[^ [MDCgED^ D^MlgSirDD^OzSi

Reviczky Krisztina

ÜVEGÁRNYAK - versek -

Veszprém, 2010

© Reviczky Krisztina

Üvegárnyak

Szerkesztette: Fenyvesi Ottó

Borítóterv:

Szijártó Sándor

Tipográfia: Szijártó Sándor

Fényképek:

Kardos György és Reviczky Krisztina

ISBN 978-963-08-0673-2

Felelős kiadó: A BabelPress Bt.

Nyomás:

VSP Nyomda, Pétfürdő 2010.

Reviczky Krisztina

Üvegárnyak

A szerző köszönetét fejezi ki

mindazoknak, akik a kötet létrehozásában

támogatták:

Ajka Város Önkormányzata

Schwarz Béla polgármester úr

Dual Tech 90 Bt.

Gombosi Lajos

Dr. Csonka és Társa Eü. Bt.

Dr. Csonka Csaba

Dr. Király Kft. Könyvelő Iroda

Dr. Király György

ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.

Geovol Kft.

Kertész László

Vékony István

Samu Andrea

Kodolányi János Főiskola

Dr. Szabó Péter rektor úr

Príma Konyha Magazin

Vajas 2009 Kft.

Vajai László

Weisz Ida

egyéni vállalkozó

Külön köszönet:

Dr. Rétfalvi Györgyi

a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

Kommunikációs és Művészeti Kar professzora

Dr. Szilágyi Erzsébet

A Kodolányi János Főiskola

Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék professzora

(Professor Emerita)

Fenyvesi Ottó a VárUcca Műhely folyóirat főszerkesztője

részére

Reviczky Krisztina: Üvegárnyak Tisztelt Olvasó!

Nem egy szokványos verskötet-ajánlót olvas a továbbiakban. Nem lehet szokványos, hisz egy tanár hívja fel a figyelmet szeretett diákja verseire, olyan tanítványéra, aki akkor is a ked-vencek közé tartozott, amikor lassan egy évtizede a padsorokban ült. Nyitott, sokat kérdező, mindent érteni, értelmezni, mindenen gondolkodni akaró személyisége akkor is, ma is kiemeli kortársai közül és élménnyé avatja a vele való beszélgetéseket. Személyiségének ezen tulaj-donságai verseit is átszövik, de még mélyebb bepillantást engednek egy tehetséges fiatal gon-dolataiba, világhoz való viszonyulásának folyamataiba. A kötetet kézbe vevőket két csoportba osztanám, és először azoknak írnék néhány ajánló szót, akik először olvassák Reviczky Krisztina verseit.

Ők olyan ajándékot kapnak, melyben egy bölcsességgel, nosztalgiával, szeretetéhséggel és szeretettel, játékossággal teli verseket olvashatnak. Öt fejezetre tagolta a költő a verseit. A fejezetek iróniával, öniróniával teli címei ugyanis (Hórukk, Romlott fű szaga, Hold a függö-nyön, A fel-feldobott nő) már jelzik, hogy itt egy színes tehetség, egyéniség világába nyer-hetünk betekintést. Sőt minden fejezet cím egyben egy vers címe is. És ha a fejezet címet viselő versekkel kezdjük a kötet olvasását, akkor már biztosan nem tesszük le az Üveg-árnyakat, hanem egyszer-kétszer, újból és újból elolvassuk valamennyit. Így világossá válik számunkra, hogy az üvegárnyak először nagyon homályosak, furcsa kontúrral rendelkeznek. Majd a fejünket az üveghez nyomva felismerhetővé válik a mögötte meghúzódó világ, vagy nem, de azzal talán nem is kell foglalkozni. A verseket a művészet iránti alázattal teli alkotó, egy kivételes tehetségű fiatal nő írta az emlékeiről, a töprengéseiről, a világra való rácso-dálkozásáról. A versekben megjelenő önanalízisek, analízisek káprázatosak. A reviczky-krisztis-analízis az élet értelmére, az élmények ambivalenciájára irányítja a figyelmünket.

„Ég-e még a fanyar füstű szivarvég? Nyílik-e a falon penész- tőzike?

Kell-e hedonistának szeretnie?

Meghalt-e a világban a zene?

Szilvák ringlanak-e?

Magamtól megvédessz-e?” (Analízis)

A kiválasztott vers alapján érezhetjük, hogy menyire eredeti, bölcs, néha helykereső, néha önmarcangoló a reviczkykrisztina-vers-világ (revizmus). Olvasni, érezni, értelmezni kell a verseit, mert azzal ajándékoznak meg bennünket, amiért érdemes verseket olvasnunk. Ha elolvasta az olvasó a verseket, akkor biztos kíváncsi lesz a korábbi versekre is.

A szerző korábbi köteteinek címe: a KAPASZKODÓ (1998), VÉSZKIJÁRAT (2000), ANGYAL-KAVICSOK(2005) UTÁN MOST AZ ÜVEGÁRNYAKKAL (2010) SZEREZ NEKÜNK, OLVASÓKNAK ÖRÖMET.

MINTHA A KÖTETEK CÍMEI EGY BEAVATÁSI SZERTARTÁS FOLYAMATÁT JELEZNÉK: KEDVES OL-VASÓ A REVICZKY Krisztina univerzum újabb lépcsője akár a bölcs belenyugvás ambivalen-ciájának biztos és homályos pontjairól szól.

Kedves Olvasó! Ha sokadszor olvas Reviczky Krisztina verseket, akkor már kíváncsian várta merre lép, mit fedez fel önmagából, a világból a költő. Várta bölcs bolondozásait, a vidámságot, a boldogságot nagyon akaró, de az illékonysága miatt tőle nagyon félő fiatal nő újabb kötetét. Aki a nagyszüleit, szüleit, rokonait tiszteli, a barátokat, a szerelmet állandóan keresi, hisz:

„Mert nem az az igaz, aki mellet jobb vagy, csak akivel önmagad” (A hetedik Te magad)

Oda kell a jövőben is figyelni rá, mert nem csak az érzéseink, hangulataink felismerését segíti, hanem új szavakkal, kifejezésekkel is megismertet bennünket (bóbitázni=délután aludni). Az értékek, a mások által eldobott dolgok védelmére, óvására is figyelmeztet.

„Mint megrepedt, hangja vesztett szép harang, amelyet kertek végén a csűrben megtűrnek, kihunynak csendben a versek.” (Harang világ)

Amíg lesznek olyan bankban dolgozón fiatal lányok, mint Reviczky Krisztina, akit akkora tehetséggel áldott meg az Ég, mint őt, addig lesz, aki gyönyörű versekbe öntse a világról és önmagáról megfogalmazódó gondolatait, és mi ezeket önmagunkba nézve, önmagunkat és a világot analizálva olvasni fogjuk egymás után. Addig a szép harangokat is őrzi valaki, és a szép verseket is írja tehetséggel megáldott valaki, és ha megjelenik, akkor mi olvasni fogjuk, nehogy kihunyjanak csendben a versek.

Drága KRISZTI! KEDVES TANÍTVÁNYOM! ÉN, MINT OLVASÓD, A TÖBBI OLVASÓDDAL EGYÜTT AZ

ÜVEGÁRNYAKAT ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL ELOLVASOM, ÉS VÁROM A KÖVETKEZŐ KÖTETED! SOHA NE

FELEJTSD EL, HOGY NAGYON SZÜKSÉGÜNK VAN RÁD!

SZILÁGYI ERZSÉBET PROFESSOR EMERITA Kodolányi János Főiskola és Médiatudományi Tanszék

TARTALOM HÓRUKK 9

Emlékeztetsz 10 A függöny 11 Az én Mamám 12 Gyertyagyújtás 12 Másnap 13 Mami cipői 13 A fodrász 13 Körforgás 14 Hórukk 14 Adóság 15 Táncolva járó 15 Titkok 15 Hogyan élsz 16 A cipő 17 Óvodás dal 17 Elalvás előtt 18 Megkövezve 18 Temető látogatás 18 Elbocsátás 19 Tisztán 19 Szárító-levél 20

ROMLOTT FŰ SZAGA 21

Iszákos önérzet 22 Előítélet 22 Rímtelen Embertípusok 23 Bika-emberek 23 Szilikon csajok 24 Amerikai álom 25 Altató 25 Fogalmak 26 Mókuskerék 26 Jóslatok 27 Háborús bűnösök 27 Fájdalommentesen 27 Új ízek 28 Ne hallgass 28 Kolostor ablaka 29 Fürdés a havon 29 Télégető 29 Csöndes karnevál 30 Lógó 30 Fényszülető 30 Azonosság 30 Nyújtózkodva 31 Feszítés 31 Szellőztetés 31 Fura éjszaka 31 Éjszakások 32

Párna 32 Eszterlánci cérna 32 Ív 32 X. nap 33 Analízis 33 Állandóság 33 Emlékek 34 Hát, fordítás 34 Éttermi fantáziálás 35 Ajkai vasút 35 Ornitológia 35 Menetrend 36 Megváltás morzsák 36 Búgócsiga 36 Múlás 37 A kertben 37 A fény múlása 37 Megperzselt fák tövében 38 Utcakövek 38 Pipacsok az ágyban 39 Ugrás 39 Csobbanás 39 Akarat 40 Keresztes háború 40 Messiás-mese 41 Gyerekmunka 41 Kohó 41 Fekete ablakok 42 Sehol 42 Húsvéti mozdulat 42 Szemfedő 42 Harang-világ 43 Holdérzékenység 43

IRODALMI KRUMPLI 45

Szóköz 46 Verő fény 46 Ikon 46 Apró világ 46 Irodalmi krumpli 47 Vízlógatás 47 Édesség 47 Családfa 48 Elegancia 48 Hipnózis 48 Madáretető 48 Ló-halál 49 Ésszerűség 49 Mozaik 49 Árnyékok táncosa 50 Téli fészer 51

Lehetnék 53 Nyakék 53 Celebek 53 Leleplezés 53 Alagút 54 Kompót 54 Tiszta úton 54 Repülni tanulok 55 Felolvadás 55 Nem virággal 55 Nyomás 55 Megperzselve 55 Hangolás 56 Elveszett szavak 56 Vendég 56 Tarkók 57 Szemét 57 Összefüggések 57 Ésszerűen 57 Véletlen rulett 57 Fehérség 58 Eső előtt 58 Fejjel le 58 Fehér éjszakák 58 Éjszakai hajózás 59 Semmiségek 59 Tartás 59 Kabátgomb 60 Lusta dallam 60 Hidegre téve 60 Tiszta lap 60 Hóakadály 60

HOLD A FÜGGÖNYÖN 61

Titkos hadifogság 62 Emlékek ostora 62 Jó napot! 62 Zongorafutam 63 Shadow-boxer 63 Változás 64 Egyedül 64 Bádoggalamb 64 Árnyék-hárító 65 Ne félj 66 Igazmondás 66 Bogdán Kata 4 éves 66 A fal 67 Hírek 67 Fénykép 68 Sirató-dal 68 Fényterápia 68 Ipi-pipacs 69

Várakozás 69 A motoros 70 A kamrák dobbanása 70 Szobrozás 71 Sótlan tenger 71 Keksz 71 A parton 71 Törékenység 71 Szavatossági idő 72 Olyan mélyre 72 Egy Pár 72 Liliom koporsó 72 Rovás 73 Nyeszlett lelkek 73

A FEL-FELDOBOTT NŐ 75

Tartalom 76 Féklámpa 76 Kőkorszak 76 Hópihe 76 Labirintus 77 Paranoia 77 Szürkület 78 Üvegárnyak 79 Védelem 80 Az álmoknak lehet vége 80 Repülő szőnyeg 81 Ölelkező terek 82 Gyakorlott mozdulat 82 Szélben 82 Vegyesbolt 82 Álmatlan gondolat 83 Félbehagyott törés 83 Darabkák 83 Zárás 83 Fény a sötétszobában 83 Mozdulat 84 Ölelés 84 Szürke liliom 84 K-Pax 84 Szigetvilág 85 Úgy képzelem 85 Szieszta 86 Pársoros 86 Nagy Ő 87 Az út 87 A fel-feldobott nő 88 Kaleidoszkóp 88 Kívánságlista 89 Kockázat 89 A hetedik te magad 90

HÓRUKK

10

Emlékeztetsz

Nem tudtam várni, míg újra látlak. Az én hibám, de megbocsátasz talán, mert a síron túli feloldozás mit sem ér!

