Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a...

20
Egyházközségi hírek Mocsai bérmálás – 2008. június 15. Az elsáldozás mellett az egyházközségek másik nagy ünnepe mindig a bérmálás szentségének felvétele. Az egyházi elírások szerint az általános iskolát befejez katolikus tanulók – akik folyamatos hitoktatással felkészülnek a szentség felvételére, ünnepélyes keretek között – a megyéspüspök, vagy megbízottja által a Szentlélek ajándékaiban részesülhetnek. A Mocsai Egyházközségben erre a csodálatos és titokzatos ünnepre, 2008. június 15-én került sor. Dr. Schmatovich János teológiai professzor, székesegyházi kanonok úr, 11 fiatal fiúnak és lánynak szolgáltatta ki a keresztséget teljessé tev nagykorúság szentségét. A bérmálásról ezt írja a Katolikus Egyház Katekizmusa1285. pontja: „A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a ,,keresztény beavatás szentségeinek'' együttesét, melynek egységét rizni kell. Meg kell tehát magyarázni a híveknek, hogy a bérmálás fölvétele szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. A keresztények ugyanis,,a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötdnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el ket, ezért szigorúbb a kötelezettségük , hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet''. Ez az a lényeges tanítás, amit a bérmáló fpap is a lelkükre kötött a gyermekeknek: - Szorosabb szálak fzik ez után még inkább a Katolikus Egyházhoz ket. - Szigorúbb lesz a feladatuk és a kötelességük és kötelezettségük, - Krisztus igaz tanúiként – szavukkal és életpéldájukkal – terjesszék és védelmezzék hitünket! A bérmáló kanonok úr még azt is kiemelte, hogy a mai világban egyáltalán nem könny sem átadni, sem megtartani ezeket a kötelességeket. Pünkösdkor és minden bérmáláskor a Szentlélek Úristen éppen ezért jött és jön el a mi segítségünkre, hogy ígéreteinkhez hségesek legyünk és hét ajándékával állandóan támogasson az élet aktuális küzdelmeiben. Az ünnepséget fogadás zárta a Polgármesteri Hivatal „Házasságköt termében”. Itt is szeretném megköszönni mindenkinek minden segítségét, mellyel ezt az ünnepet feledhetetlenné tették számunkra. Horváth István plébános

Transcript of Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a...

Page 1: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Egyházközségi hírek

Mocsai bérmálás – 2008. június 15.

Az els�áldozás mellett az egyházközségek másik nagy ünnepe mindig a bérmálás szentségének felvétele. Az egyházi el�írások szerint az általános iskolát befejez� katolikus tanulók – akik folyamatos hitoktatással felkészülnek a szentség felvételére, ünnepélyes keretek között – a megyéspüspök, vagy megbízottja által a Szentlélek ajándékaiban részesülhetnek. A Mocsai Egyházközségben erre a csodálatos és titokzatos ünnepre, 2008. június 15-én került sor. Dr. Schmatovich János teológiai professzor, székesegyházi kanonok úr, 11 fiatal fiúnak és lánynak szolgáltatta ki a keresztséget teljessé tev� nagykorúság szentségét. A bérmálásról ezt írja a Katolikus Egyház Katekizmusa1285. pontja: „A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a ,,keresztény beavatás szentségeinek'' együttesét, melynek egységét �rizni kell. Meg kell tehát magyarázni a híveknek, hogy a bérmálás fölvétele szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. A keresztények ugyanis,,a bérmálás szentségével még tökéletesebben köt�dnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el �ket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet''. Ez az a lényeges tanítás, amit a bérmáló f�pap is a lelkükre kötött a gyermekeknek:

- Szorosabb szálak f�zik ez után még inkább a Katolikus Egyházhoz �ket. - Szigorúbb lesz a feladatuk és a kötelességük és kötelezettségük, - Krisztus igaz tanúiként – szavukkal és életpéldájukkal – terjesszék és védelmezzék hitünket!

A bérmáló kanonok úr még azt is kiemelte, hogy a mai világban egyáltalán nem könny� sem átadni, sem megtartani ezeket a kötelességeket. Pünkösdkor és minden bérmáláskor a Szentlélek Úristen éppen ezért jött és jön el a mi segítségünkre, hogy ígéreteinkhez h�ségesek legyünk és hét ajándékával állandóan támogasson az élet aktuális küzdelmeiben. Az ünnepséget fogadás zárta a Polgármesteri Hivatal „Házasságköt� termében”. Itt is szeretném megköszönni mindenkinek minden segítségét, mellyel ezt az ünnepet feledhetetlenné tették számunkra. Horváth István plébános

Page 2: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Ki vagyok én?

“Az igazi szeretettel kapcsolatban azt a tényt a legnehezebb elfogadni, hogy szabaddá tesz. A szeretet gyökeret kínál az embernek és szárnyakat.” (John Powell)

Ki vagyok én? Szép napokat töltöttem lókarám mellett. Ha sütött a nap és túl er�s volt, a lovak árnyékba húzódtak. Ha szomjasak voltak, ittak. A világ legtermészetesebb módján a barázdabilleget� mama megetette az utána repdes� fiókáját. A kecskék mekegtek, a racka kolompolt, a fecskék legyeket és szúnyogot fogtak. A Sajó lefelé folyt. Szalonnát sütöttünk és bort ittunk mellé és adomáztunk, mint évezredek óta, mióta az ember ki tudja mondani az „r” bet�t. Nincs ebben semmi különös. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Minden az volt, aminek látszott. „Ej haj, a világ egyértelm� volt, él� volt az eleven, halott volt a holt, jelen volt a jelenid�, tavaly a tavaly,” Szécsi Margit Mai világunkban, ahol a média tematizálja a gondolkodásunkat, repkednek a szavak. Mindegyik szó mögött egy család, kultúra, szubkultúra, szociális, gazdasági háttér beidegz�dései, gondolatai, megoldási kísérletei, fóbiái rejteznek. Homoszexuálisok, vegetáriánusok, MIÉP-esek, zsidók, fasiszták, kommunisták, árulók, nemzetiségek, cigányok, templomosok, keresztyének, protestánsok, pápisták, ferde szem�ek, négerek, vak zenészek. 15 éve még ilyen vicceket lehetett hallani: Hogy vagy? Néger, zsidó, félszem� zenész vagyok. Kell még valami? Az utóbbi id�ben ennek átírt változata: Hogy vagy? Fehér, heteroszexuális, nagycsaládos, magyar keresztyén ember vagyok. Kell még valami? Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendel�jébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan széles, hogy eltakarja a lábfejét, és válláig ér a haja. Azt mondja a pszichiáter: - Ön azt állítja, hogy nem hippi. Akkor hogyan magyarázza meg a ruházatát, a hajviseletét és a drogozást? - Azért jöttem Önhöz, doktor úr, hogy erre rájöjjek. Az emberek tele vannak identitásproblémával és el�ítélettel. Az emberek meg vannak zavarodva. Nyilván ez összefügg a megélhetéssel, a társadalomban betöltött szerepekkel. Egy kisvárosban jártam vendégségben. Befutott egy agilis hölgy. A pártja támogatására szólította fel a vendéglátómat. MIÉP-r�l van szó. Míg vendéglátóm uzsonnát készített megkérdeztem a hölgyt�l, nem túlzás egy ilyen kis városban, ahol a sváb nemzetiség aránya kb. 70 % a MIÉP-pel kampányolni. Mit gondol, én milyen nemzetiség� vagyok, – kérdezte -és a párt nagy része?- folytatta, és közben mosolygott. Tudtam a választ. Szentendrén volt osztálytalálkozóm. Kedves étterem, a parkoló �rzött. Ismer�s nekem a parkoló�r. Ej! Együtt tanultunk a gimnáziumban. Szerb fiú. Kölcsönös érdekl�dés. Mi van… Fáradtnak t�nsz… Pista (a Pártvezet�) bácsival voltunk…, támogatjuk, rendet tesz…???!!! Másik, de borairól híres kisváros pincéjében beszélgettem egy volt párttitkárral, majd kultúrház igazgatóval, szóval kommunista emberrel. „Baptista neveltetést kaptam. Korán elvesztettem szüleimet. A pártból hamar kirúgtak,mert nem illettem bele a doktrínába, a csapásirányba. Feleségem lebénult, ágyhoz kötött lett. 16 éven keresztül ápoltam �t és felneveltem két

