogy megszerezzem ama német fickó térképét, hogy azután kegyelmed is csináljon egy hasonló térképet és elhi-tesse a barátaival hogy a kegyelmed fejéből pattant ki az ötlet.

Psssssszt elhallgass te ökör felelte erre, Halkan beszélj mert lehet hogy valaki hallgatózik! És hozzátette hogy persze ő is eljö-hetne velem Rómába vagy akár egyedül is útnak indulhatna, ám elősször is ő oly híres hogy Rómában biztossan felismernék, aztán meg az ő korában már nehezére esik az embernek az efféle utazás. Ami egyébiránt igaz is Jegyző uram, de ez csak azért van így mert az utóbbi hónapokban Lionardo gyakran fájlalja a hátát, énszerintem pedig ennek az lehet az oka hogy hiába közeledik a hatvanadik évéhez mégis folyvást önmagával tölti kedvét akár egy siheder fiú, de nagyon kérem Jegyző uram ezt se említse előtte mert igen szégyellené magát miatta.

Még azon a napon Lionardo felírta nekem egy cédulára a Rómában megvásárolandó könyv címét:

Universalis cosmographia secundum Ptholomaei traditionem et Americi Vespucii aliorumque lustrationes

és elmagyarázta milyen is a kérdéses könyv, vagyis hogy van benne egy térkép meg mindenféle roppant különleges ábrák és rajzok és végül átnyújtott egy zacskót benne az útiköltségemmel.


• 41 •

Mikor megláttam mennyi pénz van a zacskóban majd’ elájul-tam mert én még ennyi pénzt sosem láttam Lionardo kezében, és egy kicsit dühös is lettem mert az utóbbi időben Lionardo igencsak pénzszűkében volt és szép összeget kért kölcsön tőllem, de ha tudtam volna hogy ennyi dugipénze van, hát biztossan nem adtam volna neki egy huncut vasat se.5

Megbocsásson atyámuram kérdeztem tőlle, de tényleg ilyen sokba kerül ama könyv? Mire ő azt mondta hogy Hát per-sze hiszen a benne lévő térkép akkora mint egy lepedő és igen művészi kidolgozású, úgyhogy alapossan megkérik az árát, de vigyázz Salaì! Miután egy tanulatlan tuskó vagy és ily tudós könyvet ha száz évig élnél se volnál képes megérteni, megeshet hogy megkérdezik tőlled mire kell ez neked. Ekkor pedig azt kell mondanod: Egy fiorenzai nagyúrnak lesz de az illető isme-retlen kíván maradni.

Én erre azt mondtam hogy Megbocsásson atyámuram, de mivelhogy jelen pillanatban még saját háza sincs kegyelmednek és más házában kénytelen vendégeskedni6, mért nem takarítja meg inkább eme pénzt és mért nem költi valami hasznossabbra? Példának okáért vehetne belőlle egy szép nagy pulykát melyet holnap megsüthetnénk dióval szilvával meg gesztenyével töltve.

Fogd be a szád Salaì felelte, és ne feleselj velem hanem fogadj szót, és nehogy elszórd a pénzt valami római fehérné-pekre mert a saját két kezemmel vájom ki a szemed és odaadom a kölyköknek kik itt játszanak az utcán hadd golyózzanak vele, megértetted Salaì? És most fejezd be a kérdezősködést és kezdj

5 Leonardo feljegyzéseiből (Codice Arundel f. 271 r, Codice Atlantico f. 310 v) is tudhatjuk, hogy a mester gyakran kért kölcsön kisebb-nagyobb összegeket Salaìtól.6 1508 elején Leonardo csakugyan egy firenzei nemesember, Francesco Martelli házában lakott.


• 42 •

el készülődni mert azt akarom hogy holnap hajnalban indulj útnak és punktum.

Nekem meg Jegyző uram már a nyelvemen volt hogy semmi kedvem másnap elindulni, de Lionardo belém fojtotta a szót és azt mondta: Ha holnap elindulsz és sima utad van szombatra Rómában vagy, s akkor tán rögtön meg is tudod venni a köny-vet és már vasárnap visszafordulhatsz, ha viszont csak holnap-után mégy el egy napot elvesztegetsz mert Rómában vasárnap minden zárva van és semmit se tudsz elintézni, a fogadóban meg egy éjszakával többet kell fizetni, hát tudod ki fizet neked eggyel több éjszakát mert én nem az biztos.