Arra emlékeztetsz, milyen önzetlen és szerelmes e lázadás. Arra, ahogy a bársony-hegy gyomrába nyel, és a puha pára átölel.

Hogy a kemény szó is megtörik, ahogy szádon sután átbukik, mint a fáradt nap, ha nem figyel.

Arra emlékeztetsz, a bohócok kihaltak manapság, és show-műsorban adják körbe rizses tálban a morzsát.

Emlékeztetsz a 30-as évek dallamára, Amerikába vándorló nagymamámra és nagyapámra, ahogy reményteli vitorlákkal tértek mégis vissza, hogy vegyenek egy darabka földet, egy falatnyi hazát.

Emlékeztetsz a kikötőkre, az esti csendes partra, ahol kávézókba térve vegyítik a tenger és az út porát. Ahol a holdnál látod halász-ladikok hadát. Arra emlékeztetsz...

11

A függöny

Mint a csigolyák – az évek alatt, megroppannak a fák.

A síró ablakkeretek, melyek otthont kereteztek régen, ma megremegnek érted a görcsös szélben, és gyászba borul rajtuk a jégvirág.

Ahogy te is, itt éltek az emlékeid veled a parton, éveken át. De nélküled elmentek ők is, és a vízben mind ellökte magát.

De én emlékszem!

Úgy élsz bennem, ahogy meggyújtod, a gyertyát éveken át, s néha a port lesimítod a zongora csontos ujjairól. Törékeny alakod meghajlik és keretbe foglal az erkélyről betörő fény.

Fehér hamuvá őszül idén a fátyol köd, mert a halál csendjét énekeddel megtöröd.

És más nem maradt, a függöny lebbenése csak, ahogy távozol.

12

Az én Mamám

Azt mondtam 4 évesen, nem szeretlek. Rossz volt kimondani. Ezért is emlékszem rá tisztán. Dühös voltam. Aztán dacos. Később büszke, és ki tudja mi?

Most már minek bármit is mondani? Néztem, ahogy körbe- vesz a selyem, mint valami idegen, ravatali anyag.

Szíved helyett gyertyák lángja dobbant és illant el egyszerre, magyarázat nélkül. Mind kimetszünk magunknak egy darab

földet, és árva gyertyák fúródnak a barna föld ágyba odaszögezve emléket, koporsókat.

Gyertyagyújtás

Bánt, hogy nem értettem, amit akkor mondtál, mikor a kórházból eljöttem. És számomra azok voltak tőled az utolsó szavak.

Ahogy jönnek a friss karácsonyok és felsejlenek Jeruzsálem fehér falai, álmomban ott állsz az ágyam végében, és a lábfejem fogod, viccesen megrázod.

A sötétben mereven nézlek, de sehol nem vagy már, elmúltál, mint egy szürkévé érett fehér ígéret-földi alak, vagy az őszülő, száradó falak.

13

Másnap Ma, amikor port töröltem a szobádban, kezemben megállt a rongy.

Besütött a délutáni nap és ágyadra mutatott. Leültem.

Ilyenkor szoktál szunyókálni.

Ez az ágyad, mégis a fotelban bóbitáztál.

Ez az ágyad, mégsem ez volt, amin elaludtál.

Mami cipői Szerettem a cipődet. Ódivatú, régi, poros – tudtam. De felismertem bizonytalan járásod, ahogy kopogott, s az aszfalton tapsikolt. Éjszakánként belerúgtam néha véletlenül papucsodba. Bár ne szidtam volna!

Életeden párszor Isten vonásait fedeztem fel: a sors párszor megpróbált. És mi jutott? Pár segítő kéz, egy kutya, szuvas talicska? Végül a szenilitás az édes-cukros élet? Csak egy lukas, szerethető cipő, mi az enyészeté lett.

A fodrász A kórházi folyosón sétál az öreg csoszogva, mintha görcsös botra támaszkodna. Oda-vissza-oda...

Ma fodrász jön házhoz, és magával hoz ollókat, habot, fésűket.

Fülekbe hull a hajszövet. Tódul a sok látogató. Előkerül egy kis hazai. Aztán csók anyádnak, üdvözlet, üdvözlet.

14

Körforgás

Látom az apám, ahogy rám adja kötött sapkám, és kézen fogva sétálni visz a partra.

Látom az apám, ahogy ráadom a poros szandált és kézen fogom, mikor kimegyünk a partra.

Látom az anyám, ahogy palacsintát és eperhabot csinált a családnak kacagva.

Most pedig levest dobozolok és beállítok, hogy rájuk tukmáljak néhány kalória-morzsát.

Hórukk Kinőtt bársony ruhámban éreztem parádézva büszkén szépnek magam apám-anyám közt sétálva. Mert ők láttak annak.

Kézen fogtak cirógatva levegőbe dobtak vezényszóra: Hórukk! Boldogan kiabáltam repkedve a parton, vagy a két fotel összetolt karfáján közéjük csücsülve.

Csodálva néztem a lukat apu tenyerén: ez egy forrasztópálka helye.

Elgondolkodtam a paradoxon lényegén: hogy lehet egy citrom torta édes, mintha méz lenne?

Tükörként bennem él a zongoráról visszavert barnás fényű éjszaka, a felszakadó fekete-fehér dallamban rejlő szépség: a felém súgott Hórukk-ezrek, a repdeső szómadár-népség.

15

Adóság

Tartozom anyámnak az élettel. Tartozom apámnak a tisztelettel. Tartozom a világnak néhány szóval. Tartozom magamnak fél centtel. És szeretnék tartozni Hozzád.

Táncolva járó

Apámban él a zene. Táncolva jár, mondhatni bicegve. Egyik lába hosszabbra nőtt, magába zárva vére ritmusát. A ruhák redői közt leskel a kíváncsi világ. Sorfalat állnak a próbababák. A műhely, mint apró táncparkett kínálja fel magát. Táncol, ahogy megy, mozog és ül. Látom sziluettjét, az ajtó üvegén keresztül a varrógépnél alakját. Az üveg spriccelt, mintha esett volna, lemarva a rozsdát, tisztára mosva minden imát.

Titkok

Szüleim komódjában fiók- rengeteg, ahogy elképzeli a gyerek, mindben sűrű titkok rejlenek.

Régen a színes fotók, a parfümök és képeslapok.

Ma meg a glaukóma-gondozó könyv, amiről nem is tudok.

16

Hogyan élsz

Hogy lehetnél boldog, míg siratod a tegnapot, miközben minden előtted áll?

És hogy élhetnél úgy, hogy tudod, pár ember siratná csak halálod és nem marad utánad, csak halvány emlék-karcolat, mit az idő megirigyel, ellop és kifakít, eltakarva arcodat?

Mégis büszkén a folyó elé állsz, mint kiskorodban, tekintettel korcsolyálsz, mert tudod, ezen a tájon úgy szokás, hogy húsvétra mindenkinek jár egy pászka, s ha akarsz, bármikor beleshetsz Karády és Jávor Pál világába, vagy elmélázhatsz árok alján botorkálva, és mindezt azért, mert élhetsz, és a világ benned élhet.

17

A cipő Ma is haragszom, Oszkár! Óvódásként utánam jártál, meghúztad ruhám, hajam, és csúfoltál. Egyszer ebéd után megfogtad szorítva kezem, én csak nevettem, ahogy gyerekek szoktak első pofon előtt, önfeledten. Hogy bizonyíts, egy gyengét választottál és hajtottál térdre. (Sokáig gyűlöltelek érte, de egyszer láttam apádat, aki téged ütött, mint egy felbőszült állat.) Disznó képpel vizeltél arcába. Ő sírt, és nyitva volt a szája... Nevettél, én meg csak vártam hiába, valami megváltó csodára. Elcipeltük a lányt. Mégis sajnáltunk az öltözőben, mikor jött apád érted súlyos-szürke cipőben.

Óvodás dal Az óvoda titkos kis csendjében igyekeztünk egy nyelvet beszélni, az óvónőktől biztos távra lenni, a foglalkozásokon vigyázban ülni, a borscsot és karamellás kenyeret mind megenni, a dada nevét nem eltéveszteni, a falon a nagy Lenint tisztelni, hangosan menetelve énekelni, a szekrénysoron szélről, a káposztásban fészkelni, bajnokként gyurmaversenyt nyerni, Timi gyöngysorát nem irigyelni, Rudi nyáladzó száját, Oszkár szadizmusát, Okszána bárgyúságát nem észrevenni, a mogyoróbokorról nem legelni, a fűrésztelep sikoltására nem figyelni, nem félni kimenni, a sok teától a túl csendes pihenő alatt nem ágyba vizelni…

18

Elalvás előtt

Emelj le rólam minden mondatot, mint mozdulatlan ruhadarabot. Földön alszom, mint az állatok s mint macskáknak éjjel, a szemem ragyog.

A kisember repedésről álmodik, mit kitöltve lelke beteljesedik. Majd megállunk, iszunk valahol valamit és feltankoljuk a fáradt kocsit.

Sötétség száll, s 11-nek érzem magam. Gyász, szorongás, tipikus hontalan. Pedig angyalok olvasnak párnámon ma, mi így meleg lesz, kerek és puha, (Mint legyezőfarkú, csillagruhás paci orrluka.)

S bekopog egy jókedvet hozó telefonfülke, amin ciframintás, lobogó hajú tündérke telefonál az éterhazájú mesébe.

Megkövezve

Szeretem, ahogy apám a gyertyákat meggyújtja. Dacol a széllel újra meg újra, és inkább egy követ helyez az elhagyott sírra. Hisz a lángok elalszanak, látszólag értelmetlenül. Csak fanyar füstöt hagyva ott belül.

Temető látogatás

Elhagyott kötélhinta sír lóbálva magát a fán. Roskadó gyümölcsök után vágyódó szél ringatja.

Esőszagú földutak derengnek, oldalra dőlt fejjel szőlőtőkék biccentenek csendben, illedelmesen.

Idegenként lépünk a földre, ahol születtünk. Idegenként köszönünk mi is illedelmesen.

19

Ásító kemencék kérgesednek, itt meg a hársfalevelek élei nyekeregnek, ott lakott a kalapos kispolák, ahol régen volt az iskolánk.

A föld a naptól kiszőkült. Szőnyegként szétterült az aranyló sárga láng, s a csodás villanypózna két karján gondolatként az idő is átsuhant talán.

Elbocsátás

Egy kép él bennem, ahogy az elhagyott faluban állunk egy kis temetőben. Fent a domboldalon a napban, tündöklő, selymes fűben, a szélsimított első tavaszi melegben.

És ott állt a fa.

Csendes, illatos levegőben, fehér virágú felhők közelében. És mint Isten, egyenként engedte el némán szirmait. Emlékszem.