Page 3: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

gyermekünket. Apámék baptista hite tartotta bennem a lelket.” ???!!! Vannak vegetáriánus ismer�seim. �k állítják, még szigorúbb vegetáriánusok is vannak, akik tejet, sajtot és tojást sem fogyasztanak, mert az is állati eredet�. De vannak olyan növényb�l el�állított termékeik, amelyek hasonlítanak a sajtra. Itt azért a lelkem kicsit t�zre kapott. Ha már nem eszik állati terméket, ám legyen, akkor meg miért akarják, hogy hasonlítson arra. Ha vegetáriánus, akkor egyen zöldséget, de azt zöldségnek egye és ne ácsingózzon a kulturálatlan, hús- és állati-termék zabálók szokásaihoz. Legalább magát fogadja el olyannak amilyen, és azt amit csinál vegye komolyan. Hasonlóan a homoszexuálisokhoz. Van ismeretségi körömben ilyen ember is. Távolról is ismerek némelyeket. Érdekes módon nem verik a mellüket. Elfogadták magukat. De azt is látjuk, hogy sokan olyanok akarnak lenni, mintha nem lennének homoszexuálisok. Homoszexuálisként akarnak heteroszexuális életet élni. Házasság, gyerek. Ez nem lehetséges. Miért a heteroszexuális emberek szokásai fel�l határozzák meg magukat? De számomra egy önmagát felvállaló homoszexuális ember véleménye sokat mondott. Én ez vagyok, tehetek, nem tehetek róla. Nem verem a mellem. Felvállaltam, elmondtam, de tüntetni, kérkedni, provokálni nem mennék soha. Mivel így élek, életem végéig jobb esetben családommal, barátommal élem le az életem. A gyerek nem tartozik bele. Elfogadtam. Még sorolhatnám a különböz� vallási, faji, pártalapú példákat. De rengeteg faramuci helyzetet találnánk. Ha jobban megnézzük minden rétegben, csoportban, vagy egymáshoz sorolt emberhalmazokban mindig fogunk találni olyanokat, akik viselkedésük, értékeik, erkölcseik szerint inkább egy másik csoporthoz tartozhatnának. Vagy a különböz� csoportokban él�k életmódjuk, vallásuk, értékrendjük, felfogásuk, világnézetük szerint inkább közelebb vannak egymáshoz, mint a saját csoportjukhoz. Kálvin azt mondja: „Egész bölcsességünk, már amelyik igaz és valóságos bölcsességnek nevezhet�, valójában két összetev�je van; Isten és önmagunk ismerete.” ( Istent megismerve, ki-ki önmagát is megismeri) A világunk is csak úgy lesz egyértelm�, ha magunk is azok leszünk, ha tisztázzuk Istenhez való viszonyunkat. Isten egyértelm�vé tette a hozzánk való viszonyát. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz �benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma. 3.16)

Soós Szilárd református lelkipásztor

Református hírek

2008.július 23-27. (szerdától vasárnapig) között nyári Bibliai alkotó tábort szervezünk helyben a Református Gyülekezeti házban. A tábor ingyenes. El�zetes terveinkb�l: kalács és kenyérsütés, papírmerítés, lovaglás, íjászat, kirándulás, nemezelés, agyagozás… Pontos tudnivalók a hirdet�táblán és a képújságban jelennek meg. Minden segítséget (emberi és anyagi) elfogadunk.

A szervez�k nevében : Soós Szilárd ref. lelkipásztor

Page 4: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Húsvét

Húsvét jegyében több program is zajlott községünkben. Március 21-én húsvéti játszóházat szerveztünk a gyerekeknek, ahol süteményt süthettek, tojást festhettek különféle technikákkal, szalvétaképet készíthettek, hímezhettek. Március 23-án délután a Polgári Kör szervezésében tojáskeresésre került sor a Református templom kertjében. Ismét több száz csokitojás és nyuszi várta a gyerekeket. Természetesen a megvendégelés sem maradt el. Este Locsolóbált tartottunk a m�vel�dési házban.

Április 11. - A Magyar Költészet Napja A kistérség Közkincs Kerekasztala a Közkincs Program keretében pályázatot nyert, mely révén több program lebonyolítására kerülhetett sor. Ennek a programsorozatnak volt része a nálunk rendezett Költészet napi Versfolyam, melyen a kistérség iskoláiból jelentkezett tanulók vettek részt. Itt voltak a Feszty Árpád, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola, a nagyigmándi Pápay József Általános Iskola diákjai. Az ácsi Jókai Mór és a Gárdonyi Géza Általános Iskolák is képviseltették magukat. A mocsai Arany János Általános Iskolát Pirityi Adrienn 4.b. és Süveg Zsuzsanna 8. osztályos tanulók képviselték.

Page 5: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

A Cifratornyú mesevár

Április 19-én 10 órától ingyenes mesejátékra hívtuk az óvodásokat és az alsó tagozatosokat a m�vel�dési házba. A budapesti Kistücsök Meseszínpad el�adását

láthatták az érdekl�d�k.

Májfa állítás

Hagyományosan került megrendezésre községünkben a májusfa állítás, melyet az Önkormányzat állított a község lakossága számára. A hagyomány�rz� rendezvényen a Napközi Otthonos Óvoda óvodásai és az Arany János Általános Iskola néptánc csoportja szerepelt. Mindkét csoportnak ezúton is köszönjük a színvonalas m�sort.

Anyák Napja

Május els� vasárnapján köszöntöttük az édesanyákat és a nagymamákat. Az ünnepség kezdetén a MASZK tagjai énekkel verssel és prózával köszöntötték az édesanyákat. Áy József polgármester köszönt�je után a az általános iskolások m�sora következett. Lakner Lívia: Édes mostohatestvérek cím� darabjával örvendeztették meg a közönséget. Szerepl�k voltak: Bán Gellért, Bán Gerg�, Buglák Kincs�, Buglák Martina, Buglák Márk, Fehér Bence, Horváth Andrea, Horváth Henrietta, Horváth Krisztián, Horváth Krisztina, Illés Alexa, Jeskó Teodóra, Jordán Eszter, Jordán Gerg�, Kántor Kristóf, Katona Bálint, Katona Bianka, Katona Luca, Kerekes József, Kiss Leila, Mészáros Anna, Nagy Illés, Natkai Hanna, Natkai Levente, Natkai Zsombor, Pirityi Adrienn, Pirityi Kamilla, Sárfy Döme, Sárai Réka, Süveg Zsuzsanna, Villám Ágnes. Köszönjük Varga Pálné, Kati néni felkészít� munkáját!