Hogy a vitát lezárjam azt mondtam erre hogy Na jó, akkor még holnap elindulok Rómába, mert ha Lionardo egy-szer a fejébe vesz valamit rosszabb mint egy vén mámi, és az ember jobban jár ha ráhagyja a dolgot mert külömben újabb száz évig hallgathatja a nyavajgását. Aztán Lionardo ledo-bott az ágyamra egy rend vadonatúj szépséges elegáns ruhát teli szallagokkal meg tollbokrétákkal meg masnikkal meg más díszekkel, mely biztossan egy kissebb vagyonba került. Rögtön rám parancsolt hogy vegyem fel az aranyszínű mellényt mely-nek csigát formázó gombjai voltak, a derekamra puha bőröv került, a mellény alá meg hosszú ujjú vörös selyeming mely nem akarok dicsekedni Jegyző uram de igen jól állt nekem.

Ekkor Lionardo így szólt hozzám: Amint megérkezel Rómába öltsd magadra rögtön eme ruhákat, így mindenki lát-hatja hogy nagy urat szolgálsz. És mindig mindenhová ebben az öltözékben menjél! Majd meglátod hogy mindenki tiszte-lettel fogad és a segítségedre lesz, mert az elegáns öltözék sokat számít.


• 43 •

Végül megadta egy pap, egy bizonyos Dati atya nevét kit meg kell keresnem mihelyt Rómába érek, de nem szabad meg-mondanom neki hogy Lionardo küldött. Így is a segítségedre lesz, mondta nevelőatyám, mert nagy tudósa a kozmográfi-ának és mikor meghallja hogy Fiorenzából jöttél biztossan a szárnyai alá vesz.

Én a legszívesebben azt mondtam volna neki: De atyám- uram, mink már voltunk egyszer együtt Rómában, és ha valaki felismer arra is rögtön rájön hogy csak kegyelmed küldhetett, mert a rómaiak se hüjék. De Lionardóval nem érdemes vitat-kozni mert ha a fejébe vesz valamit, főleg ha valami marha-ságot, úgyse lehet lebeszélni rólla, csak akkor fogja fel miképp is állnak valójában a dolgok ha jól pofára esik. Szerencsére támadt egy ötletem mely jobb volt mint az övé, de nem szóltam rólla mert mikor Lionardo így megmakacsolja magát a legjobb ha az ember mindent ráhagy aztán megy a maga feje után.

Másnap tehát elindultam Rómába. Szerencsére jó idő volt így csak pár napig tartott az út, és mivel uraságod ezt kérte hát leírom hogy útba ejtettem Treghit, Ponte de le Vanét, Bastardót, Castiglion Fiorentinót, Ossaiát, Castiglion del Lagót, Castel de la Pievét, Ponte Carnaiolót, Orvieto városát hol igen jó lanthúrokat csinálnak, Capracciát, Montefiascone és Viterbo városát, Ronciglione várát, Monterosiót, Baccanót, La Stortát és végül Róma városát, vagyis összessen 18 postaállo-máson fordultam meg.

Jó egésségben érkeztem meg Rómába, éppen szombaton ahogy Lionardo akarta, és szívessen szálltam volna meg ama fogadóban hol hét évnek előtte laktunk Lionardóval, már csak


• 44 •

azért is mert volt ama fogadóban egy bögyös szobalány kivel annak idején igencsak élvezetessen elhancúroztam, és most örö-mest viszontláttam volna. Ám ama bizonyos fogadó környékén sok ember volt kinél annak idején hitelbe vettem enni-inniva-lót meg ruhákat, és mikor Rómából elutazván nem fizettem meg az adósságaimat felettébb megharagudtak rám, úgyhogy ha most felismertek volna hát az a legkevesebb hogy kalapáccsal verik le a fütykösömet aztán ledugják a torkomon. Ezért aztán inkább egy másik környéken szálltam meg a Szent Ágoston-templom közelében, hol két csúf vénség szolgálja ki a vendége-ket, ám eggyiküknek van egy kisunokája ki rögtön elárasztott a kérdéseivel hogy aszongya Üdvözöllek hogy hívnak honnan jössz mit keresel Rómában etcetera etcetera, ahogy már az ilyen korú gyermekek szokták kik mindenre kíváncsiak és folyton beleütik az orrukat a mások dolgába, de én persze egy szót sem szóltam arról minek is jöttem Rómába. A fogadóban a szoba-lányok meg a szolgák szerencsére többnyire a saját szobájukban ücsörögtek, és nemigen törődtek avval hogy ki jön be meg ki megy ki, úgyhogy nyugodtan intézhettem az ügyeimet, de azért nagyon elővigyázatos voltam Jegyző uram csak akkor jöttem ki a szobámból vagy mentem be oda mikor senki sem járt a folyosón, mert nem akartam hogy a szobalányokon kívül más is megtudja mellyik az én szobám, mert mikor hét évnek előtte Lionardóval voltam Rómában többször is megesett hogy tolva-jok surrantak be hozzánk, sőt az eggyik ilyen tolvaj kis híjján kinyuvasztott.