Tisztán

A múlthoz nyúlni csak tiszta szívvel érdemes. Ha vékony jég nő rajta, kis teher is összeroppanthatja. Csak tiszta szívvel érdemes szülőfölded előtt levenni a sapkád, és ismeretlen embereknek köszöngetni, mintha minden nap látnád.

Az egyszerű dolgokat szeretem. Régi bokrok friss magvát tartani tenyeremben, kristályos hóesésben keresni a templom tornyát. Csak tiszta szívvel érdemes.

20

Szárító-levél

Otthon vagyok. Először 16 év után. A vizes aszfalt ragyog. Beteg levelek lapulnak a földhöz ostobán, hálát adva az égnek, amiért itt vagyok.

Szégyenlősként nem vetem magam közéjük, hisz így kora délután e szavak tán szentimentálisnak hatnak. Konokul, órákon át ízlelem a levakarhatatlan emléket, mely szájzugomba ragadt

ROMLOTT FŰ SZAGA

22

Iszákos önérzet Fogatlan lépcső motyogva inog. Szteppel szemeden az eső, kezed szürkülő szemfedő.

Egy szelídgesztenye barnás fényű melege puffant melléd tompán kilesve a szúrós bundán.

Legközelebb jobb leszek - mindig ezt ígérgeted. Csöpögős vagy, akár egy túl híg lekvár.

Odébb üres hinta ténfereg. Ideprüszköl egy nyúlarcú üreg és akad itt-ott széna, lom, süvít bennem a szánalom.

Előítélet Konzervbe zárva a cammogó buszon bámultam szájtátva a maszatos ablakon.

Gondolkodtam. Van-e bárkinek helye a nagybetűs társadalomban?

Hisz aki megmutatja, hogy ki valójában: túl sötét, homokos, világos, szegény, vagy túl okos.

Sértetten gubóztam magamba, mikor felfigyeltem a hangra. Nem akartam beszélgetni, bárki gúnyától félni.

De ő tovább próbálkozott, s keserűen kibukott számból a mocsok.

Kapálózva, haraggal, mint egy horogra akadt hal.

Döbbenetet éreztem, csendet – és felnéztem.

Egy meghurcolt ember egy másikat rekesztett ki vakon. Kidobva elveitaz ablakon.

23

Rímtelen Embertípusok

A mint autócsoda B mint bankkártya C mint CD ROM K mint karrier Ny mint nyaralás P mint party V mint villa.

A mint adó B mint bevásárlás Cs mint család H mint hitel L mint lottó M mint munka T mint TV.

A mint adósság B mint bűnözés É mint éhség H mint hontalanság K mint kocsma M mint munkanélküliség V mint vége.

Bika-emberek

Ec-pec jó kis hecc, egy-két embert megverhetsz. Elvakulnak egy-kettőre, ugornak az illetőre.

Azt kérdezed, kik ezek? Ők a bika-emberek: Ingerelik őket a színek.

24

Szilikon csajok

A selyemfüggöny megtelik fennakadt rózsákkal. Az ilyen nő így vadászik: kinyújtott indákkal.

Tárgyalás? - színlelt kivégzés! Céltudatos, cérna piros száj, hideg önfeledtség, művelt báj, friss győzelemért remegés.

Vajon ez a férfiideál? Sokszor váltott már a Nő szerepet, de több-e ettől bárkiben a szeretet?

25

Amerikai álom

Szeretem a ragyogó hajszínt, a fehér fogakat, rózsás arcpírt, a terepjárókat, hajóutakat, jól szabott ruhákat, illatos kölnit: mindenkiről az elnök gondoskodik.

Szeretem a ragyogó csillagot az égen, és télen a meleg napot, szeretem a meleg, tápláló ételt, amit néha másoktól, ha szánnak, kapok. Mindenkiről az elnök gondoskodott.

Altató

Kötődöm hangodhoz, mint kutyához a jótevő szaga. Nincs nélküled szép, otthon, se haza.

Minket örökre elválasztanak a fekete szemű ablakok, élve eltemetett alakok, egy szál virág a sziklán egy idegen mártír sírján.

Boldogtalanná tesz a tudat, hogy szeretlek. Kék árnyak feledésre várnak, de közös jövőt nem, csak múltat kínálnak.

Miért fekhetnek mellém a csillagok, a fű, folyó, a homokszem, s te még a sírban sem, ha majd meghalok?

Szerelmünk a legszebb, mert nem teljesül soha, tiszta. És arra lejjebb a szentimentális fák sora int utánunk suhogva.

A fák ágai rázzák igazságért narancsillatú öklüket a szélre, de sokan háborúztak itt, nem állhatunk félre.

Fejed ölemben pihen, mint lezuhant gyümölcs. Beteges harmónia libben elő. Csöndben, mint egy bölcs.

26

Töredezett szavak buknak elő, az érintés már múlt idő.

Rómeó, kedvesem, az élet oly halálos. Palesztina a hazám, s ez a város.

Fogalmak

Remény? Az élet kiszív, mint pók a bogarat, ha páncélod nem elég kemény.

Egészség? Mit gyerekkortól elvesztesz: önfeledtség, tisztaság, barátok, fogak, haj s az egész lét.

Boldogság? Mindig reszketsz, hogy elveszted, s e teher nyomaszt, mint egy homokzsák.

Béke? Mikor megásott sírodnál gázkamrai hangulatban szemed utoljára emeled az égre.

Szerelem? Mint a szél: sodor, és ledob. S mint gyík a farkát, növesztem új szívem.

Hűség? Körbetáncol hamis kacagás, hamvas tekintet, és van hűség, míg akarod és elhiszed.

Együttérzés? A híradóban, mint egy filmen ölik egymást. Ez is csak kép, de a koponyán igazi a rés...

Mókuskerék

Van, hogy nehezebb élni, mint meghalni, s van, hogy nehezebb meghalni mint megélni, de élni is van olyan nehéz, mint meghalni.

27

Jóslatok

Mindenki tudni véli mi fog történni. Hisz van: élet a halál előtt halál a halál előtt halál az élet után élet az élet után. De mi lesz holnapután?

Háborús bűnösök

Túl- túl- túl az óperencián jársz most álmodozva: részt vehetsz világkonferencián, utána ledőlsz az árnyas homokba.

Túl- túl- túl az óperencián egy harcot látsz talán, hol a sarkon álló dealer- katonák vadásznak rád némán.

Túl- túl- túl az óperencián van egy szűk kapu: a határ. Szelíden átvezet, nem cibál, kézen fog a halál. Rád találva testet látnak, nem a magányt, és majd azt mondják: túl- túl- túllőtte magát.

Fájdalommentesen

Csak az szabad, ki senkié egészen. A szabadság rabságába döntenek e szavak. Hiába játszod magad, ha puhánynak tartanak.

Vad tigriseket látok fegyelmezetten a zebránál állva zöld jelzésre várva. Lent a földön lepke-létre vágyva.

Ne félj, hogy nem leszek a tied. Majd gyorsan rázom le a kezed, mint szárnyukról a sarat a madarak.

28

Titokban, fájdalommentesen, ahogy egy homokos sem lehet hívő, se hős hivatalosan. Csak titokban mentheti meg a világot és lehet erős.

Új ízek

Néha viszontlátlak álmaimban. Megtörten intesz. Inteni akarok, de karom mozdulatlan. Nem győzi le a gyáva feszt.

Másként, másra vágytunk. Vittél magaddal, azt gondoltuk, repülünk az ég felé, de zuhantunk a mélybe, a közelgő felhők víztükrébe.

Elfeledett szökőkútként zuhanok folyton önmagamba, kőgalambok ülnek vállamra és elnézem, ahogy a feledés porcicáit hordja a huzat és pernyeként ül rám a képzelet: talán egyszer barátian inthetek.

Mindkettőnkben más ízek érnek. Rám újdonságként hat a provancei fűszerkeverék és de javue-t érzek, ha peckesen elém áll a szekszárdi dombvidék.

Ne hallgass Egy levél azért sokat jelent. Bátyámmá fogadtalak. Mikor közös játszótérre mehettem veled, homokvárad ablakait nyitogattam néha. Ha most leteszed a tollat, leesek, mint hegyről a paca, és leesnek a szavak.

29

Kolostor ablaka

A fecskék tükörképe visszapattan. Bizalmatlan tekinteted behavaz, eltemet.

Fürdés a havon

Tüdőbajjal övezett kedvemben a holdon átsüt a köd. A frissen borotvált kertben pár pici sörte röpköd.

Lelapuló dísznövénylevél: bennem sosemvolt erő dagad benne, ahogy a fehér tengerbe merül remény vesztve.

Télégető

Hengerbe zárva zötyög a tél. Néha megrázom és feszülten figyelek, mint a házak, nem ereszt-e, nem sziszeg? Most még csak a szilfák pusmognak s ez néha megtéveszt. De mi lesz, ha a tölcséren becsugratott vész kitör a dobozból, s valóra válik a sejtés? Még sohasem féltem így a téltől. Repülnek már a fecskék, és néha halálszag járkál a kertben, vagy egyszerűen csak a káposzta rohad, mint ősi lelet? Ha így lesz, megfagy az égben a hit is, meg a képzelet.

30

Csöndes karnevál

Karneváli hangulat a légben. Hópelyhek kavarnak fehéren. Földet, kockacukor kocsikat, és arcomat betemetve csillagalak-lelkük visszavágy a sötét térbe, hogy csönd legyen végre, csönd legyen végre.

Lógó

Cérnaszálon lógunk, mint a gyertyák kanóc-élete. Mint törvényszerűség, hogy a sorompónál megállunk. Cérnaszálon, mint karácsonyfán a kedvenc gombjaid, a kedvenc napjaid, a kedvenc cukraid. Lógunk. Csak úgy.

Fényszülető

Szálka ment a szívembe, vagy karácsonyfa-tüske? Ma a világ vált meg minket, gyertyát gyújtunk várakozva, e téli sivatagban teára invitálva. Baba-piskóta is jut ma mindenkinek, Krisztusi test, édes morzsa – egyétek! Kórusként zengnek a dróton a hálás verebek, kik a fa díszei, mint apró, fényes gyöngyszemek.

Azonosság

Gyertyák és fenyők titka: a koszorúk illata, és a születés karácsonya. Pőre, fehér és szúrása mindkettőnek sokáig él.

31

Nyújtózkodva

Ma kéknek látom a függönyt, pedig tudom, hogy fehér. Feldobott szóként függ fönt, mit sámlira állva kezem is elér.

Feszítés

Állok. Az ablak keretét tartom feszítve. Valamit tenni kéne. Valami jót, hősiest – gondolom, erőmet levegőbe sűrítve. Később jut eszembe: futni kell a buszra, áll a munka az elaktásított asztalon. De nem mozdulok, erőlködöm tovább a lét kereteit recsegtetve.

Szellőztetés

Kinyitom az ablakot. Belehajolok ebbe a függőlegesen rám törő hidegbe, a vacogó éjszakába, ebbe a sötét tóba – és megfulladok.

Fura éjszaka

Narancsszínű az ég éjszaka és süteményes a köd illata.

Édeskés ingujjadra csüngök, a békák honába repülök,

hol olyan, mint a légzés a zene és nem hamis senki füle.

32

Éjszakások

Ahogy lemegy a Nap, melóba indul a műszak. Hajukon, mint drótkerítésen átfúj zümmögve a szél, Száraz szájjal mesél: mindig jobban szerettem az ócska viskókat, mint a csillogó táncosokat.

Félidőben elmosódnak az árnyak. Párnába varrt mozgás rémlik. Kurta ásítás. Előkerül a frissítő termosz, s mint egy dinoszaurusz skorbutos szája - bekap.