H�sök vasárnapja Május 25-én délután megemlékezést tartottunk H�sök vasárnapja alkalmából a H�sök terén. Soós Szilárd Nagytisztelet� Úr emlékez� szavai után Pillér Zita szavalata következett. Tóth Bálint: Magyar litánia cím� versével emlékezett meg az els� és második világháborúban elhunyt áldozatokról. Ezután Horváth István Plébános megemlékezése, majd az ökumenikus énekkar énekszámai következtek. El�ször Áy József polgármester, majd az emlékez�k helyezték el az emlékezés virágait.

Page 6: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Falunap – Gyermeknap

Falunapunk 2008. május 31-én került megrendezésre az Arany János Általános Iskola el�tti téren. Az el�készületek hónapokkal korábban elkezd�dtek. A Mocsaiak Mocsáért Egyesület idén is oroszlánrészt vállalt a szervezési és lebonyolítási feladatokban. Már pénteken nagy volt a készül�dés: színpad és sátorállítás, pavilonok elhelyezése, hangosítás szerelése, szükséges kellék szállítása, kiállítás berendezése... Reggel 8-tól hivatalosan is kezdetét vette a nap. Elkezd�dött a jurtasátor felállítása és a f�z�verseny. A gyerekek számára is mozgalmasan indult a nap. Falufutással kezdtünk. A legkisebbek, azaz Györök Dóra, Herbszt Csenge, Járfás Helga, Pálvölgyi Virág, Bán János, Kerper Dávid, Nagy Péter, Komódi Ákos, Lakatos Martin az iskolai futópályán mérték össze erejüket. A nagycsoportosok és els� osztályosok, valamint a 2-3. osztályosok a Felszabadulás utcán roboghattak. A lányoknál Natkai Hanna az I. helyen, Megyeri Petra a II. helyen, Máté Loretta a III. helyen végzett. A fiúk versenyében Pokk Dániel I. helyet, Prógli Martin II. helyet, Fehér Balázs III. helyet szerzett. A 2-3. osztályosok versenyében az alábbi eredmények születtek: Megyeri Kinga I. hely Czunyi Patrik I. hely, Flaskár Flóra II. hely Horváth Krisztián II. hely, Soós Panna III.hely. Dodek Levente III. hely. 4-7. osztályosok közötti versenye a következ�képpen alakult: Az I. helyet Pirityi Viola, a II. helyet Czunyi Bettina és a III. helyet Süvegh Csilla szerezte meg. A fiúk versenyében Vörös Károly I., Horváth Tibor II. és Vas József III. helyet szerzett. A feln�tteknek meghirdetett verseny nem volt olyan népszer�, de akadtak indulók. �ze Szilvia toronymagasan nyert. A II. helyen (egymást támogatva) Áy Józsefné Piller Sára és Radnótiné �ze Bernadett futottak be a célba. Ezután a gyermeknapi ajándékosztás következett, melyet a Mocsaik Mocsáért Egyesület jóvoltából kapott minden óvodás és általános iskolás. Ezen kívül a Fornetti és Udvardi Csaba jóvoltából minden kisgyereknek reggelit tudtunk adni. Az óvodások ezután bábel�adást tekinthettek meg a sátor színpadán, iskolások pedig akadályversenyen vagy csocsóversenyen vettek részt, valamint íjászkodhattak, kézm�veskedhettek, valamint a légvárban szórakozhattak az égész nap folyamán.

Az akadályverseny eredményei a következ�képpen alakultak: 1-2 osztály:

I. helyezett: Villám csapat (2. osztályos fiúk) II. helyezett: Pumák (1. osztályos lányok), Bengáli tigris (1. osztályos fiúk) és a Sasok csapata

(2. osztályos lányok.) 3-4. osztály:

I. helyezett: Paff csapat (4. a. osztály) II. helyezett:Csipet Csapat (4. b. osztály) és Fekete Ördögök (3. osztályos lányok) III. helyezett: Markoláb (3. osztályos fiúk.)

Page 7: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

5-7. osztály: I. helyezett: Mocsa (6. osztályos fiúk) II. helyezett: Lánglovagok (7. osztály) III. helyezett: Arany csapat (5. osztály) IV. helyezett: Miss Hupci Törpci (6. osztályos lányok.)

����

A csocsóversenyben nemcsak általános iskolások, hanem fiatalok is részt vettek. Az els� helyen Németh Judit és Piller Gábor végzett. Második helyezést Németh Balázs és Czunyi Dávid ért el. Harmadik hellyel Csecse Sándor és Vörös Sándor büszkélkedhetett. Ezúton köszönjük Piller Antal és Piller Gábor szervez� és lebonyolító munkáját. Azt gondolom igazi gyereknap volt ez gyermekeink számára. Remélhet�leg jöv�re is tudunk majd ilyen színes programot nyújtani nekik és ennyi ajándékot kiosztani, mint az idén.

Radnótiné �ze Bernadett

m�vel�dési ház vezet�

Kiállítások a Falunapon A 2008. május 31-én megrendezésre került Falunapra többféle pályázatot hirdetett a Mocsaiak Mocsáért Egyesület. A rajzpályázatot az óvodásoknak „Kedvenc mesém” címmel hirdettük meg. Helyezettek:

- I. Bán Anna - II. Virizlai Kristóf - III. Szanyi Fruzsina

További pályázó óvodások: Havasi Csenge, Komódi Ákos, Tégla Bettina, Andok Andrea Az általános iskolásoknak két kategóriában hirdettük meg, az alsó tagozat számára „Mátyás királyról szóló mese- és mondajelenetek ábrázolása”, a fels�söknek „A reneszánsz Mátyás király udvarában” címmel. Gyermekeink ügyes, szép rajzokat készítettek, örömmel töltött el bennünket, de a fels�sök sajnos nem éltek a lehet�séggel. Alsó tagozat:

I. helyezett Pogrányi Petra 3. osztály és Hörömpöli Ágnes 4. b. osztály, II. helyezett Senkár Dóra 2. osztály és Villám Ágnes 4. b. osztály, III. helyezett Soós Panna 2. osztály és Kiss Zoltán 4. b. osztály.

További pályázók: Kovács Réka Róza, Andok Gabriella, Schmidt Antal, Kántor Kata, Stefanits Renáta, Pulpiter Vivien, Kerekes Barbara, Piller Zoltán, Bán Bianka, Akács Patrik, Dodek Levente, Pirityi Kamilla, Horváth Krisztina, Kulcsár Viktória, Lakatos Tibor, Nasser Nóra, Beleznai László. A fels� tagozatból csak kategórián kívüli rajzok érkeztek. Megemlíteném a kategórián kívüli pályázókat is: Beleznai Andrea, Pirityi Szimonetta, Kántor István, Vajda Zoltán.

