Múlt- és évadidézésPalásthy Beával Pálosokról

a balatonszemesi Bujdosó Magtárban

Diavolina — Spiró György új regényéről

34. hét_Mertekado_Kultura 2015.08.06. 13:23 Page 1

ARCVONÁSOK 2

– Édesapám Palásthy György rendezővolt, aki elsősorban a gyerekfilmjeirőlvált ismertté. Kicsi voltam, öt-hat éves,és nagyon szerettem volna a filmjeibenszerepelni. Sokat dolgozott gyerekek-kel, én pedig szívesen ott lettem volnaköztük. Ő ezt nem tartotta jó ötletnek,de miután látta, hogy mennyire szeret-ném, A varázslóban eljátszhattam egykis szerepet. Tizenkét-tizenhárom évesvoltam, amikor a Tótágas című ifjúságimusicalfilmjére készült. Említette, hogyrengeteg gyerek lesz benne, és én isszerepelhetek a filmben, de csak akkor,ha megfelelek a különböző próbákon,ahol nem egyedül ő fog dönteni, sokanmegnéznek majd minket. Ebben a film-ben már nagyobb szerepet kaptam;énekelni, táncolni is kellett. Aztán agimnázium után jelentkeztem a szín-művészeti főiskolára. Apukám nembiztatott, de lebeszélni sem próbált; tel-jesen rám bízta a dolgot. Annak viszontnagyon örült, amikor harmadikos gim-nazista koromban megnyertem az or-szágos spanyol tanulmányi versenyt,mert egy ilyen győzelem kiváltotta azegyetemi felvételit. Megnyugodott. Hajelentkezem a színművészetire, de nemvesznek fel – azt hiszem, titokban ezértdrukkolt –, akkor szabad az utam aspanyol szakra. A színművészetinelőbb volt a felvételi, mint a spanyolszakon… – elmentem, és sikerült. Gya-nítom, csak azért, mert akkor az volt acél, hogy a négy év elvégzése után mi-nél korábban kerüljenek ki a főiskoláróligazán fiatal, huszonkét éves színész-

nők. Szerintem ez volt azegyetlen ok, amiért felvet-tek, mert abszolút éretlenvoltam, fogalmam sem voltmég semmiről.

Szirtes Tamás osztályába járt,de úgy tudom, hogy HorvaiIstván, a Vígszínház rendező-je, igazgatója hatott leginkábba pályafutására…

– Így van. Szirtes Tamásvolt az osztályvezető taná-rom, de a legtöbbet Sztankay Istvántól ésKállai Ferenctől tanultam. Szirtes tanár úrabban az időben kapta meg a Macskákitthoni színpadra állításá-nak a jogát, így ő akkoribanleginkább a musical Ma-dách színházi bemutatójá-val volt elfoglalva. HorvaiIstvánnak valóban sokat kö-szönhetek. A veszprémi Pe-tőfi Színházat akkoriban„kis Vígszínháznak” is hív-ták, ahol minden tavasszalszínpadra állított valamit.Valahol a közelben volt nya-ralójuk, Veszprémet pedigmindig „útba ejtette”. Azévad elejétől mindenki azértdrukkolt a színházban,hogy benne lehessen Pista bácsi soronkövetkező, tavasszal esedékes rendezé-sében. Az általa tehetségesnek tartottnövendékeknek bemutatkozási lehető-séget adott. A Vígszínházba a saját osz-

tályából vitt fiatalo-kat. Néhányunkkalkapcsolatban pedigarra gondolhatott,hogy Veszprémbenjó kezekben leszünk;jó helyen, ahol szé-pen megtanulhatjuka szakmát. Akiketidehozott, többnyireitt is maradtak. ’85-ben végeztem a főis-kolán, és Pista bácsi-nak köszönhetőenén is rögtön Veszp-rémbe kerültem.

Úgy tapasztalom, hogy a vendégjátékoknakköszönhetően az utóbbi időkben nőtt, illetverészben visszatért a jelentősebb vidéki szín-házak, műhelyek presztízse. A fontosabbelőadásoknak országos hírük van. Nemcsaka társulatok „tájolnak”, a nézők egy része isszívesen kimozdul: fesztiválokat látogat,hajlandó utazni egy-egy produkció kedvé-ért. Jól érzem, hogy elindult valamiféle nyi-tás, építő „karakteresedés” a színházi világ-

ban?

– Ha kívülről így lát-szik, az nagyon jó. Dealapvetően minden vidé-ki színház a megmaradá-sért küzd. Korábban ezekaz intézmények szinte ki-vétel nélkül megyei fenn-tartásúak voltak, utánaaz anyagi ellehetetlenü-léssel kezdődött a „dobá-lózás” a megyék és a vá-rosok között, hogy kié le-

gyen a színház. Legtöbbjük végül a vá-rosokhoz került. Nem mennék bele; bo-nyolult, közalkalmazotti jogviszonyok-

ról van szó, megadott feladatkörök-ről… – hiszen egy vidéki teátrumnakmuszáj népszínházként működnie. Bu-dapesten szerencsésebb a helyzet, ottlehetőség nyílik különböző arculatokkialakítására; minden színháznak sajátközönsége van. Vidéken nehezebb.Mindent játszani kell: a tragédiától azoperettig. Mindenféle közönségigénytki kell szolgálni.