Párna Fejemre esik a zene. E langyos zápor felvidít, megpörget, ha a kispárnák szellőznek a kötélre akasztva, fülüknél fogva. Mint köldökzsinóron lógnak puhán. A textil pillecukrok tollpamacs filterként szűrik a szelet. Bárki látja, jót nevet. Jót nevet.

Eszterlánci cérna A tiszta, vakító égen egy kis, dacos felhő kószál. Olyan valószínűtlen, mintha odafent sárkányt eregetnének, és lógatnák be ide.

Ív Az emberi lélek törésének íve van, ahogy egy sötét pillanatban megfogan a gondolat s őszre vált a 4 évszak: élnem kell, mert egyszer meghalok.

33

X. nap

Zacskónyi vér száll a fejembe bor helyett. A kórházi talán rosszabb, mint a kollektív magány. Ingerszegény a képzelet, elemzel minden léptet, ki, mikor, hol lehet? Aztán a fogam alá nyúlok babonásan, félve, a meleg fogágyba fészkelődve, hogy kitapogassam a jövőt. De a jövő le van plombázva. És te hallucinálhatsz tovább, míg véget érnek fájó tagjaid.

Analízis

Ég-e még a fanyar füstű szivarvég? Nyílik-e a falon penész-tőzike? Kell-e hedonistának szeretnie? Meghalt-e a világban a zene? Szilvák ringlanak-e? Magamtól megvédessz-e?

Állandóság

Azt gondoltam, valaki más vagyok. Valaki jó.

De azután derült ki, hogy a kurta farkú kismalac csak kurta-markú disznó.

Hogy gyorsan futok ha hajtanak az álmok.

34

De a nyelvek nehezen forognak, ha elmeszesednek.

S fáj távolságod, míg bánt mások közelsége, ahogy sötét gödrök ökle, a körbevágott luk darab, miből semmi sem marad.

A gyertyafényes vacsorák: a lombokon keresztül bambán gondolnak rád.

Hiába hernyó-sűrű pillák, mik lelkiismerettel rebbennek rád.

Azt hittem más lesz, azt hittem más vagyok, hogy hinni tudok. De csak önmagam maradok.

Emlékek

Csinálok pár képet a turista olaszoknak, aztán továbbállok a pihenő parkba. Eszükbe sem jutok majd a fotót mutogatva. Piszlicsáré arcerezet szétázott fényből kirakva.

Hát, fordítás

Száraz levél koppan hasán fás-unottan, mint egy mondóka mozaik-darabja. Hógolyózunk a strand tüzében, s ő megszokottan bámulja a nonszensz jelenetet.

35

Éttermi fantáziálás

Az étlapról felnézek, a többi vendégre bámulok. Szálkás húsú halak rajzanak ki a térbe, ki-beúszva az emberek fejébe, és te csak az uszonyokat látod a pikkelyes szemekben integetve.

Ajkai vasút

A peronon talpadban érzed: elindul a vonat. Visszavered a lüktetést, mit a másik testén kelt a fakó zokogás. A sínek, e kékes acél-erek dübörögnek, ahogy messzire viszik a timföld-vér edényeket.

Ornitológia

Esik. Ütemesen int, pózol egy láthatatlan karnagy, az eső engedelmeskedik: esik. Gyöngyöző a víz-hang. Üvegen sok kicsi hideg tó. Tengerszem, az ég szemei a szemüvegen. Néznek. A mester mennydörög és integet. Vérrel szitál a hold, a csillag, meg kereszt. A mélybordó utcákat rovom, mutatom: itt lakunk mi, ott meg csak a részeg galambok motyognak “tubi or not tubi?” Hogy mit jelent? Nem tudni...

36

Menetrend

Egyikünk kiflit, másikunk keresztet vet a galamboknak.

Mindenki vonata másfele tart, mint az optimista bárányfelhők,vagy a mazochista Nap.

Megváltás morzsák Vajon azért olyan tiszták a madarak, mert mindig kenyérmorzsát esznek, Krisztusi testet?

És azért szeretünk gyertyát gyújtani, mert segít felégetni a szorosan mögöttünk vonuló bűnöket?

Azért szeretünk kiülni a padon a napra, mert megállunk létezni egy feledékeny pillanatra?

Vajon azért érintjük idegenként áhítattal az ismerős tárgyakat, mert felismerjük: ez mind, mi utánunk marad, mint virtuális földdarab?

Búgócsiga Nincs sirály, csak verebek a mézszínű fövenyen: a vizes lábnyomokban fürdőző apró felkiáltójelek.

Fura egy tengerpart. Szeplőket tüsszentett a Nap, a dinnye mellett sivatagi sóvirágot árulnak.

Mellkasomra hajtod fejed: szívem búgócsiga, tengeri kagyló. Az időt öklömbe szorítom, ne csússzon ki, ne szökjön meg. Megrázom, ott zizeg bent, de végül elröpül- nek a verebek.

37

Múlás

Ez a tavasz első napja. A galambok szárnya széllé porlad, ahogy röpülnek a kémény körül. Hangjuk beléd ivódik, mintha örökké köröznének ott belül. Suhogva, értelmetlenül.

A kertben

Mikor fáradtan öntöztem a kertet és néztem, hogy oszlik a hűs permet, arra gondoltam, ÉN mást nem éltetek, hiába folyik el az életem.

Elnyíló virágok illata szárad utánam, és nosztalgiával nézem a forró levegőt.

Már 20 évesen is öregedtem. Nem vágytam, csak langyos kőre az alkonyatban.

A magányom olyan, mint hiába igyekvő galamb a rajban. Lemarad, és szép lassan elmerül a lenyugvó napban, de előtte megázik még egy nyári zivatarban.

A fény múlása

A barackfák csonthéjas váza emlékeztet a bácsikára, aki kezet mosott a kertben árnyékba húzódva elégedetten nézve, hogy az ő kertjébe száll egy szivárványszínű bogár le.

Az aszfalton találkoztam fényével egy olajfolton, hol az eozinos paca és a kiskertek füstszaga figyelmeztet, nemrég minden virágzott versenyezve, ma meg szikkadt emlékként a lapok közül hull ki a négylevelű lóhere, és szentjánosbogárként huny ki a benzines foltok fénye.

38

Megperzselt fák tövében

Fekszem egy fa alatt, hullik rám a fény, mit csak az imák csendje kavar fel. Számra ült a némaság, mint sárga viaszpecsét, halk lakat, mely aprókat kattan a fogam alatt. A taktust méri szívverésem, s a harang nyelve lefetyelve törli szárazra könnyemet. Minden gondolatnak sorsa van, és pár fura emlék ködfoltként feldereng. A szalmaszálak napóraként utalnak – mint kitört ceruzahegyek – arra, mindez csupán a múlt, de tied a jelen és a gesztenyeligeten át vezető sárga, napvirágos út.

Utcakövek

Mint a lehetetlen után sajgó csontok, mint a meleget magukba záró napraforgók: várlak. Megroppant csigolyákkal de talán egyenes gerinccel ülök majd halálos ágyamon, hogy el- bocsáss, és hárs- illatú rengetegként ringass el, ahogy kicsavart fákat a szél, hogy lecsatold a fárasztó gémkapcsokat, amelyekkel rám akaszkodik a világ.

Akkor majd erőtlen utcakőként zuhan le kezem és elszakad az azt mozgató cérnaszál.

39

Pipacsok az ágyban

A pipacsok vércseppek. Cseppek a sínek mellett. Cseppek a takarón, ahányszor áthajolunk óvó kézzel egymáshoz az ágyban pihenve. Át kettőnk térfelén, a köztünk nyújtózó hideg pályákon át, e láthatatlan sínekre fekve.

Ugrás

Ma sétáltam a Holdon. Egy kislány álmos rajzain az aszfalton. Egy galaxist jártam be, ahol eleinte azonos sablonok illenek mindenkire: színes krétás családok, ház, szivárvány, béke, állatóvodák, ugróiskola, amin az utolsó kocka egy virágos mező. S a színes indás ágakon lógtam, kapaszkodva nagyon e holdbéli tájakon.

Csobbanás

Úgy folyik el az élet, ahogy a tollhegyről a tinta a fehér lapra, és szembesül a lélek, hogy csobbanás előtt fogytán az idő, már csak arra futja, hogy nagy levegőt vegyünk, mielőtt elfogy a csúszda.

40

Akarat

Pókhálóként megfeszülő ablak villanása a sziklafalon jel a lemenő, keddi napban. Jel, hogy Ő is ezt akarja. És az ég mintha össze volna karistolva. Talán durván mosták odafent az ablaküveget, hogy jobban lássanak minket, és észrevegyük, Ő is ezt akarja.

Keresztes háború

Páncélos, kiszáradó bogár-lovagként vergődöm. Kókadó rózsaablakod üvegét zúzom át.

Tudatom befogadó, nagy, üres és üreges, mint egy marhaszív, egy barlangos test, a TV, ha nem színes.

Körülöttem sirályok, agresszív kislányok. Csinosak ezek a kényszerzubbonyok. Mértéket veszek.

Későt beváró buszsofőr, oly nagylelkű vagyok.

Pokol-vörös csuhában járok, ahogy a gyászkeretes imába foglaltat papok. A rabok. Én csak hinni akarok, de emberekben nem tudok.

41

Messiás-mese

Farkas és Piroska. Megerőszakolja. Piroska kihordja. Titokban megszüli. Száját betömi. Köveket téve bele míg púpos lesz, mint a teve. Tömi bele, mint szalmabábúba, azután bedobja a kútba. Harmad napon a vadász megleli. Kiemeli. Szemét rászegezi. Rászegezi ezer szöggel, kicsi testébe veri. Tűri. Több ezer éve ezt teszi vele Mindenki.

Gyerekmunka

Mit bújtatsz ráncaid mögött? Kerek sóderen guruló labdát? Munkától vakmerő gyötrelemmel megkötözött gerendák összetört, porladó Corpusát? S ő csak mosolyog rád.

Kohó

Jeruzsálem fehér városa viharlámpaként világít ma. Utcáit belengi az idő, az olajligetes sivatagi szél, mi néha próféták szelleméhez ér. Előttünk telve áll az üres tér, a sarkokon hirdet igéket az ősi vakolat, mi szíveket gyógyít, s vakokat.

42

Fekete ablakok

Ráismerek egy mecset törött romjaira, ez még most is Palesztina. Állok tétován az élet mikroszkóp-színpadán, súlyos csönd honol és sebzett magány. Mi lesz, ha egyszer számon kérik a tegnapot? A lélek itt csak átutazó, és mindenkit elhagyott.

De a virágok is mocskon nőnek fel. Nem üthetsz meg valakit még egyszer, csak először, egyetlen egyszer!

Sehol

Tiszta vízre vadásztam pohárban, de nem találtam tisztességre se mocsokban, se keresztelő kádban.

Húsvéti mozdulat

tudnod kell, hogy nem hozhat össze a sors egy szenttel. gyorsul a vonat, kijjebb hajol a nyújtott, nyugodni térő nyak, mibe ordítások szorultak. a szél gyors, szárít, és vízzel szentel. az izzadt fej érzi, hogy repülve bevérzik, egyesül a szembejövő oszloppal, kereszttel.

Szemfedő

Íme, hát meglelted hazádat vérázott ország térkép alatt, mit gonosz pókként behálóztak ormótlan, sötétszín vasutak. Az ám, a hazád! Hol ma sem borítják rózsaszirmok sírodat.

43

Harang-világ

Mint megrepedt, hangja vesztett szép harang, amelyet kertek végén a csűrben megtűrnek, kihunynak csendben a versek.

Pajta-társa sámli, festett gereblye, selype, megrepedt ládikó. Ólban fekszenek, és lomhán mesélnek.