Page 8: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Egyesületünk a reneszánsz év alkalmából az ügyes kez� asszonyokat és lányokat szólította meg, hogy bocsássák rendelkezésünkre a gobelin technikával készített képeiket, párnáikat. Megköszönjük Hujber Józsefnének, Szabóné Baranya Eszternek, Pokkné Viola Katalinnak, Hábentius Johannának, Zsibrita Jánosnénak, Vajda Sándornénak és Tóth Tihamérnénak a szép munkákat. „Ki mit gy�jt” címmel is nyitottunk kiállítást. Papp Imre réges-régi portós levelei különlegességnek számítottak. Király Zoltán bemutatta szépséges ásvány-gy�jteményét. Feldhoffer Andrea gyönyör�, féldrágak� ékszereit is megcsodálhatták az érdekl�d�k, s�t vásárolni is lehetett bel�lük. Ezen kívül köszönjük Kiss Attilának, Kiss Zsoltnak, Beleznai Lászlónak, Andreának és Beleznai Lászlónénak a gy�jteményeiket. (szalvéta, képeslap, buszjegy stb.) Nagy Julianna könyvtáros

Óvodai Mozaik

Ez történt az óvodában a tavaszi id�szakban. Március 14-én megemlékeztünk a nemzeti ünnepr�l. A középs�sök adtak m�sort a többi csoportnak. Ezután vendégül láttak minket, szörppel és sütivel kínáltak. Ezen a napon délután húsvéti játszóházat tartottunk. Gipszet festettünk, színeztünk, húsvéti koszorúkat készítettünk. Március 21-én jött a nyuszi az óvodába. Igazi él� nyuszi szaladgált minden csoportban egy picit. A gyerekek nagy örömmel simogatták. Ezután az udvaron megtalálták a sok labdát, amit ajándékba hozott a nyuszi. Március 25-én volt a víz világnapja. Az óvodások rajzpályázaton vettek részt. Flaskár Anna nyert, és Tatabányán vehette át a díjat. Ügyességi játékokat tartottunk az óvodába. Minden játéknak f�szerepl�je volt a víz. Március 27-én a nagycsoportosok ellátogattak Komáromba, a Hajós Múzeumba. Április 21-24 A Föld napja alkalmából Nemzetek hete címmel egész hetes programot tartottunk az óvodában. Megismerkedtünk különféle népek zenéjével, meséjével, ételével. A záró ünnepségen vendégeket is fogadtunk. Táncházat szerveztünk a gyermekeknek. Május 5-én volt az Anyák napi ünnepség. Nagyon nagy szeretettel készültek a gyermekek erre az eseményre. Május 9-én a Madarak Fák napján a néptánc csoport adott m�sort. Madarakat rajzoltunk színeztünk. Fát ültettünk. Takarítottuk az udvart. Május-15-én a nagycsoportosok meglátogatták az els� osztályosokat az iskolában. Május 24-én gyermeknapot tartottunk az óvodában. F�nix b�vész szórakoztatta a gyermekeket. Ezen a napon mutatták meg a külön foglalkozásra járó gyermekek, hogy mit tanultak egész évben. Volt arcfestés, palacsinta evés, játékos ügyességi feladatok. Május 30-án elbúcsúztak a nagycsoportosok az óvodától. A ballagáson nagyon sok családtag volt itt és nézte meg a nagyon tanévzáró m�sorát. A gyermekek ünnepi ebédet kaptak, és sok ajándékot az óvodától, az iskolától.

Király Krisztina megbízott óvodavezet�

Page 9: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Iskolai Mozaik

Tartalmas és eredményes tanév ért véget az Arany János Általános Iskolában június 13-án. Tantestületünk közös munkájával tovább növeltük nevel�-oktató munkánk színvonalát, hatékonyságát. Ehhez hozzájárultak a nyertes pályázatok is, mellyel az iskola elnyerte a Közlekedési Ismeretek Komárom-Esztergom Megyei Fordulójának megrendezési jogát és ezzel együtt 250.000 Ft-ot. A területi, megyei és országos versenyek megrendezéséhez és a résztvev�k költségeinek (utazási, szállás, étkezés) támogatására 150.000 Ft-ot; az iskolai könyvtár fejlesztésére 250.000 Ft-ot. Ezúton is köszönetemet fejezem ki kollégáimnak ezirányú munkájukért, Pillérné Derdák Valériának, Jordánné Fehér Edinának és Slezsák Zsoltnak. Tanulóink is nagyon aktívan vettek részt a tanuláson kívüli programokban. A gyerekek nagyon színes egyéniségek, sok a tehetséges diák. Ezt igazolja a rengeteg tanulmányi versenyen, pályázatokon való magas számú részvétel és az elért eredmények, melyekr�l külön cikkben olvashatnak az újság hasábjain. A tanév során m�ködtetett sokféle szakkör nagyon vonzó volt a gyerekeknek, magas létszámokkal m�ködtek a csoportok. Az el�z� lapszám óta eltelt id�r�l végeztünk egy rövid számvetést. Március 25-én került megrendezésre a megyei közlekedési verseny. A rekord számú jelentkez� és résztvev� örömmel töltött el bennünket. A megyei versenyen kilenc iskola versenyz�i mérték össze tudásukat, ügyességüket. Egy-egy 4. és 8. osztályos tanuló képviselte iskolánkat. Március 14-én nagy meglepetés volt a gyerekek számára az iskola emblémájával ellátott nyakkend�, melyet mindenki ajándékba kapott. Ezentúl az ünnepi öltözethez tartozik ez a kiegészít�, mely mindenhol mutatja, hogy visel�je (gyermek és pedagógus egyaránt) iskolánk közösségéhez tartozik. Március 15-én a községi megemlékezésen, ahol nagyon színvonalas m�sort adtak a 6. osztályos tanulók, büszkén viseltük iskolánk jelképét. Az iskolában már hagyomány, hogy a tavaszi lomtalanítás el�tti napon egy tanítás nélküli munkanapot felhasználva hulladékgy�jtés van. Ebben a tanévben nagyon szorgalmasak voltak tanulóink, mert a papír- és fémhulladékért 250.000 Ft-ot kaptunk. El�zetes megbeszélés alapján a diákönkormányzat 70.000 Ft-ot, az iskola 80.000 Ft-ot, az osztályközösségek létszámarányosan 100.000 Ft-ot kaptak. Tulajdonképpen az egész összeg a gyerekeké, csak különböz� helyekr�l és különböz� formában kapják meg. A diákönkormányzat autóbusz költségre, programszervezésre, az iskola jutalomkönyvek, ajándékok, díjak kifizetésére, az osztályközösségek pedig saját döntésük alapján a kirándulás költségeinek csökkentésére használták fel.