Tetszett nekem eme fogadóban hogy kényelmes ágyat adtak és a szobám is szép tágas és világos volt, ami igen jó és dicsére-tes dolog, már csak azért is mert római tartózkodásom idején


• 45 •

az első estét kivéve mindvégig napos és kellemessen meleg idő volt.

Mihelyt elrendeztem a holmimat a szobámban, kihajoltam az ablakon és láttam hogy odakint az utcán a szokásos római zűrzavar uralkodik és ezt most el is magyarázom mert lehetsé-ges hogy uraságod még soha nem járt Rómában.

Szóval a horizonton egy csomó kupola meg torony meg harangtorony látszik, az égen meg egy csomó galamb meg más-féle madár röpköd (de kiváltképpen a galambokból van tömér-dek) mellyek gyakorta leszarják a hajadonfőtt járó szerencsét-lenek fejét.

Odalent vagyis az uccán egy csomó jószág jár-kel vagyis lovak szamarak birkák meg még egynehány csirke is mely megszökött a tyúkólból, mert Róma utcái szánalmassak és úgy benőtte őket a fű hogy az állatok mindig találnak maguknak legelésznivalót. Aztán ott van még egy csomó ember is kik mindenféle enni meg innivalót árulnak, vagyis hogy salátát répát hagymát fokhagymát bort olajat kenyeret süteményt saj-tot fűszerszámokat sonkát mandulát pisztáciát etcetera, meg olyan dolgokat is melyeket nem lehet megenni vagyis hogy szö-geket írásra való papirost ecseteket cipőt könyvet kötelet kulcsot kalapot széket etcetera, egy egész könyv kellene hogy mindet fel tudjam sorolni, aztán meg szerzetesek papok papnövendékek kanonokok csapatostul meg bíborosok a kíséretükkel meg kör-menetek a feszülettel meg apácák mindenféle öltözékben meg fityulával feketével barnával kékkel fehérrel. Aztán ott van-nak a zarándokok kik Francúzföldről Németföldről Hispáni-ából jönnek hogy penitenciát gyakoroljanak és kérjék bűneik bocsánatát vagy bazilikákat meg templomokat látogatnak, és


• 46 •

vannak kik ostorral csapkodják a hátukat és hamut szórnak a fejükre hogy így vezekeljék le a bűneiket és folyton azt hajtogat-ják hogy Mea culpa mea culpa mea maxima culpa, ami latinul van és annyi tesz hogy Édes Jézus bocsáss meg nekem csakis én tehetek rólla hogy annyi baromságot csináltam.

Ám a leggyakrabban Jegyző uram mégis csak koldusokat meg rongyos csavargókat látni az uccán, még más országbélieket is, mert Rómában mindig jó idő van úgyhogy az összes szeren-csétlen ki az uccán él és nincsen háza itt húzza meg magát Rómában hol lényegében minden sarkon találni egy ilyen embert, sok van köztük ki igen barátságos és akár órákig is el lehet fecserészni vele, mert ők mindent látnak mi Rómában zajlik és vége-hossza nincs a történeteiknek.

Aztán látni az uccákon még katonákat szolgákat gyalog-hintó-hordozókat meg csinos szolgálóleányokat kovácsokat lová-szokat csinos szolgálóleányokat ácsokat piktorokat munkásokat csinos szolgálóleányokat, vincelléreket kik azért jönnek Rómába hogy eladják a borukat meg egy csomó embert kik reggeltől estig csak nevetgélnek meg fecsegnek és egy szalmaszállat se tesznek keresztbe nem is tudni mi a francból élnek (márpedig Rómában igen sok van belőllük), aztán meg csinos szolgálóleányokat meg idős hölgyeket meg egynehány szajhát, akadnak köztük vének is de fiatalok is kiket meg sem lehet különböztetni a tisztességes fehérnépektől, meg szoptatós anyákat meg az utcán játszadozó gyermekeket meg koldusokat meg jó néhány csinos szolgálóle-ányt is kiket nem nehéz észrevenni, mert hadd mondjam meg nyíltan Jegyző uram hogy amint már hét évnek előtte is tapasz-taltam, Rómában a fehérnépek jóval üdébbek és takarosabbak mint itt Fiorenzában (melyet persze az Isten megáldjon), és