Javítás után is rekedt a harang, nem szól, csak remeg. Szájában forgó üzenet, melyet egyre tátog némán: Mind, – mi – Is – ten – bimm – bamm – Itt – van – itt – van – itt – van!

Holdérzékenység

Sárgulnak némán a házak, száradnak az emberek, a Hold öreglányként integet.

Attól még Krisztus nem leszek, hogy szétdobom kezeimet és keresztre feszülök értetek.

Csupán ok nélküli hit vagyok, egy mindig szürke felhő, aki templomtetőket hint, és mos tisztára, fehérre.

A felhőknek nincs ára, mit ráírsz bűnbocsájtó cédulára. Ok nélküli bizakodás,

hogy parfümök helyett virágot szagolunk nemsokára, valami élőt, igazit, akár a romlott fű szagát,

hogy halljuk a hamvadt gondolatok szavát, tapintjuk éjszakai zseblámpák szabálytalan pulzusát.

Hogy ne feledd: a csomó az áll alatt a kendőn emlékeztet. Ha intenek, emeld fel kitárva kezedet!

IRODALMI KRUMPLI

46

Szóköz

No Men - est omen.

Verő fény

Sakkozunk kockás paplanon. (Esetleg bélyeggyűjtemény?) Olvadó selyem, cukorka.

Zenét hallgatunk sötétben, duruzsol a demizson,

s reggel hangosan ömlik ránk csillogó, ezernyi fényszilánk.

Ikon

E kanálnyi falattal ikonokat festek, izmos arany szárnyakat a fejed fölé.

S hogy ne mondd tökéletesnek, pingálok egy kis mohát a lábaid közé.

Apró világ

Van, mikor kedvem telik még otthagyni a hóban talpam helyét. Újságból kivágott recept túloldalán pite-szagú kép hirdeti: otthonosság.

És éjjel kell egy zokni, hogy a takaró alá a könyv mellé legyen mit belopni. Forró alma hirdeti: otthonosság.

47

Irodalmi krumpli

Közös kis elmebajok topognak. Ülepnél lelapult fotelszőrök ropognak. Ujjamat sebzem betegre – az irodalmi tevékenységekbe a nagyoknál is belógnak a cumizástól kiázott hüvelykujjak. Óvatosak az emberek, a köveken billegve lépkednek, mint határozatlan, félig sült szalmakrumpli a csúszós serpenyő szélén, hol füstölögve körülnéz, de eléri mindenütt a sorsa: egy adag majonéz.

Vízlógatás

Lóg az eső bütykös lába (40-es lehet legalább). Odvas lukakat vág a beszökő fény a falon. Elbújhat idebent, hagyom.

Esővirágok bontanak, mint a halak, pocsolya-szirmokat. Csendesen kopogtat a liszt a lehulló padlón. Gyümölcsök lógnak száradt köldökön, drótokon.

Édesség

Szirmot bont a kehely: s mag helyett fagylaltot porlaszt gombócokban, mint művirágok a boltokban.

48

Családfa

Ha családfára mászok, valahogy mindig ugyanott kötök ki egy törékeny ágon, valahol felül, ahova csak madár ül.

Ugyanazt szajkózzuk szüntelen, aztán lazítunk a szünetben, iszunk egy jó kis feketét szürcsölve, illetlen vendégként.

A fa meleg, odvas, ránk- simuló teste, mint egy melák, öreg óriás, aki mesél órákon át.

Fentről jobban látszanak a régi nemesi kúriák, amelyek a szürke köd-homályt lándzsaként döfik át.

Elegancia

A furcsa fa lezuhant ága beakadt, mintha keresztbe tenné lábait egy nő. Pedig csak félresiklott testén a fájdalom, és ott maradt határozatlan, mint egy görcsös névelő.

Hipnózis

Nézz mélyen a japán tulipánfa közepébe. A fészekben horgoló lila tulipánmadár vörös búgócsiga szemébe. Megtudod, a földön jársz-e, s a cipődön koppanó vérdarab gyász-e?

Madáretető

Az etetőben apró szavakat falnak egymást nyomva a falnak, hogy ne jusson másnak az Igazság.

49

Ló-halál

Olyan furcsa ez a ló! Túl nyugtalan a sörényén nyugvó zsibaj, teli-vér a szeme, orrában csordák horkanó üteme. Unott mélység ásít fülében, színe puha kátrány, s nála nem hátrány az sem, ha a virágok értünk nyílnak a hátán, s a síron lelegeli mások bánatát, a lélek számára megfoghatatlan, mint a nincs és a van fogalma a halál után, mi nem más, csak az elmúlás torz fintora. Agyában lenyírt tompaságok figyelnek, mint a légypapír, s lassan keringnek, mint ecetes lében a heringek. Furcsa ez a ló! Nem valók már nekem a plüssfigurák!

Ésszerűség

A csillagok egy helyben állnak, hiába forog a Föld. Talán odaragadtak, mint rágótól a kanalak, ha megrágva bespájzolom a régi pléh esszájg közé.

Mozaik

Hurcol mindenki valamit. Emléket, hangulatot, kínt. Mint bőröm, nehezedik rám és röpít e mímelt vitorlám.

Balaton menti kis vasútállomások, Lipták-házi bográcsgulyások. S a paprikás tűz és hangulat melegíti szúnyog csípte hátadat.

50

Esernyő lóg az indás vason, barokk csigákban száll fölé a füst. Tűz kék-láng tornázik hason fekve, hogy színe legyen ezüst.

Hamutálnyi toboz tornyosul, mint nemes hagymakupola. Ott már látszik a viaszpalota, a megvillanó, átlátszó csoda.

Egy gyerekvárosra épült gyertyatartó. Benne zöldpatás, pöttyös szárnyú csahos kiskutya. De hiába nézem, nem ugrik sehova.

Fejfájós indafüzér görcsöl vörösborban, és elnyom, mint a tüzet. Elalszik, s elalszom én is, és mindenki, aki szeret.

Árnyékok táncosa

Lábujjhegyen állva várok tiszta szívemből megállok. Mozog a test, mozog a kar miden mozdulat élni akar.

Térden állva szállok. Kacagva őrülten követ sikálok. Te átok, te átok...

Nincs tüske többé nem bántok, nem bánok. Mindent kizárok, és védtelenné válok.

De dob, dob, betör a dobszó újra. Belecsap minden húrba borzas képzeletbe túrva.

Elvakít, orrokat facsar a dér, rád mászik, szűköl a tér. Dob, dob dobban a vér szakad a bőr, a narancshéj.

Az öreg fakéreg nem törik tovább, ha megkéred. Van rajta még egy fagyott meggy, ha feléred.

51

Olyan valódi a csendes idő. Figyelve lapít az apró erdő. De újra nő, nő, nő benned egy mániás csecsemő.

Észrevétlen, nem látható, mint pára a légben mit kiad egy fülledt tó. Fojtogató, fojtogató.

Sótól fehér, omladozó a duzzogó fájdalom. Üresen kongó ártalom, lábas a faágon.

De hiába össze-visszaság, szőrtüsző, félrevakart hajhagymák, síron kihajtó futó, menekülő hangya, virág, elharapott rizsszemek. Lerogyó fafaragás-erezet, muskátlis függönyök, s a tábla ha nem vagy itt: Rögtön jövök!

Ha megnyomom, néha még nyögök. Hiába furcsaság, a sütővassal fabrikált kislányosra csavart szél-csigák, vagy bármi, mit kitalálsz figyelmed elvonni, és végre partra vonni, csak pereg a dob, s egyre járod saját vitustáncod.

Téli fészer

Törött tojás a fészekben, állott gyomszag a lélekben. Kicsi békék pattannak a földről vissza. Széna bök oldalba. Térdemre hullott arcod nyugodtan húzd vissza, kedves madárijesztő. A tél itt a fészerben nem is olyan rémisztő.

53

Lehetnék

Lehetnék bármi, s mindez beléd hasít, mint emigráltba a hirtelen anyanyelv, mit nem is gyanít.

Lehetnék szeplőkkel teleszórt torta, mit naptól óvnál mellényzsebben hordva.

Vagy kellemes titok lehetnék és a végén Sámánként eltűnhetnék.

Nyakék Nyakadban zörögve hevernek színes marcipán golyókként a csillámló kövek. Halott üvegek karistolnak bent, s a bőrödet.

Celebek Kivagy Bigyóka azt gondolta, ő valami mélyen odabent, ki néha emberséget ment. S ahol megjelenik ő, illatától ragadós levegő lengi be az éttermi étert albínóvá téve bármi tételt. Azt gondolta elég, ha egy bávatag dizőz, s igaza lesz, ha erről másokat meggyőz.

Leleplezés Mi megalázóbb egy barnának, mint a szőke huzat? Mint egy pofon hangjának nyoma? Mint gramofon mellett a zongora? Mint e vöröslő, szekrényszínű zongora, üresen, húrig kitárva melyben zenének nincs nyoma?

54

Alagút

Csorognak az elveszett könnyek, mint felhő nélküli eső, ki tudja, honnan jönnek.

Lelkem útvesztői összegabalyodnak, mint hajad szálai a szélben megkötve suhognak.

Az emberi kapcsolatok zörögnek, a szeretet erősebb, mint a természet.

A fa ledobja tüskés gyermekét a mélybe, hogy héját széttörve kiguruljon belőle egy szelídgesztenye.

Vajon került-e beléd is gesztenye? Miért vagy ennyire konok? Nem vagyok puhány, de fájnak szavadból kitörő agresszió darabok.

Megvonaglik bennem a borzadály elönt, mint partot a dagály. Szónak feltörni nem volt ereje, szádból hirtelen kigurult egy gesztenye.

Kompót

Félbevágott ananászban turkál kezed, lucsogva markolja a gyümölcsöt mint egy kékes szívet.

Tiszta úton

A sarokban savanyú ízt böfög az unalom. A szomszédod zongorát vesz gyakorolni, és a jókedvű klimpírt nem zárja el egy kis textil rolni az ablakon. Bosszúból frigid álmokból csapsz egy kis murit, ha lapos az élet, mint egy mobiltelefon.

55

Repülni tanulok

Mint naftalinszagú moly, a sértett gondolat úgy kering a zárt szekrényben. Ide zárom az emlékeket. Itt van a vörös macska a szomszédból. Trabantos felzúdulás egy kitörő torokból. A reggel mohón befedő csíkos frottír köntös, és elégett tarlóként az üszkös feledés.

Felolvadás

Aszpirinként felpezseg a Hold a tóban, mint nyalóka a forró szóban.

Nem virággal

Még csak 6 óra, de már húz a karóra.

Nyomás

A tenger mélyén már nem olyan nagy a nyomás, távoli a tompa- hangú vakarózás a kutyátlan ól felől, mi mustárgázként idegeket öl.

Megperzselve

Napozva fekszem a lefedett emésztőgödör mellett. Elképzelem, amint emészt. Egy kezet, egy mellett, egy embert, egy szerelmet.

56

Hangolás

Nyegle kabócák neszelnek szürcsölve a tájat. S utánozva párat, mint savanyú tejszín a habverő alatt: csomókba áll a szám.

Elveszett szavak

Én csak nappal álmodom. Néha szél vibrál színeket zárt szemhéjam mögé. Egy vonalas füzet lapjait borzolja a hideg szél. Mint egy kis állat, talán fél, kiszárad, bereped s benne minden gondolat meddőn elvetél.

Csörög a telefon, de a kagylóban se beszéd, se csiga. A vonal végén elhamvadt szavak himbálóznak.

Vendég

Virágport sóhajt a levél simára vasalt hátán az él. A kertben sétál, néha megáll a karton ruhájú, szőke halál.