Page 10: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Iskolánk közössége csatlakozott az országos hulladékgy�jt� akcióhoz április 22-én, a „Föld

napján”. Erre az alkalomra rengeteg ajándékot kértünk és kaptunk az ÖKOPANNON Közhasznú Társaságtól. Minden gyereknek jutott jegyzettömb, kifest�, képregény, órarend, mesekönyv, rejtvényfüzet. A 4. osztályok egy pályázaton vehettek részt a kapott ajándékok felhasználásával, melynek tapasztalatait osztályf�nökük írta le. Óriási volt az öröm, amikor kiderült, hogy miénk a f�díj, és a két 4. osztály egy ingyenes, teljes ellátást és belép�t biztosító kiránduláson vehet részt a Kis-Balaton területére. A közoktatásról szóló törvény 99.§ (4) és (5) bekezdése alapján 2007/2008. tanévben országos mérés keretében kellett megvizsgálni az anyanyelvi és a matematikai alapkészségek fejl�dését a negyedik, hatodik és nyolcadik évfolyamon. A szervezést az Oktatási Hivatal végezte küls� szakért�k bevonásával. A felmérések lebonyolítására 2008. május 28-án került sor. Az Arany János Általános Iskola csatlakozott az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. Által meghirdetett Kupakgy�jtési akcióhoz. Közösen 105 kg m�anyag kupakot gy�jtöttünk, mellyel a községi iskolák közötti versenyben II. helyezést értünk el. Az utolsó tanítási napon hozták el az iskolának azt a hatalmas ajándékcsomagot, amelyben társasjátékok, focilabda, tollaslabda, szivacsos labdajáték és DVD-k voltak. Már most elkezdtük a gy�jtést, hogy jöv�re mi legyünk a bajnokok. Nagy lelkesedéssel és aktívan vettünk részt az idei FALUNAP-on, melynek keretében délel�tt gyermeknapi programokra került sor az iskola nevel�testületének közrem�ködésével. Nagyon sokféle verseny, vetélked�, ugrálóvár szórakoztatta a gyerekeket. A „Mocsaiak Mocsáért Egyesület” gazdag ajándékcsomaggal, Udvardi Csaba és a FORNETTI jóvoltából süteménnyel örvendeztethettük meg az óvodásokat és az általános iskolásokat. KÖSZÖNET ÉRTE! Június 6-án a Concerto Zeneiskola kihelyezett tagozata megtartotta vizsgael�adását. Zeneelméletb�l és a választott hangszeren is számot kellett adni a növendékeknek tudásukról. Nagy örömünkre minden tanulónk sikerrel fejezte be erre a tanévre zeneiskolai tanulmányait. Örömmel tájékoztatom a Tisztelt Olvasókat, hogy valamennyi 8. osztályos tanuló az els� helyen megjelölt középfokú oktatási intézményben folytathatja tanulmányait. Gimnáziumban 7 tanuló, szakközépiskolában 14-en, szakiskolában 4 tanuló tanul tovább. Az �ket tanító pedagógusok munkáját és a tanulók szorgalmát dicséri, hogy a félévkor el�fordult elégtelen osztályzatokat valamennyi tanulónak sikerült kijavítani.

Page 11: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Az Arany János Általános Iskola 8. osztályos tanulói közvetlen hangulatú, színvonalas ballagási ünnepségen búcsúztak iskolájuktól június 14-én. A búcsúzások, jókívánságok mellett kiosztásra került a megújított Szervezeti és M�ködési Szabályzat által elfogadott kiemelt jutalmazás, az ARANY JÁNOS-DÍJ. Ebben a tanéven két tanulót tartott erre méltónak a tantestület, mellyel a diákönkormányzat is egyet értett . Az elismerést a 2007/2008. tanévben SÜVEG ZSUZSANNA és SLEZSÁK DÁNIEL kapta. Gratulálunk a díjazottaknak. Ezek mögött az eredmények mögött nagyon kemény munka áll a tanulók és a tanárok részér�l egyaránt. Sok olyan diák tanul iskolánkban, akik nem versenyeken mutatják meg szorgalmukat, kitartásukat, hanem a hétköznapokon. Sajnos el�fordult, hogy a tanév során nyújtott teljesítmény, igyekezet nem volt elegend� a továbbhaladáshoz. Ezen tanulók többsége lehet�séget kapott, hogy a nyáron pótolják a hiányosságokat, és a tanévkezdés el�tt számot adjanak tudásukról. A felkészülésben számíthatnak tanáraik folyamatos segítségére. Ezúton is szeretném megköszönni a Kedves Szül�k, a Családok segítségét, mellyel munkánk sikeréhez hozzájárultak. Kívánok sok közös élményt, vidám szünid�t a nyárra, és szeretném, hogy kipihenten, egészségesen találkozzunk az új tanév kezdetén. dr. Jónás Béláné igazgató

Iskolai versenyeredmények Tanulóink sokoldalúságát mutatják a következ� eredmények is. A Nemzeti Tankönyvkiadó által meghirdetett „Lázár Ervin„ prózamondó verseny dönt�jében Budapesten Antal Lili 3. osztályos tanuló III. helyezést ért el, Pirityi Adrienn 4.b osztályos tanuló különdíjas lett. Antal Lili kiváló teljesítményének köszönhet�en meghívást kaptak a versenyz�k és felkészít�ik a gálára, a budapesti Katona József Színházba, ahová nyolc kiváló iskolatársat is magukkal vihettek. A gálán Lili a „közönségdíj” III. helyezését is megkapta. A tantestület egyhangú véleménye alapján Antal Lili, Pirityi Adrienn, Király Zoltán, Slezsák Dániel, Süveg Zsuzsanna, Szél Orsolya, Kulcsár Evelin Georgina, Tibola Nikolett és Vörös Károly utazott. A versenyz�ket felkészít� pedagógusokat Vadász Attiláné, Slezsák Zsolt, Slezsákné Horváth Katalin és Villám Péterné képviselte. Az országos népdaléneklési verseny megyei dönt�jébe jutott Kulcsár Evelin Georgina 4. b osztályos tanuló, aki 2. helyezést ért el; Natkai Zsombor 3. osztályos tanuló 4. helyezett lett.

Page 12: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

A Kozma László Informatikai Alkalmazói Verseny iskolai résztvev�i közül Király Zoltán 6. osztályos tanuló jutott tovább a regionális fordulóba, ahol regionális 3., országos 25. lett. Az Ifjú Fizikus Feladatmegoldó Versenynek 3 hetedikes és 10 nyolcadikos résztvev�je volt az iskolából. Közülük Verasztó Krisztina, Tibola Nikolett hetedikes, Buglák Márk, Molnár Andrea és Slezsák Dániel nyolcadikos tanulók vehettek részt a megyei dönt�n, ahol Slezsák Dániel 4. helyezett lett. A Jedlik Ányos Országos Fizikaversenyre Kekk Herman, Király Zoltán és Slezsák Dániel nevezett. Ketten részt vehettek a megyei dönt�n. Király Zoltán a 6. osztályos kategóriába bejutott az országos dönt�be, ahol II. díjat nyert, Slezsák Dániel a 8. osztályosok kategóriájában 6. lett. Felkészít�jük Slezsákné Horváth Katalin és Slezsák Zsolt. Gratulálunk! A Kerékpáros Iskola Kupa körzeti versenyén 6 tanuló vett részt. A lányok versenyében Tibola Nikolett 1., Kiss Leila 2., Szél Orsolya 3. helyezett lett. A fiúknál Slezsák Dániel 1., Balogh István 2., Király Zoltán 5. lett. A megyei dönt�n a Kiss Leila, Tibola Nikolett, Balogh István, Slezsák Dániel összetétel� csapat képviselte Komárom körzetét és els� helyen végzett. Egyéniben Tibola Nikolett I., Kiss Leila V., Slezsák Dániel I., Balogh István II. lett. Az országos dönt�n Tibola Nikolett, Balogh István és Slezsák Dániel képviselte megyénket. Slezsák Dániel országos VI. , Tibola Nikolett 19., Balogh István 31., a csapat 13. lett. Gratulálunk!Kép:Kresz Pindur Pandur elnevezéssel az 1-2. osztályosoknak is hirdettek közlekedési ismeretek és ügyességi versenyt. A vetélked�n nyolc f�s csapattal vettünk részt. Az elméleti részt hibátlanul, a gyakorlati feladatokat is kevés hibaponttal teljesítették a versenyz�k. Intézményünk két csapattal vett részt a M�szaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Komárom-Esztergom Megyei Szervezete által szervezett „Energiasuli a környezetünkért” elnevezés� vetélked�n. Mindkét csapat bejutott a dönt�be, de mivel egyszerre volt a verseny az Ifjú Fizikusok megmérettetésével, így csak egy csapat vett részt, akik III. helyezést értek el. Felkészít�jük Slezsákné Horváth Katalin és Slezsák Zsolt. KÉP: Megújuló energia