Milyen a veszprémi lét, a társulat?

– Szeretem Veszprémet. A kezdetkezdetén volt egy kitérőm, két és fél év-vel itteni indulásom után Zalaegerszeg-re mentem, aminek egyszerűen csak azvolt az oka, hogy akkor úgy éreztem:még többet kellene játszanom. Ez be isjött. Az ottani színházat Ruszt József ala-pította, de amikor odakerültem, már

„A végén mindenre rájössz”Múlt- és évadidézés Palásthy Beával

Kivételesen szépen beszél. Öröm hallgatni világos, derűs fényű hangját; va-lahogy jó hatással van az emberre. Közvetlensége, szerénysége megnyerő.Ha a sikerekről, az ő sikereiről esik szó, szinte mindig hárít, a körülmé-nyekre hivatkozik, a mesterekre, a többiekre… A Veszprémi Petőfi Színházidei évadzáróján júniusban a társulat szavazatai alapján ő kapta meg alegkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó színművésznek járó Latinovits-díjat.Palásthy Beával a kezdeti szárnypróbálgatásokról, egy feladatokkal teliévad tanulságairól, üzenetekről és abszurd, örkényi kisvilágunk váratlanhelyzeteiről beszélgettünk.

Titus Andronicus

A fizikusok

ARCVONÁSOK3

Halasi Imre volt az igazgató, aki nagyonhűen és mélyen igyekezett követni aruszti hagyományt. Ott aztán ténylegmindent játszottam. Olyat is, ami nemvolt nekem való, de sokat tanultam.Mondhatom, hogy ott sajátítottam el aszakmát. Zalaegerszegen működik egy– szintén Ruszt által létrehozott – stúdió.Színvonalas színitanoda, ahol időköz-ben tanítottam is. Az egyik legnagyobbbüszkeségem, hogy a növendékeim,akikkel szoros kapcsolatban voltam,mind a pályán maradtak. Komoly, fel-nőtt színészek lettek, ami-nek nagyon örülök. Vissza-térve a veszprémi társulatra,jól érzem magam itt, szere-tem a kollégáimat, a meg-maradásért küzdés pedigigazán összekovácsolt ben-nünket.

Az elmúlt évada különösen sű-rűn és izgalmasan alakult. Ti-tus Andronicus és a Kulcske-resők Kéri Kitty rendezésében,A fizikusok. Évad végén azigazgatótól, Oberfrank Páltólvette át a társulati tagok általmegszavazott Latinovits-díjat...

– Valóban szerencsés sze-zon volt számomra. A TitusAndronicus elő be mu tatójára a tavalyiévad legvégén került sor a Játékszínben.Ott a nézők karnyújtásnyira ülnek tő-lünk, amit nagyon szeretek, mert ők isalakítottak az előadáson, a jelenlétükkel,a reakcióikkal… Sokkal inkább működikez, mint egy nagyszínházi produkciónál.A Titus ritkán játszott, különleges darab.Nagy feladat, nehéz a színpadon megje-leníteni ezt a rendkívül véres tragédiát.A vér, a gyilkolás persze csak a drámaegyik rétege, hiszen ahogy minden Sha-kespeare-darab, ez is hihetetlenül össze-tett. Már önmagában élmény másfél hó-napot Shakespeare-szövegekkel tölteni;a felkészülés igazi műhelymunka volt atársulattal. Érdekes, végletes figuraTamora, a gótok királynője. Folyamato-san formálódott bennem, minden alka-lommal új színeit találtam meg, így nemis volt két egyforma előadás. A nézők na-gyon jól fogadták; sokan mondták aszakmából is: ha ezt valahol Budapestenmutatjuk be, évekig játszhattuk volna.Örkény István Kulcskeresők című színműveaz utolsó pillanatban, egy másik darabhelyett került a műsortervbe. Ez is egy jónagy feladat. A darab úgy épül fel, hogyha valaki a szereplők közül belép, utánatöbbet már nem megy ki. Az én figurám,Nelli az első pillanattól színpadon van.

Erre visszatérnénk még, de említsük meg A fizikusokat is, a „kötelező olvasmányt”Dürrenmatt-tól...