Vadszőlő mögül rivall a görög-kék sziklafal, lágy galuskaként guruló golyó – lehengerel a félelemfolyó.

57

Tarkók

Nyílt tenyereden kérdések gurnyasztanak, holt sellőket ugrasztanak át delfin-karikákon.

A tengerből a kicsi, ficánkoló fények, úgy buknak felszínre, mint belső lényeg.

S mint hasra boruló sellő-fejek fordulnak fel a sziget-tarkók, melyeket hajók kerülgetnek.

Szemét

Szétmázolt festékkel házszámok hirdetik a kukákon: Ez az én szemetem! S én, illetéktelen beléjük teszem kakukkfióka képzeletem.

Összefüggések

Paprikát ettem, azért okádok tüzet. Aki mást mond, az nem szeret.

Ésszerűen

Néha mozognak a tárgyak, és tudom, hogy csak képzelem. Így sorra fogom őket, és helyükre teszem.

Véletlen rulett

Úgy lennék szerkesztő, ki minden felesleget kihúz! A világból nem maradna más, csak pár vessző és néhány szó, mint: ceruza, só, és esszájg koccanás.

58

Fehérség

Víz fehérlik a pók fonta hálón, mint csüggedt tévedésből liszt a mákdarálón.

Eső előtt

A denevérként csüngő boldogságon a fény is elbukik fent a fákon.

Fákon csüng a sóhaj, ami fáj, szél sodorja ide-oda. Köd-pakolás alatt fakulva ül a táj, s a nemlét kapuja rozoga.

Fejjel le

A plafonon járok, óraként inogva várok. Innen nem látszanak, csak kerek gombának a giccses porcelánfejek. A homokban kamilla, préselt gyomfüvek. Odalenn szemerkélnek, hinta-kavicsok peregnek. Ha egyszer leesek, a fejemen a bőr bereped, meghasad, mint a tudat, s akkor vádlón vonul majd a padlón az ügyeleti csend.

Fehér éjszakák

Nem szeretem, ha sírsz, mert rám jön a vacogás.

Ilyenkor az erek hidegek, mint a sínek.

Kőként húz a lelkiismeret s a pitypang-fehér éj pelyhes felhőket ereget, akár a képzelet.

59

Éjszakai hajózás

Félbehagyott konkáv mondatok karcolnak szögletes éllel. Hátamra eső jégkockák szánkáznak, a vízben a csigák versenyt nyúlnak, helyzetként az időhöz idomulnak. A hajóorr prüszköl, selymesen permetez, egy kutya pamacs farokkal evez, miközben megfeszül a hajótest.

Semmiségek

Nem kell több hézagos fogason nyúló kardigán.

Nem kell több üres polc felidézve: itt voltál talán.

Nem, a félrenyelt, szétrágott mondatok!

Nem, a ropogó májú nyelved alatti hangok!

Nem, a csipás, borzas legyezős morzsák, a szottyadt gyümölcskosár, a bőrös vizespohár, mi saját üvegkörébe zár!

De fázom, ha nincs kardigánom. Nincs hely, hová emlékeim rakom. Nincs szó, mi rokonom. Nincs mivel jóllaknom. Kialvatlan a jólfésült hőség és kicsattan az üres rekesz. Száraz minden hősség ha minden hétköznapot kirekeszt.

Tartás

Ahogy a sértett gondolat, széttagolva száll a füst: száraz, kemény, és fanyar, számban kavargó díszes kanyar.

S ha a félelem rázna szét, a libabőr összehúzna ezután, de olajként elfáradva mégis elengedne kávészünetre talán.

60

Kabátgomb

Fény-kétes, opálos gomb a Nap ma. Hússzín lerakódás, észrevehetetlen szem egy csenevész üregben, szégyen-bogár az égszínű kertben.

Lusta dallam

Lagymatag zene kocog két fülem közt, mi kotta-csíkos agyamba költözött.

Hidegre téve

Borosüvegtartó pincés, illatos boltívben gyöngyöző, vastag, penésszel benőtt emlékezés.

Tiszta lap

Agyonnyom a bokor rogyasztó színes, piszkos vizes hó, olyan, mint a lelkiismeret.

És nincs az a tabula rasa, mi mindezt rólad lerázza.

Hóakadály

Sínhajónak hó zátony hullik a vasnyomra. Idegesen nyerít a mozdony, hajszolt állatként, szorongva. De tekereg a vonat újra, mire harmadszorra kordul az óra gyomra.

HOLD A FÜGGÖNYÖN

62

Titkos hadifogság

Védtelenné teszem a világot. Fellázítok mindent, ami bejrúti sorsra jutva a rosszat természetesnek szokja, gyümölcsfésűként kócolom az ágat kifűzve belőle azt, ami bánat. Angyalnak öltözött fabábként játszok kikiáltót, és hirdetem: a világ békés már, és nagyon védtelen.

Emlékek ostora Szilaj, vad musztáng a lelked, karámba hasztalan terelned, hisz bármikor kitörhet. Ha néha szelíden legel, máskor jégesőként ütlegel. Szilaj, szép ló a lelked, ifjú, dühös telivér. Izmaiban vak hajsza és a nemes vadászszenvedély. Mintha folyó előtt állna, a múlt ráng bőrén tétován, hab jön kitágult orrlikán. Talán ostor emelkedne, de odébb illan szaporán, a réten át fel a hegyre, keresztül emlékek hadán. Szilaj lelked ez a ló, lázad, mert álmodozó, és emlékeztet: ne torpanj meg, ne légy megalkuvó!

Jó napot! Vágyom valami csontos, éhező boldogtalanságra, csonka kis semmire, halálvágyra, mi megihletne és rávinne pár veszélyes, lezárt vágányra vigaszként, cserébe azért, ha itt élnénk a Halál szomszédjában. Illendően köszönnénk egymásnak és ápolnánk a kialakult jó viszonyt. Mielőtt átvinném, lenyalnám a torta tetejét, aztán fognám a habszifont és pimaszul rányomnám mindazt az iszonyt, ami naponta garbómba fojt.

63

Zongorafutam

Kifeszítenek a mindennapok! Az, hogy egyáltalán vagyok. Mintha nem a saját életem élném. Örülök a világnak két napig, aztán sírok zárkámban hajnalig. Pedig szeretnek és viszont. Aztán pokolba vágok jó viszonyt mindenkivel. Francba is! Elvégre egyedül vagyunk, bár párosan szép az élet, de olyan hülye jószág a lélek, hogy néha „csak úgy van” tőle az ember. Mint idegenben a csodákra, vágyik a magányra, amitől egy életen át menekül. Ki érti ezt? Utána pitizünk egymásnak rendületlenül, hogy bocsássunk meg, saját magunkat alázva. Az életet mindeni más kottából játssza, de miért kell nekünk folyton improvizálni? Fene a rendbe és kottákba? Elvégre túl harmonikus, egy idő után még unalmas is. Hát mit nekünk a szimpla megismerés, mikor kedvünkre retteghetünk, hogy melyik billentyűnél bicsaklik meg kezünk.

Shadow-boxer

Elegem van az árnyakból. Elegem! Tündérként megtehetem, hogy arcukba vágjam a nemlét darabos gyűrűjét. Ifjúságom búcsúztatva, széttört brossok és C-vitaminok közt teltek lázas napjaim. Isten veled Félelem! Ezentúl másik sarokba bújva figyelem az életem.

64

Változás

Puszta gőgből alázatra vágytam, hogy „Na, ez is meglegyen!” De tévedésből ráhibáztam, hogy valójában milyen.

Gyűlöltem hálás lenni, mert végig azt hittem, sajnálatból fakad mind- az, mi jót tesznek velem.

Egyedül

Óceánok sírnak mögötted. Ha magányos vagy, légy egyedül! Nem véletlen, ha minden elkerül. Ne hidd, hogy bármi is kellhet, harapd ki az ellenséges nyelvet!

Ha unatkozol, vedd le mások terhét, és tégy úgy, mintha élveznéd. Ereszd ki az angyalt a kalitkából, amit az ember neki ácsol.

Mi kell, azt vedd el, ne tétovázz, az idő majd mindent helyreráz.

Mi neked virít: a magány négy évszaka. Rád törnek éjszaka vágtázó képek, és puhány, esendő rémek, szánalmas kis alakok. Ha fázol, csak nyisd ki jobban, nyisd ki az ablakot!

Bádoggalamb

A kutya a levegőbe harap. Kicsapódnak számból az éltető szavak. Acsarkodik a lelkiismeret, négykézlábra ereszkedve ugat, ha eljön a huszonkilencedik nap, mikor a reménycsírák elsorvadnak, már az álmok is fárasztanak, többet nem tehetünk: új útra kel a bádoggalamb.

65

Árnyék-hárító

Nincs árnyéka a lángnak, ezért égek, nemcsak a mának, izzón, lobogva élek. Az idő lerág, mint a féreg, hiába dohos felháborodás. Sajgok utánad, bennem bujkálsz, mint influenza, vagy magára hagyott bánat. Aztán csipkés melltartóként adom meg magam a csábító, lila halálnak

66

Ne félj

Ha szinte gyűlölsz, úgy szeretsz, hiányom lelkedben is sajog és kihez mehetsz, csak én vagyok, ha minden csillag nekem ragyog: ne félj, ne félj kedvesem!

Ha nem kérsz többet, mint adok és nem bánod, hogy csöndben vagyok, tudd, hogy akkor is, ha nem, de mindig veled vagyok. És ne félj, ne félj kedvesem, majd átölellek szelíden.

Igazmondás

Illik hozzám ez a ruha. Olyan vagyok benne, mintha önmagam lennék végre.

Talán a színe, illata, anyaga, vagy csak a métere illik egy ilyen illetlen lélekre?

Világgá megyek, mert bátorságot kelt bennem életre hátrahagyva mindenkit és mindent, ami valaha volt drága, s az óceánban twistelek.

Rávesz, hogy legyek fájdalmasan őszinte és szabad hátrahagyva hazugságokat.

Bogdán Kata 4 éves

Sután ajtót nyitok. Üdvözöl szemedben a titok. Sokszínű illat körbetáncol, homlokod karikákat ráncol.

Szívzörej, tágra nyílt szembogár, körötte barna koszorú, mint aranyló színű pohár. Mosolyod magányos, szomorú.

Ismerősen ismétlődő jelenet: a látogatók kellemetlenek.

Mert újra elhagynak, és itt maradsz egyedül. Vasrácsos ágyadnak panaszkodsz csak legbelül.

67

Elhagyott, félig nyomorék, kórházban felnövő négy éves életét gyötri a szánó látogató előcsalva a reményt, hogy nem csak integet, de el is viszi őt fogva görcsös kis kezét.

A fal

Hol én lakom, társam a magány. A füvön árnyékot fúj a szél, esőfelhők közt él egy lány, s a Hold a függönyön égig ér.

Hol én lakom, a falak hallgatag kövek, mint hideg halak. Hol minden árnyék, s a fény csak az árnyékhoz szolgáló remény.

Hol én lakom, nem siet senki a nyitott ajtó felé menni. Tudja itt mindenki: az ajtón túl nincs semmi.

Hol én lakom, sírni akarlak látni, hogy ne szánjalak nagyon. Ha sírva nem tudsz kiállni, csak villanás vagy az ablakon.

Hol én lakom, bántó a néma, elnéző megbocsátás. Mert az őrült is lehet néha épeszű, egyenlő társ.

Hírek

A TV-ben fehér ruhában állnak, kezükben hervadt virágok.

Döngnek bennem a szavak. Rács a szívem, de ez még rajta is megakad.