Page 13: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Az Apáczai Kiadó által szervezett természettudományi vetélked�n iskolánkat Buglák Márk, Völöz Anett és Verasztó Krisztina képviselte. Nem jutottak be ugyan a megyei fordulóba, de több városi iskola csapatát maguk mögé utasították. Nem a gyerekek tantárgyi felkészültsége volt a dönt�, hanem sokkal inkább olvasottságuk és tájékozottságuk. (De miért is kellene tudnia egy 13-14 évesnek a h�er�m� m�ködési menetét?!) A Megyei Bendegúz nyelvész versenyre Lipót Viktória 6. osztályos tanuló jutott be. A Megyei Bendegúz matematikai versenyen Lipót Viktória 6. osztályos tanuló bronz, Karsai András 7. osztályos tanuló ezüst fokozatot kapott. A tatai Fazekas Utcai Általános Iskolában szervezett területi szavalóversenyen Buglák Kincs� III. helyezést ért el, Pirityi Adrienn 4.b osztályos tanuló I. lett.. Nagyigmándon az iskola névadójának, Pápay Józsefnek emlékére rendezett nyelvtanversenyen az iskola csapata -7 csapatból - a II. helyen végzett. A csapat tagjai voltak: Völöz Anett 8. o., Jordán Eszter 8.o., Tibola Nikolett 7. o. tanulók. Mindhárom versenyre a fels� tagozatos felkészít�: Jordánné Fehér Edina, az alsó tagozatos felkészít�: Villám Péterné volt. Gratulálunk! További eredményeink: Pet�fi Sándor szavalóverseny Komárom: I. hely Pirityi Adrienn 4. b osztály. Kistérségi mesemondó verseny Komárom: I. hely Antal Lili 3. osztályos tanuló. Megyei vers- és prózamondó versenyen a tatai K�kúti Általános Iskolában II. helyezést ért el Antal Lili 3. osztályos tanuló. Országos mesemondó verseny Budapest: VII. helyezés Antal Lili 3. osztályos tanuló. Felkészít�k: Vadász Attiláné, Villám Péterné. Gratulálunk! Rajzversenyek, pályázatok eredményei:

A kisbéri Vass Albert M�vel�dési Központ és Városi Könyvtár által hirdetett „Mátyás mondák” c. rajzpályázaton I. helyezett Hörömpöli Ágnes 4.b osztályos tanuló. Ugyancsak els� lett Ági a falunapra hirdetett rajzversenyen is. A Kocson megrendezett megyei mesevetélked� rajzversenyén I. helyezett lett, a falunapi rajzversenyen 2. helyezést ért el Villám Ágnes 4.b osztályos tanuló. Karácsonyi képeslap tervez� pályázat Oroszlány – elismer� oklevelet kapott Hörömpöli Ágnes 4.b, Czunyi Bettina 6. osztályos és Szabó Barbara 6. osztályos tanulók.

Page 14: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Víz-egészség-élet címmel a Vízm� által hirdetett rajzpályázaton elismer� oklevelet kaptak Kovács Réka Róza 1. osztályos és Jeskó Teodóra 6. osztályos tanulók „Munkában a t�zoltók” cím� rajzversenyen ajándékcsomagot kapott: Villám Ágnes, Hörömpöli Ágnes, Kulcsár Viktória, Fülöp Nikolett, Nasser Nóra, Kulcsár Evelin Georgina, Kántor Kata, Stefanits Renáta. Az utolsó három versenyen nem hirdettek helyezéseket. Felkészít� tanáruk Villám Péterné volt. Gratulálunk! Az Országos Litteratum Angol Levelez�s Verseny eredményei: Fehér Bence 5. osztályos tanuló 95%-os teljesítménnyel arany min�sítést kapott. Jordán Gerg� 5. osztályos tanuló 95%-os teljesítménnyel arany min�sítést kapott. TITOK angol levelez�s verseny eredményei: 8. osztályos kategória: Mészáros Anna 90 %-os teljesítmény, Völöz Anett 89%-os teljesítmény, Slezsák Dániel 89%-os teljesítmény, Jordán Eszter 86%-os teljesítmény. Felkészít� tanár: Berczeliné Belina Éva. A Litteratum Országos Levelez�s Versenyen német nyelvb�l az alábbi eredmények születtek: Molnár Edina 6. osztályos tanuló „B” nehézségi kategória 99%-os teljesítménnyel arany fokozat; Molnár Andrea 8. osztályos tanuló „C” nehézségi kategória 96%-os teljesítménnyel arany fokozat. Felkészít� tanár: Mészáros Magdolna Kalmár László Országos Matematika verseny iskolai fordulójának évfolyamonkénti gy�ztesei: 5. osztály: Illés Alexandra,6. osztály: Király Zoltán, 7. osztály: Karsai András, Tibola Nikolett, 8. osztály: Slezsák Dániel. Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei dönt�jének eredményei: 8. osztály : Slezsák Dániel 21. hely, 7. osztály: Karsai András 53. hely. „Kockás” iskolai matematika verseny eredményei: 5. osztály: 1. Fehér Bence, 6. osztály: 1. Király Zoltán, 2. Lipót Viktória, 8. osztály: 1. Kántor Krisztián.

„Ért� tanulásért” mozgalom: 5 tanuló nyerte meg az egyéni fejleszt�

programot egy-egy, matematikából lassabban haladó társának, plusz az iskolának bónuszpontokat, amely alapján 80%

kedvezménnyel vásárolhatunk meg egy olyan matematikai programot, amely a nem

szakrendszer� oktatás bevezetésekor nagyban segíti a matematikából nehezebben haladó

tanulók felzárkóztatását. Ezen kívül ennek a versenynek óriási közösségformáló ereje van,

mert eddig nem volt lehet�ség ebb�l a tantárgyból a közös, csoportos munkára.

A matematika versenyek felkészít� tanára: Slezsákné Horváth Katalin.