• 47 •

akkora csöcseik vannak mint két nagy mozzarella, és annyi van belőllük mármint a fehérnépekből nem a mozzarellákból hogy ha mindet meg akarja nézni az ember hát mást sem csinál csak percenként jobbra-balra forgatja a fejét, mert igencsak dühítő ha akár csak egyet is elszalaszt közüllük, nem tudom érthető-é amit mondok. És e pillanatban pont az ablakom alatt feltűnt egy húsz év körüli leányzó, a bőre fehér mint a túró az ajka vörös mint a vér a melle meg kerek mint az alma, bizonyára vásárolni indult mert fonott kosár volt a kezében. Oly bájos és nemes de kissé kacér is volt a megjelenése, hogy én csak ámul-tam-bámultam és közben azon gondolkoztam milyen kelle-metes dolgokat tudnánk mink csinálni kettesben, és a tekinte-tem úgy rátapadt mint a száraz levél a pocsolya tetejére és azt mondtam magamban hogy Ide hallgass te leányzó, kész volnék a jobb faromat eladni a hentesnek csak hogy egypár éjszakát veled tölthessek. Furcsa módon Jegyző uram mintha a leány meghallotta volna a gondolataimat, mert mielőtt befordult a sarkon felnézett és meglátott és mintha elmosolyodott volna. De aztán azt gondoltam hogy Hát a fene tudja lehet hogy téved-tem, és elhatároztam hogy nem gondolok rá többet.

Aztán elvonult az utcán a pápa seregének egynémely kato-nája harci lobogókkal és az emberek megtapsolták és megél-jenezték őket, azok meg a fegyvereiket villogtatták mintha csatába készülnének, én meg azt mondtam magamban Hát ez furcsa hogy a pápának ilyen harcra kész serege van. Persze hallottam én Jegyző uram hogy a mostan regnáló pápa vagyis a Della Rovere famíliából való II. Gyula igencsak tökös legény vagyis hogy nem fél háborút indítani a többi itáliai meg külor-szágbéli fejedelem ellen, de hogy milyen fejedelmekről van szó


• 48 •

azt ne kérdezze tőllem uraságod, mert a politikához fikarcnyit sem értek, úgyhogy nem tudok olyan hírekkel szolgálni urasá-godnak melyek városunk hasznára lehetnének, hogy az Isten áldja meg Fiorenzát és a nagy gonfalonierét Pier Soderinit ki oly bölcsen kormányozza Ámen.

Miután elnézegettem egy darabig az utcán járkáló népeket kimentem a fogadóból de most nem mondhatom el uraságodnak mi dolgom volt mert muszáj egy kicsit pihentetni a kezemet, oly sokat írtam már hogy belefájdult a hüvelykujjam úgyhogy most abbahagyom egy szép kacifántos irkafirkával amilyet a kódexekben láttam melyeket Lionardo szokott másolgatni, így legalább uraságod is pihentetheti a szemét egy kicsit.

v

Nnna kész is vagyunk, pihenésképpen kitakarítottam valame-lyest a cellámat mert undorítóan mocskos volt, látszik hogy a tömlöc csakugyan elkeserítő egy hely, de én azért azt monda-nám Jegyző uram hogy egy kis takarítás időnként nem ártana mert skandalum ahogy a cellák kinéznek, nem is csoda ha aztán megszöknek a rabok nemdebár?

Na szóval ott tartottunk hogy kiléptem a fogadóból, és elősször is elindultam hogy beszéljek ama bizonyos Dati atyá-val7 kihez Lionardo irányított hogy nálla kezdjem a kutatást, eme Dati atya pedig felettébb fontos személyiség mert ő a Szent Péter-bazilika dékánja és a Szent János-bazilika gyóntatója, s ez utóbbi helyen kerestem fel magam is.

7 Salaì valós tényre utal: Giuliano Dati (1445–1524), firenzei teológus és a földrajzi kérdések nagy szakértője ez időben csakugyan Rómában élt, és a Szent Péter-bazilika dékánja volt.


monaldi sorti Salaì - Könyvmolyképző Márkabolt · Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2012 rita...

Documents

Transcript of monaldi sorti Salaì - Könyvmolyképző Márkabolt · Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2012 rita...