Egy anya megőszült, mert gyereke előtte hever a romok alatt, s ő is már csak porló anyag.

68

Fénykép

Címlapon egy furcsa kisfiú. Fekete szemében mélabú, fején piros kötés, mögötte kínzó erőlködés.

A háttérben a táj idilli, csupa báj. A növényzet üde, buja, tövében kocog egy kódis kutya.

Előtte s mögötte emberek lankás válaszúton menetelnek, mi hosszú, poros hullámsír. Sok ember sok mindent kibír.

Itt az árnyak vágtázó rémek, s még a fák is lapulva félnek.

Hol túl nagy a rend, ott túl nagy a csend. Máshol sok a fecsegés, hogy ne halljon a recsegés.

A fiú fején a kötés – nem eltévedt lövés. Egy barátja volt és a bozótvágó kés.

Sirató-dal

Nincs baj, míg van madárének és vannak természetes fények, míg a szépség tökélye az igazság s míg a látszat szép, bár belül gazság.

De a látszat számít, nem a virág gomblukadba zárva.

Ha szíveddel együtt a kabátod kitárod, szatírt látnak, és a lincselést megáldva csépelnek véres-halálra.

Fényterápia

Hajlott hátú tekintettel lépek át a küszöbön, lerázva a kényszer porát. Kaktuszként gubbasztok várva a megváltó nyárra, mikor szemüvegem csücskén örökre megalvad a fény.

69

Ipi-pipacs

Érezni fogom, ha eljön az utolsó napom? Más lesz majd, mint a többi? Alkalomhoz illő ruhát fogok viselni? Kit bántok meg? Kit szeretek? Ki nyugtat meg és zárja le szememet? Esik-e majd, ha elmegyek? Ha harmat leszek, lehullok-e az égből? Nélkülem merítesz-e erőt a fényből? Hogy szerettem a pipacsot, emlékszel-e? A síromra, Istenem, teszel-e?

Várakozás

Az emberek, kik a remény árnyékában élnek, síromhoz sodródva óvatosan mellém lépnek.

Sok fakult szemfényű ember üres tekintettel őszinte kezükben lopott virággal sűrű földdel föd el.

Ezüstszínre dermedt arcok mutatnak nem létező harcot, hamuvá vált a parázs tíz évet őszült a kacagás.

Mindenben ott lapul a halál. Láthatatlan sírokon mindenkinek neve áll.

Zománckék felhők likacsos rongyai látszanak, szerteszórva gyertyafényes szúnyog-lángok játszanak.

Az ég szürkén visszanéz a sarok után. Átmegyek a nemlét rozoga kapuján.

70

A motoros

Fűmagot visz a szél. A bukósisakból könny pereg a sóderre. Gyertya csepeg, összeolvad temetői vérré, a kavicsokkal dermed viaszkeverékké.

A kamrák dobbanása

Itt fáradtan ébredek, ideges, összevert szívvel és aggyal.

Auschwitz mára már szobákká szelídült, de most is érződik a sovány hamu szaga, és a zsíros dölyf hányingere.

Nemzetiségi szobákban mutatják be az ismétlődő, egyformán borzalmas halált.

A folyosó végén fogad az akkori Budapest, ahol nagyanyám született.

Ismétlődő hologramok szegődnek idegenvezetőnek e szótlan irka margójára.

Kis- és nagyfiúk, lányok és kiherélt roncsok, írók, kísérleti politika, sok sárguló papírja.

Sínek. Vagonban távozó lelkek. Szilánkos emlékek, mécsesek, üvegpadló alatt gázok.

Szüntelen pergő képkockák, emberből főzött szappanok, tanúk, csontszín gyertyák.

Megmentők, dokumentumok, összetört álmok, az emberség szilánkos szikrái.

De a mezőn zörgő magnószalag ugyanazt a szelet fújja megakadva évtizedek óta.

71

Szobrozás

A talapzaton szoborbálvány. Hidegen nézi előtte állva a lány.

Lelke törött érzelmek borzalma, szemében él a mélykék remény, egyszer ő is lesz olyan kemény, sebezhetetlen márvány-lény.

Sótlan tenger

Vízfoltos ez a papír. Hideg, ázott szavak, mint parton a halak haldokolva tátognak.

Keksz

Sós apró a borhoz. Rezeg a pohár. Rezeg a bor a pohárban. Rezeg a tegnap is a mában, a könnyel teli szádban.

A parton

Meghalt kicsit a folyó. Ráhajolnak siratva a fák és gyászolnak, mint repülő fáklyák a szentjánosbogarak.

Törékenység

Ma először szégyelltelek – könnyek közt ölelve – Téged. Éreztem, fel kell, hogy kenjek arcomra némi remény-pakolást, majd celluxszal ragasztgattam álmaim berepedt kirakatát. Néhány szót elbújtattam, hogy majd elvigyem könyveim lapjai alatt. Vesztettem, pedig ellenségem nem is erős páncélos-bogár, csak egy átlátszó üvegpohár.

72

Szavatossági idő

Elköszönnek a régi morálok, unod, hogy mindig félreállok. Intesz, kipakolod a ruhád, és mint az éhező fiókák tátognak a gazdátlan fiókok.

Elszöksz az őszi fák közt a levelekkel kergetőzve. Szemedből csepp-kövek hullnak alágörögve és helyükre az út menti árkok gyerekkora költözik szemedbe, lelkedből a madarak elröpülnek délre örökre.

Olyan mélyre

Olyan mélyre tudok hullani, mint pilóta, ki nem akar katapultálni, vagy dzsentri a tőzsdén, ha veszít. Akár a Balatonba a szavak. Mélyre, mint a fagyott madarak. Gránátalma gyümölcse szádban, mit vörösre szív a Nap. Amikor a szél lágy, mint a játék, ha nincs semmi jó, amire vágynék.

Egy Pár

Minden szavad bánt, mint kosz a szem bogarát. Hiába törném át lelked falát, csahol egy kutya itt bent valahol, árnyak csillognak mindenhol arcodon. Neked őriztem a sírást e napon, embercsonkok ülnek a pamlagon.

Liliom koporsó

... ha egy szerelem száradó virág meghal benne egy világ...

73

Rovás

Hosszan szeretnél kiabálni és sokáig, de közbeköhög hallgatag önérzeted, hogy jól nevelt legyél, és jobb, ha lenyeled.

Aztán idegen városba érve rád ülnek a zörgő, bogáncsos kövek, melyeknek te lehetsz a súlya, visszhangja, árnyéka az utcákat róva.

Nyeszlett lelkek

Megszokott lomok, pókok, csókok.

Cukormázas nyalókák, féltékeny sem vagyok rád.

Milyen kár, milyen kár,

füstös szavakkal jár, öngyilkos a Kékmadár.

A FEL-FELDOBOTT NŐ

76

Tartalom

Az ajtó előtt állok. A küszöb zavart. Mint fehér lapon a hosszú sorok: üres a szürke szárítókötél mióta elköltöztél.

Féklámpa

Mikor elmész, az aranyszínű Nap is megfáradva integet, a függöny és huzat is utánad kap, meglibbenve int neked, ha látja még a kanyarnál hátrahagyott fényedet.

Kőkorszak

A könnyek egyszerűek, őszinték és tiszták. A választásom is könnyként esett éppen rád.

A konok szavak nehéz kőként hullnak, s én ott lapulok valahol egy kő alatt.

Hópihe

Győztem. Valamit mégis elvesztettem. Eltévedtem bizonyos értelemben.

Összementem, kis mazsola lett a szívem, mégis kinőttem, múlté a fehér ruha.

Őszül a fa, rozsdásodnak az emberek. Télen a csendes hóesésben a lelkeden egy pihe hadd legyek!

77

Labirintus

Érzed, hogy távolodsz, ezért egyre erősebben szorítod a kezem. Kétségbeesetten.

Ahogy a labirintusban szédülő eltévedt nyúl egy kézért. Mindig ott állsz a sarkon túl. Tudod, hogy közel, de mindig eggyel odébb jársz. Csak a kanyarban tűnsz fel egy pillanatra.

Sietsz, igyekszel haza, mielőtt rád száradna az éjszaka, mielőtt a torkodra forr a szó.

Csak fordulj hátra! Lásd: mögötted állok, nem kell utolérned, csak néha megállnod.

Paranoia

Gyötör az arcomon ülő hó-csipke. Vérszín salak tör az ereimbe. Ha megcsalnál, Velence csak gyászútra hívna, egyetlen elv a vágódeszkai precizitás, nyers tisztaság volna, s minden emlék sobibori lelet. Varjút tűznék szívemre kontyként virítson hófehéren.

78

E gy e n k é n t zuhannának rám az alagút hússzagú téglái, s örvendve fogadnám, mikor felébresztesz, hogy ne lássak rémeket.

Szürkület

Új év, új lakás, új élet, új szabályok. Új ember vagyok. És annyira próbálok jó lenni és hanyag, nem törődni, ha feslik odabent a lelki anyag, talán néha elhessentik a magányon koccanó kristályos, buborékos kacajok, de a gravitáció áldozata vagyok, mert mindig kifakulva visszahuppanok az üres kanapéra.

Édeset főzök, csokisat harmónia-hormon pótlásnak, hogy téged, a mindig csókosat pótoljanak édes falatok.

Új munka, új szabályok, de annyira megértő vagyok, olyan erősen próbálok beférni a napi fél órádba a zuhany, SMS-ek, vacsora és a telefonhívások közé. De a csokitól kövérre hízott önérzetem félig kilóg a harminc percből és fázik a fenekem.

De új hó jön, a tiszta, első, fiatal havacska, ami megágyaz itt a tajgán csendben és puhán egy tamagochi oldalán.

79

Üvegárnyak

Megpihenve a fotelben vetül rád észrevétlen a gyanú, üvegárnyként, és ezernyi emlék millió szilánkra robban. Nem látható, de téglaként rakódik rád súlyosan. Mint kövön a vízsugár, a fény rajtad, akár a lelked – megtörik, az ezüst elsötétedik. Darabokra hull az idő, darabosra mállanak a porba hullt szavak, függönyt cibál az akarat, a szökőkutak alszanak, görgő só erezi arcodat. A küszöb fénye késként villan, az ábrándok építménye összeomlik hangtalan, képként kopnak el a kések. Apró dolgok ezek, amelyeket büszkén egyik múzeum sem mutogat. Csendesen kiejtem képedet, és neved a számon, de elnyomja egy új parfüm illata, mely szélként követ, mint vihar előtti huzat, hangosan becsapva az ajtót utánad, min a kétely belépett cetlit hagyva pimaszul az asztalon. De amint jössz, széttörnek az értelmetlen vágyak, veszélyes üvegárnyak. Szép szavad lelkemen mint madár – megpihen, és minden egyszerű, mint a posta, egy hegedű, a szív felépítése, vagy minden nap, ha velem vagy.

80

Védelem

Boldogtalanok a halott napok, mikor rólad nem hallok.

Várok bölcsen. Mezőn vágok át csöndben, mint a kispárnák.

Érzéseim elgázolta a gyász. Félelmeim miatt szorongva hánysz.

Elsodorsz egy napon, mint kitartó taps a színpadon, mi bódító.

Szád: tátogó akna. Zuhanásra csábító.

Szavad szárnyként csapongó. Kezed zöld, kék koszos tó.

Természeted konok, összecsukott marok. Kemény, mint a rock.

Ha nem vagy velem egyedül vagyok, magamtól félek, és felébredek.

Az álmoknak lehet vége

Álmomban ölelsz erősen. Virágokat falhoz préselünk, a tapéta apró mintájára ügyelünk. Még a toronyban lakó isteni szó is kitör odújából, távoli templomban vecsernyéhez készül a nép.