– Örültem neki. Azért is, mertDömölky János, a rendező személye egy

kicsit apukámhoz is kötődik. Nem vol-tak barátok, más műfajban alkottak,mégis… Dömölky fantasztikus tévéren-dező volt. Megjegyzem, mára ez aszakma szinte teljesen eltűnt. Ő azokközé tartozott, akik míves anyagokbólcsodálatos tévéjátékokat készítettek.Elég, ha csak a Hajnali háztetők címűOttlik-adaptációjára gondolunk. Sze-mélyesen addig nem ismertem, koráb-ban nem dolgoztunk együtt, deMathilde Von Zahnd szerepére valami-ért engem választott ki. Azóta sajnos

meghalt; már a próbafolyamat alattelég rossz állapotban volt fizikailag.Egy nap felmentem hozzá, nála töltöt-tem a délutánt, és beszélgettünk A fizi-kusokról, a pályáról és sok minden más-ról… Áldás számomra, hogy találkoz-hattam vele.

Őriz ebből a látogatásból egy gondolatot,üzenetet, tanácsot…?

– Amire jól emlékszem, nem is any-nyira a szakmáról, a darabról, a szerep-ről, inkább az életről szólt. Bizonyáraaz állapotára is utalva azt mondta: „Avégén mindenre rájössz.” Akkor majdmegtudjuk, mi az, ami igazán fontos. Abemutatóra megkaptam tőle HesseSziddhártáját; gyakran előveszem, olvas-gatom. Ezt hagyta rám. Nagyon sajná-lom, hogy többet már nem dolgozhatokvele. Úgy érzem, hogy közel kerültünkegymáshoz.

Júliusban a Városmajori Szabadtéri Szín-padon vendégszerepeltek a Kulcskeresők-kel. Nagyjából húsz perce ment a darab,amikor valaki rosszul lett az ezerfős nézőté-ren. Megszakadt az előadás, mentőt hívtakaz eszméletlen emberhez. Aztán OberfrankPál kijött és bejelentette, hogy a szerző, Örkény István fiát kellett kórházba vinni; atörténtekre való tekintettel az egyik jelene-tet némileg megrövidítve, átrendezve foly-tatják az előadást... Hogyan élték meg be-lülről ezt az örkényien „groteszk” helyze-tet; egy ilyen feszült szituációban hogyanlehet jól reagálni?

– Hamar megtudtuk, hogy kiről vanszó, és ugyanezt gondoltuk, amit emlí-tett: olyan volt, mintha Örkény írta vol-na. Hála Istennek, hamar ott volt a se-gítség. Közben más is történt a színfa-lak mögött… Másfél éve, egy betegség-ből lábadozva olvastam el KarinthyMárton Ördöggörcs című kétkötetes mű-vét. Családtörténet, amely részben ar-ról szól, hogy mekkora „átok” a ka-rinthyság. Karinthy Márton is ott volt aVárosmajorban. Amikor leállt az elő-adás, hátrajött hozzánk az öltözőbe.

Nálam volt a könyv; oda-adtam neki, hogy dedi-kálja. Szinte egyszerremondtuk ki, hogy meny-nyire örkényi ez a kiala-kult szituáció. De még azis abszurd volt, ahogy ő asaját családjának „görcse-ivel” ült ott, és könyvetdedikált… Amire rákér-dezett: színészként mu-száj kezelni tudni a várat-lan helyzeteket. A Kulcs-keresőkben rengeteg a„tennivaló”; fizikai érte-lemben is igénybe vevőNelli szerepe, különösenaz első felvonás. A nyárihőségben pedig még in-kább olyan, mintha egy

tréning lenne, akár sportteljesítmény-ként is felfogható. Amikor elkezdem,nekiindulok, és megyek-megyek, akkormár nincs mód és idő gondolkodásra,filozofálgatásra. Mint az úszóknál, azember vesz egy nagy levegőt, és elin-dul, közben szépen tempózik… – éshogy közben mi történik, azt meg kellpróbálni kizárni. Amikor folytattuk amegszakadt előadást, annyi történt,hogy egy félperces közös koncentrációtkövetően újra „beugrottunk a vízbe”,és mentünk tovább. Ilyenkor az a dol-gunk, hogy ha érzelmileg meg is va-gyunk érintve, az előadás ideje alattpróbáljuk meg ezeket az érzéseket tá-vol tartani.

Milyen feladatok várják a közeljövőben?

– Úgy tudom, s nagyon remélem,hogy a Kulcskeresőket tovább játsszuk.Szilágyi Tibor rendezésében az évad vé-gén mutattuk be a Tokaji aszú című vi-dám zenés darabot, amelyben egy ki-sebb szerepet kaptam. Továbbá szeret-nék beindítani – talán a veszprémi szín-ház keretei között, Oberfrank Pál igaz-gató úr támogatásával – a zalaegersze-gihez hasonló stúdiót… A véletlenekszerencsés összjátéka, a Jóisten kegyel-me, hogy így összejöttek a feladatok azelmúlt szezonban. Korábban nem voltennyire jó dolgom; és lehet, hogy egy-hamar nem is lesz ilyen – de nagyonhálás vagyok érte.

Pallós Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Kulcskeresők