Page 15: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Az iskola néptánc-csoportja, hangszeres szólistái, az iskolában m�köd� énekkar tagjai sok lehet�séget kaptak a tanév során, hogy bemutassák tudásukat. Akrobatikus rock and roll csoportunk több versenyen is kiválóan szerepelt, és egyre több helyre hívják �ket fellépésekre, a programok színvonalának emelésére. A táncosok sikeresen szerepeltek a májusfa-állításnál, a néptáncos fesztiválon Nagyigmándon, az iskolai- és községi ünnepeken. A hangszeres zenét tanuló gyerekek rendszeresen színesítik az iskolai és a községi rendezvényeket. Nagyon sokan szeretik a focit az iskolában. Az iskolai labdarúgó csapat több versenyen is részt vett a tanév során, és nagyon eredményesen szerepeltek. Ezúton is kifejezem köszönetemet Jordán Jen� úrnak önzetlen és eredményes munkájáért.

dr. Jónás Béláné igazgató

Programajánló Július 25. Nagy Edit kiállítása a Kiállító teremben

Július 26-án Anna bál 20 órától a M�vel�dési Házban

Augusztus 11-15. Napraforgó tábor

Augusztus 19-20. Kirándulás a Hortobágyra és a Debreceni Virágkarneválra

Augusztus 20. Ünnepi megemlékezés Szent István király és az új kenyér ünnepe alkalmából

Szeptember 20. Szüreti felvonulás és bál

Szeptember 20-21. Kultúrházak éjjel-nappal és a Kulturális Örökség Napjai

Unatkozó Gyermekek Figyelem!

M�vel�dési Ház és Családsegít� Szolgálat a nyár folyamán is vár benneteket. Minden héten szerdán 9-12 óráig várunk benneteket a M�vel�dési Házba, ahol különféle programokon vehettek részt. Lehet majd pingpongozni, focizni, filmet nézni, kézm�veskedni stb. Az els� foglalkozás 2008. július 2-án lesz.

Szeretettel várunk benneteket! Gerencsérné Járóka Erzsébet és Radnótiné �ze Bernadett

A 2008. évi Falunap támogatói:

AVE, Áy József, ifj. Bán Antal, Bán János Igmándi u., Bazalt Kft Tata, Csiba Zoltán, Eurocast Kft, Felföldi Mónika, Fess Kft (Flaskár Péter), Fiorács Kft, Flaskár Antal Lanner Kft, Fornetti, Gelencsérné Gyöngyösi Erzsébet, Hábentius Józsefné, Horvárh Károly, Horváth László (Dózsa Gy. u.), Horváthné Mózes Mária, Hörömpöli Tibor, Hujber József, Kántor Józsefné, Kántor László, Király István, Kolcsár Pékség, Kovács István, Kovács Ker. Bt., Kövesi Kft Újkér, Laczházy Ferencné, Lengyel Antal, dr. Major Ferenc, Mann Nándor, Marton Gyula, Máténé Mózes Szabina, Mózes Imre, Nagy Lajos, Nagy Zoltán, Nagyné Szépe Katalin, Rovács József, Sánta Zsolt, Scheck László, Süvegh Gáborné, dr. Tóth László, Tóth-Nagy Nikoletta, Tóth Tihamér, ifj. Tóth Tihamér, Udvardi Csaba, Vajda Barnabás, Varga János, VETEK Kft, Világos Károly.

Page 16: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Támogatásukat a község lakóinak nevében ezúton is nagyon köszönöm! A program megvalósítása az Önök önzetlen támogatása nélkül nem sikerült volna. Áy József

Polgármester

Kirándulás a Debreceni Virágkarneválra

A Pet�fi Sándor M�vel�dési ház és Könyvtár 2008. augusztus 19-20-án kirándulást szervez Debrecenbe. Utazás:légkondicionált autóbusszal. Program: augusztus 19. Barangolás a Hortobágyon – Szállás Hortobágyon kollégiumban illetve falusi turizmussal foglalkozó magánházaknál. Augusztus 20. Debrecen – virágkarnevál – megtekintés egyénileg Az utazás várható költsége: 6500-7000 Ft, mely tartalmazza az útiköltséget, a szállásköltséget és az idegenforgalmi adót. Ezen felül a szállások többségén reggelit is biztosítanak kb. 250 Ft-os áron. További részletekr�l érdekl�dni lehet: Radnótiné �ze Bernadettnél a m�vel�dési házban, tel: 349-511, az esti órákban 349-632, illetve Natkai Imrénél a 06/30-959-6067 és a 349-113-as telefonszámokon.

Anyakönyvi hírek

Gólya hozza... Szabó Eszter Csík Andrea és Szabó Mihály lánya, született 2008. január 16-án. Rézm�ves János Orbán Éva és Rézm�ves János fia, született április 4-én. Lajos Lehel Körmendy Judit és Lajos Lénárd fia, született 2008. április 6-án. Németh Kristóf István Kovács Dominka és Németh Sándor fia született 2008. április 8-án. Flaskár Emma Király Gabriella és Flaskár Péter lánya született 2008. május 14-én. Dombi Áron Baracskai Melinda és Dombi Péter fia született 2008. június 6-án. Gratulálunk az újszülöttekhez! Ásó, kapa, nagyharang... Berki Anikó és Oláh Károly március 22-én, Nagy Julianna és Szabadka Attila április 4-én, Kántor Tímea és Szabó Viktor április 5-én fogadtak egymásnak örök h�séget. Sok boldogságot kívánunk!

Page 17: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Sporthírek - foci A 2007-2008-as bajnokságban az el�készít� csapatunk egy nehezebben induló �sz után tavasszal

sokkal jobb teljesítményt nyújtva a 7. helyen végzett. A tavaszi fordulókban sorra nyerte a társaság a mérk�zéseket, az utolsó fordulóban a második helyért küzd� Környe csapatát gy�zte le meggy�z� f�lénnyel, ezzel tudta maga mögé utasítani Naszály, Bábolna és Nagyigmánd csapatát. A csapat tagjai: Bartal László, Fehér Bence, Jónás Károly, Jordán Gerg�, Kántor István, Kántor Kristóf, Karsai András, Kecskeméti Márk, Lakatos Martin, Natkai Levente, Pálvölgyi Ákos, Pálvölgyi Zoltán, Pokk István, Sárai Réka, Süveg Dániel, Szekeres Ferenc. Nagyon örülünk Sárai Réka csapatba kerülésének, aki hozzáállásával stabil tagja és üde színfoltja lett a társaságnak.

A bajnokság mellett a csapat részt vett Dorogon és Tatán is teremtornán, ezek mellett pedig U7, U9, U11-es korcsoportokban pedig Molajban az MLSZ szervezésében Nupi tornákon. A Nupin szerepelt gyerekek: U7-es korcsoportban: Pokk Dániel, Fehér Balázs, Szekeres Ádám, Sárai Soma, Kovács Gerg�. U9-eseknél: Balogh Bálint, Bán Benedek, Gorzsás Erik, Hörömpöli Tamás, Nagy Gerg�, Nagy Illés, Prógli Martin, Süveg Dániel, Takács Máté, Török Bálint . U11-es korúaknál Fehér Bence, Kántor István, Kántor Kristóf, Kecskeméti Márk, Natkai Levente, Pálvölgyi Ákos, Pálvölgyi Zoltán, Sárai Réka, Szekeres Ferenc szerepeltek. Ez a három korcsoport nagyon szép sikereket ért el, a tornák mindegyikén rengeteg különdíjat hoztak el a kis focistáink. Gyerekeink a 6 tornán való részvételükkel 120 000- Ft-ot „passzolgattak” össze az egyesület számára. Itt szeretnék köszönetet mondani Natkai Imrének, Csizmadia Tibornak és a szül�knek, akik segítették a gyerekeket a tornákon.

Ki kell emelni a gyerekek lelkesedését és a foci iránti elhivatottságát. Ezt példázza az is, hogy Pálvölgyi Ákos hetente egyszer külön edzésere jár Oroszlányba az NBI-ben szerepl� Siófok kapusedz�jéhez, Mári Attilához.