Boldog vagyok. Hátamon virág-pép, lábamnál lyuk a szőnyegen. Biztos a belőlünk hulló, lassú parázs ég. Álmomban átölelsz erősen.

81

De az álmoknak vége és a legszebb pillanatban sajdul, hogy mi lesz utána? A nyárról jut eszedbe, hogy úgyis jön az ősz és kiég a fű nemsokára, pedig lehet, hogy maradsz még vacsorára?

Repülő szőnyeg

Kezed puhasága kerít hatalmába. Sután leverem a székről a bájitalt. Kitöltöttem hűvös zöld pohárba s a szőnyeg benyelte mohón magába elrepítve minket egy buja világba. Egy maszat rögződik a retinámra: bolond csomókba verődve kérezkedik grízes édes bőröd a számra

82

Ölelkező terek

Olyanok vagyunk mi ketten, mint a kőbe vésett megfejthetetlen, örök titok. Egyszerű és végtelen.

Mint vér keringesz bennem, veled táplál minden ér.

A mosolygó szél avar-szirommal fed be. Mindent feledve repülök öledbe.

Te szétdobod, mint szárnyát a lepke a karod, mutatva az irányt, s hogy te is akarod.

Gyakorlott mozdulat

A nyitott kérdés huzatos (pöttyös, kockás, vagy csíkos), amikor körtét csavarsz levéig foglalatba, és a hirtelen kigyúló lámpavirágtól rám nézel ijedt kisfiúként, ki most lopta egy zümmögően édes fáról.

Szélben

Gesztenyevirágok keveredtek hajcsimbókok közé mint a pókok, színük fakó réz. De anonim virágok is szeretnek a szélben szállni szabadon, mint a méz.

Vegyesbolt

Foghíjas szekrénysor, polcok egymás alatt. Mérnek itt paprikás kolbászt, és olajos halat. S mint éhes a kosztra, vagy bogár a koszra, úgy vágyom rád.

83

Álmatlan gondolat

Néma hangok lopják az álmod. Porig égett emlékek, mik meg sem történtek.

Mégis hallod, látod őket. Tisztán, mint egy gregorián csend-ének.

Te csak nézed a jelenést furán, pedig csak Ő az a sötét párnán.

Félbehagyott törés

Ridegség izzik a virágos mezőn, s enyhén oldalára dőlt jégtábla van helyén.

Én fekszem így várva ha közeledsz felém.

Darabkák

Ha alszol, lásd az álmom. Ha elesel, kapd el kezem. Ha nézel, tedd, hogy szép legyek. Ha jössz, veled megyek.

Zárás

Azt hiszem, észrevettem régen, a boldogság kulcsa szanaszét hever, de nincs ajtó, amit nyitnia kell.

És amit kerestem, mindvégig ott volt, nyitva, rozoga kilincsekkel.

Fény a sötétszobában

Együtt vagyunk a csendben. A te neved Imádság, az én nevem Fohász.

Úgy érsz hozzám, minden ébredés után, mint rég elvesztett, kedves dologhoz, amint meglelik.

84

Tavaszi fényként tekinteted melegít. Közelebb jössz, én pedig megszaglászlak, mint te a fényképező templomnyi, otthonos kis dobozát.

Az én nevem Fohász, a te neved Imádság.

Mozdulat

A tenger lágyan simítja a partot, mint a levegőt a fehér sirályok, ahogy a szél a hintázó kislányok haját, ahogy szemed simít, amikor kipirult arccal, álmosan eléd állok.

Ölelés

Néha, mikor a karomban elalszol, rám hajolsz, olyan vagy, mint egy elfáradt tenyér. S én a fák és virágok lélegzetével sóhajtom boldogan: legyél, legyél, legyél!

Szürke liliom

Nem vagyok fehér. Csak egy szürke liliom. Egyedül ez az utolsó napom. 29 év ízét áztatom ki húsomból. Buborék ruhába burkolózom, a hab halk kattanásait dekódolom, mint apró morze- jeleket karomon, lábamon, glóriámon. Menyasszony vagyok. Tündöklően fehér, szürke liliom!

K-Pax Soha nem öleltem büdösbogárként senki mást. Soha nem vágytam így levetett, szétdobált, rendre vágyó ruhát. Soha nem akartam így az otthon szagát.

85

Soha nem akartam lenni melegvizű kád, hogy Veled hűljek majd egy életen át. Soha nem találtam olyat, aki ugyanarról a belső bolygóról nézi, ahogy két Napom kergeti egymást.

Szigetvilág Egy szigetre vágyom veled, hol mozdulatunk eggyé módosul, minden szavunk imává áll össze. A világ meg mazsolává zsugorodva a pincében lógna felakasztva egy ócska szögre.

Úgy képzelem Úgy képzelem, az a szerelem, ha a fáradt fejed alá párnát teszek. Ha éjjel betakarsz, én meg lerúgom a takarót, mert álmomban futok feléd. Ha kinyílik egy zsilip ahogy az arcomhoz érsz, és az ár ellen menőövként egy kis idétlen táncot dobok eléd. Ha a rücskös tapéta maga a Galaxis és a ragyák benne a csillagok: a Vénusz, Csibiszkusz, és a nevezetes Zagyválok.

Ha karácsonyi dalt hallva eszembe jut a tavalyi bolondos fa és egy kis ima: Jó, hogy itt vagy – tegnap, holnap és ma.

86

Szieszta

Zsörtölődve, motyogva imádjuk egymást álmosan mozdulva a másik felé.

Félig lehunyt pillákon a beszűrődő fény-zajon csúsznak meg a rücskök a tapétán, tücskök énekelnek félrebicsaklott hangon és pár madár-oximoron.

Szemed sarkában megpihen a fény, édesen görög a felém eső párnacsücsökre.

Mintha kisfiúként simítanál kakastaréjt, álmodban kezeddel söpörve hinted szét a fényt bezáró havat a kerítés tetején.

Nyafogsz is kicsit, mikor nyúlok a kezedért, és magamba zárlak, mert ez a hó illatú párlat ül a szemhéjad kék egén.

Pársoros

E pársoros azért van, hogy elmondjam: padon ülni veled boldogság! És ha nincs is ág felettünk, csak ég, az is kivirul tűzijátékként szikrázik, s a holdon a csík – mint fekete mák – is kifakul.

87

Nagy Ő

Hasas Ő betűkön át leskel az értetlen világ, miért jön izgalomba a papírlány, ha tollhegyekkel verseket csikland rá a képzelet.

Az út

Mi ketten a saját utunkat járjuk. Ha elmegy mellettünk az élet, azt feleljük: hadd menjen, mi másfelé megyünk! Az örök összetartozás felé, mit élet, sem halál nem zavarhat. Minden tájban egymás arcát látjuk. Ha a falakba ütött vastag lukakon csak sötétség ömlik, egymás szavai gyújtanak szívünkben tüzet. A szellem- vasút lidércéből egymás karjai mentenek meg. A fullasztó-fekete éterben kettőnké: világító zseblámpa- arc. A köd valósága, s a valóság ködössége is szertefoszlik, kitisztul a szerelem tejfehér egén, hol egymásra gyógyult lelkünk omlik az időtlenség ölébe.

88

A fel-feldobott nő

Nélküled eltévedek. Eléd állok pőrén, őszintén, mint szirmától szabadult tulipán, hogy szokjam: vigyázol rám.

Nélküled eltévedek. Némán rám köszön a magány, mint elkerülni vágyott ismerős, ki szembe jön a szűk utcán.

Ha feldobsz, mint gyermeket az égre a boldog szülő, én majd visszahullok rád tündökölve, mint fényes tulipán- szirom: én, a fel-feldobott nő.

Kaleidoszkóp

Kis csodákra vágyom csupán. Ha kitérdelt pizsamában állok a konyhában, olyannak láss, mintha ez lenne a báli ruhám. Szemem, melyet szarkalábak kereteznek, úgy lásd, hogy a szempillák, melyek felfelé meredeznek – imára összebújó ujjbegyek, és te legyél szemhéjam simító lehelet, álmom színesítő képzelet, mintha kaleidoszkópban ülnék és élném az életet. Csak ilyen apró csodákat képzelek.

89

Kívánságlista (a 30. évfordulónkra) Ha öregek leszünk, szavak nélkül beszélgetünk. Egymásba kapaszkodunk erősen a szemünkkel, ha elesünk, együtt emelkedünk fel és táncolunk órákon át, mint vízben játszó fényes kagylók, tengeri csikók – emberi moszat-musztángok.

Ha öregek leszünk, fogatlanul mogyorót eszünk, Szutyival nagyokat sétálunk a sárguló fák alatt és fehér mákmezőn gázolunk.

És néha, ha az élet nehéz lesz, és ősz, árva tarkónk gyászolva megremeg, mi akkor is táncolunk, még akkor is, ha a Nap lemegy.

Kockázat

Zúg a szíved, megreszket a táj. Szeress úgy, hogy az szinte fáj.

Akarj úgy, mint egy fogatlan gyerek, csecsemőként sírj, amikor elmegyek, magányos hegedűként nyekeregj!

Indás vasrács a karom, bent maradhatsz, ha én úgy akarom.

Üres lesz a tenger, üres a szél, ha szemem nem hozzád beszél. Hideg a Nap, forró a tél, elsárgul a duzzadó levél.

Szerelmem, mit kaphatsz: hanyag suttogás, gyászoló tavasz, fekete tükör, semmi más.

90

Siess, igazán meg ne szeress, menj, új játszótársat keress!

Ha mégis szeretsz, várd a napot, mikor a házak közt végre meglátod a Napot.

S ekkor majd engedem, hogy megmutasd nekem, milyen mély lehet a szerelem.

A hetedik te magad

A mezsgyén élek alattam hét emelet, felettem hetedhét csillagos mennyország. Emlékként lebegek, a kettő közt vagyok megrekedve. Eső lesz, alacsonyan repülnek az angyalok, s egy szárnyaszegett angyalnak kijár a tisztelet. Ajkamon a legfényesebb vörös holdfénnyel várva támasztok ablakot. A fali vezetékek, mint a vérerek viszik messze a bánatot tovább. Józanságot üt arcomba a szél. A fényes ablakon lepkék lelnek hőshalált. Csupa érzelemszilánk fagyott kavics a lelkem egy hasas üvegben drága virág-kincs, mint egy szép emlék, akár a kristály: tiszta, egy illatos palacsinta eperhabbal fújva, virágzó hajdinatábla szívem, vagy barna, margaréta szembogarad. Mert nem az az igaz, aki mellett jobb vagy, csak akivel önmagad.

5* *•" •

Reviczky Krisztina Üvegárnyak című verseskötetéhez

Valami ismerős, ősi és teljes ritmus lüktet ezekben a versek­ben, miközben finom és törékeny képek bomlanak ki sorról sorra.

">: Minden, ami egy emberrel meg-* történhet, megtörténik a versek­

ben is. Ismerős minden, és mint Reviczky Krisztina ismerős, mikor olyan fölösleges,

akkor válik igazán fontossá. Van a szövegekben az idillen túl valami zavaró. Öregek, gyerekek, óvodások és szilikon csajok, bikaemberek és turista olaszok, buszsofőr és pap töltik ki a versek plasz­tikus városi terét , ami tele van görcsös csigolyájú fákkal és madárral. Mindenféle madarak rajzanak, jönnek-mennek és ... esznek. Kisvárosi horror. Nagyon durva. Mint mikor a gyermekmesék megmutatják az igazi arcukat.

Rétfalvi Györgyi Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

Kommunikációs és Művészeti Kar professzora