Szeretném megköszönni a csapatnak az egész éves munkát, a szül�knek pedig a támogatást. Reméljük a következ� bajnokságban még el�rébb tudunk lépni, és még több lelkesít� hazai szurkoló el�tt játszani.

Jordán Jen� UEFA „B” licenses edz� Serdül� csapatunk nem a legjobb helyen végzett, de mivel ez a bajnokság volt számukra az els�, remélhet�leg az elkövetkezend� években bel�lük is jó csapat válik majd. Több játékos játszott már a tavaszi szezonban az ifi csapatban is, ahol tapasztalatot szerezhettek. Rendszeres edzésekkel Nekik is van esélyük a jobb hely elérésére. Id�vel pedig az ifi csapatba is bekerülhetnek majd.

Ifjúsági csapatunk a 2007/2008-as bajnokságot is megnyerte. Zsinórban ez volt a 3. bajnoki címük. Vereség nélkül, egy döntetlennel és 26 gy�zelemmel állhattak a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. A bajnokság során 215 gólt rúgtak és 10 gólt kaptak. A gólkirály 107 góllal Csizmadia Rajmund lett (volt olyan meccs, melyen 19 gólt rúgott), de ez nem ment volna csapatmunka nélkül. „Büszke vagyok a csapatomra, mert nagy az összetartás és remélem, hogy lesz lehet�ségük a feln�tt csapatban is bizonyítani” – mondta Csizmadia Tibor a csapat edz�je.

Page 18: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

A háromszoros bajnok csapat

Balról jobbra: Fels� sor: Csizmadia Tibor - edz�, Csizmadia Rajmund, Natkai István, Rácz Roland, Süveg Tamás, Vass Tamás, Csordás István, Pokk Roland, Varga László, Gyöngyösi Ádám, Z. Kovács Krisztián.

Alsó sor: Pokk János, Jackánics Tamás, Farkas Tamás, Molnár Balázs, Mészáros Zoltán, Csecse Sándor, Dobai László, Mészáros Vilmos – edz� segéd.

Kapus: Vass Gábor.

Feln�tt csapatunk 37 ponttal a 6. helyen végzett. A tavaszi forduló lendületesen kezd�dött számukra, majd a lendület kicsit alábbhagyott, de a bajnokság végére ismét összeszedte magát a csapat. 10 gy�zelem, 7 vereség és 10 döntetlen a mérlegük. 51 l�tt góllal és 53 kapott góllal zárták a 2007-2008-as bajnokságot. Szép lett volna azt a 3. helyet meg�rizni! Hajrá fiúk!

Radnótiné �ze Bernadett

Isten éltesse István atyát!

Horváth István plébános atya 2008. június 7-én ünnepelte

60. születésnapját. Ebb�l az alkalomból életének

rövid áttekintésével szeretnénk �t köszönteni.

Page 19: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Nyúl községben született 1948. június 7-én. Általános iskolai tanulmányait szül�falujában végezte. A Gy�ri Révai Miklós gimnáziumban érettségizett 1966-ban, majd Gy�rben a Püspöki Hittudományi F�iskolán készült a papi hivatásra. 1972. június 19-én szentelték pappá. 1972-78 között Árpáson, Szil községben, Szanyban volt káplán, majd önálló lelkipásztorként 1978-1999 között Fert�újlakon, Barbacson és Szákszenden szolgált. 1999 óta István atya Mocsa és Kocs plébánosa. Az eltelt 9 év alatt mindent megtett annak érdekében, hogy községeink hitélete megújuljon. Az él� kapcsolat - rendszeres gy�lések, és alkalmi megbeszélések - az egyházközség képvisel�-testületével biztosítja az egyházközség zavartalan vezetését. Az énekkar munkájában való részvétel a liturgia szebbé tételét segíti. Segítségével falunkban is megalakult a cursillós csoport, amely a lelki élet fejl�dését szolgálja, hisz szombat esténként a közös, egymásért, falunkért végzett rendszeres ima mindannyiunk számára kéri a jó Isten segítségét. Mint ahogy a csütörtöki szentségimádások csodálatos imái, fohászai is valamennyiünkért szólnak. Hitéletünk fejl�dését szolgálják a feln�tt hittanok, a gyerekek, fiatalok bevonása a szentmisén való aktív részvételbe. Nagyon sokat fáradozott azon, hogy a templom küls�leg és bels�leg megújulva adjon helyet a templomszentelés 250. évfordulójának, melyet 2006 júniusában ünnepeltünk egy hétig tartó tartalmas programmal. István atya agilis munkáját jelzik a plébánián jelenleg is folyó felújítási munkák. Nála az id�ben, az életben, a templomban mindennek helye, lüktetése van. István atya mindig nagy lelkesedéssel vetette bele magát a helyi érdekeken túlmutató feladatokba is. Számos tevékenysége termett és terem a mai napig is b�séges gyümölcsöket. 2002 óta tagja a Szent Gellért lovagrendnek. Lelki vezet�ként – fontos szerepet vállal a „cursillo” (spanyol eredet� szó, kereszténységr�l szóló tanfolyam, lelkigyakorlat) munkájában. Segítségével a vallásosak, de a hitt�l, egyháztól távol lév�k, a „maguk módján” Isten-hív�k is mérlegelhetik, átértékelhetik és átélhetik, mi a keresztény megközelítés és válasz a ma kérdéseire és saját problémáik megoldására. István atya a Mária rádió munkáját is nagy lelkesedéssel segíti. Hallhatjuk �t keddenként a „Nap evangéliuma” cím� m�sorban, amikor együtt elmélkedik a hallgatókkal. Szombat este a „Mindenki szentmiséjében” imádkozik els�sorban a falu lakóiért, de a Mária Rádió hallgatóinak imaszándékaiért is, melyek a világ minden részér�l érkeznek. Köszönjük István atya töretlen lelkesedését, értünk végzett munkáját, és kívánunk nagyon jó egészséget, hosszú, boldog életet, melynek legyen minden napja örömteli és megelégedett. Isten áldása kísérje életét és munkáját.

A mocsai hívek

Page 20: Mocsai bérmálás – 2008. június 15. - jamk.hu...Egy idegesnek látszó fickó lép be a pszichiáter rendeljébe. Drogozik, a nyakában gyöngysor, a nadrágszára lent olyan

Nyugodjanak békében! Szabó Károly 1931-2008. Vadász József 1924-2008. Bondor István 1959-2008. Darázsi Pálné 1926-2008. Kántor Kálmánné 1930-2008. Lakatos Lászlóné 1953-2008. Markotics Jánosné 1942-2008. Pánczél József 1929-2008. Süvegh Zsigmondné 1929-2008. Szabó István 1941-2008. Varga Lászlóné 1929-2008. Kántor Zoltán 1952 -2008. Kozicz Ferenc 19 -2008. Scheck Ferenc 1954-2008. Tilli Ferencné 1939-2008.

A szám összeállításában közrem�ködtek: Áy József, Csizmadia Tibor, Horváth István, dr. Jónás Béláné, Jordán Jen�, Király Krisztina, Kovácsné Horváth Mária, Nagy Julianna, Radnótiné �ze Bernadett, Soós Szilárd, Varga Pálné.

Fotó: Orbán Árpád és Slezsák Zsolt.